Az 1929-ben kiadott Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa

Transcription

Az 1929-ben kiadott Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Nagy Péter Tibor
Az 1929-ben kiadott Zsidó Lexikon személysoros
adatbázisa
Wesley János Lelkészképző Főiskola
Nagy Péter Tibor
AZ 1929-BEN KIADOTT
MAGYAR ZSIDÓ LEXIKON
SZEMÉLYSOROS ADATBÁZISA
Wesley János Lelkészképző Főiskola
Theológus és Lelkész Szak
Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont
Budapest, 2011
A 75 éves Karády Viktornak,
barátsággal és tisztelettel
A kiadvány munkálataiban közreműködött Greksa Edit,
Majsai Tamás, Morvai Tünde és Szűcs László Gergely
© Nagy Péter Tibor
© Wesley János Lelkészképző Főiskola
Wesley János Lelkészképző Főiskola
ISBN 978-615-5048-04-3
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Előszó
A MAGYAR ZSIDÓ LEXIKON - címváltozatban „Zsidó lexikon" - a
magyar lexikonkiadás egyik csúcsteljesítménye. Az 1929-ben Újvári
Péter szerkesztésében megjelent kötetet a 20. század végén reprint
kiadásban kétszer is megjelentették, majd egy kezdetleges CD
változat is készült, jelen kötet szerzőjének szerkesztésében.
A lexikon internetes változatát - az NKFP és a Hanadiv
alapítvány támogatásával a Wesley János Lelkészképző Főiskola
Theológus és Lelkész Szak keretében végzett kutatómunka
eredményeként - 2006-ban, a magyar Holokauszt kőrösmezei
kezdetének hatvanötödik évfordulója alkalmával mutathattuk be. A
lexikonban szereplő személyek nevének, életrajzi adatainak
megjelenése a világhálón reményünk szerint hozzájárul a
meggyilkoltak emlékezetének köztudatban tartásához. (A lexikon
azóta - technikai okokból - megszűnt honlapjának munkálataiban
Bendzsák Csaba és Fekete Szabolcs vett részt.)
A lexikon időközben bekerült az OSZK Magyar Elektronikus
Könyvtárába (MEK) is. (A HTML-változat Drótos László, a PDFés DjVu-változat pedig Elter András munkája. A kiadvány az ISBN
963 200 519 8 (HTML) ISBN 963 200 520 1 (PDF) ISBN 963 200
521
X
(DjVu)
számokat
kapta
és
a
http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/index.htm internetes címen
érhető
el.)
2009
óta
az
anyag
a
http://npt2000.homeip.net/zsidolexikon.htm
begépelésével
is
hozzáférhető.
A lexikon jelenleg elérhető elektronikus változata az
időközben megvalósított teljes szövegű keresési lehetőség és az
elkészített mutatók eredményeként - az eredeti kötettel ellentétben adatbázisszerűvé vált. 2010 végére sikerült megvalósítanunk a
5
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
lexikon interaktív továbbfejlesztését is. Erre jelenleg a
http://npt2000.homeip.net/interaktiv internetcím alatt van lehetőség.
A digitális továbbfejlesztéssel egyidejűleg felmerült az az
igény, hogy a lexikon nyomtatott változatát használók kezébe
papíralapú mutatót is adjunk. Hamarosan kiderült azonban, hogy egy
ilyen összeállítás nyomtatásban az eredeti kötettel közel megegyező
terjedelmű opust jelentene, amire tekintettel - és lehetőségeinket
mérlegelve - végül is úgy döntöttünk, hogy a mutatók elhagyásával
elsősorban a lexikon legnehezebben hozzáférhető adattartalmára: a
személyekre koncentrálunk. (A papír alapú kiadásban még így is
sokkal kevesebb adatot tudunk csak közölni, mint az elektronikus
változatban.)
Miután azt feltételezzük, hogy a lexikont az olvasók
elsősorban a magyar, illetve a magyarországi zsidóság
tanulmányozásához használják, jelen kötetbe csak a lexikon által
magyar zsidóként számon tartott személyeket vettük be. Vagyis
mellőztük azoknak a személyeknek a bevételét, akiknek neve (pl.
mint az antiszemita vagy filoszemita törvényhozásban aktív
politikusokéi) a lexikonban előfordul ugyan, de nem tekinthetőek
zsidó származásúaknak. Nem szerepelnek az adatbázisban továbbá
külföldiek sem, még ha zsidó vallásúak is, s nem találjuk meg benne
a bibliai neveket sem. (Az internetes változatban a teljes szövegű
keresés lehetősége természetesen ezt az igényt is támogatja.)
Az alábbi táblázatok ELSŐ OSZLOPA abban a formában közli az egyes
neveket, ahogy azokat a lexikonban is megtaláljuk. (A nevek
írásmódját akkor sem javítottuk, ha a lexikonban többféle variánsuk
is előfordul.) A személyek jó része természetesen többször is
felbukkan, hiszen az, aki önálló szócikket kapott, gyakran szerepel
más összefüggésben is (pl. egy tematikus címszó alatt). Az olvasó
mérlegelésére bízzuk, hogy azonos nevű személyek esetén
mennyiben van szó azonos, vagy különböző személyről.
A MÁSODIK OSZLOP a Zsidó Lexikon egy valóban speciális
információját tartalmazza. Miután az önálló szócikket kapott
személyeknél a lexikon szerzői jelezték, ha kitért személyről volt
szó, e szempontot adatbázisunkban is megtartottuk. A nevek melletti
"k" betű erre utal, miközben mindenki más mellé egy „z" jelzést
tettünk. A tematikus címszavakban a lexikon ugyanakkor nem
6
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
különítette el a zsidó vallású és a kitért személyeket, így e sorokban
ez a kocka mindig üresen maradt. Végül, nem közölnek ugyan ilyen
adatot a hitközségekről szóló címszavak sem, a szóban lévő
személyek értelemszerűen csak zsidó vallásúak lehetnek, de
minthogy ez a tény is következtetésen alapul ide sem került z betű.
A HARMADIK OSZLOPBAN az látható, hogy a keresett személy
mely szócikkben fordul elő. Ez az oszlop üresen maradt azoknál a
soroknál, amelyek önálló személyi szócikkre utalnak. Utóbbi esetben
ugyanis a szócikk címszava minden esetben a családnév - ez viszont
nem hordozna többletinformációt, mert a lexikon akkor is egyetlen
szócikkbe vonta össze az azonos vezetéknevű személyeket, ha
bizonyos volt, hogy nem állnak egymással rokonságban.
A NEGYEDIK OSZLOPBAN lehetőleg pontosan megjelöltük az
adott személy foglalkozását, illetve azt a pozíciót, amely
megfontolás miatt a lexikonba, illetve annak valamely szócikkébe
bekerült. A tematikus szócikkeknél ez a rubrika gyakran üresen is
maradhatott, hiszen a lexikon a foglalkozást nem mindig adja meg, a
címszó pedig egy foglalkozási csoportot - közvetve vagy
közvetlenül - megjelöl.
Az ÖTÖDIK OSZLOP időbeli sorrendben segít elhelyezni és
elkülöníteni a keresett személyeket minden olyan esetben, amikor a
születési dátum megadásával a lexikon ezt lehetővé teszi.
A HATODIK OSZLOPBA csak akkor került adat - az életrajzban
előforduló legkorábbi dátum (mintegy orientációs pontként) -, ha a
születési évszám nem volt kitölthető. (Az évszámot olykor
becsülnünk kellett. Ha pl. az 1860-as évekre történt hivatkozás, az
oszlopban 1865 szerepel; ha az első adat a világháborús aktivitásra
utal, akkor 1914; amennyiben pedig az illető személy „jelen idejű"
tevékenységéről esik szó, akkor 1929. A becsült jelleg
érzékeltetésére ebben az oszlopban
dőlt betűvel közöljük az
adatokat )
A táblázatok HETEDIK OSZLOPA (egy-egy betű segítségével) három kategóriára osztja a szócikkeket:
„A" - Az önálló szócikket kapott személyek és azok, akik
csak azért kerültek többen egy szócikkbe, mert a
lexikonszerkesztés korabeli gyakorlata szerint az azonos
7
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
vezetéknévvel rendelkező személyeket egyetlen szócikkben
szerepeltették.
„B" - A tematikus szócikkekben előforduló (teljes névvel,
vagy vezetéknévvel említett) személyek. Őket - a címszóban
megadott téma vonatkozásában - a magyarországi zsidó
történelem fontos alakjainak minősíti a lexikon. Arra is
találunk példát, hogy más kézikönyvekből jól ismert
személyek - pl. Jászi Oszkár - valamilyen okból nem kaptak
önálló címszót, de egy tematikus címszóban szerepelnek.
„C" - Az egyes hitközségeket bemutató szócikkekben
felbukkanó személyek. Az ő esetükben gyakran nem tudjuk
meg, hogy mi a foglalkozásuk, vagy miről híresek azon
kívül, hogy egy konkrét hitközségben vezető pozíciót
töltöttek be.
A NYOLCADIK OSZLOPBAN az az oldalszám található, amely alatt a
nyomtatott lexikonban - vagy a digitális változat facsimile részében
- a keresett szócikk elérhető.
Ahogy az internetes változatban, itt is szeretnénk hangsúlyozni,
hogy a http://npt2000.homeip.net/interaktiv/index.php/Zsidolexikon
web-cím segítségével közölt minden segítő szándékú észrevételt
köszönünk és integrálunk is. Éspedig abban az őszinte reményben,
hogy azok figyelembevételével tudunk majd sort keríteni is a kötet
második, javított kiadására.
Budapest, 2011. január 2.
Nagy Péter Tibor
8
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Abarbanell Róbert
Abe-ips József
Ábel Ferenc
Abeles A.H.
Ábeles Náthán
Abeles Simon
Atlétika
Orvostudomány
Kolozsvár
Dunapentele
Pest
Orvostudomány
Budapesti ortodox
hitközség
Komárom
Veszprém
Budapesti ortodox
hitközség
Pest
Balatonfüred
Abelesz Emilné
Abelesz Ernő
Abelesz Jenő
Abelesz Sámuel
Abelsberg Bóruch
Ablatt Sándor
Abonyi Andor
Abonyi Ármin
Abonyi József
Ábrahám b.
Ábrahám
Abrahám b. Izsák
Russo
Abraham Chaim b.
Simon
Ábraham Elias b.
Ábrahám József
Ábrahám Leeb
Ábrahám Mendel
Ábrahám Pál
Ábrahám Shick
Abraham Ullmann
Abraham Zwebner
Abrahamsohn
Ármin
Ábrahámsohn
Ármin
Abramovits Márk
Acél Dezső
z
z
z
1928
1835
1812
1928
1807
1837
B
B
C
C
C
B
67
669
497
208
698
669
Társelnök
1928
C
157
Ellenőr
Szegényegylet vez.
1928
1928
C
C
499
949
Hitközségi előljáró
1928
C
156
Telepes
Elnök
költő, ügyvéd
pedagógus
Orvos
1928
1928
C
C
A
A
A
698
79
4
4
4
rabbihelyettes
Rabbi
Képviselő
1887
1887
1858
Pécel
Rabbi
1928
C
686
Gyulafehérvár
Rabbi
1736
C
333
Pécel
Rabbi
1928
C
686
Pécel
Hátszeg
Nagymárton
Hidalmás
1928
1928
1928
1928
Győr
Lakompak
Kabold
rabbi
pénztárnok
ezüst és arany szállító
alapítvány létesitő
zeneszerző, karmester
rabbi
rabbi
rabbi
1803
1928
1868
C
C
C
C
A
C
C
C
686
346
633
364
5
332
502
444
Sárbogárd
főrabbi
1928
C
766
Főtitkár
1928
C
157
1928
C
A
630
5
1928
C
631
1837
C
7
1928
C
485
1919
1928
A
A
A
C
C
7
7
7
916
916
z
Budapesti ortodox
hitközség
Nagykanizsa
Acél Mihály
Nagykáta
Acker Áron
Ackermann
Sámuel
Aczél Endre
Aczél Henrik
Aczél Ilona
Aczél Sándor
Aczél Sándor
Ada
főkántor
orvos
minta szölő gazdaság
vezető
rabbi
Kisújszállás
Chevra Kadisa elnöke
z
z
z
k
hirlapíró
festő, iparművész
színművésznő
Ujkécske
Ujkécske
gondnok
9
1898
1890
1865
1876
1888
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Ács Lipót
Acsádi Ignác
Acsády Ignác
Acsády Ignác
Acsády Ignác
Acsády Jenő
Ada Adrienne
Adam Guttmann
Ádám Lajos
Ádám Róbert
Ádám Sámuel
Adler Adolf
Adler Éliás
Adler Georg
z
z
z
Nagybecskerek
k
Nagykanizsa
Jászberény
z
Heves
Közgazdaság
Irodalom és
esztétika
z
Adler
Ádler
Ádler
Adler
Adler
Ádler
Adler
Adler
Adler
Adler
Adler
Ádler
Adler
Adler
Adler
Adler
Adler
z
Adler
Adler
Adler
Adler
Adler
Adler
Adler
Adler
Adler
Adler
Adler
Leó
Leó
Lipót
Lipót
Mór
Mór
Nándor
Péter
Pinkász
Rezső
S.Ajzer
történetíró
1845
z
Komárom
Orvostudomány
Békésgyula
Békésgyula
z
Óbuda
Paks
Szerednye
Mezőtúr
Nagybánya
Szerednye
Tenke
Győr
z
Zsidó kongresszus
Eperjes
Baja
Nagykároly
z
Képzőművészet
Teke
Mezőkövesd
Szerednye
Brassó
Pétervására
6
1788
1928
B
A
B
B
A
A
C
A
C
C
A
C
B
510
6
15
908
7
7
626
8
630
407
8
362
510
1928
B
393
A
8
A
B
C
A
C
B
C
C
A
C
C
C
C
C
C
C
C
9
669
159
9
499
669
103
103
9
658
677
844
597
626
844
892
333
A
9
B
C
C
C
A
B
C
C
C
C
C
998
230
76
631
9
462
888
596
844
138
707
1888
1928
mérnök
énekesnő
zsidó bíró
orvostanár
nagykereskedő
gondnok
ügyvéd és lapszerkesztő
alapító
a Pesti Chevra Kadisa
elnöke
orvos-író
Orvostudomány
Büdszentmihály
A
1928
Akadémia tagjai
Történetírás
Adler Gyula
Adler Lajos
1868
Közgazdaság
z
Adler Guido
Heinrich
Hermán
Hermann
Ignác
Ignác
Ignác
Ignác
Ignácné
Illés
Illés
Illés
Izsák
Jakab
Jenő
Jenő
József
Károly
festő, iparművész és
rajztanár
előljáró
zeneesztétikus
gondnok
főrabbi
nőegyleti vezető
rabbi
rabbi
rabbi
főrabbi
malomtulajdonos
gondnok
rabbi
kereskedő
kereskedelmi tanácsos
a Pesti Izr. Hitközösség
elnöke
alapítvány létesítő
rabbi
előljáró
festő
orvos
számvizsgáló
rabbi
ortodox hitközségi elnök
rabbi
10
1853
1889
1817
1879
1928
1928
1854
1849
1849
1846
1928
1851
1928
1831
1928
1928
1868
1896
1928
1928
1928
1928
1928
1830
1928
1837
1868
1928
1914
1928
1826
1840
1928
1928
1928
1928
1852
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Adler
Adler
Adler
Adler
Adler
Adler
Adler
Adler
Adler
Samu
Samu
Sámuel
Sándor
Sándor
Sándor
Sándor
Sándor
Simon
Balassagyarmat
Hajduszoboszló
z
z
Nagyszombat
Paks
Baja
Ipolyság
z
Wechselmann vakok
tanintézete
Kőszeg
Tolna
Adler Simon
Adler
Adler
Adler
Adler
Adler
Adler
Simon
Simon
Vilmos
Vilmos
Vilmos
Vilmos
Adler Vince
Adolf Lezkovics
Adorján Andor
Adorján Ármin
Adorján Ármin
Adorján Berta
Adorján Emil
Adorján Sándor
Ágai Adolf
Ágai Adolf
Ágai Márton
Ágoston Emil
Ágoston Henrik
Aharon ben
Jicchok
Ainsfeld Sándor
Akiba ben Joszef
Akibá há Kóhen
Akin Károly
Alapi Béla
Alapi Henrik
Alapi Henrik
Alapi Henrik
Alapy Henrik
Alba Nevis
Alcoinére Tivadar
Alconiére Tivadar
Áldor Adolf
Áldor Adolf
Aldor Izsákné
Áldor Lajos
z
Nagyszombat
Gyönk
Hatvan
z
Szerednye
k
z
Nagyvárad
z
z
k
z
Irodalom
Kiskunfélegyháza
z
Teke
z
isk.igazgató
takarékpénztár alapító
nagyiparos
paksi rabbi
elnök
rabbi
elemi isk.tanitó
választmányi tag
gyógypedagógus
alelnök
elnök
rabbi
elnök
gondnok
rabbi
zongoraművész és
zeneszerző
előljárósági tag
hírlapíró
publicista
elnökségi tag
drámai színésznő
ügyvéd
hirlapíró és műfordító
író
alelnök
építész
elnök
Hódmezővásárhely
elnök
nagy zsidó tanító
talmudtudós
bankigazgató
Orvostudomány
Szerednye
Orvostudomány
957
1928
1928
C
C
A
C
C
C
506
901
9
636
332
346
A
9
1928
C
A
A
C
A
A
A
A
B
C
A
C
844
10
10
638
11
11
11
11
393
482
11
888
1782
A
13
1926
C
A
A
B
A
B
B
B
A
A
A
B
A
B
C
B
375
19
20
15
21
950
669
816
21
22
22
462
22
669
844
669
1867
1800
1928
1928
1826
1928
1883
1867
1928
1864
1873
1858
1836
1840
1928
1876
50
1496
1868
1876
1914
1928
1928
orvostanár
költő
festő
1859
1886
1797
főorvos
1831
Képzőművészet
z
B
1861
Világháború
Orvostudomány
Szabadkőművesség
z
z
k
1908
1850
1894
1928
1928
Akadémia tagjai
z
78
338
9
9
636
677
76
393
9
1872
1894
rabbi
z
z
C
C
A
A
C
C
C
C
A
1928
1928
1840
nőegyleti elnök
11
1928
1928
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Áldor Lajos
Áldori Mór
Aldtstadter Márton
Alexander Béla
Alexander Bernát
Nagykároly
Esztergom
Nemesszalók
Világháború
Akadémia tagjai
Irodalom és
esztétika
Újságírás
Budapest
Alexander Bernát
Alexander Bernát
Alexander Bernát
Alexander Ferenc
Alexander Lajos
Alexander Lajos
Alexander Simon
Alexander Vilmos
Alexander
Vilmosné
Alexandersohn
Jonathán
Alföldi Béla
Alföldi Izidor
Alkalai Juda ben
Salomo
Allenberg Lázár
Almási Antal
Almási Antal
Almási Sándor dr.
Almuslin Izsák
Almuslin Izsák
Alpár Gitta
Alpár Sándor
Alpári Gyula
Altmann Aurél
C
C
C
B
630
244
647
950
A
24
1892
B
15
1928
B
393
1928
1928
1928
1928
1928
B
C
A
A
C
C
C
917
153
25
25
230
304
769
1928
1928
1750
1914
1850
Eperjes
Gálszécs
Sátoraljaújhely
alkotó
orvos-író
főállatorvos
alapítvány létesítő
válaszmányi tag
bankigazgató
Sátoraljaújhely
elnöknő
1928
C
769
rabbi
1869
A
25
1928
A
B
25
669
rabbi
1878
A
26
új hitközség alapító
kúriai bíró, jogtudományi
író
1881
C
497
A
29
1928
1928
1928
1928
B
C
C
C
A
A
A
420
161
698
698
31
32
32
1928
B
857
1928
1868
1923
610
798
1017
32
32
z
z
z
k
a képviselőház főorvosa
1890
1863
1870
Orvostudomány
z
Kolozsvár
k
Jogtudomány
Cegléd
Pest
Pest
z
z
z
Szocialista
mozgalom
Mohács
Sopron
Zsidó Szemle
Alpári Gyula
Alt Gyula
Alt Lázár
Alt Zsigmond
Altai Margit
Altai Rezső
Altenkunstadt
Jaakov
Altenkunstadt
Jaakov
Alter Jónás
Altman Márk
filozófiai és esztétikai
író, egyetemi tanár
z
Alexander Bernát
főorvos
tanácsos
kereskedő, előljáró
ügyvéd, alelnök
telepes
telepes
operaénekesnő
festő
hirlapíró
1873
1903
1892
1882
z
z
írónő
tanár, író
1884
1873
C
C
B
A
A
z
rabbi
1766
A
33
z
rabbi
1766
B
33
1928
1928
C
C
844
519
1928
C
732
Szerencs
Kurima
Rajec
bőrgyáros
lélkipásztor
vez.tag
jótékonysági előljáró,
pénztárnok
12
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Altmann Jenő
Altmann Juda
Altmann Simon
Altschul Éliás
Altstock Félix
Amar Licco
Ambrus Balázs
Amigó
Amigo Meir
Ammer Dávid
Amsel Ernő
Ámsel Jicchok
Amzel Adolf
Ancona
Alessandro
Aneisz Menyhért
Angyal Anna
Angyal Armand
Angyal Dávid
Zombor
z
Szendrő
Orvostudomány
Nagykáta
z
z
Lugos
z
Békéscsaba
Gálszécs
z
Kemecse
Irodalom és
esztétika
Csap
z
k
k
Angyal Dávid
Angyal Dávid
Angyal Márton
Anhalzer Jakab
Antal Endre
Akadémia tagjai
Történetírás
Óbuda
Zalalövő
Újpest
Antal János
k
Antal József
Antal Márk
Antal Sándor
Antal Sándor
Antal Zsigmondné
Ányos László
Apaffi Mihály
Apponyi György
Arányi Adolf
Arányi Adolf
Arányi Dezső
Arányi Ignác
Arányi Jelly
Arányi Lajos
György
Aranyi Lipót
Arányi Miksa
Arányi Miksa
z
z
z
Újságírás
Arad
z
Gyulafehérvár
Hőgyész
Újpest
Újpest
z
z
z
k
k
z
ifjusági egylet eln.
rabbi
rabbi
mini szölő telepes
hegedűművész
költő
fagyapotgyáros
Filantróp
Kereskedő
Elnök
Főrabbi
Előljáró
gazdálkodó, előljáró
Írónő
zeneszerző
történetíró, egyetemi
tanár
iskolaszéki tag
rabbi
előljáró
orvostudományi író,
egyetemi magántanár,
kórházi főorvos
filmvállalat igazgatója
pedagógus
író és hírlapíró
nőegyleti elnök
zeneszerző
fejedelem
adományozó
Bikur Cholim elnöke
előljáró
operaénekes
királyi tanácsos
hegedűművésznő
orvos és
orvostudományi író
újságíró
író
1928
C
A
C
B
C
A
A
C
A
C
C
A
C
977
33
837
669
631
33
33
546
34
102
304
35
460
1928
B
393
1928
1848
1853
C
A
A
180
36
36
1857
A
36
B
B
C
C
C
15
908
659
968
917
1869
A
38
1887
1880
1882
1859
1868
1895
A
A
A
B
C
A
C
C
C
C
A
A
A
38
38
38
917
57
52
333
376
917
917
59
59
59
1812
A
59
1855
1858
A
A
B
59
60
910
1855
A
60
1900
A
60
1928
1859
1928
1831
1928
1891
1887
1928
1718
1883
1928
1860
1902
1928
1928
1797
1928
1928
1928
1881
1673
1815
1928
1928
Törvényhozás
Aranyosi Miksa
z
Arató Erzsi
z
1928
ny.felsőkereskedelmi
iskolai igazgató
író
13
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Alliance Israélite
Universelle
Aristide Astruc
Arje Juda Léb
Arkövy József
Árkövy József
Ármin József
Armuth Dezső
Arnau Károly
Arnstein Hernán
Arnstein Izidor
z
k
z
Csurgó
z
Orvostudomány
Szombathely
Brassó
Áron ben József
Áron ben Zélig
Áron Lebl
Áronsohn Lőbel
Asael Azriel
Asch Meir
Ascher Enoch
Ascher József
Ascher Lemil
z
Aschner Lipót
z
Alberti-Irsa
Nagykároly
Brassó
Temesvár
Baja
Kecskemét
Tapolca
Uj Kelet
Askenzi Jakab
Askwenázi Kohén
Mordecháj
Assael Károly
Assinger Áron
Assinger Lőrinc
Aszód Áron
Sámuel
Aszód Juda
Aszód Juda
Aszód Juda
Aszód Sámuel
Áron
Aszódi Géza
Aszódi Samu
Ráckeve
Nagykőrös
z
z
Aszódi Zoltán
z
Atlasz Márton
Atlasz Mór
Auer Lipót
Auer Lipót
z
A
A
B
61
61
950
A
61
1845
1928
C
A
B
C
185
61
669
866
1826
C
137
1686
1772
1720
1868
1636
1807
1928
1928
1918
A
C
C
C
C
C
C
C
B
61
22
630
137
889
76
458
882
916
A
62
B
15
A
63
1928
1842
előljárósági tag
hitközségi alapítótag,
hitközség első elnöke
költő
hit köz.előljáró
rabbi
hitközség örökös elnöke
rabbi
rabbi
rabbi
téglagyáros
1872
1875
rabbi
z
1817
1858
Akadémia tagjai
Budai Izraelita
Hitközség
Budai Izraelita
Hitközség
29
1914
rendező és
operettszerző
könyvelő, mártír
németszínész
ipavállalati
vezérigazgató
z
B
1851
Világháború
Áron ben Jehuda
Ascoli Isaiah
Graziadio
Askenázi Cevi
rabbi
orvostanár
1928
1660
rabbi
1670
C
149
rabbi
1652
C
149
1928
1808
A
C
C
63
729
631
A
66
közgazdász
Chevra Kadisa elnöke
telepes
1877
rabbi
1830
Dunaszerdahely
Szenice
rabbi
rabbi
rabbi
1853
1761
1834
A
C
C
66
208
838
Dunaszerdahely
rabbi
1761
C
208
Kecskemét
Kecskemét
Chevra Kadisa elnöke
kereskedő, előljáró
belgyógyász egyetemi
magántanár
író
titkár
hegedűművész
hegedűművész
1928
1928
C
C
458
458
A
66
A
C
A
C
67
883
69
949
Tarcal
k
Veszprém
14
1891
1878
1928
1845
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Auer Pál
Auerbach Albert
Auerbach Berthold
Auerbach Gyula
Auerbach József
Auerbach Naftali
Auerbach Naftali
Herz
Augner Ignác
Augner Rezső
Auorbach Miksa
Ede
Ausch Ábrahám
Ausch Géza
Ausch Jenő
Ausch Mór
Auslander Bernát
Auslander Jenő
Auslander Simon
Auspitz Adolf
Auspitz Jakab
Auspitz Sámuel
Auspitz Viktor
Auspitzer Siegfried
Austerlitz Mayer
Austerlitz Sámuel
Austerlitz Tivadar
Austerlitz Tivadar
Austerlitz Vilmos
Austerlitzer Simon
Auszlander
Antónia
Auszterlitz Mayer
k
Vasvár
Zsidó irodalom
z
Orvostudomány
Boldogasszony
z
Kiskunfélegyháza
Kecskemét
Gyönk
Gyönk
z
Baranyamágócs
Szendrő
Csongrád
Szeged
z
z
Hajduszoboszló
Mór
z
z
z
z
Eperjes
z
Bacher Vilmos
Rabbi
1834
1700
A
C
B
A
B
C
Író
1856
Rabbi
1670
A
70
hitközség alapító
ügyvéd, előljáró
1850
1928
C
C
481
458
1829
B
669
1730
1928
C
C
A
C
C
C
C
A
A
C
C
A
A
A
A
C
A
B
332
332
70
86
837
184
830
70
70
338
614
70
70
70
70
230
70
669
A
70
1928
C
230
1928
B
352
1824
1928
1823
A
C
A
A
C
A
A
B
71
615
73
73
536
73
73
987
1928
B
352
1928
C
A
536
73
1877
B
668
1928
1812
kereskedő
gondnok
publicista és ügyvéd
előljárósági tag
minigazdaság vezető
alelnök
elnök
író és Pedagógus
földrajzi író
elnök
birtokos
hegedűművész
rabbi
rabbi
ügyvéd
ügyvéd
orvos
1882
1928
1928
1928
1852
1836
1818
1928
1928
1858
1833
1870
1928
1928
1909
1831
Orvostudomány
z
izraelita Nőegylet elnöke
Eperjes
Héber nyelv
Magyarországon
z
Moson
z
z
Liptószentmiklós
z
z
Zsidó irodalom
Héber nyelv
Magyarországon
Liptószentmiklós
Bacher Simon
Bacher Simon
Bacher Vilmos
1885
Orvostudomány
Avigdor Hemeiri
Avigdor Mordechai
Bach Ármin
Bach József
Bacher Emil
Bacher Emil
Bacher Rózsi
Bacher Simon
Bacher Simon
jogi író
Előljáró
z
1852
rabbi
rabbi
választmányi tag
rabbi
közgazdász
malomigazgató
festő
író, költő
költő, múfordító
orientalista
Országos
Rabbiképző Intézet
15
1784
1854
1928
1897
1853
1850
69
941
987
70
669
133
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Izraelita Magyar
Irodalmi Társulat
Almanach
Irodalom és
esztétika
Bacher Vilmos
Bacher Vilmos
Bacher Vilmos
Bacher Vilmos
Liptószentmiklós
Bachmann Jakab
Bachrach
Bachrach Hirschl
Bachrich Zsigmond
Bachruch Károly
Back Dávid
Back Hermann
Back I.W.
Back Salamon
Bader Miksa
Bajóti Ödön
Bak Adolf
Bak Henrik
Bak Hirs
Bak Hirs
Bak Ignác Vilmos
Bak Izrael
z
Bakonyi ! Miksa
z
Bakonyi ! Pál
Bakonyi ! Samu
Bakonyi Aladár
Bakonyi Kálmán
Bakonyi Kálmán
Bakonyi László
Bakonyi Samu
Bakonyi Samu
Balassa Ármin
Balassa Ármin
Balassa Benő
Balassa Jenő
Balassa Jenő
Balassa József
Balassa József
Balassa József
Balassa József
Balassa József
k
z
Balassa Ottó
Nagykanizsa
Győr
z
z
Óbuda
Győr
Pozsony
Békésgyula
Újvidék
Kaposvár
Pécs
z
z
Szeged
z
z
Dunapataj
Gyermekvédelem
Közgazdaság
z
Rabbiszeminárium
igazgatója
kántor
vasmű alpító
hitközség alapító
hegedümúvész
ötvös
választmányi tag
hengermalom alapító
rabbi
hitközségi alapítótag
előljáró
tanácselnök
hegedűművész
belgyógyász
rabbi
rabbi
teológus és publicista
rabbi
publicista közgazdasági
író
ügyvéd
politikus és ügyvéd
választmányi tag
ügyvéd
Törvényhozás
Debrecen
z
országgyülési képviselő
ügyvéd és író
1894
B
402
1895
B
29
1928
B
393
1928
C
536
1823
1840
A
C
C
A
A
C
C
C
C
C
C
C
A
A
C
A
A
74
629
332
74
74
659
333
719
102
923
452
687
76
77
830
77
77
1862
A
77
1868
1862
1928
1928
1928
A
A
C
B
B
A
B
C
A
B
A
A
C
A
A
B
C
C
77
77
207
329
510
77
910
190
78
917
78
78
406
78
78
816
75
153
1902
B
857
1928
C
452
1928
C
766
1846
1893
1791
1841
1850
1928
1928
1872
1853
1928
1928
1928
1846
1747
1843
1928
1902
1928
1891
1928
1928
1861
Újságírás
z
z
Jászárokszállás
z
z
Szabadkőművesség
Baja
Budapest
Szocialista
mozgalom
Balázs Ármin
Kaposvár
Balázs Ármin
Sárbogárd
1928
közgazdasági író
színművész
vígszínházi művész
tanár magyar nyelvész
író és hírlapíró
filológus
nyelvész
betwegsegélyző
egyesület vezető
elnök
16
1858
1859
1928
1864
1884
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Balázs
Balázs
Balázs
Balázs
Ármin
Béla
Béla
Béla
Kaposvár
z
Balázs István
Irodalom
Újságírás
Szocialista
mozgalom
Kecskemét
Balázs István
Kecskemét
Balázs Emil
Balázs Jakab
Bálint Aladár
Bálint Arthur
Bálint Elemér
Bálint Imre
Bálint Jenő
Bálint Lajos
Bálint Lajos
Bálint Rezső
Bálint Rezső
Bálint Rezső
Bálint Rezső
Bálint Sándor
Bálint Zoltán
Bálint Zoltán
Kiskunfélegyháza
z
z
z
k
z
k
Ede
Kálmán
Miklós
Miklósné
1881
1888
1888
1873
1889
1886
orvosprofesszor
festő
1874
1885
z
Debrecen
Debrecen
Budai Izraelita
Hitközség
z
z
z
z
k
z
Vác
z
Gálszécs
B
857
1928
C
458
1928
C
458
1928
1900
C
A
A
A
A
A
A
B
A
A
B
B
A
A
B
482
80
80
80
80
80
80
917
80
80
950
950
80
80
462
1928
C
150
1928
1928
1874
C
A
C
C
191
81
190
191
1928
C
150
A
A
A
A
B
C
B
C
A
A
C
A
81
81
81
81
917
191
950
632
81
81
930
81
1840
B
15
1928
C
A
A
304
81
81
1895
1871
mintagazdaság vezető
főorvos
közgazdasági író
elnök
női egylet elnöke
1883
mintagazdaság vezető
1891
1929
1929
1883
1928
1928
1914
1920
ezredes
elnök
hírlapíró, műforditó
költő
képviselőtestületi tag
közgazdá és hirlapíró
1862
1874
1928
1862
Akadémia tagjai
z
k
1928
1914
1914
nőgyógyász
író
festőművész
író
Újságírás
Debrecen
Világháború
Nagykőrös
452
79
393
917
1928
orvos, szakíró
építész
Képzőművészet
Budai Izraelita
Hitközség
Debrecen
Balkányi Miklósné
Balkányi S Mihály
Balla Böske
Balla Frigyes
Balla Ignác
Ballá Ignác
Balla Jenő
Ballá Jenő
Balla József
Balla Mihály
Balla Miklós
Balla Viktor
Balla Vilmos
Ballagi (Bloch)
Móric
Ballagi Aladár
Ballagi Ernő
Ballagi Károly
orvos, előljáró
szegénysegélyző egylet
elnöke
gondnok
író
ügyvéd, hirlapíró
tanár, matematikus
közgazdasági író
művészeti író
író
Világháború
Világháború
z
z
1868
1928
C
A
B
B
1928
1884
Újságírás
k
z
Balkányi Béla
Balkányi
Balkányi
Balkányi
Balkányi
gondnok
író és tanár
történetíró
ügyvéd és ujságíró
pedagógus
17
1890
1824
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Ballagi Mór
k
Ballagi Mór
Ballin Albert
Gálszécs
Közgazdaság
Balog Ármin
z
Balog Arnold
Balog Arnold
Balog László
Balog Lászlóné
Balog Sándor
Balog Sándor
Balthazár Dezső
z
Bamberger Béla
z
z
Bán Zsigmond
z
Bande Illés
Bánde Zoltán
Bánde Zoltán
Bander Adolf
Bánfi Zsigmond
z
Bánk Ernő
Bánki Donát
Bánki Donát
z
k
Bánóczi József
304
510
A
82
A
B
C
C
C
C
C
83
420
244
244
532
532
190
A
83
1928
1928
B
B
420
510
1859
1870
1928
1928
1928
1881
1928
1928
1854
C
830
Enying
Törökszentmiklós
állatorvos
nőegyleti elnök
tanár
hirlapíró és
közgazdasági szakiró
rabbi
rabbi
rabbi
rabbi
berlini szemináriumi
tanár
berlini
rabbiszemináriumi tanár
rabbi
rabbi
1928
1870
1892
C
C
A
229
908
83
1852
A
83
1912
1928
C
A
C
C
729
83
184
968
1928
C
536
A
83
A
C
83
536
Liptószentmiklós
z
C
B
1928
1928
1852
Csongrád
Zalalövő
Baneth Ezekiel
Baneth Hermann
Baneth Jerachmiel
Bernhard
Bánfi Sándor
82
elnök
Ráckeve
z
A
Szeged
z
Baneth Eduard
Bánóczi József
alelnök
nőegyleti tag
hit közs.elnök
hit közs.elnök
református püspök
ügyvéd,
nemzetgazdaságtani író
1815
Jogtudomány
Közgazdaság
Baneth Ede
Bánóczi József
Orsz.Rabbiképző Intézet
tanára
jogi író
Jogtudomány
Esztergom
Esztergom
Léva
Léva
Debrecen
Bamberger Béla
Bamberger Ludwig
Bamberger
Sámuel
Bán Jenő
Bán Lajosné
Bán Margit
református teológus és
nyelvész
nyelvész
Liptószentmiklós
1928
1893
1855
1773
1928
z
jesiva tulajdonos
1815
A
84
z
zeneíró
irodalomtörténetíró és
esztétikus
festő és grafikus
műegyetemi tanár
1846
A
84
1857
A
84
1883
1859
A
A
B
84
84
15
A
84
1879
B
15
1887
B
403
Akadémia tagjai
1911
filozófiai és
irodalomtörténeti író,
pedagógus, kritikus
z
Akadémia tagjai
IzraelitaTanitóképzőIntézet
18
1849
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Izraelita Magyar
Irodalmi Társulat
Almanach
Gyermekvédelem
Országos
Rabbiképző Intézet
Szabadkőművesség
Budapest
Veszprém
Bánóczi József
Bánóczi József
Bánóczi József
Bánóczi József
Bánóczi József
Bánóczi József
Bánóczi József
Bánóczi László
z
Bányai Jakab
Bányai Jakab
z
Barabás Lóránd
z
Barach Juda Léb
z
Baracs Károly
z
Nagybecskerek
Baracs Károly
Budapest
Budai Izraelita
Hitközség
Budai Izraelita
Hitközség
Budapest
Baracs Károly
Baracs Károly
Marcel
Marcell
Marcell
Marcell
z
402
1895
1902
B
B
29
329
1928
B
668
1928
1928
1928
B
C
C
816
153
949
A
85
1928
B
857
1882
A
C
85
627
A
85
A
85
A
85
1928
C
153
1928
C
150
1928
C
149
1928
C
A
B
B
153
86
420
910
A
86
1928
C
A
C
375
86
458
textilgyáros
1923
C
149
textilgyáros
1928
C
150
A
C
A
B
A
C
A
A
A
A
A
86
546
87
917
87
719
87
87
87
87
87
alkotó
művész
író, dramaturg és
műforditó
1884
pedagógus
tanitó
hirlapiró és
színházigazgató
rabbi
udvari tanácsos,
vasútigazgató
közgazdász
országos ügyek
előljárója
1852
1884
1850
1868
udv tanácsos, elnök
politikus
politikus és ügyvéd
1865
Jogtudomány
Törvényhozás
Baracs Marcellné
z
Bárány Béla
Bárány József
Bárány József
z
Hódmezővásárhely
Kecskemét
Budai Izraelita
Hitközség
Budai Izraelita
Hitközség
Bárány Oszkár
Bárány Oszkár
Bárány Róbert
Barát
Barát Ármin
Barát Ármin
Barát Móric
Barbi Meier
Barbi Méir
Barcza Lajos
Bárd Ferenc
Bárd Gyula
Bárd Gyula
B
Szocialista
mozgalom
Bánóczi László
Baracs
Baracs
Baracs
Baracs
1894
z
Lugos
z
1928
1928
országgyűlési
pótképvielő, cikkíró
előljárók
rabbi
rabbi
1878
1928
1856
orvostanár
textilgyáros
publicista
1876
grafikus és rajzoló
rabbi
főrabbi
szobrász
Zeneműkiadó
művészeti könyvkiadó
könyvkiadó
1880
1928
1860
Újságírás
z
Pozsony
z
z
z
z
z
1928
19
1768
1725
1871
1865
1873
1891
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Szocialista
mozgalom
Bárd Imre
Bárd Oszkár
Bárd Rezső
Bardócz Árpád
Bardócz Árpád
Bárdos Aladár
Bárdos Artur
Bárdos Béla
Bárdos Imre
Bárdos Jakab
Baré Emil
z
z
z
Bari Ágoston
k
z
z
z
Debrecen
k
Eperjes
Budapesti ortodox
hitközség
Budapesti ortodox
hitközség
Eperjes
Szlovenszkó
zsidósága
Bárkány Ármin
Bárkány Ármin
Barkány Jenő
Bárkány Jenő
z
Bármann József
Barna Gábor
Barna Ignác
Barna Ignác
Barna Izidor
Barna Izidor
Barna Izidor
Barna Izsó
Barna Jónás
Barna Sándorné
Barnay ! Izidor
z
Gyöngyös
z
z
Báron Jónás
Báron Jónás
1928
1872
A
88
C
230
nagykereskedő
1928
C
157
pénztárnok
1928
C
157
Mérnök
1830
C
230
1928
B
855
A
88
1860
B
28
1928
C
A
B
A
A
B
A
A
C
A
332
89
420
90
90
917
90
90
331
90
1850
B
150
1868
B
A
A
998
90
90
1928
C
66
A
91
1902
B
857
1928
A
B
91
669
1862
kereskedelmi vállalkozó
kúriai bíró
1854
hirlapiró
hirlapiró
1860
1860
zeneszerző
tanár
nőegylet vezetője
hirlapiró
1859
1851
1928
1928
1928
1860
1859
1842
adakozók
ujságíró
1855
Szocialista
mozgalom
Báron Ede
z
87
88
88
462
462
88
88
88
191
88
1847
zeneszerző
színész
Aszód
A
A
A
B
B
A
A
A
C
A
1870
Budai tanácskozás
1851-ben.
Zsidó kongresszus
z
k
1917
1882
1889
1867
Újságírás
z
z
Barnay Ignác
Barnay Ignác
Barnay Izsó
Barnay Ludwig
báró
Schlossberger
Lajos
Baron Ede
író és szinházigazgató
hegedűművész
jogi író
ügyvéd
hegedűművész
közgazdasági író,
hírlapíró
kereskedő
Jogtudomány
z
z
857
1928
1928
szinművésznő
Allgemeine
Illustrierte
Judenzeitung.
Gyöngyös
B
1868
1882
Képzőművészet
Képzőművészet
Barkan Márkus
Bárkány Mária
költő, író és orvos
tanár
festő és grafikus
1928
orvotanár
Orvostudomány
20
1845
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Baron Rezső
Báron Sándor
Pacsa
z
Budai Izraelita
Hitközség
Ügyvédek
Budai Izraelita
Hitközség
Baróti Samu
Barrach Benedek
Barsi Dezső
Bársony Dóra
Barta Albert
Barta Antal
Barta Dezső
Barta Ernő
Barta Ernő
Barta Fülöp
Barta Gyula
Barta Lajos
Barta Lajos
Barta Lajos
Barta Mór
Barta Ödön
Barta Ödön
Barta Sándor
Bartha Ödön
z
Zalaszentgrót
Szabadka
Újpest
z
Képzőművészet
Veszprém
Debrecen
k
Újságírás
Siklós
z
k
1928
C
A
677
91
1922
C
149
1864
B
916
1919
C
149
1928
A
C
C
C
A
B
C
C
A
B
C
A
A
B
A
B
91
968
816
917
91
462
949
191
91
917
787
92
92
910
92
690
Nasici igazgatója
1928
C
150
pénzügyi előljáró
1928
C
150
1918
1842
1863
1849
C
A
C
C
B
B
A
B
A
B
C
C
A
C
A
A
A
393
92
677
103
669
669
92
462
92
462
979
195
93
207
93
93
93
1857
A
93
B
C
C
950
941
506
1886
alelnök
hit.köz.elnök
operaénekesnő
titkár
főorvos
könyvtár eln.
festő és grafikus
gondnok
főtitkár
regény és szinműíró
1890
1928
1928
1928
1878
1928
1928
1927
1871
1928
1928
író
nyelvész, tanár
poli tikus
1873
1852
költő és író
1897
Törvényhozás
z
Pénzüzlet
Budai Izraelita
Hitközség
Budai Izraelita
Hitközség
Ipolyság
Bartos Ármin
Bartos Ármin
Bartos Elemér
Bartos Gyula
Bartos Izsó
Baruch Leopold
Baruch Manó
Baruch Manó
Basch Árpád
Basch Árpád
Basch Gyula
Basch Gyula
Basch Henrik
Basch Izidor
Basch Lajos
Basch Manó
Basch Móric Ede
Basch Viktor
Basch Vilmos
Basch-Mahler
Fanny
Báskai Dezső
Bass József
Bass Rezső
választmányi tag
egyetemi magántanár
z
Pacsa
Békésgyula
Orvostudomány
Orvostudomány
k
1928
hadnagy
szinművész
választmányi tag
rabbi
1872
1928
1853
1840
1847
festő és grafikus
1873
festő
1851
Képzőművészet
k
Képzőművészet
Zsámbék
Derecske
1928
z
z
z
gondnok
templomgondnok
újságíró
rabbi
publicista
tanár
operaénekes
z
zongoraművésznő
z
Dunapataj
Világháború
Vasvár
Kőszeg
előljáró
képviselőtestületi tag
21
1885
1928
1928
1852
1928
1914
1928
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Bass Zsigmond
Basser József
Báthory Ignác
Batiszt József
Bató József
Bató Lajos
Bató Viola
Bátor Szidor
Bátori Ármin
Báttaszéki Lajos
Bauer Ábrahám
Bauer Dezső
Bauer Éliás
Bauer Emil
Bauer Gyula
Bauer Gyula
Bauer Henrik
Bauer Herman
Bauer Imre
Bauer Jakab
Bauer Jakab
Bauer Jakab
Bauer József
Bauer József
Bauer Juliusz
Bauer Lajos
Bauer Lázár
Bauer Mária
Bernát
Bauer Mayland
Bauer Michael
Bauer Mihály
Bauer Mór
Bauer Mór
Bauer Mózes
Bauer Ottó
Bauer Salamon
Bauer Sámuel
Bauer-Márkfi
Herman
Baum Dávid
Baum Jakab
Csepreg
Szabadka
z
Gyöngyös
k
C
C
A
C
A
B
A
A
A
A
C
C
C
A
B
C
A
C
C
A
C
C
C
C
A
A
C
180
816
94
331
94
1017
94
94
94
94
518
229
518
95
950
864
95
518
244
95
374
518
518
518
95
95
518
A
95
1928
1928
1928
1928
1928
1803
C
C
A
C
C
C
B
C
B
518
518
95
797
207
518
510
698
466
hitközség titkár
1834
A
95
alapító
rabbi
Ortodox Ifjusági
Egyesület elnöke
rabbi
1928
1928
C
C
684
710
1928
C
157
1875
C
583
A
95
B
669
1863
1928
1850
1928
1888
Zsidó Szemle
k
z
z
z
Kunszentmiklós
Enying
Kunszentmiklós
z
Világháború
Szolnok
z
Kunszentmiklós
Esztergom
z
Hódmezővásárhely
Kunszentmiklós
Kunszentmiklós
Kunszentmiklós
z
z
Kunszentmiklós
k
1923
iparművésznő
zeneszerző
zoológus és botanikus
ügyvéd és publicista
gondnok
előljárók
előljáró
épitész
brigadéros
zeneszerző
előljáró
iskolaszéki elnök
főkántor
gőzmalom alapító
testületi tag
előljáró
testületi tag
humorista
orvostanár
előljáró
r.kat.áldozópap
Kunszentmiklós
Kunszentmiklós
z
Somogyszil
Dunapataj
Kunszentmiklós
Közgazdaság
Pest
Kereskedelem
z
Paripás
Pilisvörösvár
Budapesti ortodox
hitközség
Medgyes
Baumann Dávid
Baumel Dávid
Baumgarten
Egmont
Baumgarten
Egmont
rabbi
főkántor
honvédfőhadnagy
vezető
festő
k
alelnök
előljáró
matematikus
képviselőtestületi tag
választmányi tag
gondnok
1893
1860
1859
1844
1851
1928
1851
1883
1914
1928
1849
1851
1928
1852
1928
1928
1851
1928
1853
1868
1851
1829
1851
1851
1874
telepes
orvostanár
Orvostudomány
1859
1928
22
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Baumgarten
Ferenc
Baumgarten Fülöp
Baumgarten Izidor
Baumgarten Izidor
Baumgarten
József
Baumgarten Károly
Baumgarten Miklós
Baumgarten
Nándor
Baumgarten
Nándor
Baumgarten Samu
Baumgarten
Sándor
Baumgarten
Sándor
Baumhorn Lipót
Baumhorn Lipót
Baumhorn Lipót
Baumhorn Lipót
Baumhorn Lipót
Baumhorn Lipót
Baumhorn Lipót
Baumsteiger Samu
Bauumhorn Lipót
Bauxmann
Ábrahám
Bayern Béni
Bdelstein Bertalan
Bealel ben Sámuel
Becher Áron
Beck Ábrahám
Beck Ábrahám
Beck Dávid
Beck Dénes
k
95
B
998
A
95
1928
B
420
1928
C
447
1850
Jogtudomány
Kalocsa
A
1868
kúriai tanácselnök,
jogtudós
z
gondnok
z
z
jogtudós
festő
1853
1826
A
A
96
96
z
kereskedelmi jogász
1875
A
96
B
420
Jogtudomány
1928
z
orvos-író
1863
A
96
k
épitész
1864
A
96
1988
B
462
1888
1888
1898
1913
1925
1928
1928
1905
A
B
C
C
C
C
C
C
C
96
462
244
864
210
542
830
177
923
1882
B
897
1928
1928
1826
1928
1851
1851
1850
1847
C
B
C
C
A
C
C
A
455
371
137
635
97
376
161
97
1873
A
98
1843
A
97
B
A
C
A
A
B
B
420
97
190
97
98
510
466
Képzőművészet
z
épitész
Képzőművészet
Esztergom
Szolnok
Eger
Losonc
Szeged
Csáktornya
Újvidék
1860
műépítész
tervező
műépítész
műépítész
építész
pénztárnok
műépítész
Tiszaeszlári vérvád
Kassa
Hitközségi Értesítők
Brassó
Nagyszalonta
z
Holics
Cegléd
z
k
Beck Hugó
k
Hugó
János
Józsa
Karl
Lajos
Lajos
Löbl
1881
Zsidó kongresszus
Beck Fülöp
Beck
Beck
Beck
Beck
Beck
Beck
Beck
esztétikus
hitközségi elnök
hitközségi alapítótag
adományozó
rabbi
első zsidótelepes
közgazdasági író
éremművész és
szobrász
kúriai tanácselnök,
jogtudós
Jogtudomány
z
Debrecen
k
k
1928
operaénekes
polgári iskolai tanár
költő
gazdaságpolitikus
Közgazdaság
Kereskedelem
1827
1908
1817
1874
1928
1803
23
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Beck Marcel
Beck Mendel
Beck Miksa
Beck Mór
Beck Moritz
Beck Nándor
Beck Ö. Fülöp
Beck Salamon
Beck Sándor
Beck Soma
Beck Vilma
Beck Vilmos
Beck Vilmos
Beck Vilmos
Beck Vilmos
Beck Vilmos
Becker Áron
Beckovits Sámuel
Bede Jób
Bedé Jób
Bedő Imre
Törvényhozás
Bácsalmás
Nógrádbercel
Ercsi
z
Nagyvárad
Képzőművészet
z
Izsák
k
z
z
z
Képzőművészet
Újságírás
Szabadkőművesség
Nagyszalonta
Nagybocskó
z
Újságírás
Gyoma
ügyvéd, jogi író
kereskedő
orvostanár
kém
festő
operaénekes
adományozó
választmányi tag
író, hírlapíró
Bedő Mór
z
Bedő Rudolf
Bédy-Schwimmer
Róza
Beek Soma
z
ellenőr
jogtudományi író,
ügyvéd és várospolitikus
nagyiparos
z
politikus
Orvostudomány
Budai Izraelita
Hitközség
Beer Berthold
Beer Károly
Richárd
Beer Péter
Beer Péter
Behr Dezső
Behr Jakab
Bein Károly
Bein Károly
Bein Nátán
Beiron Jesajo
Beke József
Beke Manó
Beké Manó
Beke Ödön
Békefi Antal
Bekény Artur
Békési Elemér
z
z
Nagymárton
z
Paks
z
Baranyamágócs
z
Sérospatak
z
k
1928
1773
1928
1928
1882
1928
1928
hitközségi alapítótag
birtokos
gazdasági vezető
román szerkesztő
gondnok
1885
1919
1872
1851
1824
1868
1840
1846
1928
1928
1928
1858
1928
1928
A
99
1893
A
99
1877
A
99
1928
B
669
1928
C
149
A
99
A
C
99
633
A
100
C
A
C
A
C
A
678
100
86
100
766
100
hit köz.elnök
festő
1892
pedagógus
rabbi
nagykereskedő,
kormányfőtanácsos
hitközségi elnök
tanár
matematikus
rabbi
rabbi
mérnök
matematikus,
egyetemitanár
1758
1782
1868
1928
1853
1928
1825
1864
1867
A
100
1914
B
A
A
15
100
101
mintagazdaság vezető
1928
C
150
kereskedő
1928
C
625
nyelvész, tanár
novellista és regényíró
Budai Izraelita
Hitközség
Nagyatád
910
74
654
231
98
638
462
98
403
98
98
98
98
462
917
816
634
628
99
917
330
1879
1862
Akadémia tagjai
z
k
B
C
C
C
A
C
B
A
C
A
A
A
A
B
B
B
C
C
A
B
C
24
1883
1859
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Békessy Imre
Béla Henrik
Béla Henrik
Béla Henrik
Béla Pál
Béldi Izor
Bemard Lazare
Benamy Sándor
Bencze Gyula
Bencze Gyula
Bencze László
Bencze László
Benda Lajos
Bender József
Bendikt Márkusz
Bendl Károly
Benedek Ferenc
Benedek György
Benedek József
Benedek József
Benedek László
Benedek Sándor
Benedek Vilmos
Benedek Zoltán
Benedict Henrik
Benedict Moritz
Benedikt Béla
Benedikt Ede
Benedikt Henrik
Benedikt Lipót
Benedikt Márton
Benedikt
Mordecháj
Benedikt Móric
Benedikt Vilmos
Beneschofszky
Imre
Beneschofszky
Imre
Benet Jacob
Benet Jesája
Benet Mordechai
Benet Mordechai
Benfey Theodor
Benjami Löw
Benjamin b.Majer
As (Salom Charif)
Benjamin Ferenc
Benjamin Hermann
k
k
író, hírlapíró
publicista
1887
1864
1928
1928
1928
1879
1928
A
A
B
B
A
A
B
A
A
B
C
C
C
C
C
C
A
C
C
C
C
C
C
C
A
A
C
C
B
C
C
103
103
859
917
103
105
420
105
106
950
76
190
762
864
768
615
106
632
851
632
632
632
626
238
106
106
177
177
669
826
628
Zsidó irodalom
1753
B
987
Orvostudomány
Világháború
1928
1914
B
B
669
950
A
106
Szociológia
Újságírás
z
k
1928
1928
szemorvos
zenekritikus és ügyvéd
1865
1867
író és ujságíró
orvostanár
1899
1879
Jogtudomány
z
k
Világháború
Baja
Debrecen
Sajókazinc
Szolnok
Sasvár
Moson
z
Nagykőrös
Szilágysomlyó
Nagykőrös
Nagykőrös
Nagykőrös
Nagybánya
Érmihályfalva
z
z
Csáktornya
Csáktornya
Orvostudomány
Szatmár
Nagykálló
z
leányiskolai tanár
reál gimnáziumi tanár
gondnok
pénztárnok
rabbi
építészmérnök
publicista és orvos
adománygyüjtő
elnök
adománygyüjtő
adománygyüjtő
adománygyüjtő
alelnök
föld birtokos
orvostanár
orvostanár
cukorkagyáros
takarék pénztár alapitó
z
z
z
z
1914
1928
1929
1928
1928
1786
1862
1922
1928
1841
1928
1928
1928
1928
1928
1871
1835
előljáró
tanácsos
rabbi
Budai Izraelita
Hitközség
z
z
1928
1903
rabbi
1928
C
150
rabbi
rabbi
talmudtudós
rabbi
1832
1864
106
106
107
107
15
946
Akadémia tagjai
Verbó
rabbi
1859
1774
A
A
A
A
B
C
Lakompak
rabbi
1928
C
502
A
A
107
107
költő és ujságíró
festő
25
1753
1849
1888
1881
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Benjámin Jakab
Benjamin Zeév b.
Bezalel
Benjamin Zeév
Wolf
Benkó Károly
Benkő Henrik
Benkő Mihály
Benkő Mózes
Benzion Fülöp
Bér Dezső
Bér Dezső
Berceller József
Berceller Lajos
Berceller
Zsigmond
Berczeller Imre
C
102
Pécel
rabbi
1928
C
686
1928
C
240
1795
C
A
C
B
C
332
107
687
950
629
A
108
Győr
Pécs
Világháború
Nagykanizsa
k
építész
zeneszerző
kereskedő
előljáró
festő és karikaturarajzoló
1858
1928
1914
1928
1875
Képzőművészet
Ipolyság
Ipolyság
választmányi tag
választmányi tag
1928
1928
1928
B
C
C
462
393
393
Ipolyság
pénztárnok
1928
C
393
A
108
1928
B
668
1928
1928
C
C
A
C
A
B
C
B
A
B
B
546
546
108
375
108
816
782
669
109
950
669
1904
A
109
1871
A
109
A
B
C
C
C
C
C
109
462
477
477
244
244
593
A
109
C
184
A
110
C
150
z
orvos
Országos
Rabbiképző Intézet
Lugos
Lugos
z
Hódmezővásárhely
z
Szabadkőművesség
Selmecbánya
Orvostudomány
k
elnök
kórházi vezető
mérnök
hitközségi elnök
színész
1861
1879
1911
1876
1928
1928
1928
választmányi tag
orvos
1870
Világháború
Orvostudomány
z
z
Berény Róbert
Berény Róbert
Berényi Béla
Berényi Béláné
Berényi Gyula
Berényi Gyuláné
Berényi Károly
z
Berényi László
k
1914
1928
hegedűművésznő
hegedűművész és
zeneszerző
festő
Képzőművészet
Keszthely
Keszthely
Esztergom
Esztergom
Mezőberény
Berényi Lipót
Berényi Sándor
1928
z
Berény Henrik
Berényi Sándor
gondnok
Érsekújvár
Bercsényi Móric
Berdach Henrik
Berdach Henrikné
Beregi Ármin
Beregi Lajos
Beregi Oszkár
Beregi Oszkár
Beregi Samu
Bereller Imre
Berend Miklós
Berend Miklós
Berend Miklós
Berendné,Rosenák
Margit
Békéscsaba
Csongrád
z
Budai Izraelita
Hitközség
alelnök
krajcár egylet elnöke
orvos
nőegyleti elnök
elnök
hírlapíró és
közgazdasági író
hitoktató, hitközségi
jegyző
ügyvéd, jogi író
jogügyi előljáró
26
1887
1911
1928
1928
1928
1928
1928
1851
1928
1865
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Berg Gyula
Bergel József
z
Bergel Viktor
z
Berger
Berger
Berger
Berger
Berger
Berger
Berger
Berger
Berger
Berger
Berger
Berger
Berger
Berger
Berger
Berger
Berger
Berger
Berger
Berger
Berger
Berger
Berger
Berger
Berger
Berger
Antal
Ármin
Bernát
Brunó
Endre
Ferenc
Gyula
Henrik
Hermann
Iván
J.L.
Jenőné
Jicchok
Jicchok
József
József Löb
Lajos
László
Lipót
Lipót
Miklós
Miksa
Mór
N.
Samu
Sámual
Törökbecse
Sárvár
Nagykároly
Nagyoroszi
z
z
z
z
Világháború
Szilágysomlyó
z
Békés
Nagykároly
Magyarlápos
Magyarlápos
Csorna
Baja
Jászárokszállás
Marcali
Óbuda
Szalárd
Nagykároly
z
Bácsalmás
Cegléd
Kaposvár
Büdszentmihály
Budapesti ortodox
hitközség
Budapesti ortodox
hitközség
Újpest
Tapolca
Jászberény
Földes
Marcali
Dunaföldvár
Zombor
Nagybocskó
Berger Sámuel
Berger Sámuel
Berger Sámuel
Berger Sándor
Berger Vilmos
Berger Zoltán
Berger Zsigmond
Bergl Ignác
Bergl Lipót
Bergmann Mandel
Berkes Imre
Berkes Jenő
Berkes Móric
Berko Adolf
Berkó D. Géza
Berkovics Joél
z
Szocialista
mozgalom
Szigetvár
Fogaras
Újságírás
Pest
pénztárnok
orvos és hebralista
zongoraművész és
énektanár
gondnok
gazdálkodó
pénztárnok
filontróp
gordonkaművész
orvos
hegedűművész
1799
C
A
907
110
1870
A
110
1928
1850
1928
1928
C
C
C
A
A
A
A
B
C
A
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
A
C
C
C
C
767
631
634
110
110
110
110
950
851
110
101
631
552
552
185
76
406
574
659
821
631
110
74
161
452
159
elnök
1928
C
157
gondnok
1928
C
157
hit közs.elnök
ügyvéd
elnök
alelnök
alelnök
kereskedő
előljárósági tag
választmányi tag
író és hírlapíró
1928
1928
1928
1928
1928
1854
1928
1928
C
C
C
C
C
C
C
C
A
917
882
407
284
575
207
977
628
110
1928
B
857
1928
1928
1928
1928
C
C
B
C
850
284
917
698
alelnök
orvos
pénztárnok
gazdálkodó
alapító
alapító
pénztárnok
Ros medina
pénztárnok
elnök
adományozó
elnök
gazdálkodó
ügyvéd
előljáró
első zsidótelepes
Chevra Kadisa elnöke
előljáró
előljáró
gondnok
telepes
27
1928
1928
1928
1928
1785
1903
1828
1848
1914
1841
1893
1928
1928
1820
1820
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1867
1878
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Berkovits Bernát
Berkovits Jenő
Berkovits József
Berkovits Lajos
Berkovits Mihály
Berkovits Miklós
Berkovits Mór
Berkovits Rafael
Berkovits
Zsigmond
Berl Ludvig
Berlin Jesája ben
Juda
Bermann Herman
Bermann Miksa
Hátszeg
Nagybocskó
Nyíracsád
z
Hajduszoboszló
z
Nádudvar
Sátoraljaújhely
z
z
z
Pápa
Rimaszombat
Gyöngyös
Bernát Ottó
z
346
628
657
110
338
111
624
769
A
111
C
850
A
111
C
194
A
111
1885
C
C
C
A
682
747
331
111
1872
A
111
B
A
A
917
111
111
A
111
1928
B
393
1928
B
393
1876
A
C
B
A
B
C
B
C
A
B
B
A
C
A
111
191
950
111
908
866
510
835
112
462
987
112
112
112
1876
A
112
B
669
1874
1928
1840
1928
1928
1834
rabbi
műszaki író és
államvasuti főfelügyelő
rabbi
gondnok
orthodox egyház tag
rabbi
hírlapíró, közgazdasági
író, ügyvéd
1928
1725
1888
1861
1928
1928
1880
Újságírás
1928
z
z
gépészmérnök
ötvös
1860
z
vegyészmérnök
1864
1850
Irodalom és
esztétika
Irodalom és
esztétika
Bernays Jakob
Bernays Michael
Bernfeld Jónás
Bernfeld Jónás
Bernolak Nándor
Bernstein Béla
Bernstein Béla
Bernstein Béla
Bernstein Eduárd
Bernstein Sámuel
Berón Gyula
Berón Gyula
Bersadzky Ezsajás
Berté Henrik
Berzrviczy Albert
Besnyő Béla
z
Besnyő Bernát
z
Bettelheim József
Lipót
C
C
C
A
C
A
C
C
1870
1928
1928
kereskedő
főrabbi
Derecske
z
Bernát Ottó
Bernauer Izidor
Bernauer W
Bernauer
Zsigmond
orvostudós
Szigetvár
Bernardus Isaak
Bernát Dezső
Bernát ignác
Bernát Miklós
alapító
pénztárnok
földbirtokos
hegedűművész
ellenőr
orvos, belgyógyász
pénztáros
templomgondnok
Debrecen
Világháború
z
Történetírás
Szombathely
Közgazdaság
Székesfehérvár
z
rabbi
rabbi
1890
rabbi és történetíró
1868
1872
1914
1928
1897
1928
1928
főrabbi
alelnök
grafikus és festő
1885
Képzőművészet
Zsidó irodalom
z
Berzevice
z
1928
1870
zeneszerző
birtokos
festő
ügyvéd, jogtudományi
író
Orvostudomány
1858
1928
1830
28
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Bettelheim Sándor
BettelheimGomperz Caroline
Bettelhelm
Bernárdé
Bettelhelm Karl
Bettelhelm Leopold
Bettelhelm Mór
Bettelhelm Mózes
Bettelhelm Samu
Bettelhelm Sámuel
Bialik Ghajim
Nachman
Sátoraljaújhely
1928
C
769
z
kamaraénekesnő
1845
A
116
z
orvos és misszionárus
1811
A
115
z
z
z
z
z
z
orvostanár
orvos
bankár
hitközségi elnök
író
orvos és politikus
1840
1822
1897
1848
A
A
A
A
A
A
115
115
115
115
115
115
1860
B
987
1916
B
705
1928
B
393
1928
1892
1928
1928
C
C
C
C
191
191
210
720
A
122
B
B
A
C
C
C
B
C
A
A
A
B
C
C
C
C
C
C
C
A
C
C
B
B
C
C
90
669
122
830
798
798
669
159
122
122
122
462
844
710
844
844
844
102
76
123
383
191
669
669
782
346
1830
1876
Zsidó irodalom
Pesti Izraelita
Nőegylet
Irodalom és
esztétika
Debrecen
Debrecen
Eger
Pozsony
Bichbaum Mórné
Bie Oscar
Biederman Eisig
Biederman József
Biedermann Adolf
Biedermann M. L.
Biedermann
Michael Lazar
Biedermann Rudolf
Biedl Artúr
Biedl Samu
Biedl Samu
Bienenfeld Benő
Bienenfeld Dezső
Bienenfeld Izsák
Biermann Henrik
Bihari Imre
Bihari Mór
Bihari Sándor
Bihari Sándor
Bilitzer Jakab
Bilitzer Jenő
Billiczer Amram
Billiczer Jakab
Billiczer Pinkász
Billitz Vilmos
Billitzer Ernő
Billitzer Izsák
Billitzer Joab
Billitzer Jónás
Billnitzer Móric
Bimtzer Fülöp
Binc Lajos
Bindfeld
elnök
z
nagykereskedő
kadisai elnök
előjáró
vésnök-művész
filontróp
1769
Bárói családok
Orvostudomány
z
Szeged
Sopron
Sopron
Orvostudomány
Büdszentmihály
z
z
z
Képzőművészet
Szerencs
Pilisvörösvár
Szerencs
Szerencs
Szerencs
Békésgyula
Baja
z
Hunfalva
Debrecen
Orvostudomány
Orvostudomány
Selmecbánya
Hatvan
1902
1928
hitközségi elnök
vezető
alelnök
Sász Chevra elnöke
gondnok
hírlapíró
író és ügyvéd
festő
földbérlő
kántor
főrabbi
rabbi
rabbi
hitközségi alapítótag
főkántor
rabbi
rabbi
tanitó
választmányi tag
alapító
29
1872
1918
1928
1928
1845
1899
1867
1860
1856
1880
1928
1928
1928
1903
1928
1853
1928
1801
1928
1874
1844
1835
1928
1870
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Binet Jecheszkel
Binét József
Binét Sámuel
Binéth Gáspár
Binétter Fülöp
Bing Hermán
Bing Jónás
Birnbaum Jakab
Paks
Rimaszombat
Eger
Érsekújvár
Bátorkeszi
Orvostudomány
z
Putnok
Szocialista
mozgalom
Hódmezővásárhely
Bíró Dezső
Biró Gábor
Biró György
z
Biró Imre
Kisbér
Biró István
Biró Lajos
Bíró Lajos
Bíró LaJos
Biró Márk
Bíró Mihály
Óbuda
z
z
Biró Pál
Biró Pál
Bischit Salamon
Bischitz Dávid
Bischitz Dávid
k
Bischitz Johanna
z
1902
B
857
1928
C
A
375
126
1928
C
481
1928
C
A
B
B
A
B
659
126
393
917
126
462
A
126
A
C
C
C
C
126
797
207
161
161
A
127
1928
C
A
C
A
A
A
C
C
A
C
766
127
634
127
127
130
666
330
128
635
alelnök
1928
C
157
kefegyáros
választmányi tag
író
ügyvéd
gondnok
elnök
rabbi
igazgató
1928
1928
C
C
A
A
C
C
A
C
899
231
128
128
631
633
128
304
rabbi
pénztárnok
előljárók
hírlapíró
vasúti vontató osztály
főnöke
iskolaszéki tag
regény-és színműíró
1800
1902
1880
1850
1928
pedagógiai író
Somogyszil
Dunaföldvár
Cegléd
Cegléd
Sárbogárd
z
Nagyoroszi
z
z
z
Orosháza
Gyoma
z
Nagyszentmiklós
Budapesti ortodox
hitközség
Tiszafüred
Ercsi
Blau Ábrahámné
Albert
Bertalan
Emanuel
György
Ignác
Jakab
Joel
József
677
747
210
240
94
669
124
728
1879
Képzőművészet
z
Blau
Blau
Blau
Blau
Blau
Blau
Blau
Blau
1928
C
C
C
C
C
B
A
C
1825
1851
1843
1928
1928
1831
Irodalom
Újságírás
Biró Miklós
Bischitz Salamon
Bisseliche Mózes
Bissitz Ármin
Bistritz Meir Kohen
Bisztritz Dávid
Blamgrood Naftali
Blantz Márkus
Blasz Dávid
Blatt Miklós
Blattner Ármin
rabbi
hitközség alapító
gazdálkodó
ülnök
előljárói tag
z
z
Nagykároly
Nagymagyar
z
Gálszécs
1928
nyomdász,
lapszerkesztő
közgazdász és politikus
alelnök
gabonakereskedő
iskolaszéki elnök
Malbis Arumim vezetője
a jótékonyság
fáradhatatlan munkása
rabbi
mérnök
jegyző
új-héber költő
rabbi
rabbi
előljáró
rabbihelyettes, kántor
szemorvos és szakíró
orvos
30
1886
1881
1928
1854
1928
1928
1829
1788
1878
1928
1820
1862
1872
1828
1928
1892
1906
1894
1928
1928
1929
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Blau Károly
Blau Lajos
Tét
z
Blau Lajos
Blau Lajos
z
Kolozsvár
Nagykanizsa
Nagykároly
Orvostudomány
z
Csap
Vác
z
Csap
Hódmezővásárhely
Debrecen
Kunszentmiklós
Rimaszombat
Rimaszombat
Dunaföldvár
Tiszafüred
z
Világháború
Orvostudomány
Világháború
Bezdán
Bezdán
Tolna
z
Bloch Ignác
Alberti-Irsa
Bloch Jiszáchar
Bloch Jiszoszchor
Beer
z
Bloch József
z
Nagymárton
bíró
hitközségi alapító
hit közs.elnök
ügyvéd
hitközségi alapító
nöegylet vezetője
nagybirtokos
pénztárnok
mrgyei tisztifőorvos
nőegyleti elnök
iskolaszéki elnök
rabbi
rabbi
rabbi
rabbi
előljáró
tanár
földmüv.min.egyik
igazgatója
rabbi
z
Poprád
Közgazdaság
Jogtudomány
z
Mór
Ungvár
Sátoraljaújhely
893
128
1928
B
393
1928
B
404
1928
B
668
A
C
C
C
B
A
C
C
A
C
C
C
C
C
C
C
C
A
B
B
B
C
C
C
A
129
497
629
631
669
129
179
930
129
179
375
191
518
747
747
207
899
129
950
669
950
116
116
901
129
1922
1928
1928
1838
1929
1845
1928
1876
1845
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1790
1900
1914
1844
1914
1897
1865
1928
1854
rabbi
hegedűművész és
zenepedagógus
C
A
1889
1928
C
22
1785
A
129
1798
C
633
A
129
B
668
A
C
B
B
A
C
C
C
129
717
510
420
130
614
925
769
1862
Országos
Rabbiképző Intézet
Bloch József
Bloch Mózes
Bloch Sámuel
Block Maurice
Bloeh Mózes
Blum Amram
Blum Dávid
Blum Fülöp
Blum Géza
publicista
lapszerkesztő
előljáró
gondnok
1928
1861
Irodalom és
esztétika
Jahrbuch
Országos
Rabbiképző Intézet
Blau Lajos
Blau Pál
Blau Pál
Blau Rubent
Blau Sándor
Blau Vilmos
Blau William
Blaumberg Farkas
Blauner Miksa
Blauner Mór
Blaustein Mihály
Blayer Antalné
Blayer Lajos
Bleier Gábor
Bleier Leó
Bleier Leóné
Bleier Lipót
Bleier Menachem
Bleier Menáchem
Bleier Móric
Bleuer Miklós
Bleyer Jakab
Blitz Adolf
Blitz Márkus
Bloch Ármin
Bloch Henrik
templomgondnok
Orsz.Rabbikéző Intézet
1877
teológus és publicista
hitközs.alapító
1815
rabbi
nagybérlő
pénztárnok
ipari vállalkozó
1834
31
1879
1928
1928
1928
1928
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Blum Gyula
Blum Ignác
Blum Jicchok
Jaakov
Blum József
Blum József
Blum Lajos
Blum Ödön
Blum Ödön
Blum Róbert
Blum Zsigmond
Blum Zsigmond
Blum Zsigmondné
Blumberg Henrik
Blumberger
Miksáné
Blumendfeld
József
Blumenfeld
Ábrahám
Blumenfeld Adolf
Blumenthal
Blumenthal Béla
Blumenthal Jakab
Blumenthal József
Blumenthál Lipót
Blumenthal Simon
Blumgrund Naftali
Blumgrund Nátán
Blumonfeld Jenő
Blücher Ephraim
Izráel
Blüh Mór
Blüh Vilmos
Bochkor Nándor
Bodanszky Dávid
Bodnár Géza
Bodner Jakab
Bodor Ödön
Bodor Samu
Bodor Zsigmond
Bodor Zsigmond
Bodrogi Zsigmond
Boér Antal
Boér Jenő
Bogár Ignác
Bogdán József
Bogdán Sándor
z
1928
A
C
130
633
rabbi
1851
A
130
előljáró
előljáró
előljárósági tag
miniszteri tanácsos
főtörzsorvos
1928
1928
1928
alapitó
előljárósági tag
nőegyleti elnök
orvos
1928
1928
1928
1928
1928
1864
C
C
C
A
C
C
C
C
C
A
729
787
86
130
630
682
199
86
199
130
Sérospatak
nőegyleti elnök
1928
C
767
Marosvásárhely
hitközségi tag
1928
C
577
1837
B
669
1928
1870
1928
1870
1928
1840
1928
1928
C
C
C
C
C
C
C
C
A
C
769
346
346
654
654
185
654
3
130
769
A
130
1928
C
C
B
C
C
C
B
C
A
C
A
C
C
A
C
932
932
950
682
831
611
67
79
130
933
130
184
184
130
332
1928
C
332
Nagymagyar
z
Ráckeve
Siklós
Baranyamágócs
z
Nagykároly
Pápa
Déva
Baranyamágócs
Déva
z
pénzügyminiszter
templomgondnok
1843
1862
Orvostudomány
Sátoraljaújhely
Hatvan
Hatvan
Nógrádbercel
Nógrádbercel
Csuz
Nógrádbercel
Abony
z
Sátoraljaújhely
z
terménykereskedő
alapító
elnök
magántudós
előljáró
tanító
elnök
rabbi
rabbi
nagykereskedő
rabbi
Vágbeszterce
Vágbeszterce
Világháború
Pápa
Szeged
Moldava
Atlétika
Balassagyarmat
z
Vágújhely
z
Csongrád
Csongrád
z
Gyöngyös
Gyöngyös
1836
1928
1813
előljárósági tag
előljárósági tag
1928
1928
1914
1928
1928
1928
1928
1928
templomi gondnok
elnöki tag
előljárósági tag
pénztárnok
orvos, hírlapíró
lapszerkesztő
dalköltő és író
Főorvos
kir.járásbíró
zeneszerző
szeszgyár tulajdonos
kereskedelmi és
gazdasági bank vezető
32
1871
1928
1874
1928
1928
1811
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Szocialista
mozgalom
Gyöngyös
Bogdán Simon
Bogdány Jónás
Bogdányi Mór
Bogdányi Mór
Bognár Ignác
Bogyó Samu
Bokor Adolf
Bokor Ármin
Bokor József
Bokros Béla
Bokros-Birman
Dezső
Bokros-Birman
Dezső
Bolechovszky Júda
Bolgár Elek
Bolgár Miklós
Bolgár Mózes
Bolmányi Ferenc
Bondi Arnold
Bónis Ignác
Bónis József
Bor Pál
Bor Pál
Borda Hirsch
Borgida József
Borinok Bernát
Boros Jenő
Boros László
Boschán Artur
Boschan Gyula
Bosenthal Hugó
Boskovics
Szimcha
Boskovits Aladár
Boskovitsch Hirsch
857
1880
331
131
917
231
131
830
1017
132
132
jegyző
tanár, matematikus
elnök
1857
z
z
zeneszerző
tanár
1862
1885
z
szobrász
1899
A
132
B
462
A
A
C
A
A
C
C
C
134
134
116
134
135
977
338
338
A
135
B
C
A
C
C
A
462
838
135
407
638
135
1928
B
437
1928
C
A
A
A
A
78
135
136
136
136
1928
C
458
A
136
Újságírás
Ercsi
z
Szeged
Zsidó Szemle
1854
1928
1928
1928
1909
Képzőművészet
z
k
Bezdán
z
z
Zombor
Hajduhadháza
Hajduszoboszló
z
Képzőművészet
Szenice
z
Jászberény
Nagyvárad
k
Jugoszláviai
zsidóság
Balassagyarmat
Boros Mihály
Boros Mór
Boross Elemér
Borsai Aron
Borsai Mária
Borsodi József
Borsodi József
főrabbi
Borsodi Lajos
B
C
A
B
C
A
C
B
A
A
z
orthodox egyház tag
hírlapíró
1902
z
z
z
z
1928
borkereskedő
tanár
alelnök
ügyvéd és költő
festő
pénztárnok
ülnök
jegyző
festő és szobrász,
művészetiíró
rabbihelyettes
ügyvéd és publicista
tanitó
gondnok
író és hírlapíró
tanitó
író
orvos
írónő
rabbi
1723
1883
1928
1882
1904
1928
1928
1928
1899
1928
1772
1896
1850
1928
1893
1900
1866
1906
1878
Kecskemét
z
író
Kőbánya(Budapest
X.ker.)
Zalaegerszeg
Atlétika
1883
hitközségi elnök
1921
C
491
díszelnök
1928
1928
C
B
968
67
Sárvár
kereskedő
1805
C
767
Vasvár
Kereskedelem
földbírtokos
1928
1803
C
B
941
466
33
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Boskovitz József
Boskovitz Manó
Boskovitz Mayer
Boskovitz Samu
Boskovitz Wolf
Böhm Aladár
Kereskedelem
Kereskedelem
Ógyalla
Pápa
z
Eperjes
Böhm Ernő
Somogynagybajom
Böhm
Böhm
Böhm
Böhm
Böhm
Böhm
Böhm
Böhm
Böhm
Böhm
Böhm
Böhm
Böhm
Böhm
Böhm
Böhm
Zalaszentgrót
Sasvár
Ferenc
Gabriel
Henrik
Izidor
Izsák
Jakab
József
József
József
József
Károly
Lipót
Mór
Simon
Vilmos
Vilmos
z
Óbuda
Rimaszombat
z
z
Tiszolc
Szabadszállás
Kisbér
Keszthely
k
Keszthely
Újvidék
k
Szolnok
Szocialista
mozgalom
Orvostudomány
Böhm Vimos
Böke Gyula
Bőke Gyula
Brach Náthán
Brach Salamon
Brach Saul
Brach Saul
Brall Aladár
Brall Ignác
Brall Ignátz
z
z
z
Brall Lipót
z
Brall Márkus
Brall Móric
Brám Miksa
Bramfeld Ferenc
Brandes Eduárd
z
z
z
Brandes Georg
Brandl Béla
Brándl Béla
Brandtstein Irma
Brauch Rudolf
Brauch Rudolf
k
Nagymagyar
Kassa
Nagymagyar
Nagykároly
Nagykőrös
Közgazdaság
Irodalom és
esztétika
Atlétika
Kővágóőrs
Balassagyarmat
Lugos
Lugos
rabbi
iparos
rabbi
ügyész
takarékpénztári
igazgató, hitközs.eln.
gazdálkodó
rabbi
építész
választmányi tag
hitközség alapító
Főtörzsorvos
hegedűművész
nagykereskedő
előljárósági tag
jegyző
előljaró
hegedűművész
előljaró
választmányi tag
hadseregparancsnok
vezető
orvostanár
rabbi
főrabbi
rabbi
rabbi
orvos és festő
ötvös
angol konzul
kereskedő, hitközségi
elnök
ötvös
ötvös
miniszteri tanácsos
kántor
hitközségi elnök
tanitó
Chevra Kadisa vezetője
előljárósági tag
34
1887
B
B
C
C
A
C
466
466
660
682
137
230
1928
C
797
1928
1795
1830
C
C
A
C
C
A
A
C
C
C
C
A
C
C
A
C
968
768
131
659
747
131
131
899
817
481
477
131
477
923
131
864
1902
B
857
1928
1890
1848
1848
B
A
C
C
C
C
A
A
A
669
132
633
455
633
631
143
143
143
1811
A
143
1928
1928
A
A
A
C
B
143
143
137
633
510
1928
B
393
1928
1928
1928
1928
1928
B
C
C
C
C
67
508
78
546
546
1845
1845
1928
1928
1740
1867
1928
1851
1820
1795
1882
1928
1928
1928
1800
1928
1851
1880
1832
1778
1928
1778
1928
1837
1840
1842
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Braun
Braun
Braun
Braun
Ábrahám
Ábraű
Ármin
Arnold
Losonc
Tiszaeszlári vérvád
Pécs
Érsekújvár
Budapesti ortodox
hitközség
Sárbogárd
Kecskemét
Kecskemét
Közgazdaság
Braun Bernardo
Braun
Braun
Braun
Braun
Braun
Braun
Braun
Braun
Braun
Braun
Braun
Braun
Braun
Braun
Braun
Braun
Braun
Braun
Braun
Braun
Braun
Braun
Braun
Dávid
Gábor
Gábor
Heinrich
Henrik
Ignác
Ignác
Izrael
Izsák
Jenő
Jenő
Joel
Josef
József
József
József
Lajos
Leb
Lipót
Márton
Miksa
Mór
Pál
z
Dunaföldvár
Olaszliszka
Berzevice
Büdszentmihály
Gyöngyös
Fülek
Pozsony
z
Losonc
Heves
Moson
Tiszaeszlári vérvád
Somogynagybajom
Tiszaeszlári vérvád
Büdszentmihály
z
Ungvár
Pásztó
Braun Paula
z
Braun Róbert
Braun Róbert
z
Róbert
Salamon
Salamon
Salamon
Sámuel
Sándor
Sándor
Sándor
Soma
Braun Soma
Braun Soma
Braun Vilmos
előljáró
alelnök
1808
1882
1928
1928
C
B
C
C
541
897
687
240
kórház alapitó
1928
C
157
tanácsos
rabbi
hitközségi előljáró
1928
1820
1828
1928
C
C
C
B
A
C
C
C
C
C
C
C
A
C
C
C
B
C
B
C
A
C
C
766
458
458
510
138
207
661
112
159
331
299
720
138
542
362
615
897
797
897
159
138
925
685
A
138
1928
A
B
138
510
1928
B
857
1928
B
A
C
C
C
A
B
B
A
859
138
727
542
792
138
669
917
138
1928
B
857
1928
1900
C
C
747
762
főrabbi
földbérlő
vezető
rabbi
korcsmáros
földbirtokos
pénztárnok
lapszerkesztő
író
pénzügyi előljáró
gondnok
templomi előljáró
1894
1854
1928
1928
1787
1928
1928
1928
1846
1863
1928
1928
1882
1878
1882
1928
hitközség alapító
pénztárnok
orvos
alelnök
alapítvány létesítő
zongoraművésznő és
pedagógus
szociológiai író
1894
1928
1925
1881
1879
Közgazdaság
Szocialista
mozgalom
Szociológia
Braun Róbert
Braun
Braun
Braun
Braun
Braun
Braun
Braun
Braun
Braun
előljáró
z
Putnok
Losonc
Siófok
z
tanár
rabbi
putnoki rabbi
szatócs
ujságíró
1869
1852
1928
1860
1866
Orvostudomány
Újságírás
z
1834
1928
tanár, író
Szocialista
mozgalom
Rimaszombat
Sajószentpéter
alelnök
hitközségi tag
35
1890
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Irodalom és
esztétika
Kereskedelem
Déva
Tapolca
Tapolca
Tapolca
Debrecen
Debrecen
Moson
Nagykőrös
Ipolyság
Breal Michael
Breicach Ármin
Breier Fülöp
Breier Ignác
Breier Izrael
Breier Mór
Breif Gina
Breif Ilona
Breiner Jakab
Breiner József
Breiner Sándor
Breitenstein Max
Brener Bernát
Brenner Chajim
Brenner Márton
Brenner Mártonné
Brenstein Mór
Bresslau Harry
Bresslauer Jakab
Bretitner Lipót
Brett Gusztáv
Brettler Littmann
Breuer Ármin
Breuer Bernát
Breuer Farkas
Breuer Ferenc
Breuer Ignác
Breuer Izidor
Breuer József
Breuer Lajos
Breuer Lázár
Breuer Leopold
Breuer Lipót
Breuer Lipót
z
Tab
Zsidó irodalom
Sárbogárd
Sárbogárd
Érmihályfalva
Akadémia tagjai
Orvostudomány
Pesti Chevra Kadisa
Kunszentmiklós
Felsővisó
z
Tab
Dunapataj
Tiszafüred
Sopron
Nagykanizsa
z
Zombor
Pápa
z
Gyoma
Gyoma
Breuer Mór
z
Breuer Salamon
Breuer Soma
Breuer Soma
Breuer Vilmos
Breuer Vilmos
Breuer Wolf
Brichta Emil
Brief Gyula
Brill Azriel
Brill Ignác
Brill Márkus
Brill Mór
z
z
Nagykáta
Nagykanizsa
Hahót
z
Puho
Debrecen
z
zsidó hitközség alapitó
szódagyáros
rabbi
kereskedő
alapítvány létesitő
elemi iskolai tanító
választmányi tag
telepes
alelnök
egyetemi tanár, író
főrabbi
1928
B
393
1845
1851
1919
1831
1919
1928
1908
1928
1808
1928
B
C
C
C
C
C
C
C
C
C
A
C
B
C
C
C
B
B
B
C
C
A
C
C
C
C
C
A
C
C
A
C
C
466
199
882
882
882
191
190
615
631
393
139
871
987
766
766
238
15
669
700
518
272
139
871
207
899
798
630
139
977
682
139
330
330
1858
A
139
1849
1880
A
A
C
C
C
A
C
C
A
B
B
B
139
139
631
629
337
139
726
191
139
462
462
462
1835
1928
1870
1928
1876
1928
1915
1833
1928
1928
1928
pénztárnok
nőegyleti elnök
választmányi tag
testületi tag
Talmud Tóra felügyelő
orvos
rabbi
üveges
választmányi tag
Bikur Cholim elnöke
földbirtokos
műegyetemi tanár
előljárósági tag
elnök
pedagógus
pénztáros
vezető
vasúti mérnök, királyi
tanácsos
főrabbi
rabbi
rabbi
földbirtokos
gazdálkodó
rabbi
vállalat alapító
főtörzsorvos
rabbi
Képzőművészet
Képzőművészet
Képzőművészet
36
1846
1928
1928
1928
1928
1928
1882
1928
1928
1791
1928
1928
1904
1928
1928
1892
1928
1928
1853
1928
1928
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Brill Sámuel Lőb
Brinbaum Lázár
Brinzl Sándor
Briszk Ferenc
Bród Bernát
Bród Ferenc
Bród Ignác
z
Gálszécs
Szenice
Biharnagybajom
Szilágysomlyó
Szilágysomlyó
Kővágóőrs
Szocialista
mozgalom
Nagykanizsa
Brod MIksa
Bród Tivadar
Broda Hirsch
Bróda Lőb
Bróde Lipót
Bróde Nátán
Bródy Ábrahám
Bródy Ábrahám
Bródy Béláné
Bródy Emánuel
Bródy Ernő
Bródy Ernő
Bródy Ernő
Bródy Ernő
Bródy Farkas
Bródy Henrich
Bródy Imre
Bródy István
Bródy Jakab
Bródy József
Bródy Károly
Bródy Lajos
Bródy László
Bródy László
Bródy Mihály
Bródy Miklós
Bródy Miksa
Bródy Miksa
Bródy Mór
Bródy Salamon
Bródy Sándor
Bródy Sándor
Bródy Sándor
Bródy Sándor
Bródy Sándor
Bródy Sári
Bródy Zsigmond
Bródy Zsigmond
Broszmann Róbert
Bruck Hermina
z
Arad
Ügyvédek
Sasvár
z
Nagyberezna
Ungvár
Nagykálló
z
Szabadkőművesség
Törvényhozás
Budapest
z
z
z
z
Eger
Pesti Chevra Kadisa
z
z
z
rabbi
Válaszmányi tag
nagybirtokos
főrabbi
képviselő tag
gondnok
hiközség alapító
1814
ügyvéd, elnök
rabbi
rabbi
rabbi
rabbi
előljáró
Nőegylet elnöke
főrabbi
ügyvéd és politikus
Sajószentpéter
Ungvár
Sajószentpéter
z
Irodalom
Újságírás
Eger
Budapest
Nagykároly
z
Törvényhozás
Alsókubin
z
A
C
C
C
C
C
C
139
304
838
123
851
851
508
1928
B
857
1928
1782
1784
1864
1840
1869
1882
1928
1928
C
A
C
B
C
A
C
C
C
A
B
B
C
A
A
A
A
C
B
A
A
A
B
A
A
A
C
C
C
A
B
B
C
C
C
A
B
C
A
630
140
57
916
768
140
627
925
628
140
816
910
153
140
140
140
141
209
700
141
141
141
393
141
141
141
762
925
762
141
393
917
209
153
631
142
910
32
142
1875
1928
1928
1928
politikus
filontróp
főrabbi
fizikus
filmdramaturg
gabonakereskedő
1770
1863
1891
1894
orvos
szerkesztő és publicista
költő és ügyvéd
1896
1857
1897
író és tanár
karmester
író
elnök
alrabbi
hitközségi tag
regény-és színműíró
1883
1877
1875
1843
1928
Irodalom
z
z
z
1928
1928
1928
1928
1928
1778
1868
alkotó
leányegyleti elnök
hírlapíró
jegyző
festő
37
1893
1928
1900
1863
1850
1928
1843
1928
1928
1840
1928
1928
1865
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Bruck Ignác
Bruck Jakab
Bruck Lajos
Bruck Lipót
Bruck Miksa
Bruck Mózes
Bruckner Leopold
Bruder Emil
Bruder Kálmán
Brummer Nándor
Brunner Jakab
Brunner Lajos
Brust Lajos
Brust Simon
Bruszt Ármin
Bruszt Sándor
Brück Gyula
Brück Jakab
Brück Lajos
Brück Miksa
Győr
z
z
z
k
z
Németkeresztúr
Snina
Szilágysomlyó
Beregszász
Hidalmás
Debrecen
Orvostudomány
Ercsi
Székesfehérvár
Ercsi
Debrecen
Nagykőrös
Képzőművészet
Orvostudomány
Országos
Rabbiképző Intézet
Kereskedelem
Tata
Szilágysomlyó
Szilágysomlyó
Aszód
Szilágysomlyó
Jászberény
Orvostudomány
Aszód
Sérospatak
Brüli Sámuel
Brüll Ádám
Brüll Ignác
Brüll Kálmán
Brüll Sámuel
Brüll Soma
Brüll Zsigmond
Brünauer Jenő
Brünnauer Dávid
Brünnauer Mór
Buchalter Vilmos
Buchbinder
Bernhard
Buchinger Manó
z
z
z
Buck Hermann
Csongrád
Buck Sámuel
Tiszolc
Budai Nátán
elnök
képviselő tag
mintagazdaság létesítő
adakozók
mintagazdaság létesítő
elnök
adakozók
Jegyző
z
333
142
142
142
143
143
648
794
851
108
364
191
669
231
835
231
191
632
462
669
1877
B
668
1803
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1843
1928
1928
B
C
C
C
C
C
C
B
C
C
466
885
851
851
66
851
407
669
66
767
író
1884
A
143
szocialista politikus
1875
A
144
1902
B
857
1928
B
857
1654
1837
1928
1880
1850
A
B
C
C
C
144
669
508
519
406
1928
C
184
1928
C
900
1427
A
148
rabbi
Orvostudomány
Kővágóőrs
Kurima
Jászberény
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1842
1882
1928
1928
1928
1928
1870
1928
C
A
A
A
A
A
C
C
C
C
C
C
B
C
C
C
C
C
B
B
1928
1845
1846
1847
1863
1812
kereskedő
kultuszelőljáró
ellenőr
zeneszerző
telepes
Szocialista
mozgalom
Szocialista
mozgalom
Buchinger Manó
Buchingerné
Ladányi Szerén
Buchner Chaim
Buchwald Gyula
Buchwald Ignác
Buchwald Sándor
Buck Gábor
alelnök
orvos és szakíró
festő
orvos és szakíró
festő
teológiai író
előljárósági tag
gondnok
képviselő tag
neves közéleti személy
szeszgyáros
iskolaszéki elnök
előljáró
hitközs.tag
hitközségi alapító
város fejlesztő
R.T.alapító
elnök
zsidó hittudománnyal
foglalkozott
38
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Budai Saul
Budaspitz Sámuel
z
Aszód
Országos
Rabbiképző Intézet
Budmón Dénes
Budun Dávid
Bún Samu
Burger Albert
Burger D. József
Burger Jakab
Burger Zsigmond
Bús Dávid
Bús Fekete László
Bús Ilona
Buschbaum A.
Bús-Fekete László
Busstein L.
Buxbaum Jakab
Buxbaum Josua
Buziási Eisentadter
Ignác
Büchler Ábrahám
Büchler Adolf
Büchler Adolf
Büchler Adolf
Büchler Antal
z
z
Büchler Áron
Büchler Aron
Büchler Áron Adolf
Büchler Dávid
Büchler Dávid
Büchler Gyula
Büchler Gyula
Büchler Hugó
Büchler Jakab
Büchler József
Büchler
Büchler
Büchler
Büchler
Büchler
Büchler
Büchler
Büchler
Büchler
Büchler
Büchler
Jüzsef
Lajos
László
Márton
Márton
Márton
Márton
Miksa
Mór
Mór
P.
Bártfa
Kismarton
Nagymagyar
rabbi
pedagógus
diszelnök
jegyző
szöllőbirtokos
fakereskedő
főmérnök
író
költő
választmányi tag
színmü-és regényíró
Chevra Kadisa tag
előljáró
rabbi
Temesvár
elnök
Déva
zsidó hitközség alapitó
orientalista és teológus
rabbi
elnök
előljáró
Marosvásárhely
Debrecen
Sátoraljaújhely
Nagytétény
Nagyvárad
Szolnok
z
Kisszeben
k
z
Sopron
Fülek
Kunszentmiklós
Kőbánya(Budapest
X.ker.)
Büchler Ármin
ügyintézésről ismert
rabbi
z
Jászberény
Fülek
z
Vágbeszterce
Losonc
Pacsa
Nagybecskerek
Vágbeszterce
Szocialista
mozgalom
Fülek
Fülek
Gyöngyös
Csongrád
Nagyvárad
Orosháza
Gyöngyös
Fülek
Siófok
Esztergom
Mór
jegyző
elnök
gőzmalom tulajdonos
főrabbi
előljárósági tag
főrabbi
gőzmalom tulajdonos
elnök
gondnok
Máv. Főmérnök
rabbi
39
A
C
148
66
1928
B
668
1597
1928
1928
1778
A
A
C
C
C
C
C
C
A
C
A
C
C
C
159
159
577
191
769
637
637
864
160
485
160
92
483
633
1862
C
889
1851
1892
1928
1851
C
A
C
C
C
199
144
798
299
518
1928
C
491
1928
1928
1928
1928
1928
A
C
C
A
C
C
C
C
C
144
407
299
144
932
542
677
627
932
1902
B
857
1928
1928
1928
1901
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1875
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
299
299
332
184
638
666
332
299
792
244
613
1844
1928
1891
1928
1928
1878
1928
1901
1928
1896
1867
szertartásügyi előljáró
rabbi
anyakönyvvezető, rabbi
rabbi
rabbi
Chevra Kadisa elnöke
előljárósági tag
választmányi tag
titkár
pénztárnok
1406
1786
1780
1861
1873
1815
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Büchler Pál
Büchler Pál
Büchler Pinkász
Büchler Ráchel
Büchler Sándor
Büchler Sándor
Büchler Sándor
Büchler Sándor
Büchler Zsigmond
Bük József
Bürgel Sámuel
Bürger Albert
Bürger Albert
Bürger Sámuel
Bürger Theodor
Bürger Zsigmond
Cajus Gábor
Cevi Arje
Cevi ben Jechiel
Jicchok
Cevi Hirsch
Cevi Hirsch
Oppenheimer
Ch.H.Mannheim
Chaim Méir zeév
Chajes Gerson
Ábrahám
Chájesz Gerson
Chajim Buchner
Chajim Haczmann
ben Izsák
Chaszam Szofér
Chaszam Szófer
Chewja Kohn
Fülek
Szentlőrinc
Fülek
299
843
299
144
144
908
477
299
22
184
144
160
577
987
160
160
160
162
kereskedő
1797
C
627
rabbi
1799
A
162
Lugos
rabbi
1780
C
546
Verbó
rabbi
rabbi
1774
1832
C
A
946
163
Nagymárton
rabbi
1770
C
633
főrabbi
rabbi
1789
1928
A
C
163
502
rabbi
1600
C
149
főrabbi
rabbi
1928
1928
1928
C
C
C
723
364
635
rabbi
1600
C
149
A
C
C
A
B
B
C
A
170
57
658
171
420
910
57
171
1829
B
669
1928
A
A
C
171
171
284
Történetírás
Keszthely
Fülek
Alberti-Irsa
Csongrád
Buda
z
Marosvásárhely
Zsidó irodalom
z
z
k
z
főrabbi
rabbi
főrabbi
r.-t.igazgató
császári gabonaszállító
gyáros, szenátustag
szenátusi tag
rabbi
gordonkaművész
orvostudor
dajan
Nagyberezna
z
z
z
Lakompak
Budai Izraelita
Hitközség
Pozsonyszentgyörgy
Hidalmás
Nagyszentmiklós
Budai Izraelita
Hitközség
Chizkija Herz
Chorin Áron
Chorin Áron
Chorin Áron
Chorin Ferenc
Chorin Ferenc
Chorin Ferenc
Chorin Ferenc
Chorin Géza
Chorin Károly
Zakariás
Chorin Zsigmond
Chorin Zsigmond
Cick Emil
1861
C
C
C
A
A
B
C
C
C
C
C
A
C
B
A
A
A
A
z
z
előljáró
máv főnök
rabbi
énekesnő
rabbi
z
Arad
Óbuda
k
Jogtudomány
Törvényhozás
Arad
z
1928
1928
1867
1856
1870
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1861
1928
1928
1845
1856
1802
főrabbi
főrabbi
1766
közgazdász
1842
színész
zeneszerző
1828
1831
1928
1928
1928
1872
Orvostudomány
z
z
Fogaras
író és szerkesztő
orvos
gondnok
40
1829
1882
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Citrom Benjamin
Citrom Fülöp
Citrom Herman
Citrom Lázár
Citrom Márton
Cohen József
Cohn Albert
Cohn Georg
Cohn Gusztáv
Cohné József
Cohné József
Coref Ezra
Crémieux Adolphe
Cukor Morris
Czeczowiczka
Artur
Czeizler Bernát
Czeizler Bertalan
Czeizler Mór
Czeizler Mór
Cziegler Jakab
Cziegler Mór
Czigány Dezső
Czigány Dezső
Czim Jakab
Czincheim Adolf
Czinczár Sándor
Cziner A.
Czinner Benjamin
Czinner Jakab
Czitros Lázár
Czóbel Béla
Medgyes
Medgyes
Marosvásárhely
Marosvásárhely
Biharnagybajom
Devecser
z
Czóoel Béla
Czuker Sámuel
Czukor Izrael
Czukor Sámuel
Csabai Ékes Lajos
Csabai-Ekés Lajos
Csajági Béla
Csáky István
Csalány Béla
Csapó Jenő
Csatári Lajos
Csató Dávid
Csató József
1928
1928
1928
1928
1928
1770
1814
Jogtudomány
Közgazdaság
z
Fogaras
z
1928
1928
rabbi
rabbi
Rabbiülnök
1834
ügyvéd
1869
1864
1900
1928
Jogtudomány
z
C
C
C
C
C
C
A
B
B
A
C
A
B
A
583
583
578
577
123
199
176
420
510
176
284
176
420
185
Morvaszentjános
nagybirtokos
1928
C
614
Szilágysomlyó
Ónod
Szilágysomlyó
Ónod
Mezőberény
Mezőberény
képviselő tag
előljárósági tag
elnök
előljárósági tag
hitközségi tag
szövőgyáros
festő
1928
1928
1928
1928
1928
1928
C
C
C
C
C
C
A
B
C
C
C
C
C
C
A
A
851
663
851
663
592
593
186
462
717
86
635
485
762
762
186
186
B
857
A
186
B
B
C
C
A
B
A
C
A
A
B
C
C
462
669
375
191
177
462
177
837
179
180
669
864
184
k
Képzőművészet
Poprád
Baranyamágócs
Nagyszalonta
Kisszeben
Sajószentpéter
Sajószentpéter
z
k
gondnok
jegyző
hitközségi alapító
gondnok
képviselő
hitközségi tag
ügyvéd
festő
1888
1911
1928
1928
1848
1928
1893
1900
1887
1883
Szocialista
mozgalom
Czobel Ernő
Czóbel Ernő
elnök
bőrgyár alapító
tanácsos
alelnök
pénztárnok
rabbi
filantróp
1928
tanár, szocialista
politikus
z
Képzőművészet
Orvostudomány
Hódmezővásárhely
Debrecen
z
hitközségi vezető
jegyző
festő és grafikus
1885
1911
1832
1860
1871
1896
Képzőművészet
z
Szendrő
z
z
Orvostudomány
Szolnok
Csongrád
pedagógus
támogató
festő
festő
alelnök
Biblia Kör vezető
41
1928
1880
1830
1879
1875
1928
1928
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Csech Áser
Eljákim
Csemegi Károly
Csemegi Károly
Csengeri Ábrahám
Csengeri Mihály
Csergő Hugó
Csergő Hugó
Csergő Hugó
Cserhalmi Irén
Cserkuti Adolf
Csermely Gyula
Cserna Andor
Csernichovszky
Saul
Csernyei Gyula
Csetényi József
Ábrány
Jogtudomány
Debrecen
Szilágysomlyó
z
z
Pécs
z
z
z
z
A
180
B
C
C
A
B
B
A
C
A
A
420
188
851
180
816
917
180
686
181
181
B
987
A
A
181
181
1928
B
668
1928
C
284
1928
B
857
1928
C
102
A
181
B
B
C
A
A
C
A
C
A
A
A
462
669
194
181
181
284
181
184
182
182
182
1890
B
857
1928
1841
1862
1849
C
A
A
A
A
A
908
184
185
185
186
186
1870
A
187
C
767
1826
1928
1868
1928
1877
1928
1928
írónő
levéltáros
író
zenekritikus és író
1871
1928
1869
1885
Békéscsaba
z
Képzőművészet
Orvostudomány
Derecske
z
z
Földes
z
Csongrád
z
k
z
Szocialista
mozgalom
Törökszentmiklós
Csillag Zsigmond
Csontos Pál
Csorba Géza
Csukási Fülöp
Csukássi József
Dach Sándor
Dalnoki Béla
k
z
z
z
k
Dán Leó
z
1876
író és hírlapíró
hírlapíró
Országos
Rabbiképző Intézet
Földes
Szocialista
mozgalom
Csillag Ignác
Danczinger Dávid
5
Zsidó irodalom
Csillag Ferenc
István
Jakab
József
Károly
Károly
Mihály
Mór
Mór
Róza
Teréz
Zsigmond
szabad polgár
képviselő tag
író
C
1910
Szabadkőművesség
Újságírás
Csillag Emánuel
Csillag
Csillag
Csillag
Csillag
Csillag
Csillag
Csillag
Csillag
Csillag
Csillag
Csillag
jogtudós, kuriai
tanácselnök
k
Csetónyi Imre
Csillag István
rabbi
Sérospatak
1834
1876
rabbi
Ferenc József-rend
lovagja
szobrász és
éremművész
hitközség alapító
író
ügyvéd és író
rabbi
író és bölcsész
gondnok
operaénekesnő
szinművésznő
szocialista politikus
iskolaszéki elnök
szobrász
tanügyi író
író és szerkesztő
orvos
operaénekes
zeneszerző,
szőrmenagykereskedő
téglagyáros
42
1881
1928
1928
1850
1862
1862
1765
1859
1928
1840
1862
1846
1892
1875
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Danczinger Lajos
Dániel Arnold
Dániel Arnold
Dániel Arnold
Dániel Jenő
Dániel Zsigmond
Dánielné,Lengyel
Laura
Dános Árpád
Dános Árpád
Dános László
Érmihályfalva
z
Közgazdaság
Szociológia
Hódmezővásárhely
Tolna
k
k
z
Budapesti ortodox
hitközség
z
z
k
k
z
z
z
z
Uj Kelet
Bácsalmás
Verbó
Pozsony
z
David Luzatto
Dávid Michelstetter
Dávid Mihály
Dávid Mihály
David Ullmann
Davidovics Emil
Davidovics Emilné
Davidovics Sándor
Davidovits Izsák
Dávidovits Mózes
De Rosenberg
Sámuel
Deák Adojf
Deák Gyula
Deák Lajos
Debreceni Jenő
Debreceni József
Déchy Mór
Décsey Zsigmond
Décsey Zsigmond
Décsi Gyula
városi főmérnök
pénztáros
író
1877
közgazdaségi író
1882
iskolaszéki elnök
előljáró
rabbi
rabbi
238
187
510
859
375
901
A
187
1928
A
B
A
187
510
187
1928
C
157
A
A
A
A
A
A
A
A
B
C
C
C
A
187
187
188
188
188
188
188
188
916
74
946
719
188
1928
B
393
1884
1878
1836
1857
1849
1857
1884
1902
1892
1918
1928
1731
1876
1848
Irodalom és
esztétika
Győr
Magyarlápos
Magyarlápos
Lakompak
Moldava
Moldava
Szentlőrinc
Nagykálló
Nagybocskó
hitközség alapító
alelnök
alelnök
rabbi
előljárósági tag
nőegyleti elnök
orvos
elnök
választmányi tag
1791
1928
1928
1928
1928
1870
1928
1928
1928
C
C
C
C
C
C
C
C
C
332
552
552
502
611
611
843
628
628
Hunfalva
rabbi
1928
C
383
Léva
Szentlőrinc
Hátszeg
Debrecen
Jugoszláviai
zsidóság
titkár
főintéző
elnök
gázgyári igazgató
1928
1928
1928
1928
C
C
C
C
532
843
346
191
1928
B
437
1928
1928
A
B
C
A
191
420
331
192
k
utazó, geográfus
Jogtudomány
Gyöngyös
z
épitész
Kormányfőtanácsos
építési vállalkozó
rabbi
hirlapíró
hirlapíró, ügyvéd
pedagógus
író
színész
drámai művésznő
újságíró
C
A
B
B
C
C
1873
1906
1928
1928
1928
1928
Közgazdaság
Dános László
Danzig Samu
Daróczi Vilmos
Darvai Fülöp
Darvai Móric
Darvas Aladár
Darvas Ernő
Darvas Lili
Darvas Simon
Darvas Simon
David Arthur
Dávid ben Selomo
David Gy.
Dávid Gyula
hitközség alapitó
közgazdaségi író
kuriai tanácselnök
mozgószínház alapító
43
1851
1867
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Dekner Mihály
Delmár Gyula
Demeter Gyula
Dénes Antal
Dénes Antal
Dénes Izidor
Dénes József
Dénes Mór
Dénes Mór
Denker Mór
Derchsler Miksa
Dercsényi Móric
Deréki Antal
Déri Ferenc
Déri Jenő
Déri Kálmán
Déri Róza
Dernburg Heinrich
Derneitz Alfréd
Déry Emil
Déry József
Déry Julia
Déry Tibor
Ipolyság
Temesvár
Rozsnyó
Marcali
Ercsi
Marcali
Kápolnásnyék
Vasvár
Vasvár
Rimaszécs
Temesvár
Zsidó irodalom
k
z
z
Dési Géza
Dési Géza
Dési Géza
Dessauer Gábor
Dessauer Gabriel
z
z
z
z
z
Detsinyi Frigyes
z
Deutsch Adolf
393
890
757
575
231
575
451
941
941
747
890
987
195
195
195
462
66
420
677
67
195
195
196
1928
B
402
1928
1928
1928
1878
B
C
C
C
A
910
638
153
79
196
1875
B
436
1842
1874
A
C
C
A
A
196
792
917
196
196
1857
A
196
B
A
B
C
C
C
C
669
196
669
917
838
541
238
A
197
C
864
1849
1874
1869
1880
1928
1928
1928
1928
rabbihelyettes
képviselő
politikus
rabbi
rabbi
1818
1864
1849
1805
Jüdischer Pester
Lloyd.
Dessauer Julius
Dessauer Mór
Dessauer Mór
Dessauer Móritz
Detre László
Deutsch Adolf
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
B
A
A
A
B
C
B
C
B
A
A
A
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1876
1928
1928
tanitónő
orvos
írónő
költő, elbeszélő
Izraelita Magyar
Irodalmi Társulat
Törvényhozás
Nagyvárad
Budapest
Balatonfőkajár
Dessauer Gyula
Detsinyi Frigyes
Detsinyi Lipót
Dettre László
Deusch Lajos
Deutelbaum Adolf
Deutsch
Deutsch
színész
alpolgármester
operaénekes
Képzőművészet
Aszód
Jogtudomány
Pacsa
Atlétika
Dési Géza
gondnok
gondnok
jegyző
képviselőtestületi tag
választmányi tag
joghallgató
pénztárnok
előljáró
ügyész
előljáró
főrabbi
Siófok
Újpest
z
k
teologíai író
rabbi
rabbi
rabbi
orvostanár
gyógyfűáru
nagykereskedő
1832
orvos
1819
1862
1928
Orvostudomány
z
Orvostudomány
Újpest
Szenice
Losonc
Érmihályfalva
z
Szolnok
1928
előljáró
nagybirtokos
hitközségi alapító
rolettagyár alapító
orth. izr. tanintézetek
igazgatója
bankos
44
1928
1928
1928
1808
1928
1888
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Deutsch Adolf
Deutsch Adolf
Deutsch Albert
Deutsch Andor
Deutsch
Deutsch
Deutsch
Deutsch
Deutsch
Deutsch
Deutsch
Deutsch
Deutsch
Dávid
Deutsch
Deutsch
Deutsch
Deutsch
Deutsch
Deutsch
Deutsch
Deutsch
Deutsch
Deutsch
Deutsch
Deutsch
Deutsch
Deutsch
Deutsch
József
Andor
Antal
Antal
Antalné
Ármin
Árminné
Arnold
Áron
Áron
Árpád
Béla
Bernát
Bernát
Bertalan
Bódog
Dávid
Dávid
Dávid
Dávid
Dávid
Dávid
Dávid
Dávid
Dávid
Sátoraljaújhely
Liptószentmiklós
Orvostudomány
z
Arad
z
Deutsch Ernő
Deutsch Ernő
Deutsch Ernő
Deutsch Ernő
Deutsch G.
Sándorné
Deutsch Géza
közgazdász, aradi
zsid.hitközség alelnöke
alelnök
hírlapíró, közgazdász
Brassó
Brassó
Óbuda
Balassagyarmat
z
Zalalövő
Pétervására
Arad
Boldogasszony
Nagykálló
Nagykanizsa
z
Dunaszerdahely
Keszthely
Vágújhely
Sebeskellemes
Balassagyarmat
Sérospatak
Vágújhely
z
Tab
Kápolnásnyék
z
z
C
C
B
769
536
669
1929
A
197
1928
C
A
B
A
C
C
C
C
57
197
510
197
138
138
659
78
A
197
1761
1766
1811
1842
1928
1928
1928
C
C
C
C
C
C
A
C
C
C
C
C
C
C
968
707
57
134
628
630
197
208
477
933
780
79
767
933
1842
B
669
1928
C
893
1928
A
C
197
871
1815
C
451
A
A
197
197
1928
B
402
1928
elnöknő
pénzügyi előljáró
nőegyleti elnök
választmányi tag
rabbi
1860
rabbi
1812
alelnök
jegyző
fiúárvaház alapító
vezetőségi tag
gondnok
igazgató
rabbi, tudós
rabbi
hiközségi előljáró
rabbi
rabbi
főrabbi
nagybérlő
talmudtudós
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1873
1928
1928
1928
1756
Orvostudomány
Tét
1928
1928
1847
1848
Közgazdaság
z
Deutsch Dezső
Deutsch Eliezer
Deutsch Elkán
Deutsch
Emmanuel
Deutsch Ernő
Deutsch Ernő
földbirtokos
rabbi-ülnök
hengerműmalom
tulajdonos
rabbi
előljáró
kereskedő, hitközségi
alapító
orvos
rabbi
1850
1872
1886
Izraelita Siketnémák
Országos Intézete
Orvostudomány
Brassó
Mezőtúr
főrabbi
pénztárnok
1928
1928
1928
B
C
C
669
138
597
Veszprém
Krajcáregylet vez.
1928
C
949
Budapesti ortodox
hitközség
alelnök
1928
C
157
45
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Budapesti ortodox
hitközség
Budapesti ortodox
hitközség
Deutsch Géza
Deutsch Géza
Deutsch Henrik
Deutsch Henrik
z
Deutsch
Deutsch
Deutsch
Deutsch
Deutsch
Hermann
Hirs
Ignác
Ignác
Ignác
z
Kula
Monor
Deutsch Ignác
Lugos
Deutsch Ilona
Újpest
Deutsch
Deutsch
Deutsch
Deutsch
Deutsch
Deutsch
Deutsch
Deutsch
Deutsch
Deutsch
Deutsch
Deutsch
Deutsch
Deutsch
Deutsch
Deutsch
Deutsch
Deutsch
Deutsch
Deutsch
Deutsch
Deutsch
Deutsch
Deutsch
Deutsch
Deutsch
Deutsch
Deutsch
Deutsch
Deutsch
Deutsch
Kecskemét
Nagykálló
Békéscsaba
Világháború
Nagyszentmiklós
Rozsnyó
Imre
Irma
Iván
Izidor
Izrael
Izsák
Jakab
Jakab
Jakab
Jakab
Jakab
Jenő
Jenő
Jenő
Jenő
Jenő
József
József
József
József
József
József
Károly
László
Lipót
Lipót
Lipót
Löbel
M.H.
Manó
Márton
1928
C
157
nagykereskedő
1928
C
157
1868
A
B
198
402
1868
B
403
1887
1928
1928
1928
C
C
A
C
C
769
830
198
516
613
1928
C
546
1928
C
917
1928
1928
1928
1914
1928
1873
C
C
C
B
C
C
A
A
C
C
C
A
C
C
C
C
B
C
C
C
C
C
C
B
A
C
C
C
C
C
C
458
628
102
950
635
757
198
198
631
518
815
198
685
767
925
406
669
631
374
767
185
659
636
669
198
375
231
497
516
947
925
pedagógus
Izraelita Közlöny
IzraelitaTanitóképzőIntézet
Sátoraljaújhely
Szeged
Deutsch Henrik
Gemilusz Cheszed
elnöke
z
z
Nagykőrös
Kunszentmiklós
Szabadka
z
Pásztó
Sárvár
Ungvár
Jánosháza
Orvostudomány
Nagykőrös
Hódmezővásárhely
Sárvár
Csorna
Óbuda
Nagyszombat
Orvostudomány
z
Hódmezővásárhely
Ercsi
Kolozsvár
Kula
Verpelét
Ungvár
első esküdt
festő
gondnok
gondnok
szegény kereskedők
támogatója
Nőegylet leánycsoport
elnök
bankhivatalnok
tanitó
vállalkozó
előljáró
talmudtudós
rabbi
elnöknő
telepes
előljáró
előljáró
politikus
főrabbi
alelnök
alelnök
templomgondnok
1822
1846
1778
1835
1808
1851
1928
1879
1925
1928
1928
1928
1833
1808
1810
1880
1928
1928
1928
1928
telepes
hitközség alapitó
hitközségi tag
jegyző
választmányi tag
gyáros, másodelnök
alelnök
hitközségi elnök
hitközségi alapitó
első zsidó telepes
alelnök
hit közs.elnök
rabbi
46
1841
1875
1882
1770
1928
1928
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Deutsch
Menáchem
Deutsch
Menáchem
Deutsch
Menáchem
Deutsch Miksa
Deutsch Miksa
Deutsch Mór
Deutsch Mór
Deutsch Mór
Deutsch Mór
Deutsch Mór
Deutsch
Mordecháj
Deutsch Oszkár
Deutsch Ottó
Deutsch Pál
Deutsch Pál
Deutsch Pinchosz
Deutsch Reb Eisik
Deutsch Salamon
Deutsch Samu
Deutsch Sámuel
z
rabbi
z
rabbi, tudós
z
rabbi
Kápolnásnyék
Kápolnásnyék
z
Orvostudomány
Lugos
Csorna
Ádánd
z
Tét
Szombathely
Magyarlápos
Magyarlápos
Vác
Arad
Ipolyság
Szombathely
z
Országos
Rabbiképző Intézet
Sátoraljaújhely
Szombathely
Nagyszombat
Sátoraljaújhely
Tét
Deutsch Sámuel
Deutsch Sámuel
Deutsch Samuné
Deutsch Sándor
Deutsch Simon
Deutsch Simonné
Deutsch Vilmos
Deutsch Vilmos
Deutsch Vilmos
Deutsch Zsigmond
Deutsch Zsigmond
Deutsch
Zsigmondné
Deutschbauer
József
Deutschlanrer
Sámuel
Dévai Lajos
Devecseri Emil
Devecseri Ignát
Dévény Jenő
Dezső Alajos
Dezső János
Dezső János
alelnök
betonárugyáros
festő
A
198
1819
A
198
1819
A
198
451
451
198
669
546
185
8
1876
előljárósági tag
hitközségi elnök
rabbi
1833
1928
1928
1928
C
C
A
B
C
C
C
rabbi
1712
A
198
pénztárnok
pénztárnok
elnök
elnök
előljáró
hitközségi elnök
rabbi
előljárósági tag
filantróp
1928
1928
1928
1928
1841
1853
1851
1928
C
C
C
C
C
C
C
C
A
893
866
552
552
930
57
393
866
198
1877
B
668
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
C
C
C
C
C
A
C
C
C
C
769
866
636
769
893
198
284
102
835
687
1928
1928
1815
1830
Fogaras
Békéscsaba
Székesfehérvár
Pécs
előljáró
nőegyleti elnök
minigazdaságvezető
hordó és butorgyáros
nőegyleti elnök
zongoraművész
alelnök
vállalkozó
alelnök
téglagyáros
Pécs
nőegyleti elnök
1928
C
687
Galgóc
gazdaságvezető
1928
C
303
Puho
rabbi
1928
C
726
Sátoraljaújhely
főfelügyelő tanácsos
elnök
író
költő, elbeszélő
festő, grafikus
vezető
vezető
1928
C
A
A
A
A
C
C
769
199
199
199
200
632
632
z
z
z
z
z
Nagykőrös
Nagykőrös
47
1825
1877
1841
1879
1888
1928
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Dezső Kálmán
Dezső Lajos
Diamabt Samu
Diamant Ármin
Diamant Dénes
Márton
Diamant Dezső
Diamant Ernő
Diamant Fülöp
Diamant Gyula
Diamant Henrik
Diamant Ignác
Diamant Izsó
Diamant Jakab
Diamant László
Diamant Lőrinc
Diamant Mór
Diamant Salamon
Diamant Sámuel
Diamantstein
Dezső
Diamantstein
Sándor
Diamenstein Jakab
Dick Bernát
Dick Bódog
Dick Hermann
Dick Marcell
Dick Vilmos
Dickmann Ignác
Diener-Dénes
József
Diener-Dénes
József
Diener-Dénes
József
Diener-Dénes
Rezső
Dietrichstein Dávid
Diner Mór
Diósi Farkas
Pozsony
Képzőművészet
Nagyszombat
Alberti-Irsa
előljáró
malátagyáros
Chevra Kadisa elnöke
1928
1928
1928
1928
C
B
C
C
720
462
636
22
Aszód
adakozók
1928
C
66
Nagybánya
Nagyszombat
Nagybecskerek
1928
1898
1870
Kisszeben
gondnok
vezető
tanitó
rabbi
téglagyáros
előljáró
közgazdász
Talmud Tóra alapító
szövőgyáros
előljáró
rabbi
rabbi
rabbi
1925
1917
1928
1928
1865
1901
C
C
C
A
C
C
A
C
C
C
C
A
C
626
636
627
200
636
917
200
199
75
299
542
200
485
Marosvásárhely
alelnök
1928
C
578
Marosvásárhely
gondnok
1928
C
578
Déva
Bátorkeszi
templomgondnok
előljárói tag
újságíró
főrabbi
hegedűművész
előljárói tag
választmányi tag
1928
1928
C
C
A
C
A
C
C
199
94
202
769
202
94
82
A
202
z
Nagyszombat
Újpest
z
Déva
Baja
Fülek
Losonc
z
z
Sátoraljaújhely
z
Bátorkeszi
Balmazujváros
z
író, hírlapíró
Diósy Béla
k
Diósy Márton
Dirsztay Béla
z
z
1886
1893
1928
1898
1928
1928
1857
1928
B
857
Újságírás
1928
B
917
A
202
1845
1868
1928
B
B
C
669
998
542
1928
C
150
1928
C
150
A
203
A
A
203
203
festő
Orvostudomány
Zsidó kongresszus
Losonc
Budai Izraelita
Hitközség
Budai Izraelita
Hitközség
Diósi Jenő
1928
1928
Szocialista
mozgalom
z
Diósi Jenő
1868
1889
gondnok
belügyminiszteri
számtanácsos
Főtitkár
hírlapíró,
zenzeesztétikus
hírlapíró
műgyüjtő
48
1863
1818
1922
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Dirsztay Ferenc
Dirsztay LÁszló
Ditrichstein Irén
Ditrói Mária
Ditrói Mór
Bárói családok
Bárói családok
Temesvár
z
z
Kőbánya(Budapest
X.ker.)
Kőbánya(Budapest
X.ker.)
Lugos
Akadémia tagjai
Ditz Lipót
Ditz Lipót
Dobi Jenő
Dóchy Mór
Doctor Albert
Doctor Sándor
z
90
90
889
203
203
1924
C
491
jótékonysági előljáró
1928
C
491
előljárósági tag
1928
1909
1928
C
B
A
B
546
15
203
669
1928
B
857
1906
1928
A
A
C
203
203
648
1928
B
437
1928
C
185
1928
B
A
A
B
859
204
204
420
1848
A
204
1878
A
204
C
A
B
C
C
A
B
C
A
A
B
B
C
C
C
A
C
C
A
626
205
950
66
240
205
950
662
205
205
462
669
75
153
458
206
406
732
206
tanár
színművésznő
színházigazgató
Gemilusz Chedesz
elnöke
festő, fényképész
z
k
Németkeresztúr
Jugoszláviai
zsidóság
Dohány Gyula
Dohány Jenő
Csurgó
Doktor Sándor
Domán Jenő
Domán Sándor
Dombóvári Géza
z
z
Dombováry Géza
z
Dombováry Géza
Richárd
Dominus Mór
Domony Móric
Domony Móric
Domony Ödön
Donáth
Donáth Benjamin
Donáth Ernőné
Donáth Fülöp
Donáth Gyula
Donáth Gyula
Donáth Gyula
Donáth Gyula
Donáth Gyula
Donáth Gyula
Donáth József
Donáth Lipót
Donáth Lipót
Donáth Sándor
Dormándi László
B
B
C
A
A
1856
1851
1818
Orvostudomány
Szocialista
mozgalom
Dóczi Gyula
Dóczi Imre
Dóczi Lajos
Dóczy Lajos
1905
1905
1918
orvos
publicista, költő
zeneszerző
1845
járásbírósági jagyző,
mártír
Szociológia
vegyészmérnök
szőnyegnagykereskedő
1886
1929
1928
Jogtudomány
z
Nagybánya
k
Világháború
Aszód
Érsekújvár
z
z
z
Képzőművészet
Orvostudomány
Baja
Budapest
Kecskemét
z
Jászárokszállás
Rajec
1860
1872
1914
1928
1928
adakozók
filológus
Világháború
Ónod
k
ügyvéd, jogtudományi
író
ügyvéd, jogtudományi
író
aranyműves
vezérigazgató
alrabbi
orvostanár
szobrász
egy.orvosprofesszor
orvostanár
ügyvéd, ügyész
rabbi
ügyvéd
hit közs.elnök
regény, novellaíró
49
1857
1914
1860
1849
1850
1880
1928
1928
1928
1928
1845
1928
1928
1898
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Ungarische
Woclienschrift
Temesvár
Szerednye
Dornbusch Mór
Dornhelm Jenő
Doutsch Eliezer
Dömény Lajos
Dömény Lajos
Dömötör Kálmán
Döri Pál
Dőri S. Zsigmond
Döry Zsigmond
Drach Klementin
Drechsler Smaje
Drégely Gábor
Drégely Gábor
Drégely Lipót
Dreschler Bernát
Dresnitz Juda
Drexler Dezső
Drexler Miksa
Drucker Géza
Drucker Mihály
Drucker Mór
Drukker Mór
Dudás Adolf
Duft Hermann
Duitsch Christian
Salamon
Dukát Jenő
z
Világháború
Baja
Óbuda
Nagybecskerek
Almanach
Hőgyész
Nagyszombat
z
z
z
Marcali
Debrecen
Debrecen
Gyöngyös
Verbó
k
Dukesz Izsák Wolf
Dukesz Leopold
Dukesz Lipót
Dukesz Lipót
Dukesz Lőb
Dukesz Manóné
Dukesz Mendel
Léb
Dukla Izsák
Dukla Izsák Hálévy
Durckheim Emilié
Durnbusch Mór
Durnbusch Mór
Durnbusch Mór
Duschek Jakab
Duschinsky Dov
Ber
Duschinsky József
Cevi
lelkész
Tata
Irodalom és
esztétika
z
Pozsony
z
1928
1928
C
C
A
B
C
C
C
B
C
C
A
B
C
C
C
C
A
A
C
C
C
C
C
890
844
204
950
76
659
627
29
376
636
206
393
102
8
376
837
206
206
575
191
190
331
946
A
208
1928
C
885
1928
B
393
1757
1928
A
C
A
B
B
C
206
720
206
987
987
882
1883
1928
1928
1928
1781
1928
1883
1871
1928
1872
1928
1928
1928
1734
alelnök
rabbi
Hebraista
hebraista
925
1914
1928
1928
1882
1903
1875
1780
tanító
titkár
rabbi
rabbi
vezető
rabbi
nagyiparos
képviselőtestületi tag
hitközségi elnök
elnök
polgármesterhelyettes
főkántor
B
1880
orvos, iskolaszéki elnök
alelnök, iskolaszéki tag
tanitó
szíműíró
Irodalom
Békéscsaba
Ádánd
Holics
Szendrő
Dukes Leopold
pénzügyi előljáró
rabbi
ügyvéd
1895
1810
Zsidó irodalom
Zsidó irodalom
Tapolca
nőegyleti elnök
1928
1928
1870
Tapolca
alapító
1928
C
882
Pozsony
rabbi
rabbi
1759
719
207
510
436
436
436
208
z
orvos, író
1820
C
A
B
B
B
B
A
z
rabbi
1838
A
208
z
rabbi
1868
A
208
z
1759
Közgazdaság
Jüdisches Weltblatt
Jüdischer Volksblatt
Jüdisches Tageblatt.
1928
1878
1891
1899
50
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Dux Adolf
Dux Adolf
Dux Adolf
Dux Mózes Áron
Dux Vilmos
Dux Zsigmond
Dux Zsigmond
Dux Zsigmond
Dükler Nándor
Éber László
Ec-Chaim
Ecker György
Eckfeld Baruch
Eckfeld Mór
Eckstein Armin
Eckstein Eliezer
Eckstein Fülöp
Eckstein Ignác
Eckstein Lajos
Eckstein Miksa
Eckstein Mór
Edelmann Adolf
Edelmann
Menyhért
Edelstein Bertalan
z
z
Képzőművészet
Pozsony
Brassó
Történetírás
Nagykároly
Nagyvázsony
z
Nagybecskerek
Ercsi
z
Lugos
Óbuda
Esztergom
Alsókubin
Szerencs
Devecser
z
z
Budai Izraelita
Hitközség
Szenice
Képzőművészet
Pozsony
Nagymárton
Eperjes
Edelstein Bertalan
Edward A.Steiner
Eéth Alfréd
Eger Akiba
Eger Bunem
Eger József
Egger Dávid
Egger Ede
Egri Viktor
Egry Aurél
Egyed Mór
Ehmann Adolf
Ehn Bertalan
Ehrenberg Izsák
Ehrenberg Richárd
Ehrenberg Victor
Ehrenberg Zwibel
Ehrenfeld Ignác
Ehrenfeld Jesája
Ehrenfeld Jesajo
Ehrenfeld Lipót
Ehrenfeld Náthán
Ehrenfeld S. B.
író
Újságírás
Budapest
Sopron
Németkeresztúr
z
1881
alkotó
első hitközs.előljáró
elnök
festő
A
B
C
C
C
A
B
C
C
B
C
C
A
C
C
A
C
C
C
C
C
C
208
917
153
798
648
208
462
720
138
908
631
641
209
627
231
209
546
659
244
32
844
199
1862
A
209
1876
A
209
1863
1928
1868
1928
1826
1840
1928
1928
1928
1901
1928
1892
1928
1928
1908
1928
1928
1928
1928
1903
1928
arc-és életképfestő
titkár
rabbi
tanitó
rabbi
látszerész
pénztárnok
rabbisági ülnök
birtokos
választmányi tag
likörgyáros
pénztárnok
rabbi
ellenőr
természettudományi író,
orvos
rabbi
főrabbi
1928
C
150
tanár, író
1928
1911
1758
1798
1887
1870
1840
C
B
C
C
C
A
B
A
A
C
C
A
C
B
B
C
C
A
C
C
A
C
838
462
719
633
230
212
669
212
212
138
330
214
460
510
420
460
633
215
766
633
215
633
rabbi
rabbi
alpolgármester
ötvös
Orvostudomány
z
k
Brassó
Gyoma
z
Kemecse
Közgazdaság
Jogtudomány
Kemecse
Nagymagyar
z
Sérospatak
Nagymagyar
z
Nagymárton
regény, novellaíró
ügyvéd, jogtudós
főtörzsorvos
gondnok
operaénekesnő
kőolajfinomító gyáros
kőolajfinomító gyáros
alelnök
rabbi
rabbi
hitközöségi tag
rabbi
rabbi
51
1898
1874
1928
1928
1845
1928
1928
1928
1928
1928
1850
1864
1900
1843
1798
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Ehrenfeld Samu
Ehrenfeld Sámuel
Ehrenfeld Sándor
Ehrenfeld Saul
Ehrenfeld Saul
Ehrenfeld Simon
Ehrenfeld Vilmos
Ehrenfeld
Zsigmond
Ehrengruber
Sámuel
Ehrenhal Aron
Ehrenkreis Simon
Ehrenreich Ádám
Ehrenreich Ádám
Ehrenreich Izsák
Ehrenreich Lajos
Ehrenreich Sámuel
Ehrenreich Sámuel
Ehrenreich Sámuel
Ehrenreich Sándor
Ádám
Ehrenteil Adolf
Ehrenthal József
ehrentheil Móric
Ehrentreu Heinrich
Ehrenwald Simon
Ehrenwald
Simonné
Ehrlich Adolf
Ehrlich Dezső
Ehrlich Ede
Ehrlich Eduárd
Ehrlich G. Gusztáv
Berzevice
Ehrntál Benő
Eibenschitz Móric
Eibenschütz Emil
Pilisvörösvár
választmányi tag
1928
C
710
Tasnád
rabbi
1899
C
884
rabbi
kántor
1888
1928
1928
1928
A
C
B
C
A
A
A
A
C
216
797
462
720
215
215
215
215
851
A
215
1928
C
C
A
A
C
452
633
216
216
917
Nagymagyar
z
z
Somogynagybajom
Képzőművészet
Pozsony
z
z
z
z
Szilágysomlyó
k
Kaposvár
Nagymagyar
1926
1928
1928
C
A
C
A
C
C
C
112
215
633
215
596
112
850
1928
1835
1908
1839
réz-és acélmetsző
vésnökművész
orvos
rabbi
rabbi
főrabbi
1765
1837
1860
1863
réz és acélmetsző
1791
1928
Újpest
rabbi
pénztárnok
pedagógus, író
rabbi
hitközs.eln.
Újpest
nőegyleti elnök
1928
C
917
Fegyvernek
Sárbogárd
Pécs
Debrecen
orvos
alelnök
rabbi
rabbi
várospolitikus
zománcedénygyár
alapító
rabbi
alapítvány létesítő
adományozó
előljáró
elnök
hitközségi tag
rabbi
Sász Chevra elnöke
1928
1928
1869
1856
C
C
C
C
A
264
766
687
191
216
1928
C
299
1871
1864
1928
1928
1928
1928
1848
1928
A
C
C
C
C
C
C
C
216
838
634
901
897
264
797
180
főkántor
1928
C
491
elnök
1835
1928
B
C
669
767
z
z
z
Ehrlich G. Gusztáv
Ehrlich Jakab
Ehrlich Jakab
Ehrlich Mihály
Ehrlich Mór
Ehrlich Mózes
Ehrlich Mózes
Ehrlich Salamon
Ehrmann Vilmos
Mezőkövesd
Berzevice
Szigetvár
rabbi
rabbi
hitközöségi tag
rabbi
rabbi
rabbi
bőrgyáros
z
Fülek
z
Szenice
Nagyszalonta
Tolna
Tiszabő
Fegyvernek
Somogyszil
Csap
Kőbánya(Budapest
X.ker.)
Orvostudomány
Sárvár
52
1852
1928
1825
1854
1849
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Eibenschütz
Mordechai
Eibenschütz Riza
Eichenbaum
Bernát
Eichler Jakab
Eichner Armin
Eichner Sándor
Eichner Soma
z
rabbi
z
operaénekesnő
216
C
869
Snina
Kerékpár
Nagyvárad
hit közs.elnök
1928
1928
1928
C
B
C
A
794
466
638
216
1928
C
536
1928
C
611
1848
B
705
1900
A
216
1848
B
705
1848
1917
1914
1928
1920
1856
B
C
B
C
A
C
C
734
837
950
907
216
882
191
Eichtmann Ernő
Moldava
Pesti Izraeliták
Reform Társulata
Einhorn Ignác
Einhorn Ignác
Eisch Koppéi
Eisenberg Károly
Eisenberger Géza
Eisenberger Géza
Eisenberger Móric
Eisenstadler
Menachem
Eisenstadt Méir
Eisenstadt Méir
ben Izsák
Eisenstadt Mózes
Eisenstadt Simon
Eisenstadter Ármin
Eisenstadter B.A.
Eisenstadter Dávid
Eisenstadter Eliás
Eisenstadter
Manachem
Eisenstadter Manó
Eisenstadter
Mayer
Eisenstadter
Simon
Eisenstadtet Juda
Eisenstatt Juda
Léb
Eisenstatt Majer
Eisenstatter Alajos
Eiser Józsefné
A
1928
Liptószentmiklós
z
gondnok
újságíró
washingtoni egyetemi
tanár
előljárósági tag
1849
magántudós
Pesti Izraeliták
Reform Társulata
Reform hitközség
Szendrő
Világháború
Törökbecse
Einhorn Dávid
216
választmányi tag
Eichorn Adolf
Einhorn Ábrahám
Cháim
1871
A
Sztropkó
z
Eihorn Ignác
1761
ellenőr
Tapolca
Debrecen
gondnok
Rabbi
rabbi
hitközségi elnök
Olaszliszka
alapító
1928
C
661
z
rabbi
1670
A
217
z
rabbi, talmudjogász
A
216
z
z
Szabadka
Dunaföldvár
Szobránc
Derecske
tanár
rabbi
előljáró
tudós
rabbi
rabbi
1670
1670
1928
1862
1925
1855
A
A
C
C
C
C
217
217
815
207
857
194
Ungvár
rabbi
1852
C
925
Szerednye
hitközségi tag
1870
C
844
Ungvár
rabbi
1835
C
925
Nagybecskerek
előljáró
1928
C
627
Szobránc
rabbi
1925
C
857
rabbi
1852
A
217
rabbi
1852
1914
1928
A
B
C
217
950
732
z
z
z
Világháború
Rajec
nőegyleti elnök
53
1892
1670
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Eisler Emmanuel
Eisler József
Eisler M. József
Eisler M. Lipót
Eisler Mátyás
Eisler Mátyás
Eisler Mátyás
Eisler Mór
Eisler Rudolf
Eisler Szilárd
Eislitzer Gyula
Eislitzer Mór
Eisner Frigyes
Eisner Kamill
Eisner Kamill
Eisner Sándorné
Elbert Imre
Eleazár
Elefánt Sándor
Elek Alajos
Galgóc
Tolna
Galgóc
Galgóc
z
Történetírás
Kolozsvár
Pápa
Közgazdaság
Tass
Kisbér
Kisbér
Kőszeg
Kőszeg
Kőszeg
Bonyhád
z
z
Felsővisó
Nyírbátor
Irodalom és
esztétika
Elek Artur
Elek Artúr
Elek Mór
Elek Mór
k
Elek Pál
z
Elfér Aladár
Eliás Mór
Elijáhu Albert
Ellbogen Béla
Ellbogen Dávid
Ellbogen Eulália
Ellenberger Henrik
Ellenbogen
Léva
Nagyvárad
Orvostudomány
Biharnagybajom
Alberti-Irsa
Tiszafüred
Nagyvárad
Nagykálló
z
Hatvan
Ellenbogen Adolf
z
Ellenbogen Ignác
Ellinger Jozefa
Ellinger József
Ellmann Simon
Ellovics József
Elsass Náthán
z
k
z
Nagyszalonta
Beregszász
Orvostudomány
Szocialista
mozgalom
Elzholtz Zsigmond
Emmerich
Benjamin
Emőd Tamás
Vágújhely
z
elnök
előljáró
hitközség alpító
gyüjtő
orientalista, főrabbi
1655
1928
1928
C
C
C
C
A
B
C
C
B
C
C
C
C
C
C
C
A
A
C
C
303
901
303
303
217
908
497
682
510
884
481
481
506
506
506
135
217
217
272
657
1928
B
393
1881
1928
A
C
C
217
532
638
A
218
B
C
C
C
C
C
A
C
669
123
22
899
638
628
219
346
1817
A
220
1888
1857
1820
1928
1928
1837
A
A
A
C
C
B
220
221
221
635
108
669
1890
B
857
1787
C
933
A
225
1870
1861
1928
1928
1865
1928
1891
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
rabbi
alelnök
jegyző, pénztárnok
vegyészmérnök
gondnok
vállalat alapító
képviselőtestületi tag
vállalat alapító
nőegyleti elnök
zongoraművész
rabbi
vármegyei bizottsági tag
elnök
író
hit közs.elnök
közélelmezési vezető
közgazdász, udvari
tanácsos
ellenőr
hit köz.előljáró
jegyző
előljárósági tag
adományozó
zsidó történetíró
alapító
hegedűművész és
operai zenzkarmester
rabbi
operaénekesnő
énekes
adományozó
táblabíró
1860
1876
1856
1928
1928
1772
1928
1928
1901
1795
1870
rabbi
író
1888
54
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Budai Izraelita
Hitközség
Emőd Tamás
Emődi Aladár
Enczi Endre
Endre Károly
z
z
z
Endrei Ákos
k
Endrei Gerzson
Endrei Simon
Henrik
Endrei Zalán
z
Engel
Engel
Engel
Engel
Engel
Engel
Engel
Engel
Engel
Engel
Engel
Engel
Engel
Engel
Engel
Engel
Engel
Engel
Engel
Engel
Engel
Engel
Engel
Engel
Engel
Engel
Engel
Engel
Engel
Engel
Abrahám
Adolf
Adolf
Alexander
Fülöp
Gábor
Gyula
Ignác
Iván
Iván
Izidor
József
József
József
József
József
József
József
József
József
Károly
Kóbi
Miksa
Miksa
Mór
Mózes
Mózes
Mózes Lipót
Péter
Samu
1928
C
149
1872
1902
1893
A
A
A
225
226
226
1860
A
226
z
orvos
író
író
tanár,
irodalomtörténetíró
tanár
1873
A
226
z
igazgató
1879
A
226
1870
A
226
1740
1882
1788
1928
C
A
C
A
A
B
A
C
A
C
C
A
A
B
C
C
C
C
C
C
A
C
A
C
C
A
C
C
C
C
768
227
687
227
227
669
227
659
227
102
720
228
228
462
844
332
817
687
844
769
228
844
228
542
844
228
710
768
686
627
1928
C
866
1928
1928
C
C
455
678
1918
A
228
Sátoraljaújhely
z
Pécs
z
z
esztétikus és
irodalomtörténetíró
előljáró
gyáros
elnök
író
filmiparos
1771
1820
1928
1869
1886
Orvostudomány
z
Óbuda
z
Békéscsaba
Pozsony
z
z
Képzőművészet
Szerencs
Gyönk
Szabadszállás
Pécs
Szerencs
Sátoraljaújhely
k
Szerencs
z
Losonc
Szerencs
z
Pilisvörösvár
Sasvár
Pécs
Nagybecskerek
Engel Sámuel
Szombathely
Engel Sámuel
Engel Sándor
Kassa
Paks
Engel Zsigmond
író
z
1928
író, orvos
választmányi tag
zongoraművész
zongoraművész
előljáró
szobrász
nagyiparos
rabbi
előljáró
előljárósági tag
gyáros
kereskedő
szobrászművész
orvostanár
rabbi
közgazdász
előljárósági tag
rabbi
rabbi
rabbi
kereskedő
fürésztelep létesítő
Iskolaszéki és Jogügyi
bizottsági elnök
rabbi
hitközségi elnök
társadalomtudományi
író/ügyvéd és a fővárosi
árvaszék tisztviselője
55
1844
1928
1849
1928
1928
1815
1851
1928
1903
1928
1928
1928
1928
1928
1879
1903
1857
1928
1928
1739
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Engel Zsigmond
Engel Zsigmond
Engelberg Dezső
Szentlőrinc
Szentlőrinc
z
Szocialista
mozgalom
Gyönk
Engelmann Pál
Engelmann Vilmos
Engelsmann Izidor
Englander Henrik
Englander Simon
Enster Bernát
Entel Manó
Enten Manó
Enten Mór
Enyedi Lukács
Eötvös Károly
Eppler Jakab
Eppler Sándor
Epstein
Epstein Ábrahám
halévi
Epstein Gyula
Epstein Izidor
Epstein Izidor
Epstein László
Epstein Rezső
Epstein Sándor
Epstein Sándor
Erber Vilmos
Erdei Dávid
Erdei Viktor
Erdei Viktor
Erdély Ernő
Erdély Jenő
Erdélyi Ernő
Erdélyi Gyula
Erdélyi Jenő
Erdélyi Mór
z
Poprád
Sebeskellemes
Teke
Berzevice
Kassa
z
k
Tiszaeszlári vérvád
Temesvár
z
Lugos
z
Mezőtúr
Marosvásárhely
Orvostudomány
z
Ujkécske
Tiszafüred
Debrecen
Szolnok
z
Képzőművészet
Győr
z
z
Baja
Nagyvárad
z
Arnold
Iván
János
Lajos
Lajos
gondnok
főtitkár helyettes
seprügyáros
z
z
z
z
Győr
z
z
B
857
1928
1928
C
A
C
C
C
C
C
A
A
B
C
A
C
332
229
717
780
888
112
455
229
229
897
890
231
546
1710
A
231
A
C
C
B
A
B
C
C
C
A
B
C
A
A
C
C
A
231
597
578
669
231
916
899
189
864
231
462
333
232
232
75
638
232
B
857
A
A
A
236
231
236
1928
C
491
1928
C
A
C
A
A
185
236
333
236
236
1882
1928
1890
mérnök
1874
1928
1928
1928
1919
1928
1886
1928
1879
1928
1928
1890
1881
1928
1928
1877
1928
ideggyógyász
közgazdász, orvos
zeneíró és zenekritikus
Kőbánya(Budapest
X.ker.)
Csurgó
1890
1886
1845
1832
iskolaszéki elnök
író
újságíró
polgármester
elnökségi tag
szocialista politikus
843
843
228
1928
1928
1928
1928
1928
zeneszerző
minigazdaság vezető
tanácsos
ecetgyáros
hitközségi tagok
főorvos
festő, grafikus
C
C
A
1869
Szocialista
mozgalom
Erdős Ármin
Erdős
Erdős
Erdős
Erdős
Erdős
takarékpénztári igazgató
rabbi
előljáró
rabbi
gondnok
rabbi
főrabbi
rabbi
politikus
1885
1928
1894
rabbi
z
Erdélyi Mór
Erdész István
Erdey Fülöp
Erdős Armand
hitközségi tag
gőzfürészgyáros
ügyvéd és író
1896
1803
1873
tanügyi előljáró
gondnok
újságíró
előljárók
tanár, filozófia író
festő
56
1897
1928
1879
1897
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Erdős René
Erdős Renée
Erdős Richárd
Erdős Sándor
Erdős Zsigmond
Erdősi Dezső
Erényi Nándor
Ernőd Tamás
Ernst József
Ernst Lajos
Ernst Zoltán
Ernszt Gerzson
Ernszt Zsigmond
Erődi Harrach
Tihamér
Erős Aladárné
Erős Andor
Erős Gyula
Erős Vilmos
Erős Vilmos
Eröss Gyula
Erter Izsák
Eskelesz Iszachar
Berus
Ettinger Mózes
Eulenberg
Salamon
Eulenberg
Salamon
Eulenburg Pranz
Fábián Béla
Fábián Béla
Fábián Béla
Fábián Béla
Fábián Ferenc
Fábián Ferenc
Fabian Markusz
Fábián Miksa
Fabó Bertalan
Fábri Anna
Fái Béla
Falk Géza
Falk Lajos
Falk Miksa
Falk Miksa
Falk Miksa
Falk Richárd
Falk Zsigmond
Falk Zsigmond
Irodalom
k
z
Selmecbánya
Nagyvárad
z
z
Irodalom
Újvidék
Déva
nőegyleti elnök
festő
1899
hírlapíró, ügyvéd
sportíró
orvostanár
1878
1888
1855
Marcali
z
z
Debrecen
k
403
A
248
1928
C
22
1928
B
A
B
B
C
B
C
C
C
A
C
A
A
C
A
B
B
A
A
B
510
252
329
910
153
29
191
707
630
252
574
252
255
191
255
15
917
256
256
917
1889
1902
1928
1928
1927
1927
1895
1928
politikus
jegyző
rabbi
titkár
zenetörténész
leányegyleti elnök
hirlapíró, műforditó
zeneszerző
nagykereskedő
publicista, politikus
1868
1928
1853
1899
1928
1828
Akadémia tagjai
Újságírás
k
k
C
1853
udvari tanácsos
ügyvéd, politikus
z
241
1848
Közgazdaság
Gyermekvédelem
Törvényhozás
Budapest
Almanach
Debrecen
Pétervására
Nagykanizsa
A
1692
rabbi
ügyvéd
z
199
239
669
239
239
239
987
1928
főrabbi
Alberti-Irsa
C
A
B
A
A
A
B
1928
Zsidó irodalom
z
1928
1872
1892
Orvostudomány
Izsák
897
1868
1905
képviselő
z
C
1875
1879
Tiszabő
k
z
k
1928
1928
1928
Tiszafüred
Selmecbánya
z
1790
1928
393
236
237
782
638
237
238
393
923
238
239
899
782
1879
1881
hit közs.elnök
müvészeti gyüjtő és író
belgyógyász
előljáró
választmányi tag
z
z
B
A
A
C
C
A
A
B
C
A
A
C
C
1850
költő, író
operaénekes
cipőgyáras
vasöntöde tulajdonos
író, hírlapíró
hírlapíró
1861
1863
hirlapíró, író
nyomdaiparos
Újságírás
1878
1831
1863
57
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Falkensohn
Iszachár Beér
Falkenstein Lipót
Falta Marcell
Faluddi Sándor
Faludi Gábor
Faludi Gábor
Faludi Gábor
Faludi Jenő
Faludi Miklós
Faludi Miksa
Faludi Sándor dr.
Falus Elek
Falus Elek
Falus Elek
Falus Ferenc
Faragó Ferenc
Faragó Géza
Faragó Gyula
Faragó István
Faragó Izidor
Faragó Jenő
Faragó József
Faragó József
Faragó Lajos
Faragó Lajos
1746
B
987
Orvostudomány
Orvostudomány
Aszód
1928
1928
1928
1928
1918
1928
B
B
C
A
C
C
A
A
C
C
A
B
B
A
C
A
A
C
C
A
A
B
C
C
669
669
66
256
199
893
256
256
638
66
256
462
462
256
575
256
256
184
817
256
256
462
889
831
1928
B
857
A
A
C
A
A
A
C
A
C
C
C
A
C
A
A
B
C
C
A
C
A
257
257
638
257
257
257
869
260
284
93
189
260
851
260
260
462
638
923
260
657
260
z
Devecser
Tét
z
z
Nagyvárad
Aszód
k
alelnök
színigazgató
tanitó
vigszínháziigazgató
színigazgató
színigazgató
gondnok
elnök
grafikus, iparművész
1846
1820
1928
1873
1870
1928
1928
1883
Képzőművészet
Képzőművészet
z
Marcali
k
z
Csongrád
Szabadszállás
k
k
Képzőművészet
Temesvár
Szeged
Szocialista
mozgalom
Faragó László
Faragó Lipót
Faragó Miklós
Faragó Miklós
Faragó Ödön
Faragó Rezső
Faragó Sándor
Farber Adolf
Farkas Albert
Farkas Albert
Farkas Bernát
Farkas Fánni
Farkas Ignác
Farkas Ignác
Farkas István
Farkas István
Farkas István
Farkas István
Farkas Izrael
Farkas József
Farkas József
Farkas László
Zsidó irodalom
z
z
Nagyvárad
z
z
z
Sztropkó
z
Földes
Bátaszék
Debrecen
z
Szilágysomlyó
z
z
Képzőművészet
Nagyvárad
Újvidék
z
Nyíracsád
z
1928
1928
író, hirlapíró
képviselőtestületi tag
festő, grafikus
gyermekorvos, szakíró
Chevra Kadisa elnöke
pénztárnok
író, hirlapíró
festő, rajzoló
1896
1928
1877
1861
1928
1928
1872
1866
tanár
adóügyi előljáró
főmérnök
újságíró
elnökségi tag
iparművész
közgazdász
író, újságíró
jegyző
publicista
elnök
Chevra alelnök
tanító
orvos
ellenőr
gyógyszerész
festő
elnök
tanító
rabbi
földbirtokos
író, újságíró
58
1855
1884
1928
1869
1896
1899
1928
1842
1913
1928
1928
1875
1928
1874
1887
1917
1928
1852
1866
1928
1900
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Farkas Márton
Farkas Mihály
Farkas Miksa
Farkas Mór
Farkas Mór
Farkas Mór
Farkas Mózes
Farkas Ödön
Farkas Pál
Farkas Pál
Farkas Pál
Farkas Pál
Farkas Pál
Farkas Sámuel
Farkas Sándor
Farkas Saul
Farkas Vilmos
Büdszentmihály
Dunapentele
Szeghalom
Vasvár
Békés
Csongrád
Farkasházy Jenő
Farkasházy
Zsigmond
Farkas-Wolfner Pál
Fassel Hirsch
Fassl Hirsch
Faszel B. Hirsch
Faunfeder Simon
Fáy Szeréna
Fayer László
Fayer László
Fayer László
Fayer László
Fayer László
Fayl György
Fazekas Ferenc
159
208
832
941
101
184
260
260
260
393
816
910
917
208
261
574
583
1928
B
857
ellenőr
1928
C
93
Tata
porcellángyáros
1928
C
885
Kolozsvár
új hitközség alapító
1881
C
497
Kolozsvár
nőegyleti elnök
1895
C
497
Irodalom
Szabadkőművesség
Törvényhozás
Újságírás
Dunapentele
z
Máramarossziget
Medgyes
Szocialista
mozgalom
Bátaszék
Farkas Zoltán
Farkas Zsigmond
Farkasházi Fischer
Mór
Farkasházi Fischer
Vilmos
Farkasházi Fischer
Vilmosné
Farkasházi Miklós
Farkasházi-Fischer
Móric
Farkasházi-Fischer
Vilmos
1928
1928
C
C
C
C
C
C
A
A
A
B
B
B
B
C
A
C
C
z
z
k
korcsmáros
gondnok
pénztárnok
előljáró
kereskedő, alelnök
mérnök
nagyiparos
zeneszerző
író
elnök
operaénekes
alelnök
pénztárnok
1787
1928
1928
1928
1928
1928
1882
1805
1878
1928
1928
1928
1928
1928
1889
z
festő, grafikus
1895
A
261
z
Porcellángyáros
1800
A
261
z
Porcellángyáros
1839
A
261
z
Kerámikus,
művészettörténetíró
1863
A
261
k
politikus, ügyvéd
1874
A
261
főrabbi, teológus
rabbi
rabbi
rabbi
színművésznő
büntetőjogász, egyetemi
tanár
1802
1865
B
A
C
C
C
A
859
262
629
629
633
263
1842
A
263
B
B
B
C
A
C
15
859
420
22
263
625
Szociológia
z
Nagykanizsa
Nagykanizsa
Nagymagyar
k
z
Akadémia tagjai
Szociológia
Jogtudomány
Alberti-Irsa
z
Nagyatád
1928
egyetemi tanár
orgonista, énektanár
kereskedő
59
1928
1845
1778
1894
1915
1928
1928
1801
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Fazekas Imre
Fazekas István
Fazekas Sámuel
Féder Marcell
Federer Ignácné
Federer Salamon
Fehér Artúr
Fehér Dezső
Fehér Dezső
Fehér Emil
Fehér Ferenc
Fehér Géza
Fehér Gyula
z
z
z
Fehér Lipót
z
Fehér Márk
Fehér Márton
Fehér Márton
Fehér Ödön
Fehér Samu
Fehér Sándor
Feigelstock Jakab
Feigelstock Mór
Feigl L. Henrik
Feiks Alfréd
Feiks Alfréd
Feiks Jenő
Feiks Jenő
Feiler Márton
Feiler Márton
Fein
Fein Sámuel
Feiner Vilmos
Feischl Fülöp
Feischl Károly
Feitel Mór
Feitel Mór
Feiwl Horovitz
Fejér Dávid
Fejér Ferenc
Fejér Gyula
Fejér Gyula
Fejér Gyula
Fejér Lajos
Világháború
Jánosháza
Balassagyarmat
z
z
Újságírás
Beregszász
Nagykároly
k
z
Szigetvár
z
Nagyvárad
z
Nagykőrös
z
Csepreg
Sopron
Gyöngyös
k
gondnok
szavalóművész
író, publicista
városi építész
elnök
egyetemi tanár, filológus
színművész
hegedűművész,
cigányprimás
pénztárnok
publicista
elnökségi tag
lapszerkesztő
bizotsági tag
író
gondnok
pénztárnok
főrabbi
festő
1887
1895
1887
1890
1879
A
A
A
B
C
C
A
A
B
C
C
A
A
263
263
263
950
405
79
264
264
917
108
631
264
264
1847
A
264
C
A
C
A
C
A
C
C
C
A
B
A
B
C
C
C
B
C
C
C
A
C
C
B
C
A
A
B
A
850
264
638
264
632
264
180
798
332
265
462
265
462
631
632
627
466
32
191
191
265
682
682
669
190
265
265
669
265
1928
C
157
1928
A
C
265
630
1914
1919
1928
1887
1869
1928
1928
1928
1928
1878
1928
1880
1925
1882
1928
1928
1928
1880
Képzőművészet
k
1890
festő, grafikus
Képzőművészet
Nagykőrös
Nagykőrös
Nagybecskerek
Kerékpár
Alsókubin
Debrecen
Debrecen
z
Pápa
Pápa
Orvostudomány
Debrecen
z
z
1878
1928
1808
1928
1857
1928
1928
1858
1890
telepes
üveges
rabbi
előljáró
hitközségi elnök
hitközségi elnök
író, orvos
orvos
rabbi
elnök
szemorvos
Hírlapíró
1811
1928
1928
1928
1921
1868
1875
Orvostudomány
z
Budapesti ortodox
hitközség
Fejér Lajos
Fejér László
Fejér László
író, szinműíró
orvos
lapszerkesztő
z
Nagykároly
1928
épitész
Kormányfőtanácsos
építési vállalkozó
államtitkár
államtitkár
60
1877
1874
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Fejér Lipót
Fejér Lipót
Fejér Lipót
Fejér Márton
Fejér Sándor
Fejér Sándor
Fejérváry Erzsi
Fejérváry Frigyes
Fekete Adolf
Fekete Andor
Fekete Antal
Fekete Ignác
Fekete József
Fekete Mendl
Akadémia tagjai
Pécs
Nagykároly
z
k
k
Kecskemét
z
Lugos
z
k
z
z
Fekete Soma
Fekete Tivadar
Felber Lipót
Felber Zsigmond
Felbermann Henry
Felbermann Luis
Feld Irén
Feld Mátyás
Feld Zsigmond
Feldbauer
Salamon
Feldbrand Fülöp
Feldbrand Lipót
Feldheim Dávid
Feldheim Emánuel
Feldman Béni
Feldmann Artúr
z
z
Óbuda
Szenice
z
z
z
z
z
1908
1928
1928
1876
1886
1844
1894
1928
1864
1850
1861
1883
1873
1849
A
268
A
A
C
C
A
A
A
A
A
268
268
659
838
268
268
268
268
268
Sátoraljaújhely
Sebeskellemes
Nagybecskerek
Földes
Csap
előimádkozó
rabbi
tanitó
előljárósági tag
előljáró
rabbi
1887
1928
1849
1928
1928
C
C
C
C
C
A
769
780
627
284
180
268
1890
B
857
1928
1885
C
A
C
C
C
C
C
A
C
A
284
269
161
161
238
627
913
269
460
269
1890
A
269
1862
A
270
Kemecse
z
1511
838
z
Feleki Béla
1928
1858
1854
15
687
631
266
462
266
266
458
267
546
267
267
268
C
Cegléd
Cegléd
Érmihályfalva
Nagyberezna
Trencsén
z
1928
1883
B
C
C
A
B
A
A
C
A
C
A
A
A
1864
z
Feldmann Sándor
1890
1848
265
alapítvány létesítő
Szocialista
mozgalom
Földes
z
1928
festő
hírlapíró
kereskedő
ügyvéd, publicista
birtokos
ügyvéd, publicista
író
prefektusi megbízott
matematikus, egyetemi
magántanár
akadémiai tisztviselő
író, hírlapíró
elnök, iskolaszéki tag
alapítvány létesítő
angol publicista
angol író
színésznő
szinigazgató, színműíró
színigazgató
A
Szenice
z
Feldmann Bernát
Ede
József
József
József
Károly
Mór
Mór
Mózes
S.
Sámuel
egyetemi tanár
hitközségi tag
festő
1880
Képzőművészet
Fekete Mihály
Feldmann
Feldmann
Feldmann
Feldmann
Feldmann
Feldmann
Feldmann
Feldmann
Feldmann
Feldmann
matematikus, egyetemi
tanár
z
előljárósági tag
rabbi
Bikur Cholimé vezetője
főrabbi
föld birtokos
előljáró
pénztárnok
rabbi
pénztárnok
rabbi
pszichoanalitikus,
ideggyógyász
ügyvéd
61
1884
1858
1928
1928
1928
1928
1928
1860
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Izraelita Magyar
Irodalmi Társulat
Gyermekvédelem
Újságírás
Orvostudomány
Tapolca
Feleki Béla
Feleki Béla
Feleki Géza
Feleki Hugó
Feleki Lajos
Feleki Mór
Feleki Sándor
Feleki Sándor
Feleki Sándor
Feleky Géza
z
z
B
402
1902
1928
1928
1928
B
B
B
C
A
A
B
B
A
329
917
669
882
270
270
393
917
270
1928
B
393
1928
1888
A
C
A
270
138
271
1871
A
271
15
510
271
271
769
749
271
462
747
274
1834
1865
Irodalom
Újságírás
z
1868
1928
író
1890
Irodalom és
esztétika
Feleky Géza
Feleky Hugó
Feller Farkas
Fellner Dénes Pál
z
Fellner Frigyes
k
Fellner Frigyes
Fellner Frigyes
Fellner Henrik
Fellner Joél
Fellner József
Fellner Miksa
Fellner Sándor
Fellner Sándor
Felsenburg József
Fémes László
Fémes-Beck
Vilmos
Fémes-Beck
Vilmos
Fenakel Sámuelné
Fenichel Sámuel
Fenyéri Mór
Fényes Adolf
Fényes Elek
Fényes Elek
Fényes Gyula
Fényes József
Fényes Lajos
Fényes Mór
Fényes Samu
Fényes Samu
Fenyő Ármin
Fenyő Ármin
Fenyő Béla
Fenyő Emil
Fenyő Endre
tanár
orvos
orvos
1894
Brassó
z
orvostanár
főtörzsorvos
író, filmgyáros
egyetemi tanár,
nemzwtgazdász
1861
Akadémia tagjai
Közgazdaság
z
hitközség alapító
újságíró
1893
B
B
A
A
C
C
A
B
C
A
k
szobrász
1885
A
274
1928
B
462
1901
1893
C
A
A
A
C
C
A
C
B
A
A
B
B
B
C
A
A
820
274
274
274
633
768
275
546
462
275
275
393
950
669
190
275
275
k
z
Sátoraljaújhely
Rohonc
k
Képzőművészet
Rimaszombat
1915
1928
nagyiparos
rabbi
főrabbi
alelnök
épitész
1859
1862
1922
1928
1857
1876
1851
Képzőművészet
Szalárd
z
z
z
Nagymárton
Sasvár
z
Lugos
Képzőművészet
z
z
Irodalom
Világháború
Orvostudomány
Debrecen
z
z
nőegyleti elnök
ornitológus, utazó
színész, drámaíró
festő
rabbi
1857
1867
1848
1848
bőrgyógyász
elnök
1896
rabbi, teológiai író
ügyvéd, író
1866
1863
reál gimnáziumi tanár
filmszínész
festő
62
1896
1928
1900
1914
1928
1929
1891
1904
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Fenyő
Fenyő
Fenyő
Fenyő
Ernő
Ernő
László
Miksa
Vác
Vác
z
k
Fenyő MIksa
Fenyő Vilmos
Fenyves Andor
z
z
Cegléd
Nagykőrös
Nagykőrös
Nagykőrös
Zalaegerszeg
k
z
k
C
C
A
A
930
930
275
275
1928
B
393
1928
1928
B
B
510
859
1928
B
857
A
275
1928
B
437
1928
1928
B
C
A
C
C
C
C
C
A
A
A
B
A
A
917
816
275
161
632
632
632
968
276
276
276
669
276
276
1928
B
855
1887
1928
1928
1869
C
C
C
A
230
22
32
276
1884
A
276
B
B
A
A
B
B
A
C
C
A
C
C
510
859
276
276
669
669
276
66
338
267
481
482
1902
1877
előljáró
zongoraművész
zongoraművész
ablak adományozó
ablak adományozó
ablak adományozó
Chevra Kadisa elnöke
színművész
gyorsíró
orvostanár
1855
1898
1928
1928
1928
1928
1928
1859
1837
1873
Orvostudomány
k
k
Ferbstein Márk
Ferderber Sándor
Ferencz Adolf
Ferenczi Frigyes
z
Ferenczi Imre
k
1928
közgazdasági író
festő
Szlovenszkó
zsidósága
Eperjes
Alberti-Irsa
Alsókubin
Ferbstein Károly
Ferenczi Imre
Ferenczi Imre
Ferenczi Károly
Ferenczi Sándor
Ferenczi Sándor
Ferenczi Sándor
Ferkai Jenő
Ferurmann József
Fettmann Ferenc
Feuchtwang Méir
Feuer Eliás
Feuer Illés
szerkesztő, publicista
Jugoszláviai
zsidóság
Újságírás
Szabadka
Fenyves Ferenc
Fenyves Ferenc
Fenyves Ferenc
Fenyves Gábor
Fenyves Gábor
Fenyves István
Fenyves János
Fenyves Pál
Fenyvesi Simon
Fenyvessi Emil
Fenyvessy Adolf
Fenyvessy Béla
Fenyvessy Béla
Fenyvessy József
Ferarris Artur
1928
1928
Irodalom és
esztétika
Közgazdaság
Szociológia
Szocialista
mozgalom
Fenyő Miksa
Fenyves Ferenc
bútorgyéras
képviselőtestületi tag
költő, keitikus
író, közgazdász
főorvos
előljáró
gondnok
főrendező
szociálpolitikai író,
egyetemi magántanár
1870
1867
Közgazdaság
Szociológia
z
k
1928
1928
könyvkereskedő
idegorvos, író
1877
1873
Orvostudomány
Orvostudomány
k
Aszód
Hajduhadháza
z
Kiskunfélegyháza
Kiskunfélegyháza
1928
1928
festő
adakozók
ülnök
rabbi
hitközség alapító
Chevra Kadisa elnöke
63
1877
1928
1928
1814
1850
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Feuer Mihályné
Feuer Natániel
Kiskunfélegyháza
z
Feuer Náthán
Feuer Nathániel
Feuerecker Móric
Feuermann Antal
Feuerstein
Ábrahám
Feuerwerter Léb
Orvostudomány
Orvostudomány
Nagybocskó
Monor
Kőbánya(Budapest
X.ker.)
Máramarossziget
Ficher Albert
Csáktornya
Filip Jakov
Aszód
Budapesti ortodox
hitközség
Óbuda
Akadémia tagjai
Történetírás
Filut Belinisch
Finály Árpád
Finály Henrik
Finály Henrik
Finaly Henrik Lajos
Finaly Zsigmond
Finály Zsigmond
Finger Jakab
Firsch Márton
Fisch A. Mór
Fisch Aladár
Fisch Árpád
Fisch Bencion
Fisch Dávid
Fisch Enoch
Fisch Géza
Fisch Gyula
Fisch Gyula
Fisch Ignác
Fisch Ignác
Fisch Illés
Fisch Imre
Fisch Jakab
Fisch Jedidja
Gottlieb
Fisch József
Fisch József
Fisch József
Fisch Lajos
Fisch Lipót
k
z
Óbuda
Marosvásárhely
Kerékpár
z
z
z
Magy.Orsz.Vöröskereszt
Egylet K.-i fiókjának
elnöke
orvos, orvostudomány
író
C
482
A
277
választmányi tag
hitközségi elnök
1928
1928
1928
1845
B
B
C
C
669
669
628
613
rabbi
1886
C
491
tanácsos
drót-és vasárugyár
alapító
rabbi
1928
C
574
1928
C
177
1767
C
66
gondnok
1928
C
157
iskolaszéki tag
1928
1858
1928
1878
1861
C
B
B
A
A
C
C
B
A
A
A
C
A
A
A
A
A
A
A
C
A
A
659
15
908
278
279
658
578
466
279
279
279
135
279
279
279
279
280
280
279
482
280
280
filológus, egyetemi tanár
orvos
elnök
pénztárnok
1928
1844
1825
1847
1807
1928
1906
1913
z
z
majolikagyáros
orvostanár, sebész
orvos
Chevra Kadisa elnöke
rabbi
rabbi
szemész főorvos
főrabbi
mérnök
majolikagyáros
hírlapíró
alelnök
sebész, főorvos
orvos
z
rabbi
1810
A
280
z
z
közgazdász
publicista, ügyvéd
ellenőr
ügyvéd
főrabbi
gépészmérnök,
sportszövetség alelnöke
főrabbi
1873
1887
1832
1884
A
A
C
A
A
280
280
102
280
280
1875
A
280
1892
A
281
Borsa
z
z
z
z
k
z
z
Kiskunfélegyháza
Békéscsaba
z
z
Fisch Mór
z
Fisch S. Gyula
z
64
1874
1896
1928
1820
1826
1885
1861
1873
1840
1851
1928
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Fisch Salamon
Fisch Sámuel
Fisch Sámuel
Fisch Sándor
Fisch Tóbia haKohén
Fisch Tvadar
Fischbein Eliás
Fischel Fülöp
Fischer A.E.
Fischer Adolf
Fischer Adolf
Fischer Adolf
Fischer Aladár
Fischer Ármin
Fischer Béla
Fischer Benjamin
Fischer Bernát
Fischer Dávidné
Fischer Ede
Fischer Ernő
Fischer Erzsébet
Fischer Ferdinánd
Fischer Fülöp
Fischer Gottlieb
Fischer Győző
Fischer Gyula
Fischer Gyula
Fischer
Fischer
Fischer
Fischer
Fischer
Fischer
Fischer
Fischer
Fischer
Fischer
Gyula
Gyula
Gyula
Henrik
Henrik
Henrik
Hugó
Ignác
Ignácné
Izsák
z
z
z
Kemecse
szeszfőzde tulajdonos
költő
német könyvkiadó
rabbi
z
rabbi
z
Hajduszoboszló
Csáktornya
Dunaföldvár
Orvostudomány
Nagyszombat
Ógyalla
Orvostudomány
Világháború
Brassó
Trencsén
Zombor
Tapolca
Cegléd
Pacsa
Arad
Szenice
Sérospatak
Székesfehérvár
Orvostudomány
Izraelita Magyar
Irodalmi Társulat
Országos
Rabbiképző Intézet
Déva
Ónod
Devecser
Siklós
Újpest
Sárbogárd
Nagykőrös
Moson
Sárvár
Gyönk
Fischer Izsák
Kecskemét
Fischer Jakab
Fischer Jakab
Kunszentmiklós
Nagyszalonta
Jugoszláviai
zsidóság
Szabadka
Uj Kelet
Fischer Jákó
Fischer Jákó
Fischer József
ügyvéd
hitközség alapító
nyomda tulajdonos
rabbi
csokoládégyáros
elnök
jótékonysági előljáró
főrabbi
előljárósági tag
nőegyleti alapító
Chevra Kadisa elnöke
választmányi tag
leányárvaházi alapító
nagybirtokos
rabbi
rabbi
főrabbi
pénztárnok
főrabbi
főkántor
főkántor
templomgondnok
bizotsági tag
templomi előljáró
leányegyleti elnök
kereskedő
kereskedő,
templomgondnok
rabbi
gondnok
előljáró
65
1928
C
A
A
A
460
280
281
281
1869
A
281
1826
1928
1854
1928
1928
1928
1928
1914
1928
1927
1928
1870
1928
1928
1926
1928
1928
1928
1928
A
C
C
C
B
C
C
B
B
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
B
281
338
177
207
669
636
660
669
950
138
913
977
882
161
677
57
838
766
835
669
1894
B
402
1928
B
668
1925
1928
1928
1928
1928
1928
1925
1928
1928
1730
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
199
663
199
787
917
766
632
615
767
332
1928
C
458
1926
1928
C
C
518
635
1928
B
437
1928
1918
C
B
816
916
1846
1859
1852
1881
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Fischer József
Kolozsvár
Fischer József
Fischer József
Fischer Lajos
Szenice
Tét
Ügyvédek
Fischer Lajos
Csáktornya
Fischer Lajos
Újvidék
FIscher
Fischer
Fischer
Fischer
Fischer
Fischer
Fischer
Fischer
Fischer
Fischer
Fischer
Fischer
Fischer
Fischer
Fischer
Fischer
Fischer
Zsidó kongresszus
Moson
Ercsi
Marosvásárhely
Újvidék
Nagykáta
Sárvár
Cegléd
Zombor
Nagybecskerek
Veszprém
Paks
Nagybecskerek
Nagysimonyi
Szepesófalu
Óbuda
Pilisvörösvár
Leó
Lipót
Manó
Manó
Mária
Márk
Menachem
Menyhért
Mihály
Miklós
Miklós
Miksa
Mór
Mór
Mór
Mór
Mór
Fischer Mórné
Sátoraljaújhely
Fischer Náthán
Fischer Pálné
Fischer Rudolf
Fischer S.
Fischer S. Gyula
Fischer Samu
Fischer Samu
Jüdischer Schulbote
Jüdische Gemeinde
und Schulzeitung.
Zalaegerszeg
Ógyalla
Liptószentmiklós
Déva
Tiszafüred
Pacsa
Fischer Tivadar
Kolozsvár
Fischer Vilmos
Fischgerund Wolf
Fischgrund Sándor
Fischhof Adolf
Fischhof Ignác
Vilmos
Fischhof Zsigmond
Fischhoff Leó
Fischhofné R.Irén
Fischl Jakab
Csáktornya
Eperjes
Ungvár
Fischer Náthán
Erdélyi Zsidó Nemzeti
Szövetség elnöke
cementgyáros
előljárósági tag
drót-és vasárugyár
alapító
Ivria, ifjusági egyesület
elnöke
főrabbi
gondnok
gondnok
Nőegylet elnöke
rabbi
főrabbi
ellenőr
főrabbi
kereskedő
ügyész
hitközségi elnök
tanitó
elnök
rabbi
választmányi tag
választmányi tag
népkonyha egyesület
vezető
1918
C
497
1928
1928
1862
C
C
B
838
893
916
1928
C
177
1928
C
923
1868
1928
1928
1928
1905
1893
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1880
1928
1928
1928
1928
B
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
998
615
231
577
923
631
767
161
977
627
949
678
627
634
844
659
710
1928
C
769
1865
B
436
1873
B
436
1885
1928
1928
1928
1928
1928
C
C
C
C
C
C
968
660
536
199
899
677
1918
C
497
1928
1871
1928
177
231
925
281
z
Nőegylet elnöke
választmányi tag
berlini könyvkiadó
főrabbi
ellenőr
választmányi póttag
Erdélyi Zsidó Nemzeti
Szövetség elnöke
író
előljáró
anyakönyvvezető
publicista, politikus
1893
C
C
C
A
z
orvos
1814
A
281
C
C
C
C
76
635
76
627
Baja
Nagyszentmiklós
Baja
Nagybecskerek
ügyvéd, jogügyi előljáró
ellenőr
leányiskolai tanár
kereskedő
66
1928
1928
1928
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Fischl Mózes
Fischl Salamon
Fischler Lázár
Fischmann Adolf
Fischmann Ármin
Fischmann Ármin
Fischmann Ezékiel
Mózes Lipsitz
Fischmann Fei
Fischmann Jakab
Fischmann Samu
Fischmann Simom
Fischof Dávid
Fischof Vilmos
Fixl ben Mose
Nagyszentmiklós
Verpelét
Felsővisó
Szigetvár
Pécs
Szentlőrinc
z
Kolozsvár
Morvaszentjános
Szigetvár
Kecskemét
Békés
Bezdán
Brassó
Flamm Ignác
Tiszafüred
Flamm Simonné
Fledmann izsák
Flegmann Ármin
Flegmann Miksa
Fleicher Antal
Fleicher Antal
Fleicher Siegfried
Fleiner Ignácné
Fleiner Jakab
Fleiner Vilmos
Hejőcsaba
Érmihályfalva
Nagyvárad
z
z
k
z
Nagyatád
Vasvár
Zalaszentgrót
Szocialista
mozgalom
Kunszentmiklós
Temesvár
Temesvár
Debrecen
Orvostudomány
Fleischer Ernő
Fleischer Ignác
Fleischer Leopold
Fleischer Lipót
Fleischl Károly
Fleischl Lajos
Fleischl Sándor
Fleischmann
Ábrahám
Fleischmann
Ábrahám
Fleischmann Ármin
Fleischmann Ignác
Fleischmann Izidor
Fleischmann Izrael
Fleischmann
Jakab
Fleischmann
József
Fleischmann Mór
Fleischmann Samu
z
előljáró
rabbi
előljárók
elnök
előljáró
nagyiparos
1928
1918
1928
1928
1928
1928
C
C
C
C
C
C
635
947
272
850
687
843
rabbi
1874
A
281
rabbi
kereskedő
templomgondnok
rabbi
kereskedő
templomatya
hitközségi alapítótag
téglagyáros,
gőzmalomtulajdonos
nőegylet vezetője
előljáró
ügyvezető elnök
orvos
vegyész
karnagy
író
nőegyleti elnök
alelnök
választmányi tag
1870
1928
1928
1928
1920
1928
1826
C
C
C
C
C
C
C
497
614
850
458
101
116
137
1928
C
899
1928
1820
1928
1928
1928
1928
C
C
C
A
A
A
A
C
C
C
356
238
638
282
282
282
282
625
941
968
1902
B
857
1851
1918
1928
1886
1928
C
C
C
C
B
A
518
889
890
189
669
282
1827
1845
1891
1856
előljáró
tanár
iskolaigazgató
hitközségi tagok
dán királyi főkonzul
1867
Nagykőrös
telepes
1808
C
631
Nagykőrös
baromfikereskedő
1928
C
632
Paripás
Siófok
Csorna
Pozsony
rabbi
hit közs.elnök
gondnok
előljáró
1888
1862
1928
1928
C
C
C
C
684
792
185
720
Nagykőrös
ajtó adományozó
1928
C
632
Kisbér
pénztárnok
1928
C
481
Zsidó kongresszus
Sopron
Sász Chevra alelnök
1868
1928
B
C
998
798
67
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Fleischmann
Sándor
Fleischmann
Simon
Fleischmann
Vilmos
Fleissig Jakab
Fleissig József
Fleissig Mór
Fleissig Sándor
Fleissig Sándor
Fleissing Lipótné
Flesch Armin
Flesch Ármin
Flesch Ármin
Flesch Ármin
Flesch József
Flesch Károly
Flesch Károly
Flesch Mojzes
Flesch Nándor
Flesh Mór
Fliegelmann
Sámuel
Fligl József
Flohr József
Fochs Antal
Fodor Ármin
Fodor Ármin
Fodor Ármin
Fodor Ernő
Fodor Ferenc
Fodor Gyula
Fodor Izsó
Fodor Jenőné
Fodor Josephine
Fodor József
Fodor László
Fodor Mihály
Fodor Mór
Fodor Mór
Fodor Nándor
Fodor Oszkár
Fodor Oszkár
z
publicista
1862
A
282
Zsámbék
alelnök
1928
C
979
Eger
előjáró
1928
C
210
rabbi
alelnök
adakozók
közgazdász
minigazdaság vezető
nőegylet vezetője
főrabbi
orvostanár,
gyermekorvos
főrabbi
főrabbi
rabbi
hegedűművész
hegedűművész
uradalmi pálinkafőző
orvos
1872
1928
1928
1928
1928
1928
1865
A
C
C
C
C
C
A
282
542
66
153
542
284
282
1878
A
282
1902
C
C
C
A
C
C
A
B
610
787
949
282
615
76
282
329
1928
C
272
1895
1876
A
C
A
A
B
C
A
B
A
A
C
A
A
A
B
C
C
A
A
282
661
283
283
420
153
283
466
283
283
458
283
283
283
916
837
835
283
283
1886
A
283
1928
C
22
1928
C
625
z
Losonc
Aszód
Budapest
Losonc
Fogaras
z
z
Mohács
Siklós
Veszprém
z
Moson
Baja
k
1928
1928
1928
1873
1928
1773
1861
Gyermekvédelem
Felsővisó
z
Olaszliszka
z
z
Jogtudomány
Budapest
k
hitközségi tanácsos
zeneszerző
pénztárnok
filantróp
tanácselnök, jogtudós
jogtudós
zongoraművész, tanár
1868
1928
1874
1862
1928
1928
1878
Kerékpár
z
z
Kecskemét
z
z
k
Ujkécske
Szendrő
Székesfehérvár
z
z
z
Fodor Oszkár
Alberti-Irsa
Fodor Rezső
Nagyatád
1928
zeneíró
hegedűművész, tanár
nőegyleti elnök
operaénekesnő
hegedűművész
elbeszélő, színműíró
főorvos
rabbihelyettes
újságíró
orvos
hírlapíró, közgazdasági
író
alelnök
állategészségügyi
főfelügyelő
68
1890
1873
1928
1793
1752
1898
1919
1917
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Fodor Sándor
Fogarasi Béla
Fogel Ede
Fogel Fischel
Fogel Hermann
Fogel Hermann
Fogel Hermann
Fogel Izidor
Fogel József
Fohn Benő
Fóliák JOachim
Follmann
Fónagy Béla
Fónai Vilmos
Fonféder
Mordecháj
Fonféder Mózes
Forbát Arnold
Forbáth Imre
Forbáth Imre
Forbáth Imre
Forbáth Sándor
Forgács Leó
Forgács Rózsi
Forgács Samu
Forgó Pál
Foris Lajos
Fornét Miklós
Forrai Miklós
Forrai Soma
Forró Pál
Forscher Jakab
Fóthy János
Fóti József Lajos
Fould Achille
Fox Williem
Kecskemét
k
Szeged
Felsővisó
Ujkécske
Keszthely
Ujkécske
Felsővisó
Sajószentpéter
Balmazujváros
Világháború
Érmihályfalva
1928
1928
1919
1928
1928
1928
1928
1928
1914
1928
pénztárnok
rabbi
jegyző
pénztárnok
gondnok
Békés
rabbi
1836
C
101
Békéscsaba
Pécs
elnök
sörgyáros
mérnök, szakíró
szlovenszkói költő
1928
1928
1897
C
C
A
A
B
A
A
A
C
A
102
687
288
288
67
289
289
289
485
289
1886
A
289
C
A
A
A
C
A
A
B
A
638
290
290
290
592
290
290
510
290
1928
C
149
1928
C
769
A
284
B
B
B
C
C
15
420
510
108
885
k
z
1875
1875
1900
Atlétika
z
z
z
Kisszeben
z
z
Nagyvárad
z
z
z
Mezőberény
k
z
1928
író, orvos
sakkmester
színművésznő
hitközségi elnök
építész, író
ügyvéd, közgazdasági
író
főtörzsorvos
zeneszerző
gyorsíró
regényíró
hitközségi tag
író, kritikus
irodalomtörténetíró
1890
1881
1886
amerikai filmgyáros
törvényszéki
tanácselnök
pénzügyiigazgató
helyettes
nemzetgazdász,
egyetemi tanár,
miniszter
1877
1928
1928
1869
1861
1884
1928
1893
1882
Közgazdaság
z
Földes Albert
Sátoraljaújhely
Béla
Béla
Béla
Ervin
Etelka
458
284
831
272
916
477
916
272
762
82
950
238
287
452
Kaposvár
Budai Izraelita
Hitközség
Földes
Földes
Földes
Földes
Földes
1928
C
A
C
C
B
C
C
C
C
C
B
C
A
C
1928
1891
rolettagyár alapító
művészeti író
ellenőr
z
Fődi Károly
Földes Béla
ügyvéd, örökös tb.tag
tanár
templomatya
elnök
k
Akadémia tagjai
Jogtudomány
Közgazdaság
Beregszász
Tata
1928
táblabíró
alapítvány létesítő
69
1848
1893
1928
1928
1928
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Földes Ferenc
Földes Imre
Földes Imre
Földes Imre
Földesi Arnold
Földesi Dóra
Földi Mihály
Földi Mihály
Földi Mihály
Földiák Gyula
Fraimann Mór
Fraknói Vilmos
Világháború
z
z
950
285
285
393
285
885
285
393
917
420
899
A
290
püspök
1870
1928
1776
B
B
C
15
908
837
tiszteletbeli elnök
1928
C
157
1914
1928
1928
1928
1928
B
C
C
A
B
C
C
A
C
C
C
C
C
A
C
C
950
207
184
291
462
923
331
291
482
362
766
632
331
291
627
630
1815
C
451
1928
1928
1788
C
C
C
A
B
A
C
B
A
C
C
B
C
482
482
362
291
669
291
574
420
291
769
630
669
831
1914
1905
1881
Irodalom
z
Tata
z
Irodalom
Újságírás
Jogtudomány
Tiszolc
k
Fraknói Vilmos
Fraknói Vilmos
Fraknói Vilmos
Akadémia tagjai
Történetírás
Szendrő
Budapesti ortodox
hitközség
Világháború
Dunapataj
Csongrád
Frank Adolf
Frank Ármin
Frank Áron Hers
Frank Dezső
Frank Frigyes
Frank Frigyes
Frank Gyula
Frank Henrik
Frank Ignác
Frank Ignác
Frank Ilona
Frank Izsák
Frank Jenő
Frank Jenő
Frank Kati
Frank Lajos
Frank Manó
B
A
A
B
A
C
A
B
B
B
C
festő, grafikus
színműíró
z
Képzőművészet
Újvidék
Gyöngyös
z
Kiskunfélegyháza
Heves
Sárbogárd
Nagykőrös
Gyöngyös
z
Nagybecskerek
Nagykanizsa
Frank Márton
Kápolnásnyék
Frank Miksa
Frank Miksáné
Frank Náthán
Frank Ödön
Frank Ödön
Frank Samu
Franke Salamon
Frankéi Ottó
Frankel Gyula
Frankel Heimann
Frankel Ignác
Frankél Illés
Frankel Jenő
Kiskunfélegyháza
Kiskunfélegyháza
Heves
z
1928
gordonkaművész
alapítvány létesítő
regény és drámaíró
kereskedő
arbei püspök, történet
író
kereskedő
állatorvos
festő
alelnök
földbirtokos
zeneszerző
díszelnök
leányegyleti elnök
támogató
bizotsági tag
földbirtokos
színművésznő
kereskedő
kereskedő
kereskedő, hitközségi
alapító
elnök
nőegyleti elnök
alapító
orvosíró
1882
1928
1894
1850
1928
1928
1928
1843
1890
1928
1928
1928
1825
1928
1928
1879
1925
1928
1852
1855
Orvostudomány
z
Máramarossziget
Jogtudomány
z
Sátoraljaújhely
Nagykároly
Orvostudomány
Szeged
1928
orvosíró
jegyző
1839
festő
egylet vezető
rabbi
1840
rabbi
70
1928
1928
1928
1820
1836
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Frankel
Frankel
Frankel
Frankel
Jónás
Katalin
L.
Leó
Beregszász
Nagykálló
Bártfa
1870
B
857
rabbi
rabbi
rabbihelyettes
hitközségi alapító
rabbi
építőmester
1845
1830
1853
1845
1886
1868
A
C
C
C
A
C
291
780
888
179
291
332
rabbi
1741
A
291
Ipolyság
gondnok
1928
C
393
Nagymárton
rabbi
1730
C
633
1736
A
A
292
292
A
292
1810
B
987
1815
C
451
A
292
1928
C
156
1928
1928
C
C
482
506
1928
C
156
1927
1928
1776
1928
1835
1928
C
A
A
C
A
C
C
C
B
C
331
292
292
330
292
185
837
913
669
851
1848
B
987
1914
1928
1928
1853
1928
B
C
C
A
C
950
105
647
292
207
Sebeskellemes
Teke
Csap
z
Győr
z
1844
z
z
rabbi
rabbi
1875
z
archeológus, filológus
1856
Zsidó irodalom
Kápolnásnyék
z
Budapesti ortodox
hitközség
Kiskunfélegyháza
Kőszeg
Budapesti ortodox
hitközség
Gyöngyös
Frankl Adolf
Frankl Ede
Frankl Ferenc
Frankl Hermann
Frankl Ignác
Frankl Izidor
Frankl Izsák
Frankl Miksa
Frankl Samu
Frankl Sándor
Frankl Selig
Franklé Mór
Frankos Dávid
Frankovits Ignác
Franzos Károly
Emil
Frattner Sándor
Freiberger
Freibert József
Freider Náthán
Freidmann Adolf
108
628
92
291
z
Frankl Ábrahám
Frankl Adolf
C
C
C
A
Szocialista
mozgalom
Frankel Leó
Frankel Mózes
Frankel Mózes
Frankel Pinkász
Frankel Salamon
Frankel Sámuel
Frankel Vilmos
Frankfurter Arje
Juda Léb
Frankfurter
Emmánuel
Frankfurter Juda
Léb
Frankfurter Moritz
Frankfurter Náthán
Frankfurter
Salamon
Franki Lajos Ágost
1928
1928
1928
z
neves közéleti személy
Filléregylet elnöke
Chevra Kadisa tag
szocialista politikus
z
z
Gyoma
z
Csorna
Szendrő
Trencsén
Orvostudomány
Szilágysomlyó
kereskedő, hitközségi
alapító
elnök
Ortodox Országos Iroda
elnöke
előljáró
képviselőtestületi tag
hitközségi előljáró
alelnök
orvos, szociológus
rabbi
tanitó
ideggyógyász
gőzmalom tulajdonos
alelnök
kereskedelmi vállalkozó
Zsidó irodalom
Világháború
Belényes
Nemesszalók
z
Dunapataj
1859
ellenőr
gondnok
rabbi
választmányi tag
71
1842
1834
1928
1886
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Freier Jakab
Salómo
Freier Jakab
Solem
Freihof Jicchok
Freimann Ármin
Freimann Jenő
Freisinger Soma
Freistadt Ábrahám
Freistadt Ábrahám
Juda Léb
Freistadt Sámson
FreistadtLajos
Freistald Áron
Freller Adolf
Freller Jenő
Frenck Dániel
Frenk Jiszochor
Ber
Frenkel Ber
Frenkel Bernát
Frenkel Jenő
Frenkel Jicchok
Freud Imre
Freud Imréné
Freud Manó
z
rabbi
1842
A
292
Újvidék
rabbi
1880
C
923
Kisszeben
Kisszeben
Losonc
z
rabbi
pénztárnok
városi tanácsos
gondnok
rabbi
1837
1928
1928
1928
1830
A
C
C
C
A
292
485
485
542
292
z
rabbi
A
292
z
z
rabbi
tanító
szerző
asztalosáru telepes
fűrésztelepes
erdőkitermelő
1773
1928
1800
1928
1928
1928
A
C
C
C
C
C
292
762
376
882
882
900
z
rabbi
1845
A
292
z
z
z
z
rabbi
rabbi, vallástanár
rabbi
rabbi
pénztárnok
nőegyleti elnök
bankigazgató
1831
1806
1928
1863
1928
A
A
A
A
C
C
C
293
293
293
293
792
792
835
1876
B
402
1853
C
184
A
293
1928
C
157
1928
C
157
A
293
Sajószentpéter
Holics
Tapolca
Tapolca
Tiszolc
Siófok
Siófok
Székesfehérvár
Izraelita Siketnémák
Országos Intézete
Csorna
Freud Vilmos
Freuder Náthán
Freudiger
Ábrahám
Freudiger
Ábrahám
Freudiger
Ábrahám
Freudiger Lipót
z
z
Budapesti ortodox
hitközség
Budapesti ortodox
hitközség
Freudiger Lipót
z
Freuman N.
Freund
Freund Ábrahám
Békéscsaba
Freund Ábrahám
Szatmár
Freudiger Mózes
1868
hitközségi elnök
Ortodox Népasztal
Egyesület diszelnöke
gyáros, hitközségi elnök
1866
hitközségi elnök
1928
C
157
tiszteletbeli elnök
1928
C
157
A
293
gyáros, hitközségi elnök
Budapesti ortodox
hitközség
Nagyszombat
Nagybecskerek
1881
1902
rabbi
gyáros, hitközségi elnök
Budapesti ortodox
hitközség
Budapesti ortodox
hitközség
Freudiger Lipót
Freudiger Mózes
1744
1833
hitközségi elnök
1928
C
156
malátagyáros
előljáró
kereskedő,
kongresszusi hitközség
alapító tag
előljáró
1928
1928
C
C
636
626
1830
C
102
1879
C
826
72
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Freund Herman
Freund Ignác
Freund Ignác
Freund Jenő
Freund Lajos
Freund Leó
Freund Márton
Freund Sándor
Freund Vilmos
Frey Ernő
Frey Géza
Frey Kálmán
Frey Mór
Freyer Ábrahám
Nagyvárad
Nagykároly
Galgóc
Debrecen
Dunapataj
z
Érmihályfalva
Atlétika
z
z
Békés
z
Ádánd
z
árvaházi elnök
előljáró
kántor
ügyvezető alelnök
elnök
zongoraművész
szövetgyár alapító
épitész
idegorvos
orvos, elnök
közgazdász, alelnök
hit köz.vezető
pedagógus
Freystadtl
Ábrahám
Freystadtl Adolf
Freystadtl M.
Freystaedtler Antal
Fridmann
Gusztávné
Fridmann S.
Fridrich Siegwart
z
Fridrich Tivadar
z
Fridrich Vilmos
Friebert Lajos
Fried Ábrahám
Fried Ábrahám
Fried Antal
Fried Arnold
Fried Áron
Fried Áron
Fried Áron
Fried Béla
Fried Bernát
Fried Emánuel
Fried Fülöp
Fried Hedvig
Fried Hesel
Herman
Fried Ignác
Fried József
Fried József
Fried Juda
Fried Juda
z
639
631
303
191
207
293
238
67
293
293
101
293
8
294
1850
B
150
1892
1928
1893
1846
1873
1928
1862
1928
1789
Budai tanácskozás
1851-ben.
Freyer Jakab
C
C
C
C
C
A
C
B
A
A
C
A
C
A
1928
1928
1928
1921
1928
Komárom
rabbi
1928
C
499
Komárom
Komárom
alelnök
hitközségi elnök
filantróp
1928
1838
C
C
A
499
499
294
1928
C
149
1928
1842
C
A
460
297
1862
A
297
1850
1858
1928
1846
1928
1928
1928
A
C
A
C
C
C
A
C
C
C
C
C
C
C
297
767
294
850
869
244
294
194
191
613
191
947
660
850
Budai Izraelita
Hitközség
Kemecse
1825
nőegyleti elnök
Derecske
Debrecen
Monor
Debrecen
Verpelét
Ógyalla
Szikszó
Chevra Kadisa elnöke
színész
publicista és
közgazdász
orvostanár
pénztáros
elnök
kereskedő
választmányi tag
építési bizottsági elnök
rabbi
kerületi rabbi
főrabbi
malom, téglagyáros
kadisai elnök
gondnok
választmányi tag
tanító
Csap
rabbi
1850
C
180
Szalárd
Borsa
Nagyszalonta
Ungvár
Felsővisó
kereskedő, előljáró
fürésztelep alapitó
rabbi
rabbi
hitközségi alapító
1871
1928
1928
1812
1880
C
C
C
C
C
820
136
635
925
272
k
Sárvár
z
Szigetvár
Sztropkó
Esztergom
z
73
1864
1928
1889
1928
1928
1888
1812
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Fried Kálmán
Komárom
Fried
Fried
Fried
Fried
Fried
Fried
Fried
Fried
Fried
Fried
Fried
Törvényhozás
Nagyszentmiklós
Szikszó
Lugos
Sátoraljaújhely
Gálszécs
Lajos
Lajos
Lajos
Lőrinc
Manci
Manó
Margit
Márk
Meir
Mihály
Miksa
z
Törökszentmiklós
z
Szilágysomlyó
Moldava
Fried Miksa
Komárom
Fried Mór
Fried Mór
Fried Mordechaj
Fried Mózes
Fried Náthán
Fried Neszanél haKohén
Fried Ödön
Fried Samu
Ónod
Szobránc
z
Büdszentmihály
Balmazujváros
z
Fried Sámuel
Csurgó
Fried Zsigmond
Friedberg Emil
Frieden Pinkász
Friedenfeld Manó
Földes
Jogtudomány
Friedlander Cháim
Friedlander Henrik
Friedlander
Hermann
z
Pacsa
Pesti Izraelita
Nőegylet
z
C
499
1928
1911
1928
1928
1928
1928
1928
1859
1928
1850
B
C
C
C
C
C
A
C
A
C
C
910
635
850
546
769
304
294
908
294
851
611
1913
C
499
1928
1928
1913
1787
1917
C
C
A
C
C
663
857
294
159
82
A
294
1928
1928
C
C
630
768
1928
C
185
1928
1928
1928
C
B
A
C
284
420
294
677
1916
B
705
1857
ügyvéd
hitközségi elnök
anyakönyvvezető,
rabbihelyettes
pénztárnok
rabbi
választmányi póttag
1898
1881
1801
Monor
író
tanító, jegyző
1904
1928
A
C
294
613
Olaszliszka
rabbi
1925
C
661
1928
B
393
Irodalom és
esztétika
Friedlander Ludwig
Friedlander Meir
Hirsch
Friedlander
Menáchem
Friedlander Mór
Friedlander Móric
Friedlander Vilmos
Friedliber Albert
Friedlieber Albert
Friedlieber Ignác
Friedlieber Ignác
író
alelnök
előljárósági tag
leányegyleti elnök
válaszmányi tag
írónő
tanitó
rabbi
elnök
elnök
Gemilusz Chedesz
elnöke
gondnok
rabbihelyettes
rabbi
korcsmáros
rabbi
rabbi
Nagykanizsa
Sátoraljaújhely
Friedl Adolfné
Gemilusz Chedesz
elnöke
z
rabbi
1810
A
294
z
rabbi
1807
A
294
1874
C
A
C
C
B
A
C
191
294
767
768
998
295
864
Debrecen
z
Sérospatak
Sátoraljaújhely
Zsidó kongresszus
z
Szolnok
tanitó
Teológus, filantróp
tanító
hitközségi elnök
rabbi
rabbi
74
1842
1928
1928
1868
1847
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Friedlieber Ignác
Ungvár
Friedman Áron
Beregszász
Friedman Dénes
Friedman Simon
Friedmann
Friedmann
Ábrahám
Friedmann
Ábrahám
Friedmann
Ábrahám
Dávid
Dávid
Dávid
Dénes
Dénes
1928
C
108
1928
1928
A
C
C
295
231
230
főrabbi
1879
A
295
anyakönyv vezető
1850
C
196
1887
C
769
rabbihelyettes
1918
C
491
gondnok
1928
C
157
hitközs.eln.
1928
C
917
Újpest
nőegyleti elnök
1928
C
917
Heves
jegyző, kántor
ügyvéd, kriminalista
1928
C
A
362
295
1871
B
857
1928
1887
1926
1908
B
C
C
C
420
782
630
190
Dés
Kőbánya(Budapest
X.ker.)
Budapesti ortodox
hitközség
Újpest
z
Szocialista
mozgalom
Jogtudomány
Selmecbánya
Nagykároly
Debrecen
Hiller
Ignác
Ignác
1844
tanitó
rabbi
polgári iskolai tanár
z
rabbi
1808
A
295
z
z
rabbi
rabbi
rabbi
1853
1859
főrabbi, isk.ig.
1891
1928
1928
A
A
C
B
C
295
295
648
404
917
gondnok
1928
C
346
295
329
639
797
295
916
660
Németkeresztúr
Jahrbuch
Újpest
Hátszeg
Ernő
Ernő
Fülöp
Géza
Gyula
Gyula
Hers
1903
Sátoraljaújhely
Friedmann Bernát
Bernát
Bernát
Bernát
Berta
Cevi
925
z
Friedmann Alfréd
Friedmann
Friedmann
Friedmann
Friedmann
Friedmann
Hirsch
Friedmann
Friedmann
Friedmann
Friedmann
Friedmann
Friedmann
Emánuel
Friedmann
Friedmann
Friedmann
Friedmann
Friedmann
Friedmann
Friedmann
Friedmann
Herselére
Friedmann
Friedmann
Friedmann
C
Eperjes
Eperjes
Friedmann Adolf
Friedmann Ármin
Friedmann
Árminné
Friedmann Benő
Friedmann Bernát
1928
z
rabbi
betegek rituális
élelmezésének
egyesületi vezetője
rabbi
alelnök
gyalugyár alapító
z
írónő
Ügyvédek
Olaszliszka
rabbi
1864
1928
A
B
C
C
A
B
C
Olaszliszka
tudós
1928
C
661
Szendrő
rabbi
ügyvéd
pénztárnok
1917
A
A
C
296
296
837
Gyermekvédelem
Nagyvárad
Somogynagybajom
z
z
z
ellenőr
pénztárnok
rabbi
75
1888
1902
1928
1928
1876
1892
1882
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Friedmann Ignác
Friedmann Illés
Kemecse
z
Budapesti ortodox
hitközség
Budapesti ortodox
hitközség
Sopron
Sopron
Győr
Friedmann Izidor
Friedmann Izidor
Friedmann Izidor
Friedmann Izidor
Friedmann Izsák
Friedmann Jakab
Károly
Friedmann Jicchok
Eisigot
Friedmann Jónás
Friedmann József
Friedmann József
Friedmann József
Friedmann József
Friedmann József
Friedmann Lipót
Friedmann M.
Simon
Friedmann
M.Ábrahám
Friedmann Manó
Friedmann Márkus
Friedmann Meir
ben Benjamin
Friedmann Mihály
Friedmann Mór
Friedmann Móric
Friedmann S .
Friedmann
Salamon
Friedmann
Salamon
Friedmann
Salamon
Friedmann Sámuel
Friedmann Sámuel
Friedmann Sándor
Friedmann Sándor
Friedmann Sándor
Friedmann Sándor
Friedmann
Siegwart
Friedmann Valéria
Friedmann Vilmos
Friedmann Vilmos
z
gondnok
írónő
1928
C
A
460
296
aggok háza elnöke
1928
C
157
Chevra Kadisa elnöke
1928
C
157
ellenőr
hit közs.elnök
hitközség alapító
1928
1928
1791
C
C
C
798
798
332
A
296
1860
C
123
1928
1928
1928
1928
1928
1928
A
C
C
C
C
C
C
296
66
871
362
480
82
615
rabbi
1860
1830
Biharnagybajom
rabbi
Aszód
Tab
Heves
Királyhelmec
Balmazujváros
Moson
rabbi
Chevra Kadisa elnöke
előljáró
főrabbi
hitközségi elnök
választmányi tag
elnök
Szobránc
rabbi
1925
C
857
Rimaszombat
rabbi
1851
C
747
Sztropkó
Bártfa
választmányi tag
rabbi
1928
1808
C
C
869
92
A
296
1928
C
C
A
C
851
304
296
481
z
z
teológus
Szilágysomlyó
Gálszécs
1877
1831
Kisbér
kántor
orvos
pesti főkántor
előljáró
Vágújhely
Menochim Avélim eln.
1928
C
933
Vágújhely
titkár
1928
C
933
Sztropkó
választmányi tag
1928
C
869
Nagyszentmiklós
Kisújszállás
Alsókubin
Nagykálló
Csap
Kiskunfélegyháza
főrabbi
gondnok
helyettes rabbi
ellenőr
előljáró
előljáró
1928
1928
1908
1928
1928
1928
C
C
C
C
C
C
635
485
32
628
180
482
A
297
C
C
C
194
913
798
z
z
színész
Derecske
Trencsén
Sopron
tanitó
előljáró
Chevra elnök
76
1928
1928
1826
1842
1928
1928
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Friedmann
Vilmosné
Friedrich Márton
Friedrich Mór
Friedrich Tivadar
Kőbánya(Budapest
X.ker.)
Jászárokszállás
Jászárokszállás
Újságírás
Friedrich Tvadar
z
Friedrich Vilmos
Friedrich Vilmos
Friedrich Vilmos
Friesenhausen
Dávid
Friesenhausen
Dávid
Frigyesi József
Frigyesi József
Frigyesi József
Frigyessy Adolf
Frigyessy Adolf
Frim Antal
Frim Antal
Frim Jakab
Frimm Antal
Frimm Jakab
Frisch Ármin
Frisch Ármin
Frisch Ármin
Frisch Áron
Frisch Bernát
Frisch Bernátné
Frisch Ede
Frisch Ferenc
Frisch Hermann
Frisch József
Frisch László
Frisch László
Frisch Lászlóné
Frisch Vilmos
Frischmann Izráel
Frischmann Jakab
Friss Emil
Friss Józsefné
Fritsch Adalbert
Frommer Ede
Frommer Henrik
Frommer Ignác
Frommer Mór
z
Frommer Rudolf
z
nőegyleti elnök
1928
C
491
kereskedő
előljáró
1928
1890
1928
C
C
B
406
406
917
A
297
A
B
B
297
950
669
publicista, közgazdasági
író
orvostanár
1862
1864
Világháború
Orvostudomány
1914
1928
z
matematikus
1750
A
297
z
matematikus
1750
A
297
k
k
orvostanár, nőgyógyász
orvostanár, nőgyógyász
1875
1875
közgazdász
Közgazdász
gyógypedagógus
gyógypedagógus
gyógypedagógus
1843
1843
1855
1855
1852
A
A
B
A
A
A
A
A
B
B
A
B
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
A
C
C
C
C
C
C
C
C
C
297
297
950
297
297
297
297
298
669
669
298
908
244
199
882
882
346
102
882
882
882
882
882
298
460
798
792
882
230
636
199
532
532
A
298
Világháború
k
k
z
z
z
1914
Orvostudomány
Orvostudomány
z
1928
1928
Tanár
Történetírás
Esztergom
Devecser
Tapolca
Tapolca
Hátszeg
Békéscsaba
Tapolca
Tapolca
Tapolca
Tapolca
Tapolca
z
Kemecse
Sopron
Siófok
Tapolca
Eperjes
Nagyszombat
Devecser
Léva
Léva
1866
1928
1928
1770
1813
1870
1881
1928
1928
1813
1928
1928
1928
orvos
alapító tag
nőegyleti alapító
rabbi
gondnok
főkántor
szállótulajdonos, elnök
szeszgyáros
nőegyleti elnök
épitész
hitközségi elnök
hit közs.elnök
iskolaszéki elnök
nőegyleti alapító
kereskedő
orvos
tanitó
hit közs.elnök
hit közs.elnök
magyar fegyver és
gépgyár igazgatója
77
1893
1928
1928
1928
1870
1847
1928
1820
1881
1881
1868
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Fröhlich Ignác
Fruchter Hers
Fruchter Lajos
Fruchter Lázár
Moson
Felsővisó
z
Felsővisó
Budapesti ortodox
hitközség
Frudinger J.Lipót
Frühauf József
Früscher Herz
Früst Jakab
Früst Mátyás
Früst Mayer
Fuchs
Fuchs Ábrahám
Fuchs Arje Juda
Léb
Fuchs Benjamin
Fuchs Dávid
Rafael
Fuchs Eizik
Fuchs Eizik
z
Fuchs Emil
z
Borsa
Paripás
Debrecen
Jászberény
Érsekújvár
Szigetvár
z
Nagybánya
z
Magyarlápos
Magyarlápos
Fuchs Emil
Fuchs Emil
Fuchs Jakab
Fuchs Jakab
Fuchs Jakab
Fuchs Jenő
Fuchs Károly
Fuchs Lipót
Fuchs Miksa
Fuchs Ödön
Fuchs Salamon
Fuchs Vilmos
Fuchs Vilmos
Fuchsel Mózes
Fuhrmann Simon
Funk Bernát
Funk S.
Funk Sámuel
Funták Sándor
Fusch Árje
Fusch Hugó
Fusch Ignác
Fusch Jakab
Fusch Jakab
Királyhelmec
Sátoraljaújhely
Magyarlápos
Magyarlápos
Galgóc
Sátoraljaújhely
Szigetvár
Eperjes
Nagyatád
Somogyszil
Pécs
Esztergom
Szeged
Baranyamágócs
Hőgyész
Tiszafüred
Pozsony
Pozsony
Tiszaeszlári vérvád
Veszprém
Vágújhely
Kiskunfélegyháza
Vágújhely
Bátorkeszi
Fusch Jenő
Vágbeszterce
Fusch Jónás
Sopron
szallaggyáros
előljárók
műgyűjtő
Fürésztelep tulajdonos
1928
1928
1929
1928
C
C
A
C
615
272
298
272
kórház alapitó
1928
C
157
termény és fakereskedő
1928
1928
1872
1850
1928
1928
A
C
C
C
C
C
C
298
135
684
189
407
240
850
rabbi
1832
A
298
főrabbi
Nyelvész, fiuiskola
igazgatója
előljáró
előljáró
szobrász, éremvéső,
festő
gazdálkodó
szöllőbirtokos
elnök
elnök
diszelnök
szöllőbirtokos
alelnök
ügyvéd
magántisztviselő
képviselőtestületi tag
kereskedő
birtokos
igazgató
rabbi
alapítvány létesítő
választmányi tag
rabbi
főrabbi
1928
C
626
A
298
C
C
552
552
A
299
1928
1928
1905
1905
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1788
1928
1928
1846
1899
1928
1898
1928
1882
1928
1928
1928
1928
1928
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
B
C
C
C
C
C
480
769
552
552
303
769
850
230
625
797
686
244
831
86
376
899
720
720
897
949
933
482
933
94
1928
C
932
1928
C
798
nyelvész, polihisztor
elnök
alapító
alelnök
tanitó
rabbi
lótékonysági egyl.vez.
téglagyáros
alelnök
előljárói tag
villanytelep, gőzfúrész
és malomtulajdonos
hit közs.elnök
78
1796
1884
1820
1820
1866
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Fusch József
Fusch Samu
Fusch Vilmos
Fuschs Bernát
Futtaki Gyula
Futtaky Gyula
Füchsel Adolf
Führer Simon
Fülöp Sámuel
Fülöp Zsigmond
Füredi Ignác
Baranyamágócs
Kecskemét
Sopron
Világháború
Újságírás
z
Mezőberény
Újpest
Hódmezővásárhely
k
z
IzraelitaTanitóképzőIntézet
Alberti-Irsa
Debrecen
Füredi Ignác
Füredi Jakab
Füredi József
Füredi Móric
Füredi Sámuel
Fürst Adolf
Fürst Adolf
Fürst Aladár
Fürst Béla
Fürst Béláné
Fürst Dezső
Fürst Gyula
Fürst Hermann
Fürst Ignác
Fürst Jakab
Fürst Leó
Fürst Miksa
Fürst Móric
Fürst Móric
Fürst Móric
Fürst Mózes
Fürst Zsigmond
Fürth Ferenc
Fürth Ferenc
Füst Milán
Füst Milán
Füst Samu
Gaál Andor
Gábel Gyula
Gábel Jakab
Gabel Sándor
Gabel Vilmos
Gábor Andor
Gábor Andor
Gábor Andor
Gábor Áron
z
Debrecen
Kismarton
Kula
z
Zalaegerszeg
Zalaegerszeg
Hajduhadháza
Pécs
Siklós
Pöstyén
z
Csuz
Szabadszállás
z
Képzőművészet
Képzőművészet
Marosvásárhely
z
Nagykároly
Hatvan
z
Irodalom
Trencsén
z
z
z
Marosvásárhely
Kolozsvár
z
z
Újságírás
Temesvár
előljárósági tag
kereskedő, alelnök
hit közs.elnök
hírlapíró
alapító
hitközs.eln.
hitközség alapitó
tanár, író
pedagógus
pénztárnok
zenetanár
ügyvéd, író
zenetanár
előljáró
pénztárnok
tanár
birtokos
Channuka egylet eln.
pénztárnok
kereskedő
alelnök
alelnök
Közgazdász
rabbi
előljárósági tag
éremvéső
rabbi
rabbi
rabbi
rabbi
regényíró
Sasz Chevre vezető
író, hírlapíró
pedagógus
tanügyiíró
elnök
lapszerkesztő
költő, író
rabbi
tanár
79
C
C
C
B
B
A
C
C
C
A
A
86
458
798
950
917
301
592
917
374
299
299
1928
B
403
1928
1928
C
C
A
C
C
C
A
C
C
C
C
C
C
A
C
C
A
B
B
C
A
C
C
A
B
C
A
A
A
C
C
A
A
B
C
22
191
299
191
483
516
300
968
968
338
687
787
718
300
185
817
300
462
462
577
300
630
346
300
393
913
301
301
301
578
497
301
302
917
889
1928
1928
1928
1914
1928
1850
1851
1928
1810
1882
1837
1863
1928
1928
1928
1877
1928
1885
1928
1928
1928
1928
1862
1928
1928
1782
1838
1928
1851
1896
1820
1870
1888
1868
1928
1895
1858
1853
1928
1922
1884
1884
1928
1918
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Gábor
Gábor
Gábor
Gábor
Gábor
Gábor
Gábor
Gábor
Gábor
Gábor
Gábor
Artúr
Dezső
Gyula
Gyula dr.
Ignác
Ignác
Ignác
Imre
József
Móric
Móric
Világháború
Debrecen
z
Baranyamágócs
z
Marcali
Tiszolc
Békésgyula
z
k
Képzőművészet
Kőbánya(Budapest
X.ker.)
Gábori Ignác
Gács Demeter
Gádor István
Gajári Ödön
Gál Adolf dr.
Gál Adolf dr.
z
k
Aszód
Aszód
Szocialista
mozgalom
Dunaföldvár
Gallia Béla
Gallia Fülöp
Gálos Kálmán
Gálosi Soma
Ganczfried
Salamon
Ganger Jenő
Gans Leó
Gansel Ármin
Gansel Áron
Gansel Ernő
Gansel Izrael
Ganz Dezső
Ganzfried Salamon
Ganzler Lázár
Gara Akos
z
Nagybánya
Arad
z
Jogtudomány
Szabadkőművesség
Törvényhozás
Budapest
Nagykőrös
Déva
Galgóc
1928
C
491
1928
1928
A
B
A
C
C
302
462
302
66
66
1928
B
857
1928
C
A
C
C
A
B
B
B
C
C
C
C
207
302
626
57
303
420
816
910
153
632
199
303
1928
1868
1903
1928
1928
1879
1889
1892
1928
politikus, publicista
kormányfőtanácsos
tanár
pénztárnok
színművész
előljáró
színész
ügyvéd, politikus
1852
1865
1928
1928
1872
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
politikus
Moson
alapitó
tanitó
kúriai bíró, jogtudományi
író
hitközségi elnök
közgazdász
számvevőségi tanácsos
Berzevice
talmudtudós
1928
C
112
Szombathely
Temesvár
Ipolyság
Nógrádbercel
Balassagyarmat
Nógrádbercel
Tata
orvos
konzul
választmányi tag
gondnok
előljáró
előljárósági tag
téglagyáros
rabbi
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1880
író
1877
C
C
C
C
C
C
C
A
B
A
866
889
393
654
79
654
885
305
669
306
z
Kecskemét
z
z
1870
A
303
1928
C
A
C
458
303
615
1871
1870
Orvostudomány
z
950
190
302
86
302
574
900
103
302
302
462
1898
tanügyi előljáró
költő, hírlapíró
1928
B
C
A
C
A
C
C
C
A
A
B
1914
1908
Képzőművészet
Gál Benő
Gál György
Gál Gyula
Gál Gyula
Gál Gyula
Gál Jenő
Gál Jenő
Gál Jenő
Gál Jenő
Gál Jenő
Gál Lajos
Gál Nándor
Galgóczi Ábrahám
polgári iskolai tanár
jogiíró, történész
alelnök
író, tanár
vezető
író
ügyész
operaénekes
festő
1846
80
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Gara Arnold
Gara Arnold
Garai Árminné
Törökszentmiklós
tanitó
Eperjes
z
Pesti Izraelita
Nőegylet
Zsámbék
z
pénztárnok
szobrász
írónő
tanító
műépítész
műépítész
festő
hírlapíró, színműíró
festő
államtitkár, közgazdász
műfordító
esztétikus, műfordító
orvos, utazó
író
publicista
z
írónő
z
z
Tapolca
Debrecen
Marosvásárhely
z
k
k
k
z
z
k
Szilágysomlyó
Felsővisó
z
z
Képzőművészet
Zsidó irodalom
Nagykanizsa
Szabadka
Irodalom és
esztétika
Debrecen
Geiger Ludwig
Geiger Miklós
Geiger Móric
Geiger Richárd
z
z
Geiger Richárd
z
Geiringer Adolf
Geisel Aladár
Törökszentmiklós
Törökszentmiklós
iskoláztató egyesület
elnöke
mérnök
tanár, író
jegyző
tanitó
Sátoraljaújhely
Gauer Osiás
Géber Ede
Gedő Lipót
Gedő Lipót
Geiger Ábrahám
Geiger Ábrahám
Geiger Fülöp
1882
A
306
1928
B
462
1928
B
857
1928
C
769
1887
1928
1928
C
A
C
C
230
307
908
908
1928
C
908
1916
B
705
1928
1873
C
A
A
C
C
C
A
A
A
A
A
A
A
C
A
979
307
307
882
190
577
307
307
307
307
307
307
307
851
307
1887
A
308
1928
C
272
1928
1928
1883
1928
A
A
B
B
C
C
308
308
462
987
629
815
1928
B
393
1928
1851
1870
C
A
A
191
308
308
1892
A
308
C
C
632
516
Képzőművészet
Szocialista
mozgalom
Garai Ármin
Garai Ödön
Garami Árpád
Gárdonyi Jenő
Gárdonyi Jenő
Gárdonyi Klein
Ilona
Gárdonyi
Neumann
Gárdonyi Vilmos
Gárdos Aladár
Gárdos Mariska
Gartenraun Gyula
Gartner Jakab
Gartner Jakab
Gartner Nándor
Garvay Andor
Garzó Bertalan
Gáspár Artúr
Gáspár Bernát
Gáspár Endre
Gáspár Ferenc
Gáspár Ferenc
Gáspár Gyula
Gáspárné Dávid
Margit
festő, grafikus,
kerámikus
z
Nagykőrös
Kula
Bikur Cholim egylet
alapítói
egyetemi orvostanár
festő, rajzoló
1893
1878
1885
1919
1896
1899
1902
1875
1882
1876
1867
1894
1862
1928
1841
1887
rabbi
előljáró
ügyvéd
zeneszerző
festő, grafikus
vezérigazgató,
filmiparos
vállalkozó
ellenőr
81
1928
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Geist Henrik
Szombathely
Geist Jenő
Szombathely
Geisz Jakabné
Gelb Mór
Gelberger József
Gelbmann Ignácné
Gelbstein Lipót
Geller Móric
Gellér Ottó
Gelléri Mór
Gelléri Mór
Gelléri Móric
Gellért Lajos
Gellért Manó
Gellért Oszkár
Gellért Oszkár
Gellért Oszkár
Gelley Lipót
Gellis Miksa
Gencsi Samu
Gerdt Adolf
Geréb Ármin
Geréb József
Geréb József
Nagykároly
Ungvár
Biharnagybajom
Balmazujváros
Orvostudomány
z
Pécs
Szabadkőművesség
Újságírás
z
z
Eperjes
k
Irodalom
Újságírás
Alsókubin
Sopron
z
Marosvásárhely
Vác
z
Szabadka
Budai Izraelita
Hitközség
Jugoszláviai
zsidóság
Jászberény
Jugoszláviai
zsidóság
Geréb József
Geréb Klári
Gergely Adolf
Gergely Boriska
Gergely Győző
z
1825
közgazdász, publicista
színész, író
téglagyár alapító
költő, író
1854
1888
előljáró
hit közs.elnök
ügyvéd
gazda
képviselőtestületi tag
filológus, tanár
tanár
Szocialista
mozgalom
Világháború
Sztropkó
k
Nagyvárad
z
Atlétika
Nagyszombat
Bátaszék
z
előljáró
filológus, egyetemi tanár
főkapitány
író
igazgató
pénztárnok
népszínműíró
82
C
866
1897
C
866
1928
1928
1928
1928
1844
1928
C
C
C
C
B
A
C
B
B
A
A
C
A
B
B
C
C
A
C
C
A
C
631
925
123
82
669
308
687
816
917
308
309
230
309
393
917
32
798
308
577
930
309
816
1928
C
149
1928
B
437
1928
C
407
1928
B
437
A
310
1928
B
857
1928
B
A
A
917
310
310
1928
B
857
1914
1800
B
C
A
C
A
B
C
C
A
950
869
310
638
310
67
636
93
310
1928
1882
1868
1928
1928
1928
1853
1928
1928
1861
tanár, iskolaszéki elnök
orvos
író
1928
1928
1928
1928
gimnáziumi igazgató
író, újságíró
z
z
Gergely Sándor
Gergő Imre
Gerhart Ábrahám
Germanus Gyula
Gerő Ármi N.
Gerő Attila
Gerő Ferenc
Gerő Ignác
Gerő Jenő
Gerő Károly
pedagógus
táblabíró
1877
Szocialista
mozgalom
Újságírás
Gergely Győző
Gergely Győző
Gergely Jenő
Gergely Sándor
mintagazdaság létesítő
kormányfőtanácsos,
elnök
nőegyleti elnök
főgondnok
jegyző
nőegyleti elnök
1889
1896
1884
1928
1870
1928
1851
1928
1856
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Gerő Lajos
Gerő Mór
z
Gerő Ödön
z
Gerő Ödön
Gerő Ödön
z
Szabadka
Berzevice
Németkeresztúr
Temesvár
z
Szolnok
Orvostudomány
Kecskemét
z
z
z
Girner Emánuel
Giszkalay János
Glaser Dezső
1864
A
B
310
67
A
310
1928
B
917
kulturális előljáró
1928
C
150
ujságszerkesztő
1928
C
149
gondnok
elnökségi tag
jegyző
titkár
rabbi
főrabbi
rabbi
alelnök
elnök
rabbi
bankos
1928
1928
1928
1928
1788
C
C
C
C
A
C
C
C
C
A
C
B
C
A
A
A
638
638
899
968
310
815
112
648
889
311
864
669
458
313
313
313
1900
C
105
1928
A
C
314
827
1928
C
185
1928
1928
1863
C
C
C
A
C
A
C
C
C
C
A
B
A
B
B
A
C
C
231
230
497
314
497
314
497
497
687
757
314
669
314
462
669
314
480
624
1928
Műkritikus, publicista,
regényíró
Újságírás
Budai Izraelita
Hitközség
Budai Izraelita
Hitközség
Nagyvárad
Nagyvárad
Tiszaföldvár
Zalaegerszeg
Gerő Ödön
Gerő Sándor
Gerő Zsigmond
Gerő Zsigmond
Gerő Zsigmond
Gerson József
Gerson József
Gerstel Ignác
Gerstl Adolf
Gerstl Gavriel
Gerstl Ignác
Gettler Izidor
Geyer Sámuel
Gichner Rezső
Gilányi Mór
Gimes Lajos
Ginzburg Náthán
hirlapíró
Atlétika
Belényes
z
Szécsény
Glaser Géza
Csorna
Glaser Zsigmond
Glasner
Glasner Ábrahám
Glasner Akiba
Glasner Akiba
Glasner Mózes
Glasner Mózes
Glasner Mózes
Glass Hermann
Glatter Albert
Glatter Armin
Glatter Ede Ignác
Glatter Gyula
Glatter Gyula
Glatter Ignác
Glatter Lázár Ilona
Glattstein Vilmos
Glauber Hers
Ercsi
Eperjes
Kolozsvár
z
kereskedő, előljáró
zeneíró
festő
rabbi
Kereskedő, hitközségi
alapító
író, költő
gondnok
szesz- és
pótkávégyáros
választmányi tag
likörgyár alapító
rabbi
rabbi
1863
1891
1928
1928
1928
1928
1879
1928
1837
1928
1894
1886
1888
1885
Kolozsvár
z
Kolozsvár
Kolozsvár
Pécs
Rozsnyó
z
1921
főrabbi
rabbi
1856
1878
1921
1928
1850
ellenőr
kereskedő
festő
1861
festő
1886
Orvostudomány
z
1846
Képzőművészet
Orvostudomány
z
Királyhelmec
Nádudvar
1928
1836
szobrász
rabbi
rabbi
83
1876
1928
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Glauser Mózes
Gláz Herman
Gláz Miklós
Glesinger Henrik
Glied Adolf
Glied Hehrik
Gliger Bernát
Glodberger Adolf
Glogau Áser Leml
Glogau Jechiel
Michael
Glüch Ábrahám
Jicchok
Glüch Izsák
Glüch Sámuel
Glück Adolf
Glück Adolf dr.
Glück Ármin
Glück Béla
Glück Benő
Glück Emanuel
Glück Emil
Glück Emmánuel
Glück Gyula
Glück Jakab
Glück József
Glück József
Glück Lajos
Glück Lajos
Glück Lajos
Glück Mór
Glück Zanvel
Glücklich Emil
Glücklich Vilma
Glücksmann
Hermann
Glücksmann
József
Glückstahl Gyula
Glücksthal Andor
Glücksthal Lajos
Glücksthal
Salamon
Glücksthal Samu
Gobbi Henrik
Goda Géza
Rimaszombat
Kunszentmiklós
Kunszentmiklós
Poprád
Szabadka
Bezdán
Selmecbánya
Szepesófalu
z
hitközség alapító
előljáró
testületi tag
fatermelő vállalat alapító
bőrgyáros
képviselő
tanitó
gondnok
rabbi
z
főrabbi
z
rabbi
1826
A
315
z
z
rabbi
zeneszerző, pedagógus
előljárók
tanár
alelnök
főorvos
hitközség alapitó
hitoktató
előljárósági tag
rabbi
alelnök
főkántor
hitközségi elnök
kántor
1835
1836
1826
A
A
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
B
C
C
C
C
A
315
315
393
66
330
597
238
304
659
460
866
184
611
749
950
159
238
393
393
315
1872
A
315
Ipolyság
Aszód
Gyoma
Mezőtúr
Érmihályfalva
Gálszécs
Óbuda
Kemecse
Szombathely
Csongrád
Moldava
Rohonc
Világháború
Büdszentmihály
Érmihályfalva
Ipolyság
Ipolyság
z
z
C
C
C
C
C
C
C
C
A
747
518
518
717
816
116
782
844
314
1789
A
315
1709
1850
1928
1928
1928
1873
1928
1928
1928
1897
1928
1928
1928
1914
1899
1928
1850
1850
Nagykőrös
adományozó, vállalkozó
1928
C
632
Nagykőrös
ajtó adományozó
1928
C
632
Selmecbánya
1928
Szeged
szőrmegyáras
ügyvéd
tanító
1928
C
A
C
782
315
831
Budapest
politikus
1928
C
153
A
A
A
315
315
315
z
z
z
z
pénztárnok
választmányi tag
előljárók
alapitó
ügyvéd
magyar feminista
mozgalom
kezdeményezője,
vezetője
1851
1851
1928
1928
1928
1928
1887
1928
ügyvéd, felsőházi tag
zeneszerző
író, hirlapíró
84
1895
1864
1842
1874
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Goda Lipót
Goitein Benedek
Goitein Gábor
Goitein Hirsch
Goitein I. Salamon
Goitein Jónás
Goitein Zoltán
Gold Adolf
Gold Aladár
Gold Ferenc
Gold Samu
Gold Samuné
Gold Simon
Nagykanizsa
Hőgyész
Kaposvár
Hőgyész
Hőgyész
Kecskemét
Kalocsa
Marcali
Marcali
Csáktornya
Marcali
Marcali
z
Gold Vilmos
Goldberg Rafael
Goldberger Adolf
Goldberger Adolf
Goldberger Dávid
Goldberger Ferenc
Goldberger Gyula
Goldberger Izidor
Goldberger Izidor
Goldberger Izidor
Goldberger József
Goldberger Károly
Marcali
z
Orvostudomány
Orvostudomány
Nagykőrös
z
Budapest
z
Történetírás
Tata
Olaszliszka
Zsidó kongresszus
Goldberger Lajos
Goldberger
Goldberger
Goldberger
Goldberger
Goldberger
Lipót
Márk
Móric
Mózes
Ödön
Eperjes
Mezőkövesd
z
Orvostudomány
Jánosháza
Csurgó
Budai Izraelita
Hitközség
Goldberger Raffael
Goldberger
Salamon
Goldberger Samu
Goldblatt Farkas
Goldblatt Mór
Golderberg
Ignácné
Goldglanc Mór
Goldmann Adolf
Goldmann Fülöp
Goldmann Gyula
Goldmann Henrik
Goldmann Imre
Goldmann Izidor
z
tiszti főorvos
rabbi
iskolaszéki elnök
rabbi
rabbi
ékszerész, alelnök
előljáró
tanitó
képviselőtestületi tag
előljáró
képviselőtestületi tag
nőegyleti elnök
ügyvéd,
kormányfőtanácsos
bádogos
rabbi
ajtó adományozó
nagyiparos, gyáralapító
közgazdász
rabbi
630
376
452
376
376
458
447
574
575
177
575
574
A
317
1928
1813
1928
1868
C
A
B
B
C
A
C
A
B
C
C
B
575
317
669
669
632
317
153
318
908
884
661
998
1928
C
230
1928
596
318
669
405
185
1860
1928
1841
1830
1840
1928
1750
1928
1876
rabbi
előljáró
ügyvéd, iskolaszéki
elnök
hites tag
orvos, ideggyógyász
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
1928
1812
1928
1842
1928
1928
1928
1903
1928
1928
1928
1928
előljáró
hitközségi elnök
1837
1836
1928
C
A
B
C
C
rabbi
1928
C
149
A
318
gimnáziumi igazgató
1879
1879
Szentendre
Sérospatak
Sérospatak
elnök
alapítvány létesítő
bankigazgató
1928
1928
1928
C
C
C
840
767
767
Gálszécs
nőegyleti elnök
1928
C
304
Szilágysomlyó
Tiszaföldvár
Temesvár
Óbuda
Lengyeltóti
Orosháza
Vác
képviselő tag
gondnok
ügyész
választmányi tag
jegyző
előljárósági tag
Chevra Kadisa elnöke
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
C
C
C
C
C
C
C
851
899
890
659
531
666
930
85
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Goldmann Izráel
Goldmann Mór
Goldmark József
Goldmark Károly
Goldmark Károly
Goldmárk Károly
Újpest
Hódmezővásárhely
z
z
Németkeresztúr
Keszthely
Szocialista
mozgalom
Nagyvárad
Sárbogárd
Sárbogárd
Nagyszentmiklós
Goldner Adolf
Goldner Herman
Goldner Mór
Goldner Mórné
Goldschmidt Ignác
Goldschmidt
Szigfrid
Goldschmied
Albert
Goldschmied Ede
Goldschmied Lipót
Goldschmied
Manó
Goldstein Adolf
Goldstein Dezső
Goldstein
Emmanuel
Goldstein Ernő
Goldstein Ezra
Goldstein Henrik
Goldstein Hugó
Goldstein Izsák
Goldstein Jenő
Goldstein József
Goldstein József
Goldstein Juda
Goldstein Lipót
Goldstein Miksa
Goldstein Nándor
Goldstein Rezső
Goldstein Samu
Goldstein Saul
Goldstein Simon
Goldsucher Bernát
Goldzieher Ignác
Goldzieher M.
Henrik
Goldzieher Miksa
Goldzieher Vilmos
Goldziher Ignác
Goldziher Ignác
Sopron
rabbi
előljárók
orvos, osztrák képviselő
zeneszerző
1928
1928
C
C
A
A
C
C
917
375
318
318
648
477
1902
B
857
gondnok
elnök
nőegyleti elnök
gondnok
1928
1928
1876
1928
C
C
C
C
638
766
766
635
Talmud Tóra alapító
1928
C
798
1832
B
669
1928
C
A
798
319
1928
1928
1818
1830
zeneszerző
Orvostudomány
Sopron
z
előljáró
rabbi
1867
Pacsa
választmányi póttag
1928
C
677
Ügyvédek
Marosvásárhely
alelnök
1864
1928
B
C
916
578
Hajduhadháza
ellenőr
1928
C
338
Komárom
Balatonfüred
Szerencs
Hajduszoboszló
Kismarton
Hajduhadháza
1928
1927
1928
1928
1928
1928
Selmecbánya
Budapest
főkántor
rabbi
földbérlő
gondnok
kántor
gondnok
kántor, komponista
pénztárnok
rabbi
választmányi tag
egyházi zeneszerző
előljáró
előljárósági tag
előljárók
rabbi
zsidóvallásu ügyvéd
hit közs.elnök
alkotó
1928
1928
C
C
C
C
C
C
A
C
C
C
C
C
C
C
C
A
C
C
499
79
844
338
483
338
319
613
485
659
866
626
890
303
611
319
782
153
Losonc
rabbi
1808
C
541
1928
1928
B
B
A
B
669
669
319
15
z
Monor
Kisszeben
Óbuda
Szombathely
Nagybánya
Temesvár
Galgóc
Moldava
z
1836
1928
1928
1928
1917
1928
1928
1928
1860
1830
Orvostudomány
Orvostudomány
z
orientalista
Akadémia tagjai
1850
1876
86
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Országos
Rabbiképző Intézet
Goldziher Ignác
Goldziher Károly
Goldziher Vilmos
Golstein Jakabné
Gombaszögi Erida
Gombos Lipót
Gomnda Henrik
Gomperz Fülöp
z
z
Kisújszállás
z
Mór
Szocialista
mozgalom
Nagykőrös
Snina
Gonda Béla
Gonda Ferenc
Gonda Henrik
Gondos Miksa
Gordon Juda Léb
Gosztonyi Samu
Góth Manó
Góth Margit
Góth Móric
Góth Móric
Góth Sándor
Gottesman
Mikósné
Gottesmann
Márton
Gottesmann
Zsigmond
Gottheb Lajos
Gottieb Ábrahám
Gottlib Adolf
matematikus
orvostanár
1881
1849
színművésznő
alelnök
ügyvéd, sajtófőnök
jesiva létesítő
1890
Világháború
k
z
Zsidó irodalom
Gyöngyös
z
z
z
668
1804
A
A
B
A
C
A
C
320
320
950
321
485
321
613
1928
B
857
1928
1928
C
C
A
B
C
A
A
A
B
A
632
794
321
987
331
322
322
322
462
322
1866
B
705
1914
ajtó adományozó
miniszteri tanácsos
tanár, gyorsíró
1928
1880
1840
1830
1928
vezető
orvostanár
festő
festő
1848
1897
1873
színész, műfordító
1869
Képzőművészet
k
B
1877
1890
Pesti Izraelita
Nőegylet
Szerednye
gondnok
1928
C
844
Sérospatak
kereskedő, pénztáros
1928
C
767
Hőgyész
Felsővisó
Vasvár
előljárók
hitközségi alapító
földbírtokos
földbírtokos, hitközségi
eln.
tanitó
nőegyleti elnök
rabbi
rabbi
téglagyáros
1928
1880
1928
C
C
C
376
272
941
1928
C
941
1908
1928
1848
1826
1928
1887
1927
1928
1928
C
C
C
C
C
C
C
C
C
A
A
C
A
717
661
123
869
376
769
682
661
230
321
321
917
321
1928
B
67
1928
1928
C
C
485
406
Gottlib Lipót
Vasvár
Gottlieb Ferenc
Gottlieb Fülöpné
Gottlieb Jakab
Gottlieb József
Gottlieb József
Gottlieb Sámuel
Gottlieb Sámuel
Gottlieb Sándor
Gottschall Sámuel
Gömöri Elek
Gömöri Jenő
Gömöri Vilmos
Göndör Ferenc
Görög (Griin)
Vilmos
Götz I.
Götzl Gyula
Poprád
Olaszliszka
Biharnagybajom
Sztropkó
Hőgyész
Sátoraljaújhely
Pápa
Olaszliszka
Eperjes
z
z
Újpest
z
főrabbi
iskolaszéki elnök
főkántor
közgazdász
író, hirlapíró
előljáró
író, hirlapíró
Atlétika
Kisszeben
Jánosháza
választmányi tag
tanácsos
87
1878
1890
1928
1885
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Götzl Jakab
Graber Károly
Sasvár
z
Gráber N.
Graetz Henrik
Graf Adolf
Gráf Fülöp
Gráner Gézáné
Jugoszláviai
zsidóság
Nagyoroszi
Zsidó irodalom
Érsekújvár
Hatvan
Zalaegerszeg
Graner Henrik
Csáktornya
Graner Henrik
Csáktornya
Graner Hugó dr.
Grauaug Lipót
Rohonc
Bácsalmás
Izraelita Szünidei
Gyermektelep
Gyöngyös
Gyöngyös
Gyöngyös
Gyöngyös
Selmecbánya
Szenice
Békéscsaba
Graber László
Grauer Vilmos
Grauszner Dezső
Grauszner Jenő
Grauszner Mór
Grauszner Zoltán
Greiger Márton
Grinnel Jova
Grinsztler Ernő
Grishaber Jicchok
Gró Lajos
Grodzensky Lipót
Groedl Albert
Groedl Ármin
Groedl Bernát
Gróf József
Groldberger Joél
Groller Balduin
Grosberg Lipót
Grosner Gyula
Gross Béla
Gross Dávid
Gross Fülöp
Gross Henrich
Gross Jenny
Gross Salamon
Grossmann Ignác
Grossmann Lipót
Grossmann Luis
Grossmann Miksa
Grossmann Mór
Grosz
z
z
Kisszeben
Bárói családok
Bárói családok
Bárói családok
szeszfőzde bérlő
ügyvéd
végrehajtó
titkár
elnök
Kenyéregylet vez.1892
szalag és
harisnyagyáros
szalag és
harisnyagyáros
pénztárnok és jegyző
hitközségi elnök
földbirtokos
földbirtokos
földbirtokos
földbirtokos
alelnök
rabbi
jegyző
rabbi
író
választmányi tag
grafikus, belső épitész,
bélyegtervező
z
Pozsony
z
Pozsony
Orvostudomány
z
z
Bácsalmás
z
z
z
z
Gálszécs
Lugos
C
A
768
322
1928
B
437
1883
1928
1928
1928
1892
C
B
C
C
C
634
987
240
346
968
1928
C
177
1928
C
177
1928
1900
C
C
749
74
1909
B
402
1928
1928
1928
1928
1893
1928
1928
C
C
C
C
C
C
C
A
A
C
B
B
B
331
331
331
331
782
838
102
322
322
485
90
90
90
A
322
B
A
A
C
A
C
B
A
A
C
A
A
A
A
C
C
466
322
322
720
323
720
669
323
323
74
323
323
323
323
304
546
1782
1900
1928
1900
1900
1900
1892
Kereskedelem
z
z
1754
1861
1803
novella és regényíró
író, teológus
előljáró
festő
lapszerkesztő
1848
1869
rabbi, kulturtörténész
színművésznő
igazg.-tanitó, jegyző
rabbi
szemészorvos
rabbi
szocialpolitikus
válaszmányi tag
fagyapotgyáros
1835
1878
88
1928
1835
1928
1830
1928
1825
1825
1863
1872
1928
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Grosz Ádám
Kápolnásnyék
Grosz
Grosz
Grósz
Grosz
Grosz
Grosz
Grosz
Grosz
Grosz
Orvostudomány
Nagyvárad
Albert
Albert
Albert
Andor
Ármin
Áron
Áron
Bernát
Dávid
z
Szerencs
Vác
Magyarlápos
Magyarlápos
Székesfehérvár
Nagykőrös
Grosz Dezső
Tapolca
Grosz Dezső
Sátoraljaújhely
Grosz
Grósz
Grósz
Grósz
Grosz
Grosz
Grosz
Elek
Emil
Emil
Emil
Ernő
Farkas
Frigyes
Grósz Frigyes
Nagyszalonta
k
Világháború
Orvostudomány
Debrecen
Siófok
Orvostudomány
Orvostudomány
Nagyvárad
Orvostudomány
Grosz Fülöp
Kápolnásnyék
Grosz
Grosz
Grosz
Grosz
Grósz
Grosz
Grosz
Zalaegerszeg
Kápolnásnyék
Orvostudomány
Temesvár
z
Atlétika
Szilágysomlyó
Budapesti ortodox
hitközség
Hajduszoboszló
Poprád
Hajduszoboszló
Orvostudomány
Csap
Tiszaeszlári vérvád
Gyönk
Nagyvárad
Nyíracsád
Poprád
Grosz József
Grosz
Grosz
Grosz
Grosz
Grosz
Grosz
Grosz
Grosz
Grósz
Grosz
Grósz
József Izrael
Lajos
Lajos
Lipót
Márkusz
Márton
Márton
Menyhért
Miklós
Miksa
Móric
z
főorvos
szemészorvos
földbirtokos
előljáró
rabbi
rabbi
titkár
rabbihelyettes
bankigazgató,
templomgondnok
népkonyha egyesület
vezető
gondnok
orvostanár
1815
C
451
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
B
C
A
C
C
C
C
C
C
669
638
323
844
930
552
552
835
633
1928
C
882
1928
C
769
1928
C
A
B
B
C
C
B
635
323
950
669
190
792
669
A
324
1825
1928
1840
B
C
B
669
638
669
1815
C
451
1928
1928
1928
1918
968
451
669
889
324
67
851
1819
1865
1914
1928
1929
1928
1928
reál gimnáziumi tanár
rabbi
első magyar szemész
és filantróp
z
Grósz Frigyes
Grósz Frigyes
Grosz Fülöp
Győző
Győző
Gyula
Gyula
Gyula
István
Jenő
kereskedő, hitközségi
alapító
1798
szemorvos
kereskedő, hitközségi
alapító
gondnok
hitközségi elnök
pénztárnok
1928
1928
C
C
B
C
A
B
C
rabbi
1928
C
157
hitközség alapító
hitközs.alapító
alelnök
1826
1879
1928
1928
1845
1882
1730
1928
1928
1928
C
C
C
B
C
B
C
C
C
C
A
338
717
338
669
179
897
332
638
657
717
324
tanár
gyermekorvos
1862
hitközségi alapító
kereskedő
főmester
alelnök
pénztárnok
pedagógus
89
1831
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Grosz Samu
Kaba
Grosz Sámuel
Földes
Grosz Sámuel
Sándor
Grosz Sándor
Grosz Viktor
Grosz Zelman Léb
Grosz Zoltán
Grosz Zsigmond
Groszberger
Groszmann Ármin
Groszmann B.
Groszmann Ferenc
Groszmann Ferenc
Groszmann Gyula
Groszmann Gyula
Groszmann
Hermann
Groszmann Ignác
Groszmann
Groszmann
Groszmann
Groszmann
Groszmann
Groszmann
Mendel
Ignác
Lajos
Lipót
Lipót
Márton
1928
C
439
1898
C
284
Nagykőrös
ablak adományozó
1928
C
632
Nagykőrös
Újvidék
Máramarossziget
Gyoma
Nagykároly
Losonc
Trencsén
Hejőcsaba
1928
1928
1928
1928
1928
1808
1928
1928
Fülek
Ipolyság
Fülek
ellenőr
előljáró
alrabbi
elnök
előljáró
hitközségi alapító
kántor
főrabbi
gyermekgyógyász
főorvos
rabbi
előljáró
1928
1878
1928
C
C
C
C
C
C
C
C
A
C
C
C
633
923
574
330
631
541
913
356
324
299
393
299
Ungvár
gondnok
1928
C
925
A
324
1928
1928
C
C
A
C
C
346
762
324
194
844
1928
C
780
1902
B
857
z
Derecske
Szerencs
természetbúvár,
matematikus
jegyző
ellenőr
szemészorvos
elnök
földbérlő
Sebeskellemes
pénztárnok
z
Hatvan
Sajószentpéter
z
Groszmann Miksa
Groszmann Miksa
Groszmann Mór
Groszmann Rezső
Groszmann S.
Lipót
Groszmann
Salamon
Groszmann Vilmos
Groszmann Vilmos
Groszmann
Zsigmond
Grosszmann Lipót
Grózinger
M.József
Gröner Illés
Gruber Dávid
Gruber Sándor
Gruby Dávid
Grunwald Adolf
hitoktató
hitközségi egylet
vezetője
1884
1823
1928
1928
1825
Szocialista
mozgalom
Közgazdaság
Hejőcsaba
Marosvásárhely
előljáró
törzsorvos
1928
1928
1928
B
C
C
510
356
577
Szentlőrinc
rabbi
1917
C
843
Pöstyén
hit közs.elnök
1928
C
718
Óbuda
Érsekújvár
iskolaszéki tag
rabbi
1928
1928
C
C
659
240
A
324
C
304
A
324
C
C
C
A
B
729
923
577
324
669
z
rabbi
1880
Gálszécs
z
1928
tanár
Ráckeve
Újvidék
Marosvásárhely
z
előljáró
választmányi tag
főkántor
orvos
Orvostudomány
1891
1928
1851
1928
1810
1839
90
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Grut Benjamin B.
Grut Mihály
Grut Mikló
Grut Simon
Grün Albert
Grün Ede
Grün Izrael
Grün Izrael
Grün Jakab
Grün József
Grün József
Grün Lajos
Grün Lajos
Grün Leopold
Grün Márton
Grün Mór
Grün Mór
Grün Oszkár
Grün Sándor
Grünbaum Ferenc
Grünbaum Miksa
Grünbaum Mór
Grünbaum Simon
Grünbaum Simpn
Grünberg Arnold
Grünberg Áron
Grünberger
Ábrahám
Grünberger
Áronbrahám
Grünberger
Herman
Grünberger
Hermann
Grünberger Ignác
Grünberger Lipót
Grünberger
Sámuel
Grünburg Ármin
Grüner Bernát
z
z
z
z
Déva
Moson
Zsidó kongresszus
Kolozsvár
z
Jogtudomány
Tiszolc
z
Vágbeszterce
Sztropkó
Nagyvárad
Törökbecse
Morvaszentjános
z
Pécs
Felsővisó
Lugos
Beregszász
Sátoraljaújhely
Sátoraljaújhely
Világháború
z
rabbi
tudós
zeneszerző
rabbi
titkár
titkár
kongresszusi képviselő
hegedűművész
előljárósági tag
orvos
előljárósági tag
választmányi tag
rabbihelyettes
hit közs.elnök
uradalmi tisztviselő
lapszerkesztő
ügyvéd
előljárók
alelnök
főjegyző
kereskedelmi elnök
ellenőr
rabbi
1853
1872
1876
1884
1928
1928
1868
1868
1837
1928
1928
1868
1928
1928
1928
1928
1928
1883
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1914
1811
A
A
A
A
C
C
B
C
A
B
C
A
C
C
C
C
C
A
C
C
C
C
C
C
B
A
326
328
328
328
199
615
998
497
325
420
900
325
932
869
638
907
614
325
687
272
546
108
769
769
950
325
Kurima
vez.tag
1928
C
519
Trencsén
rabbi
1928
C
913
Bezdán
képviselő
1928
C
116
Gálszécs
ellnőr
1928
C
304
Vágbeszterce
előljárósági tag
gyógypedagógus
1928
C
A
932
325
z
1840
Hajduszoboszló
hitközség alapító
1826
C
338
Poprád
Székesfehérvár
rabbi
főkántor
kereskedő,
kongresszusi hitközség
alapító tag
elnöki tag
kereskedő
gazdasdági előljáró
ellenőr
elnök
1879
1928
C
C
717
835
1830
C
102
1928
1870
1928
1928
1928
1845
C
C
C
C
C
B
831
337
499
238
628
669
Grüner Fülöp
Békéscsaba
Grüner Géza
Grünfeld Ádám
Grünfeld Adolf
Grünfeld Béla
Grünfeld Bernát
Grünfeld Dávid
Szeged
Hahót
Komárom
Érmihályfalva
Nagykálló
Orvostudomány
91
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Grünfeld Dávid
Grünfeld Efraim
Grünfeld Ernő
Medgyes
Rimaszécs
Csáktornya
Budai Izraelita
Hitközség
Sajószentpéter
Sajókazinc
Hajduszoboszló
Hahót
Székesfehérvár
Marosvásárhely
Fogaras
Grünfeld Henrik
Grünfeld Henrik
Grünfeld Henrik
Grünfeld Herman
Grünfeld Jakab
Grünfeld Jakab
Grünfeld Jakab
Grünfeld Jakab
Grünfeld Josef
Grünfeld József
Grünfeld Juda
Grünfeld Lajos
Grünfeld Márkusz
Grünfeld Miksa
Grünfeld Miksa
Grünfeld Miksa
Grünfeld Mór
Grünfeld Mór
Grünfeld Mórné
Grünfeld Pál
Grünfeld Sándor
Grünfeld Simon
Grünfeld Vilmos
Grünfeld Vilmos
Grünfeld Vilmos
Grüngott Sámuel
Grünhot Adolf
Grünhot Ármin
Grünhot Géza
Grünhot Kari
z
Enying
Büdszentmihály
Pacsa
Sátoraljaújhely
Pásztó
Nagykároly
Nagykanizsa
Brassó
Rimaszécs
Komárom
Mór
Mór
Büdszentmihály
z
z
Orvostudomány
Bártfa
z
z
z
z
Grünhot
Grünhut
Grünhut
Grünhut
z
Hódmezővásárhely
Jogtudomány
Orvostudomány
Grünhut Gyula
Selmecbánya
Grünhut
Grünhut
Grünhut
Grünhut
Grünhut
Grünhut
Grünhut
Pécs
Nagykőrös
Nagykőrös
Orvostudomány
Nagykőrös
Nagykőrös
Verbó
Ignác
István
István
Jakab
Józsefné
Márkus
Mór
titkár
orvos, spiritiszta
ügyvéd, jogi író
közgazdász
1875
1928
1928
C
C
C
583
747
177
1928
C
149
1928
1928
1928
1870
1928
1928
1928
C
C
C
C
C
C
C
A
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
A
A
B
C
A
A
A
B
762
762
338
337
834
577
284
325
229
159
677
768
685
631
630
138
747
499
614
614
159
325
325
669
92
325
325
326
420
A
326
1840
1928
1841
A
C
B
B
326
374
420
669
1928
C
782
1928
1928
1928
1830
1928
1928
1928
C
C
C
B
C
C
C
687
632
632
669
632
632
946
1840
1928
1899
1928
1771
1928
1928
1928
1928
1911
1869
1928
1928
1928
1855
1855
1830
1928
1826
1873
1861
Jogtudomány
Grünhot Karl
Lázár
Ábrahám
Ármin
Eduárd
kereskedő
rabbi
előljáró
betegsegélyző egylet
elnöke
főrabbi
rabbi
gondnok
kereskedő
elnök
őrnagy
titkár
orvostanár
pénztáros
főrabbi
téglagyáros
előljáró
alelnök
gazdálkodó
téglagyáros
táblabíró
rabbi
nőegyleti elnök
birtokos
birtokos
főrabbi
lapkiadó
hegedűművész
1928
osztrák jog tudós,
egyetemi tanár
rabbi
rabbi
bányamérnök,
iskolaszéki elnök
ügyvéd
adományozó, vállalkozó
adományozó, vállalkozó
ablak adományozó
ablak adományozó
előljáró
92
1844
1850
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Grünhut Rezső
Grünhut Simon
Grünmann Ármin
Grünsberger
Sámuel
Grünsburg
Matiszjáhu
Grünsfeld Zalman
Leb
Grünstein Béla
Grünstein Eisik
Grünstein Lajos
Grünstein Lajos
Grünstein Mayer
Grünvald
Grünvald József
Grünwald Bernát
Grünwald Eliezer
Dávid
Grünwald Ferenc
Grünwald Fülöp
Grünwald Gerson
Grünwald Gyula
Grünwald Henrik
Grünwald Illés
Grünwald Illés
Grünwald Illés
Grünwald Imre
Grünwald Jakab
Grünwald Jenő
Grünwald Juda
Grünwald Juda
Grünwald Lipót
Grünwald Lipóty
Grünwald Manó
Grünwald Manó
Grünwald Manó
Grünwald Miksa
Grünwald Mór
Grünwald Mór
Grünwald Móse
Grünwald Richárd
Szigetvár
Sárvár
Tiszolc
alelnök
templomgondnok
előljárósági tag
1928
1928
1928
C
C
C
850
767
900
Kiskunfélegyháza
rabbi
1850
C
482
Óbuda
rabbi
1752
C
658
Dunaszerdahely
rabbi
1761
C
208
Nagyvárad
Csap
Magyarlápos
Magyarlápos
Hajduhadháza
Kőszeg
Gálszécs
Szenice
gondnok
Talmud Tóra elnöke
1928
1928
1918
1918
1928
1850
1928
1928
C
C
C
C
C
C
C
C
638
180
552
552
338
506
304
838
A
326
C
C
C
C
C
A
C
C
C
C
C
A
C
C
A
A
C
C
B
B
C
A
199
102
460
451
757
326
177
177
682
610
638
326
826
925
326
326
798
798
67
669
102
326
A
326
1928
C
917
1815
C
451
1836
C
405
1859
A
326
z
rabbi
Déva
Békésgyula
Kemecse
Kápolnásnyék
Rozsnyó
z
Csáktornya
Csáktornya
Pápa
Mohács
Nagyvárad
z
Szatmár
Ungvár
z
z
Sopron
Sopron
Atlétika
Orvostudomány
Békéscsaba
z
z
Grünwald Salamon
Újpest
Grünwald Schmole
Kápolnásnyék
GrünwaldJózsef
Gugenheimer
József
Jánosháza
z
alelnök
rabbi
rabbi
nagybirtokos
pénzügyi alelnök
hitközségi alapítótag
rabbi
honvéd alezredes
alelnök
rabbi
főrabbi
főrabbi
tanácsos
rabbi
előljárósági tag
főrabbi
főrabbi
főrabbi
kultúrtörténész
rabbi
főrabbi
rabbi
alelnök
rabbi
citeraművész,
komponista
főkántor
kereskedő, hitközségi
alapító
rabbi
rabbi
93
1868
1928
1853
1824
1928
1928
1886
1928
1928
1928
1888
1928
1849
1928
1921
1888
1845
1928
1928
1900
1928
1928
1886
1877
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Gulyás Ferenc
Marcali
Irodalom és
esztétika
Nemesszalók
Érsekújvár
Budai Izraelita
Hitközség
Gundolf Frierich
Gut Adolf
Guth Jenő
Guth Pál
Guthi Soma
Guthi Soma
Gutlenberg Pál
Gutmann Aladár
Gutmann László
Gutmann Ödön
z
képviselőtestületi tag
kereskedő, előljáró
ügyvéd
Pénzintézeti Központ
igazgatója
író, ügyvéd
C
575
1928
B
393
1750
1928
C
C
647
240
1928
C
150
1905
1905
1905
A
B
A
B
B
B
327
917
327
90
90
90
1846
Újságírás
z
1928
1928
pedagógus
1860
Bárói családok
Bárói családok
Bárói családok
Gutmann Péterné
Kolozsvár
Zsidó Nők
Kulturegyesülete elnöke
1920
C
497
Gutmann Vilmos
Guttfrend Sámuel
Guttman Elekér
Guttman Lajos
Guttman Mózes
Guttmann Adolf
Guttmann
Alexander
Guttmann Fülöp
Bárói családok
Debrecen
Selmecbánya
Gálszécs
Debrecen
Orvostudomány
kadisai elnök
gyáras
válaszmányi tag
jegyző
1905
1915
1928
1928
1911
1840
B
C
C
C
C
B
90
191
782
304
191
669
A
327
1871
C
231
1900
C
105
1928
1873
C
C
A
B
C
A
C
C
A
717
532
327
462
57
327
968
177
327
1928
B
668
z
színész
Eperjes
Guttmann Gerson
Belényes
Guttmann
Guttmann
Guttmann
Guttmann
Guttmann
Guttmann
Guttmann
Guttmann
Guttmann
Poprád
Léva
Henrik
Ignác
Jakab
Jakab
Jakab
Jenő
László
Lipót
Manó
z
Képzőművészet
Arad
z
Zalaszentgrót
Csáktornya
z
Guttmann Mihály
Guttmann Mihály
Guttmann Mihály
Guttmann Mór
Guttmann Mór
Guttmann Simon
Guttmann Simon
dr.
Günsz Mór
Günsz Mór
Güntzler Sámuel
Günzler Sámuel
Smelke
z
előljáró
Kereskedő, hitközségi
alapító
gondnok
hitközs.tag
szobrász
szobrász
nagyiparos
birtokos
előljáró
filmiparos
1851
1815
1928
1928
1883
1928
1928
1873
Országos
Rabbiképző Intézet
Történetírás
Csongrád
Sárvár
Olaszliszka
Zombor
rabbi
hitközségi tag
képviselőtestületi tag
főrabbi
1928
1908
1880
1928
1928
B
C
C
C
C
908
184
767
661
977
Abony
rabbi
1928
C
3
Ujkécske
Ujkécske
Felsővisó
hit közs.elnök
főrabbi
1919
1928
1835
B
C
C
916
916
272
A
326
rabbi
94
1835
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Gyárfás Dezső
z
Gyárfás Ödön
Nagybecskerek
Gyémánt Jenő
Gyenes Gitta
Gyenes Gyula
z
Balmazujváros
Gyergyai Albert
k
Gyoma Zsigmond
z
Gyöngyi Izsó
z
Gyöngyösi József
z
György Ferenc
Györi Ernő
Györi Imre
Györi Ödön
Györk Imre
Györki Imre
z
z
z
z
Bezdán
Haar Alfréd
Haas
Haas
Haas
Haas
Haas
Haas
Haas
1882
A
328
1928
C
627
1928
C
A
C
82
329
116
1892
A
329
1861
A
330
1860
A
331
1865
A
332
1898
1893
1900
1848
A
A
A
A
B
A
333
333
333
333
910
333
1922
B
857
1928
1928
C
C
A
C
153
631
328
615
A
335
1928
1928
1928
1928
1852
1929
1928
C
C
C
C
C
C
C
769
769
536
460
923
190
79
jótékonysági előljáró
1928
C
150
előljáró
1928
1928
1928
1928
C
B
C
B
933
420
979
420
1928
C
536
1879
1928
1851
C
C
C
A
B
C
C
592
542
592
335
917
284
941
1889
1928
Törvényhozás
z
k
Moson
z
Bertalan
Bertalanné
Gusztáv
Ignác
Illés
Imre
Lajos
Haas Lipót
Haas Ludwig
Haas Samu
Haase Hutró
Sátoraljaújhely
Sátoraljaújhely
Liptószentmiklós
Kemecse
Újvidék
Debrecen
Balassagyarmat
Budai Izraelita
Hitközség
Vágújhely
Jogtudomány
Zsámbék
Jogtudomány
Haass Albert
Liptószentmiklós
Haasz Ármin
Haasz Ignác
Haasz Izrael
Haáz István
Habár Mihály
Haber Márton
Hacker Dávid
Mezőberény
Losonc
Mezőberény
Haas Lajos
1928
szocialista, politikus
Szocialista
mozgalom
Budapest
Nagykáta
Györki Imre
Györki Imre
Gyula Hungaria
Gyulai Farkas
Haan Adolf
színész
közgazdasági
tevékenykedő
választmányi tag
festő
képviselő
tanár, műfordító,
eszéista
ügyvéd, jogtudományi
író
színész, író
ügyvéd,
kormányfőtanácsos
író, hírlapíró
író
újságíró
nagykereskedő
z
Újságírás
Fogaras
Vasvár
politikus
mini szölő telepes
könyvtárigazgató
elnök
egyetemi tanár,
matematikus
szöllőbirtokos
nőegyleti elnök
tornaegylet vezetője
gazdálkodó
tanító
reál gimnáziumi tanár
előljáró
1886
1866
1928
1885
alelnök
Cion kulturegyesület
elnöke
tanitó
gondnok
alapító
író, szinműíró
vasúti főmérnök
Chevra Kadisa elnöke
95
1877
1928
1928
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Hacker Ignác
Hacker Jónás
Hacker Lipót
Hacker Lipót
Hacker Mária
Hacker Márton
Hacker Samu
Hadl József
Hager Alter
Háger Mendel
Szombathely
Mezőberény
Sopron
Sopron
z
Kunszentmiklós
Kőszeg
Újpest
Borsa
Felsővisó
Háger Naftáli
Háhn Adolf
Hahn Béla
Hahn Hermann
Hahn Jenő
Hahn Jonathan
Hahn József
Hahn Sándor
Haidenvolf Ferenc
Haiman Hugó
Haimann Emánuel
Hajdu Aladár
Hajdu Béla
Hajdu Frigyes
Hajdu Frigyes
Hajdu Henrik
Felsővisó
z
Kalocsa
Világháború
Dunapataj
Brassó
Dunapataj
Kalocsa
Moson
z
Teke
Hatvan
Gyöngyös
z
Temesvár
z
alelnök
hitközségi tag
alelnök
téglagyáras
festő
gondnok
hit közs.elnök
Chevra Kadisa elnöke
főrabbi
főrabbi
Bikur Cholim egylet
alapítói
irodalomtörténész,
Petőfi búvár
ügyvéd, hitközségi elnök
jegyző
főtörzsorvos
vezető
gabbaj
esperes
tanár, műfordító
előljáró
kereskedő
előljáró
polgármester
ügyvéd
költő, műfordító
1851
1928
1928
1928
1928
C
C
C
C
A
C
C
C
C
C
866
592
798
798
335
518
506
917
135
272
1928
C
272
A
337
1928
1914
1928
1928
1921
1928
1851
C
B
C
C
C
C
C
A
C
C
C
A
C
A
446
950
207
138
207
447
614
337
888
346
332
337
889
337
B
857
A
C
A
A
B
C
C
C
C
B
C
C
C
337
729
337
337
859
767
666
666
916
916
977
627
815
1873
A
338
1902
1876
A
A
338
338
A
338
1897
1928
1928
1928
1886
1859
1881
1860
1928
1928
1873
1928
1890
Szocialista
mozgalom
Hajdú Henrik
Hajdu Ilona
Hajdu Jenő
Hajdu Marcel
Hajdu Miklós
Hajdú Miklós
Hajdu Miklósné
Hajdu Pál
Hajdu Pál
Hajdu Vilmos
Hajdú Vilmos
Hajduska Fülöp
Hajduska István
Hajduska Salamon
z
Hajnal Dávid
z
Hajnal László
Hajó Sándor
z
z
Hajós Alfréd
k
Ráckeve
z
z
Szociológia
Sárvár
Orosháza
Orosháza
Ujkécske
Ujkécske
Zombor
Nagybecskerek
Szabadka
1928
operaénekesnő
pénzügyi tanácsos
ügyvéd, politikus
író
1889
1928
1871
1879
1928
1928
1850
1850
1928
1919
1827
1928
1775
leányegyleti elnök
igazgató
igazgató
ellenőr
hitközség alapító
ügyvéd
kereskedő
pedagógus,
irodalomtörténész
költő, újságíró
író, színműíró
műépitész, olimpiai
úszóbajnok
96
1896
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Jugoszláviai
zsidóság
Losonc
Hajós Gyula
Hajós József
Hajós Lajos
k
Hajós László
Hajós Sámuel dr.
Hakohen Ábrahám
Sámuel
Hakohen
Mordechaj
Halasi Andor
Halasi Fisher Ödön
Halasi-Fiseher
Ödön
Halász Albert
z
Halász Ármin
Halász Béla
Halász Frigyes
Halász Gyula
Halász Henrik
Halász Ignác
Halász Ignác
Halász Jenő
Halász József
Halász József
Halász Manó
Halász Márton dr.
Halász Náthán
Halász Samu
Halász Sándor
Halász Sándor
Halász Sándorné
Halberstam
Jachezkel Sraga
Halberstamm
Ch.N.
Halberstamm
Kasiel
Halberstamm
Sámuel
Halbreich Izidor
Haller Salamon
Halmágyi József
437
1928
C
542
A
338
1928
A
C
339
86
Baranyamágócs
Verbó
előljáró
1731
C
946
Verbó
előljáró
1731
C
946
1928
A
B
339
510
író
1870
1899
1887
Közgazdaság
z
z
Szocialista
mozgalom
Mohács
Kerékpár
z
z
k
z
közgazdász
1885
A
339
gazdaságsttisztikus
1890
A
339
1928
B
857
1928
1928
1888
1880
1928
1928
1928
1928
C
B
A
A
A
A
B
C
C
C
C
C
610
466
340
340
340
340
15
407
899
76
185
161
1886
B
33
A
C
A
C
C
340
666
340
864
864
A
340
állatorvos
ügyvéd
hirlapíró
orvos
filológus, egyetemi tanár
Akadémia tagjai
Jászberény
Tiszafüred
Baja
Csorna
Cegléd
A Magyar Zsidóság
Ifjusági Lapja
Halász Nándor
B
előljárósági tag
orvos, orvostudományi
író, egyetemi
magántanár
hegedűművész
mérnök
k
Halász Alfréd
1928
z
Orosháza
z
Szolnok
Szolnok
z
1864
1871
1865
1855
járásbíró
állomásfőnök
kultusz-előljáró
előljárósági tanácsos
ügyvéd, elnök
pedagógus
előljárósági tag
közgazdasági író
orvos
leányegyleti vezető
1834
rabbi
1811
1928
1859
1928
1928
Bártfa
főrabbi
1928
C
92
Bártfa
Chevra Kadisa tag
1928
C
92
Bártfa
rabbi
1928
C
92
Fogaras
Eger
Debrecen
ellenőr
előjáró
kereskedő
1928
1928
1928
C
C
C
284
210
191
97
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Halmi Artur
Halmi Artur
Halmi Artúr
Halmi Bódog
Halmi Gyula
Halmos Áron
Halmos Géza
Halmos Lajos
Halper Salamon
Halpern Salamon
Halpert Salamon
Halpten Jenő
Hamburg József
Hamburg Salamon
Hamburger Bloch
Bernát
Hamburger Ernő
Képzőművészet
Képzőművészet
k
k
k
Hamburger Juda
Löw
Hamburger Mózes
Hamburger Mózes
Hamburgné Becski
Irén
Haméiri Avigdor
Hammerschlag
Oszkár
Hámos Lipót
Hamvai Lajos
Hanák Árpád
Handel Elemér
Hantos Elemér
Hantos Elemér
Harangi-Leitner
Gyula
Harangi-Leitner
Menyhért
Beregszász
Szenice
rabbi
1778
C
838
Zalaszentgrót
Szocialista
mozgalom
cedókópénztáros
1928
C
968
1928
B
857
Németkeresztúr
rabbi
1751
C
648
Vágújhely
rabbi
rabbi
1750
1754
A
C
343
933
Ógyalla
Kecskemét
Tapolca
Tapolca
z
Nagykanizsa
z
z
1866
1879
1879
1928
1864
1928
1928
1927
1903
1928
1895
z
írónő
1900
A
343
z
költő, újságíró
1886
A
343
1923
B
1017
1928
C
A
A
A
925
343
343
343
1928
B
437
1888
1928
C
C
A
C
C
C
C
C
684
628
343
66
885
628
869
66
A
344
1928
C
482
Zsidó Szemle
Ungvár
z
z
z
Jugoszláviai
zsidóság
Paripás
Nagyberezna
Handleo Zsigmond
Handler Gyula
Handler Henrik
Handler Márk
Handler Márk
Handler Márk
Handler Márk
Handler Mihály
Hannover Adolf
462
462
341
341
341
660
342
458
882
882
343
630
343
108
festő
táblaíró, író
vegyész
választmányi tag
közgazdász
ügyvéd
főrabbi
főrabbi
rabbi
ügyvéd
publicista, orvos
neves közéleti személy
z
Hamburger Jenő
1928
B
B
A
A
A
C
A
C
C
C
A
C
A
C
1890
1928
hit közs.elnök
Ügyvéd
zenepedagógus
festő
1862
1889
1881
Kismarton
elnök
elnök
rabbi
rabbi
főrabbi
templomi előljáró
alelnök
adakozók
államtitkár,
közgazdasági író
államtitkár
Mezőkövesd
alapitó
1928
C
596
Mezőkövesd
alapitó
1928
C
596
z
Aszód
Tata
Nagyberezna
Sztropkó
Aszód
k
98
1837
1860
1928
1928
1928
1928
1881
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Harangi-Leitner
Móric
Haraszty pálné
Hári Pál
Háring Ármin
Harkányi Ede
Harkányi Frigyes
Harkányi Károly
Harnik Baczalel
Harnik Mór
Harsányi Jenő
Harstein Sámuelné
Harstein Sámuelné
HarsteinNándor
Harta Felix
Albercht
Hartenstein
Ignácné
Hartman Ferenc
Hartman Rafael
Hartmann Fülöp
Hartmann Gusztáv
Hartmann Gyula
Hartmann József
Hartmann József
Hartmann József
Hartstein Ábrahám
Hartstein Bernát
Hartstein István
Hartstein Lajos
Hartstein Noe
Hartstein Pinkász
Hartwig
Derembourg
Hasenfeld Artur
Hasenfeld Artúr
Hasenfeld Ervin
Hasenfeld Manó
Hasenfeld Manó
Hass Fülöp
Hász Izsák
Hász Jakab
Hász Sámuel
Hasznos József
Hatschek Július
Hatsek Ignác
Hatvany Béla
Hatvany Ferenc
Mezőkövesd
hites tag
Aszód
adakozók
orvostanár
pénztáros
társadalmitudományi író
gazdaságpolitikus
k
Temesvár
k
k
k
1928
C
A
C
A
A
B
A
B
B
C
C
C
66
344
890
344
345
90
345
916
916
191
191
191
A
345
1928
1879
1826
1894
1919
1919
1874
1928
1928
női egylet elnöke
nagybirtokos
nagybirtokos
festő, grafikus
1884
Gyoma
nőegylet vezetője
1884
C
330
Beregszász
Szabadka
Beregszász
neves közéleti személy
baromfiüzem tulajdonos
neves közéleti személy
bíró New-Yorkban
elnök
elnök
alelnök
előljárósági tag
ellenőr
zsidó hitközség alapitó
nagybirtokos
alelnök
hitközségi alapítótag
előljáró
1928
1928
1928
1845
1771
C
C
C
A
C
C
C
C
C
C
C
A
C
C
108
816
108
345
850
850
816
762
455
199
191
345
82
768
1928
B
29
1928
1914
A
B
B
345
669
950
A
345
B
C
C
C
C
C
B
A
C
A
669
827
611
82
871
864
420
346
767
346
z
Szikszó
Szikszó
Szabadka
Sajószentpéter
Kassa
Déva
Debrecen
z
Balmazujváros
Sátoraljaújhely
Alliance Israélite
Universelle
k
orvos
1880
1928
1900
1928
1928
1928
1851
1928
1855
1870
Orvostudomány
Világháború
orvos, egyetemi
magántanár
z
Orvostudomány
Szécsény
Moldava
Balmazujváros
Tab
Szolnok
Jogtudomány
ellenőr
előljárósági tag
választmányi tag
elnök
bizottsági vezető
Sárvár
kartográfus
cukorgyáros
festő
z
k
596
1904
festőművész
Új Élet
Új Élet
Debrecen
Debrecen
Debrecen
C
1869
Bárói családok
z
1928
99
1836
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1828
1928
1881
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Hatvany Ferenc
Hatvany Ferenc
Képzőművészet
Bárói családok
Országos
Rabbiképző Intézet
Izraelita Magyar
Irodalmi Társulat
Bárói családok
Hatvány József
Hatvány József
Hatvany Károly
Hatvany Lajos
Hatvany Lajos
Hatvány Lajos
Hatvany Lili
Hatvány Sándor
Hatvany-Deutsch
Béla
Hatvany-Deutsch
József
Hatvany-Deutsch
József
Hatvany-Deutsch
Károly
Hatvany-Deutsch
Sándor
Hatvany-Deutsch
Sándor
Hatvány-Deutsch
Sándor
Hauber Jakab
Hauber Sándorné
Hauer Fülöp
Hauer Lajos
Hauer Lajos
Hauer Salamon
Haumana Ignác
Haus József
Hausbrunner
Vilmos
Hausenfeld Artúr
Hauser Carl Frank
Hauser Emil
Hauser Izrael
Hauser József
Hauser Mihály
Hauser Mór
Hauser Philippe
Hauser Simon
Hausman Aron
Havas Adolf
Havas Adolf
Havas Adolf
1890
1917
B
B
462
90
1877
B
668
1894
B
402
1911
90
346
90
917
347
329
Gyermekvédelem
1902
B
A
B
B
A
B
Bárói családok
1895
B
90
A
347
k
író
1880
Bárói családok
Újságírás
k
1917
1928
író
z
közgazdász
1890
1858
Bárói családok
1895
B
90
Bárói családok
1895
B
90
A
347
z
közgazdász
1832
Bárói családok
1895
B
90
Közgazdaság
1928
B
510
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1882
1928
C
C
C
C
C
C
B
C
627
207
102
662
663
207
897
628
1928
B
668
1914
B
A
A
C
B
A
C
A
B
C
A
B
C
950
347
348
405
669
348
75
348
466
108
348
669
93
Nagyberezna
Dunaföldvár
Békéscsaba
Ónod
Ónod
Dunapataj
Tiszaeszlári vérvád
Nagybocskó
Országos
Rabbiképző Intézet
Világháború
z
z
Jánosháza
Orvostudomány
z
Baja
z
Kerékpár
Beregszász
z
Orvostudomány
Bátaszék
előljáró
nőegyleti elnök
pénztárnok
elnök
elnök
kereskedő
elnök
író
hegedűművész
előljáró
1847
1893
hegedűművész
polgármester
spanyol orvos
1822
neves közéleti személy
orvostanár
főpénztárnok
100
1836
1832
1928
1832
1928
1928
1854
1928
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Havas Gyula
Jugoszláviai
zsidóság
Kőszeg
Havas Henrik
Hódmezővásárhely
Havas Károly
Jugoszláviai
zsidóság
Havas Emil
Havas Manó
z
Havas Miksa
z
Havas Miksa
Havasi Szidónia
Hay Mórné
Hayek Márkus
Hazai Hugó
Hazai Samu
Hazai Samu
Hazay Ernő
Hazay Samu
Hazay Samu
Héber Bernát
Hédervári
Sámuelné
Héderváry Lehel
Hegedüs Ármin
Hegedűs Ármin
Hegedüs Ferenc
Hegedüs Jenő
Hegedüs Lipót
Hegedüs Nándor
Hegedüs Nándor
Hegedűs Nándor
Hegedüs Pál
Hegyi Albert
Hegyi Béla
Abony
z
z
Bárói családok
Orosháza
z
Dunapentele
Újságírás
Kecskemét
Arad
z
Budapesti ortodox
hitközség
Ada
Léva
Heilbronn Jakab
Heilbrun Juda
Heilprin Angelo
Heilprin Luis
z
z
Heilprin Mihály
z
Sátoraljaújhely
Ercsi
z
Teke
Eger
1919
C
375
1928
B
437
A
348
énekesnő
nőegyleti elnök
orvos, egyetemi tanár
író
1875
1819
B
A
C
A
A
B
C
A
510
348
3
351
348
90
666
350
1851
A
351
1928
1870
C
C
747
447
1928
C
917
A
A
B
A
C
C
A
C
B
C
C
A
354
354
462
354
191
747
354
208
917
458
57
354
1928
C
157
1837
1837
1853
1851
C
C
A
A
7
532
355
355
1823
A
355
C
C
A
C
C
768
231
355
888
210
1928
1928
1862
1867
1912
1928
publicista, politikus
épitész
1876
1869
operaéneks
ügyvédi kamara elnöke
hitközség alapító
újságíró
alelnök
1856
Képzőművészet
Debrecen
Rimaszombat
506
1861
nőegyleti elnök
k
C
348
Újpest
k
z
1928
A
Rimaszombat
Kalocsa
k
437
1877
előljárósági tag
publicista
vezérezredes,
honvédelmi miniszter
honv.min.
rabbi
k
B
rabbi
közgazdász,
matematikus
Közgazdaság
z
Heiden Dóra
Heilprinn Mihály
Heimann Ignác
Heimann József
Heimann Lázár
Heimler Ede
képviselőtestületi tag
mozgófényképszínház
tulajdonos
1928
1888
tanító
alapítványi elnök
zeneszerző
Gyermekvédelmi
Egyesület elnöke
rabbi
rabbi
természettudós
amerikai enciklopédista
amerikai filantróp,
publicista
tanító
gazdálkodó
rabbi
előljáró
előjáró
101
1928
1851
1884
1928
1928
1928
1928
1858
1928
1882
1834
1860
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Heimlich Jenő
Heimlich Lipót
Heimlich Sándor
Heinrich Ármin
Heinrich Béla
Heinrich Miksz
Heinrich Roth
Heisler Ferenc
Heisler Imre
Heisler Mór
Heitler Mór
Heitler Móric
Heitler Moritz
Helberstam Sulem
Helbrun Jakab
Helfer Béla
Helfer Dávid
Helfer Dávid
Helfmann Izsó
Helfy Ignác
Hell Béla
Hell Dezső
Hell Dezső
Hell Jakab
Heller
Heller Bernát
Sajószentpéter
Olaszliszka
Szilágysomlyó
Székesfehérvár
Rimaszombat
Csáktornya
Nagybecskerek
Siklós
Tolna
Csap
Szenice
z
Hódmezővásárhely
Sztropkó
z
Atlétika
Pest
Pest
Gyermekvédelem
k
Selmecbánya
Keszthely
Keszthely
Selmecbánya
Hatvan
z
Irodalom és
esztétika
Országos
Rabbiképző Intézet
Budai Izraelita
Hitközség
Heller Bernát
Heller Bernát
Heller Bernát
Heller Cevi Hirsch
Heller Cvi Hirs
Heller Hersch
z
Heller István
z
Heller Jakab
Heller László
Heller Mihály
Heller Ödön
Heller Salamon
Heller Simon
Helpern Lázár
Heltai Ferenc
Heltai Ferenc
Heltai Ferenc
Heltai Ferenc
Óbuda
Ungvár
Orvostudomány
Szentendre
Déva
z
Máramarossziget
Világháború
Almanach
z
elnök
képviselőtestületi tag
gondnok
vezető
gyermekmenhelyi ig.
cukorkagyáros
tanitó
Chevra Kadisa elnöke
gazdálkodó
előljáró
tanár
orvostanár
orvostanár
rabbi
rabbi
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
A
C
C
A
B
C
C
B
A
C
C
C
C
C
762
661
851
835
747
177
626
787
901
180
838
355
375
869
355
67
698
698
329
356
782
477
477
782
346
A
356
1928
B
393
1928
B
668
szemináriumi tanár
1928
C
150
főrabbi, talmudtudós
szerző
rabbi
zongoraművész,
zeneszerző
1814
1838
1835
A
C
C
356
658
925
A
356
B
C
C
A
C
B
B
A
B
B
C
669
840
199
357
574
950
29
357
510
910
153
1847
1928
1928
1810
1928
1928
1928
1902
telepes
telepes
politikus
elnökhelyettes
Chevra Kadisa elnöke
hitközségi elnök
vállalkozás alapító
alapító
irodalomtörténetíró,
tanár
alelnök
Talmud Tóra alapító
festő
alrabbi
főpolgármester
Közgazdaság
Törvényhozás
Budapest
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
főpolgármester
102
1830
1928
1928
1928
1928
1870
1871
1848
1830
1928
1925
1879
1928
1914
1906
1861
1928
1928
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Heltai Jenő
Heltai Jenő
Heltai Jenő
Heltai Jenő
Heltai Manó
Hemlér Jenő
Hemnann Adolf
Herbert János
Herceg Ábrahám
Herceg Manó
Hercfeld Hermann
Hercka Halévi
Hercl Zsigmond
Hercog Arnold
Hercog Henrik
Hercog Jakabné
Hercog László
Hercog Manó
Hercog Mór
Hercog Mór
Hercog Mórné
Irodalom
Újságírás
Budapest
z
Nagybáród
Enying
Jászárokszállás
Szerednye
Kaposvár
Ipolyság
z
Moson
Liptószentmiklós
Békéscsaba
Sztropkó
Szabadka
Kaposvár
Tab
Tab
Tab
Budai Izraelita
Hitközség
Nagykőrös
Nagykőrös
Hercz ben Izsák
Hercz Hermann
Hercz Hermann
Herczeg Géza
Herczeghy Mór
Herczegy Mór
Herczel Fülöp
Herczel Manó
Herczel Manó
Herczel Víanó
Herczl Fülöp
Herczog Jakab
Herczog Jakab
Herczog József
Herczog Jőzsef
Herczog Mór Lipót
z
Hermann Adolf
A
357
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1897
1861
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
B
B
C
A
C
C
C
C
C
C
A
C
C
C
C
C
C
C
C
C
393
917
153
357
626
229
406
844
452
393
358
615
536
102
869
816
452
871
871
871
rabbi
1600
C
149
bizotsági tag
bizotsági tag
író, hirlapíró, miniszteri
tanácsos
1925
1925
C
C
632
632
A
358
1914
1912
1847
1837
1857
1827
1928
1902
B
A
A
A
B
B
B
A
C
C
C
B
669
358
358
358
950
90
669
358
3
977
720
329
1902
B
857
1847
1914
B
B
A
B
669
950
358
462
A
358
író
orvos, író
elnök
előljárók
író
szeszgyáros
krajcár egylet elnöke
választmányi tag
rabbi
elnök
nőgyógyász
Chevra Kadisa elnöke
vezető
előljáró
főrabbi
elnök
előljáró
nőegyleti elnök
1871
1868
1928
1928
1861
1888
Orvostudomány
k
z
z
1928
orvos, író
főorvos
orvostanár
1815
1823
1861
Világháború
Bárói családok
Orvostudomány
z
Abony
Zombor
Pozsony
Gyermekvédelem
Szocialista
mozgalom
Orvostudomány
Világháború
Herczog Simon
Herczog Zsigmond
Herényi Armand
Herman Lipót
Hermán Lipót
költő, regény és
drámaíró
z
z
rabbi
rabbi
hitközség alapító
előljáró
festő
1884
Képzőművészet
z
1928
orvos, egyetemi
megántanár
103
1836
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Hermann Imre
Hermann József
Hermann Lajos
Hermann Lipót
Hermann Mór
Hernádi-Herzl
Kornél
Hernády-Herzl
Kornél
Herozel Manó
Hersch Dávid
Hersch József
Hersch József
Hersch Lázár
Hersch Salamon
Herschel Jakab
Herschkovits Adolf
Herskó Dávid
Herskovits Adolf
Herskovits Adolf
Herskovits Albert
Herskovits Ármin
Herskovits Bernát
Herskovits Izrael
Herskovits József
Herskovits Jőzsef
Herskovits Lajos
Herskovits Mihály
Herskovits Mór
Herskovits Mózes
Herskovits Mózes
Herskovits Sámuel
Herskovits Sámuel
Herskovits Sándor
Hertmann
Benjamin
Hertmann
Zsigmond
Hertskó Jenő
Hertz Emánuel
Hertz Josep
Herman
Hertzka Imre
Hertzka Károly
z
Aszód
Paks
Nagyszentmiklós
Ercsi
z
festő
1889
Orvostudomány
Hidalmás
Hidalmás
Hidalmás
Hidalmás
Medgyes
Szabadka
Békéscsaba
Tiszaeszlári vérvád
Snina
Szerednye
Nagybocskó
Szobránc
Ungvár
Szolnok
Törökszentmiklós
Kőszeg
Nagybánya
Óbuda
Eperjes
359
C
C
C
C
66
678
635
231
A
359
1880
B
462
1928
1928
1928
1928
1820
1875
1775
1928
1882
1880
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1918
1860
1922
1871
1928
1928
1928
1880
B
C
C
C
C
C
C
C
B
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
A
C
C
C
C
669
364
364
364
363
583
815
102
897
794
844
628
857
925
864
908
506
626
658
231
359
797
180
795
794
1858
alapítvány létesitő
elnök
műmalom tulajdonos
alapító
kereskedő
gondnok
Somogyszil
Csap
Somkút
Snina
előljáró
jegyző
alelnök
bankigazgató
gondnok
ezredes
főrabbi
rabbi
terménykereskedő
alpító
előljáró
rabbi
rabbi
előljáró
Talmud Tóra elnöke
előljáró
Szilágysomlyó
rabbi
1861
C
851
Szendrő
minigazdaság vezető
1928
C
837
Losonc
előljárósági tag
ügyvéd
1928
1870
C
A
542
359
főrabbi
1872
z
z
z
1859
Orvostudomány
z
Eperjes
k
A
1928
1919
1928
1882
Képzőművészet
Hertzka Simon
Hertzka Tivadar
Idegorvos,
pszichoanalitikus
adakozók
elnök
festőművész
gazdálkodó
orvos
kereskedő, templomi
előljáró
nemzetgazdász,
állambölcseleti író
104
A
359
1928
B
A
669
359
1928
C
230
A
359
1849
1845
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Hervay Frigyes
Herz Benő
Herz Dávid
Herz Ernő
Herz Géza
Herz Géza
Herz Lipót
Herz Miksa bej
Herz Zsigmond
Herzel Jechezkél
Herzel Manó
Herzfeld Áron
Herzfeld Karola
Herzfeld Viktor
Herzfelder Dávid
Herzig Sámuel
Herzka Ármin
Herzka Gusztáv
Herzka Johanna
Herzka Zsigmond
Herzl Tivadar
Herzl Tivadar
k
Devecser
z
Eperjes
Győr
Rozsnyó
Orvostudomány
z
z
Szeged
Szabadkőművesség
Balatonfőkajár
Világháború
z
író, hirlapíró
templomgondnok
festő
téglagyár alapító
alapítványi pénztáros
választmányi tag
1874
épitészmérnök
közgazdász
pénztárnok
1856
1854
z
Puho
Puho
z
z
elnök
közgazdász
Chevra Kadisa elnöke
nőegyleti elnök
zeneszerző
író, hirlapíró
1897
360
199
360
230
333
757
669
360
360
830
816
79
950
360
466
92
360
726
726
360
360
174
1928
C
633
1808
1850
1928
1928
1928
C
C
C
C
C
541
393
946
542
303
1833
1928
1928
1928
1835
1928
1928
1800
1914
kereskedő
zeneszerző
Kereskedelem
Bártfa
A
C
A
C
C
C
B
A
A
C
B
C
B
A
B
C
A
C
C
A
A
B
1928
1856
1845
1928
1877
1928
1928
1843
1860
Cionizmus
Herzmann Dezső
Nagykőrös
Herzog
Herzog
Herzog
Herzog
Herzog
Herzog
Károly
Losonc
Ipolyság
Verbó
Losonc
Galgóc
baromfi, tojás, gyümölcs
üzlet tulajdonos
hitközségi alapító
előljárók
aggokháza vezetője
minigazdaság vezető
elnök
Vágújhely
gabonakereskedő
1928
C
933
Budapesti ortodox
hitközség
kórház alapitó
1928
C
157
A
B
C
C
A
B
C
A
C
B
C
C
C
A
C
C
360
950
946
185
360
90
102
361
632
669
835
229
229
362
864
864
Gábor
Gábor
Hoffer
Ignác
Jakab
Jakab
Herzog József
Herzog Manó
Herzog MIksa
Herzog Mór
Herzog Mór
Herzog Mór Lipót
Herzog Péter
Hesszer Fülöp
Hetényi Albert
Hetényi Géza
Hetényi Lipót
Heuman József
Heumann László
Heumann Lipót
Heves Kornél
Heves Kornél
Heves Kornél
z
rabbi
Világháború
Verbó
Csuz
k
Bárói családok
Békéscsaba
z
Nagykőrös
Orvostudomány
Székesfehérvár
Enying
Enying
z
Szolnok
Szolnok
aggokháza vezetője
gondnok
műgyűjtő
kereskedő
komponista
adományozó, vállalkozó
kulturelőljáró
jegyző
diszelnök
főrabbi
lelkipásztor
főrabbi
105
1862
1914
1928
1928
1815
1904
1883
1875
1928
1928
1928
1928
1928
1870
1898
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Heves Vilmos
Hevesi Árpád
Hevesi Ferenc
z
Pásztó
z
Izraelita Magyar
Irodalmi Társulat
Székesfehérvár
Szocialista
mozgalom
Hevesi Ferenc
Hevesi Ferenc
Hevesi Gyula
Hevesi
Hevesi
Hevesi
Hevesi
Hevesi
József
József
Lajos
Lajos
Sándor
k
író, hirlapíró
1843
író, dramaturg
1873
z
z
z
z
Ungvár
Moson
Zsidó kongresszus
Kismarton
Közgazdaság
Csáktornya
Balassagyarmat
Pásztó
Törvényhozás
Moson
Arad
Pest
Nagybánya
Nagybánya
Déva
Nagyszalonta
Cegléd
Hőgyész
Hátszeg
Nagybánya
B
402
1928
C
835
1928
B
857
A
B
A
B
A
362
917
362
917
363
1928
B
393
1914
1928
A
B
B
363
950
404
1928
B
668
főrabbi
kémikus
vegyész
ügyvéd
ügyvéd
alrabbi
rabbi
1928
1928
1928
1868
1851
1928
1862
1928
1928
1928
C
A
A
A
A
C
C
B
C
B
C
C
C
B
885
363
363
363
363
925
615
998
482
510
177
79
685
910
1928
B
462
1928
1784
1807
1887
1928
1851
1928
1928
1859
1928
1928
A
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
365
615
57
698
626
626
199
635
161
376
346
626
1868
1885
1885
1886
1852
rabbi
rabbi
áruforgalmi r.-t
pénztáros
Képzőművészet
z
1928
1928
rabbi, író
Világháború
Jahrbuch
Országos
Rabbiképző Intézet
Tata
362
685
362
1928
Irodalom és
esztétika
z
A
C
A
1857
Újságírás
k
1925
1898
főrabbi
író
z
Hevesi Simon
Hevesi Simon
Hevesy György
Hexner Béla
Hexner Ervin Pál
Hexner Gyula
Hey Mayer
Hildesheimer I.
Hildesheimer Izrael
Hildesheimer Izrael
Hilfording Rudolf
Hillmann Sámuel
Himmler Géza
Himmler Mór
Hirachler Ignác
Hircing-Hirschl
Adolf
Hirémy-Hirscl Adolf
Hirn Henrik
Hirs Szemnitz
Hirsch
Hirsch Ábrahám
Hirsch Ábrahámné
Hirsch Adolf
Hirsch Ármin
Hirsch Gyula
Hirsch Heller
Hirsch Ignác
Hirsch Jakab
1878
Újságírás
Hevesi Sándor
Hevesi Simon
Hevesi Simon
Hevesi Simon
mérnök
alapítvány létesítő
rabbi
festő
állami iskolai igazgató
rabbi
képviselő
elnök
nőegyleti elnök
előjáró
iskolaszéki elnök
gondnok
rabbi
alelnök
elnök
106
1860
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Pesti Izraeliták
Reform Társulata
Morvaszentjános
Cegléd
Hirsch Károly
Hirsch Klára
Hirsch Lajos
Hirsch Lipót
z
Szocialista
mozgalom
Tiszabő
Vác
Hirsch Lipót
H rsch Márk
H rsch Márk
H rsch Márkus
H rsch Márkus
H rsch Miksa
H rsch Mózes
H rsch Mózes
H rsch Nelli
H rsch Ödön
H rsch Salamon
H rsch Sámuel
H rsch Sándor
H rschel Mihály
Náthán
Hirschfeld Béla
Hirschfeld Béláné
Hirschfeld H. J.
Hirschfeld Henrik
Hirschfeld
Hermann
H rschfeld Izrael
H rschfeld J. H.
H rschfeld József
H rschfeld Léb
H rschfeld Lipót
H rschfeld Mayer
H rschfeld Mór
H rschfeld Ödön
H rschfeld Sámuel
H rschl
H rschl Izsák
H rschl Lipót
H rschl Lipót
H rschl Miksáné
H rschl Mózes
H rschl Mózes
H rschl Zsiga
H rschler Ágoston
H rschler Ágoston
H rschler Ignác
H rschler Ignác
H rschler Ignác
z
Óbuda
Lugos
Keszthely
Teke
z
z
Szilágysomlyó
Beregszász
Nagyszentmiklós
bárónő
pénztárnok
könyvnyomdász
főrabbi
Talmud Tóra alapító
főrabbi
rabbi
alelnök
hiközségi előljáró
rabbihelyettes
festő
közgazdász
képviselő tag
rabbi
orvos
1928
B
705
1899
1928
C
C
A
614
161
365
1902
B
857
1928
1928
1928
1928
1928
C
C
A
C
C
C
C
A
A
C
C
C
897
931
365
658
546
477
888
366
366
851
108
635
1733
B
669
1841
1833
1880
1928
1766
1928
1871
1869
Orvostudomány
Veszprém
Veszprém
Szenice
Vác
alelnök
Nőegylet elnöke
rabbi
iskolaszéki elnök
1928
1928
1885
1928
C
C
C
C
949
949
838
931
Baranyamágócs
Chevra-alapító
1846
C
86
Aszód
Pécs
Békéscsaba
Vác
Szeged
Vác
Moson
Siklós
Pécs
Nagykanizsa
Sasvár
Zsidó kongresszus
Gyöngyös
Lugos
rabbi
rabbi
rabbi
előljáró
gondnok
Talmud Tóra alapító
postafőfelügyelő
előljáró
sörgyáros
vasmű alpító
szeszfőzde bérlő
1860
1869
1879
1841
1928
1928
1928
1928
1928
1893
1754
1868
1848
1928
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
B
C
C
A
C
C
A
B
A
A
B
66
687
102
930
831
931
615
787
687
629
768
998
331
546
366
57
177
366
669
366
366
15
z
Arad
Csáktornya
k
elnök
nőegyleti vezető
filantróp
zsidó bírő
zeneszerző
orvostanár
1861
orvostanár
rabbi
1823
1873
1790
1828
1928
Orvostudomány
z
z
1928
Akadémia tagjai
1869
107
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Hirschler Ignác
Hirschler Juda
Hirschler Sándor
Hirschler Sándor
Hirschmann Áron
Hirsl József
Hirsvh Ignác
Hirsvh Mór
Hirtenstein Adolf
Hirtenstein Lajos
Hirtenstein Mihály
Hisch Jicchok
Hisch Jicchok
Hitesi Lajos
Hochberger Ármin
Hochhauser
M.Salamon
Hochmann Nándor
Hochmuth
Ábrahám
Hochmuth
Ábrahám
Hochmuth
Ábrahám
Hochmuth
Ábrahám
Hofbauer Lipót
Hoffenreich Adolf
Hoffer Ármin
Hoffer Ármin
Hoffer Ármin
Hoffer Ármin
Hoffer Ignác
Hoffer Károly
Hoffman
Hoffmann
Hoffmann
Ábrahám
Hoffmann Ármin
Hoffmann Bernát
Hoffmann Böske
Hoffmann Dávid
Hoffmann Dávid
Hoffmann Dávid
Hoffmann Ede
Hoffmann Fülöp
Hoffmann Fülöp
Hoffmann Ilona
Hoffmann Jakab
Orvostudomány
Kismarton
Kápolnásnyék
Nagykanizsa
Csáktornya
Sasvár
Magyarlápos
Siófok
Zalaszentgrót
Törvényhozás
Berzevice
Magyarlápos
Magyarlápos
Debrecen
Selmecbánya
rabbi
előljáró
előljáró
Karmester
pénztárnok
1928
1928
1928
1928
1842
1752
1820
1928
1928
1928
1828
1820
1820
1928
1928
B
C
C
C
C
C
C
C
C
B
C
C
C
C
C
669
483
451
630
177
768
552
792
968
910
112
552
552
191
782
Kassa
pénztárnok
1928
C
455
Fogaras
ezredorvos
1928
C
284
A
374
1928
B
908
z
előljáró
előljáró
vezérigazgató
rabbi
rabbi
földbirtokos
hit közs.elnök
rabbi
főrabbi
1816
Történetírás
Kula
rabbi
1854
C
516
Veszprém
rabbi
1928
C
949
Tolna
Óbuda
1861
1928
Veszprém
Veszprém
Gyöngyös
Mezőberény
Mezőberény
Érmihályfalva
Nemesszalók
előljáró
választmányi tag
rabbi
főrabbi
rabbi
tanár
alapító
elnök
rolettagyár alapító
kereskedő, előljáró
1928
1928
1928
1851
1884
1928
1750
C
C
A
C
C
C
C
C
C
C
901
659
375
949
949
331
592
592
238
647
Lengyeltóti
hitközs.alapító
1768
C
531
Snina
Nagykanizsa
Csáktornya
körorvos
kötőszövetgyáros
nőegyleti elnök
tanár, teológus
földbirtokos
rabbi
választmányi tag
hitközségi előljáró
választmányi tag
festő
előljárósági tanácsos
1928
1924
1928
C
C
C
A
C
C
C
C
C
A
C
794
629
177
375
634
7
615
93
660
375
185
z
z
Nagyoroszi
Ada
Moson
Bátaszék
Ógyalla
z
Csorna
108
1870
1843
1883
1928
1928
1851
1928
1869
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Hoffmann
Hoffmann
Hoffmann
Hoffmann
Hoffmann
Miksa
Jenő
Kálmán
Lajos
Lajos
Mihály
Hoffmann Mór
Hoffmann Móritz
Hoffmann Móse
József
Hoffmann Mózes
Dávid
Hoffmann Salamon
Hoffmann Sándor
Hoffner Elek
Hoffner Elekné
Hoffner Julia
Hofmann Mihály
Hofstadter Miksa
Hoiczer Zsigmond
Holcer Károly
Holczmann Henrik
Holczmann
Henrikné
Holczner Adolf
Holder József
Holder József
Holics Ödön
Holitscher Áron
Holitscher Artur
Holitscher Farkas
Holitscher Fülöp
Hollander Béla
Hollander Dávid
Hollander Dávid
Hollander Dezső
Hollander Ede
Hollander Ernő
Hollánder Henrik
Hollander Hugó
Hollander Leó
Hollander Leó
Hollander Leó
Hollander Leó
Hollander Leó
Hollander Márk
Hollander Márk
Csáktornya
Érmihályfalva
Székesfehérvár
Békéscsaba
z
ifjusági egylet elnöke
alelnök
gazdasági előljáró
ügyész
pénzügyi szakíró
z
Békésgyula
pedagógus, pedagógiai
író
hitközségi alapítótag
C
C
C
C
177
238
835
102
1861
A
375
1843
A
375
C
102
1928
1928
1928
1928
1853
z
rabbi
1843
A
376
z
rabbi
1824
A
376
Hajduszoboszló
Vágbeszterce
Moson
Moson
Sopron
Szigetvár
Sebeskellemes
Kecskemét
Pöstyén
Ráckeve
vezető
előljárósági tag
elnök
nőegyleti elnök
tanító
titkár, hitoktató
gondnok
orvos, előljáró
előljáró
fateleptulajdonos
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
338
932
615
615
798
850
780
458
718
729
Ráckeve
nőegyleti elnök
1928
C
729
Lugos
elnök
költő, hirlapíró,
műfordító
költő
1845
C
546
A
376
C
B
A
A
A
A
C
C
C
C
C
C
B
A
A
B
B
C
C
A
C
153
67
377
377
377
377
482
632
516
189
383
485
916
377
377
669
998
230
191
377
230
z
Budapest
Atlétika
z
z
z
z
Kiskunfélegyháza
Nagykőrös
Kula
Debrecen
Hunfalva
Kisújszállás
Ügyvédek
k
z
rabbi
író
filantróp
gyáros, író
előljáró
ajtó adományozó
hit közs.elnök
hitközségi tagok
gondnok
iskolaszéki elnök
orvos
főhadbiztos
Orvostudomány
Zsidó kongresszus
Eperjes
Debrecen
z
Eperjes
hitközségi főnök
bankigazgató
Sáros vm. Zsidó-főnöke
hitközségi főnök
109
1893
1928
1928
1786
1869
1797
1822
1928
1928
1928
1886
1928
1928
1864
1876
1806
1832
1868
1843
1928
1760
1843
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Hollander Mór
Berzevice
Hollander Mózes
Hollander Sándor
Hollander Simon
Hollender József
Holló adolf
Holló Gyula
Holló Gyula
Holló Márton
Holló Samu
Hollós Sámuel
Holtzer Jakabné
Holzer Ida
Homonnai Albert
Honig Dávid
Honig Dávid
Honig Dezső
Hónig Ignác
Honig Jőzsef
Honig Márton
Honig Ödön
Honti Nándor
Honti Nándor
Földes
Mezőtúr
Kurima
Zombor
Csongrád
z
Jászberény
z
Szeged
Vác
Szeged
Szombathely
z
Baranyamágócs
Baranyamágócs
Képzőművészet
Orvostudomány
Baranyamágócs
Orvostudomány
Csuz
k
z
Horn Antal
z
Horn Ede
z
Ede
Ede
Ede
Ede
Ede
Ede
Ede
C
112
1928
1835
1928
1928
1928
C
C
C
C
C
A
C
A
C
C
C
C
A
C
C
B
B
C
B
C
A
B
284
596
519
977
184
377
407
378
831
931
830
866
378
86
86
462
669
86
669
185
378
462
1879
A
378
1834
A
378
1825
A
379
B
B
B
B
B
C
C
734
917
420
510
910
933
244
A
379
1928
1900
1928
1928
1928
1928
1928
1844
A
B
C
C
C
C
C
C
C
379
67
338
383
866
195
272
661
677
1902
B
857
1890
1928
1872
1928
1928
1835
1928
1882
1928
1928
1910
1835
1928
1928
1928
pénztárnok
földbirtokos, pénztárnok
festő
1878
k
Horn Ödön
Horner Ármin
Horonvitz Józsefné
Horovitz
Horovitz Adolf
Horovitz Béla
Horovitz Bernát
Horovitz Eliás
Horovitz Feivel
k
1928
tanár, nyelvész,
irodalomtörténetíró
publicista
nemzetgazdász,
helyettes államtitkár
Reform hitközség
Újságírás
Jogtudomány
Közgazdaság
Törvényhozás
Vágújhely
Esztergom
Horn Emil
Horovitz Jenő
1828
Képzőművészet
Honti Rezső
Horn
Horn
Horn
Horn
Horn
Horn
Horn
kereskedő, hitközségi
alapító
gondnok
elnök
vez.tag
hitközségi előljáró
városi jegyző
orvos
ellenőr
író, hirlapíró
tanító
jegyző
nőegyleti elnök
elnök
drámaíró
alelnök
Chevra Kadisa elnöke
Atlétika
Hajduhadháza
Hunfalva
Szombathely
Derecske
Felsővisó
Olaszliszka
Paks
Szocialista
mozgalom
államtitkár
bőrgyáros
történetíró, műfordító,
bankár
katonai író
elnöknő
főrabbi
titkár
szegény gondnok
kántor
előljáró
rabbi
110
1848
1849
1928
1928
1928
1928
1928
1858
1864
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Horovitz Jenő
Horovitz Juda
Horovitz Léb
Horovitz Lipót
Horovitz Mór
Horovitz Náthán
Horovitz Sámuel
Horovitz Simon
Horowitz Ch.M.
Horowitz Mór
Horsch Gyula
Horschetzky
Róbert
Horshetzky Mór
Horshetzky Móric
Horvát Albert
Horvát Dezső
Horvát Emanuel
Horvát Henrik
Horvát Lipót
Horvát Rezsó
Horváth Zsigmond
Horvitz H. Dávid
Horvitz Jenő
Horvitz József
Horvitz József
Horvitz Lipót
Horvitz Lipót Lázár
Horvitz Márkus
Hoselitz Gyula
Högyész Móse
Hönfeld Lipót
Hönig Ábrahám
Hönig Adolf
Hönig Béla
Hönig Dezső
Hőnig Dezső
Hörer Mendel
Hubert Jakab
Hubert Zsigmond
Hubert Zsigmond
Hugó Károly
Hugó Károly
Huppert Bernát
Huppert Gyula
Huppert Jakab
Huppert Jakab
Huppert Leó
Alsókubin
Nagybánya
Olaszliszka
Jogtudomány
Ungvár
Orvostudomány
Hajduhadháza
Eperjes
Bártfa
Ungvár
Sárbogárd
rabbi
tanitó, rabbi
borkereskedő
elnök
tanár
alelnök
tanító
tanácsos
1908
1860
1928
1928
1928
1832
1928
1887
1928
1928
1928
C
C
C
B
C
B
C
C
C
C
C
32
626
660
420
925
669
338
230
92
925
766
Sopron
vall.gyül.eln.
1857
C
798
Nagykanizsa
orvos
orvos, filológus
mérnök
rabbi
előljárósági tag
költő, műfordító
közgazdász,
takarékpénztár elnöke
jegyző
ellenőr
rabbi
szocialista, politikus
rabbi
főrabbi-igazgató
festő
pedagógus
rabbi
tanácselnök, műgyűjtő
rabbi
1859
1877
C
A
A
A
C
A
629
380
380
380
638
380
1875
A
381
C
C
A
A
A
C
A
A
A
A
C
B
A
A
C
A
C
C
C
A
C
A
B
C
C
C
C
A
798
864
379
379
379
866
379
380
380
382
541
669
378
378
575
378
871
574
815
382
627
382
393
613
613
613
613
383
z
z
z
Nagyvárad
z
z
Sopron
Szolnok
z
z
z
Szombathely
z
z
z
z
Losonc
Orvostudomány
z
z
Marcali
z
Tab
Máramarossziget
Szabadka
z
Nagybecskerek
z
Irodalom
Monor
Monor
Monor
Monor
z
hitközs.tört.író
rabbi
orvos
pénztáros
épitész
műépítész
főkántor
előljáró
ügyvéd
ügyvéd
orvos
vállalkozó
áruforgalmi vállalkozó
elnök
elnök
ügyvéd
111
1777
1889
1866
1928
1928
1928
1812
1877
1880
1897
1839
1799
1844
1875
1808
1836
1873
1881
1928
1878
1897
1928
1928
1871
1928
1808
1847
1928
1928
1899
1928
1893
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Huppert Sándor
Huszár Elemér
Huszár Jenő
Huszár Károly
Huszár Vilmos
Huszerl Bernát
Hübsch Adolf
Hübsch Izidor
Hüvös Iván
Monor
k
Óbuda
z
Lugos
Mezőtúr
z
Pozsonyszentgyörgy
k
Hüvös József
z
Hüvös Kornél
Hüvös László
Hűvös Salamon
Ignotus Hugó
k
k
Zalaegerszeg
z
k
613
A
383
1877
C
A
C
C
A
C
A
659
383
546
596
382
724
383
1838
A
384
1875
1883
A
A
C
A
384
384
968
386
1928
B
393
1928
B
A
917
387
1928
B
816
1928
1928
1908
C
A
C
A
C
A
C
A
B
A
C
C
A
B
C
332
387
272
387
638
387
628
387
462
393
458
180
397
669
190
1928
B
393
1928
1928
A
A
C
C
379
401
832
932
A
401
B
462
A
403
1872
1928
1884
1928
1835
1830
1928
1928
1869
író, hirlapíró
1901
Szabadkőművesség
Gyöngyös
z
Felsővisó
z
Nagyvárad
z
Nagybocskó
z
titkár
filmrendező
számvizsgálók
színészeti író
gondnok
hirlapíró
választmányi tag
festő
1888
1928
1871
1928
1890
1928
1838
Képzőművészet
z
Kecskemét
Csap
k
Orvostudomány
Debrecen
Irodalom és
esztétika
Ismar Elbogen
Israel Jacob
Ivándy Jenő
Ivánfi Jenő
Ivanovszky Adolf
Iványi-Grünwald
Béla
Iványi-Grünwald
Béla
Iványi-Grünwald
Ede
C
1928
Irodalom és
esztétika
Újságírás
Ignotus Hugó
Ignotus Hugó
Ignotus Pál
Ignotus
Veigelsberg HUgó
Illés Ernő
Illés Jenő
Illovits Eizik
Incze Henrik
Incze Lipót
Incze Sándor
Ingber Hermann
Ingomár Ferenc
Ingomár Ferenc
Irányi Dezső
Iritz Rezső
irj.Klein Mór
Irsai Artur
Irsai Artúr
Irsai Mór
áruforgalmi vállalkozó
Katólikus teológus,
teológiai író
előljárósági tag
filmszínész
előljárósági tag
ellenőr
rabbi
hit közs.elnök
zeneszerző
ügyvéd, közgazdász,
elnök
író
szobrász
birtokos
író, esztétikus, költő
z
k
Szeghalom
Vágbeszterce
k
1840
író
ügyvéd
előljáró
orvostanár
1858
1928
1928
1855
elemi iskolai tanító
rabbi, író
Nemzeti Szinház tagja
színész
főkántor
1823
1863
festő
1867
Képzőművészet
z
1895
belgyógyász
112
1887
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Budai Izraelita
Hitközség
Beregszász
Pest
Nagybánya
Nagybánya
Izachar Barmann
Izráel Dávid
Izráel Márkus
Izsák Márton
Izsák Sámuel
Jaákov ben
Peszách
Jack Adolf
Jack Adolf
Jacobi Béla
Jacobi József
Jacobi Kálmán
Jacobi Olivér
Jacobi Sándor
Jacobi Viktor
Jaffó Edgár
Jager Herman
Jakab
Altenkunstadt
Jakab Bernát
Jakab Dezső
Jakab Dezső
Jakab Dezső
Jakab Margoliot
Jakab Reich
Jakabovits Gyula
Jákob ben Chaim
Jakob Kohn
Jakob Lion
Jakob Mózes
Jakob Weisz
Jakobi Emil
Jakobi József
Jakobi Kálmán
Jakobies Miksa
Móric
Jakobovics Fülöp
Jakobovies Antal
Jakobovies Fülöp
Jakobovits Artúr
Jakobovits
Benjamin
Jakobovits Sámuel
Jakobovits Sándor
Jakov ben Jirmijó
Jakubovits Bernát
Jakubovits Herman
Jámbor Ferenc
z
Magyarlápos
Magyarlápos
rabbi
1600
C
149
neves közéleti személy
telepes
előljáró
alapítvány létesitő
1928
1928
1928
1928
C
C
C
C
108
698
626
625
rabbi
1757
A
404
másodgondnok
másodgondnok
ügyvéd, író
belgyógyász
vezérigazgató
közgazdász, ügyvéd
szivarkahüvélygyár
zeneszerző
1928
1928
552
552
404
404
889
404
798
404
510
631
Közgazdaság
Nagykároly
gondnok
1928
1928
C
C
A
A
C
A
C
A
B
C
Verbó
rabbi
1774
C
946
Siklós
gondnok
épitész
1928
C
A
B
C
C
C
C
C
C
C
C
C
A
B
A
787
405
462
815
482
946
189
123
686
519
376
844
405
669
405
1837
B
669
1839
1840
1840
C
B
B
A
699
669
669
405
z
z
Temesvár
z
Sopron
z
z
Képzőművészet
Szabadka
Kismarton
Verbó
Debrecen
Biharnagybajom
Pécel
Kurima
Holics
Szerednye
z
1873
1874
1928
1879
1928
1883
1864
1888
1903
1526
1774
1886
1926
1928
1928
1765
1928
műépítész
rabbi
rabbi
hitközségi tagok
előljáró
rabbi
Chevra Kadisa elnöke
rabbi
előljárósági tag
szenátus tag, ügyvéd
1882
közgazdász, publicista
1881
Orvostudomány
z
1928
Orvostudomány
Pest
Orvostudomány
Orvostudomány
z
festő
1880
Csap
titkár-jegyző
1928
C
180
Csap
Érmihályfalva
hitközségi alapító
választmányi tag
rabbi
gőzmalom tulajdonos
gondnok
újságíró
1845
1928
1791
1928
1928
C
C
A
C
C
A
179
238
405
654
882
405
z
Nógrádbercel
Tápiószele
z
kórházi igazgató
113
1899
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Jándi Dávid
Jankai Deutsch
Tibor
Jankó János
Jánosi Engel
Gyula
z
festő
1893
A
405
z
festő
1899
A
405
Janovics Jenő
k
Járay Sándor
Jarno Georg
Jarno Josef
Jastrow Ignác
Jászai Samu
k
k
k
1928
B
462
Pesti Chevra Kadisa
1928
B
700
1872
A
406
1870
1868
1866
A
A
A
B
A
406
406
406
510
406
1890
B
857
1928
B
816
1890
B
857
1770
A
C
C
A
B
C
A
A
407
230
627
407
462
677
408
408
1795
C
686
A
A
408
408
C
137
A
B
A
A
B
B
B
C
A
C
C
C
C
C
A
C
C
408
420
408
408
690
420
910
629
408
331
913
574
631
22
417
648
57
Nemzeti Szinház
igazgatója
szobrász
zeneszerző
színész, színígazgató
Közgazdaság
z
1928
szocialista, politikus
1859
Szocialista
mozgalom
Szabadkőművesség
Szocialista
mozgalom
Jászay Samu
Jászi Oszkár
Jászi Samu
Jászingi Sándor
Jaules L.
Jaulusz Ármin
Jávor Pál
Jávor Pál
Jechiel Cevi
Jehuda ben Kohén
Jehuda ben Léb
Jehuda Menáchem
b.Jákob
Jeitteles Ignác
Jeitteles Lipót
Jekuthiel ben
Jicchok
Jellinek Artur
Jellinek Georg
Jellinek Henrik
Jellinek Móric
Jellinek Móric
Jellinek Walter
Jelünek Arthur
Jemnitz Albert
Jemnitz Sándor
Jenő Buskán
Jerkovits Lipót
Jeszonits Lipót
Jicchok Choszid
Jisszaszchár Beer
Joáb
Joabb Jirmijahu
Joáchim Izsák
Képzőművészet
z
Eperjes
Nagybecskerek
k
Képzőművészet
Paks
z
z
Pécel
z
z
író, műfordító
főrabbi
ügyvéd
festő
rabbi
rabbi
rabbi
z
1871
1928
1880
1928
1780
1819
rabbi
zongoraművész
pedagógus
Brassó
1861
1834
1812
hitközségi alapítótag
jogtudós, ügyvéd
1826
1851
Jogtudomány
k
z
1928
közgazdász
közgazdász
Pénzüzlet
Jogtudomány
Törvényhozás
Nagykanizsa
z
Gyöngyös
Trencsén
Máramarossziget
Nagykároly
Alberti-Irsa
z
Németkeresztúr
Arad
előljáró
zeneszerző, zeneíró
földbirtokos
titkár
elnök
rabbi
hit köz.előljáró
rambbi
rabbi
rabbi
114
1853
1823
1928
1928
1928
1928
1890
1928
1928
1928
1901
1772
1791
1783
1752
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Joachim József
k
Joachim Vilmos
Jób Dániel
Jobbágy Jenő
Joel Bloch
Joffe Antal
Joffe Ármin
Jomtov Ber
Hakohen
Jónás Dávid
Jónás Dávid
Jónás Emil
Jónás János
Jónás János
Jónás Zsigmond
Jonátán ben Jákob
Jordán Sándor
Jordán Sándor
z
z
z
Szepesófalu
Orvostudomány
Orvostudomány
Tab
z
k
A
417
1811
1880
1898
1928
1840
1840
A
A
A
C
B
B
417
418
418
844
669
669
1770
C
871
1890
A
B
C
A
B
A
A
A
C
422
462
79
423
510
423
423
423
284
alelnök
pedagógus, igazgató
1928
B
29
1928
B
29
1740
1740
1868
710
710
734
423
423
987
424
425
1871
1910
1928
1848
Közgazdaság
z
z
z
Fogaras
Alliance Israélite
Universelle
Alliance Israélite
Universelle
Pilisvörösvár
Pilisvörösvár
Reform
Jos Halévy
1928
építész
rabbi
rabbi
rabbi
1879
1686
1861
z
z
rabbi
rabbi
1928
1709
1686
C
C
B
A
A
B
A
A
z
rabbi
1780
A
425
A
B
C
A
A
C
A
C
428
462
830
438
438
780
438
913
z
z
rabbi
rabbi
zongoraművész
teológus
1853
1825
Zsidó irodalom
z
festő, grafikus
Képzőművészet
Szeged
z
z
Sebeskellemes
z
Trencsén
Alliance Israélite
Universelle
Jules Oppert
Junger Mózes
Junger Mózes
Jungreeisz Sámuel
Jungreiss Izidor
Jungreiss Mór
Jungreiss Sámuel
1831
rabbi
építész
Képzőművészet
Balassagyarmat
Jos Derembourg
Josef Löffer
Josef Silberberg
Joseffy Farkas
Joseffy Rafael
Joseffy Vilmos
Josl Márk
Joszéf ben Gerson
Joszéf ben Sámuel
Joszéf Selomo
Zalman
Józsa Károly
Józsa Károly
Juda Leipnik
Juhász Árpád
Juhász Mór
Jules Juda
Jules Juda Léb
Jules Lipót
hegedűművész,
komponista
orvosíró
író, rendező
közgazdasági író
rabbi
z
Zalaegerszeg
Ábrány
Mezőkövesd
Kassa
Fülek
pénztárnok
író és ujságíró
rendőrkapitány
rabbi
rabbi
rabbi
rabbi
főrabbi
rabbi
főrabbi
rabbi
rabbi
115
1827
1928
1928
1894
1864
1850
1819
1928
1928
B
29
1928
1785
1908
1906
1928
A
C
C
C
C
C
438
968
5
596
455
299
1878
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Jungreiss Sámuel
Jungreisz
Jungreisz Áser
Jungreisz Feivel
Jungreisz Izrael
Jungreisz Jakab
Jungreisz József
Jungreisz Mózes
Jungreisz Mózes
Nátán
Jungreisz Náthán
Jungreisz Sámuel
Jungreisz Sámuel
Dávid
Just Manó
Justh Dénes
Justh Mór
Justus Jakab
Justus Lipót
Justus Miksa
Jusztusz György
Jünger Adolf
Jünkel elek
Kaan Henrik
Kabos Ármin
Kabos
Kabos
Kabos
Kabos
Kabos
Kabos
Béla
Bertalan
Ede
Ede
Gyula
Mártonné
Kassa
Hatvan
z
rabbi
alapító
rabbi
főrabbi
főrabbi
rabbi
gondnok
rabbi
z
rabbi
1876
A
439
főrabbi
rabbi
1928
1910
C
C
899
123
A
439
1928
1928
1928
C
C
C
A
C
C
A
B
C
B
666
884
946
439
687
687
439
897
185
462
A
444
1928
C
A
A
B
A
C
638
444
444
917
444
977
1928
C
150
1826
C
123
1826
C
123
1918
1928
A
A
B
B
445
445
916
917
1928
C
726
A
A
B
A
A
A
445
445
462
445
445
445
z
Abaujszántó
Nádudvar
Nógrádbercel
Pásztó
Tiszafüred
Biharnagybajom
z
z
Pécs
Pécs
z
iskolaszéki elnök
Nagyvárad
közgazdász és
publiciszta
elnökségi tag
hírlapíró
író és hírlapíró
z
z
1806
1928
1928
1912
1928
1842
1837
1866
1928
1928
1898
1882
1928
1840
1866
1928
1862
1864
Újságírás
z
1928
Zombor
Budai Izraelita
Hitközség
Biharnagybajom
színész
Nőegylet elnöke
Kereskedelmi
minisztérium
előljáró
Biharnagybajom
előljáró
z
z
egyetemi orvostanár
író és újságíró
1888
1851
1877
Uj Kelet
Újságírás
Kácser Izidor
Kácser Romulus
Kádár Béla
Kádár Béla
Kádár Imre
Kadelburg Gusztáv
Kadelburg Henrik
előljárósági tag
állatorvos, elnök
alelnök
dermatológus, orvos-író
elnök
kormányfőtanácsos
zeneszerző
Tiszaeszlári vérvád
Csurgó
Képzőművészet
z
Kabossa Gyula
Kac Jakab
Kac Léb ben
Elezár
Kaczander Gyula
Kaczér Illés
Kaczér Illés
Kaczér Illós
rabbi
Orosháza
Tass
Verbó
1928
1870
Puho
z
z
Cion kulturegyesület
elnöke
hírlapíró
festő
1863
1877
ujságíró
vigjátékíró
színész
1894
1851
1856
Képzőművészet
z
z
z
1911
116
C
C
A
C
C
C
C
A
455
346
438
1
624
654
685
439
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Kadisch Joachim
Kadisch Lajos
Kadosa Marcel
Kadosa Pál
Kahán Chaim Arje
Kahán Frankl
Sámuel
Kahán Frankl
Sámuel
KahánImre
Kahan Juda
Kahán Juda léb
Kahán Mechel
Kahán Nison
Kahon Mayer
Kain Albert
Kain Dávid
Kain Dávid
Kain József
Kain Mihály
Kaiser Alois
Kaiser Ede
Kaiser Lajos
Kalanumos ben
Sábtái
Káldor Sándor
Kalir Eleazar
Kalisch Izsák
Kalisch Mayer
Kalla Ignác
Kállai Adolf
Kallina Mór
Kallós Bertalan
Kallós Ede
Kallós Ede
Kallós Ede
Kallós Ede
Kereskedelem
Orvostudomány
z
z
z
Kallós Henrik
Kallós János
Kallus Lajosné
Kálmán
Kálmán
Kálmán Ármin
Kálmán Dezső
Kálmán Elek
Kálmán Henrik
Kálmán Ignác
B
B
A
A
A
466
669
445
446
446
talmudtudós
1928
C
157
társelnök
1928
C
157
ezredes orvos
rabbi
rabbi
tanácsos
rabbi
rabbi
egészségügyi tanácsos
orvos és hírlapíró
isk.igazgató
rabbihelyettes
alpítvány létesítő
kántor és komponista
elnök
alelnök
1928
1819
1788
1928
1928
1928
C
C
A
C
A
C
A
A
C
C
C
A
C
C
630
574
446
574
446
304
446
446
138
497
888
446
135
532
1050
A
449
1928
1928
1928
C
A
A
C
C
B
A
A
A
A
B
C
610
446
446
817
717
669
447
447
447
448
462
375
1928
C
150
1928
C
A
A
C
A
C
C
C
A
C
333
448
448
615
448
882
481
864
448
331
ügyvéd és ujságíró
zeneszerző
rabbi
Budapesti ortodox
hitközség
Budapesti ortodox
hitközség
Nagykanizsa
Máramarossziget
z
Máramarossziget
z
Gálszécs
z
z
Brassó
Kolozsvár
Teke
z
Bonyhád
Léva
z
1874
1903
1830
1883
1928
1812
1821
1860
1816
1928
1840
tudós
Mohács
z
z
Szabadszállás
Poprád
Orvostudomány
z
z
z
k
pénztárnok
rabbi
rabbi
k
z
Moson
z
Tapolca
Kisbér
Szolnok
z
Gyöngyös
1741
1766
1924
1928
1928
főkántor
építész
államtitkár
szobrász
tanár, klasszika-filológus
Képzőművészet
Hódmezővásárhely
Budai Izraelita
Hitközség
Győr
Kallós Ernő
1845
1840
szobrász
Schmoll-pasztagyár
igazgató
ügyvéd
szerkesztő
cionista mozgalom tagja
cégtulajdonos
rabbi
igazgató, tanító, titkár
előljáró
kultuszelőljáró
bankigazgató
orthodox egyház tag
117
1844
1869
1866
1882
1891
1870
1928
1450
1928
1928
1925
1881
1901
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Kálmán
Kálmán
Kálmán
Kálmán
Kálmán
Kálmán
Kálmán
Imre
Imre
Jenő
Jenő Akos
József
László
Miklós
Kálmán Miksa
z
Siófok
z
k
z
Temesvár
Gyöngyös
z
Szocialista
mozgalom
Békésgyula
Nagybecskerek
Kálmán Miksa
Kálmán
Kálmán
Kálmán
Kálmán
Kálmán
Kálmán
Kálmán
Mór
Mór
Oszkár
Ödön
Ödön
Ödön
Ödön
z
z
z
Hitközségi Értesítők
Jászberény
Kőbánya(Budapest
X.ker.)
Újpest
Újpest
Kővágóőrs
Székesfehérvár
Zalalövő
Nagyoroszi
Szocialista
mozgalom
Kálmán Ödön
Kálmán Ödön
Kálmán Ödönné
Kálmán Pál
Kálmán Sándor
Kálmán Vilmos
Kalmár Ármin
Kalmár Henrik
Kalmár József
Kalmár Lajos
Kálnoki Henrik
Kálnoki Izidor
Kálnoki Izor
Kammer
Kammer Vilmos
Kandel László
Kandel Sámuel
z
Kanitz Ágost
z
Nagykőrös
z
z
Lugos
Nagytétény
Nagykáta
z
z
Kanitzer Dávid
Lőbl
Kanitzer Hiller
Eger
k
448
792
448
448
448
889
332
A
448
1902
B
857
1873
1882
103
627
448
448
448
371
407
1888
1883
1889
1918
1928
1861
főrabbi
1928
1911
C
C
A
A
A
B
C
főrabbi
1921
C
491
hitközs.eln., isk ig.
nőegyleti elnök
előljáró
elnök
pénztárnok
orvos
1928
1928
1928
1928
1928
1883
C
C
C
C
C
C
917
917
508
835
968
634
1928
B
857
1884
A
C
A
B
A
C
C
C
A
449
632
449
917
449
546
637
631
450
1843
A
450
B
15
A
450
C
210
A
450
B
466
A
451
1890
1869
1886
közgazdász és lapkiadó
bizotsági tag
hírlapíró
1874
hírlapíró
textilgyáros
kormányfőtanácsos
elnök
rabbi
egyetemi tanár,
botanikus
1863
1925
1858
1928
1928
1928
1868
1880
pénzintézeti
elnökigazgató,
hitközségi elnök
hitközségi elnök
etnográfus és
műtörténetíró
1856
1913
1829
Kereskedelem
z
A
C
A
A
A
C
C
1928
Akadémia tagjai
Kánitz Dezső
Kanitz Félix Fülöp
hitközségi előljáró
tanitó
operaénekes
ügyvéd és bankigazgató
rabbi
1882
Újságírás
Kánitz Ágoston
Kanitz Dezső
zeneszerző
operettszerző
író és ujságíró
hírlapíró és zenekritikus
író
tanár
kőbánya tulajdonos
tanár és orvostudományi
író
1803
rabbi
118
1860
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Kanizsai Dezső
Kanizsai Sándor
Kann Adolf
Kann Ármin
Kann Henrik
Kaposi Móric
Kaposi Móric
z
z
k
z
z
k
k
z
z
Kardos Albert
z
Albert
Albert
Géza
Gyula
István
z
Kardos Jakab
z
Debrecen
Debrecen
Szigetvár
z
Kardos Jakab
Szigetvár
Kardos Jenő
Esztergom
Kardos József
Kardos József
Kardos László
Kardos Samu
Kardos Samu
Kardos Samu
Kardos Samu
Karinthi Ada
Noémi
Kármán Aladár
Kármán Aladár
Kármán Aladár
Nagykanizsa
Rimaszombat
z
Történetírás
Törvényhozás
Nagybecskerek
Debrecen
z
k
Képzőművészet
Rimaszombat
k
Kármán Elemér
Kármán Mór
Kármán Mór
Kármán Mór
Kármán Tódor
Károly Ernő
Károly Ernő
1928
A
B
C
B
A
A
B
451
950
272
700
451
451
669
1887
C
782
1661
A
A
A
A
A
A
452
452
452
452
452
452
A
452
1895
C
C
A
C
A
190
190
453
850
453
1872
A
453
1928
C
850
1928
C
244
1928
1928
C
C
A
B
B
C
C
630
747
453
908
910
627
191
A
453
A
B
C
453
462
747
A
453
B
859
A
453
C
C
A
A
C
153
831
454
454
787
1914
1928
1869
jótékonysági felügyelő
festő
orvostanár
Selmecbánya
Kappel Izidor
Karácsony Benő
Karczag László
Karczag Vilmos
Karczag Zoltán
Kardava Irohin
Kármán Elemér
1907
1818
1837
Orvostudomány
Kapp Jakab
Kardos
Kardos
Kardos
Kardos
Kardos
gyógypedagógus
Világháború
Felsővisó
Pesti Chevra Kadisa
főorvos, iskolaszéki
elnök
orvos
Író és ügyvéd
orvostanár
író és színigazgató
festő
rabbi
tanár és
irodalomtörténész
igazgató
igazgató
orvos és szakíró
elnök
hírlapíró
szociáldemokrata
agitátor
kékfestőgyáros
állampénztári
főtanácsos
terménykereskedő
ellenőr
gimnáziumi tanár
1881
1888
1886
1859
1881
1861
1908
1921
1918
1928
1898
1928
1928
1928
1928
ügyvéd
védőügyvéd
festő és illusztrátor
1886
építész
1871
megyei kórházigazgató
kriminálpszihológus és
pedagógus
1888
1928
1875
Szociológia
z
Budapest
Szeged
z
z
Siklós
1928
pedagógus,
egyetemitanár
alkotó
tanügyi apostol
egyetemi tanár, fizikus
festő
festő
119
1843
1928
1928
1881
1892
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Károly József
Károly József
Károly Lajos
z
Károly Sándor
z
Karpalesz Ede
Kárpáth Lajos
z
Gyöngyös
Gyöngyös
Kiskunfélegyháza
z
Rozsnyó
z
z
Képzőművészet
Hahót
Hátszeg
Nagyszentmiklós
k
z
Budapest
Gyöngyös
Csurgó
Csurgó
Beregszász
k
Közgazdaság
Szeged
Nagyatád
Budai Izraelita
Hitközség
Jászárokszállás
Aszód
Szociológia
Katona Gyula
Katona Gyula
Katona Henrik dr.
Katona Mór
Katona Nándor
Katscher Bertha
Katscher Leopold
Kátser Lipót
Kátser Simon
Katsz Béla
Kattler Bernát
Katz Jakab
Katz Jakab
adományozó
választmányi tag
szociális egyesület
elnöke
festő
festő
rabbi
alapító
orvos
orvostanár
z
z
z
Trencsén
Orvostudomány
Nagyszalonta
Nagykároly
Debrecen
Ógyalla
A
C
C
454
331
331
A
454
1928
C
A
482
454
1928
B
393
A
454
1886
1928
C
C
871
757
1928
C
757
A
A
B
C
C
C
A
454
454
462
337
346
635
455
1850
B
150
1850
397
455
153
331
185
185
108
455
510
831
625
1928
1928
1894
1866
1830
1864
1860
1890
1928
1870
1928
1842
Budai tanácskozás
1851-ben.
Iskolaalap
Kassowitz J.H.
Kassowitz J.H.
Kaszab Aladár
Kaszab Aladár
Kaszab Aladár
Kaszás Ödön
Kasztl Jakab
Kasztor Sándor
Katona Béla
Katona Béla
Katona Dávid
Katona Géza
rabbi
Tab
Rozsnyó
Karsai Jenőné
Karvaly József
Karvaly Mór
Karvaly Mór
Kassirer Zsigmond
Kassovitz Antal
Kassovitz Henrik
Kassovitz Max
1886
Irodalom és
esztétika
Karpeles Gusztáv
Karpelesz
Ábrahám Cevi
Karpelesz Mór
Karsai Jenő
író és hírlapíró
tüzoltófőparancsnok
lovag
író, hírlapíró és
publicista
hitközség elnöke
zeneíró
jegyző
elnök
1928
1928
1928
B
A
C
C
C
C
C
A
B
C
C
kultuszelőljáró
1928
C
150
orvostanár
tanár
1928
1928
1928
C
C
B
A
A
A
C
B
C
C
C
C
406
66
859
455
456
456
913
669
635
630
189
660
gyáros, udv.tanácsos
közgazdász
rabbi
alelnök
ügyvéd, mártír
jegyző
közgazdasági író
festő
írónő
író
ügyész
tanitó
nagyiparos
alelnök
kántor
120
1868
1928
1928
1928
1928
1928
1872
1864
1860
1853
1928
1845
1928
1928
1872
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Katz Jakab
Beregszász
neves közéleti személy
beton, cement,
téglagyár alapító
rabbi
rabbihelyettes
rabbi
rabbi
rabbi
vezető
rabbi
rabbi
Katz Jenő
Érmihályfalva
Katz Jósua
Katz József
Katz Márton
Katz Mór
Katz Moses
Katz Vilmos
Katzburg Chaim
Katzburg Dávid
Katzburg Dávid
Cevi
Katzenelbogen
Meir
Katzer Jakab
Kaufman Antal
Kaufman Dávid
Kaufman Izidor
Kaufman Oszkár
Ábrány
Kaposvár
1871
z
rabbi
1856
z
rabbi
z
Nagymagyar
Nagymagyar
Sárbogárd
z
Vác
Marosvásárhely
z
z
z
z
Kaufmann Adolf
Szenice
Kaufmann Hargon
Kaufmann Ignác
Nagykároly
Kaufmann
Kaufmann
Kaufmann
Kaufmann
Képzőművészet
Arad
Németkeresztúr
Mohács
Izidor
Izidor
József
József
Kaufmann Márton
Nagykároly
Kaufmann Mór
Kaufmann Oszkár
Nagybánya
Képzőművészet
Szocialista
mozgalom
Kaufmann Pál
z
Kayserling Meyer
Keatenband
Bernát
Kecskeméti Ármin
Kecskeméti Ármin
z
Kecskeméti Lajos
z
1825
1928
C
C
A
C
C
C
A
C
5
452
456
633
633
766
456
931
A
456
1670
A
456
1928
C
A
A
A
A
578
456
456
456
457
1928
C
838
1877
B
668
1928
B
510
1928
C
630
1885
1928
1735
1893
B
C
C
C
462
57
648
610
1928
C
630
1928
1928
C
B
626
462
1928
B
857
A
458
B
925
A
457
1835
B
669
1928
A
B
459
908
1905
C
458
A
459
1871
1829
rabbi
1874
Történetírás
Kecskemét
238
1866
Orvostudomány
Kecskeméti Herz
C
1882
1852
1853
1873
festő
rabbi
iskolaszéki elnök
kereskedelmi és
iparbank alapító
jegyző
rabbi, történettudós
z
1928
1928
Ungarisch-jüdisclie
Woelienselirift
Kayserling Mayer
108
1834
kereskedelmi és
iparbank alapító
festő
C
1888
1778
1928
Országos
Rabbiképző Intézet
Közgazdaság
Kaufmann Dávid
Kayserling Jolán
tanácsos
lapszerkesztő
teológus
festő
épitész
malátagyár, malom
tulajdonos
1928
gyümölcs és bor
exportáló
orvos, jogakadémiai
tanár
121
1830
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Kecskeméti Lajos
Kecskeméti Lipót
Kecskeméti Lipót
Kecskeméti Lipót
Kecskeméti
Salamon
Kecskeméti Vilmos
Kecskeméti Vilmos
Kecskeméti
Zsigmond
Kecskeméti
Zsigmond
Kékesi Sándor
Kelemen Adolf
Kelemen Adolf
Kelemen Albert
Kelemen Béla
Kelemen József
Kelemen Márton
Kelemen Mór
Kelemen Samu
Kelemen Samu
Kelemen Sándor
Kelen Ida
Kelen Imre
Kelen Imre
Kelen József
Keleti Adolf
Keleti Artur
Keleti Ferenc
Kell Árpád
Kecskemét
Zsidó irodalom
Nagyvárad
főrabbi
1928
1928
C
A
B
C
Szeged
templomatyák
1928
C
830
1927
A
B
459
29
z
z
lapszerkesztő
1879
elnök
1928
C
138
Brassó
tövényszéki orvos
1928
C
138
Mezőberény
pénztárnok
rabbi
rabbi
jegyző
esztétikus és szótáríró
előljáró
előljáró
1928
1928
C
A
C
C
A
C
C
B
A
B
C
A
A
B
A
A
A
A
C
593
460
284
678
460
977
180
420
460
910
447
460
460
462
460
460
460
460
882
1801
C
479
1801
C
479
1903
1860
1928
C
C
A
C
795
888
460
850
1928
C
57
1928
C
892
1928
B
437
1928
C
A
C
C
C
913
460
851
332
102
z
Fogaras
Paks
z
Zombor
Csap
Jogtudomány
z
politikus
Törvényhozás
Kalocsa
z
z
pénztárnok
zongoraművésznő
rajzoló
1861
1904
1928
1865
1928
1928
1928
1862
1928
1928
1873
1895
Képzőművészet
k
z
z
z
Tapolca
Keller Dávid
Királyhelmec
Keller
Keller
Keller
Keller
Somkút
Teke
z
Szikszó
Keller Izsó
Arad
Keller Jónás
Tenke
Jugoszláviai
zsidóság
Trencsén
Keller Pinkász
458
459
987
638
Brassó
Királyhelmec
Keller Pinkász
Keller Samu
Keller Samu
Keller Sándor
Kellner B.
1917
1865
Almanach
Keller Ábrahám
Eisik
Hersch
Ilona
Izidor
tiszti főorvos
rabbi
z
Szilágysomlyó
Gyöngyös
Békés
1928
mérnök
pedagógus és író
költő
jogi szakíró
rendőrbiztos
kereskedő, hitközségi
alapító
kereskedő, hitközségi
alapító
rabbi
rabbi
költő
jegyző
államépítészi hivatal
főnöke
gondnok
főrabbi
ügyvéd és szakíró
mintagazdaság létesítő
kereskedelmi vállalkozó
ellenőr
122
1892
1874
1889
1846
1910
1875
1928
1928
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Kellner
Kellner
Kellner
Kellner
Dezső
Ignác
J.
Kálmán
Siklós
Hejőcsaba
Tata
Tenke
Irodalom és
esztétika
Rozsnyó
Sopron
Losonc
Kőszeg
Kellner León
Kellner Mór
Kemenes Aladár
Kemény Adolf
Kemény Ernő
Kemény Ferenc
Kemény József
Kemény Lajos
Kemény Lajos
Kemény Miksa
Kemény Miksa
Kemény Mór
Kemény Nándor
Kemény Ödön
Kemény Rezső
Kemény Simon
Kemény Simon
Keményffi Jenő
Kempner Áron
Kenczler Hugó
k
Győr
z
Óbuda
Arad
Somogyszil
Debrecen
z
Zalaegerszeg
k
z
Jánosháza
k
Tata
z
Kende Ignác
Kende Zsigmond
Kende Zsigmond
Kenéz Zoltán
Kenéz Zoltán
Kenyeres Sándor
Kepes Gyula
Keppich Emil
Keppich Emil
Mohács
z
Szociológia
Kecskemét
Kecskemét
Debrecen
z
Orvostudomány
Tiszabő
Keppich Frigyes
Keppich Illés
Keppich Jakab
Keppich Jakab dr.
Békésgyula
Győr
z
Arad
Keppich Zsigmond
Arad
Kerekes Pál
Kerekes Sándor
Kerényi Samu
Kéri Pál
Kern Henrik
Kern Leo
Szentlőrinc
Nagykőrös
Szolnok
Újságírás
Orvostudomány
z
titkár
jegyző
titkár
rabbi
gondnok
ügyész
ügyész
képviselőtestületi tag
pedagógus és
pedagógiai író
főtanácsos
textilvegyész
elnök
elemi isk.igazgató
képviselőtestületi tag
hitközségi tagok
festő
birtokos
hegedűművész
író és hírlapíró
tanitó
festő
rabbi
művészeti író
állampénztári
főtanácsos
publicista
hitközségi elnök
ügyvéd
Ügyvéd
orvos és természettudós
hitközségi tag
jótékonycélú alapítvány
alapító
szeszgyáros
orvos
előljáró
Gemilusz Chedesz
elnöke
orvos
adományozó, vállalkozó
elnök
komponista
123
1928
1928
1928
1830
C
C
C
C
787
356
885
892
1928
B
393
1928
1928
1928
1928
C
C
C
C
757
798
542
506
A
461
C
A
C
C
C
C
A
C
A
A
C
A
C
A
333
461
658
57
797
189
461
968
461
461
405
461
884
461
C
610
1928
1928
A
B
C
C
C
A
B
C
461
859
458
458
191
461
669
897
1928
C
103
1928
1929
1928
C
A
C
333
461
57
1928
C
57
1928
1928
1921
1928
1928
1855
C
C
C
B
B
A
843
632
864
917
669
476
1860
1928
1882
1927
1928
1928
1886
1885
1928
1871
1882
1919
1875
1773
1884
1928
1857
1928
1928
1928
1928
1847
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Kern Salamon
Bnoch
Kerpel Ignác
Kerpel Leopold
Kereskedelem
Sopron
z
k
Szécsény
Losonc
Beregszász
Nagykőrös
Hejőcsaba
Világháború
Léva
Debrecen
Nagykanizsa
Baja
z
z
z
Szocialista
mozgalom
Szolnok
Marcali
Beregszász
Beregszász
Kertész Miklós
Kertész Miksa
Kertész Mór
Kertész Mór
Kertész Mórné
Kertész Ödön
Kertész Rezső
Kertész Sándor
Kertész Sándor
Kestenberg Leó
történetbúvár
z
z
Debrecen
Hódmezővásárhely
z
Keszler Bernát
Zalaszentgrót
Keszler
Keszler
Keszler
Keszler
Lugos
Kemecse
Tapolca
Gabriella
Jakab
Jenő
József
z
Keszler József
Keszler Lipót
Irodalom és
esztétika
Újságírás
Losonc
Keszler Márton
Zalaszentgrót
Keszler Mór
Zalaszentgrót
Kesztenbaum
Márton
Sátoraljaújhely
Keszler József
író
képviselőtestületi tag
neves közéleti személy
nőegyleti elnök
operaénekes
szocialista író
elemi iskolai tanító
előljárók
zongoraművész
gőz-és
műhengermamos
tanitó
előljáró
ecetgyáros
esztétikus és kritikus
előljárósági tag
gőz-és
műhengermamos
malomtulajdonos,
hitközségi eln.
alpító
124
466
1928
C
A
798
476
1928
B
393
A
476
1928
1928
1928
1925
1928
1914
1928
1902
1928
1928
C
C
C
C
C
B
C
C
C
C
A
A
A
827
542
108
632
356
950
532
191
630
76
476
477
477
1902
B
857
1928
1928
1928
1928
1928
C
C
C
C
A
A
C
C
A
864
575
108
108
477
477
190
375
477
1928
C
968
1928
1928
1928
C
C
C
A
546
460
882
477
1928
B
393
1928
1928
B
C
917
542
1928
C
968
1928
C
968
1836
C
768
1755
gondnok
minigazdaság vezető
neves közéleti személy
bizotsági tag
előljáró
gondnok
jegyző
állatorvos
jegyző
tanár, nyelvészeti író
filmrendező
ügyvéd, író
B
1819
Irodalom és
esztétika
Kerr Alfréd
Kersztúry Alajos
József
Kertész Ármin
Kertész Árpád
Kertész Ede
Kertész Gyula
Kertész Ignác
Kertész József
Kertész Lajos
Kertész Lipót
Kertész Lipót
Kertész Lipót
Kertész Manó
Kertész Mihály
Kertész Mihály
iskolaépületi gondnok
festő
1845
1881
1887
1888
1890
1908
1928
1882
1846
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Kesztenbaum
Rafael Márton
Kesztenbaum
Sámuel
Kesztenbaum
Sámuel
Keszthelyi Sándor
Khun József
Kicse Izsák
Kies Arnold
z
Kilényi János
k
Kinsker Ármin
Szatmár
vendéglős
1844
C
826
Szatmár
előljáró
1879
C
826
1775
1786
1928
A
C
C
B
477
815
658
987
1840
A
479
1805
A
479
1928
C
244
1928
C
A
A
393
479
479
1928
B
403
1928
1867
1882
C
A
A
639
481
481
1886
A
481
917
510
899
483
950
627
949
Ipolyság
z
z
IzraelitaTanitóképzőIntézet
Nagyvárad
Kirsch Henrik
Kis Adolf
Kis Henrik
z
z
Kis Jenő
z
Újpest
Közgazdaság
Tiszafüred
z
Világháború
Nagybecskerek
Veszprém
Budai Izraelita
Hitközség
Nagyvárad
Moson
Csongrád
Újvidék
Budai Izraelita
Hitközség
Kiss Arnold
Dávid
Dávid
Dezső
Henrik
Kiss I.Jenő
Kiss József
Kiss József
Kiss József
Kiss József
Kiss József
Kiss Mór
Kiss Rezső
Kiss Rezső
Kisteleki Ede
477
Esztergom
Kircz József
Kiss
Kiss
Kiss
Kiss
A
Szabadka
Óbuda
Zsidó irodalom
k
Kis Sándor
Kiss Adolf
Kiss Aladár
Kiss Arnold
Kiss Arnold
Kiss Arnold
Kiss Arnold
1829
z
Kilényi Hugó
Kinszki József
Király Ernő
Királyfy Imre
birtokos
z
Irodalom
Almanach
Szabadkőművesség
Budapest
k
k
festő és illusztrátor
házaló
rabbi
műgyűjtő és
közgazdasági író
hírlapíró és műforditó
állampénztári
főtanácsos
földbirtokos
színész
zeneszerző
főjegyző
szociálpolitikus
rabbi
szocialista politikus,
ügyvéd
előljáró
1875
1884
1845
főrabbi
rabbi
1914
1880
1928
C
B
C
A
B
C
C
vezető főrabbi
1928
C
150
előljárósági tag
műszaki főtanácsos
munkabíztosító orvosa
főrabbi
menház egyesület
elnöke
költő
1928
1928
1928
1928
C
C
C
C
638
615
184
923
1928
C
149
A
B
B
B
C
A
A
B
A
483
393
29
816
153
484
484
462
485
orvos
főrabbi
1928
1928
1928
1869
1843
1868
1875
1928
1928
alkotó
jogtudós, egyetemi tanár
festő és grafikus
1857
1889
író és költő
1881
Képzőművészet
z
1928
125
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Kiszner Mór
Klaber Adolf
Kláber Gyula
Klaber Károly
Klaber Ödön
Klarmann Ignác
Klarmann Lajos
Klauber Győző
Klauber János
Klauber Lajos
Klausner I.
Klausz Imre
Klausz Imre
Klein
Klein Ábrahám
Klein Ábrahám
Cevi
Nagyoroszi
Sopron
z
kereskedő
hit közs.elnök
festő
hit közs.elnök
hit közs.elnök
képviselő tag
képviselő tag
adományozó
pedagógus
bankigazgató, alelnök
ellenőr
önkéntes
főiskolai halgató
jegyző
rabbi
z
rabbi
z
Sopron
Sopron
Szilágysomlyó
Szilágysomlyó
Sopron
z
Baja
Kisszeben
z
Eger
Déva
Jugoszláviai
zsidóság
Dunaföldvár
Szabadka
Balassagyarmat
Királyhelmec
Adánd
Balmazujváros
Sajókazinc
Jászberény
Új Élet
Abony
Újvidék
Csap
Fülek
Nádudvar
Klein Adolf
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Adolf
Adolf
Adolf
Adolf
Adolf
Adolf
Aladár
Aladár
Albert
Antal
Ármin
Árpád
Béla
Béla
1884
C
C
A
C
C
C
C
C
A
C
C
A
C
C
A
634
798
488
798
798
851
851
798
488
76
485
488
210
199
488
1853
A
488
1928
B
437
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1919
1928
1928
1928
1928
1928
C
C
C
C
C
C
C
C
B
C
C
C
C
C
207
816
79
480
8
82
762
407
916
3
923
180
299
624
1815
C
451
1883
1928
C
C
184
185
1883
1928
1872
1928
1928
1928
1928
1928
1832
1928
1928
1900
1921
1928
ellenőr
elnök
kereskedelmi r.-t
pénztárnok
rabbi
választmányi tag
pénztáros
ügyész
Klein Bernát
Kápolnásnyék
Klein Bernát
Klein Bernát
Klein Chaim ben
Baruch
Klein Dávid
Klein Dávid
Klein Dávid
Klein Dénes
Klein Dezső
Klein Dezső
Klein Dezső
Klein Dezső
Csorna
Csorna
elnök
jegyző
gazdálkodó, elnök
előljáró
gondnok
kereskedő, hitközségi
alapító
Talmud Tóra vezető
rabbihelyettes
Biharnagybajom
előljáró
1926
C
123
Temesvár
Balatonfőkajár
Balassagyarmat
Olaszliszka
alelnök
előljárósági tag
gazda
szöllőtermelő
rabbi
előljárósági tag
főrabbi
rabbi
mintagazdaság
tulajdonos
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
C
C
C
C
A
C
C
C
890
79
79
661
488
762
331
230
1928
C
928
Klein Elemér
z
Sajószentpéter
Gyöngyös
Eperjes
Ürmény
126
1874
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Eliás
Elkán
Emil
Ernő
Feofil
Ferenc
Ferenc
Ferenc
Ferenc
Fülöp
Gyula
Gyula
Gyula
Gyula
Henrik
Henrik
Henrik
Henrik
Herman
Herman
Herman
Hermann
Hermann
Hermann
Ignác
Ignác
Ignác
Ignác
Ignác
Ignác
Ignác
Ignác
Ignác
Ignác Mór
István
Izabella
Jakab
Jakab
Jakab
Jakab
Újpest
Szolnok
Földes
Aszód
Kiskunfélegyháza
Csongrád
Alberti-Irsa
Érmihályfalva
Békésgyula
Pécs
z
Óbuda
Békéscsaba
Szigetvár
z
Somogyszil
Snina
Berzevice
z
z
Komárom
Pest
Ónod
Kurima
Tiszaeszlári vérvád
Eperjes
Debrecen
Csap
Újpest
Csap
Kiskunfélegyháza
Csáktornya
Tenke
Orvostudomány
Törökszentmiklós
Eperjes
z
z
Klein Jenő
Tarcal
Büdszentmihály
Budapesti ortodox
hitközség
Temesvár
Klein Jenő
Beregszász
Klein
Klein
Klein
Klein
Békésgyula
Dunapataj
Nagyszombat
Klein Jakabné
Jenő
Jenő
Jenőné
József
z
főkántor
rabbi
jegyző
jegyző
előljáró
gondnok
hitoktató
pénztárnok
templomi előljáró
kereskedő
rabbi
rabbi
főkántor
vezető
zenepedagógus
alelnök
főrabbi
gazdálkodó
lapszerkesztő
rabbi
pénztárnok
szerkesztő
gőzmalom tulajdonos
vez.tag
1928
1928
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
A
C
C
C
A
C
C
C
A
A
C
C
C
C
B
C
C
C
C
C
C
C
C
B
C
C
A
A
C
C
917
864
284
66
482
184
22
238
103
686
488
658
102
850
488
797
794
112
488
488
499
699
663
519
897
230
191
180
917
180
482
177
892
669
908
230
488
488
883
159
alelnök
1928
C
157
gazda
irodalom és művészetpártoló egyesület elnöke
kántor
választmányi tag
nőegyleti elnök
rabbi
1928
C
890
1928
C
108
1928
1928
1850
C
C
C
A
103
207
636
489
1928
1854
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1788
1850
1887
1928
1928
1819
1928
1928
1928
1879
1879
1928
1838
1928
1928
1882
1843
1860
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1839
1928
1928
hitközség alapító
hitközségi elnök
Chevra Kadisa elnöke
Chevra Kadisa elnöke
előljáró
gyufagyáros
orvos
jegyző
alelnök
tanitó
festő
író
gondnok
előljáró
127
1855
1883
1866
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Klein József
Klein József
Klein József
Klein József
Klein József
Klein József
Klein József
Klein Julius
Leopold
Klein Július
Leopold
Klein Károly
Klein Károly
Klein Lajos
Klein Lázár
Klein Leop
Klein Lipót
Klein M.B.
z
Kismarton
Ónod
Gyöngyös
Jászberény
Kemecse
Hajduszoboszló
k
Irodalom és
esztétika
Bátaszék
Kismarton
Mezőkövesd
Orvostudomány
Akadémia tagjai
Kápolnásnyék
z
Budapesti ortodox
hitközség
Budapesti ortodox
hitközség
Budapesti ortodox
hitközség
Olaszliszka
Kemecse
Olaszliszka
Klein Márkus
Klein Márkusz
Klein Márkusz
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Márton
Menyhért
Mihály
Miksa
Miksa
Miksa
z
z
z
Országos
Rabbiképző Intézet
Képzőművészet
Heves
Hódmezővásárhely
Klein Miksa
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Klein
Miksa
Miksa
Miksa
Mór
Mór
Mór
Mór
Mór
Mór
Mór
Mór
Mór
Mór
Mór
Mór
Mór
Mór
z
Zsidó irodalom
Nagymagyar
Pétervására
Ungvár
Nagybecskerek
Poprád
Poprád
Szolnok
Jászberény
Tápiószele
Kápolnásnyék
Poprád
Balatonfőkajár
festő
előljáró
előljárósági tag
főrabbi
rabbi
Talmud Tóra alapító
pénztárnok
irodalomtörténész és
dramaturg
1896
A
C
C
C
C
C
C
489
483
663
331
407
460
338
A
489
1928
B
393
1851
1928
1928
1835
1869
1928
C
C
C
B
B
C
A
93
483
596
669
15
451
489
Sász Chevra elnöke
1928
C
157
előljáró
1928
C
157
iskolaszéki elnök
1928
C
158
borkereskedő
jegyző
képviselőtestületi tag
szobrász
publicista és ügyvéd
rabbi
1928
1928
1928
C
C
C
A
A
A
661
460
661
489
489
489
1877
B
668
1928
1928
1928
B
C
C
A
B
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
462
362
375
489
987
633
707
925
627
717
717
864
407
882
451
717
79
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1804
hitközségi előljáró
főrabbi
hites tag
rabbi
rabbi
alelnök
előljárók
rabbi
hitoktató
hitközségi eln.
rabbi
főrabbi
Chevra Kadisa elnöke
Talmud Tóra alapító
fűrésztelep létesítő
gondnok
gondnok
jegyző
örökös díszelnök
rabbihelyettes
128
1862
1847
1883
1888
1842
1928
1800
1851
1875
1880
1924
1924
1928
1928
1928
1928
1928
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Klein Mózes
Klein Nándor
Klein Náthán
Klein Ödön
Klein Ödön
Klein Philip
Klein Pinkász
Klein Regina
Klein Salamon
Klein Salamon
Klein Salamon
Klein Samu
Klein Sámuel
Klein Sámuel
Klein Sámuel
Klein Sámuel
Klein Sámuel
Klein Sámuel
Klein Sámuel
Klein Sámuel
Klein Sándor
Klein Sándor
Klein Sándor
Klein Sándor
Klein Sándor
Klein Sándor
Klein Sándor
Klein Simon
Klein Simon
Klein Vilmos
Klein Vilmos
Klein Vilmos
Klein Wilhelm
Klein Zsigmond
Klein Zsigmond
Kleinberger Henrik
Kleiner Ignác
Kleinfeld Ignác
KleinZsigmond
Kleon Jaques
Klingberg Jakab
Kloin Mayer
Klopfer Bernát
Klopfer Izidor
Klopfer Mihály
Klopstock Dávid
Klug Emil
Balassagyarmat
Csap
Világháború
z
Talmud-Tóra tanító
gazdálkodó
1928
1928
1914
publicista
1853
rabbi
borkereskedő
adományozó
orvostanár
előljáró
pénztárnok
ellenőr
tanár, főrabbi
hitközségi alapító
rabbi
főrabbi
alelnök
Chevra Kadisa elnöke
előljáró
rabbi
műgy űjtő
alelnök
edénygyáros
hitoktató
képviselőtestületi tag
választmányi tag
nagybirtokos
1848
Újságírás
z
Olaszliszka
Nagykőrös
z
Szatmár
Fülek
Szécsény
z
Csap
Sebeskellemes
Érsekújvár
Beregszász
Brassó
Kiskunfélegyháza
Gálszécs
z
Biharnagybajom
Esztergom
Gálszécs
Vác
Óbuda
Hejőcsaba
Világháború
Orvostudomány
Ónod
Dunapataj
Teke
z
Berzevice
Fegyvernek
Poprád
Nagyatád
Nagykanizsa
Berzevice
Temesvár
Pécs
Derecske
Ráckeve
Ürmény
Ráckeve
Alsókubin
z
1928
előljárósági tag
kereskedő
ügyvéd
archeológus
gazdálkodó
orvos
hit közs.elnök
kereskedő
takarékpénztár igazgató
elnök
előljárósági tag
író
hitoktató
előljáró
hit közs.elnök
szőlősgazda
előljáró
ügyvéd, jogtudományi
író
129
1928
1928
1845
1879
1928
1928
1886
1845
1910
1926
1928
1928
1928
1928
1875
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1914
1928
1928
1928
1928
1850
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1896
1928
1928
1928
1928
1928
1883
C
C
B
A
B
A
C
C
A
C
C
C
A
C
C
C
C
C
C
C
A
C
C
C
C
C
C
B
B
C
C
C
A
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
78
180
950
489
917
489
660
632
490
826
299
827
490
179
780
240
108
138
482
304
490
123
244
304
930
659
356
950
669
663
207
888
490
112
264
717
625
630
112
890
687
194
729
928
729
32
A
490
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Kmetty Károly
Knapp Géza
Kner Izidor
Kner Izidor
Knobel Adolf
Knopfler Izsó
Knopfler Mózes
Knopfler Sándor
Knopp Imre
Knopp Imre
Knopp Imre
Knopp József
Knopp József
Knöpfler Béla
Knöpfler Bernát
Kóber Leó
Kóber Leó
Koblenczer Ignác
Kóbor Ignác
Kóbor Nóémi
Kóbor Tamás
Kóbor Tamás
Kóbor Tamás
Világháború
Léva
z
Gyoma
Világháború
Sérospatak
Sátoraljaújhely
Sátoraljaújhely
k
z
z
Ephráim
Johanna
József
Mordecháj
z
z
z
149
író
vizimalomtulajdonos
1928
1928
1928
C
C
B
A
153
968
669
492
1902
B
857
1496
A
493
1670
C
149
1928
1650
A
A
C
A
493
493
144
493
rabbi
1600
C
149
rabbi
1505
A
493
rabbi
1660
C
149
1928
1928
A
A
C
C
493
494
536
536
1808
A
494
1867
1825
1840
1928
1918
1876
1928
1778
1914
hiközség alapító
zeneszerző
1896
1867
1824
Szocialista
mozgalom
z
zsidók praofektusa
Budai Izraelita
Hitközség
z
z
Buda
z
Budai Izraelita
Hitközség
z
Budai Izraelita
Hitközség
Kohén Szimcha
Kóhén Szimchó
Kohlbach Bertalan
Kohlbach Bertalan
Kohlbach Simon
Kohlmann Károly
Johann
C
1928
1914
1928
1928
1928
igazgatótanitó, jegyző
írónő
író és publicista
Irodalom
Újságírás
Budai Izraelita
Hitközség
Budapest
Zalaszentgrót
Orvostudomány
Kohén Naftali
Kóhén Náftáli
1928
1860
1890
1928
festő, grafikus
Képzőművészet
Kővágóőrs
Világháború
Kohén Efrájim
Kóhén
Kóhén
Kohén
Kóhén
író
terménynagykereskedő
tórakomentátor
tudós, tanító
festő
festő
Képzőművészet
Cegléd
Uj Kelet
Koháxi József
Kóhén Akiba
950
532
490
330
950
767
769
768
491
462
462
491
462
161
916
492
462
508
950
492
492
393
917
1914
1928
Képzőművészet
Képzőművészet
Kóbor Tamás
Kóbor Tamás
Kod Zsigmond
Koffler Adolf
Kohányi Sámuel
1840
1928
B
C
A
C
B
C
C
C
A
B
B
A
B
C
B
A
B
C
B
A
A
B
B
ellenőr
író és könyvkiadó
könyvkiadó
z
z
Liptószentmiklós
Liptószentmiklós
k
rabbi
főrabbi
filontróp
krónikás
rabbi
rabbi
tanár
tanár
honvédalezredes
tanár
130
1616
1808
1622
1866
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Kohn
Kohn
Kohn
Kohn
Élija
Kohn
Kohn
Kohn
Kohn
Kohn
Kohn
Kohn
Kohn
Kohn
Kohn
Kohn
Kohn
Kohn
Kohn
Kohn
Kohn
Kohn
Kohn
Kohn
Kohn
Ábrahám
Ábrahám
Ábrahám
Adolf
Adolf
Adolf
Adolf
Adolf
Adolf
Adolf Chevra
Albert
Alois
Arnold
Aron
Béla
Bencion
Bernát
Bernát
Bernát
Dávid
Dávid
Dávid
Dávid
Moson
Hőgyész
Kaba
z
Rimaszombat
Debrecen
Szilágysomlyó
Szilágysomlyó
Vác
Győr
Debrecen
Pozsony
Temesvár
Atlétika
Kaba
Vác
Nagybocskó
Kecskemét
Pöstyén
Puho
z
z
Kohn Dávid
Kohn Dezsőné
Kohn E.H.
Trencsén
Büdszentmihály
Kőbánya(Budapest
X.ker.)
Nagyvárad
Szeghalom
Dunaföldvár
kohn Elek
Kecskemét
Kohn
Kohn
Kohn
Kohn
Kohn
Kohn
Kohn
Kohn
Kohn
Kohn
Kohn
Kohn
Kohn
Kohn
Kohn
Kohn
Kohn
Ádánd
Hódmezővásárhely
Csorna
Büdszentmihály
Siklós
Marosvásárhely
Ádánd
Derecske
Balassagyarmat
Szalárd
Kohn Dávid
Éliás
Emánuel
Farkas
Gusztáv
Gyula
Henrik
Herman
Herman
Herman
Hermann
Hiller
Ignác
Ignác
Ignác
Izsó
Jakab
Jakab
z
Debrecen
Jánosháza
Losonc
Siklós
Ádánd
Ónod
cégtulajdonos
rabbi
hitközség alapító
1928
1780
1862
C
C
C
615
376
439
rabbi
1873
A
494
hitközség alapító
kadisai elnök
ecetgyáros
képviselő tag
képviselőtestületi tag
növényolajgyár alapító
elnök
orientalista
titkár
hitközség alapító
képviselőtestületi tag
jegyző
magánzó, előljáró
pénztárnok
pénztárnok
festő
rabbi
rabbi
előljáró
1851
1880
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1889
1862
1928
1928
1928
1928
1928
1922
1922
1783
1899
C
C
C
C
C
C
C
C
C
B
C
C
C
C
C
C
A
A
C
C
747
191
851
851
930
333
190
720
890
67
439
930
628
458
718
726
494
494
913
159
pénztárnok
1928
C
491
pénztárnok
nőegyleti elnök
rabbi
kereskedő,
templomgondnok
előljáró
hitközségi vezető
főrabbi
ellenőr
gondnok
jegyző
hitközségi elnök
rabbi
Talmud-Tóra tanító
rabbi
publicista és ügyvéd
hitközségi elnök
elnök
elnök
alelnök
hit köz.alapító
rabbi
1928
1908
1854
C
C
C
639
832
207
1928
C
458
1816
1860
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1871
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
A
C
C
C
C
C
C
8
375
185
159
787
577
8
194
78
820
494
191
406
542
787
8
662
131
1891
1860
1928
1928
1928
1816
1860
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Kohn Jakab
Kohn Jakob
Frankel
Kohn József
Kohn József
Kohn József
Kohn József
Kohn József
Kohn József
Kohn József
Kohn Lajos
Kohn Lajos
Kohn Lázár
Kohn Lipót
Kohn Lipótné
Kohn Manó
Kohn Márton
Kohn Mihály
Kohn Miksáné
Kohn Mór
Kohn Mór
Kohn Pál
Kohn Rafael
Kohn Salamon
Kohn Salamon
Kohn Salamon
Kohn Salamon
Kohn Sámuel
z
Kohn Sámuel
z
pénztárnok
1928
C
138
Vágbeszterce
előljáró
1823
C
932
Nagysimonyi
Kisbér
Boldogasszony
Vác
Losonc
Németkeresztúr
Balassagyarmat
Mezőkövesd
Kőszeg
Ürmény
Kisbér
Kisbér
Mohács
Olaszliszka
Monor
Világháború
Enying
Marosvásárhely
Somogyszil
Érsekújvár
Zsidó irodalom
IzraelitaTanitóképzőIntézet
Sopron
Vác
elnök
előljáró
főkántor
gondnok
jótékonysági vezető
rabbi
Talmud-Tóra tanító
gondnok
pénztárnok
ülnök
ellenőr
nőegyleti elnök
szappangyáros
képviselőtestületi tag
főrabbi
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1914
1928
1928
1928
1928
1824
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
B
C
C
C
C
B
634
481
134
930
542
648
78
596
506
928
481
481
610
661
613
950
229
578
797
240
987
1928
B
403
1868
1928
1841
C
C
A
798
930
494
1848
A
495
1877
B
668
1894
B
402
1928
1928
1928
1928
1928
C
C
C
C
C
153
757
75
243
816
1928
C
677
1852
C
76
Országos
Rabbiképző Intézet
Izraelita Magyar
Irodalmi Társulat
Budapest
Rozsnyó
Baja
Esztergom
Szabadka
Kohn Sámuel
Kohn Sámuel
Kohn
Kohn
Kohn
Kohn
Kohn
Brassó
Sámuel
Sámuel
Sámuel
Sámuel
Sándor
előljárók
gondnok
képviselőtestületi tag
elnök
első hitközs.előljáró
pénztárnok
főrabbi
rabbi, filológus egyetemi
orvostanár
alkotó
előljáró
főrabbi
Kohn Sándor
Pacsa
Kohn Schwerin
Kohn Schwerin
Götz
Kohn Selig
Kohn Simon
Kohn Tsa
Kohnberger Henrik
Baja
bőrgyáros
gőzmalmos, tojás,
vajexport üzlet vezető
főrabbi
Baja
rabbi
1815
C
76
Újvidék
Győr
Szentlőrinc
főrabbi
gondnok
növényolajgyár alapító
hitközségi tag
1754
1851
1928
1885
A
C
C
C
495
923
333
843
z
132
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Kohner Ábrahám
Kohner Adolf
Szendrő
z
Kohner Adolf
Kohner Adolf
Bárói családok
Világháború
Kongresszusi
szervezet
Budapest
Bárói családok
Kohner Adolf
Kohner Adolf
Kohner Alfréd
Kohner Ida
Kohner Jenő
Kohner Vilmos
Kohner Villy
Kohner Zsigmond
Kohn-Kovács
Sámuel
Kohut Adolf
Kohut George
Alexander
Kohut Georges A.
Kohut Mór
Kohut Sándor
Kohut Sándor
Kohut Sándor
Kohut Sándor
Kohut Sándor
Kohut Sándor
Koida Vince
Kolben Lipót
Kollár Béla
837
A
495
1904
1914
B
B
90
950
1928
B
500
1928
1904
153
90
495
90
90
897
495
1865
z
báró
közgazdász
1840
z
fejedelmi szárnysegéd
1881
A
495
z
író
1847
A
496
z
törtenetíró és teológus
1874
A
496
1868
1868
1874
1884
1909
1917
1928
1928
C
C
A
B
C
C
C
C
B
C
C
687
189
496
998
834
687
592
638
462
932
180
1928
C
180
1837
A
497
1900
1896
1866
1928
1928
A
A
A
C
C
498
498
499
933
577
1928
B
393
1929
1928
A
A
C
499
499
199
1928
B
855
1928
C
A
C
720
499
864
z
Pécs
Debrecen
z
Zsidó kongresszus
Székesfehérvár
Pécs
Mezőberény
Nagyvárad
Képzőművészet
Vágbeszterce
Csepreg
Csepreg
z
Kolozsvári Andor
Kolozsváry Sándor
Komáromi Sándor
Komesz Bernát
Komjáti Nándor
z
z
z
Vágújhely
Marosvásárhely
Irodalom és
esztétika
Komló Aladár
z
z
Devecser
Szlovenszkó
zsidósága
Pozsony
Komlósi Soma
közgazdász
festő
Bárói családok
Bárói családok
Tiszabő
Kollisch Ignátz
Komlósi Soma
Komor András
Komor András
C
1776
C
B
A
B
B
C
A
Kollár László
Komlós Aladár
Komlós Elemér
Komlós Jenő
báró
nagybirtokos és
nagyiparos
z
Szolnok
egyetemi tanár
tanító
rabbi és tudós
1895
1904
1904
1928
1928
1928
1842
rabbi
rabbi
főrabbi
rabbi
hit közs.elnök
bőrgyár tulajdonos
bőrgyár tulajdonos,
elnök
szerkesztő és
sakkmester
rajzművész
grafikus
ujságíró
Chevra Kadisa elnöke
ellenőr
író
zeneszerző
hitközségi tag
lapszerkesztő
költő és író
író
133
1892
1898
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Komor Arnold
Komor Arnold
z
Komor Gyula
z
Komor Izidor
Komor Marcel
Komor Marcell
Komor Marcell
Komor Zoltán
Komorn Móse
Kompert Lipót
Kondor Ármin
Kondor Bernát
z
z
Szolnok
Képzőművészet
Szabadka
Szolnok
Nagymagyar
Zsidó irodalom
Balassagyarmat
z
Kondor Jenő
Kondor József
Szocialista
mozgalom
Jászberény
Jászberény
Konrád Béla
Nagyvárad
Konrád Márk
Konrád Mózes
Konrad Sámuel
Kont Gyula
Kont Ignác
Konti Izidor
Konti József
Kónyi Hugó
Kónyi Manó
Kónyi Manó
Koos Samu
Kopasz Armin
Kopfstein Lipótné
Kopfstein Samu
Kopp Hermann
Koppéi Lipót
Koppéi Zsigmond
Koppel Charif
Koppel Ignác
Koppel Neuhauser
Koppel Salamon
Koppel Salamon
Koppel Theben
Koppstein Simon
Korach Miksa
Korányi Friges
Orvostudomány
Paripás
Paripás
Kondor Bernát
Korányi Frigyes
Korányi Frigyes
Korányi Frigyes
z
z
z
z
min.tanácsos
miniszteri tanácsos
hírlapíró, színműíró és
dramaturg
műkereskedő
építész
1861
A
C
499
864
1867
A
499
1860
1868
1888
1903
1928
1778
1822
1928
1919
A
A
B
C
C
C
B
C
A
499
500
462
815
864
633
987
79
500
1902
B
857
1919
1919
C
C
407
407
1928
C
638
1928
1928
1928
B
C
C
A
A
A
A
B
A
C
A
C
C
C
A
B
B
C
C
C
C
C
C
C
C
B
669
684
684
501
501
502
502
950
502
452
503
393
506
506
503
466
669
718
636
332
79
583
719
710
844
15
A
503
B
B
90
669
1921
műépítész
író
rabbi
kereskedelmi r.-t
szocialista agitátor
járásbíró
orvos, gyógyszerész,
elnök
alapító
adományozó
fizikus
irodalomtörténész
szobrász
zeneszerző
1851
1856
1862
1852
Világháború
k
Kaposvár
k
Ipolyság
Kőszeg
Kőszeg
z
Kereskedelem
Orvostudomány
Pöstyén
Nagyszombat
Győr
Balatonfőkajár
Medgyes
Pozsony
Pilisvörösvár
Szerencs
Akadémia tagjai
1914
publicista és történetíró
festőművész
bankigazgató
tanitó
nőegyleti elnök
Chevra Kadisa elnöke
író
1928
1848
1874
1928
1928
1852
1845
1833
1836
1928
1928
1800
1875
1799
1740
1903
1884
rabbi
minigazdaságvezető
elnök
kereskedő
kereskedő
rabbi
rabbi
műépítész
egyetemi tanár,
hírneves belgyógyász
k
1842
Bárói családok
Orvostudomány
1828
1912
1928
134
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
z
bécsi Rothschild-kórház
főorvosa
alelnök
orvos és műforditó
z
Korányi Márk
Korányi Sándor
Korányi Sebald
Korcsmáros
Nándor
Korda Dezső
Korda Dezső
Korda Sándor
Korein Dezső
Korein Dezső
Trencsén
Fegyvernek
z
Kisbér
z
z
Tapolca
Budapesti ortodox
hitközség
Budapesti ortodox
hitközség
Pacsa
Zalaszentgrót
Pacsa
Zalaszentgrót
Korein Dezső
Korein Dezső
Korein Jenő
Korein Jenő
Korein Lipót
Korein Miksa
Kormos Alfréd
Kormos Ferenc
Kormos Mihály
Korn
Korn Fülöp
Korn Iczik Mojse
z
z
Gyöngyös
Hatvan
k
Felsővisó
Budapesti ortodox
hitközség
Snina
Izraelita Tanügyi
Értesítő
Kornfein Ábrahám
Kornfeld Ferenc
Kornfeld Gyula
Kornfeld Móric
Kornfeld Zsigmond
Kornfeld Zsigmond
Kornfeld Zsigmond
Kornfeld Zsigmond
Kornfeld Zsigmond
Kornhábel Adolf
Kornhaber Adolf
Kornhaber Lipót
Kornhauser Ferenc
Kornhauser Márk
Kornitzer Jakab
Kornitzer Lipót
Kornitzer Salamon
Kornitzer Sámuel
Kornstein János
Koródi Izrael
Korpner Lajos
k
z
1926
C
913
1928
1830
C
A
264
503
író és hírlapíró
1883
A
504
mérnök
mérnök
filmrendező
fővárosi bizotsági tag
kereskedő
Ortodox Népasztal
Egyesület diszelnöke
Talmud Tóra Egyesület
elnöke
téglagyáros
választmányi tag
elnök
Chevra Kadisa elnöke
szerkesztő és lapkiadó
író
kereskedelmi vállalkozó
alapító
publicista
gazdasági felügyelő
1864
1919
A
C
A
A
C
504
481
504
504
882
1928
C
157
1928
C
157
1928
1928
1928
1928
1909
1928
1870
1886
1928
C
C
C
C
A
A
C
C
A
C
677
968
677
968
504
504
332
346
504
272
gondnok
1928
C
157
járásorvos
1928
C
794
1902
B
402
1908
1928
1928
1928
1914
1914
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1851
1920
A
A
B
B
B
B
B
B
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
505
505
90
510
690
910
950
950
244
364
662
844
769
844
844
925
923
627
közgazdász
közgazdász
Bárói családok
Közgazdaság
Pénzüzlet
Törvényhozás
Világháború
Világháború
Esztergom
Hidalmás
Ónod
Szerencs
Sátoraljaújhely
Szerencs
Szerencs
Ungvár
Újvidék
Nagybecskerek
táborszernagy százados
gondnok
elnök
elnök
szerkesztő
elnök
tudós
városi kapitány
választmányi tag
135
1928
1892
1870
1894
1882
1852
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Kósa György
z
Kósa Mária
Kósa Miklós
Kossály Marcell
Kosztolányi-Kann
Gyula
Kosztolányi-Kann
GYula
Kovács Aladár
Kovács Arnold
Kovács Arthur
Kovács Béla
Kovács Dávid
Kovács Frigyes
Kovács Géza
Kovács Gina
Kovács György
Kovács Henrik
Kovács Henrik
Kovács József
Kovács József
Kovács Lipót
Kovács Marcel
Kovács Soma
Kovács Zsigmond
Kovácsné Weisz
Anna
Kozári Gyula
Kozma Ármin
Kozma Gyula
Kozma Ignác
k
z
Kozma Lajos
z
Kozma Lajos
König Dénes
k
König György
k
König Gyula
k
König Gyula
Kőnig Ignác
König Jakab
Kőnig Lajos
Kőnig Mór
König Salamon
König Sámuel
Königsberger
Lajos
Tápiószele
k
zeneszerző és
zongoraművész
szobrász
közgazdasági író
pénztárnok
1891
A
506
1899
1888
A
A
C
506
506
882
A
507
1890
B
462
1928
1928
1928
1928
1928
hely.polgármester
szőlősgazda
1928
1928
1928
1928
C
C
C
C
C
A
A
A
A
C
C
A
A
C
B
C
C
677
22
659
864
659
508
508
508
508
185
207
508
508
177
420
452
729
tanító
1928
C
767
1928
1928
1928
A
C
C
C
509
747
659
840
A
512
festő és építész
1928
1868
Képzőművészet
Pacsa
Alberti-Irsa
Óbuda
Szolnok
Óbuda
k
z
z
z
Csurgó
Dunaföldvár
k
z
Csáktornya
Jogtudomány
Kaposvár
Ráckeve
Sérospatak
k
Rimaszombat
Óbuda
Szentendre
gazdálkodó
előljáró
iskolaszéki tag
fűrésztelep létesítő
választmányi tag
épitész
bank igazgató
festő és iparművész
zeneszerző
gondnok
gondnok
orvostanár
ügyvéd
közgazdaságiíró
1858
1868
1878
1904
1928
1928
1869
1873
filozófiai író
gondnok
előljárósági tag
ellenőr
építész, bútortervező és
grafikus
1864
matematikus
irodalomtörténész és
költő
egyetemi tanár,
matematikus
1883
B
A
462
501
1883
A
501
1849
A
501
1880
1928
1928
1928
1928
1841
B
C
C
C
C
C
A
15
893
207
893
635
851
501
1830
C
866
1884
Képzőművészet
Akadémia tagjai
Tét
Dunaföldvár
Tét
Nagyszentmiklós
Szilágysomlyó
z
Szombathely
1928
hengermalom tulajdonos
elnök
hengermalom tulajdonos
pénztárnok
jegyző
republikánus pártelnök
rabbi
136
1872
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Königstadtler
Dávid
Kőnigstein Adolf
Königswarter
Hermann
Köniksberg
Viktorné
Körmendi Jenő
Körmendi-Frim
Ervin
Körmendi-Frim
Jenő
Körmöczi Zoltán
Körmöczy Emil
Körner Miksa
Kőrös Endre
Kőrös Mihály
Körösi Albert
Kőrösi Albert
Kálmán
Kramer Miksa
Kramer Mór
Kramer Simon
Kramer Simon
Krammer Simon
Krammer Zoltán
tanító
1852
C
923
Sajószentpéter
előljárósági tag
1928
C
762
1897
B
90
1928
C
452
Bárói családok
Kaposvár
nőegyleti elnök
k
szobrász
1886
A
504
k
festő
1885
A
504
B
462
A
A
C
A
B
B
504
504
930
505
917
462
A
505
C
917
A
B
A
B
B
A
C
C
C
C
A
B
B
A
C
C
C
C
C
C
505
859
505
15
510
506
946
890
797
613
509
462
669
509
74
74
240
299
452
116
A
514
C
C
C
B
C
678
208
208
950
135
Képzőművészet
z
z
Vác
k
1928
orvos
orvos
ellenőr
műfordító és tanár
1876
1868
1928
1872
Újságírás
Képzőművészet
k
Kőrösi Erzsébet
Kőrösi Henrik
Körösi József
Kőrösy József
Kőrösy József
Kőrösy József
Kőrösy Kornél
Körper B.
Körper Mór
Kőszegi Árpád
Kőszegi Sándor
Köves Izsó
Köves Izsó
Kövesi Géza
Kövessy Albert
Krábl Izsák
Krahl Miksa
Kramer Ignác
Kramer Jeremiás
Krámer József
Kramer Lipót
Újvidék
1928
1888
épitész
Újpest
k
Nőegylet leánycsoport
elnök
tanfelügyelő
1869
1928
1859
Szociológia
z
1915
statisztikus
1844
Akadémia tagjai
Közgazdaság
k
Verbó
Temesvár
Somogyszil
Monor
z
1879
1928
egyetemi magántanár
Nőegylet elnöke
alelnök
pénztárnok
hegedűművész
festő
1879
1928
1928
1928
1928
1853
Képzőművészet
Orvostudomány
k
Bácsalmás
Bácsalmás
Érsekújvár
Fülek
Kaposvár
Bezdán
z
Paks
Dunapentele
Dunapentele
Világháború
Bonyhád
1928
1928
színész és színműíró
hitközségib alapítótag
templomgondnok
rabbi
elnök
kúriai bíró
Chevra Kadisa elnöke
a Pesti Chevra Kadisa
alelnöke
hitközségi elnök
anyakönyvvezető jegyző
hitközöségi tag
isk.igazgató
137
1860
1773
1928
1928
1928
1928
1928
1852
1928
1928
1928
1914
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Kratz Ármin
Kratz Machel
Krátz Mechel Hers
Krausz Ábrahám
Krausz Adolf
Krausz Adolf
Krausz Albert
Krausz Bernát
Krausz Bernátné
Krausz Dávid
Krausz Dávid
Krausz Dávid
Krausz Emánuel
Krausz Ernő
Krausz Ferenc
Krausz G. Károly
Krausz Győző
Krausz Ignác
Krausz Ignác
Krausz Izrael
Krausz Izs. Áron
Krausz Jakab
Krausz József
Krausz József
Krausz József
Krausz József
Krausz Juda
Krausz Lajos
Krausz Lajos
Krausz Lajosné
Krausz Manó
Krausz Mihály
Krausz Mihály
Krausz Mihály
Krausz Miksa
Krausz Miksa
Krausz Mór
Krausz Mór
Krausz Mór
Krausz Mór
Krausz Mór
Krausz Mór
Krausz Salamon
Krausz Samu
Krausz Sámuel
Krausz Sámuel
Krausz Sámuel
Hajduszoboszló
Felsővisó
Felsővisó
Somogynagybajom
Szendrő
Hajduhadháza
Somogynagybajom
z
Gyönk
Tab
Balatonfőkajár
Pozsony
Világháború
Siklós
Kisbér
Óbuda
Mohács
z
Pacsa
Monor
Gálszécs
Szentlőrinc
Pápa
Kőszeg
Nagyszalonta
Sárvár
z
Gyermekvédelem
Törvényhozás
Szolnok
Kaposvár
z
Sopron
Újvidék
Losonc
Tét
z
Heves
Sajószentpéter
Pécs
Ádánd
Nagybánya
Dunapataj
Tét
z
rabbi
malom tulajdonos
előljárók
hitközség alapító
minigazdaság vezető
ülnök
gőzmalom létesítő
szerkesztő
nőegyleti elnök
előljáró
előljárósági tag
hit közs.elnök
bankigazgató
gondnok
iskolaszéki tag
közjegyző
rabbi
gazdálkodó
magániskola alpító
rabbi
hitközségi tag
iskolaszéki elnök
lelőljáró
rabbi
tégla, sajt, vajgyáros
rabbi
nőegyleti elnök
pénztárnok
zeneszerző
előljáró
előljáró
előljárósági tag
előljárósági tag
főrabbi
előljárók
jegyző
kereskedő
rabbi
történet író
kereskedő
előljárósági tag
zsidó teológus, tanár
Izraelita Magyar
Irodalmi Társulat
IzraelitaTanitóképzőIntézet
138
C
C
C
C
C
C
C
A
C
C
C
C
B
C
C
C
C
A
C
C
C
C
C
C
C
C
A
B
B
C
C
A
C
C
C
C
A
C
C
C
C
C
C
C
A
338
272
272
797
837
338
797
514
332
871
79
720
950
787
481
659
610
514
677
613
304
843
682
506
635
767
514
329
910
864
452
514
798
923
542
893
514
362
762
687
8
626
207
893
514
1894
B
402
1928
B
403
1928
1928
1928
1878
1928
1928
1928
1851
1928
1928
1928
1928
1914
1928
1928
1928
1928
1888
1928
1903
1928
1885
1928
1928
1928
1928
1858
1902
1928
1928
1928
1894
1928
1928
1928
1928
1886
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1866
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Krausz Sámuel
Krausz Sándor
Krausz Simon
Krausz Simon
Krausz Simon
Krausz Soma
Krausz Vilmos
Krausz Vilmos
Krausz Zsigmond
Krémer Izidor
Kremzir Jakab
Kremzir Mózes
Kreuczer Lipót
Kreutzer Lipoót
Krieger Dániel
Kriegler Mór
Krieshaber Izsák
Krieshaber Izsák
Kripka Dezső
Snina
Szentlőrinc
z
Pénzüzlet
Budapest
Székesfehérvár
Debrecen
Debrecen
Zsidó kongresszus
Hejőcsaba
Szigetvár
Orvostudomány
Közgazdaság
k
Poprád
Orvostudomány
Baja
Paks
Zalalövő
Budai Izraelita
Hitközség
Krischaber Adolf
Krishaber Béla
Krishaber Mór
Krishaber Simon
Kristály Jenő
Kristóf Károly
z
z
rabbi
rabbi
ellenőr
1879
1928
1794
1795
1928
C
C
A
B
C
C
C
C
B
C
C
B
B
A
C
B
C
C
C
794
843
515
690
153
835
191
190
998
356
850
669
510
515
717
669
76
677
968
elnök
1928
C
150
1928
A
A
B
A
A
515
515
669
515
515
ügyvéd, elnök
1928
C
149
alelnök
paplanos
grafikus
1928
1860
1884
grafikus
1882
közgazdász
szobrász
zsidópárt vezető
1847
1883
1928
C
C
A
B
A
B
A
A
C
108
626
515
462
515
462
516
516
108
1785
B
987
1770
1810
1905
1928
1928
C
A
C
C
C
32
516
923
864
844
1837
B
669
1794
1928
1904
C
C
B
933
732
90
1880
1928
1873
1928
1928
1928
1891
1928
1868
1928
1928
1837
1928
közgazdász
alelnök
rabbi
főrabbi
gondnok
kereskedő
közgazdasági író
hitközs.alapító
1867
rabbi
orvostanár
1867
1833
festő
költő és zeneesztétikus
1877
1904
Orvostudomány
z
z
Budai Izraelita
Hitközség
Beregszász
Nagybánya
Kriszhaber Adolf
Kroh József
Krón Ábrahám
Krón Béla
Krón Béla
Krón Jenő
Krón Jenő
Kronberger Lipót
Krón-Kara Mihály
Kroó Sándor
Kroshmal
Nachman
Kubinsky Efrajim
Kubinszky Efraim
Kubinyi Károly
Kubiss Gusztáv
Kuchl Sándor
Kuezynszky
Salamon
Kuffeuplan József
Kuffler Vilmos
Kuffner Károly
rabbi
választmányi tag
bankár
z
Képzőművészet
z
1928
Képzőművészet
z
z
Beregszász
1928
Zsidó irodalom
Alsókubin
z
Újvidék
Szolnok
Szepesófalu
rabbi
főrabbi
hit közs.elnök
gőzmalom tulajdonos
elnök
Orvostudomány
Vágújhely
Rajec
Bárói családok
rabbi
gyáros
139
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Kugel R.
Kugel Sámuel
Kugler Emil
Kuliner Henrik
Kulinyi Zsigmond
Kulinyi Zsigmond
Kulka Miksa
Kun Andor
Kun Andor
Verbó
Békéscsaba
Tét
Újpest
z
Kun Béla
k
Újságírás
Ipolyság
k
z
Mezőtúr
z
Jászberény
z
Nagykőrös
Temesvár
z
Komárom
Kereskedelem
Kereskedelem
k
Kaposvár
k
z
Liptószentmiklós
z
közhivatalnok
birtok bérlő
hangverseny igazgató
és műkritikus
ezredorvos
rabbi
rabbi
karmester
alelnök
szeszgyári igazgató
filozófus
titkár
Kunos Ignác
Kunos Ignác
Kunos Ignác
Kúnos Ignác
z
Kunovits Jenő
Kunstatt Izsák
Kunwald Cézár
Kunwald Cézár
z
k
gazdálkodó
festő
festőművész
publicista és politikus
rabbi
rabbi
rabbi
Budai Izraelita
Hitközség
Akadémia tagjai
Világháború
Budapest
Kunnitzer Mózes
Eger
A
516
1928
B
857
1928
1928
C
C
264
762
A
517
1928
1845
1845
C
A
C
A
C
C
A
C
B
B
596
517
407
517
633
889
517
499
466
466
1840
B
669
1928
1928
1894
1928
B
C
A
C
A
A
C
462
901
517
452
517
517
536
A
517
1928
C
149
1893
1914
1928
B
B
C
15
950
153
A
518
C
A
A
B
210
518
519
462
1854
1928
1928
1882
1885
1892
1928
1886
1921
1869
1928
1928
1849
Orvostudomány
Képzőművészet
Tolna
946
102
893
917
516
917
393
516
917
1928
proletárdiktatura külügyi
népbiztosa
Szocialista
mozgalom
Fegyvernek
Sajószentpéter
Kun Farkas
Kun Géza
Kun Izidor
Kun Lajos
Kun Lajos
Kun László
Kun Márton
Kun Rihárd
Kun Sámuel
Kun Soma
Kunewalder Fülöp
Kunewalder Jónás
Kunewalder
Zsigmond
Kunffi Lajos
Kunffy Károlyné
Kunffy Lajos
Kunffy Lajos
Kunfi Zsigmond
Kunitz Juda léb
Kunitz Lőb
Kunitzer Moses
ben Menachem
gondnok
ügyvéd és hírlapíró
C
C
C
C
A
B
C
A
B
1928
1928
1928
1928
Újságírás
Kun Béla
Kun Imre
Nőegylet elnöke
vállalkozó
alelnök
előljáró
szerkesztő
1879
1773
1776
1774
rabbi
egyetemi tanár
orientalista, egyetemi
tanár
előjáró
rabbi
festő
Képzőművészet
1860
1928
1850
1870
1928
140
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Kunwald Lipót
Kupfer Izsák
Kupferstein Lőrinc
Kupferstein Zoltán
Kupferstich József
Kurc Sándor
Kurczer Simon
Kuthi Zsigmond
Kuthi Zsigmondné
Kutna Salamon
Kuttenplan József
Kutter
Kuttna Áron
Kuttna József
Kuttna Salamon
Kuttner Miksa
Kuttner Mór
Kutzer Ernő
Kolozsvár
Sárvár
Hidalmás
Tiszafüred
Sepsiszentgyörgy
Dunapataj
Kaba
Debrecen
Debrecen
Kismarton
Holics
Marcali
z
z
Kaposvár
Tab
Tab
Kalocsa
Budai Izraelita
Hitközség
Zalalövő
Jászárokszállás
Küffler Dezső
Küffler Dezsőné
Künsztler Fülöp
Künsztler Mór
Kürlander Mihály
Kürschner Dezső
z
Sátoraljaújhely
Győr
Szocialista
mozgalom
Kürschner Jakab
Kürti Ellen
Lachenbacker
Jakab
Láczer Dénes
z
1829
1854
1928
1928
1928
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
A
A
C
C
C
C
497
767
363
899
785
207
439
189
190
482
376
574
519
519
452
871
871
447
mintagazdaság vezető
1928
C
150
földbirtokos
gondnok
orvos
előljáró
ellenőr
1928
1928
1771
1928
C
C
A
C
C
968
406
519
768
333
1870
B
857
A
519
B
705
A
520
1928
B
857
1928
C
518
1928
C
917
1888
1910
1824
A
A
B
B
A
C
520
520
462
700
520
629
1814
C
629
1928
B
A
C
A
B
462
520
635
520
917
tanitó
rabbi
rabbi
rabbi
titkár
előljáró
előljáró
filmszínésznő
1881
1928
1820
1928
1928
1928
1862
1928
1908
1870
1820
1903
1814
1883
1903
Pesti Izraeliták
Reform Társulata
z
Ladányi Ignác
Ladányi Irma
Újpest
Ladányi Ármin
1928
rabbi
Szocialista
mozgalom
Kunszentmiklós
Lajta Andor
Lajta Béla
Lajta Béla
Lajta Béla
Lajtai Lajos
Lakanbacher Izrael
Lakanbacher
Mózes
Lakatos Alfréd
Lakatos Artur
Lakatos Gyula
Lakatos László
Lakatos László
új hitközség alapító
jegyző
alapító
gazdálkodó
hit közs.elnök
választmányi tag
hitközség alapító
tanító
igazgató
rabbi
z
z
gondnok
Nőegylet leánycsoport
elnök
hírlapíró
építész
1896
1891
1875
Képzőművészet
Pesti Chevra Kadisa
z
Nagykanizsa
zeneszerző
előljáró
Nagykanizsa
előljáró
1900
Képzőművészet
k
Nagyszalonta
z
festő és iparművész
elnök
író
Újságírás
1880
1928
1882
1928
141
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Lakatos Sándor
Lakenbacher
Jakab
Lakner Aladár
Lakner Arthur
Lakos Alfréd
z
szakíró
A
520
1845
B
466
1928
C
A
A
346
520
520
1928
C
184
1928
1791
C
C
A
831
332
520
1830
C
102
1836
1928
1928
C
C
B
A
B
A
332
831
908
521
510
521
A
521
kereskedő, ellenőr
1902
1928
1928
A
B
B
C
521
329
690
767
z
rabbi
1754
A
521
z
z
bankár és filozófiai író
tenorista
A
A
521
522
z
rabbi
1907
A
522
1928
B
393
1837
B
669
1902
B
857
1928
C
635
A
522
1928
C
303
1853
A
A
A
A
B
A
B
522
522
522
522
917
522
669
Kereskedelem
Hatvan
z
z
Lakos Emil
Csongrád
Lamberg Mór
Lamberg Simon
Lamberger Béla
Szeged
Győr
z
Lamberger József
Békéscsaba
Lamm Bernát
Lánczi Adolf
Lánczi Gyula
Lánczi Jenő
Lánczi Leó
Lánczos Kornél
Gyönk
Szeged
Történetírás
z
elnök
filmdramaturg
festő
kereskedők egyletének
elnöke
főkántor
hitközség alapító
agronómus
kereskedő,
kongresszusi hitközség
alapító tag
bérlő
tanító
ügyvéd, szociológus
1893
1870
1888
1875
Közgazdaság
z
Lánczy Gyula
k
Lánczy Leó
Lánczy Leó
Lánczy Leó
Landau Ferenc
Landau Izsák haLévi
Landau Leó Rafael
Landau Lipót
Landau Nata haLévi
k
matematikus és fizikus
történetíró, egyetemi
tanár
bankelnök
Gyermekvédelem
Pénzüzlet
Sérospatak
Irodalom és
esztétika
Orvostudomány
Szocialista
mozgalom
Nagyszalonta
Landauer Artur
Landeeman G.
Lander Jenő
Landesberg Áron
Landesberg Izsák
Áron
Landesberg Izsák
Áron
Landesberg J.Áron
Landesberg Lipót
Landler Jenő
Lándor Tivadar
Lándor Tivadar
Lándori Vilmos
Landshut Sámuel
1886
z
z
z
z
k
1850
1852
1797
1852
rabbi
rabbi
Galgóc
1928
1928
1803
rabbi
rabbi
rabbi
politikus
szerkesztő
1848
1875
1873
szobrász
1872
Újságírás
z
1928
Orvostudomány
1831
142
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Lang Arnold
Lang Arnold
Láng Fülöp
Láng Jakab
Lang József
Lang Mihály
Lang Sámuel
Langer József
Langer Lajos
Langer Mór
Langfelder Dávid
Langfelder
Salamon
Langferder Artur
Langyel Aurél
Lantos Adolf
Lantos Jakab
Lantos Simon
Lányi Dezső
Lányi Ernő
Lányi Jakab
Kemecse
Kemecse
z
Szilágysomlyó
Somogynagybajom
Szentendre
Nagyvárad
Berzevice
Nyíracsád
Poprád
z
Adolf
Ákos
Andor
Andor
Béla
László Ede
László
László
László
László
László
Ezra
Fülöp
Fülöp Elek
Henrik
Ignác
1843
C
726
Debrecen
Jogtudomány
törzsorvos
1928
1928
1868
C
B
A
C
C
A
A
B
191
420
522
798
207
523
523
998
1928
B
855
1928
B
A
A
910
523
523
1928
C
150
1928
C
A
C
C
C
830
523
820
108
614
A
523
1928
1928
C
B
A
C
C
363
462
523
968
184
1928
B
857
1928
1928
C
C
638
546
A
523
C
C
A
625
8
523
könyvkiadó
isk.ig.
jegyző
szobrász
zeneszerző
1875
1928
1928
1879
1861
Zsidó kongresszus
Szlovenszkó
zsidósága
Törvényhozás
z
z
író és szerkesztő
földrajzi író
Budai Izraelita
Hitközség
Szeged
z
Szalárd
Beregszász
Mór
k
Hidalmás
Képzőművészet
k
Zalalövő
Csongrád
Szocialista
mozgalom
Nagyvárad
Lugos
László Márton
László Mór
László Vilmos
Látzer H.
Latzkó Andor
1928
1878
1928
1928
1928
1928
1928
z
Nagyatád
Ádánd
z
460
460
522
851
797
840
638
112
657
717
522
1928
k
k
László Jenő
László Sándor
1838
C
C
A
C
C
C
C
C
C
C
A
Cedókó egylet elnöke
Sopron
Dunaföldvár
Lasz Samu
László
László
László
László
László
1928
1928
Puho
z
Lányi Menyhért
Lányi Mór
Lányi Zsigmond
Lasz Samu
előljáró
Talmud Tóra alapító
operaénekes
orvos
hitközség alapító
gondnok
elnökségi tag
Chevra Kadisa elnöke
pénztárnok
ellenőr
teológus
1878
1859
geográfus
táblabíró
zeneíró és zeneszerző
minigazdaság vezető
bankigazgató
titkár
vegyész, műegyetemi
magántanár
alapító
festő
hit közs.elnök
városi jegyző
gondnok
Talmud-Tóra vezető
zongoraművész és
zeneszerző
ügyvéd
rabbi
író
143
1871
1901
1927
1928
1859
1820
1928
1869
1895
1928
1928
1876
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Latzkó Húgó
Latzmann Miksa
Lau M. Chajim
Laufer Manó
Laufer Salamon
Lautenburg
Zsigmond
Lávitz József
z
Bonyhád
Eperjes
Losonc
Déva
z
Lázár Béla
Lázár Béla
Felsővisó
k
Történetírás
Szocialista
mozgalom
Fülek
Világháború
Lázár Emil
Lázár
Lázár
Lázár
Lázár
Lázár
Ignác
Lipót
Miklós
Miklós
Ödön
z
elnök
Bikur Cholim egylet
alapítói
kritikus és műtörténetíró
1876
k
k
Lazarus Adolf
Lazarus Adolf
Léb Hirschmann
Léb Mayer
Léb Moskovits
Léb Weinberger
Léb Wolf
Lebl Áron
Lebl Jakab
Léblang Joseph
Lebovics Izsák
Lebovits Bernát
Lebovits Éisik
Lebovits Herman
Lebovits József
Lebovits József
Lebovits Lázár
Lebovits Lázár
z
Szabadkőművesség
Szabadka
Pétervására
Marosvásárhely
Ungvár
Felsővisó
Holics
Sasvár
z
Olaszliszka
Snina
Szobránc
Csap
z
Baranyamágócs
Szobránc
Szobránc
Allgemeine Jüdische
Zeitung
Borsa
Képzőművészet
Békésgyula
Losonc
Lebovits Lipót
Lebovits Náthán
Lechner Ödön
Leder Salamon
Lederer
z
A
524
C
C
C
C
135
231
542
199
A
524
1928
C
93
1928
C
272
1928
A
B
524
908
1902
B
857
1928
1914
299
950
524
917
524
1928
1928
1928
1851
1852
1869
elnök
publicista
1886
szinházigazgató
műegyetemi tanár,
technikai szakíró
kántor
1873
C
B
A
B
A
1856
A
524
1928
1928
1928
A
B
C
C
C
C
C
C
C
A
C
C
C
C
A
C
C
C
524
816
815
707
578
925
272
376
768
524
661
794
857
180
525
86
857
857
1906
B
28
1928
1888
1873
1808
C
B
C
C
135
462
103
541
A
525
Újságírás
Lázár Pál
Lederer Ábrahám
színész és szinigazgató
Bátaszék
Lax Ábrahám
tanár, filológus és
irodalomtörténész
Rófé Cholim elnöke
főrabbi
előljárósági tag
zsidó hitközség alapitó
1928
rabbi
Talmud tudós
gondnok
hitközség alapító
malom tulajdonos
rabbi
rabbi
szinigazgató
jegyző
előljáró
földbirtokos
előljáró
főrabbi
főrabbi
elnök
kereskedő
1855
1928
1860
1928
1928
1778
1928
1752
1746
1879
1928
1880
1928
1928
1862
alelnök
hitközségi előljáró
hitközségi alapító
pedagógus és tanügyi
író
144
1827
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
IzraelitaTanitóképzőIntézet
Szabadka
Közgazdaság
Tiszolc
Tiszafüred
Lederer Ábrahám
Lederer
Léderer
Lederer
Léderer
Emil
Emil
Gábor
Gyula
Léderer Kálmán
Nagyvárad
Léderer Miksa
Léderer Miksáné
Tiszolc
Debrecen
Lederer Richárd
Léderer Samu
Lederer Sándor
Lederer Sándor
Léderer Sándor
Léderer Sándor
Léderer Sándor
Léderer Sándor
Léderer Sándor
Lederer Viktor
Lédig Miklós
Ledofszky Gizella
Ledofszky Mariska
z
Szentlőrinc
z
z
Kiskunfélegyháza
Sopron
Sajószentpéter
Fülek
Sopron
Kiskunfélegyháza
Nagyvárad
k
z
Lee Sidney
Lefkovics Dávid
Lefkovics
Hermanné
Lefkovics Jakab
Lefkovits Armin
Lefkovits Berta
Lefkovits Dávid
Lefkovits Ernő
Lefkovits Jakab
Lefkovits Lajos
Lefkovits Lajos
Lefkovits Sándor
Lehel Ferenc
Lehel Imre
Lehner Árpád
Lehner Jenő
Lehr Benő
Leichner Hermann
Leichttag Ábrahám
Leidesdorf William
z
z
z
z
1928
1928
1882
1928
C
B
C
C
816
510
899
899
1928
C
638
1928
1919
C
C
900
191
A
526
C
A
A
C
C
C
C
C
C
C
A
A
843
526
526
481
798
762
299
798
482
638
526
526
1928
B
393
1848
1928
1852
1854
1850
1868
1900
1928
1928
1928
1928
1877
1886
1928
C
660
Olaszliszka
nőegyleti elnök
1928
C
661
Eperjes
Győr
Eperjes
Olaszliszka
Olaszliszka
bérlő
előljárók
tanitó
képviselőtestületi tag
képviselőtestületi tag
vértanu
gondnok
válaszmányi tag
elnök
lapkiadó és gazdasági
szakíró
festő, művészeti író
orvos, szerkesztő
zongoraművész
hegedűművész
postafőtanácsos
főkántor
rabbi
farmer
1928
1928
1928
1928
1928
1864
1928
1928
1928
C
C
C
C
C
A
C
C
C
230
333
230
661
661
526
899
304
628
1834
A
528
1885
1890
1898
1895
A
A
A
A
C
C
C
A
528
528
528
528
86
458
363
528
Baranyamágócs
Kecskemét
Hidalmás
z
403
bortermelő
Tiszafüred
Gálszécs
Nagykálló
k
rabbi
gazdálkodó
malom, szeszgyár,
marhahizlalógyár
tulajdonos
ügyvéd
női egylet elnöke
festő, zeneszerző és
karnagy
választmányi tag
hitközségi elnök
művészeti író
hitközség alapító
Chevra elnök
lovag
előljáró
iskolaépületi gondnok
hadnagy
előljárósági tag
operettprimadonna
operetténekesnő
B
Irodalom és
esztétika
Olaszliszka
z
Légrády Károly
előljáró
1859
145
1928
1928
1868
1802
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Leifer Mordechaj
Leimdörfer Dávid
Leimdörfer Nándor
Leiner Józsefné
Leipnik Armin
Leipnik Bernát
Leipnik Hirs
Leipniker Gyula
Leipniker Márk
Leitersdorfer
Márkus
Leitner Adolf
Leitner Ármin
Leitner Fülöp
Leitner Gottlieb
William
Leitner Jakab
Leitner Jakab
Leitner Lázár
Leitner Lázár
Leitner Márk
Leitner Mihály
Leitner-Lukács
Zoltán
Lemberger
Ábrahám
Lemberger
Ábrahám
Lemberger Ármin
Lemberger Ármin
Lemberger Henrik
Lemberger
Hermán
Lemberger Izsó
Lemberger Lipót
Lemberger Lipót
Lemberger Mózes
Lemberger Rezső
Lemberger Samu
Lemer József
Lemmel Asel
Lénárd Róbert
Lénárd Róbert
Lenderer Dávid
Lenderer Vilmos
Lendl Adolf
Lendvai Ervin
Lendvai Miklós
Lendvai Sándor
z
z
Esztergom
Újpest
Pápa
Belényes
z
Enying
z
Pest
caddik
rabbi
épitési vállalkozó
nőegyleti elnök
textilgyáros
pénztárnok
rabbi
elnök
rabbi
1826
1851
A
A
C
C
C
C
A
C
A
529
529
244
917
682
105
529
229
529
1928
C
698
1928
1840
910
669
529
1928
1928
1928
1928
1803
1928
1869
telepes
Törvényhozás
Orvostudomány
z
orvos és szakíró
1886
B
B
A
z
orientalista
1840
A
529
1864
C
C
A
C
C
A
458
458
529
638
177
529
1896
A
529
Kecskemét
Kecskemét
z
harangozó
hitközségi előljáró
nagyiparos
adminisztrátor
titkár
lapszerkesztő
z
író, publicista
z
Nagyvárad
Csáktornya
1820
1828
1863
1928
1928
Pest
képviselő
1807
C
698
Nyírbátor
főrabbi
1928
C
657
Baja
Író és ügyvéd
ügyvéd, elnök
író, műforditó és orvos
1928
A
C
A
530
76
530
1841
B
669
1928
C
A
B
C
C
B
A
C
A
B
C
C
B
A
A
C
757
530
669
719
76
950
531
482
530
462
843
843
816
530
530
831
z
z
1856
1813
Orvostudomány
Rozsnyó
z
főrabbi
ezredorvos
Orvostudomány
Pozsony
Baja
Világháború
rabbi
pénzügyi előljáró
Kismarton
Trietch
rabbi
rézkarcoló és grafikus
z
z
Képzőművészet
Szentlőrinc
Szentlőrinc
Szabadkőművesség
z
z
Szeged
1825
1847
1736
1928
1914
1761
1768
1879
1928
1928
1928
1928
gazdálkodó
templomgondnok
zeneszerző
szerkesztő
templomatya
146
1882
1862
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Lengyel
Lengyel Ábrahám
Lugos
Aszód
Lengyel Albert
Siklós
Lengyel
Lengyel
Lengyel
Lengyel
Lengyel
Lengyel
Lengyel
Lengyel
Lengyel
Lengyel
Lengyel
Lengyel
Lengyel
Lengyel
Lengyel
Lengyel
Aurél
Dávid
Dezső
Dezső
Dezső
Ernő
Ernő
Gábor
Géza
Henrik
Imre
László
László
Márton
Menyhért
Menyhért
z
Ipolyság
Kőszeg
Losonc
Losonc
z
Újságírás
Losonc
z
Szombathely
Jászberény
z
Ráckeve
Fülek
z
Irodalom
Budai Izraelita
Hitközség
Budapest
Lengyel Menyhért
Lengyel Menyhért
Lengyel Miklós
Lengyel Miksa
Lenke Manó
Lenke Manó
Lenke Manóné
Lenkei Emil
Lenkei Henrik
Lenkei Henrik
Lenkei Henrik
Lenkei Henrik
Lenkei Lajos
k
z
z
Lugos
Lugos
Esztergom
z
Irodalom
Újságírás
Pécs
z
Jugoszláviai
zsidóság
Pécs
Lenkei Lajos
Lenkei Lajos
Lenkei Zsigmond
Leó Bernát
Leo Pinsker
Leonorovits Géza
Leopold Ferenc
Leopold Hermann
Leopold József
Leopold Lajos
Leopold Lajos
Leopold Lajos
z
Orvostudomány
Cionizmus
Kemecse
Tata
Vác
Tata
k
Budai Izraelita
Hitközség
Csap
textilgyáros
gondnok
állategészségügyi
felügyelő
büntetőjogi író
alelnök
képviselőtestületi tag
minigazdaság vezető
szeszgyáros
publicista
gondnok
író és hírlapíró
előljárósági tag
pénztáros
publicista
előljáró
elnök
szinműíró
író
hírlapíró
előljáró
szerkesztő
főrabbi
bőrgyáros
jegyző
bőrgyáros
társadalomtudományi
író
C
C
546
66
1928
C
787
1908
A
C
C
C
C
A
B
C
A
C
C
A
C
C
A
B
530
393
506
542
542
530
917
542
530
866
407
530
729
299
530
393
1928
C
149
1928
C
A
A
A
C
C
C
A
B
B
C
A
153
531
531
531
546
546
244
531
393
917
687
531
1928
B
437
1928
C
A
B
B
C
C
C
C
687
531
669
174
460
885
931
885
A
531
1879
1928
1928
1928
1928
1885
1928
1928
1881
1928
1928
1883
1928
1928
1880
író
író
főgimnáziumi igazgató
zeneszerző
rabbi
főrabbi, igazgató
kórházi vezető
kivitelező
tanár, író
1928
1928
1878
1859
1868
1928
1928
1928
1863
1868
1928
1928
1864
1873
1840
1869
1928
1928
1928
1928
1879
mintagazdaság vezető
1928
C
150
Misnájosz Egylet elnöke
1928
C
180
147
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Leopold Lichtmann
Leopold Sándor
Szerednye
Tata
Szocialista
mozgalom
Fogaras
Tapolca
Tapolca
Tapolca
Tapolca
Tapolca
Orvostudomány
Tapolca
Tapolca
Ipolyság
Tapolca
Lerner Dezső
Lessmann Henrik
Lessner Adolfné
Lessner Adolfné
Lessner Ferenc
Lessner Juda
Lessner Mór
Lessner Rezső
Lessner Salamon
Lessner Sámuel
Lessovits Mór
Lessuer Mór
Lestyán Sándor
k
z
z
k
Irodalom
Debrecen
Érsekújvár
Érsekújvár
844
885
1902
B
857
1928
1870
1928
1928
1813
1928
1928
1855
1928
1874
1928
C
C
C
C
C
C
B
C
C
C
C
A
284
882
882
882
882
882
669
882
882
393
882
532
1908
B
957
1868
1927
1870
1928
A
A
A
B
C
C
C
532
532
532
393
191
240
240
1789
B
987
1928
C
787
1928
1928
C
B
A
638
669
532
1928
B
857
1928
B
857
A
B
B
A
A
533
90
90
533
533
1928
B
29
rabbi
1600
C
149
rabbi
1600
C
149
1928
C
A
105
533
főorvos
nőegyleti alapító
leányegyleti vezető
gondnok
zsinagóga létesítő
birtokos, pénztáros
részvényes
borkereskedő
tanitó
alelnök
író és hírlapíró
1897
1837
1855
1888
vezérigazgató
keresksdő
Zsidó irodalom
Siklós
Lévai Béla
Lévai Lajos
Lévai Mihály
Nagyvárad
Orvostudomány
z
Forgalmi Bank
igazgatója
elnökségi tag
orvos
1893
Szocialista
mozgalom
Szocialista
mozgalom
Lévai Oszkár
Lévai Sándor
k
közgazdász
1826
Bárói családok
Bárói családok
k
z
Lévi Azriel
Lévi Benjamin
z
1897
1905
közgazdász
filantróp
Alliance Israélite
Universelle
Budai Izraelita
Hitközség
Budai Izraelita
Hitközség
Belényes
Lévén Narcisse
Lévi Lázár
Levin Jakab
C
C
író
jogi író és gyorsíró
költő és iparművész
Lévai Adolf
Lévay Henrik
Lévay Henrik
Lévay István
Lévay Lajos
Leveleki Mayer
1928
1928
Wechselmann vakok
tanintézete
Leszlauer Gyula
Leszlényi Bernát
Leszlényi Imre
Lesznai Anna
Lesznai Anna
Létay Lajos
Leuchter Emánuel
Leuchter Mór
Leudsohn
Salamon
pénztárnok
bőrgyáros
jegyző
pedagógus
148
1865
1818
1828
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Levisohn Salamon
Lévy Béla
Lévy Béla
Zsidó irodalom
z
Jogtudomány
Alliance Israélite
Universelle
Nagyszalonta
Lévy Brühl
Lévy József
Lévy Lajos
Lévy Lázár
z
Nagyvárad
Léw Lázár
Belényes
Lewinski Léb
Zsidó irodalom
Héber nyelv
Magyarországon
Lewisohn Salamon
adományozó
orvos
titkár
pipakészítő, hitközségi
alapító
Lewuw Móse
Libenau lajos
Libermann Jakab
Lichstein Lajos
Lichtenberg Emil
z
Lichtenberg Kornél
k
Lichtenberg Mór
z
Lichtenstadt Wolf
Lichtenstein
Ábrahám Jakab
Lichtenstein
Ábrahám Jakab
Lichtenstein Adolf
Lichtenstein
Adolfné
Lichtenstein Dezső
Lichtenstein Dezső
Lichtenstein Dezső
Lichtenstein
Ferenc Lajos
Lichtenstein
György
Lichtenstein hill
Lichtenstein Hiller
Lichtenstein Ignác
Lichtenstein Jenő
Lichtenstein Kisziel
Lichtenstein Lajos
Lichtenstein Lipót
Lichtenstein Mór
Lichtenstein Samu
Lichtenthal József
Lichtenthal Péter
z
főrabbi
alelnök
főrabbi
rabbi
karmester
egyetemi tanár,
fülgyógyász
a Szegedi Gazdasági
Egyesületnek egyik
alapitója
rabbi
z
rabbi
Nagysimonyi
Léva
Csurgó
k
Nagykáta
1928
B
A
B
987
533
420
1928
B
29
1928
1928
C
A
C
634
533
638
1900
C
105
1887
B
987
1928
B
352
1730
1928
1928
1885
1874
A
C
C
C
A
533
634
532
185
533
1849
A
533
1908
A
534
1788
A
534
A
534
1868
C
631
1887
C
769
1928
ügyvéd, jogi író
1873
1875
1886
rabbi
Sátoraljaújhely
Trencsén
nőegyleti elnök
1928
C
913
Gyöngyös
Debrecen
Sajókazinc
hadnagy
alapítvány létesitő
földbirtokos
1848
1928
1928
C
C
C
332
191
762
z
szerkesztő
1828
A
534
z
mnemotechnikus
1820
A
534
C
A
C
C
C
C
C
C
C
C
A
497
534
881
769
657
244
485
630
191
627
534
Kolozsvár
z
Tápiószele
Sátoraljaújhely
Nyíracsád
Esztergom
Kisszeben
Nagykanizsa
Debrecen
Nagybecskerek
z
rabbi
rabbi
rabbi
gondnok
rabbi
rabbi
hitközségi elnök
bérlő
alapítvány létesitő
előljáró
orvos és polihisztor
149
1851
1815
1890
1904
1928
1876
1853
1928
1928
1928
1780
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Lichter Samu
Lichter Vilmos
Lichtig Sándor
Tápiószele
Gyoma
Tápiószele
Debrecen
Balmazujváros
előljárósági tag
tanitó
elnök
Nőegylet leánycsoport
elnök
előljárók
hitközs.eln.
műgyüjtő
gondnok
rabbi
rabbi
kath.plébános
kir.tanácsos, díszelnök
nagybirtokos
rabbi
nagybirtokos
hitközségi alapítótag
Lichtmann Aranka
Újpest
Lichtmann Gyula
Lichtmann Henrik
Lichtmann Jakab
Lichtmann Miksa
Lichtmann Mór
Lichtmann Mór
Lichtner Gáspár
Lichtschein Adolf
Lichtschein Jenő
Lichtschein Lajos
Lichtschein Márton
Lichtschein Mayer
Lichtschein
Menyhért
Lichtschein Mór
Lichtschein Samu
Lidet Ábrahám
Liebenberg Ignác
Lieber Wolf Náthán
Lieberman Leó
Liebermann Adolf
Liebermann Ármin
Liebermann Izidor
Liebermann
Jehuda
Liebermann Juda
Liebermann Leó
Liebermann Leó
Liebermann Mózes
Liebermann Nátán
Liebermann Ottó
Liebermann
Salamon
Liebermann
William
Liebermann
Zsigmond
Liebmann Márk
Liebner Mózes
Liepmann Heller
Lomtov
Ligeti Ernő
Ligeti Ernő
Ligeti Jenő
Hajduhadháza
Újpest
Balmazujváros
hitközségi alapítótag
1845
C
82
Balmazujváros
Balmazujváros
Békésgyula
hitközségi alapítótag
hitközségi alapítótag
előimádkozó
lovag
rabbi
orvos
előimádkozó
főkántor
vezető
1845
1845
1928
1844
1915
1928
1928
1928
C
C
C
A
A
C
C
C
C
82
82
103
534
535
191
264
452
837
1250
A
535
1420
719
535
669
5
5
950
z
Nagyvárad
z
Újpest
k
Rimaszombat
Debrecen
z
z
z
Debrecen
Fegyvernek
Kaposvár
Szendrő
z
882
330
882
1928
C
917
1898
1928
1928
1928
1886
1928
1845
C
C
A
C
A
C
A
C
C
A
C
C
338
917
534
638
534
917
534
747
191
534
191
82
1928
1864
1928
1822
1790
Orvostudomány
Ábrány
Ábrány
Világháború
rabbi
rabbi
1928
1836
1825
1914
C
A
B
C
C
B
Kismarton
rabbi
1540
C
482
A
535
k
z
rabbi
orvostanár, kémikus
C
C
C
1835
hittudós
Pozsony
1928
1877
1928
ügyvéd
1852
1872
Szendrő
gondnok
1917
C
837
Léva
Pest
rabbi
telepes
1850
1928
C
C
532
698
Pozsony
rabbi
1695
C
719
1928
1928
A
B
C
535
917
477
z
író és ujságíró
Újságírás
Keszthely
titkár
150
1891
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Pesti Izraeliták
Reform Társulata
Ligeti József
Ligeti Miklós
Ligeti Miklós
k
Ligeti Pál
z
Ligeti Sándor
z
B
705
1928
A
B
535
462
1885
A
535
1890
A
535
C
157
A
535
C
C
C
C
A
C
C
C
C
C
C
C
C
820
194
32
889
535
890
917
767
767
393
199
506
191
A
536
C
C
B
C
C
C
C
C
C
C
C
C
A
C
A
A
C
C
A
A
B
C
726
346
669
346
407
864
917
732
710
577
769
977
536
648
536
536
1
191
536
536
917
757
1871
Képzőművészet
műépítész és
történetfilozófus
szociológus
Budapesti ortodox
hitközség
Lindenbaum Lipót
Lindenbaumné
sz.Freudinger Sára
Lindenfeld József
Lindenfeld Kálmán
Lindenstein Samu
Linder Ármin
Lindner Ármin
Lindner Ármin
Lineczky Bernát
Linger Jozsua
Linger Simon
Link Frigyes
Linszk Izsák
Linszk Izsák
Lippe Ármin
Lippe Chájim
Dávid
Lippe Izidor
Lippe Mór
Lippe Salamon
Lippe Vilmos
Lippe Vilmos
Lippe Vilmos
Lippner Izrael
Lipscher Lajos
Lipscher Lakab
Lipschitz
Lipschitz Adolfné
Lipschitz Leó
Lipschitz Lipót
Lipschitz Márkusz
Lipschitz Mór
Lipschutz Salomon
Lipschütz Arje Lőb
Lipschütz Herman
Lipsitz Arje Léb
Liptai Imre
Liptai Imre
Lisauer József
szobrász
1928
z
mérnök
bányászati vállalkozó
Szalárd
Derecske
Alsókubin
Temesvár
z
Temesvár
Újpest
Sárvár
Sárvár
Ipolyság
Devecser
Kőszeg
Debrecen
z
kereskedő, előljáró
hitközség alapító
főjegyző
bankvezérigazgató
közgazdász
alelnök
főkántor
kereskedő
kereskedő
gőzmalom tulajdonos
lelkész
főrabbi
jegyző
író és könyvkiadó
Puho
Hatvan
Orvostudomány
Hatvan
Jászberény
Szolnok
Újpest
Rajec
Pilisvörösvár
Marosvásárhely
Sátoraljaújhely
Zombor
z
Németkeresztúr
z
z
Abaujszántó
Debrecen
z
z
Újságírás
Rozsnyó
1928
1858
1871
1850
1928
1928
1870
1928
1928
1805
1805
1928
1820
1928
1878
1835
hitközségi alelnök
alapító
alapító
táblabíró
bíró
Chevra Kadisa elnöke
alelnök
választmányi tag
rabbi
alapító
előljárósági tag
rabbi
rabbi
orvos
sakkmester
rabbi
rabbi
rabbi
hírlapíró és szinműíró
elnök
151
1928
1870
1845
1870
1880
1897
1928
1928
1928
1851
1928
1928
1840
1678
1861
1863
1904
1871
1842
1876
1928
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Lischtenberg
Kornél
Lissauer Lajos
Lissauer Lajos
Lisser Dezső
Lobovics Sia
Lobovits József
Loeblin Ignác
Loevy Mauricie
Loewy Leó
Orvostudomány
z
Újpest
Nagykálló
Szerednye
Szerednye
Orvostudomány
z
Debrecen
Loger József
Loger József
Loitner Gottlieb
William
London Zoltán
Lóránd Edith
Lóránt Mihály
Lóránt Zsigmond
Lorbeer Arnold
Lorber Kálmán
Lorschy Béla
Lorschy Bernát
Lorsi Ernő
Loschitz Aladár
Loschitz Károly
Losef Cevi Halévi
Losonczi Pál
Lothar Rudolf
Louis Felbermann
Lóvai Henrik
Löb Silbermann
Lőbl Ármin
Löbl Béla
Löbl Bernát
Löbl Eugenia
Löbl Henrik
Löbl Jakab
Magyarlápos
Magyarlápos
Hejőcsaba
z
z
z
Szilágysomlyó
Sebeskellemes
Gyönk
Gyönk
Újságírás
Bezdán
Bezdán
Verbó
Szentlőrinc
z
Ungvár
Törvényhozás
Fogaras
Vác
Tapolca
Szenice
Temesvár
Zombor
Szabadka
Ujkécske
Löbl József
Löbl Lipót
Löbl Mendl
Gyönk
Marcali
Orvostudomány
Jugoszláviai
zsidóság
Szigetvár
Budai tanácskozás
1851-ben.
Lőbl Sámuel
Löblin Ignác
1869
669
1928
A
C
C
C
C
B
A
B
537
917
628
844
844
669
540
669
asztrónómus
1833
1928
C
191
1905
1905
C
C
552
552
1873
B
15
1928
1928
1928
1840
1928
1928
1736
1918
1928
1775
C
A
A
A
C
C
C
C
B
C
C
C
C
A
C
B
C
C
C
C
C
C
C
356
541
541
541
851
780
332
332
917
116
116
946
843
542
925
910
284
930
882
838
889
977
815
1816
C
916
1730
1903
1776
C
C
B
332
574
669
1920
B
437
1928
C
850
1850
B
150
1928
1800
1928
1928
1840
muzeum alapítója,
igazgató
gondnok
gondnok
Akadémia tagjai
Löbl Jakab
Löbl Salamonné
ítélőtáblai bíró
alelnök
mérnök
előljárósági tag
szeszgyáros
Orvostudomány
Lofkovits Artur
B
1928
elnök
Hegedűművésznő
költő, hirlapíró
épitész
képviselő tag
hitközség eln.
elnök
kereskedő
elnök
képviselő
rabbi
vállalkozó
író, színműíró
író
rabbi
kötő-és szövőgyáras
alelnök
rabbi
tanár
hitközségi előljáró
szabómester
kereskedő, hitközség
alapító
hitközség alapító
tanitó
kereskedő
152
1900
1891
1876
1928
1928
1928
1730
1928
1928
1928
1774
1928
1865
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Lőcsei Géza
Lőcsei Géza
Lőffler
Löffler Béla
Löffler Béla
Löffler Béla
Löffler Henrik
Újpest
Újpest
Lugos
z
Képzőművészet
Temesvár
z
Budapesti ortodox
hitközség
Szenice
Óbuda
Esztergom
Morvaszentjános
Képzőművészet
Löffler Henrik
Löffler Lipót
Löffler Márk
Löffler Mózes
Löffler Salamon
Löffler Sándor
Löffler Simon
Löffler Vilmos
Löfler Miksa
Löfner Móritz
Lőke Mór
Lőre Ede
Lőrinc Izsák
Lőrincz Izsó
Lőrincz Miklós
Lőrinczy József
Lőrinzy Józsefné
Lőte Lajos
Löti Izidor
Lövi Ezékiel
Lövi Ferenc
Lövi József
Lővy Albert
Löw Ábrahám
Jehuda
Löw Béla
Löw Benjamin
Adolf
Löw Ede
Löw Eleázár
Lőw Elezár
Löw Elezeár
Löw György Lipót
Löw Immánuel
Löw Immánuel
Lőw Immánuel
Lőw Immánuel
Löw Inmánuel
Löw Izrael
Löw Izráel
z
z
Abony
Békésgyula
Tapolca
k
Nagyoroszi
Déva
z
Nyírbátor
Nyírbátor
Marosvásárhely
z
z
z
z
Békéscsaba
z
Eger
z
elnök
főtitkár
z
z
Pécs
1880
1910
1928
1871
C
C
C
A
B
C
A
917
917
546
541
462
890
541
1928
C
158
rabbi
templomi előljárók
rabbi
kereskedő
1859
1928
1820
1928
1910
C
C
C
C
B
A
A
C
C
C
838
659
244
614
462
541
541
3
102
882
A
541
1928
C
C
A
C
C
C
A
A
A
A
C
634
199
541
657
657
577
542
542
542
542
102
A
542
1928
C
210
A
542
C
C
C
B
A
B
C
C
C
A
C
A
717
768
661
987
543
910
244
830
407
543
686
543
titkár
rabbi
elnök
hitközségi alapítótag
alapító
gégegyógyászat
alapítója
rabbi
elnök
író
elnök
nőegyleti elnök
iskolaszéki elnök
zeneszerző
rabbi
rabbi
orvos, műfordító
vállalkozó
1844
1875
rabbi
1745
1928
1853
1880
1835
1928
1928
1899
1928
1928
1928
1854
1764
1869
1884
előjáró
1775
Chevra Kadisa elnöke
rabbi
rabbi
grafikus
Törvényhozás
Esztergom
Szeged
Jászberény
1928
1928
1928
Főtitkár
rabbi
Poprád
Sátoraljaújhely
Olaszliszka
Zsidó irodalom
z
előljáró
Solós Szeudósz elnök
kaptafagyáros
épitész
főrabbi
rabbi
főrabbi
rabbi
rabbi
rabbi
153
1924
1873
1928
1887
1877
1928
1888
1878
1890
1854
1842
1869
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Löw
Löw
Löw
Löw
Löw
Lőw
Löw
Jeremiás
Jeremiás
Jeremiás
Jeromos
Lázár
Lázár
Lipót
z
Nagymagyar
Sátoraljaújhely
Ádánd
z
Ungvár
z
Irodalom és
esztétika
Történetírás
Hódmezővásárhely
Pécs
Nagykanizsa
Budai tanácskozás
1851-ben.
Pápa
Szeged
Löw Lipót
Löw
Löw
Löw
Löw
Lipót
Lipót
Lipót
Lipót
Lőw Lipót
Lőw
Lőw
Löw
Löw
Löw
Löw
Löw
Löw
Lipót
Lipót
Lóránt
Márkus
Móric
Mózes
Sámuel
Sámuel
z
z
z
z
z
Budai Izraelita
Hitközség
z
z
Jogtudomány
Szeged
z
Szeged
z
Szabadszállás
Zalaegerszeg
Zalaegerszeg
Zalaegerszeg
Trencsén
Kiskunfélegyháza
k
főrabbi
rabbi
főrabbi
rabbi
főrabbi
ügyvéd
1879
asztrónómus
épitész
Főorvos, balneológus
1841
1857
1846
A
C
C
C
A
C
A
543
633
768
8
543
925
543
1928
B
393
1928
1856
1869
1928
B
C
C
C
908
374
687
629
1850
B
150
1846
1863
1928
C
C
A
B
A
A
A
B
682
829
544
950
544
544
544
669
1916
B
705
A
544
C
149
A
A
B
C
A
C
A
C
C
C
C
C
C
544
544
420
831
544
831
544
817
968
968
968
913
482
A
545
C
C
C
C
C
C
338
633
482
240
882
199
1914
táblabíró
törvényszéki
tanácselnök
ügyvéd
királyi főügyészhelyettes
koronaügyész
ügyvéd, költő
forditó
pedagógus
alelnök
alelnök
birtokos
birtokos
előljáró
előljáró
sakkmester
Hajduszoboszló
Nagymagyar
Kiskunfélegyháza
Érsekújvár
Tápiószele
Devecser
1778
1928
1928
1886
1887
1811
Orvostudomány
Pesti Izraelita
Nőegylet
Löw Tibor
Löw Tivadar
Löw Tóbiás
Lőw Tóbiás
Lőw Tóbiás
Löw Vilmos
Lőw Vilmos
Löwensohn Bernát
Löwensohn Fülöp
Löwenstein Ignác
Löwenstein Ignác
Löwenstein Jakab
Löwenstein Jakab
Löwenstein Sándor
Löwenthal Johann
Jacob
Löwi Ármin
Löwi Ferenc
Löwi Herman
Löwi Hermann
Lőwi Hugó
Lőwi József
1811
Világháború
Lőw Sándorné
Löw Tibor
rabbi
rabbi
rabbi
rabbi
rabbi
főrabbi
rabbi
vezető
tanitó
gondnok
pénztáros
ellenőr
rabbi
154
1873
1928
1848
1844
1928
1928
1847
1928
1795
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1810
1870
1860
1928
1928
1928
1770
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Löwi Miksa
Löwi Mór
Lőwi Sámuel
Lőwi Sámuel
Löwin Gusztáv
Löwinger Adolf
Löwinger Adolf
Lőwinger Adolf
Nógrádbercel
Monor
Csurgó
Derecske
Moson
z
Sárvár
Lugos
Lőwinger Adolf
Jánosháza
Löwinger
Löwinger
Löwinger
Löwinger
Löwinger
Lőwinger
Löwinger
Löwinger
Löwinger
Löwinger
Löwinger
Lőwinger
Pétervására
Mezőtúr
Vágújhely
Moson
Vágújhely
Vác
Sárvár
Endre
Gáspár
Gyula
Gyula
Gyula
I.Sándor
Ignác
Juda Léb
M. D.
Marton
Miksa
Miksa
z
Verbó
Szabadszállás
z
Balatonfüred
Lőwinger Miksa dr.
Arad
Lőwinger Mózes
Lőwinger N.
Löwinger Sámuel
Löwisohn Salamon
Löwiy Ignác
Lőwwy Manó
Löwy
Löwy Adolf
Löwy Ármin
Löwy Artur
Lőwy Benjamin
Löwy Bernát
Lőwy Dávidné
Lőwy Ferenc
Lőwy Géza
Löwy Gyula
Löwy Hermán
Löwy Ignác
Löwy Ignác
Löwy Ignác
Löwy Ignác
Löwy Ignác
Löwy Izrael
Löwy Izsák
Lőwy Izsák
Vác
Tapolca
Kaba
z
Fogaras
Aszód
Hatvan
Orvostudomány
Kereskedelem
Kerékpár
Szilágysomlyó
z
Újpest
Marosvásárhely
Büdszentmihály
Kecskemét
Kereskedelem
Orvostudomány
Orvostudomány
Sátoraljaújhely
Olaszliszka
Hajduhadháza
Pécs
z
Újpest
előljárósági tag
hitközségi elnök
rabbi
jegyző
pénztárnok
rabbi
gondnok
elnök
izraelita elemi iskola
vezetője
választmányi tag
rabbi
hit közs.elnök
hitközségi vezető
pálinkafőzde tulajdonos
hit közs.elnök
ellenőr
rabbi
Chevra Kadisa elnöke
hitközségi alapító
igazgató, főorvos
pénztárnok
megyei kórház igazgató
főorvosa
ort.tiközs.rabbi
bádogos
gondnok
tudós, költő
rabbi
adakozók
alapító
gondnok
nagyiparos
nőegyleti elnök
főrabbi
elnök
baromfi exportáló
építészeti főnök
képviselőtestületi tag
ülnök
kereskedő
Újpest alapítója
bőrgyáras
155
1928
1856
C
C
C
C
C
A
C
C
654
613
185
195
615
545
767
546
1880
C
405
1928
1835
1928
1928
1928
1928
1928
1868
1928
1858
1929
1928
C
C
C
C
C
C
C
A
C
C
A
C
707
596
933
615
933
931
767
545
946
817
545
79
1928
C
57
1877
1919
1928
C
C
C
A
C
C
C
B
B
B
C
A
C
C
C
C
B
B
B
C
C
C
C
A
C
931
882
439
545
284
66
346
669
466
466
851
545
917
577
159
458
466
669
669
769
661
338
686
545
917
1928
1845
1859
1928
1928
1864
1788
1928
1928
1928
1835
1845
1906
1928
1793
1928
1903
1928
1914
1803
1828
1840
1928
1928
1928
1788
1793
1831
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Löwy
Löwy
Löwy
Löwy
Löwy
Löwy
Löwy
Löwy
Lőwy
Löwy
Löwy
Löwy
Jakab
Jónás
József
József
József
Juda
Kálmán
Károly
Károly
Lajos
Lipót
M. Simon
Békés
Fülek
Zsidó kongresszus
Hajduszoboszló
Nagykanizsa
Nagybánya
Nagykálló
z
Székesfehérvár
Esztergom
Fülek
z
Lőwy Margit
Újpest
Löwy
Löwy
Lőwy
Löwy
Löwy
Löwy
Löwy
Löwy
Löwy
Löwy
Lőwy
Lőwy
Lőwy
Löwy
Verbó
Orvostudomány
Puho
Orvostudomány
Történetírás
Márk
Márkus
Márton
Mór
Mór
Móric
Rudolf
S. Izsák
Salamon
Samu
Sámuel
Sámuel
Simon
Soma
z
Bártfa
Nagykanizsa
Szalárd
Orvostudomány
Medgyes
Tab
Boldogasszony
Losonc
Ludasi Géza
Ludasi Mór
Ludasi Móric
Kisbér
hitközség alapító
író, költő
elnök
tanácsos
ügyvéd
ügyvédi kamara elnöke
hitközségi tag
előljáró
rabbi
Nőegylet leánycsoport
elnök
hitközségi eln.
Irodalom és
esztétika
Pécs
Irodalom és
esztétika
Lukács Aladár
Lukács György
1928
C
917
1928
1842
1928
1928
1928
1928
1832
1871
1928
1928
1928
1893
1928
C
B
C
B
B
A
C
C
C
B
C
C
C
C
946
669
726
669
908
545
92
629
820
669
583
871
134
542
1928
C
481
1848
B
A
917
546
1928
B
393
1928
C
687
1928
B
393
1928
1928
1928
1861
1854
elnök
elnök
főrabbi
előljárósági tag
keményitőgyár
igazgatója
hirlapíró
101
299
998
338
629
626
628
545
835
244
299
546
1853
mérnök
főrabbi
ellenőr
rabbi
kereskedő, előljáró
C
C
B
C
C
C
C
A
C
C
C
A
1909
1928
1868
1826
1882
1887
1928
Újságírás
z
Ludwig Emil
Lukács György
Lipót
Lukács Gyula
Lukács Pál
Lunczer Salamon
Luria Ábrahám
Lustig Nándor
Lusztig Dezső
Lusztig Menyhért
Lusztig Salamon
Lusztig Sámuel
Lusztig Sámuel
hitközségi alelnök
előljáró
1829
előljáró
k
esztétikus, filozófus
1885
A
546
z
z
író, újságíró
belgyógyász
vezetőségi tag
kereskedő
hit közs.elnök
kereskedő
hit közs.elnök
alapító
1890
1883
A
A
C
C
C
C
C
C
B
C
546
546
134
79
923
191
747
592
897
592
Boldogasszony
Balatonfőkajár
Újvidék
Debrecen
Rimaszombat
Mezőberény
Tiszaeszlári vérvád
Mezőberény
hitközségi tag
156
1928
1800
1928
1928
1928
1851
1882
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Lusztig Sándor
Luzatti Luigi
Luzatto Sámuel
Dávid
MaayerMannheimer
Gusztáv
Machzike Tora
Mádai Andor
Madarassy-Beck
Gyula
Madarassy-Beck
Gyula
Madarassy-Beck
GYula
Madarassy-Beck
Gyula
Madarassy-Beck
Marcel
Madarassy-Beck
Miksa
Madarassy-Beck
Nándor
Madárasy-Beck
Nándor
Máday Andor
Magia Izsák
Magran Richárd
Magriso Albert
Magyar Elemér
Magyar Lajos
Magyar Lajos
Magyari Kossa
Sámuel
MagyarMannheimer
Gusztáv
Maharam Schick
Mahler Ede
Mahler Ede
Mahler Ede
Mahler Ede
Mahler Gusztáv
Mahler Gyula
Mahler Ignác
Mahler Ignác
Mahler Miksa
Maibaum Jakab
Maier Leó
Derecske
Jogtudomány
1928
1928
C
B
195
420
Zsidó irodalom
1928
B
987
Képzőművészet
1928
B
462
1901
1908
C
B
631
859
A
547
Nagykároly
Szociológia
k
pénztárnok
rabbi
közgazdász
1873
Világháború
1914
B
950
Közgazdaság
1928
B
510
Törvényhozás
1928
B
910
k
közgazdász
1872
A
547
z
közgazdász
1838
A
547
z
vezérigazgató
1840
A
547
B
90
1928
A
C
C
C
A
A
B
548
946
636
516
548
548
917
1836
C
332
A
552
C
A
B
C
C
A
A
B
C
A
C
C
723
567
15
153
303
568
568
950
199
568
383
798
Bárói családok
z
Verbó
Nagyszombat
Kula
z
z
1906
szociológus
előljáró
pénztárnok
Chevra Kadisa elnöke
író
hírlapíró
1887
1731
1928
1928
1881
1891
Újságírás
Gyönk
z
Pozsonyszentgyörgy
z
Akadémia tagjai
Budapest
Galgóc
z
z
Világháború
Déva
z
Hunfalva
Sopron
adományozó
festő
1859
rabbi
egyetemi tanár
1857
egyetemi tanár
orientalista
zeneszerző
orvos
müszaki főtanácsos
tanár, bölcsészdoktor
elnök
textigyáras
157
1928
1909
1928
1928
1860
1866
1914
1851
1846
1928
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Maiks Mór
Mair ben Áron
Maislis Rafael
Majer ben
Ábrahám
Major Antal
Major Dezső
z
Major Ervin
z
Major Henrik
Major Henrik
Major J. Gyula
Major Simon
Majrovits Lipót
Makai Emil
Makai Emil
Makai Emil
Makai Emil
Malcsiner Gyula
Málnai Béla
Málnai Béla
Málnai Mihály
z
ügyvéd
hit köz.előljáró
rabbi
Nagyberezna
kereskedő
1840
1772
1928
A
C
C
568
22
850
1797
C
627
1928
1886
B
A
669
568
1901
A
568
A
B
A
A
B
A
B
B
C
B
A
B
A
568
462
569
569
916
569
917
987
153
67
571
462
571
1902
B
402
Orvostudomány
z
filmrendező
zeneszerző,
zeneesztétikus
festő, karikaturista
1889
Képzőművészet
z
z
1928
zeneszerző
ügyvéd, népdalszerző
1859
1876
költő
1870
Új Élet
z
Újságírás
Zsidó irodalom
Budapest
Atlétika
z
1919
1928
1928
1928
1893
alkotó
épitész
1878
pedagógus
1860
Képzőművészet
z
Málnai Mihály
Mandel Dezső
Mandel Eduárd
Mandel Emil
Mandel Farkas
Mandel Hermann
Mandel Izidor
Mandel Jakab
Mandel Lajos
Mandel Manó
Mandel Márton
Mandel Mózes
Dávid
Mandel Pál
Mandel Pál
Mandel Salamon
Mandelbaum
Farkas
Mandele W.
Mandelli Dávid
Mandello Gyula
Mandelló Gyula
Mandello Károly
Mandl Ármin
Mandl Bernát
Mandl Joáchim
Alberti-Irsa
Szigetvár
1910
Izraelita Tanügyi
Értesítő
Nyírbátor
Nyírbátor
Beregszász
Nagykőrös
Nagykálló
Debrecen
Kaba
Újvidék
Büdszentmihály
Nagykőrös
elnök igazgató
gyártelep alapító
neves közéleti személy
rabbi
elnök
jegyző
hitközségi elnök
főkántor
népiskola igazgatója
elnök
1928
1928
1928
1802
1928
1873
1862
1928
1928
1808
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
657
657
108
632
628
191
439
923
159
631
Pest
telepes
1928
C
698
Nyírbátor
Pest
politikus
politikus
telepes
1928
1928
A
C
C
571
657
698
Szatmár
rabbi
1879
C
826
Szerednye
rabbi
filológus
egyetemi tanár
1810
1780
1868
nemzetgazdász
tanfelügyelő
pedagógus, történet író
1829
1865
1852
C
A
A
B
A
A
A
B
844
572
572
510
572
572
572
466
z
z
k
1839
Közgazdaság
k
k
z
1928
Kereskedelem
1845
158
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Mandl Joakim
Mandl Kristóf
Mandl Lajos
Mandl Lipót
Mandl Louis
Mandl Louis
Mandl Mór
Mandl Moritz
Mandl Mózes
Mandl Simon
Mandl Simon
Mandovszky
Manfréd
Mandovszky
Richárd
Mandovszky
Rihárd
Mándy Sámuel
Mangl Géza
Mangold Henrik
Mangold Salamon
Mangold Samu
Mangold Samuné
Manheim Mór
Mánitz Mózes Löbl
Mannheim József
Mannheim Károly
Mannheim Lajos
Mannheimer
Chaim Cevi
Mannheimer
Frigyes
Mannheimer
Hermann
Mannheimer Ignác
Manninger Vilmos
Mannsberger
Gerzson
Manovill Alfréd
Manovill Miksa
Mantner Hermann
Mapó Ábrahám
Marberger Miksa
Marberger Sándor
Marcali Henrik
Marcus József
Marczali Henrik
Marczali Henrik
Orvostudomány
k
Tolna
Medgyes
z
Orvostudomány
Jászberény
z
Sasvár
z
Szenice
z
egyházi férfi
előljáró
kereskedő
orvostanár, anatómus
szöllőtermelő honosító
színműíró
hitközségi tag
rabbi
teológus
újságíró
1840
1550
1928
1875
1812
1928
1880
1840
1754
1867
1928
1869
Újságírás
z
k
1928
újságíró
1867
politikus
alelnök
orvos, balneológus
1860
ügyvéd
nőegyleti elnök
polgári iskolai tanár
1852
pedagógus
1820
B
A
C
C
A
B
C
A
C
A
C
669
572
901
583
572
669
407
573
768
573
838
A
573
B
917
A
573
573
844
573
669
573
627
190
466
573
510
890
elnök
1928
1928
A
C
A
B
A
C
C
B
A
B
C
z
rabbi
1876
A
573
z
rabbi
A
573
1870
C
925
1864
1914
B
B
916
950
1928
C
830
A
B
C
B
C
A
B
C
573
669
199
987
659
574
908
889
A
575
B
15
Szepesófalu
z
1928
1828
Orvostudomány
z
Nagybecskerek
Debrecen
Kereskedelem
z
Közgazdaság
Temesvár
Ungvár
1839
1928
1908
1845
1809
rabbi
Ügyvédek
Világháború
Szeged
z
templomatyák
bankár
Orvostudomány
Devecser
Zsidó irodalom
Óbuda
z
Történetírás
Temesvár
z
1880
1847
1928
1853
1928
elnök
választmányi tag
orvos
liceumi igazgató
történetíró, egyetemi
tanár
Akadémia tagjai
1871
1928
1918
1856
1893
159
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Marczali
Marczali
Marczali
Marczali
Marczali
Henrik
Henrik
Henrik
Mihály
Mihály
Szociológia
Marcali
Budapest
z
Marcali
Márer Sándor
Margareten Izsák
Cevi
Margitta Izsák
Margittai Ignác
Margó Célia
Margó Ede
Margó Ede
Margolioth Mózes
Margóliusz Móse
Márk Emil
Márk Lajos
Márk Lajos
Markbreit Gyula
Markestein Miklós
Márki Hugó
Markovits Elek
Markovits Henrik
Markovits Izidor
Markovits Jakab
Markovits József
Markovits József
Markovits Lajosné
Markovits Rodion
Márkus Alfréd
Márkus Dezső
Márkus Dezső
Márkus Dezső
Márkus Dezső
Márkus Géza
Márkus Géza
Márkus Imre
Márkus József
Márkus Miksa
Márkus Miksa
Márkus Miksa
Márkus Mózes
Márkus Sándor
Márkus Soma
Markusz Ábrahám
Márkusz József
Márkusz Mózes
Marlander Mór
Mezőtúr
Ábrány
z
Temesvár
k
k
1852
B
C
C
A
C
859
574
153
575
574
1928
C
597
rabbi
1850
C
5
rabbi
gondnok
énekesnő
szobrász
1846
1928
A
C
A
A
B
A
A
C
A
B
B
C
A
C
C
C
C
C
C
C
A
A
A
A
B
B
A
B
A
A
A
B
B
B
C
B
C
C
A
A
575
890
575
575
462
575
575
626
575
462
910
185
576
826
638
597
851
638
82
190
576
576
576
576
420
420
576
462
576
576
576
816
917
669
481
950
654
76
577
614
rabbi
egyetemi tanár
rabbi
rabbi
gőzmalom, tégla,
fatelepgyáros
1928
1852
1928
1824
1866
1872
Képzőművészet
z
z
Nagybánya
k
Képzőművészet
Törvényhozás
Csuz
k
Szatmár
Nagyvárad
Mezőtúr
Szilágysomlyó
Nagyvárad
Balmazujváros
Debrecen
z
z
z
k
rabbi
rabbi
ellenőr
festő
alelnök
közgazdász
előljáró
elnökségi tag
templomgondnok
orvos
előljárósági tag
hitközségi elnök
polgári iskolai tanár
író
zeneszerző
bíró, jogtudós
karmester
1928
1817
1829
1928
1867
1928
1928
1928
1878
1879
1928
1928
1928
1928
1928
1908
1888
1890
1862
1870
Jogtudomány
Jogtudomány
k
1928
1928
épitész
1871
festő
író
publicista, szerkesztő
1872
1854
1868
Képzőművészet
z
z
z
Szabadkőművesség
Újságírás
Orvostudomány
Kisbér
Világháború
Nógrádbercel
Baja
z
z
1888
1928
1928
1764
1928
1914
1928
1768
hit.közs.elnök
előljáró
rabbi
orvos
író, színígazgató
160
1730
1818
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Mármor Mózes
Marmorstein
Ábrahám
Marmorstein Artur
Marmorstein Lipót
Marmorstein Mór
Marmorstein
Sámuel
Marosi Bernát
Maróti Géza
Maróti Géza
Marton Ernő
Marton Ignác
Márton Izidor
Márton Jakab
Marton Manó
Márton Miksa
Marton Samu
Mártonffi György
Martos Ferenc
Maskovits Jenő
Máté Sándorné
Matiszjohu Cevi
ben Mose
Mátrai Gábor
Mattersdorf Joab
Matzel Aser
Matzner Stefl
Mátyás Berti
Mátyás Berti
Mátyás Ignác
Mátyás Mátyás
Mátyás Móse
Mátyás Móse
Mátyás Mózes
Mátyás Mózes
Mauksch Mór
Felsővisó
előljárók
1928
C
272
Szalárd
rabbi
1928
C
821
Szenice
Szenice
Mezőberény
tanár
rabbi
alapító
1928
1887
1851
C
C
C
838
838
592
Mezőberény
alapító
1851
C
592
Tápiószele
jegyző
szobrász
1928
1899
1908
C
A
B
A
C
C
C
B
A
C
C
A
C
C
882
578
462
579
682
889
835
917
579
508
334
580
577
190
1797
C
627
1928
1807
B
A
A
C
C
C
C
C
C
C
C
C
669
581
582
636
552
552
138
917
552
552
552
552
A
582
1928
C
787
1770
1902
C
B
A
C
A
B
C
199
329
582
615
582
174
831
A
582
k
1875
Képzőművészet
z
1928
újságíró
titkár
iskola igazgató
tanügyi előljáró
1896
1871
Marosvásárhely
Debrecen
hírlapíró, ügyvéd
előljáró
püspök
író
igazgató
elemi iskolai tanító
Nagyberezna
kereskedő
Pápa
Temesvár
Székesfehérvár
Újságírás
z
Kővágóőrs
Gyulafehérvár
k
1928
1918
1928
1928
1928
1928
1875
Orvostudomány
z
z
Nagyszombat
Magyarlápos
Magyarlápos
Brassó
Újpest
Magyarlápos
Magyarlápos
Magyarlápos
Magyarlápos
z
Mauthner József
Siklós
Mautner
Mautner Adolf
Mautner Eduard
Mautner Henrik
Mautner Ödön
Max Nordau
May Gyula
Maybaum
Siegmund
Devecser
Gyermekvédelem
z
Moson
k
Cionizmus
Szeged
z
rabbi
filantróp
elnök
gondnok
gondnok
gazda
főkántor
előljáró
előljáró
gondnok
gondnok
siketnéma intézet
alapítója
Baranyai Villamosági R.t igazgatója
alapító tag
író
gazdálkodó
agronómus, vállalkozó
1763
1850
1928
1928
1928
1928
1820
1820
1928
1928
1806
1824
1928
1848
1897
1928
elnöki tag
rabbi
161
1844
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Mayer
Mayer
Mayer
Mayer
Mayer
Mayer
Mayer
Ábrahám
Ábrahám
Endre
Henrik
Ignác
István
Jakab
Baja
Nemesszalók
Mór
Nagybecskerek
Marcali
Marcali
Sárvár
Mayer József
Újvidék
Mayer Lajos
Mayer Löw
Mayerhofer Ödön
Mayerhofer
Salamon
Vác
Hódmezővásárhely
Csurgó
Csurgó
Irodalom és
esztétika
Újságírás
Mayne Harry
Mayor József
Medgyes László
Medgyes Simon
Meer Soma
Megyeri-Krausz
Ábrahám
Megyeri-Krausz
Lajos
Méhes Samu
Meier b.
Menachem
Meier ben Izsák
Meir ben Chaim
Meir Riszenberger
Meisel Binjamin
Zeil
Meisel Gyula dr.
Meisel Jakab
Meiseles Smelke
Meisels Adolf
Meisels József
Meisels Raphael
Alexander
Meisler Ignác
Meislis Alexander
Meitner László
Melinda László
Meller Endre
Meller Henrik
Meller Ignác
Meller Miksa
Meller Simon
Meller Simon
terménykereskedő
rabbi
elnök
pénzintézeti létesítő
képviselőtestületi tag
joghallgató
ellenőr
Pro Palesztina
egyesület elnöke
képviselőtestületi tag
hitközség alapitó
nagybirtokos
hitközség és Chevra
vezető
1773
1928
1928
1928
1928
1928
1928
C
C
C
C
C
C
C
76
647
614
627
575
575
767
1928
C
923
1928
1810
1928
C
C
C
930
374
185
1827
C
185
1928
B
393
1928
917
583
420
638
elnökségi tag
1928
1928
B
A
B
C
z
rabbi
1839
A
584
z
nagyiparos
A
584
z
festő
Jogtudomány
Nagyvárad
1892
1843
Beregszász
főmérnök
1928
C
108
Pécel
rabbi
1928
C
686
Kismarton
Kismarton
Nagybecskerek
rabbi
rabbi
1717
1928
1817
C
C
C
482
482
626
A
585
z
rabbi
1816
Alsókubin
Tapolca
Zalaegerszeg
Szeghalom
Ungvár
elnök
rabbi
rabbi
rabbi
hitközség alapító
1928
1853
1754
1874
1778
C
C
C
C
C
32
882
968
832
925
Dunaszerdahely
rabbi
1761
C
208
Jászárokszállás
gondnok
rabbi
grafikus
gondnok
bizotsági tag
nagybirtokos
kereskedelmi tanácsos
első hitközs.előljáró
műtörténetíró
1928
1784
C
A
A
C
C
C
C
C
A
B
406
585
585
631
632
185
333
798
585
908
z
z
Nagykároly
Nagykőrös
Csurgó
Győr
Sopron
z
Történetírás
1900
1928
1925
1928
1928
1868
1875
1928
162
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Menachem Katz
Menczer Ernő
Menczer Imre
Menczer Izsák
Mende Bódog
Mende Jenő
Mendel Menáchem
Jakob József
Mendel Oszkár
Mendel Pál
Mendelovits Ignác
Mendelssohn
Mózes
Mendelssohn
Mózes
Németkeresztúr
Pilisvörösvár
Keszthely
Nagybecskerek
Törvényhozás
1838
1928
1928
1928
1928
C
C
C
C
B
A
648
710
477
626
910
586
z
fizikus
z
rabbi
1818
A
586
Fogaras
Törvényhozás
Máramarossziget
Irodalom és
esztétika
pénztárnok
1928
1928
1928
C
B
C
284
910
574
1928
B
393
Mór
tanitó
1740
C
613
1892
B
403
1928
1928
C
C
A
890
208
588
1928
C
304
1928
C
108
1928
C
835
1928
C
925
1928
B
857
1928
C
103
1914
1928
1928
B
C
C
A
A
B
A
C
C
C
B
B
C
C
A
B
B
C
950
636
636
591
591
462
591
138
577
933
859
420
209
917
591
816
910
153
IzraelitaTanitóképzőIntézet
Temesvár
Dunapentele
Mendl Lajos
Merbl Arnold
Mérey László
Merkler Andor
Mermelstein
Bernát
rabbi
jegyző
előljaró
elnök
k
Gálszécs
ellenőr
elnök
kamarás
zeneszerző, zenekritikus
Beregszász
Mermelstein Mór
Mermelstein
Vilmos
Székesfehérvár
Talmud-Tora intézet
vezető
főkántor
Ungvár
hit közs.elnök
Szocialista
mozgalom
Mérő Sámuelné
Békésgyula
Mesitz János
Messinger Ármin
Messinger Hugó
Messinger Simon
Mester Jenő
Mester Jenő
Mester Sándor
Mestitz János
Mestitz Mihály
Mészáros Gyula
Meszlényi Albert
Meszlényi Arthur
Metzner Áron
Mezei Elek
Mezei Ernő
Mezei Ernő
Mezei Ernő
Mezei Ernő
Világháború
Nagyszombat
Nagyszombat
z
k
1862
hitoktató
Mermelstein Hillel
Mérő Gyula
1883
jótékonycélú alapítvány
alapító
vezető
minigazdaságvezető
jogász
szobrász
1862
1882
Képzőművészet
z
Brassó
Marosvásárhely
Vágújhely
Szociológia
Jogtudomány
Eger
Újpest
z
Szabadkőművesség
Törvényhozás
Budapest
1928
hírlapíró
ezredes
kárpitos
alelnök
borkereskedő
előljáró
publicista
publicista
163
1875
1928
1928
1928
1908
1928
1843
1928
1851
1928
1928
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Mezei
Mezei
Mezei
Mezei
Mezei
Ernő
Izsó
Mór
Mór
Mór
Sátoraljaújhely
Szabadka
z
Ügyvédek
Zsidó kongresszus
Kongresszusi
szervezet
Szabadkőművesség
Törvényhozás
Sajószentpéter
Sátoraljaújhely
Nagyvárad
Mezei Mór
Mezei Mór
Mezei Mór
Mezei Mór
Mezei Mór
Mezey Albert
Mezey Ferenc
z
Mezey Ferenc
Mezey Ferenc
z
költő
z
Hahót
Budai Izraelita
Hitközség
Szocialista
mozgalom
Mezöfi Vilmos
z
tanár, sportíró
hitközségi tag
olimpiai irodalmi díj
nyertese
Komárom
Vágbeszterce
Kecskemét
Orvostudomány
Szilágysomlyó
Szilágysomlyó
Újságírás
Szabadka
Baja
Törökbecse
z
500
1928
1928
1900
1928
1928
B
B
C
C
C
A
816
910
762
769
638
592
1877
B
668
1894
B
402
1928
B
500
1928
A
B
A
C
592
420
593
337
1928
C
149
1890
B
857
A
B
A
A
A
A
A
B
C
A
A
C
C
C
B
C
C
B
C
C
C
A
593
910
604
604
604
604
604
917
882
604
605
499
932
458
669
851
851
917
815
75
907
605
1884
1885
1870
1928
író, filmdramaturg
festő
rabbi
zeneszerző
szerkesztő, lapkiadó
z
z
B
1928
hírlapíró, politikus
Újságírás
Tapolca
1928
1860
Törvényhozás
z
k
z
z
k
769
816
592
916
998
1835
Jogtudomány
Mező Ferenc
Mezőfi Vilmos
Mezőfi Vilmos
Mihály István
Mihály Rezső
Mihály Sámuel
Mihályi Ignác
Miklós Andor
Miklós Andor
Miklós Bernát
Mikó Izidor
Mikó Vilmos
Milch Dezső
Milch Márkné
Milhoffer István
Milhoffer József
Miliczer Dávid
Miliczer Lajos
Milkó Izidor
Milkó Izidor
Milkó Mátyás
Milko Vilmos
Miller Simon
hitközségi tag
elnök
pénztárnok
ügyvéd
1864
1868
C
C
A
B
B
1928
1928
Országos
Rabbiképző Intézet
Izraelita Magyar
Irodalmi Társulat
Kongresszusi
szervezet
Mezey Ferenc
Mezey Sándor
Mezi Ernő
Mező Ferenc
Mező Ferenc
publicista
előljáró
ügyvéd, publicista
rabbi
ülnök
orvostanár
hiközségi elnök
Nőegylet elnöke
hitközségi előljáró
1892
1889
1740
1843
1880
1928
1920
1885
1878
1928
1928
1828
1840
1928
1928
1928
1928
1928
1928
mintagazdaság létesítő
mintagazdaság létesítő
író
földbirtokos
fűrészgyáras
orvos, író
164
1887
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Mind, szent
Salamon
Minkusz Antal
Minor Jakob
Minz Mózes
Mischel Jechiel
Miskolczi Henrik
Miskolczy József
Mittelmann Ármin
Mittelmann Bernát
Mittelmann Dávid
Mittelmann Jakab
Mittelmann Nándor
Mittler Benjamin
Mitzger Miksa
Mitzger Salamon
Mochiach Juda
Mogyorós Simon
Mohácsi Jenő
Moholy-Nagy
László
Moholy-Nagy
László
Mohr Andor
Mohr Mihály
Mohr Mihály
Mohr Mihály
Érmihályfalva
rabbi
1834
C
238
Losonc
Irodalom és
esztétika
Zsidó irodalom
Kismarton
előljárósági tag
1928
C
542
1928
B
393
1831
1789
1886
B
C
A
C
C
A
C
C
A
C
C
C
A
C
A
987
482
608
374
577
609
627
639
609
86
574
798
609
762
610
1895
A
610
1928
B
462
1928
1914
1928
C
A
B
B
123
610
950
669
1928
C
946
1928
1880
1928
1850
1928
C
C
C
A
A
A
A
B
B
A
A
B
B
946
407
407
611
611
611
611
669
950
611
611
393
917
1928
C
149
1928
C
A
A
A
153
612
612
612
z
rabbi
író, hírlapíró
hitközség alapitó
elnök
orvos
előljáró
kultuszelőljáró
Tanár
Chevra-alapító
alapítványi tag
alelnök
ülnök
vezető
író
z
festő
z
Hódmezővásárhely
Marosvásárhely
z
Nagyberezna
Nagyvárad
z
Baranyamágócs
Marcali
Sopron
z
Sajószentpéter
Biharnagybajom
z
1866
1928
1928
1860
1846
1928
1928
1742
1928
gondnok
szemorvos
1861
Világháború
Orvostudomány
Verbó
Mohr Miksa
Moller Emmánuel
Moller Rudolf
Molnár Ákos
Molnár Antal
Molnár Antal
Molnár Béla
Molnár Béla
Molnár Dezső
Molnár Ernő
Molnár Ferenc
Molnár Ferenc
Molnár Ferenc
Verbó
Jászberény
Jászberény
z
z
z
z
Gemilasz Chaszodim
eln.
pénztárnok
szöllőtermelő honosító
alelnök
novellaíró
közgazdász
zeneszerző, esztétikus
sebészfőorvos
1893
1877
1890
1886
Orvostudomány
Világháború
z
z
k
z
z
1928
1914
rabbi
regény- és színműíró
Irodalom
Újságírás
Budai Izraelita
Hitközség
Budapest
Molnár Ferenc
Ferenc
Géza
Gyula
Gyuláné
1810
1928
Képzőművészet
Mohr Miksa
Molnár
Molnár
Molnár
Molnár
1861
1890
1878
író
író
zeneesztétikus, író
regény- és színműíró
költőnő
165
1872
1857
1873
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Molnár
Molnár
Molnár
Molnár
Molnár
Jakab
János
Jenő
Jenő
Jenő
z
közgazdász
fűtőházi főnök, mártír
író, hírlapíró
1876
1928
C
177
1928
1928
C
A
C
632
612
785
1902
B
857
rabbi
1794
C
76
Nagyberezna
kereskedő
1797
C
627
Kismarton
rabbi
1928
C
482
Nagykálló
pénztárnok
1928
C
628
Szigetvár
templomgondnok
1928
C
850
Szolnok
Szigetvár
Zsidó irodalom
Tapolca
Tapolca
Tapolca
Tiszolc
Németkeresztúr
Orvostudomány
kántor
előljáró
rabbi
1830
1928
1870
1813
1928
1855
1928
1928
1832
1670
1756
1928
1928
1869
1806
C
C
B
C
C
C
C
C
B
A
C
C
C
B
C
864
850
987
882
882
882
900
648
669
614
536
767
502
174
648
Verbó
rabbi
1774
C
946
Sérospatak
Nagyberezna
Szobránc
Pilisvörösvár
Debrecen
Eperjes
Nagyvárad
ügyvéd
elnök
erdőtulajdonos
alelnök
polgári iskolai tanár
vasgyár alapító
alelnök
orvos, szakíró
földbirtokos
előljáró
kereskedő, elnök
1928
1928
1928
1928
1908
1928
1928
C
C
C
C
C
C
C
A
C
C
C
767
628
857
710
190
230
638
614
844
908
638
1928
1880
Törvényhozás
Újságírás
Csáktornya
Nagykőrös
z
Sepsiszentgyörgy
Szocialista
mozgalom
Baja
Mónus Illés
Moorberg Jesája
Mordecháj ben
Ebimelech
Mordechaj
Móchiách
Morgenstern Adolf
Morgenstern
Bernát
Morgenstern Ignác
Morgenstern Ignác
Morris Rosenfeld
Morton Izsák
Morton Izsák
Morton Mór
Morvai Sámuel
Mosch Henrik
Moscovitz Móric
Móse ben Jamin
Móse ha Kohen
Mose Leib Breiner
Moses Deutsch
Moses Hes
Moses Levi
Moses
Zuckermandl
Moskovics Artur
Moskovits Adolf
Moskovits Éliás
Moskovits Ervin
Moskovits Gizella
Moskovits Gyula
Moskovits Izidor
Moskovits Jakab
Moskovits Jákob
Moskovits József
Moskovits József
612
185
612
910
917
z
Molnár Lajos
Molnár Lajos
Moly Tamás
Montag Imre
1928
1928
A
C
A
B
B
Csurgó
z
Liptószentmiklós
Sárvár
Lakompak
Cionizmus
Németkeresztúr
z
Szerednye
Törökszentmiklós
Nagyvárad
gőzmalom és
villanytelep üzemeltető
mérnök
író
hit közs.elnök
1875
gondnok
részvényes
előljárósági tag
előljárósági tag
rabbi
rabbi
rabbi
rabbi
166
1839
1928
1855
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Moskovits
Menyhért
Moskovits Wolf
Moskovits
Zsigmond
Moskovitz Cháim
Mózes
Moskovitz Ede
Moskovitz Izidor
Moskovitz Lázár
Mosonyi Károly
Mosonyi-Pfeiffer
Hellmann
Motzner Adolf
Mozes Adamus
Mózes József
Mózes László
Mózes Samu
Mózes Sándorné
Mózes Schlesinger
Mund János
Mund Mór
Munk Adolf
Munk Adolf
Munk Géza
Munk Izsák
Munk Lipót
Munkácsi Bernát
Munkácsi Bernát
Müller Henrik
Müller Jenő
Müller Jenő
népbank elnöke
1928
C
630
Szobránc
kereskedő
1928
C
857
Rozsnyó
előljáró
1928
C
757
A
614
844
180
481
615
z
rabbi
Szerencs
Csepreg
Kisbér
1801
z
alelnök
rabbihelyettes
rabbi
színigazgató
1822
C
C
C
A
z
Grafikus
1863
A
615
1890
C
C
C
B
C
C
C
A
C
A
C
C
C
C
A
B
850
768
633
420
631
795
626
618
908
618
636
932
613
485
620
15
1928
C
153
A
C
B
A
A
C
C
C
C
A
B
A
C
A
621
638
462
623
623
792
654
654
654
617
466
617
798
617
1926
B
855
1928
1928
C
C
654
666
Szikszó
Sasvár
Nagymárton
Jogtudomány
Nagykároly
Somkút
Nagybecskerek
z
Törökszentmiklós
z
Nagyszombat
Vágbeszterce
Mór
Kisszeben
z
1928
1928
1928
ellenőr
bíró
ezüst és arany szállító
1928
1746
1928
1928
1928
1928
1817
főgondnok
nőegyleti elnök
festő
ellenőr
író
igazgató
előljárósági tag
rabbi
választmányi tag
nyelvész, etnológus
1892
1928
1830
1851
1928
1803
1928
1860
Akadémia tagjai
Munkácsi Bernát
Munkácsi Ernő
Munkácsy Bernát
Muránti Gyula
Murányi Ármin
Murányi Gyula
Muth Mátyás
Mühlrad Adolf
Mühlrad Ignácné
Mühlrad Mór
Müller Adolf
Müller Dávid
Müller Frigyes
Müller Fülöp
Müller Gabriel
Nagykároly
Budapest
z
Nagyvárad
Képzőművészet
z
z
Siófok
Nógrádbercel
Nógrádbercel
Nógrádbercel
z
Magy.Tud. Akadémia
tagja
ügyvéd, író
tanfelügyelő
1896
1928
1928
ügyvéd, író
szobrász, éremművész
regálbérlő
előljáró
adományozó
birtokos
zeneszerző
1841
1881
zeneszerző, karmester
előljáró
rabbi
1819
1860
1928
1923
1928
1801
Kerékpár
z
Sopron
z
Szlovenszkó
zsidósága
Nógrádbercel
Orosháza
1902
bérlő
előljárósági tag
167
1928
1836
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Müller József
Müller Lajos
Müller Maier Löb
Müller Márkusz
Müller Mózes
Müller Nátán
Müller Ori
Müller Peszach
Müller Sámuel
Müller Vilmos
Müller Vilmos
Müncz Simon
Műnk Jakab
Münk Manó
Galgóc
Sopron
Baja
Szenice
Pozsony
z
z
Bártfa
Pozsonyszentgyörgy
z
z
Marcali
Orvostudomány
Orvostudomány
Pesti Izraeliták
Reform Társulata
Münk Mór
Münz József Izsák
Münz Mózes
Münz Mózes
Nádai Gyula
Nádai Pál
Nádai Pál
Nadányi Emil
Nadányi Emil
Nádas Benő
z
z
Óbuda
z
z
Cegléd
k
Újságírás
Tab
Nádas Gyula
Nádas Sándor
Nádas Sándor
Nádas Sándor
Nádor Jenő
Nádor Mihály
Naftali Hirsch
Nagel Arnold
Nagel Mór
Nagel Salamonné
Nagel Samu
Nagel Simon
Nagy Béla
Nagy Endre
Nagy Endre
Nagy Ernő
Nagy Ferenc
Nagy Ferenc
Nagy György
Nagy Imre
Nagy Jakab
Nagy Jakab
Mezőtúr
z
Újságírás
Nagykőrös
z
z
Sátoraljaújhely
z
Galgóc
Galgóc
Sebeskellemes
Sebeskellemes
z
z
Irodalom
Siklós
Sopron
Újvidék
Budai Izraelita
Hitközség
Tápiószele
Losonc
Veszprém
népkonyha vezetője
rabbi
terménykereskedő
alapítvány létesítő
lapszerkesztő
rabbi
rabbi
pénztárnok
főrabbi
kereskedelmi tanácsos
orvos, író
hitközségi elnök
rabbi
főrabbi
rabbi
rabbi
művészetiíró, tanár
író
szerkesztő, publicista
alelnök
állategészségügyi
főfelügyelő
író
1906
1928
1928
C
C
C
C
C
A
A
C
C
A
A
C
B
B
303
798
76
838
720
617
617
92
724
617
617
574
669
669
1928
B
705
1827
1928
1928
A
A
C
A
A
C
A
B
C
622
622
658
623
623
161
624
917
871
1928
C
596
624
917
632
624
624
768
624
303
303
780
780
624
624
393
787
798
923
1928
1928
1773
1864
1928
1828
1879
1928
1928
1830
1878
1750
1789
1866
1881
1928
1881
iskolaszéki elnök
előljáró
előljáró
1928
1928
1928
1928
A
B
C
A
A
C
A
C
C
C
C
A
A
B
C
C
C
mintagazdaság vezető
1928
C
150
előljárósági tag
alelnök
tanácsos
1928
1928
1928
C
C
C
882
542
949
ablak adományozó
hírlapíró
zeneszerző
rabbi
honvédalezredes
kereskedelmi vállalkozó
elnöknő
jegyző és titkár
isk ig.
író, hírlapíró
író, színházigazgató
168
1883
1928
1928
1892
1882
1771
1834
1928
1928
1928
1928
1883
1877
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Nagy Jenő
Nagy József
Nagy József
Nagy József
Nagy Samu
Nagy Sándor
Nagy Sándor
Nagy Zoltán
Nagyszombati
Izsák
Naményi Ernő
Naményi Lajos
Nasch Mózes
Nasch Zsigmond
Náscher Mózes
Nascher Simon
Naschér Sinai
Simon
Naschitz Adolf
Nátán Bernát
Nátán Salamon
Nathan Leib
Nathan Leib
Natonek József
Natonek József
Nattán József
Nattán Soma
Nauman Adolf
Nauman Dániel
Naumann Ármin
Nébel Ábrahám
Nébel Ábrahám
Nebel Sámuel
Néber Sámuel
Neefeld Lajos
Neiser László
Neiser Sándor
Neiser Sándor
Neményi Ambrus
Neményi Ambrus
Neményi Ambrus
Neményi Imre
Neményi Imre
Nemes Albert
Nemes
Nemes
Nemes
Nemes
Béla
Gusztáv
Gyula
Jenő
Tiszafüred
z
Bezdán
Nagykároly
z
z
z
z
állatorvos
tanító
jegyző
tanitó
gyógyszerész
ügyvéd, politikus
politikus
költő
1888
1892
Kolozsvár
Érsekújvár
Baja
Baja
teológus
1841
Bátaszék
Magyarlápos
Magyarlápos
z
Jászberény
Balatonfőkajár
Balatonfőkajár
Bárói családok
Bárói családok
Közgazdaság
z
Nagyszalonta
Nagykálló
Nagykálló
Zalalövő
Ádánd
Ádánd
Ádánd
z
Törvényhozás
Pécel
k
Pécel
Szlovenszkó
zsidósága
Hatvan
Kecskemét
Monor
Szolnok
hitközségi előljáró
orvos
jogtanácsos
alapító
alapító
rabbi
rabbi
gyártulajdonos
elnök
rabbi
főrabbi
tanitó
jegyző
Chevra Kadisa elnöke
világháborus hős
Chevra Kadisa elnöke
templomi előljáró
publicista
író
államtitkár
államtitkár
pénztárnok
főreáliskolai tanár
gondnok
titkár
169
C
636
1837
1928
1855
1928
A
A
C
C
C
C
639
639
497
240
76
75
A
639
1928
C
A
A
C
C
A
C
C
C
B
B
B
A
C
C
C
C
C
C
C
A
B
C
A
C
93
639
639
552
552
639
407
79
79
90
90
510
640
635
628
628
968
8
8
8
641
910
686
641
686
1909
B
855
1928
1928
1928
1928
C
C
C
C
346
458
613
864
1859
1859
1884
író
orvosíró, pszihiáter
rabbihelyettes
ellenőr
rabbi
főrabbi
z
z
1780
1866
rabbi
z
899
624
116
631
625
625
625
625
1928
1928
Nagyszombat
z
z
C
A
C
C
A
A
A
A
1928
1862
1851
1839
1842
1820
1820
1813
1854
1927
1927
1906
1906
1928
1887
1927
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1852
1928
1928
1862
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Nemes József
Nemes Lipót
Nemes Már
Nemes Marcel
Nemes Mátyás
Nemes Vilmos
Nemess Zsigmond
Német Alfréd
Német Mór
Német Vilmos
Németh Andor
Nemónyi Ambrus
Nern József
Neszanele Kohen
Neu Ernő
Neu Gyula
Neu István
Neu Jakab
Neu Jakabné
Neu Judás
Neu László
Neu Márkusz
Neubauer Adolf
Neubauer Adolf
Kunszentmiklós
z
Komárom
k
Nagyszalonta
Pécs
z
Világháború
Kalocsa
Sopron
z
Újságírás
Debrecen
Puho
Szeged
Nagykőrös
Nagykőrös
Nagykőrös
Nagykőrös
Nagykőrös
Nagykőrös
Ujkécske
z
z
előljáró
iskolaszéki elnök
író
elemi iskolai tanító
rabbi
pénügyi előljáró
elnök
adománygyüjtő
telepes
nőegyleti elnök
adományozó, vállalkozó
adománygyüjtő
rabbi
orientalista
orvos
z
Győr
z
Vágújhely
Jogtudomány
650
333
650
933
420
1900
C
497
1766
1766
1795
1928
1928
A
A
C
C
C
C
650
650
933
403
726
932
A
650
C
A
C
C
C
C
C
C
92
651
882
332
930
835
407
869
1914
1928
1928
1891
1928
1908
1808
1928
1920
1928
1928
1928
1928
1928
1875
1831
1869
1928
gyáriparos
gyufagyár alapító
író
városbíró
1828
1852
1896
Vágújhely
Izsák
Puho
Vágbeszterce
műfordító
1845
Tapolca
Gyönk
Vác
Székesfehérvár
Jászberény
Sztropkó
1928
1928
A
C
A
C
B
1856
1866
Bártfa
393
1928
1928
műszaki író
rabbi
rabbi
rabbi
vállalattulajdonos
előljárósági tag
z
B
1928
nőegyleti elnök
z
518
641
499
642
635
687
647
950
447
798
648
917
190
726
831
632
632
632
633
632
632
916
650
650
1866
Kolozsvár
z
z
C
A
C
A
C
C
A
B
C
C
A
B
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
A
A
1928
1886
Irodalom és
esztétika
Neubauer Adolf
Neubauer József
Neubauer károly
Neubauer Pál
Neubauer Sánbor
Neuberger Ignác
Neuberger
Zsigmondné
Neufeld Ármin
Neufeld Jakab
Neufeld Jakab
Neufeld Jakab
Neufeld Márton
Neufeld Zsigmond
Neugebauer
László
Neugröschl Mózes
Neuhaus Ábrahám
Neuhaus Ábrahám
Neuhaus Pál
Neuhaus Vilmos
Neuhauser Imre
Neuman Józsefné
Neuman Mendel
testületi tag
író
gondnok
műgyűjtő
gazdasági előljáró
kormányfőtanácsos
ügyvéd, író, politikus
Chevra Kadisa tag
rabbi
rabbi
kereskedő
képviselőtestületi tag
adóügyi előljáró
nőegyleti elnök
előljáró
170
1928
1809
1881
1928
1928
1928
1928
1800
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Neuman Miksz
Neumann
Neumann
Neumann
Neumann
Neumann
Neumann
Neumann
Neumann
Neumann
Neumann
Neumann
Neumann
Neumann
Neumann
Neumann
Neumann
Neumann
Neumann
Neumann
Neumann
Neumann
Neumann
Neumann
Neumann
Neumann
Neumann
Neumann
Neumann
Neumann
Neumann
Neumann
Neumann
Neumann
Neumann
Neumann
Neumann
Neumann
Sámuel
Adolf
Adolf
Alfréd
Andor
Ármin
Ármin
Ármin
Ármin
Ármin
Áser
Bernát
Dávid
Ede
Ede
Ede
Ferenc
Fülöp
Gyula
Henrik
Henrik
Ignác
Ignác
Jakab
József
József
József
József
József
József
József
Károly
Károly
Lipót
Lipót
Mór
Mór
Mózes
Csáktornya
z
Vác
Arad
Kerékpár
z
Jogtudomány
Törvényhozás
Aszód
Nagyvárad
z
Tiszolc
z
z
Nagykanizsa
Mezőkövesd
Nádudvar
Zsidó kongresszus
Nagybecskerek
z
Fogaras
Pécs
Galgóc
Világháború
z
z
Szentendre
Óbuda
Abony
Békésgyula
Gálszécs
k
Arad
Szigetvár
Nagyvárad
Vác
Zalaszentgrót
z
Szlovenszkó
zsidósága
Pozsony
Jogtudomány
Neumann Oszkár
Neumann
Neumann
Neumann
Neumann
Neumann
Neumann
Neumann
Oszkár
Rafael
Sándor
Sándor
Simon
Simon
Vilmos
z
Hatvan
Érsekújvár
Pozsony
Tiszabő
gabonakiviteli vállalat
alapitó
elnök
elóljáró
gyártulajdonos
1870
jogtudós, egyetemi tanár
1845
adakozók
udvari tanácsos
rabbi
fatermelő
rabbi
rabbi
rabbi
elnök
gondnok
orvos
egyetemi tanár
gazda
alelnök
előljárók
A
C
C
B
A
B
B
C
C
A
C
A
A
C
C
C
B
C
A
C
C
C
B
A
A
C
C
C
C
C
A
C
C
C
C
C
651
930
57
466
651
420
910
66
638
651
899
651
651
629
596
624
998
627
651
284
687
303
950
651
651
839
658
3
103
304
651
57
850
638
930
968
A
652
1928
B
855
1928
1928
C
B
A
C
C
C
C
720
420
652
346
240
720
897
1928
1928
1928
1928
1800
1882
1820
1859
1883
1928
1928
1868
1928
1873
1928
1928
1928
1914
1864
1880
újságíró
1769
1849
1928
1928
1928
1928
1856
1928
1928
1928
1928
1928
lapszerkesztő
171
177
1841
1928
1928
filmiparos
rabbi
kereskedő
főrabbi
péztárnok
templomi előljáró
válaszmányi tag
író, egyetemi tanár
gyártulajdonos
cipőgyáros
gondnok
képviselőtestületi tag
választmányi tag
jogtudós
hitoktató
keresksdő
előljáró
tanító
C
1928
1847
1928
1870
1928
1843
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Neumann Vilmos
Neumann Vilmos
Neumann Wilhem
Neumann
Zsigmond
Neumaun Margit
Neuner Adolfné
Neurath Emil
Neurath Emil
Neurath Mór
Neusatz Lipman
Eliezer
Neuschatz Lipót
Neuschloss Bernát
Neuschloss Emil
Neuschloss Izsák
Neuschloss Simon
Neuschloss
Tivadar
Csáktornya
Csáktornya
z
előljáró
kékfestő gyáros
szerkesztő
1860
C
C
A
177
177
652
k
kémikus
1860
A
652
elnök
elnök
elnök
1908
1914
1928
1928
1850
C
B
C
C
C
190
950
636
636
636
rabbi
1858
A
652
1778
1928
1840
z
rabbi
hitközs.eln.
nagyiparos
előimádkozó
orvostanár
1892
C
C
A
C
A
633
917
652
917
652
z
jogtudós
1859
A
652
B
957
1816
A
B
C
C
C
C
A
C
652
950
231
780
447
907
652
8
1928
C
844
A
C
A
C
C
A
C
C
C
C
A
B
A
A
A
C
C
C
653
627
954
272
284
654
625
184
890
597
654
950
654
655
655
795
199
638
Debrecen
Világháború
Nagyszombat
Nagyszombat
Nagyszombat
z
Nagymagyar
Újpest
z
Újpest
elemi iskolai tanító
1836
Wechselmann vakok
tanintézete
Neuschloss Zsófia
Neustadt Adolf
Neutraub József
Neuwirt Zsigmond
Neuwirth Dávid
Neuwirth I.Jenő
Ney Bernát
Ney Dávid
Ney Farkas
Niedermann
Bernát
Niedermann Mór
Niedermann Mór
Nisnovsky Sándor
Niszel Emánuel
Nobel Ábrahám
Nobel József
Nobel József
Nobel József
Nobel Sándor
Nobl Jakab
Nobl József
Nókám Lajos
Nordan Max Simon
Noszen Nota Cánc
Nóti Károly
Novi Izidor
Nussbaum Miklós
Nussbaum Sámuel
1928
1928
z
1908
publicista, szerkesztő
Világháború
Eperjes
Sebeskellemes
Kalocsa
Törökbecse
Ádánd
elnök
rabbi
előljáró
alelnök
énekművész
előljáró
Szerednye
előljárósági tag
z
z
Nagybecskerek
z
Felsővisó
Fogaras
z
Nagyatád
Csongrád
Temesvár
Mezőtúr
z
1812
1914
1928
1928
1928
1928
1843
rabbi
főrabbi
mérnök
előljárók
rabbi
rabbi
rabbi
rabbi
alelnök
főorvos
orvos
1890
író, publicista
rabbi
író
Chevra Kadisa elnöke
?
elnök
1849
1928
1860
1928
1916
1880
1830
1860
1928
1928
1824
Világháború
z
z
z
Somkút
Déva
Nagyvárad
1914
172
1758
1893
1928
1928
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Nyárai Antal
z
Nyári Sándor
k
Nyéki Béla
Nyiri Jenő
Oberlander József
Oberlander Lajos
Oberlander Mór
Oblath Henrik
Oblath Henrik
Oblath Jakab
Oblath Richárd
Oblatt József
Oesterreicher
Árpád
Oesterreicher Béla
Oesterreicher Ede
Oesterreicher
József Manes
Oesterreicher
József Manes
Oesterreicher
Manes
Oesterreicher
Samu
Offenheim Izsák
Offenheimer Izsák
Kápolnásnyék
Temesvár
Vác
Világháború
Cegléd
Zombor
Zombor
Zsidó kongresszus
k
színművész
művészeti író, egyetemi
tanár
előljáró
kultuszelőljáró
téglagyáras, előljáró
A
656
1861
A
656
1928
C
C
C
B
C
C
C
B
A
C
451
890
930
950
161
977
977
998
657
840
1928
C
615
1835
A
B
659
669
A
658
1928
1928
1928
1914
1850
1928
1928
1868
első zsidótelepes
előljárósági tag
Tajmud Tóra eln.
Szentendre
matematikus, tanár
iskolaszéki elnök
Moson
választmányi tag
z
1869
ügyvéd
1882
1862
Orvostudomány
z
orvos, balneológus
1756
Orvostudomány
1782
B
669
Orvostudomány
1928
B
669
A
659
1928
1803
C
B
698
466
1815
C
451
1815
C
451
1928
1914
1896
C
B
A
C
B
C
B
A
B
923
950
659
835
90
630
669
663
15
z
ügyvéd
Pest
Kereskedelem
Offner Ábrahám
Kápolnásnyék
Offner Lipót
Kápolnásnyék
Ofner Fülöp
Ofner Gyula
Ofner József
Ofner Mór
Ohrenstein Henrik
Ollop Mór
Onódi Adolf
Ónodi Adolf
Ónódi Adolf
Ónodi Sugár
Farkas
Ónodi Sugár
József
Ónodi Sugár
Vilmos
Onody Adolf
Oppenheim Dávid
Oppenheim Éliás
Újvidék
Világháború
z
Székesfehérvár
Bárói családok
Nagykanizsa
Orvostudomány
z
1854
telepes
kereskedő, hitközségi
alapító
kereskedő, hitközségi
alapító
előljáró
üzletvezető
pénzügyi ellenőr
1848
1928
1913
1928
1928
ügyvéd
orvostanár
Akadémia tagjai
1857
Mezőkövesd
obsitos
1928
C
596
Mezőkövesd
obsitos
1928
C
596
Mezőkövesd
obsitos
1928
C
596
Világháború
Nagybecskerek
Devecser
rabbi
alapító tag
1914
1857
1770
B
C
C
950
627
199
173
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Oppenheim Hirsch
Dávid
Oppenheim
Iszachar Ber
Oppenheim Juda
Léb
Oppenheim Léb
Oppenheim Simon
ben David
Oppenheimer Beér
Oppenheimer
Dávid
Oppenheimer
Ferenc
Oppenheimer Lőb
Oppenheimer
Sámuel Bernát
Oppert Jule
Oppmann Ignác
Orbán Dezső
Ormódi Adolf
Ormody Bertalan
Ormody Vilmos
Ormódy Vilmos
Ormos Ede
z
Óbuda
z
Óbuda
z
1794
C
658
rabbi
1803
A
663
rabbi
1928
C
658
A
663
1928
B
987
rabbi
1753
Temesvár
rabbi, talmudtudós
1856
C
889
Losonc
előljárósági tag
1928
C
542
Galgóc
rabbi
1928
C
303
1773
B
669
1865
1928
B
C
A
C
A
A
B
A
15
769
665
332
666
666
910
666
1928
B
857
1928
1808
1928
1905
1840
1914
1928
1928
B
C
C
B
B
B
C
C
917
92
82
90
462
950
659
659
A
667
C
238
A
675
1872
A
C
C
A
675
452
452
675
A
675
A
B
676
908
Akadémia tagjai
Sátoraljaújhely
k
Gyöngyös
z
z
tanító, jegyző
festő
kereskedelmi vállalkozó
költő
író
1884
1928
1836
1838
Törvényhozás
k
1928
újságíró
Szocialista
mozgalom
Újságírás
Bártfa
Balmazujváros
Bárói családok
Képzőművészet
Világháború
Óbuda
Óbuda
z
Ostereicher
Mendel
Érmihályfalva
1873
rabbi
pénztárnok
választmányi tag
alelnök
orvos, orvostudományi
író
1883
előljáró
1820
z
újságíró, kritikus,
szerkesztő
író
hitközségi elnök
kulturszakosztály elnöke
ügyvéd
z
tanár, orientalista
1879
elnök
1858
Osvát Ernő
z
Osvát Kálmán
Oszmann Albert
Oszmann Aurél
Osztern Lipót
Osztern Salamon
Pál
Ottenberg Tivadar
Óvári Lipót
z
663
1745
Orvostudomány
Ormos Ede
Ornstein A.Ch.
Ornstein Dezső
Orosdy Fülöp
Oross Béla
Orosz Emil
Orova Károly
Orova Zsigmond
A
rabbi
Zsidó irodalom
Ormos Ede
Országh Oszkár
főrabbi
Kaposvár
Kaposvár
z
Történetírás
1877
1880
1928
1928
1928
174
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Óváry Lipót
Óváry Lipót
k
Ozer Zsigmond
Ozer Zsigmond
Oszi Kornél
Öszterreicher
Jónásné
Öszterreicher
Lázár
Öszterreicher
Mayer
Öszterreicher
Mayer
Öszterreicher Mór
Ösztreicher Dezső
történetíró
Akadémia tagjai
Izraelita Tanügyi
Értesítő
Dunaföldvár
k
tanár
hírlapíró
1833
1892
A
B
676
15
1879
B
402
1862
C
A
207
675
1869
Nagykáta
nőegyleti elnök
1928
C
631
Királyhelmec
Bész hamidras építő
1888
C
479
Nagykároly
tudós
1774
C
630
Ungvár
alrabbi
1928
C
925
Moson
Gyöngyös
1928
1924
C
C
615
331
1928
C
108
1870
C
346
Ösztreicher Ignátz
Beregszász
Ösztreicher Károly
Ösztreicher
Nándor
Ötvös Emil
Ötvös Károly
Ötvös Leó
özv.Bauer
Mózesné
P. Aser Sámuel
P. Ezekiel
P.Jicchok Zekl
Halévi
Paál Ferenc
Pach Hensch
Páhmer Lajos
Hatvan
állampénztári tanácsos
hitközségvezető
betegek rituális
élelmezésének
egyesületi vezetője
alapító
Szolnok
szeszgyáros
1928
C
864
Nagykanizsa
Almanach
főigazgató
1928
1903
C
B
A
630
29
676
z
nagybirtokos
1928
C
518
Tasnád
Tasnád
rabbi
főrabbi
1894
1894
C
C
884
884
A
714
1928
1928
A
C
C
677
455
661
1928
C
491
1902
B
857
1928
C
A
A
B
B
A
B
B
C
C
C
843
677
678
393
917
678
816
859
677
816
76
z
Kassa
Olaszliszka
Kőbánya(Budapest
X.ker.)
Szocialista
mozgalom
Szentlőrinc
Pajor Rudolf
1881
Kunszentmiklós
z
Pajor Jenő
Pajtás Béla
Pajzs Elemér
Palágyi Lajos
Palágyi Lajos
Palágyi Lajos
Palágyi Menyhért
Palágyi Menyhért
Palágyi Menyhért
Pallini Inkey János
Palóc Simon
Palóczy Lipót
író
k
z
magántudós
1813
író, újságíró
rabbi
ellenőr
1904
titkár
választmányi tag
író
költő
1894
1866
Irodalom
Újságírás
k
1880
1928
filozófus
Szabadkőművesség
Szociológia
Pacsa
Szabadka
Baja
földbirtokos
előljáró
író
175
1859
1928
1928
1838
1928
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Pályi Ede
Pályi Ede
Pályi Menyhért
Pamec Sándor
Páncél Zoltán
Paneth Chajim
Becalél
Paneth Jachezke
Paneth Leopold
Paneth Leopold
Paneth Majer
Paneth Mendel
Paneth Mózes
Panger Hugó
Pap Béla
Pap Dávid
Pap Dávid
Pap Dávid
választmányi tag
kereskedő
1928
1928
1928
1928
1919
B
B
B
C
C
510
917
510
707
403
Tasnád
rabbi
1833
C
884
Dés
Magyarlápos
Magyarlápos
Hidalmás
Dés
Dés
Pöstyén
rabbi
pénztárnok
pénztárnok
főrabbi
rabbi
rabbi
ellenőr
rabbi
ügyvéd, író
1858
1928
1928
1928
1863
1885
1928
C
C
C
C
C
C
C
A
A
B
B
196
552
552
364
196
196
718
681
681
816
917
1871
A
681
1868
A
681
1928
1792
A
C
A
C
C
C
A
C
C
682
923
682
75
75
830
682
74
762
1928
C
158
1928
1928
1918
1928
1928
1928
1928
B
B
C
C
B
C
C
510
859
889
632
859
901
137
1868
B
998
A
683
C
A
B
A
659
684
462
684
z
z
1866
1868
Szabadkőművesség
Újságírás
Pap Dezső
z
Pap Géza
k
Pap Géza
Pap Ignác
Pap Illés
Pap Illés
Pap Lajos
Pap Ródert
Pap Salamon
Pápa Arnold
Pápai Farkas
z
Újvidék
z
Baja
Baja
Szeged
z
Bácsalmás
Sajószentpéter
Budapesti ortodox
hitközség
Közgazdaság
Szociológia
Temesvár
Nagykőrös
Szociológia
Tolna
Brassó
Pápai Márton dr.
Papp Dávid
Papp Dávid
Papp Illés
Papp Jenő
Papp József
Papp Lajos
Papp Lajos
Pappenheim
Kálmán
Pap-Rosenberg
Lajos
Parczel József
Páriss Pál
Parlaghi Vilma
Parlaghy Vilma
Közgazdaság
Újságírás
Közgazdaság
Pétervására
Izsák
1928
1928
szociálpolitikai író,
államtitkár, egyetemi
tanár
államtitkár,
szociálpolitikus
festő
főrabbi
tanár, bölcsész
földbirtokos
földbirtokos
elnök
postaügyi szakíró
megyei t.főorvos, elnök
rabbi
1883
1905
1875
1928
1928
1928
1869
titkár
tanár
ablak adományozó
gazdálkodó
rabbi
Zsidó kongresszus
z
Óbuda
k
rabbi
1863
iskolaszéki tag
hírlapíró, újságíró
1877
festő
1864
1928
Képzőművészet
k
1928
176
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Pármai Moskó
Pártos
Pártos Károly
Pártos Ödön
Pártos Samu
Partos Samuel
Partos Sámuel
Paschkusz Károly
Paskesz Mór
Pásztor Árpád
Pásztor Árpád
Pásztor Árpád
Pásztor Béla
Pásztor József
Patai Edit
Patai József
Patai József
Patai József
Patai József
Pataj Sándor
Pataki Bernát
Pataki Gyula
Pátkai Jakab
Paulayné Adorján
Bertalan
Pauncz Géza
Pauncz Márk
Paunz Márk
Payer László
Pazerini Lajos
Pécsi Albert
Pécsi Blanka
Pécsi Dániel
Pécskai Lajos
Peisner Ignác
Peisner Ignác
Peivny József
Péner Miklós
Péner Miklós
Penyvessy Adolf
Perényi Adolf
Perényi Ignác
Péri László
Perl Chaim
Perl József
Perl Miksa
Perl Zoltán
Perles Brauch
Aser
Zsidó irodalom
Lugos
Vasvár
z
Ráckeve
Dunaföldvár
z
Csorna
Veszprém
k
Újságírás
Ungvár
z
téglagyáros
jegyző
hegedűművész
m.kir.állatorvos
főrabbi
rabbi
gondnok
Chevra Kadisa elnöke
író
1848
1928
1928
1907
1928
1886
1858
1928
1869
1877
1928
1928
író
filmszínházi igazgató
1894
költő, esztétikai író
író, költő
1889
1882
Újságírás
z
z
Irodalom
Zsidó irodalom
Budapest
z
z
Jogtudomány
Csáktornya
k
1928
költő
ügyvéd, író
hírlapíró
z
k
z
z
z
z
1928
1928
1864
pénztárnok
orvostanár
Jogtudomány
Liptószentmiklós
1863
1852
előljáró
színművésznő
Siklós
Orvostudomány
1868
1928
1928
bőrgyáros
geográfus
színművésznő
orvos
hegedűművész
hírlapíró
1928
1928
1869
1928
1928
1882
1898
1856
1868
1855
Újságírás
Világháború
z
Baja
Izraelita Közlöny
z
Abony
z
Borsa
Győr
Székesfehérvár
Kisbér
z
1928
1914
rabbi
főrabbi
1889
pedagógus
előljáró
festő, épitész
fürésztelep alapitó
ügyvéd
elnök
előljáró
1855
talmudtudós
1789
177
1928
1864
1928
1889
1928
1928
1928
1928
B
C
C
A
C
C
A
C
C
A
B
C
A
B
A
A
B
B
C
A
A
B
C
987
546
941
684
729
207
684
185
949
685
917
925
685
917
686
685
393
987
153
686
686
420
177
A
686
C
B
A
B
C
A
A
A
A
A
B
B
A
C
B
A
C
A
C
C
C
C
787
669
686
420
536
688
688
688
688
689
917
950
690
76
402
695
3
695
135
333
834
481
A
695
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Perles Joseph
Perlesz József
Perlesz Mózes
Perlesz Mózesz
Perlmutter Ignác
Perlmutter Izsák
Perlmutter Izsák
z
Baja
Holics
Kismarton
Tenke
z
Képzőművészet
Budapesti ortodox
hitközség
Perlmutter Izsák
Perloft-Csaba
Vilmos
Perlott Csaba
Vilmos
Perlrott-Csaba
Vilmos
Perls Ármin
Perls Ármin
Perls Ármin
Perls Ármin
Perls Izsák Mózes
Perls Mayer
Perls Méir
Perlstein Adolf
Perlstein Salamon
Perlusz Aladár
Perlusz Ignác
Perlusz Mihály
Pessel Ábrahám
Peszach Ábrahám
Schönfeld
Péter József
Péter Mária
Peterdi Andor
Peterdi Andor
Peterdi István
Peterdi Sándor
Péterfi Tibor
Pető Miksa
Pető Sándor
Petri Arthur
Petri Lajos
Petri-Pick Lajos
Pewny Irén
Pfeifer Gyula
Pfeifer Zélig Lébi
Pfeiffer Fülöp
Pfeiffer Gergely
Boriska
Pfeiffer Ignác
rabbi
főrabbi
1835
rabbi
gondnok
festő
hitközségi előljáró
Képzőművészet
Békéscsaba
z
z
Nagykároly
Pécs
Kecskemét
z
Nagykároly
z
Szerencs
Hunfalva
Szentendre
Vác
Pásztó
Orvostudomány
festő
festő
1880
főrabbi
főrabbi
főrabbi
rabbi
rabbi
rabbi
rabbi
pénztárnok
rabbi
pénztárnok
képviselőtestületi tag
gondnok
1883
Kurima
rabbi
Putnok
ellenőr
festő
költő
z
z
Székesfehérvár
Törvényhozás
z
z
Orvostudomány
Kővágóőrs
Győr
695
75
376
482
892
696
462
1928
C
156
1911
B
462
1928
C
102
A
696
1820
1811
1928
1928
1928
1928
1928
1840
A
C
C
C
A
C
A
C
C
C
C
C
B
696
630
687
458
696
630
696
844
383
840
930
685
669
1896
C
519
1928
C
A
A
B
B
A
A
C
B
A
A
B
A
B
C
C
728
707
707
393
393
707
707
835
910
707
707
462
708
669
508
333
1784
1906
1881
1868
1868
író, postafőtiszt
biológus
alapítványi előljáró
1868
1883
költő, hírlapíró
szobrász
1873
1884
operaénekesnő
1866
1928
1928
Képzőművészet
z
A
C
C
C
C
A
B
1928
1928
1928
Irodalom
Irodalom
z
z
1928
1820
1818
1928
1891
1890
1928
1928
1868
1923
rabbi
orvos
z
író
1887
A
708
z
műegyetemi tanár
1867
A
708
178
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Pfeiffer Ignác
Szabadkőművesség
Budai Izraelita
Hitközség
Pfeiffer Ignác
Pfeiffer Izsák
Pfeiffer Izsák
Philippsohn Lajos
Phillip Isidore
Phüippsohn Lajos
Piager Gyuláné
Pick Ignác
Pick Jakab
Pick Jenő
Pick József
Pick József
Pick József
Pikkler J. Gyula
z
Monor
Zsidó irodalom
z
Zsidó irodalom
Nagykőrös
Abony
Liptószentmiklós
Szeged
Orvostudomány
Ügyvédek
Pétervására
Közgazdaság
Szocialista
mozgalom
Szociológia
Jogtudomány
Szabadkőművesség
Heves
Pikler Emil
Pikler Gyula
Pikler Gyula
Pikler Gyula
Pilczer Bernát
Pillitz Benő
Pillitz Chananel
Pillitz Dániel
Pillitz Dániel
Pillitz Dániel
Pillitz Joél
Pinkesz Elkán
Pinkus Lipót
Pintér Gyula
Pintér Ignác
Pintér József
Pintér Oszkár
Pischhof Zsigmond
Plager József
Plant Feivl
Platschek Gyula
Plattner József
Plaut Fülöp
Pleischl Dávid
Plesch János
Plesz Samu
Plohn Jakab
Plon Jakab
Poányiné-Stricker
Laura
Podvinecz
Erzsébet
z
Veszprém
z
Székesfehérvár
Szeged
Veszprém
Kereskedelem
Orvostudomány
Abony
z
Békés
z
Siklós
Nagykőrös
z
Pozsony
Mezőkövesd
Érsekújvár
Kereskedelem
Orvostudomány
Nagybecskerek
Nagyszentmiklós
Orosháza
műegyetemi tanár
rabbi
főrabbi
1884
zongoraművész
1863
hitközségi eln.
Chevra Kadisa elnöke
tanár
gondnok
mérnök, építőmester
gondnok
telepes
rabbi
előljáró
elnök
főrabbi
179
1928
C
149
1928
1928
1928
1928
1928
1831
1864
1928
1928
A
C
B
A
B
C
C
C
C
B
B
C
B
708
613
987
708
987
632
3
536
831
669
916
707
510
1922
B
857
1892
1928
1928
1928
1928
1891
1928
1845
1928
1857
1928
1828
B
B
B
C
A
C
A
C
C
C
B
B
C
A
C
A
C
C
A
C
C
C
B
B
C
C
C
859
420
816
362
710
949
710
834
830
949
466
669
3
711
101
711
787
631
712
720
596
240
466
669
627
635
666
1928
B
859
A
712
1740
1843
1843
1847
1928
1803
1842
1928
1861
1928
1876
1928
1808
1818
tanitó
gondnok
alapító
festő
816
1825
Szociológia
z
B
1928
1815
adományozó, vállalkozó
gondnok
iskolaigazgató
tanító
tanitó
orvos és botanikus
rabbi
rabbi
rabbi
rabbi
rabbi
1928
1896
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Pogány Béla
Pogány Ferenc
Pogány József
z
z
k
Polgár Izsó
Polgár Jenő
Polgár László
Polgár Sándor
Politzer Ábrahám
Politzer Ádám
Politzer Ádám
Politzer Ádám
Politzer Alajos
Politzer Alfréd
Politzer Áron
z
z
k
Képzőművészet
Esztergom
Szociológia
Nagyvárad
Orosháza
z
Kisújszállás
Enying
Gyöngyös
Balatonfőkajár
z
Orvostudomány
Alberti-Irsa
Belényes
Orvostudomány
Orosháza
Puho
Politzer
Politzer
Politzer
Politzer
Gyönk
Debrecen
Zalaszentgrót
k
1901
1879
1880
festő és grafikus
1882
z
gondnok
előljárósági tag
magy.orsz.eszperantó
mozgalom megalapítója
tanító
előljárók
földbirtokos
kereskedő
orvosprofesszor
Pollach N.
Pollacsek Elemér
Pollacsek Géza
Pollacsek Heimann
Pollacsek Ignác
Pollacsek Jenő
Pollacsek Jenő
Pollacsek Sándor
Pollácsik Jenő
Holics
Orvostudomány
Ádánd
Ungvár
Monor
Óbuda
Selmecbánya
Dunapataj
Eger
1928
B
857
1928
B
A
A
A
B
A
B
C
B
C
C
917
712
712
712
462
713
462
244
859
638
666
A
713
1928
1928
1928
1928
1828
C
C
C
C
A
B
C
C
B
C
485
229
332
79
713
669
22
105
669
666
1928
C
726
1928
1908
1928
C
C
C
A
332
190
968
713
1870
B
857
1928
A
B
714
462
1928
C
893
1851
1928
1928
1778
1928
1928
1928
1928
1928
C
B
C
C
C
C
C
C
C
376
669
8
925
613
659
782
207
210
1883
1928
1928
1928
1800
1835
udvari tanácsos
hitközségi elnök
alapító
Cion kulturegyesület
elnöke
pénztáros
elemi iskolai tanító
gondnok
hírlapíró
festő
Tét
712
712
712
1928
1928
1928
1928
1928
főkántor
Képzőművészet
Poll Manó
A
A
A
1910
1852
Szocialista
mozgalom
Politzer Zsigmond
Poll Hugó
Poll Hugó
szerkesztő és lapkiadó
festő
építész
Képzőművészet
z
Politzer Emmy
Imre
Irma
Mór
Zsigmond
1896
1887
1886
Szocialista
mozgalom
Újságírás
Pogány József
Pogány József
Pogány László
Pogány Margit
Pogány Móric
Pogány Móric
Pogány Willy
Pogány Willy
Polakovszki Saul
Polányi Károly
Polden Richárd
Polgár Emil
tanár, író
operaénekes
író és hírlapíró
hengerműmalom
tulajdonos
nagybirtokos
hitközség alapító
fatelepes
választmányi tag
választmányi tag
vendéglős
előjáró
180
1867
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Pollák
Pollák
Pollák
Pollák
Pollák
Pollák
Pollák
Pollák
Pollák
Pollák
Pollák
Pollák
Pollák
Pollák
Pollák
Pollák
Pollák
Pollák
Pollák
Pollák
Pollák
Pollák
Pollák
Pollák
Pollák
Pollák
Pollák
Pollák
Pollák
Pollák
Pollak
Pollák
Arthur
Chaim
Dávid
Dávid
Dávid
Emánuel
Emánuel
Ernő
Fülöp
Fülöp
Gábor
Győző
Henrik
Henrik
Herman
Hers
Hugó
Ignác
illés
Illés
Illés
Illés
Jakab
Jakabné
Joachim
József
József
József
József
Kálmánné
Kelemen
Kelemen
Tata
z
Hódmezővásárhely
Eger
Moson
Szerencs
Törökbecse
Nagykanizsa
Törökbecse
Vác
Baranyamágócs
z
z
Felsővisó
Tata
z
z
Jogtudomány
Jogtudomány
Szabadkőművesség
Mezőberény
Kula
z
Orvostudomány
Baja
Nagykanizsa
Verpelét
Orosháza
Kecskemét
Kecskemét
Jugoszláviai
zsidóság
Orvostudomány
László
Lázár
Lévi
Lipót
Lipót
Lipót
Lipót
Márk
Mihály
Miksa
Miksa
Miksa
Miksa
Miksa
z
z
Orosháza
z
Szerednye
Győr
Kereskedelem
Szeged
z
Történetírás
Magyarlápos
Magyarlápos
Sopron
1836
1912
1928
1928
1928
1820
1828
C
A
C
C
C
C
C
C
C
C
C
A
A
B
A
C
C
A
A
B
B
B
C
C
A
B
C
C
C
C
C
C
885
714
375
210
615
844
907
630
907
930
86
714
714
669
714
272
885
714
714
420
420
816
592
516
715
669
75
630
947
666
458
458
1925
B
437
1928
B
A
A
C
A
C
C
B
C
A
B
C
C
C
669
715
715
666
715
844
333
466
829
715
908
552
552
798
1928
1834
1860
1928
1928
1912
1928
1928
1865
1928
1928
1863
1821
Orvostudomány
z
Pollák Lajos
Pollák
Pollák
Pollák
Pollak
Pollák
Pollák
Pollák
Pollák
Pollák
Pollák
Pollák
Pollák
Pollák
Pollák
szőnyeggyáros
hebraista és pedagógus
hitközségi vezető
előjáró
iskolaigazgató
főrabbi
főrabbi
kékfestő
főrabbi
főrabbi
előljárósági tag
ügyvéd
orvos
1846
orvos
kántor
szőnyeggyáros
író és könyvkereskedő
jogtudós és publicista
tanitó
nőegyleti elnök
rabbi
1807
1928
1928
1831
1852
1928
1928
1928
1894
1928
1798
bútorgyáros
kereskedő
rabbi
nőegyleti elnök
sakter
hitközségi előljáró
rabbi
rabbi
előljáró
hírlapíró
előljárósági tag
pénztáros
1822
rabbi
1868
alelnök
alelnök
rabbi
181
1791
1828
1854
1928
1928
1845
1788
1928
1928
1928
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Pollák
Pollák
Pollak
Pollák
Móric
Móric
Mózes
Mózes
Nagybecskerek
Sérospatak
Orosháza
z
Izraelita Siketnémák
Országos Intézete
Tapolca
Sopron
Baranyamágócs
Tata
Felsővisó
Szocialista
mozgalom
Liptószentmiklós
Szentendre
Magyarlápos
Magyarlápos
Pollák Ödön
Pollák
Pollák
Pollák
Pollák
Pollák
Rudolf Uriel
Salamon
Samu
Sándor
Saul Léb
Pollák Simon
Pollák Simon
Pollák Vilmos
Pollák Vilmos
Pollák Vilmos
Pollák Zsigmond
Pollatschek Elemér
Pollatschek Elemér
Pollatschek Lilly
Pollatschek
Sándor
Pollatsek Ármin
Pollatsek Elemér
Pollatsek Móritz
Pollitzer Adolf
Pollitzer Salamon
Polnay Jenő
Polnay Jenő
z
z
jegyző
kereskedő
ellenőr, jegyző
ellenőr, jegyző
fametsző
orvostanár
1839
1875
festő
1905
z
402
1928
1928
1928
1928
1880
C
C
C
C
C
882
798
86
885
272
1902
B
857
1928
1849
1928
1928
C
C
C
C
A
A
B
A
536
839
552
552
715
715
669
715
460
Kővágóőrs
Nagykároly
Bátaszék
előljáró
főtörzsorvos
hitközségi előljáró
zeneművész
elnök
közgazdász
hitközségi tag
zeneszerző,
zongoraművész és tanár
egyetemi tanár,
matematikus
egyetemi tanár,
közgazdász
1928
1928
1851
C
C
C
A
C
A
C
508
630
93
715
830
715
897
1871
A
716
1887
A
716
1844
A
716
1881
B
B
A
C
15
510
716
532
1928
B
462
A
716
1928
B
857
1845
1928
A
B
C
A
716
466
546
716
k
Léva
1832
1852
1873
1928
1893
1928
orvostanár
hit közs.elnök
1876
Képzőművészet
z
ügyvéd, hírlapíró
1883
Szocialista
mozgalom
z
szobrász
Kereskedelem
Lugos
z
B
1928
Akadémia tagjai
Közgazdaság
Pongrácz Jenő
1928
C
Tiszabő
Pólya Jakab
627
767
666
715
1928
z
z
C
C
C
A
Főorvos
Szeged
Pólya György
1849
1928
1828
1892
Kemecse
z
z
Pongrácz Szigfrid
Pontzen Lipót
Popoviciu Angelina
Popper Ákos
alapító
hit közs.elnök
előljárósági tag
szőnyeggyáros
hitközségi alapító
Orvostudomány
z
Polonyi Elemér
Pólya Jakab
Pólya Jakab
Pólya Jenő
Pólya József
Pongrác D.
Szigfried
Pongrác Jenő
tanitó
bőrkereskedő, gondnok
alapító
rabbi
tanitó
közgazdász
182
1872
1874
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Popper
Popper
Popper
Popper
Popper
Popper
Popper
Popper
Popper
Ákos
Alajos
Alajos
Alajosné
Dáéniel
Dávid
Gusztáv
Gusztávné
Jakab
Nagyvárad
Orvostudomány
Debrecen
Debrecen
Baja
z
Alberti-Irsa
Alberti-Irsa
Zalalövő
Popper Jakab
Popper József
Popper Lajos
Nagyszentmiklós
z
Alberti-Irsa
Popper László
Nagyszentmiklós
Popper Lipót
Popper Mór
Popper Nándor
Zsidó kongresszus
Debrecen
Bezdán
Popper Sándor
Alberti-Irsa
Popper Vilma
Pór Bertalan
Pór Bertalan
Pór Bertalan
Porcel Adolf
Porgesz Béla
Porgesz Ferenc
Porgesz Lajos
Porgesz Miksa
Porosz Mór
Porzsolt Aladár
Poser Simon
Posneer Károly
Lajos
Posner Hermann
Posner Juda
Possel Zsigmond
Praenkl Jakab
Gyula
Prager Chajim
Práger Henrik
Práger Jakab
Práger Mór
Prager Samuné
Prager Tivadar
Preis József
z
z
Képzőművészet
Képzőművészet
Nagyvárad
Esztergom
Hidalmás
Pilisvörösvár
Pécs
z
Pozsony
Sopron
z
bizotsági elnök
1928
1928
1797
C
B
C
C
C
A
C
C
C
637
669
189
190
76
717
22
22
968
1928
C
635
1928
A
C
717
22
1928
C
635
1868
1928
1928
B
C
C
998
190
116
1928
C
22
A
A
B
B
C
C
C
C
C
A
C
C
717
717
462
462
638
244
364
710
687
717
720
798
A
717
1928
1928
1928
C
C
C
844
844
3
1839
B
669
pénztárnok
főrabbi
rabbi
alapítvány létesítő
1928
1928
1920
1928
C
C
C
C
574
717
7
885
társelnök
1928
C
157
előljaró
alelnök
1928
1928
C
C
477
356
hitközségi tagok
nőegyleti elnök
Ros medina
gordonkaművész
alelnök
nőegyleti elnök
hitközség alapító
téglagyár, sörgyár,
sertéshizlalda cég
alapító
orvos, kórházigazgató
gondnok
tojás és sertéskiviteli
vállalkozó,
takarékpénztáros
iskolaszéki elnök
képviselő
Chevra Szandekoosz
elnök
írónő
festő
elnökségi tag
ügyvezető
alapítvány létesitő
választmányi tag
bíró
orvos, szakíró
alelnök
jesiva vezető
nagyiparos
Szerednye
Szerednye
Abony
rabbi
rabbi
gondnok
Orvostudomány
Máramarossziget
Poprád
Ada
Tata
Budapesti ortodox
hitközség
Keszthely
Hejőcsaba
183
1928
1928
1886
1928
1928
1846
1824
1857
1880
1911
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1867
1928
1928
1823
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Preis Károly
Preisach János
Preisach Lipót
Preisach Samu
Preiser Salamon
Preisich József
Preisich Kornél
Preisich Kornél
Preisich Kornél
Preiss Jakab
Preisz Fülöp
Preisz Hugó
Preisz Soma
Presburg Simon
Pressburger
Ábrahám
Pressburger Károly
Presser Ignác
Pressler Sámuel
Preszburger
Ábrahám
Preszler Miklós
Preuss Hugó
z
Alberti-Irsa
rabbi
1784
C
22
Vác
Ercsi
Eger
képviselőtestületi tag
kereskedő
szeszgyáros
1928
1882
1843
C
C
C
930
231
209
rabbi
1784
A
724
alelnök
1928
1928
C
B
210
420
1902
B
857
1748
1882
1928
1928
C
B
C
C
356
897
767
762
A
725
304
102
230
725
725
910
153
Orvostudomány
Szolnok
Orvostudomány
Nagyszalonta
Világháború
Nagykáta
z
z
Eger
Jogtudomány
Szocialista
mozgalom
Hejőcsaba
Tiszaeszlári vérvád
Sérospatak
Sajószentpéter
Pri Cadik
Priedmann Bernát
Princz Dávid
Princz Mór
Prlmantl Miksa
Prónai Ernő
Propper Adolf
Propper Aranka
Propper Sándor
Propper Sándor
Propper Sándor
Propperné Bloch
Hermina
Prossnitz Dániel
Prossnitz Iszer
Prossnitz Löbele
Prosz Arnold
Prosznitz Vilmos
Pruger Ferenc
Pserhofer Sámuel
Pserhofer Sámuel
Pserhofér Sámuel
724
682
669
532
189
199
724
669
864
669
635
950
631
724
k
Preusz Mór
Prinz Gyula
alelnök
zsidó előljáró
1928
1928
1843
1928
1914
1928
1693
A
C
B
C
C
C
A
B
C
B
C
B
C
A
Pápa
Orvostudomány
Léva
Debrecen
Déva
k
Gálszécs
Békéscsaba
Eperjes
orvos, bőrgyógyász
tanácsos
hitközs.tag
hitközségi tagok
zsidó hitközség alapitó
orvos
1870
1928
1847
1873
1886
1851
1869
egyetemi tanár
szentegyleti elnök
tudós
malomtulajdonos
kőszénbánya tulajdonos
egyetemi tanár,
geográfus
pénztáros
iskolaszéki elnök
Ügyvédi kamarai elnök
festő
politikus
1882
Törvényhozás
Budapest
politikus
1928
1928
C
C
C
A
A
B
C
Debrecen
igazgató
1908
C
190
rabbiülnök
rabbi
kabbalista
takarékpénztári igazgató
elnök
nagyvágó
orvos
1846
1877
1750
1928
1852
1928
A
A
A
C
C
C
A
B
B
726
726
726
184
830
630
726
669
669
z
k
z
z
z
Csongrád
Szeged
Nagykanizsa
z
Orvostudomány
Orvostudomány
1928
1928
1887
1886
1877
1802
1831
1841
184
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Pulitzer Josef
Purjesz Ignác
Purjesz Imre
Purjesz Lajos
Purjesz Lajos
Purjesz Zsigmond
Purjesz Zsigmond
Purjesz Zsigmond
Quittner Katalin
Quittner Zsigmond
Quittner Zsigmond
R. Benéth
Mordche
R. Efraim Wolf
Rappaport
R. Elezár
R.Juda
R. Mordechaj
R. Simon Mendel
R. Süsskind
R. Tannenbaum
Wolf
R. Wolf Abelesz
R. Zelig Bettelheim
R.Cevi Hirs Halévi
R.Jona
Raab Andor
Raab Lajos
Raab Lipót
Raab Mihály
Raab Salamon
Rabbinovics Jakab
Ráber Albert
Rabin Árpád
Rabin Zoltán
Rabinek Lajos
Rabinovics
Máriusz
z
z
z
z
1847
1857
1890
1881
orvostanár
orvostanár
1845
1846
Újságírás
z
k
Orvostudomány
Újpest
z
nőegyleti elnök
építész
1928
1928
1857
rabbi
1786
C
768
Pápa
rabbi
1928
C
682
Paks
Dunaszerdahely
Galgóc
Nyírbátor
Hunfalva
rabbi
rabbi
rabbi
alapító
rabbi
1760
1761
1730
1816
1757
C
C
C
C
C
677
208
303
657
383
Szendrő
rabbi
1776
C
837
Tab
Pápa
Abaujszántó
Pozsony
rabbi
rabbi
rabbi
rabbi
író
gondnok
matematikus
tanügyi előljáró
előljárósági tag
1770
1928
1772
1250
1928
1928
1914
1828
1928
1928
1928
C
C
C
C
A
C
A
C
C
B
C
C
C
C
871
682
1
719
728
94
728
499
893
950
666
542
792
659
1928
B
917
1928
B
857
1928
C
638
1928
B
857
1928
C
542
A
729
1914
A
729
1928
C
632
Bátorkeszi
z
Komárom
Tét
Világháború
Orosháza
Losonc
Siófok
Óbuda
1897
1928
1818
rabbi
előljárósági tag
elnökhelyettes
pénzügy előljárók
Újságírás
Szocialista
mozgalom
Nagyvárad
Szocialista
mozgalom
Losonc
Rácz Gyula
Rácz Izidor
Rácz Miksa
z
Rácz Sándor
z
726
727
727
727
917
727
727
669
917
728
462
Sasvár
z
Rácz Dezső
1876
A
A
A
A
B
A
A
B
C
A
B
1928
Képzőművészet
Rabinovits Bernát
Rácz Sándor
lapkiadó és polítikus
orvos író
szerkesztő
publicista
Nagykőrös
gondnok
pénztárnok
sebész, igazgató
főorvos
ügyvéd, közgazdaság
író
ajtó adományozó
185
1877
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Rader Adolf
Raditz Zsigmond
Radnai Emil
Radnay Miklós
Radncziner Izrael
Radó Aladár
z
Radó Antal
z
Radó Antal
Radó Ármin
Radó Emánuel
Szombathely
Tata
Pécs
k
Radó Vilmos
Radóné Hirsch
Nelli
Rados Dezső
Szombathely
Rimaszombat
z
A
729
1928
1928
C
C
A
866
747
729
1928
B
437
1914
zeneszerző
műfortító és
irodalomtörténész
író
pénztárnok
publicista
1866
hírlapíró
ügyvéd és író
1891
1858
A
A
729
729
z
írónő
1894
A
730
k
z
ujságíró
író
1876
1857
A
A
B
729
729
917
A
730
A
730
1891
A
730
1862
A
730
1859
1888
1876
A
A
A
C
A
730
730
730
199
731
1928
C
923
1928
1928
B
A
B
910
732
917
1820
A
732
A
731
1928
B
67
1928
B
857
A
C
A
B
B
731
376
732
669
669
Újságírás
1928
z
pedagógus és ifjúsági
író
z
festő
z
zenepedagógus
matematikus, egyetemi
tanár
matematikus
ujságíró
közgazdasági író
gondnok
zeneszerző
előljáró, Chevra Kadosa
rlnök
Rados Ignác
Rados Móric
Radványi László
Rafael Izsák
Raimann Rezső
k
z
z
Déva
z
Rainer Simon
Újvidék
1848
1929
1928
1861
Törvényhozás
z
orvos
1890
Újságírás
z
rabbi
z
ügyvéd,
szaklapszerkesztő
Rákos Jenő
1894
Atlétika
Szocialista
mozgalom
Rákosi Mátyás
Rákosi Tibor
Ransburg Ede
Ranschburg Pál
Ranschburg Pál
Ranschburg Pál
1862
1900
z
z
k
Rakonitz Gyula
866
885
687
729
950
729
Jugoszláviai
zsidóság
Rados Gusztáv
Rajk Aladár
Rajka Ödön
Rajna Ferenc
Rakenstein Juda
léb
1882
C
C
C
A
B
A
1928
1928
1928
Világháború
Radó Imre
Radó István
Radó Károly
Radó Kempner
Magda
Radó Richárd
Radó Sámuel
Radó Sámuel
tanító
alapítvány létesítő
előljáró
festő
z
Hőgyész
z
közgazdasági író
előljárók
orvostanár
Orvostudomány
Orvostudomány
1878
1928
1870
1928
1928
186
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Ranschburg
Salomon
Ranschburg Viktor
Rapaport
Rapapport T.
Rapeport Sámuel
Raphael GeorgesLévy
Rapoch Aladár
Rapoch Sándor
Rappaport
Emanuel
Rappaport Mór
Rappaport
Salamon Juda
Raschkes Adolf
Ráskai Dezső
Ráskai Dezső
z
732
1771
1928
1928
A
C
C
C
732
768
383
519
1928
B
29
ügyvéd
tanácsos
1928
1928
C
C
630
949
Csáktornya
rabbi
1862
C
177
Nyíracsád
előljárósági tag
1928
C
657
1928
B
987
1914
B
A
B
950
733
669
A
733
1914
B
A
950
733
1928
C
158
1928
B
420
Sátoraljaújhely
Hunfalva
Kurima
Alliance Israélite
Universelle
Nagykanizsa
Veszprém
1816
könyvkiadó
előljáró
rabbi
gondnok
1862
Zsidó irodalom
Világháború
k
orvostanár
1866
Orvostudomány
Ráskai Ferenc
k
Rasofszky József
Rátkai Márton
z
1928
hírlapíró, költő és
regényíró
1883
színművész
1881
Világháború
Budapesti ortodox
hitközség
Jogtudomány
Ratzesdorfer lipót
Rava Adolfo
Reb Mechele
Twersky
Reb Móse Lichter
Rechnitz Alexande
Salomon
Rechnitz Elza
Rechnitz János
Rechnitzer Dávid
Rechnitzer Henrik
Rechnitzer Ignác
Rechnitzer Jakab
Rechnitzer Jenő
Rechnitzer József
Rechnitzer Kálmán
Rechnitzer Lázár
Rechnitzer Rezső
Reckendorf Lakab
Récsfi Miksa
Régner Ignác
Rehberger A.
Rehberger Márton
Reich Aladár
Reich B.
Reich B.Wolf
A
z
rabbi
gondnok
Kurima
rabbi
1880
C
519
Abony
rabbi
1770
C
3
A
734
A
B
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
A
C
C
734
669
303
968
337
677
941
677
134
677
882
719
516
635
798
185
736
356
74
z
z
Orvostudomány
Galgóc
Zalalövő
Hahót
Pacsa
Vasvár
Pacsa
Boldogasszony
Pacsa
Tapolca
Pozsony
Kula
Nagyszalonta
Sopron
Csorna
z
Hejőcsaba
Bácsalmás
szerkesztő
1846
festő
1879
előljárók
hitközség alapító
előljárók
választmányi tag
pénztárnok
pénztáros
vezetőségi tag
választmányi tag
szeszgyáros
rabbi
ellenőr
kántor
lélkipásztor
előljárósági tanácsos
politikus
előljáró
hitközségib alapítótag
187
1840
1928
1797
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1709
1928
1928
1868
1928
1871
1928
1773
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Reich Dávid
Reich Dezső
Reich Ede
Reich Emil
Reich Ezékiel
Reich Ignác
Reich Ignác
Reich Izrael
Reich Jaakov
Koppel
Reich Jenő
Reich József
Reich József
Reich Koppel
Sztropkó
Székesfehérvár
Hódmezővásárhely
z
z
z
Orthodox szervezet
Bátorkeszi
z
Reich Koppel
Reich Koppel
Reich Leó
Reich Manó
Reich Miklós
Reich Mózes
Reich Nathaniel
Reich Pál
Reich Sámuel
Reich Simon
Reich Vilmosné
Reich Zsigmond
Reichard Miksa
Reichard Mór
Reichard Piroska
z
Szeged
z
Medgyes
z
Orvostudomány
Verbó
Sátoraljaújhely
Pécs
Jászberény
Szolnok
Sátoraljaújhely
z
Reichard Salamon
Reichard
Zsigmond
Reichenfeld Gábor
Reichenfeld József
Reichental Ferenc
Reichenthal József
Reicher Vilmos
Reichl H. L.
Reichlinger Jenő
Reichlinger Jenő
Reichman Ármin
Reichmann Ármin
Reichmann Áron
Reichmann Éliás
Reichmann József
Sátoraljaújhely
z
z
Ógyalla
z
Moson
Csongrád
Csongrád
Debrecen
Debrecen
Debrecen
Tab
Hunfalva
1854
1837
1821
1888
1928
1838
C
C
C
A
A
A
B
C
869
835
375
736
736
737
668
94
A
737
jegyző
cukorkagyáros
hitközségi vezető
1928
1928
1928
1914
C
C
C
B
57
337
639
950
főrabbi
1890
C
156
főrabbi
1928
C
157
1928
C
A
C
A
C
A
B
C
C
C
C
C
C
A
153
737
830
737
583
737
669
946
768
687
407
864
768
737
C
769
A
737
C
C
A
C
A
C
C
C
C
C
C
C
C
240
240
737
660
737
615
184
184
191
190
190
871
383
politikus
rabbi és orvos
elnök
orvos, szakíró
főrabbi
filológus
1863
1928
1856
1928
1882
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
főrabbi
szeretetház igazgatója
rabbi
hitoktató
hitközségi elnök
költő, tanárnő
iskoláztató egyesület
elnöke
kúriai bíró és jogi író
Érsekújvár
Érsekújvár
1928
1928
1928
főrabbi
rabbi
Arad
Hahót
Nagyvárad
Világháború
Budapesti ortodox
hitközség
Budapesti ortodox
hitközség
Budapest
Reich Koppel
választmányi tag
titkár
városi főmérnök
esztétikai író
rabbi
író és tanár
iskolaszéki elnök
templomi előljáró
Festő
elnök
ügyvéd
iskolaigazgató
Omke elnök
pénztárnok
hitközségi elnök
elnök
elnök
előljáró
alapítvány alapító
188
1887
1928
1863
1928
1928
1895
1928
1850
1928
1928
1928
1893
1896
1928
1928
1844
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Reichmann József
Reif Jakab
Reikovits Henrik
Rein Artúr
Szikszó
z
Eperjes
Ungvár
Budapesti ortodox
hitközség
Bácsalmás
Jogtudomány
Rein Artur dr.
Rein Izidor
Reinach Joseph
Reinchard Károly
Reiner Bertalan
Reiner Frigyes
Reiner Ignác
Reiner Imre
Reiner János
Reiner József
Reiner József
Reiner Zsigmond
ReinfeldBertalan
z
1928
C
157
alelnök
1928
1928
C
B
A
C
A
A
A
A
C
C
A
C
74
420
738
747
738
738
738
738
66
66
738
542
1865
A
738
1873
A
738
1878
C
A
830
739
z
rabbi
1823
A
739
B
705
A
739
Aszód
Aszód
k
Losonc
k
Szeged
1928
1888
1863
1885
1865
1928
1928
1862
1928
1928
Pesti Izraelita
Nőegylet
Reinitz Józsefné
1916
z
közgazdász
z
rabbi
1862
A
739
főrabbi
rabbi
rabbi
főrabbi
1928
1928
1928
1928
C
C
C
C
707
304
628
628
1874
B
436
1871
1928
1928
C
B
C
231
910
264
1928
C
108
Reis Mór
Reisch Koppéi
Reisinger József
Pétervására
Gálszécs
Nagybocskó
Nagybocskó
Jüdische Pester
Zeitung
Eperjes
Törvényhozás
Fegyvernek
Reisman Simon
Beregszász
Reismann
Emánuel
Reismann
Emmanuel
Reismann Léba
Reismann Lie
Reismann Vilmos
ezredorvos
z
z
z
z
k
Reinhardt Miksa
Reis Meyer
850
737
231
925
1872
z
Reinitz Max
Reinitz Nathan
Feitel
Reinitz Sámuel
Reinitz Sámuel
Reinmann Hersch
Reinmann Lázár
1871
1928
C
A
C
C
1928
1844
festő
előljáró
karmester
jogi író
ügyvéd
egyetemi tanár, jogtudós
adakozók
tanár
publicista és történész
előljárósági tag
komponista és
zeneszerző
színész, rendező és
színiigazgató
elnök
zeneszerző
Rimaszécs
Reinhardt Heinrich
Reiniger Jakab
Reinitz Béla
Reinitz Jehosua
Boruch
ülnök
pedagógus
előljáró
Főtörzsorvos
előljáró
elnök
Zsidó Hitelszövetkezet
igazgatója
1851
Ungvár
titkár
1928
C
925
Ungvár
szentegyleti titkár
1928
C
925
Ungvár
Ungvár
Galgóc
rabbi
hitközség alapító
előljárók
1928
1778
1928
C
C
C
925
925
303
189
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Reisner Ede
Reisner Edéné
Reisner Emánuel
Békésgyula
Békésgyula
Békésgyula
Pester Jüdische
Zeitung
Csongrád
Vágújhely
Kunszentmiklós
Kunszentmiklós
Sebeskellemes
Reiss Meier
Reissmann Lgnác
Reisz Adolf
Reisz Dávid
Reisz Ignác
Reisz Jakab
Reisz József
Reisz Marcell
Reisz Miksa dr.
z
k
Békéscsaba
Szocialista
mozgalom
Kunszentmiklós
Verbó
Verbó
Nagykároly
Budapesti ortodox
hitközség
Budapesti ortodox
hitközség
Szeged
Szeged
Szeged
Reisz Mór
Reisz Mór
Reisz Salamon
Reisz Vilmos
Reiter Adolf
Reitmann Manó
Reitmann Manó
Reitzer Jakab
Reitzer Lipót
Reitzer Zsigmond
Relle Gabriella
Relle Pál
Reményi Antal
Reményi Béla
z
z
k
Csurgó
Reményi Ede
k
Reményi Ferenc
Rendes Dezső dr.
k
Aszód
Alliance Israélite
Universelle
Orvostudomány
René Worms
Renner Adolf
Rényi Aladár
Reschofszky Artur
Resofszky Arthur
Réth Alfréd
Réthi Leopold
Ludwig
Réthi Mór
Réthy Laura
Réthy Mőr
Réti Ignác
Chevra Kadisa elnöke
nőegyleti vezető
vállalkozó
1928
1928
1928
C
C
C
103
103
103
1869
B
700
1928
1928
1851
1928
1928
1928
C
C
C
C
C
A
A
C
184
933
518
518
780
739
747
102
1902
B
857
testületi tag
előljáró
alapítvány kezelő
téglagyáros, elnök
1928
1928
1894
1928
C
C
C
C
518
946
946
630
gondnok
1928
C
158
pénztárnok
1928
C
157
elnök
elnöki tag
templomatya
operaénekesnő
író
tengerészeti író
kereskedő, mártír
hegedűművész és zenei
író
író
tanár
1852
1928
1928
C
C
C
A
A
A
C
830
831
831
739
739
740
185
A
740
1928
A
C
740
66
1928
B
29
1928
669
742
742
3
744
másodkántor
acélsodronygyáras
hit közs.elnök
alelnök
Talmud-Tóra vez.
rabbi
matematikus
városi tiszti főorvos
1797
1886
1903
1885
1825
1928
1829
1868
1885
1889
z
zeneszerző
rabbi
rabbi
festő
1888
B
A
A
C
A
z
orvostanár
1857
A
744
operaénekesnő
műegyetemi tanár,
matematikus
titkár
1866
B
A
15
744
1846
A
744
C
638
z
z
Abony
1928
Akadémia tagjai
k
z
Nagyvárad
1878
190
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Pesti Izraeliták
Reform Társulata
Reusz Károly
Révai
Révai
Révai
Révai
Révai
Révai
Lajos
Leó
Mór
Mór János
Ödön
Sámuel
z
z
k
Révész
Révész
Révész
Révész
Révész
Révész
Révész
Révész
Révész
Révész
Révész
Adolf
Béla
Béla
Béla
Benő
Dezső
Fülöp
Géza
Géza
Izidor
Lajos
z
z
z
Révész Margit
k
Révész Mihály
Révész Mihály
Révész Sámuel
Révész Sándor
Révész-Ferryman
Ferenc
Rezsó Adolf
z
Irodalom
Debrecen
Nagykőrös
Békéscsaba
k
Orvostudomány
Monor
Nagykőrös
Vác
z
Balassagyarmat
Richard Salamon
Sátoraljaújhely
Nagykőrös
z
Érsekújvár
Kőszeg
z
IzraelitaTanitóképzőIntézet
Ungvár
Richtmann Vilmos
Richtzeit Gedalja
Richzeit Arthur
Riechenfeld Márk
Riemer Bernát
Riesel Ábrahám
Riess Miksa
Riesz Dávid
z
Jánosháza
Kisszeben
Déva
Pozsony
Békéscsaba
705
744
744
910
744
745
745
1844
1844
könyvkiadó
könyvkiadó
könyvkiadó és író
táblai bíró és
jogtudományi író
író
író
közgazdász és szakíró
1860
1862
1833
A
A
B
A
A
A
1872
A
745
1854
1876
1887
A
A
A
B
C
C
C
A
B
C
C
745
745
745
393
191
632
102
746
669
613
632
A
746
A
B
A
C
746
917
746
930
A
746
1928
C
78
1928
C
768
1928
1922
1928
1886
C
A
C
C
A
632
746
240
506
746
1928
B
403
1928
1852
1928
1925
1928
C
A
C
C
C
C
925
746
405
485
199
720
1830
C
102
1928
ezredes
adományozó, vállalkozó
énekkar vezető
oszihológus
ellenőr
adományozó, vállalkozó
gyógypedagógiai és
kriminálpedagógiai író
író és hirlapíró
1850
1928
1928
1928
1878
1928
1928
1928
1885
1884
Újságírás
z
B
jogi írő
könyvkiadó
Törvényhozás
k
k
z
Révay Bódog
Richlinger Hirsch
Richter Hugó
Richter József
Richter Zsigmond
Richtmann Mózes
1928
1928
főmérnök
alelnök
1852
festő
1893
tanitó
hitközségi elnök,
polgármester
előljáró
ideggyógyász
főrabbi
rabbi
rabbi
rabbi
hírlapíró
rabbi
választmányi tag
Talmud Tóra alapító
előljáró
kereskedő,
kongresszusi hitközség
alapító tag
191
1928
1880
1872
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Riesz Frigyes
Riesz Frigyes
Rimanóczi Kálmán
Ringwald Arthur
Ripp Bernát
Rippner Farkas
Rischtmann Mózes
Ritter Jónás
Riwrtes Fülöp
Rob Mose Kanizsa
Robert Béláné
Robert Emmerich
Robicsek Vilmos
Robitsek József
Roboz Andor
RobozImre
Roboz József
Akadémia tagjai
Nagyvárad
Déva
Bácsalmás
z
Zsidó Szemle
Tenke
Világháború
Gyönk
Sztropkó
építész
ügyész
Chevra-elnök
nagyiparos
1880
A
746
1869
1892
1864
B
C
C
C
A
B
C
B
C
C
A
C
C
A
A
A
15
637
199
74
747
1017
892
950
332
869
747
577
583
747
748
748
1833
A
748
1928
A
C
A
748
610
749
1916
1878
1928
1928
1886
1923
1830
1914
1730
1928
kereskedő
z
rabbi
vezető
színész
ellenőr
elnök
tanár, író
színházigazgató
gyógypedagógus
pedagógus,
hittudományi író
ethnológus
őrnagy
rabbi
z
rabbi és író
1865
A
749
előljáró
rabbi
1899
1873
1910
1928
1928
1928
C
C
B
C
A
B
C
C
A
C
A
B
B
159
159
462
447
749
462
439
161
749
575
750
462
917
1928
C
150
1928
C
150
A
B
C
A
C
A
C
750
669
542
750
792
750
264
k
Marosvásárhely
Medgyes
z
z
z
Roder Adolf
z
Róheim Géza
Roheim Jenő
Rokeach Eleázár
Rokonstein
Leopold
Rollenberg Márton
Rollenberg Sámuel
Román Ernő
Román József
Román Miklós
Román Miklós
Róna Árminné
Róna Artur
Róna Béla
Róna János
Róna József
Róna József
Róna Lajos
z
Mohács
Büdszentmihály
Büdszentmihály
Képzőművészet
Kalocsa
z
Képzőművészet
Kaba
Cegléd
z
Marcali
z
Képzőművészet
Újságírás
Budai Izraelita
Hitközség
Budai Izraelita
Hitközség
Róna Miklós
Róna Miklós
Róna Sámuel
Róna Sámuel
Róna Sándor
Róna Zsigmond
Rónai Adolf
Rónai Ármin
Rónai István
egyetemi tanár,
matematikus
k
z
Orvostudomány
Losonc
z
Siófok
z
Fegyvernek
előljáró
építész
hitoktató
gondnok
író és hírlapíró
képviselőtestületi tag
szobrász
1847
1928
1928
1891
1758
1879
1910
1928
1928
1871
1928
1861
adóügyi előljáró
Cseh-iparbank
igazgatója
orvostanár
gazda
meteorológus
jegyző
író
jegyző
192
1857
1928
1928
1860
1928
1864
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Rónai János
z
Rónai Zoltán
z
Szocialista
mozgalom
Trencsén
Újságírás
Nagykároly
Rónai Zoltán
Rooz Emil
Roóz Rezső
Rooz Samuné
Rósa Izsó
Rósa Izsó
Rósa Kálmán
Rose Salamon
Rosen Sándor
Rosenáhné Behr
Blanka
Rosenák István
Rosenák Lipót
Rosenák Miksa
A
750
1880
A
750
1928
B
857
1928
1928
1928
913
917
631
750
830
420
624
751
z
gondnok
író
1843
z
írónő
1881
A
752
z
z
z
sebész
rabbi
főorvos
1901
1869
1867
A
A
A
751
751
752
z
Szeged
Jogtudomány
Nádudvar
Budapesti ortodox
hitközség
Bikur Cholim elnöke
nőegyleti elnök
ügyvéd
előljáró
1848
1928
1928
1928
igazgató főorvos
1928
C
157
z
rabbi
1877
A
752
z
rabbi
1814
A
752
Nádudvar
elnök
1928
C
624
Óbuda
választmányi tag
1928
C
659
rabbi
1901
A
752
gondnok
1928
C
158
sírkőfaragó
1883
C
102
író
1877
A
752
magánzó
előljaró
1928
1928
C
C
191
477
Vasvár
Nőegylet elnöke
1928
C
941
Nagybocskó
Csongrád
alapító, tudós
bank-és malomigazgató
1860
1928
C
C
628
184
1914
B
950
z
Budapesti ortodox
hitközség
Békéscsaba
Rosenbaum Gyula
Rosenbaum Jőzsef
Rosenbaum Móse
Arje Léb
Rosenberg Adolf
Rosenberg Béla
Rosenberg
Bernátné
Rosenberg Eber
Rosenberg Ede
Rosenberg
Gyuláné
Rosenberg
Hermanné
Rosenberg Ignác
Rosenberg Ignác
Rosenberg Ignác
1849
C
B
C
A
C
B
C
A
Rosenák Miksa
Rosenbaum
Ábrahám Lits
Rosenbaum
Ámram
Rosenbaum
Bernát
Rosenbaum
Bernát
Rosenbaum
Gerzson Lits
ügyvéd
ügyvéd és politikus,
társadalomtudományi
író
z
Debrecen
Keszthely
Világháború
Eperjes
alapítvány létesítő
1928
C
230
Törvényhozás
Tét
Hajduhadháza
előljárósági tag
főrabbi
1928
1928
1928
B
C
C
910
893
338
193
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Rosenberg
Ignácné
Rosenberg Imre
Rosenberg Izidor
Rosenberg Izidor
Rosenberg Jakab
Rosenberg Jónás
Rosenberg József
Rosenberg Léb
Rosenberg Mandel
Rosenberg Márk
Rosenberg Márton
Rosenberg Miksa
Rosenberg Mór
Rosenberg Mór
Rosenberg Mór
Rosenberg Oszkár
Rosenberg Paula
Rosenberg
Richárd
Rosenberg Rozália
Rosenberg S.
Rosenberg
Salamon
Rosenberg
Salamon
Rosenberg Sámuel
Rosenberg Sámuel
Rosenberg Sándor
Rosenberg Sándor
Rosenberg Sándor
Rosenberg Sándor
dr.
Rosenberg
Theofilné
Rosenberg Zoltán
Rosenberg
Zsigmond
Rosenberger
Bernát
Rosenberger Ede
Rosenberger
Gyula
Rosenberger
József
Rosenberger
József
Rosenberger Lipót
Tét
nőegyleti elnök
1928
C
893
Sepsiszentgyörgy
Orvostudomány
Somogynagybajom
Sajószentpéter
Tiszafüred
Ungvár
Sztropkó
Bácsalmás
Eperjes
Monor
Ipolyság
Szilágysomlyó
Kaposvár
Eperjes
Nagykanizsa
Debrecen
alelnök
1928
1928
1928
1928
1866
1928
1800
1773
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1908
C
B
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
785
669
797
762
899
925
869
74
230
613
393
851
452
230
630
190
1928
C
177
1928
1865
C
C
230
899
Eperjes
Tiszafüred
szentegyleti pénztárnok
hitoktató
rabbi
Chevra Kadisa elnöke
előljáró
hitközségib alapítótag
elnök
elnök
vezető
képviselő tag
őrnagy
kereskedő
takarékpénztár igazgató
polgári iskolai tanár
drót-és vasárugyár
alapító
alapítvány létesítő
rabbi
Tasnád
rabbi
1875
C
884
Olaszliszka
szöllőtermelő
1928
C
661
Kápolnásnyék
Hunfalva
Érmihályfalva
Nagyszalonta
Kaposvár
rabbi
főrabbi
előljáró
főrabbi
rabbi
1855
1928
1820
1928
1877
C
C
C
C
C
451
383
238
635
452
Arad
rabbi
1928
C
57
Eperjes
nőegyleti elnök
1928
C
230
Veszprém
pénztárnok
1928
C
949
1837
B
669
Csáktornya
Orvostudomány
z
földbirtokos
1829
A
752
z
rabbi
1859
A
752
z
képviselő
1856
A
752
z
rabbi
1829
A
752
Hahót
z
pénztárnok
1928
C
337
titkár, író
1860
A
752
194
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Rosenberger
Sándor
Rosenblatt Samuel
Rosenblüh Jenő
Rosenblüth Jenő
Rosenblüth
Jenőné
Rosenblüth Samu
Rosenburg
Menachem Cevi
Rosenfeld Adolf
Rosenfeld Aladár
Rosenfeld Alfréd
Rosenfeld Arnold
Rosenfeld Dezső
Rosenfeld Emil
Rosenfeld Emil
Rosenfeld Emil
Rosenfeld Gyula
Rosenfeld Gyula
Rosenfeld Gyula
Rosenfeld Henrik
Rosenfeld Henrik
Rosenfeld Ignác
Rosenfeld Ignác
Rosenfeld Ignác
Rosenfeld Ignácné
Rosenfeld Jakab
Rosenfeld Jakab
z
főrabbi
1844
A
752
z
z
1902
1865
Rozsnyó
rabbi, egyetemi tanár
rabbi
vezető
1928
A
A
C
752
753
757
Rozsnyó
nőegyleti elnök
1928
C
757
Újvidék
gondnok
1928
C
923
A
753
1928
1928
1928
1928
1928
1925
1925
1928
1922
1928
1862
1869
1879
1928
1871
1820
C
C
A
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
A
C
636
207
753
32
899
331
331
331
632
632
439
76
238
439
928
485
485
753
238
1928
C
798
1842
1840
1837
1880
A
B
C
C
753
669
497
303
1928
C
630
1928
1928
C
C
578
76
1928
C
76
1928
1845
C
A
B
857
753
466
z
Nagyszombat
Dunapataj
z
Alsókubin
Tiszafüred
Gyöngyös
Gyöngyös
Gyöngyös
Nagykőrös
Nagykőrös
Kaba
Baja
Érmihályfalva
Kaba
Ürmény
Kisszeben
Kisszeben
z
Érmihályfalva
Rosenfeld Jakab
Rosenfeld
Rosenfeld
Rosenfeld
Rosenfeld
József
József
József
József
rabbi
Sopron
z
Orvostudomány
Kolozsvár
Galgóc
iskolaszéki elnök
választmányi tag
filantróp
előljáró
választmányi tag
elnök
földbirtokos
tüzoltófőparancsnok
vezető
vezető
hitközségi elnök
rabbi
föld birtokos
gondnok
adományozó
hitközségi elnök
nőegyleti elnök
filantróp
előljáró
hitközség legnagyobb
jótevője
rabbi
Rosenfeld József
Nagykanizsa
Rosenfeld
Rosenfeld
Rosenfeld
Józsefné
Rosenfeld
Rosenfeld
Rosenfeld
Rosenfeld
Salamon
Rosenfeld
Rosenfeld
Rosenfeld
Marosvásárhely
Baja
rabbihelyettes
főrabbi
kereskedő, helyettes
elnök
tanácsos
elemi isk.tanitó
Baja
leányiskolai tanár
Szobránc
Duna bank cégvezető
főrabbi
József
József
M. Lipót
Mayer
Móric
Samu
Sámuel
Simon
z
Kereskedelem
1871
1928
1928
1859
1830
Debrecen
hitközségi tagok
1886
C
189
Gyöngyös
Biharnagybajom
Nagybánya
földbirtokos
előljáró
terménykereskedő
1928
1826
1860
C
C
C
331
123
626
195
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Rosenfeld Soma
Nagykőrös
Rosenfeld Tóbiás
Rosensamen
Herman
Rosenspitz Izidor
Rosenstein
Ábrahám
Rosenstein Ferenc
Rosenstein Mór
Rosenstein Mór
Rosenstein Samu
Rosenthaj Jenő
Rosenthal Adolf
Rosenthal Adolfné
Rosenthal Bernát
Rosenthal Dávid
Rosenthal Dávid
Rosenthal Eduárd
Rosenthal Eliás
Rosenthal Emil
Rosenthal Ernő
Rosenthal
Ferdinant
Rosenthal József
Rosenthal Márton
Rosenthal
Menachem Mendel
Rosenthal Móric
Rosenthal Moritz
Rosenthal Naftali
Rosenthal Naftalin
Rosenthal
Salamon
Rosenthal
Salamon
Rosenthal Salmon
Rosenthal Samu
Rosenthal Sámuel
Rosenthal Tóbiás
Rosenthal Tóbiás
Rosenthal
Zsigmond
Rosenzweig Adolf
Rosenzweig Ede
Rosenzweig
Saphir Sarolta
Roseth Arnold
Rosinger Károly
Kaba
gyümölcs, borkiviteli cég
tulajdonos
Chevra Kadisa elnöke
Nyíracsád
1928
C
633
1928
C
439
rabbi
1908
C
657
Marcali
képviselőtestületi tag
1928
C
575
Csáktornya
rabbi
1862
C
177
Ercsi
választmányi tag
rabbi
rabbi
máv felügyelő
hit közs.elnök
vállalkozó
nőegyleti elnök
1928
C
A
C
C
C
C
C
B
A
C
B
A
C
C
231
753
882
615
968
102
102
669
753
508
420
753
332
610
A
753
z
Tapolca
Moson
Zalaegerszeg
Békéscsaba
Békéscsaba
Orvostudomány
z
Kővágóőrs
Jogtudomány
z
Gyöngyös
Mohács
z
Zalaszentgrót
Békéscsaba
z
1856
1881
1928
1928
1928
1928
1832
festő
pénztárnok
1820
filantróp
adóügyi
vezető
1758
rabbi
1839
1928
1928
1928
1928
vizimalomtulajdonos
vállalkozó
1928
1928
C
C
968
102
rabbi
1839
A
753
1928
B
A
A
C
669
753
753
613
A
754
Orvostudomány
z
z
Mór
z
orvostanár
magántudós, filantróp
vezető
1833
1727
hebraista
1764
1740
Pest
képviselő
1807
C
698
Mór
Mohács
adományozó
téglagyáros
újságíró
rabbi
rabbi
1802
1928
1928
1928
C
C
A
C
C
613
610
754
542
780
1837
B
669
1928
A
C
754
864
1902
B
329
1928
A
C
754
615
z
Losonc
Sebeskellemes
1810
Orvostudomány
z
Szolnok
rabbi
vezető
1850
Gyermekvédelem
k
Moson
klasszika-filológus
cégtulajdonos
196
1859
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Rosinger Lajos
Rosman Lipót
Rosmann Ignác
Rosmann Jakab
Rosmann Mihály
Rosner Hermann
Rosner Mór
Ross Salamon
Rossenberg
Sándor
Rostás Jenő
Roth Adolf
Roth Adolf
Roth Albert
Roth Albert
Roth Alfréd
Roth Ármin
Roth Áron
Roth Bernát
Róth Bernát
Róth Dávid
Roth Dezsőné
Roth Ede
Roth Emanuel
Roth Ernő
Roth Ferenc
Roth Henrik
Roth Hermáin
Roth Herman
Roth Hermann
Roth Hugó
Roth Jakab
Róth Jakab
Róth János
Róth Jenő
Roth Joel Cevi
Roth József
Roth József
Roth József
Róth Kálmán
Roth Károly
Roth Marcell
Roth Mátyás
Róth Mátyás
Roth Mihály
Roth Mór
Roth Mór
Róth Mór
Debrecen
Sátoraljaújhely
Mezőberény
Nagykároly
Nagybáród
Tarcal
Tapolca
Vágújhely
hitközségi elnök
ellenőr
gondnok
pénztárnok
gondnok
rabbi
nagykereskedő, ellenőr
Szandok egyes.vez.
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
C
C
C
C
C
C
C
C
190
769
593
631
626
883
882
933
Nagyvárad
főrabbi
1909
C
638
Szentlőrinc
mérnök
főorvos
1928
C
A
B
B
C
B
C
A
C
C
C
C
C
C
C
B
C
B
C
C
A
C
C
C
C
A
C
C
C
C
C
A
A
C
C
C
C
C
843
755
669
669
729
669
816
755
264
284
747
596
231
923
116
402
757
916
199
916
755
835
657
638
460
755
194
3
768
949
596
755
755
631
383
635
769
747
z
Orvostudomány
Orvostudomány
Ráckeve
Orvostudomány
Szabadka
z
Fegyvernek
Földes
Rimaszécs
Mezőkövesd
Ercsi
Újvidék
Bezdán
Izraelita Néplap
Rozsnyó
Ujkécske
Déva
Ujkécske
z
Székesfehérvár
Nyíracsád
Nagyvárad
Kemecse
z
Derecske
Abony
Sátoraljaújhely
Veszprém
Mezőkövesd
z
z
Nagykároly
Hunfalva
Nagyszalonta
Sátoraljaújhely
Rimaszécs
1862
1928
1841
1928
1928
1928
alelnök
kalapgyáros
rabbi
tanitó
gondnok
előljáró
nőegyleti elnök
elnök
előljáró
képviselő
1830
1928
1928
1876
1928
1928
1851
1928
1868
1928
1919
1851
1928
választmányi tag
zsidó hitközség alapitó
Chevra Kadisa elnöke
ügyvéd
ellenőr
előljárósági tag
telefon létesítő
takarékpénztári igazgató
rabbi
hitközség alapító
előljáró
ügyvéd
hegedűművész
számvizsgáló
orvos
tábori orvos
előljáró
elnök
adományozó
szöllőbirtokos
előljáró
197
1877
1928
1928
1928
1928
1892
1850
1928
1928
1928
1928
1891
1848
1928
1928
1928
1928
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Roth Moyses
Roth Salamon
Róth Samu
Roth Sámuel
Roth Sámuel
Roth Sámuel
Roth Sándor
Róth Sándor
Róth Sándor
Róth Sándor
Roth Vilmos
Roth Vilmos
Róth Vilmos
Róth Zsigmond
Rothauser Béla
Rothauser Illés
Rothbard Jakab
Rothbaum Árpád
Rothbaum Mózes
Rothbaum Mózes
Rothberger Dávid
Rothberger Dávid
Rothenberg Efraim
Rothenberg
Ephraim
Rothenstein Mór
Bácsalmás
Szilágysomlyó
Putnok
Orvostudomány
Sátoraljaújhely
Nagykálló
Pécs
Pécs
Ungvár
Rozsnyó
Orvostudomány
Nagyoroszi
Nyíracsád
Nagyszombat
Vasvár
Gyönk
Temesvár
Nagykőrös
Nagykőrös
Nagykőrös
Orvostudomány
Orvostudomány
Esztergom
z
z
Szocialista
mozgalom
Törvényhozás
Budapest
Pesti Izraelita
Nőegylet
Galgóc
Rothenstein Mór
Rothenstein Mór
Rothenstein Mór
Rothenstein Mórné
Rothfeld Salamon
Róthfeld Sámuel
Róthi Lipót
Rothmann Ármin
Rothmann Ármin
Rothmann Mór
Rothschild Béláné
Rothschild Jakab
Rothschild
Zsigmond
Rotmann Imre
Rotschild Jakab
Rott Elkán
Rott Sádor
Rottenberg David
Jehuda
z
hitközségib alapítótag
pénztárnok
jegyző
1773
1841
1928
1821
1910
1928
1923
1928
1928
1928
1928
1883
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1808
1928
1840
1845
1839
rabbi
tanitó
vezérigazgató
bőrgyáros
gondnok
választmányi tag
gazdálkodó
elnök
minigazdaságvezető
előljáró
ügyvéd
elnök
ablak adományozó
vaskereskedő
rabbi
74
851
728
669
768
628
687
687
925
757
669
634
657
636
941
332
890
632
631
632
669
669
244
rabbi
1798
A
755
nyomdász
1864
A
755
1928
B
857
1928
1928
B
C
910
153
1916
B
705
1928
C
A
B
303
755
669
A
755
politikus
kántor
író
1857
Orvostudomány
1928
orvostanár,
stomatológus
z
C
C
C
B
C
C
C
C
C
C
B
C
C
C
C
C
C
C
C
C
B
B
C
1860
Orvostudomány
Marosvásárhely
Nagykanizsa
Nagykanizsa
elnök
leányegyleti elnök
ügyvéd
1928
1928
1928
1928
B
C
C
C
669
577
630
630
Nagykanizsa
magánzó
1928
C
630
Szabadka
Liptószentmiklós
Debrecen
1928
1928
1867
z
vasbutorgyáros
nagybirtokos
hitközségi elnök
színész
1871
C
C
C
A
816
536
191
755
z
rabbi
1783
A
755
198
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Rottenberg Izsó
Rottenberg Josef
Halévi
Rottenberg József
z
Rottenberg M. N
z
Rottenberg Móric
Rottenbiller Lipót
Rottenstein Ignác
Rottenstein Lajos
Rotter Lajos
Rottmann Mozart
Rozmann Mihály
Rozs Salamon
Rózsa Dezső
Rózsa Ede
Rózsa Félix
Rózsa Izsó
Rózsa Kálmán
Rózsa Miklós
Rózsa Miklós
Rózsa Mór
Rózsa S.Lajos
Rózsaági Antal
Rózsahegyi
Kálmán
Rózsai józsef
Rózsai József
Rózsavölgyi Gyula
Rózsavölgyi Gyula
Rózsavölgyi Márk
Rózsay József
Rózsay József
Debrecen
Gálszécs
Világháború
Pest
Kiskunfélegyháza
Hatvan
1872
C
189
rabbi
1875
A
755
elnök
pedagógus, igazgató,
titkár
1928
C
304
1869
A
755
1914
1928
1928
1928
950
699
482
346
755
755
363
933
756
74
756
830
76
756
917
756
756
756
z
z
k
orvos, író
operaénekesnő
novella-és regényíró
1856
1877
1829
B
C
C
C
A
A
C
C
A
C
A
C
C
A
B
A
A
A
z
színművész
1873
A
756
1840
B
B
A
A
A
A
B
998
669
756
757
757
757
669
1848
B
705
1864
B
15
1913
A
758
1915
C
191
1928
C
485
1801
C
479
1928
1900
1928
1928
C
C
C
C
A
C
195
105
177
899
758
405
z
z
Hidalmás
Vágújhely
z
Bácsalmás
z
Szeged
Baja
z
polgármester
előljáró
elnök
regényíró
festő
alapító
előljáró
tanár, író
előljáró
orvos
elnök
leányiskolai tanár
író
1864
1929
1820
1928
1885
1928
1870
1882
1928
1873
Újságírás
1928
Zsidó kongresszus
Orvostudomány
z
k
z
z
1868
1928
zeneműkiadó
alpolgármester
zeneszerző
orvos
1850
1851
1787
1815
Orvostudomány
Pesti Izraeliták
Reform Társulata
Akadémia tagjai
Rózsay József
Rózsay József
Rubin Azriel
Jechiel
hitközségi titkár
z
rabbi
Rubin Farkas
Debrecen
Rubin M.
Kisszeben
Rubin Nachum
Királyhelmec
Rubin Salamon
Rubin Sándor
Rubin Vilmos
Rubinstein Adolf
Rubinstein Erna
Rubinstein József
Derecske
Belényes
Csáktornya
Tiszafüred
z
Jánosháza
mezőgazdasági gépgyár
igazgató
választmányi tag
kereskedő, hitközségi
alapító
alelnök
rabbi
járásbíró
másodelnök
hegedűművész
rabbi
199
1903
1923
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Rubinstein Mátyás
Rubinstein
Mesullam
Rubinstein Sándor
Rubinyi Mózes
Rubovics Márk
Rudolfer Antal
Rudolfer
Emmanuel Áron
Rudolfer Lajosné
Rufus Isaak
z
rabbi
z
rabbi
Rust József
k
Rusz Jakab
Rusz Jakab
Rutkai-Rotthauser
Miksa
Ruttkay György
Ruttkay-Rothauser
Miksa
Rücklander Jakab
Sacher
Sacher Gusztáv
Sacherlesz Jicchok
Sacherlesz Koppel
Sachs Dávid
Sachs Lipót
Sáfrán
Saftr Ármin
Saftr Márkusz
Ság Manó
Sági Ede
Sajó Aladár
Salamon Beer
Salamon Béla
Salamon Henrik
Salamon
Salamon
Salamon
Salamon
Salamon
Salamon
Salamon
Salamon
Salamon
Salamon
Salamon
Salamon
Henrik
Henrik
László
László
Lázár
Lázár
Lázár
Mellich
Mór
Mózes
Ödön
Samu
1867
Világháború
z
z
z
tanár, író
festő
rabbi
A
758
1866
A
758
1914
B
A
A
A
950
758
758
758
1881
1867
1864
Galgóc
elnök
1880
C
303
Galgóc
Jogtudomány
leányegylet elnök
1928
1928
C
B
303
420
A
758
1906
1928
C
C
331
332
1928
B
917
Gyöngyös
Gyöngyös
esztétikus,
nagykereskedő
orthodox egyház tag
előljáró
1860
Újságírás
z
hirlapíró, színműíró
1890
A
759
z
hirlapíró, színműíró
1863
A
759
1885
C
C
C
A
A
B
B
C
C
C
A
C
A
C
A
575
541
542
761
761
987
67
230
883
768
761
229
762
677
763
1865
A
763
B
B
A
C
C
C
C
C
C
C
A
C
669
669
763
890
677
363
207
272
762
768
763
633
Marcali
Losonc
Losonc
z
z
Zsidó irodalom
Atlétika
Eperjes
Tarcal
Sátoraljaújhely
z
Enying
z
Paks
z
z
elnök
hitközségi alapító
minigazdaság vezető
rabbi
rabbi
gyalugyár alapító
előljárók
elnök
képviselő, ügyvéd
ügyvéd
író, hírlapíró
rabbi
színész, színígazgató
orvostanár,
stomatológus
1928
1808
1928
1777
1814
1928
1928
1928
1928
1928
1852
1928
1869
1746
Orvostudomány
Orvostudomány
z
Temesvár
Paks
Hidalmás
Dunapataj
Felsővisó
Sajószentpéter
Sasvár
z
Nagykőrös
1928
1928
író, újságíró
titkár
rabbi
alapító
választmányi tag
előljárók
gondnok
rabbi
író, hírlapíró
jegyző
200
1891
1928
1746
1820
1928
1928
1928
1774
1864
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Salamon Sámuel
Salamon Zalmen
Salamon Zalmen
Salcer Nándor
Salgó Ernő
Szobránc
Magyarlápos
Magyarlápos
Aszód
z
Irodalom és
esztétika
Kiskunfélegyháza
Salgó Ernő
Salgó Imre
Salgó Jakab
Salgó Jakab
Salgó Mór
Salinsky Artur
Sálom Asch
Salusinszky Imre
Salusinszky Imre
Salvendy Emil
Salzberge Lajos
Salzberger Ede
Salzberger Ignác
Salzberger József
dr.
Salzer József
Salzer Mór
Samberger Rezső
Sámson Sámuel
Sámson Sándor
Samu el Sommer
Sámuel Antal
Sámuel Benjámin
Sámuel Gyula
Sámuel Kornél
Sámuel Kornél
Sámuel Kornél
Sándor Imre
393
1928
482
763
669
864
546
987
763
917
303
32
32
638
Alsókubin
főrabbi
1928
C
32
Jánosháza
Ógyalla
Budapesti ortodox
hitközség
Vác
Nagyszalonta
Marosvásárhely
Verbó
Balassagyarmat
Zsidó irodalom
Jánosháza
pénztárnok
választmányi tag
1928
1928
C
C
406
660
hitközségi előljáró
1928
C
156
ker.egyesület elnöke
adományozó
vállalkozó
rabbi
tanitó
1928
1928
1928
1774
1928
1815
1928
1928
1928
1928
C
C
C
C
C
B
C
A
B
B
C
930
635
577
946
78
987
406
764
462
462
406
1928
C
76
1928
1928
1928
1928
C
C
C
C
375
406
406
405
1928
C
747
1928
C
A
A
A
B
661
764
764
764
910
Képzőművészet
Képzőművészet
Jánosháza
Baja
Sándor
Sándor
Sándor
Sándor
Hódmezővásárhely
Jánosháza
Jánosháza
Jánosháza
Margit
Mihály
Móric
Pál
Pál
B
1928
1928
1928
1928
1928
Sándor Imre
Sándor
Sándor
Sándor
Sándor
Sándor
1928
1873
Rimaszombat
Olaszliszka
k
z
z
1849
1928
1928
1928
1870
gondnok
szalmatokgyáros
szerkesztő
z
Sándor Józsefné
857
552
552
66
763
titkár
gondnok
előljáró
gondnok
z
Jenő
Jenő
Jenő
Jenőné
C
C
C
C
A
Újságírás
Galgóc
Alsókubin
Alsókubin
Nagyvárad
Orvostudomány
Szolnok
Lugos
Zsidó irodalom
előljáró
orvostanár
1928
1820
1820
1928
C
A
B
C
C
B
A
B
C
C
C
C
z
Salzer Simon
előljáró
alapító
alapító
adakozók
kritikus, műfordító, orvos
hitoktató
szobrász
téglagyáros
ügyvéd, gazdasági
előljáró
előljárók
gőzmalom tulajdonos
tanácsos
nőegylet vezetője
Mirjam leányegylet
elnöke
tanító
hírlapíró
festő
közgazdász, politikus
Törvényhozás
1883
1883
1874
1924
1860
1928
201
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Sándor Pál
Sándor Pál
Sándor Pál
Sándor Zsigmond
Sándorfi Kamill
Saphir Adolf
Saphir Gottlieb
Saphir Moritz
Gotllieb
Saphir Zsigmond
Saphir Zsigmond
Sarbó Arthur
Sarbó Artúr
Sarbó Artúr
Sarkadi Aladár
Sarkadi Emil
Sarkadi Lajos
Sarkadi Leó
Sarkadi M.
Sárkány Ede
Sárkány Ferenc
Sárközi György
Sármai József
Sas Irén
Sas László
Sas László
Sas Náci
Sasvári Ármin
Sasvári Ármin
Sasvári Armin
Budapest
Budapest
Hódmezővásárhely
Zalaegerszeg
k
k
Pest
k
z
k
153
153
375
968
765
765
698
A
765
1914
1928
A
B
A
B
B
A
A
C
A
C
C
C
A
A
A
A
B
A
A
B
B
765
669
765
950
669
766
766
638
766
101
724
57
766
766
767
767
916
768
768
950
917
1928
C
923
előljáró
1928
1928
1928
1928
1770
1928
1803
1928
C
C
C
C
C
C
B
C
575
356
893
893
199
893
466
720
Chevra Kadisa elnöke
1928
C
157
orvos, filantróp
1928
C
156
1928
A
C
769
851
1928
C
157
A
770
1880
1831
1807
humorista
1795
újságíró
1806
1826
orvostanár
1867
Világháború
Orvostudomány
z
z
Nagyvárad
z
Békés
Pozsonyszentgyörgy
Arad
k
k
z
z
1914
1928
színművész
festő
titkár
író, festő
orvos, gazd.előljáró
alelnök
polgármester
költő
ügyvéd
írónő
író, újságíró
1874
1881
zeneszerző
hírlapíró
1875
1853
1928
1884
1928
1928
1928
1899
1862
1901
1890
Uj Kelet
z
z
1918
Világháború
Újságírás
Újvidék
Sattler Sándor
Sauber Ignác
Sauer Bernát
Sauer Jenő
Sauer József
Sauer Lipót
Sax Simon
Schaar Albert
Marcali
Hejőcsaba
Tét
Tét
Devecser
Tét
Kereskedelem
Pozsony
Budapesti ortodox
hitközség
Budapesti ortodox
hitközség
Schacher Jakab
Schacher Jakab
z
Szilágysomlyó
Budapesti ortodox
hitközség
Schachter Jakabné
Schachter Miksa
C
C
C
C
A
A
C
1928
1928
1928
1928
Orvostudomány
Sattler Mátyás
Schachter Dezső
Schachter Izidor
politikus
politikus
képviselő
Talmud Tóra elnöke
író, bíró
egyházi író
képviselő
z
Zsidó Nemzeti
Szövetség elnöke
templomgondnok
vezető
előljárósági tag
templomgondnok
alapító tag
elnök
orvos
telepes
1897
nőegyleti elnök
orvostanár, publicista
202
1859
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Scháchter Miksa
Schaffer Jakab
Scháffer Károly
Schaffer Leó
Schaffer Mózes
Schapringer
Gusztáv
Schapringer
Joachim
Scharmann Simon
Schatteles Mihály
Schauer Izráel
Orvostudomány
Szabadka
Orvostudomány
Eperjes
Eperjes
1928
1928
1928
1843
1843
B
C
B
C
C
669
815
669
230
230
Pécs
1928
C
687
Zsidó kongresszus
1868
B
998
1928
1928
1859
C
C
A
455
890
770
1900
C
105
1919
1928
1886
1858
1808
1928
1928
1928
1808
C
C
C
C
C
C
C
A
B
C
C
C
A
C
C
634
977
191
817
631
632
925
770
462
925
631
477
770
615
631
1928
C
798
1928
C
932
Chevra Kadisa elnöke
1870
1928
1855
C
B
C
337
669
908
Pest
telepes
1928
C
698
Nádudvar
alelnök
egyetemi tanár
előljáró
előljáró
publicista
orvos
1928
C
A
C
C
A
A
B
C
C
A
A
624
770
541
460
770
770
669
637
630
770
770
Kassa
Temesvár
z
Schauer Márton
Belényes
Schearz Farkas
Scheer Armin
Scheer Benő
Scheibel Marton
Scheiber Ábrahám
Scheiber Ábrahám
Scheiber Adolf
Scheiber hugó
Scheiber Hugó
Scheiber Imre
Scheiber József
Scheiber József
Scheiber Lajos
Scheiber Pál
Scheiber Salamon
Scheiber Samu
Strausz Jakab
Nagyszalonta
Zombor
Debrecen
Szabadszállás
Nagykőrös
Nagykőrös
Ungvár
z
Képzőművészet
Ungvár
Nagykőrös
Keszthely
hitközség alapító
hitközség alapító
örökös díszelnök
elnök
rabbi
Kereskedő, hitközségi
alapító
alelnök
hitközségi elnök
hitközségi alapító
telepes
előljáró
pénztárnok
festő
Moson
Nagykőrös
titkár
telepes
előljaró
rabbi
elnök
telepes
Sopron
gondnok
z
Scheibner Sándor
Vágbeszterce
Schein József
Schein Mór
Scheiner Ernő
Schellenberger
Sámuel
Schenk Ignác
Schenk Leopold
Schenk Mór
Scher Adolf
Scherl Ervin
Schermann Adolf
Schermann Adolf
Schermann Adolfs
Scherz Richárd
Schey Frigyes
Schey Fülöp
Hahót
Orvostudomány
Törökszentmiklós
z
Losonc
Kemecse
z
z
Orvostudomány
Nagytétény
Nagykanizsa
k
z
előljáró
1873
1911
1928
1808
1928
1867
mintagazdaság
tulajdonos
kereskedő
főorvos
magánzó
bankár
jótékonykodó
203
1840
1808
1928
1883
1842
1928
1928
1928
1815
1798
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Schey Fülöp
Schey Géza
Schhön Jakab
Schichtancz Ármin
Schick Ábrahám
Schick Bernát
Schick Vilmos
Schieber Brauch
Schiff Ernő
Schiff Ernő
Schiff Ervin
Schiff Izidorné
Schiff Kálmán
Schiff Móric
Schiff Ödön
Schiffer Adolf
Schiffer Artúr
Schiffer Ferenc
Schiffer Márton
Schiffer Paula
Schiler Béla
Schill Salamon
Schillenger Márton
Schiller Ábrahám
Schiller Béla
Schiller Bódog
Schiller Henrik
Schiller Miksa
Schiller Sámuel
Schiller Szinessy
Schiller Vilmos
Schiller Zsigmond
Schiller-Szinessy
Salamon
Schillinger Aladár
Schischa Simon
Schitartz A.
Hermann
Schitceitzer Ede
Schlesinger
Schlesinger Adolf
Schlesinger Adolf
Schlesinger Adolf
Schlesinger Bernát
Schlesinger Dávid
Schlesinger Dávid
Kőszeg
z
elnökségi tag
rabbi
pénztárnok
publicista, botanikus
1847
C
A
C
A
A
C
C
C
A
B
A
C
A
C
A
A
A
C
C
C
C
A
C
C
C
A
A
B
C
C
C
A
z
rabbi
1820
A
772
1928
1928
C
C
832
798
Kerékpár
1928
B
466
Világháború
Hatvan
1914
1870
B
C
950
346
1818
C
333
alelnök
1928
C
157
kórház alapitó
1928
C
157
kereskedő
földbérlő
1832
1835
1928
B
C
C
669
596
835
z
Ercsi
z
z
Vác
Liptószentmiklós
Teke
z
templomépítettő
Nőgyógyász
alelnök
pedagógus
rabbi
ellenőr
tanfelügyelő
anyakönyvvezető
orvos
1860
1888
1928
1862
1850
1928
1928
1928
1863
Orvostudomány
z
Sopron
z
Eperjes
z
z
z
Óbuda
Nagykőrös
Siófok
Mór
z
Cegléd
Pöstyén
Sárvár
z
z
Újságírás
Nagyvárad
Eperjes
Sopron
Szeghalom
Sopron
Győr
Budapesti ortodox
hitközség
Budapesti ortodox
hitközség
Orvostudomány
Mezőtúr
Székesfehérvár
1928
orvostanár
nőegyleti elnök
orvos
hitközség alapító
hegedűművész
gordonkaművész
festő
iskolaszéki tag
ajtó adományozó
Leányegylet elnöke
pénztárnok
tanár, író
első zsidótelepes
előljáró
gazdálkodó
jogtörténész
ügyvéd, hírlapíró
gondnok
Talmud Tóra alelnök
alapító
szeszfeldolgozó gyár
alapító
204
1891
1928
1865
1843
1929
1873
1885
1928
1928
1863
1928
1849
1850
1928
1928
1877
1851
1928
1928
1928
1928
506
771
231
771
771
931
536
888
771
669
771
798
771
230
771
771
771
659
632
792
614
771
161
718
767
771
771
917
638
230
798
771
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Schlesinger
Schlesinger
Ferdinánd
Schlesinger
Schlesinger
Schlesinger
Schlesinger
Schlesinger
Schlesinger
Schlesinger
Schlesinger
Schlesinger
Izidorné
Schlesinger
Dávid
Schlesinger
Ede
Orvostudomány
z
Flóris
Fülöp
Fülöp
Fülöp
Henrik
Ignác
Ignác
Izidor
Izráel
Schlesinger József
József
József
Kolev
Lajos
Lajos
Lajos
Lajos
Schlesinger Miksa
Schlesinger Mór
Schlesinger
Sámuel
Schlesinger
Sámuel
Schlesinger
Sámuel
Schlesinger
Sámuel
Schlesinger
Sámuel
Schlesinger
Sámuel
Schlesinger Sulka
772
66
933
850
913
682
772
669
907
1840
1928
Törökbecse
nőegyleti elnök
1928
C
907
A
772
1840
B
669
1869
B
857
rabbi
1810
1800
Csurgó
nőegyleti elnök
1928
C
185
Kővágóőrs
Budapesti ortodox
hitközség
Tab
Bácsalmás
hiközség alapító
1778
C
508
előljáró
1928
C
157
előljáró
pénztárnok
1928
1928
C
C
871
74
A
773
1902
1928
A
A
B
C
773
773
15
177
1928
C
105
1928
A
C
773
483
z
rabbi
1828
z
k
tábornok, nagybirtokos
egyetemi tanár
1864
Akadémia tagjai
Csáktornya
Schlesinger Mihály
A
hit közs.elnök
1928
1904
1928
1928
1928
Orvostudomány
Szocialista
mozgalom
Schlesinger
Jakabné
Schlesinger József
669
Orvostudomány
Törökbecse
z
adakozók
rabbi
kántor
rabbi
pipagyáros
orvos
1830
B
C
C
C
C
C
A
B
C
z
Schlesinger Jakab
Schlesinger
Schlesinger
Schlesinger
Feivel
Schlesinger
Schlesinger
Schlesinger
Schlesinger
hírlapíró
Aszód
Vágújhely
Szigetvár
Trencsén
Pápa
Jakab
1845
Belényes
z
Kismarton
előljáró
Chevra Kadisa
főgondnoka
orvos, publicista
előljáró
1900
1822
z
orvos, író
1815
A
773
z
rabbi
1884
A
773
z
Ábrány
rabbi
1888
C
5
Debrecen
főrabbi
1928
C
190
Monor
főrabbi
1928
C
613
Debrecen
reál gimnáziumi tanár
1929
C
190
A
773
filantróp
205
1779
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Schlesinger
Vilhelm S.
Schlesinger
Zsigmond
SchlesingerLázár
Schlessinger Illés
Schlosz Lajos
Schmalczer Izsák
Schmayer Jachiel
Michael
Schmerc Mór
Schmid Samu
Schmidek
Zsigmond
Schmidel
Zsigmondné
Schmidl
Schmidl Árpád
Schmidl B.
Schmidl Manó
Schmidl Zsigmond
Schmied Mór
Schnabel Adolf
Schnabel Manó
Schnabel Sámuel
Schnabel
Zsigmond
Schnabl Zsigmond
Schnaller Pál
Schneck Jenő
Schneider Vilmos
Schneller
Schnider N.
Schnitzer Albert
Schnitzer Armin
Schnitzer Ármin
Schnitzer Ignác
Schnitzer Jakab
Schnitzer Samu
Schnitzler János
Schnitzler János
Schnitzler Jenő
Schodel-Klein
Rózsi
Schosberger
Zsigmond
Schossberg Ignác
Schossberg Izsák
Frankl
z
orvostanár
1839
A
773
z
író
1832
A
773
1928
1868
1928
C
B
C
A
835
998
747
774
Székesfehérvár
Zsidó kongresszus
Rimaszombat
földbérlő
z
titkár
rabbi
z
rabbi
1830
A
774
Nagysimonyi
Vác
pénztárnok
alelnök
1928
1928
C
C
634
931
Morvaszentjános
uradalmi tisztviselő
1928
C
614
Ipolyság
nőegyleti elnök
1928
C
393
Losonc
Izsák
Győr
Ipolyság
Ipolyság
Kővágóőrs
Sárvár
Sárvár
Sárvár
hitközségi alapító
szabó
cukorkagyáros
elnök
választmányi tag
előljáró
hitközségi tag
hitközségi tag
kereskedő
1808
1919
1928
1928
1928
1928
1880
1880
1805
C
C
C
C
C
C
C
C
C
541
403
333
393
393
508
767
767
767
Sárvár
elnök
1928
C
767
Sárvár
Losonc
Ungvár
Kismarton
Losonc
Nagymagyar
Lugos
elnök
iskolaszéki elnök
ellenőr
előljáró
hitközségi alapító
rabbi
1928
1928
1928
1928
1808
1778
1928
1928
1928
C
C
C
C
C
C
C
A
C
A
C
C
A
C
C
767
542
925
483
541
633
546
774
499
774
485
230
774
629
947
1837
A
774
1890
B
90
rabbi
1928
C
134
rabbi
1825
A
775
z
Komárom
z
Kisszeben
Eperjes
k
Nagykanizsa
Verpelét
z
rabbi
rabbi
színműíró, műfordító
választmányi tag
kereskedő, alelnök
orvostudományi író
orvosprofesszor
pénztárnok
színésznő
Bárói családok
Boldogasszony
z
206
1885
1836
1928
1839
1928
1928
1835
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Schossberger
Henrik
Schossberger
Jakab
Schossberger
Jenő
Schossberger
Klára
Schossberger
Lipót
Schön Ábrahám
Schőn Bernát
Schőn Dávid
Schön Ede
Schön Ferenc
Schőn Frigyes
Schőn Gyula
Schön József
Schőn József
Schőn Menáchem
Schön Mózes
Schön Sámuel
Schön Vilmos
Schön Vilmos
Schön Zsigmond
Schönberger Adolf
Schönberger
Armand
Schönberger
Armand
Schönberger
Ármin
Schönberger
Gusztáv
Schönberger
Hermann
Schönberger Ignác
Schönberger
Károly
Schönberger
Miksa
Schönberger Mór
Schönberger
Samu
Schönfejd Márk
Schőnfeld
Ábrahám
Schönfeld Adolf
Világháború
1914
B
950
Újvidék
választmányi tag
1851
C
923
Újvidék
előljáró
1928
C
923
A
775
1928
C
678
1928
C
A
A
C
C
A
C
C
A
A
C
C
C
C
C
C
977
774
774
86
86
774
185
364
774
774
768
364
769
103
75
284
A
774
z
festőnő
Paks
társelnök
Zombor
hitközségi előljáró
pedagógus
hittantanár
előljárósági tag
előljárósági tag
építész
pénztárnok
jegyző
pedagógus
rabbi
bíró
tanácsos
orvos
pénztárnok
posztőgyáros
elnök
z
z
Baranyamágócs
Baranyamágócs
z
Csurgó
Hidalmás
z
z
Sátoraljaújhely
Hidalmás
Sátoraljaújhely
Békésgyula
Baja
Fogaras
z
festő
1893
1842
1851
1928
1928
1857
1928
1928
1846
1804
1836
1928
1928
1928
1917
1928
1885
Képzőművészet
1911
B
462
Ügyvédek
1861
B
916
Sopron
hit közs.elnök
1928
C
798
Szilágysomlyó
rabbi
1928
C
851
Óbuda
iskolaszéki tag
1928
C
659
Csorna
Gőztéglagyáros
1928
C
185
Zombor
hitoktató
1928
C
977
Belényes
szappanfőző, hitközségi
alapító
1900
C
105
Esztergom
titkár
1928
C
244
Verbó
alelnök
1928
C
946
Derecske
hitközség alapító
1850
C
194
Biharnagybajom
elnök
1928
C
123
207
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Schönfeld Áron
Schönfeld Baruch
Schönfeld Béni
Schönfeld Brauch
Aser
Schönfeld Félix
Schönfeld
Hermann
Schönfeld János
Schönfeld József
Schönfeld Lázár
Schönfeld M.
Schönfeld Mórné
Schönfeld Mózes
Schönfeld Mózes
Schönfeld Mózes
Mmordecháj
Schönfeld Viktor
Schönwald József
Schönwald Károly
Schönwald Károly
Schrank Béla
Schrank Ödön
z
Szenice
Érmihályfalva
z
Schreiber
Schreiber
Schreiber
Schreiber
Schreiber
Schreiber
Akiba
Ber
Emil
Ignác
Ignác
Ignác
Schreiber
Schreiber
Schreiber
Schreiber
Schreiber
Schreiber
Schreiber
Schreiber
Schreiber
Schreiber
József
József
Lőrinc
Naftali
Salamon
Salamon
Salamon
Salamon
Sámuel
Sámuel
Schreiber Sámuel
Schreiber Sándor
Schreiber
Sándorné
Schreiber Simon
pedagógus
1778
1834
1928
A
C
C
775
838
238
A
775
nagybirtokos
1928
C
838
Beregszász
neves közéleti személy
1928
C
108
Mezőtúr
iskolagondnok
ügyvéd
rabbi
mészáros
nőegylet vezetője
rabbi
rabbi
1928
C
A
C
C
C
C
C
597
775
630
900
331
710
869
A
775
1905
1928
1928
A
C
A
C
C
C
775
446
775
882
244
244
1928
C
150
1928
1797
1869
1919
C
C
A
A
C
C
720
627
775
775
332
658
rabbi
1886
C
156
rabbi
elnök
főorvos
rabbi
rabbi
rabbi
földbirtokos
főrabbi
katonaügyi előadó
1900
1928
1928
1913
1887
1888
1928
1928
1928
C
C
C
A
C
C
C
C
A
B
66
634
864
775
108
194
364
628
775
669
Nagykároly
Tiszolc
Gyöngyös
Pilisvörösvár
Sztropkó
z
rabbi
z
Kalocsa
z
Tapolca
Esztergom
Esztergom
Budai Izraelita
Hitközség
Pozsony
Nagyberezna
z
z
Győr
Óbuda
Budapesti ortodox
hitközség
Aszód
Nagysimonyi
Szolnok
Schreiber Joachim
1880
Szenice
z
Schrecker S.Lipót
rabbi
költő
főrabbi
z
Beregszász
Derecske
Hidalmás
Nagyberezna
z
rabbi
orvos
rabbi
rabbi
likörgyáros
likörgyáros
gőzmalom
vezérigazgató
főrabbi
kereskedő
rendőri szakíró
rabbi
királyi tanácsos
rabbi
1884
1820
1928
1928
1740
1826
1791
1909
1928
1879
1863
1891
1860
Orvostudomány
Budapesti ortodox
hitközség
Sérospatak
alelnök
1928
C
157
kereskedő
1928
C
767
Sérospatak
nőegyleti elnök
1928
C
767
Eger
főrabbi
1928
C
210
208
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Schreiber Vilmos
Schreiner Márton
Galgóc
z
IzraelitaTanitóképzőIntézet
Csurgó
Nagyvárad
Szabadka
Schreiner Márton
Schreiner Márton
Schreiner Márton
Schreire Jakab
Schreyer Jakab
Schreyer Lajos
Schrif Salamon
z
Szabadka
Derecske
Országos
Rabbiképző Intézet
Schritt Salamon
Schubert Ernő
Schuk Izidor
z
Nagybánya
Schul Henrik
Fogaras
Schulbek Sámuel
Schulc Herman
Schulhof Ádám
Schulhof Dezső
Sárvár
Galgóc
Kereskedelem
Dunapataj
Szocialista
mozgalom
Schulhof Géza
Schulhof
Schulhof
Schulhof
Schulhof
Izsák
Jakab
Leopold
Leopold
z
rabbi
tanár
előljáró
jogtudós
előljáró
hitközség alapító
festőművész
elnök
jótékonysági egylet
vezetője
hitközségi tag
gazdaságvezető
303
775
1928
B
403
1887
1928
1928
1928
1850
C
C
C
A
C
C
185
638
815
776
816
194
1928
B
668
1887
A
C
776
626
1928
C
284
1880
1928
1845
1928
C
C
B
C
767
303
466
207
1871
B
857
1733
1928
1878
A
B
A
B
776
669
776
15
1928
B
705
1903
választmányi tag
csillagász
C
A
1874
rabbi
z
1928
1863
Orvostudomány
Schulhof Lipót
Schulhof Lipót
Schulhof Mór
Schuller Ignác
Schuller József
Schultheisz
Mátyás
Schuschny Henrik
Schutzberger
Mayer
Schück Bernát
Schück Dávid
Schück Dávid
Schück Dávid
József
Schück Ferenc
Schück Manó
Schück Salamon
Schücking Walter
Schüssel Dávid
Schütz Henrik
Schütz Henrik dr.
kántor
tanár
1847
Akadémia tagjai
Pesti Izraeliták
Reform Társulata
Baja
Dunapataj
Léva
Gyoma
csillagász
választmányi tag
pénztárnok
kormányzó
1928
1928
1928
1869
C
C
C
C
75
207
532
330
Törökszentmiklós
pénztárnok
1928
C
908
1928
B
669
1928
C
844
1889
1928
A
A
C
776
776
647
Orvostudomány
Szerednye
elnök
Nemesszalók
rabbi
rabbi
főrabbi
Ónod
főrabbi
1928
C
663
Szécsény
Szikszó
kereskedő, alelnök
főrabbi
főrabbi
1928
1928
C
C
A
B
A
A
C
827
850
776
420
774
776
57
z
z
z
1872
1844
Jogtudomány
z
z
Arad
1928
rabbi
ügyvéd
hitközségi elnök
209
1865
1905
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Schütz Julcsa
z
Schütz Manó
Schütz Miksa
Schütz Salamon
Schütz Vilmos
z
Zalaegerszeg
z
egyetemi magántanár
kékfestő gyár tulajdonos
pedagógus
z
1912
A
776
1928
B
403
1865
A
C
A
776
968
776
1850
B
150
1928
1810
A
C
C
776
857
374
1928
C
536
1903
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
A
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
777
574
685
677
899
577
577
406
180
780
610
159
768
866
299
284
757
542
638
596
303
1852
1828
Budai tanácskozás
1851-ben.
Schwab Lőb
Schwab Löw
Schwab Mayer
Schwabach Jakab
Schwalb
Emánuelné
Schwalb Miklós
Schwarc
Schwarc Adolf
Schwarc Adolf
Schwarc Alajos
Schwarc Antal
Schwarc Antalné
Schwarc Ármin
Schwarc Áron
Schwarc Áron
Schwarc Béla
Schwarc Bernát
Schwarc Bernát
Schwarc Bertalan
Schwarc Dávid
Schwarc Dezső
Schwarc Dezső
Schwarc Dezső
Schwarc Ernő
Schwarc Farkas
Schwarc Ferenc
Schwarc
Gumprecht
Schwarc Gyula
Schwarc Gyula
Schwarc Gyula
Schwarc
H.Leopold
Schwarc Herman
Schwarc Hermann
Schwarc Hermann
Schwarc Ignác
Schwarc Ignác
Schwarc István
Schwarc Izsák
Schwarc Jakab
festő
IzraelitaTanitóképzőIntézet
Marcali
Pásztó
Pacsa
Tiszafüred
Marosvásárhely
Marosvásárhely
Jászárokszállás
Csap
Sebeskellemes
Mohács
Büdszentmihály
Sátoraljaújhely
Szombathely
Fülek
Földes
Rozsnyó
Losonc
Nagyvárad
Mezőkövesd
Galgóc
főrabbi
téglagyáros
hitközség alapitó
gyerekek ellátsának
vezetője
zongoraművész
tanitó
ellenőr
választmányi tag
választmányi tag
elnök
népkonyha vezetője
téglagyáros
előljáró
rabbi
ügyész
előljáró
hitközségi elnök
előljárósági tag
elnök
előljárósági tag
gondnok
minigazdaság vezető
elnökségi tag
bíró
gazdaságvezető
Heves
alapító
1788
C
362
Mohács
Nagyvárad
Sajókazinc
alelnök
gondnok
iskolaszéki elnök
1928
1928
1928
C
C
C
610
638
762
Ürmény
rabbi
1928
C
928
Sátoraljaújhely
Jászberény
Mezőkövesd
Mezőtúr
Sátoraljaújhely
Eger
Szalárd
Csáktornya
mérnök
szöllőtermelő honosító
ellenőr
gondnok
1928
1880
1928
1835
1887
1843
1928
1862
C
C
C
C
C
C
C
C
769
407
596
596
769
209
821
177
Szobránc
Hódmezővásárhely
Liptószentmiklós
z
gőzmalom tulajdonos
főrabbi
rabbi
210
1794
1903
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Schwarc Jakab
Schwarc János
Schwarc János
Schwarc Juda
Schwarc Lajos
Schwarc Lajos
Schwarc Lajos
Schwarc Lázár
Schwarc Lipót
Schwarc Manó
Schwarc Marcell
Schwarc Márton
Schwarc Márton
Schwarc Miklós
Schwarc Miklós
Schwarc mMór
Schwarc Mór
Schwarc Mór
Schwarc Mór
Schwarc Mózes
Schwarc Nándor
Schwarc Salamon
Schwarc Salamon
Schwarc Samu
Schwarc Samu
Schwarc Sámuel
Schwarc Sándor
Schwarc Sándor
Schwarc Sándor
Schwarc Sándor
Schwarc Sándor
Schwarc Simon
Schwarc Simon
Schwarc Simon
Schwarcenberg
Béla
Schwarcenberg
József
Schwarcz
Schwarcz Albert
Schwarcz Bertalan
Schwarcz Lajos
Schwarcz Mór
Schwarcz Salamon
József
Schwarcz Samu
Schwarcz Vilmos
Losonc
Szentlőrinc
Marosvásárhely
Mezőkövesd
Csáktornya
Heves
Csáktornya
Szolnok
Balatonfőkajár
Szeghalom
Sátoraljaújhely
Mezőtúr
Büdszentmihály
Vasvár
Szilágysomlyó
Győr
Sárvár
Nagyvárad
Csáktornya
Galgóc
Óbuda
Szatmár
Sátoraljaújhely
Mohács
Tiszafüred
Jászárokszállás
Mezőtúr
Sajókazinc
Losonc
Óbuda
Szentlőrinc
Mezőtúr
Szombathely
Heves
Pacsa
elnök
elnök
ügyvéd, hitközségi elnök
rabbi
előljárósági tag
alelnök
pénztárnok
kereskedő
előljáró
előljáró
képviselő tag
főrabbi
alelnök
elnökségi tag
főrabbi
rabbi
választmányi tag
előljáró
gondnok
gondnok
választmányi tag
előljáró
kereskedő
elnök
gyarmatáruvállalkozó
választmányi tag
választmányi tag
kereskedő
előljárósági tag
kántor
1928
1928
1928
1810
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1835
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1879
1928
1928
1928
1890
1835
1928
1928
1928
1928
1835
1928
1928
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
542
843
577
596
177
362
177
864
79
832
769
596
159
941
851
333
767
638
177
303
659
826
769
610
899
406
596
762
542
659
843
596
866
362
választmányi tag
1928
C
677
Lengyeltóti
hitközs.alapító
1768
C
531
Eger
Debrecen
Jogtudomány
Pesti Izraeliták
Reform Társulata
Nagybáród
főrabbi
jegyző
1843
1877
1928
C
C
B
210
191
420
1848
B
705
vezető
1928
C
626
Debrecen
kadisai elnök
1873
C
191
1902
B
857
1928
C
191
Szocialista
mozgalom
Debrecen
terménygyáros
elnök
kereskedő
igazgató
211
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Schwarczenberg
Mayeer
Schwartz
Schwartz
Schwartz
Schwartz A.
Hermann
Schwartz Ábrahám
Juda Léb Hakohén
Schwartz Antal
Schwartz Béla
Schwartz Bertold
Schwartz Dávid
Schwartz Dezső
Schwartz Ferenc
Schwartz Herman
Schwartz Hermann
Schwartz
Hermanné
Schwartz Ignác
Schwartz Ignác
Schwartz István
Schwartz István
Schwartz Izidor
Schwartz Izidor
Schwartz Izsó
Schwartz J. Jakab
Schwartz Jakab
Schwartz Jakab
Schwartz József
Schwartz József
Schwartz József
Schwartz Lajos
Schwartz Lipót
hiközségi előljáró
1766
C
477
Hatvan
Lugos
Eperjes
alapító
téglagyáros
likörgyár alapító
1870
1928
1928
C
C
C
346
546
230
1905
B
466
A
777
közgazdasági bank
előljáró
adományozó
elnök
műmalom tulajdonos
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
A
C
B
C
C
C
C
C
777
199
420
79
747
593
638
546
Nagykároly
nőegyleti elnök
1928
C
631
Nagykanizsa
orvos, szakíró
magánzó
szobrász, éremművész
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1867
1928
1928
1928
1928
A
C
A
B
B
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
777
630
777
462
420
230
908
638
346
885
638
654
885
244
908
1928
B
857
1928
1928
1928
1855
1928
1928
1928
A
C
C
C
C
C
C
C
777
850
923
376
908
210
633
798
Kerékpár
z
z
Devecser
Jogtudomány
Balassagyarmat
Rimaszécs
Mezőberény
Nagyvárad
Lugos
z
k
Képzőművészet
Jogtudomány
Eperjes
Törökszentmiklós
Nagyvárad
Hátszeg
Tata
Nagyvárad
Nógrádbercel
Tata
Esztergom
Törökszentmiklós
Szocialista
mozgalom
Schwartz Márkus
Schwartz Miksa
Schwartz Mór
Schwartz Péter
Schwartz Sámuel
Schwartz Sándor
Schwartz Sándor
Schwartz Simon
Schwartz Viktor
SchwartzJakab
Mose
Schwartzstein
Zanvel
Schwarz
Keszthely
z
rabbi
1824
előjáró
alelnök
1849
1867
1928
1851
tanitó
gondnok
gondnok
ellenőr
elnök
rabbi
bérlő
pénztáros
pénztáros
gondnok
Szikszó
Újvidék
Hőgyész
Törökszentmiklós
Eger
Nagymagyar
Sopron
inspektor
tanító
sportegyesület elnöke
előljárók
előljáró
előjáró
alelnök
téglagyáras
Nagykároly
rabbi
1928
C
631
Nagysimonyi
rabbi
1850
C
634
Tapolca
szeszgyáros
1928
C
882
212
1892
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Schwarz
Schwarz
Schwarz
Schwarz
Schwarz
Schwarz
Schwarz
Schwarz
Schwarz
Ábrahám
Adolf
Adolf
Aladár
Ármin
Artur
Béla
Benjámin
Bertalan
Verbó
z
Kőszeg
Kalocsa
z
z
Szeged
z
k
Schwarz Dávid
Schwarz Ede
Békéscsaba
z
Budai Izraelita
Hitközség
Schwarz Ernő
Schwarz Gábor
z
Schwarz Henrik
Schwarz Hugó
Schwarz I.H.
Schwarz Ignác
Schwarz
Schwarz
Schwarz
Schwarz
Schwarz
Ignác
Ignátz
Izsák
Jakab
Jakab
z
Gálszécs
Beregszász
Újpest
z
Kővágóőrs
Schwarz Jenő
Beregszász
Schwarz
Schwarz
Schwarz
Schwarz
Schwarz
Schwarz
Schwarz
Schwarz
Schwarz
Schwarz
Schwarz
Áron
Schwarz
Schwarz
Schwarz
Schwarz
Schwarz
Nagykálló
Ádánd
Orvostudomány
Bonyhád
Sérospatak
Békéscsaba
Jónás
Kálmán
Lajos
Lajos
Lázár
Márkusz
Mihály
Miksa
Miksa
Mór
Mózes
Naftali
Ottó
Pál
Salamon
Salamon
Schwarz Samu
1830
1830
1928
1872
C
102
A
778
C
149
A
778
491
lapszerkesztő
1928
1928
1928
C
B
C
720
669
917
A
778
1928
1928
1928
1778
C
C
C
A
C
304
108
917
778
508
1928
C
108
1928
1816
1840
1928
1928
1928
C
C
B
C
C
C
A
A
C
A
628
8
669
135
767
102
778
778
8
778
1857
A
778
Chevra Kadisa elnöke
1924
1928
1882
1928
A
C
C
B
C
778
629
632
897
108
gazdasdági előljáró
1928
C
491
rabbi
antikvórus és
bibliográfus
válaszmányi tag
rabbi
Chevra Kadisa elnöke
rabbi
hiközség alapító
Talmud-Tora intézet
vezető
elnök
hit köz.alapító
rabbi
Nagykanizsa
Nagykőrös
Tiszaeszlári vérvád
Beregszász
Kőbánya(Budapest
X.ker.)
1928
1880
1886
C
z
z
1845
1851
946
777
506
447
777
777
831
778
778
1928
z
Ádánd
1928
1928
C
A
C
C
A
A
C
A
A
szertartásügyi előljáró
főrabbi
rabbihelyettes
gondnok
ügyvéd
rabbi
világháborus hős
rabbi
z
z
1928
1846
ügyvéd Chevra elnök
rabbi
Kőbánya(Budapest
X.ker.)
Pozsony
Orvostudomány
Újpest
Schwarz Gyula
titkár
rektor
képviselőtestületi tag
előljáró
hírlapíró
orvostanár
iskolai előljáró
rabbi
egyetemi tanár
kereskedő,
kongresszusi hitközség
alapító tag
orvos és antropológus
rabbi
kötőszövetgyáros
ajtó adományozó
213
1865
1884
1845
1854
1928
1869
1846
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Budai Izraelita
Hitközség
Schwarz Samu
Schwarz Vilmos
Schwarzenberg
József
Schwarzenstein
Ignác
Schweid Herman
Schweiger
Schweiger Ignác
Schweiger Ignácné
Schweiger Lázár
Schweiger
Márkusz
Schweiger
Márkuszné
Schweiger Márton
Schwimmer Ernő
Schwimmer Ernő
150
A
778
1928
C
687
Hahót
rabbi
1928
C
337
Kassa
Eger
Sátoraljaújhely
Sátoraljaújhely
előljáró
főrabbi
1928
1843
1887
1928
C
C
C
C
A
455
210
769
769
778
elnöknő
rabbi
1872
Sátoraljaújhely
elnök
1928
C
769
Sátoraljaújhely
elnöknő
1928
C
769
A
779
1928
B
500
1890
1928
C
C
406
831
1877
B
668
1870
1928
1928
1928
1928
1928
1840
C
C
C
C
C
A
C
B
346
244
331
930
654
779
933
669
1850
B
150
1928
A
B
779
669
1900
C
105
1928
1928
1883
1928
669
240
634
518
779
kongresszzusi háznagy,
tanügyi előljáró
Kongresszusi
szervezet
Jászárokszállás
Szeged
Országos
Rabbiképző Intézet
Hatvan
Esztergom
Gyöngyös
Vác
Nógrádbercel
z
Vágújhely
Orvostudomány
Budai tanácskozás
1851-ben.
Schwimmer Dávid
1815
C
előljáró
z
Schweigor Márton
1928
Pécs
z
Schweiger Mátyás
Schweiger Sándor
Schweitzer
Schweitzer Ede
Schweitzer Ede
Schweitzer Gábor
Schweitzer Sámuel
Schwerin Götz
Schwetzer Sándor
Schwimmer Dávid
újságíró és
szabadságharcos
z
Schweiger Márton
tejüzem vezérigazgató
k
1834
előljáró
templomatya
alapító
altábornagy ezredes
tábornok
gondnok
előljárósági tag
rabbi
előljáró
orvostanár
1760
1837
Orvostudomány
Schwimmer Mihály
Belényes
Schwimmer Róna
Schwitzer
Scillag Soma
Scwartz Luipót
Sebeők Dezső
Sebes Lipót
Ferenc
Sebes Lipót
Ferenc
Sebesi Ernő
Orvostudomány
Érsekújvár
Nagyoroszi
Kunszentmiklós
Kereskedő, hitközségi
alapító
z
gazdálkodó
hit közs.elnök
ügyvéd, jogi író
1891
B
C
C
C
A
z
honvédezredes
1856
A
779
C
451
A
779
Kápolnásnyék
z
honvédezredes
orvos és író
214
1928
1893
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Sebesné Weisz
Mária
Sajószentpéter
tanító
Sebestyén Anta dr.
Budapesti ortodox
hitközség
Orsz.Bikur Cholim
Egyesület elnöke
épitész
Sebestyén
Sebestyén
Sebestyén
Sebestyén
Dezsőné
Sebestyén
Sebestyén
Sebestyén
Sebestyén
Sebestyén
Sebestyén
Artur
Artur
Dávid
k
z
z
Alberti-Irsa
z
z
Szeged
z
Sebestyén Károly
Sebestyén Károly
Seidner Albert
762
1928
C
157
nagyválalkozó
1888
1913
A
B
A
780
462
780
polgári iskolai tanár
1908
C
190
A
C
A
A
C
A
780
22
780
780
831
780
1928
B
393
1928
B
917
1928
C
452
1928
C
A
C
C
C
A
A
B
546
780
76
447
184
781
781
917
1868
hírlapíró
állami tanitó, titkár
színigazgató
ügyvéd
műszaki előljáró
tanár és író
1875
1928
1878
1884
1928
1872
Irodalom és
esztétika
Újságírás
Sebestyén Károly
Sebestyén Lipót
Sebestyén Mihály
Seblicszer Miksa
Sebők Mihály
Sebők Miksa
Sebők Samu
Sebők Zsigmond
Sebők Zsigmond
Seelenfreund
Cháim Mayer
Seelenfreund
Salomon
Sehattin Simon
Seherf József
Seherf Móric
Seidenfeld Adolf
Seidler Herman
C
Képzőművészet
Debrecen
Ede
Ferenc
Géza
József
József
Károly
1928
Kaposvár
Lugos
z
Baja
Kalocsa
Csongrád
z
k
kulturális élet kiváló
egyénisége
előljárósági tag
színigazgató
Chevra-elnök
előljáró
állampénztári tanácsos
tanár
író és hírlapíró
1893
1928
1928
1928
1856
1861
Újságírás
1928
z
rabbi
1770
A
781
z
grafikus
1876
A
781
C
B
B
C
A
766
897
897
112
781
A
781
1928
1803
C
B
747
466
1879
B
402
1882
1879
A
A
B
C
782
783
897
375
A
783
Sérospatak
Tiszaeszlári vérvád
Tiszaeszlári vérvád
Berzevice
z
z
Seidner Bertalan
Selbe Abelles
Rimaszécs
Kereskedelem
Izraelita Tanügyi
Értesítő
Seligmann Elezeár
Sellei József
Seltmann Lajos
Seltmann Lajos
Seltmann Lajos
z
z
Seltmann Rezső
z
rabbi
pénztárnok és titkár
kereskedő
pedagógus, felekezeti
író
előljáró
dermatológus
rabbi
Tiszaeszlári vérvád
Hódmezővásárhely
főrabbi
társadalomtudományi
író
215
1837
1882
1882
1928
1869
1834
1872
1854
1889
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Selzer Mór
Selymes Károly
Senfeld Jakab
Serédi Jenő
Seress László
Shaffer Aladár
Shück Bernát
Shwarc Emánuel
Shwarc Ignác
Shwarc Pinkász
Léb
Shwarcz Adolf
Sibrover Herman
Sichermann Bernát
Sichermann Bernát
Sichermann Bernát
Sichermann
Emánuel
Gálszécs
Szociológia
Jászberény
Világháború
Temesvár
Fülek
Nyíracsád
rabbi
kántor
előljárósági tag
1914
1901
1928
1928
C
B
C
A
A
B
C
C
C
Sárvár
kereskedő
1805
C
767
Enying
Nagyszalonta
előljárók
adományozó
jogi író
1928
1928
C
C
A
B
B
229
634
786
420
510
A
786
1928
C
159
1928
1928
1885
1928
C
B
C
C
767
669
843
728
1928
C
199
1872
1928
A
A
A
A
A
C
C
786
787
787
787
787
506
838
1928
B
857
1928
1928
A
C
C
787
102
331
z
k
z
z
1863
1875
1860
Sichermann József
Sidhauer Ármin
Sidlauer József
Sidlauer Sámuel
Sérospatak
Orvostudomány
Szentlőrinc
Putnok
Sieger Gottheb
Déva
z
z
k
k
z
Kőszeg
Szenice
Szocialista
mozgalom
Silberberg Ignác
1928
1928
mezőgazda
Büdszentmihály
Silberfeld Jakab
Silberfeld Jakab
Silberfeld Jakab
Silberherc
Ferdinánt
Silbermann József
Silberschatz Ignác
Silberstein August
Silberstein Dávid
Silberstein Dávid
Silberstein Dávid
Silberstein Ignác
Silberstein Izidor
Silberstein Izrael
előimádkozó, medsző
orvos, író
író és hírlapíró
1928
1928
1850
Jogtudomány
Közgazdaság
Sichermann Ignác
Sík Bernát
Sík Mózes
Sík Sándor
Sík Sándor
Siklós Albert
Silberberg
Silberberg Éliás
gondnok
z
1811
földbirtokos, hitközség
első elnöke
tanító
hitközségi tag
alelnök
Huskiviteli vállalat
alapítója
rabbi
rabbi
ügyvéd, jogi író
költő és tanár
zeneszerző
rabbi
rabbi
1874
1879
1853
1889
1878
Békéscsaba
Gyöngyös
rabbi
főrabbi
főrabbi
Felsővisó
pénztárnok
1928
C
272
Nagyvárad
Marosvásárhely
pénzügyi előljáró
alapító
író
rabbi
adományozó, vállalkozó
rabbi
kereskedő
alelnök
pénztárnok
1928
1928
C
C
A
A
C
C
C
C
C
639
577
788
788
632
931
102
103
102
k
z
Nagykőrös
Vác
Békéscsaba
Békésgyula
Békéscsaba
216
1878
304
859
407
785
785
950
890
299
657
1827
1884
1928
1928
1883
1928
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Silberstein Jesája
Silberstein Jósua
Silberstein Ötvös
Adolf
Silberstein Sámuel
Silberstein-Otvos
Adolf
Silberstein-Ötvös
Adolf
Silbiger Bertalan
Simai Ödön
Simnovits Dezső
Símó Samu
Simon ben Májer
Simon Dávid
Simon István
Simon Jenő
Simon József
Simon Judit
Simon Lajos
Simon Leopold
Simon Leopold
Simon Mártonné
Simon Sámuel
Simonovits Dezső
Simonyi Jenő
Simonyi József
Simonyi Zsigmond
Simonyi Zsigmond
Sinay Vilmos
Singer Ábrahám
Singer Ármin
Singer Artur
Singer Béla
Singer Bernát
z
Vác
Bernát
Bernát
Bernát
Bernát
Bertalan
Bertold
Franz
Gusztáv
Herik
Ignác
1856
Újságírás
Jászberény
Irodalom és
esztétika
rabbi
1928
A
C
788
931
1928
B
917
1928
C
407
1928
B
393
z
esztétikus és publicista
1845
A
788
z
z
ügyvéd
nyelvész, tanár
tanító
1881
1879
A
A
C
B
C
C
C
A
A
B
A
C
C
C
C
C
A
B
788
788
189
466
627
208
458
790
790
29
790
552
552
577
578
191
790
15
A
790
C
A
A
C
A
C
A
949
790
790
850
790
22
791
1925
B
437
1928
1828
1893
1903
1928
669
666
882
815
407
791
Debrecen
Kerékpár
Nagyberezna
Dunaszerdahely
Kecskemét
z
z
kereskedő
rabbi
joghallgató
hegedűművész
Izr.Orsz.Iroda titkárja
1928
1906
1797
1761
1928
1899
1844
Almanach
z
Magyarlápos
Magyarlápos
Marosvásárhely
Marosvásárhely
Debrecen
z
1875
ügyvéd
alapító
alapító
elnök nő
ellenőr
jegyző
földrajzi író
1891
1820
1820
1928
1928
1890
1860
Akadémia tagjai
k
Veszprém
z
z
Szigetvár
z
Alberti-Irsa
z
Jugoszláviai
zsidóság
Orvostudomány
Orosháza
Tapolca
Szabadka
Jászberény
Singer Bernát
Singer
Singer
Singer
Singer
Singer
Singer
Singer
Ignatz
Singer
Singer
Singer
rabbi
főrabbi
1879
egyetemi tanár,
nyelvész
művész
pedagógus
rabbi
Épület és tüzifa telepes
publicista
Evjoné Irénu elnök
rabbi
1853
1928
1862
1914
1928
1870
1928
1868
z
előljáró
rabbi
főrabbi
ügyvivó
egyetemi tanár
1860
B
C
C
C
C
A
z
zeneszerző
1828
A
791
ezredes
takarékpénztár alapító
gondnok
1863
A
C
C
791
666
610
z
Orosháza
Mohács
217
1928
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Singer Ignácné
Liptószentmiklós
Singer Izidor
z
Singer
Singer
Singer
Singer
Singer
Singer
Singer
Singer
Singer
z
Izrael
Izráel
Jakab
Jakab
Jakab
Jolán
Lajos
László
Lázár
Sátoraljaújhely
z
Temesvár
Losonc
Nagyszombat
Tiszafüred
Óbuda
Óbuda
Budapesti ortodox
hitközség
Békéscsaba
Tab
Tét
Selmecbánya
Singer Lipót
Singer Manó
Singer Mór
Singer Mór
Singer Mór
Singer Ödön
Singer Ödön
Singer Rezső
Singer Sándor
Singer Simon
Singer Szigfrid
Singer Teréz
Singer Vilmos
Singer Vilmos
Singer Zsigmond
Singer Zsigmond
Singer Zsigmond
Sinnreich Jakab
Lévi
Sipos Ignác
Sipos Ignác
Sklar Alter
Skreinka Lázár
Skuteczki Döme
Skutezky Döme
Smetana Béla
Smilovits Jakab
Smul Jehuda
Oblath
A
791
1928
1928
1850
1928
1922
1928
A
C
A
C
C
C
C
C
C
791
768
791
890
542
636
899
658
659
gondnok
1928
C
158
jegyző
előljáró
előljárósági tag
gondnok
hegedűművész
hegedüművész
főrabbi
alelnök
előljáró
vegyész
nőegyleti elnök
1928
1928
1928
1928
102
871
893
782
791
885
747
635
747
791
717
998
536
792
917
79
1857
1828
1928
1867
ellenőr
1928
1928
Szenice
rabbi
1793
C
838
Kőbánya(Budapest
X.ker.)
ellenőr
1928
C
491
1928
A
C
792
536
1928
B
855
főkántor
1928
C
150
választmányi tag
rabbi
1928
1830
1880
1928
1882
C
A
B
A
C
B
628
793
462
793
720
897
1928
C
928
z
Poprád
Zsidó kongresszus
Liptószentmiklós
z
z
Liptószentmiklós
Szlovenszkó
zsidósága
Budai Izraelita
Hitközség
Nagybocskó
Sirotta Sándor
536
Újságírás
Balatonfüred
Tata
Rimaszombat
Nagyszentmiklós
Rimaszécs
Sipos Leó
C
1928
C
C
C
C
A
C
C
C
C
A
C
B
C
A
B
C
z
Sipos Adolf
nőegyleti elnök
nemzetgazdász és
publicista
rabbi és pedagógus
tanító
rabbi
főrabbi
rabbi
leányegyleti elnök
bíró
alpító
templomi előljárók
z
főrabbi
publicista
hírlapíró
hírlapíró
1831
1928
1928
1928
1876
1861
1924
1868
1928
1850
1850
Képzőművészet
z
Pozsony
Tiszaeszlári vérvád
Ürmény
festő
előljáró
rabbi
218
1850
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Sohermann
Sámuel
Sohr Simon
Soimon Eduárd
Zsidó kongresszus
Kiskunfélegyháza
Jogtudomány
Alliance Israélite
Universelle
Kaposvár
Solomon Münk
Solt Adolf
Soltész Adolf
z
Soltész József
Soltész Lajos
Solti Dezső
Solti Hermin
z
Somló Bódog
k
Kismarton
z
z
Somló Bódog
Somló Bódog
Somló Bódog
Szociológia
Jogtudomány
Közgazdaság
Szocialista
mozgalom
Nagykőrös
Somló Dezső
Somló Imre
Somló József
Somló Sándor
Somlyó Zoltán
Somlyó Zoltán
Somlyó Zoltán
Sommer Ignác
Somogyi Béla
z
Óbuda
z
Irodalom
Budapest
Nagykanizsa
k
Szocialista
mozgalom
Marcali
Somogyi Béla
Somogyi Béla
Somogyi Ede
Somogyi Lipót
z
Somogyi Manó
k
Somogyi Manó
Somogyi Miksa
Somogyi Mór
Somorjai László
Sonenfeld
Zsigmond
Gyöngyös
Közgazdaság
Ipolyság
ablak adományozó
filmgyáros
választmányi tag
költő
költő
magánzó
politikus és publicista
képviselőtestületi tag
író, hírlapíró
földbirtokos
egyetemi tanár,
miniszteri tanácsos
Vágújhely
író
Nagyvárad
Sonnenfeld Henrik
Sonnenfeld Lajos
Sonnenfeld Lajos
Sonnenfeld
Zsigmond
Sérospatak
Vágújhely
Szentlőrinc
z
miniszt.tanácsos
közgazdasági író és
hírlapíró
kincstári tanácsos
titkár
színész
színésznő
egyetemi tanár,
jogbölcséleti író
Debrecen
Sonnenfeld Adolf
B
998
1850
1928
C
B
481
420
1928
B
29
1928
C
425
A
795
1886
1890
A
C
A
A
795
483
795
795
1873
A
796
1898
1928
1928
B
B
B
859
420
510
1902
B
857
1928
C
A
C
A
B
C
C
A
632
796
659
796
393
153
630
796
1928
B
857
1928
C
A
C
575
796
331
A
796
1929
B
C
A
C
510
393
797
190
1928
C
933
1928
C
638
1928
1928
1928
C
C
C
767
933
843
A
797
hitközség alapító
Jegyző
zongoraművész és tanár
reál gimnáziumi tanár
z
1868
1868
1863
1928
1888
1928
1882
1868
1928
1928
1868
1852
1928
1866
1928
1928
1857
könyvnyomda,
dobozgyár tulajdonos
elnök
előljáró
gőzmalom tulajdonos
író
219
1845
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Sonnenfeld
Zsigmond
Sonnenklár Henrik
Sonnenschein
Éliás
Sonnenschein
Mose
Sonnenschein
Salomon
Sonnenschein
Samu
Sonnenthal Adolf
Ritter
Soós Jenő
Sós Aladár
Sós Géza
Sőchermann
Bernát
Sövény Vilmos
Spányi Gyula
Spát Henrik
Speiser Áron
Speizer Miksa
Sperling Károly
Spetzer Gyula
Spiegel Armin
Spiegel Ármin
Spiegel Ármin
Spiegel Frigyes
Spiegel Gáspár
Spiegel Miksa
Spiegel Mór
Spiegel Sándor
Spiegel Vilmos
Spieger Árminné
Spiegler Eduárd
Spiegler Gyula
Sámuel
Spielberger Leó
Spielberger Mór
Spielmann
Zsigmond
Spierer Jakab
Spigel József
Spiller Dezső
Spiller Leopold
Spiller Mátyás
Spira Cevi
Elimelech
Szocialista
mozgalom
Érsekújvár
rabbi
1869
B
857
1882
C
240
z
rabbi
1888
A
797
z
rabbi
1827
A
797
z
rabbi
1839
A
797
C
86
A
797
1929
C
A
A
190
801
801
ügyvéd
1928
C
150
minigazdaságvezető
pénztárnok
előljáró
őrnagy
pénztárnok
hitközségi elnök
iskolaszéki elnök
rabbi
főrabbi
főrabbi
építész
Chevra Kadisa elnöke
hitközségi elnök
elnök
főkántor
gyáros
nőegyleti tag
hit közs.elnök
1928
1928
1928
1928
1928
1920
1928
C
C
C
C
C
C
C
A
C
C
A
C
C
C
C
C
C
C
850
899
451
284
264
485
933
801
244
331
801
749
485
631
506
485
244
749
Baranyamágócs
z
Debrecen
z
z
Budai Izraelita
Hitközség
Szigetvár
Tiszafüred
Kápolnásnyék
Fogaras
Fegyvernek
Kisszeben
Vágújhely
z
Esztergom
Gyöngyös
z
Rohonc
Kisszeben
Nagykároly
Kőszeg
Kisszeben
Esztergom
Rohonc
rabbihelyettes és kántor
1928
színész
1834
reál gimnáziumi tanár
építész
szobrász
1887
1870
1883
1928
1928
1866
1928
1860
1928
1928
1928
1928
1928
z
rabbi
1838
A
801
z
z
író
ügyvéd
1898
1892
A
A
801
801
z
író
1862
A
801
Szentlőrinc
Eperjes
Kiskunfélegyháza
Kiskunfélegyháza
Kiskunfélegyháza
z
választmányi tag
hitközség alapító
előljáró
hitközség alapító
hitközség alapító
1928
1843
1928
1850
1850
C
C
C
C
C
843
230
482
481
481
rabbi
1841
A
801
220
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Spira Cevi Hirsch
Spira Jakab
Spira Jakab
Spira Lázár
Spira Salamon
Spira Salamon
Spira Salamon
Spiro Ede
Spitz Áron Halévi
Spitz Dezső
Spitz Emil
Spitz Fáni
z
z
1799
1910
1928
1928
A
A
C
A
A
A
C
A
A
B
C
C
801
802
798
802
802
802
542
802
802
466
850
917
1899
B
403
z
elnök
előljáró
rabbi
1928
1928
1745
C
C
A
657
830
802
z
rabbi
1790
A
802
z
rabbi
1746
A
802
gazdálkodó
főrabbi
rabbi
rabbi
alelnök
alapító
alelnök
takarékpénztár alapító
mintagazdaság vezető
hitközségi előljáró
festőművész
1928
1870
C
A
A
A
C
C
C
C
C
C
C
631
802
802
802
596
346
615
631
749
103
635
Sopron
z
z
z
Losonc
z
z
Kerékpár
Szikszó
Újpest
Izraelita Történeti
Könyvtár
Nyíracsád
Szeged
Spitz Gyula
Spitz Ignác
Spitz Izrael
Spitz Izsák
Spitz Jechiel
Michael
Spitz Jicchok
Halévi
Spitz László
Spitz Meir
Spitz Móritz
Spitz Mózes
Spitz Salamon
Spitzer
Spitzer Adolf
Spitzer Aladár
Spitzer Anton
Spitzer Aron
Spitzer Béla
Spitzer Benjamin
Salomon
Spitzer Benjamin
Salomon
Spitzer Bernát
Spitzer Dávid
Spitzer Emánuel
Spitzer Emil
Spitzer Frederic
Spitzer Gábor
Spitzer Gyula
Spitzer Henrik
Spitzer Hermán
Spitzer Ignác
Spitzer Jakab
Spitzer Jakab
Nagykároly
z
z
z
Mezőkövesd
Hatvan
Moson
Nagykáta
Rohonc
Békésgyula
Nagyszentmiklós
rabbi
rabbi
rabbi
rabbi
rabbi
rabbi
rabbi
festő
rabbi
1893
1864
1892
1868
1832
1865
1928
1790
pénztárnok
nőegyleti elnök
1848
1810
1928
1870
1928
1928
1928
1873
1928
z
tengerész kapitány
1774
A
802
z
rabbi
1810
A
802
C
C
A
C
A
C
C
A
B
A
C
C
458
8
803
483
803
8
8
803
669
803
79
393
Kecskemét
Ádánd
z
Kismarton
z
Ádánd
Ádánd
z
birtokos, előljáró
hit köz.alapító
festő
bőrgyáros, elnök
műgyüjtő
előljáró
péztárnok
orvos, író
1928
1816
1844
1928
1814
1816
1928
1840
Orvostudomány
z
Balatonfőkajár
Ipolyság
1833
filantróp
kereskedő
tanitó
221
1840
1800
1874
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Budapesti ortodox
hitközség
Bezdán
Sárbogárd
Balmazujváros
Spitzer Jakab
Spitzer Jakab
Spitzer Jakab
Spitzer Jenő
Spitzer József
Spitzer József
Spitzer Károly
Spitzer László
Spitzer Lázár
Spitzer Leo
Spitzer Lipót
Spitzer Lipót
Spitzer Mandel
Spitzer Mór
Spitzer Sámuel
Spitzer Sándor
Spitzer Sándor
Dezső
Spitzer Vilmos
Spitzer Zsigmond
Spizer Mór
Sraga Feivis
Stadler Izidor
Stadler Jakab
Stahler Henrik
Stamberger Rezső
Stamler Henrik
Stampe Meier
Stark Albert
Stark Emánuel
Stark Emánuelné
Stark Endre
Stark Hermann
z
Sopron
Baja
Gyöngyös
Tapolca
z
Érsekújvár
Kalocsa
Paripás
Ádánd
z
Ádánd
Ádánd
Ádánd
Siklós
Veszprém
Abrány
Szombathely
Moson
Pozsony
Vác
Brassó
Nagybecskerek
Liptószentmiklós
Szerencs
Szerencs
Dunaföldvár
Poprád
Stark Hermann
Stark Lipót
Stark Zsigmondné
Stauber Hugó dr.
Stauber József
Steidenfeld Izsák
Steier Lajos
Liptószentmiklós
z
Eperjes
Baranyamágócs
z
Olaszliszka
z
Steif Jonathán
Budapesti ortodox
hitközség
Steifest Mór
Királyhelmec
Steiger Sámuel
Steimetz Freide
Stein Adolf
Nagyberezna
Borsa
Liptószentmiklós
gondnok
1928
C
158
pénztárnok
templomgondnok
Chevra-elnök
ügyvéd
előljáró
szeszgyártulajdonos
orthodox egyház tag
alkántor
egyetemi tanár, filológus
keresksdő
gabbaj
alapító
ügyvéd
rabbi és kultúrtörténész
ügyvéd
ügyvéd, aranyéremmel
kitüntetett hadnagy
rabbi
előljáró
hit közs.elnök
rabbi
mintagazdaság létesítő
elnök
alelnök
előljáró
főkántor
1928
1928
1928
1928
C
C
C
A
C
C
C
C
A
C
C
C
C
A
C
116
766
82
803
798
75
331
882
803
240
447
684
8
803
8
1928
C
8
1816
1928
1928
1824
1928
1928
1928
1928
1928
1828
1928
1903
1928
1919
1879
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
8
787
949
5
866
615
720
930
138
626
536
844
844
207
717
1928
C
536
A
C
C
A
C
A
804
230
86
805
661
805
1928
C
157
1801
C
479
1928
1928
1928
C
C
C
628
135
536
Chevra Kadisa elnöke
rabbi
vezető
kereskedő
hitközs.alapító
bank és villanytelep
létesítő
mérnök
leányegylet elnök
előljárósági tag
lapszerkesztő
elnök
történetíró, publicista
rabbi
kereskedő, hitközségi
alapító
jegyző
nőegyleti vezető
hit közs.elnök
222
1883
1928
1864
1897
1928
1887
1870
1928
1928
1928
1839
1866
1928
1928
1871
1928
1885
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Stein Ármin
Stein Artur
Világháború
z
Budapesti ortodox
hitközség
Akadémia tagjai
Nagyszombat
Zombor
Stein Artur
Stein Aurél
Stein Betti
Stein Ferenc
Stein Fülöp
Stein Győző
Stein Izidor
Stein Jakab
z
Pozsony
Szalárd
Zombor
Országos
Rabbiképző Intézet
Felsővisó
Zsidó irodalom
Dunaszerdahely
Zombor
Stein Károly
Stein Lázár
Stein Leopold
Stein Lipmann
Stein Lipót
Stein Ludwig
Stein Ludwig
Stein M. Miksa
Stein Marc Aurél
Stein Márkusz
Stein Márton
Stein Mayer Miksa
Stein Miksa
Stein Miksa
Stein Móric
Stein Nathán
Stein Pinkász
Stein Rezső
Stein Salamon
Stein Sándor
Steinbach Gusztáv
Steinbach József
Steinberg Jákob
Steinberg Sámuel
Steinberger
Ábrahám
Steinberger Adolf
Steinberger Emil
Steinberger Imre
Steinberger Lajos
Steindorff Georg
Steiner
Steiner Ábrahám
Steiner Béla
Steiner Béláné
Steiner Ede
ügyvéd
z
Akadémia tagjai
Nagyszombat
z
Losonc
Sajószentpéter
z
Történetírás
Nagyszombat
Liptószentmiklós
Fülek
Törökszentmiklós
Liptószentmiklós
Bátaszék
Dunaföldvár
z
z
ügyvéd
leányegyleti elnök
hitközség alapító
orvos
hit közs.elnök
pénztárnok
hitközség alapító
főrabbi
archeológus, utazó
előljáró
birtok bérlő
rabbi
főrabbi
nagybirtokos
előljáró
rabbi
likőrgyáros
rabbihelyettes
bőrkereskedő
író
orvos, író
950
805
1928
C
157
1895
1850
1827
1928
1928
1827
B
C
C
A
C
C
C
15
636
977
805
720
821
977
1928
B
668
1928
1820
1761
1928
C
B
C
C
A
B
C
A
C
C
A
B
C
C
C
C
C
C
C
A
A
B
272
987
208
977
805
15
636
805
541
762
806
908
636
536
299
908
536
93
207
806
806
987
A
806
1859
1899
1928
1862
1808
1928
1865
1928
1928
1928
1928
1855
1928
1928
1919
1848
1850
Zsidó irodalom
1870
egyetemi tanár,
történetíró
z
B
A
1868
előljárók
rabbi
hitközségi előljáró
filozófus, egyetemi tanár
1914
1889
1857
Szatmár
előljáró
1879
C
826
Ráckeve
Balmazujváros
Békéscsaba
előljáró
választmányi tag
vállalkozó
feltaláló
1928
1928
1928
1929
1917
1870
1928
1928
1928
1928
C
C
C
A
B
C
C
C
C
C
729
82
102
806
15
346
134
625
968
614
z
Akadémia tagjai
Hatvan
Boldogasszony
Nagyatád
Zalaegerszeg
Mór
alapító
vezetőségi tag
ügyvéd
birtokos
alelnök
223
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Steiner
Steiner
Steiner
Steiner
Steiner
Steiner
Steiner
Steiner
Steiner
Steiner
Steiner
Steiner
Steiner
Ede
Farkas
Ferenc
Fülöp
Gábor
Gyula
Ignác
Ignác
Illés
Jakab
Jesája
József
Juliska
Tiszafüred
Szentendre
Hódmezővásárhely
z
Pétervására
z
z
Somogynagybajom
Csongrád
Aszód
z
Nagykőrös
Kecskemét
Steiner Kálmán
Szabadka
Steiner Károly
Steiner L. József
Óbuda
Hódmezővásárhely
Steiner Lajos
Steiner Lajos
Steiner Lajos
Steiner László
Steiner Lipót
Steiner Márkus
Steiner Mihály
Steiner Miksa
Steiner Miksa
Steiner Miksa
Steiner Miksa
Steiner Miksáné
Steiner Pál
Steiner Sándor
Steiner Simon
Steiner
Steinberger
Sarolta
Steiner Vilmos
Steiner Vilmos
Steiner Vilmos
Steiner Vilmos
Steiner Zoltán dr.
Steiner-York
Henrik
Steinfeld Ábrahám
Steinfeld Béla
Steinfeld Gyula
Steinfeld Jenő
Steinfeld Lipót
Steinfeld Móric
z
Akadémia tagjai
Tolna
Kővágóőrs
Zsidó kongresszus
z
Ógyalla
Tenke
Tapolca
Nagyatád
Érsekújvár
Sopron
z
Nagyatád
z
gazdálkodó
kereskedő
alelnök
festő
szabadságharcos
szobrász
pedagógus
hitközség alapító
U.F.F.R.főnök
főrabbi
rabbi
nyersterménykereskedő
pénztárnok
vasúti kocsijavitó
műhely tulajdonos
választmányi tag
gőzfürésztelep alapitó
egyetemi tanár,
meteorológus
1928
C
816
1928
1928
C
C
659
374
A
806
B
C
C
B
A
C
C
C
C
C
C
A
C
A
15
901
508
998
807
660
892
882
625
240
798
807
625
807
1928
B
669
1928
1928
1928
1928
A
C
C
C
C
807
732
678
682
3
1928
1878
1845
1878
1928
1928
1851
1871
1917
1862
1928
1868
1864
1914
1928
1928
1928
1928
1928
1879
1928
1856
Orvostudomány
z
899
839
375
806
707
806
806
797
184
66
806
632
458
1812
elnök
előljáró
rabbi
földbirtokos
alelnök
bőrkereskedő, gondnok
kereskdő
ülnök
alelnök
orvostanár, sebész
szabó
tanár
1928
1928
C
C
C
A
C
A
A
C
C
C
A
C
C
1928
1849
1928
Rajec
Paks
Pápa
Abony
rabbi
Chevra Kadisa elnöke
hitközségi elnök
rituális bizottság elnöke
polg.isk.tanár, titkár
Szenice
író
1928
C
838
Nagybánya
Nagybánya
Nagykőrös
Nagybáród
Nagybánya
Világháború
terménykereskedő
előljáró
ablak adományozó
alelnök
alapítvány létesitő
1860
1928
1928
1928
1928
1914
C
C
C
C
C
B
626
626
632
626
625
950
224
1888
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Steinhardt Akiba
Steinhardt
Bermann
Steinhardt Jakab
Steinhardt Jakab
Steinhardt Jakab
Steinhardt Mór dr.
Steinhart Akiba
Steinhart Sámuel
Steinhercz Jakab
Steinherz Jakab
Alsókubin
rabbi
1870
C
32
A
B
C
C
A
C
C
A
807
917
57
57
807
138
834
807
1928
B
857
1928
1928
1928
C
C
C
238
272
272
1928
B
393
1928
1928
1711
1928
1928
C
C
A
C
C
866
76
807
542
757
A
809
C
B
C
A
B
C
A
931
950
191
807
462
597
807
B
402
1928
1928
1928
1928
A
C
C
A
C
C
C
C
808
630
851
808
917
577
546
850
ellenőr
1928
C
157
elnök
vez.tag
író, hírlapíró
Chevra Kadisa elnöke
vendéglős
1928
1928
C
C
A
C
C
892
519
808
499
834
rabbi
z
Szocialista
mozgalom
Érmihályfalva
Felsővisó
Felsővisó
Irodalom és
esztétika
Szombathely
Baja
z
Losonc
Rozsnyó
z
főrabbi
városi főügyész
rabbi
ügyész
rabbi
rabbi
z
Képzőművészet
Mezőtúr
z
1818
1843
1845
1928
1788
1928
1888
1856
választmányi tag
malom tulajdonos
előljárók
rabbi
elemi isk.tanitó
orvos
előljárósági tag
pénztáros
Ügyvéd
Vác
Világháború
Debrecen
1871
képviselőtestületi tag
hitközségi elnök
építész
szövőgyáros
iskolai igazgató
1928
1914
1871
1860
1888
1928
1855
Izraelita Tanügyi
Értesítő
z
Nagykároly
Szilágysomlyó
z
Újpest
Marosvásárhely
Lugos
Szigetvár
Budapesti ortodox
hitközség
Tenke
Kurima
Stern B.Sámuel
Béla
Benő
Bernát
Bernát
Chajim
32
Brassó
Székesfehérvár
Stern Ábrahám
Stern
Stern
Stern
Stern
Stern
C
z
Steinschneider M
Adolf
Adolf
Adolf
Albert
Albert
Antal
Ármin
Árpád
1815
Újságírás
Arad
Arad
Steinmetz Jechiel
Steinmetz Mózes
Steinmotz Mózes
Stern
Stern
Stern
Stern
Stern
Stern
Stern
Stern
rabbi
z
Steinherz Simon
Steir József
Stekler Sándorné
Stella József
Stellner Artur
Stempel Henrik
Stener Miksa
Dávid
Stenfeld Jakab
Stera Ábrahám
Sterelinski Manó
Sterk Izidor
Sterk Izidor
Stern
Stern Ábrahám
Alsókubin
z
Komárom
Székesfehérvár
1902
honvédtörzsorvos
főtörzsorvos
képviselő tag
rabbi
rabbi
alelnök
jegyző
minigazdaságvezető
225
1847
1928
1928
1826
1867
1928
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Stern Dávid
Stern Emil
Stern Farkas
Stern Ferenc
Stern Gerzson
Stern Géza
Stern Henrik
Stern I. Mór
Stern Ignác
Stern Ignác
Stern Ignác
Stern Irma
Stern István
Stern Izrael
Stern Izsák
Stern Jakab
Stern Jakab
Stern Jakab
Stern Jenó
Stern Jeremiás
Stern József
Stern József
Stern József
Stern József
Stern József
Stern József
Stern József
Stern Lázár
Stern Leó
Stern Lewi
Stern Lipót
Stern M. E.
Stern Márk
Stern Márk
Stern Márkus
Stern Márkuszton
Stern Max
Emanuel
Stern Menachem
Mendel
Stern Menyhért
Stern Miksa
Stern Miksa
Stern Miksáné
Stern Mór
Stern Mór
Stern Mór
Stern Mór
Szabadszállás
Verbó
Törökszentmiklós
Zalaszentgrót
z
Csepreg
Ercsi
Nagykanizsa
z
Orvostudomány
Hódmezővásárhely
Tapolca
Zalaszentgrót
Kurima
Kisbér
Érsekújvár
Baja
Pécs
Csepreg
Pöstyén
Kereskedelem
Hátszeg
Debrecen
Ercsi
Kaba
Óbuda
Kurima
z
Csáktornya
Jánosháza
Mezőberény
Pozsony
Esztergom
Újpest
Pest
Büdszentmihály
hitközségi alapító
előljáró
előljáró
pénztárnok
rabbi
ellenőr
választmányi tag
téglagyáros
teológus, pedagógus
1858
1928
1855
1928
1858
1928
1928
1863
1810
1928
1839
1928
1928
1928
1840
1870
1928
1928
1928
1928
1845
1870
1905
1928
1928
1928
1928
tanitó
tanitó
választmányi tag
vez.tag
első zsidó telepes
keresksdő
elemi isk.tanitó
kereskedő
alelnök
előljáró
alapító
kadisai elnök
gazdasági vezető
pénztárnok
tanácsos
vez.tag
Ügyvéd
törvényszéki elnök
előljáró
alelnök
Hebraista
építési bizottsági elnök
rabbi
képviselő
ellenőr
1860
1928
1836
1928
1928
1888
1928
1807
1899
817
946
908
968
808
180
231
629
808
669
374
882
968
519
481
240
76
686
180
718
466
346
191
231
439
659
519
808
177
405
593
720
244
917
698
159
A
808
z
hebraista
z
rabbi
1834
A
808
jegyző
elnök
Chevra Kadisa elnöke
nőegyleti elnök
1928
1899
1928
1928
C
C
C
C
593
159
135
901
1928
B
403
1820
1861
1870
C
C
C
199
901
346
Mezőberény
Büdszentmihály
Bonyhád
Tolna
IzraelitaTanitóképzőIntézet
Devecser
Tolna
Hátszeg
lelkész
előljáró
alapító
226
1811
C
C
C
C
A
C
C
C
A
B
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
B
C
C
C
C
C
C
A
C
C
C
C
C
C
C
C
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Stern
Stern
Stern
Stern
Mór
Mordecháj
Ödön
Ödön
Nemesszalók
Baja
Szabadszállás
Nagyvárad
Budapesti ortodox
hitközség
Szerencs
Stern Ödön
Stern S. Mór
Stern Salamon
Stern Samu
Stern Samu
Stern Samu
Stern Sámuel
Stern Sámuel
Stern Sándor
Stern Selemo
Zalman
z
z
Orvostudomány
Békéscsaba
z
Szabadszállás
Zalaszentgrót
z
Stern Simon
Stern Simon
Stern Simon
Stern Soma
Stern Szerén
Stern Vilmos
Sternberg Albert
1928
1928
1928
1928
C
C
C
C
647
76
817
638
1928
C
157
1903
1858
1862
1928
C
A
A
B
C
A
C
C
844
809
809
669
102
809
817
968
1833
A
809
1890
B
857
alelnök
1928
C
157
alelnök
1928
C
158
ügyvéd
1928
C
157
előljárósági tag
1928
C
638
1928
B
857
1928
A
C
809
346
1928
C
630
1860
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
B
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
A
C
A
A
B
466
677
195
631
930
844
634
634
634
634
634
635
634
809
710
809
809
669
vállalkozó
orvostanár
elnök
alelnök
1858
1928
1928
1839
rabbi
Szocialista
mozgalom
Budapesti ortodox
hitközség
Budapesti ortodox
hitközség
Budapesti ortodox
hitközség
Nagyvárad
Szocialista
mozgalom
Stern Simon
alelnök
Ros medina
elnök
gondnok
Ortodox Ifjusági
Egyesület elnöke
rabbi
rabbi
orvostanár
z
Hatvan
Sternberg Géza
Nagykároly
Sternberg Hermán
Sternberg Vilmos
Sternberger Mór
Sternberger Zoltán
Sterner Henrik
Sternhell Éliás
Sternthal Ábrahám
Sternthal Adolf
Sternthal Arthur
Sternthal Bernát
Sternthal Farkas
Sternthal Farkasné
Sternthal Pinkász
Stier Josef
Stierheim Samu
Stier-Somló Fritz
Stiller Bertalan
Stiller Bertalan
Kereskedelem
Pacsa
Derecske
Nagykároly
Vác
Szerednye
Nagyszalonta
Nagyszalonta
Nagyszalonta
Nagyszalonta
Nagyszalonta
Nagyszalonta
Nagyszalonta
z
Pilisvörösvár
z
z
orvos
elnök
kórházi igazgató,
főorvos
jegyző
ellenőr
vezető
képviselőtestületi tag
elnök
adományozó
adományozó
adományozó
adományozó
adományozó
nőegyleti elnök
adományozó
rabbi
gondnok
egyetemi tanár
orvostanár
Orvostudomány
1891
1841
1928
1873
1837
1928
227
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Stiller Mór
Stiller Mór
z
Stiller Móric
Stinhardt
Zsigmond
Stosszel Ábrahám
Stosszel Ábrahám
Störk Félix
Störk Karl
Stössel Izidor
Strakosch
Alexander
Strakosch Sándor
Strasser Albert
Strasser Dávid
Júda
Strasser Eleázár
Strasser Emil
Strasser Gábor
Strasser L. D.
Strasser Lázár
Strasser Lipót
Strasser Miksa
Strasser Mórné
Strasser Sámuel
Strasser Sándor
Strassmann Mór
Strauss Adolf
Strauss Hermán
Strauss Izidor
Strauss Lajos
Strauss Mózes
Strausz
Strausz Adolf
Strausz Adolf
Strausz
Strausz
Strausz
Strausz
Strausz
Strausz
Strausz
Strausz
Strausz
Strausz
Emil
Herman
Hermann
Ignátz
Jakab
Jakab
Miksa
Mór
Salamon
Samu
jogtudós
1842
Jogtudomány
Szocialista
mozgalom
1928
A
B
809
420
1871
B
857
Brassó
iskola alapitó
1860
C
138
Magyarlápos
Magyarlápos
alapító
alapító
egyetemi tanár, jogtudós
orvostanár
iskolaszéki elnök
1820
1820
C
C
A
A
C
552
552
809
810
536
A
810
1928
C
A
536
810
1851
A
810
A
C
C
C
C
C
A
C
C
C
B
C
B
C
A
C
C
810
798
375
629
933
406
810
593
899
626
734
153
669
536
810
698
546
A
810
k
z
Liptószentmiklós
z
1851
1832
1928
színművész, pedagógus
1845
z
recitator
közgazdász
1833
z
rabbi
Liptószentmiklós
z
Sopron
Hódmezővásárhely
Nagykanizsa
Vágújhely
Jászárokszállás
z
Mezőberény
Tiszafüred
Nagybánya
Reform
Budapest
Orvostudomány
Liptószentmiklós
z
Pest
Lugos
z
Budai Izraelita
Hitközség
Világháború
Moson
Törökszentmiklós
Sárbogárd
Hőgyész
Sopron
Rozsnyó
Óbuda
Jánosháza
Bátorkeszi
rabbi
isk széki alelnök
iparossegéd
rabbi
rabbi
előljáró
mérnök
nőegylet vezetője
főrabbi
gondnok
1790
1928
1919
1845
1834
1890
1864
1928
1928
1928
1868
1928
1928
1928
főiskolai tanár
Malbis Arumim vezetője
hegedűművész
telepes
kaptafagyáros
néprajzi író, egyetemi
tanár
1835
1928
1928
1853
egyetemi tanár
1928
C
150
rabbi
rabbi
elnök
előljárók
gondnok
ügyész
előljárósági tag
előljáró
gondnok
1914
1920
1919
1928
1928
1928
1928
1928
1836
1928
B
C
C
C
C
C
C
C
C
C
950
615
908
766
376
798
757
659
405
94
228
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Strauszmann
Salamon
Strém Ottó
Strém Tivadar
Stricker Ignác
Stricker Jakab
Stricker Salamon
Stricker Salamon
Stromfeld Józsefné
Stupava József
Sturm Albert
Sturm Albert
Sturm Albert
Stux
Sugár Adolf
C
574
Hahót
Nagykanizsa
Alberti-Irsa
Alberti-Irsa
minigazdaság vezető
kereskedő
előljáró
gondnok
orvostanár
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
C
C
C
C
A
B
C
C
A
B
C
C
C
337
630
22
22
811
669
630
838
811
917
536
240
864
1928
C
185
1928
1928
1928
C
A
C
C
C
A
C
A
C
C
B
A
C
C
687
811
596
767
508
812
615
813
8
660
669
812
933
383
rabbi
1928
C
157
rabbi
1928
C
157
A
813
z
Újságírás
Liptószentmiklós
Érsekújvár
Szolnok
Csurgó
Pécs
z
Mezőkövesd
Sárvár
Kővágóőrs
k
Moson
z
Ádánd
Ógyalla
Orvostudomány
k
Vágújhely
Hunfalva
Budapesti ortodox
hitközség
Budapesti ortodox
hitközség
Süsszmann Viktor
k
Sveiger Márton
Sveiger Salamon
Sylvain Lóvi
nőegyleti elnök
rabbi
publicista, tanár
z
Újságírás
Marcali
1834
1928
1928
1746
1851
hírlapíró
fűrésztelep létesítő
villamoüzem vezetője,
mártír
kalapgyáros
titkár
hites tag
nőegyleti elnök
előljáró
hírlapíró
választmányi tag
rabbi
rabbi
minigazdaság létesítő
hirlapíró, politikus
pénztárnok
rabbi
főrend
Budai Izraelita
Hitközség
Kecskemét
Kecskemét
Alliance Israélite
Universelle
Lengyeltóti
Szécsény
Szécsény
Sváb Löw
Szabadi Vilmos
Szabados Gyula
Szabados Gyula
Szabados Sándor
Szabados Sándor
Szabados Sándor
1928
Orvostudomány
Nagykanizsa
Szenice
Süsszmann Viktor
Sváb Károly
gondnok
z
Sugár Ármin
Sugár Ferenc
Sugár Ignác
Sugár József
Sulcbeck Henrikné
Sulczer Vilmos
Surányi József
Sussmann Adolf
Sussmann Wolf
Suszmann Vilmos
Sümeg Ernő
Sümegi József
Sümegi Vilmos
Süss Samu
Süsskindet
Máramarossziget
1862
1928
1928
1928
1861
1928
1825
1816
1928
1928
1864
1829
rabbi
1928
C
149
hitközségi előljáró
hitközségi előljáró
1828
1828
C
C
458
458
1928
B
29
1928
1928
1928
C
C
C
A
B
C
531
827
827
817
917
575
alelnök
földbirtokos
gondnok
szocialista író, hírlapíró
képviselőtestületi tag
229
1874
1928
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Szabados
Zsigmond
Szabó Ármin
Szabó Ernő
Szabó Ervin
Szabó Ervin
Ipolyság
z
z
k
Szabó Géza
Szandicz Ernő
Szántó
C
393
1904
A
A
A
B
817
818
818
859
1928
B
857
1928
C
787
A
B
B
C
C
C
C
C
C
A
C
A
818
916
917
666
452
185
57
333
889
818
264
818
C
149
1928
A
B
A
C
C
C
A
C
A
B
B
A
A
B
C
C
C
C
A
A
A
C
818
393
818
153
729
729
820
968
820
329
669
821
821
67
747
931
930
304
823
823
823
889
körzeti elnök
1928
C
150
seprügyáros
1928
C
546
orvos
tanár
szociológus
Siklós
z
Uj Kelet
Újságírás
Orosháza
Kaposvár
Csurgó
Arad
Győr
Temesvár
z
Fegyvernek
z
Budai Izraelita
Hitközség
Szabolcsi Izidor
Szabolcsi Lajos
Szabolcsi Lajos
Szabolcsi Miksa
Szabolcsi Miksa
Szagel Lajos
Szagel Sándor
Szalai Emil
Szalai Ignácné
Szalai Oszkár
Szalárdi Mór
Szalárdi Mór
Szalárdy Mór
Szalay Mihály
Szalay Pál
Szalwendy Gyula
Szamek Gyula
Szamek Manó
Szameth József
Szamosi Elza
Szana Sándor
Szana Zsigmond
Szana Zsigmond
1928
1863
1872
1887
Szociológia
Szocialista
mozgalom
Szabó Ervin
Szabó Imre
Szabó Imre
Szabó Imre
Szabó Klára
Szabó Lipót
Szabó Lipót
Szabó Lipőt
Szabó Miksa
Szabó Mózes
Szabolcs Ernő
Szabolcs Miksa
Szabolcsi Bence
földbirtokos
z
Jugoszláv-bank
igazgatója
író, újságíró
tanító
gondnok
tanító, mártír
aggok háza gondnoka
titkár
tanár
színigazgató
ellenőr
zeneesztétikus
1883
1918
1928
1850
1928
1928
1928
1928
1918
1887
1928
1899
hit köz.elnök
író, szerkesztő
1928
1890
Irodalom
z
Budapest
Ráckeve
Ráckeve
k
Zalaszentgrót
z
1868
író, szerkesztő
alkotó
pénztárnok
hit közs.elnök
ügyvéd
Nőegylet elnöke
író
1857
1928
1928
1928
1874
1928
1879
Gyermekvédelem
Orvostudomány
z
z
1898
1928
orvos
szerkesztő, publicista
Atlétika
Rimaszombat
Vác
Vác
Gálszécs
z
k
z
Temesvár
Budai Izraelita
Hitközség
Lugos
Chevra Kadisa elnöke
képviselőtestületi tag
előljáró
ellenőr
operaénekesnő
orvos
konzul
konzul
230
1851
1862
1928
1928
1928
1928
1928
1884
1868
1870
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Szántó
(Seligmann)
Eleázár
Szántó Adolf
Szántó Adolf
Szántó Armand
Szántó Béla
z
Nagykőrös
Monor
z
k
Emil
Fülöp
Györhy
Győző
Gyula
k
Heves
z
Debrecen
Nagykőrös
Budai Izraelita
Hitközség
Budai Izraelita
Hitközség
Szántó Jenő
Szántó Jenő
Szántó Jenő
Szántó
Szántó
Szántó
Szántó
Szántó
Szántó
Szántó
Szántó
Szántó
Szántó
Szántó
Kálmán
Kálmán
Lajos
Lajos
Márton
Mayer
Mihály
Miksa
Sámuel
Simon
Simon
A
825
1914
C
C
A
A
632
613
825
825
1902
B
857
1919
1928
A
C
A
C
C
825
362
825
191
632
bankigazgató
1928
C
150
hitközségi alelnök
1928
C
150
1928
C
481
A
B
C
C
C
C
B
B
C
A
B
825
917
230
446
635
629
420
950
189
825
29
1877
A
825
1861
1822
A
A
C
C
A
A
C
A
825
826
632
885
826
826
75
826
B
420
A
826
B
A
A
917
827
827
ajtó adományozó
alelnök
író, filmdramaturg
magántisztviselő
1829
1928
1928
1889
Szocialista
mozgalom
Szántó Béla
Szántó
Szántó
Szántó
Szántó
Szántó
iskolaigazgató
Kisbér
z
Újságírás
Eperjes
Kalocsa
Nagyszalonta
Nagykanizsa
Jogtudomány
Világháború
Debrecen
z
tanár
előljárók
író
elnök
elnök
Pannonia Kender és
Lenipari
Rt.vezérigazgatója
novella, regény író
1857
1928
1893
1861
1928
1928
1928
1928
1831
1928
1914
1928
előljárósági tag
ügyvéd
pénztárnok
rabbi
iskolai tanár
publicista
1819
Almanach
Szántó Tivadar
z
Szántó Zsigmond
Szarvady Frigyes
Szarvas György
Szarvas Jenőné
Szász Menyhért
Szász Ottó
Szász Ottó
Szász Pál
Szászi-Schwartz
Gusztáv
Szászy-Schwarz
Gusztáv
Szatinári Mór
Szatmári Jenő
Szatmári Mór
z
z
Nagykőrös
Tata
z
z
Baja
z
1928
zongoraművész,
komponista
tanár, író
publicista, diplomata
építész
nőegyleti elnök
költő
egyetemi tanár
földbirtokos
közgazdasági író
1928
1928
1893
1884
1928
1894
Jogtudomány
k
1928
egyetemi tanár, író
1858
hírlapíró
publicista és politikus
1891
1856
Újságírás
z
z
1928
231
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Szatmári Mór
Szatmári Mór
Szatmári Mór
Szchreyer
Zsigmond
Szécsi Ferenc
Szécsi Ferenc
Szederkényi Anna
Szegedi Sándor
Szegfi Mór Mihály
Szegheő Ignác
Alsókubin
z
Selmecbánya
k
Trencsén
Izraelita Tanügyi
Értesítő
Brassó
z
Szegő Gábor
z
Kula
Szolnok
Jogtudomány
Ujkécske
Ujkécske
Nagytétény
Orvostudomány
Sérospatak
z
k
Szociológia
Sátoraljaújhely
z
z
Székely Béla
Székely Ella
Újpest
Székely Ferenc
Székely Ferenc
Székely Ferenc
előljáró
1928
C
32
1927
A
B
A
C
A
C
828
917
828
782
832
913
1902
B
402
1928
C
A
C
138
832
516
A
832
C
B
B
C
C
B
C
A
A
B
C
A
B
A
B
A
A
864
420
916
916
637
669
767
832
832
859
769
832
859
832
510
833
833
1928
B
857
1920
C
632
1928
C
917
1928
C
A
631
833
1877
B
668
1894
B
402
1914
1928
1928
B
B
C
950
690
153
1861
1928
írónő
bányafőorvos
író, szabadságharcos
kúriai bíró
alelnök
közgazdasági író
titkár
egyetemi tanár,
matematikus
egyetemi tanár
1882
1928
1825
1886
1928
1895
1928
1928
1919
1928
1928
1928
1928
alelnök
óragyári főmérnök
iskoli igazgató
vegyészmérnök
kereskedő
1897
1863
1928
1928
főügyész, publicista
zongoraművész
1877
közgazdasági író
1887
filmdramaturg
író
1890
1892
1928
Közgazdaság
z
z
Szocialista
mozgalom
Nagykőrös
Székely Ferenc
816
910
638
Szociológia
Székely Béla
Székely Ferenc
B
B
C
drámaíró
k
Szegő Árpád
Szegő Ernő
Szegő Félix
Székely Ernő
Székely Ferenc
szerkesztő
1928
1928
1928
Újságírás
Szegő Arnold
Szegő Gábor
Szegő Ignác
Szegő Izidor
Szegő Izidor
Szegő József
Szegő Kálmán
Szegő Lipót
Szegvári Andor
Székács Antal
Székely Aladár
Székely Albert
Székely Arnold
Székely Arthur
Székely Artur
Székely Artúr
Székely Béla
Székely Béla
Szabadkőművesség
Törvényhozás
Nagyvárad
Nagykáta
z
Országos
Rabbiképző Intézet
Izraelita Magyar
Irodalmi Társulat
Világháború
Pénzüzlet
Budapest
1928
hitközségi vezető
Nőegylet leánycsoport
elnök
pénztáros
bankigazgató
közgazdász
232
1858
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Székely Ignác
z
Székely Imre
z
Székely Imre
Székely István
Székely Jenő
Székely Lajos
Székely Lipót
Székely Mihály
Székely Mihály
Székely MIksa
Székely Nándor
Székely Nándor
Székely Pál
Székely Salamon
Székely Salamon
Székely
Salamonné
Székely Sámuel
Székely Sándor
Székely Sándor
Székely Sándor
Székely Vilmos
Székely-Kovács
Olga
Szekeres Ferenc
Szekeres Tivadar
Szekulesz Mihály
Szél Kálmán
Széll György
Szemere Lenke
Szemere Miklós
Szemere Miklós
Szemere Samu
Szende Pál
Szende Pál
Szende Pál
Szende Pál
1862
A
833
1823
A
833
C
747
operaénekes
operaénekes
1901
1892
Óbuda
tanár, író
főmérnök
ajtó adományozó
kémikus
főigazgató
1928
A
C
C
B
A
C
B
A
C
C
A
C
833
331
610
669
833
407
897
833
630
632
834
659
Arad
leányárvaházi gondnok
1928
C
57
1854
1885
Nagyvárad
Szilágysomlyó
Debrecen
hirlapíró
gépészmérnök, hidépítő
elnökségi tag
képviselő tag
reál gimnáziumi tanár
1928
1928
1929
A
A
C
C
C
834
833
638
851
190
festő
1901
A
834
orgonaművész
jegyző
pénztáros
esperes
Komponista
festő
közgazdász
elnökségi tag
tanár
1896
A
C
C
C
A
A
A
C
A
834
843
208
635
836
836
836
638
836
B
403
Rimaszombat
k
Gyöngyös
Mohács
Orvostudomány
z
Jászberény
Tiszaeszlári vérvád
k
Nagykanizsa
Nagykőrös
z
z
z
k
z
Szentlőrinc
Dunapentele
Nagyszalonta
z
z
z
Nagyvárad
z
1928
1863
1928
1928
1928
1928
1882
1928
1928
1860
1928
1928
1928
1897
1906
1887
1928
1881
IzraelitaTanitóképzőIntézet
Szemere Samu
Szemlér Mihály
Szemnitz Juda
Árje
Szemző Miksa
Szende Andor
Szende Lajos
szakíró
zongoraművész,
zeneszerző
Cion kulturegyesület
elnöke
filológus
elnök
titkár
1927
k
festő
1833
A
837
z
rabbi
1843
A
837
C
B
B
375
67
420
A
837
B
B
B
510
816
859
Hódmezővásárhely
Atlétika
Jogtudomány
elnök
közgazdasági és
szociológiai író,
pénzügyminiszter
z
Közgazdaság
Szabadkőművesség
Szociológia
1928
1928
1928
1879
1928
1928
1928
233
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Szendrő Otmár
Szenes Adolf
Szenes András
Szenes Árpád
Szenes Béla
Szenes Béla
Szenes Béla
Pécs
Orvostudomány
z
z
z
Szenes
Szenes
Szenes
Szenes
Szenes
Szenes
Szenes
Szenes
Erzsébet
Erzsi
Fülöp
Fülöp
Henrik
József
Piroska
Zsigmond
z
z
Képzőművészet
Arad
Atlétika
z
z
z
C
149
1928
1928
C
A
A
B
C
B
A
B
161
838
838
462
57
67
838
669
1928
B
855
1843
838
843
393
917
153
447
844
844
844
1928
1928
1928
1899
z
z
k
költő
előljáró
ügyvéd, újságíró
írónő
orvostanár
1886
1905
1869
A
A
B
B
C
C
A
A
A
z
hirlapíró
1873
A
844
1919
B
855
1928
1928
1928
1860
1843
C
C
C
A
A
303
303
636
848
849
1867
A
849
C
A
C
A
A
A
A
C
C
A
546
849
636
849
849
849
850
710
138
850
Irodalom
Újságírás
Budapest
Kalocsa
Szlovenszkó
zsidósága
Galgóc
Galgóc
Nagyszombat
Szerényi Béla
Szeszler Adolf
Szeszler Hermann
Szeszler Lipót
Szeszlér Sándor
Szidon Adolf
k
z
Szidon Dezső
z
Szidon Dezső
Szidon Simon
Szidon Simon
Szigeti Gyula
Szigeti Jenő
Szigeti József
Szikla Adolf
Szikla József
Sziklás József
Sziklay Kornél
rabbi
költő, író
1928
1902
1863
előljáró
író
687
669
837
837
837
393
917
1896
1891
1894
író
leányegylet vezetője
költő
festő
1928
1928
C
B
A
A
A
B
B
1928
1928
Orvostudomány
Szlovenszkó
zsidósága
Szenesi Erzsi
Szenici Juda Árje
Szép Ernő
Szép Ernő
Szép Ernő
Szép Ernő
Szepesi Kálmán
Szepessi Miksa
Szepessi Miksáné
Szerb Zsigmond
Szerdahelyi
Sándor
festő, grafikus
festő
író
Irodalom
Újságírás
Budai Izraelita
Hitközség
Cegléd
Szenes Béla
tanácselnök
Lugos
z
Nagyszombat
z
z
z
z
Pilisvörösvár
Brassó
z
fatelep tulajdonos
alelnök
malátagyáros
építész
rabbi
állategészségügyi
felügyelő
előljárósági tag
rabbi
rabbi
tanár
festő
hegedűművész
zeneszerző, karnagy
hit közs.elnök
alelnök
színész
234
1884
1868
1928
1928
1928
1928
1815
1815
1879
1881
1892
1868
1928
1928
1869
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Szilágyi Arabella
Szilágyi Arthur
Károly
Szilágyi Dezső
Szilágyi Ferenc
Szilágyi Géza
Szilágyi Géza
Szilágyi Géza
Szilágyi Gyula
Szilágyi Mór
Szilárd Béla
k
operaénekesnő
1863
A
850
k
ügyvéd
1865
A
850
1928
1914
C
C
A
B
B
A
C
B
851
613
851
393
917
851
458
950
1928
C
150
1881
1882
C
A
532
851
1854
A
851
B
C
C
A
B
15
541
647
852
669
A
852
B
C
B
C
A
C
A
A
A
B
A
B
A
B
B
A
C
C
669
866
669
657
852
766
854
854
854
329
854
462
854
859
462
855
574
899
A
860
C
A
A
C
719
860
860
719
Szilágysomlyó
Monor
z
z
Kecskemét
Világháború
Budai Izraelita
Hitközség
Léva
Szilárd Samu
Szilas Izidor
z
Szilasi Móric
z
Szili Aurél
Szili Aurél
Szili Miksa
Szili Sándor
Szilvási Ábrahám
Szinaj Isachar Ber
Szinyover Hirs
Szirmai Albert
Szirmai Imre
Szirmai Rezső
Szirmai Richárd
Szirt Oszkár
Szirt Oszkár
Szirtes Arthur
Szirtes Arthur
Szivessy Tibor
Szívós Zsigmond
Szmuk Mihály
Szobotka Dezső
Szófér Ábrahám
Sámuel
Szófer Akiba
Szófér Akiba
Szófér Bernát
Szófer Bunem
1928
1928
1857
Irodalom
Újságírás
Szilárd Bertalan
Szilasi Móric
Szilassy József
Szild Manó
Szili Adolf
Szili Adolf
jegyző
elnök
író, hírlapíró
Akadémia tagjai
Losonc
Nemesszalók
z
1868
1928
vegyész
kereskedő, előljáró
1860
tárcanélküli előljáró
hit közs.elnök
író, tanár
egyetemi tanár,
nyelvész
udvari tanácsos
minigazdaság létesítő
orvostanár, szemész
1902
1808
1928
1848
Orvostudomány
1928
egyetemi tanár,
szemész
k
Orvostudomány
Szombathely
Orvostudomány
Nyírbátor
z
Sérospatak
z
k
k
1880
1928
1928
1928
1928
1857
1928
előljárósági tag
tanító, jegyző
rabbi
rabbi
zeneszerző
színművész
író, hírlapíró
1880
1861
1901
festő
1889
ügyvéd, író
1887
Gyermekvédelem
z
1902
Képzőművészet
z
1928
Szociológia
Képzőművészet
z
Máramarossziget
Tiszaföldvár
z
Pozsony
z
z
Pozsony
1928
1910
író
alelnök
minigazdaság vezető
1897
rabbi
1815
rabbi
rabbi
rabbi
rabbi
235
1928
1906
1906
1876
1871
1872
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Szófér Chaim ben
Mordechai Efraim
Fischl
Szófér Efrám
Szófér Eliézer
Szófer Ignác
Szófér Jiszrael
Efraim Fisel
Szófer Manó
Szófer Manó
Szófer Mózes
Szófer Mózes
Szófer Mózes
Szófér Mózes
Szófér Naftali
Szófer Salamon
Szófer Sámuel
Szófer Sámuel
Szófer Simon
Szófer Simon
Szófér Simon
Szold Benjamin
Szold Manó
Szomaházy István
Szomaházy István
Szomaházy István
Szommer Andor
Szommer Sámuel
Szomory Dezső
Szomory Dezső
Szomory Dezső
Szomory Dezső
Szomory Emil
Szondi Lipót
Szőke Ernő
Szőke Ernőné
Szőke Szakáll
Szőke Zsigmond
Szöllős Ármin
Szöllős Dezső
Szöllős Gyula
Szöllősi Zoltán
Szöllősi Zsigmond
Szöllősi Zsigmond
Szőlőssi Zsigmond
Szőnyi Géza
Szőnyi László
Szrulovits Mór
Szterényi Hugó
z
rabbi
z
z
rabbi
rabbi
főrabbi
Tét
z
Biharnagybajom
Marosvásárhely
Nagymárton
Pozsony
Szendrő
z
z
Derecske
Pozsony
Derecske
Nagymárton
Szendrő
z
z
Tét
z
Újságírás
Veszprém
Gyönk
Pápa
z
Irodalom
Újságírás
Budapest
k
z
Heves
Heves
z
Mezőtúr
Debrecen
Debrecen
z
Monor
z
Tiszafüred
Újságírás
z
Vác
Snina
k
A
860
1840
1902
1928
A
A
C
860
860
893
rabbi
1898
A
860
rabbi
főrabbi
rabbi
rabbi
rabbi
rabbi
rabbi
rabbi
rabbi
rabbi
rabbi
rabbi
rabbi
rabbi
szeszgyáros
regényíró
1910
1928
1798
1807
1928
C
C
C
C
C
A
A
C
C
C
C
C
A
A
C
A
B
C
C
C
A
B
B
C
A
A
C
C
A
C
C
C
A
C
A
C
B
A
C
C
A
123
578
633
719
837
860
861
194
719
194
633
837
861
863
893
864
917
949
332
682
867
393
917
153
868
868
362
362
863
597
191
191
863
613
863
899
917
868
931
794
869
művész
körorvos
rabbi
regény, színműíró
író
író
idegorvos
elnök
nőegyleti elnök
író, színész
elnök
vágóhidi igazgató
ügyvéd
író, hírlapíró
iskolaszéki elnök
író, hírlapíró
író
tanár, vegyész
képviselőtestületi tag
előljáró
természettudós
236
1821
1762
1863
1928
1839
1928
1798
1928
1821
1829
1928
1866
1928
1928
1928
1859
1869
1850
1928
1928
1874
1893
1928
1928
1885
1928
1928
1927
1879
1928
1872
1928
1928
1886
1928
1880
1857
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Szterényi József
Szterényi József
Szterényi József
k
Sztrausz Adolf
Szúnyog Mihály
Szücs Adolf
miniszter
Közgazdaság
Szabadkőművesség
Budai Izraelita
Hitközség
Törvényhozás
z
1861
egyetemi tanár
1928
1928
A
B
B
869
510
816
1928
C
149
1928
B
A
910
869
1928
C
882
1928
1928
1928
1928
C
C
C
C
577
882
787
913
Szücs Arnold
Tapolca
Szücs Dezső
Szücs Jenő
Szücs Lázár
Szüsz József
Tabak Mayer
Dávid
Tabák Mór
Tabak Salamó Léb
Tábori Kornél
Tábori Kornél
Tábori Róbert
Tábori Róbert
Tábori Róbert
Tachauer Adolf
Tadlich Ignác
Taffer Izsák
Tafler Andor
Tafler Bernát
Táfler Ignác
Tafler Jakab
Tamás István
Marosvásárhely
Tapolca
Siklós
Trencsén
matematikus
ügyvéd, iskolaszéki
elnök
pénztárnok
bankigazgató, alelnök
előljáró
Bikur Cholim elnöke
Máramarossziget
alrabbi
1928
C
574
Földes
előljárósági tag
rabbi
író, hírlapíró
1928
1907
1879
újságíró
1855
C
A
A
B
A
B
C
C
C
C
C
C
C
C
A
284
871
871
917
871
917
76
284
782
161
666
102
189
666
879
B
437
A
879
z
z
Újságírás
z
Újságírás
Baja
Fogaras
Selmecbánya
Cegléd
Orosháza
Békéscsaba
Debrecen
Orosháza
z
Tarczai Lajos
Tardos Dezső dr.
1928
író
főállatorvos
főorvos
első zsidótelepes
előljárósági tag
kereskedő
hitközségi tagok
seprügyáros
író, újságíró
1928
1928
1928
1928
1850
1928
1883
1886
1928
1904
Jugoszláviai
zsidóság
Tamás István
Tamás Sári
Tannenbaum
Márton
Tannenbaum
Mózes
Tannenbaum
Viktor
Tannenbaum Wolf
Tannenbaum
Zoltán
Tannert Jakab
Tanzer Áron
Tapolczai Dezső
Tarczai Lajos
1884
z
1928
költőnő
1904
Putnok
főrabbi
1928
C
728
Verpelét
rabbi
1820
C
947
Putnok
hit közs.elnök
1928
C
728
Verpelét
rabbi
1820
C
947
Putnok
Chevra Kadisa elnöke
1928
C
727
Esztergom
alezredes-orvos
rabbi
színművész
szocialista író, politikus
1928
C
A
A
A
244
881
882
883
1902
B
857
1928
C
102
z
k
z
Szocialista
mozgalom
Békéscsaba
hitközségi elnök
237
1871
1866
1882
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Tardos-Tauszig
Ármin
z
Tarján Ödön
Losonc
Tarján Vilmos
z
Tarnai János
k
Tárnok József
Tatay Adolf
Tátrai Emil
Taub Ábrahám
Taub Bertalanné
Taub Eizik
Taub Eizik
Taub Emánuel
Tauber Áron
Tauber Berta
Tauber Chajim
Kecskemét
z
Selmecbánya
Temesvár
Nagybánya
Nagykálló
Nádudvar
Tiszaeszlári vérvád
z
Vágújhely
z
Budapesti ortodox
hitközség
Vágújhely
Vágújhely
Bátorkeszi
Tauber Emil
Tauber
Tauber
Tauber
Tauber
Tauber
Hugó
Hugó
Izidor
Izráel
Juda Léb
z
z
Budapesti ortodox
hitközség
Nagytétény
Budapesti ortodox
hitközség
Budapesti ortodox
hitközség
Tauber Mihály
Tauber Salamon
Tauber Simon
Tauber Vilmos
Taunenbaum
Mózes
Tausz Béla
Tausz Jakab
Moldava
Orvostudomány
Losonc
Budai Izraelita
Hitközség
Tausz Jakab
Tauszig Béla
Tauszig Dezső
Tauszig Hugó
Tauszig Izsák
Tauszk Ferenc
Tauszk Ferenc
Tedesco Adolf
Tedesko Bernáth
Tehel Lajos
grafikus
z
Nagyatád
z
Dunapataj
z
Orvostudomány
Liptószentmiklós
Liptószentmiklós
Óbuda
A
883
C
542
1881
A
883
1843
A
883
1928
C
458
rabbi
Nőegylet elnöke
rabbi
1928
1918
1928
1790
1928
1882
1846
1928
1835
A
C
C
C
C
C
B
A
C
A
885
782
889
626
628
624
897
885
933
885
jegyző
1928
C
158
aggokháza vezetője
malátagyár főnöke
elnök
rabbi
rabbi
1928
1928
1928
1786
C
C
C
A
A
933
933
94
886
886
gondnok
1928
C
158
rabbi
1928
C
637
gondnok
1928
C
158
nagykereskedő
1928
C
157
rabbi
1928
C
611
előljárósági tag
1928
1928
B
C
669
542
jegyző
1928
C
150
A
C
A
C
A
B
C
C
C
886
625
886
207
886
669
536
536
659
mezőgazdasági
gépgyáros
hirlapíró
tanácselnök,
jogtudományi író
műszaki tanácos,
előljáró
orvos
járásbíró
tanár
nőegyleti elnök
rabbi
rabbi
építész
vendéglős
műbarát
kereskedő
orvos
gyárigazgató
államvasuti főfelügyelő
előljárósági tag
238
1874
1928
1840
1823
1881
1928
1842
1928
1865
1928
1928
1928
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Teitelbaum Chaim
Cevi
Teitelbaum
Heiman
Teitelbaum Izsák
Teitelbaum Joel
Teitelbaum Joel
Teitelbaum M.
Dávid
Teitelbaum M.
Dávid
Teitelbaum Mózes
Teitelbaum Mózes
Teitelbaum Mózes
Teitelbaum
Salmen Leb
Teitelbaum Simon
Teitelbaum
Zalamen Léb
Telcs Ede
Telcsné, Strieker
Gina
Telegdi Sándor
Teles Ede
Teles Ede
Teles Ede
Teles Ede
Teleszky István
Teleszky István
Telkes Simon
Teller Miksa
Temesváry Rezső
Temesváry Rezső
Temmer Sándor
Tenczer Pál
Tennanbaum
Ábrahám
Tennanbaum
Jakab
Tennenbaum Joel
Tennenbaum
Sraga Cevi
Tennenbaum Wolf
Tenner Vilmos
Tenner Vilmosné
z
1879
887
rabbi
1928
C
439
Bártfa
Nagykároly
Szatmár
alrabbi
rabbi
rabbi
1928
1926
1928
C
C
C
92
631
826
Magyarlápos
főrabbi
1928
C
552
Magyarlápos
főrabbi
1928
C
552
Sátoraljaújhely
Olaszliszka
rabbi
rabbi
rabbi
1808
1928
A
C
C
887
768
661
Sztropkó
rabbi
1826
C
869
Szatmár
előljáró
1879
C
826
Máramarossziget
főrabbi
1928
C
574
Szabadka
szobrászművész
1928
C
816
A
888
C
A
B
B
B
A
B
A
A
A
B
C
A
79
888
700
462
816
889
420
889
889
890
669
627
891
A
881
A
881
C
780
A
892
1820
1928
1928
A
C
C
892
635
635
1869
B
857
1928
C
A
184
892
z
Balatonfőkajár
k
1759
szobrász
1882
előljárósági tag
szobrász
1872
1928
Pesti Chevra Kadisa
Képzőművészet
Szabadkőművesség
k
1910
1928
1928
jogtudós, államtitkár
1836
közgazdasági író
jogi író, ügyvéd
orvos
1845
1871
1864
Jogtudomány
z
z
z
Orvostudomány
Nagybecskerek
1928
z
előljáró
politikus, publicista
z
rabbi
z
rabbi
Sebeskellemes
z
Nagyszentmiklós
Nagyszentmiklós
Szocialista
mozgalom
Csongrád
1928
1928
1836
1832
adományozó
rabbi
z
z
A
Kaba
z
Tenners Alfréd
Tenyő Fülöp
Teplánszky Sándor
rabbi
1928
1826
rabbi
főorvos
nőegyleti elnök
állomásfőnök
festő
239
1886
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Térey Ábrahám
Térey Koppel
Térey Menachem
Mendel
Térey Mendel
Ábrahám
Térey Sándor
Térey Wolf
Teschner Mór
Tessler Lajos
Teszler Sámuel
Teván Adolf
Téven Zsigmond
Thierfeld Mór
Thoman Imre
z
z
országos zsidó vezér
filantróp
z
Thomán István
z
Thoman Móric
Tibor Ernő
Tieder Zsigmond
Tiefenthal Gyula
Tigermann Ignác
Tigermann József
Tihanyi Gyula
Tihanyi Lajos
Tihanyi Lajos
Tihanyi Mór
1768
A
A
893
893
egyházi vezető
1730
A
893
z
országos zsidó vezér
1768
A
893
z
z
költő, regényíró
rabbi
titkár
kántor
számvizsgálók
vállalkozó
elnök
elnök
törzsorvos
zongoraművész,
zeneszerző,
zenepedagógus
hitközségi elnök
festő
újságíró
főmérnök
főrabbi
főrabbi
pénztárnok
festő
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
A
A
C
C
C
C
C
C
C
892
894
726
635
272
102
331
284
769
A
896
1911
1928
C
A
A
C
C
C
C
A
B
B
768
896
896
244
240
240
199
896
462
669
1928
B
857
1928
A
C
B
B
A
C
A
C
896
76
917
462
896
782
896
57
1801
A
899
1928
C
A
C
A
C
A
B
C
C
682
901
508
901
840
901
669
864
839
Puho
Nagyszentmiklós
Felsővisó
Békéscsaba
Gyöngyös
Fogaras
Sátoraljaújhely
Sátoraljaújhely
z
z
Esztergom
Érsekújvár
Érsekújvár
Devecser
z
1886
1734
1862
1928
1885
1887
1928
1928
1928
1928
1886
Képzőművészet
Orvostudomány
Szocialista
mozgalom
Timár Miklós
Timár Szaniszló
Timár Szaniszló
Tímár Szaniszló
Timar-Thein MIksa
Timár-Thein Miksa
Timföld Jenő
Tipary Dezső
Tisch Mór dr.
Tiszmenicz
Mesullam
Toch József
Todesco Herman
Told Simon
Tollagi Adolf
Tolna Jenő
Tolnai Béla
Tolnai Bernát
Tolnai Ernő
Tolnai Jenő
1732
z
Baja
Újságírás
Képzőművészet
k
Selmecbánya
k
Arad
z
író, hírlapíró
író
1859
festő
Kötőgyáras
festő, grafikus
városi tiszti főorvos
1874
1928
1928
1928
1928
1887
rabbi
Pápa
z
Kővágóőrs
z
Szentendre
z
Orvostudomány
Szolnok
Szentendre
pipagyáros
nagyiparos
hiközség alapító
színész
jegyző
gyógypedagógus
gondnok
tanító
240
1792
1778
1862
1928
1858
1928
1928
1861
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Tolnai Simon
z
Tonelli Sándor
k
Tonelli Sándor
Torai Chajim
Henrik
Tornai Gyula
Tornai Gyula
Tornai József
TornyaiSchosberger Lajos
TornyaiSchosberger
Rezső
Tosk Mordechaj
Tóth Lajos
Tóth Lajosné
Totis Izráel
Totis Rezső
A
901
1882
A
902
1928
B
510
1776
C
629
Képzőművészet
Világháború
1885
1914
A
B
B
907
462
950
Bárói családok
1905
B
90
Bárói családok
1905
B
90
1928
1928
1871
A
C
C
C
A
911
485
485
890
913
orvos, Chevra elnök
1928
C
156
honvéd törzsorvos
1928
1928
B
C
67
816
1924
B
437
1880
A
907
1863
A
907
pénztáros
sajt és túrógyáros
Szölőbirtokos
másodelnök
iskolaszéki elnök
gondnok
1928
1928
1928
1848
1928
1928
1928
1928
1928
1928
B
C
C
B
C
C
C
C
C
C
669
864
977
987
626
769
767
207
207
577
alelnök
1928
C
157
ellenőr
1928
C
185
A
913
B
C
C
C
510
660
720
830
Nagykanizsa
z
Kisújszállás
Kisújszállás
Temesvár
z
Budapesti ortodox
hitközség
Atlétika
Szabadka
Jugoszláviai
zsidóság
Török Béla
Török Jenő
z
Török Lajos
z
Török Lajos
Török Lajos
Török Sámuel
Trachtenberg Judit
Trankovits Aladár
Trattner Márk
Trattner Márton
Traub Árpád
Traub Herman
Traub Mór
Traubermann
Zoltán
rabbi
hitközségi elnök
nőegyleti elnök
elnök
királyi konzul
festő
orvostanár,
dermatológus
Orvostudomány
Szolnok
Zombor
Zsidó irodalom
Nagybánya
Sátoraljaújhely
Sérospatak
Dunaföldvár
Dunaföldvár
Marosvásárhely
Budapesti ortodox
hitközség
Trauber Ignácné
rabbi
festő
z
Tótisz Lajos
Török Ármin
Trautmann Henrik
Trebits Móric
Trebitsch Dénes
Trebitsch József
1867
Közgazdaság
Tótisz Jakab
Trautmann Henrik
lapkiadó
közgazdasági és
szociológiai író
Csurgó
Közgazdaság
Ógyalla
Pozsony
Szeged
1749
1881
miniszteri tanácsos
titkár
közgazdasági egyetemi
tanár
k
1861
alelnök
előljáró
második esküdt
241
1868
1928
1928
1928
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Budapesti ortodox
hitközség
Sajókazinc
Kurima
Sztropkó
Heves
Trebitsch M.
Trefort Ágost
Treibel Izsák
Treitel Joel
Trencsiner Fülöp
Trencsiner
Nochum
Troplovits Salamon
Tropper Mór
Trutzer Adolf
Tull Ödön
Tull Ödön
Turányi Zsigmond
Turóczi-Trostler
József
Túróczi-Trostler
József
Tusák Simon
Tuszkai Ödön
z
Nagybánya
Tenke
Tolna
z
Képzőművészet
Zombor
z
Tyroler József
Tyroler József
Tysmenic Menulah
Újházi Jakab
Újheji H. Lipót
Újlaki József
Ujnépi Elek Géza
Ujvári Imre
Ujvári László
Ujvári Péter
Ujvári Péter
Ujvári Péter
Újvári Péter
Újvári Péter
Újvári Péter
Újvári Péter
Ullmann Henrik
Ullmann István
Ullmann Izidor
1928
C
156
1885
1928
1928
1839
C
C
C
C
762
519
869
362
rabbi
1840
A
914
fakereskedő
pénztárnok
előljáró
festő
1860
1928
1928
C
C
C
A
B
C
626
892
901
914
462
977
A
915
1928
B
393
1928
C
207
z
A
915
Újpest
Szeged
Szikszó
Bátorkeszi
Temesvár
Eperjes
Pozsony
C
C
C
C
C
C
C
917
831
850
94
889
231
719
z
A
915
Képzőművészet
Pozsony
Szigetvár
Hódmezővásárhely
Jogtudomány
Nagykanizsa
1928
1928
1850
1918
B
C
C
C
B
C
A
A
A
C
C
B
B
462
719
850
375
420
629
922
922
922
153
240
393
916
z
z
z
Budapest
Érsekújvár
Irodalom
Uj Kelet
Szlovenszkó
zsidósága
Judea
Marcali
Világháború
Nagyvárad
1923
B
855
1925
1928
1914
1928
B
C
B
C
436
574
950
638
1870
1928
1928
előljáró
tanár és író
Irodalom és
esztétika
Dunaföldvár
Türk István
Türk Salamon
Türk Zsigmond
Twist Ignác
Tyrman József
Tyrnauer Lipót
Tyrnaui Eisik
ortodox mozgalom
vezére
miniszter
vez.tag
választmányi tag
rabbi
gondnok
gynekológus, orvostani
író
előljáró
gondnok
ülnök
alelnök
főtörzsorvos
előljáró
rabbi
litográfus, fa-, acél-és
rézmetsző
1888
1863
1928
1928
1928
1928
1928
1871
1420
1822
1928
1794
1928
1866
1928
1928
rabbi
orvos
elnök
földbirtokos
író és újságíró
író és újságíró
író és publicista
író
rabbi
alelnök
242
1902
1900
1869
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Ullmann Károly
Ullmann Károly
Ullmann Mózes
Ullmann Salamon
Ullmann Sándor
Ullmann Sándor
Ullmann Solem
Ullmann Zsigmond
Ulmann Adolf
Ulmann Adolf
Ulmann Adolf
Ulmann Mór
Ulmann Móric
Ulmer Jakab
Ulmer Salamon
Ungar
Ungár Adolf
Ungár Adolf
Ungár Adolf
Zsidó kongresszus
Pécs
Pest
Zsidó irodalom
Törvényhozás
Nagyvárad
Boldogasszony
Szigetvár
Bárói családok
Közgazdaság
Pénzüzlet
Pénzüzlet
Közgazdaság
Mezőberény
Pétervására
Hunfalva
z
z
Temesvár
Ungár
Ungár
Ungár
Ungár
Ungár
Ungár
Ungár
Ungár
Adolf
Ungár
Ungár
Ungár
Ungár
Ungár
Ungár
Ungár
Ungár
Ungár
Ungár
Ungár
Ungár
Ungár
Ungár
Ungár
Unger
Jacob
Unger
Unger
Nagyoroszi
Szolnok
Sztropkó
Temesvár
Dunapataj
Gyula
Ignác
Ignác
Jenő
Jenő
Joél
Joel
József
Kálmán
Rezső
Rezsőné
Salamon
Sándor
Simon
Soma
Joachim
Joel
Samu
998
686
698
987
910
638
133
850
90
510
690
690
510
593
707
383
925
925
669
1928
C
889
1883
1928
1928
1928
1928
1928
C
C
C
C
C
A
C
634
864
869
890
207
925
864
író
1865
A
925
gondnok
előjáró
előljárósági tag
bankigazgató
pénztárnok
rabbi
rabbi
Chevra Kadisa tag
faárugyáras
rabbi
nőegyleti elnök
gondnok
gazdálkodó
rabbi
alelnök
1928
1928
1928
1928
1928
C
C
C
C
C
A
C
C
C
C
C
C
C
A
C
634
210
284
191
362
925
901
92
782
637
637
79
749
925
662
A
925
C
B
677
950
rabbi
előljáró
gondnok
bankár
előljáró
hírlapíró
jogi szakíró
1877
Orvostudomány
Ungár Adolf
Akiba
Aladár
Andorné
Ármin
Áron
Béla
Dezső
Gusztáv
1928
B
C
C
B
B
C
C
C
B
B
B
B
B
C
C
C
A
A
B
1868
1788
1807
1863
1928
1928
1928
1928
1918
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1877
kereskedő
képviselő
z
Szolnok
z
Nagysimonyi
Eger
Földes
Debrecen
Heves
z
Tolna
Bártfa
Selmecbánya
Nagytétény
Nagytétény
Balassagyarmat
Rohonc
z
Ónod
z
ügyvédi kamarai
prodekáu
rabbi
Pénzügyielnök
vezető
előljárósági tag
választmányi tag
ügyvéd
műszaki tanácsos
rabbi
Paks
Világháború
rabbi
243
1899
1802
1928
1928
1928
1885
1928
1928
1928
1863
1928
1826
1870
1914
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Ungerleider
Unterberg Hugó
Upor József
Urbach Henrik
Urbán Zsigmond
Utenberg Hugó
Utenberg Jenő
V. Bárány Aranka
Vadász Ede
Vadász Elemér
Vadász Endre
Vadász Gyula
Vadász Imre
Vadász Izsák
Vadász Jenő
Vadász József
Vadász Lipót
Vadász Miklós
Vadász Miklós
Vadász Zsigmond
Vadnai László
Vág Sándor
Vága Jenő
Vágh-Weinmann
Mihály
Vágh-Weinmann
Nándor
Vági József
Vágó Béla
Vágó Béla
Kőszeg
z
z
z
Pöstyén
Orvostudomány
Orvostudomány
Szeged
z
k
Debrecen
Nagyvárad
Enying
Abony
z
Enying
z
k
Képzőművészet
Nagyvárad
Dezső
József
József
József
József
László
László
Sándor
tanító
hírlapíró
geológus
reál gimnáziumi tanár
gondnok
tanuló
elnök
közgazdász
gondnok
államférfi
festő, rajzoló
1868
1877
1877
1872
1928
1928
1928
1928
1842
1885
1929
1928
1928
1928
1882
1928
1861
1884
1928
1928
C
A
A
A
C
B
B
C
A
A
C
C
C
C
A
C
A
A
B
C
A
C
B
506
928
928
928
718
669
669
831
931
931
190
638
229
3
931
229
931
931
462
638
932
190
510
ellenőr
író
reál gimnáziumi tanár
1904
z
festő
1899
A
932
z
festő
1897
A
932
z
z
k
ügyvéd
színművész
politikus
1892
1871
1891
A
A
A
932
932
932
1902
B
857
1928
462
932
933
462
859
933
462
933
z
Debrecen
Közgazdaság
1929
1928
Szocialista
mozgalom
Képzőművészet
Vágó Béla
Vágó
Vágó
Vágó
Vágó
Vágó
Vágó
Vágó
Vágó
főrabbi
orvos
színházigazgató
rabbi
ellenőr
z
z
építész
1875
festő
szobrász, iparművész
és éremművész
rabbi
rabbi
főrabbi
1887
B
A
A
B
B
A
B
A
1882
A
932
A
C
C
B
C
C
B
934
185
57
420
542
625
669
építész
közgazdasági író
1877
1877
Képzőművészet
Szociológia
z
1910
1928
Képzőművészet
z
Vágóü Dezső
z
Vágvölgyi Lajos
Vágvölgyi Lajos
Vágvölgyi Lajos dr.
Vaisz Sándor
Vajada Béla
Vajada Gyula
Vajda Adolf
z
Csurgó
Arad
Jogtudomány
Losonc
Nagyatád
Orvostudomány
1910
rabbi
ügyvéd
244
1877
1906
1928
1928
1928
1928
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Vajda
Vajda
Vajda
Vajda
Vajda
Vajda
Andor
Antal
Ármin
Béla
Béla
Béla dr.
Csáktornya
Gyöngyös
Gyöngyös
z
Hódmezővásárhely
Abony
Vajda Elemér
Csáktornya
Vajda Ernő
Vajda Géza
Vajda Gyula
Vajda Gyula
Vajda Ignác
Vajda József
Vajda József
Vajda Lipót
Vajda Lipótné
Vajda Márton
Vajda Miksa
Vajda Sándor
Vajda Zsigmond
Vajda Zsigmond
Vajda Zsigmondné
Vajdáné L. Jolán
Valatin László
Valatin Mihály
Valatin Mihály
Valentin László
Valerius Dávid
Váli Béla
Valkó Sándor
Valt József
Vámbéri Ármin
z
Vámbéry Ármin
k
Vámos Adolf
Vámos Albin
Vámos Béla
Vámos Dezső
Vámos Géza
Vámosi Jenő
Vándor Iván
Vándor Pál
Váradi
Váradi
Váradi
Váradi
Váradi
Dávid
Izsák
Jakab
János
Lajos
Esztergom
k
Esztergom
Szigetvár
z
Arad
Hatvan
Hatvan
Temesvár
Galgóc
Nagyvárad
k
Képzőművészet
Óbuda
Nagykároly
Ujkécske
Ujkécske
Ujkécske
Ujkécske
k
k
Gyöngyös
Gálszécs
Akadémia tagjai
Jászberény
Moson
Ipolyság
Nagyvárad
Szolnok
Zombor
k
Szocialista
mozgalom
Cegléd
Cegléd
Ipolyság
Nagykároly
Nagyvárad
előljáró
földbirtokos
hitközségvezető
rabbi
főrabbi
rabbi
barémfitenyészde
tulajdonos
író
műszaki tanácsos
tanár
mérnök
orvos
hírlapíró
főjegyző
alelnök
nőegylet vezetője
hitoktató
tanitó
elnök
festő
orientalista és
etnográfus
igazgató, tanitó
járásbíró
elnök
elnökségi tag
elnök
Chevra Kadisa elnöke
író
Chevra Kadisa elnöke
Chevra Kadisa elnöke
elnök
tanár
közélelmezési vezető
245
177
332
331
934
375
3
1928
C
177
A
C
A
C
C
A
C
C
C
C
C
C
A
B
C
C
B
B
C
C
A
A
C
C
B
934
244
934
244
850
935
57
346
346
889
303
638
935
462
658
631
916
916
916
916
936
936
332
304
15
A
938
1928
1928
1928
1928
1921
1928
C
C
C
C
C
C
A
407
615
393
638
864
977
939
1928
B
857
1855
1855
1928
1928
1928
C
C
C
C
C
161
161
393
630
638
1861
1886
1928
1868
1888
1928
1874
1928
1928
1928
1918
1928
1928
1859
1990
1928
1928
1919
1919
1928
1928
1600
leányegyleti elnök
tanitó
pénztárnok
tb jegyző
orvos
író
bank alapító
gondnok
1928
1928
C
C
C
A
C
C
1928
1928
1927
1858
1928
1928
1860
1835
1886
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Váradi Ödön
VáradiWeiszhausz Miksa
Váradi
Zsigmondné
Varannai Aurél
Varannai István
Varga Jenő
Varga Jenő
z
Kiskunfélegyháza
z
z
k
Vas Bernát
Vas Bernát
Vas Bernát
Vas Ignác
Vas Ignác
Vas Jenő
Vas Klári
Vas Mór
Vas Sándor
Vásárhelyi
Domokos
Vásárhelyi
Domonkos
Vasfi Móric
Vass Arnold
Vázsolyi Vilmos
A
939
1928
B
67
1928
C
482
1919
1928
A
A
A
B
939
939
939
510
1928
B
857
1928
1928
1928
1928
C
C
C
C
A
C
A
A
A
830
899
797
949
939
108
939
939
940
1922
B
857
1928
1890
1881
1878
C
A
A
A
153
940
940
940
1881
A
940
1875
1863
1879
A
A
A
C
940
940
941
889
A
941
B
B
C
C
C
C
C
C
669
669
925
831
610
830
66
597
C
375
A
941
A
C
B
941
888
816
alelnök
Omke titkára
ügyvéd
író
Közgazdaság
Szocialista
mozgalom
Szeged
Tiszaföldvár
Somogynagybajom
Veszprém
z
Beregszász
z
z
z
Szocialista
mozgalom
Budapest
Várnai Dániel
Várnai Dániel
Várnai István
Várnai Zseni
Varró István
Varróné-Picker
Margit
Varságh János
Varsányi Gyula
Varsányi Irén
Vas Albert
1874
Atlétika
Varga Jenő
Varga Mihály
Varga Ottó
Varga Samu
Varga Samu
Vári Rezső
Vári Sándor
Várkonyi Béla
Várkonyi Mihály
Várnai Dániel
író
z
z
k
z
k
z
z
Temesvár
z
elnök
alelnök
alelnök
titkár
ügyvéd
hitközségi elnök
zongoraművész
fílmszínész
hírlapíró és politikus
politikus
hírlapíró
költő
író és tanár
zongoraművésznő és
zenepedagógus
költő
költő
színésznő
tanár
orvostanár,
bakteriológus
1900
1895
1884
1928
1878
1891
1881
1918
1864
Orvostudomány
Orvostudomány
Ungvár
Szeged
Mohács
Szeged
Aszód
Mezőtúr
alelnök
elnöki tag
tiszti orvos
leányegyleti elnök
gyártulajdonos
alelnök
1928
1928
1928
1928
1928
1835
1928
1928
Hódmezővásárhely
közigazgató bíró
1928
z
z
Teke
Szabadkőművesség
közigazgatási bíró
1859
publicista
bíró
1818
246
1928
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Vázsolyi Vilmos
Vázsonyi Jenő
Vázsonyi Jenő
Vázsonyi Jenő
Vázsonyi Vilmos
Vázsonyi Vilmos
Vázsonyi Vilmos
Vázsonyi Vilmos
Vázsonyi Vilmos
Vázsonyi Vilmos
Budapest
z
Világháború
Budapest
z
z
z
Kecskemét
Újságírás
Kerékpár
Orvostudomány
z
Venetiáner Piroska
Újpest
Venetianer Sándor
Vér Andor
Vér Andor
Vér Mátyás
Verebes Ernő
Veretyn Sámuel
Vermes Andor
Vermes Ernő
Vermes József
Vermes Lajos
Vermes Mór
Verő György
k
z
Verő Leó
z
szobrász
ellenőr
miniszteri tanácsos
publicista
Pester Loyd szerkesztőjr
rabbi
Országos
Rabbiképző Intézet
Hitközségek
Újpest
Történetírás
Csurgó
Lajos
Lajos
Lajos
Lajos
Verpelét Józsua
Vértes Adolf
Vértes József
Vértes Marcell
szobrász
Képzőművészet
Ungvár
Veszprém
Tiszafüred
Venetianer Lajos
Venetianer
Venetianer
Venetiáner
Venetiáner
közgazdász
államférfi
Rajec
Szolnok
Temesvár
Ipolyság
Világháború
Orvostudomány
k
Verpelét
Temesvár
k
z
1916
B
705
A
B
C
C
C
A
C
B
B
B
A
943
462
925
949
899
944
458
917
466
669
945
1877
B
668
1901
1928
1928
1892
B
C
B
C
367
917
908
185
1928
C
917
945
946
393
946
946
732
864
890
393
950
669
946
1868
1870
1928
1928
1928
1928
1846
1928
1863
1916
1928
1867
1853
1897
író
filmszínész
kántor
ügyész
elnök
cementgyáros
1875
1902
író és zeneszerző
irodalomtörténész és
tanár
rabbi
elnök
tanár, író
festő és grafikus
1857
A
A
B
A
A
C
C
C
C
B
B
A
1885
A
946
C
C
A
A
947
889
947
947
Irodalom
z
z
153
942
950
153
942
950
420
420
910
917
1914
1928
rabbi, isk.ig.
rabbi
Nőegylet leánycsoport
elnök
ref.lekész
költő és hírlapíró
1914
1928
1928
1928
1928
C
A
B
C
A
B
B
B
B
B
1928
1864
Világháború
Jogtudomány
Jogtudomány
Törvényhozás
Újságírás
Pesti Izraelita
Nőegylet
Vázsonyi Vilmosné
Vedres Márk
Vedres Márk
Vedres Márk
Vég Izidor
Végh Bernát
Veigelsberg Leo
Veigelsberg Leó
Veigelszberg Leó
Velvárt Nándor
Venetianer Jakab
Venetianer Lajos
alkotó
közgazdász, mérnök
1868
247
1928
1928
1928
1928
1914
1928
1820
1928
1881
1895
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Vértes Marcell
Vértes Miksa
Vértes Oszkár
Veszelei Károly
Képzőművészet
Szeged
z
z
Vészi Gyula
z
Vészi József
z
Vészi József
Vészi József
Vészi József
Izraelita Magyar
Irodalmi Társulat
Szabadkőművesség
Törvényhozás
Újságírás
Vészi József
Arad
Vészi József
Budapest
Pesti Izraelita
Nőegylet
Vészi József
Vészi Józsefné
Vészi Margit
Veszprémi Vilmos
Vezér Lajos
k
k
Balatonfüred
Alliance Israélite
Universelle
Mohács
Victor Basch
Vida Dezső
Vida Jenő
Vida Jenő
Vida Jenő
Vida Lajos
Vida Miklós
Vida Miklós
Vida Miklósné
Vida Sándor
Vida Sándorné
Vidéky Károly
Vidor Emil
Vidor Emil
Vidor Ferenc
z
Törvényhozás
Budapest
Mohács
Siklós
Siklós
Siklós
Csongrád
Csongrád
Képzőművészet
z
Vidor Imre
Vidor Jenő
Vidor Manó
Vidor Marcel
Vidor Zsigmond
Vig Zs. Sándor
Villányi Henrik
Villányii Weisz
Ármin
Vincze Hugó
Vincze Zsigmond
z
z
Szabadka
Nagykanizsa
1875
1867
B
C
A
A
462
830
947
948
1888
A
948
1858
A
948
1894
B
402
1928
1928
1928
B
B
B
816
910
917
1928
C
57
1928
C
153
1916
B
705
1928
A
A
C
948
949
79
1928
B
29
1928
1888
1928
C
A
B
C
C
C
C
C
C
C
B
A
B
C
610
949
910
153
610
787
787
787
184
184
462
950
462
452
1928
B
437
1928
1928
1928
1928
1928
C
B
C
A
A
C
C
816
67
638
950
950
816
630
1928
B
67
1928
C
A
108
950
1928
1928
Pester Lloyd
főszerkesztője
publicista
írónő
tanár
alelnök
elnök
vezérigazgató
1885
1855
1872
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
közgazdász
tiszti orvos
hit közs.elnök
szeretetház elnöke
nőegyleti elnök
ügyvéd, hitközségi elnök
nőegyleti elnök
építész
Képzőművészet
Kaposvár
Jugoszláviai
zsidóság
Szabadka
Atlétika
Nagyvárad
Vidor Imre
kamara alelnök
orvostanár
költő
egyetemi orvostanár,
biológus
publicista
1867
ügyész
titkár
elnökségi tag
költő
szemorvos
előljáró
iskola igazgató
1876
1835
Atlétika
Beregszász
z
kormánybiztos
zeneszerző
248
1875
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Viola Ödön
Viola Vilmos
Viola Vilmos
Viola Vilmosné
Virányi Gyula
Visontai Soma
Visontai Soma
Visontai Soma
Visontai Soma
Visontai Soma
Vita Emil
Vogej Adolf
Vogel Anzelm
Vogel Ignác
Vogel Miksa
Vogel Simon
Vozári Dezső
Völgyesi Ferenc
Vörös László
Vörösváry Miklós
Wagmann Albert
Wahl Ernő
Wahl Ignácné
Wahrinann Mór
Wahrmann Mór
Wahrmann Mór
Wahrmann Mór
Wahrmann Mór
Waiszlovich Emil
Waitzenkorn
Károly
Wald Mordecháj
Waldapfel Gyula
Waldapfel János
Waldapfel Manó
Waldauer Mihály
Walder Gyula
Walder Gyula
Walder József
Walder Sándor
Waldersdorfer
Sándor
Waldmann
Waldmann Izrael
Szombathely
Csáktornya
Csáktornya
Csáktornya
Kecskemét
z
Jogtudomány
Szabadkőművesség
Törvényhozás
Gyöngyös
z
Ürmény
Tiszaeszlári vérvád
Pöstyén
Kőszeg
z
z
z
z
Óbuda
Temesvár
Csepreg
Cegléd
Pénzüzlet
Zsidó kongresszus
Gyermekvédelem
Közgazdaság
Törvényhozás
Nagyvárad
Pesti Izraeliták
Reform Társulata
Királyhelmec
Vágbeszterce
elnök
Chevra Kadisa elnöke
előljáró
nőegyleti elnök
titkár
ügyvéd és politikus
rabbi
jogi író
ülnök
alelnök
képviselőtestületi tag
gyalogsági tábornok
költő
orvos
író és hírlapíró
ügyvéd
tanár
pénztárnok
nőegylet elnöke
866
177
177
177
458
954
420
816
910
331
954
928
897
718
506
955
956
955
956
659
889
180
161
690
998
329
510
910
638
1928
B
705
1875
1928
479
932
957
932
635
957
510
797
797
1854
1928
1928
1928
1928
1874
1928
1882
1928
1928
1850
1902
1892
gondnok
Közgazdaság
Somogyszil
Somogyszil
gondnok
hitközségi eln.
1928
1928
1928
C
C
A
C
C
A
B
C
C
Keszthely
rabbi
1766
C
477
Bártfa
Borsa
1928
1928
C
C
92
135
1928
C
762
1928
C
135
1928
C
94
z
Vágbeszterce
Nagyszalonta
k
rabbi
előljárósági tag
pedagógus
gondnok
hitközségi alapító
közgazdász
1929
1928
1918
1928
1928
1928
1868
1902
1928
1928
1928
C
C
C
C
C
A
B
B
B
C
A
C
B
C
C
A
A
A
A
C
C
C
C
B
B
B
B
B
C
1828
1928
1928
1928
1928
Waldmann József
Sajószentpéter
Waldmann Mózes
Waldmann
Zsigmond
Borsa
rabbi
Talmud Tóra vezető
kőszénbánya
résztulajdonos
alrabbi
Bátorkeszi
alelnök
249
1866
1928
1848
1872
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Walfisch Pál
Wallenstein Bódog
Wallenstein Zoltán
Wallenstein Zoltán
Wallenstein Zoltán
Wallenstein Zoltán
Walles Antal
Walles Antal
Wallesz
Wallesz Jenő
Wallis Gyuláné
Wallitisch B.
Walltisch Pál
Walter Kurt
Waltner Manó
Waltuch József
Pécs
Pécs
z
Pécs
Komárom
Szigetvár
z
Újpest
Losonc
z
Sátoraljaújhely
Békésgyula
Zsidó kongresszus
Sopron
Pápa
Jüdisches Weltblatt
előljáró
előljáró
rabbi
főrabbi
főrabbi
rabbi
hitközségi titkár
titkár
hitközségi alapító
író és hírlapíró
grófnő
hitközségi előljáró
1888
1873
1868
1928
1928
1878
C
C
A
C
C
C
A
C
C
A
C
C
B
C
C
B
687
687
957
686
499
850
957
917
541
957
768
103
998
798
682
436
1928
C
977
1928
C
977
1928
1928
1898
1927
1928
1928
1874
1928
1808
1871
textigyáras
tanácsos
Wamoscher Andor
Zombor
Wamoscher Gábor
Warndorfer
Zsigmond
Wartheimer Jakab
Wartmann Dávid
József
Wartmann Izráel
Wartmann Juda
Wartmann Mór
Wartmann Sándor
Wassermann Béla
Wasserstrom
Sándor
Wasservogel Izidor
Wax Mendel
Weber
Weber Ábrahám
Zombor
törvényhatósági
bizottsági tag elnök
előljárósági tag
Kismarton
előljáró
1928
C
483
Pécs
elnök
1889
C
687
z
rabbi
1850
A
956
z
z
z
z
Selmecbánya
rabbi
rabbi
politikus
filantróp
pénztárnok
1928
A
A
A
A
C
956
956
956
957
782
Nagyvárad
gazdasági előljáró
1928
C
639
1928
1928
1928
A
C
C
C
957
613
718
797
orvos
1928
C
149
Nagyszentmiklós
Oolaj és petróleum
nagyvállalkozó
1928
C
635
Ada
rabbi
1852
C
7
Tarcal
ellenőr
1928
C
883
Tarcal
előljárók
1928
C
883
Budai Izraelita
Hitközség
Főorvos
1928
C
149
A
957
z
Monor
Pöstyén
Somogyszil
Budai Izraelita
Hitközség
Weber Adolf
Wéber Izidor
Weber Mordecháj
Eliezer
Webermann Arthur
Webermann
Emánuel
Webwer József
Wechselmann
Ignác
z
bíró
kántor
főrabbi
kántor
műépítész és filontróp
250
1755
1793
1832
1838
1875
1828
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Wechselmann
Ignác
Wechsler Soma
Wed Erzsébet
Weidinger Dezső
Weidinger Frigyes
Weigl Géza
Weil Emil
Weil Erzsébet
Weil Ezekiel
Weil Gábor
Weil Gusztáv
Weil Lajos
Weil Salamon
Weil Sámuel
Weiler Béla
Weiler Ignác
Weiler Jaakov
Weiman Fülöp
lovag
1861
C
884
Mezőkövesd
Képzőművészet
Baja
Zombor
rabbi
1928
1928
1928
1928
vezető
alapító
rabbi
hit közs.elnök
kereskedő
rabbi
jegyző
1808
1928
1914
1928
1870
1771
1928
1928
1830
1866
C
B
C
C
A
C
A
C
C
B
C
C
C
C
C
A
C
596
462
75
977
957
871
958
383
346
950
346
346
768
798
882
958
191
Georgia vezérigazgatója
1928
C
150
tanár
gondnok
főrabbi
1918
1928
1928
C
C
C
889
393
625
előljárók
1928
C
272
A
958
z
Tab
z
Hunfalva
Hatvan
Világháború
Hátszeg
Hátszeg
Sátoraljaújhely
Sopron
Tapolca
z
Debrecen
Budai Izraelita
Hitközség
Temesvár
Ipolyság
Nagybánya
Weimann Géza
Wein Teodoria
Weinberg Mór
Weinberger
Weinberger
Ábrahám
Weinberger
Ábrahám izsák
Weinberger
Ábrahám Izsák
Weinberger Albert
Weinberger Béla
Weinberger Bernát
Weinberger Ernő
Weinberger Ferenc
Weinberger Ferenc
Weinberger Ignác
Weinberger Ignác
Weinberger Izsák
Weinberger Jakab
Weinberger Jakab
Weinberger L.
Weinberger Lajos
Weinberger Lipót
Weinberger Márton
Weinberger Miksa
Weinberger Mór
Weinberger Mór
Weinberger Mór
Tata
Felsővisó
z
földbirtokos
Bikur Cholim elnöke
író
előljáró
festő és grafikus
rabbi
gondnok
rabbi
1881
1928
1901
1796
Galgóc
rabbi
1928
C
303
Pétervására
Nagyszalonta
Sztropkó
Sopron
Galgóc
Temesvár
Szobránc
Szobránc
Sátoraljaújhely
Nagykőrös
Sztropkó
Nagymagyar
Debrecen
Földes
Kemecse
Orvostudomány
Büdszentmihály
Sebeskellemes
Siófok
választmányi tag
jegyző
választmányi tag
tanító
gazdaságvezető
templomgondnok
előljáró
előljáró
előljáró
adományozó
választmányi tag
pénztárnok
kadisai elnök
alelnök
ellenőr
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1889
1928
1928
1928
1899
1928
1928
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
B
C
C
C
707
635
869
798
303
890
857
857
769
632
869
633
191
284
460
669
159
780
792
előljáró
alelnök
előljáró
251
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Weinbergér Mór
Weinberger Mórné
Weinberger
Sámuel
Weinberger
Sámuel
Weinberger Vilmos
Weinberger Vilmos
Weinberger
Zsigmond
Weinberger
Zsigmond
Weiner Károly
Weiner Lajos
Weiner Leó
Debrecen
Debrecen
Orvostudomány
gondnok
tanító
1928
1928
C
C
728
850
Eger
előjáró
1928
C
210
Nagyberezna
előljáró
1928
C
627
Szombathely
Óbuda
ellenőr
választmányi tag
zeneszerző
kereskedő, hitközségi
alapító
választmányi tag
alelnök
Chevra Kadisa elnöke
előljáró
Chevra Kadisa elnöke
előljárósági tag
elnök
hit közs.elnök
hitközségi titkár
hírlapíró
előljáró
1928
1928
C
C
A
866
659
958
1815
C
451
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
C
C
C
C
C
C
C
C
C
A
C
782
536
913
913
8
542
303
519
191
958
661
1894
B
402
rabbi
1928
1928
1928
1928
1835
C
C
B
B
C
925
925
67
67
925
ellenőr
1928
C
157
Chevra Kadisa elnöke
1928
C
8
alelnök
1928
C
157
alelnök
gépgyár, vasfémöntőde
alapitó
kémikus
1928
C
195
1842
C
629
1864
A
B
958
916
1928
C
843
1928
A
C
958
153
Weisberger Éliás
Olaszliszka
Izraelita Magyar
Irodalmi Társulat
Ungvár
Ungvár
Atlétika
Atlétika
Ungvár
Budapesti ortodox
hitközség
Ádánd
Budapesti ortodox
hitközség
Derecske
Weiser I. C.
Nagykanizsa
k
Weiss Adolphe
Weiss Alfonz
1885
1850
közjegyző
reformpárt vezetője
1873
Ügyvédek
Weiser Nándor
669
Putnok
Szikszó
z
Weintraub Vilmos
B
631
Selmecbánya
Liptószentmiklós
Trencsén
Trencsén
Ádánd
Losonc
Galgóc
Kurima
Debrecen
Weintraub József
1928
C
Weiner Lipót
Weiner Mátyás
Weiner Salamo
Weiner Salamon
Weiner Sámuel
Weiner Sándor
Weiner Zsigmond
Weinfeld Sámuel
Weinman Fülöp
Weinmann Ármin
Weinmann Bernát
Weinstock Vilmos
190
190
1928
Kápolnásnyék
Weinmann Fülöp
Weinmann Lipót
Weinréb György
Weinréb József
Weinreb Mordisch
C
C
alelnök
z
Weinmann Fülöp
1908
1908
Nagykároly
Weiner Lipót
Weiser István
Weiser Károly
igazgató
elemi iskolai tanító
Szentlőrinc
z
Budapest
adófelszólamlási
bizottsági tag
festő
közgazdász
252
1838
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Budai Izraelita
Hitközség
Gyermekvédelem
Weiss Alfonz
Weiss Bernát
Weiss Berthold
Weiss Ignác
Weiss Izsák
Weiss Jakab
Weiss József
Weiss Manfréd
Weiss Manfréd
Weiss Manfréd
Weiss Márkus
Nissa
Weiss Sándor
Weisse József
Weisse Salamon
Weisshaus Imre
z
z
z
Kurima
z
z
150
1902
1914
1918
B
A
A
A
C
A
A
B
B
329
958
958
958
519
959
959
950
90
1792
A
959
1928
A
A
C
959
959
933
A
960
1928
1808
1904
1928
1861
1928
1928
C
C
C
C
C
C
C
244
541
406
405
901
406
782
1928
C
407
1928
1928
1928
1928
1928
rabbi
íróü
alrabbi
1928
1928
1928
1828
1928
1928
1928
1881
1928
1897
1907
1928
C
C
C
C
C
A
B
C
C
C
C
C
C
C
B
A
A
C
830
105
821
485
393
960
67
839
851
666
851
238
844
532
910
960
960
272
ellenőr
1928
C
491
gyáros, pénztáros
választmányi tag
1928
1928
C
C
230
782
nagyiparos
ügyvéd és publicista
rabbi
főrabbi
rabbi
gyáriparos
üzlettulajdonos, író
z
z
román kamara tagja
rabbi
főrabbi
zongoraművész és
zeneszerző
hitközségi tag
hitközségi alapító
rabbi
rabbi
előljáró
alelnök
fehérneműgyáras
szegénysegélyező egylti
elnök
táblabíró
gondnok
gondnok
kántor
rabbi
orvos
Vágújhely
z
Weisz Adolf
Jászberény
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Szeged
Belényes
Szalárd
Kisújszállás
Ipolyság
Weisz Dávid
Weisz Dezső
C
z
Esztergom
Losonc
Jánosháza
Jánosháza
Tolna
Jászárokszállás
Selmecbánya
Weisz Dávid
1928
1845
1847
1874
1928
1800
1857
Világháború
Bárói családok
Weiswz Sándor
Weisz
Weisz Ábrahám
Weisz Ábrahám
Weisz Adolf
Weisz Adolf
Weisz Adolf
Aladár
Albert
Andor
Antal
Antal
Ármin
Ármin
Ármin
Arnold
Áron
Áron
Áron
Béni
Benő
Berthold
Cevi Hirsch
Dániel
Dávid
textilgyáros
z
Atlétika
Szentendre
Szilágysomlyó
Orosháza
Szilágysomlyó
Érmihályfalva
Szerednye
Léva
Törvényhozás
z
z
Felsővisó
Kőbánya(Budapest
X.ker.)
Eperjes
Selmecbánya
főorvos
alelnök
alapító
elnök
gondnok
gondnok
hit közs.elnök
253
1888
1812
1904
1888
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Ede
Ede
Ede
Emil
Ferenc
Orvostudomány
Tenke
Pilisvörösvár
Orvostudomány
Orvostudomány
Weisz Ferenc
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Fischli
Fülöp
Fülöp
Fülöp
Gábor
Gábor
Gáspár
Gáspár
Géza
Gyula
Gyula
Sajószentpéter
Beregszász
k
Pénzüzlet
Selmecbánya
z
Pécs
Tiszafüred
Tiszafüred
Törökbecse
Pétervására
Moson
Weisz Henrik
Hódmezővásárhely
Weisz Henrik
Weisz Henrik
Pilisvörösvár
Sopron
Weisz Herman
Pacsa
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Szobránc
Nagybecskerek
Sátoraljaújhely
Kaposvár
Hajduszoboszló
Devecser
Esztergom
Szigetvár
Pétervására
Keszthely
Beregszász
Tata
Szenice
Hermann
Hermann
Hermann
Hermann
Hermant
I. Kálmán
Ignác
Ignác
Ignác
Ignác
Ignácná
Ilona
Imre
Izsák
Jakab
Jakab
Jakab
Jenő
Jenő
Jenő
Jenő
Jenő
Jenő
Jenő
Jenő
z
Tarcal
Abony
Mezőkövesd
Nagykálló
Selmecbánya
Baranyamágócs
Tiszaföldvár
Tab
Hőgyész
Nagyvárad
Somogyszil
regálebérlő
pénztárnok
kőszénbánya
résztulajdonos
neves közéleti személy
közgazdász
jegyző
törzsorvos
főtitkár
elnök
gazdálkodó
gondnok
választmányi tag
vármegyei főorvos
mozgófényképszínház
tulajdonos
gondnok
gondnok
alelnök,
templomgondnok
rabbi
előljáró
jegyző
őrnagy
rabbi
iskolaszéki elnök
főrabbi
előljáró
választmányi tag
gondnok
nőegyleti elnök
nőegyleti elnök
nagybirtokos
rabbi
előljárók
hitközségi elnök
igazgató, tanitó
alelnök
ellenőr
elnök
elnök
előljáró
előljárók
főkántor
képviselőtestületi tag
254
1928
1830
1928
1928
1928
B
C
C
B
B
669
892
710
669
669
1928
C
762
1928
1928
1803
1928
1928
1928
1928
C
A
B
C
A
C
C
C
C
C
C
108
960
690
782
960
687
899
899
907
707
615
1919
C
375
1928
1928
C
C
710
798
1928
C
677
1925
1928
1928
1928
1870
1928
1888
1928
1928
1928
1928
1928
1928
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
A
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
C
857
627
769
452
338
199
244
850
707
477
108
885
838
960
883
3
596
628
782
86
899
871
376
638
797
1859
1928
1928
1800
1824
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Joachim
Joszef Méir
József
József
József
József
József
József
Józsej
Julián
Julián
Kálmán
Ercsi
z
Eger
Törökszentmiklós
Vágújhely
Kaba
Marcali
Kisújszállás
Vágújhely
z
Újságírás
Sátoraljaújhely
Szocialista
mozgalom
Hódmezővásárhely
Tápiószele
Arad
Weisz Károly
Weisz Károly
Weisz Károly
Weisz Károly
Weisz Kolonimusz
Weisz L. Sámuel
Weisz Lajos
Weisz Lajos
Weisz Lajos
Weisz Lajos
Weisz Lajos
Weisz Lajos
Weisz Lázár
Weisz M. B.
Weisz Manfréd
z
Óbuda
z
Nagykároly
Mór
Moson
Nagykanizsa
Ógyalla
Csongrád
Debrecen
Törvényhozás
Kőbánya(Budapest
X.ker.)
Ügyvédek
Nagyvázsony
Csorna
Szeghalom
Pécs
Weisz Márk
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Márkus
Márkus
Mátyás
Mátyás
Mayer Márk
Mihály
Mihály
Mihályné
Miklós
Miksa
Miksa
Miksa
Miksa
Miksa
Mór
Mór
Mór
Mór
z
Hódmezővásárhely
Nagykőrös
Hódmezővásárhely
z
Balassagyarmat
Zsámbék
Vác
Székesfehérvár
z
Törökszentmiklós
Szalárd
Kolozsvár
elöljárók
Caddik
rabbi
előljáró
főrabbi
jegyző
képviselőtestületi tag
rabbihelyettes
rabbi
író
255
1902
B
857
1860
1928
1928
1906
1807
1928
1928
1928
1928
1928
1860
1886
1928
C
C
C
A
C
A
C
C
C
C
C
C
C
B
375
882
57
960
658
960
630
614
615
630
660
184
189
910
1928
C
491
1864
1928
1928
1928
1788
B
C
C
C
C
A
C
C
C
A
C
C
C
C
A
C
C
C
916
640
185
832
686
960
375
632
375
960
79
979
931
835
961
908
820
497
1896
elnökhelyettes
elnök, pénztáros
előljárósági tanácsos
gondnok
kereskedő
tanitó
bornagykereskedő
ajtó adományozó
városi főmérnök
rabbi
alelnök
hit közs.elnök
képviselőtestületi tag
kereskedelmi tanácsos
rabbi
rabbi
kereskedő, előljáró
új hitközség alapító
231
960
210
908
933
439
575
485
933
960
917
768
1858
rabbi
hitközségi vezető
alelnök
polgármesterhelyettes
rabbi
alelnök
rabbi
elnök
rabbi
ügyész
ügyvéd
választmányi tag
rabbihelyettes
hitközségi tagok
1928
1890
C
A
C
C
C
C
C
C
C
A
B
C
1882
1909
1843
1855
1928
1928
1928
1928
1855
1789
1919
1928
1928
1872
1928
1928
1928
1928
1872
1870
1871
1881
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Weisz Mór
Weisz Mór
Budapesti ortodox
hitközség
Devecser
Dunapataj
Óbuda
Budapesti ortodox
hitközség
Kisújszállás
Újpest
Weisz Mór
Békésgyula
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Szombathely
Szatmár
Mezőkövesd
Tiszaföldvár
Szombathely
Weisz Mór
Weisz Mór
Weisz Mór
Weisz Mór
Weisz Mór
Mór
Mózes
Mózes
Náthán
Oszkár
Weisz Ödön
Csuz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Weisz
Nagykőrös
Arad
Jánosháza
Óbuda
Beregszász
Léva
Nagybánya
Szilágysomlyó
Selmecbánya
Rezső
Róza
Salamon
Salamon
Sali
Samu
Samu
Samu
Samu
Sámuel
z
Weisz Sámuel
Somkút
Weisz Sámuel
Weisz Sámuel
Weisz Sámuel
Weisz Sándor
Weisz Sándor
Weisz Sándor
Weisz Sándor
Weisz Sándor
Weisz Sándor
Weisz Simon
Weisz Simon
Weisz Simon
Weisz Simon
Cohen
Weisz Soma
Weisz Tódor
Weisz Zsigmond
Weiszbach Miksa
Baranyamágócs
Tarcal
Szikszó
Orvostudomány
Nagykőrös
Heves
Trencsén
Marcali
Zalaszentgrót
Nagysimonyi
Óbuda
Selmecbánya
Alsókubin
z
Alsókubin
Verbó
Orvostudomány
elnök
1928
C
157
elnök
elnök
elnök
1928
1928
1928
C
C
C
199
207
658
gondnok
1928
C
158
gondnok
hitközs.eln.
jótékonycélú alapítvány
alapító
pénzügyi elnök
előljáró
számadásfelügyelő
pénztárnok
gazdasági elnök
földbirtokos, hitközségi
elnök
ajtó adományozó
fiúárvaház alapító
templomgondnok
választmányi tag
neves közéleti személy
hitközs.tag
gyár tulajdonos
képviselő tag
választmányi tag
rabbi
Chevra Sász egylet
elnöke
templomgondnok
elnök
gondnok
1928
1928
C
C
485
917
1928
C
103
1928
1879
1928
1928
1928
C
C
C
C
C
866
826
596
899
866
1928
C
185
1928
1873
1928
1928
1928
1873
1928
1928
1928
C
C
C
C
C
C
C
C
C
A
632
57
406
659
108
532
625
851
782
961
1928
C
795
ajtó adományozó
gondnok
hit közs.elnök
képviselőtestületi tag
választmányi tag
főrabbi
választmányi tag
választmányi tag
1928
1928
1928
1832
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1928
C
C
C
B
C
C
C
C
C
C
C
C
86
883
850
669
632
362
913
575
968
634
659
782
rabbi
1870
C
32
1928
1928
1845
A
C
C
B
961
32
946
669
egyetemi magántanár
egyetemi tanár
alrabbi
256
1880
1899
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Weiszberg
Zsigmond
Weiszberger Adolf
Weiszberger Gyula
Weiszberger
Henrik
Weiszberger
Herman
Weiszberger
Kálmánné
Weiszberger Mór
Weiszberger Wolf
Weiszburg Gyula
Weiszburg Lajos
Weisze József
Weiszenberg Ignác
Weiszenstein
József
Orvostudomány
Weiszkopf Artur
Weiszkopf Henrik
Weiszlovits Sidney
Weiszmann
Ábrahám
Weiszmann Ignác
Weiszmann Izrael
Weiszstein Lázár
Welkovics Samu
Wellesz Gyula
Wellesz Gyula
Wellesz Gyula
Wellisch Alfréd
Wellisch Alfréd
Wellisch Simon
Welt Ignác
Weltlinger Jenő
Weltmann Lajos
Weltmann Lipót
Weltner Armin
Weltner Jakab
Weltner Jakab
Weltner Jakab
Weltner Jenő
Welward Márkus
Welward Rezső
669
válaszmányi tag
előljáró
1928
1928
C
C
304
631
Gálszécs
hitoktató
1928
C
304
Sztropkó
elnök
1928
C
869
Szilágysomlyó
mintagazdaság létesítő
1928
C
851
Nyírbátor
Ipolyság
alelnök
előljárók
rabbi
1928
1850
C
C
A
B
C
A
657
393
961
950
933
961
1928
C
596
1928
C
907
1928
1928
A
C
C
961
332
837
Világháború
Vágújhely
z
Mezőkövesd
rabbi
rajzművész és tanitó
1866
1914
1850
1794
jegyző
Gyöngyös
Szendrő
Zsidó Ifjusági Egylet
vez.
rabbi
gőzmalom tulajdonos
minigazdaság vezető
Hajduszoboszló
rabbi
1928
C
338
Szalárd
Olaszliszka
Tiszaeszlári vérvád
választmányi tag
képviselőtestületi tag
1928
1928
1882
C
C
B
821
661
897
1928
C
843
1928
C
A
C
C
A
B
C
C
C
C
C
C
A
821
961
185
658
961
462
76
332
968
376
923
647
961
1890
B
857
1928
1928
1893
1928
B
C
C
C
917
767
782
782
Törökbecse
z
Weizer Nándor
B
Gálszécs
Nagykároly
z
WeiszGéza
1928
Szentlőrinc
Szalárd
z
Csurgó
Óbuda
k
Képzőművészet
Baja
Gyöngyös
Zalalövő
Hőgyész
Újvidék
Nemesszalók
z
Szocialista
mozgalom
Újságírás
Sárvár
Selmecbánya
Selmecbánya
ügyvezető elnök,
pénztáros
választmányi tag
rabbi
rabbi
rabbi
műépítész
bőrkereskedő
kommunista
gondnok
bőrgyáros
előljáró
elnök
író és politikus
pénztárnok
Chevra Kadisa elnöke
gyári főorvos
257
1875
1872
1898
1910
1854
1876
1773
1928
1928
1928
1928
1928
1873
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Wencel Adolf
Wencel Herman
Wenckheim
A.József
Werner Géza
Werner Henrik
Werner Rudolf
Werner Salamon
Werner Sándor
Wessely Ödön
Wettendorfer Lajos
Wettenstein József
Wetzler Mór
Wewinberger
Albert
Widder Ábrahám
Widder Manó
Widder Miksa
Widder Salamon
Wiegenfeld Jakab
Wienberger
Wiener Ábrahám
Wiener Izsák
Wiener Jenőné
1928
1928
C
C
180
180
Békés
Chevra Kadisa alapító
1852
C
101
1928
1928
1851
1929
A
C
C
C
A
962
832
199
199
962
1928
C
135
A
A
962
962
1928
B
402
1890
1928
A
C
C
962
687
458
1928
C
659
A
962
C
482
A
962
1928
C
636
1900
1851
1928
1928
B
C
A
C
C
15
199
963
596
729
A
963
C
B
C
244
669
782
Szeghalom
Déva
Déva
z
Borsa
z
z
szinházi rendező
elnök
elnök
zsidó hitközség alapitó
orvos, szakíró
Titkos Jótékonysági
egylet vezetője
pénzügyi kormánybíztos
bankigazgató
1901
1875
1868
Izraelita Magyar
Irodalmi Társulat
Wertheimer Adolf
Wertheimer Ede
Wertheimer Jakab
Wertheimer Jenő
Wertheimer
Salamon
Wertheimer
Salamon Áron
Wertheimer
Samson
Wertheimer
Sámson
Wertheimer
Sándor
Wertheimor Ede
Wesel Sámuel
Wessel Sámuel
Wessely Farkas
Wessely Lajos
gondnok
előljáró
z
Wertberger Hers
Wertheim Mór
Wertheimer Adolf
Csap
Csap
k
Pécs
Kecskemét
történetíró
elnök
nyomdász
Óbuda
pénzügy előljárók
z
rabbi és hebraista
Kismarton
z
Akadémia tagjai
Déva
z
Mezőkövesd
Ráckeve
k
1928
1658
szeszgyáros
rabbi
rabbi
alapitó
előljáró
egyetemi tanár,
pedagógus
őrnagy
1871
1867
Esztergom
Orvostudomány
Selmecbánya
választmányi tag
1928
1928
1928
Ungvár
ort.hitközség eln.
1928
C
925
Vágújhely
Ónod
Békés
főkántor
ellenőr
tanító, jegyző
tanár
választmányi tag
alapító
rabbi
rabbi
írónő
1928
1928
1928
C
C
C
A
C
C
C
A
A
933
663
102
963
923
346
933
963
963
z
Újvidék
Hatvan
Vágújhely
z
z
1866
rabbi
orsz.főrabbi és bankár
Nagyszombat
1848
258
1880
1851
1870
1805
1780
1862
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Wiener Márk
Wiener Mór
Wiener Mór
Wiener Náthán
Wiesel Gecl
Wiesenberg Lajos
Wiesenberger
Vilmos
Wieser Jakab
Wiesner Emil
Wiesner Henrik
Wiesner Henrik
Wiesner Hermann
Wiesner Leopold
Wildmann Gyula
Wildmann Gyuláné
Wilheim Adolf
Wilheim Adolf
Wilheim Frigyes
Wilheim Gyula
Wilheim Jakab
Wilheim Lajos
Wilheim Szidónia
Wilhelm Adolf
Wilhelm József
Wilhelm Károly
Willer Sándor
Willheim Johakim
Willheim Vilmos
Willmann Lázár
Wimmer Fülöp
Wind Jakab
Wind Jakab
Winkler Ármin
Winkler Ernő
Winkler Ernő
Winkler Gyula
Winkler Ignác
Winkler Ignác
Winkler Jakab
Winkler Lajos
Winkler Mór
Winkler Mordecháj
Jehuda
Winkler Pinkász
Winkler Sándor
Winter Fülöp
Winter Géza
Winter János
Kőszeg
Nagyoroszi
Mezőtúr
Nagyszentmiklós
Kunszentmiklós
Kassa
Szocialista
mozgalom
Tolna
z
z
Bezdán
Szobránc
Verbó
Tiszafüred
Tiszafüred
Szabadka
Monor
z
Lengyeltóti
Lengyeltóti
Bátorkeszi
Szociológia
Vágbeszterce
Vágbeszterce
Vágbeszterce
Szentlőrinc
Marosvásárhely
Marcali
Orvostudomány
Szeged
Sátoraljaújhely
Tarcal
Szeged
z
Nagykanizsa
z
Világháború
Vác
Sárvár
z
Vasvár
z
rabbi
gazdálkodó
templomgondnok
elnök
első zsidó telepes
titkár
előljáró
könyvkiadó
rabbi
rabbi
alelnök
előljáró
gazdálkodó
nőegyleti elnök
kórházi igazgató
zsidó kultúra munkása
pedagógus
hit közs.elnök
hitközs.alapító
előljárói tag
pénztárnok
templomgondnok
orvos
földbírtokos
rabbi
Sárvár
Békés
Ipolyság
Szeged
Ipolyság
főkántor
rabbi
alapitó
elnöki tag
előljárók
259
C
C
C
C
C
C
506
634
597
635
518
455
1902
B
857
1861
1925
C
A
A
C
C
C
C
C
C
C
A
C
C
C
B
C
C
C
C
C
C
B
C
C
C
C
A
C
A
B
C
C
A
C
901
963
963
116
857
946
899
899
816
613
963
531
531
94
859
932
932
932
843
577
575
669
830
769
883
831
964
629
964
950
931
767
964
941
A
964
C
C
C
C
C
767
101
393
831
393
1868
1901
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1812
1928
1768
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1851
1928
1928
1928
1928
1928
1928
előljárósági tag
Chevra Kadisa elnöke
alelnök
választmányi tag
rabbi
képviselőtestületi tag
kendergyár igazgatója
előljáró
előljárók
gondnok
rabbi
főrabbi
hegedűművész
1891
1883
1928
1928
1853
1928
1894
1919
1835
1914
1928
1928
1895
1928
1844
1928
1928
1850
1928
1850
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Winter József
Winter Pinkász
Winter Salamon
z
Winter Sámuel
z
Winter Sándor
Winter Sándor
Winterberg Gyula
Winternitz Adolf
Winternitz Jakab
Szenice
Gálszécs
Ipolyság
Ipolyság
z
1859
A
964
1928
1928
1928
1914
C
C
A
B
B
393
393
964
669
950
1928
B
393
1846
A
964
z
1844
A
964
z
rabbi
1874
A
964
1928
C
933
1928
B
393
1928
1870
B
C
420
346
A
964
Wise Áron
Wise Stephen
Sámuel
Wiszter Lipót
Vágújhely
Irodalom és
esztétika
Jogtudomány
Hatvan
Witkowsky Georg
z
Wittenberg Ignác
z
Akadémia tagjai
Sopron
z
Újpest
Németkeresztúr
Orosháza
Szlovenszkó
zsidósága
Wóber Kálmán
szeszfőzde tulajdonos
alapító
orvos
Budai Izraelita
Hitközség
Budai Izraelita
Hitközség
Tét
Hódmezővásárhely
Wittenberg Ignác
Albert
Artur
Béla
Fülöp
Fülöp
Fülöp
Fülöp
Jakab
József
838
304
964
1876
z
Wodianer
Wodianer
Wodianer
Wodianer
Wodianer
Wodianer
Wodianer
Wodianer
Wodianer
C
C
A
Pesti Izr.Hitközség
leánygimnáziumának
igazgatója
rabbi
Wirth Kálmán
Wittmann Adolf
Wittmann F.
Wittmann Ferenc
Wittmann Ferenc
Wittmann Károly
Wittmann Lázár
Wittmann Miksa
Wittmann Salamon
Witz József
1928
1928
1778
Orvostudomány
Világháború
Irodalom és
esztétika
Winternitz Móritz
Witmann Ernő
Witt
Wittelshöfer
Leopold
rabbi
válaszmányi tag
filantróp
nyomdatulajdonos és
litográfus
segélyező
téglagyáros
vállalatvezető, író
k
z
z
z
z
Déli Vasút igazgatója
1928
C
150
tanügyi előljáró
1928
C
150
előljárósági tag
tanár
fizikus
1928
1928
1928
1928
1828
C
C
A
B
C
A
C
C
C
893
375
965
15
798
965
917
648
666
1928
B
855
A
A
A
A
A
B
C
C
C
965
965
965
965
965
466
829
374
374
hit közs.elnök
gyermekgyógyász
Chevra Kadisa elnöke
pénztárnok
alapító
jótékonykodó
könyvkiadó
közgazdász
filantróp
nyomdász
Kereskedelem
Szeged
Hódmezővásárhely
Hódmezővásárhely
1818
hitközség alapitó
hitközség alapitó
260
1860
1908
1928
1846
1818
1860
1831
1822
1822
1845
1795
1810
1810
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Wodianer Mór
Wodianer Sámuel
Bárói családok
Hódmezővásárhely
Irodalom és
esztétika
Losonc
Wogue Jules
Wohl Izrael
Wohl Janka
Wohl Lipót
Wohl Mátyás
Wohl Mór
Wohl Sámuel
Wohl Sándor
Wohl Stefánia
Wohlberg József
Wojticzky Gyula
Wolf Béla
Wolf Béla
Wolf Benjamin
Wolf Benjámin Zév
Wolf Boskovitz
Wolf Chajem
Wolf Gyula
Wolf Ignác
Wolf József
Wolf József
Wolf József
Wolf József
Wolf Miksa
Wolf Náthán
Wolf Salamon
Wolf Sándor
Wolf Sándor
Wolf Sándor
Wolf Sándorné
Wolf Schneller
Jakob
Wolf Vilmos
Wolf Vilmos
Wolf Zsigmond
Wolf Zsigmondné
Wolff Ferenc
Wolff Sándor
Wolfner Gyula
Wolfner Gyula
Wolfner József
Wolfner Tivadar
Wolfner Tivadar
Wolfner Tivadar
Wolfner Tivadar
Wolfner Tivadar
k
Pásztó
Pásztó
Orvostudomány
Szerencs
Pásztó
k
Nagyszentmiklós
z
Csáktornya
Csáktornya
Kismarton
z
Hőgyész
Csap
Nagyszombat
Kalocsa
z
z
Nagyszombat
Kalocsa
Csongrád
megyefőnök
előljáró
írónő
gazdálkodó
kereskedő
gondnok
gazdálkodó
írónő
titkár
költő és ujságíró
alelnök
jótékonysági előljáró
rabbi
rabbi
rabbi
előljáró
előljáró
alelnök
rabbi
rabbi
Szombathely
Szombathely
Szombathely
rabbi
hitelbank főnöke
rabbi
hitközségi előljáró
műgyűjtő
elnök
előljárósági tag
nőegyleti elnök
Vác
előljáró
z
Bátaszék
z
z
ügyvéd, jogi író
Jogtudomány
Mohács
Mohács
Pacsa
Kismarton
z
Világháború
Bárói családok
Törvényhozás
Budapest
közgazdász
261
90
375
1928
B
393
1808
1851
1910
1928
1928
1928
C
A
C
C
B
C
C
A
C
A
C
C
C
A
C
C
C
C
A
A
C
C
C
A
C
A
C
C
C
541
965
685
685
669
844
685
965
635
966
177
177
482
966
376
180
636
447
966
966
636
447
184
966
93
966
866
866
866
1841
C
930
A
B
C
C
C
C
A
B
A
A
B
B
B
C
966
420
610
610
677
482
966
950
966
966
950
90
910
153
1928
1928
1928
1928
1928
1848
1928
1887
1928
1928
1747
1764
1812
1928
1928
1928
1880
1893
1780
1814
1928
1790
1853
1928
1893
1928
1928
1928
1867
1914
hitközségi elnök
nőegyleti elnök
szölőbirtokos
történettudós
nagyiparos, műgyűjtő
könyvkiadó
nagyiparos és képviselő
B
C
1846
Világháború
z
z
1874
1853
1856
1864
1914
1918
1928
1928
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Wolfner Tivadarné
Wollák Ernő
Wollák Soma
Wollner Adolf
Wollner Adolf
Wollner Hermán
Wollner Ignác
Würdiger
Wysber Lajos
Zádor István
Zádor István
Zádor Jenő
Zágon István
Zahler Emil
Zahlor Elek
Zala Mór
Zalai Adolf
Zalai Béla
Zalin Élia
Zálmóni József
Zappert Georg
Világháború
Hahót
Nagyatád
Kisbér
Ógyalla
Tiszaeszlári vérvád
Ógyalla
Érmihályfalva
z
z
választmányi tag
rolettagyár alapító
hírlapíró
festő és grafikus
Eperjes
Somogynagybajom
Szentlőrinc
z
z
z
k
Zappert Miksa
Sopron
Zászló Adolf
Selmecbánya
Zeisler Leopold
Zelmanovits Etel
Zelter Jenő
Zempléni Gyula
Zempléni Gyuláné
Zerfti Gusztáv
Zerkovitz Béla
Zerkovitz Emil
Zerkovitz Szidónia
Zichermann Antal
Ziefer Jechiél
Michóél
Ziegler Ignác
Ziegler Ignác
Ziegler Miksa
Ziegler Mór
Ziener Márton
Ziffer Emil
Ziffer Károly
Ziffer Sándor
Ziffer Sándor
Zilzer Adolf
Zilzer Antal
Szikszó
Bártfa
Érmihályfalva
k
z
k
z
z
z
Óbuda
z
Trencsén
Törökbecse
Pacsa
Mezőberény
Orvostudomány
Orvostudomány
k
Képzőművészet
Vác
z
A
968
1868
C
798
1928
C
782
1928
1928
1873
1928
C
C
C
A
A
A
A
A
A
C
850
92
238
973
973
973
973
973
973
659
1820
A
973
A
C
C
C
C
B
B
A
B
C
A
973
913
907
677
592
669
669
973
462
930
973
1928
zeneszerző
színműíró
orvos
ügyvéd, elnök
jegyző
téglagyáros
filozófiai író és tanár
rabbi
rabbi
történész és
archeológus
első hitközs.előljáró
főbányatanácsos,
számvizsgáló bizottsági
elnök
alelnök
nőegyleti elnök
hitközség alapitó
író és hírlapíró
írónő
szabadságharcos és író
zeneszerző
közgazdász
tanár, színésznő
választmányi tag
1894
1929
1875
1928
1928
1928
1883
1786
1510
1806
1856
1929
1820
1881
1870
1858
rabbi
z
950
337
625
481
660
897
660
238
966
967
462
967
967
967
230
797
843
968
969
968
1817
1882
Képzőművészet
z
z
z
B
C
C
C
C
B
C
C
A
A
B
A
A
A
C
C
C
A
A
A
1914
1928
1928
1928
1928
1882
1928
1928
gazdálkodó
alapitó
alelnök
fürésztelep látesítő
főrabbi
rabbi
fűrészgyáras
választmányi póttag
hitközségi tag
1861
festő
1880
Chevra Kadisa elnöke
festő
262
1928
1928
1928
1928
1928
1928
1911
1928
1861
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Zilzer Dávid
Zilzer Gyula
Zilzer Hajnalka
Zimmermann
Dezső
Zimmermann Gusti
Zimmerspitz S.
Zinner Adolf
Zinner Henrik
Zinner Manó
Vác
z
z
Tiszabő
z
Hunfalva
Szentendre
Sátoraljaújhely
Újpest
Zinner Már
Zipel Miksa
Zipser Majer
Királyhelmec
Törökszentmiklós
z
Budai tanácskozás
1851-ben.
Székesfehérvár
Rohonc
Gálszécs
Kisszeben
Mezőberény
Zipser Mayer
Zipser Mayer
Zipser Mayer dr.
Zipser Netti
Zipszer S.
Zoller Lipót
Zoltán Jenő
Zoltán József
Zoór Dénes
Zoór Dénes
Zord Arnold
Zöld Márton
Zöldi Márton
z
Ráckeve
Csáktornya
Csáktornya
z
z
z
Budapesti ortodox
hitközség
Orvostudomány
Zucker Henrik
Zucker Leó
Zuckerkandel Emil
Zuckerkandel
Róbert
Zuckerlandl
Márkus
Zuckermandel
Jakab
Zukor Adolf
Zukor Ferenc
Zuntz Náthán
z
1928
C
A
A
931
973
973
1928
C
897
1928
1928
1904
1928
A
C
C
C
C
973
383
839
769
917
1801
C
479
1928
C
A
908
973
1850
B
150
1843
1854
1928
1928
1928
C
C
C
C
C
A
C
C
C
A
A
A
834
749
304
485
592
977
729
177
177
978
977
977
1928
C
157
1836
1849
B
A
669
978
1856
A
978
1843
B
669
1928
C
346
1928
1912
A
C
B
978
864
15
1928
B
393
1928
1912
B
B
A
C
C
C
987
15
978
303
923
923
1898
1893
főorvosi bizottsági tag
színésznő
elnök
elnök
igazgató, főorvos
előljáró
kereskedő, hitközségi
alapító
hit közs.elnök
rabbi
rabbi
rabbi
hitoktató
hitközségi alelnök
hitközségi tag
hírlapíró
jegyző
előljáró
kékfestő gyáros
festő
honvédtábornok
író és hírlapíró
1865
1815
1891
1928
1928
1928
1887
1865
1854
társelnök
anatómus
egyetemi tanár,
nemzetgazdász
z
Orvostudomány
Hátszeg
z
Szolnok
Akadémia tagjai
Irodalom és
esztétika
Zsidó irodalom
Akadémia tagjai
Zunz Leopold
Zunz Lipót
Zunz Nathan
Zwebner Ábrahám
Zweig Mór
Zwiebach Adolf
Zwiebach Jakab
képviselőtestületi tag
festő és grafikus
szobrász és keramikus
z
Galgóc
Újvidék
Újvidék
gondnok
filmgyáros
bankos
rabbi
kocsigyáros
gondnok
választmányi tag
263
1872
1880
1928
1928
1851
Nagy Péter Tibor: Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa
Zwillinger Ferenc
Zwillinger Ferenc
Zwillinger Hugó
Zsengeri Samu
Zsengeri Samu
Zsoldos Jenő
Zsoldos Zsigmond
dr.
Zsolt Béla
Zsolt Béla
z
Esztergom
Orvostudomány
z
ügyvéd, műgyüjtő
főügyész
pedagógus
1840
tanár
1896
Izr.Tanügyi Ellenőr
z
Budapesti ortodox
hitközség
k
A
C
B
A
B
A
978
244
669
979
402
1024
1928
C
158
1928
A
B
1024
917
1929
1928
1928
1890
gondnok
költő és hírlapíró
Újságírás
264
1895

Similar documents

2014. december 17.

2014. december 17. A november 25-én megtartott városi képviselő-testületi ülésen megválasztották a hattagú Városi Tanács tagjait, eddig 8 tagja volt. Jóváhagyták a 9 szakbizottságot, azok elnökeit, alelnökeit és tagj...

More information

Magyar zsidó lexikon

Magyar zsidó lexikon toznak. A hitközség lélekszáma 122, a családok száma 38, az adófizetőké 56. Foglalkozás szerint: 2 nagykereskedő, 20 kereskedő, 2 ügyvéd, 1 köz­ tisztviselő, 2 orvos, 3 iptros és 1 magánzó. A világ...

More information