Csak Te kellesz

Susan Elizabeth Phillips
Csak Te kellesz
Steven Axelrodnak, aki kezdettől fogva jó szívvel, erős vállal és nagy türelemmel állt a dilis
szerző mellett.
Ezt neked írtam.
1.
Phoebe Somerville mindenkit megbotránkoztatott azzal, hogy egy francia uszkárral és egy
magyar szeretővel jelent meg az apja temetésén. Mint egy ötvenes évekbeli filmcsillag, úgy ült
a sír mellett az ölében gubbasztó kis fehér uszkárral és a szemét eltakaró, strasszokkal kirakott,
macskaszemes napszemüvegben. A gyászolók nem tudták eldönteni, ki lóg ki jobban a sorból a tökéletesen trimmelt, barackszínű szaténcsokorral a fülében tetszelgő uszkár, Phoebe
hihetetlenül jóképű magyarja hosszú, fonott varkoccsal, vagy Phoebe maga.
Platinacsíkokkal művészien melírozott hamvas szőke haja a fél szemére lógott, mint Marilyn
Monroe-nak a Hétévi vágyakozásban. A bazsarózsa elragadó árnyalatára festett nedves, telt ajka
enyhén szétnyílt, miközben a Bert Somerville földi maradványait tartalmazó fényes, fekete
koporsót nézte. Elefántcsontszínű kosztümöt viselt selyem steppelt blézerrel, de alatta a
felháborító aranymetál bustier inkább illett volna egy rockkoncertre, mint temetésre. Szűk
szoknyája, melynek öveként hurkokban lógó (az egyiken fügefalevél himbálódzott) aranylánc
szolgált, oldalt formás combja közepéig volt felvágva.
Ez volt az első alkalom, hogy Phoebe visszatért Chicagóba, amióta tizennyolc éves korában
elmenekült, így a jelenlévő gyászolók közül csak kevesen találkoztak Bert Somerville tékozló
lányával. Azok után azonban, amit hallottak róla, senki sem lepődött meg, hogy Bert kitagadta
az örökségből. Melyik apa akarta volna arra a lányára hagyni a vagyonát, aki egy több mint
negyven évvel idősebb férfi szeretője volt, mégha a férfi a híres spanyol festő, Arturo Flores
volt is? Aztán ott voltak a kínos festmények. Egy olyan embernek, mint Bert Somerville, az
aktképek csak aktképek voltak, s az, hogy Flores Phoebéről készített absztrakt meztelen
festményeinek tucatjai múzeumok falait tűntették ki szerte a világon, cseppet sem enyhített az
ítéletén.
Phoebének karcsú dereka és vékony, formás lába volt, a melle és a csípője viszont kerek és
nőies, visszakorcsosulva egy szinte elfeledett korba, amikor a nők még nőnek néztek ki.
Rosszlány teste volt, olyan teste, amit még harminchárom évesen is ki lehetett volna állítani,
akár úgy is, hogy egy a köldökén át vezető szögre van felakasztva a képe a múzeum falán.
Kurtizán teste volt - az, hogy bent az agy roppant intelligens, senkit sem érdekelt, hiszen
Phoebe az a fajta nő volt, akit ritkán ítéltek meg más alapján, mint a külseje.
Az arca sem volt sablonosabb, mint a teste. Volt valami rendbontó a vonásaiban, bár nehéz
volt pontosan megmondani, mi, hiszen az orra egyenes, a szája szépen ívelt, az álla erős. Talán
a botrányosan szexis kis fekete szépségfolt, ami magasan az arccsontján ült. Vagy esetleg a
szeme. Azok, akik látták, mielőtt feltette strasszos napszemüvegét, észrevették, mennyire felfelé
ívelő a sarkainál, valahogy túl egzotikus, hogy passzoljon az arca többi részéhez. Arturo Flores
gyakran eltúlozta ezt a borostyán szemet, néha még a csípőjénél is nagyobbra festve, néha
ráhelyezve csodálatos mellére.
Phoebe higgadtnak és nyugodtnak tűnt a szertartás alatt, dacára a párás júliusi levegőnek.
Még a közeli DuPage folyó rohanó vize, mely Chicago több nyugati peremvárosát is átszelte,
sem nyújtott enyhülést a hőségben. A sírt és a fekete ébenfakoporsó körül a magas rangú
személyeknek félkörben felállított széksorokat is sötétzöld védőtető árnyékolta, de nem volt
elég nagy ahhoz, hogy megvédjen minden egybegyűltet, és az elegáns tömeg nagy része a
napon állt, ahol kezdtek kókadozni, nemcsak a páratartalom, hanem a közel száz
virágkompozíció kábító illatától is. A szertartás szerencsére rövid volt, és mivel utána nem volt
fogadás, rögvest elindulhattak a kedvenc csehójukba, hogy lehűtsék magukat, és titokban
megünnepeljék, hogy nem az ő számukat, hanem Bert Somerville-ét húzták ki.
A fényes, fekete koporsó azon a zöld szőnyegen feküdt a sír mellett, amit közvetlenül oda
terítettek le, ahol Phoebe ült Molly, tizenötéves féltestvére és Reed Chandler, az unokatestvére
között. A csiszolt koporsófedélen égkék és arany szalagokkal díszített fehér rózsaszálak
hevertek csillag alakban, a Chicago Stars, a National Football League csapatának színeit
jelképezve, mely csapatot Bert tíz évvel ezelőtt vásárolt meg.
Amikor a szertartás véget ért, Phoebe a karjába vette a fehér uszkárt és kilépve a napfényre,
mely szikrát hányt bustier-jének aranyló fémszálain és kigyújtotta vastag fekete keretes
napszemüvegén a strasszokat, felállt. Felesleges volt ilyen drámai hatást keltenie, amikor ő
maga is épp eléggé drámai volt.
Reed Chandler, Bert harmincöt éves unokaöccse felemelkedett mellőle a székről, és odalépett
a koporsóhoz, hogy rátegyen egy szál virágot. Molly, Phoebe féltestvére félénken követte. Reed
bánatsújtotta látszatot keltett, bár nyílt titok volt, hogy ő fogja örökölni bácsikája
futballcsapatát. Phoebe kötelességtudóan elhelyezte a saját virágját apja koporsóján, és nem
hagyta, hogy visszatérjen belé a régi keserűség. Mi értelme lett volna? Nem sikerült elnyernie
az apja szeretetét, amíg élt, így most végre feladhatta az erőlködést. Vigasztaló ölelésre
nyújtotta a kezét a féltestvére felé, aki teljesen idegen volt a számára, de Molly mint
mindannyiszor, amikor Phoebe megpróbált közel kerülni hozzá, most is elhúzódott.
Reed visszalépett mellé, Phoebe pedig önkéntelenül összerezzent. Bármennyi jótékonysági
testületben tevékenykedett is a férfi, Phoebe nem tudta kiverni a fejéből, milyen gonosz volt
kisfiúként. Gyorsan elfordult a férfitól, és azzal a lihegő, kissé rekedt hangjával, mely túl
tökéletesen illett bombázó alakjához, a körülötte állókhoz fordult.
- Nagyon kedves mindannyiuktól, hogy eljöttek. Különösen ebben a rekkenő hőségben.
Viktor, drágám, megfognád Micit?
A felé a Szabó Viktor felé nyújtotta a kis fehér uszkárt, aki az őrületbe kergette a nőket
nemcsak vonzó, egzotikus külsejével, hanem mert volt valami kísértetiesen ismerős ebben a
fenséges, tagbaszakadt magyarban. Egyesek helyesen ismerték fel benne a modellt, aki
kibontott hajjal, olajos, duzzadó muszklikkal és nyitott sliccel pózolt egy férfi farmer országos
reklámkampányában.
Viktor elvette tőle a kutyát. - Természetesen, drágám - felelte észrevehető, de kevésbé
hangsúlyos akcentussal, mint ahogy bármelyik Gábor testvér beszélt, akik évtizedekkel régebb
óta éltek az Államokban.
- Az én kis báránykám - dorombolta Phoebe, nem Micinek, hanem Viktornak.
Viktor személy szerint úgy vélte, Phoebe egy kicsit túlfeszíti a húrt, de magyar volt és arra
kódolt, hogy pesszimista legyen, ezért hát egy csókot dobott Phoebe felé és várakozásteljesen
nézte, miközben elfektette az uszkárt a karjában és olyan tartást vett fel, melyben a legjobban
tudott kérkedni tökéletesen faragott testével. Időnként úgy mozdította a fejét, hogy a fény
megcsillanjon a háta egy negyedéig érő, színpadias lófarkába diszkréten belefont ezüst
gyöngyökön.
Phoebe bazsarózsaszínű körmei, melynek végeit fehér félholdak szegélyezték, láthatóvá
váltak vékony ujjain, mikor kezet nyújtott a feléje közeledő pocakos szenátornak, és úgy nézett
rá, mint egy fölöttébb kellemes látványt nyújtó izompacsirtára. - Nagyon köszönöm, hogy eljött,
szenátor. Tudom, mennyire elfoglalt, maga egy igazi kincs.
A szenátor pufók, ősz hajú felesége gyanakvó pillantást vetett Phoebére, mikor azonban
Phoebe odafordult hozzá, hogy üdvözölje, az asszonyt meglepte meleg és barátságos mosolya.
Később észrevette, hogy Phoebe sokkal felszabadultabb a nők, mint a férfiak társaságában. Fura
egy szexbombától. De hát ez egy különös család.
Bert Somerville híres volt arról, hogy Las Vegas-i sztriptíztáncosokat vett feleségül. Az első,
Phoebe anyja, évekkel ezelőtt meghalt, amikor életet akart adni a Bert által hőn áhított
fiúgyermeknek. A harmadik felesége, Molly anyja, tizenhárom évvel ezelőtt vesztette életét egy
kisrepülőgép-szerencsétlenségben úton Aspenbe, ahol a válását akarta megünnepelni. Csak Bert
második felesége élt, aki még az utca túloldalára sem ment volna át azért, hogy részt vegyen a
temetésén, nemhogy Renóból iderepült volna.
Tully Archer, a Chicago Stars nagytiszteletű védősoredzője lépett oda Phoebéhez Reed
mellől. Ősz hajával és szemöldökével, borvirágos orrával úgy festett, mint egy szakáll nélküli
Télapó.
- Ez borzasztó, Miss Somerville. Borzasztó. - Ritmikusan öhhö-öhhözve megköszörülte a
torkát. - El sem hiszem, hogy találkozunk. Különös, hogy annyi éven át ismertük egymást
Berttel, és egyszer sem találkoztam a lányával. Bert és én jó barátok voltunk, hiányozni fog.
Nem mintha mindig egyetértettünk volna. Átkozottul makacs tudott lenni. De azért jó barátok
voltunk.
A férfi folyamatosan rázta Phoebe kezét és beszélt össze-vissza anélkül, hogy a szemébe
nézett volna. Aki nem volt járatos a futballban, csodálkozhatott volna, hogy lehet az edzője egy
profi futballcsapatnak olyasvalaki, aki félőrültnek látszik, de akik látták dolgozni, soha nem
követték el azt a hibát, hogy alábecsüljék tréneri képességeit. Viszont szeretett beszélni, és
amikor nem mutatott hajlandóságot arra, hogy kifogyjon a szóból, Phoebe közbevágott. Milyen édes magától, Mr. Archer, hogy ezt mondja. Maga egy igazi cukorfalat.
Tully Archert sokféleképpen nevezték már életében, de cukorfalatnak még sosem. A
címzéstől átmenetileg elakadt a szava, ami feltett szándéka lehetett Phoebének, mert azonnal
elfordult, csakhogy egy regiment izomkolosszussal nézzen szembe, akik részvétet nyilvánítani
sorakoztak fel.
Teherhajó nagyságú cipőjükben feszengve álldogáltak egyik lábukról a másikra. Olyanok
voltak, mint több ezer fontnyi élő marha faltörőkos combokkal, vastag, rettenetes nyakakkal,
amik duplaszéles vállakból nőttek ki. Kezüket csáklyaszerűen összekulcsolták maguk előtt,
mintha groteszk, rendkívüli méretű testüket égkék zakóba és szürke nadrágba préselve azt
várták volna, hogy bármelyik pillanatban elkezdik játszani a nemzeti himnuszt. Bőrükön, amik
színe a fénylő tintafeketétől a napbarnított fehérig terjedt, izzadságcseppek gyöngyöztek a déli
hőségtől. A National Football League-ban játszó Chicago Stars eljött, hogy tisztelettel adózzon
annak az embernek, akinek a tulajdonai voltak, akár valami ültetvényes rabszolgahad.
Egy mandulavágású szemű, nyakatlan férfi, aki úgy festett, mint egy lázadóvezér egy
legnagyobb biztonsággal őrzött börtönben, előrelépett. Olyan erősen szegezte Phoebe arcára a
tekintetét, hogy látszott, úgy kell visszafognia magát, nehogy pillantása lejjebb vándoroljon
Phoebe mutatós mellére. - Elvis Crenshaw vagyok, belső faljátékos. Igazán sajnálom, ami Mr.
Somerville-lel történt.
Phoebe fogadta a részvétnyilvánítást. A védő továbblépett, jártában kíváncsi tekintetet vetve
Szabó Viktorra.
Viktor, aki csupán pár lépésnyire állt Phoebétől, felvette a Rambo-pózt, mely hőstettet
egyáltalán nem volt könnyű végrehajtani, tekintve, hogy Uzi helyett egy kis fehér uszkár feküdt
a karján. A póz mégis beválhatott, mert majdnem minden nő őt nézte a tömegből. Na már most,
ha fel tudná kelteni annak a csodálatos hátsóval büszkélkedő szexis teremtménynek az
érdeklődését is, a napja be lenne aranyozva.
Sajnos a csodálatos hátsóval büszkélkedő szexis teremtmény megállt Phoebe előtt, és minden
figyelmét kizárólag neki szentelte.
- Miss Somerville, Dan Calebow vagyok, a Stars edzője.
- Hel-ló, Mr. Calebow - búgta Phoebe olyan hangon, ami Viktort furcsa átmenetre
emlékeztette Bette Midleré és Bette Davisé között, de magyar volt, és mit tudhatta ő.
Phoebe volt Viktor legjobb barátja az egész világon, bármit megtett volna érte, mely
odaadását bizonyítandó, hajlandó volt eljátszani a szeretőjét is ezen a gyászparádén. Ebben a
pillanatban azonban semmi mást nem akart, mint kimenteni őt. Phoebe nyilvánvalóan nem fogta
fel, hogy a tűzzel játszik, ha enyeleg ezzel a forróvérű pasassal. Vagy talán igen. Amikor
Phoebe sarokba szorítva érezte magát, védelmi fegyverek teljes arzenálját tudta bevetni, és
ritkán választott bölcsen.
Dan Calebow pillantásra sem méltatta Viktort, így a magyarnak nem volt nehéz
beskatulyáznia azok közé a dühítő emberek közé, akik szemellenzőt viseltek a mássággal
szemben. Kár, de az eredendően jó természetű Viktor még ezt a hozzáállást is el tudta fogadni.
Phoebe lehet, hogy nem ismerte fel Dan Calebow-t, de Viktor figyelemmel kísérte az
amerikai futballt, és tudta, hogy Calebow, amíg öt évvel ezelőtt abba nem hagyta a játékot és
edzőnek nem állt, az NFL egyik legkirobbanóbb és legvitatottabb irányítója volt. Bert a tavaly
őszi szezon kellős közepén kirúgta a Stras vezetőedzőjét, és felvette a helyére Dant, aki a rivális
Chicago Bearsnek dolgozott.
Calebow egy tagbaszakadt, szőke oroszlán volt, aki azok tekintélyével jár-kel közöttünk, akik
nem tűrték az önbizalomhiányt. Valamivel magasabb volt Viktor száznyolcvan centijénél, és
sokkal izmosabb, mint a legtöbb profi irányító. A homloka magas, széles, az orra erős, nyergén
egy kis dudorodás. Az alsó ajka kissé teltebb a felsőnél, a szája és az álla közötti út
felezőpontját egy vékony fehér forradás jelölte. A legelbűvölőbb vonása mégsem ez az érdekes
száj, a sűrű homokszínű haj vagy a macsó állseb volt. Hanem a tengerzöld ragadozó szem, mely
ebben a pillanatban olyan hévvel vizslatta szegény Phoebét, hogy Viktor már-már azt hitte,
Phoebének meggyullad a bőre.
- Igazán sajnálom Bertöt - mondta Calebow, alabamai gyermekkora még mindig bizonyítást
nyert a beszédében. -Nagyon fog hiányozni.
- Nagyon kedves öntől, Mr. Calebow, hogy ezt mondja.
Enyhe egzotikus tónus adódott Phoebe rekedt hangjához, és Viktor rájött, hogy Phoebe
Kathleen Turnert is felvette szexis női hangokat utánozó repertoárjába. Általában nem
feszengett ennyire, amiből Viktor arra következtetett, hogy zavarban van. Nem mintha mások
észrevehették volna. Phoebének muszáj volt a szexbombát játszania.
Viktor figyelme visszatért a Stars vezetőedzőjére. Emlékezett rá, hogy „Jég” volt a beceneve,
amikor még játszott, az ellenséggel szembeni dermesztő könyörtelensége után. Nem
hibáztathatta Phoebét, hogy ideges lett a jelenlétében. Ez a férfi fenyegető volt.
- Bert nagyon szerette a játékot - folytatta Calebow -, jó főnök volt.
- Ebben biztos vagyok. - Minden egyes elnyújtott szótag, amit Phoebe kiejtett, zihálva
kézbesített szexuális bujaság ígérete volt, mely ígéretet, Viktor tudta jól, Phoebének esze
ágában sincs betartani.
Amikor Phoebe odafordult és kinyújtotta felé a karját, észrevette rajta, hogy milyen ideges.
Jól sejtve, hogy Phoebe Micit akarja figyelemelterelő eszköznek, Viktor előrelépett, de Phoebe
alighogy megfogta az állatot, egy műhelykocsiban, ami behajtott a temetőbe, visszalőtt a
gyújtás és megijesztette a kutyát. Mici vakkantott és kiugrott Phoebe kezéből. Túl sokáig fogták
vissza, így vad futkározásba kezdett a tömegben, éles hangon csaholva, olyan eszeveszetten
csóválva a farkát, hogy fennállt a veszély, a pomponja bármelyik pillanatban lerepül és zúgva
száll, mint a győzelmi zászló.
- Mici! - kiáltotta Phoebe, és épp abban a pillanatban iramodott utána, amikor a kis fehér
uszkár nekiment egy toronymagasságú, kardvirágcsokrot tartó vékony fémlábnak.
Phoebe a legjobb jóindulattal sem volt sportos alkat. Szűk szoknyája kordájában nem tudta
idejében elkapni a kutyát, hogy megakadályozza a katasztrófát. A virágok meginogtak és
hátrabucskáztak, ráestek a mellettük felhalmozott koszorúkra, amik sorjában spricceltek
dáliaesőt. Olyan sűrűn rakták őket egymás után, hogy egyik sem tudott úgy eldőlni, hogy le ne
borítsa a következőt, mire virágok hullottak és víz fröcskölt szerteszét. A közelben álló
gyászolók abbéli igyekezetükben, hogy megóvják ruháikat, félreugrottak, bele a sírcsokrok
közé. Mint a dominók, egyik kosár nekiütődött a másiknak, míg végül az egész placc kezdett
Merlin Olsen legrosszabb rémálmára hasonlítani.
Phoebe lekapta a napszemüvegét, hogy felfedje egzotikus vágású borostyán szemét. - Ide,
Mici! Ide, az istenit! Viktor!
Viktor már átrohant a koporsó ellenkező oldalára, hogy elébe vágjon a dühöngő uszkárnak,
de siettében felborított néhány széket, amik viszont újabb csapat virágkompozícióba dőltek
bele, külön láncreakciót indítva el.
Egy előkelőség az Aranypartról, aki azon oknál fogva, hogy volt egy sicuja, szakértőnek
tartotta magát a kistermetű kutyák terén, az uszkár elé ugrott, hogy nyomban kővé is dermedjen,
amikor Mici leeresztette a farkát és fogát vicsorgatva úgy ugatott rá, mint egy kutyaterminátor.
Bár Mici általában a legszeretetreméltóbb eb volt, az előkelőség volt olyan peches, hogy Calvin
Klein Eternityjét árassza magáról, mely illatot Mici azóta utált, hogy Phoebe egyik barátja, aki
fürdött benne, korcsnak nevezte és az asztal alatt belerúgott. Phoebe, akinek oldalt slicceit
szoknyája jóval többet mutatott a combjából, mint azt a tisztesség megkívánta volna, áttört két
védővonalbeli játékos között. Azok derűs szórakozottsággal figyelték, ahogy a kutyájának
hadonászik. - Mici! Lábhoz, Mici!
Molly Somerville, megszégyenülten a jelenettől, amit féltestvére rendezett, próbált
beleolvadni a tömegbe.
Miközben Phoebe kikerült egy széket, a nehéz arany fügefalevél, mely az öve láncszeméről
himbálódzott, éppen azt a testrészét dögönyözte, amit a fügefalevél megvédeni hívatott. Érte
kapott, mielőtt maradandó károsodást szenvedhetett volna, amikor pumps cipőjének csúszós
bőrsarka egy rakás nedves liliommal találkozott. Kiment alóla a lába, és süvítőn kiáramló
szusszantással a földre pottyant.
A látványra, hogy gazdája a hátsóján szántja a földet, Mici megfeledkezett a vészjóslóan
beparfümözött előkelőségről. Phoebe akcióját hibásan játékra való felhívásként értelmezve,
csaholása örömittassá vált az izgatottságtól.
Phoebe sikertelenül próbált feltápászkodni, premier plán megmutatva combját mind Chicago
polgármesterének, mind a rivális Bears csapat jónéhány tagjának. Mici átszaladt egy gőgös
sportriporter lábai között és bebújt a sír melletti székek alá, épp amikor Viktor odaért hozzá a
másik oldalról. Szeretett Viktorral játszani, és még buzgóbban csaholt. Nagy lendülettel
nekiiramodott, de hirtelen lefékezett, mikor rájött, hogy útját állják a felborult virágkosarak és
egy hatalmas darab átázott föld - ijesztő akadály egy olyan állat számára, amelyik gyűlölte, ha
vizes lesz a tappancsa. Kiutat keresve felugrott az egyik összecsukható székre. Amikor az
elkezdett inogni, idegesen vakkantott, átugrott egy másikra, onnan pedig egy sima, kemény
valamire.
A tömegnek egy emberként akadt el a lélegzete a repülő fehér rózsák, az égkék és arany
szalagok szerpentinjének láttán. Mindenkiben benn rekedt a hang.
Phoebe, akinek épp sikerült talpra állnia, megdermedt. Viktor halkan káromkodott valamit
magyarul.
Mici, aki mindig érzékeny volt az emberekre, akiket szeretett, oldalra billentette a fejét,
mintha próbálta volna kitalálni, miért bámulja mindenki őt. Érezte, hogy valami nagyon rosszat
csinált, és remegni kezdett.
Phoebében megállt az ütő. Az baj volt, ha Mici ideges lett. Eszébe jutott a legutóbbi alkalom,
amikor ez történt, és gyorsan előrelépett. - Ne, Mici!
De túl későn jött a figyelmeztetés. A reszkető kutya már lekuporodott. Apró, szőrös pofáján
szabadkozó kifejezéssel lepisilte Bert Somerville koporsófedelét.
Bert Somerville birtoka az 1950-es években épült egy öt hektáros földön Chicago gazdag
hinsdale-i külvárosában, DuPage County szívében. A huszadik század elején a megye falusias
volt, de ahogy teltek-múltak az évtizedek, kisvárosai addig nőttek össze, amíg hatalmas
lakóhelyévé váltak ügyintézőknek, akik felszállva a Burlington Nothern helyi-érdekű
munkásvonatra, mindennap bebumliztak a Loopba, és mérnököknek, akik az East West
Tollwayjel együtt kinövő high-tech iparágakban dolgoztak. A téglafalat, ami a birtokot
határolta, fokozatosan lakónegyedek árnyas utcái kerítették körül.
Phoebe gyermekként nagyon kevés időt töltött a nyugati külvárosok tölgy-, juhar- és diófái
között álló impozáns Tudor-házban. Bert egy connecticuti bentlakásos magániskolába járatta a
nyár kezdetéig, amikor is egy előkelő lánytáborba küldte. Ritka hazalátogatásai alkalmával
sötétnek és nyomasztónak találta a házat, és miközben két órával a temetés után felfelé
lépkedett a kanyargó lépcsőn, megállapította, hogy semmi nem történt, ami a véleménye
megváltoztatására késztethette volna.
A Bert egyik afrikai szafariján illegálisan elejtett elefánt megvető szeme nézett le rá a maróni,
szövetutánzó pihés tapétáról a lépcső tetején. Phoebe válla csüggedten előreesett. Fűfoltok
szennyezték elefántcsontszínű kosztümjét, a csillogó nejlonharisnya a lábán piszkos volt és
foszladozott. Szőke haja szanaszét állt, és már régen leette bazsarózsa rúzsát.
Kéretlenül, a Stars vezetőedzőjének arca jelent meg előtte. Ő volt az, aki tarkón ragadta, és
levette Micit a koporsóról. Zöld szeme hideg és lesújtó volt, miközben átadta a kutyát. Phoebe
sóhajtott. Az apja temetésén támadt malőr csak egy újabb volt a sorban, amik kitöltötték az
életét. Azt akarta, hogy mindenki megtudja, őt nem érdekli, hogy az apja kitagadta az
örökségből, de mint általában, túl messzire ment, és minden visszafelé sült el.
Egy pillanatra megállt a lépcső tetején, és eltűnődött, vajon más lenne-e az élete, ha az anyja
még élne. Már nem sokat gondolt a sztriptíztáncosnő anyára, akire nem is emlékezett, de
magányos gyermekként szövevényes ábrándokat szövögetett róla, próbálva kedves, gyönyörű
asszonyként elképzelni, aki megadta volna neki mindazt a szeretetet, amit az apja magába
fojtott.
Szeretett Bert valaha is bárkit? Nem sokra becsülte a nőket általában, egy túlsúlyos, esetlen
kislányt pedig, aki eleve nem volt jó véleménnyel magáról, egyáltalán nem. Amióta Phoebe az
eszét tudta, azt hallotta az apjától, hogy felesleges, és most kezdett arra gyanakodni, hogy igaza
volt.
Harminchárom évesen munkanélküli volt és a csőd szélén állt. Arturo hét éve halt meg. A
halála utáni első két évben Phoebe a festményeiből rendezett utazókiállítást szervezte, de
amióta a gyűjteményből állandó kiállítás nyílt a párizsi Musée d’Orsay-ben, Manhattenbe
költözött. A pénz, amit Arturo a halálakor ráhagyott, fokozatosan elment azoknak a barátainak a
gyógykezelésére, akiket elragadott az AIDS. Egy fillért sem sajnált. Évek óta egy kicsi, de
exkluzív, avantgárd festőkre specializálódott West Side-i galériában dolgozott. Idősödő
munkaadója éppen a múlt héten zárta be utoljára az ajtókat, ő pedig utcára került és kereshetett
új értelmet az életének.
A gondolat, hogy belefáradt a polgárpukkasztásba, átcikázott az agyán, de túl törékenynek
érezte magát ahhoz, hogy megbirkózzon egy önvizsgálattal, ezért folytatta az útját a húga
hálószobájához, és bekopogott. - Molly, Phoebe vagyok. Bemehetek?
Nem jött válasz.
- Bemehetek, Molly?
Újabb másodpercek teltek el, mielőtt Phoebe meghallott egy elfojtott, durcás „felőlem”-et.
Megacélozta magát, miközben elfordította az ajtónyitó gombot és belépett a szobába, ami
gyermekkorában az övé volt. Abban a pár hétben, amit évente itt töltött, a helyiségben egymás
hegyén-hátán álltak a könyvek, az ételmaradékok és kedvenc zenéinek magnószalagjai. Most
mintha skatulyából húzták volna ki, éppúgy, mint a lakóját.
Molly Somerville, tizenöt éves féltestvére, akit Phoebe alig ismert, az ablak mellett ült egy
széken még mindig ugyanabban az ormótlan barna ruhában, amit a temetésen viselt. Phoebével
ellentétben, aki gyermekként túlsúllyal küzdött, Molly nádszálvékony volt, dús, állig érő barna
hajára ráfért volna egy vágás. Nem volt szép, bőre fakó és tompa, mintha soha nem látott volna
napot, vonásai jellegtelenek.
- Hogy vagy, Molly?
- Jól. - Molly nem nézett fel a könyvből, ami kinyitva hevert az ölében.
Phoebe felsóhajtott. Molly nem csinált titkot abból, hogy gyűlöli, de olyan keveset
találkoztak az elmúlt években, hogy Phoebének fogalma sem volt, miért. Amikor visszatért az
Államokba Arturo halála után, többször is Connecticutba utazott, hogy meglátogassa Mollyt az
iskolában, de Molly olyan zárkózott volt, hogy végül feladta. Továbbra is küldött neki azonban
születésnapi és karácsonyi ajándékokat, hébe-hóba levelet, valamennyit viszonzatlanul. Ironikus
volt, hogy Bert kitagadta mindenből, csak abból nem, amiért a legnagyobb felelősséggel kellett
volna tartoznia.
- Hozhatok neked valamit? Enni?
Molly megrázta a fejét, és csend telepedett közéjük.
- Tudom, hogy ez erős volt. Sajnálom.
Molly vállat vont.
- Beszélnünk kell, Molly, és mindkettőnknek sokkal könnyebb lenne, ha rám néznél.
Molly felpillantott a könyvből, és olyan üres, türelmes tekintetet vetett rá, hogy Phoebének az
a nyugtalanító érzése támadt, hogy ő a gyerek és húga a felnőtt. Azt kívánta, bárcsak
cigarettázott volna még, mert kétségbeesetten vágyott rá, hogy rágyújthasson.
- Tudod, hogy mostantól én vagyok a törvényes gyámod.
- Mr. Hibbard elmagyarázta.
- Beszélnünk kell a jövődről.
- Nincs mit beszélni róla.
Phoebe a füle mögé simított egy akaratos szőke tincset. - Nem kell visszamenned a táborba,
ha nem akarsz, Molly. Örömmel venném, ha holnap visszarepülnél velem New Yorkba, és ott
töltenéd, ami még a nyárból hátravan. Kibéreltem egy lakást egy barátomtól, aki Európába
utazott. Nagyon jó helyen van.
- Vissza akarok menni.
Molly sápadt bőréből ítélve Phoebe kételkedett benne, hogy a húga jobban élvezte volna a
tábort, mint ő. - Visszamehetsz, ha tényleg ezt akarod, de tudom, milyen érzés, amikor az
embernek nincs otthona. Ne felejtsd el, hogy Bert engem is egy crayoni iskolába küldött, és
minden nyáron elpaterolt egy táborba. Gyűlöltem. New Yorkban rengeteg a szórakozási
lehetőség nyáron. Remekül múlatnánk az időt, és jobban megismernénk egymást.
- Vissza akarok menni a táborba - ismételte Molly csökönyösen.
- Teljesen biztos vagy benne?
- Biztos. Nincs jogod visszatartani.
A húga ellenségessége és a fejfájása ellenére, ami a halántékában kezdett lüktetni, Phoebe
vonakodott hagyni, hogy ilyen könnyen lerázzák. Úgy döntött, máshonnan közelíti meg a
dolgot, és a Molly ölében heverő könyv felé intett a fejével. - Mit olvasol?
- Dosztojevszkij. Ősszel önálló előadást tartok róla.
- Le vagyok nyűgözve. Nehéz olvasmány lehet egy tizenöt éves lánynak.
- Nekem nem. Én nagyon okos vagyok.
Phoebe el akart mosolyodni, de Molly olyan magától értetődően tette a kijelentést, hogy elállt
tőle. - Ez így van. Jól megy a tanulás, ugye?
- Kivételesen magas az IQ-m.
- Okosabbnak lenni mindenki másnál éppannyira átok is, mint áldás. - Phoebe nem felejtette
el, micsoda traumát jelentett okosabbnak lenni sok osztálytársánál. Ez is hozzájárult ahhoz,
hogy úgy érezte, más, mint a többiek.
Molly arckifejezése nem változott. - Én örülök az intelligenciámnak. A legtöbb lány az
osztályban tökfej.
Annak ellenére, hogy Molly úgy viselkedett, mint egy utálatos, beképzelt kamasz, Phoebe
igyekezett nem törni pálcát felette. Ha valaki, ő aztán tudta, hogy Bert Somerville lányainak
egyedül kellett kivívniuk a helyüket a világban. Serdülőként az elhízással leplezte
önbizalomhiányát. Később vérlázító viselkedésével. Molly az értelme mögé bújt.
- Ha megbocsátasz, Phoebe. Egy különösen érdekes részhez értem, és szeretném folytatni.
Phoebe elengedte a füle mellett a húga nyílt elutasítását, és még egy kísérletet tett, hogy
meggyőzze Mollyt, menjen vissza vele Manhattanbe. Molly azonban nem gondolta meg magát,
és Phoebének végül el kellett könyvelnie a vereséget. Mielőtt elhagyta volna a szobát, az
ajtóban megállt. - Ugye felhívsz, ha valamire szükséged van?
Molly bólintott, de Phoebe nem hitt neki. Előbb eszik patkánymérget, minthogy segítségért
forduljon az ő rosszhírű nővéréhez.
Phoebe megpróbálta lerázni magáról a búskomorságot, miközben visszament a földszintre.
Hallotta, hogy Viktor a nappaliban az ügynökével beszél telefonon. Arra vágyva, hogy egyedül
maradjon és összeszedje magát, besurrant az apja dolgozószobájába, ahol Mici aludt egy üveges
fegyverszekrény előtt álló fotelban. Az uszkár felkapta gyapjas fehér fejét. Bojtos farkát
csóválva leugrott a fotelból, és a gazdájához szaladt a szőnyegen.
Phoebe letérdelt és magához szorította. - Ma aztán igazán kitettél magadért, pajtás!
Mici bocsánatkérően megnyalta. Phoebe nekilátott, hogy visszakösse a kutya fülét díszítő
masnit, de úgy remegett a keze, hogy feladta az igyekezetet. Mici úgyis szétzilálja újra.
Mici a fajtája méltóságának megbecstelenítője volt. Gyűlölte a masnikat és a strasszokkal
kirakott nyakörveket, nem volt hajlandó a kutyaágyában aludni, és a legkevésbé sem válogatott
az ételt illetően. Irtózott a nyírástól, a fésüléstől, a fürdéstől, és képtelenség volt ráadni a
monogramos pulóvert, amit Viktortól kapott. Mégcsak megvédeni sem tudta. Tavaly, amikor
Phoebét fényes nappal kirabolták az Upper West Side-on, Mici egész idő alatt a rabló lábához
dörgölőzött simogatásért.
Phoebe a kutya bóbitájához hajtotta a fejét. - Az előkelő pedigré mögött nem vagy más, csak
egy korcs, igaz, Mici?
Phoebe hirtelen feladta a harcot, amit egész nap vívott, és átadta magát a fojtogató
zokogásnak. Egy korcs. Az volt. Kicicomázva, mint egy uszkár.
Viktor a könyvtárban talált rá. Nagyobb tapintattal, mint amit általában tanúsítani szokott, szó
nélkül hagyta Phoebe kisírt szemét. - Itt van apád ügyvédje, Phoebe kiscicám.
- Nem akarok látni senkit - szipogott Phoebe, hiába keresve zsebkendőt.
Viktor előhúzott egy szilvaszínűt szürke selyemzakója zsebéből és odaadta neki. - Előbbutóbb beszélned kell vele.
- Már megtettem. A Bert halála utáni napon felhívott Molly gyámságával kapcsolatban.
- Lehet, hogy apád birtokáról van szó.
- Nem érint. - Phoebe hangosan kifújta az orrát a zsebkendőbe. Mindig úgy tett, mintha
hidegen hagyta volna, hogy kitagadták az örökségből, de apja megvetésének ez a leplezetlen és
nyilvános bizonyítéka a szívébe mart.
- Meglehetősen erőszakos. - Viktor felkapta a táskát, amit Phoebe a fotelban hagyott, ahol
Mici aludt, és kinyitotta. Alig használt Judit Lieber retikül volt, amit egy East Village-i
bizományiban talált, és rosszalló pillantást vetett Phoebére, mikor meglátta az alján lapuló
Milky Wayt. Félresöpörve kivette Phoebe fésűjét és megigazította a frizuráját. Amikor kész
volt, előhúzta Phoebe púderját és rúzsát. Miközben Phoebe helyrehozta a sminkjét, Viktor egy
pillanat erejéig megcsodálta.
Rendezetlen vonásaival, melyek Arturo Flores néhány legjobb munkáját ihlették, sokkal
vonzóbbnak találta Phoebét azoknál az anorexias, feltöltött szájú modelleknél, akikkel együtt
pózolt. Mások is, köztük a híres fényképész, Asha Belchoir, aki nemrégiben készített vele
fotósorozatot.
- Vedd le azt a szakadt harisnyát! Úgy nézel ki, mintha a Nyomorultakban szerepelnél.
Miközben Phoebe a szoknyája alá nyúlt, hogy engedelmeskedjen, Viktor visszapakolta a
szépítőszereket a táskába. Aztán elrendezte Phoebe fügefalevél övét, és az ajtóhoz kísérte.
- Nem akarok találkozni senkivel, Viktor.
- Nem fogsz most meghátrálni.
Pánik ült ki Phoebe borostyán szemébe. - Már nem bírom sokáig.
- Akkor miért csinálod? - Viktor hüvelykujjával megsimogatta Phoebe arcát. - Az emberek
nem olyan kárörvendők, amennyire gondolod.
- Képtelen vagyok elviselni a gondolatot, hogy sajnáljanak.
- Inkább gyűlöljenek?
Phoebe pimasz mosolyt erőltetett magára, miközben az ajtónyitó gombért nyúlt. - Semmi
bajom a megvetéssel. A szánalom az, amit ki nem állhatok.
Viktor végignézett a ruhán, ami olyan alkalomhoz nem illő volt, és megrázta a fejét. Szegény Phoebe. Mikor találsz már rá önmagádra?
- Amikor megértem, mit miért teszek - felelte Phoebe halkan.
2.
Brian Hibbard a papírokat lapozgatta az ölében. - Elnézést, hogy ilyen hamar magára törtem a
temetés után, Miss Somerville, de a házvezetőnő úgy informált, hogy holnap este vissza
szándékozik utazni Manhattanbe. Nem tudtam, hogy ilyen gyorsan vissza akar térni.
Az ügyvéd alacsony és kövérkés volt, a negyvenes éveinek végén járt, arca pirospozsgás, haja
deresedő. A jól szabott szénfekete öltöny sem tudta elrejteni teljesen a dereka körüli úszógumit.
Phoebe a nappalit uraló masszív kőkandalló körül elhelyezett egyik füles karosszékben ült,
szemben vele. Mindig is gyűlölte ezt a sötét, faburkolatos helyiséget, melyre nyomasztóan
hatottak a kitömött madarak, a felakasztott állatfejek és egy hamutál, amit kegyetlen módon egy
zsiráfpatából faragtak.
Ahogy keresztbe tette a lábát, a bokáját körülfogó vékony aranylánc megcsillant a fényben.
Hibbard észrevette, de nem mutatta.
- Nincs miért tovább maradnom, Mr. Hibbard. Molly holnap délután visszamegy a táborba,
az én járatom pedig pár órával az övé után indul.
- Attól tartok, hogy ez meg fogja nehezíteni a dolgot. Az apja végrendelete egy kicsit
bonyolult.
Az apja ismertette vele a végakarata részleteit még életének az előtt az utolsó hat hónapja
előtt, amikor megállapították nála a hasnyálmirigyrákot. Phoebe tudta, hogy Bert értékpapírokat
hagyott Mollyra, és Reed fogja örökölni apja imádott Starsát.
- Tudott róla, hogy az apjának az elmúlt években pénzügyi kellemetlenségei támadtak?
- Részletekbe menően nem. Nem beszéltünk túl gyakran.
Teljesen elhidegültek egymástól az elmúlt tíz évben, tizennyolc éves kora után egészen addig,
amíg Phoebe Arturo halála után vissza nem tért az Államokba. Ezután hébe-hóba összefutottak,
amikor Bert üzleti ügyben Manhattanbe utazott, de Phoebe már nem az a félénk, túlsúlyos lány
volt, aki felett az apja zsarnokoskodott, és találkozásaik rendre parázs vitákba torkolltak.
Bár az apja szeretőket tartott és sztriptíztáncosnőket vett feleségül, saját kiszipolyozott
gyermekkora miatt epekedett a tiszteletreméltóságra, és Phoebe életstílusa megalázta. Heves
homofóbiás volt, és éppannyira a művészetek megvetője is. Gyűlölte azokat az újságcikkeket és
magazinhíreket, amik alkalmanként megjelentek Phoebéről, és kijelentette, hogy a lánya
bolondot csinál belőle az üzleti partnerei előtt a „hímringyó homokosokkal” való
barátkozásával. Újra és újra megparancsolta Phoebének, hogy térjen vissza Chicagóba és legyen
a fizetetlen házvezetőnője. Ha a szeretet motiválta volna az ajánlatát, Phoebe eleget tett volna a
kérésének, de Bert egyszerűen csak irányítani akarta, ahogy mindenki mást maga körül.
A végsőkig kemény és meg nem alkuvó maradt, halálos betegségét furkósbotként használva,
hogy emlékeztesse Phoebét, milyen csalódást jelent neki. Még azt sem engedte meg a lányának,
hogy a halálos ágyánál meglátogassa Chicagóban, mondván, hogy nem akar semmiféle átkozott
virrasztást. A legutolsó telefonbeszélgetésükkor azt mondta Phoebének, őt tartja élete egyetlen
kudarcának.
Miközben Phoebe pislogott a szemébe újonnan toluló könnyek miatt, rájött, hogy Brian
Hibbard még mindig beszél.
- …ezért az apja vagyona nem akkora, mint a nyolcvanas években volt. Úgy rendelkezett,
hogy adjuk el a házat, a bevételből pedig növeljük a húga befektetési alapját. A lakását azonban
legalább egy évig nem bocsáthatjuk piacra, így addig használhatják a húgával.
- Egy lakás? Nem tudtam róla.
- Nem messze a Stars Komplexumtól. Bert... ö... magáncélra tartotta fenn.
- A szeretőinek - jelentette ki Phoebe kereken.
- Igen, nos... Az elmúlt hat hónapban, a betegsége óta üresen állt. Sajnos a Starstól független
ingatlanok közül csak ez a kettő az, amiket az apja megtartott. Mindemellett a pénzügyi
helyzete mégsem teljesen egyszerű.
- Képtelenség. A futballcsapata milliókat érhet.
- Meglehetősen értékes, noha szintén anyagi gondokkal küzd. - Phoebe arckifejezése
elárulhatta az érzéseit, mert a férfi így folytatta: - Nem szereti a futballt?
- Nem! - Phoebe túl szenvedélyesen válaszolt, és Hibbard kíváncsi pillantást vetett rá.
Phoebe sietve legyintett egyet hanyagul. - Én inkább egy polgárnegyedbeli kiállításlátogató, Le
Cirque-ben vacsorázó, színházi előadásokkal kísérletező típus vagyok. Én eszem tofut, Mr.
Hibbard.
Phoebe véleménye szerint a megjegyzés átkozottul frappáns volt, de a férfi még csak el sem
mosolyodott. - Hihetetlen, hogy Bert Somerville lánya nem kedveli a futballt.
- Botrányos, tudom - mondta Phoebe könnyed hangon. - De ez van. Allergiás vagyok az
izzadtságra - az enyémre vagy bárki máséra egyaránt. Szerencsére az én szent unokabátyám,
Reed mindig bőségesen izzad, így a családi futball-dinasztia továbbélhet.
Az ügyvéd tétovázott. Félreérthetetlenül boldogtalannak tűnt.
- Attól tartok, ez nem ilyen egyszerű.
- Hogyhogy?
- Az apja pár hónappal a halála előtt új végrendeletet készített. Kitagadta Reedet az
örökségből, rövid távon legalábbis.
Több másodperc eltelt, mire Phoebe megemésztette ezt a meglepő információt. Eszébe jutott,
milyen nyugodtnak tűnt az unokatestvére a temetésen. - Reed nyilvánvalóan erről semmit nem
tud.
- Próbáltam rávenni Bertöt, hogy mondja meg neki, de hasztalan. A társamnak és nekem
jutott az a nem irigylendő feladat, hogy közöljük vele a hírt a ma esti találkozón. Nem fogja jó
néven venni, hogy Bert ideiglenesen a lányára hagyta a csapatot.
- A lányára? - Phoebe a tinédzserre gondolt, aki az emeleten Dosztojevszkijt olvas, és
elmosolyodott. - A húgom történelmet fog írni a profi futballban.
- Attól tartok, nem tudom követni.
- Hány tizenöt évesnek van saját NFL-csapata?
Hibbard rémültnek látszott. - Sajnálom, Miss Somerville. Hosszú napom volt, nem fejeztem
ki magam egyértelműen. Az édesapja nem a húgára hagyta a csapatot.
- Nem?
- Ó, nem. Hanem magára.
- Micsoda?
- Magára hagyta a csapatot, Miss Somerville. Maga a Chicago Stars új tulajdonosa.
Aznap este, miközben apja ocsmány házának szobáit rótta, próbált imádkozni a falakon függő
állattetemekért. És önmagáért, mert attól félt, hogy azon cinikus emberek egyikévé válhat, akik
úgy ragaszkodnak a régi keserűségekhez, mint egy elásott csonthoz, amit örökké rághatnak.
Miért tetted ezt velem, Bert? Annyira irányítani akarsz, hogy még a sírból is térdre
kényszerítesz az akaratod előtt?
Amikor Brian Hibbard bejelentette, hogy Bert ráhagyta a Starst, egy pillanatra olyan
hihetetlen boldogság árasztotta el, hogy meg sem bírt szólalni. Nem a pénz, a hatalom, vagy
amiatt, mert gyűlölte a futballt. Egyszerűen annak örült, hogy annyi év ellenségeskedés után az
apja bebizonyította, hogy törődik vele. Emlékezett rá, hogy szédelegve ült és hallgatta, hogy az
ügyvéd beavassa a részletekbe.
- Egészen őszintén, Miss Somerville, én nem értek egyet a feltételekkel, amikkel az édesapja
magára ruházta a Stars tulajdonjogát. A partnerem és én is megpróbáltuk jobb belátásra bírni, de
nem hallgatott ránk. Sajnálom. Mivel szellemi képességeinek teljes birtokában volt, sem ön,
sem Reed nem támadhatja meg sikerrel a végrendeletet.
Phoebe üres tekintettel meredt a férfira. - Mire céloz? Milyen feltételekre?
- Említettem, hogy a tulajdonjog ideiglenes.
- Hogy lehet egy tulajdonjog ideiglenes?
- Félretéve a jogi nyelvet, a koncepció teljesen egyszerű. Ahhoz, hogy a magáé maradjon a
csapat, a Starsnak meg kell nyernie az AFC-bajnokságot most januárban, aminek nagyon kicsi a
valószínűsége. Ha nem nyerik meg, maga kap százezer dollárt, és a csapat Reed kezébe
vándorol.
Még az, hogy ekkora összeg ütheti a markát, sem tudta megakadályozni, hogy el ne
párologjon az öröme. Elszoruló szívvel döbbent rá, hogy az apja ismét manipulálta.
- Azt akarja mondani, hogy csak januárig enyém a csapat, utána pedig Reed kapja meg?
- Ha csak a Stras meg nem nyeri az AFC-bajnokságot, mely esetben a csapat örökre az öné
marad.
Phoebe remegő kézzel söpörte ki arcából a haját. - Én... én nem is konyítok a futballhoz. Ez a
győzelem... a Super Bowl?
Hibbard becsületére legyen mondva, türelmes magyarázatba kezdett. - Egy lépés választja el
tőle. A National Football League két osztályra oszlik, az American Football Conference-re, az
AFC-re, és a National Football Conference-re. Mindkét osztály két legjobb csapata küzd a
bajnoki címért, és a győztesek találkoznak a Super Bowlban.
Phoebe biztos akart lenni benne, hogy jól érti. - Ahhoz, hogy megtartsam a tulajdonjogomat,
a Starsnak ezt az AFC-bajnokságot kell megnyernie?
- Pontosan. És őszintén szólva, Miss Somerville, az esélye, hogy csak megközelítik,
gyakorlatilag a nullával egyenlő. Jó csapat, de a játékosok nagy része még fiatal. Két-három év
múlva sikerülhet, de attól tartok, most nem. Pillanatnyilag a San Diego Chargers, a Miami
Dolphins és természetesen a Portland Sabers, a tavalyi Super Bowl győztes vezeti az AFC-t.
- Bert tudta, hogy a Stars idén nem győzhet?
- Félek, hogy igen. A végrendelete kiköti, hogy csak akkor kaphatja meg a százezer dollárt,
ha mindennap felveszi a munkát a Stars stadionjában, amíg a csapat tulajdonosa. Természetesen
Chicagóba kell költöznie, de nem kell amiatt aggódnia, hogy nincs felkészülve egy profi
futballcsapat vezetésére. Carl Pogue, a Stars ügyvezető igazgatója fogja ellátni a tényleges
feladatot.
Tompa fájdalom terjedt szét Phoebe mellkasában, ahogy apja végrendelete világossá vált
számára. - Más szóval nem leszek egyéb, mint egy báb.
- Carlnak nincs felhatalmazása aláírni a hivatalos papírokat. Ez a tulajdonos kötelezettsége.
Phoebe nem tudta leplezni hangjában a szomorúságot. - Mi vitte rá Bertöt ilyesmire?
Ekkor adta át neki Hibbard a levelet.
Drága Phoebe!
Amint tudod, téged tekintelek az egyetlen kudarcomnak. Éveken át nyilvánosan megaláztál
azzal, hogy azokkal a buzikkal csavarogtál, de többé nem hagyom, hogy szembeszállj velem.
Egyszer az életben azt fogod tenni, amit mondok. Ez a tapasztalat talán megtanít arra, mi a
kötelesség és a fegyelem.
A futball férfit avat a fiúkból. Lássuk, nővé tud-e avatni téged.
Ne cseszd el ezt is!
Háromszor végigolvasta a pár sort, miközben az ügyvéd figyelte, és a gombóc a torkában
mindannyiszor nagyobb lett. Bert eltökélte, hogy még a sírból is irányítani fogja. Azzal, ha
kiszakítja Manhattanből, úgy gondolta, olyanná formálhatja, amilyennek ő akarta. Az apja
mindig szeretett hazardírozni, és nyilvánvalóan arra a megállapításra jutott, hogy Phoebe pár
hónap alatt nem tud nagy kárt tenni drágalátos csapatában. Végre megkapja, amit akart. A Stars
Reed kezére fog jutni, miközben Phoebe úgy táncol majd, ahogy ő fütyül.
Azt kívánta, bárcsak el tudná hitetni magával, hogy Bertöt a szeretet és az aggódás motiválta.
Akkor talán meg tudott volna bocsátani neki. De nagyon is jól tudta, hogy Bert semmit nem tud
a szeretetről, csak a hatalomról.
Így apja házában járkált szobáról szobára aznap este, imádkozva az elhullott állatok és a
szeretet nélkül felnövő kislányok lelkéért, miközben számolta az órákat, hogy mikor
menekülhet el erről a helyről, ahol annyi boldogtalanság érte.
Peg Kowalszki, aki Bert házvezetőnője volt az utóbbi nyolc évben, egyetlen villanyt hagyott
égve a ház hátsó részén végighúzódó hatalmas társalgóban. Phoebe az udvarra néző ablakokhoz
lépett és próbálta kivenni az öreg juharfát, mely gyermekkorában a kedvenc búvóhelye volt.
Általában igyekezett elkerülni, hogy a gyermekkorára gondoljon, ma este azonban, miközben
a sötétséget bámulta, nem tűnt olyan távolinak az az idő. Úgy érezte, mintha húzta volna valami
a múltba, ahhoz a juharfához és egy rettegett, gyötrő hanghoz...
- Megvagy, Haspók. Gyere le! Ajándékot hoztam.
Phoebe gyomra bukfencet vetett Reed unokatestvére harsogó hangjára. Lenézett és látta, hogy
a fiú lent áll az alatt a fa alatt, ami számára a mennyországot jelentette azon ritka alkalmakkor,
amikor hazalátogatott. Másnap reggel kellett indulnia a nyári táborba, és eddig sikerült
elkerülnie, hogy kettesben maradjon Reeddel, de ma nem vigyázott. Ahelyett, hogy a
konyhában maradt volna a szakáccsal, vagy Addie-nek segített volna a fürdőszobákat takarítani,
kimenekült a fák rejtekébe.
- Nem akarok ajándékot.
- Jobb lesz, ha lejössz. Megbánod, ha nem.
Reednek nem volt szokása az üres fenyegetés, és Phoebe réges-rég megtanulta, hogy nem tud
védekezni ellene. Az apja dühös lett rá, ha panaszkodott, hogy Reed szekálta vagy megütötte.
Bert azt mondta neki, hogy gerinctelen, és nem fogja megvívni helyette a csatáit. De tizenkét
évesen, Reed két évvel volt idősebb nála és sokkal erősebb, Phoebe elképzelni sem tudta,
hogyan harcolhatna ellene.
Fogalma sem volt, miért gyűlölte Reed ennyire. Lehet, hogy ő gazdag volt, míg Reed
szegény, de Reed anyja nem halt meg fiatalon, ahogy az övé, és nem küldték bentlakásos
iskolába. Reed és Ruth néni, Bert testvére egy téglaépítésű apartmanházban laktak két
mérföldre a birtoktól, amióta Reed apja megszökött. Bert fizette a lakbért és pénzelte Ruth
nénit, noha ennyire nem is kedvelte. Reedet viszont szerette, mert Reed fiú volt, volt érzéke a
sporthoz, különösen a focihoz.
Phoebe tudta, hogy Reed fel fog mászni hozzá, ha ellenáll, és úgy döntött, biztonságosabb
lesz szilárd talajon szembenézni vele. Félelemtől elszoruló szívvel kezdett leereszkedni a
juharfán, két vaskos combja visszataszító, surrogó hangot adott, ahogy egymáshoz dörzsölődött.
Remélte, hogy Reed nem néz be a rövidnadrágja alá. Mindig megpróbálta meglesni,
megfogdosni, vagy mocskos dolgokat mondott a fenekéről, aminek Phoebe a felét sem értette.
Ügyetlenül leugrott a földre, zihálva lélegzett, mert nem volt könnyű lejönni.
Reed nem volt szokatlanul magas tizenkét éves fiú létére, viszont zömök, rövid, erős lábbal,
széles vállal és dagadó mellkassal. A karja és a lába folyton varas és horzsolásos volt a
sportolástól, a biciklibalesetektől és a verekedésektől. Bert szerette szemrevételezni Reed
sérüléseit. Azt mondta, Reed „igazi fiú”.
Phoebe ellenben idomtalan és félénk volt, jobban érdekelték a könyvek, mint a sportok. Bert
Hájpacninak nevezte és kijelentette, hogy az ötösökkel, amiket az iskolában szerez, semmire
sem fogja vinni az életben, ha nem tanul meg kiállni magáért és szembenézni az emberekkel.
Reed nem volt jó tanuló, de Bertöt nem érdekelte, mert Reed volt a sztárja a felsősök
futballcsapatának.
Az unokatestvére szakadt narancssárga pólót, levágott szárú farmert és elnyűtt tornacipőt
viselt, pontosan olyan gyűrött játszóruhát, amilyet Phoebe szeretett volna hordani, ha az apja
házvezetőnője hagyta volna. Mrs. Mertz Phoebe minden ruháját egy drága gyerekboltban
vásárolta, és mára fehér rövidnadrágot, mely hangsúlyozta kerek hasát, és egy ujjatlan
pamuttopot tett ki neki, aminek az elején egy hatalmas eper volt, és hónaljban szorított.
- Ne mondd, hogy soha nem tettem veled jót, Haspók. - Reed felmutatott egy puhakötésű
könyv borítójánál alig nagyobb, vastag fehér papírt. - Találd ki, mi ez!
- Nem tudom - felelte Phoebe óvatosan, eltökélve, hogy nem sétál bele, bármilyen vermet
ásson is neki Reed.
- Egy fénykép az anyádról.
Phoebe szíve nagyot dobbant. - Nem hiszek neked.
A fiú megfordította, és Phoebe látta, hogy valóban egy fénykép, bár Reed ahhoz túl rövid
időre villantotta fel, hogy egyebet is kivegyen rajta egy szép női arc halvány képénél.
- Anyám lomosfiókjának a mélyén találtam - mondta Reed türelmetlenül hátrasöpörve
szemöldökére csimbókokban lógó vastag, sötét frufruját.
Phoebe lába elgyengült, és tudta, hogy még soha semmit nem akart ennyire az életben, mint
ezt a fényképet. - Honnan tudod, hogy ő van rajta?
- Megkérdeztem anyámat. - Reed, kezéből védfalat formálva nézte a képet, úgy, hogy
Phoebe ne lássa. - Igazán jó kép, Haspók.
Phoebe szíve olyan hevesen vert, hogy attól félt, Reed észreveszi. Szerette volna kikapni a
kezéből, de türtőztette magát, mert fájdalmas tapasztalatból tudta, hogy Reed egyszerűen
karnyújtáson kívülre tartaná tőle, ha megpróbálná.
Csak egyetlen képe volt az anyjáról, és azt olyan messziről fotózták, hogy nem lehetett látni
az arcát. Az apja soha nem mondott róla többet annál, hogy egy ostoba szőke liba volt, akin
remekül állt a tanga, és milyen kibaszottul kár, hogy Phoebe nem az alakját örökölte tőle,
hanem az eszét. Phoebe volt mostohája, Cooki szerint, akitől az apja tavaly elvált, miután
másodjára is elvetélt, Phoebe anyja nagy valószínűség szerint nem volt olyan rossz, mint
amilyennek Bert beállította, csak Berttel volt nehéz együttélni. Phoebe kedvelte Cookit.
Rózsaszínre festette ki Phoebe lábujján a körmöt, és izgalmas történeteket olvasott fel neki a
való életről a Vallomások című folyóiratból.
- Mit adsz cserébe érte? - kérdezte Reed.
Phoebe tudta, nem engedheti, hogy Reed lássa, milyen értékes számára a fénykép, különben
minden szörnyűséget el fog követni, hogy meg ne szerezhesse. - Már rengeteg képem van róla hazudta -, miért adnék érte bármit?
Reed maga elé tartotta. - Rendben. Akkor el is téphetem.
- Ne! - Phoebe odaugrott, a tiltakozás kicsúszott a száján, mielőtt megállíthatta volna.
A fiú sötét szeme összeszűkült a ravasz diadalittasságtól, és Phoebe úgy érezte, mintha egy
acélcsapda éles állkapcsai zárultak volna össze rajta.
- Mennyire kell?
Phoebe remegni kezdett. - Csak add ide!
- Vesd le a nadrágod és odaadom!
- Nem!
- Akkor összetépem. - Reed az ujjai közé csippentette a kép tetejét, mintha ketté akarná
tépni.
- Ne! - Phoebe hangja remegett. Az arca belső felébe harapott, de nem tudta
megakadályozni, hogy könnyek ne lepjék el a szemét. - Neked nem kell, Reed. Kérlek, add ide.
- Már mondtam, mit kell tenned érte, Hájpacni.
- Nem. Megmondalak apámnak.
- Én pedig megmondom neki, hogy egy felfuvalkodott kis hazug vagy. Mit gondolsz,
melyikünknek fog hinni?
Mindketten tudták a választ. Bert mindig Reed pártjára állt.
Egy könnycsepp pottyant le Phoebe álláról a pamut felsőjére, amőba alakú foltot hagyva az
eper levelén. - Kérlek.
- Vesd le a nadrágod, különben összetépem!
- Ne!
Reed egy kis hasítékot szakított a kép felső szélébe, Phoebe pedig nem tudta visszafojtani
nyomorúságos zokogását.
- Vesd le!
- Kérlek, ne! Kérlek!
- Megteszed, bőgőmasina? - Reed továbbszakította a képet.
- Igen! Hagyd abba! Hagyd abba, megteszem.
A fiú leengedte a képet. Phoebe a könnyein át látta a csipkézett szakadást a kép felső szélén.
Reed tekintete lefelé siklott rajta, és megállapodott azon a ponton, ahol a lába összeért, a
titokzatos helyen, ahol néhány aranyszőrszál kezdett nőni.
- Siess, mielőtt jön valaki!
Phoebe torkában borzalmas hányinger kelt. Kigombolta a gombot a rövidnadrágja oldalán.
Könnyek égették a szemét, miközben a cipzárral vacakolt.
- Ne tedd ezt velem! - suttogta. A szavak elcsuklottak,mintha a szája tele lett volna vízzel. Kérlek. Csak add ide a fényképet!
- Azt mondtam, siess. - Reed nem is nézett az arcára, csak a lába közét bámulta.
A rossz íz Phoebe szájában egyre émelyítőbb lett, ahogy lassan letolta a rövidnadrágot a
hasáról, a combjáról, és hagyta leesni. Ferde nyolcasként tekeredett a bokájára. Fázott a
szégyentől, miközben ott állt sárgarózsás kék pamutbugyiban a fiú előtt.
- Most már add ide! - könyörgött.
- Előbb vesd le a bugyidat!
Phoebe próbált nem gondolni rá. Próbálta egyszerűen lehúzni a bugyiját, hogy megkaphassa
az anyja fényképét, de a keze nem mozdult. Állt Reed előtt, könnyek csorogtak az arcán,
rövidnadrágja béklyójában dundi bokája körül, és tudta, képtelen rá, hogy megmutassa ott
magát az unokatestvérének.
- Nem tudom megtenni - suttogta.
- Csináld! - Reed apró szeme elsötétült a dühtől. Phoebe zokogva megrázta a fejét.
A fiú rondán rángatózó szájjal ketté, majd még ketté tépte az értékes fényképet, mielőtt
hagyta, hogy darabjai a földre hulljanak. Megtaposta a cipője sarkával és elrohant a ház felé.
Phoebe a rövidnadágjában bukdácsolva, vakon botorkált a megsemmisített fényképhez.
Miközben térdre rogyott, távol ülő, mandulavágású szempárt pillantott meg, pontosan olyat,
mint az övé. Borzongva kapkodott levegő után és nyugtatgatta magát, hogy nincs semmi baj.
Kisimítja és újra összeragasztja.
Remegő kézzel rakta a helyére a négy gyűrött részletet, előbb a felső sarkokat, aztán az
alsókat. Csak miután összeállította a fényképet, látta meg Reed végső bosszúját. Egy vastag
fekete bajszot, amit tintával anyja puha felső ajka fölé mázolt.
Ez huszonhárom évvel ezelőtt történt, Phoebe mégis még mindig érezte mellkasában a
szorítást, miközben ott állt az ablaknál és kifelé bámult az udvarra. Gyermekkora minden
anyagi luxusa sem tudta kárpótolni azt, hogy Reed erőszakoskodásának és az apja
megvetésének árnyékában kellett élnie.
Valami a lábához ért, lenézett és látta, hogy Mici bámul fel rá rajongó tekintettel. Letérdelt,
hogy felvegye, aztán magához szorította és a szófához vitte, ahol leült és Mici puha fehér szőrét
kezdte simogatni. A sarokban állóóra ketyegett. Tizennyolc éves korában az apja
dolgozószobájában állt. Mici bóbitájába temette rózsaszín lakkos körmeit, és arra a borzalmas
augusztusi estére emlékezett, amikor a világnak vége lett.
A mostohaanyja, Lara látogatóba vitte az anyjához a két hónapos Mollyt Clevelandbe.
Phoebe tizennyolc éves volt, otthon csomagolt, első évfolyamos lett a Mount Holyoke-on.
Normális esetben nem hívták volna meg a Northwest Illinois State futballcsapat partijára, de azt
Bert tartotta a házban, így ő is részt vett rajta. Akkoriban Bert még nem vette meg a Stars
franchise-t, és a Northwest futballcsapat volt a rögeszméje. Reed játszott a csapatban, és Bert
bőkezű tőkehozzájárulása roppant tekintélyes véndiákká tette.
Phoebe várakozással vegyes félelemmel nézett az esti parti elébe. Bár gyermeki kövérségének
nagy része elenyészett, még mindig zavarta az alakja, és buggyos, ormótlan ruhákat viselt, hogy
elrejtse telt mellét. A Reeddel és az apjával kapcsolatos tapasztalatai gyanakvóvá tették a
férfiakkal szemben, ugyanakkor akaratlanul arról álmodozott, hogy valamelyik népszerű fickó
észrevegye.
A parti kezdetén a háttérbe húzódva próbált észrevétlen maradni. Amikor Craig Jenkins, aki
Reed legjobb barátja volt, odalépett hozzá, hogy felkérje táncolni, alig bírt bólintani. A
sötéthajú, jóképű Craig a Northeast sztárjátékosa volt, és Phoebe azt sem gondolta volna a
legmerészebb álmaiban sem, hogy a férfi észreveszi, nemhogy átöleli a vállát, amikor a zene
véget ért. Kezdett ellazulni. Még egy számot táncoltak. Phoebe flörtölt egy kicsit, s nevetett
Craig viccein.
Aztán minden rosszra fordult. Craig túl sokat ivott, és megpróbálta megfogni a mellét. Ő
tiltakozott, de a férfi meg se hallgatta. Egyre aggresszívebbé vált, Phoebe pedig kirohant a
szakadó esőbe, hogy elrejtőzzön a medence tisztítófelszereléseit őrző bádograktárban.
Itt talált rá Craig és itt erőszakolta meg a fülledt, forró koromsötétségben.
Utána Phoebe elkövette azt a hibát, amit a legtöbb áldozat. Kábultan és vérezve vonszolta be
magát a fürdőszobába, ahol hányt, majd egy kád égetően forró vízben lesikálta magáról a férfi
megbecstelenítésének nyomait.
Egy óra múlva zokogva és összevissza zagyválva szorította sarokba Bertöt a
dolgozószobájában, ahová az egy kubai szivarért ment. Máig nem felejtette el, ahogy az apja
hitetlenkedve végigszántott ujjaival acélszürke kefehaján és őt tanulmányozta. Abban a bő
szürke melegítőben állt előtte, amibe a kádból kiszállva bújt bele, és soha nem érezte magát
még ilyen sebezhetőnek.
- Azt akarod bemesélni nekem, hogy egy olyan srác, mint Craig Jenkins annyira nőhiányban
szenved, hogy meg kellett erőszakolnia téged?
- Így igaz - suttogta Phoebe, alig tudva kipréselni a szavakat elszorult torkán.
A szivarfüst piszkos szalagként tekergett Bert feje körül. Összevonta bozontos, őszülő
szemöldökét. - Ugye ez csak egy újabb szánalmas kísérlet arra, hogy sajnáltasd magad?
Tényleg azt hiszed, hogy derékba fogom törni annak a fiúnak a futballkarrierjét, csak mert te
feltűnési viszketegségben szenvedsz?
- Nem erről van szó! Megerőszakolt!
Bert méltatlankodva felhorkantott, majd kidugta a fejét az ajtón, hogy Craigért szalasszon, aki
pár perc múlva meg is érkezett Reed kíséretében. Phoebe könyörgött az apjának, hogy küldje el
Reedet, de Bert nem tette, az unokatestvére pedig ott állt a szoba szélén egy sörösüvegből
kortyolgatva, hallgatva, ahogy akadozva megismétli a történetét.
Craig hevesen tagadta Phoebe vádjait, és olyan meggyőzően, hogy még maga Phoebe is hitt
volna neki, ha nem tudja az igazat. Anélkül, hogy az apjára nézett volna, tudta, hogy vesztett, és
amikor Bert megparancsolta, hogy soha többé ne említse az esetet, Phoebében meghalt valami.
Másnap megszökött, el akart menekülni az elől, ami az ő szégyene lett. Az egyetemi
folyószámláján elég pénz volt arra, hogy Párizsba menjen, oda, ahol Arturo Floresszal
megismerkedett és az élete örökre megváltozott.
Az apja talpnyalói többször is meglátogatták az Arturéval töltött időszak alatt, hogy
közvetítsék Bert fenyegetőzéseit és hazarendelését. Kitagadták az örökségből, amint az első
meztelen portré kiállításra került.
Hátrahajtotta a fejét a kanapén és magához szorította Micit. Bertnek végre sikerült
rákényszerítenie az akaratát. Ha nem azt teszi, amit az apja diktál, soha nem fogja megkapni a
százezer dollárt, a pénzt, amiből egy kis saját galériát nyithat.
Te vagy az egyetlen, amiben kudarcot vallottam, Phoebe. Az egyetlen átkozott kudarcom.
Ekkor Phoebe makacsul összeszorította az állát. A pokolba az apjával, a százezer dollárjával
és a Chicago Starsszal! Attól, hogy Bert felállította a játékszabályokat, neki még nem kell
aszerint játszania. Talál rá más megoldást, hogy előteremtse a galéria megnyitásához szükséges
pénzt. Úgy döntött, szaván fogja Viktort, és elutazik pihenni a férfi Montauk melletti
nyaralójába. Ott az óceán partján majd végre elűzi a múlt kísérteteit.
3.
Ezt nem lehet másképp nézni, Jég - mondta Tully Archer Dan Calebow-nak, pusmogva,
mintha a szövetségesek kémei lettek volna, akik Grünewaldon találkoztak, hogy katonai
titkokat cseréljenek. - Akár tetszik, akár nem, a szőke tyúk a góré.
- Bertnek elment az esze. - Dan mogorván a pincérre nézett, aki újabb tálca pezsgőt hozott,
majd sietve távozott. Dan utálta a pezsgőt. Nem csak az ízét, ami nőknek való volt, hanem azt
is, ahogy azok a csacska poharak az ő harcok nyomait viselő kezében mutattak. De még a
pezsgőnél is jobban gyűlölte a gondolatot, hogy azé a döglesztő testű szőke tyúké lett az ő
futballcsapata.
A két edző a Sears Tower hatalmas kilátóteraszán állt, melyet a United Negro College Fund
javára rendezett jótékonysági estre lezártak a látogatók előtt. A plafontól a mennyezetig érő
ablakokban visszatükröződtek a rácsos boltívek körül elrendezett virágkompozíciók, a Chicago
Symphony fafúvós kvintettje Debussyt játszott. Minden sportágból vegyültek el csapattagok a
helyi médiaszemélyiségek, politikusok és a városban tartózkodó számos filmsztár között. Dan
minden olyan eseményt gyűlölt, amihez szmokingot kellett húzni, de ha jó ügyet szolgált vele,
kénytelen-kelletlen rávette magát.
Az Alabamai Egyetem Bíbor Folyójának irányítójaként kezdve a pályafutását, s Calebow
pályán belül és pályán kívül olyan hőstetteket hajtott végre, amik legendássá váltak. Profiként
vérszomjas, erőszakos, agresszív barbár volt. Megdolgozott az irányító posztért, nem a két szép
szeméért kapta, és még a legbecstelenebb védőjátékos sem tudta megfélemlíteni, mert minden
Dan Calebow-val való találkozás azt sejtette, hogy vagy erősebb a másik fickónál, vagy
okosabb. Akárhogy is, győzni akart.
A pályán kívül ugyanilyen agresszív volt. Többször letartóztatták csendháborításért,
magántulajdon rongálásáért és a karrierje korai időszakában kábítószer-birtoklásért.
Az évek számának előrehaladtával némely dolgokban bölcsebb lett, másokban azonban nem,
és azon kapta magát, hogy a legújabb illinoisi képviselőasszonyt bámulja, ahogy ott áll Tully
mögött a hivatalosan öltözött emberek gyűrűjében. Azoknak a fekete estélyieknek az egyikét
viselte, amik egyszerűnek tűntek, de valószínűleg többe kerültek, mint egy új Ping szett.
Világosbarna haját sima bársonycsokorral fogta össze a tarkóján. Gyönyörű volt és kifinomult.
Jókora feltűnést is keltett, és Calebow nem mulasztotta el észrevenni, hogy azon kevesek közé
tartozik a társaságban, akikkel nem állt szóba. Odalépett hozzá viszont egy harsány barna, szűk
ezüstruhában. Hátat fordítva Tullynak olyan vastagon bekent szempillák mögül mérte végig,
hogy Dan csodálkozott, hogy még tud pislogni.
- Magányosnak tűnsz, edző. - A lány megnyalta a száját. - Láttalak játszani a Cowboyok
ellen, közvetlenül a visszavonulásod előtt. Aznap meg voltál vadulva.
- Én minden nap olyan vad vagyok, drágám.
- Pontosan ezt hallottam. - Calebow érezte, hogy a lány keze a zakója zsebébe csúszik, és
tudta, hogy telefonszámot hagyott ott. Próbált visszaemlékezni, hogy kiürítette-e a zsebeit
azóta, hogy utoljára viselte ezt a szmokingot. A lány sokat ígérő nedves mosollyal távozott.
Tully már annyira hozzászokott, hogy a Dannel folytatott beszélgetését ragadozó nők
zavarják meg, hogy úgy folytatta, mintha félbe sem szakították volna. - Bosszant ez az egész.
Hogy engedhette Bert, hogy ez megtörténjen?
Dant annyira felháborította, amit Phoebe Somerville tett a futballcsapatával, hogy nem is
akart rágondolni, ha nem volt körülötte valami, amit összetörhetett. Elterelte a figyelmét azzal,
hogy keresni kezdte szemével a gyönyörű képviselőasszonyt, s az egyik chicagói tisztviselővel
társalogva találta meg. Az asszony arisztokrata vonásai higgadtak voltak, mozdulatai
mesterkéltek és elegánsak. Tetőtől talpig a társasági elit szereplője, nem az a fajta, akit Calebow
lisztes orral vagy egy csecsemővel a karján el tudott volna képzelni. Elfordult. Elérkezett ahhoz
a ponthoz az életben, amikor pontosan egy lisztes, sütő-főző, gyereket csináló nőre vágyott.
Több évnyi tivornyázás, mint amennyit számon tudott volna tartani, és egy házasság után,
ami óriási baklövésnek bizonyult, Dan Calebow komoly megállapodó hangulatban volt.
Harminchét éves korára gyerekekre vágyott, annyira, hogy tele legyen velük a ház, és egy nőre,
akit jobban érdekel a pelenkacsere, mint hogy átvegye a Chryslert.
A határán állt annak, hogy új életet kezdjen. Soha több karrierista nőt, soha több cicababát,
soha több szexbombát. Egy vidéki nőt keresett, aki élvezi, ha egy csöppség összekócolja a haját,
egy nőt, aki szerint a legdivatosabb öltözék egy farmernadrág és egy régi pulóver az övéi közül,
egy hétköznapi nőt, aki után nem fordulnak meg és akiért nem őrülnek meg a férfiak. S ha
egyszer elkötelezi magát, a kalandozás időszakának vége. Az első feleségét sem csalta meg, az
utolsót sem fogja.
Tully Archer még mindig a Phoebe Somerville-témát rágta mellette. - Tudod, hogy nem
szeretek senkiről sem rosszat mondani, különösen nem a gyengébbik nemről, de az a szőke tyúk
„cukorfalatnak” nevezett. A fenébe, Jég! Egy ilyen emberhez egyszerűen nem illik egy
futballcsapat.
- Igazad van.
Tully Télapó arca összeráncolódott, mint egy kisbabáé. -Uszkárja van, Dan. Mindketten
tudjuk, hogy a Bears edzői folyamatosan harcolnak Mike McCaskey-val, de a fenébe, legalább
nem egy olyan tulajdonosnak dolgoznak, aki egy francia uszkárral járkál. Én mondom neked,
kerülöm őket a temetés óta. Fogadni mernék, hogy majd kipukkadnak, úgy röhögnek rajtunk.
Ha Tully egyszer felhúzta magát, nehéz volt leállítani és továbbmenni a következő témára.
Dan észrevette, hogy a képviselőasszony utat tör magának a lifthez, talpnyalók veszik körül,
ahogy távozik. Calebow az órájára nézett.
- Ez valószínűleg egy átmeneti év lesz a számunkra, Jég - mondta Tully. - Bert tavaly
novemberben kirúgta Brewstert, és felvett téged vezetőedzőnek. A B terv bevált, jobban
működött, mint vártuk, és pár meccset még nyertünk is a szezon végén. De ki gondolta volna,
hogy Carl Pogue felmond, és Ronald lesz a felelős a működtetésért?
Egy ideg ugrált Dan álla sarkában.
Tully megrázta a fejét. - Phoebe Somerville és Ronald McDermitt, a Stars új tulajdonosa és
helyettes ügyvezető igazgatója. Én mondom, Jég, még Vince Lombardi is nevet rajtunk, és csak
gondolj bele, hány éve halott.
Csend állt be közéjük, ahogy mindkettőjük gondolatai egyaránt gyászos útra terelődtek. A
Bert temetése óta eltelt hat hétben Phoebe eltűnt, a csapat ügyei holtpontra jutottak, mert nem
volt senkinek felhatalmazása, hogy aláírja a szerződéseket. Amikor nem találták, Carl Pogue, a
Stars ügyvezető igazgatója csalódottságában felmondott, aztán elfogadott egy állást a megbízott
irodájában. Most Donald McDermitt, aki Carl Pogue asszisztense volt, lett a Stars helyettes
igazgatója, teljessé téve a katasztrófa krónikáját.
Bert végrendeletének feltételei kiszivárogtak a sajtóba, óriási meglepetést okozva. Mint
mindenki más, Dan is azt feltételezte, hogy Bert azonnal Reedre fogja hagyni a Starst, nem
csupán a szezon végén. Bár Reed Chandler jó hírnévnek örvendett a közösségben, Dan minden
hájjal megkentnek tartotta, és nem várta kitörő örömmel, hogy neki dolgozhasson. Most
azonban bármit megadott volna érte, hogy Reedet lássa Bert régi irodájában ülni.
- Howie említette, hogy megpróbáltad felvenni a kapcsolatot Ray Hardestyvel. Ugye nincs
lelkiismeret-furdalásod, Dan, amiért végül hagytad, hogy elküldjem?
Dan megrázta a fejét, jóllehet még mindig bántotta a dolog. - Meg kellett tennünk.
- Úgy van. Több edzésről hiányzott, mint amennyin részt vett, és kizárt dolog volt, hogy
átmenjen a drogteszten.
- Tudom. - Az olyan fickók, mint Ray Hardesty, semmit sem tanultak Lyle Alzado szteroidtúladagolás okozta halálából. Dan tudta, hogy Tullynak igaza volt, amikor ragaszkodott hozzá,
hogy tiltsák ki a csapatból Rayt, és már akkor meg kellett volna tenni, amikor Rayt elkapták és
abban az évben másodjára is letartóztatták ittas vezetésért. Ehelyett húzta az időt és több utolsó
esélyt adott a Stars veterán szélső védőjének, mint bárki másnak adott volna. Hardesty kiválóan
játszott, amíg nyakló nélkül inni és kábítószerezni nem kezdett, és Dan ki akarta meríteni az
összes lehetőséget. Mindent megtett, hogy elvonóra küldje Rayt. Rongyosra koptatta a száját,
hogy jelenjen meg időben az edzéseken és legalább tegyen úgy, mintha követné a szabályokat,
de Ray az utcasarki patikusán kívül nem hallgatott senkire.
Tully az inge nyakát rángatta. - Tudsz róla, hogy Ronald félrevont pár nappal Carl
felmondása után, és kérte, hogy gyakoroljak nagyobb nyomást rád, hogy eltiltsuk Hardestyt?
Dan majdnem annyira gyűlölt a Stars helyettes igazgatójáról beszélni, mint az új
tulajdonosról. - Miért nem jött Ronald személyesen hozzám?
- Halálosan fél tőled. Amióta megruháztad az öltözőben.
- Feldühített.
- Ronald soha nem volt több, mint Carl kifutóhúja. - Tully megrázta a fejét. - Mindenki tudja,
hogy csak azért kapta meg az állást, mert Bert tartozott az apjának egy szívességgel. Tudom,
hogy Bert soha nem engedte volna át a lányának a Starst, ha sejtette volna, hogy Carl fel fog
mondani. Ronald egy beszari alak, Jég. Meséltem már, hogyan tréfálta meg Bobby Tom edzés
után a múlt szezonban, amikor Ronald kijött a pályára? Tudod, Bobby Tom milyen. Azt mondta
a hecc kedvéért: „Hé, Ronnie, kéne egy új szélső elkapó”. Azzal odadobta neki a labdát, de
tényleg finoman, alig öt méterről. Ronald mindenesetre felemelte a karját, hogy elkapja, és
összezúzta az ujját. Rázni kezdte a kezét, mintha áramütés érte volna. Bobby Tom majd
kipukkadt a nevetéstől. Hogy tiszteljen az ember egy olyan helyettes igazgatót, aki még egy
ilyen ívelt labdát sem tud elkapni?
Tully monológját az egyik éppen szóban forgó személy szakította félbe, a Stars tavalyi kezdő
szélső elkapója, Bobby Tom Denton. Bobby Tom szeretett öltözködni, és makulátlanul szabott
fekete szmokingját zsabós fehér frakking, csillogó ezüst csokornyakkendő, gyíkbőr cipő és egy
hatalmas fekete Stetson tette teljessé.
Amennyire mindenki tudta, az egyetlen alkalom, amikor Bobby Tom levette a Stetsonját, az
volt, amikor sisakot húzott. Seregnyi barátnőinek egyike azt nyilatkozta a National Enquirernek, hogy még szeretkezés közben sem vált meg tőle. A hírt azonban gyanakvással fogadták,
ugyanis azt is nyilatkozta az Enquirer-nek, hogy Bobby Tom Roy Orbison törvénytelen
gyermeke, mely kijelentés fölöttébb felzaklatta Bobby Tom anyját annak ellenére, hogy bárki,
aki valaha is hallotta Bobby Tomot énekelni, tudhatta, hogy ez egy hazugság.
Bobby Tom megbillentette Stetsonját Tully és Dan felé. - Edző. Edző.
Dan bólintott. - Bobby Tom.
A szélső elkapó Tullyhoz fordult. - Hé, edző, mit gondol? Az a vöröshajú azt mondta, hogy
minden barátnője szerint én vagyok a liga legvonzóbb szélső elkapója. Magának mi a
véleménye? Gondolja, hogy a profilom jobb, mint Tom Waddle-é?
Tully a szélső elkapó profilját szemlélte, miközben komolyan eltöprengett a kérdésen. - Nem
tudom, Bobby Tom. Waddle orra egyenesebb.
Bobby Tom hajlamos volt hadat üzenni annak, aki megkérdőjelezte a jóképűségét, és a ma
este sem volt kivétel. - Valóban? Csak hogy tudja, a vörös azt mondta, úgy nézek ki, mint az a
színész... hogy is hívják? Christian Slater. - Összevonta a szemöldökét. - Tudja valamelyikük,
ki az a Christian Slater?
Egyikük sem tudta.
Bobby Tom egy pillanatra zavarodottnak tűnt. Aztán elragadott egy pezsgőspoharat egy arra
járó pincértől, és elvigyorodott. - Nos, egy dolgot bizton állíthatok róla. Átkozottul jóképű
fickó.
Mindannyian nevettek. Dan kedvelte Bobby Tomot pályán kívül, de méginkább a pályán. Az
egyik legjobb szélső elkapó volt, akivel az évek során találkozott, volt vér a pucájában, volt
esze és olyan finom keze, hogy nem is lehetett hallani a labda puffanását, amikor elkapta. Amije
nem volt, az egy új aláírt szerződés, ami arra a megfontolásra késztette Dant, hogy megfojtson
egy bizonyos szőke tyúkot.
Bert éppen akkor halt meg, amikor befejezte Bobby Tom cápaügynökével a tárgyalásokat.
Most Phoebe Somerville-en kívül, akinek az üzenetrögzítője azt jelentette, hogy vakáción van
és nem elérhető, nem volt senki más a Stars szervezetében, akinek jogosítványa lett volna
aláírni a végső szerződést.
De nem Bobby Tom volt Dan egyetlen, aláírt szerződéssel nem rendelkező játékosa. Volt egy
Darnell Pruitt nevű támadó, aki félelmetesen jó volt, és egy fiatal söprögető, aki a tavalyi
szezonban ügyetlen tapogatózásba kényszerítette a Starst. Hétvégén egyikük sem fog
Meadowlandbe utazni a Stars negyedik előszezoni mérkőzésére a Jets ellen. S ha hamarosan
nem történik valami, egyikük sem fog pályára lépni két hét múlva, a szezon nyitómeccsén.
Az eltűnt tyúknak köszönhetően Dan Calebow abban a veszélyben volt, hogy elveszíti a liga
három legígéretesebb játékosát. Ismerte, hogy működik az NFL, és nem kellett hozzá
kristálygömb, hogy tudja, tucatnyi csapattulajdonos várt nyitott csekkfüzettel és csorgó nyállal a
színfalak mögött abban a reményben, hogy a három játékosnak el fog fogyni a türelme egy
olyan csapattal szemben, amelyik rohamléptekben válik nevetségessé.
Az apja derékszíjának csípései fiatalon megtanították Dannek, hogy az életben csak a
győzelem számít. Mindig agresszív játékos volt, letarolt bárkit, aki az útjában állt, és most
ígéretet tett magának. Ha valaha a keze közé kerül egy bizonyos buta tyúk, olyan leckét ad neki,
amit nem egyhamar fog elfelejteni.
- Hello, edző, Melanie vagyok.
Bobby Tom tekintete végigpásztázott a formás fiatal szépségen, aki csak Dant nézte. Az ifjú
szélső elkapó megrázta a fejét. - A fenébe, edző. Több nője van, mint nekem.
- Fejhossznyi előnnyel indultam, Bobby Tom. De utol fogsz érni. - Dan átölelte a lányt. - Mit
is mondtál, drágám, hogy hívnak?
Dan akkor hallotta meg a szirénát, amikor ahhoz a ponthoz ért az Eisenhower gyorsforgalmi
úton, ahonnan az East West Tollway balra ágazott. Egy órával ezelőtt faképnél hagyta Melaniet a recepciónál, és miközben belenézett a visszapillantó tükörbe, hálát adott, hogy maga mögött
hagyta az ivást.
Lehúzódott piros Ferrari 512 TR-jével. Az autó túl kicsi volt neki, de elviselte, hogy nem fért
el a lába, mert a Testarossa volt a legszebb gépkocsi a világon. Azért kétszázezer dollárt adni
egy kocsiért, amikor emberek aludtak az utcán, szemérmetlenség is, így miután megvette,
ugyanekkora összegről állított ki egy csekket a kedvenc alapítványának. Az évek során több
pénzt adományozott, mint amennyit költött, amit az egyetlen helyes cselekedetnek tartott,
tekintve, hogy milyen gazdag volt.
Mire a motoros rendőr a kocsi sofőroldalára ért, Dan leengedte az ablakot. A rendőr már
megnézte a Testarossa jellegzetes „JÉG 11” hivalkodó rendszámát.
A férfi a kocsi vászontetejére támasztotta a könyökét és lehajolt. - Jó estét, edző.
Dan bólintott.
- Gondolom, siet.
- Mennyivel meszelt le?
- Nyolcvanhéttel hajtott el Mannheimnél.
Dan elvigyorodott és rácsapott a kormányra. - A fenébe, szeretem ezt a kocsit. Pedig vissza is
fogtam. Ma este tele vannak az utak őrültekkel.
- Jól mondja. - A rendőr pár másodpercig az autót csodálta, mielőtt visszafordult Danhez. Mit gondol, hogy fognak szerepelni a hétvégén a Jets ellen?
- Minden tőlünk telhetőt megteszünk.
- Bobby Tom aláírta már a szerződést?
- Félek, hogy nem.
- Kár. - A rendőr elvette a kezét. - Azért sok szerencsét. És csínján azzal a gázpedállal,
rendben, edző? Van pár srác ma este szolgálatban, akik még mindig orrolnak magára amiatt a
sneak miatt, amit tavaly a Browns elleni vesztes meccsen elrontottak.
- Kösz a figyelmeztetést.
Majdnem hajnali egy volt, mikor Dan visszaállt a gyorsforgalmi útra. A szmokingját már
levetette, és miközben átváltott a bal sávba, lerángatta a csokornyakkendőjét és meglazította az
inge nyakát.
A bűnlajstroma ellenére kedvelte a rendőröket. Azóta támogatták, hogy tizenkét évesen,
zöldfülűként sört lopott és elkapták. Tuscaloosában, amikor a Folyónál játszott, a rendőrség
sokkal többet tett, hogy a helyes útra terelje, mint az apja. Egyiküknek még a főiskolai
tanulmányok fontosságáról is sikerült meggyőznie egy este, miután a zsaruk feloszlattak egy
verekedést Dan és néhány auburni elit srác között egy Wooden Dick’s nevű bárban.
- Van eszed, fiam. Mikor akarod végre használni?
A zsaru majdnem egész este tömte a fejét, és elgondolkodtatta a hosszú távú terveiről. A
futball volt Dan útlevele a szegénységből, amiben felnőtt, de a rendőr ráébresztette, hogy
örökké nem fog tudni játszani.
Az elkövetkezendő szemeszterek alatt fokozatosan cserélte le testnevelés és formatervezés
óráit pénzügyi, matematikai és kereskedelmi kurzusokra. A második év végére a túl sok
éjszakai tivornyázás ellenére jól megfelelt a főiskolai tanterv követelményeinek. A legnagyobb
elégtétel az volt számára a ‘Bamán, amikor rájött, hogy nemcsak tehetséges sportoló, hanem
eszes is.
A Cermak Roadnál letért Oak Brook szétterjedt városrészébe, és addig kanyargott a széles
utcákon, míg meg nem pillantotta jobb oldalon a kisáruházat. Beállt a parkolóba, leállította a
motort és kiszállt a kis fényes kocsiból.
Öten voltak a boltban, de csak két nő. Az egyik egy festett vörös, akit azonnal elvetett. A
másik túl fiatalnak tűnt ahhoz, hogy ilyen későn egy 7-Elevenben legyen. A pult mellett állt
rágógumit rágva és a csokis tekercseket szemlélte. A frufruja fel volt tupírozva, de a haja többi
részét hátrafogta az arcából a feje búbjára egy ezüstcsattal. Bár meleg, párás este volt, mindkét
kezét egy középiskolai egyenkabát zsebébe dugva tartotta, melynek bal mellén „a középiskolai
válogatott szurkolólányai” kézírásos felirat volt olvasható.
Látta, hogy Dan közeledik, álla megállt rágás közben. Az iskoladzseki alól a testhezálló
spandex miniszoknya pár entije kukucskált ki. A lába vékony és csupasz volt, fekete lapos talpú
cipőbe bújtatott. Amikor Dan megállt előtte, észrevette, hogy túl sok sminket visel, ahogy a
fiatal lányok olykor.
- Ismerem magát - szólalt meg a lány.
- Valóban?
- Aha. - A lány három gyors pattogót rágott, ideges volt, de nem vihorászott. - Maga a Stars
futballedzője. Dan... ööö... Mr. Calebow.
- Úgy van.
- Én Tiffany vagyok.
- Ne mondd!
- Sokszor láttam a tévében.
- Hány éves vagy, galambom?
- Tizenhat. - A lány tekintete korát meghazudtoló érettséggel kezdett vándorolni Danen. Maga csinos.
- Te pedig egész felnőttnek látszol a korodhoz képest.
- Tudom. - A lány pár pillanatig a rágóján dolgozott, aztán a cipője orrát bámulta. - Ma este
nincs nálunk otthon senki. Hazajön velem, Mr. Calebow?
- És mit fogunk csinálni?
- Tudja. Szexelünk.
- Nem gondolod, hogy egy kicsit fiatal vagy ahhoz, hogy magamfajta vén fickókat szedj fel?
- Elegem van a fiatal srácokból. Férfival akarom csinálni.
Az ajtó mellett egy videojátékgép pittyegett.
- Én a kicsit idősebb nőket kedvelem.
A lány kihúzta egyik kezét az iskoladzseki zsebéből, s olyan közel lépett, hogy a boltban
senki ne lássa, mit csinál, és végigsimított Dan combjának belső felén. - Nagyon jó leszek
magához. - Az érintése merészebb lett. - Kérem. Megígérem. Mindent megengedek, amit csak
akar.
- Ha így áll a dolog, baba, egy ilyen ajánlatot nehéz visszautasítani.
A lány elkapta a kezét, mintha zavarba jött volna a szemérmetlenségén, és elővett a zsebéből
egy kulcscsomót. - Apám kocsijával vagyok. Kövessen!
A kocsi egy régi típusú Mercedes volt. Dan nem tévesztette szem elől a hátsó lámpákat,
miközben a csendes, fákszegélyezte utcákon hajtott egy előkelő lakónegyedbe. A ház, egy
impozáns kétszintes fehér téglaépület egy fás telken állt. Ahogy Dan begurult a kocsifelhajtóra,
a bejárati ajtó feletti legyezőalakú ólomüvegen át csiszolt kristálycsillár tompa fényét pillantotta
meg.
A házból oldalt három állású garázs nyílt, a bal felőli ajtaja felcsúszott. A lány behajtott a
Mercedesszel. Dan megállt mögötte és kiszállt. Amikor belépett a garázsba, a lány megnyomta
a gombot, és az ajtó bezáródott.
A lány parányi spandex szoknyája ráfeszült gömbölyű fenekére, miközben felment a házba
vezető két lépcsőfokon. - Kér egy sört? - kérdezte, amint beléptek egy félhomályos, korszerű
berendezésekkel és egy rozsdamentes acél, éttermi hűtőszekrénnyel felszerelt fehér konyhába.
Dan megrázta a fejét.
A fények lágyan omlottak a lány túlsminkelt arcára. Letette a táskáját és lerúgta lapos sarkú
cipőjét. Anélkül, hogy levette volna az iskolai egyendzsekit, a szoknyája alá nyúlt és lehúzta a
bugyiját. Világoskék volt.
A fehér kőpadlóra dobta. - Akar taco chipset vagy rágót vagy valami mást?
- Igen, valami mást akarok, jól mondod.
Pár pillanatig a lány teljesen mozdulatlanul állt. Aztán kivezette Dant a konyhából. A férfi
követte egy lágyan megvilágított folyosón át egy tágas, fehérre festett, ragyogó gyöngyházszövetes tölgyfa bútorokkal berendezett nappaliba. A márványutánzatú falakon eredeti
műalkotások függtek hatalmas vásznakon, és a párkányszerű oromzaton számos szobor állt.
- Apucinak van mit a tejbe aprítania - mondta Dan.
- Olaszok vagyunk. Apám a Véres Banda nevű alvilági csoport tagja, de senkinek nem
szabad elárulni. Akarja látni az egyik fegyverét?
- Kihagyom.
A lány vállat vont és egy másik szobába vezette, mely sötétségbe burkolózott, amíg fel nem
kapcsolt egy fekete papírernyőjű kis íróasztali lámpát. A világosságban láthatóvá vált, hogy a
dolgozószobát választotta a háló helyett. Egyik végében fényes fekete íróasztal állt egy sor
könyvespolc előtt. Újabb drága műalkotások lógtak a falakon, az ablakokat régimódi spaletták
takarták. A lány megállt egy eperfa bőrszófa és egy hozzáillő klubfotel között.
- Biztos, hogy nem akar inni valamit, Mr. Calebow?
- Biztos.
A lány egy pillanatig nézte, aztán a gombsorhoz emelte kezét fehér blúza elején. Egymás után
gombolta ki.
- Mi lenne, ha megszabadulnál attól a rágótól a kedvemért?
A lány az íróasztalhoz sétált, arckifejezése dacos volt, és kivette a hatalmas rózsaszín csomót
a szájából. Átnyúlt egy köteg papíron és belenyomta egy faragott alabástrom hamutartóba. Nem
viselt melltartót, és Dan megpillantotta a mellét, ahogy előrehajolt. Az olvasólámpa fénye
aranyba vonta apró mellbimbóját.
- Ülj fel az asztalra, életem!
A spandex szoknya felcsúszott a lány combján, amikor felrakta a csípőjét az asztal elülső
szélére. Lábujjaira támaszkodva széthúzta a térdét.
Dan elindult felé, közben levetette szmokingja övsálját. - Te elég vad csaj vagy, ugye?
- Ühüm. Sokszor bajba is kerülök.
- Fogadni mernék. - Dan becsúsztatta kezét a lány iskolai egyendzsekije, majd blúza alá,
miután kihúzta a szoknyából. Hatalmas keze felfelé vándorolt a gerincén, aztán előre tévedt.
Megfogta apró mellét és hüvelykujjával a mellbimbókat simogatta.
A lány Dan cipzárjáért nyúlt. Egy pillanatra megállt és megborzongott. - Mondd meg, mit
tegyek.
- Úgy tűnik, magadtól is nagyon jól elboldogulsz.
- Mondd meg, a fenébe is!
- Rendben, drágám. Húzd le a cipzáromat!
- Így?
- Pontosan így.
- És most?
- Nyúlj be egy kicsit, hátha találsz valamit, ami felkelti az érdeklődésedet!
Dan lélegzete felgyorsult, mikor a lány szó szerint követte az utasításait.
- Igazán nagy vagy. - A lány keze bölcsőjébe fogta, miközben ívbe feszítette a hátát, hogy a
férfi tenyerébe nyomja a mellét. - Kezdek megijedni.
- Ó, nagyon gyengéden fogok bánni veled.
- Tényleg?
- Megígérem.
- Nem baj, ha fáj egy kicsit.
- Nem akarok fájdalmat okozni.
- Nem baj. Tényleg.
- Ha te mondod. - Dan megérezte a rágó illatát Tiffany leheletén, mikor megfogta a lány
térdét és felhúzta, majd a sarkát rátámasztotta az íróasztal lapjára. A szoknya felgyűrődött a
lány hasára. Széttárt combjai közé lépett és a lányba csúsztatta egy ujját.
- Fáj?
- Ó, igen. Igen! Mit akarsz tenni velem?
Dan megmondta. Durván. Félreérthetetlenül.
A lány zihálni kezdett, Dan érezte a bőréből áradó forróságot. Lehámozta róla az
iskoladzsekit és felemelve az íróasztalról, csupasz feneke alá simította a kezét. A lány
átkulcsolta lábával a csípőjét és az inge pliszírjaihoz dörzsölte a mellét, miközben Dan a
hatalmas bőr klubfotelhez vitte. Leült, leengedte a lány lábát a saját csípője mellé két oldalra
úgy, hogy Tiffany meglovagolja.
A lány blúza szétnyílt és láthatóvá vált az ingéhez való dörgölőzéstől kipirult melle. Széttárt
combjai között feltűnt szőreinek csillogó sűrűje. Dan lüktetett, és elkezdte lefelé húzni a lányt,
hogy az magába fogadja, de Tiffany ellenállt.
- Ugye nem fogsz előbb megverni?
Dan felnyögött.
- Ugye? - ismételte meg a lány.
Dan megadta magát az elkerülhetetlennek. - Valami rosszat csináltál?
- Nem lett volna szabad beengednem senkit a házba, amikor a szüleim nincsenek itthon.
- Akkor azt hiszem, el kell hogy fenekeljelek, igaz?
- Nem, nem! - A lány szeme lecsukódott az izgatottságtól.
Dan kész volt kirobbanni, és elment a kedve a játszadozástól. Eltökélve, hogy nem ereszti bő
lére a dolgot, az ölébe fektette a lányt és felhúzta a szoknyáját a derekára. Feltárult előtte
Tiffany meztelen feneke, ő pedig rácsapott tenyerével a puha, kerek dombra.
Erős férfi volt, de kordában tartotta az erejét, és csak egy hajszálnyival ütött erősebbet, mint
ahogy azt a lány szerette volna. Tiffany levegő után kapkodott és egyre izgatottabbá válva
vonaglott Dan ütlegelése alatt.
Miközben feneke kezdett halvány piros színezetet ölteni, Dannek eszébe jutott minden baj,
amit a volt felesége okozott. A késő esti telefonhívások, amikor ízekre szedte a jellemét, a jogi
zűrzavar, az az újságnyilatkozat.
- Aúúú! Ez túl erős!
Dan tenyere ismét találkozott a zsenge hússal. - Jó leszel, életem?
- Igen!
- Mennyire jó?
- Aúúú! Elég!
- Mondd meg, mennyire leszel jó!
- Jó! Jó leszek, a fenébe is!
Dan újra megütötte. - Nincs több mocskos kis áskálódás az újságokban.
- Rendben. Hagyd abba!
- Nincs több késő éjszakai szónoklat a telefonban.
- Mindent tönkreteszel.
Dan a volt felesége lába közé csúsztatta a kezét. - Nem hiszem. - Aztán felemelte.
A nő azonnal felnyársalta magát vele. - Te gazember!
Dan mélyebbre tolta magát. - Ez igaz, gazember vagyok.
A volt felesége vadul lovagolt rajta. A telefon csöngeni kezdett az íróasztalon, de rá se
hederített egyikük sem. Rekedt nyögések szakadtak fel a nő torkából, miközben belemarkolt
Dan sötétszőke hajába. A férfi a nő melle közé temette az arcát, ujjaival a fenekébe vájt.
A csörgés abbamaradt, bekapcsolt az üzenetrögzítő.
A nő hátravetette a fejét és felkiáltott, mikor kielégült.
Itt Valerie Calebow. Pillanatnyilag nem tudok a telefonhoz jönni. Ha üzenetet hagy, amint
lehetséges, visszahívom.
A gép sípolt, aztán megszólalt. - Képviselőasszony, itt Stu Blake. Sajnálom, hogy ilyen későn
zavarom, de...
A hang tovább döngicsélt.
Dan egy nyögéssel a nőbe lövellt. A volt felesége ráomlott, miközben az üzenet véget ért.
Pity.
4.
Dan kinyitotta a hűtőajtót, kivett egy doboz tejet és letekerte a kupakot. Hallotta, hogy
Valerie belép mögötte a konyhába abban a házban, ahol valaha együtt laktak. Mivel tudta, hogy
bosszantja vele, az ajkához emelte a tejesdobozt, és beleivott.
- Az isten szerelmére, Dan, vegyél elő egy poharat - mondta Valerie azon az ingerült hangon,
amit Dan gyűlölt.
Még egyszer kortyolt, mielőtt visszatekerte a kupakot és betette a dobozt a hűtőbe. Az
ajtónak támasztotta a csípőjét, és a volt feleségét tanulmányozta. Valerie lemosta arcáról a
sminket, felfedve kiálló pofacsontjait és kissé hosszú, de magas, sima homlokát jól ellensúlyozó
orrát. Világosbarna haja az ezüstcsat nélkül majdnem a válláig ért, bakfis ruhája teret adott egy
fekete csipkével szegélyezett éjkék pongyolaszettnek.
- Honnan vetted azt a pomponlány-dzsekit?
- A titkárnőm lányáé. Azt mondtam neki, hogy jelmezbálba megyek. - Valerie cigarettára
gyújtott, noha tudta, hogy Dan gyűlöli a füstöt.
- Ezzel a ma esti kalanddal túlságosan elszabadult a fantáziád. Tizenkét éves koromban
izgattak fel utoljára a tizenhat éves lányok.
Valerie vállat vont és fújt egyet. - Más volt, ez minden. Nem olyan más, gondolta Dan. Így
vagy úgy, de Valerie összes szexuális fantáziajátéka a férfiuralomról szólt. Elég mókás,
tekintve, hogy klasszikus feminista volt. Sajnos az egyetlen, aki értette volna a viccet, Valerie
volt, és tudta, hogy ő nem nevetne. Azonkívül teljesen kijött a sodrából, ha kritizálta bármelyik
bizarr forgatókönyvét, amit kitalált, s volt épp elég más dolog, amin veszekedhettek.
Valerie keze a fenekére siklott. Megdörzsölte a sötétkék selymen át, és rosszallóan nézett
Danre. - Nem kellett volna olyan erőseket ütnöd.
- Drágám, visszafogtam magam.
Dan látta az asszony arckifejezéséből, hogy próbálja eldönteni, belemélyessze-e a fogát vagy
sem. Nyilvánvalóan elvetette az ötletet, mert a kis konyhai íróasztalhoz lépett és lapozgatni
kezdte a filofaxát, ami ott hevert. - Még néhány hétig nem kell visszamennem Washingtonba.
Mi a programod a hétvégére?
- Meadowlandsben leszek. A Jets ellen játszunk. - Dan ellépett a hűtőtől és kivett egy banánt
a rozsdamentes acél gyümölcstálból, ami olyan volt, mint a dullesi terminál.
Valerie felemelte az íróasztalról az olvasószemüvegét, feltette, a cigarettáját pedig egy vaskos
fekete üveghamutartóba fektette. - Mit szólnál a csütörtök estéhez, mielőtt elmész?
- Találkozóm van. De a péntek jó.
- Aznap este a városban lesz az alelnök, és fogadást adunk a tiszteletére.
- Szerda este, ha jó éjfél után.
- Az úgy néz ki, jó. Eltekintve attól, hogy... - Valerie összecsukta a könyvet. - Meg fog jönni.
- Levette a szemüvegét, megdörzsölte az orrnyergét, szívott egyet a cigarettájából és hadarni
kezdett. - Majd megoldjuk. Máskor is megoldottuk.
- Majdnem egy éve elváltunk, Val. Nem gondolod, hogy itt lenne az ideje véget vetni ennek?
- Még nem kell véget vetni. Megegyeztünk, hogy így lesz a legjobb, amíg valamelyikünk
nem talál valakit.
- Vagy amíg meg nem öljük egymást, bármelyik jöjjön előbb.
Valerie elengedte a füle mellett a beszólást, és az a ritka sebezhetőség tükröződött rajta,
amivel mindig meghatotta Dant. - Én... én egyszerűen nem tudom, mit csináljak. Az erős
férfiakhoz vonzódom. Hogy mondjam meg egy erős férfinak, hogy addig nem fekszem le vele,
amíg nem láttam a teljes vérképét?
Dan a szemetesbe dobta a banánhéjat. - Szex a kilencvenes években. Fura ágyastársakat
teremt.
- Senkinek sem kellene kefélnie a volt hitvesével csak mert az történetesen HIV-negatív. Valerie elnyomta a cigarettáját a hamutartóban.
- Ámen. - Dan sokkal kevésbé kedvelte a megállapodásukat, mint a volt felesége, de
akárhányszor fel akarta bontani, Valerie azt éreztette vele, hogy egy undok fráter. Mihelyt
azonban megtalálja a babagyáros nőt, véget vet neki.
- Mindketten túl okosak vagyunk ahhoz, hogy vetkőzős orosz rulettet játszunk - mondta
Valerie.
- És megőrülsz a testemért.
Valerie-nek mostanában nem volt humorérzéke, és Dan szellemi sziporkái felpaprikázták.
Orrlyukai tüzet okádtak és hamarosan nagyfokú érzéketlenséggel, hanyagsággal,
jellemtelenséggel, érzelmi csalással és azzal vádolta Dant, hogy nem érdekli más, csak hogy
futballmeccseket nyerjen.
Mivel Valerie nagyjából célba talált, Dan elhallgatott, miközben a banánt majszolta. Ha
méltányos akart lenni vele, tudta, hogy Valerie nehezebb helyzetben van nála, s a sajnálat volt
az egyik oka annak, hogy betartotta ezt a beteges megállapodást. Valerie-t a képviselőház
nőtagjaként szigorúbb erkölcsi mércével mérték, mint férfitársait. A választók a képviselőiknek
talán megbocsátották, ha ágyról ágyra járnak, de egy nőnek sosem. Valakinek, aki annyira
szerette a szexet, mint Valerie, de nem volt sem férje, sem egy férfi, akit szeretett volna, ez
határozottan problémát jelentett. Azonkívül egyike volt azon kevés washingtoni
törvényhozóknak, akik tisztességesen végezték a munkájukat, és Dan hazafias kötelességének
érezte ennyit megtenni érte.
Nem mintha nem származott volna belőle előnye. Játékosi pályafutása korai időszakában
olyan nagy kanállal ette a nőket, hogy mára elment az étvágya a promiszkuitástól. Azonkívül
nem volt ostoba, és nem hozta lázba, hogy rajongókkal kockáztasson. Mindazonáltal Valerie
perverz kis forgatókönyvei ellenére sem élvezte már régóta a szexet.
Most már tudta, hogy kezdettől fogva inkompatibilisek voltak, de úgy lobogott bennük a
szexuális hév, hogy ezt egészen addig nem vették észre, amíg el nem követték azt a hibát, hogy
összeházasodtak. Valerie-t kezdetben elbűvölte a bárdolatlansága és a vad agresszivitása, pont
azok a tulajdonságok, amik később az őrületbe kergették. Egy olyan kölyök számára pedig, aki
Alabama egy őserdei porfészkében nőtt fel, Valerie származása és kifinomultsága volt
ellenállhatatlan. De hamarosan rájött, hogy Valerie-ben nincs semmi humorérzék, sem vágy egy
olyan családi életre, ami után ő áhítozik.
A volt felesége legutóbbi tirádája kezdett kifulladni, s Dannek eszébe jutott, hogy neki is van,
ami piszkálja a csőrét. - Ha már a sérelmek megszellőztetésénél tartunk, Valerie, hadd
teregessem ki én is az enyémet. Még egy olyan interjú, mint a múlt héten, és nem vagyunk
többé békében elvált házastársak, az ügyvédem pedig felhívja az ügyvédedet.
Valerie nem nézett rá. - Hiba volt.
- A csapatnak is azt mondom mindig. Olyan nincs, hogy hiba, csak előre nem látás.
Olyan régóta félemlítette már meg az embereket fizikai adottságaival, hogy a szokásává vált,
s ösztönösen közeledett a volt felesége felé, amíg fölé nem tornyosult. - Nem méltányolom a
szakításunk nyilvános kitárgyalását, és más sem hiányzik, mint hogy a sportújságírók
határesetnek nevezzenek egy pszichopatával.
Valerie a pongyolája elején lévő csipkét kezdte babrálni. - Bizalmas információ volt. A
riporternek nem lett volna szabad megírnia.
- Eleve nem kellett volna ilyen megjegyzést tenned. Mostantól fogva, ha valaki a válásunkról
kérdez, ugyanarra a két szóra szorítkozol, mint én, amikor interjút adok. „Kibékíthetetlen
ellentétek.”
- Úgy beszélsz, mint aki fenyeget. - Valerie próbált feldühödni, de nem igazán sikerült neki,
s Dan tudta, hogy lelkiismeret-furdalása van.
- Csak emlékeztetlek, hogy a férfiak ebben a városban nem fognak rád szavazni, ha tovább
ócsárolod a volt férjedet, aki egyszer egyetlen délután huszonkilenc passzt dobott a 49ers
védelme ellen.
- Rendben! Sajnálom. Csak beszéltem veled telefonon, és felidegesítettél.
- Valerie, mindig idegesítelek, úgyhogy ez nem mentség arra, hogy a torkomnak ess.
Valerie bölcsen témát váltott. - Hallottam, hogy Bert temetése egész szórakoztató volt. Kár,
hogy nem voltak ott a volt szeretői, hogy láthassák, ahogy az a kutya a koporsójára pisil. Megeresztett egy tőle szokásos keskenyajkú mosolyt. - Mégis van Isten. És figyel.
Dan nem volt hajlandó vitába szállni Valerie-vel Bertről, különösen amikor tudta, hogy
ingoványos talajon jár. A férfiak kedvelték Bertöt, de a nők nem. Túl könnyen eljárt a keze, túl
hirtelen a szája, ha disznó viccet kellett mondani vagy lekezelő megjegyzéseket tenni. Az
ilyesminek egy olyan nőnél, mint Valerie, nem volt sikere. Dannél sem volt sikere egyáltalán,
de Bert a főnöke volt, ezért nem szólt neki.
- Nem volt mulatságos, Val. Egy ember meghalt, a lányának pedig sikerült cirkuszi előadást
csinálnia a temetéséből.
- Hallottam a lányáról. Milyen?
- Egy osztályonfelüli kurva, csak nem olyan okos. Az igazat megvallva, nem emlékszem,
mikor találkoztam utoljára ilyen megdöbbentően hitvány emberrel.
- Éveken át Arturo Flores szeretője volt. Kell hogy legyen benne valami jó.
- A melle nyilvánvalóan, de azon kívül nem tudom mi. Bert mesélt róla párszor. Pokolian
zavarta a tudat, hogy a lánya meztelen teste kint lóg az ország minden nagy múzeumának a
falán.
- Flores kiváló festő. Nem gondolod, hogy Bert ezen a téren kissé szűklátókörű volt? Ne
felejtsd el, hogy arról az emberről beszélünk, aki arany füzérdíszt akart csinálni a Star Girl
pomponos lányainak bugyijából.
- Egyik pomponos lány sem volt a lánya. És nagyon rossz volt a jegyeladás.
Valerie dühbe gurult. - Egyáltalán nem vicces ez a közönséges szexismus.
Dan sóhajtott. - Csak tréfáltam, Val. Lazíts!
- Undorító vagy. Neked az egész szex egy nagy vicc, mi?
- Én vagyok az undorító! Javíts ki, ha tévedek, de nem te vagy, aki megálmodod ezeket a
perverz kis szexuális szerepjátékokat, beleértve a ma esti alig visszataszító megmártózást a
gyerekpornóban? Nem páholtam el a fenekedet, valahányszor úgy döntöttél, hogy el akarod
páholtatni, jóllehet nőket verni soha nem szerepelt elöl az afrodiziákumaim között?
Valerie megdermedt. - Én nem erről beszéltem, de te megint kiforgatod a szavaimat, mint
mindig. Én a nőkhöz való hozzáállásodról beszélek. Annyi nővel feküdtél le az elmúlt években,
hogy elfelejtetted, nem csupán mell és segg vagyunk.
- Ezek igazán szép szavak az Egyesült Államok kormányának képviselőjétől.
- Nem beszélsz az érzéseidről. Nem osztod meg velem őket.
Dannek a nyelve hegyén volt, hogy figyelmeztesse, valahányszor meg akarta vele osztani az
érzéseit, Valerie egész estén át tartó fejtegetésbe kezdett arról, hogy mi a baj vele.
- A nők pedig hagyják - folytatta Valerie. - Az az igazán bosszantó. Azért hagyják, mert...
mindegy. Veled nem lehet beszélni.
- Nem, Valerie. Folytasd! Fejezd be, amit elkezdtél! Miért hagyják a nők, hogy olyan rossz
legyek?
- Mert gazdag vagy és jóképű - vágta rá Valerie túl gyorsan.
- Nem ezt akartad mondani. Te szoktad mondani, hogy beszéljek nyíltabban. Talán el kellene
kezdened gyakorolni, amit prédikálsz.
- Azért hagyják, mert olyan magabiztos vagy - mondta Valerie kimérten. - Te nem szenvedsz
önbizalomhiányban, mint mindenki más a földön. Még a sikeres nők is szeretik, ha olyan férfi
van az oldalukon, aki biztonságérzetet nyújt.
Minden más férfi hízelgőnek találta volna a szavait, de Danből épp az ellenkező hatást
váltották ki. Érezte, hogy vörösen izzó düh kap lángra benne, düh, ami már a gyermekkorában
ott pislákolt, amikor a túl sok érzelem egy őserdei túrát és egy verést jelentett az apja
nadrágszíjával.
- Ti nők aztán megéritek a pénzeteket - nevetett gúnyosan. - Mikor fogtok rájönni, hogy
Isten nem véletlenül teremtett két nemet? Nem lehet minden egyszerre kétféleképpen. Egy férfi
vagy férfi, vagy nem. Nem várhatjátok el - parancsszóra - egy harcias természetű férfitól, hogy
a kanapéra kucorodjon, kiöntse a lelkét és általában kezdjen el úgy viselkedni, mint egy pina.
- Kifelé!
- Örömmel. - Dan felkapta a kulcsát és az ajtó felé indult. De mielőtt odaért volna, bevitte az
utolsó ütést. - Tudod, mi a te bajod, Valerie? Hogy nem férsz bele a bugyidba, és ettől zsémbes
vagy. Ezért legközelebb, ha bemész a boltba, miért nem nézed meg, hogy lehet-e kapni egy
számmal nagyobb szuszpenzort.
Kiviharzott a házból és beült a kocsijába. Amint elhelyezkedett, belökte Hank Jr.-t a
lejátszóba, és feltekerte a hangerőt. Amikor ennyire maga alatt volt, az egyetlen, akit el bírt
viselni, egy másik bajkeverő volt.
Vasárnap délután a Jets elleni előszezoni meccs katasztrofálisan ért véget. Ha a Stars egy jó
hírű csapat ellen játszott volna, a vereség nem lett volna ilyen megalázó, de 25-10-re kikapni a
beszari Jetstől, még az előszezonban is több volt, mint amit Dan gyomra bevett, különösen ha
maga elé képzelte három szerződés nélküli játékosát, ahogy a jakuzzijukban henyélnek
Chicagóban és a nagyképernyős tévéjükön nézik a meccset.
Jim Biederot, a Stars kezdő irányítója a legutolsó edzésen megsérült, a tartalékja az előző
héten ágyékizomhúzódást szenvedett, így Dan kénytelen volt C. J. Brownt, egy tizenötéve
játszó veteránt beállítani, akinek a térdeit enyv tartotta össze. Ha Bobby Tom a pályán lett
volna, tisztára tudta volna magát játszani, hogy C. J. odadobja neki a labdát, de Bobby Tom
nem volt a pályán.
A helyzetet súlyosbítandó, a Stars újdonsült tulajdonosa állítólag visszatért vakációjáról, de
nem vette fel a telefont. Dan egy lyukat rúgott a vendégek öltözőjének falába, amikor Ronald
McDermitt leszállította ezt a bizonyos információt, de az sem segített. Álmában sem gondolta
volna, hogy valamit jobban tud gyűlölni, mint futballmeccset veszteni, de ez még azelőtt volt,
hogy Phoebe Somerville belépett az életébe.
Mindent egybevetve gyászos hét volt. Ray Hardesty, a Stars egykori szélső védője, akit Dan
augusztus elején eltiltott, a kelleténél eggyel többször vezetett ittasan és átszakított egy
védőkorlátot a Calumet gyorsforgalmi úton. Szörnyethalt tizennyolc éves barátnőjével együtt.
Dan a temetésen egész idő alatt, miközben Ray gyászoló szüleinek az arcát nézte, azt
kérdezgette magától, tehetett volna-e még valamit érte. Az esze tudta, hogy nem, de akkor is
tragikusan fogta fel.
Az egyetlen derűs pillanat a héten a DuPage County óvodában történt, ahová egy
jótékonysági felhívást ment forgatni a United Way javára. Amikor belépett az ajtón, az első
amit megpillantott, egy manóképű, vörös hajú óvónő volt, ahogy a földön ülve mesét olvasott
egy csapat négyévesnek. Valami ellágyította a szívét és lelket öntött Danbe, ahogy szeplős orrát
és nadrágján a zöld ujjfestékes foltot nézte.
Amikor a forgatás véget ért, meghívta egy kávéra. Sharon Andersonnak hívták, hallgatag és
félénk volt, szívmelengető kontrasztja azoknak a kihívó tekintetű nőknek, akikhez
hozzászokott. Bár túl korai volt a találgatáshoz, önkéntelenül is azon tépelődött, nem találta-e
meg azt az egyszerű, családszerető nőt, akit keresett.
A Sharonnal való találkozásból visszamaradt ragyogás azonban elhalványult a Jets elleni
mérkőzés napjára, és továbbforrongott a vereségen, miközben eleget tett meccs utáni
kötelességeinek. Csak akkor tört ki belőle, amikor már ott állt a betonon, várva, hogy felszálljon
az O’Hare-re visszainduló chartergépre.
- A kurva életbe!
Olyan hirtelen fordult sarkon, hogy nekiütközött Ronald McDermittnek, úgy meglökve a
helyettes ügyvezető igazgatót, hogy az elejtette a könyvet, amit a kezében tartott. Megérdemli,
gondolta Dan érzéketlenül, amiért gyávának született. Ronald nem volt alacsonyabb százhetven
centinél, és nem volt csúnya, de túl udvarias, túl elegáns és túl fiatal volt ahhoz, hogy a Chicago
Starst irányítsa.
A profi csapatban az ügyvezető igazgató felelt a működésért, beleértve az edzők felvételét és
elbocsátását, így elvileg Dan Ronaldnak dolgozott. De Ronald annyira félt tőle, hogy a hatalma
csak elméleti volt.
Az ügyvezető igazgató felvette a könyvét és olyan gyáván nézett fel rá, hogy Dan megőrült
tőle. - Elnézést, edző.
- Én mentem neked, az isten szerelmére.
- Igen, nos...
Dan Ronald kezébe nyomta a kézipoggyászát. - Vitesd el valakivel hozzám! Egy későbbi
géppel megyek. Ronald aggódni látszott. - Hová mész?
- Megmondom, Ronald. Elvégzem helyetted a munkád.
- B... bocs, edző, de nem értem, mire célzol.
- Arra célzok, hogy felkeresem az új tulajdonosunkat, és megismertetem az élet dolgaival a
nagy büdös NFL-ben.
Ronald olyan nagyot nyelt, hogy az ádámcsutkája liftezett. - Ó, ez nem biztos, hogy túl jó
ötlet, edző. Nyilvánvalóan nem akarja, hogy a csapat dolgaival zaklassák.
- Az nagy kár - mondta Dan vontatottan, miközben elindult -, mert állatira zaklatni fogom.
5.
Mici figyelmét magára vonta egy dalmata, miközben átvágtak a Fifth Avenue-n, közvetlenül
a Metropolitan fölött. Phoebe a pórázt rángatta.
- Gyere, véreb. Nincs időnk flörtölni. Viktor vár.
- Szerencsés Viktor - felelte a dalmata gazdája mosolyogva, a szemközti járda felől
közeledve Phoebe és Mici felé.
Phoebe végigmérte Annie Sullivan napszemüvege mögül és látta, hogy ártalmatlan juppi. A
férfi szemügyre vette Phoebe feszülős, limezöld ruháját, s tekintete gyorsan utat talált a
kereszteződő csipkéhez a kivágott felsőrésznél. Leesett az álla.
- Mondja. Nem maga Madonna?
- A héten nem.
Phoebe továbbsuhant. Mihelyt átért a túloldalra, lekapta a szemüvegét, nehogy még egyszer
összetévesszék. Jézus... Madonna, az isten szerelmére! Maholnap tényleg el kell kezdenie
illendőbben öltözködnie. Simone, a barátnője azonban, aki ezt a ruhát tervezte, ott lesz a partin,
amit Viktor ma este ad, és Phoebe szerette volna bátorítani.
Maguk mögött hagyták Micivel a Fifth Avenue-t, a csendesebb felső nyolcvanas utcák felé
tartva. Túlméretezett karikafülbevaló fityegett a fülében, mindkét csuklóján karperecek
csörögtek, vastag sarkú szandálja kopogott a járdán, a férfiak utánafordultak, mikor elment
mellettük. Gömbölyű csípője pimaszul ringott, mintha saját nyelve lett volna.
Forró cha cha
Forró cha cha
Forró forró
Cha cha cha cha
Szombat este volt, a gazdag New York-iak vacsorához öltöztek, a színházak kezdtek kitűnni a
szűk utcákat szegélyező divatos tégla- és barna kőházak közül. Közeledett a Madison Avenue
és a szürke gránitépület felé, ahol lakást bérelt alkalmi áron Viktor egyik barátjától.
Három nappal ezelőtt, amikor visszatért a városba Montaukból, tucatnyi telefonüzenet várta.
A legtöbb a Stars irodájából, ő pedig figyelemre sem méltatta. Mollytól egy sem, hogy
meggondolta volna magát és nem utazik a táborból egyenesen a bentlakásos iskolába.
Összehúzott szemöldökkel emlékezett erőltetett, heti egyszeri telefonbeszélgetéseikre. Bármit
tett, úgy tűnt, nem tudott csorbát ejteni a húga ellenségességén.
- Jó estét, Miss Somerville. Hello, Mici.
- Üdv, Tony. - Ragyogó mosolyt vetett a portásra, miközben beléptek az apartmanházba. A
férfi levegő után kapkodott, aztán gyorsan lehajolt, hogy megsimogassa Mici bóbitáját. -
Beengedtem a vendégét, ahogy kérte.
- Kösz. Maga egy angyal. - Phoebe átvágott az előcsarnokon, sarka a rózsaszín
márványpadlón kopogott, és megnyomta a liftgombot.
- Nem térek magamhoz, milyen kedves ember - mondta mögötte a portás. - Egy magafajta.
- Naná, hogy kedves.
- Rosszul érzem magam, milyen csúnya szavakkal illettem régen.
Phoebe dühös lett, miközben követte Micit a liftbe. Mindig kedvelte Tonyt, de ezt nem
engedhette el a füle mellett. - Rosszul is érezheti. Csak mert valaki homoszexuális, még nem
jelenti azt, hogy nem ember, és nem érdemel ugyanolyan tiszteletet, mint bárki más.
Tony megdöbbent. - Homoszexuális?
Az ajtó összecsukódott.
Phoebe a szandálja orrával dobolt a padlón, miközben a lift emelkedett. Viktor folyton intette,
hogy ne legyen ilyen keresztes vitéz, de túl sok ember volt homoszexuális, akiket szeretett, és
nem hunyhatott szemet a hátrányos megkülönböztetés felett, amivel szembe kellett nézniük.
Arturóra gondolt és mindarra, amit a férfi tett érte. A Seville-ben vele töltött évek nagyban
hozzájárultak ahhoz, hogy visszaadják az emberi jóságba vetett hitét. Eszébe jutott, ahogy
Arturo kihúzva kövérkés, zömök testét a festőállvány előtt, festékfoltot kenve kopasz
kobakjára, ahogy gondolatban másutt járva megtörölte a kezét a feje tetején, odakiált neki:
„Phoebe, querida, gyere, mondd el, mi a véleményed!”
Arturo a kellem és az elegancia megtestesítője volt, egy ódivatú arisztokrata, akinek az
intimitás érzete tiltakozott az ellen, hogy tudassa a világgal homoszexualitását. Bár soha nem
beszéltek róla, Phoebe tudta, hogy Arturót megnyugtatta, hogy a szeretőjének adhatta ki
Phoebét a nyilvánosság előtt, ő pedig örült, hogy ezzel a csekélységgel meghálálhatta
Arturónak mindazt, amit tőle kapott.
A liftajtó kinyílt. Végigment a szőnyeggel borított folyosón és kinyitotta az ajtaját, miközben
Mici izgatottan csaholva rángatta a pórázt. Phoebe lehajolt és kicsatolta. - Védd magad, Viktor!
A Terminator tombol.
Miközben Mici előrerohant, kezével beletúrt szőke hajába, hogy szétrázza. Nem szárította
meg zuhanyozás után, hagyva, hogy a szexis szélfútta hatás kedvéért, melyet Simone
elragadóan bikavadító ruhája követelt, természetesen göndörödjön.
Ismeretlen férfihang mennydörgött a nappaliból vontatott, távoli déli akcentussal. - Tűnés,
kuuutya! Tűnés, a fenébe is!
Phoebének elakadt a lélegzete, aztán nekiiramodott, szandáljának sarka megcsúszott a feketefehér sakktáblamintás márványpadlón, ahogy befordult a sarkon. Repkedő hajjal, tántorogva
fékezett le, mikor meglátta, hogy Dan Calebow áll a nappalija közepén. Azonnal felismerte,
noha csak pár szót váltott vele az apja temetésén. Nem az a fajta férfi volt, akit az ember
könnyen elfelejtett, s az elmúlt hat hétben az arca megmagyarázhatatlan módon többször is
felötlött benne.
Szőke volt, vonzó, jól megtermett, született bajkeverő. Galléros pólóing és vászonnadrág
helyett gyűrött fehér öltönyt kellett volna viselnie, és délre tartania valami poros úton egy
hatalmas régi Cadillackel, a tetejére gumipókkal fogatott sörösdobozokkal. Vagy egy
polgárháború előtti udvarház kertjében állnia hátravetett fejjel és a holdat ugatnia, miközben az
ifjú Elizabeth Taylor egy kacskaringós rézágyon fekve várta az emeleten, hogy hazatérjen.
Phoebét ugyanaz a kínos érzés fogta el, mint az első találkozásukkor. Bár Calebow egyáltalán
nem hasonlított arra a futballjátékosra, aki évekkel ezelőtt megerőszakolta, mélyen gyökerező
félelem élt benne az erős fizikumú férfiakkal szemben. A temetésen sikerült flörtölős
viselkedéssel lepleznie nyugtalanságát, mely védekező eszközt művészetté fejlesztette évekkel
ezelőtt. De a temetésen nem egyedül voltak.
Mici, aki a visszautasítást személyes kihívásnak tekintette, lötyögő nyelvvel rohangált
körülötte, bojtos farka mintha azt az ütemet verte volna: szeressszeressszeress. Dan felnézett a
kutyáról Phoebére.
- Ha lepisil, megnyúzom.
Phoebe odarohant, hogy felkapja az ölebet. - Mit keres itt? Hogy jutott be?
Calebow az idomai helyett az arcát fürkészte, ami azonnal megkülönböztette a többi férfitól. A portása nagy Giants-rajongó. Fene kedves fickó. Biztosan élvezte a történeteket, amiket L.
T.-ről meséltem neki.
Phoebének fogalma sem volt, ki az az L. T., de eszébe jutott a nyegle utasítás, amivel Tonyt
otthagyta, amikor sétálni indult Micivel. - Egy úriembert várok látogatóba - mondta. - Engedje
be.
A beszélgetés, amit az imént folytatott a portással, új megvilágításba került.
- Ki az az L. T.? - kérdezte, miközben próbálta megnyugtatni Micit, aki ki akart szabadulni a
karjából.
Dan úgy nézett rá, mintha a világűrből küldték volna le. Ujjait nadrágja oldalzsebébe
süllyesztve lágyan megjegyezte: - Asszonyom, az ilyen kérdésekkel nagy bajba fog kerülni a
csapat igazgatósági ülésein.
- Nem megyek semmiféle igazgatósági ülésre - felelte Phoebe annyi szacharinnal,
amennyivel egy Súlyfigyelő versenyt el lehetett volna látni -, úgyhogy nem lesz gond.
- Valóban? - Dan vidéki fiús mosolya ellentétben állt jeges tekintetével. - Nos akkor,
asszonyom, Lawrence Taylor a New York Giants csapat káplánja volt. Egy igazi jámbor
úriember, aki a meccs előtt mindannyiunkat imára fogott.
Phoebe tudta, hogy valamiről lemaradt, de nem firtatta tovább a dolgot. A férfi betolakodása
az apartmanjába feldúlta, és szeretett volna megszabadulni tőle, amilyen gyorsan csak lehet. Mr. Calebow, bármennyire is rajongok azért, hogy hívatlan látogatók halálra ijesszenek, attól
tartok, most nem érek rá beszélgetni.
- Nem fog sokáig tartani.
Phoebe rájött, hogy addig nem tudja kirakni a szűrét, amíg a férfi el nem mondja, mit akar,
ezért mindent megtett, hogy unalmat színleljen. - Öt perc, de előbb megszabadulok ettől a
flótástól. - A konyhához sietett, hogy kitegye Micit. Az uszkár szomorúan nézett rá, mikor
Phoebe rázárta az ajtót.
Amikor visszatért hívatlan vendégéhez, a férfi a szoba közepén állt és a tulajdonos divatos
lakberendezési mesterkedéseit szemrevételezte. Fonott, vesszőszerű fémszékek voltak
összetársítva szénszürke vászonnal behúzott, túlméretes kanapékkal. A zománcozott fal és a
palakő padló hangsúlyozta a helyiség hideg, éles vonalait. Phoebe saját, sokkal kényelmesebb
és jelentősen olcsóbb bútorai egy raktárban hevertek - minden, kivéve egy hatalmas festményt,
ami a helyiség egyetlen meg nem tört falán lógott.
A pilledt akt volt az első kép, amit Arturo festett róla, és bár meglehetősen értékes volt,
Phoebe soha nem vált volna meg tőle. Egy egyszerű fakeretes ágyon feküdt Arturo
nyaralójában, szőke haja szétterült a párnán, miközben kinézett a vászonról. A fehér
stukkófalon magasan nyíló egyetlen ablakon át beáramló napfény foltokban esett meztelen
bőrére.
Phoebe nem hiúságból tette ki a képet a lakás legnyilvánosabb helyiségébe, hanem mert itt
mutatott a legjobban a hatalmas ablak nyújtotta természetes fényben. Ez a festmény sokkal
realisztikusabb alkotás volt, mint későbbi társai, és alakja lágy vonalainak és finoman árnyékolt
hajlatainak látványa nyugalommal töltötte el. Korallos fényfolt hangsúlyozta mellének
domborulatát, ragyogó citrompaca világította meg csípőjének öblösödését, s finom levendula
árnyék szőtte be selyemfonalként fakó fanszőrzetét. Ritkán gondolt a festményen szereplő aktra
úgy, hogy az ő, inkább mint egy sokkal jobb valakire, egy nőre, akiből még nem irtották ki a
szexualitást.
Dan háttal állt neki, s az, ahogy nyíltan tanulmányozta a festményt, emlékeztette Phoebét,
pontosan kinek a testét is ábrázolja. Amikor felé fordult, Phoebe megacélozta magát egy
mézesmázos megjegyzésre.
- Egész jó. - Dan az egyik fonott székhez sétált. - Megbír ez a holmi?
- Ha összetörik, elküldöm a számlát.
Miközben Dan leült, Phoebe látta, hogy a férfi figyelmét végre magára vonják Simone dögös
ruhájában kirívóan kirajzolódó idomai, s gondolatban megkönnyebbülten felsóhajtott. Végre
ismerős területre értek.
Mosolyogva karba tette a kezét és hagyta, hogy Calebow teljes képet kapjon. Évekkel ezelőtt
rájött, hogy sokkal jobban tudja kezelni a heteroszexuális férfiakat, ha szexis hableányt játszik,
mint elpiruló naivat. A szexuális agresszor szerep ravaszul az ő kezébe adta az irányítást. A
férfi helyett ő volt, aki meghatározta a játékszabályokat, amikor pedig útjára bocsátotta az
udvarlóját, az azt hitte azért, mert nem ért fel a többi férfival Phoebe életében. Soha egyikük
sem jött rá, hogy Phoebével nincs rendben valami.
Természetesen rekedt hangjába egy kis Kathleen Turner-tónust vegyített. - Mi jár a fejében,
Mr. Calebow? Azon kívül, ami nyilvánvaló.
- Ami nyilvánvaló?
- A futball természetesen - felelte Phoebe ártatlanul. - Képtelenség, hogy egy magafajta fickó
másra is gondoljon. Tudom apámról.
- Meg lenne lepve, ha tudná, hogy egy magamfajta fickó mikre gondol.
Calebow forró-nyári-estés vontatott hanghordozása Phoebe testét nyaldosta, megkongatva
belső vészharangjait. Phoebe azonnal feltette a csípőjét egy kis matt nikkel konzolasztal sarkára,
még feljebb csúsztatva szűk szoknyáját a combján. Nagylábujján lóbálva a szandálját, selymes
hangon hazudott. - Sajnálom, Mr. Calebow, de már annyi szuszpenzor lóg az ágytámlámon,
hogy nem tudok velük mit kezdeni.
- Valóban?
Phoebe lehajtotta a fejét és egy a szeme sarkát söprő platinaszőke hajtincs mögül nézett rá,
mely pózt évekkel ezelőtt fejlesztette tökélyre. - A sportolók olyan fárasztóak. Továbbléptem
azokra a férfiakra, akik boxert hordanak.
- Wall Street?
- Kongresszus.
Dan felnevetett. - Kezdem sajnálni, hogy leszámoltam vad, bunkó korszakommal.
- Kár. Megtért?
- Nem ilyen érdekes. Az edzők példaképek.
- Milyen unalmas.
- A csapattulajdonosok is.
Phoebe lecsúszott a konzolasztal széléről és gondosan úgy állt be, hogy a férfi láthassa
mellének belső ívét a keresztező aranycsipkék alatt. - Ó, kedvesem. Miért érzem úgy, hogy meg
akar leckéztetni?
- Talán mert megérdemli.
Phoebe szerette volna bebugyolálni magát régi vastag zseníliaköntösébe. Helyette végighúzta
nyelvét az ajkán. - Nem bírom a kiabálást, kérem, legyen hozzám gyengéd.
Dan tekintete elsötétült az utálattól. - Hölgyem, maga nem igazi. Minden okom megvan rá,
hogy kiabáljak, tekintve, hogy tönkreteszi a futballcsapatomat.
- A futballcsapatát? A mindenségit, Mr. Calebow, azt hittem, az az én futballcsapatom.
- Pillanatnyilag, drágaságom, úgy tűnik, senkié.
Dan olyan hirtelen egyenesedett fel a székből, hogy Phoebe ijedten hátrált. Próbálta
visszaszerezni a tekintélyét azzal, hogy úgy tett, mintha le akart volna ülni. A szűk limezöld
ruha felcsúszott, ahogy lehuppant a kanapéra. Lankadtan keresztbe tette a lábát, hivalkodva
arany bokaláncával, de a férfi rá se hederített. Inkább járkálni kezdett fel-alá.
- Úgy látszik, halvány fogalma sincs róla, milyen nagy bajban van a csapat. Az apja halott,
Carl Pogue felmondott, a helyettes ügyvezető igazgató semmit sem ér. Le nem szerződött
játékosai vannak, kifizetetlen számlái, egy stadionszerződés, amit meg kell újítani. Ami azt
illeti, maga az egyetlen, aki nem tudja, hogy a csapat összeomlóban van.
- Nem értek a futballhoz, Mr. Calebow. Szerencséje van, hogy nem szólok bele. - Phoebe a
csipkével játszott a mellén, de Dan nem kapta be a csalit.
- Nem fordíthat hátat csak úgy egy NFL-csapatnak!
- Nem értem, miért nem.
- Hadd meséljek a legtehetségesebb játékosáról, egy Bobby Tom Denton nevű kölyökről.
Bert első körös kiválasztottként vásárolta meg a játékjogát a Texas Egyetemről három éve, és
jól járt vele, mert Bobby Tom úton van afelé, hogy a legjobb legyen.
- Miért meséli el ezt nekem?
- Azért, Miss Somerville, mert Bobby Tom Telarosából, Texasból származik, és az, hogy
Illinois államban kénytelen élni, ha csak egy részét is az évnek, provokálja a férfiasságát. Az
apja megértette ezt, ezért kezdte el megújítani Bobby Tom szerződését, mielőtt a fiú elkezd
gondolkodni azon, milyen lenne egész évben Dallasban lakni. A tárgyalások épp akkor
fejeződtek be, amikor Bert meghalt. - Dan beletúrt bozontos, sötétszőke hajába. - Pillanatnyilag
a magáé Bobby Tom, továbbá egy Darnell Pruitt nevű remek támadó falember és egy hátvéd,
aki semmit nem szeret jobban, mint labdavesztésre kényszeríteni a rossz fiúkat. Sajnos egyikük
sem hoz pénzt a konyhájára, mert nem játszanak. És tudja, miért nem játszanak? Mert magát
annyira lefoglalják a boxeralsók, hogy nincs ideje aláírni az istenverte szerződésüket!
Phoebében fellobbant a düh vörös tüze, és felpattant a kanapéról. - Épp most volt az a
pillanat, amikor megvilágosodtam, Mr. Calebow. Most jöttem rá, hogy nem Bobby Tom
Denton az egyetlen személy, aki a tulajdonom. Javítson ki, ha tévedek, de nem én vagyok a
maga munkaadója is?
- De igen, asszonyom.
- Akkor ki van rúgva.
Dan sokáig nézett rá, mielőtt kurtán bólintott. - Rendben. - Aztán szó nélkül elindult kifelé a
szobából.
Amilyen gyorsan jött, úgy párolgott el Phoebe dühe és vette át helyét az ijedtség. Mit tett?
Még a hülye is tudja, hogy ha valaki nem ért egy futballcsapat irányításához, akkor nem
rúghatja ki a vezetőedzőt. Pontosan az efféle ösztönös cselekedetektől intette Viktor mindig.
Hallotta a férfi kemény lépteit a márványpadlón, és kirohant a folyosóra. - Mr. Calebow, én...
Dan visszafordult, vontatott beszéde úgy csöpögött, mint lassú méreg. - Letelt az öt percem,
asszonyom.
- De én...
- Maga szabta meg az időt.
Épp amikor az ajtónyitó gombért nyúlt, kulcs nyikordult a zárban, az ajtó kinyílt és Viktor
tűnt fel a másik oldalán. Testhez álló fekete selyempólót, terepszínű nadrágot, narancssárga bőr
nadrágtartót és motoroscsizmát viselt. Sötét haja fényesen és egyenesen omlott a vállára, a
kezében barna papírzacskót tartott. Gyönyörű volt és kedves, s Phoebe nem tudta, mikor örült
utoljára valakinek ennyire.
Viktor tekintete egy pillanat leforgása alatt felmért mindent - Phoebe kétségbeesett, s Dan
Calebow merev arckifejezését. Ragyogó mosolyt vetett mindkettőjükre.
- Buli van! Hoztam rizsszeletet, uborkás kimchit, Phoebe, chapch’ae-t és pulgogit
magamnak. Tudod milyen rossz lesz a kaja ma este, ezért arra gondoltam, hogy jobb, ha
betankolunk előre. Kedveli a koreai konyhát, Calebow edző?
- Azt hiszem, még sosem ettem. Most pedig, ha megbocsátanak...
Viktor a legtöbb férfit megszégyenítő bátorsággal lépett Dan elé. - Kérem. Ragaszkodom
hozzá. Itt van három háztömbnyire New York legjobb koreai étterme. - Kinyújtotta a karját,
hogy kezet rázzon. - Szabó Viktor. Azt hiszem, nem találkoztunk azon a borzalmas temetésen,
de nagy rajongója vagyok az amerikai futballnak. Mivel még csak most tanulom, örülök a
lehetőségnek, hogy feltehetek néhány kérdést egy szakértőnek. Itt van például a blitz... Phoebe,
szükségünk lesz sörre! Az amerikai férfiak sört isznak, ha futballról beszélgetnek. Az a
húsdaráló, ugye?
Viktor fokozatosan tessékelte vissza pár lépésnyit Dant a lakásba, most azonban az edző
megvetette a lábát, nyilvánvalóan nem szándékozva tovább hátrálni. - Köszönöm a meghívást,
Viktor, de passzolnom kell. Miss Somerville most rúgott ki, és nincs kedvem a társasághoz.
Viktor nevetett, miközben Phoebe karjába pottyantotta a papírzacskót. - Meg kell tanulnia,
mikor figyeljen oda Phoebére, és mikor ne. Ő egy... hogy is mondják maguk, amerikaiak... Tétovázott, a helyes kifejezést kereste. - Balfasz.
- Viktor!
Viktor előrehajolt és egy gyors csókot nyomott Phoebe homlokára. - Mondd meg Calebow
edzőnek, hogy nem akartad kirúgni.
Phoebe elhessegette a férfit, mardosta a büszkeség. - Ki akartam rúgni.
Viktor csettintett a nyelvével. - Most az igazat.
Ezért meg fogja ölni. Ragaszkodva a maradék méltóságához, gondosan megválogatta a
szavait. - Ki akartam rúgni, de talán nem kellett volna. Elnézést kérek a lobbanékonyságomért,
Mr. Calebow, jóllehet maga provokált. Tekintse úgy, hogy visszavettem.
Dan megfordult és ránézett. Phoebe próbálta állni a tekintetét, de a koreai étel csípős illata
csiklandozta az orrát, könnybe lábadt tőle a szeme és tudta, hogy nem túl hatásos.
- Az állás már elvesztette számomra a vonzerejét.
Viktor sóhajtott. - Látom, hogy még van mit megbeszélni, majd evés közben sort kerítünk rá.
Egyszerre csak egy reménytelenül csökönyös emberrel tudok megbirkózni, Mr. Calebow.
Csatlakozik hozzánk?
- Nem hiszem.
- Kérem. A futball kedvéért. És a Chicago Stars diadalmas jövőjéért.
Dan alaposan megfontolta, mielőtt kurtán bólintott. - Rendben.
Viktor úgy ragyogott, mint egy büszke apa, összeborzolta Phoebe haját és a konyha felé
lökdöste. - Asszony, végezd a dolgod! A férfiak éhesek.
Phoebe kinyitotta a száját, hogy jól letolja, de aztán összecsukta. Viktor nemcsak a barátja
volt, hanem jó emberismerő is, és bíznia kellett benne. Elsasszézott, azzal büntetve a
futballedzőt, hogy még jobban riszált előtte egy olyan csípőt, amihez soha nem nyúlhat egy
ujjal sem.
Miközben a férfiak beléptek mögötte a sötétkék és fehér konyhába, Mici megvadult, de mivel
a kutya az edző helyett Viktornak szentelte a figyelmét, Phoebének nem kellett a megmentésére
sietnie.
Tíz perc múlva mind a hárman ott ültek a konyha végében álló bordás fém kávézószékeken a
hozzáillő kerek bisztróasztalnál. Phoebe mázas fehér porcelán tányérokban szolgálta fel az ételt,
mindegyiket stilizált királykék ponty díszítette, ugyanolyan színű, mint a szőtt tányéralátét. A
fehér-kék színhatást csak az rontotta el, hogy az üvegben hagyta a söröket, hogy Viktornak
meglegyen a macsó hóbortja.
- Pulgogi a grillhús koreai változata - magyarázta Viktor, miután a férfiak befejezték az
érthetetlen társalgást a blitzről. Felszúrt a villájával még egy vékony csík szezámmagos,
marinírozott húst. - Phoebe nem szereti, de én teljesen a rabja vagyok. Mi a véleménye?
- Kétlem, hogy csődbe fogja juttatni a McDonald’sot, de nem rossz.
Phoebe titokban a homofóbia apró jeleit kereste Danen, s csalódott volt, amikor nem talált,
okafogyottan maradva, hogy kidobja az edzőt. Az arcát tanulmányozta. Természetesen nem volt
olyan jóképű, mint Viktor legtöbb barátja. Az orrán ott volt az a kis dudor, állán a fehér
sebhely. De azért Phoebe hazudott volna magának, ha tagadta volna, hogy hihetetlenül vonzó.
Még elbűvölő is tudott lenni, amikor igyekezett, s Phoebének nem egyszer kellett
kényszerítenie magát, hogy ne mosolyogjon szokatlan humorérzékén.
Viktor letette a villáját és megtörölte a száját egy szalvétával. - Most pedig, Dan, ossza meg
velem, min vitatkoztak össze az én Phoebémmel. Biztosíthatom, hogy ő a legkedvesebb ember
a világon.
- Biztosan csak hozzá kell szokni. Mint a koreai konyhához.
Viktor sóhajtott. - Dan, Dan. Ez nem fog így menni, maga is tudja. Phoebe nagyon érzékeny.
Ha együtt akarnak dolgozni, fegyverszünetet kell kötniük.
Phoebe már nyitotta a száját, hogy közölje Viktorral, ez reménytelen, mikor barátja kemény
kézszorítását érezte a combján.
- A baj az, Viktor, hogy nem fogunk együtt dolgozni, mert a maga Phoebéje nem teljesíti a
kötelezettségét az ő futballcsapatával szemben.
Viktor megpaskolta Phoebe karját. - Még szerencse, Dan, hogy nem kotnyeleskedik bele.
Fogalma sincs a sportokról.
Olyan szennyezett volt a levegő a férfias lekezeléstől, hogy Phoebe alig kapott levegőt, de
megőrizte hidegvérét.
Dan lelökdöste Micit a jobb lábáról. Az uszkár átmászott a balra. - Nem kell tudnia semmit a
sportokról. Csak kirúgnia a jelenlegi helyettes ügyvezető igazgatót, felvenni valakit, akinek
nagyobb a tapasztalata és aláírni a papírokat, amiket elétesznek.
Röviden vázolta a nehézségeket, amikkel a Stars Bert halála óta küszködött.
Viktor, akinek jó üzleti érzéke volt és közismerten a fogához verte a garast, a homlokát
ráncolta. - Phoebe, drágám, attól tartok, igaza van.
- Ismered apám végrendeletének a feltételeit. Csak azért hagyta rám a Starst, hogy
megleckéztessen. Nem fogok részt venni a játékában.
- Vannak játékok, amiket végig kell játszani, Miss Somerville, ha nem akar másokat bántani.
- Nem lesznek álmatlan éjszakáim egy rakás felnőtt férfi miatt, akik a sörükbe hullajtják a
könnyeiket, mert nem nyertek a meccsen.
- És a kiszolgáló személyzet miatt, akik elveszítik az állásukat? Tavaly óta romlik a
jegyeladásunk, ami létszámcsökkentést jelent. Mi lesz a családjukkal, Miss Somerville?
Őmiattuk lesznek álmatlan éjszakái?
A férfi azt éreztette vele, hogy egy önző dög. Annyira csak a saját érzéseivel volt elfoglalva,
hogy nem is törődött vele, milyen következményei lehetnek másokra annak, ha hátat fordít a
Starsnak. Bárcsak módot találhatna rá, hogy hű maradhasson önmagához úgy, hogy közben ne
bántson másokat! Másodpercek teltek el, míg a lehetőségeit fontolgatta. Végül közömbösen
felsóhajtott.
- Rendben, Mr. Calebow. Teljesen letarolt. Nem megyek vissza Chicagóba, de ideküldheti a
papírokat és aláírom.
- Attól tartok, ez nem működik, asszonyom. Ha elfelejtette volna, kirúgott. Amennyiben
vissza akar venni, teljesítenie kell a feltételeimet.
- Milyen feltételeket? - Phoebe gyanakvóan méregette.
Dan hátradőlt a széken, mint Big Daddy egy hétfogásos vacsora után, azzal a különbséggel,
hogy Big Daddy kövér és csúnya volt, nem pedig izmos sportoló dagadó mellkassal és halálos
mosollyal.
- Megmondom. Kedden délben legyen a Stars irodájában, hogy aláírja a három szerződést.
Aztán leülünk Steve Kovakkal, a személyzeti osztály vezetőjével és megtárgyaljuk, kik
esélyesek az ügyvezető igazgatói állás betöltésére. Egyiküket felveszi még a héten, és onnantól
kezdve, amíg maga felelős a csapatért, dolgozni fog, mint mindenki más, és aláírja a papírokat,
amiket maga elé tesznek.
Csak a figyelmeztetés Viktor tekintetében akadályozta meg abban, hogy a futballedző ölébe
ne borítsa a pulgogi maradékát. Érezte, hogy apja hálója egyre szorosabban fonódik köré, és a
Montaukban töltött hetekre gondolt, amikor a tengerparton sétálva próbálta visszanyerni lelki
nyugalmát. De hogy békéljen meg magával, ha ártatlan emberek szenvednek az ő makacs
büszkesége miatt?
A százezer dollárra gondolt. Annak fényében, amit Dan Calebow mondott, már nem is tűnt
piszkos pénznek. Csak három-négy hónapot kell kibírnia, és az övé. Ha vége, lesz egy tiszta
lelkiismerete és rendelkezésre álló tőkéje egy saját művészeti galéria megnyitásához.
Megadva magát az elkerülhetetlennek, ragyogó, hamis mosolyt vetett az edzőre. Meggyőzött, Mr. Calebow. De figyelmeztetem. Nem fogok elmenni egyetlen meccsre sem.
- Valószínűleg jobb is.
Viktor kinyújtotta a karját és helyeslően rájuk mosolygott. - Ez az. Látják, milyen egyszerű az
élet, ha önfejű emberek kompromisszumokra képesek?
Mielőtt Phoebe válaszolhatott volna, a telefon megcsörrent. Bár ott is felvehette volna,
kihasználta az alkalmat, hogy elmenekülhessen, és kimentette magát. Mici utána trappolt, mikor
kisurrant a konyhából.
Az ajtó becsukódott mögötte, és a két férfi sokáig nézte egymást. Viktor szólalt meg először.
- Ígérje meg, edző, hogy nem fog fájdalmat okozni neki.
- Megígérem.
- Nincs ínyemre, hogy ilyen gyorsan rávágta. Nem hiszek magának.
- Tartom a szavam és megígérem, hogy nem fog fájni neki. - Dan a kezét ropogtatta. - Olyan
gyors leszek, hogy semmit sem fog érezni, ha majd kitekerem a nyakát.
Viktor sóhajtott. - Pontosan ettől féltem.
6.
Megérkeztünk, Miss Somerville. - A Buick Park Avenue-t egy Stars Drive feliratú, kék-fehér
fatáblával jelölt, kétsávos szervizút hagyta el. Anette Miles, a sofőr, aki Phoebét felvette az
O’Hare-en több éve Bert titkárnője volt. Negyvenes évei végén járt, túlsúlyos volt, rövid ősz
hajjal. Bár udvarias, nem különösebben szószátyár, s nem sokat beszélgettek.
Phoebe fáradt volt, amiért hajnalban kellett kelnie, hogy elérje a korai gépet, és feszült amiatt,
ami rá várt. Próbált lazítani, és kinézett az utasoldali ablakon az erdős tájra. Tölgy-, gesztenye-,
juhar és fenyőfák álltak a szervizút mindkét oldalán, s a törzsek közti résen át a jobb oldalon
megpillantott egy drótkerítést.
- Mi van ott?
- Egy szabvány méretű és egy hetven yardos pálya. A fák eltakarják a kíváncsi tekintetek
elől. - Anette elhaladt egy bekötőút mellett, melyet áruszállítás felirattal ellátott, háromszögletű
kék-fehér tábla jelzett. - Az édesapja 1980-ban a katolikus egyháztól vette ezt a birtokot. Valaha
kolostor állt rajta. Az épület nem túl díszes, nem olyan, mint a Cowboyoké vagy a 49ersé, de
működőképes és nincs messze a Midwest Sports Dome. Nagy vihart kavart, amikor az aréna
használatba került, de sok pénzt hozott DuPage Countynak.
Az út jobbra és felfelé kanyarodott egy enyhe emelkedőn egy építészeti szempontból
érdektelen kétszintes, L alakú, szürke üveg- és acélépület felé. A legszebb az volt benne, ahogy
az üvegről visszatükröződtek a fák, lágyítva az épület pusztán haszonelvű jellegét.
Anette egy kavicsos, zárt parkolóra mutatott. - Elhozattam az édesapja kocsiját a házból,
ahogy kérte. Az oldalbejárat mellett áll, amit normális esetben használhat, de ma az
előcsarnokon át vezetem be.
Beállt a főbejárat melletti legközelebbi vendégparkolóba és leállította a motort. Phoebe
kiszállt. Miközben az épület felé tartott, azt kívánta, bárcsak elhozta volna Micit vigasztalóként
ahelyett, hogy Viktorra hagyta. Megpillantotta a tükörképét a kétszárnyú üvegajtóban. Ez a
ruhája, egy gyöngyszürke nadrágkosztüm volt a leghivatalosabb öltözéke. A rövid blézer alatt
indigókék ujjatlan selyemblúzt viselt, hozzáillő indigókék szandállal, ami aranyláncszemes Tpánttal kapcsolódott. Haja fényes szőke sarlókban kanyarodva szegélyezte arcát. Az egyetlen
frivolitás, amit engedélyezett magának, egy pandás lila-fehér fakitűző volt a hajtókáján. És a
strasszos napszemüvege.
Anette kitárta előtte a dupla ajtó egyik szárnyát. Mindkét ajtón ott díszelgett a csapat
emblémája, a három egymásba fonódó aranycsillag egy égkék körben. Phoebe a feje tetejére
tolva napszemüvegét belépett apja birodalmába.
A félkör alakú, vártan égkék padlószőnyeggel borított előcsarnokban aranyszínű PVC-székek
és egy íves, kékkel és aranyszínnel csíkozott fehér recepcióspult állt. Az egyik végében
vitrinszekrény magasodott trófeákkal, díjakkal, a falon poszterekkel és a valamennyi NFL-
csapat emblémáját bemutató bekeretezett táblával.
Anette egy székre mutatott. - Várna itt egy percet?
- Hogyne. - Phoebe levette a napszemüvegét és becsúsztatta a táskájába. Alig egy perc múlva
egy férfi érkezett futva a bal oldali folyosóról.
- Miss Somerville. Isten hozta.
Phoebe rámeredt.
Imádnivaló volt, egy alacsony, tudálékos Tom Cruise, barátságos, figyelmes arckifejezéssel,
ami jót tett annak, hogy ideges gyomra megnyugodjon. Bár valószínűleg korban közel állt
Phoebéhez, olyan kisfiúsnak látszott, mint egy tinédzser. Phoebe megrázta a férfi kinyújtott
kezét és belenézett a káprázatosan Cruise-kék szempárba, mely egy magasságban volt az
övével.
- Bizonyára kifárasztotta az utazás. - Az idegennek volt a legsűrűbb szempillája, amit
Phoebe férfin valaha látott. - Sajnálom, hogy nem tud lepihenni, mielőtt túl kell esnie ezen.
A férfi hangja lágy volt, a modora olyan szimpatikus, hogy Phoebe most először látott egy
halvány reménysugarat, mióta Dan Calebow megzsarolta. Talán mégsem lesz olyan szörnyű.
- Jól vagyok - biztosította.
- Biztos? Tudom, hogy rengeteg emberrel kell találkoznia, de mindent megteszek, hogy
lerázzam őket, ha úgy kívánja.
Phoebe szeretett volna egy szalagot kötni a nyakára és a karácsonyfája alá tenni. A belső
radarja egyetlen figyelmeztető jelet sem küldött arra, hogy jobb lesz behálóznia, mint általában
a jóképű férfiak társaságában. A férfi alacsony testalkata és barátságos viselkedése megvédte
attól, hogy fenyegetve érezze magát.
Lehalkította a hangját, hogy csak a férfi hallja. - Csak maradjon mellettem. Van egy olyan
érzésem, hogy szükségem lesz egy barátságos arcra.
- Boldogan. - Egymásra mosolyogtak, s Phoebének az a megnyugtató érzése támadt, mintha
már évek óta ismernék egymást.
A férfi egy boltíves átjárón át irodák rengetegébe vezette, melyeket focilabdákból, zászlókból
és ceruzákkal kipolcolt sapkákból álló emlékgyűjtemény díszített. Ahogy haladtak, úgy mutatta
be Phoebét férfiaknak, akik többnyire a Stars emblémájával ellátott kék pólóinget és
mindannyian valamilyen titulust viseltek: igazgató, vezető, asszisztens.
Sokkal hanyagabbul öltözött munkatársaival ellenétben újdonsült szövetségese hajszálcsíkos
szénfekete öltönyt, kikeményített mandzsettás fehér inget, burgundivörös ripsz nyakkendőt és
kifényezett szattyánbőr, alacsony sárcipőt viselt.
- Nem árulta el a nevét.
- A kutyafáját! - A férfi a homlokára csapott a tenyerével és vigyorgott, elbűvölő
gödröcskéket horpasztva az arcára. - Annyira ideges voltam a találkozás miatt, hogy
elfelejtettem. - Ron McDermitt, Miss Somerville.
- Kérem, Ron, szólítson Phoebének.
- Megtiszteltetés a számomra.
Átvágtak egy munkaterületen, ahol a belső munkatársak válaszfalakkal elkerített
íróasztalainál lázas munka folyt, majd befordultak az épület hosszabb hátsó szárnyába. Ez is
ugyanolyan fantáziátlanul volt berendezve, mint az előcsarnok: kék szőnyeg, fényképekkel és
egyszerű fémkeretbe foglalt poszterekkel díszített fehér falak.
A férfi az órájára nézett és összevonta a szemöldökét. - Már Steve Kovak irodájában kellene
lennünk. Ő a személyzeti osztály vezetője, s minél előbb alá akarja íratni a szerződéseket.
- Calebow edző úgy beszélt ezekről a szerződésekről, mintha élet-halál kérdése lenne.
- Azok is, Phoebe. A Starsnak mindenképpen. - Ron megállt egy ajtó előtt, amin egy kis
réztábla jelezte, hogy az a személyzeti osztály vezetőjének az irodája. - A tavalyi szezonban a
mi csapatunk szerepelt az egyik leggyengébben a ligában. A szurkolók elpártoltak, alig félházas
stadionokban játszunk. Ha elveszítjük Bobby Tom Dentont, még több üres szék lesz.
- Azt akarja mondani, hogy jobban teszem, ha aláírom.
- Ó, nem. Maga a tulajdonos. Én csak tanácsot adok, de ez a maga csapata, magának kell
meghoznia a végső döntést.
A férfi olyan komolyan beszélt, hogy Phoebének kedve támadt a nyakába borulni és egy nagy
cuppanós csókot nyomni arra az édes kis szájára. De inkább belépett az ajtón, amit Ron
kinyitott előtte.
Steve Kovak a futballpályán vívott évtizedes háborúskodás veteránja volt. Ingujjban,
kopaszodó barna hajjal, beesett, pirospozsgás arccal. Phoebe kíméletlenül ijesztőnek találta, és
ahogy bemutatkoztak, azt kívánta, bárcsak ne nadrág lenne rajta.
Mivel a lábait nem tudta kivillantani, hagyta, hogy a blézere szétnyíljon, miközben leült az
íróasztallal szemben. - Úgy tudom, szerződéseket kell aláírnom.
- Jól tudja. - A férfi elszakította tekintetét Phoebe melléről, és elétolt egy köteg papírt.
Phoebe elővett a táskájából egy leopárdpettyes szárú olvasószemüveget és feltette.
Az ajtó kinyílt mögötte, és ő megdermedt. Nem kellett hátrafordulnia, hogy tudja, ki jött be;
volt valami a levegőben. Talán az enyhe citromillat, amit akkor fedezett fel, amikor a férfi a
lakásán járt, talán egyszerűen csak a túlzott macsóizmus légörvénye. A gondolat, hogy még
mindig emlékezett a férfi illatára, megijesztette, és hagyta, hogy a blézere egy kicsit még
széjjelebb nyíljon.
- Örömmel látom, hogy sikerült, Miss Somerville. - Határozott gúnyos él köszörült alá az
alabamai lassú hanghordozásnak. Phoebe mostanáig nem különösebben találta vonzónak a déli
akcentusokat, de el kellett ismernie, hogy volt valami kifejezetten csábító ezekben a
megnyújtott magánhangzókban.
Nem vette le a szemét a papírról, amit tanulmányozott. - Legyen kedves, Mr. Calebow,
különben magára uszítom Micit. - Mielőtt Dan válaszolhatott volna, Phoebe elkapta a tekintetét
Bobby Tom Denton szerződéséről. - Nyolcmillió dollár? Maguk nyolcmillió dollárt adnak
ennek a fickónak, hogy elkapjon egy labdát! Azt hittem, anyagi gondokkal küzd a csapat.
Dan a falnak dőlt Phoebe bal oldalán, karba tette a kezét és a kék Starsos pólóinge hónalja alá
dugta az ujjait, amit szürke nadrágjához viselt. - A jó szélső elkapók nem olcsók. Ne kerülje el a
figyelmét, hogy négy évre kapja.
Phoebe még mindig levegő után kapkodott. - Ez rengeteg pénz.
- Minden fillérjét megéri - torkollta le Steve Kovak. - Az apja egyébként egyetértett a
szerződéssel.
- A halála előtt vagy után?
Dan elmosolyodott. Phoebe ösztönösen az egyetlen emberre nézett a helyiségben, akiben
megbízott, annak a megerősítését várva, hogy az apja valóban tudott erről a botrányos
szerződésről. Ron bólintott.
Kovak széke nyikorgott, mikor Danhez fordult, gyakorlatilag kizárva Phoebét a
beszélgetésből. - Tudtad, hogy a Colts csak tízezer dollárt fizetett egy évben Johnny Unitasnak? És ez azután volt, hogy két bajnokságot nyert nekik.
Ezek meghibbantak, gondolta Phoebe, és úgy döntött, hogy majd ő lesz az épelméjűség
szócsöve. - Akkor miért nem szabadulnak Bobby Tom Dentontól és fogadják fel ezt a Unitast?
Megtriplázhatnák a Colts ajánlatát, és még mindig beljebb lennének pár millióval.
Dan Calebow nevetett. Lehorgasztott fejjel, karba tett kézzel, miközben a mellkasa rázkódni
kezdett. Steve Kovak olyan arckifejezéssel nézett rá, ami valahol a döbbenet és a páni rémület
között volt.
Phoebe Ronra villantotta a szemét, aki kedvesen mosolygott. - Mi rosszat mondtam?
Ron előrehajolt, megpaskolta a kezét és azt suttogta:
- Johnny Unitas már visszavonult. Hatvanéves. És irányító volt.
- Ó.
- De ha még játszana és... ööö... fiatalabb lenne, kiváló javaslat lenne.
- Köszönöm - felelte Phoebe méltóságteljesen.
Dan még mindig lehajtott fejjel állt és a szemét törölgette a hüvelykujjával. - Johnny Unitas.
Jézus...
Phoebe most már teljesen bedühödve a férfi felé lendítette a lábát, miközben lekapta a
szemüvegét és megütögette vele az alá nem írt szerződést. - Maga is ennyit keresett, amikor
még játszott?
Dan fátyolos szemmel nézett rá. - A kezdő irányítók egy kicsivel több fizetést kapnak, ha már
évek óta ugyanannál a csapatnál játszanak.
- Többet, mint nyolcmillió dollár?
- Igen.
Phoebe az asztalra csapott a szerződéssel. - Remek. Akkor írja alá maga! - Felállt és kivonult.
A folyosó feléig jutott, mikor rájött, hogy nincs hová mennie. Egy üres iroda állt a bal
oldalon. Belépett, becsukta az ajtót és azt kívánta, bárcsak uralkodott volna magán. Megint
hamarabb járt a szája, mint az esze.
Bedugta a szemüvegét a blézere zsebébe, az íróasztal mögötti üvegfalhoz sétált és kinézett a
két üres edzőpályára. Mit tudott a szélső elkapókról és a nyolcmillió dolláros szerződésekről?
Négy különböző nyelven el tudott társalogni műkedvelőkkel, de ennek most nem sok hasznát
vette.
Az ajtó kinyílt mögötte.
- Jól van? - kérdezte Ron lágyan.
- Igen. - Ahogy Phoebe megfordult, aggodalmat látott a férfi tekintetében.
- Meg kell ismernie őket. A futballt.
- Utálom. Nem akarom megismerni.
- Attól tartok, kénytelen lesz, ha részt akar venni benne. - Ron szomorúan elmosolyodott. Könyörtelenek. A profi futball a világ legzártabb férfiklubja.
- Hogy érti?
- Nincs helye kívülállóknak. Vannak titkos kódok és kidolgozott rituálék, amit csak ők
értenek. Egyetlen szabály sincs leírva, és ha meg kell kérdeznie, mik azok, nem tartozhat
közéjük. Ez egy zárt társadalom. Nőknek tilos a bemenet. És azoknak a férfiaknak, akik nem
ütik meg a mércét.
Phoebe elsétált az ablaktól az egyik iratszekrényhez, majd kíváncsian nézett Ronra. - Magáról
beszél?
A férfi zavartan felnevetett. - Fájdalmasan nyilvánvaló, nem? Harmincnégy éves vagyok.
Mindenkinek azt mondom, hogy százhetvenöt centi, pedig csak alig százhetven. És még mindig
be akarok kerülni a csapatba. Az egész életem erről szól.
- Hogy lehet még mindig ennyire fontos?
- Hát ez az. Gyerekkoromban másra sem tudtam gondolni. A fociról olvastam, arról
álmodtam, minden meccsre kimentem, amire tudtam: játszótérire, középiskolaira, profira,
mindegy. Szerettem a játék menetét, a ritmusát, az erkölcsi konfliktusoktól való mentességét.
Még az erőszakot is, mert valahogy biztonságosnak tűnt - nincsenek gombafelhők, nincsenek
szanaszét heverő holttestek, ha vége. Mindenben részt vettem, csak nem játszottam. Túl kicsi
voltam, túl ügyetlen. Talán csak mert annyira akartam, azért nem tudtam soha elkapni egyetlen
labdát sem.
Zsebre dugta egyik kezét. - A középiskola utolsó évében National Merit-ösztöndíjas lettem és
felvettek a Yale-re. De bármikor lemondtam volna róla, ha bekerülhettem volna a csapatba. Ha
csak egyszer bevihettem volna a labdát a célterületre.
Phoebe értette a férfi sóvárgását, ha a futball iránti szenvedélyét nem is. Hogy lehet egy ilyen
kedves, gyengéd férfi ilyen betegesen rögeszmés?
Phoebe a papírok felé biccentett, amit Ron a kezében tartott. - Azt akarja, hogy aláírjam,
ugye?
A férfi közelebb lépett, a szeme izgatottan csillogott. - Én csak tanácsolhatok, de azt hiszem,
hogy izgalmas jövő vár erre a csapatra. Dan temperamentumos és igényes. Néha túl kemény a
játékosokkal, de akkor is kiváló edző, és rengeteg fiatal tehetségünk van. Tudom, hogy ez a
szerződés egy vagyon, de a futballban a bajnokság hozza a pénzt. Szerintem ez egy kiváló
hosszú távú befektetés.
Phoebe kikapta a kezéből a papírokat és gyorsan aláfirkantotta a nevét azokon a helyeken,
ahol Ron mutatta. Amikor végzett, szédült a tudattól, hogy most adott ki több millió dollárt. De
végül is ez Reed problémája lesz, miért aggódjon?
Az ajtó kinyílt, és Dan lépett be. Calebow meglátta a tollat a kezében, miközben visszaadta a
papírokat, Ron pedig kurtán, megerősítően bólintott az edzőnek.
Dan szemmel láthatóan megnyugodott. - Visszavinnéd a papírokat Steve-nek, Ronald?
Ron bólintott és elhagyta a helyiséget, mielőtt Phoebe megállíthatta volna. Az iroda
érezhetően kisebb lett, ahogy az ajtó ismét becsukódott és kettesben maradtak. Phoebe Ronnal
biztonságban érezte magát, de most veszélyesen szikrázott a levegő.
Ahogy Dan megkerülte az íróasztalt és leült, Phoebe rájött, hogy ez a férfi irodája. Az épület
többi részével ellentétben ennek a helyiségnek nem volt öntömjénező fényképes dícséretfala.
Praktikus fémkönyvespolcok és irattárolók álltak egyik oldalon, szemben egy viseltes kanapé.
Az íróasztalon és mögötte a tálalószekrényen zsúfoltság, de nem rendetlenség. A távoli sarkot
egy tévé és egy videomagnó foglalta el. Phoebe elfordította a tekintetét egy csúnya lyuktól a
falburkolatban, amit mintha egy ököl ütött volna.
Várta, hogy Dan üres sörösdobozokat vegyen elő a fiókból és összeroppantsa a markában, de
csak az egyik kék krómszékre mutatott oldalt. Phoebe inkább a kanapén foglalt helyet, az
messzebb volt.
A férfi széke nyikorgott, mikor hátradőlt. - Már ebédeltem, ne nézzen olyan riadtan. Nem
fogom bekapni.
Phoebe felemelte az állát és füstös mosolyt vetett rá. - Kár, edző. Reméltem, hogy éhes.
Dan mosolygott. - Örülök, hogy harminchét évesen találkoztam magával, és nem amikor
tizenhét voltam.
- Miért?
- Mert most sokkal okosabb vagyok, mint akkor voltam, és maga pontosan az a fajta, akitől
az anyám óvott.
- Okos anya.
- Egész életében férfifaló volt, vagy ez csak mostanában alakult így?
- Nyolcéves koromban fogyasztottam el az elsőt. Egy Kenny nevű kiscserkészt.
- Nyolcévesen. - Dan elismerően füttyentett. - Bele sem merek gondolni, miket tett a
férfitársadalommal, mire tizenhét lett.
- Nem szép dolgokat. - Idegtépő volt játszani ezzel a férfival, és Phoebe módot keresett,
hogy témát váltson. Eszébe jutottak az üres pályák, és az ablak felé bökött.
- Miért nem edzenek a játékosok? Azt hittem, kikaptak.
- Kedd van. Ez az egyetlen nap a héten, amikor nincs edzés. A legtöbb játékos ilyenkor tesz
eleget a közszerepléseinek, beszédet mondanak ebédeken, ilyesmi. Az edzők is. Múlt kedden
délután például a United Way kérésére vettünk fel egy jótékonysági felhívást egy óvodában,
amit a megye működtet.
- Értem.
Az ugratás befejeződött, Dan üzletemberré változott, és odatolt Phoebe elé egy barna dossziét
az asztalon. - Összefoglaló arról a három emberről, akiket Steve-vel a legrátermettebbeknek
tartunk az ügyvezető igazgatói állásra, a megjegyzéseinkkel együtt. Nézze át ma este! Ránk
hagyhatja a végső döntést, vagy megbeszélheti Reeddel.
- Amíg én vagyok a tulajdonos, edző, én döntök.
- Helyes. De gyorsan.
Phoebe felemelte a dossziét. - Mi van a jelenlegi ügyvezetővel? Ki van rúgva?
- Még nincs.
Amikor Dan nem mondott többet, Phoebe gyomra görcsbe rándult. Elképzelni sem tudott
rosszabbat, minthogy kirúgjon valakit, még olyat sem, akit nem ismert. - Nem rúgom ki! Én azt
szeretem, ha az embereim élnek és virulnak.
- Normális esetben a tulajdonos feladata lenne, de gondoltam, hogy ez lesz a véleménye, és
megkértem Steve-et, hogy tegye meg maga helyett. Valószínűleg most beszél vele.
Phoebe szívéről nagy kő esett le.
Dan ragaszkodott hozzá, hogy körbevezesse a komplexumban, és az elkövetkezendő
majdnem egy órát a kétszintes, L alakú épület megtekintésével töltötték. Phoebét meglepte a
sok tanterem, amit látott, és ezt megemlítette Dannek.
- Az értekezlet és a filmnézés része a legtöbb edzésnek - magyarázta a férfi. - A
játékosoknak be kell tanulniuk a stratégiát. Kritikákat kapnak és felderítő jelentéseket
hallgatnak. A futball több mint izzadás.
- Ha maga mondja.
Az edzők konferenciatermének egyik végében egy tábla állt, rajta olyan szavak, mint Király,
Joker, Fosztogató, s még néhány diagram. Az edzőteremnek olyan szaga volt, mint a guminak,
és egy elefánt méretű toledói mérleg állt benne, míg a kis filmstúdióban drága, modern
berendezések sorakoztak a földtől a plafonig érő polcokon.
- Miért van szükség ennyi filmes felszerelésre?
- Sok edzésen nézünk filmet. Van saját forgatócsoportunk, akik minden mérkőzést három
kameraállásból vesznek fel. Az NFL-ben minden csapatnak el kell küldenie az utolsó három
meccséről készült filmet a következő ellenfelének, pontosan egy héttel a játék előtt.
Phoebe benézett egy ablaksoron át a kezelőbe, az egyetlen igazán szokványos területre, amit
a szemle alatt látott. A falak mentén szekrények sorakoztak. A helyiségben párnázott padok
álltak, néhány rozsdamentes acél sugármasszázskád, egy Gatorade italautomata, egy „Fertőző
Hulladék” felirattal ellátott piros műanyaghordó és egy asztalon több tucat, harminc centi
magasan feltornyozott rögzítőszalag-tekercs.
Phoebe rájuk mutatott. - Miért kell ennyi?
- A játékosokat be kell kötözni minden edzés előtt, általában naponta kétszer. Sokat
használunk.
- Rengeteg időbe telhet.
- Az edzőtáborban öt kötözőnk van, a szezon alatt három.
Továbbmentek. Phoebe észrevette, hogy az a néhány nő, akivel találkoztak, láthatóan
felvidult, amikor meglátta Dant, míg a férfiak különböző fokú hódolattal üdvözölték. Eszébe
jutott, mit mondott Ron a férfiklubról, és rájött, hogy Dan az elnök.
A veteránok öltözőjében a nyitott öltözőszekrényekben halomban álltak a cipők, zoknik,
pólók és védőfelszerelések. Néhány játékos családi felvételeket ragasztott a szekrényére. A
helyiség egyik végében üdítőital-automata, néhány telefon és rajongó levelekkel teletömött
farekeszek álltak.
Miután Phoebe megígérte, hogy másnap tízre jelentést tesz, Dan otthagyta az előcsarnokban.
Phoebe annyira megkönnyebbült, hogy komoly sérülések elszenvedése nélkül úszta meg a
férfit, hogy már elővette a táskájából a kulcsokat, amiket Anette Miles adott neki Bert
Cadillacjéhez, mikor eszébe jutott, hogy még meg sem köszönte Ronnak a mai segítséget.
Azonkívül tanácsot is akart kérni tőle, kit válasszon új ügyvezető igazgatónak.
Ahogy ahhoz a szárnyhoz közeledett, amely a Stars vezetőcégének adott otthont, egy kamerát
cipelő zömök férfi jött felé.
- Elnézést. Merre találom Ron irodáját?
- Ron? - A férfi zavartan nézett rá.
- Ron McDermitt.
- Ó, Ronald. Az utolsó ajtó hátul.
Phoebe végigment a folyosón, de amikor odaért a végére, arra a megállapításra jutott, hogy
rossz útbaigazítást kapott, az ajtón lévő réztáblán ugyanis az állt: „Ügyvezető Igazgató”.
Értetlenül meredt rá.
Aztán nagyot dobbant a szíve. Beviharzott a kis előszobába, ahol a titkárnő íróasztala és
néhány szék állt. A telefon csöngött, minden gomb villogott rajta, de senki nem volt az
asztalnál. Néhány őrült másodpercig abban reménykedett, hogy Ron valamiféle asszisztens, de
a remény meghalt benne, amikor odarohant a belső iroda ajtajához.
Ron az íróasztalnál ült, székével elfordulva az ajtótól a mögötte nyíló ablakok felé. Ingujjban
volt, a karfán könyökölt.
Phoebe óvatosan belépett. - Ron?
A férfi megfordult. - Hello, Phoebe.
Phoebének majd megszakadt a szíve, amikor Ron szomorúan rámosolygott. A férfi levertsége
ellenére Phoebe engedélyezett magának egy reménysugárt. - Már... beszélt Steve Kovíkkal?
- Azt akarja tudni, kirúgott-e? Igen.
Phoebe csüggedten nézett rá. - Nem tudtam, hogy maga az ügyvezető igazgató. Miért nem
mondta?
- Azt hittem, tudja.
- Ha tudtam volna, nem hagytam volna, hogy ez történjen. - Amint kimondta a szavakat,
eszébe jutott a megállapodása Dannel. Része volt az egyezségüknek, hogy kirúgja a helyettes
ügyvezető igazgatót.
- Semmi baj. Tényleg. Elkerülhetetlen volt.
- De, Ron...
- Csak azért kaptam meg az ügyvezető igazgató asszisztensi állását, mert apám és Bert jó
barátok voltak. Az édesapja soha nem tartott sokra, és hat hónap után kirúgott volna, ha Carl
Pogue nem járt volna közben az érdekemben.
Phoebe lerogyott egy székbe. - Legalább valaki maga mellett állt.
- Szerettem Carlnak dolgozni. Tökéletesen kiegészítettük egymást, ezért nem akarta Carl,
hogy Bert kirúgjon.
- Mire céloz?
- Carlnak jó érzéke van a futballhoz és erős kézzel tud irányítani, de nem különösebben
okos. Bennem megvannak azok a tulajdonságok, amik belőle hiányoznak - szervezési készség,
üzleti érzék -, de vezetőnek csapnivaló vagyok. Carl és én azt találtuk ki, hogy én végzem a
tervezést és a stratégiai munkát, ő pedig a kivitelezést.
- Azt akarja mondani, hogy maga irányította a csapatot?
- Ó, nem. Az irányítást Carl végezte.
- A maga ötleteinek a megvalósításával.
- Ez igaz.
Phoebe a homlokát dörzsölte. - Ez borzasztó.
- Ha ez vigasztalja, helyesen döntöttek, hogy kirúgtak. Ha egy ügyvezető igazgató
hatékonyan akarja végezni a munkáját az NFL-ben, mindenkinek tartania kell tőle, aki neki
dolgozik - az irodistáktól az edzőkig -, legalább egy kicsit. Engem nem is tiszteltek, nemhogy
féltek volna tőlem. Eszem volt hozzá, hogy elvégezzem a feladatomat, csak úgy tűnik, hogy
karizmám nem. Vagy talán csak elég bátorságom.
- Nekem van. - Phoebe kiegyenesedett a székben, ugyanúgy meglepődve, mint Ron, hogy
kimondta a szavakat, amiket csak gondolt.
- Tessék?
Phoebe agya motollaként járt. Bert azt akarta, hogy egy stróman legyen. Azt várta tőle, hogy
ott üljön naphosszat a régi irodájában, kötelességtudóan aláírja a papírokat, amiket elétesznek,
és azt tegye, amit mondanak neki. Eszébe sem jutott, hogy meg is akarhatja tanulni a szakma
csínját-bínját.
Megesküdött, hogy nem fogja az apja játékát játszani, most pedig lehetőséget látott arra, hogy
úgy teljesítse Bert végrendeletének feltételeit, hogy közben megőrizhesse az önbecsülését is. Nekem van hozzá bátorságom - ismételte meg. - Csak a tudásom hiányzik.
- Miről beszél?
- Eddig csak azt tudtam a futballról, hogy gyűlölöm. Ha apám gyanította volna, hogy Carl
Pogue fel fog mondani, soha nem engedett volna a Stars közelébe, még pár hónapra sem.
Belekényszerítenek az állásomba, előbb Bert, aztán Dan Calebow, de ez nem jelenti azt, hogy
úgy kell táncolnom, ahogy ők fütyülnek.
- Még mindig nem értem...
- Meg kell tanulnom, hogy kell irányítani egy futball-csapatot. Mégha csak pár hónapig lesz
is az irányításom alatt, akkor is magam akarom meghozni a döntéseimet. De nem tudom
megtenni egy olyan valaki nélkül, akinek ne bíznék a tanácsaiban. - Phoebe a papírokra
mutatott, amiket még mindig a kezében tartott. - Semmit sem tudok róluk.
- Az ügyvezető igazgatói állásra pályázókról?
Bólintott.
- Bízhat benne, hogy Dan és Steve a legrátermettebbet fogják választani.
- Honnan tudjam?
- Adhatna tanácsot az unokatestvére, Reed...
- Nem! - Phoebe kényszerítette magát, hogy higgadtan beszéljen. - Reed és én soha nem
jöttünk ki. Semmilyen körülmények között nem folyamodom hozzá. Magára van szükségem.
- El sem tudom mondani, milyen sokat jelent nekem, hogy megbízik bennem.
Phoebe magába roskadt a széken. - Sajnos megígértem Dannek, hogy megszabadulok
magától.
- Nem volt ésszerűtlen a kérése. Rossz munkát végeztem.
- Ez csak azért van, mert ő nem tudja, hogy maga mire képes. Ő nem ismeri magát úgy, mint
én.
- Dan évek óta ismer - mutatott rá finoman Ron. - Mi csak két órája találkoztunk.
Phoebének nem volt türelme az efféle logikához. - Az idő nem számít. Jó emberismerő
vagyok.
- Dan Calebow az a fajta fickó, akivel az ember kétszer is meggondolja, hogy ujjat húzzon-e,
és pillanatnyilag nagyobb szüksége van rá, mint rám. Az ő életében csak egy valami számít,
megnyerni a mérkőzést. Tudtam, amikor meggyőztem Carlt, hogy csábítsa el a Bearstől.
- Maga vette fel?
Phoebe mostanra elég jól kiismerte Ront ahhoz, hogy sejtse, mi fog következni.
- Ó, nem. Bert és Carl hozták meg a végső döntést.
Ron kemény munkájára alapozva. - Időre van szükségem, hogy gondolkodhassam.
- Szerintem nincs min gondolkodni. A szavát adta Dannek, nem?
- Igen, de...
- Akkor ennyi.
Ronnak egyvalamiben igaza van, gondolta Phoebe komoran. Nincs kedve ujjat húzni Dan
Calebow-val.
7.
A párás esti szél a függönyt fújta és Molly sötétbarna haját borzolta, ahogy ott ült a
hintaszékben hálószobája ablakánál és Daphne du Maurier Rebekáját olvasta. Bár tudta, hogy
szembeszáll az irodalmi kriticizmussal, Daphne du Maurier-t sokkal jobb írónak tartotta, mint
Fjodor Dosztojevszkijt.
Danielle Steelt is sokkal jobban szerette Dosztojevszkijnél, főleg mert a regényeiben szereplő
hősnők annyi szörnyűséget éltek át, hogy erőt adtak Mollynak. Tudta, hogy az életben Danielle
Steelnek sok gyermeke van, és amikor Molly megfázott a táborban, csodálatos lázálmaiban
Danielle volt az anyja. Még felébredve is arról ábrándozott, hogy Danielle ott ül az ágya szélén,
a haját simogatja és az egyik könyvéből olvas fel neki. Tudta, hogy gyerekes ilyesmire
gondolni, de nem tehetett róla.
Egy zsebkendőért nyúlt és kifújta az orrát. A nátha elmúlt, csak egy kis légúti fertőzése
maradt. Ennek eredményeként az iskola igazgatónője, Craytonban megfosztotta a lehetőségtől,
hogy megkapja a korán beköltözők kiváltságait. Értesítették Phoebét, és Molly kénytelen volt
hazajönni pár nappal Phoebe Chicagóba való visszaérkezése után. Nem mintha az otthonának
érezte volna ezt a borzalmas házat.
Azt kívánta, Phoebe bárcsak békén hagyná. Folyton ajánlgatta, hogy vegyenek ki egy filmet
vagy kártyázzanak, de Molly tudta, hogy csak kötelességből. Gyűlölte Phoebét, nemcsak azért,
ahogy öltözködött, hanem mert az apja szerette. Őt pedig nem. Bert nem egyszer mondta neki,
hogy „végigfut a hátán tőle a hideg”.
- A nővérednek legalább van mersze ellentmondani nekem! Te úgy csinálsz, mintha menten
elájulnál, valahányszor szólok hozzád. - Ugyanezt mondta minden egyes alkalommal, amikor
Molly hazament. Kritizálta, hogy halkan beszél, a kinézetét, mindent, és Molly tudta, hogy
titokban gyönyörű, magabiztos nővéréhez hasonlítja. Az évek során a Phoebe iránti gyűlölete
kemény burkot képezett a szíve körül.
A kilencet ütő állóóra távoli, üreges hangja még üresebbé tette a hatalmas házat, hogy ő még
kisebbnek és magányosabbnak érezze magát benne. Az ágyhoz lépett, letérdelt és kivette, amit
alatta rejtegetett. Hátraült a sarkára, és magához szorította a félszemű, piszkos, barna
plüssmajmot.
Arcát a majom két füle közötti kikopott folthoz simította, miközben azt suttogta. - Félek, Mr.
Brown. Mi lesz velünk?
- Molly?
A nővére hangjára visszalökte Mr. Brownt az ágy alá, felkapta a Karamazov testvéreket,
Daphne du Maurier Rebekáját a párnája alá dugta és visszaült a hintaszékbe.
- Molly, ott vagy?
Lapozott.
Az ajtó kinyílt, Phoebe belépett. - Nem hallottál?
Molly gondosan leplezte féltékenységét, miközben meglátta nővére piros-rózsaszín farmerjét
és a hozzáillő horgolt pulóverjét. A pulóver mély, cakkos szélű dekoltázsa Phoebe mellére
hajlott. Molly szerette volna magához szorítani Dosztojevszkijt, hogy elrejtse lapos mellkasát.
Igazságtalanság. Phoebe öreg, már nem kell csinosnak lennie. Nincs szüksége szőke hajra és
mandulavágású szemre. Miért Molly a vézna csúnyaság egyszerű barna hajjal, miért nem ő a
csinos?
- Olvastam.
- Látom.
- Azt hiszem, nincs kedvem beszélgetni, Phoebe.
- Nem fog sokáig tartani. Az iskola hamarosan elkezdődik, és meg kell beszélnünk néhány
dolgot.
Phoebe uszkárja szaladt be az ajtón és ugrándozott oda Mollyhoz, aki elhúzódott és haragos
pillantást vetett a nővérére. - Hogy kerül ide ez a kutya?
- Mivel úgy tűnik, hogy egy ideig itt kell letelepednem, feltetettem Viktorral egy gépre.
Molly elhúzta a lábát az uszkár elől, amikor az támadni kezdte pihés sárga papucsát. - Nagyra
értékelném, ha nem engednéd be a szobába. Nagyon allergiás vagyok.
Phoebe leült Molly ágya szélére, lenyúlt és csettintett az ujjával Micinek, aki odament mellé.
- Az uszkárok nem vedlenek. Kiváló fajták allergiásoknak.
- Nem szeretem, ha állatok vannak a hálószobámban.
- Mindig ilyen kellemetlen a modorod, vagy csak velem?
Molly makacsul összeszorította a száját. - Fáradt vagyok, le akarok feküdni.
- Még csak kilenc óra.
- Beteg voltam.
Phoebe nézte, ahogy Molly a könyv fölé hajol, szándékosan kirekesztőn. Ismét a
kiábrándultság és a szánalom ismerős elegyét érezte, mely mindig elfogta, ha megpróbált a
gyerekkel beszélni. Egy hete sem volt még Chicagóban, amikor Mollyt hazaküldték a táborból,
hogy kigyógyuljon az influenzából. Ha lehet, a kapcsolatuk az elmúlt két napban csak romlott
ahelyett, hogy javult volna.
A tűzdelést piszkálta az ágytakarón. - A házat hamarosan le kell zárni, hogy eladásra
kínálhassuk. Sajnos úgy néz ki, hogy az elkövetkező pár hónapra itt ragadok, ezért úgy
döntöttem, hogy átköltözöm Bert lakásába nem messze a Stars stadionjától. Az ügyvédek
szerint ebben az évben ott maradhatok. - Járadékot is fog kapni a létfenntartási költségeire, ami
nem ártott, mert a bankszámlája vészesen megcsappant.
- Nem értem, mi közöm van nekem ahhoz, hogy miképpen rendezed az életedet, mivel én
visszamegyek Craytonba.
Phoebe elengedte a füle mellett Molly mogorvaságát. - Nem irigyellek. Én gyűlöltem ott
lenni.
- Nincs sok választásom, nem igaz?
Phoebe sóbálvánnyá dermedt, mikor kísérteties borzongás futott végig a gerincén. Molly arca
merev és kifejezéstelen volt, csak a szája sarka remegett kissé. Felismerte ezt a konok arcot,
nem kérek segítséget, nem engedem, hogy gyengének lássanak. Ugyanezeket a stratégiákat
választotta, hogy túlélje saját nyomorúságos és magányos gyermekkorát. Miközben nézte,
méginkább meggyőződésévé vált, hogy az ötlet, amit tegnap óta forgatott a fejében, jó.
- Crayton kicsi - mondta óvatosan. - Mindig úgy véltem, hogy boldogabb lennék egy
nagyobb iskolában, ahol sokkal többféle diák fordul meg. Talán te is. Lehet, hogy sokkal jobban
szeretnél egy koedukált suliba járni.
Molly felkapta a fejét. - Együtt a fiúkkal?
- Miért ne?
- El sem tudom képzelni, milyen lehet, ha fiúk is vannak az osztályban. Nem túl lármásak?
Phoebe nevetett. - Fogalmam sincs, én sem jártam velük egy osztályba. Valószínűleg. - Most
először látta Mollyn az érdeklődés első jeleit, így óvatosan folytatta. - Van néhány remek állami
iskola a környéken.
- Állami iskola? - gúnyolódott Molly. - Ott nagyon alacsony az oktatás színvonala.
- Nem feltétlenül. Különben is, akinek olyan IQ-ja van, mint neked, magát is képezheti, mit
számít? - Szánakozón nézett a húgára, és gyengéden próbálkozott. - Szerintem sokkal
fontosabb, hogy barátokat szerezz és élvezd, hogy tini vagy, mint kisujjból kirázni az
integrálszámítást.
Molly védőburka bezárult. - Rengeted barátom van. Rengeteg. És történetesen szeretem a
matekot. Soha nem mennék olyan iskolába, ahol rossz az oktatás, csak azért, hogy együtt járjak
pár ostoba, serdülő fiúval, akik biztos vagyok benne, hogy közel sem lennének olyan érettek,
mint a Connecticut barátaim.
Le a kalappal Molly előtt. Kész volt magabiztosan kitartani a végsőkig.
Vékony ajka felfelé görbült. - Te nem érted, mert tehetségtelen vagy.
- Nem szívesen ábrándítalak ki, Mol, de az én IQ-m sem piskóta.
- Nem hiszek neked.
- Akkor vedd elő a munkafüzetedet. Csináljunk néhány integrálszámítást!
Molly nagyot nyelt. - Még... nem tartunk ott.
Phoebe titkolta megkönnyebbülését. Évek óta nem oldott meg matekpéldát, és semmire sem
emlékezett. - Ne a borítója alapján ítéld meg a könyvet, Mol. Ha az emberek például téged a
külsőd alapján ítélnének meg, azt gondolhatnák, hogy barátságtalan és kissé sznob vagy. Holott
mindketten tudjuk, hogy ez nem igaz, ugye? - Nem akarta magára haragítani Mollyt, csak hogy
elgondolkodjon, és próbálta mosollyal elvenni szavai élét. Nem működött.
- Nem vagyok sznob! Nagyon kedves ember vagyok, akinek rengeteg barátja van és... Mollynak elakadt a lélegzete.
Phoebe követte megkövült tekintetét, és látta, hogy Mici egy kopott plüssmajmot húz elő
Molly ágya alól. Gyorsan kivette a játékot az uszkár szájából. - Minden rendben. Nem lett
semmi baja. Nézd!
Molly arca skarlátvörös volt. - Soha többé nem akarom ezt a kutyát a szobámban látni! Soha!
Ez meg nem az enyém. Én nem szoktam játszani. Fogalmam sincs, hogy került oda. Baromság!
Dobd ki!
Phoebének mindig dilijei voltak az elveszett lelkek, és az, hogy a húga megtagadta a
nyilvánvalóan imádott plüssmajmát, jobban megindította, mint bármi más. Ebben a pillanatban
semmivel sem lehetett volna rávenni, hogy visszaküldje az iskolába ezt a zavart, ijedt kislányt.
Hanyagul ledobta a plüssállatot az ágy lábához. - Úgy döntöttem, nem mész vissza
Craytonba. Itt íratlak be az őszi félévre egy állami iskolába.
- Micsoda? Ezt nem teheted!
- Én vagyok a gyámod, de még mennyire, hogy megtehetem. - Phoebe felnyalábolta Micit és
az ajtóhoz ment. - A jövő héten átköltözünk a lakásba. Ha az iskola nem válik be, a második
félévre visszamehetsz Craytonba.
- Miért csinálod ezt? Miért vagy ilyen utálatos?
Tudta, hogy Molly sosem hinné el az igazat, ezért csak vállat vont. - A nyomorúság szereti a
társaságot? Én ide vagyok kötve. Miért ne maradnál te is?
Csak amikor leért a lépcső aljára, jött rá, mekkora hordereje van annak, amit tett. Már így is
maga alá temették a gondok, amikre nem tudott megoldást találni, s most újabbal tetézte. Mikor
tanulja meg, hogy ne döntsön elhamarkodottan?
Hogy elmeneküljön zaklatott gondolatai elől, a ház hátsó erkélyajtaján át kilépett az udvarra.
Az éjszaka csendes és illatos volt a fenyőktől és a rózsáktól. Az épület háta mögötti
díszkivilágításban láthatóvá váltak az udvar végében a fák, köztük az az öreg jávorfa is, mely
gyermekkorában a menedékeként szolgált. Azon kapta magát, hogy felé tart. Amikor odaért,
látta, hogy az alsó ágak túl magasan vannak ahhoz, hogy elérje. A törzsének dőlt és a házat
nézte.
Bármilyen békés volt is az este, nem tudott szabadulni aggodalmaitól. Fogalma sem volt,
hogy kell nevelni egy tinédzsert. Hogy akarja megtörni Molly ellenségeskedését? A nadrágja
zsebébe süllyesztette a kezét. Nem csak a húgával kapcsolatos gondok nyugtalanították.
Hiányzott neki Viktor és sok-sok barát. Csodabogárnak érezte magát, mikor belépett a Stars
épületegyüttesének ajtaján. És túl sokat gondolt Dan Calebow-ra. Miért tagadta meg a férfi
olyan hajlíthatatlanul, hogy visszavegye Ront?
Sóhajtott. Nemcsak a Ronhoz való hozzáállása miatt járt a fejében a férfi. Túlságosan
érdekelte. Néha olyasmit érzett a közelében, ami nagyon hasonló a pánikhoz. A szíve zakatolt, a
pulzusa felgyorsult, és az a nyugtalanító benyomása támadt, hogy a teste életre kel egy nagyon
hosszú hibernáció után. Nevetséges. Nagyon jól tudta, hogy maradandó károsodást szenvedett.
Bár az éjszaka meleg volt, hirtelen fázni kezdett és kivette a kezét a zsebéből, hogy
megdörzsölje a karját. Elárasztották az emlékek, és ahogy elborították az éjszaka hangjai,
valami visszahúzta a Párizsban töltött első hónapjaihoz.
Amikor megérkezett, felkereste az egyik Craytonban szerzett barátját, és beköltözött
harmadik emeleti kicsiny lakásába a Montparnasse-on, nem messze a Boulevard du
Montparnasse és a Boulevard Raspail zajos, nyüzsgő kereszteződésétől. Hetekig alig kelt fel az
ágyból. Bámulta a plafont, míg fokozatosan meg nem győzte magát, hogy ő a felelős a saját
megerőszakolásáért. Nem kényszerítette senki, hogy Craiggel táncoljon. Nem kényszerítette
senki, hogy nevessen a viccein és flörtöljön vele. Mindent megtett, hogy tessen a férfinak.
Lassan elhitte, hogy az ő hibája volt, ami történt. A szobatársa, megrémülve magába
zárkózottságától, könyörgött neki, hogy mozduljon ki, és végül könnyebb volt
engedelmeskedni, mint ellenállni. Esténként olcsó bort iszogatott és marihuánát szívott a
diákcsürhével, akik a Montparnasse utcai kiülős csehóit és sörözőit járták. A nyomorúsága
elvette az étvágyát, a maradék súlyfeleslegétől is megszabadult, lába karcsú, arca még
beesettebb lett. A melle azonban ugyanolyan dús maradt, mint volt, és ormótlan ruhái ellenére
is kezdték észrevenni a fiúk. Figyelmük elmélyítette önutálatát. Tudták, miféle lány. Ezért
csapták neki a szelet.
Anélkül, hogy igazából tudta volna, hogyan történt, azzal büntette magát, hogy lefeküdt az
egyikükkel, egy fiatal német katonával, aki azért jött Párizsba, hogy az UNESCO-nál kapjon
kiképzést. Aztán egy szakállas svéd képzőművészetis diákot engedett be az ágyába, utána pedig
egy hosszú hajú fényképészt Liverpoolból. Mozdulatlanul feküdt alattuk, hagyta, hogy azt
csináljanak vele, amit akarnak, mert a szíve mélyén tudta, hogy nem érdemel jobbat. Izzadó
testüknél és turkáló kezüknél is jobban gyűlölte önmagát.
Csak fokozatosan tért észhez. Elborzadva attól, amit tett, kétségbeesetten kezdte keresni,
hogyan védhetné meg magát. A férfiak az ellenségei voltak. Ha erről megfeledkezik, veszélybe
sodorja magát.
Elkezdte megfigyelni a csinos, fiatal francia nőket, akik esténként a Boulevard du
Montparnasse-on sétáltak. Ült a sörözőben és nézte, ahogy a kedvesük felé fordítják arcukat,
merész, ravasz, csábos tekintetet vetve rájuk. Nézte, ahogy magabiztosan járnak-kelnek szűk
farmerjükben ringó csípővel, kidüllesztett mellel. Egyik este, miközben azt figyelte, hogyan
nyitja szét az ajkait egy fülledt erotikát sugárzó fiatal szépség, hogy fülig belehabarodott
szerelmese közéjük tudja üríteni egy kagyló édes húsát, minden világossá vált. Ezek a fiatal
francia nők a szexet használták arra, hogy irányítsák a férfiakat, a férfiak pedig tehetetlenek
voltak, hogy megvédjék magukat.
Ekkor kezdődött az átváltozása.
Mire Arturo Flores egy képzőművészeti cikkeket forgalmazó boltban rátalált az eladóként
dolgozó lányra, a bő, alakját rejtő ruháit szűk francia farmerok és parányi, testhezálló blúzok
váltották fel, amikben kirajzolódott a melle. Platinaszőke csíkok vonzották a férfiak tekintetét
selymes, vállára omló hosszú hajára. Mindegyiküket felmérte a maga fülledt erotikáját
sugározva, némán, pimasz tekintettel.
Nézni szabad, chére, de nekem nem elég egy ilyen férfi ahhoz, hogy meg is érintsen.
A megkönnyebbülés, amit akkor érzett, amikor a férfiak, akik előzőleg flörtöltek vele,
behúzott nyakkal menekültek, miután kikosarazta őket, szédítővé vált. Végre megtalálta a
módját, hogyan védje meg magát.
Arturo Flores nem olyan volt, mint a többiek. Sokkal idősebb, egy gyengéd, sziporkázó,
magányos férfi, aki csak barátságot akart tőle. Amikor megkérdezte, hogy lefestheti-e,
gondolkodás nélkül beleegyezett, álmában sem gondolva, hogy hét év nyugalmat nyer mellette.
Arturo vagyonos és prominens európai férfiak zárt társaságának a tagja volt, akik titkolták,
hogy homoszexuálisok, és gondosan megválogatott barátai az ő barátai is lettek. Szellemesek
voltak, kulturáltak, gyakran csípősek, általában kedvesek, és az igényük, amit vele szemben
támasztottak, nem fizikai jellegű volt. A figyelmére, az együttérzésére és a szeretetére vágytak.
Cserébe művészetre és zenére, történelemre és politikára tanították. Jobb oktatásban részesült
Arturo barátaitól, mint amilyet régi bentlakásos iskolatársai kaptak a főiskolán.
De mellettük sem tudott felejteni. Túl mélyen gyökerezett a traumája ahhoz, hogy ilyen
könnyedén legyőzze, és tovább büntette a heteroszexuális férfiakat, akikkel találkozott, apró
kegyetlenségekkel: egy csábító mosollyal, kihívó ruhával, sikamlós flörtöléssel. Rájött, hogy
mindegyiküket irányítani tudja azzal, ha hagyja, hogy a teste olyan ígéreteket tegyen, amiket
soha nem fog betartani.
Sajnálom, Monsieur, Hear, Senor, de nekem nem elég egy ilyen férfi ahhoz, hogy hozzám
nyúljon.
Miközben faképnél hagyta őket, csípője a Boulevard du Montparnasse-t uraló francia lányok
ritmusára ringott.
Forró cha cha
Forró cha cha
Forró forró
Cha cha cha cha
Huszonhat lett, mire hagyta, hogy egy férfi ismét megérintse, egy fiatal orvos, aki Arturót
ápolta a betegsége idején. Jóképű volt és kedves, gyógyító keze megnyugtató, mikor simogatott.
Phoebe élvezte a testi közelséget, mikor azonban a férfi megpróbálta elmélyíteni a bizalmas
viszonyt, Phoebe megdermedt. A doktor türelmes maradt, de valahányszor Phoebe ruhája alá
siklott a keze, Phoebét megrohanták annak az éjszakának az emlékei ott a bádograktárban,
annak a fiatalembernek az emlékei, akinek hagyta, hogy ledöntse. Az orvos túl úriember volt
ahhoz, hogy közölje vele, egy ilyen nő nem elég neki, és eltűnt az életéből. Meggyőzte magát,
hogy elfogadja a tényt, visszafordíthatatlan károsodást szenvedett a szexet illetően, és eltökélte,
hogy nem hagyja, hogy megkeseredjen. Az Arturo halála okozta szívfájdalom után más
megnyilvánulási lehetőséget keresett gyengéd érzelmeinek.
Kedves, homoszexuális férfiakkal vette körbe magát Manhattanben, néhányuk a karjai között
halt meg. Ők kapták azt a szeretetet és gyengédséget, ami túltengett benne. Ők foglalták el
azoknak a szeretőknek a helyét, akik csak arra emlékeztették volna, hogy nem igazi nő.
- Szia, hugi.
Ijedten kapkodott levegő után és pördült meg, hogy lássa, Reed Chandler áll a pázsit szélén a
lámpa fénykörében, alig tíz méterre tőle.
- Még mindig a bokrokban bujkálsz, Haspók?
- Mit keresel itt?
- Csak a tiszteletemet jöttem tenni.
Már nem volt védtelen gyerek, s küzdött a félelem ellen, amit a férfi még mindig képes volt
előhozni belőle. A temetésen túl kába volt ahhoz, hogy észrevegye a változásokat unokatestvére
megjelenésében, de most látta, hogy bár a vonásai érettebbek lettek, szinte ugyanúgy fest, mint
főiskolás korában. Nem csodálkozott volna, ha a nők még mindig vonzónak találják gengszter
kinézetét: sűrű, kékesfekete haját, olajbarna bőrét, erős, mokány testét. De telt ajka, amit
különböző barátnői olyan érzékinek tartottak, Phoebe számára csak mohó maradt. Ez a kapzsi
száj arra emlékeztette, mennyi mindent akart Reed az élettől, és mennyi minden, amit akart, volt
az övé.
Szembetűnt neki, hogy most már inkább bankárnak, semmint gengszternek öltözik. Kék-fehér
csíkos oxfordinge és sötétkék nadrágja méretre készült, és ahogy cigarettára gyújtott, Phoebe
drága órát látott megvillanni a csuklóján. Eszébe jutott, hogy az apja említette, Reed egy
ingatlankereskedelmi cégnél dolgozik. Először meglepődött, hogy Reed nem a Starsnál állt
munkába, de aztán rájött, hogy Reed túl agyafúrt volt ahhoz, hogy ekkora hatalmat adjon
Bertnek az élete fölött.
- Hogy találtál meg?
- Mindig megtalállak, Haspók. Még a sötétben is, nehéz nem észrevenni a szőke hajadat.
- Szeretném, ha nem neveznél így.
Reed elmosolyodott. - Szerintem aranyos, de ha te nem kedveled, megígérem, hogy
megjavulok. Hívhatlak Phoebé-nek, vagy hivatalosabb megszólítást akarsz?
A férfi ugratása gyengéd volt, Phoebe kiengedett kissé. - A Phoebe jó lesz.
Reed mosolygott és felé nyújtotta a cigarettásdobozt. Phoebe megrázta a fejét. - Abba kellene
hagynod.
- Már abbahagytam. Sokszor. - Ahogy Reed beleszívott, Phoebének ismét feltűnt telt,
pénzsóvár ajka.
- Szóval, hogy boldogulsz? Rendesen bánnak veled?
- Udvariasak.
- Ha valakivel meggyűlik a bajod, csak szólj.
- Biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz. - Phoebe még soha ennyire nem
kételkedett, de el nem ismerte volna.
- Kár, hogy Carl Pogue felmondott. Ha Bert látta volna rá a legkisebb esélyt, tudom, hogy
nem tette volna ezt. Felvetted már az új ügyvezetőt?
- Még nem.
- Ne várj sokáig. McDermitt túl tapasztalatlan. Talán okosabb lenne Steve Kovakra hagyni a
végső döntést. Vagy én is szívesen segítek.
- Észben tartom. - Phoebe válasza körültekintően diplomatikus volt.
- Bert szerette manipulálni az embereket. Nem hozott könnyű helyzetbe egyikünket sem,
igaz?
- Igen.
Reed zsebre vágta a kezét, aztán elővette, idegesnek látszott. Hosszúra nyúlt közöttük a
csend. A férfi egyik lábáról a másikra állt, nagyot szívott a cigarettájából, majd vékony, erős
sugárban kifújta a füstöt. - Figyelj, Phoebe, el kell mondanom valamit.
- Ó.
- Már régóta beszélnem kellett volna róla, de mindig elhalasztottam.
Phoebe várt.
Reed elfordította a tekintetét. - Néhány évvel azután, hogy lediplomáztunk, együtt voltam
Craig Jenkinsszel egy buliban.
Phoebének minden izma megfeszült. Az éjszaka hirtelen nagyon sötétnek tűnt, a ház
távolinak.
- Craig leitta magát és elmesélte, mit történt valójában aznap este. Elmondta, hogy
megerőszakolt.
Vékony kiáltás hagyta el Phoebe ajkát. Ahelyett, hogy örült volna, hogy a szavai
beigazolódtak, sebzettnek és meztelennek érezte magát. Nem akart erről beszélni senkivel sem,
különösen Reeddel nem.
A férfi megköszörülte a torkát. - Sajnálom; mindig azt hittem, hogy hazudtál. Azonnal
Berthöz siettem, de nem akart róla beszélni. Azt hiszem, jobban kellett volna erőltetnem, de
tudod, milyen volt.
Phoebe nem tudott megszólalni. Ez igaz? Fogalma sem volt, hogy az unokatestvére őszinte
volt-e, vagy csak megpróbált a bizalmába férkőzni, hogy befolyásolja a döntéseit, amíg az ő
tulajdonában állt a Stars. Nem akarta elhinni, hogy az apja tudta az igazat, és nem vette
tudomásul. A fájdalom és az érzés, hogy cserbenhagyták, ismét elborította.
- Úgy érzem, valahogy kárpótolnom kell, és szeretném ha tudnád, hogy melletted állok. Ami
engem illet, az adósod vagyok. Ha tehetek bármit, hogy megkönnyítsem az itteni helyzetedet,
ha bármiben segíthetek, ígérd meg, hogy szólsz.
- Köszönöm, Reed. Így lesz. - Phoebe szavai mereven és természetellenesen csengtek. Úgy
érezte, olyan feszült, hogy ha nem menekülhet el a férfitól, szétrobban. Soha nem bízott volna
benne, bármilyen aggódónak tűnt is.
- Azt hiszem, jobb ha bemegyek. Nem akarom túl sokáig magára hagyni Mollyt.
- Persze.
Feszült csendben sétáltak a ház felé. Amikor a pázsit szélére értek, Reed megállt és ránézett. Részemről egy hajóban evezünk. Komolyan. Őszintén.
Lehajolt, mohó ajkát Phoebe arcára nyomta, aztán elsétált.
8.
Egy ér kidagadt Dan halántékán, miközben üvöltött. - Fenster! Ha a harminckettes balra
sprintel, a futó balra megy! Különben azt mondanánk, harminckettes, futás jobbra! - Földhöz
vágta a csiptetős írótábláját.
Valaki odaállt mellé, de annyira figyelte a futójátékost, hogy eltelt pár perc, mire ránézett.
Amikor odafordult, nem ismerte fel azonnal, és már éppen el akarta küldeni a pokolba a
pályáról, amikor rájött, hogy ki az.
- Ronald?
- Edző.
A férfi mintha nem is Ron lett volna; úgy nézett ki, mint egy dél-amerikai selyemfiú. A haját
hátranyalta, sötét napszemüveg volt rajta, fekete póló, bő nadrág és egy amolyan szögletes
európai sportkabát, felhajtott gallérral, könyékig felhúzott ujjal.
- Jézusom, Ronald, mit műveltél magaddal?
- Már nem dolgozom itt. Nem kell úgy öltöznöm, mintha egy divatlapból léptem volna ki.
Dan észrevett Ron kezében egy szál cigarettát. - Mióta dohányzol?
- Hébe-hóba. Csak nem akartam az emberek előtt. - Ron a szájába vette a cigarettát, és a
pálya felé bökött a fejével. - Jól haladsz az új futóval.
- Ha Fenster megtanulná, melyik a jobb keze és melyik a bal.
- Bucker ügyes.
Dan még mindig odavolt Ronald átváltozásától, nemcsak a külsejét illetően, hanem szokatlan
lélekjelenlététől is. - Fejlődőképes.
- Szóval, kiválasztotta már Phoebe az új ügyvezetőt? - kérdezte Ronald.
- Még nem, hogy a fene egye meg!
- Gondoltam.
Dan felháborodottan horkantott. Phoebe egy egész listát kapott a jelöltekről aznap, amikor
több mint egy héttel ezelőtt visszatért, de ahelyett, hogy döntött volna, azt mondta, Ronaldot
akarja vissza. Dan emlékeztette, hogy megállapodtak, és megmondta neki, hogy jobban tenné,
ha tartaná magát hozzá, vagy kereshet egy másik vezetőedzőt. Amikor Phoebe rádöbbent, hogy
komolyan gondolja, abbahagyta a vitatkozást. Múlt hétvégén azonban elvesztették az utolsó
előszezoni meccsüket, és még most sem, hogy vasárnap megkezdődik a szezon a Broncos elleni
mérkőzéssel, hallgatott meg Phoebe egyetlen jelöltet sem.
Ahelyett, hogy dolgozott volna, Ronald régi irodájában ült és divatmagazinokat olvasott.
Nem használta Bert irodáját, mert azt mondta, nem tetszik neki a berendezés. Ha valaki a
legegyszerűbb nyomtatványt elétette aláírni, felhúzta az orrát és megígérte, hogy majd később,
de soha nem jutott el odáig. Hétfőn, amikor Dan rátört, mert Phoebének valahogy sikerült
visszatartani mindenki fizetési csekkjét, az átkozott körmeit lakkozta! Ekkor elszakadt a cérna,
de alig kezdett bele a kiabálásba, Phoebe ajka remegni kezdett, és közölte, hogy Dan nem
beszélhet így vele, mert menstruáció előtti tünetektől szenved.
Valamikor a héten Phoebe megelőzte Valerie-t abbéli képességében, hogy az őrületbe
kergesse. Az NFL-csapat-tulajdonosoknak a tisztelet, a bámulat és a félelem kombinációját
kellett volna ébreszteniük az alkalmazottaikban. Még a harcedzett vezetőedzők is tartottak egy
olyan férfitól, mint Al Davis, a Raiders határozott tulajdonosa. Dan tudta, hogy soha többé nem
lenne képes felemelt fejjel járni, ha kitudódna, hogy a csapata tulajdonosa nem bírja a kiabálást,
mert menstruáció előtti tünetektől szenved!
Kétségtelen, hogy Phoebe volt a leghitványabb, leggerinctelenebb, legostobább teremtmény,
akivel valaha találkozott. Kezdetben még el is tűnődött, nem lehet-e, hogy okosabb, mint
amilyennek mutatja magát, de most már tudta, hogy inkább még ostobább, mint mutatta, egy
csúcshülye, aki az ő futballcsapatát vezeti.
Ha legalább nem lett volna olyan döglesztő teste. Még neki is nehéz volt nem észrevenni,
hogy gyakorlatilag mindent látott, amit egy nő megmutathatott magából, mielőtt betöltötte a
huszonegyet. Tudta, hogy az emberek úgy gondolták, hogy a profi futballjátékosoknak egyetlen
nagy orgia az élet, és nem álltak messze az igazságtól. Még most is, amikor a szex ilyen
veszélyes lett, ott sorakoztak a nők a hotelek előcsarnokaiban és a stadionok parkolójában, hogy
odakiáltva a játékosoknak felvillantsák a meztelen hasukra írt telefonszámukat, néha még
többet.
Eszébe jutott játékos pályafutása korai időszaka, amikor kiválasztott közülük egyet, néha
kettőt, és belemerült a Cuttyval és szexszel töltött hosszú éjszakákba. Olyanokat csinált, amiről
a férfitársadalom többi része csak álmodott, de ahogy az újdonság varázsa elmúlt, kezdte
szánalmasnak találni ezeket a légyottokat. Mire harmincéves lett, a futball-grupikat lecserélte
olyan nőkre, akik többek voltak egy buja testnél, és a szex megint élvezetes lett. Aztán
találkozott Valerie-vel, és elkezdett lefelé zuhanni spirálalakban. A spirál azonban most, hogy
Sharon Anderson belépett az életébe, irányt változtatott.
Kedden délután ismét beugrott az óvodába, hogy lássa a gyerekek között, és elvigye kávézni
munka után. A ruháján lévő szőlőlé, tésztafoltok és játszótéri kosz láttán legszívesebben
megölelte volna. Sharon csendes volt és kedves. Pont az, akit keresett, s ez a Phoebe
Somerville-hez való fizikai vonzódását csak még bosszantóbbá tette. Az a nő bőrcsizmába és
harisnyakötőbe való, olyan messze egy csapat ártatlan gyerektől, amennyire csak lehet.
Ronald feltette a lábát a padra és a pályát bámulta. - Phoebe folyton azt kérdezi tőlem, ki a
legjobb jelölt az ügyvezetői állásra.
Dan szúrós szemmel nézett rá. - Találkozol vele?
- Mi... ühm... sok időt töltünk együtt.
- Minek?
Ronald vállat vont. - Megbízik bennem.
Dan soha nem mutatta ki az érzéseit, és leplezte nyugtalanságát. Phoebe a ludas Ronald
átváltozásában? - Nem tudtam, hogy barátok vagytok.
- Nem éppen barátok. - Ronald szívott egy slukkot a cigarettából. - A nők furán viselkednek
velem. Phoebe sem kivétel.
- Hogy érted azt, hogy furán?
- A Cruise-dolog miatt. A férfiak nem veszik észre, de nők szerint úgy nézek ki, mint Tom
Cruise.
Dan felnyögött. Előbb Bobby Tom döntött úgy, hogy olyan mint egy színész, most meg
Ronald. De most, hogy jobban megnézte, nem tagadhatta, hogy van némi hasonlóság.
- Igen, azt hiszem, ebben igazad van. Sosem vettem észre.
- A nők ettől úgy érzik, mintha bízhatnának bennem. Többek között. - Ronald hosszan
leszívta a füstöt. - Rendbe teszi a szerelmi életedet, azt megmondom.
Dan ösztönei a veszélyre olyan kifejlettek voltak, mint egy harcedzett katonának.
- Mire célzol? - kérdezte óvatosan.
- A nők meglehetősen követelőzők tudnak lenni.
- Meg sem fordult a fejemben, hogy ekkora kujon vagy.
- De. - Ronald ledobta a cigarettáját és elnyomta a cipőjével.
- Mennem kell. Sok szerencsét Phoebével. Igazi vadmacska, nehéz munka vár rád.
Dan eleget hallott. Meglendítette a karját, elkapta Ronaldot a vállánál fogva, és kis híján
ledöntötte a lábáról. - Elég a furfangoskodásból! Mi az ördög folyik itt?
- Mire gondolsz?
- Te és Phoebe.
- Rendkívüli nő.
- Mit mondtál neki a jelöltekről az ügyvezetői állásra?
Annak ellenére, hogy Dan vasmarokkal szorította, Ronald tekintete rezzenéstelen és
meghökkentően magabiztos maradt. - Elárulom, mit nem mondtam neki. Nem mondtam neki,
hogy Andy Carruthers a legmegfelelőbb ember az állásra.
- Te is tudod, hogy ő az.
- Nem, ha nem tudja kezelni Phoebét.
Dan lassan elengedte, a hangja vészjóslóan halk volt. - Pontosan mit akarsz mondani?
- Azt akarom mondani, hogy nagy szarban vagy, Dan, mert pillanatnyilag az egyetlen ember,
akiről Phoebe elhiszi, hogy konyít a futballhoz, én vagyok. Én pedig ki vagyok rúgva.
- Megérdemelted! Nem végezted el a munkádat!
- Aláírattam vele a szerződéseket az első nap, nem? Amennyire én tudom, még senkinek sem
sikerült ennyit elérnie.
- Elég időd volt Bert halála után bizonyítani, és elcseszted. Semmit sem csináltál.
- Nem volt hozzá felhatalmazásom, mert Phoebe nem fogadta a telefonhívásaimat. - Ronald
újabb cigarettára gyújtott, és volt mersze mosolyogni. - De garantálom, hogy most fogadja.
Dan éktelen haragra gerjedt, és megmarkolta Ronald cifra európai kabáthajtókáját. - Te
gazember! Lefeküdtél vele, mi?
Elismeréssel kellett adózni a kölyök előtt. Az arca egy kicsit elsápadt, de állta a sarat. - Nem
tartozik rád.
- Elég a játékból! Mit akarsz?
- Nem vagy te buta, Dan. Rá fogsz jönni magadtól is.
- Nem kapod vissza az állásodat.
- Akkor fújhatod, mert Phoebe nem fog csinálni semmit, amíg én azt nem mondom neki.
Dan a fogát csikorgatta. - Laposra kellene, hogy verjelek.
Ronald nagyot nyelt. - Kétlem, hogy tetszene neki. Odavan a képemért.
Dan dühödten gondolkodott, de csak egy következtetésre jutott. Ronald a kiinduló vonal
mögé szorította, és nem volt kinek dobnia a labdát. Nem szívesen ejtette le, de nem volt más
választása. Lassan elengedte a fiú ruháját. - Rendben, egyenlőre visszakapod az állásodat. De
jobb lesz, ha rövid pórázra fogod, különben az eredményjelzőre lógatom fel a seggedet.
Megértetted?
Ronald elpöccintette a cigarettáját, aztán hüvelykujjával felhajtotta a sportkabátja gallérját. Gondolkodom rajta.
Dan elképedve nézte, ahogy elsétál.
Mire Ronald a kocsijához ért, átizzadta a kabátját. Dan! Dannek szólította az edzőt, és még
életben volt. Ó, Istenem! Ó, Uram!
Valahol a cigaretták és a szívzakatolása között hiperventilálni kezdett. Ugyanakkor még
életében nem volt ilyen jól. Beült a kormány mögé és a telefonért nyúlt. Pár pillanatnyi
vacakolás után a gombokkal, bejelentkezett Phoebe.
Ron levegő után kapkodott és kihúzta a csípője alól a Kockázatos vállalkozások című
videokazettát, amit Phoebe adott neki.
- Megcsináltuk, Phoebe!
- Viccelsz? - Ron elképzelte Phoebe széles, fülig érő mosolyát.
- Pontosan azt tettem, amit mondtál. - A fiú zihált. - És bevált. De most azt hiszem,
szívrohamom van.
- Vegyél nagy levegőt; most nem veszíthetlek el. - Phoebe nevetett. - Nem tudom elhinni.
- Én sem. - Ron kezdte jobban érezni magát. - Hadd öltözzem át és mossam le ezt a zsírt a
hajamról. Aztán bemegyek.
- Éppen időben. Ki sem látszunk a munkából, és fogalmam sincs semmiről. - Hirtelen
elhallgatott. - Ó-ó! Most le kell tennem. Döngő lépteket hallok közeledni.
Phoebe gyorsan letette, felkapta a kozmetikai tükrét és remegő kézzel épp akkor emelte a
rózsaszín festékes ecsetet a szemhéjához, amikor Dan berontott az irodájába. Phoebe még
elkapta a titkárnő döbbent arcát a férfi mögött, mielőtt az ajtó bevágódott.
Az irodája ablaka az edzőpályára nyílt, azaz mostanra hozzászokhatott volna Dan
agresszivitásához. Látta, hogyan vagdalkozik a csiptetős írótáblával, hogyan ront a pályára,
amikor nem tetszik neki valamelyik játékos teljesítménye. Nézte, ahogy védtelen testtel
nekimegy egy teljes felszerelésben védekező játékosnak, hogy bemutasson valami titokzatos
futballtrükköt. És egyszer, amikor sokáig bent maradt az irodában és már minden játékos
elment, figyelte, ahogy a pálya körül fut izzadtságfoltos pólóban és egy szürke rövidnadrágban,
melyben láthatóvá vált erős, izmos lába.
Phoebe nagyot nyelt, és ártatlan szemmel nézett fel rá. - Jaj nekem. A nagy csúnya farkas
betörte az ajtómat. Most mit követtem el?
- Nyert.
- Nagyszerű. Mi a nyeremény?
- Ronald. - Dan a fogát csikorgatta. - Úgy döntöttem, nem állok az útjába, ha vissza akarja
venni.
- Ez csodálatos.
- Az én szemszögemből nem.
- Ron nem olyan alkalmatlan, mint amilyennek nyilvánvalóan gondolja.
- Egy lekvár.
- Maga meg piskóta, úgyhogy akár jól ki is jöhetnének egymással.
Dan haragosan nézett rá, aztán soha addig nem mutatott pimaszsággal mérte végig tetőtől
talpig. - Ronald rájött, hogyan kapja meg magától, amit akar. De valamit tudnia kell. Az okos
üzletasszonyok nem fekszenek le azokkal a férfiakkal, akik nekik dolgoznak.
Bár Phoebe nem tett semmi rosszat, az ütés fájt, és kényszerítenie kellett magát, hogy
mézesmázosan mosolyogjon. - Féltékeny, amiért őt választottam, és nem magát?
- Nem. Csak félek, hogy most a játékosaim következnek. Phoebe ökölbe szorította a kezét,
de mielőtt válaszolhatott volna, a férfi peckes léptekkel kivonult az irodájából.
Ray Hardesty a fenyők árnyékában állt a drótkerítésen kívül, és nézte, ahogy Dan Calebow
visszasiet a pályára. Igyekeznie kellett volna a munkába, de nem mozdult. Köhögött és
rágyújtott még egy cigarettára, széttúrva a csikkeket a földön, ahogy megmozdította a lábát.
Egyik-másik friss volt, a többi szétmállott a múlt heti felhőszakadásban, s nem maradt más
belőlük, csak a megdagadt, sárga füstszűrő.
Mindennap azt mondta magának, hogy nem jön ide többet, de mindig visszatért. És minden
nap, amikor a felesége megkérdezte, hogy hová megy, azt felelte, a True Value-ba. Soha nem
vitt haza semmilyen gépet, a felesége mégis újra és újra megkérdezte. Odáig fajult, hogy alig
bírta elviselni a látványát.
Kezefejével megdörzsölte borostás állát, és nem lepődött meg, amikor nem érzett semmit.
Aznap reggeltől fogva, amikor a rendőrség kiment hozzájuk, hogy közöljék, Ray Junior
meghalt autóbalesetben, nem érzett se hideget, se meleget. A felesége azt mondta, átmeneti, de
Ray tudta, hogy nem az, ugyanúgy, ahogy azt is tudta, hogy soha többé nem fogja játszani látni
a fiát a Starsban. Azóta a reggel óta összezavarodtak az érzékei. Órákig nézi a televíziót, mire
rájön, hogy nem adott rá hangot. Megsózza a kávéját ahelyett, hogy megcukrozná, és már
majdnem üres a csésze, amikor észreveszi.
Semmi sem működött. Amikor Ray Junior a Starsban játszott, nagyágyú volt. A munkatársai,
a szomszédok, a fiúk a bárban, mindenki tisztelte. Most szánakozva nézték. Egy senki lett, és
mindez Dan Calebow miatt. Ha Ray Juniort nem zaklatta volna fel annyira, hogy kitiltották a
Starsból, nem szakította volna át azt a korlátot. Ő pedig Calebow miatt nem járhatott felemelt
fejjel.
Ray Junior hónapokon át panaszkodott neki, hogyan acsarkodik rá Calebow, azzal vádolva,
hogy túl sokat iszik és egy átkozott drogos, csak mert bevett pár szteroidot, mint mindenki más
az NFL-ben. Lehet, hogy Ray Junior egy kicsit vad volt, de ettől volt jó játékos. Dehogy volt
átkozott drogos. Hale Brewster, a Stars korábbi edzője soha nem panaszkodott rá. A gondok
csak akkor kezdődtek, amikor Brewstert kirúgták, és a helyére felvették Calebow-t.
Mindig mindenki azzal jött, mennyire hasonlítanak a fiával. Ray Juniornak is formátlan,
hivatásos bokszoló képe volt, nagy orra, pici szeme és bozontos szemöldöke. De a fia nem
érhette meg, hogy megpocakosodjon, és nem volt ősz szál a hajában, amikor eltemették.
Az élete tele volt csalódással. Arra gondolt, mennyire szeretett volna zsaru lenni, de amikor
jelentkezett, csak niggereket vettek fel. Gyönyörű feleségről ábrándozott, de csak Ellen jutott
neki. Először Ray Junior is csalódás volt. De ő megedzette és mire a fia elvégezte a
középiskolát, királyként ült a lelátón, ha futballozni látta.
Most megint senki volt.
Köhögni kezdett és majdnem egy percbe telt, mire leküzdötte a rohamot. Az orvosok egy
évvel ezelőtt megmondták, hogy hagyja abba a dohányzást, mert rossz a szíve és baj van a
tüdejével. Nem álltak elé és bökték ki, hogy haldoklik, de amúgy is tudta, és már nem érdekelte.
Csak az érdekelte, hogy kiegyenlítse a számlát Dan Calebow-val.
Örült minden Stars vereségnek, mert azt bizonyította, hogy a csapat szart sem ér a fia nélkül.
Eltökélte, hogy életben marad addig a napig, amíg mindenki meg nem tudja, mekkora baklövést
követett el az a gazember, amikor kizárta Ray Juniort. Életben fog maradni addig a napig, amíg
Calebow meg nem eszi, amit főzött.
Skót whisky és drága szivar illata borította el Phoebét, mikor a következő vasárnap belépett a
tulajdonosok páholyába. Azt tette, amit megesküdött, hogy nem fog - elment egy meccsre -, de
Ron meggyőzte, hogy a Stars tulajdonosa nem hagyhatja ki a szezon nyitómérkőzését.
A hatszögletű Midwest Sports Dome tulajdonképpen Tollwaytől északra, egy ötven hektáros
földterület közepén álló elhagyatott kőfejtőben épült. Amikor a Stars nem játszott, a jellegzetes
üveg és acél aréna vallási kampányoktól kezdve a traktorhúzó versenyekig mindenféle
rendezvénynek otthont adott. Volt benne egy elegáns étterem, bankettek adásához megfelelő
felszerelés, és nyolcvanötezer ülőhely.
- Ez egy nagyon drága ingatlan - mormolta Phoebe Ron-nak, miközben szemügyre vette a
tulajdonosok páholyát a két televízióval és pályára néző üvegfallal. Megtudta, hogy a Midwest
Sports Dome páholyait évente nyolcvanezer dollárért adják bérbe.
- A páholyok az egyikei azon kevés tételeknek, amik nyereséget hoznak abból a nyomorult
stadionszerződésből, amit Bert aláírt - mondta Ron, miközben becsukta az ajtót maguk mögött.
- Tulajdonképpen kettő az egyben.
Phoebe a kék és aranyszínű luxusberendezéseket nézte a szivarfüstön át: a vastag
bársonyszőnyeget, a kényelmes klubfoteleket, a jól felszerelt mahagóni bárt. Kilenc-tizen
voltak, vagy apja cimborái, vagy annak a tizenöt százaléknak a tulajdonosai, amit Bert pár éve
adott el, amikor pénzt kellett előteremtenie.
- Ron, észrevetted, hogy valami nem illik ide?
- Mi?
- Én. Én vagyok az egyetlen nő. Nincs ezeknek feleségük?
- Bert nem engedte be a feleségeket a tulajdonosok páholyába meccs alatt. - Pajkos fény
villant a fiú szemében. - Túl sokat beszélnek.
- Viccelsz?
- A feleségeknek kinti ülőhelyük van. Nem ismeretlen gyakorlat az NFL-ben.
- Férfiklub.
- Pontosan.
Egy túlsúlyos férfi, akire halványan emlékezett a temetésről, közeledett feléje és nézte
közben kissé kidülledt szemmel. Azt a ruhát viselte, amit Simone „autómosó”-nak nevezett,
mert a testhezálló rózsaszín zsákruha vastag szalagokra volt hasogatva a vádlija közepétől fel
jóval a térde fölöttig. A lába minden lépésnél kikukucskált a rózsaszín szalagok közül, míg
ujjatlan, ovális, mély nyakkivágású felsőrésze a mellére tapadt. A férfi egy alkohollal csordultig
teli, metszett üvegpoharat tartott a kezében, és ömlengő üdvözléséből Phoebe azt gyanította,
hogy nem ez volt az első.
- Remélem, szerencsét hoz nekünk, kisasszony. - Phoebe mellét fixírozta. - Tavaly rossz
szezonunk volt, és néhányan nem vagyunk meggyőződve róla, hogy Calebow a megfelelő
ember a feladatra. Remek irányító volt, de ez még nem jelenti azt, hogy edzőnek is jó. Miért
nem veti be a bájos pofikáját és veszi rá, hogy nyissa meg jobban a támadásokat? Egy olyan
elkapóval, mint Bobby Tom, mélyebbre kell dobni. És inkább Bryzskivel kellene kezdenie,
mint Reynoldszal. Ezt mondja meg neki, rendben?
A férfi elviselhetetlen volt, Phoebe pedig rekedt suttogássá halkította a hangját. - Még ma
éjszaka a fülébe suttogom.
Ronald gyorsan elhúzta a meghökkent férfitól, mielőtt nagyobb bajt csinált volna, és
bemutatta a többieknek. A legtöbbjüknek volt valami indítványa, mit kellene igazítania Dannek
a kezdőcsapaton, és kit kellene még beállítania. Phoebe azon gondolkodott, hogy titokban
minden férfi a futballedzői székre vágyik-e.
Flörtölt velük, amíg el nem tudott szabadulni tőlük, aztán az ablakhoz sétált és lenézett a
stadionba. Alig tíz perc volt a kezdőrúgásig és annak ellenére, hogy a Stars a népszerű Denver
Broncos ellen játszotta a nyitómérkőzését, rengeteg üres hely. Nem csoda, hogy a csapat
pénzügyi gondokkal küzd. Ha valami nem változik hamarosan, a létszámcsökkentések, amikről
Dan beszélt, valósággá válnak.
A férfiak a páholyban a lábát nézték, míg ő a televízióban azt, ahogy a riporter elmagyarázza,
miért fogja megverni a Broncos a Starst. Ron odalépett mellé. Idegesen toporgott, s Phoebének
eszébe jutott, hogy azóta nyugtalan, amióta érte ment. - Valami baj van?
- Velem jönnél?
- Persze. - Phoebe felkapta a kézitáskáját, és követte Ront a páholyból a folyosóra. - Történt
valami, amiről tudnom kéne?
- Nem egészen. Csak... - Ron az egyik magánlift felé kormányozta, és megnyomta a gombot.
- Phoebe, ez az egész olyan mulatságos. - Az ajtó kinyílt, Ron behúzta. - Biztosan hallottál már
róla, hogy a sportolók milyen rögeszmésen babonások. Van, aki ragaszkodik hozzá, hogy egész
szezonban ugyanazt a zoknit viselje, vagy ugyanabban a sorrendben vegye fel a felszerelését.
Sokan bonyolult meccs előtti rituálét fejlesztettek ki az évek során - melyik ajtón mennek be,
melyik úton közelítik meg a stadiont. Szerencsehozó talizmánokat rejtenek a mezükbe.
Csacsiság, tényleg, de önbizalmat ad nekik, és ártani nem árt.
Phoebe gyanakvóan méregette, miközben a lift elkezdett leereszkedni. - Mi közöm van
nekem ehhez?
- Neked semmi. Valójában Bertnek volt. És bizonyos csapattagoknak. - Ron idegesen az
órájára pillantott. - Meg a Bearsnek. És Mike McCaskeynak.
McCaskey George Halas, a Chicago Bears legendás alapítójának az unokája volt. A Bears
sokat vitatott elnöke és ügyvezető igazgatója. De Phoebével ellentétben McCaskey értett
valamit egy futballcsapat irányításához, ezért nem értette az összefüggést.
Az ajtó kinyílt. Ahogy Ronnal kiléptek, sütött a nap, noha tudta, hogy a stadion alatt vannak.
Rájött, hogy arra a folyosóra érkeztek, amely a pályára vezető hosszú alagútban végződik. A fiú
arra felé fordította.
- Kezdesz megijeszteni, Ron.
Ron elővett a mellényzsebéből egy fehér zsebkendőt, és a homlokához nyomkodta. - Mike
McCaskey minden Bears-meccs első negyedét végigállja a pályán a kispad mellett. Nem szól
bele a játékba, de mindig ott van, ez már hagyomány. - Visszatette a zsebkendőt a zsebébe. Bertöt idegesítette, hogy McCaskey a pályán van, amíg ő fent a páholyban, ezért néhány évvel
ezelőtt követni kezdte a példáját és... ez része lett egy szokásnak. Babonájává vált a
játékosoknak.
Határozott nyugtalanság fészkelte be magát Phoebébe. - Ron...
- A pályán kell állnod az első negyedben - hadarta a fiú.
- Nem tehetem! Már a páholyba sem akartam bemenni, nemhogy ki a pályára!
- Muszáj. A játékosok számítanak rá. Jim Biederot a kezdő irányító, ő a legbabonásabb
sportoló, akivel valaha találkoztam. Az irányítók olyanok, mint a tenoristák; könnyen
felidegesednek. Bobby Tom is hangot adott a nyugtalanságának a meccs előtt. Nem akarja,
hogy megtörjön a karmája.
- Nem érdekel a karmája!
- És a nyolcmillió dollárod?
- Nem megyek oda ki!
- Ha nem teszed meg, kibújsz a felelősség alól, és nem az vagy, akinek gondoltalak.
Az utóbbi sietve hagyta el Ron száját, és habozásra késztette Phoebét. De a gondolat, hogy
kiálljon a pályára, olyan félelemmel töltötte el, amivel nem akart szembenézni. Hihető indok
után kutatott az agyában a pánikon kívül.
- Nem megfelelő a ruhám.
Ron szeme elismerően csillogott, miközben őt tanulmányozta. - Gyönyörű vagy.
A térde és a combja nagy része előbukkant a rikító rózsaszín szalagok közül, amikor
felemelte a lábát, hogy megmutassa Ronnak nyolc centis sarkú, pántos szandálját. - Mike
McCaskey nem menne ki a pályára ilyen öltözékben! Különben is, elsüllyedek.
- Műgyep; Phoebe, szalmaszálakba kapaszkodsz. Őszintén, többet vártam tőled.
- Ugye valójában élvezed?
- El kell ismernem, hogy amikor megláttalak ebben a ruhában, megfordult a fejemben, hogy
a megjelenésed növelni fogja a jegyeladást. Integethetnél a tömegnek.
Phoebe kimondott egy szót, amit nagyon ritkán használt.
Ron gyengéden megrovó tekintettel nézett rá. - Hadd emlékeztesselek a kezdeti partneri
megállapodásunkra. Én szállítom a tudást, te a bátorságot. Pillanatnyilag nem teljesíted az alku
rád eső részét.
- Nem akarok kimenni a pályára! - kiabálta Phoebe kétségbeesetten.
- Megértem. Sajnos muszáj. - Ron finoman átkulcsolta a karját a könyökénél, és elkezdte
felfelé tessékelni az enyhe emelkedőn, mely az alagút végéhez vezetett.
Phoebe próbálta gúnyolódással leplezni a félelmét. - Két héttel ezelőtt egy kedves fickó voltál
vezetői képességek nélkül.
- Most is kedves fickó vagyok. - A fiú kivezette az alagút bejáratán a vakító napfényre. - Te
segítettél kifejleszteni a vezetői képességeimet.
Végigkísérte a betonjárdán, át a kerítésen ki a pályára, a nyüzsgő játékosok mögé, a kispad
végébe. Phoebe tudta, hogy izzad, és elárasztotta a düh az apja iránt. Ez a csapat Bert játékszere
volt, nem az övé. Miközben a játékosokat nézte, emberfölötti méretűre kipárnázott testüket,
annyira félt, hogy szédült.
A nap áthatolt az aréna hatszögletű üvegtetején, rásütött élénk rózsaszín ruhájára, és
néhányan a tömegből a nevét kiáltották. Meglepődött, hogy tudták, kicsoda, amíg eszébe nem
jutott, hogy Bert végrendelete nyilvánosságra került. Máris tucatnyi riportert utasított el a helyi
újságtól kezdve az NBC-ig, akik interjút kértek volna tőle. Bűbájos mosolyt erőltetett magára,
remélve, hogy senki nem veszi észre, mennyire reszket.
Rádöbbent, hogy Ron ott akarja hagyni, ezért megragadta a karját. - El ne menj!
- Muszáj. A játékosok rossz ómennek tartanak. - Valamit Phoebe kezébe nyomott. - A
páholyban várlak, ha vége a negyednek. Remekül fogod csinálni. És... ö... Bert mindig
megpaskolta Bobby Tom fenekét.
Mielőtt Phoebe felfoghatta volna ezt a kellemetlen információt, Ron lerohant a pályáról,
otthagyva tucatnyi morgó, izzadó, harcedzett férfi között, akiknek eltökélt szándékuk volt, hogy
súlyos testi sértést okozzanak egymásnak. Kinyitotta a markát és döbbenten bámulta a tenyerét.
Miért adott neki Ron egy csomag mentolos Wrigley’s rágót?
Dan bukkant fel mellette, s Phoebének ellent kellett állnia az őrült vágynak, hogy a karjába
vesse magát és könyörögjön, hogy védje meg. A vágy kihunyt, ahogy a férfi felnyársalta
barátságtalan tekintetével.
- Ne mozduljon innen a negyed végéig! Megértette?
Csak bólintani tudott.
- És ne szúrja el! Komolyan beszélek, Phoebe. Kötelezettségei vannak, és jobban teszi, ha
mindent teljesít. Lehet, hogy maga meg én nevetségesnek tartjuk a játékosok babonáit, de ők
nem. - Dan minden további magyarázat nélkül elsétált.
A találkozás csak pár másodpercig tartott, Phoebe mégis úgy érezte magát, mintha
keresztülment volna rajta egy buldózer. Mielőtt magához térhetett volna, egy játékos rohant
felé, arcvédőjénél fogva lóbálva a sisakját. Bár Phoebe távol tartotta magát a játékosoktól,
felismerte Bobby Tom Dentont a fényképről: szőke haj, széles pofacsontok, széles száj.
Feszültnek és idegesnek tűnt.
- Miss Somerville, még nem találkoztunk, de... meg kell paskolnia a fenekemet.
- Maga... ühm... biztosan Bobby Tom. - Egy nagyon gazdag Bobby Tom.
- Igen, asszonyom.
Képtelen volt rá. Lehet, hogy voltak nők, akik fenékpaskolónak születettek, de ő nem
tartozott közéjük. Gyorsan felemelte a kezét, megpuszilta az ujjait és Bobby Tom ajkára
nyomta. - Mit szólna egy új hagyományhoz, Bobby Tom?
Phoebe rettegve várta, hogy tett-e valami visszafordíthatatlant a férfi karmájával, és közben
kidobott-e az ablakon nyolcmillió dollárt. Bobby Tom összehúzta a szemöldökét és Phoebe a
következő pillanatban már csak arra eszmélt, hogy rikító rózsaszín szalagok csapkodják a lábát,
miközben a férfi felemeli és zengő csókot nyom a szájára.
Bobby Tom vigyorgott, és letette. - Ez még jobb hagyomány.
Több ezren látták a tömegben az affért, s ahogy a férfi elment, Phoebe nevetést hallott. Dan is
látta a csókot, de ő határozottan nem nevetett.
Újabb monstrum jött felé. Közeledtében egy parancsot kiáltott oda valakinek maga mögött,
Phoebe pedig megpillantotta égkék meze hátán a „Biederot” nevet. Ő lehet a csapat
temperamentumos irányítója.
Mikor a férfi végre megállt mellette, Phoebe szemügyre vette kékesfekete haját, kampós
orrát, apró, szinte nőies ajkát. - Miss Somerville... az apja... - A férfi egy pontot bámult Phoebe
bal füle mögött és lehalkította a hangját. - Azt mondta minden meccs előtt: „Nyald ki a seggem,
te nagy bohóc!”.
Phoebének elszorult a szíve. - Lehetne... nem paskolhatnám meg inkább a fenekét?
A férfi megrázta a fejét, az arckifejezése vad volt.
Phoebe félrekapta a fejét és olyan gyorsan hadarta el a szavakat, amennyire csak tudta.
Az irányító hallhatóan felsóhajtott a megkönnyebbüléstől. - Köszönöm, Miss Somerville. Elkocogott.
A Stars nyerte a pénzfeldobást, s mindkét csapat felsorakozott a kezdőrúgáshoz. Legnagyobb
rémületére Dan iramodott meg feléje az oldalvonal mentén, le nem véve szemét közben a
pályáról. A fülhallgatója hosszú zsinórjának pórázához volt kötve, de ez úgy tűnt, nem gátolta a
mozgásban. Megállt mellette, még mindig a pályára szegezve a tekintetét. - Megvan a rágó?
- A rágó?
- A rágó!
Phoebének hirtelen eszébe jutott a Wrigley’s, amit Ron a kezébe nyomott, és kinyitotta az
ujjait, melyek rázsibbadtak a csomagra. - Itt van.
- Dobja el, amikor a rúgó elrúgja a labdát! Jobb kézzel. A háta mögé. Világos? Ne szúrja el!
Jobb kézzel. A háta mögé. Amikor a rúgó elrúgja a labdát.
Phoebe rámeredt. - Melyik a rúgó?
Dan kezdett enyhén szólva tébolyultan nézni. - Az alacsony fickó a pálya közepén! Semmit
nem tud? El fogja szúrni, ugye?
- Nem fogom elszúrni! - Phoebe a pályára kapta a szemét, és eszeveszetten próbálta
beazonosítani a rugót. Kiválasztotta a legalacsonyabb játékost, és remélte, hogy nem téved.
Amikor a férfi előrehajolt, hogy elhelyezze a labdát, Phoebe hátravágta a jobb kezét és
belecsapta a rágót Dan nyitott tenyerébe. Dan felmordult, zsebre vágta, annyit se mondott, hogy
kösz, és elrohant. Phoebe emlékeztette magát, hogy alig pár perccel ezelőtt nevezte
nevetségesen babonásnak a játékosokat.
Pár másodperc múlva a labda a levegőbe emelkedett és pokoli zűrzavar támadt előtte. Semmi
sem készíthette volna fel huszonkét, teljes harci díszben egymásnak eső férfitest hátborzongató
hangjára. Sisakok recsegtek, vállvédők csaptak össze, a levegőt káromkodások, üvöltések,
nyögések töltötték be.
Phoebe a fülére szorított kézzel felsikoltott, mikor egy szakasz futballmezes férfi rohant felé.
Földbe gyökerezett lábbal nézte, ahogy a labdát vivő Stars-játékos felé száguld. Kinyitotta a
száját, hogy sikítson, de nem jött ki hang a torkán. A nézők őrjöngtek, miközben a fickó az
oldalvonal felé sprintelt, nyomában egy csapat fehérbe és narancssárgába öltözött szörnnyel a
pokolból. Phoebe látta, hogy a fickó nem fog tudni megállni - neki fog menni egyenesen ő
pedig képtelen menekülni, mert a térdei összeakadtak. A fickó az utolsó pillanatban
elkanyarodott és belerohant a csapattársaiba az oldalvonalnál.
Phoebe szíve a torkában dobogott, azt hitte, menten elájul. Miután csak nagy üggyel-bajjal
tudta kinyitni kis válltáskája csatját, a strasszos napszemüvege után kutatott benne, kis híján
elejtve, amikor esetlenül feltetette védekezésképpen.
Az első negyed kínzó lassúsággal telt. Érezte a játékosok verítékét, látta néha kába, néha vad
arckifejezésüket, hallotta obszcén kiáltásaikat, egyik káromkodást a másik után, amíg az
ismétlődés a legmocskosabb szóról is lemosta a jelentését. Egyszer csak rájött, hogy már nem
azért áll ott, mert azt mondták neki, hanem mert erőpróbának tekinti, saját bátorsága
szimbólumának. Ha ennek a kihívásnak megfelel, az élet többi területén is meg fog felelni.
Másodpercek soha ennyire nem tűntek perceknek, percek soha ennyire óráknak. A szeme
sarkából figyelte a Star Girl pomponos lányokat vékony, kékfiitteres, aranyszínű jelmezükben,
és éljenzett, valahányszor ők éljeneztek. Kötelességtudóan összecsapta a tenyerét, amikor
Bobby Tom egymás után kapta el a passzokat az erősnek nevezett Broncos-védelem ellenére.
És sokkal gyakrabban, mint szerette volna, kapta magát rajta, hogy tekintete Dan Calebow-ra
siklik.
A férfi fel-alá járkált az oldalvonal mentén, sötétszőke haja lángolt az aréna tetején beáramló
napfényben. Bicepszén megfeszült galléros pólójának rövid ujja, és egy ér lüktetett izmos
nyakán, miközben utasításokat kiabált. Egy pillanatra sem állt meg. Járkált, dühöngött,
ordítozott, öklével a levegőbe csapkodott. Amikor egy hívás a negyed vége felé felbőszítette,
kirántotta a fülhallgatóját és be akart rontani a pályára. Három játékos ugrott fel a kispadról és
fogták le erővel, olyan összehangolt akcióban, hogy Phoebének az az érzése támadt, nem
először csinálták. Bár jogilag az ő tulajdona volt a csapat az elkövetkező pár hónapban, tudta,
hogy a férfié. Dan megijesztette és elbűvölte. Bármit megadott volna, ha ő ilyen rettenthetetlen
lehetne.
Végre felharsant a negyed végét jelző sípszó. A Chicago Stars mindenki legnagyobb
meglepetésére lépést tartott a Broncosszal, 7-7 volt az eredmény.
Bobby Tom odanyargalt hozzá olyan ujjongó arccal, hogy Phoebe önkéntelenül
visszamosolygott rá. - Remélem, a jövő héten, amikor a Chargers ellen játszunk, ott lesz, ahol el
tudom érni, Miss Somerville. Szerencsét hozott nekem. - A tehetsége hozott szerencsét.
Dan elüvöltötte magát harsogó hangon. - Ide gyere, Denton! Még három negyed van hátra,
vagy elfelejtetted?
Bobby Tom kacsintott és elkocogott.
9.
Phoebe a Somerville-birtok úszómedencéje körül bizonyos távolságokra elhelyezett fáklyák
reszkető fényeitől távolabb állt és nézte, ahogy öt vihorászó lány körbeveszi Bobby Tom
Dentont. Bert halálát, vagy azt, hogy Phoebe hamarosan kiköltözik a házból, sem a Stars
vezetőségében, sem a személyzet körében nem tartotta senki olyan indoknak, ami miatt le
kellett volna fújni a partit, amit Bert adott minden évben a szezon nyitómérkőzése után. Amíg
Phoebe a meccsen volt, a titkárnője felügyelte az estét megrendező ételszállítókat. Phoebe
lecserélte autómosó ruháját egy kicsit kevésbé feltűnő, barackszínű, kötött ujjatlan ruhára.
A csapat Broncos elleni veresége rányomta a bélyegét az est első óráira, de ahogy egyre
jobban fogyott az alkohol, úgy emelkedett a hangulat. Most majdnem éjfél volt, a húsokkal,
szalonnákkal és rákfarkakkal teli tálak üresen álltak. Ahogy érkeztek, úgy mutattak be
Phoebének minden játékost, a feleségeiket és a barátnőiket. A játékosok kínos udvariassággal
bántak újdonsült tulajdonosukkal, de a tucatnyi megtermett férfi túl sok rossz emléket idézett fel
benne, ezért a háttérbe húzódott egy fapadra egy csoport japán birsbokor mellé, távol a medence
szélétől.
Ismerős hangot hallott, mikor a terasz felé nézett és meglátta Dant. Ron említette, hogy a
vasárnap este az, amikor az edzők a legelfoglaltabbak, ilyenkor osztályozzák ugyanis a
játékosokat a délutáni teljesítményük alapján és dolgozzák ki a jövő heti stratégiát. Phoebe
mégis azon kapta magát, hogy egész este Dant várta.
Az árnyékból nézte, ahogy a férfi csoportról csoportra jár. Megfigyelte, hogy egyre közeledik
hozzá. Drótkeretes szemüveget viselt, és a kontraszt eközött a tudós szemüveg és markáns
arcvonásai között fura dolgokat váltott ki a bensejében.
Keresztbe tette a lábát, amikor a férfi odalépett hozzá. - Még soha nem láttam szemüvegben.
- Tizennégy óra után zavar a kontaktlencse. - Dan ivott egy kortyot sörből, amit a kezében
tartott, és feltette a lábát Phoebe mellé a padra.
Ez a férfi tényleg egy verejtékes Tennessee Williams-álom, gondolta Phoebe, ahogy a film
lassan lepergett az agyában. Látta egy düledező kúria kopott könyvtárszobájában, az ifjú
Elizabethtel folytatott kéjes hancúrozástól nyirkosra izzadt fehér ingben az emeleti rézágyon.
Fogai között vágott végű szivart szorít, miközben türelmetlenül lapoz egy naplóban, próbálván
rájönni, hová rejtette dédanyja a családi ezüstöt.
Phoebe teste tele volt vágyakozással, s le kellett küzdenie a sürgető érzést, hogy oda ne
dörgölőzzön hozzá, mint egy macska.
A medencénél felharsanó hangos nevetés rántotta vissza a valóságba. Még éppen idejében
fordult oda, hogy lássa, ahogy az öt lány belelöki Bobby Tomot a vízbe, ruhástól. Amikor a
férfi nem bukkant fel azonnal levegőért, Phoebe a fogát csikorgatta. - Vissza kell fognom
magam, nehogy odarohanjak és kihúzzam.
Dan kuncogott és levette a lábát a padról. - Nyugi. Több pénzt fektetett Biederot-ba, mint
Bobby Tomba, és Jim épp most lasszózta meg a kéményt, hogy felmásszon a ház oldalán.
- Határozottan nem nekem való ez a munka.
Bobby Tom feljött a felszínre, bugyborékolt és berántott a vízbe magához két lányt. Phoebe
örült, hogy Molly hálószobája oldalra néz és nem hátra.
- Tully mondta, hogy Jim minden évben felmászik a háztetőre - szólalt meg Dan. - A parti
nyilvánvalóan nem lenne ugyanaz nélküle.
- Nem tehetne egyszerűen csak egy lámpaernyőt a fejére, mint mindenki más?
- Büszke rá, hogy eredeti.
Egy tagbaszakadt védővonalbeli játékos lefeküdt a betonra a medence mellett, és
fekvenyomásba kezdett egy sikoltozó lánnyal. Dan feléjük mutatott a sörözdobozával. - Na itt
kezdődnek a gondok.
Phoebe felállt, hogy jobban lásson, aztán azt kívánta, bárcsak ne tette volna. - Remélem, nem
fáj neki.
- Nem ez a lényeg, hanem az, hogy nem a felesége. Ebben a pillanatban egy kis gömbvillám,
csillogó Diana Ross sörénnyel előrontott a teraszról és Webster Greer, egy százharminchárom
kilós vérprofi védőjátékos felé viharzott.
Dan nevetett. - Figyeljen és tanuljon, Phoebe.
A tűzhányó csikorogva lefékezett tűsarkújával. - Webster Greer, azonnal tedd le azt a lányt,
vagy felszántom a seggeddel a füvet!
- Ó, drágám... - A férfi leejtette a vöröset egy nyugágyba.
- Ne drágámozz! - rikoltozta a tűzokádó. - Ha a tekepályán akarsz aludni, amit az alagsorba
építettél magadnak, én nem bánom, mert hogy velem nem fogsz, az biztos.
- Jaj, drágám...
- Aztán ne gyere nekem sírni a vállamon, ha a válóperes bíróság elé citállak és kiforgatlak az
utolsó centedből is.
- Krystal, drágám, csak bolondoztam.
- Bolondoztál! Majd én megmutatom neked, mi a bolondozás! - A nő meglendítette a karját,
és teljes erőből gyomorszájon vágta a férjét.
Webster összehúzta a szemöldökét. - Ezt most miért kellett, drágám? A múltkor is megfájdult
a kezed, amikor megütöttél.
Szó se róla, Krystal a kezét fogta, de a száját nem fogta be. - Te csak ne aggódj az én kezem
miatt! Aggódj inkább a segged miatt! Meg amiatt, hogy megengedem-e, hogy lásd a kölykeidet!
- Ugyan már, drágám. Tegyünk rá jeget.
- Tegyél jeget a farkadra!
Krystal színpadiasan hátrarázta a haját, otthagyta a férjét és egyenesen Phoebe meg Dan felé
tartott. Phoebe nem volt biztos benne, hogy szembe akar nézni ezzel a mini satrafával, ám Dan
egyáltalán nem tűnt gondterheltnek.
Mikor a nő megállt előtte, Dan a sörözdobozra kulcsolta sérült kezét. - Még hideg, Krys.
Talán nem fog feldagadni.
- Kösz.
- Nem kéne többet megütnöd. Egyszer el fogod törni a kezed.
- Nem kéne felidegesítenie - vágott vissza Krys.
- Biztos csupán rámászott az a csaj. Tudod, hogy Webster az utolsó a csapatban, aki egy
másik nővel bolondozna.
- Csak mert tudom, hogy miképpen tartsam kordában.
Olyan önelégült volt, hogy Phoebe nem tehetett róla, kibuggyant belőle a nevetés. Krystal
ahelyett, hogy megsértődött volna, visszamosolygott rá.
- Soha ne hagyd a férjednek, hogy nyeregben érezze magát, ha azt akarod, hogy a
házasságod boldog legyen.
- Megjegyzem.
Dan megrázta a fejét, aztán Phoebéhez fordult. - A félelmetes az, hogy Webster és Krystal
házassága az egyik legjobb a csapatban.
- Azt hiszem, jobb ha lenyugtatom, mielőtt verekedésbe keveredik valakivel. - Krystal a
sörözdobozt hengergette sérült kezében. - Nem bánod, ha magammal viszem jeges
borogatásnak?
- Szolgáld ki magad.
Krystal Phoebére mosolygott, aztán lábujjhegyre állt és egy csókot nyomott Dan álla hegyére.
- Kösz, pajtás. Ugorj be valamelyik nap, és sütök neked egy hamburgert.
- Úgy lesz.
Miközben Krystal visszatért a férjéhez, Dan leereszkedett a padra. Phoebe leült mellé,
amilyen messzire csak tudott.
- Régóta ismeri Krystalt?
- Websterrel csapattársak voltunk, mielőtt visszavonultam, és mindannyian jó barátok
lettünk. Egyikőjük sem kedvelt a feleségemben semmit a politikáján kívül, és Krystal nem
egyszer jelent meg tejjel és süteménnyel az ajtómban a válásom idején. Amióta csatlakoztam a
Starshoz, már nem járunk össze.
- Miért?
- Most már az edzője vagyok Websternek.
- Mi a különbség?
- A tyúkokat le kell vágni, a játékosokat le kell cserélni. Muszáj tartani bizonyos távolságot.
- Fura barátság.
- Ilyen az élet. Mindenki megérti.
Bár látták a többieket, a pad olyan takarásban volt a japán birsbokrok árnyékában, hogy
Phoebe kezdte úgy érezni, mintha egyedül volnának, és úgy kiéleződtek az érzékei a férfira,
hogy lúdbőrös lett tőle. Örült, hogy egy női kiáltás elvonta a figyelmét, és a sövény
megszakításában látta, hogy egy lány gyors mozdulattal lekapja magáról a bikinifelsőt. Az azt
kísérő kiabálás és sikoltozás olyan hangos volt, hogy Phoebe remélte, Molly nem ébred fel.
- Kezd elvadulni a buli.
- Nem igazán. Mindenki jól viselkedik, mert itt vannak a gardedámok.
- Milyen gardedámok?
- Maga meg én. A vezetőedző és a tulajdonos jelenlétében nincs ereszd el a hajamat,
különösen, hogy ma vesztettünk. Emlékszem pár partira a játékoskoromból, ami egészen keddig
tartott a buli.
- Úgy hangzik, mintha nosztalgiázna.
- Jót mulattunk.
- Ruhástól fürödtek és vizespóló-versenyt rendeztek?
- Ne mondja, hogy kifogása van a vizespóló-verseny ellen. A legkulturáltabb szórakozás
futballjátékosoknak.
Phoebe nevetett. De aztán lehervadt a mosolya, amikor észrevette, a férfi hogyan néz rá.
Tengerzöld szeme rejtélyes volt a szemüveglencsén át, ugyanakkor sistergett közöttük valami
elektromosság, aminek nem kellett volna ott lennie. Phoebe felvillanyozódott, ugyanakkor
megrémült. Elfordította a fejét és gyorsan ivott egy korty bort.
Dan halkan megszólalt. - Ahhoz képest, hogy mindenkivel flörtöl, akin nadrág van, velem
elég ideges.
- Nem vagyok ideges!
- Hazudik, drágám. Pokolian felizgatom.
Phoebe torka a bor ellenére kiszáradt. Ravasz mosolyra erőltette a száját. - Álmodozik,
kedvesem. - Olyan közel hajolt, hogy beszívhatta a férfi after-shave-jét, és rekedten azt suttogta:
- Ilyen férfiakat reggelizem, mint maga, és utána felfalok egy ötfogásos ebédet.
Dan kurtán felnevetett. - A fenébe, Phoebe, bárcsak jobban kedvelnénk egymást, mert akkor
nagyon jól érezhetnénk magunkat.
Phoebe mosolygott, aztán próbált mondani valami szexiset és frappánsat, de rájött, hogy nem
jut eszébe semmi. A fejében nyikorogni kezdtek a rézágy rugói, de ezúttal ő feküdt ott az ifjú
Elizabeth helyett. Rajta volt csipkés kombiné, lecsúszott pánttal. Elképzelte, ahogy a férfi a
ventilátor lapátjai alatt áll kigombolt ingben.
- A fenébe. - A káromkodás lágy volt, rekedt, nem az álom része, hanem a valóságban
csúszott ki a száján.
Ahogy Dan a szemébe nézett, úgy érezte, mintha évek hosszú sorának poros pókhálója
vedlene le a testéről, hogy újra nedves és harmatos legyen. Az érzés olyan furcsa volt, hogy el
akart menekülni előle, ugyanakkor szeretett volna itt maradni örökre. Lehengerelte a vágy, hogy
előrehajoljon és megérintse a férfi ajkát az övével. Miért ne? Dan úgyis férfifalónak tartja. Nem
is sejti, mennyire távol áll tőle az ilyesmi. Miért nem kockáztat, csak most az egyszer?
- Hát itt vagy, Phoebe.
Mindketten félrekapták a fejüket, mikor Ron tört át a sövényen. Phoebe nagy levegőt vett.
Amióta Ron visszakapta az állását, kerülték egymást Dannel, és eddig a robbanás elmaradt.
Phoebe remélte, hogy ez nem fog megváltozni.
Ron bólintott Dannek, aztán Phoebéhez fordult. - Hamarosan indulok haza. A takarításról
gondoskodnak.
Dan az órájára nézett és felállt. - Nekem is mennem kell. Megjött már Paul a filmekkel?
- Még nem láttam.
- A fenébe! Még lefekvés előtt bele akartam pillantani a kazettába.
Ron Phoebére mosolygott. - Dan közismert arról, hogy négy óra alvás elég neki az életben
maradáshoz. Igazi igásló.
Phoebét felzaklatta, ami az előbb Dannel történt, mert úgy érezte, túl sokat felfedett magából.
Felállt és a hajába túrt. - Jó tudni, hogy megéri az árát.
- Akarod, hogy elvigyem hozzád a kazettát, mihelyt Paul ideér vele? - kérdezte Ron.
- Nem. Nem érdekes. De mondd meg neki, hogy holnap hétre legyen az asztalomon. Bele
akarok nézni, mielőtt találkozom a csapattal. - Dan Phoebéhez fordult.
- Telefonálnom kell. Van bent olyan telefon, amit használhatok?
Olyan hivatalos volt a hangja, hogy Phoebe elgondolkodott, nemcsak képzelte-e azt az őrült,
túlfűtött pillanatot röviddel ezelőtt. Nem akarta, hogy Dan megtudja, mennyire felkavarta, ezért
nyeglén válaszolt. - Nincs abban a kiszuperált ócskavasban, amivel jött?
- Két hely van, ahol szerintem nincs helye telefonnak. Az egyik a kocsim, a másik a
hálószobám.
Dan ezt a kört megnyerte, Phoebe pedig próbálta visszanyerni a méltóságát egy lusta
legyintéssel a ház oldalsó bejárata felé. - A társalgóban van a legközelebbi.
- Kösz, csinibaba.
Ahogy elsétált, Ron összeráncolt homlokkal nézett Phoebére. - Nem lenne szabad hagynod,
hogy ilyen tiszteletlenül beszéljen veled. Egy csapattulajdonos...
- Pontosan hogyan kéne megakadályoznom? - torkolta le Phoebe, Ronra zúdítva a
kiábrándultságát. - És nem akarom hallani, mit tenne Al Davis vagy Eddie De-akárki.
- Edward DeBartolo, Jr. - felelte Ron türelmesen. - A San Francisco 49ers tulajdonosa.
- Nem ő az, aki bőkezű ajándékokkal halmozza el a játékosokat meg a feleségeiket?
- De igen. Hawaii út. Borsos Neiman Marcus-ajándék-utalványok.
- Ki nem állhatom.
Ron megpaskolta a karját. - Minden rendben lesz, Phoebe. Reggel találkozunk.
Amikor magára hagyta, Phoebe arrafelé fordult, ahol Dan eltűnt a házban. Az összes férfi
közül, aki megfordult az életében, miért pont hozzá kellett vonzódnia? Milyen ironikus, hogy
pont egy olyan férfi iránt érez mélységes vonzalmat, akinek a fajtájától a legjobban félt: egy
remek kondícióban lévő, erős fizikumú férfi iránt. Olyan férfi iránt, emlékeztette magát, akit
éles esze és sajátos humorérzéke még veszélyesebbé tett.
Bárcsak ne ment volna el ilyen hamar. Amióta Phoebe megérkezett Chicagóba, úgy érezte,
mintha kitették volna egy egzotikus szigeten, aminek nem beszélte a nyelvét, nem ismerte a
szokásait, és a férfival történt ma esti affér ezt csak megerősítette benne. Össze volt zavarodva,
ugyanakkor támadt benne egy különös megérzés, az, hogy - ha Dan vele marad -, valami
varázslatos történhetett volna.
Molly felhúzta a térdét és a hosszú, kék pamuthálóinge alá dugta. A tágas társalgó
ablakpárkányára kucorodva ült és az üvegen át kukucskálva próbálta kivenni, amit a partiból
láthatott. Peg, a házvezetőnő egy órával ezelőtt elküldte lefeküdni, de a zajban nem tudott
elaludni. A szerdai nap miatt is aggódott, amikor megkezdődik az állami iskola, és mindenki őt
fogja utálni.
Valami hideg és nedves ért meztelen lábához. - Hello, Mici. - Amikor Molly lenyúlt, hogy
megsimogassa az uszkár puha bóbitáját, Mici felágaskodott és a combjára fektette mellső lábait.
Molly felvette az ölébe és lehajtotta a fejét, hogy gyereknyelven gőgicséljen neki. - Jó kislány
vagy, ugye, Mici. Egy jó, aranyos kutyalány. Szereted Mollyt? Molly szeret téged, kutyalány.
Sötét hajtincsei elvegyültek Mici fehér bundájában. Amikor arcát az uszkár púderpamacs
puhaságú pomponjához simította, Mici megnyalta az állát. Régóta nem adott már neki puszit
senki, és ott hagyta az arcát, hogy a kutya megismételje.
Az ajtó kinyílt mellette jobbról. Egy hatalmas férfi lépett be, ő pedig gyorsan letette Micit. A
helyiségben félhomály uralkodott, a férfi nem láthatta, miközben odament a szófa melletti
asztalon álló telefonhoz. Mielőtt azonban tárcsa hatott volna, Mici odaszökdécselt, hogy
üdvözölje.
- A fenébe! Tűnés, kutya!
Molly, hogy elkerüljön minden kínos társasági helyzetet udvariasan megköszörülte a torkát és
felállt. - Nem fogj megharapni.
A férfi visszatette a kagylót és ránézett. Molly látta, hogy kedves mosolya van.
- Biztos vagy benne? Kicsit vadnak tűnik.
- Micinek hívják.
- Tulajdonképpen mi már találkoztunk, csak nem mutattak be minket egymásnak. - A férfi
odalépett hozzá. - Dan Calebow.
- Örvendek. Molly Somerville. - Molly kezet nyújtott, Dan pedig komolyan megrázta.
- Hello, Molly. Te vagy Phoebe testvére.
- A féltestvére - hangsúlyozta Molly. - Nem egy az anyánk és egyáltalán nem hasonlítunk
egymásra.
- Azt látom. Elég sokáig fent maradtál, nem?
- Nem tudtam aludni.
- Kicsit nagy a hangzavar. Találkoztál a játékosokkal és a családjukkal?
- Phoebe nem engedte. - Molly nem tudta, miért érzett késztetést arra, hogy hazudjon, de
nem akarta elárulni hogy ő volt az, aki nem volt hajlandó kimenni.
- Miért?
- Nagyon szigorú. Különben sem szeretem a partikat. Tulajdonképpen magamnak való
vagyok. Azt tervezem, hogy író leszek, amikor majd felnövök.
- Valóban?
- Most Dosztojevszkijt olvasok.
- Az már valami.
A beszélgetés kifulladt, Molly pedig, hogy ébren tartsa férfi figyelmét, újabb téma után
keresgélt. - Képtelenség, hogy Dosztojevszkijt fogunk tanulni az új iskolámban. Szerdán
kezdek. Állami iskola, tudja. Fiúk is járnak.
- Még soha nem jártál fiúkkal iskolába?
- Nem.
- Egy olyan csinos lány, mint te, jól ki fog jönni velük.
- Kösz, de tudom, hogy nem vagyok csinos. Nem úgy, mint Phoebe.
- Persze hogy nem úgy vagy csinos, mint Phoebe. Hanem a magad módján. Ez a legjobb a
nőkben. Mindegyiknek megvan a maga szépsége.
Nőnek szólította! Molly félretette a mámorító bókot, hogy kiélvezze, amikor majd egyedül
lesz. - Köszönöm, hogy ilyen kedves, de tisztában vagyok a korlátaimmal.
- A női nem szakértője vagyok, Molly. Rám hallgathatsz. Szeretett volna hinni a férfinak, de
nem tudott. - Maga futballjátékos, Mr. Calebow?
- Az voltam, most a Stars vezetőedzője vagyok.
- Attól tartok, semmit nem tudok a futballról.
- Ez családi vonás lehet nálatok női ágon. - Dan karba tette a kezét. - Nem hozott ki a
nővéred ma délután a meccsre?
- Nem.
- Szégyen, gyalázat. Kellett volna.
Molly rosszallást vélt felfedezni a férfi hangjában, és arra gondolt, hogy Dan sem kedvelheti
Phoebét. Úgy döntött, ellenőrzi. - A féltestvérem nem törődik velem. Velem maradt, mert
mindkét szülőm meghalt. De nem kellek neki. - Ez legalább igaz volt. Most már a férfi teljes
figyelmét élvezte, s mivel nem akarta elveszíteni, koholmányokat kezdett gyártani. - Nem
enged vissza a régi iskolámba, és eldugja a leveleket, amiket az ottani barátaimtól kapok.
- Miért tenne ilyet?
Mollynak megélénkült a fantáziája. - Talán kegyetlenségből. Tudja, vannak, akik így
születnek. Nem enged ki a házból, és ha nem tetszik neki, amit teszek, kenyéren és vizén tart. Hirtelen ötlete támadt. - Néha meg is üt.
- Micsoda?
Molly félt, hogy túl messzire ment, ezért gyorsan hozzátette. - Nem fáj.
- Nehéz elképzelni, hogy a nővéred ilyet tesz.
Molly nem szívesen hallotta, hogy a férfi védelmébe vette Phoebét. - Maga férfi, és
elhomályosítja az ítéletét Phoebe fizikai megjelenése.
Dan furcsa fuldokló hangot hallatott. - Megmagyaráznád?
Molly lelkiismerete azt diktálta, hogy ne mondjon többet, de a férfi olyan kedves volt és ő
annyira vágyott a szeretetre, hogy nem bírta ki. - A férfiakkal másképp bánik, mint velem.
Olyan, mint Rebecca, az első Mrs. De Winter. A férfiak imádják, de valójában gyűlölködő. -
Ismét arra gondolt, hogy elvetette a sulykot, ezért temperálta a kijelentését. - Nem mintha a
velejéig gonosz volna, természetesen. Csak egy kicsit romlott.
Dan az állát dörzsölte. - Mondok valamit, Molly. A Stars a családi örökséged része, meg kell
ismerned a csapatot. Mi lenne, ha megkérném Phoebét, hogy a jövő héten hozzon ki iskola után
az edzésre? Találkozhatsz a játékosokkal és megtanulhatsz egy-két dolgot a játékról.
- Megtenné?
- Persze.
A hálát, amit a férfi iránt érzett, elmosta a bűntudat. - Köszönöm. Nagyon szeretném.
Ebben a pillanatban Peg dugta be a fejét az ajtón, és megdorgálta Mollyt, amiért még mindig
nincs ágyban. Molly elbúcsúzott Dantől és visszament a szobájába. Miután Peg magára hagyta,
elővette Mr. Brownt a rejtekhelyéről és bebújt vele a takaró alá, noha már túl idős volt ahhoz,
hogy plüssállatokkal aludjon.
Már majdnem elszenderedett, amikor halk kaparászást hallott az ajtón, és belemosolygott a
párnájába. Nem nyithatta ki az ajtót, mert nem akarta, hogy Phoebe megtudja, beengedte Micit
a hálószobájába. De olyan jó érzés volt tudni, hogy kell valakinek.
10.
Miközben Phoebe lenézett a mellette lévő utasülésen heverő videokazettára, tudta, hogy
hívatlanul beállítani Dan Calebow-hoz a legostobább dolog, amit valaha tett. De ahelyett, hogy
megfordult volna Bert Cadillacjével és hazament volna, a fényszórók csóvájában az út oldalát
fürkészte és a fa postaládát kereste, ahogy Krystal Greed tanácsolta. Közben végigvette, mit fog
mondani, ha odaér.
Nagyon hanyag lesz, megmondja Dannek, hogy Paul nem sokkal azután érkezett, hogy ő
elhagyta a partit. Tudta, hogy Dan még meg akarja nézni a filmet lefekvés előtt, ezért úgy
döntött, hogy elhozza, mivel olyan gyönyörű volt az éjszaka egy kis kocsikázáshoz. Igazán nem
volt fáradtság.
Összeráncolta a homlokát. Hajnali egy volt, úgyhogy azt talán nem kellene mondania, hogy
gyönyörű éjszaka van egy kis kocsikázáshoz. Talán egyszerűen csak annyit, hogy nem volt
álmos és úgy érezte, kocsikázik egy kicsit, hogy lazítson.
Az igazság az volt, hogy újra akarta látni Dant, mielőtt inába száll a bátorsága. Mélyen
felkavarta az a pillanat, amikor azt a mindent elsöprő vágyat érezte, hogy megcsókolja.
Kettesben kellett találkoznia vele, ahol nem zavarhatták meg őket, hogy megpróbálja kideríteni,
mit jelentenek ezek az érzések.
Millió okot tudott volna felsorolni arra, miért nem kellene a férfihoz vonzódnia, de egyik ok
sem magyarázta azokat az érzéseket, amiket Dan ma este kiváltott benne, mintha a teste lassan
életre kelt volna. Az érzés egyszerre volt részegítő és ijesztő. Dan nem csinált belőle titkot,
hogy nem kedveli, ugyanakkor érezte, hogy a férfi is vonzódik hozzá.
Könnyek lepték el a szemét minden figyelmeztetés nélkül. Éveken át nem engedte át magát
afféle álmoknak, hogy ilyesmi megtörténhet. Bolondot csinál magából, vagy tényleg itt az
alkalom, készen áll, hogy ismét nő legyen?
A fényszórói megakadtak egy fa postaládán, pislogott. Nem volt rajta név, de a szám
stimmelt, fékezett és befordult a szűk, kavicsos, hepehupás útra. Az éjszaka felhős volt, a
holdfényben alig lehetett kivenni az öreg gyümölcsöst. Áthajtott egy fahídon és bevett egy
enyhe kanyart, mielőtt megpillantotta a fényeket.
A zegzugos tanyaház egyáltalán nem hasonlított arra a kirittyentett agglegényodúra, amit
elképzelt. Fából és kőből épült, volt három kéménye és egy oldalszárnya. Lépcsőfokok vezettek
az ódon elülső tornácra, melyet esztergált korlát vett körbe. Az ablakokon át kiszűrődő hívogató
fényben látta, hogy a spalettákat és a bejárati ajtót gyöngyszürkére festették.
Kerekei csikorogtak a kavicson, miközben a házhoz hajtott és leállította a motort. A kinti
világítás hirtelen kialudt, majd követték a bentiek. Tétovázott. Dan bizonyára épp lefekvéshez
készülődik. Ő akkor sem álmos.
Felkapta a videokazettát az ülésről, mielőtt elbátortalanodott volna, kinyitotta a kocsiajtót és
kiszállt. Egy bagoly huhogott a távolban, s a kísérteties hang csak fokozta nyugtalanságát.
Miközben óvatosan a tornác felé közeledett, azt kívánta, bárcsak ne lenne ilyen sötét.
Belekapaszkodva a korlátba felbotorkált a négy kőlépcsőn. A koromsötétben a tücskök
ciripelése inkább hátborzongatónak hangzott, mint barátságosnak, akár nyikorgó zsanérok egy
kísértetházban. Csengőt nem talált, csak egy nehéz vaskopogtatót. Felemelte, aztán ijedten
összerezzent, amikor az tompa puffanással az ajtóhoz ütődött.
Másodpercek teltek el, de senki nem jött ki. Egyre idegesebb lett, megint koppantott, de
bárcsak ne tette volna, mert rájött, hogy szörnyű hibát követ el. Milyen kínos. Semmivel sem
tudja magyarázni a jelenlétét. Mit képzelt? Eloson és...
Elakadt a lélegzete, amikor egy kéz tapadt a szájára. Mielőtt reagálhatott volna, erős kar
ölelte át hátulról a derekát. Minden vér kifutott az arcából, a térde megrogyott, miközben azon
kapta magát, hogy moccanni sem bír.
Fenyegető hang suttogott a fülébe. - Beviszlek az erdőbe.
Megbénult a félelemtől. Próbált kiabálni, de egy hang sem jött ki a torkán. Ugyanolyan volt,
mint aznap éjjel tizennyolc éves korában. A lába elemelkedett a földtől, és a férfi úgy vitte le a
lépcsőn, mintha pihekönnyű lett volna. Ájulás és kétségbeesés kergette. A férfi a fák felé
vonszolta, ajkát a füléhez szorítva.
- Küzdj! - suttogta. - Küzdj, mégha tudod is, hogy semmi értelme.
Az ismerős akcentus áthatolt a félelmén, és rájött, hogy Dan az, aki foglyul ejtette! Járt az
agya. Megint ugyanaz! Vonzódott hozzá, flörtölt vele, Dan pedig most meg fogja erőszakolni.
A tehetetlensége elszállt. Nem engedheti, hogy még egyszer megtörténjen.
Kétségbeesett harcba kezdett a szabadságáért, rúgott, próbálta könyökét a férfiba mártani, de
az erős volt, sokkal erősebb, mint ő, kötélizmokkal, melyeket sokéves testedzés formált. Dan
becipelte az erdőbe, mintha nem lett volna nehezebb egy gyereknél. Próbált sikítani, de a férfi
kezének szorítása könyörtelen volt a száján.
- Ez az. Remekül küzdesz, drágám. Meg kell, hogy dolgozzak érted.
Hátravetette a fejét Dan ölelésében és megpróbált kiáltani a tenyere alatt, de a férfi keményen
fogta. Homályosan kivett maguk előtt egy kerek faépítményt, s amikor Dan közelebb vonszolta,
látta, hogy egy szaletli.
- Megkapod - suttogta Dan. - Ahogy szereted. A fájdalmat, amire annyira vágysz. - Felvitte a
lépcsőn, át a repkénnyel befuttatott oldalak között nyíló boltíves bejáraton. Még csak nem is
lihegett.
- Tehetetlen leszel. Bármit csinálhatok veled, amit csak akarok, és nem fogsz tudni
megállítani.
Dan behúzta a sötétségbe, és őt ugyanaz a rémület marcangolta, mint régen a fülledt, sötét
bádograktárban. A férfi egyik kezét a szájára tapasztva, a másikkal a szoknyája alá nyúlva, a
bugyija pántját kereste.
- Előbb ezt letépem.
A torka mélyéről feltörő borzalmas hangot elnyomta Dan tenyerének szorítása. Nem ezt
akarta. Kérlek, istenem, ne hagyd, hogy megint megtörténjen. Ismét meghallotta az iszonyú
suttogást a fülében.
- Talán inkább itt kellene kezdenem. Ezt akarod?
Dan elengedte Phoebe száját és megmarkolta a ruhája elejét. Egyetlen kemény rántással
letépte.
Két dolog történt egyszerre. Phoebe ajkáról éles sikoly szakadt fel. A kéz pedig, ami a
mellére simult, megfagyott.
- Val?
A férfi a mellét markolászta. A teste mozdulatlanná dermedt. Aztán úgy ugrott félre, mintha
Phoebe radioaktív sugarakat bocsájtott volna ki magából.
Phoebe zokogni kezdett. Egy oszlopra szerelt sárga villanykörte borostyán fénye árasztotta el
hirtelen a kis szaletli belsejét, megvilágítva kerti bútorokat, egy szizálszőnyeget és azt a
döbbenetet, amivel a férfi nézett rá.
- Phoebe! Jézusom... Jézusom, Phoebe, sajnálom, én... én nem tudtam, hogy maga az. Én...
Valnek kellett volna...
Phoebének vacogott a foga, és egész testében remegni kezdett. A ruhája szétnyílt, ahol a férfi
eltépte, kivillant belőle a fél melle. Az anyagot karmolászta, miközben hátrált, arcán könnyek
csorogtak.
- Phoebe... - Dan felé lódult.
Phoebe hátraugrott, eszeveszetten markolászva szakadt ruháját. - Ne érjen hozzám! - zokogta.
Dan megdermedt és felemelt kézzel hátralépett. - Nem akarom bántani. Megmagyarázom. Az
egész egy tévedés. Nem tudtam, hogy maga az. Azt... azt hittem, hogy a volt feleségem. Itt
találkozunk.
- És ettől jobban kéne éreznem magam? - Phoebe teste remegett, a mellkasa görcsösen
rázkódott, miközben próbálta elfojtani zokogását.
Dan előrelépett, Phoebe megint hátrált. A férfi azonnal megállt. - Nem értheti.
- Maga gazember! Maga perverz disznó!
- Dan!
Phoebe megdermedt, mikor meghallotta a női hangot.
- Dan! Hol vagy?
Phoebét megkönnyebbülés árasztotta el, mikor rájött, hogy nincsenek többé egyedül. Aztán
meglátta a könyörgést a férfi szemében és nézte, ahogy Dan az ajkára szorítja egyik ujját, arra
kérve, hogy maradjon csendben.
- Ide! - kiáltotta Phoebe. - Ide!
Dan lehorgasztotta a fejét. - A rohadt életbe!
- Dan? - Egy egyszerű virágos vászonruhát viselő, karcsú, vonzó nő lépett a szaletlibe. Hallottam egy...
Elakadt a hangja, mikor meglátta Phoebét. Danre villant a tekintete. - Mi folyik itt?
- Az a helyzet - mondta Dan gondterhelten -, hogy összetévesztettelek vele.
A nő végigmérte Phoebe szakadt ruháját és zilált frizuráját. Szeme elkerekedett a
döbbenettől. - Ó, istenem.
Miközben Phoebében kezdett alábbhagyni a félelem, rájött, hogy valami olyasmi történik,
amit nem ért.
- Sötét volt - mondta Dan a nőnek - és azt hittem, hogy te vagy az.
A nő a halántékára szorította az ujjait. - Tud titkot tartani?
- Titkot tartani, a pokolba is! Halálra rémült! Nem látod, mit tettem vele?
A nő hangja olyan rideg és hivatalos lett, hogy Phoebe azonnal meggyűlölte. - Ki ez?
- Phoebe Somerville - felelte Dan, nyilvánvalóan felismerve, hogy Phoebe nincs abban az
állapotban, hogy maga válaszoljon.
- A Stars tulajdonosa?
- Személyesen. - Dan visszafordult Phoebéhez. - Valerie Calebow, Phoebe. A volt
feleségem. És az Egyesült Államok Kongresszusának a tagja, de ennek ellenére bízhat benne.
Valerie elmagyarázza, hogy nem akartam bántani, és hogy pontosan mibe sétált bele.
Valerie homlokára ráncokat húzott a kétségbeesés. - Dan, én aligha...
- Gyerünk! - csattant fel a férfi vérszomjas arckifejezéssel. - Phoebe most nincs abban az
állapotban, hogy rám hallgasson.
Valerie gondosan megválogatta a szavait, az arca merev volt. - Miss Somerville, bár Dan és
én elváltunk, továbbra is bizalmas viszonyt folytatunk. Mindketten vállalkozó szellemű
szeretők vagyunk, és...
- Csak a magad nevében beszélj, Val! Engem kielégített volna egy dupla ágy és egy Johnny
Mathis-zene.
- Engem hibáztatsz a történtekért?
- Nem - sóhajtotta Dan. - Az én hibám volt. Mindkettőtöknek szőke haja van és közel
egyforma a magasságotok. Sötét volt.
- Dan és én megbeszéltük, hogy ma este itt találkozunk. Hivatalos összejövetelen vettem
részt, ezért késtem egy kicsit. Sajnos, Miss Somerville, Dan összetévesztette magát velem.
Phoebe lassan kezdte kapisgálni, hogy mi történt, de csak bámult Valerie-re zavarodottan. Azt akarja mondani, hogy arra vágyik, hogy így bánjon magával?
Valerie nem nézett a szemébe. - Azt hiszem, mennem kell. Sajnálom, hogy így megijedt.
Remélem, megérti, milyen kényes ez az ügy. Mint megválasztott tisztségviselő, borzasztó kínos
lenne nekem, ha kitudódna.
- Az isten szerelmére, Val...
Valerie a férfi felé pördült. - Pofa be, Dan! Véget vethet a karrieremnek. Ígéretet akarok,
hogy nem fogja elmondani senkinek.
- Kinek mondanám el? - kérdezte Phoebe tehetetlenül. - Különben sem hinne nekem senki.
- Sajnálom. - Valerie feszélyezetten bólintott felé, aztán gyorsan elhagyta a szaletlit.
Phoebe nem akart egyedül maradni Dannel. Azonnal tudatára ébredt a férfi nyomasztó fizikai
adottságainak, ing pólójának túl szűk ujját majd szétfeszítő izmainak. Összefogva magán a
ruháját, elindult a szaletli indákkal befuttatott rácsozata között nyíló bejárata felé.
- Kérem, üljön le - mondta Dan halkan. - Megígérem, hogy nem megyek a közelébe, de
beszélnünk kell.
- Maguknak ez csak játék, ugye? - suttogta Phoebe. - Ettől izgulnak fel.
- Igen.
- Nekem nem volt játék.
- Tudom. Sajnálom.
- Hogyan képesek ilyesmire?
- Ezt szereti.
- De miért?
- Erős asszony. Befolyásos. Néha elege lesz belőle, hogy mindig ő irányítson.
- Beteg, és maga is az!
- Ne ítélkezzen, Phoebe. Valerie nem beteg, és azzal, ami kettőnk között volt, ma estig nem
ártottunk senkinek.
Phoebe megint remegni kezdett. - Meg akart... Mi lett volna, ha nem hagyja abba?
- Abbahagytam. Abban a pillanatban, ahogy megéreztem a... - Dan megköszörülte a torkát. Valerie-nak egy kicsit kisebb a melle, mint magának.
A térde nem tartotta tovább Phoebét, és belerogyott a legközelebbi székbe. Dan óvatosan
lépett oda hozzá, mintha attól félt volna, hogy megint sikítani kezd.
- Mit keresett itt?
Phoebe reszketve vett egy nagy levegőt. - Megérkezett Paul, nem sokkal azután, hogy maga
elment. Elhoztam a videokazettát, amit akart. - Széttárta a kezét, mikor rájött, hogy elejtette.
- De mondtam Ronnak, hogy ne küldje át ma este.
- Arra gondoltam... nem voltam álmos, és... Mindegy, ostoba ötlet volt.
- De még mennyire.
- Megyek. - Phoebének sikerült felállnia a szék karfájára támaszkodva.
- Szüksége van pár percre, hogy megnyugodjon, mielőtt kocsiba ül. Megmondom, mi
legyen. Nem ettem semmit a partin, és éhes vagyok. Hadd készítsek pár szendvicset. Mit szól
hozzá?
Dan arckifejezésében volt valami kisfiús igyekezet, hogy a kedvére tegyen, ami enyhített
Phoebe maradék félelmén, de a férfi túl nagy, túl erős volt, és ő még nem szedte össze magát
azok után a pillanatok után, amikor a múlt megismételni látszott önmagát. - Jobb, ha megyek.
- Ugye fél egyedül maradni velem?
- Csak fáradt vagyok, ez minden.
- Fél.
- Teljesen tehetetlen voltam. Maga erős. El sem tudja képzelni, milyen érzés.
- Nem. De most már vége. Nem fogom bántani. Ugye tudja?
Phoebe lassan bólintott. Tudta, de akkor is nehezen nyugodott meg.
A férfi rámosolygott. - Tudom, miért akar hazarohanni. Fel akarja ébreszteni a kishúgát, hogy
megint elverhesse.
Phoebe zavartan nézett rá. - Miről beszél?
- Mollynak és nekem volt egy érdekes beszélgetésünk ma este. De nem mondom el, miről,
ha nem hagyja, hogy készítsek magának valami harapnivalót.
Phoebe látta Dan szemében a provokálást. Most edző volt, aki a bátorságát tesztelte, ahogy a
játékosait szokta. Tudta, hogy Dan nem fogja bántani. Ha most elszalad, megáll valaha?
- Rendben. De csak rövid ideig maradok.
Nehéz volt megtenni az ismeretlen utat a sötétben. Egyszer megbotlott, de Dan nem fogta
meg a karját, hogy segítsen, és Phoebe azon gondolkodott, vajon tudta-e, hogy összeomlott
volna, ha hozzáér a sötétben.
Útközben Dan megpróbálta azzal nyugtatni, hogy a tanyaházról beszélt. - Tavaly vettem és
újíttattam fel. Van egy gyümölcsös meg egy istálló, ahol tarthatok pár lovat, ha akarok.
Százéves fák is nőnek a birtokon.
Elérték a tornácot. Dan lehajolt, hogy felvegye a videokazettát, amit Phoebe elejtett, aztán
kinyitotta a bejárati ajtót és felkapcsolta a lámpát, mielőtt beengedte. Phoebe balra egy lépcsőt,
jobbra egy boltíves átjárót látott, ami a ház oldalsó szárnyába vezetett. Követte rajta át a férfit
egy tágas, rusztikus és barátságos helyiségbe.
A csupasz kövek a hosszú falon vajsárgán ragyogtak a lámpa fényében, amit Dan felkapcsolt.
A helyiség egy kényelmes, kétszintes nappaliból és egy meghitt, a manzárdtető alatt barátságos
padlástérrel rendelkező ódivatú konyhából állt. A kopott fenyőpadlón válogatott bútorok
sorakoztak, köztük egy vadászzöld, sárgával és pirossal hangsúlyozott skótkockás
gyapjúszövettel borított kanapé, puha, hatalmas fotelek és egy régi fenyőtálaló. Egy fa
munkapad évtizedes, szerszámok ütötte vájatokkal és rovátkákkal dohányzóasztalként szolgált,
és egy sakktáblát tartott egy kupac könyv mellett. Egy óriási kőkandalló párkányán vaskos
fagyertyatartók, kőedények és számos antik fémpersely sereglett. Phoebe arra számított, hogy a
férfi meztelen nőket ábrázoló márványszobrok között él, nem pedig ebben a kényelmes, vidéki
mennyországban, mely teljesen olyan volt, mintha az illinoisi préri közepén állt volna.
Dan könnyű, kék pamutszövet inget nyújtott feléje. - Biztos szívesen felvenné. A konyha
mellett van egy fürdőszoba.
Phoebe rájött, hogy még mindig a ruhája elejét markolássza. Elvette a férfitól az inget, és
kiment a fürdőszobába. Amikor belenézett a tükörbe, látta, hogy a szeme nagy és sebezhető
ablak minden titkára. Az ujjaival megigazította a frizuráját, egy zsebkendővel ledörzsölte
elkenődött szemfestékét. Csak amikor úgy érezte, hogy megnyugodott, hagyta el a fürdőt.
Az ing, amit Dan adott, a combja közepéig ért, az ujját felhajtotta, miközben visszament a
konyhába, ahol a férfi teljes kiőrlésű búzakenyeret és szendvicshúst vett elő a hűtőből.
- Marhasülteset?
- Én nem vagyok oda a marháért.
- Van itt szalámi, vagy pulykamell.
- Megteszi egy egyszerű sajtos.
- Grillezett sajttal? Nagyon jól csinálom.
Dan azon buzgólkodott, hogy a kedvében járjon, s Phoebe önkéntelenül elmosolyodott. Rendben.
- Bort vagy sört kér? Van jeges teám is.
- A jeges teát elfogadom. - Phoebe helyet foglalt egy régi, lehajtható lapú vajdiófa asztalnál.
Dan mindkettőjüknek töltött egy pohárral, aztán hozzálátott a szendvicskészítéshez. Stephen
Hawking Az idő rövid története című könyve hevert nyitva az asztalon. Phoebe kihasználta az
adandó alkalmat, hogy visszaállítsa a normális kerékvágás látszatát kettejük között. - Nehéz
olvasmány egy sportolónak.
- Ha hangosan olvasom, nem annyira.
Phoebe mosolygott.
Dan beledobta a szendvicseket egy vasserpenyőbe. - Érdekes könyv. Elgondolkodtató:
kvarkok, gravitációs hullámok, fekete lyukak. Mindig szerettem a tudományt, amikor iskolába
jártam.
- Azt hiszem, én megvárom a filmet. - Phoebe ivott egy korty jeges teát, és félretolta a
könyvet. - Mondja el, mi volt Mollyval.
Dan a tűzhelynek támasztotta a csípőjét. - Klassz gyerek. A házban találkoztunk, amikor
bementem telefonálni. Néhány hajmeresztő dolgot mesélt magáról.
- Például?
- Például, hogy fogolyként tartja a házban. Felbontja a leveleit, vizen és kenyéren tartja,
amikor mérges rá. És veri?
- Micsoda? - Phoebe majdnem leverte a jeges teáját.
- Azt mondja, nem fáj.
Phoebe majd hanyatt vágódott. - Miért mondott ilyeneket?
- Nem nagyon kedveli magát.
- Tudom. Olyan, mint egy zsémbes vénlány. Nem tetszik neki, ahogy öltözködöm, nem
nevet a vicceimen. Még Micit sem szereti.
- Józan ítélőképességre vall.
Phoebe metsző pillantást vetett a férfira.
Dan elmosolyodott. - Ami azt illeti, a kutyája szinte egész idő alatt a lábához bújva hevert,
amíg beszélgettünk. Mintha régi barátok lettek volna.
- Azt nem hiszem.
- Nos, lehet, hogy tévedek.
- Tényleg azt mondta, hogy megütöttem?
- Igen. Meg azt, hogy maga nem gonosz, csak romlott. Egy bizonyos Rebeccához hasonlítja.
Az első Mrs. De Winterhez.
- Rebeccához? - Phoebének kezdett derengeni, és megrázta a fejét. - Dosztojevszkijjel
dicsekszik és közben Daphne du Maurier-t olvas. - Egy pillanatra eltöprengett. - Honnan tudja,
hogy nem az igazat mondta? Mindig vernek gyerekeket a felnőttek.
- Phoebe, amikor maga ott állt a partvonalnál, majdnem elájult, valahányszor valaki egy
kemény ütést kapott. Különben sincsenek gyilkos ösztönei. - Dan megfordította a
szendvicseket. - Például. Javítson ki, ha tévednék, de úgy vélem, nem csak a rossz étvágya miatt
utasította el Viktor sültjét aznap, amikor a konyhájában ettünk, nem is beszélve arról a jó
szendvicshúsról, ami a hűtőmben van.
Ez az ember kétségtelenül túl sokat látott. - Nem egészséges annyi nitrát.
- Aha. Gyerünk, kedvesem, Dan papának elmondhatja a mocskos kis titkát. Ugye
vegetáriánus?
- Sokan nem esznek húst - védekezett Phoebe.
- Igen, de a legtöbbjük világgá kürtöli. Maga egy szóval sem említette.
- Nem tartozik senkire. Egyszerűen csak szeretem a szabad artériákat, ennyi.
- Megint kerülgeti a forró kását, Phoebe. Az az érzésem, hogy az étkezési szokásainak
semmi köze az artériáihoz.
- Nem tudom miről beszél.
- Mondja meg az igazat.
- Rendben. Szeretem az állatokat. Ez nem bűn! Már gyerekkoromban sem tudtam elviselni a
gondolatát sem, hogy megegyem valamelyiküket.
- Miért titkolja ennyire?
- Nem akarom titkolni. Csak... Filozofikus értelemben nem vagyok igazi vegetáriánus. Nem
hordok szőrmebundát, de tele van a szekrényem bőrcipőkkel és övekkel, és utálom azokat a
szőrszálhasogató vitákat, amikbe az emberek megpróbálnak belekényszeríteni. A hallgatásom
részben megszokás. A felügyelőtanárom a régi bentlakásos iskolámban sok borsot tört az orrom
alá.
- Hogyhogy?
- Egyszer erőpróbát vívtunk egy disznósült miatt, amikor tizenegy éves voltam. Az lett a
vége, hogy egész éjjel ott ültem a vacsoraasztalnál.
- S közben lefogadom, hogy Malackára gondolt.
- Honnan tudja?
- Elég nyilvánvaló, hogy nagy A. A. Milne-rajongó, drágám. - Dan tekintete melegen
sugárzott a jókedvtől. Folytassa. Mi történt?
- A felügyelőtanár végül felhívta Bertöt. Apám ordított, de akkor sem tudtam megenni.
Később a többiek mentettek meg. Felváltva ellopkodták maguknak a húsomat.
- Ez nem teljesen magyarázat arra, hogy miért titkolja még most is.
- A legtöbben úgy gondolják, hogy a vegetarianizmus különcség, és az én különcséghányadosom elég magas, ami azt illeti.
- Azt hiszem, a futballjátékosokon kívül még soha ne találkoztam senkivel, aki ennyi
energiát fektetett volna abba, hogy keménynek mutassa magát.
- Én kemény vagyok.
- Persze hogy az.
Dan vigyorgása zavarta. - Csak mert nem voltam olyan erős, hogy ellenálljak magának ma
este, még nem jelenti azt, hogy nem vagyok kemény.
A férfi azonnal olyan megsebzettnek látszott, hogy Phoebe azt kívánta, bárcsak tartotta volna
a száját.
- Tényleg nagyon sajnálom. Soha életemben nem bántottam még nőt. Nos, Valerie-t kivéve,
de ő...
- Nem akarom hallani.
Dan kikapcsolta a gázt a serpenyő alatt, és az asztalhoz lépett. - Elmagyaráztam, mi történt, és
minden lehetséges módon, amin tudtam, elnézést kértem. Elfogadja az őszinte
bocsánatkérésemet, vagy ez be fogja árnyékolni minden találkozásunkat?
Dan tekintete tele volt aggodalommal, Phoebe pedig már-már leküzdhetetlen vágyat érzett,
hogy odabújjon hozzá és megkérje, csak szorítsa magához pár percre. - Elfogadom a
bocsánatkérését.
- Ez őszinte elfogadás, vagy csak amolyan feminista duma, amikor a nő azt mondja, hogy
megbocsát a férfinak, de aztán azon töri a fejét, hogyan okozzon neki lelkiismeret-furdalást?
- Valerie ezt csinálta?
- Drágám, minden nő, akivel dolgom volt, ezt csinálta.
Phoebe próbált visszabújni a régi szerepébe. - Az élet nem könnyű, ha az ember
ellenállhatatlan az ellenkező nemnek.
- Maga csak tudja.
Amikor igyekezett volna visszavágni valamivel, Phoebének nem jutott eszébe semmi, és
rádöbbent, hogy nem maradt semmilyen eszköze továbbjátszani azt a szerepet, amit magára
osztott. - Már biztosan kész vannak a szendvicsek.
Dan visszament a tűzhelyhez, ahol egy lapáttal ellenőrizte a szendvicsek alját, aztán kivette
őket a serpenyőből. Miután szépen megfelezte, visszatért az asztalhoz két barna agyagtányérral,
és leült az egyik forgószékbe.
Néhány percig némán ettek. Végül Dan törte meg a csendet. - Nem akar beszélni a mai
játékról?
- Nem igazán.
- Nem akarja megkérdőjelezni a dupla reverse-emet? A sportújságírók parázson járásra
fognak kényszeríteni miatta.
- Mi az a dupla reverse?
Dan elvigyorodott. - Kezdek rájönni, hogy határozott előnyei is vannak annak, hogy magának
dolgozom.
- Mert nem dédelgetek magamban titkos vágyat arra, hogy én legyek a csapat edzője?
Dan bólintott és harapott a szendvicsből.
- Soha. Bár komolyan hiszem, hogy jobban meg kellene nyitnia a támadóvonalat, és
Reynolds helyett Bryzskive kezdeni.
A férfi rámeredt, ő pedig elmosolyodott. - Bert néhány cimborája megtalált a páholyban.
Dan visszamosolygott. - A riporterek mérgesek voltak, hogy nem jelent meg a meccs utáni
sajtótájékoztatón. A emberek kíváncsiak magára.
- És ez csak maradjon is így. Láttam néhány meccs utáni interjút. Az ember kell hogy
konyítson valamit a futballhoz, hogy válaszolni tudjon a kérdésekre.
- Előbb-utóbb szóba kell állnia a sajtóval. Ronald majd átsegíti rajta.
Phoebének eszébe jutott, hogy Dan még mindig azt hiszi hogy az ügyvezető igazgató és ő
intim viszonyban vannak. - Ne legyen olyan kritikus vele szemben. Remek munkát végez, én
pedig nem tudnám nélküle megállni a helyem.
- Valóban?
- Csodálatos ember.
Dan feszülten fürkészte, miközben felkapott egy papírszalvétát és megtörölte a száját. Annak kell lennie. E olyan nőnek mint maga, van miből válogatnia.
Phoebe vállat vont, és egykedvűen majszolta a szendvicsét.
- A fenébe! Úgy ül itt, mint egy rakás szerencsétlenség.
- Jesszus, kösz.
Dan gombóccá gyűrte a szalvétát és eldobta. - Ne bírom elviselni a gondolatot, hogy én
tettem ezt magával? Hova lett magából a kurázsi, Phoebe? Hol van az a nő, aki kicsalta tőlem,
hogy visszavegyem Ronaldot ügyvezető igazgatónak?
Phoebe megdermedt. - Nem tudom, miről beszél.
- A fenét nem tudja. Rászedett. Pár napba beletelt, mire rájöttem az ügyes kis húzására.
Felültettek Ronalddal. Meggyőzött, hogy maguk ketten szeretők.
Phoebe megkönnyebbülten látta, hogy Dant inkább zavarta a dolog, mint dühítette, és
óvatosan fogalmazott. - Miért olyan hihetetlen? Ron nagyon vonzó férfi.
- Ha maga mondja, elhiszem. De akkor sem szeretők.
- Honnan tudja?
- Csak tudom, és kész. Látom, hogyan viselkedik vele, amikor azt hiszi, figyelem: legelteti
rajta a szemét, az alsó ajkát harapdálja, enyelegve beszél hozzá.
- Nem így viselkednek a nők a szeretőikkel?
- Pont ez az. Maga ugyanígy viselkedik a portással is.
- Nem.
- Szinte minden férfival, aki az útjába kerül.
- És akkor mi van?
- Csak velem nem. - Dan nézte, ahogy Phoebe eltolja a maradék szendvicsét. - Próbál
kínozni azzal a férfifaló testével, de nem tud sokáig színlelni, és már csak azon kapom magam,
hogy a földet bámulja vagy a körmével játszik. - Hátradőlt. - Nem kerülte el a figyelmemet,
hogy mindenki előtt kidülleszti a mellét, akin nadrág van, de én az utóbbi időben két mondatot
sem tudok váltani magával anélkül, hogy be ne húzza a nyakát. Miért?
- Túl élénk a fantáziája.
- Nem hiszem.
Phoebe felállt. - Késő van. Mennem kell.
Dan is felállt, megkerülte az asztalt és most először a szaletliben történt események után,
megérintette. Megkönnyebbült, amikor Phoebének nem rándult meg az arca, de a gyomra ettől
még összeugrott amiatt, amit tett.
Ahogy Phoebe ott állt előtt régi kék ingében, egyszerre volt gyönyörű és törékeny, és Dan
nem emlékezett rá, hogy találkozott volna még egy ilyen ellentmondásos nővel. Nem akarta
megkedvelni, de egyre nehezebb volt. Megfogta a vállát. - Még mindig fél tőlem?
- Dehogy.
Lehet, hogy nem félt, de idegesnek ideges volt, és Dan lelkiismerete ezt nem tűrhette.
Leengedte a kezét és nagyon gyengéden dörzsölni kezdte Phoebe karját a puha pamutszöveten
át. - Szerintem fél. Halálra van rémülve, hogy kibújik belőlem a ferde hajlamú vadállat és
megint magára támadok.
- Nem.
- Biztos?
- Persze hogy biztos.
- Bizonyítsa be!
- Mit javasol, hogyan?
Dan nem tudta, milyen ördög bújt belé; csak azt, hogy Phoebe mosolygott az ingerkedésén, s
neki tetszett, hogy szeme sarkában összefutottak tőle a ráncok. Ő is felvette pajkos mosolyát és
az állára mutatott. - Adjon egy csókot. Ide. Egy pajtási kis puszit, mint egyik barát a másiknak.
- Ne legyen nevetséges!
Phoebe szeme tágra nyílt, Dan pedig nem tudott ellen állni neki, hogy tovább ne incselkedjen,
bár nem egészen incselkedés volt ez, hiszen folyamatosan az járt a fejében, milyen érzés lenne
ezt a hihetetlen testet magához szorítania, ami tekintve az előbbi vitájukat, nem vetett rá jó
fényt.
- Ugyan már. Nem meri? Nem egészségtelen, lelki dologról van szó. Csak egy baráti kis
pusziról az arcomra.
- Nem akarom megcsókolni.
Dan észrevette, hogy Phoebe pár másodperccel többet várt a tiltakozással, és aranyló barna
szeme éppolyan lágy volt, mint az ajka. Elment a kedve az incselkedéstől, a hangja rekedtté
vált. - Hazudik. Ennyi forróság nem áradhat csupán egyikünkből.
Lehajtotta a fejét, s a következő pillanatban már csak arra eszmélt, hogy Phoebe nyakát
cirógatja, a füle mögötti puha pontot keresve. Nem ölelte át, de Phoebe mellbimbója a
mellkasához ért.
Hallotta, hogy felsóhajt. - Nem is kedveljük egymást.
- Nem kell, hogy kedveljük egymást, drágám. Ez nem egy tartós kapcsolat. Állati vonzalom. Megcsókolta Phoebe szépségpöttyét a szeme sarkában. - És nagyon jó. Jó érezni magát.
Phoebe felnyögött és hozzásimult. Dan megfogta a karját, s a csókjai lefelé vándoroltak, míg
rá nem talált Phoebe ajkára.
Puha volt, se nem szétnyílt, se nem zárt, csak lágy és épp optimális. Phoebének jó volt az íze,
jó volt az illata, babahintőpor és virág. Buja tizenhat évesnek érezte magát, és ahogy
végigrajzolta nyelvével Phoebe telt alsó ajkát, emlékezette magát, hogy évekkel ezelőtt kinőtt
az ilyen fajta nőkből. A teste, sajnos úgy tűnt, elfelejtette.
Elmélyítette a csókot, mondván magában, hogy lehet, hogy kezdte megkedvelni Phoebét, de
tisztelni nem tiszteli, nem bízik benne, és ha nem foghatja meg hamarosan a mellét, eszét veszti.
Csakhogy azok után, ami a szaletliben történt, nem siethet, pedig, Jézus, teljesen az őrületbe
kergeti.
Phoebe hozzábújt és halkan nyöszörgött, ami olyan volt, mintha whiskyt kapott volna vénás
injekcióban. Elfelejtette, hogy nem szabad kapkodnia. Mindenről megfeledkezett ezen a kis
forróvérű, lágy, gyere-a-papához testű, meg-kell-zabálni bébin kívül.
Phoebe ajka szétnyílt, Dan behatolt meleg szájába, de többet akart. Magához szorította,
érezte, ahogy Phoebe tejszínhab melle szétterül a mellkasán, és hogy rakéták robbannak fel a
fejében. Aztán egyik kezét a legédesebben gömbölyödő gyönyörű fenékre simította, amit
életben valaha fogott, és mélyebbre tolakodott a nyelvével, de még ez sem volt elég, mert
Phoebe mellbimbója köré akarta tekerni, becsúsztatni a lába közé és kinyalni belőle az édes
nedvet. Izgatott volt és tébolyodott, kezével bejárta Phoebe egész testét. Őrületét
továbbszították azok a torokhangú nyögdécselések, amiket Phoebe hallatott, és a szenvedélyes
mozdulatok, amiket tett.
Azt akarta, hogy Phoebe megérintse. Akarta térdepelve, háton fekve, lovagolva, széttett
lábbal, mindenhogy, ahogy hozzáférhetett, itt, ahol a testükből kicsapó forróságtól
meggyulladtak volna a padlódeszkák, ők pedig lezuhantak volna a föld tüzes közepébe.
Érezte, hogy Phoebe vadsága méltó párja az övének, ahogy dühöngő keze a karjába váj,
ahogy csípője hozzányomul, lökődik, dörgölőzik. Ugyanolyan őrült volt, mint ő, és pont olyan
sóvár. S azok a hangok, szinte a félelem hangjai, szinte...
Megdermedt, mikor rájött, hogy Phoebe szabadulni akar tőle, és ő az akarata ellenére nem
engedi.
- Az isten verje meg! - Ellökte magát, sietségében felborítva egy széket.
Phoebe ajka duzzadt és sebes volt a csóktól. Mellkasa zihált, a haja kócos volt, mintha Dan
beletúrt volna, amit lehet, hogy megtett, mert már nem tudta, mit csinált. Ahogy belenézett
Phoebe űzött tekintetébe, görcsbe rándult a gyomra. Sok nővel volt már, de ez volt az első
alkalom, amikor nem tudta megkülönböztetni az igent a nemtől. A vádtól a mandulavágású
szempárban úgy érezte magát, mint egy bűnöző, és ez nem volt rendjén, mert mindketten
akarták.
- A fenébe is, nem fogok megint bocsánatot kérni! - kiabálta. - Ha nem akarta, hogy
megcsókoljam, csak nemet kellett volna mondania!
Ahelyett, hogy vitatkozott volna, Phoebe felemelte a kezét, tehetetlenül, amitől Dan a világ
legdurvább gazemberének érezte magát. - Sajnálom - suttogta.
- Phoebe...
Phoebe fogta a táskáját és kirohant a konyhából, a házból, két lángra gyúlt test veszélyes
forróságából.
11.
Phoebe kábának és levertnek érezte magát, miközben az első csésze reggeli kávéját
kortyolgatta. Lassan ringatózva a székében, az üres edzőpályát bámulta irodája ablakán át.
Hétfő volt, „itt feldagadt, ott le horzsolódott” nap, amikor a játékosok megismerték az
osztályzatukat, amiket az edzőktől kaptak a meccs alatt nyújtott teljesítményükre, orvosi
vizsgálatokon estek át és filmeket néztek. Csak szerdán edzettek legközelebb, Phoebe pedig
örült, hogy nem kell egész nap Dant néznie, ahogy pólóban és rövidnadrágban rohangál fel-alá
az oldalvonalon, kiabálva, ordítozva, az írótábláját csapkodva, mintha puszta akaraterejével
dicsőségre vezetné a futballcsapatát.
Miért hagyta, hogy a férfi tegnap este megcsókolja, amikor tudta, hogy nem eléggé igazi nő
ahhoz, hogy végigcsinálja? Nem hibáztatta Dant, amiért dühös lett; mindketten tudták, hogy
önként ment a karjába. Mikor azonban meghallotta forró, ráspolyos lélegzetét, amikor
megérezte az erejét, amikor rájött, hogy nem tudja irányítani, pánikba esett.
Lenézett a testre, ami önmaga meghazudtolása volt. Ha a külseje illett volna a bensőjéhez,
lapos mellű, cingár, nedvességhiánytól zsémbes nő lett volna. Mire volt jó a gömbölyű csípő és
a telt kebel, ha nem tudta elviselni, hogy egy férfi megsimogassa, ha nem tudott gyermeket
hozni a világra vagy táplálni egy új életet?
Már nem akart így élni. Vissza akart menni azelőttre, mielőtt a félelem úrrá lett rajta, amikor
Dan csókja friss vért pumpált a testébe. Vissza akart menni azokhoz a pillanatokhoz, amikor
ismét fiatalnak és végtelenül nőiesnek érezte magát.
Kopogtatást hallott, s az irodája ajtaja kinyílt. - Ne izgasd fel magad, Phoebe. - Ron egy
halom újsággal a kezében átvágott a szőnyegen.
- Rosszul kezdődik.
- Nos, ami azt illeti... nézőpont kérdése. - Ron szétterítette előtte az újságokat.
- Jaj, ne.
Színes fotók csillogtak Phoebéről rikító rózsaszín autómosó ruhájában és strasszos
napszemüvegében az újságok lapjain, amiket a férfi eléterített. Az egyik képen a szájára
tapasztja ökölbe szorított kezét. A másikon csípőre tett kézzel, kidüllesztett mellel áll, mint egy
második világháborús címlaplány. A legtöbbjükön azonban Bobby Tom Denton-nal csókolózik.
- Ez a főcím a kedvencem. - Ron az egyik újságra mutatott.
A STARS TULAJDONOSA MEGADTA A KEZDŐLÖKÉST
- Bár ennek az írójában egy költő veszett el.
BOBBY BARÁTKOZIK BOMBA BABÁVAL
Phoebe felnyögött. - Bolondot csinálnak belőlem.
- Így is fel lehet fogni. Másrészről...
- Növelik a jegyeladást. - Már nem okozott neki nehézséget Ron gondolataiban olvasni.
A férfi leült vele szemben. - Phoebe, nem vagyok meggyőződve róla, hogy átlátod, milyen
gyászosak a pénzügyi kilátásaink. Ez a nyilvánosság meg fogja tölteni az üres helyeket, és
nekünk mindent el kell követnünk, hogy azonnali bevételre tegyünk szert. Az a rettenetes
stadionszerződés...
- Folyamatosan ezt a stadionszerződést emlegeted. Talán be kéne avatnod.
- Azt hiszem, kezdem az elején. - Ron gondterheltnek látszott. - Azt tudod, hogy a tisztán
családi tulajdonú futballcsapatok ideje lejárt?
- Mennyien maradtak?
- Csak ketten. A Pittsburgh Steelers, amelynek a Rooney család a tulajdonosa, és a Phoenix
Cardinals, amelynek Bidwellék. A futball egyszerűen túl drága lett az egycsaládos
tulajdonláshoz. Tim Mara pénzzé tette a Giants felét a nyolcvanas évek végén, a McCaskey-k is
megszabadultak a Bears egy részétől, és persze Bert is eladta a Stars tizenöt százalékát a
cimboráinak.
- Ők azok, akik folyamatosan olyan üzeneteket hagynak a telefonomon, amikre nem
válaszolok?
- Pontosan. A testületi tulajdon pillanatnyilag ellenkezik a liga szabályzatával, de ez az, ami
felé valószínűleg mi is tartunk. Hogyan versenyezhetne például a Green Bay Packers, ami egy
köztulajdonban lévő csapat, azokkal az ingatlanbárókkal, olaj- és gázmogulokkal,
autógyárosokkal, akik pénzt pumpálnak a Chiefsbe, a Cowboyokba, a Lions-ba, a Saintsbe és az
összes többibe? - Ron megrázta a fejét. - A csapatoknak csillagászati összegű kiadásaik vannak,
és csak korlátozott lehetőségeik a bevéltelszerzésre: televíziós csatornákkal való szerződések,
jegyeladás, licencmegállapodások, stadionszerződések. Egy centet sem kapunk a sportarénában
eladott ételek és italok árából. Egy petákot sem látunk a reklámokból, a bérleti díjunk eget verő,
és fizetnünk kell a saját biztonsági szolgálatunkért, csakúgy mint a takarítószemélyzetünkért.
- Hogy engedhette meg Bert, hogy ez megtörténjen?
- Hagyta, hogy a szíve döntsön az esze helyett. A nyolcvanas évek elején, amikor
megszerezhető lett a Stars-franchise, Bert annyira meg akarta venni, hogy nem volt elég
kemény a sportaréna mögött álló üzletemberek konzorciumával. Továbbá számított rá, hogy
fenyegetéssel és egy kis erőfitogtatással majd ki tudja kényszeríteni a szerződés újratárgyalását.
- Nyilvánvalóan tévedett.
- Az arénát birtokló konzorcium vezetője Jason Keane. Kemény üzletember.
- Hallottam róla. Sok manhattani klubban feltűnik.
- Ne tévesszen meg, hogy egy playboy hírében áll. Keane okos, és nem áll szándékában
elveszíteni az aranytojást tojó Starst. A szerződést idén decemberben kell megújítani, és eddig
nem jutottunk közelebb hozzá, hogy a feltételeken javítsunk.
Phoebe az asztalra könyökölt, egyik kezével végigszántott a haján, hátrasimítva az arcából. A
Stars elvesztette az utolsó három bemutató mérkőzését csakúgy, mint a szezonnyitót, így nem
sok esélye volt a csapatnak, hogy bejusson az AFC bajnoki döntőjébe. Minden sportújságíró azt
jósolta, hogy idén is a Portland Sabers fogja vívni a Super Bowlt, és nem kerülte el a figyelmét,
hogy a Sabers 25-10-re megnyerte a szezonnyitó meccsét a Buffalo Bills ellen.
A stadionszerződés Reed problémája lesz, semmi oka nem volt rá, hogy időt vesztegessen rá,
azt az ellenállhatatlan vágyat kivéve, hogy megvalósítson valamit, amit az apja nem tudott. De
hogyan akart orvosolni egy olyan helyzetet, amit még Bert sem tudott, ha nem is ért hozzá?
Reed azóta az este óta, amikor meglátogatta, többször is hívta. Még virágot is küldött a
szezonnyitó előtt. Valahányszor beszéltek, kötelességtudóan udvarias volt, bár nem örült a
kétéves szerződésnek, amit Phoebe Ronnal aláírt. Phoebe tudta, hogy Reed attól fél, tönkre
fogja tenni a csapatot, mielőtt átvehetné. Soha nem értené meg, hogy ha lett is volna benne
szándék arra, hogy megbosszulja Reed gyermekkori durvaságait, a vágy, hogy több legyen
annál a bábnál, mint amit az apja elképzelt, elnyomta azt.
A számítógépre pillantott, mely tétlenül állt az íróasztala sarkán. - Tudnál szerezni valakit, aki
megtanít kezelni?
- Meg akarod tanulni, hogyan kell kezelni a számítógépet?
- Miért ne? Bármit szívesen kipróbálok, ami nem hizlal. Különben is, jó móka lesz újra
használni az agyamat.
- Küldök valakit. - Ron felállt. - Biztos vagy benne, Phoebe, hogy nem akarsz átköltözni Bert
irodájába? Lelkiismeret-furdalásom van, hogy az egészet én használom.
- Neked nagyobb szükséged van rá, mint nekem.
Miután Ron elment, körülnézett a kékesszürke falakon, a fém íróasztalon és a
futballrelikviákon. Úgy döntött, nem lesz itt olyan sokáig, hogy a maga képére formálja Ron
régi irodáját a személyes tárgyaival. A célszerű bútorok éles kontrasztot alkottak azzal a
lusxuslakással, ahová Mollyval beköltöztek. Bert egyik szeretője nyilvánvalóan jó ízléssel volt
megáldva a lakberendezést illetően, ha a férfiak terén nem is.
Peg Kowalszki, Bert régi házvezetőnője felügyelte Phoebe és Molly ruháinak és személyes
tárgyainak az átszállítását. Az ötvenes éveinek végén járt, belefáradt abba, hogy egy nagy házat
vezessen, és azonnal beleegyezett, hogy segítsen a takarításban, a mosásban és a bevásárlásban,
valamint vigyázzon Mollyra esténként, ha Phoebének el kell hagynia a várost.
Molly nem sok érdeklődést mutatott a költözés iránt. Phoebe bevásárlókörútra invitálta, hogy
feldobják reménytelenül szürke ruhatárát, mielőtt szerdán megkezdi az iskolát, de még azt is
visszautasította. Úgy döntött, nincs értelme Mollyt szembesíteni a hazugságokkal, amiket Dannek mondott. Csak olaj lett volna a tűzre.
Jelentéseket kellett olvasnia, visszahívni azokat, akik keresték, de csak visszapördült a
székében az ablak felé, hogy kifelé bámuljon. Olyan régóta játszott már a férfiakkal, hogy
fogalma sem volt, hogyan tudassa valakivel, ha őszintén vonzódott hozzá. Zavarodottságába és
szomorúságába sajnálkozás vegyült. Ha lenne annyira igazi nő, hogy hagyja, hogy Dan
Calebow szeretkezzen vele, talán meggyógyult volna.
Dan látta, hogy Valerie gyanakvóan méregeti, miközben belépett az irodájába, amit volt
felesége egy gránitból és üvegből épült kereskedelmi központjában tartott fenn Oak Brookban.
Valerie a rózsaszínű, durva szövésű vászonnal kárpitozott székek egyikére mutatott, amik a kis
tárgyalóasztalt vették körül.
- Kávét?
- Nem, kösz.
Dan leült, majd hátratolta a széket forgó kerekein, hogy kinyújthassa a lábát. Ahogy Valerie
felállt az íróasztalától és odasétált hozzá, Dan szemügyre vette konzervatív, sötétkék hivatali
kosztümjét és állig begombolt fehér selyemblúzát. Valerie-t ismerve alatta biztosan tangát
viselt.
- Hallom vasárnap megint kikaptatok - mondta Valerie, miközben leült melléje. - Sajnálom.
- Megesik. - Dan jól akarta csinálni, ezért közölte Valerie-vel, hogy beszélniük kell, és
meghívta vacsorázni a Gordonba az üzleti negyedben, Valerie kedvenc éttermébe. Amikor a
volt felesége visszautasította és megkérte, hogy inkább jöjjön az irodájába, Dan rájött, hogy
Valerie sejti, mit forgat a fejében, és túl akar lenni rajta.
Valerie felkapott egy cigarettásdobozt a tárgyalóasztal közepéről. - Ijesztő volt az a tegnap
esti jelenet a házadban. Remélem, tartja a száját.
- Valószínűleg.
Valerie cinikusan mosolygott. - Lepergett előttem az életem, amikor rájöttem, mi történt.
- Szerintem az övé is, amikor bevonszoltam az erdőbe. Veled ellentétben ő nem tudta, hogy
nem fogom bántani.
- Sikerült megnyugtatnod?
- Beszélgettünk.
Valerie nagyot szívott a cigarettából, amit épp meggyújtott, és megtette az első nem túl finom
próbálkozást. - Keresztbe tett neki, ha azt tervezted, hogy elcsábítod.
- Hidd el, Val, az egyetlen tervem Phoebével kapcsolatban, hogy olyan messzire elkerüljem,
amennyire csak tudom.
Komolyan is gondolta. Dühös volt magára, amiért hagyta, hogy idáig fajuljanak a dolgok.
Soha nem kellett volna megcsókolnia, és megígérte, hogy többé nem ragadtatja így el magát.
Végre tisztába jött vele, mi a fontos a számára.
Val bizalmatlanul méregette. - Akkor mi ez az egész?
Dan tudta, hogy Valerie-nek nem fog tetszeni, amit mondani akar, ezért gyengéden beszélt. Találkoztam valakivel.
Valerie higgadt maradt, Dannek ezt a javára kellett írnia és ha nem ismerte volna jobban, azt
hitte volna, hogy hidegen hagyja a hír. - Ismerem?
- Nem. Óvónő. - Val nem értené meg, ha elmondaná neki, hogy még rendes randira sem
hívta Sharont, de a tegnap esti incidens után tudta, hogy nem játszhat tovább szexuális játékokat
a volt feleségével, amikor készen áll, hogy komoly udvarlásba kezdjen.
- Mióta találkozgattok az óvónővel? - Valerie gyorsan dühösen szippantott a cigarettából.
- Nem régóta.
- És természetesen ő minden, ami én nem vagyok. - Valerie szája megfeszült, miközben
elnyomta a cigarettája a hamutartóban.
Hatalmas egója volt, és általában nem engedett az ingerültségnek, ám Dan tudta, hogy most
megbántotta. - Biztos, hogy nem olyan okos, mint te, Valerie. És nem is olyan szexis. De a
helyzet az, hogy nagyon ért a gyerekekhez.
- Értem. Kiállta a tyúkanyó próbádat. - Ragyogó, kemény mosolyt vetett a férfira. - Igazság
szerint örülök, Dan, hogy felhoztad, mert én is ugyanerről szerettem volna beszélni veled.
- Mire célzol?
- Nem tudom betartani a megállapodásunkat.
Dan meglepődést színlelt. - Fel akarod bontani?
- Sajnálom, de igen. Csak nem tudtam, hogyan mondjam meg, hogy ne bántsalak vele.
Dan felugrott és adta a felháborodottat, amit tudta, hogy Valerie hallani akar tőle. - Ki az?
Van egy másik férfi az életedben, Val?
- Elkerülhetetlen volt, Dan. Úgyhogy ne csinálj jelenetet.
Dan lenézett. Még egy kicsit erőszakoskodott. - A fenébe, Valerie, te aztán tudod, hogyan
kell helyre tenni az embert. Nem is értem, miért próbáltam meg, hogy az enyém legyen az
utolsó szó. Idejövök, hogy szakítsak veled, és te egész idő alatt arra készültél, hogy kidobj.
Valerie gyanakodva nézett rá, próbált rájönni, hogy Dan átveri-e, de a férfi ugyanolyan
komoly képet vágott, mint a vasárnapi meccs utáni interjún, amikor arról beszélt, milyen jól
játszott a Broncos, és milyen átkozottul megérdemelték, hogy nyerjenek.
Valerie a tenyerével a tárgyalóasztalra csapott egyet és felállt. - Akkor hát, azt hiszem, nincs
miről beszélnünk.
- Azt hiszem, nincs.
Ahogy Dan lenézett rá, inkább a szép dolgok jutottak az eszébe, mint a rosszak. A legtöbb az
ágyban történt, de úgy gondolta, sok elvált házaspár még ennyit sem mondhat el magáról. Nem
tudta, ki mozdult elsőként, de a következő pillanatban egymást ölelték.
- Vigyázz magadra, hallod? - mondta.
- Sok szerencsét az életben - suttogta Valerie.
Húsz perc múlva, amikor megállt a Sunny Days Óvoda parkolójában, már nem Valerie-ra
gondolt. Összeráncolt homlokkal bámult a visszapillantó tükörbe. A szürke kis busz, ami
követte, ugyanaz a kocsi volt, amit a múlt héten többször is észrevett maga mögött. Be volt
horpadva jobb oldalon a lökhárítója. Ha egy riporter jár a nyomában minek ez az akciójelenet?
Próbálta kivenni a sofőrt, miközben a kisbusz elhajtott az óvoda bejárata mellett, de az ablakok
színezettek voltak.
Vállat vont, s leparkolt a Ferrarijával, besétált az alacsony kőépületbe, és elmosolyodott,
amikor megrohanta az óvodai zajok: visítozó nevetés, hamis éneklés, székcsikorgás. Fél óra
múlva Wheatonban kellett volna lennie, hogy egy Rotary-ebéden mondjon beszédet, de nem
tudott ellenállni a kísértésnek, hogy pár percre be ne ugorjon. Talán tisztázza benne a
zavarodottságot, amit a Phoebével tegnap este történtek okoztak.
Sharon csoportjának az ajtaja nyitva állt, és ahogy benézett, csak úgy dagadt a mellkasa.
Süteményt sütöttek! Ő helyben kész volt térdre ereszkedni és megkérni a kezét. Mit meg nem
adott volna azért gyerekkorában, hogy együtt süssön az anyjával. Őt azonban sajnos túlságosan
lefoglalt az ivás. Nem mintha hibáztatta volna. Egy olyan gazemberrel együttélni, mint az apja,
bárkit alkoholizmusba kergette volna.
Sharon felnézett a hatalmas keverőtálból és elejtette fakanalat, amit a kezében tartott, mikor
meglátta. Arca elöntötte a pír. Dan elmosolyodott, mikor szemügyre vette a lányt.
Sharon göndör, vörös haja lisztes volt, arcát kék ételfesték pettyezte. Ha Dané lett volna a
Cosmopolitan magazin, a címlapra tette volna, így, ahogy volt. Számára Sharon a manócska
arcával és a szeplős orrával sokkal csábítóbb volt, mint azok a flitterekben és spandexban járó,
nagymellű szőkék.
Phoebe Somerville képe villant fel előtte, de félrelökte. Nem hagyja, hogy a testi vágy
meggátolja abban, hogy megtalálja gyermekei anyját.
Sharon a fakanál után tapogatózott, amit elejtett. - Ó... Hello. Jöjjön be.
Dannek hízelgett az idegessége. Jó volt olyan nővel lenni, aki nem volt hozzászokva egy
olyan férfihoz, mint ő. - Csak beugrottam pár percre, hogy megnézzem, hogy boldogul az én
Robert barátom a törött karjával.
- Robert, valaki téged keres.
Pólót és rövidnadrágot viselő, aranyos fekete kisfiú szaladt oda, hogy megmutassa a gipszét.
Dan megcsodálta az aláírásokat, köztük a sajátját, ami erősen megkopott.
- Ismered Michaelt? - kérdezte végül a gyerek.
Egy olyan városban, mint Chicago, nem volt kétség, melyik Michaelre gondol, még ha a
kérdés egy négyévestől jött is.
- Persze. Néha kosarazunk egyet náluk.
- Fogadni mernék, hogy laposra veri.
- Nem. Fél tőlem.
- Michael nem fél senkitől - mondta a kisfiú komolyan. Ennyit arról, ha az ember megpróbál
Jordannel viccelni még a visszavonulása után is. - Igazad van. Laposra ver.
Robert az asztalhoz vezette Dant, hogy dicsekedjen a süteményeivel, és kisvártatva más
gyerekek is igényt tartottak a figyelmére. Olyan aranyosak voltak, hogy nem tudott betelni
velük. Mulattatták, talán mert sok olyan dolgot szeretett, amit ők: süteményt enni, rajzfilmet
nézni a tévében, rendetlenséget csinálni. Bár tudta, hogy késésben van, nem akaródzott
elindulnia.
Sharon közben kiborított egy mérőpohárnyi cukrot, és épp az imént ejtett el egy tojást. Dan
fogott egy papírtörlőt, hogy segítsen neki feltakarítani, és látta, hogy Sharon megint elpirul.
Szerette göndör, vörös haját és azt, ahogy mindenfelé repkednek a tincsei.
- Úgy látszik, lyukas kezű vagyok ma - dadogta Sharon.
- Ez azok közé a szavak közé tartozik, amiket egy irányító előtt nem szabad kiejteni. Még ha
visszavonult, akkor sem.
Kellett pár másodperc, míg leesett Sharonnak, de aztán elmosolyodott.
- Ételfesték van az arcán.
- Olyan rendetlen vagyok. - Sharon lehajtotta a fejét és megtörölte az arcát a vállával,
aminek az lett a vége, hogy az ételfesték most már nem egy, hanem két helyen volt rajta. Őszintén szólva, nem mindig így nézek ki.
- Ne szabadkozzon. Remekül fest.
- Ethan elvette a cukorreszelékemet - jajveszékelt egy kislány.
Sharon azonnal a gyerekhez fordult, aki maszatos ujjaival a nadrágját rángatta. Ez volt a
másik, amit Dan szeretet benne. Akkor is elsőbbséget élveztek nála a gyerekek, ha egy felnőttel
beszélgetett. Elismeréssel nézte, ahogy Sharon kieszközölt egy olyan megegyezést, ami egy
diplomatának is a becsületére vált volna.
- Hasznát vennék a Közel-Keleten.
Sharon elmosolyodott. - Azt hiszem, maradok a cukorreszeléknél.
Dan az órájára nézett. - Mennem kell. Már öt perce beszélnem kellene. Pillanatnyilag nagyon
be vagyok táblázva, de ha lesz egy kis szabadidőm, elmehetnénk vacsorázni. Szereti az olasz
konyhát?
Sharon ismét elvörösödött. - I... igen, az olasz konyha remek.
- Helyes. Majd hívom.
- Rendben. - Sharon mintha kissé döbbentnek tűn volna. Dan hirtelen ötlettől vezérelve
előrehajolt és egy gyors csókot nyomott a szájára. Kifelé a parkolóba az ajkát nyalogatva
mosolygott. Lehet, hogy csak képzelte, de mintha vaníliát érzett volna.
12.
Phoebe szombat este fél kilenckor összetalálkozott Bobby Tom Dentonnal a szálloda
előcsarnokában. Bár ő csak most érkezett Portlandbe egy kereskedelmi járattal az O’Hare-ről, a
Stars már délben itt volt, mert az NFL szabályzata szerint a vendégcsapatnak huszonnégy órával
a kezdőrúgás előtt abban a városban kellett lennie, ahol a meccset játszották. Phoebe korábban
megnézte a programot, és tudta, hogy a játékosok este nyolcig megbeszélésen voltak, most
pedig tizenegyig, a takarodóig, azt csinálnak, amit akarnak.
- Hé, Miss Somerville. - Nyolcmillió dolláros embere majdnem olyan széles mosolyt vetett
rá, mint amilyen széles a Stetson kalapja volt a fején. Stílusosan koptatott és kiszaggatott
farmerje rátapadt izmos lábára, kígyóbőr cowboycsizmája tökéletesen volt betörve, hogy se túl
új, se túl elnyűtt benyomást ne keltsen. Viktor le lett volna nyűgözve.
- Aggódtam, hogy nem jön el - mondta Bobby Tom.
- Mondtam, hogy eljövök.
Bobby Tom hüvelykujjával hátratolta a kalapja karimáját. - Ugye ott lesz az oldalvonal
mellett az első negyedben?
Phoebe a szája sarkát harapdálta. - Tulajdonképpen átgondoltam a dolgot, Bobby Tom.
- Itt álljunk meg. Látom, hogy komolyan el kell beszélgetnünk egymással. - A férfi megfogta
a karját péklapát kezével, és gyengéden a bár felé irányította. Phoebe tiltakozhatott volna, de
nem szívesen nézett elébe az estének egy idegen hotelszobában, ráadásul úgy, hogy még Mici
sem volt vele, hogy ne legyen egyedül.
A hotel bárja szinte üres volt, s ők letelepedtek egy kis bokszban a sarokban, ahol Bobby
Tom sört rendelt. - Maga olyan fehérboros típus - mondta. - Mit szólna egy különleges
chardonnay-hoz?
Phoebe szívesen ivott volna chardonnay-t, de nem volt biztos benne, hogy tetszett neki a
„fehérboros típusú” besorolás, ezért margaritát kért. A pincérnő, aki mohó szemekkel nézte
Bobby Tomot, elment, hogy leadja a rendelésüket.
- Szabad inni a meccs előtti este?
- Szinte bármit szabad, amíg másnap mindent beleadunk a mérkőzésbe. Az ivás és a
takarodó az a két dolog, amit az edző nem vesz olyan szigorúan. Tizenegyre a szobánkban
kellene lennünk, de az edző meglehetősen nagy bajkeverő volt, amikor még játszott, és tudja,
hogy mindannyiunknak megvan a magunk módszere arra, hogy kieresszük a gőzt. - Bobby Tom
kuncogott. - Valóságos legenda.
Phoebe figyelmeztette magát, hogy ne kérdezzen, de ha Dan Calebow-ról volt szó, a
kíváncsisága úgy látszik, nem ismert határt. - Hogy érti? Miféle legenda?
- Nem minden róla szóló történet való női füleknek, de azt hiszem, közismert, mennyire
gyűlölte a takarodót. Tudja, az edzőnek csak néhány óra alvásra van szüksége éjszaka, és
amikor még játszott, nem bírta elviselni a gondolatot, hogy tizenegykor be legyen zárva egy
hotelszobába. Azt mondta, túl feszült lenne a meccsen. Ezért többnyire azt csinálta, hogy
bement a szobájába az ellenőrzéskor, aztán kiszökött valami komoly buliba. Az edzők persze
rájöttek. Megbírságolták, megizzasztották; egyik sem használt, mert ugyanúgy vele zártak a
bárok. Végül megmondta nekik, hogy ha nem tetszik, rúgják ki vagy cseréljék le, de ő nem fog
megváltozni. Az első szezonban csak egyetlen rossz meccse volt, amikor őrt állítottak az ajtaja
elé. Másnap öt eladott passza volt. Az edzők ettől fogva békén hagyták. Persze egy kicsit
lenyugodott, amikor idősebb lett.
- Nem nagyon, fogadni mernék - mormolta Phoebe, mikor az italjaik megérkeztek.
Bobby Tom felemelte párás korsóját. - Hogy kiporoljuk a Sabers fenekét.
- A kiporolásra. - Phoebe koccintott a férfival, lenyalt egy kis sót a pohara széléről, és ivott
egy korty margaritát.
- Miss Somerville...
- Phoebe. - Megint kortyolt. Később meg fogja bánni a kalóriákat, de nem most.
- Ha csak ketten vagyunk, rendben van a keresztnév, de mivel maga a tulajdonos, a
nyilvánosság előtt nem fogom Phoebének szólítani.
- Azok után a fényképek után az újságokban, nem hiszem, hogy túl sokat kellene aggódnom
a jó hírem megőrzése miatt.
- Ugye milyen fantasztikusak? Ráadásul a jobbik profilomról. - Bobby Tomnak lehervadt a
mosolya. - Ugye nem gondolta komolyan, hogy nem lesz ott holnap az oldalvonalnál?
- Nem hiszem, hogy jó ötlet. Ha csak ki nem találunk egy új szerencsehozó rituálét.
- Ó, nem. Azt nem lehet. A karrierem egyik legjobb meccsét játszottam a múlt héten a
Broncos ellen, mégha vesztettünk is. Régóta futballozom, és ha valami bejön, akkor ahhoz
ragaszkodom. Mihelyt változtatnék, a változtatáson gondolkodnék ahelyett, hogy azon törném a
fejem, hogy állt fel az ellenfél védelme, és lyukra tudok-e futni vagy sem. Érti, mit mondok?
- Bobby Tom, én tényleg nem vagyok oda érte, hogy minden hétfő reggeli újság csókolózós
képet közöljön rólunk.
- Meglep, hogy emlékeztetnem kell, Phoebe, de holnap a Sabers ellen játszunk, és az, hogy
megverjük őket, sokkal fontosabb, mint pár fotó az újságban. Tavaly ők nyerték Super Bowlt.
Az egész ország azt hiszi, hogy lehúzhatjuk vécén ezt a szezont. Be kell bizonyítanunk, hogy
megvan bennünk, ami egy bajnokcsapathoz kell.
- Miért?
- Mit miért?
- Miért kell bajnoknak lenni? Mi értelme? Nem a rák ellenszerét találják fel.
- Igaza van - felelte Bobby Tom komolyan. - Nem. Annál fontosabbat teszünk. Nézze, van a
jó, és van a gonosz. Erről szól ez a játék. Ezért fontos.
- Gondot okoz, hogy kövessem, Bobby Tom.
A férfi intett a pincérnek, és két ujjal az italjaikra bökött Phoebe ekkor döbbent rá, hogy
majdnem teljesen kiitta magáét. Nem bírta az alkoholt, és tudta, hogy vissza kellene utasítania a
másodikat, de Bobby Tom nagyszerű társaság volt, és ő jól érezte magát. Különben is, a férfi
fizetett.
- A következőképpen gondolom - folytatta Bobby Tom. - A férfiak a természetüknél fogva
agresszívak, egyetért ezzel?
- A férfiak talán igen, de a nők nem feltétlenül.
Bobby Tom szemmel láthatóan nem érdeklődött a szex álpolitika iránt, mert nem reagált a
megjegyzésre. - A futball lecsapolja a férfiak természetes agresszivitását. Ha nem lenne az
NFL, az elmúlt negyven évben valószínűleg fél tucatszor támadtuk volna meg Oroszországot.
Ilyenek az amerikaiak. Abban a pillanatban, ahogy keresztbe tesznek nekünk, született
szarkeverők leszünk. Elnézést a szóhasználatomért, Phoebe, de mindenki tudja, hogy a seggbe
rúgás a nemzeti öntudatunk része. A futball a... hogy is mondják? Biztonsági lefolyó.
Tényleg volt valami nyakatekert értelem abban, amit Bobby Tom mondott, és ez volt az a
pillanat, amikor Phoebe rájött, hogy az első margarita a fejébe szállt. Fogta a másodikat, s
megnyalta a peremét.
Bobby Tom megfogta a karját és esdeklően nézett rá. - Szóval ott lesz holnap vagy nem, mert
istenemre mondom, maga nagyszerű asszony, és tudom, hogy nem akarná, hogy a maga lelkén
száradjon, ha kikapunk a Saberstől.
- Ott leszek - sóhajtotta Phoebe.
- Tudtam, hogy számíthatok magára. - A férfi elragadó mosolyt vetett rá. - Kedvelem magát,
Phoebe. Nagyon. Ha nem lennénk üzletfelek, komolyan ráhajtanék magára.
Bobby Tom olyan kisfiús és édes volt, hogy Phoebe visszamosolygott rá. - Hát nem szar az
élet?
- Maga mondta.
Bobby Tom Dentonnal a margaritaköd nélkül is fesztelenül lehetett együtt lenni. Beszélgettek
a mexikói konyháról, arról, hogy a sportcsapatokat őslakos indiánokról kell-e elnevezni,
továbbá Bobby Tom Christian Slaterhez való hasonlatosságáról. Phoebe a második
margaritájára több időt szánt, de így is határozottan zúgott a füle, amikor a férfi odahajolt hozzá
és ajkával megérintette az ajkát.
Könnyed, baráti csók volt. Tiszteletteljes. A bajtársiasságot és a jó hangulatot
megpecsételendő. Csók, amit egy huszonöt éves férfi ad egy harminchárom éves nőnek, akivel
szeretne ágyba bújni, de tudja, hogy nem fog és nem akarja tönkretenni a barátságot, mégis azt
kívánja, bárcsak több lenne barátságnál.
Phoebe megértette.
Dan sajnos nem.
- Denton! - Hangja úgy dörgött a bár csendjében, mint egy konföderációs ágyú egy füstölgő
csatamezőn. - Nem szólt az a drága óra a csuklódon, hogy három és fél perced van, hogy
felvonszold a seggedet a szobádba, különben lekésed a takarodót? - Farmerban, és a nyakánál
nyitott, durvaszövésű pamutvászon ingben tornyosult az asztaluk fölé.
- Hogy s mint, edző? Akarja hallani, mi a legviccesebb? Épp most magyaráztam el
Phoebének, hogy milyen rugalmas mindig a takarodót illetően. Aztán előbukkan maga. Ha ez
nem...
- Két perc negyvenöt másodperc! És ötszáz dollárt vonok le minden percért, amit nem a
szobádban töltesz.
Bobby Tom megbántottan állt fel. - A fenébe, edző, mitől csavarodott így be?
- Pénteken három rossz figurát futottál. Ennyi elég kezdetnek?
Bobby Tom lehámozott pár bankjegyet a pénzkötegből, amit elővett a zsebéből, és az asztalra
dobta. Aztán hosszú, metsző pillantást vetett Danre. - Szerintem ennek semmi köze a rossz
figurához. - Megbillentette Stetsonja karimája Phoebe felé. - Viszlát holnap az oldalvonalnál,
Miss Somerville.
- Viszlát, Bobby Tom.
Ahogy a fiú eltűnt, Dan úgy kiáltott a nőre, mint egy kiképző őrmester. - A szobámba! Most!
- Ohm... azt kétlem.
- Azzal, hogy az AFC legjobb szélső elkapójával kezdett játszadozni, túllőtt a célon. Ha nem
akarja kiteregetni a szennyest a nyilvánosság előtt, azt ajánlom, mozduljon meg.
Phoebe vonakodva követte a férfit ki a bárból az előcsarnokba. Tudta, hogy fel kellene hívnia
Dan figyelmét arra, hogy ő a főnök, de ahogy beléptek a liftbe és feszült csendben elkezdtek
felfelé emelkedni a hetedik emeletre, rájött, hogy nem tud dühbe jönni.
A férfi azonban kétségtelenül teljesen begőzölt, és ami kicsapott belőle, átégett Phoebe rövid,
türkiz ingruháján Szerencsére nem érdekelte. A két margarita az elégedettség kellemes
érzésével töltötte el, vágyat ébresztve benne, hogy előrecsücsörítse alsó ajkát és megmondja
Dannek, hogy ne legyen már olyan szőrszálhasogató.
Nem tudta, hogy a lakosztályaik ilyen közel vannak egymáshoz, csak amikor a férfi megállt a
sajátja előtt az övével szemben. Dan kinyitotta az ajtót, és nem túl finoman belökte. Aztán
mutatóujját kinyújtva, a brokátborítású kanapé felé intett.
- Leülni!
Bár az agya a legriasztóbb vészjeleket kezdte küldeni, a meleg tequilagőz, ami elborította,
megakadályozta Phoebét abban, hogy komolyan vegye a férfit, és gúnyosan szalutálva követte a
parancsot.
- Igenis, uram.
- Ne kezdjen el itt nekem ravaszkodni! - Dan csípőre tette hatalmas kezét. - Tartsa távol
magát a játékosaimtól, megértette? Azért vannak itt, hogy futballmeccseket nyerjenek; nem a
személyes szexuális játékszerei és nem akarom még egyszer meglátni, amit ma este!
És ez csak a kezdet volt. Dan szónokolt, dühöngött, ugyanolyan vörös fejjel, mint az
oldalvonalnál szokott, amikor egy bíróval kiabál. Végre elhallgatott, hogy levegőt vegyen.
Phoebe ferde mosolyt vetett rá, és a szájába vette mutatóujját. - Mi a baj, tökfej? Maga még
sosem csókolt meg lányt egy bárban?
Dan meghökkentnek tűnt, mintha nő még soha nem feleselt volna neki vissza. Jézus, milyen
aranyos. Aranyos és szexi és oltári klassz és alávaló. Hümmm. Brrrr... Nő legyen a talpán, aki
megszelídít egy ilyen férfit.
Phoebe kiakasztotta keresztbe tett lábát.
Meg ágy. És a nyitott ablakon át beáramló jázminillat. És a régi udvarház mennyezetén a
ventilátorlapátok esti lágy nyikorgása.
Felállt.
Az ifjú Elizabeth meg tudná szelídíteni perzselő ibolyakék szemével és kombinéja csipkés
melltartórészéből vaníliapudingként kibuggyanó fehér mellével.
Vaúúú! Hazajött hozzá, ez a holdat ugató férfi. Megint részegen. Léhán. Whisky- és egy
Lulabelle nevű kurtizán olcsó parfümjének illatát árasztva. De még nem lakott jól ez a
forróvérű, forró vesszejű férfi. Csak egy nő tudja kielégíteni.
Gyere, bébi; velem majd jó lesz. Én ízig-vérig nő vagyok, és tudom, hogy kell megszelídíteni
egy férfit.
Odalépett hozzá, nedves, szétnyílt ajakkal, szőke hajtincsek közül kukucskáló szemekkel,
miközben bőrének minden pórusa érezte a férfiból áradó forróságot, és készen állt, hogy
megégesse azzal, ami belőle áradt. Miért félt valaha is tőle, egy olyan tüzes, veszélyes
vadmacska, mint ő? Hadd tudja meg Dan, micsoda nő. Hadd érezze a sistergését.
- Phoebe?
Phoebe megállt előtte, két puha tenyerébe fogta a férfi kemény, maga mellett lógatott öklét.
Belenézett tengerzöld szemébe, és rájött, hogy nem kell félnie az erejétől, amikor az ő hatalma
sokkal nagyobb.
Homorított a hátával és a férfinak dőlt. Tüzes macska volt, szétnyílt ajkát rézsútosan Dan
szájára tapasztva csókolta, kibújva egyik szandáljából, hogy rikító rózsaszín körmű lábujjait
végigdörzsölje a férfi vádliján feszülő viseltes farmeranyagon. Miközben Dan elfogadta a
nyelvét, Phoebén a jókedv érzése suhant át, melyet önnön hatalmának tudata táplált. Miért félt
valaha is a szextől, amikor olyan egyszerű volt, olyan természetes?
Dan lágy, rekedt torokhangot hallatott, de lehet, hogy ő volt. Ajkuk összeforrt, kezük
egymásba kulcsolódott maguk mellett, és Phoebe nem engedte be a félelmet. A férfi nyelve
dézsmálta. Phoebe azt mondta magának, hogy van annyira igazi nő, hogy szembenézzen Dan
szenvedélyével, és elég alkoholzsibbadt ahhoz, hogy végigcsinálja. Akkor talán szabad lesz.
- Phoebe... - A férfi Phoebe meleg, nedves szájába suttogta a nevét, már nem kiabált.
Lapáttenyere felfelé siklott a csípőjéről a derekára; hüvelykujja a bordáira emelkedett.
Mindjárt hozzáér a melle aljához, meleg, élő hússá változtatva azt. Már bizsergett, várta.
- Ne hagyd abba! - könyörgött Phoebe a férfi ajkának. - Bármit mondok, ne hagyd abba!
Dan megdöbbenve húzódott hátra. - Komolyan?
- Igen.
Másodpercek teltek el, mire a szavak lassan eljutottak Dan agyáig. Csalódottság árasztotta el,
amit undor, majd cinizmus követett gyors egymásutánban. Miért lepődött meg? Tanulhatott
volna Valerie-ből, s rájött, mit akart tőle Phoebe egész idő alatt. Ó is csak az a fajta nő volt, aki
a behódoltatós játékot akarta játszani. Múlt vasárnap esti minden nemje igent jelentett. Phoebe
manipulálta, ő pedig jól bevette.
Fáradtan nézett végig Phoebe buja vonalain, mandulavágású borostyán szemét keretező
szempilláinak lágy seprűjén, nedves, szívj-ki szájának duzzadt ajkain. Olyan nagy kérés egy
egyszerű hancúrozás az ágyban, ami nincs túlkomplikálva? Amiben nincs észjáték. Nincs
semmi perverzió. Csak nevetés és jó, sikamlós szex.
Hirtelen dühös lett. Ugyanolyan dühös, mint amikor meglátta, hogy Bobby Tom a nyálát
csorgatja Phoebe fölött a bárban. Phoebe biztos megfogdosta az asztal alatt. Hozzádörgölte
hosszú, meztelen lábát. A karjához nyomta fotómodell mellbimbóját. Etette egy rakás szarral.
Ne hagyd abba, Bobby Tom, csak mert azt mondom, ne. Igazából igenre gondolok.
Lehet, hogy Valerie megrontotta, de úgy tűnt, mintha a nők ebben az országban
visszafordíthatatlanul becsavarodtak volna a szexet illetően. Vagy magas sarkúval akarták az
ember mellkasát tiporni, vagy azt, hogy bilincseljék őket az ágyoszlophoz. Középút nem
létezett.
Százszor járt már ilyen helyzetben, és a kisujjából ki tudta rázni a kemény fickót. Azok után,
aminek kitették, talán éppen egy kis durvaság hiányzott ahhoz, hogy megszabaduljon Phoebe
Somerville-nek az agyába mindig a legrosszabbkor felbukkanó képétől. Ma éjszaka pontot tesz
a végére.
- Amit csak akarsz, bébi.
Phoebe hallotta a fenyegető élt Dan hangjában, de túl jól érezte magát ahhoz, hogy
megijedjen tőle. A férfi a tarkójához emelte egyik kezét, beletúrt a hajába, megmarkolta, és a
kelleténél egy kicsit erősebben húzta. A másikkal gombolgatni kezdte a kis rejtett gombokat a
ruhája nyakánál. Tenyere élével végigsimított a mellén és az anyag szétnyílt.
Felhorkantott, mikor meglátta az egyszerű fehér melltartót. Kétségtelen, hogy szexisebb
alsóneműkhöz volt szokva, de ez sehogy sem illett Phoebéhez. Phoebe csupasz vállát
megérintette a légkondicionáló hidege, miközben Dan leltolta róla a ruha felsőrészét a
könyökéig, és annak csapdájába ejtette a karját. Kioldotta a három fémkapcsot, ami a melltartó
széles pántját rögzítette a hátán.
- Nagy vagy, bébi, de nem egy Dolly Parton. Nem ártana egy szexis kis merevítős cucc a
Victoria Secretből.
A férfi gúnyos hangja áthatolt Phoebe tequilagőzén, megcsappantva a hatalmat, amit érzett.
Megpróbálta kihúzni a karját a ruha szorításából, de ebben a pillanatban a melltartója megadta
magát és kibuggyant a melle.
- A fenébe! - A lágyan kiejtett szó inkább hangzott elismerésnek, mint szitkozódásnak.
Mielőtt Phoebe rájöhetett volna, hogy mi történik, Dan hátrafeszítette a csuklóit és egy kézzel
összefogta. Phoebe melle a durva mozdulattól előreugrott és felfelé, és félelem rezegtette meg a
gyomrát a tehetetlenségtől, amit ebben a helyzetben érzett. Dan lehajtotta a fejét. Meleg
lehelete, csakúgy, mint szúrós borostája, a bőréhez ért. Nyelvével megpöccintette Phoebe egyik
mellbimbóját. A szájába vette és megszívta.
Phoebe úgy érezte, mintha meghajolnának a csontjai.
Olyan izgatottságot érzett, hogy megfeledkezett satuban tartott karjairól. A férfi áttért a másik
mellére, nyalogatta, szopogatta. Phoebe a karjába rogyott.
Amikor Dan rövid szoknyája alá nyúlt és megfogta meztelen combját, Phoebe félelme
visszatért, és tudta, hogy ki kell szabadítania a kezét, mielőtt továbbengedi a férfit. Dan ujjai
felfelé araszoltak.
- Várj - suttogta Phoebe. Megpróbálta kihúzni a karját, de a férfi izmos keze erősen tartotta. Engedj el!
- Nem.
- Komolyan mondom.
- Hát persze.
- Dan!
- Ahogy óhajtja, hölgyem. - Dan elengedte, de csak annyi időre, hogy lerántsa a ruháját a
csípőjén át. Phoebe melltartója lecsúszott, s Phoebe ott állt fél pár szandálban, bokaláncban és
egy fehér, derékig felérő pamutbugyiban.
- Te aztán nem pazarolod a pénzedet luxusfehérneműre.
Phoebe magabiztossága elpárolgott, és visszatértek a múlt kísértetei. A ruhája után kapott,
hogy eltakarja magát, de mielőtt elérhette volna, Dan a karjába vette és a hálószobába vitte.
Amikor ledobta az ágyra, Phoebe másik fél pár szandálja is lerepült.
Dan föléhajolt, már nem egy fantáziakép volt, hanem hús-vér férfi, aki vászoningéből
vetkőzik, felfeldve egy hatalmas izmoktól ijesztően kidolgozott mellkast, óriási bicepszet és
kötélként kidagadó ereket a karján. A sűrű szőrzet a mellkasa közepén nyílegyenes vonallá
szűkült, majd eltűnt kemény, lapos hasán át a farmerja derékövében.
Phoebe tudta, hogy mindennap gyúr az edzőteremben, látta kocogni esténként, mégsem volt
felkészülve erre az acélosan kisportolt testre. Gondolatai az ifjú Elizabethről elrepültek.
Tizennyolc éves szűznek érezte magát, nem pedig annak a harminchárom éves asszonynak,
akinek túl sok és túl kevés szeretője volt egyszerre. Arra ragadtatta magát, hogy profikkal
játsszon, amikor még az amatőrökkel sem tudott megbirkózni.
Dan tekintete a mellére tapadt, miközben kigombolta a farmerját. Phoebe a takaró széle után
kapott.
- Engedd el!
- Nem, én ezt nem csinálom. - Az álláig húzta a steppelt ágytakaró sarkát, ugyanakkor
átcsúszott az ágy ellenkező oldalára.
- Menetrend szerint. - Dan megfogta a bokáját és szétterpesztett lábbal visszadobta a párnára.
Phoebe halk, elfojtott kiáltást hallatott. Rettegés árasztotta el a jeges zöld szempár halálos
céltudatosságától. Eszébe jutott, milyen erővel hurcolta Dan a szanetilbe, és úgy kapaszkodott
az ágytakaróba, mint az utolsó mentőövébe.
- Kérlek, Dan... - Hangja inkább tehetetlennek, mint erősnek hangzott, és tudta, hogy teljesen
kicsúszott a kezéből az irányítás.
- Te akartál játszani.
- Én nem. Én...
- Pofa be! - Dan lehúzta a cipzárját. - Most pedig, mutasd meg a csöcsödet újra!
A férfi durva alpárisága erőt adott neki. Az ágy túloldalára pördült és kidugta lábát az
összetekeredett ágytakaróból. Kiugrott az ágyból és az ajtó felé iramodott. Elmosódottan
hallotta, hogy a férfi felmordult mögötte.
- Túl öreg vagyok már ehhez.
Felkapott egy nedves törülközőt, amit a férfi egy székre dobott zuhanyzás után, és
kétségbeesetten rohant a nappaliba az ajtóhoz. Már épp kinyitotta, amikor Dan a tenyerével
bevágta az orra előtt.
- Te őrültebb vagy, mint Val! - Maga felé perdítette Phoebét a karjánál fogva. - Nincs is
rajtad ruha. Azt akarod, hogy mindenki így lásson?
- Nem érdekel! - kiáltotta Phoebe zakatoló szívvel. - Mondtam, hogy elég.
- Azt is mondtad, hogy ne törődjek vele, és én pont ezt tettem.
Felkapta Phoebét, mintha súlytalan lenne, visszavitte a hálószobába és ledobta az ágyra.
- Nem foglak megütni, úgyhogy ha erre pályázol, másik bikát kell keresned. - Dan letérdelt
mellé, hatalmas keze bilincsébe fogta a karját és szinte közönyös hangon beszélt. - Hogy
akarod?
Phoebe rájött, hogy megint ugyanaz történik. Az alkohol elaltatta az éberségét és tehetetlenné
vált. Ekkor történt, hogy felsikoltott.
Dan egy pillanat alatt rávetette magát, betapasztotta a száját a tenyerével, szabad kezével
pedig összebéklyózta a csuklóit a feje fölött. - Jézusom - sziszegte. - Ne olyan hangosan. Farmerjának anyaga Phoebe combjához dörzsölődött, miközben lenézett rá, inkább undorodva,
mint dühösen.
Phoebe felpaprikázódott, mikor rájött, hogy Dan tényleg azt hitte, hogy majd némán tűrni
fog. Könnyek égették a szemét, miközben kapálózni kezdett alatta, és a csípőjét tekergetve
próbálta kiszabadítani a lábát. Vadul beleharapott a férfi tenyerébe, az pedig mérgesen
felkiáltva elengedte.
- Elég! - Dan legördült róla, a fejét rázta. - Próbáltam előítélektől mentes és megértő lenni,
de nem csinálom tovább!
Phoebe úgy meghökkent, hogy abbahagyta a viaskodást.
Dan felpattant. - Keményen be vagyok indulva, de inkább eltűnök a fürdőszobában egy
Penthouse magazinnal, minthogy folytassam ezt az őrültséget. Nem érdekel, hogy azt mondtad,
ne hagyjam abba, mert most abbahagyom! Torkig vagyok és hányok tőle, hogy egy féregnek
érezzem magam, akivel csak akkor fekszenek le a nők, ha veri őket. - Fenyegetően tornyosult
Phoebe fölé. - Ha engem kérdezel elég strigula van az ágyoszlopodon, hogy egy kicsit
érzékenyebb légy a férfiakra. - Csípőre tette a kezét és haragosan nézett le rá. - Mostantól
fogva, ha egy nő azt mondja nekem, hogy állj, akkor én leállók, mégha előtte azt is mondta,
hogy ne törődjek vele, ha azt mondja, állj. Phoebe zavarodottan nézett rá.
- Lehet, hogy a változatosság kedvéért egyszer én szeretném, hogy durván bánjanak velem! -
kiabálta Dan. - Hogy olyan ellenállhatatlanul szexis legyek, hogy egyszer az életben engem
kötözzenek ki az ágyhoz! Túl sokat kérek?
Phoebe lassan megértette. Eszébe jutott, mit suttogott a férfinak, hogyan könyörgött neki,
hogy abba ne hagyja, bármit mondjon is. Eszébe jutott Dan beteges kapcsolata Val-lel, s ahogy
minden emlék visszajött, annyira megkönnyebbült, hogy az izgatottságtól gombóc nőtt a
torkába.
Dan lerogyott az ágy sarkára, széttárt térdére támasztotta az alkarját és savanyú ábrázattal
bámult kifelé a nappaliba. - Talán isteni igazságszolgáltatás. Huszonéves koromban annyi
perverz dologban vettem részt a szurkolókkal, hogy úgy tűnik, most már hiába vágyom
egyszerűre és normálisra.
Phoebe az állához húzta az ágytakarót. - Dan... ööö... mondhatok valamit?
- Csak ha nincs benne ostor és póráz. - A férfi szünet tartott. - Vagy kettőnél több ember.
A gombóc magasabbra emelkedett Phoebe torkában, fojtott hangot adott. - Nincs.
- Akkor jó.
Phoebe a férfi hátának beszélt, megválogatva a szavait. - Nem úgy gondoltam, ahogy te
értetted. Amikor arra kértelek, ne állj meg, bármit mondjak is, én a csókolózásról beszéltem. Te
igazán... ühm... remekül csókolsz. - Nagy levegőt vett, erőltette, pedig tudta, hogy csak
belebonyolódik. - Én... nos, gátlásos vagyok. Nem igazán gátlásos; a gátlás túl erős szó. Inkább
allergiás egy-két dologra. Mindegy, néha amikor megcsókolok valakit, előjön.
Abból, ahogy Dan feléfordította a fejét és rámeredt, tudta, hogy összevissza beszél. A férfi
mellkasa elvonta a figyelmét. Bronzba öntve a régi galériájában egy vagyont kereshettek volna
vele.
Nagyot nyelt. - Csak azt próbálom elmondani, hogy ha... ez a dolog... előjön... egyszerűen
csak...
- Rá se hederítsek?
- Pontosan. De épp ellenkezőleg... amikor nem csókolózunk. Amikor megérintesz. - A
gombóc eltűnt. - Amikor azt mondom, állj, akkor állj.
Dan tekintete elsötétült a megbánástól. - Phoebe...
- Ha azt mondom, hogy állj, akkor azt úgy értem, hogy állj. Mindig. - Phoebe nagy levegőt
vett. - Minden kétséget kizáróan. Végérvényesen. Én nem olyan vagyok, mint a volt feleséged,
és a szexuális erőszak nem nekem való játék. Velem az állj azt jelenti, állj.
- Megértettem, és sajnálom.
Phoebe tudta, hogy könnyekben tör ki, ha még egy sor sajnálkozást végig kell hallgatnia,
amitől csak még alkalmatlanabbnak érezné magát.
- Erről a csók allergiáról. - Dan megvakarta az állát, és Phoebe szórakozottságot vélt
felfedezni a tekintetében. - Mi van, ha úgy döntünk, hogy megint csókolózunk. Te allergiás
leszel, és azt mondod, állj. Megállják?
Phoebe lenézett az ágytakaróra. - Azt hiszem, akkor is. Nem küldök több félreérthető jelet.
Dan kinyújtotta a kezét és ujja bütykeivel megsimogatta Phoebe arcát. - Megígéred?
- Megígérem.
Phoebének az volt a szándéka, hogy feláll és felöltözik, de most, hogy a férfi ilyen gyengéden
érintette meg, képtelen volt megmozdulni. Érezte a belőle áradó forróságot, mikor Dan
közelebb húzódott, és tudta, hogy a férfi meg fogj csókolni. Már nem félt. Sőt, újra fellobbant
benne a vág pislákoló lángja - nem lobogó tűz, csak egy kis meghitt melegség.
- Nem tetszik a fehérneműm - suttogta Phoebe a szájába.
- Nem. - Dan Phoebe alsó ajkát rágta. - De az, ami benn van, nagyon is. - Ujja hegyét
végighúzta Phoebe gerincének ívén és közben a szájára tapasztotta a száját.
A csók egyszerre volt gyengéd és szenvedélyes, perzselő és édes. Ebben a pillanatban Phoebe
jobban vágyott rá, hogy szeretkezhessen a férfival, mint bármi másra valaha is. Dan nyelve a
szájába hatolt. Keze a férfi karjára siklott, de aztán azt kívánta, bárcsak ne érintette volna meg
ott mert nem akart az erejére emlékezni, csak a gyengédségére. Honnan tudja, hogy gyengéd
fog maradni?
- Dan?
- Ühüm?
- Tudom, hogy azt mondtad, nem akarsz semmi... tudod... perverz dolgot.
Phoebe érezte, hogy a férfi megdermed, s majdnem elillant a bátorsága, amikor Dan
elhúzódott. Visszadőlve az ágy fejtámlájához tornyozott párnákra, még mindig állig felhúzott
takaróval, hadarni kezdett. - Nem olyan perverz. Tényleg nem.
- Talán jobb lenne, ha ezt én ítélném meg. Figyelmeztetlek, minden egyes nap egyre
konzervatívabb leszek.
Phoebének inába szállt a bátorsága. - Felejtsd el!
- Ha már idáig eljutottunk, akár ki is öntheted a szíved.
- Én csak... nem érdekes.
- Phoebe, ha továbbra is a jelenlegi ütemben haladnak a dolgok, nyolcvan százalék esélye
van, hogy intim viszonyba kerülünk, mielőtt eljön a reggel, úgyhogy jobb ha elmondod, mi jár a
fejedben.
Phoebe bizonytalan mosolyt vetett rá. - Nem ilyen élénk a fantáziám. Azt akartam kérni,
hogy... úgy értem, nem bánnád nagyon, ha... - Megakadt, újra próbálta. - Ha úgy tennénk,
mintha én egy...
- Oroszlánszelídítő lennél? Börtönőr?
- Szűz - suttogta Phoebe, és érezte, hogy zavarában elpirul.
Dan ránézett. - Szűz?
Phoebe lesütötte a szemét, megalázottan a kitárulkozástól. - Felejtsd el! Felejtsd el, hogy
bármit is mondtam. Csak csináljuk!
- Phoebe, drágám, mi folyik itt? - Dan végighúzta mutatóujját az ajkán.
- Semmi.
- Nekem elmondhatod. Olyan vagyok, mint egy hálószobai pap; nagyjából nincs olyan, amit
még ne hallottam volna. Annyi mérföldet róttál le az ágyoszlopok között, hogy hátat akarsz
fordítani a lépésszámlálónak?
- Valami olyasmi - mormolta Phoebe.
- Nincs sok tapasztalatom szüzekkel, amiből meríthetnék. Tulajdonképpen nem emlékszem
egyre sem. De azért azt hiszem, a képzelőerőmre tudok hagyatkozni. - Dan ekkor összehúzta a
szemét. - Ugye nem kell úgy tennem, mintha tizenhat lennél, mert a kölyökszex lelomboz.
- Harminchárom.
- Olyan öreg?
A férfi ugratta, és Phoebe tudta, ezért próbált fesztelennek tűnni. - Miért ne? Egy aszott
vénlány, aki fél a férfiaktól. Valami ilyesmi.
- Kezd érdekes lenni. - Dan végighúzta hüvelykujját Phoebe melle fölött az ágytakaró
szélénél. - Nem hiszem, hogy egy olyan nő, mint te, még egyszer megengedné, hogy
bepillantást nyerjek oda, amit itt rejtegetsz.
- Csak ha nem mondasz rá semmi csúnyát.
- Sose tennék ilyet.
- Megtetted. Azt mondtad, mutassam meg a...
Dan Phoebe szájára nyomta az ujját. - Az nem én voltam. Csak egy gazember beszél így.
Phoebe engedett a szorításon, amivel az ágytakarót fogta. A férfi lassan lehúzta, hagyva, hogy
a takaró Phoebe derekához hulljon.
- Egy olyan férfi, mint én, értékel egy ilyen látványt. - Dan a szavai ellenére oda sem nézett.
Phoebe arcát tanulmányozta.
Mielőtt Phoebe tudta volna, mit csinál, ő volt az, aki megérintette a férfit. Tenyerét
végigfutatta a karján és a vállán. Elbűvölte a kontraszt Dan keménykötésű izmai gyengéd
cirógatása között, amivel a nyakát becézte. A férfi csókokkal borította végig az állkapcsát, az
állcsúcsát harapdálta, a szája sarkát. Végül elhúzódott és lenézett a mellére.
Flores megfestette, és emberek sokasága látta, Phoebe mégis úgy érezte, mintha most fedte
volna fel először. Dan megérintette. Csak hüvelykujja párnájával a mellbimbójának éppen a
hegyét, és az érzés olyan izgató volt, hogy Phoebe hangot adva vágyának és a gyönyörnek, ami
elárasztotta a testét egészen a lába ujjáig, felsóhajtott.
- Dőlj hátra! - suttogta a férfi.
Phoebe a párnák közé süppedt. Dan ugyanúgy érintett mint addig, csak a mellbimbója hegyét,
míg Phoebe azt nem érezte, hogy nem bírja tovább. Még soha nem érzett ekkora vágyat, ilyen
meleget és folyékonyt, félelem nélkülit. A férfi keze tovább siklott, a bugyijába.
- Állj!
Dan azonnal visszavonult.
Phoebe mosolygott. - Látni akarlak. - Feltérdelt, a férfi cipzárja után nyúlt, majd elég
bátorságot gyűjtött, hogy lehúzza a hatalmas kidomborodáson, melyen megfeszült nadrág.
- Várj egy percet, drágám. - Dan megállította a kezét mielőtt továbbment volna, felkelt az
ágyból és eltűnt a fürdőszobában. Egy perc múlva visszatért.
Phoebe szája felfelé görbült, mikor a férfi egy marék, fóliába csomagolt óvszert dobott az ágy
melletti éjjeliszekrényre. - Micsoda ego.
- Honnan tudja egy olyan vénlány, mint te, hogy mi ez egyáltalán?
- Köztévé.
Most Dan mosolyodott el, s Phoebe rájött, hogy ez az első alkalom, amikor nevet egy férfival
az ágyban. Eddig a pillanatig el sem tudta képzelni, hogy a nevetés és a szex együttjárhat.
- Hol tartottunk?
Phoebe elcsodálkozott a saját merészségén, mikor a férfi farmerjának V alakban nyitott
elejéhez nyúlt. - Épp itt, ha jól emlékszem. - Nem akarta elhinni, milyen sürgető vágyat érez,
hogy lássa. Ahelyett, hogy félt volna, kíváncsiság és hév féktelen kombinációja ragadta el.
- El ne ájulj nekem.
- Megpróbálok. - Phoebe félretolta a vásznat és nagyot nyelt, mikor a férfi kitört fehér pamut
alsónadrágjából.
- Ejha! - Phoebe nem színlelt, amikor tátva maradt a szája.
Dan kuncogott. - Vegyél nagy levegőt.
- Talán csak mert olyan keskeny a csípőd. A kontraszt...
- Nézőpont kérdése. - A férfi mosolyogva kibújt maradék ruhájából, és meztelenül állt
Phoebe előtt.
Phoebe nem tudta levenni róla a szemét. A válla széles volt és erős, a csípője keskeny, a hasa
szinte homorú. Az egyik térde sebhelyes, csakúgy mint másik vádlija.
- Ez a peep show oda-vissza működik, azt tudod. - Dan Phoebének arra a testrészére
mutatott, ami még rejtve maradt az ölében heverő takaró alatt.
- Szégyenlős vagyok - felelte Phoebe visszaülve a sarkára.
- Azt hiszem, ezt meg tudom érteni. Tekintve a tapasztalatlanságodat, meg mindent. - Az
ágymatrac megereszkedett, mikor Dan leült a szélére. - Az ajánlatom a következő. Mivel
vénlány vagy, kevésbé jössz talán zavarba, ha benyúlsz a takaró alá, leveted, ami még rajtad
van, és kiadod.
Phoebe lesütötte a szemét, hátradőlt a párnára és új tett, ahogy a férfi indítványozta.
Miközben leejtette a bugyiját az ágy mellé, alig tudta kordában tartani az izgatottságát, ami erre
az őrült, kiszámíthatatlan csábítása elfogta.
Dan lefeküdt mellé fél könyékre támaszkodva, a másik kezét becsúsztatta a takaró alá és
felhúzta Phoebe térdét, hogy eljátszon a bokaláncával. - Csak mondd, hogy állj, ha ideges
leszel.
Mindent elsöprő érzelemhullám borította el Phoebét. Noha a férfi csak ugratta, sosem
gondolta volna, milyen sokat jelentettek a szavai.
Dan előrehajolt és ismét csókolgatni kezdte: édes, forr csókok égették Phoebe ajkát, mellét,
miközben ő is vissza csókolta a férfit, Dan keze pedig feljebb vándorolt a takar alatt, míg el
nem érte combjának belső felét.
- Egy kicsit széjjelebb - suttogta.
Phoebe megmozdította a lábát. A takaró lecsúszott, csak a csücske maradt a lába között. A
férfi félresöpörte.
Phoebe várta, hogy Dan mondjon valami szellemeset természetes szőkeségéről, de nem szólt
semmit. Mély, reszkető levegőt vett, miközben a férfi elkezdte felfedezni.
- Jó?
- Igen. Ó, igen.
- Örülök.
- Megállnál?
Dan elhúzta a kezét. Öröm és vágy kavargott Phoebében, mikor rájött, hogy férfi
engedelmeskedett. A behódolása felbátorította. Dan fölé hemperedett, melle enyhén hintázott,
mellbimbói férfi mellkasszőrzetét cirógatták. Nézte Dan arcát, miközben elindította saját érzéki
küldetését, lefelé simítva kezével a férfi mellkasán a hasára, melyet vékony izzadtságréteg
borított.
Lejjebb csúszott és megérintette. Dan levegő után kapkodott. Phoebe érezte, hogy
megmerevedik és pulzál a kezében, megkönnyebbülésért küzdve, s ismét félelem vegyült a
szenvedélyébe. Ezúttal azonban a szenvedély volt az erősebb.
- Kezdünk közelíteni ahhoz a ponthoz, ahonnan nincs visszaút - suttogta Dan rekedten.
Phoebe megrázta a fejét. Kényeztette. - Megígérted.
- Állj! - nyögte Dan.
Phoebe megállt.
A férfi átfordult, s megint ő nézett le Phoebére. - Készítsünk fel téged, szűzlány - suttogta -,
különben nem hiszem, hogy sokáig bírom.
Olyan jó volt.
Dan úgy készítette fel az ujjaival, mintha érintetlen lett volna. Megnevezhetetlen érzelmek
töltötték meg a szívét, miközben a férfi mély simogatásai tűzhullámokkal árasztották el. Dan
zihálva lélegzett, bőre kipirult. Megállt, hogy az egyik fóliás tasakért nyúljon, és beburkolta
magát, mielőtt folytatta a becézést.
- Olyan szűk vagy - suttogta Dan, mikor megemelte a csípőjét és elhelyezkedett, hogy
behatoljon. - Szinte mintha...
- Állj! - zihálta Phoebe, jóllehet tudta, a férfi túl van azon a ponton, amikor meghallja.
Ám Dan legördült róla. Hanyatt feküdt. Veríték gyöngyözött a homlokán. - Kikészítesz lihegte ziháló mellkassal.
Phoebe el sem akarta hinni, hogy Dan betartotta az ígéretét, és ebben a pillanatban szerette.
Azt mondta magának, hogy ez nem egy állandó érzés, nem boldogan-élünk-míg-meg-nemhalunk, hanem egy hálából született, tiszavirág életű szeretet. A szívével együtt a teste is
kitárulkozott a férfi előtt, követelve, hogy töltse be, és Phoebe bízott benne, hogy Dan nem fog
kárt tenni benne. Belekapaszkodott a vállába és visszahúzta.
A férfi megfogta a térdehajlatát és széttárta a combjait.
- Lassan - könyörgött Phoebe. - Ne okozz fájdalmat!
- Ó, nem fogok, drágám - felelte Dan, miközben szétválasztotta. - A világért sem okoznék
neked fájdalmat.
S nem is okozott. A behatolása kínzóan lassú volt, közben egész idő alatt őt nézte zöld
szemére félig leeresztett pillái alól, merev nyakkal, nyirkos bőrrel. Phoebe érezte vasfegyelmét,
még akkor is, amikor teste megfeszült, hogy befogadja. Dan mozogni kezdett benne, és Phoebe
önkontrollja elszállt.
- Ez az - suttogta Dan, miközben Phoebe ide-oda dobálta a fejét a párnán és apró nyögések
szakadtak fel az ajkáról. - Nyögdécselj, bébi. Nyögdécselj, ahogy csak akarsz.
Mélyen belehatolt, Phoebe pedig együtt mozgott vele. Az érzés csodálatos és ijesztő volt.
Spirálisan emelkedni kezdett, s most nem az a veszély fenyegette, hogy a férfi elveszti az
önuralmát, hanem hogy ő. Ujjai Dan vallanak acélabroncsába vájtak. Valami történt vele.
Valami csodálatos. Valami ijesztő. Ha elveszti az önuralmát... Kinyitotta a száját. - Állj!
A hang, amit Dan adott, aligha volt emberi, egy elfojtott kiáltás mélyen a torkából. Phoebe
most tudta, hogy a férfi nem fog rá figyelni. Túl messze volt már, és a kérése nem volt
tisztességes. De visszavonult. Ez a vasakaratú férfi, aki egy pillanat alatt leigázhatta volna,
meghajlott a kérése előtt és kipirultan, nyakán egy lüktető érrel, ziháló mellkassal
visszahanyatlott a párnára.
Behódolásával Phoebe béklyói, amik oly régóta kötötték gúzsba, lehullottak róla, és öröm
árasztotta el. A férfira borult. Nyelves csókkal becézte. A hajába markolt, miközben
visszaszerezte a nőiségét, és tiszta szívéből szerette. Természetes volt, hogy fölébe heveredjen.
Átcsúsztatta a lábát a férfi csípőjén és fokozatosan befogadta magába, Dan mérete miatt arra
kényszerülve, hogy lassabban mozogjon, mint szeretett volna, hogy teret adjon neki. Amikor
teljesen felnyársalta magát, lenézett rá. A férfi szeme nyitva volt, lángolt, ajka megfeszült.
Phoebe mozogni kezdett, felvéve a ritmust, miközben halk zihálások csúsztak ki a száján. Dan
megfogta a fenekét, hogy ne csúszhasson ki, ujjai hízelegtek neki, ahol testük összeforrt.
Phoebe kitárt ujjait Dan mellszőrzetébe fúrta, hátrahajtotta a fejét és egyre magasabbra űzte.
Haja repkedni kezdett. Tündöklő szőke amazon lett, aki a férfiak legerősebbikét jelölte ki, hogy
őt szolgálja. Dan felült, de Phoebe vele maradt, combjai fogvatartották izmos csípőjét. Ő
uralkodott. Dan az alattvalója volt.
A férfi most már fújtatott. A mellkasa zihált, ahogy kiürítette és megtöltötte a tüdejét, egy
sportoló, aki teljesítőképessége határához érkezett. Phoebe ekkor értette meg, hogy Dan előbb
őt akarja eljuttatni a csúcsra. Olyan férfi volt, akit a verseny éltetett, és ebben a különleges
játékban a második helyért járt a trófea. Dan nem tudta, hogy nála ez hogy van. Nem tudta,
hogy ő képtelen.
De volt valami, amit Phoebe nem tudott. Dan számára a győzelem volt a legfontosabb. És
nem riad vissza a csalástól. Megkereste ujjaival a legsebezhetőbb pontját. Phoebe levegő után
kapkodott, feje előrebukott. A férfi elmélyítette ezt a izgató, tisztességtelen érintést. A szoba
forogni kezdett Phoebével, egyre gyorsabban és gyorsabban, és elmosódott a határ a között,
hogy hol kezdődött Dan és hol végződött ő.
Nem történhet meg. Soha nem történt meg...
Hatalmas kiáltás tört fel a bensejéből. Halványan hallott egy válasz mennydörgést, és
megérezte a férfi heves rázkódását. Egyre gyorsabban pörögtek, kiszabadulva a gravitáció
hatása alól, belezuhanva a felejtésbe.
13.
Phoebe arca odatapadt Dan mellkasához, a lába kényelmetlen szögben kicsavarodott, de nem
érdekelte. Miközben a karjában feküdt, szívét megtöltötte hála eziránt a gyengéd harcos iránt,
aki annyi mindent tett, hogy legyőzze múltjának ellenségeit.
A légkondicionáló sziszegett. A folyosón becsapódott egy ajtó. Phoebe várta, hogy Dan
szólaljon meg, mert ő nem tudta, mit mondjon.
A férfi megemelkedett és az oldalára gördült. Phoebe csupasz hátát hideg légáram csapta
meg. Dan kihúzta alóla a karját, és neki háttal kiült az ágy szélére. Phoebe megérezte a zavar
első leheletét.
- Nagyszerű voltál, Phoebe.
Dan megfordult és hamis, túl barátságos mosolyt vetett rá. Phoebét kirázta a hideg a
gondolatra, hogy ugyanigy mosolygott-e minden futballrajongóra is, amikor végzett velük.
- Remekül éreztem magam. Tényleg. - Dan a farmerjáé nyúlt. - Holnap nagy nap lesz. Korán
kell kelnem.
Phoebe minden porcikája megfagyott. A takaróval vacakolt. - Persze. Késő van, én... Kicsúszott az ágyból ellenkező oldalon. - Csak hadd... - A ruháit kapkodta.
- Phoebe...
- Kész is. Megvan mindenem. - A fürdőszobába menekült. Az arca égett a szégyentől, a
dühtől és a fájdalomtól, miközben felöltözött. Hogy lehet Dan számára ilyen jelentéktelen, ami
számára ilyen eget rengető volt? Próbálta átpréselni a levegőt a torkában nőtt gombócon. A foga
vacogni kezdett, és összeszorította az állát, eltökélve, hogy Dan nem tudhatja meg, mit tett vele.
Addig nem omlik össze, amíg egyedül nem lesz.
Amikor kijött a fürdőből, látta, hogy a férfi felhúzta a farmerját. Az ajtó előtt várt. A haja
kócos volt, az arckifejezése bűntudattól gyötört. - Kérsz egy italt?
Összeszedve ugyanazt a hősiességet, ami annyi éven át segített megőrizni az épelméjűségét,
Dan lába elé dobta a melltartóját. - Tedd a szuvenírgyűjteményed többi tagja közé, edző.
Nehogy elvétsd a számolást.
Azzal elment.
Ahogy az ajtó becsukódott mögötte, Dan halkan káromkodott. Hiába próbált ésszerű
magyarázatot találni, tudta, hogy épp most viselkedett úgy, mint egy vadbarom. Ennek ellenére
mosta kezeit, és igyekezett azzal nyugtatni magát, hogy amit tett, az nem is olyan rossz. Phoebe
ismerte a dörgést, hát mi olyan nagy ügy?
A nagy ügy az volt, hogy annak ellenére, milyen életet élt, nem emlékezett rá, mikor volt
utoljára ennyire jó a szex, mint most ebben a szobában, és ettől megijedt, mert nem számított rá.
Volt Phoebében valami vad ártatlanság, ami hihetetlenül izgatóan hatott rá. Szenvedélyes volt
és szelíd, és ha csak rágondolt gömbölyded idomaira, ismét begerjedt.
Arrébb tette a melltartót, amit Phoebe hozzávágott, a minibárhoz ment és elővett egy üveg
sört. Miközben lecsavarta a kupakot, bevallotta, mi az igazi oka, hogy ilyen ocsmányul
viselkedett. Bűntudatot érzett. Attól a pillanattól fogva, ahogy meglátta, hogy Phoebe
megcsókolja Bobby Tomot a bárban, addig a percig, amíg ez a gyönyörű szőke meg nem
mutatta neki a millió különböző színben szikrázó csillagokat, mindent elfelejtett Sharon
Andersonról.
A fenébe! Megígérte magának, hogy nem csinálja ezt tovább. Amióta megismerte Valerie-t,
nem volt más nővel, és annak már majdnem öt éve. Sharonnal kellett volna lennie az első
alkalomnak, nem Phoebével. Most ha ő és Sharon végül ágyba bújnak, az az édes kis óvónő
vetekedhet a fejében ezzel a tapasztalt, szexuális triatlonistával.
De akkor sem kellett volna így kidobnia Phoebét. Lelkiismeret-furdalás gyötörte. Minden
jellemhibája ellenére kedvelte Phoebét, és szinte biztos volt benne, hogy megbántotta, bár
Phoebe volt olyan pimasz, hogy mit lehet tudni. A fenébe, az őrületbe kergette attól a pillanattól
fogva, hogy megismerte. Ha nem vigyáz, a vágy teljesen tönkre fogja tenni a Sharonnal való
bimbózó kapcsolatát.
Itt és most megígéri. Kerüljön, amibe kerül, nem engedi, hogy ez a káprázatos szexbomba
még jobban belemélyessze a karmait, mint amennyire máris megtette. Lehet, hogy tartozik neki
egy bocsánatkéréssel, de ennyi. Mostantól egyetlen nő létezik a számára.
Phoebe pokoli dühös volt, miközben arra készült, hogy a Stars-Sabers-meccs első
negyedében a pálya szélén legyen. Idióta! Féleszű, hülye tyúk! Az alagút szájánál állt és
mindennek elmondta magát. Az összes ostoba, önpusztító, gyengeelméjű dolga közül, amit tett,
ez vitte el a pálmát.
Még mindig kába volt az előző éjjeli sírógörcstől. Valamikor hajnali négy körül végre egy
hosszú, fájdalmas pillantást vetett önnön lelkére, és rájött, hogy csak egyvalami magyarázhatja
a gyötrelemnek ezt a mélységét, amit érez. Hagyta, hogy beleszeressen Dan Calebow-ba.
A mellkasa rövid, fájdalmas csuklásokban rázkódott. Attól félve, hogy megint kitör rajta a
sírás, a tenyerébe mélyesztette a körmét és próbált értelmes magyarázatot találni arra, hogyan
engedhette, hogy ez a katasztrófa megtörténjen. Neki kellett volna az utolsó nőnek lennie a
földön, aki megadja magát egy szexi déli lassú beszédstílusnak és egy pazar bicepszpárnak. De
megadta. A felborult hormonháztartás, s egy adag nemtörődöm önpusztítás repíthette túl közel a
naphoz.
És milyen forrón tűzött az a nap tegnap este. Soha nem hitte volna, hogy ilyen is lehet a szex
- mulattató, gyengéd és csodálatos. A torka elszorult, miközben emlékeztette magát, lehet, hogy
én szeretkeztem, de ő közösült.
Rájött, hogy vészesen közel került ahhoz, hogy könnyekben törjön ki, márpedig nem
engedhette meg magának, hogy megint összeomoljon. Vakító mosolyt erőltetve magára kisétált
az oregoni napsütésre, ahol azt tervezte, hogy legalább egy csekélyke bosszút mér minden édes
másodpercért, amit az elmúlt éjszaka azokban az álnok karokban töltött.
A fotósok hamarabb észrevették, mint a tömeg. Egy szalagról felharsant a régi sláger, az
„Ain’t She Sweet?”. Rájött, hogy ez az a meglepetés, amiről Ron beszélt, amit neki készített, ha
kimegy a pályára. Ő volt az egyetlen tulajdonos az NFL-ben, akinek saját bevonulózenéje lett.
Füttykoncerttől kísérve pózolt, dobott csókot és riszálta ütemre a csípőjét, miközben a kispad
felé közeledett. A fotósok pillanatfelvételeket készítettek káprázatos piros-fekete kígyómintás
bőrnadrágjáról, mely ráfeszült alteste idomaira, és a szűk, fekete selyem férfimellényről, ami
meztelen mellén domborodott. Sikerült meggyőznie a hotel melletti divatbutik tulajdonosát,
hogy csak az ő kedvéért nyisson ki reggel tíz órakor, miután úgy döntött, hogy a konzervatív
vászonruha, amit magával hozott, már nem teszi meg. Az üzlettulajdonos egy férfi nyakkendőt
ajánlott kiegészítőnek, de Phoebe egy fekete csipkeszalag képében egy sokkal nőiesebb holmit
választott a nyakába kötni, míg a csapatszellemét a fülében himbálódzó ezüstcsillag-fürttel
fejezte ki. A szerelése drága, felháborító és teljesen oda nem való volt, Dan Calebow vérlázító
arculcsapása.
Phoebe tudta, mit fog hozzá szólni, még mielőtt meglátta volna, hogy Dan odafordul
megnézni, mi ez a nagy felfordulás. A férfi először megrökönyödött, majd gyilkos pillantást
vetett rá. A tekintetük egy pillanatra összeakadt. Phoebe szerette volna a legperzselőbb
tekintetével letarolni, de ezt nem sikerült produkálnia. Mielőtt a férfi megérezhette volna
nyomorúságát, a fotósok felé fordult, akik a nevét kiáltozták. Még soha nem érezte magát ilyen
kevéssé nőnek miközben megörökítették minden domborulatát. Miért hitte egy percre is, hogy
egy olyan férfi, mint Dan, többet is láthatna benne egy testnél?
Bobby Tom trappolt oda. - Érzem, hogy szerencsét fog hozni ma nekem.
- Mindent megteszek.
Phoebe ráérősen adta meg a férfinak a csókját, aztán ki integetett az éljenző tömegnek. Jim
Biederot érkezett meg a meccs előtti sértéséért. Néhány más játékos is odasompolygott, ő pedig
sok szerencsét kívánt nekik. Ron egy csomag Wrigley’st nyomott a markába a meccs előtt, de
Dan nem jött érte a kezdőrúgásnál.
A labda a levegőbe emelkedett, és amikor a tagbaszakadt játékosok egymásnak mentek,
Phoebének sikerült leküzdenie a vágyat, hogy a szeme elé kapja a kezét. Bár még most is ijesztő
volt ilyen közelről látni a súlyos testi sértéseket, a negyed előrehaladtával rájött, hogy már nem
volt olyan kétségbeesett, mint egy héttel ezelőtt. Ron megtanította a játék alapelveire, és
nemegyszer kapta azon magát, hogy belefeledkezik az akcióba.
Később a páholyban elégedetten nézte, ahogy Dant a negyedik negyedben kiküldik a
pályáról, miután sértegette az egyik bírót. A szerencsecsóktól megtáltosodott Bobby Tom öt
elkapásból 118 yardot ért el, de ez sem volt elég csapattársai labdaelejtéseinek az
ellensúlyozására, különösen nem egy olyan gőzgép ellen, mint a Sabers. Hat támadáscserével a
Sabers tizennyolc ponttal megverte a Starst.
Phoebe és Ron együtt repült vissza a csapattal az O’Hare-re a charterjárattal. Phoebe
kígyóbőr nadrágját kényelmesebbre és egy combközépig érő piros pulóverre cserélte. Ahogy
Dan felé közeledett, aki az első osztály első sorában ült és Gary Hewitt-tel, a támadósor
koordinátorával bújták sötét ábrázattal a jövő heti játéktervet, azt kívánta, bárcsak észrevétlenül
elsurranhatna mellette. Mivel ez lehetetlen volt, egy pillanatra megállt az ülése mellett, felvonta
a szemöldökét és a férfi ölébe ejtette a Wrigley’st.
- Igazán meg kellene tanulnia uralkodni az indulatain, edző.
Dan olyan pillantást vetett rá, ami a betont is felégette volna. Phoebe gyorsan továbbsietett.
Miután a gép felszállt, elhagyta a helyét, ami az első osztályon volt Ron mellett, és az
utastérbe ment beszélgetni a játékosokkal. Meglepődött, milyen komoly sérüléseket szereztek.
A csapat orvosa injekciót adott az egyik veterán játékos térdébe, miközben a gyúró egy másikat
kezelt. Sokan viseltek jeges borogatást.
Úgy tűnt, hálásak, amiért Phoebe hajlandó beszélgetésbe elegyedni velük egy kínos vereség
után. Phoebe észrevette, hogy határozott hierarchia van az ülésrendben. Az edzők, az ügyvezető
igazgató és a fontos sajtó foglalta el az első osztályt, míg a Stars alkalmazottai és a filmes stáb a
turista osztály első részét. Az újoncok ültek a következő pár sorban, a veteránok a gép végében.
Később, amikor megkérdezte Ront, hogy a veteránok miért az utolsó sorokat választották, azt
felelte, minél messzebb akarnak lenni az edzőktől.
Elmúlt hajnali egy, mire landoltak az O’Hare-en. Phoebe elcsigázott volt. Ronnal indult haza,
mivel nem kocsival ment a reptérre. Ahogy belesüppedt a férfi Lincoln Town Car-jának első
ülésébe, szaporán közeledő lépteket hallott.
- Beszélnünk kell, Phoebe. Hadd vigyelek haza.
Phoebe felpillantott és látta, hogy Dan áll a kocsi mellett, és kezét az ajtón nyugtatva,
lehajolva néz befelé. Drótkeretes szemüvege volt rajta. Sokkal inkább tűnt szigorú arcú
gimnázium igazgatónak, aki mindjárt a pálcáért nyúl, mint a liga egyik legendás
bajkeverőjének.
Phoebe ügyetlenkedve kapcsolta be a biztonsági övét. - Majd holnap beszélünk. Ronnal
megyek.
Ron, aki a sofőroldalon állt, épp az előbb rakta be kézipoggyászukat a hátsó ülésre. Felnézett,
mikor Dan megkerülte a kocsi elejét.
- Meg kell beszélnem valamit Phoebével, Ronald. Én viszem haza. Majd holnap
visszacseréljük a kocsijainkat. - Dan odadobott neki egy kulcscsomót, és ügyet sem vetve
Phoebe tiltakozására, becsusszant a kormány mögé. Miközben Dan állított az ülésen, hogy az ő
alkatával elférjen, Ron a kulcsot bámulta a kezében.
- Megengeded, hogy vezessem a Ferraridat?
- Ne csorgasd a nyáladat a bőrre!
Ron kirántotta a kézipoggyászát a hátsó ülésről és átadta Dannek a kulcsait, annyira
megittasodott a lehetőségtől, hogy vezetheti a „JÉG 11”-et, hogy el sem búcsúzott Phoebétől,
úgy elviharzott.
Phoebe síri csendben ült, miközben Dan kihajtott a parkolóból. Perceken belül dél felé
tartottak a Tri State-en. A rádióadókat és sört reklámozó csiricsáré hirdetőtáblák fényében látta,
hogy Dan füstölög magában, mintha nem is Phoebével, hanem vele bántak volna méltatlanul.
Phoebe eltökélte, nem engedheti, hogy Dan megtudja, milyen fájdalmat okozott neki.
- Gondolom, tisztában vagy vele, mennyire megaláztad magad azzal a kígyóbűvölő
hacukával.
- Én aláztam meg magam? Ha nem csal az emlékezetem, téged lakoltattak ki.
- Kiküldtek, nem kilakoltattak. Futballmérkőzés volt, nem egy istenverte lakógyűlés. - Dan
ránézett. - Egyébként mit akartál bizonyítani? Nem tudod, hogy ha ilyen ruhát viselsz, akár egy
Eladó táblát is kifüggeszthetnél a nyakadba?
- Hogyne tudnám - turbékolta Phoebe. - Mit gondolsz, miért csináltam?
Dan erősebben szorította a kormányt. - Neked tényleg feltett szándékod, hogy engem
csesztess?
- Semmi közöd hozzá, milyen ruhát hordok.
- Van, ha kihat a csapatra.
- Nem gondolod, hogy azok az infantilis dühkitöréseid hatnak rájuk az oldalvonal mentén?
- Az más. Az a játék része.
Phoebe remélte, hogy a hallgatása pontosan elárulja, mit gondol a férfi logikájáról.
Csendben autóztak pár mérföldön át. Phoebe egyre nyomorultabbul érezte magát. Annyira
elege volt már abból, hogy mindig szerepet játsszon, de nem tudta, hogy viselkedjen másképp.
Talán ha más körülmények között találkoztak volna, lett volna esélyük.
Dan ellenségeskedése enyhülni látszott, amikor végre megszólalt. - Nézd, Phoebe.
Kellemetlenül érzem magam a tegnap este miatt, és szeretnék bocsánatot kérni. Jó volt veled,
meg minden, s én nem akartam olyan nyers lenni. Csak későre járt... - Bocsánatkérése elakadt,
és némaságba fulladt.
Phoebe érezte, hogy elszorul a torka, és küzdött ellene. Összeszedte akaratereje foszlányait,
és egy dél-hamptoni előkelőség unott, szájzáras lassúságával beszélt. - Komolyan, Dan, ha
tudtam volna, hogy ilyen éretlenül reagálsz, soha nem bújtam volna ágyba veled.
Dan összehúzta a szemét. - Valóban?
- Egy tinédzserre emlékeztetsz, aki épp a család autójának hátsó ülésén csinálta, és
lelkiismeret-furdalása támadt. Őszintén szólva, egy kicsit kifinomultabb szeretőkhöz vagyok
szokva. A legkevesebb, amit elvárok, egy második menet. Ennyi vesződséget egyetlen
alkalomért, nem igaz?
A férfi furcsa, fuldokló hangot adott, és átsuhant a jobb sávba. Phoebe tovább gyötörte, attól a
fájdalmas tudattól ösztökélve, hogy Dan képtelen átlátni rajta, mert ezt a viselkedést várja tőle. Nem hiszem, hogy túl sokat követelnék, de három dolgot megkívánok a szeretőimtől:
udvariasságot, állóképességet és gyors erőrekapást az ismétléshez. Attól tartok, hogy
mindháromban csődöt mondtál.
Dan hangja vészjóslóan elhalkult. - Nem akarod a technikámat is kritizálni?
- Nos, ami azt illeti. A technikád egészen... megfelelő.
- Megfelelő?
- Nyilvánvalóan elolvastál minden könyvet, de... Phoebe kierőszakolt egy túlzó sóhajt. - Á,
biztosan én vagyok túl válogatós.
- Nem. Folytasd! A világért sem hagynám ki.
- Nem hittem volna, hogy ennyi... gátlás van benne. Nagyon merev szerető vagy, Daniel.
Jobban kellene lazítanod, és nem venni ilyen komolyan a szexet. Persze hátrányos helyzetből
indultál. - Phoebe szünetet tartott, aztán megadta a kegyelemdöfést. - A méltányosság kedvéért
melyik férfi tudta volna a legjobbját nyújtani azzal a nővel, aki aláírja a fizetési csekkjét?
Phoebe döbbenten hallgatta a lágy kuncogást. - Phoebe drágám, eláll tőled a lélegzetem.
- Én nem foglalkoznék vele sokat. Biztos vagyok benne, hogy átmeneti állapot. Rossz
vérkép.
A lámpák felvillanó fényében Phoebe látta, hogy a férfi mosolyog. A pillanat egy tört részéig
szinte megfeledkezet Dan visszautasításának égető fájdalmáról, és ő is elmosolyodott magában.
- Drágaságom, egy csomó dolog van a világon, amiket illetően bizonytalan vagyok. Vallás.
A nemzeti gazdaságpolitikánk. Milyen színű zoknit vegyek fel egy kék öltönyhöz. De meg kell
mondanom, hogy a teljesítményem abban a hotelszobában tegnap este nem tartozik közéjük.
- A te egóddal ezen nem vagyok meglepve.
- Phoebe, mondtam, hogy sajnálom.
- Elfogadom a bocsánatkérést. Most pedig, ha nem bánod, kimerült vagyok. - Az ablakhoz
hajtotta a fejét és behunyta a szemét.
Dan ugyanolyan jó volt a nemverbális kommunikációban, mint ő. Pár másodperc múlva
bekapcsolta a rádiót és a kocsit betöltötte a Megadeth visszataszító zenéje. Semmit sem
tisztáztak.
Phoebe nem sokat látta Dant az elkövetkező héten. A férfi napjai úgy tűnt, több mérföldnyi
filmszalag végignézésével, végeláthatatlan megbeszélésekkel teltek edzőkkel és játékosokkal, a
maradékban pedig a gyakorlópályán. Phoebe legnagyobb meglepetésére Molly beleegyezett,
hogy elkísérje a Detroit Lions elleni vasárnapi meccsre, bár amikor Phoebe azt ajánlotta, hogy
hozzon magával egy barátot, Molly visszautasította, mondván, hogy az iskolában minden lány
ribanc.
A Stars csekély különbséggel megverte a Lionst, de a következő vasárnap a Three Rivers
Stadiumben, Pittsburgh-ben a csapat ismét áldozatául esett a támadáscserék sorozatának, és
elvesztett egy szoros mérkőzést. Egy győzelem és három vereség volt a mérlegük. Phoebe
belefutott Reedbe a pittsburghi reptéren. Olyan émelyítően együttérző, ugyanakkor
körmönfontan kritikus volt, hogy Phoebe alig várta, hogy megszabaduljon tőle.
Másnap reggel, amikor beért az irodájába, a titkárnője egy üzenetet adott át Ronaldtól,
amelyben a férfi arra kérte, hogy azonnal találkozzon vele a második emeleti tárgyalóteremben.
Miközben fogta a kávésbögréjét és végigment a folyosón, észrevette, hogy égnek a vonalak, és
kíváncsi volt, milyen új katasztrófa ütött be?
Dan a faburkolatos hátsó falnak támaszkodva állt, keresztbe tett lábbal és karral, mogorván
összehúzott szemöldökkel bámulva a televíziót, mely egy mozgatható fémkocsin állt egy
videolejátszóval. Ron egy forgószékben ült az asztal végén.
Miközben Phoebe leült a baljára, Ron odahajolt és azt suttogta: - A Chicagói Sportélet
felvétele, egy népszerű helyi műsor, ami tegnap ment adásban, amíg mi hazafelé repültünk.
Attól tartok, ezt látnod kell.
Phoebe a televízió felé fordult, és egy jóképű, sötéthajú bemondót látott, aki egy alacsony,
párnás széken ült Chicago látképével a háta mögött. Olyan feszültséggel nézett a kamerába,
mint Peter Jennings, amint egy jelentős háborúról tudósít.
- Ügyes alkukkal és okos szerződtetésekkel Bert Somerville és Carl Pogue a liga egyik
legtehetségesebb játékosegyüttesét gyűjtötte össze. A győzelem megszerzéséhez azonban nem
elég a tehetség, kell hozzá vezetői képesség, ami a Starsból most rettenetesen hiányzik.
A képernyőn bevágások villantak fel a vasárnapi, labdaelejtések sorozatával és széttöredezett
játékkal jellemzett meccsből. - Ronald McDermitt ügyvezető igazgatónak nincs érzéke a
futballhoz - soha nem is játszott -, és egy szerűen nem elég érett arra, hogy kordában tartson egy
olyan öntörvényű edzőt, mint Dan Calebow, az edzőt, akinek inkább arra kellene koncentrálnia,
hogy elsajáttítsa az alapokat fiatal játékosaival, és nem a dínomdánomra. A Stars egy, a káosz
szélén álló szervezet, melynek egy alkalmatlan vezetés, kapkodó trenírozás, ingatag pénzügyek
és egy olyan tulajdonos a kerékkötője, aki kínos helyzetbe hozza az NFL-t.
Phoebe megdermedt, mikor a kamera fotómontázst kezdett el róla mutatni az elmúlt évekből.
A bemondó röviden felvázolta Bert végakaratának részleteit.
- A felső tízezerhez tartozó Phoebe Somerville viselkedésével cirkuszt csinál egy komoly és
nemes játékból. Nem ismeri a futballt, és úgy tűnik, a csekkfüzeténél bonyolultabbat nincs
tapasztalata kezelni. Provokáló öltözetével az oldalvonal mellett és a médiainterjúk nyers
visszautasításával világossá teszi, mennyire kevésre becsüli ezt a tehetséges csapatot és a
sokunk által oly nagyon szeretett sportot.
Az adásba egy Reeddel készült interjút vágtak be. - Biztos vagyok benne, hogy Phoebe
minden tőle telhetőt megtesz - mondta a férfi ünnepélyesen. - Sokkal otthonosabban mozog
művészkörökben, mint a sportban, tehát nem könnyű időszak ez a számára. Mihelyt teljesítette
apja végakaratának kívánalmait, biztos vagyok benne, hogy én majd gyorsan vissza tudom
terelni a Starst a normális kerékvágásba.
Phoebe a fogát csikorgatta, miközben Reed a kamerába mosolyogva folytatta, a tökéletes
úriember képét sugározva magáról, szemben Phoebe eszelős tekintetű partilány imázsával.
A habzószájú beszélő fej ismét feltűnt a képernyőn. - Bármilyen lovagiasan védelmezi is
Reed Chandler az unokahúgát, január még messze van. Addig is mikor szánja rá magát Miss
Somerville, hogy utasításokat adjon az ügyvezető igazgatójának? Vagy ami még fáradtságosabb
lesz, hogyan fogja megfékezni robbanékony vezetőedzőjét, amikor majd napvilágra kerül egy
kellemetlen pletyka. Normális esetben ilyen dolgot nem tennénk közhírré, mivel azonban
közvetlen hatása van a Starsra, úgy érezzük, közérdek, hogy nyilvánosságra hozzuk.
Megbízható forrásból ugyanis úgy tudjuk, Phoebe Somerville-t Calebow portiandi
lakosztályából látták kijönni a hajnali órákban két héttel ezelőtt.
Dan otromba trágárságot mormogott. Phoebe összekulcsolta a kezét.
A bemondó komoran nézett a kamerába. - Lehet, hogy a látogatás ártatlan volt, de ha nem,
nem sok jót jósol a Starsnak. Meg kell jegyeznünk továbbá, hogy Miss Somerville
indiszkréciója nem ér véget a vezetőedzőjével folytatott lumpolás kósza hírével.
A férfi felkapta a Beau Monde magazin egyik számát, egy előkelő, majdnem akkora
példányszámban fogyó divatos szórakoztató magazinét, mint a Vanity Fair. Phoebe felnyögött
magában. Az utóbbi időben annyira el volt foglalva, hogy a Beau Monde-ról teljesen
megfeledkezett.
- Az új NFL-megbízott, Boyd Randolph bölcsen teszi, ha fellapozza a népszerű Beau Monde
magazin legutóbbi számát, amely holnap fog megjelenni az újságárusoknál, főszerepben a mi
Miss Somerville-ünkkel, anyaszült meztelenül. Ezek a fényképek, amiket nem mutathatok meg
a kamerának, arra fogják sarkallni a megbízottat, hogy komolyan elbeszélgessen Miss
Somerville-lel az NFL iránti kötelezettségeiről.
Szemöldökét egy, a nézettségi adatokat feltornászni igyekvő riporter tettetett
felháborodásával húzta össze. - A profi futball keményen megküzdött azért, hogy tisztára mossa
a nevét a múlt drog- és szerencsejáték-botrányai után. Most azonban egy ifjú hölgy, aki fütyül a
játékra, vissza akarja rántani a mocsokba. Reméljük, hogy Randolph megbízott nem fogja
hagyni.
Dan a bemondóra mutatott. - Ez a firkász nem Reed haverja?
- Azt hiszem. - Az adás véget ért, Ron megnyomta a gombot a távirányítón.
- Chandler maga a sátán - morogta Dan undorral. Felkapta a barna borítékot, ami az asztalon
hevert, Phoebe méltatlankodása pedig helyet adott a rettegés szorító érzésének.
- Most adta a titkárnőm - mondta Ron. - Még nem tudtam megnézni.
Dan kirántotta a magazint. Phoebe szerette volna elvenni tőle, de tudta, hogy csak elodázná
az elkerülhetetlent.
Egy oldal elszakadt, ahogy Dan a sértő fényképet keresve lapozni kezdett.
- Mit törődsz vele? - sóhajtotta Phoebe. - Úgyis láttad már mindenemet.
Ron arca megrándult. - Tehát igaz? Tényleg együtt voltatok a hotelszobájában.
Dan Phoebére förmedt. - Miért nem bérelsz ki egy Goodyear díszléghajót, hogy világgá
kürtölhesd?
Phoebe keze remegett, mikor megfogta immár kihűlt kávésbögréjét. - Nem fog még egyszer
előfordulni, Ron, de tudnod kellett az igazat.
Ron úgy nézett rá, mint egy aggódó apa, aki szemben találja magát imádott, de rosszul
viselkedő gyermekével. - Én vagyok a hibás. Elfelejtettem beszélni neked, mennyire helytelen
lenne összeszűrni a levet Dannel. Rá kellett volna jönnöm... Ez, párosulva a fényképekkel,
rettenetes negatív reklám. Eszedbe sem jutott, hogy meztelenül pózolni egy magazinnak, még
egy olyan jó hírűnek is, mint a Beau Monde, kínosan érinti a csapatot?
- A fényképek júniusban készültek, egy hónappal azelőtt, hogy megörököltem a Starst.
Teljesen megfeledkeztem róla, annyi minden történt.
Dan még mindig nem találta meg a fotókat. A fogát csikorgatta. - Én mondom neked, Ronald.
Ha hívnak a Playboytól, jobb ha lekötözöd és kipeckeled a száját, mert levetkőzik anyaszült
meztelenre és festékszóróval befújatja magát, mielőtt észbe kapsz.
Dan hirtelen abbahagyta a lapozást és kimeredt a szeme. Aztán káromkodni kezdett.
Phoebe gyűlölte azt érezni, hogy meg kell védenie magát. - A fényképeket Asha Belchoir
készítette, a világ egyik leghíresebb fotósa. Történetesen a barátom is.
Dan rácsapott kézfejével a fényképre. - Be vagy festve!
Ron a kezét nyújtotta. - Szabad?
Dan az asztalra dobta a magazint, mintha valami ocsmányság lenne. Az nyitva landolt egy
kétoldalas képné1 amin Phoebe Flores „Akt #28” című festménye, egy nem sokkal a halála előtt
készített, szürrealista portré előtt feküdt. Meztelen testére ráfotózták a festménynek ugyanazt
részét, amit fekvő alakja eltakart. A hatás gyönyörű, hátborzongató és erotikus volt.
Ron fordított egyet egy kinagyított képre Phoebe melléről, melyen mellbimbója ráncosán
húzódott össze egy fehér festékréteg alatt. Phoebe bőre a Floresra jellemző stílusban készült,
miniatűr, női melleket ábrázoló kék sziluettek szürrealista vásznává vált.
Az utolsó fénykép egy hátulról fotózott, teljes alakos aktkép volt. Phoebe felemelte a haját,
térdét behajlította, csípőjét kitolta. Csupasz bőrét fekete és karmazsinvörös kéznyomok
tarkították a vállán, a derekán, a feneke domborulatán és a combja hátsó felén.
Dan a fényképre bökött mutatóujjával. - Biztos remekül szórakozott az a valaki, aki ezt
csinálta!
Phoebe nem fecsérelte rá az időt, hogy eltöprengjen rajta, milyen dühös a férfi ahhoz képest,
hogy mennyire igyekszik kerülni. - Valakik, drágám. Egy férfi, egy szín. - Hazudott. A testfestő
egy kövér, középkorú nő volt, de ezt Dannek nem kellett tudnia.
Ron felkapta a tollát és dobolni kezdett vele az asztalon. - Phoebe, sajtókonferenciát hívtam
össze egy órára. Wally Hampton, a reklámszakemberünk majd tájékoztat. Dan, te holnapig tűnj
el. Ha a sajtó később megtalál, csak a játékot kommentáld. Tudod, hogy csináld. És ha nem
akarod, hogy címoldalra kerüljön a sztori, tartsd az öklödet a zsebedben, ha valamelyik
riporternek lesz pofája szemtől szembe rákérdezni a hotelszobás esetre.
Phoebe felállt. - Nem lesz sajtótájékoztató, Ron. Kezdettől fogva mondom, hogy nem adok
interjút.
Dan ajka megrándult. - Ha megengeded neki, hogy előbb levetkőzzön, fogadni mernék, hogy
beleegyezik.
- Most már elég, Dan. - Ron Phoebéhez fordult. - Elnézésedet kérem a sajtókonferencia
miatt.
Dan felháborodottan felhorkant. - Ez a beszéd, Ronald. Te aztán tudod, hogy kell ostort
csattogtatni.
Ron mintha nem hallotta volna. - A sajtót sajnos nem lehet tovább semmibe venni, ha nem
akarjuk azt a látszatot kelteni, hogy van rejtegetnivalónk.
- Nem hiszem, hogy maradt volna még valami, amit ne látott volna már mindenki -
gúnyolódott Dan.
Phoebének elakadt a lélegzete. Ron lassan felállt az asztaltól és szembe fordult az edzővel. A megjegyzésed tiszteletlen. Bocsánatkéréssel tartozol Phoebének.
Dan arckifejezése megmerevedett a dühtől. - Nem fogja megkapni.
- Aligha lehetsz ártatlan a dologban. Nyilvánvalóan ketten voltatok abban a hotelszobában.
És ha nem vesztettél volna annyi mérkőzést, most nem támadnának minket. Ahelyett, hogy
Phoebét sértegeted, talán azon kellene gondolkodnod, mihez kezdj a támadáscserékkel.
Dan nem akart hinni a fülének. - A tréneri képességeimet kritizálod?
Ron ádámcsutkája liftezett, mikor nyelt egyet, mielőtt válaszolt. - Azt hiszem, világosan
beszéltem. Durva vagy, ellenséges és sértegető Phoebével szemben. Nem csupán a csapat
tulajdonosa és a te munkaadód, hanem egy ember is, aki tiszteletet érdemel.
Phoebének nem volt ideje hálát érezni Ron gáláns védelméért. Túlságosan megrémült a Dan
szája két oldalán megjelent dühös ráncoktól. Túl későn jutott eszébe, hogy olyan emberrel áll
szemben, akit arra tanítottak, minden támadásra heves ellentámadással válaszoljon.
- Na idefigyelj, te kis mitugrász senki. Hogy én hogy bánok Phoebével, ahhoz neked semmi
közöd, és tudod mit csinálj a kibaszott illemtanóráddal!
- Most hagyd abba! - figyelmeztette Ron.
De Dan már az adrenalin és azoknak az érzelmeknek a hatása alatt cselekedett, amiket nem
tudott másképp kifejezni, mint dühöngéssel. - Akkor hagyom abba, amikor én úgy döntök! Ha
csak nem akarsz egy vödör szart a nyakadba, jusson eszedbe, hogy én vagyok ennek a
csapatnak az edzője. Nekem úgy tűnik, még az is meghaladja a képességeidet, hogy egy hülye
picsát irányíts!
Síri csend telepedett a szobára.
Phoebe arcából kifutott minden vér. Rosszul érezte magát, megalázva.
Dan lesütötte a szemét. Hasztalan, szinte tehetetlen mozdulatra emelte a kezét.
- Felfüggesztelek egy hétre - jelentette ki Ron halkan. Dan felkapta a fejét, ajka acsarkodásra
feszült. - Nem függeszthetsz fel. Én az edző vagyok, nem egy játékos.
- Nem baj, akkor is felfüggesztelek.
Phoebe megrémülve egy lépést tett előre. - Ron...
Ron felemelte a kezét. - Kérlek, ebbe ne ártsd bele magadat, Phoebe! A munkámat végzem,
úgy, ahogy a legjobbnak látom.
Dan átvágta a köztük lévő távolságot, és úgy tornyosult az ügyvezető igazgató fölé fizikai
erőfölényével fenyegetve, hogy Phoebe összerezzent. Halkan, epés lassúsággal beszélt.
- Szét fogom rúgni a seggedet.
Ron bőre enyhe zöld árnyalatot öltött, de szinte el sem csuklott a hangja. - Azonnal hagyd el
az épületet. Addig, amíg a felfügesztésed a jövő vasárnapi meccs utánig le nem jár, nem
érintkezhetsz a többi edzővel és a játékosokkal.
- Akkor hagyom el az épületet, amikor a kedvem tartja!
- Phoebe kedvéért, kérlek ne ronts a helyzeteden.
Másodpercek teltek el, miközben Dan pattanásig feszültdühvel méregette. - Meg fogod bánni.
- Biztos vagyok benne, hogy igazad van. Mindazonáltal azt kell tennem, amit a
leghelyesebbnek tartok.
Dan hosszú, szigorú pillantást vetett rá, aztán kivonult a helyiségből.
Phoebe a szájára szorította a kezét. Ron finoman megszorította a karját.
- A sajtókonferencia az edzőpályán lesz egykor. Érted megyek az irodádba.
- Ron, én tényleg nem...
- Bocsáss meg, Phoebe, de azt hiszem, hányni fogok.
Ron elengedte a karját, kirohant a szobából, Phoebe pedig bámult utána döbbenten.
Dan lába a lépcsőfokokon döngött, ahogy leviharzott az első emeletre. Amikor elérte a
lépcsőfordulót, meglendítette a lábát és kirúgta a fémajtót. A vakító indián nyári napfény, ami
kint fogadta, semmit nem enyhített a dühén.
Miközben a kocsijához ment, kisütötte, mit fog csinálni. Ki fogja törni annak a kis pojácának
a nyakát. Szétrúgja a seggét! Mindenféle felfüggesztés a szerződése nyílt megsértését jelentette,
és az ügyvédei fasírtot csinálnak Phoebéből és az ügyvezető igazgatójából. Ezt nem nyeli le.
Nem fog... nem fog...
Nem fog úgy viselkedni, mint egy seggfej.
A kocsi tetejére tenyerelt és mély, szaggatott levegőt vett. Zavarban volt és dühös, nem
Phoebére, hanem magára. Hogy sérthette meg így? Még soha életében nem bánt így egyetlen
nővel sem, még Valerie-vel sem. Phoebe nem érdemelte meg. Az őrületbe kergette, de
semmilyen rossz szándék nem vezérelte. Szórakoztató volt, szexis és kedves a maga különös
módján.
Dan gyűlölte, hogy ennyire elvesztette a fejét, de amikor meghallotta, hogy az az önelégült
riporter azt mondja, hogy Phoebe a hotelszobájában volt, annyira elborult az agya a
magánéletének a megsértése miatt, hogy szeretett volna belerúgni a televízió képernyőjébe.
Elég jól ismerte a sajtót ahhoz, hogy tudja, Phoebe fogja meginni a levét annak, ami az ő hibája
volt. Bárcsak megbeszélte volna vele a dolgot, ahelyett, hogy sértegette.
Tudta, hogy sokkal jobban kezelte volna a dolgot, ha nincsenek a fényképek. A gondolat,
hogy idegenek bámulják Phoebe testét, felbőszítette. Teljesen ésszerűtlenül reagált, tekintve,
hogy Phoebe teste ki volt állítva a világ majdnem minden nagy múzeumában. Különben is, az
absztrakt festmény nem ugyanaz, mint a reflektorfényben készült fénykép. Azok a fotók, amiket
a Beau Monde-ban látott, műalkotások voltak, de a világ tele volt kanos seggfejek millióival,
akik ezt nem tudták. Attól jött ki a béketűrésből, hogy elképzelte, ahogy a nyálukat csorgatják
azok felett az oldalak felett.
Az átkozott idegei. Mikor nő már fel és tanulja meg megőrizni a hidegvérét? Nem kellett
hozzá pszichológusi diploma, hogy tudja, miért volt olyan nehéz. Még kicsi gyerek - négyötéves - korában is verte az apja, ha sírt vagy panaszkodott, mert fájt valamije vagy félt.
Szinte hallotta a fülében az örege ittas gyalázkodását.
Hozd a szíjamat, hogy legyen miért sírnod, te kis anyámasszony katonája.
Ahogy cseperedett, rájött, hogy az egyetlen érzelem, amit biztonságban kimutathatott az apja
előtt, a düh volt, akár a pályán, akár az öklével. Pokoli. Harminchét éves, és még mindig úgy
viselkedik, mint a játszótér zsarnoka. Csakhogy a zsarnok most megkapta a magáét. Ezúttal
letörte a szarvát egy kiskölyök, aki még a csapatba sem tudott bekerülni.
Ismét dühbe gurult, de most volt olyan őszinte, hogy elismerje, a szégyenét akarta vele
leplezni. A szégyent, hogy Ronald volt az, aki megvédte Phoebét. A szégyent, hogy Ronald
megvédte vele szemben.
Ha nem lett volna olyan dühös magára, talán még élvezte is volna, hogy Ronald McDermitt
végre mutatott némi talpraesettséget. Ha nem lett volna olyan dühös magára, elhihette volna,
hogy van még remény a csapat számára.
14.
Ron megköszörülte a torkát. - Miss Somerville még azelőtt állt modellt a Beau Monde-nak,
hogy megörökölte a Starst. Nem állt szándékában kínos helyzetbe hozni sem a csapatot, sem az
NFL-t.
- Igaz, hogy a megbízott személyesen figyelmeztette a viselkedésére? - kérdezte egy
riporternő.
- Ez nem igaz - felelte Ron. - Nem beszélt a megbízottal.
Csak mert nem hívtam vissza, gondolta Phoebe gondterhelten, miközben némán ült Ron és
Wally Hampton, a Stars reklámigazgatója között. A sajtókonferencia rosszabb volt, mint várta.
Nem csak a helyi sajtó képviseltette magát, hanem az országos is, szagot kapva egy halálosan
izgalmas emberi történetre.
Annyi riporter akart részt venni a sajtókonferencián, hogy kénytelenek voltak az üres
edzőpályát igénybe venni. Phoebe, Ron és Wally az ötvenyardos vonalánál ültek egy kék, a
Stars emblémájával ellátott terítővel letakart kis asztal mögött. A sajtó emberei álltak, vagy a
részükre felállított fapadokon ültek.
Először minden kérdés Bert végrendeletére irányult, de nemsokára továbbléptek. Sorra
megkérdőjelezték Ron vezetői, Dan tréneri képességeit és Phoebe erkölcseit. Ron és Wally
Hampton válaszolt minden kérdésre, még azokra is, amiket közvetlenül a nőnek címeztek.
Egy csúnya bőrű, zilált szakállú, túlsúlyos riporter állt fel. Wally Hampton odasúgta, hogy
egy olcsó bulvárlaptól jött. - Phoebe, készülnek még önről aktképek?
Wally közbelépett. - Miss Somerville túlságosan elfoglalt ahhoz, hogy bármilyen más
tevékenységgel foglalkozzék a Stars ügyein kívül.
A férfi megvakarta az állát a szakálla alatt. - Ugye nem ez az első alkalom, hogy nyilvánosan
levetkőzött?
- Közismert, hogy Miss Somerville a kiváló festőnek, Arturo Floresnak dolgozott - jelentette
ki Ron mereven.
A bulvárlap riporterét félbeszakította egy helyi sportújságíró. - Az utóbbi időben nagyon sok
kritikát kap Calebow edző, különösen a minden játékban előforduló sorozatos támadáscserék
miatt. Egyes vélemények szerint túlhajtja a kezdő játékosait. A csapat panaszkodik, hogy az
edző lestrapálja és megfosztja őket a játék élvezetétől. Akármi legyen is az oka, a Stars nem
rajtolt fényesen a szezonban. Terveznek változtatásokat?
- Egyáltalán nem - felelte Ron. - Még korán van, és finomítunk a játékon. - Dan edzői
képességeinek a dicséretével folytatta, Phoebe pedig azon töprengett, mi lenne, ha a sajtó
megtudná, hogy Dan felfüggesztést kapott. Ron úgy tűnt, elhitte, hogy elüthetik egy csúnya
megfázással, de Phoebe nem gondolta, hogy ilyen egyszerű lesz. Amit Ron tett, a határozottan
törvénytelen volt, és Dan valószínűleg már hívta az ügyvédjeit.
Azt mondogatta magának, hogy ne törődjön a férfi megvető kijelentéseivel és sértegetéseivel,
de nehéz volt kiverni a fejéből. Talán így a legjobb, hogy Dan világosan megmutatta, milyen
ember. Phoebe kénytelen volt szembenézni ténnyel, hogy rossz férfiba szeretett bele.
Az ellenszenves bulvárlap-riporter szólalt fel ismét gúnyos kifejezéssel az arcán. - Mi a
helyzet Calebow edző teljesítményével a pályán kívül, Phoebe? Ott hogy muzsikál?
A többi riporter lesújtó pillantást vetett rá, de Phoebe nem volt ostoba. Előbb-utóbb ők is
feltették volna ugyanezt a kérdést. Csak udvariasabb formában.
- Calebow edző kiváló hírű...
Phoebe nem bírta tovább és Ron karjára tette a kezét, hogy megállítsa. - Erre én válaszolok. A mikrofonhoz hajolt. - Arra kér, hogy osztályozzam Calebow edző teljesítményét, mint
szeretőét? Ez a kérdés lényege?
A riporter egy pillanatra megdöbbent Phoebe nyílt támadásán, de aztán behízelgő mosoly
jelent meg az ajkán. - Igen, Phoebe. Fogalmazzunk így.
- Rendben. A történelmi hitelesség kedvéért, fantasztikus szerető. - Phoebe szünetet tartott,
miközben a megrökönyödött újságírók csak bámultak rá. - Akárcsak Tully Archer edző, Bobby
Tom Denton, Jim Biederot, Webster Greer, az összes futójátékos, valamint a védekező- és a
támadósor többsége. Mindenkit említettem a szervezetben, akivel meggyanúsítottak, hogy
lefeküdtem? Nem szeretnék senkit sem kihagyni.
A sajtóhad nevetett, de Phoebe még nem végzett. Bár reszketett, egyenesen a visszataszító
riporter szemébe nézett és elmosolyodott. - Apropó. Ha jól emlékszem, maga, uram, egy kis
csalódás volt.
A sajtó felzúgott. Ha Phoebe nem is nyerte meg őket magának, legalább azt bebizonyította,
hogy nem olyan ostoba, mint amilyennek gondolták.
A lakás, amit Bert a szeretőinek tartott fenn, egyike volt annak a húsz luxusingatlannak, amit
Naperville peremén, DuPage County nyugati végén egy erdős részen építettek. A vonzó
kétemeletes bézs téglaépületet fazsindelyes manzárdtető koronázta. A lenyűgöző, hosszú, ovális
ólomüveg-betétes dupla bejárati ajtó mindkét oldalán kecses Palladio-ablakok nyíltak. Réz
olajlámpák csillogtak a délutáni napsütésben, miközben Phoebe leparkolt a garázsban és
besétált a házba.
A kék, a gyöngyszürke és a fehér lágy árnyalataival kellemesen dekorált belső tér könnyed,
trópusi hangulatot árasztott. A konyha egy verandára nyílt a gyors étkezésekhez, és a magas
mennyezet tágas teret varázsolt a kis nappaliba.
- Molly? Peg? - Phoebe leguggolt, hogy megsimogassa Micit, aki majd kibújt a bőréből, úgy
megörült az érkezésének. Amikor nem jött válasz, az uszkárral felmentek az emeletre.
Fehér és kék hálószobájában fehérített tölgybútorok álltak és széles ablakok. Kényelmetlenül
aludt a helyiséget uraló 180 x 210-es dupla ágyban, ezért kicseréltette a birtokon lévő
vendégszoba 150 x 200-asára. Miután ledobta vászondzsekijét a puffos ágytakaróra, bement a
gardróbba, ahol farmerba és egy Stars pólóba bújt.
Sem Molly, sem Peg nem ért még vissza akkor sem, amikor kivitte a hűtőben talált teljes
kiőrlésű búzazsemlét és tésztasalátát a verandára. Átgyalogolt sportzokniban, nesztelen
léptekkel a szürke kövezeten és leült az egyik fehér, áttört ötvösmunkával készült vasszékre a
hozzáillő, üveglappal borított asztalhoz. A helyiség végében egy kétszemélyes, kék és fehér
bazsarózsamintás szövettel kárpitozott pad nyújtott kényelmes ülőhelyet.
Miközben lábujjaival Mici hátát simogatta, a salátájával játszott. Most az egyszer az életben,
minden nehézség nélkül távol tudta tartani azt a plussz három kilót, ami minduntalan rá akart
telepedni a csípőjére. Talán mert a szomorúság minden egyes nappal egyre jobban marcangolta.
Hiányzott Viktor és a barátai. Hiányoztak a galériamegnyitók. Lapos mellre és más
gyermekkorra vágyott. Kedves férjet és gyereket akart. Dan Calebow-t akarta. Nem azt, aki
aznap reggel verbális támadást intézett ellene, hanem a szellemes, gyengéd férfit, akinek akkor
este képzelte, amikor szeretkeztek.
Az önsajnálatba való tőle idegen merülést félbeszakította a bejárati ajtó nyitódása és
záródása. Mici vakkantott és kiment megnézni, ki jött. Phoebe csomagok zörgését hallotta, Mici
halk üdvözlését, aztán lépteket felfelé az emeletre.
Félretolta a salátáját, s még éppen időben érkezett az előtérbe, hogy az oldalablakon át lássa,
amint Peg Kowalszki fehér Toyotája kitolat a kocsifelhajtóról.
Felment az emeletre és bekopogott Molly ajtaján. Attól függetlenül benyitott, hogy nem
kapott választ.
Az ágyat tinédzserek álomáruházainak szatyrai borították: The Gap, Benetton, The Limited.
Mici a kupac kellős közepén heverve nézte, ahogy Molly egy teljes ruhakollekciót szed elő a
papírzacskókból.
Molly felnézett, s Phoebe egy pillanatra mintha bűntudatot látott volna húga arcán
tükröződni. Aztán visszatért rá a régi durcásság.
- Mrs. Kowalszki elvitt vásárolni. Van egy tinédzser unokája, így ismerte az összes jó boltot.
Phoebe is ismerte a jó boltokat, de Molly mindig visszautasította, ha felajánlotta, hogy
menjenek el vásárolni. - Azt látom. - Lenyelve a csalódottságát, leült az ágy szélére.
Molly megsimogatta Micit. Phoebe hetekkel ezelőtt rájött, hogy Dannek igaza volt Molly
Mici iránti rajongásával kapcsolatban, de nem tett rá megjegyzést. - Hadd nézzem, mit vettetek.
Molly egy ideig úgy viselkedett, mint egy normális kamasz. Miközben egy farmerdzsekit,
kötött pulóvereket, kőmosott farmernadrágokat és pólókat szedegetett elő, a szeme izgatottan
csillogott. Phoebe semmi kivetnivalót nem talált Peg ízlésében. Tökéletes kamaszlány-ruhatárat
állított össze Mollynak.
- Gondoltál már rá, hogy kifúrasd a füledet?
- Kifúrathatom?
- Miért ne? Gondold meg.
- Akarom - felelte Molly habozás nélkül.
- Akkor jó. Pénteken elmegyünk. - Phoebe összehajtott egy farmernadrágot és óvatosan
fogalmazott. - Nem sokat mesélsz a suliról. Milyen?
Valahányszor feltette ugyanezt a kérdést az elmúlt két hétben, Molly csak egyszavas
válaszokat adott. Most jegessé vált az arckifejezése.
- Mit gondolsz? Gyűlölöm. Még az emelt szintű órák is könnyűek.
- Craytonban is könnyűek voltak.
- Az állami iskola tele van kreténekkel.
- Amikor beiratkoztál, a nevelési tanácsadód említette, hogy az irodalom tanszék diák
konzulenseket alkalmaz az írás kurzuson. Miért nem jelentkezel?
- Minek?
- Néha jó érzés segíteni másokon. - Amikor Molly nem felelt, Phoebe folytatta az óvatos
puhatolózását. - Legalább fiúk is vannak.
Mollyt hirtelen nagyon lefoglalta, hogy egy farmernadrág címkéjét babrálja. Phoebe újra
próbálkozott. - Milyen?
- Mire célzol?
- Fiúkkal járni egy iskolába.
- Nagyképűek. És undorítóan esznek.
- Mi van azokkal, akik emelt szintűre járnak? Ők is nagy-képűek?
- Némelyikük, gondolom. De többnyire stréberek.
Phoebe elnyomott egy mosolyt. - Mindig kedveltem a strébereket. Nincs szexisebb egy
férfiban az intelligenciájánál. Persze megvan az előnye a butáknak és helyeseknek is.
Molly kuncogott, s egy pillanatra a gátak leomlottak közöttük. - A fiúnak, akinek mellettem
van a szekrénye, hosszú haja van. Hangos és ellenszenves, mindig gitárhangokat utánoz, de
azért helyes is.
- Tényleg?
- Együtt járunk emelt szintű irodalomra, de kapaszkodnia kell.
- Talán felajánlhatnád neki, hogy korrepetálod.
- Azt se tudja, ki vagyok. - Molly félrelökött az útból egy papírzacskót, az arca elborult. Senki sem szeret. A lányok ribancok. Ha nem vagy pompon lány és nem a megfelelő ruhában
jársz, szóba sem állnak veled.
Phoebe most már értette, mi váltotta ki a vásárlási lázat. - Biztos vagyok benne, hogy nem
mindegyik lány ilyen. Csak meg kell találnod a megfelelő társaságot. Időbe telik.
- Nem érdekel! Azt mondtad, csak egy félévet kell maradnom, aztán elmehetek.
Phoebe legyőzötten állt fel az ágyról. - Élvezd az új ruháidat. Bárcsak együtt mentünk volna
vásárolni. Örültem volna.
Lehet, hogy csak képzelte, de mintha bizonytalanság suhant volna át a húga arcán.
***
Aznap lefekvés előtt Phoebe felcsatolta Mici nyakörvére a fukszia pórázt, és sétálni indult
vele. A veszélyes manhattani utcák után nagyon megkedvelte ezt a csendes lakónegyedet, ahol
szabadon sétálhatott esténként anélkül, hogy attól kellett volna félnie, stasztikai adattá válik.
A városi házak belenyúltak egy fás parkba. A peremén véletlenszerűen elhelyezett utcai
lámpák által megvilágított, kövezett bicikliút futott. Phoebe szerette a mélységes csendet, a fák
termékeny illatát és az esti levegő csípősséget, mely a nyár végét jelezte.
Mici előreszaladt, néha megállt, hogy belefúrja az orrát egy halom makkba vagy egy száraz
levélkupac alá, le-leguggolva, hogy megjelöljön egy különösen áldott helyet. Phoebe gumitalpú
tornacipője nyikorgott a járdán, a polár pulóver, amit viselt, meleg és kényelmes volt. Pár
pillanatra hagyta, hogy minden kellemetlenség elillanjon, és élvezte az éjszaka csendjét.
Egy a zsákutcába beforduló autó hangja zavarta meg a békéjét. Nézte, ahogy lelassít a lakása
előtt, aztán elkezd behajtani a feljáróra, majd megáll, amint a lámpák fénye rávetődik. Mielőtt a
kocsi megállt volna a járdaszegélynél, látta, hogy egy piros Ferrari az.
Megdermedt, mikor Dan kikászálódott a kocsiból és elindult felé. Szemüvegben volt,
szilvaszínű pólójához és farmejéhez felkapott egy Stars széldzsekit. Mici ugatni kezdett és a
pórázt rángatta, hogy odamehessen hozzá.
Phoebe próbálta felvértezni magát egy újabb, csakis fájdalmasnak ígérkezhető találkozással
szemben, de nehéz, kimerítő napja volt, és nem sok tartalékja maradt.
Dan lenézett a bolyhos fehér uszkárra, ami megpróbálta meglasszózni a bokáját a pórázával. Hé, te kutya!
- Micinek hívják.
- Aha. Azt hiszem, egy újabb olyan szó, amit nincs kedvem sokszor használni. Olyan, mint a
„kutyulimutyuli”. - A szél belefújt sötétszőke hajába, miközben végigmérte Phoebét pulóverétől
a tornacipőjéig. - Egész más vagy. Rokonszenves.
Phoebét már sokféleképpen nevezték, de rokonszenvesnek még sosem. - Mit akarsz?
- Mit szólnál egy céltalan tereferéhez kezdetnek? Szép esténk van, nem igaz?
Phoebe nem engedte belerángatni magát, bármiféle játékot játszott is Dan, ezért megrántotta
Mici pórázát és elindult. Dan mellészegődött, Phoebéhez igazítva hosszú lépteit.
- Kegyes hozzánk az időjárás. Nappal még mindig hőség van, de este már érezni, hogy jön
az ősz.
Phoebe nem szólt semmit.
- Igazán elragadó környék.
Phoebe csak ment tovább.
- Nem gondolod, hogy hozzájárulhatnál valamivel a beszélgetéshez?
- Mi, hülyék nem gondolkodunk.
Dan zsebre vágta a kezét és halkan azt mondta:
- Sajnálom, Phoebe. Elhatalmasodott rajtam a düh. Ez nem mentség, tudom, de ez az
igazság. Ha valaki hülye, akkor az én vagyok.
Phoebe ingerültségre számított, nem megbánásra, de a férfi támadása aznap reggel túl mély
sebeket ejtett, ezért nem válaszolt.
- Úgy tűnik, hogy folyton bocsánatot kell kérnem valamiért. Kezdettől fogva így van, nem
igaz?
- Olyanok vagyunk, mint az olaj és a víz.
Dan lehajtotta a fejét egy faág előtt, ami túl alacsonyan lógott a járda fölé. - Én inkább úgy
fogalmaznék, mint a benzin és a forrasztólámpa.
- Mindegy, azt hiszem, kerülnünk kellene egymást, amennyire lehetséges. - Phoebe megállt
az egyik lámpaoszlop mellett. - Nem tudtam csinálni semmit a felfüggesztés ellen. Ron nem
hajlandó visszavonni, én pedig nem helyezhetem hatályon kívül az utasításait.
- Megszegitek a szerződésemet.
- Tudom.
- Más se hiányzik a Starsnak, mint egy per.
- Ezt is tudom.
- Mi lenne, ha alkut kötnénk?
- Miféle alkut?
- Velem töltöd a jövő szombat délutánt, én pedig távol tartom tőletek az ügyvédeimet.
Phoebe erre igazán nem számított.
- Most pár napra délre repülök Gulf Shoresra. Mi Redneck Riviérának nevezzük, s van egy
házam a tengerparton. Ha visszaérek, lesz egy kis szabadidőm. Az a nagy, öreg ház. Semmi
tennivaló. Szombaton lesz egy helyi képzőművészeti kiállítás, és mivel tudom, mennyire
szereted a művészetet, arra gondoltam, megnézhetnénk.
Phoebe rámeredt. - Azt akarod mondani, hogy nem harcolsz a felfüggesztés ellen?
- Azt akarom mondani.
- Miért?
- Megvan rá az okom, magánügy.
- Nem fogom elárulni senkinek.
- Ne erőltesd, Phoebe.
- Kérlek. Tudni akarom.
Dan felsóhajtott és Phoebe arra gondolt, valami olyasmi látott a férfi arcán, ami nagyon
hasonlított a bűntudatra. - Ha továbbadod, tíz különböző néven foglak hazugnak nevezni.
- Nem fogom továbbadni.
- A felfüggesztés ártani fog a csapatnak, és nem vagyok oda érte. Csak egy csoda segíthetne,
hogy vasárnap megnyerjük a mérkőzést. Az egy-négyes állásból nehéz lesz felállni. De azért
nem küzdök ellene, mert Ron végre azt tette, amit kell. Bőven túllőttem a célon. Csak soha nem
számítottam rá, hogy felelősségre von.
Phoebe végre elmosolyodott. - Nem hiszem el. Te tényleg Ronnak szólítottad.
- Nyelvbotlás volt, ne számíts rá, hogy megismétlődik. - Dan elindult. - És ne hidd, hogy
megváltozott róla a véleményem, csak mert végre megmutatta, hogy van benne némi
talpraesettség. Ami engem illet, még bizonyítania kell. Tehát mit szólsz a szombathoz?
Phoebe tétovázott. - Miért, Dan? Már megegyeztünk benne, hogy nem illünk össze.
- Nem uszítom rátok az ügyvédeimet. Ez nem elég indok?
Elérték a zsákutca végét. Ahogy visszakanyarodtam Phoebe összeszedte a bátorságát. - Nem
vagyok játékszer. Nem használhatsz a szórakoztatásodra, hogy aztán eldobj, ha meguntál.
Dan hangja meglepően lágy volt. - Akkor miért csinálsz úgy?
Bár a férfi inkább tanácstalannak, mint vádaskodónak tűnt, a fájdalom visszatért, és Phoebe
megszaporázta a lépteit. Dan tartotta a tempót. - Döntsd el, melyiket választod. Nem
flörtölhetsz mindenkivel, akin nadrág van, nem viselhetsz olyan ruhákat, amiket mintha úgy
zsugorfóliáztak volna a testedre, és nem várhatod el, hogy az emberek úgy bánjanak veled, mint
Teréz anyával.
Mivel Phoebe tudta, hogy van igazság abban, amit a férfi mond, megállt és szembefordult
vele. - Nincs szükségem rá, hogy kioktass. És ha már a személyiségvizsgálatnál tartasz, nem
ártana belenézned a tükörbe és rájönnöd, miért nem vagy képes uralkodni az indulataidon.
Dan zsebre gyömöszölte a kezét. - Arra már tudom a választ. És nem fogok beszélni róla,
tehát ne is melegíts rá, hogy megkérdezd.
- Akkor te se kérdezd meg tőlem, miért viselkedem úgy, mint... ahogy viselkedem.
Dan hosszan, fürkészőn nézett rá. - Nem értelek. Különbözöl azoktól a nőktől, akiket eddig
ismertem, ugyanakkor nem tudom kiverni a fejemből a gondolatot, hogy pontosan ugyanolyan
vagy, mint a legtöbb nő, akivel találkoztam, és itt vagyok én bajban.
Phoebe látta, hogy a lámpák sárga fénykörében áll és haját szél borzolja, mégis hallotta feje
felett a ventilátorlapátok surrogását. - Nem fekszem le veled többet. - Meleg hangon beszélt. Óriási baklövés volt.
- Tudom.
Phoebe azt kívánta, bárcsak ne értett volna vele egyet Dan olyan sietve. - Nem hiszem, hogy
a szombat jó ötlet.
Dan nem engedte magát lerázni. - Remek ötlet. Szereted a művészetet, nyilvános helyen
leszünk, nem fogjuk tudni fogdosni egymást.
- Nem így értettem!
Dan elvigyorodott, megsimogatta Phoebe állát és fölöttébb elégedettnek tűnt magával. Délben érted megyek, csinibaba. - Miközben Dan otthagyta és elindult a kocsija felé, Phoebe
felemelte a hangját. - Ne hívj csinibabának!
- Bocs. - Dan kinyitotta az ajtót és becsúszott az ülésre. - Csinibaba, hölgyem.
Phoebe a lámpa alatt állt és nézte, ahogy a férfi elhajt. Csak egy kiállítás, gondolta. Mi bajom
lehet belőle?
Ray Hardestynek jó kilátása nyílt a luxuslakások mögött emelkedő domboldalról, és nézte,
hogyan csillog Phoebe szőke haja a lámpafényben. Egy kis építkezéshez vezető szűk úton
parkolt le a kisbuszával, és most letette a távcsövét az ülésre. A hír igaz, gondolta. Calebow
bizalmas kapcsolatban áll a Stars új tulajdonosával.
Úgy raktározta az információkat Dan Calebowról, mint a mogyorót télire, készen, hogy
bármikor előhúzhassa, ha szüksége van rá. Eddig azonban Calebow maga alatt vágta a fát. A
Stars egyetlen mérkőzést nyert a szezon kezdete óta, és annyi támadáscserével játszottak, mint
egy főiskolai csapat. Ray minden egyes vereség után egyre jobban érezte magát. Calebow talán
kirúgatja magát a hozzá nem értésével.
Megvárta, amíg a Stars edzője elhajt, mielőtt maga is hazaindult. Ellen elément az ajtóba, és
azonnal elkezdett sürgölődni körülötte. Szó nélkül elment mellette, be az odújába, ahol bezárta
az ajtót, lerogyott kedvenc székébe és rágyújtott.
A kis helyiséget csomós fenyőfa lambériával burkolták, bár aligha látszott belőle valami,
mert a fal minden négyzetcentiméterét emléktárgyak borították: fényképek Ray Juniorról játék
közben, trófeák, rajzszeggel felszúrt mezek, bekeretezett bizonyítványok és újságkivágások.
Amikor itt volt, néha úgy tett, mintha ezek az ő büszkeségei lettek volna. Az elmúlt hónapokban
még aludni is az öreg kanapén aludt a helyiség egyetlen ablaka alatt. Szívott egyet a
cigarettájából és felköhögött. A roham egyre tovább tartott, a szíve megint nagy grimbuszt
csinált, de még nem halhatott meg. Addig nem, amíg meg nem fizet Calebow-nak. Azt akarta,
hogy a Stars minden meccset elveszítsen. Azt akarta, hogy az egész világ megtudja, az a
gazember élete legnagyobb hibáját követte el, amikor Ray Juniort eltiltotta. Akkor majd Ray
visszamehet a törzshelyére, és megihat pár italt a cimboráival. Csak még egyszer utoljára,
mielőtt meghal, nagymenőnek akarja érezni magát.
Felállt a székből és a beépített szekrényhez lépett, ahol a whiskysüveget tartotta a dobozok
mögött. Lecsavarta a tetejét, meghúzta, aztán a kanapéhoz vitte. Miközben leült, fel kapta a
pisztolyt, amit a kisasztalra tett le a munkából hazaérve a Midwest Sports Dome-ban rendezett
autókiállításról.
A Dome ma este üres, gondolta, de holnap vallási gyűlés lesz. Utána este nigger rapegyüttes
lép fel. Gyűlölt koncerteken dolgozni, de ettől eltekintve szeretett biztonsági őr lenni az
arénában. Különösen vasárnap délutánonként, amikor a Stars vesztett.
Megint ivott, a pisztolyt simogatta az ölében és hallgatta, ahogy a tömeg a nevét skandálja.
Hardesty!
Hardesty!
Hardesty!
15.
Phoebe visszahúzta a függönyt, amin kukucskált, mikor Dan szombaton pontban délben
behajtott Ferrarijával a kocsibeállóra. A gyomra úgy remegett, mint egy kamasznak az első
randevún. A lépcső aljához ment és felkiabált Mollynak. - Itt van Dan. Menjünk.
- Nem akarok.
- Megértem, de akkor is velünk jössz. Szükségem van egy kutyacsőszre.
- Ez csak ürügy, te is tudod. Itt hagyhatnád Micit velem.
- Kell neki a mozgás. Ne húzd tovább az időt, Molly. Egy próbát megér. Gyönyörű nap van,
és jól fogjuk érezni magunkat. - Phoebe szerette volna, ha a szavai valóra válnak, de tudta, hogy
nagyobb a valószínűsége annak, hogy összevesznek Dannel. Azt remélte, hogy Molly
villámhárítóként működhet.
Dan felfüggesztésének a híre a kedd reggeli újságokban látott napvilágot, s egész héten
üldözték őket Ronnal a riporterek. A sajtó egyik emberének alabamai nyaralójába sikerült
felkutatnia Dant. Dan és Ron eltérő nyilatkozatokat tettek, mindketten valótlant, s Phoebe végül
kénytelen lett fogadni az NFL-megbízott hívását. Mondani sem kell, hogy nem szívélyes
csevely volt. A jó oldala viszont a dolognak, hogy a felfüggesztés elterelte a figyelmet a Dannel
való viszonyáról.
Molly megjelent a lépcső tetején az egyik új farmerjében, kockás, galléros oxfordblúzban és
összehúzott szemöldökkel. Phoebe elgondolkodott rajta, hogy felhívja Dant és közli vele, hogy
Mollyt is hozza, de valami visszatartotta, talán a heves vágy, hogy hallja a hangját.
Molly hátrafogta a haját, hogy mutogassa frissen kifúrt fülcimpájában a kis arany fülbevalót.
Phoebe örült, hogy sikerült Mollyt rábeszélnie egy rövidebb, szellősebb frizurára, hogy a haja
ne nyomja el az arcvonásait. Szerinte Molly bájosan festett, de a húga nem fogadta el egyetlen
bókját sem.
- Ez igazságtalanság - panaszkodott Molly. - Nem értem, miért csinálod.
- Mert könyörtelen és szívtelen vagyok.
Meleg volt, Phoebe pliszírozott terepszínű rövidnadrágot, nárciszsárga blúzt, hozzáillő zoknit
és fehér vászon Keds edzőcipőt viselt. Mielőtt felkapta volna Micit, a fejébe nyomott egy
lecsüngő karimás szalmakalapot, pontosan a közepére helyezve a pimasz rózsaszín
selyemrózsát, ami a karimát tartotta.
- Hülyén néz ki ez a kalap.
- Köszönöm a bizalmat, Molly. Egy nő mindig szereti tudni, hogy jól néz ki.
Molly lesütötte a szemét. - Csak arra gondoltam, hogy a korodhoz illően kellene öltözködnöd,
ez minden.
Phoebe elengedte a füle mellett az ego-fokozót, és kinyitotta a bejárati ajtót. Dan jött felfelé a
járdán kifakult farmerban és fehér pólóban, piros-fekete Chicago Bullsos baseballsapkában.
Phoebe emlékeztette magát, hogy számos vonzóbb külsejű férfival találkozott már. Dan orra
nem egészen egyenes, az álla túl szögletes, a teste túl izmos. De mindene egy-egy rejtett
hőforrást érintett meg benne. Kötődött hozzá, amit nem értett, és nem szívesen emlékezett rá,
milyen sokszor gondolt rá a héten. A férfi szokásos mellbevágó vigyorával üdvözölte és
belépett, miközben Phoebét lefoglalta, hogy a vakkantgató Micit regulázza, aki eksztázisban
tekergőzött a karjában szabadulásért.
- Nyugi, Mici, utálatos vagy. Molly, idehoznád a pórázát?
Mici rózsaszín nyelvével laffantott, szeme megtelt imádattal, miközben Dant nézte. A férfi
gyanakvóan méregette.
- Mondd, hogy ez csak egy rossz álom, és nem azt tervezed, hogy magunkkal vigyük ezt a
minden-lében-kanált.
- Elhívtam Mollyt, hogy vigyázzon rá. Vihetjük az én kocsimat. Remélem, nem bánod.
Dan Mollyra mosolygott. - Egyáltalán nem.
Phoebe megkönnyebbülten lépett ki az ajtón.
Molly makacs arckifejezése elárulta, hogy ő egyáltalán nem örül, de Dan úgy tett, mintha
nem vette volna észre. - Jó, hogy velünk tartasz, Molly. Legalább távol tartod tőlem ezt a kínai
előételt.
Molly megfeledkezett róla, hogy durcás képet vágjon. - Nem szereti Micit?
- Ki nem állhatom. - Dan mindkettőjüket a Cadillachez vezette, amivel Phoebe a járda
mellett parkolt.
Molly annyira megdöbbent, hogy kapkodnia kellett a lábát, hogy lépést tartson a férfival. Miért? Nem szereti a kutyákat?
- Dehogynem. A német juhászokat, a labradorokat, a skót juhászokat. Az igazi kutyákat.
- Mici igazi kutya.
- Egy női kutya. Ha egy férfi túl sokat van együtt egy ilyen kutyával, mire észbe kap, már
quiche-t eszik és szopránt énekel.
Molly kétkedve nézett rá. - Ez ugye vicc?
Dan szeme felcsillant. - Ez egyáltalán nem vicc. Azt hiszed, viccelnék egy ilyen komoly
dologról? - Phoebéhez fordult és kinyújtotta a kezét. - Passzold ide a kulcsot, báránykám.
Vannak bizonyos dolgok, amit egy férfi még mindig jobban csinál egy nőnél, és az egyik ilyen
az autóvezetés.
Phoebe a szemét forgatta, miközben odaadta neki a Cadillac kulcsát.
- A mai nap élő történelemlecke lesz, Mol, arról, hogy hogyan éltek az ötvenes években. Egy
olyan emberrel van szerencséd találkozni, akinek sikerült kihagynia egy egész társadalmi
mozgalmat.
Dan elvigyorodott, kinyitotta a sofőrajtót, majd benyúlt, hogy felhúzza az automata zárat. Beszállás, hölgyeim. Az ajtók nyitva, de nem akarom, hogy az a vád érjen, akadályozom bárki
szabadságát.
Phoebe mosolyogva odaadta Micit Mollynak, aztán a kormány alatt átcsúszott az első
utasülésre. Miközben elhajtottak a járdaszegély mellől, hátrafordult. - Ha elvisz minket enni, a
legdrágább ételt rendeld az étlapról, Molly. Az ötvenes években mindig a férfiak fizettek.
- A fenébe - zsörtölődött Dan. - Ez övön aluli.
Naperville egy régi illinoisi gazdálkodó falu volt, amely DuPage County legnagyobb
városává nőtte ki magát több mint kilencvenezer lakosával. Az intelligens városfejlesztésnek
köszönhetően idegenforgalmi látványossággá vált. Rengeteg parkkal és egy eredeti állapotában
jól megőrzött, árnyékos utcákkal, szép kertekkel és régi házakkal dicsekedő történelmi
városrésszel rendelkezett. A város koronaékszere a Riverwalk volt, a DuPage folyó belvárosi
szakasza mentén épült park. Téglajárdák, fedett híd, szabadtéri színpad és egy horgásztó kapott
benne helyet. Az egyik végén a régi kőfejtőt hatalmas szabadstranddá alakítottak át.
Dan egy kis parkolóban hagyta a kocsit a vásár szélén, és a téglajárdán a fák alatt gyülekező
tömeg felé vették az irányt. A Riverwalk minden szeptemberben nyüzsgő vásártérré vált, ahol
helyi kézművesek, festők, szobrászok, ékszerészek és üvegfújók mutathatták be munkáikat.
Színes zászlók csapkodtak a meleg szélben, a kiállított festmények, kerámiák és üvegáruk tarka
színfoltként pompáztak a folyóparton. A tömeg gazdagokból állt. A fiatalok drága babakocsit
toltak vagy erős hátizsákokban cipelték jól táplált csecsemőiket, míg az idősek tarka ruhákban,
amiket a reggeli golfozáshoz öltöttek, sétáltak a kiállítók között. A kamaszok arcát költséges
bőrgyógyászok kezelték, fogaikat több ezer dollárt érő fogszabályzók egyenesítették.
Afroamerikaiak, hispánok és ázsiaiak, valamennyien jól öltözöttek és sikeresnek látszók,
vegyültek el szórványosan a tömegben.
Phoebe úgy érezte, mintha az amerikai álom kellős közepébe csöppent volna, ahol sakkban
tartották a szegénységet és az etnikai viszályt. Tudta, hogy a város gondokkal küzdött, de
annak, aki az elmúlt hét esztendőt Manhattanben töltötte, ezek a gondok bagatellnek tűntek. Az
embereknek itt tele volt a gyomruk és odafigyeltek egymásra, ami nagyon ritka volt az egyre
inkább elhidegülő társadalomban. Hiba lenne, töprengett Phoebe, minden amerikai közösségnek
tiszta utcákat, fegyvertelen polgárokat, többgyerekes családokat kívánni, s azt hogy egy
flottányi Chevy Broncóval legyen teli a parkolójuk?
Dan olvashatott a gondolataiban, amikor lelassította mellette a lépteit. - Szinte úgy jó, ahogy
van.
- Bizonyára.
- Szó mi szó, nem olyan, mint ahol én felnőttem.
- Igen, azt gondolom.
Molly előrement Micivel, aki a fülét dobálta és ficánkolt a pórázon, hogy tetszelegjen a
tömegnek. Dan feltett egy Ray-Bant és a szemére húzta a baseballsapkát. - Ennél többet nem
tehetek az álcázás érdekében. Nem mintha beválna. Különösen melletted ebben a kalapban.
- Mi a baj a kalapommal? - Phoebe megérintette a selyemrózsát, ami a lecsüngő karimát
tartotta.
- Semmi. Tulajdonképpen tetszik. Csak amúgy is nehéz megőrizni a névtelenségünket, ebben
a kalapban pedig méginkább.
Phoebe megértette, mire céloz. - Talán mégsem volt olyan jó ötlet ez a kirándulás.
- Remek ötlet. A sajtó nem fogja tudni, mit gondoljon rólunk. Én személy szerint fütyülök
rájuk.
Molly hirtelen visszarántotta előttük Mici pórázát és megtorpant. - Haza akarok menni.
- Csak most jöttünk - mutatott rá Phoebe.
- Nem baj. Mondtam, hogy nem akarok eljönni. Phoebe észrevette, hogy Molly egy csapat
kamaszlány felé sandít, akik a füves dombon ültek előttük. - A barátnőid?
- Ribancok. Mindannyian pomponos lányok, azt hiszik, különbek mindenkinél. Gyűlölöm
őket.
- Annál inkább emeld magasra a fejed. - Dan levette a napszemüvegét, és egy pillanatig a
csapatot tanulmányozta. - Gyerünk, Molly. Mutassuk meg nekik, milyen fából faragtak. Megfogta Mici pórázát és továbbadta. - Phoebe, fogd a kis patkányodat. Mollynak és nekem
dolgunk van.
Phoebe túlságosan aggódott Molly miatt ahhoz, hogy szemrehányást tegyen Dannek, amiért
patkánynak nevezte Micit. Nézte, ahogy a férfi a lányok felé húzza a húgát. Nyilvánvaló volt,
hogy Molly nem akar egy tapodtat sem közelebb menni, de Dan nem engedte el. Csak amikor
levette a baseballsapkáját, jött rá Phoebe, mit tervez. Bobby Tom és Jim Biederot mellett az övé
volt a legismertebb arc DuPage Countyban, és nyilvánvalóan az volt a szándéka, hogy Molly
lenyűgözhesse vele az iskolatársait.
Mikor azonban Phoebe felsétált a dombra a lányokhoz, látta, hogy Mr. Nagyágyú túlbecsülte
magát. Lehet, hogy a férfiak felismerték, ezek a kamaszlányok azonban kétségtelenül nem
futballrajongók voltak.
- Apád nem Tim Reynolds, az ingatlanügynök? - hallotta Phoebe, hogy Dan megkérdezi egy
rágózó, hosszú hajú, felfelé kunkorodó frufrujú, koraérett lánytól.
- A-a - felelte a lány, akit jobban érdekelt a táskája tartalma, minthogy kellemesen
elcsevegjen a híres edzővel.
- Jó húzás volt - mormolta Phoebe az orra alatt, miközben odalépett mögéjük. Aztán
hangosabban: - Sziasztok, lányok. Molly nővére vagyok.
A lányok Phoebéről Mollyra néztek. - Azt hittem, az anyád - mondta egy kikent-kifent
vöröshajú.
Dan vihogott.
Phoebe rá se hederítve beszédtéma után kutatott az agyában, míg Molly csak bámulta a földet
nyomorúságosan. - Hogy megy a suli?
- Jól - morogta az egyik lány. Egy másik a fülére tette a walkmanje fülhallgatóját. Átnéztek
Mollyn, és méltóbb korosztályukbélit keresve pásztázták a tömeget.
Phoebe újra próbálkozott. - Molly mondta, hogy a tanárok többsége rendes.
- Igen.
- Nyilván. - A vöröshajú felállt. - Menjünk, Kelly. Ez unalmas.
Phoebe Danre pillantott. Az ő katasztrofális ötlete volt. A férfi azonban ahelyett, hogy
bűnbánó arcot vágott volna kifejezetten elégedettnek tűnt magával.
- Örülök, hogy találkoztunk, lányok. Szép napot mind annyiótoknak, rendben?
A lányok úgy néztek rá, mint egy marslakóra, és elindultak lefelé a dombról egy csapat fiú
felé, akik a járdán közeledtek.
- Nem igazán dobták hanyatt magukat - jegyezte meg Phoebe.
Dan a pólója zsebébe csúsztatta a napszemüvegét. - Várd ki a végét, báránykám. Egész
életemben lenyűgöztem a nőket, tudom, mit csinálok.
Molly arca karmazsinvörös volt zavarában, és úgy festett, mindjárt könnyekben tör ki. Mondtam, hogy nem akarok eljönni! Gyűlölöm ezt! Titeket is gyűlöllek! - El akart rohanni, de
Dan utánakapott és visszahúzta maga mellé.
- Lassan a testtel, Molly. Most jön a java.
Phoebe azonnal észrevette Molly fokozódó nyugtalanságának az okát. Négy fiú közeledett a
lányok felé, hátrafordított baseballsapkában, túlméretezett, majdnem a rövidnadrágjuk alját
verdeső pólóban, hatalmas, fekete, kilógó nyelvű tornacipőben.
- Engedd el, Dan. Így is elég kínos már neki.
- Nagy kedvem volna hagyni, hogy a saját szánalmas eszközeitekre hagyatkozzatok, de nem
vagyok ilyen kegyetlen.
A lányok a fiúk neveit kiáltozták, ugyanakkor próbáltak közömbösnek látszani. A fiúk
oldalba vágták egymást. Az egyik hangosan böfögött, nyilvánvalóan imponálni akart.
Ekkor meglátták Dant. Leesett az álluk, és pár pillanatra mintha elvesztették volna a
járóképességüket. A lányok csacsogtak és a hajukat dobálták, körülvették őket, de a fiúk nem
figyeltek rájuk. A Stars edzőjére szegezték a tekintetüket.
Dan pedig Mollyra. Rávigyorgott és megcsípte az állát. - Most pedig mosolyogj, Miss Molly,
és tégy úgy, mintha semmi gondod nem lenne a világon.
Molly látta, mi történt. Nagyot nyelt, miközben a fiúk felé fordultak.
- Ismered valamelyiket? - kérdezte Dan halkan, le nem véve a szemét Mollyról.
- A hosszú hajúnak mellettem van a szekrénye. Phoebének eszébe jutott, hogy Molly
megemlítette a helyes fiút, aki gitárhangokat utánoz.
- Rendben. Csak emeld fel a kezed és ints neki.
Molly kétségbeesettnek tűnt. - Képtelen vagyok.
- Pillanatnyilag ő sokkal idegesebb, mint te. Tedd, amit mondtam.
Dan azóta irányított férfiakat, amióta eldobta az első labdát, s egy bizonytalan kamaszlány
nem volt ellenfél a számára. Molly kurtán, suta mozdulattal intett egyet, majd leejtette a karját
és elvörösödött.
A fiúknak nem kellett több bátorítás. Molly szekrényszomszédja vezetésével megiramodtak
feléjük.
- Le vagyok nyűgözve - suttogta Phoebe Dannek.
- Itt az ideje, hogy több tiszteletet mutass.
A hosszú hajú arca piros volt a zavarodottságtól, mikor megállt Molly mellett. Magas volt,
csupa göcsörtös térd és csontos könyök, ápolt, jól táplált, hosszú haja tiszta és fényes. A fiúk
csoszogtak a lábukkal, mintha hangyákat tapostak volna el. Dan még mindig Molly vállát ölelte,
de szándékosan Phoebéhez fordult, hogy megnehezítse a fiúknak, hogy megszólítsák.
- Gyönyörű napunk van, nem igaz?
- Kellemes - felelte Phoebe, azonnal megértve, mit csinál a férfi. - Remélem, nem fog esni.
- Az időjárás-jelentés szerint egész héten napos idő lesz.
- Mit nem mondasz. - Phoebe a szeme sarkából látta, hogy a hosszú hajú fiú ádámcsutkája
fel-le mozog a nyakán. Úgy tűnt, a fiúk rájöttek, hogy csak Mollyn keresztül juthatnak el
Danhez. Pillantásuk ide-oda cikázott köztük.
- Találkoztunk a suliban, ugye? - motyogta a hosszú hajú.
- Ühüm - felelte Molly.
- Igen, azt hiszem, mellettem van a szekrényed.
- Igen, azt hiszem.
Phoebe véleménye szerint az, akinek ilyen csillagászati IQ-ja volt, mint a húgának,
érdekfeszítőbb válasszal is előállhatott volna. Hol volt az a praktikus Dosztojevszkijidézet,
amikor szükség lett volna rá?
- Jeffnek hívnak.
- Engem Mollynak.
Amíg Jeff bemutatta a többi fiút, Dan megmutogatta Phoebének a Riverwalk látnivalóit.
Kommentálta a fákat. A virágokat. A kacsákat. De egyszer sem vette le a kezét Molly válláról, a
melegség pedig, amit Phoebe iránta érzett, amikor kinyitotta a bejárati ajtót, lágy
elérzékenyüléssé változott.
A beszélgetés Molly és a fiúk között kezdett kevésbé gyötrelmes lenni. Phoebe látta, hogy
közelednek a pomponos lányok, kifestett szemükben gyanakvó kíváncsisággal.
- Szép a tollazatuk, mi? - Dan továbbra is a folyót nézte.
- Barnák - felelte Phoebe -, bár azon, amelyik elől megy, van egy kék folt.
- Szerintem az zöld.
- Gondolod? Igen, azt hiszem, igazad van.
Dan mintha mágnesként vonzotta volna a tömeget. Elhaladván mellettük, több másik fiú is
észrevette, kivel vannak a barátaik, és átnyomakodtak a szurkolólányokon.
- Hé, Jeff, mi újság, pajtás?
- Szia, Mark. Szia, Rob. Ő itt Molly. Új a suliban.
Dan és Phoebe tettek még néhány megfigyelést a kacsák tollazatáról, mielőtt Dan végre
odafordult, hogy tudomásul vegye a fiúkat.
- Nos, szevasztok, srácok. Molly barátai vagytok?
Mindannyian lelkesen egyetértettek, hogy nagyon jó barátok. Dan szívélyességén
fokozatosan felbátorodva kérdezni kezdtek a Starsról. A szurkolólányok csatlakoztak a
csapathoz, és újfajta érdeklődéssel szemlélték Mollyt. Amikor néhány fiú bejelentette, hogy
éppen fagyizni készültek, meghívták Mollyt, hogy tartson velük.
Molly esdeklő szemmel nézett Phoebére. - Elmehetek?
- Persze. - Megállapodtak, hogy egy óra múlva találkoznak a Riverwalk pitypangos
szökőkútjánál.
De Dan még nem végzett. Amikor a fiatalok elindultak, utánuk kiáltott. - Molly, hozd el
néhány barátod valamelyik vasárnap a meccsre. Utána bemutathatnád őket pár játékosnak.
A fiúknak leesett az álla. - Hűha, Molly.
- Hé, az nagyszerű lenne!
- Ismered Bobby Tomot, Molly?
- Találkoztam vele.
- Hú, micsoda mázlista vagy.
Ahogy a lármás csapat eltávolodott, Phoebe Danre mosolygott.
- Ez nyílt megvesztegetés volt.
A férfi vigyorgott. - Tudom.
- A lányokkal kapcsolatban azonban vannak fenntartásaim. Néhányan úgy néztek ki, mint
akik az ebédpénzért a legjobb barátjukat is eladnák.
- Nem számít. Csak egyenlő esélyeket teremtettünk Mollynak. Innentől kezdve úgy dönt,
ahogy akar.
Mici türelmetlenül rángatta a pórázt, hogy illegethesse-billegethesse magát. Lesétáltak a
dombról és barangolni kezdtek a kiállítók között, és bár Dan visszavette a sapkáját és a
napszemüvegét, túl sokan felfigyeltek rá, mikor a kamaszokkal beszélt, és néhányan
odakiáltottak neki, Phoebét pedig mohó kíváncsisággal méregették.
Dan főhajtással válaszolt az üdvözlésükre, és odasúgta Phoebének. - Menj tovább. Ha
megállsz, mindennek vége. - Metsző pillantást vetett Micire. - Volnál szíves vagy előttem vagy
utánam jönni? Nem akarom, hogy az emberek azt higgyék...
- A macsó imázsodba nem fér bele egy kiskutya. Istenem, ha ilyen nagy ügyet csinálsz egy
uszkárból, képzelem, mit művelnél, ha Viktor is itt lenne.
- Kedvelem Viktort. Ettől a minden-lében-kanáltól akarok megszabadulni a póráz végén.
Muszáj volt rátenni azt a lila masnit?
- Az nem lila, hanem mályvaszínű. Egész életedben ilyen bizonytalankodó voltál, vagy ez a
korral jár?
- Nem én vagyok az, akit Molly anyjának hittek.
- Még jó. Tekintve, hogy milyen könnyen veszélybe lehet sodorni a férfiasságodat, még a
végén becsavarodnál.
A tréfás sértegetések röptéje egy ideig még folytatódott, azonnal visszaadatott minden egyes
verbális szerva, de soha nem tüskésen, és a labda egyetlen egyszer sem repült ki a pályáról.
Dan vett neki egy napos ablakba kiakasztható, fújt üveg, zöld és rózsaszín kristálygömböt.
Phoebe egy matt, feketefehér fényképpel lepte meg Chicago látképéről, körömnyi holddal fenn
az égen.
- Kiakasztom az irodámba. Mindig valami különlegeset kerestem, amit kitehetek.
Miközben Dan az ajándékát csodálta, Phoebe előtt bevillant egy másik fotósorozat, s már
nem élvezte úgy a napot, mint korábban. Miközben sétáltak, rádöbbent, hogy a papírzacskót
tépdesi, amiben az üveg kristálygömb van. Arra gondolt, van-e bátorsága, csak egyszer
őszintének lenni egy férfihoz ahelyett, hogy szerepet játszana.
- Dan - szólalt meg halkan -, nyugtalanít, ahogy a Beau Monde-fényképekre reagáltál. Én
büszke vagyok rájuk.
- Ennyit a kellemes délutánról.
- Bárcsak ne reagáltál volna úgy, mintha pornográf képek lettek volna. Asha Belchoir egyik
legjobb munkái.
- Meztelen női képek, nem mások.
Phoebe ostobán érezte magát, amiért egyáltalán megpróbált érvelni. - Hihetetlen, hogy
milyen szűklátókörű vagy!
- Számomra pedig az a hihetetlen, hogy annak, aki ilyen nehezen ad le az
exhibicionizmusából, hogy van mersze engem kritizálni.
- Nem vagyok exhibicionista!
- Ne vedd zokon, Phoebe, de több ember előtt vetkőztél le, mint Gypsy Rose Lee valaha.
Phoebe dühbe gurult, és megállt egy rakás mű narancscserje mellett. - Te felfuvalkodott
hólyag! Akkor sem ismersz fel egy műalkotást, ha a fejedre esik. Annyi esztétikai érzéked van,
mint egy...
- Egy futballjátékosnak?
- Nem. Mint egy futball-labdának!
Dan lekapta a szemüvegét és haragosan nézett rá. - Csak mert az a véleményem, hogy a szép
nőknek nem kellene levetkőzniük nyilvánosan, még nem jelenti azt, hogy nem tudom értékelni
a művészetet.
- A múlt héten buta liba voltam, most szép nő. Most már jó lenne, ha eldöntenéd, melyik.
Látta a férfi arcán, hogy célba talált, de nem ezt akarta. Nem arra pályázott, hogy pontokat
gyűjtsön egy képzeletbeli eredményjelzőtáblán; csak azt akarta, hogy Dan megértse. A mérge
elpárolgott, és a rövidnadrágja zsebébe dugta a kezét. - Nagyon zavar, hogy úgy próbálod
beállítani, mintha azok a képek mocskosak volnának. Mert nem azok.
Dan kinézett a folyóra, s a hangjából eltűnt a metsző él. - Nem tehetek róla.
Phoebe ránézett, próbálta megfejteni az arckifejezését. - Miért? Mit törődsz vele?
- Nem tudom. Csak.
- Mert kihat a csapatra?
- El kell ismerned.
- Sajnálom az időzítést.
- Tudom. - A férfi felé fordult, az arca meglepő gyengeséget sugárzott. - A képek
gyönyörűek, Phoebe. Mindketten tudjuk. De te még a fotóknál is szebb vagy.
Rezzenéstelenül álltak. Phoebe Dan szemébe nézett és úgy érezte, mintha a férfi a karjába
húzta volna. Érezte, ahogy felé mozdul, látta, hogy Dan is ugyanezt teszi. Ám ekkor Mici
felugatott és ezzel megtörte a varázst.
Dan karon fogta Phoebét, és elindult vele. - Gyere. Megveszem neked a te hot dogodat. Egy
kis mustárral és mártással észre sem fogod venni, hogy a legjobb rész hiányzik belőle.
Phoebe megragadta a végszót, és igazodott a férfi lépteihez. - Van fogalmad róla, mi van egy
hot dogban?
- Nem és nem is akarom tudni. Ha csak... Hé, Mici, ne akarsz bekerülni a húsiparba?
- Ez nem vicces. Ne figyelj rá, Mici.
Dan nevetett.
Öt perc múlva Phoebe sültkrumplit rágcsált, Dan pedig beleharapott a második hot dogjába.
Phoebe hangjába vágyakozás vegyült. - Ugye semmi esély rá, hogy a Stars megnyerje az AFCbajnokságot?
- Minden szezonnak úgy indulok neki, hogy megnyerjük a Super Bowlt.
- Nem ábrándokról beszélek, hanem a valóságról.
- Mindent meg fogunk tenni, Phoebe. Sok múlik azon, hogy egészségesek tudunk-e maradni,
vagy sem. A sérülések mindig nagy szerepet játszanak. Tavaly például a Cowboys jobb csapat
volt a Sabersnél, de elvesztették a Super Bowlt, mert nagyon sok volt a sérült kezdőjátékosuk.
Pillanatnyilag még vannak tartalékaink, de hamarosan a helyükre kerülnek a dolgok.
- A hétvégén?
Dan szomorúan elmosolyodott. - Talán nem olyan hamar.
- Az a hír járja, hogy a játékosok zsörtölődnek, amiért olyan keményen hajtod őket.
- Ez a dolgom.
Phoebe sóhajtott. - Tudom, hogy már alig várod, hogy Reednek dolgozhass, és nem
hibáztatlak.
Phoebe egy vitriolos megjegyzésre számított, ám Dan aggódónak látszott. - Őszintén szólva
soha nem voltam oda az unokatestvéredért. Ráadásul az a sanda gyanúm, hogy ő áll a rossz
sajtóvisszhang mögött. Az évek során rengeteg barátra tett szert a médiában.
Phoebének is ugyanez volt a sejtése. Mindazonáltal aligha foghatta fel Dan kijelentését
bizalmi szavazásnak. - Legalább ért valamit a futballhoz.
- Ez igaz. - Dan átölelte a vállát és megnyugtatóan megszorította. - De módfelett viccesen
fog kinézni, amikor Bobby Tom megcsókolja.
16.
Ron a pályát bámulta a páholyablakból. - Tudtam mi vár, ha felfüggesztem, de reméltem,
hogy nem lesz ennyire rossz. - A Stars tehetetlen volt a vérszomjas Los Angeles Raidersszel
szemben. Jim Biederot dobásait négyszer kaparintották meg a védők Bobby Tom nem tudta
tartani a helyzetét, a védelem pedig nem tudott pontot érő szerelést végrehajtani. Phoebe egy
utolsó pillantást vetett a végeredményre: Raiders 34, Stars 3
- Rá se ránts! A jövő héten majd jobb lesz.
- Jövő héten a Giantsszel játszunk. Ebben a szezonban csak egy vereségük van, az is a
Sabers ellen.
Mielőtt Phoebe válaszolhatott volna, Bert egyik cimborája lépett oda, hogy beszéljen Ronnal.
Másnap reggel, miközben a nyolc órai megbeszélésre igyekezett, amit Ron hívott össze, ismét
azon kapta magát, hogy feleleveníti a szombat délutánt. Nem emlékezett rá, mikor érezte magát
utoljára ilyen jól. A képzőművészeti vásárról egy környékbeli étterembe mentek korai
vacsorára, és Dan ugyanolyan jó hallgatóságnak bizonyult, mint amilyen történetmesélőnek.
Phoebe behívta magukhoz, ahol Dan rábeszélte Mollyt, hogy rendezzen neki bemutatót az új
ruháiból. Incselkedő bókjai jobban növelték Molly önbizalmát, mint Phoebétől bármi. Nem
sokkal nyolc után ment el, Phoebe pedig azzal kínozta magát az este hátralévő részében, hogy
elképzelte Dant az ágyban a volt feleségével.
A szokatlanul erős forgalom a Naper Boulevard-on fel tartotta, és pár perccel nyolc után ért
Ron irodájába. Dan már ott volt. Phoebe mindkettőjükre vidáman rámosolygott, miközben
helyet foglalt a tárgyalóasztalnál. Remélte, hogy Dan nem veszi észre, milyen ideges a
viszontlátástól.
Mihelyt leült, Ron belekezdett. - Most, hogy véget ért a felfüggesztésed, Dan, azt akartam,
hogy mindhármunknak lehetőségünk legyen tiszta lappal indulni. Amint azzal mindketten
tisztában vagytok, az elmúlt pár hétben ránk jár a rúd a sajtóban. A ma reggeli lapok a
legrosszabbak. Tegnap este felhívott otthon az új megbízott, hogy a legkevésbé sem
kíméletesen közölje, a liga szégyenei vagyunk.
- Nem gondolod, hogy ez egy kissé túlzás? - kérdezte Dan.
- Megemlítette a Beau Monde-fotókat, a felfüggesztésedet, Phoebe öltözékeit az
oldalvonalon és természetesen a híresztelést a kettőtök közötti romantikus viszonyról. Szóba
hozott egy bizonyos telefonbeszélgetést is, amit a múlt héten veled folytatott, Phoebe. Nem
ártott volna tudnom róla. Van valami oka, amiért nem szóltál róla, hogy beszéltél a
megbízottal?
Phoebe fészkelődött, és arra a megállapításra jutott, hogy jobban szerette Ront tutyimutyinak.
- Kiment a fejemből. Dan kétkedve nézett rá. - Ezt nehéz elhinnem.
- Még mindig dühös rád.
- Nekem kellene dühösnek lennem.
- Elmondanád miért?
Phoebe próbálta kisütni, hogy tálalja úgy a dolgot, hogy ne essenek neki azonnal. - Olyan
atyáskodó volt. Azt mondta, hogy az embernek néha összecsapnak a feje fölött a hullámok,
különösen egy olyan kis csinibabának, mint amilyen én vagyok, aki férfimunkát próbál végezni.
Azt mondta, nem tisztességes Reeddel szemben, amit csinálok. Megemlítette, amikről neked
beszélt, plusz, hogy azt a pletykát hallotta, hogy Bobby Tommal is járok. - Phoebe szája
megfeszült. - Azt ajánlotta, hogy a havi hormonszintem ingadozásában keressem a problémáim
gyökerét.
Ron jól ismerte ahhoz, hogy gyanakvóan vizslassa. - Mit feleltél neki?
- Én... ö... - Phoebe kinézett Ron mellett az ablakon. - Nem érdekes.
- Phoebe...
Fejet hajtott az elkerülhetetlen előtt egy sóhajjal. - Azt mondtam neki, hogy le kell tennem,
mert a Playboy keres a másik vonalon.
Ron arca megrándult, Dan pedig felnevetett.
- Ne add alá a lovat! - Ron szemmel láthatóan ideges volt. - Ha a Stars győzne, most nem
állnánk légvédelmi tűz alatt.
- Felfüggesztettél a múlt hétre! Nehéz úgy futballmérkőzést nyerni, hogy nem edzhetem a
csapatot.
- Ez az egyik oka annak, hogy mindkettőtökkel beszélni akartam. - Ron a kávéscsészéjével
játszott. - Ami engem illet, borítsunk fátylat a múltra. A fényképekkel nem tehetünk semmit,
Phoebe ruhájával kapcsolatban pedig az oldalvonalon... nos, azt hiszem, a megbízott ebben
téved.
- El tudom képzelni, hogy ujjongott tegnap a Stars tetoválásnak Phoebe lapockacsontján.
Egész jól mutatott a tévében.
- Lemosható - mondta Phoebe. - És csak azt akartam kimutatni, mennyi csapatszellem van
bennem.
- Sokkal többet mutattál a csapatszellemnél.
- Megtölti az üres székeket - mondta Ron. - Főleg nőkkel egyébként. - Danre pillantott. - A
felfüggesztésed az én döntésem volt, teljes felelősséget vállalok a tegnapi vereségért. De
figyelmeztetlek mindkettőtöket. Nem tudom, mi folyik köztetek, de nem akarok újra két tűz
közé kerülni. Érthető?
- Érthető - felelte Dan nyersen.
- Nincs köztünk semmi - mondta Phoebe. Dan kitartó pillantása alatt feszengeni kezdett.
Ismét figyelmeztette magát, hogy - ideiglenesen legalábbis - ezek ketten neki dolgoznak.
Felállt. - Most, ha megbocsátotok, dolgom van.
Dan szája sarka magasra ugrott.
- Add át üdvözletemet a barátaidnak a Playboynál.
Phoebe elnyomott egy mosolyt magában, miközben elhagyta a helyiséget és visszament az
irodájába, ahol a nap hátralévő részében jelentéseket olvasott és a táblázatkezelőt
tanulmányozta a számítógépe képernyőjén, mely a csapat teljes pénzügyi helyzetét részletezte.
Miközben számokat firkantott a billentyűzet mellett heverő gyorsírótömbbe, el kellett ismernie,
hogy jólesik újra használnia az agyát.
A következő meccset a Giant stadionjában játszák Meadowlandsben, és az ABC fogja
közvetíteni „Hétfő esti futball” című műsorában. Mivel egyetlen csapat sem akar veszteni
ekkora nézőközönség előtt, a hétfő esti mérkőzéseket a szezon legfontosabb játékai között
tartották számon. A héten az amúgy is feszült hangulat a Stars Complexben olyan
robbanékonnyá vált, hogy a játékosok között verekedések törtek ki, a személyzet egymással
ordibált, Dan pedig mindenkivel. A csapat elmúlt időszakban kapott rossz sajtóvisszhangja
miatt lehetetlenné vált Phoebe számára, hogy tovább bujdosson a média elől, és a közelgő
meccstől való rettegése hatványozódott, amikor kénytelen volt beleegyezni, hogy interjút adjon
az ABC-nek a félidőben. A játékosok idegei pattanásig feszültek, a chartergép gyakorlatilag síri
csendben szállt fel az O’Hare-ről vasárnap délután a Newarkra.
- Mintha hullaházban lennénk - mondta Phoebe Ron-nak, miközben az utaskísérő átnyújtotta
az karjaikat, amiket rendeltek: Ronnak sört, neki paradicsomlét. - Nem hiszem, hogy jót tesz a
játékosoknak, ha ilyen feszültek.
- Még soha nem láttam, hogy Dan ilyen keményen hajtotta volna őket, mint ezen a héten, de
tudják, mi a tét. Mindent erre a meccsre tettünk fel.
Phoebe nemcsak a táblázatkezelőt bújta ezen a héten; átolvasta számos elismert sportmagazin
cikkeit egy évre visszamenőleg, és gondterhelten rágta az alsó ajkát. - Akkor sem hiszem, hogy
ilyen idegesnek kellene lenniük. Lehet, hogy emiatt ejtik el annyiszor a labdát.
- Az egyetlen, ami megnyugtathatja őket, ha végre maguk mögött tudnak egy győzelmet.
- Ha nem lazítanak, nem fognak győzni.
- Őszintén remélem, hogy tévedsz.
Ron ismét beletemetkezett a Forbes-ba. Phoebe csak egy pillanatig tétovázott, mielőtt lehajolt
és lopva felhúzta a reteszt a kis állathordozón, amit a lába alá helyezett.
Pár másodperc múlva a repülőgép belsejét fülsiketítő vakkantások töltötték be, ahogy Mici
ide-oda robogott a folyosón.
Az előtte levő sorban Dan felkapta a fejét és hátrafordult hozzá. - A fenébe, Phoebe! Elhoztad
magaddal a kutyát!
- Upsz. - Phoebe ajka kis rózsaszín O betűt formált, miközben felállt és kifurakodott Ron
mellett. - Bocsánat. Úgy látszik, rossz helyre tettem a kutyámat.
Rá se hederítve Danre, a gép turista osztályára sietett, ahol azonnal meghallotta a férfiak
hahotázását. Ahogy remélte, a játékosok örültek a figyelemelterelésnek, amit Mici biztosított.
Az uszkár a lábaik között cikázott, átküzdötte magát a kézipoggyászaikon és megnyalt minden
fedetlen emberi testrészt, amit csak ért.
Bobby Tom lehajolt, hogy tőrbe csalja, de Mici kikerült és lekuporodott Webster Greer lábai
közé. Phoebe nem tehetett róla, kitört belőle a nevetés, amikor meglátta, hogy Mici ráteszi
bolyhos kis fejét azzal a hetyke, zöld masnival a búbján Webster negyvenkilences tornacipőjére.
A kutya óvatosan nézte a gazdáját a folyosón, és próbált rájönni, mekkora bajba keveredett.
- Azt hiszem, nem akarja, hogy elkapja - jegyezte meg Webster.
- Nem rajong az úti dobozáért.
Mivel úgy tűnt, hogy Mici jól elvan magában, Phoebe csevegni kezdett a közeli játékosokkal,
a családjukról kérdezgette őket, hogy milyen könyvet olvasnak, milyen zenét hallgatnak a
walkmanjük fülhallgatóján. Mici továbbállt, hogy rákucorodjon a csapat rúgójátékosának
értékes jobb lábára, mikor azonban Phoebe közeledett hozzá, átszökkent a folyosón, hogy
Darnell Pruitt, a Stars legmagasabb támadó falembere felnyalábolja.
- Ezt keresi, Miss Somerville?
Phoebe tétovázott. Az összes férfi közül a csapatban Darnell Pruitt volt a legfélelmetesebb.
Félkarátos gyémánttal berakott aranyfog csillogott a szájában, vastag aranyláncok lógtak fekete
bőrmellényére. Pólót nem viselt a mellény alatt, látható volt hatalmas mellkasa és izmoktól
duzzadó, sima alkarja teljes ébenfekete ragyogásában. Szemét fenyegető fekete napszemüveg
rejtette, az orra széles és lapos volt, egyik vállán csúnya sebhely fodrozódott. Egy cikk szerint,
amit Phoebe épp előző nap olvasott a Sports Illustratedben, Darnell az NFL öt legkeményebb
játékosának egyike volt, és miközben Phoebe nézte, nem látta indokoltnak, hogy ne értsen
egyet. Észrevette, hegy csapattársai üresen hagyták mellette az ülést.
Még Mici is megijedt tőle. Lekuporodott Darnell ölébe, elnémult, és óvatoskodó tekintettel
nézett fel rá. Phoebét egy szempillantás alatt rémület fogta el, mikor látta, hogy Mici
határozottan ideges.
Megiramodott a folyosón teljes meggyőződéssel abban, hogy nem jó, ha Mici ideges lesz
Darnell Pruitt ölében ülve. Amikor elérte a férfi sorát, aggódón nézett rá.
- Talán... ö... jobb, ha elveszem.
- Üljön le - mordult rá Darnell nyersen.
Parancs volt, nem kérés, és Phoebe úgy rogyott bele az üres székbe, mint egy harmonika.
Darnell láncai megcsörrentek.
Mici remegni kezdett.
Phoebe ezt az alkalmatlan pillanatot választotta arra, hogy felidézze magában a nyilatkozatot,
amit Darnell tett a Sports Illustratednek. „Azt szeretem a legjobban a futballban, amikor látom,
hogy az ellenfelet leviszik a pályáról.”
Megköszörülte a torkát. - Nem tesz... jót neki... az idegeskedés.
- Valóban? - kérdezte Darnell harciasan. Összelapátolta Micit a tenyerébe, mely akkora volt,
mint egy kemence-fűtőlapát és szemmagasságba emelte.
Farkasszemet néztek. Darnell fenyegető fekete napszemüvegében visszatükröződött Mici
kerek barna szeme. Phoebe visszafojtott lélegzettel várta a katasztrófa kirobbanását. Peregtek a
másodpercek.
Mici kidugta hosszú rózsaszín nyelvét és megnyalta Darnell arcát.
A gyémánt megcsillant a férfi aranyfogában, mikor elvigyorodott. - Szeretem ezt a kutyát.
- El sem tudom mondani, mennyire örülök - mondta Phoebe egy szuszra.
Mici átfúrta orrát Darnell láncain, hogy közelebb bújjon. A férfi a kutya bóbitáját simogatta,
ahol a zöld masni szokás szerint kibomlott. - A mama nem engedte, hogy kutyát tartsak
kiskoromban. Azt mondta, nem akar bolhákat a házba.
- Nem minden kutya bolhás. Mici sem.
- Majd megmondom neki. Talán most már megengedi.
Phoebe pislogott. - A mamájával él, Darnell?
A férfi vigyorgott. - Igen, asszonyom. Mindig fenyegetőzik vele, hogy költözzem ki, de
tudom, hogy nem vinné rá a lélek, amíg meg nem nősülök. Azt mondja, nem bízik benne, hogy
gondoskodni tudok magamról.
- Értem. Hamarosan megnősül?
- Ó, nem, asszonyom. Nem mintha nem akarnék, de tudja, az élet bonyolult.
- Én már csak tudom.
- Néha a hölgyek, akikhez az ember vonzódik, nem vonzódnak hozzá, vagy vice versa.
Phoebe kíváncsian fürkészte. - Most melyik?
- Tessék?
- Vice? Vagy versa? Vonzódik magához a hölgy, de maga őhozzá nem, vagy...
- A másik. Én vonzódom hozzá, de ő nincs túlságosan oda értem.
- Ezt kétlem. Azt hittem, maguk, futballjátékosok válogathatnak a nők közül.
- Próbálja csak ezt elmagyarázni Miss Charmaine Doddnak.
Phoebe szerette hallani mások szerelmi életét. Kibújt a cipőjéből és maga alá húzta a lábát. Meséljen róla. Csak ha akar, persze.
- Szóval nagyon makacs lány. És nagyképű. Orgonista a mama egyházközösségében, a
fennmaradó időben pedig könyvtáros. Biz’ isten, még öltözködni sem tud. Ezekben a pedáns
szoknyákban meg állig begombolt blúzokban jár. Fennhordja az orrát.
- Maga mégis kedveli.
- Mondjuk inkább úgy, hogy nem tudom kiverni a fejemből. Sajnos nem viszonozza az
érzéseimet, mert ő iskolázott, én meg nem.
- Maga járt főiskolára.
Darnell egy pillanatra elhallgatott. Amikor megszólalt, a hangja olyan halk volt, hogy csak
Phoebe hallotta. - Tudja, milyen a főiskola egy magamfajta fickónak?
- Nem, nem tudom.
- Úgy tartják, hogy olyan kölyök, mint én, alig tizennyolc évesen, nem minden bokorban
terem, és azt mondják: „Darnell, futballozz, és majd mi mindent elintézünk. Kapsz ösztöndíjat
és... Szereted a kocsikat, Darnell? Mert az egyik volt diákunknak hatalmas Chevy-kereskedése
van, és persze hogy szívesen ad neked egy frankó új Corvette-t nagyrabecsülése jeléül, hogy a
mi remek egyetemünket választotta. Tejben-vajban fogunk füröszteni, Darnell. Adunk neked jó
fizető nyárimunkát, de - ezt figyelje - nem is kell dolgoznod. Az órák miatt ne fájjon a fejed,
majd beíratunk valamilyen kurzusra magántanulónak. - Darnell sötét szemüveglencséin át
fürkészte Phoebét. - Tudja, mit jelent magán tanulónak lenni egy olyan srácnak, mint én? Azt
jelenti, hogy ha kihajtom a belem szombat délutánonként, ötöst kapok az osztályzásnál. - Vállat
vont. - Soha nem diplomáztam le, viszont felvet a pénz. De néha arra gondolok, mit számít. Mit
ér a pénz, amikor egy olyan lány, mint Charmaine Dodd valami fehér fazonról kezd beszélni,
aki azt a híres verset írta, amit ő szeret, és csillog a szeme, de neked fingod nincs a költészetről
vagy az irodalomról vagy bármi másról, amit ő fontosnak tart?
Csend telepedett rájuk. Mici befészkelte a fejét Darnell vállgödrébe és halkan hortyogott.
- Mi akadályozza meg benne, hogy visszamenjen tanul ni?
- Én? Á, nem, nem tudnék. A futball túl sok időmet veszi el.
- Járhatna szezonon kívül. - Phoebe mosolygott. - Miért nem kérdezi meg Miss Doddt, mit
gondol az ötletről?
- Kinevetne.
- Ha kineveti, biztos, hogy nem a megfelelő lányt választotta.
- Soha nem voltam jó tanuló - ismerte be Darnell nyilvánvaló vonakodással.
- Talán mert senki nem várt mást magától.
- Nem tudom.
- Ugyan, Darnell. Nyuszi?
A férfi haragos pillantást vetett rá.
- Csak vicceltem - közölte Phoebe sietve. - Még előnyt is kovácsolhat magának abból, hogy
nem jó tanuló. - Elmosolyodott. - Kérhet magántanárt.
Darnell nevetett, és féltucat játékos kapta oda a fejét, hogy hitetlenkedve megbámulja.
Elvis Crenshaw állt fel. - Hé, Darnell, az egész útra kisajátítod azt a kutyát? Passzold át. Én is
szeretem a kutyákat.
Darnell rámordult. - Miért nem mész a kurva... ö...
A fiúk huhogtak, miközben Darnell zavartan lehajtotta a fejét. Aztán a hahotázás hirtelen
abbamaradt.
Phoebe megfordult, hogy megnézze, mi szakította félbe őket, és látta, hogy Dan lépett az
utasfülkébe. A játékosok visszatemetkeztek az újságjaikba és a zenéjükbe, vagy behunyták a
szemüket és úgy tettek, mintha szundikálnának, tisztára, mintha azon kapták volna őket, hogy
nevettek egy temetésen. Dan hatalma, mely még ezek felett a legkeményebb veteránok felett is
működött, lenyűgözte Phoebét. Elkapott beszélgetésfoszlányokból tudta, hogy bár a játékosok
nehezteltek az irgalmatlan nyomás miatt, ami alatt Dan tartotta őket, továbbra is tisztelték. Ron
állítása szerint az egyik oka annak, hogy Dan ilyen kiváló kondícióban tartja magát, az az, hogy
soha nem kér semmi olyat a játékosoktól, amit ő maga is meg ne tudna csinálni.
A férfi szeme kissé elkerekedett, mikor meglátta, hogy Mici a támadófal sztárjának mellkasán
alszik mély álomba merülve. Gyanakvóan végigmérte Phoebét, váltott pár szót a gyúróval,
aztán mindenki szemmel látható megkönnyebbülésére visszament az első osztályra.
- Micsoda házsártos egy alak - morogta Phoebe, miközben felállt.
- Sok a gondja - felelte Darnell.
Mici mocorgott, Darnell pedig kelletlenül átadta Elvis Crenshaw-nak. Phoebe megállt pár
percre Websternél, hogy Krystal és a gyerekek felől érdeklődjön, aztán Bobby Tom akarta
megvitatni vele azt az ötletét, hogy piacra dob egy saját salsaszószt. Phoebe megkérdezte Jim
Biederottól, gyógyul-e már a válla, majd elbeszélgetett néhány újonccal arról, hogy milyen a
chicagói éjszakai élet.
Amikor végül magához vette Micit, a feszültség a gépen jelentős mértékben enyhült, de
biztosra vette, hogy Dan holnap reggel visszacsinál mindent. Nem hibáztathatta az odaadásáért,
de néha eltöprengett, van-e fogalma egyáltalán Dannek arról, mi az emberi természet. Mire az
utolsó csapatgyűlés véget ér, úgy fel fogja húzni a játékosokat, hogy remegni fognak a
feszültségtől.
Az estét és a másnap nagy részét Viktorral töltötte. A férfi lelkesen társalgott a játékról, és
örömmel elfogadta a meghívást Phoebe páholyába. Magával vitte Micit, amikor elváltak,
megígérve, hogy visszaadja majd a meccsen.
Amióta tulajdonos lett, most először vett részt a csapattal a hotelban a meccs előtti könnyű
vacsorán. Ahelyett, hogy Ron mellé ült volna, Darnell és Elvis Crenshaw között telepedett le,
ahol a sült krumplit és a salátát választotta a tányér méretű vesepecsenye ellenében.
Komor hangulatban, némán ettek. A vacsora végeztével, miközben a játékosok kitódultak,
észrevette, hogy Giant szurkolók egy csapata valahogy besurrant a hotel előcsarnokába és
telerakták piros-kék szimbólumokkal, melyek semmi kétséget nem hagytak a hovatartozásuk
felől. Phoebe a hirtelen haragból, ami fellobbant benne, rájött, milyen fontos lett neki a Stars.
Csupa ismeretlenből olyan emberek csapatává vált, akikkel törődött.
A gondolataiba merülve öltözködött át gépiesen abba a szerelésbe, amit Simone sebtiben
készített neki a múlt héten. Miután átpakolta a bőröndjét a meccs utáni késő esti repülőútra
vissza az O’Hare-re, találkozott Ronnal az előcsarnokban.
A férfi mosolygott, miközben szemügyre vette a ruháját. - Tökéletes.
Phoebe kétkedve nézte magát az előcsarnok falának tükrös csempéjében.
- Tudom, hogy már nincs idő visszavonulót fújni, de ez nem én vagyok.
Phoebe saját Stars mezt viselt: égkék szatén buggyos térdnadrágot szikrázó aranycsíkkal
mindkét combjának oldalán. Kék és arany zokniba bújtatott lábára strasszokkal kirakott, puha
bőr sportcipőt húzott. Mivel a kora októberi esték már elkerülhetetlenül hűvösek voltak, Simoné
kék és aranyszínű szaténból puffos bomberdzsekit állított össze, a hátán egyetlen hatalmas,
fénylő csillaggal, elején sok apróval szétszórva. Phoebe becsavarta a haját, belefűzött egy széles
szalagot, amit a feje tetején középen masnira kötött.
- Teljesen te vagy - mondta Ron. - Az operatőrök meg fognak őrülni.
Ezután már nem sokat beszélgettek, miközben a Meadow-landshez és a Giants Stadionhoz
hajtottak. Mielőtt helyreállították, a Jersey Meadowlands rozsdás autók és az alvilággal
összeütközésbe került emberek temetője volt. Tartotta magát a pletyka, hogy a stadion Jimmy
Hoffa orrnyergére épült.
Amikor elérték a tulajdonosi bejáratot, negyvenöt perccel a kezdőrúgás előtt, Ron
felajánlotta, hogy felkíséri a páholyba, mielőtt szokásához híven látogatást tesz az öltözőben
meccs előtt, de Phoebe már eldöntötte, mit kell tennie, és megrázta a fejét.
- Veled megyek.
- Az öltözőbe?
Phoebe kurtán bólintott. - Az öltözőbe.
Ron zavarodottan nézett rá, de nem szólt semmit, miközben keresztülvezette a stadion föld
alatti rendszerén. Beléptek a vésztjóslóan néma öltözőbe. A játékosok a sisakjaik kivételével
teljes védőfelszerelésben voltak, Phoebe pedig úgy érezte, mintha a titánok földjére tévedt
volna. Kint a pályán is hatalmasak voltak, de a négy fal közé zárva teljes harci díszben a
méretük igazán félelmetessé vált.
Voltak, akik álltak, mások fapadokon gubbasztottak szétvetett lábbal, ernyedten lógatva a
kezüket. Bobby Tom és Jim Biederot egy hosszú asztalnál ültek oldalt, hátukat a falnak vetve.
Mindannyian komor arccal hallgatták Dant.
- ...a mi játékunkat fogjuk játszani kint ma este. Mezőny gólokkal nem győzhetünk. A vörös
zónában kell nyernünk, rövid-yardos szituációkkal kell pontot szereznünk...
Dan olyan feszülten koncentrált a játékosaira, hogy amíg nem fejezte be, nem is vette észre,
hogy Ron és Phoebe beléptek az öltözőbe.
Ron megköszörülte a torkát. - Hüm... Miss Somervill benézett, hogy mindenkinek sok
szerencsét kívánjon ma estére.
Dan szemöldökráncolása jelezte, hogy nem szívesen látott személy. Phoebe kényszerítette
magát, hogy tudomást se vegyen róla, s a legragyogóbb mosolyát vette fel és ki lépett az öltöző
közepére. Lenyelte zavarát, és mint egy fotómodell pózolt a szerelésében. - Üdv, fiúk. Mit
szólnak? Kicsíptem magam, mi?
Néhányan elmosolyodtak, de Phoebe tudta, hogy egy divatbemutató még nem fogja
kiereszteni belőlük a gőzt. Bár ő volt az utolsó, aki szaktekintélynek tartotta volna magát
futballkérdésben, néhány dolog világossá vált előtte. A Starsnak szuper játékosai és kiváló
edzőgárdája volt, de valami oknál fogva képtelenek voltak megtartani a labdát Az ő véleménye
szerint a fejükben volt a gond, nem a fizikai felkészültségükben, és a tegnapi repülőút óta nem
tudott szabadulni a gondolattól, hogy nem hibáznának annyit, ha lazítanának egy kicsit és
jókedvre derülnének.
Fellépett az egyik padra, hogy mindenkit láthasson. - Oké, fiúk, nos hát! Az első, és őszintén
remélem, hogy utol só öltözőbeli beszédem.
Egy páran mosolyogtak.
- Tökéletesen megbízom Calebow edzőben. Mindenki szerint csodálatos futballstratéga és
kiválóan motiválja az embereket. Azonkívül o-l-l-l-yan helyes.
Ahogy remélte, a játékosok nevettek. Nem merte megkockáztatni, hogy megnézze, Dan hogy
reagál a heccelődésére. Inkább összeráncolta a homlokát. - Nem mintha nem lennének helyesek
mindannyian. Webster kivételével. Láttam Krystalt akció közben, és higgyék el, én rá se nézek
Websterre.
Még nagyobb nevetés. Webster vigyorgott, majd zavartan lehorgasztotta a fejét.
Phoebe mosolya lehervadt. - Amit mondani akarok, az a következő. Ha ma este megnyerik a
mérkőzést, nagyban meg fogják könnyíteni az életemet, ami a sajtót illeti, de hogy teljesen
őszinte legyek, a Giants legyőzése sokkal fontosabb maguknak, mint nekem. Úgy értem,
izgalomba hoz, amennyire egy futballmérkőzés tud, és...
- Miss Somerville... - Dan hangjában tisztán hallható volt a figyelmeztetés.
Phoebe gyorsan folytatta. - Ennek ellenére bármilyen hihetetlen is a számomra, de igazán
megkedveltem néhányukat, maguk túlméretezett bohócok, és mivel ma annyira győzni
szeretnének mindannyian, elmondom, hogyan csinálják.
Bár szándékosan kerülte, hogy Danre nézzen, érezte, hogy a parázsló zöld szemek
átlyukasztják a bőrét. Nem számított, hogy ő volt a csapat tulajdonosa, ez Dan felségterülete
volt, ahova ő behatolt. De folytatta. - Calebow edzőnek rengeteg tapasztalata van, és
meggyőződésem, hogy minden szavára oda kell figyelniük. De ha nekem csak ezt az egyetlen
egy kis dolgot megteszik, a siker gyakorlatilag garantált.
Érezte, hogy Danből árad a düh. Egész héten azon dolgozott, hogy gyilkos őrjöngésbe
hergelje a játékosokat, Phoebe pedig vidáman lerombolta az erőfeszítéseit. Félre kellett tennie
saját túlélési ösztöneit, hogy a csapatra tudjon koncentrálni, mely nem volt könnyű feladat Dan
közelében. - Ma este, uraim, amikor felsorakoznak a pályán, azt akarom, hogy a következőt
csinálják. - Hatásszünetet tartott. - Azt akarom, hogy úgy tegyenek, mintha a Giants meztelen
volna.
Úgy néztek rá, mint akinek elment az esze, ami talán nem is állt túlságosan messze az
igazságtól. Néhány ideges kuncogást hallott, és tettetett higgadtsággal végigpásztázott a
támadókon.
- Halálosan komolyan beszélek. Amikor felsorakozik a Giants, csak csináljanak úgy, mintha
azok a fickók magukkal szemben a... - Leblokkolt az agya és Ronhoz fordult. - Hogy hívják azt
az izét?
- A kiindulóvonal? - ajánlotta Ron.
- Pontosan. Csináljanak úgy, mintha a fickók a kiindulóvonal túloldalán meztelenek
lennének. Működni fog. Tényleg. Megígérem. Az iskolában tanultam ezt a trükköt lámpaláz
ellen. Úgy értem, komolyan aggódni tudnának amiatt, hogy kikapnak pár fickótól, akinek kint
van a... ö... hasa? - Phoebe sugárzóan mosolygott. - Ennyit mára... Gondoljanak arra, hogy
meztelenek!
Akárhogy is, a feszültség az öltözőből eltűnt. Miközben a férfiak vállvédője nevetéstől
rázkódott, Phoebe tudta, hogy elérte a célját, és végre hagyta, hogy működésbe lépjen saját
túlélési ösztöne.
Leugrott a padról és az ajtó felé iramodott. - Találkozunk a pályán.
Dan sajnos elkapta, mielőtt kimenekülhetett volna, Phoebe bátorsága pedig lankadni kezdett,
mikor meglátta, hogy a férfi arca sápadt.
- Túl messzire mentél, Phoebe. Ha vége a meccsnek, mi ketten tiszta vizet öntünk a pohárba
egyszer s mindenkorra.
Phoebe nagyot nyelt és kisurrant mellette.
Ron a falhoz dőlve talált rá, öt méterre az ajtótól.
17.
A Giants védősora meglepődött, amikor felvették a pozíciójukat a kiindulóvonalnál, és azon
kapták magukat, hogy tizenegy vigyorgó arccal néznek szembe a sisakrácsukon át. Egyikük
sem tudta elképzelni, min mosolyoghat egy egy-négyes állású csapat, ha csak nem valami
piszkos trükköt rejtegetnek a tarsolyukban. A Giants nem szerette a meglepetéseket, és pláne
nem szerette látni, hogy az ellenség mosolyog.
Szóváltás kezdődött.
A Giants védőinek pechjére néhány ilyen szó rossz fényt vetett Darnell Pruitt édesanyjának
erkölcseire. A következő játékban a Stars felbőszült támadó falembere kiiktatott két hatalmas
söprögetőt, egy kétmázsás középső hátvédet és first downt ért el.
Gyönyörű volt.
Mire az első negyed véget ért, a Stars három ponttal vezetett, Phoebe pedig kis híján rekedtre
ordította magát. Bár még időnként összerándult a gyomra a pályán zajló erőszaktól, annyira
belemerült a játékba, hogy amíg Ron érte nem jött, el is feledkezett róla, hogy vissza kell
mennie a páholyba. Miközben Ron átkísérte a pálya körüli kerítés kapuján, annyira magával
ragadta az izgalom, hogy visszafordult a kispadhoz, tölcsért csinált a kezéből a szája előtt és azt
kiabálta:
- Gondoljanak arra, hogy meztelenek!
Későn jött rá, hogy még nagyobb jelenetet rendezett, mint szokott, de a játékosok, akik a
közelben álltak, vigyorogtak. Szerencsére Dant túlságosan lekötötte a stratégia felvázolása
ahhoz, hogy észrevegye.
A második negyedben Biederot támadássorozatot indított, amelynek a végén touchdownt
szerzett a Stars újonc futójának adott passzal, míg a Giantsnek csak egy mezőnygólt sikerült
bevinnie. Amikor a sípszó felharsant, a Stars hét ponttal elhúzott.
Phoebe már eldöntötte, hogy csak bolondot csinálna magából a rettegett interjú alatt, amit a
félidőben fog adni Al Michaelsnek, az ABC riporterének, ha úgy tenne, mintha rendelkezne
azzal a tudással, amivel nem, ezért őszintén válaszolt minden neki címzett kérdésre, és
megosztotta a nézőkkel a játékkal kapcsolatos ismerethiánya okozta nehézségeket. Úgy érezte,
amennyire telt tőle, helyt állt, Michaels pedig a félidőben adott show végén megjegyezte Frank
Giffordnak, hogy szerinte Phoebe Somerville igyekszik a legjobbat kihozni egy nehéz
helyzetből, és megérdemelne egy esélyt, hogy bizonyítson. Michaels Bert rögeszmés
végakaratára is tett néhány piszkálódó megjegyzést, hangot adva véleményének, hogy az
igazságtalan Phoebé-vel, Reed Chandlerrel és a Starsszal szemben is.
A játék második fele gyötrelmes lassúsággal telt. Phoebe nyakizmai sajogtak, ahogy a pálya
és a páholy televízió-képernyője között ide-oda kapkodta a fejét. Ron levette a zakóját és a
nyakkendőjét. Jim Biederotnak csak egyetlen indítását szedték le a védők, azaz parádés
passzjátékot mutatott be. Bobby Tom hibátlanul szerepelt, a védelem pedig félelmetes volt. A
Stars egyetlen egyszer sem ejtette ki a labdát.
Amikor végre vége lett a meccsnek, Phoebe Viktor nyakából a Ronéba vetette magát,
miközben Mici a bokájánál vakkantgatott, az eredményjelzőn pedig ott villogott a
végeredmény: Stars 24, Giants 10.
Visszautasította Ron kérését, hogy tartson vele az öltözőbe. Inkább ott maradtak a páholyban
Viktorral, és a műsorba nemrégen betűzött, mérkőzés utáni rövid interjúkat nézték. Dannek
sikerült szerénynek és diadalmasnak mutatkoznia egyszerre, dicséretekkel halmozva el a
játékosokat. Foszlányokban jutottak el Phoebéhez a szavai.
- A védelem remek emberfogásos játéka... sok irányító szebb, mint Jim Biederot, de egyik
sem olyan bátor... Volt pár meleg helyzet a blitznél, de felálltunk... - Az interjút a következővel
zárta: - Keresve sem találni jobb csapatot a Giantsnél. Örülünk, hogy sikerült jól felkészülnünk
belőlük.
Al Michaels gratulált Dannek a győzelemhez, aztán Bobby Tomhoz lépett, aki feltette Stetson
kalapját csapzott hajára. - Bobby Tom, üres voltál egész este. Mivel magyarázod ezt?
Bobby Tom utánozhatatlan Chicago Star-os mosolyával nézett a kamerába. - Keményen
dolgoztunk a héten. És, Al, nem győzöm dicsérni Jim ma esti passzait...
Pár kérdés múlva Michaels Webster Greerhez fordult. - Mit gondolsz, miért tudott fordítani a
Stars ezen a héten?
Webster a törülközőt rángatta még mindig verítéktől csillogó nyakában. - Az egész szezonban
jók voltunk, csak feszültek. Miss Somerville beszélt velünk a meccs előtt, és segített lazítani.
Kimentünk, és a saját játékunkat kényszerítettük rá a Giantsre. Ez volt a nyitja.
Al Michaels nem vívta volna ki a legjobb sportriporter címet a szakmában, ha csak úgy
hagyta volna, hogy elhúzzanak az orra előtt egy ilyen mézesmadzagot. - Pontosan mit mondott
a csapatnak?
Greer mosolygott és megdörzsölte a tarkóját a törülközővel. - Nem sokat. Pár viccet. Nagyon
kedves hölgy.
Phoebe elpirult. Mintha egy Valentin-napi üdvözlőlapot nyújtottak volna át neki.
Hajnali kettő volt, amikor a gép elindult a Newarkról az O’Hare-re. Bár még csak pár órás
volt a győzelem, Ron már a jövő hétre gondolt.
- Ma este elkaptuk a fonalat - mondta, mikor a gép elérte az utazómagasságot és a biztonsági
lámpa kialudt. - Remélem, nem engedjük el.
- Lazíts és élvezd a győzelmet. Ők nem aggódnak. - Phoebe fejével a gép hátulja felé intett,
ahonnan tisztán hallatszott az ünneplő játékosok érdes hangja.
- Azt hiszem, igazad van.
Phoebe hallotta, hogy három sorral előrébb Dan nevet valamin, amit Tully mondott. Eddig
sikerült elkerülnie a férfit, de nem felejtette el a fenyegetést. Szerette volna hinni, hogy Dan
megértette, mit próbált tenni a meccs előtt, de valahogy kételkedett benne, hogy olyan gáláns
lesz, mint Webster.
Mintha olvasott volna a gondolataiban, Dan hátrafordult és gyilkos pillantást vetett rá.
Phoebe rémülten nézte, hogy elkezdi kicsatolni a biztonsági övét. Gyorsan felugrott, elslisszolt
Ron mellett és hátramenekült a gép végébe, ahol a viharvert játékosok nagy zsivajjal fogadták.
Mindenkivel elbeszélgetett, de amikor Darnell azt kérte, hogy vigye oda Micit, visszautasította.
Már így is a veszélyzónában élt, és semmi szükség nem volt rá, hogy még mélyebbre
merészkedjen. Mire visszament az első osztályra, Ron már aludt. Szinte meg se moccant,
miközben becsusszant mellé az ülésre. Amint elhelyezkedett, az ablakhoz hajtotta a fejét és
behunyta a szemét, érezte, hogy a sok cukormentes üdítő, amit megivott, megtette a hatását.
Kifurakodott a folyosóra, elsietett Dan mellett és belépett a mosdóba.
Nem szerette használni a gépen a toalettet. Mindig attól félt, hogy a gép épp akkor kezd el
zuhanni, amikor ő a legvédtelenebb helyzetben van, és az élete utolsó másodperceit csupasz
fenékkel a föld felé pörögve tölti. Ezért sietve végzett, megmosta a kezét és éppen elfordította a
zárat az ajtón, mikor az kiszakadt a kezéből. Mielőtt reagálhatott volna, Dan préselte be magát
mellé, és visszazárta a kallantyút.
- Mit képzelsz, mit művelsz?
Dan a kézmosóhoz nyomta hatalmas testével. - Biztosítok magunknak egy kis magányt, hogy
elbeszélgethessünk.
A kis kabin túl szűk volt kettejüknek. Dan egyik térde Phoebe combjai közé ékelődött,
Phoebe melle a férfi mellkasához tapadt. Alig kapott levegőt.
- Most nem akarok veled beszélni. Nyilvánvaló, hogy el fogod veszíteni a fejed, és
történetesen nincs kedvem hozzá, hogy kiabáljanak velem.
Düh pattogott a férfiról. - Erre talán azelőtt kellett volna gondolnod, hogy berontottál az
öltözőmbe.
- Nem rontottam be!
- Majdnem tönkretetted az egész szezoni munkámat! - Dan ugyanolyan ádázul húzta össze
résnyire a szemét, mint amikor a profi futball legfélelmetesebb védővonalának gyenge pontját
kereste. - Azt akarom, hogy a játékosaim koncentráljanak a játék előtt, és ne vonják el a
figyelmüket a feladatukról mindenféle idióta humbuggal. Ha kellett valaha is bizonyíték
ezeknek a fiúknak arra, hogy fogalmad sincs a játékról, ma este megkapták. Gőzöd sincs, mivel
néznek szembe, amikor kimennek a pályára. Ez egy komoly dolog, és nem tréfa.
Phoebe viaskodott, hogy kifurakodjon a férfi mellett, de nem volt könyörület. Dan még
jobban hozzápréselődött, a hangja halk és dühös volt.
- Soha többé ne ismétlődjön meg, amit ma tettél, megértetted? Maradj távol az öltözőtől a
meccs előtt! Szerencséd, hogy voltak olyan fegyelmezettek, és a kis bemutatód nem vonta el
annyira a figyelmüket, hogy az a győzelmünkbe kerüljön!
Phoebe rámeredt. - Ugye fogalmad sincs, hogy miért voltam ott? Nem is sejted, mi volt a
célom. Istenem, te tényleg azt hiszed, hogy egy buta liba vagyok.
- A te meztelen futballjátékosokról szóló szamárságodat hallgatva, ezzel nem tudok
vitatkozni.
Phoebe soha nem gondolta magáról, hogy hamar fejébe száll a vér, de most meglendült az
ökle és teljes erőből behúzott egyet Dan bordái közé.
A férfi halk „aú”-t nyögött, és hitetlenkedve nézett rá. Phoebe állta a tekintetét, nem akarta
elhinni, ami történt. Noha túl közel volt ahhoz, hogy igazi erőt vigyen az ütésbe, akkor is
megütött egy másik emberi lényt, amit még soha életében nem tett. Ez a férfi teljesen
kifordította önmagából, s az, hogy hagyta magát így elragadtatni, még jobban dühítette. Vörös
köd kavargott a szeme előtt.
- Te ostoba, konok, naiv gazember! Megmondom neked, mi a baj velem! Hogy a nyakamba
varrtak egy vezetőedzőt, aki érzelmileg egy hatéves szintjén áll, és szellemi fogyatékos is.
- Fogyatékos! - fröcsögte Dan. - Most te figyelj ide...
Phoebe bevágta a könyökét a háta mögötti tükörbe, amikor elvesztette a józan eszét és
mutatóujjával mellbe bökte a férfit. - Nem! Te figyelj oda énrám, hékás, és jól figyelj. Nem
azért mentem az öltözőbe, mert oda akartam menni, hanem mert neked sikerült úgy stresszelni
az én futballcsapatomat, hogy a labdát is kiejtették a kezükből.
- Tényleg azt akarod elhitetni, hogy...
- Te, Mr. Tökfej, lehet, hogy brilliáns stratéga vagy, de az emberi természetről alkotott
ismereteid a nullával egyenlők.
- Neked halvány lila gőzöd sincs...
- Bármikor... - Phoebe ismét mellbe bökte mutatóujjával, hangsúlyozva a szótagokat. - Bármi-kor, érted, ha beszélni akarok az én játékosaimmal az én öltözőmben, megteszem. Bármikor,
amikor úgy érzem, hogy túl feszültek, túl idegesek, túl nyugtalanok, hogy tegyék a dolgukat,
amiért nevetségesen sok pénzt fizetek nekik, eléjük állok és levetkőzöm, ha úgy akarom.
Megteszek bármit, amit szükségesnek ítélek, hogy meggyőzzem őket, a Chicago Stars képes
elvégezni, amit a feladata elvégezni, azt, amiben, ha elfelejtetted volna, ma segítettem nekik.
Nevezetesen megnyerni egy futballmérkőzést! Én, Mr. Futball-labda-az-Agyahelyén vagyok
ennek a csapatnak a tulajdonosa, nem te. Világosan beszéltem?
Hosszú csend következett. Phoebe arca piros volt, a szíve hevesen vert. Megdöbbent, hogy
kijött a sodrából és felvértezte magát a férfi támadása ellen, de Dan ahelyett, hogy dühkitörést
kapott volna, szinte kínban volt.
- Ühüm.
Phoebe nyelt egyet. - Csak ennyit tudsz mondani?
A gép egy kis légörvénybe került, Dan csípője még erősebben Phoebéhez nyomódott. Phoebe
szeme kipattant, mikor rájött, hogy a férfi teljes izgalmi állapotban van.
Dan enyhe zavarodottságot mutatva feltette mindkét kezét. - Nem szándékos. Tudom, hogy
megpróbáltál hatásosan érvelni, és minden szót hallottam. Őszintén. De folyamatosan izegtélmozogtál, miközben beszéltél, a gép rázkódni kezdett és... nem tudom. Csak megtörtént.
Phoebében újra lángra lobbant a düh. - Most nincs hozzá hangulatom.
- Nekem se. Szellemileg legalábbis. Fizikailag, ami azt illeti...
- Nem akarom hallani.
A gép tovább zötykölődött, egymáshoz préselve rázta a testüket. Dan megint megmozdította
a csípőjét, megköszörülte a torkát. - Te... ö... komolyan azt akarod mondani, hogy szerinted
miattad nyertünk a Giants ellen?
Dan lágy hangja, a forró súrlódás a testük között leszállította Phoebét a magas lóról. - Nem...
nem egészen... Dehogy. Nos, talán egy kicsit... Részben. Igen, részben igen.
- Értem. - Dan lehajtotta a fejét és mindkét kezével a pultra támaszkodott Phoebe mögött. A
haja fenyő- és fűszerillatot árasztott a meccs utáni zuhanyozástól. Phoebe érezte a csípőjén a
hüvelykujját. A gép hánykolódott, Phoebe pedig igyekezett nem venni tudomást arról, hogy
melle izgatóan dörzsölődik a férfi mellkasához.
- Egy elszabadult hajóágyú vagy - mondta Dan halkan -, és én nem szeretem a
meglepetéseket. - Álla Phoebe hajához ért, miközben beszélt. - Ha úgy gondoltad, hogy rosszul
edzem a csapatot, beszélned kellett volna róla.
- Igazad van. Elméletileg. - Phoebe hangja mintha távolról hallatszott volna. - De félelmetes
tudsz lenni.
Megint érezte, hogy a férfi álla a haját simogatja. - Akárcsak te.
- Én? - Phoebe ajka örömteli mosolyra húzódott. - Tényleg?
- Tényleg.
A mosolya lehervadt, mikor meglátta, hogyan néz rá Dan. Megnyalta a száját. - Én...
- Felhevültél? - A férfi melaszos lassú beszédétől mintha egy örökkévalóságig tartott volna
ez az egy szó.
Phoebe nyelt. - Melegem van.
Dan elmosolyodott délies, kisfiús, hamiskás mosolyával, lassan, könnyedén, végtelen, párás
éjszakákat megidézve. - Nem meleged van, drágám. Felhevültél.
- Talán...
- Én is.
Phoebe a férfi minden porcikáját érezte a ruháján át. Dan felizgatta, megijesztette. Azt az
érzést keltette benne, mintha élőhalott lett volna, mielőtt találkoztak.
Dan keze a csípőjére simult. - Te meg én. Mi...
- Felhevültünk. - A szó kicsúszott.
- Igen. - Dan lehajtotta a fejét és birtokba vette a száját. A késői óra. A mérkőzés feszültsége.
Bármi legyen is az oka, amint az ajkuk összeért, Phoebe minden önuralma elszállt.
Dan hatalmas, erős kezével megfogta a csípőjét, ám beverte a könyökét a falba, amikor
felemelte. Egymáshoz köszörülték a testüket. Phoebe térde az ajtóhoz koppant. Átölelte Dan
vállát és sütkérezett az érzésben, amit a férfi hozzápréselődő teste ébresztett.
Csókjuk vad orgiává vált, vaddá és irányíthatatlanná, olyan szenvedélytől táplálva, mely saját
életet élt. Dan rekedt kiáltással letette Phoebét a pult szélére, majd felhajtotta a pulóverét és
kigombolta a melltartóját. Kezébe vette Phoebe mellét és az ajkához emelte. Phoebe
megragadta Dan nadrágszíjának a csatját, míg a másik kezével az inge alá nyúlt, hogy érezhesse
izmos mellkasát.
Térde szélesre tárult, hogy helyet adjon Dannek, a férfi szája lecsapott, hogy körülvegye a
mellbimbóját. Lecsúsztatta kezét Phoebe hasán és a markába fogta szemérmét.
- Soha többé... - mormolta Phoebe nedves mellbimbójába, miközben a nadrágon át
dörzsölte... - ne vedd fel ezt.
- Nem...
- Meglassítod a munkámat. - Dan kigombolta Phoebe nadrágját, lehúzta a cipzárját.
- Igen. - Phoebe a férfi csatjával viaskodott, felhúzta az ingét.
- Bugyit se. - Dan ajka otthagyta a mellét. Benyúlt a pamut alá.
Nedves. Forró. Ezt kereste.
Phoebe levegő után kapkodva tapasztotta nyitott száját a férfi meztelen mellkasára. Selymes
szőrt érzett a nyelvén.
- Itt - mormolta Dan rekedten. - Bent...
- Csináld. Igen... - Phoebe a férfi cipzárjával küzdött, de az félúton beleakadt az anyagba.
Csalódottan felnyögött, majd becsúsztatta a kezét Dan alsónadrágjának gumis derekán, hogy
körülfogja.
A férfi elfojtott kiáltást hallatott és felemelte Phoebét, miközben simogatta. Válla a falnak
ütközött. Lábával kitámasztotta magát, és le akarta húzni Phoebe nadrágját és bugyiját, de a
helyszűke miatt ez egyáltalán nem volt könnyű. Phoebe fenekével a hideg, nedves mosdót,
kezében Dan forróságát érezte. A férfi beütötte a felkarját az egyik falba, a másik könyökét a
szemköztibe. Végül kénytelen volt a cipője orrával megszabadítania Phoebét a ruháitól, melyek
csapdába ejtették a bokáját. Szenvedélyesen megcsókolta, miközben az ujjaival ingerelte.
Phoebe keze megremegett Danen. Soha nem csinálta még egyetlen férfival sem, de hirtelen a
keze nem volt elég. Túl messze volt a szívétől. Eltolta magától, amennyire csak tudta és
lecsúszott a mosdó széléről. Oldalra fordult a csípőjével, lehajolt egy elképzelhetetlenül
kényelmetlen helyzetbe és szétnyitotta az ajkait. Borzongás futott végig rajta, amikor átesett egy
újfajta tűzkeresztségen.
Izgató volt. Felségesen édes ilyet tenni ezzel a férfival.
Dan homlokán veríték ütött ki, mikor megérezte Phoebe szájának gyengéd feszítését. Elvetett
minden elvet, minden elhatározást, és ebben a pillanatban semmi nem érdekelte. Csak magának
tett ígéretet, és azt majd később megoldja.
Tomboló izgatottsággal nézte Phoebe nyakának kecse sebezhető ívét. Sok nő szolgálta így, de
akkor miért tűnt ez az alkalom olyan másnak? Mert más volt. Volt valami édes ügyetlenség
abban a puha, meleg szívásban, ami felkorbácsolta a vágyát, mégha össze is zavarta.
Phoebe csípőjét simogatta, megszorította a fenekét, miközben egyre magasabbra emelte a
gyönyör. Egy tompa belső hang azt súgta, hogy Phoebe nem egészen jól csinálja. A logika azt
diktálta, hogy profinak kellene lennie, de a puha szájnak az az édes sutasága legyőzte a logikát.
A haját simogatta és elárasztotta a gyengédség vad hulláma. Anélkül, hogy eltervezte volna,
azon kapta magát, hogy felhúzza Phoebét. A külseje, az öltözködése, a viselkedés ellenére saját tomboló vágya és minden átkozott apróság ellenére, amit tudott róla, sem tehette így a
magáévá. Phoebe jobbat érdemelt tőle egy mérföld-magas lövésnél egy repülőgép budijában.
- Ne - suttogta Phoebe, és Dan meglátott borostyánszemében valamit, ami egyszerre volt
rémület és megfosztottság, és ami darabokra szakította a bensejét.
Megcsókolta és beleveszett duzzadt ajkaiba. Phoebe a nevét lihegte, megborzongott, és Dan
látta rajta, hogy túl van a józan ész határán. Félretette saját teste erőszakos követelését, és mély,
gyengéd kézmozdulatokkal kezdte simogatni. Phoebe a vállába mélyesztette az ujjait, rövid, vad
zihálásától Dan majdnem eszét vesztette.
- Phoebe, drágám, megőrjítesz. - Rekedt kiáltással Phoebe nedves szájüregébe hatolt a
nyelvével. Amikor Phoebe elérte a beteljesülést, Dan elnyelte kiáltásait.
Phoebe ráborult, a teste ernyedt és sebezhető volt, a tarkója nyirkos, izzadt szőke tincsek
tapadtak rá. Érezte, hogy Phoebe mellkasa zihál, miközben levegő után kapkod. Phoebe
megpróbálta összezárni a combjait. Ugyanakkor megborzongott, és Dan tudta, hogy még nem
végzett. Nem hagyhatta így, és ismét simogatni kezdte.
Phoebe szinte azonnal elért a csúcsra. Levegő után kapkodott, aztán remegni kezdett, jelezve,
hogy még mindig nem elégült ki. Dan folytatta a simogatást.
- Nem... nélküled nem.
Lágy, suttogó nyöszörgésének a hangjától Dant majd szétvetette a vágy, hogy
beletemetkezzen. Semmi sem tartotta vissza. Ebben a pillanatban maga elé sem tudta képzelni
Sharon arcát. Phoebe pedig egy telt idomú, gömbölyded, csak a szórakozásnak élő lány volt,
akit Isten pontosan ilyen féktelen hancúrozásra mértékszabott. Az összes nő közül, akivel
valaha dolga volt, Phoebe az utolsó, aki miatt lelkiismeret-furdalásának kellett volna lennie.
Mégis miatta volt a legtöbb. Összeszorította az öklét és kényszerítette magát, hogy elfogadja:
ezt nem fejezheti be. Phoebét túlságosan magával ragadta a szenvedély ahhoz, hogy
gondolkodni tudjon, ezért neki kell megtennie helyette.
- Nincs nálam semmi - hazudta.
Phoebe végigsimított a férfi combján és megérintette. - Lehetne, hogy én... - Hátrahajtotta a
fejét, felnézett rá és bizonytalanság a szemében Dan elevenébe vájt. - Én is csinálhatnám neked
ugyanígy.
Phoebe hangja megremegett, a szeme pedig olyan ártatlan, mint egy ma született bárányé.
Dan érezte nem engedheti ezt folytatni. Keservesen, de begombolta a nadrágját.
- Minden rendben. Jól vagyok.
- De...
Nem tudott Phoebe sebzett szemébe nézni. A keze végképp remegett, miközben visszahúzta
Phoebe pulóverét a mellére. - Már biztos mindenki alszik a gép elején, de jobb lenne, ha te
surrannál ki elsőnek, mihelyt rendbehoztad magad.
Phoebe a nadrágjával vesződött, minden mozdulatnál a férfihoz dörgölőzött. Amikor az
összes ruháját visszavette, felnézett rá. - Hogy csinálod? - kérdezte halkan.
- Mit?
- Először égsz, aztán megfagysz.
Phoebe azt hitte, visszautasította. Bár nem állt szándékában, de tudta, hogy megbántotta. Pillanatnyilag majd szétrobbanok.
- Nem hiszek neked. Hogy is hív Tully? „Jég”?
Nem tudott volna veszekedni vele, azok után, hogy látta, milyen sebezhető, és csak egyet
tudott, amivel gyógyíthatta a sebet. Tettetve magát felsóhajtott, és sikerült bosszúsnak tűnnie. Megint kezdődik, igaz? Mi csak akkor nem vitatkozunk, ha csókolózunk. Nem is értem, miért
próbálok meg egyáltalán jó fiúnak lenni veled, amikor mindig visszafelé sül el.
Phoebe ajka még mindig duzzadt volt az ő szájától. - Ezt csináltad? Jó fiú voltál?
- Jobb, mint valaha. Pedig nem is a természetemből fakad. És tudod mit? Tartozol nekem
érte.
- Micsoda? - A borostyán szem már nem volt védtelen. Épp ahogy Dan akarta, szikrákat
szórt.
- Tartozol nekem, Phoebe. Én megpróbáltam egy kis tiszteletet mutatni irántad.
- Tiszteletet? Még soha nem hallottam így nevezni.
Phoebe nem teljesen tudta leplezni a sértettségét gúnyolódással, és a férfi folytatta. Pontosan. És te éppen most vágtad a pofámba. Ami azt jelenti, hogy tartozol nekem azért, amit
én itt ma nem kaptam meg, és be fogom hajtani rajtad.
- Mit tervezel, hogyan?
- Megmondom hogyan. Egy nap... bármelyik nap, amit kiválasztok. Bármelyik órát.
Bármikor. Bárhol. Rád nézek, és csak egy szót mondok.
- Egy szót?
- Azt mondom, most. Csak ezt az egy szót. Most. Te pedig, amikor meghallod ezt a szót,
abbahagyod, amit csinálsz, és követsz engem, bárhová vigyelek is. És amikor odaérünk, a tested
az én egyszemélyes játékom lesz. Megértetted, amit mondtam?
Dan várta, hogy Phoebe dührohamot kapjon, de tudhatta volna, hogy Phoebe nem fog ilyen
könnyen megkegyelmezni neki. Phoebe majdnem ugyanúgy tudott játszadozni másokkal, mint
ő.
- Azt hiszem - felelte Phoebe elgondolkodva. - Lássuk csak, jól értem-e. Azt állítod, hogy
amiért, úgymond, nem jutottál fel a csúcsra, az adósod vagyok. Ha rám nézel és azt mondod,
most, a szexuális rabszolgáddá válok. Jól értem?
- Igen. - A szomorúság eltűnt Dan szeméből, és határozottan kezdett jól mulatni.
- Bármit csinálok.
- Bármit.
- Bárhová vigyél.
- Takarítóraktárba, ha úgy döntök. Teljesen tőlem függ. - Dan a tűzzel játszott, és valóban
várta a pillanatot, amikor a lángok fékezhetetlenné válnak.
- Mi van, ha dolgozom? - kérdezte Phoebe figyelemre méltó nyugalommal.
- Ötven-ötven százalék, hogy épp dolgozni fogsz.
- Megbeszélésen vagyok?
- Felemeled a gömbölyű kis fenekedet és követsz.
- Megbeszélésem van a megbízottal?
- Azt mondod: „Sajnálom, Mr. Megbízott, de azt hiszem, vírusos gyomorrontásom van, ugye
megbocsát. És Calebow edző, volna szíves velem jönni arra az esetre, ha elájulnék a folyosón és
valakinek fel kell emelnie?”
- Értem. - Phoebe töprengő arcot vágott. - Mi van, ha interjút adok ö... mondjuk Frank
Giffordnak?
- Frank jó srác. Meg fogja érteni. A kitörés most már bármelyik pillanatban
bekövetkezhetett. Dan tudta.
Phoebe a homlokát ráncolta. - Csak teljesen biztos akarok lenni benne, hogy nem értettem
félre. Azt mondod, most, és a... hogy is fejezted ki magad? Az egyszemélyes játékod leszek?
- Ezt mondtam. - Dan megacélozta magát.
- Játék.
- Igen.
Phoebe nagy levegőt vett és elmosolyodott. - Klassz.
Dan döbbenten nézte, ahogy kisurrant az ajtón. Amikor bezáródott, hátravetette a fejét és
felnevetett. Phoebe megint megcsinálta. Megint megnyerte a játszmát.
18.
Molly éppen hazaért az iskolából másnap délután, amikor a telefon megcsörrent. Hallotta,
hogy Peg a mosókonyhában szöszmötöl, miközben lerakta a könyveivel teli iskolatáskáját a
konyhapultra és felvette a telefont. - Halló.
- Üdv, Molly. Itt Dan Calebow.
Molly mosolygott. - Hello, Calebow edző.
- Figyelj, van egy kis problémám, és arra gondoltam, te biztos szívesen segítenél.
- Ha tudok.
- Pontosan ezt szeretem benned, Molly. Hogy van benned együttműködőkészség, nem úgy
mint egyesekben, akik arra tették fel az életüket, hogy megnehezítsék egy bizonyos fickó
dolgát.
Molly arra következtetett, hogy Dan Phoebéről beszél.
- Arra gondoltam, beugrom ma este hozzátok egy órára egy ha-mi-sí-tat-lan chicagói
pizzával. De tudod, milyen Phoebe. Valószínűleg az ajtón sem engedne be, ha egyenesen
megkérdezném tőle, és még ha bele is egyezne, láttad, mennyire szeret belém kötni. Ezért azt
találtam ki, hogy sokkal jobb lenne, ha te hívnál meg. Akkor Phoebének udvariasnak kell
lennie.
- Nem is tudom. Phoebe és én...
- Még mindig ver? Mert ha igen, lesz hozzá egy-két szavam.
Molly beharapta az alsó ajkát és azt mormolta: - Már nem ver.
- Mit nem mondasz.
Hosszú csend. Molly egy levendulaszínű spirálfüzet sarkát babrálta, ami kiesett a könyvek
közül a táskájából. - Ugye tudja, hogy nem mondtam igazat?
- Nem?
- Ő... Phoebe nem ütne meg senkit.
Az edző mormolt valamit, ami úgy hangzott, „ne vegyél rá mérget”.
- Tessék?
- Semmi. Folytasd csak, amit mondani akartál.
Molly még nem állt készen, hogy továbbmagyarázza a Phoebével való kapcsolatát. Túl
zavaros volt. Phoebe néha úgy viselkedett, mintha tényleg szeretné őt, de hogy szerette volna,
amikor Molly még csak nem is volt kedves hozzá. Az utóbbi időben egyre inkább próbálkozott
kedves lenni, de aztán eszébe jutott, hogy az apja csak Phoebét szerette, és minden jóérzés, amit
a nővére iránt táplált, kiveszett belőle. Calebow edzőt viszont szerette. Mulatságos volt és
kedves, elintézte, hogy a fiúk a suliban észrevegyék. Mindennap beszéltek Jeff-fel a
szekrényüknél.
- Szeretném, ha beugrana este. De nem akarok útban lenni.
- Hogy lehetne útban egy aranyos fiatal lány?
- Ha biztos ezt akarja.
- Határozottan. Ha Phoebe hazaér, mondd meg neki, hogy beugrom, amint el tudok
szabadulni. Jó lesz így?
- Remek.
- Ha azt mondja, hogy nem enged be az ajtón, mondd meg neki, hogy te hívtál meg, és nem
húzhatja ki magát. Este találkozunk, kisasszony.
- Viszlát.
Dan letette Phoebe telefonját. Az íróasztala sarkáról mosolygott le rá, ahová kényelmesen
feltelepedett. - Ma átmegyek pizzázni. Meghívott a húgod.
Phoebe titkolta, hogy jól mulat.
- Lehetséges lenne, hogy te valamit egyszer egyenesen intézz? Amikor három perccel ezelőtt
besétáltál az irodámba, az eszedbe sem jutott, hogy ahelyett, hogy felhívod Mollyt, megkérdezz
engem?
- Tulajdonképpen nem.
- Lehet, hogy nem is akarlak látni.
- Dehogynem. Mindenki tudja, hogy nem tudnak nekem ellenállni a nők.
- Álmodban, dilinyós.
- Miért vagy ilyen zsémbes?
- Tudod, mikor szállt le a gép. Reggel nyolcra itt kellett lennem egy megbeszélésen és csak
pár órát aludtam.
- Túl van értékelve az alvás.
- Szerinted talán igen, de nem miszerintünk, emberi lények szerint, akik nem okosan
megtervezett androidok vagyunk, arra programozva, hogy egész éjjel fent legyünk.
Dan nevetett, Phoebe pedig feltúrta a fiókját az aszpirines doboz után, amit ott tartott. Még
mindig nem tudta elhinni, ami tegnap este történt köztük a gépen. Amikor a férfi a végén
benyújtotta azt az ultimátumot, nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy szócsatába ne szálljon
vele, annak ellenére, hogy mostanra már ki kellett volna ismernie annyira, hogy ne menjen bele
a játékaiba. Ennek ellenére nem tudta elfojtani magában a reményt, hogy tegnap este valami
megváltozott közöttük.
Dan álmában sem gondolta volna, milyen drága ajándékot adott neki. Már nem félt attól,
hogy intim viszonyba keveredjen, legalábbis vele. Ez a jóképű, arcátlan, alabamai zúzógép
valahogy segített neki visszaszerezni a nőiességét. Csak ne félne annyira, hogy össze fogja a
törni a szívét.
Dan áttelepült az íróasztal sarkáról a legközelebbi székbe. - Van egy tisztázatlan ügyünk. Ha
még nem felejtetted el, tegnap este elterelődött a figyelmünk, mielőtt megtárgyalhattuk volna.
Phoebét teljesen lefoglalta az aszpirines doboz teteje.
- A fenébe! Sose tudom letekerni ezeket. Gyűlölöm a biztonsági fedeleket.
- Ne nézz rám. Kinyomok fekve száznegyven kilót, de megmozdítani sem tudom azt a szart.
Phoebe a kupakot feszegette, aztán feladta. Dannek igaza volt. Beszélniük kellett. Félretette a
dobozt és karba tette a kezét maga előtt. - Akarod kezdeni?
- Rendben. - Dan kinyújtotta és keresztbe rakta a lábát.
- Szerintem pofonegyszerű. Én vagyok a vezetőedző, te a tulajdonos. Nagyra értékelném, ha
nem mondanád meg, hogyan végezzem a munkámat, ahogy én sem mondom meg neked.
Phoebe rámeredt. - Ha kiment volna a fejedből, azóta mondod meg, hogy mit csináljak,
amióta augusztusban rám törtél az apartmanomban.
Dan sértettnek látszott. - Azt hittem, tárgyalni fogunk, nem vitatkozni. Csak egyszer tégy egy
kis erőfeszítést, Phoebe, hogy megőrizd a hidegvéredet.
Phoebe keze az aszpirin felé kúszott. Lassan, gyengéd hangon beszélt. - Folytassa, Calebow
edző.
Phoebe hivatalos megszólítása nem tántorította el Dant.
- Ne avatkozz a csapat dolgába a meccs előtt.
- Mit nevezel beleavatkozásnak?
- Szerintem teljesen magától értetődő, hogy megjelenni az öltözőben a mérkőzés előtt az első
a lajstromban. Ha van valami mondanivalód a játékosoknak, én majd kommunikálóm nekik.
Azért is hálás lennék, ha a gép elejében maradnál, amikor utazunk. Az egyetlen kivétel ez alól,
ha egy győztes meccs után tartunk hazafelé. Akkor illendő egy gyors látogatást tenni a
játékosoknál és gratulálni. De azt akarom, hogy méltóságteljesen tedd. Rázz meg néhány kezet,
aztán hagyd őket békén.
Phoebe feltette leopárdpettyes szemüvegét és rezzenést lenül nézett rá. - Attól tartok, abban a
téveszmében ringatod magad, hogy tegnap este hisztériás rohamom volt amikor arra
figyelmeztettelek, meglehetősen erélyesen, ha jól emlékszem, hogy a Stars az én csapatom és
nem a tiéd.
- Ugye nem akarod ezt megint elkezdeni?
- Dan, megcsináltam a házi feladatomat, és tudom, hogy szaktekintélynek számító emberek
állítják rólad, hogy jó úton haladsz afelé, hogy az NFL egyik legjobb edzője legyél. Tudom,
hogy a Starsnak szerencséje van veled.
Phoebe őszintesége ellenére Dan gyanakvóan nézte. - Folytasd.
- A Stars nagyon nagy elvárásokkal indult neki ennek a szezonnak a szurkolók és a sajtó
részéről, és amikor nem nyerted meg az első meccseket, gyorsan és nagy erővel lobbantak fel a
lángok. A rólam napvilágra került történetek sem javítottak a helyzeten, elismerem. Érthető,
hogy mindenki feszült, az edzőktől az újoncokig, de azt hiszem, időközben elfelejtetted a
legalapvetőbb leckét, amit játékosként megtanultál. Elfelejtetted jól érezni magad.
- Most nem játékos vagyok, hanem edző! És hidd el nekem, ha olyan bajt keverne az egész
bagázs, mint amilyet én kevertem, hamar repülnénk a bajnokságból.
A történetek alapján ítélve, amiket Phoebe hallott, ez kétségtelenül igaz volt. Levette a
szemüvegét. - Te a szigorú fegyelem híve vagy, és kezdem megérteni, milyen fontos ez. De azt
hiszem, meg kell tanulnod, mikor kell feltüzelni a játékosokat, és mikor kell oldani a
feszültségüket.
- Ne kezd ezt megint!
- Rendben. Mondd meg nekem, miért nem tudta megtartani a labdát a Stars a tegnap esti
mérkőzésig.
- Rossz passzban voltak, ennyi. Megesik.
- Dan, feszültek voltak. Hetek óta hajtod őket, leveszed a fejüket a legkisebb hibáért.
Lehordasz mindenkit a titkársági alkalmazottaktól kezdve Tullyig. Túlfeszítetted a húrt, és ez
mindenki teljesítményén meglátszott.
Phoebe akár egy hordó dinamitot is meggyújthatott volna, mert Dan felpattant.
- A rohadt életbe, ezt nem hiszem el! Nem hiszem el, hogy ott ülsz, mint egy kibaszott John
Madden, és megmondod nekem, hogyan eddzek egy kurva futballcsapatot! Szart se tudsz a
futballról!
A káromkodások tűzijátékként pattogtak Phoebe feje fölött, s Danből olyan perzselő düh
áradt, hogy Phoebe azt hitte, lemállik a festék a falakról. Remegett, ugyanakkor az a
hátborzongató érzése támadt, hogy a férfi valami tesztnek veti alá, hogy az őrjöngése és a
szónoklata egy gondosan megrendezett húzás, hogy lássa, állja-e a sarat. Hátradőlt a székében
és azt kezdte el vizsgálgatni, nem pattogzott-e le valahol a körömlakkja.
Dannek elborult az agya. Az erek a nyakán kötélként dagadtak. - Nézz magadra! A futballlabdát nem tudod megkülönböztetni a kurva baseball-labdától! És azt hiszed, megmondhatod
nekem, miképp végezzem a dolgomat! Azt hiszed, megmondhatod nekem, hogy a csapatom túl
feszült, mintha valami istenverte pszichológus lennél, miközben szart se tudsz! - Elhallgatott,
hogy levegőt vegyen.
- Torkaszakadtából is üvölthet, ha úgy akar, edző - mondta Phoebe halkan -, de ez nem
változtat azon a tényen, hogy én vagyok a tulajdonos. Most pedig menjen le a tusolóba és hűtse
le magát!
Egy pillanatra azt hitte, hogy Dan átugrik az asztalon és nekiesik. De a férfi csak dühös
pillantást vetett rá, és kivonult az irodájából.
Fél óra múlva Ron az épület mögött talált rá Danre, amint a kinti öltöző mellett dobált
kosárra. Sötét izzadtságfoltok ütöttek át galléros pólója elején, és erősen zihált, miközben
cselezgetve a betonpálya közepére vezette a labdát, majd visszafordult a kosár felé.
- Tully mondta, hogy itt vagy - szólalt meg Ron. - Információra van szükségem Zeke
Claxtonról.
A gyűrű rezgett, mikor Dan kosárra dobta a labdát. - Phoebe nincs megelégedve a
munkámmal! - fröcsögtek belőle a szavak, majd olyan erővel passzolta Ronhoz a labdát, hogy
az ügyvezető hátratántorodott.
- Szállj be! - üvöltött Dan.
Ron úgy nézett a labdára, mintha egy gránát lett volna, aminek már kihúzták a biztosító
pecekjét. Szemtanúja volt már Dan gyilkos egy-egy elleni játékának, ha dühös volt valami
miatt, és esze ágában sem volt benevezni. Mély sajnálkozást tettetve, a legújabb sötétkék
öltönyére mutatott. - Sajnálom, Dan, de megbeszélésem van és nem öltöztem...
- Szállj be, az istenit!
Ron beszállt.
Dan hagyta dobni, de Ron olyan ideges volt, hogy a labda visszapattant a palánkról, jóval a
gyűrű mellől. Dan megszerezte a lepattanót és veszekedetten megindult vele a középpálya felé.
Ron idegesen állt az oldalvonalon, megpróbálván kitalálni, hogyan szabaduljon el.
- Szerelj, az isten szerelmére!
- Tulajdonképpen sosem voltam jó kosaras.
- Szerelj!
Ron minden tőle telhetőt megtett, de Dan majdnem harminc centivel magasabb és húsz
kilóval nehezebb volt, ráadásul profi sportoló, nem pedig született kétbalkezes.
- Gyere közelebb! Használd a könyöködet, a mindenségit! Tedd, amit kell, te nyavalyás,
hogy megszerezd azt a nyamvadt labdát!
- Ö... A könyöklés szabályellenes, Dan, és én... Dan kirakta a lábát és szándékosan
elgáncsolta. Miközben elterült a betonon, hallotta, hogy vadonatúj sötétkék nadrágja elszakad a
térdén. A tenyere élén szúró fájdalmat érzett és felháborodva nézett fel. - Szándékosan
csináltad!
Dan ajka felkunkorodott. - És akkor most mit fogsz csinálni, cicus?
Ron mérgesen feltápászkodott és ledobta a zakóját. - Ledugom a labdát a torkodon, te
felfuvalkodott faszkalap.
- Ha a szabályok szerint játszol, soha. - Dan szándékosan heccelve Ron felé tartotta a labdát.
Ron rávetette magát. Belekönyökölt Dan gyomrába, a másik öklével pedig kiütötte a kezéből
a labdát. Az átrepült a pályán. Utánalódult, de Dan megelőzte és megkaparintotta. Miközben
Dan a palánk felé fordult a labdával, Ron keményen bemosott neki egyet a bordái közé, majd
belerúgott a rossz térde hajlatába, kibillentve az egyensúlyából. Mire Dan felállt, Ron
megszerezte a labdát, a palánkhoz vezette és tökéletes kosarat dobott.
- Kezded kapisgálni. - Dan megragadta a labdát.
Ron nekirontott. Sajnos a durva belemenés nem akadályozta meg Dant abban, hogy pontot ne
szerezzen. Ron fogta a labdát, felöklelte a fejével Dant és elcselezett a festékig, ahonnan viszont
egyszerűen kihagyta dobást.
A következő csata vad volt, ökölcsapásokkal, könyöklésekkel, szabályellenes gáncsokkal és
vicsorgó fogakkal. Dan viszont tisztán játszott.
Amikor vége lett, Ron felmérte a kárt. Az öltönye tönkrement, a kezét lehorzsolta, viszont
csak három ponttal kapott ki. Még soha nem volt magára ilyen büszke egész életében.
A bágyadt őszi nap kibújt egy felhő mögül, miközben azok ketten lerogytak a fűbe a pálya
mellett és levegő után kapkodtak. Ron felhúzta a térdét, rátámasztotta a karját, fújtatott és nagy
elégedettséggel nézte a Dan bal szemöldökénél sötétlő dudort.
- Attól tartok, szép kis monoklid lesz. - Próbálta, de nem tudta visszafojtani ujjongását.
Dan nevetett, aztán megtörölte csöpögő homlokát a pólója ujjába. - Kemény voltál, mihelyt
nem úgy játszottál, mint egy elsőbálozó. Meg kell ismételnünk.
Ez az! Ron szeretett volna a levegőbe csapni, mint Rocky a múzeumlépcsőn, de megelégedett
egy macsó röffentéssel.
Dan kinyújtotta a lábát, keresztbe tette, és hátradőlt a tenyerére támaszkodva.
- Árulj el nekem valamit, Ron. Szerinted túlhajszolom az embereimet?
Ron levetette tönkrement nyakkendőjét. - Fizikailag nem.
- Nem ezt kérdeztem.
- Ha azt akarod tudni, egyetértek-e azzal, amit Phoebe tett az öltözőben, nem. Előbb veled
kellett volna beszélnie az aggodalmairól.
- Azt mondja, nem bírom a kritikát.
Dan felháborodottan nézett, Ron elnevette magát.
- Nem tudom, mi olyan pokoli vicces.
- Tényleg nem bírod a kritikát, és a helyzet az, hogy már rád fért. Phoebének igaza van.
Túlhajszoltad az embereket, és ez kihatott a lelkiállapotukra.
Ron valószínűleg nem lett volna ilyen nyersen őszinte, ha nem tombolt volna benne még
mindig az adrenalin. Leg-nagyobb csodálkozására Dan nem gőzölt be. Inkább sikerült sértődött
arcot vágnia.
- Mint a Stars ügyvezető igazgatója, lehetett volna annyi vér a pucádban, hogy elém állj és
ne egy nőt küldj magad helyett elvégezni a piszkos munkát, akinek fogalma sincs a futballról.
- Ma reggel ő is pontosan ugyanezt mondta nekem.
- Rád is be van indulva, mi?
- Nem hiszem, hogy ebben a pillanatban bármelyikünkért is rajongana.
A férfiak az üres kosárlabdapályát nézték. Dan fészkelődött, a száraz levelek zörögtek alatta.
- Fényes győzelmet arattunk tegnap este.
- Meghiszem azt.
- Az öltözői beszéde be fog vonulni a történelembe.
- Sosem felejtem el.
- Tényleg gőze sincs a futballról.
- A harmadik negyedben éljenzett, amikor kivittük a labdát az oldalvonalon.
Dan nevetett, aztán elégedetten felsóhajtott.
- Azt hiszem, mindent egybevetve, Phoebe jobban bizonyít, mint bármelyikünk is számított
rá.
- Dan! - A délutáni veszekedésük után Phoebe meglepődött, mikor meglátta a Stars edzőjét
az ajtóban, kezében egy doboz mélyserpenyős pizzával. Majdnem tíz óra volt, a smink már rég
lekopott róla. Kényelmi szempontból kifakult gagyi-Pucci melegítőnadrágot és bő lila pulóvert
viselt, ami alig ért a fenekéig.
- Nem számítottam rád. - A feje tetejére tolta az olvasószemüvegét és félreállt, hogy
beengedje Dant.
- Nem értem, miért. Mondtam, hogy jövök.
- Az a civakodásunk előtt volt.
- Civakodás? - Dan bosszúsnak tűnt. - Az egy üzleti tárgyalás volt, nem más. Minden
semmiségen felhúzod magad. - Becsukta az ajtót.
Phoebét Mici mentette meg a válaszadás alól, aki vakkantgatva és örömtől reszketve
szökdécselt be az előtérbe, mikor meglátta, ki a vendég. Phoebe elvette a pizzás dobozt és
jókedvűen nézte, ahogy a kutya olyan gyorsan köröz Dan lába körül, hogy csúszkál a padlón.
Dan óvatoskodva nézett Micire. - Ugye nem fog lepisilni?
- Ha megcsókolod és „cukorfalat”-nak hívod, akkor nem.
Dan nevetett és lehajolt, hogy macsós bütyökborzolásban részesítse az uszkár bóbitáját. Mici
azonnal hanyatt dobta magát, hogy Dan hozzáférjen a hasához.
- Ne feszítsd túl a húrt, kutya.
Mici kedélyesen fogadta a visszautasítást, és követte őket a nappalin át a konyhába.
- Mi történt a szemeddel?
- Melyik szememmel? Ó, ez? Kosárlabda. Az ügyvezető igazgatód nem játszik sportszerűen.
Phoebe megállt. - Ron tette ezt veled?
- A fiúnak durvaság van az ereiben vér helyett. Azt tanácsolom, tartsd távol magad tőle, ha
begurul.
Phoebe egy pillanatig sem hitte, hogy Ron tette ezt Dan-nel, de a férfi szeme csillogásából
látta, hogy többet úgy sem fog tudni kiszedni belőle.
Molly arca felderült, mikor beléptek a konyhába, és felállt az asztaltól, ahol éppen végzett a
házi feladatával. - Dan! Phoebe azt mondta, hogy nem jön.
- Phoebe nem tudhat mindent, nem igaz? Bocs, hogy ilyen későn értem ide, de a hétfő
nagyon hosszú az edzőknek.
Phoebe tudta, hogy Dan és az asszisztensei általában éjfélig dolgoznak hétfőnként, és
gyanította, hogy a férfi innen még visszamegy a Stars Complexbe. Nagyra értékelte, hogy
betartotta a Mollynak tett ígéretét.
Miközben tányérokat és szalvétákat tett az asztalra, Dan megszólalt: - Remélem, nem
vacsoráztak annyit, hölgyeim, hogy nem maradt hely egy kis lefekvés előtti nassoláshoz.
- Én nem - mondta Molly.
- Én sem. - Phoebe már így is meghaladta a napi zsírbevitelt egy csokoládés piskótával, mit
számít még pár száz kalória?
Dan leült az asztal végébe, és miközben mindannyian szedtek maguknak egy nyúlós szeletet
a vastag vajastészás pizzából, az iskola felől érdeklődött Mollytól. Minden további bátorítás
nélkül Mollyból ömleni kezdett a szó az új barátnőjéről, Lizzie-ről, az osztályról, a tanárokról,
minden megerőltetés nélkül megajándékozva Dant azokkal az információkkal, amiket Phoebe
harapófogóval sem tudott kihúzni belőle több napon át.
Molly a második szelet pizza után nyúlt. - És tudja mi van még? Mrs. Genovese, a
szomszédunk megkért, hogy vigyázzak iskola után pár órát az ikerfiaira kedden és pénteken.
Három és fél évesek és nagyon helyesek, de azt mondja, szüksége van néha egy kis
kikapcsolódásra, mert kimerítik. Három dollárt fizet egy órára.
Phoebe letette a villáját. - Egy szóval sem említetted nekem.
Molly csökönyös arcot vágott. - Peg megengedte. Ha jól sejtem, te most azt fogod mondani,
hogy nem.
- Ellenkezőleg. Szerintem jó tapasztalatszerzés lesz. Csak azt szerettem volna, hogy
megbeszéld velem.
Dan figyelemmel kísérte a szóváltást, de nem tett megjegyzést.
Fél órával később Phoebe megköszönte neki a látogatást, miközben kikísérte az ajtóhoz.
Ahogy gyanította, Dan a Stars Complexbe igyekezett egy késő esti ülésre, hogy véglegesítsék a
heti stratégiát a helyi rivális, a Bears ellen.
Dan az ajtónyitó gomb után nyúlt, de tétovázott, mielőtt elfordította volna. - Phoebe, nem
mondom, hogy igazad volt azzal kapcsolatban, amiről ma tárgyaltunk, és határozottan nincs
ínyemre, ahogy a problémát kezelted, de meg fogom fontolni, amit mondtál.
- Ez elég tisztességes.
- Cserébe ígérd meg, hogy azonnal szólsz, ha gondod van a munkámmal.
- Hozzak testőrt, vagy gondolod, hogy egy csőre töltött pisztoly elég lesz.
Dan sóhajtott és leejtette a kezét a gombról. - Kezdesz tényleg felbőszíteni. Nem tudom,
honnan vetted, hogy nehéz velem. Én vagyok a világon a legméltányosabb ember.
- Ezt örömmel hallom, mert van még valami, amit meg akarok vitatni veled. Szeretném, ha
kispadra ültetnéd Jim Biederotot a jövő héten, hogy játéklehetőséget kaphasson a tartalékja.
Dannek elborult az agya. - Micsoda! Az összes ostoba szamárságod közül... - Phoebe
arckifejezése belefojtotta a szót.
Phoebe felvonta a szemöldökét és elmosolyodott. - Csak próbára akartalak tenni.
Dan válaszul tetőtől talpig végigmérte, aztán olyan selymes hangon suttogott, hogy Phoebén
borzongás futott végig egészen a lábujjáig. - Azok a kislányok, akik túl közel vannak a
veszélyzónához, könnyen nagy bajban találhatják magukat.
Gyors csókot lehelt Phoebe ajkára, kinyitotta az ajtót és eltűnt lefelé az úton.
Mire beült a kocsijába és elhelyezkedett a kormány mögött, már megbánta a csókot és a
kétértelmű szavait is. Ez volt az utolsó, ígérte. Végre eldöntötte, hogy fogja kezelni ezt a
kapcsolatot, és a flört nem fért bele.
Tegnap este hazafelé a gépen azt találgatta, hogyan vigye ágyba Phoebét úgy, hogy közben
Sharon Andersonnak udvarol. Annyira kívánta Phoebét, hogy mindenféle érvvel igyekezett
meggyőzni magát, lehet köztük egy rövid affér, de még mielőtt leszálltak volna, rájött, hogy
képtelen rá. Túl fontosak a tervei Sharonnal ahhoz, hogy veszélyeztesse, csak mert nem tudja
féken tartani a Phoebe iránti vágyát.
Egy sietős vacsora Sharonnal a múlt héten méginkább meggyőzte, hogy ő az a nő, akit
feleségül akar venni. Sharon egy kicsit izgult, de ez várható volt, és mire hazavitte, már
valamelyest felengedett. Az ajtóban gyors búcsúcsókot nyomott a szájára, de ez minden.
Valahol út közben beléhasított ez a régimódi nézet, hogy ne szeretkezzenek Sharonnal a
nászéjszakáig.
Ami Phoebét illette... annyira vágyott rá, hogy az már fájt, de azelőtt is elbánt a szexuális
gerjedelemmel, s úgy gondolta, az idő majd megoldja. Tudta, számára az lesz a
legbiztonságosabb, ha a kapcsolatukat szigorúan szakmai keretek közé tereli, az ötlet azonban
pokolian nyomasztóan hatott rá. Egyre jobban megkedvelte Phoebét, a fenébe is! Ha férfi lenne,
simán bekerülne a legbensőbb baráti körébe.
Miért zárná ki a magánéletéből, kérdezte magától, amikor Phoebe az év végén visszamegy
Manhattanbe és valószínűleg soha többé nem látja?
Nem mintha azt tervezte volna, hogy továbbra is enyelegjen vele. Csak barátként fogja
kezelni. Nincs több olyan botlás, mint az a kis csók ma este, nincs több szexuális provokálás
repülőgépbudikban. Lehet, hogy Phoebe pillanatnyilag szívesen folytatta volna a testi
kapcsolatot, de tapasztalatai szerint az olyan nők, mint Phoebe, megadóak voltak ilyen téren.
Mihelyt értésére adja, hogy a szabályok megváltoztak kettejük között, Phoebe alkalmazkodik.
Phoebe tudja, hogy a dolgok néha működnek és néha nem. Nem kell a szájába rágni.
Elmosolyodott magában, miközben beindította a motort. Phoebe állati klassz, meg kell
hagyni. Nem is igazán tudta, hogy történt, de sikerült kivívnia a tiszteletét. Soha nem gondolta
volna, hogy ennyit fog gürcölni, hogy teljesítse tulajdonosi kötelezettségeit, és az odaadása még
lenyűgözőbb volt, tekintve, hogy számára eddig ismeretlen területen járt. Azt is csodálta benne,
ahogy szembeszállt vele. Sikerült úgy megvédenie az álláspontját, hogy közben ne viselkedjen
ribanc módjára, ellentétben Valerie-vel, aki csak a gyilkolás öröme kedvéért mart belé.
A kapcsolata Phoebével fontossá vált, és amíg nem hódol be a kettejük közötti erőteljes, de
terhes fizikai vonzalomnak, mi rossz van abban, ha jól érzik magukat egymás társaságában,
mint barátok. Nem mintha könnyű lenne parancsolni a kezének. Jó hogy az est nagyobb
részében ült, mert nézni, ahogy Phoebe abban a feszes nadrágban meg pulóverben sasszézik,
ami alig ért a fenekéig, folyamatos izgalmi állapotot eredményezett nála.
Elmosolyodott, ahogy elhajtott a járdasziget mellől. Ha az oroszok okosak lennének,
számításba vették volna Phoebe radioaktív testét, mielőtt bejelentik a nukleáris leszerelésről
szóló megállapodás végét az Egyesült Államokkal.
Eggyel több indok arra, hogy Sharont vegye feleségül. Saját fájdalmas tapasztalataiból tudta,
hogy a hosszú távú kapcsolatok nem a nemi vágyra épülnek. Hanem kölcsönös megbecsülésre,
és ez az, ami benne és Sharonban közös volt.
Ezért mire a gép leszállt, elhatározta magát. Amikor Phoebe az év végén elhagyja a várost,
feldobja Sharonnak a kérdést, jelenleg azonban kiélvezi, hogy mind a két nővel együtt lehet.
Amíg nem húzza le a cipzárját, a legkevésbé sem jelent gondot tükörbe néznie, az a tény pedig,
hogy a Phoebé-től való önmegtartóztatás ilyen mocskosul lesújtóan hat rá, méginkább azt
igazolja, hogy a kapcsolatuknak plátóinak kell maradnia. Történjen bármi, nem fog még
egyszer az első házassága hibájába esni.
Gondolatait egy szürke kisbusz felvillanó képe zavarta meg, ami Phoebe lakásától alig három
háztömbnyire egy mellékutcában parkolt. Káromkodott és hátramenetbe kapcsolta a Ferrarit. A
gumik csikorogtak, miközben a kocsi kifarolt. Megint váltott. Az erős motor azonnal reagált, és
az autó lefelé száguldott a mellékutcában, éppen akkor érve oda a kisbuszhoz, amikor annak
vezetője el akart indulni. Dan eltekerte a kormányt és beszorította a kisbuszt a Ferrari és a
mögötte parkoló kocsi közé.
Kiugrott. Négy hosszú lépéssel ott termett a kisbusznál, feltépte az ajtaját és kirángatta a
sofőrt a kabátjánál fogva. - Miért követsz, te szánalmas tróger?
A férfi kövér volt, megbotlott, alig tudta visszanyerni az egyensúlyát, hogy el ne essen.
Ütésre lendítette a karját, de Dan nekinyomta a kisbusz oldalának. - Ki vele!
- Engedj el, te gazember!
- Nem, amíg... - Dan elhallgatott, mikor rájött, hogy van valami ismerős ebben az emberben.
Túlsúlyos alkat, piros-pozsgás arcszín, nagy orr, ősz haj. Ebben a pillanatban felismerte.
- Hardesty?
- Igen - vicsorgott a másik. - Na, mi van, faszszopó?
Dan szerette volna gyomron vágni a férfit, de eszébe jutott az öreg Ray bánatos arca a
temetésen, és visszafogta magát. Inkább lazított a szorításon, bár nem engedte el a fickót.
- Hetek óta követ. Mi ez az egész?
- Szabad országban élünk. Arra megyek, amerre akarok.
- A törvény másképp vélekedik. Amit maga csinál, azt zaklatásnak nevezik.
- És akkor mi van? Rossz a lelkiismereted, azért zavar, hogy követlek?
- Miért lenne rossz a lelkiismeretem?
- Mert megölted a fiamat, de csirkefogó! Ray Junior miattad halt meg. Ha nem küldted volna
el a Starstól, még mindig élne.
Dan úgy érezte, mintha arculcsapták volna. Soha nem tudta teljesen megnyugtatni a
lelkiismeretét, és azonnal elengedte a férfit. - Nem volt más választásom, Mr. Hardesty.
Ameddig csak lehetett, bent tartottuk a gárdában.
De látta Hardesty tébolyult tekintetéből, hogy felesleges minden szó. - Szükséged lenne rá, te
gazember! Csak a szerencsének köszönhetitek, hogy a Giantset meg tudtátok verni nélküle. Az
én fiam nélkül a Stars nem fog sokáig nyerni. Ray Junior nélkül vesztesek vagytok!
Dan szánalmat érzett. Ray egyedüli gyerek volt, a halála elvette az öreg eszét. - Ray remekül
játszott - mondta, hogy megpróbálja megnyugtatni.
- Ebben átkozottul igazad van. Miatta járhattam felemelt fejjel a városban. Mindenki tudta,
ki vagyok. Mindenki beszélgetni akart velem. De most már a nevemet is elfelejtették, és
mindezt miattad. Ha nem tiltottad volna el a fiamat, az emberek még mindig tisztelnének.
Nyálbuborékok gyűltek Hardesty szájának sarkába Dan szánalma pedig elszállt. Hardestynek
nem a fia hiányzott; hanem az élet Ray reflektorfényének bűvkörében. Dan apja tizenöt éve
halott volt, de miközben belenézett Hardesty apró, kegyetlen szemébe, úgy érezte, mintha ismét
Harry Calebow előtt állna.
Harry is a saját fia hátán felkapaszkodva akart tekintélyt szerezni magának. A középiskolában
Dan feszengve hallgatta, ahogy az apja állandóan vele kérkedik a nyilvánosság előtt, ami annál
is inkább ironikus volt, hogy négyszemközt soha nem kapott mást tőle, csak kritikát. Eszébe
jutott, amikor másodéves gimnazista korában Harry fejbe vágta egy üveggel, mert az utolsó
harminc másodpercben elejtette a labdát a Talladega ellen.
Hátralépett, mielőtt más vétkéért bűntette volna meg ezt az embert. - Tartsa magát távol
tőlem, Hardesty. Ha mégegyszer meglátom, hogy követ a kisbuszával, nagyon megbánja.
- Nagymenő - gúnyolódott Hardesty, miközben Dan otthagyta. - Kibaszott nagymenő!
Lássuk, milyen menő leszel, amikor a csapatod megint kikap a héten. Lássuk milyen menő
leszel, amikor lapátra tesznek emiatt a szezon miatt. A Stars egy nulla a fiam nélkül! Egy nulla!
Dan becsukta a kocsiajtót Hardesty kajánsága előtt. Miközben elhajtott, arra gondolt, hogy
talán ezért akar annyira apa lenni. Be kell bizonyítania magának, hogy ő jól fogja csinálni.
19.
Phoebe magát nézte a Stars-stadion egyetlen női mosdójának hátsó falára akasztott hosszú,
keskeny tükörben. A bő, szürke, kámzsanyakú pulóver, amiben ma dolgozni jött, a nyakától a
combjáig mindenét eltakarta. Egy hozzáillő gyapjúszoknya lágy redőkben omlott le a vádlija
közepéig, ahol szürke, nem áttetsző harisnya és konzervatív pumps cipő tette teljessé
meghökkentő összképet. Haját takaros apródfrizára fésülte, arcából egy szürke
bársonyszalaggal fogva hátra, és csak hatalmas, asszimetrikus ezüst fülbevalója és széles
karperece mentette meg attól, hogy úgy fessen, mint egy külvárosi bridzsklub elnöke.
Jó, hogy Viktor nem látta, mert halálra röhögte volna magát. Phoebét nem érdekelte. Élvezte,
hogy életében most először másképp öltözik. S ráadásul mindezt nem azért tette, mert át akart
változni, hanem mert jól érezte magát bennük. A spandex és az aranylamé mindig is a ruhatára
részei lesznek, de már nem félt kevésbé feltűnő ruhákban járni.
Kicsit elfordult és végigsimított a csípőjén. A legmerészebb képzelettel sem lehetett azt
állítani, hogy fiúsan karcsú lenne. Lehet, hogy Dan kövérnek tartotta, és ezért nem mutatott
semmilyen hajlandóságot arra, hogy szeretkezzen vele azóta az este óta a repülőgép
mosdójában, majd két hónappal ezelőtt. Miközben kilépett a folyosóra, azon töprengett,
benyújtja-e valaha is a férfi azt a „most”-ot, amit ígért.
Mici trappolt oda hozzá, a piros-zöld kockás masni, amit Phoebe most igazított meg a fülénél,
kibomlott. A személyzet egy órája távozott, és a mai napi nyüzsgés után az épület
természetellenesen csendesnek tűnt. Aranybrokát füzérekkel és cserepes piros
mikulásvirágokkal díszített irodák mellett haladt el, alig egy hét, és itt a karácsony. Mici
kiszaladt az előcsarnokba, hogy elfoglalja egyik kedvenc helyét az ajtó mellett.
Dan a vacsoraidőt választotta a testedzéshez, mert ilyenkor csak az övé volt az edzőterem,
Phoebének pedig szokásává vált benézni hozzá, hogy elbeszélgessenek, mielőtt hazamegy. Már
azelőtt hallotta a férfi ritmikus nyögéseit, hogy belépett volna. Dan egy kipárnázott padon
feküdt hajlított térddel, talpát a földön nyugtatva és ijesztően nagy súlyokat emelgetett a
mellkasa fölött. Izmai táncot jártak, az erek az alkarján vastag, sötét kötelekként dagadtak,
miközben kinyomta a rudat és lassan leengedte. Phoebe nézte, ahogy mellizma megfeszül
verítéktől nedves pólóján, és kiszáradt a szája.
Dan még nem vette észre, így nem kellett lepleznie a sóvárgását, miközben nézte. Az izmok a
férfi combjában összeugrottak, miközben Phoebe tekintete felfelé siklott bő rövidnadrágjának
ülepéhez. Nagy becsben tartotta egyre elmélyülő barátságukat, a hiányérzete ellenére is. A
szeretője akart lenni Dannek, nem csak a barátja, de kezdte azt hinni, hogy lehetetlent kíván.
Bebizonyosodott, hogy egy évtizednyi gátlást nem könnyű leküzdeni, és egyre jobban félt attól,
hogy nem tudta megadni Dannek, amit a férfi várt egy nőtől.
Hangos morgással Dan beleejtette a rudat a villák közé, és felült. Nyirkos haja kócos volt, és
izzadtság gyöngyözött a nyakán, miközben Phoebére mosolygott. - Mikor öltözöl már át és
kezdesz el edzeni te is?
- A napokban visszatérek az aerobikhoz - felelte Phoebe túl sok lelkesedés nélkül. - Minden
este sétálok Micivel.
- Nem semmi edzés az.
- Ne légy önelégült. Nem mindenki akar világklasszis izmokat.
Dan elmosolyodott. - Szóval szerinted nekem világklasszis izmaim vannak?
- A te korodban mindenképpen.
Dan felkacagott, felállt és átment egy másik padhoz, ezúttal egy párnázott hengereshez. Amíg
hátat fordított, hogy beállítsa a súlyokat, Phoebe lerúgta a cipőjét és fellépett az elefánt
nagyságú Toledo-mérlegre a helyiség végében. Ha leszámolja a négy kiló ruhát, pontosan annyi
volt, amennyi lenni akart.
A számlap majdnem akkora volt, mint egy stoptábla, ezért lelépett, mielőtt a férfi leolvashatta
volna. A padhoz sétált, ahonnan Dan felállt, és miközben leült, lágy gyapjú szoknyája
szemérmes redőkben omlott le a vádlija körül. A legutóbbi vasárnapi meccsen egy modern
tiniruhát viselt, aminek nagy sikere volt a szurkolóknál, de minden héten új szereléssel előállni
megterhelte a költségvetését.
- Az ügyfélszolgálaton ma bolondokháza volt - jegyezte meg Phoebe. - Amióta a Bears
kiesett a versenyből, az egész város Stars-lázban ég.
Dan beakasztotta a bokáját a kipárnázott henger alá és kinyújtotta a lábát, hogy megemeljen
egy újabb halomnyi súlyt. - Chicago szereti a csapatait.
A Giants elleni meglepetésszerű győzelmet két további Stars-diadal követte, aztán november
utolsó heteiben vereséget szenvedtek a Saintstől és a Buffalo Bilistől. Azóta azonban nyertek
három félelmetes ellenféllel szemben, és az összesítés alapján esélyesek lettek az AFC Central
Division első helyezése.
A legmeglepőbb fordulat az AFC Western Divisionban következett be. Dan elmondta, milyen
romboló hatása lehet a sérüléseknek egy csapatra, s Phoebe szemtanúja lehetett ennek a
Portland Sabers esetében. Ami briliáns szezonként indult a számukra, rémálommá vált, amikor
elvesztették tehetséges irányítójukat és három másik kulcsfontosságú játékosukat. Zsinórban öt
veretlen mérkőzés után egy kivételével minden meccsüket elvesztették. Az irányítójuk azonban
felépült, és a szakértők szerint megtáltosodnak a rájátszásban.
- Lássuk, jól értem-e. - Phoebe meglóbálta lábujján az egyik szürke cipőjét és előre-hátra
hintáztatta. Kis kristálygyöngyökkel kirakott ezüst bokalánca csillogott a fényben. - Akkor
szerezhetjük meg az AFC Central-címet, ha most nyerünk, és a Houston veszít a Redskins ellen.
Így van?
- Csak ha a Bengals megveri a Steelerst. - Dan nyögött az erőkifejtéstől. - És emlékeztetlek,
hogy a héten a Chargers ellen játszunk. Legutoljára, amikor összecsaptunk, a védelmük front
sevenre állt fel ellenünk.
- Bobby Tom azt mondta, nem fél a Chargers védelmétől.
- Bobby Tom azt is mondja, hogy nem fél a nukleáris háborútól, úgyhogy én nem
tulajdonítanék nagy fontosságot a véleményének.
A bajnokság szerkezete olyan bonyolult volt, hogy ha Phoebe örökké élt volna, akkor sem
értette volna meg. Bár nem teljesen volt tisztában minden variációval, azt tudta, hogy ha a Stars
megnyeri a Central Division-bajnokságot, esélye van a két AFC-rájátszás meccsre, ami után
január harmadik hetében már a bajnoki döntő következik. Ha azt megnyerik, ő lesz a Stars
vitathatatlan tulajdonosa, az apja pedig forogni fog a sírjában.
Nem tudta volna megmondani, melyik volt az a pillanat, amikor a Starst megtartani sokkal
tetszetősebb gondolat lett, mint visszamenni New Yorkba és galériát nyitni. Több csábította,
mint a Danhez való vonzalma, több, minthogy valamiféle posztumusz bosszút álljon az apján.
Minden egyes munkanap új kihívást jelentett. Szerette bekapcsolni a számítógépét és
mesterkedni a számokkal a táblázatkezelőben. Szerette a megbeszéléseket, a telefonhívásokat, a
puszta, lehetetlen feladatot, hogy egy olyan munkát végez zen, amire siralmasan szakképzetlen.
Az elmúlt pár hónapban egyszer csak elkezdett rettegni attól, hogy átadja a csapatot Reednek.
- Őszintén szólva jobban szeretném, ha egy kicsit bizakodóbb lennél. Hol van az a hasba
akasztós duma, amit a játékosoknak adsz elő?
- Most csak ketten vagyunk... - Dan levegő után kapkodott. - ... és te jobban felülsz neki,
mint ők. Nem akarok hamis reményeket táplálni benned. Remek csapatunk van, minden egyes
játékkal egyre jobbak vagyunk. - Nem vette le a szemét Phoebéről, és valami
megmagyarázhatatlan oknál fogva mintha egyre ingerültebbé vált volna. - A szezon kezdetén
senki nem adott volna értünk egy lyukas garast sem, de bármilyen bátrak is a játékosaink, még
fiatalok és még túl sokat hibáznak. A Chargers pokoli jó csapat, és most, hogy Murdrey lekerült
a sérültek listájáról a Sabersnél... Volnál szíves abbahagyni ezt? - A súlyok csörömpölve
visszaestek.
- Mit?
- Amit csinálsz!
Dan a szürke pumps cipőt bámulta, amit Phoebe a lábujján lóbált előre-hátra. Megállította. Mitől vagy ilyen házsártos?
Dan felállt a géptől. - Csak próbálok koncentrálni, te meg ott ülsz és mutogatod a lábadat!
Phoebe szoknyája addig csúszott felfelé, amíg egy botrányos tíz centire megállt a térde alatt. Ne viccelj! Ez zavar?
- Ezt mondtam, nem?
Dan csípőre tett kézzel állt előtte, és konok arckifejezése elárulta, nem áll szándékában
visszatáncolni, jóllehet tudnia kellett, hogy jó úton van afelé, hogy bolondot csináljon magából.
Phoebe kényszerítette magát, hogy ne mosolyogjon, de egy kis boldogságbuborék már ott
dagadt a bensejében. - Igazán sajnálom. - Bűnbánó arccal felállt. - Fogalmam sem volt, hogy
ilyen érzékeny vagy.
- Nem pont érzékeny.
Phoebe egy kicsit közelebb lépett. - Persze hogy nem.
Dan bizalmatlanul nézett rá. - Talán jobb lenne, ha nem jönnél közelebb. Izzadt vagyok.
- Jézusom, már észre sem veszem. Biztosan azért, mert annyi időt töltök egy futballcsapattal.
- Igen, szóval...
Phoebe a kétségbeesettek bátorságával tette tenyerét a férfi nedves pólójára, pontosan a szíve
fölé. - Keményen hajtasz.
Dan nem mozdult. Phoebe érezte, hogy a férfi szíve kalapál, és remélte, hogy nem csak az
edzéstől. Pillantásuk egymásba kapcsolódott, Phoebét pedig olyan heves sóvárgás fogta el, hogy
tudta, rá kell hogy írva legyen az arcára.
- Ez nem jó ötlet. - Dan elszoruló, fojtott hangon préselte ki a szavakat, de meg sem próbált
hátrálni.
Phoebe összeszedte a bátorságát. - Aznap este, amikor Meadowlandsből repültünk hazafelé,
nem bántad, hogy hozzád érek.
- Aznap este nem gondolkodtam tisztán.
- Akkor ne gondolkodj tisztán most sem. - Behunyta a szemét, ujjait Dan felkarjára kulcsolta
és megcsókolta. Amikor a férfi nem csókolta vissza, ajkával végigsimított az ajkán és
imádkozott, hogy Dan megadja magát, mielőtt inába száll a bátorsága.
Dan egy nyögéssel szétnyitotta az ajkait és nyelvével Phoebe szájába hatolt. Egyik kezét a
fenekére, a másikat a tarkójára simítva magához rántotta. Ajkaik egymáshoz tapadtak, nyelvük
kutakodott. Phoebe összevissza fogdosta Dant mindenhol, annyira kívánta. Érezte, hogy a férfi
kemény és lüktet. Talán most.
Dan megfogta a vállát és gyengéden eltolta. Phoebe látta, hogy az önuralmáért küzd. - Nem
tehetjük, Phoebe.
- Miért nem? - Phoebe kábán próbálta megérteni a férfi visszautasítását.
- Hát itt vagy.
Phoebe az ajtó felé pördült, amikor Reed belépett. Fekete gyapjú felsőkabátja nyitva volt,
fehér kasmírsál bukkant elő a gallérjából. Mennyit láthatott?
Ahogy a Stars elkezdett felfelé menetelni a diadalúton, úgy keletkeztek repedések Reed
barátságosságán. Soha nem gondolta volna, hogy ilyen sokat kell majd várnia, hogy rátehesse a
kezét a Starsra. Bár továbbra is ügyelt arra, hogy beszéljen Phoebével mások füle hallatára, ha
kettesben voltak, Phoebe meglátta benne azt a kamasz zsarnokot, aki összetépte az anyja
fényképét.
Reed lehúzta fekete bőrkesztyűjét. - Ömlők, hogy el tudtalak csípni, Dan. Minél előbb össze
kell ülnünk, hogy beszéljünk a játékjogokról. Van pár ötletem, amit meg akarok veled vitatni.
- Szívesen elcsevegnéd veled, Reed - mondta Dan kedvesen. - De amíg nem veszítünk, attól
tartok, hogy csak Phoebe ötleteit hallgathatom meg.
Phoebe látta, hogy Reednek nem tetszik az elhessegetés, de túl okos volt ahhoz, hogy
kimutassa Dannek. Helyette azt a leereszkedő mosolyát vetette rá, amitől Phoebe szerette volna
kikaparni a szemét. - Phoebe semmit nem tud a játékjogokról.
- Meglepődnél, mi mindent tud Phoebe. Ami azt illeti, épp most vetette fel Rich Fergusont a
Michigan State-ből. Ugye, Phoebe?
- A kölyök tényleg nem semmi - felelte Phoebe figyelemre méltó magabiztossággal ahhoz
képest, hogy még soha életében nem hallott Rich Fergusonról.
- Lenyűgöző, milyen sokat tud tanulni egy okos nő alig pár hónap alatt. Persze ez nem jelenti
azt, hogy egyetértek veled a Jenkins kölyökkel kapcsolatban.
- Lehet, hogy igazad van. Majd átgondolom. - Kérlek, uram, ne sújts le rám, amiért
hazudtam! Phoebe hálás volt Dannek, amiért megvédte, de ezzel nem kárpótolta azért a
tagadhatatlan tényért, hogy amikor ő gyakorlatilag a lábai elé vetette magát, Dan
visszautasította.
Reed megérezte a szövetségüket, és nem örült neki. - Előbb vagy utóbb szóba kell állnod
velem - mondta fojtott hangon. - És attól tartok, hogy az én vezetési stílusom sokkal
határozottabb, mint a Phoebéé.
- El is várom tőled, hogy a magad módján intézd a dolgokat - felelte Dan, aki nem volt
hajlandó bekapni a csalit.
Gary Hewitt kukkantott be az ajtón, aki majdnem ugya-annyi órát dolgozott egy héten, mint
Dan. - Bocs a zavarásért, Dan, de van egy új film, amit meg kellene nézned. Azt hiszem,
megvan a megoldás a Collier-problémára.
- Hogyne, Gary. - Phoebéhez fordult és felhúzott szemöldökével kérdezte, hogy maradjon-e
erkölcsi támaszt nyújtani.
Phoebe elmosolyodott. - Majd holnap befejezzük, amiről beszéltünk.
Dan a nyakába akasztotta a törülközőt, bólintott mindkettejüknek és távozott.
Reed a tenyerébe csapott fekete bőrkesztyűjével. - Hadd vigyelek el vacsorázni. Végre jól
elcseveghetnénk.
- Sajnálom. A héten próbálok Mollyval enni.
A férfi enyhén összehúzta a szemét. - Még nem is mondtam, mennyire bámulatba ejt, ahogy a
szárnyaid alá vetted. Mivel nem vagy igazi anyatípus, tudom, micsoda áldozat a részedről.
- Élvezem Molly társaságát. Egyáltalán nem áldozat.
- Örülök. Most, hogy Bert elment, nem tehetek róla, de legalább egy kicsit felelősnek érzem
magam érted. Azt hiszem, ez természetes, hiszen én vagyok az egyetlen élő férfirokonod.
- Köszönöm, hogy aggódsz értem, de megvagyok.
- Szerencse, hogy olyan nagyvilági nő vagy. Abból, amit ide belépve láttam, nyilvánvaló,
hogy köröznek körülötted a cápák.
- Cápák?
Reed nevetett. - Semmi baj, Phoebe. Előttem nem kell színlelned. Biztos vagyok benne, hogy
te is ugyanolyan mulatságosnak találod Dan udvarlását, mint én. Senki sem számított rá, hogy a
Stars idáig eljut... még az edzői sem. Úgy vélem, természetes, hogy megteszi a tétjeit, noha arra
számítottam, hogy sokkal ravaszabbul fogja csinálni.
- Reed, fogalmam sincs, hogy miről beszélsz - mondta Phoebe mereven.
A férfi aggodalmasan ráncolta a homlokát. - Ó, istenem, Phoebe. Sajnálom. Azt hittem...
Nálad ez ugye tényleg komoly? Jézusom, milyen seggfej vagyok. Nem akartam ilyen otromba
lenni.
- Miért nem mondod ki egyszerűen, amire gondolsz? - öltött magára olyan nyugalmat
Phoebe, amit nem érzett.
Reed úgy nézett rá, mint egy kedves nagybácsi. - Dan életében a futball a legfontosabb. Ezt
mindketten tudjuk. Bezsongott még a legkisebb esélytől is, hogy ráteheti a kezét a Starsra.
Kihasznál téged, anélkül, hogy ő bármit is kockáztatna. Ha a Stars veszít, minden baj nélkül
kibújhat a kapcsolatból. De ha nem veszít... - Az álla megfeszült. - Számíthatsz rá, hogy a mi
vezetőedzőnk olyan gyorsan meg fogja kérni a kezed, hogy csak kapkodod a fejed.
Dannek voltak hibái, de őt nem használta ki azért, hogy megkaparintsa a Starst, s Phoebe még
soha nem gyűlölte Reedet ennyire, mint ebben a pillanatban. Simulékony és minden hájjal
megkent volt, teljesen elvtelen és a végsőkig önző. Mindazonáltal Phoebe tudta, hogy Reed
valószínűleg el is hiszi, amit mond, hiszen ő ezt tette volna Dan helyében.
- Köszönöm, hogy aggódsz értem, de azt hiszem, komolyabban veszed a Dannel való
kapcsolatomat, mint én.
- Ezt örömmel hallom. Meg se kellett volna említenem. Ez a beszélgetés vasárnap estére
úgyis érvényét veszti. A Stars ezen a héten alulmarad. Remélem, felkészültél rá, hogy kikaptok.
- Majd meglátjuk.
Miután Reed elment, Phoebe ott állt az üres edzőteremben és arra gondolt, milyen ironikus,
amivel Reed Dant vádolta. Ha Dan meg akarta volna szerezni a Starst azzal, hogy őt leveszi a
lábáról, igazán kontármunkát végzett.
Ronnak még el kellett intéznie egy fontos telefont a kocsijából, így Phoebe egyedül lépett be
DuPage County egyik legújabb és legelőkelőbb klubjának lenyűgöző ezüst és kék
előcsarnokába. Három nappal karácsony után volt, a hallt még mindig örökzöld faágak és
csicsás ezüstmasnik díszítették. Mivel Jason Keane volt a klub első számú támogatója, Phoebe
nem lepődött meg, hogy a férfi a magánétkezőjét választotta a megbeszélésük színhelyéül.
Még mindig próbálta felfogni, hogy a Stars legalább még egy hét haladékot kapott. Reed
jóslata ellenére a Stars megverte a Chargerst egy mezőnygóllal egy elviselhetetlenül feszült
játékban vasárnap, megszerezve ezzel az AFC Central Division első helyét a Steelers elől, akik
a hosszabbításban elvesztették a meccset a Bengalszel szemben. Most volt még egy esélyük,
hogy Phoebe álmodozhasson.
Kétségtelenül kudarcra vértezte fel magát. Bert éveken át sikertelenül próbálta újratárgyalni
Jason Keane-nel a stadionszerződést, és semmi oka nem volt rá azt hinni, hogy ő majd megold
egy olyan helyzetet, amiben az apja elbukott. Hosszú hetek munkájával meglehetősen átfogó
ismereteket szerzett a csapat pénzügyi helyzetéről, bonyolult tárgyalások terén azonban nem
volt tapasztalata.
A logika azt diktálta, hogy egyszerűen csak írja alá az új szerződést, amit az ügyvédek a múlt
héten átküldték. Nem volt több kegyelem a Starsnak; a következő vereségükkel végleg kiesnek
a versengésből. Ha valahogy sikerülne javítania a stadionszerződés feltételein, azzal csak
Reednek segítene. Másrészről, amíg a Stars nem veszti el a legközelebbi meccsét, ő a
tulajdonos, és azt fogja tenni, ami a csapatnak a legjobb.
A gondolat, hogy mi vár rá ma este, megviselte, és a gyomra háborogni kezdett. Az érzés
csak fokozódott, amikor a Csak tagoknak feliratú, gazdagon metszett üvegajtó kinyílt a
countryklub előcsarnokának túlsó végében. Elakadt a lélegzete, mikor a szmokingot viselő
magas, jól megtermett férfiban felismerte Dant.
A mai este eltervezése túlságosan lefoglalta ahhoz, hogy azon rágódjon, Dan visszautasította
a csókját a múlt héten az edzőteremben. Most visszatért a fájdalom és megdermedt, miközben a
férfi odajött hozzá.
- Mit keresel itt?
- Tag vagyok. Azt hitted, potyázni fogok a Keane-nel való megbeszéléseteken?
- Honnan tudsz a megbeszélésről?
- Rontól.
- Bizalmasan kellett volna kezelni.
- Nem mondtam el senkinek.
- Szándékosan nem érted a lényeget. Neked nem kellett volna róla tudnod.
- Ennek semmi értelme, Phoebe. Hogy tudott volna Ron meghívni, ha nem mondja meg,
hogy megbeszélés lesz?
A ma este épp elég nehéznek ígérkezett anékül is, hogy Dan végignézze azt, ami minden
valószínűség szerint katasztrófának fog bizonyulni. - Attól tartok, vissza kell vonnom Ron
meghívását. Megegyeztünk, hogy ez egy magánbeszélgetés lesz köztünk, Jason és néhány
tanácsadója között.
- Sajnálom, Phoebe, de Ron elvetemültté válik, ha nem azt csinálom, amit mond. Félek ujjat
húzni vele, amióta azt a monoklit kaptam tőle.
- Nem tőle kaptad a monoklit! Te... Ez nevetséges...
Miközben Phoebe szájából ömlöttek a szavak, Dannek kényszerítenie kellett magát, hogy oda
ne hajoljon és le ne nyalja a szájáról a morcosságot. Színtiszta vágy borította el abban a
pillanatban, ahogy meglátta. Ahelyett, hogy egyre inkább hozzászokott volna, hogy nem nyúl
hozzá, napról napra mind nehezebbé vált az önmegtartóztatás. Phoebe mindene felizgatta. Most
is például. A legtöbb nő frizurája, amikor kiöltözik, merev és tiszta lakk. Phoebéé azonban
hálószobás volt. Lágy szőke hullámokban omlott le majdnem a válláig, a vége egy kicsit kifelé
kunkorodott. És neki volt a legszebb nyaka, amit valaha látott, hosszú és kecses.
Azt mondta magának, hogy hálásnak kellene lennie, amiért a többi testrészét még eltakarja az
a fekete estélyi kabát. Még azok a bő ruhák, amikben mostanában néha dolgozni járt, sem
tudták elrejteni, ami alattuk van. Tudta, hogy örülnie kellene, hogy Phoebe sokkal inkább
konzervatív üzletasszonyként öltözködik, de az igazság az volt, hogy rajtakapta magát, amint
alig várja azokat a napokat, amikor Phoebe úgy jelenik meg, mint régi önmaga. Nem mintha
bevallotta volna neki.
Abbahagyni azt a múltkori csókot, volt a legnehezebb dolog, amit életében tett. Jóllehet
megpróbált tisztességes lenni azzal, hogy elhúzódott, Phoebe reményvesztett arckifejezése
láttán mégis úgy érezte magát, mint egy utolsó szívtipró. Akkor pár másodpercre elvesztette a
fejét, de ezenkívül majd két hónapja semmi olyasmit nem tett, amivel biztatta volna. Örülnie
kellett volna neki, ő mégis nyomorultul érezte magát. Azt hajtogatta magának, hogy Phoebe
hamarosan visszatér Manhattanbe, de ahelyett, hogy ez felvidította volna, méginkább
elszomorította.
Phoebe még mindig dühös volt rá. Ferdevágású szeme aranybarnára sötétült, miközben lassú
tűzön fortyogott benne a harag a ma esti váratlan felbukkanása miatt. Azt kívánta, bárcsak
Sharonnak is lenne mersze így eléállni, mint Phoebének volt, de Sharon egy édes kis teremtés
volt, híján Phoebe szemtelenségének legparányibb jelével s Dan elképzelni sem tudta róla, hogy
ilyet tegyen.
Bár hetente legalább egyszer találkozott Sharonnal, ez volt az első alkalom, hogy félénk
nővel volt dolga, és még nem egészen csiszolódott hozzá. Sharon kedvessége néha már kezdte
idegesíteni, de akkor figyelmeztette magát az előnyeire. Soha nem kell amiatt aggódnia, hogy
Sharon Anderson megüti majd a gyerekeit, ha begurul. Soha nem kell amiatt aggódnia, hogy
úgy bánik majd a gyerekeivel, ahogy az anyja bánt ővele.
Phoebe a tűsarkúja orrával dobolt, miközben szikrázó fülbevalója előre-hátra fityegett a
fürtjei között. - Miért akarja Ron, hogy itt legyél? Nekem egy szóval sem említette.
- Ezt tőle kell megkérdezned.
- Találgass!
- Nos, mondott valamit arról, hogy talán szüksége les egy tartalék irányítóra. Arra az esetre,
ha eldobnád az agyad.
- Úgy.
- Te is tudod, hogy néha szokásod.
- Nem tudom!
Phoebe szétrántotta a kabátját, és amikor Dan meglátta,hogy mit visel alatta, azonnal elment a
jókedve.
- Valami baj van? - Phoebe őrjítő mosollyal hagyta, hogy a kabát lecsússzon meztelen
vállán.
Dant mintha letaglózták volna. Hogy tehette? Túl sokáig türtőztette magát, és most kitört.
- Az istenit! Amikor már kezdtem azt hinni, hogy megjött a józan eszed, bebizonyítod, hogy
tévedtem! Én tényleg azt hittem, hogy talán halványan dereng neked, mi a tétje ennek a
megbeszélésnek, de most rájöttem, hogy teljes homályban vagy!
- Lám-lám. Valaki határozottan morcos kedvében van ma este. Lehet, hogy a magad dolgával
kellene törődnöd és hazamenned. - Phoebe kihúzta az ujját a kabátból, és jobbra-balra riszálva a
csípőjét, a ruhatárba vitte azt. Amikor visszament, Dan érezte, hogy egy ér lüktet a halántékán.
Alig pár perce gondolt arra, mennyire szereti Phoebe exhibicionista ruháit, de ez még azelőtt
volt, hogy meglátta a mostani cuccot.
Úgy festett, mint egy bordélyház főkurtizánja. Dan nézte a hosszú, tapadós fekete ruhát, ami
inkább tűnt S&M hámnak, mint ruhaneműnek. A felső fele halászhálóból és fekete szíjakból
állt. Az egyik szíj nyakörvként fonódott a torkára, majd terült szélt felfelé legyező alakban egy
alig szélesebb szíjig annál, ami a melle felezőpontján körbefutva épp eltakarta a mellbimbóját.
A halászháló meglehetős méretű lyukain át tisztán látta, ahogy Phoebe mellének mind az alsó,
mind a felső domborulata kidülled a ráfeszülő szíj alatt és felett.
A derekánál a halászháló egy testhez simuló anyagba ment át, amely testfestékként tapadt
Phoebe csípőjének ívére. A combja közelében a ruhát aranyszínű fém díszítette, ami már-már
harisnyakötőre emlékeztetett volna, ha nem kívül lett volna, ahol mindenki láthatta, hanem
rejtve. Mindennek tetejébe a ruha fel volt sliccelve egészen a mennyországig.
Dan égett a vágytól, hogy ráborítsa a zakóját és eldugja a világ szeme elől, mert nem akarta,
hogy mások ilyen sokat lássanak a testéből, ami átkozottul nevetséges volt, tekintve hogy
Phoebe milyen előszeretettel szabadult meg a ruháitól. Megfogta a karját és az előcsarnok
oldalában nyíló kis fülke felé vezette, ahol elrejthette a kíváncsi szemek elől, és komolyan
nekiesett.
- Szerinted így kell felöltözni egy üzleti tárgyalásra? Szerinted ezt kell viselni, amikor egy
szerződésről tárgyalsz? Nem érted, hogy egy ilyen ruhában az egyetlen, amiről tárgyalhatsz, az
az, hogy mennyit kérsz egy ostorcsapásért a csupasz fenekére?
- Te mennyit fizettél érte utoljára?
Mielőtt Dan felocsúdhatott volna az arcátlan megjegyzéstől, Phoebe elsurrant. Dan utána
pördülve látta, hogy Ron lép be az előcsarnokba, és a döbbenetből az arcán nyilvánvalóvá vált,
hogy őt is ugyanúgy elképesztette Phoeb szerelése. A férfiak pillantása találkozott, Dan pedig
azon gondolkodott, vajon övé is ugyanolyan tehetetlennek tűnt-e, mint a Roné. Nem érti
Phoebe, hogy ez DuPage County? A nők DuPage Countyban nem így öltözködnek, az isten
szerelmére! Templomba járnak és a republikánusokra szavaznak, ahogy a férjük mondja nekik.
Phoebe felé sietett hosszú léptekkel, agyában azzal a kósza gondolattal, hogy bevisz neki egy
jobb horgot, aztán a vállára veti, mikor megjelent Keane egyik lakája. Mielőtt megállíthatta
volna, Phoebe elindult vele.
Nem maradt sok választása, mint követni. Hallgatólagos megegyezéssel Ronnal
felgyorsították a lépteiket, amíg közre nem fogták Phoebét. A tükrös folyosó végén belépte
Jason Keane magánétkezőjének súlyos tölgyfa ajtaján.
Dan közel tíz éve ismerte Keane-t. Párszor együtt partiztak, golfoztak. Egyszer elutaztak egy
alkoholmámoros hétvégére a Nagy-Kajmán-szigetre, ahol mélytengeri halászattal és néhány
fehérneműt reklámozó fotómodellel ütötték agyon az időt. Keane mindig nagy nőcsábász volt,
és ahogy Dan hallotta, a negyedik X sem hűtötte le.
A kis ebédlő olyan volt, mint egy angliai udvarház könyvtárszobája keleti szőnyegekkel, bőr
klubfotelekkel és sötét falambériával. Vaskos, koszorúmintás díszléc szegélyezte a kerek
gipszstukkókkal díszített mennyezetet, melyen táncot jártak a kandallóban égő fahasábok
fényei. Az ablakok előtt összehúzták a nehéz bársonyfüggönyöket, eltakarva a kilátást a
golfpályára. A damaszttal borított ovális asztalt hat személyre terítették burgundivörös és
aranyszínű szalagokkal átkötött díszes ezüsttel és porcelánokkal.
Jason Keane és két csatlósa a kandalló mellett állt, nehéz kristálypoharakat tartva kezükben.
A légkör határozottan férfias volt, és ahogy Dan belépett a helyiségbe Phoebével a
bandázsruhában, Valerie kedvenc pornográf könyvének kellemetlen emléke jutott az eszébe.
Visszarettent attól a nyomasztó érzéstől, hogy Phoebe O, ő pedig éppen arra készül, hogy
felajánlja a testvériség javára.
Keane kezét nyújtva sietett eléjük. A multimilliomos ingatlanfejlesztő hidegvérű pasas volt,
de nem tudta leplezni csodálkozását Phoebe ruhája láttán. A csodálkozás azonnal valami sokkal
intimebbé vált, és Dannek minden akaraterejére szüksége volt, hogy ne ugorjon Phoebe elé és
mondja meg Jasonnek, hogy legeltesse valaki más buta libáján a szemét.
Keane kezet rázott vele. - Hogy megy a golf, pajtás? El tudsz szabadulni egy tizennyolcasra,
ha idegenben játszotok?
- Attól tartok, nem.
- Mit szólnál a jövő hónapban egy játékhoz a Pebble-n?
- Jól hangzik.
Keane üdvözölte Ront, Ron pedig bemutatta Phoebének. Dan undorral nézte, ahogy Phoebe
felveszi a megszokott figurát: lihegő hang, hívogató tekintet, a szűk fekete szalagot majd
szétfeszítő topmodell mell. Miközben Phoebe Keane és az emberei előtt kellette magát, egyszer
sem nézett Dan felé.
Dan düh és undor elegyével nézte, ahogy Keane Phoebe meztelen vállára gömbölyíti a
tenyerét és a kandallóhoz húzza. Keane igazi milliomos playboy volt méretre készült
szmokingjában és fehér, ráncolt ingében, félkarátos gyémánt inggombjával. Középmagas,
sötéthajú, ívelt homlokú.
Dan egészen a mai estig úgy gondolta, hogy Jason külsőre rendben van, de most úgy döntött,
hogy az orra túl nagy, a tekintete pedig túl ravasz.
Dan elvett egy italt a pincértől és üdvözölte a jelenlévő másik két férfit - Jeff O’Briant, Jason
hivatali asszisztensét, és Chet Delahuntyt, az ügyvédjét. Amint el tudott szabadulni, a
kandallóhoz settenkedett hallgatózni. Ron is ugyanezt forgathatta a fejében, mert követte.
Phoebe háttal állt nekik, és Dan szinte biztos volt benne, hogy ki tudja venni a feneke közötti
vágást az alatt a tapadós ruha alatt. Phoebe Jasont nyaldosta a tekintetével, és úgy hajolt hozzá,
mint egy utcasarki lámpaoszlophoz. Dan vérnyomása a sztatoszférába szökött.
- Ugye szólíthatom Jasonnek? - búgta Phoebe. - Különösen, hogy ennyi közös ismerősünk
van.
Dan várta, mikor csordul ki a nyál Keane szája sarkán. - Mint például?
- Fél Manhattan. - Phoebe birtoklón a férfi karjára tette a kezét, vörös körmei ostorcsapásserkentette vércseppekként virítottak. - Blackwelléket és Miles Greiget természetesen ismeri.
Miles igazi csirkefogó, nem igaz? Aztán ott van Mitzi Wells, maga rosszfiú.
Jason nyilvánvalóan megérezte a bálványimádat belecsapó gammasugarainak hatását, mert a
mosolya még szélesebbre nyílt. - Ismeri Mitzit?
- Persze hogy ismerem. Kis híján összetörte a szívét.
- Én nem.
Phoebe sikamlós suttogásra halkította a hangját, aztán úgy szívta be az alsó ajkát, hogy Dan
úgy érezte, mindjárt gutaütést kap.
- Ha bevallók magának valamit, megígéri, hogy nem fog rettenetesnek tartani?
- Becsületszavamra.
- Megkértem, hogy mutasson be minket egymásnak - ez még azelőtt volt, hogy maguk ketten
komolyan randevúzni kezdtek -, ő pedig nemet mondott. Majdnem ráment a barátságunk, de
most, hogy találkoztunk, meg tudom érteni, miért rejtegette magát.
Dan látta, hogy Jason azt keresi, hol nyílik Phoebe kuplerájos ruhája, hogy később ne kelljen
időt vesztegetni rá, amikor majd kihámozza belőle. Halkan felmordult, hátravetette a fejét és
felhajtotta az italát. Csak a testemen át.
A vacsora kész volt, elfoglalták a helyüket az asztalnál, Jason az asztalfőn, mellette kétoldalt
Phoebe és Ron. Dan a másik végén, Jeff O’Brian és Chet Delahunty között. Egy
örökkévalóságig ettek. Mire leszedték a főfogást és felszolgálták a desszertet, a férfiak az asztal
végén még a felületes társalgásra való kísérletet is feladták annak érdekében, hogy
hallgatózhassanak.
Dan nézte, ahogy Phoebe beszív egy primőr epret korhatáros ajka közé. Miközben Phoebe
Keane szemébe nézett, Dan megesküdött, hogy még a hétvégén megkéri Sharon Anderson
kezét.
Ron alig nézett fel a tányérjából egész este, de amint kiöntötték a kávét, végre életre kelt,
körülbelül kilencven perc késéssel, Dan szerint.
- Bocsánat, hogy félbeszakítom a társalgásodat, Phoebe, de úgy gondolom, kötelességünk
megvitatni, hogy miért is vagyunk itt ma este.
Phoebe olyan üres tekintettel nézett rá, hogy Dan szerette volna megrázni. Annyira áhítozott
rá, hogy Keane skalpját megszerezze a gyűjteményébe, hogy elfelejtette volna, hogy tárgyalni
jöttek?
- Miért is? - kérdezte Phoebe.
- A stadionszerződés - emlékeztette Ron.
- Ó, ugyan. Meggondoltam magam, Ronnie. Ma este nem akarok róla beszélni. Miért nem
engeded el magad és mulatsz? Jason és én barátok vagyunk, és mindenki tudja, hogy a
barátságot nem szabad összekeverni az üzlettel.
- Ez a nő kedvemre való - nevetett Jason.
- Ronnie csak az üzletre tud gondolni. Az üzlet olyan unalmas. Vannak fontosabb dolgok is
az életben, mint egy ostoba régi szerződés.
Dan kiegyenesedett ültében. Valami nem stimmelt. Phoebét érdekelte a szerződés, és soha
nem hívta Ronnie-nak az ügyvezető igazgatóját.
Keane önelégült mosolyt vetett Ronra. - Miért nem iszik még egy kis bort, McDermitt?
- Kösz, nem.
- Ne durcáskodj, Ronnie! Majd holnap felhívod Jasont és elmondod neki, hogy döntöttem.
- Miről hogy döntött? - kérdezte Keane hízelgőn. - Minden teljesen világos.
Phoebe ismét ráfonta ujjait Keane karjára. - Nem egészen, de ne rontsuk el az estét üzlettel.
Keane szinte kézzelfoghatóan éberebbé vált. - Tisztességes szerződést küldtünk. Ugyanazt,
amit az apja aláírt. Remélem, elégedett.
- Én nem vagyok elégedett - mondta Ron olyan határozottan, amivel kivívta Dan elismerését.
Érdeklődéssel várta Phoebe válaszát.
- Ó én sem vagyok elégedett - kuncogott Phoebe. - Ronnie úgy felidegesített azzal, hogy a
Stars rossz üzletet fog kötni, hogy kénytelen voltam tenni valamit. - Mint egy kisgyerek, aki
felmondja a jól betanult leckét, folytatta. - Ronnie mindig azt szajkózza, Jason, hogy most már
üzletasszony vagyok. És bár valószínűleg már csak egy rövid ideig lesz az enyém a csapat,
mégis úgy kell gondolkodnom, mint egy tulajdonosnak.
Dan vigyázott, hogy az arca kifejezéstelen maradjon, miközben hátradőlt, hogy élvezze az
előadást. Mit forgat a fejében az ő okos kis buta libája?
Phoebe a mennyezetre emelte a szemét. - Tudom, mit gondol. Azt gondolja, hogy Phoebe
Somerville nem elég jó üzletasszony ahhoz, hogy merész lépésre szánja el magát, de ez nem
igaz.
- Egyáltalán nem erre gondoltam. - Keane bágyadt mosolya ellentétben állt sólyomszemével.
- Milyen merész lépést kell megtennie? Talán tudok segíteni. Nagy gyakorlatom van az
ilyesmiben.
Ron szája olyanná torzult, ami bárki más arcán csúfondáros mosoly lett volna. - Manipulálni
próbál, Phoebe. Légy óvatos.
Phoebe összeráncolta a homlokát. - Ne légy udvariatlan, Ronnie. Jason soha nem tenne ilyet.
Keane szeme lyukat égetett Phoebe koponyájába, mintha próbált volna belelátni, hogy bujkále valami a légbuborékok között. - Persze hogy nem. Időnként mindannyiunknak merész lépésre
kell elszánnunk magunkat.
Phoebe duzzogása inkább nyafogássá változott. - De ez olyan nehéz volt, Jason. Ronnie azt
mondogatta, hogy ön nem lesz mérges, de én nem vagyok benne olyan biztos. Nem értem, miért
örül neki, ha a Stars elköltözik.
Jasonnek a torkán akadt a kávé, amit épp le akart nyelni. - Elköltözik? - A csésze
csörömpölve landolt a csészealjban, és Keane abbahagyta a flörtölést. - Mi az ördögről beszél?
Hova költözik?
Dan nézte, ahogy Phoebe alsó ajka valóban remegni kezd. - Ne mérgelődjön. Ronnie
elmagyarázta nekem, és minden rendben lesz. Kitöltjük az egyéves felmondási időt a következő
szezonban, tehát nem arról van szó, hogy azonnal kiköltözünk. Rengeteg ideje lesz találni egy
másik csapatot, aki a stadionjában játsszon.
Keane a fogát csikorgatta. - Pontosan hová szándékozik vinni a Starst?
- Manhattanbe, talán. Hát nem óriási? Persze nem vagyok benne teljesen biztos, hogy a többi
tulajdonos egyetért vele, de Ronnie felkérte ezeket a tudálékos majmokat, hogy végezzenek
nagy piackutatást, és azt mondták neki, hogy New York City és vonzáskörzete határozottan
elbír még egy futballcsapatot.
Keane, aki nyilvánvalóan rájött, ki az értelmi szerző a Starsban, olyan pillantást vetett Ronra,
ami színtiszta dühöt árasztott. - Ez nevetséges! A Stars nem használhatja a Giants-stadiont. Már
így is két csapat játszik benne.
Phoebe azonban még nem készült fel rá, hogy átadja a színpadot az ügyvezető igazgatójának,
és megint megfogta Keane karját. - Nem a Giants-stadiont. Az New Jersey-ben van, az isten
szerelmére, és én soha nem megyek New Jersey-be, kivéve ha Philadelpiába akarok utazni. Az,
hogy már nem lesz enyém a csapat, még nem jelenti, hogy nem akarom megnézni minden
meccsüket. Megőrülök a futballért most, hogy már minden játékost ismerek.
- Nem költöztetheti ki a csapatot, ha nincs stadionjuk! - Keane már majdnem kiabált. McDermitt nem mondta?
- De ez a legjobb az egészben! Donald éppen most lábalt ki azokból a szörnyűségekből,
amik néhány éve történtek vele, és építeni akar egy kupolás stadiont a West Side-i földjére. Phoebe sokatmondóan rángatta a szemöldökét. - Közeli barátok vagyunk, tudja, és azt mondta,
ad nekem egy saját páholyt, ha aláírom vele a szerződést, mielőtt átadnám a csapatot Reednek. Lesújtottan nézett. - Ne legyen dühös, Jason. Azt kell tennem, amit Ronnie mond. Tisztára
begőzöl, ha nem úgy viselkedem, mint egy igazi üzletasszony.
Dan örült, hogy senki nem figyelt rá, mert szédült ettől a magasságtól. De meg kellett
hagynia, le a kalappal a kölyök előtt. Ron egy olyan maffiózó önelégültségével dőlt hátra a
székben, akinek egy betontömbgyártó cégnél van érdekeltsége.
Keane viselkedése apró változáson ment át, egyszerre lett barátságtalan és leereszkedő, ahogy
Phoebére nézett. Dannek átcikázott az agyán a gondolat, hogy Keane, ahhoz képest, hogy
milyen agyafúrt, jobban is vigyázhatott volna.
Saját múltbéli tapasztalataiból tudta, milyen könnyen fel lehet ülni ennek a két
beugratóművésznek.
- Figyelmeztetnem kell magukat, hogy az egész dolog számomra kísérletezésnek tűnik.
Módfelett kétséges, hogy a liga beleegyezne egy harmadik profi csapatba New York City
körzetében. Én a maguk helyében nem nagyon élném bele magam a Stars Manhattanbe
költöztetésének.
Phoebének ugyanez a vihogása alig tíz perccel ezelőtt még Dan agyára ment. Most olyan
dallamos volt, mint a templomi harangok. Hogy is kételkedhetett benne valaha is? Nem csak,
hogy vágott az esze, mint a borotva, de volt benne kurázsi is.
- Ronnie is pont ezt mondta - csiripelte Phoebe -, de nekem támadt egy mentőötletem.
- Valóban?
Phoebe közelebb hajolt. - El se hinné, Baltimore mennyire vágyik egy saját NFL-csapatra.
Amióta... - Az asztalon át Danre nézett, aki végre elég jól kiismerte ahhoz, hogy meglássa a
csillogást a szemében. A melle dagadt a büszkeségtől, de az arca kifürkészhetetlen maradt.
- Mi volt a neve a csapatnak, amelyik elment Baltimore-ból? - kérdezte Phoebe.
- Colts.
- Igen. Amióta a Colts elment, Baltimore majd meghal, hogy legyen egy másik csapata.
Aztán ott van Orlando. - Phoebe arca csupa öröm volt. - Azok a fickók a legédesebbek a földön.
A múlt héten, amikor beszéltünk, kaptam tőlük ajándéka egy cuki Montblanc tollat arany
egérfülekkel. - Halkan, Micisen felsikkantott és kéjesen felsóhajtott. - Ó, egyszerűen imádom
Orlandót. A stadionjuk ott van közvetlenül Disney World mellett.
Keane kábán nézett.
- Amint látja, nem tudom hogyan kell kemény üzletasszonynak lenni. - Phoebe elvette az
öléből a szalvétát és felállt. - Most pedig, ha megbocsátanak, uraim, meg kell látogatnom a
pipildét. Ronnie, viselkedj rendesen Jasonnel, amíg vissza nem jövök. Megkaptál mindent, amit
akartál, megengedheted magadnak, hogy kedves légy.
Ahogy elindult az asztaltól, magával vitte mindannyiuk tekintetét. Az ajtó becsukódott.
Dan szeretett volna felugrani és állva ünnepelni Phoebét. Ebben a pillanatban minden
kétséget kizáróan tudta, hogy nem veheti feleségül Sharon Andersont, és úgy érezte, mintha
nagy kő esett volna le a szívéről. Phoebe töltötte be a szívét, nem Sharon, és át kell gondolnia
mindent. A jövő, amiben olyan biztos volt, most sötétnek látszott, és ettől el kellett volna
csüggednie. Ó azonban felvillanyozódott.
Jason az asztalra dobta a szalvétáját, felugrott és rárontott Danre. - Azt hittem, barátok
vagyunk! Mi a fene folyik itt?
Dan egy vállrándítással leplezte diadalmámorát. - Ez az ügyvezetés asztala. Semmi közöm
hozzá.
- Akkor sem, ha a futballcsapatod talán egy kibaszott egérfüllel a sisakján végzi?
Dan letette a kávéscsészéjét és kimérten megtörölte a szája sarkát a szalvétával. - A múltját
tekintve, azt hiszem, Baltimore valószínűbb. Közelebb van Manhattanhez.
Jason Ronra zúdította a haragját. - Ez az egész a maga műve, McDermitt. Maga manipulálta
ezt a tyúkeszű kurvát! Istenem, az orránál fogva vezették az istenvertét!
Ron mosolya egy bébicápa fogát villantotta fel. - Azt tettem, amit tennem kellett, Keane.
Évek óta szorongatott, és végre megtaláltam a módját, hogy megállítsam. Bertnek soha eszébe
sem jutott elköltöztetni a Starst, de Phoebének nincsenek gyökerei, és egész könnyű volt
meggyőzni, hogy keresgéljen máshol. Remek kapcsolatai vannak, tudja, én pedig nem firtattam,
honnan. Az egyik nap Trumppal beszélt. A másik nap Disney-vel. Alacsony bérleti díjakat,
magas koncessziós százalékarányt ajánlottak. Ők állják a biztonsági szolgálat költségeit.
Tudom, hogy ezzel magának egy üres stadionja lesz, de talán a Bears...
- A francba a Bearsszel! - ordította Keane. - Azt hiszi, azt akarom, hogy McCaskey folyton a
nyakamban lihegjen? - Tekintete Ronról Danre vándorolt, majd vissza. Aztán gyanakvóan
összehúzta a szemét. Az ügyvédjéhez fordult. - Álljon az ajtó elé és tartsa szóval Phoebét, ha
visszajön. O’Brian, hívja fel Trumpot!
Dan látta, hogy Ron szemében rémület villan, s nem tudta elnyomni saját kétségbeesését. Te
mindent megpróbáltál, Phoebe, gondolta. Sajnos Keane-t nem volt olyan egyszerű lóvá tenni.
Feszült csend telepedett a szobára, miközben a férfiak várták, hogy a telefon kicsöngjön. Pár
pillanatnyi elfojtott hangú beszélgetés után O’Brian odanyújtotta a kagylót munkaadójának.
Keane tettetett szívélyességgel szólt bele. - Donald, itt Jason Keane. Elnézést, hogy
megzavarom az estédet, de egy érdekes pletykának szeretnék utánajárni. - A kandallóhoz sétált.
- Az a hír járja itt, hogy építeni akarsz egy stadiont a West Side-i földedre. Ha igaz, szívesen
beszállnék. Feltéve, ha van hozzá csapatod.
Keane szorosabban markolta a kagylót, miközben a választ hallgatta. - Igazán? Nem,
megértem. Azt hittem, talán a Jets... Komolyan? Nos, van ilyen. Igen, valóban. Ó, persze.
Hosszú csend.
- Megteszem. Természetesen. Én is örömmel hallottalak.
Az arca hamuszürke volt, mikor lecsapta a kagylót a villára. - A gazember a Starst akarja. Azt
mondta, ígért Phoebének egy rózsaszín márvány páholyt. Volt pofája nevetni a szemétládának.
Hallgattak.
Ron megköszörülte a torkát. - Akarja, hogy megadjam azok nevét, akikkel Orlandóban és
Baltimore-ban beszélt?
- Ne fáradjon! - csattant fel Keane. Dan szinte látta, ahogy a fogaskerekek forognak Keane
jól megolajozott agyában. - Dan, emlékszem, mennyire tetszett neked az antik George Low
Wizard ütőm. A tiéd, ha elviszed innét Phoebét.
- Mindig boldogan segítek a barátaimnak - mondta Dan lassan.
- Maga pedig. - Ujjával Ronra bökött. - Addig nem megy sehová, amíg össze nem állítunk
egy új szerződést.
Ron nem kapkodta el, hogy válasszon egy szivart a humidorból, mely megérkezett az asztalra
a brandyvel együtt. Úgy hengergette az ujjai között, mint egy miniatűr Daddy Warbucks. Nagyon vonzó ajánlatnak kell lennie, Jason. Nagyon vonzónak. Nekem eléggé tetszik Orlando.
- Bőven vonzó lesz, maga talpnyaló!
- Akkor lássunk neki. - Ron elmosolyodott, miközben a szája sarkába dugta a szivart. - És
Keane... Ne felejtse el, ki tartja a kezében Trumpot.
20.
- Biztos vagy benne, hogy mindent elmondtál, ami azután történt, hogy kimentem? - Mivel a
Ferrari fűtése teljes gőzzel ment, Phoebe foga nem a hidegtől, hanem a nagy mennyiségű
adrenalintól vacogott.
- Ha jól emlékszem.
Még mindig nem tudta felfogni azt a csodálatos dolgot, hogy Ron és Jason Keane ebben a
pillanatban újra tárgyalják a stadionszerződést. Az apjára gondolt, és a békesség ismeretlen
érzése öntötte el, miközben rájött, hogy soha nem volt mit bizonyítania az apjának, csak
önmagának.
A Ferrari zöttyent egyet egy buckán, s Phoebe felismerte a vidéki környezetet. - Azt hittem,
hazaviszel.
- Hazaviszlek. Hozzám haza.
- Miért?
- Mert legutoljára, amikor beugrottam hozzád, ott volt Molly három barátnője. Csak most
döbbentem rá, milyen éles hangja van négy kamaszlánynak. - Dan ránézett. - Arra gondoltam,
kell egy kis nyugalom, hogy átbeszéljünk egy-két dolgot.
Phoebének nem jutott eszébe semmi megbeszélnivaló, ami ne várhatott volna holnapig. Azok
után, ami múlt héten történt az edzőteremben, nem volt felkészülve újabb visszautasításra, és
tudta, hogy nem kellene kettesben maradnia a férfival. Mivel azonban Dan már a házhoz vezető
földúton hajtott, kicsit elkésett azzal, hogy megkérje, forduljon vissza.
- Először beszélünk - mondta Dan. - Aztán elégetjük a ruhádat.
Dan komor képet vágott, ezért Phoebe kételkedett abban, hogy a megjegyzése szexuális
indíttatású lett volna, ám neki mégis izzadni kezdett a tenyere, miközben a Ferrari a csupasz fák
alatt suhant, amiknek csontvázágai kirajzolódtak az esti égen. - Versace.
- Tessék?
- A ruhám. Versace. A tervező. Vagy legalábbis Versace-koppintás. A barátnőm
Manhattanben bármelyik tervezőt le tudja koppintani.
- Mi van a hangoddal? Olyan furcsa.
- Vacog a fogam. - A sportautó zötykölődött a hepehupás úton.
- Megy a fűtés. Meleg van.
- Nem fázom. Késleltetett reakció. Egy kicsit ideges voltam ma este.
- Ideges is lehettél. Phoebe, én még életemben nem láttam ilyet, mint most. De Ronban
csalódtam egy kicsit, amiért nem avatott be a terveitekbe, különösen így, hogy meghívott.
- Ron nem tudta pontosan, mire készülök.
- Azt akarod mondani, hogy improvizált?
- Nem teljesen. Azt megmondtam, hogy viselkedjen, de azt nem, hogy mit tervezek.
Szívaritmiája van. Akkor jön elő, amikor ideges, és attól féltem, hogy lebuktat. De nagyon jól
rögtönöz, ezért nem aggódtam.
- Napról napra jobban tisztelem az én Ron barátomat.
Megálltak a kőből épült farmház előtt, a nappali ablakaiból aranyló fények halvány tócsái
tükröződtek a tornácra. A futócserje hervadtan kókadt a rácsozaton a tornác végében, mégis
sikerült valahogy szépnek lennie a hideg decemberi éjszakában. Phoebe megvárta, amíg Dan
körbejön kinyitni az ajtót, s amikor megtörtént, szűk ruhája miatt kénytelen volt
körülményeskedni az ülésen.
Dan a kezét nyújtotta, hogy segítsen. Amikor ujjai rákulcsolódtak az övére, Phoebe
igyekezett visszafojtani izgatott borzongását. Egy száraz gally roppant gyöngyös fekete
tűsarkújának talpa alatt, miközben felmentek Dannel a lépcsőn.
Dan kinyitotta és kitárta előtte az ajtót. - Azt hittem, mindennek vége, amikor Keane felhívta
a te személyes jó barátodat, Donald Trumpot.
- Donaldnak van humorérzéke. Nem kellett győzködnöm, hogy falazzon nekem.
A folyosón csak egy kis antik szekrényen álló, fekete ernyős, réz könyvtárlámpa égett.
Phoebe követte a férfit a nappaliba, ahol Dan újabb lámpákat kapcsolt fel, míg a helyiség
barátságos fényben nem úszott. Phoebét ismét meghökkentette, milyen otthonos Dan háza. A
piros-zöld kockás kanapé karfáján egy levetett sötétkék pulóver lógott, míg az egyik süppedős
fotel mellett a földön chicagói lapok hevertek szanaszét, köztük a Wall Street Journal.
Szegfűszeg- és fahéj illatot érzett.
- Ez a hely olyan meghitt - mondta vágyakozva.
Dan követte a tekintetét a kandallón álló, fenyőtobozzal megrakott vesszőkosárhoz. Szeretem a természetet magam körül.
Levetette a szmokingját, és miközben átvágott a szőnyegen a kandallóhoz, meglazította a
csokornyakkendőjét. Előrehajolt, hogy felszítsa a leégett tüzet. Miután a lángok fellobbantak,
bezárta a védőajtót és kiegyenesedett.
- Nem veszed le a kabátod?
Talán amiatt, hogy heteken át gyöngysort és fejpántot hordott, nem akart Dan elé állni abban
a közönséges ruhában, amit arra használt, hogy lefegyverezze Jason Keane-t, különösen, amikor
egy ilyen csodálatos régi ház melege vette őket körbe. - Még fázom.
Ha Dan tudta is, hogy hazudott, nem adta jelét. - Én iszom egy sört. Kérsz valami
lélekmelegítőt? Kávét? Teát?
- Nem, kösz. - Miközben Dan kiment az italokért a konyhába, Phoebe levetette a kabátját és
helyette belebújt abba a cipzáros pulóverbe, amit a férfi a kanapé karfáján hagyott. Friss
öblítőillata volt, meg valami, ami nem is egészen fűszeres, nem is egészen citromos volt, de
összetéveszthetetlenül Dan Calebow-s. Leült a kanapé egyik végébe, éppen, mikor a férfi
megérkezett egy üveg Old Style-lal.
Dan a kanapé másik végén foglalt helyet, nekidőlt a puffos karfának és feltette a bokáját a
térdére. - Az átverés mesterei vagytok Ronnal. A mai még jobb volt, mint amivel engem
szedtetek rá. Apropó, elég nagy fiú vagyok már, hogy elismerjem, neked volt igazad vele
kapcsolatban, és én tévedtem.
- Köszönöm.
- Azt is elismerem, hogy részben igazad lehetett, hogy a csapat túl feszült volt a szezon
elején.
- Csak részben?
- Legnagyobbrészt - adta meg magát Dan. - De ez nem azt jelenti, hogy meztelen
futballjátékosokról szóló szónoklatok nélkül már le sem tudnám élni a hátralévő életemet. Összerázkódott. - Gondolod, hogy a legközelebbi átverésetekbe időben be tudnátok avatni
Ronnal? Remélem, tudod, hogy kis híján súlyos testi sértést követtem el ma este, kérdés persze,
hogy Keane-nel szemben, vagy ellened.
- Inkább Keane ellen. Akármilyen ordibálós vagy is, nem tudom elképzelni, hogy megüss
egy nőt.
- Megfeledkezel Valerie-ről.
- Be kéne mutatnod Jasonnek. Tökéletes pár lennének.
- Honnan tudod?
- Megérzés. Az az ember minden kis perverz játékot élvezne, ami a volt feleséged agyából
kipattan.
- Nem is tudom. Némelyik...
- Felejtsd el! Gyenge gyomrom van. - Bár Dan közölte vele, hogy már nem találkozgat
Valerie-vel, a gondolat, hogy ők ketten, éles kis sarkatyúkként vájt bele, és a hangja
fullánkosabbra sikeredett, mint szerette volna. - A perverz képviselőasszonnyal való házasságod
után neked biztosan szendének tűnik a többi nő.
Dan felsóhajtott. - Feltett szándékod, hogy veszekedést szíts?
- Semmi ilyesmit nem csinálok.
- De igen, és nem vagyok harcias kedvemben. - Dan letette a lábát és a csomózott szőnyegre
állította a sörösüveget. - Inkább ahhoz volna kedvem, hogy keressek egy fogót és kibontsalak a
ruhádból.
Phoebe levegő után kapkodott és melegség árasztotta el a testét, nyomában
bizonytalansággal. - Ezzel ne tréfálj!
- Eszemben sincs. - Dan olyan komoly képet vágott, hogy Phoebe majdnem megijedt. - Hidd
el, megpróbáltam távol tartani magam tőled. De nem megy tovább.
- Most van a most? - kérdezte Phoebe halkan.
- Mondtam, hogy most?
- Nem.
- Akkor nem most van a most. Csak amit mondtam.
- Ó. - Phoebe megnyalta kiszáradt ajkát.
- Először is szeretném, ha levetnéd a pulóveremet. Lobog a tűz, meleg van.
- Inkább magamon hagynám.
- Azt akarod mondani, hogy nem akarsz szeretkezni?
- Igen. - Phoebe azt kívánta, bárcsak ne tiltakozott volna ilyen gyorsan, s próbált ésszerűbb
lenni. - Abban a pillanatban, ahogy meglátod ezt a ruhát, megint kiabálni kezdesz.
- Phoebe, még egy fele ennyire okos nő is kitalálja, hogy pillanatnyilag a kiabálás a
legutolsó, amire gondolok.
- Ezt mondod most, de a vérmérsékleted kiszámíthatatlan. Az meg sem fordult a fejedben,
hogy pontosan azt tettem, amit te a csapattól elvársz.
- Megint ezzel akarsz jönni?
- A testi épségemet kockáztattam a játékért. Nem erről szól a futball?
- Kezdesz megőríteni. Ugye tisztában vagy vele?
Phoebe nem tudott ellenállni a férfi szemében táncolójókedvű, zöld fényeknek. - Van egy kis
kapocs hátul a nyakrészen.
- Csússz ide és mutasd meg!
Phoebe engedelmeskedett, Dan pedig gyengéden lenyomta a vállát, hogy hasra fektesse az
ölében. Phoebe a férfi térdére tette az arcát, mellét a combjára.
Dan a haját simogatta, s kiszabadította a pulóver alá bújt tincseket. - Arra gondolok, hogy
kezdjük itt a kanapén, aztán járjunk szobáról szobára.
- Úgy hangzik, mint egy tavaszi nagytakarítás.
Dan óvatosan áthúzta a vastag pulóvert Phoebe vállán, majd a földre dobta. Ujjbegyeivel a
hátát simogatta a necc-anyagon át. - Azt hiszem, van némi párhuzam. Vízzel és szappannal
tudunk csinálni néhány érdekes dolgot.
- Tekintettel a múltadra, te gyakorlatilag mindennel tudsz érdekes dolgokat csinálni. Phoebének elállt a lélegzete, amikor Dan egy különösen érzékeny pontra tapintott a tarkóján.
Dan nevetett és megfogta a fenekét. - Biztos vagy abban, hogy nem vagy oda a verésért?
Phoebe belemosolygott a combjába. - Biztos.
- Ez egy újabb, amit szeretek benned.
A férfi a ruha vékony, selymes anyagán át simogatta a fenekét, a kerek dombokat, aztán
addig csúsztatta lefelé ujja hegyét a völgyben, amíg Phoebe úgy nem érezte, hogy többet nem
bír elviselni. Elfordította a fejét és a férfi cipzárjára szorította az ajkát, teljesen begerjedve
találva Dant.
A férfi felnyögött. - Még el sem kezdtük, de már elintézel.
Felemelte a vállánál fogva és a karjába vonta. Egy pillanatra egymás szemébe néztek, és
Phoebe attól félt, hogy Dan megint el fog húzódni, mint a múltkor, de a férfi hatalmas kezével
inkább még közelebb húzta magához az ölében. Az ajkuk találkozott, nyitva, kutakodva.
Phoebe átkarolta Dan nyakát és mélyebbre süppedtek a kanapén.
Érezte a hálón át, ahogy a férfi keze bebarangolja a testét. Dan fészkelődött, hogy a többi
testrészéhez is hozzáférjen, miközben Phoebe a férfi inggombját kereste. Mindketten
megfeledkeztek róla, milyen ingatag pózban ülnek, amíg le nem hemperedtek a kanapéról.
Amint a szőnyegre értek, Dan oldalra gördült, nehogy összenyomja a súlyával.
Még azután sem engedték el egymás száját, hogy a földön feküdtek. Amikor Phoebe végre
kinyitotta a szemét, hogy lenézzen rá maga alatt, Dan mosolygott.
- Te is annyira élvezed, mint én?
- Jobban. - Phoebe nem tudott ellenállni neki, hogy meg ne csókolja a kis sebhelyet az állán.
- Phoebe, drágám, meg kell szabadulnunk a ruhádtól.
- Ne kiabálj! - suttogta Phoebe.
- Azt hittem, már elmagyaráztam...
- Nincs alatta semmi.
Dan pislogott. - Semmi? Tudom, hogy viselsz bugyit. Láttam...
Phoebe megrázta a fejét. - Nincs bugyi. Sem harisnyakötő. Túl szűk a ruha.
- De van rajtad egy fekete harisnya...
- Olyan, ami véget ér a combomon.
Dan kigördült alóla. - Phoebe Somerville, azt akarod mondani, hogy nincs rajtad alsónemű?
- Meglátszott volna a nyoma.
- Csak egy fekete harisnya?
- És egy szösszenet White Diamonds.
Dan felugrott, és nem túl finoman talpra rántotta. - Egyenesen a hálószobába megyünk,
drágám. Mivel jó esélyem van rá, hogy szívinfarktust kapjak, mielőtt felkel a nap, az ágyamban
akarok meghalni.
A férfi csacska évődésétől Phoebe a világ legkívánatosabb nőjének érezte magát. Dan
magához szorította, miközben elhagyták a nappalit és felmentek a lépcsőn. Amikor elérték a
tetején a pihenőt, a férfi behúzta jobbra egy tágas hálószobába, amit mintha több kis helyiségből
kerekítettek volna ki. A mennyezet mindkét oldalon rézsútos volt, a jobb oldali fal kőből épült.
A szoba egyik végében kényelmes ülőrész, a másikban egy régi franciaágy kapott helyet, amit
izzó narancs, fekete, zöld és krémszínű, gyönyörű zuni indián takaró borított.
Dan megállt a szoba közepén és Phoebe haja alá nyúlt, hogy kiakassza a kapcsot a nyakát
körbefogó gallér hátulján. Avatott keze lejjebb vándorolt és rátalált a mellét olyan
könyörtelenül gúzsba kötő szíj patentjára. Phoebe megkönnyebbülten felsóhajtott, mikor a
szorítás enyhült és a hálós felső a derekára hullott.
- Fájt?
- Egy kicsit.
Dan előrenyúlt és gyengéden simogatta a mellét, hüvelykujjával kényeztetve a mellbimbókat.
- Phoebe, ígérd meg, hogy soha többé nem mutogatod így magadat.
Phoebe megfordult a karjában és megcsókolta, hogy ne kelljen válaszolnia, mert addig nem
akart semmiféle ígéretet tenni, amíg ő sem kapott.
Dan hatalmas keze felfelé siklott a hátán. Örökké csókolni akarta. Nem tudott betelni a
szájával, a bőre érintésével, édes asszonyillatával. De nem azért várt ilyen sokáig, hogy most
gyorsan túllegyen rajta, ezért elengedte.
Phoebe csalódottan felmordult, mikor ellépett tőle. Dannek tetszett, hogy Phoebe nem akarta
elengedni. Kihúzta az inge alját a nadrágjából és lerogyott egy székbe, hogy nézz. A szíjak és
hálók hurkokban omlottak Phoebe derekára, a melle pedig, kerek és dús, olyan gyönyörű volt,
hogy nem tudta róla levenni a szemét. Hogy gondolhatta valaha is, hogy feleségül vegye Sharon
Andersont, amikor így érzett Phoebe iránt? A szíve jóval régebben tudta az igazságot, mint az
agya.
Felemelte a pillantását és beleütközött Phoebe bizonytalan tekintetébe. Azok a kis ráncok a
szemöldöke között, a tétovaság a viselkedésében, teljesen ellentétben állt bűnös testével.
Megijedt a védtelenségétől. Az egyik fele azt akarta, hogy Phoebe agresszív legyen és ravasz,
készen arra, hogy amikor vége van, tűhegyes körömreszelőjét az ágyoszlophoz emelje és újabb
strigulát húzzon a monogramja mellé. A szíve azonban egyáltalán nem erre vágyott.
Elmosolyodott, hogy enyhítse a köztük lévő egyre nagyobb feszültséget.
- Boldog emberré tennél, drágám, ha nagyon lassan lecsúsztatnád a ruhádat, hogy lássam,
nem hazudtál-e a fehérneműddel kapcsolatban.
Phoebe ajka szétnyílt, a szeme elkerekedett, mintha még soha életében nem vetkőzött volna le
férfi előtt. Ez a nukleáris reaktor testtel kombinált ártatlanul szégyenlős tekintet kis híján Dan
vesztét okozta.
Amikor Phoebe nem mozdult, félrebillentette a fejét és gyengéden megkérdezte: - Ugye nem
akarod ma este is azt a szűzieset játszani, drágám? Mert azt hiszem, egy kicsit pikánsabb
hangulatba hoztál.
- A szűzieset? Ó, nem. Nem, én... - Phoebe megfogta a ruhát és elkezdte lehántani magáról.
- Ne olyan gyorsan. Csinálhatnánk úgy, mintha - ne értsd félre, mert nem akarok tiszteletlen
lenni -, de nem tehetnénk úgy, mintha én egy száz dolláros bankjegyet akarnék az
éjjeliszekrényen hagyni, miután végeztünk, és elvárnám, hogy ezzel a sztriptízzel fizess ki a
pénzemért cserébe?
Phoebe mosolya kissé reszketős volt a szája sarkában. - Ami ez alatt a ruha alatt van,
határozottan többet ér, mint száz dollár.
- Ha elfogadsz American Expresst, nevezd meg az összeget.
Phoebe a ruhával játszott, s az lejjebb csúszott a derekán.
Bár bedugta alá a hüvelykujját, mintha le akarná húzni, a köldökénél nem tolta lejjebb. - Azt
hittem, jó útra tértél. Azt mondtad, már nem izgat a perverzió.
- Az még azelőtt volt, hogy megláttalak ebben a ruhában.
- Levennéd előbb az ingedet? Szeretem nézni a mellkasodat.
- Tényleg? - Aligha Phoebe volt az első nő, aki elismeréssel adózott a testének, Dan mégis
megmagyarázhatatlan örömet érzett. A puffra dobta a csokornyakkendőjét, majd az övsálját.
Anélkül, hogy levette volna róla a szemét, kikapcsolta óniksz mandzsettagombját és levetette az
ingét.
Phoebe bejárta tekintetével a testét, amitől Dan még jobban érezte magát. - Te jössz.
Phoebe lejjebb tolta a csípőjén a ruhát, de megállt, mielőtt a legjobb részhez ért volna, és azt
a pajkos tekinteté vetette rá, amit ő úgy szeretett. - Mennyi a hitelkeret az American Express
kártyádon?
- Hagyd a hitelkeretet, és inkább kezdj el amiatt aggódni, hogy fogsz-e tudni járni, ha
végeztem veled.
- Reszketek, mint a nyárfalevél, Mr. Kemény Fickó. - Phoebe előrebiggyesztette az ajkát,
kidüllesztette a mellét. Aztán centiméterről centiméterre lefejtette azt a tapadós fekete anyagot
kerek csípőjéről, formás combjáról, olyan szexisen, hogy Dan azt hitte, felrobban, mielőtt
egyáltalán hozzáér. Már azelőtt, hogy előbb az egyik, majd a másik tűsarkúját felemelve
kilépett volna a lába körül szétfolyó hálóból és szíjakból, Dan látta, hogy nem hazudott azt
illetően, mi van alatta. Csak két fekete nejlonharisnya és egy pár szexis tűsarkú maradt rajta.
Phoebe vad volt és pajzán, és egész este az övé.
Szerette volna megérinteni testének minden egyes négyzetcentiméterét, becsúsztatni az ujját
minden hasadékba, de ahhoz fel kellett volna állnia és akkor lemond erről a hihetetlen
látványról. Ezért inkább ott maradt, ahol volt, és a tekintetével simogatta, végighordozva
pillantását le egészen az elképesztő lábáig, majd vissza ahhoz a ponthoz, ahol összeért.
Teltek a másodpercek egyik a másik után, és ahogy egyre hosszabbra nyúlt a csend, Phoebe
idegessége visszatért. Miért nem mond valamit Dan? Minél tovább hallgatott, Phoebének egyre
inkább meggyőződésévé vált, hogy valami nem tetszik neki rajta. Eddig bugyogott benne a
szexuális önérzet, de most eszébe jutott, hogy nyomába sem ér a vézna divatmodelleknek. A
combja nem elég vékony, a csípője határozottan túl kerek, a hasa pedig csak akkor volt igazán
lapos, amikor influenzás volt. Amikor Dan semmi jelét nem mutatta, hogy meg akarná törni a
csendet, Phoebe beijedt és a ruhája után kapott.
Dan azonnal ott termett, aggodalom vésett barázdákat a homlokára. - Phoebe, drágám, csak
vicceltem azzal a prostituált dologgal. Ugye tudod? - Kivette ujjai közül a ruhát és a karjába
vonta a nőt.
Dan teste forróságtól lüktetett. A férfi kemény mellizmára szorította az arcát. Az esze azt
súgta, nincs biztonságban a karjában, a szíve azonban úgy érezte, mintha hazatalált volna.
- Mondd el, mi a baj, drágám. Túl durva vicc volt? Tudod, hogy nem akartalak megbántani.
Phoebe kereshetett volna egy régi flörtölős kibúvót, vagy lehetett őszinte. - Zavarba hoz, ha
így nézel.
- Hogy így?
- Tudom, hogy le kellene fogynom öt kilót, de nem tudok koplalni, te pedig hozzá vagy
szokva a vékony lányokhoz. Valerie...
- Mi köze van ehhez Valerie-nek?
- Ő karcsú, én meg egy kicsit... én kövér vagyok!
- Ez óriási. Én feladom a nőkkel. Esküszöm, feladom. - Miközben morgolódott, elkezdte
simogatni a csípőjét, Phoebe halántéka pedig bizsergett a férfi ajkának finom mozgásától. Tudom, hogy sok nő kritikus a testét illetően, és tudom, hogy nekem kedvesnek és megértőnek
kellene lennem. De Phoebe drágám, az, hogy te a súlyod miatt aggódsz, olyan, mintha egy
milliárdos amiatt aggódna, hogy túl zöld a pénze.
- Néztél.
- Most megfogtál, de vettem az adást. Mostantól behunyom a szemem. - Phoebe mindkét
mellét a tenyerébe fogta, lehajtotta a fejét és megkereste a bal mellbimbóját a szájával.
Miközben szívta, Phoebét a gyönyör folyékony szálai hálózták be, forrón és izgatón. A
bizonytalansága elpárolgott, miközben Dan vállába kapaszkodott és felajánlotta magát neki.
Nem tudta, hogyan jutottak el az ágyig, vagy mi történt a cipőjével, csak azt, hogy Dan
lefektette a puha, mintás takaróra. Nézte, ahogy a férfi megszabadul a maradék ruhájától és
lefekszik mellé.
- A harisnyám még rajtam van.
- Tudom. - Dan keze felfelé siklott a fényes fekete nejlonon combjának belső, fedetlen, puha
felére, és Phoebe látta rajta, hogy a harisnya izgatóan hat rá.
- Tedd szét a lábad, drágám. Engedelmeskedett.
- Jobban. Húzd fel a térded. Ezt is megtette.
- Megint nézel. - Lepillantott Dan fejére.
- És itt is ugyanolyan szép vagy, mint mindenhol.
Alig kapott levegőt, miközben Dan a mutatóujja begyével nedves nyomokat rajzolt. Lassan.
Nézve, ahogy eltűnik benne. Néha csókot nyomva a combja belső felére. Értelmetlen
szótagokat mormolva a bőrébe.
Dan ujja egyre síkosabbá vált, ahogy kissé beljebb merészkedett, majd visszavonult, körbekörbe járva lassú, örök küldetésben. Phoebe gyorsan, szaggatottan zihált. A teste már nem a
szobában volt, nem az ágyon feküdt, hanem valami forró és nedves felé pörgött spirálalakban.
Dan lehajtotta a fejét és a szájával vette birtokba. Phoebe elveszett a gyönyörben. Aztán nem
egy, hanem két ujjat érzett. Simogatni. Becézni.
Tudta, hogy a férfi nézi. Hallotta dicsőíteni a szenvedélyét. - Ez jó, bébi. Annyira jó. Engedd.
Engedd, drágám.
- Nem - pihegett Phoebe, alig tudott beszélni. - Nem. Téged akarlak.
Dan ujjai mélyebbre mentek. - Igen, bébi? Igen?
- Igen, én...
Phoebe szeme nagyra nyílt. Azok az ujjak! Mindenhol ott voltak. Dan nem ismert szégyent.
A férfi felnevetett, ördögien, vadul, kéjesen. - Nyugi, bébi. Lazíts és hagyd, hogy érezzelek.
Phoebe felnyögött és hagyta, hogy Dan azt csináljon, amit akar, mert a világért sem mondta
volna neki, hogy hagyja abba, akkor sem, amikor a szájába vette a mellbimbóját, keményen
megszívta és felűzte a csúcsra.
Phoebe az űrben repült, túl a végtelenen, pörgött, megérintette a napot, aztán visszazuhant. A
férfi elkapta, mielőtt földet ért volna.
Hosszú pillanatok teltek el, mire bágyadtan kinyitotta a szemét. - Már alig vártalak - suttogta
végül.
- Nem engedtelek el. - Dan elhelyezkedett a lába között. Phoebe sikamlós volt és nedves,
mégis nehezen fogadta be. Az édes feszülést érezve megemelte a csípőjét, hogy többet kapjon,
aztán nyöszörgött, amikor Dan megadta neki.
A férfi megdermedt. - Fájdalmat okoztam?
- Nem - szuszogta Phoebe kásás suttogással. - Csodálatos.
Dan homorított a hátával, mint egy nagy mocsári hiúz, lecsapott a csípőjével, és Phoebe ismét
elérte a beteljesülést.
Dan nevetett, mikor megérezte a borzongását, majd betöltötte a száját a nyelvével és elvette
tőle a testét. Most már az övé volt. Egy selymes csatamezőn legyőzött édes zsákmány. Minden
porcikája az övé volt, úgy tehette a magáévá, ahogy akarta. Keményen és mélyen, hadd érezze
Phoebe az övénél sokkal nagyobb erő nyers hatalmát. Gyalázatosan kihasználta. Érzékien. Újra
és újra kiáltásra űzve a gyönyörtől.
Izzadtság csorgott a testén, de nem engedte betetőzni a vágyát, mert még nem végzett vele;
még nem telt be vele, akkor sem, amikor feltolta a térdét a vállához, és olyan mélyen hatolt
belé, hogy majd szétrobbant.
Nem volt elég! Többet akart. Többet a szexnél. A szívét. A lelkét.
Phoebe halkan felkiáltott, amivel darabokra szakította, és valami letekeredett benne, valami,
aminek szorosan, keményen, biztonságban felcsévézve kellett volna maradnia. Megijedve az
ösztönöktől, amik gyermekkorában alakultak ki benne, az ösztönöktől, amik a gyengéd
érzelmek égető, elviselhetetlen fájdalmára figyelmeztették, és megfordította Phoebét, mint egy
rongybabát. Egyik kezét a tarkójára tette, hogy lenyomja a fejét, a másikkal felemelte a csípőjét
és feltérdeltette. Phoebe szőke haja aranyló pókhálóként borult a párnára. Hátulról hatolt belé,
miközben markába fogta mellének ömlő özönét, és az ujjai között csavargatva mellbimbóját, a
legédesebb határig vitte a fájdalom innenső határán.
Phoebe a nevét kiáltotta, könyörgött, hogy jutassa fel ismét a csúcsra, és ő ezúttal tudta, hogy
nem küldheti oda egyedül.
Phoebe arca láthatatlan maradt, a nemi szerve feltárulkozva, hogy használja. Dan úgy
üzekedett, mint eddig soha, tehát nem kellett volna ezt a mindent elborító gyengédséget éreznie,
az érzést, ami olyan meleg és puha volt, hogy majdnem könnyezett tőle. Dan viszont
elhessegette ezeket a gyengéd érzelmeket, s átkozta magát, de mikor Phoebe megint görcsbe
rándult körülötte, meghalt volna érte.
Megszelídült és megfordította Phoebét, hogy láthassa lágy, gyönyörű arcát, kipirult bőrét,
szétnyílt ajkait. Szorosan magához húzta és behunyta a szemét egy fellobbanó érzés előtt, amit
nem akart megnevezni.
Hatalmas kiáltással elárasztotta Phoebét.
21.
Dan átvágott a szobán, nem feszélyezte a meztelensége. Phoebe az ágyban fekve a sebeket
nézte a testén, és az ütésekre gondolt, amiket a férfi az évek során kapott. Dan elővett a
szekrényből egy fehér frottírköntöst és belebújt. - Beszélnünk kell, Phoebe.
Még soha nem látta ilyen komolynak, s visszatért az emléke annak, mi történt, amikor először
szeretkeztek abban a portlandi hotelszobában.
Dan az ágyhoz lépett, leült a szélére és ránézett. - Azt hiszem, mindketten elragadtattuk
magunkat ma este. Nem használtam semmit.
Phoebe értetlenül nézett rá.
- Nem tudom, mi történt. Soha nem voltam ilyen felelőtlen, még suhanckoromban sem.
Phoebében felderengett a sejtelem és vele együtt érthetetlenül a csalódottság amiatt, hogy
Dan ennyire beijedt attól, hogy teherbe is ejthette. - Nem kell aggódnod. Gyógyszert szedek. Dan nem tudta, hogy még csak nemrég kezd te el, rögtön azután az este után a gépen.
- Ezek a kilencvenes évek. Van más is, amiért aggódjak, nem csak a fogamzásgátlás. Évek
óta nem voltam senkivel Valerie-n kívül, és a szerződésemben a Strasszal benne van a
rendszeres orvosi vizsgálat. Magamról tudom, hogy egészséges vagyok. - Phoebe szemébe
nézett. - De rólad ugyanezt nem.
Phoebe rámeredt.
- Teljes életet élsz - mondta halkan Dan. - Nem ítélkezem; csak tudni akarom, hogy
mennyire vigyáztál, és mikor voltál utoljára vérvételen.
Phoebe végre megértette, hova akar kilyukadni a férfi. Hogy vallja be ennek a világfinak,
hogy az AIDS, amikor ő utoljára lefeküdt egy férfival, még nem volt komoly veszélyforrás?
Hogy húzza az időt, felkönyökölt a párnán és egy a szemébe hullott hajtincsen át felnézett rá. Te aztán tudod, mitől érzi jól magát egy lány.
- Ez nem vicc.
- Nem, nem az. - Phoebe kimászott az ágyból az ellenkező oldalon és odalépett a székhez,
ahová Dan ledobta az ingét. Nem akarta meztelenül lefolytatni ezt a beszélgetést, arra pedig
gondolni sem bírt, hogy visszapréselje magát a ruhájába, miközben a férfi nézi. - Ne izgulj.
Patyolattiszta vagyok.
- Honnan tudod?
Bedugta a karját az ingujjba. - Csak tudom.
- Attól tartok, ez nem elég.
- Nincs miért aggódnod. Hidd el, ha mondom. - Egyetlen gomb sem volt az ingen, így az
övsálat tekerte kétszer a derekára és kötötte össze a végeit.
- Rám se nézel. Titkolsz valamit?
- Nem - hazudta Phoebe.
- Akkor ülj le, hogy megbeszélhessük.
- Nincs mit mondanom. Talán jobb lenne, ha hazavinnél.
Dan felállt. - Addig nem, amíg ezt nem tisztáztuk. Megijesztesz.
Egyáltalán nem tűnt ijedtnek. Mérgesnek tűnt. Phoebe belebújt a tűsarkújába. - Minden
rendben volt az utolsó vizsgálaton.
- Mikor volt?
- Tavasszal.
- Hány férfival voltál azóta?
A kérdés tisztességes volt, Phoebe mégis émelygett. - Tucatnyival! Mindenki tudja, hogy
bárkivel lefekszem, aki csettint!
Dan két hosszú lépéssel mellette termett. - A fenébe, ne csináld ezt! Hánnyal?
- Neveket és címeket akarsz? - Phoebe próbált keménynek és szigorúnak látszani.
- Előbb a számot.
Kezdett égni a szeme. - Bíznod kell bennem. Mondtam, hogy nincs miért aggódnod. A
szexuális múltam nem tartozik rád.
- Pillanatnyilag nagyon is rám tartozik. - Dan megfogta a karját, nem annyira, hogy fájjon,
csak hogy Phoebe tudja, nem menekülhet el. - Hánnyal?
- Ne csináld ezt velem!
- Hánnyal, a fenébe is!
- Nem volt senki! Csak te.
- Persze - mondta Dan vontatottan.
A férfi kételkedése volt az utolsó csepp a pohárban az amúgy is az érzelmek hullámvasútjává
vált estén, és legördültek a könnyek az alsó szemhéjáról. - Higgy, amit akarsz! - Kitépte magát
és az ajtó felé indult.
Dan hangja ellágyult és elkapta, mielőtt kimehetett volna, maga felé fordította és a
mellkasához húzta. - Ne sírj! Nem kell sírnod, drágám. Csak mondd meg az igazat.
- Nem volt senkim már régóta - mondta Phoebe fáradtan. - Nagyon régóta.
Dan elhúzódott, csak annyira, hogy a szemébe nézzen, és Phoebe látta, hogy a dühét
döbbenet váltja fel. - Az igazat mondod, ugye?
Bólintott.
Dan Phoebe hajába túrt és a vállára húzta a fejét. - Egyáltalán nem értelek.
- Tudom, hogy nem - suttogta Phoebe.
Dan egy kényelmes fotelhoz vezette és az ölébe húzta.
- Most mit csináljunk? Teljesen kifordítasz magamból az első pillanattól fogva, hogy
találkoztunk. - Az álla alá hajtotta Phoebe fejét. - Amikor azt mondod, nagyon régóta, több mint
egy évről beszélünk?
Phoebe bólintott.
- Több mint kettőről?
Ismét bólintott.
- Sokkal többről?
Újabb bólintás.
- Kezdem érteni. - Dan a haját simogatta. - Ugye te tényleg szeretted Florest?
- Jobban, mint bárki mást. - Mostanáig, gondolta Phoebe.
- Azt akarod mondani, hogy azóta nem volt senki más az életedben? Erről van szó? Phoebe,
Flores hat vagy hét éve halott.
Meg kellett tennie. Semmi reményük rá, hogy közös jövőjük legyen, ha nincs mersze
elmondani a férfinak az igazat, felfedni magát előtte, a sebeivel együtt, mindenestől. De halálra
rémült tőle, hogy így kitárulkozzon.
Dan nem próbálta meg visszatartani, amikor felállt az öléből és az ágyhoz ment. Leült vele
szemben a szélére, összeszorított térddel, kezét összekulcsolva az ölében.
- Arturo meleg volt, Dan. Nem a szeretőm volt. Az apám, minden tekintetben.
Még soha nem látta Dant ilyen meghökkent arcot vágni. - Akkor semmit sem értek.
Ennyire megbízni egy másik emberi lényben, a legnehezebb dolog volt, amit valaha tett, de
szerette Dant és nem rejtőzködhetett tovább. Összeszedve a bátorságát, mesélt neki az
erőszakról, szaggatott mondatokban és a kezét tördelve, magyarázkodva. Csak amikor a
felháborodást meglátta a férfi arcán, döbbent rá, hogy tudat alatt a kételkedésére készült fel, és
innentől kezdve megeredt a nyelve. Miközben a szörnyű hónapokról beszélt Párizsban, amikor
annyi férfival feküdt le, Dan nem mutatott megvetést, csak együttérzést, mely annyira
kisimította arcán a szigorú vonásokat, hogy Phoebét elöntötte a vágy, hogy a karjába vesse
magát. De nem mozdult, szinte dadogva próbálta leírni, milyen fagyottnak érezte magát éveken
át, mennyire képtelen volt intim viszonyba kerülni bárkivel is.
Amikor befejezte, elhallgatott, az izmai jajongtak a feszültségtől, miközben arra várt, hogy
Dan felfogja, ő az a férfi, akit arra választott, hogy véget vessen minden szörnyűségnek. Dan
semmilyen megjegyzést nem tett, noha Phoebe értésére adta, ha nem is szavakkal, hogy mit
jelent neki. Még soha nem kockáztatott ennyit.
Mereven ült az ágy szélén és nézte, ahogy Dan feláll. Miközben odalépett hozzá, érezte az
elfojtott dühöt kötélként feszülő nyakizmaiban, ugyanakkor tekintetének szánakozó
kifejezéséből kiolvasta, hogy a dühe nem rá irányul.
Dan a karjába vonta, és amikor megszólalt, a hangja tele volt érzelemmel. - Annyira
sajnálom, szívem. Olyan nagyon nagyon sajnálom.
Lehajtotta a fejét és csókolni kezdte, ajka érintésének gyógyító melegségével. Phoebe szerette
volna ott rögtön megmondani neki, hogy szereti, de a férfi csókjai elmélyültek és Dan simogatni
kezdte. Nemsokára eszét vesztette, miközben Dan testének édes, mély döféseivel legyőzte
múltjának sötét árnyait.
Majdnem hajnali három volt, mikor a férfi hazavitte Phoebe visszavette bandázsruháját, rá
Dan ingét, majd kabátját. A zűrzavaros érzelmek éjszakája után békesség telepedett rá, és Dan
is oldottnak tűnt.
- Kimerült leszel holnap - jegyezte meg, miközben a férfi karjának dőlt.
- Nekem kevés alvás is elég. Már gyerekkoromban is kimásztam az ágyból és kiszöktem a
házból.
- Te kis gézengúz.
- Csökönyös kis fickó voltam. Kaptam egy pálcást, ha anyám elkapott, de akárhányszor
megvert, én mindig újra megcsináltam.
Dan hangja lágy volt, de Phoebe felkapta a fejét. - Anyád megvert?
A férfi állán rángatózott egy apró izom. - A szüleim nem éppen a modern gyermeknevelés
hívei voltak. Ősvadonban nőttek fel, kamaszok voltak, amikor össze kellett házasodniuk.
Mindketten meglehetősen zokon vették, hogy a nyakukba szakadt egy gyerek.
- Sajnálom.
- Ne vágj ilyen szomorú képet. Amikor idősebb lettem, javult a helyzet. Apám igazán büszke
volt rám, amikor futballozni kezdtem.
Phoebe begorombult az apától, aki gólokra porciózta a szeretetét. - És anyád?
- Ő alkoholista lett. Ha jó napja volt, ő is büszke volt rám. Meghaltak autóbalesetben, amikor
elsőéves főiskolás voltam. - Phoebe megértette, mit jelentett a férfinak ennyi mindent felfedni
magáról, és csendben maradt, hogy Dan magától meséljen.
- Ha tudni akarod az igazat, már jóval előtte úgy éreztem, hogy elveszítettem őket. Fura. Pár
hónappal ezelőtt követett egy férfi. - Dan beszélt Ray Hardestyről, a Stars játékosáról, akit
kitiltott a csapatból, és az apja nyilvánvaló bosszúállási szándékairól. - Azóta nem láttam
Hardestyt, gondolom, észhez tért. De amikor odaszorítottam azt az embert a kisbusza oldalához,
úgy éreztem, mintha megint az öregem szemébe néznék. Nyilvánvaló, hogy Hardesty maga
soha nem vitte semmire, és a fia életét élte. Nem Rayt gyászolta; hanem magát. Undorító.
Phoebét kirázta a hideg a gondolattól, hogy Dant követte valaki.
A férfi hangja rekedtté vált.
- Ezért... nehéz megmagyarázni, de fontos nekem a család. Egy igazi család gyerekekkel és
olyan szülőkkel, akik törődnek egymással.
- Ezért bomlott fel a házasságod?
- Valt soha nem érdekelték a gyerekek. Nem hibáztatom, mert nem működtek köztünk a
dolgok, tudod. Inkább az én hibámból, mint az övéből. Fel kellett volna állítom a fontossági
sorrendet, mielőtt elvettem. Ő mindig azt mondta, hogy féltékeny vagyok a karrierjére, de
egyáltalán nem erről volt szó. Az egyik, amit a legjobban csodáltam benne, hogy a munkájának
szentelte az életét. De azt akartam, hogy a családjával is törődjön, és nem engedhetem meg még
egyszer magamnak, hogy ugyanezt a hibát elkövessem egy másik nővel. Nem akarom, hogy a
gyerekeimet olyan szülők neveljék, mint engem. Nem akarok olyan apa lenni, aki azt érezteti a
kölykével, hogy touchdownt kell szereznie, ha egy kis szeretet akar kapni. És olyan anyát
akarok neki, aki igazi anyja.
Phoebe a férfira nézett, miközben az bekanyarodott a kocsifelhajtóra, és próbálta megfejteni,
mit akart ezzel mondani. Egyszerűen csak beavatta a múltjába, amiért ő is az övébe, vagy
mélyebb jelentése volt a beszélgetésnek? Túl friss és törékeny volt még köztük a viszony ahhoz,
hogy megkérdezze.
Dan megkerülte a kocsit, hogy kisegítse, és amikor az ajtóhoz értek, a férfi megcsókolta a
halántékát, majd a száját. Hosszú percek teltek el, mire szétváltak. - Hiányozni fogsz.
- Mindennap találkozunk.
- Tudom, de az nem ugyanaz. - Dan a hüvelykujjával kisimított egy tincset az arcából. - Elég
elfoglalt leszek a héten, hogy felkészítsem a csapatot a Bills elleni meccsre, úgyhogy ne képzelj
be semmit, ha nem ugrom be.
Phoebe elmosolyodott. - Nem fogok.
- Járj felemelt fejjel a héten, hallod? - Dan megsimogatta a haját és olyan gyengéd
pillantással nézett rá, hogy Phoebe úgy érezte, mintha a férfi megint szeretkezne vele. - Tudom,
milyen sok múlik neked ezen a szombaton, drágám. Mindent meg fogunk tenni.
- Tudom.
Egy pillanatra azt hitte, hogy Dan még mond valamit. De aztán csak megszorította a kezét,
még egyszer megcsókolta és elindult.
- Dan? - Amikor a férfi megfordult, Phoebe gyengéd suttogásra halkította a hangját. - Rúgd
szét a Buffalo seggét a kedvemért, rendben?
Dan válasza olyan lágy volt, mint az alabamai szellő. - De még mennyire, szívem.
Bár a tempó hihetetlenül lázas volt, Phoebe mégis úgy érezte, mintha áttáncolta volna a hét
többi részét. Azon kapta magát, hogy minden különösebb ok nélkül nevetgél és flörtöl
mindenkivel - férfival, nővel, fiatallal, öreggel, nem számít. Lebegett a sajtónak adott
interjúkon, és még Reeddel is sikerült udvariasnak lennie, amikor a férfi felhívta, hogy sok
szerencsét kívánjon neki, üres frázis, hiszen nem tudta leplezni csalódottságát, amiért ilyen
sokáig kell várnia, hogy rátehesse a kezét a Starsra.
Minél többet gondolkodott Dan kitárulkozásáról a múltját illetően, annál inkább szerette
volna hinni, hogy a férfi őt szondázta, hogy kiderítse, hogy áll a családalapítással. A vallomása
felszínre engedte hozni mindazt a dédelgetett álmot, amit évek óta magába zárt egy férjről, aki
szereti, és egy házról, tele gyerekekkel, akiknek soha nem kell megtudniuk, milyen szeretet
nélkül felnőni.
Azon néhány alkalommal, amikor összefutottak Dannel a folyosón, érezte, hogy valami
meleg és csodálatos áramlik közöttük. A férfi iránt érzett szerelme mégis megijesztette. Hogyan
fogja összeszedni magát, ha Dan nem viszonozza az érzéseit? Olyan sokáig élt árnyékban.
Lehetséges volna, hogy végre kisétálhat a napfényre?
A Stars-Bills-meccs nulla nullával zárult az első negyedben, és miközben Phoebe elhagyta a
pályát és felment a páholyba, olyan feszült volt, hogy azt kívánta, bárcsak elbújhatna egy
videomagnóval és egy régi Doris Day-filmmel, amíg a következő három negyed véget nem ér.
Kért magának a bárban egy pohár paradicsomlevet és nézte, ahogy a páholy két
televízióképernyője egy Nike-reklámra vált.
- Mindig panaszkodsz, hogy férfiakkal kell nézned a meccset, hát hoztam neked társaságot.
Megfordult és látta, hogy egy göndör vörös hajú, barátságos, meglehetősen félénk mosolyú
nő áll Ron mellett.
- A szomszédos VIP-páholyból nézte a meccset, de zavarja a cigarettafüst.
- Remélem, nem alkalmatlankodom - mondta a nő. Nem kapok levegőt a füsttől, és Ron
mondta, hogy maga itt nem engedi meg a dohányzást.
- Egyáltalán nem alkalmatlankodik. - Volt valami megnyerő apró, szinte manószerű
vonásaiban és szeplős orrban. Phoebe megállapította, hogy határozottan fejlődés a felső
tízezerbeliek után, akikkel Ron mostanában randevúzott és azon kapta magát, hogy
önkéntelenül visszamosolyog rá.
Ron egyik asszisztense bukkant fel, és a férfi kimentette magát.
- Úgy érzem, betolakodtam - mondta a fiatal nő.
- Badarság. Örülök a társaságnak. Talán el tudja terelni a figyelmemet. Éppen azon törtem a
fejem, hogy bírjam ki a meccs hátralévő részét anélkül, hogy elájuljak az izgalomtól. Kinyújtotta a kezét. - Phoebe Somerville.
- Sharon Anderson - mondta a vörös hajú.
- Hozzunk magának valami innivalót! - Phoebe a bárhoz vezette, ahol Sharon egy
cukormentes Pepsit kért magának. - Éppen olyan szeszkazán, mint én.
- Megfájdul a fejem az alkoholtól. A legunalmasabb lánynak választottak a főiskolai
diákegyesületben.
Phoebe nevetett. Hiányoztak a barátnői, és tetszett neki a fiatal nő önironikus humorérzéke.
Elkezdődött a második negyed, az ablak melletti székekhez vitték az italjaikat. Phoebe
lenézett Danre, majd fel a róla adott közelire a tévéképernyőn, amint utasításokat ordibál a
fejhallgatójába, a Stars védelmére szegezve a tekintetét.
Phoebe arca megrándult, mikor a Bills hátsó futója hatalmas lyukat talált a Stars védelmi
vonalában, és tizenöt yardot szerzett, mielőtt Webster levitte. - Azt hiszem, nem fogok kibírni
még három negyedet. Bárcsak kiütne valaki addig, amíg vége nem lesz.
- Nehéz lehet úgy nézni a meccset, hogy ilyen sok múlik rajta.
- Valamikor gyűlöltem a futballt. Ez... - Phoebének elállt a lélegzete az ijedtségtől, és
felugrott a helyéről, amikor a Bills huszonegy yardos passzt szerzett. - Elég! Ki kell mennem.
Maga maradjon és érezze jól magát; én kimegyek, sétálok egyet a folyosón, hogy
megnyugodjak.
Sharon felállt. - Elkísérem.
- Nem kell. Tényleg.
- Nem gond. Az igazat megvallva, nem vagyok nagy futballdrukker. Hacsak nem akar
egyedül maradni...
- Örülök, ha velem tart.
A szőnyeggel borított folyosó üres volt, ám zajos az üvöltő televízióktól, az éljenzésektől és a
többi páholy zárt ajtajai mögül kiszűrődő zúgolódásoktól. Phoebe szorosan összekulcsolta a
karját maga előtt. Remélve, hogy elterelheti a figyelmét, megkérdezte: - Mióta randevúznak
Ronnal?
- Ó, mi nem randevúzunk. Csak ma találkoztunk. De nagyon kedves fickó.
- A legkedvesebb. Persze az sem árt, hogy jóképű.
- El kell ismernem, jó olyan valakivel, aki nem tornyosul fölém. Annyira alacsony vagyok,
hogy mindenkivel ilyen érzésem van. Ez a legjobb a munkámban. Ott mindenki kisebb nálam.
- Mivel foglalkozik?
- Óvónő vagyok.
- Szereti?
- Imádom. Nem mintha nem várnám a nap végét. A gyerekek aranyosak, de kimerítők.
Egy kanyarhoz értek a folyosón. Bármennyire is nem bírta nézni Phoebe az eseményeket, túl
messze sem akart lenni, és megfordult, hogy visszamenjenek. - A húgom, Molly vigyázni
szokott a szomszédban az ikrekre. Néha, amikor nem lehet velük bírni és nehezen tud nekik
parancsolni, áthozza őket. Kis ördögök, de imádok velük játszani.
Sharon kíváncsian méregette. - Nem olyan típusnak tűnik, aki... - Elhallgatott és zavartan
lesütötte a szemét.
- Nem olyan típusnak tűnök, aki szereti a gyerekeket?
- Sajnálom. Sértésnek hangzik, pedig nem annak szántam. Csak maga olyan nagyvilági.
- Köszönöm, de nem maga az első, aki ezt gondolja rólam. Még a legjobb képzelőerővel
megáldott emberek sem tudnak elképzelni anyának. - Phoebe az ajkába harapott, amikor
visszakúszott belé minden nyugtalanság a Dannel való közös jövőjük miatt.
- Valami baj van?
Együttes morajlás visszhangzott a közeli, a Stars-rajongók által birtokolt páholyokból,
Phoebe pedig meggyorsította a lépteit. - A gyerekek nagyon fontosak annak a férfinak, akivel
alakulóban van köztünk valami. Nekem is, de ő ezt még nem tudja. - Szomorúan mosolygott. Azt hiszem, jobban el tud képzelni egy tortából előbújva legénybúcsúztatón, mint a gyermekei
anyjának. Mivel a szándékait még igazából nem fedte fel, nem tudom, hogy mondjam meg neki,
hogy én is ugyanúgy vágyom családra, mint ő.
- Higgye el, ismerem ezt az érzést.
- Van valakije?
- Igen. - Sharon hirtelen szégyenlőssé vált, Phoebe pedig bátorító mosolyt vetett rá. Sharon
sóhajtott. - Különös kapcsolat. Egész életemben a hétköznapi férfiakhoz vonzódtam: a
barátnőim bátyjaihoz, csendes, kedves emberekhez, akik nem túl izgalmasak, de megbízhatóak.
Aztán felbukkan az életemben ez a görög isten a semmiből, az a típus, aki észre sem veszi a
magamfajta átlagos nőket az olyan elbűvölők mellett, mint maga. Hetek óta puhatolózik nálam
körmönfont módon házasságról és gyermekvállalásról, és teljesen biztos vagyok benne, hogy
bármelyik nap eljuthat oda, hogy megkérje a kezem, de még mindig nem értem, mit lát bennem.
- Talán ugyanazt, amit én - egy nagyon kedves nőt, aki csodálatos feleség lesz.
- Köszönöm, Phoebe. Bárcsak elhihetném. Teljesen megőrjít. A mai világban és a mi
korunkban... úgy értem, ha készen állsz megkérni valaki kezét, nem várható el, hogy... - Sharon
elvörösödött és kibökte: - Úgy bánik velem, mint Szűz Máriával!
- Nem feküdtek még le?
Sharon a haját babrálta és zavartnak tűnt. - El sem hiszem, hogy erről beszélgetünk. Még a
nővéremnek sem árultam el, pedig neki mindent elmondok.
- Mi válsághelyzetben találkoztunk. Mint két utas, akik egymás mellett ülnek egy
repülőgépen, aminek a sorsa megpecsételődött. - A páholyokban ismét kórusban hőbörögtek, és
Phoebe összerezzent. - Nálam biztonságban van a titka. Őszintén szólva egy kicsit irigylem.
Legalább nem kell amiatt aggódnia, hogy csak a szexre kell neki.
- Azt hiszem, igaza van. Szavamra mondom, pedig nem is bátorítottam. Ő a legizgalmasabb
férfi, akivel valaha találkoztam, de nem tudom magam elengedni mellette. Bonyolult.
Phoebének eszébe jutott, hogy Ron azt mondta, Sharon a szomszédos páholyban volt, abban,
amit a Stars akkor használt, ha túl sok volt a VIP-vendég. Sharon udvarlója nyilvánvalóan nem
kispályás lehetett, és Phoebe nem tudott ellenállni, hogy finoman ne faggassa. - Jól titkolják a
kapcsolatukat a görög istennel, mert nem hallottam semmilyen rendkívüli pletykát.
- A helyi sajtó nagyon el van foglalva a válásával, ezért vigyáztunk, hogy ne nagyon
mutatkozzunk a nyilvánosság előtt. Ez az első mérkőzés, amire eljöttem. Voltaképpen magukról
kettejükről sokkal több pletyka kering, mint rólunk. A maga barátsága nagyon fontos neki.
Phoebe fürkészőn nézett rá, aztán megfagyott az ereiben a vér. Vad éljenzés tört ki a
páholyokban, de ő nem is hallotta. Nem hallott mást, csak saját szívverésének a lármáját.
Sharon nem vette észre, hogy bármi baj történt volna. - Azt hiszem, nem vagyok meglepve,
hogy Dan soha nem említett magának.
- Nem. Nem említette. - Mintha messziről jött volna a hangja.
- Sok szempontból zárkózott. Nem akarom lebecsmérelni magam, amikor ezt mondom...
tényleg nem. De nem értem, mit eszik rajtam.
Phoebe tudta. Sharon Anderson volt az a kedves, földhöz ragadt lány, akibe az ember
szerelmes lesz és feleségül veszi. Phoebe volt a szexis buta liba, akit megkefélt és elfelejtett.
Újabb éljenzés. Nem tudta, hogy kerültek vissza a páholyba, vagy mit sikerült összedadognia
az interjún a félidőben. Szerencsére a vad üdvrivalgások a harmadik és a negyedik negyedben
lehetetlenné tették a beszélgetést. Amikor lefújták a meccset, semmit sem jelentett neki, hogy a
Stars fölényes, 24-10-es győzelmet aratott a Bills felett. A mennyezetről függő két televízió
képernyőjén a kommentátor azt magyarázta, hogyan történhetett. - A Bills a második
negyedben kezdte elveszíteni a lendületét, és soha nem is nyerte vissza. Nem lehet ennyi
kritikus hibát véteni egy olyan tehetséges és jól edzett csapattal szemben, mint a Stars.
Rengeteget fejlődtek a szezon kezdete óta. Ez kétségtelen. A Stars az idei szezon Hamupipőkecsapata.
Eközben a Hamupipőke-csapat tulajdonosának megszakadt a szíve és millió darabra törött az
üvegcipője. Órákkal később, miközben bedagadt szemmel és fájó szívvel állt hálószobája
ablakában, azon gondolkodott, honnan lesz ereje továbbcsinálni. A csalódása olyan mély és
szívfacsaró volt, hogy úgy érezte, szétszakad. Életében először merte remélni, hogy megérdemli
a szerelmet, de rá kellett jönnie, ismét, hogy tévedett.
Már nem maradt könnye. Olyan üres volt, mint egy törött váza. Annyira szerettelek, Dan.
Miért nem tudtál viszontszeretni?
A következő kedd délután Sharon éppen az utolsó plakátfestéket tette be a szekrénybe,
amikor Dan besétált a terembe. Rendetlen volt, mint mindig, s próbálta bedugni a blúzát a
nadrágjába. Miért mindig akkor kell a legrosszabb formáját hoznia, amikor Dan megjelenik?
- Lemaradtál a gyerekekről. Majdnem egy órája elmentek.
- Korábban akartam elszabadulni.
- Meglep, hogy egyáltalán el tudtál szabadulni. - Sharon idegesen, ügyetlenkedve hajtotta le
a blúza ujját. - Mikor indulsz Miamiba?
- Ma este. Szerda reggel lesz az első edzés.
- Még egy győzelem és benne vagytok az AFC döntőjében.
- Kár, hogy ahhoz a Dolphinst kell megvernünk. - Dan zsebre dugta a kezét. - Fél hatkor
riporterekkel kell találkoznom. Mi lenne, ha addig bekapnánk valamit?
- Nem tudtam, hogy jössz, és megígértem a nővéremnek, hogy elmegyek vele vásárolni. Sharon látta rajta, hogy feszült. - Valami baj van?
- Várhat.
- Biztos? Tudom, milyen elfoglalt vagy. A vasárnapi meccs óta nem is találkoztunk.
- Jobban szeretném négyszemközt. Ez nem a legalkalmasabb hely rá, hogy beszéljünk róla.
Sharon nem volt rámenős természet, különösen nem Dannel, de túl akart lenni rajta. Odament
az egyik kicsi asztalhoz, kihúzott egy széket és leült. - Mindenki elment. Nem fognak zavarni.
Beszéljük meg most.
Dannek nevetségesen kellett volna kinéznie, ahogy hatalmas testével leereszkedett mellé a
kicsi székre, de sikerült ezt is éppolyan kecsesen csinálnia, mint minden mást. Sharon, ha csak
ránézett, már bizonytalannak és kétbalkezesnek érezte magát. Mikor fog tudni lazítani ennek az
embernek a társaságában?
Dan megfogta a kezét és két tenyere közé zárta. - Sharon, te vagy a legkedvesebb ember,
akivel valaha találkoztam.
Sharon szíve zakatolni kezdett a rémülettől. Hetek óta várta ezt a pillanatot, de most, hogy itt
volt, felkészületlenül érte.
- Amint megláttalak, tudtam, hogy minden megvan benned, amit csodálok egy nőben.
Nyugodt vagy és barátságos...
Dan az erényeit sorolta, de Sharon ahelyett, hogy hízelgőnek találta volna, azt kívánta,
bárcsak elengedné a kezét. Dan minden tekintetben túl nagy volt hozzá - az alkata, a híre. Túl
jóképű, túl erős, túl gazdag. Miért nem lehetett olyan hétköznapi, mint ő?
Dan megdörzsölte a kezét. - Régóta játszom a gondolattal kettőnk közös jövőjéről. Ha jól
sejtem, tudod.
Meg fogja kérni a kezét, neki pedig igent kell mondania, mert csak az a nő kosarazna ki egy
ilyen férfit, akinek elment az esze. Az élet épp most készült aranygyűrűt nyújtani neki, de akkor
ő miért érzi mégis úgy, hogy legszívesebben kiszállna a körhintából?
- …ezért olyan nehéz elmondanom, hogy hibát követtem el. - Dan lenézett a kezére.
- Hibát?
- Olyasmire bátorítottalak, amit helyesnek hittem, de nemrég kiderült, hogy tévedtem.
Sharon kihúzta magát a kisszéken, most először csillant fel előtte a remény. - Igazán?
- Sharon, sajnálom. Az elmúlt napokban sokat gondolkodtam kettőnkről...
- Igen?
-Minden az én hibám. Elég öreg vagyok már ahhoz, hogy valóban ismerjem magam és ne
kövessek el egy ilyen hibát.
Sharon attól félt, eszméletét veszti a várakozástól, ha a férfi hamarosan nem tér a lényegre.
- Bármilyen különleges is vagy, mert különleges vagy... bármilyen fontos is számomra ez a
kapcsolat... - Dannek ismét elakadt a hangja.
- Dan, te szakítasz velem?
A férfi elborzadt. - Istenem, dehogy! Semmi ilyesmiről nincs szó. Barátok vagyunk. Én
csak...
- De igen! Te szakítasz velem.
Dannek megnyúlt a képe. - Utolsó szemétnek érzem magam, amiért áltattalak. Lehengerelt
minden, te, a gyerekek. Azt hihetnéd, mostanra már rájöttem, mit akarok az élettől. Sajnálom,
hogy belerángattalak a téves képzelgéseimbe.
- Nem, nem, semmi baj! Tényleg. Megértem. - Sharon alig tudta visszafojtani az ujjongását.
- Azt hiszem, egy ideje már tudom, hogy nem vagyunk egymáshoz valók, csak nem tudtam,
hogyan hozakodjam vele elő. Örülök, hogy megkerestél, és hálás vagyok az őszinteségedért.
Sok férfi nem vállalta volna, hogy a szemembe mondja. Egyszerűen csak nem hívtak volna
többet.
- Én képtelen lettem volna erre.
- Persze. - Sharon nem tudta magát türtőztetni, és mosoly terült szét az arcán.
Dan kezdett jókedvre derülni. - Nem akarsz sírni vagy megütni?
Nem mindig értette a férfi vicceit, de ezt most igen. - Azt hiszem, látszik rajtam, hogy egy
kicsit megkönnyebbültem. Az elmúlt hetekben kissé úgy éreztem magam, mintha bediliztem
volna. Minden nő ilyen férfiról álmodik, mint te, és tudtam, hogy beléd kellene szeretnem.
- De nem tudtál.
Megrázta a fejét.
- Sharon, nem hiszem el, hogy ezt teszem, de nem éppen arra számítottam, hogy a
beszélgetés így alakul. Tegnap egy barátom rólad érdeklődött. Először azt hittem, hogy csak
kíváncsiságból, mert tudta, hogy az én vendégem voltál a vasárnapi meccsen, de aztán rájöttem,
hogy randizni akar veled.
- Amit megtanultam az elmúlt pár hónapban, az az, hogy nem érzem jól magam
sportolókkal.
- Tökéletes.
Sharon nem értette, miért vigyorog Dan.
A férfi felállt a kisszékről, még mindig fülig ért a szája. - A barátom nem sportoló.
Kosárlabdázik, de köztünk legyen mondva, elég szánalmasan.
- Nem is tudom.
- Ron McDermitt az, az ügyvezető igazgatónk.
- Ron?
- Nem gond, ha megadom neki a telefonszámodat?
- Gond? Ó, nem. Nem, egyáltalán nem.
Biztosan túl lelkesnek látszott, mert Dan felnevetett. Lehajolt és megcsípte az arcát. - Van
egy olyan érzésem, hogy még találkozunk.
Még mindig szórakozottan rázta a fejét, miközben a kocsijához sétált. Új életet kezd, és a
jövő már nem sötét, hanem kristálytiszta. Most, hogy tisztázta a dolgokat Sharon-nal,
megmondhatja Phoebének, mennyire szereti. Már régóta tudatában volt, csak túlságosan
összezavarta az az erotikus ködfal, ami Phoebét körülvette, hogy elfogadja. Az ő édes, okos,
bátor kis bombázója. Soha nem fogja elfelejteni, ahogy ott ült az ágya szélén és kiöntötte a
szívét. Amikor elmondta, hogy megerőszakolták, szeretett volna hátravetett fejjel üvölteni.
Phoebe olyan érzéseket keltett benne, amiktől megrettent.
Odaért a kocsijához és az eufóriája elszállt. Úgy élte túl a gyermekkorát, hogy megtanulta, ne
szeressen senkit túlságosan, és azok a mély érzelmek, amiket Phoebe iránt érzett, sokkal jobban
megijesztették, mint bármelyik védőfal, amivel valaha is szembenézett. Soha nem tárulkozott ki
teljesen a nők előtt, de ez Phoebével elképzelhetetlen volt. Megmondani neki, hogy szereti,
élete legkockázatosabb vállalkozása lesz, mert sose lehetett tudni, Phoebe nem utasítja-e el az
érzelmeit.
Emlékeztette magát, hogy minden pimaszsága ellenére ő a leggyengédebb ember, akit valaha
ismert. Hogy is kellene félnie. De még mennyire, hogy biztonságban lesz nála a szíve.
22.
- Ne nézz ilyen mogorván, Darnell. Elijeszted a fotósokat. - Phoebe Darnell Pruitt karját
szorította, mely visszatartó erejű mozdulat körülbelül épp annyira volt hatásos, mint
meghajlítani egy vasrudat. Bólintott az egyik riporternek. Egész héten eljátszotta, hogy éli az
életét, eltökélve, hogy senki sem láthatja rajta a kétségbeesést. Darnell jó társaságnak bizonyult
ma este, és hálás volt, amiért beleegyezett, hogy a kísérője legyen a nagyágyúknak rendezett
vacsorán a Dolphins meccs előtti estén.
A férfi szeme gonosz résznyire szűkült, miközben elhúzta a száját az Associated Press
fotósának láttán és odasúgta Phoebének az orra alatt. - Nincs az az isten, hogy a Dolphins
védelme mosolygós képet lásson rólam.
- Szerencse, hogy nincsenek kisgyerekek.
- Nem értem, miért mondod ezt. Szeretem a kölyköket. Közeledett a tizenegyórási takarodó,
amikor az utolsó mosolyokat hátrahagyva a lifthez mentek. Darnell udvarlása Miss Charmaine
Doddnak nem haladt a megelégedésére szolgáló elég gyors ütemben, és remélte, hogy
valamelyik chicagói lapban meg fog jelenni róla egy olyan közös kép Phoebével, ami felszítja
Miss Dodd féltékenységét.
Phoebe a minimálisra csökkentette a Dannel való kapcsolattartást azzal, hogy egészen ma
délutánig halogatta, hogy Miamiba repüljön, és így alig volt ideje átöltözni abba a régi ruhába,
amit évekkel ezelőtt egy karácsonyi partira vett. Csillogó aranyzsinóros, magas nyakú, testhez
álló zsákruhát viselt testszínű trikóruha felett. Darnell szmokingban feszített fekete
selyeminggel és aranyszínű csokornyakkendővel, mely jól ment gyémánttal ékesített fogához.
A lift üres volt, amikor beszálltak, lehetőséget adva Darnellnek, hogy visszatérjen ahhoz a
társalgáshoz, amit többé-kevésbé önmagával folytatott, amióta csak Phoebéért ment három
órával ezelőtt. - Nem értem, miért gondolja mindenki gonosznak Ahab kapitányt. Én mondom,
ha lenne a lába, bármikor bevenném a csapatba. Nem hagyja, hogy bárki is az útjába álljon,
vágod? Az ilyen emberek termettek arra, hogy futballmeccseket nyerjenek.
A Moby Dick csak egy volt azok között a Phoebe által ajánlott könyvek között, amiket
Darnell az utóbbi hónapokban az önművelést hajszolva falt. Phoebe hamar rájött, hogy a futball
talán anyagi javakban gazdaggá tette a férfit, de megfosztotta attól a lehetőségtől, hogy
használja az eszét. Mivel Darnell tagbaszakadt, fekete és bivalyerős volt, senki sem vesződött
vele, hogy felfedezze benne az éles-elméjűt is.
Darnell folytatta Ahab kapitány dicsőítését egészen a lakosztálya ajtajáig. Phoebe rettegett
egyedül maradni a gondolataival, és azt kívánta, bárcsak ne lenne a takarodó és behívhatná a
férfit. Ehelyett sok szerencsét kívánt neki és megcsípte az arcát. - Ropogtasd meg a csontjaikat
holnap a kedvemért, Darnell.
A férfi vigyorgott, majd végigtrappolt a folyosón ötvenes öltönycipőjében. Phoebe sóhajtva
becsukta az ajtót. Charmaine Dodd ostoba, ha nem fogja meg magának.
A telefon megcsörrent. Kiakasztotta az egyik kristályfülbevalóját és leült a szoba
csinzkanapéjára, hogy felvegye. - Halló.
- Hol a pokolban voltál egész héten?
A kristály éles szélei a tenyerébe vájtak. Behunyta a szemét a fájdalom friss hullámai előtt. Neked is szia, edző.
- Kedden este beugrottam hozzád, hogy lássalak, mielőtt elrepülök, de Molly mondta, hogy
már lefeküdtél. Amikor csütörtökön és pénteken hívtalak az irodában, interjúkat adtál, tegnap
este pedig senki nem vette fel a telefont nálatok otthon. Felmegyek a szobádba.
- Ne! - Phoebe az ajkába harapott. - Fáradt vagyok. Nehéz hetem volt.
- Látni akarlak.
Nem kellett hozzá kristálygömb, hogy kitalálja, miért. Szexet akart, egy gyors numerát a
szexbombával, hogy leendő felesége érintetlen maradhasson. - Ma este ne.
Tisztán hallatszott, hogy Dan dühös. - Nézd, mondd meg a szobaszámodat. Beszélnünk kell.
- Majd máskor, Dan. Kimerültem. - Szaggatottan vette a levegőt. - Sok szerencsét holnap.
Találkozunk az oldalvonalnál.
Könnyek csillogtak a szemében, miközben visszatette a kagylót a villára. Kiakasztotta az
ajtóra a „Ne zavarjanak” táblát és az ablakhoz ment, ahol a Biscayne-öböl felett szikrázó
fényeket nézte.
Sokat tanult a játékosoktól az elmúlt pár hónapban. Megtanulta, hogy ha az ember játszani
akar, tudnia kell állni az ütéseket. Ezt csinálta most. Állta az ütéseket. Dan gyilkos csapást mért
rá, de nem mutathatta ki neki, menynyire fájt. Holnap, amikor meghallja az „Ain’t She Sweet?”
zenéjét, magasra emeli a fejét, integet a tömegnek és ünnepli a csapatát. Senki sem fogja tudni,
hogy sérülten játszik.
Aznap délután, amikor a Stars legyőzte a Dolphinst az AFC elődöntőjében, Ray Hardesty a
vackában ült, ölében a .38-asával és azt kívánta, bárcsak lenne elég whisky a házban, hogy
berúgjon. A Stars egy hét múlva vívja az AFC bajnoki döntőjét a Portland Sabers ellen. Az
ajkához emelte az üveget és kiitta az utolsó kortyot, de még a torkát égető tűz sem volt olyan
izzó, mint a dühe. A Stars még soha nem jutott el idáig, amikor Ray Junior a gárdában játszott,
és most nélküle is boldogultak.
Torz, aligha emberi hangot hallatva eldobta az üveget a szobában. Nekicsapódott a trófeákat
tartó polcnak és eltörött, de nem izgatta a csörömpölés, mert senki nem hallhatta. Három
évtizedes házasság után Ellen elhagyta. Azt mondta, megtébolyodott és pszichiátriai kezelésre
szorul. Csessze meg! Nem kell neki semmilyen pszichiáter. Csak leszámolni Dan Calebow-val.
A Chargers elleni meccs után megfordult a fejében, hogy megöli. De végül elvetetette az
ötletet, nem lelkiismereti okokból, hanem mert Calebow halála még nem feltétlenül garantálja a
Stars vereségét. Valami bombabiztos kellett. Ahhoz nem volt elég gazdag, hogy valakit
megbundázzon. A játékosok különben is túl sok pénzt kerestek manapság ahhoz, hogy kaphatók
legyenek az ilyesmire, a bírók többsége pedig becsületes volt. Garanciát akart.
Phoebe Somerville jelent meg a képernyőn. A múlt héten a Calebow háza melletti erdőben
bujkált, amikor az edző odavitte. A hálószobában alig fél órával később kialudt a lámpa.
Hónapok óta leselkedett utánuk kölcsönkért autókból, hogy Calebow ne szúrhassa ki, és tudta,
hogy a kapcsolatuk már nem alkalmi. Egyelőre azonban elraktározta az információt, amíg nem
tudja, hogy mit kezdjen vele.
A terv, ami lassan körvonalazódni kezdett a fejében, egyszerre volt bonyolult és hihetetlenül
egyszerű. Lehet, hogy elkapják, de akkorra már túl késő lesz, és különben sem érdekli, hogy mi
lesz vele. Csak egyvalami számított. Megakadályozni, hogy a Stars megnyerje az AFCbajnokságot.
A televízióban véget ért a Phóebe Somerville-lel készített riport, és a kamera visszatért a
Stars edzőjére. Ray felemelte a .38-ast és szétlőtte a képernyőt.
Dan játékosként már átélte a bajnoki döntőt körülvevő mizériát, de edzőként még sosem, és
megállapította, hogy jó, hogy bírja alvás nélkül. De így is határozottan úgy érezte magát, mint a
mosott szar, mikor a Stars Dolphins felett aratott győzelem utáni kedd délután pár órára el
tudott szabadulni. És rettenetes dühös volt Phoebére.
Miközben megállt a lakása előtt és kiszállt a kocsiból, elhatározta, hogy első dolga lesz
megcsókolni, ha egyszer végre a keze közé kerül. Aztán jól lekapja a tíz körméről. Pontosan
tudta, mennyire elfoglalt, de ő is az volt, és Phoebe szoríthatott volna rá tíz percet az elmúlt két
napban, hogy beszéljenek. Mindkettőjükre nagy nyomás nehezedett, de ez még nem jelenti azt,
hogy el kell zárkózniuk egymás elől. Phoebe a várakozásával ellentétben nem is a csapattal
repült haza vasárnap. Utoljára az öltözőben látta a meccs után, amikor Ron lekísérte, hogy
gratuláljon a csapatnak.
Phoebe házvezetőnője, Peg engedte be, éppen távozóban. Dan a lépcsőkorlátra dobta a
kabátját, miközben vékony hangú sikkantásokat hallott a ház hátsó részéből. Először nem
ismerte fel, nem azért, mert olyan szokatlan volt, hanem mert váratlan.
Mici szökdécselt ki az üdvözlésére. Sarkában az uszkárral átvágott a nappalin, majd hirtelen
megtorpant, amikor odaért a konyhába vezető átjáróhoz. Amit látott, kis híján ledöntötte a
lábáról.
- Én akarom csinálni, Phoebe!
- Most én jövök!
- Én!
- Csss! Mind a ketten csinálhatjátok, két kis ördögfióka. Tessék egy-egy kés. Ez az, Jared.
Szép munka, Jason. Egy kicsit több mázat az oldalára. Nem, Jared, nem nyalakodunk bele,
amíg... Ó, mit számít pár baktérium barátok között? Nem igaz, pajtás?
Jézus. Dan tudta, hogy nemcsak a kialvatlanságtól szúr a szeme, hanem az érzelmektől is.
Ennél gyönyörűbb látványban, ahogy Phoebe két hirtelenszőke kisfiúval, akik mellette térdeltek
egy széken, azt a ronda tortát vonta be, még soha nem volt része.
Egyáltalán nem hasonlított arra az anyára, aki a képzeletében élt. Dögös körmeit
vámpírvörösre festette. Hatalmas, cigányos karika fülbevalója kikukucskált címlaplány hajából,
és legalább három-három karkötő csilingelt mindkét csuklóján. Több számmal nagyobb Stars
melegítőfelső volt rajta - legalább ez stimmelt -, de ahelyett, hogy egy szép farmert vett volna
fel hozzá, ahogy anyákhoz illik, a legszűkebb, legfeszesebb aranyszínű streccsnadrágot viselte,
amit Dan életében látott.
Egyáltalán nem úgy festett, mintha bárkinek is az anyja lett volna, de az a két csokoládétól
maszatos arcú kisfiú nyilvánvalóan imádta. Akárcsak ő, teljes szívéből. Elképzelte, ahogy
feltűnik a gyerekeik szülői értekezletén kicicomázva, vörös szaténban és strasszokkkal, de
ahelyett, hogy dühítette volna, a gondolat mulattatta. Hozzámegy. Persze hogy hozzámegy.
Miközben nézte, nem hagyta, hogy gyermekkora sötét árnyai bármiféle kétséget ébresszenek
benne. Egy nő nem szeg meg egy tizenötéves szexuális böjtöt olyan férfival, akit nem szeret.
- Énekeld el újra azt a dalt, Phoebe - követelte az egyik kisfiú, miközben Mici a
csokidarabokat nyaldosta fel a földről az asztal alatt.
- Melyik dalt?
- A szörnyekről.
- A farkasembereset? - Amikor a fiúk bólintottak, Phoebe rázendített Warren Zevon
„Londoni farkasember”-jenek átszellemült előadásába, csodálatos csípőjének riszálásával
hangsúlyozva az ütemet. Gyönyörű volt, s miközben Dan nézte, fura békesség szállta meg.
Annál jobbat el sem tudott képzelni, hogy vele töltse a hátralévő életét.
Phoebe felkapta az ikreket a székről, hogy táncra perdüljön velük, még mindig háttal a
bejáratnak. Dan nézte, ahogy a ritmusra vonaglik, és elmosolyodott, amikor a fiúk
megpróbálták utánozni. Körbeforgatta őket, aztán megdermedt, amikor meglátta Dant.
- Miattam ne hagyjátok abba a bulit - mondta vigyorogva.
- Mit keresel itt?
- Peg engedett be, mikor elment.
A fiúk fészkelődni kezdtek, és Phoebe elengedte őket. - Attól tartok, hogy rosszkor jöttél.
Jared Phoebe kezét rángatta. - Most már rajta van a máz. Ehetünk Jasonnel egy szeletet?
- Persze. Hozok tányérokat. Phoebe bizonytalan kézzel vette le a tányérokat. Látta, hogy Dan
letérdelt a fiúkhoz, hogy egy magasságban legyenek. A kimerültség ráncokat vésett az arcára,
de Phoebe nem volt hajlandó megsajnálni. Két nővel tartani kapcsolatot egy időben,
kétségtelenül fárasztó lehet. Behunyta a szemét, mikor új hullámokban tört rá a fájdalom.
- Az a torta nagyon jól néz ki, pajtikáim. Ti csináltátok?
- Peg - felelte Jared.
- De Phoebe megengedte, hogy mi kenjük rá a mázat - tette hozzá ikertestvére.
- Csokoládé - magyarázta Jared szükségtelenül, mivel az egész arca olyan volt.
Dan nevetett, a hang belehasított Phoebe szívébe. Gyorsan egy-egy szeletet tett a tányérokra
és a telezsúfolt asztalhoz vitte.
Dan nézte, ahogy a srácok nagy üggyel-bajjal felmásznak a székre. - Jesszusom, ez a torta
tényleg nagyon klasszul néz ki.
Jasont nem akadályozta meg a beszédben az a tény, hogy már tele volt a szája. - Ő is kér
belőle, Phoebe.
Phoebe próbált könnyed hangot megütni. - Ne harapj, akkorát, te csibész. Megfulladsz.
Molly rontott be a konyhába. - Megjöttem! Sziasztok fiúk. Hello, edző. - Megpaskolta az
ikreket, lehajolt, hogy csókot kapjon Micitől, aki felugrott rá, majd óvatos pillantást vetett
Phoebére. - Mondta Peg, mi történt?
- Megbeszélésed volt.
- Probléma adódott az írói kurzuson és Mrs. Miller mindannyiunkkal beszélni akart. Kösz,
hogy vigyáztál a fiúkra. - Fukarul tett kijelentés volt.
Phoebe lemosta a kezéről a mázt, aztán megtörölte egy konyharuhában, miközben Molly az
ikrek körül sürgölődött. Dan mögéje lépett.
- Most, hogy átpasszolhatod a biztonsági szolgálatot Mollynak, mit szólnál hozzá, ha
sétálnánk egyet?
- Túl hideg van kint.
- Fenét, remek chicagói idő. - Dan nem adván több lehetőséget a tiltakozásra, megfogta
Phoebe csuklóját és kivonszolta a konyhából. Mivel Phoebe nem akart a fiúk előtt
birkózómeccsbe keveredni a férfival, engedelmeskedett, amíg ki nem értek az előszobába,
hallótávolságon kívülre.
- Engedj el!
Dan egy pillanatig nem szólt semmit; csak fürkészte feszülten. - Úgy látszik, lassan
kapcsolok. Eddig csak azt hittem, hogy ki sem látszottál a munkából a múlt héten, de te kerülsz
engem.
- Sok dolgom volt.
- Négyszemközt kell beszélnünk. Vedd a kabátod!
- Nem értek egyet.
- Rendben. - Dan megfogta a karját és húzni kezdte felfelé a lépcsőn.
- Hagyd abba! - sziszegte Phoebe. - Semmi kedvem ehhez.
- Nagy kár. - Dan bevezette a hálószobába és becsukta az ajtót. Csak ekkor engedte el és
tette csípőre a kezét, ahogy az oldalvonalnál szokta. Ugyanaz az ádáz kifejezés volt az arcán,
amit Phoebe akkor látott, amikor harcra készült.
- Rendben. Ki vele. Mi ez a nagy fagyosság?
Phoebe megpróbálta halogatni ezt a párbajt, még abban is reménykedett, hogy teljesen
kibújhat alóla, de tudnia kellett volna, hogy ez lehetetlen. Dan nem az a fajta férfi volt, aki
elkerüli az összecsapásokat. Megharapta belül a száját, mert ha egyszer sírva fakad, soha nem
tudja abbahagyni, és nem bírta volna elviselni, hogy a férfi ilyen megtörtnek lássa.
- Azért vagy dühös, mert nem hívtalak fel rögtön azután, hogy lefeküdtünk egymással?
Tudod, mi volt a héten. Azt hittem, megértetted. - Dan az órájára nézett. - Ami azt illeti, most is
szorít az idő. Hatkor edzői értekezlet lesz.
- Akkor jobb, ha sietsz és gyorsan ledobálod a ruháidat. - Phoebe próbált kemény lenni, de
fájdalmas rekedtség volt a hangjában.
- Miről beszélsz?
- Szexről. Nem azért jöttél? Hogy ledönts egy gyors menetre az értekezlet előtt? - A szavak
elviselhetetlenül fájtak.
- Frászt! Ez olyan női dolog lesz, mi? Haragszol, és amikor megkérdezem, hogy miért
haragszol, azt fogod mondani, hogy ha magamtól nem tudok rájönni, te nem fogod elárulni. A
fenébe, nem akarok ilyet játszani veled! - Phoebe érezte, hogy Dan egyre jobban begurul.
- Bocsánat! - Phoebe lerántotta a karkötőket az egyik csuklójáról és az ágyra dobta, tudván,
hogy dühöt sokkal biztonságosabb mutatni, mint bánatot. - Essünk akkor túl rajta. - Lerúgta a
cipőjét, az átrepült a szobán. - Gyerünk, edző. Még mindig rajtad van a nadrág.
Dan átvágta a köztük lévő távolságot, és ujjaival Phoebe húsába vájva, megragadta a vállát. Hagyd abba! Ezt nem hiszem el. Mi ütött beléd?
Phoebe elszántsága, hogy méltósággal nézzen szembe a férfival, megtört, és mozdulatlanná
dermedt a szorításában. Reszketve nagy levegőt vett, és halkan azt mondta. - Nem fekszem le
veled többet, Dan. Hiba volt, és már a legelső alkalommal sem kellett volna.
Dan elhúzódott, már nem értek egymáshoz. Bár a hangjából kiveszett a harcias él, a
tekintetében veszélyes gyanakvás csillogott. - Tudom, hogy fontos vagyok neked. Nem feküdtél
volna le velem, ha nem.
- Találkoztam Sharonnal a Bills-meccsen. - A bűntudat, ami átvillant a férfi arcán, mindent
elámít. - Nagyon kedves. Jó ízlésed van.
- Sharonnak semmi köze kettőnkhöz. Ha azt hiszed, hogy mind a kettőtökkel lefeküdtem,
tévedsz.
- Meg tudlak érteni. Így jártál a legjobban, nem igaz? - Phoebe hangja elcsuklott. Kielégültél a szexbombával, miközben a jövendőbelid szűzies maradt.
Dan szabadkozás helyett ingerült képet vágott. - Ilyen embernek gondolsz?
- Mi másnak?
Phoebe látta rajta, hogy az önuralmáért küzd. - Hetekkel ezelőtt hívtam meg Sharont a Billsmeccsre, nem mondhattam le az utolsó pillanatban. De már nem találkozom vele. Azt hittem, ő
az a nő, akire vágyom, de azután, hogy utoljára együtt voltunk, tudtam, hogy becsapom magam.
Phoebének örülnie kellett volna, hogy Dan szakított Sharonnal, de nem így volt. Azt akarta
hallani, hogy Dan többet akar tőle a szexnél, hogy szerelmet akar, és amíg nem mondja ki a
szavakat, nem jöhet köztük helyre semmi. A hangja lágy és bizonytalan volt. - Azért nem
találkozol vele többet, mert nem elég forróvérű neked?
Dan torkában dolgoztak az izmok, miközben nagyot nyelt. - Ne csináld ezt, Phoebe! Ne
mondj olyasmit, amit nem lehet visszavonni. Elmeséltem, milyen elfuserált családban nőttem
fel. Régóta vágyom már egy igazi házasságra - nem folyamatos orgiára, mint Valerie-vel.
Gyerekeket akarok.
- Ezért próbára tetted leendő gyermekeid anyukáit, és Sharon nyerte a szaténszalagot.
- Nem nehéz rájönni, miért vonzott. Olyat akartam, aki szereti a gyerekeket, aki nem fogja
körbeverni őket, ha hátat fordítok neki.
- Értem. Pontosan kinek az anyja kell, hogy legyen? A gyerekeidnek vagy neked?
A férfi arca megrándult, de Phoebe nem érzett elégedettséget, hogy fájdalmat okozhatott neki.
Nem ezt akarta. Csak azt, hogy menjen el, mielőtt összeomlik.
- Ez rohadt dolog volt.
- Azt hiszem, igen. De gyanítom, hogy igaz is.
Dan hangja rekedtté vált. - Tudod, amikor megláttalak lent a gyerekekkel, én voltam a
legboldogabb ember a világon. Pár percre úgy éreztem ma, hogy mindenben hasonlítunk
egymásra.
Dan tétovázott, Phoebe pedig hirtelen megértette, mi fog következni. Olyan volt, mintha a
férfi már kimondta volna a szavakat, és bár a szobában meleg volt, ő fázni kezdett. Ne mondd
ki! Azt mondd inkább, hogy szeretsz! Azt mondd, hogy szeretetre vágysz, nem csak
gyerekekre!
Dan zsebbe gyömöszölte a kezét. - Még soha nem láttalak gyerekekkel. Amennyire én
tudtam, te ugyanúgy voltál velük, mint Valerie. De láttam, hogyan viselkedtél a fiúkkal és a vak
is láthatta, hogy ők éppúgy bolondulnak érted, mint te értük.
Phoebének minden tagja sajgott. - Ez azt jelenti, hogy én vagyok a befutó, most, hogy Sharon
kiesett?
- Nem értem, miért kell így fogalmaznod, de igen, azt hiszem, csodálatos anya lennél.
Phoebe nyelt egyet. - Én vagyok az első, vagy vannak előttem a sorban?
Dan a fogát csikorgatta. - Nincs senki más.
- Szóval pillanatnyilag én vagyok az egyetlen jelölt.
- Nem emlékszem, mikor aludtam mostanában két óránál többet - mondta Dan keményen. Gyorskaján és adrenalinon élek, és nem fogok bocsánatot kérni azért, mert feleségül akarlak
venni.
Naná, hogy feleségül akarta venni. Jók voltak az ágyban, Dan tudta, hogy nem fogja bántani a
gyerekeit, és fennállt a lehetősége, hogy neki adja a Starst hozományként.
Eddig a pillanatig meg is feledkezett Reed ravasz célzásáról, de most eszébe jutott. A szoba
forogni kezdett. Alig tudott beszélni. - Ez a hirtelen vágy, hogy feleségül vegyél... Megköszörülte a torkát. - Csak azért lobbant fel benned, mert láttál a kölykökkel, vagy köze van
ahhoz, hogy egyetlen meccsre vagyok attól, hogy enyém legyen a Stars?
Dan moccanni sem bírt, elsápadt. - Pontosan mit akarsz mondani?
- Hónapok óta ismerjük egymást, de ez az első utalásod arra, hogy mást is akarsz tőlem, mint
szexet. Erről szól ez az egész mai nap? Lefekteted egy leánykérés alapjait arra az esetre, ha a
Stars vasárnap győz?
- Nem hiszem el, hogy ezt mondod.
Phoebe fojtottan felnevetett. - Bele sem gondoltam, milyen jó parti vagyok. Ha a Stars nyer,
bárki vesz el, nagy dudákat és nagy futballcsapatot kap. Minden férfi rólam álmodik.
Dan arca fagyos volt. - Egy szót se többet.
- Te lennél a legirigyeltebb edző a ligában.
- Figyelmeztetlek...
- Akkor is ilyen lelkesen akarnál feleségül venni, ha a Stars kikapna?
Egy ideg ugrált a férfi állán. - Semmi köze kettőnkhöz, hogy mi fog történni vasárnap a
meccsen.
- De ha nyersz, soha nem tudom meg, nem igaz? Csak akkor bizonyosodhatom meg, hogy
komolyak-e a szándékaid, ha veszítesz, és utána is el akarsz venni. - Mondd, hogy szeretsz,
Dan! Mondd, hogy azért akarsz elvenni, mert szeretsz, nem pedig azért mert felizgatlak az
ágyban, vagy mert azt akarod, hogy gyerekeket szüljek neked, vagy csupán a futballcsapatomra
áhítozol? Mondd, hogy szeretsz, és felejtsük el ezt a borzalmat!
- Megnyerem ezt a mérkőzést.
- Akkor nincs esélyünk - suttogta.
- Mit akarsz mondani?
Vérzett a benseje és véget akart vetni a fájdalomnak. A torka annyira elszorult, hogy nem
tudott beszélni.
A férfi hideg, közönyös tekintettel nézte. - Nem adom el ezt a meccset.
Phoebe először nem tudta, hogy érti. De amint meglátta Dan üres arckifejezését, rosszul lett.
Dan hangja kemény és ingerült volt, és Phoebének eszébe jutott, hogy a férfi minden erősebb
érzelmet düh mögé rejt. - Egész életemben keményen játszottam, de mindig tisztán, mindegy,
mi volt a kísértés. Ajánlottak pénzt. Ajánlottak drogot és nőket. De nem adtam el meccset.
Senkiért. Érted sem fogok.
- Nem úgy értettem...
Dan megvetően végigmérte. Aztán kimért léptekkel kivonult a szobából.
Alig érzékelte az idő múlását, miközben ott ült az ágya szélén, kezét összekulcsolva az
ölében. Hallotta, amikor Molly hazavitte az ikreket, majd nem sokkal később, hogy visszajött.
Mici az ajtót kaparta, de elment, mikor nem engedte be. Ült a szobában és próbálta összeszedni
magát.
Tíz órakor Molly fürdőszobájában megeredt a víz. Fásultan ő is levetkőzött és belebújt
legrégibb köntösébe, vigaszt keresve lágy, elnyűtt puhaságában. Kopogtak.
- Jól vagy, Phoebe?
Más körülmények között örült volna neki, ha Mollynak eszébe jut a hogyléte felől
érdeklődni, de most csak ürességet érzett.
- Fáj a fejem. Holnap találkozunk, mielőtt iskolába mész.
Az ablakhoz botorkált és elhúzta a függönyt, hogy lenézzen a ház mögött elterülő fákra.
Könnyek homályosították el a tekintetét.
- Phoebe?
Nem hallotta, hogy Molly bejött, és nem akarta, hogy itt legyen. Előbb vagy utóbb meg kell
mondania neki, hogy elutaznak Chicagóból, de nem ma este. - Becsuktam az ajtót.
- Tudom. De... Jól vagy? - Fény árasztotta el a szobát. Továbbra is kifelé bámult az ablakon,
mert nem akarta, hogy Molly meglássa, hogy sír. Mici tappancsainak halk trappolását hallotta a
szőnyegen. - Csak egy fejfájás.
- Ugye veszekedtetek Dannel?
- Mi mindig veszekszünk Dannel.
- Csipkelődtök egymással, de nem veszekedtek.
- Ez nem csipkelődés volt, Molly. Igazi veszekedés.
Hosszú csend. - Sajnálom.
- Ugyan miért sajnálnád? Hisz gyűlölsz, nem emlékszel? - Tudta, hogy nem tisztességes
Mollyn venni elégtételt a boldogtalansága miatt, de már túl volt azon, hogy érdekelje. Mici
bökdöste meg a bokáját az orrával, szinte mintha megdorgálta volna.
- Nem gyűlöllek, Phoebe.
Szemét megint elárasztották a könnyek. - Szeretnék egyedül lenni, rendben?
- Sírsz.
- Átmeneti gyengeség. Majd túlleszek rajta.
- Ne sírj! Dan rosszul érezné magát, ha tudná, hogy így elszomorított.
- Ezt őszintén kétlem.
- Szerintem szerelmes vagy belé.
Phoebe nagyot nyelt, miközben a könnyek legördültek az arcán. - Majd ezen is túlleszek.
Gyengéd kéz érintette meg a karját. A torka elszorult, és valami elszakadt benne. Nem tudta,
hogyan történt, csak azt, hogy a húga ölelésében találta magát.
Molly a karját paskolgatta, simogatta a hátát. - Ne sírj, Phoebe! Kérlek, ne sírj! Rendbe fog
jönni. Tényleg. Ne sírj!
- Molly úgy gügyögött neki, mint ahogy Micinek szokott.
Nem tudta, mennyi ideig maradtak így, de a világért sem engedte volna el a húgát. Amikor
végre kisírta magát, Molly kibontakozott az ölelésből, de csak hogy pár pillanat múlva
zsebkendőkkel térjen vissza a fürdőszobából.
Leült az ágy szélére és kifújta az orrát. - Holnapra jobb lesz. Ez csak önsajnálat.
A matrac besüppedt, amikor Molly leült mellé. Eltelt pár másodperc némán. - Terhes vagy?
Phoebe meglepetten nézett rá. - Hogy jut eszedbe ilyesmi?
- Egy lány az őstörténetóráról terhes. Tudom, hogy még felnőttekkel is előfordul, akiknek
tisztában kellene lenniük a fogamzásgátlással. Ha az vagy, biztos vagyok benne, hogy Dan el
fog venni, de ha nem... Ketten... - Molly hadarni kezdett. - Én segítek neked gondoskodni róla.
Nem kell elvetetned, örökbe adnod, egyedül felnevelned vagy ilyesmi.
Miközben Phoebe a húga túlfűtött arckifejezését nézte, a dermedtség felolvadt benne és
könnyes mosolyt vetett rá. - Nem vagyok terhes. De köszönöm. Nagyon köszönöm.
- Ugye nem fogod megint elsírni magadat?
Phoebe bólintott és kifújta az orrát. - Nem tehetek róla. Ez volt a legaranyosabb, amit valaha
is felajánlottak nekem.
- Halkan szipogott. - Szeretlek, Molly. Tényleg.
- Igen?
- Igen. - Phoebe a könnyeit törölgette.
- Akkor is, ha piszok voltam?
Phoebe erőtlenül elmosolyodott. - Igazán piszok.
- Még soha nem szeretett senki.
- Anyukád szeretett.
- Tényleg?
- Nagyon.
- Nem emlékszem rá. Bert azt mondta, egy buta liba volt.
Phoebe fojtott hangon felnevetett. - Az volt. Akárcsak az én anyám. Bert csak ilyeneket vett
feleségül. A szőkéket, a szexiseket, a nem túl okosakat szerette. Mi tőle örököltük az eszünket,
Mol, nem az édesanyánktól. - A zsebkendőt babrálta a kezében. - Anyád volt az egyik
legelragadóbb ember, akivel valaha találkoztam, és nagyon szeretett. Még csecsemő voltál,
amikor elmenekültem itthonról, de emlékszem rá, hogy órákon át tartott a karjában, akkor is, ha
aludtál, csak mert nem tudott betelni vele, hogy vagy neki.
- Bárcsak emlékeznék rá.
- Nagyon kedves volt. Mesélt a sztiptíztáncosnői karrierjéről. Akárcsak Cooki, Bert második
felesége. Mindketten bűbájosak voltak.
Molly itta minden szavát. - Mesélj róluk.
Phoebe szipogott és megtörölte az orrát. - Bert mind a három feleségét Las Vegasban találta.
A jó alakjuknál egyiküknek sem volt többje, de mindannyian kivételesek voltak. Néha azt
hiszem, hogy a buta liba csak egy újabb kifejezés, amit a férfiak találták ki arra, hogy
felsőbbrendűnek érezhessék magukat a nőknél, akik életrevalóbbak náluk. - Mici felugrott az
ölébe, ő pedig megsimogatta puha bundáját. - Ahelyett, hogy sajnálkoztak volna magukon,
mindhárman keményen dolgoztak, hogy vigyék valamire. Túléltek rossz férfiakat, vacak
munkakörülményeket, fulladásos rohamokat a szűk jelmezek miatt, és mosolyogva tették.
Anyád nem keseredett meg, még akkor sem, amikor rájött, hogy Bert milyen ember valójában. Reszkető mosolyt vetett Mollyra. - Flitterek és neccharisnyák az örökséged, Mol. Légy rá
büszke!
A húga, ünnepélyes arcával és ragyogó elméjével, szemmel láthatóan el volt bűvölve a
gondolattól. Phoebe nézte és egy szörnyű gondolat cikázott át a fején, ami kirángatta
nyomorúságából.
- Ugye van róla fényképed?
- Nincs. Kértem párszor Berttől, de azt mondta, nincs neki.
- Nem tudom elhinni, hogy elfelejtettem megkérdezni! - Kikelt az ágyból, odament a
szekrényéhez és pár pillanat múlva azoknak a kartondobozoknak az egyikével tért vissza,
amiket New Yorkból elküldetett. Molly nézte, ahogy kiborítja a tartalmát az ágyra, hogy
megkeressen valamit. - Tudom, hogy itt van valahol. Megvan. - Egy fényképet húzott elő
filléres boltból származó, aranyozott keretben, amin Lara a medence mellett ül egy kerti széken,
ölében az újszülött Mollyval. Lara hátrakötötte szőke haját egy virágos kendővel, és
mosolyogva nézte a rózsaszín takaróba bebugyolált Mollyt.
Lélegzet-visszafojtva nyújtotta át a képet a húgának.
Molly gyengéden megérintette, szinte mintha attól félt volna, hogy semmivé foszlik a kezei
között és lenézett az anyja arcába. Tiszteletteljes ámulat öntötte el az arcát. - Gyönyörű.
- Szerintem az ő szemét örökölted - mondta Phoebe lágyan.
- Bárcsak ismertem volna.
- Én is azt kívánom.
- Megtarthatom?
- Persze. Magammal vittem, amikor elmenekültem. Volt, hogy úgy tettem, mintha az én
anyám lett volna.
Molly a nővérére nézett, aztán zokogás tört fel az ajkáról. Ezúttal Phoebe volt az, aki őt
vigasztalta.
- Sajnálom, hogy olyan rettenetesen viselkedtem. Olyan féltékeny voltam rád, mert Bert
szeretett téged, engem pedig gyűlölt.
Phoebe a húga haját paskolgatta. - Nem gyűlölt, és engem sem szeretett.
- De igen. Mindig hozzád hasonlítgatott. - Molly lassan elhúzódott, Phoebe belenézett
könnyáztatta arcába.
- Azt mondta, feláll tőlem a hátán a szőr, és hogy úgy nézek ki, mintha mindjárt elájulnék, ha
szól hozzám. Azt mondta, te mindig szembe mertél szállni vele.
Phoebe újra átölelte. - Nem mertem szembeszállni vele, csak amikor már felnőttem. Hidd el
nekem, amikor annyi idős voltam, mint te, csak azon igyekeztem, hogy minél messzebbre
elkerüljem.
- Azért mondod, hogy jobban érezzem magam.
- Bert egy zsarnok volt, Molly. Igazi férfi, a szó legrosszabb értelmében. Csak azokat a nőket
tartotta valamire, akik gondoskodtak róla, vagy lefeküdtek vele.
- Gyűlölöm.
- Persze hogy gyűlölöd. De majd ha idősebb leszel, megtanulod sajnálni is. - Miközben
beszélt, Phoebe úgy érezte, valami felenged benne és rájött, hogy az apja elutasítása végre
hatalmát vesztette felette. - Bertnek volt a világon a két legjobb lánya, és nem is érdekelte.
Szerintem ez szomorú, nem?
Molly elgondolkodott. - Igen, azt hiszem, az. Miközben a téli holdfény egy tócsát vetített a
szőnyegre, kezük találkozott valahol Mici bóbitája táján. Szorosan összekulcsolták az ujjaikat.
23.
A buzdítózenekar rázendített az „Ain’s She Sweet?”-re, a szurkolólányok pedig alagutat
formáltak kék és aranyszínű pomponjaikból, hogy Phoebe az alatt vonuljon be. Miközben a
pálya felé tartott az AFC bajnoki címmérkőzésre, sugárzott ezernyi égkék fliterrel kirakott,
rövid bársonydzsekijében, hozzáillő törtarany ujjatlan topjában és miniszoknyájában, fényes
harisnyájában és szögletes sarkú pumps cipőjében, melynek orrán gyöngyös aranycsillagok
ragyogtak. A tömeg füttykoncerttel és tapsviharral üdvözölte, a Star Girls lányok pedig
pompomjaikat és a csípőjüket rázták.
Miközben integetett és csókokat dobált, érezte a tömeg feszültségtől terhes hangulatát a
levegőben, látta az oldalvonalnál tolongó játékosok komor arcán. Nem nézett Danre, mikor
odament a kispad végébe a meccs előtti rituálékra. Sokan hitték a játékosok közül, hogy
szerencsét hoz nekik, belekényszerítve a sisakcsapkodások, válltömésveregetések és cipőkbe
való szerencsepénz-dugdosások gyakorlatába. Bobby Tom azonban nem volt hajlandó
lemondani szerencsecsókjáról.
- Megcsináljuk, Phoebe. - Cuppanós csókot nyomott az ajkára, és visszatette a földre.
- Tudom. Sok szerencsét.
Phoebe nézte, ahogy a Sabers csatlakozik a pályán a Starshoz. A kezdő irányítójuk ismét
lesérült az utolsó mérkőzésükön, egy hajszálnyival esélyesebbé téve a Starst, de Ron
figyelmeztette, hogy a Sabers még ezzel együtt is egy remek futballklub.
Ahogy közeledett a kezdőrúgás, nem kerülhette tovább, hogy Danre nézzen. Látta a nyakán
megfeszülni az inakat, ahogy a mikrofonjába beszélt az edzők bokszával, aztán mondott pár
szót Jim Biederotnak, aki mellette állt. Csak amikor a játékosok felvették a pozíciójukat a
kezdőrúgáshoz, fordult felé. Összenéztek, de Dan arckifejezése kifürkészhetetlen volt, nem árult
el semmit az érzéseiről. Phoebe a rágó után kotorászott a dzsekije zsebében, mikor Dan elindult
felé.
A szurkolók hamar megismerkedtek a Stars meccs előtti rituáléival, és a tömeg leste a
pillanatot, amikor a rúgó elrúgja a labdát és Phoebe átadja a Wrigley’st. Próbált normális hangot
megütni, mikor Dan megállt mellette.
- Nem felejtettem el a ráagodat.
A férfi egy pillanatig tanulmányozta, ajka feszes, kemény vonallá keskenyedett. - Bobby Tom
nyelves csókot kap, én meg egy csomag rágót. Ez nem járja.
Phoebe szeme elkerekedett, mikor Dan lekapta a mikrofonját. Mielőtt reagálhatott volna, a
férfi lehajolt, és hosszan, keményen megcsókolta.
Vakuk villantak és a tömeg harsogó nevetésben tört ki, huhogtak és tapsoltak. Amikor Dan
elhúzódott, Phoebe mosolyt erőltetett magára. A nézők azt hitték, tréfa az egész, de ő tudta,
hogy nem. A férfi csókja tele volt dühvel és jeges elszántsággal. Tudatni akarta vele, hogy nem
bocsátja meg neki, hogy belegázolt a becsületébe.
Dan hirtelen ott hagyta és minden figyelmét a pályára összpontosította, amikor a labda a
levegőbe emelkedett. A Sabers visszafutó embere kapta el mélyen a Stars célterületén.
Bármilyen viharok is dúltak a bensejében, Phoebét hamar elragadta a játék izgalma. Rontól
tudta, hogy Dan egyik stratégiája az volt, hogy támadáscserére kényszerítse a Saberst, és a
védelem agresszív játéka éppen ezt tette, amikor Elvis Crenshaw kiütötte a labdát a
futójátékosuk kezéből. A Stars hamar az irányítása alá vonta a játékot, és az első negyed végére
begyűjtöttek hét pontot, míg a Sabers eredménytelen maradt.
Phoebe visszament a páholyba, ahol a hangulat ugyanolyan feszült volt, mint a pályán. A
Stars lendületbe jött, miközben a Sabers küzdött, hogy játékba kerüljön, de még túl korán volt
ahhoz, hogy meg lehessen nyugodni. Tíz perccel később, amikor a Stars leszedte az ellenfél egy
harminc yardos passzát, Phoebe tudta, hogy nem bírja tovább a feszültséget. Eddig ragyogóan
csinálták, de mi van, ha szétesik a játékuk?
Odasúgta Ronnak, hogy sétál egyet. A vállára akasztotta kézitáskája láncát és elhagyta a
páholyt. Bólintott a biztonsági őrnek, aztán elindult a máskülönben üres folyosón. Miközben
újabb hangos éljenzés zúgott fel a zárt ajtók mögött, bekanyarodott a folyosó végén.
Azt kívánta, bárcsak itt lenne vele Molly, és ne odakint ülne a barátnőivel. Az elmúlt két nap
csodálatosan telt. Molly, eltökélve, hogy beavatja élete minden részletébe, folyamatosan
csacsogott. Phoebe elmosolyodott. Lehet, hogy van, amit megbánt ebben az elmúlt pár
hónapban, de azt a döntését sosem fogja, hogy Mollyt nem engedte el maga mellől.
Annyira elmerült a gondolataiban, hogy észre sem vette, milyen messzire eljött, csak amikor
kivágódott az egyik szomszédos páholy ajtaja, felerősítve egy újabb örömorkánt. Ujjai
megfeszültek a táskáján, amikor megjelent Reed. Ebben a pillanatban a háta közepére kívánta,
hogy találkozzon vele, de a férfi már észrevette és nem menekülhetett el.
A Stars utolsó győzelme véget vetett az unokatestvére tettetett nyájasságának, s most nem
maradt más utána, csak ellenségesség. Amikor Reed odaért hozzá, egy aranyöngyújtóval
cigarettára gyújtott. Hunyorgott a füsttől.
- Máris untat a játék?
Phoebének semmi kedve nem volt egy újabb szóváltáshoz, ezért hanyagul megrántotta a
vállát. - Nem. Csak ideges vagyok. Te?
- Én kijöttem cigarettázni. Ez minden.
A füstfelhő, ami kicsapott a folyosóra, amikor Reed kinyitotta a páholyajtót, még nem oszlott
el teljesen. - Te sem bírod nézni.
Phoebe azonnal megbánta, hogy nem tartotta a száját. Bár nem provokációnak szánta a
megjegyzést, Reed annak vette.
- Még félidő sincs. Én a helyedben nem kezdenék el ünnepelni.
- Nem ünnepelek.
Újabb ujjongást hallottak, a férfi pedig idegesen beleszippantott a cigarettájába. - Egész
életedben szerencsés voltál. Te vagy az egyetlen az ismerőseim között, aki belelép egy kupac
szarba, és az arannyá változik.
- Én mindig azt hittem, hogy te vagy a szerencsés.
Reed felhorkant.
Phoebe megszorította a táskája láncát. - Ugye még ennyi év után is gyűlölsz?
Gyerekkoromban sosem értettem, miért. Mindened megvolt, amire én csak vágytam.
- Persze - gúnyolódott a férfi. - Egy lerobbant lakásban laktam egy neurotikus anyával, apa
nélkül.
- Volt apád. Az enyém.
Reed megvetően vicsorgott. - Ez igaz. Bert jobban törődött velem, mint veled valaha is,
egészen a halála napjáig. Csak meg akart leckéztetni. Mindig azt hajtogatta, hogy te vagy az
egyetlen, amiben kudarcot vallott, és azt gondolta, majd lenyugszol, ha eltávolít azoktól a
buziktól, akikkel futottál. - Reed az egyik homokkal töltött hamutartóba dobta a cigarettáját a
fal mellett. - Bert nem gondolta, hogy így fog alakulni. Senki sem jósolhatta meg előre azokat a
szerencsés fordulatokat, amik ebben a szezonban történtek. A Sabers elvesztette Simpsont és
McGuire-t, a Chargers Wyzakot, a Bills és a Dolphins szétestek. Jézusom, ha Bert sejtette
volna, hogy a Stars eljut a döntőig, soha nem engedett volna a csapat közelébe egyetlen napra
sem!
- A Stars eljutott a döntőig. És az üdvrivalgásból ítélve nyerésre áll.
Reed arca elsötétült a haragtól. A sikeres üzletember eltűnt, maga után hagyva Phoebe
gyermekkorának kegyetlen zsarnokát. - Kárörvendj csak, a rohadt életbe!
- Én nem...
De Phoebe túl későn tiltakozott, mert a férfi már a falhoz nyomta a testével. Az arca
megrándult, mikor a vállát beverte a falba, a táskája leesett.
- Mindent tönkretettél! Mindig tönkretettél mindent!
Phoebe ijedten feszítette a férfi mellkasára a tenyere élét.
- Engedj el, különben sikítok!
- Rajta! Ha valaki meglát, azt fogja hinni, hogy rám hajtottál, ahogy mindenki másra.
- Komolyan beszélek, Reed. Engedj el!
Phoebe megdermedt, mikor megérezte, hogy az unokatestvére keze a mellére vándorol. Reed
megszorította. - Tizennyolc évesen is bikavadító voltál, és még most is az vagy.
A sokk megbénította Phoebét. - Vedd le rólam a kezed!
- Csak ha végeztem.
Igyekezett elhúzódni a férfi obszcén érintése elől, de Reed a falhoz szegezte. Ijesztő volt az
arca. Phoebe nemi vágyra számított, de sokkal veszélyesebbet látott. Gyűlöletet és sóvárgást,
hogy Reed a hatalmába kerítse, ahogy mindig is tette.
- Lehet, hogy a Stars a tiéd lesz, de mielőtt azt hinnéd, hogy te vagy az, aki utoljára nevet,
valamit tudnod kell.
Reed diadalittas arckifejezése láttán a félelem méregként csöpögött belé. Gyerek volt megint,
aki nézi, ahogy Reed karnyújtásnyira tartja tőle az anyja fényképét. Nyolcvanezer ember vette
őket körül, és még soha nem érezte magát ilyen egyedül.
Reed vigyorgott. - Aznap este a sufniban...
- Ne! Nem akarom hallani! - Visszatértek a régi rémálmok. Hallotta a mennydörgést, érezte a
fülledt, ragadós forróságot. Megint megpróbált elhúzódni Reedtől, de az nem engedte.
- Emlékszel a viharra? Hogy milyen sötét volt?
- Elég! - Zokogni kezdett. A férfi szorosabban markolta a mellét.
- Olyan sötét, hogy az orrodig sem láttál...
- Ne csináld ezt!
- Aznap este, amikor Craig megkefélt...
- Kérlek...
- Nem Craig volt az.
Felfordult a gyomra és nyüszítő hang csúszott ki a száján, amikor a férfi szavai
ökölcsapásként érték. Úgy érezte, összeomlik a tüdeje és megfullad.
- Én találtam rád abban a sufniban.
Hányni fog. Sejtette mindig is a tudat alattija legmélyebb zugaiban, vagy újdonságként érte a
hír? Öklendezett a férfi parfümjétől.
Reed elengedte a mellét, csak hogy az ujjára csavarja egy hajtincsét. Phoebe az ajkába
harapott, nehogy felkiáltson, amikor a férfi megrántotta.
- És a legjobb az egészben az, hogy nem tehetsz semmit, Miss Gőgösség, mert túl régen volt.
A te szavad az enyém ellen, és amíg te hemperegtél mindenkivel, akin nadrág van és voltam
Mister Tiszta. Ezért ha bármikor kárörvendésre ragadtatnád magad a Stars miatt, tudd, hogy én
mindig emlékezni fogok rá, hogyan visítottál, amikor leszakítottam az édes kis cseresznyédet.
- Jól van, Miss Somerville?
Reed hátraugrott, amikor a biztonsági őr feléjük közeledett balról. Phoebe a szája elé kapta a
kezét.
- Miss Somerville? Minden rendben?
Alig bírt megszólalni. - Nem, én...
- Viszlát később, Phoebe. - Reed megigazította a nyakkendőjét, aztán átvágott a folyosón a
páholyhoz. Ott megfordult és önelégülten rávigyorgott. - Kösz a cseresznyés pitét. - Kinyitotta
az ajtót és eltűnt mögötte.
Phoebe a gyomrára szorította a kezét. A biztonsági őr megfogta a karját.
- Minden rendben lesz, asszonyom. Hadd segítsek. Úgy mozgott mellette, mint egy robot,
miközben a férfi lefelé vezette a folyosón. Lecsaptak rá annak a szörnyű éjszakának az emlékei.
A bádograktáron nem volt ablak, bent megrekedt a meleg, fülledt és fojtogató volt. Amikor
Reed kinyitotta az ajtót, Phoebe csak egy megtermett férfialakot látott a fekete esőfüggöny
előtt. Azt hitte Craig az, de nem látta az arcát.
Reed rávetette magát, mielőtt mozdulni tudott volna. Letépte a blúzát és megharapta a mellét,
mint egy állat. Phoebének eszébe jutott, hogyan dörzsölte csupasz fenekét a kemény, egyenetlen
betonpadló, amikor Reed felhajtotta a szoknyáját és letépte róla a bugyiját. A fejét beverte egy
vegyszeres vödörbe, miközben az unokatestvére szétfeszítette a lábát. Reedből torokhang tört
fel, belehatolt, de utána az egyetlen hang, amire emlékezett, a saját sikoltásai voltak.
A talaj kiment a lába alól és hátracsuklott a feje. Egy pillanatra nem tudta hol van, de aztán
rájött, hogy a biztonsági őr a liftbe vezette. - Hová megyünk?
- Az elsősegélynyújtó helyre.
- Jól vagyok. Nincs szükségem elsősegélyre.
- Olyan fehér, mint a fal. Nem tudom, mit akart az a fickó, de talán le kellene dőlnie pár
percre, amíg jobban lesz.
Phoebe tiltakozni akart, de rájött, hogy nincs abban az állapotban, hogy most visszamenjen a
páholyba. Ha pár percre elszabadul a kíváncsi tekintetek elől, összeszedheti magát. - Rendben.
Csak egy kicsit.
Miközben a lift folytatta az ereszkedést, cigarettaszag áradt a biztonsági őr egyenruhájából és
újabb hullámokban tört rá a hányinger, mert Reedre emlékeztette. Elhatalmasodott rajta a
tehetetlenség. Reed meg fogja úszni. Igaza volt. Túl sok idő telt el ahhoz, hogy vádat
emeltethessen.
A biztonsági őr krákogni kezdett. Túlsúlyos volt, az ötvenes évei elején járhatott, őszes hajú,
pirospozsgás arcú. Izzadtságcseppek gyöngyöztek a homlokán. Phoebe leolvasta nyomtatott
betűvel szedett nevét műanyag azonosítótáblájáról. - Abba kellene hagynia a dohányzást, Mr.
Hardesty.
- Igen.
A liftajtó kinyílt. Phoebe csöveket látott a mennyezeten és rájött, hogy az alagsorban
lehetnek. - Hol vagyunk?
- Van itt lent egy elsősegélynyújtó állomás az alkalmazottaknak. Nem fogják zaklatni a
nézők.
Követte a férfit ki a liftből egy szűk folyosóra, melyet fakó csatahajószürkére festettek.
Csövek sziszegtek a fejük felett, egy hang távoli mennydörgésre emlékeztette. Rájött, hogy a
tömeg tompa zúgását hallja fent a kupolából.
Befordultak egy éles sarkon. - Erre. - A férfi megfogta a könyökét és elfordította a gombot
egy jelöletlen ajtón.
Phoebe a nyugtalanság első remegése alatt tétovázott. A férfi durván megtaszította és belökte.
- Mit művel? - kapkodott levegő után.
A szeme elkerekedett a rémülettől, mikor meglátta, hogy a biztonsági őr előveszi a pisztolyát
és egyenesen ráfogja. Úgy érezte, mintha egy film peregne a szeme előtt. Reed az ő ellensége,
nem ez a férfi, akivel soha nem találkozott. Fent a tömeg úgy bőgött, mint egy kipárnázott
ketrecbe zárt vadállat, miközben ő foglyul esett egy rémálomban, melyben csak azért menekült
meg az egyik rémségből, hogy áldozatává váljon egy másiknak.
A férfi becsukta az ajtót. - Oda!
- Miért csinálja ezt?
- Mozgás!
Phoebe botladozva hátrált, fokozatosan tudatára ébredve, hogy a férfi egy portásirodának és
raktárnak egyszerre látszó helyiségbe lökte. Horpadt, szürke fémíróasztalt látott, iratszekrényt
és fémpolcokat a fal mentén, tele dobozokkal és gépalkatrészekkel.
A biztonsági őr egy karfa nélküli irodai székre mutatott a fegyverével, melynek fekete
vinilülésén V alakú szakadás húzódott.
Phoebe lába remegett, miközben leereszkedett. Az ovális alakú háttámla nyikorgott és kissé
hátrahajlott, mikor nekidőlt. Kétségbeesetten bűvölte a szívére irányított, ronda fekete pisztolyt.
Meg sem remegett, amikor a férfi lehajolt, hogy elővegyen egy ruhaszárító kötelet egy
csomagolóláda mögül, ami az íróasztallal szembeni polcos szekrényen állt.
- Ki maga? - suttogta.
A férfi ahelyett, hogy válaszolt volna, a lábával meglökte a forgószéket és a fal felé fordította
Phoebét. Phoebe automatikusan felemelte a karját, hogy egyensúlyozzon, az őr azonban elkapta
és hátracsavarta. Rémülten felsikoltott.
A férfi tüdeje sípolt, miközben megkötözte a csuklóját, és a szék háttámláját tartó függőleges
fémrúdhoz erősítette. A támla vészesen kilengett rugós csuklópántjain, még jobban megrántva
Phoebe karjait. Amint az őr megkötözte, megint meglökte a széket, ami átgurult a zsúfolt
helyiség túlsó végébe. Phoebe a lábával állította meg, mielőtt nekiütközött volna a falnak, aztán
rémült arccal fordult szembe a férfival.
Próbált örülni annak, hogy az őr nem kötözte meg a lábát, de a kötél a csuklójába vájt és
fájdalom nyilallt tőle végig a karjában. A férfi elvette a pisztolyát a fémpolcról, ahová lerakta,
amíg megkötözte, és visszatette a bőrtokba a csípőjén.
Mikor fog feltűnni Ronnak, hogy ő nincs sehol? Leküzdötte a hisztériát, ami egyre
növekedett benne, tudván, hogy bármi történjen is, nem veszítheti el a józan eszét. Egy zene
távoli hangjaira lett figyelmes, és rájött, hogy megkezdődött a félidei show. Próbálva nem
törődni sajgó csuklójával és karjával, kényszerítette magát, hogy alaposan szemügyre vegye az
irodát.
A horpadt szürke íróasztalon a fal mellett szamárfüles kézikönyvek, katalógusok és
szétdobált papírok hevertek. Közvetlenül vele szemben egy négy fiókos irattárolón hordozható
tévé állt, barna doboza zsíros ujjnyomoktól volt maszatos. Az íróasztal mögötti falon L alakú
kampókon csipeszes írótáblák sorakoztak, mellettük egy naptár, tarka strandlabdát tartó
meztelen nővel.
Az őr cigarettára gyújtott nikotinfoltos, tömpe ujjaival. - Megmondom, mi lesz, hölgyem.
Amíg a barátja azt teszi, amit mondok, nincs miért aggódnia.
- Nem tudom, miről beszél.
- Igen, azt hiszem, ez teljesen mindegy. - Az irattárolóhoz lépett és bekapcsolta a televíziót.
A fekete-fehér képernyőn feltűntek a kommentátorok, ahogy csatornájuk sportkabátjában a
közvetítőfülkében ültek.
- ...a Stars briliánsán játszott az első félidőben. A támadók összehangolták a játékukat.
Maguknál tudták tartani a labdát. A Sabersnek sokkal keményebbnek kell lennie, ha játékban
akar maradni. - A képernyő alján mutatták az eredményt: Stars 14, Sabers 3.
Az őr otrombán káromkodott, majd letekerte a hangerőt. Phoebe alaposabban szemügyre
vette, miközben az iroda szűk végében járkált fel-alá az ajtó mellett, dühösen pöfékelve.
Pillantása a férfi fekete műanyag névtáblájára esett.
HARDESTY
Ebben a pillanatban beugrott neki. Eszébe jutott, hogy Dan mesélt egy férfiról, aki követte, és
aki a Stars egykori játékosának az apja volt. Hardestynak hívták.
Egy sörreklám villódzott némán a képernyőn. Phoebe megnyalta kiszáradt száját. - Fáj a
karom. Túl szoros a kötél.
- Nem fogom elengedni.
- Csak lazítsa meg!
- Nem.
Beszéltetnie kell. Megőrül, ha nem tudja meg, mit forgat a fejében a férfi. - A fia miatt, ugye?
Az őr rámutatott a cigarettájával. - Mondok magának valamit, hölgyem. Ray Junior volt a
legjobb oldalsó védő, aki valaha játszott a Starsban. Annak a gazembernek semmi oka nem volt
rá, hogy eltiltsa.
- Calebow edzőnek?
- Pikkelt Ray Juniorra. Esélyt sem adott neki.
- Dannek nem ez a módszere.
Szürke füstkoszorú szállt a férfi feje fölött, meg sem hallotta, amit Phoebe mondott. Megmondom, mit gondolok. Tudta, hogy Ray Junior jobb játékos, mint ő valaha is volt.
Szerintem féltékeny volt. A sajtó felkapta Calebow-t, de egy senki, a lába nyomába nem érhet
az én Rayemnek.
Phoebe rájött, hogy a férfi nem épelméjű. Talán már régóta nem volt az, talán csak a fia
halálakor kattant be. Próbálta leplezni a félelmét.
- Mindig is tiltottak el játékosokat. Együtt jár a futballal.
- Maga nem tudja, milyen az! Az egyik nap még különleges, másnap a nevét sem tudják.
- A fiáról beszél vagy magáról?
- Pofa be! - Hardesty szeme kidülledt, az arcszíne kezdett belilulni.
Phoebe félt továbbfeszíteni a húrt, és inkább csendben maradt.
A férfi rábökött az ujjával. - Nézze, magával nincs semmi bajom. Nem akarom bántani, de
megteszem, ha muszáj. Mert ha törik, ha szakad, a Stars nem fogja megnyerni ezt a mérkőzést.
***
Ron épp akkor ért az alagúthoz, amikor a játékosok visszarohantak a pályára. Rettegetett
attól, ami várt rá. Dan egész héten egy vadállat volt - lobbanékony, esztelen és
lecsendesíthetetlen -, és nem tudta, hogy fog reagálni erre az aggasztó hírre.
Dan kijött az öltözőből, Ron mellé szegődött. - Attól tartok, van egy kis problémánk.
- Oldd meg! Ha nem vetted volna észre, én itt egy futballmérkőzést próbálok megnyerni és...
Ron a homlokára nyomta összehajtogatott zsebkendőjét.
- Phoebe eltűnt.
Dan megtorpant, elsápadt. - Miről beszélsz?
- A második negyedben kiment a páholyból, és azóta nem jött vissza. Valaki megtalálta a
táskáját a folyosón. Hívtam otthon és az irodában. Kerestem az elsősegélynyújtóban, és
elküldtem valakit a páholyokba. Eltűnt, Dan, és a jelenlegi helyzetben azt kell hinnem, hogy
megtámadták.
Ron látta már Dant szorult helyzetekben, de ilyen leplezetlen kétségbeesést még soha nem
tapasztalt a szemében.
- Nem! Nem lehet... Jézusom. Hívtad a rendőrséget?
- Igen, de mivel még nemrégen történt, ők nem veszik olyan komolyan, mint én. Gyűlölöm,
hogy ezt kell tennem a játék közepén, de arra gondoltam, te talán tudsz egy helyet, ahol még
kereshetném. Van valami ötleted? Nem tudod, hová mehetett még?
Dan dermedten állt, a szeme segítségért könyörgött. - Nem. - Megragadta Ron karját. Beszéltél Mollyval? Jézusom! Beszélj Mollyval! Lehet, hogy Phoebe vele van.
Még soha nem látta Dant ilyennek, és rögtön tudta, hogy több van a Stars tulajdonosa és a
vezetőedzője között, mint sejtette. - Molly a meccs előtt látta utoljára. Nagyon ideges lett. Tully
felesége van vele.
- Ha történik valami Phoebével...
- Dan? - Az egyik segédedző jelent meg az alagút bejáratánál.
Dan ráförmedt, nyakán kötélként dagadtak ki az inak. - Hagyj engem a kurva életbe!
Ron érezte Dan kétségbeesését, és nyomatékosan megragadta a karját. - Vissza kell menned a
pályára! Pillanatnyilag semmit nem tehetsz Phoebéért. Azonnal szólok, ha megtaláltuk.
Dan űzött tekintettel nézett rá. - Ne hagyd, hogy történjen vele valami, Ron. Az isten
szerelmére, találd meg!
Ron szerette volna megnyugtatni, de csak annyit tudott mondani: - Mindent megteszek.
Egy szinttel lejjebb Hardesty újabb csomag cigarettáért nyúlt a zsebébe. Phoebe szemét csípte
a füst, s az ájulás környékezte a csuklójába és karjába hasító fájdalomtól. A csend olyan
feszültté vált köztük, hogy nem bírta tovább.
- Kinek az irodája ez?
Egy pillanatra azt hitte, a férfi nem fog válaszolni. Aztán vállat vont. - Az egyik mérnöké. A
generátorok mellett kell maradnia, amíg a kapuk be nem záródnak, úgyhogy nem fog
betoppanni, ha ebben reménykedett.
A néma képernyő a Sabers kezdőrúgását mutatta. Phoebe összerezzent, mikor Hardesty
felerősítette a hangot.
- Ezt nem fogja megúszni.
- Tudja mit? Fütyülök rá. Ha a Stars elveszti a bajnokságot, kibaszottul nem érdekel!
Hardesty a tévét nézte, aztán az asztalhoz ment, ahol felvette a telefont és beütött négy
gombot. Eltelt pár másodperc, aztán beleszólt a kagylóba.
- Itt Bob Smith a Starstól. Phoebe Somerville van nálam, és beszélni akar Calebow edzővel.
Kapcsold a vonalat az oldalvonalhoz, rendben? - Csöndben maradt, hallgatta a választ. - Szarik
a jóváhagyásra. Azt mondja fontos, és ő a főnök, de a te seggedről van szó, úgyhogy csinálj,
amit akarsz.
Bárki volt is a vonal másik végén, úgy döntött, teljesíti a kérést, mert Hardesty az asztal
szélére tolta a telefont Phoebe felé. A szék kerekei nyikorogtak, amikor a férfi megfogta a
háttámlát és odalökte. Némán várt, a kagylót szorongatva, aztán megdermedt.
- Calebow? Van itt valaki, aki beszélni akar veled. - Phoebe füléhez tartotta a kagylót.
- Dan? - Phoebe hangja vékony volt a félelemtől.
- Phoebe? Hol vagy? Jézusom, jól vagy?
- Nem, én... - Felkiáltott a fájdalomtól, mikor Hardesty belemarkolt a hajába és megrántotta.
Dan sóbálvánnyá vált az oldalvonalon. - Phoebe! Mi történt? Ott vagy? Beszélj!
A szíve a mellkasát püfölte, hideg veríték ütött ki a homlokán. Phoebét fogva tartották, és ő
nem tehetett ellene semmit. A félelme olyan erős volt, hogy lehántotta róla az önvédelem burkát
és vakító élességgel beléhasított a felfedezés, hogy milyen nagyon szereti. Nem akar tovább
élni, ha valami történik vele. Phoebe nevét kiáltotta, próbálva kifejezni benne mindent, amit
iránta érzett, de soha nem tudott kimondani.
Kavicsos férfihang úszott be a fülhallgatójába.
- Nálam van, Calebow. Ha nem akarod, hogy baja essen, nagyon figyelj arra, amit mondok.
- Ki beszél?
- A Stars veszíteni fog ma. Megértetted? Kikap a kurva csapatod, vagy ő meghal.
Dan hallotta a férfi hangjában a sípolást, és szörnyű gyanút fogott.
- Hardesty? Maga az, ugye, maga tébolyodott gazember!
- A csapatod nem fog bajnokságot nyerni a fiam nélkül.
Az, hogy Hardesty meg sem próbálta tagadni a kilétét, mindennél jobban megerősítette Dan
félelmét. Csak az lehet ilyen elővigyázatlan, akit nem érdekel, hogy él-e vagy hal-e.
Tudta, hogy nem maradt sok ideje, gyorsan beszélt, parancsoló hangon. - Figyeljen ide! Ray
nem akarná, hogy ezt tegye.
- Féltékeny voltál rá. Ezért tiltottad el.
- Ez a kettőnk ügye. Phoebének semmi köze hozzá. Engedje el!
- Ne hívd a rendőrséget! - Hardesty köhögött, száraz, csörömpölő köhögéssel. - Figyelem a
tévét, és ha meglátok valami gyanúsat, megbánod.
- Gondolkozzon, Hardesty! Egy ártatlan nőt...
- Még egy pont az eredményjelzőn a Stars javára, és a barátnődnek fájni fog.
- Hardesty!
A vonal már süket volt.
Dan döbbenten állt. Hallotta a tömeg éljenzését és teljesen lezsibbadt, miközben eszébe jutott
a játékvariáció, amit épp most hirdetett. A pálya felé pördült. Néma rémülettel nézte, ahogy a
labda a levegőt szántja és átzúg egyenesen a két kapufa között, mezőnygólt írva a Stars javára.
Az eredményjelző megvillant, és Dan Calebow érezte, hogy jeges kéz markolja meg a szívét.
A kupola alagsorában Ray káromkodott és belerúgott Phoebe székébe. Phoebe felsikoltott,
miközben átszánkázott a csúszós padlón és nekiütközött a szemközti falnak. A vállával
csapódott bele, fájdalom nyilallt át a testén. Vér ízét érezte a szájában, elharapta a nyelvét.
Rettegve attól, hogy mi lesz a következő, amit a férfi tesz vele, legyűrte a fájdalmát és
megfordult a székkel, hogy szembenézzen vele. De Hardesty nem őt nézte. A tévét bámulta és
magában motyogott.
A kis képernyőt betöltötte egy Danről adott közeli. Kétségbeesettnek látszott, és mivel az
eredmény 17-3 volt a Stars javára, a kommentátorok tréfás megjegyzéseket tettek rá. Phoebe
úgy érezte, mintha szétszakadt volna, miközben Dan arcát nézte. Lehet, hogy ma meghal. Vajon
a férfi lesz az utolsó, akit látni fog? A gondolat elviselhetetlen volt, és kényszerítette zsibbadt
ujjait, hogy bogozni kezdjék a csomót, ami a székhez kötötte. Miközben megzabolázta a
fájdalmat, amit a mozdulatok okoztak, eszébe jutott az utolsó beszélgetésük, és az a
megingathatatlan eltökéltség a férfi hangjában, amikor azt mondta, hogy soha nem fog eladni
egy meccset.
Nem adtam el meccset, Phoebe. Senkiért. Érted sem fogok.
24.
Dan odahívta az oldalvonalhoz Jim Biederotot. Remélte, hogy az irányító nem fogja kihallani
a hangjából a gyengeséget. - A következő szériában változtatunk néhány dolgot, Jim.
Mire befejezte az eligazítást, Biederot szeme felháborodott réssé szűkült az arccsontján
rézsútosan futó fekete csík fölött. - Ezek istenverte futójátékok! Bármelyik elkapót eltalálom,
amelyiket csak kiszúrom magamnak.
- Tedd, amit mondtam, vagy leülsz! - ordította vissza Dan.
Biederot leplezetlen dühvel mérte végig, majd elvonult Charlie Crayhez, az egyik
asszisztenshez. Pár másodperc múlva megragadta Charlie mikrofonját és beleordított.
Dan tudta, hogy Jim Gary Hewitt-tel, a támadósor koordinátorával beszél, aki Tullyval az
edzők bokszában ült, magasan a kupolában. Mielőtt Hewitt is rászabadul, Dan megpróbálta
legalább annyira leküzdeni a félelmét, hogy rendezni tudja a gondolatait.
Hardesty azt mondta, nézi a televíziót, ami azt jelentette, hogy észrevehet bármilyen gyanús
mozdulatot az oldalvonal mentén vagy a stadion bármelyik részében a kamerák hatótávolságán
belül. Következésképpen nem kockáztathatja meg, hogy értesíti a rendőrséget. Ha megtudják,
hogy Phoebét tényleg elrabolták, elözönlik a stadiont, még ide az oldalvonalhoz is bejönnek,
hogy kikérdezzék. Ami még rosszabb, le is fújhatják a meccset, amitől Hardesty nagy
valószínűséggel be fog gőzölni.
Egy rövid időre fontolóra vette, hogy a mikrofonján keresztül kapcsolatba lép Ronnal, de félt,
hogy Hardesty lehallgatja a vonalat. Bár Dan nem volt tisztában a belső kommunikációs
rendszer útvesztőivel, azt tudta, hogy Hardesty csak a kupolán belülről tud hozzáférni. Ami azt
jelentette, hogy akár most is az oldalvonal és az edzők boksza közötti párbeszédet hallgathatta.
És azt, hogy Phoebét valahol a közelben tartja fogva.
Megtörölte a homlokát az ingujjával, és próbálta kitalálni, mit csináljon Ronnal. Mivel a
mikrofonban nem üzenhette meg neki, mi történt, fogta az írótábláját és pár sort firkantott elég
rejtélyesen ahhoz, hogy ha elolvassa valaki, az ne érthesse meg.
Beszéltem a játékossal, akiről a félidőben tárgyaltunk.
A negatív értékelésed helyes volt.
Nyomatékosan kérlek, hogy ne tégy semmilyen további lépést az ügyében.
Majd a játék után megmagyarázom.
Odacsúsztatta az üzenetet a csapatfelszerelésért felelős stáb egyik tagjának, és azzal nyugtatta
magát, hogy Phoebe épségben meg fogja úszni. Másra gondolni sem mert.
Most először engedte meg magának, hogy fontolóra vegye, milyen következményei lesznek
tettének Phoebe tulajdonjogára, ha az egésznek vége és biztonságban lesz. Bár ilyesmire még
nem volt példa, elképzelhetetlennek tartotta, hogy az NFL érvényesnek tekintse a meccset - ha
csak a Stars meg nem nyeri az ő utasításai ellenére, amit nem fog hagyni. Mihelyt az NFL
megtudja, hogy szándékosan adta el a meccset, hogy biztosítsa a Stars vereségét, újrajátszatják
a mérkőzést, és Phoebének még mindig lesz esélye megtartani a csapatot.
Ám ekkor egy kellemetlen dolog jutott az eszébe. Mi van, ha a rendőrség nem hiszi el, hogy
Phoebét elrabolták? Ha Hardesty elmenekül, nem lesz semmiféle kézzelfogható bizonyíték,
csak Phoebe vallomása. Ő az egyetlen, aki meg tudja erősíteni, a Phoebéhez fűződő személyes
érdekei azonban megkérdőjelezik a szavahihetőségét. Még meg is vádolhatják Phoebét azzal,
hogy ő találta ki az elrablását pusztán azért, mert a Stars vereséget szenvedett, és újabb
lehetőséget akart, hogy visszaszerezze a tulajdonjogát. Ki van zárva, hogy az NFL engedélyezni
fogja, hogy újrajátsszak a meccset.
Kényszerítette magát, hogy szembenézzen azzal a fájdalmas ténnyel, hogy ha nem értesíti a
rendőrséget, az Phoebének a Starsba fog kerülni. Ugyanakkor nem tehet mást. Nem
kockáztathatja az életét, a világért sem.
Gary Hewitt hangja recsegett bele a fülhallgatójába. - Mi az ördög folyik itt, Dan? Miért
mondtad Jimnek, hogy tartsa lent a labdát? Nem ez a stratégiánk. Sosem dobott jobban.
- Változott a terv - csattant fel Dan. - Vezetünk, nem szabad kapkodni.
- Ez még csak a harmadik negyed! Túl korai az eredmény megtartására játszani.
Dan jobban nem is érthetett volna egyet, ezért egyszerűen csak levette a fülhallgatóját és a
pályára szegezte a tekintetét. Kerül, amibe kerül, meg fogja védeni Phoebét.
A negyed közepére a Sabers bevitte az első touchdown-ját, míg a Stars nem tudott területet
szerezni a futójátékkal, és az előnye hét pontra csökkent. A szurkolók olyan hangosan fütyültek,
hogy a támadók alig hallották Biederot utasításait. Dan asszisztensei dühöngtek, a játékosok
zabosak voltak, és két perccel a negyedik negyed megkezdése után, amikor a Sabers tizenhétre
egyenlített, a csatorna kommentátora elveszette a türelmét!
- Hiszik, amit látnak? - Gyakorlatilag ordított a kamerába. - Dan Calebow az egész
szezonban a legagresszívabb edző volt az NFL-ben, szörnyű látni, ahogy csütörtököt mond. A
szurkolók nem ilyen meccsért jöttek ki!
Phoebe próbált nem odafigyelni a kommentátor érthetően kemény értékelésére, amivel Dan
edzői tevékenységét illette, akárcsak a szurkolók hujjogására. Nem akart arra gondolni, milyen
hatással van ez a nyilvános megaláztatás Dan büszkeségére, és tudta, hogy még soha nem
szerette jobban.
A csuklója, mely már eddig is súlyosan felhorzsolódott, ahogy igyekezett kiszabadítani a
kezét, vérezni kezdett. Ne törődj a fájdalommal, parancsolt magára. Játssz! Mindent, amit a
játékosoktól hallott, ismételgetett magának, de kezdte azt hinni, hogy a kötél soha nem fog
meglazulni.
Hardesty nyolcas csomóval kötötte össze a kezét, majd hozzáerősítette a szék háttámláját
tartó függőleges rúdhoz. Bár a keze már ragacsos volt a vértől, miközben a szoros duplacsomót
próbálta kioldani, ami a székhez szegezte, az még mindig nem engedett. Játssz, ha fáj is! Rázd
le a fájdalmat!
Hardesty a képernyőre meredt, szívott egyet a cigarettájából és köhögni kezdett. Olyan füst
volt, hogy Phoebe alig kapott levegőt. Néha, amikor már azt hitte, hogy a férfi megfeledkezett
róla, olyan irgalomtól mentes tekintetet vetett rá, ami Phoebét minden kétséget kizáróan
meggyőzte róla, hogy bármikor lelőné.
Öt perc telt el a negyedik negyedből és a Sabers elhúzott. Az oldalvonalon a játékosok és az
asszisztensek arcán a dühtől a reményvesztettségig minden érzelem játszott, a tömeg pedig
dobálni kezdte Dant. Egyedül állt, játékosoktól és edzőktől elszigetelten. Csak vasszigora
akadályozta meg, hogy a kispadon lázadás ne törjön ki.
Sabers 24, Stars 17.
Amikor a Sabers rúgott egy extra pontot, Biederot olyan erővel vágta a kispadhoz a sisakját,
hogy az arcvédő elrepedt rajta. Dan tudta, csak idő kérdése, hogy Jim fittyet hányjon arra a
fenyegetésére, hogy leülteti a kispadra, és saját játékvariációt hirdessen. Most, hogy kevesebb
mint tíz perc volt hátra a mérkőzésből és a szurkolók percről percre durvábbak lettek, nem
tarthatta a labdát tovább futójátékban.
Egész életében csapatjátékos volt, és túl kockázatossá vált egyedül folytatni. Imádkozva,
hogy nem végzetes hibát készül elkövetni, magához hívta Bobby Tomot és Jimet, mielőtt a
támadók visszamentek volna a pályára.
Jim arca vörös volt a dühtől, Bobby Tomé merev. Mindkettőjükből fröcsögött a káromkodás.
- Ültess le, te faszszopó! Mit bánom én, úgysem akarok részt venni ebben a játékban.
- Nem azért hajtottunk ilyen kurva keményen, hogy így elbaszd!
Egy minikamera közelített rájuk. Dan megragadta a karjukat és lehajtotta a fejét. A hangja
halk és indulatos volt. - Pofa be és figyeljetek! Phoebét elrabolták. A férfi, aki fogva tartja,
őrült. Azt mondta, megöli, ha megnyerjük a meccset. - Érezte, hogy a fiúk karja megfeszül, de
nem nézett fel, mert biztosra vette, hogy őt veszi a kamera. - Nézi a tévét. Egy mezőnygólt sem
engedhetek a csapatnak, mert azzal fenyeget, hogy bántani fogja, ha még egy pont felkerül az
eredményjelzőre a Starsnak. - Nagyot sóhajtott és felemelte a fejét. - Hiszek neki.
Biederot halkan káromkodott, Bobby Tom vérengző arckifejezést öltött.
Dan hagyta, hogy minden érzelem kiolvasható legyen a tekintetéből, miközben kihirdette a
következő játékvariációt. - Tűnjön igazinak. Kérlek benneteket. Phoebe élete múlik rajta.
Látta, hogy tucatnyi kérdésük van, de nem volt idő feltenni, és becsületükre legyen mondva,
egyikük sem vitatkozott.
A kupola alatt az alagsorban Phoebe hallotta, hogy a tömeg felzúg. Véres ujjai megdermedtek
a csomón, és a képernyőre kapta a szemét. Elállt a lélegzete, mikor Jim egy hosszú passzt
dobott a középpályán át Bobby Tpmnak. Bobby Tom teste megnyúlt abban a karcsú, íves
vonalban, amit oly sokszor fényképeztek, egész súlyát csupán cipője orrán tartva. Hányszor, de
hányszor látta Phoebe ebben a szezonban, ahogy pontosan ebben a pozícióban leveszi a labdát a
levegőből, minden erőlködés nélkül, dacolva a gravitációval, akár egy baletttáncos.
De most nem. A tömeg felnyögött, mikor a labda lepattant az ujjairól. Bobby Tom elterült a
gyepen, Phoebének pedig eszébe jutott, hogy ismét levegőt vegyen.
Ez volt az első hosszú passz, amit Biederot a második félidőben adott, s eltöprengett, hogy
nem vesztette-e el végül Dan az irányítást felettük. Nem akart belegondolni, mit jelent ez. Most
nem. Amikor a csomó, ami a székhez kötötte, végre kibomlott.
Felvillanyozódott, amikor lerázta a kezéről, de a diadalmas pillanat hamar elszállt, amint
rájött, hogy még mindig nem szabad. Bár már nem volt a székhez kötözve, a csuklóit egy olyan
csomó tartotta, amit korábban nem vett észre, egy olyan, ami azt a nyolcas hurkot biztosította,
amit a férfi a kezére tekert. A szék már nem tarthatta vissza, de mire ment vele, amikor
Hardestynak fegyvere volt, ő pedig nem tudta használni a kezét.
A kamera Bobby Tomot mutatta közelről. A fájdalom elhomályosította az érzékeit, és eltelt
pár másodperc, mire rájött, hogy valami nincs rendben. Ha Bobby Tom kihagyott egy elkapást,
szokásos jókedve mindig elhagyta. Fintorgott és magában szitkozódott. Most azonban, Phoebe
még ezen a kisképernyős tévén is látta, hogy az arca teljesen érzelemmentes volt.
Tudja. Minden intuitív képessége arról győzte meg, hogy Dan elmondta neki, mi történt.
Tudta, milyen sokat jelent Bobby Tomnak ez a mérkőzés és el tudta képzelni, mibe került neki
szándékosan rontani. Lángolt benne a düh, miközben Hardesty hátát bámulta. Nincs joga
ellopni tőlük ezt a napot.
A Stars önként átadta a támadás jogát, és a Sabers megkezdte a következő sorozatot,
miközben az eredményjelzőn tovább peregtek a másodpercek.
7:14... 7:13... 7:12...
A Sabers passzjáték-sorozatot indított.
Phoebe arra gondolt, miképpen festenek a játékosok a meccs után: koszosak, sántikálnak,
véreznek. Látta őket lelki szemei előtt, ahogy hazafelé utaznak a gépen egy idegenben vívott
meccs után, térdükön jégtasakkal, a válluk bekötve, és fájdalomcsillapítókat kapkodnak be,
hogy aludni tudjanak. Nem egy közülük bármit megtett volna a Starsért.
6:21... 6:20...6:19...
Mivel ilyen kevés idő maradt, egyáltalán nem volt biztos benne, hogy ki tudja oldani az
utolsó csomót, mielőtt véget ér a meccs. Folyamatosan tudott rajta lazítani, de nem elég
gyorsan. Az a szörnyű érzése támadt, hogy cserbenhagyja a csapatot, hogy nem küzd elég
keményen.
5:43... 5:42... 5:41...
A Portland újabb mezőnygólt szerzett. Sabers 27, Stars 17. Döntenie kellett. Biztonsági
játékot játszik és marad, ahol van, azt remélve, hogy Hardesty a meccs végén elengedi. Vagy
kockára tesz mindent, hogy nyerjen - szabadságot.
Dan arca tűnt fel a képernyőn, és Phoebe elhatározta magát. Nem fogja harc nélkül elveszteni
sem Dant, sem a Starst. Zakatolt az agya. Csak egyetlen lehetősége lesz, ezért meg kell várnia a
megfelelő alkalmat.
5:07... 5:06... 5:05...
Hardesty előrehajolt, újabb szaggató köhögés rázta. Phoebe megvetette a lábát a földön és
meglökte magát. A szék előrelendült.
A férfi esetlenül megpördült, mikor meghallotta a kerekek nyikorgását. Egy éles kiáltással
ütésre emelte az öklét. Phoebe felhúzta a lábát és a sarkával ágyékon rúgta.
A férfi fájdalmában felüvöltött és kétrét görnyedt. Phoebe felugrott és még mindig
hátrakötözött csuklóval, átemelte a karját a szék támláján. Az ajtó felé bukdácsolt. Elfordította a
gombot a háta mögött, kiakasztotta a zárat és kirohant a folyosóra.
Csetlett-botlott, miközben a lift felé szaladt, továbbra is a csuklóját rángatva. A kötél bár
meglazult, még mindig nem sikerült kiszabadítani a kezét. Nyögést hallott a háta mögött,
hátranézett és látta, hogy Hardesty kitántorog az ajtón.
Egy szürke fémajtó felé iramodott, melyen a „Lépcsőház” felirat állt, megbotlott és alig tudta
visszanyerni az egyensúlyát, hogy el ne essen. Ismét értékes másodperceket veszített azzal,
hogy háttal kellett kinyitnia az ajtót. A kötélről egy hurok ráadásul az ujjaira tekeredett, tovább
nehezítve a feladatot. Hardesty, még mindig görnyedten, utána vetette magát.
- Te szuka... - kapkodott levegő után.
Rémület cikázott át rajta, mikor látta, hogy a férfi a pisztolya után tapogatózik. Az ajtó
kinyílt. Phoebe berontott a lépcsőházba, aztán felsikoltott és behúzta a nyakát, mikor előtte a
falból betonszilánkok robbantak ki, beterítve fullánkos törmelékkel.
Fojtott kiáltást hallatott. Mielőtt a férfi ismét tüzet nyithatott volna rá, támolyogva elindult
felfelé a lépcsőn, eszeveszetten rángatva az összegabalyodott kötelet, ami akadályozta a
mozgását. Majdnem elérte a fordulót, amikor az egyik hurok végre kioldódott. Megszabadult a
kötéltől, éppen mikor meghallotta lent a szörnyű zihálást, amit felerősített az üresen kongó
lépcsőház.
- Te szuka!
Megfordult és meglátta a férfit a lépcső alján, az arca lila volt és levegő után kapkodott,
mintha haldoklott volna. Földbe gyökerezett lábbal bámult a pisztolyra, amit Hardesty
rászegezett.
- Nem... - A falnak esett, ziháló mellkasát markolászta. - Nem... engedlek el...
A fegyver megremegett, felrázva Phoebét bénultságából. Rohanni kezdett a fordulóban.
Újabb lövés dördült, mögötte fúródott a falba. Nem mert megállni, hogy megnézze, követi-e a
férfi, csak kapkodta a lábát felfelé a lépcsőn. Amikor elérte az ajtót, egy fájdalomkiáltást hallott,
ami szinte nem is emberi volt. Éppen lenyomta a kilincset, mikor a lépcsőházban
végigvisszhangzott egy földrezuhanó súlyos test puffanása.
Kiviharzott a folyosóra és kétségbeesetten próbálta betájolni magát. Hallotta a közönség
hangját és rájött, hogy a Stars öltözőjéhez vezető folyosó túlsó végén bukkant elő. Nem
vesztegetve az időt, a pálya felé vette az irányt, futás közben ledobva magáról véres kézelőjű,
flitteres kék dzsekijét.
Egy biztonsági őr állt az alagút végén. Odakapta a fejét, mikor meghallotta cipőjének a
kopogását. A férfi szája tátva maradt zilált haja, szakadt harisnyája és véres csuklója láttán.
- Egy őr fekszik lent az öltöző melletti lépcsőházban! - Phoebe levegő után kapkodott. - Azt
hiszem, szívrohama van. Legyen óvatos. Nem beszámítható, és fegyver van nála.
A férfi úgy nézett rá, mintha elment volna az esze. Mielőtt kérdezhetett volna valamit,
Phoebe elszáguldott mellette a pálya felé. A kerítésnél posztoló biztonsági őr felismerte és
hátraugrott a kaputól. A Sabers támadósora volt a pályán. Az eredményjelzőre pillantott.
2:58...
Aztán csak Dan fejét látta hátulról. Sírással küszködött, miközben a kispad felé indult.
Játékosok állták az útját, lökdöste őket a mezüknél fogva.
- Engedjenek! Hadd menjek!
Egymás után léptek félre, szemmel láthatóan döbbenten, hogy itt látják. Bobby Tom és Jim
Biederot észrevették és rohanni kezdtek felé.
- Dan!
A férfi megpördült, mikor a nevét kiáltotta. Az arca olyan érzelmeket árult el, amiket Phoebe
még soha nem látott rajta, és a karjába ugrott.
- Phoebe! Hála istennek! Ó, hála istennek, Phoebe... - Dan a nevét motyogta újra és újra,
miközben magához szorította.
Az oldalvonal menti minikamera rájuk közelített, miközben a tulajdonosi páholyban Ron
felugrott és az ajtó felé rohant. Eközben a közvetítőfülkében a kommentátorok hebegve
próbálták megmagyarázni, miért öleli meg a Stars tulajdonosa az edzőt, aki az elmúlt két
negyedben hidegvérrel vezette a csapatát a katasztrófába.
Phoebe átölelte a férfi nyakát és szenvedélyesen megcsókolta. Dan visszacsókolta és olyan
szorosan ölelte, hogy Phoebe alig kapott levegőt.
- Tudtok még nyerni? - suttogta.
- Amíg biztonságban vagy, nem számít, nyerünk-e. Semmi sem számít. - Dan hangja
rekedtté vált az érzelmektől, Phoebe pedig hátrahúzódott annyira, hogy lássa, könnyek szöknek
a szemébe. - Azt hittem, elveszítelek. Annyira szeretlek. Ó, istenem, szeretlek.
Phoebe elzárta a szavakat, mint egy kincset, hogy majd később elővegye. Most csak Danre
tudott gondolni és arra, amit a férfi érte tett.
- Azt akarom, hogy győzz. Megküzdöttél érte.
- Nem fontos.
- De igen. Fontos. - Phoebe rádöbbent, hogy sír.
Dan megölelte. - Ne sírj, drágám. Örüljünk annak, hogy életben vagy.
Phoebe rájött, hogy Dan azt hiszi, maga miatt akarja. - Nem érted. Nem miattam akarom,
hogy nyerj! Azt akarom, hogy magad miatt!
- Tíz pont a hátrányunk, drágám. Kevesebb mint három perc van a játékból.
- Akkor jobb, ha munkához látsz.
Dan kisimította Phoebe haját az arcából, a tekintetében pedig annyi szeretet volt, hogy
Phoebe minden kétsége elszállt afelől, mit érez iránta a férfi.
- Két touchdown kell ahhoz, hogy nyerjünk, és az embereim pillanatnyilag gyűlölnek.
- Én majd beszélek velük.
- Phoebe...
Két keze közé fogta a férfi arcát. - Szeretlek, edző. Most pedig munkára. Ez parancs.
Phoebének minden akaraterejére szüksége volt, hogy elengedje a férfi karját, de otthagyta
Dant, aki még mindig szédülten állt a vallomástól. Alig lépett kettőt, mikor Bobby Tom és Jim
ott termett mellette.
- Jól vagy? - Bobby Tom sápadt volt az aggodalomtól. - A fenébe, Phoebe, halálra ijesztettél.
- Jól vagyok. - Karon fogta őket. - Azt akarom, hogy megnyerjétek ezt a meccset. Azt
akarom, hogy Dan megnyerhesse.
- Ha több idő lenne...
Phoebe Jim szavába vágott. - Nem érdekel. Nem engedhetem, hogy ez történjen Dannel.
Veletek.
Sarkon fordult és Darnellhez rohant. Valahogy vissza kell állítania a játékosok bizalmát az
edzőjükben, de olyan kevés ideje maradt. Darnell megrémült, mikor meglátta, milyen
állapotban van, és elé sietett.
- Phoebe, mi történt veled?
Amilyen gyorsan tudta, elmagyarázta. A végén levegő után kapkodva azt mondta:
- Dan csak engem próbált védeni. Mondd meg a védőknek. Meg fogjuk nyerni ezt a meccset.
Mielőtt Darnell kérdezhetett volna, a játékosok, akik nem voltak pályán, körülvették, Phoebe
pedig nekik is elismételte a történteket. Miközben kérdésekkel bombázták, a Sabers átadta a
támadás jogát.
Dan visszavette a fejhallgatóját és utasításokat kiabált. Jim rácsapott egyet a vállára, és
kirohant a pályára a támadósorral.
Felharsant a kétperces figyelmeztetés.
Dan előrehajolt, keze a combján. A Stars spontán hívott támadójátékra állt fel. Phoebe a
tenyerébe mélyesztette a körmét, miközben a pályán elkezdett kibontakozni az akció. Jim
villámpasszt adott a védőnek, aki elkapta a labdát. A következő akcióban viszont nem sikerült
az elkapás. A harmadikban pedig Jim dobása nem jött össze.
A Stars gyúrója odalépett Phoebéhez, és elkezdte gézbe tekerni a csuklóját. A történtek híre
elterjedt a csapatban, és Webster Greer állt oda mellé testőrnek.
Jim következő passza harmincnyolc yardot ért, és az aréna visszhangzott az éljenzéstől.
A Sabers védelme csak lassan alkalmazkodott a spontán támadáshoz. Phoebe kiszáradt szájjal
nézte, ahogy a csapata előretör tizenhét yardig.
1:10
Biederot összejátszott Collier Davisszel. Phoebe felsikított, amikor Davis bevitte a
touchdownt. A szurkolók tomboltak.
Az oldalvonalnál Dan a kezdőrúgást végző csapattal és a speciális csapat koordinátorával
tartott megbeszélést. A Stars megcsinálta az extra pontot. Sabers 27, Stars 24. 0:58
A Stars kezdőrúgó egysége felsorakozott, a tömeg rövid rúgást várt, tudván, hogy a Starsnak
kell megkaparintania a labdát. Ez egy olyan megoldás volt, amit Dan százszor is
elgyakoroltatott a játékosokkal a szezonban, amíg hibátlanul nem végezték. De ez most nem
edzés volt, és a másik csapat tudta, hogy rövid rúgás fog következni.
Phoebe Danre pillantott. Indulatos volt és csodálatos.
A labda őrült pörgésbe kezdett, ahogy leszakadt a rúgó lábfejéről. Alig tette meg a szükséges
tíz yardot, mikor egy Sabers futó kezében landolt. Az megpróbálta megtartani, de nem tudta.
Elvis Crenshaw földre vitte.
A labda szabad volt, huszonkét férfi vetette rá magát. Sisakok recsegtek, és a játékosok
fogvicsorgatását még az oldalvonalon is hallani lehetett a közönség üvöltése ellenére. Sípszó
harsant, a bírók elkezdték szétválasztani a játékosokat. Phoebe belemélyesztette az ujjait
Webster karjába.
A játékosok - mindkét csapatból - egymás után álltak fel, amíg már csak ketten maradtak a
földön, egy égkék és egy karmazsinvörös mezes.
Dan üdvrivalgásban tört ki.
A Sabers játékosa feltápászkodott, otthagyva Darnell Pruittot, aki egyedül szorongatta a
labdát.
A közönség ordítása fülsiketítő volt. Darnell felugrott és a levegőbe emelte a karját. A Stars
megszerezte a labdát a negyvennyolc yardos vonalánál.
0:44
Dan rácsapott egyet Biederot hátára, mikor az kifutott a pályára. Az első játékban Jim dobott
egy passzt negyvenkettőig.
0:38
A Sabers védekező sora, arra számítva, hogy a rövid passzos támadás fog folytatódni, mélyre
húzódott, hogy kivédje az akciót. De csőbe húzták őket a legszebb futó-játékkal, amit Dan
valaha is megálmodott.
0:25
A Stars következő két passzát a támadóegység nem tudta elkapni. Phoebe felkészült a
vereségre.
0:14
Biederot kikérte a megmaradt idejüket, és kirohant Dan-hez az oldalvonalhoz. Dühös
szócsatát vívtak. Jim visszafutott a pályára.
A levegő szikrázott a kupolában. Ahogy a csapatok felsorakoztak, Phoebe az
eredményjelzőre pillantott. A harmadik kísérletnél és huszonkét yardnál tartottak.
Jim újabb befejezetlen passzt adott.
0:08
Dan vadul mutogatott, miközben a játékosok visszaálltak a formációba. A Stars ahelyett,
hogy mezőnygólra játszott volna, amivel kiegyenlítenének és játszhatnának a hirtelen halálig,
touchdownra ment. Negyedik kísérlet, huszonkét yardnál.
Jim elkapta a hosszú indítást, amit a center a lába között dobott neki hátra 3-4 yardra, és
kedvenc célpontját, Phoebe kecses lábú, fürge ujjú, nyolcmillió dollárt érő szélső elkapóját
kereste a texasi Telarosából.
Bobby Tom élesen irányt változtatott a hetesnél, hogy lerázza az emberét. A labda felé
pörgött. Felugrott és leszedte a levegőből szinte már nőiesen kecses mozdulattal.
Védők vetették utána magukat.
Bobby Tom a gólvonal felé fordult. Megbotlott. Éppen mikor visszanyerte az egyensúlyát,
oldalról nekimentek. Megint lefordult a védőről.
De Brewer Gates, a Sabers söprögető csillaga száguldott felé. Bobby Tom tudta, hogy
ütközni fognak, de kinyújtotta maga elé a labdát, és védtelenül hagyva testét vetődött a gólvonal
felé.
Gates fogcsikorgatva és csontrepesztő bömböléssel előrelendült, hogy ledöntse Bobby Tomot
a két yardos vonalnál.
De Darnell Pruitt felöklelte.
Bobby Tom nagyot esett, karcsú testében minden izom megnyúlt. A feje zúgott, nem látott
rendesen.
0:01
Az arcvédőjén át pillantása felfelé siklott a karja vonalán a kezéhez. Pontosan a gólvonalon
tartotta tenyere bölcsőjében a labdát.
A bíró karja a magasba lendült, jelezve a touchdownt. A szurkolók rivalgása megrázta a
kupola falait.
Phoebe sírt és nevetett. Webster megölelte, aztán Elvis Crenshaw is. Pokoli zűrzavar támadt a
pályán és a lelátón, amint lefújták a meccset.
Phoebe próbált odamenni Danhez, de nem tudta átverekedni magát az őt körbevevő kék
mezesek tengerén. Üggyel-bajjal felmászott a kispadra és látta, hogy Dan az emberei között
lökdösődve hozzá igyekszik. A férfinak fülig ért a szája, tekintetük összekapcsolódott. Phoebe
integetett és nevetett. Látta, hogy több játékos hatalmas zöld műanyagdobozt tartva a magasba
közeledik Dan felé hátulról. Phoebe még jobban nevetett, amikor Dan fejére borították.
Gatorade és jég zúdult a férfira. Dan behúzta a nyakát és felkiáltott, amikor átesett a győzelmi
keresztségen.
A közönségből néhányan fütyültek. Nem tudtak a színfalak mögött lejátszódott drámáról, és
Dan vérét akarták venni, amiért ilyen kétségbeesett befejezésbe hajszolta a játékosokat.
Dan megrázta a fejét, üdítőcseppeket szórva szanaszét, és a szemét törölgette, hogy ismét
láthassa Phoebét.
Bobby Tom átölelte Dan vállát, és odalökte neki a labdát. - Ez a tiéd, cimbora.
Összeölelkeztek. Dan magához szorította a labdát és újból Phoebe felé fordult.
Megtörölte az arcát a szárazabbik kabátujjával, és látta, hogy Phoebe még mindig a kispadon
áll. Mint egy istennő, úgy emelkedett ki a kavargó kék mezek tengeréből, szőke haja ragyogott
a fényben. Ó volt a leggyönyörűbb teremtés, akit valaha látott, és teljes szívéből szerette. Már
nem félt az érzései erejétől. Még egyszer nem akart kockáztatni, most, hogy majdnem
elveszítette.
A játékosok arra készültek, hogy a vállukra vegyék, de ő sehova nem akart menni Phoebe
nélkül. Phoebe felé fordult, miközben felemelték a földről és vinni kezdték a tömegben. Phoebe
nevetett. Ő visszanevetett rá. Aztán hirtelen teljesen éberré vált, amikor valami magára vonta a
figyelmét a tribünön.
A tolongó, kiáltozó tömegben Ray Hardesty hátborzongató mozdulatlansággal állt. Minden
izma kővé dermedt a gyűlölettől, miközben Danre meredt az első sorból. Dan már azelőtt látta
megcsillanni a fegyvert, hogy Hardesty felemelte volna a karját.
Az egész másodpercek alatt történt, mégis minden pillanat kimerevedett, rémképként égve
bele örökre az emlékezetébe. Dan magasan imbolyogva játékosai vállán nyílt célponttá vált, de
Hardesty egy őrült ember ösztönével jobbat talált ki, hogy tönkretegye a férfit, akit gyűlölt.
Vakuk villogtak, riporterek kiabáltak kérdéseket neki, ő pedig tehetetlen rémülettel nézte, ahogy
Hardesty igazít a célon, egyenesen Phoebe fejére irányítva a fegyvert.
Biztonsági őrök hada rohant Hardesty felé. Az elülsők látták, hogy fegyver van nála, de a
kavargó tömegben nem használhatták a sajátjukat.
Phoebe a pálya szélén, nem is sejtve, milyen veszély leselkedik rá, még mindig mosolygott.
Dannek nem volt fegyvere, nem volt semmije, amivel megvédhette volna a nőt, akit teljes
szívéből szeretett. Semmi, csak a labda, amit magához szorított. Tagja volt ugyan a kiváló
irányítók válogatott társaságának, ám már nem volt edzésben, de keze ráfonódott a labdára.
Ujjai ösztönösen helyezkedtek el abban a pozícióban, amit jobban ismert a saját arcvonásainál.
A halhatatlanok nevei villantak fel előtte: Bart Starr, Len Dawson, Namath és Montana, maga
a nagy Johnny U. Egyikük számára sem volt soha ilyen nagy a tét. Meglendítette a karját és
eldobta a labdát. Az elsüvített a tömeg feje fölött alacsonyan és keményen, vadul pörögve,
éppolyan tökéletesen dobva, mint bármelyik más a profi futball történetében.
A lelátón az első sorban Hardesty oldalra pördült, ahogy a labda eltalálta a vállát. Az ütés
erejétől rázuhant a székekre és a pisztoly kiesett a kezéből.
Phoebe, aki végre észrevette, hogy valami baj van, éppen akkor fordult hátra, amikor egy
csapat biztonsági őr zúdult a lelátóra mögötte. Mielőtt láthatta volna, hogy mi történt, Bobby
Tom és Webster karon ragadta, és az alagút felé vitték.
25.
Ron az öltözőajtóban várta Phoebét, és miután megnyugodott, hogy nem esett bántódása, a
kis emelvény felé vezette, amit a meccs utáni televíziós interjúkra és a trófea átadásra állítottak
fel.
- Beszéltem a rendőrséggel - mondta a férfi a hangzavarban, ami körülvette őket. Találkozni akarnak veled, amint a ceremónia véget ér. Még soha életemben nem féltem ennyire.
- Molly jól van? - A játékosok pezsgősüvegeket ráztak, Phoebe lehúzta a fejét egy habos
zuhany elől.
- Ideges volt, de most már jól van.
Amikor odaértek az emelvényhez, Phoebe látta, hogy épp O. J. Simpson kérdezi Dant. Dan
egy Super Bowl-os baseballsapkát húzott nedves hajára, és ahogy Ron felsegítette, Phoebe
hallotta, hogy Dan kitérő választ ad a második félidei stratégiájával kapcsolatban, teljes
sajtókonferenciát ígérve, mihelyt a káosz elül. Nem nézett rá, de ahogy Phoebe közelebb
húzódott hozzá, a férfi megnyugtatóan a derekára tette a kezét.
Phoebe kivédett egy pezsgőzuhanyt, ám rögtön eláztatta egy másik. A hajáról a szemébe
csöpögött a pezsgő, és az arcát törölgette, amikor az NFL elnöke előrelépett az AFC-bajnokság
trófeájával. Phoebe és Dan közé állva beszélni kezdett. - A National Futball League nevében...
- Elnézést egy pillanatra. - Phoebe kirohant a pódium szélére, ahol megragadta Ron kezét és
odahúzta magával Danhez.
Dan helyeslően mosolygott, elvette a habzó pezsgőt Collier Davistől és Ron nyakába
borította. Miközben az ügyvezető igazgató prüszkölt, Phoebe nevetett és visszafordult az NFL
elnökéhez. - Most már folytathatja.
A férfi elmosolyodott. - A National Futball League nevében nagy örömömre szolgál átadni az
AFC-bajnokság trófeáját Phoebe Somerville tulajdonosnak, Dan Calebow edzőnek és a Stars
valamennyi játékosának.
A játékosok vadul éljeneztek és újabb pezsgőzuhanyt spricceltek szanaszét. Phoebe
megpróbált tartani egy rövid beszédet, de elakadt a hangja és Ron vette át a szót. O. J. még
mindig a játék fura alakulásával kapcsolatos kérdéseire igyekezvén választ kapni, Jim
Biederothoz fordult, miközben Phoebe átadta a trófeát Ronnak.
Dan megfogta Phoebe kezét, lesegítette az emelvényről és a játékosok egy ünneplő csoportja
mögé irányította, hogy rejtve legyenek a média elől. - Gyere. Csak pár percünk van.
Befordulva a sarkon a zuhanyozók felé vezette, át a felszerelésraktáron, el a kezelő mellett a
folyosóra. Aztán Phoebe már csak arra eszmélt, hogy Dan betuszkolja egy raktárhelyiségbe. A
férfi alig csukta be az ajtót, máris a karjába vonta és csókolni kezdte.
Szenvedélyesen kapaszkodtak egymásba. Vizesek és ragacsosak voltak a Gatorade-től és a
pezsgőtől. Érezték egymás ajkán.
- Nem tudtam, tartalak-e még így a karomban - mormolta Dan rekedten.
- Annyira féltem...
- Nagyon szeretlek. Ó, istenem, mennyire szeretlek.
- Attól féltem, hogy nem, és azt nem bírtam volna elviselni. - Remegett a férfi karjában. - Ó,
Dan, olyan borzalmas nap volt.
- Ahogy mondod.
- Nem csak az emberrablás miatt, hanem... - Borzongva mesélte el Reedet.
Érezte, ahogy Dan izmai megfeszülnek, miközben beszélt, és várta, hogy a férfi dührohamot
kapjon. Amikor azonban vigasztalni kezdte helyette, még jobban szerette, amiért megértette,
hogy mire van szüksége.
- Sajnálom - mondta Dan érzelmektől rekedt hangon. - Olyan nagyon, nagyon sajnálom,
bébi.
Phoebe már attól könnyebben elviselte, hogy elmondta Dannek. Még jobban odabújt a férfi
nedves inggallérjához. - Bárcsak itt maradhatnánk örökre - mormolta.
- Igen. Csak arra vágyom, hogy hazavigyelek és szeretkezzem veled.
- A rendőrség vár.
- Nekem is beszélnem kell velük. Meg a sajtóval.
- Nekem pedig Mollyval.
Dan a két tenyerébe vette az arcát és gyengéden megsimogatta. - Nem lesz baj?
- Jól vagyok. Csak szeretnék már túlesni ezen az egészen. Találkozunk Ron győzelmi
partiján ma este.
- Ne számíts rá, hogy sokáig maradunk. - Dan még egyszer utoljára megcsókolta, aztán
kézen fogva kisurrantak a folyosóra.
A raktárban egy ideig semmi nem mozdult, aztán a legtávolabbi, legsötétebb sarokban
mozgolódás támadt.
- Darnell? - A nő hangja lágy és finom volt, de tisztán kivehetően aggodalmas. - Hallottad,
mit mondott? Reed Chandlerről?
- Hallottam.
Charmaine Dodd, aki szentül hitt a sportszerűségben, fel volt háborodva. - A patkány! Nem
kellene, hogy megússza.
- Ó, nem fogja, bébi. Ismerem az edzőt, és biztosíthatlak, hogy Chandler nem fog megúszni
semmit.
- Örülök neki. - Rácsapott Darnell kutakodó kezére, ami simogatni kezdte a mellét egyszerű
fehér blúzán át a legédesebb, bár meglehetősen illetlen módon. - Mész innen! Még nem
vagyunk házasok.
- De azok leszünk, és akkor olyan helyeken fogok hozzád érni, amikről nem is tudtad, hogy
léteznek.
- Nem mondtam, hogy hozzád megyek. - A szavak fojtottak voltak, mert Charmaine próbálta
megcsókolni, miközben beszélt. Egy futballjátékost ölelni, akin még rajta van a teljes
felszerelése, olyan volt, mintha egy páncélkocsihoz próbált volna meg odabújni. De így sem
akarta elengedni. Pedig esze ágában sem volt könnyíteni Darnell dolgát azzal, hogy elárulja
neki, mennyire megszerette. Darnell amúgy is túl beképzelt volt, ami azt illette.
- Charmaine, bébi, most jöttem le a pályáról, még nem tusoltam, mégis bejöttél velem ebbe a
raktárba. Ha ez nem annak a jele, hogy kész vagy hozzám jönni, akkor nem tudom, mi az.
- Talán csak megsajnáltalak.
Darnell nevetett, és a nő szoknyája alá nyúlt. A simogatása olyan csodás volt, hogy Miss
Charmaine Dodd hosszú pillanatokra megfeledkezett az elveiről. Sőt, nyelve hegyével
körberajzolta a férfi fogába ültetett gyémántot, és azt gondolta magában, hogy Darnell Pruittból
nagyon, de nagyon jó férj lesz.
Este nyolc volt, mire Dan végzett a rendőrséggel, az NFL-megbízottal és a sajtóval. A hosszú
és drámai sajtókonferencia Phoebének volt különösen nehéz, ám derekasan állta a rohamot, és
az esti hírekben már hősnőnek kiáltották ki. Dannek nem volt ínyére, hogy a sajtó megpróbált
hőst csinálni belőle, de tudta, hogy az ilyen történetek pár hét után természetes halált halnak.
Akkor visszatérhetnek a normális életükhöz.
Ray Hardesty súlyos szívrohamot kapott, és rendőri felügyelet alatt kezelték a kórházban.
Miközben Dan körbenézett a néma edzői öltözőben, ahol végre letusolhatott és tiszta ruhát
vehetett, tudta, hogy egyáltalán nem bánná, ha Hardesty még nyomná az ágyat egy darabig.
Már mindenki rég a győzelmi partin volt. Dan, miközben magára kapta sportkabátját, csak
arra tudott gondolni, hogy Phoebével legyen. De valamit még el kellett intéznie előtte.
Kilépett a néma folyosóra és megtorpant, mikor meglátta Jimet, Darnellt, Webstert és Bobby
Tomot a szemközti falnak támaszkodva. Mindannyiukat utcai ruhában.
Aggódva nézte őket. - Azt hittem, már a partin vagytok.
- Úgy döntöttünk, megvárunk - mondta Jim.
- Előbb be kell ugranom valahova. Ott találkozunk. Bobby Tom ellökte hórihorgas testét a
faltól. - Phoebe nekünk is fontos.
- Miről beszéltek?
Darnell előrelépett. - A meccs után mi is ugyanabba a raktárba mentünk be a
menyasszonyommal, mint te és Phoebe. Hallottuk, mit mondott Reed Chandlerről.
Megosztottam az információt a csapattársaimmal.
Hosszú másodpercek teltek el, miközben Dan őket tanulmányozta. - Egyedül is el tudok
bánni Reeddel.
- Azt tudjuk. Csak pszichikai segédként kísérünk el. Dan vitatkozni kezdett, de aztán
elhallgatott, mikor rájött, hogy a fiúk szemében Phoebe ma a csapattársuk lett.
Húsz perccel később megálltak Reed kőből és téglából épült kétszintes háza előtt. Dan
megkönnyebbülten látta, hogy ég a villany. Reed itthon van, tehát nem kell tovább húzni a
dolgot.
Miközben felmentek a kocsibeállón, zsebre tette a kesztyűjét és a kíséretére nézett. - Reed az
enyém. Nem akarom, hogy bárki más is hozzányúljon.
Bobby Tom bólintott. - Csak sok ne maradjon belőle.
Reed maga nyitott ajtót. Amikor meglátta Dant, először meglepődött, aztán a szeme
elkerekedett a rémülettől, amint észrevette mögötte a többieket. Rögtön megpróbálta bevágni az
ajtót, de nem volt elég gyors, Dan nekivetette a vállát, Reed pedig hátrarepült.
A férfiak berontottak a házba. Reed nekihátrált a nappalira nyíló boltívnek. Dan érezte rajta a
félelem szagát.
- Mit akarsz? Tűnjetek innen!
Dan előrelépett. - Szerintem tudod, mit akarok. Ha hívő ember vagy, azt ajánlom, kezdj el
imádkozni.
- Nem tudom, miről beszélsz! Hazudott neked rólam, ugye? Hazudott valamit.
Dan bevitte az első csapást, egy kemény ütést Reed állára, amitől az hátraesett a kanapénak.
Felüvöltött fájdalmában, és félelemtől zihálva talpra kászálódott.
- Takarodj innen, Calebow! Hívom a rendőrséget.
Webster sztoikus nyugalommal kitépte a falból a zsinórt.
- Micsoda pech, Chandler. Nem működik a telefon.
- Ha hozzám érsz, letartóztattatlak!
- És hogyan? - Bobby Tom egy fogpiszkálót dugott a szája sarkába. - Az edző ebben a
pillanatban négyünkkel iszogat a lakásomon. Bárki, aki mást mond, hazudik. Nem igaz?
- De igaz, Bobby Tom. - Darnell fenyegetően magasodott a többiek fölé.
- Ti megőrültetek, fiúk! Elment az eszetek!
- Nem ment el az eszünk - mondta Dan. - Csak úgy gondoljuk, hogy egy ilyen nyálgép, mint
te, nem úszhat meg egy nemi erőszakot.
- Ezt mondta? Én nem erőszakoltam meg! Hazudik. Akarta.
Dan következő ütése eltörte Reed orrát. Chandler nyüszíteni kezdett, miközben vér öntötte el
az arcát. - Nem az én hibám volt - zokogta. - Részeg voltam. Én nem akartam.
Dan ledobta a kabátját a kanapéra. - Nagy fájdalmaid lesznek, mire végzek veled ma este.
Reed megpróbált talpra állni. - Ne! Hagyjál! Ne bánts!
Dan feléje közelített. - Fájni fog, de életben maradsz. Ha azt akarod, hogy ez így is maradjon,
soha többé ne menj Phoebe közelébe. Ha bármivel megfenyegeted, készülj fel rá, hogy
tolószékben éled le a hátralévő életedet.
- Ne!
Ez volt az utolsó szó, amit Reed kiejtett a száján, mielőtt Dan laposra verte.
Phoebe csak kilenckor ért oda a győzelmi partira. A megpróbáltatás, ami érte azon a
különleges napon, teljesen kimerítette. Amikor végre hazaért, Molly úgy sertepertélt körülötte,
mint egy tyúkanyó, és ragaszkodott hozzá, hogy lefeküdjön. Olyan fáradt volt, hogy azonnal
elaludt.
Pár óra múlva kipihenten ébredt, égve a vágytól, hogy lássa Dant. Letusolt és Mollyval
csevegett, miközben felöltözött. A húgát megrázták a délutáni események, de jobb kedvre
derült, amikor Phoebe indítványozta, hogy rendezzen rögtönzött pizsamabált. Peg beleegyezett,
hogy ő legyen a gardedám, és mire Phoebe elindult, már érkeztek is a lányok.
Az étterem, amit Ron ma estére kibérelt, barátságos, rusztikus, téglaburkolatos belsővel
rendelkezett, a csupasz gerendákról pedig rézedények lógtak. Amikor belépett, a haja még
nedves volt a zuhanyozástól és göndör fürtökben keretezte az arcát. Laza esésű pulóvert viselt
egy hozzávaló puha gyapjúszoknyával. A középen lévő hasítéktól eltekintve, ami egészen a
térde fölé ért, konzervatív öltözék volt, de illett göndör hajához és ezüst ajtókopogtató
fülbevalójához.
Éppen beadta a kabátját a ruhatárba, amikor meghallotta maga mögött az étterembe belépő
csapatot. Megfordult és látta, hogy Dan az Jim, Webster, Darnell és Bobby Tom kíséretében.
Ellágyult és melegség öntötte el a férfi láttán.
- Azt hittem, én leszek az utolsó. - Phoebe hangja fátyolos volt.
Dan arca olyan gyengéd kifejezést öltött, hogy Phoebe érezte, ahogy dagad a mellkasa. Nehezen tudtunk elszabadulni.
Az előtér kellős közepén álltak és csak néztek egymás szemébe, miközben a játékosok
elindultak megkeresni a barátnőiket, feleségeiket.
Bobby Tom köhintett. - Legalább lélegezzetek vagy valami, mielőtt kabátot akasztanak rátok.
Dan nem vette le a szemét Phoebéről. - Nincs nálad egy szabálykönyv, amit olvasgass,
Denton?
- Igenis, uram. - Bobby Tom kuncogva magukra hagyta őket.
Phoebe az idők végezetéig el tudta volna nézni a férfit, de kötelezettségeik voltak. Dan
megfogta a kezét és bevezette a terembe. - Fél óra. És utána az enyém leszel.
Ron az ajtónál várta őket. Phoebe legnagyobb meglepetésére Sharon Andersonnal az oldalán,
és meleg mosollyal üdvözölte mindkettőjüket.
Dan nem is próbálta leplezni az örömét, hogy látja Sharont, és azonnal a karjába vonta egy
mackós ölelésre. - Szia, szívem. Hogy bánik veled, Ron? Megkérte már a kezed?
Phoebe próbált féltékeny lenni, de olyan őszintén és nyíltan kedvelte Sharont, hogy nem
sikerült. Rájött, hogy Dan ugyanúgy bánik Sharonnal, ahogy Mollyval, és csodálkozott, hogy a
csudába képzelhette valaha is a férfi, hogy boldog házaspár lehetnek. Dan volt az egyik
legokosabb ember, akivel valaha találkozott, de bizonyos dolgokban határozottan rövidlátó.
Megsajnálta Sharont, aki a haja tövétől az utolsó szeplőjéig elvörösödött.
- Ne hagyd, hogy ugrasson, Sharon. Szerinte az a jómodor, ha megsértheti azokat, akiket
szeret.
- Én nem sértettem meg - tiltakozott Dan. - Ez az első komoly házasságközvetítői kísérletem,
és tudni akarom, hogyan alakul.
- Nem tartozik rád - mondta Ron kedvesen. - Most pedig miért nem törődsz a saját szerelmi
életeddel és hozol Phoebének egy italt? - Szégyenlősen egymásra mosolyogtak Sharonnal, és
magukra hagyták őket.
Phoebe kuncogott, miközben Dan magának egy sört, neki pedig egy pohár vörösbort emelt le
az arra járó pincér tálcájáról, de lehervadt Phoebe mosolya, mikor meglátta a férfi csúnyán
felhorzsolódott, zúzódásos öklét. - Mi történt a kezeddel?
- Én, ö... - Dan ivott egy kortyot. - Nagyon örülök, hogy Ronnak sikerült titokban tartania ezt
a helyet a sajtó előtt.
- Dan? Mi történt a kezeddel?
A férfi tétovázott, és Phoebe egy pillanatra azt hitte, hogy nem fog válaszolni, de aztán
kisimított egy tincset az arcából. - Meglátogattam Reedet. Megállapodásra kellett jutnunk azzal
kapcsolatban, amit veled tett.
Phoebe tekintete végigcikázott rajta, de a kezét ért sérüléseken kívül sértetlennek látszott. Mit csináltál?
- Fogalmazzunk úgy, hogy tettem valamit az igazság-szolgáltatásért. Nem fog többet
zaklatni, drágám.
Phoebe szeretett volna kérdezni még, ám Dan zárkózott arckifejezéséből kiolvasta, hogy nem
jutna sokra. Úgy döntött, mégsem érdeklik a részletek.
Darnell lépett oda és mutatta be a menyasszonyát. Phoebe első pillantásra megszeretette
Charmaine Doddot, és gratulált nekik. Jött a többi játékos is a feleségeikkel, és Dannel
elszakadtak egymástól. Társaságról társaságra járt, üdvözölt mindenkit és néha Danre sandított,
rajtakapva, hogy ő is ugyanezt teszi. Éppen Bobby Tommal és a karján lógó formás vörössel
cseverészett, amikor valaki kiabálni kezdett.
- Csendet, emberek! Csendet!
Mindenki meglepetten látta, hogy a parancsoló hang Roné, és elnémultak. A helyiség
végében állt egy telefont tartva, kezét a szájára szorítva.
- Phoebe! - Előrelökte a kagylót. - Téged keresnek, Phoebe!
Phoebe zavartan nézett rá.
- Az elnök! - Tettetett suttogását, amivel a szót kimondta, akár a parkolóban is hallani
lehetett volna.
Phoebe az NFL-elnökével pár órával ezelőtt beszélt, nem értette, mire fel ez a nagy izgalom. Azt hittem, mindent megbeszéltünk.
- Az Elnök! Az Egyesült Államoké! Gratulálni akar.
Phoebe levegő után kapkodott. Kezével a pulóvere nyakát legyezgette. A játékosok nevettek,
aztán elcsendesedtek, mikor odament, hogy elvegye a kagylót.
Egy női hang szólt bele: - Miss Somerville, az elnök van a vonalban.
Ekkor valaki megkopogtatta a vállát. Megfordult és látta, hogy Dan áll mellette és
futballpálya nagyságú mosoly terül szét az arcán. - Most, Phoebe.
Bambán nézett rá. - Tessék?
- Most.
Lassan eljutott a tudatáig, mire céloz a férfi, és hitetlenkedve meredt rá. Arra a mostra célzott.
Eltakarta kezével a kagylót. - Dan, az elnök az! Nem tehetem meg, hogy...
Dan karba tette a kezét a mellkasán és elképesztően öntelt képet vágott. Phoebe rájött, hogy
pont egy ilyen alkalomra várt. A gazember! Rászedte, és most egész hátralévő életükben
könyörtelenül heccelni fogja azzal, hogy nem volt mersze vállalni a kihívást. Az arcátlan
felfuvalkodott hólyag! Valakinek nagyon móresre kellene tanítani.
A vonalban felbúgott az elnök hangja. - Gratulálok, Miss Somerville. Csodálatos mérkőzés
volt.
- Bocsásson meg, uram. - Phoebe nyelt egyet. - Adom Miss Somerville-t. - Azzal a
meghökkent Sharon Anderson kezébe nyomta a kagylót.
Dan hahotázott. Phoebe megragadta a karját és keresztülvágtak a tömegen. Amint az ajtóhoz
értek, megszólalt.
- Aztán megérje, numeravirtuóz!
A háttérben Sharon Anderson a kezdeti bukdácsolás után felnőtt a feladathoz. Ron
legnagyobb ámulatára azt mondta: - Már jól vagyok, Elnök Úr! Igen, hajmeresztő volt. Apropó,
uram, szeretném ha tudná, hogy mi itt a Stars háza táján mindannyian osztjuk az aggodalmát az
iskola-előkészítő oktatás megfelelő mértékű konszolidálása miatt...
- Numeravirtuóz? - Dan kihajtott a főútra. - Numeravirtuóznak neveztél?
Phoebe még mindig alig kapott levegőt. - Ezt a játékot ketten játszák, edző. Ne legyél
meglepve, ha majd a Super Bowl utolsó két percében...
- Te nem tennél ilyet.
- Megtehetem.
Dan ránézett és elmosolyodott. - Ha már a Super Bowl-nál tartunk. Hozzám jössz feleségül,
amint vége?
- Valentin-nap?
- Túl messze van.
- Gyertyaszentelő?
- Áll az alku. - A Ferrari a Tollwayre vezető felhajtón száguldott. - Tudod, van néhány
dolog, amit meg kellene beszélnünk, mielőtt összeházasodunk.
- Nem szabadulok meg Micitől.
- Látod, már megint ez az ellenségeskedés. A házasságban meg kell tanulni
kompromisszumokat kötni.
- Nem mondtam, hogy nem vagyok hajlandó komromisszumot kötni. Megígérem, hogy
kiveszem a masnit a copfjából, mielőtt elviszed sétálni.
- Aranyból van a szíved.
Phoebe mosolya lehervadt. - Én is akarok gyerekeket. Mindig is akartam. Csak tudnom
kellett, hogy szeretsz.
- Remélem, most már tudod. Senkit sem szerettem egész életemben úgy, mint téged. Akarok
gyerekeket, de közel sem annyira, mint téged.
- Örülök. - Phoebe a foga közé harapta az alsó ajkát, aztán elengedte. - Nem akarom
elküldeni Mollyt. Azt akarom, hogy velünk maradjon.
Dan ránézett. - Persze hogy velünk marad. Hová menne?
- Azt hittem, csendesebb magánéletre vágysz.
- Mihelyt a hálószobaajtó bezárul, kedvünkre való magánéletünk lehet. Amikor a
problémákat említettem, tulajdonképpen a Starsra gondoltam.
- Tudom, hogy nem a Stars miatt veszel el. Nem kellett volna ezt mondanom. Sértett voltam.
- Örülök, hogy rájöttél. De még mindig van egy gond. A történelem során a nők voltak azok,
akik hozzámentek a főnökhöz. Mihelyt az ujjúkra került a jegygyűrű, abbahagyták a munkát és
otthon maradtak. Ezt egyikünk sem akarja, de meg kell mondanom, hogy egyáltalán nem
nyugtat meg a gondolat, hogy egész hátralévő életemben olyan valaki mellett aludjak, akinek
hatalmában áll kirúgni, ha az alsónadrágom nem jut el a szennyeskosárig.
Phoebe elnyomott egy mosolyt. - Megértem a problémádat, de nem fogom eladni a csapatot,
csak azért, hogy trehány lehess.
- Valahogy nem is számítottam rá.
- Ez egy új világrendszer. Találjátok ki, ti férfiak, hogy miképp kezeljétek.
- Élvezed, ugye?
- Elég jól szórakozom.
A csipkelődés ellenére Phoebét már foglalkoztatta a gondolat, hogy hogyan egyeztesse össze
a hatalmas követelményeket, amiket a Stars tulajdonlása támaszt elé, a házassággal és a
születendő gyermekeivel. - Ami azt illeti, van pár ötletem a témában. Még nem teljesen forrott
ki a fejemben, de ha meglesz, te leszel az első, akinek beszélek róla.
- Akkor jobb lesz, ha közlöm, hogy nem szándékozom egész életemben a Starst edzeni.
- Dan, nem mehetsz másik csapathoz! Lehetetlen helyzetbe hoznál.
- Egyelőre nem megyek sehová. De látod, milyen az élet a szezon idején. Melletted és a
kölykök mellett akarok lenni, és egy ideje már amúgy is játszadozom az ötlettel. Még régebben
eldöntöttem, hogy aznap, amikor úgy kelek fel, hogy nem emlékszem a feleségem és a
gyerekeim arcára, abbahagyom a profi edzősködést. Keresek a közelben egy III. divíziós
főiskolai csapatot, és a továbbiakban ott folytatom az edzői pályafutásomat.
- III. divíziós? Nem tudom, mit jelent.
- Kis főiskolai csapatok szakosztálya. Nem engedhetnek meg maguknak sportösztöndíjakat,
a profik soha nem cserkészik be őket. A kölykök nem a legnagyobbak, nem a leggyorsabbak és
senki sem dugdos nekik pénzt az asztal alatt. Egy dolog miatt játszanak, mert szeretik a futballt.
Úgyhogy amíg te a nagy mókuskereket hajtod, én megbújok egy kedves kis campuson, és arra
emlékezem, miért is kezdtem el annak idején játszani.
- Csodásan hangzik.
Dan sávot váltott. - A sál a kabátod gallérja alatt. Bekötnéd vele a szemed?
- Micsoda?
- Most.
- Ó, az isten szerelmére. - Phoebe lekapta a nyakából a sálat és bekötötte vele a szemét. - Ez
nevetséges! Ugye nem valami beteges dolgot tervezel?
Hosszú csend. - Dan?
- Nos, azt hiszem, ez attól függ, mennyire konzervatív a gondolkodásod.
- Azt mondtad, az már a múlt. Hogy kellemes, hétköznapi szexuális életet akarsz.
- Aha.
- Nem vagy túl meggyőző.
- Tudod, hogy van ez. Miután egész életemben nagyvilági életet éltem, talán jobb lenne, ha
fokozatosan vonnám meg magamtól. Hogy ne legyen olyan nagy megrázkódtatás a
szervezetemnek. Ezt már különben is régóta tervezem.
- Kezdesz felizgatni.
- Az jó, drágám. Nagyon jó. - Phoebe még soha nem hallott ilyen édes, gyengéd
disznóságokat, amiknek az ecsetelésébe Dan kezdett, és a bőre úgy kipirult, hogy a végén ki
kellett gombolnia a kabátját. De Dan még mindig nem árulta el, hová viszi.
Amikor végre megállította a kocsit, Phoebe rájött, hogy a monológ annyira felkavarta, hogy
elfelejtett figyelni. Csikorogtak a kocsi kerekei kavicson? Fülelt, és bár nem hallotta a forgalom
zaját, mégsem tudta biztosan megmondani, hogy Dan a házához vitte-e vagy sem.
- Most várnod kell itt pár percet, amíg elrendezek néhány dolgot. Mindjárt visszajövök,
úgyhogy ne idegeskedj. -Dan ajka az övéhez ért. - ígérd meg, hogy nem fogsz mindent
tönkretenni kukucskálással. Az annak a jele volna, hogy nem bízol bennem és akkor milyen
házasság lenne ez...
- Te tényleg túlfeszíted a húrt. Ugye tudod?
- Tudom, drágám. - Dan Phoebe alsó ajkát rágcsálta. - Amíg vársz, vedd át még egyszer,
amit arról mondtam, hogy mit fogok veled csinálni. Legalább nem fogsz unatkozni. Kifejezetten sátáni volt a kacaja, miközben benyúlt Phoebe szoknyája alá, megszorította a
combját és aztán kinyitotta az ajtót.
Nagyon aljas dolog volt Dantől ezt mondani, mert amint beleültette a fülébe a bogarat,
Phoebe másra sem tudott gondolni. Mire Dan visszaért a kocsihoz, remegett a szexuális
várakozástól.
Hideg légáram csapott be, mikor Dan kinyitotta az ajtót. - Mindenről gondoskodtam. Most
ölbe veszlek. - A térde alá nyúlt, de azonnal vissza is tette az ülésre. - Phoebe, drágám, még
mindig rajtad a harisnya. Határozottan emlékszem, hogy azt mondtam, vedd le, mire
visszajövök.
- Nem mondtad.
- Biztos vagyok benne. Azt hiszem, magamnak kell kézbe vennem a dolgot. - Benyúlt
Phoebe ruhája alá, és lehúzta a harisnyáját, meg a bugyiját.
- Meg fogok fagyni. Mínusz öt fok van.
- Nem hiszem, hogy túl sokat kellene aggódnod amiatt, hogy megfagysz. Honnan a pokolból
van ez a bugyi?
- Vettem.
- Nem több, mint két kis szalag és egy darabka selyem. Lemondtál a kedvemért az ipari
szakítószilárdságú fehérneműkről?
- Csak a kedvedért.
- Ez aranyos, szívem, nagyra értékelem. Most pedig vedd vissza a tűsarkúdat. Szeretem
nézni a lábadat tűsarkúban. -Mihelyt engedelmeskedett, Dan a térde alá nyúlt és kiemelte a
kocsiból. Phoebe szoknyája felcsúszott és hideg levegő legyezte csupasz fenekét, amit
közszemlére tett az egész világ előtt.
- Kérlek mondd, hogy nincsenek itt egy tucatnyian.
- Csak fél tucatnyian, drágám. De ők el vannak foglalva azzal, hogy állítsanak a motorjuk
karburátorán és nem figyelnek.
Phoebe a férfi gallérjába temette az arcát és nevetett. Dan gyalázatos volt, lehetetlen, és
Phoebe még soha nem érezte magát ilyen jól. De hová viszi?
Dan változtatott a fogáson és kinyitott valamilyen ajtót. Phoebe megkönnyebbült, hogy
melegebb levegőt érzett, mikor beléptek.
- Rendesen be van még kötve a szemed?
- Ühüm.
- Akkor jó. Ne is törődj vele, ha furcsa hangokat hallasz.
- Miféle hangokat?
- Részeg nevetést. Üvegcsörömpölést. Zenegépet. Ilyesmit.
- Rá se hederítek.
- És ha egy Búbba nevezetű megkérdezi, hogy mit csinálsz itt, csak mondd neki, hogy velem
vagy.
- Úgy lesz.
Dan csókolni kezdte és amikor megállt, Phoebe rájött, hogy megint elterelte a figyelmét arról,
hogy hol vannak. Sokat jöttek vagy keveset? Dan nem szuszogott, de persze olyan jó
kondícióban volt, hogy ez nem jelentett semmit. Még abban sem volt biztos, hogy megmásztake egy lépcsőt vagy csak egyenesen mentek.
- Most leteszlek. Nem akarom, hogy túl közel legyél a bárhoz. Hátha verekedés tör ki.
- Levehetem már a kendőt?
- Attól tartok, nem, drágám. Még nem vetkőztél le.
- Le kell vetkőznöm?
- Sajnálom, drágám. Azt hittem, rájöttél, mire megy ki a játék. - Dan levette róla a kabátját. De ne aggódj. Majd én segítek.
- Igazi úriember vagy.
Dan kivette a füléből a fülbevalókat, lehúzta róla a pulóvert és félredobta. - Phoebe, drágám,
nem akarlak zavarba hozni, de tudtad, hogy ez átlátszó?
- Most is?
- Attól félek. Ez azt jelenti, hogy meg kell kérjelek, hogy meg se mozdulj egy percig.
Phoebe érezte, hogy a férfi ajka a mellbimbójára tapad a melltartója fátyolselymén át. A
meleg, nedves szopogatásra hullámokban árasztotta el az izgalom. Az érzéki kínzás
folytatódott, miközben Dan szája átvándorolt a másik mellére, az pedig, amelyikről áttért,
megkeményedett a nedves, hideg folt alatt, amit Dan a selymen hagyott. Phoebe térde
elgyengült és annyira kívánta, hogy a férfi benne legyen, hogy megragadta a vállát. - Kérlek...
Megőrítesz.
- Csss. Még csak most kezdtem el, és őszintén szólva, egy kicsit nagyobb kitartást vártam
tőled. Csinálj valamit, sorold fel a csapatnévsort.
Phoebe felnevetett, aztán elakadt a lélegzete, amikor Dan finoman megharapta a
mellbimbóját. A következő pillanatban a melltartója lehullott és meztelenné vált deréktól
felfelé.
- Gyönyörű vagy, drágám. Igazam van, fiúk?
Határozottan érett Dannek, hogy valaki helyre tegye. Phoebe felemelte a karját, hogy levegye
a kendőt, de a férfi megfogta a csuklóját. - Még ne, szívem. Még ki vagyok éhezve.
Dan elengedte és a tenyerébe fogta a mellét. Ismét becézni kezdte a mellbimbókat, de most a
legvékonyabb selyem sem állta az útját. Addig szopogatta, amíg Phoebe lágy, nyávogó
hangokat nem adott.
Phoebe kinyújtotta a kezét, kétségbeesetten vágyott rá, hogy megérintse. Dan közben
valamikor levetette a kabátját, Phoebe benyúlt a pulóvere alá, beletúrt a mellkasát borító
szőrökbe és megsimogatta a mellbimbóját.
Dan felnyögött. Phoebe érezte az érintését a derekán, aztán könnyed gyapjúsuhogással a
szoknyája lehullott róla. Dan gyengéden beszélt, a hangja rekedt volt. - Nem akarlak
megijeszteni, drágám, ezért megmondom pontosan, mit fogok csinálni.
Phoebe a legkevésbé sem félt, és ezt Dan is tudta, de úgy döntött, nem lesz olyan udvariatlan,
hogy félbeszakítsa.
- Ágyat vetettem a kabátjainkból és most ráfektetlek. Így. Most dőlj hanyatt. Jó, nagyon jó.
Szívem, nem emlékszem, hogy mondtam volna, hogy szorítsd össze a lábad. Aha, most húzd fel
egy kicsit a térded, hogy gyönyörködhessem a látványban. - Ujjai rátaláltak Phoebe belső
combjának érzéki pontjára.
- Levehetem már a kendőt?
- Ó, nem. Nincs értelme, hogy felizgulj, amíg én nem végeztem.
Ezért megfizet. De nem most, amikor annyira élvezte ennek a mámorító, vérforraló
csábításnak minden percét.
Hallotta a férfi ruháinak surrogását, mikor levetkőzött, és a szíve megtelt szerelemmel. Hat
hónappal ezelőtt nem hitte volna, hogy annyira meg fog bízni egy férfiban, hogy megengedje
ezt neki, pláne nem olyannak, aki ilyen fizikai adottságokkal rendelkezik, mint Dan. Most
mégis itt feküdt előtte meztelenül, kitárulkozva. Bár fogalma sem volt, hol vannak, soha nem
érezte magát nagyobb biztonságban, és rájött, hogy Dan nemcsak szeretet adott neki, hanem a
félelmétől is megszabadította.
A férfi lefeküdt mellé a kabátágyra és a karjába vonta. - Csókollak egy kicsit. Ha unatkozol,
megkérhetem a zenekart, hogy játszon valamit.
- Egyáltalán nem unatkozom.
Beszívta Dan tiszta illatát és megérintette a nyelve hegyével a vállát. A férfi izmai
megfeszültek, és Phoebe érezte a combján lüktető vágyát. Dan ajka az övére tapadt. A nyelvük
egymásba forrt, Phoebe pedig nem gondolt semmi másra, csak a gyönyörre. Hallotta a férfi
nyögéseit, érezte nyirkos bőrét, miközben Dan visszafogta magát, hogy neki örömet szerezzen.
A férfi ajka a melléről a derekára siklott. Dan megcsókolta a combja belső felét, aztán
szétnyitotta, hogy még mélyebben szeresse.
Nem tudta, mikor vesztette el a kendőt. Nem tudta, leesett-e vagy valamelyikük levette. Csak
a vére zsibongását érezte a fülében, az oly nagyon szeretett férfival való eggyéválás eksztázisát,
szerelmes szavainak szenvedélyes tüzét, miközben Dan mélyen a testébe hatolt.
- Egész életemben...
- Tudom. Édesem...
- Örökre...
- Ó, igen. Örökre.
Megpecsételték magukat szóval és testtel, aztán együtt kiáltottak fel, amikor a szerelmük
egyik szívből a másikba áramlott, melegen és hömpölygőn.
Amikor vége volt, Dan úgy ölelte, mintha soha nem akarná elengedni. A hangja reszelős volt
az érzelmektől. - Annyira szeretlek. Magányos voltam nélküled egész életemben.
Phoebe szeme sarkából könnycseppek gördültek ki. - Te vagy legcsodálatosabb ember az
egész világon.
Érezte a homlokával, hogy a férfi elmosolyodik. - Nem haragszol?
- Miért haragudnék?
- El akartam űzni a rossz emlékedet, szívem. Azt akartam, hogy helyette valami jóra
emlékezz.
Phoebe nem tudta, miről beszél a férfi, és túl kábult volt ahhoz, hogy megkérdezze.
Elégedetten felsóhajtott, Dan mellkasára hajtotta a fejét és kinyitotta a szemét. Érezte Dan
gyengéd szívverését, látta szikrázni fent a csillagokat az égen, a magasban a fémszerkezetet...
Felkapta a fejét.
- Valami baj van, drágám?
- Ó, istenem!
Meztelenül feküdtek az ötven yardos vonalon a Midwest Sport Dome kellős közepén.
EPILÓGUS
Dan a némaságba borult ösvényen lépkedett, és beszívta a késő májusi este illatát. Érezte
benne a nyirkos termőföldét és az orgonabokorét, amit Phoebével ültettek nem sokkal az
esküvőjük után. Minden pórusából az elégedettség áradt, jóllehet a felesége éppen pipa volt, és
tudta, hogy amint Phoebe egyedül találja, abban a pillanatban kiereszti a hangját.
Minden apróságon felhúzta magát. Csak mert feltett néhány teljesen ártatlan kérdést arról a
tomboló hormonról, aki Mollyt elkíséri a végzős bálra, még nem kellett volna túl aggódónak
nevezni. Fura volt azzal indítani a házasságát, hogy egy kamaszlány pótapja lett, de tudta, hogy
jobb munkát végez, mint Bert Somerville. Titokban örültek Phoebével, amikor Molly úgy
döntött, hogy a Northwesternre megy és nem valamelyik Ivy League iskolába. Nem akarták
volna, hogy olyan messze kerüljön.
Nagyon sok minden történt az elmúlt három évben. Ray Hardestyt elvitte egy szívroham,
mielőtt bíróság elé állhatott volna. Az a hír járta, hogy Reed Chandler elhagyta a várost, és az
utolsó információk szerint olcsó lakásokat árult egy lepukkant floridai golfpálya melletti
condohotel-ben. Voltak esküvők: Ronnak és Sharonnak, Darnellnek és Charmaine-nek.
Meglepődött volna, ha Valerie és Keane valaha is összeházasodnak, de kétségtelenül érdekes
párt alkotnak. Volt egy szívszaggató temetés is, amikor barátja, Tully Archer meghalt
tüdőgyulladásban. A Stars elvesztette az első Super Bowlját, a második évben pedig nem
jutottak be a döntőbe. Idén azonban végre megnyerte, és a Lombardi-trófea ott állt a Stars
Complex előcsarnokában bizonyítékként. A legjobb pedig, hogy családapa lett.
Elmosolyodott, mikor eszébe jutott az a gyilkos pillantás, amit Phoebe vetett rá ma a
vacsoraasztalnál, amikor Mollyt vallatta a szerelmi életéről. Bár próbálta titokban tartani,
továbbra is élvezettel hergelte a feleségét. Versenyzőnek született, és a puszta kihívás, hogy
lássa, mennyi időbe telik Phoebét levetkőztetnie attól a pillanattól fogva, hogy elkezd patáliát
csapni, kihozta belőle sportolói ösztöneit. Eddig nyolc perc volt a rekordja, és ráadásul egy
nagyon komoly dühroham után - aznap este erőszakolták ki Phoebéből Ronnal Bobby Tom új
tízmillió dolláros szerződését.
Phoebe szerette Bobby Tomot - ő és Viktor voltak az ikrek keresztapjai -, de igazi „skót” lett,
amikor a zsíros szerződések jöttek szóba. A legokosabb, amit valaha tett, hogy ráuszította az
ügyvédeit közvetlenül azután, hogy összeházasodtak. Na az volt ám a csata. De pokolian
szeretett Phoebe férje lenni!
Nem sokkal azelőtt, hogy az ikrek megszülettek, Phoebe és Ron aláírt egy megállapodást a
Stars átszervezéséről. A megállapodás sajnos véget vetett minden élvezetes konfliktusnak. Ron
lett a Stars elnöke, aki a napi működésért felelős, míg Phoebéről bebizonyosodott, hogy egy
igazi varázsló új, pénzügyi és költségvetési igazgatói posztján.
A megállapodás értelmében egyedül Ronnak állt jogában személyi kérdésekről dönteni.
Phoebe részéről bölcs döntés volt ezt a felelősséget átadni; Szeretett a számokon rágódni, de
gyenge volt a gyomra a játékosok eltiltásához és lecseréléséhez. Még mindig szívesen ütötte
bele viszont az orrát abba, hogy hogyan eddze ő a csapatot, különösen ha valamelyik játékos
sírva futott hozzá, hogy leültették a kispadra. Ilyenkor neki nagy örömére szolgált emlékeztetni,
hogy csak Ronnak tartozik elszámolással.
Phoebének olyan jó humora volt, hogy a sportmenedzserek kivételével mindenki szeretett
vele dolgozni. Csak amikor a fizetéseket kellett megtárgyalni, lett tüskés. Mostanra az egész
világ tudta, hogy milyen okos, úgyhogy már nem tudta eljátszani többé a buta libát, és Dan
legnagyobb kellemetlenségére rövidesen az NFL legagyafúrtabb költségvetési igazgatójaként
emlegették, ami nem jelentette azt, nem fog teljes mellszélességgel küzdeni, amikor ősszel lejár
a szerződése. Mrs. Phoebe Somerville Calebow borsos árat fog fizetni azért a gyémántsorért,
amit a nyakába készült akasztani, ha megszületik a következő babájuk.
Bár nem sokat beszélnek róla, mindketten tudják, hogy Dannak ez az utolsó szezonja a
Starsnal. A lányok nőnek, és kezdi megutálni a brutális hétnapos munkahetet a szezonban. Már
ki is nézte magának az édes kis III. divíziós főiskolai csapatát itt DuPage Countyban.
Elmosolyodott, mikor eszébe jutott, milyen arcot vágott Phoebe, amikor megcsókolta ma
este, mielőtt kisurrant a házból esti sétájára. Törökülésben ült a nappali közepén az ő egyik régi
melegítőfelsőjében, mely megfeszült óriási, kerek hasán, és pirosacsizott a lányokkal, akik
megpróbálták megragadni szerencsekarperecét és meghúzni a haját. Ma este az álláig felhajtja
azt a melegítőt, és lányos dolgokat suttog a hasának. Nem érdekli, hogy Phoebe ugratni fogja.
Szerette, hogy lányai vannak, és remélte, hogy a következő is az lesz.
Megállt és a tanyaházat nézte. Az ikrek két és fél évesek voltak, pajkos kis szőke angyalok.
Érezte, hogy elszorul a torka, ha csak rájuk gondol, és örült, hogy senki nincs ott, hogy láthassa,
könnyek gyűlnek a szemébe. Mindig szerette ezt a helyet, de amíg Phoebe nem költözött be
strasszos napszemüvegeivel és csillogó fülbevalóival, valami hiányzott belőle.
Megint felsóhajtott, hosszan, elégedetten. Mindene megvolt, amiről álmodott. Felesége, akit
teljes szívéből szeretett. Gyönyörű gyerekek. Egy vidéki ház.
Halkan füttyentett.
- Gyere, Mici. Menjünk haza.
VÉGE