Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar

Transcription

Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar
Ifjú Zeneművészek
Nemzetközi Nyári Akadémiája
Kodály Zoltán
Ifjúsági Világzenekar
2016. július 15-24. | DEBRECEN
DEBRECEN | 2016. július 12-24.
Ifjú Zeneművészek Nemzetközi
Nyári Akadémiája, Debrecen
• Kodály Zoltán: Háry János szvit
• Liszt Ferenc: Magyar fantázia
Fővédnök: Prof. Dr. Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora.
zongorán közreműködik: Berecz Mihály
• Johannes Brahms: 2. szimfónia (Op. 73)
A Magyarország tizenhatodik alkalommal rendezi meg az Ifjú Zeneművészek
Nemzetközi Nyári Akadémiáját szakközépiskolás növendékek, főiskolások,
egyetemi hallgatók és fiatal zenetanárok számára. Az egyéni mesterkurzusok
mellett kamarazenei és zenekari munka biztosítja a szakmai fejlődést. Az
Akadémia helyszíne Debrecen kiemelt turisztikai területén, a Nagyerdő
szomszédságában, az Egyetemváros területén található. Szállást a
Zeneművészeti Kar épületében található kollégiumban biztosítunk. A tábor
végén oklevelet adunk a kurzusok teljesítéséről és a szerzett kreditekről.
A Nyári Akadémia a hangszeres mesterkurzusok mellett ének mesterkurzust
is hirdet a 20-21. századi vokális zene előadásmódjáról, melynek záró
eseményeként rendezzük meg a Petrovics Emil énekversenyt.
A következő hangszerekre várjuk a jelentkezéseket:
hegedű, mélyhegedű, gordonka, gordon, fuvola/piccolo, oboa, klarinét, szaxofon,
fagott/kontrafagott, kürt, trombita, harsona, basszusharsona, tuba, timpani,
ütőhangszerek, cimbalom, cseleszta, zongora.
További információ a
www.ymsa.unideb.hu
honlapon található!
Jelentkezési feltételek:
• Korhatár: 16 éves kortól
• Jelentkezhetnek fiatal zeneművészek, zeneművészeti egyetemek, karok és
intézetek hallgatói, szakközépiskolák növendékei.
Kapás Géza
Lissauer Péter
Zs. Szabó Mária
hegedű
hegedű
hegedű
Magyarország
Skócia
Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar
Debrecen
A koncertek műsora
Az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája keretein belül a megszokott
mesterkurzusok mellett szervezzük meg a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar
zenekari táborát Vásáry Tamás zongoraművész, karmester irányításával, amelyet
követően az együttes hazai és külföldi hangversenykörúton vesz részt. Betanító
karmester Bolyky Zoltán, koncertmester Kusnyer Róbert.
A zenekari tagok névsora 2016. június 1-ig felkerül a honlapra.
A jelentkezéshez CD, DVD felvétel küldése nem kötelező, de előnyt jelent.
A zenekari munka kezdési időpontja: 2016. július 12.
Az online jelentkezési lap elérhető honlapunkon: www.ymsa.unideb.hu
Beküldési határidő: 2016. május 15.
EGYÉNI MESTERKURZUSOK
Zenekari munka Vásáry Tamás vezetésével
A Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar része az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi
Nyári Akadémiájának. A próbák után a zenekari tagok részére lehetőség nyílik
egyéni mesterkurzusokon is fejleszteni szakmai tudásukat, amelyekre külön
kell jelentkezni. A program részét alkotják a tematikus tartalmú hangversenyek,
melyek közreműködői a kurzust tartó professzorok és meghívott művészek. A
mesterkurzus legeredményesebb hallgatóinak fellépési lehetőséget biztosítunk.
A próbaidőszak 2016. július 12-én indul Debrecenben, ahol a koncertek műsorát
szólampróbákon, valamint Vásáry Tamás vezényletével zenekari összpróbákon
tanulja meg az együttes.
A turné állomásairól a rendezvény honlapján tájékozódhat.
Magyarország
Nagy Sándor
Tytus Miecznikowski Lencsés Lajos
Svájc
Németország
mélyhegedű
cselló
oboa
Japán
Vásáry Tamás
karmester
Szatmári Zsolt
ifj. Duffek Mihály
Bodoky Gergely
klarinét
fagott
fuvola
Magyarország
Magyarország
Bolyky Zoltán
Németország
betanító karmester
Lev Pupis
Puskás Levente
Börzsönyi Máté
szaxofon
szaxofon
kürt
Lorenzo Ferrandiz
Carillo
Szabó István
Bátori Éva
ütőhangszerek
ütőhangszerek
ének
Szlovénia
Káip Róbert
Nemes Balázs
Horváth Bence
harsona
trombita
trombita
Magyarország
Németország
Magyarország
Magyarország
Magyarország
Spanyolország
Magyarország
Magyarország
Jelentkezési feltételek
A mesterkurzusokon közreműködő zongoraművészek
Korhatár: 16 éves kortól
Jelentkezhetnek fiatal zeneművészek, zeneművészeti egyetemek, karok és
intézetek hallgatói, szakközépiskolák növendékei.
Jelentkezési határidő a regisztrációs díj befizetésével
Duffek Mihály
Dezső Virág
zongora
A mozdulat zeneisége
Színpadi mozgás
Magyarország
Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar: Hangszeres és énekes mesterkurzusra
jelentkezést csak a regisztrációs díj
befizetésével együtt fogadunk el: Értesítés a jelentkezés elfogadásáról: A részvételi díj befizetése:
Hollandia
Anducska Katalin
Boda Balázs
Böszörményi Judit Mogyorósi Éva
Richter Edit
Sarkady Katalin
Váradi Judit
Számlatulajdonos neve: Számlavezető: Címe: Számlaszám: 2016. május 15.
2016. május 15.
2016. június 10.
külön értesítés után
Debreceni Egyetem
Magyar Államkincstár
4026 Debrecen, Hatvan u. 15.
IBAN: HU 13 10034002-00282871-00000000
SWIFT CODE: MANE HU HB
Közleményként minden esetben tüntessék fel
jelentkező nevét ÉS az alábbiakat:
5D5UBD00IZNA 247, Zeneművészeti Kar
Regisztrációs díj: 15 000 Ft (Vissza nem térítendő)
Részvételi díj: 25 000 Ft/10 nap (csak mesterkurzus, valamint mesterkurzus és
zenekar)
A díj tartalmazza valamennyi kurzuson és hangversenyen való részvételt,
valamint a hallgatóknak előzetes kérés alapján kamara mesterkurzust
biztosítunk. A részvételi díj magában foglalja a színpadi mozgás
mesterkurzuson való részvételt is. Amennyiben valaki csak a zenekar
munkájában szeretne részt venni, csak regisztrációs díjat kell fizetnie.
Szállás
A résztvevőknek az épületben lévő saját kollégiumunkban tudunk szállást
biztosítani 1 650 Ft/fő/éj térítés ellenében, melyet az előzetes foglalás szerint a
helyszínen fizetnek.
Az étkezési lehetőségekről a honlapon tájékozódhat.
ONLINE JELENTKEZÉS a
www.ymsa.unideb.hu
honlapon
/ymsa.debrecen
Young Musicians’
Summer Academy
Kodály Zoltán
World Youth Orchestra
15th-24th July 2016 | DEBRECEN
DEBRECEN | 12th-24th July 2016
Young Musicians’ Summer Academy
Program
Chief Patron: Prof. Dr. Zoltán Szilvássy, Rector of the University of Debrecen
• Zoltán Kodály: Háry János suite
• Ferenc Liszt: Hungarian Fantasy
It is the 16th time Hungary has organised the Young Musicians’ Summer Academy
for highschool students, university students and young music teachers. Besides
individual mastercourses, orchestral and chamber music workshops contribute
to the participiants’ artistic development. The location of the Academy is the
campus of Debrecen University, which is situated in Nagyerdő (Great Forest), a
touristic sight of Debrecen. Accommodation is provided in the student hostel
of the Faculty of Music. At the end of the Academy we will provide certificates
of the courses completed and credits obtained. In addition to the instrumental
mastercourses the Summer Academy announces a vocal mastercourse, which
one’s main theme is the performing style of vocal music in the 20th-21st century.
The final event of the mastercourse will be the Emil Petrovics Vocal Competition.
piano solo: Mihály Berecz
• Johannes Brahms: Symphony No. 2 in D major
We look forward to applications for the following instruments: violin, viola, cello,
double-bass, flute/piccolo, oboe, clarinet, saxophone, bassoon/contrabassoon,
french-horn, trumpet, trombone, bass trombone, tuba, timpani, percussion,
dulcimer, celesta, piano.
INDIVIDUAL MASTERCOURSES
More information at
The Kodály Zoltán World Youth Orchestra is part of the Young Musicians’
Summer Academy. After the rehearsals participants have the opportunity to
to visit individual mastercourses with further enrolment. Part of the program
contains thematic concerts with the participation of professors and guest artist
of the course. The most outstanding participants will have the possibility to
perform in concert.
www.ymsa.unideb.hu
Conditions of application:
• Age limit: 16 and over.
• We look forward to applications of highschool students, university and college
students and young music teachers.
Kapás Géza
Lissauer Péter
Zs. Szabó Mária
violin
violin
violin
Hungary
Scotland
Kodály Zoltán World Youth Orchestra
Debrecen
Besides a number of individual mastercourses of the Young Musicians’
Summer Academy the talented young musicians can take part in an orchestral
mastercourse with the leadership of Tamás Vásáry pianist and conductor,
honorary citizen of Debrecen, awarded Kossuth Price and Zoltán Bolyky assistant
conductor. Following the rehearsal period the orchestra will go on a tour.
Concert master: Kusnyer Róbert
The list of orchestral members will be uploaded on the website at
www.ymsa.unideb.hu by 1st June 2016.
The online application form is available at www.ymsa.unideb.hu
Deadline for entries: 15th May 2016.
Orchestral Work with Vásáry Tamás
Rehersals will start on 12th July, where the materials of the concerts will be
studied and rehearsed and performed at the Kölcsey Convention Center as a
closing concert of the Young Musicians Summer Academy.
More information about the orchestra tour will be available on our homesite.
Hungary
Nagy Sándor
Tytus Miecznikowski Lencsés Lajos
Switzerland
Germany
viola
cello
oboe
Japan
Vásáry Tamás
conductor
Szatmári Zsolt
Duffek Mihály jr.
Bodoky Gergely
clarinet
bassoon
flute
Hungary
Hungary
Bolyky Zoltán
Germany
assistant conductor
Lev Pupis
Puskás Levente
Börzsönyi Máté
saxophone
saxophone
french-horn
Lorenzo Ferrandiz
Carillo
Szabó István
Bátori Éva
percussion
percussion
vocal
Slovenia
Káip Róbert
Nemes Balázs
Horváth Bence
trombone
trumpet
trumpet
Hungary
Germany
Hungary
Hungary
Hungary
Spain
Hungary
Hungarian State Opera
Piano artists contributing
to the work of the mastercourses
Conditions of application
Age limit: 16 and over.
We look forward to applications of highschool students, university and college
students and young music teachers.
Deadline for entries
Duffek Mihály
Dezső Virág
piano
Musicality of Movement
Hungary
Zoltán Kodály World Youth Orchestra
Instrumental and vocal mastercourses – application form
Deadline for paying registration fee
Notification about acceptance of application
Deadline for paying participation fee
Netherlands
Anducska Katalin
Boda Balázs
Böszörményi Judit Mogyorósi Éva
Richter Edit
Sarkady Katalin
Váradi Judit
Account holder: Name of Bank: Bank account: 15th May 2016
15th May 2016
15th May 2016
10th June 2016
20th June 2016
University of Debrecen
Magyar Államkincstár
4026 Debrecen, Hatvan u. 15.
IBAN: HU 13 10034002-00282871-00000000
SWIFT CODE: MANE HU HB
Details of payment (Reason for transfer):
Name of the applicant AND
5D5UBD00IZNA 247, Faculty of Music
Registration fee: 75 EUR (not refundable)
Those wishing to participate in orchestral work only, should pay just the
registration fee.
Participation fee: 130 EUR/10 days (only mastercourse OR mastercourse &
orchestra)
The fee includes participation at ten days courses including the Musicality of
Movement mastercourse, concerts and a chamber mastercourse can also be
provided if required in advance.
ACCOMMODATION AND MEALS
Accommodation can be provided in our student hostel (dormitory),
which is situated in the building of the Academy. Accommodation costs:
1.650 HUF/night, wich can be paid on location after booking in advance. Foreign
citizens are to pay the costs accomodation here on arrival. Meal possibilities can
you find at our Map on our homepage.
MORE INFORMATION ON OUR WEBSITE:
www.ymsa.unideb.hu
/ymsa.debrecen