Magyar Könyvszemle Tizenkettedik évfolyam 1-6. füzet, 1887

Transcription

Magyar Könyvszemle Tizenkettedik évfolyam 1-6. füzet, 1887
A LEGUTÓBBI NÉPSZÁMLÁLÁSOK FORRÁSMÜ­
VEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA.
összeállította :
ZELENY FERENCZ. *
A „Nemzetgazdasági Szemle" f. évi V—VI. füzetében egy
tanulmány jelent meg Körösi Józseftől, a főv. statisztikai hiva­
tal igazgatójától, melyben a legutóbbi népszámlálások eredmé­
nyeinek földolgozását és közzétételét összehasonlító bírálat alá
veszi. A roppant anyag fáradságos áttanulmányozásának azon­
ban csakis végső eredményei vannak az említett helyen ismertetve,
míg az egész tanulmány alapját képező népszámlálási munkákat
ugyanott csak idézni is, technikai okoknál fogva nem volt lehet­
séges. A fenti tanulmány kiegészítéseképen adjuk tehát az utolsó
népszámlálásokról megjelent hivatalos forrásmunkák bibliográfiáját.
Ezen közlemények évtizedenként rendesen megújuló műve­
letnek köszönvén létüket, a változó tartalom mellett, a bibliográ­
fiai szempontból bennünket leginkább érdeklő külső alak többékevésbbé ugyanaz szokott maradni és így a jelen egybeállítás
úgy a múlt mint a jövő népszámlálási irodalmával foglalkozóknak
is, talán nem egészen fölösleges tájékoztatóul szolgálhatna.
Angolország. Census of England and Wales. 1881. Vol.
I—IV London, 1883. Ivr. X X I I I + 5 5 5 , X X I + 6 8 5 , X L + 5 3 1 , 1 1 7 .
Argentína. Censo generál de la provincia de Buenos-Aires
el 9 de Octubre de 1881. Buenos-Aires, 1883. Ivr. LXX1I+524.
Ausztria. Oesterreichische Statistik. — I. Band. 1 Heft
Wien, 1882. Ivr. 231, 2. Heft 121, 3. Heft 357, — IL Band. 1
Heft 565, 2. Heft 79, — V. Band. 3. Heft Wien, 1884.
LXXIV+81.
1
Fővárosi statistikai segéd.
112
A legutóbbi népszámlálások fon-ásmííveinek bibliográfiáéi.
Baden. Beiträge zur Statistik der inneren Verwaltung des
Grossherzogthums Baden. 42. Heft. Carlsruhe. 1882. 4r. XXII+181.
43. Heft. Carlsruhe, 1884. XX+87.
Bajorország. Die bayerische Bevölkerung nach Geschlecht,
Alter und Civilstand sowie nach der Gebürtigkeit. Ergebnisse
der Volkszählung vom 1. December 1880. (XXXXVI. Heft der
„Beiträge zur Statistik des Königreichs Bayern"). München,
1883. 8r. 48+234. — Zeitschrift des königlich bayerischen statis­
tischen Bureau. Jahrgang 1881, Seite 1—44. München, 1881. 4r.
44. Jahrgang 1882, Seite 59—147. München, 1882. 89. A nép­
számlálási főbb adatok községenként a „Beiträge zur Statistik
des Königreichs Bayern" XXXXV. füzetében közölvék.
Belgium. Statistique de la Belgique. — Population. —
Recensement général (31 décembre 1880) Bruxelles, 1884. 4r.
CXXXVI+1032. Statistique de la Belgique. — Agriculture. —
Recensement général de 1880. I. et IL partie. Bruxelles, 1885.
CXXXVÍ1I, 1023.
Bulgária. Statistique de la principauté de Bulgarie. — Ré­
sultats préliminaires du recensement de la population du 1/13
janvier 1881. Sofia, 1881. 4r. 50. Résultats généraux du recen­
sement de la population du 1/13 janvier 1881. Sofia, 1884.
VIL tábla.
Dánia. Danmarks Statistik. — Statistiks Tabelvaerk. —
Fjerde raekke, Litra A. Nr. 3. — Folkemaengden i Kongeriget
Danmark den 1-ste Februar 1880. Kjobenhavn, 1883. 4r.
CLVII+265.
Egyesült Államok. Tenth Census of. the United States.
1880. Vol. I. Statistics of the population of the United States
at the tenth Census (June 1. 1880) Washington, 1883. 4r.
LXXXIX-f-961. Vol. IL Keport on the manufactures of the Uni­
ted States at the tenth Census (June 1. 1880) Washington, 1883
XLIX+U98. Vol. IV. Report on the agencies of transportation
in the United States Washington, 1883. 869. Vol. V. Report on
cotton production in the United States. Part I. Washington,
1884. 924. Vol. VI. Report on cotton production in the United
States. Part II. Washington, 1884. 848. Vol. VII. Report on
valuation, taxation, and public indebtedness in the United Sta­
tes Washington, 1884. X+909. Vol VIII. The newspaper and
Zeleny Ferencztól.
118
periodical press. — Alaska : its population, industries, and resourees. — The seal-islands of Alaska. — Ship-building industry.in the United States Washington, 1884. VIII+446, V I + 1 8 9 ,
V Í + 1 8 8 , V I + 2 7 6 . Tenth Census of the United States, 1880.
Vol. IX. Report on the forests of North-America (exclusive of
Mexico) Washington, 1884. I X + 6 1 2 . Vol. X. Production, technology, and uses of petróleum and its producta. — The manufacture of coke. — Building stones of the United States and
statistics of the quary industry for 1880. Washington, 1884.
I I 1 + V I I I + 3 1 9 , V + 1 1 4 , XIIT+410. Vol. XI. Report on the
niortality and vital statistics of the United States. Part I. Washington, 1885. LXIII+767. Vol. XIII. Statistics and thechnology
of the precious metals Washington, 1885. X I V + 5 4 1 . Vol. XIV.
The United States mining laws and régulations thereunder and
state and territorial mining laws, to which are appended local
mining rules ang régulations Washington, 1885. I X + 7 0 5 . Vol.
XVI. Reports on the water-power of the United States. Part I. Washington, 1885. 874. Vol. XVIII. Report on the social statistics
of cities, Part I. Washington, 188G. V I I + 9 1 5 . Vol. XX. Report
on the statistics of wages in manufacturing industries with supplementary reports on the average retail priées of nécessaires of
life and on trades societies, and strikes, and lockouts Washington, 1886. XXX1V+571, VII + 117, V + 2 9 . Report on the productions of agriculture as returned at the tenth Census (June 1.
1880) Washington, 1883. 1149. Statistics of the population of
the United States by states, countries and minor civil divisions
Washington, 1881. 8r. LXXXIX + 375. Compendium of the tenth
Census (June 1. 1880) Part I. II. Washington, 1883. LXXVI +
XXXIX+IX+1771.
Egyptom. Recensement général de l'Egyipte. — 3 mai
1882. Tome I. Le Caire, 1884. Ivr. CXXXV1+741.
Elszász-Lotharingia.
Statistische Mittheilungen XXL — Die
Ergebnisse der Volkszählung in Elsass-Lothringen vom 1. December 1880. Strassburg, 1883. 8r. CXXIV+274.
Estland. Ergebnisse der baltischen Volkszählung vom 29.
December 1881. Theil IL I. Band. — Lieferung I. IL Reval,
1883. 4r. 101, IL Band. Reval, 1885. 36, III. Band. — Lieferung I. II. Reval, 1884. 134.
Magyar Köny v-Szemle 1887.
8
114
A legutóbbi népszámlálások forrásmttveinek bibliográfiája.
Finnország. Suomenmann Virallinen Tilasto. VI. 9. Snomen
väkiluku 31 p. nä Joulnkuuta 1880. I : nen vihko Helsingissä,
1882. 4r. 7 + 8 4 , 11. Suomen väkiluku 31 p. nä Joulnkuuta
1880. 2 : nen vihko Helsingissä, 1885. 11 + 10(5.
Franciaország.
Résultats statistiques du dénombrement de
1881. Paris, 1883. 8r. LX1V + 291.
Görögország. STcma-CHO] tfjç 'EXXadoc — IIXi)iroqji.oç 1879.
Afrrçvonç, 1881. 4r. 6 3 + 2 0 0 + 1 4 3 .
Hessen. Beiträge zur Statistik des Grossherzogthums Hessen
24. Band, 2. Heft. Darmstadt, 1884. 4r. 208.
India (Kelet). Report on tlie Census of British India, taken on the 17 th Februaiy 1881. Vol. I. III. London. 1883.
Ivr. X + 4 7 3 , 120+CLVI, The indián Empire. — Census of
1881. — Statistics of population. Vol. II. Calcutta, 1883.
293+XI.
Irland. Census of Ireland, 1881. Part I. Vol. I. Province
of Leinster. Dublin, 1881. Ivr. VIII+1291. Vol. II. Province of Münster. Dublin, 1882. IV+1097. Vol. III. Province
of Ulster. Dublin, 1882 IV+1064. Vol. IV. Province of Connaught. Dublin, 1882. I V + 6 9 5 . Part IL General Report. Dublin,
XVI+427.
Livland. Ergebnisse der baltischen Volkszählung vom 29.
December 1881. Theil I. I. Band. — Lieferung I. II. Riga,
1883. 4r. 149. Lieferung III. Riga, 1885. XXIV + 65. Anhang:
Kartographische Darstellung der Bevölkerungsdichtigkeit in der
Stad Riga. Riga, 1883. IL Band. — Lieferung I. Riga, 1883.
5 3 + 4 0 . Lieferung II. Riga, 1885. 25 (41—65). III. Band. —
Lieferung I. Riga, 1884. V I + 1 2 3 . Lieferung IL Riga, 1885.
X X + 6 4 (124—187).
Magyarország. A magyar korona országaiban az 1881. év
elején végrehajtott népszámlálás eredményei némely hasznos házi
állatok kimutatásával együtt. I. Budapest, 1882. Ivr. XXX + 826,
II. Budapest, 1882. 416.
Mecklenburg. Beiträge zur Statistik Mecklenburgs. Zehnter
Band, 1. und 2. Heft. Schwerin, 1885. 4r. 147.
Németalföld. Uitkomsten der zesde tienjarige Volkstelling
in het Koningrijk de Nederlanden op den een en dertigsten
December 1879. s'Gravenhage, 1881. Ivr. 176. Nordbrabant
116
Zeleny Perencztől.
s'Gravenhage, 1881. VI 11 + 280. Gelderland, s'Gravenhage, 1881.
VI1I+204. Zuidholland, s'Gravenhage, 1.881, ¥111+312. Noordholland, s'Gravenhage, 1881. VIIÍ+224. Zeeland, s'Gravenhage,
1881. V1II+1.82. Utrecht, s'Gravenhage, 1881. YIIIX123. Friesland, s'Gravenhage, 1881. VIII+112. Overijssel, s'Gravenhage,
1881. VIII + 108. Groningen, s'Gravenhage, 1881. VIII+123.
Drenthe, s'Gravenhage, 1881. VIII + 72. Limburg, s'Gravenhage,
1881. VIII + 202.
Német birodalom. Statistik des Deutschen Reichs. Band LVII.
— Die Volkszählung' im Deutschen Reich am 1. December 1880.
Berlin, 1883. 4r. LXXXIV+251.
Norvégia. Resultaterne af Folketaellingeu i Norge 1 Januar
1876. 1 ste Hefte, Kristiania, 1878. 4r. 70+VII. 2 det Hefte, Kristiania, 1879. 68 (71 —138). 3 die Hefte, Kristiania, 1881. 250
(139—388).
Olaszország. Censimento della popolazione del Regno d'Italia
al 31 Dicembre 1881. Volume I. Parte I.Roma, 1883. 8r. 452. Parte
IL Roma, 1883. 294. Volume II. Roma, 1883. 606. Volume III.
Roma, 1884. 738. Relazione generale o confronti internazionali. Roma,
1885. XCVI11+209. Risultati sommari del censimento 31 Dicembre
1881. Roma, 1882. 19. Risultati sommari del censimento della popolazione del Regno eseguito il 31 Die. 1881. Roma, 1882. 66. Censimento della popolazione del Regno d'Italia (31 Dicembre 1881).
Roma, 1882. VIII + 174. A népszám községenként kimutatva, a következő három kiadványban : Circoscrizioni giudiziarie in relazione
con le circoscrizioni ammiinstrativi secondo il censimento üel 31 Di­
cembre 1881. Roma 1886. 8. VII + 301. Circoscrizioni ecclesiastiche
in relazione colle circoscrizioni amministrative secondo il censi­
mento del 31 Dicembre 1881. Roma, 1885. 8r. XXTII+309. Dizionario dei comuni del Regno e delle frazioni nelle quali si dividono
secondo il censimento al 31 Dicemb. 1881. Roma, 1885. 8r. V I + 2 5 0 .
Oldenburg. Statistische Nachrichten über das Grossherzogthum
Oldenburg. — Neunzehntes Heft. Oldenburg, 1882. 4r. 323.
Poroszország. Preussischen Statistik LXVI. — Die definitiven
Ergebnisse der Volkszählung vom 1. December 1880. Berlin, 1883.
4r. LXXXVIII+123.
Portugália. Estatistica de Portugal. — Populaçao. — Censo
no 1. de Janerió 1878. Lisboa, 1881. 4r. X L + 4 3 8 .
8*
116
A legutóbbi népszámlálások forrásmfiveinek bibliographiája.
SMtország. Ninth decennial Census of the population ofScotland taken 4 April 1881. Vol. I. Edinburgh, 1882. Ivr. X V I + 3 5 1 .
Vol. II. Edinburgh, 1883. LX1II + 914.
Spanyolország. Iiesultados générales del Censo de la población de Espana, segun el empadronamiento hecho en 31 de diciembre de 1877. Madrid, 1879. 8r. YIII + G01. Censo de la población
de Espana, segun el empadronamiento hecho en 31 de diciembre
de 1877. Tomo I. Madrid, 1883. Ivr. XXXV+839. Tomo I I Madrid, 1884. XV1+813.
Svájcz. Schweizerische Statistik. LI. Bern, 1881. 4r. XLIX-f
296. LVI. Bern, 1883. XXJX + 192. LIX. Bern, 1884. XLVII + 1 8 4 .
Svédorsmg. Bidràg tili Sveriges officiela Statistik. A) Befolkningsstatistik. Ny följd. XXII: 2. Stockholm, 1883. 4r. X X I + 2 1 5 .
XXII: 3. Stockholm, 1885. LXII + 108.
Szászország. Zeitschrift des königlichen sächsischen statistischen Bureaus. XXVJI. Jahrgang 1881. S. 1—182 und 204—231
Dresden, 1881. 4r. 182+28. XXVIII. Jahrgang 1882. S. 201—218.
Dresden, 1882. 18. XXIX. Jahrgang 1883. S. 110—150. Dresden,
1883. 41. Kalender und statistisches Jahrbuch für das Königreich
Sachsen. Jahrgang 1883. S. 7—12. Dresden, 1882. 8r. 6. Jahrgang
1885. S. 15. Dresden, 1884. 1.
Szerbia. Statistique de la Serbie. — I X . vol. (S. 1—153.)
Belgrade, 1879. 4r. 153.
Thüringia. Das Ergebniss der Volkszählung vom 1. December 1880. im Grossherzogthume Sachsen, im Herzogthume SachsenAltenburg und in den Fürstenthiimern Schwarzburg-Sondershausen.
Schwarzberg-Kudolstadt, Beuss älterer Linie und Keuss jüngerer
Linie. Weimar, 1882. 4r. V I + 1 3 6 .
Württemberg. Wtirttembergische Jahrbücher für Statistik und
Landeskunde. Jahrgang 1881. S. 588—G15. Stuttgart. 1881. 8r.
28. Jahrgang 1882. S. 123—139. Stuttgart, 1883. 17.