XII. évfolyam 30. szám

Transcription

XII. évfolyam 30. szám
Ingyenes kétheti lap 12 000 példányban
XII. évfolyam 30. szám • 2014. november 20.
ÉRDI LAP
A
P O L G Á R I
Ö S S Z E F O G Á S
L A P J A
facebook.com/er di.fidesz; facebook.com/t.meszaros.andras; er difidesz.hu
November 4. a terror, a bosszú és
az elnyomás napja
November 4-én a forradalom és
szabadságharc leverésére
emlékezünk, a kommunista terrorra, a
szovjet tankok bevonulására és az azt
követő vérfürdőre.
rden a kettős keresztnél gyűltek össze 4-én
délután az emlékezők. Az ünnepi beszédet
Tóth Tamás alpolgármester tartotta, aki annak
idején személyesen is tanúja volt az eseményeknek. Többek között a következőket mondta:
Néhány nappal ezelőtt 1956. október 23-ára
emlékeztünk. A szabadság és a bátorság ünnepére. Az elnyomás, az üldöztetés felszámolására
tett bátor kísérlet történetére. Azok a történelmi
napok Európa történetének fényes napjai voltak.
Alig egy évtizeddel a világháború, a náci diktatúra felszámolása után a magyar nép – egy másfajta, de hasonlóan embertelen diktatúra elnyomásától szenvedve – reményt adott Európa
elnyomott népeinek, s példát mutatott Európa
azon felének, mely ellustult, érzéketlenné vált a
szabadságban. Ami a magyar nemzettel 1956ban történt, az Európával történt. Nem először
mutattuk meg Európának és a világnak, hogy a
magyar nép képes az összefogásra, mely azon a
szent napon példátlan erőt és bátorságot mutatott. A szabadságvágy, az emberi méltóság feltámadása a nemzeti összefogás addig példátlan
sűrűségű szövetét hozta létre. A közös célt nem
felsőbb akarat fogalmazta meg, nem a politika
igazgatta az embereket, hanem a felülírhatatlan
belső kényszer, amely október 23-án, csodálatos
harmóniát adva, egyszerre rezdült meg a lelkekben. Ez a harmónia adta a forradalom méltóságát. És ezt a harmóniát törte szilánkokra fegyvereivel egy idegen állam hadserege november 4én.
November 4. a terror, a bosszú, a több évtizedes elnyomás kezdetének a napja. Ez a két történet – a magyar forradalom és annak eltiprása
– Európa története is. Az egyik példát mutatott,
a másik tükröt tartott annak az Európának,
amely előbb üdvözölte a szabadságért vívott
bátor harcot, majd tétlenül és érzéketlenül nézte
a Budapest utcáit szétromboló szovjet tankokat.
De ha a hatalom idegen fegyverek segítségével le is verte a forradalmat, a magyar lélekben
mélyen gyökeret vert szabadságszereteten nem
fogott a golyó. Ezt mutatta meg 1989, a vértelen
forradalom, a rendszerváltoztatás. Kegyelem és
gesztus volt a békés átmenet. Gesztus azok felé,
akik november 4. után nem kegyelmeztek saját
honfitársaiknak. De voltak, akik nem értették
meg ezt az üzenetet. Nyolc évvel ezelőtt, a forradalom 50. évfordulóján a hatalom urai ismét
megkísértették a nemzetet. Azt hitték, fél évszázad elég a felejtéshez, elég ahhoz, hogy elszunynyadjon a parázs. Nem tudták, mert ezt sohasem
tanulják meg sajnos, hogy ez a parázs, a szabadság és a méltóság parazsa soha el nem alszik.
Ott lapul a szívekben, és bizony lángra kap, ha a
nemzet szabadságára törnek.
Az 56-os forradalom eltiprása után a hatalom megpróbálta cinkosává tenni a nemzetet. A
hallgatást ajánlották a tisztázás helyett. A nyugalom látszatát a béke helyett. Cinikusan ígértek
félelem nélküli életet – az akasztófák árnyékában. De annak az időszaknak vége. És igazán
akkor ért véget, amikor nyolc évvel ezelőtt a
hatalom ismét fegyverrel kívánta elfojtani a
vélemény szabadságát.
Ami akkor történt, nem maradt következmények nélkül. Most, amikor szabad választások
útján harmadszor üzente meg nekik a nép: elég
volt! – most talán megértették, hogy soha többet
nem maradhatnak következmények nélkül a
nemzet ellen elkövetett gaztettek.
A beszéd után a pártok, társadalmi szervezetek, az önkormányzat és az intézmények megkoszorúzták az emlékművet.
É
A megemlékezők
Tóth Tamás alpolgármester mondta a megemlékező beszédet
Koszorúzás
Nyugalom
z idei esztendő a választások jegyében telt,
vagyis aligha nyugalomban. Se a választók, se az indulók, illetve segítőik nem pihenhettek sokat, hiszen szinte úgy fordultunk rá
2014-re, hogy már javában folyt a kampány.
Az országgyűlési után jött az EU-s, aztán nagy
lélegzetet vettünk, és mindent bele alapon az
életünket alapvetően meghatározó önkormányzati választások kampánya kezdődött.
Kellene hát végre egy kis nyugalom.
Nyugalom kell, mert a felzaklatott légkörben nem nagyon lehet dolgozni. Tudom, hogy
a vesztes fél nehezen törődik bele a vereségbe,
főleg akkor, ha az annyira frusztráló, mint az
elszenvedett három óriási pofon. Mégis, számukra is elsőrendű fontosságú lenne a nyugalom, a magukba nézés, hogy legalább feltárják
a vereség okait, és ne csupán a választókat
hibáztassák. A győzteseknek pedig azért kell a
nyugalom, hogy hozzá kezdhessenek elképzeléseik, terveik, ígéreteik megvalósításához.
Az ellenzék azt ígérte most, hogy kemény
lesz, nem hagyja békén a kormányzó erőket.
Azt belátták, hogy demokratikusan nem lehet
megbuktatni se a kormányt, se az önkormányzatokat, ezért most bevetnek mindent: tüntetéseket, vandalizmust, külföldi segédcsapatokat,
újságírókat és politikusokat, hogy a kormányt
hibára kényszerítsék vagy olyan helyzetbe
hozzák, amelyből csak lemondással, új választással lehet kimászni.
Ezt meg lehetett tenni Csehországban, csak
az a különbség, hogy ott nem volt kétharmados felhatalmazása a kormánynak, könnyű
volt szétbomlasztani a törékeny koalíciót. Ez
nálunk nem megy, Magyarországon még nem
sikerült kormányt buktatni, legfeljebb miniszterelnököt, de Orbán Viktor helyzete lényegesen szilárdabb, mint Medgyessyé vagy
Gyurcsányé volt.
Persze, kettőn áll a vásár. Ha a kormány
igazán erősnek érzi magát, akkor tudnia kell,
mikor kell visszavonulót fújni, mikor kell
gesztusokat tenni és milyen konfliktusokba
nem szabad belemennie. Például erőből átverhette volna az internetadót, de belátta, nem
szabad olyanokkal is konfliktusba kerülni,
akik eredetileg támogatták, mert az internetadó ellen a társadalom minden rétege megmozdult, azok is, akik a Fideszre szavaztak, azok
is, akik másokra, és azok is, akik el sem mentek szavazni. A meghátrálás, vagyis a belátás
képessége csak előnyére válik minden kormányzatnak, mert annak a jele, hogy lehet vele
tárgyalni, képes mindenki számára elfogadható kompromisszumokat kötni.
Az utóbbi hetek történései előre vetítik,
hogy még több hasonló tiltakozó akció fog
megtörténni, és lesz olyan ezek között, ahol
engedni kell, és lesz olyan is, ahol nem, mert
alapvető érdekeit egyetlen kormány sem
adhatja fel.
A most tüntetéseket, zavargásokat, ellenzéki megmozdulásokat szervezők abban érdekeltek, hogy minél több meghátrálásra késztessék
a kormányt, ezért minden eszközt igénybe
vesznek: különféle pártok támogatását, gyanús
eredetű pénzeket, megvesztegetett újságírók
segítségét és akár a cenzúrát is, mint azt két
esetből is láttuk. Az egyiknél a New York
Times nem közölte a Kertész Imrével készített
interjút, mert a Nobel-díjas író nem volt hajlandó diktatúrát kiáltani. A napokban pedig a
német Die Welt tartotta vissza az Orbán
Viktorral készített interjút.
Nyugalom kellene, belátás, és sok-sok
munka. Ez azonban csak úgy lehet, ha hagyják
is az embereket dolgozni, nem ütik ki a kezükből mondvacsinált ürügyekkel a szerszámot
vagy sodorják le az asztalról az iratokat.
Gyümölcse csak akkor lesz a befektetett munkának, ha hagyják megérni, és le is szüretelik.
Ezt szeretnénk most sokan, akiknek elegük
van az állandó civódásból.
ORLAI SÁNDOR
A
2
ÉRDI LAP
Ki érti ezt?
XII. évfolyam 30. szám • 2014. november 20.
Tájékoztató a fejlesztésekről
Félkommunizmus
z idősebbek talán emlékeznek a régi szlogenre, amivel a távoli jövőbeli
kommunizmus lényegét próbálták vonzóvá tenni a pórnép számára:
„Mindenki képessége szerint, mindenkinek szükséglete szerint.” Nos, ez a
mondat annyira megtetszett manapság egyeseknek, hogy sűrűn hangoztatják,
legalábbis a második felét, mert az első kissé homályos számukra. Képesség
szerint? Mit? Ki dönti el, mi a képesség? Bezzeg a második fele, az igen!
Ezért van az, hogy a mai baloldali ellenzék szereplői vitatnak minden adót,
mindent, amit tenni kellene az ország, a lakóhely vagy a család érdekében,
viszont szükségleteiket azonnal világgá kiáltják: ide nekem az oroszlánt is! Ne
legyen helyi adó, de legyen aszfaltos út, járda, óvoda, közvilágítás, közbiztonság, vagyis minden, ami pénzbe kerül. Eljátszák kicsiben és nagyban ugyanezt. Ne legyen semmilyen levonás semmilyen fizetésből, de legyen ingyen
egészségügyi ellátás, drogprevenció, segély, ingyenminden.
Talán el kellene küldeni őket Észak-Koreába, hogy megtapasztalják azt a
félkommunizmust, amit annyira szeretnének.
Nemrég az érdi közgyűlésbe bekerült három balliberális ellenzéki párt
képviselői adtak át egy nyílt levelet Aradszki András országgyűlési képviselőnek, melyben arra kérik, ne szavazza meg az új adótörvényeket, köztük a helyi
adókról szólót. Talán arra is emlékezhetünk, hogy pár éve szűk körű tüntetést
is tartottak az ingatlanadó ellen, ami természetesen nem ingatlanadó, hanem
helyi adó. Ebből talán az is kiderül, hogy helyi adót eddig is szedett minden
önkormányzat, hol ilyen, hol olyan néven és címen. Régebben kommunális
adó volt a neve, és benne foglaltatott például a szemétszállítás is, ami Harmat
Béla idejében került ki belőle.
Adót természetesen senki sem szeret fizetni, én sem, de nem megyek ki
tüntetni miatta se a városháza, se a NAV székháza, se a parlament elé, mert
tudom, hogy valamit valamiért. Ha már tüntetni akarnék valamiért, akkor
azért, hogy ésszerűen használják fel az adómat, valóban az épüljön, amire a
városnak – nem elsősorban nekem, hanem a közösségnek – a legnagyobb
szüksége van.
Abba a világba pedig, ahol a fentebb említett szlogent propagálják, nem
mennék vissza, ha fegyverrel kényszerítenének, akkor sem. Emlékezhetünk rá
jól: cincogott a munkabér ára a zsebünkben, mert amúgy az állam „minden
földi jóval” ellátott bennünket: ingyenes egészségügy, üdülés, oktatás, honvédelem, minden, csak éppen azt nem tudtuk – illetve csak sejtettük –, hogy
mibe van ez nekünk. Bele került bizony az életünkbe.
Aki nem akar hozzájárulni semmihez, aki mindig mástól, esetleg az egész
közösségtől várja sorsának jobbra fordulását, az csalódni fog. Hogy Róbert
bácsira utaljak: nincs több ingyenebéd. Nincs se egész, se fél kommunizmus.
A szolidaritás elve természetesen egészen más, az a kereszténység öröksége,
hiszen az önhibájukon kívül kétségbeesett helyzetbe kerülőkön segíteni kell,
ez természetes. Ezen az alapon épül fel a nyugdíjrendszerünk és az egészségügyi ellátásunk is, de a közmunka-program és a segélyezés, a családi pótlék
stb. is. Akár tetszik, akár nem, hozzá kell járulnunk mindenhez, ami kiadás,
ami épül. Ha ezt a baloldali képviselők is felfogják, akkor talán az is eszükbe
jut, hogy tiszteletdíjukat (havi 200.000 Ft) is az érdiek fizetik. Valahogy ez
ellen még nem szólaltak fel.
VITRIO L.
A
novemberi közgyűlés elé kerül a
várható fejlesztésekről szóló tájékoztató, a mintegy 2,7 milliárd forint
célzott támogatás felhasználásának
tervezete, amely támogatás a
Versenyképes Közép-Magyarország
Operatív Program (VEKOP) és a
Közép-magyarországi régió területén
végrehajtandó fejlesztések forrásai
felhasználásával kerülhet városunkba.
A Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP)
és a Közép-magyarországi régió területén végrehajtandó fejlesztések forrásai felhasználásának tervezéséről
szóló 1323/2013. (VI. 12.) Korm.
határozat
módosításáról
szóló
1803/2013. (XI.8.) Korm. határozatban rögzítették a területi szereplőkre
jutó forrás mértékét a teljes VEKOP
keret százalékos arányában. Érd
Megyei Jogú Város esetében 0,98%ban (összegszerűen: 2,7 Mrd Ft) határozták meg a címzett támogatást.
2014.
szeptember
17-én
a
Nemzetgazdasági
Minisztérium
Területfejlesztési
és
Tervezési
Főosztályáról érkezett levélben meghatározott módon, a meghatározott
címzett támogatásra alapozva a város
elkészítette a 2014-2020-as programozási ciklusra vonatkozó Integrált
Területi Programját. A projektekhez
szükséges előzetes megvalósíthatósági tanulmányokat szintén megküldtük
a minisztérium részére.
Mindazonáltal
az
Integrált
Területi Program (ITP) végleges formáját - melyet az elfogadó közgyűlési határozat számával feltüntetve
szükséges benyújtani a minisztérium
számára - addig nem tudjuk előállítani, amíg az Európai Bizottság által
elfogadott, végleges operatív programok el nem készülnek, mivel az esetleges változások felülírhatják a dokumentum tartalmi, illetve formai elemeit, ezért mindaddig indikatívan
kezeljük az elkészült dokumentációt.
Az ITP esetében az Érd Megyei
Jogú Város területén megvalósuló, más
A
Óvodai férőhelybővítés Érden - Új Óvoda létesítése Érd Parkváros - Darukezelő utcában
500.000.000 Ft
Óvodai férőhelybővítés Érden - Új Óvoda létesítése Érd Tisztviselő telep- Fácán köz
500.000.000 Ft
Érdi Batthyány Általános Iskola komplex energiahatékonysági célú felújítása
1.100.000.000 Ft
Bölömbika (Bagoly) utcai egészségház energiahatékonysági célú megújítása (Bagoly u.
49)
50.000.000 Ft
Gyermekjóléti Központ energetikai célú megújítása (Bethlen Gábor u. 33.)
15.000.000 Ft
Szivárvány Óvoda Napsugár Tagóvoda energetikai célú megújítása (Tárnoki út 58-62.)
50.000.000 Ft
Kincses Óvoda Riminyáki Tagóvoda energetikai célú megújítása (Riminyáki út 15-17.)
50.000.000 Ft
Kincses Óvoda Tündérkert Tagóvoda energetikai célú megújítása (Felső u.51.)
50.000.000 Ft
Kerékpárút felújítás - Eurovelo 6 érdi szakaszának felújítása (Duna-part)
100.000.000 Ft
Érd- Ófalu komplex városfejlesztés program
(Római út és környezete)
500.000.000 Ft
Vállalkozói falu és Inkubátorház létesítése Érd
Megyei Jogú Városban (Gulyás tanya)
700.000.000 Ft
Az álláskeresők – különösen az alacsony iskolai végzettségűek – foglalkoztathatóságának javítása aktív eszközök segítségével
20.000.000 Ft
Gyakornoki program és vállalkozóvá válás
támogatása a fiatalok körében
50.000.000 Ft
Bem téri szolgáltató központ kialakítása
operatív programokhoz kötődő, esetünkben
a
Környezeti
és
Energiahatékonysági
Operatív
Programhoz (KEHOP), illetve az
Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív
Program (IKOP) –hoz kapcsolódó projekteket is szükséges összegyűjteni és
200.000.000 Ft
eljuttatni a Nemzetgazdasági Minisztérium számára.
Az utolsó három projekt tartalmilag nem kiforrott, a partnerekkel történő egyeztetések lezárulásáig várnunk
kell, december 31-ig pótoljuk a hiányosságokat
Adventi gyertyagyújtás
a Városközpontban
A négy adventi vasárnapon gyertyagyújtásra várunk mindenkit a
Városközpontban a Sétányon felállított Betlehemnél és adventi koszo‐
rúnál. A programban adventi műsorok hangzanak el, egyházi képvise‐
lők osztják meg az ünneppel kapcsolatos gondolataikat és
a város vezetőivel közösen gyújtják meg a gyertyát.
Forralt borral, meleg teával, bejglivel várjuk a résztvevőket.
November 30‐án vasárnap 15 órakor
Vendégünk:
T. MÉSZÁROS ANDRÁS polgármester,
TÓTH TAMÁS alpolgármester
ERDÉLYI TAKÁCS ISTVÁN református lelkész
SZABÓ MIHÁLY görög katolikus parókus
Betlehemest mutatnak be a KINCSES ÓVODA ÓFALUSI
TAGÓVODA ÓVODÁSAI
Karácsonyi énekek hangzanak el VARGA BERTA és
a SZIRMOK NŐI KAR előadásában.
December 7‐én vasárnap 15.00 órakor
Vendégünk:
SIMÓ KÁROLY alpolgármester
DR. LITERÁTY ZOLTÁN református lelkész
ANTUNOVITS ANTAL önkormányzati képviselő
Közreműködnek F. NAGY ERIKA SZÍNÉSZNŐ,
ROZMARING NÉMET NEMZETISÉGI KÓRUS
ÉRDI LAP
A polgári összefogás lapja
Alapította az Összefogás Egyesület
Kiadja a BALATONI 19 MANAGER KFT. Felelős kiadó a kft. ügyvezetője
Felelős szerkesztő: ORLAI SÁNDOR
Szerkesztőség: 2030 Érd, Budai út 16-18., Telefon: 06-20/9205-496.
E-mail: [email protected], Honlap: www.erdilap.hu
ISSN 1589-9950
Nyomtatás: Pannon Lapok Társasága Nyomdai Központ,
Cím: 8200 – Veszprém, Házgyári út 12.,
Felelős vezető: Horváth Gábor – ügyvezető igazgató
Hirdetésfelvétel: 06-20/355-47-10, 06-20/543-81-68, e-mail: [email protected]
ÉRDI LAP Ügyfélszolgálati Irodája a Budai út 16-18. szám alatt.
Hirdetésfelvétel, apróhirdetések felvétele minden hétköznap: 8-tól 16 óráig.
Telefon: 06-23/364-017, 06-20/355-47-10
Érdi Városi Polgárőr
Egyesület
2030 Érd, Fűtő u. 41
Ügyelet 0-24 óráig
2030 Érd, Duna utca 84.
Telefon: 06 23 374-459,
06 30 621-2596,
06 30 621-2579
Polgárőrség
Bűnmegelőzési Központ
Telefon: 06-23-632-888,
Mobil: 06-30-621-2596
December 14‐én vasárnap 15.00 órakor
Vendégünk:
DR. ARADSZKI ANDRÁS országgyűlési képviselő
HAJDÚ FERENC katolikus plébános
LABOSSA PÉTER evangélikus lelkész
Közreműködnek:
az ÉRDI GENERÁCIÓK –DEÁK MIHÁLY, PETRÁS MÁTYÁS,
DEÁK BALÁZS,
az ÚJVÁROSI JÉZUS SZÍVE TEMPLOM ZENEI EGYÜTTESE
December 21‐én vasárnap 15.00 órakor
Vendégünk:
DR. BÁCS ISTVÁN alpolgármester,
MOJZER GYÖRGY katolikus plébános és
FÓRIZS GYULA ZSOLT baptista lelkipásztor
Közreműködnek:
BOGNÁR ANNA SZÍNMŰVÉSZNŐ,
a BUKOVINAI SZÉKELY NÉPDALKÖR
XII. évfolyam 30. szám • 2014. november 20.
Csökkenő államadósság,
növekvő fogyasztás
Aradszki András államtitkár sajtótájékoztatója
Aradszki András
országgyűlési képviselő,
államtitkár (Fidesz–KDNP)
szokásos havi
sajótájékoztatóján értékelte az
önkormányzati választást és
beszélt a parlamenti
munkáról.
választásról szólva elmondta,
hogy a Fidesz-KDNP számára
komoly sikerrel zárult, hiszen Diósd
kivételével a körzetben a FideszKDNP jelöltjei nyertek. Diósdon sajnálatos módon Dizseri András – aki
pedig a tavaszi országgyűlési választáson komoly munkát végzett a
Fidesz győzelme érdekében – nem
fogadta el a helyi szervezet demokratikus úton, titkos szavazásával hozott
döntését, miszerint nem őt, hanem
Spét Gézát, az addigi polgármestert
jelölik, kivált a Fidesz-KDNP-ből, és
két társával létrehozott egy új szervezetet. Habár ő utána nem indult polgármester-jelöltként, az egység megbomlott, és így történt, hogy a baloldal nyert Diósdon. Mindezekkel
együtt támogatásáról biztosította az
új vezetést és remélte, hogy jó lesz az
együttműködés.
A parlamenti munkáról szólva
Aradszki András kiemelte, hogy a már
beterjesztett jövő évi költségvetés is
elsőrangú prioritásként tartalmazza a
3% alatti hiányt és az államadósság
csökkentését. Ez a költségvetés a bankok elszámoltatásának költségvetése
lesz – emelte ki az államtitkár –, mert
a devizahitelesek problémájának végleges
megoldásaként
mintegy
800–1000 milliárd forint marad a
A
lakosság pénztárcájában a törlesztőrészletek 25–30%-os csökkenése és a
forintosítás eredményeképpen.
A kormány folytatja azt a gyakorlatot, hogy nem a munkát, hanem a
fogyasztást terheli adókkal, és az adórendszer évek óta stabil. Most sem
változik sem a személyi jövedelemadó, sem a társasági adó mértéke, ezáltal kiszámíthatóvá vált a magyar gazdaság, ami megmutatkozik a növekvő
külföldi befektetői kedvben is.
Szólt Aradszki András a távközlési adó kiterjesztése – ami internetadóként vált ismertté – körüli vitákról is,
3
ÉRDI LAP
és helyesnek tartotta a kormány lépéseét, amellyel visszavonta ezt a tervezetet.
Röviden reagált az érdi ellenzéki
képviselők hozzá intézett nyílt levelére is, amelyben azt kérték, hogy ne
szavazza meg a helyi adókról szóló
törvényt. Elmondta, hogy ez egy lehetőség lesz, amivel az önkormányzatok
vagy élnek, vagy nem, de meg kell
adni a bevételekhez az esélyt, mert ha
jó célokra fordítják, akkor a lakosság
támogatni fogja. Ezért ő nyugodt szívvel fog igennel szavazni – fejezte be a
tájékoztatóját Aradszki András.
Ellendrukkerek
rdemes mindig elgondolkodni
egy-egy szó igazi értelmén. A
magyar nyelv ugyanis tényleg
képes-, értelmező nyelv. A drukker
éppen idegen eredetű szavunk, de
tökéletesen belesimult nyelvünk
értelmező természetébe. A drukker
az a személy, vagy csoport, amely
valamilyen tevékenység odafigyelő
támogatójaként, biztatójaként a
tevékenység végzőjét – leginkább
valamilyen verseny során – szeretné győzelemhez juttatni. A drukker
magáénak érzi a versenyzőt, mintegy önmaga megtestesítőjének, aki
a verseny során magát a drukkert is
felviszi a győzelmi dobogóra. Ezek
a versenyek mára már – szerencsére
– pótolják azt a régi „élményt” is,
amelyet a nemzetek és a kultúrák háborúik során hullagyártással teremtettek meg. De azért még azokban a régi csatákban is előfordultak olyan esetek, amikor az összecsapás előtt a csapatok helyett, a közülük kiválasztott
vitézek, párviadalban döntötték el a végeredményt (Dávid és Góliát harca
is ilyesmi volt). Az efféle párviadal során a szemben álló katonák egy
emberként bíztatták saját hős vitézüket és drukkoltak neki, hogy győzzön.
Ez volt a lényeg: a saját bajvívó mögé állni és lelkileg támogatni, biztonságos hátteret, fedezetet nyújtani, hogy az övéiért a maximálisat tudja
nyújtani.
Mára ugyan alaposan átalakult a világ. A nemzetek és kultúrák közötti
harc sokkal rafináltabb. Sokkal nehezebb még magát a háborút is észrevenni. Mert nem csak hadseregekkel és hagyományos embert ölő fegyverekkel vívják, hanem altatással, hitegetéssel, alakoskodással, gazdasági és
pénzügyi csapásokkal. Ezek jóval pusztítóbbak tudnak lenni, mint egy szőnyegbombázás.
A drukker mára főleg a sportpályák nézőterének elengedhetetlen tartozéka. Úgy is mondhatnánk, minden érte van. A kiállás, az egységes csapat,
a felkészülés nehéz hónapjai, a küzdelem a győzelemért. Hálából a drukker nem csak büszke a csapatára, vagy az éppen egyéniben versenyzőjére,
hanem a tőle telhetően bíztatja, hangerejével szuggerálja, szinte valamiféle virtuális erőt sugároz bele. A cél, ugye világos, a mi nemzetünk sportolója, sportolói győzzenek, mert attól nő a tekintélyünk, ismertek leszünk a
világban és még akár anyagi hasznot is láthat belőle az ország.
A nemzetek küzdelmének egyéb területein – politika, diplomácia, gazdaság, pénzügyek, kultúra stb. – ugyan nem változik a cél, de sokkal finomabban, és teljesen más eszközökkel kell megbecsülést, tekintélyt, tiszteletet kivívnunk és fenntartanunk. Ma már a nemzeteket képviselő „vitézek” dolga, hogy a politikai porondon valamennyi lehetséges eszköz felhasználásával kivívják küldőik, választóik rövid és hosszú távú érdekeinek
megfelelő állapotot.
A normálisan működő társadalmakban sokféle érdek létezik. Ezek az
érdekek a mai tudásunk szerint leginkább a pártok közbenjárásával juthatnak érvényre. A választások elvileg arra valók, hogy az ország közössége
által legtámogatottabbak legyenek a vezetők, ők menjenek ki a „csatamezőre” és vívják meg a harcot. Ettől a pillanattól kezdve, nemzetközi szinten azonban véget kell vetni az addigi politikai ellenfél fűrészelésének, az
egész nemzetnek oda kell állnia mögé és úgy támogatnia. (A belső dolgokban más a helyzet, ott a kisebbségbe, vagyis ellenzékbe kerülőknek
továbbra is a kritika a dolga, meg az egyéb más megoldások felmutatása,
mint a kormányzó erőké.)
Ha továbbra is fenntartjuk az alapvetést, hogy a történelem a nemzetek
és kultúrák közötti szakadatlan harc színtere, csak korról, korra változnak
az eszközök, rá kell, hogy jöjjünk egy igen rafinált technikára. Hiába a
baráti és szövetségesi viszony az egyes országok és ország-csoportok
között, mégsem a transzparens, átlátható térben dőlnek el a dolgok, hanem
egy nehezen körülírható, de a közvetett bizonyítékokból jól kikövetkeztethető háttérben. E háttérhatalom – feltehetően sok évszázados kifinomult
módszertan segítségével – folyamatosan épít, pénzel a kijelölt célországokban, vagy egyszer azzá válható országokban olyan személyeket, csoportokat, eszméket, amelyek szükség esetén könnyen és gyorsan mozgósíthatók a törvényes rend ellen, ha az a háttérhatalom érdekei ellen próbál
fellépni.
Az eszközrendszer igen-igen változatos. Könnyen befogadható jelszavak, eszmék, ezek megvalósítását célul tűző szervezetek létrehozása,
működtetése, forrásokkal való ellátása. Először csak egy-egy ember beépítése a rendszerbe (lásd annak idején a Német Császári Titkosszolgálat
részéről annak felismerése, hogy a cári Oroszországból emigrált ifjú szocialista vezért Vlagyimir Iljics Uljanovot kell támogatni. Pénzelték a bolsevik mozgalmát, a zürichi kupleráj számláit, és ezek a derék forradalmárok önként szétverték a saját országukat, elkergették a polgári kormányt,
amivel térdre is kényszerítették Oroszországot), aztán az ő példáját mindig
lesznek, akik szívesen követik majd.
Manapság a különböző véleményeknek számos helyen van megjelenési lehetősége. Az internet, az írott sajtó, a televízió és a rádió mint mágnes
a vasreszeléket maga köré vonzza a hasonlóan gondolkodókat. E helyeken
döbbenettel tapasztalhatják a nemzeti gondolkodású olvasók, nézők, hogy
milyen masszív hazai ellendrukker csoport lesi nyálát csorgatva, hogy
Magyarországba, a magyar intézményrendszerbe, a magyar népet reprezentáló személyekbe, politikusokba hol, merre rúgnak minél nagyobbat
azok, akik csak a saját önző hasznukat akarják valahogyan lerabolni
tőlünk. Valami perverz öröm sugárzik felőlük, ha bármelyik nyikhaj bértollnok nekimegy a magyar miniszterelnöknek, vagy éppen a hírhedett
vörös pedofil Cohn Bendit támadott fröcsögő szájjal Orbán Viktorra
tavalyelőtt Brüsszelben az EU parlamentben.
Nem beszélve napjaink nagyon is átlátszó amerikai vegzálásáról, amikor elég csak a nagy bajkeverő Goodfriend zavaros szómenése és már tapsikolnak is ellendrukkereink. A mi hazai, magyarul beszélő, magyar személyi okmányokkal rendelkező labancaink. Mintha annak idején Dávidot
a saját harcostársai a háta mögül kővel dobálták volna.
KOPOR TIHAMÉR
É
4
Gyógymasszázs Érden
A
XII. évfolyam 30. szám • 2014. november 20.
ÉRDI LAP
Buda-környéki Látássérültek
Közhasznú Egyesülete lassan tíz
éve alakult azzal a céllal, hogy a kistérségben élő látássérültek mindennapjait
segítse. Ez a sokrétű feladat eleinte
alapszolgáltatásokból állt, majd 2008tól már azzal is tudott segíteni, hogy
munkát biztosított tagjainak.
Jelenleg 25 megváltozott munkaképességű személy dolgozik az egyesületnél, s már nemcsak látássérültek
végzik feladataikat.
Mivel fontos volt az egyesület számára, hogy úgy képviselje a látássérülteket, hogy azok önmegvalósítását
is előremozdítsa, ezért olyan területeken indított el szolgáltatást, mint például a gyógymasszázs. A gyengénlátók és a vakok igazán otthonosan
mozognak ezen a területen és egyre
több helyen ismerik fel, hogy a vak és
gyengénlátó masszőrök valóban kiváló szakemberek.
A Budaörsön már kezdetektől a
helyi egészségházzal kötött együttműködés keretében működő gyógymaszszázs is nagy népszerűségnek örvend
a helyi- és környékbeli lakosság körében. Most, a Budaörsi Gyógymasszázs Stúdió újabb ellátási területen, Érden is elérhető árakkal, magas
színvonalon kínálja szolgáltatását.
Mivel egyesületünk tagságának
jelentős hányada Érd városában él,
szinte egyértelmű volt, hogy a gyógymasszázs e városban is elérhetővé
váljon. Szakemberünk sokéves
tapasztalattal rendelkezik, és gyakorlata révén, több szakszerű segítséget
tud nyújtani az egészségi panaszokkal
hozzáforduló, kedves leendő vendégeink számára.
Az érdi egészségházzal kötött
megállapodásunk értelmében, 2014
novemberétől, minden pénteken reggel 08-tól délután 16 óráig, már
Érden is lehetőség van kezelések
igénybevételére. A gyógymasszázst,
Kozma István végzi; egy kezelés
ideje 30 perc. A szolgáltatás bevezető
ára 2000 Forint, ami a helyszínen, a
masszőrnél fizetendő.
Fontos, hogy vendégünk hozzon
magával tiszta lepedőt, melyet saját
komfortja és a higiénés okok is indokolnak. Aki nem ragaszkodik a saját
lepedő használatához, annak a helyszínen, 500 Forintos áron van lehetősége masszőrlepedő megvásárlására,
ami több alkalomra is használható.
Időpont egyeztetése szükséges, a
+36/23 789 885-ös, vagy a +36/20
455 6999-es telefonszámon.
(A masszázsról további információt, egyesületünk weboldalán olvashat: www.bulake.hu)
MAGYAROK ÉRDI VÁSÁRA
Magyar termelőktől magyar árut:
mindannyiunk örömére és megelégedésére!
Helyszín: Érd, Főtér, Alsó u. 1.
2014. december 13‐án szombat, 8.00 — 17.00‐ig
Kipakolás 6:30 órától
Tisztelt Hölgyem/Uram!
Ezennel meghívjuk Önt a fenti helyszínen tartandó vásárunkra,
hogy részt vegyen saját termékeinek bemutatásával és árusításával.
A vásárt hagyományteremtő szándékkal rendezzük. Célunk a hazai
termelők, kézművesek, kisiparosok és a vásárlók közvetlen
kapcsolatának kiépítése és életben tartása, a régi idők vásári
hagyományának felélesztése az Ön segítségével.
Elvárásunk csupán annyi, hogy saját készítésű/termelésű minőségi árut
kínáljon elérhető áron a kedves vevőknek.
A vásárszervezés költségeit magunkra vállaljuk, helypénzt nem
kérünk, de szívesen fogadjuk támogató adományát.
Ha ebben a közös teremtő munkában részt kíván venni, az alábbi
kérdések megválaszolásával jelentkezzen!
Résztvevő címe:
Résztvevő neve, telefonszáma:
Mivel kíván bemutatkozni:
Hozott asztal/sátor/pavilon helyszükséglete:
Egyéb megjegyzés:
Jelentkezési határidő: 2014‐december 8.
az alábbi névre és elektronikus címre:
Szabóné Vass Lenke, [email protected]
Telefonszám: + 36 20 474 2964
Az Érdligeti Református Templom Alapítvány
fennállásának 20. évfordulóján szeretettel hívja
a következő alkalomra
November 30. vasárnap 16:00
Az elmúlt 20 év egy történész szemével.
Hatások a társadalomra és az egyházakra.
Dr. Tőkéczki László (egyetemi docens ELTE)
Helyszín: 2030 Érd, Duna u. 77.
A belépés ingyenes.
Könyvismertetések
Bíró András: A holokauszt margójára
endhagyó könyvecskével jelentkezett a 82 esztendős Bíró András,
édesapja történetét mutatja be, akit a
II. világháború alatt reaktiváltak, és
1934-es nyugdíjazása után a KEOKH
(Külföldieket Ellenőrző Országos
Központi Hatóság) berkein belül találta magát. Bíró Gyula a Magyar
Királyi rendőrség kötelékéből került
nyugdíjba, és 1941-es behívása után
váratlanul egy internálótábor parancsnoka lett, ahol a tisztázatlan állampolgárságú zsidókat gyűjtötték össze.
Ez a tábor Zemplén megyében,
egy Csörgő nevű község mellett létesült, ahol kb. 270 zsidó internáltat
zsúfoltak össze.
Később Bács-Topolyára helyezték
át Bíró András édesapját, majd
Szolnokra, ahol főleg irodai munkát
végzett, később Mosonmagyaróvárra
helyezték, és az ott létesítendő internáló tábor vezetésével bízták meg.
A könyvből kiderül, hogy igenis
lehetett emberségesen végezni ezt a
munkát, lehetett emberéletek tucatjait
megmenteni, és a magyarok nem a
R
zsidók kiirtását, hanem életben tartásukat, megmentésüket tekintették feladatuknak.
Erről tanúskodik az a sok dokumentum is, amit Bíró András ismertet
ebben a könyvben. Persze mindig
akadnak rosszakarók is, így Bíró
Gyulát a háború után rögtön följelentették a Népbíróságon, azonban a
három éven át tartó per során, több
tárgyalás után a feljelentőt megrótták,
és a vádlott nem csak felmentést,
hanem dicsérő mondatokat kapott az
ítélet elhangzásakor.
A könyvben olvashatjuk a hálás
volt internáltak köszönő leveleit,
melyek közül egyet ismertetünk.
Igen tisztelt Felügyelő Úr!
Engedje meg, hogy egy pár sorral
felkeressem. T.i. egy volt Csörgőn
internált bajtársammal találkoztam,
és tőle tudtam meg, hogy felügyelő úr
Bpesten lakik. Nem mulaszthatom el,
hogy utólag ne fejezzem ki leghálásabb köszönetemet mindazon jóért,
amit Felügyelő úr Csörgőn lévő internáltságom alatt velem és többi társammal cselekedett.
Remélem, hogy az életben még
alkalmam lesz, hogy hálámat személyesen is kifejezzem.
Maradtam hálás tisztelettel:
Sperber Sándor volt csörgői internált.
Tihanyi Réka–Tihanyi István: Életiskola
ovember 10-én Érden este 18 órakor hallgattam egy öt gyermekes
édesanyát, aki arról beszélt, milyen jó
a gyermekeink számára a teljes szabadság, mert a bennük ösztönösen
lévő tudásvágy ekkor tud kibontakozni. Hallgattam és figyeltem, közben
csodáltam is, hogy ő olyanról beszél
amit átélt, átél,nem elméleti, hanem
gyakorlati dolgokról. Nap, mint nap
próbálok tenni azért, hogy kicsikarjam a környezetemből, ebből az olyannyira összetett és ellentmondásos
társadalomból, amelyben élünk, valamilyen nagyon jó, elfogadható, kedvelhető, kézzel fogható, gyakorlatban
kiválóan működő életformát. Jó lenne,
ha feltárhatnám a gyerekeink előtt a
jót, biztos ellenszerként az élet nehézségeivel és a sorscsapásokkal szemben, amelyek éppoly gyakoriak, mint
amennyire elkerülhetetlennek. De
semmi! Még a semminél is kevesebb,
nem számítva azt a néhány észrevételt, azt a néhány ártalmatlan megjegyzést, amelyből csekély számú
elemi meggyőződésem eredeztethető.
Kitartóan kell törekedni a belső béke
megteremtésére, ez az út önmagadhoz
és aztán innen lehet építkezni és fej-
N
lődni. Kezemben Tihanyi Réka
Andrea és Tihanyi István Nimród:
Életiskola című könyve és úgy érzem
lassan és óvatosan egy olyan irányba
indultak el, azokat a helyeket választják ahol lábukkal biztos talajt fognak,
ez a képességük arról próbál meggyőzni, hogy uruk a maguk sorsának.
Vannak sorai a könyvnek mellyel vitába szállok, de ez a könyv békét, egyetértést, szabadságot és szeretetet akar.
Egyszerű kézzel fogható tiszta dolgok,
talán éppen ezért türelem, megértés,
ráébredés szükségeltetik. A könyvben
írtakkal lehet egyetérteni és vitatkozni,
vagy nem elfogadni, az én meglátásom szerint az út melyen végig kell
mennünk, az egy akarat és hit. Egy
akarat és hit, ezt lehet eszményíteni,
gyűlölni, de racionálisan visszavezetni
valamire, vagy leegyszerűsítő módon
leszűkíteni próbálkozhattunk, de valamennyiünk sorsa, élete egy lélekvesztő hajón van, próbáljuk kihasználni a
folyó sodrását, haladunk a forrástól a
tengerig. Úgy gondolom, hogy életem
során sok minden történt velem, és
sokszor úgy érzem, hogy el kell mesélnem őket, aki hallgatja eltöprenghet
rajta, és akár hasznos ösztönzést is
kaphat érveihez. Ez a könyv az életiskoláját mutatja be, aki elolvassa erőt
kaphat belőle, akár ráébresztheti élete
feladatára, olvashat Hintalan László az
életiskola programjáról, az abai Attila
király gimnáziumáról, a Balaton-felvidéki Életiskoláról,az orosz családiskoláról a Scsetyinyin féle iskoláról
Tyekoszból. Egy könyv mely gondolkodásra késztet.
F. S.
Kopor Tihamér: Végvár
ogy élnek 2044-ben a bűnözéshez
adaptálódott városiak? Mi a célravezetőbb: inkább megerősíteni a rablókkal szemben egy-egy ház védelmét, vagy több pénzt fordítani a fegyveres őrségre? Akarnak-e a központi
hatalomtól teljesen elfordult falusi
közösségek segíteni a központi régiónak, az Elnöknek? Az Elnök megbízottja Muzsaji Kálmán megúszhatja-e
ép bőrrel a küldetését. Mi a legjobb
üzlet 2044-ben Magyarországon az
alvilág számára?
Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket
boncolgat a Végvár (Magyarország
2044) című regény, melynek november 5-én volt az érdi bemutatója a
Csuka Zoltán Városi Könyvtárban. A
szerzővel Bognár Nándor az Érdi
Újság főszerkesztője beszélgetett a
műről.
A szerzőt nem nagyon kell bemutatnunk az Érdi Lap olvasóinak, hisz
lapszámról lapszámra már sok éve
olvassák és kedvelik, sokszor csípős
humorral megírt publicisztikáit.
Kopor Tihamér igazán sokoldalú
író, már ami a műfaji változatosságot
jelenti. Első regénye, A Folyondár
megrázó lélektani dráma egy haldokló
utolsó hetéről, amikor számot kell
vetnie életével, nagy tévedéseivel,
H
amelyeken már nincs módja javítani,
változtatni. A Végvár egy teljesen más
térben kalandozik, amelynek nem is
lehet meghatározni a műfaját. A jövőre utaló alcím sci-fit sejtet, de sokkal
inkább egy társadalmi dráma, amelyben a háttérhatalom markában vergődő nemzeti konzervatív Elnök megpróbál valamilyen kiutat találni, abból
a kutyaszorítóból amely amiatt jöhetett létre, mert napjainkban megdöntik
a magyar nemzeti erők és Orbán
Viktor hatalmát. A cselekmény szövése thriller elemeket is bőven felvonul-
tat és a kalandok sokasága szinte letehetetlenné teszik a Végvárat.
Ugyanakkor ez egy viszonylag
nehéz, sűrű regény is, amely sok szálon fut, térben és időben el-elkalandozik, hogy aztán tovább erősítse a történet fő sodrását. Bepillantást enged
az olvasónak a politikacsinálás
boszorkánykonyháiba, a háttérhatalom természetébe és a sajtó hatalmat
kiszolgáló működésébe.
A szerző azt mondja, hogy a címben jelzett 2044. évi folyamtoknak
napjainkban vannak a gyökerei. A
lehetséges valóság akkorra reális
valósággá válik. A jövő termését hozó
fa magjait napjainkban vetjük el.
Felteszi a kérdést, hogy figyelünk-e
arra, mit vetünk? Átfogja-e képzeletünk a jelenkori felelősséget, vagy
csak jajgatunk a majdani következményeken? A Végvár című regény izgalmas barangolás egy lehetséges jövőben, amelyet egyetlen polgár sem szeretne megtapasztalni.
Akik nem tudtak részt venni a
könyvbemutatón, de szeretnék megvásárolni a Végvárat, ügyfélszolgálatunkon a Központi Kávézó épületében
kedvezményes áron megtehetik ezt.
Természetesen A Folyondár is megtalálható ugyanitt.
XII. évfolyam 30. szám • 2014. november 20.
5
ÉRDI LAP
„Harag – bűn – elengedés”
Érd – képekben
Az érdi Irodalomkedvelők klubja országos pályázatának eredményhirdetése
obb vagy nálam. Ez engem nem
tesz alázatossá, de alázatra tanít” –
mondta nemrégiben valaki az IRKAklubban. Büszke vagyok rá, hogy főleg
ilyen hozzáállást tapasztalni nálunk,
hogy a tagok látják saját helyüket egy
kreatív, alkotó közösségben, és elismerik a másik érdemeit. Inspiráló, tanulnak
egymástól.
Ezzel együtt talán volt némi csalódás a lelkek mélyén, hiszen értékes,
színvonalas írások kerültek hátrább a
rangsorban, amikor a beadott műveket
értékeltük. Nekem is voltak személyes
kedvenceim a munkaolvasás során, de
nem lettek dobogósak. Úgy gondolom,
nem szégyen, ha kiváló művek összehasonlításakor történik ilyen mérlegelés.
A zsűri tagjai – Somfai István (a
Poly-Art elnöke), Rozsné Mórocz
Judit (az Érdligeti Ált. Isk. tanára),
Tokaji Ildikó (a szbattai AJG tanára),
Vikár János (VMG-tanár) és a klubvezető – részletesen kifejtették, hogyan
próbálják elkerülni a szubjektivitást, de
valljuk be, az olvasó egyénisége mindig
benne van abban, mi tetszik, még akkor
is, ha számon kérik az irodalmi-esztétikai kritériumokat, a stílusbeli eszközöket vagy a költői eszköztár gazdagságát.
Magát a pályázati felhívást még
június végén tettük közzé a különböző
országos oldalakon. A várakozással
ellentétben nem özönlöttek megmérettetésre a jelentkezők. Lehetséges, hogy
nem ismert még annyira a mi IRKÁ-nk
(de legjobb úton haladunk országos hír
felé!), visszatartó lehetett a csekélyke
benevezési díj is.
Saját esélyes klubtársaink közül se
pályázott mindenki: a „múzsátlanság”, a
munka, az iskola vagy a kispapaság foglalta le őket (érthető, hogy a trónörökös
megérkezése fontosabb pillanatnyilag,
mint az irodalom).
Kevesebb, de meglehetősen „ütős”
művek érkeztek. Megmozgatta a fantáziát, hiszen általános emberi érzésekről
van szó: mindenki volt már dühös valamilyen szinten, valamilyen bűne pedig
mindenkinek van. Nem is következik
„J
Kovács F. István, Őri Eszter, Kósa Márta, Gárdon Ágnes és Májer József
egymásból a három, nincsen feltétlenül
feloldás, megbocsátás. Vannak olyan
súlyos bűnök, amikor még a halál se
oldja fel az elkövetőt. Az elengedés se
mindig azonos a megbocsátással.
A bűn meglehetősen összetett. Elég
gonosz fricska, amikor politikai tartalmat kap: az egyik rendszerben erény
lehet az, ami egy normális erkölcsi felfogásban bűn.
Az írások ezt a témát járták körbe –
érdekesen, lebilincselőn, olvasmányosan kifejtve, érzékeltetve a lelki vívódást, a bűntudatot, egy-egy metafora,
szimbólum, szitesztézia segítségével, a
tájleírás párhuzamával vagy éppen
ellentétével gondolkodtatva el.
A nyertes művek felolvasásakor
lehetett igazán érzékelni, hogy az értő
közönség moccanatlanul hallgatja a történetet, együtt lélegzik a szereplőkkel,
vagy éppen visszafojtja a levegőt –
várva a végkifejletet.
A Szabó Aida, Horváth István és
Vikár János hangjával megjelenített
versek és prózák mély benyomást tettek
a hallgatóságra.
A két énekművész, Kissné Matkó
Gabriella és Molnárné Király Márta
műsorindítása csak azoknak volt meglepetés, akik először hallották őket: tehetségük, technikai tudásuk, bájos megjele-
nésük elvarázsolta a közönséget.
Horváth István gitárzenéje és zengő
tenorja kiválóan oldotta az írások torokszorító feszültségét.
A helyezettek:
Fődíj: Kovács F. István
Különdíj: Szigetvári Zsófia Petra
(Veszprém)
Próza:
Varga Imre Lajos (Felsőpakony)
Őri Eszter
Lovrics Rebeka
Vers:
1. Kósa Márta
2. Gárdon Ágnes (Szolnok)
3. Májer József
(A többiek állandó IRKA-tagok:
Bp.-en, Ercsiben, Érden élnek.)
Köszönetet és hálát érdemelnek a
képzőművészek: saját festményüket,
grafikájukat ajándékozták a kiemelt
díjazottaknak. Így Ács Valéria és Ács
József, Kurdi István, Molnár-Göb
Zoltán, Sziráki Györgyi, Nagyszalóki
András valamint Szekér Gizi fazekas
remekének örülhettek.
A különdíjasnak nem a fiatalságát
emeltük ki, hanem a tehetségét tartjuk
figyelemre méltónak. Jó lesz, ha megtanuljuk a nevét, mert hallani fogunk még
róla.
DARÓCI LAJOSNÉ KLUBVEZETŐ
örmendy Zizi, a Duna-Art fotóklub vezetője nyitotta meg a
Szepes
Gyula
Művelődési
Központban a fotóklub Érd –
Képekben
című
kiállítását.
Körmendy Zizi elmondta, hogy a
kiállítást az önkormányzat Oktatási
és Művelődési Bizottsága támogatásával tudták megrendezni, a pályázaton elnyert pénz segítségével. A kiállítás tárgya Érd városa volt, amely
elég nehéz téma, mert már sok
K
hasonló tárgyú pályázat és kiállítás
volt az elmúlt években, elég arra
gondolni, hogy nemrég, Érd várossá
válásának 30. évfordulója alkalmából egy külön kiadvánnyal is jelentkezett a klub. A kiállítást december
közepéig tekinthetik meg az érdeklődők, ahol Adorján József, Bodor
Izabella, Boros Emese, Kércz Tibor,
Körmendy Zizi, Pajor Attila,
Ridács Sándor és Tanos Miklós
fotóit láthatják.
Bodor Izabella: Béla bá a borospincegazda
Emlékezés a hagyományos nyári táborra
visszaemlékezni ezeken az őszi kortól, középiskolásig vehetnek részt, és részük a táborozóknak, ugyanis
Jónapokon,
az élményekben gazdag így aztán több csoport jön létre. Óvodá- Benczéné Dizseri Márta tanárnő kis
nyári napokra. A résztvevőkben, szervezőkben már a jövőbeni tábor gondolata
lebeg. Az Érd-parkvárosi Református
Gyülekezet lelkészi irodájában beszélgettek dr. Vassné Baki Ilona református lelkipásztorral, aki 1981 óta szolgál
Érden, és építi, erősíti a közösségét. Az
Érd-parkvárosi Református Egyházközség hagyományos nyári napközi
táboráról érdeklődöm, ami minden
évben sikeres, a lelkészasszony tekintetéből kiolvasom, ha valamiről, akkor
erről nagy örömmel mesél.
– Talán közel harminc éve kezdtük
el a nyári napközis táborunkat. A legelején öt-hat gyermekkel, ami aztán
minden esztendőben egyre népszerűbb
lett, a létszáma fokozatosan növekedett, és most 102 gyermek vett részt a
tábor programjaiban. Mindig minden
esztendőben az iskolai tanév után egy
hét kihagyásával indul az egyházi táborunk. Ennek oka, hogy a gyülekezet
tagjai között sok a tanár, és az ő kérésükre szervezzük így, mivel ők sokat
segítenek a változatos, érdekes és
izgalmas napi tevékenységek megvalósításában.
– Kik vehetnek részt a táborban?
– Elsősorban a gyülekezethez tartozó gyerekek, de azokból az iskolákból is
érkeznek diákok, amelyekben hittantanárunk Tóth Zoltán hittanórákat tart. Így
a Körösi Csoma Sándor Általános
Iskola, a Bolyai János általános Iskola
és a Marianum diákjai közül is részt vettek néhányan. A változatos játékos tevékenységek mellett, arra is törekszünk,
hogy a lehető legkevesebb anyagi hozzájárulást kérjük a szülőktől. Öt éves
sok, első-második aztán harmadiknegyedik osztályosak, öt-hat, hét-nyolc
végül a középiskolások csoportjaiból
tevődik össze a tábor. Segítők, lelkes
önkéntes szervezők és csoportvezetők
önkéntes munkája révén tud igazi
élménnyé, vidám és tartalmas, évek
múlva is feledhetetlen emlékké válni a
táborunk.
– Mivel töltik el az egy hetet?
– Minden évben egy bibliai történettel ismerkedünk meg az egy hét
alatt, és minden csoport a korának megfelelő szinten dolgozza fel, értelmezi,
játssza el, rajzolja le a történetet.
Reggel fél nyolckor a reggeli előkészítése zajlik, nyolckor rövid áhítat, de
mondhatjuk ima körnek is, majd ige
magyarázat, éneklés és fél tízkor uzsonna. Tíztől csoportfoglalkozások. Az
idén Sámuel próféta életét ismerhették
és dolgozhatták fel az egy hét alatt.
Közös ebédelés, szabadidős foglalkozás, kornak megfelelően kézműves foglalkozás, a fiúknak sport, foci, íjászkodás. Délután háromkor uzsonna, aztán
megbeszéljük a napi programunkat és
ötkor jönnek a szülők a gyerekekért. Az
idén volt egy etiópiai keresztény vendégünk, aki etióp gyerekjátékokra tanította meg a táborozókat. A Dizseri családnak köszönhetjük, hogy a Gödöllőn
tanuló etiópiai egyetemista egyik szabadidős foglalkozásunkon részt vett, és
a játékok mellett válaszolt a gyerekek
kérdéseire. Az etiópiai gyerekek életéről mesélt, az iskoláról, a keresztény
élet jelentőségéről és a tanulás fontosságáról. Szerdán a szabadidős programok
mellett egy meglepetésben is volt
színjátszó csoportja A kis herceg színvonalas előadásával tette még tartalmasabbá a napot. Aztán csütörtökön a nap
kirándulásról szólt. Idén Velencén voltunk, a nagyok sárkányhajózáson vettek
részt, a kisebbek a sukorói arborétumot
látogatták meg. Pénteken az egész heti
összegyűjtött gondolatokat kellett rendezni és előadni a bibliai történetet.
Mindezek után rövid Istentisztelettel és
az ajándékcsomagok átadásával zárult a
tábor. A sok mosolygós gyerekarc, az
egy heti napi találkozások, beszélgetések, focizás, rajzolás, kézműveskedés,
mind-mind közösségé barátokká kovácsolják a gyerekeket és ez örömteli
dolog. Az egy hét fáradalmai azonnal
felejtődnek , és már akkor kezdünk
ráhangolódni a következő nyári napközis táborra. Érezni azt az örömöt, szeretetet mely körbe vesz mindnyájunkat, és
ez a lehető legjobb, mikor a csillogó szemekből árad a szeretet.
Úgy gondolom, hogy közel harminc
éve minden esztendőben egyre nagyobb
létszámmal a nyári napközis tábor a
résztvevők számára örömöt, boldogságot, kikapcsolódást, feltöltődést jelent.
Ez elsősorban a táborban jelenlévő szeretetnek köszönhető, és a lelkes szervezőknek. Dr. Vassné Baki Ilona lelkipásztor elégedett közösségével. Szeméből a
bizalom, hangjából a szeretet árad, szelíd mosollyal fogadott arcán és így is
búcsúzik tőlem. Ő hagyománnyá tette a
nyári egyházi napközis tábort és még
annyi mindent, amiről szerényen hallgat, mert ő egy cselekvő a kézzel fogható eredmények embere.
FEKETEGYARMATI SÁNDOR
Adorján József: Síkok, vonalak (Magyar Földrajzi Múzeum)
Adorján József: Geometria (Stop Shop)
Kedves Olvasó! Ha otthonában, munkahelyén elektronikus
formában szeretné újságunkat megkapni már a nyomdai
megjelenést megelőző nap, jelezze az [email protected],
és a következő számtól elküldjük Önnek.
6
Advent
z advent szó
jelentése „eljövetel”. A latin „adventus Domini” kifejezésből
származik,
ami annyit tesz: „az
Úr eljövetele”. Az
ünnep eredete az VVI. századra nyúlik
vissza, Jézus születésének a Karácsony
ünnepére való felkészülés, a reményteli
várakozás, a lelki
készülődés
ideje.
Régebben egyes vidékeken „kisböjtnek” nevezték ezt az időszakot. Az
advent ünneplése 4 hétig tart, a december 25-e előtti negyedik vasárnappal
kezdődik. Eredetileg 40 napig tartott, és akkor arra emlékeztek, hogy Jézus
negyven napig böjtölt a pusztában. Gergely pápa-féle naptárreform azonban
az Advent ünnepét, 4 hétre rövidítette le. Advent idején a keresztények szigorú böjtöt tartottak, hajnalonként pedig szent misére jártak. Ezeket a hagyományosan napfelkelte előtt tartott szent miséket aranymisének nevezték.
Az advent első napjától vízkeresztig terjedő időszakban tiltották a zajos
népünnepélyeket, lakodalmakat. Az adventi koszorú készítése viszont csak
a XIX. században jött divatba, de a hagyomány gyökerei a pogány korba
nyúlnak vissza, amikor örökzöld ágakkal, fagyönggyel, magyallal ünnepelték
a téli napéjegyenlőség idejét. A fagyöngy a kelták szent növénye volt. A téli
napéjegyenlőség a kelta hitvilág szerint a fény újjászületésének ünnepe.
Ilyentájt a kelták az ajtókra örökzöld ágakat aggattak, fagyöngyöt, magyalágat.
Az adventi koszorú ősét 1839-ben Johann H. Wichern német evangélikus
lelkész készítette el, egy felfüggesztett szekér-keréken 23 gyertyát helyezett
el, melyek közül minden nap eggyel többet gyújtott meg karácsonyig. Ma az
adventi koszorú általában fenyőágból készített kör alakú koszorú, melyet
négy gyertyával díszítenek. A gyertyák színe a katolikus vallásban lila, kivéve a harmadik vasárnapra jutót, amely rózsaszín. A gyertyákat vasárnaponként, vagy előző este, gyújtják meg, minden alkalommal, eggyel többet. A
világító gyertyák számának növekedése szimbolizálja a növekvő fényt, amelyet Isten Jézusban, a várakozónak ad karácsonykor. Az adventi koszorún
mind a négy gyertya egyszerre ég az utolsó vasárnapon. (Az ajtóra erősített,
gyertya nélküli koszorú pedig, a szíves vendégvárást reprezentálja.)
Minden gyertya szimbolizál egy fogalmat: hit, remény, öröm, szeretet. A
gyertyák egyben a katolikus vallás-szimbolika szerint egy-egy személyre
vagy közösségre is utalnak:
– A Hit - Ádám és Éva – mint akiknek elsőként ígérte meg Isten a megváltást;
– A Remény - a zsidó nép – akinek megígérte, hogy közülük származik a
Messiás;
– Az öröm - rózsaszín gyertya - Szűz Mária – aki megszülte a Fiút;
– A szeretet - Keresztelő Szent János – aki hirdette Jézus eljövetelét, és
készítette az utat az emberek szívéhez.
„Ó, Emmanuel! Törvényünk és Törvényhozónk, népek reménysége és
üdvözítője: jöjj el, és üdvözíts minket, mi Urunk, Istenünk!” (Gregorián
ének)
Minden kedves olvasónknak: Áldott ünnepeket kívánunk!
HORVÁTH PÁL
A
Jövőre több jut
az egészségügyre
A 2015-ös év a háziorvosi
rendszer megerősödésének az
éve lesz az egészségügyben –
jelentette ki Rétvári Bence.
z Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára emlékeztetett: a bérfejlesztési program elsőként az egészségügyben
indult el, az intézkedés több mint 95
ezer dolgozót érint. Ennek az egyik
alapja az egészségügyi termékdíj,
közismertebb nevén „chipsadó”, ami
a következő évi költségvetésben is
szerepel – fűzte hozzá, megjegyezve,
hogy az egészségügyi dolgozók béremelésének továbbra is az egyik forrása az egészségtelen ételek, italok
plusz adói.
Rétvári Bence tájékoztatása szerint a jövő évben a legfontosabb terület a háziorvosi ellátás megerősítése,
melyre 10,5 milliárd forinttal szán
többet a kabinet 2015-ben.
Az államtitkár annak a reményének adott hangot, hogy a többlet forrásoknak köszönhetően azok, akik ma
még kórházakban kezeltetik magukat,
a jövőben már részben az álapellátásban gyógyulhatnak.
A 2015-ös év a háziorvosi rendszer megerősödésének az éve lesz az
egészségügyben – vélekedett. A kórházak adósságállományáról szólva
kifejtette: egy közös, általános céltartalék keretet hoznak létre mintegy 60
A
XII. évfolyam 30. szám • 2014. november 20.
ÉRDI LAP
milliárd forintból, melyből a kórházak
is részesülhetnek. Az államtitkár meglátása szerint ezzel szorosan összefüggésben vannak a várólisták. A kormányzat szándéka szerint a várólistákat csökkenteni kell, ezért 1 milliárd
forintot különítettek el erre a célra.
Tovább folytatjuk azt az ösztöndíjprogramot, amely a rezidensek itthon
maradását segíti – mondta Rétvári
Bence. Emlékeztetett, hogy eddig
mintegy 1700 orvos részesült az ösztöndíjból, és jövőre a megemelt
összegből további 700 rezidenst sikerülhet itthon tartani. Ez nettó 100 ezer,
különleges esetekben nettó 200 ezer
forint plusz juttatást jelent.
Az államtitkári tájékoztatásból
kiderült, hogy a légi mentés számára
581 millió forint többlet forrást biztosítanak, az E-alap 20 milliárd forinttal
többől gazdálkodhat, a készletgazdálkodási intézet forrásai 300 millió
forinttal növekednek, illetve a gyógyító megelőző ellátás és az Országos
Mentőszolgálat is minden területen
több pénzből gazdálkodhat 2015-ben.
Végül Rétvári Bence megerősítette, hogy az egészségügyi ellátás mindenki számára biztosított, melyet
ingyenesen a járulékfizetők számára
továbbra is biztosítani kívánnak, és
ettől teljesen elválasztva működne
fizetős egészségügyi ellátás, amely az
egészségipar része.
(FIDESZ.HU)
Kovács Sándor–Majorné Bániczki Julianna: Érdi portrék 7.
Csöngedy Gyula (1868-1929) esperes,
országgyűlési képviselő két cikluson át
(Fejér vm.) született
Fövenypusztán
1868. április 18-án. Tanulmányait
Székesfehérváron a ciszterci gimnáziumban és a papi szemináriumban
végezte. Isztimér, Rácalmás és Etyek
után 1899-től Adonyban volt plébános, esperes és címzetes kanonok. Írásai jelentek meg az Egyházi
Közlönyben, a Fejér Megyei
Naplóban és másutt. Humánus egyéniségét mutatja, hogy 1915-1918
között a világháború alatt a megyei
kisegítő hadikórház elnöke volt.
Kétszer, 1922-ben és 1926-ban az
érdiek bizalmából is választották meg
a Keresztény- Keresztyén Kisgazda,
Földmíves és Polgári Párt (Egységes
Párt) színeiben az adonyi kerület
(benne Érd) országgyűlési képviselőjének. Megbízatása teljes időszakát
1929-ben bekövetkezett halála miatt
nem tudta kitölteni, ekkor Matta
Árpád (1859-1938) százhalombattai
földbirtokost választották helyére pótképviselőnek.
Az Egységes Pártot a nagy államférfi, gr. Bethlen István hozta létre
1921-ben miután a Nagyatádi-féle
Kisgazdapártot átformálta és egyesítve a Keresztény Nemzeti Egység
Pártjával kibővítette. Jórészt ennek
köszönhette egy évtizedes sikeres parlamenti többségét, 1926-ban kétharmados többséget szerzett a parlamentben. Bukását a nagy gazdasági világválság okozta 1931-ben. Bethlen
István miniszterelnök korszakos munkálkodása a trianoni békediktátum
által megcsonkított ország gazdasági
konszolidációját eredményezte és
ellentmondásai ellenére történelmünk
viszonylag sikeres korszakává tette a
Horthy-rendszert. Az Egységes Párt
vezető szerepét a későbbiekben sem
tudta megrendíteni sem a Gaál
Gaszton vezette új, egységes
Független Kisgazda-, Földműves és
Polgári Agrárpárt, sem a Szálasi
Ferenc
által
létrehozott
Nyilaskeresztes Párt. Bár a párt nevét
Gömbös Gyula miniszterelnöksége
idején, 1932-ben Nemzeti Egység
Pártjára változtatták, majd 1939-ben
Teleki Pál kezdeményezésére a
Magyar Élet Pártja nevet kapta,
közép- párt jellege és széles társadalmi bázisa nem változott.
Kertünk, házunk ki nem használt erőforrásai 2.
De mi legyen a diófalevéllel?
gondos gazda ilyenkor takarítja ki
a kertjét és felkészíti a télre, a jövő
tavaszra, nyárra. Az eddig árnyat adó
levelek nagy része elsárgult, lehullott,
csak az örökzöldek maradtak.
A temérdek levéllel vajon mit is
lehet ilyentájt csinálni? A zsigerből
való bánásmód az elégetés. Azon már
kevésbé morfondíroznak a tűzimádók,
hogy hiába sárgult, meg barnult az a
sok levél, az bizony még nagyon sok
nedvességet tartalmaz, amitől leginkább füstölni szokott a kupac. Ettől
meg olthatatlan ingerenciát érez a
szomszédság, hogy az égető legközelebbi felmenőit, főleg azt a drága jó
édesanyját emlegesse, a legalpáribb
összefüggésbe hozva bizonyos ősi
foglalkozással.
A másik, sokkal kulturáltabb megoldás, a városi hulladékgazdálkodási
cég (ÉTH) díjmentes szolgáltatásának
igénybe vétele, ami annyit tesz, hogy
a jó gazda zsákokba gyűjti a leveleket,
összekötegeli a lenyesett ágakat és
kirakja a portája elé, hogy a meghirdetett járattal elszállítsák azt.
De a legokosabb gazdának ettől
sokkal több esze van, nem adja oda az
egyébként értékes növényi tápanyagnak való biomasszát a hulladékos cégnek, akik még csak nem is fizetnek
érte, hanem maga hasznosítja azt. Ezt
nevezik komposztálásnak. A komposztálás körül igen csak vaskos félreértések és tévedések szoktak kialakulni. Az egyik, hogy nincs az a ménkű
nagy komposztáló, amelyikben elférne a sok levél, levágott fű. Pedig egy
átlagos kert egész évi komposztálását
A
egy 1-3 köbméteres saját kezűleg
elkészített komposztáló bőségesen
megoldja. De, ha erre sem ideje, sem
– a kétbalkezességtől is rosszabb
készség miatt – késztetése nincs, igen
kiváló komposztáló edényeket lehet
vásárolni a gazdaboltokban, vagy
éppen a hulladékgazdálkodási cég (az
ÉTH) ügyfélszolgálatán is adnak erre
vonatkozó információkat. Aztán a
következő nagy félreértés, hogy a
komposztálóba bekerülő gyomok
magvai, majd amikor a komposztot
felhasználják, jól kikelnek és elborítják a kertet. Ezzel szemben a valóság
az, hogy a komposztálóba került
magok olyan hőhatásnak vannak kitéve, amelyektől elpusztulnak, és nem
tudnak kicsírázni.
De mi legyen a diófalevéllel? Sok
is, meg olyan veszélyes, hogy megöli
a többi növényt, megakadályozza a
csírázást. Tessék megnézni, hogy a
diófa alatt semmi nem marad meg. És
valóban a diófák alatt nem sok babér
terem más növényeknek. (De egyéb
más, nagy lombú fa alatt sem nagyon
virul a vegetáció) De ami ősszel problémát jelenthet, már nem a fán van,
hanem a földön. A Szent István
Egyetem egyik diplomamunkája
komoly kutatásokra alapozva bebizonyította, hogy a diófalevelek kb. 7-9
hónapnyi komposztálás során elveszítik azt a csíraölő képességüket, amelyek zöld állapotukban tényleg van
nekik és igen értékes növényi trágya
alapanyag válik belőlük.
A következő részben a konyhai
hulladékok komposztálását is szóba
hozzuk, a lehullott lomb további hasznosítása mellett.
www.erdilap.hu • www.t-meszaros.hu www.erdifidesz.hu • www.erd.hu
www.erdicsatornazas.hu • www.erdhirado.hu • www.aradszkiandras.hu
7
ÉRDI LAP
XII. évfolyam 30. szám • 2014. november 20.
VOTIN JÓZSEF:
Múló napok hordaléka – 46.
Írni annyit tesz, mint válogatni és
elhallgatni. A naplóban, ahogy a versben is, megengedheti magának az
ember, hogy hosszú csendet tartson,
hogy félbehagyjon egy szót.
Jean Guitton
2014. november
MÁR NEM GYERMEKEK a
gyermekeim. Felnőttek, gyermekeik
vannak. Akár úgy is nézhetem, hogy a
gyerekekkel kapcsolatos problémák
most már két szinten vannak.
Megoszlanak – vagy sokasodnak? Ki
mondja meg? Ez is, az is jó válasz.
Nem igen kérdek ilyesmit másoktól,
mert alig van olyan ismerősöm, akinek nem „csodálatos” minden gyereke. Néha az a benyomásom, csak az
enyém nem lett olyan, amilyennek
szerettem/neveltem. Mentséget találhatok garmadával, de az eredményen
azok nem változtatnak. Álmatlan
éjszakákon az foglalkoztat, mit, hol
rontottam el? Mit kellett volna másképp? És, amikor odáig jutok, hogy
mit lehetett megtennem és mit nem –
lassan újra és újra felfogom, de legalább megsejtem, hogy a mindenség
részeként fizikailag és társadalom tagjaként korlátozottak a lehetőségeim.
És a tévéreklámok, életvezetési tanácsadók minden győzködése ellenére:
nem voltam és nem vagyok mindenható.
Jó annak, aki a Mindenhatóra
tudja bízni gondjai megoldását.
***
BEETHOVEN NEM CSAK
KUTYA, át is tud változni, mint a
transzformerek, újságolta nekem a
távolsági buszon egy kisfiú. A tévében
látta a „Beethoven 3” filmet a barna
foltos kutya kalandjairól, de azt is
látta egy plakáton, hogy tud ősz hajú
bácsi is lenni. Biztosan nem tévedett,
mert oda volt írva, hogy Beethoven
van a képen.
***
ARANY
KORONA
ÉRD
CÍMERÉBEN, a címertani magyarázat szerint „ a korona három ága
az Érd történetében nagyon jelentős
Ákos-házi Sárkány, Illésházy és
Batthyány családra emlékeztet”.
Nagyra becsülöm a címer kiötlőit,
az érdi Eőry Emilt és a történész,
veresegyházi helytörténész ismerősömet, Horváth Lajost, de a mondvacsinált érdemek alapján a címerbe került
koronával jelzett személyeknek
semmi köze a megyei jogú város történetében szerzett érdemekhez. A
helytörténet-írásban országszerte általános értéktévesztés szokásos megnyilvánulása ez is, nem kimondottan
„érdikum”. A nem elég széleskörű
tájékozottság, avagy a szerzők, viszszaemlékezők sajátos érdeke vagy
érdeklődése apróbb-nagyobb torzulásokhoz vezethet. Így kerülhettek a
város címerébe büszkeségünk koronájaként olyan nagyúri családokra
hivatkozások is, akiknek hatása a település életére, alakulásában és történetére, Batthyány Fülöp kivételével,
napjainkra kevesebb hatású volt, mint
az ugyancsak birtokos főúri Wimpffen,
vagy a dúsgazdag Sina bárók itteni
ténykedése.
Ugyanakkor, némi igyekezettel, az
Érden birtokos, Érden járt, vagy Érdet
említő személyek révén Érdet kapcsolatba hozhatjuk meglehetősen távoli
eseményekkel, tényekkel, országos,
vagy akár nemzetközi jelentőségű
hírekkel is. Példaként most Illésházy
vonatkozást említek.
Az Illésházyak a ma Szlovákia
területén lévő Trencsén és Liptó vármegyékben birtokos grófi családként
a Szapáry Pétertől visszaváltott érdi
birtok állapotát, a lakóinak kötelezettségeit rögzítő okmányt 1722-ben
Bécsben írták alá. Az ország középső
vidékein lévő birtokokat sem a török
uralom másfél évszázadában, sem az
után következett zavaros, kuruclabanc belháborúkkal zaklatott évtizedekben távolból, tiszttartóik, és mint
írták, Érden is „ezen lakossok között
az leendő Báróknak, Eskütteknek,
Hegymestereknek, Erdeő és Mezző
Eőerzőknek” munkálkodásával igazgatták.
Így azután, ha akarom, érdlakóként Érdről régi történeteket mesélgetve, érdekességként azt is megemlíthetem, hogy az egyik Illésházy kastélyban találták meg a 19. század
közepe táján azt a krónikát, amelyben
fennmaradt egy középkori magyar
nyelvemlék. Egy szitkozódás...
A nevezetes kastély a Vág folyó
mellett, Dubnica nad Váhom helyiségben állott. Magyar neve 1899-től
Máriatölgyes volt. Leveszem a polcról a „Magyarország geographiai szótára” duci I. kötetét (nem eredeti, reprint!), „mellyben minden város, falu
és puszta, betürendben körülményesen leiratik.” (Kiadta Fényes Elek
Pesten, 1851.) Szerinte „Dubnicza,
Trencsén m. tót mezőváros, a Vágh
bal partján: 1903 kath., 9 evang., 36
zsidó lak. Kath. paroch. templom,
synagóga. Ékesíti ezen helyet az uraság várkastélya, egy gyönyörü angol
kerttel együtt. … Ezelőtt a gr.
Illésháziak birtokában volt a hozzá
tartozó uradalommal együtt, de 1835ben b. Szina megvette.”
Az említett, latin nyelvű krónika
az 1400-as évek közepén örökítette
meg a magyarok tetteit. Annak idején
Nagy Lajos király a Zürich és szövetségesei elleni hadjáratba segítséget
küldött a német-római császár és az
osztrák herceg seregeihez. A magyar
Ünnepi függönyök Érden
a Lakástextil üzletből!
Karnisok különleges, egyedi igények szerint is.
Függönyeit megtervezzük, készre varrjuk, felszereljük.
Több száz minta közül választhat!
Lakásfelmérés, szaktanácsadás nálunk ajándék.
Érd, Riminyáki út 79. Tel.: 06‐30/227‐4494
Nyitva tartás: H‐P: 9‐18 óráig, SZOMBAT: 9‐12 óráig
Tájékozódjon FACEBOOK oldalunkon:
web: www.fuggonybolterd.hu
Az „amerikai szezon”
segélyhad a krónika feljegyzése szerint elkeseredett küzdelemben a csatakiáltások mellett veszettül szitkozódott is: „Veszteg, kurvanő fia szaros
német, ittátok vérünket, ma isszuk ti
véreteket!” A lexikon szerint így néz
ki ez az utolsó mondat a korabeli
helyesírással: „Wezteg kwrwanewfya
zaros nemeth, iwttatok werenkewht,
ma yzzywk thy wertheketh”.
***
Amikor az érdi Harmónia
Vegyeskarral néhány évvel ezelőtt
arrafelé jártunk, Mannedorfban vendégszerepeltünk, nem így beszélgettünk a vendéglátóinkkal. Igaz, ők
ugyanúgy nem értették volna a
magyar beszédet, mint ahogy mi értetlenül hallgattuk a svájcinémet dialektust. Ahhoz viszont nem kellett tolmács, amikor az ottani Diapasonino
kórus, Majzik Viktor vezénylésével
Kodály Esti dalát énekelte a közös
hangversenyen.
***
A HANGOK ÉS SZÍNEK
MEGFELELÉSE (ha van), ez foglalkoztat mostanában, hogy a Harmónia
Vegyeskar próbáin Dömötör Zsuzsa
karnagy nem mindig tartja vissza
magát, hanem az amatőr kórus próbálkozásait profi zenei, zenetörténeti és elméleti megjegyzésekkel, futólag
odavetett
harmónia-elemzésekkel
fűszerezi. Régen olvasott Rimbaud
vers mellett Kosztolányi versrészlet
bukkan fel, Ilona, az „i”, az „a” – a
rímek hullámzó dallama. Kosztolányi
színes tintákról is álmodott.
Én meg a felvidéki Illésházy kastély kapcsán gondolkodva Trianonhoz
érkeztem, vagy, ahogy a hazug Kádárérában tanították, a „Párizs környéki
béke” következményeihez, a kommün
rendszerváltozásához, amelyet ugyanúgy nem fogtak fel és ismertek félre
még a legtiszteletreméltóbb kortársak
is, mint mi a negyedszázaddal ezelőttit. Babits is, Bartók is, Kodály is,
hogy költő mellett zenészeket is
említsek.
Kosztolányi Dezső abban az időben újságíróskodott. Kosztolányiné
később így emlékezett:
„...Felbukkan Kun Béla neve. Az
uram egyre jobban álmélkodik. Kun
Bélával valamikor egy szobában dolgozott a Budapesti Napló-nál, a szomszédos íróasztalnál. Nem gondolta
volna, hogy valamikor komolyan is
kell venni.
– Te, én felmegyek Kun Bélához –
mondja nekem egy napon. – Gyere
velem. Kíváncsi vagyok, mi ez itt.
A
Visegrádi
utcai
lakás
előszobájában elszánt tekintetű tengerészfiúk ülnek. Kun Béla felesége és
cicomásan öltözött kislánya fogad
bennünket. Az uram kedves bókokat
mond a gyermeknek, dicséri a proletár
főnökkisasszony szép ruháját. Azután
bemegyünk a másik szobába. Egyedül
maradunk Kun Bélával.
– Mondd, mi ez itt, öregem? – kérdezi súgva, pajtási cinkossággal, … és
várja, hogy a régi »vagány« újságírótárs fél szemével hunyorogva, csibészesen röhögve bevallja, hogy az
egész csak móka, s kár izgulni.
Kun
Béla
azonban
állig
begombolkozik, propagandaízű szavakkal vázolja a helyzet komolyságát,
s az eljövendő kíméletlen harcot.
– És mi lesz velem? Mi lesz az
írókkal? – faggatja Dide a népvezért.
– Reád semmi szükség a proletárállamban – feleli Kun Béla. – Versek
nem kellenek. Majd tanulsz valami
mesterséget. Ha okoskodsz, ki fogunk
végezni.
Lenn az utcán, némán, ámulva
összenézünk mi ketten.”
***
MI EZ ITT? – kérdezhetjük mi is
manapság, ha körülnézünk az Európai
Unióban.
Amerikai B-24-es bombázók 1944 nyarán. A kép bal oldalán középen
Érd látható a Beliczay-szigettel
941.december 12-én német és olasz
nyomásra Magyarország hadat üzent
az Amerikai Egyesült Államoknak.
Vezető amerikai politikusok tisztában voltak azzal, hogy a magyar- valamint a
román és a bolgár –hadüzenet is kényszerből született, ezért 1942 júniusáig
Washington nem üzent hadat a tengelyhatalmakkal szövetséges kis országoknak.
Ekkor folytatott tárgyalásokat Vjacseszlav
Mihajlovics Molotov szovjet külügyi népbiztos Washingtonban. Molotov sürgette
az európai második front mielőbbi megnyitását, amire az USA és Nagy-Britannia
1942-ben, de még 1843-ban sem volt
képes. A szovjeteknek csak azt sikerült
elérniük, hogy az USA hadat üzent
Bulgáriának, Romániának és Magyarországnak. Az amerikai hadüzenet azért is
formalitásnak tűnt, mivel ebben az időben
kezdődtek azok a titkos tárgyalások a
magyar kormány és a nyugati nagyhatalmak képviselői között, amelyek végső
célja Magyarország háborúból való kilépése volt.
1943 nyarán Olaszország kilépett a
háborúból, ami fölerősítette annak
reményét, hogy Magyarország is fegyverszünetet köthet a nyugati nagyhatalmakkal. A teheráni értekezleten azonban
egyértelművé vált, hogy Magyarország
a háború után szovjet befolyási övezet
lesz, ezért a fegyverszünet kérdésében
Moszkva illetékes. Az angolok és amerikaiak ekkor határozták el, hogy a
Németországgal és Japánnal szövetséges kis országokat igyekeznek „kibombázni” a háborúból, azaz a fővárosok,
ipari központok és közlekedési csomópontok módszeres bombázásával arra
kényszerítik őket, hogy kilépjenek a
háborúból.
A Budapest elleni első légitámadásokat még 1942. szeptember 4-én és 9én a szovjet légierő hajtotta végre. A
támadásoknak inkább morális jelentősége volt, s hozzájárult ahhoz, hogy szervezettebbé váljon a magyar légvédelem.
A Németországot támadó angol és amerikai repülőgépek gyakran berepültek a
magyar légtérbe, a magyar légvédelem
azonban 1844 márciusáig nem támadta
őket, s a magyar hatóságok a kényszerleszállást végrehajtó pilótákat sem adták
át németeknek. 1943 végén a nyugatiak
felderítő repülések során beazonosították a Magyarországi célpontokat, 1944
tavaszáig azonban a kedvezőtlen időjárás megakadályozta a nagyobb légitámadásokat. Magyarország 1944. március 19-i német megszállása érdemben
nem befolyásolta az amerikai szándékokat. A Magyarország elleni légicsapások
végrehajtása az Olaszországban, Bari és
Foggia között települt 8. és 15. amerikai
légi hadsereg, valamint a brit Királyi
Légierő 205. bombázó csoportjának feladata lett.Az első nagy Budapest elleni
légitámadásra 1944. április 3-án került
sor. Ezen a napon 450 B-24-es és B-17es stratégiai bombázó, valamint 137 P38-as, P-47-es és P-51-es kísérő vadászgép vett részt a támadásban. Ettől kezdve egészen novemberig gyakran érte
nagy erejű légitámadás a főváros ipari
létesítményeit és közlekedési csomópontjait. Nem kerülhették el sorsukat a
vidéki nagyvárosok sem. Több légitámadás is érte Miskolc, Debrecen,
1
Szolnok, Szeged, Pécs, Győr és
Szombathely vasúti pályaudvarait és
üzemeit. A dunai kőolajszállítás megakadályozása érdekében brit repülőgépek közel 1500 nagy hatóerejű aknát
dobtak a folyóba.
A nagy erejű bombázókötelékekkel
szemben a Magyar Királyi Honvéd
Légierő vadászgépei vették föl a harcot.
Május 1-jén alakult meg Heppes Aladár
őrnagy parancsnoksága alatt a 101.Puma
vadászrepülő osztály (később ezred). A
nagyrészt Bf-109-es, Me-210-es és Héja
vadászgépek pilótái bátor, de egyenlőtlen küzdelmet vívtak a támadókkal. Az
amerikai pilóták gyakran nem tartották
be a légi harc íratlan törvényeit, s lőtték
az ejtőernyősöket és a kényszerleszállást
végrehajtó pilótákat is.
A magyar légtér védelméhez nagy
segítséget nyújtottak a német 8. vadászrepülő hadosztály 101. csoportjának Bf109, Me-210-es és FW-190-es vadászgépeken repülő pilótái. Miközben
súlyos veszteségeket okoztak támadóknak, jó néhányan haltak hősi halált
Magyarországon.
Érd ugyan nem volt célpontja az
angolszász bombázásoknak, Budapesthez való közelsége miatt azonban a
település lakói számára kézzelfogható
közelségbe került a légi háború. A
Kálvária-hegyen egy négy 29M mintájú, 80 mm-es Bofors lövegből álló légvédelmi tüzérüteg állomásozott, de a
település több pontján is voltak légvédelmi gépágyúk. A település szempontjából eseménydús nap volt július 30.
Ezen a napon a Dunai Repülőgépgyárat
és a tököli repülőteret támadták amerikai repülőgépek. A légvédelem 4 bombázót és 2 vadászgépet lelőtt. Egy amerikai bombázó több bombát is ledobott,
de ezek jórészt Érd külterületére hullottak, így jelentős károkat nem okoztak. A
sárga „U” jelzésű, Frank T Wodzinski
főhadnagy által vezetett B-24-es Érd,
Tököl és Százhalombatta között a
Dunába zuhant, tízfős legénységéből
mindössze egy élte túl a katasztrófát. A
személyzet egyik tagját, Levio U.
Innocenti törzsőrmestert az akkor már
nem használt, érdi zsidótemetőben
temették el.
Egy későbbi időpontban az Érdhez
tartozó Simonpusztán zuhant le egy
amerikai B-24-es, a személyzet négy
tagjának holttestét az ófalui katolikus
temetőben helyezték ideiglenesen nyugalomra. Willie Reschke őrmester, a
Luftwaffe vadászpilótája, aki 27 légi
győzelmének nagy részét a magyar légtérben amerikai B-24-esesk és B-17esek ellen érte el, egy alkalommal Érden
hajtott végre kényszerleszállást.
1944 novemberében a magyar célpontok elleni nagy angolszász bombázások befejeződtek, mivel a magyar
légtér a szovjet légierő hadműveleti
övezetébe került. A bombázások ugyan
rendkívül súlyos anyagi károkat okoztak és mintegy húszezer halálos áldozattal jártak, a fő célt - Magyarország
háborúból való kiválását – azonban
nem érték el.
A cikk megírásához nyújtott segítségéért köszönettel tartozom Mohos
Nándornak és Pokorny Ferencnek.
PERGEL ANTAL
8
XII. évfolyam 30. szám • 2014. november 20.
ÉRDI LAP
A szurkoló hangja
Birkózás
Sipos Boglárka Serdülő Országos Bajnok, a szabadfogású Diákolimpia
országos döntőin két érem és három ötödik hely
szabadfogású Diákolimpia országos döntőin nem reménykedtünk
nagy sikerekben, hiszen köztudott,
hogy az érdi birkózók elsősorban a
kötöttfogást helyezik előtérbe. Ennek
ellenére Váncza Pisti révén 50 kg-ban
sikerült egy ezüstérmet elérnünk, 63
kg-ban Egri Zalán bronzérmet szerzett, 76 kg-ban Varga Dániel, 85 kgban Pataki Sámuel, valamint 100 kgban Tamás Patrik az ötödik helyen
végzett.
A
Női serdülő országos
bajnokság, Orosháza
November 15-én, Orosházán
került megrendezésre a serdülők női
országos bajnoksága, ahol Sipos
Boglárka 52 kg-ban képviselte színeinket.
Csoportjából Borbás Anikó
(Kaba) ellen 12-0-ra, Bognár Ninetta
(Dél-Zselic) ellen 12-2-re, technikai
tusokkal menetelt a döntőig. A döntőben a büki Varga Dorottya az első
menet elején 7-3-ra elhúzott, de
Boginak az utolsó másodpercekben
egy ledöntéssel sikerült egyenlítenie,
de akció közben a bal térde megsérült. Bogi nem adta fel, fogcsikorgat-
Sipos Boglárka a dobogó legfelső fokán
va küzdött, a végeredmény 11-11 lett,
mely Boginak kedvezett a két négypontos akciója révén. Bicegve érkezett a dobogóra, és vette át az
Országos Bajnoknak járó aranyérmet
és tiszteletdíjakat, mellyel már boldogan sietett nagypapája 70. születésnapjára.
Gratulálunk.
TAR MIHÁLY
Sikeres hétvége a Deltásoknál
ovember 8-án technikai okok miatt a Delta Mix kupa
nem a Bólyai általános iskolában lett megrendezve,
hanem Budaörsön az Illyés Gimnáziumban. Nyolc csapat
részvételével zajlott a torna. A két négyes csoportban mindenki mindenkivel játszott, majd következhettek a helyosztók. A Delta felnőtt csapat nyitotta a tornát az ELTE együttese ellen. Viszonylag könnyedén hozták 2-0 arányban a
meccset. Nem titkolt szándék volt, hogy a következő hétvégi régiós bajnokságra felkészüljenek. A második csoport
meccsük a S’ÜTI nevű formáció ellen volt, amit szintén 20-ra behúztak. Az utolsó csoportmeccsen dőlt el, hogy döntőt játszanak, vagy a bronzéremért csatázhatnak. A harmadik meccsük bizonyult a legküzdelmesebbnek, a ROPI
ellen. Az első szettet hátrányból sikerült megfordítani és
megnyerni 25-18 arányban. A második játszma sajnos nem
indult jól és az ellenfél 4-0-s előnyre tett szert. A szett
folyamán a nyitásfogadással gyűlt meg a baja a Deltás felnőtt lányoknak. A végeredmény 25-16-ra az ellenfél nyert,
ami azt jelentette, hogy 2 ponttal összesítésben a ROPI lett
a jobb és játszhatta a döntőt. A másik csoportban a Deltás,
gyerek és serdülő csapatból verbuválódott a Jackpot, erre a
versenyre. Az első meccsükön még szoros küzdelemben
ugyan, de vereséget szenvedtek, a másodikon már egy-egy
lett a végeredmény, de a pontok alapján a végső győzelem
az ellenfélé lett, majd a harmadik meccsükön nagy csatában sikerült 2-0 arányban nyerniük, ami azt jelentette, hogy
a körbeverésből jól jöttek ki és csoport második helyen
végeztek. Így a bronzcsata a két Deltás csapat közt folyt. A
nagyobb rutin meghatározta a végeredményt, a Delta felnőtt csapat győzött 2-0 arányban a Jackpot ellen. Ez a
vegyes felnőtt torna jó felkészülés volt a november 15-16ai hétvégére, amikor is öt korosztályban léptek pályára a
Deltás lányok. 15-én szombaton Szombathelyre utaztak, az
Országos Serdülő bajnokság második fordulójára. A Vasas
és az UTE csapatával mérkőztek. A Vasas ellen még megszeppenten léptek pályára, bár a második szettben megmutatták, hogy mi mindent tudnak már ebből a sportból, de ez
még kevésnek bizonyult a győzelemhez. Az UTE ellen már
harcosabban játszottak, de sajnos a végjátékokban, nem
tudtak kellően koncentrálni és ezért vereség lett a vége.
16-án vasárnap az U14-es csapat utazott Ráckevére,
ahol két mérkőzés várt rájuk. Először a házigazda ellen játszottak. Az első két szettet könnyedén hozták a lányok. A
harmadik felvonásban lanyhult a figyelem és ez fel lelelkesítette az ellenfelet, de végül mégis csak megnyerték a harmadik játszmát is és így a mérkőzést. A második meccsük
a Dunakanyar együttese ellen folyt. Itt pont fordítva alakult
a mérkőzés képe. Az első játszma szorosabb volt, végül jó
nyitás sorozatokkal sikerült megtörni az ellenfelet és nyerni 3-0-ra.
Kora délután a felnőtt csapat fogadta az Érdligeti iskolában a Közgáz együttesét. Szoros küzdelmes meccs alakult ki a két csapat között. Az első játszmában még a
Közgáz győzedelmeskedett. A második szettben szintén
fej-fej mellett haladtak a csapatok, de végül jó nyitásokkal
N
z elmúlt két hétben női kézilabda csapatunknak három fronton kellett helytállnia: a bajnokságban, a magyar kupában, és a nemzetközi EHF kupában.
A bajnokságban a csapat a Népligetbe látogatott, ahol a Ferencvárossal mérte
össze erejét, és „könnyűnek találtatott”.
A mérkőzést a Ferencváros nyerte 27:18 arányban, így a csapat a négy győzelme egy döntetlenje mellé elszenvedte negyedik vereségét is. Jelenleg kilenc
pontjával a bajnoki táblázat hatodik helyén szerénykedik, négy ponttal lemaradva a negyedik helyezett Székesfehérvár, és eggyel az ötödik Dunaújváros
mögött. A cél természetesen továbbra is a legjobb négy közé jutás, azaz a felsőházi rájátszás. A Győr és a Ferencváros szinte bérletet válthat az első és második helyre, a maradék két helyért azonban nagy harc várható a már említett csapatok, és a jelenlegi harmadik helyezett Siófok között.
Nézzük a várható sorrendet az őszi szezon végére: A tízedik fordulóban várhatóan nekünk nem sok babér terem a Győr elleni hazai mérkőzésen ( nov.19
szerda Érd Aréna, a Duna World közvetíti), a tizenegyedikben pedig az Európa
Bajnokság szünete után december 30-án az MTK-hoz látogatunk. Papírforma
szerint a Siófok várhatóan 16, a Fehérvár 15, a Dunaújváros 14, az Érd 11 ponttal zárja az őszi szezont. Persze váratlan eredmények előfordulhatnak, de ezeket
hiba lenne bekalkulálni a végelszámolásnál. Tökéletes tavaszt kell produkálnia
a csapatnak, valamennyi konkurenst le kell győzni és hozni a kötelező győzelmeket. Még így is szükség lehet a végelszámolásnál arra, hogy riválisaink is
elszenvedjenek egy-egy előre nem várt vereséget. Mindenesetre a Győr elleni
mérkőzés után az Európa Bajnokság (december 6-20.) miatti az NBI-es bajnoki
szünet lehetőséget ad a sorok rendezésére
A Magyar Kupában a legjobb nyolc közé jutásért kapcsolódott be a csapat a
küzdelmekbe. A sorsolásnál ismét nem volt szerencsénk, hisz Fortuna a
Székesfehérvár együttesét juttatta nekünk, akik ellen az eddigi mérlegünk negatív, mindig nagy-nagy küzdelmet vívtunk velük, többnyire sikertelenül. Az
ősszel egy tartalékos Fehérvár ellen sikerült otthon egy 21:21-es döntetlent játszanunk a bajnokságban, egy olyan Fehérvár ellen, akiből sérülés miatt meghatározó játékosok hiányoztak. Mindennek a tetejébe a sorsolás szerint a Fehérvár
volt a pályaválasztó, így a mérkőzésre Fehérváron a Köfém Csarnokban került
sor. Mindkét csapat legjobb összeállításában játszhatott. Nem indult számunkra
jól a mérkőzés, többnyire a hazaiak vezettek, s a félidőben 14:10-zel fordultak.
A második félidőben egy más szemléletű Érd jött ki a pályára, Klivinyi Kinga
és Kovács Anna „hátára vette” a csapatot, de mindenki „odatette magát”. Jól
működött a védekezés, ebből adódóan jobb lett a kapusteljesítmény, jöttek a
szélső- és átlövés gólok, de láthattunk gyors indulásból, egyéni betörésből, és
beállóból szerzett gólokat is. A mérkőzés vége előtt három perccel négy gólra
nőtt az előnyünk, amiből egyet a végére megtartottunk, így 28:27-es győzelemmel jutottunk a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé. Most már csak azért
kell szorítanunk, hogy a január 8-i sorsolás kedvezzen nekünk, és akkor fennállása óta először a csapat a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé juthat.
Az EHF kupában a legjobb 32 között, a kupa harmadik fordulójába kapcsolódott be a csapat. A sors a svájci SPONO NOTTWILL csapatával hozta össze,
akik ezt megelőzően egy izraeli csapatot búcsúztattak. Ismerve a két ország női
kézilabdájában meglevő színvonal különbséget a kupa legjobb 16 csapata közé
jutásra egyértelműen az ÉRD volt az esélyesebb. Ezt a svájciak is jól tudták, s
eleve lemondtak pályaválasztói jogukról, így mindkét mérkőzést az Érd
Arénában rendezték. Az első mérkőzést az ÉRD 33:18 arányban nyerte meg, így
a továbbjutás kérdése a 15 gólos győzelemmel már az első mérkőzésen eldőlt.
A második mérkőzést is csapatunk nyerte, így az EHF kupa legjobb tizenhat
csapata közé jutott.
***
abdarúgó csapatunk a Pest megyei bajnokság első osztályában tovább folytatta ragyogó szereplését. A 13. fordulóban az őszi szezon rangadóját nyerték meg a fiúk kiváló játékkal Vecsésen, a második helyezett Vecsés ellen 2:0
arányban. A 14. fordulóban hazai pályán a harmadik helyen álló Tura csapatát
győzték le 1:0 arányban egy nagyon jó mérkőzésen, így a csapat az eddig lejátszott 14 mérkőzésből 13-at megnyert, és egy döntetlent játszott Biatorbágyon, s
így 40 ponttal vezeti a bajnoki táblázaton a mezőnyt. Miután a 14. fordulóban a
második helyezett Vecsés 1:0 arányú vereséget szenvedett Százhalombattán, így
csapatunk előnye tizenegy pontra nőtt a 29 pontos Vecsés előtt. A harmadik
helyezett Turának 28, a negyedik Dabas-Gyónnak 26, és az ötödik
Nagykőrösnek ugyancsak 26 pontja van.
A csapat a tizennégy forduló alatt lőtt 44 gólt (mérkőzésenkénti átlag: 3,1)
és mindössze 7 gólt kapott. A kapott gólokból hat az első négy fordulóban esett,
a rákövetkező tíz fordulóban mindössze egy gólt kaptak, azt is egy 5:1-re megnyert mérkőzésen Gödöllőn a kilencedik fordulóban. A csapat hálója azóta érintetlen, tehát 450 perce nem kaptak gólt. De az sem minden napi a futballban –
bármelyik osztályban is játszik egy csapat,- hogy az azonos osztályban játszó
csapatok között legyen olyan, amelyik az egymást követő tíz fordulóban mindössze egy gólt kapjon, azt is egy fölényesen megnyert mérkőzésen.
Az őszi szezon záró fordulójára november 22-23-án kerül sor. Az Érdi VSE
Nagykőrösön fejezi be az őszi szezont 23-án vasárnap 13 órakor kezdődő mérkőzésen.
***
ovább bővül az érdi sportpaletta, újabb sportág várja a gyerekeket, újabb
olyan sportág, amelyre a közeli jövőtől kezdve nem kell a fővárosba beutazni. Mint várható volt, az Érd Arénában levő uszoda megnyitása nem csak az
úszás oktatásra, a sportági úszó edzésekre és versenyeztetésre biztosít megfelelő feltételeket, hanem más vízi sportok is kapva kapnak a lehetőségen. A
Budapesti Honvéd Vízilabda Szakosztályának vezetősége megkereste az illetékeseket, és úgy döntöttek, hogy az érdi, és Érd-környéki gyerekekből szerveznek egy helyi szakosztályt, amely a Honvéd keretei között működik. Ezért a
Budapesti Honvéd Vízilabda szakosztálya felvételt hirdet 2002, 2003, 2004,
és 2005-ben született úszni tudó fiúk és lányok részére.
Jelentkezés és felvétel időpontjai: 2014 november 18 kedd 18 óra, és
2014 november 20 csütörtök 18 óra
Jelentkezés: Vargáné Gazdag Erika edzőnél. Tel:06 30 965 9988
Információ: [email protected] vagy 06 30 510 4151 telefonszámon.
Természetesen a helyszínen történő jelentkezéskor mindenki úszó felszerelést (úszó nadrág, a lányoknál úszódressz, papucs, törölköző) mindenki vigyen
magával.
Az edzéseket természetesen az ÉRD ARÉNA uszodájában rendezik.
Hajrá Érd, hajrá Érdi VSE!
PATÓ LAJOS
A
L
a Deltások hozták a játszmát és így kiegyenlítettek. A harmadik felvonásban sem változott a játék képe, nagyobb
távolságra nem tudtak kerülni egymástól a csapatok. A végjátékban a fiatal Marady Fanni nyitásaival sikerült megszerezni a játszma győzelmet és a 2-1-es vezetést. A negyedik
felvonásban 4-0 ás vezetésre tett szert a Közgáz, mert a
szervákat nem tudták megszelídíteni a Deltások. Szép lassan azonban újra játékba lendültek a lányok sikerült átlépni a holtponton és ledolgozni a hátrányt. Budaházy Edda
nyitásaival felzárkóztak az érdiek, majd további jó támadásokkal megfordították az eredményt és végül 3-1 arányban
legyőzték a fővárosi gárdát. Fontos győzelmet arattak a
szezon első meccsén. A következő forduló december 13.
Szentendrén lesz a Dunakanyar és a Göd csapatai ellen.
Szintén vasárnap Budapesten játszott két mini csapata
az egyesületnek a Budapest bajnokságban. Az egyes számú
csapat szoros csatában 2-1 arányú győzelmet aratott a döntőben így aranyérmes lett. A kettes számú csapat szintén
szoros meccseket játszott, de nekik nem sikerült a győzelem.
Folyamatosan zajlanak a különböző korosztályos bajnokságok és egyre érettebbek lesznek a játékosok. Sok
sikert a csapatnak! Hajrá DELTA! Hajrá Érd!
www.aradszkiandras.hu • www.t-meszaros.hu • www.erdifidesz.hu
www.erd.hu • www.erdicsatornazas.hu • www.erdmediacentrum.hu
www.erdilap.hu • www.tarnok.hu • www.diosd.hu
T
ÉRDI LAP
XII. évfolyam 30. szám • 2014. november 20.
Hirdessen az Érdi Lapban!
Nyomtatott és elektronikus formában a weboldalunkon (www.erdilap.hu) megjelenik az Ön hirdetése. Az internetes példányszámmal
megnövekedett újság biztosítja a városban, illetve a kistérségekben az Ön hirdetésének legminimálisabb összegét, mely szerint az
Ön hirdetése egy olvasó elérésére még 50 fillérjébe sem kerül! Hirdetésfelvétel: Nagy Gábor: 06 20 355-4710. Ügyfélszolgálati irodánk: Érd,
Budai út 16-18, Tel/Fax: 06 23 364-017. www.erdilap.hu • [email protected]
Sudoku
Megfejtésként
egy
kilenc
betűs
szót
kérünk! Azt,
amelyik
az
ábra színezett
négyzetébe
kerül. Beküldendő levelezőlapon névvel és címmel az „Sudoku” játékunk
szerkesztõje
alábbi címre:
Kurusa József,
2030 Érd Emma u. 5/a fsz. 1.
Előző számunk megfejtése a
„FOLYÓPART”
A három leggyorsabb beküldőnk:
1. Balog János, Érd
2. Kovács Mária, Érd
3. Kelemen család, Ercsi
Gratulálunk nekik!
Ők részt vesznek a sorsoláson
KONYHABÚTOROK KÉSZÍTÉSE
Telkész Bt. Ádám Ferenc BÚTORASZTALOS
06-30-9893 523 • www.edax.hu/adambutor
KEDVES GYEREKEK!
A Csuka Zoltán Városi Könyvtár gyermekkönyvtára
meghirdeti
az alsó tagozatos diákok
mesemondó versenyét.
A gyermekek ebben az évben szabadon választhatnak
egy mesét vagy meserészletet.
(A műsoridő ne haladja meg az 5 percet!)
Minden iskolából 2‐3 diák
jelentkezését várjuk.
Érd Szovátai ut 34 sz. alatti
100 m2-es üzlethelység
csendes üzleti tevékenységre, vagy irodának kiadó.
Eddig élelmiszer üzlet működött benne, élelmiszer üzletnek berendezéssel együtt
kiadó. Tel: 06 20 278-8738.
A jelentkezési lapot 2014. november 28‐ig
kérjük beküldeni a Gyermekkönyvtárba!
Kedves Érdi Polgárok! Várjuk Önöket az Összefogás Egyesület székházában (Alsó u. 8.) minden csütörtökön 18 órától. Találkozhatnak önkormányzati képviselőkkel, a város vezetőivel,
a polgári oldal aktivistáival, tájékozódhatnak a
város életéről.
A Fidesz Érdi Szervezete
9
10
ÉRDI LAP
XII. évfolyam 30. szám • 2014. november 20.
Tisztelt Szülők, Tisztelt Iskola-, Óvodavezető!
Ezúton szeretném tájékoztatni önöket,hogy szeptembertől folytatódik az úszás oktatás Érden,a
Gárdonyi tanuszodában a Gárdonyi Géza u. 1. szám alatt. Várjuk szeretettel óvódás és általános
iskolás gyerekek jelentkezését, hogy megismerhessék a víz és az úszás élményét.
Célunk, hogy kedvező áron, magasan képzett szakoktatóink révén, személyre szabott kezdő és haladó csoportos rendszerben szakszerűen és biztonságosan tanulhassák meg gyermekeink a különböző
Úszásformákat az egyik legegészségesebb sportágban.
Érd Megye Jogú Város Önkormányzata Ingyenes vízfelület használattal+belépő támogatja a
gyerekek úszás oktatását a következő kedvező feltételekkel:
Nagycsoportos óvódás és Általános iskola első osztályos tanulók részére.
A csoportos úszásoktatás, kedvezményes térítés ellenében vehető igénybe.
A szolgáltatás alkalmankénti ára: -60’perces oktatás
Óvodai szervezésben 600 Ft/alkalom.
Az iskola szervezésében 1. osztályos tanulók részére 600 Ft/alkalom,
2. osztálytól 950 Ft/fő/alkalom, amelyhez biztosítjuk és megszervezzük a kedvezményes oda- vissza
szállítást. Szülői szervezésben (délutános oktatás keretein belül) 1150 Ft/fő, mely tartalmazza a csoportos foglalkozás árát, valamint az uszoda belépőt is. (Testvérkedvezmény érvényesíthető!)
Reméljük, hogy szervezésünkben sok új úszó reménységgel fog Érd városa is gazdagodni és sokan
érzik majd magukénak gyermekeink közül ezt a helyben rendelkezésre álló egészséges mozgásformát.
Munkatársunk várja jelentkezését vagy érdeklődését az alábbi telefonszámon:
Fülöp Henriett, 06-20-2215-502
Tisztelettel, Érdi Úszó Sport Kft
KELL EGY JÓ CSAPAT!
Az ÉTV-ÉRDI VSE
NŐI KÉZILABDA SZAKOSZTÁLYA
szeretettel várja utánpótlás
csapataiba
a kézilabda iránt
érdeklődő lányokat.
Hirdetésfelvétel: 0 6 - 2 0 - 3 5 5 - 4 7 1 0
Jelentkezés és érdeklődés:
2001-2002, szivacs-kézilabda:
KISGERGELY CSILLA, Tel.: 06 30 554-29-56
2003-2004-es korosztály:
Kemény Andrea Tel.: 06 30 860 3586
97-98-99-as korosztály:
OLÁHNÉ BALOGH TÜNDE, Tel.: 06 20 527-05-11
94-95-96-os korosztály:
HAVRIL KÁROLY, Tel.: 06 20 343-17-78
11
ÉRDI LAP
XII. évfolyam 30. szám • 2014. november 20.
HIRDETÉSFELVÉTEL:
Nagy Gábor: 06-20-355-4710, e-mail: [email protected] • Tel./Fax: 06-23-364-017
Érdi Lap Ügyfélszolgálat: 2030 Érd, Budai út 16-18. (Központi Kávéház épületében)
SZOLGÁLTATÁS
• Duguláselhárítás, víz, gáz, központifűtés-szerelés, WC-k, mosdók, tartályok, szifonok cseréje, ázások,
csőtörések megszüntetése. Megbízhatóan garanciával.
Tel: 06-20-491-5089.
• Fakivágást, gallyazást, fűnyírást, fűkaszálást,
telektisztítást, sövénynyírást, kertépítést, kertészeti
munkákat, öntözőrendszer telepítést, kerítés- járdaépítést, térburkolást vállalok igényesen, precízen
referenciákkal. Hulladékot, nyesedéket elszállítom.
Hancsovszki János: 06 70 317-4671.
• Kerítésdrótok, kiegészítők közvetlenül a gyártótól, termelői áron kaphatók. Hatalmas választék,
egyedi igények kiszolgálása. Folyamatos akciók,
kerítés építés, ingyenes kiszállítás. www.erdikerites.hu, 06 70 317-4671.
• Csókás vízvezeték szerelő. Szerelések, javítások,
dugulás elhárítás falbontás nélkül R-600-as géppel.
06-30-2411-343.
• Műanyag és fa nyílászárók javítása, karbantartása, korszerűsítése utólagos hő-, hang és por elleni
szigeteléssel. Ingyenes felméréssel. Alternatív megoldás ablakcsere helyett. Bakos István, 06-306872302.
• Duguláselhárítás non-stop, garanciával, bontás
nélkül, díjtalan kiszállás. Vízvezeték szerelés, gyorsszerviz. Nyugdíjas és nagycsaládos kedvezmény! Tel: 06 20
5858-838.
• PEDIKŰRÖS HÁZHOZ MEGY! Lábápolást vállalok
otthonában. Professzionális géppel, eszközökkel, nagy
szakmai
tapasztalattal
dolgozom.
Esztétikai
pedikűr,gyógy- pedikűr :3000.-Ft Frissítő talpmasszázs/
50 perces reflexmasszázs/ :2500.-FtAndrea: +36-30372-1951.
• SZIPPANTÁS megrendelhető, akár hétvégén is
előre egyeztetve. Rugalmas, pontos munkavégzés. TONO Bt. 22 éve a lakosság szolgálatában. Tel.: 23/ 363166 vagy 20/ 922-0246.
• Egyéni vállalkozók, KATÁ-s egyéni vállalkozók, társaságok könyvelését vállaljuk. 06 20 551-3764.
• Redőny, reluxa, szúnyogháló rendszerek beszerelése, javítása garanciával. Egy darabért is kimegyünk! Hétvégén is! Tel: 06-30-245-1151, 06-23-375111.
• GYÓGYMASSZÁZS Kovács Péter - különféle
keleti és orvosi gyógymasszázsban jártas okleveles
masszőr házhoz megy. Időpont egyeztetésért keressen
bizalommal az alábbi elérhetőségen! Mobil: 0620/2433045.
• DUGULÁSELHÁRÍTÁS ÉRDEN és KÖRNYÉKÉN!
ÉJJEL-NAPPAL HÍVHATÓ TEL:0630-825-5490.
INGATLANT KÍNÁL, KERES
• ÉRD-LIGET rózsadombján, a Gyöngyvirág utcában, PANORÁMÁS, déli lejtésű ÉPÍTÉSI TELEK, építési engedéllyel eladó. Iá: 13,9 millió. Tel: 06 30 2721769.
• Kunszentmiklósi többgenerációs 140m2-es ház,
40m2 -es különálló kis házzal, 700m2 parkosított telken,
garázzsal, pincével, kandallóval eladó vagy cserélhető
érdi vagy környékbeli lakásra, házra értékegyeztetéssel.
06 30 385-9965
• Érd Parkváros fenyvesben a Földmunkás utcában
összközműves, műutas, déli fekvésű, kerített építési
telek 1107m2 14,5 millió irányáron eladó. Tel.: 06 20 2477552.
• Érdi ingatlanok az interneten ingyenes hirdetéssel: www.erdi-ingatlanok.hu.
KIADÓ INGATLANT KÍNÁL, KERES
• Üzemi és üzleti helyiségek kiadók. Főúton, buszmegállóhoz közel! Érdeklődni lehet a 06 30 757-6373 as mobiltelefonszámon.
• Parkvárosi ENI benzinkútnál üzletek, irodák kiadók! Tel.: 06 30 634-8540
• Diósdon az AGIP kúttal szemben 45m2
(szoba,nappali, konyha, fürdő) lakás kiadó. 45 000.-Ft/hó
+ rezsi, 2 hó kaució. 06 30 9425-246.
• Érd Tuszkulánumban egy szoba komfortos
berendezett, igényes lakás egy fő részére hosszútávra
kiadó. Tel.: 06 30 860-4733.
ÁLLÁS
• Kerámia burkolásban jártas hidegburkolót keresünk, folyamatos munkavégzésre jó kereseti lehetőséggel. Tel.: 06 30 9547-198.
• Tetőácsot és zsaluácsot keresek azonnali kezdéssel! Tel.: 06 20 493-8387.
MUNKÁT VÁLLAL
• Gyermekfelügyeletet vállalok alkalmanként vagy
rendszeresen. Tel.: 06 70 2713-186.
• Megbízható autóval rendelkező fiatal lány takarítást vállal Érd, Diósd, Sóskút, környékén heti 2 alkalommal. Tel.: 06 30 549-7750.
EGYÉB
• Költözés miatt sürgősen, olcsón eladok irhabundákat, elektromos szamovárt, 90x90x185cm zuhanykabin kétszárnyas nyíló ajtóval 5mm vastag átlátszó csíkozott biztonsági üveggel, Tesla típusú lemezjátszót + 44db
lemezzel, mikró sütőt és egy 50x200 ajtó tükröt. Telefon:
06 20 221-3516.
• Tüzelő méterben, tölgy és cser konyhakészen
szórt tételben 1m3 15 000.-Ft Tel.: 06 30 409-4334.
• Bélyegzett tégla, jancsi kályha, Autó - Motor
számai 1966-tól, Nagy Képes Világtörténet lexikonsorozat 1900 -ból eladók, cserélhetők! Tel.: 06 30 3533761.
• Mezőkövesd Zsóryfürdőn Szilveszteri mulatság 5
nap/4 éj FP-val, szilveszteri vacsorával 37.360/ fő.
Karácsony családias hangulatban 6nap/5 éj FP-val
29.430/ fő. 06-49/413-227; 06-23/381-589 honlap:
www.zsoryfurdo.hu, [email protected].
AUTÓ
• Autófelvásárlás azonnali készpénzfizetéssel!
Állapottól függetlenül 0-18 éves korig hitelkiegyenlítéssel
is. Kérésre házhoz megyünk vagy várjuk telephelyünkön.
NON-STOP Tel.: 06 30 682-1390, www.a111auto.hu.
TÁRSKERESŐ
• 65 éves független alkohol mentes, özvegy férfi,
élettársi kapcsolatra hasonló hölgy ismertségét keresi.
17 óra után várom a hívását. Tel.: 06 70 200-4759, Feri.
Kedves Olvasó! Ha otthonában, munkahelyén elektronikus formában szeretné újságunkat megkapni már a
nyomdai megjelenést megelőző nap,
jelezze az [email protected], és a következő számtól elküldjük Önnek.
• Tűzifa Akció! Ingyenes házhozszállítással
billencses kisteherautóval! Tölgy, akác, bükk
17 000.-Ft-tól /m, hasogatva, méterben és kuglizva.
Várjuk telephelyünkön, hogy személyesen kiválaszsza tüzelőjét! Érd, Szovátai út 1.Tel.: 06 70 9433229.
• Vásárolnék minden féle használt kézi szerszámokat (satu, üllő, villás kulcsokat, hegesztőket, kalapácsokat, állványos fúrókat, elektromos kisgépeket, vas és fa
esztergályos szerszámokat (lapkákat,eszterga kések,
tokmányok,...stb.) faipari felső marókat és minden féle
műhelyi szerszámokat.) 06 30 242-8413.
• Kisgyermekes, fiatal házaspár eltartási szerződést
kötne, olyan egyedülálló, idős személlyel, aki egyedül
érzi magát, és szívesen élne boldog család tagjaként.
Kérdéssel hívjon bizalommal az alábbi telefonszámon:
06 70 640-5275
Megjelentetés száma (ahányszor a hirdetést kéri): ……………..
Töltse ki a kupont nyomtatott, olvasható betûkkel, majd vágja ki a szelvényt! A kivágott hirdetési kupont és
a rózsaszínû utalvány ellenőrző szelvényét tegye borítékba és küldje el címünkre: Érdi Lap Ügyfélszolgálat,
2030 Érd, Budai út 16-18. Lapzártánk a megjelenést megelőző hét péntek 16.00 óra. A hirdetés ára 20 szóig
1400 Ft + áfa, majd szavanként 100 Ft + áfa. Keret, vastagon szedés: 300 Ft + áfa. A szerkesztőség a számlát postán juttatja el Önhöz. Ehhez kérjük, adja meg a nevet, címet, amire a számlát ki tudjuk állítani:
12
ÉRDI LAP
XII. évfolyam 30. szám • 2014. november 20.