magyar nyelvész pályaképek és önvallomások 2.

Transcription

MAGYAR NYELVÉSZ
PÁLYAKÉPEK ÉS
ÖNVALLOMÁSOK
2.
Szerkesztette Bolla Kálmán
© Bolla Kálmán szerk.
Budapest
2006
0
Tartalomjegyzék
Kálmán Béla
..………………………..……3
Károly Sándor
………………………. ….…25
Keresztury Dezső ………………………… ..…45
Kiefer Ferenc
……………………… ..…..62
Kiss Lajos
.…………………………..…83
Kovalovszky Miklós ..……………………...…107
Lakó György
………………………….…119
Lőrincze Lajos ………………………….…123
Lőrinczy Éva B. ………………………….…144
Mollay Károly
………………………….…160
Molnár József
…………………………….189
Nyíri Antal
………………………….....192
Nyomárkay István …………………………….208
Papp Ferenc
………………………….…225
Papp László
………………………….…252
Péter Mihály
………………………….…266
Pusztay János
…………………………….284
Rácz Endre
…………………………….313
Rédei Károly
………………………….…334
Róna-Tas András …………………………….360
Soltész Katalin J. ………………………….…394
Subosits István
…………………………….395
Szabó Dénes
…………………………….408
Szabó József
………………………….…421
Szabó T. Attila
…………………………….441
Szathmári István …………………………….464
1
Szende Aladár
…………………………..496
Szende Tamás
…………………………..516
Szépe György
…………………………..551
Tamás Lajos
………………………..…593
Telegdi Zsigmond ………………………..…594
Tompa József
………………………..…608
Tóth Imre H.
………………………..…627
Végh József
………………………..…648
Vértes O. András ………………………..…660
Wacha Imre
………………………..…670
Zsilka János
………………………..…698
Függelék
Rövidítések
……………………………….…709
Összesítő táblázatok …………………………..715
A videofelvétel készítésének ideje és
a bibliográfia intervalluma
A méltatások szerzői
A nyelvészek születési és halálozási éve
Szemelvények a recenziókból …………………721
2
Kálmán Béla
(1913–1997)
3
KÁLMÁN BÉLA VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL
1913-ban születtem az akkori Sopron megyében. Középiskoláimat a szombathelyi reáliskolában végeztem. Érettségi után bekerültem az Eötvös Kollégiumba és a budapesti egyetemen szereztem 1936-ban magyar–francia szakos
diplomát.
Közben 1 évig Észtországban voltam ösztöndíjas. 1938-ban doktoráltam
finnugorból mint fő tárgyból. 1949-ben a Magyar Tudományos Akadémia
Nyelvtudományi Intézetébe kerültem, mint tudományos munkatárs.
1952-ben neveztek ki egyetemi tanárnak Debrecenbe és ugyanebben az évben kaptam meg a kandidátusi fokozatot. A debreceni egyetemen 1954-58-ig a
bölcsészkar dékánja voltam. 1957-ben volt az akadémiai doktori védésem a
vogul nyelv orosz jövevény szavaiból. 1973-ban lettem az MTA levelező tagja.
Tíz évig voltam középiskolai tanár Érsekújváron annak idején az ottani gimnáziumban és mivel ott nem volt módom finnugor tudományokat vagy tanulmányokat végezni, így a nyelvjáráskutatás felé fordultam.
A fölszabadulás után, mikor a Nyelvtudományi Intézetbe kerültem, akkor az
egyik legnagyobb vállalkozása volt az Intézetnek a Magyar nyelvatlasz, hát
ebből ugyancsak kivettem a részemet, mert körülbelül 10 éven át gyűjtöttem az
anyagot és 120 kutatóponton szálltam ki, úgyhogy ha mindezt összevesszük,
akkor több mint egy év az, amikor terepen jártam.
Ezt a tevékenységemet azóta sem hagytam abba és ma is egyetemi tankönyvként a Nyelvjárásaink című egyetemi tankönyvből, kézikönyvből tanulnak.
A finnugor tudományokban elsősorban az obi-ugor nyelvekkel foglalkoztam
és erre nem csak az késztetett, hogy az egyetemi doktori disszertációm obi-ugor
tárgyú volt, hanem a Tudományos Akadémia rám bízta Munkácsi Bernát vogul
gyűjtésének kéziratban maradt anyagának a gondozását, úgyhogy a Vogul Népköltési Gyűjtemény 3. és 4. kötetét befejeztem, a jegyzeteket, Munkácsi jegyzeteit, földolgoztam és írtam ugyanott az obi-ugor medve-kultuszról és népköltészetről és így már át is mentem egy kicsit a finnugor folklór irányába.
Volt alkalmam 1957-58-ban és 1966-ban, ha nem is vogul területen, de Leningrádban 13 vogul anyanyelvű közlőtől szövegeket fölvenni, szövegeket,
énekeket fölvenni, szótári anyagot gyűjteni, úgy hogy azt hiszem, hogy Munkácsi és Kannisto után ez a legnagyobb vogul nyelvű gyűjtés. Ezt sikerült többékevésbé sajtó alá rendezni, remélem hamarosan meg is jelenik.
Észtországi ösztöndíjam folyományaként, ez ugyan nem nyelvtudományi
munkásság, de ez is bizonyos fokig hozzátartozik a működésemhez, hogy észt
prózát fordítok magyarra, természetesen alkalomszerűen és mellékesen.
4
Továbbra is hát a finnugor tudományokban, elsősorban az obiugorral, illetőleg a vogullal foglalkoztam, számos tanulmányom jelent meg, így a disszertációm is németül.
Magyar nyelvtudomány köréből foglalkoztam nyelvtörténettel és leíró nyelvtannal is és szinte véletlenül bekerültem a névtudományba, mert a debreceni
egyetemen évekig adtam elő névtudományt és az előadásaim alapján megszületett A nevek világa című könyvecském, ami nem is vártam, hogy ilyen, szinte
könyvsiker lett, mert néhány év alatt 3 kiadást ért meg és tízezernél több példányban fogyott el. A névkutatást továbbra is folytatom.
Amikor az Egyesült Államokban voltam egy évig, akkor foglalkoztam ott az
Egyesült Államokban élő magyarok nyelvével. Ez a hatalmas anyaggyűjtés, hát
kb. 70 embertől vettem föl anyagot és kb. 20 órányi anyag, még ennek a leírása
sincs meg. Rendkívül érdekes, hogy olyan magyarok, akik 16-18 éves korukban
kerültek ki az Egyesült Államokba, soha nem jártak azóta Magyarországon,
mennyire megőrizték nemcsak magyar nyelvüket, hanem még nyelvjárásukat is.
Sokkal archaikusabb nyelvjárásokat tudtam följegyezni az Egyesült Államokban, mint a nyelvatlasz-gyűjtés közben az 50-es években. Hát ezt a munkát is
szeretném még folytatni.
Éppen a sokoldalú érdeklődésem miatt azzal nem dicsekedhetem, hogy iskolát alapítottam, de talán összefoglalásul annyit, hogy nemcsak a részletek földerítésére törekedtem, hanem tanítványaimnak is mindig azt igyekeztem megmagyarázni, hogy a lelkiismeretes részletmunka mellett sose feledjék el azt, hogy a
nagyobb összefüggésekre gondoljanak, hogy meglássák azt, hogy a tudomány
egyes ágai egymás között és a különböző tudományágak is mennyire szervesen
összekapcsolódnak az életben, tehát hogy a tudomány egészét mintegy madártávlatból lássák.
A felvétel 1975. november 14-én készült, szövegét Földi Éva jegyezte le.
5
KÁLMÁN BÉLA ÍRÁSAINAK VÁLOGATOTT
BIBLIOGRÁFIÁJA
1934.
A szül állatnév vogul megfelelője. MNy XXX, 103–4.
1935.
Ungari keeleuuenduse pőhimőtteid. Eesti Kirjandus 39. 319–23.
1937.
Felsőőrvidéki növénynevek. MNy XXXII, 345–8.
Jelentés a Felsőőrvidéken végzett nyelvjáráskutatásról. MNy XXXIII, 56–7.
1938.
Obi-ugor állatnevek. MNyTK 43.
Néhány szó a katonai nyelvről. Msn 7. 232–4.
1940.
A finnugor őshaza kérdése. Az Érsekújvári M. Kir. Állami Pázmány Péter gimnázium XCVIII. tanévi évkönyve az 1939–40. tanévről. Érsekújvár, 9–14.
Népi műveltséget. Érsekújvár és Vidéke, március 17.
1941.
Megjegyzések a népnyelvi gyűjtés módjához. MNy XXXVII, 136–9.
1942.
A bősárkányi gyékényszövés és szókincse. Budapest. (Magyar Nyelvjárási
Tanulmányok 2.)
A felsőőri földművelés. MNy XXXVIII, 211–20.
1943.
Naszvad, Imely, Martos a népmozgalmi adatok tükrében. Érsekújvár.
Reguly Antal emlékezete. Az SZMKE Évkönyve. 65–70.
1944.
Hany. MNy XL, 110–3.
6
1947.
A Nyitra-Zsitva vidéke. In: Mutatvány a Magyar Nyelvatlasz próbagyűjtéseiből.
Szerk. Bárczi Géza. Budapest. (MNyA Munkálatai 2.)
Lódarázs. MNy XLIII, 215–6.
1948.
A finn és észt nyelvújítás. MNy XLIV, 11–7.
Egy ugor-szamojéd szóösszefüggés. NyK 52. 60–2.
Madárnevek a Győr megyei Rábcakapiról. Nyr 72. 223–4.
1949.
Nyelvjárási gyűjtésünk múltja, mai állapota és feladatai. Budapest.
Ordít, mint a fába szorult féreg. MNy XLV, 137–40.
Latinos szavaink s-ezése. MNy XLV, 280–5.
Néhány obi-ugor madárnév. NyK 52. 146–7.
Pipölle. Nyr 73. 248. p.
1950.
Párhuzamos szóátvételek a magyarban. Nyr 74. 24–7.
A magyar nyelvatlasz. Nyr 74. 158–64.
A Magyar Nyelvtudományi Társaság debreceni vándorgyűlése. Nyr 74. 457–60.
Babos. MNy XLVI, 179–80.
A szovjet nyelvtudomány kérdései. Szikra Híradó 12. 22–3.
A magyar nyelvtudósok debreceni vándorgyűlése elé. Néplap, október 22.
1951.
A mai magyar nyelvjárások. Budapest.
Magyar nyelvtan az általános gimnáziumok I–IV. osztálya számára. Budapest.
(Társszerző: Benkő Loránd) Több kiadásban)
Tökéletlenül képzett magánhangzók a magyar nyelvjárásokban. MNy XLVII,
414–6.
A történeti összehasonlító módszer. NyIK II/6. 64–76.
1952.
Manysi (Vogul) Népköltési Gyűjtemény III/2. Budapest.
Kötelet ver. MNy XLVIII, 150–4.
Obi-ugor elemek az orosz nyelvben. NyK 53. 153–71.
Russkie zaimstvovanija iz ob-ugorskih jazykov. ALH 1. 249–72.
1953.
A magyar nyelv tankönyve. II. rész az általános iskolák VII–VIII. osztálya számára. Budapest. (Társszerzők: Rácz Endre–Takács Etel–Weber Antal)
7
Nyelvatlaszgyűjtő úton Csehszlovákiában. MNy IXL, 229–31. (Társszerző:
Imre Samu)
A szlovákiai nyelvatlaszgyűjtő út néhány nyelvészeti tanulsága. MNy IXL,
514–23. (Társszerző: Imre Samu)
A Magyar Nyelvjárások Atlasza. NyIOK 4. 497–9.
A szókezdő mássalhangzócsoport egyik föloldási módja a magyarban. MNyj II,
59–70.
Obi-ugor szófejtések. NyK 54. 254–8.
Budenz József. Nyr 77. 321–3.
A magyar nyelvjárásokról. Fáklya 3. Pozsony, 150–2.
Tájnyelv és iskola. AnyIsk 1. 81. p.
1954.
A szlovákiai nyelvatlaszgyűjtés tájszóanyaga. MNy L, 212–21.; 501–6. Társszerző: Imre Samu.
A szókezdő mássalhangzótorlódás föloldása a manysiban. NyK 55. 262–5.
Hozzászólás az őstörténeti vitához. NytudÉrt 5. 23–7.
Opponensi vélemény Erdődi József, „Az alany és az állítmány egyeztetése,
valamint a pluralitás kérdése a mari nyelv történeti mondattanában” című
kandidátusi értekezéséről. NyIOK 6. 433–8.
Kizsákmányolás. Nyr 78. 416–7.
1955.
Újabb szlovákiai nyelvatlaszgyűjtő útjaink nyelvészeti tanulságai. MNy LII,
503–11. (Társszerző: Imre Samu)
Manysi nyelvkönyv. Budapest.
A hangjelölés. In: A magyar nyelvatlasz munkamódszere. Szerk. Bárczi Géza.
Budapest, 93–112.
Munkácsi manysi hagyatéka. NyK 56. 295–7.
Lábatlankodik. Nyr 79. 447–48.
1956.
Az I. Finnugor Nyelvészeti Konferencia határozati javaslatai. NyK 58. 209–11.
Társszerzők: Lakó György–Hajdú Péter.
Die Auslautsvokale der russischen Lehnwörter im Wogulischen. UAJb 28. 254–
8.
Nordgroßrussische Dialektale Eigenenheiten in den russischen Lehnwörtern des
Wogulischen. Slavica 2. 418–21.
Hangmegfelelések a manysi nyelv orosz jövevényszavaiban. NyK 57. 112–23.
Hozzászólás Lakó György „A magyarországi finnugor nyelvtudomány jelene és
jövő feladatai” című előadásához. NyK 18. 36–9.
Tájszómagyarázatok. PaisEml, 318–24.
8
Hozzászólás Petrovici Emil „Egy magyar hangtani sajátság tükröződése a román nyelv magyar kölcsönszavaiban” című előadásához. MNy LII, 21–3.
Adalékok a magyar mássalhangzók újabb történetéhez. MNyj III, 123–30.
A magyar nyelv eredete. In: Nyelvművelő. Szerk. Lőrincze Lajos. Budapest,
11–7.
Párhuzamos átvételek. In: Nyelvművelő. Szerk. Lőrincze Lajos. Budapest, 51–
7.
1957.
A szlovákiai nyelvatlaszgyűjtés tájszóanyaga. MNyj IV, 173–99. (Társszerző:
Imre Samu)
Szinnyei József és a magyar nyelvjáráskutatás. MNy LIII, 330–5.
Gyermeknyelv és nyelvjárások. MNyj IV, 96–100.
A VIII. nemzetközi nyelvészkongresszus. Nyr 81. 511–2.
Forró üdvözlet. HBN, április 7.
1958.
A VIII. nemzetközi nyelvészkongresszus. NyK 60. 192–209. (Társszerzők:
Lakó György és Hegedűs Lajos)
Szinnyei József és a magyar nyelvjáráskutatás. MNyTK 96. 16–21.
L'histoire des voyelles finales des langues finno-ougriennes. ALH 8. 99–104.
Remarques sur quelques isoglosses dialectales. Cercetâri de Lingvisticâ 3. Kolozsvár, 239–45.
A finnugor szóvégi mássalhangzók történetéből. NyK 60. 409–13.
Pallas manysi adatainak hangtörténeti használhatósága. NyK 60. 69–72.
Opponensi vélemény Imre Samu „A Szabács viadala” c. kandidátusi értekezéséről. In: A Szabács viadala. Szerk. Imre Samu. Budapest, 309–13.
Amely vagy amelyik? Nyr 82. 23–7.
Reguly emlékünnepség Zircen. MNy LIV, 594–5.
Rövid beszámoló a Szovjetunióban tett tanulmányutamról. NyIOK 13. 453–6.
1959.
Unkarin murreatlas. In: Verba docent. SKS 263. Helsinki, 68–76.
Etymologisches aus dem Gebiet der obugrischen Sprachen. UAJb 31. 140–8.
Obi-ugor szófejtések. NyK 61. 350–8.
Keres. Nyr 83. 483–4.
A magyar nyelv eredete. In: Iskolai nyelvművelő. Szerk. Lőrincze Lajos. Budapest, 13–7.
Párhuzamos átvételek. In: Iskolai nyelvművelő. Szerk. Lőrincze Lajos. Budapest, 62–8.
9
1960.
Beszámoló szlovákiai nyelvatlaszgyűjtésünkről. MNyj VI, 124–46. (Társszerző:
Imre Samu)
Manysi szövegmutatványok. NyK 62. 23–32.
A Szovjetunióban lakó finnugor és szamojéd népek lélekszáma. NyK 62. 360.
p.
Hunfalvy Pál és Munkácsi Bernát emlékezete. Nyr 84. 264–8.
1961.
Die russischen Lehnwörter im Wogulischen. Budapest.
XVI. századi jobbágyneveinkhez. A Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Magyar Nyelvtudományi Intézetének Kiadványai 39.
Unkarilaisten sukunimien synty. Virittäjä 65. 294–303.
Az igeragozás néhány kérdése a XX. század középiskolai nyelvtanaiban. In:
Nyelvtani Tanulmányok. Szerk. Sulán Béla. Budapest, 203–12.
Fölmegyek Budapestre. In: Édes Anyanyelvünk. Szerk. Lőrincze Lajos. Budapest, 283–4.
XVI. századi jobbágyneveinkhez. MNyj VII, 23–43.
Béla. MNy LVII, 86–8.
A Kossuth Lajos Tudományegyetem Nyelvtudományi Intézetének tudományos
munkája. FelsSze 10. 469–71.
Az obi-ugor sorsénekek. Alföld XII/1. 131–41.
1962.
Tanárképzés a finn egyetemeken. FelsSzle 11. 110–4. (Társszerző: Hajdú Péter)
Über die Rolle der Füllworte und Füllsilben in den wogulischen Liedern.
MSFOu 25. 177–93.
Über die wogulische Schriftsprache. UAJb 34. 128–33.
Finnugor szófejtések. NyK 64. 347–51.
Megjegyzések a nyelvjárási izoglosszákról. MNyj VIII, 3–9.
Szavajárási neveinkhez. MNyj VIII, 139–42.
Az álnév. Alföld 13/1. 141–5.
Egy ültő helyében. MNy LVIII, 361–3.
Egy kis lengyel olvasási lecke. HBN, szeptember 9.
1963.
Manysi (Vogul). Népköltési Gyűjtemény IV/2. Budapest.
Chrestomathia Vogulica. Budapest. (Több kiadásban)
Semantisches und Stilistisches bei den russischen Lehnwörtern der wogulischen
Sprache. CIFU I. 181–3.
Zwei Reinigungsriten im Bärenkult der Obugrier. In: Glaubenswelt und
Folklore der sibirischen Völker. Budapest, 93–100.
10
Häälikustatistilisi vaatlusi mansi keele alalt. Emakeele Seltsi Toimetised 6.
123–7.
L'origine et l'évolution des noms de famille hongrois. Analele Stiintifice ale
Universitatii Al. Cuza din Iasi Sekt. III (Stiinte sociale) a Istorie, filologie,
Tom IX, 89–100.
Hongrois rossz 'mauvais', 'méchant'. ALH 13. 59–64.
Konokul, konokan vagy konokon. Nyr 87. 174–81.
A IX. Nemzetközi Nyelvészkongresszus. MNy LIX, 1–7.
Rossz. NytudÉrt 38. 7–11.
A lévén és létére. HBN, február 10.
1964.
Remarques sur quelques isoglosses dialectales. Proceedings of the Ninth
International Congress of Linguists. Hága, 130–4.
Unkarin kieliuudistuksen periaatteet. Suomalainen Suomi. 210–4.
Tájszómagyarázatok. NytudÉrt 40. 158–65.
Bárczi Géza 70 éves. MNyj X, 3–6.
A köszöntésmódok eredete. HBN, augusztus 2.
1965.
Vogul Chrestomathy. Uralic and Altaic Series 46. kötet. Hága.
Die bejahende Antwort in den obugrischen Sprachen. FUF 35. 189–217.
Das reduzierte Vokal-Phonem im Wogulischen. In: Proceedings of the Fifth
International Congress of Phonetic Sciences. Basel–New York, 378–80.
Etymologisches aus dem Gebiete der ugrischen Sprachen. In: Beiträge zur
Sprachwissenschaft. Berlin, 190–6.
Vogulica. NyK 67. 320–3.
A 2. személy -d ragja. MNy LXI, 165–70.
A magyar mássalhangzó-rendszer kialakulása. MNy LXI, 385–98.
Az igenlő válasz. Nyr 89. 6–22.
A finn keresztnevekről. HBN, január 17.
1966.
Nyelvjárásaink. Budapest. (Több kiadásban)
Ortsnamenerklärungen. Studia Slavica 12. 207–14.
Spectacles cultuels des Vogouls et des Ostiaks. Miscellanea di studi dedicati a
Emerico Várady. Modena, 1–13.
Megjegyzések az irodalmi helynévadáshoz. Nyr 90. 150–1.
Az első magyar nyelvészeti kongresszus Debrecenben. Alföld 10. 88–90.
Cégtáblák. HBN, július 31.
1967.
A nevek világa. Budapest. (Több kiadásban)
11
Debreceni keresztnevek a XVIII–XX. században. MNyj XIII, 91–104. (Társszerzők: Balogh Éva és Takács Ibolya)
Helynévkutatás és szóföldrajz. NytudÉrt 58. 344–50.
Opponensi vélemény László Gyula, „Őstörténetünk legkorábbi korszakai” című
doktori értekezéséről. MNy LXIII, 111–6.
A népetimológia helységneveinkben. Nyr 91. 1–11.
Alpok vagy Alpesek? HBN, április 16.
1968.
A Magyar Nyelvjárások Atlasza. I. kötet. Gyűjtötte a Magyar Nyelvatlasz munkaközössége. A munkaközösség elnöke Bárczi Géza. Budapest.
Zur Entstehung des ungarischen Konsonantensystems. CIFU II. 1. rész. Helsinki, 227–34.
Système phonologique et changement phonétiques en Hongrois. ÉFOu 5. 107–
18.
Hangrendszer és hangváltozások. MNy LXIV, 5–8.
Két szigvai vogul elbeszélés. NyK 70. 139–53.
Két finn névről. ÉT, július 19.
Foltoz, foldoz. HBN, március 3.
1969.
Collaboration russo-hongroise dans la linguistique finno-ougrienne au cours du
dix-neuvième siècle. Slavica 9. 83–90.
Személynévből keletkezett helynevek. A Nyíregyházi Tanárképző Főiskola
Tudományos Közleményei 2. 249–52.
1970.
A Magyar Nyelvjárások Atlasza. II. kötet. Gyűjtötte a Magyar Nyelvatlasz
munkaközössége. A munkaközösség elnöke Bárczi Géza. Budapest.
Budenz József. In: Tanulmányok a magyar és a finnugor nyelvtudomány történetéből (1850-1920). Budapest, 137–45.
Amerikai magyarok. Nyr 94. 377–86.
Az Egyesült Államok államneveinek kiejtése. Nyr 94. 44–6.
Amerikai magyar helynevek. NytudÉrt 70. 42–5.
David R. Fokos-Fuchs zum 85. Geburstag. ALH 20. 403–5.
A tallinni Finnugor Kongresszus. Szolnok Megyei Néplap, szeptember 4.
Szóhasználat és stílus. HBN, július 26.
1971.
Debrecen. In: Suomea ulkomailla. Helsinki, 122–5. (Társszerző: Kövesi Magda)
Jövő idejű igealakok Az Ember Tragédiájában. MNyj XVII. 41–9.
12
Nyelvek egymás között. In: A magyar nyelvért és kultúráért. Szerk. Imre Samu.
Budapest, 47–9.
Évfordulók a Finnugor Nyelvtudományban. NyK 73. 445–8.
Mowa dziecka a gwary. Logopaedia 10. 94–9.
Az Ember Tragédiája észtül. Kortárs 15. 1173–6.
A magyar helységnévtípusok. Hevesi Művelődés 2–3. 94–6.
1972.
Hungarian Historical Phonology. In: The Hungarian Language. Budapest, 49–
83.
Un chapitre de l'histoire des temps verbaux hongrois. ÉFOu 9. 109–13.
L'expression du futur en hongrois. In: Mélanges Offerts à Aurélien Sauvageot
pour son soixante-quinzième anniversaire. Budapest, 125–9.
A jövő idő kifejezései a magyarban. Nyr 96. 392–404.
Papp István búcsúztatása. MNyj XVIII, 3–5.
1973.
A Magyar Nyelvjárások Atlasza. III. kötet. Gyűjtötte a Magyar Nyelvatlasz
Vorschlag für die phonetische Transkription der ungarischen Dialekte. In:
Castrenianumin Toimitteita 7. Helsinki, 119–23.
Eine Kongruenz-Erscheinung im Wogulischen. FUF 40. 66–73.
Ein Beitrag zur Kongruenz im Wogulischen. MSFOu 150. 144–50.
Az amerikai magyarok nyelve. Zborník Filozofickej fakulty univerzity
Koménského. Philologica. Ročník 25. Pozsony, 199–205.
Bicske, Előszállás. MNy LXIX, 478–9.
Pais Dezső (1886-1973). NyK 75. 435–7.
Megjegyzések néhány dunántúli tájszóhoz. MNyj XIX, 38–9.
„Az elmélyedés mellett szükség van...” MTud 18. 584–7.
A Debreceni Nyári Egyetem. Tájékoztató 10. 6–37.
Ragjaink védelmében. HBN, április 22.
1974.
Északi vogul szövegek. NyK 76. 119–34. (Társszerző: Je. I. Rombandeeva)
Értelmi és alaki egyeztetés. NyIOK 29. 33–46.
Une isoglosse phonémique européenne. ALH 24. 197–203.
A jövő idő nyelvi kifejezései a magyarban. NytudÉrt 83. 234–6.
Kabosd, Lomb, Sismánd. MNy LXX, 205–6.
Sajnovics János emlékezete. MNyTK 131. 135–6.
1975.
A Magyar Nyelvjárások Atlasza. IV. kötet. Gyűjtötte a Magyar Nyelvatlasz
13
A Magyar Nyelvjárások Atlaszának kutatópontjai. In: A Magyar Nyelvjárások
Atlaszának elméleti-módszertani kérdései. Szerk. Deme László–Imre Samu.
Budapest, 51–65.
150 éves a Magyar Tudományos Akadémia. Nyelvünk és Kultúránk 20. 6–10.
Finnországi svédek. In: Szép Szó Antológia. Budapest, 229–36.
Some Linguistic Features of Hungarian as Spoken in the USA. CIFU III. 1.
rész. Tallinn, 608–11.
Puszta helynevek családnévként. MNy LXXI, 453–6.
A magyar múlt idejű igealakok történetéből. MNyTK 140. 117–24.
Zur Phonologie der ungarischen Dialekte. Linguistische Studien 122. Berlin,
155–66.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem finnugor tanszékének centenáriuma.
MNy LXXI, 483–5.
Matti Liimola (1903-1974). NyK 77. 224–6.
Eltévedt kötőszók. HBN, április 13.
1976.
Wogulische Texte mit einem Glossar. Budapest.
A Magyar Nyelvjárások Atlasza. V. kötet. Gyűjtötte a Magyar Nyelvatlasz
Aus der Geschichte des Futurs im Ungarischen. In: Tractata Altaica Denis Sinor
Festschrift. Wiesbaden, 337–44.
A népetimológia. NytudÉrt 89. 165–9.
Van-e labio-palatoveláris mássalhangzó-fonéma a vogulban? NyK 78. 359–63.
Bárczi Géza (1894-1975). NyK 78. 149–52.
Az anyanyelv szerepe az ember életében. Szabolcs-Szatmári Szemle 11. 61–6.
Névtani kongresszus Bernben. HBN, március 7.
Az észt nyelvújítás. Alföld 11. 52–4.
Aliga, Somosma. MNy LXXII, 215–6.
1977.
A Magyar Nyelvjárások Atlasza. VI. kötet. Gyűjtötte a Magyar Nyelvatlasz
Zur Geschichte der Tempora im Ungarischen. In: Studies in Finno-Ugric
Linguistics (Indiana University). Bloomington, 101–14.
Parallele Ortsnamen in mehrsprachigen Gebieten. Onoma 21. Leuven, 502–6.
Az anyanyelv szerepe az ember életében. In: Az anyanyelv az ember életében.
Szerk. Bachát László. Budapest, 5–14.
Sauvageot a fölösleges idegen szavakról a magyarban. Nyr 101. 142–3.
Üdvözlőbeszéd a Gombocz-emlékünnepségen. MNy LXXIII, 426–7.
Idegen nevek kiejtése. MTud 22. 595–6.
14
1978.
The World of Names. Budapest.
Personennamen aus Redensarten. UAJb 50. 66–7.
Kongruenzerscheinungen. In: Proceedings of the Twelfth International
Congress of Linguists. Innsbruck, 682–4.
Hogyan keletkeztek a helységnevek? NyIOK 30. 171–4.
Abbahagy, abbamarad. Nyr 102. 224–5.
Megjegyzések három jugoszláviai magyar nyelvű földrajzkönyv nyelvezetéről.
Oktatás és Nevelés VI/26. Szabadka, 85–92.
Magyar szó – Amerikában. In: Nyelvünk világa. Szerk. Kovalovszky Miklós.
Budapest, 32–4.
Vazs megye? In: Nyelvünk világa. Szerk. Kovalovszky Miklós. Budapest, 74–
6.
Rangos utcák. In: Arkadia. Szerk. Dankó Imre. Debrecen, 190–1.
1979.
Vogulien kohtalolaulut. Virittäjä 83. 110–9.
Das wogulische Schicksalslied. In: Explantationes et Tractationes FennoUgricae in honorem Hans Fromm. München, 87–98.
Vezetéknevek és történelem. Névtani Értesítő 1. 9–13.
Buda vidéki helynevek a 18-19. századból. MNyj XXII, 51–70.
Munkácsi Bernát vogul szótára. MNyj XXII, 123–6.
Szarvas Gábor nyelvművelő napok Adán. I. A nyelvművelő napok eseményei.
Nyr 103. 169–71.
Magyar nyelvű iskolai oktatás Svédországban. HBN, szeptember 30.
1980.
Leszállt a medve az égből. (Vogul népköltési antológia). Budapest.
Mutatvány Munkácsi Bernát vogul szótárából. NyK 82. 297–302.
Der ALE und der Ungarische Sprachatlas. CIFU V. 3. kötet. Turku, 239–46.
Semantische und formale Kongruenz. JSFOu 76. 43–60.
Szenvedő szerkezet és tárgyjelölés. NytudÉrt 104. 449–51.
Anyanyelv, idegen nyelv, kétnyelvűség. MNy LXXVI, 33–9.
Fejér megyei helynevek a 18–19. századból. MNyj XXIII, 58–95.
Eger és Hatvan 1684-ben. Hevesi Szemle 4. 22–4.
Vas megyei várak és városok 1684-ben. Vas Népe, február 16.
Szabolcs és Szatmár megyei várak 1684-ben. Kelet-Magyarország, március 16.
Békés megyei várak 1684-ben. Békés Megyei Népújság, március 16.
Zala megyei várak és városok 1684-ben. Zalai Hírlap, augusztus 31.
Uráli népköltészet és irodalom. Alföld 31. 3–4.
Vogulok (manysik). Alföld 31. 5. p.
Szibériai emberek. Szovjet Irodalom 8. 156. p.
A magyar filológia külföldön. HBN, július 6.
15
1981.
Munkácsi Bernát. Budapest. (A magyar múlt)
Tatár jövevényszavak a vogulban. NyK 83. 43–55. (Társszerző: Berta Árpád)
A magyar nyelv európaisága. MNy LXXVII, 129–36.
Rokon nyelvi alapismeretek a középiskolában. Nyr 105. 69–75.
Lakó György 70 éves. In: Emlékkönyv Lakó György 70. születésnapjára. Budapest, 1–6.
Madárnévi eredetű helységnév-e a Lúdvég? Névtani Értesítő 6. 47–8.
Anyanyelvi konferencia Pécsett. HBN, szeptember 6.
1982.
A nyelvjárástudomány eredményeinek felhasználása az iskolában. Nyr 106.
191–9.
Hozzászólás „A korszerű nyelvjárási monográfiák alapelveihez” című tárgykörhöz. VEAB Értesítő 2. Veszprém, 29–34.
Hozzászólás a szókincs gyűjtéséhez. VEAB Értesítő 2. Veszprém, 183–4.
Pápay József munkássága. NyK 84. 414–8.
Nyelvrokonság, fajrokonság. Forrás 6. 77–82.
A nyelvművelő. Alföld 12. 79–83.
Das Ungarische; eine europäische Sprache. In: Language and Function. Szerk.
Rot Sándor. Budapest, 145–51.
Szótár-nevek. HBN, augusztus 28.
1983.
A szerves és szervetlen kapcsolat egyik nyelvi kifejezése az ugor nyelvekben.
In: Uralisztikai tanulmányok 1. Szerk. Bereczki Gábor–Domokos Péter. Budapest, 193–205.
Jövevényszavak a vogul népköltészetben. MSFOu 185. Helsinki, 129–33.
Fennougristiikan opetuksesta Debrecenin yliopistossa. Castrenianumin
Toimitteita 25. Helsinki, 126–9.
Obinugrilaisten kielten tutkimuksesta Unkarissa. Castrenianumin Toimitteita
25. Helsinki, 130–4.
A vogul irodalom kezdetei. FilKözl 28. 540–6.
A csángók. Alföld 31. 91–2.
Sumer-magyarológia a névtanban. Névtani Értesítő 8. 167–70.
Idegen helynevek hangrendje. HBN, augusztus 27.
1984.
Szövegtan és tipológia. Akadémiai székfoglaló 1983. február 21-én. Budapest.
(Értekezések, emlékezések)
Beiträge zum Konsonantismus der wogulischen Sprache. In: Linguistica et
Philologia. Bécs, 269–88.
16
Textologische Fragen des Obugrischen. NyK 86. 354–6.
Rendhagyó mássalhangzó-megfelelések a vogul és az osztják között. NyK 86.
155–9.
Das nordwogulische Phonemsystem. In: Bibliotheca Uralica 7. Szerk. Hajdú
Péter–Honti László. Budapest, 73–9.
100 éves a Finnugor Társaság. HBN, január 10.
1985.
Die Dialekte des Wogulischen. In: Dialectologia Uralica. Wiesbaden, 251–6.
Csernyecov vogul szövegei. Ethnographia 96. 572–7.
Metathese in den Ob-ugrischen Sprachen. In: Läänemere soomlastest
neenetsineni. Tallinn, 51–5.
Régi magyar glosszárium. HBN, augusztus 24.
1986.
Wogulisches Wörterbuch. Budapest.
Lautnachahmung, Lautmalerei und Sprachverwandtschaft. In: Lyökämme käsi
kätehen. Amsterdam, 77–84.
Über das obugrische Verb 'habeo'. FUM 10. 165–70.
Átvétel, fordítás, új név. Névtani Értesítő 11. 48–53.
Rokon nyelvi alapismeretek a középiskolában. Program az anyanyelvi oktatás
továbbfejlesztésére. Szerk. Szende Aladár. Budapest, 85–93.
A nyelvjárástudomány eredményeinek felhasználása az iskolában. Program az
anyanyelvi oktatás továbbfejlesztésére. Szerk. Szende Aladár. Budapest,
145–57.
Carte I. 26 Question 059 'poire'. Carte onomasiologique (in: Atlas Linguarium
Europae). I. kötet, 2. füzet. Assen, 115–9.
Az Európai Nyelvatlasz. Nyr 110. 111–7.
Lauri Hakulinen (1899-1985). NyK 88. 299–300.
A Kalevipoeg új fordítása. Nagyvilág 31. 169–70.
Év, hó, hét, nap, óra. HBN, szeptember 27.
1987.
Analitikus és szintetikus fejlődés a magyar nyelv történetében. MNy LXXXIII,
461–6.
Zum wogulischen Konsonantismus. In: Studien zur Phonologie und
Morphonologie der uralischen Sprachen. Studia Uralica 4. Bécs, 197–203.
Zur Geschichte einiger ungarischer Präfixe. In: Forschungen über Siebenbürgen
und seine Nachbarn. München, 197–203.
Népnevek. HBN, március 21.
1988.
Szabó T. Attila (1906-1987). MNy LXXXIV, 3–7.
17
Obinugrilaisten aineistojen julkaiseminen. Virittäjä 92. 179–83.
A nyelvhasonlítás és a magyar nyelv. ÉT 43. 934–5.
Adalékok a „fölösleges” jövevényszavak kérdéséhez. In: Uralisztikai Tanulmányok 2. 197–202.
Materialiensammlung und Aufarbeitung in der Forschung der wogulischen
Sprache. AnnBp 19. 161–5.
A beszélt és az írott nyelv. In: A magyar nyelv rétegződése. Szerk. Kiss Jenő–
Szűts László. Budapest, 499–504.
The History of Ob-Ugric Languages. In: The Uralic Languages. Leiden, 396–
412.
Le hongrois, langue européenne. EFOu 21. 141–53.
Nemzetközi szóláskincs. HBN, április 23.
1989.
Geschichte der Transkription des Wogulischen. In: Mitteilungen der Societas
Uralo-Altaica 8. 90–4.
Vértes Edit 70 éves. FUD 1. 5–7.
Munkácsi Bernát anyaggyűjtő munkája. FUD 1. 29–31.
A Baranya megye földrajzi nevei című kiadvány névtudományi értékei. Baranyai Művelődés 3. 11–4.
Helynév és személynév. In: Parasztság és Magyarság. Szerk. Rácz I. Debrecen,
136–8.
Sprachwissenschaft und Nationalbewustsein an der Wende vom 18. zum 19.
Jahrhundert. im Donaubecken. Budapest–Bécs, 410–2.
Párhuzamos helységnevek. In: Névtudomány és Művelődéstörténet. Szerk. Balogh Lajos–Ördögh Ferenc. Zalaegerszeg, 120–3.
Debrecen utcaneveiről. HBN, március 8.
1990.
Wogulischen Pflanzennamen aus dem Vocabularium von Pallas. In:
Gedenkschrift für Irene N. Sebestyén. Specimina Sibirica 3. 390–2.
A magyar nyelvföldrajzi kutatások századunkban. MNyj XXVIII-XXIX, 27–35.
Az élő nyelv területisége. VEAB. Veszprém, 23–7.
Semantische Parallele in den finnisch-ugrischen Sprachen. NyK 91. 107–11.
Dunántúl, Tiszántúl. HBN, július 7.
1991.
P. S. Pallas soknyelvű szótárának magyar adatai. MNy LXXXVII, 499–509.
Adalékok néhány igekötő történetéhez. In: Emlékkönyv Benkő Loránd hetvenedik születésnapjára. Szerk. Hajdú Mihály–Kiss Jenő. Budapest, 316–20.
A magyar és a külföldi finnugor nyelvészek kapcsolata századunkban. In: Tanulmányok a magyar nyelvtudomány történetének témaköréből. Szerk. Kiss
Jenő–Szűts László. Budapest, 325–8.
18
Aki. FUD 2. 63–5.
Köznyelv és nyelvjárások. HBN, augusztus 17.
1992.
Nordwogulische Postpositionen. In: Rédei-Festschrift. Studia Uralica 6. Bécs–
Budapest, 245–50.
Zsirai Miklós, a magyar nyelvész és nyelvművelő. ZsiraiEml, 35–7.
Nehéz-e a magyar? Magyar Nemzet, február 22.
A válogatott bibliográfiát Módos Péter állította össze.
19
KORTÁRSAK KÁLMÁN BÉLÁRÓL
Ki volt Kálmán Béla?
„Tudom, hogy hull a nap, örömök szállanak, kedves
fők hullanak, sírdombok mállanak. Egy-egy kéz,
drága kéz, mindegyre elereszt, mindennap vereség,
mindennap új kereszt...” (Áprily Lajos)
Kálmán Béla életútja, pályája rendkívül változatos, küzdelmes, egyre emelkedő volt. A Sopron megyei Lakompak (ma Ausztriához tartozik) indította útjára. 1913. február 28-án született népes értelmiségi család harmadik gyermekeként. Édesapja halála után testvéreivel együtt a szombathelyi árvaházba került.
Középiskolai tanulmányait is ebben a városban végezte. Érettségi után (1930) a
budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemre iratkozott be és az Eötvöskollégium tagja lett. Az egyetemen Gombocz Zoltán és Zsirai Miklós tanítványa
volt, az ő hatásukra kezdett magyar és finnugor nyelvészettel foglalkozni. 1936ban szerezte meg magyar-francia szakos tanári oklevelét, 1938-ban pedig a
bölcsészdoktori címet.
Ezután pár évig az érsekújvári gimnáziumban tanított, a család áttelepülése
(1947) után pedig az ELTE dékáni hivatalában, majd az MTA Nyelvtudományi
Intézetében dolgozott. Az utóbbi munkahelyén két fontosabb feladatot vállalt: a
Munkácsi-féle vogul hagyaték sajtó alá rendezését és a magyar nyelvatlaszmunkálatok (gyűjtés, feldolgozás) segítését. 1952-ben nevezték ki a KLTE professzorává, egyben a Finnugor Nyelvtudományi Tanszék vezetőjévé. 1954-től
58-ig a BTK dékánja, 1959-től 78-ig pedig a Debreceni Nyári Egyetem igazgatója volt.
Pályája az 50-es évek elejétől kezdett erőteljesebben felfelé ívelni. 1952-ben
nyerte el a kandidátusi, 1957-ben a nagydoktori címet, majd az Akadémia levelező (1973), később rendes tagjává (1981) választotta. Számos hazai és külföldi
tudományos egyesület megtisztelte tagságával, így a Magyar Nyelvtudományi
Társaság, a Nyelvtudományi Bizottság, az Uralisztikai Bizottság, a Finn Tudományos Akadémia, a helsinki Finnugor Társaság, a Kalevala Társaság és a Finn
Irodalmi Társaság.
Elsősorban a finnugor összehasonlító nyelvészetet és a folklórt, a magyar
nyelvjárástudományt és a névtant művelte. Rendkívül termékeny alkotó volt.
Több mint harminc könyve, kétszáz terjedelmesebb tanulmánya, négyszáz belés külföldi folyóiratokban publikált cikke, nyelvművelő írása és legalább kétszáz könyvismertetése jelent meg. Műveinek bibliográfiáját (1934-1982) Kiss
20
Antal állította össze (MNyj. XXV, 27–45). Indulása a 30-as évek végére, a 40es évek elejére esik, s érdeklődési körének két legjelentősebb területét (az obiugor nyelvek vizsgálatát, valamint a magyar nyelvjáráskutatást) mutatja (Obiugor állatnevek, MNyTK 43.; A bősárkányi gyékényszövés és szókincse,
MNyjT 2.).
A finnugor nyelvész Munkácsi Bernát vogul népköltési gyűjtését gondozta,
tette közzé, és az eközben írott saját munkáit (nyelvkönyveit, kresztomátiáit)
jelentette meg (Manysi (vogul) népköltési gyűjtemény III/2., 1952; Medveénekek 1952, 1962; Manysi nyelvkönyv, 1955; Die russischen Lehrwörter im
Wogulischen, 1961; Chrestomathia Vogulica, 1963, 1976; Vogul népköltési
gyűjtemény IV/2. Sorsénekek, 1964; Vogul Chrestomathy, 1965; Wogulische
Texte mit einem Glossar, 1976; Leszállt a medve az égből /Vogul népköltési
antológia/ szerk., 1980; Munkácsi Bernát, 1981; Wogulisches Wörterbuch,
1986). Véleménye szerint a finnugrisztikai és a hungarológiai kutatások kiegészítik egymást. Ezért irányult a figyelme a magyar népnyelvre és a nyelvtörténetre.
A dialektológus kitűnő érzékkel sáfárkodott Csűry Bálint örökségével; egyetemi tankönyveket írt, a magyar nyelvatlaszkutatás terén pedig aktív gyűjtőmunkát végzett (Nyelvjárási gyűjtésünk múltja, mai állása és feladatai, 1949; A
mai magyar nyelvjárások, 1951, 1953; Nyelvjárásaink, 1966, 1971, 1975, 1977;
A Magyar Nyelvjárások Atlasza /munkaközösség tagjaként/ I, 1968; II, 1970;
III, 1973; IV, 1974; V, 1976; VI, 1977). Debrecenbe kerülése (1952) óta szerkesztette a Magyar Nyelvjárásokat, amelyben maga is gyakran publikált; az
évkönyv időközben a magyar nyelvjáráskutatás egyik legjelentősebb orgánumává vált.
Névtudományi műveiben összefoglalta és továbbfejlesztette a magyar névtani kutatásokat. Legnépszerűbb munkája, A nevek világa több kiadásban is megjelent (1967, 1969, 1973, 1989; angol nyelven: The World of Names /A Study in
Hungarian Onomatology/, 1978). Nemcsak helynévkutatással, -etimológiával,
hanem a vezetéknevek vizsgálatával is foglalkozott (Helynévkutatás és szóföldrajz, NytudÉrt 58. 344–50; A népetimológia helységneveinkben, Nyr 91. 1–11;
Hogyan keletkeztek a helységnevek? NyIOK 30. 171–4; Vezetéknevek és történelem. Névtani Értesítő 1. 9–13. stb.).
Korábbi középiskolai tanári gyakorlata (Benkő Loránd és Deme László társszerzői vállalkozásával) gimnáziumi tankönyv megírására ösztönözte (Magyar
nyelvtan, 1951–1960 /11 kiadás/). De ebben a tárgykörben más írásaira is hivatkozhatunk (Gyermeknyelv és nyelvjárások. MNyj 4. 96–100; Rokon nyelvi alapismeretek a középiskolában. Nyr 105. 69–75; A nyelvjárástudomány eredményeinek felhasználása az iskolában. Nyr 106. 191–9. stb.).
Akik hosszabb vagy rövidebb ideig a közelében élhettünk, őszintén csodáltuk. Csodáltuk emberségét, hagyománytiszteletét, az új iránti fogékonyságát,
derűjét, finom humorát, közvetlenségét és segítőkészségét, szorgalmát és felké-
21
szültségét. Sokat vállalt, sokat cselekedett. Sokunk számára volt egy kézfogása,
egy-egy órácskája, biztatása és korholása, – mikor mire volt szükség.
Az ő nemzedéke csaknem egyidős a századdal; történelmi tragédiákat, pusztító háborúkat, levert forradalmakat, kevés jót és sok rosszat élt át. Korán megszokta, hogy szükség van rá a fedélzeten, és ez a fárasztó, természetellenes készenlét vált az életelemévé.
Fülöp Lajos
Szemelvények Kálmán Béláról szóló írásokból
„Kálmán Béla a mai magyarországi nyelvtudomány egyik legszínesebb, legsokoldalúbb egyéniségévé fejlődött. Megjelent írásainak száma meghaladja a
hétszázat. S ha a kisebb nyelvművelő, ismeretterjesztő munkákat elhagyjuk is,
tucatnyi önálló könyv és több száz tanulmány, cikk, könyvismertetés jelzi rendkívüli termékenységét.” (Sebestyén Árpád: Kálmán Béla hetvenéves. NyK 85.
1983, 4.)
*
Gulya János így méltatja Kálmán „A szövegek jelentősége messze túlnő
nyelvészeti felhasználhatóságuk keretén. Még azon is, hogy egyes darabjai unikumok, egyes vogul nyelvjárások egyetlen reprezentánsai. Legalább ilyen értékes az a sajátságuk, hogy bemutatják és szinte átfogják az egész, mai, élő vogul
kultúrát, a mitologikus meséktől a modern hétköznapok világának a sokszor
egyszerű formákba öntött tükrén keresztül egészen a magas rangú irodalomig
(...) s ezzel új, bő anyagot szolgáltatnak számos tudományágnak.” (NyK 81.
1979, 404.)
*
„Kálmán Béla 31 éve (1952 óta) egyfolytában vezeti a KLTE Finnugor
Nyelvészeti Tanszékét. Keze alól régebbi és mai tanárnemzedékek népes tábora
került ki. A tanítványok – dolgozzanak a kulturális és oktatási élet központi
helyein, vagy akár perifériáin – magukkal vitték az Alma Materből a magyar
nyelv igényes használatának, megóvásának gyakorlati tudnivalóit, a finnugor
kultúrák ismeretének a nemzeti műveltséget is formáló szerepét, bárhová állították is őket a mindennapi élet kiszámíthatatlan fordulatai.” (Hajdú Péter: Kálmán
Béla üdvözlése 70. születésnapján. MNy LXXX, 1984, 105.)
*
„Mint egyetemi oktató tanárnemzedékek sorát készítette fel az iskolai munkára és a tudomány művelésére. (...)
Külön területet képviselnek Kálmán Béla munkásságában a névtannal foglalkozó művei. Rövidebb tanulmányok és névfejtések után 1967-ben átütő sikert
aratott a Gondolat Kiadónál megjelent könyve: A nevek világa. A tudomány-
22
népszerűsítőnek szánt összefoglalás gyorsan kézikönyvévé vált a kutatóknak,
egyetemi hallgatóknak is. Újabb kiadások után angolra fordítva már az Akadémiai Kiadónál jelent meg: The World of Names (...). Külföldi ismertetői is nagy
elismeréssel írtak róla.” (Sebestyén Árpád i. m. 7.)
*
„Kiemelkedő jelentőségű a Magyar Nyelvjárások Atlaszának munkálataiban
való közreműködése. Ennek adatgyűjtése során 120 kutatóponton végezte el a
szóföldrajzi kérdőív kikérdezését, bejárva nemcsak az egész országot, hanem a
szomszéd államok magyarlakta területeit is. (...) a nyelvföldrajzi szemlélet, a
jelenségek területhez, társadalmi rétegekhez kötődése minden vizsgálatát áthatja.” (Sebestyén Árpád i. m. 6.)
*
„Kálmán Béla egyetlen alkalmat sem mulaszt el, hogy az általa észlelt nyelvi
vétségek ellen – akárcsak egy glossza erejéig – szót ne emeljen. Vállalja tehát a
legteljesebb nyilvánosságot a nyelvi műveltség terjesztéséért, de az ismeretterjesztés egyéb területeitől sem rettent vissza soha. (...) A magyar nyelv ismeretére és megbecsülésére nevelt sok-sok külföldi diákot, részben mint a debreceni
Nyári Egyetemnek 20 éven keresztüli igazgatója, részben számos külországbeli
vendégprofesszorsága, előadói körútjai alkalmával.” (Hajdú Péter i. m. 105.)
*
„Aligha tekinthetjük egyszerűen hobbinak, kikapcsolódásnak azt a fordítói
tevékenységet, amelyet Kálmán Béla folyamatosan végez. A nyelvtudományi
célú szövegfordításokat nem tekintve is igen jelentős mennyiségű és fontosságú
a vogul népköltészetből való nyersfordítása. Észt szépirodalmi fordításaival a
legjobb műfordítók sorába tartozik (...)”. (Sebestyén Árpád i. m. 5.)
*
„Rendszerint koraeste jelent meg a nyelvészkönyvtárban vagy a kapcsolódó
szemináriumi teremben, ahol az intézeti (a KLTE Nyelvtudományi Intézete – a
szerk.) tagok tartózkodtak. Csendesen, feltűnés nélkül érkezett, és kötetlen beszélgetésbe elegyedett velünk tanulmányi, szakdolgozati témákról, személyes
dolgainkról, vagy beszámolt budapesti, esetleg külföldi útjának tapasztalatairól,
élményeiről.” (Fülöp Lajos: Kálmán Béla 80 éves. Nyr 117. 1993, 261–3.)
*
„Talán nem tévedek, ha azt állítom, hogy Magyarországon ma aligha van
népszerűbb, mindenki által szeretettel emlegetett nyelvészprofesszor Kálmán
Bélánál. Egyéniségéből adódóan nevének említésekor egy közvetlen modorú,
halk szavú, szerény tudós alakja elevenedik meg előttünk, aki rangtól, titulustól
függetlenül egyformán nyílt természetességgel érintkezik embertársaival, legyen az diák avagy magas beosztású személyiség. E mély demokratizmus mellett az önteltségnek nyomát sem találjuk jellemében, melynek egyik kedves
kiegészítő vonása az eredetien kálmánbélai derűs kedély és humor. Egész lénye
nyugodalmat, egyfajta családias atmoszférát áraszt, s mindezen körülmények
nyilván közrejátszottak abban, hogy Kálmán Béla a szélesebb szakmai körök23
ben is általánosan közkedvelt egyéniséggé vált s maradt pályafutása során mindig.
(...) A tudományos etikának példaképül szolgálhat Kálmán Béla munkássága, mert nézetei sosem ragadták el szenvedélyes támadásokra egy másik felfogás képviselőivel szemben, s a szélsőséges álláspontok között mindig iparkodott
az egyeztető, a békéltető megoldásokra.” (Hajdú Péter i. m. 103.)
Összeállította: Módos Péter
24
KÁROLY SÁNDOR
(1920–1994)
25
KÁROLY SÁNDOR VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL
Talán azzal kezdeném, hogy hogyan kötöttem ki a nyelvészet mellett. Azok
közé tartozom, akik eredetileg inkább az irodalom iránt mutattak érdeklődést.
De mivel tapasztalataim az irodalomtörténet terén nem voltak elég pozitívak
tudományos szempontból úgy éreztem, hogy a nyelvtudomány egzaktabb tudomány. Úgy választottam doktori értekezésül egy nyelvészeti témát. A Jókaikódex mondattana volt ez a téma, és ebből a témakörből 1947-ben doktoráltam.
Öt évig Budapest különböző iskoláiban tanítottam. És eredményeimről
1950-ben egy cikket írtam a Köznevelésben. Ez a cikk, úgy látszik sokat ígért,
mert ezután behívtak a Közoktatási Minisztériumba és ott dolgoztam másfél
évig.
A magyar nyelv és mellesleg a magyar irodalom módszertani kérdéseivel
foglalkoztam. Szoros kapcsolatban voltam szakfelügyelőkkel és a jó szakfelügyelőket igyekeztem bevonni a munkánkba. Így pl. Megyer Szabolccsal és
Magócsy Józseffel is együttműködtünk. És azt hiszem rövid idő alatt eredményes munkát értünk el.
Láttam azonban, hogy az eredményes oktatásnak és nevelésnek vannak bizonyos általánosabb feltételei, amelyeknek a teljesítése nélkül az apró módszertani munka nem eredményes. Így aztán úgy döntöttem, hogy folytatva régi tudományos nyelvészeti munkámat, a nyelvtudomány mellett kötök ki.
Jelentkeztem aspiratúrára és Pais Dezső akadémikus mellett, részben saját
választásomra, dolgoztam az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, ahol 3 évet
töltöttem el. Utána pedig az Akadémia Nyelvtudományi Intézetébe kerültem és
hamarosan megvédtem kandidátusi disszertációmat. Ezután a pályám tulajdonképpen külsőleg egyhangú, mert ebben az intézetben dolgozom ma is.
A fő érdeklődési köröm, azaz jobban mondva köreim: a magyar grammatika,
általános nyelvészet, jelentéstan, magyar nyelvtörténet.
Részt vettem több kollektív munkában. Számos cikket, tanulmányt, sőt
könyvet írtam, és többek között a Magyar Nyelvtudományi Intézet Strukturális
Osztályát is vezettem 8 éven keresztül.
A doktori disszertációmat 1967-ben készítettem el, és meg is védtem a témát
1968-ban.
Jártam több helyen külföldön. Régebben elsősorban hivatalosan, így az
NDK-ban, a Szovjetunióban –, ahol 9 hónapot töltöttem el –, Csehszlovákiában,
Finnországban és legutóbb 2 évig Romániában voltam: Bukarestben vendégprofesszor.
Romániai utam után itthon vagyok, és hát tovább dolgozom. Egyúttal az
Eötvös Loránd Tudományegyetemen is tanítok, ahol kineveztek címzetes egye-
26
temi tanárnak. És legújabban pedig a debreceni egyetemre is járok, ahol nagyon
jól érzem magam, mind a városnak, mind az egyetemnek, mind pedig a Magyar
Tanszéknek a légköre kellemes.
Szeretnék még sokat dolgozni, sok tervem van. Pillanatnyilag a magyar
mondat funkcióinak a változása bizonyos stílustörténeti szempontból, ez az a
téma, amelyen dolgozom. És remélem, hogy még fogok tudni néhány jelentősebb munkát befejezni.
Legutóbb a Régi magyar glosszárium című nagyobb munkának a társszerzőjeként nagyon erős munkaszakaszon mentem keresztül. Szerencsére ez a könyv
most már a nyomdában van és remélem, minél hamarabb meg fog jelenni.
Ennyit tudtam eddigi életemről dióhéjban elmondani.
A videofelvétel 1977. október 26-án készült, szövegét Földi Éva jegyezte le.
27
KÁROLY SÁNDOR ÍRÁSAINAK BIBLIOGRÁFIÁJA
Károly Sándor munkássága (1947–1995)
1947.
A Jókai-kódex mondattana. Budapest, 100 lap. (Doktori értekezés, kézirat)
1950.
A magyar nyelv tanításáról. Köznevelés 6. 322–4.
A nyelvtanítás módszertani alapelvei. In: Módszertani útmutatás az általános
gimnázium tantervéhez. Magyar nyelv és irodalom. Budapest, 29–37.
Szempontok a nyelvtani anyag feldolgozásához. In: Módszertani útmutatás az
általános gimnázium tantervéhez. Magyar nyelv és irodalom. Budapest, 38–
43.
Nyelvtani és stilisztikai elemzés. In: Módszertani útmutatás az általános gimnázium tantervéhez. Magyar nyelv és irodalom. Budapest, 44–50.
A Szocialista Nevelés Könyvtára. Köznevelés 6. 587–8.
1951.
A nyelvtudomány kérdései Sztálin elvtárs megvilágításában. Köznevelés 7.
300–2.
Nyelvtani-stilisztikai gyakorlatok. Köznevelés 7. 590–2.
1952.
Az állítmányi mellékmondatról. MNy 48. 103-12.
1953.
Hozzászólás az alany-állítmány kérdéséhez. I. OK 4. 93–6.
A 'szórendi szimmetria' a Jókai-kódex nyelvében. MNy 49. 165–7.
A nézve névutó történetéhez. MNy 49. 461–3.
1954.
Ragtalan tárgy határozói igenév mellett. MNy 50. 43–50.
1955.
A magyar kettős tárgyú szerkezetek kialakulásáról. NyK 56. 149–53.
Igeneveink szórendjéről. Igenévi értelmezői jelzők első kódexeinkben. MNy 51.
33–40.
28
Magyar történeti mondattani tanulmányok és közlések 1945-től 1954-ig. MNy
51. 511–22.
A -nál, -nél rag használatáról. Nyr 79. 483–4.
Első bibliafordításunk szellet szava. MNy 51. 303–11.
1956.
Igenévrendszerünk a kódexirodalom első szakaszában. Budapest, 239 p.
(NytudÉrt 10.)
A napsütötte-féle szerkezetekről. Nyr 80. 153. p.
Segít valakit (valamit) – valakinek (valaminek) – valakit (valamit) valamiben.
Nyr 80. 502. p.
Hozzászólás az értelmezőhöz és a tőtanhoz. I. OK 9. 343–5.
Aránylag és társai. (A fokhatározók egy csoportjáról). In: PaisEml, 174–80.
Elég, (~eléggé), meglehetősen (~meglehetős). (A fokhatározók egy csoportjáról). MNy 52. 435–40.
Az értelmezős szerkezetek helyesírásáról. Nyr 80. 411–5.
„Megyek a Bánk bánba” – „Megyek a Bánk bánra”. Nyr 80. 26–31.
A Jordánszky-kódex viszonya más bibliafordításokhoz. NyK 57. 260–8.
1957.
Elkülönítő–kiemelő szerepő névutóink történetéhez. MNy 53. 103–8.
John Ries szintagma-elméletének értelmezéséhez. MNy 53. 460. p.
Az értelmezői mellékmondat. 2. rész. MNy 53. 412–5.
Az istenadta-féle szerkezetek személyragos tagjának szófaji jellegéről. NyK 59.
130–50.
Három mondat elemzése. Nyr 81. 446–7.
Statika. Nyr 81. 374. p.
A csuklik-féle ikes igék ragozása, képzése. Nyr 81. 275–81.
Naponta vagy naponként? Nyr 81. 141. p.
Tanszékek elnevezése. Nyr 81. 373–4.
Régi szövegek közlésmódja. Irodalomtörténet 45. 193–9.
„Erdei vadak, égi madarak”. (Csanádi Imre verseinek nyelvéről). Nyr 81. 194–
204.
Fónagy Iván „A hangváltozások lefolyásáról” című kandidátusi disszertációjának vitája. NyK 59. 297. p.
Soltész Katalin „Az ősi magyar igekötők” című kandidátusi disszertációjának
vitája. I. OK 11. 237–8. (Ism.)
1958.
Az értelmező és az értelmezői mondat a magyarban. Budapest, 78 p.
(NytudÉrt 16.). (Újraközlés, részlet: A mai magyar nyelv. Cikk- és tanulmánygyűjtemény 2. Összeáll. Keszler Borbála. Budapest, 1977, 117–56.)
29
Az egyszerű mondat szerkezeti egységei. (Szószerkezetek, mondatrészek; szerkezet csoportok). Nyr 82. 438–56.
Válasz Benkő Lászlónak. Nyr 82. 197–9.
Mondatelemzés. Nyr 82. 342. p.
Elegy. Elegyedik. Ődöng. Ittegyel. MNy 54. 354–6.
Útját állni valakinek vagy valaminek. Nyr 82. 121–2.
Balázs János „A nyelvtanirodalom alapjai és a magyar nyelvtanirodalom kezdetei” című kandidátusi disszertációjának vitája. I. OK 13. 409–13.
A magyar történeti mondattan új kézikönyve. Nyr 82. 208–17. (Ism.)
1959.
Néhány mondat elemzése. Nyr 83. 203–4.
Vagy – vagy pedig. Nyr 83. 247–8.
Sajnos. Nyr 83. 134. p.
A hiába szófaja. Nyr 83. 306. p.
Az o~a hangviszonyhoz. (Túlkompenzálás eredeménye-e XVIII. századi íróknál a váras és a hozzá hasonlók?) NyK 61. 369–77.
Kizárólag a funkció? MNy 55. 316. p.
Fürjészés a helyesírás mezején. A Helyesírási Szabályzat védelmében. MN
május 17., 9. p.
El van ázva..., el volt ázva... MNy 55. 536–40.
Szokik. Nyr 83. 515. p.
Egy XVI. századi írónak [Bornemissza Péter] nyelvéről. In: Iskolai nyelvművelő. Szerk. Lőrincze Lajos. Budapest, 81–91.
Berrár Jolán „A magyar hasonlító mondatok kialakulása” című kandidátusi
diszszertációjának vitája. (1958. június 24.) I. OK 15. 395–8.
1960.
Néhány adalék az összetett szavak történetéhez. MNy 56. 58–62.
A mind, minden és az is hangalak-történetéhez. MNy 56. 242–5.
A Történeti Nyelvtani Adattár tervmunkálataival kapcsolatos kérdések. MNy
56. 333–44.
Az egyszerű mondat szerkezeti egységeinek tanításáról. Nyr 84. 54–66.
Tud lenni. Nyr 84. 126–7.
Becsuk – bezár (ajtót). Nyr 84. 258–9.
A MNy Értelmező Szótára az iskolában. Köznevelés 16. 317–8.
Terjengősség, dagályosság hivatalos nyelvünkben. Nyr 84. 148–54. (Társszerző: Zsembery István)
Hozzászólás az oktatás kérdéséhez. In: Anyanyelvi műveltségünk. A pécsi
nyelvművelő konferencia anyaga. Szerk. Benkő Loránd. Budapest, 180–4.
Hozzászólás az irodalmi stílus kérdéséhez. In: Anyanyelvi műveltségünk. A
pécsi nyelvművelő konferencia anyaga. Szerk. Benkő Loránd. Budapest,
285-7.
30
Majtinszkaja, K. E.: Vengerszkij jazük. 2. Moszkva, 1959. A. N. 226 p. NyK
62. 379–85. (Ism.)
Hegedűs Géza: A költői mesterség. Bp. 1959. Móra, 232 p. Nyr 84. 248–52.
(Ism.)
1961.
Idegen szavak és tulajdonnevek anyaga. In: Helyesírási Tanácsadó Szótár,
Budapest, Terra, 814 lap.
A minden n-je. A minden és a mind régi használatának az összehasonlítása alapján. MNy 57. 154–62.
A szóelemek általános kérdései. In: A mai magyar nyelv rendszere. 1. Bevezetés, hangtan, szótan. Szerk. Tompa József. Budapest, 295–312.
A szótövek. (Az igetövek. A névszótövek). A mai magyar nyelv rendszere. 1.
Bevezetés, hangtan, szótan. Szerk. Tompa József. Budapest, 313–31.
Egy nyelvészkonferenciáról – néhány ecsetvonással. Nyr 85. 247–8.
Hozzászólás a strukturalizmus kérdéséhez. I. OK 18. 126–7.
A nyelv is változik. In: Édes Anyanyelvünk. Szerk. Lőrincze Lajos. Budapest,
40–1.
Hova megyünk: a Bánk bánba vagy a Bánk bánra? In: Édes Anyanyelvünk.
Szerk. Lőrincze Lajos. Budapest, 340–1.
Kinek a mája rossz, kinek a májája. In: Édes Anyanyelvünk. Szerk. Lőrincze
Lajos. Budapest, 347–8.
Mi a baj a csuklik igével. In: Édes Anyanyelvünk. Szerk. Lőrincze Lajos. Budapest, 368–9.
El van ázva..., be van zárva. In: Édes Anyanyelvünk. Szerk. Lőrincze Lajos.
Budapest, 382–4.
Nyelv és társadalmi valóság egy regény tanúvallomása alapján. [Bóka László:
Alázatosan jelentem]. Nyr 85. 56–62.
Az irodalmi nyelv, köznyelv, írott nyelv elnevezésekről. Nyr 85. 385–98.
Közös ritmikai elemek Vajda János és Ady költészetében. It 49. 406–16.
Papp László: Nyelvjárás és nyelvi norma XVI. századi deákjaink gyakorlatában.
(Le rôle des dialectes et la norme linguistique dans la pratique des scripteurs
hongrois du XVIe siècle). Bp. 1961. NytudÉrt 25. ALinguH 11. 430–3.
(Ism.)
1962.
A mondatfajták. A mondatfajták osztályozásának lehetséges szempontjai. In: A
mai magyar nyelv rendszere. 2. Mondattan. Szerk. Tompa József. Budapest,
23–64.
Az értelmező jelzős szerkezet fogalma és fajtái. In: A mai magyar nyelv rendszere. 2. Mondattan. Szerk. Tompa József. Budapest, 295–304.
Az értelmező jelzői mellékmondat. In: A mai magyar nyelv rendszere. 2. Mondattan. Szerk. Tompa József. Budapest, 403–7.
31
Jelentésmegoszlás a fon szó családjában. A fondor, fodor, fonnyad és fanyalog
etimológiája. In: A szótárírás elmélete és gyakorlata a magyar nyelv értelmező szótárában. Szerk. Országh László. Budapest, 59–67.
A mint kötőszó előtti vessző kérdéséhez. Nyr 86. 290–5.
Papp László: Nyelvjárás és nyelvi norma XVI. századi deákjaink gyakorlatában.
Bp. 1961. Nyelvtudományi Értekezések 25. Nyr 86. 97–101. (Ism.)
Sulán Béla szerk: Nyelvtani tanulmányok. Bp. 1961. 212 p. NyK 64. 247–55.
(Ism.)
Béla Sulán Réd: Nyelvtani tanulmányok. (Études de grammaire). Bp. 1961. 212
p. ALinguH 12. 197–200. (Ism.)
1963.
Régi szövegek olvasata és magyarázata. In: Szöveggyűjtemény a régi magyar
irodalomból. 1. rész. Budapest, 859 p. Sajtó alá rend. Végh Ferenccel. (2.
jav. és átdolg. kiad.)
Kinds of sentences examined from the point of view of funktion and form.
ALinguH 13. 225–55.
Tesnière szintaxisa és a szintaxis néhány kérdése. ÁltNyT 1. 161–86.
Adat és probléma szerepe a nyelvtörténetben és a nyelvleírásban. NytudÉrt 40.
166–73.
1964.
A magyar nyelv történetének főbb szakaszai. In: A Kultúra Világa. 7. kötet.
Budapest, 40–75.
A mondatfajták vizsgálata a funkció és a forma szempontjából. NyK 66. 67–88.
Az alany és az állítmány elemzéséhez. Nyr 88. 158–68.
Magától értetődik – értődik. In: Nyelvművelő levelek. Az Akadémia Nyelvtudományi Intézetének levelesládájából. Szerk. Ferenczy Géza–Ruzsiczky
Éva. Budapest, 40–1.
A „csuklik” igének és társainak felszólító módja. In: Nyelvművelő levelek. Az
Akadémia Nyelvtudományi Intézetének levelesládájából. Szerk. Ferenczy
Géza–Ruzsiczky Éva Budapest, 71. p.
Ítélet – ítéletet hoz; végez – végzést hoz. In: Nyelvművelő levelek. Az Akadémia Nyelvtudományi Intézetének levelesládájából. Szerk. Ferenczy Géza–
Ruzsiczky Éva. Budapest, 81–2.
Vaklárma. In: Nyelvművelő levelek. Az Akadémia Nyelvtudományi Intézetének levelesládájából. Szerk. Ferenczy Géza–Ruzsiczky Éva. Budapest, 103.
p.
Fáradság, fáradtság. In: Nyelvművelő levelek. Az Akadémia Nyelvtudományi
Intézetének levelesládájából. Szerk. Ferenczy Géza–Ruzsiczky Éva. Budapest, 134. p.
32
Özönvíz – vízözön. In: Nyelvművelő levelek. Az Akadémia Nyelvtudományi
Intézetének levelesládájából. Szerk. Ferenczy Géza–Ruzsiczky Éva. Budapest, 143–4.
Gázak – gázok. In: Nyelvművelő levelek. Az Akadémia Nyelvtudományi Intézetének levelesládájából. Szerk. Ferenczy Géza–Ruzsiczky Éva. Budapest,
168. p.
Kocsijai – kocsii; mozijai – mozii. In: Nyelvművelő levelek. Az Akadémia
Nyelvtudományi Intézetének levelesládájából. Szerk. Ferenczy Géza–
Nem mintha. In: Nyelvművelő levelek. Az Akadémia Nyelvtudományi Intézetének levelesládájából. Szerk. Ferenczy Géza–Ruzsiczky Éva. Budapest,
200. p.
A Bánk bánba, a Bánk bánra vagy a Bánk bánhoz megyünk-e, amikor nagy
nemzeti tragédiánkat akarjuk látni? In: Nyelvművelő levelek. Az Akadémia
Egyes szám – többes szám a mind, mindenki, mindnyájan mellett. In: Nyelvművelő levelek. Az Akadémia Nyelvtudományi Intézetének levelesládájából.
Szerk. Ferenczy Géza–Ruzsiczky Éva. Budapest, 239–40.
„Még ifjú szívemben a lángsugarú nyár...” In: Nyelvművelő levelek. Az Akadémia Nyelvtudományi Intézetének levelesládájából. Szerk. Ferenczy Géza–
Ruzsiczky Éva. Budapest, 256. p.
Töméntelen. In: Nyelvművelő levelek. Az Akadémia Nyelvtudományi Intézetének levelesládájából. Szerk. Ferenczy Géza–Ruzsiczky Éva. Budapest, 281–
2.
Nagy kezdőbető pénzösszeg nevében. In: Nyelvművelő levelek. Az Akadémia
Ruzsiczky Éva. Budapest, 310. p.
1965.
A Bécsi Kódex nyelvtana szótárszerű feldolgozásban. Morfológiai rész. Budapest, 249 lap. (Grammatica Hungarica Codicis Vindobonensis Lexica.
Morphologia. Szerk.)
Birtokos személyjelek alakváltozatainak egyenlőtlen használata a múltban.
Adalékok a morfológiai jellegű nyelvi változások lefolyási módjához.
NytudÉrt 46. 41–56.
Egy morfológiai szerkezettan vázlata. (A mai magyar köznyelv és a Bécsi Kódex nyelvállapotának összevetése alapján). ÁltNyT 3. Budapest, 85–96.
Husitké hnutí a první mad'arský překlad bible. In: Dějiny a Národy. Literárněhistorické studie o československo-mad'arských vztazích. Praha, 43–54.
A huszita mozgalom és a magyar írásbeliség. In: Tanulmányok a csehszlovák és
a magyar irodalmi kapcsolatok köréből. Budapest, 73–92.
33
1966.
A cs és k hang szerepe hangfestő szavainkban. (Etimológiai javaslatok). MNy
62. 151–8.
Csakugyan hiányoznak a Bécsi Kódex Nyelvtanából? MNy 62. 512. p.
Berzsenyi nézetei a nyelvről és a poézisről. MNy 62. 425–36.
Deme László: A nyelvről – felnőtteknek. Bp. 1966. Akad. K., 147 p., Nyr 90.
318–32. (Ism.)
1967.
A magyar nyelv történetének főbb szakaszai. In: A szép magyar nyelv. Szerk.
Soltész Katalin–Szende Aladár. Budapest, 5–67. (Társszerző)
Az ige grammatikája és szemantikája. Nemzetközi munkaértekezlet. Budapest,
MTA Nyelvtudományi Intézete–ELTE IV, 134 p. (Szerk.)
A magyar intranzitív-tranzitív igeképzők. (Egy részrendszer strukturálisfunkcionális és történeti vizsgálata). ÁltNyT 5. 189–218.
A Debreceni Nemzetközi Nyelvészkongresszus és tanulságai. In: Irodalmi és
Nyelvi Közlemények, 134–69.
Preliminary to a Hungarian Generative Grammar. Generative set of rules open
to two interpretations (viz. according to immediate constituens and
dependency relations). ALinguH17. 245–62.
Az Új Magyar Nyelvtörténeti Szótár szerkesztési elvei. 1–2. rész. MNy 63.
263–74, 381–94. (Társszerző: Berrár Jolán)
A magyar szókincs struktúrájának (részrendszereinek) vizsgálata történeti
szempontból. In: A magyar nyelv története és rendszere. A debreceni nemzetközi nyelvészkongresszus előadásai. Szerk. Imre Samu–Szathmári István.
NytudÉrt 58. Budapest, 115–21.
Beszámoló két szovjetunióbeli tanulmányútról. 1. rész. I. OK 24. 426–32.
Nemzetközi nyelvész-munkaértekezlet az ige grammatikájáról és szemantikájáról. Magyar Tudomány 74. 802–3.
Budagov, R. A.: Szravnitel'no-szemasziologicseszkie isszledovanija.
[Romanszkije jazüki]. Moszkva, 1963. Izd. Moszkovszkogo Univ. ÁltNyT
5. 313–9. (Ism.)
Lotz János: Egy nyelvtani modell. MTud 74. 191–3. (Ism.)
1968.
A mai prágai iskola. Nyr 92. 197–204.
Hozzászólás az alkalmazott nyelvészet helyzetéhez. In: Általános nyelvészetünk
helyzete. Az alkalmazott nyelvészet helyzete Magyarországon. A debreceni
nyelvészaktíva ülésének előadásai és felszólalásai. 1968. november 11–12.
177–9. (Kézirat)
34
1969.
Előkészítő dolgozatok a magyar nyelv generatív nyelvtana témaköréből. Budapest, 469 p. (ÁltNyT 6. Szerk.)
A melléknévi csoport. ÁltNyT 6. Budapest, 159–227.
A szóösszetételek és velük kapcsolatos lexikológiai egységek. A főnévi összetételek. ÁltNyT 6. Budapest, 271–328. (Újraközlés, részlet in: A mai magyar
nyelv. Cikk- és tanulmánygyűjtemény 1. Összeáll. Keszler Borbála. Budapest, 1977, 110–25.)
Bericht über die Arbeiten am Neuen Historischen Wörterbuch der Ungarischen
Sprache. ALinguH 19. 201–13.
Nyelvészet és kommunikáció. In: Nyelv és kommunikáció 2. Szerk. Szecskő
Tamás–Szépe György. MRT Tömegkommunikációs Kutató-központ, Budapest, 79–93.
A történeti és a leíró nyelvtudomány kapcsolatának újabb fejlődése. NytudÉrt
65. 159–79.
A magyar nyelv generatív nyelvtanának előkészítése. ÁltNyT 6. 11–24.
1970.
Általános és magyar jelentéstan. Budapest, 414 lap. (Újraközlés, részlet in: A
mai magyar nyelv. Cikk- és tanulmánygyűjtemény 1. Összeáll. Keszler Borbála. Budapest, 1977, 209–27.)
Idegen nyelv – anyanyelv. A nyelvészet és a nyelvoktatás kölcsönhatása. Budapest, 141 p. (Társszerkesztő: Babos Ernő)
Der Zusammenhang zwischen der grammatischen Synonymik und der
Semantik. (Bemerkungen zur vergleichenden Kasuslehre. Mit Beispielen aus
den fgr. Sprachen). In: Symposion über Syntax der uralischen Sprachen. 15–
18. Juli, 1969. Göttingen. Hrsg. Wolfgang Schlachter. Göttingen, 131–41.
A mondat szemantikai-logikai és morfémastruktúrája összefüggésének egyfajta
értelmezése. ÁltNyT 7. 161–74.
Aktivisch-passivische Satzrelation im weiteren Sinne und die Kasusfunktionen.
In: Congressus Tertius Internationalis Fenno-Ugristarum Tallinae habitus
17–23. aug. 1970. Pars 1. Tallinn, 99-104.
A szójelentéstani kutatások újabb tizenkét éve (1957–1968-ig). 1–2. rész. MNy
66. 117–22, 240–5.
A generatív nyelvtan gondolatának fejlődése és hatása. (Kritikai áttekintés).
MNy 66. 443–52.
Két fejezet a magyar szójelentéstan történetéből. In: Tanulmányok a magyar és
a finnugor nyelvtudomány köréből (1850–1920). Szerk. Szathmári István.
Budapest, 67–76.
Bevezetés. In: Idegen nyelv – anyanyelv. A nyelvészet és a nyelvoktatás kölcsönhatása. Budapest, 7–12. (Társszerkesztő: Babos Ernő)
Dr. Barczán Endre 1914–1970. ModNyOkt 8. 185–6.
35
Brown, R. L.: Wilhelm von Humboldt's conception of linguistic relativity. Hága–Párizs, 1967. Mouton, 132. [és] Miller, R. L.: The linguistic relativity
principle and Humboldtian ethnolinguistics. Hága–Párizs, 1968. Mouton,
127. ÁltNyT 7. Budapest, 281–8. (Ism.)
A MNy Értelmezős Szótára. (Erklärendes Wörterbuch der ungarischen
Sprache). 1–7. köt. Bp. 1959–1961. AkK. Ural-Altaische Jahrbücher 42.
Wiesbaden, 189–91. (Ism.)
1971.
A generatív nyelvtan kapcsolata a produktivitás és a szinonimika vizsgálatával.
Egy produktivitás-nyelvtan gondolata). MNy 67. 270–80.
Néhány szó az alkalmazott nyelvészetről. ModNyOkt 9. 70–1.
1972.
The grammatical system of Hungarian. In: The Hungarian language. Ed. Benkő
Loránd–Imre Samu. Budapest, 85–170.
Megjegyzések a mondattan kérdéséhez. (Hadrovics László mondattana alapján).
NyK 74. 381–93.
Nyelvtörténet és kommunikáció. ÁltNyT 8. 119–31.
A huszitizmus és a magyar bibliafordítás. (A Müncheni Kódex új magyar kiadása alkalmából). Létünk 2. 81–90.
Les latinismes du Codex Jókai. In: Mélanges offerts à Aurélien Sauvageot pour
son soixante-quinzième anniversaire. Budapest, 131–6.
Chomsky, Noam. In: Világirodalmi Lexikon. 2. köt. Cam–E. Szerk. Király István–Szerdahelyi István. Budapest, 211–2.
1973.
Egy nyelvtudós emlékezete. [Lotz János]. MN szeptember 5. 4. p.
1974.
A jelentéstan az utolsó huszonöt év magyar nyelvtudományában. NytudÉrt 83.
12–22.
Szabó T. Attila: Válogatott tanulmányok, cikkek. 1–3. köt. Bukarest, 1970–
1972, MNy 70. 482–7. (Ism.)
1975.
Felkiáltó mondat. In: VIL 3. köt. F–Groc. Szerk. Király István–Szerdahelyi
István. Budapest, 83. p.
Felszólító mondat. In: VIL 3. köt. F–Groc. Szerk. Király István–Szerdahelyi
István. Budapest, 90–1.
Főnév. In: VIL 3. köt. F–Groc. Szerk. Király István–Szerdahelyi István. Budapest, 240. p.
36
Határozó. In: VIL 4. köt. Grog–Ilv. Szerk. Király István–Szerdahelyi István.
Budapest, 273–4.
Hiányos mondat. In: VIL 4. köt. Grog–Ilv. Szerk. Király István–Szerdahelyi
István.Budapest, 449. p.
Ige. In: VIL 4. köt. Grog–Ilv. Szerk. Király István–Szerdahelyi István. Budapest, 745. p.
Igeidő. In: VIL 4. köt. Grog–Ilv. Szerk. Király István–Szerdahelyi István. Budapest, 745–6.
Igekötő. In: VIL 4. köt. Grog–Ilv. Szerk. Király István–Szerdahelyi István. Budapest, 746. p.
Igenév. In: VIL 4. köt. Grog–Ilv. Szerk. Király István–Szerdahelyi István. Budapest, 746. p.
Ikerszó. In: VIL 4. köt. Grog–Ilv. Szerk. Király István–Szerdahelyi István. Budapest, 755. p.
Jelentés. In: VIL 5. köt. Im–Kamb. Szerk. Király István–Szerdahelyi István.
Budapest, 615. p.
Kérdő mondat. In: VIL 6. köt. Kamc–Lane. Szerk. Király István–Szerdahelyi
Kijelentő mondat. In: VIL 6. köt. Kamc–Lane. Szerk. Király István–Szerdahelyi
István. Budapest, 260. p.
Kötőszó. In: VIL 6. köt. Kamc–Lane. Szerk. Király István–Szerdahelyi István.
Budapest, 617. p.
1976.
Laziczius Gyula szellemi hagyatékából. (Nyelvi eszköz, nyelvi művelet; nyelvi
mű, nyelvi alakulat). MNy 72. 395–408.
Laziczius utolsó nyelvészeti tevékenysége. NyK 78. 364–70.
P. Dombi Erzsébet: Öt érzék ezer muzsikája. A szinesztézia a Nyugat lírájában.
Bukarest, 1974. Kritérion, 240. Nyr 100. 98–103. (Ism.)
Egy újfajta stilisztikai kézikönyv. J. Nagy Mária: A szó művészete. (Bevezetés
a stíluselemzésbe). Bukarest, 1975. Tudományos és Enciklopédiai Könyvkiadó, 141. Nyr 100. 467–72. (Ism.)
1977.
A nyelvi produktivitás jelentősége. AUSz SEL 22–23, Szeged, 5–22.
Gombocz Zoltán és jelentéstana. MNy 73. 459–68.
Két monográfia a zürjén állatnevekről. Hauzenberg, A. R.: Nazvanija zsivotnüh
v komi jazüke. Tallinn, 1972. 238., Broicher-Schmidt, R.: Struktur,
Semantik und Dialektgeographie syrjänischer Tiernamen. Münchener
Universtäts-Schriften. Finnisch-Ugrische Bibliothek, Bd. 2. München, 1975.
323. NyK 79. 376–84. (Ism.)
Papp Ferenc: A magyar főnév pragmatikus rendszere. Bp. AkK, 1975. 267.
NyK 79. 366–8. (Ism.)
37
1978.
Valóban mellérendelés az értelmező? Nyr 102. 46–50.
Zoltán Gombocz und seine „Bedeutungslehre”. AUB SLingu, Budapest, 113–
26.
Hozzászólás Deme László előadásához. In: Az anyanyelvi oktatás korszerűsítésének műhelyében. Az 1976. június 20–23. között megrendezett Nyíregyházi Anyanyelvi Napok anyaga 1.Szerk. Bachát László–Szathmári István. Nyíregyháza, Bessenyei György Tanárképző Főiskola, 50–2.
Anyanyelvi műveltségünk helyzete és a nyelvművelés. Kortárs 22. 143–8.
A magyar nyelv mint idegen nyelv oktatásának tudományos bázisa: A magyar
nyelv mint idegen nyelv. Nyr 102. 319–20.
Fejezetek a magyar nyelv történetéből. In: Tanulmányok a nyelvről. Szerk. Takács Etel. Budapest, 67–84. (Pedagógus Továbbképzés Könyvtára)
1979.
Die lexikalische Überwucherung und ihre Beseitigung in der Geschichte der
ungarischen Sprache. In: Festschrift für Wolfgang Schlachter zum 70.
Geburstag. Hrsg. Christoph Gläser–János Pusztay. Wiesbaden, 141–5.
(Veröffentlichungen der Societas Uralo-Altaica 12.)
Az általános nyelvészet szerepe a nyelvszakosok nevelésében. FelsSzle 28.
440–5.
A szöveg és jelentés szerepe kommunikációs szemlélető nyelvészeti törekvéseinkben. In: A szövegtan a kutatásban és az oktatásban. Szerk. Szathmári István. Budapest, 23–32. (MNyTK 154.). (Újraközlés: Német nyelvészeti
Chrestomatia, Budapest, 1987, 503–15.)
1980.
Semantica. Traduzione e adattemento dall'ungherese di Danilo Gheno.
Napoli, 324 p.
A Magyar Szinonimaszótár és a szinonimitás. MNy 76. 143–56.
Szavak, szerkezetek morfológiai tagoltságának változásai és a jelentés. (Szintetikus és analitikus irányú változások a magyar nyelvben). In: Tanulmányok a
mai magyar nyelv szókészlettana és jelentéstana köréből. Szerk. Rácz Endre–Szathmári István. Budapest, 121–56.
Die Infinitivkonstruktion vom Gesichtspunkt der Semantik und der Pragmatik
aus betrachtet. In: Congressus Quintus Internationalis Fenno-Ugristarum.
Turku, 20–27. VIII. 1980. Pars 3. Turku, 121–4.
Hozzászólás a „Történeti nyelvtanításunk helyzete és feladatai” c. előadáshoz.
NytudÉrt 104. 41–53.
Mondat és megnyilatkozás. NéprNytud 24–25. Szeged, 49–63.
Szemléleti és módszerbeli változások a XX. század magyar nyelvtudományában. MNy 76. 273–86.
38
Nyelvi magatartásformák változásai társadalmi fejlődésünk újabb szakaszában.
In: Az 1970–es évtized a magyar történelemben. A MTA Nyelv- és Irodalomtudományok, Filozófiai és Történettudományok, Gazdaság- és Jogtudományok Osztályának közgyűlési együttes tudományos ülése. Budapest,
1980. május 7. Szerk. Stier Miklós. Budapest, 62–7.; 180-95.
Mi a baj a csuklik igével? In: Nyelv és varázs. Szerk. Dávid András. Budapest,
228–9.
Die Nebenfunktion und Stilistik der Verbformen im Ungarischen. In:
Congressus Quartus Internationalis Fenno-Ugristarum Budapestini habitus
9–15. Septembris, 1975. Pars 2. Redig. Gyula Ortutay. Budapest, 97–101.
Névtudományi konferencia Veszprémben. Napló 36. 5. p.
Telegdi Zsigmond köszöntése hetvenedik születésnapja alkalmából. MNy 76.
379–80.
Az élő Mészöly Gedeon. [Születésének 100. évfordulójára]. Délmagyarország,
május 21., 4. p.
1981.
Az élő Mészöly Gedeon. MNy 77. 287–91.
Tudósmagatartások néhány nyelvészportré tükrében. (Szemelvények a magyar
nyelvtudomány történetéből). ÁltNyT 13. 263–78.
A korstílus érvényesülése napjaink nyelvhasználatában. In: Társadalmi fejlődés
és nyelvi magatartás. (A magyar nyelv hete 1981. évi rendezvénysorozatát
bevezető tudományos ülésszak előadásai). Budapest, 43–9.
Collinder, Björn: Sprache und Sprachen. Einführung in die Sprachwissenschaft.
Hamburg, 1978. 296. NyK 83. 243–7. (Ism.)
1982.
Intransitive–transitive derivational suffixes in Hungarian. In: Hungarian
Linguistics. Ed. Ferenc Kiefer. Amsterdam–Philadelphia, 185–243.
(Linguistic and Literary Studies in Eastern Europe. Volume 4.)
Hozzászólás a nyelvjárási monográfiák kérdéséhez. Dialektológiai Szimpozion,
Szombathely, 1981. március 25–27. In: MTA VEAB Értesítő. Veszprém,
115–8.
Benkő Loránd: Az Árpád-kor magyar nyelvű szövegemlékei. Bp. 1980. 392., 7
t. MNy 78. 220–31. (Ism.)
Melléknév. In: VIL 8. köt. Mari–My. Szerk. Király István–Szerdahelyi István.
Budapest, 224–5.
Módosítószó. In: VIL 8. köt. Mari–My. Szerk. Király István–Szerdahelyi István. Budapest, 488.
Mondat. In: VIL 8. köt. Mari–My. Szerk. Király István–Szerdahelyi István.
Budapest, 520-3.
Mondatszerkezet. In: VIL 8. köt. Mari–My. Szerk. Király István–Szerdahelyi
István. Budapest, 524-5.
39
Fülöp Lajos (szerk.): Anyanyelvi nevelés a középiskolában. Bp., OPI 1980.
184. MNy 78, 495-502. (Ism.)
Modern magyar iskolai nyelvtan – Romániában, in Szilágyi N. Sándor: Magyar
nyelvtan. Bukarest, 1980. Editura Didactică şi Pedagogică. Nyr 106. 332–6.
(Ism.)
1983.
A frazeológiai egységek csoportosítása. In: Magyar nyelvészeti szöveggyűjtemény. Szerk. Hangay Zoltán. Budapest, 102–4.
A jelentéstan kérdései. In: Magyar nyelvészeti szöveggyűjtemény. Szerk.
Hangay Zoltán. Budapest, 168–9.
Egy komplex jelentés-meghatározás. In: Magyar nyelvészeti szöveggyűjtemény. Szerk. Hangay Zoltán. Budapest, 172–3.
A jelentésváltozás. In: Magyar nyelvészeti szöveggyűjtemény. Szerk. Hangay
Zoltán. Budapest, 181–7.
A poliszémia. In: Magyar nyelvészeti szöveggyűjtemény. Szerk. Hangay Zoltán. Budapest, 187–92.
A szinonímia. In: Magyar nyelvészeti szöveggyűjtemény. Szerk. Hangay Zoltán. Budapest, 203–9.
A szöveg és jelentés. In: Magyar nyelvészeti szöveggyűjtemény. Szerk. Hangay
Zoltán. Budapest, 270–8.
Gombocz szintaxisa és Klemm mondattana. AUSz SEL 27. Szeged, 11–8.
Zsilka János: Jelentés-integráció. Bp. 1978. AkK, 421. NyK 85. 211–3. (Ism.)
Professor Collinders Ansichten über die Sprache. (In memoriam Björn
Collinder). ALinguH 33. 273–6.
1984.
Régi Magyar Glosszárium. Szótárak, szójegyzékek és glosszák egyesített szótára, Budapest, 805 lap. (Társszerkesztő: Berrár Jolán)
Meaning and the changes of morphological articulation of words and
constructions. (Synthetic and analytic types of chenges in Hungarian) =
ALinguH 34. 27–64.
Névmás. In: VIL 9. köt. N–O. Szerk. Király István–Szerdahelyi István. Budapest, 275. p.
Névszó. In: VIL 9. köt. N–O. Szerk. Király István–Szerdahelyi István. Budapest, 275–6.
Nyelvtani szinonímia. In: VIL 9. köt. N–O. Szerk. Király István–Szerdahelyi
Óhajtó mondat. In: VIL 9. köt. N–O. Szerk. Király István–Szerdahelyi István.
Budapest, 574–5.
Önállósított mondatrész. In: VIL 9. köt. N–O. Szerk. Király István–Szerdahelyi
40
Összetett mondat. In: VIL 9. köt. N–O. Szerk. Király István–Szerdahelyi István.
Budapest, 780–1.
Temesi Mihály: A magyar nyelvtudomány. Irányok és eredmények a felszabadulás óta. Bp. 1980. Gondolat Kiadó, 408. AUSz SEL 28. Szeged, 133–6.
(Ism.)
1985.
A hazai mondattani kutatások és európai hátterük (1880–1950). MNy 79. 129–
40.
A propos de deux monographies consacries aux noms d'animaux en zyriine.
ÉFOu 19. 79–97.
Fokos-Fuchs Dávid mondattani munkássága. NyK 87. 438–42.
Temesi Mihály hetven éves. MNy 81. 121–3.
Balázs János hetvenéves. MNy 81. 379–82.
1986.
Polinimia. In: VIL 10. köt. Szerk. Király István–Szerdahelyi István Budapest,
702–3.
1987.
Szövegtan és erkölcsi nevelés. MNy 83. 7–13.
Nyíri Antal nyolcvan éves. Néprajz és Nyelvtudomány 31–32. Szeged, 5–7.
Szövegtan és erkölcsi nevelés. In: Szemlélet – tananyag – módszer. (Az 1986.
június 28–30. között megrendezett Nyíregyházi Anyanyelv-oktatás Na-pok
anyaga). Budapest, 98–114.
A Szabács Viadala szöveggrammatikai jellemzői. MNy 83. 466–74.
1988.
Büky Béla: A pszichikumra vonatkozó szókincs rétege a magyarban. [Das
Psychische in einer frühen Schicht des ungarischen Wortschatzes]. Budapest: Verlag der Ungarischen Akademie der Wissenschaften 1986, 189 pp.
Preis Ft. 72.00. Ural-Altaische Jahrbücher 60. 206–8. (Ism.)
1989.
Rétegnyelv. In: VIL 11. köt. Pragm–Rizz. Szerk. Király István–Szerdahelyi
1991.
Gombocz Zoltán rendszerelmélete a jelentéstanban és a szintaxisban – ahogy
ma látjuk. In: Tanulmányok a magyar nyelvtudomány történetének témaköréből. (A magyar nyelvészek V. Nemzetközi Kongresszusának előadásai).
Szerk. Kiss Jenő–Szűts László. Budapest, 333–9.
41
Telegdi Zsigmond köszöntése nyolcvanadik születésnapja alkalmából. MNy 87.
119–20.
Az életmű: töredék. In: Nyelvészetről – egyes szám, első személyben. Szerk.
Sz. Bakró Nagy Marianne–Kontra Miklós. Budapest, 113–9.
1992.
Szó. In: VIL 14. köt. Sváb–Szy. Szerk. Szerdahelyi István–Juhász Ildikó. Budapest, 529–30.
1993.
Tagadó mondat. In: VIL 15. köt. Taa–Tz. Szerk. Szerdahelyi István–Juhász
Ildikó. Budapest, 33–4.
1995.
Kései ómagyar kori emlékek szöveggrammatikája. In: A magyar nyelv történeti
nyelvtana II/2. Budapest, 761–834.
42
KORTÁRS KÁROLY SÁNDORRÓL
Apja kisipari munkás volt, aki 1930-ban meghalt, özvegy édesanyja szűkös
körülmények között nevelte. Tanulmányait is – amint 1958. október 28-án kelt
életrajzában írja – „hosszú kerülő úton” folytatta emiatt: polgári iskola, tanítóképző, tanárképző főiskola, Apponyi Kollégium – közben gimnázium magánúton –, végül a szegedi egyetem, amelyen 1944-ben végzett a bölcsészkaron. Itt
Sík Sándor bűvköréből kiszökött irodalmárként Klemm Antaltól kért doktori
értekezéséhez témát (A Jókai-kódex mondattana). “Ez volt nálunk az első olyan
nyelvemlék feldolgozás, mely statisztikai módszerrel és a latin eredetivel való
egybevetéssel készült” – írja egy másik, keltezés nélküli önéletrajzi összefoglalójában.
Eleinte Károly Sándor polgári (később általános iskolai) tanárként dolgozik
(1945–1950), majd a Közoktatási Minisztériumban főelőadó a nevelésügyi főosztályon (1950–1951). A nyelvészet azonban jobban vonzza, mint a tanításmódszertan, amellyel akkoriban foglalkozott, így 1951-ben az ELTE-n lett aspiráns Pais Dezsőnél. Az Igenévrendszerünk a kódexirodalom első szakaszában
című munkája volt a tudományos minősítési rendszerben az első kandidátusi
dolgozat (1956-ban). Ugyanebben az évben lesz tudományos munkatárs az
MTA Nyelvtudományi Intézetében (1964-ig), főmunkatárs 1965-ig, a strukturális osztály vezetője 1972-ig, majd tanácsadó 1978 közepéig. Időközben az
ELTE-n címzetes egyetemi tanár lett (1976), volt vendégtanár egy szemeszteren
át Göttingenben, két éven keresztül Bukarestben; kilenc hónapig a Szovjetunióban folytatott ösztöndíjjal tanulmányokat (1963). Tanulmányúton, konferencián
számos európai egyetemen megfordult. Tagja volt a Nyelvtudományi Közlemények szerkesztőbizottságának, s több akadémiai bizottságnak. Utolsó munkahelye 1978-tól a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán
volt, az Általános és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszéket vezette, közben két
esztendeig a Magyar Nyelvészeti Tanszéket is (1986–1988). Hetvenévesen vonult nyugdíjba, az egyetem professor emeritus címmel méltatta tevékenységét.
Károly Sándor munkásságát korai szakaszában az újgrammatikus iskola utóhatásának a magyar nyelvészeti tudományosságban mutatkozó hagyománya
alakította. Később a nyelv rendszerszerűségeinek kérdései felé fordul. Efféle
érdeklődését gyümölcsözteti Az értelmező és az értelmezői mondat a magyarban (1958) és A Bécsi Kódex nyelvtana szótárszerű feldolgozásban (1965).
A strukturalizmus adott Károly Sándornak megerősítést a nyelvnek rendszerként való szemléletéhez. A strukturalista-generativista módszerrel végzett
kutatásainak jeles eredménye az Általános Nyelvészeti Tanulmányok 6. kötete
(1969), amelyet részben írt, továbbá szerkesztett, amely alapolvasmánnyá vált, s
43
amelyet bő húsz évig nem követett hasonló színvonalú és módszerű grammatikai kötet. – Aki az irodalom felől indul a nyelvészethez, általában annyiban hű
marad az irodalomhoz, hogy gyakran von kutatásába szépirodalmi jellegű szövegeket. Az ilyetén nyelvészkutató lépten-nyomon szembesül jelentéstani kérdésekkel. Egyebek mellett ez is vezette Károlyt az Általános és magyar jelentéstan (1970) megírásához, ez volt egyébként akadémiai doktori értekezése,
amelyet 1968-ban védett meg. A mű tíz év múltán olaszul is megjelent. Az elméleti jelentéstant követte a gyakorlati, a Régi Magyar Glosszárium (1984,
társszerkesztő: Berrár Jolán). Ennek nem csupán a több tekintetben új szerkesztési elvei és módszerei, hanem sok más mellett a szócikkeknek jelentés szempontjából való minősítése is Károly Sándor munkája.
Csaknem természetes, hogy a jelentéstannal való foglalkozás elvezette a kibontakozó szövegtani kutatásokhoz, illetőleg a kommunikációs szemlélethez,
amelyhez egyébként már 1938-ban vonzotta Karácsony Sándornak
társaslélektani megalapozottságú magyar nyelvtana. Az e tudományterületeken
kidolgozott tanulmányai mellé méltán csatlakozik a történeti szöveggrammatikai vizsgálat módszerének kidolgozása és az a szövegtani fejezet, amelyet A
magyar nyelv történeti nyelvtana II/2. kötetébe írt, s amely halála után jelent
meg, 1995-ben.
A nyelv hétköznapi élete, az anyanyelvi műveltség és a nyelvművelés szintén foglalkoztatta Károly Sándort. Tudta és hangoztatta, hogy „a nyelvműveléshez elengedhetetlen az alapos, általános és konkrét nyelvészeti műveltség”, s
hogy a nyelvművelés addig nem mutathat föl eredményeket, amíg ki van szakítva “az emberré nevelés nagy, humánus feladatköréből”, amíg “nem dolgozza
ki a nyelvi értékelés tudományát” (Kortárs 22. (1978), 144–5.).
Tanulmányainak sora a történeti és leíró szintaxis, a szótan, a jelentéstan, a
szóalaktan, a hangtan, a nyelvelmélet, a nyelvtudomány-történet, az alkalmazott
nyelvészet, a nyelvművelés, a stilisztika, a szövegtan és egyéb területek körét
ölelik föl. Mégis: „Az életmű: töredék” cím alatt jelent meg szakmai vallomása
(In: A nyelvészetről – egyes szám, első személyben. Szerk. Sz. Bakró-Nagy
Marianne–Kontra Miklós. MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest, 1991.),
amely jelzi tudósi személyiségének egyik vonását: a tudomány iránti alázatot.
Büky László
44
Keresztury Dezső
(1904–1996)
45
KERESZTURY DEZSŐ EMLÉKEZÉSE
AZ EÖTVÖS COLLEGIUMRA
Amikor én az Eötvös Collegiumba kerültem, ez az intézmény a magyar irodalomtörténet és nyelvtudomány fellegvára volt. Az egyetemen Gombocz Zoltán volt a professzorom, a kollégiumban, majd az egyetemen Horváth János.
Mind a kettőtől azt tanultam meg, hogy a nyelvészet nem pusztán formális tudomány, hanem az emberi lélek kifejezésének a vizsgálata. Ugyanezt tanultam
Horváth Jánostól is. Mindkettőtől azt, hogy nemcsak írni kell értelmesen és
szépen, hanem beszélni is lehetőleg világosan és tisztán. Mind a kettő az egyetem nagytermében tartott előadást, nem erősebb hangon, mint ahogy én most
beszélek, de olyan tiszta, világos artikulációval, hogy az utolsó padban is érteni
lehetett, amit mondtak.
Mikor az Eötvös Collegiumot befejeztem – illetőleg az egyetemi tanulmányokat –, Berlinbe kerültem. Ott is azonban kapcsolatban maradtam a kollégiummal, és ide kerültem vissza magyar irodalomtörténeti tanárnak. Az óráimon
azt igyekeztem továbbadni tanítványaimnak, amit két nagy mesteremtől tanultam, tehát hírhedt voltam arról, hogy fontosnak tartottam a világos fogalmazást,
a tiszta beszédet, és a tárgyak olyan szemléletét, vizsgálatát, amely valamelyest
túlmutatott magán a puszta szövegen. Ezt igyekeztem akkor is megvalósítani,
amikor romjaiból – már mint a kollégium igazgatója – Budapest ostroma után,
megpróbáltam szellemileg is – elsősorban azonban épületileg –, tehát testében
és lelkében egyaránt újraépíteni a kollégiumot. Ez nem volt könnyű föladat, már
csak azért sem, mert közben az egész ország közoktatásügyének gondja is a
nyakamba szakadt. Ezen belül igyekeztem a kollégiumot élő maggá tenni. Ez
nagyjából sikerült is, amikor azonban a történelem vihara elsodorta a kollégiumot. De erről, ha lehet, inkább nem beszélek. Arany Jánosnak van egy nagyon
szép töredéke, amit két legnagyobb ügyéről szólva – lánya haláláról és hazája
pusztulásáról – félbehagyott ezekkel a szavakkal: “Nagyon fáj, nem megy...”
Jelentés az ajtók csikorgásáról *
»De miért csikorog idehaza
minden ajtó?« – kérdezte
messziről jött gyermekkori társam,
mikor már kibeszélte magát
a hazában látottakról.
Örült. Tehette is, hiszen
romok közül futott el.
46
De kérdése bennem is
már kézlegyintve megszokott
dühöt kavart fel. Nyomozni kezdtem.
Egyhelyt azt mondták: »Igazán?
Észre se vettük.« Másutt: »Nem az én
ajtóm!« Ismét másutt: »Nincs keret.«
Egy beosztott: »Még azzal is
én vesződjem?« Egy főnök: »Nálam
nincs zajtalan ajtó,
ezért nem működhetnek
észrevétlen a besurranók!«
Barátom kajánul: »Nem lehet
valami jelkép ez? A tárgyak
szólnak a hallgatók helyett?«
Nevetni, de sírni is jó volna rajt,
mennyit beszélnek a zaj-ártalmakról
a környezetvédők, míg világszerte
idegtépőn jajgatnak, visítoznak
olajozatlan a kilincsek, forgók, gépek.
Mindenki áthárítja a felelősséget
a hitványabb munkáért: önmagával
van elfoglalva, holott már rég
alig azonos azzal, akit játszik,
s nem is érdekli, mi minden
mar egymásba, fáj, csikorog
mozgalmasan növekvő világunk
szép látszatai mögött.
Pedig van elég olaj; akár
a fáradt is megtenné; csak
lenne, ki odafigyel.
*Keresztury Dezső kérésünkre a fenti versét mondta el. (In: Keresztury Dezső: Állandóság a változásban. Zalaegerszeg, 1984, 39–40.).
A felvétel 1975. október 7-én készült. Lejegyezte: Földi Éva.
47
KERESZTURY DEZSŐ
NYELVÉSZETI VONATKOZÁSÚ ÍRÁSAI
1929.
Kalevipoeg. Ungarische Jahrbrücher, 340. p. (Ism.)
1930.
Balassa J.: Az egységes magyar helyesírás szótára és szabályai. Ungarische
Jahrbrücher, 304. p. (Ism.)
Irodalom és stílus. Magyar Szemle 10. 62–74.
Tolnai Vilmos: A nyelvújítás. Ungarische Jahrbrücher, 137. p. (Ism.)
1932.
Jancsó Elemér: Északi rokonainknál. Ungarische Jachrbrücher, 384. p. (Ism.)
Várady Emerico: Grammatica della lingua Ungherese. Ungarische Jahrbrücher,
361. p. (Ism.)
1933.
Für István: Az i-zés állapota a magyar nyelvjárásokban. Ungarische
Kosztolányi Dezső: A Pesti Hírlap nyelvőre. Ungarische Jahrbrücher, 377. p.
(Ism.)
1934.
Kertész Manó: Szállok az úrnak. Ungarische Jahrbrücher, 264. p. (Ism.)
Muth János: A magyar nyelvtan módszeres megvilágításban. Ungarische
Welsh, T.E.–Joó István: The practical Dictionary I. English–Hungarian.
Ungarische Jahrbrücher, 263. p. (Ism.)
1935.
Sauvageot, Aurelien: Dictionnaire general français–hongrois et hongrois–
français: I. Français–hongrois. Ungarische Jahrbrücher, 322. p. (Ism.)
Vikár Béla: Kalevala I–II. Ungarische Jahrbrücher, 98–9. (Ism.)
Arany János. Budapest. (Kincsestár)
Balaton. Budapest.
1937.
1940.
48
1941.
A német irodalom kincsesháza. Budapest. (Az európai irodalom kincsesháza.
Szerk.)
Az új magyar népiesség. In: Úr és paraszt a magyar élet egységében. Budapest,
182–211.
1942.
A festői Balaton. Budapest. (Társszerzőkkel)
1943.
A mellékmondat védelmében. Magyar Csillag I, 358–64.
1946.
Helyünk a világban. Budapest.
A mai magyar művelődéspolitika irányelvei. In: Mai magyar művelődéspolitika. Elvek, tervek, eredmények. Bev. Kovács Máté. Budapest, 7–35.
1953.
Batsányi János: Összes művei. 1. Versek. Budapest. (Szerk., sajtó alá rend.
jegyz. Tarnai Andorral)
1954.
Magyar irodalomtörténeti kiállításainkról. ItK 3. 311–7.
1955.
Irodalmunk emlékeinek védelme. Csillag 9. 1873–82.
1956.
Dunántúli hexameterek: 1946–1956. Budapest.
A magyar irodalom képeskönyve. Budapest.
Lassul a szél. Szonettek. Budapest.
1957.
1959.
Babits Mihály válogatott művei 1. Versek. Műfordítások. Budapest. (Vál., bev.;
Sajtó alá rend. Ungváry Tamás)
Babits Mihály válogatott művei 2. Szépprózai írások. Tanulmányok. Budapest.
(Vál., bev.; Sajtó alá rend. Ungváry Tamás)
A német líra kincsesháza 1–6. Budapest. (Vál., szerk.)
Balaton. Budapest.
1960.
49
Batsányi János: „Hazámnak akartam szolgálni”. A felségsértéssel és hazaárulással vádolt költő a maga ügyében. Budapest. (Sajtó alá rend., bev., magy., a
német szöv. ford.)
Batsányi János összes művei 2. Budapest. (Szerk., sajtó alá rend., jegyz. Tarnai
Andorral)
1961.
Andorral)
Benkő Loránd: A magyar irodalmi írásbeliség a felvilágosodás korának első
szakaszában. Magyar Könyvszemle 2. 211–3. (Ism.)
1963.
Német költők antológiája. Budapest. (Vál., szerk., bev.)
1965.
Emberi nyelven. Keresztury Dezső versei. 1930–1965. Budapest.
1966.
Ady Endre: Emlékezés egy nyár-éjszakára. In: Miért szép? Budapest, 77–85.
Arany János összes költeményei. Budapest. (Sajtó alá rend., utószó Keresztury
Máriával. Helikon klasszikusok)
1967.
Andorral)
Madách Imre: Mózes. Drámai költemény. Élő színpadra alkalmazta. Előadás a
Nemzeti Színházban.
„S mi vagyok én...” Arany János 1817–1856. Budapest.
1969.
Arany János összes költeményei 1–2. Budapest. (Sajtó alá rend., utószó
Keresztury Máriával)
1971.
Arany János. Budapest. (A múlt magyar tudósai)
Pais Dezső nyolcvanöt éves. ÉI 12. 2. p.
Az élő nyelv. ÉI 52. 5. p.
Tosu tanár úr. ÉI15. 5. p.
1973.
1974.
„Az Akadémia feladata, hogy a nemzeti műveltség egységét minden erejével a
haladás szellemében biztosítsa”. MTud 3. 151–4.
50
Arany János és a magyar nyelv. Nyr 1–4.
Balaton. Budapest. (Társszerző: Balla Demeter)
Dunántúli hexameterek. Versek III. Borsos Miklós. Budapest.
Az élő nyelv. Látóhatár 2. 43–118.
Így élt Arany János. Budapest.
Égő türelem. Versek. Budapest.
1975.
1977.
Domokos Péter: Az udmurt irodalom története. Szovjet Irodalom 2. 186–7.
(Ism.)
Az idegen szavakról. Gondolatok a kiútkereséshez. MTud 9. 676–7.
1978.
Arany és a Magyar Tudományos Akadémia. I. OK 1–2. 11–22.
Balaton és vidéke. Táj változó fényben. Budapest. (Társszerző: Szelényi Károly)
Irodalomtörténetünk nagy tanára. Száz éve született Horváth János. ÉI 25. 4. p.
Nyelvében él a nemzet? Egy baljóslat haszna. ÉI 15. 1., 4. p.
1979.
Hat tétel a nyelvről. Versek. Gyula.
Így éltem. Versek. Budapest.
Vita helyesírásunkról. MTud 8–9. 638–46.
Válogatott versek. Budapest.
1981.
Helyesírásunk gondja. MTud 2. 81–3.
Istenek játékában. Versek. Budapest.
Nyelvében is éljen a nemzet! MH 11. 15. p.
1982.
Emlékek, anekdoták a Tanár úrról. Megszöktettük Pais tanár urat. Budapest 2.
23. p.
Híres magyar könyvtárak. Fényképezte: Gyarmathy László. Budapest.
Helyesírásunkról. (Helyzetelemzés). Nyr 27–36.
Kodály Zoltán és a magyar tudományos élet. I. OK 1–4. 36–40.
Mária siralmáról. In: Ómagyar Mária-siralom. Budapest, 22–8.
Pásztor. Versek. Budapest.
Százötven éve jelent meg a magyar helyesírás első szabályzata. `Magyar helyesírás’ és szóragasztás főbb szabályai a `Magyar Tudós Társaság’ különös
használatára. Pesten. 1832. Hasonmás kiadás + kísérő tanulmány.
51
1983.
Egy magyarságtudományi műhelyről. In: Hungarológiai oktatás régen és ma.
Budapest, 82–6.
Nyelvünk zajtalan forradalmára: Arany. MNy 386–97.
A Palota foglya. Arany utolsó pályaszakasza. Kortárs 10. 1609–17.
1984.
Állandóság a változásban. Versek. Zalaegerszeg.
Árnyak nyomában. Válogatott színikritikák, tanulmányok. Budapest.
Helyünk a világban. Tanulmányok. (Új válogatás). Budapest.
1985.
Helyesírás – nemzeti műveltség. Új Tükör 20. 5. p.
1987.
„Csak hangköre más”. Arany János 1857–1882. Budapest.
Tosu tanár úr. MNy 269–71.
1988.
Kapcsolatok. Visszaemlékezések. Budapest.
1989.
Állásfoglalás az orvosi helyesírás ügyében. MNy 16–8. (Társszerző: Halász
Béla és Lőrincze Lajos)
Emlékezés az Eötvös Collegium utolsó éveire. Valóság 3. 61–84.
Határok, frontok. Versek. Budapest.
1990.
Mindvégig. Arany János 1817–1882. Budapest.
1991.
Önarcképek. 1904–1991. Versek. Zalaegerszeg.
1992.
„S mik vagyunk mi?” Tanulmányok, esszék, cikkek. Salgótarján.
1993.
Beszélő helynevek. MN 66. 18. p.
Emlékezéseim. Szülőföldeim. Budapest.
(Keresztury Dezső munkáinak válogatott bibliográfiája, amely az Irodalomtörténet
1994. évi (LXXV. évf.) 3. számában jelent meg, 1494 tételt tartalmaz. Önkorlátozásra
kiadványunk sajátos jellege miatt kényszerültünk.)
52
A NYELVÉSZ KERESZTURY DEZSŐ
Tudománytörténetünk Keresztury Dezső akadémikust elsősorban mint az
irodalomtudomány nagy hatású művelőjét fogja számon tartani; teljes joggal:
cikkei, tanulmányai és könyvei hosszú sorának túlnyomóan nagy részét a magyar irodalom problémái elemzésének szentelte. Költőként is jelentős volt. És
nagyrabecsüléssel emlékezünk rá mint művelődéspolitikusra is: a háború után
(méltatlan elmozdításáig) igazgatója volt az Eötvös Collegiumnak (1945–1948);
vallás- és közoktatási miniszterként új, jó irányba fordította a magyar iskola
ügyét (1945–1947); és híven szolgálta a magyar kultúrát az MTA
főkönyvtárosaként, majd az Országos Széchényi Könyvtár főosztályvezetőjeként is (1948–1971).
Ettől a rövid írástól bizonyosan nem várja (nem is várhatja) senki, hogy
Keresztury tanár úr egész gazdag életművét méltassa: tanítványai és tisztelői 80.
és 90. születésnapja alkalmából is egy-egy gyűjteményes kötetben igyekeztek
erre (Fejér Megyei Szemle 1984/2. 1–204; ill. Irodalomtörténet 1994. 3. sz.
309–534). Most, hogy A hetvenes évek magyar nyelvészei című sorozatban
Keresztury Dezső füzete is megjelenik, nekem az a tisztem, hogy okát adjam:
miért tartjuk őt számon a magyar nyelvészek között is.
Pályafutását a magyar–német szakos Keresztury a berlini egyetemen kezdte,
ahol 1927 őszétől előbb ösztöndíjas volt, majd 1929-től 1936-ig a magyar lektor
teendőit látta el; tehát (egyéb teendői mellett) a fő feladata a magyar nyelv tanítása volt a jelentkező német fiataloknak. Szerette ezt a munkát! Egyszer, már
idős korában, a kelenvölgyi kertben, a nagy diófa alatt szinte visszafiatalodva
lelkesen elevenítette föl berlini éveit: miképpen hozták létre a Collegium
Hungaricumot, melynek könyvtárosa is volt; hogyan érte el a korábbi 2-4 fős
hallgatói létszámnak szinte megtízszereződését; hogyan tanította Berlitzmódszerrel a magyart, milyen váratlanul nagy sikert ért el magyar nyelvkönyvével. Hogy a magyartanítás mennyire fontos volt a számára, jól mutatja az is,
hogy Emlékezéseim című önéletírásában is (Bp., 1993) részletesen beszámolt a
magyar nyelvvel és nyelvtanával való találkozása élményeiről (i. m. 163–7).
Az akkoriban megindított hungarológiai munkálatoknak fontos orgánumában, az Ungarische Jahrbrücherben Kereszturytól 1928 és 1939 között 582 írás
(könyv- és cikkismertetés) jelent meg. Ezeknek sorában – mint csatolt bibliográfiánk bizonyítja – több is nyelvészeti tárgyú. Céljuk világos: szerzőjük folyamatosan tájékoztatni óhajtotta olvasóit az akkori magyar nyelvtudomány eredményeiről, problémáiról.
Kollégiumi tanárként (1936–1945) – ezt már személyes tapasztalatom gyanánt írhatom – nyelvi tekintetben is rendkívül igényes volt. Erről Orosz László,
53
volt kollégista társam a következőket írta: „Hétről hétre írt dolgozataink felolvasásakor, egymás dolgozatainak bírálatakor csalhatatlan biztonsággal leplezte
le az üres szócséplést, a mellébeszélést, a pontatlanságot... Nem csak pontosan,
szépen is kellett fogalmaznunk nála. Egyik tanítványomnak, aki egyhangúan,
kopogó, rövid mondatokban fogalmazott, Keresztury tanácsát idéztem, ha nem
is szó szerint: »A jól szerkesztett alárendelő összetett mondat ... azt kívánja
meg, s arra tanít, hogy a jelenségeket lemérjük, fontosságukat s egymáshoz való
viszonyukat megállapítsuk, a gondolatok kibontakozását, menetét értelmes rend
szerint kövessük, s a kifejezésre kerülő tudattartalmakat világosan, bizonyos
folytonossággal, belső összefüggéseik éreztetésével fejezzük ki.«” (Fejér Megyei Szemle 1984/2. 141–50; vö. Keresztury: A mellékmondat védelmében.
Magyar Csillag I, 1943, 358–64.)
A mellékmondatok védelme, az alárendelő szerkesztésmód melletti kiállás
Keresztury részéről nemcsak stilisztikai véleménynyilvánítás volt. Akkoriban
erősen hódított Karácsony Sándornak az az elmélete, amely szerint az alávetettséget nem tűrő magyar lélek nyilatkozik nyelvünknek a mellérendelést kedvelő
hajlamában. Ezt a nézetet a szóösszetételekre nézve Pais Dezső cáfolta meg –
nyelvtudományi érvekkel – igen határozottan (vö. MNy XLVII, 1951, 152–4).
Ismerve Keresztury Dezsőnek a magyar nyelv ügyeiben való szakértelmét,
valamint a magyar nyelv gondozása, fejlesztése iránti elkötelezettségét, mi sem
volt természetesebb annál, mint hogy tagja legyen az 1950 után megalakított
Nyelvművelő, majd pedig Anyanyelvi Bizottságnak. A bizottság tanácskozásain
igen tevékenyen vett részt; az új írógépszabványt tárgyaló ülésünkre különösen
jól emlékszem. Ez alkalommal a professzor úr nagy határozottsággal állt (Illyés
Gyulával együtt) a nyelvészek mellé, akik a Magyar Szabványügyi Hivatal képviselőjét arról győzködték, hogy az írógépeken végre legyenek hosszú í, ú, ű-k.
A szabványügyis kolléga végül is engedett! Bizonyítani nem lehet, de valószínűleg ennek az ülésnek is köszönhető, hogy később a számítógépekre is felkerültek ezek a sokáig elhanyagolt betűk.
Keresztury tanár urat az Akadémia 1977 tavaszán kérte föl a Helyesírási Bizottság vezetésére, helyesebben és pontosabban arra, hogy irányítsa a helyesírási szabályzat 11. kiadásának a munkálatait. – Mi, a bizottság tagjai örömmel
vettük tudomásul ezt a döntést, mert Keresztury Dezsőt ama ritka személyiségek egyikének ismertük, akik ellent tudtak állni a korunk tudományosságát elöntő kórnak: az elszakmásodásnak. Azt vártuk tőle, hogy nyelvet és irodalmat
egységben látva, a szaktudományok igényeire is figyelve fogja irányítani a
munkánkat. Várakozásainkban nem is csalatkoztunk.
Elnökünk semmilyen reformötlet elől sem zárkózott el, ám ahhoz következetesen és szigorúan ragaszkodott, hogy mindegyik javaslat tudományos vizsgálatnak vettessék alá. Így járt el a bizottság az ly „eltörlésének”, a zárt ë jelölésének, a dz, dzs kettőzésének és elválasztásának ügyében, hogy csak néhány nevezetesebbet említsek a sok-sok megtárgyalt problémából. A közakarattal kialakított bizottsági álláspontot a tanár úr az akadémiai jóváhagyási procedúra minden
54
tárgyalásán rendkívül határozottan képviselte. Arról is tudok (egyszer elmesélte), hogy Szentágothai Jánost, az MTA akkori elnökét egy személyes beszélgetésük alkalmával ő győzte meg a dz, dzs egy hang–egy betű voltáról, s az ebből
következő reform szükségességéről.
Teljes egyetértés alakult ki közte és a nyelvész–tanár–szerkesztő–nyomdász
bizottsági tagok között a tekintetben, hogy a helyesírási szabadosság súlyosan
veszélyeztetné a mai bonyolult, és az írásbeliségre igen nagy mértékben épített
társadalom érdekeit, s ezért a reform(álgatás) helyett inkább szilárd szabályrendszer kialakítására és állandóságra kell törekedni.
A nemzeti nyelvi normát elismerte és tisztelte. Korántsem a véletlen műve,
hogy tőle való a szabályzatnak ez a roppant fontos mondata: „A szóelemek leírásának alapja a történeti hagyományban kialakult, a helyesírás által is őrzött
mai köznyelvi kiejtés” (17. pont). Ezt az elvi álláspontját tiszteletben tartva is
éberen ügyelt azonban arra, hogy a szabályzat ne kényszerzubbony legyen az
embereken, hanem jól szabott öltöny, amelyben táncolni is lehet. E felfogásának
köszönhető, hogy a 11. kiadásban minden korábbi szabályzatnál több stilisztikai
megjegyzés van, amelynek révén az író egyén nyelv- és írásalakító jogai kodifikáltattak (vö. pl. 25., 45., 81., 165., 200., 240., 250. pont). Az írói és költői,
valamint a tudományos szabadságot biztosító mondat is a tanár úr által nyerte el
végső formáját: „Művészi vagy tudományos célból ... nyelvjárási, régies vagy
más nem köznyelvi alakok használatára is szükség lehet” (17. pont).
(Keresztury tanár úr helyesírási bizottsági irányító tevékenységéről részletesebben is írtam Helyesírásunk és Keresztury Dezső címmel. In: Fejér Megyei
Szemle 1984/2. 49–53.)
A szaktudományi helyesírási szótárak kidolgozása jelentősen hozzájárult a
magyar helyesírás egységesüléséhez, mert segítségükkel jelentősen csökkenteni
lehetett egyrészt a köznyelvi helyesírás és a szakmák közti, másrészt az egyes
szakmák közti ellentéteket, egyenetlenségeket (vö. Fábián Pál, Nyr 117. 1993,
595–9). Keresztury Dezső ezeket a szakmai helyesírási törekvéseket meggyőződéssel támogatta, bizottsági elnökségének évei alatt kilenc szakhelyesírási
szabályzat jelent meg. Többévi türelmes és küzdelmes munka árán 1987-ben az
orvosi helyesírás kényes ügyeiben is sikerült megállapodni az Orvosi Tudományok Osztályával. A „történelmi megegyezés” fontos okmányát a bizottság
részéről Keresztury tanár úr írta alá. (Vö. Akadémiai állásfoglalás az orvosi
helyesírás ügyében. In: Orvosi helyesírási szótár. Bp., 1992, 9–11.)
A 11. kiadás megjelentetését a bizottság 1982-re terveze, az első akadémiai
szabályzat 150. évfordulójára. Ekkorra nem lettünk készen, de hogy a fontos
dátumról megemlékezzünk, széles körű társadalmi összefogással sikerült az
1832-es szabályzat hasonmás kiadását megjelentetni. A könyvecske utószavát a
tanár úr írta, lényeglátóan vázolva benne helyesírásunk történetének fő vonalait,
rámutatva az 1832-i kis füzet nagy jelentőségére: “A helyesírásunk kérdései
közül keletkező viták később újra meg újra föllángoltak. A szabályzatot több
ízben át is dolgozták. (...) Az egész fejlődés mégis a 150 évvel ezelőtt formába
55
öntött alapvetésen nyugszik.” Bizonyos vagyok abban, hogy az utókor így fogja
számon tartani Keresztury Dezső helyesírás-fejlesztő és -őrző munkáját is.
Amikor 1990-ben az Akadémia az Anyanyelvi Bizottság és a Helyesírási Bizottság összevonása mellett döntött, az új Magyar Nyelvi Bizottság vezetését a
tanár úr már nem vállalta. Őszintén sajnáltuk, de megértettük, hogy így határozott.
Hálás vagyok a sorsnak, hogy tanítványa is, munkatársa is lehettem.
Fábián Pál
KERESZTURY DEZSŐ:
HAT TÉTEL A NYELVRŐL
ELSŐ TÉTEL / VILÁGOK
Minden összefonódás szétesés is: vonz, taszít
a Mindenség; ami részein megesik: szabályok véletlen
érintkezése; senki se kérdi jó-e, rossz-e, mirevaló;
törvényük teljesítik erői, nyomuknál fontosabb
következményük. De más történik a Föld hártyányi héján?
Itt minden jelt ad: fut, nyí, harap az állat,
a növény bókol, csattog szelekben, esőkben;
ormok köszönthetik egymást; másként, de a hangya,
a méh is, tenger halai, moszatok, lángok elemi
részecskék. Más ez, vagy zenénk a szférákéba vegyül?
Egyszerre született hang és mozdulat, sok hívó,
óvó jel: az ösztön, ész, félelem, összetartozás
reflexei. Csodálkozunk valamin, tapasztalunk, utat
választunk: talán felismerjük mi mit jelent.
Eszünkbejut egy s más, szerelem, társadalom;
szövetségekre lépünk s tesszük, amit lehet.
Ezért hisszük, felnőtt az ember új világa; hagyomány
folytatódik: ez súgja, őrzi, gazdagítja, amit kutatva
kivívunk s magunk képére teremtünk, hogy méltón
szolgáljuk terveinket és kényszereinket, a jövőt.
A mi külön világunk épül így? De hiszen idő, tér
erő, anyag csak feltevés, akár a túlvilág;
képleteink elavulnak, törvényeink csak az együttélés
56
változó szabályai, szavaink elvásnak, nyelveink
átalakulnak. Minden áthatol mindenen: tengerek,
tűzhányók mélységéből, űri sugárviharokból,
parány-tenyészetekből feltör, lecsap, rég feledett
mult avarjából, jövendők sejtelméből kihangzik
egy-egy váratlan üzenet; súgják, formálják, mérgezik,
fényesítik napjainkat. – Így kell velük élnünk.
MÁSODIK TÉTEL / JELEK
Itt minden mindennek jelt ad:
az éjnek a lement nap,
munkálkodónak az ébredés,
ölni-dühödteknek a kés,
gondról, örömről szól a száj,
jajjal kiált jelet, ami fáj.
Jelek hatalmassága
láng nélkül is égő fáklya,
fékezhetetlen halmazat –
s általa él, mi megmarad.
A lét pusztíthatatlan,
nem semmisül meg abban,
ha robban túlsürűlve
s szétfreccsen a táguló űrbe,
mert gyorsuló változásban
is egy a világ magával.
Bár nem akarja, jelt hagy,
s ha érted, kiszemelt vagy,
hogy szívós kitartással,
ne állj meg a nyomozásban.
A jel csak annak él, ki
mondandóját megérti,
57
megsejti vagy bogozza,
multat, jövőt bogozva.
Varázskő, tabu, mágikus:
hogy megkössön, hogy messzi fuss,
örömöt, bánatot mutat,
égbe, pokolra nyit utat,
kristályos, hűséges, álnok:
tündér vagy boszorka álmod.
HARMADIK TÉTEL / JELENTÉSEK
Egykor királyné volt az Asszony
s Úr csak a király fia;
az Asszony, hogy kígyót taposson,
Úr, csillagkép a Bika.
Név, jel maradt, de ha szól, amit mond,
figyelsz bár, verembe csal.
Ama ködoszlop talán a fix pont,
vagy a Nap, a Szűz, a Hal?
A történelem mindent elnyű
vagy visszájára tép:
Igazság, Törvény hány értelmű,
hány színü az Isten, a Nép?
Hogy mit jelenthet ez is meg más is
eldöntik a viszonyok;
a képzetkapcsolás, a frázis,
kaméleon-titok.
Képzelet, valóság, szerelem, szó, szó-,
üdvözülés, pokol,
erény, tudás facsarható jó,
vagy máglyán haldokol.
58
A forrás kristálytisztasága
azért az, mert a sürü
mélységek szövevény-szitája
szennyeit kiszüri.
Sose fogjuk hát megtalálni
a jelek végső szavát,
hogy Úr-e igazán a királyfi
s királynék-e az Anyák?
NEGYEDIK TÉTEL / SZAVAK
Hangok gyülevész csoportja,
mi rendezi őket sorba?
Változik bár, el nem vész,
kép volt s már csak jelentés,
művünk vagy örökségünk,
elsüllyedt s újra elétünt.
Mit foghatsz be a szóval,
mit szelekbe szór a szótlan
nagy éj, a kezdet-előtti,
mely az ősforrásokat őrzi?
Érted, de színét váltva
lebeg holdudvar-lángja;
kimondod egymagadban
s közösség szól szavaddal,
önmélyeidre hajolva,
tünődsz csak gazdátlan szolga
szavak tengerén, mely vakreményen túlra is felcsap,
s ha ölükbe hívnak az árnyak,
zuhanásod átváltozás csak.
Sodorják, súgják hangod
sikolyok, dallamok, lantok;
iszap, aranypor villan,
érc-fény, elillan s itt van;
59
sürü fű pusztulva sarjad,
virágzó láp, üde parlag
hallgatva ég, ha az ember
naiv-ravasz értelemmel
úgy véli, szavakba fogta, –
mint Mózes csipkebokra.
ÖTÖDIK TÉTEL / NYELVEK
Ha ábrázolod: hatalmat nyersz rajta, így
tudta vadász, szerelmes, javas; a név is
varázserőt ad, mert új kapcsolatba fűzi
a dolgokat; a nyelv szűrő, megőrző-pusztító
alakzatai az értelem rendjével rendezik el
a világ szövevényét, vagy rendezik át
a magunk szövevényei szerint; mert tiszta fény
az ész, de tettei szörnyetegebbek az ösztönökéinél;
az értelem csoda, de vigyen bár a kozmosz, az atomvilág
titkaihoz, útját a lélek súgja. S ugyan jó-e az út?
Az emberé a beszéd, a tagolt hang, a nyelv,
mert benne, általa több aki szól egymagánál,
ösztön, ész, lélek sarjadó-nevelő-megrontó alkotása,
sokaság összefogója korok, földek határain át.
Az emberé az írás: foszlékony szájhagyománynál
jobban őrzi a szót, véssék bár agyagba, sírkövekre,
fessék falakra, pergamenre; elássa talán
az idő, de újra szól, ha titkát meglelik.
Az alfa s omega tartalmasabb mint két betű,
képleteink is túlmutatnak jeleiken.
A növő világgal együtt nő, amit megőrizünk;
kővéset, hártyaírás után nyomtatott könyvek gyűlnek
a könyvtárakba; elpusztultak s újraszülettek díszesen
vagy olcsón: értelem, átok, erőszak, okosság,
szépség, ördögi praktika, magány és együttérzés
edényei. Minden nemzedék hozzáteszi a magáét,
60
növekszik parttalan, ömlik adat, alkotás, eredmény.
Ki helyezi el s hol? Ki tekinti át kaoszát?
Mikrokárd? Komputer? A gépek eszközeink csak; –
de adhat-e s milyen rendet, célt az egésznek az ember?
HATODIK TÉTEL / KÖNYVEK
Hordja temetni halottait; azt, ami több a halottnál,
könyvek lapjaira írja az emberiség.
Tűzre vetik s fénylőbben kel ki megint a parázsból,
az lobog, ég, ami csak tűzrevaló papiros.
Öntudatát, létét, álmát értelmezi bennük:
arcát s álarcát őrzi, cseréli a nép.
61
Kiefer Ferenc
62
KIEFER FERENC VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL
Némi irigységgel hallgatom néha idősebb kollégáimat, amikor büszkén mesélik, hogy ilyen vagy olyan gimnáziumba jártak, s micsoda kitűnő és híres
tanáraik voltak. Magam ezzel nem büszkélkedhetem, voltak ugyan jó tanáraim,
de iskoláimat állandóan változtatnom kellett, s így sokáig nem taníthattak.
Apatinban, Jugoszláviában születtem 1931. május 24-én, három évig szerb iskolába jártam, cirill volt az első írásom, habár majdnem egy időben tanítónő nagyanyámtól magyarul is megtanultam írni és olvasni. A negyedik elemit németül
végeztem, s akkor meg a gót írással kellett megismerkednem. Apatinban csak
német gimnázium volt, szüleim viszont mindenképpen magyar gimnáziumba
szerettek volna járatni. Így kerültem 1942-ben a Budapest II. kerületi Érseki
Gimnáziumba, ahol azonban a háború miatt csak két évet végezhettem, a vidéki
gyerekeket 1944 áprilisában hazaküldték. 1944-től 1948 végéig a bajai III. Béla
Gimnázium tanulója voltam (a “ciszter” időszak négy éve meghatározta későbbi
érdeklődési körömet, s egész életemre kihatott), a gimnáziumból – az iskola
államosítása után – 1949 elején fegyelmi úton eltávolítottak. 1951-ben a szentendrei Ferences Gimnáziumban végeztem el magántanulóként a 7. osztályt,
majd ősztől a Fazekas Gimnázium tanulója lettem, ahol 1952-ben kitüntetéssel
érettségiztem (hálával és szeretettel gondolok még ma is Lelkes István magyarés Hesslein Béláné latintanáromra). Érdekelt a pszichológia és a pszichiátria,
ezért orvosira jelentkeztem, persze nem vettek fel. Jelentkeztem az Idegen
Nyelvek Főiskolájára is francia–orosz szakra, de még felvételire sem hívtak be.
A felkínált lehetőségek közül (több százan vártunk a Szalay utca IV. emeletén
az “átirányításra”, végül a matematika–fizika tanári szakot választottam a Szegedi Tudományegyetemen. Jó választás volt! Kitűnő tanáraim voltak
(Szőkefalvy Nagy Béla, Rédei László, Kalmár László), előadásaik komoly,
egész életemre kiható intellektuális élményt jelentettek.
Nagy kerülővel kerültem a pályára. Az egyetemen tehát matematikából és fizikából szereztem középiskolai tanári oklevelet, majd hat évig különböző iskolákban tanítottam (soltvadkerti általános iskola, bajai német tannyelvű gimnázium, budapesti Eötvös József Gimnázium német tagozat). Közben levelező hallgatóként elvégeztem a német nyelv és irodalom, valamint a francia nyelv és
irodalom szakot is. A nyelvészetről nem sokat hallottam, az egyetemen nyelvet
és nem nyelvészetet tanítottak, a nyelvek viszont mindig érdekeltek. Gyermekkoromban megtanultam németül és valamelyest szerbül (utóbbit sajnos sikerült
elfelejtenem). A gimnáziumban latint, németet, franciát, oroszt tanultam, külön63
órára jártam angolból és horvátból. Az egyetemen ugyan sejtettem, hogy a
nyelveknek valami közük van a matematikához (sejtésemben megerősítettek
Kalmár László matematikai logika órái), de a kettőt összekapcsolni nem tudtam.
Nyelvésszé véletlenül váltam. A hatvanas években kezdődött a nyelvtudományban az a paradigmaváltás, amely új irányba terelte a nyelvtudományi kutatásokat. Új diszciplínák egész sora jött létre, ezek közé tartozott a matematikai
nyelvészet is. Hutterer Miklós közvetítésével, akivel a bajai gimnáziumban
találkoztam először, kerültem kapcsolatba Szépe Györggyel, aki ellátott szakirodalommal. Segítségével kaptam állást 1963-ban matematikusként az MTA
Számítástechnikai Központjában, ahol a magyar nyelv számítógépes elemzésével kezdtem el foglalkozni. A dolog ugyan érdekelt, de éreztem, hogy nem szeretnék életem végéig számítógépes nyelvészettel foglalkozni. Első hivatalos
külföldi utam 1963-ban Stockholmba vezetett, ahol megismerkedtem Lotz Jánossal, akit akkoriban kértek fel a Stockholmi Egyetem Általános Nyelvészeti
Tanszékének megszervezésére. Valószínűleg ez a találkozás is hozzájárult ahhoz, hogy két évvel később Ford-ösztöndíjjal Amerikába utazhattam. Ha pályámon az első komoly fordulatot a gimnáziumból egy akadémiai kutatóintézetbe való kerülésem jelentette, akkor a második fordulatot kétségkívül az 1965ben elnyert egy éves amerikai ösztöndíj eredményezte. További pályafutásom
szempontjából a második volt kétségtelenül a fontosabb, amely természetesen
az első nélkül elképzelhetetlen lett volna. Amerikában váltam nyelvésszé: hallgattam szemantikát (Uriel Weinreich, Jerrold Katz, Roman Jakobson óráit látogattam), generatív mondattant (az MIT-n egy teljes szemesztert töltöttem), fonológiát (Morris Halle és az akkor frissen végzett Paul Kiparsky előadásaira
jártam), és sokat, nagyon sokat olvastam. A Chomsky-iskola felfelé ívelő korszakában az MIT volt az az egyetem, ahol legtöbbet lehetett tanulni, s nemcsak
a tanároktól. Igen sok tehetséges diák tanult akkoriban az MIT-n (hogy csak
néhány nevet említsek: David Perlmutter, Janet Dean Fodor, Haj Ross), gyakran
láttuk Paul Postalt és Jim McCawleyt, a Harvadról pedig állandó vendég volt az
MIT-n Susumo Kuno és George Lakoff. Szinte mindennap megjelent valaki
egy-egy új ötlettel, amelyen azután napokig el lehetett gondolkozni. A legfontosabb nem az “elmélet”elsajátítása volt, hanem a nyelvről való gondolkodás, a
problémalátás, az összefüggések felismerése. Az MIT-n többször megfordult
Charles Fillmore is, aki akkoriban számolt be először esetgrammatikai elképzeléseiről. Amerikai tartózkodásom alatt jöttem rá arra, hogy engem elsősorban az
elméleti nyelvészet érdekel.
Hazajövetelem után hamarosan megszűnt a Számítástechnikai Központban a
matematikai nyelvészeti kutatócsoport, az elméleti alapkutatás már nem tartozott a központ feladatai közé. Szerencsémre 1969-ben meghívást kaptam a
Stockholmi Egyetemre, ahol négy évet töltöttem. Az általános nyelvészet mellett skandinavisztikával is foglalkoztam, a hetvenes évek közepétől az ELTE-n
svéd nyelvészeti kurzusokat tartottam, s ma is aktív résztvevője vagyok a
skandinavisztika doktori programnak. Stockholmba tíz éven át (1983-ig) jártam
64
vissza tanítani és kutatni, és még ma is örömmel gondolok vissza ottani tanítványaimra, kollégáimra. Jól éreztem magamat köztük. Stockholm mellett sokszor
tanítottam Párizsban és Bécsben, s egy-egy szemesztert töltöttem Belgiumban
és Dániában is. A Bécsi Egyetemen most is tanítok, Párizsban pedig több
doktorandusznak vagyok témavezetője.
1973-ban lettem az MTA Nyelvtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, s ezzel már idehaza is “teljes állású” nyelvész lehettem. Addigra
már kialakult a két legfontosabb kutatási területem: a morfológia és a szemantika, melyekhez azóta is hű maradtam. A morfológiában elsősorban a szóalkotás
különféle problémái, a szemantikában pedig leginkább szószemantikai kérdések
foglalkoztatnak. A mondatszemantikai problémákhoz is mindig a szójelentés
felől közelítek (előfeltevések, aspektus, modalitás). Nem tekintem magam a
pragmatikaelmélet művelőjének, bár szívesen foglalkozom pragmatikai kérdésekkel is, elsősorban a szemantika-pragmatika kapcsolatrendszere érdekel. Témaválasztásom bizonyára azzal is összefügg, hogy sem a morfológiában, sem
pedig a szemantikában nem kell egy adott elméleti modellhez igazodnom, nem
kell semmilyen elmélet mellett elköteleznem magam. A fonológus ezt ma nemigen teheti meg, és a mondattan kutatójának is erősen meg van kötve a keze.
Sem a morfológiának, sem pedig a szemantikának nincs egységes elmélete, s
ezért az “uralkodó irányzat” fogalma ezekben a diszciplínákban ismeretlen.
Vannak divatos témák (mindig is voltak) és előnyben részesített kutatási módszerek, a terület művelőinek azonban megvan a szabad választás lehetősége. Az
utóbbi két évtizedben fokozottabb szerephez jutott munkámban a magyar nyelv
kutatása. A magyar az általános nyelvész számára hálás kutatási terület, mivel a
magyar nyelv sajátos szerkezete, elsősorban gazdag morfológiája és, ami evvel
összefügg, viszonylag szabad szórendje miatt sok olyan problémát vet fel,
amely az indoeurópai nyelvekben ismeretlen.
Mindig a tudomány nemzetköziségét vallottam, ami alól a nyelvtudomány
sem lehet kivétel. A nyelvtudomány “nemzeti tudomány” volta csak azt jelentheti, hogy tudományunk jelentős szerepet játszik nemzeti identitástudatunk
kimunkálásában és fenntartásában, de semmiképpen sem azt, hogy tudományunkat a nemzetközi nyelvtudománytól elzárkózva műveljük. Tudományszervezőként ezért mindig arra törekedtem, hogy a magyar nyelvtudomány minél
jobban bekapcsolódhasson a nemzetközi vérkeringésbe.
Visszatérve most már a Nyelvtudományi Intézethez, amelynek, mint említettem, 1973-ban lettem tudományos főmunkatársa, az intézetben lassan kezdtem
otthon érezni magam. A kutatás terén megvolt a teljes szabadságom, osztályunkon igen kellemes hangulat uralkodott, és lassan az egyetemmel is legalizálódott a kapcsolatom. 1982-ben neveztek ki az ELTE Általános és Alkalmazott
Nyelvészeti Tanszékére másodállású egyetemi tanárnak, bár már a hatvanas
évektől – több-kevesebb rendszerességgel, rövidebb-hosszabb megszakítással –
tanítottam generatív szintaxist és szemantikai tárgyú kurzusokat. Szeretek taní-
65
tani, de órák tartása helyett ma már szívesebben foglalkozom
doktoranduszokkal. S ezt nyugdíjba vonulásom után is folytatni szeretném.
1984-ben a Nyelvtudományi Intézet igazgatóhelyettese, 1992-től pedig igazgatója lettem, utóbbi funkciómtól ez év (2001) végén válok meg.
Az 1976. október 14-én készült videofelvétel szerkesztett és kiegészített változata.
66
KIEFER FERENC ÍRÁSAINAK VÁLOGATOTT
BIBLIOGRÁFIÁJA
A válogatás szempontjai: nem szerepelnek a bibliográfiában a rövid közlemények,
méltatások és megemlékezések, a nem lektorált emlékkönyvbe írt cikkek, a szerkesztett
kötetek (az Előszó vagy Bevezetés sem), a tudománypolitikai és népszerűsítő írások,
néhány kivételtől eltekintve az egyetemi (tanszéki) vagy akadémiai kiadványban megjelent cikkek. A válogatásban nem szerepelnek azok a tanulmányok sem, amelyek egy már
megjelent tanulmány fordításai. Ebben az esetben a – magyar vagy idegen nyelvű –
eredeti tanulmány szerepel a bibliográfiában. A tematikus átfedés azonban nem volt
kizáró ok. Kimaradtak a konferencia-kiadványokban megjelent munkák is, mivel az
azokban érintett témákat másutt bővebben kifejtem. Ily módon a bibliográfiában szinte
kizárólag a hazai és nemzetközi folyóiratokban és gyűjteményes kötetekben megjelent
tanulmányok, könyvek és könyvrészletek, valamint az ismertetések, recenziók találhatók.
1964.
A halmazelmélet egy nyelvészeti alkalmazásáról. ÁltNyT I, 187–200.
Halmazelméleti és matematika-logikai modellek a nyelvben. ÁltNyT II, 89–
115.
1965.
A full–fledged model of machine translation. Kybernetika 1. 348–64. (Társszerző: Ábrahám Samu)
Some remarks on linguistic theory. ALinguH 15. 287–95. (Társszerző: Ábrahám Samu)
About the formalization in linguistics. Linguistics 17. 11–20. (Társszerző: Ábrahám Samu)
Some aspects of mathematical models in linguistics. SMIL 3. 8–27.
A kategoriális grammatikáról. ÁltNyT III, 97–116.
1966.
A Theory of Structural Semantics. Mouton, The Hague. (Társszerző: Ábrahám Samu)
Megjegyzések a grammatikalitás fokairól. NyK 68. 140–6.
Some semantic relations in natural language. Foundations of Language 2. 228–
40.
A jelentéselmélet formalizálásáról. ÁltNyT IV, 105–55.
Über Fragen einer formalen semantischen Theorie. Sprache im technischen
Zeitalter 19. 198–210.
67
1967.
On Emphasis and Word Order in Hungarian. Indiana University, Bloomington. (Ural–Altaic Series 76.)
Zur synchronischen Beschreibung einer schwäbischen Mundart in Ungarn.
ALinguH 17. 89–120.
Fonológiai struktúrák diakrón változása. ÁltNyT V, 219–36.
1968.
Mathematical Linguistics in Eastern Europe. American Elsevier Publishing
Co., New York.
A transformational approach to the verb van ('to be') in Hungarian. Foundations
of Language, Supplementary Series 8. 53–85.
A főnévi összetételek vizsgálatának néhány szempontja. I. OK 25. 185–209.
1969.
Bevezetés a generatív nyelvelméletbe. TIT, Budapest.
Remarks on definitions in natural language. In: Studies in Syntax and
Semantics. D. Reidel, Dordrecht, 55–79. (Társszerző: M. Bierwisch. Szerk.)
Az emfázis kérdéséhez. Nyr 93. 97–155.
1970.
Mondattani-szemantikai tanulmányok. OMKDK, Budapest.
Swedish Morphology. Skriptor, Stockholm.
Egy új jelentéselmélet felé (A generatív elmélet jelentéskomponense). NyK 72.
193–9.
On the problem of word order. In: Progress in Linguistics. Eds. M. Bierwisch–
K. E. Heidolph. Mouton, The Hague, 127–42.
Morphological processes in generative grammar. ALinguH 20. 15–57.
1971.
Danish verb morphology. Linguistische Berichte 15. 1–11.
1973.
Generative Morphologie des Neufranzösischen. Niemeyer, Tübingen.
Morphology in generative grammar. In: The Formal Analysis of Natural
Language. Eds. M. Gross–M. Halle–M. P. Schützenberger. Mouton, The
Hague, 265–80.
On presuppositions. In: Generative Grammar in Europe. Eds. F. Kiefer–N.
Ruwet–D. Reidel. Dordrecht, 218–42.
A propos derivational morphology. SMIL 11. 42–59.
1974.
Essais de sémantique générale. Repères linguistiques, Mame, Paris.
68
Transformational connections between sentences with different meanings. In:
Homeosemi. Ed. H. Karlgren. Skriptor, Stockholm, 155–84.
Coordination within sentences and sentence combinability within texts. In:
Style and Text. Festschrift for N. Enkvist. Ed. H. Ringbom. Skriptor, Stockholm, 349–60.
1975.
Linguistic change, language acquisition and morphology. In: The Nordic
Languages and Modern Linguistics. Ed. K. H. Dahlstedt. Almqvist–Wiksell,
Stockholm, 93–118.
Irányzatok és problémák a mai jelentéstudományban. NyK 77. 359–82.
Das schwedische Verbsystem. In: Morphologie und generative Grammatik.
Athenäum, Frankfurt, 129–63. (Szerk.)
1976.
A szövegelmélet grammatikai indokoltságáról. In: ÁltNyT XI, 197–222.
T. Schiebe's theory on presuppositions (a review article). ALinguH 26. 232–40.
A generatív nyelvelméletről. Nyr 100. 62–82.
Néhány megjegyzés az aktuális mondattagolás és az előfeltevések közötti összefüggésről. NyK 78. 371–8.
1977.
How to greet and address people in Hungarian. In: Dialectology and Sociolinguistics (Festschrift for K. H. Dahlstedt). Eds. C. Ch. Elert–S. Eliasson–S.
Fries–S. Ureland. The University of Umeå, Umeå, 63–70.
Some observations concerning the differences between sentence and text. In:
Linguistic Structures Processing. Ed. A. Zampolli. North-Holland, Amsterdam, 235–53.
Some semantic and pragmatic properties of wh-questions and the corresponding
answers. SMIL 15. 42–70.
1978.
A középfokú összehasonlítás a magyarban és a lengyelben. ÁltNyT XII, 165–
97.
Les présuppositions et la grammaire générative. Studi di Grammatica Italiana 7.
143–59.
Adjectives and presuppositions. Theoretical Linguistics 2. 135–73.
Factivity in Hungarian. Studies in Language 2. 165–97.
Functional sentence perspective and presuppositions. ALinguH 27. 83–109.
Zur Rolle der Pragmatik in der linguistischen Beschreibung. Die neueren Sprachen 3. 254–68.
69
1979.
What do conversational maxims explain? Linguisticae Investigationes 14. 57–
74.
Szövegelmélet – szöveggramatika – szövegnyelvészet. MNy 75. 216–25.
1980.
Greetings as language games. Journal of Pragmatics 4. 147–155.
Yes-no questions as wh-questions. In: Speech Act Theory and Pragmatics. Eds.
J. Searle–F. Kiefer–M. Bierwisch. D. Reidel, Dordrecht, 197–219.
A nyelvi jelentés két fajtája: az implicit és explicit jelentés. In: Hiedelemrendszer és társadalmi tudat. Tömegkommunikációs Kutatóközpont, Budapest,
95–104.
1981.
Questions and attitudes. In: Crossing the Boundaries in Linguistics. Eds. W.
Klein–W. Levelt. D. Reidel, Dordrecht, 159–76.
A kérdő mondatról. NyK 62. 273–329.
1982.
Az előfeltevések elmélete. AkK, Budapest.
The aspectual system of Hungarian. In: Hungarian and General Linguistics.
John Benjamins, Amsterdam, 293–329.(Szerk.)
1983.
A kérdő mondatok szemantikájáról és pragmatikájáról. In: Tanulmányok a mai
magyar nyelv szövegtana köréből. Szerk. Rácz Endre–Szathmári István.
TankK, Budapest, 203–30.
What is possible in Hungarian? ALinguH 33. 149–87.
A -hat/-het képző jelentéstanához. Az episztemikus -hat/-het. ÁltNyT XVI,
131–53.
Szemantika vagy pragmatika? NyK 64. 5–22.
1984.
Magyar–svéd kéziszótár. AkK, Budapest.
A magyar aspektusrendszer vázlata. ÁltNyT XV, 127–49.
A tud segédige jelentéstanáról. MNy 80. 144–60.
1985.
How to account for situational meaning. Quaderni di Semantica 6. 274–81.
The possessive in Hungarian: a problem for natural morphology. ALinguH 35.
85–116.
70
1986.
Focus and modality. In: Language and Discourse: Text and Protest. Ed. J. L.
Mey. John Benjamins, Amsterdam, 287–312.
Some semantic aspects of indirect speech in Hungarian. In: Direct and Indirect
Speech. Ed. F. Coulmas. Mouton–de Gruyter, Berlin, 201–17.
Epistemic possibility and focus. In: Topic, Focus and Configurationality. Ed.
W. Abraham et al. John Benjamins, Amsterdam, 161–79.
A modalitás fogalmáról. NyK 88. 3–38.
1987.
On defining modality. Folia Linguistica XXI, 67–94.
A magyar főnév esetei. MNy 83. 481–6.
The cases of Hungarian nouns. ALinguH 37. 93–101.
1988.
The pragmatics of answers. In: Questions and Questioning. Ed. M. Meyer.
Mouton–de Gruyter, Berlin, 25–279.
Ability and possibility: The Hungarian verb tud 'to be able to'. Studies in
Language 12. 393–423.
1989.
Toward a theory of semantic markedness. In: Markedness in Synchrony and
Diachrony. Ed. O. Mišeska-Tomiæ. Mouton–de Gruyter, Berlin, 121–38.
A jelentéskutatás újabb irányzatai. MNy 85. 258–71.
1990.
Austro–Hungarian morphopragmatics. In: Contemporary Morphology. Eds.
W.U. Dressler–H. C. Luschützky–O. E. Pfeiffer–J.R. Rennison. Mouton–de
Gruyter, Berlin, 69–77. (Társszerző: W. U. Dressler)
-a/-e vagy -ja/-je? NyK 91. 89–95.
Noun incorporation in Hungarian. ALinguH 40. 149–77.
Paradigmaváltás a nyelvtudományban is? MTud 90. 1031–40.
1991.
A magyar nyelv kutatásának általános nyelvészeti vonatkozásai. Akadémiai
székfoglaló. AkK, Budapest.
Sentence type, sentence mood and illocutionary type. In: Current Advances in
Semantic Theory. Ed. M. Stamenov. John Benjamins, Amsterdam, 269–81.
A progresszív aspektus a magyarban. MNy 87. 257–77.
Allgemeinlinguistische Überlegungen – einzelsprachliche Untersuchungen:
Einige Beispiele aus dem Ungarischen. Ural–Altaische Jahrbücher 10. 16–
29.
71
1992.
Az aspektus és a mondat szerkezete. (Könyvrészlet). In: Strukturális magyar
nyelvtan. 1. Mondattan. Akadémiai Kiadó, Budapest, 797–886. (Szerk.)
Hungarian derivational morphology and semantic markedness. In: Lexical Matters. Eds. I. Sag–A. Szabolcsi. CSLI Publications. Chicago University Press,
Chicago, 183–208.
Case in morphology. In: International Encyclopedia of Linguistics. Ed. W.
Bright. Oxford University Press, Oxford, 217–8.
Ou s'arrète la syntaxe? In: De la musique à la linguistique. Hommages à Nicolas
Ruwet. Eds. A. Zribi-Hertz–L. Tasmowski-de Rijk. Communication et
Cogni-tion, Gent, 313–26.
Aspect and conceptual structure: the progressive and the perfective in
Hungarian. In: Fügungspotenzen. Eds. I. Zimmermann–A. Strigin.
Akademie–Verlag, Berlin, 89–110.
Compounding in Hungarian. Rivista di Linguistica 4. 61–78.
Compounds and argument structure in Hungarian. In: Approaches to Hungarian
IV. Eds. I. Kenesei–Cs. Pléh. 51–66.
1993.
Thematic roles and compounds. Folia Linguistica XXVII, 45–55.
1994.
A mondat időbeli szerkezete. MNy 90. 264–75.
A fonológia ma. In: Strukturális magyar nyelvtan. 2. Fonológia. AkK, Budapest, 25–41. (Szerk.)
Aspect and syntactic structure. In: The Syntactic Structure of Hungarian. Eds. F.
Kiefer–K. É. Kiss. Academic Press, New York, 415–64.
Some peculiarities of the aspectual system of Hungarian. In: Tense, Aspect and
Action. Empirical and Theoretical Contributions to Language Typology.
Eds. C. Bache–H. Basbøll–C. E. Lindberg. Mouton-de Gruyter, Berlin, 185–
205.
Modality. In: The Encylopedia of Languages and Linguistics. Pergamon Press,
Oxford, 2525–8.
A magyar nyelv mint a modern kommunikáció eszköze. MTud 94. 631–42.
1995.
Az alaktani kutatások újabb lehetőségei. In: NéprNytud XXXVI, 165–74.
La structure événementielle des substantifs. Folia Linguistica XXIX, 43–65.
(Társszerző: Gaston Gross)
Cognitive linguistics: a new paradigm? In: Linguistics in the Morning Calm 3.
Ed. Ik-Hwan Lee. Hanshin Publishing Co., Seoul, 93–111.
Le problème des équivalences pour l'expression de l'aspect et du mode d'action.
Cahiers d'études hongroises 7. 95–101.
72
1996.
Lexical information and temporal structure. In: Essays in Semantics and
Pragmatics. Eds. S. A.Thompson–M. Shibatani. John Benjamins, Amsterdam, 111–32.
Bound utterances. Language Sciences 18. 575–87.
Can prototype theory save semantics? In: Keio Studies in Theoretical
Linguistics I. Keio University, Tokyo, 7–25.
Az ismétlődés fajtái, nyelvi kifejezőeszközei és szemantikai ábrázolása. In: A
mai magyar nyelv leírásának újabb módszerei. Szerk. Büky L.–Maleczki M.
Szeged, 111–20. (Néprajz és Nyelvtudomány XXXVII.)
Az igeaspektus areális-tipológiai szempontból. MNy 92. 257–68.
Prefix reduplication in Hungarian. ALinguH 43. 175–94.
1997.
Verbal prefixation in Uralic from an areal/typological perspective. In:
Festschrift for Einar Haugen. Eds. S. Eliasson–E. Jahr. Mouton–de Gruyter,
Berlin, 323–41.
Les adverbes de phrase. In: Polyphonie pour Iván Fónagy. Ed. J. Perrot. Harmattan, Paris, 247–56.
Laziczius Gyula. MNy 93. 281–7.
1998.
Morphology and pragmatics. In: A Handbook of Morphology. Eds. A. Zwicky–
A. Spencer. Blackwell, Oxford, 272–9.
Modality and pragmatics. Folia Linguistica XXXI, 241–53.
La préfixation en hongrois, en allemand et dans les langues slaves. EFOu 29.
127–36.
Les substantifs déverbaux événementiels. Langages 131. 56–83.
Alaktan. In: Új magyar nyelvtan. Osiris, Budapest, 187–289. (Társzerk. É. Kiss
Katalin és Siptár Péter)
Brassai Sámuel és a XIX. század nyelvtudománya. NyIrK XLI, 113–8.
1999.
Általános és speciális nyelvészet. NyK 95. 25–31.
Aspektuális igeosztályok és az aspektus formális ábrázolása. In: A mai magyar
nyelv leírásának újabb módszerei III. Szerk. Büky L.–Maleczki M. Szeged,
79–91.
A nyelvtudomány jelene és múltja. Literatura 1999/1. 3–16.
Modality. In: Concise Encyclopedia of Grammatical Categories. Eds. K.
Brown–J. Miller. Elsevier, Amsterdam, 229–35.
73
2000.
Jelentéselmélet. Corvina, Budapest.
Strukturális magyar nyelvtan 3. Alaktan. AkK, Budapest. (Szerk. és társszerző):
A morfológia. 23–73.
A szóképzés. 137–64. (Társszerző: Ladányi Mária)
Morfoszintaktikailag semleges képzések. 165–214. (Társszerző: Ladányi
Mária)
Az igekötők. 453–518. (Társszerző: Ladányi Mária)
A szóösszetétel. 519–67.
A ragozás. 569–618.
Modality. In: Handbook of Pragmatics. Eds. J. Verschueren–J.-O. Östman–J.
Blommaert–Ch. Bulcaen. John Benjamins, Amsterdam, 1–36.
Regularity. In: Morphologie/Morphology. Ein internationales Handbuch zur
Flexion und Wortbildung/An International Handbook on Inflecion and
Word-Formation. Eds. G. Booij–Ch. Lehmann–J. Mugdan. Walter de
Gruyter, Berlin, 296–302.
A nyelvtudomány néhány tudományelméleti-módszertani kérdése. In: Tertium
non datur. Szerk. Ruzsa Imre. Osiris, Budapest, 123–71.
2001.
A moszkvai szemantikai iskola utóélete. In: A moszkvai szemantikai iskola.
Szerk. Papp Ferenc. Corvina, Budapest, 189–200.
74
KORTÁRSI MÉLTATÁSOK KIEFER FERENCRŐL
KIEFER FERENC HETVENÉVES
Elhangzott a Magyar Nyelvtudományi Társaság
2001. május 22-i felolvasó ülésén
Bármilyen hihetetlen, ha egyéniségének, magatartásának derűs légkörét, fáradhatatlan, mozgékony, sokoldalú tevékenykedését tekintjük, mégis igaz, hogy
Kiefer Ferenc 70 éves. A Nyelvtudományi Társaságnak szép hagyománya, hogy
ezt az évfordulót, amely manapság már hál' istennek nem befejezése semminek,
sőt a folytatás vagy akár az újrakezdés életkora, tagtársaink köszöntésével megünnepelje, mert hiszen igaz az is, hogy nem akármilyen eredmény, ha valaki az
élet számtalan buktatója és nehézsége közepette nemcsak megélte ezt a kort,
hanem bő eredményekkel gazdagította szakmáját, tudományát, a közösséget,
amelyhez tartozik.
Kiefer Ferenc „hivatalosan” 1963-ban jelent meg tudományunk nyilvánossága előtt, az Általános Nyelvészeti Tanulmányok I. kötetének egyik munkatársaként, cikkírójaként. Tudjuk jól, hogy ennek az évkönyvsorozatnak a megindulása, amely Szépe György és mások kezdeményezésének, Telegdi Zsigmond
szerkesztői munkájának köszönhető, önmagában korszakhatárt jelző eseménye
volt a magyar nyelvtudomány történetének. Jele volt annak, hogy a magyar
nyelvészek nem is kis csoportja – s érdekes volna az első kötet szerzőinek névsorát e tekintetben is tanulmányozni – kihasználva az ún. létező szocializmus
magyarországi változatának abszolút ideológiai közönyét a nyelvtudomány
iránt, ajtót s ablakot kitárt (még ha egyeseknél, például éppen Telegdi Zsigmondnál, némi terminológiai óvatoskodással is) a legmodernebb „nyugati”
irányzatok, a strukturalizmus különböző manifesztációi, az ún. matematikai
nyelvészet, s jelentős mértékben azon évek nagy újdonsága, a Chomsky-féle
generatív nyelvészet előtt. Ebben a nevezetes kötetben Kiefer Ferenc volt, ha
nem tévedek, a legfiatalabb szerző, egy, a halmazelmélet nyelvészeti alkalmazásáról szóló, ismeretközvetítő célú, igen hasznos cikkel, amely fiatalkori, nevezetes mesterének, a nagy magyar matematikusnak, Kalmár Lászlónak inspiráló
oktatásáról és vezetéséről tanúskodott.
E fiatalkori cikk óta Kiefer Ferenc, mint erről még részletesebben szólok,
nagy utat tett meg a tudományban, de mutatkoznak e munkában már vonások,
amelyekhez hű maradt. Mert azóta is hű maradt a – hol formalizált, hol oldottabb, implicite jelenlévő – matematikai gondolkodáshoz, a modern logikai alapozáshoz, de ahhoz a törekvéshez is, hogy ilyen alapokról indulva konkrét, természetes nyelvi anyag elérésére, megvilágítására törekedjék, s ahhoz, hogy
75
minden ízében a nyelvtudomány elméletigényes és elméletalkotó vonulatához
tartozzék, nem zárkózva el a gyakorlati alkalmazás perspektíváitól.
Ismétlem, az utóbbi majdnem négy évtizedben megtett út impozáns, irányvételei, állomásai egységük mellett is változatosak, rendkívül gazdagok. Több
mint kétszáz jelentős tanulmány, tízegynéhány önálló kötet, nagyszámú ismertetés és, ami munkásságának, egyéniségének kapcsolatteremtő, kezdeményező,
nyitott jel-legét talán a leginkább mutatja, tizenöt (ha jól számoltam) kollektív
tanulmánykötet szerkesztése, egyedül vagy neves szerkesztőtársakkal – mindez
többségében, bőséges magyarországi reprezentáltság mellett, külföldön és világnyelveken, színes és jeles nemzetközi társaságban és rendszeres, kiemelt
visszhanggal. Nyugodtan állíthatjuk, hogy hallatlan szorgalma, kiváló tehetsége
és – mint még szólok róla – tematikája jóvoltából ma Kiefer Ferenc a legjobban,
legszélesebb és legváltozatosabb nemzetközi nyelvészkörökben ismert magyar
nyelvész. Igaz, életpályáján súlyos akadályok nem voltak, eme üldözésekben
oly gazdag évtizedek során senkit sem üldözött és őt sem üldözte senki, de azért
ajándékokat nem kapott, az előrehaladás minden lépéséért meg kellett keményen dolgoznia, s Kiefer Ferenc megdolgozott érte. Már csak ezért is tisztelet
jár neki és őszinte elismerés.
Tematikájáról, tudományos eredményei és tételei szakmai jellemzéséről a
hetekben bizonyosan szólnak, írnak többen is, avatottabb módon, mint ahogy
azt egy megrögzött, bár eretnek saussuriánus nyelvtörténész teheti. Kiefer a
generatív nyelvészet gyors elterjedésének, sorozatos alakváltásainak és kissé
özönvízszerű elterjedésének évtizedeiben dolgozott. Természetes, hogy ennek
az elméleti keretnek az alapján, ennek figyelembe vételével íródott számos
munkája. Viszonylag mégis keveset időzött az elmélet középponti területein,
például a generatív szintaxisban, s érdekes, hogy talán legtöbb kifejezetten generatív jellegű kontribúciója egy olyan területre vonatkozik, amely a generatív
alapító atyák figyelmét kevéssé vonta magára, olyannyira, hogy a profán olvasónak kételyei támadhattak, hogy e terület – a morfológia – létezik-e egyáltalán.
Kiefer egyike volt azoknak, akik e kérdésre határozott igennel válaszoltak, s
talán említhetem azt a személyes emlékemet, hogy Generative Morphologic de
Neufranzösischen című 1973-as könyve egyike volt azon kevés műveknek az
iskola akkori korszakából, amelyeket én kifejezett érdeklődéssel olvastam végig. S bár a morfológia ma is egyike kedvenc és legnagyobb sikerrel művelt
területeinek, úgy látom (bár profánként tévedhetek), hogy Kiefer munkásságát
végig a modern logika, a logikai szemantika és általában a szemantika iránti
vonzódása határozta meg, és kötötte a nyelvészeti pragmatika legkülönfélébb
területeihez. A magyar könyvolvasó számára ékes bizonyíték volt erre Az előfeltevések elmélete című magyar nyelvű könyve 1982-ből (amelyet akkoriban még
meg kellett védeni egy ultrakonzervatív nyelvészeti potentáttal szemben, aki
nem értette, hogy a könyv miért tartozik a nyelvtudomány körébe), s újabban a
kiváló pedagógiai-didaktikai értékekkel is ékes Jelentéselmélet (2000).
76
További címsorolgatások helyett arra fordítanék még néhány percet, hogy
megpróbáljam kiemelni Kiefer munkásságának – s egyúttal bizonyos fokig
egyéniségének – néhány jellemző, számomra fontos vonását.
Kötetlen sorrendben, de mégis előre véve említeném két, egymásnak látszólag ellentmondó vonását: toleráns nyitottságát és következetes igényességét.
Kiefer Ferenc nem fundamentalista típus, nem a Savonalorák, Robespierre-ek,
vagy éppen Khomeiny ajatollahok fajtájához tartozik. Innen széleskörű nyelvtudományi olvasottsága, eleve adott megértése az övéitől különböző megközelítések iránt, innen rendkívül sokoldalú érdeklődése a nyelvészeten belül, de a
kultúra számos kérdése iránt a nyelvészeten kívül is, innen van talán az is, hogy
munkái igen gyakran nem csupán világosak, jól konstruáltak, a szó legjobb
értelmében didaktikusak, nemegyszer kifejezetten szórakoztatóak is; innen az a
sokunk számára igen fontos tulajdonsága, hogy ő egyike a még ma is fehérholló-szerűen ritka elméleti nyelvészeknek, akik – a lényeget tekintve legalábbis –
megértik, hogy miért több ártalmatlan hobbinál, ha valaki, mondjuk, összehasonlító történeti nyelvészettel, vagy nyelvjárásgyűjtéssel, vagy irodalmi stilisztikával foglalkozik. E mellett az emberi síkon is vonzó tolerancia mellett Kiefer
azonban igényes is, sőt keményen igényes; kiváló érzékkel szűri ki a minőségileg gyenge teljesítményt tőle távoli területeken is, és mint ahogyan még tőle
idegen, sőt számára kevéssé rokonszenves munkák között is meglátja, támogatja
az alapos, színvonalas kutatást, keményen tudja elutasítani az érdektelen, felszínes, lusta tevékenységet. Tanúként állíthatom: ezt a tulajdonképpen galambszelídségű embert igazán egy dolog tudja mélyen felháborítani, sőt kihozni a sodrából: az emberi butaság.
Fontos tulajdonsága, megnyerő és egyben mindenki számára hasznos vonása
munkásságának a gyakorlati alkalmazások iránti érzék, sőt igény: az utóbbi
évtizedekben, amióta az informatika a számítógépes tudományok kialakulása és
fejlődése révén nem csupán a nyelvtudományi kutatás és alkotás egyre hatalmasabb és nélkülözhetetlenebb eszköze lett, hanem egyéb kutatások mellett bizonyos fokig a nyelvtudományi kutatás tárgya is, Kiefer Ferencnek az alkalmazások iránti igénye és érzéke nemcsak saját kutatásainak adott új színt és érdekességet, hanem – kiváltképpen intézeti igazgatói funkciójában – fontosnak és
hasznosnak bizonyult.
Végül kutatásainak, munkásságának egy olyan oldalát szeretném kiemelni,
amelynek hangsúlyozását lényegesnek tartom: Kiefer Ferenc magyar nyelvész,
nemcsak abban az értelemben, hogy személyében magyar, hanem abban is,
hogy munkássága a magyar nyelvtudomány szerves, fontos, kiemelkedően
hasznos része. Az utóbbi években vissza-visszatérően divat volt a magyar
nyelvtudomány fogalmával való kirekesztő zsonglőrködés, kirekesztése ebből a
körből nemcsak azoknak, akik magyar létükre a nyelvtudomány más területein
öregbítik a magyar nyelvtudomány és Magyarország hírét, hanem még azoknak
is, akik a magyar nyelvhez elméleti jellegű alapról közelítenek, s így az eddigi
vagy a ma is folyó más, tiszteletreméltó és hasznos kutatásokhoz képest újszerű,
77
egyébként az egész világon érdeklődéssel fogadott eredményeket érnek el. Ezért
is tartom fontosnak, hogy ismételten hangsúlyozzam: Kiefer, aki átfogó magyar
nyelvtanok kezdeményezője, szerkesztője, szerzőtársa, aki cikkeinek „tárgynyelveként” az esetek többségében, külföldön megjelent dolgozataiban is, a
magyart vizsgálja, magyar nyelvészként tisztelendő, e kifejezés valamennyi
értelmében.
E köszöntéssel Kiefer Ferencnek kölcsönkenyeret adok vissza: amikor, valaha, én voltam hetvenéves, ő köszöntött engem a jelenlegihez hasonló körben:
kívánom neki, hogy amikor nyolcvanéves leszek, ismét ő mondja el obligát
laudációmat, s ígérem, hogy ez esetben majd ismét vállalom a felköszöntést az
ő nyolcvanadik születésnapján. Addig pedig kívánom, hogy ez a hetvenéves
határkő új lendület és új eredmények kiindulópontja legyen számára, mindanynyiunk örömére és hasznára.
Herman József
FERENC KIEFER WIRD 70
Selten läßt sich die wissenschaftshistorische Relevanz eines Lebenswerkes
zu den Lebzeiten seines Schöpfers würdigen. Der Wissenschaftler, den diese
Lau-datio ehren soll, gehört zu den wenigen Ausnahmen: seine Wirkung, die
die Entwicklungstendenzen der ungarischen Sprachwissenschaft sowohl in
intellektu-eller als auch in institutioneller Hinsicht deutlich beeinflußte, ist nicht
zu bezwei-feln.
Am 24. Mai 2001 begeht Ferenc Kiefer, einer der bedeutendsten ungarischen
Linguisten der Gegenwart, seinen 70. Geburtstag. Stellt man die Frage, welcher
Weg zu seinem vielfältigen Schaffen führte, so scheinen sich einige wichtige
Mo-tive und Ergebnisse seines Werdegangs herauszukristallisieren, die die
Qualität und Quantität seiner Tätigkeit zumindest teilweise erhellen.
Der Ausgangspunkt war das eigentümliche Umfeld seiner Kindheit, in dem
er sehr früh auf den Reichtum des menschlichen Sprachvermögens und auf die
Viel-fältigkeit der Sprachen aufmerksam wurde. Er lernte neben dem
Ungarischen auch Deutsch als zweite Muttersprache und eignete sich in seiner
Jugend weitere Sprachen an. Sein ursprüngliches Vorhaben, Französisch und
Russisch zu studieren, konnte er wegen der repressiven Wissenschaftspolitik
der 50er Jahre nicht verwirklichen. Somit boten sich für ihn als einzige
Möglichkeit eines Lehramts-studiums Mathematik und Physik an. Nach seinem
Hochschulabschluß im Jahre 1956 wurde ihm nicht erlaubt, an einer Universität
zu unterrichten, deshalb lehrte er etwa fünf Jahre lang an verschiedenen
Schulen. Es gelang ihm jedoch, wäh-rend dieser Zeit ein Fernstudium in
Deutsch und Französisch zu absolvieren. Er begann sich mit den aktuellen
Grundwerken zur allgemeinen Sprachwissenschaft auseinanderzusetzen (unter
78
anderem auch mit denen des gerade debütierenden Chomsky). Die Auseinandersetzung mit den damaligen Leitgedanken einer neuen, theoretisch
ausgerichteten Sprachwissenschaft erfuhr eine Vertiefung durch persönliche
Kontakte zu führenden Persönlichkeiten der sich langsam anbahnenden
theoretischen und allgemeinen Sprachwissenschaft auf internationaler Ebene.
Dieses Interesse, das kreative Entwickeln neuer Ideen, neuer wissenschaftlicher
Werte und Zielsetzungen sowie der durch persönliche Freundschaften entstandene Zugang zu den bahnbrechenden Entwicklungen der späten 50er und frühen
60er Jahre kennzeichneten ihn als eine Ausnahme in der sehr traditionell ausgerichteten, noch immer stark prästrukturalistisch geprägten ungarischen Sprachwissenschaft.
1962 wurde er am Rechenzentrum der Ungarischen Akademie der Wissenschaften angestellt. Es entstand eine Gruppe junger und begabter
Wissenschaftler um ihn, die sich mit mathematischer Linguistik und
maschineller Sprachverar-beitung befaßte. Aus dieser Periode stammen seine
Kontakte zur schwedischen Linguistik, aus denen später zahlreiche
Gastaufenthalte und Publikationen er-wuchsen und die – nicht zuletzt auch
wegen der von ihm betreuten Doktoranden, die anschließend wichtige
Ergebnisse vorlegten – dazu führten, daß seine wissen-schaftliche Tätigkeit
auch die skandinavische Sprachwissenschaft auf eine unver-kennbare Weise
beeinflußte. 1965 wurde ihm ein Stipendium gewährt, das ihm ermöglichte, ein
Jahr an verschiedenen Universitäten der USA zu verbringen. Er besuchte unter
anderem auch das MIT, an dem er die führenden Wissenschaftler dieser Zeit
(wie Chomsky, Halle und Katz) und der nächsten Jahrzehnte (wie etwa
Fillmore, Perlmutter und Lakoff) kennenlernte, aber darüber hinaus auch
Gelegenheit zum fruchtbaren Gedankenaustausch mit ihnen hatte.
Seit diesem Forschungsaufenthalt galt Ferenc Kiefer als einer der international anerkanntesten Vertreter der theoretischen Linguistik. Er widmete sich
eher der Semantik, der Pragmatik und der Morphologie als der Syntax; dieses
Inte-resse blieb auch in späterer Zeit erhalten.
Neben seiner Zusammenarbeit mit amerikanischen und skandinavischen Gelehrten pflegte und pflegt er auch enge Kontakte zu Linguisten aus beiden
Teilen Deutschlands, Österreich und Frankreich, aber auch aus Osteuropa.
Seine wich-tigsten Gastprofessuren verbrachte er in Stockholm, Stuttgart,
Århus, Paris, Ant-werpen und Wien. Auch gegenwärtig ist er regelmäßiger Gast
an den Universitäten Wien und Paris.
Seit den siebziger Jahren entfaltete er seine äußerst effektive
wissenschaftsor-ganisatorische Tätigkeit, deren Ziel es war, zur Institutionalisierung und Etab-lierung der theoretischen Linguistik beizutragen. Er
veröffentlichte (oft zusam-men mit Kollegen, die ebenfalls zu Klassikern der
neueren Sprachwissenschaft wurden wie Searle, Bierwisch, Perlmutter und
vielen anderen) zahlreiche Sam-melbände zu spezifischen Themen – aber auch
solche, die die aktuellen For-schungsergebnisse im Osten Europas vorstellten.
79
Zahlreiche renommierte interna-tionale Zeitschriften wurden und werden unter
seiner Mitwirkung herausgegeben.
Er wurde 1973 Mitarbeiter des Instituts für Sprachwissenschaft der Ungarischen Akademie der Wissenschaften, das er seit 1992 als Direktor leitet, und ist
seit 1982 auch Professor an der Eötvös-Loránd-Universität Budapest. Während
Ferenc Kiefer sich in den 60er und 70er Jahren in seinen Publikationen vor
allem mit anderen Sprachen (besonders dem Schwedischen und dem
Französischen) befaßte, wandte er sich in den 80er Jahren verstärkt dem
Ungarischen zu. Seine Bemühungen um die Entwicklung einer sprachwissenschaftlichen Schule, deren Ziel es ist, die Struktur des Ungarischen im Lichte
aktueller und moderner Er-gebnisse der theoretischen Linguistik zu erforschen
und die ungarische Sprach-wissenschaft in internationale Entwicklungen zu
integrieren, nahmen langsam Gestalt an. Jahr für Jahr lassen sich die Früchte
seiner langjährigen Bemühungen ernten. An erster Stelle ist die internationale
Bedeutung seiner einstigen Schüler zu nennen, die ihrerseits heute als
anerkannte Persönlichkeiten der internationalen linguistischen Szene gelten.
Zweitens zeigt sich sein Streben nach einer neuen un-garischen Sprachwissenschaft auch in der Veröffentlichung bahnbrechender Wer-ke. Die wichtigste
Leistung in dieser Hinsicht ist das großangelegte Projekt Strukturális magyar
nyelvtan ['Strukturelle Grammatik des Ungarischen']. In den bisher erschienenen drei Bänden trachten führende ungarische Linguisten jeweils Syntax,
Phonologie und Morphologie des Ungarischen mit den gegenwärtigen Mitteln
der generativen Syntax, postgenerativer phonologischer Ansätze und der
generativen Morphosyntax auf insgesamt etwa 2500 Seiten zu erfassen. Die
wissenschaftshistorische Bedeutung dieses Projekts – das fortgesetzt wird,
indem weitere Bände im Entstehen begriffen sind – besteht vor allem darin, daß
erst-mals in der Geschichte der ungarischen Sprachwissenschaft zeitgemäße
Mittel zur systematischen Erstellung einer theoretisch verankerten, wissenschaftlichen Grammatik des Ungarischen verwendet wurden. Das Verdienst
Ferenc Kiefers ist nicht nur, Leiter dieses auch nach internationalem Maßstab
außerordentlich ergiebigen und erfolgreichen Forschungsprojekts zu sein,
sondern liegt auch darin, daß er selbst einen entscheidenden Einfluß auf die
linguistische Ausbildung der – zum Teil international bekannten, zum Teil
jungen, zum gegenwärtigen Nach-wuchs der ungarischen theoretischen
Linguistik gehörenden – Mitarbeiter des Projekts hatte.
Von nicht geringerer Wichtigkeit ist die von Ferenc Kiefer, Katalin É. Kiss
und Péter Siptár verfaßte 'Neue ungarische Grammatik' (Új magyar nyelvtan),
die eine allgemein verständliche Einführung in die generative Syntax, Morphologie und Phonologie des Ungarischen darstellt und ermöglicht, durch die Einführung neuester theoretischer Mittel in die Ausbildung von Doktoranden und
Sprachlehrern eine, dem gegenwärtigen Stand der Sprachwissenschaft
entsprech-ende Sichtweise auf eine zukunftsbestimmende Weise zu verbreiten.
Dieses Un-terfangen erwuchs zum Teil aus der Tatsache, daß seit dem Beginn
80
der 90er Jahre die Lehrtätigkeit für Ferenc Kiefer eine zunehmende Bedeutung
erlangte. Er wurde sowohl zum Leiter des neuen Lehrgangs 'Theoretische
Linguistik' als auch des ebenfalls neu gegründeten Graduiertenkollegs für
Theoretische Lin-guistik an der Eötvös-Loránd-Universität ernannt. Es ist als
ein bedeutender Erfolg für Professor Kiefer zu bewerten, daß diese beiden
Institutionen heute bereits zu den renommiertesten ihrer Art in Europa gehören;
die Türen der Uni-versitäten und Forschungsinstitute sowohl in als auch
außerhalb Europas stehen Absolventen des Lehrgangs sowie den hier
promovierenden und promovierten jungen Wissenschaftlern offen. Ein weiteres
Zeichen für seine Absicht, die lin-guistische Forschung in Ungarn grundsätzlich
zu verändern, indem theoretische und international anerkannte Konzeptionen
vertreten werden, ist ein zweites, vor kurzem erschienenes Lehrwerk, das den
Titel 'Bedeutungstheorie (Jelentéselmé-let) trägt. Dabei handelt es sich nicht um
eine gewöhnliche Darstellung der For-schungslage in der Semantik, sondern es
ist vielmehr ein synthetisierendes Werk, das teilweise bedeutungstheoretische
Ansätze kritisch analysiert, teilweise Ferenc Kiefers ars poetica veranschaulicht
und den Kern seines wissenschaftlichen Schaffens auf dem Gebiet der Semantik
zusammenfaßt.
Für seine Studenten erscheint Ferenc Kiefer als ein besonders geduldiger
Wis-senschaftler und Betreuer, der zwar zu einer beeindruckenden Vielfalt von
lin-guistischen Fragestellungen eine klare und kompetente Meinung äußern
kann, der aber diese nie als unanfechtbare Wahrheiten präsentiert, sondern auch
gern mit sich diskutieren und sich überzeugen läßt. Nicht nur sein weltweites
Renommee, die internationalen Anerkennungen, die Positionen, die er einnimmt, die Wür-digungen und Auszeichnungen, mit denen er geehrt wurde,
sondern vor allem die Ausstrahlung seiner Persönlichkeit, seine Offenheit, seine
Toleranz, seine außer-gewöhnliche Belesenheit und nicht zuletzt seine
aufrichtige Hilfsbereitschaft ver-leihen ihm die Autorität, die es ihm ermöglicht,
jüngere Kollegen ständig zu un-terstützen, und ihre wissenschaftliche Laufbahn
in die gewünschte Richtung zu lenken.
Internationale und ungarische Institutionen erkannten seine wissenschaftliche Leistung, seine wissenschaftsorganisatorische Tätigkeit und seine
bestimmende Rolle in der Entwicklung der gegenwärtigen Sprachwissenschaft
mit zahlreichen Würden und Ehrenämtern an: er ist Mitglied der Europäischen
Akademie der Wissenschaften, der Europäischen Akademie für Wissenschaft,
Kunst und Lite-ratur, der Ungarischen Akademie der Wissenschaften, der
Österreichischen Aka-demie der Wissenschaften und ist Ehrendoktor mehrerer
Universitäten; er war jahrelang Vorsitzender der International Pragmatics
Association und der Societas Linguisticae Europeae. Gegenwärtig ist er auch
Vorsitzender der Abteilung für Linguistik und Literaturwissenschaft der
Ungarischen Akademie der Wissen-schaften, wodurch die Tragweite seines
Handelns wesentlich erweitert wurde, in-dem er sich nicht nur für die Linguistik
einzusetzen vermag, sondern auch viel für das Ansehen der
81
Geisteswissenschaften in Ungarn tun kann.
Wir – die wir zu zwei verschiedenen Generationen seiner Schüler gehören,
und die wir selbst wichtige Wendepunkte unserer Laufbahn der geistigen,
wissen-schaftsorganisatorischen und menschlichen Wirkung Ferenc Kiefers
verdanken – wünschen ihm Kraft und Beharrlichkeit, um seine langjährigen
Zielsetzungen mit dem bisherigen Erfolg, mit der bisherigen Effektivität und
mit der bisherigen Entschlossenheit zu verfolgen. Wir wünschen ihm
Gesundheit und Energie, damit er seiner Leidenschaft, der Linguistik auch in
den folgenden Jahrzehnten nachgehen kann, und danken ihm für all das, was
wir von ihm gelernt haben und in Zukunft lernen werden.
András Kertész–Gergely Pethő
82
Kiss Lajos
(1922–2003)
83
KISS LAJOS VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL
Debrecenben születtem 1922-ben. Anyai ágon a családom debreceni, apai
ágon meg dunántúli. Szüleim a házasságkötéskor abban állapodtak meg, hogy
születendő gyermekeik vallásában a „nem nemet követ” elvéhez igazodnak. Így
lettem én katolikus a kálvinista Rómában. A piaristák gimnáziumában tanultam.
Különösen szívesen és hálával gondolok vissza az ottani cserkészéletre, és a
Révai Miklós Önképzőkörre, amelynek nyolcadikos koromban a diákelnöke
voltam. Érettségi után Munkácsra vonultam be katonának. Kárpátalján kezdtem
el ismerkedni az ukrán nyelvvel. 1941-től 1943-ig a Ludovika Akadémia hallgatója voltam. 1943 augusztusában tüzérhadnaggyá avattak. A debreceni tábori
tüzérosztályhoz osztottak be. Alakulatom 1944 tavaszán került a harctérre, egy
évre rá pedig szovjet hadifogságba. Több mint három évet töltöttem a Kaukázusban, nagyobbrészt Tbilisziben.
Hazatértem után, 1948 őszén a debreceni egyetem bölcsészkarán német és
orosz filológiai tanulmányokba fogtam, és 1952-ben szereztem tanári oklevelet.
Egyetemi tanulmányaimmal párhuzamosan orosz nyelvi lektorként, majd tanársegédként működtem az orosz tanszéken. 1954-ben aspirantúrára vettek fel
szláv nyelvészetből. Ekkor, harmincharmadik életévemben költöztem szülővárosomból Budapestre. Aspiránsvezetőm Hadrovics László volt. Kandidátusi
értekezésemet orosz történeti szóképzéstanból írtam A suffixum nélküli
deverbális főnevek az orosz nyelvben címmel. A kandidátusi fokozatot 1960.
december 29-én kaptam meg. Időközben, 1957. december 1-jével a Magyar
Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének lettem a tudományos segédmunkatársa, később munkatársa, majd – 1964. április 1-jével – főmunkatársa. Az Intézet nagy tervmunkáinak sorában több szótár készítésében vettem
részt: 1957-től 1962-ig A magyar nyelv értelmező szótára, 1961-től 1970-ig A
magyar nyelv történeti-etimológiai szótára, 1962-től 1972-ig pedig a Magyar
értelmező kéziszótár munkálataiban. 1970-ben a Földrajzi nevek etimológiai
szótárához fogtam hozzá, s az elkészült kéziratot 1976. október 12-én adtam át
az Akadémiai Kiadónak. 1970-ben jelent meg a Hatvanhét szómagyarázat című
munkám, 1976-ban pedig a Szláv tükörszók és tükörjelentések a magyarban
című monográfiám. 1955 óta összesen 187 dolgozatom, bírálatom, közleményem látott napvilágot itthon és külföldön.
Tudományos érdeklődésem előterében a magyar–szláv nyelvi érintkezések
állanak. Szívesen foglalkozom az etimológiai kutatások elméleti kérdéseivel, a
magyarországi szlavisztika történetével, földrajzi nevek eredetmagyarázatával, a
84
hazai és a külföldi lexikográfia fejlődésének nyomon követésével is. Mintegy
4000 kötetes könyvtáram van, s ez nemcsak nagy könnyebbség a munkámban,
hanem a szellemi örömök állandó forrása is.
A videofelvétel 1976. november 5-én készült, szövegét Földi Éva jegyezte le.
85
VÁLOGATOTT BIBLIOGRÁFIA
1955.
Pazarol. MNy LI, 225–6.
Fór. MNy LI, 343–5.
Poln. for, fora, russ., ukr., wruss. fóra; ungar. fór; tschech. fór. StSl 1. 409–12.
1956.
Vakáncsos. MNy LII, 468–72.
Adalékok az orosz vengérec 'házaló kereskedő' szóhoz. Nyr 80. 480–1.
Formant -it w pol. najmit(a), wrożbit(a); ros. íŕéěč́ň, âîđîćáč́ň; ukr., brus. íáéěčň,
âîđîćáč́ň. StSl 2. 365–71.
1957.
Tunya. Szerb-horvát tindirgrad ~ magyar tündérvár. MNy LIII, 203–4.
Karácsony szavunk őstörténetéhez. Nyr 81. 247–51.
Tschech. ulita 'Schneckenhaus'. StSl 3. 403–4.
Tschech., slovak. pinka. StSl 3. 404–5.
Skr. košńa kuća 'Küche'. StSl 3. 406–8.
Huligán. Nyr 81. 324–5.
Ukrán. Nyr 81. 489–92.
Piszlicsár. MNy LIII, 472–3.
1958.
Pinka. MNy LIV, 116–7.
Magyar jövevényszavak egy szepesi lengyel falu szókincsében. Nyr 82. 111–2.
Jeszcze raz o elementach obcych w słownictwie Łapsz Niżnych. Język Polski
37. 206. p.
Csehül van. Nyr 82. 101–2.
Nem a törökből származik-e sisak szavunk? Nyr 82. 233–5.
Trezina. Nyr 82. 258–9.
Kátrány. Nyr 82. 373–6.
Gerta Hüttl-Worth, Die Bereicherung des russischen Wortschatzes im XVIII.
Jahrhundert. Wien, 1956. StSl 4. 436–42. (Ism.)
Kniezsa István, A magyar nyelv szláv jövevényszavai. I. Budapest, 1955.
Rocznik Slawistyczny 20. 53–65. (Ism.)
Naszád. Nyr 82. 486–8.
1959.
Krampácsol, krampács. MNy LV, 257. p.
Móva. NyK 61. 106–7.
86
Szláv eredetű tájszavainkhoz. MNyj 5. 147–52.
Mordályégető. Adalék irodalmi nyelvünk szókincsének történetéhez. Nyr 83.
339–43.
Kahanyec. Nyr 83. 489–90.
Idegen szavak kéziszótára. Szerkesztette: Bakos Ferenc. Budapest, 1958. Nyr
83. 95–9. (Ism.)
Работы венгерских специалистов в области славянскгого языкознания и
литературоведения в 1957 г. I. Языкознание. StSl 5. 236–44.
A Magyar Nyelv Értelmező Szótára. Népművelés 6. 18. p. (Ism.)
1960.
Kucséber. Nyr 84. 101–3.; 379. p.
Nylon és társai. MNy LI, 108–9.
A Magyar Nyelv Értelmező Szótára II. kötet. E–Gy. Népművelés 7. 29. p. (Ism.)
Három lengyel eredetűnek tartott szavunk. MNy LI, 368–72.
A suffixum nélküli deverbális főnevek az orosz nyelvben. (Kandidátusi értekezés tételei.) Budapest.
A suffixum nélküli deverbális főnevek az orosz nyelvben I–II. Budapest. (Kézirat)
Bekecs. Nyr. 84. 477–9.
Kucsma. MNy LI, 470–4.
Zametki po russkoj istorii÷eskoj leksikologii. StSl 6. 267–83.
1961.
Baráber. Nyr 85. 92–3.
Vályog. MNy LVII, 88–91.
Kétkulacsos. Nyr 85. 225–7.
Szerecsika. MNy LVII, 344–5.
Hemzseg. MNy LVII, 477–9.
Józef Staszewski, Słownik geograficzny. Pochodzenie i znaczenie nazw
geograficznych. Wydanie drugie przejrzane i uzupełnione. Wiedza
Powszechna. Warszawa, 1959. StSl 7. 243–63. (Ism. Társszerző: Papp László)
N. M. Šanskij, V. V. Ivanov, T. V. Šanskaja, Kratkij etimologičeskij slovar'
russkogo jazyka. Moskva, 1961. StSl 7. 373–8. (Ism.)
1962.
Mikulás, télapó, krampusz. Nyr 86. 92–4.
Patics. MNy LVIII, 85–7.
Idegen szavak kéziszótára. Szerkesztette: Bakos Ferenc. Kossuth Könyvkiadó.
Népművelés 9. 30. p. (Ism.)
Honnan származik a huligán szó? ÉT 17. 882. p.
Notesz. Pillér. Nyr 86. 329–32.
Lucerna. MNy LVIII, 363–4.
Kvaterkázik. MNy LVIII, 368–70. (Társszerző: O. Nagy Gábor)
87
Vargánya. MNy LVIII, 474–7.
Pópa. Kalugyer. Nyr 86. 453–7.
1963.
Honnan származik a tupíroz szó? ÉT 18. 85. p.
Kulacs. Terep. MNy LIX, 81–5.
Etimológiai és szótörténeti jegyzetek. NytudÉrt 38. 175–87.
Praviľnosť russkoj reči. Trudnyje slučai slovoupotreblenija. Moskva, 1962.
Nyr 87. 262–3.
Belga. MNy LIX, 203–6. (Társszerző: Papp László)
A mázolmánytól a giccsig. ÉT 18. 986. p.
Hogyan kapta nevét a bikini? ÉT 18. 1066. p.
Die erklärenden Wörterbücher der slawischen Sprachen. StSl 9. 75–122.
Ulánus. Nyr 87. 350–1.
Istorija odnogo polonizma v russkom jazyke: vengry. In: Studia linguistica in
honorem Thaddaei Lehr-Spławiński. Warszawa, 305–11.
Rozsomák. Strájfa. MNy LIX, 346–9.
Proischoždenije slov bekeša, kučma, šalaš i šišak. In: Etimologičeskije
issledovanija po russkomu jazyku. Vypusk IV. Moskva, 48–65.
Nyomozás a buli ügyében. ÉT 18. 1453. p.
Szótárírás és nyelvművelés. Nyr 87. 415–21.
Amerikázik. Ukáz. Nyr 87. 472–4.
Hétszilvafás. Még egyszer a terep-ről. MNy LIX, 466–9.
A szláv népnév és rokonsága. NytudÉrt 40. 193–200.
1964.
Melich János 1872–1963. Nyr 88. 82. p.
V. nemzetközi szlavista kongresszus. Nyr 88. 87–8.
Granicsár. MNy LX, 96–7.
Monográfia a cseh családnevekről. MNy LX, 122–5.
Az V. nemzetközi szlavista kongresszus. I. OK 21. 379–82. (Társszerző:
Sziklay László)
Polonisztikai megjegyzések a faraziá-hoz. MNy LX, 205–6.
F. P. Filin: Projekt »Slovarja russkich narodnych govorov«. NyK 66. 243–6.
Historia osadnictwa i organizacja społeczna pasterstwa oraz słownictwo pasterskie Tatr Polskich i Podhala. NyK 66. 246–247.
Značenije vengerskoj leksiki dlja etimologičeskich issledovanij v oblasti
slavjanskich jazykov. StSl 10. 21–31.
Linda Sadnik–Rudolf Aitzetmüller: Vergleichendes Wörterbuch der slavischen
Sprachen. Lieferung 1. StSl 10. 190–5. (Ism.)
France Bezlaj: Etimološki slovar slovenskego jezika. Poskusni zvezek. StSl10.
195–9.
Rozmár. Nyr 88. 320. p.
Stanisław Szober: Słownik poprawnej polszczyzny. Nyr 88. 335. p.
Kísérletek etimológiai képletek felállítására. MNy LX, 314–21.
88
Satrafa. In: Nyelvművelő levelek. Budapest, 1964. 91. p. [K. L.]
Melich János: Dolgozatok II. Budapest, 1963. NyK 66. 460–2. (Ism.)
Afrik. Alpakka. Csajka. Egyöntetű. Firlefánc. Mumus. Nyr 88. 471–6.
Vladimír Šmilauer: Úvod do toponomastiki. Nyr 88. 486–90.
Az albánok elnevezései a magyarban. MNy LX, 472–5.
Magyar szavak idegen nyelvekben. In: „Itt a Rádiólexikon!” Budapest, 147–8.
1965.
Lett. Litván. Cselák. MNy LXI, 92. p.
Új általános szláv etimológiai szótár. MNy LXI, 121–5.
Bălgarski etimologičen rečnik. Săstavili Vl. Georgiev, Iv. Gălăbov, J. Zaimov,
St. Ilčev. Svezka I. Sofija, 1962. Svezka II. 1963. StSl 10. 463–9. (Ism.)
Carlo Tagliavini: Storia di parole pagane e cristiane attraverso i tempi. Brescia,
1963. NyK 67. 160–2. (Ism.)
Milka Ivić: Pravci u lingvistici. Ljubljana, 1963. NyK 67. 162–5. (Ism.)
Csiba. Csicsóka. Zajda. MNy LXI, 211–8.
Kniezsa István 1898–1965. Nyr 89. 409–10.
Etimologija russk. majka 'sportivnaja rubaška bez rukavov'. StSl 11. 147–9.
Szótörténeti adalékok. MNy LXI, 482–91. (Társszerző: Hadrovics László)
Melich János: Dolgozatok I. Dolgozatok II. ALinguH 15. 171–4. (Ism.)
A szótárírás elmélete és gyakorlata A Magyar Nyelv Értelmező Szótárában.
Szerk. Országh László. ALinguH 15. 413–5. (Ism.)
1966.
Miskárol. MNy LXII, 65–9.
Rohadt sarok. Nyr 90. 96. p.
A szláv nyelvek értelmező szótárai. In: Szótártani tanulmányok. Szerk. Országh
László. Budapest, 281–322.
A keleti szláv nyelvek etimológiai szótárai. In: Szótártani tanulmányok. Szerk.
Országh László. Budapest, 323–40 + táblázat.
Fórozás. Nyr 90. 197. p.
Műveltségszók, vándorszók, nemzetközi szók. MNy LXII, 179–88.
Narancs szavunk eredete. FilKözl 12. 209–14.
Secko jedno. Nyr 90. 311. p.
Névtudományi folyóiratok. MNy LXII, 361–73.
† Stefan Kniezsa. ALinguH 16. 337–62.
Der slowakische Feenname víla und der ungarische Wortschatz. StSl 12. 227–
34.
Lazsíroz, lazsál. Lazsukál, lazukál. MNy LXII, 468–70.
Die etymologischen Wörterbücher der ostslawischen Sprachen. Slavica 5. 103–
23.
1967.
Görvély. Kuka. Nyr 91. 71–2.
Szótörténeti adalékok. MNy LXIII, 101–3.; 224–7.
89
Słownik staropolskich nazw osobowych. Pod redakcją i ze wstępem Witolda
Taszyckiego. Tom I. Zeszyt 1. Wrocław–Warszawa–Kraków, 1965. Nyr 91.
79–80. (Ism.)
Versuche zur Aufstellung von etymologischen Formeln. StSl 13. 141–8.
Zala megye földrajzi nevei. [Die geographischen Namen des Komitats Zala].
StSl 13. 155–8.
Az anabaptisták elnevezései a magyarban. MNy LXIII, 161–9.
Ungarisch miskárol 'verschneiden, kastrieren'. Slavica 6. 23–9.
Az etimológiai kutatások elveiről. NytudÉrt 58. 128–30.
O medsebojnem jezikovnem vplivanju Slovanov in Madžarov. Jezik in slovstvo
12. 167–71.
Knud Rahbek Schmidt: Soziale Terminologie in russischen Texten des frühen
Mittelalters (bis zum Jahre 1240). Kopenhagen, 1964. Studia Slavica 13.
345–6. (Ism.)
Slowakisch habán 'Wiedertäufer in Mähren und in der Westslowakei'. Annuaire
de l'Institut de Philologie et d'Histoire Orientales et Slaves 18. Bruxelles,
1966–1967, 241–8.
1968.
Kniezsa István. Budapest. (MNyTK 123.)
Krajnik. MNy LXIV, 74–5.
Szófejtő szótár, értelmező szótár. Nyr 92. 119. p.
István Kniezsa (1898–1965). Revue des Études Slaves 46. 450–3.
Macskakő. Plecsni. MNy LXIV, 214–5.
Még egyszer a miskárol-ról. MNy LXIV, 340–3.
Szőlő- és borfajtáink szláv eredetű nevei. NyK 70. 397–408.
Térdkalács. Tomp. Tükörszó. Ükörke. Vargánya. MNy LXIV, 453–6.
Szótörténeti adalékok. MNy LXIV, 465–71.
Daľnejšije zadači izučenija slavjanskich zaimstvovanij v vengerskom jazyke.
StSl 14. 253–7.
1969.
Kniezsa István: A magyar és szlovák családnevek rendszere. Budapest, 1965.
Beiträge zur Namenforschung. Neue Folge 4. 65–8. (Ism.)
Még egyszer a kuká-ról. Nyr 93. 136–7.
Az újabb szláv víznévkutatás. NyK 71. 165–76.
A Magyar Nyelvjárások Atlasza I. Nyr 93. 169–76.
Die neuere slawische Hydronymik. StSl 15. 1–23.
Magyar–lengyel szótár. Szerkesztette: Jan Reychman. Budapest, 1968. AkK,
NyK 71. 430–2. (Ism.)
Etimológiai vizsgálatok Magyarországon a múlt század közepétől 1920-ig. In:
Tanulmányok a magyar és finnugor nyelvtudomány történetéből (1850–
1920). Szerk. Szathmári István. Budapest, 47–59.
O nekotorych principach etimologizirovanija zaimstvovannych slov. In:
Etimologija 1967. Moskva, 68–70.
90
1970.
Hatvanhét szómagyarázat. Budapest. (NytudÉrt 71.)
A Magyar Nyelv szóvégmutató szótára. Szerkesztette: Papp Ferenc. Nyr 94.
112–6. (Ism.)
A Földrajzi Nevek Etimológiai Szótárának tervezete. Nyr 94. 334–44.
Az európai névtudomány fontosabb eredményei. NytudÉrt 70. 16–26.
Hadrovics László köszöntése. MNy LVI, 509–10.
László Hadrovics sechzigjährig. StSl 16. 179–92.
1971.
Drei Worterklärungen. AUB SLingu 2. 21–30.
Stefan Ilčev: Rečnik na ličnite i familni imena u bălgarite. Sofija 1969. Nyr 95.
226–8. (Ism.)
Slovar slovenskega knjižnega jezika. Prva knjiga. A–H. Ljubljana, 1970. NyK
73. 273–5. (Ism.)
A Magyar Nyelvjárások Atlasza II. Nyr 95. 262–9. (Ism.)
Stefan Ilčev: Rečnik na ličnite i familni imena u bălgarite. Sofija 1969. StSl 17.
191–4. (Ism.)
Edward Stankiewicz–Dean S. Worth: A Selected Bibliography of Slavic
Linguistics. I–II. The Hague–Paris, 1966–1970. StSl 17. 369–371. (Ism.)
1972.
A földrajzi köznevek és a földrajzi nevek. Nyr 96. 250–1.
A magyar nyelv szóvégmutató szótára. [Rückläufiges Wörterbuch des
Ungarischen]. Red. v. Ferenc Papp. Budapest 1969. ALinguH 22. 225–8.
(Ism.)
Slovar slovenskega knjižnega jezika. Prva knjiga (A–H). Ljubljana 1970. StSl
18. 165–8. (Ism.)
Gedenken an Johann Melich. Zur 100. Wiederkehr seines Geburtstages. StSl 18.
397–411.
1973.
Melich János emlékezete születésének századik évfordulója alkalmából.
Budapest. (MNyTK 134.)
Hogyan kapta nevét a bikini? Nyomozás a buli ügyében. A mázolmánytól a
giccsig. In: Anyanyelvi kaleidoszkóp. Budapest, 20., 24., 40. p.
Mutatvány a Földrajzi Nevek Etimológiai Szótárából. Nyr 97. 81–90.
Melich János emlékezete születésének századik évfordulója alkalmából. MNy
LXIX, 1–15.
Kaľki slavjanskich slov v vengerskoj leksike. StSl 19. 165–75.
Szlavisztika és magyar nyelvtudomány. Nyr 97. 257–65.
Huszonhárom magyar szófejtés. NyK 75. 41–56.
Hol tart a Hortobágy név etimológiájának vizsgálata? Műveltség és Hagyomány
15–16. (1972–4) 21–30.
91
Ungarisch-slawische Wechselbeziehungen in der Sprache. AUB SLingu 4. 3–
12.
A Magyar Nyelvjárások Atlasza III. Nyr 97. 468–75. (Ism.)
Szlavisztika és magyar nyelvtudomány. O. Nagy Gábor emlékének. Budapest,
3–11. (NyrF 10.)
Hogyan került Zala Somogyba? Honismereti Híradó 3–4. 196. p.
1974.
Slawistik und die ungarische Sprachwissenschaft. StSl 20. 1–12.
Georg Heller–Karl Nehring: Comitatus Sirmiensis. München, 1973. StSl 20.
171–3. (Ism.)
Szláv mintára alkotott tükörszók a magyarban. NytudÉrt 83. 309–12.
Georg Heller–Karl Nehring: Comitatus Sirmiensis. München 1973. NyK 76.
467–9. (Ism.)
Suzanne Kakuk: Recherches sur l'histoire de la langue osmanlie des XVIe et
XVIIe siècles... Budapest, 1973. MNy LXX, 487–90. (Ism.)
Staročeský slovník. Praha, 1968–1972. StSl 20. 375–7. (Ism.)
Slovenský historický slovník z predspisovného obdobia. Bratislava, 1973.
StSl 20. 378–80. (Ism.)
1975.
Péter László: Szeged utcanevei. Szeged, 1974. Nyr 99. 87–9. (Ism.)
A Magyar Nyelvjárások Atlasza IV. Nyr 99. 219–24. (Ism.)
Das Problem der alten slawischen Lehnübersetzungen im Ungarischen.
Slawische Wortstudien. Bautzen, 86–9.; 178–9.
1976.
Szláv tükörszók és tükörjelentések a magyarban. Budapest. (NytudÉrt 92.)
Az etimológiai kutatások újabb fejlődése külföldön. NytudÉrt 90. 27–47.
O predmete slovanskej porovnávacej lexikológie: Onomaziológia. Slavica
Slovaca 11. Bratislava, 12–3.
Temető. Nyr 100. 458–61.
Rasščeplenije odnogo slova v drevnevengerskom jazyke i slavjanskije paralleli.
Slavica 14. 61–5.
1977.
Naszály és Nagy-szál. Nyr 101. 102–4.
Cseribarát. Nyr 101. 228–31.
Versuche zur Aufstellung von etymologischen Formeln. In: Etymologie.
Herausgegeben von Rüdiger Schmitt. Darmstadt, 377–88.
János Melich (1872–1963). Analecta Linguistica 7. 75–6.
1978.
Földrajzi nevek etimológiai szótára. Budapest.
Lejt, lejtő. Ramaty. Nyr 102. 109–10.
92
A Magyar Nyelvjárások Atlasza V. Nyr 102. 111–2. (Ism.)
Sajmeggy. Szőrszálhasogató, hajszálhasogató. Tákol, ták. Rönk. Nyr 102. 229–
33.
István Kniezsa (1898–1965). Analecta Linguistica 8. 349–52.
Slavjanizacija vengerskich toponimov v period tureckogo vladyčestva. In:
Hungaro-Slavica 1978. Budapest, 141–7.
Új magyar könyv a földrajzi nevek eredetéről. Nyelvünk és Kultúránk 32. 83–6.
Kies, kietlen. Nyr 102. 470–2.
A Magyar Nyelvjárások Atlasza VI. Nyr 102. 480–2. (Ism.)
Etimológiai vizsgálatok Magyarországon a múlt század közepétől 1920-ig. In:
Tanulmányok a magyar és finnugor nyelvtudomány történetéből (1850–
1920). Szerk. Szathmári István. Budapest, 47–59.
1979.
Csurják. Dusánka. Krapacs. Plankács. Nyr 103. 82–4.
Nyolcvan éve született Kniezsa István. MNy LXXV, 737–6.
A halász a szláv nyelvekben. NyK 81. 135–42.
Márton Gyula–Péntek János–Vöő István: A magyar nyelvjárások román kölcsönszavai. Bukarest, 1977. MNy LXXV, 490–7. (Ism.)
Egy állítólagos tájnév: Apoka. Lok. Repcsény. Szapha. Nyr 103. 364–8.
Székelyföldi víz- és helységnevek. Bardoc. Előpatak. Kendő. Küsmöd.
Laposnya. Tikmony. Nyr 103. 468–72.
Tautologische slawisch-ungarische Mischnamen in der ungarischen Toponymie
StSl 25. 231–9.
Magyarország földrajzinév-tára II. Győr-Sopron megye. Vas megye. Veszprém megye. Zala megye. Szerkesztette: Földi Ervin. Budapest, 1978. Nyr
103. 493–5. (Ism.)
1980.
Földrajzi nevek etimológiai szótára. Budapest. (2. kiadás)
Sumák, sumákol. Sumár, sumárerdő. Nyr 104. 106–9.
Szavak és nevek. Dzsumbuj. Kalakocs. Kástélyos. Pereszke. Rence. Zeppelin.
Nyr 104. 362–8.
Vor 80 Jahren ist István Kniezsa geboren. StSl 26. 225–8.
1981.
Szilágysági hegynevek. Bebek. Észak-hegy. Foglal-tető. Tarnica. Terbete. Vigyázó. Nyr 105. 97–101.
Szilágysági helységnevek. Csizér. Gardánfalva. Haraklány. Kelence. Kémer.
Mosóbánya. Sereden. Sülelmed. Turbóca. Usztató. Zálnok. Zilah. Nyr 105.
354–61.
Mutató a Magyar Nyelvjárások Atlasza I–VI. kötetéhez. Összeállította: Balogh
Lajos, Deme László, Imre Samu. AkK, Budapest, 1980. 198 oldal. Nyr 105.
374–5. (Ism.)
93
1982.
Különös földrajzi nevek. Nyr 106. 219–33.
Régi földrajzi nevek, régi térképek. Nyr 106. 477–83.
1983.
Földrajzi nevek etimológiai szótára. Budapest. (3. kiadás)
Lezárult Magyarország Földrajzinév-tárának közzététele. Nyr 107. 119–20.
Tolna megye földrajzi nevei. Budapest, 1981. Nyr 107. 246–8. (Ism.)
Georg Heller: Comitatus Zempliniensis. München, 1981. Nyr 107. 499–500.
(Ism.)
1984.
Mátra. Hernád. Nyr 108. 98–101.
Vas megye földrajzi nevei. Szombathely, 1982. Nyr 108. 102–5. (Ism.)
Fenőkővel kapcsolatos földrajzi nevek. Nyr 108. 236–40.
Szláv tükörszók és tükörjelentések a magyarban. Budapest. (Doktori értekezés
tézisei.)
Régi földrajzi nevek, régi térképek. In: Szélrózsa '84. A Magyar Tájékozódási
Futó Szövetség évkönyve. Budapest, 181–91.
Várkonyi Imre: Somogy megye helységneveinek rendszere. [Kaposvár, 1984.
72 lap. Somogyi Almanach 41. sz.]. Somogy 13/3. 106–7. (Ism.)
Teutscher, Und Reussischer Dictionarium (Dictionarium Vindobonense).
Akademie-Verlag. Berlin, 1984. NyK 86. 451–9. (Ism.)
Hungaro-Slavica 1983. AkK, Budapest, 1983. NyK 86. 459–60. (Ism.)
Deutung ungarisch-slowakischer Ortsnamen. StSl 30. 95–112.
Georg Heller: Comitatus Zempliniensis. München, 1981. Studia Slavica 30.
291–2. (Ism.)
Vas megye földrajzi nevei. Szombathely, 1982. StSl 30. 292–6. (Ism.)
1985.
Szőlőmunkák magyar megnevezései 1520–21-ben. Nyr 109. 112–3.
Az Árpád-kori magyar történet bizánci forrásai. Összegyűjtötte: Moravcsik
Gyula. AkK, Budapest, 1984. NyK 87. 262–3. (Ism.)
Der Fischer in den slawischen Sprachen. In: The Fishing Culture of the World.
Ed. B. Gunda. Budapest, 251–9.
Péra. Poggyász. Zsámbék, Zsámbok és ami körülöttük van. MNy LXXXI, 352–
6.
Újonnan községgé alakított települések. Sátorhely és Szárliget. Nyr 109. 243–5.
Az orosz–magyar nagyszótár készülő új kiadásáról. MNy LXXXI, 504–8.
Barangolás földrajzi neveink világában. Nyr 109. 359–66.
Várkonyi Imre: Somogy megye helységneveinek rendszere. [Kaposvár, 1984.
72 lap. Somogyi Almanach 41. sz.]. Somogy 13/3. 106–7. (Ism.)
Ismerem még szilvafa korából. Nyr 109. 491. p.
94
1986.
Hány földrajzi név használatos a magyar nyelvben, és mennyi található meg
belőlük térképeinken? In: Térképvilág. A Magyar Tájékozódási Futó Szövetség „Szélrózsa 1986” évkönyv melléklete. Budapest, 7–17.
Ómagyar tulajdonnév-vizsgálatok. MNy LXXXII, 162–9.
Nehring, Karl: Iter Constantinopolitanum. München, 1984. Südost-Forschungen
44. München, 264–5. (Ism.)
Hogyan keletkezett az Osztrovszki-hegység neve? MNy LXXXII, 334–6.
Gregor, Ferenc: Die alte ungarische und slowakische Bergbauterminologie mit
ihren deutschen Bezügen. Budapest, 1985. Akadémiai Kiadó. NyK 88. 370–
1. (Ism.)
Torbágy. MNy LXXXII, 450–3.
Magyar–szlovák helységnév-magyarázatok. Nyr 110. 489–9.
Teutscher, Und Reussischer Dictionarium (Dictionarium Vindobonense). Berlin, 1984. StSl 32. 350–7. (Ism.)
Ferenc Fabricius-Kovács Bibliography. Compiled by Miklós Kontra. Bloomington, Indiana, 1984. StSl 32. 357–8. (Ism.)
Edward Stankiewicz: Grammars and Dictionaries of the Slavic Languages from
the Middle Ages up to 1850. An Annoted Bibliography. Berlin–New York–
Amsterdam, 1984. StSl 32. 359–60. (Ism.)
Komárom megye földrajzi nevei. Szerkesztette: Balogh Lajos és Ördög Ferenc.
Budapest, 1985. StSl 32. 340–2. (Ism.)
Komárom megye földrajzi nevei. Szerkesztette: Balogh Lajos és Ördög Ferenc.
Budapest, 1985. 496 lap. Nyr 110. 121–3. (Ism.)
Ferenc Fabricius-Kovács Bibliography. Compiled by Miklós Kontra. Bloomington, Indiana, 1984. 41 lap. Nyr 110. 123–4. (Ism.)
A cirill betűs szláv nyelvek neveinek magyar helyesírása. Az újgörög nevek
magyar helyesírása. Budapest, 1985. NyK 88. 390–2. (Ism.)
1987.
Egy XIX. századi magyar térképszerkesztő, aki ismerte az érvényesülés titkát
is: Aszalay József (1798–1874). In: Térképvilág. A Magyar Tájékozódási
Futó Szövetség „Szélrózsa 1988” évkönyv melléklete. Budapest, 3–11.
Aszalay József, XIX. századi magyar térképszerkesztő. Geodézia és Kartográfia
39. 114–7.
Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok. Mályusz Elemér-emlékkönyv.
Budapest, 1984. MNy LXXXIII, 106–14. (Ism.)
A tutajfélék elnevezései a magyarban. MNy LXXXIII, 201–7.
Földrajzinév- és szófejtő vizsgálatok. MNy LXXXIII, 331–45.
Georg Heller: Comitatus Marmarosiensis. Comitatus Ugocsiensis. München,
1985. Karl Nehring: Comitatus Jauriensis. Comitatus Mosoniensis. München, 1985. Georg Heller: Comitatus Bihariensis. München, 1986.
Jahrbücher für Geschichte Osteuropas 35. 296–8. (Ism.)
Magyar helységnevek a Keleti-Kárpátokon túl. Nyr 111. 215–33.
95
Szláv eredetű földrajzi nevek a Kárpát-medencében. Idegen nyelvek tanítása 3.
65–73.
Málca és Malciče. In: Szlavisztikai tanulmányok. Emlékkönyv Király Péter 70.
születésnapjára. Budapest, 259–65.
Paczolay Gyula: Magyar–észt–német–angol–finn–latin közmondások és szólások cseremisz és zürjén függelékkel. Veszprém, 1987. Nyr 111. 502–4.
(Ism.)
Tolna megye földrajzi nevei [Geographische Namen des Komitats Tolnau]. Budapest, 1981. 842 S. StSl 33. 400–3. (Ism.)
1988.
Földrajzi nevek etimológiai szótára I–II. Budapest. (4., bővített és javított
kiadás)
Veszprém megye helytörténeti lexikona II. Írta: Kovacsics József–Ila Bálint.
Budapest. A helynevek eredetmagyarázatát írta: Kiss Lajos.
Az anonymusi tulbou és a tömlő. MNy LXXXIV, 67–9.
Magyarország földrajzi és társadalmi arculata az Árpád-korban. MNy LXXXIV,
129–55.
A portolán szó nyelvi eredete. Geodézia és Kartográfia 40. 131–2.
Földrajzinév-magyarázatok. Burok-völgy. Kolopfürdő. Haláp, haláp. Törökbálint. MNy LXXXIV, 453–60.
Kárpátalja az utóbbi száznyolcvan év térképein. In: Térképvilág. A Magyar
Tájékozódási Futó Szövetség „Szélrózsa 1989” évkönyv melléklete. Budapest, 19–28.
magyar helyesírása. Budapest, 1985. StSl 34. 309–12. (Ism.)
Christian Lübke: Regesten zur Geschichte der Slaven an Elbe und Oder (vom
Jahr 900 an). Teil I. Teil II. Teil III. Teil IV. Teil V. Gießen. 1984., 1985.,
1986., 1987., 1988. StSl 34. 312–21. (Ism.)
Berrár Jolán–Károly Sándor (szerk.): Régi magyar glosszárium. Budapest 1984.
807 lap. NyK 89. 219–26. (Ism.)
Joachim Herrmann (szerk.): Die Slawen in Deutschland. Berlin 1985. 629 lap +
táblák. NyK 98. 251–3. (Ism.)
1989.
Egy magyar tiszt által a Don mellől hazamentett vezérkari térképek. In: Térképvilág. A TIT Természettudományi Stúdió Térképbarátok Köre előadásaiból.
Budapest.
Ünnepi beszéd Melich János szarvasi emléktáblájának leleplezésekor 1987.
szeptember 16-án. MNy LXXXV, 121–3.
Levélszekrény. Kiss Lajos írja. MNy LXXXV, 124. p.
Oroszlánnal kapcsolatos földrajzi neveink. Nyr 113. 110–5.
A magyar irodalmi és köznyelv nagyszótára (1533–1990). MNy LXXXV, 129–
36. Társszerző: Pajzs Júlia.
96
A „Földrajzi nevek etimológiai szótára” kétkötetes, új kiadásáról. Nyelvünk és
Kultúránk 75. 109–11.
Kik azok a krassovánok, és milyen nyelven beszélnek? MNy LXXXV, 419–
427.
Levélszekrény. Kiss Lajos írja. MNy LXXXV, 511–2.
Az európai névtudomány utóbbi másfél évtizede. MNyTK 83. 18–31.
A göcseji Csömödér helységtől a Gyimesi-szoros fölött emelkedő Csülemér
hegycsúcsig. Nyr 113. 348–9.
A sütőharang elnevezései a magyar nyelvjárásokban. NyK 90. 162–72.
1990.
A „öldrajzi nevek etimológiai szótára” kétkötetes, új kiadásáról. In: „Meteor”
Természetbarátok Turista Egyesülete Évkönyve 1990. Budapest, 127–9.
Régi földrajzi nevek, régi térképek. In: „Meteor” Természetbarátok Turista
Egyesülete Évkönyve 1990. Budapest, 131–8.
Középkori földrajzi nevek magyarázata. MNy LXXXVI, 161–72.
Makszond. Zsarnószeg. MNy LXXXVI, 221–3.
Györffy György: A magyarság keleti elemei. Gondolat. Budapest, 1990. 326
lap. Soproni Szemle 44. 373–8. (Ism.)
Röcsöge és Csajág-Röcsöge. Nyr. 114. 116–7.
Über den Familiennamen Hadrovics. StSL 36. 17–21.
1991.
Víz-, hegy- és völgynevek a középkori Heves megyéből. MNy LXXXVII, 73–
7.
Balaton –The Name. The New Hungarian Quarterly 32. 40. p.
Csezmicé-ről és Janus Pannonius családnevéről. MNy LXXXVII, 211–7.
Földrajzi nevek a magyar középkorból. Nyr 115. 254–61.
Visszapillantás. In: A nyelvészetről – egyes szám, első személyben. Szerk.
Bakró-Nagy Marianne–Kontra Miklós. Budapest, 135–44.
A középkori Promontorium Varadiense magyarul. MNy LXXXVII, 327–30.
Négy helységnév-magyarázat. Aknaszlatina. Bodos. Csonkapapi. Magyarhermány. Nyr 115. 123–5.
Szalóka. Nyr 115. 133–4.
Mart. MNy LXXXVII, 462–3.
Huszt környéki helységnevek. In: Emlékkönyv Benkő Loránd hetvenedik születésnapjára. Szerk. Hajdú Mihály–Kiss Jenő. Budapest, 352–61.
Vita. (Észrevételek Györffy György előadásához.) In: Györffy György: Történelmi atlasz készítésének kérdéséhez. Budapest, 24–5.
A helynevek eredetét magyarázó szótárok típusairól. In: Első Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Konferencia. Nyíregyháza 1991. május 3–4. I. Szerk. Székely Gábor. Nyíregyháza, 292–8.
A szóvégmutató szótárok hasznáról. In: Könyv Papp Ferencnek. Tanulmánygyűjtemény Papp Ferenc 60. születésnapjára. Szerk. Hunyadi László–Klaudy
Kinga–Lengyel Zsolt–Székely Gábor. Debrecen, 377–83.
97
Melich János alakja Szabó Dezső és Németh László irodalmi műveiben. In:
Tanulmányok a magyar nyelvtudomány történetének témaköréből. A Magyar Nyelvészek V. Nemzetközi Kongresszusának előadásai. Szerk. Kiss Jenő–Szűts László. Budapest, 381–7.
Huszonegy szlovák, szerbhorvát és kárpátukrán eredetű magyar tájszó. NyK 92.
113–23.
1992.
Kovacsics József: Zala megye helytörténeti lexikona. Keszthely és környéke.
Budapest. (A helynevek eredetmagyarázatát készítette)
Kárpátaljai helységnevek Ungvár környékéről. MNy LXXXVIII, 35–40.
Ablak. MNy LXXXVIII, 92–3.
Cuius regio, eius nomen? MTud 37. 129–35.
Erdély a helynevek tükrében. Nyr 116. 90–4.
A telepítő kenézükről nevet kapott falvak a beregi Hát vidékén. In: Festschrift
für Károly Rédei zum 60. Geburtstag. Herausgegeben von Pál Deréky–Sz.
Bakró-Nagy Marianne–Timothy Riese–Hajdú Péter. Wien–Budapest, 269–
89.
Austria Picta. Österreich auf alten Karten und Ansichten. Graz, 1989. Geodézia
és Kartográfia 44. 68–71.
A magyarság legkorábbi nyomai a Délvidék helységneveiben. MNy
LXXXVIII, 410–21.
Mosztonga. MNy LXXXVIII, 483. p.
Ungarisch-slawische Wechselbeziehungen in der Toponymie des
Karpatenbeckens. In: Finnisch-ugrische Sprachen zwischen dem
germanischen und dem slavischen Sprachraum. Herausgeber: László Honti–
Sirkka-Liisa Hahmo–Tette Hofstra–Jolanta Jastrzębska–Osmo Nikkilä.
Amsterdam–Atlanta, 77–83.
Az óegyházi szláv (ószláv) nyelv első etimológiai szótára. MNy LXXXVIII,
347–51.
Szentpétervár. Nyr 116. 455–6.
1993.
Az egykori Keszthelyi járás helytörténeti lexikona. MNy LXXXIX, 105–6.
Az erdélyi gyógyi feredő és a gyógyfürdő. Nyr 117. 86–9.
Nagy László honvéd alezredes Hévíz-térképe (1925) és a magyar fürdőtérképek
fejlődése. Térképvilág 2. 3–14, (térképmelléklettel és illusztrációkkal).
Udvari István: Ruszinok a XVIII. században. Történelmi és művelődéstörténeti
tanulmányok. Nyíregyháza, 1992. Nyr 117. 259–60. (Ism.)
Deutsche Ortsnamen in Rußland. In: Im Zeichen der ungeteilten Philologie.
Festschrift für Professor Dr. sc. Karl Mollay zum 80. Geburtstag.
Herausgegeben von Péter Bassola–Regina Hessky–László Tarnói. Budapest,
191–202. (Budapester Beiträge zur Germanistik. 24).
A térképek megbízhatóságáról (délvidéki határainknak 1941 áprilisa utáni alakulása kapcsán). Térképvilág 1. 23–30.
98
Hanks, Patrick & Hodges, Flavia: A Dictionary of Surnames. Special consultant
for Jewish Names: David L. Gold. Oxford–New-York: Oxford University
Press 1991, 826 pp. In: Eurasian Studies Yearbook. Continuation of the
Ural-Altaische Jahrbücher / Ural-Altaic Yearbook. 65. 180–1. (Ism.)
1994.
Kniezsa István. Budapest. (A múlt magyar tudósai.)
Segédkönyv a szlavisztikai szemináriumi gyakorlatokhoz Kniezsa István válogatott írásaiból. Budapest. (Az írásokat válogatta és az előszót írta. Társszerkesztő: Nyomárkay István)
Etimológiailag azonos földrajzi nevek alaki elkülönülése („névhasadás”). In:
Bárczi Géza Emlékkönyv. Budapest, 103–7. (MNyTK 200.)
A Felvidék víznevei. MNy XC, 1–19.
Sárfenék vagy Scharfeneck? Nyr 118. 82–4.
Deutsche Ortsnamen in Rußland. StSl 39. 17–27.
Néhány szlavisztikai műszóról (ősszláv nyelv, ószláv nyelv, egyházi szláv nyelv,
óorosz nyelv). MNy XC, 361–3.
Patrick Hanks and Flavia Hodges: A Dictionary of Surnames. Special
consultant for Jewish Names: David L. Gold. Oxford–New York. Oxford
University Press. 1991. Nyr 118. 253–4. (Ism.)
Nyelvtörténeti szótáraink típusai. MNy XC, 392–412.
Az Orosz–magyar nagyszótár átdolgozott és bővített változata. In: A lexikológia és lexikográfia elmélete és módszertana (előadásvázlatok). Szerk. Papp
Lajos. Eger, 45. p. (A magyar nyelvészek VI. nemzetközi kongresszusa.)
Nyelvtörténeti szótáraink típusai. MNyTK 201. 12–32.
1995.
Földrajzi neveink nyelvi fejlődése. Budapest. (NytudÉrt 139.)
Segédkönyv a szlavisztikai szemináriumi gyakorlatokhoz Melich János válogatott írásaiból. Budapest. (Az írásokat válogatta és az előszót írta. Társszerkesztő: Nyomárkay István)
Melich János. Budapest. (A múlt magyar tudósai.)
Földrajzi nevek kontinuitása a Dunántúlon. MNy XCI, 192–4.
A Magyarország Történeti Statisztikai Helységnévtára sorozat eddig megjelent
köteteinek nyelvtudományi értékelése. In: A Magyarország Történeti Statisztikai Helységnévtára sorozatról tartott tudományos vitaülés előadásai. Szerk.
Kígyósi Attila. Budapest, 20–3.
Predrag Stepanović: A taxonomic description of the dialects of Serbs and Croats
in Hungary. AkK, Budapest, 1986. NyK 93. 231–3. (Ism.)
Bátorteleké-től és Szentmihály-tól Bárszentmihályfá-ig (Helységnevek életútja).
MNy XCI, 453–5.
Molnár Nándor: A magyar mezőgazdasági szókincs története. Gödöllő, 1987.
NyK 94. 271–5. (Ism.)
99
1996.
Segédkönyv a szlavisztikai szemináriumi gyakorlatokhoz Asbóth Oszkár válogatott írásaiból. Budapest. (Az írásokat válogatta és az előszót írta. Társszerkesztő: Nyomárkay István)
Asbóth Oszkár. Budapest. (A múlt magyar tudósai.)
Albertfalva névadója: Albert Kázmér Ágost szász-tescheni herceg. In:
Albertfalvi Egyházközségi Levél. 1996. Húsvét. 26–30.
Vas megyei földrajzi nevek történeti-etimológiai vizsgálata. Nyr 120. 71–6.
Béna. Nyr 120. 119–20.
Okučani és ami körülötte van. Nyr 120. 183–7.
Kiegészítések a Földrajzi nevek etimológiai szótárához. MNy XCII, 228–36.;
367–76.; 489–501.
Fejér megyei földrajzi nevek történeti-etimológiai vizsgálata. Nyr 120. 325–30.
Kniezsa, István. Melich, János. Szabó T., Attila. In: Lexicon Grammaticorum.
Who's Who in the History of World Linguistics. Tübingen, 522., 625., 903.
p.
A honfoglalás és a letelepedés a földrajzi nevek tükrében. MTud 41. 964–71.
Opponensi vélemény Mező András: Magyarország patrociniumi helységnevei
(11–15. század) című doktori értekezéséről (361 oldal). Névtani Értesítő 18.
98–111.
A Kárpát-medence régi helynevei. Nyr 120. 440–50.
1997.
Földrajzi nevek etimológiai szótára. AkK, Budapest. (5. kiadás)
Korai magyar helységnévtípusok. In: Honfoglalás és nyelvészet. Szerk. Kovács
László–Veszprémy László. (A honfoglalásról sok szemmel. III. Főszerk.
Györffy György.) Budapest, 177–85.
Pannónia helyneveinek kontinuitása. In: Honfoglalás és nyelvészet. Szerk. Kovács László–Veszprémy László. (A honfoglalásról sok szemmel. III.
Főszerk. Györffy György.) Budapest, 187–97.
Erdély vízneveinek rétegződése. In: Honfoglalás és nyelvészet. Szerk. Kovács
László–Veszprémy László. (A honfoglalásról sok szemmel. III. Főszerk.
Györffy György.) Budapest, 199–210.
A stájerországi Fürstenfeld magyar nevéről. MNy XCIII, 74–6.
Hegynevek a történelmi Magyarországon. MNy XCIII, 153–68.
Hadrovics László közelről. In: A hetvenes évek magyar nyelvészei. Pályaképek
és önvallomások 19. Hadrovics László. Szerk. Bolla Kálmán. Budapest, 21–
7.
Harminc szláv jövevényszó az Új magyar Tájszótárban. In: Emlékkönyv B.
Lőrinczy Éva hetvenedik születésnapjára. Szerk. Bánki Judit. Budapest,
106–13.
1998.
Eberhardt Kranzmayer: Kleine namenkundliche Schriften (1929–1972). MNy
XCIV, 93–6.
100
Franz Miklosich és a Magyar Tudományos Akadémia. In: VI. Međunarodni
slavistički dani / VI. Nemzetközi Szlavisztikai Napok. Szerk. Gadányi Károly. Sambotel–Pečuh, 8–9.
Szlavistáink arcvonásai egy tanítványuk naplójában. (Milyennek látta Fodor
András Hadrovics Lászlót, Kniezsa Istvánt és Baleczky Emilt?). In: Nyelv –
stílus – irodalom. Köszöntő könyv Péter Mihály 70. születésnapjára. Szerk.
Zoltán András et al. Budapest, 318–21.
1999.
Történeti vizsgálatok a földrajzi nevek körében. Piliscsaba. (A PPKE Magyar Nyelvészeti Tanszékének Kiadványai I.)
Magyar írók a térképről. Magyar Térképbarátok Társulata, Budapest.
Hadrovics László (1910–1997). AkK, Budapest. (A múlt magyar tudósai)
Az Árpád-kori Magyarország Lipót megyétől Pilis megyéig. MNy XCV, 9–25.
2000.
Die sprachlich-etnische-kulturelle Gliederung der Ungarn. In: Europas Mitte um
1000. I–II. Hrsg. Wieczorek, Alfred–Hinz, Hans-Martin. Konrad Theiss
Verlag, Stuttgart, 210–2.
A Magyar Tudományos Akadémia. Nyelvtudományi Intézet. Budapest. (Az
MTA Kutatóintézetei)
2001.
Helynévfejtések és etimológiai felülvizsgálatuk. MNy XCVII, 294–303.
Györffy György halálára. MNy XCVII, 250–2.
2002.
Asbóth Oszkár. AkK–Arcanum, Budapest. CD–ROM. (A múlt magyar tudósai)
Melich János. AkK–Arcanum, Budapest. CD–ROM. (A múlt magyar tudósai)
Hadrovics László. AkK–Arcanum, Budapest. CD–ROM. (A múlt magyar tudósai)
Előszó. Vorwort. In: Helynévmutató Csánki Dezső történelmi földrajzához.
Összeállította: Ördögh Ferenc. AkK, Budapest, 7–8.; 23–4.
További magyar írók a térképről. Emlékkönyv Kisari Balla György kartográfus
születése hetvenedik és munkássága ötvenedik évfordulójára. Egrevári
Nyomdaipari Bt., Budapest, 25–8.
2003.
Kniezsa István és a történeti névtan. In: Kniezsa István: Helynév- és családnévvizsgálatok. Lacidus Kiadó, Budapest, 13–28. (Bevezető tanulmány)
Új magyar–török kéziszótár. MNy 99. 92–3.
2004.
101
Szófejtés, szótárírás és nyelvtudomány-történet. Kiss Lajos válogatott írásai.
Szerk. Gerstner Károly–Kiss Gábor. Budapest.
Szótárszerkesztői tevékenység
A magyar nyelv értelmező szótára. I–VII. Budapest, 1959–1962. (Az értelmezett szókapcsolatok, szólások, szóláshasonlatok, közmondások egységesítése)
Hadrovics László–Gáldi László: Orosz–magyar szótár. Második, átdolgozott és
bővített kiadás. Budapest, 1959. (Szócikkírás)
A magyar nyelv történeti–etimológiai szótára. Főszerk. Benkő Loránd. I–II.
Budapest, 1967–1970. (Szócikkírás, szerkesztés)
Magyar értelmező kéziszótár. Budapest, 1972. (Az etimológiai tájékoztatás
rendszerének kidolgozása és az elkészített eredetmagyarázatoknak egységes
egésszé való szerkesztése)
Hadrovics László–Gáldi László–Kiss Lajos: Orosz–magyar nagyszótár. (Az új,
teljesen átdolgozott és tetemesen kibővített kiadás 221 kiadói doboznyi
anyagát K. L. főszerkesztői minőségben egymaga átvizsgálta, és a mintegy
100 000 szócikket végső formába öntötte. Az 1981-ben kezdett munkát 1992
végén befejezte). A szótár (CD–ROM) 1998–99-ben jelenik meg.
A magyar irodalmi és köznyelv nagyszótára (1533–1990). (A sokkötetesre tervezett, történeti jellegű nagyszótár munkálatait vezette 1986-tól 1996-ig)
Magyar Nagylexikon. Budapest, I (1993–). (A szláv nyelvészeti tárgyú cikkek
szerzője. 1995-ig négy kötet jelent meg)
102
NYOMÁRKAY ISTVÁN KISS LAJOSRÓL
Ritka dolog az, hogy egy tudományos munka bestsellerré váljék, gyors egymásutánban több kiadást érjen meg, s valamennyi kiadás el is fogyjon. Ez történt Kiss Lajos Földrajzi nevek etimológiai szótára című munkájával. A könyv
sikere egyúttal ékes bizonyítéka annak, hogy tudományos alapkutatási eredményeket reprezentáló munkák is megtalálhatják az utat az olvasók széles rétegeihez, ha világosan, közérthetően vannak megírva. Tudományosság és világos
egyértelműség – ezek Kiss Lajos munkásságának alapvető jellemzői. Ezeknek
feltétele azonban a pontosság, a filológiai adatok legapróbb részletekig menő
felkutatása és feldolgozása. A tények, az adatok tisztelete az, ami a magyarországi szlavisztikát a kezdetektől, Asbóth Oszkár munkásságától jellemezte s
jellemzi mind a mai napig. Az adatok tiszteletén túl Kiss Lajos munkáit az invenció is jellemzi. Való igaz, hogy az etimológiához, a szófejtés tudományához,
de a tükörszavak és tükörjelentések kutatásához is szükséges a legkülönbözőbb
tudományterületekről egybegyűjtött információk rendszerezésének képessége, a
belőlük levonható tanulságok és következtetések sokszor igencsak rejtett összefüggéseinek kibontása. Kiss Lajos szófejtéseiben ezt a fajta komplex megközelítést élvezzük és értékeljük.
Maga a tudományos oeuvre nagyjából három nagyobb területet ölel fel: az
etimológiát, különös tekintettel a földrajzi nevekre, a tükörszavak kutatását és a
lexikográfiát. Kiss Lajos mind a három területen elődei legnemesebb hagyományait fejleszti tovább. Mindehhez hozzá lehet még tenni egy jóval kevésbé hálás
és látványos munkát, a tudományos művek lektorálását. Sok más munka mellett
Kiss Lajos volt lektora Hadrovics László ma már klasszikussá nemesedett munkái közül is többnek. Éles tudományos megfigyeléseiért, kisebb tévedéseket
korrigáló gondosságáért Hadrovics László mindig kifejezte köszönetét. Kiss
Lajos szigorú bíráló, ugyanakkor mindig segítőkész, ha fiatalabb kollégái ezt
kérik tőle. Erről elsősorban talán intézetbeli munkatársai tudnának vallani.
Amíg a Szláv Kruzsok – Hadrovics László szellemi vezetésével – élt, rendszeresen találkoztunk fehér asztal mellett is. Ez a kis társaság "sok vizet bejárt”,
az Erzsébet Sörözőtől kezdve a Pilvaxon, majd más éttermeken át a Gellért
Sörözőig, ahol havonta egy alkalommal rendszeresen összejöttünk. E kis baráti
és kollegiális közösség egyik központja – Hadrovics László és Mollay Károly
mellett – Kiss Lajos volt. Alkalmassá tette őt erre vidám, tréfát értő és élvezni
tudó alaptermészete, nyitottsága, jó előadókészsége, ízes beszéde, mely megőrzött valamit a debreceni nyelvjárásból. Kár, hogy a Szláv Kruzsok, ha – amint
reméljük – nem szűnt is meg, de most szunnyad. Talán éppen Kiss Lajos lenne
rá hivatott, hogy újra életre keltse.
103
Jelen sorok írója is sokat köszönhet Kiss Lajosnak. Elsősorban
tudománymódszertani eljárásokat volt szerencséje tanulni tőle, míg stílusa
Hadrovics László iskoláján csiszolódott. A legutóbbi idők óta tudományos és
baráti kapcsolatunk egyre mélyült, mivel összetart bennünket az a feledhetetlen
kapocs, hogy ki előbb, ki később, ki tovább, ki rövidebb ideig, de mindketten
Hadrovics-tanítványok s Hadrovics-követők vagyunk. Ilyenkor az a tizennégytizenöt esztendei korkülönbség, főként hatvan felett, nem nagyon számít.
A tanítvány és munkatárs Kiss Lajosról
A Tanár Úr jó főnök volt. Emberséges, emberi és mindig megértő. Ezt példázza
saját történetemből is egy eset. Mikor viharos körülmények között kerültem az
osztályra, néhány percnyi beszélgetés után azt mondta a Tanár Úr: ,,Nézze, sokszor azt hiszi az ember, hogy valami szomorú dolog történt vele. De az évek során
majd bebizonyosodik, hogy épp most vett élete szerencsés fordulatot.” Olyannyira
igaz ez a mondás, hogy nem csak az én akkori esetemre áll, hanem bizonyítja
bölcs voltát az is, hogy már én is több alkalommal mondtam ezt ismerőseimnek.
Hogy a Tanár Úr emberséges volt, bizalommal volt irántunk, azt hadd mutassa
egy másik példa. Néhány héttel az előbbi mondatok elhangzása után, Herman
igazgató úr küldöttségben járt az osztályon. A Tanár Úr beszámolója végén
megemlítette, hogy kis idő óta újabb tagja is van az osztálynak Kiss Gábor személyében. (Ezt persze Herman igazgató úrnak kellett a legjobban tudni, hiszen ő helyezett ide.) ,,Úgy látom – mondta a Tanár Úr – megmelegedett ezen a helyen és
egy kicsit meg is szerette már az itt folyó munkát.” Ezeknek a szavaknak, ahogy
ma szokták mondani: pozitív töltésű szavaknak a hatására érezhettem magam az
osztály teljes jogú tagjának, és szerettem meg igazán az itt folyó munkát. Mi
mindnyájan kaptunk biztató szavakat az évek folyamán a Tanár Úrtól.
És mit köszönhetünk a Tanár Úrnak még? Hát azt is, hogy nagyon sokat tanultunk a nyelvészet azon ágáról, melyet lexikográfiának nevezünk. Mindnyájan jól
emlékszünk, hogy a lexikográfiai szemináriumon bizony több ízben is, többen is
nem egyszer néhány képtelen ötlettel is előálltunk. Mikor a Tanár Úr hozzászólt,
és néhány igen egyszerű mondattal rávilágított a helyes gondolatra, megoldásra,
szinte mindnyájan azt gondoltuk magunkban, hát tényleg, ez másként nem is lehet,
ez az egyedüli helyes megoldás. És a Tanár Úr főnöksége alatt észrevétlenül
megszerettük azt a furcsa, kézzelfogható nyelvészeti produktumot, nyomdaterméket, amelyet ma szótárnak neveznek. A nyelvnek azt az esszenciáját, amelyre az
író azt mondja: „Szótárt lapozgatok. Van-e a szótárnál gazdagabb, élőbb, elevenebb valami. (...) Benne van a virágok, ásványok, rovarok, háziállatok és fenevadak, (...) testrészek és nyavalyák neve. Benne van a múltam, a jelenem és a
jövendőm. Benne van az életem.”
104
És mit tanulhattunk azon idő alatt – ki hosszabb, ki rövidebb ideig – míg a
Tanár Úr volt a közvetlen főnökünk? Gerincességet, az ember saját elveihez, saját
erkölcsi értékéhez szinte makacs módon való ragaszkodást, a kompromisszumok
néküli magatartást. Még akkor is, ha ez természetszerűen rövid távon hátránnyal
jár. Hiszen jól tudjuk, hogy a Tanár Úr két vaskos kötetben megjelent földrajzi
nevek etimológiai szótáránál jóval vékonyabb és kisebb (speciális színű) könyvecskével könnyen lehetett tagságot nyerni egynémely testületbe.
És mint embertől, tudóstól munkamódszert is tanulhattunk. Az abszolút
precízség, pontosság, nyelvi korrektség mellett a céltudatos munkavégzést. És ez
azzal is jár természetesen, minek csapdájában sajnos sokan benne vagyunk a
jelenlévők közül, hogy egyszerre több dolgot nem lehet jól csinálni. És bizony a
sok-sok elaprózódásból semmi, de semmi komoly dolog nem jöhet elő. Csak az
elmélyült, az adatoknak maximálisan utánajáró tudós alkothat maradandót.
Látványos ötletekkel, divatos nézetekkel könnyű ideig-óráig népszerűséget
szerezni. De ezek elszállnak, kipukkadnak, mint egy léggömb. A Tanár Úr földrajzi szótára soha nem fogja értékét veszíteni. Biztos vagyok benne, hogy korszerű
eszközökkel segítve valamiféle szintézise, monográfiája is el fog készülni. És ide
kapcsolódik egy apróság. A pontosság, a feladat elvégzése során a határidők betartása úgy, ahogy azt a Tanár Úrtól láttuk. Nagyon egyszerűen meg lehet fogalmazni ezt az elvet mai nyelven, szlogennel élve: A válaszlevelet már azon a napon
meg kell írni, amelyen a levelet kaptuk.
A kívülálló azt hinné, hogy egy adatoló, adatok sorát felvonultató tanulmány
unalmas. Nem. Megtanulhattuk a Tanár Úrtól, hogy a tudományos cikk is lehet
hangulatos. Emlékezetes, ahogy a néhány évvel ezelőtt megjelent cikkében a
Tanár Úr a „ütőharang”-ról ír. Szinte krimiszerűen rajzolódik ki előttünk a cikk
keletkezésének a története a tanulmány első sorai nyomán. Látjuk a Tanár Urat,
ahogy a Gellért téren leszáll a buszról. Megy el a Szeged étterem előtt. És a járdán
megpillantja a „sütőharangot”. Lehet egy cikk száraz, amelyik így indul?
Vagy más eset. Papp Ferenc Szóvégmutató szótárának sokáig nem volt neve.
Csak a latin: „A tergó” szótár. A Tanár Úr Papp Tanár Úr emlékkönyvében megjelent cikkében hangulatosan elmondta: a zsúfolt 12-es buszon utazott, mikor
eszébe villant a ,,szóvégmutató szótár” cím. ,,1964 januárjának valamelyik délutánján, mikor nagyon is mással voltam elfoglalva (egy zsúfolt 12-es autóbusz
csuklós részén zötykölődtem az Alkotás úton hazafelé), hirtelen tudatomba villant
a helyesnek tűnő megoldás: szóvégmutató szótár. Ízlelgetni kezdtem az új szószerkezetet, és jónak találtam.''
Visszatérve a nyelv esszenciáját tartalmazó szótárhoz. Roppant érdekes, hogy
valóban a nyelv mellett, az élet is benne van. Néhányan egy pár héttel ezelőtt hallgattuk a Tanár Úr előadását a bölcsészkaron Magyarország hegyneveiről. Mint a
Tanár Úr írja, a hegyek nevei az átlagosnál jobban őriznek valamit a régiségből,
lassabban változnak a településneveknél. Néhányat kivéve, hiszen a legmagasabbaknak olyan szeretettel adnak újra és újra új nevet, egy király, egy államférfi, egy
politikus nevét. Ugyanaz a csúcs Horthy-csúcs, aztán Sztálin-csúcs, aztán a csúcs
105
megint más nevű lesz. És amit a tudomány kimutat a száraz tényfeltárásával, a
tudós szótárban rögzíti, ugyanazt a költő a maga érzékenységével regisztrálja.
Illyés Gyula a ,,Nem volt elég'' című versében leírja, több egyéb mellett, hogy a
hazaszeretetnek, a hazának nem elég, hogy például népi tányérokat akasztottál a
faladra, hogy csodáltad a Feszty-körképet. És nem volt elég ,,hogy hízelegve és
hazudva / ráragasztottad egy hegycsúcsra / egy király, egy vezér nevét.''
És itt hadd mondjam el, hogy tanulhattuk azt is a Tanár Úrtól, hogy hogyan kell
magyarnak lennünk. Nem fennhangon hangos szóval hirdetve, nem valamely
politikai alakzat feltétlen híveként magyarkodva. Nem kell szégyellenünk, nem
kell valamiféle gőzős hazaszeretetből titkolnunk, hogy a mai magyar helynevek
nagy többségének etimológiáját szláv nyelvben kell keresnünk. Hanem becsületes
magatartásunknak, az életünknek, a munkánknak kell megmutatnia azt, hogy
magyarok vagyunk, és azt is, hogy milyen magyarok vagyunk.
Kiss Gábor
106
Kovalovszky Miklós
(1910–1997)
107
KOVALOVSZKY MIKLÓS VALLOMÁSA
PÁLYÁJÁRÓL
Mindig csodáltam és kissé irigyeltem azokat, akik előre meg tudják tervezni
életüket, pályafutásukat. Az én pályaválasztásom maga is véletlen volt. Az tudniillik, hogy mérnökség helyett a bölcsészkarra kerültem.
Érdeklődésem ott az irodalom és a nyelv között oszlott meg, de Gombocz
Zoltánnak a lenyűgöző hatása és a vonzása ehhez az utóbbihoz kapcsolt. Mindvégig azonban kétlaki maradtam egyetemi éveim alatt, s ennek a jele az, hogy
disszertációmat az irodalmi névadásról írtam, ez a cím nyilván ezt a kettősséget
már elárulja. S ez a párhuzamosság életemben továbbra is megmaradt, nyilvánvaló tehertételként azokkal szemben, akik egy pontosan körülhatárolt, megszabott témakörrel tudnak foglalkozni és ebben dolgoznak.
20 évig tanárkodtam. Ezek az évek igen hasznosak voltak a számomra. Dolgozni is tudtam, bár elég nehéz körülmények között. Voltaképpen rendszeres és
hivatásos tudományos munkát csak azóta végezhetek, amióta 1952-ben a
Nyelvtudományi Intézetbe kerültem. Itt mindjárt nagy tervmunkákba csöppentem bele, több éves, sőt sajnos azt mondhatjuk, több évtizedes munkákba, az
értelmező szótárt, a kis értelmező szótárt és a most készülő, befejezés előtt álló
Nyelvművelő Kézikönyvet szerkesztem, illetve szerkesztettem. Emellett a
nyelvművelő osztálynak apró napi munkái, gyakorlati problémái is igen sok
időmet, energiámat lekötötték, s így nem jutott lehetőségem, módom egy nagyobb, egységes témakörrel való foglalkozásra, egyszóval egy nagyobb, önálló
munka készítésére, az összpontosításra.
A párhuzam, amelyet az előbb említettem, ez a kétlakiság abban is megmutatkozik, hogy az Akadémiai Kiadó és az Irodalomtudományi Intézet megbízásából immár 20 éve Adyval is foglalkozom hivatalosan. Mégpedig elsősorban a
kortársi emlékezések összegyűjtésével. Ebből két kötetet már kiadtam, még
kettőnek a közzététele hátra van.
Egyébként Adyval való találkozásom is többé-kevésbé véletlen és azt lehet
mondani, hogy immár eddigi életemnek csaknem a felét az ő bűvkörében töltöttem el, az ő napjainak ismeretében. De nemcsak ezeket a szorosan vett életrajzi
vonatkozásokat dolgoztam fel. Elsősorban a magyar nyelv egyik legnagyobb
művésze, valóságos varázslója. Ez érdekel benne amellett, hogy világirodalmi
mérettel is titánnak mondhatjuk. Elsősorban Ady stílusa, Ady neve foglalkoztat.
Ebben a témakörben több dolgozatot írtam már és a hátralévő terveim közt is
hasonlók szerepelnek.
Ez év eleje óta nyugdíjban vagyok már, de ez természetes nem jelenti azt,
hogy abbahagytam a munkát, a tevékenységet. Továbbra is dolgozom, sőt, sajnos úgy torlódnak és halmozódnak munkáim és terveim, hogy szinte visszakí108
vánom régi dolgozó korszakomat, amikor sokkal több időm volt és sokkal több
nyugalmam volt.
Arany Jánossal én is talán sajnálhatom azt, hogy annyi minden félbemaradt,
bevégzetlen terv és munka vár még és valószínűleg sok minden ezek közül
örökké befejezetlen marad. Egyet-kettőt azért megemlítek közülük, hátha valaki
majd kedvet kap rá. Szeretnék visszatérni első szerelmemhez a névadáshoz,
pontosabban a névesztétikához. Hatalmas, immár vagy negyven éves gyűjtésem
anyagát szeretném még feldolgozni. De Adynak a stilisztikáját vagy egy Ady
nyelvét és Ady megértését föltáró kommentárgyűjteményt szintén szeretnék
még tető alá hozni.
Amit eddig elmondtam, abból is nyilvánvaló, hogy nem elméleti, elvont kérdések érdekeltek elsősorban. A nyelvnek kommunikációs és esztétikai értékeit
szerettem volna, akartam mindig felszínre hozni, megvilágítani és lehetőleg
fejleszteni. Egyszóval nyelv és élet kapcsolatát föltárni, irodalomnak és stílusnak, nyelvnek és társadalomnak a kapcsolatát. És hogyha látszólag csapongó
pályafutásomban és munkámban mégis valami eredmény mutatkozik, ez a
szemlélet fogja egységbe. E tekintetben pedig talán munkásságom nem volt
egészen haszontalan és talán érdemtelen sem.
A videofelvétel 1976. október 12-én készült, szövegét Földi Éva jegyezte le.
109
KOVALOVSZKY MIKLÓS ÍRÁSAINAK
VÁLOGATOTT BIBLIOGRÁFIÁJA
1934.
Az irodalmi névadás. Budapest. (Több kiadás)
1937.
Irodalmunk Páris-szemlélete a háború után. Budapest. (Több kiadás)
1938.
A nagyvárosi nyelv. MNy XXXIV, 288–97.
1942.
Gróf Károlyi Sándor élete és alkotásai. Budapest. (Társszerző: Solt Andor)
Költészet: 1941 karácsonyára. Budapest. (Összeállítás)
1943.
Ady Endre önképzőköri tag. Budapest.
1947.
Torzszülött összetett igék. MNy XLIII, 60–1.
1953.
Egy új nyelvi járvány. Nyr 77. 223–7.
Ozsegov cikkének magyar tanulságai. Nyr 77. 334–6.
A zilahi tímárság nyelvéből. MNy XLIX, 240–7.
1954.
Hozzászólás a „Nyelvművelésünk főbb kérdései” vitáján. Nyr 78. 162–3.
Lehet-e porítani a tojást? MNy L, 477–80.
1955.
Gombocz Zoltán. MNy LI, 405–21.
Az orosz nyelvi művelődés útja. Nyr 79. 167–80. (Társszerző: Babos Ernő)
Hátrafelé megy, mint a rák – Rákháton jár. Nyr 79. 344–6.
Vidor Miklós regényének nyelvéről. Nyr 79. 431–5.
1956.
A költő és a szavak értéke. Nyr 80. 57–63.
Egy költő emlékezései. Nyr 80. 432–6.
110
1957.
A fiatal Ady nyelvének és stílusának jellemzői. MNy LIII, 351–68.
Ifjúsági irodalmunk nyelvéről és stílusáról. Nyr 81. 59–66.
A nyelvi régiesítés ifjúsági irodalmunkban. Nyr 81. 434–9.
1958.
A magyar szó tudós mestere. (Az irodalmi nyelv kérdései Horváth János műveiben). MNy LIV, 176–81.
1959.
A magyar nyelv értelmező szótára. (1959–1962) Főszerk. Bárczi Géza–Országh
László. (Társszerk., több kiadás)
1961.
Emlékezések Ady Endréről I–V. Budapest. (Gyűjt., sajtó alá rend., magyarázatokkal kieg.). (II. 1974, III. 1987, IV. 1990, V. 1993.)
Édes anyanyelvünk. Nyr 85. 215–20.
1962.
Az anyanyelv kérdéséhez. Nyr 86. 94–5.
Robogj föl Láznak ifjú serege. (Egy Ady-vers elemzése). Nyr 86. 405–17.
1963.
Megképzik előtte. Nyr 87. 435–7.
Lehet kétszer kevesebb? MNy LIX, 478–81.
Az ifjúság nyelvéről. Valóság 5. 66. p.
1964.
Nagy J. Béla nyolcvanéves. Nyr 88. 1–4.
Batsányi János: A franciaországi változásokra. Nyr 88. 36–41.
A Rozsdatemető stílus avagy a stílus rozsdatemetője. Nyr 88. 421–38.
Bóka László 1910–1964. Nyr 88. 500–1.
1965.
Egy Ady-vers világa. Budapest.
Hogyan beszél a mai ifjúság? Nyr 89. 138–42. (Társszerző: Grétsy László)
1967.
Dénes Zsófia: Élet helyett órák. (Egy fejezet Ady életéből.) Budapest. (Bevezető tanulmány, jegyzetek. Több kiadásban)
Műelemzés és stíluselemzés. (A Miért szép? című verselemzés-gyűjtemény
tanulságai). Nyr 91. 233–42.
111
Hajótörött. MNy LXIII, 477–8.
Turpis. MNy LXIII, 478–9.
1968.
Nagy J. Béla emlékének. MNy LXIV, 122–3.
Mi van ezen belül? MNy LXIV, 462–4.
1969.
Elöljáró névutók. MNy LXV, 327–9.
1972.
Magyar értelmező kéziszótár. Budapest. (Társszerk., több kiadás)
Zsoldos Jenő emlékének. MNy LXVIII, 492–3.
1973.
Az Anyanyelvi kaleidoszkóp – szerk. Grétsy László. Budapest –című kötetben:
A hódító mini. 26. p. A lotteriától a lottóig. 31. p. Szikvíz. 43. p. Ultra – ultrák 45. p. Szólások szólóspárgával. 46. p. Pozsony vagy Bratislava? 58. p.
Differenciák a problémával. 82. p. A „virulens” virulens. 85. p.
A pótutas a helyszínen szörnyethalt. 122. p. „Nyilván, hogy” így rossz. 182.
p. Legyen ... ne legyen! 185. p. Bece és vasmarokideg. 246. p. A fehér foltok
színeváltozása. 249. p. Iparosodás a nyelvben. 275. p. Lehet kétszer kevesebb? 286. p. Természetes logikátlanságok. 289. p.
Petőfi költői önarcképe. Nyr 97. 1–7.
O. Nagy Gábor 1915–1973. Nyr 97. 248–51.
1974.
Berda József: Száguldj, szabadság! Budapest. Szerk. és vál. Mátyás Ferenccel.
Emlékezések Ady Endréről. Budapest. (Gyűjt., sajtó alá rend., magyarázatokkal
kieg.)
1975.
A nyelvművelő Bárczi Géza. Nyr 99. 302–13.
1976.
Nyelvünk rétegeinek és a napjainkban végbemenő nyelvi átrétegeződésnek áttekintése és értékelése. In: Mai magyar nyelvünk. Szerk. Grétsy László. Budapest, 87–95.
A köznyelvi stílus jelenségeinek áttekintése és értékelése. In: In: Mai magyar
nyelvünk. Szerk. Grétsy László. Budapest, 75–85. (Társszerzők: Éder Zoltán
és Grétsy László)
Lőrincze Lajos hatvan éves. MNy LXXII, 123–4.
112
1977.
Nyelvfejlődés – nyelvhelyesség. Budapest.
Ady költészetének nyelvi rétegei. In: Tegnapok és holnapok árján. (Tanulmányok Adyról.) Szerk. Láng József. Budapest, 175–91.
Ady Endre: Életem nyitott könyve. Fellapozta Kovalovszky Miklós. Budapest.
Néhány vázlatpont Ady költői nyelvtanához. MNy LXXIII, 257–65.
Ady és a nevek. Nyr 101. 286–301.
O. Nagy Gábor: A magyar frazeológiai kutatások története. Budapest. (Bevezető tanulmány, sajtó alá rend., szerk.)
1978.
Nyelvünk világa. Szerk. és vál. Kovalovszky Miklós. Budapest.
A Nyelvünk világa című kötetben:
„Logika” a nyelvben. 25–6. Egy emberöltő nyelvünk életében. 43–56. „Beszédkultúra” a metrón. 89–91. Ezen ne múljon! 120–2. Feltétlenül? 124–7.
Félrecsúszások. 135–7. Tiszta nyelv? 146–50. Ami idegen, az jobb? 157–8.
A nyelvművelés örökzöld témája. 160–4. Alig utca, Zsiba-paskom. 175–82.
Legyünk-e elnézőek? 196–7. Elsejei? Elseji? 200–1. Mi lenne, ha volna?
216–7. Szemben vagy iránt. 227–8. Ne mindenen keresztül! 230–2. Mire kerülhet sor? 251–3. Packázás a nyelvvel. 299–300. „Hivatalul” vagy magyarul? 304–7. Név adja a tekintélyt? 309–10. „Szegény” fiatalok. 329–31. „Érdes” anyanyelvünk. 333–6.
Ady költői stilisztikájának néhány nyelvtani eleme. In: Ady Endre születésének
századik évfordulójára. Budapest, 519–28.
1979.
O. Nagy Gábor: Mi fán terem?. Budapest. (Sajtó alá rend., több kiadás.–. bővített kiadás)
Miért és hogyan. ÉA 2. 1. p.
1980.
Léda: legenda és valóság. Budapest.
A maradandóság városától a vér városáig. In: Századok szelleme. (Tanulmányok a magyar irodalom és Debrecen kapcsolatáról.) Szerk. Bényei József–
Fülöp László–Juhász Béla. Debrecen, 87–95.
Szecessziós elemek Ady stílusában. In: „Akarom: tisztán lássatok.” (Tudományos ülésszak Ady Endre születésének 100. évfordulóján.) Szerk. Csáky
Edit. Budapest, 249–55.
Családi kör. ÉA 1. 5. p.
Ki volt az ángyom üke? Édes Anyanyelvünk 2. 3. p.
Az Új anyanyelvi kaleidoszkóp – Szerk. Felde Györgyi–Grétsy László. Budapest – című kötetben:
113
Xenofília. 64. p. Látványosan, rangosan. 129. p. Kolozsvárott – és
Soroksárott? 178. p.
Nyelvművelő kézikönyv. 1980–1985, Budapest. (Társfőszerk. Grétsy László)
1981.
Zsirai Miklós táblája előtt. Nyr 105. 506–7.
Halász Gyula emlékének. ÉA 1. 1. p.
Vasárnap – vásárnap? ÉA 3. 3. p.
1982.
Apák és fiúk – vagy fiak? ÉA 1. 3. p.
A tájnyelv művészi hitele. ÉA 3. 7. p.
1983.
Író és névhangulat. In: Név és társadalom, 1980. (Az 1980. szept. 22–24-én
Veszprémben megtartott III. Országos névtudományi konferencia előadásai.)
Szerk. Hajdú Mihály–Rácz Endre. Veszprém, 75–7.
1984.
Nagy J. Béla emléke. Nyr 108. 246–8.
A tiszta szó művésze, Móra Ferenc. ÉA 2. 16. p.
A nejem és a nőd. ÉA 3. 4. p.
1985.
Egy veszedelmes nyelvi élősdi: alapvető. MNy LXXXI, 100–3.
A szállodától a szállóig. ÉA 2. 6. p.
Nyelv, irodalom, olvasás. ÉA 4. 14. p.
Dénes Zsófia százéves. MN 48/10. 7. p. (Társszerző: Jovánovics Miklós)
Aki Franyó, az Zoltán is? Kritika 5. 20–1.
1986.
Közületek névdivatja. ÉA 1. 4. p.
Divat az egész világ. ÉA 2. 2. p.
Névutók pálfordulása. ÉA 3. 5. p.
Egy rejtélyes magyar (?)–holland költőnő. MN49/282. 6. p.
Így is lehet nyelvet művelni. Magyar Sajtó 27/12. 9–12.
Kinek van zászlója, minek lehet zászlaja? MN 49/200. 7. p.
Név adja a tekintélyt? MN 49/67. 6. p.
1987.
Néhány – „számos” – kérdés a nyelvről. ÉA 2. 1. p.
Az utcanév is lehet műemlék. ÉA 4. 12. p.
Magyar írók francia tanulmánykötetben. MN 50/132. 14. p.
114
“Menyasszonytánc” Ady körül. Új Tükör 24/48. 14–5.
Adyról, Adyért. Tiszatáj 12. 59–64. (Társszerző: Láng József)
1988.
Láttató szavak művészete. ÉA 1. 6. p.
Hajdú had háza. ÉA 3. 5. p.
1989.
Régi mértékneveink. ÉA 1. 8. p.
Kiemelt divat. ÉA 3. 3. p.
Történelem a ponyván. Új Tükör 26/33. 20–1.ItK 20. 776–97. (Sajtó alá rend.,
jegyzetek)
1990.
Név és jelentés. ÉA 1. 15. p.
Informál is az (in)formális? ÉA 4. 10. p.
1991.
Szórendbontás. ÉA 2. 17. p.
1992.
Meddig helyes a helytelenítés? ÉA 4. 7. p.
Egy kritikusabb kritikai kiadás: Ady Endre összes prózai művei. ItK 96. 188–
202.
1993.
Divatjárvány vagy új szóalkotásmód? ÉA 4. 7. p.
Az Ady-kutatás eredményei és távlatai. ItK 97. 519–26.
1994.
Egy élet summája. Nyr 118. 7–13.
A Kisfaludyak és kortársaik Győr és Tét vonzáskörében. Győr. (Sajtó alá rend.
Z. Szabó Lászlóval)
Megtartja a szavát – betartja a szabályt? ÉA 1. 6. p.
1995.
Lidércnyomás: napló 1944. október 8.–1945. január 8. Budapest.
Ellentétben a korábbi formával. Édes Anyanyelvünk 4. 10. p.
1996.
A francia fiatalok is? ÉA 4. 1. p.
Összeállította: Fátrai Márta Erzsébet, Markó Alexandra és Módos Péter
115
GRÉTSY LÁSZLÓ KOVALOVSZKY MIKLÓSRÓL
Soha nem ismertem nála szerényebb embert, legalábbis a nyelvészek köréből
nem. Talán Ferenczy Géza volt hozzá hasonlóan szerény, de Kovalovszky egy
fokkal még rajta is túltett. Nemcsak én mondom ezt; mindenki, aki jól ismerte,
hasonlóképp vélekedik. Ruffy Péter pl., az anyanyelvünk ügyéért mindig harcosan kiálló jeles újságíró egy helyütt „szerény szerzetesnek” nevezi őt, s ezt írja
róla: „A tekintély nem mindig híres. Nem kevésszer eléggé ismeretlen.
Kovalovszky például megveti a hivalkodást.” Hozzáteszem: ha nem lett volna
egész életében, minden ízében olyan szerény, visszafogott, mindig a háttérbe
húzódó, hanem magával is törődött volna, munkásságát alighanem Állami vagy
Kossuth-díj is keretezte volna. Több kitüntetés – Akadémiai Díj, Révai-díj,
Lőrincze Lajos-díj – így is elérte, de hatalmas tudása ennél jóval többre is érdemesítette volna.
Mivel szerénysége, puritánsága még rövid vallomására is rányomta bélyegét,
kénytelen vagyok legalább egy-két fontos életrajzi adattal kiegészíteni szavait.
Móron – ő nemegyszer így mondta: Mórott – született 1910-ben, ezután pedig a
Pázmány Péter Tudományegyetemen magyar–francia szakos tanári diplomát
szerezve 1935-től 1952-ig Szolnokon, Pestlőrincen és Kispesten tanárkodott
(közben néhány évig a Pedagógiai Főiskolán is), majd 1952-től egészen nyugdíjba vonulásáig, 1975-ig a Nyelvtudományi Intézet munkatársaként, illetve
főmunkatársaként tevékenykedett. A nyugdíjba vonulás azonban egyáltalán
nem jelenti azt, hogy akár csak egy kicsit is visszafogta volna magát. (Örömmel
látom, hogy legalább erre még ő maga is utal a pályáról szóló vallomásában.)
Nem szeretem saját magamat idézni, ezúttal azonban, úgy érzem, mégis kivételt
kell tennem, s elveimmel ellentétben idéznem két bekezdést abból a méltatásból, amelyet 70 éves korában írtam róla a Magyar Nyelvben, 1981-ben:
„1975 végén Kovalovszky Miklós, betöltve 65. életévét, nyugdíjba ment.
Egy esztendővel korábban még letette ugyan az asztalra Emlékezések Ady Endréről című monumentális gyűjteményének második vaskos kötetét, de mégis
úgy gondoltuk, hogy most már könnyít addigi feszes élettempóján. Ő maga is
hitegetett bennünket. „Ezentúl elsősorban nagyapa leszek” – mondta hamiskásan.
Hogy mennyire tartotta a szavát, azaz mennyire lett nagyapa is, azt nem tudom. Ám hogy a tudományt, az egyetemes kultúrát mi mindennel gazdagította
azóta, azt nemcsak elhallgatni képtelenség, hanem még felsorolni is nehéz.
Hogy napi- és hetilapokban, folyóiratokban milyen tanulmányai, kisebb cikkei,
recenziói jelentek meg pusztán a legutóbbi öt évben, tehát a „gondtalan nyugdíjas élet” kezdete óta, azt nem is tudnám előszámlálni. Hol itt, hol ott találko116
zunk nevével a lapok hasábjain, a rádióban, a televízióban és másutt. Egyszer az
Ady-kérdéshez szól hozzá lefegyverező ismeretanyaggal a tarsolyában, másszor
valamilyen újonnan felbukkant szó tárgyilagos nyelvészeti-nyelvhelyességi
értékelésével vívja ki elismerésünket, ismét máskor egy általunk nem is igen
ismert olasz kutatónak az ugor népek történetével és néprajzával foglalkozó
művét mutatja be értő, okos szavakkal a magyar közönségnek. De fordítsuk
figyelmünket ezúttal csupán önálló munkáira, illetve az ő szerkesztésében megjelent művekre! Társszerzője az Akadémiai Kiadónál 1976-ban megjelent, Mai
magyar nyelvünk című kötetnek. 1977-ben műfaji meglepetéssel szolgál. Ady
Endre: Életem nyitott könyve. Fellapozta: Kovalovszky Miklós. Több mint fél
ezer lapos műben összeállította Ady önéletrajzát olyan eredeti módon, hogy az
Ady verseiből, prózájából, leveleiből vett részekből a mesteri összekötő szöveg
segítségével kibontakozik a költő egész élete. Ugyanebben az évben az ő szerkesztésében jelenik meg elhunyt jó barátjának, O. Nagy Gábornak A magyar
frazeológiai kutatások története című munkája. És még ugyancsak 1977-ben
napvilágot látott Kovalovszky Miklósnak Nyelvfejlődés – nyelvhelyesség című,
a korszerű nyelvművelés elvi és gyakorlati kérdéseit egyaránt meggyőzően öszszefoglaló műve. 1978-ban ismét csaknem 400 lapos művel jelentkezik. Szerkesztője és társszerzője a Nyelvünk világa című gyűjteményes nyelvművelő
kötetnek. 1979-ben O. Nagy Gábor Mi fán terem? című nagy sikerű könyvének
új kiadását nyújtja át az olvasónak, a korábbinál jóval gazdagabb tartalommal,
bővebb terjedelemben, s egy a szerzőt méltató bevezető tanulmányt is kapcsolva
hozzá. 1980 őszén pedig, éppen a 70. évforduló táján, egyszerre két művet is
letesz a tudomány asztalára. Mint nyelvész a jó másfél évtizedes munkát magába sűrítő Nyelvművelő kézikönyv csaknem 1300 lap terjedelmű első kötetét,
amelynek ő az egyik főszerkesztője, mint irodalomkutató pedig a Léda: legenda
és valóság című igazságkereső, valóságfeltáró és mítoszoszlató könyvét, amelyet a Magvető adott ki. Ez aztán látványos „nyugalomba vonulás”! – mondhatnám napjaink divatszavával élve, ha nem ódzkodnék magam is ettől a mostanában agyonhasznált látványos jelzőtől, s ha nem pellengérezte volna ki e szót
éppen Kovalovszky is az ugyancsak 1980-ban megjelent Új anyanyelvi kaleidoszkópban, amelynek egyébként szintén egyik szerzője. Így, az ő cikkéből
merítvén az ajánlott szavakat, így jellemezhetem alkotói erejét: „ragyogó, ámulatba ejtő, bámulatos.”
Így folytathatnám a felsorolást még tovább is, de nem teszem. Remélem,
publikációinak jegyzékét e sorozat szerkesztői, ahogy minden esetben teszik, itt
is hozzácsatolják majd a pályaképhez, mert ez felment a további részletezés
alól. Azt mindenesetre megjegyzem – bár a bibliográfiából is nyilván kiderül –,
hogy egész életében két úrnak szolgált: a nyelvnek is meg az irodalomnak is, ez
utóbbin leginkább Ady Endrét értve, akinek már fiatalon a bűvkörébe került s
aki egész életén végigkísérte. Pályájáról szóló vallomásában megemlíti
Kovaloszky, hogy az Adyra vonatkozó kortársi emlékezésekből két kötet már
megjelent, további kettő még hátra van. Nos, ezek is napvilágot láttak, mégpe117
dig nem is kettő, hanem további három! Az egész mű egy csaknem 5000 oldalas, ötkötetes, monumentális alkotás, amelynek irodalomtörténeti értéke szinte
felbecsülhetetlen!
Nyelvészeti tevékenységéről pedig csak annyit: kiváló stílusérzékével minden apró nyelvi változásra felfigyelt, s nem nyelvcsőszként, perzekutorként,
hanem baráti hangú nevelőként, tudós vértezettségű ismeretterjesztőként azonnal írt is róla. (Nem véletlen, hogy még az 1996-ban megjelent Nyelvművelő
kéziszótár lektorául is őt kértük fel. Kemény Gábor meg jómagam – e szótár
szerkesztői – annyira bíztunk ítéletében.) Még 85 éves korában, sőt azon túl is
publikált. Utolsó írása alighanem az Anyanyelvápolók Szövetségének lapjában,
az Édes Anyanyelvünkben jelent meg az 1996. évi októberi szám vezércikkeként. Ekkoriban már nehezére esett az írás. Sokáig szabódott is, míg végül kötélnek állt. Azt kérte, hogy írását csak álnéven adjuk ki, mert az „már nem az
igazi”. (Maga választotta álnevén korábban is megjelent nyolc-tíz cikke az Édes
Anyanyelvünkben, s talán máshol is.) Ezt a kérését nem teljesítettük, pontosabban szólva lebeszéltük arról, hogy ragaszkodjon hozzá. A cikk ugyanis remek,
mint minden írása.
Most, hogy már elment tőlünk – aki egyébként lapunk, vagyis az Édes
Anyanyelvünk szerkesztőbizottságának is éveken át tevékeny tagja volt, és csak
saját nyomatékos kérésére mondtunk le róla –, meghatottan olvasom el újból ezt
az utolsó írást. Mert, mi tagadás, hiányoznak nekünk szellemes sorai, bölcs
tanításai, amelyeket sohasem sajnált tőlünk, ha hozzá fordultunk. Nélküle, úgy
érezzük, magunkra maradtunk. Miközben egyre jobban hatalmába kerít a mélységes szomorúság, szinte öntudatlanul arra gondolok: milyen jó lenne, ha valamilyen csoda folytán továbbra is érkeznének hozzánk időről időre a közlésre
szánt mesteri Kovalovszky-cikkek. Ó, de szívesen közölnénk őket! Akár álnéven is...
118
Lakó György
(1908–1996)
1908. szeptember 26-án születtem Jánoshalmán, Bács megyében, tehát DélMagyarországon. Édesapám elemi iskolai tanító volt, az első világháború idején
persze évekig katona. Három testvérem is volt, tehát négyen voltunk testvérek.
Bizony édesanyám helyzete nem volt könnyű. Az az iskola tudniillik, amelyikben édesapám tanító volt, államilag segélyezett, községileg fenntartott, felekezeti iskola volt, és ez annak idején azt jelentette, hogy az iskola három gazdája
közül egyik se nagyon akarta fizetni a tanítói fizetéseket.
Szülőfalumban idegen nyelvet nem tudott senki, Idegen nyelvű könyvet
egyet láttam, sokkal később, mint ahogyan iskoláimat végeztem. Gimnáziumba
Kiskunhalasra, a kiskunhalasi Református Gimnáziumba kerültem, de a nyelvoktatás ott is kevés eredménnyel folyt, mást nem tanultunk, mint latint és németet. De bizony a német tanítás is csak a nyelvtan megtaníttatásából és a fordításból állott, beszélgetésről szó sem lehetett. Nem is olyan volt a diákanyag sem,
hogy arra lehetett volna gondolni, de öreg tanárom maga sem nagyon lett volna
képes – gondolom – német társalgásra, hiszen valamikor negyven évvel korábban néhány hónapig volt csak Németországban, s az a tudás aligha lehetett elegendő ahhoz, hogy németül társaloghatott volna diákjaival.
Ennek ellenére egy kicsit megismerkedtem az említett nyelveken kívül még
egy idegen nyelvvel. Tudniillik nyolcadikos gimnazista koromban elnöke voltam az önképző körnek. Az önképzőkör tanár-elnöke pedig Gulyás Sándor tanár
volt, aki ugyan engem soha nem tanított, de mint az önképzőkör elnökét megkedvelt, megbecsült. Tanfolyamot tartott a városbelieknek, mégpedig angol
nyelvtanfolyamot, s meghívott engem arra, hogy ezen a tanfolyamon is részt
vegyek. Így hát egy kicsit módomban volt már nyolcadikos koromban ismerkedni az angol nyelvvel.
1926-ban érettségiztem. Nagy kedvem volt nyelvi tanulmányok végzéséhez,
nem volt meg azonban a gyakorlati nyelvtudásom egyetlen nyelvnek egyetemi
fokon való tanulásához sem.
Mindamellett úgy döntöttem, hogy az egyetemen próbát teszek a német
szakkal, és hogy valamilyen kis alapra, gyakorlatra szert tegyek, utolsó gimnazista évemben egész éven át – mint korábban is – magántanítványokat vállaltam, összegyűjtöttem egymillió ötszázezer koronát, és azzal nekiindultam
Ausztriának, Graz városába. A pénzem egy hónapra volt elég, s igaz, hogy egy
magyarral kerültem egy szobába – mert Graz tele volt az időben magyar vendé-
119
gekkel, így a szomszédban egy felvidékről odaköltözött, magyarul is tudó
szomszéd lakott, a közelben pedig egy magyar internátus volt, negyven-ötven
magyar diákkal – valamit mégiscsak sikerült felszednem, valami tudást ezen
egy hónap alatt, és ezzel kezdtem meg német tanulmányaimat az egyetemen.
Az Eötvös Kollégiumba pályáztam, nem vettek azonnal fel mindjárt az év
elején, a rendes felvételek idején; ennek ellenére elég hamar sikerült bejutnom.
Egy hely váratlanul megürült, s az intézmény igazgatójának említett Gulyás
Sándor tanárom, olyan kedves tanítványa volt, hogy az ő szavára felvett erre a
később megüresedett helyre az Eötvös Kollégiumba. Ennek igen nagy jelentősége volt számomra, hiszen az Eötvös Kollégiumban rendszeres oktatás folyt az
egyetemi oktatáson kívül, s az itteni órákon többet lehetett tanulni – éppen az
oktatás rendszeressége folytán, legalább sok esetben –, mint az egyetemen.
Eötvös kollégiumi tanáraim közül Zsirai Miklós volt rám legnagyobb hatással. Kiváló pedagógus volt, megszerettette velem a finn nyelvet, úgyhogy amikor a finn nyelvi tanulmányaimat befejeztem, arra kértem őt, hogy kaphassak
olyan nyelvészeti témát kidolgozásra, amelyben továbbra is kell finnel foglalkoznom.
Kaptam ilyen feladatot; Castrén, finn nyelvészről kellett egy dolgozatot készítenem, s ahhoz elolvastam egy finn nyelvű könyvet. Eleinte persze nehezen
ment, naponta csak tíz sort tudtam lefordítani anélkül, hogy ez a munkám ne
menjen egyéb tanulmányaim rovására. De a könyvet végül is elolvastam, s a
napi tíz soros finn tanulmányt folytattam később is, és egyetemi tanulmányaim
befejezéséig elolvastam Linnenkosli egy regényét is.
1930-ban Finnországba kerültem egy tanévre, finn állami ösztöndíjasként,
1931-ben Észtországba egy tanévre észt állami ösztöndíjasként, 1934-ben
Svédországba, a svéd állam ösztöndíjasaként, s egyben a Stockholmi Egyetem
magyar lektoraként. Megtanultam finnül, észtül és svédül, aminek később tudományos pályámon nagyon sok hasznát vettem. Tanulmányutat is tettem 1933ban, egy rövid tanulmányutat a lívekhez Lettországba, Kettunen finn professzor
társaságában. 1935-ben pedig a lülei lappokhoz Észak-Svédországba. Az volt az
álmom, hogy anyagomat feldolgozom lapp nyelvű monográfiává, sőt lappföldi
tanulmányutamat majd megismétlem.
Ebből azonban semmi sem lett. Amikor 1935-ben hazakerültem, állástalanság várt rám, magántanításból tartottam fenn magamat, később sikerült ingyenes
gyakornokká lennem az Országos Széchényi Könyvtárban, majd pedig 1936ban az akkori minisztérium örömmel értesített, hogy kineveztek a jászapáti
gimnáziumba, ideiglenes óraadó helyettes tanárnak. Itt annyi volt a pedagógiai
munkám, hogy mellette tudományművelésre gondolnom sem lehetett. Különösen a sok dolgozat javítása vett igénybe, elrontotta a szememet. A mellet utcai
mozi- és tánciskolai inspekció volt a feladatom. A társadalom beállítottsága a
tudomány iránt nem volt kedvező, egyáltalában semmiféle tudományos érdeklődésre. Úgyhogy ez időben abba kellett hagynom tudományos tájékozásomat, s
akkor azt hittem, hogy ez egész életre szól. 1949-ben fölkerültem véletlen foly120
tán Budapestre, egy budapesti iskolához. Nem éreztem jól magamat ebben a
környezetben sem, hiszen fő feladatom az akkori uralkodó osztály kiszolgálása
volt olyan módon, hogy a gyermekeknek osztogatnom kellett jó érdemjegyeket,
függetlenül attól, hogy tanultak-e vagy nem. A tudományos munkától eltiltottak
– a szó szoros értelmében. Azt mondták, munkájával meg vagyunk elégedve, de
középiskola nem arra való, hogy itt tudományos ambíciókat tápláljon.
1940-ben kerültem aztán a Magyar Tudományos Akadémia Szótári Bizottságához, ekkor kezdtem el felújítani régi ismereteimet. Sokáig ez sem tartott.
Ezután jött a háború, többet ültünk az Akadémia pincéjében, mint a Szótári
Bizottságban. Majd jött Budapest ostroma, elvesztettük lakásunkat. Jött a társbérlet, a háborút követően született három gyerekünk. 1950-ben azután a Nyelvtudományi Intézetbe kerültem, de kedvemre nyelvtudománnyal ekkor sem foglalkozhattam. Ez az esztendő ugyanis, s még a következő egy-kettő is a marxizmus időszaka volt, amelyet – hogy úgy mondjam – olyan rettegésben éltünk
végig. Nem foglalkozhattunk azzal, amivel szerettünk volna. Később, 1953-tól a
helyzet megjavult. A Nyelvtudományi Intézetben a Finnugor Osztály vezetőjeként A magyar szókészlet finnugor elemei című kollektív munka irányítójaként
dolgoztam. Csak két kötet jelent meg eddig belőle. Egyrészt nagyon munkaigényes ez a munka, másrészt pedig elkerültem később az intézménytől, és ennek
folytán ezen kollektív munka tempója nagyon lelassult.
1956-ban kerültem az egyetemre a finnugor nyelvtudomány tanárának. Úgy
éreztem, hogy itt fő feladatom: törődni a munkás és paraszt származású gyerekekkel. Jól emlékeztem tudniillik arra, hogy nekik milyen nehéz volt, mennyivel nehezebb volt mint másoknak, bármit is elérniük középiskolai meg egyetemi
pályafutásuk alatt.
Másik célom az volt, biztosítsam tudományszakomon az utánpótlást. Ez sem
volt könnyű feladat, mert hiszen éppen ez időben bizonyos tudományellenességgel találkoztam az egyetemen, amely egyebek között a finnugor stúdiumokat
is kiszorítani igyekezett a tanárképzésből. Azt lehet mondani, szinte ki is szorította. Javasoltam akkor, létesítsen a minisztérium tudományos finnugor szakot.
Az Akadémia segítségével sikerült elérni, és így ma elmondhatom, hogy arról a
tanszékről, melynek valaha vezetője voltam, húsz fiatal, ma is aktív tudományművelő került ki. Előadásaimra mindig sokat készültem, hogy sokoldalú és korszerű képzést adjanak. De a jövendő tanárokkal is törődtem, sokan írtak szakdolgozatot finnugor mitológiai, őstörténeti, tudománytörténeti, irodalmi témáról, és ezen nagyon különböző tudományok terén végzett munkájukat is vezettem, amihez természetesen egy általános tájékozottságra kellett szert tenni.
Nóvumként említhetem meg még egyetemi pályafutásom idején, hogy tanítottam a lapp nyelvet is, úgyszintén a svédet. Lapp nyelvvel hazánkban körülbelül hetven esztendeje nemigen foglalkozott senki. A svéd nyelvvel sem, – legalábbis nem a finnugor nyelvészek körében – énnekem meg sikerült elérnem
egyrészt azt, hogy tanítványaim egy része lapp nyelvi, lappológiai tájékozottsággal került ki az egyetemről. Néhányan pedig svédül is megtanultak, leg121
alábbis annyira, hogy svéd nyelvű szöveget olvasni tudnak, s ennek a továbbiak
folyamán sok hasznát látták.
Hát, ezen körülmények miatt nem dicsekedhetem valami sok, nagy nyomtatásban megjelent alkotással, cikkeimre, kisebb értekezéseimre ki se térek, doktori
értekezésem a permi nyelvek szóvégi magánhangzóival foglalkozott, megírtam
ezután A magyar hangállomány finnugor előzményei című kismonográfiámat.
Ennek a készítésére hivatalos helyről kaptam felszólítást, még egyetemi tankönyvnek szántam. Meglepetésemre azonban, mikor a monográfia elkészült, s
mikor a lektorok azt jónak minősítették, tankönyvként való megjelentetésére
nem kaptam engedélyt. Később ez sikeres körülménnyé alakult, felfigyeltek
tudniillik kéziratos munkámra a tudományos körök, úgyhogy megjelent angolul
a Bloormingtoni Egyetem sorozatában is.
Megírtam önálló kötetként Sajnovics János életrajzát is, tehát a hazai
finnugrisztika úttörőjének életrajzát. Megírtam az első magyarországi svéd–
magyar szótárt, 1000 lap terjedelmű hozzávetőleg. Szerkesztettem tizenkét évig
az Akadémia Nyelvtudományi Közlemények című folyóiratát.
Jövő tervekről, sokról immár nem szólhatok, hiszen rövidesen a nyugdíjasság állapota vár rám. Szeretném még A magyar szókészlet finnugor elemei című
etimológiai szótár munkálatait befejezni, ettől engem sok már nem választ el, a
kiadás kérdése pedig hát tőlem függetlenül oldódik, vagy nem oldódik meg.
Célom még egy Budenz József–monográfiának a megírása. Lenne rengeteg
anyagom a finnugor nyelvtudomány történetének megírásához. Mivel tudok
finnül és svédül, Reguly naplójának kiadására is gondolnék, azonban hogy
mindebből mit lehet megvalósítani, nem tudom megmondani, hisz nem tőlem
függ.
Ami azt illeti, hogy miben rejlik örömem, azt mondhatnám, otthon a zenében.
Magam is aktív zongorista voltam fiatalon. Örülök továbbá annak, hogy ha egyegy tanítványom hű marad hozzám, s meglátogat néha.
A felvétel 1975 október 13-án készült.
122
Lőrincze Lajos
(1915–1993)
123
LŐRINCZE LAJOS VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL
Kezdjük a kezdetekkel. 1915. november 24-én születtem a Veszprém megyei
Szentgálon. Ez a falu a királyi vadászok faluja. Én ugyan nem tartoztam a királyi vadászok közé, azt hiszem, hogy életemben talán egyetlen vadászaton sem
vettem részt úgy istenigazában.
Az elemi iskolát ott végeztem, utána Pápára kerültem, a református kollégiumba. Igen jó iskola volt. Nem azért, mintha azok a tanárok, akik ott tanítottak,
valahogy jobb tanárok lettek volna, mint más iskolában, de a fiatalság az szabadon tenyészett, ahogy a kollégium címerében lévő eperfa felirata mondja, illetőleg mondta, és kezdeményeztünk önállóan mindent, részt vettünk mindenben,
ami az országot nagyban foglalkoztatta. Érdekes volt a képzőtársaság, Petőfi
képzőtársasága, amelyben (bemutattak) bemutattunk mindent, bemutattuk kezdeményezéseinket, verseinket, novelláinkat, tudományos kísérletezéseinket; sőt
ott próbáltam ki én is a folyóirat-szerkesztést. A pápai kollégiumi lapoknak én
is szerkesztője voltam és rendszeres cikkírója. Egészen jó az a lap, még ma is
előveszek egy-két számát, látom, hogy milyen jó dolgokkal foglalkoztunk, és
egész alapos, jó kis cikkecskéket írtunk bele.
Azután a budapesti egyetemre kerültem magyar–német szakos tanárjelöltnek. Az egyetemet az Eötvös Kollégium tagjaként végeztem. Életem nagy ajándékának tartom ezt. Ebben a környezetben, ebben a társaságban, ezekkel a kollégákkal, akik ott voltak, igazán jól fel lehetett készülni a filosz-életre. Pais
tanár úrnak a tanítványa voltam, ő irányított, buzdított a nyelvészet felé. Miután
szakdolgozatomat a nyelvjárásokból írtam, illetőleg Szentgál földrajzi neveiből,
ez megtetszett Pais tanár úrnak, és ajánlott az akkor induló, akkor alapított Néptudományi Intézetbe egyetemi gyakornoknak. Utána néhány évre Pápára kerültem, visszamentem a régi iskolámba tanárnak, de a felszabadulás után újra Pestre kerültem a Néptudományi Intézetbe, ez a Kelet-európai Tudományos Intézetnek volt része.
Tulajdonképpen, ha visszagondolok, a két pápai éven kívül én mindig
ugyanazon a helyen voltam, mert a Néptudományi Intézet jórészt azonos volt a
Magyarságtudományi Intézettel, a feladata is az volt, a munkatársak nagyobb
része is azonos volt azokkal, akikkel ott dolgoztam együtt. S utána ebből alakult
a Nyelvtudományi Munkaközösség, majd a Nyelvtudományi Intézet, még az
íróasztalom is nagyon sokáig azonos volt, és hát a feladatköröm szintén. Először
névtannal foglalkoztam, Földrajzi neveink élete címen jelent meg egy kis dolgozatom. Nyelvjáráskutatással, személynevekkel is foglalkoztam, a személynevek köréből is írtam néhány dolgozatot, azután a nyelvatlasz, a Magyar Nyelvatlasz anyaggyűjtésében és szervezésében vettem részt. Nagyon fontos éveknek
tartom azokat, amelyeket a Nyelvatlasz munkálataival töltöttem el. Nem hi-
124
szem, hogy van még egy, vagy lesz még egy generáció, amelyik annyira jól
ismeri majd a magyar nyelvjárásokat, mint mi, akik ebben a munkában részt
vettünk, hiszen ahol magyarul beszélnek, majdnem mindenhol megfordultunk
és hát néhány napot, legalább néhány napot eltöltöttünk, és saját magunk ismerkedtünk meg a nyelvjárásokkal, nem pedig csak az irodalomból, mint ahogy
szükségszerűen hát sokan a régebbi időben és valószínűleg ma is.
Az ’50-es években a nyelvművelés felé fordult a figyelmem részben azért,
mert hajlamaim is erre vittek, részben pedig hát szükségszerűen is. Az Akadémia Nyelvművelő Bizottságának lettem a titkára, majd a Magyar Nyelvőrnek a
szerkesztője.
Erre az időre visszaemlékezve okvetlenül meg kell említenem a Kodály Zoltánnal való kapcsolatokat. Kodály Zoltán volt az elnöke akkor a Nyelvművelő
Bizottságnak, részt vett a Magyar Nyelvőr szerkesztőbizottságának a munkájában, és általában minden érdekelte, ami a magyar nyelvvel, nyelvműveléssel,
nyelvi kultúrával kapcsolatban van. Támogatta törekvéseinket, segítette, ötletekkel állt elő, amelyeket vagy sikerült, vagy nem megvalósítani. Sok mindent
sikerült. Az ő ötlete volt például az is, hogy rendszeresen tartsunk előadást a
rádióban, tehát az Édes anyanyelvünknek most már hamarosan 25. évébe lépő
sorozatnak is ő volt a megindítója tulajdonképpen. Ő írt a rádióba, hogy valami
ilyesmit kellene csinálni. De mondom, emellett tulajdonképpen minden munkánkban részt vett, erejét, idejét nem sajnálta.
Néhány könyvmű is keletkezett ebből az időből. Azt mondhatnám, hogy tulajdonképpen életem leglényegesebb része a nyelvműveléssel való foglalkozás
volt, hisz munkáim is ezt mutatják, A nyelv és élet című könyv, azután az Édes
anyanyelvünk, Nyelvőrségen, amelyek a nyelvművelés elméleti, elvi és gyakorlati kérdéseivel foglalkoznak. S azonfelül még több gyűjteményes kötetnek
voltam részben munkatársa, részben szerkesztője.
És hát életem további részében is tulajdonképpen az eddig tervezett munkákat szeretném tető alá hozni. Okvetlenül egy szép kötetet még a nyelvművelés
elvi kérdéseiről, de gondolok arra is – régóta dédelgetett tervem –, hogy író és
nyelvművelés viszonyáról, író és nyelvész viszonyáról is írjak egy könyvet.
Valahogy ilyenféle elgondolásban: Nyelvész urak és a költő. Nyelvész urak
jobban tudják, a költő jobban érzi. Két részből állana. Az egyik azt tartalmazza,
amit valóban jobban tudnak a nyelvész urak, s a másik pedig, amit a költő érez
jobban.
Gondolok azután egy kedves kis népszerűnek szánt kötetre, egy ilyen Mosolygó Nyelvőrre, a nyelvművelés humorát mutatva be; még talán arra is, hogy
egy ilyen hangos kötetet megszerkesszek, hogy hanglemezen az előadásoknak
az anyagát, hát szintén adjuk, a rádióelőadásokból valamilyen válogatás anyagát. És hát, ha még tervezni lehet – nem tudja az ember tulajdonképpen, hogy
mennyire lehet tervezni –, gondolok arra is, hogy az első szerelemnek is tartozom eggyel és mással, Szentgál helyneveivel kezdtem a pályámat, de tulajdonképpen Szentgál helyneveit még nem jelentettem meg, csak arról, azt felhasz125
nálva írtam azt az előbb említett elméleti munkát. De szeretném megjelentetni
tehát az eddig összegyűjtött anyagot, annál is inkább, mert az ember és táj viszonya azóta, hogy én azt az anyagot összegyűjtöttem, alapjában véve megváltozott. Más a mai szentgáli határ, mint akkor volt. Más a felosztása, beosztása és
más a fontossága is az egyes helynek, elnevezés szempontjából az egyes helyeknek, mint akkor volt. Tehát nyilvánvaló, hogy egészen más a mai névanyag
funkciója, mint ezelőtt harminc, ötven vagy száz évvel volt. Nagyon érdekes
lenne ezt megvizsgálni, hogyan alakult ez, mi a mai tudatban a helynevek, a
földrajzi nevek szerepe Szentgálon. De arra is gondolok, hogy volt nekem egy
kis gyűjteményem a régi Szentgál tájnyelvéről, szentgáli XVII–XVIII. századi
oklevelekből írtam ki szentgáli nyelvjárási anyagot és azt közöltem a Magyar
Nyelvben, de nem nagy anyagot tulajdonképpen, sok van még, és sokat lehetne
hozzá gyűjteni. Úgy gondolom, hogy érdekes lenne ezt egy könyvben kiadni,
persze jól kiegészítve.
Tervek lennének még. Ars longa, vita brevis – meglátjuk, hogy tíz év múlva
miről lehet majd beszámolni.
A videofelvétel 1975. október 7-én készült, szövegét Földi Éva jegyezte le.
126
LŐRINCZE LAJOS ÍRÁSAINAK VÁLOGATOTT
BIBLIOGRÁFIÁJA
1946.
Bérc ~ börc. MNy XLII, 22–6.
1947.
Földrajzi neveink élete. Néptudományi Intézet, Budapest, 32 p. (A magyar táj és
népismeret könyvtára 9.)
Mál. MNy XLIII, 24–7.
1948.
A tolna–baranyai (volt bukovinai) székelyek névadási szokásaihoz. Ethn. Népélet 1948/1–4. 36–49.
1949.
Földrajzinév-gyűjtésünk múltja, jelen állása és feladatai. Néptudományi
Intézet, Budapest, 23 p. (Klny. a Magyar Népkutatás Kézikönyvéből)
A tolna–baranyai (volt bukovinai) székelyek névadási szokásaihoz. Néptudományi Intézet, Budapest, 16 p. (Néprajzi tanulmányok 3.)
Kőbölcsőben ringatták. Nyr 73. 27–8.
A veszprémmegyei Szentgál XVIII–XIX. századi nyelvéből. MNy XLV, 94–6.;
214–7.; 340–7.
1950.
Helyesírási reformunk és az ly kérdése. Nyr 74. 88–100.
Munkamódszerátadás a nyelvtudományban. MNy XLVI, 150–3.
A seg térszínformanév. MNy XLVI, 53–60.
A veszprémmegyei Szentgál XVIII–XIX. századi nyelvéből. MNy XLVI, 95–6.;
189–92.; 277–80.; 389–93.
1951.
Magyar nyelvjárási bibliográfia. 1807–1949. AkK, Budapest, 259 p. (Társszerkesztő: Benkő Loránd)
A magyar pedagógusok helyesírásunk nehézségeiről. Nyr 75. 91–6.; 194–200.
A veszprémmegyei Szentgál XVIII–XIX. századi nyelvéből. MNy XLVII, 110–
1.; 316–20.
Nyelvjárási adatok: Szentgál. MNyj I, 181–91.
Szempontok és adatok személyneveink újabbkori történetéhez. MNyj I, 64–94.
Vita a tájszavak használatáról. Nyr 75. 390–2.
127
1952.
Szempontok és adatok személyneveink újabbkori történetéhez. Debrecen, 31 p.
Klny. MNyj I. (A Debreceni KLTE Magyar Nyelvtudományi Intézetének kiadványai 33.)
A veszprémmegyei Szentgál XVIII–XIX. századi nyelvéből. MNy XLVIII, 228–
32.
„Frissen lött vadak” nyomában. Irodalmi Újság 1952/18. 10. p.
Megjegyzések Bárczi Géza cikkéhez: A nyelvművelés elvi kérdéseihez. MNy
XLVIII, 1„felé”-vel? Csillag 1952/8. 1010–1.
Népdal – tájnyelv – nemzeti kultúra. Nyr 76. 430–40.
Népdalszövegeink és a tájnyelv kérdése. Nyr 76. 107–11.
A nyelvművelés elvi kérdései. (Nyelvművelő ankét az MTA-n 1951. dec. 12én.) I. OK 2. 402–20.; 442–8.
1953.
Nyelv és élet. Előszó: Kodály Zoltán. Művelt Nép, Budapest, 173 p. (Bevezetést
[és többségében] írta)
Nyelvművelésünk főbb kérdései. Tanulmánygyűjtemény. AkK, Budapest, 294 p.
(Szerk.)
Beszámoló a nyelvtudományi munkákról. I. OK 4. 487–95.
Beszámoló romániai utunkról. MNy XLIX, 220–9.
A veszprémmegyei Szentgál XVIII–XIX. századi nyelvéből. MNy XLIX, 237–
9.; 534–44.
Lőrincze Lajos hozzászólása Tompa József: Anyanyelvünk leíró nyelvtana c.
előadásához. I. OK 4. 68–71.
Az ikes igeragozás kérdéséről. Nyr 77. 208–12.
Nyelvjáráskutató tapasztalatcsere Romániában. NyK 2. 333–7.
Zárszó a népdal-vitához. Nyr 77. 252–3.
1954.
A veszprémmegyei Szentgál XVIII–XIX. századi nyelvéből. MNy L, 209–12.
1955.
A Magyar Nyelvatlasz anyaggyűjtésének módszere. AkK, Budapest, 81 p. + 6
t. + 1 térkép. ( MNyTK 90.)
A Magyar Nyelvatlasz anyaggyűjtésének módszere. In: A Magyar Nyelvatlasz
munkamódszere. Tanulmánygyűjtemény. Szerk. Bárczi Géza. AkK, Budapest, 113–86.
[A Magyar Nyelvatlasz kérdéseiről.] In: Bárczi Géza: A magyar nyelvjáráskutatás időszerű feladatai. I. OK 6. 88–91.
1956.
128
Nyelvművelő. Művelt Nép, Budapest, 412 p. (Szerk. [és részben] írta)
Édes melléknevünk néhány „lappangó” jelentése. In: PaisEml. Budapest, 181–8.
Magános – magányos. Nyr 80. 501. p.
Lőrincze Lajos opponensi jelentése. In: Deme László: Nyelvatlaszunk funkciója
és további problémái. AkK, Budapest, 328–35.
Válasz [Urbán Ernő levelére]. Nyr 80. 203–4.
1957.
Kodály Zoltán 75 éves. Nyr 81. 385–6.
Nincstelen. Nyr 81. 253. p.
Seregélyesi Ferenc. MNy LIII, 311–2.
1958.
Hegedűs Lajos. 1908–1958. Nyr 82. 400–1.
Rossz magyar szavak? Nyr 82. 414. p.
Sárga, mint a kikirics. Nyr 82. 511. p.
1959.
Iskolai nyelvművelő. TankK, Budapest, 420 p. (Szerk. [és részben] írta)
Az íráskép mint kifejezőeszköz. Nyr 83. 377–86.
A Magyar Nyelvatlasz munkálatai. MTud 6. 271–80. (Társszerző: Benkő Loránd)
Nemzetközi névtani kongresszus Münchenben. Nyr 83. 136. p.
1960.
Nyelvművelésünk helyzete és feladatai. In: Anyanyelvi műveltségünk. A pécsi
nyelvművelő konferencia anyaga. (1959. okt. 2–4.) Szerk. Benkő Loránd.
AkK, Budapest, 22–39., 71–4.
1961.
Édes anyanyelvünk. AkK, Budapest, 507 p. (Szerk. és társszerzőkkel írta. – 2.
kiadás)
1962.
Aki a nők párájában megparipásodik. Kortárs 1. 151–2.
Egy furcsa fokozásról. Kortárs 9. 1430–2.
Egyhamar vagy nem egyhamar? Kortárs 4. 616. p.
Einige „latente” Bedeutungen des ungarischen Adjektivs édes „süss”. ALinguH
12. 53–66.
Lipitor. Nyr 86. 122. p.
Néhány szó a kettőshangzókról. MNy LVIII, 73–4. (Benkő Loránd, Lőrincze
Lajos Penavin Olga írásához)
Nyelvművelésünk egy esztendeje. Elnöki beszámoló az MTA Nyelvművelő
129
Munkabizottságban az 1961. évi munkáról. Nyr 86. 129–43.
1963.
Egy érdekes költői nyelvi sajátosságról. Kortárs 1. 159–60.
Ifjú vagy ifjabb Krúdy Gyula. Nyr 87. 500. p.
Kodály Zoltán köszöntése. Nyr 87. 1–2.
Néhány adat és megjegyzés a nők megnevezéséről való vitához. Nyr 87. 169–73.
Nyakaszegett. In: Tanulmányok a magyar nyelv életrajza köréből. Bárczi Géza
születésének 70. évfordulója alkalmából. AkK, Budapest, 440–3. (NytudÉrt
40.)
Nyelvelés mint rovatcím. Nyr 87. 496. p.
1964.
Nyelvművelő levelek az Akadémia Nyelvtudományi Intézetének levelesládájából. Lőrincze Lajos irányításával szerk. Ferenczy Géza–Ruzsiczky Éva.
Gondolat, Bp., XXVI, 407 p. (Bevezetést írta)
Elvitték a szilasiak. Nyr 88. 476–7.
Köszöntő és köszönő sorok a 80 éves Nagy J. Bélának. MNy LX, 249–50.
1965.
Lengyelben, Olaszban, Japánban. Nyr 89. 333–5.
1966.
Pais Dezső köszöntése. Nyr 90. 110–1.
1967.
Földrajzi neveink élete. MNyj 13. 3–27.
Földrajzi neveink élete. Alföldi nyomda, Debrecen, 3–27. (A Debreceni KLTE
Magyar Nyelvtudományi Intézetének kiadványai 47.)
Kodály Zoltán. 1882–1967. Nyr 91. 113–4.
A páros testrészek nevének használatáról. In: A magyar nyelv története és rendszere. A debreceni nemzetközi nyelvészkongresszus előadásai (1966. aug.
24–28.). AkK, Budapest, 490–5. (NytudÉrt 59.)
Tájnyelv és kiejtés. In: Helyes kiejtés, szép magyar beszéd. Az egri kiejtési
konferencia anyaga. TankK, Budapest, 61–9.
1968.
A Magyar Nyelvjárások Atlasza. Készült az MTA Nyelvtudományi Intézetében.
Anyagát gyűjt. a Magyar Nyelvatlasz munkaközössége: Benkő Loránd,
Lőrincze Lajos et al. AkK, Budapest, 1. 1968; 2. 1970; 3. 1973; 4. 1974; 5.
1976; 6. 1977.
Nyelvőrségen. AkK, Bp., 459 p.
Aztán Jézus. Nyr 92. 468–9.
130
A minősítő és a birtokos jelző sorrendje. Nyr 92. 175–7.
Névfejtés és művelődéstörténet. MNy LXIV, 47–51.
Nyelvművelésünk elveiről és egy új „nyelvművelő” kiadványról. (Benkő: A
magyar nyelv történeti etimológiai szótáráról). Nyr 92. 365–79.
1969.
Az 1967. évi anyakönyvi bejegyzések néhány tanulsága. Nyr 93. 33–42.
Gondolatok a magyar utónévadás kérdéseiről. Állam és Igazgatás 1969/12.
1092–101.
1970.
Feladataink az anyanyelvi konferencia után. A Magyar Nyelv Barátai Köre
Előkészítő Bizottságának Tájékoztatója 1. 9–11.
Nyelvművelő napok Adán. A Magyar Nyelv Barátai Köre Előkészítő Bizottságának Tájékoztatója 1. 18–21.
1971.
Die Prinzipien der ungarischen Sprachpflege und das neue Etimologische
Wörterbuch. ALinguH 21/3–4. 247–66.
Élő igék – szállóigék. A Magyar Nyelv Barátai Köre Előkészítő Bizottságának
Tájékoztatója 2. 18–9.
Fogalmazási zavarok, képtelen képek. A Magyar Nyelv Barátai Köre Előkészítő
Bizottságának Tájékoztatója 5. 14–5.
Gondolatok a Magyar Nyelv Hete alkalmából. Ünnepi megnyitó (Győr). A Magyar Nyelv Barátai Köre Előkészítő Bizottságának Tájékoztatója 3. 18–20.
Kis női csukák. In: Anyanyelvi őrjárat. Gondolat, Budapest, 98–100.
Miért „édes” anyanyelvünk? A Magyar Nyelv Barátai Köre Előkészítő Bizottságának Tájékoztatója 3. 23–4.
Milyen hely a kies hely? In: Anyanyelvi őrjárat. Gondolat, Budapest, 95–7.
Néhány szó a nyelvérzékről. A Magyar Nyelv Barátai Köre Előkészítő Bizottságának Tájékoztatója 4. 11–2.
Nyelvtudomány – nyelvművelés – nyelvtervezés. I. OK 27. 225–37.
1972.
Édes anyanyelvünk. AkK, Budapest, 470 p. (Szerk. 3., jav. kiadás)
Édes anyanyelvünk. Megelevenedett szólások. Hogyan szemlélődik az, aki lát?
Vigilia 4. 272–4.
Jelentésváltozások. ÉI 37. 4. p.
„Logikátlanságok”. A Magyar Nyelv Barátai Köre Előkészítő Bizottságának
A nyelvészkedő Veres Péterről. Forrás 1972/6. 71–5.
Nyelvjárás – köznyelv – irodalmi nyelv. A Magyar Nyelv Barátai Köre Előkészítő Bizottságának Tájékoztatója 6. 14–5.
131
Nyelvművelésünk a viták tükrében. MTud 10. 622–8.
Újsága vagy újságja? A Magyar Nyelv Barátai Köre Előkészítő Bizottságának
Visszatekintés. Nyr 96. 1–2.
1973.
Alkalmasint. In: Anyanyelvi kaleidoszkóp. Gondolat, Budapest, 100. p.
Amit Jancsi nem tanult... (Az utó- és becéző nevekről). A Magyar Nyelv Barátai
Köre Előkészítő Bizottságának Tájékoztatója 13. 26–8.
Amit nem nagyon „szívlelünk”. In: Anyanyelvi kaleidoszkóp. Gondolat, Budapest, 90. p.
Bibliai szólások. A Magyar Nyelv Baráti Köre Előkészítő Bizottságának Tájékoztatója 12. 20–1.
Búcsú O. Nagy Gábortól. Nyr 97. 251–2.
Feketéné? In: Anyanyelvi kaleidoszkóp. Gondolat, Budapest, 164. p.
Illyés Gyula a magyar nyelvről. A Magyar Nyelv Barátai Köre Előkészítő Bizottságának Tájékoztatója 10. 3–5.
Itt az alany, hol az alany. In: Anyanyelvi kaleidoszkóp. Gondolat, Budapest,
150. p.
Kezdet és vég. In: Anyanyelvi kaleidoszkóp. Gondolat, Budapest, 168. p.
„Kis” figyelmet kérek! In: Anyanyelvi kaleidoszkóp. Gondolat, Budapest, 139.
p.
Mi születik? In: Anyanyelvi kaleidoszkóp. Gondolat, Budapest, 120. p.
Ne engedjünk a negyvennyolcból. In: Anyanyelvi kaleidoszkóp. Gondolat, Budapest, 97. p.
Sétál-e az utca? In: Anyanyelvi kaleidoszkóp. Gondolat, Budapest, 194. p.
Szagok és illatok. In: Anyanyelvi kaleidoszkóp. Gondolat, Budapest, 251. p.
Szeget szeggel. In: Anyanyelvi kaleidoszkóp. Gondolat, Budapest, 93. p.
Szimpozion. In: Anyanyelvi kaleidoszkóp. Gondolat, Budapest, 73. p.
„Viszontlátás”. In: Anyanyelvi kaleidoszkóp. Gondolat, Budapest, 217. p.
Nyelvszokás és nyelvi norma. MNy LXIX, 266–75.
Konferencia a tudományos kutatások igazgatási és jogi kérdéseiről. MTud 2.
117–22.
1974.
Búcsú O. Nagy Gábortól. In: O. Nagy Gábor emlékének. MTA, Budapest, 15–6.
(Klny. Nyr 1973/2. NyrF 10.)
Mókusföldrajz (tájszavak). Nyelvünk és Kultúránk 15. 26–7.
Nyelvészet a Cinca parton. Nyelvünk és Kultúránk 17. 30–1.
Nyelvszokás és nyelvi norma. In: Jelentéstan és stilisztika. AkK, Budapest, 348–
54. p. (NytudÉrt 83.)
Nyelvünk „szegénysége”. Nyelvünk és Kultúránk 14. 27–8.
Sprache und Gesellschaft. (Hauptprobleme der heutigen Sprachpflege in
132
Ungarn.) ALinguH 24. 379–94.
Tudod-e, mit jelent? (Szavak jelentése.) Nyelvünk és Kultúránk 16. 41–2.
1975.
Megnyitó beszéd a külföldi magyaroktatók első továbbképző tanfolyamán.
Nyelvünk és Kultúránk 21. 30–1.
Nyelvi játékok – írói szinten. Nyelvünk és Kultúránk 19. 29–31.
Nyelvvédelem, embervédelem. Látóhatár 2. 186–9.
Szólások, közmondások itt és ott. Nyelvünk és Kultúránk 18. 29–31.
Szóragozás – szórakozás. Nyelvünk és Kultúránk 20. 38–41.
1976.
Beszédkultúránk időszerű kérdései. AkK, Budapest, 29 p. (Társszerzőkkel.
Klny. Nyr 1976/3. NyrF 12.)
Beszédkultúránk időszerű kérdései. (Vita Péchy Blanka: Beszélni nehéz c.
könyvéről). Nyr 100. 353–75. (Vitavezető és összefoglaló)
Búcsú Bárczi Gézától. MNy LXXII, 7–8.
Búcsú Böszörményi Istvántól. Nyelvünk és Kultúránk 25. 3. p.
Hol tartunk, merre megyünk? (Elnöki beszámoló az Anyanyelvi Konferencia
Védnökségének ülésén.) Nyelvünk és Kultúránk 22. 21–31.
Kerülendő? [az igenevekről] Nyelvünk és Kultúránk 24. 35–6.
Kövületek. [a szókészletről] Nyelvünk és Kultúránk 23. 40–2.
A magyar nyelv hetéről. In: Anyanyelv, közélet, művelődés. TIT, Budapest, 11–
21.
Meg vagyok én áldva! [a határozói igenevekről]. Nyelvünk és Kultúránk 25. 32–
5.
Szabó T. Attila köszöntése. Nyr 100. 119–25. (Társszerző: Benkő Loránd)
1977.
Az idegen szavakról. AkK, Budapest, 15 p. (Társszerző: Benkő Loránd. Klny.
Nyr 1977/2.) (NyrF 13.)
Szekcióvezetői beszámoló a középiskolai magyar nyelv tanításának problémáiról
az 1974. jún. 23–25-én Nyíregyházán megtartott anyanyelvoktatási napok
záróülésén. Nyíregyháza, 209–11. (Klny. Acta Acad. Ped. Nyíregyháziensis
Tom. 7. – A Bessenyei Tanárképző Főiskola füzetei 167.)
Anyanyelvi Konferencia 77. Nyelvünk és Kultúránk 29. 12–7.
Anyanyelvi konferenciára készülünk. Nyelvünk és Kultúránk 26. 7–9.
A berúgásról. Nyelvünk és Kultúránk 27. 36–9.
Beszéd Gombocz Zoltán emléktáblájának leleplezésekor. MNy LXXIII, 385–6.
A forrásoknál. [az anyanyelvről] Nyelvünk és Kultúránk 26. 33–6.
Harcos nyelvművelést?! ÉI 40. 5. p.
Az idegen szavakról. MTud 2. 84–95. (Társszerző: Benkő Loránd)
Az idegen szavakról. Nyr 101. 129–41. (Társszerző: Benkő Loránd)
133
Kéjnők, malacóvónő, ürge. ÉI 53. 10. p.
Mekkora úr a nyelvszokás? ÉI 36. 3. p.
Mekkora úr a nyelvszokás? In: Az anyanyelv az ember életében. TIT, Budapest,
27–41.
Mit művelnek a nyelvművelők? ÉI 32. 5. p.
Mondottam, ember... Nyelvünk és Kultúránk 29. 12–7.
Németh Gyula 1890–1976. MNy LXXIII, 129–30.
Pótlás az útibeszámolóhoz. Nyelvünk és Kultúránk 27. 7–12.
Rokonok. Nyelvünk és Kultúránk 28. 26–9.
„Romol”-e igeragozásunk? ÉI 43. 4. p.
1978.
Az Anyanyelvi Konferencia Védnökség tagjainak látogatása Amerikában. Nyelvünk és Kultúránk 32. 81. p.
Csak pontosan, szépen. ÉI 14. 6. p.
Egy intő példa. ÉI 43. 5. p.
Egy magyar nyelv van. ÉI 3. 4. p.
Ferde képek, rikító színek. Nyelvünk és Kultúránk 32. 30–2.
Játszani is engedd! ÉI 16. 6. p.
Lektorálás. ÉI 37. 4. p.
Meg vagyon írva. ÉI 9. 6. p.
Megemlékezés Gombocz Zoltánról. Nyelvünk és Kultúránk 30. 10–2.
Nemzetben él a nyelv. ÉI 21. 4. p.
A nyelvérzékről. In: Nyelvünk világa. Gondolat, Bp., 22–5.
Rejtély. ÉI 22. 15. p.
Tejfelvásárlás avagy ismét: játszani is engedd! ÉI 17. 4. p.
Így tűnik. ÉI 47. 6. p.
Visszhang a „Visszhangról”. Nyelvünk és Kultúránk 30. 79–81.
Záró megjegyzések az idegen szavakról szóló vitában. MTud 3. 197–202. (Társszerző: Benkő Loránd)
1979.
Anyanyelv félidőben. (Az Anyanyelvi Konferencia-mozgalom első évtizede.) ÉI
31. 6. p.
A Biblia és édes anyanyelvünk. Confessio 1. 80–1.
Emberközpontú nyelvművelés. ÉI 8. 6. p.
A Földrajzi nevek etimológiai szótárának hasznáról. Nyr 103. 13–9.
Köszöntjük az olvasót. ÉA 1. 1. p.
Kossa János könyve elé. In: Kossa János: Nyelvünk fűszerszámai. Gondolat,
Budapest, 5–9.
Legény létemre. ÉI 1. 4. p.
Majd – majdnem. ÉA 4. 1. p.
A nyelvérzék és vidéke, avagy: Lehet egy kerékkel több? ÉI 50. 6. p.
134
Nyelvi hitelesség – időben. ÉI 14. 6–7.
Nyelvi hitelesség – térben. ÉI 21. 6. p.
Szótárt olvasni jó. ÉI 27. 4. p.
Természetesség vagy ízléstelenség. ÉA 3. 2. p.
Valahol. ÉA 2. 2. p.
Védnökségi ülésre készülünk. Nyelvünk és Kultúránk 35. 7–10.
1980.
Emberközpontú nyelvművelés. Tanulmányok. Magvető, Budapest, 253 p.
(Gyorsuló idő)
Mai magyar nyelvi gyakorlatok IV. Nyelvművelés. TankK, Budapest, 212 p.
(Társszerző: Fábián Pál)
Nyelvművelő kézikönyv 1. Főszerk. Grétsy László–Kovalovszky Miklós. AkK,
Budapest, 1294 p. (2.: 1985, 1291 p. Társszerzőkkel)
Nyelvünk a világban. In: 75 éves a Magyar Nyelvtudományi Társaság. Budapest, 32–45. (MNyTK 157.)
Alázatos helyesírás. In: Dávid András: Nyelv és varázs. TankK, Budapest, 278–
9.
Arról vagy attól koldulunk? ÉA 3. 2. p.
A betűejtésről. In: Dávid András: Nyelv és varázs. TankK, Bp., 152–4.
Bűnök, erények, gondok. Kritika 2. 22–3.
Egy régi, modern nyelvművelőről. ÉI 27. 6. p.
Gondolta a fene. (Egy mondás eredetéről.) ÉI 8. 5. p.
Időben – idejében. ÉI 49. 4. p.
Jelentésváltozások. In: Dávid András: Nyelv és varázs. TankK, Budapest, 177–
8.
Kinek a „nyelvszokása”? ÉA 4. 3. p.
Kovalovszky Miklós köszöntése. Nyr 104. 503–4.
Mi legyen a windsurf magyarul? ÉA 2. 9. p.
Mit mondanák az olyan férfinek, aki így beszél? In: Dávid András: Nyelv és
varázs. TankK, Budapest, 146–8.
Nevessünk? ÉA 2. 2. p.
Nyelvjáráskutató úton a Vajdaságban. In: Dávid András: Nyelv és varázs.
TankK, Budapest, 119–21.
Nyelvművelésünk a tévében. ÉA 4. 4. p.
Nyelvünk a világban. MNy LXXVI, 286–99.
Nyelvünk szép hangzásáról. In: Dávid András: Nyelv és varázs. TankK, Budapest, 152–4.
A személynevek előtti névelőről. In: Dávid András: Nyelv és varázs. TankK,
Budapest, 226–7.
Találkozások, tűnő árnyak. Nyelvünk és Kultúránk 40. 7–8.
Tévedések küszöbén. („El innen, engem illet e hely itt” Madách mondatának
„germanizmusa” és más kiigazítások.) ÉI 1980/39. 7. p.
135
1981.
Anyanyelv és hazafiság. ÉA 3. 1. p.
Anyanyelvi Konferencia 81. Nyelvünk és Kultúránk 45. 20–32.; 45–50.
Az érzékelésről, de pontosabban. ÉA 1. 2. p.
Határkőnél (Elnöki beszámoló az anyanyelvi mozgalom tíz évéről). Nyelvünk
és Kultúránk 45. 6–19. Ua. Látóhatár 1987/9. 105–27.
Horvátországban jártam. Nyelvünk és Kultúránk 43. 51–7.
Az ízléstükrözéstől az ízlésformálásig. (Gondolatok irodalmi és köznyelvünk
stílusáról.) In: Társadalmi fejlődés és nyelvi magatartás. TIT, Budapest, 50–
65.
Orr – száj – csőr. ÉA 1. [Címlap]
Új anyanyelvi kaleidoszkóp. ÉA 1. 11. p.
1982.
Édesanya – nyelvünk. ÉA 1. 5. p.
Hangsúlyozási gondok. ÉA 1. 10. p.
A kollégium és a magyar nyelv. Nyelvünk és Kultúránk 48. 16–25.
A nyelvművelő Arany János időszerűsége. Nyelvünk és Kultúránk 47. 12–9.
Százesztendős időszerű üzenetek. ÉA 4. 2. p.
Szúpataktól a Zimréig. ÉA 3. 6. p.
1983.
Arany és a szállóigék. ÉA 1. 5. p.
Arany János egy szavának hangsúlyozásáról. Nyr 107. 253. p. Társszerző: Pásztor Emil.
Beke Ödön és a magyar nyelvtudomány. NyK 1983/2. 257–65.
Életünk és a kenyér. ÉA 4. 2. p.
Kodály Zoltán és a magyar nyelv. MNy LXXIX, 257–65.
Megnyitó beszéd [az Anyanyelvi Konferencia Védnökségének ülésén]. Nyelvünk és Kultúránk 53. 8–12.
A nyelvművelő közönségszolgálatról. ÉA 3. 2. p.
A nyelvművelő Zsirai Miklós. ÉA 2. 1. p.
Szabó T. Attila: Nyelv és irodalom [tanulmánykötetéről]. ÉA 3. 16. p.
Záróbeszéd [az Anyanyelvi Konferencia Védnökségének ülésén]. Nyelvünk és
Vidám sarok: kérdések és feleletek. ÉA 4. 1. p.
1984.
Bibliai történet – „mai” nyelven. ÉA 2. 15. p.
Derüs szivvel szállok az Urnak... Fejér Megyei Szemle 1984/2. 45–8.
Hamza András. 1920–1983. Nyelvünk és Kultúránk 54. 3. p.
Hogyan vitázunk, hogyan vitázzunk? Nyr 108. 35–48., 273–88., 407–22.
136
Illyés Gyula és a magyar nyelvművelés. In: „Bátrabb igazságokért!” ELTE,
Budapest, 1982, [1984!], 120–37.
Az ízléstükrözéstől az ízlésformálásig. (Gondolatok irodalmi és köznyelvünk
stílusáról.) In: Az ifjúság beszédkultúrájáról. TIT, Bp., 72–87.
Nagy J. Bélára emlékezünk. ÉA 2. 1. p.
Vidám sarok: Kanászok, madarak, óvónők. ÉA 1. 6. p.
Téves kapcsolás. ÉA 4. 2. p.
1985.
Hogyan vitázunk, hogyan vitázzunk? Magyar Nyelvtudományi Társaság, Budapest, 54 p. (MNyTK 162. [175!].)
Hogyan vitázunk, hogyan vitázzunk? Nyr 109. 16–23.
Anyanyelvi konferencia – Veszprémben. ÉA 4. 5.
Beszámoló az V. Anyanyelvi Konferencián. Nyelvünk és Kultúránk 61. 14–27.
Hite és hitele volt! Búcsú Gosztonyi Jánostól. Nyelvünk és Kultúránk 58. 3–4.
Megjegyzések, gondolatok, tanulságok. Nyelvünk és Kultúránk 61. 39–47.
1986.
Fontos és „fontatlan”. ÉA 2. 3–4.
Húsz év: tapasztalatok, tanulságok a nyelvi ismeretterjesztésben. Nyr 110. 385–
401.
1987.
Amerikai magyarok között. Világ és Nyelv 2. 7–8.
„Engem az erdő véd s szeret” [Áprily Lajosról]. ÉA 4. 4–5.
Erotic show a night clubban. ÉA 2. 3–4.
Lassan haladunk. ÉA 3. 2–3.
Megjegyzések, gondolatok, tanulságok. In: Anyanyelvi Konferencia 85. Múzsák, Budapest, 125–33.
Találkozásaim Áprily Lajossal. Confessio /3. 27–37.
1988.
A befejezett melléknévi igenév állítmányi használatáról. In: A magyar nyelv
rétegződése. AkK, Bp., 637–50.
Ember, nyelv, táj. II. A kis Gyöngyöstől a nagy Tiszáig. Nyr 112. 260–70.
Fűzfák és szilfák. Édes Anyanyelvünk 1988/1. 5. p.
Hogy unokáink is hallhassák... Édes Anyanyelvünk 1988/2. 4–5.
Az MTA helyesírási bizottságának állásfoglalása az orvosi helyesírás ügyében.
Orvosi Hetilap 1988/25. 1325–6. Társszerzők: Halász Béla, Keresztury Dezső.
A nyelvi normáról – a nyelvjárások felől. Édes Anyanyelvünk 1988/3. 6. p.
1989.
Bilingérezés. Szógyűjtemény Szentgál XVIII–XIX. századi nyelvéből. Szerk.
137
Balogh Ferencné. Eötvös Károly Megyei Könyvtár, Veszprém, 78 p. + 15 t.
Állásfoglalás az orvosi helyesírás ügyében. Nyr 113. 16–8. Társszerzők: Halász
Béla, Keresztury Dezső.
Balázs János. 1914–1989. Nyr 113. 366–8.
Bundatörténet. ÉA 3. 6. p.
Itt a körömvers ideje... (Kányádi Sándor verseiről). ÉA 4. 6. p.
A latin nyelv nyomai városunkban. In: Pápai kollégiumi történetek. A Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményei, Pápa, 38–40.
A magyar nyelv hete 1989-ben [Egerben]. Elnöki köszöntő. Nyr 113. 257–60.
Megújulás felé. Lőrincze Lajos köszöntő szavai a kecskeméti konferencián. ÉA
4. 4. p.
Nyelvünk sorsa a világban. Nyr 113. 129–31.
Okos, mint a turdai kos. ÉA 2. 2. p.
1990.
Állati. ÉA 3. 9. p.
Amerikázunk? ÉA 1. 6. p.
A kollégium és a magyar nyelv. Új Horizont 6. 42–50. Ua. Látóhatár 5. 41–55.
Merre tart az Anyanyelvi Konferencia? ÉA 4. 3. p.
A szegényekről és a szegénységről. ÉA 2. 5. p.
Találkozásom a Bibliával. Confessio 3. 46–8.
1991.
Hazamegyek a falumba. Önéletrajzi elmélkedések a nyelvhasználatról. Újhold
Évkönyv 1. 70–84.
Megvan a magyarázat? ÉA 3. 10. p.
A „Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok” újjászületése. Nyelvünk és Kultúránk
81. 59–62.
Zágon felé. In: Emlékkönyv Benkő Loránd hetvenedik születésnapjára. ELTE
Bölcsészettudományi Kar, Budapest, 415–9.
Zágonban – másodszor. ÉA 1. 1–2.
1992.
Böngészés a Biblia „tájszavai” között. Jó Hír 2. 139–42.
Eperfa – szederfa. ÉA 1. 7. p.
Kedves Barátaim. ÉA 4. 1. p. (Levél)
Kórházi jegyzetek, gondolatok. ÉA 3. 6. p.
1993.
Megnől az ember szíve. Barátok – emlékek – találkozások. Szerk. Balogh
Ferencné–Kolczonay Katalin–Raffai István. Új Horizont, Veszprém, 253 p.
Fotók: 236–53.
Üzenet a kórházból, betegágyából. Édes Anyanyelvünk 1993/1. 1. p.
138
1994.
Megnől az ember szíve. Barátok – emlékek – találkozások. Szerk. Balogh
Ferencné–Kolczonay Katalin–Raffai István. Új Horizont, Veszprém, 254 p.
Fotók: 236–54. (2. kiad.)
A válogatott bibliográfia anyagát nagy részben Balogh Ferencnétől, az Eötvös Károly
Megyei Könyvtár (Veszprém) igazgatóhelyettesétől kaptuk. (a szerk. megjegyzése)
139
SZENDE ALADÁR LŐRINCZE LAJOSRÓL
1993. október 11-én, 78 éves korában hunyt el, súlyos és hosszú betegség
után a magyar nyelvtudomány kiváló kutatója és a nyelvművelés elméletének és
gyakorlatának korszakalkotó újítója, címzetes egyetemi tanár, több akadémiai
bizottság és társaság elnöke, a Magyar Nyelvőr felelős szerkesztője. A róla készült rövid felvétel óta, azaz tizenhat éven át fejtette ki mind egyre kiterjedő,
mind hatékonyabb munkásságát, s betegágyán, szinte élete utolsó hónapjaiig
küldte a rádió számára ötperceit, s készítette elő életművét cikkekben, tanulmányokban, interjúkban végigkísérő könyvét Megnől az ember szíve címmel, Barátok – emlékek – találkozások alcímmel. (Szerkesztették: Balogh Ferencné,
Kolczonay Katalin és Raffai István felelős szerkesztő. Kiadta az Új Horizont
Folyóirat és Könyvkiadó Alapítvány; Veszprém, 1993. 253 oldalon.)
Mint a felvételből is kiderül, voltak akkor további könyvtervei. Hogy ezek
nem teljesültek, annak oka az, hogy újabb és újabb feladatokra kellett fordítania
erejét, amelyet nemegyszer betegség gyengített. De még ilyenkor is dolgozott a
kórházban, szanatóriumban is mindhalálig, változatlan hittel és meggyőződéssel
– és változatlan hatékonysággal. A Veszprém megyei munkatársak folytatják
feltáró munkájukat, elkészítették már Lőrincze Lajos munkáinak bibliográfiáját.
Ha nem érkezett is el annak az ideje, hogy kellő szakértelem, társadalomismeret és biográfia birtokában rajzoljuk meg Lőrincze Lajos pályáját, nem mulaszthatjuk el – persze csak tájékoztató, mintegy lexikoni szócikk rövidre fogott
terjedelmében –, hogy képet ne adjunk egyedülálló tevékenységének forrásairól,
alakulásáról, területeiről és sikerességéről.
Szellemi és lelki bölcsője szülőfalujában ringott: családja körében,
játszótársaságában, táguló környezetében. Nyelvjárás volt az anyanyelve. Pannóniának ez a Cinca-parti Athénje – ahogy később emlegette – nemcsak az élet
kezdő iskolája volt számára, hanem nyelvészeti iskola is, hiszen – mint később
írta: „akkori nyelvi megfigyeléseim, tapasztalataim ma is szerves részei nyelvtudományi munkámnak.” Maradandó módon ragadt emlékezetébe az a sok sajátos szó, szép és ízes szólás, bölcs rigmusos tanító versike, találós kérdés, játékszó, mondóka annak a hangzásvilágnak a varázsával, amely megőrizte a nyílt
[E] és zárt [e] különbségét. Mesékkel és hiedelmekkel ismerkedett meg otthon
és a fonóban (ahová nagyanyja, akit nyanyának hívott, vitte magával). Mezőn
járva télutón szegett virágot (hóvirágot), tavasszal pimpállót (gyermekláncfüvet), kertben szelencét (orgonát) szedett. Vadásszal erdőn járva, vízparton őgyelegve állatok nevét tanulta meg, néha egynek több nevét is. Az iskolában másfajta hatások érték, hiszen ott „urasan” kellett beszélni, így aztán alapos leckét
kapott a nyelv társadalmi változatairól. A Bibliával ismerkedve pedig a régiség
érdekességei iránt szerzett érzéket, hiszen élményként hatott rá, hogy azt, amit a
140
mindennapokon ezt mondta formában hallott, az a szentírásban imigyen szóltnak
olvastatott és hangzott.
A pápai kollégiumban mint asztalterítő szegény gyerek beletanult a társas
élet hierarchikus rendjébe, s ezzel együtt a diáknyelvbe. Az olvasásra rákapott
fiút pedig megérintette az írásművészet változatos szépsége, a képző társaság
Petőfi és Jókai emléke nyomán alkotásra is bírta, s lett az iskolai újság cikkírója
és szerkesztője. Érettségi után teológiára készült, el is kezdte tanulmányait, de
bölcs tanárai tanácsára és saját belátására felhagyott tervével, és – magával vive
a Biblia szövegeiben rejlő nyelvi értéket – magyar–német szakra jelentkezett az
egyetemen. Magával vitte volt tanárai iránt érzett tiszteletét, s újabbakat megismerve öregbedett irántuk való megbecsülése. Az Eötvös Kollégium tagjaként
a tudományos munka légkörében, a kollégium könyvtárában, Pais Dezső professzor fejtapogató nyelvészeti óráin, Keresztury Dezső friss szellemű irodalomóráin megtanulta – mint mesterektől – a problémák felismerésének és megoldásának szellemi, felfedező módszereit. Szakdolgozatát – lokálpatriótai és
kutatói hajlamainak együttes sugallatát is követve – Szentgál helyneveiről írta, s
lett belőle doktori disszertáció.
Ugyancsak a kollégiumban került kapcsolatba Kodály Zoltánnal. Először
csak úgy, mint valamikori kollégistával fényképeken, majd a kollégium 1937.
évi közgyűlésén elhangzott Riadóját megismerve a magyar kiejtés romlásának
megakadályozása ügyében. Keresztury Dezső elküldte őt az 1939-ben első ízben megrendezett egyetemi szépkiejtési versenyre, meg is nyerte egy Móraszöveg felolvasásával. Később, első rádiós szereplését is Kodálynak köszönhette, s 1952-től indult meg az Édes anyanyelvünk című sorozat, ezt az ötperceké
követte, s vált állandó műsorrá.
Még egyetemi tanulmányai idején kapcsolódott be a falukutató mozgalomba.
Győrffy István professzorral járta az országot, s diplomájának megszerzése után
az Egyetemi Magyarságtudományi Intézet munkatársaként népnyelvi anyaggyűjtést végzett. Rövid pápai tanárkodás után a Néptudományi Intézet munkatársa lett, ennek címe Nyelvtudományi Munkaközösség, majd Nyelvtudományi
Intézet. Mivel akkor kezdődött a magyar nyelvjárások atlaszának anyaggyűjtése, „szép, színes másfél évtized” kezdődött életében, s az ország változatos
nyelvi gazdagságát ismerhette meg. Mint később egy bukovinai gazdaember
szavait idézte: „szép dolog, jó dolog sokfelé járni, szép vidékeket látni, emberekkel találkozni... Megnől az ember szíve!” Eközben érlelődött meg elhatározása: a nyelvművelés munkáját választja. 1951-ben jelent meg Nyelv és élet
című könyve, 1952-ben pedig egy akadémiai ülésen elhangzott előadássorozat
anyagából megjelent kötet (Nyelvművelésünk főbb kérdései) előszavában is
megfogalmazza a nyelvművelés elveit. Elhatárolódva mind a konzervativizmus,
mind a puritanizmus szélsőségeitől, azt vallja, hogy a nyelvművelés – mint maga a nyelv is – az emberért, a társadalomért van, ezért – a nemzeti műveltségnek, az emberek érintkezésének, a gondolatok és érzések minél gazdagabb árnyalásának eszközéül tekintve – végezze munkáját; a nyelvi változások helyes141
ségét nem szabad a puszta nyelvérzék alapján megítélni (ehhez ugyanis mélyenjáró ismeretek szükségesek a nyelv törvényeiről, történetéről, jelen állapotáról).
A nyelvtudomány eredményeivel élve pozitív nyelvművelést kell folytatnunk.
Ez pedig legyen kétarcú: egyrészt magára a nyelvre, másrészt az emberre irányuljon, akit kellő nevelésben kell részesíteni gyermekkorától kezdve. Ezért
nevezi emberközpontúnak is a nyelvművelést, egyben kommunikációs központúnak is, mivel az emberközpontúság nem a személyes elkülönülést szolgálja,
éppen ellenkezőleg: a személyiség-közeliséget. Ebből az elgondolásból következik kritikája mind a sajtónak, mind a hivatalnak, amikor magyarázatokat,
rendelkezéseket bonyolultan közvetít, s ezzel nyelve (stílusa) elidegenít, holott
éppen közelednie és közelítenie kellene. A nyelvművelésnek demokratikus igénye az, hogy a nyelvhasználat legfőbb jellemvonása a világosság, az érthetőség
legyen.
Ez a koncepció igazolódik minden művében: az általa szerkesztett Édes
anyanyelvünk (1972-ben harmadik kiadásban), előadásainak Nyelvőrségen című
kötetének cikkei (1968), tanulmányai az Emberközpontú nyelvművelés című
kötetben (1980), valamint már említett, saját válogatású írásainak gyűjteménye:
Megnől az ember szíve (1993).
Köteteinek valamennyi darabja és valamennyi még kiadatlan ötperce nemcsak tudományosan helytálló dokumentumai nyelvművelő munkásságának,
hanem írói, sőt művészi alkotások a kifejezés szépségével, vonzó derűjével,
személyes hangvételével. Nem csodálkozhatunk ezen, ha tudjuk, milyen bensőséges kapcsolatot tartott fönn a szépirodalommal, mégpedig a régmúlttal és a
jelennel. Példaképe Arany János volt, mert – mint írja – „Arany nem egyik legnagyobb magyar író, hanem a legnagyobb magyar író. Az a magyar író, aki a
legmagyarabban ír magyarul, akinek műveiben a magyar költői nyelv addig
legmagasabbra emelkedett, akinek műveihez – ha a tiszta, szép magyar nyelv
üdítő vizében fel akarjuk frissíteni elsatnyult nyelvérzékünket – újra meg újra
visszatérünk”. Mestereinek Illyés Gyulát és Veres Pétert, korunk nagy problémáinak drámaírójaként pedig Sütő Andrást említi. Hódolt Déry Tibor előtt is,
akinek szobránál felavató beszédet mondott. Személyes kapcsolatot tartott fenn
Illyés Gyulával közéleti szerepvállalása miatt is, Áprily Lajossal pedig lírájának
varázslatos ritmikája és zengése miatt. Számos írói alkotást elemzett is.
Végül – de nem utolsósorban – méltatnunk kell őt mint a magyar nyelvnek
összmagyarságot átfogó, gondozó működése miatt. Elnöke volt ugyanis a Magyarok Világszövetsége keretében működő Anyanyelvi Konferencia védnökségének; irányította munkáját, szerkesztette Nyelvünk és Kultúránk című folyóiratát. Vállalt fárasztó utazásokat a Kárpátoktól Amerikáig. És mindenütt otthon
volt, ahol magyarok éltek. Igen sok előadást tartott körükben, varázsa volt humorban is bővelkedő, ízes stílusának. Nyílt, baráti beszélgetéseivel, megnyerő
modorával számos barátot szerzett a magyar nyelvnek és kultúrának. A szétszórtságban élőkben tartotta a lelket, buzdította őket arra, hogy tanítsáktaníttassák gyermekeiket bármilyen formában, küldjék őket a magyarországi
142
nyári táborokba, tartsák fönn egyesületeiket, klubjaikat, őrizzék magyar kulturális hagyományaikat bennük. Átformálta a „nyelvében él a nemzet” szállóigét
egyik megnyilatkozásában: „A nyelv, magyar nyelvünk közösségszervező, öszszetartó erő. Összetartozásunknak, magyarságunknak nemcsak legfőbb szimbóluma, hanem tényezője is, ...nemzetben él a nyelv.” A kicsinyhitűeket cselekvő
magatartásra serkentette, mondván: mindnyájan tudjuk, hogy meg fogunk halni,
mégis úgy tevékenykedünk – s kell tevékenykednünk –, mintha örökké élnénk.
Lőrincze Lajos volt korunkban az a köztiszteletben álló szakember, aki hittel
és meggyőződéssel végzett nyelvmegőrző, nyelvművelő, nyelvfejlesztő munkásságával anyanyelvünk ügyét a nemzeti közvélemény tudatformáló tényezőjévé emelte határokon innen és határokon túl. Példásan nagyszerű életművével
tett szolgálatot kultúránknak.
143
B. Lőrinczy Éva
(1926–2002)
144
B. LŐRINCZY ÉVA VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL
1926. december 24-én születtem Debrecenben. Apám Lőrinczy Mihály hites
könyvvizsgáló, igazságügyi szakértő. Anyám Széll Ilona. Testvérem nincsen.
Egész gyermek- és ifjúkoromat Debrecenben töltöttem. Iskoláimat a Dóczi Leánynevelő Intézetben, illetőleg a debreceni egyetem Bölcsészettudományi Karán végeztem.
Egyetemi tanulmányaim során kerültem kapcsolatba Bárczi Géza akadémikussal, aki abban az időben a Magyar Nyelvészeti Tanszék professzora volt. Ő
keltette fel érdeklődésemet a nyelvtudományi stúdiumok iránt, úgyhogy szinte
már másodéves egyetemi hallgató koromtól kezdve legközvetlenebb tanítványai
közé tartoztam.
1950-ben magyar–latin szakos középiskolai tanári oklevelet szereztem. Alig
másfél éves tanári működés után, 1953 márciusában mint gyakorlótanárjelöltvezető tanár távoztam a Kossuth Lajos Gyakorló Leánygimnáziumból, és a
Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének tudományos segédmunkatársa lettem. Ekkor már készen állt első könyvméretű munkám, amely
a Königsbergi töredék és szalagjai mint nyelvi emlék címmel 1953-ban jelent
meg az Akadémiai Kiadónál.
Belépésem, tehát 1953. március 16. óta megszakítás nélkül az MTA Nyelvtudományi Intézetben dolgozom. Tudományos segédmunkatársból munkatárs,
majd főmunkatárs, később csoportvezető lettem. Ebben a beosztásban dolgozom ma is az Intézet Nyelvtörténeti és Dialektológiai Osztályán mint az Új Magyar Tájszótárt készítő munkaközösség vezetője, illetőleg a szótár főszerkesztője. Ezt megelőzően 1953 és 1960 között a leíró nyelvtani munkaközösség tagja,
s mint ilyen a Mai magyar nyelv rendszere című akadémiai nyelvtan körülbelül
10 ívnyi terjedelmű részének szerzője voltam.
Kutatásaim irányát neveltetésem és intézeti feladataim nagymértékben befolyásolták. Bárczi Géza hatására pályám kezdetén főként a nyelvtörténet iránt
érdeklődtem. Ennek megfelelt kandidátusi dolgozatom arculata is. Ez volt a
címe: Képző- és névrendszertani vizsgálódások. Az -s ~ -cs képzővel alakult
névanyag az ómagyarban. Ezzel 1957 novemberében szereztem fokozatot, s
vele együtt bölcsészdoktori címet.
Az Intézetben töltött első évtizedben magyar grammatikával foglalkoztam
leginkább. Az Új Magyar Tájszótár szerkesztésével kapcsolatos feladatok pedig
a dialektológia és a lexikográfia problematikája felé tereltek. A nyelvjárási kérdések és a szótár hatalmas lexikai anyaga viszont bizonyos hangrendszertani
kérdések iránt keltettek bennem érdeklődést, úgyhogy most már évek óta ilyenekkel is behatóbban foglalkozom. Doktori dolgozatomat is, amelyet éppen
néhány héttel ezelőtt nyújtottam be a Tudományos Minősítő Bizottsághoz, ezek
145
köréből készítettem, A magyar mássalhangzó-kapcsolódások rendszere és törvényszerűségei címmel.
Eddig összesen mintegy 80 publikációm jelent meg, amelyből kettő önálló
tudományos könyv, körülbelül 40 tudományos cikk, egy az egyik alapvetően
fontos XX. századi francia nyelvű általános nyelvészeti munka, nevezetesen:
Saussure: Cours de linguistique générale című művének magyar fordítása, továbbá körülbelül 20 tudományos mű ismertetése.
1949 óta férjnél vagyok. Férjem dr. Bokor Imre, a Magyar Gyapjúfonó- és
Szövőgyár gazdasági igazgatója, okleveles könyvvizsgáló, igazságügyi szakértő. Gyermekünk nincsen.
A tudománypolitikai munkába nagyobb mértékben néhány évvel ezelőtt
kapcsolódtam be. 1973 júliusa óta a Magyar Tudományos Akadémia Magyar
Nyelvtudományi Munkabizottságának titkára és Nyelvtudományi Bizottságának
tagja vagyok. Bár az egyetemi oktatómunkába sohasem kapcsolódtam bele, az
utóbbi tíz évben szívesen és örömmel foglalkozom az Intézet adta keretek között fiatalokkal. Ezek jó része a szótári munkában is társam, közülük nem egy
már önálló tudományos munkaerővé nőtte ki magát.
Velük együtt lenni és dolgozni, emberségben, és tudományban való szép fejlődésüket, gyarapodásukat látni: életem legtisztább örömei közé tartozik. Magam egy nagy és kiváló mester kezét fogva tettem első lépéseimet a szakmában,
s ezért mindig úgy érzem, hogy az a csekély segítség, amit az utánunk jövőknek
nyújtani igyekszem, egyúttal egy nagy, teljes mértékben sohasem rendezhető
adósság szerény törlesztése is.
Azt, hogy az értelmes, mert tevékeny élet meddig adatik meg nekem, persze,
közös emberi sors, én sem tudhatom. Ha rajtam állna, addig szeretnék még dolgozni, amíg a lassan megvalósulásához közeledő Új Magyar Tájszótárt munkatársaimmal tető alá nem hozom, vagy legalábbis addig, amíg a körülöttem levő
fiatal kutatók nem önállósulnak annyira, hogy nyugodt lehessek felőle: annak,
ami még a munkából hátravan, maguk is a végére járnak.
S emellett, saját egyéni munkámban szeretnék még azokból a magyar mássalhangzórendszerre vonatkozó kutatásokból minél többet elvégezni, amelyekre
a tájszótári anyagból merített gyűjtésem, úgy látom, a már eddig elvégzetteken
túl is gazdag lehetőségeket kínál.
A felvétel 1975. december 10-én készült, szövegét Földi Éva jegyezte le.
146
B. LŐRINCZY ÉVA ÍRÁSAINAK
BIBLIOGRÁFIÁJA
1951.
Köznyelv és népnyelv találkozása néhány Mátra-Bükk vidéki községben. MNy
47. 102–10.
Palatális magánhangzók labializációja a Königsbergi Töredékben és Szalagjaiban. MNyj 1. 136–42.
Az Új Magyar Tájszótár. MNyj 1. 156–64.
1953.
A Königsbergi Töredék és Szalagjai mint nyelvi emlék. Budapest. (Nyelvészeti Tanulmányok 3.)
Az emfázis kiejtésmódosító szerepének kérdéséhez. MNy 49. 524–5.
A moldvai csángó nyelvjárás variánsai. MNyj 2. 107–19.
Hozzászólás Sulán Béla Egyetemi nyelvészeti oktatásunk helyzetéről és feladatairól c. előadásához. I. OK. 4. 409–10.
1954.
Hasonlítást kifejező szerkezeteink mondattani osztályozása. MNy 50. 50–60.
G.V. Sztepanov: A művészi és a tudományos nyelvi stílusról (Voproszü
Jazükoznanija 1954/4. 93–100). NyIK (1950–1955) 5/4. 452–4. (Ism.)
Hasonlító határozó – hasonlító mellékmondat. Anyanyelvünk az iskolában 1.
126. p.
Szabó Pál: Nyugtalan élet. (Gyermekkor). Nyr 78. 429–33. (Ism.)
1955.
Garszon vagy garzon, perron vagy peron és a többiek. MN január, 26. p.
Mondatelemzés. Anyanyelvünk az iskolában 3. 30–1.
Az -ént, -ként, -nként határozóragok eredetének kérdéséhez. MNy 51. 169–76.
1956.
A mellérendelő összetételek osztályozásának kérdéséhez. In: PaisEml, 151–4.
Hozzászólás Balázs János A stílus kérdései c. előadásához. In: Általános nyelvészet, stilisztika, nyelvjárástörténet. (A III. Országos Nyelvészkongresszus
előadásai). Budapest, 266–8.
A határozói igenevek használata. In: Nyelvművelő. (Gyűjteményes kötet). Budapest, 231–6.
A határozók és határozói mellékmondatok rendszere a készülő leíró nyelvtanban. Nyr 80. 446–53.
147
Árpád-kori Gugus, Gegus személyneveink és a gége, gőgös, gőgicsél stb. szócsalád. MNy 52. 167–73.
Megengedő szerkezeteink helye a határozók és a határozói mellékmondatok
rendszerében. NyK 57. 269–81.
Gugus, Gegus. MNy 52. 473. p.
Az idei akadémiai nagygyűlés nyelvtudományi eseményeiről. Nyr 80. 507–9.
Hozzászólás Tompa József Készülő leíró nyelvtanunk vitás kérdéseiről c. előadásához. I. OK 9. 357–60.
1957.
Jégbe hűtött. Nyr 81. 140. p.
Ország- és népnevek. Nyr 81. 503. p.
Mészöly Gedeon: Ómagyar szövegek nyelvtörténeti magyarázatokkal. NyK 59.
269–72. (Ism.)
Még egyszer a határozók osztályozásáról. Nyr 81. 468–73.
Az ómagyar kori személynevek - s ~ - cs képzői és a velük alakult képzőbokrok
nyelvjárástörténeti szempontból. MNy 53. 87–97.
1958.
Bonyolultan vagy egyszerűen? A munka 1958/január.
Szinte–szintén. Nyr 82. 513. p.
Berrár Jolán: Fejezetek határozóragjaink élettörténetéből. Nyr 82. 390–3. (Ism.)
Chopos, Phitoch, Thopus ~ Thopos, ϕαλιτξιν[ s]. MNy 54. 524–7.
KTSz.: tiStusIIt [m]uncallec. MNy 54. 111–2.
1959.
A határozói igenevek használata. In: Iskolai nyelvművelő. (Gyűjteményes kötet). Budapest, 269–73.
Vértes Edit: A keleti-osztják névmásragozás c. kandidátusi disszertációjának
vitája. NyK 61. 153–7.
1960.
Irányába vagy irányában. Nyr 84. 403. p.
Papp László: XVI. század végi nyelvjárásaink tanulmányozása. – Deme László:
A XVI. század végi nyelvi norma kérdéséhez. Nyr 84. 380–8. (Ism. Francia
nyelven: ALinguH 11. 1961/1962, 419–30.)
A nyelvjárási szókincs gyűjtése. In: A nyelvjárási és néprajzi gyűjtés összekapcsolása. Budapest, 42–51.
Képzőtörténet és névkutatás. In: Névtudomány és stilisztika. (A névtudományi
konferencia előadásai). Budapest, 140–3.
Szintaktikailag pontosan nem elemezhető összetett szavainkról. MNy 56. 63–
75.
148
1961.
A szóösszetétel és az összetett szavak leíró vizsgálatának néhány kérdése. In:
Nyelvtani tanulmányok. (Gyűjteményes kötet). Budapest, 117–42.
A szóösszetétel. In: A mai magyar nyelv rendszere. 1. (Akadémiai leíró nyelvtan). Budapest, 421–58.
Elemzési és helyesírási kérdések. Nyr 85. 448–51.
Hozzászólás a Vita a nyelvtudomány elvi kérdéseiről c. ülésen. I. OK 18. 140–
2.
Grétsy László: A szóhasadás c. kandidátusi disszertációjának vitája. I. OK 18.
318–22.
1962.
Képző- és névrendszertani vizsgálódások. Az -s ~ -cs képzővel alakult névanyag az ómagyarban. Budapest. (NytudÉrt 33.)
A határozó. In: A mai magyar nyelv rendszere 2. (Akadémiai leíró nyelvtan).
Budapest, 162–259.
A határozói mellékmondat. Uo. 365–92.
Mondatelemzések. Nyr 86. 418–9. (Társszerző: Tompa József)
1963.
Az Új Magyar Tájszótár. MNy 59. 125–43. – Német nyelven: ALinguH 14.
1964, 139–59.
Rácz Endre: A magyar nyelv következményes mondatai. Nyr 87. 371–5. (Ism.
Francia nyelven: ALinguH 14. 1964, 397–400.)
Mutatvány az Új Magyar Tájszótárból. MNy 59. 365–80.
Ruzsiczky Éva: A szókincs különféle rétegeinek szerepe Kazinczy nyelv- és
stílusújításában c. kandidátusi értekezésének vitája. I. OK 20. 361–6.
1964.
A tájszók közös, illetőleg külön szócikkbe sorolásának néhány kérdése. In: Tanulmányok a magyar nyelv életrajza köréből. NytudÉrt 40. 244–8.
Az Új Magyar Tájszótár az előszerkesztés stádiumában. Nyr 88. 302–5.
Boltos. – Férfiing–női ing. In: Nyelvművelő levelek. (Gyűjteményes kötet). 89.
p. és 315–6.
Tanulmányok a magyar nyelv életrajza köréből. NytudÉrt 40. Nyr 88. 478–80.
(Ism.)
1965.
Az Új Magyar Tájszótár. Ismertetések finn, lengyel, szerb és svéd folyóiratokban.
149
1966.
A II. Nemzetközi Finnugor Kongresszus. MNy 72. 112–6.
Az Új Magyar Tájszótár. (A II. Nemzetközi Finnugor Kongresszuson elhangzott előadás). I. OK 23. 239–42.
Saussure magyar fordítása elé. MNy 62. 279–85.
1967.
Ferdinand de Saussure: Bevezetés az általános nyelvészetbe. Budapest. (Ford.)
A hangalaki szembenállások néhány problémája tájszavaink szótározása kapcsán. (A magyar nyelvészek I. nemzetközi kongresszusán elhangzott előadás). NytudÉrt 58. 369–73.
1968.
Charakter des Neuen Ungarischen Dialektwörterbuches und gegenwärtiger
Stand der Arbeiten. (A II. Nemzetközi Dialektológiai Kongresszuson elhangzott előadás) Zeitschrift für Mundartforschung 2. 538–42.
Einige Probleme der Einordnung der Dialektwörter in gemeinsame
beziehungsweise besondere Wortartikel. Slavica 8. 151–3.
1969.
A nyelvtudomány: a nyelv és a beszéd tudománya. Deme László könyvéről.
Valóság 7. 107–9. (Ism.)
Módszertani kísérlet a magyar mássalhangzórendszer hangalakpárjainak a
nyelvjárási szókincsben való vizsgálatához. In: Dolgozatok a hangtan köréből. NytudÉrt 67. 117–33.
1970.
Penavin Olga: Szlavóniai (kórógyi) szótár. NyK 72. 245–9. (Ism. Német nyelven: ALinguH 22. 1972/1973, 432–6.)
1971.
J.D. Apreszjan: A modern strukturális nyelvészet elmélete és módszerei. Valóság 8. 100–1. (Ism.)
A fiatalok aktái. MNy 67. 249–55. (Ism.)
Suomen murteiden sanakirja. Koevihko. NyK 73. 259–61. (Ism.)
1972.
Jakobson fonológiai elmélete egy magyar hangtani vizsgálat szemszögéből.
NyK 74. 71–89.
Ism.: A. Sauvageot, Bulletin de la Société Linguistique de Paris 68. 350–1.
1973.
Nyelvtudományi Dolgozatok. MNy 69. 121–6. (Ism.)
150
A hangkörnyezet elemzésének tanulságai a magyar mássalhangzó-torlódások
vizsgálatában. In: Nyelvtudományi Dolgozatok 14. 99–107.
A két mássalhangzóból álló torlódások bizonyos típusai a magyar nyelvjárási
szókincsből vett adatokban. MNy. 69. 428–43.
1974.
Bárczi Géza nyolcvanéves. Nyr 97. 506–8.
Az alak, a jelentés és a mondatkörnyezet együttes hatása a népetimológiák kialakulásában. (A magyar nyelvészek II. nemzetközi kongresszusán elhangzott előadás). NytudÉrt 83. 355–9.
Imre Samu: Felsőőri tájszótár. NyK 76. 456–9. (Ism. Német nyelven: ALinguH
27. 1977/1979, 207–11.)
Az Új Magyar Tájszótár munkálatainak állása és a készülő szótár várható arculata. MNyj 20. 15–28.
1976.
Vigyázó, mit mondasz az éjszakáról? Az új magyar bibliafordítások margójára.
ÉS 20/6. 4. p.
Halló! Itt Kemény beszélek! MH május 22. 6. p. (Ugyanez: a Nyelvünk világa
c. gyűjteményes kötetben. 1978, 205–7.)
Az etimológia mint a hangtani kutatások egyik bázisa. (Az etimológia elmélete
és módszere c. nemzetközi konferencián elhangzott előadás). NytudÉrt 89.
204–8.
A magyar protestánsok új bibliafordítása. Nyelvünk és Kultúránk 24. 32–4.
(Egy részlete megjelent még: a Magyar Hírek 30/6.1977. számában.)
A TESz. (A magyar nyelv történeti–etimológiai szótára). ÉS 20/51.11. p. (Ism.)
1977.
Hozzászólás a nyelvtudomány jövőjéről 1972-ben tartott vitához. Nyelvtudományi Dolgozatok 21. 73–5.
Az l, r és j hangok azonos magatartásformái a magyar nyelv bizonyos kételemű
mássalhangzó-kapcsolódásaiban. MNy 73. 20–30. (Angol nyelven:
ALinguH 27. 1977/1979, 247–59.)
1978.
Barangolás a nyilak mentén. (O. Nagy Gábor–Ruzsiczky Éva: Magyar Szinonimaszótár). ÉS 22/21. 12. p. (Ism.)
A Basahalmán túl. (Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára). ÉS 22/26.
10. p. (Ism.)
Sorró. Rádió- és Televízióújság 23/32. 6. p.
Három malomkő között. (III. Anyanyelvi Konferencia, Budapest.) ÉS 22/36. 1.
p.
151
Az új magyar bibliafordítás néhány nyelvi–stilisztikai problémája. MNy 74.
390–8.
1979.
A magyar mássalhangzó-kapcsolódások rendszere és törvényszerűségei. Budapest. (Nyelvészeti Tanulmányok 19.)
Szathmári István: Bárczi Géza (1894–1975) és a magyar nyelvtudomány. Nyr
103. 232–3. (Ism.)
Éder Zoltán: Benkő József nyelvészeti munkássága és az Erdélyi Magyar
Nyelvművelő Társaság. Nyr 103. 237–40. (Ism.)
Új Magyar Tájszótár 1. (A–D) kötet. Budapest. (Főszerk.)
1980.
Délignyitó. MH január 5. 6. p.
Tájszók a televízióban. MN január 13. 13. p.
Tanulmányok a regionális köznyelviség köréből. ÉA 2/2. 15. p.
Lerokkant. Népszabadság július 13. 14. p. (Ugyanez: a Mondd és írd! c. gyűjteményes kötetben. 1992, 105–6.)
Teltávolító? MH július 26. 6. p.
Bömböl-e a bölömbika? MN augusztus 10. 13. p.
Meddig még? Dokumentumregény. Budapest.
A magyar nyelvjárási szókincs új szótára. Nyelvünk és Kultúránk 41. 89–91.
1981.
Grammatikai szempontok a fonológiai kutatások hátterében. (A magyar nyelvészek III. nemzetközi kongresszusán elhangzott előadás). NytudÉrt 104. 535–
8.
Ami egy előszóból kimaradt. MNy 77. 117–8.
Hol dolgozik a dolgozó? Népszabadság június 21. 16. p. (Ugyanez: a Mondd és
írd! c. gyűjteményes kötetben. 1992, 106–9.)
Szóalaki motivációk lexikológiai tanulságai. (Csipetke). MNy 77. 168–76.
Kelvirág és habos torta avagy a stílus kötelmei. MN szeptember 13. 13. p.
Robert Godel: Les sources manuscrites du Cours de linguistique générale de F.
de Saussure. ÁltNyT 13. 323–9. (Ism.)
1982.
Ha ,,csevely”, akkor ,,kacaly”? Népszabadság június 19. 16. p. (Ugyanez: az
Auktor Könyvkiadó Válogatott nyelvművelő cikkek c. kötetében. Budapest,
1992, 40–1.)
A magyar mássalhangzó-kapcsolódások pszichofiziológiai hátteréről. NyK 84.
244–57. (Társszerző: Kassai Ilona)
Levél Szántó Piroskához hagyományőrzés dolgában. Kortárs 10. 1670–2.
152
1983.
Kabaré – nyelvészfüllel. Rádió- és Televízióújság 28/8. 3. p.
Bárczi Géza: A Halotti Beszéd nyelvtörténeti elemzése. Kortárs 7. 1163–5.
(Ism.)
Folyamatjelenségek a nyelvjárásban. MFF 12. 38–53. (Társszerző: Kassai Ilona)
1984.
A magyar hangátvetés értelmezéséhez és tipológiájához. I. közlemény. NyK 86.
47–61. (Társszerző: Kassai Ilona)
1985.
D. Bartha Katalin hetvenéves. MNy 81. 120–1.
1986.
Új Magyar Tájszótár. Készül a harmadik kötet. Kisalföld július 5. 8. p. és Somogyi Néplap július 12. 8. p.
A magyar hangátvetés értelmezéséhez és tipológiájához. II. közlemény. NyK
87. 89–107. (Társszerző: Kassai Ilona)
Megvannak azok a szavak. Hajdú-Bihari Napló november 7. 7. p.
Az akadémiai könyvkiadás a kutatás és a kutató szemszögéből. MTud 86/12.
999–1000.
1988.
Miért késik? Visszhang (bor) glosszájára az Új Magyar Tájszótár 2. kötetével
kapcsolatban. ÉS 32/24. 2. p.
Új Magyar Tájszótár 2. (E–J) kötet. Budapest. (Főszerk.)
1990.
Egy grammatikus halálára. Meghalt Tompa József. ÉS 34/20. 4. p.
1991.
Rendhagyó köszöntés. In: Studia in honorem Andreae O. Vértes. MFF 23. 7–
11.
Szubjektív pályakép objektív elemekkel. In: A nyelvészetről – egyes szám, első
személyben. Budapest, 163–70.
Jancsi és Juliska. In: Emlékkönyv Benkő Loránd hetvenedik születésnapjára.
Budapest, 423–6.
Homonimák és megkülönböztető szándék egy nyelvjárási szócsaládban. (Műhelytanulmány tudománytörténeti háttérrel). [A magyar nyelvészek V. nemzetközi kongresszusán elhangzott előadás]. In: Tanulmányok a magyar
nyelvtudomány történetének témaköréből. Budapest, 450–5.
153
1992.
R. Lovas Gizella. Nyr 116. 125–6. (Nekrológ)
Új Magyar Tájszótár 3. (K–M) kötet. Budapest. (Főszerk.)
1993.
Kirúg – avagy a durvaság pszichózisa. ÉA 15/1. 7. p.
Családneveink szép históriája. (Kázmér Miklós: Régi magyar családnevek szótára. XIV–XVII. század). ÉS 37/48. 10. p.
1994.
Szókincs – fráziskincs. (Műhelytanulmány). In: Bárczi Géza emlékkönyv születésének 100. évfordulója alkalmából. MNyTK 200. 121–6.
Fantasztikus ez a fantasztikus! ÉA 16/1. 7. p.
Kázmér Miklós: Régi magyar családnevek szótára. (XIV–XVII. század). MTud
94/4. 506–7. (Ism.)
Honnan van az ellovan? Lyukasóra 94/9. 26. p.
Címek és címkék. (A rang- és címkórság tünetei.) ÉA 16/4. 6. p.
Patak. (Balassa Iván: Sárospatak történeti helyrajza a XVI.–XX. században). ÉS
38/47. 12. p. (Ism.)
Szikszainé Nagy Irma: Az ikerítés helye, szerepe, szabályszerűségei a magyar
nyelvben. Nyr 118. 451–4. (Ism.)
1995.
Balassa Iván: Sárospatak történeti helyrajza a XVI.–XX. században. MTud
95/3. 353–4.
Az antropomorf szemlélet megvalósulása a magyar nyelvjárási szókincsben.
(Lapocka). In: Emlékkönyv Szathmári István hetvenedik születésnapjára.
Budapest, 277–81.
Munkatársak – a címlap belső oldalán. Völgyi Piroska kilencvenedik születésnapjára. Édes Anyanyelvünk 17/2. 15. p.
Kutatásfinanszírozás – alulnézetből. Az Új Magyar Tájszótár a szakadék szélén.
MTud 95/5. 585–9.
Elekfi László: Magyar ragozási szótár. Nyr 119. 348–52. (Ism.)
1996.
Ember és nyelv – gyökerek nélkül. (Túl a Kecegárdán. Calumet-vidéki amerikai
magyar szótár.) ÉS 40/26. 12. p.
Vigyázó, mit mondasz az éjszakáról? Publicisztikák és más effélék. Budapest.
Gondolkodás – közlés – nyelvi/beszédbeli tények. (Az Új Magyar Tájszótár
üzenete.) MNy 92. 296–302.
154
TANÍTVÁNY ÉS PÁLYATÁRS
B. LŐRINCZY ÉVÁRÓL
„Kertünket kell megművelnünk!”
A tanítvány szemével B. Lőrinczy Éváról
Ötödéves egyetemistaként ismertem meg B. Lőrinczy Évát, 1985 februárjában, amikor Abaffy Erzsébet tanárnő tanácsára felkerestem a Nyelvtudományi
Intézet akkori, Szentháromság téri épületében.
A Tájszótár munkaközössége munkatársakat keresett az utolsó két kötet
megírásához. Diákként már forgattam a Tájszótár első kötetét, most kíváncsian
és nem kis szorongással léptem be egy „igazi tudományos műhelybe”. A kívülről gyerekkorom óta áhítattal csodált szép épületben éppen tatarozás folyt, meszes vödrök között, potyogó vakolatban egyensúlyoztam a földre helyezett keskeny deszkákon, s magamban arra gondoltam: hogy tudnak itt precíz kutatómunkát végezni az itt dolgozók? És hogy meglepődtem, amikor az ádáz folyosói állapotok után belépve a zaklatott, szigorú „főnökasszony” helyett, akire
számítottam, a cédulákkal teli dobozok és fiókok között egy elmélyült, csöndben dolgozó, diszkréten elegáns idős hölgyet találtam, aki nyugodtan mosolyogva, kedvesen fogadott. El is felejtettem azonnal az előre begyakorolt szabványmondatokat. Éppen az ellenkezőjét mondtam el mindannak, ami „célszerű”
lett volna, vagyis hogy valójában még három komoly érdeklődési terület között
ingadozom: a lexikográfia mellett az éppen akkor zajló gyakorlótanítás sikerein
felbuzdulva szívesen maradnék a nagyhírű gimnáziumban, de éppen annyira
vonz a régi magyar irodalom kutatása is.
A jó félórás „fejtapogatás” után (ahogy később ő mesélte: Bárczi Géza
módszerével) a Tanárnő nem tanácsolt el bizonytalanságomat látva. Felajánlotta, hogy próbálkozzam meg az utolsó egyetemi hónapok alatt a szótár cédulaanyagának filológiai ellenőrzésével, és az államvizsga után kölcsönösen döntsük el, hogy folytassam-e a munkát szócikkíróként.
A próbaidő elteltével, 1985 júliusában a k-betűs anyagnál kapcsolódtam be
a szótár írásába, s most a zsi-kezdetű részben dolgozom. Tizenkét év telt el azóta. Közvetlen munkatársaként megértettem, hogy a pályaválasztás kezdeti bizonytalansága, az irodalomtörténeti érdeklődés miért nem volt rossz ajánlás a
Tanárnőnél. Az ő életében is hosszú út vezetett a Tájszótár szerkesztéséig.
A debreceni Dóczi Leánynevelőintézetből kilépve irodalmárnak készült, elsősorban kiváló tanára, Juhász Géza hatására. Majd a debreceni egyetemen a
másik mester, Bárczi Géza tanszékén a nyelvtörténet vonzotta. Nem csoda,
hiszen az 1940-es évek végén Bárczi Géza műhelye emberi és szellemi oázist
155
jelentett. A szép, kölcsönös megbecsülésen alapuló tanár-diák kapcsolatnak ma
már tudománytörténeti értékű emlékei azok a levelek, amelyeket Bárczi Géza
Lőrinczy Évához írt . (Lásd pl.: Emlékkönyv B. Lőrinczy Éva hetvenedik születésnapjára. 1996/97. 211–3.)
A nyelvtörténészként írt első kötet (A Königsbergi Töredék és Szalagjai mint
nyelvi emlék. Akadémiai Kiadó,1953.) után a Nyelvtudományi Intézet munkatársaként mint leíró nyelvész is helytállt. A mai magyar nyelv rendszere című
akadémiai nyelvtanban ő dolgozta ki a szóösszetételről, a határozókról és a határozói mellékmondatokról szóló fejezeteket. Kandidátusi dolgozatát azért mégis nyelvtörténeti témából, az ómagyarkori személynevek képzéséről írta (1957),
de közben felhasználta a deskriptív stúdiumok során szerzett tapasztalatait is.
Az irodalmári ambíciók, majd a nyelvtörténet és a leíró nyelvészet aktív művelése után egy negyedik út lett a végleges (a többit nem kizáró, hanem magába
olvasztó) hivatás. 1959-től az Új Magyar Tájszótár főszerkesztője az Intézet
Nyelvtörténeti és Dialektológiai Osztályán. Egyszerre két új terület felfedezése
és meghódítása: a dialektológiáé és a lexikográfiáé. Kb. 600 ezer cédula halmazából kellett filológiailag pontos, korszerű szótárt készítenie, kezdetben csak
két-három munkatárs segítségével. Hogy milyen eredménnyel, azt bizonyítja a
már megjelent három vaskos kötet (Akadémiai Kiadó, I. A–D, 1979, II. E–J,
1988, III. K–M, 1992) és a közvetlenül a befejezés előtt álló utolsó kötet kézirata.
És mennyi mindenre jutott ideje és ereje a tájszótári munka mellett! A szótári munkálat finanszírozása sokszor szinte szélmalomharcra kényszerítette, mégis heroikus küzdelmet folytatott a munkacsoport fennmaradásáért, s így a szótár
befejezéséért. Nem tántorította el még súlyos sokízületi gyulladása sem, amely
másokat testileg-lelkileg megnyomorít. Ő ebből is erőt merített, soha nem hallottam egyetlen szóval sem panaszkodni. Micsoda elégtételt vesz a betegségen
az, aki bebizonyítja: korlátozhatja a mozgásban a testet, de a szellemet nem!
A Tájszótár szerkesztése mellett lefordította Saussure Bevezetés az általános
nyelvészetbe című munkáját (Gondolat Kiadó, 1967). Lektorként részt vett az új
protestáns bibliafordításban. Dokumentumregénye (Meddig még? Magvető
Kiadó, 1980) és publicisztikai írásai (Vigyázó, mit mondasz az éjszakáról?
MTA NyI, 1996) azt bizonyítják, hogy akkor se lett volna eredménytelen a pályája, ha a legelső, literátori utat választja. A magyar mássalhangzókapcsolódások rendszeréről szóló könyve (akadémiai doktori disszertáció,
Nyelvészeti Tanulmányok 19. Akadémiai Kiadó, 1979) nyelvtörténészek, leíró
nyelvészek, fonetikusok és lexikológusok számára – tartozzanak bármilyen
iskola és irányzat hívei közé – egyaránt nélkülözhetetlen szakirodalom.
Miközben írta, szerkesztette és menedzselte a Tájszótárt (ez utóbbi egyre
több időt rabol el az első kettőtől), arra is jutott – jut – ideje, hogy számunkra,
közvetlen munkatársai számára „a Tanárnő” lehessen. Minden intézeti napon
munkáját félretéve vagy az ebéd utáni kávézásunk közben meghallgatja szakmai
problémáinkat. Legyen az egy eldöntendő címszó, egy szócikk jelentéseinek
156
sorrendje, egy alkalmi szóhasználat kiszűrése vagy csak egy bizonytalan olvasat, kibetűzhetetlen példamondat. Minden kérdésre egyforma türelemmel válaszol. És a szakmai megbeszélés után még „fogadott unokáiról” se feledkezik
meg. „Meggyógyult-e Jankó?” „Hogy sikerült Máté latin dolgozata?” „Szoronge még az első osztályos Eszter iskolába menet?” Vagy egyéni munkánk után
kérdezősködik: „Hogy sikerült a legutóbbi vizsga, elfogadták-e a leadott tanulmányt?”
Bevezetett bennünket a szakma ismeretébe, de eközben egy még fontosabb
dologra hívta fel a figyelmünket: hogy a sok nehézség (a sokszor értetlen külvilág, betegség, családi- és egzisztenciális problémák) ellenére csak teljes erővel
és hivatásként érdemes végezni a munkánkat. Szubjektív pályakép objektív elemekkel című önvallomásában Voltaire Candide-ját idézi: „kertünket kell megművelnünk. (...) mert az Úr az embert az Éden kertjébe helyezte, avégből, ut
operaretur eum, hogy megmunkálja azt.” Lőrinczy Éva tájszótári műhelyében
úgy érezzük: nem csak hogy „meg kell művelnünk kertünket”, de „Tempus in
agrorum cultu consumere dulce est”, azaz „Édes időtöltés, amikor műveljük a
földünk” (Ovidius, Pontusi levelek, II, 7, 69).
Bánki Judit
Születésnapi levél Kutyafejtől Bogárnak
Kedves Bogár/Bogárcsa/Babuci/Rontó Paula!
Mert mindez voltál abban az időben, ott Debrecenben, a Bárczi családban,
ahol életünk legszebb éveit éltük, akkor is, ha egyénileg mindannyiónknak
megvoltak az akkori időknek megfelelő személyes gondjaink.
Talán a latinórákon láttalak először, ahol négy évfolyam együtt hallgatta az
irodalom-előadást latin nyelven, s én – kis elsőéves – ámulva láttam, milyen
szorgalommal, értelemmel jegyzeteltek ti, „nagyok” (kellett is, hiszen sem tankönyv, sem sokszorosított jegyzet nem volt az anyagból), s máig alig hiszem,
hogy félév végén magam is folyékonyan kollokváltam latinul jelesre, automatikusan gyártva az accusativus cum infinitivokat, az ablativus absolutusokat, s
használva a consecutio temporum szabályait.
Ragyogó fekete szemeid azonnal érthetővé tették, miért hívnak a Bárczitanszéken Bogárnak, Bogárkának, s mikor első szemináriumi dolgozatom megírása után másodéves koromban Bárczi professzor úr akadémiai ösztöndíjat
szerzett számomra (melyet igazságosan megfeleztem Karácson Sándorral =
Bütyökkel, a könyvtár másik hű őrével), s állandó tagja lettem én is a tanszéknek, akkor értettem meg a Rontó Paula és a „jókislány” (= „rosszkislány”) nevet
is. Mint a testvérek, úgy éltünk ott: (Papp) Lacika, a tanársegéd, akitől mindannyian tartottunk (jobban, mint Professzor úrtól!); ha ő bent ült a könyvtárban,
megszűnt a csivitelés, meg sem mertünk nyikkanni. És (Szathmári) Pityuka,
157
akire én már csak úgy emlékszem, hogy végzett tanárként járt vissza egy-egy jó
beszélgetésre. És (Papp Laciné Hídvégi) Andika = Madárka, aki a legtöbb szenvedést viselte el életében (Laci elítélése, a börtönlátogatások pici Andival, '56
után a tanszékről való elkerülése: csoda-e, ha ő halt meg közülünk először? S
csoda-e, ha másodikként Laci követte?). S mégis, Andi volt az, akinél kollégái
és hallgatói minden lelki problémájukra vigaszt találtak, aki mindent meg tudott
tenni másokért. S ugyanakkor a Bárczi-tanszékhez illően igényes és szigorú
volt, őróla mondták diákjai, hogy az elégtelent is olyan kedvesen adja, hogy
nála még megbukni is érdemes. És Te, Bogár, aki Andi egyetlen igazi barátnője
és támogatója voltál, igazi testvére, a Tanszéknek pedig derűt hozó, játékos,
mindig nevetésre kész napsugara. S ott volt (Bartha) Katika, a mindent megbocsátó, mindenkit megértő jószívűségével. Ez volt a mi családunk.
De a tanszék családias, meghitt légkörét Bárczi professzor úrnak köszönhetjük. Emlékszel a késő estékbe nyúló beszélgetésekre? Amikor nyelvészeti kérdésekről éppúgy vitatkoztunk (mindegyikünket egyenértékű vitapartnernek
tekintett), mint morális, erkölcsi problémákról? Pedig szigorú is tudott lenni. Én
a hívatlanul és váratlanul hozzánk került „kolléganő”, K. M. miatt nemegyszer
„kikaptam” tőle, s bár védekeztem, hogy én nem veszekszem soha az illetővel,
Bárczitól tanultam, hogy „nemcsak az a gorombaság, ha tintatartókat vágunk
egymás fejéhez, hanem az is, ha levegőnek nézzük a másikat”. (De, valljuk be,
volt okom e magatartásra: K. M. Andikát akarta eltávolítani a tanszékről Lacika
lefogása után.) Ilyenkor, amikor szerdán megérkezett Budapestről Professzor úr,
s K. M. azonnal lecsapott rá, s utána Bárczi tanár úr nem úgy szólított, hogy
Kutyafej (ezt a nevet is tőled kaptam), hanem, hogy Erzsike, vagy pláne Abaffy
kisasszony, jöjjön be, akkor már tudtam, hogy „letolás” lesz a beszélgetés vége.
A Bárczi-tanszéken szoktuk meg, hogy a tanszék az otthonunk, hogy reggeltől késő estig ott vagyunk, gyakran 9-10 óra körül indultunk „haza”. Sem
Bárczi, sem én nem voltunk debreceniek, én a Dócziban laktam, ő albérletben,
de Andi is az egyetemen érezte jól magát; egyedül neked kellett „jókislányként”
időben hazamenned. Azóta is úgy érzem, ha valahol „kötelező” 10-től 3-ig a
bentlétel, alig bírom elviselni, az Egyetemen viszont ma is este 6-7 óra tájban
veszem észre, hogy haza kellene már menni. Mindezt csak azért mondtam el,
hogy érthető legyen, mennyire igazi testvérek voltunk mi ott, s testvéreknek
érezzük magunkat mindmáig.
Még meg kell írnom, miért voltál Rontó Paula, szerinted „jókislány”, szerintem „rosszkislány”. Még Lacikával is meg merted tenni, hogy például kicserélted a gemkapcsos dobozt, s a rajzszegeket tetted bele; s ha bejöttél a tanszékre,
Professzor úrral együtt mindenki riadozva figyelt, mit fogsz „elkövetni”.
Emlékszel a „szülőszobára”, ahol Andival a szakdolgozatotokat írtátok? Ő
Anonymusról, Te a Königsbergi Töredékről, melyet csak Prézlinek (= morzsa,
töredék) becéztünk?
S emlékszel arra a karácsony előtti hétre 1950-ben, amikor éppen nálatok,
otthon, Katika, Andi, Te, Bütyök és én a „Kisded szófejtő szótár”-t írtuk, hogy
158
szépen bekötve karácsonyi ajándékként adjuk Professzor úrnak és Renée néninek?
Emlékszel a diótortákra, amiket Renée néni küldött Professzor úr januári
születésnapjára, s szűk családi körben fogyasztottuk el a Bárczi-szobában?
Abaffy Erzsébet
***
A fenti szöveget Éva 70. születésnapjára készült emlékkönyv számára írtam. E sorozat
szerkesztőjének kérésére szívesen hozzájárultam, hogy itt is megjelenjék.
159
Mollay Károly
(1913–1997)
160
MOLLAY KÁROLY VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL
1913. november 14-én születtem Sopronban. Apám egy iparos családból
származik, nagyapám csizmadia volt, apám lakatos a soproni Vasáru Gyárban,
édesanyám pedig egy parasztcsaládból származik.
Mindkét család német anyanyelvű volt és így német nyelvjárásban nőttem
fel. Hozzá nyelvészeti szempontból ennek az az érdekessége még, hogy az iparosok és a parasztok nyelvjárása nem egyezik. Tulajdonképpen két nyelvjárásban nőttem fel.
Ehhez a környezeti hatáshoz tartozik még, hogy mindkét család kétnyelvű
volt, német és magyar, így tulajdonképpen kétnyelvűen és két német nyelvjárással nőttem fel.
Magyarul tulajdonképpen nem odahaza tanultam meg, hanem az óvodában.
Nagynéném óvónő volt és így – már mondhatnám – szinte magyar nyelvű kompetenciával kerültem a középiskolába, ahol hamarosan a magyar anyanyelvűek
mellett, a legjobb magyar stiliszta is lettem.
Sopron mint miliő ezenkívül hatással volt rám egyrészt a nemzetiségi kérdés
szempontjából, amelyet ott elevenen átéltem, Ausztria közelsége pedig állandóan arra késztetett bennünket, hogy összehasonlítást tegyünk a külföldi, osztrák
és a magyar viszonyok és problémák között.
Hozzátartozik még az előzményeimhez, hogy kitűnő iskolába jártam, ahol
különösen a természettudományi oktatás: matematika, fizika, biológia, azonkívül a művészettörténet oktatása állt magas fokon, amelynek mai napig is hasznát érzem.
Az érettségi után a budapesti Eötvös József Collegiumba kerültem, ebbe a
nagyhírű intézetbe, amelynek akkor Gombocz Zoltán, az egyik legnagyobb
magyar nyelvész volt az igazgatója.
Az Eötvös Collegiumban német és francia szakon tanultam, ugyanígy az
egyetemen. Az Eötvös Kollégiumban franciából Gyergyai Albert volt a profeszszorom, az egyetemen Eckhardt Sándor, mindkettő kiváló tudós. A németből
Koszó János és az egyetemen Petz Gedeon, Schwartz Elemér és Thienemann
Tivadar.
Ilyen körülmények között végeztem mint Eötvös Kollégium ösztöndíjas ingyenes hallgatója az egyetemet, kerültem ki Bécsbe 1937-ben a Collegium
Hungaricumba, amely után 1938-ban doktorátust tettem német nyelvészetből,
német irodalomból és francia filológiából.
Ugyanakkor, a kor szokásának megfelelően, már díjtalan tanársegéd voltam
az egyetemen.
Ezután kerültem még csak középiskolába: 1940-ben Salgótarjánba, majd
Pestszentlőrincre. 1942-ben lettem az Eötvös Collegium főiskolai tanára.
161
1944-ben behívtak frontszolgálatra, hadifogságba kerültem, ahonnan csak
1948 végén kerültem haza.
A hadifogságnak is megvolt a maga jelentősége későbbi nyelvészeti munkásságom szempontjából, mert megtanultam oroszul, s így az orosz szakirodalmat már hadifogságom alatt, tehát különösen azután is figyelemmel tudtam
kísérni.
A felszabadulás után azután kapcsolódtam bele erőteljesebben a nyelvészeti
stúdiumokba, a nyelvészet életébe. Egyrészt mint Eötvös collegiumi tanár, azután átmeneti középiskolai tanárkodás után mint az egyetem német tanszékének
docense és később professzora.
Munkásságom kezdettől fogva elsősorban a német nyelvészetre irányult, a
magyar–német nyelvi kapcsolatokra, a hazai németség nyelvi és kulturális történetére és így tovább.
Doktori értekezésem 1938-ban már e témakörben mozog: Középkori soproni
családnevek, amelynek az volt az újdonsága, legalábbis akkoriban, hogy sikerült igazolnom, hogy komoly családnév-fejtés csak családtörténet ismeretében
lehetséges, legalábbis ebben a korban, a középkorban, a XIV–XV. században,
amikor a családnevek alakulóban vannak.
Ez a stúdium vezetett azután el a várostörténet tanulmányozásához, szélesebb körben azután a hazai németség történetének, nyelvemlékeinek a tanulmányozásához. S ebből a felismerésből fakadt azután az a tervem, hogy fel kell
dolgozni a magyarországi német nyelvemlékeket, különös tekintettel a legrégebbiekre, az ún. korai új-fölnémet nyelvemlékekre, amelyek Magyarországon
1346-tól kezdve a kancelláriai gyakorlatban, szépirodalomban, s később, 1527től nyomtatásban is megvannak.
A nyelvemlékek feldolgozására tettem javaslatot 1961-ben az NDK Tudományos Akadémiáján, amely elfogadta egy hazai korai új-felnémet szótárnak a
tervét. Az NDK Akadémiájának a javaslatához utána a Magyar Tudományos
Akadémia is kutatási tervébe ezt fölvette, s 1962 óta ezt a munkát végezzük az
egyetemi német tanszéken.
Másik kutatási irányom ugyancsak névtudományi. Ezt a magántanári
habilitációs iratom dokumentálja, amely 1944-ben jelent meg: Scarbantia,
Ödenburg, Sopron címmel. Ebben azt igyekeztem igazolni, hogy helynévfejtés
sem lehetséges anélkül, hogy a hely történetét, település történetét, kialakulását
ne ismernénk.
Ezekből az előtanulmányokból született meg 1961-ben kandidátusi értekezésem, amely széles körű nyelvészeti kutatások felhasználásával Sopron vármegye első modern történeti monográfiája volt.
Mindezeknek a szintézise, azt lehetne mondani, 1975-ben megvédett akadémiai doktori értekezésem: Német–magyar nyelvi érintkezések 1600-ig. Ebben a
doktori értekezésben lényegében a magyar nyelv 1600-ig átvett német jövevényszavait dolgozom fel. Mindenütt abból az elgondolásból kiindulva, hogy a
jövevényszavaink nagy részét idehaza vettük át, tehát hazulról, hazai német
162
nyelvemlékekből kell dokumentálni. Ezenkívül figyelembe kell venni a tárgytörténetet, de figyelembe kell venni a hazai latinságot is, mivel nem egy német
jövevényszavunk etimonja, latinosodott formában 100-150 évvel korábban
megvan, mint a hazai német nyelvemlékekben feltűnnek.
Ehhez a munkához tartozik még hazai német nyelvemlékek kritikai, nyelvészeti szempontból is használható kiadásom. Így adtam ki 1959-ben a Budai
jogkönyvet, amely a hazai jogalkotásnak kiváló emléke, ezenkívül nagyhatású,
elsőrendű hazai német nyelvemlékünk.
Továbbá a Kottanner Jánosné 1439–1440. évi emlékiratát, amely nemcsak a
magyar történelemnek fontos emléke, hanem társadalomtörténeti, sőt művelődéstörténeti szempontból is nagyon tanulságos és a középkori német irodalomnak első női emlékirata.
Ezt a munkát egészíti még ki a hazai német nyelvemlékek nyelvészeti feldolgozása, grafématikai alak-, hangtani, alaktani, szintaktikai és lexikológiai
földolgozása, amelyet részben tanítványaim végeznek, akik többen már ezekből
a témákból a mai napig doktoráltak is.
A videofelvétel 1978. február 13-án készült, szövegét Földi Éva jegyezte le.
163
MOLLAY KÁROLY ÍRÁSAINAK BIBLIOGRÁFIÁJA
1935.
Három bibliográfia a hazai németségről. Egyetemes PhilKözl, 318–22.
1937.
Székeles vagy Szakálos? Egyetemes PhilKözl, 249–54.; 440. p.
1938.
Középkori soproni családnevek. Budapest. (Egyetemi doktori értekezés)
Adalék Sopron régi helyrajzához. Soproni Szemle, 263–4.
Thier László (szerk.): Scarbantia-könyvek. Sopron, 1938. Soproni Szemle, 333–
4. (Ism.)
Soós Imre: Ősi rábaközi parasztnemzetségek. Sopron, 1938. Soproni Szemle,
334–5. (Ism.)
Kniezsa István: Magyarország népei a XI. században. Budapest, 1938. Soproni
Szemle, 265–6. (Ism.)
A soproni és sopronmegyei helytörténetírás módszere és feladatai. Soproni
Szemle, 273–88. (Társszerzővel)
1939.
A soproni és sopronmegyei helytörténetírás módszere és feladatai. Soproni
Szemle, 17–23. (Társszerzővel)
Sopron vármegye történelmének nyelvészeti és történeti kérdései. Soproni
Szemle, 232–9, 358.
Gondolatok az egységes német köznyelvi ejtés körül lefolyt vitáról. Egyetemes
Philologiai Közlöny, 98–101; 1941, 186–7.
Gugelweit János, a Soproni Virágének lejegyzője. Soproni Szemle, 178–80.
Mosca, Rodolfo: L'Italia e la questione dell'Ungheria Occidentale. Budapest,
1939. Soproni Szemle, 351. p. (Ism.)
Missuray-Krug Lajos: Társpohár. Sopron, 1939. Soproni Szemle, 266–7. (Ism.)
Thirring Gusztáv: Sopron városa a 18. században. Sopron, 1939. Soproni Szemle, 263–4. (Ism.)
Litschauer, G. Fr.: Bibliographie zur Geschichte, Landes- und Volkskunde des
Burgenlandes 1800–1929. Wels, 1938. Soproni Szemle, 91–2. (Ism.)
Házi Jenő: Sopron szabad királyi város története. II. rész 5. kötet (1489–1530).
Sopron, 1938. Soproni Szemle, 87. p. (Ism.)
1940.
164
Sopron és a magyar nyelv ügye 1825-ben. Soproni Szemle, 129–30.
Bors Sámuel magyar nyelvpályázata 1825-ben. A salgótarjáni állami gimnázium értesítője. Salgótarján. (Különnyomat).
Házi Jenő: Sopron középkori egyháztörténete. Sopron, 1939. Soproni Szemle,
45. p. (Ism.)
Heimler Károly: Sopron belvárosa (Sopron műemlékei I.). Sopron, 1939. Soproni Szemle, 46. p. (Ism.)
Kolb Jenő: Régi játékkártyák. Budapest, 1939. Soproni Szemle, 46–7.
1941.
Soproni élet a XV. század második felében. Soproni Szemle, 109–22, 153–72.
A burgenlandi német népi színjátékok kérdéséhez. Soproni Szemle, 63–5, 147.
Geschichte des Deutschtums in Ungarn (Forschungsbericht). In: Litteraria
Hungarica. Szerk. Mátrai László. Budapest, 127–38.
Horak, Karl: Burgenländische Volksschauspiele. Wien und Leipzig, 1940. Soproni Szemle, 69. p. (Ism.)
Pásztor Lajos: A magyarság vallásos élete a Jagellók korában. Budapest, 1940.
Soproni Szemle, 151. p. (Ism.)
1942.
A Sopronmegyei Kulturatlasz Közleményei 1–2. szám. Soproni Szemle, 76–85,
146–7. (Társszerzővel)
Ödenburg. Helynévfejtés és településtörténet. A Magyar Történettudományi
Intézet Évkönyve. Budapest, 631–72. (Klny:: Budapest, 1942.)
Adatok a soproni ispotály történetéhez. Soproni Szemle, 29–6.
Deutsche, Serben und Ungarn des Banats in der Revolution 1848/49.
Donaueuropa.
Egyháztörténet és helytörténet. Soproni Szemle, 215–6.
Az 1622. évi belvárosi tervrajz magyarázó szövege. Soproni Szemle, 151. p.
Csapodi Csaba: Esterházy Miklós nádor (1583–1645). Budapest, é.n. Soproni
Szemle, 152. p. (Ism.)
Csatkai Endre: A soproni szappanosok és gyertyamártók története. Sopron,
1941. Soproni Szemle, 98–9.
Gantner Antal: A soproni színház és színészet története. Sopron, 1941. Soproni
Missuray-Krug Lajos: Rónavíz. Sopron, 1942. Soproni Szemle, 100–1. (Ism.)
Házi Jenő: Gúnyvers a soproni asszonyokról 1595-ből. Budapest, 1942. Soproni
Lám, Friedrich–Missuray-Krug, Ludwig: In meinem Herzen baut ihr Nest die
Stille. Sopron, 1942. Soproni Szemle, 228–9. (Ism.)
1943.
Újabb szempontok a helytörténetírás műveléséhez. Soproni Szemle, 161–70.
165
Sopron város 1530. évi pecsétje. Soproni Szemle, 64–5.
Puli. MNy XXXIX, 234. p.
Jászai József: Rábatamási múltja és jelene. Sopron, 1942. Soproni Szemle, 71–
3. (Ism.)
Maár Gizella: A soproni szőlőművelés és szókincse. Budapest, 1943. Soproni
Benkő László: A falukutatástól a nemzetnevelésig. Budapest, 1943. Soproni
Kálmán Béla: A bősárkányi gyékényszövés és szókincse. Budapest, 1942. Soproni Szemle, 285. p. (Ism.)
Mosca, Rodolfo: Le relazioni internazionali del regno d'Ungheria. Atti
internazionali e documenti diplomatici raccolti e ordinati I. (1919–1938).
Budapest, 1943. Soproni Szemle, 286–7. (Ism.)
1944.
Scarbantia, Ödenburg, Sopron. Siedlungsgeschichte und Ortsnamenkunde. Budapest, 1944. (Egyetemi magántanári értekezés)
Mecenzéf. MNy XL, 235–6.
1949.
A Schlägli Szójegyzék beller 'böllér' szava. MNy XLV, 140–8.
1951.
Szójegyzékeink polgár szava. MNy XLII, 21–35.
Das älteste deutsche Lehngut der ungarischen Sprache. ALinguH 373–7.
1952.
Német hangtan és helyesírás. Budapest.
Német nyelvkönyv a gimnázium II. osztálya számára. Budapest. (Társszerzőkkel)
Német nyelvkönyv a gimnázium III. osztálya számára. Budapest. (Társszerzőkkel)
1953.
A vármegye történeti vázlata. In: Sopron és környéke műemlékei. Szerk.
Csatkai–Dercsényi. Budapest, 37–95.
1954.
A német nyelvművelés új arca. Nyr 78. 335–8.
Szótörténeti adatok. MNy L, 206. p.
1955.
Harka nevéről. Soproni Szemle, 138. p.
166
A régi és az új „Soproni Szemle”. Soproni Szemle, 1–2. 5–12.
Zsirai Miklós (1895–1955). Soproni Szemle, 3–4. 161. p.
Jahresbericht über die Erscheinungen auf dem Gebiete der germanischen
Philologie. Filológiai Közlöny, 427. p. (Ism.)
Hugo Kuhn: Germanische Jahrbücher. FilKözl, 425. p. (Ism.)
1956.
Sopron vármegye vázlatos története. In: Sopron és környéke műemlékei. Szerk.
Csatkai–Dercsényi. Budapest, 39–114; különnyomatban: Budapest, 1957.
(Kandidátusi értekezés)
Sopron a középkor végén. Soproni Szemle, 31–42.
Fráng. MNy LII, 78–9.
Germanisztika és magyar nyelvtudomány. In: PaisEml. 667–73.
Richard Brinkmann: Zur Deutung von Wittenwillers „Ring”. Irodalmi Figyelő,
290–1.
Leopold Schmidt: Burgenländische Volkskunde 1951–1955. (Wissenschaftliche
Arbeiten aus dem Burgenland. Heft 11) Eisenstadt, 1956. Soproni Szemle,
191. p. (Ism.)
Hans Wagner: Urkundenbuch des Burgenlandes und der angrenzenden Gebiete
der Komitate Wieselburg, Ödenburg und Eisenburg. I. Band (808–1270).
Graz–Köln, 1955. Soproni Szemle, 190–1. (Ism.)
1957.
Nyelvtanoktatás és nyelvtudomány. In: Az idegen nyelvek oktatásának időszerű
kérdései, különös tekintettel felsőoktatási intézményeinkre. Szerk. Dobossy
John Ries szintakszis-elméletének értelmezése. MNy LIII, 77–80.
Szótörténeti adatok. MNy LIII, 268–70.
Kottanner Jánosné és naplója. Soproni Szemle, 1–9.
XIV. századi vélemény a magyar parasztról és a magyarországi nemesekről.
Ethn, 356–7.
A német nyelvművelés fő kérdései. Nyr 81. 418–24.
Geschichte der deutschen Sprache. Budapest.
Szántó Imre (szerk.): A helytörténeti kutatások módszere és feladatai az oktatónevelő munkában. Budapest, 1956. Soproni Szemle, 157–8. (Ism.)
Deutsche Monatshefte. Budapest, 1957–1958. (Társszerkesztővel)
1958.
Jövevényszó-kutatásunk 1905-től 1957-ig. MNy LIV, 146–57.
A Budai Jogkönyv magyar szórványai. MNy LIV, 461–71.
Ungarischer oder Dacianischer Simplicissimus. (Az eddigi kutatások mérlege).
PhilKözl, 663–70.
167
1959.
Das Ofner Stadtrecht. Eine deutschsprachige Rechtssammlung des 15.
Jahrhunderts aus Ungarn. Budapest–Weimar.
Háztörténet és várostörténet. Soproni Szemle, 121–36, 193–204.
Soproni növendékek a jénai egyetemen. Soproni Szemle, 274–5.
Furir. MNy LV, 523–4.
Jelentés a Magyar Nyelvtudományi Társaság által 1958. szeptember 25-től 27ig Budapesten megrendezett névtudományi konferenciáról. MNy LV, 164–6.
Eugen Nedeczey: Das Raaber Liederbuch. Wien. (Sajtó alá rendezés)
Szöveggyűjtemény a régi német irodalom történetéhez I–II. (A kezdetektől
1700-ig). Budapest. (Társszerzőkkel)
Német nyelvkönyv haladók számára. Budapest. (Társszerzőkkel)
Házi Jenő: Die kanonische Visitation des Stephan Kazó Archidiakon von
Eisenburg/Vasvár im burgenländischen Teil des Komitates Eisenburg in den
Jahren 1697–1698. Eisenstadt, 1959. Századok, 671–2. (Ism.)
1960.
Dayka Gábor német nyelvű prédikációja a toleranciáról. Irodalomtörténet, 201–5.
A német helynévtípusok kronológiája a középkori Nyugat-Magyarországon. In:
Névtudományi vizsgálatok. Szerk. Mikesy Sándor. Budapest, 35–56. (Németül: Zur Chronologie deutscher Ortsnamentypen im mittelalterlichen
Westungarn. ALinguH 1961, 67–97.)
A soproni szelídgesztenyések történetéhez. Soproni Szemle, 331–6.
Nibelungen-ének. In: A világirodalom története I. Szerk. Kardos László. Budapest, 184–8.
1961.
Névtudomány és várostörténet. Dágtól Ágfalváig. (1195–1416). Soproni Szemle, 114–30., 193–200.
Eine neue Handschrift des mittelalterlichen Väterbuchs. Beiträge zur
Geschichte der älteren deutschen Sprache und Literatur. Halle, 231–44.
A középkori mértékekről. Soproni Szemle, 379–80.
A német és a németalföldi reneszánsz. In: Világirodalom II. Reneszánsz–XVII–
XVIII. század. Szerk. Kardos László. Budapest, 64–73.
Német nyelvtörténet. Budapest, 1961–1962.
Wilhelm Ebel: Bürgerliches Rechtsleben zur Hansezeit in Lübecker
Ratsurteilen. Göttingen, 1954; Wilhelm Ebel: Lübecker Ratsurteile.
Göttingen, 1955–1958. Tanulmányok Budapest múltjából, 678–80. (Ism.)
Ungarischer oder Dacianischer Simplicissimus. AUB SPhil, 37–45.
1962.
Zsidó történeti emlékek. Soproni Szemle, 90–3.
Középkori soproni naptárak. Soproni Szemle, 215–26, 299–318.
168
Adalék a francia nyelvi műveltség magyaróvári terjesztéséhez. Arrabona, 133–5.
Deutsch. Weltsprachen auf Schallplatten. Budapest. Hét hanglemez. (Társszerzőkkel)
Jügelt, Karl-Heinz: Hungarica-Auswahl-Katalog der Universitätsbibliothek
Jena. Weimar, 1961. Soproni Szemle, 180–1. (Ism.)
Grünvald Fülöp–Scheiber Sándor (szerk).: Magyar-zsidó Oklevéltár VI. kötet.
1600–1740. Budapest, 1961. Soproni Szemle, 379–80. (Ism.)
Hutterer, Claus Jürgen: Geschichte der ungarndeutschen Mundartforschung.
Berlin, 1960. Muttersprache. Lüneburg, 249. p. (Ism.)
Große, Rudolf–Hutterer, Claus Jürgen: Hochsprache und Mundart in Gebieten
mit fremdsprachigen Bevölkerungsteilen. Berlin, 1961. Muttersprache.
Lüneburg, 249–50. (Ism.)
1963.
Volksmedizinisches aus St. Margarethen im 16. Jahrhundert. Burgenländische
Heimatblätter, 91–3.
Macskakő-Katzenstein. Feudális anarchia és huszitizmus Sopron környékén.
(1440–1465). Soproni Szemle, 122–35.
Deutsche Sprache und Literatur (770–1700). Ein Lesebuch mit altdeutschem
Glossar. Budapest.
Siebenbürgisch-deutscher Sprachatlas. Hg. von Karl Kurt Klein und Ludwig
Erich Schmidt. Band I. Teil 1. Marburg, 1961. Muttersprache. Lüneburg,
280–1. (Ism.)
Schwarz, Ernst: Die Herkunft der Siebenbürger und Zipser Sachsen.
Siebenbürger und Zipser Sachsen, Ostmitteldeutsche, Rheinländer im Spiegel der Mundarten. München, 1957. Századok, 1722–3. (Ism.)
A Modern Nyelvoktatás szerkesztése 1963–1967. (Társszerkesztővel)
1964.
Sopron XIV. századi városképének vizsgálata. Soproni Szemle, 1–14, 97–117.
Jövevényszó-kutatás és tárgytörténet. Gesztenye. In: BárcziEml, Budapest, 249–
55.
Sopron ismerkedése a huszitizmussal. Soproni Szemle, 333–5.
Die Wissenschaft von deutscher Sprache und Dichtung. Methoden, Probleme,
Aufgaben. Stuttgart, 1963. Deutsche Literaturzeitung. Berlin, 5. Heft. (Ism.)
Grünvald Fülöp és Scheiber Sándor (szerk.): Magyar-zsidó Oklevéltár VII. kötet. Budapest, 1963. Soproni Szemle, 380. p. (Ism.)
Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. I. kötet. Budapest, 1963. Soproni Szemle, 189–90. (Ism.)
Bodolay Géza: Irodalmi diáktársaságok 1785–1848. Budapest, 1963. Soproni
Mersic, Martin: Baumgarten im Burgenland. Wien, 1963. Soproni Szemle, 285.
p. (Ism.)
169
Brinkmann, Hennig: Die deutsche Sprache. Düsseldorf, 1962. ALinguH, 202–6.
(Ism.)
Kibelka, Johannes: Der wahre Meister. Denkstile und Bauformen in der
Dichtung Heinrichs von Mügeln. Berlin, 1963. Deutsche Literaturzeitung
7/8. Heft. (Ism.)
Obernberg, Alfred: Die Mundart der siebenbürgischen Landler. Eine bairische
Siedlermundart des 13. Jahrhunderts. Marburg, 1964. Südostdeutsche
Semesterblätter 16. Heft. (Ism.)
1965.
Die Denkwürdigkeiten der Helene Kottannerin. Die ältesten deutschen
Frauenmemoiren. Arrabona, 237–96.
Kottanner Jánosné emlékirata. A legrégibb német női napló (1439–1440). Soproni Szemle, 142–9, 233–9, 323–9.
Deutsche Mundartforschung in Ungarn. Zeitschrift für Mundartforschung
Wiesbaden, 130–2. (Társszerzővel)
Dornseiff, Franz: Kleine Schriften. Band I-II. Leipzig, 1956–1964. ALinguH,
425–6. (Ism.)
Allgemeine Landestopographie des Burgenlandes. Band II. Eisenstadt, 1963.
Századok, 1327–8. (Ism.)
Dollmayer,
Viktor–Kranzmayer,
Eberhard:
Bayerisch-Österreichisches
Wörterbuch, Lieferung I. Wien, 1963. Muttersprache 5. Heft. (Ism.)
Thiessen, John: Studien zum Wortschatz der kanadischen Mennoniten.
Marburg, 1963. Muttersprache 5. Heft. (Ism.)
Appel, Wilhelm: Die Mundart von Hilbetten im Schönhengstgau. Marburg,
1963. Muttersprache 5. Heft. (Ism.)
B. Thomas Edit: Römische Villen in Pannonien. Beiträge zur pannonischen
Siedlungsgeschichte. Budapest, 1964. Soproni Szemle, 192. p. (Ism.)
1966.
Zu den deutsch–ungarisch–slowakischen sprachlichen Beziehungen. StSl, 267–
8.
Képek Sopron történetéből. In: Sopron. Szerk. Sebestyén György. Budapest.
Schirmunski, V.M.: Deutsche Mundartkunde. Vergleichende Laut- und
Formenlehre. Berlin, 1962. ALinguH, 422–6. (Ism.)
Scheiber Sándor (szerk.): Magyar-zsidó Oklevéltár VIII. kötet. 1264–1760.
Zala megye földrajzi nevei. Zalaegerszeg, 1964. Soproni Szemle, 280–1. (Ism.)
Bayerisch-Österreichisches Wörterbuch 1. Österreich: Wörterbuch der
bairischen Mundarten in Österreich, bearbeitet von Viktor Dollmayer und
Eberhard Kranzmayer. Leiferung 2. und 3. Wien, 1964–1965.
Muttersprache, 351–2. (Ism.)
170
1967.
Nyugat-magyarországi szótörténeti adalékok. MNy LXIII, 103–5.
Csalfa. MNy LXIII, 205–7.
Helyrajzi neveink védelme. Soproni Szemle, 334–40.
Többnyelvűség a középkori Sopronban. Soproni Szemle, 155–71, 205–23, 317–
33; 1968, 37–58, 130–50.
Das Wörterbuch des Frühneuhochdeutschen in Ungarn. In: Verhandlungen des
II. Internationalen Dialektologenkongresses in Marburg im September 1965.
Wiesbaden, 569–73.
Több mint 80 szócikk a Benkő Loránd szerkesztette „A magyar nyelv történetietimológiai szótára” I–II. kötetében. Budapest, 1967–1970.
Deutsche beschreibende Grammatik. Budapest.
Schirmunski, V. M.: Deutsche Mundartkunde. Berlin, 1962. ÁltNyT V, 329–31.
(Ism.)
Hadrovics László: Jövevényszó-vizsgálatok. Budapest, 1965. ALinguH, 192–3.
(Ism.)
1968.
Szófejtés és tudománytörténet. Kalmár. MNy LXIV, 278–90, 385–94.
Ising, Erika: Die Anfänge der volkssprachlichen Grammatik in Deutschland und
Böhmen. Berlin, 1966. ALinguH, 461–2. (Ism.)
Scherer, Anton: Donauschwäbische Bibliographie 1935–1955. München 1966.
Muttersprache, 63–4. (Ism.)
Scheiber Sándor (szerk.): Magyar-zsidó Oklevéltár IX. kötet. Budapest, 1966.
Soproni Szemle, 95–6. (Ism.)
Lindeck-Pozza, Irmtraud: Urkundenbuch des Burgenlandes und der
angrenzenden Gebiete der Komitate Wieselburg, Ödenburg und Eisenburg.
II. Band (1271–1301). Graz–Köln, 1965. Soproni Szemle, 283–4. (Ism.)
Baesecke, Georg: Kleinere Schriften zur althochdeutschen Sprache und
Literatur. Bern und München, 1966. Muttersprache 62–3. (Ism.)
Gutkas, Karl: Geschichte des Landes Niederösterreich. H.n. 1959–1962, 3 kötet.
1969.
Helyrajzi neveink védelmének védelmére. Soproni Szemle, 1969, 334. p.
Deutsches Städteburgertum in Ungarn. (Die Ödenburger Familie Petz). LenauForum (Wien), 1969, 79–88; magyarul: Német polgárság magyar földön.
FilKözl, 1970, 335–42.
Petz Gedeon. In: Magyar Életrajzi Lexikon. Budapest, 413. p.
Schwartz Elemér. In: Magyar Életrajzi Lexikon. Budapest, 605–6.
Scheiber Sándor (szerk.): Magyar-zsidó Oklevéltár XI. kötet (1446–1741). Budapest, 1968. Soproni Szemle, 191. p. (Ism.)
171
Szathmári István: Régi nyelvtanaink és egységesülő irodalmi nyelvünk. Budapest, 1968. Soproni Szemle, 284–5. (Ism.)
Scheiber Sándor: Héber kódexmaradványok magyarországi kötéstáblákban.
Wahrig, Gerhard: Das große deutsche Wörterbuch. Gütersloh, 1967. ALinguH,
255–7. (Ism.)
Tagliavini, Carlo: Panorama di storia della filologia germanica. Bologna, 1968.
ALinguH, 445–6. (Ism.)
Eric A. Blackall: Entwicklung des Deutschen zur Literatursprache 1700–1775.
Mit einem Bericht über neue Forschungsergebnisse 1955–1964 von Dieter
Kimpel. Stuttgart, 1966. Muttersprache, 254–5. (Ism.)
1970.
Buzás Josef: Kanonische Visitationen der Diözese Raab aus dem 17.
Jahrhundert. IV. Teil. Eisenstadt, 1969. Soproni Szemle, 288. p. (Ism.)
A magyarországi németség 1686 előtti névanyagának vizsgálata. In: Névtudományi előadások. Szerk. Kázmér Miklós–Végh József. Budapest, 285–9;
németül: Die Erforschung des deutschen Namengutes in Ungarn aus der Zeit
vor 1686. ALinguH, 121–7.
A Német Nyelv és Irodalom Tanszék története. In: Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Története 1945–1970. Budapest, 491–8; franciául: Chaire
d'allemand. AUB SPhil, 1969–1970, 7–11.
Helyneveink tipológiai vizsgálata. Soproni Szemle, 353–9.
Drei Arbeiten über die früneuhochdeutsche Kanzleisprache. ALinguH, 234–7.
(Ism.)
Szócikkek a Világirodalmi Lexikon I. kötetében. Budapest.
Scheiber Sándor (szerk.): Magyar-zsidó Oklevéltár XII. kötet (1414–1748).
Internationale Bibliographie zur Geschichte der deutschen Literatur von den
Anfängen zur Gegenwart. Teil I. Acta Litteraria, 246–8. (Ism.)
Festschrift für Heinrich Kunnert. Eisenstadt, 1969. Soproni Szemle, 286–7.
(Ism.)
Kiss Jenő: A rábaközi Mihályi igeképzői. Budapest, 1970. Soproni Szemle, 383.
p. (Ism.)
Volk und Heimat. Monatszeitschrift für Kultur und Bildung. Jahrgang 26
(1969–1970). Soproni Szemle, 384. p. (Ism.)
A Soproni Szemle szerkesztése 1970-től.
1971.
Die Denkwürdigkeiten der Helene Kottannerin. Die ältesten Frauenmemoiren
des deutschen Mittelalters. 1439–1440. Wien. (Wiener Neudrucke Band 2.)
A német nyelvű írásbeliség és szépirodalom a XVI. század végén Sopronban.
Helikon, 447–53.
172
Bán János (1887–1971). Soproni Szemle, 188. p.
Gyulai Zoltán 70 éves. Soproni Szemle, 193. p.
Einführung in die deutsche Sprachgeschichte. Budapest.
Vízkelety, András: Beschreibendes Verzeichnis der altdeutschen Handschriften
in ungarischen Bibliotheken. Band 1. Budapest–Wiesbaden, 1969. ALinguH,
469–71. (Ism.)
Scheiber Sándor (szerk.): Magyar-zsidó Oklevéltár XIII. kötet (1296–1760).
Pflagner, Margit (szerk.): Begegnung mit dem Burgenland. Das Grenzland in
der Literatur. Wien, 1971. Soproni Szemle, 383–4. (Ism.)
Lechner, Karl: Donauländer und Burgenland. Stuttgart, 1970. Soproni Szemle,
96. p. (Ism.)
Kosáry Domokos: Bevezetés Magyarország történetének forrásaiba és irodalmába. I/1. kötet. I–II. rész. Budapest, 1970. Soproni Szemle, 189–90. (Ism.)
Hiller István: Az Erdészeti és Faipari Egyetem. Sopron, 1970. Soproni Szemle,
190. p. (Ism.)
Breu, Josef: Die Kroatensiedlung im Burgenland und den anschließenden
Gebieten. Wien, 1970. Soproni Szemle, 287–8. (Ism.)
Dümmerth Dezső: Pest város társadalma 1686–1696. A török hódoltság utáni
első évtized lakosságának gazdasági, társadalmi és személyes életviszonyai
Mária Terézia koráig. Budapest, 1968. ALinguH, 244–5. (Ism.)
1972.
Népi hiedelmeink kutatása. Soproni Szemle, 25–63.
Kronsteiner, Otto: Wörterbuch der Gewässernamen von Österreich. Wien,
1971. StSl, 174–5. (Ism.)
Keresztényi József: Az olimpiák története Olimpiától Münchenig. Budapest,
Imre Samu: A felsőőri nyelvjárás. Budapest, 1971. Soproni Szemle, 284. p.
(Ism.)
Lőrinczy György: Sopron. Budapest, 1971. Soproni Szemle, 285. p. (Ism.)
Magyar, Arnold: Schicksal eines Klosters. Das Erste Franziskanerkloster von
Eisenstadt in Rahmen der Geschichte der Marianischen Ordensprovinz
1386–1625. Eisenstadt, 1970. Soproni Szemle, 93. p. (Ism.)
A magyar történettudomány válogatott bibliográfiája 1945–1968. Budapest,
1971. Soproni Szemle, 91–2. (Ism.)
Rácz Endre: Fertőd. Budapest, 1972. Soproni Szemle, 285. p. (Ism.)
Ulbrich, Karl: Allgemeine Bibliographie des Burgenlandes. VIII. Teil: Karten
und Pläne 1. Halbband. Eisenstadt, 1970. Soproni Szemle, 284. p. (Ism.)
A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. Szerk. Benkő Loránd. I. kötet AGy. Budapest, 1967. Muttersprache, 64. p. (Ism.)
Kranzmayer, Eberhard: Wörterbuch der bairischen Mundarten in Österreich. 6.
Lieferung. Wien, 1968. Muttersprache, 115. p. (Ism.)
173
Zwei Festschriften für Eberhard Kranzmayer. Mundart und Geschichte. Hg. von
Maria Hornung. Wien, 1967; Beiträge zur oberdeutschen Dialektologie. Hg.
von Ludwig Erich Schmitt. Marburg, 1967. Muttersprache, 193–4. (Ism.)
Kranzmayer, Eberhard: Wörterbuch der bairischen Mundarten in Österreich. 5.
Lieferung. Wien, 1967. Muttersprache, 345–6. (Ism.)
Galavics Géza: Program és műalkotás a 18. század végén. Egy festmény születése és fogadtatása. Budapest, 1971. Soproni Szemle, 92–3. (Ism.)
Kaufmann, Jacques: Eine Studie über die Beziehungen der Habsburger zum
Königreich Ungarn in den Jahren 1278 bis 1366. Eisenstadt, 1970. Soproni
Gál, Károly (red.): Ethnographia Pannonica. Sozialhistoriche und ethnologische
Studien zum Pannonischen Raum. Eisenstadt, 1971. Soproni Szemle, 93. p.
(Ism.)
Herpay Imre (szerk.): Mindnyájan voltunk egyszer az Akadémián... Sopron,
1919–1969. Sopron, 1970. Soproni Szemle, 191. p. (Ism.)
Dercsényi Dezső–Entz Géza–Merényi Ferenc: Magyar műemlékvédelem 1967–
1968. Budapest, 1970. Soproni Szemle, 377–80. (Ism.)
1973.
Zur Geschichte der Norm der deutschen Schriftsprache in Ungarn (16–17.
Jahrhundert). Linguistische Studien. Reihe Arbeitsberichte der Akademie der
Wissenschaften der DDR. Berlin, 123–33.
A helytörténeti és honismereti folyóiratok szerkesztőinek szombathelyi konferenciája. Soproni Szemle, 265. p.
Kunszery Gyula (1906–1973). Soproni Szemle, 276. p.
Scheiber Sándor (szerk.): Magyar-zsidó Oklevéltár XIV. kötet 1742–1769. Budapest, 1971. Soproni Szemle, 284–5. (Ism.)
1974.
A világi zene jelentkezése Sopronban (1430–1629). Soproni Szemle, 4–40,
127–33.
Jahressitzung des Instituts für deutsche Sprache (Mannheim 1–5. April 1974).
Deutsche sprache, 348–52.
Honti Pál: Hany Istók nyomában. Győr, 1972. Soproni Szemle, 192. p. (Ism.)
Kobilarov-Götze, Gudrun: Die deutschen Lehnwörter der ungarischen
Gemeinsprache. Wiesbaden, 1972. MNy LXX, 239–41. (Ism.)
H. Takács Marianna: Magyarországi udvarházak és kastélyok (XVI–XVII. század). Budapest, 1972. Soproni Szemle, 283–5. (Ism.)
Allgemeine Bibliographie des Burgenlandes VIII. Teil: Karten und Pläne. 2.
Halbband: Pläne und Register. Bearbeitet von Karl Ulbrich. Eisenstadt,
Derx, Josef: 100 Jahre Eisenstädter Bankaktiengesellschaft (1872–1972). Wien,
1972. Soproni Szemle, 381–2. (Ism.)
174
Scheiber Sándor (szerk.): Magyar-zsidó Oklevéltár XV. kötet (1408–1770).
Budapest, 1972. Soproni Szemle, 281. p. (Ism.)
1975.
Vízkelety, András: Beschreibendes Verzeichnis der altdeutschen Handschriften
in ungarischen Bibliotheken. Band II. Budapest–Wiesbaden, 1973. Acta
Litteraria, 357–8. (Ism.)
Eper Tivadar–Réthly Endre–Gerencsér Nándor (szerk.): Sopron Városi Tanács
VB Kórházának III. évkönyve (1969–1974). Sopron, 1974. Soproni Szemle,
189–90. (Ism.)
Emresz Károly: Sopron helytörténete a gimnáziumban. Győr, 1972. Soproni
1976.
Krammer Jenő. In: Pedagógiai Lexikon. Budapest.
Deutsche Mundarten im mittelalterlichen pannonischen Raum. Burgenländische
Heimatblätter.
A magyarországi germanisztika etimológiai problémái. In: Az etimológia elmélete és módszere. Szerk. Benkő Loránd–Sal Éva. Budapest, 212–6.
A hétszáz éves Sopron. In: Az Élet és Tudomány kalendáriuma (1977). Szerk.
Fenyő Béla–Ludas M. László. Budapest, 101–9.
Csapody István stb.: Barangolások a soproni erdőkben. Budapest, 1975. Soproni Szemle, 181. p. (Ism.)
Barkóczy, László–Mócsy, András: Die römischen Inschriften Ungarns (RIU). I.
Lieferung. Budapest, 1972. Soproni Szemle, 182. p. (Ism.)
Hadrovics, László: Schrifttum und Sprache der burgenländischen Kroaten im
18. Jahrhundert. Wien, 1974. Studia Slavica; magyarul: Soproni Szemle,
183–4. (Ism.)
Die Kunstdenkmäler des politischen Bezirkes Oberwart. Bearbeitet von
Adelheid Schmeller-Kitt nach Vorarbeiten von Julius Fleischer, mit einem
Beitrag von Hansjörg Ubl. Wien, 1974. Soproni Szemle, 184–5. (Ism.)
Scheiber Sándor (szerk.): Magyar-zsidó Oklevéltár XVI. kötet. 1412–1770.
Gimes Endre: Szil, Szany, Rábaszentandrás, Sobor, Egyed, Árpás. Útikalauz.
Győr, 1975. Soproni Szemle, 376–7. (Ism.)
Katona Imre: A habán kerámia Magyarországon. Budapest, 1974. Soproni
Imre Samu: Felsőőri tájszótár. Budapest, 1973. Soproni Szemle, 378. p. (Ism.)
1977.
Il miniatore del Leggendario Angioino ungherese. Acta Historiae Artium
Academiae Scientiarum Hungaricae, 287–9.
A három középkori városháza. Soproni Szemle, 234–47.
175
Gimes Endre: Balf-fürdő. Útikalauz. Sopron, 1977. Soproni Szemle, 285. p.
(Ism.)
Lagzi István: Lengyel menekültek Zala megyében a második világháború idején. Zalaegerszeg, 1975. Soproni Szemle, 280. p. (Ism.)
Manherz, Karl: Sprachgeographie und Sprachsoziologie der deutschen
Mundarten in Westungarn. Budapest, 1977. Soproni Szemle, 374–6. (Ism.)
Sz. Burger Alice (szerk.): Az 1975. év régészeti kutatásai. (Régészeti Füzetek I.
sorozat 29. sz.). Soproni Szemle, 376. p. (Ism.)
Sz. Póczy Klára: Scarbantia. A római kori Sopron. Budapest, 1977. Soproni
1978.
A korona elrablása: Kottanner Jánosné emlékirata 1439–1440. Budapest.
Grothausmann, Karl-Heinz: Das Stadtbuch von Karpfen (Krupina).
Frankfurtern–Las Vegas, 1977. Germanistik 19. 1014. p. (Ism.)
Ördög Ferenc: Személynévvizsgálatok Göcsej és Hetés területén. Budapest,
1973; Papp, László–Végh, József (red.): Somogy megye földrajzi nevei. Budapest, 1974; Balázs, Judit: Rábaszentandrás család- és ragadványnevei. Budapest, 1977. Soproni Szemle 32. 91–3. (Ism.)
Triber, Ladislaus (red.): Die Obere Wart. Festschrift zum Gedenken an die
Wiedererrichtung der Oberen Wart im Jahre 1327. Oberwart, 1977. Soproni
Szemle 32. 93–4. (Ism.)
Olasz művelődési kapcsolatok a középkori Sopronban. Soproni Szemle 32. 78–
81.
Suppan, Wolfgang: Jenő Takács. Dokumente, Kommentare. Eisenstadt, 1977.
Soproni Szemle 32. 380. p. (Ism.)
Hodik, Fritz P.: Beiträge zur Geschichte der Mattersdorfer Judengemeinde im
18. und in der ersten Hälfte 19. Jahrhunderts. Eisenstadt, 1975. Soproni
Szemle 32. 382–3. (Ism.)
1979.
Kottanner Jánosné emlékirata. In: A korona kilenc évszázada. Szerk. Katona
Tamás. Budapest, 59–85.
Varia etymologica. Studia Slavica 25. 253–62.
Scheiber Sándor (red.): Magyar-zsidó Oklevéltár. Bd. XVII (1431–1770). Budapest, 1977. Soproni Szemle 33. 94–5. (Ism.)
Dercsényi Dezső etc. (red.): Magyar műemlékvédelem 1973–1974. Budapest,
1977. Soproni Szemle 33. 186–8. (Ism.)
1980.
A vidéki helytörténeti, honismereti és közművelődési folyóiratok szerkesztőinek békéscsabai tanácskozása. Soproni Szemle 34. 44–6.
176
Roisz Vilmos festőművész az ötvenéves Soproni Művésztelep egyik alapító
tagja. Soproni Szemle 34. 270–6.
Kiss Jenő: Mihályi tájszótár. Budapest, 1979. Soproni Szemle 34. 87–8. (Ism.)
Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek a XVI. század végéig.
Budapest, 1978. Soproni Szemle 34. 189–90. (Ism.)
Pflagner, Margit: Streifzüge durch Westungarn. Eisenstadt, 1978. Soproni
Szemle 34. 190. p. (Ism.)
Csanits, Emmerich: Hianzngschichtn. Rechnitz, 1980. Soproni Szemle 34. 283–
4. (Ism.)
1981.
Földrajzi neveink magyarázatáról. Soproni Szemle 35. 237–50.
Scheiber Sándor (red.): Magyar-zsidó Oklevéltár. Bd. XVIII. (1290–1789).
Budapest, 1980. Soproni Szemle 35. 87–8. (Ism.)
Lagzi István (red.): Tanulmányok a magyarországi lengyel emigráció történetéből 1939–1945. Budapest–Szeged, 1979. Soproni Szemle 35. 89. p. (Ism.)
Geosits, Stefan: 700 Jahre St. Jakobskirche und Pfarre Klingenbach. Wien,
1976; Nagy, Josef-Gruber, Oswald (red.): 700 Jahre Neckenmarkt 1279–
1979. Eisenstadt, 1979; Zisper, Lorenz: Festschrift 350 Jahre Schlacht bei
Lackenbach und Neckenmarkter Fahnenschwingen. Eisenstadt, 1970;
Berghofer, Josef: Müllendorf. Geschichte, Wirtschaft, Volkskunde. Eisenstadt, 1980. Soproni Szemle 35. 187–8. (Ism.)
Bárdos Kornél: Győr zenéje a XVII–XVIII. században. Budapest, 1980. Soproni Szemle 35. 188–9. (Ism.)
Lindeck-Pozza, Irmtraut: Urkundenbuch des Burgenlandes und der
III. Band. Wien–Köln–Graz, 1979. Soproni Szemle 35. 282–3. (Ism.)
Studia Judaica Austriaca. I–VII. Band. Wien–Eisenstadt, 1974–1980. Soproni
Kiss Jenő: A cipészmesterség szakszókincse a rábaközi Mihályiban. Budapest,
1981. Soproni Szemle 35. 285. p. (Ism.)
1982.
Német–magyar nyelvi érintkezések a XVI. század végéig. Budapest, 1982.
(Nyelvészeti tanulmányok 23). Akadémiai doktori értekezés.
Domonkos Ottó: Ár- és bérlimitációk Sopron városban és Sopron megyében
XVI–XIX. század. Budapest, 1981. Soproni Szemle 36. 93–4. (Ism.)
Buzás, Josef: Kanonische Visitationen der Diözese Raab aus dem Jahre 1713.
Eisenstadt, 1981. Soproni Szemle 36. 94–5. (Ism.)
Domonkos Ottó: A magyarországi kékfestés. Budapest, 1980; ua.:
Blaudruckhandwerk in Ungarn. Budapest, 1981. Soproni Szemle 36. 188–9.
(Ism.)
177
Haiding, Karl (hg.): Johann Reinhard Bünker: Schwänke, Sagen und Märchen
in heanzischer Mundart. Graz, 1981. Soproni Szemle 36. 274–5. (Ism.)
Településtudományi Közlemények. 28. kötet. Budapest, 1979; 29. kötet. Budapest, 1980. Soproni Szemle 36. 275–7. (Ism.)
Kiss Jenő: Nyelvjárási tanulmányok. Budapest, 1981. Soproni Szemle 36. 282–
3. (Ism.)
Roth-Fuchs, Gabriele: Rust. 300 Jahre Freistadt. Eisenstadt, 1981. Soproni
1983.
Die Gattung und der Text des Musicalischen Stammbüchleins. In: Andreas
Rauch Musicalisches Stammbüchlein 1627. Red. Sas, Ágnes–Jancsovics,
Antal. Budapest, 43–9. (Musicalia Danubiana 2.)
Vas megye nemzetiségeinek földrajzi nevei. Vasi Szemle 37. 252–4.
Kőszeg 1532. évi ostroma és Sopron. Soproni Szemle 37. 193–236.
Szakál Ernő 70 éves. Soproni Szemle 37. 257–8.
1984.
Ungarisch/Deutsch. In: Ein Handbuch zur Geschichte der deutschen Sprache
und ihrer Erforschung. Red. Besch, Werner–Reichmann, Oskar–
Sonderegger, Stefan (red.): Sprachgeschichte. Berlin–New York, I/1, 893–7.
A német–magyar nyelvi érintkezések tanulságairól. MNy LXXX, 1–10.
Német forrásszövegek, olvasási gyakorlatok I–II. Budapest.. Levéltári Szemle
3. 79–80. (Levéltári Módszertani Füzetek)
Népi hiedelmeink kutatása. Soproni Szemle 38. 169–70.
Régészeti Füzetek. I. sorozat. 1–35. szám. Budapest, 1977–1982. Soproni
Bellér Béla: A magyarországi németek rövid története. Budapest, 1981. Soproni
Keszei Dénes: Nagycenk múltja és jelene. Sopron, 1983. Soproni Szemle 38.
287. p. (Ism.)
1985.
A helytörténetírás. In: Sopron 1945–1985. Szerk. Mollay Károly. Sopron, 132–8.
Függelék. In: Csonka Ferenc: Bocatius, János: Öt év börtönben 1606–1610.
Budapest, 129–80.
Die Antrittsvorlesung des ersten Professors für deutsche Sprache und Literatur
in Ungarn. Arbeiten zur deutschen Philologie XVI. Debrecen, 117–25.
Geschichte der neuhochdeutschen Schriftsprache in Ungarn. In: Akten des VII.
Internationalen Germanisten-Kongresses. Bd. 4. Göttingen, 178–82.
Soproni Stöckert Károly szobrászművész 75 éves. Soproni Szemle 39. 179–92.
Sopron zenéje a 16–18. században. Széljegyzetek Bárdos Kornél könyvéhez.
Soproni Szemle 39. 239–46.
178
Buzás, Josef: Kanonische Visitationen 1757 Südburgenland. Eisenstadt, 1982.
Soproni Szemle 39. 284–5. (Ism.)
1986.
Kriegstagebuch Karls von Lothringen über die Rückeroberung von Ofen 1686.
Budapest, 535 Seiten.
Der Ursprung der ungarischen Buchstabennamen. In: wortes anst. verbi gratia.
donum natalicium gilbert a.r. de smet. leuven/amersfort. Eds. h.l. cox-v.f.
vanacker & e.e. verhofstadt. 351–4.
Über deutsch-ungarische Sprachkontakte. In: Beiträge zur Erforschung der
deutschen Sprache Bd. 6. Hg. Fleischer, Wolfgang–Große, Rudolf–Lerchner,
Gotthard (hg.): 167–71.
Das Wörterbuch des Frühneuhochdeutschen in Ungarn. In: Beiträge zur
historischen Lexikographie. Red. Agel, Vilmos–Paul, Rainer–Szalai, Lajos.
Budapest, 111–21. (Budapester Beiträge zur Germanistik Bd. 15.)
Masarik, Zdenek: Die frühneuhochdeutsche Geschäftssprache in Mähren. Brno,
1985. Germanistik 27. 44. p. (Ism.)
Bokor József: Sopronkövesd ragadványnevei. Budapest, 1983. Soproni Szemle
40. 95. p. (Ism.)
Festschrift für Karl Semmelweis. Eisenstadt, 1981. Soproni Szemle 40. 283–4.
(Ism.)
1987.
Jelentés a Magyar Nyelvtudományi Társaság 1986. évi működéséről. MNy
LXXXIII, 235–8.
Nyelvtörténet és művészettörténet: A wolfenbütteli magyar–német szójegyzék.
MNy LXXXIII, 486–93.
Iparrégészet. Soproni Szemle 41. 159–61.
Árszabások. A soproni vargák 1532. évi árszabása. Soproni Szemle 41. 289–
307.
Lindeck-Pozza, Irmtraut: Urkundenbuch des Burgenlandes und der
IV. Band. Wien–Köln–Graz, 1985. Soproni Szemle 41. 90–4. (Ism.)
Molnár László (red.): Georgius Agricola: Tizenkét könyv a bányászatról és
kohászatról (Georgius Agricola: De re metallica libri XII. Basileae,
MDLVI). Budapest, 1985. Soproni Szemle 41. 94–5. (Ism.)
Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. (Geographia
historica Hungariae tempore stirpis Arpadianae) Bd. II. Budapest, 1987.
Soproni Szemle 41. 184–5. (Ism.)
1988.
Das Wörterbuch des Frühneuhochdeutschen in Ungarn. In: Mittelhochdeutsches
Wörterbuch in der Diskussion. Hg. Bachofer, Wolfgang. Tübingen, 27–30.
179
Zwei frühneuhochdeutsche Formelbücher aus Güns. In: Studien zum
Frühneuhochdeutschen. Emil Skála zum 60. Geburtstag am 20. November
1988. Red. Wiesinger, Peter. Göppingen, 355–9. (Göppinger Arbeiten zur
Germanistik Nr. 476)
A Magyar Nyelvtudományi Társaság LXXXIII. közgyűlése. MNy LXXXIV,
507–11.
Piirainen, Ilpo Tapani: Das Stadt- und Bergrecht von Banská
Stiavnica/Schemnitz. Oulu, 1986. Germanistik 29. 331. p. (Ism.)
Egy kőszegi formuláskönyv soproni vonatkozásai. Soproni Szemle 42. 141–6.
Családtörténet és társadalomtörténet: Az 1532. évi soproni mészárosok. Soproni
Szemle 42. 292–325.
László Gyula: Az akvarell poétája: Soproni Horváth József. H.n. 1987. Soproni
Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. (Geographia
historica Hungariae tempore stirpis Arpadianae) III. Band. Budapest, 1987.
Keszei Dénes: Történetek és leírások Nagycenk múltjából. H.n., é.n. Soproni
Geosits, Stefan (hg.): Die burgenländischen Kroaten im Wandel der Zeiten.
Wien, 1986. Soproni Szemle 42. 381–3. (Ism.)
1989.
Kempelen Farkas: Az emberi beszéd mechanizmusa, valamint a szerző beszélőgépének leírása. 1791. Budapest. (Ford.)
A wolfenbütteli magyar–német szójegyzék. MNy LXXXV, 1–9.
A Magyar Nyelvtudományi Társaság LXXXIV. közgyűlése. MNy LXXXV,
498–503.
Névtani tanulságok a „Baranya megye földrajzi nevei” című kötetből. Baranyai
Művelődés 3. 15–9.
Középkori háztörténet és várostörténet. Soproni Szemle 43. 18–40, 126–48,
205–24.
Állítsák vissza Harka nevét! Soproni Szemle 43. 225–6.
Visszaállították Házi Jenő akadémiai tagságát. Soproni Szemle 43. 227. p.
A Számkivetettek Testvérülete a középkorban. Soproni Szemle 43. 334–44.
1990.
Hussiten in Westungarn. StSl 36. 261–4.
Soproni árak és bérek a középkortól 1750-ig. Széljegyzetek Dányi Dezső és
Zimányi Vera könyvéhez. Soproni Szemle 44. 23–7.
A címervita. Soproni Szemle 44. 149–54.
Magyarország nyugati külkereskedelme a XVI. század közepén. Soproni kiegészítések és jegyzetek Ember Győző könyvéhez. Soproni Szemle 44. 228–48.
180
XIV. századi osztrák költő híradása Nyugat-Magyarországról. Soproni Szemle
44. 340–3.
Kovács I. Gábor: Kis magyar kalendáriumtörténet 1880-ig. Budapest, 1989.
Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára. Budapest, 1984. Soproni Szemle 44. 88–90.
Pájer Imre (red.): Neves rábaköziek. Csorna–Kapuvár, 1989. Soproni Szemle
44. 191. p. (Ism.)
Kiss Jenő: Fejezetek a mihályi nyelvjárás mondattanából. Budapest, 1982; A
rábaközi Mihályi nyelvjárásának hang- és alaktana. Budapest, 1982; Állandó
szókapcsolatok a rábaközi Mihályiban. Budapest, 1989. Soproni Szemle 44,
283–5. (Ism.)
Büki Szabó József: Bük környékének ragadványnevei. Budapest, 1988. Soproni
1991.
Der Sprachwissenschaftler Elmar Schwartz. In: Elmar von Schwartz zum
Gedächtnis. Hg. Mollay, Károly. Budapest, 21–7.
Importált földrajzi nevek. In: Emlékkönyv Benkő Loránd 70. születésnapjára.
Szerk. Hajdú Mihály–Kiss Jenő. Budapest, 453–6.
A Magyar Nyelvtudományi Társaság 1989. évi működése. MNy LXXXVII,
107–10.
A Magyar Nyelvtudományi Társaság 1990. évi működése. MNy LXXXVIII,
242–4.
Kereskedők, kalmárok, árosok. Moritz Pál kalmár. 1511–1530. Soproni Szemle
45. 1–31.
Az 1527. évi soproni adójegyzék. Soproni Szemle 45. 62–75.
A Szélmalom utcai vám. 1217–1564. Soproni Szemle 45. 97–121.
Magyarország zenetörténete. Soproni jegyzetek. Soproni Szemle 45. 219–29.
A Szövetségközi Katonai Bizottság bizalmas utasítása a hozzá beosztott antanttisztekhez. Soproni Szemle 45. 316–9.
Soproni Stöckert Károly 1910–1991. Soproni Szemle 45. 365–6.
1992.
Die deutsch-ungarischen Sprachkontakte. In: Finnisch-ugrische Sprachen
zwischen dem germanischen und dem slavischen Sprachraum. Red. Honti,
László etc. Amsterdam–Atlanta, 111–6.
Ajánlás. In: Sopron és környéke 1922–1990. Szerk. Sarkady Sándor. Budapest,
7–13.
A soproni népszavazás tanulságai: 1921. dec. 14.–1991. dec. 14. Soproni Szemle 46. 97–105.
181
A Tómalom középkori előzményei. Fejezet a soproni határ történetéből. Soproni Szemle 46. 150–67.
A Rózsák utcája. Részlet Sopron középkori helyrajzából. Soproni Szemle 46.
231–44.
Rauch András Sopronban. Soproni Szemle 46. 289–311.
Kiss Jenő: A mihályi nyelvjárás változásai 1889 és 1989 között. Budapest,
1990. Soproni Szemle 46. 88–9. (Ism.)
Keszei Dénes: Régi és újabb történetek Nagycenk múltjából. Sopron, 1990.
Pájer Imre: Rábaköz népének védekezése az áradások ellen 1870–1889. Csorna,
1990. Soproni Szemle 46. 383. p. (Ism.)
1993.
A Rózsa utca nevének eredete. (Válasz Szilágyi Istvánnak). Soproni Szemle 47.
25–30.
Helytörténetírás: minek? kinek? Soproni Szemle 47. 135–41.
Az 1530. évi soproni gabonadézsma-jegyzék. Soproni Szemle 47. 157–62.
Hiller, István: Palatin Nikolaus Esterházy. Die ungarische Rolle in der
Habsburgerdiplomatie 1665 bis 1645. Wien–Köln–Weimar, 1992. Soproni
Szemle 47. 182–4.
Győri Tanulmányok. 1991/1: Fejezetek győri önkormányzatok történetéből.
Győr, 1991. Soproni Szemle 47. 190–1. (Ism.)
Fertőrákos. Műemléki megfontolások egy magyar falu megújításához. Soproni
Szemle 47. 236–7.
Soproni Horváth József szobra. Soproni Szemle 47. 279–80.
Első Telekkönyv / Erstes Grundbuch 1480–1553. Sopron város történeti forrásai A/I. Sopron. (Forráskiadás és fordítás)
Ami Weöres Sándor életrajzából kimaradt... In: Soproni Füzetek '93. Szerk.
Sarkadi Sándor. Sopron, 155–7.
1994.
Amikor a Kaukázusban orvos voltam (Hadifogságom emlékeiből). In: Soproni
Füzetek '93. Szerk. Sarkadi Sándor. Sopron, 231–66.
Das Geschäftsbuch des Krämers Paul Moricz / Moritz Pál kalmár üzleti könyve
1520–1529. Sopron város történeti forrásai B/I. Sopron. (Forráskiadás és
fordítás)
Két középkori oltárjavadalom történetének tanulságai (Részlet Sopron középkori topográfiájából). Soproni Szemle 48. 43–60.
Hiller István (1934–1993). Megemlékezés. Soproni Szemle 48. 80–2.
A Kovácsok utcájának topográfiája (Várkerület 3–37. számú telkek 1379–1536)
I. rész. Soproni Szemle 48. 266–302.
182
1995.
Hausarznei- und Essigbüchlein von Hans Seyfridt / Hans Seyfridt házipatikája
és ecetes könyvecskéje 1609–1633. Sopron város történeti forrásai B/II. Sopron. (Forráskiadás és fordítás)
II. rész. Soproni Szemle 49. 130–57.
III. rész. Soproni Szemle 49. 193–214.
Egy évtized külkereskedelmének társadalomtörténeti háttere. (1483–1489).
Soproni Szemle 49. 289–316.
1996.
Ajánlás. In: Tanulmányok Csatkai Endre emlékére. A Soproni Múzeum kiadványai 2. Szerk. Környei Attila–G. Szende Katalin. Sopron.
1997.
Beköszöntő (a Soproni Szemle 51. évfolyama elé). Soproni Szemle 51. 1. p.
Dr. Mollay Károly (Sopron 1913.) Anyanyelvi életrajzom. In: Anyanyelvünk
vonzásában. Nyelvtudósok, nyelvészek és nyelvművelők Győr-Sopron megyében. Szerk. Hérics Lajosné. Győr, 134–6.
A bibliográfiai adatok gyűjtésében közreműködött: Mollay Erzsébet
183
KORTÁRSAK MOLLAY KÁROLYRÓL
Mollay Károly életműve átfogta a német és a magyar nyelvészet, a német
irodalomtörténet, a magyarországi német nyelvjáráskutatás, a paleográfia és a
német grammatika oktatását és kutatását. Német nyelvtanárok, nyelvtörténészek, levéltárosok, a német kultúra kutatóinak generációi tanulták meg tőle,
hogyan kell a német nyelvű kultúrát vizsgálni és milyen fontosak a német–
magyar kulturális, nyelvi kapcsolatok.
Mindig is tanár akart lenni, kezdetben a reáliák érdekelték, de az érettségi
után a germanisztika–romanisztika területén kötött ki. Egyetemi tanulmányait a
Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte francia–német szakon. A kétnyelvű és kétkultúrájú nyugat-magyarországi Sopron családi indíttatása kezdettől
fogva kétnyelvű kultúrához és a kétnyelvűséghez szoktatta. Innen származtak
nyelvjárási ismeretei is. Ez a háttér azonban nem akadályozta meg abban, hogy
már középiskolásként is a magyar stílus egyik legkiválóbb ismerője legyen. A
szülői házon kívül természetesen a jó iskolák, a kiváló képzés mind olyan hajtóerők voltak, amelyek Mollay Károlyból az Eötvös Collegium egyik legkiválóbb
diákját nevelték, akinek Gyergyai Albert, Koszó János, valamint Petz Gedeon,
Schwarz Elemér, Bleyer Jakab, Thienemann Tivadar, Pukánszky Béla és
Eckhardt Sándor voltak tanárai.
Diplomamunkája és disszertációja a középkori soproni családneveket vizsgálta, habilitációs disszertációjában is hű maradt szűkebb környezetéhez, Sopron város helytörténetét írta meg. Későbbi kandidátusi disszertációja GyőrSopron megye történetét dolgozta fel, míg akadémiai doktori disszertációja a
magyar–német jövevényszavak vizsgálatával, a magyar–német nyelvi kapcsolatokkal foglalkozott.
Amikor 1948 karácsonyán, a mintegy négyéves orosz hadifogságból hazatért, a magyarországi germanisztikát igen zilált helyzetben találta. Schwarz
Elemér, a ciszter szerzetes, a német nyelvészet és néprajz professzora kénytelen
volt elhagyni az egyetemet, majd később az országot. Tanszékét feloszlatták, a
könyvtárat szétzilálták. A germanisztika és a nyelvtudomány, az akkori ideológiák számára különösebben nem játszott fontosabb szerepet, egyetlen német
leíró nyelvtani előadást tűrt meg az akkori rezsim. Mollay Károly főiskolai tanár volt az Eötvös Collegiumban, amelyet 1950-ben szintén feloszlattak. Egy
évig egy kereskedelmi iskolában tanított gép- és gyorsírást, majd 1951-től az
újjáalakított Idegennyelvi Főiskolán a német grammatika tanára volt. Nyelvtörténetről még szó sem lehetett. Titokban, engedély nélkül azonban talált egy-két
tanítványt, akiknek gót, ófelnémet, és középfelnémet szemináriumokat tartott. A
sors iróniája volt talán, hogy a szovjet mintára indított aspiráns-képzésben
184
Mollay Károly lett a germanisztika aspiráns-vezetője és ilyen módon felelősséggel biztosította e diszciplína utánpótlását. Az 50-es évek elején került át az
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Német Nyelvi és Irodalmi Tanszékére, ahol megkezdhette a nyelvészeti előadásait.
A párton kívüli germanista helyzete nem volt könnyű abban az időben.
Szakmai szempontból 100%-osan kellett teljesítenie, bizonyítania, hogy olyan
fogalmak, mint felnémet és alnémet, politikától mentesek. 1956-ban tagja volt
az egyetem forradalmi bizottságának, amiért természetesen 1957-ben fegyelmit
és figyelmeztetést kapott a rektortól. Igaz, hogy 1962-ben hatálytalanították ezt,
de igazi rehabilitációja csak 1990. május 30-án következett be. Ezek a mozgalmas évek a tudóst, a kutatót, a tanárt sohasem akadályozták meg abban, hogy
intenzív munkáját folytassa. A helynevek és családnevek vizsgálata a magyarországi városok és a magyarországi németség történetének kutatásához vezették. A német nyelv története témakörben különösen a korai újfelnémet nyelv, a
német irodalmi nyelv kezdetei, a német–magyar nyelvi kapcsolatok foglalkoztatták. Számos kéziratot dolgozott fel és adott ki, s ez a tevékenysége a paleográfia műveléséhez hozta közelebb. Soproni oklevelek, források, a Budai Jogkönyv, a Magyarországi Korai Újfelnémet Szótár és számos más, jelentős kutatási eredmény, mind mérföldkövei ennek a periódusnak (Das Ofner Stadtrecht,
1959; Die Denkwürdigeiten der Helene Kottannerin, 1971; Kriegstagebuch
Karls von Lothringen über die Rückeroberung von Ofen 1686, 1986 stb.). Éveken át oktatta a középkori német irodalmat is.
Szülővárosához való hűsége tudományos pályafutásában következetesen jelen volt, hiszen Sopron gazdag oklevélanyaga, kétnyelvűsége, történelme igen
sok kutatnivalót adott. Soproni kéziratok szövegkiadásán túl a Soproni Szemle
szerkesztése és kiadása ugyancsak életművének egyik fontos alkotóeleme volt.
1970-től haláláig a folyóirat főszerkesztője volt.
Nyugdíjba vonulása után nagy energiával folytatta tudományos munkásságát, elsősorban a középkori soproni élet dokumentumait dolgozta fel és adta ki a
város által indított új sorozatban (Erstes Grundbuch 1480–1553, 1993; Das
Geschäftsbuch des Krämers Paul Moritz 1520–1529, 1994; Hausarznei- und
Essigbüchlein von Hans Seyfridt 1609–1633, 1995). Szülővárosa 1987-ben Pro
Urbe Sopron-díjjal, 1971-ben Lackner Kristóf-emlékéremmel tüntette ki, majd
azzal is megtisztelte, hogy díszpolgárává avatta.
Mollay tanár úr számára a kutatás sohasem volt öncélú, eredményeit mindig
felhasználta az oktatásban. Német leíró nyelvtana, irodalmi szöveggyűjteményei
és nyelvtörténete német és magyar nyelven több kiadást megérve germanisták
százai számára képeztek tananyagot. Számos doktorandusz vezetőjeként, aspiráns-vezetőként középkori és korai újfelnémet szövegeket és magyarországi
német nyelvjárásokat dolgoztatott fel. A hazai germanisztika 1945 utáni újraéledése és kibontakozása neki köszönhető. Munkássága a magyar nyelvtudomány szempontjából is jelentős: 1991-ben Révai Miklós-díjat, 1995-ben Pais
Dezső-díjat kapott. A magyar tudományosság 1984-ben Akadémiai Díjjal, a
185
kormányzat 1993-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetéssel ismerte el munkásságát.
A hazai tudományos közéletben számos tudományos testület és bizottság
tagjaként vett részt, tagja volt az MTA Nyelvtudományi Bizottságának, az MTA
Nyelvtudományi, Szótári és Várostörténeti Bizottságainak, a Magyar Nyelvtudományi Társaság választmányi tagja és főtitkára volt, tagja volt a Magyar Történeti Társaságnak és aktívan részt vett a Tudományos Minősítő Bizottság
munkájában. Germanisztikai munkásságát a nemzetközi tudományosság is elismerte, a mannheimi Institut für deutsche Sprache Tudományos Tanácsának
levelező tagjává is választották.
Mollay Károlyt határozott, szilárd jellemként, keményen dolgozó kutatóként,
a mércét igen magasra tevő tudósként és őszinte, életútjától eltántoríthatatlan
emberként tisztelik tanítványai és kollégái.
Manherz Károly
Mollay Károlyra emlékezve
Mollay Károly – amióta csak ismertem – mindig az egészség, az erő, a határozottság, a szilárdság, a biztonság megtestesítője volt. Nyolcvanadik születésnapján, 1993-ban is – bár felmérte a múló időt – sok mindent tervezett. „Én
most is mindennap Sopronban vagyok, soproni házakkal, soproni emberekkel
foglalkozom. Minden középkori soproni családot ismerek már, csak meg kell
írni” – jelentette ki az ünnepi alkalommal vele beszélgető G. Szende Katalinnak. Majd így folytatta: „Mivel az idő véges, az apróbb eredményeket máris
publikálom... jelenleg az első telekkönyv (Grundbuch) kiadásán dolgozom,
amelynek bevezetésében a városi topográfia alapjait is tisztázni szándékozom.
Készen áll a külváros 1. fertályának házankénti feldolgozása 1379-től 1534-ig,
és szeretnék egy hosszabb tanulmányban foglalkozni a soproni
harmincadhivatal működésével.” (SoprSz 1993/4. 304–5.) Aztán három év múlva, 1996-ban, immár betegségtől gyötörten is még megírta az Anyanyelvi önéletrajzom című tájékoztató vallomást az Anyanyelvünk vonzásában. Nyelvtudósok, nyelvészek és nyelvművelők Győr-Moson-Sopron megyében címmel, a
Kazinczy-versenyek 32. országos döntőjére megjelentetett jubileumi kötet számára (szerk. Hérics Lajosné. Győr, 1997, 134–6). De a betegség, a halál erősebbnek bizonyult. 1997. április 3-án örökre eltávozott tőlünk. És megtért őseihez, a mindennél jobban szeretett Sopronba, amelyért egy életen át oly példamutatóan munkálkodott...
Mollay Károly hatalmas életművét áttekintendő, elővettem könyvtáramból a
Német–magyar nyelvi érintkezések a XVI. század végéig című, csaknem hat-
186
százötven lapos munkát (Bp., 1982). A belső címoldalon ott olvasható:
“Szathmári Istvánnak régi barátsággal: Mollay Károly”, azokkal a gondosan,
szépen, de határozottan megformált kalligrafikus betűkkel, amelyekben számomra szinte tükröződött szerzőjének egész egyénisége. Mindez sok közös
emléket felidéz bennem. Az Idegen Nyelvek Főiskoláján 1951 nyarán létrejött
barátságot: mennyit beszélgettünk akkoriban – a Mollay családban is – vele és
Krammer Jenővel az új intézménnyel kapcsolatos szakmai, módszertani és
egyéb kérdésekről! Aztán a hetvenes években háromszor vettem részt vele és
tanítványával, a korán elhunyt jó baráttal: Juhász Jánossal a mannheimi Institut
für deutsche Sprache Jahrestagunján. Itt láttam, hogy milyen tekintélye volt már
abban az időben az egész világból összesereglett germanisták előtt. És hányszor
ültünk egymás mellett az akkor még népes Kruzsokban, elbeszélgetvén családi,
szakmai és igen gyakran tréfás, humoros dolgokról...
Mi jellemezte az eddig említetteken kívül Mollay Károlyt? Röviden: a szigorúság, a következetesség – mind erkölcsi, mind szakmai és módszertani tekintetben. Erről tanúskodik – minthogy a szigorúság hallatlan szorgalommal is
párosult benne – több mint négyszáz tételt tartalmazó szakirodalmi bibliográfiája (l. 1993-ig: SoprSz 1993/4. 401–22) és az a tény, hogy erkölcsi és egyéb elveit soha, semmilyen körülmények között fel nem adta, ami miatt – enyhén
szólva – nem kevés mellőztetésben volt része a nehéz időkben. – Aztán filológus, sőt kitűnő filológus volta ellenére nem kevésbé jellemezte a talpraesettség,
az életrevalóság, az adott helyzethez való alkalmazkodóképesség. Ezt fényesen
igazolja három és fél évig tartó orosz hadifogságát bemutató naplója (Amikor a
Kaukázusban orvos voltam. Hadifogságom emlékeiből. Soproni Füzetek ‘93.
231–66.): nemcsak derekasan helytállt bizonyos orvosi teendőket illetően, hanem megtanult oroszul, sajátos orosz olvasókönyvet és nyelvtant állított össze,
színdarabot írt, amelyet egyébként elő is adtak és így tovább. – Megemlítem
még, hogy a derű, a humor sem állt távol Mollay tanár úrtól. Sok példát idézhetnék, éppen az említett naplóból, amely olyan érdekesen van megírva, hogy
nem tudtam letenni, amíg végig nem olvastam. Egy a példák közül: Ádámin
szovjet őrnagy engedélyt szerez neki, hogy bármikor kimehessen a táborból,
majd így szólt: „»Felelősséget vállaltam Magáért! Ugye nem fog megszökni?«
Mosolyogva ránéztem – írja a volt hadifogoly – »Őrnagy úr (!) ! Legyen nyugodt, nem fogok megszökni! Csak azért, mert innen nem lehet megszökni!«” (i.
h. 241.) – Nem tagadható meg aztán Mollay Károlytól bizonyos művészeti hajlam sem. Középiskolás korában részt vett Horváth József rajztanár és festőművész rajziskolájának különóráin, és minden bizonnyal ennek eredményeként
rajzolt és festett is. Két – szerintem kitűnő – rajzát közli a Soproni Szemle
(1993/4. 301 és 303). És a Naplója több helyütt olyan hangulatos, szinte művészien megrajzolt leírást tartalmaz, mint amilyent Kuncz Aladár Fekete kolostorában olvashatunk (l. pl. i. m. 237–8, 250, 255).
Valójában két elindítója és – mondhatnánk – örök mozgatója, inspirálója volt
Mollay tanár úr tudományos munkásságának. Először is Sopron, ahol minden
187
ház, minden kapu történelmet sugároz, és ahol páratlanul gazdag levéltár őrződött meg. Másodszor a főiskolai, majd egyetemi nyelvészeti és irodalomoktatás
volt az ösztönzője. Ő maga mondta a nyolcvanadik születésnapján készített
interjúban a következőket (SoprSz 1993/4. 303): „Helytörténeti irányú kutatásaimat a középkori soproni családnevekről írott disszertációm indította el. Ahhoz
ugyanis, hogy tisztázni tudjam, hogy egy név már családnév-e, ismernem kellett
a család történetét. A családtörténet tisztázásához pedig egy csomó várostörténeti kérdést kellett megoldanom. Így aztán mind jobban belebonyolódtam...”.
Mindez elvezette a korai újfelnémet paleográfia műveléséhez, régi kéziratok és
nyomtatványok kritikai kiadásához és lefordításához, továbbá a hazai korai
újfelnémet kancelláriai nyelv kutatásához, illetve a magyar nyelv német jövevényszavainak a vizsgálatához.
Mollay Károly ritka eredményességű tanár is volt. Mind szigorúsága, mind
embersége szájról szájra járt a hallgatók körében. Hiller István soproni könyvtáros – aki nekem is kedves tanítványom volt az Idegen Nyelvek Főiskoláján, és
aki már sajnálatosan szintén nincs az élők sorában – így emlékezett Mollay
tanár úrra 1983-ban: „Olyan fölényes biztonsággal lépett a katedrára és úgy adta
elő pl. a rendszeres német leíró nyelvtant, hogy mi, hallgatói valósággal csodáltuk teljesítményét. Szigorúsága, határozottsága, következetessége és mély humanizmusa olyan tulajdonságai, melyeket az egykori tanítványok – ma többségükben magas beosztású híres-neves emberek – szerte az országban és a határokon túl tisztelettel és szeretettel emlegetnek.” (SoprSz 1983/4. 326.) Egy másik
tanítványa, Kovács József László meg ezt írta róla tíz évvel később: „Bár az
Eötvös Loránd Tudományegyetem Német Tanszékén 1951-től »csak« óraadó,
majd később docens volt, lebilincselő előadásait, tudományos ismereteit tisztelve mindnyájan professzor úrnak szólítottuk.” (SoprSz 1993/4. 294.) Nemcsak a
német szakos tanárok nemzedékeit nevelte évtizedeken át, hanem valóságos
iskolát teremtve számos hallgatóját indította el a tudományos pályán is, akikből
később szintén tudós kutatók váltak.
Így lett Mollay Károly példakép, az iskolateremtő, lelkiismeretes tudós példaképe, az igaz ember példaképe és az igaz barát példaképe.
Szathmári István
188
Molnár József
(1927–1987)
Kicsit nehéz helyzetben vagyok, tudniillik magamról beszélni a legritkább
esetekben szükséges. Úgyhogy kezdeném azzal, hogy 1927. június 5-én születtem Kőszegen. Elvégeztem az iskolákat szépen sorjában, majd 1950-ben diplomát szereztem a budapesti tudományegyetemen.
Azután megkezdődött a munka, jóval korábban még, mint az egyetemet befejeztem, és 1951-ben kerültem vissza az egyetemre mint aspiráns. Majd elvégezve a kijelölt illetve választott kutatási témát, 1959-ben megvédtem disszertációmat, A könyvnyomtatás hatása a magyar irodalmi nyelv kialakulására a XVI.
században címmel.
Így belejöttem a nyelvészetbe, a nyelvtörténetből indulva, de ott is a magyar
irodalmi nyelv egységesülését kísérve figyelemmel. Egyrészt, írásban nagyon
egységesült a helyesírás a XVI. században. Másrészt, mint a hang szimbóluma,
az írás egységesülésével a hangzás is egységesülhetett.
Így a nyelvtörténetből kiindulva jutottam el az élő szóig, s a beszédig. Sokatsokat dolgozva ebben a műfajban, végre kollégám, Bolla Kálmán segítségével
sikerült a magyar tudománypolitikának egy mulasztását csökkenteni: létrehoztuk a fonetikai tanszéket, és immár megvolt az ígérete annak, hogy azt a nagy
lemaradást pótolhatjuk.
Nem volt könnyű munka, mert megfelelően képzett szakemberek hiányában
nem ment máról holnapra a tudomány művelése olyan gyorsasággal és olyan
szinten, ahogy azt szerettük volna. Mindenesetre az alapozást kellett elvégezni
ahhoz valamennyiünknek, hogy utolérjük magunkat. Legalábbis azon a szinten
legyünk, amelyen indulni kellett volna.
Így kisebb dolgozatok láttak aztán napvilágot. Jómagamnak 1970-ben sikerült végre tető alá hozni A magyar beszédhangok atlaszát, mely mint egyetemi
segédkönyv igyekezett némi segítséget nyújtani az egyetemi hallgatók fonetikaoktatásában és egy modernebb, korszerűbb fonetikai szemlélet kialakításában.
Ettől függetlenül nem lettem azért hűtlen a nyelvtörténethez, hangtörténethez. Ott is kisebb-nagyobb dolgozatok láttak napvilágot, de ami összefoglaló
munka, az a Magyar nyelvemlékekben látott napvilágot.
Látszatra ez kis gyűjtemény, 71-nehány nyelvemléket tartalmaz, látszatra
csak elő kellett ráncigálni és leporolni, hogy össze tudjuk állítani ezt a művet.
Ugyanakkor, amikor olvasatot próbáltunk adni ehhez, akkor derült aztán ki,
hogy mennyi megoldatlan kérdés rejtőzik a felszín alatt és mögött.
189
Nem szeretném nagyon szaporítani a szót, mert annyi-annyi munka lenne
még a fonetikában, nemcsak a fiziológiai fonetikában, hanem az akusztikában,
amelyben hát újabb időben történt csak némi javulás, fejlődés, amikor is itten
éppen a felvételek helyén, a Nyelvtudományi Intézet Fonetikai Osztályán, megvannak azok a technikai lehetőségek, műszerek, amelyek segítségével valóban
minden elemzést el lehet végezni.
E tekintetben az egyetem jóval lemaradt. Régi szokáshoz híven az egyetem
mindig először is az oktatást és csak másodsorban tartotta a kutatást fejlesztendőnek.
Ettől függetlenül azonban vannak olyan területek, amelyeken még nagyobb
műszerek hiányában is tudunk valamilyen érdemi munkát végezni, például a
beszédtempó vizsgálatában. Vagy például régi fonetikai műveknek a megvizsgálásában a mai eredményekkel való összehasonlításuk terén. Így például
Gombocz munkásságának az értékelése.
Ilyenkor derülnek ki azok a rejtett értékek, amelyeket már 50-60 évvel ezelőtt szinte egymástól függetlenül értek el az akkori tudósok. A baj csak az volt,
és az, amit maga Gombocz is megállapított, hogy szinte egyetlen egy tudománynak művelői sem jártak úgy, mint éppen a fonetika kutatói, akik azt gondolván, hogy járatlan és töretlen úton járnak, mindig elölről kezdték a fonetika
kutatását, a hangtan kutatását. És az elődeik eredményei szinte homályba burkolva, rejtve maradtak előlük. Hát ezen szerettünk volna változtatni, azt hiszem,
sikerült is bizonyos fokig, amikor így Kálmánnal együtt a fonetika bibliográfiáját adtuk ki a Nyelvtudományi Intézet Fonetikai Osztályának és az egyetem
Fonetikai Tanszékének a munkatársaival együtt készítvén el az anyagot. Így a
kezdetektől 1970-ig bezáróan olyan válogatást tudtunk adni, amely nemcsak a
szűk fonetikai szakirodalmat tekinti át, hanem keresi a kapcsolódást, a kapcsolatot a többi társtudományhoz is, és e tekintetben valamennyi nyelvész szakember számára jó segítséget nyújt. Persze ezt a munkát folytatni kellene, és 10-15
éves időszakonként pótoljuk is ezt a bibliográfiai munkát, illetve összegyűjtjük
a közben megjelent művek adatait és közrebocsátjuk.
Ezen túlmenően az egyetemi nyelvészeti oktatásban egy olyan korszerű szinten szeretnők a fonetikát közrebocsátani, tanítani a hallgatóságnak, hogy ne
csak a magyar nyelv hangrendszerét sajátítsák el, hanem tekintetbe véve a többi
nyelv színes hanganyagát, kontrasztíve, összehasonlítva is tudják értékelni
anyanyelvük hangrendszerét, valamint az idegen nyelv hangrendszerét is. Ilyen
irányú munkálatok is folynak, bár eléggé lassan indult meg ez is.
Amit még el szeretnék mondani, hogy a nyelv múltjából kiindulva, a ma
nyelvét vizsgálva, bizonyos fokig szigorúan kell megállapítanunk azt, hogy
nyelvünk hangzása kissé szürkül. Ha Gombocz kiejtését vesszük alapul, melynek adatai rendelkezésünkre állnak, akkor azt tapasztaljuk, hogy hosszúságrövidség viszonyában erős eltolódás történt a kiegyenlítődés felé.
Kár lenne a magyar nyelvnek ezt a jelentős korrelációját a jövőben nélkülözni. A helyes és a szép kiejtés, amelynek érdekében minden évben tartunk ver190
senyt, hogy e versengés során a hallgatók gyakorlatban lássák, illetve hallják és
sajátítsák el a szép magyar kiejtést és a helyes magyar beszédet, illetve kifejező
beszédet.
Ezek mind olyan feladatokat rónak ránk, amelynek, kevesen lévén, nehezen
tudunk eleget tenni. A beszédet művelni nemcsak úgy lehet, hogy mint itt, az
ember beszél önmagában, hanem a társadalomban, az egyetemen, az oktatásban,
az előadásokban. és végeredményben nemcsak előadóművészekre van szükség.
Jó beszédű, szép beszédű rádió- és tévébemondókra is. Ezeknek a képzése is
bizonyos fokig ránk várna, amikor majd az illetékesek rádöbbennek, hogy jó
lenne, ha ennek érdekében történne valami úgy, mint az NDK-ban.
Na, de nem akarom szaporítani a szót. Sok mindent szeretnék még elkövetni
tudományszakomban, de hogy mennyire jut majd még idő, az a jövő titka.
A felvétel 1977. november 25-én készült.
191
Nyíri Antal
(1907–2000)
192
NYÍRI ANTAL VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL
1907-ben születtem Szentesen. Középiskoláimat ugyanott, egyetemi tanulmányaimat pedig Szegeden, Münchenben és Bécsben végeztem.
Bölcsészdoktori oklevelet szereztem, magyar–német szakos középiskolai tanár 1934-ben, a nyelvtudományok kandidátusa pedig 1952-ben lettem.
Fél évig voltam az Országos Ösztöndíj Tanács gyakornoka, 16 évig középiskolai tanár Csurgón, Kolozsvárott, Békéscsabán és Szegeden.
Azután a Szegedi Tanárképző Főiskola tanára lettem, ott két évig működtem.
1952-től a szegedi tudományegyetemen vagyok, előbb mint docens működtem,
1956-tól egyetemi tanárként.
Tagja vagyok a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak és a Finnugor Társaságnak, a szegedi Néprajz és Nyelvtudománynak megindulása óta egyik szerkesztője voltam 20 évfolyamon keresztül.
Kutatási területeim: a magyar hangalak és mondattörténet, a magyar nyelvjárások, szófejtések és szólásmagyarázatok, szövegkritika és a nyelvművelés.
Nyelvészeti munkásságomat 1932-ben egy szólásmagyarázattal kezdtem,
majd egy nyelvemléktanulmánnyal folytattam 1933-ban, ez volt a bölcsészdoktori értekezésem. A kritika kedvezően fogadta A zselicségi Szenna és vidéke
magyar nyelvjárása című nagyobb tanulmányomat, melyet 1939-ben csurgói
tanárként írtam még.
Szívesen emlékszem itt meg Balassa Józsefnek munkámról a Magyar Nyelvőrben 1942-ben írt recenziójáról, melyben tanulmányomnak különösen gazdag
anyagát és jelentéstani részét emelte ki.
Szülőföldem nyelvi és néprajzi sajátságairól A kihaló szentesi vízi élet néprajzi és népnyelvi maradványai című munkámban írtam és egy előadásban emlékeztem meg 1976-ban, mely szerény füzetben, a Csongrád Megyei Könyvtár
Füzetének 8. számában jelent meg.
Az utóbbi 15-20 évben főképpen magyar hangalaki és mondattörténeti kérdésekkel meg szófejtésekkel foglalkozom. Szófejtéseim közül a Fa-fandzsa
címűt említem meg, továbbá a tűzgerjesztés körébe tartozó szófejtéseimet. Ezek
közül is kiemelem a szén eredetéről szóló fejtegetésemet, amelyet Mészöly Gedeon legszebb szófejtésemnek tartott, amely szófejtés azonban nem az én nevemen fut a legújabban megjelent szófejtő szótárban.
Azután megemlékezem még a magyar nyár aestas eredetéről írt szófejtésemről, A nemzeti melléknév keletkezése című etimológiámról. A nemzeti melléknév
keletkezése szépen szemlélteti, hogy a magyar nép egésze a felvilágosodás korában érkezett a nemzetté válás küszöbéhez.
193
Szófejtéseimben és általában nyelvtörténeti kutatásaimban Mészöly Gedeon
nyelvszemlélete, eredményei és kutatásai, módszeres eljárásai hatottak rám. De
nem utánzom őt, hanem eredményeit, úgy gondolom, tovább építem.
Különben nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy nem csak én tartom
magamat legjobb értelemben Mészöly tanítványának, hanem a szó nemes értelmében ő is tanítványának tartott engemet.
Alaktörténeti kutatásaim közül megemlékezem a -ni főnévi igenévképző
eredetéről írt fejtegetésemről, azután az -ó, -ő és a -t melléknévi igenévképzők
történetéről szóló fejtegetésemről, továbbá a finnugor -n helyhatározórag kimutatásáról. Ezek fontos fejtegetések, úgy vélem.
Megemlíthetem az igeragozás történetének több fontos kérdéséről szóló közleményeimet is. Ezek a hazai és külföldi folyóiratokban jelentek meg.
Úgy vélem, hogy a Gombocz által jelzett, de más által még nem járt úton haladok a magyar tőtörténet kutatásában, elsősorban mert a magyar tőrendszer
descendens történetét tárgyalom úgy, ahogy azt Gombocz Zoltán gyümölcsözőnek vélte. Ezt a munkámat szeretném befejezni a tárgy iránti vonzódástól is
sarkallva, azután nem utolsósorban két nagy nyelvtudós iránti különös tisztelettől is ösztökélve: Gombocz Zoltán és Mészöly Gedeon iránt.
Gombocz Zoltán iránt, aki a descendens tőtörténet szükségét először pendítette meg. És Gombocz mellett Mészöly Gedeon iránt, aki kitűnő kutatási módszerek meg-megújuló keresésében és megújításában lépten-nyomon meglep
bennünket.
Végül, a descendens tőtörténet mellett szeretném, ha egy kis munkacsoporttal együtt dolgozhatnám ezután is a Bécsi kódex és a Müncheni kódex magyar–
latin és latin–magyar szótárának a kidolgozásán. És boldog lennék, ha annak
megjelenését meg is érhetném.
A videofelvétel 1977. szeptember 29-én készült, szövegét Földi Éva jegyezte le.
194
NYÍRI ANTAL ÍRÁSAINAK VÁLOGATOTT
BIBLIOGRÁFIÁJA
1932.
Tudja a dürgést. Népünk és Nyelvünk 7–10. 131–4.
1933.
A Winkler Kódex hangtana és szótana. Szeged.
A csákó szó története. Népünk és Nyelvünk 7–9. 125–8.
Nagy József: Teljes magyar nyelvtan kérdés-felelet formában. Népünk és Nyelvünk 10–12. 193. p. (Ism.)
1934.
Apa, atya, anya. Szegedi Füzetek, 301. p.
Berze Nagy János szólásmagyarázata. Népünk és Nyelvünk 10–12. 200–7.
(Ism.)
1937.
Volt-e jerjünk igealak? Népünk és Nyelvünk 4. 109–11.
Nőstény. MNy XXXIII, 173. p.
1939.
A zselicségi Szenna és vidéke magyar nyelvjárása. Kaposvár.
1940.
Hízelkedik. MNy XXXVI, 327–30.
1941.
Fa-fandzsa. MNy XXXVII, 29. p.
A térszíni formák elnevezései a szentesi halászatban. MNy XXXVII, 41–6.
Mű. MNy XXXVII, 157–61.
A 'vállal' jelentésű vádol, elvádol magyarázata. Nép és Nyelv 5. 151–3.
195
Szörnyű. Nép és Nyelv 7. 199–203.
1942.
A g > gy változás. MNy XXXVIII, 44–5.
Stomachus – hatek. MNy XXXVIII, 49–50.
Carenadus – hy kew. MNy XXXVIII, 50. p.
Sorompó. MNy XXXVIII, 121–2.
Rompa. MNy XXXVIII, 201. p.
Fenyeget. MNy XXXVIII, 295–6.
Anyanyelv és idegen nyelv. In: A Csurgói Református Kollégium évkönyve az
1941–42. iskolai évről. Az iskola fennállásának 150. évében. Csurgó, 19–25.
1943.
Zilál, szilony, szí, silány, siláp. Nép és Nyelv 2. 21–9.
Hangutánzó szavaink történetéből 1. Nép és Nyelv 7. 121–9.
Hangutánzó szavaink történetéből 2. Nép és Nyelv 8. 141–52.
1944.
Lohog, lohol, lohad. MNy XL, 304–6.
Szennyes. Nép és Nyelv 1–6. Kolozsvár, 41–4.
1947.
Kövekël. MNy XLIII, 56–7.
Lohog, lohol, lohad. MNy XLIII, 189–92.
1948.
A kihaló szentesi víziélet néprajzi és népnyelvi maradványai. In: Alföldi Tudományos Intézet Évkönyve 2. 1946–1947. Szeged, 194–298.
1950.
Arany János nyelvéhez. Nyr 74. 177–8.
A -d kicsinyítőképző történetéhez. Nyr 74. 272–3.
A fuldokló ember a szalmaszálhoz is kap. Nyr 74. 291. p.
1951.
Káburc, habarcs. MNy XLVII, 82–4.
Rákháton jár a segítség, nyúlháton jár a kegyelem. Nyr 75. 134. p.
Szárnyék, szárnyokú. Nyr 75. 464–5.
Vétetlenül lőtt Cupido, vagy véletlenül? Nyr 76. 49–50.
1953.
Hárít szavunk és rokonai. MNy IL, 392–8.
Kertész Manó emlékezete. Nyr 77. 161–5.
196
Sok szívet nem lőne vétetlen, vak valván. Nyr 77. 310–1.
Az igenevek történetéhez. Nyr 77. 455–9.
1954.
„Nyomodat mossák őszesők”. (Válasz Benkő László vitacikkére). Szegedi
Egyetem, július 13. 2. p.
Csefkó Gyula hetvenötéves. Nyr 78. 122–6.
1955.
Az új tanév kezdetén. Szegedi Egyetem 14. 1. p.
A munkás–paraszt hallgatókkal való foglalkozásról a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. FelsSzle 10. 457–8.
A tűzgerjesztés magyar nyelvi kifejezéseinek történetéből. Nyelv és Irodalom 1.
73–85.
1956.
Csóvál. In: PaisEml. Budapest, 364–70.
Gége, gegőzik. MNy LII, 42–8.
A had és a szër. Nyelv és Irodalom 2. 103–32.
Fokos Dávid: A névragozás történetéből. NyK 57. 113–4. (Hozzászólás)
1957.
A debreceni társadalomtudományi Acta 1956. évi kötete. FelsSzle 1–2. 63–6.
(Ism.)
Szófejtések. Néprajz és Nyelvtudomány 1. 72–85.
1958.
Pákász szavunk története. NNy 2. 33–42.
O. Nagy Gábor: Mi fán terem? Magyar szólásmondások eredete. Nyr 82. 497–
500. (Ism.)
1959.
Tanárképzés a Szegedi Tudományegyetemen és az új gyakorló iskolák eddigi
munkája. FelsSzle 6. 345–51.
1960.
Ugor vagy finnugor eredetű-e sző szavunk? A sző és a szër viszonyáról. NNy 3–
4.; 57–67.
Kikelet. Néprajz és Nyelvtudomány 3–4. 183–4.
Mészöly Gedeon: Ulisszes, azaz Homérosz Odisszeája magyarul. NNy 3–4.
186–91. (Ism.)
Végh József: Őrségi és hetési nyelvatlasz. NNy 3–4. 191–5. (Ism.)
197
Hozzászólás a Pécsi Nyelvművelő Konferencián. Anyanyelvi műveltségünk. A
Pécsi Nyelvművelő Konferencia anyaga. Budapest, 264–5.
Mészöly Gedeon. NyK 62. 150–3.
Über eine umstrittene Frage der Orthographie im Wiener und im Münchener
Kodex. ALinguH 3–4. 275–80.
1961.
Nemzetközi finn-ugor kongresszus Budapesten. Budapest, 1960. augusztus 20–
24. FelsSzle 1–2. 63–4.
Édes anyanyelvünk. Szerk. Lőrincze Lajos. Nyr 85. 478–81. (Ism.)
Mészöly Gedeon. 1880–1960. In: In memoriam Gedeon Mészöly. NNy 5. 5–6.
A Bécsi és a Müncheni Kódex helyesírásának egyik vitatott kérdéséről. In: In
memoriam Gedeon Mészöly. NNy 5. 133–42.
Hozzászólás a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének és
a Művelődésügyi Minisztérium Nyelvtudományi Munkaközösségének közös
vitáján. 1961. március 29–30. I. OK 1–4. 164–5.
1962.
Törlejt szavunk eredete. MNy LVIII, 313–23.
Körös és Kőrös. MNy 86. 491–2.
Hangutánzó eredetű térszínforma nevek. NNy 5–6. 55–62.
Rajta hagyta keze szemét? (A Magyar Irodalomtörténetírás Forrásai 130. lapjához.) NNy 5–6. 115. p.
Molnoddal: hiba? (A Régi Magyar Drámai emlékek 1. 642. lapjához). NNy 5–6.
116. p.
Lángos = „Tűz (régi magyar szó)”? Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem című
művének 15. énekéhez. NNy 5–6. 116–7.
Király Péter: Ismeretlen magyar glosszák. Jászói, Zirci, Nagyvátyi Glosszák.
NNy 5–6. 134–6. (Ism.)
Pusztai István: Birk-kódex 1474. NNy 5–6. 136–7. (Ism.)
1963.
Über den Ursprung des ungarischen Infinitivsuffixes -ni. Congressus
Internationalis Fenno-Ugristarum Budapestini Habitus 20–24. 9. 1960. Budapest, 115–20.
A törlejt, a Szabács Viadala, a módszer és egy stiláris kérdés. (Válasz Imre Samunak.) MNy LIX, 162–71.
A folyónevekből lett kutyanevekről. Nyr 87. 351–4.
Néhány magyar szó eredetéhez 1. NNy 7. 79–83.
Hajdú Péter: Finnugor népek és nyelvek. NNy 7. 179–83. (Ism.)
Dr. Klemm Imre Antal. Szegedi Egyetem, január 27. 3. p.
198
A magyar nyár àestas` eredetéről. MNy LX, 414–23.
Szófejtések 2. NNy 8. 59–63.
1965.
Zur Etymologie von ung. nyár àestas; Sommer`. Acta Linguistica 1–2. 97–110.
Az -ó/-ő képzős igenevek történetéhez. NNy 9. 23–32.
1966.
A Müncheni Kódex eredeti kézirata tanulmányozásának tanulságai. NNy 10.
39–54.
1967.
A helyes magyar kiejtés normáiról. In: Helyes kiejtés, szép magyar beszéd. Az
egri kiejtési konferencia anyaga. Szerk. Grétsy László–Szathmári István.
Budapest, 161–2.
A magyar tőrendszer descendens történetéhez 1. In: A magyar nyelv története és
rendszere. A debreceni nemzetközi nyelvészkongresszus előadásai. (1966.
augusztus 24–28.) Budapest, 161–4. (NytudÉrt 58.)
A nemzeti melléknév keletkezése. NNy 11. 55–62.
1968.
Zur Geschichte des ungarischen Partizipsuffixes -t/-tt. Congressus Secundus
Internationalis Fenno-Ugristarum. Helsinki, 23–28. VIII. 1965. Pars. 1. Helsinki, 359–66.
A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. MNy LXIV, 129–44. (Ism.)
A romlik, rongál és rokonai eredetéről. NNy 12. 47–52.
Bárczi Géza–Benkő Loránd–Berrár Jolán: A magyar nyelv története. NNy 12.
81–2. (Ism.)
1969.
A `tectum; Dach` fogalma neveinek eredete és története nyelvünkben. MNy
LXV, 1–14.
Haj-héj-hé-hí. MNy LXV, 458–9.
A magyar tőrendszer descendens történetéhez 2. NNy 13. 63–7. (Német kivonattal)
Bencédy József–Fábián Pál–Rácz Endre–Velcsov Mártonné: A mai magyar
nyelv. NNy 13. 89–92. (Ism.)
Szathmári István: Régi nyelvtanaink és egységesülő irodalmi nyelvünk. NNy
13. 89–92. (Ism.)
Lőrincze Lajos: Nyelvőrségen. Nyr 93. 141–5. (Ism.)
1970.
199
A Magyar Nyelvjárások Atlasza 1. NyK 72. 447–51. (Ism.)
Über ein finnisch-ugrisches Lokalssufix -m. NNy 14. 63–5.
Szövegkritikai megjegyzések. A „Magyar széphistóriák” (Magyar Helikon)
1965. 207. lapjához. NNy 14. 101–2.
Wolfgang Schlachter 65 éves. NyK 72. 440–3.
1971.
A Müncheni Kódex 1466-ból. Kritikai szövegkiadás a latin megfelelővel együtt.
Budapest. (Szerk.)
Bevezetés. In: A Müncheni Kódex 1466-ból. Budapest, 9–37.
1972.
Mondattörténeti jegyzetek. NNy 15–16. 119–22.
Puli szavunk eredete. NNy 15–16. 193. p
Néhány adalék Mészöly Gedeon nyelvtudományi pályájához. NNy 15–16. 194.
p.
Symposion über Syntax des uralischen Sprachen 15–18. Juli 1969 in
Reinhausen bei Göttingen. NNy 15–16. 199–203. (Ism.)
Csefkó Gyula adai nyelvtudományi munkásságának jelentősége és a nyelvtudós
jellemzése. A Hungarológiai Intézet Tudományos Közleményei 13. (Újvidék) Novi Sad, 5–12.
Corrigenda „A Müncheni Kódex 1466-ból” című műhöz. MNy LXVIII, 342–5.
(A betűhű kritikai kiadáshoz)
1973.
A magyar igeragozás történetéhez. Az indeterminált (alanyi) ragozásról. MNy
LXIX, 140–58.
Zur Geschichte des Personalsuffixes -n in den ungarischen Zeitwörten.
Finnisch-Ugrische Forschungen 40. Helsinki, 135–45.
Zur Frage der altungarischen Diphtonge mit labialem Nachglied. In: Mémoires
de la Société Finno-Ougrienne 150. Helsinki, 252–9.
1974.
Pais Dezső 1886–1973. NNy 17–18. 311. p.
A magyar indeterminált (alanyi) és determinált (tárgyas) igeragozási rendszer
kialakulásának története. NNy 17–18. 149–59.
A szójelentés történeti szempontú vizsgálatához. In: Jelentéstan és stilisztika. A
magyar nyelvészek 2. nemzetközi kongresszusának előadásai. Budapest,
421–5.
Inczefi Géza 1906–1974. MNy LXX, 503–4.
200
1975.
A tűzgerjesztés egyik régi szócsaládjának eredete és története nyelvünkben. In:
Pais Dezső tudományos emlékülés Zalaegerszegen. Szerk. Szathmári István–
Ördög Ferenc. Budapest, 161–7.
Még egyszer a `tectum; Dach` jelentésű haj>héj eredetéről. MNy LXXI, 208–9.
Újabb adalékok „A walesi bárdok”-hoz. Arany János költeményének "Kobzán a
dal magára vall" sorához. MNy LXXI, 331–4.
Die descendente Geschichte des ungarischen Stammsystems. In: Congressus
Tertius Internationalis Fenno-Ugristarum 1. Tallinnae habitus 17–23. 8.
1970. Tallinn, 645–50.
1976.
A Bécsi Kódex és a Müncheni Kódex magyar–latin és latin–magyar szótárának
terve. Szeged.
Az ómagyar labiális utótagú kettőshangzók kérdésének vitája és valószínű megoldása. NNy 19–20. 291–301.
Velcsov Mártonné: Antropometrikus mértéknevek a magyar nyelvben. NNy
19–20. 389–94. (Ism.)
Búcsú Bárczi Gézától. MNy LXXII, 8. p.
Hangsúly, hanglejtés. In: Mai magyar nyelvünk. Budapest, 38–44.
Molnár József–Simon Györgyi: Magyar Nyelvemlékek. FelsSzle 38–44. (Ism.)
A belső keletkezésű szavak szófejtésének módszertani problémái. In: Az etimológia elmélete és módszere. Budapest, 217–22.
Hozzászólás. Vita a nyelvtudomány jövőjéről. Szerk. I. Gallasy Magdolna. Budapest, 56–7.
1977.
Szentes nyelvi sajátságai és az irodalmi nyelv. In: Szentesi tanulmányok. Az
1975. évi honismereti napok előadásai. Szerk. Péter László. Szeged, 71–9.
Gombocz Zoltán emlékezete. MNy LXXIII, 425–6.
1978.
Az aszó-ról szóló szófejtési kísérletek és azok módszertani tanulságai. MNy
LXXIV, 84–5.
Hozzá. MNy LXXIV, 84–5.
A Magyar Nyelvjárások Atlasza II–VI. NyK 80. 423–7. (Ism.)
A magyar tőrendszer történetéből. NNy 22–23. 23–46.
Sur lòrigine de la conjonction hongroise ha `si`. ÉFOu XV, 247–51.
Az aszó, aszú eredete, hang- és alaktörténete. MNy LXXV, 147–62.
Penavin Olga 1965–78: Szlavóniai (kórógyi) szótár I–III. Nyr 103. 478–83.
(Ism.)
Szentes régi arculata. Csongrád Megyei Könyvtári Füzetek 11. 5–18.
201
Zur Geschichte der Integrierung der ungarischen Wortstamme. In: Veröffentlichungen der Societas. (Festschrift für Wolfgang Schlachter zum 70.
Geburstag). Uralo-Altaica 12. 201–3.
Die inetymologischen j, v, h, in der Geschichte den ungarischen Stammsystems.
In: Congressus Internationalis Fenno-Ugristarum 20–27/VII. Turku, 195–
200.
Mészöly Gedeon születése 100. évfordulójának ünnepe Szegeden. Acta
Ethnographia Linguistica 24–25. 386–9.
Az óv `bewahren, behülten` meg az ósz ùa` és az ó `régi, alt` tőtörténete. NNy
24–25. 79–90.
1981.
A nyelvtudós Mészöly Gedeon. MNy LXXVII, 265–82.
Mészöly Gedeon és Klemm Antal egyidejű szegedi professzorságának históriája. Tiszatáj 35. 48–9.
Még egyszer szén szavunk eredetéről meg egy szófejtés-szemléleti kérdésről és
annak következményeiről. NyK 83. 396–401.
Balogh Lajos–Deme László–Imre Samu összeáll. 1977. Mutató A Magyar
Nyelvjárások Atlasza I–VI. kötetéhez. NyK 83. 466–7. (Ism.)
1983.
Klemm Imre Antal, a nyelvtudós. NNy 26–27. 7–10.
1984.
A -vv hangegymásután megjelenésének következményei a magyar alaktörténetben. Uralisztikai Tanulmányok I, 295–308.
A sűrű: sűrűn és a sürüven > sürven, sürüjen > sürjen alaktörténete. NyK 86.
140–7.
1985.
Károly Sándor köszöntése. NNy 29–30. 5–6.
A Müncheni Kódex kénesőt szavának mivoltáról. NNy 29–30. 155–7.
A törlit igének és társainak vallomása A Szabács Viadala eredetéről. In: Magyar
vers. Szerk. Béládi Miklós–Jankovics József–Nyerges Judit. Budapest, 39–
46.
1987.
Fürkész. MNy LXXXIII, 493–4.
1989.
Komplexitás és a magyar nyelvtörténet (Doktori tézisek bővebb kifejtése életmű
alapján). Szeged. (Doktori értekezés, kézirat)
202
1991.
A Müncheni Kódex teljes magyar–latin szótára kiadásának szükséges voltáról.
In: Emlékkönyv Benkő Loránd hetvenedik születésnapjára. Szerk. Hajdú
Mihály–Kiss Jenő. Budapest, 481–3.
1993.
A Müncheni Kódex magyar–latin szótára. Budapest.
203
KORTÁRSAK NYÍRI ANTALRÓL
Szentesen született 1907. március 9-én. Az elemi és a középiskolát szülővárosában végezte. A szűkebb haza ízes, szép magyar nyelvhasználatát hozta magával Szegedre, ugyanis 1926 őszén beiratkozott a szegedi egyetem magyar–
német szakára.
Már az első szemeszterben különös hatással volt rá Mészöly Gedeon, a finnugor nyelvészet professzora, ezért érdeklődése a magyar nyelv és a nyelvészet
felé fordult. A második tanévet egy sikeres pályázat révén már Münchenben
végezte, a harmadikat ismét Szegeden, a negyedik évet pedig a bécsi Collegium
Hungaricumban töltötte állami ösztöndíjasként.
Ismeretszerzésben, élményekben gazdag egyetemi évek után mégis nehezen
indult Nyíri Antal tanári pályafutása. Első munkahelye Szegeden, a Vakok Intézetében volt, ahol felügyelő tanárként dolgozhatott étkezés és szállás fejében,
mert fizetést nem kapott. Később az Országos Ösztöndíj Tanácshoz került gyakornoknak.
Közben 1933-ban A Winkler Kódex hangtana és szótana című értekezésével
bölcsészdoktori címet szerzett. 1934 őszétől egy sikeres pályázat elnyerése után
már a csurgói Csokonai Gimnáziumban tanított. Ma is csodálattal tölti el az az
érzés, hogy a hatalmas és értékes iskolai könyvtárban ugyanazokat a könyveket
forgathatta, amelyeket egykor Csokonai is forgatott. A Csurgón töltött években
szabadidejének jelentős részét népnyelvi gyűjtésnek és az értékes nyelvi anyag
feldolgozásának szentelte. 1939-ben látott napvilágot A zselicségi Szenna és
vidéke magyar nyelvjárása című munkája, amelyről Balassa József a Nyelvőrben igen kedvező véleményt mondott.
A bécsi döntés után Mészöly Gedeon meghívására a kolozsvári gyakorló
gimnáziumban vállalt tanári állást. Ekkor került kapcsolatba a kolozsvári egyetemmel is, ahol először heti kétórás kollégiumot vezetett nyelvhelyességi kérdésekről, majd nyelvemlékek olvasásával és elemzésével foglalkozott szeminárium keretében. 1944-ben fizetés nélküli tanársegéd lett Mészöly tanszékén. A
háború miatt aztán minden abbamaradt. Családjával együtt visszaköltözött
Szentesre, majd 1945 után Békéscsabán, az evangélikus gimnáziumban sikerült
állást kapnia. 1947 augusztusában ismét kedves professzorának, Mészöly Gedeonnak a hívására került Szegedre, a Baross Gimnáziumba. Közben az egyetemen is kapott órákat, s így ismét nyelvtörténeti és dialektológiai tárgykörökben
búvárkodhatott. 1948-ban az Alföldi Tudományos Gyűjteményben jelent meg A
kihaló szentesi vízi élet néprajzi és népnyelvi maradványai című munkája.
1950 őszén került főiskolánkra, és a Magyar Nyelvészeti Tanszék vezetője
lett. Munkatársai voltak Csefkó Gyula főiskolai tanár, Dobcsányi Ferenc és
204
Mucsi Józsefné tanársegédek. Ezekben az években még egészen más volt a
főiskola arculata és ennek megfelelően a képzési rendszer is. Csupán néhány
éve jött létre az új iskolarendszer, és igen kevés volt az ennek megfelelően képesített tanár. Nagy volt a hallgatói létszám a tanszékeken dolgozó oktatók
számához képest. Minden tanár több tárgyat is oktatott, előadásokat tartott és
szemináriumokat is vezetett. A főiskolai képzés csak kétéves volt, ezért igyekeztek nagyon intenzív munkát végezni, hogy biztos alapokat adjanak a hallgatóknak. Néhány évig csak egyszakos tanárokat képeztek főiskolánkon. Nehezítette a tanári munkát az a körülmény, hogy a diákok jelentős része szakérettségi
után, gyenge előképzettséggel került az intézetbe. Ma már csak érdekességnek
tűnik, hogy 1950-ig nem voltak nyomtatott vagy sokszorosított jegyzetek, a
vizsgákra a hallgatók saját jegyzetelésükből és a szemináriumokon feldolgozott
anyagból készültek.
Nyíri Antal professzor a főiskolán töltött két év alatt két jegyzetet is írt, amelyeket azután sok évig használtak az oktatásban. Az egyik jegyzet A mellérendelő mondatok című, a másik pedig a Szókincs című. Szívéhez talán közelebb állt
az utóbbi jegyzet, amelyben külön fejezetet szentelt a magyar szólások tanulságainak. Ily módon igyekezett kialakítani és elmélyíteni a hallgatók nyelvtörténeti alapokon nyugvó szemléletét.
Nyíri Antal a főiskolánkon töltött két év során tovább folytatta a nyelvemlékek vizsgálatát. Kutatói érdeklődése, figyelme ebben az időben a -t képzős igenevek felé fordult. Ezekre az évekre esik a had és a szer szavaink szófejtése és
magyarázata is, ami sokáig foglalkoztatta.
1952 őszén került át a szegedi egyetem Magyar Nyelvészeti Tanszékére,
ahol 3 évig docensként dolgozott, majd 1955-től, Klemm Antal nyugalomba
vonulásától 1977 decemberéig a Nyelvészeti Tanszéket vezette. 1956. február
1-jén nevezték ki egyetemi tanárrá. Ettől az évtől a Bölcsészettudományi Kar
dékáni tisztségét is betöltötte, majd 1958–1963 között tanárképzési
rektorhelyettesként tevékenykedett. A sok hivatali teendő mellett azért mindig
maradt ideje a tudomány számára. Az egyetemi évek alatt számtalan színvonalas cikke, sikeres szófejtései, értékes kódextanulmányai láttak napvilágot.
Nyíri Antal a nyelvtörténet és nyelvjárástan kiváló művelőjeként vált ismertté. Az ő irányításával és szerkesztésében készült el A Müncheni Kódex 1466-ból
című szövegkritikai kiadvány, amely 1971-ben jelent meg az Akadémiai Kiadónál.
Munkáira jellemző az alaposság, a nyelvi adatok néprajzi és művelődéstörténeti hátterének részletes, sokoldalú feltárása, fejtegetéseinek világos, logikus
gondolatmenete. Egész életét, munkásságát áthatja a tárgyszeretet, a magyar
nyelv történetéhez, múltjához való ragaszkodás és nyelvünk jövőjéért való aggódás. Ezt a szemléletet igyekezett egész pályafutása során tanítványaiba is
átplántálni.
1977 végén, hetvenedik évének betöltése után ment nyugdíjba, de néhány
évig még visszajárt az alma materbe, és nagy lelkesedéssel tartott előadásokat a
205
nyelvtörténet rejtelmeiről. A nyugalomba vonulás természetesen nem jelentette
a tudományos munka megszakadását, ennek ékes bizonyítéka a még 1993-ban
megjelenő igen értékes munka, A Müncheni Kódex magyar–latin szótára.
Szabó Józsefné
In: „Életem a főiskoláért". Írások a főiskola történetéről. Szerk. Horváthné Szélpál
Mária. Szeged, 1993, 172–4.
***
Hajdú Péter köszöntőjében így jellemezte a 80. születésnapját ünneplő Nyíri
Antalt: „(…) ő a totális és univerzális magyar nyelvészet művelője. Alig van a
magyar nyelvészetnek olyan ága, amelyhez ne volna köze.” (Hajdú Péter: Nyíri
Antal köszöntése 80. születésnapján. MNy LXXXIV, 1988, 117. p.) Hogy
mennyire igaz és jogos Hajdú Péternek e kijelentése, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a sokrétű életmű, amely szinte az egész magyar nyelvészetre kiterjed. Nyíri foglalkozott szólásmagyarázattal, otthonosan mozgott a nyelvtörténetben, több írása jelent meg a hangtörténet, a történeti tőtan és alaktan területén, valamint kutatott a dialektológia tárgykörében is.
Éppen ezért érdekes, hogy a nyelvészet e jeles képviselőjét egyetemi tanulmányai kezdetén az irodalom vonzotta. „Én nem nyelvész akartam lenni, hanem
az irodalommal akartam foglalkozni. Csakhogy itt az egyetemen irodalomból
nem sok indítást kaptam. A finnugor nyelvészet professzora, Mészöly Gedeon,
viszont már a legelső félévben nagy hatással volt rám, így aztán már az egyetemi tanulmányaim kezdetén lecövekeltem a nyelvészet tanulása mellett.” (Sz.
Bozóki Margit: „Minden magyar embernek törekednie kellene a helyes és szabatos önkifejezésre!”. Honismeret 1987/4. 26. p.)
Mészöly Gedeon nemcsak példaképe Nyíri Antalnak, hanem pártfogója is:
mind szakmailag, mind pedig emberileg támogatta és figyelemmel kísérte pályájának kezdetét. Mészöly javaslata alapján kapott Nyíri az 1930–31-es tanévre
állami ösztöndíjat a bécsi Collegium Hungaricumba. Az ő tanácsára kezdett
Nyíri Antal foglalkozni a nyelvemlékek feldolgozásával; többek között így született meg A Winkler Kódex hangtana és szótana című műve, amely egyben
bölcsészdoktori munkája is. Mészöly Gedeon hívására került Kolozsvárra is.
Erről az időszakról ő maga így vall: „A bécsi döntés után Kolozsvár is visszakerült Magyarországhoz, és akkor Mészöly Kolozsvárra ment nyelvésznek. Onnan
írt nekem, hogy vállalnék-e tanári állást a kolozsvári gyakorló gimnáziumban.
Persze, hogy elvállaltam. (…) Szabad időmet pedig a Mészöly-féle intézetben
töltöttem, mert Mészöly átadta nekem szemináriumi óráinak egy részét. Nyelvemlékek olvasásával és elemzésével foglalkoztam. 1944-ben úgynevezett fizetés
nélküli tanársegéd lettem Mészöly tanszékén, de a főállásom a gyakorló gimnáziumban volt. A háború miatt aztán minden abbamaradt.” (Sz. Bozóki Margit:
„Minden magyar embernek törekednie kellene a helyes és szabatos önkifejezésre!”. Honismeret 1987/4. 27. p.)
206
Tanári pályafutását azonban a háború sem tudta kettétörni: 1947-ben – ismét
Mészöly hívására – Nyíri Antal a szegedi gyakorló gimnáziumba került, majd
1950-től a főiskola Magyar Nyelvészeti Tanszékének vezetője lett. Innen ívelt
felfelé egyetemi oktatói karrierje: 1952-től docens, majd dékán lett, 1955-ben
pedig megkapta az egyetemi tanári kinevezést. „(…) kutatói munkássága mellett ízig-vérig tanárnak érezte, vallotta magát, s ennek megfelelően élt is. A
hivatástudathoz hatalmas tapasztalatot szerzett két évtizedes vidéki középiskolai
tanársága alatt (Csurgó, Kolozsvár, Békéscsaba, Szeged), amelyet nagyon jól
kamatoztathatott negyedszázados szegedi professzorsága idején. Ezzel magyarázandó, hogy Nyíri Antal a szegedi Bölcsészkar legnagyobb hatású és tekintélyű professzorai közé emelkedett. (…) Tanítványaitól sokat követelt tudásban és
erkölcsi-etikai magatartásban is. Személyisége ezért volt népszerű s az ma is a
szegedi egyetemen a nyugdíjazása utáni évtized elmúltával.” (Hajdú Péter: Nyíri Antal köszöntése 80. születésnapján. MNy LXXXIV, 1988, 119. p.)
Kortársai pedig így vallanak Nyíri Antalról: „Akár múltba, akár jelenbe nézve, s akár az irodalmi normát, akár a táji változatokat figyelve, Nyíri Antal mindig embert lát és láttat, akinek a nyelv életét tükrözi és gondolatait hordozza.”
(Deme László: Nyíri Antal köszöntése. NNy 21. 1977, 6–7.)
„(…) ő azon ritka nyelvészek közé tartozik, akik a finnugor nyelvészet iránt
nemcsak érdeklődnek, hanem nyomon kísérik fejlődését, és felhasználják e
szakterület legújabb eredményeit. (…) Nyíri az ún. szegedi iskolához tartozik, s
mint ilyen mesterének, Mészöly Gedeonnak az örökét folytatja, ápolja és fejleszti tovább részben a maga, részben tanítványai munkáiban.” (Hajdú Péter:
Nyíri Antal köszöntése 80. születésnapján. MNy LXXXIV, 1988, 118. p.)
Összeállította: Pávics Krisztina
207
Nyomárkay István
208
NYOMÁRKAY ISTVÁN VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL
Nagyon kockázatos és nehéz vállalkozás az embernek saját magáról pályaképet adnia, mert könnyen lehet, hogy amit én, mondjuk talán lényegesnek vagy
fontosnak tartok a saját munkáim közül, az utókor – ha és amennyiben egyáltalában foglalkozik velük – nem azokat fogja fontosaknak tartani; de vállalva ezt
a kockázatot, mégis megkísérlem néhány rövid pontban összefoglalni azt, amit
hát pályámról mondani tudok, és amit mondani kívánok.
Először is a gyerekkoromról. 1937-ben, március 16-án, Budapesten születtem, de gyerekkoromat, egészen 1948 őszéig vidéken töltöttem: Makón. Ez a
nyugodt, vidéki gyerekkor azt hiszem, hogy későbbiek során is meghatározó
volt az életemben; talán ennek köszönhetem azt, hogy igyekszem mindig nyugodt és kiegyensúlyozott, sőt derűs is lenni. Csak sajnálni tudom azokat a kisgyerekeket, akiktől napjainkban az igen korai, erőltetett pályaorientáció folytán
lényegében elveszik azt az időszakot, amelyik azután döntő hatást tud gyakorolni egész későbbi életükre.
Elemi iskolába is ott jártam, azután 1948-ban költöztünk föl Budapestre,
úgyhogy tanulmányaimat itt folytattam, és 1955-ben érettségiztem az Eötvös
József Gimnáziumban. '55-ben már felvételiztem az Eötvös Loránd Tudományegyetem akkor Nyelv- és Irodalomtudományi Karára, mert akkor még nem volt
Bölcsészettudományi Kar, hanem külön két kar: egy nyelv- és irodalomtudományi és történettudományi. Akkor magyar és latin szakra jelentkeztem, nem
nyertem felvételt, majd egy évre rá, 1956-ban magyar és szerbhorvát, vagy
ahogy akkor mondták, magyar–délszláv szakon kezdtem meg tanulmányaimat.
Ilyenformán azzal az egy évvel tulajdonképpen kettőt vesztettem, mert akik
1955-ben kezdték meg egyetemi tanulmányaikat, azok számára a tanulmányi
idő még nyolc félév volt, míg '56-tól kezdődően már tíz. Tulajdonképpen ezt
nem bántam meg. Nem bántam meg azt sem, hogy kedves professzorom, később atyai jóbarátom, Hadrovics László tanácsára választottam a délszláv vagy
szerbhorvát szakot. Ezt rendkívüli módon megszerettem, már egyetemi éveim
alatt, annak ellenére, hogy amikor az első évfolyamot megkezdtem, szerbhorvátul egy szót sem tudtam. De egy nyelvet mindig meg lehet tanulni, és meg lehetett tanulni akkor is, amikor abban az időben nem volt lehetőség arra, hogy ösztöndíjat kapjunk és kimehessünk, ugye, az akkori Jugoszláviába – politikai
okokból nem volt erre lehetőség.
Azután 1961-ben végeztem, és akkor elhelyezkedni nem volt könnyű, mert
központilag irányították az embert – engem is, ha jól emlékszem, egy tatabányai
gimnáziumba irányítottak. Hát, lévén akkor már tősgyökeres budapesti, ezt nem
fogadtam el, hanem elhelyezkedtem Csepelen, a Kossuth Lajos Gépipari és
209
Öntőipari Technikumban, ahol magyart tanítottam, és mellette oroszt is. Akkoriban ez az iskola csaknem elitiskolának számított: csak felvételi vizsga letétele
után lehetett bejutni. Igaz, hogy elsősorban technikai érdeklődésű fiatalokat
tanítottam, de tekintettel arra, hogy valamennyien értelmes, sőt ambiciózus tanulók is voltak, lehetett az érdeklődésüket humán irányba terelgetni.
1964-ben doktoráltam Hadrovics professzor úrnál. Akkor, meg kell mondanom, hogy nem volt könnyű – ezt mindig mondom mai tanítványaimnak is –,
mert 40 órában tanítottam akkor, nemcsak a nappali tagozaton, hanem estin,
levelezőn, sőt még kihelyezett tagozaton is: a Csepel Vasműben meg Szigethalmon. Hadrovics professzor úr irányította bölcsészdoktori értekezésemet,
amelyben a szlavóniai, a XVIII. századi szlavóniai horvát íróknak a szókincsével foglalkoztam.
Az említett technikumban töltöttem el közel tíz esztendőt, utána kerültem a
szentpétervári (akkor leningrádi) egyetemre – Zsdanov Egyetemnek hívták –
magyar lektornak, ahol egy tanévet töltöttem. Onnan visszatérve a zágrábi egyetem magyar lektora lettem, ahol szintén egy tanévet töltöttem, és 1975-től lettem az ELTE oktatója: a Szláv Tanszéken kezdtem meg munkámat mint egyetemi adjunktus, 1975. szeptember 1-jén. Akkor szerbhorvát leíró nyelvtant és
nyelvtörténetet kezdtem el tanítani; tulajdonképpen ma is, kis változtatással, és
hát speciális kollégiumokkal és szakszemináriumokkal bővítve ezeket a tárgyakat adom elő.
1979-ben védtem meg kandidátusi értekezésemet, amely nyomtatásban is
megjelent 1984-ben, annak az volt a címe, hogy Az idegen szavak morfológiai
és szintaktikai beilleszkedése a szerbhorvát nyelvbe. Tovább folytatván és kissé
ki is szélesítve kutatásomat, kutatási területemet, elkezdtem foglalkozni a burgenlandi horvátok regionális irodalmi nyelvével; mellette azonban néhány kisebb terjedelmű tanulmányt közzétettem a magyar mondattan köréből is.
1987-ben védtem meg akadémiai doktori értekezésemet, amely az Akadémiai Kiadó kiadásában, 1989-ben meg is jelent: A horvát nyelvújítás magyar mintái (Ungarische Vorbilder der kroatischen Spracherneuerung) címmel. Ennek
nagyon kedvező fogadtatása volt, elsősorban Horvátországban, de Ausztriában,
Németországban, sőt a tengeren túl is.
Hát, nagyjából ezek voltak pályámnak a fő állomásai. Közben elkezdtem egy
nagyobb munkának az anyaggyűjtését, mert elhatároztam, hogy nyelvtörténeti
szótár formájában feldolgozom a burgenlandi horvát, úgynevezett regionális
irodalmi nyelvnek a szókincsét. Ez többéves gyűjtőmunkát, később pedig hát
szerkesztést igényelt, végül a munka az Akadémiai Kiadó és a Burgenlandi
Horvát Tudományos Intézet közös kiadásaként 1996-ban jelent meg, Sprachhistorisches Wörterbuch des Burgenlandkroatischen címmel.
Szlavisztikai munkásságomat, melynek súlypontja a kroatisztikára esett és
esik is, inkább külföldi elismerések kísérték, semmint hazaiak. 1997-ben ért az
a megtiszteltetés, hogy a Horvát Tudományos és Művészeti Akadémia levelező
tagjává választott.
210
Közben több alkalommal voltam külföldi egyetemek vendége egy-egy előadásra, rendszeresen tartottam előadásokat annak idején, még 1990 előtt Belgrádban, Újvidéken, majd később Zágrábban, Ljubljanában. Gyakran voltam az
Osztrák Tudományos Akadémia vendége Bécsben, az Osztrák Akadémia
Balkanisztikai Bizottságának egyébként külső tagja is vagyok, részt vettem
közös tudományos tervek – ma úgy mondják projektumok vagy prodzsektek –
kidolgozásában. Ezenkívül több német egyetemen is adtam elő, egyebek mellett
Münsterben, Kölnben, Mannheimban, Bambergben, Erlangenben, Trierben és
így tovább.
A tudományos élet másik részéből is, a tudományszervezésből vagy irányításból is igyekeztem kivenni a részemet. Jó néhány éve már társfőszerkesztője
vagyok Papp Ferenccel a Studia Slavica című akadémiai folyóiratnak; szerkesztőbizottsági tagja vagyok az Acta Linguisticanak, a Studia Slavica Savariensia
című szombathelyi folyóiratnak, valamint a Radovi című Zadarban (Zárában)
megjelenő horvát folyóiratnak is. Nem menekültem a tudományszervezés elől
sem, így lettem a Nyelvtudományi Társaság Szlavisztikai Szakosztályának titkára annak idején. Jelenleg, a társaság átszervezése után, a Modern Filológiai
Szakosztály elnöke vagyok. Négy éve választottak meg a Modern Filológiai
Társaság elnökének; ezenkívül kedves és tisztelt elődöm, Király Péter profeszszor úr után átvettem a Szláv Filológiai Tanszék, később pedig a Szláv Tanszékcsoport vezetését is. Ez a tudományszervező és részben -irányító munka,
amelyet általában – kissé felületesen – adminisztratív munkának szoktak nevezni, tulajdonképpen nem esik nehezemre, mert – és ez volt egyik fő haszna kicsit
hosszas középiskolai pályafutásomnak – megtanultam a rendszeres munkát, és
hozzászoktam a feladatok lehetőleg gyors és pontos megoldásához is.
Tudományos munkáimról már szóltam, most néhány szóban talán terveimről
szeretnék beszélni. Újabban érdeklődésem a szláv nyelvtanok felé fordult,
ugyanis egy kitűnő német nyelvész bebizonyította, hogy Vuk Karadžićnak – a
szinte szentként tisztelt szerb nyelvújítónak és a szerbhorvát irodalmi nyelv
megalapítójának – a grammatikája nem csupán óegyházi szláv vagy orosz minták alapján készült, hanem jelentős szerepet játszott mint követendő minta és
példa az akkori híres, és az osztrák monarchia valamennyi országában használatos Anleitung zur deutschen Sprachlehre című tankönyv. Hát ennek kapcsán
aztán igyekeztem áttanulmányozni a német nyelvtani irodalom tankönyvét,
megnézni, hogy ezek a nyelvtanok szerkezet, felosztás, a grammatikai kategóriák meghatározása tekintetében hogyan és miképpen hatottak a monarchia szláv
népeinek nyelvtanírására. Hát ezt szeretném bőven adatolva, talán egy kisebb
monográfia formájában feldolgozni. Itt ugyanis arról van szó, hogy egyrészt
ezeket a német nyelvtanokat lefordították szinte valamennyi, a monarchiában
élő nép nyelvére – ez az egyik. A másik az, hogy ezen nyelvtanok mintájára
azután megírták a saját nyelvtanaikat: horvátot, szerbet és magyart is. Kevéssé
kutatott téma, de rendkívül érdekes. Ez az egyik.
211
A másik tervem az talán ennél kicsit nagyobb lélegzetű, még boldogult
Hadrovics professzor úrral vettük tervbe egy összefoglaló áttekintés megírását a
délszláv nyelvkérdésről. Azt terveztük, hogy ennek a címe az lesz, hogy
Handbuch der Südslavistik. Hozzá is fogtunk mind a ketten először is a legfontosabb folyóiratok, monográfiák kicédulázásához, azazhogy az anyaggyűjtéshez. Ebben a munkában sajnos most már egyedül maradtam, de szeretném belátható határidőn belül ezt a munkát befejezni. Az első részben egy általános
képet nyújtanék magáról a kérdésről úgy, ahogy az monográfiákban és folyóirati cikkekben látszik vagy megnyilatkozik. A második része lenne tulajdonképpen egy történeti nyelvtan, amelynek gyakorlati hasznát is látni vélem, tekintettel arra, hogy nem tudok a hallgatók kezébe adni egy olyan használható és öszszefoglaló jellegű kézikönyvet, amely eligazít a szerb, illetve a horvát nyelv
történetében.
Hát, közben azért más kérdésekkel is foglalkoztam és foglalkozom. Most,
nem olyan régen, egy kis tanulmányban a magyar–horvát irodalmi kapcsolatoknak egyik, eddig föl nem derített dokumentumát dolgoztam fel, nevezetesen
Padányi Bíró Márton, XVIII. századi veszprémi püspök és író egyik munkájának horvát fordítását, amelyet egy Hieronymus Lipovćik (Jerolim Lipovćik)
nevű ferences fordított le, aki életének legproduktívabb részét Budán, a budai
ferences rendházban töltötte: ott írt, ott működött.
Ennek folytán azután természetesen bele kellett dolgoznom magam egy kicsit ebbe a kérdésbe is, tehát a ferencesek szerepébe a horvát kultúrában. Ez
megint visszamegy már több mint 30 évvel ezelőtt folytatott tanulmányaimhoz,
a szlavóniai horvát irodalmi nyelvhez, ilyenformán hát ez még élvezetesebb volt
számomra, azonkívül természetesen elméletileg is tájékozódnom kellett a barokk irodalom kérdéseiben: stilisztikájában és így tovább. Hagyományos nyelvészeti iskolán nevelődtem, és ma is azt tartom a legfontosabbnak, hogy adatok,
nyelvi tények nélkül ne általánosítsunk. Törekszem az elméleti és az általános
megállapításokra, de mindig csak addig, ameddig ezt az adatok lehetővé teszik.
Ez az egyik. A másik az, hogy kutatásaimban mindig csak odáig megyek, csak
azokra a nyelvekre hivatkozom, amelyeken szövegeket tudok olvasni. Ezek
gyakorlatilag a szláv nyelvek, azonkívül a német és a francia. Sajnos az én generációm angolul nem tanult, gyerekkorunkban minket németül tanítottak, majd
később franciául, így ez számomra kimaradt. Hát olvasni szakirodalmat, azt
meglehetős fáradsággal ugyan, de tudok, dehát aztán ez így a határát is jelenti
nyelvismeretem ezen részének. Hálás vagyok viszont középiskolai tanáraimnak,
akik rendkívüli alapossággal tanítottak egyrészt irodalomra, másrészt a hagyományos iskolai nyelvtanra; és utoljára, de nem utolsósorban latin nyelvre,
amelynek rendkívüli hasznát láttam.
Általában azt szokták mondani, hogy a magyarországi idegen filológiák –
ideértve a szlavisztikát, de bizonyos tekintetben ideértve a germanisztikát is –
általában magyarcentrikusak, hungarocentrikusak. Én ezt a megállapítást teljes
egészében a magam példáján nem osztom, mert hiszen magam is foglalkoztam
212
sok olyan munkával, amelynek így magyar vonatkozása nem volt. Másrészt
azonban ezt nem tartom sem hibának, sem valamiféle elítélendő hátránynak,
ugyanis az, hogy itt, a Kárpát-medencében, az egykori monarchia területén élő
magyar és szláv kölcsönhatásokat – amelyeknek számtalan rétegük van: nyelvi,
irodalmi, néprajzi és így tovább – feldolgozzuk, ez másnak a feladata nem lehet,
csak magyar kutatónak a feladata. Illetve hát lehetne, bizonyos más oldalról,
horvát, szlovák vagy szerb kutatónak a feladata is. Azonban éppen úgy, ahogy
nálunk – egészen a legutóbbi időkig, sőt talán most is, ugye – igaz az a régi
mondás, hogy „Slavica non leguntur”, ugyanúgy igaz ez szomszédos szláv népeinkre, tudniillik, hogy „Hungarica non leguntur”. Éppen ezért szolgált nagy
örömömre az, hogy Horvátországban, a zágrábi egyetemen, néhány évvel ezelőtt, nagy érdeklődés övezte a hungarológia bevezetését. Remélhető, hogy
megfelelő utánpótlás fog képződni ilyenformán, mert legjobb tudomásom szerint a hallgatók zöme nem az ottani magyar nemzetiséghez vagy kisebbséghez
tartozik, hanem horvát. Ezen a területen élünk, és akarjuk vagy nem akarjuk,
kölcsönhatásokba ütközünk egész váratlanul is, akkor is, ha végső kutatási célunk nem ez.
Végül annyit, hogy igyekszem hallgatóimat arra szoktatni vagy arra tanítani,
amit én is tanultam: a nyelvi tények abszolút tiszteletben tartására, de emellett a
tipikus és általános vonások felfedezésére és kidolgozására is. Ezt teszem kollégáimmal együtt, nemcsak a graduális képzésben, tehát a – hogy úgy mondjam –
normális egyetemi oktatásban, hanem a doktoriskola munkájában is.
A felvétel 1998. február 3-án készült, szövegét Módos Péter jegyezte le.
213
NYOMÁRKAY ISTVÁN ÍRÁSAINAK
BIBLIOGRÁFIÁJA
1972.
Tárgyas igék tárgy nélkül. MNy 68. 198–209.
1973.
Érzelmi árnyalattal színezett mondást jelentő igék az összetett mondatokban.
MNy 69. 48–51.
Ein burgenländisch-kroatisches Evangelienbuch aus dem Jahre 1732. StSl 19.
391–401.
1975.
Érzelemmel kombinált érzékelést, észlelést és gondolkodást jelentő igék az öszszetett mondatokban. MNy 71. 318–25.
Stati po morfologiji, sintaksisu i semantike sovremennogo russkogo jazyka. StSl
21. 442–4. (Ism.)
1976.
Fremdwörter in den slawischen Sprachen. StSl 22. 85–91.
Deutsche Lehnübersetzungen im Serbokroatischen und im Ungarischen. StSl
22. 301–10.
A. Bojko: Sočetanija s infinitivom nesoveršennogo vida v sovremennom
russkom jazyke. Leningrad 1973. StSl 22. 180–3. (Ism.)
1977.
Ein Versuch für den Vergleich nichtverwandter Sprachen. AUB SLingu 8. 119–
4.
Poređenje nesrodnih jezika sa gledišta građenja reči. Zbornik MSC 6. 461–7.
Beszámoló „A Budai Egyetemi Nyomda szerepe...” című konferencia munkájáról. Helikon 4. 432–5.
Rammelmeyer: Die deutschen Lehnübersetzungen im Serbokroatischen.
Beiträge zur Lexikologie und Wortbildung. Wiesbaden 1975. StSl 23. 204–
8. (Ism.)
1978.
Die deverbalen Adjektive auf -(a)ći im Serbokroatischen. Hungaro-Slavica
231–6.
A -ban (-ben) ragos határozó. MNy 74. 37–44.
214
Német tükörfordítások a horvátban és a magyarban. MNy 76. 436–47.
Jerković: Jezik Jakova Ignjatovića. Novi Sad 1973. StSl 24. 191–3. (Ism.)
1979.
L. Hadrovics: Schrifttum und Sprache der burgenländischen Kroaten im 18.
Und 19. Jahrhundert. Akadémiai Kiadó. Budapest 1974. Zbornik Matice
srpske za filologiju i lingvistiku 22/1. 217–21. (Ism.)
1980.
Révai Miklós ábécés könyvének horvát, szlovén (vend) és szlovák nyelvű változata. In: Emlékkönyv Dobossy László 70. születésnapjára. Budapest, 359–
66.
Najstariji rukopisni molitvenik gradišćanskih Hrvata. Zbornik MSC 8. 229–33.
Prijedložno-padežne sintagme s pridjevskim značenjem. Filologija 10. 1980–81,
21–9.
Adaptacija stranih reči u morfološki i sintaksički sistem srpskohrvatskog jezika.
In: Kontrastivna istraživanja. Zbornik radova. Novi Sad, 317–23.
1981.
Magyar nyelvkönyv idegen ajkúak számára. Budapest.
Melléknévi jelentésű elöljárós szerkezetek a szerbhorvátban és magyarra fordításuk lehetőségei. In: Fordítás és nyelvoktatás. Budapest, 49–57. (Szerk.)
A kétnyelvűségről a békéscsabai „Anyanyelv és kultúra” című konferencia kapcsán. Beszámoló és hozzászólás. ModNyOkt 18. 218–26.
Strane reči u srpskohrvatskom jeziku. Zbornik MSC 7. 229–33.
Neki problemi prevođenja sa srpskohrvatskog na mađarski. Zbornik MSC 10.
143–8.
Sintaksička adaptacija stranih reči u srpskohrvatskom jeziku. Zbornik MSC 11.
199–205.
Die wendische Übersetzung eines ungarischen Gebetbuches. StSl 27. 129–32.
Fordítás és nyelvoktatás. Budapest. (Szerk.)
M. Surdučki: Srpskohrvatski i engelski u kontaktu. Novi Sad 1978. Zbornik
Matice srpske za filologiju i lingvistiku 23/2. 1980–81, 207–13. (Ism.)
Papp Ferenc: Könyv az orosz nyelvről. Budapest 1979. MNy 77. 185–91. (Ism.
Németül: StSl. 27. 303–7.)
Kontrastivna jezička istraživanja. Simpozijum. Novi Sad 7. i 8. XI. 1979.
Zbornik radova. Novi Sad 1980. In: Fordítás és nyelvoktatás. Szerk.
Nyomárkay István. Budapest, 185–91. (Ism.)
1982.
Szerb-horvát nyelvkönyv. Budapest.
Igrokaz od Schauspiel? Jezik 29/3. 89–91.
215
Neke jezične karakteristike kajkavskog rukopisa iz početka 19. stolječa.
Hrvatski dijalektološki zbornik 6. 265–7.
1983.
Horvát-szerb (szerb-horvát) nyelvi jegyzet. Budapest.
Opisna gramatika srpskohrvatskog (hrvatskosrpskog) jezika. Budapest.
Der syntaktische Aspekt bei Erforschung der Fremdwörter. Hungaro-Slavica
221–9.
Izdanija Budajskoj Univerzitetskoj Tipografii na horvatskom jazyke. In:
Typographia Universitatis Hungaricae Budae 1777–1848. Publié par Péter
Király. Budapest, 201–7.
Das erste handschriftliche Gebetbuch der burgenländischen Kroaten. StSl 29.
111–69.
O srpskohrvatskim pridjevima tipa oraći – još jednom. AUB SLingu 14. 123–7.
Uloga gramatičkog roda u preuzimanju stranih reči u doba ranog realizma.
Zbornik MSC 13. 47–56.
Erzählgut der Kroaten aus Stinatz. Hrsg. von Károly Gaál und Gerhard
Neweklowsky. Wien 1983. Soproni Szemle 3. 281–4. (Ism. Németül: StSl
31. 380–3.)
1984.
Strane riječi u hrvatskosrpskom (srpskohrvatskom) jeziku. Izdanje
Demokratskog saveza Južnih Slavena u Mađarskoj. Budapest.
Szerb-horvát (horvát-szerb) leíró nyelvtan és gyermekirodalom. Budapest.
Opisna gramatika srpskohrvatskog (hrvatskosrpskog) jezika. Fonetika.
Građenj ereèi. Morfologija. Budapest.
Literarna obrada jedne biblijske istorije u mađarskoj i hrvatskoj književnosti.
Narodni kalendar 194–202.
Prilog prouèavanju literarnih i jezičkih kontakata. Zbornik Matice srpske za
filologiju i lingvistiku 26–27. 1984–85, 559–68.
Areális nyelvészeti tanulmányok. Szerk.: Balázs János. Tankönyvkiadó. Budapest 1982. MNy 80. 493–9. (Ism.)
1985.
Die ungarischen Muster der kroatischen Spracherneuerung. Der militärische
Wortschatz. StSl 31. 329–46.
Typographia Universitatis Hungaricae Budae 1777–1848. Publié par Péter Király. Akadémiai Kiadó. Budapest 1983. FilKözl 31. 284–7. (Ism.)
Jembrih: Antun Vramec i njegovo djelo. Čakovec 1981. StSl 31. 375–7. (Ism.)
Festschrift für Nikola Pribić. Hrsg. J. Matešić. Mannheim 1983. StSl 31. 378–
80. (Ism.)
Erzählgut der Kroaten aus Stinatz. Hrs. von Károly Gaál und Gerhard
Neweklowsky. Wien 1983. Szemle 3. 281–4. (Ism. Németül: StSl 31. 380–3.
216
László Hadrovics fünfundsiebzigjährig. StSl 31. 425–6.
1986.
Mađarski elementi u jeziku umjetničkih djela o sigetskoj bitki. In: Zbornik o
sigetskoj epopeji. Zadar, 85–9.
Die ungarischen Muster der kroatischen Spracherneuerung. Beiträge zum
Wortschatz der Verwaltung und des Rechts. Wiener Slawistischer Almanach
Bd. 18. 233–50.
1987.
Jambrešić szótárának magyar anyaga. In: Emlékkönyv Király Péter 70.
születésnapjáraBudapest, 317–24. (Társszerkesztő: Gregor Ferenc)
O hrvatskom državnopravnom nazivlju u drugoj polovici 19. stoljeća. In: Opća i
slavenska terminološka problematika. Zagreb, 91–7.
Uloga tvorbe reči u pokretu za obnovu jezika kod Hrvata u drugoj polovini 19.
veka. Zbornik MSC 16. 35–42.
Vuk Karadžić i jezička èistoæa. (Sličnosti i različitosti u shvatanju i praksi
purizma u pokretu za obnovu jezika kod Srba, Hrvata i Mađara). Zbornik
MSC17. 365–73.
Szlavisztikai tanulmány. Emlékkönyv Király Péter 70. születésnapjára. Budapest. (Társszerkesztő: Gregor Ferenc)
M. Ivić: Lingvistički ogledi. Beograd 1983. FilKözl 1986–87, 31–2. (Ism. Németül: StSl 31. 1985, 384–92.)
1988.
Jedna nova, funkcionalna sintaksa. Jezik 36. 48–53.
Die ungarischen Vorbilder der kroatischen Spracherneuerung im Spiegel der
zeitgenössischen terminologischen Wörterbücher. Wiener Slawistischer Almanach Bd. 22. 131–41.
Da li je poznavao Ambrozije Šarčević terminološke reènike i ostala dvojezična
izdanja svoga doba? Zbornik MSC 18. 137–42.
magyar helyesírása. Főszerkesztő Hadrovics László, szerkesztő Zoltán András. Budapest, 1986. MNy 84. 487–90. (Ism.)
1989.
Gramatika srpskohrvatskog (hrvatskosrpskog) jezika. Budapest.
Ungarische Vorbilder der kroatischen Spracherneuerung. Budapest.
A magyar és a szerbhorvát nyelv kapcsolata. In: Nyelvünk a Duna-tájon. Szerk.
Balázs János. Budapest, 291–350.
M.
Jocić–V.
Vasić:
Školski
rečnik
standardnog
srpskohrvatskog/hrvatskosrpskog jezika. Knjiga prva A–L. Novi Sad 1988.
Wiener Slawistischer Almanach Bd. 24. 271–3. (Ism.)
217
1990.
Neki neobrađeni rukopisi na gradišćanskohrvatskom jeziku. Croatica-SlavicaIndoeuropaea. Wiener Slawistisches Jahrbuch. Ergänzungsband 8. 137–42.
A délszláv dialektológia tanulmányozásának jelentősége. (Egy új dialektológiai
szótár megjelenése alkalmából). In: Studia in honorem K. Bolla. Szerk. Földi
Éva. Budapest, 119–22. (EFF 3.)
A burgenlandi horvátok irodalmi és köznyelvének magyar elemeiről. In: Nemzetközi Szlavisztikai Napok. Szerk. Gadányi Károly. Szombathely, 25–30.
Istodobni hrvatski prevod religioznog dela palatina Pavla Esterházyja. Zbornik
Matice srpske za filologiju i lingvistiku 33. 339–44.
Bibliografija vengerskoj jazykovedčeskoj slavistiki. Budapest. (Szerk.)
Slawische Handschriften in Ungarn I. Budapest. (Szerk.)
1991.
Egy régi egyetemi pályatétel. In: Emlékkönyv Benkő Loránd hetvenedik születésnapjára. Szerk. Hajdú Mihály–Kiss Jenő. Budapest, 484–7.
Kalkovi kao odstupanja od oubičajenih modela u srpskohrvatskom jeziku.
Zbornik MSC 20. 345–51.
Flâneur – flâneurski – flanerija. In: IV. Nemzetközi Szlavisztikai Napok. Szerk.
Gadányi Károly. Szombathely, 129–42.
Hadrovics László: Vallás, egyház, nemzettudat. Budapest. (Szerk.)
Tgolí chole Mêstró. Gedenkschrift für Reinhold Olesch. Köln–Wien 1990. Wiener Slawistischer Almanach Bd. 28. 347–50. (Ism.)
1992.
Die Wurzeln des kroatischen Purismus. In. Szlavisztikai tanulmányok – Studii
po slavjanovedeniju. Budapest, 129–42. (Szerk.)
Mađarska građa u Jambrešićevu rječniku. Jambrešić: Lexicon latinum 1742–
1992. Zagreb, LI–LV.
Gradišćanskohrvatske isprave u Madžarskom državnom arhivu. Forum (Zagreb)
1–2. 239–54.
Szlavisztikai tanulmányok – Trudy po slavjanovedeniju. Budapest. (Szerkesztés) Lehmann: Putni tovaruš A. K. Zrinska. München 1990. Studia Slavica
Savariensia 2. 6–9. (Ism.)
1993.
„Le cas du calque... est plus complexe” (B. Unbegaun) (Über die Lehnübersetzungen mit besonderer Rücksicht auf das Kroatisch(serbisch)e). StSl 38.
114–24.
A tükörfordításokról – különös tekintettel a szerbhorvátra. MNy 89. 180–9.
Jambrešićev Lexicon latinum. Studia Slavica Savariensia 1. 55–7.
218
Beiträge zur kroatischen Spracherneuerung unserer Zeit. In: Im Zeichen der
ungeteilten Philologie. Festschrift für Professor Dr. Sc. Karl Mollay zum 80.
Geburtstag. Budapest, 261–5.
Einige Eigenschaften des Burgenlandkroatischen. Studia Slavica Savariensia 2.
3–8.
Sprachhistorisches Wörterbuch der burgenländischen Kroaten. Budapest.
(Probeheft. Szerk.)
Slawische Handschriften in Ungarn II. Budapest. (Szerk.)
V. Brodnjak: Razlikovni rjeènik srpskog i hrvatskog jezika. II. nepromijenjeno
izdanje. Zagreb 1992. Wiener Slawistischer Almanach Bd. 31. 327–32.
(Ism.)
1994.
Ausgewählte Schriften von László Hadrovics. Hilfsbuch zu slawistischen Seminarübungen. Budapest. (Szerk.)
Ausgewählte Schriften von István Kniezsa. Hilfsbuch zu slawistischen Seminarübungen. Budapest. (Társszerkesztő: Kiss Lajos)
M. Mamić: Temelji hrvatskoga pravnog nazivlja. Zagreb 1992. Wiener Slawistisches Jahrbuch 40. 198–201. (Ism.)
1995.
„Van egy tercem, sose zongorázom”. In: Emlékkönyv Szathmári István hetvenedik születésnapjára. Budapest, 449–50.
A bécsi „Anleitung zur deutschen Sprachlehre” és a XIX. század eleji magyar
grammatikák és fordításaik. In: Nemzetközi Szlavisztikai Napok. Szerk.
Gadányi Károly. Szombathely, 34–43.
Ausgewählte Schriften von Johann Melich. Hilfsbuch zu Seminarübungen. Budapest. (Társszerkesztő: Kiss Lajos)
1996.
Sprachhistorisches Wörterbuch des Burgenlandkroatischen. Budapest–
Eisenstadt.
Horvát–magyar szótár – Hrvatsko-mađarski rječnik. Budapest.
Egy XIX. századi magyar–délszláv (bunyevác–szerb–horvát) műszótár. Nyr
120. 450–8.
Slawische Handschriften in Ungarn III. Budapest. (Szerk.)
Csíkhelyi Lenke: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár szláv anyaga. Budapest.
(Szerk.)
Kiss Jenő: Társadalom és nyelvhasználat. Szociolingvisztikai alapfogalmak.
Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 1995. Nyr 120. 360–4. (Ism.)
1997.
Szerb–magyar szótár – Srpsko-maðarski rečnik. Budapest.
219
Magyar–horvát szótár – Maðarsko-hrvatski rječnik. Budapest.
Burgenlandi horvát sztenderd. In: Szavak – nevek – szótárak. Írások Kiss Lajos
75. születésnapjára. Budapest, 264–6.
Ungarisch – Serbokroatisch. In: Kontaktlinguistik. Ein internationales
Handbuch zeitgenössicher Forschung. Herausgegeben von H. Goebl–P. H.
Nelde. Berlin–New York, 1731–8.
Neka pitanja standardizacije gradišćanskohrvatskog jezika. Riječ 3. 57–62.
A szerbhorvát nyelvkérdés. Nyr 121. 204–13.
Hadrovics László (1910–1997) Megemlékezés. MTud 1118–20.
Búcsú Hadrovics Lászlótól. MNy 93. 264–5.
220
KORTÁRSAK NYOMÁRKAY ISTVÁNRÓL
Bańczerowski Janusz: Nyomárkay István
Nyomárkay István Professzort több mint 20 éve ismerem. Akkor ismerkedtünk meg igazából, amikor az MTA Nyelvtudományi Intézetéből 1982-ben az
ELTE Lengyel Filológiai Tanszékére kerültem. Hamar kialakult közöttünk egy
nagyon jó munka- és baráti kapcsolat, mivel mindketten mindig azon gondolkodtunk és munkálkodtunk, hogy hogyan lehet a magyarországi egyetemi szlavisztikát, illetve polonisztikát még magasabb szintre emelni. Minden kérdésben
mindig sikerült egyetértésre, megegyezésre jutnunk, és nemcsak azért, mert
hasonlóan gondolkodtunk, hanem azért is, mert Ő kiválóan tud vitatkozni, meggyőzően érvelni, valódi partnerként kezelni a beszélgetőtársát, mert ilyen az
egyénisége, ilyen a magatartása.
Nyomárkay Professzor az elmúlt évben betöltötte életének 60. évét. Amikor
ebből az alkalomból a kollégái, barátai és tanítványai hozzám fordultak azzal a
kéréssel, hogy vállaljam el a tiszteletére készítendő emlékkönyv szerkesztését,
nagy megtiszteltetésnek vettem azt, hogy rám esett a választás. Ez alkalmat is
adott arra, hogy mélyebben megismerkedjem munkáival, tanulmányaival, cikkeivel, de életrajzával is. Amit most írok Róla, nem udvariassági gesztusból
származó reflexió, hanem kizárólag a Róla bennem kialakult képnek a rövid
írott vázlata.
Nyomárkay István, mint köztudott, a nagy tekintélyű és szerte a világon híres magyar szlavista, Hadrovics László akadémikus tanítványa. Kitűnő tudós,
egyetemi oktató és szervező, aki viszonylag fiatal kora ellenére elismert, tekintélyre tett szert nemcsak a magyarországi tudományos közegben, és főként az
egyetemi szlavisztika területén, hanem a nemzetközi tudományos életben is
jelen van mint elismert és nagyra becsült nyelvész. Erről tanúskodik a munkáira
történő nagy számú hivatkozás, valamint a különböző külföldi egyetemekről
jövő meghívások és felkérések előadástartásra. Nagy erudíciójú és munkabírású
szakember. Érdeklődési köre messze túlmutat a szlavisztikán, nagyon közel áll
hozzá a magyar, az általános és az alkalmazott nyelvtudomány is. Minden új
elképzelést, elméletet csak akkor tud elfogadni, ha letisztulva látja az alkalmazhatóságát. Így egyesíti Ő a hagyományt és az újat, mert meggyőződése, hogy
csak ezen az úton haladhat eredményesen tovább: megőrizni önmagunk tradícióit, és befogadni a tudományt előrevivő új gondolatokat. Eddigi életútja bizonyítja, nem lehetetlen és összeegyeztethetetlen a hagyományok megtartása és az
új értékek összeházasítása. Nyomárkay István Professzor nem csak sikeres tudós, akinek tudományos teljesítménye tiszteletre méltó. Aki találkozott vele,
leült mellé beszélgetni csak egy rövid időre is, bizonyára egyetért velem, hogy
221
Ő olyan ember, aki mindig segítőkész, észrevételei, bírálatai előrevivők, szakmai értékelései mások munkájának is javára válnak. Magam is sokat tanultam
Tőle. Munkatársai számára a kulturált viselkedés példája, olyan ember, aki szerénységéről és jóindulatáról ismert, amivel kivívta kollégái elismerését és tiszteletét. Vállára vette az egyetemi szlavisztika gondjait, és a szakterület érdekérvényesítése érdekében minden hazai fórumon hallatja a szavát. E tevékenységében
fáradhatatlan. Mint kollégája és barátja nagyon örülök neki, hogy 1997-ben egy
külföldi állam legmagasabb tudományos intézménye, a Horvát Tudományos és
Művészeti Akadémia elismerte és magasan értékelte az eddigi tudományos
munkásságát, és levelező tagjává választotta. Tudom, hogy Nyomárkay Profeszszornak nagy tudományos tervei vannak, és szívből kívánom Neki, hogy ezek
mindegyike szándékai szerint valósuljon meg, mert ezzel sokat nyerhet nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi szlavisztika is.
Radoslav Katičić akadémikus, a bécsi egyetem szláv intézetének
professzora Nyomárkay István születésnapja alkalmából
Hier stehen wir, versammelt um den Festband, mit dem wir den sechzigsten
Geburtstag von Professor István Nyomárkay begehen. Wir, seine Freunde und
Kollegen, Schüler und Verehrer, die seine Persönlichkeit und sein Werk kennen
und schätzen, drücken damit unsere Achtung, Anerkennung und Dankbarkeit
aus, die wir für diesen bedeutenden Slawisten und liebenswerten Menschen
empfinden. Der sechzigste Geburtstag ist, wenn man auf ein wertvolles
philologisches Werk zurückblicken kann, ein schönes Jubiläum. Ohne
Übertreibung kann man sagen, daß Philologen, ebenso wie Historiker, mit
sechzig aufhören Jünglinge zu sein. Erst dann haben sie genug Stoff Erfahrung
gesammelt, um in ihrem Fachbereich wirklich souverän auftreten zu können. Zu
diesem Tag sprechen wir unsere Glückwünsche aus und bezeugen damit unsere
Verbundenheit mit dem Menschen und mit seinem Werk, unsere Dankbarkeit
für das Viele und Wertvolle, womit uns dieser Mensch und dieses Werk
bereichern. In diesem Jubilar ist uns ein wirklicher und vollblütiger Philologe
erwachsen, ein Forscher und ein Lehrer zugleich, der als Gelehrter profunde
Kenntnisse aufweist und als Denker neuen Einsichten offen ist, durch sein
Verständnis neue Bereiche seines Fachs erschließt.
In einer Zeit geboren, als sich vor genau sechzig Jahren, 1937, düstere
Wolken über Europa zusammenzogen, hat er seine erste Kindheit im
südostlichen ungarischen Tiefland verlebt. Zurückschauend kann es erscheinen,
als hätte er von dort, aus dem Grenzland zum südslawischen Sprachraum, einen
Anstoß mitgebracht, der sich nacher in der Ausrichtung seiner
wissenschaftlichen Interessen geäußert hat. Sein geistiges Wachstum ist jedoch
mit der Haupstadt verbunden, mit all den Bildungsschätzen, die in ihr
222
gespeichert sind. Entscheidend war natürlich das Studium des Slawistik un der
Hungarologie. Entscheidend auch, und dies vor allem, war der Lehrer. László
Hadrovics, ein Name der tiefe Ehrfurcht weckt, war für den angehenden
Slawisten Nyomárkay die prägenden Persönlichkeit. Verkörperte doch dieser
Lehrer geradezu die beiden philologischen Disziplinen, denen er sich gewidmet
hatte. Doch nicht Hadrovics allein war entscheidend. Nyomárkay ist in die
reiche und ehrwürdige Tradition der ungarischen Slawistik hineingewachsen,
die in beispielhafter Weise Weltniveau mit enger Verbundheit zum
heimatlichen Boden und dem spezifischen sprachlichen und kulturellen
Kräftefeld des mittleren Donauraumes zu vereinen verstand. Und es ist ihm
gelungen, diese Tradition fortzusetzen und weiterzuentwickeln. Ein Blick auf
sein Werk genügt, um uns davon zu überzeugen.
Neben traditionellen Themen, wie die sprachliche Ausdruckswelt der
Kroaten im historischen Westungarn, die heute als burgenlandische Kroaten
bekannt sind und das Studium von Lehnwortschatz, im mittleren Donauraum
ein geradezu unerschöpfliches Thema hat Nyomárkay einen neuen und
speziellen Gegenstand zu behandeln begonnen: den terminologisches Ausbau in
Ungarn und Kroatien in der zweiten Hälfte des vorigen Jahrhunderts, der Rolle
des ungarisches, die es bei diesem Ausbau im Dreieck das es mit dem
Deutschen und dem Kroatischen bildete, zu jener Zeit spielte. Hier entdeckt er
auf Schritt und Tritt neues und wichtiges. Bezeichnend ist, daß er bereits 1965
mit einer Doktorarbeit über den Wortschatz der Aufklärung in der Sprache der
kroatischen Schriftsteller in Slavonien summa cum laude promovierte. Den
höchsten in seinem Land vorgesehenen wissenschaftlichen Grad erlagte er 1987
mit einer Dissertation über die ungarischen Vorbilder der kroatischen
Spracherneurung. Sein unlängst (1996) erschienenes sprachhistorisches
Wörterbuch des Burgenlandkroatischen ist die Erfüllung des Vermächtnisses
seines
Lehrers,
dessen
unvergängliche
Verdienste
für
die
burgenländischkroatischen Studien auf diese Weise durch die Arbeit seines
Schülers abgerundet und abgeschlossen wurden. Es ist eine schöne Bestätigung
des geistigen Zusammenhaltes der Budapester slawistischen Schule, wofür wir,
über die rein wissenshaftlichen Verdienste hinaus, unserem Jubilar dankbar sein
müssen.
Seine pädagogischen Sporen hat er sich als Gymnasiallehrer verdient.
Danach hat er als Ungarischlektor an ausländischen Universitäten wertvolle
Erfahrung gesammelt. Immer war es die ungarisch-slawische Dimension, mit
der sich dabei konfrontiert sah. Dadurch ist dieser bedeutende Theoretiker
immer praxisnah geblieben. In die wissenschaftliche Lehre seiner Loránd Eötvös Universität in Budapest ist er als Adjunkt, Dozent und Professor gleichsam
schrittweise und organisch hineingewachsen. Heute leitet er als Vorstand den
Lehrstuhl und das Institut für Slawistik und führt auch als einer der beiden
Redakteure die hochangesehene Zeitschrift Studia Slavica Academiae
223
Scientiarum Hungaricae. Damit gehört er zum engsten Kreis der führenden
Vertreter seines wissenschaftlichen Fachs in Ungarn.
Daß Isván Nyomárkay heute ein in der Welt angesehener Slawist ist, der zu
Vorträgen und der Teilnahme an Konferenzen und Tagungen im Ausland nach
vielen Seiten eingeladen wird, daß seine Mitarbeit an einschlägigen
Programmen der österreichischen Akademie der Wissenschaften hoch geschätzt
wird, daß er im wissenschaftlichen Leben seines Landes als Begutachter und
Organisator von vielen Seiten herangezogen wird, das alles ist eine natürliche
Folge des Wertvollen, das er geleistet hat. Beachtenswert ist auch sein Beitrag
zur Betreuung der kulturellen Bildungsbedürfnisse der slawischsprachigen
Minderheiten in Ungarn, nicht zuletzt der verhältnismäßig zahlreichen
kroatischen. Damit im Zusammenhang hat er sich auch für die
Kulturaußenpolitik seines Landes verdient gemacht. Seine wissenschaftlichen
Verdienste hat unlängst die kroatische Akademie der Wissenschaften und
Künste zu würdigen gewußt, indem sie ihn in diesem Jahr, gleichsam zu seinem
sechzigsten Geburtstag, zu ihrem Mitglied gemacht hat.
Will man das, was uns István Nyomárkay bedeutet, in einem Wort
zusammenfassen, dann kann man sagen, daß er wie wenige wertbewußt ist und
daher aus einem inneren Wesen heraus als Träger von Werten auftritt. Das
bewirkt sicherlich nicht zuletzt die edle Tradition seines Geschlechts, aber auch
die in sich gefestigte Haltung seiner Persönlichkeit. Eines ist von anderen nicht
zu trennen. Er versteht es mit der größten Selbstverständlichkeit, das
Vorzüglichste anzustreben und dabei nie das Augenmaß für das Wirkliche und
Mögliche zu verlieren. Nicht zuletzt deshalb wird der Umgang mit ihm, der
wissenschaftliche und der persönliche, zu einem so unvergeßlichen Erlebnis.
Deshalb sind wir auch hier jetzt um seine Festschrift versammelt.
Es ist immer schwer, das wesentliche auszusprechen. Vor uns ist ein
Gelehrtenleben, das nun seine volle Reife erreicht hat. In sich hat es nicht nur
verwirklichte Möglichkeiten. Es verspricht noch reiche Früchte zu tragen. Wir
sind da, um sie mit Dankbarkeit zu empfangen. Und wir sprechen unsere
Wünsche aus, gute Wünsche für reichhaltiges Gedeihen. Es möge ihm und uns
allen zum Reichtum gereichen. Es bleibt nur noch zu sagen:
quod bonum, faustum, felix fortunatumque sit!
Radoslav Katičić
224
Papp Ferenc
(1930–2001)
225
PAPP FERENC ÖNVALLOMÁSA
Azt hiszem, hogy nem is érdemes önmagáról beszélni az embernek, inkább
három könyvről szeretnék magam helyett szólni. Másrészt persze úgy választja
meg az ember azt a három könyvet, hogy önmagára is jellemző legyen, azt
mondja róla, ami magára is valahogy jellemző.
Az első könyv nemrég jelent meg, most nyáron: Zaliznyaknak a
Грамматический словарь русского языка című műve. Azért választottam ezt
a könyvet, mert nem is könyv, nem is olvasmány. Jó vastag, hatszáz vagy
nyolcszáz lapos munka. De az a lenyűgöző, hogy több tízezer, összesen talán
százezer orosz szó van benne – persze szóvégmutatóval – sorrendbe szedve.
Minden egyes szó röviden, frappánsan jellemezve úgy, hogy a felütéskor rögtön
lássa az ember, hogy mi a jellemző arra a szóra. És ennek a nyelvtani szótárnak
a segítségével rengeteg összefüggésre rájön az ember. Ennek a nyelvtani szótárnak az előkészítése iszonyú fáradságos munka volt. Olyan munka, amire tényleg csak Zaliznyak képes. Lényegében manuálisan készítette ezt elő. Mondjuk,
eszményinek tartom ezt a munkát azért, mert rengeteg anyagot tartalmaz, s
rendkívül pontosan tartalmazza. Ugyanakkor a szerzője rettentően szellemes.
(Erre a harmadiknak említendő könyvnél még vissza fogok térni, tehát hogy
milyen szellemes a szerzője.) Vagyis, valahogy egyesíteni tudta az apró munkát,
a tízezres, százezres, hát mondjuk százezret meghaladó adatcsoportnak a rögzítését azzal, hogy az összefüggéseket nem vesztette el, ugyanakkor szellemes
tudott maradni, ugyanakkor ember tudott maradni. Ember olyan értelemben,
hogy nem gép, pedig ilyen jellegű adattömeget csak gépi feldolgozás esetén
tartanék lehetségesnek. Na, ez az egyik könyv.
A másik könyvet napokban kaptam a fiamtól a 47. születésnapomra. De az
egyáltalán nem nyelvészeti könyv, hanem Konrad Lorenznek a Válogatott tanulmányai. Konrad Lorenzet persze korábban is olvastam, csak most tegnap,
tegnapelőtt a válogatott tanulmányait olvastam. Ez persze nem nyelvészet. Egy
nagyszerű könyv azért, mert egy nagyszerű embert érez mögötte az ember, aki
anyja tudott lenni a kiscsókáknak, vagy ténylegesen anyjává vált valamilyen
vadkacsának, aki állandóan, még éjjel is különféle hangokat hallatva a sarkában
járt. Aki szomszédjai némi nevetését váltotta ki azzal, hogy hol csókákkal, hol
vadkacsákkal, hol szarkákkal körülvéve, azok által láthatóan szeretve mászkált
otthon a kertjében. Ez a határtalan lelkesedés, ez a csókákat, varjakat, szarkákat
egyaránt felölelő lelkesedés, amiből egy rendkívül érdekes, hát jó – aztán pár
évvel ezelőtt már Nobel-díjjal is kitüntetett – elmélet született. Ez is nagyon
meggyőző a számomra és abszolút nem érdekes az, hogy nem nyelvészeti. Bi226
zonyos szemiotikai és egyéb tanulságai vannak persze ennek a dolognak, szóval
nem mondhatom, szakmai érdekkel is olvassa az ember Lorenzet. De ami miatt
én elsősorban olvasom, az talán ilyen emberi vonatkozása a dolognak.
És most a harmadik könyv! Ezzel kapcsolatban visszatérek még
Zaliznyakra is. Nemrég, ugyancsak – tán most nyáron – megjelent a Szovjetunióban Saussure-összes, oroszul persze. Ezt több szempontból tartom érdekesnek, most elmondom, hogy miért. Egyrészt Saussure Cours-jának az orosz fordítása, tudjuk, hogy még a 30-as évek derekán megjelent. Tehát nem szűkölködtek a szovjet vagy oroszul tudó kollégák egy jó, autentikus orosz fordításban.
Most azonban volt ereje a szovjet nyelvtudománynak arra, volt rá igény, hogy
másodjára is kiadják. Tehát újból kiadták, itt azt mondhatnám köznyelven, hogy
másodszor is kiadták a Cours-t is, megtartva az eredeti fordítást, de leverve
arról a port. Ez Holodovics munkája. És Saussure-nek egyéb munkáit is tartalmazza a kötet. Így egy elég vastag orosz kötet lett belőle, mind a Saussure-i
alaptextusok, mind pedig a hozzáfűzött holodovicsi és egyéb bevezető cikkek
teszik ilyen vastaggá ezt a könyvet.
Itt annyiban vetődik fel újból Zaliznyak neve, hogy Zaliznyaknak egy rendkívül szellemes bevezetése van. Teljesen más területről, mint a korábban említett munkája volt. Nevezetesen itt bevezeti Saussure-nek ifjúkori
indogermanisztikai munkáját. És ott kiderül, hogy milyen rendkívül otthonosan
mozog ezen a területen is, jóllehet Zaliznyak nem is russzista, nem is
indogermanista. A képzettsége szerint ő francia szakos lenne, tehát franciás.
Ennyiben kapcsolódtam vissza Zaliznyakhoz, hogy érzékeltessem, milyen sokoldalú lett.
De visszatérek Saussure-höz. Miért különösen lényeges nekem, hogy újból
megjelent, és így már egy Saussure összes is megjelent orosz fordításban? Mert
sokszor még mi magunk is beleesünk abba a hibába, hogy túlságosan bezártnak,
bezárkózottnak tekintjük a szovjet vagy az orosz nyelvtudományt. Jóllehet,
hogyha egy kicsit jobban megvakargatjuk ezt a dolgot, kiderül, hogy – szóval a
tények azt mondják –, hogy ez nem úgy van. Hogy valamilyen balhiedelemben
ringatjuk magunkat. A magyar nyelvtudomány sokkal bezártabb, sokkal kevésbé tekint akár Saussure-re, akár Moszkvára, akármire. Mindenesetre sehová se
tekint.
Valószínűleg sokszor csak a saját köldökére tekint. És az a nagy és – mondom – sokszor olyan bezárkózottnak ítélt tudomány, mint a szovjet nyelvtudomány, az rendkívül kifelé tekintő.
Most már nem emlékszem a példányszámra, de ez a Saussure-összes az
orosz fordításban legalább 30 ezer példányban megjelent, lehet, hogy még többen. És abban is egészen biztos vagyok, hogy már nem lehet kapni. Tehát a
külföldi értékek felé – méghozzá hát azért nem is egy olyan friss érték felé mint
Saussue – való kitárulkozás, az iránt való igény, érdeklődés, ez rendkívül elevenen benne él abban a tudományban, és azt hiszem, hogy ez egy nagy pozitívuma ennek a tudományágnak.
227
Ehhez csatolnék egy olyan kommentárt az orosz világnyelv voltáról, hogy
itt, mondjuk, két oldala van ennek a Saussure-összesnek oroszul. Egyik oldal az,
hogy immár – így már, ha valaki oroszul tud, akkor biztos lehet benne, hogy
egy gondos, kiváló fordításban meglévő stb., stb. Saussure-összest olvashat.
Tehát ez az egyik oldala az orosz világnyelv voltának, és nekünk ezért is jó,
hogy megjelent.
Na, de van egy másik oldala is ennek a világnyelvségnek, amiről kevésbé
szoktunk beszélni, és ami kapcsolatos a külföld iránt való eleven érdeklődéssel.
Hogy tudniillik mi az egyik tényezője annak, hogy nem válik olyan túlságosan
gyorsan világnyelvvé az orosz. Ezt is meg kell őszintén mondani, csak úgy illúziókban ringatjuk magunkat, mert nem válik olyan túlságosan gyorsan világnyelvvé. Miért?
Talán egy kicsit azért is, és nem ez az egyetlen dolog, mert a szovjet kollégák – nyilván nemcsak a nyelvészek – rendkívül jól tudnak egyéb nyelveket is.
Most egy bizonyos szempontból meg kellett néznem azt, hogy is van hát a
Szovjetunióban az idegennyelv-tanulás. És kiderült, hogy valamelyik elmúlt
tanévben, talán ’75-ben, a Jeljutyin miniszter beszámolója szerint és egyéb adatokat összevetve, azt kellett megállapítanom, hogy csak az RSzFR, tehát csak az
Orosz Szövetségi Köztársaság iskoláiban tízszer annyi magnetofon van, mint
ahányan az Egyesült Államokban oroszul tanulnak. Furcsa a magnetofont az
orosz tanulókkal összehasonlítani, de mi nyelvtanárok nagyon jól tudjuk, hogy
mit jelent ez. Egy magnetofonra – még ha rosszul is használják ezt a magnetofont az iskolában – legalább tíz, de inkább húsz vagy harminc idegen nyelvet
tanuló diák esik. Ez a mai szovjet viszonyok között elsősorban angolul tanulót
jelent.
Tehát döbbenetesen nagy az érdeklődés is, az oktatás is. Nem szabad, hogy
félrevezessen bennünket az, amit az Иностранные языки в школе folyóiratból,
meg egyéb forrásokból tudunk, hogy tudniillik nincsenek megelégedve az angoloktatás eredményével, a franciaoktatás eredményével. Micsoda minőségkülönbség az, hogy nincsenek megelégedve – és nyilván joggal – az angoloktatás
eredményével. Tehát e között és a között, hogy abszolút nem is tudják, mondjuk, hogy mi az, hogy cirill betű vagy nem is tudják, hogy mi folyik abban a
másik világban. Tehát ez az orosz nyelv világnyelv-volta mellett meghúzódó,
vagy az a keveset emlegetett dolog, hogy talán azért is nem válik olyan gyorsan
világnyelvvé, mert a szovjet kollégákkal, sokszor könnyebben – mint a magyar
vagy egyéb kisnemzet kollégáival – el lehet beszélgetni valami más, már bevettebb világnyelven. Hát ez lett volna az, amit a harmadik könyv kapcsán, a
Saussure-összes kapcsán elmondtam volna.
Ezek után azzal fejezem be – amivel várták volna, hogy kezdjek –, hogy miért érdekelnek az ilyen dolgok, és miért örül úgy a szívem annyira, amikor látom, hogy egy tudomány nyílt. Mert nagyon szeretem a nyílt embereket, és
rettentően nem bírom a bezárkózott embereket. Nagyon szeretem a nyílt, mindent örömmel befogadó tudományt és nagyon nem szeretem azt, hogyha vala228
milyen tabuk vannak a tudomány előtt, vagy valamilyen kiszúrt határok vannak
a tudomány előtt. S akkor, mennék visszább az életben, hogy miért szeretem
ezt. Ezt valószínűleg a középiskolámnak köszönhetem. A gyakorló gimnáziumban mindig arra tanítottak bennünket, különösen az osztályfőnökünk, Kovács
Gyula, aki latin–görög szakos tanár volt, arra tanított bennünket, hogy keveset
tudunk, ahogy többet tudunk egyre kevesebbet fogunk, s rájövünk arra, hogy
egyre kevesebbet tudunk. Ez volt mondjuk egy visszatérő motívum.
A másik pedig az, hogy minden iránt érdeklődni kell. A Lorenz iránt – hát
akkor még, mondjuk, nem volt Lorenz a gyakorló gimnázium szintjére „lesülylyesztve” –, de mindenesetre belénk oltották, hogy az iránt is érdeklődni kell,
más iránt is érdeklődni kell. Ki kell tűznünk magunk elé valamilyen meghatározott, erős célt, de ezt biztos, hogy csak akkor érjük el, s akkor tudunk emberek
maradni, hogyha egyrészt lelkesek maradunk, másrészt pedig, ha minden iránt
nyitottak és érdeklődők maradunk.
Köszönöm szépen.
A felvétel 1977. szeptember 20-án készült, szövegét Földi Éva jegyezte le.
229
PAPP FERENC ÍRÁSAINAK VÁLOGATOTT
BIBLIOGRÁFIÁJA
1956.
A szófajok meghatározásának kérdéséhez. (Az orosz nyelv anyaga alapján).
AUD III/1. 75–82.
1957.
Mit tudott Lomonoszov a magyar nyelvről és a finnugor nyelvrokonságról? Nyr
81. 463–8.
1958.
Az orosz helyesírás fejlődésének fél évszázada és a most megjelent orosz helyesírási szabályzat. Nyr 82. 149–61.
Az új orosz helyesírási szabályzatról. InyTan I, 92–4.
Jelzős szerkezetek főbb kérdései a mai orosz irodalmi nyelvben c. kandidátusi
disszertációjának vitája. I. OK XII, 349–54.
Kalmár György oroszországi kapcsolatairól. FilKözl IV, 346–9.
Nemzetközi szlavisztikai kongresszus Moszkvában (Международный съезд
славистов в Москве). InyTan 2. 27–8.
Új filológiai folyóirat a Szovjetunióban. FilKözl V, 225–9. (Ism.)
Új irányzatok a szovjet nyelvtudományban. NyK LXI, 392–410.
М. В. Ломоносов и финно-угроведение. Научные доклады высшей школы.
Филологические науки 1. 56–67.
1960.
Az orosz elválasztási szabályokról. InyTan 3. 118–120.
Научные доклады высшей школы. Филологические науки. (Рец. на No 2–4
1958 г. журнала) FilKözl VI, 129–35. (Társszerző: Király Gyula)
Вопросы культуры речи. 1–2. Москва 1954–1959. Nyr 84. 394–9. (Ism.)
1961
A matematikai módszerek alkalmazásáról nyelvtudományunkban. I. OK XVII,
289–306.
A stíluselemzés egy mennyiségi mutatókra épített módszere. FilKözl VII, 69–
85.
Matematikai módszerek a nyelvtudományban. Valóság IV/1. 76–82. és StSl
VII, 195–206.
Újabb orosz nyelvművelő kiadványok a Szovjetunióban. Nyr 85. 415–8. (Ism.)
230
Vita a nyelvtudomány elvi kérdéseiről. (Felszólalás.) I. OK XVIII, 98–102.
Slavica I. Annales Instituti Philologiae Slavicae Universitatis Debreceniensis.
(Társszerkesztő: B. Sulán, E. Angyal, E. Iglói)
В. К. Чичагов, Из истории русских имен, отчеств и фамилий. MNyj VII,
160–2. (Ism.)
Функции и значения местоимения свой. AUD VII, 143–8. (Társszerző:
Drahos József)
Количественный анализ словарной структуры некоторых русских текстов.
Вопросы языкознания Х, 93–100.
Трансформационный анализ русских присубстантивных конструкций с
зависимой частью существитеьным в родительном падеже. StSl VII,
195–206.
Трансформационный анализ русских присубстантивных конструкций с
зависимой частью существительным. Slavica I, 55–83.
Вопросы культуры речи. Вып. 2. Русский язык в школе ХХII, 104–6. (Ism.)
1962.
A IX. Nemzetközi Nyelvész-Kongresszus előtt (Trends in European and
American Linguistics). NyK LXIV, 126–30. (Ism.)
Материалы и исследования по русской диалектологии. Новая серия Т. 1.
Отв. ред. Р. И. Аванесов и В. Г. Орлова. MNyj VIII, 158–60. (Ism.)
Морфологическая система глагольных основ в современном русском
литературном языке. Slavica II, 127–50.
Papp Ferenc opponensi véleménye Fogarasi Miklós: Adalékok az orosz nyelv
nemzetközi eredetű képzőinek történetéhez c. kandidátusi disszertációjának
vitáján. I. OK XIX, 295–96, 30.
Slavica II. Annales Instituti Philologiae Slavicae Universitatis Debreceniensis.
1963.
Az után névutós szerkezet transzformációs analízise. ÁltNyT I, 237–61.
A. V. Isacenko, Die russische Sprache der Gegenwart, I. Formenlehre. Slavica
III, 168–70. (Ism.)
Matematikai és alkalmazott nyelvészet a Szovjetunióban. NyK LXV, 456–63.
(Szemle. Társszerzö: Klauszer Judit)
Nyelvészet és nyelvoktatás. ModNyOkt 1. 76–85.
Slavica III. Annales Instituti Philologiae Slavicae Universitatis Debreceniensis.
Как обнаруживается динамика языка при синхронном анализе. In:
Славянска филология 1. София, 222–3.
Каковы основные задачи статистического анализа славянских языков? In:
Славянска филология 1. София, 198–99.
Каковы различия между отдельными лингвистическими традициями в
231
понимании грамматических категорий и каковы возможности
унификации этих различных точек зрения? In: Славянска филология 1.
София, 245–6.
Каково соотношение статистических методов с другими методами изучения
славянских языков? In: Славянска филология 1. София, 210–1.
Классификация русских глаголов. Русский язык в школе 4. 98–101.
К построению одной структурной модели системы словосочетаний современного русского языка. StSl IХ, 229–37.
Некоторые вопросы изучения устной и письменной разновидностей языка.
Slavica III, 21–30.
Некоторые вопросы обучения пониманию речи на слух. Русский язык в
национальной школе 2. 66–70.
Проблемы структурной лингвистики. ALinguH XIII, 393–9. (Ism.)
А. Руд – Е. Чапник: Обучение структурным моделям в английской речи.
ModNyOkt I, 185–6. (Ism.)
1964.
Matematikai nyelvészet és gépi fordítás a Szovjetunióban. OMKDK, Budapest. (Időszerű műszaki dokumentációs kérdések 6.)
A magyar szókincs Iyukkártya-rendszerű feldolgozása. Nyr 88. 457–64.
A magyar szószerkezet-rendszer néhány sajátosságáról. NyK LXVI, 129–39.
A rendezés művészetéről a művészetek tudományáig. Valóság VII/3. 88–90.
(Ism.)
Felszólalás a matematikai nyelvészeti és gépi fordítói konferencián. ÁltNyT II,
292–4.
Mathematical and Applied Linguistics at the University of Debrecen. Computational Linguistics II, 213–8.
Mathematische und strukturelle Methoden in der sowjetischen Sprachwissenschaft. ALinguH XIV, 119–37.
Nyelvi rendszer, közlési folyamat és ezek néhány matematikai modellje.
ÁltNyT II, 75–80.
Slavica IV. Annales Instituti Philologiae Slavicae Universitatis Debreceniensis.
(Társszerkesztő: B. Sulán, E. Angyal, E. Iglói.)
Этикет и язык. Русский язык в национальной школе 1. 74–7.
Р. М. Фрумкина: Материалы к частотному словарю языка Пушкина. NyK
LXVI, 462–4. (Ism.)
О готовящемся обратном словаре венгерско языка. Computational Linguistics III, 205–11.
Механизация лексикографических работ и обратные словари. Computational Linguistics III, 212–5. (Bibliográfia, Dezső Lászlóval közösen)
Ревзин: Модели языка. NyK LXVI, 234–8. (Ism.)
232
1965.
A katedra túlsó oldaláról. ModNyOkt III/1. 175–9.
A kibernetikai módszerek jelentősége a nyelvtudomány számára. MTud X,
704–14.
Algoritmus. Nyr 89. 87–93.
A Magyar Szóvégmutató Szótár és a vele kapcsolatos munkálatok. MNy LXI,
187–200.
Biró Yvette: A film formanyelve. Kritika III/5. 57–9. (Ism.)
Esztétika és kibernetika. Valóság VIII/7. 29–40.
Gubera, guberál. Nyr 89. 242–3.
Kód. Nyr 89. 201–8.
Modell. Nyr 89. 462–8.
Szende Aladár: Magyar nyelvtan és fogalmazás. Computational Linguistics IV,
177–81. (Ism.)
Pesti levél a pécsi balettről. Alföld XVI/11. 64–6.
Roman Jakobson: Selected Writings. I. Computational Linguistics IV, 167–76.
(Ism.)
Szemiotikai jegyzetek. ÁltNyT III, 157–76.
Változások lesznek az orosz helyesírásban? Nyr 89. 275–77. (Szemle)
Slavica V. Annales Instituti Philologiae Slavicae Universitatis Debreceniensis.
И. И. Ревзин: Модели языка. ALinguH XV, 181–7. (Ism.)
И. И. Ревзин – В. Ю. Розенцвейг: Основы общего и машинного перевода.
NyK LXVII, 425–8. (Ism.)
Э. А. Штейнфельдт: Частотный словарь современного русского литературного языка. NyK 67. LXVII, 166–8. (Ism.)
1966.
Mathematical linguistics in the Sovjet Union. Mouton, London–The Hague–
Paris. (Társszerző: Szépe György)
A magyar főnévragozás három modellje. MNy LXII, 194–206.
A magyar szókincs törzsanyagának lyukkártyarendszerű feldolgozása. Információ-elektronika I, 52–6.
A társadalomtudományok matematizálódásáról. Alföld XVII, 41–5.
Általános és alkalmazott nyelvészeti szeminárium Besansonban. NyK LXVIII,
166–8.
Kettős és hármas szófajiságú szavaink. Nyr 90. 404–8.
Le vocabulaire du hongrois contemporam sur cartes perforées. Cahiers de
lexicologie VII, 103–17.
Megszólaltak a gépek. Nyr 90. 181–8.
On the Depth of Hungarian Sentences. Linguistics 25. 58–77.
Strukturális-matematikai-algebrikus (nyelvészet). Nyr 90. 55–62.
Slavica VI. Annales Instituti Philologiae Slavicae Universitatis Debreceniensis.
233
(Társszerkesztő: E. Iglói, J. Dombrovszky, E. Niederhauser)
Машинный перевод и прикладная лингвистика. вып. 8. ÁltNyT IV, 259–65.
(Ism.)
Математическая и прикладная лингвистика в Венгрии. Машинный
перевод и прикладнаялингвистика 9. 45–52. (Szemle. Társszerző: Szépe
György(
Обзор таблиц венгерского словаря, полученных на перфокартных машинах. Computational Linguistics V, 158–67.
1967.
A buli és társai az Értelmező Szótárban. Nyr 91. 346–53.
A magyar szókincs gépi feldolgozásának egyes eredményei és további problémái. NyK 58. 18–22.
A Magyar Szóvégmutató Szótár és az alaktani ingadozások vizsgálata. MNy
LXIII, 138–48. (Társszerző: Jánoska Sándor)
A strukturális leírás és a nyelvtörténet kapcsolata. ÁltNyT V, 237–46.
Die Bearbeitung des ungarischen Wortschatzes auf Lochkartenmaschinen.
ALinguH XVII, 141–72.
Kiefer Ferenc: Matematikai nyelvészeti tanulmányok. Nyr 91. 250–2. (Ism.)
Tőigéink. Nyr 91. 45–52.
Slavica VII. Annales Instituti Philologiae Slavicae Universitatis Debreceniensis.
Машинная обработка словарей. Конференция по машинному переводу.
Тезисы докладов. Ереван, 115–7.
И. А. Мельчук – Р. Д. Равич: Автоматический перевод 1949–1963. NyK
LXIX, 451–4. (Ism.)
Néhány fontosabb adat szókincsünk szófaj és ezen belül hosszúság és jelentés
szám szerinti megoszlásáról. In: Nyelvfeldolgozás és Dokumentáció. Szerk.
Szépe György. Budapest, 104–16.
О некоторых количественных характеристиках словарного состава языка.
Slavica VII, 51–8.
1968.
Курс современного русского языка. TankK, Budapest. (Társszerző: BoIla
Kálmán és Páll Erna. Szerk.)
Adatok tőszókincsünk etimológiai rétegeinek végződés szerinti eloszlásához.
NyK LXX. 1. 200–9.
Amíg a gépi listából olvasható tanulmány lesz. Nyr 92. 321–33.
A szinkronizálás néhány nyelvészeti kérdése. In: Szinkron és művészet. Szerk.
Veress József. Debrecen, 41–58.
Hangutánzó és hangfestő szavaink az Értelmező Szótárban. MNy LXIV. 1. 32–
8.
Szófaj és végződés. Nyr 92. 29-37.
234
Slavica VIII. Annales Instituti Philologiae Slavicae Universitatis Debreceniensis. (Társszerkesztő: E. Iglói, J. Dombrovszky, E. Niederhauser)
О некоторых общих вопросах порождающей грамматики современного
русского языка. StSl ХIV, 291–302.
O плане машинной обработки этимологического словаря венгерского
языка. Советское финно-угроведение IV/3. 207–14.
Прикладное языкознание и преподавание русского языка. In: За
современное обучение русскому языку. Az I. Országos OrosznyelvOktatási Konferencia anyaga. Budapest, 100–9.
Русская орфография в венгерской школе. Slavica VIII, 195–204.
1969.
A magyar nyelv szóvégmutató szótára. AkK, Budapest. (Szerk. és bevezető)
„A magyaar nyelv történeti-etimológiai szótárá”-nak gépi feldolgozásáról. MNy
LXV, 145–54.
Az Értelmező Szótár legtöbb jelentésű szavairól. Nyr 93. 94–7.
Filmszinkronizálás és szemiotika. Rádió és televízió szemle I/4. 83–97.
Gépi eredményeink felhasználása szótárírásunkban. Nyr 93. 376–81.
Hogyan tanítunk meg az orosz igék parancsoló módjának képzésére egy embert
és hogyan – egy elektronikus számológépet? Nyr 93. 456–66.
Néhány megjegyzés a TESz. első kötetével kapcsolatban. NyKLXXI, 129–37.
Tő, rag és ami közöttük van. MNy LXV, 33–9.
Wolfgang Veenker: Verzeichnis der ungarischen Suffixe und Suffixkombinationen. NyK LXXI, 190–4. (Ism.)
Slavica IX. Annales Instituti Philologiae Slavicae Universitatis Debreceniensis.
О машинной обработке одноязычных словарей. Научно-техническая
информация, 3. 20–9.
Совместные исследования в области автоматической обработки русских и
венгерских текстов. Slavica IХ, 65–9.
1970.
Курс современного русского языка. TankK, Budapest. (Társszerző: Bolla
Kálmán és Páll Erna. (Szerk. 2. kiadás)
Берёза. Хрестоматия для изучения русского языка. DEK, Debrecen. Társszerző: Balló Károlyné.
A magyar főnév paradigmatikus rendszere. (Leírás és automatikus szintézis)
MTA KESZ Soksz., Debrecen.
A számítógépek mint az oktatás modellálásának eszközei. FOSz, XIX, 457–61.
Idegen nyelvű szövegek kézirat-előkészítése, szedése és korrektúrája. Nyr 94.
255–6. (Társszerző: Istvánovits Márton. Ism)
Inversiuli leksikoni. NyK LXXVII, 266–9. (Ism.)
Sur quelques lois statistiques du vocabulaire. Actes du Xe Congrès International
235
des Linguistes, Vol. IV. Bucarest, 471–5.
Slavica X. Annales Instituti Philologiae Slavicae Universitatis Debreceniensis.
Деякi кiдькiснi характеристики одного угорьского словника. Питания
cmpyкmypнoi лексикологii. Киiв, 167–78.
Программа образования повелительного наклонения стандартных русских
глаголов на ЭЦВМ ODRA 1013. Slavica Х, 37–56. + рис.
1971.
A generatív nyelvészet újabb eredményei és a nyelvoktatás. ModNyOkt IX, 12–
22.
A magyar nyelvre irányuló számítógépes viszgálatok a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. MNyj XVII, 147–58.
A szókincsbővítés az orosz nyelvtanárok oktatásában. FOSz XX, 217–21.
(Társszerző: Hadas Ferenc)
Russian Derivational Dictionary. By Dean S. Worth, Andrew S. Kozak, Donald
W. Johnson. Slavica XI, 181–2. (Ism.)
Szókincsünk -at/-et végű névszóiról. MNy LXVII, 46–57. (Társszerző: Jakab
László)
Slavica XII. Annales Instituti Philologiae Slavicae Universitatis Debreceniensis.
(Társzerkesztő: E. Iglói, J. Dombrovszky, L. Karancsy, E. Niederhauser)
Дубляж sub specie οηµειωτικς. In: Фонетика – фонология – грамматика.
Москва, 367–77.
Конференция о славянском слове. Slavica ХI, 171–3.
1972.
A lexémák alaktani szerkezete, szófaja és jelentésgazdagsága. MNy LXVIII,
23–33.
Edward Stankiewicz and Dean S. Worth, A Selected Bibliography of Slavic
Linguistics II. Slavica XII, 177–80. (Ism.)
Slavica XII. Annales Instituti Philologiae Slavicae Universitatis Debreceniensis.
(Társszerkesztő. E. Iglói, J. Dombrovszky, L. Karancsy, E. Niederhauser)
Два аспекта анализа художественной структуры повести Ч. Айтматова
„После сказки (Белый пароход)”. Slavica ХII, 141–7.
Два вопроса автоматического синтеза русских парадигматических форм.
In: The Slavic Word. Ed. by D. S. Worth. The Hague–Paris, 283–301.
Окончательная редакция текстовых единиц, длиннее предложений или
квазиправильность речи лиц, освоивших иностранный язык. Slavica
ХII, 27–41.
1973.
Gépi fordítás és számítógépes nyelvészet. Tudományos és műszaki tájékoztatás
20. 840–44.
Hagyomány és újítás a nyelvtudományban. Magyar Tudomány XVIII, 829–32.
236
Hang, fonéma, betű és teljes magyar ábécé. Nyr 97. 324–31.
Néhány gondolat a felsőfokú nyelvoktatás elméletéről. (Hozzászólás)
ModNyOkt X/2–3. 59–61.
Tőszókincsünk etimológiai rétegenkénti hangstatisztikája. NyK LXXV, 3–44.
O некоторых обидих чертах славянских заимствований в венгерском
языке. StSl ХIХб 225–34.
Вычислительная лингвистика и образование преподавателей словесников.
Computational Linguistics and Computer Languages IХ, 185–92.
1974.
Ady Endre összes költői műveinek fonémastatisztikája. AkK, Budapest.
(Társszerző: Jékel Pál)
Ism.: Füredi Mihály: NyK 78. 197–8. Kőszeghy Péter: ItK 82. 1978, 122–4.
A lexémák szófaja, alaktani szerkezete és eredete. MNy LXX, 55–68.
Stílus és költői nyelv számítógépes vizsgálata. Nytud Ért 83. 428–34.
Számológépes vizsgálatok fonetikai-fonológiai síkon. ÁltNyT X, 131–9.
Szövegszó, szóalak, lexéma. Nyr 98. 76–82.
Slavica XIII. Annales Instituti Philologiae Slavicae Universitatis Debreceniensis. (Társszerkesztő: E. Iglói, J. Dombrovszky, E. Niederhauser)
1975.
Kálmán és Páll Ern). (Szerk. 3. kiadás)
A magyar főnév paradigmatikus rendszere. (Leírás és automatikus szintézis.)
AkK, Budapest.
Ism.: Molnár Ilona: MTud 21. 800–1. Tompa József: MNy LXXII, 494–7. Károly
Sándor: NyK LXXIX, 366–8. Vásárhelyi S.I.: ALinguH 29. 1979, 209–14.
Ami, amcsi. MNy LXXI, 71. p.
Automatikus szövegelemzés a legalsó nyelvi szinteken. ÁltNyT XI, 115–25.
Társszerző: Görgey Eszter és Jékel Pál.
Gyakorisági eloszlás. In: VIL 4. Budapest, 95. p.
Hozzászólás Kiefer Ferenc előadásához. NyK LXXVII, 386–8.
Konkordancia: írói szótár előkészítése számítógépen. Nyr 99. 351–5.
Paul L. Garvin: On Machine Translation. NyK LXXVII, 297–360. (Ism.)
Some Questions on the Process of Teaching and Time Factors. In: Modern
Linguistics and Language Teaching Ed. by Zs. Telegdi et. al. Budapest, 145–
50.
Zsilka Tibor: Stilisztika és statisztika MNy LXXI, 104–7. (Társszerző: Jékel
Pál)
1976.
Adalékok a magyar nyelvtörténet két szinkrón metszetéhez (Balassi és Ady)
NyK LXXVIII, 404–8.
237
Az orosz helyesírás megoldatlan kérdései. Nyr 100. 32–6.
„Az elődeink által létrehozott rengeteg ismeretet szeretném nagyobb egészben,
rendszerben látni.” Akadémiai székfoglaló. MTud 21. 453–5.
Nyelvész megjegyzések Ady költői hangtana és ritmikája kapcsán. It 8. 981–90.
Papers in computational linguistics. Proceedings of the 3rd International Meeting
on Computational Linguistics, held at Debrecen. The Hague–Paris. (Janua
linguarum. Ser. major 91.) és Budapest. (Társszerkesztő: Szépe György)
Ism.: Váradi Tamás: Nouvelles Études Hongroises 13. 214–5. Voigt: Vilmos I. OK
30. 297–300. Hell György: ALinguH 30. 177–85. Emese Kis: Cercetari de
Linguistica 23. 1978, 137–9.
A filmszinkronizálás és a szemiotika. In: Tanulmányok a magyar szinkronról.
Szerk. Karcsai Kulcsár István. Budapest, 304–39. (Magyar Filmtudományi
Intézet és Filmarchívum Filmművészeti Könyvtár 52)
Slavica XIV. Annales Instituti Philologiae Slavicae Universitatis Debreceniensis. (Társszerkesztő: E. Iglói, J. Dombrovszky, E. Niederhauser)
Некоторые количественные показатели венгерских и русских текстов на
уровне фонем. Slavica ХIV, 67–73.
Опыт обратного диалектального словаря. NyK LXVIII, 108–200. (Ism.)
Вопросы социальной лингвистики в Венгрии. В кн.: Социальнолингвистические исследования. Москва, 208–17. (Társszerző: É. Kiss Katalin)
1977.
Kálmán és Páll Erna). (Szerk. 4. kiadás)
Az idegen szavakról. Hozzászólás az idegen szavak használatával kapcsolatos
vitához. MTud 22. 457–8.
Automatic analysis of Hungarian texts and linguistic data. In: Computational
and mathematical linguistics. Proceedings of the International Conference
Computational Linguistics. Pisa, 27/VIII–1/IX 1973. Firenze, 287–91.
Jel. VIL 5. Budapest, 610–1.
Jelentés. VIL 5. Budapest, 615–6.
Slavica XV. Annales Instituti Philologiae Slavicae Universitatis Debreceniensis.
1978.
Magyar és orosz nyelvű szövegek számítógépes vizsgálata. (Papp Ferenc akadémiai levelező tag székfoglaló előadása. Elhangzott 1978. ápr. 10.) I. OK
30. 365–85.
Soviet-American Russian Language Contributions. Ed. by Richard B. Brecht
and Dan. E. Davidson. StSl XXIV, 414–8. (Ism.)
Где проходит граница между поверхностными и глубинными
структурами? (на материале русского и венгерского языков). Hungaro238
Slavica VIII. Internationaler Kongress der Slawisten. Zagreb, 3–9.
September 1978. Hrsg. v. L[ászló] Hadrovics–A[ttila] Hollós. Budapest,
237–41.
Н. А. Федянина, Ударение в современном русском языке. StSl 24. 407–14.
(Ism.)
Вычислительные машины в обшественных науках. Этюды о Венгрии. XIII,
63–74.
А. А. Зализняк: Грамматический словарь русского языка. Словоизменение. StSl XXIV, 401–7. (Ism.)
1979.
Könyv az orosz nyelvről. Gondolat, Budapest.
Ism.: Nyomárkay István MNy LXXVII, 1981, 362–5. Nyomárkay István Studia
Slavica XXVII,. 1981, 303–7. MTud 25. 1980, 78. p. Péter Mihály: Szovjet Irodalom 10. 1980, 179–81. PedSzle 30. 1980, 71–3. Páll Erna Társadalmi Szemle 38.
1983, 180–10.
Machines in the Service of the Hungarian Substantive as a Machine.
Computational Linguistics and Computer Languages XIII, 89–100.
Slavica XVI. Annales Instituti Philologiae Slavicae Universitatis Debreceniensis. (Társszerkesztő: E. Iglói, J. Dombrovszky, E. Niederhauser)
Ещё раз о Ломоносове и о чуди. StSl XXV, 297–306.
A gesztusok és az intonáció szerepe a szituációban. ModNyOkt XVII, 203–9.
A Jókai-kódex ábécérendes adattára. MNy LXXV, 362–7. (Ism. Társszerző:
Jakab László és Kiss Antal)
1980.
Lomonoszov, Kalmár György és a csúdok. Budapest. (MNyTK 155.)
A tergo konkordanciák a magyar alaktan vizsgálatában. NytudÉrt 104. 623–6.
Lomonoszov, Kalmár György és a csúdok. MNy LXXVI, 1–10.
Laczik, М.: Обратный конкорданс к роману в стихах А. С. Пушкина
„Евгений Онегин”. Debrecen. (Szerk. és összeállítás)
Лингвостатистика и венгерский язык, Tartu Riikliku Ülikoli toimetisted,
Töid Keelestatistika alalt V, 15–37.
Mai lateirnereink. Kritika 9. 12–3.
1981.
Papp Ferenc hozzászólása Zoltán András: A cirillbetűs írású szláv nyelvek szavainak és neveinek magyar helyesírása (Az orosz, az ukrán, a belorusz, a
bolgár és a macedón átírás kérdései). Előterjesztés a Helyesírási Bizottságnak 1977. december. I. OK 32. 196. p.
René L’Hermitte, La phrase noiminale en russe. StSl XXVII, 207–309. (Ism.)
Slavica XVII, XVIII. Annales Instituti Philologiae Slavicae Universitatis Debre
ceniensis. (Társszerkesztő: E. Iglói, J. Dombrovszky, E Niederhauser)
239
1982.
Foreign Language. Environment and Linguistic Change: Two Examples.
Hungarian General Linguistics. In: Hungarian Linguistics. Szerk. Kiefer Ferenc. Amsterdam–Philadelphia, 427–45.
Írástanítás a nyelvész szemével. Az orosz nyelv tanítása az általános iskola 4.
osztályában. INyT 5. 147–63.
Temesi Mihály, A magyar nyelvtudomány. Nyr 107. 361–5. (Ism.)
1983.
Apai név. MNyj XXV, 197–202.
Adalékok a XVIII. századi magyar–orosz filológiai kapcsolatok történetéhez.
MNy LXXIX, 275–84.
Iskolai kisszámítógépek és az idegen nyelvek oktatása. INyT 5. 129–35.
L’usage des ordinateurs dans l’étude du russe. III. Colloque de linguistique
russe. Ed. Paul Garde. Paris, 263–9. (Bibliothéque russe de l’Institut
d’Etudes Slaves LXV.)
Számítógép és nyelvoktatás 1. Az MTA Alkalmazott Nyelvészeti Munkabizottsága és a győri Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola Kongresszusának anyaga. Az MTA Veszprémi Akadémiai Bizottságnak Értesítője 1983/3.
Veszprém. (Szerk.)
Slavica XIX. Annales Instituti Philologiae Slavicae Universitatis Debreceniensis. (Társszerkesztő: E. Iglói, L. Dezső, E. Niederhauser)
К сопоставительному изучению русских и венгерских вербальных
ассоциаций. (IX. Internationaler Slavistenkongress. Kiev, 6–13. Sept.
1983.) Hungaro-Slavica. Hrsg. v L. Hadrovics–A. Hollós. 231–45. (Ue.
Böhlau Verlag, Köln–Wien)
Венгерский знакомый М.В. Ломоносова в Марбурге. In Memoriam E.
Baleczky. Szerk. Péter Mihály. Russica, 55–9.
Nyelvészet és számítástechnika, nyelvoktatás és iskolai kisszámítógépek. Fizikai Szemle 33. 346–7.
1984.
Anyanyelv és idegen nyelv a verbális asszociációk tükrében. MNy LXXX, 202–
6.
A possible Influence of Mass Lexical Borrowings from Slavic on the Hungarian
Grammatical System. Recueil linguistique de Bratislava VII, 83–8.
Contrastive Studies – Hungarian–Russian. Budapest. (Studia comparationis
linguae Hungaricae). (Szerk.)
Magyar nyelvoktatás és az iskolai számítógépek. Nyr 84. 83–9.
Oktatástechnológiai példatár orosz nyelvből. (Összeáll. Papp Márta. A számítógépes programokat készítette Papp Ferenc, Reményi György, Tóth Etelka). Debrecen.
240
Számítógép és nyelvoktatás 2. Az MTA Alkalmazott Nyelvészeti Munkabizottsága, a Veszprémi Akadémiai Bizottság és a győri Közlekedési és Távközlési műszaki Főiskola Kongresszusának anyaga. Veszprém. (Szerk.)
The Russian of Hungarian People Whose Russian is first-rate. In: Contrastive
Studies Hungarian–Russian. Budapest, 139–54. (Szerk.)
Slavica XX, XXI. Annales Instituti Philologiae Slavicae Universitatis Debreceniensis. (Társszerkesztő: E. Iglói, L. Dezső, E. Niederhauser)
A dz és a dzs státusához a mai magyar fonémarendszerben. ÁltNyT XV, 151–
60. *ársszerző: É. Kiss Katalin(
Ism.: Sauvageot A. Bulletin de Linguistique de Paris 80. 1985, 280–4.
Gondolatok idegen nyelvi oktatásunkról. PedSzle 34. 467–70.
На полях личной библиотеки М. В. Ломоносова. StSl ХХХ, 39–76.
Ism.: И.Н. Лебедева: Ломоносов и книга. 1986. 1176–82.
Применение ЭВМ в изучении лексики венгерского языка. NyK LXXXVII,
409–14. (Társszerző: Füredi Mihály)
1985.
Magyar szókincs a könyvnyomtatástól napjainkig – számítógépre tervezve.
MTud XXX, 36–40. (Társszerző: Hexendorf Edit.)
Nyelvpedagógiai Írások 6. Budapest. (Szerk.)
Nyelvpedagógiai Írások 7. Budapest. (Szerk.)
Vers, konkordancia, asszociáció. In: A magyar vers. Az I. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus előadásai. 1981. aug. 10–14. Budapest, 104–9.
A kultúra, a gazdaság és az idegennyelv-oktatás összefüggésének időszerű kérdései. Budapest. (Szerk.)
Обучение русскому языку с помощью миникомпьютеров в школах
Венгрии. Русский язык за рубежом 19/1. 57–60.
Паралингвистические факты. Этикет и язык. In: Новое в зарубежной
лингвистuке. Выпуск XV. Современная зарубежная русистика.
Вступительная статья Е. А. Земской. Соствление и общая редакция Т.
Б. Булыгиной и А. Е. Кибрика. Москва, 546–53.
1986.
Функционально-системный подход к описанию русского языка как
иностранного. Основной секционный доклад. VI. Международный
конгресс Мапрял. Будапешт.
Algoritmus. In: Az idegen nyelvi nevelés-oktatás néhány iránya és lehetősége.
Szerk. Klaudy Kinga, Lengyel Zsolt. Budapest, 37–49.
Linguistics and Methodology in Computer Assisted Language Learning. Budapest. Társszerkesztő: I. Kecskés.
Mi kell a nyelvtanuláshoz? Papp Ferenc akadémikus és Horváth György pszichológus válasza. Magyar Hírlap 1986. szept. 13.
Mikroszámítógépek és a nyelvoktatás. Nyelvpedagógiai Írások. 8. Budapest,
241
138–42. (Szerk.)
Nyelvpedagógiai írások 8. Budapest. (Szerk.)
Pragmatika, nyelvtudomány, nyelvoktatás. Nyelvpedagógiai Írások. 8. Budapest, 2–11. (Szerk.)
I. International Symposium on Computer Assisted Language Learning in Hungary Kossuth University Debrecen. Nov. 12–23. Budapest, 1985. (Társszerkesztő: Kecskés István)
Slavica XXII. Annales Instituti Philologiae Slavicae Universitatis Debreceniensis. (Társszerkesztő: E. Iglói, L. Dezső, E. Niederhauser)
Slavica XXIII. Annales Instituti Philologiae Slavicae Universitatis Debreceniensis. (Társszerkesztő: E. Iglói, L. Dezső, I. Molnár, E. Niederhauser, F.
Papp)
Лингвистика, литературоведение, методика: исследования венгерских
русистов, подготовленные к VI. конгрессу Мапрял. Будапешт. (Szerk.)
Основы на /j/. В сб.: Лингвистика, литературоведение, методика. Budapest,
58–65. (Szerk.)
1987.
Algoritmus: a számítógépes programkészítés alapja. Nyelvpedagógiai Írások 9.
Budapest, 160–71.
Egy grammatikai jelenség algoritmikus leírása. (Az instrumentalis és a factivus
képzése) MNy LXXXIII, 495–9.
Einige Episoden aus der Geschichte der Finnougristik des 18. Jahrhunderte.
(Lomonosov und die finnougrische Verwandschaft). Finnisch-Ugrische Mitteilungen 11. 157–70.
Gondolatok idegen nyelvi oktatásunkról. In: Metodikai olvasókönyv. Tanulmányok az orosz nyelv tanításának elméletéről és gyakorlatáról. Budapest, 256–
60.
The use of computers in teaching foreign languages. Prospects 17. 587–97.
(Ugyanaz franciául, arabul, spanyolul)
Linguistik und Methodologie der rechnerunterstützten Sprecherlernung. I.
Internationales Symposium über rechnerunterstützte Spracherlernung in
Ungarn. An der Kossuth Universität Debrecen 12–17. November 1985. Budapest.
Ism: Sprachpflege 37. 1988, 28. p.
1988.
Алгоритмическое описание на разных уровнях русского языка. HungaroSlavica X. Internationaler Slavistenkongress, Sofia 14–22. September 1988.
Hrsg. P. Király–A. Hollós. Budapest, 153–60.
1989.
Alkalmazott nyelvtudomány. Akadémiai székfoglaló 1986. május 19. AkK,
242
Budapest. (Értekezések, emlékezések)
1990.
Kálmán és Páll Erna) (Szerk. 5. kiadás)
A prágai iskola egy gondolata és a mai számítógépes nyelvészeti gyakorlat.
MNy LXXXVI, 129–32.
1991.
Hangrend és illeszkedés – algoritmikus-számítógépes megközelítésben. In: Emlékkönyv Benkő Loránd hetvenedik születésnapjára. Szerk. Hajdú Mihály–
Kiss Jenő. Budapest, 503–7.
A magyar főnév esetragos alakjainak automatikus szintéziséről. Acta Academiae Pedagogicae Agriensis 20. Sec. Linguisticae Hungaricae et Literaturisticae, 3–5.
1992.
A betű. In: Első Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Konferencia előadásai I.
Szerk. Székely Gábor. Nyíregyháza, 5–11.
Kompatibilis. Nyr 116. 330–1.
Hell György 70 éves. MNy 83. 240–1.
Julcsa anyanyelv (típus)-t választ. Nyr 116. 4–5.
File. Nyr 116. 392–4.
Új számítógépet vettem. Nyr 116. 129–37.
A rendszerváltás szótára. Írta: Fritz Tamás, Karsai Gábor, Papp Emília. Szerk.
Vértes Csaba. Bp. Móra Kk. 199 p. Nyr 118. 106. p. (Ism.)
Hell György 70 éves. MNy LXXXVIII, 240–41.
1993.
Csináld magad. In: Hajdú Péter 70 éves. Szerk. Bakró-Nagy Marianne–Szíj
Enikő. Budapest, 291–3.
Személyi számítógép és fonetikai–fonológiai kutatások. In: Beszédkutatás. Tanulmányok az elméleti és az alkalmazott fonetika köréből. Szerk. Gósy Mária et al. Budapest, 70–9.
Amíg a vadgépből házigép lesz. Nyr 117. 144–54.
1994.
A magyar nyelv szóvégmutató szótára. Budapest. (Szerk. és bevezető) 2. kiadás.
Ak. Magazin 5. 22–3.(Ism.)
Számítógépek és nyelvész-gondolatok. MTud. 39. 1202–8.
Számítógép és nyelvészet. In: A II. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Konferencia anyaga. Szerk. Annus Gábor–Bárdos Jenő–Lengyel Zsolt. Veszprém.
19–22.
243
Vértes Csaba (szerk.) A rendszerváltás szótára. Nyr 118. 106. p. (Ism.)
Tóth Etelka – Tóth Tibor: Hunor. FOK 1994. Oktatási programcsomag. Nyr.
118. 460–1. (Ism.)
1995.
Az ÉrtSz – VégSz utolsó gépi felvonása: a DT 2. Folia Practico – Lingvistica
XXIV, 22–3.
Lomonoszov és a magyar nyelv. MTud 40. 225– 8.
Nyelvi elemek az alkalmazási ágakban (Rácz Endre emlékének). In: Az V. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Konferencia anyaga. Szerk. Lengyel Zsolt–
Navracsics Judit. Veszprém, 106–10.
1996.
Несколко слов о русистике в Венгрии. Russian Linguistics 2. 65–9.
Egy kis alkalmazott szemiotika. In: Nyelv, nyelvész, társadalom. Emlékkönyv
Szépe György 65. születésnapjára barátaitól, kollégiáitól, tanítványaitól I.
Szerk. Terts István. Pécs, 213–6.
Тенденция к различению основ /TRO/ в венгерском языке. Московский
Лингвистический Журиал 2. 299–302.
1997.
Lomonoszov (1711–1756) és a Kárpát-medence népei – nyelvei. In: Nyelvek és
nyelvoktatás a Kárpát-medencében. Szerk. Székely Gábor. Nyíregyháza,
522–4.
Az Eötvös Collegiumról és az azt követő „zavaros időkről”. In: Könyv Dezső
Lászlónak. Szerk. Mihalovics Árpád et al. Nyíregyháza, 181–5.
1998.
Kiss Lajos emlékkönyvbe. In: Szavak – nevek – szótárak. Írások Kiss Lajos 75.
születésnapjára. Szerk. Kiss Gábor–Zaicz Gábor. Budapest, 311–3.
1999.
Kelet- és közép-európai helyesírás az új Európáért. In: Nyelvi kihívások a harmadik évezredben. A IX. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Kongresszus
anyaga II. Szerk. Lengyel Zsolt et al. Veszprém.
2000.
A magyar szókincs etimológiájának számítógépes feldolgozása. In: Vox
humana. Bolla Kálmán professzor hetvenedik születésnapjára. Szerk. Földi
Éva–Gadányi Károly. Budapest, 323–7. (Társszerző: Temesi Viola)
244
Riportok, interjúk Papp Ferenccel
„A könyvtárban az embernek benne kell élnie”. (Bényei Ferenc interjúja Papp
Ferenc akadémikussal) Könyvtáros 31/6. 1981, 331–2.
Nyelvészet és számítógép. Napjaink 22/7. 1983, 36–7.
Mi kell a nyelvtanuláshoz? Papp Ferenc akadémikus és Horváth György pszichológus válasza. MH 1986. szept. 13. 4. p.
Papp Ferenc írásairól megjelent bibliográfiák
Papp Ferenc tudományos munkássága (1956–1975). I. OK 30. 386–91.
Papp Ferenc műveinek bibliográfiája. (1956–1990) In: Könyv Papp Ferencnek.
Szerk. Hunyadi László et al. Debrecen, 1991, 429–44.
245
KORTÁRSI MÉLTATÁSOK PAPP FERENCRŐL
Papp Ferenc Debrecenben
Papp Ferenc, aki a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjaként, országosan ismert és külföldön is nagyra becsült nyelvtudósként ünnepli hetvenedik
születésnapját, életének jelentős részét, mintegy harminc esztendőt Debrecenben töltött. Az itt végzett egyetemi oktatói munkássága, sokoldalú tudományos
tevékenysége és a nyelvtudományban elért kimagasló eredményei olyan tudományos hírnevet hoztak a Kossuth Lajos Tudományegyetemnek s egyúttal a
városnak, hogy budapesti származása ellenére akár tősgyökeres debreceninek is
tekinthetnénk. Huszonötévesen, tehetséges, ambiciózus, de még alig ismert
fiatal egyetemi adjunktusként, mondhatnánk, „Papp Feri”-ként jött városunkba,
ahonnan három évtized multán mint „Feri bátyánk”, mint „Papp tanár úr”, mint
a tudomány legfelső köreiben is ismert és nagyra becsült „Papp Ferenc akadémikus” tért vissza szülővárosába.
Hogy mi történt vele az itt eltöltött harminc év alatt, hogy mit tett a tudomány asztalára, hogy mennyi izgalmas kérdéssel foglalkozott Papp Ferenc Debrecenben, szinte lehetetlen számba venni. Ezt valójában csak ő maga tudná
megmondani, mint ahogyan azt is, hogy hány és hány tudományos probléma
keltette fel érdeklődését még azokon felül is, amelyeket időt és szellemi energiát nem sajnálva sikerült itteni tevékenysége során megoldania. Az viszont közismert, hogy a debreceni harminc év tudományos termése nem kevés: közel
másfélszáz cikk, illetve dolgozat a hazai és a külföldi neves folyóiratokban; öt
önálló könyv, melyek mindegyike újat hozott a nyelvtudományban. S ezzel még
csak a nyomtatásban megjelent tudományos termést említettük. Kiegészül
mindez a gyakori konferencia-szereplésekkel, meg azzal a számtalan előadással,
amelyekkel mindenkori hallgatóságát ajándékozta meg a legkülönbözőbb tudományos rendezvényeken, a legváltozatosabb helyszíneken, az egyetemi előadótermektől egészen az akadémiáig.
Mint minden csúcsra vezető útnak, úgy Papp Ferenc debreceni tudományos
életútjának is megvannak a nevezetes állomásai. Itteni tevékenységének már a
második éve alatt, 1956-ban megszerzi a kandidátusi fokozatot, amit 1973-ban a
tudományok doktora fokozat követ. Doktori értekezése, A magyar főnév
paradigmatikus rendszere két év múlva önálló kötetként is megjelenik. A Magyar Tudományos Akadémia 1976-ban levelező, majd 1985-ben rendes tagként
soraiba választja. Akadémiai székfoglaló előadását Magyar és orosz nyelvű
szövegek számítógépes vizsgálata címmel igen nagy érdeklődés mellett tartja
meg 1978-ban.
246
A tudományos sikerekhez természetes módon kapcsolódó felkéréseknek, különböző tudományos és társadalmi szervezetekben felajánlott megbízatásoknak
Papp Ferenc debreceni évei alatt is igen nagy készséggel és a legnagyobb hozzáértéssel tett eleget. Ő lett az Orosz Nyelv- és Irodalomszakos Tanárok Nemzetközi Szövetsége (MAPRJAL) magyarországi szervezetének első elnöke.
Tagja volt a TIT Országos Idegennyelvi Választmányának, felelős szerkesztője
a Studia Slavica-nak, elnöke a Neumann János Számítógéptudományi Társaság
Humán Szakosztályának. A Magyar Tudományos Akadémia szervezeti keretében belül részt vett a TMB Nyelvészeti Szakbizottságának, a Helyesírási Bizottságnak, a Matematikai Nyelvészeti Munkabizottságnak a munkájában, valamint
irányította az Alkalmazott Nyelvészeti Bizottság tevékenységét.
Papp Ferencről már debreceni évei alatt joggal állapította meg a szakmai
közvélemény, hogy tudományos érdeklődése szerfelett sokoldalú. Tulajdonképpen russzistaként lépett a nyelvtudomány művelőinek sorába, s ezen a vonalon
haladva a hazai russzisztikának nemzetközileg is elismert kimagasló alakjává
tudott válni. Az orosz nyelvészetnek szinte minden területén (fonetika, fonológia, morfológia, szintaxis) tudott újat mondani. Tudományos érdeklődését az
orosz mellett azonban más nyelvek is felkeltették, ezek közül elsősorban a magyart kell kiemelnünk. Kutatói tevékenységének eredményeit e téren többek
között olyan, alapvetően új és korszerű nyelvészeti felfogást tükröző művek
jelzik, mint A magyar nyelv szóvégmutató szótára (1969), Tőszókincsünk etimológiai rétegenkénti hangstatisztikája (1973), Ady Endre összes költői műveinek
fonémastatisztikája (1974). Nyelvészettörténeti szempontból is jelentősek azok,
a még fiatal oktatóként (1957) Debrecenben kezdett Lomonoszov-kutatások,
amelyek eredményeként Papp Ferenc a magyar nyelv eredetének, jellegének
első tudományos megsejtéseire irányította a figyelmet.
Magas szintű szintetizáló képességeinek köszönhetően azonban Papp Ferenc
felül tudott emelkedni az egyes nyelvek specifikus problémáin, minek eredménye, hogy az általános, valamint az alkalmazott nyelvtudományban is számos
felvetés és válaszadás fűződik az ő nevéhez. Ilyen vonatkozásban tudományos
súlya, jelentősége szempontjából a számítógépes nyelvészetet külön is meg kell
említenünk, minthogy az e téren elért eredményei alapján Papp Ferencet a hazai
és a nemzetközi tudományos közvélemény legalább annyira számítógépes nyelvésznek ismeri és fogadja el, mint amennyire kimagasló russzistának. Semmi
kétség, csakis az ő ismertségének és elismertségének köszönhető, hogy 1971ben a világ számítógépes nyelvészei éppen Debrecenben tartották soron következő tudományos konferenciájukat.
Papp Ferencről már debreceni évei alatt nemcsak az vált közismertté, hogy
személyében egy kimagaslóan sokoldalú nyelvésszel gazdagodott a nyelvtudomány, hanem az is, hogy ő maga számos idegen nyelv kiváló ismerője. Az
orosz nyelvet, például, oly magas szinten ismeri, olyan választékosan tudja
használni, hogy azzal már nemegyszer az orosz anyanyelvű kollégák elismerését, csodálatát is kiváltotta. Hasonló színvonalon birtokolja az angol, a francia
247
és a német nyelvet is, de már fiatal egyetemi oktatóként is ismerős volt a számára szinte minden szláv nyelv, és persze az emberi kultúra bölcsőjét jelentő ógörög meg a latin.
Ha Papp Ferenc debreceni érdemeit jelentőségük súlyának megfelelően
szándékoznánk sorba szedni, első helyre minden bizonnyal az a megállapítás
kívánkozna, hogy itt tartózkodása és tevékenysége során sikerült neki Debrecent a hazai és a nemzetközi tudományos közéletbe nem csupán bekapcsolnia,
hanem a város és egyeteme számára bizonyos központ-jellegű státuszt is kialakítania. Ilyen tekintetben első helyen kell megemlítenünk az 1975-ben általa
kezdeményezett és alapított januári russzisztikai konferenciát, amelyet a Szláv
Filológiai Intézet azóta is minden évben megrendez, s amely elsősorban a hazai
russzisták és szlavisták tudományos eszmecseréjének közkedvelt fórumává vált.
Az ő külföldi kapcsolatainak, elismertségének köszönhető, hogy a világ legnagyobb nyelvészei közül sokan megfordultak Debrecenben, jelenlétükkel, előadásukkal frissítő pezsgést hozva a tudományos életbe. Ő maga is számos külföldi intézményt látogatott meg, magas szintű szerepléseivel a legkülönbözőbb
tudományos rendezvényeken képviselte egyetemünket, városunkat, egyúttal
hazánkat is. Külföldi útjai közül feltétlenül kiemelendő, hogy 1971-ben vendégprofesszori minőségben Japánban a Szapporói Egyetemen tartott előadásokat orosz nyelvészetből, gyarapítva ezáltal egyetemünk nemzetközi hírnevét.
Debreceni évei alatt Papp Ferenc arra is talált alkalmat, hogy rendkívül gazdag tudásanyagát tankönyv formájában nyújtsa át tanítványainak, a tudományág
iránt érdeklődő olvasóknak. A kiváló társszerzőkkel együtt alkotott, megjelenése óta több kiadást is megért Курс современного русского языка (1968) az
orosz nyelv szakosok képzésében napjainkban is afféle „biblia” szerepét tölti
be, amelyhez bármikor fordulni lehet, ha egy kérdés, egy nyelvészeti probléma
tudományosan pontos magyarázatára van szükség. Nem a szűkebb szakmai
köröknek, sokkal inkább a „nagyközönségnek” szánta Papp Ferenc az ugyancsak a debreceni évekhez kapcsolódó Könyv az orosz nyelvről (1979) című alkotását, amelyet bárki igen nagy haszonnal forgathat, aki érdeklődik az orosz
nyelv iránt, tanulta vagy tanulja ezt a nyelvet.
Most, amikor Papp Ferencet hetvenedik születésnapján köszöntjük, egyúttal
köszönjük is mindazt, amit ő adott Debrecennek, a Kossuth Lajos Tudományegyetemnek, a Szláv Filológiai Intézetnek s azon belül az Orosz Nyelvészeti
Tanszéknek. Jogos büszkeséggel tölt el bennünket annak tudata, hogy Papp
Ferenc egykori tanszékén dolgozhatunk, az ő utódai lehetünk, hogy az ő nyomdokain járhatunk. Itteni munkájának eredménye, gyümölcse azonban kötelez is
bennünket, hogy igyekezzünk a lehető legjobban sáfárkodni a tőle kapott ismeretekkel, tudásanyaggal.
Elköltözése ellenére számunkra, s lehet, hogy a tudomány számára is, Papp
Ferenc debreceni marad. Nem áll szándékunkban őt kisajátítani, mégis úgy
érezzük, hogy ő hozzánk (is) tartozik, itt nálunk, Debrecenben (is) itthon van.
Mindig nagy tisztelettel és szeretettel hívjuk és várjuk magunk közé, mert Deb248
recen Papp Ferencet most is, a jövőben is, mindig és bármikor őszinte örömmel
hazavárja.
Debrecen, 2000. szeptember 19.
Lévai Béla és T. Molnár István
Japáni csengő
1999 decemberében a Magyar Tudományos Akadémia központi épületének
folyosóján sétálva magányosan álldogáló fiatal lányra lettem figyelmes. Kandidátusi disszertációjának nyilvános védésére várt. – Hol van a közönség? – kérdeztem tőle. – Nincs közönség – felelte –, csak a Bizottság van, benn tanácskoznak a teremben. Ez a pillanat is egyike volt azoknak, amikor eszembe jutott,
mennyi mindent köszönhetek Papp Ferencnek. Például azt a majdnem százfős
közönséget, amely 1980 júniusában eljött az MTA nagytermébe, hogy meghallgassa Papp Ferenc egyik aspiránsának védését. Vagy azokat az egész életre
szóló szakmai barátságokat, amelyeket az 1975-ban kezdődő russzisztikai konferenciákon kötöttem.
Mert minden ott kezdődött. 1975 januárjának utolsó napjaiban a Kossuth Lajos Tudományegyetemen, az első Russzisztikai konferencián, amelyre Papp
Ferenc, a KLTE Orosz Tanszékének vezetője összehívta az ország különböző
egyetemeinek és főiskoláinak orosz tanszékein dolgozó nyelvészeket, nyelvtanárokat, irodalmárokat. Papp Ferenc ezzel a konferenciával a magyar tudomány
történetében páratlanul hosszú életű konferencia-sorozatot indított el, amely 25
év elteltével ma is tart.
A 70-es és a 80-as években KLTE XII-es nagyelőadóját évről évre zsúfolásig megtöltötték az ország különböző részeiből érkező russzisták, de eljöttek
angol és német szakos tanárok is. Szekciók – legalábbis kezdetben – nem voltak, Papp Ferenc az összes előadást végigülte és értékelte. Az akkori tekintélytisztelő világban, amikor a konferenciákat általában ünnepélyes megnyitó beszédekkel kezdték, és vörös drapériával letakart elnöki asztal mellől irányították, az ő konferenciáin nem volt rektori megnyitó, és üres volt az elnöki asztal.
Papp Ferenc valahol a terem közepe táján a közönség soraiban ült, vagy a padsorok között járkált, és onnan irányította az eseményeket. Japánból hozott csengőjével csengetett, amikor lejárt a húsz perc, az unalmas előadásokon néha elbóbiskolt, de azonnal felébredt, ha az előadásban valami érdekes, önálló gondolat merült fel. Az előadást értékelte, kiegészítette, tanácsokat adott, milyen
irányban érdemes tovább kutatni. Mindezt, röviden, fél szavakkal, minden ceremónia nélkül. Amikor már olyan sok volt az előadás, hogy szekciókat kellett
szervezni, és minket, fiatalokat bízott meg az elnökléssel, a russzisztikai konferenciák tradícióinak megfelelően mi sem ültünk ki az elnöki asztalhoz, bár ne-
249
künk sokkal nehezebben ment a padsorokból való irányítás, hiszen ahhoz Papp
Ferenc óriási tájékozottsága és szaktudása kellett.
Papp Ferenc csak néhányunknak volt hivatalosan témavezetője, de mindenkivel foglalkozott, akiben fantáziát látott, sőt szenvedélyesen ostorozta azokat,
akik nem haladtak kandidátusi disszertációjuk megírásával. A mai fiataloknak
talán nem haszontalan elmondani, hogy akkoriban nem volt szervezett doktori
képzés, az egyetemi oktatók a kandidátusi disszertációt leginkább egyéni becsvágytól vagy a tudományos kutatás iránti érdeklődéstől vezérelve írták. A
russzistáknak a szakmai becsvágyon kívül Papp Ferenc személye is óriási motivációt jelentett. Elsősorban az általa támasztott követelményeknek akartunk
megfelelni. Elméleti megalapozottság, eredeti hipotézis, gondosan kiválasztott,
minél nagyobb és lehetőleg gépileg feldolgozott korpusz, elegáns következtetések, pontos hivatkozások. Ezt várta tőlünk. Irányzatot követnünk nem kellett,
sem oroszt, sem angolt, sem magyart. Önállóan kellett gondolkodni és becsületesen kutatni.
Ez utóbbiban egyébként Papp Ferenc tudományos életműve is példaként állt
előttünk. Éppen az első russzisztikai konferencia évében jelent meg az Akadémiai Kiadónál A magyar főnév paradigmatikus rendszere, egy évvel korábban a
Jékel Pállal közösen készített Ady Endre összes költői műveinek fonémastatisztikája, valamivel korábban A magyar nyelv szóvégmutató szótára. Ugyancsak az
első russzisztikai konferencia évében jelent meg a Páll Ernával és Bolla Kálmánnal együtt írt Kursz 4-ik kiadása. Ezek a művek óriási tudományos hátteret
jelentettek meghökkentően rövid, szinte villanásszerű előadásaihoz, amelyekben csupa olyan dologról volt szó, amiről a jelenlevők többsége ott hallott először. Bár itt talán helyesebb, ha csak a magam nevében nyilatkozom, de számomra akkoriban a számítógépes nyelvoktatás, a gépi fordítás, az a tergo szótár, a konkordancia, az automatikus szövegelemzés mind-mind izgalmas újdonság volt, és Papp Ferenc rövid, frappáns előadásai mögött egy olyan új, ismeretlen világ rajzolódott ki, amivel nagyon szerettem volna közelebbről megismerkedni.
Mivel akadémikusként egyre nehezebben tudta összeegyeztetni debreceni és
budapesti kötelezettségeit, Papp Ferenc a 80-as évek közepén Debrecenből Budapestre költözött. Szakmai életének színterei megváltoztak. Már nem kellett
Debrecenbe utaznunk, vagy a Nyugati pályaudvar éttermében asztalt keresnünk,
ha konzultálni szerettünk volna vele. Fogadhatta tanítványait a Közgazdaságtudományi Egyetem Nyelvi Intézetében, az ELTE Általános és Alkalmazott
Nyelvészeti Tanszékén vagy a Nyelvtudományi Intézetben. Leginkább azonban
Gogol utcai lakásába szerettünk és szeretünk ma is járni. Felesége, Marika mindig mosolygósan fogad, és finom süteményekkel kínál bennünket. Mikor 1999
karácsonyán Hidasi Judittal mentünk hozzájuk látogatóba, örömmel újságolta,
hogy tegnap járt náluk Székely Gábor, és holnapra várják Lengyel Zsoltot. Az ő
nevükben, és az összes többi tanítvány nevében is kívánom, hogy még sokáig
tanítványai és pályatársai lehessünk Papp Ferencnek.
250
Klaudy Kinga
251
Papp László
(1924–1996)
252
PAPP LÁSZLÓ VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL
1924. január 6-án születtem Hosszúpályiban, egy Debrecennel határos, Bihar
megyéhez tartozó faluban, parasztcsalád fiaként.
Azt, hogy a Debreceni Kollégium Gimnáziumába kerültem, egykori tanítómnak, Tenyei Józsefnek köszönhetem, aki szüleimet meggyőzte arról, hogy
jobb lesz, ha tanulok.
Ez persze nem jelentette azt, hogy elszakadtam a paraszti élettől, hiszen voltam libapásztor, dinnyecsősz és végeztem mindenféle paraszti munkát. Még
doktorrá avatásom után is több évben arattam. De dolgoztam mint kubikos,
mélyépítő ács, kosárkötő, tetőfedő és bányász.
Igen korán, jóval több mint 30 éve megismerkedtem a nyomdai munkálatokkal is. Azok az ismeretek, tapasztalatok, amelyeket ezeknek a munkálatoknak
során szereztem, igen hasznosak voltak későbbi nyelvészeti kutatásaimban is.
Mert én nem valami absztraktként szemléltem sohasem a nyelvet, hanem mint
olyasvalamit, ami áthatja és átfogja az egész életünket.
Az, hogy magyar nyelvész lettem, elsősorban egykori tanáromnak, Végh Józsefnek köszönhető, aki a gimnáziumban hat éven át tanított. Gimnáziumi tanáraim közül rajta kívül Ember Jenő volt rám a legnagyobb hatással, aki latinra és
görögre oktatott bennünket. S az, hogy az egyetemen a magyar–latin szak mellett kötöttem ki, e két tanáromnak egyaránt tulajdonítható. Eredetileg ugyanis,
már amikor eldőlt, hogy tanulmányaimat nem fejezem be az érettségivel, görög–latin szakos akartam lenni.
Még szólnom kell valamit gimnáziumi éveimről. A nagy múltú Arany János
Önképzőkörnek, amelynek egyébként nyolcadikos koromban elnöke is voltam,
akkor alakult meg a Táj- és Népkutató Szakosztálya, amikor én már felsős voltam. S nyomtatásban is megjelent dolgozataimnak sorát azok a munkák nyitották meg, amelyeket mint gimnazista ennek a szakosztálynak aktív tagja végeztem Végh tanár úr irányítása alatt.
Az egyetemen Bárczi Géza tanítványa lettem. És talán nem véletlen, hogy
már III. éves koromban díjtalan gyakornoknak neveztek ki. A táj- és népkutatás
felől hozott érdeklődésem elsősorban a dialektológia felé vonzott, s Bárczi tanár
úr irányította a történeti nyelvjáráskutatás felé.
Korán elkezdtem a levéltári adatok gyűjtését, és azt hiszem, hogy a történeti
nyelvjáráskutatás és a nyelvi egységesülés kérdéskörében értem is el némi
eredményt.
Egész életemben, legalábbis, mióta tudatosan cselekszem, az az elv vezérelt,
hogy „Amint akarjátok, hogy az emberek cselekedjenek, ti is azonképpen cselekedjetek azokkal”.
253
Ennek ellenére 1950-ben én is belekerültem a „tisztogató műveletekbe”, s
kevés híján négy évig nem foglalkozhattam tulajdonképpeni munkaterületemmel.
A Nyelvtudományi Intézetbe kerülve közösségi munkákban vettem részt és
veszek részt. Ebben a vonatkozásban azonban óriási különbségek vannak.
Míg az Értelmező Szótár közösségében dolgoztam, a különféle cikkeken kívül négy önálló művet tudtam megírni. Mióta a Történeti-etimológiai Szótár
munkálataiban veszek részt, egyet sem.
Szeretnék visszatérni a XVI. század nyelvi problémáinak vizsgálatához, de
hogy erre lesz-e még módom, alkalmam, azt nem tudom.
A XVI. századi levéltári kutatásaim során ismerkedtem meg Illyés deákkal,
írtam is róla, aki Somlyói Báthory Istvánnak váradi kapitány korában egyik
helyettese, s főként az erődítési munkálatok szervezője, irányítója volt. A történelem megfeledkezett róla, pedig Várad csak jó 100 évvel az ő halála után esett
török kézre.
Illyés deákot azért említem, mert régóta foglalkozom azzal a gondolattal,
hogy egy regényt írok róla. Lesz-e rá módom és lehetőségem, azt persze nem
tudom.
Egyelőre egy német nyelven tervezett magyar etimológiai szótár kérdései
kötik le szinte teljesen az időmet és erőmet. Ezt Benkő Loránddal közösen kívánjuk megcsinálni, s ha készen leszünk vele, talán még lesz módom visszatérni
elhagyott munkaterületemre.
A videofelvétel 1977. szeptember 12-én készült, szövegét Földi Éva jegyezte le.
254
PAPP LÁSZLÓ ÍRÁSAINAK VÁLOGATOTT
BIBLIOGRÁFIÁJA
1942.
Kornyikál. MNy XXXVIII, 366–7.
A föld megmunkálása Hosszúpályiban. In: Táj- és Népkutatás a középiskolában. Szerk. Végh József. Debrecen, 62–71.
Lakodalmi szokások Hosszúpályiban. In: i. m. 185–207.
A gyermekek élete és játékai Hosszúpályiban. In: i. m. 218–42.
1944.
Purzsa. MNy XL, 68–70.
1947.
A hosszúpályi népnyelv í és é hangjai. Debrecen. (Kny.: A Debreceni Tudományegyetem Magyar Népnyelvkutató Intézetének Kiadványai 27.)
1948.
Érmelléki népnyelvi szövegek. MNny V, 60–3.
Magyar nyelvészet. In: Gyere bölcsésznek! Debrecen, 6–7.
1949.
Hérész. MNy XLV, 200–5.
Az ú és ű hangok a hosszúpályi népnyelvben. MNny VI, 51–110. (Kny.: A Debreceni Tudományegyetem Magyar Népnyelvkutató Intézetének Kiadványai
29. Debrecen.)
1950.
Szilok. MNy XLVI, 86–8.
1954.
Sít. MNy L, 169–70.
Baliga, rovás. MNy L, 170–1.
Két απαξ λεγοµενον. MNy L, 471–2.
Kita. MNy L, 472–5.
1955.
Medvét fog. MNy LI, 98–100 és 488–9. (Társszerző: Hegedűs Lajos)
255
Szabó István: Bács, Bodrog és Csongrád megye dézsmalajstromai 1522-ből.
MNy LI, 258–63. (Ism.)
A riszáló is lehet viszáló. Nyr LXXIX, 346–7.
Az í-zés Debrecen XVI. századi nyelvében. MNy LI, 370–7.
A régiek keltezése és a hét napjai. Nyr LXXIX, 442–6.
Szatmár megyei iratok a XVI. századból. MNy LI, 496–8.
1956.
Theatrum – piac. Nyr LXXX, 126–7.
Hozzászólás Bárczi Géza előadásához. (A magyar történeti nyelvjáráskutatás).
In: A III. Országos Nyelvészkongresszus előadásai. Budapest, 337–9.
Az északkeleti nyelvjárásterület a XVI. században. In: PaisEml, 466–72.
Adatok az á utáni o-zás történetéhez. MNy LII, 91–2.
A MTsz. késa szavának értelmezéséhez. MNy LII, 92.
Köteles és Láncos helyneveink. Nyr LXXX, 240–2.
Nyelvjárástörténeti adatok gyűjtése. MNy LII, 230–8.
Szavatos. MNy LII, 372. p.
Néhány szó becéző személyneveinkről. Nyr LXXX, 454–7.
A XVI. századi Literatus: Diák ~ Deák nevek kérdéséhez. MNy LII, 480–1.
1957.
Beszéljünk komolyan. ÉT XII, 414. p.
Miért nincs „nincsennek”? Keletmagyarország XIV/103. 3. p.
Adatok XVI. századi literátusaink működéséhez. (Maróti Nagy Mihály végrendelete 1587-ből). MNy LIII, 165–75.
Ö-ző nyelvjárás Debrecenben. MNyj IV, 3–24.
A deákok és a Deákok. MNy LIII, 442–9.
1958.
A Torkos családnév eredete. ÉT XIII, 2. p.
Egyszerűbben is lehet. Népművelés V/2. 21.
Apáti Ferenc: Cantilena. Nyr LXXXII, 76–83.
Pásztó. Nyr LXXXII, 254. p.
Kende Mihály végrendeletének két példánya. MNy LIV, 366–9.
Milyen eredetű a Duna és a Tisza folyó neve? ÉT XIII, 834. p.
Pereputty. Nyr LXXXII, 396–7.
Hogyan alakult ki a családnév? ÉT XIII, 1378. p.
Problémák egy oklevél-jelzet körül. MNy LIV, 522–4.
1959.
A „Kiss” és „Nagy” családnév eredete. ÉT XIV, 322. p.
Ne add oda! ÉT XIV, 398. p.
Tóbarlang – tavas barlang. Nyr LXXXIII, 131–2.
256
Inota. Nyr LXXXIII, 246–7.
Magyar nyelvjárási tanulmányaink 1945-től 1958-ig. MNy LV, 288–302, 434–
41 és 551–9. (Társszerző: P. Hidvégi Andrea)
Nyelvészeti séta a térképen. In: A nyelvek világában. Szerk. Bélley Pál. Budapest, 65–7. (Hasznos mulatságok 7.)
Imre Samu: A Szabács viadala. Nyr LXXXIII, 356–60. (Ism.)
XVI. század végi nyelvjárásaink tanulmányozása. NytudÉrt 19.
Kálimedence. Nyr LXXXIII, 516–7.
Bihar megyei nyelvi adatok a XVIII. századból. MNy LV, 546–51.
1960.
Beszámoló az Árpád-kori Személynévszótár munkálatairól. In: Névtudományi
vizsgálatok. Szerk. Mikesy Sándor. Budapest, 126–31.
Csantavér. Nyr LXXXIV, 261. p.
Tulajdonnevek gyűjtése. In: A nyelvjárási és néprajzi gyűjtés összekapcsolása.
Budapest, 23–41.
Az Erdei ~ Erdey családnevek kérdéséhez. MNy LVI, 253–5.
Végh József: Őrségi és hetési nyelvatlasz. NyK LXII, 172–82. (Ism.)
1961.
Nyelvjárás és nyelvi norma XVI. századi deákjaink gyakorlatában. NytudÉrt
25.
Megyek Nagyék. In: Édes anyanyelvünk. Szerk. Lőrincze Lajos. Budapest, 54–
5.
Áld és átkoz. In: i. m. 187–8.
Hadd mulatom ki magam igazán. i. m. 199–200.
Hallja kend, sógor? i. m. 201–2.
Szemes és szemtelen. i. m. 210–1.
Egy vonal és egy gyerek. i. m. 293–4.
Húzódjunk előrébb! i. m. 301–2.
Mire tanít ez a szóalak: urakok? i. m. 349–50.
Szoktam vagy szokok? i. m. 370–1.
A nők megnevezése a XVI. század második felében. MNyj VI, 56–89.
Személynevek és helynevek. Az Árpád-kori Személynévszótár kérdéseiből.
MNy LVII, 183–94 és 325–31.
Két tanulmány a magyar személynévadásról. Népművelés VIII/9. 29. p.
Helyesírási tanácsadó szótár. Budapest. (Munkatárs)
A Szabács viadala és a Csicsery család. MNy LVII, 442–50.
Józef Staszewski: Słownik geograficzny. StSl VII, 243–63. (Ism. Társszerző:
Kiss Lajos)
Hozzászólás a „Vita a nyelvtudomány elvi kérdéseiről” ülésszakon. I. OK 18.
85–7.
257
A tulajdonnevek gyűjtése. In: A Néprajzi Múzeum Adattárának Értesítője
1959–61/1–4. 69–75.
1962.
Úriszéki perszövegek mint nyelvünk történetének forrásai. MNy LVIII, 56–63.
Application de la statistique linguistique aux recherches de dialectologie
historique. ALinguH XII, 67–94.
A magyar nyelv értelmező szótára I–VII. Budapest, 1959–1962. (Munkatárs)
Az új magyar etimológiai szótár. Bevezető és A Magyar Nyelv Etimológiai
Szótárának szerkesztési szabályzata. MNy LVIII, 261 és 294–304.
A barátom barátjának... MNy LVIII, 370. p.
B. Lőrinczy Éva: Képző- és névrendszertani vizsgálódások. Az -s ~ -cs képzővel alakult névanyag az ómagyarban. NyK LXIV, 430–2 és ALinguH XII,
405–7. (Ism.)
Az új magyar etimológiai szótár. A munkaértekezletek anyaga. MNy LVIII,
397–407.
Mutatvány A Magyar Nyelv Etimológiai Szótárából. MNy LVIII, 407–20.
A magázás történetéhez. Nyr LXXXVI, 403–4.
1963.
Nyelvjárástörténet és nyelvi statisztika. Budapest.
A nyugati nyelvjárásterület XVI. század végi nyelvi viszonyaihoz. MNy LIX,
16–23.
Három szó származtatásához (szeredás, szerep, haszon). NytudÉrt 38. 68–75.
Belga. MNy LIX, 203–6. (Kiss Lajossal)
Bárczi Géza: A magyar nyelv életrajza. Valóság 4. 120–1. (Ism.)
Die Frage des „dialekt kulturalny” und die Anfänge der ungarischen
Schriftsprache. StSl IX, 393–417.
Chronik des Jahres 1962. ALinguH XIII, 345–66.
Etymologisches Wörterbuch der ungarischen Sprache. ALinguH XIII, 387–91.
Titkosírás a magyar néphagyományban. MNy LIX, 335–6.
A magyar névtan helyzetéről. Valóság 5. 76–85.
A himlő szó eredete. ÉT XVIII, 1431. p.
Egy Hídalmáson kelt tanúvallatás tanulságai. NyIrK VII, 73–80.
1964.
A XI–XII. századi magyar nyelv tanulmányozása. NytudÉrt 40. 296–301.
Miért dátum és miért keltezés? ÉT XIX, 262. p.
Bárczi Géza hetvenéves. Nyr LXXXVIII, 5–7.
Nyelvi statisztikai vizsgálatok. MNyj X, 7–36.
Magyar nyelvű levelek és okiratok formulái a XVI. században. NytudÉrt 44.
Chronik des Jahres 1963. ALinguH XIV, 343–70.
Nyelvjárástörténet és nyelvi statisztika. Kandidátusi értekezés tézisei. Budapest.
258
Névadás – a nevek keletkezése. In: Nyelvművelő levelek. Szerk. Feren-czy
Géza–Ruzsiczky Éva. Budapest, 14–6.
Zrínyi – Zrini. i. m. 27.
Tavas barlang – tóbarlang. i. m. 132.
A „nincsenek” írásmódja. i. m. 278–9.
A hét napjai. In: Itt a Rádiólexikon! Szerk. Simonffy Géza. Budapest, 166–7.
Zala megye földrajzi nevei. Zalaegerszeg. (Szerk.)
1965.
A Zala megyei földrajzinév-gyűjtés. I. OK 22. 457–9.
Zala megye földrajzi nevei. Valóság 7. 107–8.
Nyelvi statisztikai vizsgálatok. MNyj XI, 3–33.
Chronik des Jahres 1964. ALinguH XV, 379–401.
Török Gábor: A Börzsöny-vidék nyelvjárástörténetének települési háttere. Nyr
LXXXIX, 501–2. (Ism.)
Tanulmányok a magyar nyelv életrajza köréből. NyK LXVII, 412–5.
1966.
Szinkrón anyagú névtárak készítése. In: Szótártani tanulmányok. Szerk.
Országh László. Budapest, 55–76.
Bericht über die Arbeiten am Ungarischen Etymologischen Wörterbuch.
ALinguH XVI, 159–62.
Marinith Horváth Ferenc végrendelete. MNy LXII, 229–30.
Szekunda. ÉT XXI, 1374. p.
Chronik des Jahres 1965. ALinguH XVI, 363–85.
XVI. századi szótörténeti adatok. MNy LXII, 356–61 és 497–504.
Zur Geschichte der Bereichnung der ungarischen Palatolabialen. StSl XII, 315–
20.
1967.
Kötélnek áll. MNy LXIII, 82–3.
XVI. századi szótörténeti adatok. MNy LXIII, 91–101.
A Bécsi Kódex nyelvtana szótárszerű feldolgozásban. Morfológiai rész.
ALinguH XVII, 189–92.
Szótörténet és etimológia. NytudÉrt 58. 164–7.
A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára I. Budapest. (Szerk.)
Chronik des Jahres 1966. ALinguH XVII, 383–403.
Erzsébet Egri-Abaffy: Sopron megye nyelve a XVI. században. ALinguH XVII,
453–5. (Ism.)
Kálmán Béla: Nyelvjárásaink. MNyj XIII, 105–8. (Ism.)
Két XVI. századi irat. MNy LXIII, 486–8.
259
1968.
Über die aktuellen Fragen der ungarischen Namenkunste. In: Congressus
Secundus Internationalis Fenno-ugristarum I, 386–90.
Hentes szavunk kora. MNy LXIV, 256. p.
Magyar nyelvemlékek a brünni levéltárban. MNy LXIV, 354–5.
Chronik des Jahres 1967. ALinguH XVIII, 399–424.
Der Münchener Kodex II. ALinguH XVIII, 454–7. (Ism.)
1969.
Földrajzi neveink továbbélése. Nyr XCIII, 116–9.
A magyar nyelvjárások atlasza. MNy LXV, 129–35. (Ism.)
Szathmári István: Régi nyelvtanaink és egységesülő irodalmi nyelvünk. Nyr
XCIII, 295–8 és ALinguH XX, 1970, 224–8. (Ism.)
Ung. hegy 'Berg' in Flurnamen. In: A 10. Nemzetközi Névtani Kongresszus
aktái = Disputationes ad montium vocabula... 2. Wien, 145–51.
Zur Geschichte des Ungarischen im 16. Jahrhundert. ALinguH XIX, 355–70.
Chronik des Jahres 1968. ALinguH XIX, 395–418.
1970.
Személynév-vizsgálat a Magyar Nyelv megindulása előtt. In: Tanulmányok a
magyar és finnugor nyelvtudomány történetéből (1850–1920). Szerk.
Szathmári István. Budapest, 61–6.
A sumér–magyar kérdés. Nyr XCIV, 280–91.
Névtudomány és nyelvtudomány. NytudÉrt 70. 26–32.
Heves megye földrajzi nevei I. Az egri járás. (MNyTK 125., szerk.)
A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára II. Budapest. (Szerk.)
Chronik des Jahres 1969. ALinguH XX, 425–47.
Hajdú-Bihar megye földrajzi nevei I. A polgári járás. Debrecen. (Szerk.)
1971.
Délibábos nyelvészkedés. Magyarország VIII/7. 39. p.
Papp István hetvenéves. MNy LXVII, 379–81.
A nyelvjárástörténeti kutatások módszeréhez. In: A magyar nyelv kutatásának
és oktatásának módszertani kérdései. Szerk. Hajdú Mihály–Pusztai Ferenc.
Budapest, 63–70.
Umstrittene Fragen in der Sprachwissenschaft. Zur Diskussion aktueller
Probleme. ALinguH XXI, 59–68.
Chronik des Jahres 1970. ALinguH XXI, 409–30.
1972.
Egy boszorkányper tanúkihallgatási jegyzőkönyve. MNy LXVIII, 226–31.
Kelemen József: A mondatszók a magyar nyelvben. NyK LXXIV, 470–3.
(Ism.)
260
Chronik des Jahres 1971. ALinguH XXII, 377–400.
1973.
Adalékok a magyar nyelv életrajzához. In: BárcziEml, 3–5.
Chronik des Jahres 1972. ALinguH XXIII, 355–79.
1974.
Zala megye földrajzi nevei. A kötet fogadtatása. Zalai Tükör I, 170––5.
Somogy megye földrajzi nevei. Budapest. (Szerk.)
A szláv nyelvek új etimológiai szótára. MNy LXX, 245. (Ism.)
Somogy megye földrajzi nevei. MNy LXX, 256. (Ism., Végh Józseffel)
Hozzászólás Balassa Iván előadásához. Ethn LXXXV, 597–9.
1975.
Jelentéspárhuzamok. MNy LXXI, 197–200.
A dunántúli á utáni o-zás történetéhez. Zalai Tükör II, 137–40.
Das Überleben von Flurnamen. In: Actes du XIeme Congres International des
Sciences Onomastiques, t. 2. 111–4.
Hozzászólás Benkő Loránd előadásához. NyK LXXVII, 351–2.
1976.
Ördög Ferenc: Személynévvizsgálatok Göcsej és Hetés területén. AUB SLingu
VII, 231–2. (Ism.)
A magyar nyelv történeti-etimológiai szótárának elvi, módszertani tapasztalataiból. NytudÉrt 89. 239–43.
Heves megye földrajzi nevei II. A füzesabonyi járás. (MNyTK 144. Szerk.)
A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára III. Budapest. (Szerk.)
Hozzászólás. Vita a nyelvtudomány jövőjéről. NyelvtDolg 21. 58–9.
Chronik des Jahres 1976. ALinguH XXVI, 193–230.
1977.
Die Frage Sumerisch–Ungarisch. AUB SLingu VIII, 35–44.
1978.
A földrajzinév-gyűjtemények lektorálása és szerkesztése. In: A földrajzi nevek
gyűjtésének, ellenőrzésének és közzétételének kézikönyve. Szerk. Balogh
Lajos–Kálmán Béla. Budapest, 113–4. (Társszerző: Végh József)
1979.
Mindennapi kenyerünk. Édes Anyanyelvünk I/2. 6–7.
Az „Etymologisches Wörterbuch der ungarischen Sprache” tervezete és mutatványa. MNy LXXV, 142–7. (Társszerző: Benkő Loránd)
261
Hadrovics László: Szavak és szólások. NyK LXXXI, 198–9. (Ism.)
1980.
Bárczi Géza: A magyar nyelv múltja és jelene. Budapest. (Szerk.)
Schuchardts Aufsätze in Ungarn. In: Hugo Schuchardt. Wien, 189–91.
1982.
Szeged nevének első előfordulása. Somogyi-könyvtári Műhely, Szeged.
B. Gergely Piroska: A kalotaszegi magyar családnevek rendszertani és funkcionális vizsgálata. Nyr CVI, 367–70. (Ism.)
1983.
Peregrinuslevelek. Nyr CVII, 500–1. (Ism.)
1984.
Tükörszók a magyarban. MNy LXXX, 48–59.
A bibliográfiát Papp Andrea segítségével összeállította: Markó Alexandra.
262
SZATHMÁRI ISTVÁN PAPP LÁSZLÓRÓL
Papp László a bihari Hosszúpályiban született 1924. január 6-án. A rá annyira jellemző rend- és munkaszeretetet, továbbá a tisztességet minden bizonnyal
földművelő őseitől, családjától örökölte. Széles körű ismereteit, nem mindennapi tájékozottságát a híres debreceni Református Gimnázium alapozta meg, a
közösségi életre pedig – a felső négy osztályban – az öreg Kollégium nevelte.
Ez az iskola és benne akkori tanára, Végh József, illetve az abban az időben
megindult nyelvjárásgyűjtő mozgalom fordította érdeklődését a népnyelv, az
anyanyelv, a nyelv vizsgálata felé. Így érthető, hogy – egyáltalán nem mindennapi jelenségként – már 1942-ben, VIII. gimnazista korában három közleménye
látott napvilágot a Végh József szerkesztette Táj- és népkutatás a középiskolában című kötetben: Lakodalmi szokások Hosszúpályiban, A gyermekek élete és
játékai Hosszúpályiban és A föld megmunkálása Hosszúpályiban. Sőt ugyanebben az évben megjelent – és ezt még kevesebben mondhatják el magukról – első
cikke, a Kornyikál című a legrangosabb folyóiratban, a Magyar Nyelvben
(XXXVIII, 366–7), hogy ezzel egy életre eljegyezze magát a szótörténettel,
illetve a folyóirattal. A gimnáziumban nagy hatással volt rá a latin-, görögtanára
is. Mindenekelőtt ezzel magyarázható, hogy az ifjú Papp László a magyar–latin
szakot választja a debreceni egyetemen. Ekkor, 1942-ben már második éve
Bárczi Géza a magyar nyelvészet professzora. Tőle, szeretett mesterétől kap
további indíttatást, egy életre szólót szemléletben, módszerben, etikában. Így
emlékszik vissza a hetvenéves Bárczi Gézát köszöntő írásában: „Különösen
sokat tanultunk a szemináriumi órákon. A magyar nyelvtörténet minden lényeges problémája szóba került ezeken a szombat délelőttönként tartott gyakorlatokon. Valóban gyakorlatok voltak: a hallgatók mutatták be dolgozataikat, amelyek valamely nyelvemlékünk hosszabb-rövidebb részletének tüzetes magyarázatával foglalkoztak; a hallgatók vitatták meg a dolgozatokat tanáruk vezetésével, aki bölcsen, szükség esetén ironikusan terelte mindig helyes irányba az
igazság felé vezető úton a vitát. Az előadásokon és a szemináriumban tanultuk
meg, hogy a tudomány nem pusztán az igazság keresése, hanem erkölcsi magatartás is.” (Nyr 88. 6.) És Papp László tanult, dolgozott, gyűjtötte a cédulákat,
írt, publikált kedvvel, szorgalommal. Belevetette magát a hosszúpályi nyelvjárás hangtani vizsgálatába, folytatta a szótörténeti kutatást, majd gyakornok lett,
és természetesen ledoktorált kiváló eredménnyel. A tanári oklevél megszerzése
után ki is nevezték tanársegédnek.
Igen ígéretes kutatói-tudósi, illetve tanári pályáját azonban 1950-ben megszakította koholt vádak alapján való letartóztatása és az ezt követő négy évig
kegyetlen, testet-lelket megbénító raboskodás. De a falusi ember szívóssága,
feleségének sokirányú gondoskodása erőt adott neki, hogy talpra álljon. Bár
263
mint kitelepítetteknek ezután is Maglódról kellett bejárniuk, majd albérletben
szoronganiuk, ha nem volt más lehetőség, Papp László cédulázást is vállalt, de
dolgozott, és már 1955-ben hat, 1956-ban pedig tíz magvas közleményt olvashattunk tőle a folyóiratokban és egyebütt. És ez így folytatódott a kilencvenes
évek elejéig, testi-lelki összeroppanásáig. Az ok nélküli börtönévek, feleségének embertelen szenvedés után 1978-ban bekövetkezett halála, egyedül maradása, a rá törő gyógyíthatatlan betegség csak felőrölték az erejét, úgyhogy földi
távozása 1996-ban szinte megváltás volt számára...
Papp Lászlót életműve – hányattatásai ellenére – a legeredményesebb kutatók, tudósok közé emeli. Négy önálló kötetet és több mint 200 dolgozatot
mondhat magáénak. 1957-től 1984-ig a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetében dolgozott. Közben 1966-ban megszerezte a kandidátusi
fokozatot, és ezt követően több éven át oktatott igen eredményesen az ELTE
Nyelvtörténeti és Nyelvjárástani Tanszékén is. Munkatársa, szerkesztője,
mondhatnánk egyik csendes, de annál tevőlegesebb motorja volt a Történetietimológiai Szótárnak, és elindította az Árpád-kori Személynévszótár munkálatait.
Mi jellemzi Papp Lászlót, a kutatót, a tudóst? Röviden ezt mondhatjuk: igazi
filológus volt. Mindig adatokra, nem kis részben a saját maga gyűjtötte – főként
– levéltári adatokra épített; felderítette, értékelte a korábbi véleményeket; nagy
lelkiismeretességgel, logikus következtetéssel fogalmazta meg eredményeit; és
felsorakoztatta a bizonytalan következtetéseket, valamint a megoldásra váró
kérdéseket. Még három olyan vonását is megemlítem, amely már korántsem
mondható gyakorinak: mindenekelőtt invenciózus alkat volt; aztán nyelvtörténészként is, mint mestere: Bárczi Géza, de hozzá hasonlóan nagy fogékonyságot mutatott a mai jelenségek vizsgálata és újabb módszerek alkalmazása, sőt
kifejlesztése iránt is (elég, ha a nyelvi statisztikát alkalmazó kandidátusi értekezésére, illetve könyvére, valamint Magyar Nyelvjárások-beli dolgozataira, továbbá 1964-es, szövegtani jelenségeket feldolgozó tanulmányára utalok). És
külön ki kell emelnem páratlan áttekintőképességét: 1959-ben feleségével, a
rendkívül sokoldalú P. Hidvégi Andreával foglalta össze lényeglátóan az 1945től 1958-ig megjelent magyar nyelvjárási tanulmányokat (MNy LV, 288–302,
434–41, 551–9), majd immár egyedül tekintette át mesteri módon tizenegy esztendőn keresztül minden egyes év nyelvészeti krónikáját (Chronik des Jahres...)
1962-től 1973-ig német nyelven az Acta Linguisticában.
Magam mintegy nyolc főbb szakterületet különítettem el Papp László munkásságában. Ezek a lehető legszervesebben kapcsolódnak egymáshoz. A mai
nyelvjárási jelenségek vizsgálata és a szótörténet – bár ez utóbbi mindvégig
központi terület maradt számára – szervesen vezette el (ebben természetesen
Bárczi professzor hatása is nagyon benne van) a nyelvjárástörténeti kutatáshoz,
illetve a névtudományhoz, a történeti nyelvjáráskutatás pedig tovább a normák
kialakulásának, a nyelvi egységesülésnek a – főként XVI. századi – elemzéséhez.
264
Kiemelem, hogy a négy önálló kötetből kettő és mintegy húsz hosszabbrövidebb tanulmány tárgyalja Debrecennek és az északkeleti vidéknek a XVI.
századi nyelvjárási viszonyait. A Nyelvjárástörténet és nyelvi statisztika című
könyvével méltán nyerte el a Magyar Tudományos Akadémia 1961. évi pályázatán az első díjat. A XVI. századi történeti nyelvjáráskutatás valójában egyúttal normakutatás is. Papp László másik két önálló könyve közelebbről ezzel
foglalkozik. Aztán: kb. 50 szónak, köztük néhány szólásnak a hangtani és jelentésbeli alakulását világítja meg olyan körültekintéssel, hogy ezek eredménye
legtöbbször bekerült a Történeti-etimológiai Szótárba. Talán mondanom sem
kell azonban, hogy a legmaradandóbban a TESz egyes szócikkein van ott – ha
rejtetten is – Papp László keze nyoma. Munkásságának igen fontos területe
továbbá a névtan. Erről mintegy 25 közleménye tanúskodik. Ezekben tárgyal
család- és becézőneveket, helyneveket, megnevezésmódokat, és még részletezhetnénk tovább. Végül csak felsorolásszerűen utalok igen tanulságos módszertani jellegű cikkeire; az igen magvas – mintegy 25 – recenzióra; érdekesen megírt tudományos ismeretterjesztő dolgozataira; a helyesírással kapcsolatos, valamint igen kiterjedt szerkesztői munkásságára.
265
Péter Mihály
266
PÉTER MIHÁLY VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL
A nyelv annyira szervesen hozzátartozik az ember életéhez, annyira magától
értetődő minden megnyilvánulásunkban, mint a levegő. Észre sem vesszük, és a
levegőt is csak akkor vesszük észre, amikor nincs vagy amikor rossz. Ugyanez
áll a nyelvre is.
Kamaszkoromban – ami egy meglehetősen viszontagságos és viharos korszakra, a II. világháború korszakára esett – alkalmam volt tapasztalni a nyelvtelenség jelenségét. Ez azt jelenti, nyelvtelenségnek nevezem azt, amikor két ember beszélni szeretne egymással és nem tud beszélni egymással, mert nem értik
egymás nyelvét. Egy ilyen szituáció lehet komikus, lehet kínos, lehet megalázó
és lehet időnként nagyon veszélyes is. Ezt mind megtapasztaltam annak idején,
kamaszkoromban, de hadd tegyem mindjárt hozzá azt is, hogy ellenkező előjelű
élményeim is voltak később; az a nagyon kellemes és jó élmény, amikor az
ember már tud idegen nyelven kommunikálni valakivel, és elfogja az a kellemes
érzés, hogy értem azt, amit ő mond, és ő is érti azt, amit én mondok. És ezen
túlmenően voltak alkalmaim barátságoknak, sőt szerelmeknek is a szövésére az
idegen nyelv segítségével. Mindez ráirányította a figyelmemet a nyelvnek a
jelentőségére.
Egy másik ösztönzés az a középiskolában, a gimnáziumból jött. Olyan kiváló magyartanárom volt mint Komlós Aladár, aki irodalomtudósnak is kiváló
volt, és aki ránevelt bennünket elsősorban a Nyugat lírikusainak, Ady-, Babits-,
Kosztolányi-, Tóth Árpád-, Juhász Gyulának a szeretetére, és rajtuk keresztül a
nyelv, a költői nyelvnek a szeretetére. Én emlékszem például egy Kosztolányisorra A szegény kisgyermek panaszaiból: „Kopog-kopog a rossz, vidéki valcer, /
és fáj és mély, mint egy Chopin-keringő”. Ezt heteken, sőt hónapokon keresztül
hordoztam magamban és azon töprenkedtem, hogy mit jelent az, hogy vidéki
valcer, és mit jelent az, hogy fáj a keringő, és egyáltalán mi a különbség a valcer és a keringő között.
Azután, amikor elvégeztem a középiskolát és beiratkoztam az egyetemre,
akkor még Pázmány Péter Tudományegyetemre, angol és orosz szakra, a következő jelentős ösztönzést a nyelvészet felé a szlavisztika akkori professzorától,
Kniezsa Istvántól kaptam. Kniezsa István varázslatos egyéniség volt, ma azt
mondanánk, hogy karizmatikus egyéniség, már külső megjelenésében is: szálfaegyenes tartású, dús, ősz hajú, zöld szemű – a lányok, a kolleginák mind szerelmesek voltak belé. Kniezsa István kiváló nyelvész volt, az újgrammatikus
iskolának volt kiváló képviselője, aki rengeteg ismeretet tudott átadni, a tények
tiszteletére tanított bennünket, arra, hogy ne manipuláljuk a nyelv tényeit, hanem mindenkor tartsuk tiszteletben azokat. De nemcsak ismereteket adott át
Kniezsa István, hanem tudományos morál szempontjából is példakép volt. Azt
értem ezen, hogy ő rendkívül toleráns ember volt a másként gondolkodókkal
267
szemben. Ő maga, mint mondottam, az újgrammatikus iskola képviselője volt,
de mindenkor toleráns volt a más nézeteket, más irányzatokat képviselőkkel
szemben.
Azután 1949-ben a Szovjetunióba kerültem, a szentpétervári – akkor leningrádi – egyetemen folytattam a tanulmányaimat, s meg kell mondanom, hogy
bizony az az egyetem Zsdanovnak a nevét hordta, de hál’ istennek szellemében
nem volt zsdanovi, legalábbis azon részlegeiben, amelyeket én megismertem.
Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy egyetemi éveim utolsó részét a
leningrádi egyetem fonetikai laboratóriumában töltöttem. Ezt a laboratóriumot a
XX. század egyik legeredetibb gondolkodású orosz nyelvésze, Lev
Vlagyimirovics Scserba hozta létre. Sajnos, amikor én oda kerültem, akkor ő
már nem élt, de a két közvetlen tanítványa, Zinder és Matuszevics professzorok
irányították a laboratórium munkáját, és én is az ő tanítványuk voltam. Hogy
mit tanultam ott? Az élő nyelv iránti tiszteletet, a scserbai szellemben az önálló
kritikai gondolkodást, kritikai gondolkodáson önkritikus gondolkodást is kell
érteni. Továbbá minden dogmatikus elfogultságtól való mentességet, nagyfokú
empátiát a mások gondolatai iránt. Ezek mind olyan tulajdonságok voltak, amelyek Scserbától eredtek, és amelyek tovább éltek az ő tanítványai idején a fonetikai laboratóriumban.
A harmadik nagy ösztönzés az már az egyetem elvégzése után következett,
ez már nem annyira személyes indíttatású volt: a prágai iskolának a tanítására
gondolok. Bár meg kell mondanom, hogy itt is voltak nagyon maradandó és
nagyon kellemes személyes élményeim. A mai napig is hálás vagyok Szépe
György kollégának, hogy elősegített egy nagyon fontos, számomra nagyon fontos beszélgetést Roman Jakobsonnal, aki annak idején rövid ideig Magyarországon volt. Alkalmam volt találkozni személyesen Bohuslav Havránekkel, a
prágai iskola nagy öregjével, Antonín Dostállal, a kiváló bizantinológussal és
szlavistával, majd később a fiatalabb nemzedék tagjai közül, majdhogynem
baráti kapcsolatot sikerült létrehoznom Karel Hausenblasszal, a kiváló stilisztával és Vladimír Barnettel, a sajnos nagyon hamar, korán elhunyt tehetséges
russzistával. A prágai iskola nézetei: a funkcionális beállítottság, a nyitottság
mindazon kérdések iránt, amelyet ugye Saussure óta külső nyelvészetnek neveznek és a többi strukturalista irányzat igyekezett figyelmen kívül hagyni,
vagy próbálta figyelmen kívül hagyni; szóval ezek a sajátosságai a prágai iskolának nagy hatással voltak rám és a mai napig is érzem ezt a hatást.
Na most, ami a saját munkásságomat illeti, ezek megítélése, illetve annak a
megítélése, hogy ezek az ösztönzések, ezek a hatások milyen eredményeket
hoztak – természetesen nem az én feladatom, hogy ezt megítéljem. Nem volt
nekem soha hosszú időre kifejlesztett kutatási stratégiám, ennek ellenére úgy
érzem, hogy volt a munkásságomnak egyfajta belső logikája. Az élő nyelv iránti
érdeklődés vezetett már utolsó egyetemi éveimben az intonáció kérdéseihez;
bölcsészdoktori értekezésemet az orosz intonáció köréből írtam, és az intonációtól meglehetősen egyenes út vezetett a nyelv érzelemkifejező képességének a
vizsgálatáig, a költői nyelv kérdéseihez és végül a stilisztikához. Úgyhogy én
látok egy bizonyos belső összefüggést és logikát, amely – mondom – a böl268
csészdoktori értekezésemtől kandidátusi értekezésemen át, amely a XX. század
egyik legnagyobb orosz nyelvművészének, Tvardovszkijnak a költői nyelvével
foglalkozott, az akadémiai doktori értekezésemig, amely a nyelv érzelemkifejező képességével és eszközeivel foglalkozott.
Hogy mennyi idő van még hátra, s mennyi erőm marad még, azt természetesen nem tudom előre megmondani, de úgy érzem, hogy ha még lesz időm és
marad erőm, akkor ezeken a területeken: költői nyelv, stilisztika, műfordítás,
elemzés, ezeken a területeken szeretném még tovább folytatni a munkásságomat.
A videofelvétel 1998. január 8-án készült, szövegét Andó Éva jegyezte le.
269
PÉTER MIHÁLY ÍRÁSAINAK BIBLIOGRÁFIÁJA
1955.
Мелодика вопросительного предложения в русском языке. StSl I, 245–59.
1956.
W.K. Matthews: The Structure and Development of Russian. StSl II, 415–25.
(Társszerző: Botos Imre. Ism.)
1957.
К теории „Московской фонологической школы”. StSl III, 327–49.
1958.
L.V. Ščerba als Forscher der russischen Sprache. StSl IV, 1–21.
Még egyszer Tatjána leveléről. FilKözl IV, 239–49.
1959.
A Puskin-szótárról. I. OK XIV, 359–70. (Ism. Társszerző: Rubinyi Mózes)
1960.
Лингвистические основы обучения русскому произношению. Русский
язык в национальной школе 3. Москва, 4–20. (Társszerző: G. I.
Firsanova)
Megjegyzések a „közlekedési felszólító mód”-hoz. MNy LVI, 259–61.
A helyes orosz kiejtés oktatásának kérdéséhez. INyT 5. 134–7.
В.Б. Бродская, С.В. Цаленчук: История русского литературного языка. StSl
VI, 238–41. (Ism.)
1961.
О некоторых вопросах интонации. AUB SPhil III, 131–43.
Megjegyzések Puskin „Jevgenyij Anyegin”-jének magyar fordításához. In: Tanulmányok a magyar–orosz irodalmi kapcsolatok történetéből I. Budapest,
376–406.
Vita a nyelvtudomány elvi kérdéseiről. Hozzászólás. I. OK XVIII, 146–7.
Н.С. Прудников: Фонетика русского языка и ударения. Русский язык в
национальной школе 6. 79–81. (Ism.)
A. Hille: Bibliographische Einführung in das Studium der slavischen Philologie.
StSl VII, 289–92. (Ism.)
270
1962.
Заметки о слоге А. Твардовского в поеме „За далью – даль”. StSl VIII, 107–
39.
1963.
О стилистсческой зквивалентности художественного перевода. StSl IX,
193–210.
Klasszikus korszerűség. (Alekszandr Tvardovszkij: Egyre messzebb). Nagyvilág 8. 768–9. (Ism.)
О рифме Твардовского. StSl XI, 151–65.
С.К. Шаумян: Проблемы теоретической фонологии. ÁltNyT III, 261–71.
(Ism.)
1966.
Заметки о приставках вы- и из- в славянских языках. StSl XII, 345–54.
Alekszandr Tvardovszkij: Új föld. Budapest. (Válogatás és szerk.)
M. Samilov: The Phoneme Jat’ in Slavic. ALinguH XVI, 207–10. (Ism.)
Klasszikus orosz költők. Kritika 10. 53–5.
1967.
Некоторые вопросы структурно-исторической грамматики. AUB SPhil VII,
85–106.
A strukturális szemléletű történeti nyelvtan kérdéséhez. ÁltNyT V, 247–68.
Miklós Fogarasi: Beiträge zur Geschichte der internationalen Bildungssuffixe
des Russischen. ALinguH XVII, 201–6. (Ism.)
1968.
Историческая грамматика русского языка. 1. Введение и фонетика. Budapest. (Több kiadásban)
Языковые архаизмы и религиозно-библейские мотивы в ранней поезии
Маяаковского. StSl XIV, 313–30.
Стихотворение Лермонтова „Кинжаль” и его два венгерских перевода.
AUB SPhil VIII, 51–65.
Majakovszkij válogatott művei I–II. Budapest. (Válogatás és jegyzetek)
Сборник памяти Иштвана Кнежи. Советское славяноведение 1. 109–11.
(Ism.)
В.П. Григорев: Словарь языка русской советской поэзии. ALinguH XVIII,
465–71. (Ism.)
Wolfgang Steinitz, a ruszista. I. OK XXV, 285–7.
1970.
Tvardovszkij poémáinak költői nyelve. Budapest.
Язык и мышление. ÁltNyT VII, 314–25.
271
B.O. Unbegaun: Selected Papers on Russian and Slavonic Philology. StSl XVI,
149–54. (Ism.)
Simon Karlinsky: Marina Cvetaeva. Her Life and Art. ALitterH XII, 428–30.
(Ism.)
V.V. Vinogradov (1895–1969). StSl XVI, 169–71.
К шестидесятилетию Ласло Галди. StSl XVI, 392–4.
Tvardovszkij hatvanéves. Nagyvilág 9. 1431–4.
1971.
Maria Schubiger: Einführung in die Phonetik. ALinguH XXI, 459–61. (Ism.)
В.В. Виноградов: Анна Ахматова. StSl XVII, 390–3. (Ism.)
1972.
A nyelv hangalakja. In: Hagyományos nyelvtan – modern nyelvészet. Szerk.
Telegdi Zsigmond. Budapest, 153–83.
A nyelv funkcionális változatainak problémája. In: Összevető nyelvvizsgálat,
nyelvoktatás. Szerk. Horváth Miklós–Temesi Mihály. Budapest, 150–5.
Frank Häusler: Das Problem Phonetik und Phonologie bei Baudouin de
Courtenay und in seiner Nachfolge. StSl XVIII, 168–74. (Ism.)
Вопросы социальной лингвистики. Ленинград 1969. ÁltNyT VIII, 314–9.
(Ism.)
Mai szovjet líra. Kritika 3. 28–9.
1973.
Noch einmal über die „Grammatik der Poesie”. In: Poetyka i stylistyka
słowiańska. Warszawa–Wrocław, 265–73.
Разгаворная речь как конструктивный элемент поеэии. StSl XIX, 235–47.
Что такое стилистическая ошивка? Főiskolai Ruszisztikai Napok. (Szeged,
1973. október 29–30.). Az előadások tézisei. Szeged, 44. p.
Petőfi oroszul. Nagyvilág 3. 426–9.
Rejtve és láthatatlanul. (Rab Zsuzsa orosz versfordításairól). Nagyvilág 5. 763–
70.
Egy felújított válogatás. (Jevgenyij Jevtusenko: Ébredő város). Nagyvilág 6.
939–40. (Ism.)
1974.
Stilisztikai alapfogalmaink tisztázásához. In: Jelentéstan és stilisztika. A magyar
nyelvészek II. nemzetközi kongresszusának előadásai. Szerk. Imre Samu–
Szathmári István–Szűts László. Budapest, 458–63.
Tvardovszkij. In: Napjaink szovjet irodalma. Budapest, 303–23.
Russian Derivational Dictionary by Dean S. Worth, Andrew S. Kozak, Donald
B. Johnson. ALinguH XXIII, 430–3. (Ism.)
А.А. Реформатский: Из истории отечественной фонологии. ÁltNyT X,
255–8. (Ism.)
László Gáldi (1910–1974). StSl XX, 397–8.
272
1975.
Utószó. In: Alekszandr Tvardovszkij: Vaszilij Tyorkin. Ford. Kardos László.
Budapest, 271–81.
Alekszandr Tvardovszkij: Konok emlék. Ford. Fodor András. Budapest. (Válogatás)
А.А. Реформатский: Из истории отечественной фонологии. ALinguH XXV,
232–7. (Ism.)
1976.
Az irodalmi nyelv és a stilisztika kérdései a Prágai Nyelvészkör tanításában.
NyK 78. 409–16.
В.Д. Левин (ред.) Стидистические исследования. Linguistica 169. The
Hague–Paris, 70–5. (Ism.)
Fél évszázad szovjet-orosz elbeszélései. (A forrófejű Andron, Téli tölgy). Nagyvilág 3. 459–62.
Az életbölcsesség műfaja. (Nyikolaj Fedorenko: Metkoszty szlova). Nagyvilág
6. 942–3.
A művészet igazsága. (Alekszandr Tvardovszkij: Írók, műkedvelők). Nagyvilág
12. 1894–6.
1977.
Még egyszer „a költészet grammatikájáról”. FilKözl II–III, 161–70.
К вопросам семантики поэтического языка. In: The Structure and Semantics
of the Literary Text. Budapest, 55–74. (Szerk.)
Puskin „Gábriliász”-ának első teljes magyar fordítása. In: Irodalmak barátsága.
A magyar–orosz és magyar–ukrán irodalmi kapcsolatok történetéhez. Budapest, 292–321.
Irodalmi körutazás. (Kakukk-kút, szovjet elbeszélések). Nagyvilág 7. 1087–8.
The Structure and Semantics of the Literary Text. Budapest. (Szerk.)
László Gáldi (1910–1974). In: The Structure and Semantics of the Literary
Text. Budapest, 9–13. (Szerk.)
1978.
Jegyzetek a funkcionális nyelvhasonlításról. ÁltNyT XII, 221–31.
О функциональном статусе иноязычной лексики в совоеменном русском
языке. Hungaro-Slavica, 243–55.
Még egyszer Tvardovszkij magyar fordításairól. Szovjet Irodalom 8. 181–5.
Сушествует ли „поетический язык”? Zeitschrift für Slawistik 23/4. 494–500.
Előszó. In: Kortársak Puskinról. Budapest, 5–14.
1979.
Das Problem des russischen „Prostorečie”. Grazer Linguistische Studien 9.
109–21.
Majakovszkij – tizenkét hangon. Szovjet Irodalom 4. 115–21.
273
О функциональном своеобразии прилагательных с суффиксом -еньк-, оньк- в русском языке. StSl XXV, 307–16.
A múlt vonzásában. (Igor Skljarevszkij: Nyenazvannaja szila). Nagyvilág 10.
1571–2.
Telegdi Zsigmond: Bevezetés az általános nyelvészetbe. NyK 81. 441–51.
(Ism.)
1980.
A prágai iskola. In: Nyelvi rendszer és nyelvhasználat. Szerk. Balázs János.
Budapest, 116–37.
Szleng és költői nyelvhasználat. Nyr 104. 273–81.
Utazás egy hatsoros vers körül. Szovjet Irodalom 9. 165–71.
Papp Ferenc: Könyv az orosz nyelvről. Szovjet Irodalom 10. 179–81. (Ism.)
Е.А. Земская: Русская разгаворная речь: лингвистический анализ и
проблемы обучения. INyT 5. 157–60. (Ism.)
C.H. van Schooneveld: Semantic Transmutations. Prolegomena to a Calculus of
Meaning. Vol. 1. Physsardt 1978. ALinguH XXX, 195–9. (Ism.)
В.П. Григорев: Поэтика слова. На материале русской советской поэзии.
Москва 1979. ALinguH XXX, 392–5. (Ism.)
1981.
A költői nyelv szemantikájáról. In: Kultúra és szemiotika. Budapest, 147–61.
(Muszaion Könyvtár)
Zur onomasiologischen Charakteristik des Slangs im Ungarischen. Grazer
Linguistische Studien 15. 197–210.
Интерференция на графическом уровне и применение транскрипции в
школьном обучении русскому языку. IV. Международный симпозиум,
„Преподавание русского языка в финно-угорских школах”. Тезисы
докладов и сообщений. Joensuu, 15. p.
Bérczy Károly és az Anyegin. Balassagyarmati Honismereti Híradó. Bérczy
Károly és Pajor István emlékszám. 40–55.
J. Vachek két műve a Prágai Nyelvészkör történetéről. ÁltNyT XIII, 329–33.
(Ism.)
Emil Baleczky (1919–1982). Studia Russica IV, 399–401.
1982.
Нужно ли обучать нерусских русской разгаворной речи. Ин: V.
Международный конгресс преподавателей русскому языку. Тезисы
докладов и сообщений. Прага, 87. п.
Fenyők illata, borostyánkő tompa villogása... Litván költők. Nagyvilág 7.
1087–91.
Emil Baleczky (1919–1982). Studia Russica IV, 399–401.
274
1983.
Экспрессивно-характеристисеские имена лиц в русском языке. HungaroSlavica 1983. Budapest, 251–66.
Die sprachliche Expressivität. In: Language in Function. Materials of the XIIIth
Annual Conference of the Societas Linguistica Europaea. Ed. by S. Rot. Budapest, 225–31.
J.D. Apreszjan–Páll Erna: Orosz ige – magyar ige. Vonzatok és kapcsolódások.
Budapest 1982. StSl XXIX, 255–63. (Ism.)
Igaz emberek között. (Vlagyimir Laksin: Vtoraja vsztrecsa). Nagyvilág 3. 447–
50.
1984.
Das Problem des sprachlichen Gefühlsausdrucks in besonderem Hinblick auf
das Bühlersche Organon-Modell. In: Bühler-Studien I. Hsg. von A.
Eschbach. Frankfurt am Main, 239–60.
Érzelemkifejezés, expresszivitás és stílusérték a nyelvben. ÁltNyT XV, 219–35.
Англо-французские и русско-церковнославянские лексические отношения,
их сходства и различия. Byzantine Studies 8., 11., 12. (1981, 1984, 1985),
275–91.
Hozzászólás a Modern Filológiai Társaság első plenáris ülésén. FilKözl XXX,
422–5.
Az idegen nyelvek oktatásának néhány szemléleti kérdése. PedSzle 1984/85.
464–7.
1986.
Интерференция на графическом уровне и применение транскрипции в
школьном обучении русскому языку. В сб. Вопросы изучения и
преподавания русского языка и литературы а ВНР. Ч. 1. Будапешт, 16–
30.
A nyilatkozat mint a nyelvi közlés alapegysége. MNy LXXXII, 1–10.
О механизмах языкого выражения эмоции. В сб. Лингвистика,
литературоведение, методика. Исследования венгерских русистов:
подготовленные к 6. конгрессу МАПРЯЛ. Под. ред. Ф. Паппа.
Будапешт, 79–92.
Gorkij Viharmadara és magyar fordításai. Szovjet Irodalom 6. 20–7.
1987.
Hasonlóságok és különbségek az egyházi szláv–orosz, illetve francia–angol
lexikális kapcsolatokban. In: Szlavisztikai tanulmányok. Emlékkönyv Király
Péter 70. születésnapjára. Szerk. Gregor Ferenc–Nyomárkay István. Budapest, 325–34.
A beszédközpontú nyelvoktatás nyelvészeti alapjairól. In: A nyelvoktatás korszerűsítéséért. Pécs, 44–5.
275
1988.
Rendhagyó gondolatok az orosz szakos tanárképzésről. Pedagógusképzés 2. 67–
77.
К вопросу о т. н. косвенных речевых актах (на материале „Анны
Карениной” Л. Тольстого). Zagadnienia rodzajów literackich 31. 11–25.
О „ложных друзьях переводчика”. AUSz SLingu XX, Szeged, 147–55.
Király Péter köszöntése hetvenedik születésnapján. MNy LXXXIV, 382–4.
К семидесятилетию Петера Кирая. StSl XXXIV, 392–5.
1989.
A nyelvtudomány utánpótlásáról. MTud 12. 995–7. Társszerző: Mollay Károly.
1990.
Az ún. fonetikai jelentésről. In: Studia in honorem K. Bolla. Szerk. Földi Éva.
Budapest, 123–32. (EFF 3.)
Névmások érzelmi-értékelő jelentése. In: Emlékkönyv Zsilka János hatvanadik
születésnapjára. Szerk. Havas Ferenc–Horváth Katalin–Ladányi Mária. Budapest, 193–8.
Вступительное слово. Материалы Пушкинского коллоквиума 1987. Studia
Russica XII, 7–10.
Русский язык в Венгрии. Ин: Русский язык в Европе 90-х годов.
Материалы докладов и выступлений международного „Круглого
стола”. Budapest, 12–8. StSl XXXVI, 305–11.
О классификации т. н. Эмоциональнрй лексики. Lingua 4. Сборники на
иностранных языках. Будапештенский университет экономических
наук. Институт иностранных языков. Budapest, 153–70.
Once Again on Language and Music. NyK 91/1–2. 163–7.
A Putative Discourse Analysis Model and an Attempt of Its Application by
Lóránt Bencze. The D.A.R.G. Newsletter 6/2. Summer, 14–5.
A komplex szövegvizsgálat új modellje. Valóság 7. 100–2.
1991.
A nyelvi érzelemkifejezés eszközei és módjai. Budapest.
Русский язык в Венгрии. Lingua 5. Сборники на иностранных языках.
Будапештенский университет экономических наук. Институт
иностранных языков. Budapest, 11–8.
Érzelmi-értékelő tartalmak a szójelentésben. MNy LXXXVII, 134–44.
Az érzelemkifejező intonáció nyelvi státusáról. In: Studia in honorem Andreae
O. Vértes. Budapest, 132–40. (MFF 23.)
Károly Sándor hetvenéves. MNy LXXXVII, 249–51.
1992.
A mondathasadásról. In: Emlékkönyv Rácz Endre hetvenedik születésnapjára.
Szerk. Kozocsa Sándor Géza–Laczkó Krisztina. Budapest, 188–96.
276
A szövegtani kutatásról. In: Szemiotikai szövegtan 5. Szerk. Petőfi S. János–
Békési Imre–Vass László. Szeged, 171–6.
Mandelstam magyarul. Holmi 5. 758–63.
Głos węgierskiego przyjaciela. In: Stefania Skwarczyńska. Uczony, nauczyciel,
wychowawca. Red. M. Bielacki–J. Trzynadlowski. Lódź, 96–8.
1993.
A publicisztika nyelvéről. In: Emlékkönyv Fábián Pál hetvenedik születésnapjára. Szerk. Kozocsa Sándor Géza. Budapest, 231–40.
Nem a te dolgod, hogy bevégezd..., de nem is vonhatod ki magad alóla. Hankiss
Ágnes: A lélek térképe. Múlt és Jövő 3. 114–6. (Ism.)
Dániel Ágnes: Sző – szöveg – szer – szervez. A szöveg szerveződésének vizsgálata. Budapest 1990. In: Szemiotikai szövegtan 6. Szerk. Petőfi S. János–
Békési Imre–Vass László. Szeged, 245–8. (Ism.)
1994.
В.Г. Костомаров: Языковой вкус эпохи. Педагогика-Пресс. Москва 1994.
StSl XXXIX, 383–8.
К семидесятилетию Лайоша Киша. StSl XXXVIII, 402–3.
1995.
Kosztolányi Dezső: Szegény anyám csak egy dalt zongorázik... In: Emlékkönyv
Szathmári István hetvenedik születésnapjára. Szerk. Laczkó Krisztina. Budapest, 305–12.
Опыт текстово-сеиантического сопоставления двух писем в „Евгении
Онегине” Пушкина. Slavica Quinqueecclesiensia I. Pécs, 221–30.
Az Anyegin legújabb magyar fordítása. FilKözl 2. 146–55.
Русская литература в Венгрии. Вопросы литературы 4. 372–6.
1996.
Az Anyegin-strófa mint szövegmodell. In: Absztrakció és valóság. Békési Imre
köszöntése. Főszerk. R. Molnár Emma. Szeged, 253–61.
Stílusok és stilisztikák. Nyr 120. 375–9.
1997.
Affectivité, expressivité, valeur stylistique. In: Polyphonie pour Iván Fónagy.
Dirigé par Jean Perrot. Paris, 367–71.
A „való” és annak „égi mása”. In: Studia in honorem Stephani Nyomárkay.
Red. Janusz Bańczerowski. Budapest, 259–63. (Hungaro-Slavica)
Об ответственности переводчика как интерпретора художественного
произведения (на материале венгерских переводов Евгения Онегина
Пушкина). StSl XLII, 369–79.
Einiges über russische истина und правда. Studia slavistica et humanistica in
honorem Nullo Minissi. Prace Naukowe Uniwersytetu Śląskiego nr. 1595.
Katowice, 293–8.
277
1998.
Újabb irányzatok a fonológiában. (Általános Nyelvészeti Tanulmányok XIX.)
Budapest. (Szerk. és utószó: 273–5.)
278
A MESTER – ÉS TANÍTVÁNYAI
„Te beszélsz, és mi, nebulók, hallgatunk,
Istenem, istenek, mintha csak ma lenne.”
Ady Endre: Vén diák üdvözlete
Bizony sok évvel ezelőtt volt már, amikor mi, mai negyvenesek, akkori 1820 éves „nebulók” – akik magyar–orosz (harmadik szakként lengyel, néprajz,
török) szakos egyetemisták voltunk az ELTE Bölcsészettudományi Karán –
hallgattuk Péter Mihály Tanár Úr óráit két esztendőn keresztül: I. éven a Szláv
nyelvészeti proszeminárium, II. éven pedig az Orosz nyelvtörténeti szövegelemzés című szemináriumot vezette, és Ő vizsgáztatta a csoportunkat ószlávból, valamint orosz történeti nyelvtanból.
Némi szorongással és persze kíváncsisággal vártuk a Vele való első találkozást: az első órát. Azt már hallottuk Róla – természetesen a felsőbb évesektől –,
hogy nagy tudású, precíz, nagyon szigorú tanár. Ez utóbbi „információ” alapján
a diákember hajlamos túlzásokba esni és felnagyítani az általa még nem ismert
valóságot. Nos, ahogyan a Tanár Úr bejött és minden mesterkéltség nélkül,
kedvesen üdvözölt bennünket mint fiatal kollégáit – a hallgatói Neki kollégák és
kolléganők voltak –, lassan-lassan elmúlt a szorongás. (Ami persze később előelőjött, amikor az ember valami miatt nem készült az órára vagy nem írta meg a
megadott határidőre a szemináriumi dolgozatot, és olyankor nagyon tudta magát
szégyellni; vagy vizsga előtt, mert „Jaj, mi lesz, ha nem tudok, ha leégek előtte...”.)
A Tanár Úr óráin nagyon sokat lehetett tanulni, és nem csak a szűkebb értelemben vett „tananyagot”. Az Ő órái ugyanis többek voltak, mint amire a címük
utalt: nyelvtudományos szemléletet kaptunk Tőle, megismertetett a különböző
nyelvészeti iskolákkal, irányzatokkal és kutatási módszerekkel. Ugyanakkor a
tények, a munka tiszteletére, igényességre, toleranciára, tisztességre tanított
minket.
Valóban nagyon szigorú volt, ugyanakkor nagyon igazságos. Ha valakin látta, hogy valami baja, problémája van (nem csak egyetemi), akkor elbeszélgetett
vele, és tanácsokkal látta el. Még arra is volt gondja, hogy „próbavizsgát” csináltasson velünk az első szemeszter utolsó szemináriumán, mondván: első évesek vagyunk, még nincsenek tapasztalataink arról, hogyan zajlik az egyetemen
egy vizsga.
279
Péter Mihály tudós-tanár. Mégpedig olyan, aki a magas szintű tudományos
ismereteket kitűnően át tudja adni tanítványainak. (Van olyan tanár, aki szakmájában kiváló, de mint pedagógus kevésbé kiemelkedő, és van, aki kiváló
pedagógus, szakmájában viszont középszerű.) Ő kiváló tudós és kiváló pedagógus egy személyben – ahogyan egyik csoporttársunk mondta: Ő Mester (Rajta
kívül még egy tanárunkat nevezett Mesternek...). És van még valami, ami a
Tanár Úr „lényege”, amit diákként még nem tudtunk megfogalmazni, csak éreztük, hogy ez a valami – amiben bizony ritkán van az embernek része – nagyon
fontos, amitől Ő „a Péter Mihály” – a humanizmusa. Tudományterületéről azt
tartja, hogy „A nyelvészet emberközpontú tudomány, s a nyelvész – a természettudóstól, a matematikustól eltérően – antropológus a szó legtágabb értelmében.” (Péter Mihály: „Nihil linguistici a me alienum puto”. In: A nyelvészetről
– egyes szám, első személyben. Szerk. Bakró-Nagy Marianne–Kontra Miklós.
Budapest, 1991, 205. p.) És Ő valóban nem megy el közömbösen az ember
mellett, minden megnyilvánulásában érződött – és érződik ma is – a másik ember iránti toleranciája, megértése. Az ember minden cselekedete mögött az okokat keresi. Nála nem tapasztaltuk a már akkor is meglevő címkézést, beskatulyázást. Egy gyengébb teljesítmény – legyen az vizsga vagy más egyéb – esetében is az okokat kutatta, és a dolog nem volt elintézve egy rosszabb osztályzattal, s minden helyzetben tiszta lappal indulhatott az ember.
Irodalmárnak készült és nyelvész lett. Ez így persze nem állja meg a helyét,
hiszen munkásságában jelen van az irodalom is, és ez sem véletlen: „a nyelvésznek irodalmat értő és érző embernek kell lennie” – vallja (i. m. 206).
Ha valaki előveszi az Élet és Irodalom XLII/32. számát (1998. augusztus 7.),
és elolvassa a Tanár Úr Karenyina Anna – anno 1998? (2. p.) című írását,
amelyben Békés Pál Bélyeggyűjtemény c. sorozatának egy darabjára reagál –
megismerheti az irodalmat is értő és érző Péter Mihály humánus gondolkodásmódját, viszonyát a másik emberhez.
És mi, hajdani „nebulók” abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a tanítványai lehettünk.
Földi Éva
PÉTER MIHÁLY PROFESSZOR ÚRRÓL –
egyes szám, első személyben
Nem voltam, nem lehettem Péter Mihály tanítványa a szó iskolás értelmében, nem hallgathattam előadásait az ószláv nyelv, az orosz történeti nyelvtan,
az orosz stilisztika és verstan tárgyköréből. Mégis tanítómesteremként tisztelem
immár huszonöt éve, s úgy vélem, kollégáim közül többen is osztoznak ebben
az érzésben. Péter Mihály sokunk számára szolgál emberi és tudósi példaként,
mert birtokában van olyan mértékadó tulajdonságoknak, amelyek a tanítómester
rangjára emelik. Az emberi és szemléleti elfogulatlanság, a kibontakozni vágyó
280
szakmai törekvésekkel szembeni gondoskodó felelősség, a szellem és a kultúra
ápolása iránti magasabb elhivatottság jelentik azokat a tulajdonságokat, amelyeknek a hajdani Orosz Filológiai Tanszék fiatal és kevésbé fiatal oktatói –
szakterületük, emberi mentalitásuk és tudományos beállítottságuk különbözőségei ellenére – egyformán tisztelettel adóznak. De a szellemi tágasság és otthonosság légkörét mindenki megérzi, akinek megadatott, hogy Péter Mihály közelében éljen és munkálkodjék.
Sem életkorom, sem szakmai látóköröm nem teszi lehetővé, hogy teljes terjedelmében felmérjem Péter Mihály tanári és tudósi tevékenységének hatását.
Ennél csak sokkal szűkebb körű hatástörténetre szorítkozhatom. Annak a mesterkurzusnak a fő állomásait szeretném felidézni, amelyet Péter Mihály szellemi
védnöksége alatt kijártam az elmúlt huszonöt évben.
A szegedi JATE Orosz Filológiai Tanszékének fiatal munkatársaként részt
vehettem a Tihanyban rendezett emlékezetes Nemzetközi Szemiotikai Konferencián. A konferencia keretében ülésezett a Nemzetközi Szlavisztikai Bizottság
poétikai és stilisztikai albizottsága, amelynek Péter Mihály 1968 óta egyik alapító tagja. A bizottság ülésén a hazai és a nemzetközi szlavisztika nagy alakjai
vettek részt. Míves irodalmi és stilisztikai elemzések hallgatója lehettem, de
ezek közül is kitűnt Péter Mihály előadása – Megjegyzések a költői nyelv szemantikájának kérdéséhez címen. A három részre tagolt előadás fokozatosan
haladt az elméleti alapvetéstől a konkrét költői szöveg, egy Puskin-vers elemzéséig. Az elméleti részben Péter Mihály azt a félreértést tisztázta, amely a költői
nyelv fogalmának kettős értelmezésében rejlik; jelenti egyrészt a műalkotás
„anyagául” szolgáló természetes nyelvet, másrészt magának a műalkotásnak a
nyelvét mint sajátosan szervezett jelrendszert. Péter Mihály a kétféle értelmezés
egyoldalúságait egy olyan meghatározásban oldotta fel, amely szerint a költői
nyelv a természetes nyelvnek olyan, sajátos esztétikai célok érdekében aktualizált funkcionális változata, amelyet egyrészt a nyelvi kifejezés önmagára irányultsága, autonómiája, másrészt viszont tárgyra irányultsága, kommunikatív
funkciója közti állandóan vibráló feszültsége éltet. Éppen ennek a kettős feszültségnek a hatására képes a költői nyelv a dezantropomorf fogalmi gondolkodást meghaladva és azon túllépve olyan kommunikatív és értékviszonyokat
teremteni, amelyben az ember nembeli szubjektivitása nyer kifejezést egyszeri
és megismételhetetlenül egyedi formában.
Ma, amikor Péter Mihály tudományos életműve rendszerszerű egészként áll
előttünk, s maga a tudós vállalkozott a megtett út és a szemléletét formáló tudományos hatások összegzésére „Nihil linguistici a me alienum puto” c. írásában a Nyelvről – egyes szám, első személyben c. kötetben, különös hangsúlyt
kapnak ennek az 1974-ben, Tihanyban elhangzott előadásnak a tézisei. Az előadás elméleti alapvetéséből kiviláglik, hogy melyek azok az erővonalak, amelyek mentén Péter Mihály tudományos teljesítménye bekapcsolódik az egyetemes tudományos gondolkodás áramába, s hogy melyek azok a megtermékenyítő
hatások, amelyek útkeresését inspirálták. A prágai nyelvészeti iskola funkcionális nyelvszemléletének alkotó értelmezését tanúsítja az előadásban Jan
Mukařovský költői nyelvfelfogásának kritikai korrekciója, amelynek nyomán a
281
nyelvi jelenségek funkcionális értelmezését Péter Mihály egy antropocentrikus
nyelvfelfogással és esztétikai koncepcióval ötvözi, mert mint önvallomásában a
későbbiekben írja, a nyelvészet emberközpontú tudomány, s a nyelvtudós antropológus is a szó tágabb értelmében.
Az elmúlt huszonöt év tudománytörténeti folyamatainak a mérlegén még
pontosabban rajzolódik ki az előadás tudományos szemléletének előremutató,
ma is aktuális iránya. Péter Mihály a költői nyelv immanens célszerűségének
elméletét, amely legmarkánsabban az orosz formalisták és a prágai nyelvészeti
körrel szoros kapcsolatban álló Roman Jakobson korai munkáiban fogalmazódott meg, kiegészítette egy olyan dimenzióval, amely csak a posztformalista
irányzatok, így Mihail Bahtyin és Gusztav Spet nyelvfilozófiai gondolkodásában jelenik meg. Ezekben az elméletekben a nyelvi műalkotás immanens teleológiája csupán strukturális lenyomata egy nagyobb egészbe, a társadalmi kommunikáció rendszerébe való szerves illeszkedésnek, s a műalkotás mint egyedi
jel csakis ennek a tágabb nyelvi rendszernek a közegében válik értelmezhetővé.
Péter Mihály előadásában ezek az elméleti előfeltevések egy konkrét műelemzés megalapozásául szolgáltak. A verselemzés módszerét tekintve Péter
Mihály az 1970-es években kibontakozó tartui strukturális szemiotikai iskola, és
nevezetesen Jurij Lotman álláspontjához közelített, amely a költői műalkotást
olyan objektíve létező, egységes és oszthatatlan jelként fogja fel, amelynek
minden eleme jelentéstelített. Máig is mérceként szolgál számomra az a fogalmilag kristálytiszta, a kifejtés stílusát tekintve viszont „affektív” orosz nyelv,
amelyen az egykori előadás elhangzott. Az előadás szövege s a Szláv Poétikai
és Stilisztikai Bizottság ülésének teljes anyaga megjelent Péter Mihály szerkesztésében 1977-ben az Akadémiai Kiadó gondozásában The Structure and
Semantics of the Literary Text címen. A számomra döntő szakmai események
krónikásaként recenziót írtam a fenti kötetről.
Péter Mihály azt a szellemi hagyományt honosította meg a magyar szlavisztikában, amelyet a XX. század első felének nagy orosz nyelv- és irodalomtudósai képviseltek, s közülük is elsősorban V. Vinogradov, aki az irodalmi művek
nyelvi eljárásainak esztétikai szempontú értelmezésekor sohasem tévesztette
szem elől az adott korban a nyelvi rendszer egészében zajló folyamatokat. Ezért
különös megtiszteltetést jelentett számomra, hogy második, jelentős szakmai
találkozásom Péter Mihály professzor úrral immáron egy könyv lapjain történt,
nevezetesen V. Vinogradov válogatott művei akadémiai kiadásának Az orosz
irodalom poétikája c. 1976-ban megjelent kötetében.
A Vinogradov-tanulmányokhoz írt kommentárok szerzője, A.P. Csudakov,
részletesen ismertette és méltatta azokat a munkákat, amelyek a nemzetközi
tudományos életben meghonosították V. Vinogradov örökségét, s így elsők
között Péter Mihály tanulmányát, amely a Studia Slavica lapjain jelent meg
1971-ben. Vinogradov 1925-ben Anna Ahmatova költészetének szentelt „stilisztikai vázlatait” elemezve Péter Mihály rámutat, hogy Vinogradov eszméi,
miszerint a költői nyelv megkülönböztető sajátossága a szintagmatikus viszonyok dominanciájában rejlik, megelőlegezték, vagy talán részben inspirálták
Roman Jakobson ismert meghatározását a költői funkció mibenlétéről, melynek
282
lényege az, hogy az ekvivalencia elvét a szelekció tengelyéről a kombináció
tengelyére vetíti át. Péter Mihály elméleti feltételezése egyetértő ismertetésre
talált Vinogradov akadémiai kiadásának lapjain. A szomszédos hasábon került
ismertetésre Ahmatova költészetének szentelt első tanulmányom, amely
Vinogradov 1925-ben írt könyvének nyomdokain halad. Azóta V. Vinogradov
szellemi örökségére úgy tekintek, mint biztos ösvényre, amely mindig visszavezet Péter Mihály tanár úr iskolájába.
Az évek során többször vettem részt olyan munkahelyi szakmai vitákon,
amelyeket Péter Mihály vezetett, és olyan kandidátusi védéseken, ahol ő volt az
értekezés opponense. A megvitatásra kerülő disszertációkat kollégáim is, magam is előzetesen elolvastuk, de hogy a bennük feltárt tudományos felfedezéseknek mi az igazi rangja és távlata, azt mindig csak akkor értettük meg igazán,
amikor Péter Mihály felolvasta az opponensi véleményét. S ezután mindannyian
egyszerre csak úgy éreztük, hogy egy nagyon jelentős esemény részesei vagyunk, ahol talán éppen most születik az új tudomány. Péter Mihály szakmai
jelenléte nyomán nemcsak az esemény rangja emelkedett meg, hanem a résztvevők szakmai és emberi önértékelése is.
Péter Mihály Professzor Úr szakmai önvallomásában a nyelvész jellemző
vonásai közt tartja számon a megismerés leírhatatlan folyamatként való felfogását. Péter Mihály, a tanár ezt a felfogást egész lényével közvetíti a tanítványai
számára, s ettől az ő életük és szellemük is nyitottabbá válik és távlatokat nyer.
Han Anna
283
Pusztay János
284
PUSZTAY JÁNOS VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL
Csak játék, mondja dalomra a kortárs,
s a jövő mit se szól rá, elfeled.
Verseimet ajánlom a falaknak,
úgy írtam, ahogy nekem jólesett.
(Weöres Sándor)
1948. július 22-én születtem Szombathelyen, és az érettségiig szülővárosomban folytattam tanulmányaimat, majd ezután az ELTE Bölcsészettudományi
Karára vettek föl magyar–orosz szakra. Idővel felvettem harmadik szakként a
finnugor nyelvészet szakot is, és így végeztem 1972-ben. Időközben azonban
kétszer egy esztendőt töltöttem ösztöndíjakkal külföldön: orosz részképzésen
voltam Vlagyimirban egy évet, és egy évet Finnországban, Helsinkiben mint
finnugor szakos.
Az egyetem elvégzése után a Bölcsészettudományi Karon, a Finnugor Tanszéken maradtam; végigjártam az egyetemi docens beosztásig minden grádicsát
a beosztásoknak. Az itteni tevékenységemet azonban időről időre megszakították egyéb más munkák, munkalehetőségek, így '75 és '78 között például
Göttingában voltam magyar lektor; aztán ösztöndíjakkal voltam külföldön: általában Németországban, például Humboldt-ösztöndíjjal. '85-től '88-ig a Tudományegyetemi Osztályt vezettem az akkori Művelődési Minisztériumban, ’88tól – bár közben docensként az ELTE-n dolgoztam – felkérést kaptam a pécsi
egyetem rektorától, hogy alapítsam meg ott az Uralisztikai Tanszéket. Természetesen ennek a kérésnek eleget is tettem nagyon szívesen, hiszen viszonylag
fiatalon kaptam arra lehetőséget, hogy saját műhelyt, tanszéket hozzak létre. Ez
az állapot '91-ig tartott, és akkor kaptam meghívást szülővárosomba, ahol a
tanárképző főiskolán nyílt arra lehetőség, hogy megint tanszékalapításra kerüljön sor, illetőleg megválasztottak az intézmény főigazgatójának – ebben a tisztségben dolgoztam '96 végéig. '97-től ugyancsak ott, a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán vagyok tanszékvezető. Időközben egyetemi tanár lettem, Széchenyi-professzori ösztöndíjat, Apáczai-díjat kaptam és így tovább; tehát ebben
a pillanatban, amikor ezt a visszatekintést adom, Szombathelyen dolgozom
egyetemi tanárként.
A tevékenységemre rátérve e szikár életrajzi adatok után, talán azt érdemes
előrebocsátani, hogy mivel én a különböző beosztások, megbízások, munkák
miatt nem csupán a tudományos életben, a felsőoktatás eleve rám szabott szűk
területén – tehát, hogy nyelvészetet tanítok – tevékenykedtem, hanem, ahogy
az előbb említettem, voltam minisztériumban vezető, ahol a Tudományegyetemi
Osztályt vezettem, illetőleg főigazgatóként elég élénken részt kellett vennem a
285
magyar felsőoktatás elég nehéz időszakában a felsőoktatás-politikában. Ezen
belül voltam a főigazgatói konferenciának is elnöke, ami elég nagy feladat volt.
És mivel Szombathelyen egyetlen főiskola van, így én úgy gondoltam, hogy
ennek az egyetlen főiskolának a vezetője részt kell, hogy vegyen a helyi politikai – elsősorban kultúrpolitikai, tehát nem pártpolitikai – életben. Így aztán az
ember óhatatlanul kapcsolatba kerül a szakmán kívül, régiópolitikai és egyéb
más feladatokkal, elképzelésekkel.
Tehát a pályafutásom, ha szabad így jeleznem vagy aposztrofálnom az eddigi működésemet, voltaképpen három területre oszlik, amely területek azonban
egymástól talán nem választhatók vagy nem választandók el: a finnugor nyelvészet, ennek a konkrét művelése, illetőleg a műveltetése tudománypolitikai, tudományszervezési tevékenység révén, aztán a város-, illetve régiópolitika. A
szakmai tevékenységemhez az alapot az ELTE Bölcsészettudományi Karán
szereztem, ahol azt kell mondanom, nagy szerencsém volt, hiszen remek tanárok kezébe kerültem. A Finnugor Tanszéknek akkor a vezetője Lakó György
akadémikus volt, aki – ha szabad jellemeznem a pályafutását – az úgynevezett
klasszikus vagy hagyományos finnugor nyelvészetnek, azt hiszem a legnagyobb
magyarországi alakja. Mellette a tanszéken Velenyák Zsófia nevét kell említenem, akinek mindmáig nagyon sokat köszönhetek, aki adjunktusként tanított
engem, még mint magyar szakost – a kötelező finnugor stúdiumokra. És voltaképpen neki köszönhetem azt, hogy finnugor szakos lettem, annak ellenére,
hogy az egyetemre kerülésemig én a finnugor nyelvrokonságról – szégyellve be
kell vallanom – nagyon keveset tudtam, mondhatni, szinte semmit.
A következő – talán nem is felsorolásképpen mondom, hanem –, aki talán
azóta is a legnagyobb hatással volt és van rám: Bereczki Gábor professzor, akit
mind a mai napig atyai barátomnak és mesteremnek tekinthetek, annak ellenére,
hogy őhozzá viszonylag kevés órára jártam, viszont nagyon nyitott volt minden
konzultációs kérdésben. Diákként, fiatal oktatóként, de még most is nagyon
sokszor konzultálok meg vele kérdéseket, és az a nyugodtság, higgadtság, a
sokoldalú tájékozottság, az azok iránt a területek iránti nyitottsága is, amelyekkel ő maga nem foglalkozik, nagyon sokat jelentett számomra, mint ahogy például a pályám kezdetén az a sokoldalúság, ahogy ő a finnugrisztikához viszonyult. Tehát ő nemcsak nyelvész volt, hanem fordított irodalmat, népköltészetet,
állított össze irodalmi antológiákat, népköltészeti antológiákat is, mindent megtéve annak érdekében, hogy a finnugor népek irodalma, művészete, népköltészete – és köztük elsősorban, talán azt mondhatnám, az észt és a finn irodalom –
minél szélesebb tömegekhez eljuthasson.
Aztán mikor már magam is tanítottam az ELTE Finnugor Tanszékén, kerültem közelebbi kapcsolatba – a sajnos már közel tíz éve elhunyt – Balázs János
professzorral, akit én a Bölcsészettudományi Kar utolsó, mondjuk így, reneszánsz típusú professzorának tartok. Hihetetlen mennyiségű tudás párosult személyében lenyűgöző egyszerűséggel, közvetlenséggel – azt hiszem, igen nagy
vesztesége a magyar tudományosságnak, hogy ő már nincs köztünk. Ha egy
286
emléket fölidézhetek vele, számosat lehetne természetesen, de egy olyat választok, amelyik a szakmához köt, illetve kötődik. Valamikor a '80-as évek elején
meghirdetett egy areális nyelvészeti szemináriumot, amely váltott előadókkal
zajlott. A meghívott előadók között volt ő maga természetesen, Bereczki Gábor,
Abaffy Erzsébet a magyar nyelvészetről, és fiatal oktatóként vettem én részt
ebben a körben, és egymásnak, illetőleg a Nyelvtudományi Intézetből vagy akár
itt, az ELTE hallgatóságából betévedő hallgatóknak adtuk elő a mondandónkat
– minden idő- és tematikai korlátozás nélkül. Amikor az egy-két szemeszteres
kurzusnak vége szakadt, akkor Balázs János azt mondta, hogy ebből egy kötetet
kell csinálni. Azóta is sokat idézett kötetté vált az Areális nyelvészeti tanulmányok, amelyben hát az előbb említett szerzők szerepelnek, illetőleg még egy: az
azóta szintén elhunyt Rot Sándor, aki a Kárpát-medence nyelvi képével gazdagította azt az összeállítást. Tehát jó helyről, jó környezetből indultam és tevékenykedhettem hosszú éveken keresztül, közel két évtizeden át, leszámítva azokat a megszakításokat, amelyeket külföldön vagy mondjuk a minisztériumban
töltöttem, de akkor sem szakadtam el természetesen az alma matertől.
Aztán még valamit az indulásról. Tudniillik az indulás és a között a helyzet
között, amelyben most – pl. a finnugrisztikában – vagyok, igen nagy a különbség. Egy teljesen hagyományos, konzervatív beállítottságú témakörrel indultam
el: jövevényszó-kutatás és így tovább, és így tovább, amiből a göttingai évek
rántottak ki – ha szabad így mondanom. Amikor lektorként dolgoztam ott az
egyetem finnugor tanszékén, akkor kerültem közelebbi kapcsolatba olyan személyekkel, akik ráirányították más kérdésekre is a figyelmemet; illetőleg nyilván van az emberben egyfajta érési folyamat, amelynek a következtében akár
témákat és szemléletet is tud váltani. Így jutottam el olyan kérdésekhez, amelyek egyrészt szinte tabuként szolgálnak a magyar finnugrisztikában vagy még
akár nemzetközileg is: az alapnyelvi rekonstrukció számos, száz éve axiómává
vált kérdéséhez, ezeknek gyakorlati és elméleti vonatkozásaihoz; illetőleg a
figyelmem akkor fordult a paleoszibériai nyelvek felé, amelyekben vagy amelyek segítségével már akkor is valamiféle megoldást kívántam, próbáltam találni a finnugor nyelvészeten, nyelvcsaládon belüli kérdéseknek a megválaszolására. Dehát az ember útja soha nem teljesen egyenes a tudományos területen sem:
ott is volt egy „félrelépésem”. Schlachter professzorral, aki az én lektori időmben (vagy annak egy részében) vezetője volt a göttingai Finnugor Tanszéknek,
elkezdtünk dolgozni egy német–magyar kontrasztív igekötő-vizsgálaton, ami
aztán az én lektorságom után néhány évvel, Schlachter professzornak a nyugdíjas évei alatt készült el, és jelent meg magyarul – vaskos monográfia. A téma
azóta is kísért egyébként, és minél többet foglalkozom a közép-európai régióval
(Szombathelyről ezt nem nehéz megcsinálni, mert azt mondjuk, hogy mi Közép-Európa közepén vagyunk, ugye a borostyánkőút mentén: a tanszéktől 150
méterre még mindig megvannak a rómaiak által épített borostyánkőútnak a maradványai), tehát ez a kontrasztív témakör azóta is sokszor előjön nálam is, ille-
287
tőleg biztatom munkatársaimat, hogy ezekkel a kérdésekkel érdemes foglalkozni.
De a nagy váltás az tulajdonképpen az a váltás volt, amikor a paleoszibériai
nyelvekkel megismerkedve megpróbáltam újrafogalmazni az uráli nyelvek, és
főképpen az uráli alapnyelv – e képzelt és rekonstruált idióma – távolabbi nyelvi kapcsolatait, és azon nyomban olyan kérdésekbe ütközött az ember, hogy
például honnan származik az uráli nyelvcsalád, hogy alakult ki az a bizonyos
uráli alapnyelv, s ezzel összefüggően, hogy hol van vagy hol lehetett az uráli
népek őshazája. Ezek nagyon izgalmas kérdések, és nagyon vitatott megoldások
születtek, akár azok a megoldások, amelyeket én fogalmaztam meg, akár az
ennek nyomán vagy ettől függetlenül, párhuzamosan végzett kutatások eredményei – észt és finn kollégák utóbbi években elért eredményeiről van szó. Ezeket
a szakmában erősen vitatják. Én úgy gondolom, hogy az viszi előre a tudományt, hogyha vitatkozunk kérdésekről, hisz ha mindenki mindenben egyetért,
akkor az rendkívül unalmas dolog, akkor minden meg van oldva. Ez az – időnként szinte provokatív szinten – újat keresés viszonylag korai munkásságomtól
vagy tevékenységemtől kezdve jellemez. Én nem próbáltam igazodni irányzatokhoz, személyekhez sem. Ennek természetesen vannak előnyei, vannak hátrányai, hiszen egyfajta közegben él az ember. Engem mindig olyan kérdések foglalkoztattak, amelyek akár hobbiként is izgathattak volna, vagy izgattak, mert én
a finnugrisztikát, uralisztikát azért és úgy művelem, mert nekem így tetszik. Ez
nem biztos, hogy tudomány-erkölcsi alapon elfogadható álláspont, de én így
élvezem, és talán ebből még ki is sül valami pozitívum.
Ami a másik nagy, ilyen szemfelnyitó élményem volt, az a minisztériumi tevékenység, két okból. Ugye, ez 1985–88, amikor már a Kádár-rendszer eléggé
fellazult. 1985–88-ban megismertem a döntéshozó, döntés-előkészítő mechanizmusokat, megismertem azokat a szervezeteket, személyeket, akik a döntéseket előkészítették – országos, persze főképpen a felsőoktatásra vonatkozó kérdésekről van szó. Nagyon elkeserítő volt, hogy milyen szellemi színvonalú garnitúra hozta meg a nemzet sorsát meghatározó kérdéseket. De ez a fele most
kevésbé izgalmas, hanem sokkal izgalmasabb a pályám további része szempontjából az, hogy a minisztériumban tetőtől talpig megismerhettem a magyar felsőoktatást, amit mondjuk egy átlagos magyar egyetemi adjunktus nem biztos,
hogy meg tud tenni – akkor még, ugye adjunktus voltam az ELTE-n. Ebből az
információból éltem – azt persze mindig naprakész állapotra hozva – a különböző felsőoktatás-politikai pozícióimban, tehát tanszékvezetőként, főigazgatóként, főigazgató-konferencia elnökeként és így tovább. Innen – a minisztériumból – indult aztán az a pálya, ahol már magam is a felsőoktatáson belül vezetői
pozíciókat tölthettem be.
Pécsre kaptam meghívást 1988-ban, ahol először nyílt arra alkalmam, hogy
olyan műhelyt teremtsek magamnak, ahol oktatás és kutatás, tudományszervezés az én felelősségem, amilyen műhelyt én magamnak meg akarok teremteni.
Így utólag belátva, talán hirtelen túl sokat terveztem Pécsre. Lehet, hogy nem
288
láttam reálisan a nehézségeket, a problémákat; mindenesetre – akárhogy is van
– ez a hároméves korszak, ami nem volt túl hosszú, hozott eredményeket is, de
kudarcokat is, mert számos elképzelt ügyet nem tudtam végigvinni – ezt azóta
se tudtam lezárni magamban, pedig hát azóta eltelt hét év. És 1991-ben megváltunk egymástól, mert láttam: a programot Pécsett, úgy ahogy én elképzeltem,
nem tudom megcsinálni vagy nem tudjuk együtt megcsinálni.
Szombathelyre kerültem, ahol a főiskola célul tűzte ki az egyetemmé válást,
és oda egyetemi szintű vagy jellegű tanszékeket kellett létrehozni, és hát a
finnugrisztika, mondjuk egy bölcsész területen eléggé fontos tanszék lehet megfelelő tudományos súllyal; aztán megnyertem a főigazgatói pályázatot is. Azóta
folyamatosan Szombathelyen dolgozom. Nagyon izgalmas volt a dolog. Én
akkor azt úgy fogalmaztam, hogy tanszéket már alapítottam, egyetemet még
nem, nézzük meg, hogy sikerül ez, hogy egyáltalán lehet-e Magyarországon
egyetemet csinálni. Nos, azóta kiderült, hogy nem nagyon, mert meg kell nyerni
a helyi intézményi erőket, meg kell nyerni a helyi politikai erőket és meg kell
nyerni hozzá az országos politikát. (Azonkívül egy millió pártot is most már
ahhoz, hogy az ember a kormányig eljusson.) És Magyarországon nagyon sokszor szeretik halogatni a döntéseket.
Nos, hogy miért kellett ott vagy miért kellene még mind a mai napig aktuálisan, például egyetemet alapítani – a Nyugat-Dunántúlon, mondjuk így, de hát
ha már egyszer Szombathelyen van az ember, akkor azt mondja, hogy Szombathelyen –, mert az ország kettészakadt. Tudjuk, hiszen a napi hírekben állandóan azt halljuk, hogy a nyugati és a keleti országrész a GDP meg a minden
egyéb tekintetében hatalmas távolságra van egymástól – a nyugat javára. Ha
megnézzük a tudományos és a felsőoktatási hálózatunkat, akkor viszont pont
ellenkező irányú kettészakadást látunk. Az ország keleti felében sokkal több az
egyetem, a kutatóintézet, mint az ország nyugati felében. Ez történetileg alakult
így, századunk elejétől, tudniillik a '908-ban meghirdetett egyetemszervezési, alapítási programot – amely keletről indult el, az akkori Nagy-Magyarország
keleti részéről – nem lehetett végigvinni Nyugat-Magyarországig, mert közben
kitört a háború, utána Trianon lett stb., stb. Azóta sem sikerült pótolni a hiányokat. Na most mi úgy gondoltuk, hogy a nyugat-magyarországi régiónak kell
legalább egy, esetleg két egyetem. Győrrel van mindig a verseny, vagy állítanak
egymással szembe időnként bennünket: Szombathelyet és Győrt.
Én úgy gondolom, hogy az a kulturális hagyomány, az a gazdasági potenciál,
amellyel az országnak az a fele rendelkezik, legalább ezt a két plusz egyetemet
elbírja, el kell, hogy bírja. Ennek ellenére nagyon kevés történik e téren. Persze
elkezdtük. Nagyon sok mindent megpróbáltunk teremteni, próbáltunk létrehozni
Szombathelyen. Megcsináltuk a tudományos társaságot, amelyik összefogja a
megye és a város vezető tudományos erőit. Itt két nagy központról van szó: a
Markusovszky Kórházról, amelyik két orvosi egyetemnek is gyakorlókórháza,
számos professzorral, nagyon sok tudományosan minősített munkatárssal; és hát
a Tanárképző Főiskola, amelynek állományában a tudományosan minősítettek
289
aránya az én ottlétem alatt legalább megkétszereződött. A jövő az izgalmas,
tudniillik a PhD-s hallgatók, tehát a doktoranduszok számát tekintve a mi főiskolánk élenjáró intézmény, tehát tőlünk járnak a legtöbben ilyen kurzusokra,
ami azt jelenti, hogy két-három év múlva a főiskola oktatói létszámának a fele –
ha meg tudjuk tartani ezeket a fiatalokat – tudományosan minősített lesz. Ez egy
egyetemi bázis nélküli közegben rendkívül nagy eredmény, azt hiszem.
De hoztunk létre olyan kiadót, amely kiadó – a Savaria University Pressről
van szó – egyre inkább országos ismertségre tesz szert, a magyar szellemi élet
számos jeles alakja – nemcsak szombathelyiek, és főképp nem szombathelyiek
– publikálnak itt. És ez a kiadó adja ki egyébként, a már említett tudományos
társaságnak a felolvasó ülései után keletkezett kéziratokat is, kis monográfiák
formájában. És így tovább, és így tovább lehetne sorolni az eredményeket, illetőleg azokat a feltételeket, amelyek közepette mi működünk. Így az ember óhatatlanul kapcsolatba kerül a főiskolai léten, a főiskolai vezető poszton keresztül
a helyi és a regionális politikával, mert az volt az alapelvem – most is ezt vallom, bár nem vagyok főigazgató –, hogyha egy városban van egyetlen felsőoktatási intézmény, akkor annak az egyetlen felsőoktatási intézménynek a vezetője
kötelességének kell, hogy tartsa, hogy a helyi közéletben, a hozzá legközelebb
álló területen, tehát a kultúrpolitikában, oktatás-, felsőoktatás-, tudománypolitikában hallassa a hangját, elmondja a véleményét; és én ezt nagyon komolyan is
vettem. Más a helyzet egy olyan városban, ahol két, három, négy vagy tizenöt
egyetem, főiskola van, akkor ezek a feladatok esetleg megoszlanak az egyes
intézményi vezetők, illetőleg a kiemelt kutatók, tudósok között. Szombathelyen
nagyon kevesünknek kell nagyon sok mindent csinálni, mert a háttér, infrastruktúra, szellemi kapacitás még nem kellő mértékű.
Most, hogy egyszerű tanszékvezető vagyok, a korábbiaknál nagyobb súlyt
tudok fektetni a szakmai munkára; nemcsak a saját, és talán nem is elsősorban a
saját szakmai tevékenységemre, hanem a tanszék tudományos tevékenységére,
illetőleg a tudományszervező munkára. Nagy örömömre szolgál, hogy az új
felsőoktatási törvény értelmében mi – kellő akkreditáció után – megkaphattuk a
finnugor nyelvészet egyetemi szak indítási jogát. A főiskolán tudunk egyetemi
diplomát kiadni két szakon is: a finnugor nyelvészet mellett az alkalmazott
nyelvészeten. Úgyhogy a nagy egyetemi álmokból ennyi már megvalósult, majd
meglátjuk, hogy aztán így szakonként tudunk-e araszolni tovább, ez a jövő titka.
Viszont a tanszéken belül, az immár egyetemi szintű képzés mellett továbbra is
foglalkoztunk tudományszervezéssel.
Nálunk évente két-három, esetleg négy – többnyire nemzetközi – konferencia van, mindig valamely meghatározott témában: a kontrasztív nyelvészettől
kezdve, a kis népek és nyelvek problematikáján át különböző uráli nyelvészeti
kérdésekig. De emellett az idén ötödször rendeztük meg például a kéthetes
orosz nyelvű Hungarológiai Nyári Egyetemet (azért orosz nyelvű, mert az
oroszországi finnugor népek képviselőinek szervezzük), azzal a céllal, hogy
megmutassuk, a magyar történelemben és kultúrtörténetben elénk tornyosult
290
akadályokat mi hogy küzdöttük le, illetve bizonyos kérdésekre milyen választ
adtunk. Ezek a kérdések más társadalmi-gazdasági körülmények között ugyan,
de az egyre nagyobb politikai önállósággal rendelkező oroszországi finnugor
népek esetében is fölmerülnek, s akkor talán valamiféle analógiát tudunk szolgáltatni – ezért az érdeklődés a rendezvény iránt.
Ami maradandó nyoma, mondjuk a tanszék működésének, azok a kiadványok. Ebben a pillanatban a tanszéken hat sorozat van. Ezek közül három még
Pécsett jött létre, aztán ahogy Szombathelyre mentem, magammal vittem az
addigi mindhárom sorozatból két-két kötetet tartalmazó szériákat. Hat sorozat, a
fennisztikától kezdve az észt és cseremisz külön sorozaton át a Specimina
Sibirica általános tematikájú sorozatáig. A legújabb a Folia Baltica, mert mi a
borostyánkőút projekt alapján úgy gondoljuk, hogy az észt mellett nekünk vállalnunk kell a másik két balti nyelvnek, a lettnek és a litvánnak is a művelését.
Úgyhogy számos dolgot mi készítettünk el először az országban, és adtunk ki:
itt született az első magyar nyelvű lett grammatika, az egykori lett lektorunk
jóvoltából, de itt készült el az első teljes magyar nyelvű észt leíró nyelvtan; itt
készültek el az első észt–magyar, illetve magyar–észt szótárak; most készül az
első lett–magyar szótár; most már néhány éve folyik Beke Ödön akadémikus –
aki már harmincegynéhány éve meghalt – cseremisz szótárának a kiadása. Ez a
cseremisz nyelvnek a legnagyobb tudományos szótára, a harmadik kötet most a
napokban jelenik meg, és még lesz körülbelül négy-öt kötete.
Vázlatosan talán ennyit tudok elmondani magamról, abban bízva, hogy – bár
az ember a kenyere javát (ahogy mondani szokás) megette, és túl van a delelőn
– még azért adatik néhány esztendős aktív tevékenység, amelynek során be
tudjuk fejezni vagy tovább tudjuk folytatni azt a munkát, amit megkezdtünk, és
aminek – legalábbis mi ott helyben – értelmét látjuk.
A videofelvétel 1998. szeptember 24-én készült, szövegét Módos Péter jegyezte le.
291
PUSZTAY JÁNOS MUNKÁSSÁGJEGYZÉKE
(Válogatás)
Monográfiák, tanulmányok és egyéb írások
(A jegyzék nem tartalmazza a napilapokban közzétett írásokat és fordításokat)
1971.
A mai magyar irodalom finnországi visszhangja. Életünk 6. 572–4.
1972.
A nyenyec nyelv hangsúlyának történetéhez. NyK 74. 395–406.
Bereczki Gábor: Cseremisz (mari) nyelvkönyv. NyK 74. 461–3. (Ism.)
1973.
A finn kulturális híd története. FilKözl 19. 207–10.
1974.
Finnországi jegyzet. Tudományos tudósítóink jelentik. Szerk. Pataki Béla Pál.
Budapest, 83–100.
Domokos Péter: Szöveggyűjtemény A finnugorság ismertetése c. gyakorlatok
tárgykörből. NyK 76. 443–4. (Ism.)
Finn költők antológiája. Kritika 6. 25. p. (Ism.)
Szibériai folklór: Sámándobok, szóljatok. Új Írás 6. 126–8.
1975.
Vlijanie russkogo jazyka na neneckij jazyk (s parallel'ami iz finnougorskih
jazykov). AUB SLingu X, 85–92.
A determinálás kifejezése az uráli nyelvekben. Nyr 99. 356–64.
Vázlatpontok a magyar nyelvhasonlítás történetéhez. Valóság 12. 56–66.
Suomen lyriikkaa unkariksi [Finn líra magyarul]. Kanava 4. 239–41.
Gondolatok a szamojéd népekről és népköltészetükről. Forrás 3. 33–6.
Műfordítások a szamojéd népköltészetből. Forrás 3. 37–9. (Ford.)
A szamojéd népek irodalmáról. Tiszatáj 9. 41–3.
Népköltészetből született... Életünk 6. 483–5.
1976.
Bemerkungen zur Frage der Aspekte in den uralischen Sprachen. FinnischUgrische Mitteilungen 1. 153–9.
292
Material aus dem Wald-Dialekt des Jurak-Samojedischen. Nachrichten der
Akademie der Wissenschaften in Göttingen, I. Klasse, Nr. 10,
Göttingen, 31 p.
Jegyzetek a balti finnekről és népköltészetükről. Forrás 9. 61–4.
Meine Reise zu den Tscheremissen im Herbst 1976. Finnisch-Ugrische
Mitteilungen 1. 107–14.
Finn drámatendenciák és tendenciadrámák a XIX. század második felében.
FilKözl 22. 90–8.
A lappok szépirodalma. FilKözl 22. 215–24.
Domokos Péter: Az udmurt irodalom története. FilKözl 22. 435–40. (Ism.)
1977.
Az „ugor-török háború” után. Magvető, Budapest. (Gyorsuló idő)
A mari irodalomtörténet vázlata. Életünk 6. 541–52.
Harald Haarmann: Die finnisch-ugrischen Sprachen: Soziologische und
politische Aspekte ihrer Entwicklung. NyK 79. 372–74. (Ism.)
1978.
Wörterverzeichnis des Jenissej-Samojedischen (Enzischen). Fenno-Ugrica 5.
Hamburg. (Társszerző: Michael Katzschman)
Kleines Jenissej-samojedisches Material. Finnisch-Ugrische Mitteilungen 2. 3–
30.
A homonímia kérdéséről az uráli, a finnugor és az ugor alapnyelvben. NyK 80.
105–16.
Finnisch-ugrische Traditionen in der modernen ungarischen Lyrik. Die
zeitgenössischen Literaturen Südosteuropas. Südosteuropa-Jahrbuch 11.
München, 91–9.
Das literarische Leben und die Literatur der Tscheremissen. Neohelicon VI,
215–34.
1979.
Giljakisch – Uralisch? –Veröffentlichungen der Societas Uralo-Altaica 12.
Festschrift für Wolfgang Schlachter zum 70. Geburtstag. 231–42. (Társszerkesztő: Chr. Gläser)
Domokos Péter: Uralisztikai olvasókönyv. (Uralistisches Lesebuch). FinnischUgrische Mitteilungen 3. 81–4. (Ism.)
Castrenianumin Toimitteita 1–18. Finnisch-Ugrische Mitteilungen 3. 173–88.
(Ism.)
1980.
Az uráli-paleoszibériai kapcsolatok kérdéséhez. Budapest. (MNyTK 158.)
Sandhi in den uralischen Sprachen. Finnisch-Ugrische Mitteilungen 4. 125–33.
Über die Kiseljowskaja Mundart des Waldjurakischen. AUB SLingu XI, 43–70.
293
Hajdú Péter – Domokos Péter: Uráli nyelvrokonaink. FilKözl 26. 387–91.
(Ism.)
1981.
A számjelölés fejlődéséhez (Paleolingvisztikai rekonstrukció az uráli és a paleoszibériai nyelvek alapján). In: Tanulmányok a magyar nyelv múltjáról és jelenéről. Emlékkönyv Benkő Loránd születésének 60. évfordulójára. Budapest, 285–91.
Sprachgeschichtliche Arealien im sibirischen Sprachraum. In: Congressus
Quintus Internationalis Fenno-Ugristarum. Pars VII, Turku, 251–6.
1982.
Magyar nyelvű Kalevalák. Kritika 2. 28–9.
Károly Rédei: Zyrian Folklore Texts. FilKözl 28. 610–2.
Shamanism in Siberia. FilKözl 28. 612–6. (Ism.)
Hajdú Péter: Az uráli nyelvészet alapkérdései. FilKözl 28. 616–9. (Ism.)
1983.
Morpho-semantische Untersuchung des ungarischen Verbalpräfixes el-.
(Auf dem Hintergrund deutscher Entsprechungen). Budapest. (MNyTK
167.). Társszerző: Wolfgang Schlachter)
Areális nyelvi kapcsolatok Szibériában. (Egyezések az uráli és a paleoszibériai
nyelvek névszói tartományában). In: Areális nyelvészeti tanulmányok. Budapest, 237–44.
Verbalpräfixe im Deutschen und Ungarischen. Ein Beitrag zum Thema:
Ungarisch als Fremdsprache. In: Ungarn – Deutschland. Studien zu Sprache,
Kultur, Geographie und Geschichte. Studia Hungarica 24. München, 63–76.
Über den sogenannten Ergativ der paläosibirischen Sprachen. In: Languages in
Function. Materials of the XIIIth Annual Conference of the Societas
Linguistica Europaea, 3–6. IX. 1980, Budapest. Budapest, 241–8.
Az alapnyelvi szószerkezetről. MNy 79. 185–97.
A grammatikai és a lokális kázusok genetikai kapcsolatáról. In: Urálisztikai Tanulmányok Hajdú Péter 60. születésnapja tiszteletére. Szerk. Bereczki Gábor–Domokos Péter. Budapest, 315–22.
A paleoszibériai népek és irodalmuk. (Ua. Klny. 1984, Folklór, folklorisztika és
etnológia 77.). FilKözl 29. 137–51.
Finnugor rokonságunk emlékeiből: A sámánizmus. MTan 26/2. 69–76.
Finnugor rokonságunk emlékeiből: A medvekultusz és a medveünnepi színjátékok. MTan 26/5. 221–34.
1984.
Die Pur-Mundart des Waldjurakischen. Grammatikalischer Abriss aufgrund
der Materialien von T.V. Lehtisalo. SUA 23. Szeged.
294
Gedanken zu einem einheitlichen morphologischen Beschreibungsmodell der
uralischen Dialekte. Mitteilungen der Societas Uralo-Altaica 6. Hamburg,
79–89.
Érték és mérték a szamojédban. NyK 86. 229–37.
Praefixa idea. Zu den Funktionswerten der Verbalpräfixe und der
Präfixlosigkeit. AUB SLingu XV, 181–8.
Előzetes közlemény az el- igekötős igék magyar-német kontrasztív vizsgálatáról. MNy 80. 17–25. (Társszerző: Wolfgang, Schlachter)
Analóg vonások az uráli és a paleoszibériai nyelvek névszói rendszerében. Kandidátusi értekezés tézisei. Budapest.
„Ich fürchte die Komparation”: Zwei sibirische Isoglossen. NyK 86. 414–20.
A világ és az ember keletkezése. MTan 27/2. 56–64.
Az uráli népek epikus énekei. I. A hősénekek. MTan 27/3. 102–13.
Symposion „Dialectologia Uralica” in Hamburg. Finnisch-Ugrische
1985.
Sprachentwicklungstendenzen in den agglutinierenden Sprachen – aufgrund des
Nominalsystems der uralischen und paläosibirischen Sprachen. SAIS
Arbeitsberichte. Heft 8. Kiel, 153–66.
Gedanken zu einem einheitlichen morphologischen Beschreibungsmodell der
uralischen Dialekte. Veröffentlichungen der Societas Uralo-Altaica 20.
Wiesbaden, 49–56.
Wörterverzeichnisse aus den tschuktscho-kamtschadalischen Sprachen. A –
Kerekisches Wörterverzeichnis. AUB SLingu XVI, 45–74.
Tabuszavak a szamojéd nyelvekben. FilKözl 31. 95–106. (Ua. Folklór, folklorisztika és etnológia. Klny. 1985.)
A hun-mondától a finnugor rokonságig. In: Az őshazától a Kárpátokig. Szerk.
Szombathy Viktor. Budapest, 27–71.
Az uráli népek eposzai (II.): Kalevipoeg, az észt nemzeti eposz. MTan 28/1. 8–
21.
Finnugor hagyományok a magyar irodalomban. MTan 28/4. 154–67.
1986.
Benennungen von Genitalien und Schimpfwörter im Samojedischen. AUB
SLingu XVII, 67–75.
Sechzig : Ein Zahlwort in den paläosibirischen Sprachen. Finnisch-Ugrische
Az ősi magyar-szamojéd egyezésekről; E.A. Helimszkij: Drevnejšie vengerskosamodijskie jazykovye paralleli. MNy 82. 236–42. (Ism.)
295
1987.
Analóg vonások az uráli és a paleoszibériai nyelvek névszói rendszerében.
Budapest. (MNyTK 173.)
Wörterverzeichnisse aus den tschuktscho-kamtschadalischen Sprachen. B –
Aljutorisches Wörterverzeichnis. AUB SLingu XVII, 133–75.
Väinö Kaukonen: A Kalevala születése. FilKözl 32–33. 1986–1987, 104–9.
(Ism.)
Az uráli népek irodalma: Péter Domokos: Handbuch der uralischen Literaturen
– Péter Domokos: Itäisten suomalais-ugrilaisten kansojen kirjallisuudesta.
FilKözl 32–33. 1986–1987, 12–7. (Ism.)
Az anyanyelvi képzésről – egy nyugatnémet műegyetemi kísérlet kapcsán.
FelsSzle 36. 226–32.
Eretnek gondolatok a tanárképzésről és a tanárhiányról. FelsSzle 36. 565–70.
A hungarológia oktatása és kutatása hazai szervezésének helyzete. A VII. Magyar Lektori Konferencia előadásai 1987. VIII. 25-26. Budapest. A hungarológia oktatása 1. 9–13.
1988.
Tudományos külkapcsolataink egy fejezete. (Magyarország és az Alexander von Humboldt Alapítvány). Budapest.
Magánvélemény a tanárképzés néhány kérdéséről. Budapest.
„Ha Én szólok, Észak beszél...” (Tanulmányok nyelvrokonaink népköltészetéről és hiedelemvilágáról). Pécs.
Két enyec nyelvjárás grammatikai vázlata. In: Uralisztikai tanulmányok 2.. Budapest, 301–8. (Bereczki Emlékkönyv. Szerk. Domokos Péter–Pusztay János)
Grammatikalischer Abriss eines enzischen (Jenissej-Samojedischen). Idiolekts
(Potapovo). AUB SLingu XIX, 245–51.
Sibirien – Schmelztiegel von Sprachen? – Specimina Sibirica I. [Materialen des
Colloquium Sibiricum], 153–8.
Folklore-Tradition in der neuen ungarischen Literatur. Berliner Beiträge zur
Hungarologie 3. Budapest–Berlin, 199–217.
Tantervi irányelvek; mennyiség és minőség, kétszakosság – egyszakosság a tanárképzésben. FelsSzle 37. 195–203.
A tanárszakos képzés gondjai az egyetemeken. Köznevelés 44/22. 11–2.
Magyarország és az Alexander von Humboldt Alapítvány. FelsSzle 37/7–8.
490–504.
Az egyetemi tanárszakos képzés gondjairól. FelsSzle 37/9. 520–8.
Perspektiven und Aufgaben einer Hungarologie in der Bundesrepublik
Deutschland aus ungarischer kulturpolitischer Sicht. A hungarológia oktatása 4. 31–5.
Az NDK–magyar hungarológiai vegyesbizottság. A hungarológia oktatása 4.
84–90.
296
1989.
Zur Stellung des Mordvinischen. Finnisch-Ugrische Mitteilungen 12–13,
1988/1989, 99–116.
A hungarológia oktatása és kutatása hazai szervezésének helyzete. In: Hungarológiai Ismerettár 1: A hungarológia-oktatás elmélete és gyakorlata, Budapest, 38–44.
1990.
Nyelvek bölcsőjénél. Budapest.
Bemerkungen zur einheitlichen Beschreibung der Dialekte der uralischen
Sprachen. Mitteilungen der Societas Uralo-Altaica 10. Hamburg, 65–7.
Die paläosibirischen Sprachen und die Uralistik. CSIFU, 1B, Sessiones plenares
et Symposia. Debrecen, 236–8.
Zur Herausbildung des Protouralischen. Specimina Sibirica III, Gedenkschrift
für Irén N. Sebestyén (1890-1978). 157–67.
1991.
Zur Analyse des protouralischen Wortschatzes aufgrund des Uralischen Etymologischen Wörterbuchs. Linguistica Uralica 27. 157–76.
Nyelvi-kulturális megújulás a mariknál. Emlékkönyv Benkő Loránd hetvenedik
születésnapjára. Szerk. Hajdú Mihály–Kiss Jenő. Budapest, 543–5.
Kapcsolataink a Baltikummal és a finnugor népekkel. Életünk 29/1. 74–8.
A finnugor népek nemzeti ébredésének dokumentumai: 1. A marik. Életünk
29/11. 1026–36.
A IV. Nemzetközi Uráli Fonológiai Szimpózium. MNy 87. 240–2.
1992.
Vorschläge zur protouralischen Rekonstruktion. Fenno-Ugristica 18. Tartu, 82–
91.
Arktischer Sprachbund in der vorprotosprachlichen Zeit. Specimina Sibirica V,
The Arctic, 211–4.
Lesz-e szölkup újjászületés? Festschrift für Károly Rédei zum 60. Geburtstag.
(Emlékkönyv Rédei Károly 60. születésnapjára.) Szerk. Pál Deréky et al.
Wien–Budapest, 367–70. (Studia Uralica 6.)
A felsőoktatás és a tanárképzés néhány kérdéséhez I. Magyar Felsőoktatás 4.
24–5.
A felsőoktatás és a tanárképzés néhány kérdéséhez II. Magyar Felsőoktatás 5.
24–5.
A tanárképző főiskola helyzete és jövője. Vasi Szemle 46. 233–43.
Hochschule im Grenzgebiet. In: A határmenti együttműködés és az oktatás. Tudományos
tanácskozás,
Szombathely,
1992.
április
27–29.
Grenzüberschreitende Zusammenarbeit und Bildung: wissenschaftliche
297
Tagung. Szombathely, 27–29. April 1992. Szerk. Forray R. Katalin–Andreas
Pribersky. Budapest, 82–5.
1993.
SuomUnkaKonTut (Suomalais-unkarilaisia kontrastiivisia tutkimuksia
/magyar–finn kontrasztív tanulmányok/). Specimina Fennica IV, Szombathely.
Selkupskij razgovornik (Narymskij dialekt). Specimina Sibirica VII, Szombathely. (Társszerző: Simon Kuper)
Észt–magyar kisszótár. Lexica Savariensia, Szombathely. (Társszerző: Anu
Nurk)
Zu den finnisch-ungarischen kontrastiven Untersuchungen. Hungarologische
Beiträge 1. Jyväskylä, 29–44.
Rövid észt nyelvtan. In: Anu Nurk–Pusztay János: Észt–magyar kisszótár.
Szombathely, 269–313. (Lexica Savariensia)
Rendszerkényszer és logika. Megjegyzések az uráli nyelvek személyes névmásaihoz. Névtani Értesítő 15. 269–70.
Einleitende Worte zur Konferenz „Die Wege der finnisch-ugrischen Völker ur
politischen, kulturellen und sprachlichen Autonomie”. In: Die Wege der
finnisch-ugrischen Völker zur politischen, kulturellen und sprachlichen
Autonomie. Specimina Sibirica VIII, 5–6.
Introductory Remarks to the First Conference of the Records from Finno-Ugric
Countries. Specimina Sibirica – Supplementum II, 21–9.
A. N. Zhukova: Korjakskij jazyk. NyK 93. 1992–3, 236–7. (Ism.)
A nyelvtanár-képzés néhány kérdéséről. Magyar Felsőoktatás 2. 28. p.
Zum Begriff Mitteleuropa. Das „Bernsteinstrasse-Projekt.” Semiotische
Beiträge. Jg. 17. Wien, 407–10.
A Szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola fejlesztési tervei. In: A
régió felsőoktatásának jelene és jövője. A MTA Veszprémi területi bizottsága ankétja. Veszprém, 1992. november 27. 25–7.
Hochschule auf neuen Wegen. In: Brückenschläge – Hídverés. Szombathely–
Zams, 273–324.
A felsőoktatási intézmények problémái: Körkérdés. Educatio 3. 516–7, 520–1,
525–6, 530–1.
1994.
Könyv az észt nyelvről. Folia Estonica III, Szombathely.
Szellemi alapkőletétel. Életünk Könyvek. Szombathely.
A szölkupok. Minoritates mundi. Szombathely.
Lingvističeskaja model' opredelenija prarodiny ural'skih narodov. Finnougrovedenie 1. Joskar-Ola, 17–22.
Das Bernsteinstrasse-Projekt. In: Das sprachliche Bild der BernsteinstrasseRegion. Szombathely, 5–8.
298
Das sprachliche Bild der Bernsteinstrasse-Region. In: Das sprachliche Bild der
Bernsteinstrasse-Region. Szombathely, 68–76. (Szerk.)
Unkarin prefiksilliset verbit ja niitten vastineita suomen kielessä. KAUKOVERTAILUJA. Specimina Fennica V/Colloquia Contrastiva II, 103–13.
Einführende Bemerkungen zur Konferenz über „Die Vorgeschichte der
uralischen Völker”. Specimina Sibirica X, „Die Vorgeschichte der
uralischen Völker”, 7–10.
Látlelet a finnugor népek helyzetéről. Életünk 1–2. 165–72.
A Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola Uralisztikai Tanszéke mint tudományos műhely. Vasi Szemle 48/2. 285–92.
Lettünk-e finnugorok? Hozzászólás Bakay Kornél: Hogyan lettünk finnugorok?
című tanulmányához. (Életünk 1994. 8. sz.). Életünk, 32/12. 1071–8.
1995.
Nyelvrokonság és nemzeti tudat. Dissertationes Savarienses 5. Szombathely.
Diskussionsbeiträge zur Grundsprachenforschung. (Beispiel: das Protouralische). Veröffentlichungen der Societas Uralo-Altaica 43. Wiesbaden.
Magyar–észt kisszótár. Szombathely. (Lexica Savariensia). (Társszerző: Tiina
Rüütmaa)
Ovatko uralilaiset kielet tempuskieliä? Minor Languages und Cultures in
Contact. Abstracts of the Tempus-Conference. Tartu, 25. p.
Vorwort/Előszó. In: Beke Ödön: Mari szövegek/Tscheremissische Texte II.
Bibliotheca Ceremissica I, Szombathely, 9–11.
1996.
Az észak-eurázsiai nyelvi övezet areális és paleolingvisztikai vizsgálata.
Habilitációs tézisek. Szombathely.
Einige Fälle von Suppletiverscheinung in der nordeurasischen sprachlichen
Zone (NEASZ). In: Ünnepi Könyv Domokos Péter tiszteletére. Budapest,
205–7. (Uralisztikai Tanulmányok 7.)
Zu den Verbalpräfixen in den uralischen Sprachen. In: Ünnepi Könyv Mikola
Tibor tiszteletére. Szeged, 257–9.
Zur Entwicklungsgeschichte des Ungarischen. In: Uralic Languages in
European and Siberian Linguistic Context. Fenno-Ugristica 20. Tartu, 85–9.
Zusammenhang zwischen Partizip, Tempus und Aspekt. (Aufgrund der
uralischen Sprachen). In: Uralic Languages in European and Siberian
Linguistic Context. Fenno-Ugristica 20. Tartu, 90–3.
SCLOMB und Mittel-Europa. In: SCLOMB und Mittel-Europa. Bernsteinstraße.
Szombathely, 83–94.
Identitás, anyanyelv és nemzeti kultúra a kisebbségi uráli népeknél. In: Nyelvi
tudat, identitástudat, nyelvhasználat. Bibliotheca Slavica Savariensis III,
299
Szép-e? (Eldöntendő kérdő mondat az uráli nyelvekben) In: Nyelv, nyelvész,
társadalom. Emlékkönyv Szépe György 65. születésnapjára. Pécs, 231–6.
A magyar és az észt nyelv összehasonlító vizsgálatához. Folia Estonica IV, Colloquia Contrastiva III, Savariae (Szombathely), 79–85.
Areale Linguistik und die uralischen Sprachen. Specimina Sibirica XII, Szombathely, 223–30.
Die sprachliche Situation bei den samojedischen Völkern. Specimina Sibirica
XII, Szombathely, 121–5.
Közép-Európa nyelvi képe. In: Nyelvek és nyelvoktatás a Kárpát-medencében.
(A VI. Országos Alkalmazott Nyelvészeti Konferencia anyagai), 1. kötet.
Nyíregyháza, 11–28.
A narimi szölkupoknál. Néprajzi Hírek XXII, 75–8.
A pannon régió kérdéséhez. Vasi Szemle 1. 19–23.
A nyugat-magyarországi régió felsőoktatásának néhány aktuális kérdése. In:
Magyarország és Észak-Dunántúl fejlődésének fő irányai, sajátosságai az ezredfordulón és a 21. század elején. (Tudományos konferencia 1995. október
11.). Veszprém, 66–8.
Felsőoktatás és tudomány, kutatásfejlesztés Vas megyében. In: Átalakulás Vas
megyében. Tények – esélyek. Szombathely, 347–67. (Társszerző: Csapó
Tamás)
Die pannonische Region. In: Europa und seine Regionen. Hrsg. Elisabeth
Vyslonzil–Gottfried Stangler. Frankfurt am Main–Berlin–Bern–New York–
Paris –Wien, 136–42.
1997.
A paleoszibériai nyelvek kutatásának jelentősége az uráli nyelvészet számára. * Nyelvi helyzet, nyelvi tervezés a kis uráli népek körében.
Habilitationes Savarienses 2. Szombathely.
Az uráli őshaza rekonstruálásának egy lehetséges nyelvészeti modellje. Életünk
3. 410–20.
Nyelvünk rokonítási kísérletei. In: Pannon Enciklopédia: Magyar nyelv és irodalom. Budapest, 41–2.
Ajatus uralilaisten kansojen ketjumaisesta alkukodista. (A chain model for the
origins of the Uralic peoples). In: Kyösti Julku (red.): Itämerensuomi –
eurooppalainen maa. Studia Historica Fenno-Ugrica 2. Oulu, 9–22.
A magyar nyelv fejlődéstörténetéhez. In: Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok.
Ada, 1996. október 10–12. Ada, 19–25.
Zum Geleit. In: Beke Ödön: Mari nyelvjárási szótár/Tscheremissisches
Dialektwörterbuch I. Bibliotheca Ceremissica IV, Szombathely, 5–6.
Szombathely regionális szerepe, kulturális helyzete. Válaszok a Vasi Szemle
körkérdésére. Vasi Szemle 51/5. 602–6.
Einige aktuelle Fragen zum ungarischen Hochschulwesen. In: Ost-Dokumentation. Bildungs- und Wissenschaftspolitik. Österreichisches Ost- und
300
Südost-europa-Institut, Zweigstelle Niederösterreich, Klosterneuburg. 2. 71–
9.
Megjegyzések az integrációhoz. Magyar Felsőoktatás 9. 10–2.
Hungarologie und Estologie im Seminar für Uralistik der Berzsenyi-Hochschule
Szombathely. Fenno-Ugristica 21. Tartu, 1997, 80–4.
„A mocsarakat nekünk kell kiszárítanunk”. (Interjú) Bár. Társadalomtudományi
és művészeti folyóirat 1–4. Szombathely, 142–56.
1998.
Urbi et regioni. Szombathely.
Finn-magyar szójegyzék az EU Magyarországról írt véleményéhez.
EUVocS [EU-Vocabularium Savariense]. Szombathely.
Német-magyar szójegyzék az EU Magyarországról írt véleményéhez.
EUVocS [EU-Vocabularium Savariense]. Szombathely.
On the development of the Hungarian language. In: Zur
Entwicklungsgeschichte der uralischen Sprachen. Specimina Sibirica XIV,
Savariae (Szombathely), 93–101.
Keresetlen szavak Bereczki Gáborról – mert a lexikonok szerint 70 éves lett.
In: Bereczki Gábor. Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások 7. Szerk.
Bolla Kálmán. Budapest, 26–31.
1999.
Észt–magyar szójegyzék az EU Észtországról írt véleményéhez. Szombathely, 345 p. (Társszerző: Tiina Rüütmaa)
A tudás megoszlása. ÉI február 26. 5. p.
Kontrasztív/konfrontatív kutatások az uráli nyelvészetben. In: A nyelv mint
szellemi és gazdasági tőke. A VIII. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Konferencia előadásainak gyűjteményes kiadása II. 1998. április 16–18. Szombathely. Szombathely, 85–9.
Zur Rolle der Partizipien in der Entstehung der Konjugation in den uralischen
Sprachen. Fenno-Ugristica 22. Tartu, 210–1.
A minőség perspektívája Vas megyében. Vasi Szemle LIII/6. 767–75.
Vas megye és Szombathely fejlődésének szellemi hátteréről. A gazdaság és a
kutatás kapcsolata. A Bár különszáma. Szombathely, 20. p.
Einige Fälle von Systemzwang und Kategorienwechsel am Beispiel der
uralischen Sprachen. In: Europa et Sibiria. Veröffentlichungen der Societas
Uralo-Altaica 51. 349–53.
2000.
Szakszógyűjtemény az uráli nyelvek vizsgálatához. Szombathely. (Az Uralisztikai Tanszék Kiadványai 8.)
A trón fosztása. Vas Népe, február 5. 8. p.
A Dunántúl elveszejtése.MH március 7. 7. p.
Az ISES és Közép-Európa. In: ISES Műhelytanulmányok sorozat I. A regioná301
lis együttműködés új kihívásai. Budapest–Kőszeg–Szombathely, 77–9.
A „megszakított egyensúly” elmélete és az uráli alapnyelv kialakulása. In: Folklorisztika 2000-ben. Tanulmányok Voigt Vilmos 60. születésnapjára. Budapest, 550–6.
Über worum und warum. In: The Roots of Peoples and Languages of Northern
Eurasia II and III. Ed. A. Künnap. Fenno-Ugristica 23./Historia FennoUgrica, Tartu, 145–7.
Areális nyelvészet, paleolingvisztika és az uráli nyelvcsalád. In: Balázs JánosEmlékülés. Szombathely, 57–66. (Az Uralisztikai Tanszék Kiadványai 7. és
MNyTK 213. Budapest, 57–66.)
Uralisztika. In: Magyarország a XX. században V. Babits Kiadó, Szekszárd,
235–49.
A tudás megoszlása. In: Szalai Erzsébet: Ezredváltó dilemmák Magyarországon. Új Mandátum, Budapest, 140–6.
2001.
The so-called Uralic original home (Urheimat) and the so-called Proto-Uralic.
TRAMES No 1. Vol 5(55/50). 75–91.
[Búcsúbeszéd Dr. Gonda György sírjánál] Baráti KÖR KÉP Tár 12. 22. p. (Ua.
In: Tisztelet Gonda Györgynek. Documenta Savariensia 4. Szombathely,
248–51.
Determináltság a konjugációban: magyar–jurák–szamojéd összevetés. In: Kontrasztív nyelvészeti tanulmányok. Colloquia Contrastiva VII. Savariae 69–73.
Kis finnugor államnyelvek. In: Színes eszmék nem alszanak… Szépe György
70. születésnapjára. Pécs, 909–1002.
10 éves a Berzsenyi Dániel Főiskola Uralisztikai Tanszéke. Vasi Szemle LV/3.
375–6.
A feketefejűek háza (Baltikumi napló, 1999–2000) Életünk 7–8. 676–85.
Mittel-Europa: Gegenstand der Politik und Wissenschaft. Ifa [Institut für
Auslandsbeziehungen – Stuttgart]//dokumente/1/2001, Stuttgart, 37–9.
A Kalevala – egy eposz és a nyelv. (A kultúra és az identitás kérdései) In: A
Kalevala végleges szövege 150 éves. (A Magyar Tudományos Akadémián
1999. szeptember 14-én rendezett jubileumi ülés előadásai). Specimina
Fennica IX, Szombathely, 55–62.
A gyökerek (Baltikumi napló II., 1999–2000). Életünk 9. 799–808.
Der tscheremissische Komitativ und was dahinter verborgen sein kann. In: Zur
(Morpho-)Syntax der uralischen Sprachen. Specimina Sibirica XVI, Szombathely, 93–6.
Zum Ausdruck der Finalität in den uralischen Sprachen. In: Zur (Morpho-)
Syntax der uralischen Sprachen. Specimina Sibirica XVI, Szombathely, 97–
9.
A dalosünnep (Baltikumi napló III., 1999–2000). Életünk 10. 872–82.
Néhány gondolat a felsőoktatásról és a tudományfejlesztésről. Vasi Szemle
LV/5. 579–84.
Előszó. In: Egységesülési folyamatok Közép-Európa nyelveiben. (Igekötő302
vizsgálatok). Genius loci 3. Szombathely, 7–8.
Egységesülési folyamatok Közép-Európa nyelveiben. In: Egységesülési folyamatok Közép-Európa nyelveiben. (Igekötő-vizsgálatok). Genius loci 3.
Kontrasztív vizsgálatok. Bevezető megjegyzések. In: Egységesülési folyamatok
Közép-Európa nyelveiben. (Igekötő-vizsgálatok). Genius loci 3. Szombathely, 31–3.
Az el- igekötő észt megfelelései. In: Egységesülési folyamatok Közép-Európa
nyelveiben. (Igekötő-vizsgálatok). Genius loci 3. Szombathely, 35–61 (Társszerző: Tiina Rüütmaa)
Az el- igekötő lett megfelelései. In: Egységesülési folyamatok Közép-Európa
nyelveiben. (Igekötő-vizsgálatok). Genius loci 3. Szombathely, 63–77.
(Társszerző: Inga Klevere)
Az el- igekötő mari (cseremisz) megfelelései. In: Egységesülési folyamatok
Közép-Európa nyelveiben. (Igekötő-vizsgálatok). Genius loci 3. Szombathely, 79–92. (Társszerző: Margarita Kuznecova)
Vade mecum! In: Vade mecum! A huszonötödik óra. Szombathely, 199–208.
(Az Uralisztikai Tanszék Kiadványai 9.)
Közép-Európa: egység és sokszínűség. A Nyelvek Európai Éve 2001.
zárókonferenciájának előadásai. Szombathely. (Társszerkesztő: Gadányi
Károly)
2002.
Utószó. In: Majd' minden szó feledésbe merült / Unohtuivat miltei kaikki sanat.
Inkeri finn líra. Minoritates mundi – Literatura. Szombathely, I–X.
Ceterum censeo. Vasi Szemle 56/3. 343–6.
Szombathely – Riga – Tallinn: tudományos együttműködés a borostyánkőút
mentén. In: A magyar államiság ezer éve. Szombathely, I/72–6. //
Sombatheja – Riga – Tallina: petniecibas iespejas dzintara cela. uo. II/71–4.
(Folia Baltica 2.)
Nyelvi tervezés a kis finnugor (uráli) népeknél. In: Közép-Európa: egység és
sokszínűség. Szombathely, 246–51.
Sind die Finnougrier europäisch oder sibirisch? In: Konfrontation und
Identifikation. Die finnisch-ugrischen Sprachen und Völker im europäischen
Kontext. Veröffentlichungen der Societas Uralo-Altaica 59. Wiesbaden, 37–
44.
Deutsch einst und heute in der Bernsteinstrasse-Region. In: Sprache(n) und
Literatur(en) im Kontakt. Acta Germanistica Savariensia VII, Szombathely,
119–27.
Szibériai napló. Életünk 3. 219–38.
2003.
Szerkesztés
303
Egyedi kötetek
Festschrift für Wolfgang Schlachter zum 70. Geburtstag. Veröffentlichungen
der Societas Uralo-Altaica 12, Wiesbaden 1979. (Társszerkesztő: Christoph
Gläser)
Bereczki-Emlékkönyv. Budapest, 1988. (Urálisztikai Tanulmányok 2). (Társszerkesztő: Domokos Péter)
Sorozatok
Tanszéki sorozatok:
SPECIMINA SIBIRICA – 1988–1990 között Pécsett, 1992-től Szombathelyen
jelenik meg.
1. A Colloquium Sibiricum konferencia anyaga. 1988.
3. Gedenkschrift für Irén N. Sebestyén (1890–1978). 1990.
4. Irén Hegedüs: Bibliographia Nostratica 1960–1990. 1992.
5. The Arctic. Papers of an International Conference, Syktyvkar, 16–18 May,
1991. 1992.
6. Uralic Mythology. Papers of an International Conference, Syktyvkar, 6–9.
August, 1992. 1993.
7. Simon Kuper-Pusztay János: Selkupskij razgovornik. (Narymskij dialekt).
1993.
8. Die Wege der finnisch-ugrischen Völker zur politischen, kulturellen und
sprachlichen Autonomie. Materialien eines Internationalen Symposions, 15.–
17. Oktober 1992 in Szombathely. 1993.
9. Elena Skribnik: Bibliographia Sibirica. 1994.
10. Die Vorgeschichte der uralischen Völker. Materialien eines Internationalen
Symposions, 14.–16. Oktober in Szombathely. 1994.
11. Anna Widmer: Studien zum Nizjam-Ostjakischen. 1996.
12. Die sprachliche Situation bei den uralischen Völkern. 1997.
13. Nikolaeva, Irina: Yukagir Texts. 1997.
14. Zur Entwicklungsgeschichte der uralischen Sprachen. 1998.
SPECIMINA SIBIRICA – SUPPLEMENTUM
1. Die Wege der finnisch-ugrischen Völker zur politischen, kulturellen und
sprachlichen Autonomie. (Thesen des Symposions). 1992.
2. Conference of Rectors from the Fenno-Ugric Countries and Republics.
Szombathely, 27-29. September 1993. 1993.
SPECIMINA FENNICA – 1989–1990-ben Pécsett, 1992-től Szombathelyen
jelenik meg.
A fennológia helyzete Magyarországon. – 1989.
A finn–magyar folklore-konferencia anyaga. Pécs, 1989. 1990.
304
Vilmos Voigt: 60 kaunista unkarilaista kansanlaulua. (60 szép magyar népdal).
1992.
János Pusztay: SuomUnkaKonTut. (Finn-magyar kontrasztív nyelvészeti tanulmányok. A Jyväskyläi Egyetemen 1993-ban tartott előadások anyaga). 1993.
Kaukovertailuja. (Fernvergleiche). (A magyar–finn kontrasztív konferencia
anyaga. Szombathely, 1993, május 20–21.). 1994.
Suomi 75 vuotta. (a Finnország függetlenségének 75. évfordulója alkalmából a
budapesti Finn Nagykövetség által szervezett előadássorozat anyaga). 1994.
AZ URALISZTIKAI TANSZÉK KIADVÁNYAI – (Az 1–2. kötet /1990–1991/
Pécsett jelent meg, a 3. kötettől /1991/ Szombathelyen.
1. Munkácsi Bernát: A votják nyelv szótára. (Reprint). 1990.
2. Lakó György: A magyar mondatszerkezet finnugor sajátságai. 1991.
3. Zsigmond Németh: 96 gleiche Texte in uralischen Sprachen. (Vaterunser).
1991.
4. Bereczki Gábor: A Névától az Urálig. 1994.
5. Jávori Jenő: Az uráli népek irodalmának bibliográfiája (1975–1994). 1995.
6. Heverdle László: Adalékok Hunfalvy Pál életéhez. (Tudományos tevékenységének eszmei előképei 1850-ig). 1998.
FOLIA ESTONICA – (Kezdettől fogva Szombathelyen jelenik meg.
1. Észtország a fordulat előtt. 1992.
2. Észtország a fordulat után. 1994.
3. Pusztay János: Könyv az észt nyelvről. 1994.
4. Észt–magyar összevetés. 1996.
BIBLIOTHECA CEREMISSICA – (Kezdettől fogva Szombathelyen jelenik
meg.
1. Beke Ödön: Mari szövegek II. 1995.
2. Pomozi Péter: (Megj. előtt)
3. Glukhova Natalia: Structure and style in Mari charms.1997.
41. Beke Ödön: Mari nyelvjárási szótár I.1997.
42. Beke Ödön: Mari nyelvjárási szótár II. 1997.
FOLIA BALTICA
1. N£tina, Daina: Könyv a lett nyelvről. 1998.
A Savaria University Press (Szombathely) sorozatai közül:
LEXICA SAVARIENSIA
1. Anu Nurk–Pusztay János: Észt–magyar kisszótár. 1993.
2. Pusztay János–Tiina Rüütmaa: Magyar–észt kisszótár. 1995.
BERNSTEINSTRASSE
305
1. Das sprachliche Bild der Bernsteinstraße-Region. (Az 1993 szeptemberében
Szombathelyen rendezett konferencia anyaga). 1994.
2. SCLOMB und Mittel-Europa. (Az 1995 augusztusában Szombathelyen rendezett konferencia anyaga). 996.
MINORITATES MUNDI
1. Pusztay János: A szölkupok. 1994.
DISSERTATIONES SAVARIENSES – (A Societas Scientiarum Savariensis
előadásainak sorozata.
1. A Societas Scientiarum Savariensis (Szombathelyi Tudományos Társaság) és
előzményei. 1994.
3. Zielbauer György: A legújabb kori népvándorlás Magyarországon (1940–
1950). 1994.
4. Salamon Antal: A sebgyógyulás biológiája. 1995.
5. Pusztay János: Nyelvrokonság és nemzeti tudat. 1995.
6. Gráfik Imre: Jelünk a világban: Kultúránk. 1995.
7. Varga László: A vastagbélrák megelőzésének lehetőségei és korlátai. 1995.
8. Kovács László: Bay Zoltán, a kísérleti fizikus. 1995.
9. Gyulavári Oszkár: A kukorica rezisztenciára nemesítése kártevők és betegségek ellen. 1995.
10. Horváth Boldizsár: Peripartialis streptococcus B fertőzések kezelési lehetőségei. 1996.
11. Káldy János: A gyomnövények számbavétele és a vegyszeres gyomirtás.
1996.
12. Kovács L. Gábor: Kábítószer hozzászokás: miért felelősek az agy molekulái? 1996.
13. Nowinszky László – Tóth György: A Hold befolyása a rovarok repülésére.
1996.
14. Künnap, Ago: On Samoyed Languages. 1996.
15. Stinner, Arthur: Contextual Settings, the History of Science, and Physics
Education. 1996.
16. Prugberger Tamás: A jogalanyiság, a dologi jog és a kötelmi jog kapcsolatának funkcionális elmélete. 1997.
17. Abonyi Iván: A kozmikus dinamótól a reaktorok hűtéséig. 1997.
18. Rácz Péter: A glaukoma kezelésének mai lehetőségei. 1997.
19. Márkus Béla: Az onkológiai sebészet aktuális kérdései. A gyomorrák sebészete. 1997.
20. Lőrinczy Huba: A magyar Buddenbrook-ház. Márai Sándor: A Garrenek
műve. (Féltékenyek – Az idegenek). 1997.
HABILITATIONES SAVARIENSES – (A Szombathelyen és Vas megyében
tevékenykedő habilitált szakemberek habilitációs előadásainak sorozata.
306
1. Varga László: A hasnyálmirigy-gyulladás. 1997.
2. Pusztay János: A paleoszibériai nyelvek kutatásának jelentősége az uráli
nyelvészet számára. * Nyelvi helyzet, nyelvi tervezés a kis uráli népek körében. 1997.
3. Rácz Péter: A látóidegfő opthalmoneurológiai jelentőségű kóros elváltozásai.
1997.
4. Salamon Antal: Nyílt törések. 1997.
307
KORTÁRSAK PUSZTAY JÁNOSRÓL
Pusztay János, a tanítvány
Pusztay János kedves tanítványom. Hogy a többiek zokon ne vegyék, csak
egyik legkedvesebb. Ennek ellenére olyanformán vagyunk mi egymással, mint
ahogy Karinthy kisdiákja írja a dolgozatában, hogy tudniillik a fecske éppen
olyan költöző madár, mint a gólya, csak sokkal kisebb és nem hasonlít rá. Egyben talán mégis. Mindig igyekeztem az elődöknél tovább lépni, újat mondani
szaktudományunk területén, sosem fogadtam el automatikusan a hagyományosan elfogadottat. E téren Pusztay Jánosban hű követőre találtam. Ő esetleg azt
se tartja szentnek, amit én mondtam, vagy amit én hiszek, dehát, tetszik, nem
tetszik, így megy előre a világ. Pusztay János nemcsak bátor a tudomány küzdőterén, de a kockázatot is vállalja, sőt talán egy kicsit keresi is. Mikor fiatal oktató korában megkeresett, s elmondta, miről akar kandidátusi disszertációt írni, én
igyekeztem lebeszélni a témáról. Ő ugyanis egy kevéssé kutatott kérdésről, az
uráli és a paleoszibériai nyelvek közötti párhuzamokról akart írni. Volt neki egy
másik, kevésbé „rázós” témája is, a szamojéd nyelvek esetragjainak funkcióingadozásai. Én ezt ajánlottam neki, de ő a kockázatosabbat választotta. Nehézségekkel, s némi emberi rosszindulattal kellett megküzdenie, de végül mégiscsak
nyert, az elsőként említett témából védte meg kandidátusi disszertációját.
Mindig távol állt tőlem, hogy kizárólag csak szűk nyelvészeti szakterületemmel foglalkozzam. Ki-kitekintettem a népköltészet és a szépirodalom irányába is. E tekintetben Pusztay János egy utat jár velem. Elég egy pillantást
vetni bibliográfiájára, mindjárt kiderül belőle, hogy elsősorban nyelvész, de jól
megfér nála egy gyékényen a szépirodalom, a népköltészet és a tudományos
ismeretterjesztés is. Írt a balti finn népköltészetről, a finn tendenciadrámákról, a
lappok szépirodalmáról, felvázolta a cseremisz (mari) szépirodalom történetét,
írt a művelt nagyközönségnek az ugor–török háborúról. Általában véve rengeteget írt. Vannak, akikből kínkeservesen lehet kivasalni egy-egy cikket. Ő nem
ilyen, ha felmerül benne egy cikk vagy egy nagyobb lélegzetű mű ötlete, gondolata, nem sokat teketóriázik, leül és megírja.
Meg kell vallanom, hogy én nagyon hátul álltam, mikor a szervezői talentumot osztogatták, Pusztay János az elsők között részesült belőle. Évekig dolgozott a minisztérium egyetemi főosztályán elismerést víva ki magának ezen a
területen, de szervezőkészségét leggyümölcsözőbben a könyvkiadásban kamatoztatta. Kiadványainak száma légió. Specimina Sibiricája már a XIV. számnál
tart, s hány fontos, általa rendezett konferenciának, szimpoziumnak az anyagát
közölte bennük. Írásaimban egyre többet kell hivatkoznom rájuk, s nem csak
308
nekem. Észt tárgyú kiadványai is nagy hiányt pótolnak. Beke Ödön hatalmas és
páratlan értékű cseremisz nyelvjárási szótára évtizedekig hiába várt kiadóra.
Pusztay János belevágott, s a mostanáig megjelent négy részben már csaknem
ezer oldal látott belőle napvilágot. Az első füzet megjelenése után rendezett
könyvbemutatón mondtam, hogy ha E. Itkonen Bekét der groβe Sammler-nak, a
nagy gyűjtőnek nevezte, akkor Pusztay János a der groβe Herausgeber, a nagy
kiadó.
Jól emlékszem Pusztay Jánosra, a diákra. Cseremiszt tanult nálam, s az első
kollokviumon, miután beírtam a jelest, előhúzott a táskájából egy ürmöst, s
letette az asztalra, gondolván, hogy szolgáltatásért köszönet jár. Azóta se akadt
követője.
Mindenben részt vett, szavalt mi mindent a tanszéki rendezvényeken, mikor
pedig már tanársegéd volt, zokszó nélkül fogta a Bécsből hozzánk származott,
Schaumbad feliratú műanyag flaskát, s telehozta jó vörösborral a sarki állami
gazdasági borozóból, hogy jobban gördüljön a szó egy-egy születésnapi vagy
névnapi összejövetelen. Kedvemért még furulyázni is megtanult, s ma már félnék versenyre kiállni vele.
Száz szónak is egy a vége, a diák Pusztay Jánosból a férfikor derekán járó
professzor lett. Szívből kívánok neki friss, jó egészséget és további töretlen
munkakedvet.
Bereczki Gábor
Pusztay János, avagy a jókedvű nyelvtudomány
Levélféle egy kerek szám okán
Kedves János,
be jó is, hogy újra elő- s elővehetem a házi fényképes fiókból azt a tavaly
májusi képet, melyen rajtaragadt autórendszám-életrajzod: PYJ−948. A hihetetlent, hogy tényleg ötven lettél, s írnom kellene Rólad, csak ezért hiszem el.
Máskülönben késnék ezzel a kéziratleadással (is), legalább hat évet. De hát nem
bánom, ha már egyszer rossz rendszámtáblát csináltattál, írok Rólad, mert ez
nemcsak kedves kötelesség, hanem végtelenül időszerű is. Hiszen már eddig is
legalább hetven évnyit vittél véghez a tudományban s a tudományszervezésben.
Joggal lettél ennek a nyelvészsorozatnak Benjáminja.
Csakhogy ez a kedves kötelesség nagyon fogós feladat. Szeretett tanárról és
szakmai felfogásomat sokban meghatározó példaképről beszélni anélkül, hogy a
személyes motívumok folyton elő ne tolakodnának, nem könnyű. Pedig olyan jó
lenne a pusztayságról elvontan értekezni, receptet adni, amiből mindenki okulhatna. A minden bajon, kétségen úrrá lévő derűről és életbölcsességről, a csillogó tehetségről, ami eleve kizár minden unalmasat, kis- és középszerűt. S legfő309
képp humorod kiapadhatatlan kútjáról. Félek, ez nem megy, ezért marad az
élmények s emlékfoszlányok, az apróbb történések sorjázása. Egészen személyes hangon.
A vérbeli tudós-tanárról
Életem meghatározó tanáregyéniségeihez sosem a tanrend vitt, hanem valami megmagyarázhatatlan szimpátia. (Bereczki professzor a nagy kivétel, őt a
tanrend hozta.) Így volt ez az első előadásoddal is, ahol ketről, kottról meg más
paleoszibériai nyelvekről volt szó, az Isten tudja hányról, annyi van belőlük. De
aztán mi hallgatók ott ragadtunk, pedig egyikünk sem volt még csak elsőéves
szakos se. (Monnón. A monnó etimológiája a duális miatt került elő az első
órán.) Igazság szerint persze a pécsi tanszéki kirándulás magával ragadó tanáregyénisége csalt az egzotikus órára. Ha még mélyebbre ások, kiderül: még
egyetemista sem voltam, amikor már a szívembe loptad magad, felvételi vizsgám nyelvész kérdezőjeként, pedig összesítésben az a sikertelen felvételimen
volt. Csak egyetlen dolgot kérdeztél, de azzal megadtad a lehetőséget a teljes
kibontakozásra, s valószínűleg mindig meg is tudtad a jelöltekről, amit akartál.
Hogy az említett, „szöget fején találó” kérdezőhöz a Pusztay név tartozik, csak
akkor tudtam meg, mikor két évre rá, a régi finnugor könyvtárban szemtelen
eleganciával emelted le saját könyvedet, Az ugor-török háború után-t szegény
Simoncsics Péternek, aki addig már halálra kereste.
A Bereczki-tanszék legendásan jó légkörében oktattál, ami a tudományok
műveléséhez nyilván minden kollégának kitűnő feltételeket adott. Hozzátehetem, a diákok fejlődéséhez is. Itt szabadon indulhattál a későbbi másfél évtized
meghatározó
tudományos
irányaiba,
amelynek
megkoronázása
a
Diskussionsbeiträge... lett. Amikor 85-ben a − változó tanszéki viszonyok miatt? − engedtél a tudományszervezési csábításnak, s a Tudományegyetemi Osztály vezetője lettél a minisztériumban, egyszeriben szürkébb lett a tanszék.
Érezhető volt, mit tesz, ha egy vibráló, izgalmas tanáregyéniség nincs napról
napra jelen.
Később, már szakosként hallgattam még Tőled cseremiszt, korjákot, s szegény korán elment Wolfgang Veenker barátoddal közös előadásodat, az
Einführung in die Forschung der paläosibirischen Sprachen-t. Mindig imponáló, ha egy tudós az öreg profi róka biztonságával élvezi, amit csinál, és tudományát hasonló jókedvvel adja tanárként tovább. Tudományát szereti és megszeretteti. A te (nyelv)tudományod mindig ilyen jókedvű volt. Nem emlékszem
egyetlen unalmas percre sem, akármilyen marginális téma került is szóba.
Tanár s tudós benned valóban egybeolvadt, s mindkét éned csak nyert a másikkal. Sohasem bírtad ki, hogy legfrissebb tudományos eredményeidetkételyeidet-sejtéseidet rendszeresen, tovább és továbbfinomítva közönséged elé
ne vidd. Ennek voltunk mi nyertesei Pesten, s nyilvánvalóan minden pesti, pécsi, szombathelyi hallgatód azóta is.
310
Tudósi érdeklődésedben, talán különösen az areális kutatások és néhány
„nyelvi metszet” iránti vonzódásodban (számjelölés, helyjelölés, névmások)
érezhetően benne volt Balázs János hatása. Az ő atyai szeretete nyilván kandidatúrád útján is nagy érték volt. Szükség is volt rá, hogy Austerlitztől s Balázstól vértezetten állj ki a védésre, hiszen tőled megszokottan olyasmivel álltál elő,
ami a csak sellőmentes vizeken evezőket sokkolta. Pedig előrebocsátottad:
Navigare humanum est. Errare necesse est. Ez utóbbit azonban gyakran nem
tartottad be. A Bereczki-iskolától örökbe kapott módszertanbeli tudásod s fegyelmed még kontinenseket átívelő merész nyelvészeti teóriád megvalósításakor, a Pusztay-féle észak-eurázsiai nyelvi zóna megrajzolásakor is megvédett a
lehetséges zsákutcáktól.
De nem szaladok ennyire előre, mert mindkettőnk nagyrabecsült és szeretett
mesterére, Bereczki Gáborra − oly sok minden egyében túl − pályád egy (még)
fiatalabb kori intermezzója is emlékeztet: a cseremisz és a szamojéd szépirodalmi fordítások. Ha valamit sajnálok pályád során, akkor az az, hogy szerteágazó munkádban a műfordítás kaland maradt. Pedig a Tundraföldi öreget vagy
Pet Persut Hangyalagziját ma is élvezettel veszem le a polcról.
Igaz, talán nem végezhettél volna annyit és úgy a (finnugor) nyelvészetben,
ha fordító is maradsz. Először is élvezetes stílusban újrafogalmaztad, hogy nem
szabad nyelveket rokonítani, s a finnugor-szamojéd atyafisághoz visszajutva, ott
tán egy szusszanásnyi szünetet tartva megindultál Kamcsatka felé. Első lépésként „rehabilitáltad” a szamojéd alapnyelvet. Igazi pusztays szemtelenség volt,
ahogy „vetted az alábbi egyenletet”: A+B=C azaz PFU+PS=PU de, ha mint
tudjuk, „ez idő szerint nem mutatható ki lényeges rendszertani különbség a PU
és PFU nyelvállapot között”(Hajdú Péter: BUNy:43), azaz A=C, akkor a
protoszamojéd egyenlő nullával. Ezt etimológiai feltevések tetézték a fa-féle, az
alapnyelvben is egyszótagú fogalomszókról. De nem álltál meg félúton Kamcsatkába menet: Az uráli-paleoszibériai kapcsolatok kérdéséhez c. munkádban
kijelölt csapáson indulva eljutottál a Diskussionsbeiträge zur Grundsprachenforschungig vagy a kis magyar változatot nézve a Nyelvek bölcsőjéig.
A tudós nagyívű elképzelései mögött természetesen sokszor többéves, alázatosan végigvitt műhelymunka húzódott meg. Ebbe hallgatóid az Uralisches
etimologisches Wörterbuch anyagának kettes-hármas-négyes stb. megfeleléseit
feltáró előadásodon pillanthattak be. A klasszikus uráli családfa-koncepción
építkező szótár anyagának vallomása a klasszikus családfa helyett inkább a
Pusztay-féle hármas uráli tömbbel vágott egybe. A három tömb léte pedig
areális tipológiai kutatásaid eredményeivel. Felsorolni is nehéz lenne, mennyi
minden, régóta sejtett, de kimondani nem mert dologhoz szolgáltattál érveket,
sőt érvrendszert a finnugrisztikában. Történeti és Eurázsiát átfogó areálistipológiai kutatásaid nem jelentéktelen melléktermékeként a kontrasztív nyelvészet hagyományos nyelvoktatás-központú látókörét is kitágítottad. A szakma
311
dicsőíthet vagy berzenkedhet eredményeiden, de egyet bizton nem tehet: nem
negligálhat.
A tudományszervező és közéleti ember
E szempontból is mindig van mit ellesni Tőled. Hihetetlen munkabírásod
lehetővé tette, hogy egyszerre több embernyit végezz. Sokszor akkora terveid
voltak, hogy először a szervezeti kereteket, a technikai hátteret kellett hozzá
megteremteni. Alapítottál két tanszéket, kiadót, eleddig − ha jól számolom − hét
könyvsorozatot, hívtál életre finnugor nyári egyetemet s seregnyi tudományos
konferenciát. S ha az egyetemalapítás nem is sikerült Szombathelyen, az elsők
között tettél főiskolai tanszéket egyetemi rangúvá. Afelől nem volt kétségem,
hogy a teljes magyar palettát tekintve a savariai tudományos szentély egyetemi
rangú, de valamit megcsinálni százszor könnyebb Magyarországon, mint
adminisztratíve elismertetni, hogy megcsinálták. Neked sikerült. A tervek valóra váltásában biztosan sokat segítettek a németországi, göttingai és hamburgi
tapasztalatok, és természetesen a Művelődési Minisztériumban töltött évek. Az
is igaz, mindennek érdekében beosztottaidat legalább olyan jól meg tudtad, meg
tudod hajtani, mint magadat, de azt a panaszt, hogy igazságtalan lennél velük
szemben, még nem hallottam. Két periódusban, hat évig voltál a szombathelyi
Berzsenyi főigazgatója, ami arra utal, a főiskola sem járt rosszul veled. Mégis
örülök, hogy most „csak” tanszékvezető professzor vagy, mert a hat év hajszájában a „második nyolc órából” semmi sem maradt számodra.
Pusztay János pihen
Ez lehetetlen. Viszont a tudós is szórakozik és szórakoztat, a tanár szabadidőben saját kedvtelésére s némi fejhúsért tanít. Pl. a hamburgi, panoptikumfilékultúrán nevelkedett hentest kocsonyát főzni. Te, konferenciák szervezője, híres
vendéglátó, valószínűleg a felsőcsatári paraszttál mellett fújod ki időnként magadat. És előállsz teljes tréfamesteri vértezetben. Neked, a tréfamesternek most
mégis azt kívánom, az eljövendő ikszekben engedd meg magadnak néha azt is,
hogy magad legyél. A somlói szőlőskert őszi verőfényében, az északi fenyvesek
alkonyában vagy szűkebb szülőfölded ölén, szeretett Borostyánkő-utad közelében. S bizony jó lenne mindennek fittyet hányva eldalolni a Bereczki-mérték
szerinti legalább háromszáz népdalt. S aztán a háromszázegyediket és a háromszázkettediket s még sokáig tovább. Hol vasi, hol délészt sonkák mellett. Aztán
jöhetne az a második ötven év. A jókedvű tudományra akkor is nagyon nagy
szükség lesz.
Boldog születésnapot
kíván szeretettel
Pomozi Péter
312
Rácz Endre
(1922–1992)
313
RÁCZ ENDRE VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL
Ifjúságomnak három nagy élménye, amely egész életpályámat meghatározta,
a magyar neveléstörténet három progresszív kollégiumtípusához fűződik. Az ősi
pápai református kollégium – amelynek tízéves koromtól, 1932-től nyolc esztendőn át voltam a diákja – anyagi támogatásával lehetővé tette, hogy egyáltalán tanulhattam. Kiváló tanáraival a tudományos érdeklődésnek, demokratikus
önkormányzati intézményeivel pedig a közéleti gondolkodásmódnak a csíráit
ültette belém. Az Eötvös Kollégium – amelynek 1940-től 46-ig voltam a tagja –
mindenekelőtt a tudományos kutatás szenvedélyére nevelt, de nevelt politikailag
is: a polgári antifasizmustól elvezetett egészen a marxista világnézetig. 1946
után – miközben több vidéki és budapesti középiskolában és általános iskolában
tanárkodtam – bekapcsolódtam a népi kollégium-mozgalomba, előbb vidéki
középiskolás kollégium, majd budapesti bölcsészkollégium igazgatójaként és
végül, a NÉKOSZ legfelsőbb vezetőségének a tagjaként. Itt kapcsolódott össze
szakmai és ideológiai ismeretanyagom a gyakorlattal, edződött eleven nevelőmunkává, mindennapi politikai cselekvéssé. Így lett életem három elválaszthatatlan része a tudományos kutatás, az oktató–nevelőmunka és a közéleti tevékenység.
A tudományos búvárkodás iránti vonzalmat persze mindenekelőtt az Eötvös
Kollégium oltotta belém. Mint magyar–latin szakos tanárjelöltet itt kiváló nyelvészek oktattak, így például Bárczi Géza, Hadrovics László, Lakó György, aztán a fiatal Balázs János, s közéjük számítom az irodalomtörténész, nyelvészbarát Keresztury Dezsőt is. De mindenekelőtt Tosu tanár úr volt rám a legnagyobb
hatással, azaz Pais Dezső professzor: ő vizsgáztatott a kollégiumi felvételin, az
úgynevezett fejtapogatáson. Az egyetemen az ő tanítványai közé szegődtem, ő
irányította szakdolgozatomat, disszertációm munkálatait. Mint a legtöbb Paistanítvány, magam is a névtudomány területéről indultam el. 1946-ban szereztem
bölcsészdoktori fokozatot, értekezésem a XIV. századi magyar becézőneveket
vizsgálta okleveles anyag alapján.
Ezután már az említett általános és középiskolai munkás és hasznos tanári
évek következtek. 1951-ben kineveztek a budapesti Apáczai Csere János Pedagógiai Főiskolára adjunktusnak, majd később docensnek. A tudományos érdeklődésem ettől kezdve – a főiskolai oktatás kívánalmainak megfelelően – elsősorban a leíró nyelvészet és a nyelvművelés felé fordult. Tudományos és oktatói
pályámon újabb fordulatot jelentett, hogy a budapesti főiskolának 1955-ben
történt indokolatlan és érthetetlen megszüntetése után a szegedi József Attila
Tudományegyetem docense lettem, s itt tanítottam egészen 1963-ig. S bár első
szerelmemmel, a névtudománnyal továbbra is kacérkodtam (számos ilyen tár314
gyú publikációm jelent meg), hű feleségem azonban most már a grammatika
maradt, mindenekelőtt a leíró és a történeti mondattan. 1962-ben védtem meg
kandidátusi értekezésemet, amelyben a magyar nyelv következményes mondatait vizsgáltam leíró és történeti szempontból.
A Művelődésügyi Minisztérium 1963-ban Szegedről az Eötvös Loránd Tudományegyetemre helyezett át, ahol a legfőbb feladatom a leíró nyelvészeti
oktatás és kutatás irányítása volt. Először az I. számú Nyelvtudományi Tanszéken dolgoztam (Pais Dezső egykori tanszékén), később, 1970-ben átkerültem az
újonnan szervezett Mai Magyar Nyelvi Tanszékre. 1975-ben kineveztek egyetemi tanárnak.
Szerkesztésemben készült el a leíró nyelvtannak az egyetemi oktatás történetében legelső tankönyve, A mai magyar nyelv c. könyv, amelynek nagyobb
mondattani részét magam írtam. 1968-as megjelenése óta már három újabb
kiadást ért meg. Szemere Gyulával együtt írtam a tantárgy második egyetemi
tankönyvét, a Mondattani elemzéseket, ez 1972-ben jelent meg. A tanszéken
tovább dolgozunk a leíró nyelvészeti kutatásnak és a leíró grammatikának a
korszerűsítésén. Ennek a munkának az a célja, hogy kidolgozzunk egy új tudományos nyelvtant, s az előmunkálatok eredményei tanulmánykötetekben láttak
már napvilágot. Ezeket együtt szerkesztem Szathmári Istvánnal. Már megjelent
az alaktani és a szófajtani tanulmánykötet, valamint a mondattani kötet, sajtó
alatt van a szójelentéstani és szókészlettani kötet, s végül az előkészület stádiumában van a szövegtani tanulmánygyűjtemény.
Említett tevékenységeimhez szervesen hozzátartozik az egyetemi nyelvészeti
oktatás módszerére irányuló vizsgálódásom, amely elsősorban a kiscsoportos
oktatás tantervi helyének és szerepének a megállapításával, valamint a számonkérés korszerű formáival foglalkozik.
Fontos feladatköröm a tanári továbbképzés is. Vidéki középiskolai tanárok
és a Nemzetközi Előkészítő Intézet tanárainak grammatikai továbbképzésében
vettem részt egyetemi keretekben, s az egyetemi kereteken kívül továbbképzési
előadásokat tartok rendszeresen fővárosi, sőt országos, illetőleg megyei továbbképző szervek rendezésében. Foglalkozom a leíró nyelvtan iskolai oktatásának a
kérdéseivel is, részt vettem iskolai tankönyvek és módszertani segédletek írásában, lektorálásában, s részt veszek az akadémiai, Művelődésügyi Minisztériumnak az oktatás korszerűsítésére irányuló vizsgálataiban, az ún. hatos kutatási
főirányban. Tudománynépszerűsítő tevékenységem eredménye – egyebek között – a Takács Etellel közösen írt Kis magyar nyelvtan, amelynek a közelmúltban jelent meg az 5. kiadása.
Leíró nyelvészeti kutatásaim középpontjában jelenleg a mondat- és szövegszerveződés egyik legfontosabb eszközének, a kongruenciának a vizsgálata áll.
Ebből a témakörből egy könyvnyi terjedelmű dolgozatot kívánok készíteni, s
már több kisebb cikkem is jelent meg, sőt egy nagyobb tanulmányom, A mondatbeli egyeztetés főbb kérdései a magyarban címmel, a Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványainak a sorozatában.
315
Leíró nyelvtani búvárkodásaimhoz kapcsolódnak nyelvtörténeti, stilisztikai
és nyelvművelő kutatásaim, munkásságom is. Részt vettem ez ideig az új történeti grammatika kidolgozásában, stilisztikai vizsgálódásaim pedig főleg a
grammatikai és stilisztikai kategóriák összefüggésének a vizsgálatára irányulnak.
A nyelvművelő mozgalomba annak megújhodásától, 1950-től kezdve kapcsolódtam be. Idevágó publikációim a nyelvművelő folyóiratok, szakfolyóiratok
és a napilapok és hetilapok nyelvművelő rovatain kívül megjelentek reprezentatív nyelvművelő kötetekben, s részt veszek mint munkatárs az új, nagyméretű
Nyelvművelő Kézikönyvnek a munkálataiban, ez már a kiadás előtt (áll), jövő
könyvnapra fog megjelenni az első kötete; szerkesztőségi bizottsági tagja vagyok a Magyar Nyelvőrnek, rovatvezetője az Édes Anyanyelvünk című folyóiratnak és szerkesztője a Magyar Nemzet nyelvművelő rovatának.
Ami társadalmi munkásságomat illeti, tudománynépszerűsítő, továbbképző
és nyelvművelő előadásaimon kívül ide számítható tudományszervező, tudomány- és oktatáspolitikai tevékenységem. Tagja vagyok több akadémiai, minisztériumi és egyetemi bizottságnak (többnek éveken át titkára is voltam), vezetőségi tagja vagyok a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak, a Tudományos
Ismeretterjesztő Társulat budapesti, illetőleg országos nyelvi szakosztályának.
Ami pályám további alakulásának a vezérelveit illeti, arról a következőket
mondhatom.
Nem szeretnék ezután sem teljesen szakítani a névtudománnyal, ahol a legfőbb teendő napjainkban az országos méretekben megindult anyaggyűjtésnek a
kiteljesítése és a névtudomány mint komplex tudomány önálló kutatási elveinek
a kidolgozása. Ezen a területen több tanítványom is dolgozik. Közülük a legbüszkébb Ördög Ferencre vagyok, aki a magyar névtudomány egyik vezéralakjává nőtte ki magát.
Nem nélkülözhetem tanítványaim és munkatársaim segítségét a fő feladatban, az új, korszerű leíró grammatika megteremtésében. Ez a gárda, amely ezen
a területen dolgozik, úgy jellemezhető, hogy azt az iskolát követi, amelyet így
nevezünk: a klasszikus grammatika megújítása. Úgy látjuk ugyanis, hogy az új
grammatikaelméleti irányzatok számos, igen nagy horderejű eredményt értek el,
s kitűnő módszereket honosítottak meg, de még egyikük sem volt ez ideig képes
a teljes nyelvi rendszer leírására, tehát arra a feladatra, amelyet a klasszikus
grammatika, ha fogyatékosan is, a maga módján már betöltött, amelyet már
megoldott.
A magyar leíró grammatikai kutatások, amelyekre eleinte az újgrammatikus
iskola tanításai, később Saussure nézetei voltak nagy hatással, éppen e tudománytörténeti meghatározottságuk révén úgy fejlődtek, hogy alkalmassá váltak
az új irányzatok számos eredményének és módszerének, például a transzformációnak a beolvasztására. Természetesen a jelenlegi helyzetben nagyon fontosnak tartom a többi modern grammatikaelméleti irány támogatását, irányzat segítését is. Az igazság szerint a követendő dolog, hogy ezen a téren egészséges
316
verseny alakuljon ki a különböző tudományos iskolák között. Amit a leíró
nyelvtanról mondtam, az – mutatis mutandis – áll a történeti nyelvtudományra
is.
A feladatok mind a két területen igen nagyok: meg kell teremtenünk egy új
magyar leíró és egy új magyar történeti nyelvtant. De a végső cél még ennél is
ígéretesebb: egyre közelebb kell kerülni e két szemlélet, a rendszerében vizsgált
állapot és az ugyancsak a rendszerében vizsgált mozgás ábrázolásának a szintéziséhez. Jövőbeli munkásságommal elsősorban ezt a célt kívánom szolgálni.
A videofelvétel 1979. június 15-én készült, szövegét Földi Éva jegyezte le.
317
RÁCZ ENDRE PUBLIKÁCIÓINAK JEGYZÉKE
1946.
A magyar nyelvi becézés a XVI. században. Bölcsészdoktori értekezés. Kézirat. Budapest.
A -kó, (-kő) becéző képző első jelentkezései. MNy XLII, 51─3.
1951.
Helyesírási tankönyv. Budapest. (Társszerző: Benkő Loránd, Takács Etel)
Tájékoztató az általános iskolai magyar nyelvtankönyvhöz. Budapest.
(Társszerző: Takács Etel)
1952.
A magyar nyelv tanítása. Budapest. (Társszerző: Fábián Pál, Kerékgyártó
Imre)
A magyar nyelv tankönyve. I. rész. Budapest. (Társszerző: Takács Etel,
Weber Mihály)
Szeressük és ápoljuk anyanyelvünket. Úttörővezető VI/10. 12─3.
1953.
A magyar nyelv tankönyve. II. rész. Budapest. (Társszerző:Takács Etel,
Weber Mihály)
Ismertetés az újabban megjelent nyelvtudományi munkákról. Anyanyelvünk az
iskolában I, 27─30.
Felszólalás a II. Országos Nyelvészkongresszuson. I. OK IV, 398─400.;
MNyTK 83. 398─400.
1954.
Ady Csák Máté földjén című versének nyelvtani elemzéséhez. Anyanyelvünk
az iskolában I, 146─50.
A hasonlító mellékmondatokról. Anyanyelvünk az iskolában I, 188─90.
Vitaindító beszámoló a „Nyelvművelésünk főbb kérdései” című tanulmánygyűjtemény vitáján. Nyr LXXVIII, 130─46.
A gimnáziumi tankönyv nyelvhelyességi megjegyzéseinek margójára. Anyanyelvünk az iskolában II, 56─8.
Hogyan lettek vezeték- és keresztnevekből közhasználatú szók? ÉT IX/48.
1511─2.
318
1955.
A III. országos nyelvészkongresszus és a nyelvtudomány egyetemi-főiskolai
oktatása. FelsSzle IV, 25─32.
Megalkuvás vagy dialektikus szemlélet? (Nyelvművelő vitacikk.) Anyanyelvünk az iskolában II, 119─21.
Mondattani kérdésekről. Anyanyelvünk az iskolában II, 126─8.
A Magyar Nyelv jubileumára. Anyanyelvünk az iskolában II, 154─5.
Helyesírási kiegészítő „A magyar nyelv tankönyve” I. és II. részének anyagához. Budapest. (Társszerző: Takács Etel. Újabb kiadása: 1956.)
Vita a „Magyar Nyelvőr”-ről. Vitaindító referátum. I. OK VII, 473─80.
1956.
A névadásról. A József Attila Szabadegyetem jegyzete. Soksz. kézirat. é. n.
Budapest.
A következményes mellékmondatok mondattani osztályozása. PaisEml. Budapest, 234─8.
Az ikerítéssel alakult becéző nevek történetéhez. MNy LII, 48─52.
„>Megyek a Bánk bánba< ─ >Megyek a Bánk bánra<”. Nyr LXXX, 193─5.
A határozói-jelzői mellékmondatok. Nyr LXXX, 300─6.
1957.
Hozzászólás az MTA Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának vitaülésén
Tompa Józsefnek „Készülő leíró nyelvtanunk vitás kérdéseiről” című előadásához. I. OK IX, 366─8.
A becéző nevek megkülönböztető szerepéről. AUS Nyelv és Irodalom II,
133─9.
Az egyszerű mondat vizsgálata. I. rész. In: Magyar nyelvhelyesség. Budapest,
213─45.
A határozók osztályozásának kérdéséhez. Nyr LXXXI, 227─32.
Az értelmezői mellékmondat. MNy LIII, 403─12.
A személybeli egyeztetés a vonatkozó mellékmondatokban. NéprNytud I,
87─103.
1958.
Legyen ─ vagy ne legyen? Nyr LXXXII, 273─80.
Az alárendelt mondatoknak egy sajátos csoportjáról. A magyar nyelv és irodalom tanítása I/6. 4─9.
Lélekfa. Ujjbegy. Nyr LXXXII, 489─91.
Műhold. Nyr LXXXII, 511. p.
Ikerítéssel alakult becéző neveinkről. NéprNytud II, 43─8. (Nyelvészeti Dolgozatok 3. Szeged, 1959.)
319
1959.
A magyar megengedő és feltételes mellékmondatok kérdéséhez. MNy LV,
68─76.
A tárgyas ragozás használatáról. In: Iskolai nyelvművelő. Budapest, 236─42.
Kis magyar nyelvtan. Budapest. (Társszerző: Takács Etel. 1991-ig 9 kiadásban)
Beszámoló az új egyetemi magyar nyelvészeti tanterv vitájához. MNy LV,
327–43. (Társszerző: Benkő Loránd, Sulán Béla)
1960.
Néhány szempont becéző keresztneveink vizsgálatához. In: Névtudományi
vizsgálatok. Budapest, 146─9.
Anyanyelvi műveltségünk konferenciája. Nyr LXXXIV, 3─15.
Rövidüléssel alakult becéző nevek a XIV. században. NéprNytud III–IV, 69–
84. (Nyelvészeti dolgozatok 11. Szeged.)
Vita a magyar nyelvtudomány egyetemi oktatásának megjavításáról. FelsSzle
IX, 312─6.
„Boldog új évet” vagy „Boldog újévet”? Nyr LXXXIV, 254─5.
Nyelvtani elemzések II. Budapest.
A következményes mondatok a mai magyar nyelvben. Nyelvészeti Dolgozatok
17. Szeged.
Károly Sándor: Az értelmező és az értelmezői mondat a magyarban. Nyr
LXXXIV, 488─98.
Felszólalás a pécsi nyelvművelő konferencián. In: Anyanyelvi műveltségünk.
Budapest, 45─8.
1961.
Tanulókocsival a játszóutcán át. In: Édes Anyanyelvünk. Szerk. Lőrincze Lajos. Budapest, 21─2. ─ A kocsi a nyelv országútján. Uo. 261─2. ─ Mennyi
is a harmadfél? Uo. 271─2. ─ Erdő, mező ázik. Uo. 325─6. ─ Az egri kávésnak két lányát ismérek. Uo. 372─3. ─ Még néhány szó a tárgyas ragozásról ─ más szempontból. Uo. 374─5.
Az egyszerű mondat vizsgálata. I. rész. In: Magyar nyelvhelyesség. Szerk.
Deme László─Köves Béla. 2., mód. kiadás. Budapest, 225─59.
Csicsa és társai. AUS. In memoriam Gedeon Mészöly. 143─9. (Nyelvészeti
Dolgozatok 20. Szeged)
Az állítmány egyeztetése az értelmezős szerkezetekkel. Nyr LXXXV, 403─15.
Az azért kötőszó használata régebbi kódexeink következtető mondataiban.
MNy LVII, 435─42.
1962.
A Dél-Magyarország c. napilap nyelvhasználatáról. Kiadja MUOSZ elnöksége
mellett működő Nyelvművelő Bizottság. Soksz. kézirat. H., é. n.
320
Nyelvtani tanulmányok. Szerk. Sulán Béla. MTud LXIX, (új folyam: VII),
272─4.
A következményes mondatok stilisztikai szerepe. NéprNytud V─VI, 21─7.
(Nyelvészeti Dolgozatok 27. Szeged.)
B. Lőrinczy Éva: Képző- és névrendszertani vizsgálódások. Nyr LXXXVI,
339─44.
Berrár Jolán: A magyar hasonlító mondatok története a XVI. század közepéig.
NyK LXIV, 423─9.
1963.
Hány kerület a három kerület? ÉT XVIII/13. 406. p.
A magyar nyelv következményes mondatai. NytudÉrt 39. Budapest.
Az ismét "elfelejtett" hanem. Nyr LXXXVII, 162─9.
Megjegyzések a Helyesírási Tanácsadó Szótárhoz. MNy LIX, 240─5.
A magyar nyelv következtető mondatainak története a XVI. század elejéig.
NéprNytud VII, 19─29. (Nyelvészeti Dolgozatok 35. Szeged.)
A Katalin név kalotaszegi Tata becézőjéről. MNy LIX, 474─5.
1964.
A tehát (tahát) kötőszóvá fejlődésének kezdetei. NytudÉrt 40. 307─10.
„A birtokos jelző és társának” alakja. Nyr LXXXVIII, 106─10.
Nyelvtani elemzések III. Budapest.
Hadd legyen per! Nyr LXXXVIII, 415─8.
Két mondat elemzése. MTan VII, 234. p.
Nyelvművelő jegyzetek a mondatszerkesztés köréből. NéprNytud VIII, 33─9.
(Nyelvészeti Dolgozatok 48. Szeged.)
1965.
A többszörösen összetett mondat alaptípusai a magyar nyelvben. NytudÉrt 46.
85─92.
1966.
Manci. MNyj XII, 81─93.
A névrövidítéses becézés újabb előfordulásairól. MNy LXII, 408─20.
1967.
Megjegyzések a magyar becézőnevek alakulásmódjairól. MNy LXIII, 292─7.
Az alany és az állítmány egyeztetésének néhány kérdése a mai magyar nyelvben. NytudÉrt 58. 273─8.
1968.
Az állítmányi mellékmondat és az általános iskolai nyelvtantanítás. MTan XI,
95─6.
A mai magyar nyelv. Budapest. Egyetemi tankönyv. (Szerk. Társszerzők:
Bencédy József, Fábián Pál, Velcsov Mártonné). (1991-ig 8 kiadásban je321
lent meg.)
1969.
Az anyanyelvi ismeretek oktatásának tervezetei a Magyar Tanácsköztársaság
idejéből. NytudÉrt 65. 66─87.
Mikorra érvényes az ifjúsági mozibérlet? ÉT XXIV, 1462. p.
Hozzászólás Telegdi Zsigmondnak „Általános nyelvészetünk helyzete” című
előadásához. Általános nyelvészetünk helyzete. – Az alkalmazott nyelvészet
helyzete Magyarországon. (A debreceni nyelvészaktíva ülésének előadásai
és felszólalásai.) Szerk. Imre Samu. H. és é. n. , 92─4.
Hozzászólás Herman Józsefnek „Az alkalmazott nyelvészet helyzete Magyarországon” című előadásához. Uo. 157─8.
H. Molnár Ilona: Módosító szók és módosító mondatrészletek a mai magyar
nyelvben. Nyr XCIII, 495─504.
1970.
Butik a Váci utcában? ÉT XXV, 131. p.
A rádió hírközlésének néhány sajátos nyelvhelyességi kérdése. Nyr XCIV,
150─9.
Mondatelemzések. Nyr XCIV, 186─8.
Adaptáció a becézőnév-képzésben. NytudÉrt 70. 125─9.
A kiscsoportos oktatás a nyelvtudományban. FelsSzle XIX, 598─603.
József Tompa: Ungarische Grammatik. Nouvelles Études Hongroises IV─V,
279─80.
1971.
A magyar nyelv szóvégmutató szótára. Szerk. Papp Ferenc. MTud LXXVIII,
56─8.
Az állítmány számbeli egyeztetése több különböző számú alannyal a mai magyar nyelvben. MNy LXVII, 144─55, 228─96.
A Sírius csillag Pila nevéről. Nyr XCV, 203─5.
Rundó. Nyr XCV, 206. p.
A Müncheni Kódex 1466-ból. Szerk. Nyíri Antal. Munkatársak: Bodnár Ferenc, Pálfalvi Etelka, Rácz Endre, Velcsov Mártonné, Végh József Mihály.
Budapest.
A kiscsoportos oktatás néhány kérdéséről. In: A magyar nyelv kutatásának és
oktatásának módszertani kérdései. Szerk. Hajdú Mihály─Pusztai Ferenc.
NytudDolg 6. Budapest, 175─82.
1972.
Kutyaütő. Nyr XCVI, 81─3.
Mondattani elemzések. Budapest, 179─369. (Társszerző: Szemere Gyula)
Újabb tanúvallomások az ami pörben. Nyr XCVI, 367─9.
322
1973.
Ezerkilencszázhetvenhárom év? In: Anyanyelvi kaleidoszkóp. Szerk. Grétsy
László. Budapest, 146. p. ─ Vigyáznók? Uo. 152. p. ─ Közlekedési és nyelvi balesetek. Uo. 179. p. ─ „Lakájos” kollégium. Uo. 201. p.
„Zsu” és társai. Somogyi Néplap júl. 29. 8. p.
Die Adaptation bei der Bildung von ungarischen Kosenamen. AUB SLingu IV,
29─36.
Megjegyzések Hadrovics Lászlónak „A funkcionális magyar mondattan alapjai” című művéről. ÁltNyT IX, 147─63.
Anyanyelvi nevelésünk korszerűsítéséről. Nyr XCVII, 443─54.
Függelék Deme Lászlónak „Magyar nyelvészeti kutatómunkánkról” c. tanulmányához. I. OK XXVIII, 455─7. (Társszerző: Imre Samu és Deme László)
1974.
Ördög Ferenc: Személynévvizsgálatok Göcsej és Hetés területén. Zalai Tükör
I. 184─98.
Elnöki bevezető. In: Anyanyelvünk az általános iskolában. Szerk. Szathmári
István. Budapest, 75─9.
Rendbe hozott tudósok és egyéb furcsaságok. MN ápr. 14. 13. p.
A határozatlan névelőről. Somogyi Néplap ápr. 28. 7. p.
Csöre. MN júl. 14. 13. p.
Az értelmi egyeztetés a magyar nyelvben. NytudÉrt 83. Budapest, 476─82.
Fejenként száz üveg bor? ÉT XXIX, 1596. p.
A birtokos személyragozásnak a birtok többségét kifejező alakrendszere. In:
Tanulmányok a mai magyar nyelv szófajtana és alaktana köréből. Szerk.
Rácz Endre─Szathmári István. Budapest, 135─49.
Tartózkodott munkások, alkotott művészek. MH szept. 28. Hét vége c. melléklet III. p.
Szerkesztői üzenetek helyett. MN okt. 13. 13. p.
József Attila: Eső. Nyr XCVIII, 290─8.
Kerengő. Nyr XCVIII, 374. p.
Magyar becenevek. A TIT kiadványa. Nyelvi Ismeretterjesztés 2. Budapest.
Intranzitív igék befejezett melléknévi igenevének jelzői használata. Nyr
XCVIII, 385─98.
Söprögetés saját házunk táján. ÉT XXIX, 2084. p.
A klasszikus grammatika megújítása és az iskolai nyelvtanoktatás. MNy LXX,
385─96.
Őket vagy azokat? Nyelvünk és Kultúránk 17. 32─3.
1975.
Munkafüzetek az anyanyelvi nevelés szolgálatában. PedSzle XXV, 192─5.
Melyiket kedveli? MN jan. 12. 13. p.
Anyanyelvi nevelésünk korszerűsítéséről. MNyTK 142. Budapest.
323
Tranzitív igék befejezett melléknévi igenevének jelzői használata. Nyr XCIX,
3─11.
Mai magyar nyelvi gyakorlatok I. Szerk. Szemere Gyula. Budapest.
Összegyűjtötték Tolna megye földrajzi neveit. Hétfői MH május 19. 4. p.
Huszonéves. Nyr XCIX, 243. p.
A befejezett melléknévi igenév jelzői használatáról. MNyTK 140. Budapest,
87─95. (Zalai Tükör 1975/II, 87─95.)
Über einige Fragen der Kongruenz zwischen Subjekt und Prädikat in der
ungarischen Sprache. Congressus Tertius Internationalis Fenno-Ugristarum.
Pars I, Tallinn, 661─5.
„Borozgatánk apámmal”. MN szept. 14. 13. p.
Nem mind arany, amely fénylik? MH szept. 20. 6. p.
1976.
Kongruencia és redundancia. MNy LXXII, 53─9.
Tréfás és komoly kétértelműségek. MN jún. 13. 13. p.
A jugoszláviai magyar sportsajtó nyelvéről. In: Nyelvhasználati szintek és stilisztikai vétségek közéleti nyelvünkben. Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok. Ada, 1976, 50─71. Újra közölve (rövidítésekkel): Nyelvművelő. Az
újvidéki Magyar Szó melléklete. dec. 4. 1. p., 1977. jan. 8. 1. p., febr. 5. 1.
p., márc. 5. 1. p., ápr. 2. 2. p.
Anyanyelvünk új szófűzése, mondatszerkezeti jelenségeinek bemutatása, értékelése. In: Mai magyar nyelvünk. Szerk. Grétsy László. Budapest, 45─73.
1977.
Nagyobb az apjától? MN febr. 13. 13. p.
A nyelvtudomány jövőjéről. In: Vita a nyelvtudomány jövőjéről. Szerk. I.
Gallasy Magdolna. Budapest, 60─1. (NyelvtDolg 21.)
Anyanyelvi nevelésünk grammatikai alapjáról. Acta Academiae Pedagogicae
Nyíregyháziensis Tomus 7/C, 169─76.
Magasság és mélység. (Emlékezés Gombocz Zoltánra.) MN jún. 12. 13. p.
Az egyeztetés főbb kérdései a magyar nyelvben. Tanulmányok a mai magyar
nyelv mondattana köréből. Szerk. Rácz Endre─Szathmári István. Budapest,
35─77. (MNyTK 149.)
Gombocz Zoltán magyar grammatikai munkássága. MNy LXXIII, 444─58.
Az állítmány egyeztetése a gyűjtőnévi alannyal. Nyr CI, 385─402.
Csapdák a mondatszerkesztésben. In: Az anyanyelv az ember életében. Szerk.
Bachát László. Budapest, 77─88.
1978.
A történeti nyelvtudomány kérdéséhez. MNy LXXIV, 66─8.
Kongruenz und Redundanz. AUB SLingu VIII, 19─27.
Felszólalás az MTA Anyanyelvi és Alkalmazott Nyelvészeti Bizottságának „A
324
nyelvi-nyelvészeti ismeretterjesztés helyzete, feladata és lehetőségei” c.
együttes ülésén. Nyr CII, 76─7.
Mai magyar nyelvi gyakorlatok II. Szerk. Szemere Gyula. Budapest.
„Látványos” szürkeség. In: Nyelvünk világa. Szerk. Kovalovszky Miklós. Budapest, 112─4.
Orvoslásra szorul-e a fog? Uo. 211─3.
Hová váltsunk jegyet? Uo. 225─7.
Miután. MN aug. 13. 13. p.
Ferenc Ördög, Személynévvizsgálatok Göcsej és Hetés területén.
[Untersuchungen über Personennamen in den Landschaften Göcsej und
Hetés.] Onoma XXI, 682─4.
A jugoszláviai magyar nyelvű kémiatankönyvek nyelvhasználatáról. Oktatás és
nevelés VI/26. (Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok. Ada, 1978). Szabadka,
57─71. (Nyr CIII, 173─6.)
Éppen ellenkezőleg! Népszabadság nov. 26. 14. p.
1979.
Édes Anyanyelvünk. MN febr. 11. 13. p.
Farkasszem. ÉA 1. 5─6.
Dobostorta a mackóból. ÉA 2. 5. p.
Házfelügyelő meg a Gondnok. ÉT XXXIV, 554. p.
Hiba van a kréta körül. Nyr CIII, 228─9.
Móra Ferenc meg az ami. ÉA 3. 6. p.
Rekontra. MN okt. 14. 13. p.
Das Schaffen von Zoltán Gombocz auf dem Gebiet der ungarischen
Grammatik. AUB SLingu IX, 91─111.
A gólt jelentő találat. Nyr CIII, 426─9.
Névészeti terminológiai megjegyzések. Névtani Értesítő 2. 28─31.
1980.
Korszerűbben. MN febr. 10. 13. p.
A homonimák szépirodalmi előfordulásairól. In: Tanulmányok a mai magyar
nyelv szókészlettana és jelentéstana köréből. Szerk. Rácz Endre─Szathmári
István. Budapest, 157─206.
Juhász Gyula: Szerelem? ÉA 1. 7. p.
„Információ”"-özön. In: Új anyanyelvi kaleidoszkóp. Szerk. Felde Györgyi─Grétsy László. Budapest, 113. p.
Találat? Uo. 160. p.
Rövid-i-tsünk! Uo. 253. p.
Nyelvművelés és grammatika. MN jún. 1. 14. p.
Grammatika és nyelvművelés. MN jún. 6. 9. p.
Mindent megvalósíthatunk? ÉA 2. 2. p.
Nyelvművelő Kézikönyv I. Budapest. (Munkatárs.)
325
Az állítmány egyeztetése a mennyiségjelzős alannyal a mondategységen belül.
Nyr CIV, 257─73.
Az anyanyelvi nevelés korszerűsítésének grammatikai megalapozásáról. Nyr
CIV, 456─69.
A magyar leíró nyelvtani kutatások helyzete és feladatai. NytudÉrt 104. 61─75.
Stand und Aufgaben der ungarischen deskriptiven grammatischen
Forschungen. AUB SLingu XI, 11─30.
1981.
Tolerancia? MN márc. 8. 13. p.
Töményebb lett a „feles”? ÉA 1. 4. p.
Az állítmány egyeztetése a mennyiségjelzős alannyal a mondategység határán
túl. Nyr CV, 134─45.
Alkotott és kiállított személyiségek. ÉA 2. 1─2.
Egy új összegzés nyelvművelésünk történetéről és főbb kérdéseiről. Nyr CV,
396─405.
Számbeli egyeztetés halmozott jelzőjű főnevek mellett. In: Tanulmányok a magyar nyelv múltjáról és jelenéről. Szerk. Hajdú Mihály─Kiss Jenő. Budapest, 211─8.
A tulajdonnevek grammatikájáról. Névtani Értesítő 6. 55─60.
1982.
Mondattani elemzések. Budapest, 179─369. (Társszerző: Szemere Gyula. 2.,
bőv. kiadá
Barla Gyula: Nyelvtan, stílus, iskola. ÉA 2. 16. p.
A nyelvtudós Arany. ÉA 3. 4. p.
Előszó. In: Dolgozatok a magyar leíró nyelvtan köréből. ELTE NyelvtDolg 33.
Budapest, 3─5.
„Fáj a lábaim”. (Az állítmány egyeztetése a többes számú birtokszóval). In:
Hagyományápolás és megújulás. Debreceni Magyar Nyelvészeti Napok.
Szerk. Sebestyén Árpád. Debrecen, 141─61.
A tulajdonnevek és az egyeztetés. In: Név és társadalom. Szerk. Hajdú Mihály─Rácz Endre. MNyTK 160. 231─3. (Honismereti Tanulmányok VII,
231─3.)
1983.
Komitativitáció és kongruencia. (Az állítmány egyeztetése a társhatározós
alannyal). MNy LXXIX, 129─37.
Egyeztetés és szöveggrammatika. In: Tanulmányok a mai magyar nyelv szövegtana köréből. MN Nemzet aug. 14. 8. p.
Változó nyelvünk a változó világban. ÉA 3. 4─5.
Egy nyelvjárási inkongruencia beütései a köznyelvbe. MNy LXXIX, 416─20.
A szenvedő jelentés felé? Nyr CVII, 394─7.
326
A tapolcai járás földrajzi nevei c. kötetről. Horizont XI/2. 42─5.
1984.
Sziszifuszi tolerancia. MN febr. 3. 12. p.
Szavak ─ sajtóhibából. ÉA 2. 5. p.
Tájékoztató „A magyar nyelv történeti nyelvtana” munkálatairól: III. Tájékoztató a mondattani részhez. IV. Tájékoztató a szöveggrammatikai részhez.
MNy LXXX, 142─4.
Előszó "A szövegnyelvészet eredményei" című előadáshoz. In: Az új tantervek
alapjai és tendenciái. Szerk. Bachát László─Fülöp Lajos─Szathmári István.
OPI, Budapest, 101─2.
Utószó Nagy Ferenc szövegtani előadásához. Uo. 21─3.
Diáknyelvünk történetéből: A szecska. ÉA 3. 5. p.
Diáknyelvünk múltjából: A szekunda. ÉA 4. 6. p.
Az igei állítmány egyeztetése az és/s kötőszóval kapcsolt két alany után. In:
Studia in honorem J. Balázs offerta a collegis et discipulis. Szerk. Szathmári
István─Bencze Lóránt. Budapest, 229─41.
Die Kongruenz des nachstehenden verbalen Prädikats mit zwei durch die
Konjunktion és/s gekoppelten Subjekten. AUB SLingu XV, 189─98.
1985.
Költői kétértelműségek. Édes Anyanyelvünk 1. 1. p.
A gyes meg a gyed. ÉA 3. 5. p.
A grammatika szerepe az anyanyelvi nevelésben. MNy LXXXI, 257─66.
Beszámoló az „Adalékok a magyar, illetőleg a magyarországi nyelvtudomány
történetéhez” című pályázat eredményéről. MNy LXXXI, 506─10.
Az állítmány egyeztetése két vagy több egyes számú, halmozott alannyal a
mondategység határán túl. Nyr CIX, 391─401.
Nyelvművelő Kézikönyv II. Budapest. (Munkatárs.)
A magyar nyelvtudomány helyzete, eredményei és tervei, különös tekintettel az
egyetemi oktatásra. In: Magyar nyelv külföldieknek. A VI. magyar lektori
konferencia anyaga. Szerk. Giay Béla. Budapest, 17─30.
1986.
A csép, a maca meg a TESz. Névtani Értesítő 11. 14─8.
A grammatika szerepe az anyanyelvi nevelésben. (Újraközlés). In: Az anyanyelvi nevelés korszerűsítésének áramában. Szerk. Bachát László─Fülöp
Lajos─Szathmári István. Budapest, 103─27.
Az anyanyelvi nevelés korszerűsítésének grammatikai megalapozásáról. In:
Program az anyanyelvi nevelés továbbfejlesztésére. Szerk. Szende Aladár.
Budapest, 112─29.
Diáknyelvünk történetéből. A kicsapás. ÉA 4. 5. p.
Tompa József köszöntése. MNy LXXXII, 494─7.
327
1987.
Egy képző karrierje. ÉA 1. 7. p.
Aki színész. ÉA 2. 5. p.
A mai magyar nyelv változásai. MNy LXXXIII, 1─7.
Diáknyelv Pápán a harmincas években. MNy LXXXIII, 145─56.
„Jelenjél meg világosan.” In: Nagy magyar nevelők. Rab István emlékezete.
Veszprém, 135─9.
Kis magyar nyelvtan. Budapest. (Társszerző: Takács Etel. 7. átdolg. Kiadás)
Redundáns formák a magyar nyelv grammatikai rendszerében. MNy LXXXIII,
274─84.
Számbeli egyeztetés a halmozott (mellérendelt) egyes számú főnevek névmásításában. Nyr CXI, 137─47.
A magyar nyelvbeli egyeztetés főbb sajátságai. MNy LXXXIII, 500─7.
Ki porából nőttél... ÉA 3. 5. p.
Arany János különös egyeztetéséhez. ÉA 3. 6. p.
1988.
Kálmán Béla hetvenöt éves. MN febr. 29. 4. p.
A pápai járás földrajzi nevei c. kötetről. Horizont XVI, 1. 29─35.
Tárgyas vagy alanyi ragozás? ÉA 2. 4─5.
Stílus és egyeztetés. In: A magyar nyelv rétegződése. Szerk. Kiss Jenő─Szűts
László. Budapest, 797─802.
Valóban remek rímek. ÉA 3. 8. p.
Mit is mond a cinkeszó? ÉA 4. 5─6.
Wortfolge und Kongruenz im Ungarischen. AUB SLingu XIX, 265─8.
1989.
Eredő: eredet vagy eredmény? Népszava márc. 13. 6. p.
„Életét vesztette, amikor...” (A baleseti híreknek egy újabb típusáról.) ÉA 1.
4─5.
Meghalt Balázs János, a magyar és általános nyelvészet nagy tudósa. MN márc.
23. 6. p.
Rejtett idézetek. ÉA 2. 4─5.
Előttem szólott képviselőtársam. Népszabadság júl. 22. 9. p.
Olvassák-e az olvasott embert? Népszabadság aug. 25. 9. p.
Bánréti Zoltán: A megengedő kötőszók szintaktikájáról és szemantikájáról.
ÁltNyT XVII, 380─4.ÉA Anyanyelvünk 3. 5. p.
A hetési Piku és társai. (Személynevek mint táj- és típusjelölők.) In: Névtudomány és művelődéstörténet. A IV. magyar névtudományi konferencia előadásai. Szerk. Balogh Lajos─Ördögh Ferenc. Zalaegerszeg. (MNyTK 183.
259─63.)
A belehallás jelenségéről. Bevezetés. I. A harangok szava. Nyr CXIII, 426─35.
328
Egy örökzöld téma új hajtásai. ÉA 4. 8─9.
Az állítmány egyeztetése két vagy több (halmozott) egyes számú alannyal. In:
Fejezetek a magyar leíró nyelvtan köréből. Szerk. Rácz Endre. Budapest,
9─55.
1990.
Meghalt Tompa József. MN ápr. 7. 10. p.
Ismét jelentkezünk. MN máj. 5. 8. p.
A „Széchenyi emlékezeté”-nek két soráról. ÉA 2. 8. p.
Tompa József 1905─1990. ÉA 2. 8. p.
Anaforikus névmásaink számbeli egyeztetése. In: Emlékkönyv Zsilka János
professzor hatvanadik születésnapjára. Szerk. Havas Ferenc─Horváth Katalin─Ladányi Mária. Budapest, 199─203.
Megjegyzések az ún. kötőhangzó vitához. In: Studia in honorem K. Bolla
oblata a collegis et discipulis. Szerk. Földi Éva. Budapest, 133─7. (EFF 3.)
A belehallás jelenségéről II. A vonat, a kerekek zakatolása. Nyr CXIV,
143─50.
1991.
Az egyeztetés a magyar nyelvben. Budapest.
P. Balázs János (1910─1990). MNy LXXXVII, 116─8.
Az újgrammatikától az új grammatikáig, avagy az analógia szerepe a nyelvészszé válásban. In: A nyelvészetről egyes szám, első személyben. Szerk.
Bakró-Nagy Marianne─Kontra Miklós. Budapest, 225─30.
A belehallás jelenségéről. III. Házi és vadállatok, tücskök, békák beszéde. Nyr
CXV, 16─27.
Kölcsey Ferenc: Huszt. ÉA 3. 9. p.
Modális mellékmondatok. In: Hagyomány és újítás a mai magyar nyelv kutatásában. Szerk. Balázs Géza. NyelvtDolg 38. Budapest, 85─91.
A belehallás jelenségéről. IV. A madarak éneke. Nyr CXV, 172─89.
Valvád, valvátok. In: Emlékkönyv Benkő Loránd hetvenedik születésnapjára.
Szerk. Hajdú Mihály─Kiss Jenő. Budapest, 546─50.
Berrár Jolán mondattani munkássága. In: Tanulmányok a magyar nyelvtudomány történetének tárgyköréből. Szerk. Kiss Jenő─Szűts László. Budapest,
530─6.
Szerkesztői munkásság
A mai magyar nyelv. Budapest, 1968.
Tanulmányok a mai magyar nyelv szófajtana és alaktana köréből. Budapest,
1974. Társszerk. Szathmári István.
Tanulmányok a mai magyar nyelv mondattana köréből. Budapest, 1977.
Társszerk. Szathmári István.
Tanulmányok a mai magyar nyelv szókészlettana és jelentéstana köréből. Bu329
dapest, 1980. Társszerk. Szathmári István.
Tanulmányok a mai magyar nyelv szövegtana köréből. Budapest, 1983.
Társszerk. Szathmári István.
Név és társadalom. A III. Magyar Névtudományi Konferencia előadásai.
MNyTK 160. Budapest, 1983. Társszerk. Hajdú Mihály.
Fejezetek a magyar leíró nyelvtan köréből. Budapest, 1989.
A magyar nyelv történeti nyelvtana. I. kötet. A korai ómagyar kor és előzményei. Főszerk. Benkő Loránd. Budapest, 1991. Társszerk. E. Abaffy Erzsébet.
A Magyar Nemzet c. napilap Anyanyelvünk rovata. 1974─86, 1989.
Szerkesztőbizottsági tevékenység
Anyanyelvünk az iskolában I─III. 1953─56.
Magyar Nyelvőr, 1960─92.
Édes Anyanyelvünk, 1978─92.
(A publikációs jegyzék az Emlékkönyv Rácz Endre hetvenedik születésnapjára [Bp.,
1992, 281─99.] c. kötetben megjelent bibliográfia alapján készült.)
330
FÁBIÁN PÁL RÁCZ ENDRÉRŐL
1992 köd-gubában járó novemberének egy szomorú délutánján búcsúztunk
el tanártársunktól és barátunktól, Rácz Endrétől. Felemelő és vigasztaló érzés
azonban az, hogy a videotechnikának köszönhetően mégis látjuk őt a képernyőn, halljuk a hangját, amint életéről, munkásságáról vall. Amit mond, mind
igaz, de talán nem lesz haszontalan az utókor számára, ha néhány részlet kiemelésével, egy-két mozzanat hangsúlyozásával árnyalni próbálom azt a képet,
amely róla bennünk most él.
A nyelvtudomány asztalára Rácz Endre bemutatkozó névjegyét, a XVl. századi magyar nyelvi becézésről írt bölcsészdoktori értekezését 1946-ban tette le,
alig egy évvel a háborúból való kalandos hazakeveredése után. Maga a dolgozat nem jelent ugyan meg, de a nevek világához Rácz tanár úr egész életében hű
maradt. Ezt mutatja kereken egy tucat névtani cikke. (L. őket a csatolt tüzetes
bibliográfiában.) Névtani tárgykörű doktori értekezések munkálatait is nagy
kedvvel irányította.
A Rácz tanár úrral kapcsolatban leginkább számon tartott tudományterület
azonban a leíró grammatika, ezen belül pedig a mondattan volt. Érdeklődésének
ilyetén alakulásáról ő maga azt írja A nyelvészetről – egyes szám, első személyben című vallomáskötetében (Bp., 1991, 227–8), hogy budapesti főiskolai tanárságának évei (1950–1955) voltak rá döntő hatással: a főiskolán ugyanis leíró
nyelvtant kellett tanítania.
A kellett szót Rácz tanár úr használta említett visszaemlékezésében, én
azonban (mint akkor is tanártársa) tanúsíthatom, hogy ez a munka a legkevésbé
sem volt a számára kényszer: már akkor is az a tudományos probléma izgatta,
hogy miképpen lehet a történeti és a leíró látásmódot egységes nyelvszemléletté
ötvözni. Erről ő maga a következőket írta: „a nyelv állapotának minél egzaktabb, minél rendszerszerűbb ábrázolására törekedvén nem tévesztettem szem
elől, hogy a szinkrón leírás nem lehet merev, nem áll éles ellentétben a diakróniával, hiszen a nyelvnek bármely adott állapota egyúttal egy állomás a nyelv
fejlődésében, tele van keletkezőben lévő, illetőleg kiavuló elemekkel, átmeneti
kategóriákkal, amelyek nemegyszer korábbi változásokat reprodukálnak” (i. m.
228). Ezt a felfogást nevezték később találóan „dinamikus szinkróniának”.
Ennek a jegyében születtek Rácz Endrének leíró grammatikai tanulmányai
(tételesen l. őket a már említett bibliográfiában), és ez a szemlélet hatja át nagyszabású, Az egyeztetés a magyar nyelvben című monográfiáját is (Akadémiai
Kiadó, 1991.). A dinamikus szinkrónia talaján áll a Rácz Endrétől szerkesztett A
mai magyar nyelv című egyetemi tankönyv is, melynek mondattani fejezetét (az
egész műnek csaknem a felét) ő írta (Tankönyvkiadó, 1968.). Gyorsan változó
331
világunkban szinte példátlan siker, hogy a 9. kiadás most (1994-ben) jelent
meg.
A Mai Magyar Nyelvi Tanszék grammatikai kutatócsoportját Rácz Endre az
egyetemi leíró magyar nyelvészeti oktatás megújítása érdekében hozta létre. Az
volt az elképzelése, hogy a csoportban megvitatott előterjesztések és felkérésre
írt egyéb tanulmányok alapját képezhetik egy új egyetemi tankönyvnek. A másfél évtizedig tartó tervszerű munkának öt értékes (Szathmári Istvánnal együtt
szerkesztett) kötet lett az eredménye: szófajtan és alaktan (1974), mondattan
(1977), szókészlettan és jelentéstan (1980), szövegtan (1983), leíró nyelvtani
fejezetek (1989). Nem hiányzott már sok egy új, teljes leíró magyar nyelvtan
megalkotásához!
Hogy annak mik lettek volna a vezérelvei, azt Rácz tanár úr többször részletesen kifejtette (pl.: MNy LXX, 380–96; NytudÉrt 104. 66–9). Ezek a megnyilatkozásai arra mutatnak, hogy idő jártával közel került hozzá a strukturalista
iskolának a nyelv rendszerszerű vonásai kimutatására való törekvése, továbbá a
generatív grammatikának transzformációs módszere. Annak az iskolának lett
tehát a híve, amelyet a „klasszikus grammatika megújítása” névvel szokás illetni.
Az egyeztetés kérdéseivel való foglalkozás ébresztette rá arra, hogy vizsgálódásai már túlmutatnak a mondatgrammatika keretein, ezért fokozatosan a
szöveggrammatika kérdései felé fordult. Ez irányú vonzódásának az eredménye
volt a már említett szövegtani tanulmánykötet megszerkesztése (1983).
Már az 1950-es évek elején bekapcsolódott az akkoriban megújuló nyelvművelő mozgalmakba. Nyelvművelői tevékenységéről – hely híján – nem szólhatok részletesebben annál, mint amit ő maga mondott pályája emlékezetében.
Csak azt teszem hozzá a szavaihoz, hogy nagyon fájlalta a Magyar Nemzetben
éveken át vezetett rovatának elsorvasztását; nem maga miatt, hanem az ügy
károsodásáért.
Vigasztalhatta viszont az a siker, amelyet a Takács Etellel közösen írt Kis
magyar nyelvtan hozott számára: 1959-ben jelent meg az első kiadás, aztán
többször is felfrissítették, 1986-os, jelentősen korszerűsített változata pedig a
mai napig forgalomban van.
Lelkesen vett részt a ’70-es évek második felében zajló tantervi reformmozgalmakban; az ún. egyetemközi kutatócsoportnak egyik irányító szelleme volt.
Az egész mostanáig használt általános iskolai és középiskolai tankönyvek sikere
jó részben neki köszönhető.
Munkásságában fontos témaváltásnak tartotta Rácz Endre azt, hogy a Nyelvtudományi Intézet kérésére a ’70-es évek végétől vállalta a magyar történeti
nyelvtan munkálataiban való részvételt: az ő feladata lett a mondattani és a szöveggrammatikai fejezetek kidolgozásának az irányítása. A maga szempontjából
ő ezt nyilván másképp látta és érezte, én azonban (valószínűleg másokkal
együtt) egy pillanatig se tartottam a részéről ezt valamiféle pályamódosításnak,
hiszen kiváló nyelvtörténeti iskolázottsága, párosulva széles körű grammatikai
332
tájékozottságával, mintegy predestinálta őt erre a feladatra.
Tévedés lenne, ha azt hinné bárki is, hogy Bandi bátyánk csak a grammatika
hűvös rendszerét értékelte a nyelvben. Mi, akik kollégái voltunk, s tanítványai,
akik hallgathatták előadásait, részt vehettek szemináriumain, tudjuk, hogy gyönyörűségét is lelte a nyelv ezerarcúságában. Ezért foglalkozott oly szívesen a
becézőnevekkel, az ikerítéssel; ezért lett kedves témája a homonímia, melynek
szépirodalmi vonatkozásait nála alaposabban senki sem tárta föl még eddig; és
ezért írt négy szebbnél szebb tanulmányt A belehallás jelenségéről (vö.
Nyr.113., 114. és 115. évf.). Tömérdek verset tudott, kedves költőit (pl. József
Attilát) gyakran idézte előadásain. Soha sem elégedett meg semmitmondó, sablonos, csinált példaanyaggal, hanem képes volt napokig keresgélni a magyar
irodalomban, hogy onnan vett találó és szép példával szemléltethesse a vizsgált
nyelvi jelenséget.
Szerteágazó közéleti szereplésében mindig az őszinte segíteni akarás vezette.
Utolsó pályaképében, amelyet valamilyen hivatalos célra készített, kitüntetései és elismerései közül csak kettőt említett meg: a Pais Dezső-díjat és a Pro
Universitate emlékérmet, megvallva ezzel azt, hogy a tudomány művelését és az
ifjúság nevelését ítélte élete értelmének.
Budapest, 1994. november
333
Rédei Károly
( )
334
RÉDEI KÁROLY VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL
Grammaticus non nascitur, sed fit
A nyelvtudomány művelőire a latin poeta non fit, sed nascitur [A költő nem
lesz, hanem (annak) születik] szólásnak a címként adaptált megfordított értelmezése érvényes. Nyelvésznek nem születik az ember, hanem élete első szakaszában – körülbelül a huszadik és a harmincadik életév között – válik azzá érdeklődése és tanulmányai révén. Ezzel egyáltalán nem akarom azt mondani,
hogy a nyelvésszé fejlődésben a géneknek, bizonyos velünk született adottságoknak, az úgynevezett „nyelvérzéknek” nem volna szerepe. A nyelvérzéket, a
nyelvtanulás szeretetét, néhány nyelv aktív, illetőleg passzív elsajátítását az
iskolai, valamint az egyetemi évek alatt rendkívül fontosnak tartom a későbbi
kutatómunka számára: hiszen nyelvek, konkrét nyelvi anyag ismerete nélkül
nehezen támadhatnak a nyelv titkait fürkészni óhajtó embernek ismereteinket
előrevivő gondolatai a nyelvben (nyelvekben) meglévő összefüggésekről. Nem
tagadom, hogy egy nyelvnek, az anyanyelvnek alapos ismerete és tanulmányozása is hozzásegítheti az érdeklődő fiatalembert ahhoz, hogy a nyelv kutatójává
váljon, de más nyelvek ismerete nélkül fennállhat az a veszély, hogy az ilyen
kutató megállapításai szűk horizontúak vagy spekulatívak lesznek.
A személyes bemutatkozást azzal kezdem, hogy a gimnáziumi tanulmányaimat Nagykanizsán végeztem: öt évig jártam a kegyesrendi római katolikus
gimnáziumban a piarista atyákhoz, az utolsó három évet a rossz emlékezetű,
erőszakos államosítás után már az állami gimnáziumban fejeztem be. A piarista
gimnázium humánumra, az emberi értékek megbecsülésére nevelt. Az iskola
demokratikus szellemére jellemző, hogy származásra vagy felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül minden diák egyenlő volt; kizárólag a teljesítmény, a
tudás jelentett elismerést. Igényességével ez az iskola ébresztette fel bennem a
tudásvágyat, az ismeretek megszerzésének az örömét. Az államosítás nehéz
éveket hozott magával, de néhány kiváló tanárunknak köszönhetjük, hogy törés
sem nevelésünkben, sem tanulmányi előrehaladásunkban nem következett be.
Legyen ez a szubjektív kitérő hálám kifejezése a már nagyrészt elhunyt tanáraim iránt, hiszen nekik köszönhetem az életbe való elindításomat. A mostani
hálatelt visszaemlékezést az teszi különösen aktuálissá, hogy iskolám 1990-ben
ünnepelte 225 éves fennállását. A gimnáziumi évek adták meg a lehetőségét
annak, hogy majdan nyelvész váljék belőlem. Az iskolában elsősorban a humán
tárgyak (magyar, történelem, latin, angol, német) érdekeltek. Magyarban és a
nyelvekben jeleskedő diákokkal tanáraink külön is foglalkoztak: a kötelező
órákon kívül önképző körök, nyelvi „klubok” keretében bővítették ismereteinket.
Ilyen előzmények után iratkoztam be 1951-ben az ELTE Bölcsészettudomá335
nyi Karára. A magyar nyelv és irodalom szak keretében az első évben inkább az
irodalom iránt mutattam vonzódást, bár Zsirai Miklós professzor úr Finnugor
népek és nyelvek című kollégiuma már az első évfolyamon felkeltette érdeklődésemet a finnugor nyelvek és népek iránt. (A finnugor népekre vonatkozóan
bizonyos alapfokú ismeretekre már középiskolai tanulmányaim révén is szert
tettem.) Tulajdonképpen Zsirai professzor úr lebilincselő, színes előadásainak
köszönhetem, hogy egyre jobban kezdett érdekelni a nyelvészet, közelebbről a
finnugor nyelvtudomány. A második évtől kezdődően felvettem néhány speciális kollégiumot: finn nyelv (Sz. Kispál Magdolnánál), osztják nyelv (Zsirai Miklósnál, később Sz. Kispál Magdolnánál). Ezt követték vogul (Lavotha Ödön),
cseremisz (Beke Ödön), votják és lapp (Lakó György) nyelvi tanulmányaim.
Különösen sokat tanultam két éven keresztül Lakó professzor úr lapp óráiból,
mégpedig nem csupán a lapp nyelvre, hanem általában a finnugor nyelvészetre
vonatkozóan is. Magyar nyelvészeti, elsősorban nyelvtörténeti ismereteimet
Pais Dezső és Bárczi Géza professzorok óráin sajátítottam el. Szakmai és módszertani tekintetben különösen sokat tanultam Bárczi Géza professzor úr A Halotti Beszéd nyelvtörténeti elemzése című speciális kollégiumából.
Az egyetem befejezése után 1955-ben finnugor nyelvészaspiráns lettem az
MTA Nyelvtudományi Intézetében. Ez ma a posztgraduális képzésnek felel
meg. Lakó György volt a tudományos vezetőm. A hároméves aspirantúra alatt
egyebek közt Fokos Dávid professzor úr zürjén nyelvről szóló előadásait látogattam. Lakó György votják és Fokos Dávid zürjén előadásai indítottak el azon
az úton, hogy az obi-ugor nyelvek mellett a permi nyelvek kutatója is lettem.
Az aspirantúra befejezése után 1958-ban az MTA Nyelvtudományi Intézete
finnugor osztályán kaptam állást tudományos munkatársi minőségben. A finnugor osztályon folyó A magyar szókészlet finnugor elemei című tervmunkába
való bekapcsolódás meghatározó jelentőségű volt szakmai fejlődésemben. E
munkálatban való részvétel révén vált egyik fontos kutatási területemmé az
etimológia. Fontos mérföldkövek tudományos pályámon következő monográfiáim: Die Postpositionen im Syrjänischen unter Berücksichtigung des Wotjakischen (Budapest, 1962); Die syrjänischen Lehnwörter im Wogulischen (Budapest–Hága, 1970). Az elsőt mint kandidátusi értekezést 1960-ban, a másodikat
mint akadémiai doktori értekezést 1967-ben védtem meg. A Nyelvtudományi
Intézet magas szakmai igényeket támasztó tudományos légköre és az intézet
életére jellemző szívélyes kollegiális kapcsolatok, élénk eszmecserék kedvező
munkakörülményeket és tudományos fejlődést biztosítottak mindazoknak, akik
a nyelvtudományt választották élethivatásul.
Tudományos pályám szempontjából jelentősnek tartom a Szovjetunióban beszélt rokon nyelvek körében végzett gyűjtőtevékenységemet. Legelőször 1957
őszén nyílt lehetőségem osztják nyelvi anyag gyűjtésére Leningrádban. Ezen
tanulmányutam eredménye Északi-osztják nyelvtan című munkám (megjelent
Budapesten, 1961-ben). 1964-ben féléves gyűjtőúton voltam a Szovjetunióban.
Ekkor végeztem első ízben helyszíni kutatásokat a zürjének körében. Ezenkívül
336
Leningrádban kazymi osztják szövegeket és leíró nyelvtani anyagot jegyeztem
le. Gyűjtőutam tudományos lecsapódásai a következő művek: Nord-ostjakische
Texte (Kazym-Dialekt) mit Skizze der Grammatik (megjelent Göttingenben,
1968-ban); Zyrian Folklore Texts (Budapest, 1978). Zürjénföldi tanulmányutamhoz Fokos Dávid professzor úr nagyon hasznos szakmai és gyakorlati tanácsokat adott. Azzal bocsátott utamra, hogy remélhetőleg életem legszebb
élménye lesz ez a kutatóút, minthogy neki is zürjén gyűjtőútjai élete legmaradandóbb emlékei közé tartoznak. És valóban nemcsak gazdag nyelvi és folklóranyaggal tértem haza, hanem szép emlékekkel is, mint ahogyan azt kedves emlékű tanítómesterem megjövendölte. Feledhetetlen szép emlékek, hasznos és
kedves beszélgetések fűznek Fokos tanár úrhoz. Gyakran meglátogattam őt
otthonában. Szovjetunióbeli tanulmányaim során meghitt, kollegiális – még
inkább tanári-tanítványi kapcsolatom alakult ki Vaszilij Iljics Lytkin zürjén
származású nyelvésszel és költővel. A vele való moszkvai, sziktivkári és budapesti találkozások, eszmecserék ugyancsak életem legszebb emlékei közé tartoznak. Rajta kívül még sok közeli barátra és kollégára tettem szert Zürjénföldön.
Most nincs módom arra, hogy számot adjak minden általam fontosnak tartott
tudományos vállalkozásomról. Szakmai fejlődésem szempontjából rendkívül
jelentős volt A magyar szókészlet finnugor elemei című munkálatban való részvétel először tudományos munkatársként, majd Lakó György főszerkesztő mellett szerkesztőként (1959-től 1974-ig). Tudományos pályám eddigi legjelentősebb vállalkozása az 1966-ban a Nyelvtudományi Intézetben elindított Uráli
Etimológiai Szótár, amely két kötetben jelent meg: Uralisches Etymologisches
Wörterbuch. Budapest–Wiesbaden, 1988; a harmadik kötetet képező szómutató
is megjelent már azóta. Azt hiszem, nem túlzok azzal a megnyilatkozásommal,
hogy az etimológiai szótár nem csupán nekem, a munkálat vezetőjének jelentett
sok örömet, hanem munkatársaimnak is. A szótár melléktermékeiként számos
cikk és néhány monográfia született a munkacsoport keze alatt. Örülök, hogy az
intézetben egy jól összehangolt, kollegiális munkacsoport vezetője lehettem.
Kollégáimmal a kapcsolattartás és tudományos együttműködés 1974-ben Bécsben való egyetemi tanári meghívásom után sem szakadt meg. Bécsben új,
szakmailag gyümölcsöző kapcsolatok születtek. A nemzetközi tudományos
körökkel való kooperációt a produktív tudományos munka elengedhetetlen előfeltételének tekintem.
Az uráli nyelvészeten belül az obi-ugor és a permi nyelvekkel, valamint a
finnugor nyelvtudomány átfogó, általános kérdéseivel foglalkozom. Olykor
kirándulást teszek a mordvin és a cseremisz nyelvészet területére is. A nyelvi
jelenségek közül a hangtan, az alaktan, az etimológia, továbbá nyelvcsaládunk
távolabbi (indoeurópai, jukagir) kapcsolatai érdekelnek. Munkámra a nyelvi
jelenségeket rendszerszerű összefüggésükben vizsgáló történeti-összehasonlító
módszer jellemző, noha tevékenységem a finnugor fonológia és leíró nyelvészet
területére is kiterjed.
337
Fiatalkori pályaválasztásomat nem bántam meg. A tudomány művelése örömöt, boldogságot jelent számomra. Némi túlzással elmondhatom, hogy a finnugor nyelvtudomány oktatása és kutatása szinte egész életemet meghatározza.
Úgy vélem, számos kollégám osztja azt a nézetemet, hogy a tudományos munkát nehéz munkaidőkeretekbe szorítani. Ha egy megoldatlan tudományos kérdés
foglalkoztat, akkor ez a feszült idegállapot kitölti egész időmet, amíg csak az
eredmény meg nem születik: az utcán járva, utazás közben avagy éjszakai felébredéskor állandóan a megoldás, a lehetséges összefüggések keresése foglalkoztat. A lelki megnyugvás csak akkor következik be, ha sikerül az izgató kérdésre
választ találnom. A felismerés, meglátás után jön a probléma aprólékos kifejtése. Persze a szakmával való teljes azonosulás veszélyeket is rejthet magában:
ügyelni kell arra, hogy az ember ne váljon „szakbarbárrá”, hogy ne veszítse el
érdeklődését a kultúra és a világ egyéb dolgai iránt. Az egészséges egyensúlyból a nyelvésznek és a nyelvészetnek is haszna származik.
Ez a vallomásszerű curriculum vitae röviden az én tudományos életutam.
Nekem a tudománnyal járó, nem egyszer puritán életvitel teljesen megfelel.
Máshoz talán, egy másfajta, szakmai életstílus illik jobban. Ám ha vallomásszerű pályabeszámolómból egyik vagy másik fiatal kolléga valamilyen tanulságot
merít a maga számára, akkor talán már nem vallottam hiába magamról és a
nyelvtudományról.
***
Ez az önvallomásszerű curriculum vitae 1991-ben jelent meg, az azóta eltelt
kilenc-tíz év alatt változatlanul a bécsi egyetem Finnugor Tanszékét vezetem.
Jövőre, 2000. szeptember végén megyek nyugdíjba mint emeritus professzor.
Tudományos munkámat igyekszem továbbra is folytatni, sőt részt veszek az
egyetem oktatói munkájában is amennyire erőmből telik, sőt igyekszem minél
több időt idehaza tölteni, és az itthoni tudományos életbe bekapcsolódni. Az
elmúlt tíz év alatt az uráli finnugor nyelvtudomány területén elsősorban összehasonlító-történeti morfológiai kérdésekkel foglalkoztam. Az utóbbi időben a
nyelvcsaládunknak nem is annyira uráli, hanem preprotouráli vagy preuráli
kérdései foglalkoztattak. Ez egy eléggé veszélyes és bizonytalan, ingoványos
terület, hiszen a protouráli nyelvi rendszert sem tudjuk teljes egészében rekonstruálni mint nyelvet, hanem csak részrendszereket tudunk rekonstruálni. Természetesen a rekonstruált uráli nyelvi rendszer vagy rendszerek lehetőséget nyújtanak, hogy bepillanthassunk egy korábbi időszakba, a nyelv keletkezésébe, az
uráli nyelvek kialakulásának a keletkezésébe anélkül, hogy arra törekednénk,
hogy ezt a nyelvi rendszert tökéletesen valaha megismerhessük. Nyelvi rendszereket, részrendszereket tudunk csak felfedezni. Hát, majd meglátjuk, mi jön ki
ebből.
A felvétel 1999. szeptember 15-én készült, szövegét Markó Alexandra jegyezte le.
338
RÉDEI KÁROLY ÍRÁSAINAK
BIBLIOGRÁFIÁJA
1956.
Két chanti névutó. In: Pais-Emlékkönyv. Budapest, 635–7.
1957.
A Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának
Közleményei VII–IX. NyK LIX, 211–2.
Nyelv és Irodalom. NyK LIX, 225–6.
Русско-удмуртский словарь. NyK LIX, 233–6.
1958.
Ok- és célhatározó névutók a chanti nyelvben. NyK LX, 147–57.
A magyar -t, -tt igenévképző eredete. NyK LX, 421–4.
Obi-ugor etimológiák. NyK LX, 425–31.
Adalékok a permi nyelvek alaktanához. NyK LXI, 79–85.
Mutatvány a komi nyelv felső-vicsegdai nyelvjárásából. NyK LXI, 95–9.
Szófejtések. NyK LXI, 359–61.
A manysi saj ’mög’ etimológiájához. NyK LXI, 364–5.
Komi és udmurt nyelvű kiadványok 1946-tól 1956-ig. NyK LX, 253–61. (Ism.)
1959.
Ural-Altaische Jahrbücher XXIV–XXIX. NyK LXI, 125–31. (Ism.)
1960.
Szófejtések. NyK LXII, 124–8.
Szófejtések. NyK LXII, 325–7.
A chanti népnév eredete. NyK LXII, 120–3. (Auf englisch: The Origin of the
People’s Name ’Chanti’. ALinguH XI, 157–61).
Atval 'vitricus', flat 'privignus'. MNy LVI, 255–7.
D. R. Fokos-Fuchs, Syrjänisches Wörterbuch. NyK LXII, 156–8. (Ism.)
1961.
Osztják nyelvtanulmányok (Muzsi nyelvjárás). NyK LXIII, 21–63. (Klny.:
NytudÉrt 31. 44.)
Szófejtések. NyK LXIII, 377–87.
Zwei permische Ableitungssuffixe. FUF XXXIV, 35–42.
1962.
Die Postpositionen im Syrjänischen unter Berücksichtigung des Wotjaki339
schen. Budapest, 223 p.
Jurák-szamojéd jövevényszók a zürjén nyelvben. NyK LXIV, 71–95. (Németül:
Juraksamojedische Lehnwörter in der syrjänischen Sprache. ALinguH XIII,
1963, 275–310.)
A tárgyas igeragozás kialakulása. MNy LXIII, 421–35. (Németül: Die Entstehung der objektiven Konjugation im Ungarischen. ALinguH XVI, 1966,
111–33.)
Kálmán Béla, Die russischen Lehnwörter im Wogulischen. NyK LXIV, 416–8.
(Ism.)
1963.
Szófejtések. NytudÉrt 38. 12–7.
Über den Ursprung einiger finnisch-ugrischer Völkernamen. CIFU I, 98–104.
Szófejtések. NyK LXV, 157–64.
Az én személyes névmás eredetéhez. NyK LXV, 166–9.
Fel-föl ’Oberflache’. MNy LIX, 212–3.Az 371–3.
A zürjén jas és a votják -jos többesjel eredetéhez. NyK LXV, 374–5.
Szófejtések. NyK LXV, 393–9.
Nyék. NytudÉrt 40. 311–3.
Obi-ugor jövevényszók a zürjén nyelvben. NyK LXVI, 3–15.
Szófejtések. NyK LXVI, 103–5.
Vannak-e az előmagyar-permi érintkezésnek nyelvi nyomai? NyK LXVI, 253–
61. (Németül: Gibt es sprachliche Spuren der vorungarisch-permischen Beziehungen? ALinguH XIX, 1969, 321–34.)
Véd. MNy LX, 99–100.
1964.
Congressus Internationalis Fenno-Ugristarum Budapestini habitus 20–24. IX,
NyK LXVI, 443–8. (Ism.)
1965.
Northern Ostyak Chrestomathy. The Hague, 132 p. (Uralic and Altaic Series,
Vol 47.)
Szófejtések. NyK LXVII, 117–29.
Szófejtések. NyK LXVII, 324–38.
1966.
Szófejtések. NyK LXVIII, 94–6.
Szófejtések. NyK LXVIII, 420–8.
Einige juraksamojedische Lehnwörter im Russischen. StSl XII, 359–60.
1967.
A magyar szókészlet finnugor elemei I. Főszerk. Lakó György. Budapest, 727
p. – II, 1971; III, 1978. (Szerk.)
A létige jelen idejű alakjai a permi nyelvekben. NyK LXIX, 164–6.
340
Szófejtések. NyK LXIX, 167–74.
Ajtó. MNy LXIII, 209–10.
A palatális mássalhangzók palatalizáló hatása az ősmagyarban. NytudÉrt 58.
167–71.
Alo Raun–Andrus Saareste, Introduction to Estonian Linguistics. NyK LXIX,
217–8. (Ism.)
1968.
Nord-ostjakische Texte (Kazym-Dialekt) mit Skizze der Grammatik. Göttingen, 139 p.
Permjakisches Wörterverzeichnis aus dem Jahre 1883 auf Grund der Aufzeichnungen F.A. Wolegows. Uralic and Altaic Series. Vol. 101. The
Hague–Budapest, 138 p.
A permi nyelvek első szótagi magánhangzóinak a történetéhez. NyK LXX, 33–
45. (Németül: Neue Aspekte zur permischen Vokalforschung. UAJb 41.
130–41.)
Szófejtések. NyK LXX, 155–6 „Prolatívusz, tranzitívusz, lokatívusz a zürjénben, a votjákban és a finnugor alapnyelvben” c. cikkéhez. NyK LXX, 171–3.
Beiträge zur historischen Formenlehre der permischen Sprachen. CIFU II/1.
431–5.
A moksa-mordvin nyelvjárások fonémarendszeréhez. NyK LXX, 383–6.
Magda A. Kövesi, A permi nyelvek ősi képzői. ALinguH XVIII, 248–51. (Ism.)
Lauri Hakulinen: Suomen kielen rakenne ja kehitys3. NyK LXX, 466–7. (Ism.)
1969.
Finnugor nyelvrokonaink és a forradalom. NytudÉrt 65. 208–13.
Szófejtések. NyK LXXI, 101–12.
1970.
Die syrjänischen Lehnwörter im Wogulischen. The Hague–Budapest, 195 p.
(Uralic and Altaic Series. Vol. 109.)
Szófejtések. NyK LXXII, 157–63. (Finnül: Suomen kuru. Vir 1970, 45–6.)
Kengyel. MNy LXVI, 226–7.
Kiellon ilmaisemisen alkuperästä unkarissa. Vir 1970, 47–51.
Russische Einflüsse in der permjakischen Syntax. In: Symposion über Syntax
der uralischen Sprachen. Vendenhoeck & Ruprecht, Göttingen, 154–60.
Korreferat zum Aufsatz von Gy. Décsy „Das Existenzverb in den prädikativen
Fügungen des Selkupischen”. In: Symposion..., 62–4.
Korreferat zum Aufsatz von G.J. Stipa „Impersonalia im Syrjänischen”. In:
Symposion..., 213–4.
1971.
Zürjén szövegmutatványok. NyK LXXIII, 3–23.
Szófejtések. NyK LXXIII, 416–24.
III. Nemzetközi Finnugor Kongresszus. NyIOK XXVII, 286–7. (Ism.)
341
1972.
Osztják jövevényszavak a szelkupban. NyK LXXIV, 186–93.
A permi nyelvek őspermi kori bolgár-török jövevényszavai NyK LXXIV, 281–
98. (Társszerző: Róna-Tas András)
L’évolution en hongrois des mots à structure proto-ouralienne et finnoougrienne VCs/šV et CVCs/šV. In: Mélanges offerts à Aurelien Sauvageot
pour son soixante-quinzième anniversaire. Budapest, 231–6.
Коми вокъяс. [Zürjén testvéreknél]. Войвыв кодзув [Nordstern] 12. 50–1.
1973.
Über die Demonstrativpronomina in den uralischen Sprachen. MSFOu 150.
311–9.
Zu den syrjänischen Lehnwörtern der obugrischen Sprachen. FUF 40. 177–84.
A mordvin nyelvjárások fonematikus átírása (Erza nyelvjárás). In:
Castrenianumin toimitteita 7. 71–4. – (Moksa nyelvjárás) uo. 75–8.
А.И. Литкин–Е.С. Гуляев, Краткий этимологический словарь. NyK LXXV,
263–70. (Ism.)
Erwiderung auf zwei Rezensionen. ALinguH XXIII, 231–4. (Ism.)
1974.
Szófejtések. NyK LXXVI, 364–8.
Sandhi-Erscheinungen in denm permischen und wolgafinnischen Sprachen.
ALinguH XXIV, 307–12.
Об отдельных финно-угорских языках. Общие черты финно-угорских
языков.В сб. Основы... Москва, 50–2.
Сравнительная лексика финно-угорских языков. В сб. Основы... Москва,
397–438. (Társszerző: Erdélyi István)
1975.
Der Akkusativ in den uralischen Sprachen. (Zum Kasussystem der uralischen
Grundsprache). CIFU III, 133–8.
A bolgár-török-permi érintkezések néhány kérdése. NyK LXXVII, 31–44.
(Társszerző: Róna-Tas András)
Szóképzés a PU–PFU alapnyelvben. NytudÉrt 89. 255–62. (Németül: Wortbildung in der PU/PFU rundsprache. NyK LXXVII, 93–102.)
A zürjén népnév eredete. MNyTK 140. (Zalai Tükör 1975/II) 187–9. (Angolul:
Origin of the Ethnic Name Zyrian: Studies in Finno-Ugric Linguistics. Vol.
131. 1977, 275–8.)
Phonologische Beschreibung des Syrjänischen. In: Linguistische Studien. Reihe
A, Arbeitsberichte 22. Berlin, 103–16.
A horizontális és vertikális magánhangzó-harmóniáról. NyK LXXVII, 480–4.
In: Turcologica. Leningrad, 1976, 142–5. (Társszerző: Róna-Tas András)
A magánhangzó-harmónia egyes típusai. NyK LXXVIII, 416–24. (Németül:
Einige Typen der VokALinguHarmonie. In: Phonologica. Innsbruck, 1977,
342
167–74.)
Tyima Veny: Fadöntés. In: Medveének. Budapest, 351–3. (Ford.
Tyima Veny: Faúsztatás. In: Medveének. Budapest, 353–6. (Ford.
Tyima Veny: Tripan Vasz. In: Medvenének. Budapest, 356–62. (Ford.)
Jakov Rocsev: A lóverseny. In: Medveének. Budapest, 405–10. (Ford.)
Ivan Izjurov: Hosszú út előtt. In: Medveének. Budapest, 413–24. (Ford.)
Ivan Toropov: Részlet „Az új kapitány” c. regényből. In: Medveének. Budapest,
429–37. (Ford.)
Permják népköltészet: Hogyan vívott meg Pera vitéz a sárkánnyal? In: Medveének. Budapest, 465. p. (Ford.)
Permják népköltészet: Pera vitéz és a vízi szellem. In: Medveének. Budapest,
465. p. (Ford.)
Valerian Batalov: Találkozás a medvével. In: Medveének. Budapest, 477–481.
(Ford.)
1976.
Об одном агрикультурном термине в языках Среднего повольжя.
Turcologica, Leningrad, 142–5. (Társszerző: Róna-Tas András)
Martti Larni: Diagnózis. Új Tükör 19. 32. p. (Fordítás)
Martti Larni: A társadalom sarkköve. Új Tükör 43. 18–9. (Ford.)
1977.
Einige uralische Etymologien. In: Klagenfurter Beiträge zur Sprachwissenschaft
3/1–2. 59–67.
Beiträge zu den russischen Lehnwörtern im Wogulischen. Finnisch-ugrische
Mitteilungen, 149–51.
Szófejtések. NyK LXXIX, 201–16.
1978.
Chrestomathia Syrjaenica. Budapest, 197 p. (Németül: Syrjänische Chrestomathie. Mit Grammatik und Glossar. Studia Uralica I. Wien, 1978, 265 lap).
Zyrian Folklore Texts. Budapest, 652 p.
Szófejtések. NyK LXXX, 120–6.
Jevgenij Semënovic Guljaev 1928–1977. NyK LXXX, 210–2. (Ism.)
Pertti Virtaranta 60 éves. NyK LXXX, 215–6. (Ism.)
Juha Janhunen (Hrsg.): Etäsukukielet. NyK LXXX, 226–7. (Ism.)
1979.
Még egyszer a vogul tárgyas igeragozás l-jéről. NyK LXXXI, 124–6. (Németül:
Nochmals zum l der wogulischen objektiven Konjugation. UAJb Neue Folge
1. 1981, 85–7.)
Szófejtések. NyK LXXXI, 353–64.
1980.
A Konda folyónév eredetéről. NyK LXXXII, 285–6. (Németül: Über die Her343
kunft des Flußnamens Konda. In: Lingua Posnaniensis XXIII, Warszawa–
Poznań, 163–4.)
Diskussionsbeitrag zum Vortrag Gy. Lakós „Mittel und Wege in den finnischugrischen Wissenschaften” CIIFU IV/2. 31–2.
Diskussionsbeitrag zum Vortrag A. J. Jokis „Affinität und Interferenz in den
Sprachen des nordeurasischen Areals” CIFU IV/2. 85–7.
Őspermi és votják jövevényszók a csuvasban. NyK LXXXII, 125–33. (Társszerző: Róna-Tas András)
Szófejtések. NyK LXXXII, 260–4.
A permi elativusrag eredete. NyK LXXXII, 265–70. (Németül: Über die Herkunft des permischen Elativsuffixes. SFU 17. 1981, 279–84.)
Vita az őszürjén és ősvogul vokalizmus néhány kérdéséről. NyK 82. 280–2.
A felszólító módjel eredete a magyarban. NytudÉrt 104. 649–53. (Németül: Die
Herkunft des Imperativzeichens im Ungarischen. FUF 44. 1982, 1–10.)
1981.
Többesjelek a PU-PFU alapnyelvben. NyK LXXXIII, 97–105. (Finnül:
Monikon tunnukset uralilaisessa ja suomalais-ugrilaisessa kantakielessä.
CIFU V/6. 210–9.)
Miscellanea (Adalékok az uráli nyelvek areális jelenségeihez). NyK LXXXIII,
106–8. (Franciául: Miscellanea. Contribution a l'étude des phénomènes
d'ordre aréal dans les langues ouraliennes. EFOu 15. 1982, 295–9.)
1982.
Beitrag zur VokALinguHarmonie im Ersa-Mordwinischen. SFU 18. 176–7.
Szófejtések. NyK LXXXIV, 221–8.
A komi-zürjén és a komi-permják irodalmi nyelv kialakulása. FilKözl 28. 571–
5.
Explanationes Et Tractationes Fenno-Ugricas. In: Honorem Hans Fromm
Sexagenarii... Kratylos 26. 214–5. (Ism.)
András Róna-Tas, A nyelvrokonság. NyK LXXXIV, 279–81. (Ism.)
Vaszilij Iljics Litkin 1895–1981. NyK LXXXIV, 411–4. (Ism.)
1983.
A magyar filológia oktatása Ausztriában. In: Hungarológiai oktatás régen és
ma. Budapest, 78–81.
Die ältesten indogermanischen Lehnwörter der uralischen Sprachen. MSFOu
185. 201–33.
Early Bulgarian Loanwords in the Permian Languages. AOH 37. 3–41. (Társszerző: Róna-Tas András)
Szófejtések. NyK LXXXV, 35–43.
Adalékok a vogul nyelv történeti alaktanához. In: Urálisztikai tanulmányok.
(Hajdú Péter 60. születésnapja tiszteletére). Budapest, 323–30.
Szófejtések. NyK LXXXV, 405–10.
Markó Imre Lehel: Kiskanizsai Szótár. NyK LXXXV, 201–2. (Ism.)
344
1984.
Phonologische Analyse des Erza-Mordwinischen. In: Studien zur phonologischen Beschreibung uralischer Sprachen. Hrsg. Péter Hajdú-László Honti.
Budapest, 209–30.
Die Spuren der neutralen Zeit (des Aorists) in einigen uralischen Sprachen. In:
Linguistica et Philologica. Gedenkschrift für Björn Collinder (1894–1983).
Hrsg. Otto Gschwantler–Károly Rédei–Hermann Reichert. Wien, 349–53.
(Magyarul: A neutrális idő (aoristos) nyomai egyes uráli nyelvekben. NyK
LXXXVI, 113–7.)
Björn Collinder 1894–1983. In: Linguistica et Philologica. Gedenkschrift für
Björn Collinder (1894–1983). Hrsg. Otto Gschwantler–Károly Rédei–
Hermann Reichert. Wien, VII–XI. (Társszerző: Otto Gschwantlerral és Hermann Reichert)
A szóeleji és a szóbelseji labiális mássalhangzók delabializáló hatása az őspermiben. NyK LXXXVI, 191–5. (Németül: Die delabialisierende Wirkung der
anlautenden und inlautenden labialen Konsonanten im Urpermischen. FUF
46. 53–9.)
1985.
Kriterien zur Klassifizierung der Dialekte des Syrjänischen. In: Dialectologia
Uralica. Veröffentlichungen der Societas Uralo-Altaica Bd. 20. Hrsg. Wolfgang Veenker. Wiesbaden, 221–9.
A finn-lapp gemináta affrikáták kérdéséhez. In: Läänemere-soomlastest
neenetsiteni. (Paul Ariste-Eml.) Tallinn, 88–90.
Szófejtések. NyK LXXXVII, 209–16.
Die Etymologie zweier ostjakischer Wörter. In: Lyökämme käsi kätehen. Beiträge zur Sprachkontaktforschung im Bereich des Finno-Ugrischen und des
Germanischen. A.D. Kylstra zum 65. Geburtstag. Amsterdam, 103–6.
Gerhard Ganschow 60 éves. NyK LXXXVII, 450–1.
Válasz Csúcs Sándor két ismertetésére. NyK LXXXVII, 451–4.
1986.
Zu den indogermanisch-uralischen Sprachkontakten. Wien, 109 p.
Beiträge zur historischen Formenlehre der wotjakischen Sprache. Festschrift für
István Futaky. FUM 10. 339–42.
Szófejtések. NyK LXXXVIII, 208–19.
The Development of Vowel Harmony in Proto-Uralic and Proto-Finno-Ugrian.
FUF 48. 39–50. (Magyarul: A magánhangzó-harmónia típusai a PU-PFU
alapnyelvben. NyK LXXXVIII, 220–8.)
Antwort auf eine „Kritik”. Kratylos 31. 217–21.
Antwort auf den Diskussionsbeitrag von A.D. Kylstra. JSFOu 80. 263–7.
1987.
Der zweite Internationale Kongreß für Hungarologie in Wien. Österreichische
345
Osthefte 29. 105–7. Hungarológiai Értesítő VII/3–4. 286–8. (Ism.)
Vorwort. In: Studien zur Phonologie und Morphonologie der Uralischen Sprachen. Studia Uralica Band IV, 3–6. (Ism.)
1988.
Uralisches Etymologisches Wörterbuch I–II. Unter Mitarbeit von Marianne
Bakró-Nagy... Budapest–Wiesbaden, 906 p. (III. Register Zusammengestellt
von Attila Dobó und Éva Fancsaly. Budapest–Wiesbaden, 1991, 275 lap.)
A mordvin népnév eredetéről. In: Urálisztikai tanulmányok 2. Budapest, 315–7.
(Bereczki-emlékkönyv)
Suomen huuli-sanan alkuperästa. Vir 177–8.
Die syrjänische Sprache. In: Handbook of Uralic Studies Vol. I. The Uralic
Languages. Leiden, 111–30.
Geschichte der permischen Sprachen. In: Handbook of Uralic Studies. Volume
I. The Uralic Languages. Leiden, 351–94.
Előszó. In: Nyelvkutatás és iskola. Budapest, 7–8. (MNyTK 184.)
Mikko Korhonen: Johdatus lapin kielen historiaan. Helsinki 1981. NyK
LXXXIX, 1987–88, 226–42. (Ism.)
1989.
Über die finnougrische Konjugation unter besonderer Berücksichtigung der
ungarischen Personalsuffixe. JSFOu 82. 193–209. (Magyarul: A finn-ugor
igeragozásról különös tekintettel a magyar igei személyragok eredetére. NyK
XC, 143–61.)
A II. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus. In: A magyar nyelv és kultúra a
Duna völgyében I, 9–10. (Ism.)
1990.
Vielä kerran permiläisten kielten monikon tunnuksesta ja muusta siihen
liityvästä. Vir 1990. 126–9.
Beiträge zu der historischen Morphologie der permischen Sprache. In: Specimina Sibirica III. Red. János Pusztay. Pécs, 169–74.
Zu den uralisch-jukagirischen Sprachkontakten. (Einige Kapitel aus dem Themenkreis. 27–36.)
Adalék a finnugor *-j (-Ç) múltidőjel megfelelőihez. MNy LXXXVI, 75–7.
1991.
Grammaticus non nascitur, sed fit. In: A nyelvészetről – egyes szám, első személyben. Szerk. Sz. Bakró-Nagy Marianne–Kontra Miklós. Budapest, 231–
4.
Kiegészítő megjegyzések a finnugor *-j (-Ç) múltidőjel osztják folytatójához.
MNy LXXXVII, 447–9.
Bemerkungen zu zwei mißlungenen etymologischen Versuchen. FUF 50. 161–
71.
Felfogásbeli különbségek a magyar nyelvtörténet egyes kérdéseiben a magyar
346
és finnugor nyelvtudományban. In: Tanulmányok a magyar nyelvtudomány
történetének témaköréből. A magyar nyelvészek V. Nemzetközi Kongreszszusának előadásai. Szerk. Kiss Jenő–Szűts László. Budapest, 543–9.
Wogulisch nalwa 'ans Ufer; flußabwärts'. In: Varia Eurasiatica. Festschrift für
Professor András Róna-Tas. Szeged, 153–6.
Manfred Mayrhofer: Etymologisches Wörterbuch des Altindoarischen 1. Band.
Lief. 1–7. Heidelberg 1986–1990. 556 l. FUM 14/15. 225–9. (Ism.)
1992.
Altkirchenslawische semantische und syntaktische Einflüsse in der altsyrjänischen Sprache. In: Finnisch-ugrische Sprachen zwischen dem germanischen
und dem slawischen Sprachraum. Hrsg. László Honti usw. Amsterdam–
Atlanta, 139–50.
1993.
Szófejtések. NyK XCI, 169–73.
Beiträge zu den iranischen Lehnwörtern der uralischen Sprachen. In: Szemerényi-Festschr. Comparative-Historical Linguistics: Indoeuropean and FinnoUgric. Ed. B. Brogyanyi–R. Lipp. Amsterdam–Philadelphia, 549–52.
Adalékok a mordvin tízesbeli számnevek magyarázatához. In: Festschrift für
Raija Bartens. MSFOu 215. 237–40.
Adalékok a zürjén nyelv orosz jövevényszavaihoz. In: 103 tanulmány Hajdú
Mihály 60. születésnapjára. Budapest, 271–2. (Névtani Értesítő 15.)
Neuere Beiträge zu den juraksamojedischen Lehnwörtern in der syrjänischen
Sprache. LU 29. 277–83.
A permi '8' és '9' jelentésű számnevek eredetéről. In: Hajdú Péter 70 éves. Budapest, 302–7.
1994.
Óegyházi szláv szemantikai és szintaktikai hatás az ózürjén nyelvben. Budapest, 88 p. (Oroszul: Sziktivkar, 1996. 59 p.)
Szófejtések. NyK XCII, 83–111.
Влияние церковнославянского языка на семантику и синтаксис
древнезырянского. ВЯ 3. 50–9.
Komi. In: Encyclopedia of World Cultures. Volume VI. Russia and Eurasia/China. Eds. Paul Friedrich–Norma Diamond. Boston, 202–4.
Il problema dei contatti linguistici uralo-indoeuropei. In: Incontri Linguistici 17.
Trieste–Udine, 115–28.
Mikko Korhonen 1936–1991. NyK XCII, 199–202.
Aus Anlaß einer Rezension. FUF 52. 395–6. (Ism.)
1995.
Válasz Vértes Editnek. Magyar Tudomány 1. 76–8.
Задачи и возможности хантийского и мансийского литературных языков.
In: Zur Frage der uralischen Schriftsprachen. Szerk. Gábor Zaicz. Budapest,
347
113–22.
Az uráli-finnugor névszóragozás történetéből. NyK XCIII, 79–94. (Németül: Zu
der Geschichte des PU-PFU Kasussystems. Die Rolle der Koaffixe in der
Herausbildung der Deklination. In: Lapponica et Uralica. Studia Uralica Upsaliensia 26. 1996, 257–71.)
Még egyszer a finnugor *j (*Ç) múltidőjel osztják folytatójáról. NyK XCIII,
95–8.
Szófejtések. NyK XCIII, 125–35.
Nyelvünk és népünk identitástudata. In: Önismeretünk nyomában. „Európa”Club 3. 9–21.
A. K. Mikusev 1926–1993. NyK XCIII, 179–80.
1996.
Zyrian texts. Studia Uralica Bd. 8. Wiesbaden, 144 p.
A protourális *-t többesjel eredete. In: Ünnepi könyv Mikola Tibor tiszteletére.
Szeged, 260–4.
A hosszú magánhangzók rendszere az ősmagyar kor végén. In: Ünnepi könyv
Domokos Péter tiszteletére. Budapest, 208–10.
Kommentare zu dem Vortrag von Eugen Helimski „Proto-Uralic Gradationn
Continauation and Traces”. CIFU VIII/8. 23–4.
Zur Herausbildung der uralischen Konjugation (Die Frage des Aspekts und
Tempus). CIFU VIII/3. 176–82.
A magyar alaktan uráli (finnugor) háttere. MNy XCII, 129–38.
Die Vertretungen der finnougrischen inlautenden Nasale im Mordwinischen
(zur Frage einer phonologisch-morphologischen Alternation). FUM 18/19.
107–13.
Über die Herkunft des ungarischen Wortes isten 'Gott'. LU 32. 283–8.
1997.
A nem személyes névmási igei személyragjaink eredetéről. NyK XCIV, 153–7.
Die sprachliche Situation und die Probleme der Schriftsprache bei den Syrjänen.
Specimina Sibirica 12. 127–34.
A magyar nyelv helye a finnugor nyelvek között. In: Honfoglalás és nyelvészet.
Főszerk. Györffy György. Budapest, 25–42.
Izés. In: Szavak – nevek – szótárak. Írások Kiss Lajos 75. születésnapjára.
Szerk. Kiss Gábor–Zaicz Gábor. Budapest, 341–2.
Древнейшие индоевропейские заимствования в уральских языках. В сб.
Балто-славянские исследования. Ред. Т.М. Судник–Е.А. Хелимский.
Москва, 141–5.
Samojedische und obugrische (ostjakische) Lehnwörter im Jukagirischen. Specimina Sibirica 12. 231–42.
1998.
Őstörténetünk kérdései. Budapest, 68 p. (Finnugor Füzetek 10.)
Őstörténetünk kérdései. Budapest, 136 p.
348
Bereczki Gábor, a finnugor nyelvek kutatója. In: Magyar nyelvész pályaképek
és önvallomások 7. Bereczki Gábor. Szerk. Bolla Kálmán. Budapest, 23–6.
Suomen tanner in: Oekeeta asijoo. Commentationes Fenno-Ugricae in honorem
Seppo Suhonen sexagenarii 16. V. 1998. MSFOu 288. 384–5.
Aus der Entwicklungsgeschichte der permischen Sprachen (Einige kurze Exzerpte). In: Specimina Sibirica 14. 103–7.
Zur Geschichte der finnougrischen Personalpronomina. LU 34. 341–52.
1999.
The Origin of the Proto-Uralic Plural Suffix *-t. LU 35. 1–6.
Isten szavunk eredete. MNy XCV, 40–5.
Zu der uralisch-jukagirischen Sprachkontakten. FUF 55. 1–58.
Hangváltozás és funkcióváltás néhány permi rag esetében. Folia Uralica
Debreceniensia 5. 203–9.
Gondolatok az uráli tárgyas ragozásról. NyK 96. (1998–1999), 124–8.
Szófejtések. NyK 96. (1998–1999), 125–37.
К проблеме некоторых русских заимствований в зырьянском языке. In:
Europa et Sibiria. Gedenkband für Wolfgang Veenker. Wiesbaden, 355–60.
2000.
Kari Lioukkonen: Baltisches im Finnischen. (MSFOu 235). 178 l. LU 36. 226–
9.
A magyar likvidák (l~ly) és a v (<*w) spiráns történetéhez. In: Köszöntő könyv
Jakab László 70. születésnapjára. 347–52.
Über das permische Reflexivpronomen as s] elber, selbst; eigenn. In: Amant
alterna Camenae. Studi linguistici e letterari offerti a Andrea Csillaghy.
Alessandria–Torino, 165–7.
Szófejtések. NyK 97. 131–9.
Urheimat und Grundsprache. (Wissenschaftliche Hypothesen und
unwissenschaftliche Fehlgriffe). CIFU X, Pars 1. 109–25.
Néhány gondolat a zürjén rénszarvas származásáról és koráráról. NyK 97. 147–
9.
2001.
Accusativus a permi nyelvekben. (A PU *t többesjel kérdéséhez). NyK 98.
140–6. (Németül: Der Akkusativ in den permischen Sprachen (Zur Frage des
PU Pluralsuffixes *t). FUM 23. 2000–2001, 149–55.)
A magyar nép és nyelv eredete. In: Mit ér az ember, ha magyar? Wien/Bécs,
37–43.
Gendanken über die präuralische Grundsprache. (Thesen und Hypothesen).
CIFU IX, Pars VI, 456–9.
Gondolatok az osztják tárgyas igeragozásról. NyK 98. 166–74.
Gendanken zur Herusbildung der ostjakischen determinativen (objektiven)
Konjugation. In: Wŭśa wŭśa – Sei gegrüβt? Sauer-Festschr. VSUA 57. 271–
8.
349
Tudománytörténeti visszapillantás és ami mögötte van (egy „apró” helyreigazítás). NyK 98. 305–15. (Társszerző: Honti László)
Magyar hisz ’glauben’. Ünnepi könyv Keresztes László tiszteletére. Debrecen–
Jyävskylä, 501–4.
Raija Bartens: Permiläisten kielten rakenne je kehitiys. NyK 98. 328–35. (Ism.)
2002.
Fokos-Fuchs Dávid (1884–1977). In: Emlékbeszédek az MTA elhunyt tagjai
felett. Budapest, 1–10.
Laudatio Domokos Péter 60. születésnapja alkalmából. In: Domokos Péter írásaiból. Budapest, 347–9. (Urálisztikai Tanulmányok II.)
Etimológia a nagy szótári vállalkozások után. (Különös tekintettel a finn jövevényszó-kutatásokra). NyK 99. 215–34. (Németül: Etymologische nach den
groβen Wörterbuchunternehmungen (mit besonderer Berücksichtigung der
Erforschung der finnischen Lehnwörter). Studia Fenno-Ugrica Groninngana
2. 302–18.
Elhunyt Hajdú Péter. NyK 99. 305–8.
2003.
Őstörténetünk kérdései – A nyelvészeti dilettantizmus kritikája. Budapest,
147 p. (Második, bőv. Kiadás)
A. K.Mikusevvel a Vym folyó vidékén. Finnugor Világ VIII, 24–7.
Adalékok az uráli névmások történetéhez. In: Ünnepi könyv Csúcs Sándor tiszteletére. Permica et Uralica, Fenno-Ugrica Pázmániensia I, 202–5.
Még egyszer isten szavunk eredetéről (tekintettel az észak-eurázsiai nyelvekre).
FUD 10. 165–75.
Adalékok a grammatikalizációhoz a permi nyelvekben. NyK 100. 212–8.
2004.
Harc a nyelvészeti dilettantizmus ellen. Bécsi Napló március–április, 6. p.
A kétszer kettő igazsága. MN május 8. 32. p.
Rövid válasz nyelveredeztetési kérdésekhez – Marácz Lászlónak és Bakay Kornélnak. Kapu 4. 70–1.
Nyelvrokonság és ami körülötte van (szabadon Pais Dezső tanárom után). Bécsi
Napló július–augusztus, 2. p.
Még egyszer a permi accusativusról. NyK 101. 124–9.
Szófejtések. NyK 101. 130–6.
Alekszandr Pavlovics Feoktyisztov 1928–2004. NyK 101. 199–201.
Postume Etymologien..( Hartmut Katz: Studien zu den Elteren indoiranischen
Lehnwörtern in den uralischen Sprachen. Heidelberg, 2003, XV + 354 p.)
Díjak és kitüntetések
Az Akadémiai Kiadó nívódíja – Die syrjänischen Lehnwörter im Wogulischen.
(1970.)
350
A Magyar Tudományos Akadémia díja – Zyrian Folklore Texts. (1983.)
A Magyar Tudományos Akadémia díja – Uralisches Etymologisches Wörterbuch. (megosztva, 1993.)
A Munka Érdemrend bronz fokozata (1964.)
A Finn Oroszlán Lovagrend parancsnoki fokozata
Összeállította: Jancsó Katalin és Földi Éva
351
KORTÁRSI MÉLTATÁSOK RÉDEI KÁROLYRÓL
Szubjektív-objektív szavak Rédei Károlyról
Amikor e sorokat írom, elmúlt hét esztendeje, hogy az akkor 60 esztendős
Rédeit köszöntöttük egy szép emlékkönyvvel. A szerkesztők megtisztelő felkérése folytán én voltam az, aki az emlékkönyv szerzőinek nevében köszönthettem őt. Most újra alkalmam nyílik, hogy egyszerre szubjektív és objektív képet
vázoljak fel arról a több évtizedet magában foglaló kapcsolatról, amely kettőnk
közt fennáll.
Az arcképvázlat szubjektív, hiszen a kollegiális kapcsolatokon kívül baráti
szálak is összefűznek minket. Éppen ebből következik, hogy nézeteltérés esetén
kíméletlenül őszinték vagyunk egymáshoz, nincs kétféle, eltérő véleményünk
szemtől szemben, ill. egymás háta mögött. Tehát – az én szubjektív megítélésem szerint – az objektivitás nem szenvedhet csorbát.
Sokan ismerik és szeretik Rédeit, tudtommal sok kollégával ápol baráti kapcsolatokat azon országokban, ahol megfordult és ahol foglalkoznak
finnugrisztikával. Messziről indult, egy kedves kis zalai településről,
Kiskanizsáról, hogy aztán otthonosan forogjon a világban. Sokfelé megfordult,
hol a távoli rokonok földjére ment, hogy európai ember számára kalandos körülmények közt hozzájáruljon a kutatók nemzedéke által végzett nyelvi és népköltészeti anyaggyűjtés sikeréhez, hol pedig számos nemzetközi rendezvényen,
különféle egyetemeken adta elő a szakmánkat előbbrevivő feltevéseit és magyarázatait.
Én közvetlenül természetesen csak a tudományos pályafutással összefüggő
eseményeknek voltam többé-kevésbé tanúja, az indulásról tőle hallottam. Az a
benyomás alakult ki bennem, egész életére pozitív hatást gyakorolt gyerek- és
ifjúkori környezete, a kis- és nagykanizsai évek, a piarista gimnázium elmeserkentő szelleme. Felsőfokú tanulmányait a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végezte, ahol magyar nyelvet és irodalmat, valamint finnugor nyelvészetet tanult Bárczi Géza, Pais Dezső, Zsirai Miklós és Lakó György vezetésével. 1955-ben szerzett diplomát magyar szakon.
Ugyanebben az évben következett be magánéletében egy olyan változás, amely
kutatói pályáját is erősen befolyásolta: feleségül vette a sokunk által ismert és
megszeretett Piroskát, aki áldozatos munkával és végtelen türelemmel teremtette meg azt a nyugodt családi hátteret, amely az elmélyült kutatómunkának elengedhetetlen feltétele.
Az egyetem után zökkenőmentesen indult a pálya, tanárainak ugyanis hamar
feltűnt a tehetséges diák. Ismereteit aspirantúra keretében bővíthette, s így ké352
szítette el kandidátusi értekezését, amelynek tudományos vezetője (a később
még engem is tanító) Lakó György professzor volt, és amelyet 1960-ban eredményesen meg is védett. Tárgya a zürjén és a votják nyelv névutórendszere
volt: Die Postpositionen des Syrjänischen unter Berücksichtigung des Wotjakischen (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1962). A Magyar Tudományos Akadémia
Nyelvtudományi Intézetének Finnugor Osztályára került dolgozni, amelynek
munkatársa, majd később osztályvezetője lett. Bekapcsolódott az osztályon
folyó etimológiai kutatásokba, amelyeknek eredménye A magyar szókészlet
finnugor elemei ([MSzFE] Akadémiai Kiadó, Budapest, 1967–1978) című etimológiai szótár. Nyilván itt és ekkor érzett rá az etimologizálás “ízére”, amely
talán az egyik legkedvesebb (ha nem a legkedvesebb!) kutatási területévé vált.
A szótári munkálat irányítója, Lakó György társszerkesztőként vonta be e munkába, így Rédei igen jelentős mértékben járult hozzá az MSzFE állásfoglalásainak megformálásához, sőt voltaképpen a vele párhuzamosan, részben szintén az
Intézetben készült, A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára című műnek
(Akadémiai Kiadó, Budapest, 1967–1976) uráli, finnugor és ugor eredetű címszavai is viselik áttételesen Rédei kezenyomát. 1967-ben lett osztályvezető, s
ugyanebben az évben védte meg akadémiai doktori értekezését, melynek témája
szélesebb volt, mint amennyit címe (Die syrjänischen Lehnwörter im
Wogulischen. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970) sejtet, ugyanis források alapján részletezi a zürjének és az obi-ugorok közti kapcsolatok történetét, továbbá
figyelemmel van az osztjákban található zürjén jövevényszavakra is.
Hosszú időn át a legrégebbi finnugrisztikai folyóiratnak, a Nyelvtudományi
Közleményeknek technikai szerkesztőjeként (1961–1973), majd szerkesztőjeként (1974–1985) is tevékenykedett, éveken át szinte egyedül alakítgatva annak
profilját. Tudományszervezői tevékenységet Bécsben is kifejtett: 1987–1988ban ő töltötte be az ottani Nyelvtudományi Társaság elnöki tisztét.
A József Attila Tudományegyetemen évekig tartott vendégoktatóként előadásokat, amit a Bölcsészettudományi Kar kezdeményezésére az egyetem 1971ben címzetes egyetemi tanári titulussal honorált. Úgy gondolom, életpályájának
legméltóbb elismerése az volt, amikor 1990-ben a Magyar Tudományos Akadémia tagjai sorába választotta.
Rédei életében nagy változást hozott az 1974. esztendő: az akkor már nemzetközileg elismert kutatót a Bécsi Egyetem meghívta és kinevezte az akkor
alapított Finnugor Intézet élére rendes egyetemi tanárnak. (Némi csodálkozással
vettük Budapesten tudomásul, hogy a nyugati szomszéd olyan sokáig szinte
teljes közönyt mutatott a vele évszázadokon át kényszerházasságban élt magyaroknak és azok rokonainak nyelve iránt, de örömmel nyugtáztuk, hogy végül is
Ausztriában is gyökeret ereszthetett a finnugrisztika, megindulhatott a magyar
szakos tanárok, a finnugor szakos kutatók képzése.) A két város közti földrajzi
távolság minimális, akkoriban egymástól mégis fényévekre lévő két külön világban voltak, így ezentúl a budapesti kollégákat és Rédeit az ún. vasfüggöny
választotta el egymástól.
353
Rédei Károlytól nem kevés erőfeszítést követelt Bécsben a kedvező munkafeltételek megteremtése, kialakítása, az új kutatói és oktatói gárda összeverbuválása. Legnagyobb tette sokunk szemében minden bizonnyal az intézeti könyvtár létrehozása volt, amelyet szinte a nulláról kellett indítania. Persze kedvezett
az időpont is: buktatókkal ugyan, de ez már a politikai enyhülés ideje (tulajdonképpen a kommunizmus nyilvánvaló agonizálásának a kezdete, csak akkor ezt
még nem sejthettük), az osztrák állam kellő anyagi fedezetet biztosított könyvvásárlásokra, a magyar és a finn kultúrpolitika irányítói is kötelességüknek tekintették a könyvtárépítéshez való hatékony segítségnyújtást. Az eredményről
pedig bárki meggyőződhet, aki felkeresi a bécsi finnugor tanszéket (és ilyenek
nem kevesen voltak az elmúlt negyedszázadban!): meglepően gazdag és egyre
gyarapodó uralisztikai nyelvészeti, néprajzi, magyar, finn, észt stb. irodalmi
anyagot találni, de nem hiányoznak a legfontosabb altajisztikai és
indogermanisztikai munkák sem, jelezve a könyvtáralapító érdeklődését.
Rédei még Budapesten, a Nyelvtudományi Intézetben alapozta meg és alakította ki tudományos profilját: az etimológia, a hangtörténet, a permi és az obiugor nyelvészet, az uráli nyelvek egymás közti kapcsolatai, az egyes uráli nyelvű népek és az oroszok, valamint a török nyelvű népek közti kapcsolatok nyelvi
vetülete, az ősi uráli-indogermán érintkezések tekinthetők Rédei Károly legkedvesebb témáinak. Szívesen szólt hozzá mindig a finnugor (uráli) alapnyelv és a
későbbi nyelvi állapotok morfológiai, szintaktikai problémáihoz is, köztük a
különféle ősmagyar jelenségekhez, nyelvi változásokhoz. Érdeklődését azonban
minden kétségét kizáróan az etimológia dominálja. Aligha van az uráli nyelvészetben e tudományágnak még egy olyan lelkes és sikeres művelője, mint ő. Jó
okkal nevezte őt Hajdú Péter a tudomány doktora fokozat elnyerésért írott monográfiáját ismertetve „hivatásos etimológusnak”, akinek különös érzeke és
tehetsége van etimológiai összefüggések felismerésére és kibogozására. Csak a
Szófejtések című, a Nyelvtudományi Közleményekben publikált sorozatában
közel 300, részben vagy egészben új etimológiát közölt, vagy legalább lényeges
(hangtörténeti, jelentéstani stb.) megjegyzéssel egészítette ki az egy-egy szóra
vagy szócsaládra vonatkozó ismereteinket; az egyéb közleményekben elhelyezett etimológiai észrevételei becslésem szerint meghaladják a fenti mennyiséget.
Persze nem a számok a lényegesek, hanem az, hogy a szakmai közvélemény
ezeknek túlnyomó részét el tudja fogadni helyesként.
Az a mű is etimológiai, amely Rédei nevét minden kétséget kizáróan a legbiztosabban megörökíti és az uralisztikán túl is ismertté és megbecsültté teszi:
az Uralisches Etymologisches Wörterbuch címűről ([UEW] Akadémiai Kiadó–
Otto Harrassowitz, Budapest–Wiesbaden, 1988) van szó, amelynek több szócikke tőle származik, ő volt az irányítója, szerkesztője, így kétségtelenül a végső megformálás is az ő keze munkája; az egyes vitás kérdések eldöntésekor az ő
véleménye volt a döntő (sohasem volt könnyű vitapartner, mindig szenvedélyesen képviselte álláspontját, és ha valamiről sikerült meggyőznünk, akkor azt
szívósan kiharcolt sikerként értékeltük).
354
A nyelvek közti kapcsolatok, a jövevényszó-kutatások iránti érdeklődését
nemcsak etimológiai jegyzetei bizonyítják, hanem a Zu den indogermanischuralischen Sprachkontakten (Verlag der Österreichischen Akademie der
Wissenschaften, Wien, 1986) című munkája is, amelyben az addigi szakirodalom és saját kutatásai alapján keresett választ olyan kérdésekre, mint pl. az uráli
nyelvek indogermán jövevényszavainak periodizálása, a legrégibb kapcsolatok
lehetséges időpontja és helyszíne, a jövevényszavak hangtani problémái. Ezt a
mind az uralisták, mind az indogermanisták számára hasznos művet a már említett etimológiai szótár (UEW) anyagára és tanulságaira támaszkodva, azokat
újra gondolva és bővebben kifejtve adta közre. A Volga–Káma vidékének törökségi és finnugor nyelvei közti érintkezések, kapcsolatok kutatása is ebbe a
sorba illik bele, amely azért is említésre érdemes, mert több tanulmányt is kiváló altajista kollégájával, Róna-Tas András szegedi professzorral közösen publikált e tárgykörből.
A nyelvek közti érintkezések nemcsak a szókincsben hagynak nyomot, hanem pl. a mondattanban is. Rédeit e téren az orosznak (és az óegyházi szlávnak)
a zürjénre gyakorolt hatása foglalkoztatta leginkább, amint ezt több tanulságos
cikke és előadása is igazolja.
Szívesen ment, amikor csak tehette, finnországi könyvtárakba dolgozni és a
Szovjetunióban élő rokonok nyelvéből anyagot gyűjteni. Osztják és zürjén gyűjtései nemcsak tartalmas publikációinak számát gyarapították, hanem számára
további, főleg etimológiai tanulmányok forrásává is váltak. Osztjákokkal csak
Leningrádban találkozhatott, de a zürjéneket már lakóhelyükön is felkereshette,
többször is, ami nem is volt kis jelentőségű esemény, ismerve a szovjet viszonyokat. Zürjénföldi útjai igen eredményesnek bizonyultak, két kötetben publikálta anyagát (Zyrian Folklore Texts Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978; Zyrian
Texts Studia Uralica 8. Harrassowitz Verlag, Wiesbaden, 1996), közülük az
elsőért 1983-ban Budapesten Akadémiai Nagydíjjal tüntették ki. Osztják gyűjtése jóval kisebb, de pl. a kazymi osztják szövegeit és grammatikai vázlatát tartalmazó kötetet (Nord-ostjakische Texte… Göttingen, 1968) gyakran forgatják
az osztjakológusok.
E sorok írója, mint már említettem, kissé elfogult Rédei Károllyal szemben,
hiszen baráti kapcsolatban vagyunk egymással, amelynek gyökerei lassan már
negyven évre nyúlnak vissza. Családi ismeretség révén vetődtem el Rédeihez,
aki hozzásegített egyetemi kollégái révén ahhoz, hogy egyetemi jelentkezésemet csak a felvételi vizsgám eredménye alapján bírálták el, és hogy megfeledkeztek arról, hogy „osztályidegen” voltam. A bennem csak a mélyben szunnyadó finnugrisztikai érdeklődést Rédei hívta elő, tanáccsal és könyvvel, nem utolsó sorban pedig barátságos, megértő, emberséges viselkedésével. Miután sikerült bejutnom az egyetemre és elvégeznem azt, 1969-ben neki köszönhetően a
Nyelvtudományi Intézetbe kerültem, az általa vezetett osztályra, ahol lassanként
bekapcsolódhattam az Uralisches Etymologisches Wörterbuch munkálataiba.
Nagyon kellemes, jó légkörű munkahely volt, ahol az idősebb kollégák türe355
lemmel tanítgatták be a fiatalokat. A hol puhább, hol vadabb kommunista diktatúra idején az akadémiai kutatóintézetek egy része oázisnak számított, ahol viszonylagos biztonságban dolgozhattak olyan szakemberek is, akiket a hatalom
birtokosai pl. az egyetemeken nem tűrtek meg. Szívesen emlékszem vissza az
ott eltöltött időre, amely nemcsak az értelmes munkát foglalta magában, hanem
olykor egy-egy közös programot is, hol szűkebb, hol nagyobb társaságban.
Ilyenek voltak például az egy időben rendszeres havi közös vacsorák („finnugor
hétfő”), amelyeket Rédei Károly oly nagyon tudott élvezni, s amelyeken nem
nagyon tűrte, hogy valaki is bármi miatt búnak eressze a fejét.
Amikor 1974-ben távozott a Nyelvtudományi Intézet Finnugor Osztályáról,
az már valójában egy lassú folyamat része volt: a régiek vagy meghaltak, vagy
máshová kerültek, apránként szinte teljesen kicserélődött az osztály és maga a
Nyelvtudományi Intézet is. Így persze megfogytak a kapcsolatok is, egyre inkább csak személyes-baráti szinten éltek tovább. Azt hiszem, Rédei bécsi évei
alatt lett a viszonyunk barátibb, de amennyire tudom, nemcsak az én esetemben
van így.
Szívesen gondolok tehát vissza a Rédei osztályvezetősége alatt eltöltött
évekre, hiszen a Nyelvtudományi Intézet számunkra a nyugodt munkavégzést, a
jó közérzetet, mi pedig egymásnak a kellemes baráti-kollegiális légkört biztosítottuk. Kétszer is volt a főnököm: a budapesti évek után egy esztendeig Bécsben
is, ahol „vendégmunkás” voltam. Minden súrlódástól mentes, talán harmonikusnak is mondható volt a mi együttműködésünk. Tapasztalataim szerint a bécsi
Finnugor Intézetben is az a jó, kiegyensúlyozott, baráti légkör uralkodik, amely
a budapesti Finnugor Osztályt is otthonossá tette.
Rédeivel nem mindig és nem mindenben értettünk egyet. Nézetkülönbségeink mindig szakmai természetűek voltak. Sok kérdésről alapvetően másként
vélekedünk, időnként kölcsönösen az az érzésünk, hogy érvelésünk – egy szemléletes finn kifejezést használva – ei mene perille. Én őt gyakran makacsnak
érzem, ő meg nyilván engem… Van, amikor sikerül valamelyikünknek meggyőznie a másikat, de az sem ritka eset, hogy csak félbeszakítjuk a vitát, mert
lezárni úgysem tudjuk, hogy aztán a legváratlanabb pillanatban ismét „összetűzzünk”. Úgy hiszem, ez az ideális állapot, hiszen nem kell köntörfalaznunk, s
tudjuk, a vita hevében még véletlenül sem lehet szándékosan bántó felhang.
Legtöbb írásunkat még kéziratban elküldjük a másiknak, hogy az publikálás
előtt mondjon róla véleményt. Mindig szívesen fogadtam elismerő szavait, de
kritikájának talán jobban szoktam örülni, hiszen vagy valami tévedésemet korrigálhattam neki köszönhetően, vagy pontosabban kellett megformálnom gondolataimat. Én az ő írásait azért olvasom szívesen (eltérően némely más kollégáéitól), mert világosan fogalmaz, semmi kétséget nem hagy nézeteit illetően,
nem szokása a ködösítés, tanulmányainak címe pontosan megjelöli, miről olvashatunk bennük.
Amikor a Rédei-Emlékkönyv számára írtam a köszöntőt, már realitás volt,
hogy elkövetkezik számára a visszavonulás pillanata. Amikor pedig a Bécsi
356
Egyetem arra kért fel, hogy vegyek részt a Rédei utódlásának gondjával foglalkozó bizottság munkájában, kissé mégis meglepőnek éreztem az idő gyors múlását. De még ez sem számít, ha még sokáig vitatkozhatunk, s a vita hevét egyegy pohár finom nedűvel csillapíthatjuk!
Honti László
Rédei Károly Bécsben
Rédei Károlyt 1974-ben hívták meg a Bécsi Egyetemre. Az induló boly tagjaként, az első négy hallgató egyikeként kezdettől fogva tanúja voltam és vagyok tanári és kutatói munkásságának (az érdekesség kedvéért: mind a négyen
az egyetemen maradtunk, G. Böhm afrikanista, J. Reinhart szlavista, Dobó A.
finnugrista lett, én pedig magyar irodalomtörténész). Az általános és összehasonlító nyelvészeti tanszék egy sötét, kicsi szobáját kaptuk meg, használhattuk a
tantermet és néhány könyvespolcot. Budapestről megkaptuk Papp István hagyatéki könyvtárát, de leltározni és katalogizálni már magunknak kellett a több ezer
ajándékkönyvet. Rédei tanár úr békés egyetértésben pecsételgetett, írogatott,
ragasztotta az ex librist a hallgatókkal. Ő vásárolt bélyeget, radírgumit, ő vitte a
dékáni hivatalba az iratokat. Azután egyszercsak lett titkárnőnk is, és nem telt
bele három év: új, önálló intézeti helyiségekbe költöztünk a Berggasséba. Ezt, a
polgári lakásból kialakított tanszéket ismeri a legtöbb látogatónk szerte a világból – a finnugrisztika talán minden jelentős személyisége megfordult ott nálunk
–, hiszen több mint húsz évet dolgoztunk a Freud-ház tőszomszédságában. Azután ezt az intézetet is kinőttük, a látogatottabb órákat az egyetem főépületében
kellett tartani, a beérkezett könyvek nagy részét pedig a földön tároltuk. 1998ban költözött a finnugor intézet a Régi Közkórház területén és épületeiből kialakított Campusra, erre a város szívében fekvő, csendes, zöld udvarokkal tagolt, idillikus szigetre. Könyveink számára a mi házrészünkben húsz további
évre elegendő tárolóhelyiséget alakítottak ki, és a tanszékiek egybehangzó véleménye szerint mienk a legszebb olvasóterem a Campuson.
Rédei Károly vezetése alatt minden tekintetben folyamatosan nőtt a finnugor
tanszék. Gyarapodott a munkatársi gárda is, de a hallgatók létszáma időnként
(például közvetlenül a rendszerváltozás után) ugrásszerűen megnövekedett.
Rédei Károly azonban a mindenkori létszámtól függetlenül az első pillanattól
kezdve szinte családtagként kezelte munkatársait és a végzős hallgatókat. Számtalanszor élvezhettük (és mind a mai napig élvezzük) Károly és Piroska vendégszeretetét Altmannsdorfi úti lakásukban, ahol Károly az italok, Piroska pedig a
művészien elkészített ételek sokaságával kápráztat el minden látogatót. Károly
és Piroska jószomszédi kapcsolatait dicséri, hogy lakótársaik még egyszer sem
tiltakoztak, pedig néha messze elhallatszik a Rédei-házban mulatók jókedvű
357
dalolása. Minden tanév a kezdő hallgatók tájékoztatásával, kérdéseik megválaszolásával kezdődik, de tanárok és a gólyák ismerkedése már nem az intézetben,
hanem a Fogoly (Rebhuhn) vendéglő különtermében történik immár huszonöt
éve, pereces- és kifliskosarakkal teli asztal mellett, habzó söröskorsókat emelgetve. A tanév befejezésére pedig a Bécset övező dombok valamelyikén, borpince-látogatással, szőlőskerti iddogálással kerül sor. A végzős hallgatók ápolandó intézeti hagyománynak tekintik azt a családias, minden fölösleges feszességtől mentes légkört, amelyet Rédei tanár úr kialakított, és ők is meghívják őt a
végzés utáni búcsúbulijukra, akár finnugor vagy magyar nyelvész, akár magyar
irodalom vagy magyar tanárszakon végeztek.
Majd minden évben intézeti kirándulást is vezetett Rédei Károly. Voltunk
Finnországban és Észtországban, Magyarországon végiglátogattunk minden
egyetemet és néhány főiskolát, és meglátogattuk a kolozsvári és a pozsonyi
magyar tanszéket is. Számomra a legemlékezetesebb mégis az 1981-es burgenlandi kirándulás maradt – ezen már tanársegédként vettem részt. Ausztriában
néhány héttel a mi látogatásunk után népszavazást rendeztek, amelynek során
rákérdeztek az emberek anyanyelvére, etnikai hovatartozására is. A hanganyag
gyűjtése közben számtalan idős ember panaszolta nekünk, hogy kint jártak náluk „az urak”, és megfenyegették őket, hogy elveszítik a nyugdíjukat, hogy
„visszatoloncolják” őket Magyarországra, ha magyarnak vallják magukat. Magam is megdöbbentem azon, hogy ilyesmi lehetséges 1981-ben, Ausztriában,
ám Károlyt még soha nem láttam annyira indulatosnak, mint akkor. Visszatértünk Bécsbe, és haladéktalanul hozzáláttunk a magyar tanárszak szervezéséhez.
Hat évvel az eset után hagyták el az első magyartanárok intézetünket, és 1991ben, a következő népszámlálás alkalmával (nyilván nem csak ezért) már 16.000en vallották magyarnak magukat a burgenlandiak közül, kerek tízezerrel többen,
mint egy évtizeddel azelőtt.
Nem érzem magam hivatottnak arra, hogy Rédei Károly tudományos munkáját méltassam, hiszen a hatvanadik születésnapjára kiadott ünnepi könyvet
sem én szerkesztettem, bár számomra ismeretlen okból engem soroltak előre.
De talán nem is kell. Olyan finnugor nyelvész biztos nincs, aki ne ismerné az
Uráli Etimológiai Szótárt, amely eltéphetetlenül összefűződött az ő nevével, és
a zürjén nyelvészet alapműveinek nagy része is az ő tollából származik. Számomra, a finnugor nyelvészetben és őstörténetben alig jártas számára az 1998ban megjelent könyve bizonyult maradandó olvasmányélménynek. Az én kedvenc Rédei-könyvem az Őstörténetünk kérdései – A nyelvészeti dilettantizmus
kritikája. Huszonöt évvel ezelőtt szerzett ismereteim birtokában maradéktalanul
megértem, bámulatra méltónak tartom világos felépítését, jól tagolt szerkezetét,
nehezen cáfolható okfejtését – legalább ekkora terjedelemben és ilyen erudícióval kell szólnia annak, aki vitába száll vele –, és nem utolsó sorban az írás humorát, amely mindig kellő időben oldja fel a már-már nyomasztó rosszindulat
és ostobaság által okozott visszatetszést.
Kedves Károly! Kívánom Neked a 2000. júliusában bekövetkező
358
emeritálásod utáni jóleső visszavonulást (no nem a tanítástól vagy a kutatómunkától, hanem csak az adminisztrációtól, amit nagy örömmel ránk hagysz), hiszen kerek negyed századon át szinte pihenés és megszakítás nélkül vitted előre
a tanszék ügyét. Kívánom, hogy érdeklődésed újra meg újra fellobbanjon termékeny kérdések iránt, és még sok sikert arathass sikerekben igazán nem szűkölködő pályádon. Egykori tanítványod és két évtizeden át munkatársad:
Deréky Pál
359
Róna-Tas András
360
RÓNA-TAS ANDRÁS
VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL
Azzal kell kezdenem, hogy én nem indultam nyelvésznek. Kamaszkoromban nagyon izgatott a filozófia, izgatott az etika, izgatott a szociológia.
Egy rettenetes háború után azon gondolkozott az ember, hogy mit lehet tenni
annak érdekében, hogy ez ne ismétlődhessék meg sohase. És hát, ebből világossá vált számomra, hogy ismereteket kell szerezni. Amelyekről annál is inkább
világos volt, hogy nem rendelkezem velük, hiszen rengeteget olvastam. És
ahogy az ember olvas és olvas, mindig az derül ki, hogy mennyi mindent nem
tud még.
Valami indítást otthonról is kaptam… Édesanyám közgazdász volt, és az első olyan nő, aki közgazdaságtudományból doktorált Magyarországon. Apám
orvos volt, és egy orvosnak azért tudománnyal is kellett foglalkoznia. Nem volt
tőlem idegen maga a tudományos élet. Valójában engem az izgatott, hogy hogyan lehet megtudni, hogy mi az, ami megakadályozhatja azt a borzalmat, amin
keresztülment az ország. Úgyhogy kutatni kezdtem, hogy hol tanítják ezeket a
dolgokat, és mi az a tudomány, amelyik ezzel foglalkozik. Ilyen volt a filozófia,
a kultúrfilozófia, a szociológia. Úgyhogy én eredetileg filozófus és szociológus
akartam lenni. De már 1946-47-ben világossá vált előttem, hogy ez lehetetlen,
hiszen itt az ideológiai elvárások és a különböző politikai szempontok egyre
beszűkítik azt a lehetőséget, hogy az ember szabadon gondolkodhasson.
Az egyetemre való bekerülésem az egy kaland, amelyet most nem részleteznék, nem mondanék el. A Műegyetemre felvételiztem matematikából. Fel is
vettek, mégis én ott is azt mondtam, hogy a bölcsészkarra akarok menni, méghozzá muzeológus szakra. A „muzeológust” a titkárnő „meteorológiának”, értette és a meteorológia szakra felvettek, dehát oda nem akartam menni. Átkerültem
a bölcsészkarra nagyon-nagyon-nagyon nehezen. A beiratkozásom jóval a rendes beiratkozás után történt, amikor is a Tanulmányi Osztály akkori vezetője
közölte, hogy én terven felül kerültem be, és ezért nem lesz állásom, ha végeztem.
Hát, ezekkel az auspiciumokkal indult az én egyetemi pályám 1950-ben; és
jártam az órákra, hallgattam a tanárokat, és eléggé szomorú kép alakult ki. A
nagy egyéniségek, a nagy professzorok már nem voltak az egyetemen – ezeket
eltávolították –, és sehol nem találtam olyan tanárt vagy olyan órát, amelyik
igazán érdekelt volna. Néprajz szakot vettem fel abban a reményben, hogy a
népi társadalom kutatását valamilyen formában megvalósíthatom, mintegy a
szociológia álruhájaként, és azután valamilyen választ kapok arra a másik kérdésre, amely engem nagyon izgatott, hogy ez a sajátos magyar kultúra, ez honnan is jön, mi magyarázza meg, hogy Európa közepén egy teljesen más nyelvű,
361
teljesen más kultúrájú nép él, és ilyen hosszú ideig fennmaradt. A magyar kultúra eredete tehát izgatott már a kezdetektől fogva, és úgy gondoltam, hogy a két
érdeklődési területemet – a társadalom megismerését és a magyar kultúra történetét, eredetét – az egyetemen tanulhatom és vizsgálhatom.
Az igazság azonban az volt, hogy erre nem sok lehetőség volt, úgyhogy elkezdtem felsőbb éves hallgatótársaimtól érdeklődni, hogy hol lehet valamit
tanulni, ki az a tanár, akitől nagyon sokat lehet tanulni, és így jutottam el az
orientalista professzorokhoz – Németh Gyulához és Ligeti Lajoshoz. Egészen
különleges volt, ahogyan ők fogadtak, hiszen mind a ketten az Eötvös
Collegiumnak voltak előbb növendékei, majd tanárai, és 1951-ben egy szabályos Eötvös-kollégista felvételi rendszert vezettek be: csak az vehette fel az ő
speciális óráikat, akik keresztülmentek ezeken a felvételi beszélgetéseken, fejtapogatáson. Ezt velem is elvégezték, és megint részletekre hadd ne térjek ki, a
végén Ligeti Lajosnál kötöttem ki, aki akkor éppen egy tibeti szakot indított. Ez
ötévenként indult, és szüksége volt olyan hallgatókra, akiknek nyelvismerete
volt, és én akkor már oroszul, angolul és németül olvastam, franciául is valamit,
tehát nem volt gondom a szótáraknak a nem keleti részének használatával. Tehát azt mondta, üljek le, tanuljak tibetit, még akkor is, hogyha ez nem volt eredetileg a terveim között. Én nagyon hosszan gondolkoztam ezen, hogy miért is
akarnék én tibetit tanulni, amikor ennek nem sok köze van sem szociológiai,
sem pedig a magyar kultúra hagyományai, története kutatásához, azonban végül
is olyan mértékben lenyűgözött Ligeti Lajosnak a tudása és tudományos felkészültsége, hogy úgy gondoltam, hogy ha nem is leszek én tibetista, megtanulom
tőle a módszert, megtanulom tőle a tudomány fogásait. Ez az elképzelésem
bevált. Az igazság az, hogy egyre jobban elmélyedtem a tibeti kutatásában, és
persze Kőrösi Csomának a szelleme is valahol ott lebegett, hogy ő járta Ázsiát
keresvén a magyarok eredetét; s én persze tudtam azt, hogy ez a vágy, ami
Csomában élt, ez rossz irányba vezette őt, de a tudományt mégis megajándékozta egy hihetetlen nagy teljesítménnyel. Végül is úgy gondoltam, hogy a
tibetisztikának Magyarországon olyan iskolája van, amelyhez érdemes csatlakozni, ahol érdemes tanulni.
Úgyhogy, ha sorba veszem most a keleti nyelveket, amelyeket tanultam, akkor elsősorban a tibeti volt az, amivel szembesültem, és ez egy nyelvész számára egészen különleges élmény volt, ugyanis a magyar nyelv, amelyiknek a
struktúrája hasonlít a finnugor nyelvekéhez, a török nyelvekéhez, vagy az indoeurópai nyelvek, amelyeket megtanult az ember, akár németet, angolt, oroszt is,
ezeknek egy nagyon sajátos struktúrájuk van, amelyek alapjaiban térnek el a
tibeti és – majd később foglalkoztam valamelyest ezzel is – a kínai nyelv struktúrájától. Ez a strukturális különbség ébresztett azután rá arra, hogy a nyelv
általános kérdéseit vizsgálni kell, hogy van egy valamiféle olyan általános szabályrendszer, amely minden nyelvre érvényes, ugyanakkor ennek a realizálódásai, azok különbözőek a különböző nyelvtípusokban, és hallatlanul izgalmas
volt ennek a sajátos nyelvi típusnak a vizsgálata, tanulmányozása, amit a tibeti
362
jelentett. Kihívás volt az, hogy meg lehet-e tibetiül tanulni Magyarországon;
kihívás volt az, hogy meg lehet-e érteni a tibeti nyelv struktúráját, szerkezetét
Magyarországon, elzárva egyébként a tibetiektől és mindenféle tibeti beszédtől
vagy tibeti személytől is. A tibetit elszigetelten persze nem lehetett tanulni:
együtt tanultam ezzel a mongolt, és együtt tanultam ezzel a törököt is. Úgyhogy
nem is tudtam az egyetemet öt év alatt elvégezni. Közben a néprajz szakot is
tanultam, hiszen nyilvánvaló volt, hogy valamiből meg kell majd élni, és én arra
gondoltam, hogy a múzeumban fogok megélni mint muzeológus a néprajzi szakommal, és a keleti nyelvek vizsgálata az csak hátteret képez.
Ekkor történt az, hogy egyrészt rádöbbentem arra, hogy igazából én még
mindig ugyanazt a kérdést kutatom, amivel az egyetemre jöttem, nevezetesen a
magyarság történetének hátterét, hiszen a magyarság keletről jött, és ezt a Keletet, ahonnan a magyarság jött, csak a Kelet forrásainak a segítségével lehet megismerni. Valójában tehát visszaérkeztem. És úgy gondoltam, hogy ezek az ismeretek, Belső-Ázsia története, törökök, mongolok, nomád népek ismerete hozzásegít ahhoz, hogy megismerjem a magyarság korai történetének hátterét. Másfelől az a nagyon érdekes és fantasztikus dolog történt, hogy 1955 végén vagy
1956 elején magyar újságírók jártak a Csepel Autógyár szervezésében Tibetben,
és a dalai lámával akkor találkoztak ott. A dalai lámával való beszélgetés során
kiderült, hogy Magyarországon létezik tibetisztika, és a dalai láma azt üzente az
újságírókkal, hogy szeretné megismerni azt a néhány embert vagy azt az embert, aki tibetivel foglalkozik ebben a távoli országban – Magyarországon.
Amikor az újságírók visszatérve ezt elmesélték nekem, ez teljesen hihetetlen
mesének hangzott, és én ezt nem is vettem komolyan addig, amíg nem kaptam
meg hivatalosan, a Külügyminisztériumon keresztül, a pekingi és a magyar
hatóságokon keresztül a hivatalos meghívást is, hogy menjek el, és látogassam
meg a dalai lámát. Ez egy egyetemet éppen akkor végzett valakinek hallatlan
nagy élmény lehetett, és én azonnal úgy gondoltam, hogy ez nem egy személyes
meghívás, hanem elmentem a Magyar Tudományos Akadémiára, és azt mondtam, hogy csináljunk egy expedíciót – a Magyar Tudományos Akadémia és a
Kínai Tudományos Akadémia közös expedícióját Tibetbe. A tibeti királysírok
régóta izgattak. A tibeti királysírok a VIII. századból valók, tehát régebbiek,
mint a honfoglalás. A tibeti királysírok fölött a mai napig ott állnak az akkor
készült tibeti nyelvű feliratok; ezeket éppen akkor publikálták, amikor én egyetemre jártam – tehát nagy izgalom volt a tudományban –, és úgy gondoltam,
hogy érdemes kimenni a királysírok vizsgálatára, a királysírok esetleges régészeti feltárására és a feliratoknak a pontosabb megismerésére. Úgyhogy volt egy
másik cél is: elmenni Tibetbe. Na, ez azután nem sikerült.
1957-ben lehetőségem nyílt arra, hogy kimenjek Mongóliába, és Mongóliába
kíséreltünk meg kollegáimmal, Kara Györggyel, Kőhalmi Katalinnal egy mongol–magyar expedíciót előkészíteni. Bejártuk egész Mongóliát, és megterveztünk egy expedíciót, amin nyelvészeti, néprajzi, régészeti szakemberek vettek
volna részt. 1958-ban másodszor mentem ki – már egyedül – Mongóliába, hogy
363
tovább dolgozzam egyrészt a mongóliai expedíciónak a megtervezésén, másrészt pedig megpróbáljak eljutni legalábbis Pekingig, és ott megszervezni egy
későbbi tibeti expedíciót. Egyik sem járt végül is sikerrel. Pekingben, noha igen
magas rangú személyekkel tudtam tárgyalni a magyar nagykövetség segítségével, teljes falba ütköztem. Én nem tudtam akkor, 1958-ban, hogy ekkor már
folyt az a felkelés, amelyet a tibetiek szerveztek a kínaiak ellen, és aminek a
végén, 1959-ben, a dalai láma elmenekült Indiába. Ekkor már idegent erre a
területre nem engedtek, de nem mondták meg, hogy miért nem lehet odamenni,
hanem csak egyszerűen falba ütközött az ember. Sajnos azután, visszaérkezve
Ulánbátorba Pekingből az is világossá vált, hogy nagy esélye annak sincsen,
hogy egy nagy mongóliai expedíciót szervezzünk meg. Úgyhogy azzal a hatalmas anyaggal, amit én magam gyűjtöttem – nyelvészeti és néprajzi anyaggal –,
magányosan kellett hazajönnöm, és nem is szerveződött az elkövetkezendő
évtizedekben magyar expedíció Mongóliába. A hazahozott anyag azonban nagyon gazdag volt. Mongol nyelvjárásokat, mongol nyelvészeti anyagot gyűjtöttem, rengeteg mongol és tibeti könyvet hoztam a Magyar Tudományos Akadémiának, és hát megvolt egy terv, amelyikkel tovább lehetett dolgozni.
A nyelv változatlanul izgatott. A magyar nyelv története, amelyről tudjuk,
hogy finnugor eredetű, de ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a honfoglalás előtti
évszázadokban török környezetben élt. A török környezet legfontosabb tényezőit vitatták: hogy ezek milyen török nyelvek voltak, honnan hová mentek, menynyi ideig éltünk, hol voltunk együtt a törökökkel a honfoglaláskor előtt. Kitüntetett szerepet játszott azonban egy olyan török nyelv a magyarság történetében,
amelyik úgynevezett r-török nyelv, tehát az a nyelv, amelyikben az összes többi
török nyelvben [z]-vel ejtik az öküz-t, ebben az egy török nyelvben ökür-nek
ejtették az ökör-t, és mi ebből vettük ezt át. Na, most ennek a nyelvnek egyetlenegy élő utódcsoportja maradt fenn a Volga vidékén. Így azután megkíséreltem azt, hogy el tudok-e jutni a csuvasokhoz, ehhez a néphez, amely a mai napig is ezt a nyelvet beszéli. Ez sem volt egyszerű. Hallatlanul nehéz volt kikerülni a Volga vidékére; részben a magyar, részben az orosz hatóságok nem nagy
örömmel látták, ha külföldiek mászkálnak területeken, amelyek közel voltak
mindenféle hadititkokhoz vagy titkos hadi dolgokhoz.
1965-ben volt azonban lehetőségem mégis arra, hogy kikerüljek a csuvasokhoz a Volga vidékére. Ez egy óriási dolog volt: gyakorlatilag én voltam az első
nem orosz, aki erre a területre a háborús idők, sőt, azt kell mondanom, a 20-as
évek óta eljutott. A helyiek olyan nagy és meleg fogadtatásban részesítettek,
hogy én, amikor megérkeztem a vonatállomásra Moszkvából, és láttam a több
ezer embert és különböző zászlókat, egyebeket, azt gondoltam, hogy nyilván
nem engem várnak. Mondtam az engem kísérő, és Moszkvából velem jövő csuvas kollégának, hogy szálljunk le a hátsó bejáraton, és próbáljunk eltűnni, mert,
ugye, itten beleesünk valamiféle népünnepélybe. De kiderült, hogy engem vártak. És hát hallatlan nagy szeretettel fogadtak. Azóta is nagyon jó a kapcsolatunk a csuvasokkal. És elkezdtem a területen a nyelvi gyűjtést, néprajzi gyűjtést,
364
nyelvjárási anyagot, szövegeket gyűjteni. Az ottani kollégák segítségével eléggé
jelentős csuvas anyagot hoztam haza, és ennek az anyagnak az alapján tudtam
megírni azután a csuvas nyelvtant, a csuvas nyelvtörténetet és számos olyan
cikket, amelyik később került ki az asztalomról, de az anyagot hozzá ott szereztem.
Később is még úgy gondoltam, hogy a nyelvekről akkor lehet igazán írni,
hogyha az ember ott, helyben a nyelveket vizsgálja. El kell távolodni attól a
nyelvészszemlélettől, amelyet más kollégáimnál láttam, tudniillik íróasztal mellett, szótárakból, szövegekből csinálják a nyelvészetet.
Az élő nyelvvel való kapcsolat természetesen rengeteg problémát is okozott:
fonetikai felvételeket készítettem, elemeztem, fonológiai oppozíciókat próbáltam megállapítani – olyanokat, amelyeket addig nem tudtak megállapítani. Tehát alapjaiban kutattam ezt a területet, és úgy tűnik, hogy sikerült valamelyest
eredményeket elérni. Nagyon izgalmas felfedezéseket is tettem, tudniillik kiderült, hogy itt is vannak feliratok. Ezek a feliratok, úgy látszik, kísérik az ember
életét. Ugye, feliratokat kerestem volna Tibetben, feliratokat kerestem egyébként Mongóliában is, de feliratokat kerestem és találtam a Volga vidékén. Ezek
nagyon izgalmasak: XIII–XIV. századi feliratok, amelyek arab írással íródtak,
de amelyek – sírfeliratok – tartalmaznak török nyelvű adatokat is, és teljesen
más megvilágításba helyezik ezt a bizonyos r-török nyelvet és ennek a történetét. Helyi tudósok már ismerték ennek az anyagnak egy részét, akkor kezdték el
feldolgozni, és lehetőségem volt ebbe a munkába bekapcsolódni. Úgyhogy öszszeállítottam egy eléggé nagy korpuszt, amelyet azután Fodor Sándor barátommal együtt, aki az arabisztikai részt gondozta, ki is adtunk. Azóta már többen is
nyomunkba léptek, és számos feldolgozása történt meg ennek az anyagnak. De
az, hogy először magyaroknak sikerült feldolgozni a Volga-vidéki feliratokat és
azoknak a nyelvi vonatkozásait elsősorban, az izgalmas feladat volt, és a mai
napig is örülök, hogy ezt meg lehetett tenni.
Egy nyelvész pályája persze nemcsak a nyelv vizsgálatából áll, hanem abból
is, hogy közben disszertációkat kell írni. Na, most én azt hiszem, hogy ez ilyen
szempontból világbajnokság, mert a legtöbb disszertációt, azt hiszem, én írtam.
Mert egyszer, ugye, az ember egy szakdolgozatot megír – mindenki megír, aki
az egyetemet elvégezte. Én két szakdolgozatot írtam, merthogy két szakot végeztem – néprajzot és orientalisztikát. Ezután, az 1956-os forradalom után viszszaállították az egyetemi doktori fokozatot, úgyhogy 1957-ben ledoktoráltam. A
doktori vizsgámon Németh Gyula, Ligeti Lajos, Ortutay Gyula és Tálasi István
voltak a vizsgáztatóim, akik hát tanáraim is voltak. A vizsga nem volt különösebben kellemes. Nem azért, mert olyasmit kérdeztek, amit én nem tudtam,
hanem egy sajátos kérdező technikát alkalmaztak: mindegyik kérdező a másik
tudományából akart kérdezni, belekérdezve, és megmutatva azt, hogy ő nem
csak a sajátjához ért. Úgyhogy kicsit zavart volt a dolog, de hát végül azért
summa cum laude sikerült a vizsgám is. Emlékszem egy nagy kérdésre: Németh
Gyula kérdezte meg, ugye, a turkulógus, hogy Dzsingisz kán mikor született, és
365
én mondtam, hogy nem tudom, de azt viszont meg tudom mondani, hogy miért
nem tudom, s azt is meg tudom mondani, hogy a többiek is tévednek, amikor
bizonyos évszámokat mondanak – a kérdés vitatott, és ismerem az idevonatkozó
irodalmat és forrásokat, és ennek alapján állítom azt, hogy nem tudom. És roppant tetszett aztán Németh Gyulának ez a válasz.
Nos, ez volt a második. Ezek után következett a kandidátusi disszertáció. A
kandidátusi disszertációt a tibeti–mongol nyelvi kapcsolatokból írtam. Ez 1964ben volt. Ezután kellett megírni a nagydoktori disszertációt, az akadémiai doktori disszertációt. Ez már a csuvasokról, a csuvas nyelvnek a történetéről, hátteréről, a török és a mongol nyelv viszonyáról, a nyelvrokonság elméleti kérdéseiről szólt, és 1971-ben védtem meg. Nem volt egyébként könnyű, és minden
ilyen akadályt kicsit magasabban állítottak nekem, mint másoknak, dehát sikerült ezeket átugranom.
Úgyhogy ezzel lényegében teljesítettem azt, ami a tudományos pályán elvárható volt, de közben – különböző okok miatt – nem volt lehetőségem arra, hogy
tanítsak. Én nagyon szeretek tanítani. 1960-ban azonban engem elküldtek a
budapesti egyetemről, és hosszú időn keresztül nem engedték, hogy tanítsak az
egyetemen. 1968-ban kezdődött meg egy olyan lehetőség, hogy újra valamilyen
módon a diákok közelébe érjek. Ez Szegeden volt; Hajdú Péter hívott le, hogy
lent próbáljak tanítani – egyelőre akadémiai álláson, tehát nem oktatói álláson,
aztán ez lassanként átalakult oktatói állássá, és 1974-ben lettem végül is egyetemi tanár a szegedi egyetemen. Én azóta is ott tanítok, és a mai napig is ezt
tartom legfontosabb feladatomnak, hogy tanítsak.
Egy dologról talán még röviden hadd szóljak néhány szót. A magyarság történetének kutatásához, a magyar nyelv történetének kutatásához mindezen keleti kalandozások közepette sem maradtam hűtlen. Úgyhogy az 1990-es években
elkezdtem a magyarság korai történetével foglalkozni. Nem szeretem az őstörténet szót – ez zavaros. Én a magyarság korai történetét mondok. A magyarság
eredetéről van szó, és arról a történeti időről, amely a honfoglalásig vagy a honfoglalás utáni évtizedekig tart. Ezeknek az időknek a történetét, nyelvi kapcsolatait kutattam, és próbáltam összefoglalni, erről tartottam azután akadémiai székfoglalómat is, és jelent meg 1996-ban magyar nyelven A honfoglaló magyar nép
című munkám, amit én elsősorban a történész tanároknak szántam, akik ezt a
középiskolában tanítják – egy áttekintést és főleg módszert, hogy hogyan kell
egy ilyen kérdést tanítani, és hogyan kell vizsgálni, miért mondjuk azt, amit
mondunk, és mire alapítjuk azt, amit tudunk és amit mondunk. Ez a könyv
megérte a második kiadást, ami már szintén elfogyott; a harmadik kiadást meg
kéne most írnom, idő kellene hozzá. Közben megszületett ennek a könyvnek
egy nagyon alaposan átdolgozott angol változata, amelyik a magyarság és Európa viszonyát a középkorban tárgyalja, és bemutatja azt a magyarságot, amelyiket most az európai közösség felvesz, és magába fogad. Ismét, én mindig azt
gondoltam, hogy a magyarság mindig Európában volt – mi nem Európába megyünk, mi Európában maradunk –, de az európai közösségnek meg kell ismerni
366
minket. Járva a világot – és én nagyon sok helyen tanítottam: Amerikában, Németországban, Angliában és számos más helyen – azt láttam, hogy a magyarságról nagyon keveset tudnak. Akiknek ez nem szakmája, szinte semmit. A
lexikonok, a közismeret Magyarországról bámulatosan kevés, és ebben mi vagyunk a hibásak. Senki mást nem hibáztathatunk azért, hogy a magyarságot
nem ismerik külföldön, nem ismerik a kultúráját, eredetét; valami furcsa, ismeretlen népnek tartanak minket, és ezek még a jóindulatúak… Aztán, ha a rosszindulatúakról kéne beszélni, akkor a dolog még inkább rossz. Felelősségünk az,
hogy mit tudnak rólunk a nagyvilágban, és azt gondolom, hogy ez egy magyar
tudósnak a feladata, hogy azon a nyelven, amelyet a nagyközönség ért (tehát
nem az, amikor tíz tudós ír másik öt tudósnak – mert ilyen is van, természetesen; néha ilyet is kell írni, és mindnyájan írunk ilyet), de a szélesebb nagyközönségnek is színvonalas tudományos munkákat kell letenni, amiből megtanulják azokat az ismereteket, amelyek a magyarság ismeretéhez szükségesek.
Ha zárásképpen valaki most megkérdezné, hogy én tulajdonképpen mi is vagyok, én azt szoktam mondani, hogy én tulajdonképpen történész vagyok. Egy
olyan történész vagyok, akinek a fő forrása a nyelv. És nem véletlen, hogy a
nyelv történetével foglalkoztam – a nyelvtörténet általános és speciális kérdéseivel. De ennek valamilyen célja van, egy olyan célja, amely kívül mutat a nyelven. Én azt hiszem, hogy az igazán fontos és igazán jó nyelvész az, aki olyan
eredményeket ér el, amelyeket nem csak nyelvészek tudnak felhasználni.
A videofelvétel 2000. március 13-án készült, szövegét Fürst Krisztina jegyezte le.
367
RÓNA-TAS ANDRÁS ÍRÁSAINAK
BIBLIOGRÁFIÁJA
1955.
Social terms in the list of grants of the Tibetan Tun-huang chronicle. AOH 5.
249–70. Coblin, W.S., JAOS 3. 1991, 303.
1956.
Tally-stick and divination-dice in the iconography of Lha-mo. AOH 6. 163–79.
1957.
Jelentés mongóliai tanulmányutunkról I. OK 12. 409–14. (Társszerző: Kara
György és U. Kőhalmi Katalin)
Thomas, F. W., Ancient folk-literature from North-Eastern Tibet. (Introduction,
texts, translations and notes). Berlin 1957. AOH 7. 320–5. (Ism.)
1958.
A nyolcszirmú lótusz. Tibeti legendák és mesék. Budapest, 130 p.( Válogatta,
tibeti eredetiből fordította, az utószót és a jegyzeteket írta)
Nyelvészeti és néprajzi tanulmányúton Mongóliában MTud 305–28. (Társszerző: Kara György és U. Kőhalmi Katalin
Schulemann, G., Geschichte der Dalai-Lamas. Leipzig 1958. AOH 8. 321–7.
(Ism.)
1959.
Hogyan vált el a hátasló testvérétől, a vadlótól., Az okos leány, Az aranyásó
hangyák, A csodálatos drágakő. In: A Sárkánykirály palotája. Tibeti mesék
Budapest, 141–5, 181–206. (Tibeti eredetiből ford. Vál. Tőkei F.). (Népek
meséi 4.)
Jelentés második mongóliai tanulmányutamról. I. OK 14. 345–50.
Mongol gerijg ugsaatni züj ner tomeoni talaar sudlah mörijn hötölbör. SM 1/4.
1–11.
Some data on the agriculture of the Mongols. In: Opuscula Ethnologica
Memoriae Ludovici Biró Sacra. Budapest, 443–72.
1960.
Dariganga folklore texts. AOH 10. 171–83.
Ism.: Street, J., UAJb 40. 1968, 289. p.
A Dariganga vocabulary. AOH 13. 147–74.
368
Remarks on the phonology of the Monguor language. AOH 10. 263–76.
A study on the Dariganga ponology. AOH 10. 1–29.
B. Rinchen, „A mongol nyelv grammatikája” c. doktori disszertációjának vitája
I. OK 15. 159–62.
1961.
The Dariganga dialect. Budapest, 70 p. (Dissertationes Sodalium Instituti
Asiae Interioris 6.)
Ism.: Bawden, Ch. BSOAS 25/3. 1962, 629–30. Doerfer, G., ZDMG 113/2. (1963,
422. p. Street, J., UAJb 40. 1968, 276–7.
A monguor nyelv tibeti jövevényszavai és az archaikus tibeti nyelvjárások.
Kandidátusi értekezés. Budapest, 378 p. (Kézirat)
Nomádok nyomában. Etnográfus szemmel Mongóliában. Budapest, 276 p.
(Világjárók 21.)
Notes on the Kazak yurt of West Mongolia. AOH 12. 79–102.
1962.
Hogyan vált el a hátasló testvérétől, a vadlótól. (Tibeti mese). In: Világszép
népmesék. Budapest, 214–7. (Tibeti eredetiből fordította. Válogatta és szerk.
T. Aszódi Éva)
Hozzászólás a „Vita a nyelvtudomány elvi kérdéseihez”. I. OK 18, 150–3.
On some finals of the Monguor language. AOH 14. 283–90.
Ism.: Menges, K. H., UAJb 35. 1964, 288. p. Street, J., UAJb 40. 1968, 288. p.
Ten years of Altaic (philological) studies in Hungary. Acta Asiatica Toho
Gakkai 3. Tokyo, 70–83.
Tibetan loan-words in Shera Yögur language. AOH 15. 259–71.
Ism.: Menges, K. H., UAJb 35. 1964, 247–8. Street, J., UAJb 40. 1968, 288. p.
Rerich, Ju. N., Tibetskij jazyk. Moskva 1961. AOH 14. 337–40. (Ism.)
1963.
Felt-making in Mongolia. AOH 16. 199–215.
Ism.: Street, J. UAJb 40. 1968, 276–7. Chabros, K., CAJ 37. 1993, 20. p.
Preliminary report on a study of the dwelling of the Altaic people. Aspects of
Altaic civilization. In: Proceedings of the fifth meeting of the Permanent
International Altaistic Conference held at Indiana University, June 4–9,
1962. Ed. Sinor, D. Bloomington, 47–56. (Uralic and Altaic Series 23.)
Street, J., UAJb 40. 1968, 276–7.
Zametki o mongorskoj filologii (recte: fonologii). In: Trudy dvadcat’ pjatogo
meždunarodnogo kongressa vostokovedov Moskva, 9–16. avgusta 1960. tom
3. Red. Gafurov, B. G. Moskva, 422. p.
Mongolische Handschriften, Blockdrucke, Landkarten von W. Heissig unter
369
Mitarbeit von Klaus Sagaster. Wiesbaden 1961. MKSz 78. 299–300. (Ism.)
Vostrikov, A. I., Tibetskaja istoriceskaja literatura. Moskva 1962. AOH 16.
332–4. (Ism.)
1964.
Po sledam kocevnikov. Mongolija glazami etnografa. Per. Bocarnikovoj, E.
A. Moskva, 310 p.
Ism.: Aubin, F., L’Anné Sociologique 18. 1967, 370–1.
Materialy k izuceniju mongol'skih svadebnyh obrjadov. In: Kratkie soobšcenija
Instituta Narodov Azii vyp. 83. Mongolovedenie i tjurkologija. Moskva,
165–71.
Schram, L. M. J., The Monguors of the Kansu-Tibetian frontier 3. Philadelphia
1961. Oriens 17. 237–41. (Ism.)
Stein, R. A., Les tribus anciennes des marches sino-tibétaines. Paris 1961. OLZ
59. 199–202. (Ism.)
De la Valleé Poussin, L., Catalogue of the Tibetian manuscripts from Tunhuang in the India Office Library. London 1962. MKSz 80. 103–6. (Ism.)
1965.
Mongolia. Sladami nomadów. Z węgierskiego przełożył Mroczko, E. Warszawa, 532 p.
The Conference of the Hungarian Altaists 17–19th May, 1965. AOH 18. 378–9.
O kompleksnosti tipologičceskogo metoda. In: Lingvističeskaja tipologija i
vostočnye jazyki. Materialy sovešcanija. Otv. red. Nikol’skij, L. B. Moskva,
259–66.
Materialy po čuvašskoj dialektologii. vyp. 1–2 Čeboksary 1960–1963. AOH 18.
385–7. (Ism.)
Some notes on the terminology of Mongolian writing. AOH 18. 119–47.
Krader, L., Peoples of Central Asia, Bloomingon–The Hague 1963. JAOS 85.
230–1. (Ism.)
1966.
Moko no yubokunin wo tazunete. Hi kyo Tanken sosho. Ikeda Tsuneo, 239 p.
Tibeto-Mongolica. The Tibetan loan-words of Monguor and the development of the archaic Tibetan dialects. Budapest, 232 p.
Ism.: Vorobeva-Desatovskaja, NAA 5. 1966, 189–92. Doerfer, G., AAS 3. 1967,
195–7. Kara, Gy., NyK 69. 1967, 231–4. Kara, Gy., AOH 20. 1967, 377–81.
Rinchen, B., Xel Zochiol 4. 1967, 177–83. Sprigg, R. K., BSOAS 30. 1967, 216–7.
Taube, E., Mitleitungen des Instituts für Orientforschung 13. 1967, 486–8. Aalto, P.,
JAOS 88. 1968, 629–31. Miller, R. A., Language 44. 1968, 147–68. Miller, R. A.,
Current Trends in Linguistics 1968, 433–7. Miller, R. A, Monumenta Serica 27.
1968, 33–7. Poppe, N., Asia Major 1968, 268–70. Weiers, M., Oriens 20. 1968–
1969, 539–40. Poucha, P. OLZ 64. 1969, 402–3. Sedlacek, K., ZDMG 119. 1969,
370
221–2. Shafer, R., Introduction 1970, 414–5.Miller, R. A., IIJ 14. 1972, ¾. 276–82.
Beszámoló csuvas tanulmányutamról I. OK 23. 325–34.
Gunnar Jarring, An Eastern Turki-English dialect dictionary. Lund 1964.
ALinguH 16. 431–5. (Ism.)
1967.
A megszabadító. Thar-pa chen-po. Ayusi átdolgozott fordítása [The rescuer.
Thar-pa chen-po. Ayusi’s revised translation]. Budapest, 194 p. (Mongol
nyelvemléktár 11.)
On the development and structure of the Tibetan toneme-system (Summary).
Wissenshaftliche Zeitschrift der Karl-Marx-Universität Leipzig 16. Gesellschafts- und Sprachwissenschaftliche Reiche. Heft 1–2. 225. p.
A magyar nyelv régi török elemei és a csuvas nyelvtörténet néhány kérdése. In:
A magyar nyelv története és rendszere. (A Debreceni Nemzetközi Nyelvészkongresszus előadásai 9.) NytudÉrt 58. 172–7.
A mongol–magyar rokonságról ÉT 27/7. 1250–5.
Report on a fieldwork in the Chuvash Autonomous Republic: Permanent International Altaistic Conference. Newsletter 2. 15–6.
1968.
A brief note on the chronology of the Tun-huang collections. AOH 21. 313–6.
Marcelle Lalou (1890–1967). AOH 21. 381–3.
Doerfer, G., Der Numerus im Mandschu. Wiesbaden 1963. ALinguH 18. 258–
61. (Ism.)
1969.
Néhány gondolat a nyelvrokonságról. NyK 71. 261–79.
1970.
Az altaji nyelvrokonság vizsgálatának alapjai. (A nyelvrokonság elmélete
és a csuvas–mongol nyelvviszony). Budapest, 23 p. (Doktori értekezés tézisei)
Az altaji nyelvrokonság vizsgálatának alapjai. (A nyelvrokonság elmélete
és a csuvas–mongol nyelvviszony). Budapest, 1025 p. (Doktori értekezés.
Kézirat)
Címszavak a VIL I. kötetében:
Atís, 540. p., Bardoi toszgrol, 701. p., A bölcs és a balga, 20. p., Brugpa
Kunlegsz, 1152. p., Bszodnamsz-rgjalmcan, 1162. p.
V. G. Jegorov kilencven éves. NyK 72. 217–8.
Historical linguistics, linguistic typology, linguistic relationship. In: Theoretical
problems of typology and the Northern Eurasian languages. Ed. Dezső L.–
Hajdú P. Budapest, 145–9.
The Mongolian versions of the Thar-pa chen-po in Budapest. In: Mongolian
371
Studies. Ed. Ligeti L. Budapest. 445–93. (Bibliotheca Orientalis Hungarica
14.)
Some problems of Ancient Turkic. AOHav 32. 209–29.
Sinor, D., Inner Asia. History – civilization – language. A syllabus. Bloomington–The Hague 1969. JAH 1970/1. 89–90. (Ism.)
1971.
A csuvas szóvégi gutturális zárhangok történetéhez. NyK 73. 198–207.
On the Chuvash guttural stops in the final position. In: Studia Turcica. Ed. Ligeti L. Budapest, 389–99. (Bibliotheca Orientalis Hungarica 17.)
Tibetological remarks on the Mongolian version of the „Thar-pa chen-po”. In:
Etudes Tibetaines dédiées à la memoire de Marcelle Lalou. Paris, 440–7.
The second Congress of Mongolists. AOH 24. 391–4.
Kara Gy., Chants d’un barde mongol. Bibliotheca Orientalis Hungarica 12. Budapest 1970. AOH 24. 253–5. (Ism.)
Mongolian Studies. Ed. Ligeti L. Bibliotheca Orientalis Hungarica 14. Budapest
1970. NyK 73. 470–2. (Ism.)
Räsänen, M., Versuch eines etymologischen Wörterbuchs der Türksprachen.
Soumalais – Ugrilainen Seura. Helsinki 1969. NyK 73. 466–70. (Ism.)
1972.
The birth of modern anthropology in Mongolia. MSB 11/1. 5–12.
Címszavak a VIL II. kötetében:
Congkapa Blobzanggragszpa, 321. p., Csuvas irodalom [Chuvash literature],
479–81, Csuvas irodalmi formák [Chuvash literary forms], 479. p., Dalai
láma, hatodik [The Dalai lama, the sixth], 529. p., Dalai láma, ötödik [The
Dalai lama, the fifth], 529. p., Dalai láma, tizenegyedik [The Dalai lama, the
eleventh], 529. p., Elger, Szemjon Vasziljevics, 1047. p.
Dream, magic power and divination in the Altaic word. AOH 25. 227–36.
Ism.: Mathieu, R., Anthropos 86. 1991, 111. p.
Középmongol eredetű jövevényszavak a csuvasban 1. NNy 15–16. Szeged,
1971–1972, 77–88.
A permi nyelvek őspermi kori bolgár-török jövevényszavai. NyK 74. 281–98.
(Társszerző: Rédei Károly)
1973.
Epigraphica Bulgarica. A volgai bolgár-török feliratok. Szeged, 190 p.
(SUA 1. Társszerző: Fodor Sándor)
Ism.: Dobrodomov, I. G., VI 1993, 189. p.
Az aranyásó hangyák. In: A királlyá választott kutya. Állatmesék a világ minden tájáról. Szerk. T. Aszódi É. Budapest, 246–8. (Tibeti eredetiből ford.)
Did the proto-Altaic people know the stirrup? SM 13. 169–71.
Schröder, D., Aus der Volksdichtung der Monguor 2. Teil: In den Tagen der
372
Urzeit, Ein Mythus vom Licht und vom Leben. Asiatische Forschungen 31.
Wiesbaden 1970. Anthropos 68/1–2. 328–31. (Ism.)
1974.
Einleitung. In: Paasonen, H., Tchuvaschisches Wörterverzeichnis. Szeged, 1–7.
(SUA 4.)
Középmongol eredetű jövevényszavak a csuvasban 2. NNy 17–18. 1973–1974,
125–41.
Obščee nasledie ili zaimstvovanija? (K probleme rodstva altajskih jazykov). VJ
1974/2. 31–45.
Ism.: Krippes, K. A., GL 31. 1991, 141. p.
Ob odnom zaimstvovannom srednemongol’skom slove v marijskom jazyke. In:
Issledovanija po vostocnoj filologii. K semidesjatiletiju professora G. D.
Sanžeeva. Moskva, 230–4.
Tocharische Elemente in den altaischen Sprachen? In: Sprache, Geschichte und
Kultur der altaischen Völker. Protokollband der XII. Tagung der Permanent
International Altaistic Conference 1969. in Berlin. Schriften zur Geschichte
und Kultur des alten Orients 5. Berlin, 499–504.
Ism.: Ivanov, V. V., VJ 1988/4. 99–102.
A volgai bolgárok fővárosába. Keletkutatás 1974, 139–150.
U. Kőhalmi K., A steppék nomádja lóháton, fegyverben. Budapest 1972. AEH
23. 386–8. (Ism. Kőrösi Csoma Kiskönyvtár 12.)
Egy nyolcszáz éves irodalom arca. A mongol irodalom kistükre. Válogatta,
szerkesztette és az életrajzokat írta Kara György. Budapest 1972. Nagyvilág
1974/2. 305–6. (Ism.)
1975.
Altaic Studies in Szeged: Permanent International Altaistic Conference. Newsletter 10. 5–6.
The Altaic theory and the history of a Middle Mongolian loan-word in Chuvash.
In: Researches in altaic languages. Paper read at the 14th meeting of the
Permanent International Altaistic Conference held in Szeged, August 22–28,
1971. Ed. Ligeti L. Budapest, 201–11. (Bibliotheca Orientalis Hungarica
20.)
Bevezető K. Ivanov csuvas költő művéhez. Tiszatáj 29/9. 44–5.
A bolgár–török–permi érintkezések néhány kérdése. NyK 77. 31–44. (Társszerző: Rédei Károly)
Böz in the Altaic World. AOF 3. Berlin, 155–63.
Címszavak a VIL III–IV. kötetében:
Fjodorov, Mihail Fjodorovics, 189. p., Geszar-ének, 519. p. és IV. kötetében:
Huzangaj, Pjotr Petrovics, 689. p.
In memoriam Sir Gerald Clauson (1891–1974). AOH 29. 393. p.
In memoriam V. G. Jegorov (1880–1974). AOH 29. 115–6.
373
Ivanov, K., Narszpi szép leány (nyersfordítás). Tiszatáj 29/9. 45–54.
Some problems of Uralic vocalism form an Altaist’s point of view: Congressus
Tertius Internationalis Fenno-Ugristarum Tallinnae habitus 17–23 VIII.
1970. 1. Tallinn, 139–43.
Towards a new edition of the Volga-Bulgarian inscriptions. Turcica 5. 14–8.
1976.
Az Akadémiai Könyvtár Keleti Gyűjteménye. MTud 9. 573–7.
Altaistik in Ungarn. In: Altaica Collecta. Berichte und Vorträge der XVII.
Permanent International Altaistic Conference 3–8. Juni in Bonn. Hrsg.
Heissig, W. Wiesbaden, 49–58. (Társszerző: Kakuk Zsuzsa)
Bevezetés a magyar őstörténet kutatásának forrásaiba I/1–2. Budapest, I/1. 7–
14, 223–4, I/2. 39–40, 40–3, 58–85, 278–82. (Társszerkesztő: Hajdú Péter és
Kristó Gyula)
Egy bolgár-török mondat 1307-ből. NNy 19–20. Szeged, 1975–1976, 223–42.
Az etimológia elméleti és módszertani kérdései a turkológiában. In: Az etimológia elmélete és módszere. Szerk. Benkő L.–K. Sal É. Budapest, 262–7.
(NytudÉrt 89.)
Hozzászólás. Összefoglaló helyett. In: Vita a nyelvtudomány jövőjéről 1972.
Szerk. Gallasy M. Budapest, 61–5, 81–3. (NyelvtDolg 21.)
On the meaning „Altaic”. In: Tractata Altaica. Denis Sinor sexagenario optime
de rebus altaicis merito dedicata. Red. Heissig, W.–Krueger, F. J.–Oynas, F.
J.–Schütz, E. Wiesbaden, 549–56.
Ob odnom agrikul’turnom termine v jazykah srednego Povol’žja. In: Turkologica. K semidesjatiletiju akademika A. N. Kononova. Leningrad, 142–5.
(Társszerző: K. Rédei)
A Runic inscription in the Kujbyšev Region. AOH 30. 267–71.
Some Volga Bulgarian words in the Volga Kipchak languages. In: HungaroTurcica. Studies in Honour of Julius Németh. Ed. Káldy-Nagy Gy. Budapest,
169–75.
A Volga Bulgarian inscription from 1307. AOH 30. 153–86.
Benedict, P. K., Sino-Tibetian. A conceptus. Cambridge 1972. OLZ 71. 513–5.
(Ism.)
Lomakina, I. I., Marzan Šarav. Moskva 1974. AOH 30. 261–2. (Ism.)
1977.
Bevezetés a magyar őstörténet kutatásának forrásaiba II. Budapest, 328 p.
(Társszerkesztő: Hajdú Péter és Kristó Gyula)
Mese a tölgyfa tetején. Csuvas mesék. Budapest, 7–14., 46–63., 99–104., 228–
32. (Válogatta, a fordítást ellenőrizte, az utószót és a jegyzeteket írta)
Konsztantin Ivanov Narszpi szép leány. Eger, 84 p. (A nyersfordítást készítette
és az utószót írta)
Beszámoló a Szegedi Őstörténeti Munkaközösség munkájáról. In: Magyar ős374
történeti tanulmányok. Budapest, 333–5. (Társszerkesztő: Bartha András és
Czeglédy Károly)
Három volgai kipcsak etimológia. NNy 21. Szeged, 293–8.
A magyar–bolgár-török érintkezés jellege. In: Magyar őstörténeti tanulmányok.
Budapest, 267–76. (Társszerkesztő: Bartha András és Czeglédy Károly)
Project of a biographical file system of prominent representatives of Lamaism.
In: Bulletin of the Csoma de Kőrös Symposium 1977/1–2. 15. p.
Missi Sespel, A csuvas nyelv. Hevesi Szemle 5/4. 7. p. (Műfordítás és bevezető)
1978.
Bevezetés a csuvas nyelv ismeretébe. Budapest, 480 p. (A csuvas szövegek
összeállításában közreműködött: Szergeev, V.)
A nyelvrokonság. Kalandozások a történeti nyelvtudományban. Budapest,
487 p.
Ism.: Fodor I., Ungarn – Jahrbuch 10. 1979, 387–90. Zsilinszky É., MNy 75. 1979,
497–9. Rédei K., NyK 84. 1982, 279–81.
Bevezető. In: Altajisztika és magyar őstörténet. Acta Iuvenum. Acta
Universitatis Szegediensis. Sectio Linguistica. II. Szeged, 3–5.
Előszó. Szegedi Bölcsészműhely ’77. Szeged, 1978–79, 5–10. (Szerk.)
Julius Németh. Life and work. AOH 32. 261–84.
On a term of taxation in the old Tibetan Royal Annals. In: Proceedings of the
Csoma de Kőrös Memorial Symposion held at Mátrafüred, Hungary, 24–30
September, 1976. Ed. Ligeti L. 357–63.
An unpublished Chuvash wordlist in the Library on the Hungarian Academy of
Sciences. In: Jubilee Volume of the Oriental Collection 1951–1976. Budapest, 159–73.
Heissig, W., Die mongolischen Handschriften-Reste aus Olon Süme. Wiesbaden 1976. WZKM 70. 145–8. (Ism.)
1979.
A magyarság őstörténete. Kőrösi Csoma Társaság. Budapest, 74 p. (Kézirat)
A magyar–bolgár-török érintkezés jellege. Mai Bulgária 11. 18–9.
Mongolo-vengerskie jazykovye paralleli i istoriceskij fon mongolo-tjurkskih
svjazej. In: Olon – Ulsyn mongolc erdemtnyj III ih hural. III. Bot’. Ulaanbaatar, 245–52.
Some recent publications on Chuvash. AOH 33. 349–62.
1980.
Bevezetés a magyar őstörténet kutatásának forrásaiba III. Bevezetés, 9–10; A
török nyelvű népek írásbelisége, 112–37; A török időszámítási rendszerek,
228–34. Budapest. (Társszerkesztő: Hajdú Péter és Kristó Gyula)
On the earliest Samoyed-Turkish contacts. In: Congressus Quintus
Internationalis Fenno-Ugristarum III. Turku. 377–85.
375
Instrukcija i probnye stat’i „Etimomogičeskogo slovarja čuvašskogo jazyka”.
Sost. Skvorcov, M. I. pod. obšcej redakcijej Róna-Tas, A. Ceboksary. 60 p.
A magyar őstörténetkutatásról. MTud 5. 326–32.
Őspermi és votják szavak a csuvasban. NyK 82. 125–33. (Társszerző: Rédei
Károly)
The place of agriculture in the ethnography of the Mongols. EtnP 24. 45–51.
Problemy periodizacii i istocniki istorii Čuvašskogo jazyka. In: Trudy NaucnoIssledovatel’skogo Instituta Cuvašskoj ASSR 79. 3–13.
Joki, A., Affinität und Interferenz in den Sprachen des nordeurasischen Areals.
In: Congressus Quartus Internationalis Fenno-Ugristarum II. Budapest, 90–
1. (Ism.)
László Gy., Die Ungarische Landnahme. In: Congressus Quartus Internationalis Fenno-Ugristarum II. Budapest. 224–6. (Ism.)
Vikár L., Bereczki G., Chuvash folksongs. Budapest 1979. NyK 82. 421–5.
(Ism.)
1981.
The character of Hungarian-Bulgaro-Turkic relations. In: Turkic-BulgarianHungarian relations. (VIth-XIth centuries) Ed. Káldy-Nagy Gy. Studia
Turco-Hungarica 5. Budapest, 119–28.
A furfangos róka. In: Ma mentem, holnap jöttem. Kazáni tatár népmesék. Szerk.
Agyagási Klára. Budapest, 192–7.
A magyar–bolgár-török érintkezés jellege. In: Tanulmányok a bolgár–magyar
kapcsolatok köréből. A bolgár állam megalapításának 1300. évfordulójára.
Szerk. Dobre, C.–Juhász P.–Mijatev, P. Budapest, 59–69.
In memoriam J. A. Boyle (1916–1978). AOH 35. 161–2.
Preface. In: Sir Gerald Clauson, An ethymological dictionary of pre-thirteenthcentury Turkish. Index. Vol. I. SUA 14. Szeged, 1982, III–X.
1982.
Bevezetés a magyar őstörténet kutatásának forrásaiba IV. Szerk. Hajdú P.–
Kristó Gy.–Róna-Tas A. A történeti természettudományok és térképi források. Szerk. Tardy J. Budapest, 320 p.
Čuvašskie skazki. In: Čuvašskij fol’klor. Specifika žanrov. Sbornik statej. Red.
Gorškov, A. E.–Rakaeva, A. P. etc. Čeboksary, 130–49.
Elmélyült tanítás egyszerű emberek számára. Egy tibeti buddhista szöveg a 18.
és 19. század fordulójáról. Világosság 23. 169–75.
On the history of the Turkic and Finno-Ugrian affricates. AOH 36. 429–47.
A kazár népnévről. NyK 84. 349–80.
Ism.: Senga, T., JAH 24. 1990, 57. p.
Loan-words of ultimate Middle Mongolian origin in Chuvash. In: Studies in
Chuvash etymology I. SUA 17. Szeged, 66–134. (Ed.)
Őstörténetünk és a baskír kérdés. A Jurmatiak története. Tiszatáj 8. 52–61.
376
The periodization and sources of Chuvash linguistic history. In: Chuvash
Studies. Bibliotheca Orientalis Hungarica 28. – Asiatische Forschungen 79.
Budapest–Wiesbaden, 113–69. (Ed.)
Postface. In: Chuvash Studies. Bibliotheca Orientalis Hungarica 28. –
Asiatische Forschungen 79. Budapest–Wiesbaden, 305–6. (Ed.)
Ism. Z. V[esela] PAO 55. 1987, 415. p.
Preface. In: Studies in Chuvash Etymology I. Ed. Róna-Tas A. SUA 17. Szeged, 6. p.
Ism.: Dor, R., Turcica 16. 1984, 306. p.
Proto-Permian and Votyak loan-words in Chuvash. In: Studies in Chuvash
Etymology I. SUA 17. Szeged, 158–79. (Ed.)
Some Volga Bulgarian words in the Volga Kipchak languages. In: Studies in
Chuvash Etymology I. SUA 17. Szeged, 135–51. (Ed.)
Three Volga Kipchak etymologies. In: Studies in Chuvash Etymology I. A.
SUA 17. Szeged, 152–7. (Ed.)
Kolmaš, J., Tibetan books and newspapers. (Chinese Collection). With Bibliographical Notes. Praha 1978. OLZ 77/2. 209–10. (Ism.)
Beer, R., (Hrsg.) Der Weise und der Tór. Buddhistische Legenden. Leipzig–
Weimar. 1978. OLZ 77/1. 92–3. (Ism.)
1983.
Early Bulgarian loan-words in the Permian languages. AOH 37. 3–41. (Társszerző: Rédei Károly)
Előszó. In: Szegedi Bölcsészműhely ’82. A. Szeged, 5–7. (Szerk.)
De hypothesi Uralo-Altaica. In: Symposium saeculare Societatis Fenno-Ugricae. MSFOu 185. 235–51.
Linguistic notes on an Amdowa text. In: Contributions on Tibetan language,
history and culture. Ed. Steinkellner, E.–Tauscher, H. Wien, 243–80.
A nomád életforma geneziséhez. Nomád társadalmak és államalakulatok. Szerk.
Tőkei F. Budapest, 51–65. (Kőrösi Csoma Kiskönyvtár 18.)
Nyelvtudományi irányzatok és nyelvszemlélet. In: Szegedi Bölcsészműhely ’82.
Szeged, 115–26. (Szerk.)
Rokon vonások magyar és jugur népdalokban. Nyelvi kapcsolat nincs. ÉT 7.
197. p.
„Rokonságszerű ősi kapcsolat”. Németh Gyula nézetei az uráli és a török nyelvek viszonyáról. In: Urálisztikai Tanulmányok. Szerk. Bereczki Gábor–
Domonkos Péter. Budapest, 331–46.
Tibet. In: Documenta Barbarorum. Festschrift für Walther Heissig zum 70.
Geburtstag. Hrsg. Sagaster, K.–Weiers, M. Wiesbaden, 324–30.
Újabb adatok a kazár népnév történetéhez. NyK 85. 126–33.
Ism.: Senga, T., JAH 24. 1990, 57. p.
Fragen der mongolischen Heldendichtung. Teil. I. Vorträge des 2. Epensymposiums des Sonderfoschungsbereichs 12. Hrsg. Heissig, W. Bonn 1979. CAJ
377
27. 319–20. (Ism.)
Kasantatarische Volkslieder. Auf Grund der Sammlung von Ignác Kúnos. Hrsg.
Kakuk Zs. Keleti Tanulmányok 4. Budapest 1980. ALinguH 33. 305–7.
(Ism.)
1984.
A keleti magyarok egy kairói geniza. In: Évkönyv 1983/84. Szerk. Scheiber
Sándor. Magyar Izraeliták Országos Képviselete, Budapest, 293–6.
Kőrösi Csoma Sándor titka. Tiszatáj 38/4. 47–53.
Some remarks on the vowel system of spoken Tibetan. In: Tibetan and Buddhist
Studies. Commemorating the 200th anniversary of the birth of Alexander
Csoma de Kőrös. Ed. Ligeti L. Budapest, 215–35. (Bibliotheca Orientalis
Hungarica 29/2.)
1985.
Issledovanija vengerskih ucenhyh po čuvašskomu jazyku. Sost. Róna-Tas, A.
Red. Perev. Skvorcov, M. I. Čeboksary, 146 p.
Wiener Vorlesungen zur Sprach- und Kulutrgeschichte Tibets. Wien, 398
p. (Wiener Studien zur Tibetologie und Buddhismuskunde Heft 13.)
Ism.: Miller, R. A., Language 64. 1988/4, 824–5. Maue, D., ZDMG 139. 1989, 471.
p.
Az eredetkérdés és a társadalmi tudat. Valóság 1985/8. 103–6.
Hogyan vált el a hátasló testvérétől, a vadlótól. (Tibeti mese). In: Búcsúzik a
lovacska. Szerk. T. Aszódi É. Budapest, 12–4. (Tibeti eredetiből ford.)
A szarvasi tűtartó felirata. NyK 87. 225–48.
A szarvasi tűtartó rovásírásos feliratáról. MTud 2. 95–8.
1986.
Language and History. Contributions to comparative Altaistics. Szeged,
270 p. (SUA 25.)
Ism.: Doerfer, G., CAJ 31. 1987, 148. p. Halén, H., FUF 48. 1987, 115–6.
Belső-Ázsia magyar felfedezői. A kezdetektől az első világháborúig. Keletkutatás 1986. ősz, 33–44.
Hazar karin adinin tarihi üzerine yeni veziler. TKA 24/2. 53–63.
A magyar népnév egy 1311-es volgai bolgár sírfeliraton. MNy 82. 78–81.
A magyar rovásírás és a Mátyás-kori humanizmus. NNy 29–30. Szeged, 1985–
1986, 173–9.
In memoriam J. F. Fletcher jr. (1934–1984). AOH 40. 329. p.
Címszavak a VIL 10. kötetében:
Pavlov, F. P., 321. p., Polokurov, N. I., 721. p.
A szarvasi felirat és az írástudomány. ÉT 2. 35–7.
A szarvasi felirat megfejtéséről. ÉT 3. 70–1.
Mahmud al-Kašyari, Compendium of the Turkic dialects. Ed. Dankoff, R.–
378
Kelly, J. 1982–1985. AOH 40. 335–9. (Ism.)
Bielmeier, R., Das Märchen vom Prinzen Cobzan. Eine tibetische Erzählung
aus Baltistan. Sankt Augustin 1985. AOH 40. 342. p. (Ism.)
1987.
Csuvas nyelv vázlatos nyelvtana. Budapest, 72 p.
Chuvash religion. In: The Encyclopedia of Religion. Vol. 3. Ed. Eliade, M. New
York–London, 495–8.
On the development and origin of the East Turkic „runic” script. AOH 41. 7–
14.
Istäk. In: Baškirskaja étnonimija. Red. Uraksin, Z. G. Ufa, 49–58.
Andrej NikolaevičKononov (1906–1986). AOH 41. 321–2.
Ligeti Lajos (1902–1987). Keletkutatás 1987. ősz, 3–11.
Materialen zur alten Religion der Türken. In: Synkretismus in den Religionen
Zentralasiens. Ergebnisse eines Kolloquiums vom 24. 5. bis 26. 5. 1983 in
St. Augustin bei Bonn. Hrsg. Heissig, W.–Klimkeit, H. J. Studies in Oriental
Religions. Wiesbaden, 33–45.
Der Mongolensturm. Berichte von Augenzeugen und Zeitgenossen 1235–1250.
Göckenjan, H., Sweeney, J. R. Graz–Wien–Köln. 1985. Ungarns Geschichtsschreiber 3. WZKM 77. 246–7. (Ism.)
Ratchnevsky, P., Cinggis-khan. Wiesbaden 1983. WZKM 77. 244–6. (Ism.)
Thonden, L., Den-dus Bod-kyi skad-yig. Modern Tibetan Language I2–II, 1984,
1986. AOH 41. 328–30. (Ism.)
1988.
Mongolisches Lesebuch. Lesestücke in uigur-mongolischer Schrift mit
grammatikalischen Bemerkungen. Wien, 66 p. (Wiener Studien zur
Tibetologie und Buddhismuskunde 19.)
Altaic and Indo-European. Marginal remarks on the book of Gamkrelidze and
Ivanov. AOH 42. 391–404.
Ism.: Krippes, K. A., GL 31. 1991, 141. p.
Ethnogenese und Staatsgründung. Die türkische Komponente in der ethnogenese des Ungartums. In: Studien zur Ethnogenese Bd. 2. RheinischWestfälische Akademie der Wissenschaften. Abhandlung 78. Opladen, 107–
42.
In der Hauptstadt der Wolgabolgaren: Tatarische Etymologische Studien 2.
Szeged, 61–88. (SUA 30.)
Hungary and the exploration of Central Asia. Bulletin of the Csoma de Kőrös
Symposium 1984/88. 1–2. 81–9.
Hungary and the exploration of Central Asia. NHQ 39/11. 125–31.
A kazár rejtély. Egy kihalt nyelv nyomában. ÉT 18. 1480–2.
Lajos Ligeti (1902–1987). UAJb Nf. 8. 183–6.
Problems of the East European scripts with special regard to the newly found
379
inscriptions of Szarvas. In: Settimane di studio del Centro italiano di studi
sull’alto medioevo 35. Popoli delle steppe: Unni, Avari, Ungari. Spoleto,
23–29 aprile 1987. Spoleto, 483–511.
Protopermskie i udmurdskie zaimstvovanija v čuvašskom jazyke. In: Mežjazykovoje vzaimodejstvie v Volgo-Kame. Mežvuzovskij sbornik naucnih
trudov. Ceboksary, 68–77. (Társszerző: Rédei Károly)
Rekonstrukcija i ekstralingvisticeskie dannye. In: Sravnitel’no-istoriceskoe
izucenie jazykov raznyh semej. Red. Gadžieva, N. Z. Moskva, 105–13.
Róna-Tas András opponensi véleménye Fodor István: A honfoglaló magyarság
kultúrájának keleti gyökerei című kandidátusi értekezéséről. Nyíregyháza,
116–28.
Tibetan linguistics. History, State-of-the-Art, Tasks. In: Tibetan Studies.
Proceedings of the 4th Seminar of the International Association for Tibetan
Studies, Schloss Hohenkammer-Munich 1985. Ed. Uebach, H.–Panglung, I.
L. Studia Tibetica II. München, 397–403.
Turkic influence on the Uralic languages. In: The Uralic languages. Description,
history and foreign influences. Handbuch der Orientalistik. Achte Abteilung.
Handbook of Uralic Studies. Ed. Sinor, D. Leiden, 742–80.
Uray Géza akadémiai doktori tézisének megvédése. Keletkutatás 1988. tavasz,
96–7.
Doerfer, G., Zum Vokalismus nichterster Silben in altosmanischen Originaltexten. Stuttgart. 1985. UAJb Nf. 8. 254–5. (Ism.)
Erdélyi I., A magyar honfoglalás és előzményei. Budapest. 1986. Keletkutatás
1988. tavasz, 68–72. (Ism.)
Hale, A., Research on Tibeto-Burman languages. Berlin–New York–Amsterdam 1982. WZKS 32. 197–200. (Ism.)
Janert, K., Pliester, I., Nachitextedition. Wiesbaden. 1982–1984. (Verzeichnis
der orientalischen Handschriften in Deutschland). UAJb Nf. 8. 259–61.
(Ism.)
1989.
Kuun Géza (1838–1905). Keletkutatás 1989. ősz, 114–6.
Nép és nemzet. Viták fogalmakról Európában. Szűcs Jenő emlékének. Valóság
6. 1–13.
Die unübertroffene Technik der mongolischen Jurte. In: Die Mongolen. Bd. 2.
Hrsg. Heissig, W.–Müller, C. C. Innsbruck–Frankfurt/M., 134–41.
Wer waren die Protomongolen? In: Die Mongolen. Bd. 2. Hrsg. Heissig, W.–
Müller, C. C. Innsbruck–Frankfurt/M., 39–40.
Richardson, H. E., A corpus of early Tibetan inscriptions. 1985. AOH 43. 135–
8. (Ism.)
1990.
Németh Gyula: Törökök és magyarok I: Régi törökök. Budapest Oriental
380
Reprints A4. Budapest. (Szerk.)
Altajskij i indojevroperjskij (Zametki na poljah knigi T. V. Gamkrelidze i Vjac.
Vs. Ivanova). VJ 1990/1. 26–37.
Búcsú Tardy Lajostól. Keletkutatás 1990. tavasz, 129–31.
A historical evaluation of the recent genetic research. In: Congeressus Septimus
Internationalis Fenno-Ugristarum Debrecen. 27. VIII.–2. IX. 1990. Sessiones
plenares et Symposia. Red. Kerszetes L., Maticsák S. Debrecen, 96–100.
Die Inschrift des Nadelbehälters von Szarvas (Ungarn). UAJb Nf. 9. 1–30.
Megjegyzések a legújabb genetikai vizsgálatok történeti felhasználhatóságáról.
MT 8. 918–24.
1991.
An introduction to Turkology. Szeged, 170 p. (SUA 33.)
Németh Gyula. Budapest, 209 p. (A múlt tudósai)
Ism.: Gunda B., MT 2. 1992, 247–8.
Felelősség a szóért és a hallgatóért. In: A nyelvészetről – egyes szám, első személyben. Szerk. Sz. Bakró-Nagy M.–Kontra M. Budapest, 235–9.
Németh Gyula és az erdélyi kérdés.Keletkutatás 1991. tavasz, 10–4.
Nyelvtörténet és őstörténet: Őstörténet és nemzettudat 1919–1931. Szerk. Kincses Nagy É. Szeged, 65–71. (Magyar Őstörténeti Könyvtár 1.)
Nyelvtörténet és őstörténet: Tanulmányok a magyar nyelvtudomány történetének témaköréből. (A magyar nyelvészek 5. nemzetközi kongresszusának
előadásai. Szerk. Kiss J.–Szűts L. Budapest, 561–7.
Bartha A., A magyar nép őstörténete. MNy 87. 224–30. (Ism.)
Pohl, W., Die Awaren. Ein Steppenvolk in Mitteleuropa. 567–822 n. Chr. München 1988. AOH 45. 165–6. (Ism.)
1992.
Csuvas ‘nagy, öreg’. Emlékezésül a turkológia egyik nagy öregjére, Halasi-Kun
Tiborra. Keletkutatás 1992. ősz, 121–6.
A korai európai tibetisztika történetének vázlata. In: Uray Géza emlékére. Tanulmányok. Szerk. Ecsedy I. Budapest, 93–6. (Történelem és kultúra 8.)
A magyar írásbeliség török eredetéhez (ír és betű szavaink etimológiája). In:
Rovásírás a Kárpát-medencében. Szerk. Sándor K. Szeged, 9–14. (Magyar
Őstörténeti Könyvtár 4.)
Reconstructing Old Tibetan: Tibetan Studies. In: Proceedings of the 5th Seminar
of the International Association of Tibetan Studies, Narita 1989. Vol. 2.
Language, History and Culture. Ed. Ihara Sh.–Zamguchi Z. Narita, 697–703.
The Turkish-Khotanese Wordlist Revisited [In collaboration with R. E.
Emmerick]. CAJ 36/3–4. 199–241.
Uray Géza (1921–1991). Keletkutatás 1992. tavasz, 113–5.
Doerfer, G., Mongolo-Tungusica. Wiesbaden 1985. OLZ 87/2. 210–1. (Ism.)
381
1993.
A honfoglalás kori magyarság. Akadémiai székfoglaló 1991. június 10. Értekezések, emlékezések. Budapest, 30 p.
Ism.: Bodor B., ÉI 1994. szept. 9. 13. p.
In memoriam Géza Uray (1921–1991). OAH 46. 1992/93, 93–6.
Erdal, M., Old Turkic Word Formation. A Functional Approach to the Lexicon.
Vols. I–II. Turkologica. Band 7. Hrsg. L. Johanson. Wiesbaden 1991. JT 1/2.
291–305. (Ism.)
Kamassz kaηga ‘kocsi’. In: Hajdú Péter 70 éves. Szerk. Sz. Bakró-Nagy
Marianne–Szíj Enikő. Budapest, 321–3.
1994.
Címszavak a KMTL-ben:
Aul 68–9., Bolgár fejedelmi lista. 118. p., Csuvasok (Társszerző: Agyagási Klára). 155–6., Eredettudat 195. p., Etnos 204–5., Ispán 290. p., Jurta ] 309–10.
Karahánida birodalom 326–7., Kijevi levél 351. p., Mongol népek 465. p.,
Nemez 488. p., Rovásírások 581–2., Sátor 596. p., Szarvasi tűtartó 617–8.,
Székely rovásírás 625–6., Török források 682–3., Török írásbeliség 683. p.,
Török jövevényszavak 683–4. Volgai bolgár–magyar kapcsolatok 734. p.
A magyar keletkutatás helyzete és feladata. Keletkutatás 1994. tavasz, 70–8.
Török eredetű-e úr szavunk? (A szegedi turkológiai műhelyből). Elhangzott a
Magyar Nyelvtudományi Társaság 1994. január 25-i felolvasó ülésén. MNy
90. 138–46.
An Old Turkic name of Kiev. AOH 47. 175–80.
A magyar keletkutatás helyzete és feladatai. Keletkutatás 1994. tavasz, 70–7.
Turkic verb-formative suffixes in Hungarian. JT 2. 101–18.
Nyíri Tamás temetésére. Egyházfórum ‘94/3. 6–8.
1995.
A magyarság korai története (Tanulmányok). Szeged, 330 p. (Magyar Őstörténeti Könyvtár 9.)
Die Inschriften des Schatzes von Nagy-Szentmiklós. Eine paläographische
Dokumentation. Wien, 78 p. + XXIV t. (Österreichische Akademie der Wissenschaften, Philosophisch-Historische Klasse, Denkschriften, 240.) (Robert
Göbllel).
„Az őstörténet kutatása – mint aranymosás”. In: Beszélgetések szegedi akadémikusokkal. Szerk. Sulyok E. Szeged, 110–7.
Újabb adatok úr szavunk eredetéhez. MNy 91. 63–5.
From the Turkological workshop of Szeged, Hung. úr „mister, gentleman, lord”
< Turkic urï. In: Beläk Bitig. Sprachstudien für Gerhard Doerfer zum 75.
Geburtstag. Eds. M. Erdal–S. Tezcan. Wiesbaden, 159–68. (Turcologica 23.)
Hogyan hívták Árpád dédunokáját. In: Kelet és Nyugat között. Történeti tanulmányok Kristó Gyula tiszteletére. Szerk. Koszta L. Szeged, 417–30.
382
The Turkic influence on Hungarian. State of Arts. [Abstract]. In: Congressus
octavus internationalis fenno-ugristarum, Jyväskylä, 10.–15. 8. 1995. Pars 2.
Summaria acroasium in sectionibus et symposiis factarum. Jyväskylä, 100.
p.
Az Ideiglenes Országos Akkreditációs Bizottság. In: Tájékoztató az Országos
Akkreditációs Bizottság működéséről. Budapest, 5–8.
Az Országos Akkreditációs Bizottság 1994. évi munkája. In: Tájékoztató az
Országos Akkreditációs Bizottság működéséről. Budapest, 9–17.
The [Provisional] Hungarian Accreditation Committee. In: About the Hungarian
Accreditation Committee and its work in 1994. Budapest, 11–4.
1994 Annual report on the Hungarian Accreditation Committe. In: About the
Hungarian Accreditation Committee and its work in 1994. Budapest, 15–24.
Az ellenőrzött minőség. Beszélgetés a felsőoktatás átvilágításáról. Interjú. Riporter: Bonifert Mária. Népszabadság 53/7. 15. p.
A magyar felsőoktatás minősége. Népszabadság 53/141. 9. p.
1996.
A honfoglaló magyar nép. Bevezetés a korai magyar történelem ismeretébe.
Budapest, 414 p.
Ism: Bánhegyi Zs.: Budapest Review of Books 7/1. 1997, 40. p. Makk F.: Aetas
1997, 161–88., 1998, 227–32, cf . 1998d. Szegfü L.: Iskolakultúra 7. 1997, 106–9.
Widmer, A.: UAJb Nf 15. 1997/1998, 278–81.
Ugor, ogur or ugur? Remarks on the name „Finno-Ugrian”. In: Ünnepi könyv
Mikola Tibor tiszteletére. Szerk. Mészáros E. Szeged, 265–9.
The Migration and Landtaking of the Magyars. Hungarian Quarterly 37. Winter,
37–41.
A néppé válás az újabb kutatások tükrében. MTud 1996/4. 408–15.
Krónikák, évkönyvek, szájhagyomány. A 894–902. évek eseményei. História
18/2. 22–4.
Kérdések a magyar honfoglalásról. Új Észak – Hétvége Magazin 1996. április
13., 20., Délvilág 1996. április 13., Romániai Magyar Szó 1996. április 11.,
18., 24., 30.
A magyarság 1100 éve. Négy kérdés honfoglaló elődeink eredetéről és az új
hazába érkezéséről. Fejér-megyei Hírlap 1996. április 15.
A magyar őstörténet hátterének keleti török (türk) forrásai. In: A honfoglaláskor
írott forrásai. Szerk. Kovács L.–Veszprémi L. Budapest, 11–22.
A magyar őstörténet hátterének írott forrásai. In: A honfoglaláskor írott forrásai.
Szerk. Kovács L.–Veszprémi L. Budapest, 29–34.
A magyarság korai története és a honfoglalás. Rubicon 1996/7. 4–8.
An „Avar” word: terem. In: Symbolae Turcologicae. Eds. Á. Berta–B. Brendemoen–C. Schönig. Stockholm, 181–8. (Swedish Research Institute in
Istanbul, Transactions vol. 6.)
A honfoglalás előzményei. MTud 1996/8. 919–26.
383
Hetümadzser, azaz Hétmagyar. Népszabadság – Hétvége, augusztus 17. 31. p.
A magyarság korai története és a honfoglalás. Rubicon 7. 4–8.
Ön hogyan tanítaná a honfoglalás eseményeit? Kerekasztal-beszélgetés. Riporter: Szunyogh Szabolcs. Köznevelés 52/27. 14–6.
A magyar Országos Akkreditációs Bizottság 1995. évi munkája. In: Tájékoztató
az Országos Akkreditációs Bizottság működéséről. Budapest, 7–22.
The Hungarian Accreditation Committee and its work in 1995. In: The
Hungarian Accreditation Committee and its Work. Budapest, 10–20.
1997.
A honfoglaló magyar nép. Bevezetés a korai magyar történelem ismeretébe.
Budapest, 428 p. (2. javított, bővített kiadás)
A nyelvrokonság. In: Pannon enciklopédia V. Főszerk. Sipos L. Budapest, 26–
7.
Mi a különbség? Hozzászólások Heller Ágnes cikkéhez. MTud 1997/9. 1077–9.
Néhány megjegyzés a kelet-európai pesszimizmusról. Magyar Napló IX, 38–9.
The migration of the Hungarians and their settlement in the Carpathian Basin.
In: Historical and linguistic interaction between Inner-Asia and Europe,
Proceedings of the 39th Permanent International Altaistic Conference
(PIAC), Szeged, Hungary, June 16–21. 1996. Ed. Á. Berta. Szeged, 243–53.
(Studia Uralo-Altaica 39.)
A néppé válás a legújabb kutatások fényében. In: Honfoglalás és néprajz. Szerk.
Kovács L.–Paládi-Kovács A. Budapest, 23–32. (A honfoglalásról sok
szemmel IV.)
Nomád sátor, árok és kerítés. In: Honfoglalás és néprajz. Szerk. Kovács L.–
Paládi-Kovács A. Budapest, 173–83. (A honfoglalásról sok szemmel IV.)
A Magyar Akkreditációs Bizottság 1996. évi munkája. In: Tájékoztató a Magyar Akkreditációs Bizottság működéséről. Budapest, 6–15.
The Hungarian Accreditation Committee and its work in 1996. In: The
Hungarian Accreditation Committee and its work in 1996. Budapest, 10–20.
1998.
Hungarian as a source of the history of the Turkic languages. In: Turkologie
heute – Tradition und Perspektive. Materialien der dritten Deutschen Turkologen-Konferenz, Leipzig, 4–7. Oktober 1994. Eds. N. Demir–E. Taube.
Wiesbaden, 261–5.
Folytassuk a vitát. Megjegyzések Makk Ferenc könyvbírálatához. Aetas 2/3.
216–26.
Takeuchi, Tsuguhito, Old Tibetan contracts from Central Asia. Tokyo, 1995,
517 p. + plates on 63 pp. CAJ 42. 322–5. (Ism.)
The reconstruction of Proto-Turkic and the genetic question. In: The Turkic
Languages. Eds. Johanson L.–Csató Á. É. London–New York, 67–80.
Turkic writing systems. In: The Turkic Languages. Eds. Johanson L.–Csató Á.
384
É. London–New York, 126–37.
Nagyszentmiklós. Zsupán. Megjegyzések Bálint Csanád cikkéhez. Századok
132. 940–9.
Jó hír a nagyszentmiklósi kincs kutatásáról. Századok 132. 956–7.
Western Old Turkic. In: The Mainz meeting. Proceedings of the Seventh
International Conference on Turkish Linguistics. August 3–6, 1994. Ed.
Johanson, L. Wiesbaden, 619–26.
R. E. Emmerick et al. (Eds), Turfan, Khotan und Dunhuang. Vorträge der
Tagung „Annemarie v. Gabain und die Turfanforschung”, veranstaltet von
der Berlin-Brandenburgischen Akademia der Wissenschaften in Berlin (9.–
12. 12. 1994.). Berlin. UAJb Nf 15. 284–7. (Ism.)
Eröffnungsansprache des Vizepräsidenten András Róna-Tas. (XIII. Ordentliche
Mitgliedversammlung der Societas Uralo-Altaica). UAJb Nf 15. 294–5.
An East European Title of Turkic Origin: Ban. In: Bahşı Ögdisi. Festschrift für
Klaus Röhrborn anläßlich seines 60. Geburtstags. Hrsg. J. P. Laut–M.
Ölmez. Istanbul, 305–9.
Gunnar Jarring, Central Asian Turkic place-names – Lop Nor and Tarim Area.
An attempt at Classification and Explanation Based on Sven Hedin‘s Diaries
and Published Works, Stockholm 1977, 526 p. AOH 51. 241–2. (Ism.)
The Christianity of the Hungarians before the Conquest. In: La civiltà
ungherese e il cristianesimo. Atti del IVo Congresso Internazionale de Studi
Ungharesi. Roma–Napoli 9–14 settembre 1996. Eds. Monok, I.–Sárközy, P.
Budapest–Szeged, 29–35.
Yamada, Nabuo, Sammlung uigurisher Kontakte I–II. J. Oda, H. Umemura, P.
Zieme, T. Moriyasu (Hrsg), Osaka University Press, 1993, 588 + 12 p, 160
tables. AOH 51. 240–1. (Ism.)
Interjú Róna-Tas Andrással, a Magyar Akkreditációs Bizottság elnökével. Acta
Doctorandorum 1998/1. 18–9.
HVG Posta. Hozzászólás a Parkolópálya-futás (HVG, július 25.) című cikkhez.
A Magyar Akkreditációs Bizottság 1997-ben. In: Akkreditáció Magyarországon. Budapest, 8–14.
The Hungarian Accreditation Committee Annual Report for 1997. In: The
Hungarian Accreditation Committee and its Work in 1997. Budapest, 10–7.
1999.
Hungarians and Europe in the Early Middle Ages. An Introduction to
Early Hungarian History. Budapest, 566 pp. with 49 historical maps, 28
black-and-white illustrations, 14 color pictures.
Honfoglalás és népalakulás a középkori Eurázsiában. Kitajok, avarok, magyarok. In: Székfoglalók a Magyar Tudományos Akadémián. Budapest, 1–17.
(Ugyanaz: Akadémiai Műhely. Székfoglalók a Magyar Tudományos Akadémián. Székfoglalók 1995–1998. I. kötet, Budapest, 1–17.)
385
On a Turkic Word in the Work of Kirakos of Gandjak. In Language and
Literature – Japanese and the Other Altaic Languages. Studies in Honour of
Roy Andrew Miller on His 75th Birthday. Eds. K. H. Menges–N. Naumann.
Wiesbaden, 15–7.
Magyarság és kereszténység a honfoglalás előtt. Vigilia 11. 808–20.
Chuvash and Historical Morphology. AOH 52. 1–15.
Edmund Schütz, Armeno Turcica. Selected Studies, 1998. AOH 52. 317–9.
(Ism.)
Hugh Richardson, High Peaks, Pure Earth. Collected writings on Tibetan
history and culture. Edited with an Introduction by Michael Aris. Serindia
Publications, London 1998, 778 p. AOH 52. 105–21. (Ism.)
Denis Sinor, Studies in Medieval Inner Asia. Variorum Collected Studies
Series. Ashgate, Aldershot–Brookfield, 1997, X + 340 pp. AOH 52. 106–7.
(Ism.)
Gyula Décsy, The Turkic Protolanguage: a Computational Reconstruction.
Eurolingua, Bloomington, Indiana 1998 (Bibliotheca Nostratica 11.), 216 pp.
AOH 52. 107–10. (Ism.)
A magyar felsőoktatás minőségbiztosításának értékelése és a MAB törekvései
az akkreditációs eljárás megújítására. In: Minőségoktatók IV. Országos Konferenciája. Szerk. Turcsányi K. Budapest, 77–82.
A Magyar Akkreditációs Bizottság 1998-ban. In: Tájékoztató a Magyar
Akkreditációs Bizottság 1998. évi működéséről. Budapest, 10–4.
Nemzetközi szervezetek és a felsőoktatás minőségügye. In: Tájékoztató a Magyar Akkreditációs Bizottság 1998. évi működéséről. Budapest, 42–50.
The Hungarian Accreditation Committee in 1998. In: The Hungarian
Accreditation Committee and its Work in 1998. Budapest, 10–4.
International organizations and the quality issue of higher education. In: The
Hungarian Accreditation Committee and its Work in 1998. Budapest, 44–52.
2000.
Búcsú Schütz Ödöntől. MNy 96. 124–6.
A felsőoktatás minőségügye a XXI. században. Magyar Felsőoktatás 2000/1–2.
50–1.
Bibliográfia Róna-Tas András munkáiról: 1955–1994-ig ld. Kincses Nagy Éva: RónaTas András bibliográfiája 1955–1994. In: A magyarság korai története. (Tanulmányok).
Szeged, 1995, 311–29. (Magyar Őstörténeti Könyvtár 9.)
386
KORTÁRSI MÉLTATÁSOK
RÓNA-TAS ANDRÁSRÓL
Róna-Tas Professzor Úr – a szak- és tanszékalapító,
az iskolateremtő tudós
Szeged, Egyetem utca 2., III. emelet. Mintegy 6 x 3 négyzetméter alapterületű helyiség a Klasszika-Filológia Tanszék volt fotolaborja helyén: a JATE
Finnugor Nyelvtudományi Tanszéke Altajisztikai Tanszékcsoportjának székhelye, Róna-Tas Professzor Úr tanári szobája, éjszakai szállása, az altajisztika
szak tanterme, könyvtára és olvasóterme. Infrastrukturális felszerelése egy mechanikus írógép (melynek i betűje kiszámíthatatlan időközönként ugrik), kisméretű tábla és telefon. Itt kezdte el 1974. szeptember 7-én Róna-Tas Tanár Úr az
altajisztika B szak oktatását, mely szaknak első beiratkozott hallgatója, később
oktatója voltam 1984-ig.
Altajisztika szak korábban nem létezett Magyarországon. Török és mongol
filológiát külön-külön szakként lehetett tanulni az ELTE-n, de a török, mongol
és mandzsu-tunguz nyelvek összehasonlító-történeti szempontú kutatását végző
szakemberek képzésének koncepcióját szakként oktatható, logikusan és didaktikusan felépített formában újonnan kellett kidolgozni. Hogy miért volt ilyen
szakemberekre szükség? Azért, mert a magyarság honfoglalás előtti történetének a kutatása a XIX. század végétől mindmáig legfőbb forrásként a magyar
szókészlet ótörök elemeire támaszkodik, és ahhoz, hogy az ótörök nyelvek magyarban megőrzött adataiból rekonstruálni lehessen a vándorlások útvonalát, az
ősmagyarság mindenkori földrajzi, nyelvi, etnikai és kulturális környezetét,
eredetiben kell tudni olvasni a keleti forrásokat, ismerni kell a kutatóknak az
eurázsiai térség népeinek nyelvi, történeti, kulturális sajátosságait, el kell tudni
igazodni ezek között térben és időben kétezer évre visszamenően Kínától a
Kárpátokig.
Róna-Tas Tanár Úr a szak felvételét magyar őstörténetből szerzett eredményes vizsgához, és két félév során, bármelyik török nyelvből szerzett gyakorlati
jegy teljesítéséhez kötötte. A magyar őstörténeti előadásokat ő maga tartotta.
Mindig nagy volt az érdeklődés, rendszeresen jelen voltak ott a történészeken
kívül régészek, finnugristák, szlavisták, magyar és idegen nyelv szakosok, de
előfordultak néha jogászok és matematikusok is. A Professzor Úr az őstörténeti
előadások megindulásával párhuzamosan kezdeményezte a Magyar Őstörténeti
Diákkör létrehozását. Ez volt az a fórum, ahol a kutatás iránt érdeklődő hallgatók konkrét témán próbálhatták ki képességeiket. Első szereplésre az ún. ötper-
387
ces műfajban volt lehetőség, ahol az ember a magyar őstörténet valamely magyar kutatójának tudományos tevékenységét vagy valamely őstörténeti elméletet mutatott be másodpercre szigorúan öt perces időkeretben, szabad és szabatos
előadásban. Nagyon jó gyakorlat volt ez, több szempontból is. Egyrészt, megismertük a tudománytörténet tényeit a saját magunk által választott szakterületen. Másrészt, hihetetlenül fejlődött a szintézisalkotó képességünk, hiszen a
felkészülés során a forrásmunkák tengernyi információja közül el kellett határolni a lényegest a lényegtelentől, majd a lényeges momentumokból egy logikusan szerkesztett szintézist kellett alkotni, melynek a vége kötelezően az értékelés volt. És végül – hála Róna-Tas Tanár Úr asztalra kitett, részvétre képtelen
zsebórájának – megtanultunk a nyilvánosság előtti szabad előadás során gazdálkodni az idővel. Aki ezt a feladatot jól teljesítette, talált benne annyi örömöt,
hogy általában diákköri dolgozat kidolgozására is vállalkozott. Ez a döntés
többnyire együtt járt az altajisztika szak felvételével, hiszen a diákköri dolgozat
ebben a körben valamely altaji nyelv ismeretén és forrásként való felhasználásán, illetőleg altaji nyelvekkel kapcsolatos, nyelvészeti bizonyítást igénylő
problémán alapult.
A szak felvétele nekünk, szellemi kalandvágyóknak végtelen lehetőségeket
jelentett, hiszen csupa olyan ismeret elsajátítását tette lehetővé, mely ismeretek
az általános műveltség határain messze kívül estek. Ugyanakkor, és épp ezért,
tanulmányaink elején mindnyájan átestünk az „Én nem tudok semmit, hogy
leszek én képes mindezt megtanulni...?” kérdéssel jellemezhető gyötrelmes
lelkiállapoton. Szerencsére Tanár Úr ezzel pontosan tisztában volt. Már az első
hetekben beszélt arról, hogyan képzeli az együttműködésünk gyakorlati megvalósítását. Legelőször is, kulcsot kaptunk a szobájához, hogy bármikor használhassuk a könyvtárat (akkor még zömében szótár- és kézikönyvállományt).
Emellett hétről hétre saját könyvtárából, Pestről cipelte, és adta kölcsön nekünk
azokat a szakkönyveket, amelyek Szegeden nem voltak elérhetőek, de fontos
volt az ismeretük. Aztán felhatalmazott, hogy az előadások vagy a szemináriumok során bármikor félbeszakíthatjuk őt, ha valamit nem értünk, és ő újra elmagyarázza. Nem tudni nem szégyen, kérdezni kötelező. Sőt, meg kell tanulni
jól kérdezni. Alapelvként működött, hogy bármely tantárgyból a vizsgáig anynyit, annyiszor és akkor kérdezhettünk, amennyit, ahányszor és amikor szükségünk volt rá, de a vizsgán mindent tudni kellett. Így aztán nem csoda, hogy
állandóan faggattuk. Szerda reggel tíz óra (amikor megérkezett Pestről a vonattal) és péntek délután fél négy között (amikor visszaindult az állomásra) az órákon kívüli töredékidőket is kihasználta, hogy tanítson bennünket: szemináriumot tartott, amikor együtt ebédeltünk vagy vacsoráztunk, hihetetlen türelemmel
magyarázott az utcán vagy a villamoson, de a vonaton is, ha együtt utaztunk
Pestig, és telefonon is fel lehetett hívni őt otthon, ha épp hét végén került elő
valami nehéz dilemma. (Volt ilyen.)
Szintén a közös munkálkodásunk kezdetén szólt arról Tanár Úr, hogy a Szegeden majdan megszerzendő altajisztika szakos diplománknak egyenértékűnek
388
kell lennie a hasonló szakokon, a világ más egyetemein kiadott diplomákkal.
Orientációs pontokként ekkor ismertük meg a londoni School of Oriental
Studies, a bloomingtoni Department of Uralic and Altaic Studies, a göttingai
Seminar für Turkologie und Zentralasienkunde, a mainzi Seminar für Orientkunde vagy a Kazányi Egyetem Tatár Tanszékének a nevét. Tanár Úr eme célkitűzésének komoly következményei adódtak a mindennapi felkészülésünket
illetően: már másodévtől folyamatosan kaptuk a kötelező irodalmat tantárgyi
bontásban a magyar mellett angol, német és orosz nyelven. (A szakmai tárgyként másodéven elkezdett ótörök, modern törökországi török, csuvas és tatár
nyelv mellé ugyancsak szakmai tárgyként harmadéven csatlakozott a mongol és
kezdő szinten az arab, de a rovásírásos, ujgur- vagy arab írásos nyelvemlékek
olvasásához és értelmezéséhez szükséges kézikönyveket, szótárakat, a szakmai
folyóiratokat angolul, németül és oroszul olvastuk. A szak végzése során kilenc
nyelv használata többnyire mindenkinek kijutott, de én személy szerint kaptam
olyan feladatot is, melynek köszönhetően elővehettem a gimnáziumban szerzett
latin tudásomat, sőt, minthogy finnugor anyanyelvem nem volt a szakom, Tanár
Úr feltétlenül szükségesnek tartotta, hogy ismerkedjem meg a vahi osztják
nyelv alapjaival.) Tanár Úr a feladott szakirodalom számonkérésében rendkívül
következetes volt. Az irodalom számonkérése és ezzel együtt a tudományos
gondolkodásmód, a nyelvtörténeti kutatási módszertan elsajátíttatása az egyszerűen „Szeminárium” néven futó, utánozhatatlanul sokszínű óratípus keretében
zajlott, minden csütörtökön este 6–10-ig – elmaradhatatlan teázás közepette.
Úgy referáltatta velünk a szakma nagyjainak (és időnként nem csak a nagyjainak) általa kiválasztott munkáit, hogy az ismertetés során a szerző bőrében kellett éreznünk magunkat, a cikkek logikai vázát kellett megragadnunk, és szinte a
szerző tájékozottságával kellett érvelnünk az állítások igaz vagy hamis mivolta
mellett. Eközben konkrét példákon tudatosította bennünk a tudományos közlemény szerkesztésének és felépítésének szabályait, és soha nem maradhatott el a
tanulságok levonása. A mit? miért? hogyan? kérdések megválaszolása által
beleláthattunk az alkotás folyamatába, feltárultak az írás kulisszatitkai, és mindig lelepleződött, ha esetleg egy szerző „eléggé el nem ítélhető módon” másodkéz-forrásokat használt, netán hibásan idézte az adatokat vagy a bibliográfiát
(ami köztudomásúlag a legelvetemültebb cselekedet, amit filológus elkövethet).
Közben pihenésképpen a zeneakadémiai koncertélményeiről beszélt, vagy színházról, filmről mondott véleményt – az értelmiségi lét apró mozzanatait példázva. Aztán ugyanezeken a Szemináriumokon mutattuk be saját első dolgozatainkat. Ezeket – miután közösen kialkudott határidőre gépírásos változatban mindenki számára hozzáférhetővé kellett tenni a könyvtárban – első körben a jelenlévő diákság bírálta a tanult szempontok alapján. Mindenkinek hozzá kellett
szólni a másik dolgozatához, minek következtében a teljes hallgatóság egyszerre „vizsgázott” problémalátásból, és sajátította el a tudományos kritika műfaji és
stiláris szabályait. Az utolsó szó volt a Tanár Úré, amiről igen gyakran kiderült,
hogy nem az utolsó. Ugyanis Tanár Úr a kezdetekben szinte törvényszerűen
389
talált valami olyan hibát a hosszú heteken-hónapokon át, legjobb tudásunk szerint, teljes szellemi összpontosítással készített „végleges” szövegünkben, ami
miatt a „kész dolgozat” első (majd néha második, sőt harmadik) előtanulmánynyá változott, miközben Tanár Úr a munka minden újabb fázisát felülbírálta. A
visszaadott dolgozatban hullámvonal, kérdőjel és hiányjel fejezte ki a véleményét, soha a szövegbe bele nem javított: az is egy feladat volt, hogy rájöjjünk,
mit vétettünk. Az így előállt szemináriumi, diákköri dolgozataink aztán gyakran
lettek OTDK-helyezettek, és nem volt ritka jelenség, hogy V. éves szegedi
altajisztika szakos hallgatók cikkét országos folyóiratok publikálták.
1977-ben az intézményünk státusza megváltozott: a Finnugor Tanszék tanszékcsoportjából önálló Altajisztikai Tanszék lett. E változást követően külsőleg
is kezdett kifejeződni, hogy Tanár Úr a párhuzamos külföldi intézményekkel
való összemérhetőséget nemcsak az oktatás tartalmi oldalára és a velünk szemben állított követelményekre értette, hanem legalább annyira az infrastruktúra
színvonalára is. Az időközben gyarapodó tanszéki könyvtári állomány mellé
ebben az évben vásároltatta meg az egyetemmel a nem sokkal korábban elhunyt
Németh Gyula professzor úr több évtized alatt gyűjtött turkológiai könyvtárát
(és került a Németh Gyula-hagyaték is a Tanszékre). Ekkor költözött le a Tanszék a harmadik emeletről a földszinti jobb szárnyra, ahol már két helyiség –
külön tanári és külön könyvtári-szemináriumi szoba – állt a rendelkezésére. A
Németh Gyula-könyvtár Szegedre érkezése után Róna-Tas Tanár Úr első gondja
volt intézkedni az állagmegóvásról: beköttette a folyóiratokat, katalogizáltatta
az állományt, lehetőség szerint kiegészíttette a hiányos sorozatokat, dobozokba
rendeztette a különnyomatokat – úgy tervezte meg az anyag elhelyezésének a
rendjét, hogy bármely általunk kutatott turkológiai témához karnyújtásnyira és
percek alatt elérhető volt az egész tudománytörténet. (A könyvtárfejlesztés következő stádiuma 1987-re esett, amikor személyének köszönhetően a teljes belső-ázsiai profilú Ligeti-könyvtár is megérkezett a JATE Egyetemi Könyvtárába.)
A hetvenes évek vége felé Tanár Úr megkezdte a Tanszék hivatalos külföldi
kapcsolatainak az építését. Az új és tágasabb körülmények közé meghívta az
általunk addig csak az irodalomból ismert „nagy neveket”, a szakma kiválóságait. Tartott előadást Szegeden Saadettin Buluç professzor az Isztambuli Egyetemről, Gerhard Doerfer professzor Göttingából, Edgem Rehimovics Tyenyisev
professzor Moszkvából, a SZUTA Orientalisztikai Intézetéből, Diljara Garifovna Tumaseva professzorasszony a Kazányi Egyetemről és később még sokan
mások. Nagymértékben ezeknek a kapcsolatoknak volt köszönhető, hogy a szak
hallgatói a diploma megszerzése előtt rövidebb-hosszabb részképzésen vehettek
részt különböző török nyelvterületeken: rendszeresen fogadtak bennünket az
Isztambuli Egyetem nyári egyetemi kurzusain és Kazányban, de volt, aki Baskíriába mehetett, vagy Üzbegisztánba.
1979-et követően, miután sorra születtek meg az altajisztika szakos diplomák, Tanár Úr a munkatársaivá fogadott jónéhányunkat. Nem sajnálta az ener390
giát az utánajárásra, hogy a tanszék közelében tarthasson bennünket, hogy az
alapképzés után mellette és vezetésével tudományos továbbképzésben részesülhessünk. Volt, aki számára egyetemi gyakornoki ösztöndíjat szerzett, másoknak
kutatói, akadémiai segédmunkatársi státuszért folyamodott, vagy átmenetileg
adminisztrátori és tanszéki ügyintézői munkakört ajánlott. Ebben az időszakban
szemináriumok tartását bízta ránk, bevont bennünket a Studia Uralo-Altaica
technikai szerkesztésébe csakúgy, mint a '81-es OTDK szervezésébe, és felkészített az életünk első nemzetközi kongresszusán való részvételre. 1979 és 1984
között egy jól együtt dolgozó, azonos szellemi hullámhosszon mozgó pályakezdő csapat tagjait segítette hozzá, hogy az egyetemi doktori fokozatot megszerezzék, majd önálló kutatói pályán is bizonyíthassanak.
Agyagási Klára
Róna-Tas András Professzor Úr egy tanítvány szemével
Mesterünket csak hivatalos alkalmakkor neveztük Professzor Úrnak, számunkra, a tanítványoknak mindig Tanár Úr volt és maradt is mind a mai napig.
Az egyetemen mások is oktattak bennünket, de Tőle többet kaptunk. Nemcsak
ismereteket adott át, hanem szemléletmódot, sőt azt is mondhatnám, tudományos etikát és viselkedésmintát, amely iránytűként szolgált a tudományos életben.
Amikor egyetemista hallgatóként kapcsolatba kerültünk vele, Tőle hallottunk először arról, hogy miben különbözik a tudományos gondolkodás az addig
tanultaktól. A középiskolás diák számára a gimnáziumi tanárok megfellebbezhetetlen tekintélyként adták át a tananyagot, és a betű tiszteletére neveltek, az
egyetemi oktatók számára nem léteznek egyértelmű igazságok, hanem olyan
problémák, amelyeket különböző módon lehet és kell kezelni. Akit megragadott
ez a megközelítés, és érdeklődést mutatott a keleti világ iránt, beiratkozott
altajisztika szakos hallgatónak. Így kerültem én is a Tanár Úr tanítványai közé.
Az öt év során elsajátítottuk a tudományos gondolkodás alapjait és azt, hogyan
lehet kritikusan és szakszerűen egy adott témakört megvizsgálni. Mindeközben
arra nevelt bennünket, hogy árnyaltan és sokoldalúan közelítsünk meg egy
problémát, és nemcsak mások álláspontjához, hanem a sajátunkhoz is kritikusan
viszonyuljunk. A Tanár Úr előadásain és szemináriumain nemcsak az új kutatási eredményeket ismertük meg, hanem folyamatos tanári segítség mellett önállóan kellett feldolgoznunk egy-egy témát, s félévente egy írásmű keretében
mutattuk be az adott területen elvégzett munka eredményeit. Miután a dolgozat
elkészült, mindenki elolvasta, és egy kutatószeminárium keretében kötelezően
hozzászólt. Ez a Tanár Úr által következetesen végigvitt tanítási metódus a tudományos életre való szocializáció alapvető része volt. Az ötéves képzés alatt
egyrészt a tudományos kutatás módszertanát sajátítottuk el, másrészt jártasságot
391
szereztünk a kritika gyakorlásában és elfogadásában. A dolgozatok megvitatása
során a szerző megtapasztalta azt, hogy az általa elkészített írásműben egy külső
szemlélő hiányosságokat és hibákat talál. Bármennyire nehezen is emésztettük
ezt meg, mégis segítségünkre volt a kritika abban, hogy a következő félévi dolgozatban el tudtuk kerülni a hasonló tévedéseket. A „kötelező” hozzászólások
kapcsán szinte a vérünkké vált a kritikai szemléletmód. Azt is megértettük,
hogy a kritika nem a szerző személyének szól, hanem valamely álláspontjára,
véleményére vagy eredményére vonatkozik. A kritika tartalmát gyakran nehéz
elválasztani a bírálat keltette negatív érzelmektől, különösen akkor, ha a tanulmányt jogos kritika éri, esetleg valamely eredményét megcáfolják. Márpedig a
tudomány lényegének tekinthető az, hogy az eredmények állandóan megújulnak, igazolást nyernek vagy elvetik azokat. A kritika fogadásán túl a szemináriumi dolgozat szerzője és a hozzászólók egyszerre tanulták meg azt is, hogy
milyen formában kell a jogos kritikai észrevételeket előadni, és hogyan lehetséges saját álláspontunkat megvédeni. Erre a mindennapi életben nagy szüksége is
van a kutatónak, mert sajnos gyakran tapasztaljuk, hogy a nézetkülönbségek
személyeskedésbe és gyűlölködésbe torkollnak, illetve a vita eldurvulásához
vezetnek. Meg vagyok róla győződve, hogy a tudományos kérdések megvitatásának az a kulturált formája, amelyet a Tanár Úr megkövetelt tőlünk, mindenki
számára a legnagyobb haszonnal járt. Tanulmányaink során a Tanár Úr mindig
azt hangsúlyozta, hogy csupán egyfajta színvonal létezik, nem lehet különbség
magyar és nemzetközi kutatás között. Ehhez az elváráshoz talán azért is könnyű
alkalmazkodni, mert a magyar orientalisztika hagyományosan az európai stúdiumok élvonalához tartozik.
Tanulmányaink végeztével nem fejeződött be a Tanár Úr képzési programja:
mindegyikünknek lehetőséget biztosított arra, hogy a tanult szakmánkhoz kapcsolódó pályára léphessünk. A tudományos fokozat megszerzéséhez szükséges
disszertáció témavezetőjeként továbbra is segítséget nyújtott ahhoz, hogy a tudományos közösség teljes jogú tagjává válhassunk. Ami számunkra a tudományos pályán való meggyökeresedést jelentette, az a Tanár Úr számára az iskolateremtést. A fokozatszerzés és tudományos iskola megtartása törvényszerűen
felveti az önállósodás kérdését, mert egy idő után a tanítvány autonóm kutatóként a mester kollégájává válik, és ez a kettős szereposztás konfliktusokhoz
vezethet. Sokszor tapasztalható, hogy a vitába szálló egykori tanítvány kritikáját
nem tolerálják. Mi azonban azt élhettük meg a Tanár Úr iskolájában, hogy nem
szükségszerű, hogy kenyértörésre kerüljön sor egy tudományos vita miatt. Világossá vált számunkra, hogy az a tudós, akinek sok jó tanítványa van, nemcsak
művei, hanem az iskolája tagjai által is nagyobb hírnévre és tudományos presztízsre számíthat, és ez mindkét fél jól felfogott érdeke.
A Tanár Úr diákjaként és munkatársaként is azt tapasztaltam, hogy Ő a tudományos munkát szellemi kalandnak, a legjobb értelemben vett hobbinak tekintette. A kíváncsiság azonban önmagában nem elegendő. Ahhoz, hogy tudományt művelhessünk, kutatási terveket és koncepciókat valósíthassunk meg,
392
szükséges egy bizonyos pozíció is. De a tudományos ranglétrán elért státusz és
a vele járó hatalom sohasem lehet öncél, mindig a tudomány előrehaladását kell
szolgálnia.
Végezetül még egy emlékezetes esti szemináriumi beszélgetésre utalnék.
Mindegyikünkben felmerült, hogy miért foglalkozik bölcsészettudományokkal,
amelyeknek a mindennapi haszna nem magától értetődő. Az orvos munkájának
eredményessége rövid időn belül jelentkezik a beteg gyógyulásában. A tanár
vagy a társadalomkutató tevékenysége csak hosszú távon lehet eredményes. A
jelenlegi társadalomtudományi oktatás színvonala tehát a következő generációk
szellemi fejlődését határozza meg. Ugyanakkor a 20. század története bebizonyította, hogy az emberiség a technikai fejlődésnek olyan fokára ért el, amely
lehetővé teszi az általános jólétet és a teljes megsemmisülést is. A bölcsészettudományok képviselőinek a legfontosabb célja, hogy ez utóbbi lehetőséget a
minimálisra csökkentse.
Zimonyi István
393
J. Soltész Katalin
(1926–1994)
1950. január 1-én kerültem a Nyelvtudományi Intézetbe. Éppen akkor végeztem el az egyetemet, latin-francia szakot végeztem. Az intézetben azonban nem
volt lehetőség arra, hogy az idegen nyelvekkel foglalkozzam. Akkor sem volt
idegen nyelvi osztály, most sincs, úgyhogy kénytelen voltam átszakosodni magyar nyelvésznek. Ez nem ment könnyen, miután az egyetemen egyáltalán nem
tanultam magyart, és tulajdonképpen csak akkor sikerült, amikor fölvettek aspiránsnak, és három évig mint függetlenített aspiráns tanulhattam Bárczi Géza
akadémikus irányításával. Ez alatt az idő alatt készítettem el kandidátusi értekezésemet a magyar igekötőkről. 1956 tavaszán meg is védtem.
Az intézeti munkám eleinte az Értelmező Szótár volt, és az aspirantúra befejezése után egy másik szótári munkálathoz, a nagyszótárhoz kerültem, amelynek Gáldi László volt a vezetője. Őmellette dolgoztam csaknem húsz évig, egészen Gáldi haláláig, a nagyszótár majd később a Petőfi-szótár munkálatain.
Közben sok más munkaterülettel is foglalkoztam. Bekapcsolódtam a nyelvművelő munkába, mint egyéni kutatási terület sok témakör fölkeltette az érdeklődésemet: az irodalmi nyelv, a stilisztika, ebből született Babits Mihály költői
nyelvéről írt könyvem, ami 1965-ben jelent meg. A verstan azóta is érdekel,
most is azzal foglalkozom.
A másik témakör, amely nagyon sokáig foglalkoztatott, a névkutatás volt. A
tulajdonnevek inkább elméleti és határterületi kérdéseivel foglalkoztam. Ennek
eredménye lett az akadémiai doktori értekezés, amelyet az elmúlt év őszén védtem meg.
Az intézeti munkám, mint már mondtam, a Petőfi-szótár. Ezt nagyon szívesen csinálom, nagyon érdekel, ez egyrészt, mint a költői nyelv és stílus vizsgálata. Ennek első kötete 1973-ban jelent meg, most a második kötet van nyomdában, a korrektúrát várjuk, és a harmadik köteten dolgozunk.
Hogy ezután mi lesz? Most pillanatnyilag a Petőfi-szótár munkáinak én vagyok az irányítója, mint a Szótári Osztály vezetője. Hogy ennek befejezése után
milyen munkával fogunk foglalkozni, az nem egészen világos, de feltehető,
hogy a lexikológia: a szókincskutatás és irodalmi nyelv kutatásának valamilyen
más formája fogja az osztály munkáját alkotni, ami az én saját érdeklődésemnek
is megfelel.
394
Subosits István
(1929--2009)
395
SUBOSITS ISTVÁN VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL
Szellemi önarckép
1929. december 24-én születtem a Veszprém megyei Alsóiszkáz községben.
Apám ebben az alig harminc házból vagy portából álló községben tanított mint
községi népiskolai tanító. Afféle paraszt tanító volt: nyáron művelte a kántornak
járó javadalmi földet; ősszel, télen, tavasszal pedig pedagogizált. Az iskola osztatlan hatosztályos népiskola volt, a tanulólétszám úgy 23 és 25 között ingadozott. Amikor Gárdonyi és Móra elbeszéléseit olvasom a falusi iskolákról és a
bennük tanító oskolamesterekről, mindig képszerűen megjelenik előttem az első
iskolám. Miután összevonták a három Iszkázt (Alsót, Felsőt és Közepet), azóta
Iszkáz néven találjuk meg a térképen. Az utóbbi 30-40 évben többször is találkozhattunk a helység nevével, ugyanis itt született Nagy László, a költő.
Az elemi iskola elvégzése után Sümegre adott be apánk a gimnáziumba. Középiskoláimat több helyen is végeztem: az említett Sümegen kívül Keszthelyen,
Zalaszentgróton koptattam a padokat. Ennek oka egyrészt én voltam, másrészt a
háborús helyzet. Nem voltam eminens tanuló, sőt... Afféle tanárfüggő tanuló
voltam: azt a tárgyat, amelyiket szimpatikus tanár tanított, szívesen tanultam. A
háborús világ pedig azt jelentette, hogy például a 44/45-ös tanévben anélkül
kaptunk bizonyítványt, hogy egyetlenegy napot is ültünk volna az iskolapadban.
1945-ben beiratkoztam a pápai állami tanítóképzőbe, s itt szereztem általános iskolai tanítói oklevelet 1951-ben. Feltett szándékom az volt, hogy tanítóként szolgálom le a munkaéveimet, de muszáj volt kibújnom az akkoriban rigorózus hadkötelezettség alól. Három évre soroztak be a hadseregbe, s gondoltam,
hogy ez a három év elveszik az életemből. Mivel érdekelt a biológia, ezért
Csoknyay József, a tanítóképző igazgatója javasolta, hogy keressem fel a
Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolát. Szinte tárt karokkal fogadtak ott 1951ben, mivel gyógypedagógusi pályára nagyon kevesen jelentkeztek. Életem talán
leggondtalanabb időszaka volt ez, mivel a főiskola igazgatója, Bárczi Gusztáv –
aki rendkívüli ember volt azokban a nehéz években is –, szinte védőernyőt tartott a fejünk fölé. 1954-ben színjeles minősítéssel gyógypedagógiai tanári oklevelet szereztem. Itt ízleltem meg a tudományos kutatás örömét; az utolsó évben
tanszéki gyakornok voltam (akkoriban ezt demonstrátornak nevezték) az Élettani Tanszéken.
Ezután kis vidéki kitérés következett: 1955 és 1959 között a nagykanizsai kisegítő iskolában tanítottam, közben végeztem a tanulmányaimat a pedagógia és
a magyar szakon az ELTE Bölcsészettudományi Karán. 1959-ben középiskolai
tanári oklevelet szereztem. Három évig a Művelődésügyi Minisztériumban dol396
goztam mint országos szakfelügyelő. Mivel a Gyógypedagógiai Tanárképző
Főiskolán 1961-ben nyugdíjba ment Kanizsai Dezső, a hazai logopédia mindmáig egyik legnagyobb alakja, a főiskola vezetősége tanársegédi állást ajánlott
fel a főiskola Fonetikai és Logopédiai Tanszékén. Az általam oktatott tárgy az
elméleti fonetika volt, de figyelmem egyre inkább a kísérleti, az eszközfonetika
irányába fordult. Erre talán az is predesztinált, hogy inkább az egzaktabb jellegű
tudományok érdekeltek; a mérhetőség, a világosan kimutatható adatok világa
jobban vonzott. 1972-ben vettem át a főiskola Logopédiai és Fonetikai Tanszékének vezetését, előbb mint docens, később, 1975-től mint főiskolai tanár.
Az 1970-es évek elejével kezdődő időszakban nagyobb lehetőség nyílt korszerű és modern műszerek beszerzésére. Létrehoztunk a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán egy Beszédkutató Laboratóriumot, amit az elmúlt néhány
esztendőben teljesen felszámoltak. A 70-es évektől kezdődő időszakot tartom
egyébként a magyar fonetika nagy fellendülési szakaszának. Ebben az időben a
magyar fonetika az eszközszerű kutatásokat tekintve – szerintem – a nemzetközi
élvonalba küzdötte föl magát. A Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán folyt
fonetikai kutatások nyilvánvalóan kötődtek a sajátos szakterülethez: vizsgáltuk
többek közt a süketek beszédlégzését, beszédük hangnyomás-értékeit, artikulációs sajátosságaikat. Elemeztük a nyelőcsőbeszéd hangszínképét, a beszédhibások hangjainak hangszínét, a beszédmozgások optikai felismerhetőségét. Belekezdtünk egy nagyobb vizsgálatba is: a magyar beszédképzés izomfiziológiai
sajátosságainak „feltérképezése” lett volna a cél; többek közt megpróbálni választ adni a hasonulások, igazodások elektromiográfiai mechanizmusának kérdéseire. Sajnos a pénzügyi lehetőségek nem voltak elégségesek a precizírozott
kutatások megindításához. A gyógypedagógia gyakorlati területe elvárta, hogy
mint főiskolai oktatónak foglalkoznom kell a sérült idegrendszerű gyermekek
beszédének és nyelvi fejlesztésének gyakorlati kérdéseivel is. Társszerzővel
megírtam a kisegítő iskolák számára a nyelvtankönyv-sorozatot. Mint főiskolai
oktatónak kötelességem volt a képzési anyagok kidolgozása is. Mivel tanítottam
a leíró magyar nyelvtant is, sőt a beszéd- és nyelvművelés tanítása is feladatom
volt, jegyzeteket kellett írni, összeállítani. Így született meg munkám következtében a Szójelentéstan, Az egyszerű mondat, Az összetett mondatok, A szókészlettan című főiskolai jegyzetsorozat. Amit ma is maradéktalanul vállalok, az
átdolgozás igénye és szükségessége nélkül: A beszédpedagógia alapjai és a
Beszédakusztika című tankönyv. Talán nem tűnik szerénytelenségnek, ha megemlítem, hogy az utóbbi kiadói nívódíjban részesült. Hogy tanáraim közül kik
voltak azok, akik a legnagyobb hatással voltak rám, talán az alábbiakat kellene
kiemelni: Hollóssy Tibor, aki a pápai tanítóképzőben tanított. Tőle maradt meg
emlékezetemben, hogy a pedagógusnak arra kell tanítani tanítványait, hogy
olyanok legyenek, mint a jó szatócsok: a fogalmakat, miként a bolti portékákat,
mindig a megfelelő rekeszbe kell helyezni. Ehhez pedig szükséges, hogy a dolgokat jól megkülönböztessük. Vértes O. Andrástól a tudományos precizitást
leshette el az ember. Bárczi Gusztáv, a XX. századi magyar gyógypedagógia
397
kimagasló alakja, példamutató volt egyszerűségében és humanizmusával. Fábián Páltól megtanulhatta az ember, hogyan kapcsolódik össze a nyelv és az élet.
Bár nem volt tanárom, de szoros szakmai kapcsolat fűzött Tarnóczy Tamáshoz,
tőle sajátíthatta el az ember, hogy a dolgokat alaposan „körül kell járni”, mert a
tények sokoldalúak. Mint tanár, arra törekedtem, hogy ismereteket adjak át;
mint ellenőrző és vizsgáztató tanár, nem voltam „példamutató”.
1993 decemberében mentem nyugdíjba, de szellemi munkám nem szakadt
félbe. Az ember a gondolatait kisebb-nagyobb lélegzetvételű írásaiban igyekszik másokkal megosztani. Amikor az ember pályájának utolsó szakaszába érkezik, önkéntelenül is levon bizonyos szentenciákat. Ilyen például, hogy életének első húsz éve szinte döntő szellemi konstitúciónk alakulására. Ezzel magyarázható például a toleranciánk más népek, nyelvek, nyelvjárások iránt. Ma is
megdobogtatja a szívemet, ha ilyen szavakat hallok, hogy tikok, zsibák, rucák,
lenek, fönek. Most is vigyáznom kell, hogy ne ejtsem túlságosan nyíltan a dunántúli <e> hangokat. Az anyám például az együtt helyett mindig összütt-öt
mondott: nem azt mondta, hogy veled együtt, hanem, hogy veled összütt. A pedagógiai „ars poetica”-ként azt vallom, hogy a legfontosabb: megízleltetni a
tanítvánnyal a felfedezés örömét, kialakítani bennük a tények iránti alázatot, a
kellő szerénységet, s elültetni bennük az egészséges kétely magvát. Kutatni csak
akkor szabad, ha az embert szellemi izgalom, a tudatban való rendteremtés
szenvedélye hatja át.
Magánéletemről röviden: 1956-ban kötöttem házasságot, ebből egy leánygyermek született. Az ő révén van két unokám, akik igen közel állnak hozzám.
A videofelvétel 1998. október14-én készült, szövegét Módos Péter jegyezte le.
398
SUBOSITS ISTVÁN ÍRÁSAINAK, MUNKÁINAK
1958.
Előzzük meg a gyermekkori beszédhibákat! Zalai Hírlap, júl. 18.
Az idegen nyelvek helyes tanulásáról. Zalai Hírlap, okt. 10.
1959.
A művelt beszédről. Zalai Hírlap, okt. 9.
1962.
Tankönyv a kisegítő iskolák VI. osztálya számára. Budapest.
1963.
Aktivitás és képzés. In: Tanulmányok a gyógypedagógiai módszertan köréből.
Budapest, 32–41. (Szerk.)
1964.
Bevezetés a beszédpedagógiába I. Budapest. (Főiskolai jegyzet)
1965.
Új iskola – új didaktika. Gyógypedagógia X, 170–211.
1966.
Bevezetés a beszédpedagógiába II. Budapest. (Főiskolai jegyzet)
Értelmi fogyatékosok tanításának módszertana. Budapest. (Főiskolai jegyzet)
1967.
Az értelmi fogyatékos tanulók metafora-értelmezésének pszicholingvisztikai
kérdései. In: Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Évkönyve II. 197–266.
Az értelmi fogyatékosok tanításának módszertana II. Budapest. (Főiskolai
jegyzet)
1968.
Szómagyarázat a kisegítő iskolában. Gyógypedagógia XIII/6. 170–3.
1969.
Szemléltetés a nyelvtantanításban. Gyógypedagógia XIV/4–5. 144–51.
399
Bevezetés a beszédpedagógiába III. Budapest. (Főiskolai jegyzet)
1970.
Szöveggyűjtemény (fogalmazás, helyesírás, nyelvhelyesség). Budapest.
Rajzos szemléltetés a kisegítő iskolai nyelvtantanításban. In: Gyógypedagógiai
Tanárképző Főiskola Évkönyve III, 107–25.
A helyesírási norma alkalmazása a kisegítő iskolában. In: Gyógypedagógiai
Tanárképző Főiskola Évkönyve III, 351–64.
Programozott nyelvtantanítás a kisegítő iskolában. In: Reformgondok a gyógypedagógiában. Szerk. Révay György. Szolnok, 100–12.
A kifejezőképesség fejlesztése a kisegítő iskolában. Gyógypedagógia XV/2.
35–42.
1971.
Hogyan értik meg a közmondásokat a kisegítő iskolai tanulók? In: Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Évkönyve IV, 183–89.
A visszajelentés formái a helyesírási készség kialakításában. Gyógypedagógia
XVI/1. 7–11.
Irodalmi olvasmányok a kisegítő iskolában. Gyógypedagógia XVI/5. 123–34.
Kinémák mint a vizuális fonetika elemei. In: A beszéd és zavarai c. főiskolai
jegyzet. 19–20. (Társszerkesztő: Kovács Emőke)
A kisegítő iskolai tanulók nyelvi-helyesírási készségének kialakítása. In: Tanulmányok a gyógypedagógia köréből. Szerk. Lovász Tibor. Budapest, 239–
59.
1972.
A szóláshasonlatok megértése a kisegítő iskolában. In: Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Évkönyve V, 279–90. A debilisek verbális viselkedésének nyelvi kódjáról. Gyógypedagógia XVII/1. 15–22.
A nyelvtan programozása a kisegítő iskolában. In: Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Évkönyve V, 331–52.
A heteromorf szavak helyesírása a kisegítő iskolában. In: Gyógypedagógiai
Tanárképző Főiskola Évkönyve V, 353–77.
A magyar magánhangzók ajakartikulációjának miografikus vizsgálata. In:
Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Évkönyve V, 409–22.
A magyar magánhangzók ajakartikulációjának jellemzőiről. In: Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Évkönyve V, 423–57.
Electromyographic investigations of Sound connections. In: Papers in
interdisciplinary Speech Research. Szerk. Szépe György–Hirschberg Jenő–
Kovács Emőke. Budapest, 133–7.
A nyelvi kód és a kisegítő iskolai tanulók beszédének grammatikai felépítése.
In: Gyógypedagógiai Tanulmányok. Szerk. Merényi József. Miskolc, 99–
117.
400
Az Igaz mester hangjelölési rendszeréről. In: Magyar Gyógypedagógusok
Egyesületének kiadványa 3. Szerk. Gordosné dr. Szabó Anna. Vác, 40–4.
1973.
Munkafüzet. (Magyar nyelv és beszédművelés) I. Budapest.
Az értelmi fogyatékosok beszéde és a nyelvi kód. In: Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Évkönyve VI, 127–30.
Adatok a beszédhangok kapcsolódásának optikájához. In: Gyógypedagógiai
Tanárképző Főiskola Évkönyve VI, 149–62.
Beszédlégzés-vizsgálatok beszédhibások körében. In: Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Évkönyve VI, 329–36.
Hangnyomás-ingadozások a hallási fogyatékosok hangképzésében. Gyógypedagógia XVIII/1. 19–23.
1974.
A neutrális ajakműködésű mássalhangzók EMG-s vizsgálata. In: Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Évkönyve VII, 179–82.
A beszédtempó és időtartam összehasonlító mérése. In: Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Évkönyve VII, 195–201.
A dadogás néhány akusztikai jellemzőjéről. In: Gyógypedagógiai Tanárképző
Főiskola Évkönyve VII, 225–36.
Adatok a süketek beszédlégzéséhez. In: Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola
Évkönyve VII, 237–56.
A coronalis és dorsalis s hangszínképéről. In: Gyógypedagógiai Tanárképző
Főiskola Évkönyve VII, 257–66.
A hangszínképelemzés jelentősége a logopédiában. In: Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Évkönyve VII, 267–79.
A
magánhangzók
kezdő
és
végső
szakaszának
összehasonlító
hangnyomásértékei. In: Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Évkönyve
VII, 195–201.
Újabb adatok a szótagok kapcsolódásához. In: Gyógypedagógiai Tanárképző
Főiskola Évkönyve VII, 203–10. (Társszerző: Gáspár Árpád)
Adatok az sz és s hangok torz képzésének hangszínképéhez. Kép és hangtechnika XX/4. 113–20.
Általános szemiotikai kérdések. In: Kommunikáció – hallássérülés. Szerk.
Illésfalvi Béla–Göllesz Viktor. Sopron, 5–15.
Feladatlapok a kisegítő iskola Irodalmi olvasmányok c. tantárgyához. Gyógypedagógia XIX/1. 4–9.
Irodalmi olvasmányok 5. (Tankönyv a kisegítő iskolák 5. osztálya számára).
Budapest.
Az irodalmi olvasmányok c. tankönyv mint az olvasás megszerettetésének eszköze. Gyógypedagógia XIX/6. 170–3.
Munkafüzet. (Magyar nyelv és beszédművelés) II. Budapest.
401
Nyelvi ismeretek 5. (Tankönyv a kisegítő iskolák 5. osztálya számára). Budapest.
1975.
A görcsös hangadás hangszínképéről. In: Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Évkönyve VIII, 319–24.
A szókezdő hangok időtartama dadogók beszédében. In: A Bárczi Gusztáv
Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Évkönyve VIII, 309–18.
1977.
Adatok az interdentális szigmatizmus hangszínképéhez. Gyógypedagógia
XXII/2. 52–5.
Bevezetés a beszédakusztikába. Budapest.
1978.
Energiaeloszlás a magyar [s] és [B] hangok hangszínképében. MFF 1. 77–91.
Adatok a sigmatizmus nasalishoz. (Az orrhangzós selypességről). Nyr 102.
214–23.
Történelem 7. (Tankönyv a kisegítő iskolák 7. osztálya számára). Budapest.
A laterális szigmatizmus akusztikai elemzése és terápiája. Gyógypedagógia
XXIII/1. 20–5.
A jelmodellek szerepe az orális és a nem orális közlésben. Gyógypedagógia
XXIII/4. 104–8.
1979.
Začatok fonácie zajakavých v zrkadle meraní akustického tlaku. In: Aktuálne
problémy deti s pruchami reči a čítania. Szerk. S. Vasek a kol. Bratislava,
86–90.
Monotónia a dadogók beszédében. MFF 3. 84–92. (Társszerző: V. Bíró Etelka)
Die Rolle des Zeichenmodells im Kommunikationsvorgang. In: International
Symposium, Sprache und Persönlichkeitsentwicklung Hörgeschadigter.
Szerk. K. P. Becker. Berlin, 170–2.
Újabb szempontok a beszédstruktúra és beszédkorrekció összefüggéséhez.
Gyógypedagógiai Szemle VII/1–2. 92–8.
1980.
Egy óvodai beszédfelmérés tanulságai. In: Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Évkönyve IX, 319–26.
402
A nyelőcsőbeszéd és a hangprothesises beszédprodukció dallamformái. In:
Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Évkönyve IX, 337–46.
Beszédmodellek – beszédsémák. In: Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola
Évkönyve IX, 353–63.
A dadogók beszédének dallamformái. In: Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Évkönyve IX, 365–86. Társszerző: V. Bíró Etelka.
1982.
A beszédpedagógia alapjai. Budapest.
A fonematikus hallásról. Gyógypedagógia XXVII/4.
1983.
Beszédművelés. A Zrínyi Miklós Katonai Akadémia kiadása. Budapest.
A jeltudomány alapjai. A Siketek és Nagyothallók Szövetségének kiadása.
Budapest.
Az oesophagus-beszéd hangszínének néhány jellemző vonása. Gyógypedagógiai Szemle XI/1. 1–6.
1984.
Beszédakusztika. Budapest.
A beszédjavítás alapelveiről. Gyógypedagógia XXIX/1. 5–9.
A süketek fejhangszínezetének néhány színképi jellemzője. Gyógypedagógia
XXIX/6. 173–6.
1985.
A kommunikáció zavarainak értelmezése a gyógypedagógiában. In: Kommunikáció – nehezített társadalmi beilleszkedés. Szerk. Göllesz Viktor. (A Magyar Gyógypedagógusok Egyesületének kiadványa)
A beszéd és rehabilitáció összefüggése Bárczi Gusztáv elméleti munkásságában. Gyógypedagógiai Szemle XIII/1. 25–9.
A tanulási elméletek alkalmazása a logopédiában. Gyógypedagógia XXX/6.
1986.
A beszédhibák rendszerező áttekintése. In: Az értelmi fogyatékosok beszédrendellenességei. Szerk. Subosits István. Budapest, 4–26. (Főiskolai jegyzet)
Az értelmi fogyatékosok beszédének jellemző vonásai. In: Az értelmi fogyatékosok beszéd-rendellenességei. Budapest, 56–78. (Főiskolai jegyzet Szerk.)
A fonematikus hallás biológiai és társadalmi determináltsága. In: Gyógypedagógiai iskola-egészségügyi tanulmányok. Szerk. Göllesz Viktor. (A Magyar
Gyógypedagógusok Egyesületének kiadványa)
1987.
Szójelentéstan. Budapest. (Főiskolai jegyzet)
403
Az artikulációs hibák számítógépes feldolgozásának lehetőségei. In: Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Évkönyve X, 360–3.
Az [r] hang képzésének és akusztikai szerkezetének jellemzői. In: Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Évkönyve X, 364–79.
Az agnóziák a logopédiai gyakorlatban. Gyógypedagógiai Szemle XV/4. 241–
52.
Az értelmi fogyatékosok beszédének nyelvi funkciói. Gyógypedagógia
XXXII/4. 123–8.
1988.
Az összetett mondatok. Budapest. (Főiskolai jegyzet)
A biokibernetika a beszédfejlesztésben és -javításban. Gyógypedagógiai Szemle
XVI/3. 161–8.
Az egészségnevelő Bárczi Gusztáv. Egészségnevelés XXIX/2. 74–8.
A fogyatékosságok megnevezései Pápai Páriz Ferenc szótárában. Orvostörténeti
Közlemények, 121–4.
1989.
Az egyszerű mondat. Budapest. (Főiskolai jegyzet)
Hatvan éves a magyar beszédhangok első röntgenográfiai leírása. MNy
LXXXV, 374–5.
300 éves a Pax Corporis. Egészségnevelés XXX/5. 232–4.
Az olvasás és írás zavarainak értelmezése a pedagógiában. PedSzle XXXIX/10.
960–70.
1990.
Adatok az életkor és a beszédtempó összefüggéséhez egy eszközfonetikai vizsgálat alapján. In: Studia in honorem K. Bolla. Szerk. Földi Éva. Budapest,
159–67. (EFF 3.)
Az agnóziás zavarok gyógypedagógiai rehabilitációja. In: Az OPI Kiadványa.
3–105.
„Az egészség oly drága gyöngyszem...”. 300 éves a Pax corporis. Egészség
102/1. 2–4.
A megkülönböztető elemekről szóló tanítás jelentősége a gyógypedagógus beszédfejlesztő tevékenységében. I. rész: Gyógypedagógiai Szemle XVIII/2.
113–25. II. rész: Gyógypedagógiai Szemle XVIII/4. 280–91.
100 éve született Bárczi Gusztáv. Fejlesztő Pedagógia I/3. 20–2.
Wiederherstellung geschadigter Funktionen bei akustischer Agnosie mit
heilpädagogischen Methoden. In: Trends und Perspektiven der
gegenwartigen ungarischen Heilpädagogik. Justus-Liebig-Universitat.
Giessen, 213–7.
404
1991.
Bárczi Gusztáv munkásságának hatása a magyar fonetika fejlődésére. NyK 92.
1–2.
Szemantikai szempontok a beszédrehabilitációs eljárásokban. Beszédgyógyítás
1. 15–20.
1992.
A beszéd hibáinak leírása Kempelen Mechanismus der menschliche Sprache .
című munkájában. EFF 6. 119–25.
Az olvasás és írás zavarainak típusai. Fejlesztő Pedagógia III/1–2. 20–6.
A beszéd fejlesztésének fonológiai alapjairól. Fejlesztő Pedagógia III/3–4. 3–6.
1993.
Gyógypedagógiai módszerek az agnóziás zavarok megszüntetésére. Budapest.
A beszéd gondozása az idősek otthonaiban. I. rész: Szociális Munka V/4. 241–
53. II. rész: Szociális Munka VI/1. 3–17.
Emlékezés Sarbó Artúrra. Ideggyógyászati Szemle 46/7–8. 279–80.
Egy idegorvos tanácsai a gyermekkori beszédzavarok megszüntetéséhez. (Emlékezés Sarbó Artúrra). Egészség 105/2–3. 24–6.
Ötven éve hunyt el Sarbó Artúr. Fejlesztő Pedagógia 3. 10–2.
1994.
Egy emberbarát politikus a vakok és a siketnémák oktatásáról. (100 éve hunyt el
Kossuth Lajos). Gyógypedagógiai Szemle XXII/2. 81–5.
Egy emberbarát hírlapíró a népegészségügyért. (100 éve hunyt el Kossuth Lajos). Egészség 106/2. 9–11.
Kossuth Lajos szociális politikai nézetei. Szociális Munka VI/2. 81–90.
A kommunikáció mint az integrálódás eszköze és folyamata a szociális otthonban. Szociális Munka VI/4. 242–53.
A szájról olvasás néhány információelméleti összefüggése. Gyógypedagógiai
Szemle XXII/2. 86–97.
1995.
A beszéd rendellenességei Balassa József munkásságának tükrében. (Ötven éve
hunyt el a kiváló fonetikus). Gyógypedagógiai Szemle XXIII/3. 171–6.
Egy tudós nyelvész a beszéd hibáiról. (Ötven éve hunyt el Balassa József). Beszédgyógyítás 1995/1. 1–6.
A szociális viselkedés pszichokibernetikai alapjai. Szociális Munka VII/3. 201–
12.
1996.
Beszéd és szocializáció. Budapest. (A Szociális Munka Alapítvány kiadványsorozatának 15. kötete)
405
A beszédautomatizáció korszerű értelmezéséről. Gyógypedagógiai Szemle
XXIV/4. 264–73.
Beszédjavítás és idegi automatizmus. Beszédgyógyítás 1–2. 25–38.
Az előítélet mint a szociális konfliktusok forrása. Szociális Munka VII/3. 161–
71.
A szó mint „agresszor”. Szociális Munka VII/4. 241–52.
A verbális agresszió. In: Az agresszió problémái korunkban. Szerk. dr.
Kappéter István. A Szociális Munka Alapítvány kiadványsorozatának 16.
kötete. 100–14.
1997.
Afáziás beteg a családban. Egészség 110/5. 26–8.
A „drogos” beszéd. Szociális Munka IX/4. 265–9.
A kábítószer-fogyasztás hatása a beszédartikulációra. Egészségnevelés
XXXVIII/6. 294–5.
Sajtótörténeti adatok a süketek ujjábécéjének hazai publicitásához. Szociális
Munka IX/2. 89–98.
A siketnémák kéz-alphabetjők a reformkor sajtójában. Gyógypedagógiai Szemle XXV/3. 162–7.
1998.
Afáziás betegek gondozása a szociális intézményekben. Szociális Munka X/1.
18–23.
Drogfogyasztás és beszédteljesítmény. Beszédgyógyítás 98/1. 18–22.
Egy múlt századi értekezés mai tanulsága. Szociális Munka X/3. 161–8.
A hibás beszéd mechanizmusa – ahogy egy polihisztor magyarázta. Gyógypedagógiai Szemle XXVI/3. 179–87.
406
A TANÍTVÁNY MESTERÉRŐL
Aligha akad olyan ember a mai gyógypedagógus nemzedékben, aki ne ismerné „a Subót”. Igen, így leírva, névelővel és becézve: „a Subó”. A becéző
nevek sok mindent elárulnak a névadók és a névviselő viszonyáról. Ez a becenév mindenekelőtt a tisztelet és a megbecsülés összekapcsolódását mutatja.
Mert bizton leírható: Subosits Istvánt, a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola nyugalmazott tanárát mindenki tiszteli és nagyra becsüli a
szakmában és a szakmán kívül is, s ezt tudásával, szakértelmével és magatartásával vívta ki az elmúlt évtizedek során.
Subosits István igazi pedagógus, aki tanítócsaládból származván, s maga is
elvégezve a tanítóképzőt egész eddigi életében a nevelésbe vetett hite szerint
munkálkodott. Fiatal tanár korában több mint félszáz népszerű tárcát írt a Zalai
Hírlap vasárnapi számaiban a nevelés fontosságáról.
Gyógypedagógusként a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola vörös diplomáját átvéve éveken keresztül tanított a nagykanizsai kisegítő iskolában. S
ezek a – gyakorlatban szerzett – tapasztalatok alapozták meg azt a tevékenységet, amelynek eredményeképpen a kisegítő iskolák tanulói az ő tankönyveiből
tanulhattak anyanyelvet, irodalmat, történelmet, s munkásságában a tudomány
soha nem távolodott el a gyakorlattól.
Mint oktatásszervező a Művelődési Minisztérium munkatársaként fontos tanulmányokat jelentetett meg a fogyatékosok oktatásának továbbfejlesztéséről és
a szakmai művelődés fontosságának kérdéseiről, és az egyre igényesebbé váló
gyógypedagógiai gyakorlatot tantervíró munkásságával is erősítette.
A magyar szakos bölcsészdiploma megszerzése után került a főiskolára oktatónak, s majd harminc éve egyazon hévvel és céllal áll a katedrára, hogy az
igényes, pontos és szép nyelvi megformálásra nevelje hallgatóit. Ezt azzal is
elősegítette, hogy kissé megfakult jegyzeteit teljesen újraírta, s élvezetes – ritkábban citált – irodalmi idézeteken mutatja be a nyelvi tényeket.
A főiskola Fonetikai és Logopédiai Tanszékének tizenöt éven át volt vezetője, s a logopédia tudományát speciális témákkal gazdagította, összefoglalta a
beszédjavítás alapelveit, újra elvégezte a beszédhibák rendszerezését. Nyelvészeti és fonetikai munkásságát, tankönyveit a tudományos közvélemény is elismeréssel illette, s az MTA két munkabizottságának is tagja volt. A főiskola
beszédkutató laboratóriumának műhellyé fejlesztése is az ő nevéhez fűződik. Az
utóbbi években több szakmatörténeti forrásfeltáró tanulmánya jelent meg. Munkásságának értékét jelzi, hogy két nívódíjat is kapott megjelent műveiért.
Subosits István szigorú, igényes, következetes, etikus magatartást mutató és
elváró tanára a fiatal gyógypedagógus nemzedéknek, akinek egész életműve,
magatartása beleillik abba a folyamatba, amelyet a század neves gyógypedagógusainak tevékenysége fémjelez.
Ajtony Péter
407
Szabó Dénes
(1913–1994)
408
SZABÓ DÉNES VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL
A nyelvek különbözőségével már kora gyermekkoromban találkoztam. Délvidéki gyerek lévén számtalanszor találkoztam németekkel, szerbekkel a magyarokon kívül. Aztán, mivel Erdélyben, Petrozsényben is jártam iskolába, ott
meg román gyerekekkel találkoztam. Beszéltünk úgy, ahogy tudtunk. De mindenképpen éreztem azt, hogy a nyelv az nagyon érdekes dolog, és hogy nagyon
fontos. Ezért az érdeklődésem már egész korán a nyelvek felé fordult, és gimnazista koromban is már foglalkoztam azokkal a problémákkal, amelyekkel később nyelvész koromban is.
Életemnek egy igen fontos fordulópontja, mondhatnám döntő pillanata volt,
amikor megjelenhettem az Eötvös Kollégiumban, sőt, a fölvételi vizsga után föl
is vettek tagnak. Az Eötvös Kollégium az igazi család volt számomra, nemcsak
ahogyan szoktuk mondani, hogy családokban éltünk, négy fiú egy szobában, ez
alkotott egy családot, hanem tényleg, az élet is egészen családias, barátságos, és
hozzátehetném, tudományos is volt. Tanáraim igen nagy hatással voltak rám,
Gombocz Zoltán, aztán Pais Dezső, Moravcsik Gyula. Mégis, talán azt mondhatnám, hogy leginkább egymást neveltük az Eötvös Kollégiumban. Az Eötvös
Kollégiumban szobatársaim között volt – hiszen öt évig voltam kollégista, és
évenként rendszerint változott a család összetétele – Vajda Gyurka, Mód Péter,
Hadrovics, Mollay, aztán az ötödik évben Kálmán Bélával, a finn
Siroopaavoval és az észt Ojnas Félixszel laktam együtt egy szobában. Tehát
volt módunkban nyelvészetről bőven beszélgetni.
A hatás, amelyet az Eötvös Kollégium rám tett, nagy volt. Először is a tudomány szeretete volt az, amelyik örökre belénk vésődött. A tudomány tisztelete és művelésének a vágya, hasonlóképpen, amit nemigen szoktak mondani, de
a tanítás iránti vágy is kifejlődött bennünk, bár nem mindenkiben, de bennem
igen.
Azután, ami a tudományos munkásságot illeti, kialakult bennünk a hiteles
forrásokhoz való visszanyúlás vágya és szükségessége. Mert a tények tisztelete
számunkra mindenekfelett volt, és ezért nagyon fontos volt, hogy azok a tények,
amelyekre hivatkozunk, azok pontosak és biztosak legyenek. Ezért a másodkézből való anyaghoz csak nagy óvatossággal, kritikával, szkeptikusan nyúltunk
hozzá, és igyekeztünk mindenről a magunk erejéből meggyőződni. Saját véleményt próbáltunk kialakítani a tudományos problémákról, de hogy ezt kialakíthassuk, meg kellett látnunk a problémákat, és egyúttal fölismernünk a feladatokat is, amelyek megoldandók. Erre való érzékünket fejlesztette ki az Eötvös
Kollégium és olyan tanárok, mint pl. Moravcsik Gyula. S ami nem utolsó, tudományos, módszeres tudományos gondolkodásra neveltek bennünket az Eöt409
vös Kollégiumban, illetőleg neveltük egymást. Az a sok vitatkozás, gondolatpárbaj, amelyet nap mint nap egymással vívtunk, fejlesztette bennünk ezt az
érzéket, és bizonyos közös vagy hasonló gondolkodásmódot fejlesztett ki bennünk.
De ennek a folyománya volt az is, hogy aztán a tudományos tekintélyek fetisizálásával mindig szemben álltunk. Nem szerettük azt, ha valakinek a tudományos eredményeit csupán azért, mert azt X vagy T mondta, eleve elfogadták.
Számtalanszor mondtuk, hogy nem a fizetési osztály alacsonysága mutatja a
tudományos érték magasságát. Vagyis a fizetési osztálytól függetlenül az igazság felismerése. Ez persze ma természetesnek látszik, de abban a korban bizony
ez kis merészséget feltételezett, hogyha valaki ilyesféle hangokat hallatott. A
tudományos eredmények méltánylása azonban minden kollégistára jellemző
volt, mert az igazi, komoly tudományos eredményeket mindenki nagyra becsülte.
De egyet meg kell még említenem, sajnos így van, hogy a Kollégium erkölcsöt nem adott, illetőleg nem is volt célja, hogy erkölcsöt adjon, mert az erkölcsiség kialakítása mindenkinek a saját feladata volt, és mindenki igyekezett úgy
élni, ahogy azt jónak, helyesnek és szépnek látta. És éppen ez volt az, ami miatt
az Eötvös-kollégisták, a végzett Eötvös-kollégisták az életben olyan különbözőképpen szerepeltek.
Hát ennyit az Eötvös Kollégiumról, most még legföljebb annyit említenék,
hogy az Eötvös Kollégiumban nyert útravalóm az egész életem munkásságát
befolyásolta, mert amint mondtam, a nyelvek szeretete elvezetett engem a nyelv
szakhoz, szóval magyar, latin és német szakra jelentkeztem az Eötvös Kollégiumba. Azután a második évtől kezdve, illetőleg pontosabban a harmadik év
elejétől kezdve a német szakot mint harmadik szakot elhagytam, s akkor Melich
Jánosnál áttértem a harmadik szakban a szlavisztikára. Nagymértékben
Hadrovics Lászlónak a biztatására.
És mint szlavista aztán megkaptam az állami csereösztöndíjat. Három évig
kint voltam Lengyelországban, akkor kezdtem a lengyel nyelvvel foglalkozni.
Na és nem kis mértékben fontos az életemben az, hogy Lengyelországban ismerkedtem meg életemnek a párjával, melegszívű és gondos feleségemmel, aki
egy folytonos és állandó kapcsolatot jelent a lengyelséggel. S éppen ezért a
lengyel társadalmi és kulturális kapcsolatokat állandóan művelem egész életem
során, amelyek közül, hogy csak egyet említsek, itt van a lengyel nyelvkönyv
magyarok számára, amelyet szintén elkészítettem.
Tanárnak, mindig tanár szerettem volna lenni, és legboldogabb akkor voltam
mindig, ha a katedráról szólhattam az ifjúsághoz, és láthattam azoknak a csillogó, érdeklődő szemét, mellyel a mondanivalómat hallgatták. Sajnos azonban le
kellett mondanom az életnek erről az oldaláról. Viszont kárpótolt az a sok tudományos lehetőség, amely aztán elém tárult.
Tudományos munkámban említettem, hogy fontos volt az, hogy a Kollégiumban a problémalátást és a feladatok felismerését igyekeztek belénk nevelni.
410
Ennek megfelelően először a Kettunan Lausi finn professzorral való hosszabb
együttlét során rádöbbentem arra, hogy a finn nyelvjáráskutatáshoz képest a
magyar nyelvjáráskutatás mennyire elmaradott.
Ezért aztán 1936-ban – ifjúi hévvel – azt gondoltam, hogy itt volna már az
idő Budapesten is megindítani a nyelvjáráskutatást, és itt is valamelyest a nyelvjáráskutatás színvonalát megemelni. Kálmán Bélában jó társat találtam ebben,
akivel együtt aztán 1936-ban elmentünk nyelvjáráskutatásra. Én a Szigetközbe
mentem, és ott gyűjtöttem szöveget. Aztán nyelvtudományi gyűjtést is végeztem, és igyekeztem körülnézni, hogy azon a kis területen vajon lehet-e
izoglosszákat fölfedezni, és föl is fedeztem, hogy még ilyen kis területen is
vannak.
S ekkor vetődött föl bennem a gondolat, hogy meg kellene alkotni a magyar
nyelvnek a nyelvatlaszát is úgy, ahogyan már ilyen irányú kutatások más országokban folytak és folynak. És ahogyan már minálunk, Magyarországon is volt
német mintára egy kezdeményezés, de az teljesen reménytelennek látszott – már
az eredményessége tekintetében. Így hát közzé is tettem azokat az
izoglosszákat, amelyeket 1936-ban sikerült megállapítanom a Magyar Nyelvben. Ez aztán később, az ilyen irányú érdeklődésem továbbra is fönnmaradt, és
aztán ez volt az oka annak, hogy a Magyarságtudományi Intézet vezetősége
1941 tavaszán fölkért arra, hogy készítsem el a magyar nyelvjáráskutatás remélhető vagy megvalósítható programját az elkövetkezendő évekre, és hogy a
Magyarságtudományi Intézetnek valami nyelvjáráskutatási programot adjak.
Össze is gyűlt 1941 őszén az ún. Első Magyar Népnyelvkutató Értekezlet, amelyiknek a határozatait aztán magam meg is fogalmaztam, és ez aztán meg is
jelent. Ez a program abban a pillanatban nem valósulhatott meg, hiszen háború
volt. Ezzel szemben alkalmas alapnak mutatkozott arra, hogy aztán később a
széles alapokra épített tudományos tervezés kiindulópontjává váljék aztán 1950ben.
Hasonlóképpen feladatnak tartottam a magyarországi szlavisztikának a bázisának a kiszélesítését, és ezért, amint lehetett, 1948-ban megindítottam a
LÈtudes Slaves et Roumaines című tudományos folyóiratot, amelyiknek a felelős szerkesztője is voltam, és ezáltal akartam tudományos kapcsolatot létrehozni
a magyarság és a szomszéd népek tudományossága között.
Szervezés terén is igyekeztem a feladatokat felismerni, ezért aztán részt vettem a bölcsészeti kar modernizálásában, olyan formájúvá tételében, mint ahogyan most is működik. Azonkívül a Magyarságtudományi Intézetből kiválva a
Nyelvtudományi Munkaközösségen keresztül én is egyike voltam azoknak, akik
ezt a mostani Nyelvtudományi Intézetet megalapították.
Feladat nyilván bőven akadt még más is, ilyen feladat volt például a forrásokhoz való visszatérés jegyében a háborús idők veszedelmeivel szemben a
magyar nyelvemlékek védelme. Ez a gondolat vezetett oda, hogy megkezdtem
Pais Dezsőnek és természetesen másoknak a segítségével a Codices Hungarici
sorozat kiadását. És ebből három kódex hasonmását, így a Jókai-, Apor- és a
411
Guary-kódexnek a hasonmását meg is jelentettem. Ugyancsak feladatnak láttam
annak idején a szótári munkálatoknak a meggyorsítását. Ezért aztán örömmel
kapcsolódtam be a nagyszótár rendezési munkálataiba már 1940-ben, Sági István mellett. Később, mikor Sági István visszavonult, akkor az én nyakamba
szakadt a nagyszótár gondja. És hát sikerült a nehéz időkben az egész anyagot
átmenteni, csak kis veszteségünk lett. Aztán ugyancsak fontosnak tartottam,
hogy elkészítsük a Magyar nyelv értelmező szótárát. Annak a munkálatait először is elképzeltem, hogy hogyan lehetne elkészíteni, s utána munkálatait meg is
indítottam. Még azután, mikor átkerültem az egyetemre, akkor a munkám vezetését, továbbvitelét rábíztam utódomra, Országh Lászlóra.
Most is az Intézet Lexikológiai Osztályán dolgozom, s most már a Petőfiszótárnak a harmadik kötetének a kéziratszerkesztője vagyok, illetőleg írom
munkatársaimmal együtt.
Zárásul még talán egy gondolatot mondanék. Azt, amit Gombocz Zoltántól
hallottam, akivel annak idején közeli kapcsolatot építettem ki, illetőleg hát,
szóval ez a kapcsolat magától kiépült, hiszen olyan jó igazgató, olyan jó nevelő
volt Gombocz Zoltán, hogy nemcsak velem, de másokkal is ezt a közvetlen
kapcsolatot ki tudta alakítani.
Szóval egy alkalommal Gombocz Zoltán mondta nekem, hogy az ő eszményképe Thomsen dán nyelvész, aki keveset ír ugyan, de nagyon sokat tud, és
amit ír, az mind úttörő jellegű, és azon a területen alapvető fontosságú.
Gombocz Zoltán azt mondta, hogy ő is erre törekszik, ezt igyekszik megvalósítani. Ő is utat akar törni, és mindig valami újat akar mondani, illetve írni, de
olyant, amit már mások is megírtak vagy megírhattak, olyat ő nem is akarna
leírni. Hát én is magamévá tettem ezt a gondolatot, és talán ez az oka annak,
hogy kevesebb írott anyagot hagyok magam után, mint mások. És talán ez is
oka ennek, ennek a hibámnak, hogy gondolataimból keveset írtam le, hogy talán
túlzottan nagy az önkritikám és nem akarok olyat írni, amelyik esetleg másokat
félrevezetne.
Hát nagyjában ez volt az, amit el akartam mondani. Köszönöm a lehetőséget!
A videofelvétel 1977. április 15-én készült, szövegét Földi Éva jegyezte le.
412
SZABÓ DÉNES TUDOMÁNYOS MUNKÁINAK
1935.
Szaján, Szany, Szehénfa. MNy 31. 60–2.
1936.
A dömösi prépostság adománylevele. MNy 32. 45–7, 130–5.; 203–6.
1937.
A dömösi prépostság adománylevelének helyesírása. MNy 33. 99–109.; 130–5.,
203–6.
Jelentés a Szigetközben végzett nyelvjáráskutatásról. MNy 33. 54–6.
Program a csütörtöki ügetőversenyekre (A lósport nyelvéről). Msn 6. 73–9.
1942.
Az első magyar népnyelvkutató értekezlet határozatai. A Magyarságtudományi Intézet Évkönyve 3–38. (Magyar Nyelvjárási tanulmányok 1.)
Jókai-kódex. Hasonmás kiadás bevezető tanulmánnyal. Budapest. (Codices
Hungarici 1.)
Apor-kódex. Hasonmás kiadás bevezető tanulmánnyal. Budapest. (Codices
Hungarici 2.)
Görbő. In: Melich-Emlékkönyv. Budapest, 373–9.
Családnévfejtések Maksay Ferenc Érendréd című tanulmányában. In: A Magyarságtudományi Intézet Évkönyve 64–7.
A kódexkiadások kérdéséhez. Magyarságtudomány 450–1.
1943.
Öntvény. MNy 39. 298–305.
Kniezsa István: Erdély víznevei c. munkájáról. Századok 77. 523–4. (Ism.)
1944.
Festetits-kódex. Hasonmás kiadás bevezető tanulmánnyal. Budapest. (Codices
Hungarici 3.)
Guary-kódex. Hasonmás kiadás bevezető tanulmánnyal. Budapest. (Codices
Hungarici 4.)
Koppány. Személy- és vízneveink viszonya. MNy 40. 186–93.
Edelény. MNy 40. 371–3.
Helynévfejtések Ila Bálint Gömös megye című művének II. kötetében, passim.
413
A Jókai-kódex vízjegyei. Magyar Könyvszemle 175–6.
1945.
Az 1211-i tihanyi összeírás helyrajzához. MNy 54. 64–5.
Görbed, Gradács, Konda. MNy 54. 911–4.
1946.
Szövegmutatványok Felsőszigetköz nyelvéből. MNy 42. 79–81.
1947.
A Duna–Rába szöge. Nyelvatlasz-tanulmány. Mutatvány a Magyar Nyelvatlasz
próbagyűjtéseiből. II. rész. A Magyar Nyelvatlasz Munkálatai 2. VI + 16 lap.
Mutatvány a Magyar Nyelvatlasz próbagyűjtéséből. (Szerk.)
1948.
Jegyzetek hasonmáskiadásban megjelent nyelvemlékek paleográfiailag hű közzétételének módjához. MNy 44. 128–32.
A mosonmegyei Kisbodak szókincséből. MNy 44. 72–4.
Études Slaves et Roumaines. 1948–1949. (Szerk.)
1949.
Néprajzi Tanulmányok 1. (Szerk.)
1950.
Leíró magyar nyelvtan. Budapest. (Egyetemi jegyzet)
Fonetika. Budapest. (Egyetemi jegyzet)
A magyar nyelvemlékek. Budapest. (Egyetemi jegyzet)
Magyar Értelmező Szótár. 1949–1950. (Szerk.)
1951.
A mai magyar nyelv. Budapest. (Egyetemi jegyzet)
XVI–XVII. századi jobbágylevelek átírása. In: Jobbágylevelek. Budapest, 19–
157. (MNyTK)
1952.
A magyar nyelvemlékek. Budapest. (Egyetemi Nyelvészeti Füzetek) (Egyetemi tankönyv).
1952/53.
1953/54.
414
1954.
A dömösi adománylevél hely- és vízrajza. Budapest. (MNyTK 85.)
1955.
A mai magyar nyelv. Budapest. (Egységes egyetemi jegyzet, több utánnyomás)
1956.
A mai magyar nyelv I–II. Budapest. (Felsőoktatási jegyzet, kézirat)
A magyar nyelvemlékek. Budapest. (Egyetemi tankönyv, több utánnyomás)
Magyar–német nyelvkönyv. Budapest. (Társszerző: Jókay Zoltán). (Tanuljunk
nyelveket)
Erge. In: PaisEml. Budapest, 375–83.
A román fonémarendszer rövid vázlatához. I. OK 9. 19. p.
Készülő leíró nyelvtanunk vitás kérdéseiről. I. OK 9. 335–8.
1958.
Lengyel nyelvkönyv tanfolyamok és magántanulók számára. Budapest.
(Társszerző: Varsányi István, Kerényi Grácia) (Tanuljunk nyelveket, 1968-ig
5 kiadás)
1964.
Lehrbuch der ungarischen Sprache. Budapest. (Társszerző: Bánhidi Zoltán,
Jókay Zoltán). (Tanuljunk nyelveket)
1965.
Angol–magyar nyelvkönyv. Budapest. (Társszerző: Bánhidi Zoltán, Jókay
Zoltán) (Tanuljunk nyelveket)
1973.
Petőfi-szótár. Petőfi Sándor életművének szókészlete I. A–F. Budapest.
(Társszerkesztő: J. Soltész Katalin, Wacha Imre)
1978.
Petőfi-szótár. Petőfi Sándor életművének szókészlete II. G–M. Budapest.
1979.
Lengyel nyelvkönyv. Budapest. (Társszerzőkkel)
1987.
Petőfi-szótár. Petőfi Sándor életművének szókészlete III. N–S. Budapest.
415
Petőfi-szótár. Petőfi Sándor életművének szókészlete IV. Sz–Zs. Budapest.
1988.
MK 19413-17 Stereo Dolbysystem. Budapest. (Társszerző: Bánhidi Zoltán,
Jókay Zoltán. Nyelvkönyv)
Sziget- és Tóközi nyelvi változások. In: A magyar nyelv rétegződése 2. Szerk.
Kiss Jenő–Szűts László. Budapest, 901–5.
1991.
A magyar nyelvkönyvek kialakulása. In.: Tanulmányok a magyar nyelvtudomány történetének témaköréből. Szerk. Kiss Jenő–Szűts László. Budapest,
626–31.
A bibliográfiai adatgyűjtésben közreműködött: Wacha Imre.
416
KORTÁRSI MÉLTATÁS
Szabó Dénes, a nyelvész
Makón született, 1913. december 20-án. Pápán érettségizett a bencés gimnáziumban. Egyetemi tanulmányait az Eötvös Kollégium tagjaként a Pázmány
Péter Tudományegyetem bölcsészeti karán végezte, s 1936-ban magyar–latin
szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett, 1944-ben ugyanitt bölcsészdoktori
oklevelet kapott. 1936–39-ig szláv filológusként lengyel állami ösztöndíjas, és a
vilnói egyetemen – lektorként – a magyar nyelv és irodalom tanára. 1942-ig
középiskolai tanár, majd a Magyarságtudományi Intézet tanársegédje, később
adjunktusa és az Intézet titkára. Innen kiválva a Kelet-európai Intézet keretében
működő Nyelvtudományi Munkaközösségnek a tagja, majd 1949-ben alapító
tagja a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének. Ekkor
már oktat a budapesti tudományegyetemen: magyar, lengyel nyelvi lektor, később a nyelvészeti tanszéken előadó, 1950-től a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészeti karának tanára, 1952-től az I. sz. Nyelvtudományi
Tanszéknek docense, Pais Dezső professzor úr tanszékén. 1957-től nyugdíjazásáig az MTA Nyelvtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa. Újra
munkálkodik azon a nagyszótári gyűjtésen, melyen már a 40-es években is dolgozott, melynek anyagát ő is védelmezte a háború pusztításai ellen. Energiájának nagyobb részét azonban a Petőfi-szótár egyik szerkesztőjeként ekkor már e
nagy munka elkészítésére fordította.
Szabó Dénes a harmincas évek közepétől van jelen a magyar nyelvtudományban. Érdeklődése a kezdetektől fogva sokoldalú. Egyik ága a klasszikus
irányú (görög–latin) nyelvészeti kutatómunka, ómagyar szövegeknek – vagy
másként fogalmazva – a magyarság történelmének és nyelvének nyelvészeti
feldolgozása. Munkásságának ebben az ágában főleg a nyelvtörténet, a komplex
névtudomány foglalkoztatta. Első megjelent tudományos cikke, a Szaján, Szany,
Szehénfa (MNy 31. 1936, 60–2) helynevek etimológiája, eredetének megfejtése.
A korábbi nézetekkel ellentétben okleveles nyelvtörténeti adatoknak, a hangfejlődésnek és egyéb érveknek a figyelembevételével e helyneveket egy közös
Szaján–Szajhán személynévre vezeti vissza, amely török eredetű óvónév.
Szaján egyébként Szabó Dénes ifjúkorának kedves tartózkodási helye volt, hiszen anyai ágon innen származott el családja: édesanyja, Herresbacher Mária,
aki Herresbacher Rudolf igazgató-tanítónak a leánya volt. Szabó Dénes többször is nyaralt Szajánban nagybátyjánál, édesanyja testvérénél Herresbacher
Dénes plébános, pápai kamarásnál.
A számos kisebb-nagyobb szó- és helynévmagyarázatainak (Görbő. In:
417
Melich-Emlékkönyv 373–9; Öntvény MNy 39. 1943, 298–305; Koppány MNy
40. 1944, 186–93; Edelény MNy 40. 371–3; Görbed, Gradács, Konda MNy 41.
1945, 91–4. stb.) fő érdeme, hogy szinte minden alkalommal bevonja a vizsgálatba a szó- vagy helynév teljes szócsaládját, „helynévrokonságát”, és okleveles
nyelvtörténeti adatok, hangfejlődési törvényszerűségek és analógiák segítségével igazolja állításait. Ugyanakkor a név, a helynévcsalád eredetének magyarázata mellett más összefüggésekre is rámutat. Koppány című cikke tulajdonképpen a személy- és víznevek kapcsolatára, kialakulásuk módjára világít rá. A
szó- és helynévmagyarázatok mellett hosszú évekig foglalkozott egy szórványemlékünk nyelvének vizsgálatával, helyesírásának sajátosságaival, földrajzi
neveinek magyarázatával: A dömösi prépostság adománylevele (MNy 32. 1936,
45–7, 130–5, 203–6), A dömösi prépostság adománylevelének helyesírása
(MNy 33. 1937, 99–109), A dömösi adománylevél hely- és vízrajza (1954,
MNyTK 85.). Az 1211-es tihanyi összeírás helyrajzához címmel írott tanulmánya (MNy 43. 1947, 64–5) egyúttal visszatérés kedves földrajzi tájára: az oklevél helynevei közül azonosít jó néhányat Szaján és Kikinda környéki településés földrajzi nevekkel (Harrangud, Cucen Heretis, Mortus Ludos Here stb.).
Nyelv-, irodalom- és művelődéstörténeti szempontból is jelentős esemény
volt a Codices Hungarici c. sorozat megindítása. Az ő gondozásában és bevezető tanulmányával jelent meg a nyelvemlékeinket tartalmazó sorozat első három
hasonmás kötete, a Jókai-, az Apor-kódex (1942) és a Guary-kódex (1944),
mely a nyelvi jelenségeknek, tényeknek nagyfokú tiszteletét mutatja. Ez a
szemléletmód munkásságának más területére is érvényes. Élete későbbi szakaszában, a Petőfi-szótár szerkesztése során is nagy gondot fordított a vizsgált
szövegek szöveg- és betűhűségére, az adatok megbízhatóságára. A régi magyar
nyelv kutatási területéhez kapcsolódik A magyar nyelvemlékek című tankönyve
(1953, 1959), mely az Ómagyar olvasókönyv anyagát egészítette ki. Magyar
szakos tanárok számos nemzedéke tanult ebből a tankönyvből, mely részletesen
ismertette fontosabb nyelvemlékeink történetét, tartalmát, s megadta a nyelvemlékkel foglalkozó szakirodalmat is.
Szabó Dénes figyelmét a nyelvjárások sem kerülték el. A munkálatok kezdetén munkatársa volt a Nyelvatlasz gyűjtőgárdájának, s egyik kidolgozója az
akkortájt induló nyelvjáráskutatási programnak, majd a nyelvatlasz gyűjtési
elveinek. Szövegmutatványokat közölt a Felsőszigetköz nyelvéből (MNy 42.
1946, 79–81), A Duna-Rába szöge címmel írt Nyelvatlasz-tanulmánya 1947-ben
jelent meg, 1948-ban gyűjtést tett közzé A Moson megyei Kisbodak szókincséből. Érdeklődése elsősorban a Rába- és a Szigetköz, majd a Kisalföld nyelvjárása felé fordult, mert mint a Szigetközben végzett nyelvjáráskutatásról adott jelentésben már 1937-ben is írta (Jelentés a Szigetközben végzett nyelvjáráskutatásról. MNy XXXIII, 1937, 54–6), a terület nyelvjárása nem egységes: ebben a
régióban három nyelvjárás keveredik (még a szigetköziben is): a felvidékicsallóközi, a rábaközi és bakonyvidéki nyelvjárás. Mint egyetemi oktató is
rendszeresen vitte tanítványait nyelvjárásgyűjtő „kirándulásokra”.
418
Egyetemi oktatói tevékenységének középpontjában azonban egyre inkább a
leíró nyelvtan művelése állt. Mint elsősorban tanári egyéniség a közösségi társasági munkát kedvelte. Nagy szeretettel, lelkesedéssel vállalta a mai magyar
nyelv kutatását és oktatását. Szívesen foglalkozott fiatalabb kutatókkal, mindig
volt körülötte néhány olyan érdeklődő tanítvány, akiből később a nyelvtudomány jeles művelője lett. (Be-belátogatva a tanszéki könyvtárban szívesen beszélgetett tanítványaival, s eközben mintegy „beléjük lopta” a tudomány, a
nyelv szeretetét, példát mutatva a kötelességteljesítésből is. Több tanítványát
szinte családtagként kezelte.) 1950–51-ben egyetemi jegyzetként megjelentetett
és többször újra kiadott hagyományos felfogású leíró nyelvtanai (Fonetika, Leíró magyar nyelvtan) után – Gombocz Zoltán nyomdokain haladva – megalkotta A mai magyar nyelv című egyetemi jegyzetét (I–II, 1954–1955). Továbbfejlesztette, és a leíró nyelvtan szempontjaihoz igazította Gombocz elképzeléseit,
megteremtette az új szemléletű mondatelemzés és -építés lehetőségét. A szintagmatant ő alkalmazta először a magyar leíró nyelvtan rendszerében. Sajnos –
bár többször is kiadták, és minden alkalommal újra átdolgozott változatban –
mindig csak egyetemi jegyzetként, kőnyomatos formában sokszorosítva jelent
meg ez a nagyon logikus rendszerű, közérthetően megfogalmazott, alapműnek
tekinthető munkája. Így csak törékeny, romló papíron található meg néhány
példánya a nyelvtörténeti példákat is tartalmazó, A mai magyar nyelv című leíró
nyelvtannak, mely későbbi jeles kutatók gondolatait is megtermékenyítette, de
melyre – mivel egyetemi jegyzet – nem nagyon szokás hivatkozni a szakirodalomban. Ennek ellenére olykor hosszabb részleteket is idéznek belőle későbbi
leíró nyelvtanok, hiszen ennek az alapmunkának az ismerete nélkül szinte elképzelhetetlen a szintagma- és mondattani kutatás. Élete vége felé többször
javasoltuk Szabó Dénesnek, hogy dolgozza át, s adja ki nyomtatott formában is
leíró nyelvtanát. Arra hivatkozva zárkózott el ettől a munkától, hogy bár tudományosságát és nyelvtani szemléletét tekintve ma is érvényesek eredményei,
mégis szinte az egész jegyzetet újra kellene írnia az ötvenes években kötelező,
de mára már teljesen elévült példaanyag miatt.
1957-től az egyetemről a MTA Nyelvtudományi Intézetébe került át. Ekkortól figyelme két irányba fordult. Hű maradva a nyelvtan vizsgálatához és tanításához, munkatársaival több nyelvkönyvet írt a lengyelül tanuló magyarok, illetőleg a magyarul tanuló külföldiek számára: Lengyel nyelvkönyv tanfolyamok és
magántanulók számára (társszerzők: Kerényi Grácia és Varsányi István) és
Lehrbuch der ungarishen Sprache (társszerzők: Bánhidi Zoltán és Jókay Zoltán). Ez utóbbi tankönyvhöz hanglemez is készült.
Kutatói érdeklődését és szinte teljes energiáját azonban egy hatalmas tervmunka kötötte le: egyik szerkesztője volt a Petőfi-szótár-nak, mely a költő teljes
életművét dolgozta fel szótári formában. A Petőfi-szótár munkálatai 1955-ben
kezdődtek – Gáldi László irányításával –, de csak az 50-es évek végén indultak
meg igazán. Szabó Dénesnek jelentős szerepe volt a feldolgozás elveinek kialakításában. Ezekhez tanulmányozta a Németországban készülő Goethe- és a
419
Lengyelországban készülő Mickiewicz-szótár szerkesztési elveit. Jelentős részt
vállalt a szócikkek (főleg egyes formaszavak szócikkeinek) írásából és a szerkesztésből is. (E munka során felhasználta A magyar nyelv értelmező szótára
szerkesztése során 1949-ben szerzett tapasztalatait is.) A Petőfi-szótárnak (a J.
Soltész Katalin, Szabó Dénes, Wacha Imre szerkesztette és számos munkatárs
közreműködésével megírt hatalmas műnek) az első kötete 1973-ban, negyedik,
záró kötete 1987-ben jelent meg. A Petőfi-szótár egyébként mintája volt két
korábban megjelent írói szótárnak is, a magyar Juhász Gyula-szótárnak és a
bolgár költő nyelvét feldolgozó Botev-szótárnak is. E munka végzése közben
forráskutatást is végzett, azt próbálta felderíteni, mely német forrás lehetett az
alapja Petőfi Robin Hood fordításának.
Szabó Dénes türelemmel viselt hosszú betegség után 1994. február 28-án
hunyt el.
Pais Dezső még 1942-ben, a Codices Hungarici c. sorozat indító kötetében a
Jókai-kódex bevezetésében Szabó Dénes tudományos tevékenységéről a következőket írta: „A kiadás technikai műveletét igen nagy ötletességgel és minden
elismerést megérdemlő gonddal (...) irányította és ellenőrizte. Ugyancsak ő volt
az, aki a kódexet tüzetesen átvizsgálta, és a róla szóló ismereteinket több új
adalékkal gazdagította”. Mindez fokozott mértékben érvényes Szabó Dénes
tankönyvírói tevékenységére és a Petőfi-szótár szerkesztése során végzett munkájára is. De érvényes emberi és pedagógusi magatartására is.
Wacha Imre
420
Szabó József
421
SZABÓ JÓZSEF VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL
1940. október 18-án születtem a Tolna megyei Nagykónyiban. Szüleim
földművelők voltak, így a különféle mezőgazdasági és ház körüli munkákban
gyermekkoromtól kezdve, ahogy az faluhelyen szokásos és természetes volt, én
is mindig részt vállaltam. Ez azért volt fontos és későbbiekben is hasznos számomra, mert ezáltal jól megismerhettem a hagyományos paraszti gazdálkodást,
a falusi emberek mindennapjait, gondolkodásmódját és a különféle népszokásokat is, melyeknek magam is cselekvő részese lehettem. Ezenkívül az is nagyban
hozzájárult a falu életének, hagyományainak megismeréséhez, hogy 18 éves
koromig szülőfalumban laktam, ugyanis bejáró diákként folytattam tanulmányaimat a tamási Béri Balogh Ádám Gimnáziumban. Bizonyára ezzel is összefügg,
hogy a szülői házhoz, a rokonaimhoz, ismerőseimhez való ragaszkodásom
mindmáig megmaradt, most is szívesen és viszonylag gyakran járok haza szűkebb pátriámba. Bizonyára ez az erős érzelmi kötődés is közrejátszott abban,
hogy Nagykónyi nyelvjárásáról négy könyvet is írtam.
A továbbtanulásomban az okozott némi gondot, hogy a szeretett magyar irodalom és nyelvtan mellé milyen szakot válasszak. Végül is az orosz mellett
döntöttem. Utólag nézve ez szerencsés választás volt, mert későbbi pályámon
segítségemre volt az orosz nyelv ismerete. Ez nemcsak nyelvszemléletemet
formálta, hanem azt is jelentette, hogy amikor már az egyetemen dolgoztam, a
különféle nemzetközi tudományos ülésszakokon, kongresszusokon is előadásokkal tudtam részt venni, s többször jártam szakmai-kutatási céllal a Szovjetunióban és pl. Bulgáriában, Lengyelországban is. Németül csak jóval később,
már egyetemi oktatóként tanultam meg. Ennek is nagy hasznát láttam, hiszen jó
néhány tanulmányúton vehettem részt több európai országban is (pl. Ausztriában, Luxemburgban, Németországban, Svájcban). Közülük különösen fontossá
váltak számomra a németországi ösztöndíjak, tanulmányutak és a nyelvjárási
konferenciákon való részvételeim (többek között Augsburgban, Lipcsében,
Mainzban, Münchenben, Regensburgban, Würzburgban). Valószínűleg ennek is
köszönhetem, hogy 2000-ben tagja lehettem a Német Dialektológia Nemzetközi
Társaságának (Internationale Gesellschaft für Dialektologie des Deutschen).
A tamási gimnáziumból 1959-ben kerültem a Szegedi Tudományegyetemre,
és igazában véve itt mélyült el érdeklődésem a magyar nyelvészet iránt. Elsősorban Nyíri Antal professzor úr nyelvtörténeti előadásait hallgatva jöttem rá
arra, hogy szülőfalum nyelvjárásának milyen sok értékes sajátsága van, s így
milyen értékes nyelvi kincs birtokában vagyok. Amikor másodéves koromban a
nyelvtörténeti szigorlatot letettem, hamarosan azzal a céllal kerestem föl a professzor urat, hogy nyelvjárási témából nála szeretnék szakdolgozatot írni. Szívesen vállalta diplomamunkám irányítását, úgyhogy a nyári szünetre én már azzal
az elhatározással mentem haza, hogy tájszavakat és nyelvjárási szövegeket
gyűjtök. Így is történt. A legjobb adatközlőim a szüleim lettek, de nemsokára a
422
rokonok és a falubeli ismerősök körében is végeztem anyaggyűjtést. Egyetemi
éveimben – már elsőévesként – Bálint Sándort is megismerhettem, sőt nála volt
életem első és legkönnyebb vizsgája is a magyar folklórból. A vele való találkozás is nagyon fontos lett számomra, hiszen később is jártam speciális kollégiumaira, s mindez elmélyítette a néprajz iránti érdeklődésemet, amely több tanulmányomban, cikkemben, önálló köteteim közül pedig főképpen a Nyelvjárási
szöveggyűjtemény Nagykónyiból és a Koppány menti tájszótár című kötetekben
mutatkozik meg.
A pályakezdésem úgy alakult, hogy Nyíri professzor úr közbenjárására Szegeden kaptam állást, s így a tanszék közelében maradhattam. A Radnóti Miklós
Gimnáziumba kerültem, ahol két évet töltöttem, majd négy évig a Béke utcai
Általános Iskolában tanítottam. Tanári munkám mellett 1965-ben védtem meg
bölcsészdoktori értekezésemet szülőfalum nyelvjárásából. Fontos és lelkesítő
volt számomra, hogy általános és középiskolai tanárként is visszajárhattam az
egyetemre, ahol speciális kollégium tartásával bíztak meg. Folyamatos maradt
tehát az egyetemmel, a tanszékkel való kapcsolatom. Ezenkívül Inczefi Géza
tanszékvezetőtől a főiskolára is meghívást kaptam, s mindez folyamatos önképzésre ösztönzött. Bekapcsolódtam az Országos Néprajzi és Nyelvjárási Gyűjtőmozgalomba is, és Végh Józsefnek köszönhetően kétszer is előadást tarthattam
az önkéntes néprajzi és nyelvjárási gyűjtők konferenciáján. Neki köszönhetem
továbbá azt is, hogy általános iskolai tanárként az egyik közzétevője lehettem a
Somogy megye földrajzi nevei című kiadványnak. Az említett gyűjtőmozgalom
révén ismertem meg Deme Lászlót, aki akkoriban Pozsonyban volt vendégtanár, és még így is időt szakított arra, hogy átnézze egyik dolgozatomat és értékes észrevételeket fűzzön hozzá. A vele való találkozás, az ő segítőkészsége és
hasznos tanácsai a későbbiekben is, egész pályámon igen sokat jelentettek számomra.
1970-ben kerültem a tanszékre, s azóta is a szegedi egyetemen dolgozom.
Kezdetben nyelvtörténeti és hangtani szemináriumi foglalkozásokat vezettem,
és a nyelvjárástan oktatása is feladatom volt, és egész pályámon az is maradt. Itt
említem meg, hogy 1992 és 1997 között a pozsonyi Komenský Egyetemen tanítottam, ahol nagy hasznát láttam nyelvtörténeti ismereteimnek. Fő kutatási területem a dialektológia, ezenkívül névtani kérdésekkel is szívesen foglalkozom.
Mivel középiskolás korom óta vonzódom a történelemhez, különösen a település- és népiségtörténet érdekel, ezért mintegy húsz évvel ezelőtt a nyelvjárásszigetek problematikájával kezdtem foglalkozni. Ennek eredményeként készült el
ebben a témakörben az akadémiai értekezésem, melyet 1992-ben védtem meg.
Nagyon örülök annak, ha a hallgatók megkeresnek, hogy nálam szeretnék a
szakdolgozatukat nyelvjárási témából vagy pedig földrajzi nevek feldolgozásából írni. Mivel most is többen tevékenykednek ilyen tárgykörökben, ez azt jelenti, hogy van tehát folytatás is. Jó érzés, hogy valamelyest tovább tudom adni
a sok törődést, azt a segítséget, melyet elsősorban Deme Lászlótól és Nyíri Antaltól én is kaptam. Fiatal kollégáim közül H. Tóth Tibor, aki tanítványom volt,
nyelvjáráskutató lett, s már önálló kötete is megjelent.
423
Visszapillantva eddigi pályafutásomra, azokra az eredményekre, melyeket
elértem, az mindenesetre örömmel tölt el, hogy a szülőfalum nyelvjárásáról
megjelent könyveimmel talán vissza tudtam adni valamit szüleimnek és annak a
fölnevelő közösségnek, amelyből származom. Otthon sokan tudták s tudják
rólam, hogy foglalkozom a falu tájszólásával. Ilyen indoklással kaptam meg
1999-ben a Nagykónyi díszpolgára címet. Úgy látszik: többen is megérezhették,
hogy az anyanyelvjárásom sajátságainak összegyűjtése és feldolgozása számomra kezdettől fogva nemcsak tudományos célú elemzés volt, hanem annál
sokkal több is. A különböző nyelvjárási adatok közül egy-egy archaikus elemnek, szemléletes fordulatnak, nyelvi leleménynek az anyaggyűjtés során mint
nyelvész mindig örülni tudtam, de mint embernek, lélekben nagykónyi lakosnak, egy-egy tájszó vagy szólás mindig jóval több volt egy adatnál: fölidézte s
ma is fölidézi bennem gyermekkorom világát, s a mindennapi létért a természettel és társadalommal küszködő parasztember munkáját, erőfeszítéseit, nehézségeit, a paraszti létforma örömeit és gondjait egyaránt. Az utóbbi időben gyakrabban gondolok arra, hogy jó lenne, ha tanítványaim közül minél többen művelnék, folytatnák szűkebb szakterületeimet. Remélem, hogy a következő években még sokat tudok tenni azért, hogy minél több hallgatóm figyelmét a nyelvjáráskutatásra, a földrajzi nevek feldolgozására irányítsam. Abban is bízom,
hogy a magyar nyelvészet ismét kivívja majd azt az elismerést, amely megilleti,
hiszen olyan feladatai vannak, melyeket az utánunk jövő nemzedékeknek kell
teljesíteni, s a magyar nyelvészek helyett azokat senki más elvégezni nem tudja.
A felvétel 2000. február 22-én készült, szövegét Jánki Dóra jegyezte le.
424
SZABÓ JÓZSEF ÍRÁSAINAK BIBLIOGRÁFIÁJA
1963.
Nyelvjárási szövegek Nagykónyiból. NNytud VII, 101–6.
1965.
Szójegyzék Nagykónyiból. NNytud IX, 61–70.
1967.
A zárt ë-zés és az ö-zés a Tolna megyei Nagykónyi nyelvjárásában. Nyr 91.
209–16.
1970.
Két mássalhangzó-jelenség Nagykónyi község nyelvjárásában. MNyj XVI, 19–
28.
Néhány megjegyzés a földrajzinév-munkálatok során szerzett tapasztalataimról.
Somogyi Honismereti Híradó 3. 49–50.
A visszaható igeképzők Nagykónyi község nyelvjárásában. NNytud XIV, 93–9.
1972.
A cselekvő igék képzői Nagykónyi község nyelvjárásában. NNytud XV–XVI,
141–64.
A felső nyelvállású magánhangzók megterheltsége Nagykónyiban. Nyr 96. 78–
80.; 356–63.
A mássalhangzók kiesése, hasonulása és nyúlása Nagykónyiban. MNy LXVIII,
482–90.
A denominális igeképzők Nagykónyi község nyelvjárásában. MNyj XVIII, 83–
93.
1973.
Nagykónyi község népi hitvilága. Tolnai Művelődés június, 81–110. (Társszerző: Szabó Józsefné)
1974.
Somogy megye földrajzi nevei. AkK, Budapest. (A kötet egyik közzétevőjeként)
Nagykónyi község földrajzi nevei. NNytud XVII–XVIII, 197–220.
Tájszavak Nagykónyiból. Nyr 98. 83–90.; 489–97.
Rokon értelmű szavak vizsgálata Nagykónyi község nyelvjárásában. NytudÉrt
83. 566–9.
425
Teiszler Pál: A Nagykároly környéki magyar nyelvjárás magánhangzó rendszere. NNytud XVII–XVIII, 320–1. (Ism.)
1975.
Tájszavak Nagykónyiból. Nyr 99. 224–5.
Az egyszerű és (a különböző számú tagmondatból álló) összetett mondatok
gyakoriságának és a szerkesztettségnek a vizsgálata Nagykónyi nyelvjárásában. MNyj XXI, 45–66.
1976.
Megfigyelések a nagykónyi nyelvjárás változásáról, különös tekintettel a köznyelvi hatásra. MNy LXXII, 100–13.
A kendermunka és szókincse Nagykónyiban. NNytud XIX–XX, 83–143.
A mellérendelt és az alárendelt mondatok gyakoriságának vizsgálata Nagykónyi
nyelvjárásában. Nyr 100. 201–33.
Kristó Gyula–Makk Ferenc–Szegfű László: Adatok „korai” helyneveink ismeretéhez I–II. NNytud XIX–XX, 394–6. (Ism.)
1977.
Szőreg földrajzi nevei. In: Szőreg és népe. Szerk. Hegyi András. Szeged, 25–47.
Szövegmutatványok Nagykónyi község nyelvjárásából. NNytud XXI, 133–52.
Balogh Lajos–Király Lajos: Az állathangutánzó igék, hívogatók és terelők somogyi nyelvatlasza. NNytud XXI, 357–61. (Ism.)
1978.
A szinteződés vizsgálata Nagykónyi nyelvjárásában. Nyr 102. 333–47.
A kéziratkészítés. In: A földrajzi nevek gyűjtésének, ellenőrzésének és közzétételének kézikönyve. Budapest, 94–103.
1979.
Köznyelvi behatolás a nyelvjárási mondatszerkezetekbe. NytudÉrt 100. 125–46.
Az aratás szakszókincse Nagykónyiban. NNytud XXII–XXIII, 91–122.
1980.
A mondathatárok megállapítása a magnetofonról lejegyzett nyelvjárási szövegekben. NytudÉrt 104. 719–23.
Odalett a tudós tanár. Tiszatáj július, 44–6. (Hozzászólás a társadalomtudományi kutatások vidéki helyzetéről folyó vitához)
Az egyszerű és az összetett mondatok gyakoriságának vizsgálata nyelvjárási
szövegek alapján. Nyr 104. 482–93.
1981.
Tolna megye földrajzi nevei. AkK, Budapest, 53–152. (A kötet egyik közzétevőjeként)
426
Kell-e szégyellnünk anyanyelvjárásunkat? ÉA 3. 12.p.
A mondatterjedelem vizsgálata nyelvjárási szövegekben. Nyr 105. 463–75.
Nagykónyi község nevének eredetéről. Névtani Értesítő 5. 6–9.
Egy bírálat néhány tanulsága. (Válasz Péter Lászlónak) Névtani Értesítő 5. 23–
8.
Észrevételek a kiskundorozsmai nyelvjárás változásáról (A Magyar Nyelvjárások Atlasza alapján). MNy LXXVII, 474–86.
Bálint Sándor mint nyelvtudós és pedagógus. MNy LXXVII, 120–2.
Az igetövek vizsgálata Nagykónyi község nyelvjárásában. NNytud XXIV–
XXV, 149–60.
Csongrád megye nyelvjárási sajátosságainak áttekintése a földrajzi nevek alapján. MNyTK 160. 173–6.
Markó Imre Lehel: Kiskanizsai Szótár. NNytud XXIV–XXV, 397–401. (Ism.)
Kiss Jenő: Mihályi tájszótár. MNy LXXVII, 224–7. (Ism.)
1982.
Nyelvjárási szöveggyűjtemény Nagykónyiból. Budapest, 170 p. (MNyTK.
163.)
Nyelvjárási szöveg Nagykónyi község lakodalmi szokásairól. Dunatáj V/2. 36–
43. (Társszerzővel)
A nyelvjárások helye és szerepe az egyetemi oktatásban. Dialektológiai
szimpozion. VEAB Értesítő II, 79–82.
Hozzászólás a nyelvjárásiasság szemlélete kérdéséhez. Dialektológiai
szimpozion. VEAB Értesítő II, 123–5.
Észrevételek a kiskundorozsmai nyelvjárás változásáról (A Magyar Nyelvjárások Atlasza alapján). MNy LXXVIII, 99–103.
A névszótövek vizsgálata Nagykónyi község nyelvjárásában. NNytud XXVI,
115–42.
1983.
A mondatszerkesztés nyelvszociológiai vizsgálata a nagykónyi nyelvjárásban. AkK, Budapest, 278 p.
Bodnár Béla: Hódmezővásárhelynek és környékének földrajzi nevei. Szeged,
253 p. (Sajtó alá rendezte.)
Gondolatok a regionális köznyelvek mondattani kutatásáról. MNy LXXIX, 86–
91.
A deverbális névszóképzés Nagykónyi nyelvjárásában. Nyr 107. 171–82.
Újabb adatok a Tabán földrajzi név elterjedéséhez. Nyr 107. 347–51.
Hajdú Mihály szerk.: Magyar Csoportnyelvi Dolgozatok. MNy LXXIX, 231–4.
(Ism.)
Matijevics Lajos (1940–1983). NNytud XXVII, 67–8.
1984.
Táplálkozási hagyományok Nagykónyiban I. NNytud XXVIII, 85–97. (Társszerző: Sz. Bozóki Margit)
427
Kiss Jenő: A rábaközi Mihályi nyelvjárásának hang- és alaktana. MNy LXXX,
89–94. (Ism.)
Vas megye földrajzi nevei. MNy LXXX, 504–7. (Ism.)
Kiss Jenő: Fejezetek a mihályi nyelvjárás mondattanából. Nyr 108. 505–10.
(Ism.)
Deszk története és néprajza. Tanulmányok. Szerk. Hegyi András. Szeged–
Deszk, 1128 p.
1985.
Szólásmagyarázatok Nagykónyiból. Nyr 109. 82–8.
Néhány délkelet-magyarországi nyelvjárássziget vizsgálata (A Magyar Nyelvjárások Atlasza alapján). MNy LXXXI, 178–97.
„Első vót a magyar búza…” In: Szülőföldünk, a Tiszántúl II. Szerk. Gácser
József. TankK, Budapest, 175–6.
„…a legszembetűnőbb emlék a szülőföldről: a beszéd” In: Szülőföldünk, a Tiszántúl II. Szerk. Gácser József. TankK, Budapest, 290–2.
Keresztnévi eredetű közszavak Nagykónyi nyelvjárásában. MNyTK 170. 159–
64.
Rasprostranenie geograficseskogo nazvanija Taban v Vengrii. XV.
Internationaler Kongress für Namenforschung 13–17 August 1984.
Der Eigenname in Sprache und Gesellschaft. Vorträge und Mitteilungen in der
Sektion 5 Eigennamen und nichtlinguistische Gesellschaftswissenschaften.
Hrsg, Ernst Eichler–Elke Sass–Hans Walther. Karl-Marx-Universität,
Leipzig, 323–9.
Nagy Jenő: Néprajzi és nyelvjárási tanulmányok. MNy LXXXI, 228–30. (Ism.)
1986.
A nagykónyi nyelvjárás. Szekszárd, 301 p.
Táplálkozási hagyományok Nagykónyiban II. NNytud XXIX–XXX, 201–11.
(Társszerző: Sz. Bozóki Margit)
Sprachsoziologische Untersuchung der Satzkonstruierung in einem ungarischen
Ortsdialekt im Bezirk Tolna /Donau/. Zeitschrift für Dialektologie und
Linguistik. Wiesbaden–Stuttgart LIII, 356–62.
A nagykónyi nyelvjárás jövevényszavai. Nyr 110. 197–201.
Baranya megye földrajzi nevei I–II. Csongrád Megyei Honismereti Híradó.
187–95. (Ism.)
Vadas Ferenc: Faddi dohány. NNytud XXIX–XXX, 222–3. (Ism.)
Nyíri Antal köszöntése 80. születésnapján. Nyr 110. 509–10.
1987.
A bel- és külterület földrajzi nevei. In: Algyő és népe. Szerk. Hegyi András.
Szeged, 33–53.
Néhány Duna–Tisza közi és Tisza menti nyelvjárássziget vizsgálata (A Magyar
Nyelvjárások Atlasza alapján) MNy LXXXIII, 13–28.; 180–99.
428
Nyelvjárási szövegek a hagyományos paraszti gazdálkodás és népszokások
köréből (Értény, Koppányszántó és Nagykónyi). Nyr 111. 61–76.
A belső nyelvjárásszigetek vizsgálatának lehetőségei, módszerei. MNy
LXXXIII, 524–31.
Észrevételek névadási gondjainkról. Nyr 111: 373–4.
A cserény tájszó földrajzi neveinkben. Névtani Értesítő 12. 53–5.
Nyelvi vizsgálódások az amerikai magyarok körében. Nyelvünk és Kultúránk
69. 101–2.
Теоретико-методологические вопросы исследования внутренних местных
говоров-островов. Sonderdruck aus Proceedings of the Fourteenth
International Congress of Linguists. Berlin/GDR, August 10–August 15.
1987. II, 1555–8.
1988.
A belső nyelvjárásszigetek vizsgálatának elméleti-módszertani kérdései.
NNytud XXXI–XXXII, 183–8.
Székely nyelvföldrajzi szótár. MNy LXXXIV, 355–8. (Ism.)
Imre Samu: Nyelvjárási szókészletünk néhány szerkezeti kérdése a magyar
nyelvatlasz anyaga alapján. Nyr 112. 369–70. (Ism.)
Sebestyén Ádám: Bukovinai székely népmesék I–IV. Nyr 112. 381–4. (Ism.)
Miben hozott újat a baranyai névgyűjtemény? NNytud XXXI–XXXII, 276–280.
(Ism.)
1989.
Két északkelet-dunántúli nyelvjárássziget vizsgálata. MNy LXXXV, 136–50;
288–98.
Nyelvjárási szövegek három Koppány menti faluból. MNy LXXXV, 356–62;
456–64.
1990.
Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek. Békéscsaba–
Kecskemét–Szeged, 418 p.
Két nyelvjárási szöveg elemzése. NNytud XXXIII, 57–64.
A magyarországi nyelvjárásszigetek vizsgálatának néhány tanulsága. In:
Congressus Septimus Internationalis Fenno-Ugristarum. Debrecen, 220–5.
Egy Koppány menti tájszótár terve. In: II. Dialektológiai szimpozion. Szerk.
Szabó Géza. Veszprém, 191–5.
„Én szögedi nemzet vagyok”. Emlékezés Bálint Sándorra mint nyelvészre és
pedagógusra. In: Szegedi Műhely. Bálint Sándor-emlékszám. Szerk. Gyuris
György. Szeged, 78–82.
Kálnási Árpád: A mátészalkai járás földrajzi nevei. MNyj XXVIII–XXIX, 153–
6. (Ism.)
429
1991.
Benkő Loránd mint nyelvjáráskutató. In: Emlékkönyv Benkő Loránd hetvenedik születésnapjára. Szerk. Hajdú Mihály–Kiss Jenő. Budapest, 585–8.
A kóti nyelvjárás vázlatos áttekintése. In: Corvin Mátyás-konferencia. Szerk.
Varga József–Molnár Zoltán. Maribor, 93–7.
A nyelvjárásszigetek vizsgálatának kezdetei hazánkban. In: Tanulmányok a
magyar nyelvtudomány történetének témaköréből. Szerk. Kiss Jenő–Szűts
Deme László köszöntése 70. születésnapján. Nyelvelő 3. 63–4.
1992.
Az osztrák nyelvszigetkutatás és annak két kiemelkedő képviselője. MNy
LXXXVIII, 72–82.
Tájszavak a Koppány mente három községéből. Nyr 116. 198–214.(Társszerző)
Nyelvjárási szövegek néhány magyar nyelvjárásszigetről. MNyj XXX, 187–97.
A német nyelv/járás/szigetek és kutatásuk vázlatos áttekintése. MNy
LXXXVIII, 454–69.
Fejkötetlen, kalapatlan. MNy LXXXVIII, 484–5.
Öt nap a turkui Fennicumban. Nyelvelő 4. 42–3.
Deme László mint nyelvjáráskutató (Köszöntő szavak 70. születésnapja alkalmából). NNytud XXXIV, 215–20.
Benkő Loránd: A csángók eredete és települése a nyelvtudomány szemszögéből. Nyr 116. 219–22. (Ism.)
Deme László hetvenéves. Nyr 116. 245–7.
Mórahalom. A település földje és népe. Szerk. Juhász Antal. Kiadja Mórahalom
Város Önkormányzata.
1993.
Szegedi kirajzások a vajdasági Temesközben. In: Szeged (A város folyóirata)
április, 44–6.
Nagykónyi, Tolna megye. In: Szöveggyűjtemény a táji nyelvváltozatok köréből.
Szerk. Balogh Lajos. Budapest, 91–102.
A jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek vizsgálatának néhány tanulsága. In:
Régi és új peregrináció. Magyarok külföldön, külföldiek Magyarországon
III. Szerk. Békési Imre–Jankovics József–Kósa László–Nyerges Judit. Budapest–Szeged, 1425–29.
Nagyiván, egy közép-tiszántúli nyelvjárássziget. In: Hungarológia 3. Szerk.
Hegedűs Rita–Kőrösi Zoltánné–Tarnói László. Budapest, 148–52.
Ungarische Dialektinseln in Ungarn und Jugoslawien. In: Finnisch-Ugrische
Mitteilungen 16/17 (1992/93), 137–50.
„Üdvözlet Hídvégre”. Gondolatok Szigeti Lajos „Az ég tükrében” című verskötete kapcsán. Dunatáj XVI/2–3. 77–8.
Emlékeim Bálint Sándorról. Nyelvelő 5. 113–5.
430
Földes Csaba: Deutsch – ungarisches Wörterbuch sprachwissenschaftlicher
Fachausdrücke. Német-magyar nyelvészeti szakkifejezések szótára. MNyj
XXXI, 149–53. (Ism.)
1994.
Sándor Bálint und die Szegeder Volkssprache. Acta Ethnographica Hungarica,
39/3–4. 263–7.
Tájszavak és tájak a szlovákiai magyar irodalom négy művében. IrSz
XXXVII/6. 62–71.
Nyelvjárási szövegek a szegedi kirajzású vajdasági Temesközből. Tanulmányok
Csongrád megye történetéből XXI. Szeged, 275–310. (Társszerző: Sz.
Bozóki Margit)
Tanulmányúton Luxemburgban. IrSz XXXVII/7–8. 107–10.
Tiszasziget földrajzi nevei. NNytud XXXV, 103–15.
Nagy Géza: Bodrogközi tájszótár. Nyr 118. 355–9. (Ism.)
Rónai Béla: Zselici nyelvatlasz. Nyelvföldrajzi vizsgálatok a Zselicben. MNy
XC, 473–7. (Ism.)
1995.
Előszó a Nyelvjárási szövegek a szlovákiai magyar nyelvjárásokból című közleményhez. In: Hungarológia 6. Szerk. Abody Rita–Hegedűs Rita–Kőrösi
Zoltánné–Tarnói László. Budapest, 3–6.
Nyelvek és nyelvjárások Luxemburgban. MNy XCI, 211–6.
Einige theoretisch-methodologische Fragen der Untersuchung ungarischer
Dialektinseln. NNytud XXXVI, 309–15.
A szlovákiai magyar nemzetrész szolgálatában. Két újabb kiadvány Zalabai
Zsigmond összeállításában. Tiszatáj 49/8. 35–42.
A település földrajzi nevei. In: Kiskundorozsma. Tanulmányok. Szerk. Kövér
Lajos–Tóth Sándor László. Szeged, 516–39.
A dorozsmai nyelvjárás. In: Kiskundorozsma. Tanulmányok. Szerk. Kövér Lajos–Tóth Sándor László. Szeged, 540–73.
Nyelvjárási tanulmányúton Németországban. A Hét 10. 20–1.
Pozsonyi egyetemisták nyelvjárási gyűjtéséről. Nyelvelő 6. 74–6.
1996.
A nyelvjárások helye és szerepe az iskolai oktatásban. Iskolakultúra VI/1. 67–
74. és Katedra III/5. 19–20.; 6. 20–1.; 7. 18–9.
Tanulmányúton Németországban. MNyj XXXIII, 153–60.
„Csak anyanyelvemen lehetek igazán én”. Az anyanyelvi tudat, a magyarságtudat és a nyelvhasználat néhány kérdése Szlovákiában (egyetemisták körében
végzett fölmérés alapján). In: Nyelvi tudat, identitástudat, nyelvhasználat.
Szerk: Gadányi Károly–Bokor József–Guttmann Miklós. Szombathely, 24–
32.
431
Mutatvány a Koppány menti tájszótár címmel tervezett kiadványból. In: Absztrakció és valóság. Főszerk.: R. Molnár Emma. JGyTF Kiadó Szeged, 65–71.
(Társszerző: Sz. Bozóki Margit).
Az ö hang eredete és az ö-zés elterjedése a magyar nyelvjárásokban. In: Absztrakció és valóság. Főszerk.: R. Molnár Emma. JGyTF Kiadó Szeged, 295–
301.
Nyelvjárási szöveg Őriszentpéterről. MNy XCII, 351–3.
„A nyelvi emlékek olyanok, mint a búvópatak csörgedező ágai a föld mélyében.” Tájszómagyarázatok Duba Gyula és Gál Sándor műveiben. In: Új
Dunatáj I/3. 43–52.
Deme László és a dialektológia. In: Hipotézisek és realitások a lingvisztikában.
Szerk. B. Fejes Katalin–R. Molnár Emma. Szeged, 97–103.
Két kiadvány egy műhelyből: Bokor József: Regionális lexikológiai vizsgálatok
a nyugati magyar nyelvterületen; és Guttmann Miklós: A táji jelenségek
vizsgálata tíz- és tizennégy évesek beszélt nyelvében Nyugat-Dunántúlon.
Nyr 120. 228–32. (Ism.)
Ördög Ferenc: Zala megye népességösszeírásai és egyházlátogatási jegyzőkönyvei (1745–1771). NNytud XXXVII, 357–60. (Ism.)
1997.
A saraboló és néhány tautonimája a magyar nyelvjárásokban. MNy XCIII, 80–
3.
Nyíri Antal mint tudós és pedagógus. In: Nyíri Antal kilencvenéves. Szerk.
Büky László. Szeged, 143–50.
Tájszavak és bodrogközi hagyományok Kulcsár Ferenc „Kígyókő” című könyvében. Új Dunatáj II/1. 35–42.
Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek. Irodalmi Szemle
XL/4. 70–6.
Nyelvjárási szövegek a szegedi kirajzású vajdasági Temesközből II. In: Tanulmányok Csongrád megye történetéből XXIV. Szeged, 275–305. (Társszerző:
Sz. Bozóki Margit)
Történelem, hagyományos foglalkozások és népi szemléletmód a szegedi tájnyelv szókészletében. In: Szeged (A város folyóirata) február 22–6.
„…ahol mégse csak vándornak néznek”. Emlékezés a tamási diákévekre. In: Az
50. éves tamási Béri Balogh Ádám Gimnázium jubileumi évkönyve. Tamási,
82–4.
Tájszómagyarázatok Duba Gyula műveiben. In: Emlékkönyv B. Lőrinczy Éva
hetvenedik születésnapjára. Szerk. Bánki Judit. Budapest, 89–93.
„Itt kísért iskolás álom”. Néhány gondolat Szigeti Lajos Vízjelek nyári égen
című verseskötetéről. In: Szeged (A város folyóirata) 1997. február 43.
Bellon Tibor: Beklen. A nagykunsági mezővárosok állattartó gazdálkodása a
XVIII–XIX. században. NNytud XXXVIII, 355–60. (Ism.)
1998.
A szegvári nyelvjárás jellemzése. MNyj XXXV, 43–64.
432
Nyelvjárási szöveg Koppányszántóról. In: Tanulmányok a magyar nyelvről.
Szerk. H. Varga Gyula. Eger, 14–23.
Endrőd, egy Körös menti nyelvjárássziget. In: III. Dialektológiai szimpozion.
Szerk. Szabó Géza–Molnár Zoltán. Szombathely, 102–6. (A Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola Magyar Nyelvészeti Tanszékének Kiadványai II.)
Fekete János: Bács-Kiskun megye földrajzi nevei. I. Kiskunfélegyháza és környéke. Nyr 122. 490–3. (Ism.)
Josef Schwing: Grammatik der deutschen Mundart von Palotabozsok (Ungarn).
NNytud XXXIX, 223–7. (Ism.)
1999.
Nyelvjárási és szociolingvisztikai tanulmányok. Körös Főiskola, Békéscsaba,
423 p.
Baróti Szabó Dávid: Jer, magyar lantom. Összeállította, a szövegeket gondozta,
az utószót írta s a név- és szómagyarázatokat készítette Zalabai Zsigmond.
Tiszatáj 53/2. 90–3. (Ism.)
„A teljes ember próbája folyik az élet nyelvi csataterein…” A magyar nyelv
helyzete Szlovákiában. In: Az anyanyelv a kétnyelvűségben. Szerk. Bokor
József. Maribor–Lendva, 64–7.
Szövegfölvétel Koppányszántó nyelvjárásából. MNyj XXXVI, 185–99.
Kálnási Árpád: Fejezetek a Csűry-iskola történetéből. MNy XCV, 347–9. (Ism.)
Nyelvjáráskutatók konferenciája Regensburgban. MNy XCV, 361–4.
Egy kötet tőle, egy pedig róla. Új Dunatáj IV/2. 85–95.
A török hódoltság nyomai helyneveinkben. Névtani Értesítő 21. 81–6.
Gondolatok A romániai magyar nyelvjárások atlaszá-nak böngészése közben.
MNyj XXXVII, 399–405.
Történelem és népi szemléletmód a szegedi tájnyelv szókészletében. NyIrK
XLIII, 1–2. 43–9.
2000.
Koppány menti tájszótár. Szekszárd, 248 p. (Társszerző: Sz. Bozóki Margit)
Végh József mint nyelvjárási és földrajzinév-gyűjtés szervezője. In: Népnyelv–
társadalom. Szerk. Szabó Géza, Molnár Zoltán. Szombathely, 106–9.
Nyelvek és nyelvjárások Svájcban. MNy XCVI, 109–20,
Molnár Zoltán Miklós: Nyelvföldrajzi szociolingvisztikai vizsgálatok a magyar
nyelvterület nyugati régióiban. Nyr 124. 128–30. (Ism.)
Nyelvjáráskutatók konferenciája Augsburgban. Nyr 124. 136–9.
A dialektológia és a néprajz szerepe Mészöly Gedeon munkásságában. Lidércfény II/2. 37–43. Sárbogárd.
A német–magyar nyelvi kölcsönhatás vizsgálata három Nagykároly környéki
községben. MNy XCVI, 363–8.
Néhány oszmán-török eredetű földrajzi nevünkről. MNyj XXXVIII, 375–8.
Gondolatok a Mészöly-iskola örökségéről. NNytud XI, 21–5.
Kiss Jenő: Mihályi nyolcszáz éves. Nyelvi-művelődéstörténeti tallózások.
NNytud XL,. 357– 60. (Ism.)
433
Deutsch-Ungarische Interferenz am Beispiel der Winzerterminologie und des
Atlasses der rumänienungarischen Dialekte. In: Bausteine zur Sprachgeschichte. Referate der 13. Arbeitstagung zur alemannischen Dialektologie
in Augsburg. Heidelberg, 321–9.
Gondolatok Alsómocsolád újabb helytörténeti kötetéről. In: Vox humana. Bolla
Kálmán professzor hetvenedik születésnapjára. Szerk. Földi Éva–Gadányi
Károly. Budapest, 373–6.
A török hódoltság néprajzi emlékei a földrajzi nevekben. In: „Magyaroknak
eleiről”. Ünnepi tanulmányok a hatvanesztendős Makk Ferenc tiszteletére.
Szerk. Piti Ferenc–Szabados Görgy. Szeged, 493–503.
2001.
A dialektológia és a néprajz szerepe Mészöly Gedeon munkásságában. MNy
XCVII, 134–40.
Dallos Nándor–Pesti János: Hosszúhetényi szótár. Nyr 125. 261–4. (Ism.)
Magyar dialektológia. Szerk. Kiss Jenő. Osiris Kiadó, Budapest, 454 p.
2002.
A népi szemléletmód tükröződése a szegedi tájnyelv szókészletében In: Szeged
febr. 27–30. és MNy XLVIII,. 140–7.
Veszprém megye földrajzi nevei. IV. A Veszprémi járás. Nyr. 126. 113–6.
A török hódoltság néprajzi és nyelvi maradványai helyneveinkben. In: Szeged
május, 54–9.
Búcsú Nyíri Antaltól. NNytud XLI, 417–8.
Nyelvjáráskutatók nemzetközi konferenciája Würzburgban. MNy XLVIII, 244–
7.
Dialektwörter deutscher Herkunft in der Mundart von Nagykónyi. In: Cirill és
Metód példáját követve... Tanulmányok H. Tóth Imre 70. születésnapjára.
Szerk. Bibok Károly–Ferincz István–Kocsis Mihály. Szeged, 479–86.
A népi szemléletmód tükröződése a szókészletben (néhány tájszótár alapján).
In: IV. Dialektológiai Szimpozion. Szerk. Szabó Géza–Molnár Zoltán–
Guttmann Miklós. Szombathely, 19–27. (A Berzsenyi Dániel Tanárképző
Főiskola Magyar Nyelvészeti Tanszékének Kiadványai V.)
A szatymazi nyelv. In: Szatymaz földje és népe. Szerk. Péter László. Szeged,
481–93.
Szatymaz földrajzi nevei. In: Szatymaz földje és népe. Szerk. Péter László. Szeged, 495–523.
Díjak és kitüntetések
1980: Kiváló munkáért
1982: Csűry Bálint-emlékérem
434
SZEMELVÉNYEK SZABÓ JÓZSEF MŰVEIT
MÉLTATÓ RECENZIÓKBÓL
„Szabó József a magyar nyelvjáráskutatás középnemzedékének egyik legtermékenyebb, legszorgalmasabb tagja. Nem tartozik a csak íróasztali nyelvészek közé. Olyan kutató, aki saját anyanyelvjárásán kívül az egész magyar
nyelvterületet kutatási terepnek tekinti. Fáradhatatlanul jegyez, gyűjt. Felhasználja a kor technikáját, hogy minél pontosabban visszaadhassa az élő beszédet,
amely máig is az emberi érintkezés legfontosabb eszköze. A külföldi szakirodalomban is járatos.” (Kálmán Béla: Szabó József, Magyarországi és jugoszláviai
magyar nyelvjárásszigetek. Dél-alföldi évszázadok 3. sz. Szeged. 1990. 415 l. –
MNy LXXXVII, 1991, 378–9.)
„A szülőföld, a szülőfalu nyelvjárásának vizsgálatához a legfőbb indítékot a
szerzőnek az a tapasztalat adta – az ő szavai szerint –, »hogy sem szülőfalum,
sem a környékbeli falvak többségének nyelvéről semmilyen nyelvészeti közlemény nem jelent még meg« (…) Ennek a hiánynak a megszüntetéséhez kívánt
hozzájárulni.
Ezzel mindannyiunknak követendő és vonzó példát adott a tevékeny, alkotó
szülőföldszeretetre, a legkülönfélébb szakembereknek pedig arra, hogy szaktudományuk értő művelésével hogyan szolgálhatják szűkebb hazájuk széles körű
megismertetését.
A kiadványoknak emez általános tanulságai mellett megvannak a maguk
szaktudományi értékei is, amelyek túlmutatnak a magyar nyelvjárástudomány, a
dialektológia szűkebbre vont problémakörén. A helyi nyelvjárás megfigyelt
jelenségeiből ugyanis roppant fontos következtetések vonhatók le a helyi közösség, a falu társadalmának változására, átalakulására vonatkozólag. (…)
Az ismertetett két kiadvány a dialektológiának mint szaktudománynak a legbizonytalanabb, a legtisztázatlanabb területét, a mondatok vizsgálatát vállalja.
(…)
A szerző legfőbb érdeme, hogy a szülőfaluja iránti érzelmi és tudati elkötelezettsége mellett minden sorában megőrizte a tudomány művelőjére kötelező
tárgyilagosságot, elfogulatlanságot. (…)
Nem kevésbé dicsérendő a magas színvonalú, szigorúan tudományos mondanivaló szakmai zsargontól mentes világos és tárgyszerű stílusa. Bárcsak minél
több követőre találna a tudományos kutatók publikáló táborában!” (Rónai Béla:
Szabó József: Nyelvjárási szöveggyűjtemény Nagykónyiból. A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai. 163. sz. Budapest 1982. 170 oldal. A mondatszerkesztés nyelvszociológiai vizsgálata a nagykónyi nyelvjárásban. Nyelvészeti
tanulmányok 26. AkK, Budapest 1983. 278 oldal. – Dunatáj VIII/2. 1985, 79–
80.)
435
„Szabó József e munkájában mondatszerkezeti gyakorisági vizsgálatot végzett nyelvszociológiai szempontok alkalmazásával. Deme László mintáját
(Mondatszerkezeti sajátságok gyakorisági vizsgálata) követve a mondatot nem
mint szerkesztményt, hanem mint a szöveg részét alkotó egészt vizsgálta. Ez a
munka az első – ilyen típusú – leírás nálunk, amely nyelvjárási, tehát beszélt
nyelvi anyag elemzésén alapul. Eredményeivel többek között néhány szívósan
élő tévhitet cáfol a szerző (…) A könyv módszertanilag is kiemelendő jellemzője a nyelvszociológiai szempont alkalmazása. Szabó József nemzedékek, nemek, részint adatközlők szerinti bontásban is elemzi anyagát, s választ keres és
kap arra a kérdésre, hogyan és miben ragadható meg a nyelvjárás változása, a
köznyelv behatolása a nagykónyi nyelvjárás vizsgált részlegében. Külön hangsúlyozom, hogy a könyv tartalmazza a vizsgálati anyagot: a szerző által gyűjtött
s lejegyzett szövegeket is. Ez a 77 oldalnyi szövegközlés a könyv elemző részeitől függetlenül is értékes és többirányú nyelvészeti feldolgozásra, sőt néprajzi megfigyelésekre is lehetőséget nyújtó, kitűnő forrásanyag. A Nyelvjárási
szöveggyűjtemény Nagykónyiból (MNyTK 163) című kötettel együtt ez a fejezet az újabb kori magyar nyelvjárási szövegközlés példás teljesítménye. Szabó
József munkájában számos, a honi nyelvjáráskutatás történetére, gyakorlatára, a
mondatvizsgálat mikéntjére vonatkozó helyes és megszívlelendő megállapítás
található.” (Kiss Jenő: Szabó József: A mondatszerkesztés nyelvszociológiai
vizsgálata a nagykónyi nyelvjárásban. AkK, Budapest 1983. 278 l. – NyK 87.
1985, 273. p.)
„Szabó József tiszteletreméltó bátorsággal fogott hozzá munkájához, hiszen
túl a mondattani leírás minden nehézségén, szociológiailag rétegzett képet szándékozott adni anyanyelvjárásának mondatszerkesztéséről. Célját lényegében elérte, elkészítvén a magyar dialektológia első modern mondattani monográfiáját.
(…)
Szerencsére Szabó József (…) munkájának eredményeit föltétlenül hitelesnek, a további hasonló kutatások mintájának tekinthetjük. Nemcsak az adatközlők kiválogatásában, a beszédtéma megválasztásában járt el nagy gondossággal,
hanem a gyűjtés körülményeire (a fölvétel készítésének módjára, helyére stb.),
sőt még az adatközlők lélektani beállítódására is figyelemmel volt. (…)
A monográfia legfőbb érdeme, hogy szociológiai szempontokat érvényesítve
úgy elemzi egy helyi nyelvjárás mondatszerkesztési jellemzőit, hogy eredményeit hasonló vizsgálatok eredményeivel össze lehessen vetni.” (Papp Lajos:
Szabó József, A mondatszerkesztés nyelvszociológiai vizsgálata a nagykónyi
nyelvjárásban. AkK, Budapest, 1983. 278 lap. – MNy LXXXII, 1986, 103–5.)
„Szabó József a magyar nyelvjáráskutatás eddig jórészt mellőzött területén, a
nyelvjárási mondattanban vállalt feladatot. Az élő szövegeknek mint kutatási
anyagnak a gyűjtésével, a mondatszerkezeti sajátságoknak mint kutatási tárgynak a kiválasztásával, valamint a feldolgozás módszerének szerencsés átvételével példát mutat a következő nyelvjárási mondatvizsgálatoknak. Saját vizsgálatának itteni eredményei megrajzolják a vizsgált szövegek szerkezeti karakterét,
közvetlen folytatást kínálnak a nyelvjárási szövegek szövegtani kutatásához,
funkcionális segítséget adnak a mondategység belső szerkezetének vizsgálatá436
hoz. Mindezt kiérlelten, tisztán fogalmazta meg, gondolatmenete jól követhető,
eredményei ellenőrizhetőek.” (Békési Imre: Szabó József: A mondatszerkesztés
nyelvszociológiai vizsgálata a nagykónyi nyelvjárásban. Nyelvészeti tanulmányok 26. Budapest, 1983. AkK, 278 lap. – NNytud XXVIII, 1984, 132. p.)
„Szabó József könyve a sok statisztikai adat ellenére is élvezetes olvasmány
a szakemberek számára. Mivel nemcsak a feldolgozás, hanem az előkészítés és
az anyaggyűjtés szakaszáról is részletesen beszámol, igen jól hasznosítható
nemcsak mondattani, hanem más természetű munkálatok megtervezéséhez is.
Külön érdeme, hogy a magyar nyelvjárások egyik legjobban elhanyagolt ágazatában, a mondattan területén ért el úttörő eredményeket. Érdemeit nem csökkenti az a tény, hogy nem a szintaxis teljes egészét vizsgálta, hanem csak a mondatszerkezeti sajátságokat. Reméljük, még a többire is futja az erejéből.” (Balogh
Lajos: Szabó József: A mondatszerkesztés nyelvszociológiai vizsgálata a
nagykónyi nyelvjárásban. AkK, Budapest, 1983. 278 oldal. – Nyr 110. 1986,
379. p.)
„Ritkaságszámba menő munkával gyarapodott nyelvjáráskutató szakirodalmunk: egy község népnyelvének teljes feldolgozását adó monográfiával. Olyan
nyelvészeti műfaj ez, amelyben régóta igen nagy a hiány, s amely ma még képes a hagyományos nyelvjárási állapot rögzítésére, már ma is leletmentő jelleggel.
Szabó József személyében adva vannak az ideális feltételek egy ilyen munkához. Szülőföldjének nyelvjárását gyermekkorában sajátította el, és ma is beszéli; családja, rokonsága ma is a helyszínen él, személyes ismerőse szinte az
egész falu. A nyelvjárás jelenségeit már középiskolás kora óta figyeli, jegyzeteli. Tudományos pályája kezdeteitől, immár egy negyedszázada foglalkozik a
nyelvjárási jelenségek gyakorlati gyűjtésével, elméleti kérdéseivel, feldolgozásával. Tanulmányok sora bizonyította már eddig is kutatásainak magas színvonalát. (…)
Szabó József nagyszerű monográfiája nemcsak a kutatásban, hanem a felsőoktatásban is kitűnően használható segédkönyvnek ígérkezik.” (Sebestyén Árpád: Szabó József: A nagykónyi nyelvjárás (Szekszárd, 1986. 309 l.). – MNyj
XXVIII–XXIX, 1989, 142–5.)
„Nagykónyi Szabó Józsefnek szülőfaluja, tehát a nagykónyi nyelvjárás
anyanyelvjárása. (…) Számára (…) az önmegfigyelés a legmegbízhatóbb ellenőrzéssel, a mások megfigyelése pedig az elvárható legszigorúbb kontrollal társul: anyaga nem a helyi nyelvhasználatba betekintő, hanem az abból kinőtt tudós által hitelesített, szolid ismeretanyag.
Módszerében tartózkodott a szerző attól is, hogy egyszerűen másolja a korábbiakat, de attól is, hogy engedjen a modernség (igazabbul szólva: a modernkedés) öncélú túlzásokba ragadó csábításának. Leírása tulajdonképpen egybevető rendszerbemutatás: annyit látni benne a nyelvjárás viszonylagos önállóságából, amennyi egyes szinteken reális; s annyit érezni meg abból, hogy a nyelvjárás a nemzeti nyelvnek csak területi válfaja, amennyire ezt a fő típussal, a
köznyelvi állapottal való egybevetés erőszak nélkül megengedi. Bátran, de kellő
szabadsággal használja fel, s ahol kell, alakítja is, a szakmai elődök szemléletét,
437
eljárását, fogásait; felhasználva belőlük, amit lehet, s bírálva vagy épp elutasítva, amit kell. Így válik munkája az eddig legterjedelmesebb, legkörültekintőbb,
legkorszerűbb magyar nyelvjárási monográfiává. (…) Szabó Józsefnek ez a
munkája fontos tudományos teljesítmény, s így megjelentetése közérdek volt.
Olyan monográfia ez, amelyet régóta várt a szakma, sőt a szélesebb érdeklődő
közönség is.” (Deme László: Egy rég várt könyvről. – Dunatáj X/3. 1987, 71–
2.)
„Szabó József szép munkáját, A nagykónyi nyelvjárás címűt a szülőföldhöz
kötő érzelmi szálak (…) motiválták mindenek előtt (…) Ez a munka elsősorban
persze nyelvtudományi leírás, s kétségtelenül a nyelvészek számára mond legtöbbet. De szól a nem nyelvészeknek is. Mert A nagykónyi nyelvjárás nemcsak
fontos nyelvjárási monográfia, hanem – e mellett, ezen kívül – hely- és kortörténeti dokumentum is. (…) Szabó József monográfiáját a benne közölt imponálóan nagy nyelvi anyag (…) igen értékes forrásmunkává avatja. Ilyen gazdag
anyagú nyelvjárási monográfia még nem készült a magyar nyelvtudományban!”
(Kiss Jenő: „A nagykónyi nyelvjárás” – mint hely- és kortörténeti dokumentum.
Dunatáj X/3. 1987, 73. p.)
„Összességében nézve lényegre törők, puritánok, ennek ellenére vagy éppen
ezért élvezetes stílusúak Szabó József írásai. A több megjelenési helyről való
származásuk miatt vannak ugyan bizonyos átfedéseik, de egyúttal nyomatékosító erejűek is ezek. A szerző szakmai tudása, népének szeretete, a nyelvjárások
példamutató tisztelete hatja át mindegyik tanulmányát. A Körös Főiskola, ahol
óraadóként oktatott Szabó József, készséggel segítette e válogatott szakcikkek
kötetbe való rendezésében. A szerzővel együtt köszönet illeti érte.” (Molnár
Zoltán Miklós: Szabó József, Nyelvjárási és szociolingvisztikai tanulmányok.
Körös Főiskola, Békéscsaba, 1999. 423 l. – Nyr 125, 240–2.)
„SZABÓ JÓZSEF rámutat: a magyar nyelv helyzete Szlovákiában Trianon
óta rendezetlen, a magyar nemzeti kisebbség gazdasági, politikai, társadalmi és
különösen nyelvi érvényesülése máig megoldatlan gond. (...)
Az anyanyelvi tudat, magyarságtudat és a magyar nyelvhasználat kérdéseit
az ifjúság körében, tanítványai, a magyar szakos egyetemisták körében vizsgálja
SZABÓ JÓZSEF. A válaszokat összegezve megállapítja: „Többen aggódnak a
magyar nyelv jövője, sorsa miatt, és félve tekintenek az anyanyelvre rátelepedő
szlovakizmusokra, melyeknek terjedését – főként az egyes szakmák esetében –
napjainkban nemigen lehet megakadályozni... Az egyik diák szomorú példaként
említi: néha előfordul, hogy egyes szlovákoknak nem tetszik, ha magyar szót
hallanak, sőt arra is van példa, hogy a magyarul tudó elárusító a magyarul hozzáforduló vevőnek szlovákul felel vissza...” (349). Sajnos, ilyen élményünk
szinte mindnyájunknak van, s csak az[t] mondhatjuk: bizony Európa még nagyon messze van. (...)
Meggyőződésünk, hogy SZABÓ JÓZSEF könyve teljesíti feladatát: magas
színvonalú, mégis olvasmányos ismereteket közvetít célzott közönségéhez, a
főiskolai és egyetemi magyar szakos hallgatósághoz. Nemcsak a nyelvjárástan
legfontosabb kérdéseivel ismerteti meg az érdeklődőket, hanem képet kaphatnak egy nagy pedagógiai érzékkel megáldott, didaktikailag is jól tagoló tudós
438
terepmunkában gyakorlott gyűjtési, feldolgozási módszereiről is. Talán legnagyobb hasznát a doktorandusképzésben részt vevők látják majd, ahol az elméleti
és gyakorlati-módszertani vonatkozásoknak egyaránt jó szolgálatot tehet. Haszonnal forgathatják a nyelvjárástan fiatal oktatói és kutatói is, hiszen a tanulmányok a vizsgált témakörökben minta gyanánt szolgálhatnak az elméleti felkészítésben és gyakorlati megformálásban.
A magyar nyelvjáráskutatók hálásak lehetnek a békéscsabai Körös Főiskolának a gazdag tartalmú, sokoldalúan hasznosítható kötet megjelentetéséért.” (Sebestyén Árpád: SZABÓ JÓZSEF, Nyelvjárási és szociolingvisztikai tanulmányok. Körös Főiskola, Békéscsaba, 1999. 423 lap. – MNyj XXXIX, 205–9.)
„A Koppány menti regionális tájszótár megjelenése igencsak örvendetes. Leletmentő szerepe, adatainak megbízható volta, a néprajzi szempontnak a következetes érvényesítése, valamint több szempontú és irányú felhasználhatósága
(nyelvtudomány, néprajz, művelődés- és helytörténet) teszik fontossá. Mint
élőnyelvi szótár a tudomány számára új adatok tömegét rögzíti, s teszi könnyen
hozzáférhetővé. A szótárban közölt számos alakváltozat jól mutatja az élőnyelv
variabilitását (e tekintetben jobb mindegyik elődjénél). A szótár tudományos
értékét növeli az a körülmény, hogy Nagykónyi nyelvjárása a legalaposabban
leírt, feldolgozott nyelvjárások közé tartozik (SZABÓ JÓZSEF munkásságának
köszönhetően). Így a tájszótárban közölt anyag kutathatóságának horizontja
tágabb, mintha csak ez szótár állna rendelkezésünkre a vizsgált nyelvjárásból.”
(Kiss Jenő: SZABÓ JÓZSEF –[SZ. BOZÓKI MARGIT], Koppány menti tájszótár. Szekszárd, 2000. 248 lap – MNyj XXXIX, 199–204.)
„A munka egésze azonban messze túlmutat a mentés, a regisztrálás jogos
szándékán: szakmailag igényes, színvonalas, minden lépését, döntését gondosan
megindokoló, tudatos szerkesztéssel készült gazdag tájszótár lett, olyan szótár,
amely igen következetesen törekszik adatainak hiteles lejegyzésére, a természetes beszédhelyzetben elhangzó, szemléltető erejű példamondatok közlésére és a
szakszerű néprajzi hátterek megrajzolására. Aligha tévedek, ha a néprajzi jegyzetekben a „szegedi iskola" máig élő hagyományát vélem felfedezni. A kötet
hosszú vajúdása is jelzi (hiszen régtől tudunk készültéről, folytatásos közlésekben találkozhattunk vele folyóiratunkban), sőt mintegy előrevetíti, hogy mind
elvi, mind gyakorlati szempontból alapos munkát vehet kézbe vele az olvasó.
(...)
A Koppány menti tájszótárral sokat gazdagodott a magyar dialektológia. Értékeit még egyszer összefoglalva, az alábbiakat emelem ki: 1. Szorgos munka,
alapos gyűjtés, gondos közlés és hiteles lejegyzés eredményeként gazdag, sok
szempontból (nyelvföldrajzi, etimológiai, nyelvtörténeti vagy éppen stilisztikai
stb.) hasznosítható adatanyag. 2. A jelentéseket és a használat körülményeit
egyaránt jól szemléltetik életszerű, természetes beszédszituációt keltő példamondatai. 3. Nagy számúak és igényesek néprajzi jellegű megjegyzései, adalékai, sőt nemegyszer fejtegetései. 4. Nem újít, de az utóbbi két-három évtized
tájszótárírásának legjobb hagyományait ötvözi és viszi tovább.” (Bokor József:
Szabó József, Koppány menti tájszótár. Wosinsky Mór Megyei Múzeum. Szekszárd, 2000. 248 l. – Nyr 125. 383–5.)
439
„Manapság nem divat hátrafelé nézni, a multikulturális társadalom csak előre, a jövőbe szeret tekinteni, s feledni látszik gyökereit; pedig e nélkül arra sem
fog emlékezni, honnan jött, honnan indult, s lehet, hogy az előrefutás irányait is
rosszul jelöli meg. (...)
Ezért fontos ma is egy Koppány menti tájszótár megjelentetése, mert
ráébreszt bennünket arra, hogy milyen nyelvi világból jöttünk, hogy hova tartozunk. Értékeinek nem ismerése, sőt, talán kirekesztése és elvetése önmagunk
kirekesztéséhez és elvesztéséhez, nyelvi identitásunk megrendüléséhez, végső
soron nemzeti jellegünk elvesztegetéséhez vezethet.
A Koppány menti tájszógyűjtés üzenete elsősorban ez. A szerző több évtizedes gyűjtőmunkájának eredményét veheti kézbe az olvasó. Külső-Somogy három falujának (Nagykónyi, Értény, Koppányszántó), illetve tájegységének
nyelvi anyaga elsősorban a hagyományos paraszti világ szókincsét mutatja be.
Ez azért fontos, mivel sem néprajzi, sem dialektológiai szempontból a szaktudományi kutatás nem érintette e tájegység nyelvjárási állapotának a feltárását,
pedig „a vidék viszonylagos zártsága következtében szokásaiban, anyagi kultúrájában és nyelvében egyaránt sok archaikus vonást őrzött meg napjainkig” –
írja a szerző.” (Virághné Horváth Erzsébet: SZABÓ JÓZSEF, KOPPÁNY
MENTI TÁJSZÓTÁR, SZEKSZÁRD,. 2000 /Lektor: Deme László, szerkesztő:
Gaál Attila/ – Módszertani Közlemények 42. 94. lap)
440
SZABÓ T. ATTILA
(1906-1987)
441
SZABÓ T. ATTILA VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL
Nagyon nehéz dolog egy emberi életet egészen röviden összefoglalni. Úgyhogy valószínőleg egy kicsit ki-ki fog bicsaklani az előadásom, de hát végeredményben az a fontos, hogy az ember elmondja magáról azt, amit leglényegesebbnek tart.
1906-ban születtem, január 12-én a Nagyküküllő megyei Fehér- egyházán.
Édesapám mezőgazdasági akadémiát végzett, és az ottani telepítésnek volt a
vezetője. Édesanyám, aki tanítónői oklevelet szerzett, ő hát ugye háztartásbeli
volt. Sajnos, édesapám nagyon hamar, másfél éves koromban meghalt, és édesanyám özvegyen maradva viszszaköltözött a család eredeti helyére, Dézsre.
A családom dézsi és dézsaknai volt. Dézsakna Dézsnek - úgyszólván - most
már külvárosa, akkor még külön nagyközség volt, sóbányáiról híres nagyközség.
Az életünk természetesen azután meglehetősen nehéz volt. A nagyapám, az
édesapámnak az apja elég jómódú ember volt, de azért mégiscsak az édesanyámnak kellett fenntartania a családot. Mondom, szerencsére tanítónői oklevele volt és így megkapott egy állást Dézsen, a református leányiskolában, és öt
gyermekét tanítónői oklevelével, tanítónői fizetésből nevelte.
Én voltam a legfiatalabb az öt gyermek közül, a legidősebb sem volt több
mint tízéves. Én aztán Dézsen nevelkedtem, ott jártam először elemibe, azután
gimnáziumba egészen 16 éves koromig, vagyis hatodik gimnazista koromig.
Hetedik gimnáziumba Kolozsvárra kerültem, a református kollégiumba és
ott végeztem a gimnáziumnak a felső két osztályát. 1924-ben érettségiztem jó
eredménnyel, hogy mondjam ezt is. Tudniillik én gyermekkoromban nem voltam éppen a legjobb tanulók között, inkább a játék, később a futballozás, az
úszás, evezés érdekelt és csak akkor tanultam, amikor éppen besötétedett és
hazavetett a – nem éppen az éj –, de, hát, a késő szürkület.
Az édesanyám nagyon okos tanítónő volt és azt mondta nekem egy alkalommal, körülbelül olyan 12-13 éves koromban, amikor azért voltak bizonyos
veszélyek is, hogy hát nem éppen jól sikerülnek a gimnáziumi éveim, azt mondta nekem: "Fiam, én nem kívánom tőled, hogy jeles tanuló légy, csak ne bukj
meg!"
Én aztán az életben soha nem buktam meg, az biztos, de úgy az első, mondjuk egy negyvenes osztályban, (a tíz és tizenöt közötti) sorrendben a tíz és tizenöt között ingadoztam. Már VII–VIII. gimnáziumban valamivel feljebb jutottam, körülbelül úgy a tizedik helyen voltam a tanulmányi előmenetelek szempontjából. Ezt csak azért mondom, mert ez nagyon jó hatással volt az életemnek
ilyen irányulata. Tudniillik, hogy inkább a játékra és szóval a testi erőnlétre
fektettem a fő súlyt és nem dolgoztam magam agyon már egészen fiatal koromban. S különben is egyszer az apósom, aki nagyon bölcs ember volt, azt mondta
a feleségemnek, az unokáira mutatva: "Na nézd meg, ezek a gyermekek hogy
játszanak. Jegyezd meg magadnak, hogy amelyik gyermek teljes lélekkel játszik, az úgy fogja végezni mint felnőtt is abban a munkakörben a feladatát,
442
amelyet, hát, az élet neki kioszt." És ez csakugyan, az én esetemben így is volt.
Én úgy játszottam, hogy elfelejtkeztem mindenről. Mikor úszni lehetett, evezni
lehetett, akkor nem volt számomra semmi fontos, és mikor futballozni kellett.
És csakugyan olyan, mondjuk erőnlétre tettem szert, amely még most a hetvenharmadik évemben is, hát arra képesít, hogy naponta annyit dolgozzam, hogy
nem kell szégyenkeznem a fiatalokkal szemben sem.
Mikor elvégeztem a kolozsvári református kollégiumot 1924-ben, tulajdonképpen tanári pályára akartam menni, de akkoriban román nyelven kellett felvételizni. És minthogy akkor még nagyon gyengén tudtunk románul, (ez) a felvételinek a sikere előre is ugye valószínűtlen volt, és ezért a teológiára iratkoztam
be. És elvégeztem a református teológiát. Egy évet belőle, a harmadévet Skóciában töltöttem, az edinburgh-i és a St. Andrews-i egyetemen.
A negyedéven azonban már beláttam azt, hogy mégiscsak vissza kell térnem
az eredeti elgondolásomhoz, hogy tanár leszek, mégpedig a magyar nyelv tanára. És ezért a teológia elvégzése után az egyetem, a kolozsvári egyetemnek a
magyar nyelv, angol nyelv és világtörténelem szakjára iratkoztam be. Ott tudniillik három szakot kellett választani, helyesebben az államvizsgát csak három
professzornál lehetett letenni. Azt persze történelemből lehetett, két történészprofesszornál is, az én esetemben azonban ugye magyar nyelv, angol nyelv és
történelem, hát mindegyik különböző tárgy volt, és különböző professzoroknál
tettem le a vizsgámat.
Mikor a teológiai éveimből beszámítottak két esztendőt, és akkor (akkor elvégeztem) két évig hallgattam az egyetemet. De úgy kerültem ki a nagyenyedi
kollégium tanítóképző intézetéhez helyettes tanárként, hogy még nem tettem le
az államvizsgámat, azt csak két év múlva tettem le.
Mikor két év múlva letettem a vizsgámat, akkor az a meglepetés ért, hogy
nem választottak meg a következő évre helyettes tanárnak. Minthogy én ezt
nagyon későn tudtam meg, már az összes állások be voltak töltve, nem pályázhattam, állás nélkül voltam.
De kaptam ösztöndíjat Pestre, és tulajdonképpen ez alapította meg az én
nyelvészpályámat, mert akkor kerültem kapcsolatba a Kruzsok körével, Pais
Dezsővel, akkor még aztán még Gombocz is élt és Szinnyei, Melich, s a többi, s
a többi, és ott a Kruzsok körében fejlődtem tulajdonképpen én igazában nyelvésszé. Az a kellemes, kedves, amit ma már nem is ismernek az emberek, az a
nagyszerű társaság, elsőrangú nyelvészeknek a társasága hát ámulatba ejtett.
Aztán rendre közelebb is jutottam ezekhez a nagyon tekintélyes nyelvészekhez,
különösen Pais Dezső kitüntetett barátságával. És ez döntött tulajdonképpen
véglegesen abban a tekintetben, hogy hát (a pályámat) egész pályámon a nyelvészettel foglalkozom.
Mikor egy év múlva, nem is éppen egy év múlva, hat hónap múlva, ott hat
hónapot töltöttem, visszakerültem Erdélybe, állás nélkül voltam. És akkor elmentem grófi nevelőnek, négy hónapig ott voltam. Szerencsére kaptam állást a
zilahi református kollégiumban. Ott két és fél évig voltam tanár.
Akkor lehetőség kínálkozott arra, hogy Kolozsvárra kerüljek, az Erdélyi
Múzeum levéltárhoz. Azonban ez teljesen bizonytalan állás volt. De Wallesnek
443
olvastam egyszer az önéletleírásában azt, hogy ha az ember eljut egy olyan
ponthoz, amelyen azt látja, hogy ezen az úton előrehaladva nem valósíthatja
meg azokat a terveket, amelyeket maga elé tűzött, akkor változtatni kell az életen, mert az élet küzdelem és más téren küzdünk, és tovább folytatjuk az életet.
És ezt csakugyan, én ezt a bölcs mondást megfogadtam, és a szintén nem túlságosan biztos felekezeti tanári állásból átmentem levéltárosnak.
Akkor, természetesen attól kezdve aztán az életem, szóval, meglehetősen
nyugodtan folyt. 1940 őszén kineveztek egyetemi tanárnak, attól kezdve, két
évet leszámítva, amikor mindenféle indoklás nélkül elbocsátottak az egyetemi
szolgálatból, ezt a két évet leszámítva, egészen a nyugdíjba vonulásomig egyetemi tanár voltam.
A pályám, ez a pályám, amelyen hát aztán meglehetősen egyenes vonalban
haladtam előre, ez a pályám azzal indult meg, hogy (harmadéves) másodéves
teológus koromban az intézet igazgatója, a teológiai fakultásnak az igazgatója,
dr. Tavaszi Sándor nekem egy svájci ösztöndíjat juttatott, amely megkönnyítette
az az évi tanulásomat, tudniillik az ösztöndíj elég volt arra, hogy kifizessem az
egész évi ellátásom, lakásomnak a költségeit és amellett a karácsonyi, húsvéti és
a pünkösdi legációkból befolyó jövedelem, ez teljesen biztosította számomra a
nagyszerű, már diákviszonylatban nagyszerű életet, életlehetőséget, és teljesen a
tanulmányaimnak szentelhettem magamat. Akkor nagyon komolyan foglalkoztam az újszövetségi görög nyelvvel.
Nagyon bölcsen, az intézet igazgatója, Tavaszi Sándor arra kötelezte – velem együtt nyolc Rockefeller-ösztöndíjas volt –, arra kötelezte a
rockefelleristákat, hogy járjanak fel az Erdélyi Múzeum levéltárába Kelemen
Lajos mellé – ő volt a levéltáros –, az oklevélolvasást és az oklevelek másolásának a tudományát hát elsajátítani.
A rockefelleristák közül többen jártak fel, de aztán végeredményben én rekedtem meg ennél a foglalkozásnál. Kelemen Lajos rendkívül elbűvölő tudású
és személyiségében is egy igazi férfiember volt, úgyhogy ebből a szempontból
is nagyon sokat jelentett az életemben. Az ő vezetése alatt beletanultam az oklevélolvasás és a más iratok olvasásának a nehéz mesterségébe, és így indult el
az én életem, először a helynévtörténeti kutatás útján. Tudniillik a század elején
Kelemen Lajos volt a helynévtörténeti kutatásoknak úgyszólván megindítója.
Csakhogy meglehetős értetlenség fogadta az ő kezdeményezését, de tőle sokat
tanultam ebben a vonatkozásban is.
S azután mind egyre, mind inkább felébredt az érdeklődésem általában az
erdélyi múlt nyelvei iránt. És így született meg egy erdélyi szótörténeti tár terve,
amelyet, sajnos életemnek meglehetősen az előhaladott éveiben tudtam csak
megvalósítani ötven évi gyűjtőmunka után, nevezetesen: pontosan 1966-ban,
hatvanéves koromban és éppen a születésnapomon írtam meg az első címszavát
a Szótörténeti tárnak. Egy kicsit olyan babonásan, hogy hát egy ilyen évfordulóhoz kössem az Erdélyi szótörténeti tárnak a megindulását.
Azóta az életemet – úgyszólva – s az egész munkásságomat ez a szótörténeti
tár szerkesztése, mert hát hat évig az első kötetet én szerkesztettem, azután pedig a munkatársaimmal együtt, ugyancsak ennek a munkának az irányítása,
444
ellenőrzése, a maga mindenféle szerteágazó, hát ugye nehézségeivel, gondjaival, ez köti le.
Úgyhogy nem is hiszem, hogy az életben már többet tudok ennél megvalósítani, mint azt, talán remélhetem, hogy be tudom fejezni a Szótörténeti tárnak a
köteteit. Vannak ugyan közben olyan kisebb terveim, hiszen a Kriterion Kiadó,
amelyik nagy anyagi áldozat vállalásával adja ki a Szótörténeti tárat. A
Kriterionnak megvannak a tervei arra nézve is, hogy a munkáimat most újra egy
összesítő kötetekben adja ki. De hát erre nem tudom, hogy hogy fogok majd
időt szakítani, mert a Tár az elrabolja minden időmet. Én reggel öt órától éjjel
tizenkét óra tájáig dolgozom úgy, hogy délután meglehetősen hosszú pihenőt
tartok. Alszom, és így szerzem meg a nap hátralevő részéhez azt az erőt, amely
képesít erre a munkára.
Persze, számolnom kellett azzal, hogy ha be tudom fejezni a Tárat, az is már
nagy megvalósítás lesz a részemről. Nem remélhetem azt, hogy amire ezt a Tárt
szántam, tudniillik egy adattárnak, amelyet különböző szempontokból fel kell
aztán dolgozni. Ez már az utánam következő nemzedéknek a feladata.
Azokból a megnyilatkozásokból, amelyek a Tárral, a Tár első kötetével kapcsolatban elhangzottak, ötvenegy ismertetés és méltatás jelent meg a Tárról, ami
hozzám eljutott, tehát abból úgy felmérhettem azt, hogy körülbelül mennyire
tudtam teljesíteni és beváltani a Tárhoz fűzött váradalmakat, abból azt látom,
hogy messze túlmenően – az én váradalmaimhoz képest messze túlmenően –
sikerült. Hát, hiszen én azt gondoltam, hogy szakemberek számára szerkesztek
szótárt. És kiderült, hogy a Tár (tízezer példányt) példányszáma tízezer körül
volt. Tehát szakember, mit ötszáz szakember van, tehát kilencezerötszáz példány nem szakember kezébe került, és olyan jelei vannak az érdeklődésnek,
hogy például a múltkor hallottam, mondta egy ismerősöm, hogy Nyárádszereda,
amelyik egy olyan 4500-5000 lakójú község, ott ötven példány fogyott el belőle. Persze értelmiségi rétege van, mert gimnáziuma van, és nem tudom mi,
dehát ötven példány egy falu. És Kolozsvárt például egyetlen könyvkereskedés
ezer példányt rendelt a második kötetből.
Tehát ez nagy meglepetés volt számomra, hogy hát így a szaktudományi kereteken túl, hát az érdeklődés, mondjuk, a legszélesebb tömegekhez, persze hát
értelmiségi tömegekhez, eljutott. De – s ezt érdekességképpen mondom – a
múltkor meglátogatott az egyetemi altisztem, aki elkerült aztán a Székelyföldre,
azt mondja, megvette ő is a szótárt.
Hát, ilyen meglepetések érik az embert, és ez persze nagyon kellemes meglepetés, mert tovább lendíti. Látszik, hogy csakugyan társadalmi szükségletet
elégít ki. Mert azt mondja, hogy néhány szakembernek nyújt az ember, hát,
munkaeszközt és élvezetet, hát az nem éppen elégséges. De, ha már azt látja az
ember, hogy, hát, egy széleskörű társadalom érdeklődik a munkája iránt, azt
mondja, hogy ez már ezért érdemes. És ez lelkesíti bizonyos mértékig most már
a munkatársaimat is, mert ugye, látják azt, hogy... Hát, azt hiszem, hogy ennyi
elég is.
A videofelvétel 1979. február 21-én készült, szövegét lejegyezte: Földi Éva.
445
SZABÓ T. ATTILA ÍRÁSAINAK VÁLOGATOTT
BIBLIOGRÁFIÁJA
1929.
Az Erdélyi Múzeum-Egylet XVI–XIX. századi kéziratos énekeskönyvei. EISz
VI, 284–304 és ETF 20. sz.
1930.
Egy ismert és egy ismeretlen kuruckori ének. EM XXXV, 271–7. Kny.
1931.
Az Erdélyi Múzeum Vadadi Hegedűs kódexe. EM XXXVI, 131–55 és ETF 36.
sz.
Két csángó dal székely változata. EM XXXVI, 89.
A román nyelv tanítása a gyulafehérvári kollégiumban a XVII. század közepén.
EM XXXVI, 90.
1932.
Közép-Szamos vidéki határnevek. MNy XXVIII, 58–62, 123–5, 177–9, 250–5,
311–2 és ETF 50. sz.
Az erdélyi ref. történetírás kérdése. RefSz XXV, 108–10.
Még egy néhány szó az erdélyi ref. történetírás kérdéséhez. RefSz XXV, 139–
40, 150–2.
Az ifjúság a határnévkutatások szolgálatában. Erdélyi Lapok (Nagyvárad). I,
194. sz. 6. l.
1934.
Kéziratos énekeskönyveink és verses kézirataink a XVI–XIX. században. Zilah,
1934, 224 l.
Sulyom. MNy XXX, 53–5.
A helynévgyűjtés jelentősége és módszere. MNy XXX, 160–80.
1935.
Enyed: Egyed. MNy XXXI, 119–21, 272–3.
Anyanyelvünk. Kosztolányi Dezső "Nyelvőrjé"-nek erdélyi kiadása. EM XL,
196. (Ism.)
1936.
Zilah helynévtörténeti adatai a XIV–XX. században. ETF 86. sz. 43 l.
446
Nyír, nyíres. MNy XXXII, 47–8.
Erdély német nevének két XVII. századi magyarázata. MNy XXXII, 267.
A marosszéki (a) Kutyfalva nyelvéből. MNy XXXII, 269–71, 338–40. [(a) Helyesen: maros-tordai.]
A helybeli [kolozsvári] egyetemi könyvtár. EM XLI, 27 [név nélkül].
A helybeli tudományegyetem kép- és könyvkiállítása. EM XLI, 209 [ua.].
Az előkelő "y" és társai. EM XLI, 202 [Szta.].
Kosztolányi Dezső és az új magyar nyelvművelés. EM XLI, 393–5 [Szta.].
Néhány szó a csinál igéről. EM XLI, 295–6 [Szta.].
Baj van az igekötőkkel. EM XLI, 296–8 [Szta.].
A magyarság kialakulása. P XXII, 113–5; újraközölte: Magyar Naptár 1937,
85–91.
A székelység eredete és letelepedése. P XXII, 174–6.
A betlehemezésről. IE XXII, 50.
Gyűjtsünk helyneveket! Transilvania [= Erdély] XXXIII, 53–5.
Csűry Bálint nyelvjárási szótára [SzamSz]. P XXII, 302–3. (Ism.)
1937.
Dés helynevei. ETF 101. sz.
Niris- Szásznyíres település-, népiség-, népesedés- és helynévtörténeti viszonyai
a XIII–XX. században. EM XLII, 1–36, 131–46, 247–67 és ETF 91. sz.
Megint azok az idegen szavak. EM XLII, 97–8. [Szta.].
Az idegen tulajdonnevek írása. EM XLII, 99–101. [Szta.].
Nyelvünk épsége. EM XLII, 184–5. [Szta.].
Hanyatlás a nyelvművelésben. EM XLII, 185–6. [Szta.].
A fölösleges "h" helyesírásunkban. EM XLII, 192. [Szta.].
Tordahasadék vagy Tordai hasadék? EM XLII, 280–2. [Szta.].
Gépkocsi vagy autó? EM XLII, 373–4. [Szta.].
Zichy Jenő gróf (1837–1937). P XXIII, 277.
A romániai levéltárügyről. LK XV, 336–9.
A falumunka irodalma. IE XV, 158.
Dés helynevei. E XXXIV, 83–6.
Yrjö Wichmann, Wörterbuch des ungarischen moldauer nord-csángó - und des
hétfaluer Csángódialektes. EM XLII, 195. Ism.
Gombocz Zoltán–Melich János, Magyar Etymológiai Szótár XI–XII. füz. EM
XLII, 193–4. (Ism.)
Wichmann Yrjö és csángó szótára. P XXIII, 126–7. (Ism.)
1938.
Kelemen Lajos tudományos munkásságának negyven éve (1897–1937). EM
XLIII, 143–60 és ETF 99. sz.
Sok bába közt elvész a gyermek. Halál ellen nincs orvosság. MNy XXXIV,
116.
A dési fazekasok mesterműszavai. MNy XXXIV, 117–22.
Mál. MNy XXXIV, 253–4.
447
A nyelvművelés vidéki hulláma. EM XLIII, 62–3 [Szta.].
"Magyarítás". EM XLIII, 176–8 [Szta.].
Anyanyelvünk épsége. EMEEk XIV, 51–8. Kny.
A Wesselényi levéltár és XVI. századi magyar iratai. LK XVI, 205–35. Kny.
Iszom vagy iszok? EM XLIII, 256–9 [Szta.].
Zilah és Magyaregregy összeírása 1658-ból. EM XLIII, 299–310.
A regölés. P XXIV, 41–5.
Bethlen Gábor elveszett kéziratos graduálja. RefSz XXXI, 7–9.
Karácsonyi népszokások. E XXXV, 88–92.
A "megcsapás" két okleveles emléke. E XXXV, 132.
Mi a falumunka? Amicus diáknaptár 1938/39. 156–62.
Pálffy János emlékezései I. EH XI, 715–30.
Könyv a magyar nyelv életéről. (Balassa József, A magyar nyelv életrajza. Bp.
1937). EM XLIII, 295–60 [Szta.] (Ism.)
1939.
Magyarországi és erdélyi urak. Pálffy János emlékezései. I. köt. 179+3 l., II.
köt. 157+3 l. Erdélyi Szépmíves Céh címlap-kiadása. (É. n.).
Pálffy János emlékezéseinek felfedezése és kiadása. Nyugat XXXII, 88–93.
Három ismeretlen Pálffy levél. Nyugat XXXII, 94–8.
Pálffy János, Előszó és naplótöredék. EH XII, 325–421.
Báró Eötvös József (Pálffy János emlékezéseiből). IE XVIII, 50–1.
A nyelvművelés időszerű kérdései. Gyakorlati nyelvőr-kalauz. EI VI, 48–55,
191–3, 338–45, 498–506 és Népnevelési Füzetek 5. sz.
Bábony története és települése. EM XLIV, 35–62, 146–78 és ETF 104. sz. 68
képpel és 1 táblával.
Puszta személynevek helyneveinkben. Magyar Irodalomtörténet. Emlékkönyv
Kristóf György hatvanadik születésnapjára. 269–79.
Levéltári adatok faépítészetünk történetéhez. I. Fatemplomok és haranglábak.
ETF 107. sz. 23+1 l. (Herepei Jánossal).
Levéltári adatok faépítészetünk történetéhez. II. Székely kapuk és fazárak. ETF
108. sz. 19. l.
A magyar kiejtés kérdése. EM XLIV, 87–90.
Más népek nyelvművelése köréből. EM XLIV, 94–5.
Bánffy Gáspár záloglevele 1540-ből. MNy XXXV, 55.
Bethlen Gábor utasítása a solymokról. MNy XXXV, 262.
Megfizeti a nagyharang. MNy XXXV, 270.
Kutyfalva lakossága népesség- és népiségtörténetének másfélszáz éve. RefSz
XXXII, 6–12.
A bukovinai székely falvak múltjából. EH XII, 490–5.
A galambbúgos "székelykapu". P XXV, 271–5.
[Az IE. pályatételének bírálata]. IE XVIII, 123, 125–6.
1940.
Gyergyói helynevek a XVII–XIX. századból. Bp., 1940, 67 l. 1 térképvázlattal.
448
A személynevek helyneveinkben. MNnyv II, 81–123 és DDolg 9. sz. 45 l.
Ismeretlenebb erdélyi magyar himzéstípusok. NéprÉrt XXXIII, 1–35 és
NéprMúzFüz 5. sz. 35 l. (Palotay Gertrúddal).
A magyar helynévadás történetéhez. MNy XXXVI, 127–9.
Adatok a magyar színnevekhez. MNy XXXVI, 198.
A moldvai Gajcsána helynevei. MNy XXXVI, 201–6.
A moldvai Gajcsána nyelvéből. MNy XXXVI, 206–7.
Apahida. MNy XXXVI 260–1.
Kutyfalva. MNy XXXVI, 261.
A bukovinai Andrásfalva nyelvéből. MNy XXXVI, 271–9.
Két mezőkapu adat Moldvából és Erdélyből. Ethn LI, 92–3.
A kalotaszegi házépítés történetéhez. Ethn LI, 94.
A nyelvművelés hírei. EM XLV, 181–2.
A sportnyelv magyarsága. EM XLV, 182–3.
1941.
Csűry Bálint. MNy XXXVII, 65–72 + 1 kép és MNyTK 56. (Balassa Iván
könyvészeti egybeállításával).
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület története. Erdély magyar egyeteme 139–52 és
külön Bp., 1942, 17 l.
A Ferenc József Tudományegyetem építkezéseinek története. Erdély magyar
egyeteme 247–68 + 1 mell. és külön Bp., 1942, 25 l.
A kalotaszegi női öltözködés. NéprÉrt XXXIII, 272–3.
Egy adat a bukovinai magyar telepesek néprajzához. NéprÉrt XXXIII, 273–4.
A kolozsvári egyetem erdélyi feladatai. Kiáltó Szó XV, 7–8.
Két Apafi-oklevél. RefSz XXXIV, 24–6.
A Magyarságtudományi Intézet népnyelvi gyűjtőinek 1940 nyarán végzett
munkája. A bp.-i kir. magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészeti
Kara Magyarságtudományi Intézetének működése az 1940/41 tanévben. Bp.,
7 7–13.
1942.
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület története és feladatai. Kv. 64. l. Az EME kiadása.
Kalotaszeg helynevei I. Adatok. XVIII + 511 l. + 4 térképvázlat-mell. (42 szövegközé nyomt. térképvázlattal).
A kalotaszegi helynévanyag vízrajzi szókincse. ETIÉvk 1940–41. 221–50 és
külön Kv., 1942. 32 l.
A Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztály munkaterve. EM
XLVII, 187–8.
A zilahi Wesselényi-szobor felavatási ünnepe. EM XLVII, 585–6. [Törpényi
Miklós].
Két magyar nyelvtudós [Melich János és Horger Antal]. EM XLVII, 599–602.
[Szta.].
Az erdélyi Tudományos Intézet Magyar Nyelvészeti Osztályának 1942. évi
449
munkája. MNnyv IV, 475–9.
Zerge, Zergehíd. MNy XXXVIII, 201–2.
Üver. MNy XXXVIII, 367–8.
Pallér, pallérság. MNy XXXVIII, 368–9.
Ördögharapás. MNy XXXVIII, 369.
Emlékkönyv az EME. félszázados ünnepére. EM XLVII, 280–3. (Ism.)
1943.
Dés települése és lakossága. EMEEk XVII, 79–95 és ETF 147. sz.
Adatok a gajcsánai csángó népnyelv igealakjaihoz. MNnyv IV, 332–6.
Seprődi János és tudományos hagyatéka. EM XLVIII, 137–9.
Gergely Béla sírjánál. EM XLVIII, 286–7.
Kannisto Artur (1874–1943). EM XLVIII, 492–3.
Vágja, mint Salai a szappant. MNy XXXIX, 384–5.
Az Erdélyi Tudományos Intézet Magyar Nyelvészeti Osztályának 1942. évi
munkája. MNnyv IV, 475–9.
1944.
A magyar helynévkutatás a XIX. században. ETIÉvk I, 1943, 181–264 és külön
Kv. 1943. 85 l.
Huszonöt lap "Kolozsvár és vidéke népnyelvi térképé"-ből. EM XLIX, 424–63
+ 25 térképlap és ETF 181. sz. (Gálffy Mózessel és Márton Gyulával).
Az Imola helynév eredetéhez. EM XLIX, 487.
Mi üdön, müdőn. MNy XL, 75–6.
A -ni, -nit, -nol, -nul rag. MNy XL, 76–7.
XVI–XVII. századi adatok a -bali képzőre. MNy XL, 77–8.
Az ördögnek is lámpást kell tartani. MNy XL, 308.
Ördögharapásfű. MNy XL, 308.
Jelentés a naszódi volt Határőr-Múzeum levéltári gyűjteményéről. EMEEk
XVIII, 163–5. (Jakó Zsigmonddal).
Jelentés az "Erdélyi Múzeum" 1941–1943. évi működéséről. EM XLIX, 263–9.
1945.
A kolozsmegyei Borsavölgy helynevei. Kv. 1945. 208 + 1 l. (Gergely Bélával).
Az ETI kiadása.
Kalotaszeg régi fazekasságának történetéhez. EM L, 122–4.
Aramáj. EM L, 259–60.
Benája. EM L, 260.
Csulyenyes. EM L, 261.
Dárittye. EM L, 261–2.
Élőerdő. EM L, 262–3.
Gyorgyik. EM L, 263.
Háj. EM L, 263–4.
Hárámbok. EM L, 265.
Luget, Luget', Led'et. EM L, 266–7.
450
Mézmár, Szőlőmár. EM L, 267.
Mosolygó. EM L, 267–8.
Pitraj, Petraj, Ptyetráj, T'etraie, T'itrai. EM L, 268.
Szenesele, Szeneselu, Szeneselye. EM L, 269.
Tyisárdoul. EM L, 271.
Vargalistető. EM L, 271–2.
Vérvölgy. EM L, 272–3.
Zergy. EM L, 273–4.
Zörk, Zörke, Zerke. EM L, 274.
Zumála, Zumale. EM L, 274–5.
A himlő népies gyógyítása Erdélyben a XIX. század elején. EM L, 275.
Mikecs László (1917–1944). EM L, 226–7.
1946.
Kolozsvár települése a XIX. század végéig. KV 1946. 127 l. + 4 mell. Az ETI
kiadása.
György deák XVIII. századi kolozsvári könyvkötő. EM LI, 78.
Arnyír, Dércser. EM LI, 78–9.
Antartigy. EM LI, 79.
Bányabükk. EM LI, 79–80.
Csikszó, Csukszó, Tyikszeo. EM LI, 80–1.
Élő erdő, élő föld, élő ok. EM LI, 81–2.
Haparnyak. EM LI, 82–3.
Holtyerág. EM LI, 83–4.
Ravaszlik. EM LI, 84.
Tyiszoris ~ Tyiszorus. EM L, 84–5.
Veszekedő erdő. EM LI, 85.
Mézmár: Mészmár. EM LI, 85–6.
Kopjafás zászlós temetkezés a kalotaszegi Zsobokon. EM LI, 86.
Egy XVIII. század közepi népies betlehemesjáték. EM LI, 121–7.
Mindszenti Nagy Ottó (1903–1946). EM LI, 107.
[Az EM. szerkesztői jelentése]. EM LI, 139–42.
1947.
Erdélyi népi mesterek és tisztségviselők a XVI–XIX. századból. EM LII, 158–
83 és ETF 208. sz.
Kalotaszeg és vidéke. 12 nyelvtérképlap bevezetővel (Gálffy Mózessel és Márton Gyulával). In. Mutatvány a Magyar Nyelvatlasz próbagyűjtéseiből.
Szerk. Bárczi Géza. Bp., IX, 1–12.
A Cosbuc-család ősei Hordón. EM LII, 134–7.
A kolozsvári fejenhordás kétszáz éves emléke. EM LII, 137–8.
Benemig, Belemig. EM LII, 138–9.
Házsongárd. EM LII, 139–41.
Kásövér patakja. EM LII, 141–2.
Kebelás. EM LII, 142–3.
451
Néhány szó az Antartigy helynévhez. EM LII, 143.
Odverem, Oskut. EM LII, 143–4.
Seregyis, Séregyis. EM LII, 144–5.
Szegedi fazekaskészítmények Erdélyben. EM LII, 145.
Sándor Gábor (1921–1947). EM LII, 150–1.
Kardos menyecske. MNy XLIII, 147.
Magyar Szárazáj: rumén Szerezáj stb. MNy XLIII, 147–8.
Susej, Suséj, Suser. MNy XLIII, 149–50.
Zergya. MNy XLIII, 221–2.
Ziver. MNy XLIII, 222–3.
Vizelbe. MNy XLIII, 299–300.
Királyó. MNy XLIII, 300–1.
1948.
Kozobirc, Közebirc. MNy XLIV, 66–7.
Harambok(u). MNy XLIV, 67–8.
A kolozsvári Bel- előtagú utcanevek. MNy XLIV, 145–6.
Gagyüllet. MNy XLIV, 146–8.
1949.
A Sylvester családnév változatai az erdélyi régiségben. MNy XLV, 264–9.
Egy hibás keltezéssel közölt erdélyi nyelvemlék. XLV, 334–5.
Nyelvkutatással - a nacionalizmus ellen. Utunk 20. sz. 12. (Az újságírós cím a
szerkesztőségtől származik).
1950.
Cercetari asupra graiului popular din valea Crisului Negru. Cum vorbim 11–12.
sz. 28–9.
Szekrény. MNy XLVI, 182–3.
Kürtöskalács, kürtőskalács. MNy XLVI, 269–71.
Németkalap. MNy XLVI, 375–6.
A magyar helynévkutatás XIX. századi történetéhez. MNy XLVI, 71–4.
1951.
Cercetari asupra graiului popular al Ciangailor din Moldova. Cum vorbim 2. sz.
31–3.
Fersing. MNy XLVII, 87–9.
1952.
Régi adatok a -ni, -nit, -nol rag erdélyi elterjedtségéhez. MNy XLVIII, 112–7.
A -bali képző az erdélyi régiségben. MNy XLVIII, 224–6.
1953.
Parányi. MNy XLIX, 479–80.
A kolozsvári magyar egyetem munkaközösségének nyelvföldrajzi kutatásai a
452
moldvai csángóság körében. MNy XLIX, 508–14.
1954.
Ötvös céhek levelei a XVI. századból. MNy L, 490–2.
1955.
Hivatalos. MNy LI, 231–3.
Szabó András és Demeter egyezséglevele 1589-ből. MNy LI, 243–4.
Az erdélyi magyar nyelvtörténeti kutatás néhány kérdése. MNy LI, 468–76.
A mai nyelvművelés kérdései. Vörös Zászló (Marosvásárhely) IV, 252. sz. 2.
1956.
A kicsinyítő–becéző képzők a moldvai csángó nyelvjárásban: A kolozsvári
Bolyai Tudományegyetem 1945–1955. Kv. 1956, 445–91, 631–3.
Az erdélyi magyar oklevél-szótár műhelykérdései. Pais-Eml 69–77.
Látogat, meglátogat. Nyr LXXX, 119–21.
Ötvös céhek levelei. MNy LII, 226–8.
A budai káptalan egy 1471-i oklevelének XVI. század középi magyar fordítása.
MNy LII, 369–70.
Az emlékezetet hátuljokra verik. MNy LII, 482–4.
A gyermekló és rokonsága. BBKözl I, 235–53. Kny.
[Beszélgetés... a most felfedezett ötödik magyar nyelvemlékről]. Igazság XVIII,
186. sz. 1.
A festékes és társai. Ethn LXVII, 99–109.
Az idegenszerűségek ellen. Vörös Zászló (Marosvásárhely). V, 16. sz. 2.
Az idegen szavak kérdése. Művelődési Ítmutató IX, 3. sz. 31–2.
1957.
A Marosvásárhelyi Sorok. Bukarest, 47 + 3 l + 4 mell. (Farczádi Elekkel).
A Marosvásárhelyi Sorok és Glosszák. MNy LIII, 335–51 + 3 mell. és MNyTK
97. sz. Bp., 1958, 28 + III l. (Bárczi Géza és Benkő Loránd hozzászólásával).
A Marosvásárhelyi Sorok az ötödik magyar szövegemlék. Nyr LXXXI, 295–6 +
1 mell.
A Román Népköztársaság magyar nyelvjárásai nyelvtérképének előkészítése.
NyIrK I, 13–26. Kny.
Állat. MNy LIII, 223–4.
Fiadalom. MNy LIII, 224.
Koboz. MNy LIII, 224–5.
Ötvös céhek levelei a XVI. századból. MNy LIII, 259–67.
A Kisanna névtípus a régiségben. Nyr LXXXI, 113–5.
Moldvai csángó csillagnevek. Nyr LXXXI, 458–62.
A szlovák kézimunkák erdélyi divatjának és hatásának történetéhez. Kelemen–
Eml 556–65. Kny.
453
1958.
Az "Erdélyi helynévtörténeti adattár" és az erdélyi helynévkutatás néhány kérdése. MNy LIV, 503–9.
A moldvai Zekel vidék kérdéséhez. MNy LIV, 103–5.
Meghalt Mátyás király... Nyr LXXXII, 235–8, újraközölte: Művelődés XXIII/5.
1970, 48.
A szemen szedett hazugság elődei Nyr LXXXII, 369–73.
Magyar növény- és gyógyszernevek a XVI–XVIII. századból. StUBB III/6.
161–77. Kny.
1959.
Arany-levelek és Arany-vonatkozások Szabó Károly levelezésében. NyIrK III,
99–103.
A moldvai csángó nyelvjáráskutatás története. MNyj V, 3–41 + térképmell.
Annasszony és asszonytársai. MNy LV, 397–400.
Gyermekló. MNy LV, 529–31.
India. Nyr LXXXIII, 118–9.
A budai hegyek magyar elnevezéseinek kérdéséhez. Nyr LXXXIII, 232–3.
Az "ősbemutató" és álrokonai. Igazság XX, 92. sz. 4.
Szemenszedett... Igazság XX, 287. sz. 4.
1960.
A magyar felező számnevek és ami mögöttük lehet. NyIrK IV, 105–19. Kny.
Román kölcsönszavak Gyarmathi Sámuel nyelvhasonlításában. NyIrK IV, 297–
315. Kny.
A magyar bilabiális v nyelvemlékes jelölésének, illetőleg jelöletlenségének
kérdéséhez. MNy LVI, 35–43.
A -ni, -nit, -nul, -nül határozóragcsoport az erdélyi régiségben. MNyj VI, 3–22.
Mióta kétágú. MNy LVI, 257–8.
Barók, Barrók, Borók. Nyr LXXXIV, 215–6.
Hírharang. Nyr LXXXIV, 371–3.
Az urali nyelvek szófejtő szótára [Björn Collinder, Fenno-Ugric Vocabulary].
NyIrK IV, 174–7. Ism.
1961.
Újabb adalékok a "XVII. századi orvosi könyv" kérdéséhez. MNy LVII, 173–
83. (Farczády Elekkel).
Adatok Temesvári János deák oklevelezéséhez. 1582–1593. MNy LVII, 98–
103.
Tanulj tinó... MNy LVII, 350–2.
A kolozsvári fejenhordás történetéhez. Ethn LXXII, 618–20.
A magyar szókincs feudalizmuskori román kölcsönelemei vizsgálatának tervmunkája. NyIrK V, 101–4.
454
1962.
A magyar e- és ä-féle hangok történetéhez. MNy LVIII, 10–20.
Cuvintul dialectal bungar si toponimicele Bungur, Bunguris, Bungaras. CercL
VII, 39–43.
Magyar történeti nyelvtan I–II. Történeti hang- és alaktan. 164 l.
III. A magyar szókincs története. 168 l. (Sokszorosított egyetemi jegyzet).
1963.
Nyelvtérképünk anyaggyűjtésének feleútján túl. NyIrK VII, 35–55.
Tájékoztató a moldvai csángó tájnyelvi térképről. NyIrK VII, 215–33 + 6 térképlap. (Gálffy Mózessel és Márton Gyulával).
Az egri bíró és hites polgárainak levele Fodor Ötvös István kolozsvári főbíróhoz
és az ötvösmesterekhez 1558-ból. MNy LIX, 360–1.
Tatrosi zálogosítólevél 1575-ből. MNy LIX, 361–2.
Udvarhelyszéki tetemrehívás és ítélet 1590-ből. MNy LIX, 362–3.
Jegyzetek a Román Nyelvatlasz új sorozatának III. kötetéhez. MNyj IX, 137–
41. (Ism.)
1964.
Gáspár János tájszógyűjteménye. 1838–1845. MNyTK 107. Bp., 37 l.
Kelemen Lajos (1877–1963) és történeti néprajzi munkássága. Ethn LXXV,
617–24 [Hegyi Miklós].
Fogadatlan prókátor. Nyr LXXXVIII, 196–7.
Kolozsvári gyalázkodás 1491-ből. MNy LX, 496–9.
Egy virágénekmondó kolozsvári leányzó pajzán históriája 1585-ből. MNy LX,
499–501.
A nővér és társai. Élet és Tudomány XIX, 563. [D. Szabó Attila].
Arany János kézirati hagyatéka és a "Kapcsos könyv" hasonmáskiadása. NyIrK
VIII, 297–300. (Ism.)
1965.
Kriza János és a Vadrózsák helye a nyelvjáráskutatásban. Antal Árpád, Faragó
József és Szabó T. Attila, Kriza János. Bukarest, 203–68.
Observatii in legatura cu cercetarea inprumuturilor din limba romana in lexicul
maghiar din epoca feudala. Omagiu lui Alexandru Rosetti la 70 de ani.
Bucuresti, 873–6.
Kalugyer. Nyr LXXXIX, 105–8.
Gáldi László, Ismerjük meg a versformákat. NyIrK IX, 207–10. Ism.
1966.
A magyar becenevek alakulásmódjairól. NyIrK X, 275–8; l. még: MNy LXIV,
205–6.
A propos des mots d'origine roumaine dans le vocabulaire hongrois ů l'époque
du féodalisme. Studia Slavica Academiae Scientiarium Hungaricae XII,
389–96.
455
Eltűnt-e az Árpád-kori erdélyi Filesd? MNy LXII, 340–2.
Egy mezőségi nyelvjárási emlék 1552-ből. MNy LXII, 492–6.
Pópa. Nyr XC, 86–9.
Egy kolozsvári ötvösműhely szerszám-készlete 1622-ben. MNy LXII, 230–1.
[Törzsök Gyula]
1967.
Dávid Ferenc tragikus sorsának történetéhez. MNy LXIII, 362–4.
A helyesírás tanításának kérdéséhez. Tanügyi Újság XI, 44. sz. 3.
Időben? Élet és Tudomány XXII, 205.
Szótártani tanulmányok. Szerk. Országh László. Bp., 1965. NyIrK XI, 169–72.
(Ism.)
Bárczi Géza, A magyar nyelv életrajza. Bp., 1966. NyIrK XI, 349–52. (Ism.)
1968.
A kolozsvári becenevek a XVI–XIX. században. NytudÉrt 59. 103 l.
Egy erdélyi szótörténeti tár szerkesztésének műhelykérdései. StUBB 1968/2.
43–9.
Torockó és vidéke XVIII–XIX. századi írásbeliségének nyelvéből. NyIrK XII,
112–20, 309–17.
XVI. századi magyar nyelvű levelek a Suky levéltárból. MNy LXIV, 471–9.
(Kelemen Lajossal).
A nyelvtörténeti kutatás új csapásain. Előre XXII, 6488. sz. 3.
Kalotaszeg tájszólásáról. Igazság XXIX, 279. sz. 3.
Fülöp Antal Andor. Igaz Szó XVI, 379–81.
A Magyar Nyelv Történeti-Etimológiai Szótára. NyIrK XII, 145–50. (Ism.)
1969.
Haja, haja virágom. Virágénekek [a szerző] gondozásában és bevezetőjével, Gy.
Szabó Béla eredeti dúcokról nyomtatott fametszeteivel. Bukarest, 334 l. (Egy
jegyzettel bővített lenyomata 1970-ben a Kriterion Könyvkiadó jelzéssel jelent meg.)
Helyesírási tájékoztató. (Gálffy Mózes, Kelemen Béla és Márton Gyula társaságában). Bukarest, 408 l.
Nyelvjárástörténeti észrevételek egyetlen személyi határozórag-csoportunkról.
Nyr XCVII, 346–52.
Torockó és vidéke XVIII–XIX. századi írásbeliségének nyelvéből. NyIrK XIII,
139–47, 331–40.
Ábránd és valóság. Az ember és a kutató Kőrösi Csoma Sándor arcképéhez.
Korunk XXVIII, 663–72.
Hány szó van a magyar nyelvben? Művelődés XXII/2. 54–6.
Látogatás Fülöp Antal Andornál. Művelődés XXII/5. 19–22.
A magyar szókészlet finnugor elemei. Etimológiai szótár I. A–Gy: NyIrK. XIII,
171–5. Ism.
A Magyar Nyelvjárások Atlasza. NyIrK XIII, 371–7. (Ism.)
456
Magyargyerőmonostori népköltészet (Almási István és Olasz Katalin folklórkiadványáról). Igaz Szó XVIII, 871–8. (Ism.)
1970.
Anyanyelvünk életéből. Válogatott tanulmányok, cikkek. I. Buk., 576 l. + 1 lev.
Arcképpel)
Miért és hogyan gyűjtsük a helyneveket? Műv XXIII/2. 34–41.
Sebből pirosan buzog a vér... NyIrK XIV, 133–9.
Eltűnt település-e Barbátfalva? MNy LXVI, 472–6.
Széljegyzetek két kolozsvári XVI. századi nyelvemlékhez. 1. Hogyan lett Heltai
Gáspár kolozsvári halastó birtokosa? 2. A virágénekmondás egy 1585-beli
nyelvemlékben. NyIrK XVI, 361–3.
1971.
Kriza János és a Vadrózsák nyelvjáráskutatásunkban. Kriza János (Antal Árpáddal és Faragó Józseffel). II. átdolgozott kiadás. Kv. 177–232, 262–4,
269–70, 274–6.
A szó és az ember. Válogatott tanulmányok, cikkek. II. Buk., 574 l. + 2 mell.
A "győri bokály" és a "győri kancsó" erdélyi elterjedéséhez. Ethn LXXXII, 77–
9.
A marosvásárhelyi személynévanyag becejellegű elemei a XVII. század első
felében. NyIrK XV, 15–33, 235–44.
Deák és diák. Jóbarát (Buk.) V/24. 7.
Hogyan alakultak ki személyneveink? Hargita Kalendárium (Csíkszereda).
1972, 122–8.
A XVI. századi magyar megkülönböztető nevek. NyIrK XV, 179–81.
1972.
Nyelv és múlt. Válogatott tanulmányok, cikkek. III. Buk. 624 l. + XI. l. mell.
Mutatvány az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár szócikkeiből. NyIrK XVI, 121–
30, 307–15.
Ifj. Heltai Gáspár élete és helyesírása ismeretéhez. ActaHistLit.Szeg. X–XI, 13–
27 és Irodalomtört. Dolg. 65.
Fellegjáró nyelvrokonítás. Műv XXV/9. 41–3, 46.
Látszat rokonság - valóságos rokonság. i. h. XXV/10. 44–6.
Nyelvünk finnugor eredete és rokonsága. i. h. XXV/11. 43–6.
1973.
Balladák könyve. Élő erdélyi és moldvai magyar népballadák. Gyűjtötte Kallós
Zoltán. Sajtó alá rendezte Szabó T. Attila. Bp., 880 l. + 20 műmell. 4 lemezzel.
Magyar Helikon (23250 példány, belőle 3650 példány számozva, nylkötésben).
A Marosvásárhelyi Sorok és a Marosvásárhelyi Glosszák (Farczády Elekkel).
Buk., 88 + 4 l. mell.
Az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár Előszava (I) és Tájékoztatója (II): Korunk
457
Évkönyv. Kv., 159–71.
1974.
Balladák könyve. (II. magyarországi kiadás). Bp., 651 + 3 l. + 20 műmell. (30
000 példány; belőle 1500 példány számozva, nyl-kötésben).
Lencsés György "Ars Medicá"-ja kéziratainak kérdéséhez. MNy LXX, 144–57.
Pais Dezső (1886–1973). NyIrK XVIII, 194–5. (Név nélkül).
Egy emberélet az emlékezés fényében. A Hét V/11. 6. (Farczády Elek halálára).
1975.
Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár. Buk., 1225 + 3 l. (román és német címlappal
is).
1976.
A Szótörténeti Tár szerkesztési kérdéseihez. Nyr C, 246–8.
1977.
Balladák könyve. Élő erdélyi és moldvai magyar népballadák (III. magyarországi
kiadás). Kallós Zoltán gyűjtése Szabó T. Attila gondozásában. Bp., 668 + 2 l.
(Megjelent 60 000 példányban, belőle 7000 példány számozva, nylkötésben).
1978.
Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár. II. köt. Buk., 1219 + 5 l. (Szerkesztő munkatársak: Kósa Ferenc, Nagy Jenő, Vámszer Márta, Vigh Károly, Zsemlyei János).
1979.
A Szótörténeti Tárról. Igaz Szó XXVII, 189–90.
Móricz Zsigmond és Kelemen Lajos találkozásai. Korunk XXXVIII, 328. Újra
közölte: Móricz Zsigmond köztünk. Szerk. Kántor Lajos. Buk., 108–14.
Die sprachlichen Reste einer primitiven Zahlart und die ungarischen halbieren
den Zahlen: Schlachter Festschr. Wiesbaden, 281–6.
1980.
Nép és nyelv. Válogatott tanulmányok, cikkek IV. Bukarest, 675 l.
Április bolondja, bolondok napja és áprilist jártat. A Hét XI/15. 6–7.
A romániai fiatal magyar nyelvészek munkájáról. Műv XXXIII/7. 39–40. (Képpel)
1981.
Nyelv és irodalom. Válogatott tanulmányok, cikkek V. Bukarest, 629 l.
458
1984.
Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár IV. Bukarest, 1300 l.
1985.
Tallózás a múltban. Válogatott tanulmányok, cikkek VI. Bukarest, 583 l.
1987.
Elämäntyö Erdélyn murteiden parissa. Eripainos: Virittäjä 4. 531–5.
1988.
Nyelv és település. Válogatott tanulmányok, cikkek VII. Budapest, 555 l.
A válogatott bibliográfia Sz. Csáti Éva összeállítása alapján (in: Szabó T. Attila: Nyelv és múlt III. Bukarest, 1972, 547–62, valamint Szabó T. Attila:
Nyelv és irodalom V. Bukarest, 1981, 611–4) és dr. Szabó T. Ádám közreműködésével készült.
459
KORTÁRSAK SZABÓ T. ATTILÁRÓL
(Szemelvények)
"»Nyelvész és etnográfus« mondja a tekintélyes erdélyi tudósról a Magyar
Irodalmi Lexikon; tegyünk-e még hozzá néhány minősítést? Csak a legkézenfekvőbbek közül: településtörténész, oklevélszakértő, művelődéstörténész –
nem egyhamar jutnánk a végére, ha fel akarnánk sorolni min»azokat a tudományágakat, amelyeken ez a kiváló szakember valaha megfordult és amelyekről
gazdag zsákmánnyal tért vissza. Mindezt pedig az időt és energiát emésztő tanári munka mellett (...)" (Szente Imre: Portyán a nyelvtudomány bel- és határterületein. Új Látóhatár XXVIII, 1977, 431. l.)
"A történeti és a leíró nyelvtudománynak számos ágazatában – az etimológiától a grammatikai kérdések vizsgálatán át a nyelvművelésig – alkotott jelentőset, maradandót és eredetit. Tudományos tevékenysége azonban különösen kiemelkedő három területen: a nyelvjáráskutatásban, a névtudományban és a szótörténetben." (Imre Samu: Szabó T. Attila hetven éves. MNy LXXII, 1976, 246.
l.)
"Szabó T. Attila széles körű munkásságát két elv határozza meg: a tények
tisztelete és ragaszkodása szűkebb hazájához, Erdélyhez (...)
Módszeréről így vall: »mindig arra törekedtem és arra törekszem, hogy a történeti és a jelenkori adatok mentől gazdagabb sorozatát egybehordva magukból
az adalékokból szinte önként kerekedjék ki a magyarázat, a megfejtés, és ne a
feltett, kikövetkeztetett nyelvi adatok ingoványából vezessen csuszamló csapásokon át a bizonytalanságok kusza bozótjába az út... mindennemű értetlenség –
csak konok elszántságot váltott és vált ki bennem: haladtam és haladok tovább a
mások meg magam kezdette-törte csapáson a helyesnek vélt, távolin igézetesígéretes cél felé (...)
A nyelvi valóság gúzsában, nyűgében élve, érthető munkásságomnak egy
másik, folyamatosan jellemző vonása is. Az tudniillik, hogy engem korakezdettől tudatos ... határozottsággal elsősorban a s z ü l ő f ö l d és közelebbről a mindenkori k ö z v e t l e n f ö l d r a j z i t á r s a d a l m i k ö r n y e z e t
jelenségei érdekeltek és érdekelnek szenvedélyesen
m a i s"Tanulmányaiban a szorosabb nyelvi tényeken és azok magyarázatán túl
is nézett és látott, a nyelv mögött a való élet tükrözéseit, a beszélő, író ember
anyagi és szellemi műveltségének tényeit, gondolat- és érzésvilágának termékeit
keresve. Amellett, hogy ezek az írásai a mikrofilológiai nyelvi elemzés gyöngyszemei, tudott úgy írni, hogy a szélesebb művelt közönség is érthette és élvezhette nemcsak mondanivalójának tartalmát, hanem ízes, veretes stílusát is,
amely az erdélyi magyar köz- és irodalmi nyelv legjobb hagyományait vitte
tovább." (Benkő Loránd: Szabó T. Attila. Magyar Tudomány XXXII, 1987,
460
735. l.)
"Szabó T. Attila életművének méltatásakor napjainkban legtöbb szó az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár kérdéseiről esik. Méltán, mert ez a lenyűgöző gazdagságú adattár itthon és külföldön is párját ritkítja." (Sebestyén Árpád: Végső
út a Házsongárdba. Tiszatáj 41. 1987, 77. l.)
"Szótára egyben a tudományos állhatatosság egyik ritka példája. Pályájának
kezdete óta gyűjti az adatokat könyvtárról-könyvtárra, levéltárról-levéltárra
járván, műve több mint egymillió cédula (– mondat vagy hosszabb közlés a
hozzátartozó forrásjelzéssel) anyagára épül. Ennek az óriás feljegyzéstömegnek
csak egy hányada kerülhetett bele a szótárba. A roppant anyagot Szabó egyéb
kutatói és pedagógiai mun- kássága mellett egymaga hordta össze (...)" (Fodor
István: Gondolatok az erdélyi nyelvtörténeti szótárról Szabó T. Attila 75. születésnapja alkalmából. Irodalmi Ujság XXXII, 1–2. 1981, 7. l.)
"Életének tekintélyes részét töltötte levéltári kutatással. Ahogy saját maga írja: `Életem java része ... a levéltári elvonultság mozdulatlan, sápadt csendjében
telt el. A levéltárakban a múlt népi-emberi életével és belőle különlegesen
éppen a nyelv történeti változásaival foglalkozva naponta érintkeztem és érintkezem ma is szellemi síkon a letűnt korok nemzedékeinek végtelen sorával.
Mint szeszélyes gyorsasággal kerengő forgószínpad fel- és elvillanó jelenéseinek egyetlen személyből álló, tetszésnyilvánításra nem kényszerülő, néma közönsége, a levéltári kutató a múlttá kövült, emlékezetté merevült, de a látó szem
számára újra zajlóvá pezsdülő élet forgatagába leselkedik bele úgy, hogy körötte eltűnik a ma, és a múlt kavargó életének izgalmas, kandi szemlélése közben,
a szereplő személyek ajkán, tollán ámító, veretes nyelvi gazdagságában suttog,
beszél, kiált felé a múlt. Hozzá, neki, ha »van füle a hallásra.« (Anyanyelvünk
életéből 15.)»S Szabó T. Attilának volt `füle a hallásra', volt `szeme a látásra',
volt türelme és szíve ahhoz, hogy mindazt, amit az erdélyi magyar nyelv múltjából az ő kivételes ismeretei folytán meglátott és meghallott, azt összegyűjtse
és átadja az utókornak az Èrdélyi magyar szótörténeti tár'-ban." (Imre Samu i.
m. 247. l.)
"(...) Szabó T. Attilát egészen fiatal korától haláláig valamilyen hihetetlen
szívósság, elképzelhetetlen munkabírás jellemezte. (...) egy nyelvészeti kutatóintézetet képviselt egy személyben, de több életre való tudományos eredménynyel. S ez a csaknem felmérhetetlen gazdagságú tudományos munka hihetetlen
szerénységgel és egyszerűséggel párosult." (Szekér Endre: Szabó T. Attila öröksége. Forrás 19/9. 1987, 70. l.)
"Törhetetlen lénye derűs bölcsességet sugárzott, még a rossz híreket is mosolyogva vette tudomásul. Pedig igencsak volt bennük része. Megindító volt
hallani s látni, hogyan beszélt például a szótörténeti tár megjelenésre váró köteteinek hányódásairól. Csak azoknak adatik meg ez a végtelen türelem, a mondhatatlan nyugalom, akik nagyon bizonyosak a maguk dolgaiban. (...) Egész
életében úgy dolgozott nagy művén, hogy közreadására úgyszólván semmi kilátás nem volt. De a reménytelenség soha nem szegte kedvét, reménytelenül is
461
rendületlenül dolgozott. Mindig az a remény éltette, hogy valami csak lesz belőle. Ha nem így, akkor úgy. Munkálkodott, ahogy lehetett.
Csupán a távoli célt látta. És ő olyan szótárt akart szerkeszteni, amely az erdélyi életet a maga mélységében tárja föl. Ezt a világot akarta megmutatni. Enciklopédikusan, teljes mélységében, szélességében, bensőségességében, társadalmi szintekre való tekintet nélkül igyekezett mindent föltárni. Megfogalmazása szerint, mintegy fényképezni akarta a régi erdélyi nyelvet. (...) Igyekezett
bemutatni a nyelvet olyannak, amilyen volt egykor." (Kiss Károly: Szabó T.
Attila titkai. Kortárs XXXI/7. 1987, 133. l.)
A "hihetetlen intenzitású gyűjtő, kutató, feldolgozó és tudományszervező
munka mellett Szabó T. Attilának mindig volt, maradt ideje a családja, gyermekei, unokái számára vagy barátságok ápolására. Érdekelték munkatársai, tanítványai nem hivatalos, személyes ügyei is, a segítségre szoruló mindig bizalommal fordulhatott hozzá. Hűséges levélíró volt: hosszú külföldi utazásokra
nemigen vállalkozott – módja sem igen volt rá –, de szorgalmas levelezésben
állt seregnyi emberrel, szakmai és baráti vonatkozásban egyaránt. Az is köztudomású róla, hogy egészségi állapotát céltudatosan tartotta karban, hogy szellemi erejét fenntartsa. A hétvégeken nagy, gyakran tíz kilométeresnél is hoszszabb gyalogtúrákat bonyolított le a Kolozsvár környéki erdők, dombok, völgyek közt. Szerette a természetet, az erdélyi tájat, az embert. Ahogyan őt is
szerette mindenki, aki varázslatos, kedves, közvetlen egyéniségét megismerte."
(Sebestyén Árpád i. m. 78. l.)
"Szabó T. Attila tudományirányító, szervező, kezdeményező szerepe azért is
tudott oly jól kibontakozni Erdélyben, s azért tudott oly mértékben kisugározni
a magyar nyelvtudomány egészére, mert nemcsak alkotó tudós, hanem szeretetreméltó, vonzó egyéniség is volt, igazi tanár és nevelő. A kolozsvári egyetem
magyar tanszékének professzoraként eltöltött mintegy negyedszázados tanári
tevékenysége során nemcsak a tanárnemzedékek egész sorát nevelte anyanyelvének ismeretére és szeretetére, hanem a magyar nyelvtudomány aktív művelésére is sok tanítványát megnyerte. Elsősorban személyes példamutatásával nevelt.
Igaz embersége, rendíthetetlen igazságérzete és állhatatossága, korrektsége,
segítőkészsége, önmagával és másokkal szembeni igényessége, munkában való
fáradhatatlansága, lobogó, olthatatlan tudományszeretete, színes, érzékeny lelkivilága, ízes erdélyi beszédmódja külön-külön és együttvéve alkalmasak voltak
arra, hogy megfogják a személye körül levőket, és felébresszék az érdeklődést
azok iránt az ügyek iránt, amelyeket ő képviselt és szolgált, az iránt a tudomány
iránt, amit és ahogyan ő művelt." (Benkő Loránd i. m. 736. l.)
B. Gergely Piroska így ír róla: "(...) tanítványai vagyunk mindnyájan, akik
mellette, vele dolgozhattunk s akiket ha tanári egyénisége, tudósi nagysága
megérintett, ellenállhatatlanul vonzáskörébe is kerített. Mivel? Nem verbális
neveléssel – e tekintetben nagyon is fukarul bánt a szóval – de a hivatástudatnak, a szakmaszeretetnek és a kutatószenvedélynek olyan kisugárzásával, amely
párját ritkító a szellem munkásai legjobbjainak sorában is. Azt is az ő példája
462
tanította meg nekünk, hogy a hivatásbeli elkötelezettség képes megsokszorozni
az erőt, és egy ember olyan eltökéltséggel és kitartással, mint az övé volt, sokak
munkájával felérőt végezhet. (...)
Közvetlen és közvetett tanítványaira mindig mély benyomást tett az az életteli, emberközpontú nyelvszemlélet, a nyelv eseményeinek és a nyelvet beszélők sorsának egybefonódó vizsgálata, amely Szabó T. Attila professzort egész
tudományos pályáján irányította. Erre tanította mint a magyar nyelvtörténet
egyetemi tanára a diáknemzedéket, ez vált céltudatosan vallott tudományos ars
poetikájává (...)
A szó és az ember – ez a két fogalom nemcsak kutatói koncepciójában, hanem tanári egyéniségében is egybeforrt. Sokat, nagyon sokat lehetett tanulni
Tőle a szóról, a nyelvről, de nem kevesebbet az emberről, az embertől is. Volt
diákjainak százai emlékezhetnek rá: ha valaki kitűnően vizsgázott nála, a jó
jegyet megtetézte egy meleg kézszorítással is. Apró gesztus, de kifejezi feledhetetlen egyéniségének egyik igen jellemző vonását: a munkának és kiküzdött
eredményének méltánylását, megbecsülését. Ezt a csalhatatlan értékmérőt is
örökségül adta nekünk." (Búcsú mesterünktől. MNy LXXXIV, 1988, 11–2. l.)
Összeállította: MARKÓ ALEXANDRA
463
Szathmári István
464
SZATHMÁRI ISTVÁN VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL
Valójában nem is tudom, miről lehetne beszélni olyasvalamiről, ami emlékezetes és tanulságos azok számára, akik majd ezt a képet látják, illetve ezt a hangot hallják.
Úgy gondolom azonban, hogy ha az ember az ötvenedik életévét átlépte, akkor már egy kicsit joga van ahhoz, hogy visszatekintsen. És talán, ha nem is
példaként, de egy-két dolgot megemlítsen, olyasmit, ami akár tanulságos is
lehet a következő nemzedékek számára.
Magam vidéki származású vagyok: Szolnok megyéből, Kisújszállásról kerültem a debreceni egyetemre, majd aztán Budapestre.
Szeretném mindjárt megmondani, hogy bár 1951 óta Budapesten lakom,
nem tartom magamat igazán budapestinek, és nem is fogok azzá válni ízig-vérig
soha.
Hogy az elején kezdjem, hadd vallom meg, hogy az elemi iskola és különösen az első, második osztály rendkívül döntő az emberek életében. Sokszor
említettem, sokszor elmondtam, hogy igazán tanítónők tudják ellátni ezt a feladatot. És nekem is itt kell megemlékeznem két tanítónőről: Fülep Gizelláról és
Nagy Rózáról, akik elindítottak azon az úton, amely a mához vezetett. Szigorúak voltak, következetesek, okosak, módszeresek és életesek.
A következő lépcső Balázs János tanító úrnak a felidézése, aki mai szemmel
bizony szigorú már-már kegyetlen volt, azt mondhatom. De olyan iskolatársaimtól, akik ennek a kegyetlenségnek a tanújelét is viselik magukon talán mind a
mai napig, sohasem hallottam rossz szót Balázs János tanító úrra. Magam mindenesetre azt mondhatom, s ez már a nyelvészet felé mutat, hogy a nyelvtant
harmadik elemista koromban megértettem. Azt tudni, hogy mi a mondatrész és
mi a beszédrész, ahogy akkor neveztük, bizony nem kis dolog egy kisgyereknek. És én már akkor megértettem.
A gimnáziumot is Kisújszálláson végeztem. És hadd mondom meg, hogy
nagyon sokat tanultam nem kiváló tudós-tanároktól is. Még az olyanoktól is,
akik, ha szabad ezt mondani, közepes képességűek voltak, és még különösebb
babérokra sem törekedtek, a tanításban sem, de az órát rendesen megtartották,
felkészültek. Ilyen volt például a latin tanárom. Nem voltam latin szakos, de
hogy a régi nyelvtanokkal tudtam foglalkozni, a Corpus Grammaticorummal,
amely háromnegyed részben latin nyelvű, azt neki vagy nekik köszönhetem.
Aztán következett Debrecen. Egyrészt az egyetem, amely a maga nemében
igen kiváló volt. Kiváló a tekintetben, hogy a Nagyerdő mellett, sőt, mondhatnám a közepén, nagyon szép és csendes épületben végezte munkáját, és végzi
most is. És hogy Bárczi Géza professzor mellé kerültem. Sajnos ő már nincs
közöttünk, de ahogy a temetésén és a végső búcsú alkalmával elmondtam, tulajdonképpen emberséget és tudományt tanultunk tőle.
465
És nem olyan nagy egyetem ez, mint a pesti, ahol én most vagyok, hanem
kicsi. 10-12 magyar szakos volt egy évfolyamon, és Bárczi professzor úr
mindannyiunkról mindent tudott tulajdonképpen. Így tudott aztán emberséget
nyújtani, de tudományt is. Hiába volt szigorú, bizony hozzá mentünk, hozzá
csatlakoztunk.
Debrecenben azonban egy másik dolgot is meg kell jegyeznem. Azt, hogy a
Református Tanárképző tagja voltam és a kollégiumban, a Református Kollégiumban laktam. Kiváló könyvtárral, olyannal, mint az Eötvös Kollégiumé és
kiváló tanárokkal. Debreceni viszonylatban szintén olyanokkal, mint az Eötvös
Kollégiuméi voltak. Tehát, ha például, most mondtam el éppen az Eötvös Kollégium közgyűlésén hétfőn este, hogyha éjfélkor valakinek eszébe jutott, filosznak bizony sokszor eszébe jut efféle, hogy mondjuk Rousseau-t akar olvasni.
Akkor mi szépen kiültünk a könyvtárba, leemeltük Rousseau-t és olvastuk. Tehát sokat kaptam ettől is.
Debrecen azért is nevezetes, harmadszor, mert itt kezdtem a középiskolai tanári pályafutásomat. Közben kollégiumi nevelő, egy évig kollégiumi igazgató is
voltam az akkori közgazdasági gimnázium diákotthonában. 72 fiút igazgattam
itt az 1949–50. tanévben. Mondhatom, kiváló iskola volt számomra. Mind a
közvetlen tanítás, mind pedig ez a kollégiumi élet. Tulajdonképpen az életre
tanított, és olyan pedagógiai ismeretekre tettem szert ezáltal, amilyenre semmiféle könyvből nem tehettem volna.
Az élet valahogy azzal áldott meg, hogy sokszor új teendő elé állított. 1951ben megalakult az Idegen Nyelvek Főiskolája és 4 évig egzisztált, 4 évig létezett mindössze. Sajnos, azt kell mondanom, ma mint a Bölcsészettudományi
Kar dékánja is azt kell mondanom, hogy kár volt megszüntetni. Mert a mi egyetemünk, legalábbis egyelőre, nem pótolja. Ez nem rangot jelent azonban. Az
Idegen Nyelvek Főiskoláján a Magyar Tanszéket vezettem. Valójában a semmiből kellett megteremteni a tanítás programját, módszerét, a jegyzeteket. Tulajdonképpen itt kerültem közel a stilisztikához és a leíró nyelvtanhoz is.
1955-ben megszűnvén a főiskola, az egyetemre kerültem Bárczi Géza professzor mellé adjunktusként és itt folytattam a munkám. Itt megint szerencsés
voltam tulajdonképpen. Ugyanis több munkát adó körülményekben volt részem,
mert Bárczi professzor úrnak, nagyon helyesen, én is ezt tartom most is mint
tanszékvezető, minden diszciplínán végig kellett menni. Tehát nem specializálódhattunk, vagy szakosodhattunk olyanformán, hogy én csak a stilisztikát csinálom. Minden, a történeti nyelvtan, a leíró nyelvtan minden diszciplínáján
végig kellett menni. Nagyon jó volt ez. Persze egyre nehezebb tulajdonképpen
ezt teljesíteni. De hogy mennyire jó volt, azt mutatja az, hogy nekünk nem jelentett problémát, ha hirtelen be kellett ugrani valamelyik évfolyam órájára,
vagy vizsgáztatni kellett valamiféle részdiszciplínából. Bátran vállalhattuk, mert
hiszen mindegyiket megismertük.
Úgyhogy, amikor többé-kevésbé kikristályosodtak az 50-es évek végére az
én fő kutatási területeim: a stilisztika, az irodalmi nyelv történetének a vizsgálata, a magyar nyelvtudomány történetének a kutatása, akkor tulajdonképpen nem
jelentéktelen leíró nyelvtani és más egyéb, nyelvművelő, stb. múlt is állt mögöt466
tem.
Na, mármost itt is azt mondhatom, hogy bizonyos szerencse kísért. Mert annak idején, '69-ben dékánhelyettesi kinevezést nyertem és az oktatási
dékánhelyettes szerepét töltöttem be hat évig, a múlt év június 30-ig. Ez is tanulságos volt számomra. Tulajdonképpen szerettem csinálni. Nem tekintettem
adminisztrációnak. Azt vallottam és vallom most is, hogy valójában minden
kérvény mögött ember van, a maga sokrétű problémájával. Még akkor is ember
van, ha az az ember nem az igazságot írta meg a kérvényben, hanem szépített
vagy éppen lódított. De azt is ki kell vizsgálni.
És a múlt év július 1-től pedig a dékáni tisztet kell ellátnom. Nem könnyű
feladat ez. 56 tanszék és több száz oktató, mondhatnám több ezer hallgató gondjait, bajait viselni, hordozni bizony nem könnyű. De most is azt vallom, hogy ha
még egyszer születnék, akkor is tanító-tanár lennék.
Ugyanakkor azonban nem tudom elválasztani a tanítást a tudományos munkától. Tehát most is, ha csak tehetem, sajnos most minden nap nem tehetem,
reggel az utam az Egyetemi Könyvtárba visz. Immáron második évtizede, sőt
annak a végét mondhatom. Hogy mennyire megszoktak ott, azt mutatja, hogyha
egy tisztviselő nem megy be, azt nem kérdezik meg, majd igazolja vagy nem
igazolja, ha én nem megyek, megkérdezik, hogy mi történt. Miért nem mentem?
Ugyanakkor azonban a tanításról sem tudok lemondani. Most is 7 órám van,
mint annak idején, mert a gyerekektől nem tudok elszakadni. És valójában nagyon sokszor az elmúlt hat év alatt, de most is, az ad felüdülést, hogyha bemehetek órára.
Tehát azt mondhatom: tanítani, tudományosan dolgozni – ez a további életcélom.
467
SZATHMÁRI ISTVÁN ÍRÁSAINAK VÁLOGATOTT
BIBLIOGRÁFIÁJA
1948.
A kisújszállási í-zés nyelvtörténeti múltja. Doktori értekezés. Debrecen. (Kézirat)
Nyelvjárási szövegek. MNNy V, 69–73.
1949.
Három í-ző nyelvjárás összehasonlítása. MNNy VI, 127–32.
1952.
A mai magyar nyelv. I–III. füzet. Budapest. (Főiskolai jegyzet. Több kiadás)
1953.
A mai magyar nyelv. IV–VI. füzet. Budapest. (Főiskolai jegyzet.)
Magyar stilisztika. Budapest. (Főiskolai jegyzet.)
Stilisztikai gyakorlatok. Budapest. (Főiskolai jegyzet.)
Műfajelmélet. Budapest. (Főiskolai jegyzet.)
Bevezetés a nyelvtudományba. Budapest. (Főiskolai jegyzet.)
Verstan. Budapest. (Főiskolai jegyzet.)
Hozzászólás a II. Országos Magyar Nyelvészkongresszuson. MNyTK 83. 415–
6.
Nyelvjárásaink. Budapest.
1955.
1956.
Hozzászólás a III. Országos Nyelvészkongresszus stilisztikai vitájához. Általános nyelvészet, stilisztika, nyelvjárástörténet. Szerk. Kniezsa István. Budapest, 251–5.
Az í hang állapota Kisújszállás nyelvjárásában. PaisEml, 472–9.
A magyar stilisztikai kutatás eredményei 1945 és 1956 között. MNy LII, 512–
25.
Leíró magyar nyelvtan. Budapest. (ELTE-jegyzet.)
1957.
Az anyanyelv és a tanult nyelv kapcsolata a nyelvtanulás folyamatában. Az
idegen nyelvek oktatásának időszerű kérdései. Szerk. Dobossy László. Budapest, 83–111. (Szocialista Nevelők Könyvtára 128.)
Prohászka János 70 éves. MNy LIII, 309–11.
468
Marcel Cohen: Grammaire et style 1450–1950. Cinq cents ans de phrase
française. Paris, 1957. Nyr 81. 347–53. (Ism.)
1958.
A magyar stilisztika vázlata. Budapest, 65–148, 235–53. (Egyetemi Magyar
Nyelvészeti Füzetek). (Társszerzők: Fábián Pál és Terestyéni Ferenc. Több
kiadásban)
1959.
A magyar nyelv értelmező szótára I–VII. (1959–1962.) Főszerk. Bárczi Géza–
Országh László. Budapest. (Belső munkatárs)
1960.
Névtudomány és stilisztika. Névtudományi vizsgálatok, a Magyar Nyelvtudományi Társaság névtudományi konferenciája. 1958. Szerk. Mikesy Sándor.
Budapest, 191–4.
Nyelvtan, stílus, szónoklás. Szerk. Terestyéni Ferenc. Budapest. 284–362.
(Társszerzők: Berrár Jolán, Fábián Pál, Szende Aladár, Terestyéni Ferenc)
Hozzászólás Bencédy Józsefnek „Az anyanyelvi műveltség és az iskola” c.
előadásához. In: Anyanyelvi műveltségünk (A pécsi nyelvművelő konferencia anyaga). Szerk. Benkő Loránd. Budapest, 204–10.
Irodalmi nyelvünk korszakolása. Hozzászólás Benkő Lorándnak „Irodalmi
nyelvünk fejlődésének főbb vonalairól” című előadásához. In: Anyanyelvi
műveltségünk (A pécsi nyelvművelő konferencia anyaga). Szerk. Benkő Loránd. Budapest, 291–4.
1961.
A magyar stilisztika útja. Budapest. (Nemzeti Könyvtár)
Helyesírási tanácsadó szótár. Szerk. Deme László–Fábián Pál. Budapest. (Munkatárs; több kiadás)
Stilisztika, stílusréteg, stíluselemzés. Budapest. (MÚOSZ-főiskolai jegyzet.)
Magyar leíró nyelvtan orosz nyelven. MNy LVII, 133–44. (Ism.) (Társszerző:
H. Molnár Ilona)
Pais Dezső (szerk.): Dolgozatok a magyar irodalmi nyelv és stílus történetéből.
AkK, Budapest, 1960. Nyr 85. 366–70. (Ism.)
Tompa József (szerk.): A mai magyar nyelv rendszere. Leíró magyar nyelvtan I.
AkK, Budapest, 1961. Jelenkor 765–6. (Ism.)
szakaszában. (AkK, Budapest, 1960.) Egyetemi Lapok nov.,4. p. (Ism.)
1962.
A Békés megyei Népújság nyelvéről. Budapest. (MÚOSz-jegyzet)
Pais Dezső (szerk.): Dolgozatok a magyar irodalmi nyelv és stílus történetéből.
AkK, Budapest, 1960. ALinguH 195–7. (Ism.)
Klara E. Majtyinszkaja: Vengerszkij jazik I–III. (Moszkva, 1955., 1959., 1960.)
469
ALinguH 399–405. (Ism. Társszerző: Berrár Jolán.
szakaszában. (AkK, Budapest, 1960.) It, 316–20. (Ism.)
1963.
Az önkéntes néprajzi és nyelvjárási gyűjtők találkozója. Nyr 87. 507–9.
Magyar Irodalmi Lexikon I. Főszerk. Benedek Marcell. Budapest. (49 címszó
kidolgozása.)
Grétsy László: A szóhasadás. Egy kevésbé számba vett szóalkotásmód típusai
és szerepe irodalmi és köznyelvünk fejlődésében. AkK, Budapest, 1962.
ALinguH 169–71.; MTud, 660–1. (Ism.)
Jelentés a Magyar Nyelvtudományi Társaság 1963. évi közgyűlésén. MNy LIX,
505–8.
1964.
Szenczi Molnár Albert és irodalmi nyelvünk. In: Tanulmányok a magyar nyelv
életrajza köréből. Szerk. Benkő Loránd. Budapest, 345–54. (NytudÉrt 40.)
Geleji Katona István és a XVII. századi német Sprachgesellschaft-ok. Nyr 88.
248–52.
Régi nyelvtanaink és egységesülő irodalmi nyelvünk. Budapest. (Kandidátusi
értekezés)
Az „irodalmi nyelv” értelmezéséhez. NyK 66. 425–8.
Mekkora a szókincs? In: Itt a rádiólexikon! Szerk. Simonffy Géza. Budapest,
144–5.
Bárczi Géza, A magyar nyelv életrajza. Gondolat Kiadó. Budapest, 1963. NyK
66. 207–10. (Ism.)
1965.
Az írói szótárak stilisztikai és nyelvművelési vonatkozásai. (Korreferátum „Az
írói szótárakról” c. konferencián.) I. OK 22. 397–403.
A magyar stilisztika indulása. (A mai stilisztika és stilisztikatörténetünk kezdeti
szakaszának vizsgálati problémái.) Néprajz és Nyelvtudomány IX, 35–9.
István Geleji Katona und die deutschen Sprachgesellschaften des 17. Jahrhunderts. ALinguH XV, 323–30.
Kövesdi Pál grammatikája és a nyelvi norma alakulása. MNy LXI, 428–36.
De l'interprétation du terme „langue littéraire”. AUB SPhilo VI, 37–42.
Magyar Irodalmi Lexikon II–III. Főszerk. Benedek Marcell. Budapest. (Mintegy 60 címszó kidolgozása.)
Stilisztikai kislexikon. Századvég és avantgarde. (A modern európai líra néhány
stílusirányzata.) Szerk. Lakits Pál. Budapest, 311–9.
Jókai Mór: Rab Ráby. A kritikai kiadás népszerű változatának sajtó alá rendezése. Budapest. (Társszerző: Kovács Győző)
Az Одесса városnév átírásáról. Dél-Magyarország nov. 2. 5. p.
Jelentés a Magyar Nyelvtudományi Társaság 1965. évi közgyűlésén. MNy LXI,
505–9.
470
1966.
Gondolatok a magyar frazeológiai kutatásokról. MNy LXII, 507–14.
Megemlékezés Kresznerics Ferencről. MNy LXII, 373–8.
A magyar irodalmi nyelv kialakulásának első szakasza és a nemzetté fejlődés. A
nemzeti ideológia múltja és jelene. In: Az ELTE Évkönyve. Szerk. Balogh
Sándor–Székely György. Budapest, 41–54.
A magyar irodalmi nyelv kialakulásának első szakasza és a nemzetté fejlődés.
Valóság 11. 10–20.
Mit mutatnak Komáromi Csipkés Györgynek a Károli-biblián végzett helyesírási és nyelvi módosításai? NNy X, 60–8.
A quelle époque ont pris naissance les principes de notre orthographe? (János
Tsétsi et l'histoire de l'orthographe hongroise.) StSl XII, 397–404.
Nyelv és stílus; stílus és stilisztika; a stilisztika problémaköre. Budapest.
(MÚOSz-jegyzet)
Jókai Mór összes művei. Kritikai Kiadás XXXVIII. (jegyzetes) kötet. Budapest.
(Munkatárs: sajtó alá rendezés; a szöveg megállapítása; a szövegváltozatok
összeállítása)
Papp László: Magyar nyelvű levelek és okiratok formulái a XVI. században.
NytudÉrt 49. Nyr 90–201; ALinguH XIV, 402–6. (Ism.)
1967.
Az első nemzetközi magyar nyelvészeti kongresszus. MNy LXIII, 1–8.
Magyar nyelvészeti kutatások az egyetemeken és a főiskolákon. NytudÉrt 58.
27–31.
Előszó „A magyar nyelv története és rendszere. A debreceni nemzetközi nyelvészkongresszus (1966. VII. 24–8.) előadásai” c. kötethez. NytudÉrt 58. 3.
(Társszerző: Imre Samu)
A kiejtésvizsgálatok és a stilisztika. (Hozzászólás az egri kiejtési konferencián.)
In: Helyes kiejtés, szép magyar beszéd. Budapest, 166–71. (MNyTK 120.)
Előszó. In: Helyes kiejtés, szép magyar beszéd. Szerk. Grétsy László–Szathmári
István. Budapest, 9–10. (MNyTK 120.). (Társszerkesztő: Grétsy László)
Függelék (rövidítésjegyzék, szó- és tárgymutató). In: Helyes kiejtés, szép magyar beszéd. Budapest,. 263–77. (MNyTK 120.). (Társszerkesztő: Grétsy
László)
A nyelvi elemek stílusértékéről. NNy XI, 35–42.
A Komárom megyei „Dolgozók Lapja” nyelvéről és stílusáról. Budapest.
(MÚOSz-jegyzet)
A színes és hatásos stílus eszközei: a szóképek. Budapest. (MÚOSz-jegyzet)
A tájnyelvek használatának kérdései. Budapest. (MÚOSz-jegyzet)
Jelentés a Magyar Nyelvtudományi Társaság LXIII. közgyűlésén. MNy LXIII,
504–9.
A magyarországi nyelvtudomány bibliográfiája (= Bibliographie Linguistique
de la Hongrie) Tomes I–II. Rédigé par l'Institut de Linguistique de
l'Académie des Sciences de Hongrie. Budapest, 1963., 1964. 288 l, 236 l.
471
ALinguH XVII, 442–6. (Ism.)
E. Abaffy Erzsébet, Sopron megye nyelve a XVI. században. ItK LXXI, 106. p.
(Ism.)
1968.
Régi nyelvtanaink és egységesülő irodalmi nyelvünk. Budapest. (Nyelvészeti
tanulmányok 11.)
Zur Geschichte der ungarischen Literatursprache des 17. Jahrhunderts.
Congressus Secundus Internationalis Fenno-Ugristarum. Helsinki 23–28.
VIII. 1965. Pars I. ALinguH. Szerk. Paavo Ravila. Helsinki, 517–23.
Über den Stilwert der sprachlichen Elemente. ALinguH XVIII, 161–72.
Dugonics András nyelvéről és stílusáról. MNy LXIV, 257–62.
Milyen nyelvtant írt valójában Sylvester János? NNy XII, 43–61.
József Attila emléktalálkozó és szavalóverseny. Nyr 92. 143–5.
1969.
Kazinczy és irodalmi nyelvünk. NNy XIII, 55–61.
Húszéves az MTA Nyelvtudományi Intézete. Nyr 93. 417–23.
Hozzászólás Szauder Józsefnek „A XVIII. századi magyar irodalom és felvilágosodás kutatásának feladatai” c. programadó tanulmányához. ItK LXXIII,
169–71.
Bárczi Géza hetvenötödik születésnapjára. MNy LXV, 109–11.
Utolsó búcsú Zolnai Bélától. MNy LXV, 382–4.
A „Nyelvművelés és stilisztika” az egyetemeken. FelsSzle XVIII, 287–90.
Hozzászólás Telegdi Zsigmondnak „Általános nyelvészetünk helyzete” c. előadásához. In: Általános nyelvészetünk helyzete. Az alkalmazott nyelvtudomány helyzete Magyarországon. A debreceni nyelvészaktíva ülésének előadásai és felszólalásai. Szerk. Imre Samu. Budapest, 87–94.
Hozzászólás Herman Józsefnek „Az alkalmazott nyelvtudomány helyzete Magyarországon” c. előadásához. In: Általános nyelvészetünk helyzete. Az alkalmazott nyelvtudomány helyzete Magyarországon. A debreceni nyelvészaktíva ülésének előadásai és felszólalásai. Szerk. Imre Samu. Budapest, 179–
82.
Sláger. ÉT XXIV, 494. p.
András Martinkó: A prózaíró Petőfi és a magyar prózastílus fejlődése: Petőfi
prosateur et l'évolution du style de la prose hongroise. Budapest, 1965.
ALinguH XIX, 436–40. (Ism.)
1970.
Anyanyelvünk életéből. MNy LXVI, 405–11.
A hangszimbolikáról. NéprNytud XIV, 75–91.
Előszó. In: Tanulmányok a magyar és finnugor nyelvtudomány történetéből.
(1850–1920). Szerk. Szathmári István. Budapest, 5–6.
A középiskolai tanárok továbbképzésének megszervezése az Eötvös Loránd
Tudományegyetemen. FelsSzle XIX, 715–21. (Társszerző: Benkő Loránd)
472
Megemlékezés Sajnovics Jánosról. MNy LXVI, 504–6.
Bartha János–Horváth Tibor–J. Nagy Mária–Szabó Zoltán: Kis magyar stilisztika. Bukarest, 1968, 229 l. NNy XIV, 113–7. (Ism.)
1971.
A magyar nyelvtudomány-történet korszakai. MNy LXVII, 18–35.
Főtitkári jelentés a Magyar Nyelvtudományi Társaság LXVII. közgyűlésén.
MNy LXVII, 502–6.
Kazinczy Nyelvművelő Napok Kassán. A magyar nyelvért és kultúráért: Tájékoztató 2. 9–11.
A propos d'un nouveau traité de stylistique hongroise. AUB SLingu II, 101–5.
Misztótfalusi Kis's Bemühungen um die Sprachpflege. Acta Litteraria XIII,
493–507. (TolnaiEml)
Előszó. In: A magyar nyelv kutatásának és oktatásának módszertani kérdései.
Szerk. Hajdú Mihály–Pusztai Ferenc. Nyelvtudományi Dolgozatok 6. 3–5.
Első magyar nyelvtörténeti gyakorlatok az egyetemen. In: A magyar nyelv kutatásának és oktatásának módszertani kérdései. Szerk. Hajdú Mihály–Pusztai
Ferenc. NyelvtDolg 6. 119–26.
Qu'est-ce qui entre dans la symbolique des sons. ALinguH XXI, 87–104.
Szenczi Molnár Albert, a nyelvtudós. IrSz XIV. Pozsony, 942–8.
Szenczi Molnár Albert nyelvtanának új kiadása ürügyén. Nyr 95. 385–95.
Papp István hetvenedik születésnapjára. Nyr 95. 503–4.
Köszöntő a Magyar Nyelvtudományi Társaság nevében a Vas megyei földrajzi
nevek összegyűjtésének befejezése alkalmából. Nyr 95. 456–7.
Hozzászólás az 1968-i verselemző vitaülésen. In: Formateremtő elvek a költői
alkotásban. Szerk. Hankiss Elemér. Budapest, 533–7.
Három előadás a magyar nyelv múltjáról és jelenéről. Krajsky pedagogicky
ustav v Bratislave. Segédlet a magyar szakos tanárok számára. Bratislava.
Hozzászólás „A magyar romantika jellegéről” című vitán. It, 869 p.
1972.
An Outline of the History of Hungarian Linguistics. In: The Hungarian
Language. Szerk. Benkő Loránd–Imre Samu. Budapest, 349–77.
Les variantes de texte d’un roman de Jókai et l`évolution de la langue littéraire
hongroise. Mélanges offerts à Aurélien Sauvageot pour son soixantequinzičme anniversaire. Rédacteurs: J. Gergely–J. Moreau–J. Perrot J.–
Erdődi. Budapest, 271–8.
La formation d'une langue littéraire: problèmes généraux avec application de la
langue littéraire hongroise (XVI –XVII siècles). EFOu VI–VII. (1969–1970)
Paris, 108–20.
Bessenyei és a magyar irodalmi nyelv. MNy LXVIII, 385–93.
Búcsúzunk Terestyéni Ferenctől. MNy LXVIII, 126–7.
A magyar nyelvészeti tanszékek külföldi kapcsolatairól. Nyr 96. 269–82.
A Magyar Nyelvőr Szarvas Gábor szerkesztősége idején és a stilisztika. In: A
Hungarológiai Intézet Tudományos Közleményei IV/13. Novi Sad, 13–25.
473
Összevető nyelvtan – irodalmi nyelv – stílus. In: Összevető nyelvvizsgálat,
nyelvoktatás. Szerk. Horváth Miklós–Temesi Mihály. Budapest, 436–47.
Befejeződött Győr-Sopron megye földrajzi neveinek összegyűjtése. Soproni
Szemle 3. 253–7.
Kontrasztív nyelvtan és nyelvtudomány. In: Magyartanítás külföldön III, 63–71.
Világirodalmi Lexikon II. Főszerk. Király István. Budapest, 1146. p., 1321–2.
(Két szócikk)
Molnár Szenciensis, Albertus: Nova Grammatica ungarica. With an
introduction by Gyula Décsy. Indiana University Publication. Uralic and
Altaic Series, Volume 98. Bloomington: Indiana University – The Hague:
Mouton Co. 1969, XXXII + 202 pp. Ural–Altaische Jahrbücher XLIV, 249–
51. (Ism.)
Hozzászólás a III. Orsz. Felsőoktatási Nevelési Konferencián (1971. X. 28–30.)
In: A tanszéki képző-nevelő munka korszerűsítése II. Szerk. Széchy Éva.
Budapest, 27–9.
Főtitkári jelentés a Magyar Nyelvtudományi Társaság LXVIII. közgyűlésén.
MNy LXVIII, 501–6.
Szabó T. Attila: Anyanyelvünk életéről (Aus dem Leben unserer
Muttersprache). Bukarest, 1970, 574 S. ALinguH XXII, 219–24. (Ism.)
1973.
A százéves Magyar Nyelvőr és a stilisztika. Nyr 97. 385–403.
Budenz József és a korabeli magyar nyelvtudomány. MNyj XIX, 5–16.
A rádiós műfajok stílusáról. In: A rádióbemondó beszéde. Szerk. Wacha Imre.
Budapest, 9–24. (Az MRT Tömegkommunikációs Kutatóközpont Szakkönyvtár 21.)
Búcsú O. Nagy Gábortól. MNy LXIX, 372–4.
Hogyan mutatkozik meg Verseghy, a stilisztikus Usus Aestheticus Linguae
Hungaricae című munkájában? In: In memoriam Verseghy Ferenc. Emlékkönyv a Szolnokon 1972. december 14–15-én tartott ülésszak anyagából.
Szerk. Szurmay Ernő. Szolnok, 49–70.
Balassa József nyelvtudós, a Fazekas Mihály Főreáliskola volt tanára (1864–
1945). In: A debreceni Fazekas Mihály Gimnázium (volt Főreáliskola) értesítője az 1972–73-as centenáriumi tanévről. Szerk. Nábrádi Mihály. Budapest, 71–7.
Fogalmazás és stilisztika. In: Adalékok a magyar nyelv életrajzához. Szerk.
Abaffy Erzsébet–Nagy Ferenc–Zelliger Erzsébet. Budapest, 157–70.
(NyelvtDolg 14.)
Előszó. In: Nyelvtudományi vándorgyűlés, Hódmezővásárhely, 1972. október
20–21. Budapest, 3–4. (MNyTK 135. Szerk.)
A legújabb stilisztikai eljárásokról. In: Nyelvtudományi vándorgyűlés, Hódmezővásárhely, 1972. október 20–21. Budapest 37–46. (MNyTK 135. Szerk.)
Arcképcsarnokunk: Bárczi Géza. Eszperantó Magazin 1. Nyelv és világ. 6. p.
Előszó: Verseghy Ferenc „Analyticae Institutionum Linguae Ungaricae. Pars
III. Usus Aestheticus Linguae Hungaricae. Sectio Prima. Budae, 1817” című
474
művének magyar nyelvű kiadásához. Szerk. Szurmay Ernő. Szolnok, 3–6.
Az anyanyelv és a tanult nyelv kapcsolata a nyelvtanulás folyamatában. In:
Metodikai olvasókönyv (Segédkönyv a IV. és V. éves idegen nyelv szakos
hallgatók számára a szakmódszertan oktatásához.). Szerk. Balogh István.
Budapest, 174–202. (Egyetemi jegyzet.)
Que doit notre langue littéraire à Petőfi? ALinguH XXIII, 279–91.
Főtitkári jelentés a Magyar Nyelvtudományi Társaság LXIX. közgyűlésén.
MNy LXIX, 377–82.
1974.
Bevezető a „Nyelvtudomány és nyelvtanítás”, valamint „Az anyanyelvi képzés
és a többi tantárgy kapcsolata” című témakörhöz. In: Anyanyelvünk az általános iskolában. Az 1972. április 6–8. között Nyíregyházán megrendezett
nyelvtudományi társasági vándorgyűlés anyaga. Budapest, 199–204. (Szerk.)
Előszó. – Elnöki zárszó. In: Anyanyelvünk az általános iskolában. Az 1972.
április 6–8. között Nyíregyházán megrendezett nyelvtudományi társasági
vándorgyűlés anyaga. Budapest, 9–10.; 255–7. (Szerk.)
A magyar stilisztika az utóbbi két évtizedben. In: Jelentéstan és stilisztika. A
magyar nyelvészek II. nemzetközi kongresszusának előadásai. Szerk. Imre
Samu–Szathmári István–Szűts László. Budapest, 23–39. (NytudÉrt 83.)
Előszó. In: Jelentéstan és stilisztika. A magyar nyelvészek II. nemzetközi kongresszusának előadásai.. 3. p. (NytudÉrt 83.) (Társszerzők: Imre Samu és
Szűts László. Társszerkesztők: Imre Samu és Szűts László)
A százéves Magyar Nyelvőr és a stilisztika. MNyTK 136.
Az önkéntes néprajzi és nyelvjárási gyűjtés újabb állomása. Honismereti Híradó
2. 14–20.
Leíró nyelvészet – leíró nyelvtani tankönyv. In: Tanulmányok a mai magyar
nyelv szófajtana és alaktana köréből. Budapest, 5–20. (Társszerkesztő: Rácz
Endre)
Előszó. In: Tanulmányok a mai magyar nyelv szófajtana és alaktana köréből.
Budapest, 3–4. (Társszerző és társszerkesztő: Rácz Endre)
Gondolatok a regionális köznyelvek kutatásáról. MNy LXXI, 307–15.
Az első magyar költői szótárról. Nyr 98. 405–14.
A Tragédia szövegmódosításai és a korabeli irodalmi nyelv. It LVI, 653–62.
Verseghy, a stilisztikus. In: Irodalom és felvilágosodás. Szerk. Szauder József–
Tarnai Andor. Budapest, 901–27.
József Budenz und die zeitgenössische ungarische Sprachwissenschaft. AUB
SLingu V, 83–95.
A tanári továbbképzés tapasztalatai és feladatai. FelsSzle 23. 549–51.
Nyelvtörténetünk korszakolása. In: Sajnovics János. Szerk. Gulya János–
Szathmári István. Budapest, 53–5. (MNyTK 131.)
Előszó. In: Sajnovics János. Szerk. Gulya János–Szathmári István. Budapest, 3–
5. (MNyTK 131. Társsszerző: Gulya János)
Búcsú Kubínyi Lászlótól. MNy LXX, 126–8.
Hozzászólás a II. Anyanyelvi Konferencián. In: Nyelvünk és kultúránk. Szerk.
475
Imre Samu. Budapest, 267–8.
Fogalmazás és stilisztika. Szocialista nevelés 20. Pozsony, 42–6; 76–9.
A fölösleges ismétlésről. MN jún. 9. 13. p.
Bárczi Géza köszöntése. Magyar Hírek 2. 6. p.
Főtitkári jelentés a Magyar Nyelvtudományi Társaság LXX. közgyűlésén. MNy
LXX, 505–11.
A Petőfi-szótár I. kötete. Kritika 8. 28–9. (Ism.)
1975.
Nyelvünk alakulása az utóbbi három évtizedben. MNy LXXI, 274–87.
Les perspectives de la stylistique. Acta Litteraria XVII, 415–25.
Langue littéraire et réforme de la langue. In: Les Lumières en Hongrie, en
Europe Centrale et en Europe Orientale. Actes du Deuxième Colloque de
Mátrafüred, 2–5 octobre 1972. Éd. par Eduard Bene–Ilona Kovács. Budapest, 135–43.
Előszó. In: Pais Dezső tudományos emlékülés Zalaegerszegen. Szerk.
Szathmári István–Ördög Ferenc. Budapest, 7–10. (MNyTK 140. Társszerző:
Ördög Ferenc)
Irodalmi nyelv és korstílus. In: Pais Dezső tudományos emlékülés Zalaegerszegen. Szerk. Szathmári István–Ördög Ferenc. Budapest, 79–86. (MNyTK
140.)
Két szócikk („gyermeknyelv”, „hangkivetés”) a Világirodalmi Lexikon III.
kötetében. Főszerk. Király István. Budapest, 105–6.; 205. p.
Végső búcsú Bárczi Gézától. Honismeret 5–6. 79–80.
Petőfi és irodalmi nyelvünk. In: Petőfi-mozaik. Szerk. Paál Rózsa–Wéber Antal.
Budapest, 219–33.
Nyelvjárási szöveg Kisújszállásról. In: Magyar nyelvjárási olvasókönyv. Szerk.
Hajdú Mihály–Kázmér Miklós. Budapest, 177–80.
Belgiumi és párizsi magyarok között. Nyelvünk és Kultúránk 20. 35–7.
Halotti Beszéd. (Bárczi Géza búcsúztatása). Egyetemi Lapok 19. 2. p. (Társszerző: Benkő Loránd)
Die ungarische Sprachnorm im 16–17. Jh. und die Anfänge der Sprachpflege in
Ungarn. In: Congressus Tertius Internationalis Fenno-Ugristarum (Tallinnae,
1970. VIII, 17–23). Pars I. ALinguH. Szerk. Volmen Hallap. Tallinn, 698–
703.
Főtitkári beszámoló a Magyar Nyelvtudományi Társaság LXXI. közgyűlésén.
MNy LXXI, 504–8.
1976.
Laziczius és a stilisztika. NyK 77. 466–74.
Notre langue littéraire à l'époque de Rákóczi. In: Türk-Macar Kültür
Münasebetleri Işigi Altinda II. Rákóczi Ferenc ve Macar Mültecileri
sempozyumu (31 Mayis – 3 Haziran 1976. Istanbul Üniversitesi Edelbiyat
Fakültesi). Szerk. M. T. Gökbilgin. Istanbul, 48–56.
A szavak, kifejezések mai nyelvi rétegbeli hovatartozásának jelölése a Történe476
ti–etimológiai szótárban. In: Az etimológia elmélete és módszere. (Az 1974.
aug. 22. és 24. között rendezett nemzetközi konferencia előadásai.) Szerk.
Benkő Loránd–K. Sal Éva. Budapest, 277–82. (NytudÉrt 89.)
Nyelv és stílus. In: Savremeno obrazovanje XII, 1. Korszerű Magyartanítás
(Újvidék), 58–79.
Nyelvművelés az iskolában. In: Savremeno obrazovanje XII, 1. Korszerű Magyartanítás (Újvidék), 33–57.
Szenczi Molnár Albert nyelvi hatása. It LVIII, 17–36.
Die sprachliche Wirkung von Albert Molnár Szenczi. AUB SLingu VII, 119–
34.
A magyar nyelvtudomány fejlődése a felszabadulás óta. In: Anyanyelv, közélet,
művelődés. Szerk. Sebestyén Árpád. Budapest, 123–40.
Die Entwicklung der ungarischen Sprachwissenschaft in den letzten
Jahrzehnten. Finnisch-ugrische Forschungen XLII. Helsinki, 281–97.
Tompa József hetvenedik születésnapjára. Nyr 100. 126–7.
Megjegyzések az Üzenet című folyóirat nyelvéről és stílusáról. Üzenet 10.
(Szabadka), 544–57.
Irodalmi nyelvünk Szenczi Molnár Albert szótárainak tükrében. Szocialista
nevelés XXII, (Pozsony), 98–102.
A Tragédia szövegmódosításai és a korabeli irodalmi nyelv. In: Madách Imre
ma. Szerk. Mezei József. Budapest, 116–30.
Előszó a Stilisztikai elemzés című kötethez. Szerk. Nagy Ferenc. NyelvtDolg
18. 3–5.
Édes anyanyelvünk. Hogy a külföldön élő magyarok jobban megőrizhessék,
megismerhessék a magyar nyelvet és a magyar kultúrát! In: Magyar Naptár.
New York, 96–9.
Főtitkári beszámoló a Magyar Nyelvtudományi Társaság LXXII. közgyűlésén.
MNy LXXII, 505–10.
Szilágyi Ferenc: Csokonai dunántúli tájszógyűjtése. (Egy fejezet irodalmi nyelvi szókincsünk történetéből.) NytudÉrt 82. sz., Budapest, 1974. In: ItK, 112–
6. (Ism.)
1977.
Gombocz Zoltán és a stilisztika. MNy LXXIII, 435–43.
A nyelv (és benne a mondat) „felbomlása” és újabb költői stílusban. In: Tanulmányok a mai magyar nyelv mondattana köréből. Budapest, 189–203.
(Egyetemi segédkönyv)
Előszó. In: Tanulmányok a mai magyar nyelv mondattana köréből. Budapest,
5–6. (Társszerző: Rácz Endre)
L'influence des lumières sur la formation de la langue et de la culture linguistique. In: Les lumières en Hongrie, en Europe Centrale et en Europe
Orientale. Szerk. Köpeczi Béla–Bene Ede. Budapest, 203–9.
A stilisztikai kategóriák hatása az egyén nyelvére, stílusára. In: A nyelvész szerepe a kriminalisztikában. VII. Országos Kriminalisztikai Tanácskozás
477
(1975. XII. 4.). Budapest, 61–73.
Milyen a mai költészet nyelve és stílusa? In: Az anyanyelv az ember életében.
Válogatás az 1976. évi magyar nyelv hete előadásaiból. Szerk. Bachát László. Budapest, 107–12.
La langue littéraire et réforme de la langue. In: Studia z dziejów polsko-węgierskich stosunków literackich. Szerk. Csapláros István. Warszawa, 23–33.
A stilisztikai kutatások újabb eredményei. In: Irodalom és Nyelvtudomány.
Acta Academiae Paedagogicae Nyíregyháziensis 7/C. Szerk. Katona Béla.
Nyíregyháza, 189–95.
Bevezetés a Fontes 4. kötetéhez. Gondozta: Molnár József. Budapest, I–X. (magyarul és németül)
Gombocz Zoltánra emlékezünk. Honismeret 4. 16–9.
A III. Anyanyelvi Konferencia elé. Magyar Hírek 6. 4. p.
Főtitkári beszámoló a Magyar Nyelvtudományi Társaság LXXIII. közgyűlésén.
MNy LXXIII, 499–505.
Géza Bárczi (1894–1975) et la linguistique hongroise. ALinguH XXVII, 355–
93.
1978.
Bárczi Géza (1894–1975) és a magyar nyelvtudomány. NyK 80. 174–205.
Megjegyzések Ady stílusforradalmához. NyK 82. 464–70.
Szakszavak használata a csehszlovákiai magyar sajtóban. Nyr 102. 33–45.
Vorwärtsweisende Tendenzen im sprachwissenschaftlichen Schaffen von Albert
Szenczi Molnár. Festschrift für prof. sc. Karl Mollay. Szerk. Mádl Antal–
Juhász János–Széll Zsuzsa. Budapest, 183–293.
Sauvageot professzor nyolcvanadik születésnapjára. MNy LXXIV, 250–2.
Emlékezés Bárczi Gézára. Nyelvünk és Kultúránk 30. 7–10.
A nyelvújításról. Szocialista Nevelés (Pozsony) 10. 298–302.
Irodalmi nyelvünk Szenczi Molnár Albert szótárainak tükrében. In: Szenczi
Molnár Albert és a magyar késő-reneszánsz. Szerk. Csanda Sándor–Keserű
Bálint. Szeged, 75–81.
Barla Gyula (1925–1977). Nyr 102. 119–20.
Horváth Jánosra emlékezünk. Honismeret 5–6. 90–3.
Hogyan tovább? In: Nyelvünk és Kultúránk `77. A III. Anyanyelvi Konferencia
tanácskozásának összefoglalása. Szerk. Imre Samu. Budapest, 106–8.
Az egyetemi oktató- és kutatómunka viszonya. Pedagógusképzés 3. 5–13.
Megnyitó. In: Rákóczi-tanulmányok. A II. Rákóczi Ferenc születésének 200.
évfordulója alkalmából rendezett tudományos ülésszak előadásai. Szerk.
Sinkovics István–Gyenis Vilmos. Budapest, 3–6.
Az Anyanyelv-oktatási Napok eredményei. In: Az anyanyelvi oktatás korszerűsítésének műhelyében 2. Nyíregyháza, 155–61. (Társszerkesztő: Bachát
László)
Előadói körúton Franciaországban és Angliában. Nyelvünk és Kultúránk 33.
26–32.
A nyelv az emberiség legnagyobb vívmánya. Világ és Nyelv 6. 10–1.
478
Dr. Herbert Seidler bécsi professzor tudományos munkásságának ismertetése
díszdoktorrá avatása alkalmából. In: Az ELTE értesítője 1976/77. Szerk.
Almási János. Budapest, 24–6.
1979.
Die Mundarten und die sog. regionalen (landschaftlichen) Umgangssprachen in
Ungarn. Festschrift für Wolfgang Slachter zum 70. Geburtstag. Szerk.
Christoph Gläser–János Pusztay. Veröffentlichungen der Societas UraloAltaica. Band 12. Wiesbaden, 286–96.
Contributions à l'étude de problème de la révolution stylistique chez Ady. In: Z
dziejów polsko-węgierskich stosunków historicznych i literackich. Red.: I.
Csapláros i A. Sieroszewski, Warszawa, 73–84.
Az egyetemek mai feladatairól. PedSzle XXIX, 247–51.
Kiss István (1922–1978). Magyar Könyvszemle XCV, 95–6.
Kevesebbel többet. A rádió gazdaságpolitikai műsorainak nyelvezetéről. Rádió
és Televízió Szemle 4. 109–16.
A Honismereti mozgalom keretében folyó földrajzinév-gyűjtés eddigi tapasztalatairól. Honismeret 3. 3–5. (Társszerző: Töltési Imre)
Hozzászólás a „herderi baljóslat” vitához. In: Nyelvében él a nemzet? Válogatás
az 1978. évi magyar nyelv hete előadásaiból. Szerk. Herbai Ágnes. Budapest, 31–8.
Gondolatok a kisújszállási Móricz Zsigmond-napokról. Jászkunság szept., 83–5.
A szép és kifejező beszédért (az alap- és középiskolások kiejtési versenyének
kassai döntője). Új Szó (Pozsony) máj. 25. 6. p.
Umberto Albini genovai professzor tudományos pályája (díszdoktorrá avatása
alkalmából). Az ELTE értesítője 1977/78. Szerk. Almási János. 56–8.
Előszó. – Zárszó. In: A szövegtan a kutatásban és az oktatásban. (A Magyar
Nyelvtudományi Társaság Kaposváron 1978. ápr. 6–7-én megrendezett vándorgyűlésének az anyaga.) MNyTK 154. 3–4.; 141–4. (Társszerző: Várkonyi
Imre)
Le rapport de l'enseignement et de la recherche à l'Université. AUB SPP VI,
261–6.
Final speech of the Chairman (a Pedagógia és pszichológia a Szovjetunióban c.
ülésszakon). AUB SPP VI, 117–8.
Elnöki zárószó a Pedagógia és pszichológia a Szovjetunióban c. kari ülésszakon. In: Pedagógiai Közlemények 22. Szerk. Tóth Gábor. Budapest, 127–8.
Főtitkári beszámoló a Magyar Nyelvtudományi Társaság LXXIV. közgyűlésén.
MNy LXXV, 116–23.
1980.
A hangszimbolika a magyar népballadákban. In: Népi kultúra – népi társadalom. Az MTA Néprajzi Kutató Csoportjának évkönyve. Főszerk. Ortutay
Gyula. Budapest, 299–331.
Zoltán Gombocz und die Stilistik. AUB SLingu IX, 77–89.
Eröffnungsrede des Vorsitzenden. AUB SLingu IX, 5–8.
479
Az avantgarde stiláris nyomai József Attila költészetében. In: „A lét dadog, csak
a törvény a tiszta beszéd” (Az ELTE József Attila Tudományos ülésszakán
elhangzott előadások anyaga.) Szerk. Fenyő D. György–Fráter Zoltán–
Gelniczky Györgyi–Nagy András. Budapest, 44–56.
A nyelvi tudatosság alakulása Magyarországon a felvilágosodás korában. MNy
LXXVI, 157–65.
A magyar jelentéstan kezdetei. In: Tanulmányok a mai magyar nyelv szókészlettana és jelentéstana köréből. Budapest, 237–52. (Társszerkesztő: Rácz
Endre)
Y-a-t-il des types parmi les langues littéraires de l'Europe Centrale et Orientale?
StSl XXV, 385–90. (HadrovicsEml)
Németh László és a stilisztika. Nyr 104. 175–8.
Mit tett a Magyar Nyelvtudományi Társaság háromnegyed századon át a nyelvtudományért és az anyanyelvi műveltségért? MNy LXXVI, 265–73.
Hogyan tovább? (Az anyanyelvi nevelés egyes részterületeit megvilágító tanulmányok elé.) Nyr 104. 202–4.
Irodalmi nyelvünk a Rákóczi-korban. In: Európa és a Rákóczi-szabadságharc (a
II. Rákóczi Ferenc születésének 300. évfordulója alkalmából Sárospatakon
1976. május 24–28-án rendezett nemzetközi tudományos konferencia előadásai). Szerk. Benda Kálmán. Budapest, 269–75.
Bárczi Géza, a tudós és a nevelő. In: Bárczi Géza: A magyar nyelv múltja és
jelene. (Válogatott tanulmányok.) Szerk. Papp László. Budapest, 7–39.
Előszó. In: Tanulmányok a mai magyar nyelv szókészlettana és jelentéstana
köréből. Budapest, 3. p. (Társszerző: Rácz Endre)
A nyelvtan helye a magyar szakosok képzésében a felsőoktatásban. In: A magyar nyelv grammatikája. A magyar nyelvészek III. nemzetközi kongresszusának előadásai. NytudÉrt 104. 103–14.
Uroczystość inauguracji Katedry Filologii Polskiej na Universytecie
Budapeszteńskim (5 grudnia 1978 r.). Przemówienia. StSl XXVI, 235–6.
Szövegtan és stilisztika. In: Tanulmányok a kelet-európai irodalmak és nyelvek
köréből Dobossy László 70. születésnapjára. Szerk. Gyivicsán Anna. Budapest, 351–8.
Az iskolai anyanyelvi nevelés továbbfejlesztésére irányuló egyetemi kísérletek
és kutatások. FelsSzle XXIX, 723–9.
Les Lumières et les débuts de la linguistique en Hongrie. Transactions of the
Fifth International Congress on the Enlightenment. Pisa, 1979. August/
September. Oxford, 1227–33.
Bevezetés. In: Barla Gyula: Nyelvtan, stílus, iskola. Budapest, 5–9.
Sokszínű nyelv, hatásos stílus. ÉA 2. 1. p.
A reformáció és a magyar irodalmi nyelv. In: Ünnepi tanulmányok Sinkovics
István 70. születésnapjára. Budapest, 169–281.
Hetvenöt éves a Magyar Nyelvtudományi Társaság. Honismeret 2. 27–30.
Megjegyzések Ady stílusforradalmához. In: „Akarom: tisztán lássátok”. Tudományos ülésszak Ady Endre születésének 100. évfordulóján. Szerk. Csáky
Edit. Budapest, 155–64.
480
Zárószó. In: „Legyetek emlékezéssel hozzám.” Az ELTE Bölcsészettudományi
Kar Ady-ülésszakán elhangzott előadások anyaga. Budapest, 155–8.
„Jobbomra kardot, lábamra szárnyakat...” Kazinczy életműve és a magyar nyelv
fejlesztése érdekében végzett munkája. Új Szó ápr. 27. Pozsony, 11. p.
Romlik-e a magyar nyelv? In: A Magyar hírek Kincses Kalendáriuma 1981.
Szerk. Boldizsár Iván. Budapest, 238–40.
A szókincsgyűjtés jelentőségéről. Honismeret 5. 25–6.
A magyar nyelvről Párizsban. Magyar Hírek 17–18. 55. p.
Újabb találkozásom a Párizsi magyarokkal. Nyelvünk és Kultúránk 41. 82–3.
Gulio Carlo Argan római professzor tudományos munkássága. Az ELTE Értesítője 1978/1979. Szerk. Almási János. 31–2.
Főtitkári beszámoló a Magyar Nyelvtudományi Társaság LXXV. közgyűlésén.
MNy LXXVI, 105–12.
1981.
Faludi és a magyar irodalmi nyelv. MNy LXXVII, 136–41.
Quand la langue littéraire hongroise s'est-elle fixée? Congressus Quartus
Internationalis Fenno-Ugristarum Budapestini habitus 9–15. Septembris
1975. Szerk. Gyula Ortutay. Pars III. ASL. Budapest, 157–62.
L'influence de la linguistique de texte sur la stylistique. Congressus Quintus
Internationalis Fenno-Ugristarum Turku, 20–27. VIII. 1980. Pars VII.
Dissertationes sectionum: Lexicologia et onomastica, alia linguistica et
litteraria. Redigit Osmo Ikola. Suomen Kielen Seura. Turku, 268–73.
Les langues littéraires et typologie de langue; le type de la langue littéraire
hongroise. Atti del IV. convegno interuniversitario dei docenti de lingua e
letteratura ungherese e di finno-ungristica in Italia. Torino 15–18 ottobre
1979. A cura die Paolo Santarcangeli. Torino, 29–38.
Mészöly Gedeon és a stilisztika. MNy LXXVII, 291–8.
Linguistique de texte et stilistique. Folia Linguistica XIII, 117–24.
Tótfalusi Kis Miklós és nyelvtudományunk. In: Nyelvészeti Tanulmányok.
179–91. (LakóEml)
Remarques sur les dialectes hongrois dans les grammaires des XVIe –XVIIe siècles. AUB SLingu X, 121–7.
Discorso di chiusura. AUB SLingu X, 159–60.
Benkő Loránd köszöntése. Tanulmányok a magyar nyelv múltjáról és jelenéről.
BenkőEml, 5–14.
Gondolatok a szépirodalom olvasásának és a memoriternek a szerepéről. MTan
4. 162–5.
„Engedjétek hozzám jönni a szavakat!” Gondolatok a IV. Anyanyelvi Konferencia után. ÉA 4. 2. p.
A konferencia eredményei, tanulságai. In: Az új tantervek bevezetésének küszöbén. Az 1978. június 25–27. között megrendezett negyedik Anyanyelvoktatási Napok anyaga. Budapest, 176–80.
Az iskolai anyanyelvi nevelés továbbfejlesztésére irányuló kutatások és kísérletek. In: Az iskolai anyanyelvi nevelés feladatai és módszertana. Szerk. Szé481
kely György. Budapest, 36–50.
A tanári továbbképzésről. In: Az anyanyelvi oktatás korszerűsítésének változatai. Szerk. Szende Aladár. Budapest, 327–31.
Bemutatkozás: mit akarunk? (A Nyelvünkről néhány percben c. rádiós nyelvművelő sorozat első adása.) ÉA 3. 6. p.
Kőrös és Körös. ÉT 43. 1358. p.
Lepényépület. ÉT 52. 1643. p.
Széljegyzet egy rádióműsorhoz. Rádió- és Televízióújság 38. 7. p.
A magyar nyelv oktatása külföldi egyetemeken (előadás a IV. Anyanyelvi Konferencián). Magyar Hírek 19. 6–7.
Bevezető. In: Giano Pannonio Annali italo-ungheresi di cultura 2. (Università
degli studi – Padova; Eötvös Loránd Tudományegyetem – Budapest)
(Convegno Linguistico Interuniversitario. Visegrád 13–17 novembre 1978.),
Egyetemi és főiskolai oktatók fóruma. Beszámoló a IV. Anyanyelvi Konferencia záróülésén. Nyelvünk és Kultúránk 45. 43–5.
Főtitkári jelentés a Magyar Nyelvtudományi Társaság LXXVI. közgyűlésén.
MNy LXXVII, 245–51.
Mai magyar nyelvünk. Szerk. Grétsy László. AkK, Budapest, 1976. MNy
LXXVII, 106–9. (Ism.)
Tanulmányok a regionális köznyelviség köréből. Szerk. Imre Samu. NytudÉrt
100. Budapest, 1979. NyK LXXXIII, 227–30. (Ism.)
1982.
Az avantgarde stiláris nyomai József Attila költészetében. MNy LXXVIII, 129–
36.
Kazinczy stilisztikai nézeteiről. MNy LXXVIII, 270–6.
Mészöly Gedeon: Népünk és nyelvünk. Budapest. (Szerk.)
Mészöly Gedeon munkássága. In: Mészöly Gedeon: Népünk és nyelvünk. 593–
610.
Irodalmi nyelvünk és helyesírásunk. Oktatás és nevelés (Pedagógiai folyóirat,
Szabadka) 45. 25–32.
The Society of Hungarian Linguistics Science is 75 Years Old. AUB SLingu
XI, 3–10.
Antécédents de la textologie dans nos anciennes grammaires. EFOu XV, 381–9.
Bárczi Géza életművének időszerűsége. In: Hagyomány és megújulás. Debreceni Magyar Nyelvészeti Napok. 1981. nov. 12–14. Opera Facultatis
Philosophicae Universitatis de Ludovico Kossuth Nominatae 8. Szerk. Sebestyén Árpád. Debrecen, 69–83.
A magyar nyelv és irodalom oktatása külföldi egyetemeken. Bevezető előadás
az Egyetemi és főiskolai oktatók fórumán (Pécs, 1981. aug. 2–8.). In: Nyelvünk és Kultúránk. Szerk. Imre Samu. Budapest, 275–80.
Emlékezés Barla Gyulára. MTan 3. 140–4.
Gondolatok az anyanyelvi műveltség fontosságáról és helyzetéről. Honismeret
3. 3–5.
482
A kalocsai névtudományi tanácskozás köszöntése. In: Névtudományi Tanácskozás Kalocsán (1978. júl. 27.). Szerk. Bognár András. Magyar Névtudományi Dolgozatok 25. 28–31; 33–4.
„látomás”. In: VIL 7. kötet. Főszerk. Király István. Budapest, 69. p.
Főtitkári jelentés a Magyar Nyelvtudományi Társaság LXXVII. közgyűlésén.
MNy LXXVIII, 116–23.
1983.
Arany János és a magyar nyelvtudomány. MNy LXXIX, 397–408.
A szövegstilisztika tárgyköréről. MNy LXXIX, 149–62.
Die Entwicklung des sprachlichen Bewußtseins in Ungarn der Aufklärungszeit.
In: Sprache und Volk im 18. Jh. Symposium in Reinhausen bei Göttingen
13–6 Juli 1979. Hrsg. Hans-Hermann Bartens. Opuscula Fenno-Ugrica
Gottingensia. Bd. I. Redigit János Gulya. Verlag Peter Lang, Frankfurt am
Main–Bern, 161–73.
L'évolution de la langue hongroise, au cours des trois dernières décennies.
EFOu XVI. Paris–Budapest, 113–33.
Az irodalmi nyelv, a nyelvújítás és a nyelvtudomány a felvilágosodás első szakaszában. ItK, 399–408.
Über den Gegenstand der Textstilistik. FUF XLV/1–3. 1–24.
Discours d'ouverture inaugurant de colloque. In: Typographia Universitatis
Hungaricae Budae 1777–1848 („A budai Egyetemi nyomda szerepe a keleteurópai népek kulturális, társadalmi és politikai fejlődésében” c. 1977-es
nemzetközi kollokvium aktái). Publié par Péter Király. Budapest, 15–7.
A budai Egyetemi nyomda reformkorbeli szerepe a magyar irodalmi nyelv kialakulásában. In: Typographia Universitatis Hungaricae Budae 1777–1848
(„A budai Egyetemi nyomda szerepe a kelet-európai népek kulturális, társadalmi és politikai fejlődésében” c. 1977-es nemzetközi kollokvium aktái).
Publié par Péter Király. Budapest, 243–52.
Bárczi Géza életművének időszerűsége (összefoglaló). In: A Debreceni Kossuth
Lajos Tudományegyetem Évkönyve 1981–1982. Szerk. Papp László. Debrecen, 66–8.
Beszélhetünk-e szövegstilisztikáról? In: Tanulmányok a mai magyar nyelv szövegtana köréből. Budapest, 320–55. (Társszerkesztő: Rácz Endre)
A földrajzi nevek tanulsága. (A földrajzinév-gyűjtők tanácskozásán 1982. októberében.) A miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 21. 8–10.
Év–esztendő, kis–kicsi. ÉA 2. 1. p.
Bárczi Géza. ÉA 4. 11. p.
Zárószavak a „Szép vagy Alföld...” c. műveltségi játék (Magyar Rádió) befejező előadásán. Nyr 107. 127–8.
Az egyetemi oktatók fórumának további tervei. Nyelvünk és Kultúránk 51. 19–
22.
Egy évtized mérlegén. Nyelvünk és Kultúránk 51. 33–6.
Beszámoló az Anyanyelvi Konferencia Védnökségének üléséről. Egyetemi
oktatók fóruma. Nyelvünk és Kultúránk 53. 20–2.
483
Főtitkári jelentés a Magyar Nyelvtudományi Társaság LXXVIII. közgyűlésén.
MNy LXXIX, 234–40.
Nagy Ferenc: Bevezetés a magyar nyelv szövegtanába. (Budapest, 1981.) MNy
LXXIX, 357–9. (Ism.)
1984.
A magyar irodalmi nyelv a XVII. század végén. In: Magyarország társadalma a
török kiűzetése idején. (Szécsény, 1983. ápr. 6–8.) Discussiones
Neogradienses 1. Szerk. Szvircsek Ferenc. Salgótarján, 103–12.
Arany János és a magyar nyelvtudomány. Forrás 1. 58–67.
Megjegyzések a nyelvi stilisztikai normák kapcsolatához. In: Studia in honorem
J. Balázs offerta a collegis et discipulis. Budapest, 267–75. (Társszerkesztő:
Bencze Lóránt)
Nykyunkari-nyky-Unkarissa. Virittäjä LXXVIII, 457–63.
Bemerkungen zum Verhältnis von sprachlichen und stilistischen Normen. AUB
SLingu XV, 231–7.
La conscience linguistique en Hongrie à l'époque des Lumières. In: Les
Lumières en Hongrie, en Europe centrale et en Europe orientale. Actes du
Cinquième Colloque de Mátrafüred. 24–28. octobre 1981. Budapest, 401–9.
Eredményeink, teendőink. In: Az új tantervek alapjai és tendenciái. (Az 1982.
évi Anyanyelv-oktatási Napok anyaga.) Budapest, 149–53.(Társszerkesztő:
Bachát László és Fülöp Lajos)
Főtitkári jelentés a Magyar Nyelvtudományi Társaság LXXIX. közgyűlésén.
MNy LXXX, 107–14.
1985.
A két világháború közötti magyar költői stílus és az izmusok. In: A magyar
vers. Az I. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus előadásai. 1981. aug.
10–14. Szerk. Béládi Miklós–Jankovics József–Nyerges Judit. Budapest,
276–80.
Jelentéstan és stilisztika. A magyar nyelvészek II. nemzetközi kongresszusának
előadásai. Budapest. (Társszerkesztők: Imre Samu–Szűts László). (NytudÉrt
83.)
Aleksis Kivi és a magyar kultúra. Nyr 109. 419–24.
1986.
Über den Zustand der Mundarten in Ungarn von heute. Finnisch-ugrische
Forschungen XLVII, Heft 2–3. 144–55.
Der Stil als „écart” oder als „déviation”. Festschrift für István Futaky. FinnischUgrische Mitteilungen. Hrsg. Wolfgang Veenker. Hamburg, 451–6.
Lukijalle (johdanto): Unkarilaisista kirjoittajista. In: Unkarin kirjallisuus.
Toimittaja: Tibor Klaniczay. Suomalaisen Kirjallisuuden Seura. Helsinki,
10. p.
Pedagógus-továbbképző tanfolyam tervezete magyar nyelvből. In: Program az
anyanyelvi nevelés továbbfejlesztésére. Szerk. Szende Aladár. Budapest,
484
519–27. (Öt társszerzővel)
Miért megtartó erő az anyanyelv? Nyelvünk és Kultúránk 62. 34–42.
Először Amerikában. Nyelvünk és Kultúránk 63. 19–24.
Magyarságtudomány (hungarológia) a külföldi felsőoktatásban. Az V. Anyanyelvi konferencián az egyetemi és főiskolai oktatók fórumára írt vita-indító
előadás. Nyelvünk és Kultúránk 64. 24–9.
Ady és a muszáj. ÉA 2. 3. p.
Sínen van? ÉA 3. 6. p.
1987.
Hungarologian opetus maailmalla. Unkaria Suomessa. Helsingissä 14. 11. 1986
järjestetyn hungarologiseminaarin esitelmät ja alustukset. Folia Hungarica 2
(Castrenianumin toimitteita 28). Toimittaneet: Ilkka Firon ja Mikko
Korhonen. Helsinki, 14–20.
Az anyanyelv-oktatási napok szerepéről. Szemlélet – tananyag – módszer. Az
1986. jún. 28–30. között megrendezett nyíregyházi anyanyelv-oktatási napok
anyaga. Szerk. Fülöp Lajos. Budapest, 189–92.
Attila T. Szabó (1906–1987) zum Gedenken. Ungarn Jahrbuch 15. München,
263–4.
Magyar nyelvi, nyelvészeti oktatás külföldi egyetemeken; a hungarológiai központok lehetőségei. Nyelvünk és Kultúránk 67. 18–23.
Hobbi. MNy LXXXIII, 211–2.
Hozzáállás. MNy LXXXIII, 212–3.
Magyar Stilisztika (tervezet új egyetemi tankönyv kidolgozására). MNy
LXXXIII, 284–97.
A főlés alakról. MNy LXXXIII, 383–4.
Személytelen formák a mai magyar nyelvben. MNy LXXXIII, 385–92.
Nyelvtudomány, stilisztika, fordításelmélet és -gyakorlat. MNy LXXXIII, 536–
42.
A magyar és a finn nyelv hangzásáról. ÉA 1. 8. p.
A hangutánzó szavakról. ÉA 2. 5. p.
Gondolatok az anyanyelv-oktatási napokról. ÉA 2. 10–1.
Gebinesedik, butikosodik. ÉA 3. 5. p.
Monyorókerék. ÉA 4. 10. p.
1988.
La langue hongroise. In: The Uralic Languages. Description, History and
Foreign Influences. Volume XX. Ed. Denis Sinor–E.J.Brill. Leiden–New
York–KYbenhavn–Köln, 197–216.
Les Lumières et la langue littéraire hongroise. Les Lumières en Pologne et en
Hongrie. (Etudes sur les Lumières sous la direction de Béla Köpeczi.) Szerk.
Bíró Ferenc–Hopp Lajos–Zofia Sinko. Budapest, 290–305.
Väinö Linna „Tuntematon sotilas” c. regénye magyar fordításának stílusáról.
BereczkiEml, 343–7.
Nyelvi változások – nyelvi norma. A magyar nyelv rétegeződése. A magyar
485
nyelvészek IV. nemzetközi kongresszusának előadásai I. Szerk. Kiss Jenő–
Szűts László. Budapest, 39–49.
A stilisztika szerepe az irodalomoktatásban. A hungarológia oktatása I/1. 48–
54.
Az egyetemi oktatók fórumának tevékenységéről. Nyelvünk és Kultúránk 73.
10–2.
Nyelvművelő megjegyzések. MNy LXXXIV, 73–5.
Bevezetés a középiskolai anyanyelvi tantárgypedagógiába. Szerk. Fülöp Lajos.
Tankönyvkiadó. Budapest, 1986. MNy LXXXIV, 359–62. (Ism.)
1989.
Földrajzi nevek mint szimbólumok. In: Névtudomány és művelődéstörténet. A
IV. Magyar Névtudományi Konferencia előadásai. Szerk. Balogh Lajos–
Ördög Ferenc. Zalaegerszeg, 174–7.
Bevezetés. A tanulmánykötetről és a stíluskutató csoportról. In: Tanulmányok a
századforduló stílustörekvéseiről. Budapest, 5–12. (Társszerkesztő: Fábián
Pál)
Új jelenségek nyelvünkben a XX. század fordulója körül. In: Tanulmányok a
századforduló stílustörekvéseiről. Budapest, 105–20. (Társszerkesztő: Fábián Pál)
Unkarin sanajärjestyksen ominaispiirteistä Helsingin yliopiston unkarilainen
laitos on 60 vuotias. Folia Hungarica 3. Szerk. Csepregi Márta. Helsinki, 51–
67.
Fordítás és stilisztika. Pilinszky János Apokrif c. versének első soráról.
Esitelmiä unkarin kielestä. Szerk. Csepregi Márta. Helsinki, 7–20. (Folia
Hungarica 4.)
Az egyetemi oktatók fórumának terveiről. A hungarológiai központ munkájáról.
Összefoglalás. Nyelvünk és Kultúránk 76. 22–8.
Weöres Sándor: Szavak. MNy LXXXV, 449. p.
Aurélien Sauvageot-ra emlékezünk. MNy LXXXV, 505–7.
Petőfi: Mi kék az ég! ÉA 2. 6. p.
Magyar és finn szólások. ÉA 3. p.
Balázsolás. ÉA 4. 10. p.
1990.
Fejezetek a magyar költői stílus történetéből. Castrenianumin toimitteita 38.
Folia Hungarica 5. Helsinki.
Összefoglaló megjegyzések az egri tanácskozáshoz. In: „Az anyanyelv értékrendje és az iskola” c., VIII. Országos Anyanyelv-oktatási Napok. Szerk.
Fekete Péter–Raisz Rózsa. Budapest, 160–9. (MNyTK 189.)
Hungarológia a Helsinki Egyetemen – levonható tanulságokkal. In: I. Hungarológiai ismerettár 7. Szerk. Egyed Orsolya–Giay Béla–B. Nádor Orsolya. Budapest, 294–301.
Babits „Messze... messze...” c. verse és a nominális szerkesztésmód. In: Emlékkönyv Zsilka János professzor hatvanadik születésnapjára. Szerk. Havas Fe486
renc–Horváth Katalin–Ladányi Mária. Budapest, 136–241.
Aurélien Sauvageot 1897–1988. Hungarológiai Értesítő 3–4. 219–21.
A reformáció és benne a Vizsolyi Biblia nyelvi hatása. In: Emlékkönyv a Vizsolyi Biblia megjelenésének 400. évfordulójára. Szerk. Barcza József. Budapest, 184–202.
Ady Endre: Sóhajtás a hajnalban. Verselemzés. Studia in honorem K. Bolla.
Szerk. Földi Éva. Budapest, 169–76. (EFF 3.)
A magyar szórend legfőbb sajátságairól. MNy LXXXVI, 68–72.
Szép filológus munka. Szekér Endre „Hagyomány és újítás mai költői nyelvünkben” c. könyvéről. Forrás 10. 90–2.
Hozzászólás A hungarológiai központok I. Nemzetközi Konferenciáján. A hungarológia oktatása 7–8. 123–4.
1991.
Gondolatok a kontrasztív nyelvészeti munkálatokról. In: Suomi ja Unkari
rinnakkain, Suomalais-unkarilaisia kontrastiivisia tutkielmia. Publications of
the Department of Finnish and Generally Linguistics of the University of
Turku 38. Toimituskunta: Alho Alhoniemi–István Nyirkos–Heikki
Paunonen. Turku, 9–21.
Ki lehet a szerzője a Magyar Tudós Társaság 1846. évi nyelvtanát névtelenül
ismertető korabeli recenziójának? In: Tanulmányok a magyar nyelvtudomány történetének köréből. Szerk. Kiss Jenő–Szűts László. Budapest, 643–
50.
Die Reformation und die ungarische Literatursprache. FUF L, 21–33.
Unpersönliche Formen in der ungarischen Gegenwartssprache. FUF L, 35–45.
Rektiot Albert Szenczi Molnárin vuoden 1610 kieliopissa. AUB SLingu XIX,
297–301.
A Károli-biblia titka. ÉA 1. 4. p.
Mit jelentett, és ma mit jelent a versmondat megnevezés? MNy LXXXVII, 23–
31.
A nyelvészetről – eddigi életpályám tükrében. In: A nyelvészetről – egyes szám,
első személyben. Szerk. Sz. Bakró-Nagy Marianne–Kontra Miklós. Budapest, 241–9.
A magyar irodalmi és köznyelv a XX. század fordulója körül. In: A magyar
nyelv és kultúra a Duna völgyében II. Szerk. Jankovics József–Kósa László–
Nyerges Judit–Wolfram Seidler. Budapest–Wien, 1186–93.
A magyar irodalomtörténetírás forrásai. In: Erdélyi János: Nyelvészeti és népköltészeti, népzenei írások. Budapest, 287–319.
Nagy Ferenc: Bevezetés a magyar nyelv szövegtanába. In: Szemiotikai szövegtan 2. A magyar szövegtani kutatás irodalmából. Szerk. Petőfi Sándor János–
Békési Imre. Szeged, 151–4. (Ism.)
Mikes és irodalmi nyelvünk. MNy LXXXVII, 298–306.
A Károli-biblia és anyanyelvünk. Holnap II/7–8. 65–6.
Az egyetemi napok elé. EFF 4. 45–6.
Előszó Ábrahám Imre „Nyúl község nyelvkincse” c. könyvéhez. MNyTK 195.
487
5–6.
Nyelvművelő megjegyzések. MNy LXXXVII, 465–7.
Visszapillantás a Mai Magyar Nyelvi Tanszék két évtizedére. In: Hagyomány és
újítás a mai magyar nyelvi kutatásban és oktatásban. Szerk. Balázs Géza.
Budapest, 7–18. (NyelvtDolg 38.)
Magyar irodalmi nyelv – finn irodalmi nyelv. In: Benkő-Emlékkönyv. Szerk.
Hajdú Mihály–Kiss Jenő. Budapest, 597–9.
1992.
Vörösmarty reprezentatív verse, A vén cigány. Nyr 116. 33–49.
Benkő Loránd hetvenéves. Nyr 116. 240–5.
Milyen napjaink stilisztikája? MNy LXXXVIII, 272–9.
Búcsúzás Tompáné Lovas Rózsától. MNy LXXXVIII, 365–8.
Wegweisende Züge in der Grammatik von Albert Szenczi Molnár. StSl 36.
382–90.
Változások mai nyelvünkben. EFF 5. 17–24.
A népnyelv gazdagságáról. In: Nép – Nyelv. Tanulmányok Fülöp Lajos 60.
születésnapjára. Szerk. Balázs Géza– Selmeczi-Kovács Attila. Budapest, 6–
8.
Találkozásaim Klaniczay Tiborral. Irodalomismeret 2–3. 85–6.
Búcsú Szemere Gyulától. MNy LXXXVIII, 506–7.
Három írás a kisújszállásiak nyelvéről. In: Kisújszállás és vidéke. Nagykun
kalendárium az 1992. szökőévre. Kisújszállás, 119–22.
Egy nagyon rövid versről. É A2. 9. p.
A boldog szó helyneveinkben. É A3. 17. p.
Mikes és irodalmi nyelvünk. In: Irodalom, történelem, folklór. Szerk. Hopp
Lajos–Pintér Mária Zsuzsanna–Tüskés Gábor. Debrecen, 93–8.
Szenczi Molnár Albert és Petrus Remus. In: Emlékkönyv Rácz Endre hetvenedik születésnapjára. Szerk. Kozocsa Sándor–Laczkó Krisztina. Budapest,
232–7.
Hungarológiai műhelyek: az együttműködés lehetőségei. Nyelvünk és Kultúránk 86. 73–8.
Emlékezés Bárczi Gézára. Nyelvünk és Kultúránk 86. 78. p.
Török Gábor: Pontok és kérdőjelek az általános stíluselméletben. In: Szemiotikai szövegtan 4. A verbális szövegek szemiotikai megközelítésének aspektusaihoz I. Szerk. Petőfi Sándor János–Békési Imre. Szeged, 160–6. (Ism.)
1993.
A magyar nyelv tudatosodásának útja a Halotti Beszédtől a felvilágosodás kezdetéig. In: A Kazinczy Ferenc Társaság évkönyve. Szerk. Kováts Dániel. Sátoraljaújhely, 27–37.
A diakrónia és a szinkrónia „ütközése”: Balassi Katonaénekének „teljes” megértéséhez. In: Állapot és történet – szinkrónia és diakrónia – viszonya a
nyelvben. Szerk. Horváth Katalin–Ladányi Mária. Budapest, 167–71.
A meteorológiai jelentések nyelvéről. MNy LXXXIX, 92–4.
488
Benkő László köszöntése 80. születésnapján. MNy LXXXIX, 123–4.
A magyar nyelv tudatosodásának útja a Halotti Beszédtől a felvilágosodás kezdetéig. MNy LXXXIX, 136–44.
Kresznerics és a mai magyar nyelvtudomány. MNy LXXXIX, 508–10.
Gondolatok helyesírásunk múltjáról, jelenéről és jövőjéről. In: Emlékkönyv
Fábián Pál hetvenedik születésnapjára. Szerk. Kozocsa Sándor Géza. Budapest, 256–61.
Szenczi Molnár Albert német földön. In: Régi és új peregrináció. Magyarok
külföldön, külföldiek Magyarországon II. Szerk. Békési Imre–Jankovics József–Kósa László–Nyerges Judit. Budapest–Szeged, 639–45.
Összefoglaló értékelés. In: A szöveg szerkesztése, megértése, kidolgozása és
megszólaltatása. (Anyanyelv-oktatási napok; Eger, 1992. júl. 6–9.) Szerk.
Fekete Péter–V. Raisz Rózsa. Budapest, 301–10. (MNyTK 196.)
A Kölyökrádió nyelvéről és stílusáról. Nyr 117. 116–8.
Nyelv és sajtónyelv. Nyr 117. 267–75.
Nyelvtörténet, dialektológia és nyelvhelyesség. Nyr 117. 405–8.
Szövegszemantikai sajátságok Ady Endrének „A hazaszeretet reformja” c. írásában. EFF 8. 93–7.
Beszéd a kisújszállási Móricz Zsigmond Gimnázium új könyvtárának a felavatásán. A Móricz Zsigmond Gimnázium Értesítője 1992/1993. Kisújszállás,
9–11.
Néhány újabb jelenség sajtónyelvünkben. É A3. 4. p.
Szabó Pál a nevekről és a névdivatról. Névtani Értesítő 15. 293–5.
Büky László: Képalkotás és képrendszer Füst Milán és Karinthy Frigyes költői
nyelvében. (AkK, Budapest, 1989.) MNy LXXXIX, 362–5. (Ism.)
Quo vadis stilisztika: In: Helyesírás és nyelvtudomány. Gyula, 27–36.
A magyar helyesírás alapjai. In: Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola
Tudományos Közleményei. Eger, 11–9.
1994.
Stílusról, stilisztikáról napjainkban. Budapest.
Bárczi Géza és a stilisztika. BárcziEml, 163–71.
Die Stilistik, eine Disziplin im Grenzgebiet zwischen der Sprachwissenschaft.
AUB SLingu XXI, 219–28.
A közéleti beszéd és a stílus. EFF 10. 12–7.
Kossuth és a szónoki beszéd. MNy XC, 257–63.
Aranka György és a stilisztika. In: Az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság
200 éve, 1793–1993. Kolozsvár, 62–7. (Erdélyi Tudományos Füzetek 218.)
Verseghy stilisztikájának egyik fontos területéről – mai szemmel. In: In
memoriam Verseghy Ferenc 4. Szerk. Szurmay Ernő. Szolnok, 33–9.
Nyelv, anyanyelv, nyelvművelés. Magyar Élet 7. 1–4.
Lőrincze Lajosra emlékezve. Confessio 1. 62–6.
Kányády Sándor: Játszva magyarul. ÉA 5. 11. p.
Emlékezés Bárczi Gézára, emléktáblája felavatása alkalmból. MNy XC, 245–6.
Végső búcsú Benkő Lászlótól. MNy XC, 372–3.
489
Papp László köszöntése 70. születésnapján. MNy XC, 493–6.
Megszállott és megszállt. Nyr 118. 350. p.
Képzett szavainkról. Az idegen szavak toldalékos alakjainak írásáról. A szenvedő ige újabb terjedése. Nyr 118. 482–4.
Az egyetemi magyar nyelvészeti tantervek fő kérdései. Nyelvünk és Kultúránk
89–90., 59–64.
Szathmári István írásaiból. In: Nagykun Kalendárium 1994. Kisújszállás, 179–
82.
Maradandót alkotott a tudományban, példát adott az emberségre. MN jan. 8. 19.
p.
A Déli Krónika és az Esti Magazin nyelvéről, stílusáról. In: A hatékony rádiózásért 2. Összeáll. Bencédy József. Budapest, 57–65.
A kiegészítést kívánó igékről. ÉA 4. 10. p.
1995.
A magyar helyesírás alapjai. Budapest.
Bárczi Géza. A múlt magyar tudósai. Budapest.
Három fejezet a magyar költői stílus történetéből. NytudÉrt 140.
Weöres Sándor stílusújítása. In: Széphalom. Újszászi Kálmán emlékére. Szerk.
Kováts Dániel. 409–12.
Nyelvtudomány. In: A tudomány térképe. Kisenciklopédia a tudomány egészéről. Főszerk. Schranz András. Budapest, 144–8.
A Halotti Beszéd mint nyelvi teljesítmény. Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle 4.
474–81.
Mit végeztünk az 1994. évi egri Anyanyelv-oktatási Napokon? Budapest, 239–
45. (MNyTK 198.)
Szenczi Molnár Albert és a nevek. MNyTK 209. Budapest, 530–8.
Szilády Áron és a nyelvtudomány. A Szilády Áron Társaság Évkönyve 1994–
1995. Kiskunhalas, 3–20.
A kis nyelvek jövőjéről. Nyr 119. 107–8.
Zsirai Miklós Finnugor rokonságunk c. munkájának új kiadása. Nyr 119. 201–2.
A franglais példája. ÉA 1. 7. p.
A csak helye a mondatban. ÉA 2. 9. p.
1996.
Két verselemzés. ÉA 1. 4. p.
A szép szavú Móra Ferencről. In: Absztrakció és valóság. Békési Imre köszöntése. Szerk. R. Molnár Emma–Galgóczi László–Nagy L. János. Szeged,
313–8.
A funkcionális stilisztika megalapozása. In: Hol tart ma a stilisztika? (Stíluselméleti tanulmányok.) Budapest, 13–33. (Szerk.)
Szilády Áron és a nyelvtudomány. Nyr 120. 102–7.
A magyar helyesírás alapelveiről. In: Tízéves a pedagógusjelöltek Nagy J. Béla
Országos Helyesírási Versenye. Eger, 23–32.
Legenda Bárczi Gézáról. Forrás 1. 84–92.
490
A stilisztika története. In: Pannon Enciklopédia. Magyar nyelv és irodalom.
133–5.
Az élő stílus. In: Pannon Enciklopédia. Magyar nyelv és irodalom. 129–32.
Az irodalmi nyelv. In: Pannon Enciklopédia. Magyar nyelv és irodalom. 133–5.
Mire utalnak újabb szólásaink? ÉA 5. 12. p.
Hozzászólás a Nyelvi tervezés, nyelvi politika c. tanácskozáson. Nyr 120. 392–
3.
Bevezetés. A kötetről és a stilisztika jelenlegi helyzetéről. In: Hol tart ma a stilisztika? Stíluselméleti tanulmányok. Budapest, 7–12. (Szerk.)
1997.
A vonatkozó névmások használatáról. Nyr 121. 1–8.
A nyelvi funkcióról – a funkcionális stilisztika kapcsán. In: Emlékkönyv
Nyomárkay István 60. születésnapjára. Budapest, 299–303.
Szülőföldem, a Nagykunság. Forrás 12. 66–74. és Nagykun Kalendárium 1998.
Kisújszállás, 90–101.
Mollay Károlyra emlékezve. In: A hetvenes évek magyar nyelvészei 35. Szerk.
Bolla Kálmán. Budapest, 30–2.
A stílusértelmezésekről. In: Budapest, 156–9.
Miért szép a mi nyelvünk? Nyelvünk és Kultúránk 97. 10–5.
A Hungarológiai Szekció tanácskozása. Nyelvünk és Kultúránk 97. 54–8.
Igekötők elhagyása. – Kállósömjén vagy Kállósemjén? Nyelvünk és Kultúránk
99. 59–60.
Mikes Kelemen nyelvéről és stílusáról. Nyelvünk és Kultúránk 99. 102. p.
Tanácskozás a szociolingvisztikáról. Nyelvünk és Kultúránk 100. 93–7.
Stílus és műfaj a beszédműben. In: A nemzeti szeretet kapcsolata. Szerk.
Kováts Dániel. Sátoraljaújhely, 59–66.
A „Sportszombat” nyelvéről és stílusáról. In: Emlékkönyv Nyíri Antal születésnapjára. Szeged, 151–8.
„... mert minden ellovan”. ÉA 2. 10. p.
Magyarán. ÉA 3. 8. p.
Illyés Gyula: Szekszárd felé. ÉA 4. 12. p.
Kapcsolatom az anyanyelvvel – egy életpálya tükrében. In: Anyanyelvünk vonzásában. Nyelvtudósok, nyelvészek és nyelvművelők Győr-Moson-Sopron
megyében. Győr, 139–41.
Gergely Jánosra emlékezve. MNy XCIII, 250–1.
B. Lőrinczy Éva köszöntése születésnapján. MNy XCIII, 251–3.
Papp Lászlóról. In: A hetvenes évek magyar nyelvészei 39. Szerk. Bolla Kálmán. Budapest, 14–6.
Végső búcsú Mollay Károlytól. MNy XCIII, 500-4.
Utolsó búcsú Vértes O. Andrástól. MNy XCIII, 505. p.
B. Lőrinczy Éva: Vigyázó, mit mondasz az éjszakáról? Nyr 121. 231–4. (Ism.)
Kemény Gábor két munkájáról. MNy XCIII, 375–8. (Ism.)
491
1998.
Virágvasárnap. ÉA 2. 1. p.
Nyíri Antal köszöntése. MNy XCIV, 229–30.
Stilisztika, magyar stilisztika anno 1997. MNy XCIV, 369–73.
Petőfi nyelvi hatása. Nyr 122. 292–304.
492
SZATHMÁRI ISTVÁN
Hogy hogyan választotta a tanári és nyelvészi pályát a kisújszállási diák, s
hogy hogyan kötelezte el aztán magát egy életre, azt önvallomásából tudjuk (A
nyelvészetről – egyes szám, első személyben. Budapest, 1991, 241–9).
Személyiségének fejlődésében meghatározó és egy életre szóló útravalót adtak a kisújszállási elemi iskola kiváló tanítói, majd a Református Gimnázium
tudós tanárai, akik nemcsak megismertették, hanem meg is szerettették vele a
magyar nyelvvel és irodalommal való foglalkozást. A gimnáziumban latinul,
németül és franciául is megtanult.
A debreceni tudományegyetemen szerzett magyar–francia–német szakos tanári diplomát 1949-ben, de már az előző évben ledoktorált summa cum laude
eredménnyel.
A magyar nyelvészet mellett azonban csak a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen kötelezte el magát, főként egy igazi nyelvész egyéniséggel,
Bárczi Gézával való találkozása hatására (bár meggyőződésem, hogy a legjobb
tanárok is legfeljebb csak erősíteni tudják a tanítványaikban eleve szunnyadó
tanári és tudósi adottságot és elhivatottságot).
A debreceni Református Kollégium növendékében a professzorától kapott
szakmai-módszertani, erkölcsi alapot még teljesebbé tették az Eötvös Collegium
mintájára létrehozott Református Tanárképzőben Papp István magyar mondattani és finnugor nyelvészeti órái és Juhász Géza professzor magyar irodalomtörténeti órái.
Az egyetem elvégzése után háromévi közgazdasági gimnáziumi tanárkodás
és egyben kollégiumi nevelősködés következett. Közben – az akkori körülményeknek megfelelően – megszerezte orosz nyelvből is az általános iskolai szaktanári oklevelet.
1951-től kinevezték az Idegen Nyelvek Főiskolájára a magyar tanszék vezetőjének. Itt angol, francia, német és orosz szakos hallgatóknak tanított (kontrasztív alapon) magyar leíró nyelvtant, fonetikát és stilisztikát, emellett alapvető
jegyzeteket (leíró nyelvtant, stilisztikát, műfajelméletet és verstant stb.) írt. A
Leíró nyelvtan 1956-ban és 1961-ben egyetemi jegyzetként is megjelent.
A főiskola megszüntetése után, 1955-ben az ELTE Bárczi Géza vezette II.
sz. Magyar Nyelvészeti Tanszékére került.
Ettől kezdve pályája ehhez a tanszékhez, illetőleg 1970-től jogutódjához, a
Mai Magyar Nyelvi Tanszékhez kötődik. Ennek lett először adjunktusa (1955–
1965), majd docense (1965–1975), aztán professzora (1975-től). Közben a szegedi bölcsészkaron is tanított (1964–1970). A tanszéket (Bárczi tanár úr nyugalomba vonulása után) másfél évtizedig (1970–1984) vezette. Az ELTE Bölcsészettudományi Karának életében előbb mint dékánhelyettes (1964–1970), majd
mint dékán (1975–1979) töltött be fontos szerepet.
Új szakaszt jelentett életében finnországi vendégprofesszorsága: a Helsinki
493
Egyetemen elindította és felvirágoztatta a magyar nyelv és irodalom szakot
(1983–1989).
Hungarológusként előadott – többek között – Varsóban, Göttingenben,
Hamburgban, Nápolyban, Torinóban, Liège-ben, Párizsban, Londonban, Bloomingtonban, Uppsalában, Moszkvában és nem utolsósorban Szabadkán, Újvidéken, Kolozsváron, Ungváron; mindenhol mindig erősítve a hazánkat a külvilággal összekötő szálakat. – Az Anyanyelvi Konferencia egyik vezető tagjaként
korábban az Egyetemi Fórum, 1990-től pedig a Hungarológiai Műhelyek szekcióit irányította.
1964-ben megszerezte a nyelvtudomány kandidátusa, 1996-ban a nyelvtudomány doktora akadémiai fokozatot. 1996-ban megkapta az ELTE-n a
professor emeritus státuszt.
Tudományos munkássága irányát két tényező határozta meg: a debreceni
professzoraitól kapott indíttatás és a mindenkori szükséglet. Az egyetemi évek a
dialektológia és a nyelvtörténet felé vitték, elmélyítve benne a filológia módszerét. A középiskolában töltött három év elsősorban az oktató-nevelő módszerek
elsajátításában segítette. A főiskola a mai nyelv vizsgálata, a leíró nyelvtan, a
stilisztika és a nyelvművelés felé terelte; az egyetemen töltött évek pedig tudóssá érlelték.
A Szathmári tanár úrtól befutott töretlen és nagyívű életpálya eredményekben gazdag tudományos munkásságon nyugszik
Fő kutatási területei: 1. A magyar irodalmi nyelv (nyelvi sztenderd) általános
kérdései és története máig. – 2. A magyar stilisztika. – 3. A felvilágosodás és a
XVIII. század nyelvi élete. (A mátrafüredi francia nyelvű kollokviumokon és
azon kívül kutatta a felvilágosodás hatását a magyar nyelvtudományra.) – 4.
Nyelvtudomány-történet. – 5. Foglalkozott továbbá a mai magyar nyelv grammatikai, szókészlettani és jelentéstani kérdéseivel (ezt bizonyítják Rácz Endrével közösen szerkesztett tanulmánykötetei: Tanulmányok a mai magyar nyelv
szófajtana és alaktana köréből; Tanulmányok a mai magyar nyelv szókészlettana és jelentéstana köréből; Tanulmányok a mai magyar nyelv mondattana köréből; Tanulmányok a mai magyar nyelv szövegtana köréből), továbbá jelentek
meg nyelvtörténeti, dialektológiai, irodalomtörténeti és hungarológiai jellegű
tanulmányai. Sokat köszönhet neki a nyelvművelés és a helyesírás: számos rövidebb-hosszabb cikkén túl sokáig hallhattuk a Petőfi Rádió reggeli műsorában
rövid, de mindig magvas eszmefuttatásait. Most az Édes anyanyelvünk
ötperceiben és a Tetten ért szavak című műsorban szokott megnyilatkozni a
rádióban. A Duna Televízió kedves nyelvi műsorának állandó munkatársa.
Tagja az ELTE magyar–francia kontrasztív nyelvészeti kutatócsoportjának.
Könyveinek száma: 14 (5 társszerzővel), és – a kisebb cikkeket nem számítva –
több mint 300 dolgozata látott napvilágot. 1970-től szerkeszti az ELTE Annales
Sectio Linguistica című idegen nyelvű évkönyvét, és 15 évig magyarországi
szerkesztője volt a párizsi Etudes Finno-Ougriennes című folyóiratnak.
1970-től vezeti az immár 27 tagú Stíluskutató Csoportot, melyben ma szinte
valamennyi egyetem és főiskola stilisztikával foglalkozó szakembere dolgozik.
Ennek a csoportnak a tagjai írták A századforduló stílustörekvéseiről című ta494
nulmánykötetet (melyet szintén Szathmári István szerkesztett Fábián Pál segítségével; 1989), valamint a Hol tart ma a stilisztika? (Stíluselméleti tanulmányok), továbbá a Stilisztika és gyakorlat című kötetet (szerk. Szathmári István
1996, illetve 1998).
Szathmári professzor úr életének, pályájának szerves része a nyelvészeti
közéletben való irányító részvétel is. – Két ciklusban volt a TMB nyelvtudományi szakbizottságának a titkára. – 1963 óta tölt be tisztségeket a Magyar Nyelvtudományi Társaságban (1963–1970: titkár, 1970–1984: főtitkár, 1984-től alelnök), valamint akadémiai bizottságokban (elnöke az MTA Magyar Nyelvészeti
Munkabizottságának, tagja az MTA Nyelvtudományi Bizottságának és Magyar
Nyelvi Bizottságának); tagja továbbá a Magyar Nyelv szerkesztőbizottságának.
A több mint fél évszázaddal ezelőtt, 1948-ban megkezdett és mind a mai napig szakadatlanul folytatott tudományos és tanári tevékenysége méltán emeli
Szathmári Istvánt a mai magyar nyelvtudomány egyik meghatározó személyiségévé. Munkássága átfogó, egyetemes jellegű. Pályájára s vezetői módszerére
is mesterétől, az iskolateremtő Bárczi Gézától kapta az útravalót. Mindig megkívánta az oktatás igényességét, a tananyag állandó korszerűsítését, a rendet és
korrektséget. A filológiai pontosság tekintetében példaképeként tisztelte Pais
Dezsőt. Számtalan elfoglaltsága mellett mindig maradt ideje a személyes problémák megbeszélésére is.
Higgadtsága, bölcsessége, derűt árasztó egyénisége jótékonyan érezteti hatását mindig és mindenütt. Kitűnő tanár és elkötelezett nyelvész, aki az életét az
anyanyelv érdekében történő munkálkodásnak szentelte.
Keszler Borbála
495
Szende Aladár
(1914–2003)
496
SZENDE ALADÁR VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL
Pályám alakulását olyan kiváló nyelvtudósok alakították a harmincasas évek
közepe táján, mint Gombocz Zoltán, Pais Dezső, Zsirai Miklós. Őket mint Eötvös Kollégista ismertem meg és elfogadtam vezetésüket.
Mint Eötvös-kollégista tanúja voltam olyan kiváló későbbi nyelvészeknek a
pályakezdésénél, mint Lotz János, Lőrincze Lajos, Kálmán Béla és sokan mások. Különösen Pais Dezsőnek a szemináriumi óráin tanultam meg azt, hogy a
nyelv titkait ebben az időben a történetiségben kutassam.
Úgy is indult a pályám. Pais Dezsőnek első doktorandusza voltam és neki
köszönhetem, hogy disszertációm, amelynek címe A XVI. század nyelvszemlélete, a Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadványai között megjelenhetett.
Mikor azonban iskolához kerültem, akkor egy más jellegű meghatározottság
irányította további munkámat. Szinte azt mondhatnám, hogy családi örökségképpen a pedagógusi hajlamokat is őriztem magamban. És így, amikor a tanítás
mesterségébe fogtam, akkor úgy gondoltam, hogy a nyelv titkait a nyelvhasználatban kell keresnem.
Kétágú törekvés irányította ettől kezdve a munkásságomat: egyrészt a
nyelvművelés irányában, másrészt az iskolai nevelés irányában haladtam.
A nyelvművelésnek a területén azokat a jelenségeket próbáltam megragadni,
amelyek normabontóak voltak ugyan, de a normabontás okait óhajtottam elsősorban vizsgálni. Ebben a szellemben jelent meg Szóról szóra című vagy Miről
vallanak a magyar szavak? című könyvem, egy fejezet a Szép magyar nyelv
című kiadványban.
Ebben a szellemben végeztem nyelvművelő munkát akkor, amikor a Közalkalmazott című lap vagy később a Munka című lap nyelvművelő rovatát vezettem. És részt vettem a nyelvművelés munkájában előadásokkal, cikkekkel. Főképpen azonban azáltal, hogy Lőrincze Lajos mellett a Magyar Nyelvőrt 1956
óta szerkesztem.
A nyelvoktatás terén döntő volt az, hogy 1953-ban a budapesti Tanárképző
Főiskolának a Nyelvészeti Tanszékére kerültem. S ekkor módom nyílt arra,
hogy megírjam a nyelvtanítás módszertanának első olyan jegyzetét, amely a
főiskolák számára készült és a főiskoláknak egységes jegyzetévé vált. Ez természetesen már elavult. Kezdetnek azonban, legalábbis az én számomra, jelentős
volt. Jelentős azért, mert ettől kezdve a nyelvoktatás megújításának az útjait
kerestem.
Ettől az időtől kezdve tankönyveket is írtam. Mikor azután 1962-ben az Országos Pedagógiai Intézet megalakult, módom nyílt arra, hogy vizsgálódásokkal, kísérletek szervezésével és vezetésével, a tanári továbbképzésben vállalt
munkával elmélyítsem ezt a munkásságot, és olyan módszertani eredményekre
jussak, amelyek azután egy következő korszakban igen hasznosnak bizonyultak.
497
Az OPI keretein belül a nyelvoktatásnak olyan módszertani megújítását
munkáltam, mint pl. a hagyományos értelemben vett nyelvkönyvek, nyelvtankönyvek mellett a munkafüzetnek a rendszeresítése, kísérleti kipróbálása napirendre került. A programozott oktatás általános érdeklődést kiváltó mozgalma
idején a nyelvtanításnak a programozott módját is vizsgáltam. Több ilyen irányú
kutatást is végeztem és ennek volt köszönhető, hogy a közoktatásban elsőnek
bevezetett programozott nyelvtankönyvnek a szerzője lehettem. A felnőttoktatásban, a dolgozók iskolájának VIII. osztályában ma is ezt a programozott
nyelvkönyvet használják.
Természetesen az új tanterv, a ma érvényben lévő tantervnek az alapjait kimunkálva és ehhez tanári útmutatókat készítve, irányelveket megfogalmazva,
tanári kézikönyveket gondozva munkáltam azt az irányzatot, hogy a hagyományos értelemben vett grammatizáló oktatás helyébe a nyelvhasználat-központú
oktatás vonuljon be az iskolába.
Eközben, ami a tankönyvszerzést illeti, nem egy esetben elégtelennek bizonyultak azok a nyelvtudományi eredmények, amelyeket a tankönyvszerzőnek
már be kellett iktatnia a tankönyvek szövegébe. Ilyen esemény volt például az,
amikor a középiskolák IV. osztálya számára a Stílus című tankönyvet meg kellett írnom. Noha az előmunkálatok megvoltak, de bizonyos tekintetben csak
körvonalakban. Tartalommal kitölteni egy merész vállalkozással a tankönyvszerzőnek kellett.
Az intézményes megújítás az Akadémiának különféle munkabizottságaiban
kezdődött. Az alapokat kellett újból leraknunk, hogy valóban meg tudjuk alkotni azt a koncepciót, amely alapul szolgál a most készülő tantervnek.
Ennek a pályaszakasznak a lényegét úgy tudnám meghatározni, hogy most
már a nyelv titkait nem a nyelv történetiségében próbáltam keresni. Nem is a
nyelvhasználatnak a problematikájában, hanem most már a nyelv titkait a nyelv
mélységesen emberi mivoltában keresni. Így kapcsolódott össze a nyelvtanításnak a gyakorlata a pedagógiai elmélyüléssel és a nyelvművelő tendenciával is.
Az a mozgás, amely a nyelvoktatás korszerűsítését célozta, az Akadémia
berkeiből indult el. Rájöttünk arra, hogy a nyelvtudomány egyedül már nem
teljesen illetékes a nyelvoktatás ügyében. Nekünk olyan tudományok, tudományszakok, tudományágazatok és határtudományoknak az eredményeire is
kellett építenünk, amelyek eddig kevésbé hallatták szavukat az iskolai korszerűsítés irányában.
Számos új és megszívlelendő eredményt nyújtott ugyanis a pszichológia, a
nyelvtudomány és a pszichológia határterületén kialakuló pszicholingvisztika, a
nyelvtudomány és a szociológia határterületén kialakuló szociolingvisztika.
Tanúi voltunk annak, hogy a matematika iskolai oktatása rendkívül nagy lendületet vett. Ennek a mozgásnak a tanulságait is levontuk a magunk számára.
Számos szakembernek a véleményét hallgattuk meg. Nemcsak az említett
tudományágak kiváló munkásainak a véleményét, hanem filozófusokét, természettudósokét is, olyanokat, akik szemiotikával, kibernetikával foglalkoznak és
így tovább. Az ő javaslataik, állásfoglalásaik alapján dolgoztuk ki azt a koncepciót `70-ben, amelynek a megfogalmazása alkotta az első nekiindulást a tanter498
vek korszerűsítése irányában.
Ennek alapján az anyanyelvi oktatás korszerűsítését három vonalon munkáltam. A nyelvszemléleti és pedagógiai szemléleti megújulás vonalán, azután az
anyagkezelés vonalán, tehát a tantervi anyag strukturálásának a dolgában és
végül, de nem utolsó sorban, a módszertani megújítás vonalán. Erről a háromról
röviden azért kell említést tenni, mert együttvéve mutatja meg, hogy milyen
irányban is halad az oktatás megújítása. Felhasználva természetesen mindazokat
az eredményeket, amelyeket a nyelvművelés az idők folyamán produkált.
A nyelvelméleti és tudományszemléleti megújítás abban áll, hogy a nyelvet
nemcsak mint a társas közlekedés, a kommunikáció eszközét fogjuk fel, hanem
az emberre mélységesen jellemző struktúrát, rendszert. Ahogy Kosztolányi
mondja: olyan jelenségnek, amely mélyen beivódott az idegrendszerünkbe,
„idegeink dúcába”.
A nyelv az emberi személyiségre rendkívül erősen jellemző. Hiszen így is
kell lennie. A nyelv elsajátításával a gyerek korai időszakától kezdve a nyelvvel
együtt magatartást is elsajátít. A nyelv törvényeit még nem ismeri, de a nyelv
használatában kialakul benne olyan működtető szabályrendszer, amely azután
ösztönösen irányítja nyelvi megnyilatkozásait.
Kiderült, főképpen a lélektani kutatások alapján, hogy a nyelv több, mint
gondolatok kicserélésének eszköze. Úgy mondja egy pszichológusunk, hogy a
nyelv humán lelki folyamatoknak nemcsak a közvetítő rendszere, hanem kiformálója is. Tehát voltaképpen a kommunikáció erőtereiben olyan nyelvi rendszer
alakul ki az emberben, amely egyben meg is határozza szinte a gondolkodás
módját. Azok a fogalmak, amelyek az anyanyelv segítségével kialakulnak az
emberben, meghatározók az emberi személyiség számára.
Ebből eredőleg, a második vonalat érintve szükségessé vált természetesen az
iskolai tananyagnak az újjászervezése is. Ennek lényege az, hogy nem a grammatika felől közelítjük meg a nyelvoktatást, hanem a kommunikáció felől, vagyis a nyelv élő használata felől. Azaz a nyelvet, mint az élő emberi cselekvésnek nemcsak a kísérőjét, hanem sokszor az emberi cselekvéssel együtt járó
megnyilatkozást is tekintjük. Nem annyira tehát a nyelv rendszertani jelenségeinek a vizsgálatán kezdjük a tanítást, hanem a nyelvi magatartásnak, a kommunikációs eseményeknek a sodrába illesztjük bele a tanulót, és mint a nyelvi teljesítmények legnagyobb egységénél, a szövegnél kezdjük a tanulást és a tanítást.
A harmadik vonalról, a nyelvoktatásnak a módszertani megújítását talán a
leglényegesebbnek tarthatjuk és tartom magam is a korszerűsítés folyamatában.
Ha igaz az, hogy az anyanyelv az emberi személyiség ilyen bensőséges birtoka és voltaképpen az ember tudja az anyanyelvét, akkor a nyelvoktatásnak
azzal kell 180 fokos fordulatot elérnie, hogy ezt a tudást veszi alapul. A nyelvről való ismereteket tehát nekünk nem kívülről kell meggyökereztetni a tanulóban, hiszen a tanuló tudja az anyanyelvét, ha nem is olyan színvonalon, amilyen
színvonalat a nyelvi normatívák megkívánnak.
A lényeg tehát az módszertani szempontból, hogy nem bevinni kell a tanuló
tudásanyagába az ismeretet, hanem a tanuló ösztönös, intuitív tudásából kibon499
tani.
Az irány tehát: nyelvtudás, nyelvhasználat és ebből kivonva az ismeret. Az
ismeretek nem közömbösek természetesen sem mint grammatikai ismeretek,
sem mint helyesírási ismeretek, sem mint nyelvhasználati ismeretek, sem mint
stilisztikai ismeretek, hiszen ezek a nyelvhasználatot műveltebbé teszik.
Átfogó célja az újításnak az, hogy az anyanyelvi műveltséget a tanulókban
arra a szintre emelje, amely alkalmas arra, hogy az embert a társadalomban mint
dolgozó embert, mint pályáját kedvelő, szerető embert és mint közéleti embert
is támogassa, és helyt tudjon állni az élet különféle helyzeteiben.
Erre a magas szintre el kell jutnunk azáltal, hogy a nevelésnek a klasszikus
helyén, az iskolában, megteremtjük a nyelvi művelődés alapjait úgy, hogy a
nyelvet a tanulókban élménnyé tesszük. Hogy a hagyományos módszereket,
amelyeket nagyon jól ismer mindenki saját iskolai tapasztalataiból, felváltsa az
alkotóképességre alapozó módszertan.
Alkotásra kell alkalmat adnunk a tanulóknak. A nyelvi tényeket úgy kell feltárnunk, hogy a bennük lévő rejtett törvényszerűségeket felfedezzék, s ezáltal
élményszerűvé váljék a nyelvi törvényszerűségeknek, szabályszerűségeknek a
megismerése és azután ismerete.
A módszertani megújításnak természetesen nagy személyiségfejlesztő jelentősége van. A pedagógia tudománya még nem teljes mértékben ismerte fel azokat a lehetőségeket, amelyek az anyanyelvoktatásban rejlenek. Minden tantárgy
tanára nagyon jól tudja, hogy az ismeretek közvetítésének, az ismeretek elsajátításának legfontosabb eszköze mégiscsak a nyelv. Az információkat a tanár a
nyelv által adja a tanulóknak.
Ennél fogva az anyanyelvi oktatás anyanyelvi neveléssé fejlesztve nem
egyedül a magyartanárnak a dolga, hanem az iskola egészének a feladata.
A nyelv magasabb fokú elsajátítása azért is szükséges, mert ezáltal az ember
a társadalomnak hasznosabb tagjává válik. Ugyancsak a pszichológusok figyelmeztettek arra, hogy azáltal, hogy egy kevésbé tudatosult jelrendszert később tudatossá váló jelrendszer formájában használ az ember, azáltal a személyiség a társadalom számára értékesebbé válik.
A nyelvi műveltségnek ilyen magasabb szintű elérésére irányul mostani működésem. A nyelvi tudatosság, a nyelv funkcióinak a tudatosulása révén az ember azáltal, hogy kifejezőképessége fejlődik, differenciáltabbá válik, egyben
differenciáltabbá válik gondolkodásmódja, érzelmi élete is.
A szociológusok figyelmeztettek arra, hogy az ember nemcsak anyagi javakban kíván fejlődni, hanem érzelmi életében is differenciáltabbá akar válni.
Mélyebben óhajtja akarati életét, érzelmi életét fejleszteni.
Nem közömbös tehát, hogy az anyanyelvi műveltségnek ilyen irányú fejlesztése eredményre fog-e vezetni, vagy nem. Ennek érdekében alkottuk meg az új
tanterveket, készítettük el azokat az útmutatókat, javaslatokat, módszertani
irányelveket, amelyek alapján a tankönyvek készülnek.
Ezeknek a tankönyveknek a megírásában magam is részt veszek.
A videofelvétel 1977. március 4-én készült, szövegét Földi Éva jegyezte le.
500
SZENDE ALADÁR ÍRÁSAINAK VÁLOGATOTT
BIBLIOGRÁFIÁJA
1938.
A XVI. század nyelvszemlélete. MNyTK 40. Budapest.
1943.
Irodalmi nevelés – szellemi honvédelem. Magyar Élet VIII. évf. augusztus, 5–9.
Süss föl nap! Ifjúsági népköltési gyűjtemény I–II. Budapest.
1944.
A ketesdi példa. Kovács Ágnes népmesegyűjteménye. (Kalotaszegi népmesék
I–II.) A Magyarságtudományi Intézet és a Franklin Társulat kiadása. Magyar
Élet IX/7. 17–21.
Pázmány Péter (Magyar nevelők I.). Magyar Élet IX/9. 11–5
1945.
Tizenkét fejezet a magyar irodalom történetéből. In: A Magyar Parasztszövetség
közművelődési tanfolyama, I–II. A Magyar Parasztszövetség kiadása, Budapest. I. kötet 154–65., 245–54., 272–82.; II. kötet 10–7., 39–48., 61–70.,
116–23., 163–71., 194–202., 215–22., 239–47., 273–82.
1953.
A mondatelemzések kérdéséhez. Anyanyelvünk az iskolában I, 84–5.
1954.
A nyelvtantanítás módszertana. Budapest. (A Pedagógiai Főiskola jegyzete)
1955.
Az „előkészítés” a vegyes típusú nyelvtanórán. Anyanyelvünk az iskolában
III/2. 42–6.
Küzdjünk a suksük nyelv ellen! Anyanyelvünk az iskolában II/4. 116–9.
1957.
Az összetett mondat kérdései. In: Magyar nyelvhelyesség. Szerk. Deme László–
Köves Béla. 287–325.
A határozott névelő elmélete és használata Sylvesternél. MNy LIII, 382–96.
1958.
Nyelvtani ismétlés az év elején a gimnázium II. osztályában. A Magyar Nyelv
és Irodalom Tanítása 4–5. 36–40.
501
1959.
Nyelvi és stilisztikai gyakorlatok a tanító- és óvónőképző intézetek számára.
Budapest. (Társszerző: Takács Etel)
Az alany stilisztikájához. A Magyar Nyelv és Irodalom Tanítása II/2–3. 52–5.
1960.
A művészi kifejezés tanulságai. In: Nyelvtan – stílus – szónoklás. Szerk. Terestyéni Ferenc. Budapest, 453–507.
Magyar nyelvtan a gimnáziumok számára. (Társszerző: Szemere Gyula)
Mutatványok a készülő gimnáziumi nyelvtankönyvből. MTan III, 27–33. Társszerző: Szemere Gyula.
1961.
A közigazgatási nyelv egyik rétegéről. Nyr 85. 277–83.
Hozzászólás Bencédy Józsefnek „Az anyanyelvi műveltség és az iskola” c.
előadásához. (Elképzelés egy új gimnáziumi nyelvtankönyvről a határozószók korszerű tanítása során). In: Anyanyelvi műveltségünk. (A pécsi
nyelvművelő konferencia anyaga). Szerk. Benkő Loránd. Budapest, 210–4.
A Közalkalmazott című szakszervezeti lap „Helyes magyarsággal” című rovatának írása 1961–1968.
1962.
A középiskolai nyelvművelés didaktikai arculatáról. MTan 20–6.
1963.
Vezérfonal az általános iskola új nyelvtani tantervét elemző munkaközösségi
tanácskozásokhoz. MTan 11–4.
Magyar nyelvtan a felnőttoktatás I. osztálya számára. OPI Kísérleti tankönyvpótló jegyzet, 40 p. Újra kiadva „Magyar nyelvtan a felnőttoktatás 7. osztálya számára” címmel 1964-ben, bővítve, 90 p. Majd 1967-ben „Nyelvtan és
fogalmazás a dolgozók általános iskolájának 7. osztálya számára”, 96 p.
Azután: 4., átdolgozott kiadása és „Nyelvtani feladatlapok”-kal kiegészítve
1976-ban, 144 p. Végül új kiadásban 1992-ben 134 p.
Az akadémiai leíró nyelvtan második kötete. MTan 85–9.
A középiskolai magyar nyelvi képzés ügye az országos tantervi vita tükrében.
MTan 254–63.
Az anyanyelvi képzés gondjai. Nyr 87. 221–30.
1964.
A stílus a gimnáziumok IV. osztálya számára. Budapest.
Magyar nyelvtan és fogalmazás a dolgozók iskolájának 8. osztálya számára. OPI kiadása kísérleti célból.
Nyelvszemlélet és nyelvtanoktatás. MTan 97–105.
A felnőttoktatási tantervi reformról. MTan 227–32.
502
1965.
Magyar nyelvtan a gimnáziumok I. osztálya számára. Budapest. (Társszerző: Szemere Gyula. Több kiadásban)
Magyar nyelvtan a szakközépiskolák I. osztálya számára. (Több kiadásban)
A stílus – A gimnáziumok IV. osztálya számára. Kísérleti tankönyv. Budapest.
Nyelvtankönyveink húsz éve és időszerű didaktikai problémái. MTan 62–9.
Szóról szóra. (Szavak és mondatok nyelvhasználatunkban). Budapest.
1966.
Programozott nyelvtantanítás a dolgozók általános iskolájában. Nyr 90. 39–54.
Magyar nyelvtan a szakközépiskolák II. osztálya számára. Budapest.
Magyar nyelvtani munkafüzet a szakközépiskolák II. osztálya számára.
Budapest.
A mondattan programozott feldolgozása a dolgozók általános iskolájában.
MTan 103–7.
Miről vallanak a magyar szavak? Budapest. (Társszerző: Fajcsek Magda)
Magyar nyelvtan a gimnáziumok II. osztálya számára. Budapest. (Társszerző: Szemere Gyula)
1967.
Útmutató a dolgozók iskolájának 7. osztálya számára készült nyelvtankönyvhöz. MTan 191–8.
A mai magyar nyelv. In: A szép magyar nyelv. Budapest, 68–228.
Helyes és szép beszédre nevelés az iskolában. In: Helyes kiejtés, szép magyar
beszéd. (Az egri kiejtési konferencia anyaga). Budapest, 224–5.
1968.
Útmutató a középiskolák IV. osztálya számára készült „A stílus” című tankönyv
használatához. MTan 164–71.
Útmutató a dolgozók általános iskolájának 8. osztálya számára készült nyelvtankönyvhöz. MTan 189–94.
A stílus (a középiskolák IV. osztálya számára). Budapest.
1969.
A programozott tankönyv és a tanár. In: A programozott tanítás. Budapest, 41–
53.
1970.
Tanári kézikönyv a magyar nyelvtan és irodalom tanításához a dolgozók
általános iskolájának 7–8. osztályában. Budapest. (Társszerző: Balogh
Márta)
Helyesírás lépésről lépésre. Budapest. (Társszerző: Szabolcs Árpád)
A magyar nyelvi nevelésről – a kongresszus előtt. MTan 2–10.
503
1971.
Anyanyelvünk gazdagsága. In: A magyar nyelvért és kultúráért. Szerk. Imre
Samu. Budapest, 53–9.
A nyelvtani munkafüzet problémái. MTan 160–6.
A magyar nyelv tanításáért és tanulásáért. A magyar nyelvért és kultúráért 3.
11–2.
Készülő magyar nyelvkönyveinkről. A magyar nyelvért és kultúráért 4. 13–4.
Az anyanyelvoktatás korszerűsítésének problémái a közoktatásban. In: Nyelvészet és gyakorlat. Szerk. Benkő Loránd–Szépe György. Budapest, 15–28.
Feheruuaru rea meneh hodu utu rea – Migé zocoztiá volá – Miről vallanak szavaink? In: Anyanyelvi őrjárat. Szerk. Ferenczy Géza. Budapest, 48–57.
1972.
Anyanyelvünk a középiskolában. Budapest.
A Pedagógiai Munkabizottság jelentése. A magyar nyelvért és kultúráért 5–12.
Az előadás és magyarázat legfontosabb szabályai és módszerei. In: A munkahelyi vezetők továbbképzése. Budapest, 7–103.
Stilisztikai gyakorlatok a dolgozók középiskoláinak IV. osztálya számára.
Budapest. (Több kiadásban)
A magyar nyelvművelés százéves öröksége. MTan 103–7.
Az értékelés szempontjai. A) Nyelvtan. MTan 244–5.
1973.
A magyarnak mint anyanyelvnek a tanítása – Amerikában. Nyr 97. 66–77.
Írásból élőszóba. A helyes szövegolvasás (kiejtés) tanításáról. A magyar nyelvért és kultúráért 11. 24–8.
Milyen a magyar helyesírás? A magyar nyelvért és kultúráért 12. 24–8.
Milyen a magyar helyesírás? A magyar nyelvért és kultúráért 13. 31–4.
„Intenzív” nyelvtantanítás. MTan 49–58.
Az általános iskolai magyar nyelv tananyagának csökkentéséhez. MTan 155–
67.
Módszertani útmutató az értékelés és az osztályozás korszerűsítéséhez a magyar
nyelvtan tanításában. MTan 241–5.
Új utak az anyanyelvi képzésben. In: Nyelvtudományi vándorgyűlés. (Hódmezővásárhely, 1972. október 20–21.) Szerk. Szathmári István. Budapest, 47–
52. (MNyTK 133.)
Össze ne tévessze! In: Anyanyelvi kaleidoszkóp. Szerk. Grétsy László. Budapest, 86. p.
Egy és több. In: Anyanyelvi kaleidoszkóp. Szerk. Grétsy László. Budapest, 92.
p.
Technika és képszerűség. In: Anyanyelvi kaleidoszkóp. Szerk. Grétsy László.
Budapest, 242. p.
1974.
Milyen a magyar helyesírás? (III. közlemény). Nyelvünk és Kultúránk 14. 28–
504
32.
Milyen a magyar helyesírás? (IV. közlemény). Nyelvünk és Kultúránk 15. 28–
31.
Milyen a magyar helyesírás? (V. közlemény). Nyelvünk és Kultúránk 16. 45–9.
Módszertani tájékoztató az általános iskolai magyar nyelvtan tanításának módosított tantervéhez. MTan 97–105. (név nélkül)
Az 1974–75-ös év elé. A) Nyelvtan. MTan 145–9. (Név nélkül)
A magyar nyelvi tantervmódosítás módszertani következményei. MTan 196–
205.
Az anyanyelvi oktatás tantervi megújítása. Pedagógiai Szemle 5. 389–98.
A stílus „tanítása”. In: Jelentéstan és stilisztika. Szerk. Imre Samu–Szathmári
István–Szűts László. Budapest, 579–84. (NytudÉrt 83.)
1975.
Az anyanyelvi oktatás társadalmi jelentősége. Társadalmi Szemle 2. 93–102.
Társszerző: Szépe György.
Szemlélet és gyakorlat. In: Programozott tanítás és pedagógiai technológia.
Szerk. Gecső Ervin–Gyaraki F. Frigyes. Budapest, 71–4. (Társszerző: Kiss
Árpád)
Az anyanyelvi oktatás reformjának problémáiról. (A reform tudományos megalapozásáról). Zalai Tükör II. 111–6.
Magyar nyelvi tantervek és nyelvészet. ModNyOkt 47–8.
Magyar nyelvoktatás a Balaton menti üdülőtáborokban. Nyelvünk és Kultúránk
21. 31–8.
1976.
A magyar nyelv reformtantervi tervezetéről. MTan 1–6.
Anyanyelvi kalauz a család számára. Budapest.
Az előzetes tanterv társadalmi bírálatából levont tanulságok. Általános iskola 5–
8. osztály. Magyar nyelv 145–50; Gimnázium. Magyar nyelv 155–9.
Az anyanyelvi oktatás korszerűsítésének tervezete. In: Az anyanyelvi oktatás
korszerűsítéséért. Szerk. Szépe György. Budapest, 15–35. (Társszerzők:
Hernádi Sándor, Szépe György, Takács Etel, Temesi Mihály)
Beszédkultúránk időszerű kérdései. Nyr 100. 370–1.
1977.
Eredmények és feladatok a balatoni gyermeküdülők magyartanításában. Nyelvünk és Kultúránk 26. 36–40.
Új szófejtő szótárunk és az anyanyelvi oktatás megújítása. MTan 84–90.
A nyelvmegőrzés pedagógiája. Nyelvünk és Kultúránk 29. 40–8.
A nyelvmegőrzés pedagógiája. Nyelvünk és Kultúránk 30. 32–4.
A III. Anyanyelvi Konferencia tanácskozásainak összefoglalása. Nyelvünk és
A magyartanítás helyzete és feladatai a pedagógiai bizottság tanácskozásának
tükrében. Nyelvünk és Kultúránk. 32. 226–9.
505
A magyar nyelvtan helye a közoktatásban. In: A magyar nyelv grammatikája. A
magyar nyelvészek III. nemzetközi kongresszusának előadásai. NytudÉrt
104. Budapest, 133–41.
1978.
(Középiskolai) Tantervi útmutató. Magyar nyelv I–IV. osztály. Budapest.
„Választás” nyelvtanórán. In: Nyelvünk világa. Szerk. Kovalovszky Miklós.
Budapest, 236–8.
Tájékoztató a szakközépiskola I. osztálya számára készült magyar nyelvi tankönyvről. MTan 49–54.
Magyar nyelv I–IV. osztály. In: A gimnáziumi nevelés és oktatás terve. Budapest, 35–60.
Magyar nyelv a szakközépiskola I. osztálya számára –Magyar nyelvi feladatlapok. Budapest. (Társszerző: Graf Rezső. Több kiadásban)
Le développement à long terme de l'enseignement de la langue maternelle à
l'école. In: ALinguH 28. 329–44. (Társszerző: Szépe György)
1979.
A dolgozók gimnáziuma magyar nyelvi távlati tervének kialakítása elé. MTan
1–6.
Anyanyelvi oktatás és szövegtan. In: A szövegtan a kutatásban és az oktatásban.
Szerk. Szathmári István–Várkonyi Imre. Budapest, 113–7. (MNyTK 154.)
1980.
Új tankönyvünk (Ginter Károly–Szende Aladár: Beszéljünk magyarul! 1979.)
ajánlása. Nyelvünk és kultúránk 38. 66–71.
Személyiségformáló anyanyelvoktatás. Nyr, 216–9.
Anyanyelvi nevelés. In: Nyelvművelő kézikönyv I. Budapest, 223–30. (Társszerzők: Kovalovszky Miklós, Szépe György)
Archaizmus, archaizálás. In: Nyelvművelő kézikönyv I. Budapest, 237–9.
Azonos alakú szavak. In: Nyelvművelő kézikönyv I. Budapest, 263–4.
Eufemizmus, kakofemizmus. In: Nyelvművelő kézikönyv I. Budapest, 578–80.
Fogalmazás és nyelvhelyesség. In: Nyelvművelő kézikönyv I. Budapest, 649–
51.
Hasonló alakú szavak. In: Nyelvművelő kézikönyv I. Budapest, 808. p.
Képes beszéd, szóképek. In: Nyelvművelő kézikönyv I. Budapest, 1135–8.
Közbevetés. In: Nyelvművelő kézikönyv I. Budapest, 1264–7. (Társszerző:
Elekfi László)
Reform és folyamatos fejlesztés. In: Az új tantervek bevezetésének küszöbén.
Az Országos Pedagógiai Intézet kiadása a Nyíregyházán 1978. június 25–27én megtartott Anyanyelv-oktatási napok anyagából. Budapest, 114–23.
Magyar nyelv a szakközépiskola III. osztálya számára. Budapest. (Több kiadásban)
Miért irtjuk a névelőt? ÉA 1. 2. p.
506
1981.
Magyarságtudat és nyelvi műveltség. Nyelvünk és kultúránk 43. 3–10.
Emberközpontú nyelvművelés – emberformáló anyanyelvoktatás. Nyelvünk és
A pedagógiai munkabizottság beszámolója a IV. Anyanyelvi Konferencián.
Nyelvünk és kultúránk 45. 30–5. (Társszerző: Ginter Károly)
Nyelv és kultúra egységében a magyarságtudatért. In: A IV. Anyanyelvi Konferencia tanácskozásainak összefoglalása. Budapest, 135–40.
Nyelvünk értékei. In: A IV. Anyanyelvi Konferencia tanácskozásainak összefoglalása. Budapest, 141–2.
Nyelv és kultúra egysége gyermekek oktatásában. In: Magyar nyelv külföldieknek. (Az V. magyar lektori konferencia anyaga). Budapest, 104–6.
Köszöntjük Szemere Gyulát, hetvenéves munkatársunkat. Nyr 105. 505–6.
Szerkesztői bevezetés. In: Az anyanyelvi nevelés korszerűsítésének változatai.
Az anyanyelvi oktatás tantervi megújításának irányelvei. In: Az anyanyelvi
nevelés korszerűsítésének változatai. Budapest, 13–74. (Szerk.) (Társszerzők: Hernádi Sándor, Szépe György, Takács Etel, Temesi Mihály)
Irányelvek ajánlása az alsó tagozatos tanterv megalkotásához. In: Az anyanyelvi
nevelés korszerűsítésének változatai. Budapest, 197–200. (Szerk.)
Magyar nyelv a szakközépiskola IV. osztálya számára. Budapest. (Több kiadásban)
1982.
Bárczi Géza az iskolában és az iskoláról. In: Hagyományápolás és megújulás.
Debreceni magyar nyelvészeti napok 1981. november 12–14. Szerk. Sebestyén Árpád. 105–11.
A korszerű anyanyelvi műveltség elsajátításának megalapozása. In: Irodalom és
nyelvtudomány. A Bessenyei György Tanárképző Főiskola Tudományos
közleményei 9/D. 145–7.
1983.
Magyar nyelv a Dolgozók középiskolája III. osztálya számára. Budapest.
(Több kiadásban)
Magyar nyelvi munkafüzet a Dolgozók középiskoláinak III. osztálya számára. Budapest. (Több kiadásban)
Tájékoztató a IV. Anyanyelvi Konferencia javaslatairól. Nyelvünk és Kultúránk
50. 24–7. (Társszerkesztő: Maróti Gyula)
Egy új magyar nyelvi tananyagsorozat terve. Nyelvünk és Kultúránk 50. 28–35.
Társszerkesztő: Ginter Károly.
Feladatok a pedagógiai munka terén. Nyelvünk és Kultúránk 51. 9–14.
A pedagógiai munkabizottság beszámolója az Anyanyelvi Konferencia augusztus 15–18-i üléséről. Nyelvünk és Kultúránk 53. 12–8. (Társszerző: Ginter
Károly)
507
1984.
Anyanyelvünk az iskolában. ÉA 2. 8. p.
A számítógépek iskolai alkalmazásának nyelvi gondjai. Nyr 108. 460–1.
Köszöntjük a kilencvenéves Péchy Blankát. Nyr 108. 511–2.
Útmutató „A szellemi népélet élő szövegfajtái és nyelvi fordulatai” című versenypályázati téma feldolgozásához. MTan 136–7.
1985.
A középiskolai tanulók stílusérzékének fejlesztése. ÉA 4. 13.p.
A készülő új tankönyvsorozatról: Aranyablak. Nyelvünk és Kultúránk 58. 27–
30.
A tanítás általános szociológiai és módszertani problémái. Nyelvünk és Kultúránk 58. 33–5.
Beszámoló az V. Anyanyelvi Konferencián a pedagógiai szekció munkájáról.
Nyelvünk és Kultúránk 61. 32–5. (Társszerző: Ginter Károly)
Neológia, neologizmus. In: Nyelvművelő kézikönyv. Budapest, 276–9.
Nominális és verbális stílus. In: Nyelvművelő kézikönyv. Budapest, 314–6.
Pongyola stílus. In: Nyelvművelő kézikönyv. Budapest, 520–5.
Provincializmus. In: Nyelvművelő kézikönyv. Budapest, 538–40.
Stilisztika és nyelvművelés. Stilisztikai formák, képletek. Stílusárnyalatok. Stílus és stilisztika. Stílusrétegek. In: Nyelvművelő kézikönyv. Budapest, 688–
716. (Társszerző: Kemény Gábor)
Szófaji átcsapás. In: Nyelvművelő kézikönyv. Budapest, 833–5.
Szóhangulat. In: Nyelvművelő kézikönyv. Budapest, 836–9.
Szókincsünk stilisztikai rétegeződése. In: Nyelvművelő kézikönyv. Budapest,
864–8.
Zárt mondatszerkezetek megbontása. In: Nyelvművelő kézikönyv. Budapest,
1275–6.
Zeneiség. In: Nyelvművelő kézikönyv. Budapest, 1277–9.
Mentálhigiéné és anyanyelvi nevelés. In: Beszéd és mentálhigiéné. Szerk. Hárdi
István–Vértes O. András. Budapest, 79–88.
1986.
Esztétikai szempontok a nyelvtanításban I. (Hanghatások). Nyelvünk és Kultúránk 63. 35–40.
Esztétikai szempontok a nyelvtanításban II. (A szó varázsa). Nyelvünk és Kultúránk 64. 52–8.
Esztétikai szempontok a nyelvtanításban III. (A szólások szemléltető ereje).
Esztétikai szempontok a nyelvtanításban IV. (Közmondásaink szépségeiből).
Szerkesztői tájékoztatás. In: Program az anyanyelvi nevelés továbbfejlesztésére.
Személyiségformáló anyanyelvoktatás. In: Program az anyanyelvi nevelés továbbfejlesztésére. Budapest, 328–42. (Szerk.)
508
Kísérlet az anyanyelv és az irodalom integrált oktatására a szakmunkásképző
iskolában. In: Program az anyanyelvi nevelés továbbfejlesztésére. Budapest,
488–99. Szerk.)
Pedagógus-továbbképző tanfolyam tervezete magyar nyelvből. In: Program az
anyanyelvi nevelés továbbfejlesztésére. Budapest, 519–27. (Szerk.). (Társszerzők: Benkő Loránd, Deme László, Fábián Pál, Fülöp Lajos, Szathmári
István)
Tantervi előterjesztés az anyanyelvi nevelést fejlesztő program megtervezésének elveiről. In: Program az anyanyelvi nevelés továbbfejlesztésére. Budapest, 531–607. (Szerk.)
Az anyanyelvi nevelés célja és feladatai. In: Bevezetés a középiskolai anyanyelvi tantárgypedagógiába. Szerk. Fülöp Lajos. Budapest, 45–51.
A befogadás képességének fejlesztése. In: Bevezetés a középiskolai anyanyelvi
tantárgypedagógiába. Szerk. Fülöp Lajos. Budapest, 170–3.
A tantárgyi ágazatok tanításának eljárásai. In: Bevezetés a középiskolai anyanyelvi tantárgypedagógiába. Szerk. Fülöp Lajos. Budapest, 225–41.
1987.
Esztétikai szempontok a nyelvtanításban V. (A legkisebbek szövegeiből). Nyelvünk és Kultúránk 67. 39–46.
Esztétikai szempontok a nyelvtanításban VI. (A meseszövegekről). Nyelvünk és
Esztétikai szempontok a nyelvtanításban VII. (Szöveg és zene együttes élményhatásai). Nyelvünk és Kultúránk 69. 54–9.
A magyar nyelv és kultúra kassai ünnepe (április 2–4.). Nyelvünk és Kultúránk
68. 98–100.
Tekintetünkkel is beszélünk. In: Szépen magyarul – szépen emberül. Szerk.
Bachát László. Budapest, 17–8.
Hangoskodás: Ököljog a beszédben. In: Szépen magyarul – szépen emberül.
"Nem érdekel!" In: Szépen magyarul – szépen emberül. Szerk. Bachát László.
Budapest, 22–4.
Fiam. In: Szépen magyarul – szépen emberül. Szerk. Bachát László. Budapest,
40–1.
He?! In: Szépen magyarul – szépen emberül. Szerk. Bachát László. Budapest,
41–2.
A tucat mint emberi mértékegység? In: Szépen magyarul – szépen emberül.
Blansírozástól a fiesztáig. In: Szépen magyarul – szépen emberül. Szerk. Bachát
Mennyire jó a "nem túl jó"? ÉA 1. 3. p.
A diákok nyelvhasználatáról. ÉA 4. 11. p.
1988.
A nyári üdülve tanító gyermektáborok hagyományos és új formáiról. Nyelvünk
509
és Kultúránk 72. 36–41.
A magyar nyelv és kultúra tanításának módszertanáról. Nyelvünk és Kultúránk
73. 31–40.
Nyelvi rétegződés és anyanyelvi nevelés. In: A magyar nyelv rétegződése II.
Szerk. Kiss Jenő–Szűts László. Budapest, 923–9.
A szaktanár nyelvi tudata. ÉA 4. 10. p.
1989.
A Földrajzi nevek etimológiai szótára mint „taneszköz”. Nyelvünk és Kultúránk
75. 35–44.
Egy életprogram a magyar nyelv és kultúra szolgálatában (Nagy Károly három
kötetének méltatása). Nyr 113. 195–204.
Emlékezés Péchy Blankára. Nyr 113. 373–4.
1990.
Nyelvismeret és magatartás. ÉA 1. 14. p.
A Szolnoki Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár nyelvművelő mozgalma. Nyelvünk és Kultúránk 80. 57–63. (Társszerző: Horváth Károly)
Bagi Ferenc: A magyar nyelv mint környezeti nyelv tanítása. Nyelvünk és Kultúránk 80. 101–4. (Ism.)
A nyelvművelő. In: Péchy Blanka emlékezete. Szerk. Hercegi Károly. Budapest, 31–6.
Horváth Mátyás: Anyanyelvi nevelés a korai ifjúkorban. Nyelvünk és Kultúránk
78. 106–9. (Ism.)
Új magyar nyelvtankönyv Jugoszláviában. Nyelvünk és Kultúránk 79. 87–93.
A magyar olvasástanítás története. Nyelvünk és Kultúránk 79. 93–102. (Ism.)
A nyelvi norma pedagógiai értelmezéséről és jelentőségéről. In: Az anyanyelv
értékrendje és az iskola. Országos anyanyelv-oktatási napok Egerben. Szerk.
Fekete Péter–V. Raisz Rózsa. Budapest, 49–52. (MNyTK 189.)
1991.
Kollektív anyanyelvi tudat és pedagógiai gyakorlat. In: Első alkalmazott magyar nyelvészeti konferencia I. Nyíregyháza, 37–40.
Búcsú Tompa Józseftől. Nyr 115. 151–3.
Élővé tenni nyelvünk múltját. In: Benkő Loránd hetvenedik születésnapjára.
Budapest, 609–12.
Javaslat a 6–18 éves korosztály magyar nyelvi tantervére. In: Tantervek, programok a magyar nyelv és irodalom tanításához. Szerk. Sipos Lajos. Budapest, 373–409. (Társszerző: Fülöp Lajos)
Gyermektáborainkról. Nyelvünk és Kultúránk 81. 36–42.
A színvilág nyelvi birtokbavétele. Nyelvünk és Kultúránk 82. 53–72.
A Magyar Nyelvőr százhúsz évéről. Nyelvünk és Kultúránk 83. 25–38.
1992.
Versenyben a szép magyar szóért. Mai versenyformák. Nyelvünk és Kultúránk
510
85. 48–55.
A Kazinczy-verseny huszonhetedik országos döntője. Nyr 116 341–4.
A Magyartanítás új folyamáról. Nyr 116. 195–7.
A Kazinczy Ferencről elnevezett szép magyar beszéd verseny az általános iskolákban. Útmutató. Budapest.
A tankönyvi szöveg természetéről. In: Szemiotikai szövegtan 5. Szerk. Petőfi S.
János–Békési Imre–Vass László. Szeged, 211–7.
1993.
Verseghy Nyelvművelő Verseny (Szolnok, 1992. június 21–28.) Nyr 117. 107–
9.
Új magyar tájszótár. Nyr 117. 371–7.
Emlékkönyv Fábián Pál hetvenedik születésnapjára. Nyr 117. 378–83.
A szakszerűség nyelvi vetülete a közoktatás tankönyveiben. Nyr 117. 586–7.
"Rejtett tanterv" és anyanyelvi nevelés. In: A szöveg szerkesztése, megértése,
kidolgozása és megszólaltatása. Országos anyanyelv-oktatási napok. Eger,
1992. Szerk. Fekete Péter–Raisz Rózsa. MNyTK 196. Budapest, 285–91.
Lőrincze Lajos 1915–1993. Nyelvünk és Kultúránk 88. 3. p.
Verseghy Ferenc nyelvművelő verseny Szolnokon 1993-ban. Nyelvünk és Kultúránk 88. 107–8.
A magyar nyelv tankönyve középiskolásoknak. Budapest.
1994.
Módszertani útmutató „A magyar nyelv tankönyve középiskolásoknak”
című könyv használatához. Budapest.
Polgári nyelvvédelem. ÉA 2. 15. p.
Nyelvi infantilizmus. ÉA 5. 4. p.
1995.
Gyakorlatok és feladatok A magyar nyelv tankönyvéhez középiskolásoknak. Budapest.
Anyanyelvi nevelés – embernevelés. Országos anyanyelv-oktatási napok. Eger,
1994. Budapest. (MNyTK 198. Szerk.)
Lőrincze Lajos katedrája. In: Anyanyelvi nevelés – embernevelés. Országos
anyanyelv-oktatási napok. Eger, 1994. Budapest 17–20. (MNyTK 198.
Szerk.)
Nagy L. János: Nyelv – szöveg – játék 13 éveseknek, 1994. MTan 1. 36–7.
(Ism.)
Finnugor rokonságunk – kettős megvilágításban. MTan 2. 29–33.
Az anyanyelv: a tantárgyi integráció alapvető tényezője. Módszertani Lapok 1.
22–7.
Fél évezred lírai nyelvművelése. (A „Koszorú – Száz vers a magyar nyelvről”
elemzése. Szerk. Graf Rezső) MTan 5. 34–6.
Egy középiskolai magyar nyelvtankönyv és „családja”. (Szerzői bemutatás).
Módszertani Lapok 4. 36–40.
511
Új tankönyvből tanulhatnak a romániai magyar óvónő- és tanítójelöltek. Módszertani Lapok 4. 44–7.
Nyelvi infantilizmus. ÉA 5. 4. p.
Hogyan beszéltek a magyarok a középkorban? Nyelvünk és Kultúránk 91--92.
39--43.
1996.
Nyelvtanórák az „érzelmek iskolájában”. In: Anyanyelv és iskola az ezredfordulón. Szerk. V. Raisz Rózsa. Budapest, 325–33. (MNyTK 207.)
Utószó. In: Anyanyelv és iskola az ezredfordulón. Szerk. V. Raisz Rózsa.
MNyTK 207. Budapest, 445–6.
Nyelv és rádió. (Zsirai Miklós 1947–1951 közötti rádióelőadásairól). MTan 4.
40–2.
Mit üzen az anyanyelv a pedagógiának? In: Absztrakció és valóság. (Békési
Imre köszöntése). Szeged, 319–21.
Adamikné Jászó Anna–Hangay Zoltán: Nyelvi elemzések kézikönyve. Módszertani Lapok. Magyar 1. 32–7. (Ism.)
1997.
Az anyanyelv: életerő. In: Anyanyelvünk vonzásában. Szerk. Hérics Lajosné.
Győr, 142–5.
Egy szabadtéri „reklámkiállítás” nyelvi és etikai tanulságai. ÉA 3. 6. p.
Anyanyelv és iskola az ezredfordulón. Nyr 121. 245--54.
512
SZENDE ALADÁR ARCKÉPÉHEZ
Bizonyára könnyebb lehet azoknak a dolga, akik kellő távolságtartással
gyors és tárgyilagos portrévázlatot tudnak készíteni írókról, művészekről vagy
tudósokról némi filológiai utánajárással. Magam is így cselekednék, ha csupán
puszta életrajzi adalékokat kellene közölnöm, amikor Szende Aladárról írok.
Ezt azonban már csak azért sem tehetem, mert több mint húsz év óta szoros
munkatársi kapcsolat fűz hozzá. Az élmények közelsége talán menti és magyarázza is az arckép személyes jellegét.
Szende Aladár – túl a nyolcvanon is – fiatalos frissességgel, változatlan lelkesedéssel, csendben, szerényen és önzetlenül munkálkodik az anyanyelvi nevelés és a nyelvművelés sajátos területein. Életének főbb állomásai röviden
összefoglalhatók: 1914. június 12-én született a Baranya megyei
Pécsdevecseren pedagógus családban. Az elemi iskolai tanulmányait Karancson
és Magyarmecskén, a középiskolaiakat pedig Aszódon és Gödöllőn végezte.
Magyar–német szakos tanári oklevelét – az Eötvös Collegium tagjaként – a
budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen (1933–38) szerezte, majd a
nyíregyházi és a hatvani gimnáziumban tanított. Pályája a továbbiakban is igen
változatosan alakult. Egy ideig az oktatási minisztériumban, a Köznevelés szerkesztőségében és a budapesti Apáczai Csere János Pedagógiai Főiskola magyar
nyelvészeti tanszékén dolgozott, gyakorlógimnáziumi vezetőtanár, majd évtizedekig a Magyar Nyelvőr szerkesztője, 1962-től nyugállományba vonulásáig
pedig az Országos Pedagógiai Intézet munkatársa.
Munkásságának legfontosabb területe negyedszázadon át elsősorban az
anyanyelvi nevelés módszertana volt. Már 1954-ben egységes főiskolai jegyzetet jelentetett meg A nyelvtantanítás módszertana címmel. Didaktikai tevékenységének további megalapozása érdekében áttekintette a két világháború
közötti középiskolai tankönyveket, s felderítette a tárgyalt korszak nyelvtudományának kapcsolatát az iskolai gyakorlattal. Az ötvenes évek eleje óta számos
általános és középiskolai tankönyvet írt. Közülük is kiemelkedik A stílus (1963)
című könyve, melyben a funkcionális stilisztika szemléletét és a stílusrétegek
tanát érvényesítette, módszertani szempontból pedig kitűnő gyakorlatokat és
feladatsorokat közölt. Stílustanát még a 80-as évek elején is használták a középiskolákban.
A továbbiak során ő gondozta az 1965-ben bevezetett reformterv magyar
nyelvi tematikáját, – gondosan ügyelve a szövegtani szempontokra, a fogalmazástanításra és a retorikára is. Időközben olyan előremutató kísérleteket vezetett,
mint a programozott oktatás és az intenzív nyelvtantanítás. A programozott
oktatás a tananyag témáinak részegységekre való felbontását, sorrendbe állítását, a feladatok folyamatos megoldatását jelentette, mégpedig úgy, hogy a tanulók az egyes részműveletek elvégzése után önmagukat ellenőrizhették. A program az egyéni tanulás eszközeként megállta ugyan a helyét, a programozott
513
tankönyv azonban mégsem vált általánossá. Elsősorban is azért, mert csupán
leíró nyelvtani és helyesírási programot sikerült készíteni a különböző iskolafajták és fokok számára, viszont a fogalmazástanítást, a beszédművelést és a stílusfejlesztést ilyen technikával nem lehet megoldani. Ettől függetlenül: az eljárás
azt a módszertani szemléletet erősítette meg, hogy a feladatrendszerű tanítás
jóval hatékonyabb a hagyományos formáknál.
Az intenzív oktatás elvi alapját a gondolkodás-lélektan szolgáltatta, lényegét
pedig az az elgondolás jelentette, hogy az ismereteket a személyiségben élő
ösztönös nyelvtudásból kell kibontani, mégpedig az öntevékeny ismeretszerzésre építve. Az eljárás annyiban jelentett újat, hogy az ismereteket bemutató tankönyv mellé munkafüzet (gyakorlókönyv) és ellenőrző feladatsor is társult. A
módszer megismertetéséhez az útmutatókat és a szükséges segédanyagokat is
maga a kísérlet vezetője készítette. Eredményeit később a Helyesírás lépésről
lépésre (1970), az Anyanyelvünk a középiskolában (1972) és az Anyanyelvi
nevelés a család számára (1976) című könyveiben is összefoglalta.
Szende Aladár ezekkel a kísérletekkel, a hatékonyság keresésével már a ’70es évek anyanyelvi reformterveit készítette elő. Ekkori törekvéseinek olyan
dokumentumait említhetjük, mint Szépe György szerkesztésében Az anyanyelvi
oktatás korszerűsítéséért (1976) című kötet, majd szerzőnk szerkesztésében Az
anyanyelvi oktatás korszerűsítésének változatai (1981) és a Program az anyanyelvi nevelés továbbfejlesztésére (1986) című kiadványok, utóbb pedig a Javaslat a 6–18 éves korosztály magyar nyelvi tantervére – e sorok írójának közreműködésével (in: Tantervek, programok a magyar nyelv és irodalom tanításához. Szerk. Sipos Lajos. 1991.). Közben tevékenyen részt vett az egyetemi témabizottság munkájában is, melynek célja a közoktatási életkor teljességére
kiterjedő komplex tanterv tudományos megalapozása volt. Kár, hogy az újabb,
ún. Nemzeti alaptanterv nem vette kellőképpen figyelembe ezeket a bázistanulmányokat és tervezeteket.
Örvendetes viszont, hogy Szende Aladár még nem is olyan régen (1993)
megajándékozta a középiskolás tanulóifjúságot A magyar nyelv tankönyve (I–
IV. osztály) című munkájával. Ez a tankönyv művelődési anyagában a szövegszintből kiindulva a teljes grammatikai ismeretanyagot áttekinti, külön területnek véve a stilisztikát és a retorikát, valamint a nyelvtörténeti ismereteket.
Nyelvművelő tevékenységében jelentős szerepet vállalt a Lőrincze Lajos
irányította „pozitív nyelvművelés” törekvéseiből és munkájából. A Magyar
Nyelvőr cikkeinek a gondozása mellett számos tanulmányt írt (és nemcsak
szakfolyóiratokba, hanem gyűjteményes kötetekbe is), mint például a Lőrincze
szerkesztette Édes Anyanyelvünkbe (1961), a Ferenczy Géza szerkesztette
Anyanyelvi őrjáratba (1971), a Grétsy László szerkesztette Anyanyelvi kaleidoszkópba (1973) stb., az utóbbi időben pedig gyakran publikál az Édes Anyanyelvünk című nyelvművelő folyóiratban. Önálló kötete Szóról szóra (1965)
címmel jelent meg, társszerzője a Miről vallanak a magyar szavak? (1966) című kiadványnak, áttekintő közleményt írt A kultúra világa (1960) és A szép
magyar nyelv (1965) című kötetekbe, de felsorolhatnók számos további ismeretterjesztő írását is. Előadások tömegét tartotta különféle tanfolyamokon, tovább514
képzéseken és nyelvművelő rendezvényeken. Vezetője a Magyarok Világszövetsége pedagógiai bizottságának, tagja a Magyar Nyelvőr, a Nyelvünk és Kultúránk című folyóiratok szerkesztőbizottságának és az MTA Magyar Nyelvi
Bizottságának. Zsűritagként évente részt vesz valamennyi országos szép kiejtési
és nyelvhasználati versenyen. Az anyanyelvi nevelés szolgálatában végzett sokéves áldozatos munkájáért 1982-ben Apáczai Csere János-díjjal tüntették ki,
tudományos munkásságáért pedig megkapta a nyelvtudomány kandidátusa
fokozatot.
Mindent egybevetve: ez az arcképvázlat nem vállalhatta Szende Aladár teljes
tanári és tudósi pályájának a bemutatását; egyéniségét, sokágú tevékenységének
nem egy vonását – elsősorban terjedelmi kötöttségek miatt – mellőzni kellett. A
pályarajz mindössze csak azokra a vonásokra hívhatta fel a figyelmet, amelyek
az ember és a mű legfőbb ismertetőjegyei, egyben a személyiség életvitelével,
hivatástudatával és elkötelezettségével nagyon is összefüggnek.
Fülöp Lajos
515
Szende Tamás
516
SZENDE TAMÁS VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL
1. Előképek
Észak-Erdély visszacsatolásának évében születtem, háttérben a Monarchia
sokszínű hagyományával. Öregapám munkaeszköze, a Singer varrógép fölött
kuruc nótákat dúdolt, anyám – rebellis magyar református – még látott negyvennyolcas honvédeket, akik nemzeti színű karszalaggal üldögéltek a múzeum
egy-egy szegletében. Apai nagyszüleim magyar elkötelezettségű délvidéki svábok voltak, és ez a származási vonal a katolikus felekezettel is összekapcsolt:
dédapám nem más volt, mint a köblényi plébános, aki forgópisztolyt tartott a
fiókjában, hogy a szakrális könyörgések mellett azzal is megvédje a falu népét a
Trianon után betörő szerb martalócok ellen. (E nemes tradíciót mindenesetre
sohasem használtam fel egyetemi karrierem emelése végett a PPKE bölcsészkarán, ahol az egyetlen protestáns tanszékvezető vagyok – rebellis és magyar,
mint anyám, magyar és nyelvész, mint apám.) Élesen elkülönülő vonalakkal
volt vegyes az anyanyelvi talaj, mindenütt jó minőségű magyar szó, erős,
mindmáig ható, minden köznyelviségtől mentes észak-dunántúli nyelvjárás
Tatán, ahol az első elemit végeztem. Általános iskoláimat Budapesten fejeztem
be, Takács Etel osztályfőnöksége alatt, így megtanultam azt a másik nyelvet is,
amelyen írok.
A II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban (1954–58) olyan kitűnő tanáraim voltak, mint Mády Zoltán – egyben osztályfőnök –, a ma már csak mutatóban előforduló tudós tanár típusa, filológus, aki az egyetemen is tanított, és kandidátusi
fokozatot szerzett; vagy Szerdahelyi Andor – ahogy neveztük, Cox – latin–
görög szakos, aki egyszer matematikával is kisegített, élményszerűen és óriási
hatóerővel. Jól ismerték apámat, és gondjuk volt rá, hogy élesztgessék bennem
a nyelvészet iránti érdeklődést. A nyelvtan meg a nyelvek elég jól mentek, de
inkább a kémiát szerettem, és különben is az volt a tapasztalatom, hogy mindannak, amit köznapi helyzetekben mondunk, vajmi kevés köze van a grammatika tantételeihez. Ha ezt a felismerést akkor tisztességgel végiggondolom, akár
rögtön eljuthattam volna későbbi témámhoz, a nyelv(használat)i zavarok elméletéhez. Én azonban inkább ellógtam lábteniszezni.
Mint életpályáik igazolják, kiváló osztálytársaim voltak, jól működő közösségben egymás és nagy eszmények iránt. A csúcspont a forradalom volt.
Galántay Tibi hősi halált halt, és évtizedek teltével is csak elvétve akadt olyan,
akinek személyes érdek vagy érthetetlen tévedés kiütötte a zászlót a kezéből.
(Tudomásom szerint huszonhármunk közül csak ketten süllyedtek párttagságig.)
Fegyveres harcokban soha nem vettem részt. De leszöktem a Parlament elé –
mindenesetre két nappal a sortűz után, viszont ott voltam a Köztársaság téren,
517
amikor a pártház alagsori kazamatáiban elzárt politikai foglyok után kutattak,
egyébiránt hiába, hiszen ilyenek ott nem voltak. Amikor azután döbbenetes lett
a csend és a letargia, jól bezsírozva, egy elhasznált lepedőbe tekerve az ecetfa
mellett elástuk a dobtáras gitárt a húsz póttölténnyel, amelyek hiánytalanul
megmaradtak. Megúsztuk egy enyhe lefolyású, bizonyos nyomok eltüntetése
után eredménytelen házkutatással. Döbbenetes volt a reménytelenség és a
csönd. 1956 ősze megtanított rá, mit jelent a nemzet és a szabadság eszméje.
Mindkettőt a génjeimbe égetve őrzöm.
Az ELTE bölcsészkara, ahová magyar és török szakra vettek föl, 1958-ban a
nyelvészet mint tudományszak hazai fejlődéstörténetének korszakváltása előtt
volt. A marrizmust – Sztálin közreműködését is felhasználva – addigra kifüstölték, és azok a jeles személyiségek, akik az ötvenes évek legelején egzisztenciájukat is kockáztatva szót emeltek a tudományosság maximái mellett és az ideológia vezérelte, megfellebbezhetetlen hivatalos doktrínákkal szemben, immár
megerősödve képviselték a klasszikus elveket, vagyis az újgrammatikusok
programját, elsődlegesen Hermann Paul Prinzipien-jével a zászlón. Tanszékünk
zománcozott, fehér tábláján még sokáig a régi „Török Filológiai és Magyar
Őstörténeti Intézet” felirat hitelesítette a veretes hagyományt. (A két diszciplína,
amely akkor még összeért, később helyreállíthatatlanul szétvált.) A felszínen
minden nyugodt és robbanásbiztosan szilárd. Laziczius már nincs. Zsilka János
még lomhán farigcsál klasszika-filológiai részkérdéseken, Szépe György –
apám találó kifejezésével: a „Kezdeményező” – 27 éves, és a Nyelvtudományi
Intézet szótári osztályán Országh mellett lexikai egységek jelentésköreit boncolgatja (tángál). Antal László azonban már néha csontvárys valószínűtlenségében misztikusan átsuhan a színen strukturalizmusával („Vegyük a legegyszerűbb magyar szót. Legyen ez – mondjuk – a stanecli. A staneclinek a magyarban 625 esete van, a következő rend szerint: staneclit, staneclik,
staneclitokéinak ...”). Telegdi éppen csak megkapja az általános nyelvészet
tanszéket, de máris megkezdi Saussure-szemináriumait. A Fiatal Nyelvészek
Munkaközösségének idővel jelentős alkotói (Kenesei, Radics, Bánréti, Pap Mária stb.) még az általános iskola padjait koptatják. Állóvízről persze szó sincs:
készül az akadémiai nyelvtan, folynak a történeti és a dialektológiai kutatások,
és így tovább, az egyetemen pedig sorra vesszük a részterületek alapjait. Én –
teljesen fölöslegesen – felveszem még a perzsa szakot is, ahelyett, hogy rendesen megtanulnék angolul, bár eljárok András László kedves óráira, amelyeket
szívességből tart néhányunknak. (Hasonló kihágásaim voltak még az átlógások
az orvostudományi egyetem élettan óráira, a Zeneakadémián egyszer hallgattam
Bartha Dénest, a Haydn-kutatót, lakásán Germanus Gyulát, beültem TúróczyTrostler József német irodalomtörténeti kollégiumára, na és a „lyukasórák” a
Dunaparton, amikor történetesen oszétot kellett volna tanulni.) Minden elegánsan szabályos volt, ideértve Bárczi Géza élményszerű foglalkozásait a történeti
témákban.
1960-61-ben Sallai János barátommal, aki később klinikai pszichológusi ké518
pesítést is szerzett, elkezdtünk járni Fónagy Ivánhoz. Hangtant hirdetett meg, de
nagyon hamar kikötöttünk az információelméletnél és a poétikánál. Az órák a
Gábor Áron utcában folytak, kávé mellett, rengeteg könyv között és olyan illusztris résztvevőkkel, mint Péter Rózsa akadémikus (Játék a végtelennel),
Bethlenfalvy Géza, Fejér Irén, a műfordító, akik szintén gyakran eljöttek. Egy
ízben Szépe György tartotta meg a foglalkozást: Labovról beszélt, és lebilincselően mutatta be a szociolingvisztika sajátos megközelítéseit. Mindez együtt
csakugyan egy másik vilá

magyar nyelvész pályaképek és önvallomások 2.

Transcription

Similar documents

Védjegybejelentések meghirdetése

PDF 11,7 MB

2. - Budapesti Történeti Múzeum

PDF -Letöltés

2014 szeptember - Budapest Jazz Club

NYK-07-2014

2012. mÁjus 23.

SZABADALMI KÖZLEMÉNYEK Adatközlés szabadalmi

Médiaajánlat

NYK-09-2013

2005–2006 - Néprajzi Múzeum

Gombocz Zoltán