A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA

Transcription

A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA
VI. ÉVFOLYAM
7. szám
2008. július 31.
A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA
Szociális Közlöny Szerkesztõsége
1054 Budapest, Akadémia u. 3.
Telefon: 475-5745
Megjelenik szükség szerint.
Elõfizetési díj:
egy évre 17 892 Ft
ÁRA: 1680 Ft
Kiadóhivatal:
Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó
1085 Budapest, Somogyi Béla utca 6.
F E L H Í V Á S!
Tájékoztatjuk Tisztelt Olvasóinkat, hogy 2008. január 1-jétõl megváltozott
a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvénynek
a pályázati felhívás közzétételére vonatkozó rendelkezése [Kjt. 20/A. § (4) bekezdése].
A Szociális Közlönyben - a Kjt. szociális és gyermekvédelmi ágazati végrehajtási rendelete
[257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet 1/A. § (6) bekezdése] értelmében - kizárólag
a magasabb vezetõi álláshelyre meghirdetett pályázati felhívást kell közzé tenni.
Ennek megfelelõen a nem magasabb vezetõi álláshelyekre vonatkozó pályázati felhívásokat
nem áll módunkban a Szociális Közlönyben megjelentetni.
TARTALOM
Jogszabályok
2008. évi XXXI. törvény az esélyegyenlõség érvényesülésének közoktatásban történõ elõmozdítását szolgáló
egyes törvények módosításáról ................................. 794
A „Garaba” Alapítvány közleménye a személyi jövedelemadó támogatási összeg felhasználásáról .......... 823
Az Összefogás a Budapesti Lakástalanokért és Hajléktalan Emberekért Közalapítvány közhasznúsági jelentése ............................................................................ 823
2008. évi XLII. törvény a fogyasztóvédelemrõl szóló
1997. évi CLV. törvény, valamint egyes kapcsolódó
törvények módosításáról ............................................ 800
A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal közleménye az
Országos Szociálpolitikai Szakértõi Névjegyzékben
szereplõ személyekrõl .............................................. 831
10/2008. (VI. 28.) SZMM rendelet a szociális és munkaügyi miniszter által adományozható szakmai elismerésekrõl ......................................................................... 818
A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal közleménye az
Országos Gyermekvédelmi Szakértõi Névjegyzékbe
felvett személyekrõl .................................................. 868
Közlemények
Pályázati felhívások
Pályázati felhívás gyermekjogi képviselõi feladatok ellátására ...................................................................... 914
Közlemény a Garai Ház Alapítvány által fenn tartott
Tarka-Barka Lakóotthon intézményi térítési díjáról ..... 823
Pályázati felhívások álláshelyek betöltésére ................ 915
794
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
JOGSZABÁLYOK
2008. évi XXXI.
törvény
az esélyegyenlõség érvényesülésének közoktatásban
történõ elõmozdítását szolgáló egyes törvények
módosításáról*
A közoktatásról szóló
1993. évi LXXIX. törvény módosítása
1. § A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény
(a továbbiakban: Kt.) 8. §-a a következõ (12) bekezdéssel
egészül ki:
„(12) A Nemzeti alaptanterv kötelezõ rendelkezéseket
állapíthat meg a helyi tanterv elkészítéséhez.”
2. § A Kt. 13. §-a a következõ (6)–(8) bekezdéssel egészül ki:
„(6) A szülõt megilleti a közérdekû igényérvényesítés
joga. A közérdekû igényérvényesítés joga alapján a szülõ
– a közérdekû kérelmekkel, panaszokkal és bejelentésekkel kapcsolatos eljárásokra vonatkozó rendelkezések szerint – eljárást indíthat, vizsgálatot kezdeményezhet az intézmény vezetõjénél, az intézmény fenntartójánál, a jegyzõnél, a fõjegyzõnél, a közoktatási feladatkörében eljáró
oktatási hivatalnál vagy más hatóságnál minden olyan
esetben, amikor konkrétan nem határozhatók meg a jogaiban sértett személyek, illetve a veszélyeztetett személyek
köre. A szülõ joga továbbá, hogy saját vagy gyermeke
ügyében, valamint a közérdekû igényérvényesítés során
igénybe vegye az oktatásügyi közvetítõi szolgálatot.
(7) A halmozottan hátrányos helyzetû gyermek szülõjét
megilleti az a jog, hogy gyermeke óvodába járatásához – a
gyermekek védelmérõl és a gyámügyi igazgatásról szóló
törvényben meghatározottak szerint – anyagi támogatást
kapjon, feltéve, hogy gyermekét legkésõbb a negyedik
életévében beíratja az óvodába.
(8) A szülõ joga, hogy gyermeke neveléséhez igénybe
vegye a pedagógiai szakszolgálat intézményét. A szülõ
kötelessége, hogy gyermekével megjelenjen a nevelési tanácsadáson, továbbá biztosítsa gyermekének az iskolapszichológusi vizsgálaton és a fejlesztõ foglalkozásokon
való részvételét, ha a tanulóval foglalkozó pedagógusok
kezdeményezésére a nevelõtestület erre javaslatot tesz.
A jegyzõ kötelezheti a szülõt, hogy az e bekezdésben meghatározott kötelezettségének tegyen eleget.”
3. § (1) A Kt. 33. §-a (1) bekezdése a következõ f) ponttal
egészül ki:
(A többcélú intézmény lehet)
„f) egységes, az óvodai és bölcsõdei feladatokat ellátó
intézmény.”
(2) A Kt. 33. §-ának (7) bekezdése helyébe a következõ
rendelkezés lép:
* A törvényt az Országgyûlés a 2008. június 2-i ülésnapján fogadta el.
7. szám
„(7) A többcélú intézményben egy szervezeti és mûködési szabályzatot, pedagógiai programot, házirendet, intézményi minõségirányítási programot, az általános mûvelõdési központban egy pedagógiai-mûvelõdési programot
kell készíteni.”
(3) A Kt. 33. §-a a következõ (14)–(15) bekezdéssel
egészül ki:
„(14) Egységes, az óvodai és a bölcsõdei nevelés feladatait ellátó intézmény hozható létre a legalább második életévüket betöltött, továbbá az óvodai nevelésben ellátható
gyermekek közös neveléséhez (a továbbiakban: egységes
óvoda-bölcsõde). Egységes óvoda-bölcsõde akkor hozható létre, ha a települési önkormányzat nem köteles bölcsõdét mûködtetni, és a gyermekek száma nem teszi lehetõvé
az óvodai csoport, illetve a bölcsõdei csoport külön-külön
történõ létrehozását, feltéve továbbá, hogy minden, a településen lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel
rendelkezõ gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthetõ.
Egységes óvoda-bölcsõde szervezeti és szakmai tekintetben önálló intézményegységként mûködhet minden olyan
többcélú közoktatási intézményben, amely az e §-ban
meghatározottak szerint óvodai feladatot is elláthat.
(15) A tanulási képességet vizsgáló szakértõi és rehabilitációs tevékenység olyan többcélú közoktatási intézményben szervezhetõ meg, amely nem lát el óvodai, iskolai,
kollégiumi feladatot.”
4. § A Kt. 42. §-a (1) bekezdése helyébe a következõ
rendelkezés lép:
„(1) Az iskola – jogszabályban meghatározottak szerint – állapíthatja meg a tanulói jogviszony létesítésének
tanulmányi feltételeit (a továbbiakban: felvételi követelmények). Az iskola a felvételi követelményeket a tanév
rendjérõl szóló rendelet által meghatározott idõben a felvételi tájékoztatóban köteles nyilvánosságra hozni.”
5. § A Kt. 55. §-a a következõ (3)–(4) bekezdéssel egészül ki, ezzel egyidejûleg a jelenlegi (3) bekezdés jelölése
(5) bekezdésre változik:
„(3) Ha a közoktatási intézmény tagintézményei különbözõ településen találhatók, vagy a többcélú közoktatási
intézmény tagintézményeinek száma egy településen belül
meghaladja az ötöt, illetve, ha a többcélú közoktatási intézmény szervezeti és szakmai tekintetben önálló intézményegységeinek a száma meghaladja az ötöt, a közoktatási intézmény élére fõigazgató, a tagintézmény, az intézményegység élére igazgató, óvodavezetõ bízható meg.
E rendelkezések alkalmazhatók akkor is, ha a közoktatási
intézmény alapító okirata szerint a felvehetõ maximális
gyermek-, tanulólétszám eléri az ezerötszáz fõt. A fõigazgatóra egyebekben az intézményvezetõre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni, azzal az eltéréssel, hogy
munkaidejére a 16. § (4) bekezdését, valamint az 1. számú
melléklet Elsõ részének kötelezõ óraszámot megállapító
rendelkezéseit – a munkáltatói jog gyakorlójának döntésétõl függõen – nem kell alkalmazni. Az igazgató, óvoda-
7. szám
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
vezetõ foglalkoztatására a szervezeti és szakmai tekintetben önálló intézményegység vezetõjére vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.
(4) Az intézményvezetõi megbízásra benyújtott pályázat, a pályázattal kapcsolatosan – e törvény alapján véleményezésre jogosultak által – kialakított vélemény és a vélemény kialakításával kapcsolatos szavazás eredménye
közérdekbõl nyilvános adat, amelyet a közoktatási intézmény
honlapján, annak hiányában a helyben szokásos módon
nyilvánosságra kell hozni.”
6. § (1) A Kt. 57. §-a (1) bekezdésének f) pontja helyébe
a következõ rendelkezés lép:
(A nevelõtestület döntési jogkörébe tartozik)
„f) a házirend, az intézményi minõségirányítási program
elfogadása;”
(2) A Kt. 57. §-ának (4) bekezdése helyébe a következõ
rendelkezés lép:
„(4) A nevelõtestület a feladatkörébe tartozó ügyek elõkészítésére vagy eldöntésére tagjaiból – meghatározott
idõre vagy alkalmilag – bizottságot hozhat létre, illetve
egyes jogköreinek gyakorlását átruházhatja a szakmai
munkaközösségre, az iskolaszékre vagy a diákönkormányzatra. Az átruházott jogkör gyakorlója a nevelõtestületet tájékoztatni köteles – a nevelõtestület által meghatározott idõközönként és módon – azokról az ügyekrõl, amelyekben a nevelõtestület megbízásából eljár. E rendelkezéseket nem lehet alkalmazni a nevelési program, illetve a
pedagógiai program, továbbá a szervezeti és mûködési
szabályzat, a házirend és az intézményi minõségirányítási
program elfogadásánál.”
7. § A Kt. 58. §-a (1) bekezdése helyébe a következõ
rendelkezés lép:
„(1) A nevelési-oktatási intézmény pedagógusai szakmai munkaközösségeket hozhatnak létre. A munkaközösség szakmai, módszertani kérdésekben segítséget ad a nevelési-oktatási intézményben folyó nevelõ és oktató munka tervezéséhez, szervezéséhez, értékeléséhez és ellenõrzéséhez. Szakmai munkaközösség hozható létre a gyermek- és ifjúságvédelmi feladatok, a szabadidõ hasznos eltöltésével összefüggõ feladatok, a sajátos nevelési igényû
és a halmozottan hátrányos helyzetû tanulók integrációját
szolgáló feladatok segítéséhez is. A szakmai munkaközösség éves terv szerint részt vesz az intézményben folyó
szakmai munka belsõ ellenõrzésében. A szakmai munkaközösség tagja és vezetõje a belsõ értékelésben és ellenõrzésben akkor is részt vehet, ha nem szerepel az Országos
szakértõi névjegyzékben. A szakmai munkaközösség – a
szervezeti és mûködési szabályzatban meghatározottak
szerint – gondoskodik a pedagógus-munkakörben foglalkoztatottak szakmai segítésérõl. A nevelési-oktatási intézmény szervezeti és mûködési szabályzata a szakmai munkaközösség részére további feladatokat állapíthat meg.
Az e bekezdésben meghatározott feladatok ellátására, a
pedagógusok kezdeményezésére intézmények közötti
munkaközösség is létrehozható.”
795
8. § A Kt. 66. §-ának (2) bekezdése helyébe a következõ
rendelkezés lép, továbbá a § a következõ (3)–(5) bekezdéssel egészül ki, ezzel egyidejûleg a jelenlegi (3)–(8) bekezdés jelölése (6)–(11) bekezdésre változik:
„(2) Az általános iskola – beleértve a kijelölt iskolát is –
köteles felvenni, átvenni azt a tanköteles tanulót, akinek
lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye a körzetében található (a továbbiakban: kötelezõ felvételt biztosító
iskola). Ha a településen több általános iskola mûködik, a
halmozottan hátrányos helyzetû tanulóknak az egyes felvételi körzetben kiszámított aránya legfeljebb tizenöt százalékponttal lehet magasabb, mint a halmozottan hátrányos helyzetû gyermekeknek a település egészére kiszámított aránya. A halmozottan hátrányos helyzetû gyermekeknek a településen belüli arányát oly módon kell meghatározni, hogy az adott településen lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkezõ összes halmozottan
hátrányos helyzetû gyermekek létszámát el kell osztani a
településen lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási
hellyel rendelkezõ összes gyermek létszámával. A halmozottan hátrányos helyzetû tanulók felvételi körzeten belüli
arányának meghatározásához az egyes felvételi körzetekben lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkezõ összes halmozottan hátrányos helyzetû tanulónak
a létszámát el kell osztani a felvételi körzetben lakóhellyel,
ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkezõ összes
tanuló létszámával (a továbbiakban: halmozottan hátrányos
helyzetû tanulók körzeti aránya).
(3) Nem jelölhetõ ki kötelezõ felvételt biztosító iskolának az az általános iskola, amely körzetének kialakításánál
a halmozottan hátrányos helyzetû gyermekek körzeti aránya túllépésére vonatkozó rendelkezés nem tartható meg,
feltéve, hogy a halmozottan hátrányos helyzetû tanulók
körzeti aránya elérné az ötven százalékot, és egyébként a
település többi iskolája elégséges férõhellyel rendelkezik
a település összes tanköteles tanulójának felvételéhez.
Az elégséges férõhelyek meglétét az iskola alapító okiratában meghatározott maximális tanulói létszám alapján kell
megállapítani.
(4) A kijelölt iskola [30. § (4) bek.] – akkor is, ha nem
kötelezõ felvételt biztosító iskola – a tanuló felvételét csak
helyhiány miatt tagadhatja meg. A nemzeti vagy etnikai
kisebbséghez tartozó jelentkezõt – ha a felvételi követelményeknek megfelel – a nemzeti vagy etnikai kisebbség
nyelvén, illetõleg a nemzeti vagy etnikai kisebbség nyelvén és magyarul tanító iskolába (tagozatra, osztályba, csoportba) fel, illetve át kell venni. A fenntartó a szakiskolát
és a középiskolát is kijelölheti kötelezõ felvételt biztosító
iskolának.
(5) Ha az általános iskola a felvételi kötelezettsége teljesítése után további felvételi, átvételi kérelmeket is teljesíteni tud, köteles elõször a halmozottan hátrányos helyzetû
tanulók kérelmét teljesíteni. A további felvételi lehetõségrõl szóló tájékoztatót a helyben szokásos módon – legalább tizenöt nappal a felvételi, átvételi kérelmek benyújtására rendelkezésre álló idõszak elsõ napja elõtt – nyilvánosságra kell hozni. A halmozottan hátrányos helyzetû
796
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
7. szám
tanulók közül elõnyben kell részesíteni azokat, akiknek a
lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye azon a településen van, ahol az iskola székhelye található. A halmozottan hátrányos helyzetû tanulók felvétele után a további
felvételi kérelmek elbírálásánál elõnyben kell részesíteni
azokat a jelentkezõket, akiknek a lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye azon a településen található, ahol az
iskola székhelye található. Ha az általános iskola – a megadott sorrend szerint – az összes felvételi kérelmet helyhiány miatt nem tudja teljesíteni, az érintett csoportba tartozók között sorsolás útján dönt a jelentkezõk között.
A sorsolásra a felvételi, átvételi kérelmet benyújtókat meg
kell hívni. A halmozottan hátrányos helyzetû tanulók felvételi, átvételi kérelmének teljesítése után sorsolás nélkül
is felvehetõ a sajátos nevelési igényû tanuló, továbbá az a
tanuló, akinek ezt sajátos helyzete indokolja. A sajátos
helyzetet a helyi önkormányzat rendeletben állapítja meg.
Nem kell vizsgálni az iskolai arány megtartását abban
az esetben, ha azt az e bekezdésben meghatározott elõnyben részesítési kötelezettség megtartása miatt lépték át.
A (2)–(5) bekezdésben foglaltakat a településen lévõ valamennyi általános iskolai feladatellátási hely tekintetében
alkalmazni kell akkor is, ha az iskola székhelye nem a településen található.”
követelményeket, az Országos szakértõi névjegyzékbe
felvett szakértõk szakértõi tevékenységét, a nem tantárgyhoz, nem szakterülethez kötõdõ országos szakmai szolgáltatások körét, területeit, megszervezését, az országos pedagógiai szakmai szolgáltatásban való részvétel feltételeit,
az országos pedagógiai szakmai szolgáltató intézmény kijelölését, a Pedagógus-továbbképzési Akkreditációs Testület
létrehozását és mûködését;”
9. § (1) A Kt. 94. §-a (1) bekezdésének c) pontja helyébe
a következõ rendelkezés lép:
(Az oktatásért felelõs miniszter szabályozza)
„c) az ágazati minõségpolitikai feladatok ellátásának, az
országos mérési feladatok szervezésének, a teljesítmény
értékelésének rendjét és elveit, a közoktatás minõségbiztosításával összefüggõ tevékenységet, az intézményi szakmai minõsítési eljárást, a szakmai minõsítõ testület létrehozását és mûködését, a minõsítési eljárásban szakértõként való közremûködés feltételeit, a minõsítõ testület által meghatározható szakmai kritériumokat, a szakmai minõsítési eljárás során kiadható minõsítést, a minõsítéshez
kapcsolódó költségvetési támogatási rendet, a szakmai minõsítési eljárásért kérhetõ díj megállapításának rendjét,
mértékét, a befizetésének szabályait, a befolyt összeg felhasználását;”
(4) A Kt. 94. § (2) bekezdése helyébe a következõ rendelkezés lép:
„(2) Az oktatásért felelõs miniszter az (1) bekezdésben
meghatározott jogkörét
a) a szakképzés tekintetében a szakképesítésért felelõs
miniszterrel,
b) az egységes óvoda-bölcsõde tekintetében a szociális
ellátásért felelõs miniszterrel egyetértésben gyakorolja.”
(2) A Kt. 94. §-a (1) bekezdésének j) pontja helyébe a
következõ rendelkezés lép:
(Az oktatásért felelõs miniszter szabályozza)
„j) az Országos szakértõi névjegyzék és az Országos
vizsgáztatási névjegyzék elkészítését és a névjegyzékre
történõ felvétel további szakmai feltételeit, továbbá eljárási kérdéseit, valamint a felvétel meghosszabbításának feltételeit, a szakértõi és vizsgaelnöki továbbképzés kérdéseit, a továbbképzés elmulasztásának következményeit, a
szakértõvel és a vizsgaelnökkel szembeni bejelentések kivizsgálásának eljárását, továbbá az országos szaktanácsadói tevékenység keretében megszervezésre kerülõ nem
tantárgyhoz, szakterülethez kötõdõ szaktanácsadói feladatokat, azok megszervezését, valamint az országos szaktanácsadói tevékenységhez kapcsolódó további szakmai
(3) A Kt. 94. §-a (1) bekezdése a következõ n)–o) ponttal
egészül ki:
(Az oktatásért felelõs miniszter szabályozza)
„n) az iskolai felvételi eljárás rendjét, az iskolai vizsgáztatással, az akkreditációs eljárással, a szakértõi és vizsgáztatási névjegyzék összeállításával és a névjegyzékbe történõ felvétellel összefüggõ igazgatási szolgáltatási díj megállapításának rendjét, mértékét, a megállapított összeg befizetésének szabályait, a befolyt összeg felhasználásának
kérdéseit, továbbá a vizsgáztatással, a szakértõi tevékenységgel kapcsolatos díjazás megállapításának kérdéseit;
o) az egységes óvoda-bölcsõde létesítésének feltételeit,
a létesítés és mûködés, a nevelésben való közremûködés
szakmai szabályait, és a harmadik életévüket be nem töltött gyermekek felvételének feltételeit, az oktatásügyi közvetítõi szolgálat igénybevételének rendjét, feladatait, mûködését.”
10. § (1) A Kt. 94. §-a (3) bekezdésének l) pontja helyébe
a következõ rendelkezés lép:
(A Kormány rendeletben szabályozza)
„l) a pedagógus-továbbképzést teljesítõk anyagi elismerésének, a várakozási idõ csökkentésének lehetõségét,
azokat a feltételeket, amelyek fennállása esetén a kiemelt
munkavégzésért járó kereset-kiegészítést meg kell állapítani, valamint a kereset-kiegészítés legkisebb összegét, az
intézményi minõségirányítási programban meghatározott
szempontok és értékelési rend alapján adható anyagi elismerés rendjét, továbbá a pedagógus-munkakör tekintetében a kötelezõ órát meghaladó tanítás munkáltatói elrendelését, az elrendelt tanítás díjazását, a munkaidõ-beosztás, a tanítási idõkeret, továbbá nevelési-oktatási intézményekben a rendkívüli munkavégzés, az ügyelet és készenlét elrendelésének feltételeit, az ügyelet és az ügyelet alatt
elrendelt munkavégzés díjazását is magában foglaló átalánydíjazás megállapításának szabályait és mértékét, az intézményvezetõi és vezetõhelyettesi feladatot ellátók, az átlagostól eltérõ feladatot ellátó, a nehezebb körülmények
között dolgozó pedagógusok, a pályakezdõ pedagógusok
többletdíjazása, kiegészítõ illetménye megállapításának
7. szám
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
feltételeit, a díjazás mértékét, a halmozottan hátrányos
helyzetû gyermekek, tanulók szülei iskolai végzettséggel
összefüggõ önkéntes nyilatkozatának kérdéseit;”
(2) A Kt. 94. §-a (3) bekezdése a következõ p) ponttal
egészül ki:
(A Kormány rendeletben szabályozza)
„p) az érettségizõk vizsgáztatásában részt vevõk díjazásával kapcsolatos kérdéseket, az érettségi vizsgán való
részvétellel összefüggõ – az oktatási hivatal által megállapítható – vizsgadíj megállapításának elveit, a diákigazolvány, a pedagógusigazolvány kiállításával összefüggõ
igazgatási szolgáltatási díj megállapításának, befizetésének és felhasználásának kérdéseit, a közoktatás információs rendszerével összefüggõ igazgatási szolgáltatási díj
megállapításának és befizetésének rendjét, a befolyt
összeg felhasználásának rendjét, a pedagógusigazolvány
igénylésével kapcsolatos igazgatási szolgáltatási díj megállapításának és beszedésének, befizetésének rendjét, valamint a befolyt összeg felhasználásának rendjét, a pedagógus-továbbképzéssel kapcsolatos akkreditációs eljárással összefüggõ igazgatási szolgáltatási díj megállapításának rendjét, a befolyt összeg felhasználását, illetõleg a befizetés rendjét, a pedagógus ösztöndíj alapítását.”
(3) A Kt. 94. §-a a következõ (4) bekezdéssel egészül ki,
ezzel egyidejûleg a jelenlegi (4)–(6) bekezdés jelölése
(5)–(7) bekezdésre változik:
„(4) A Kormány a közoktatás-kutatás támogatása és elismerése céljából pedagógusok számára ösztöndíjat alapíthat. A Kormány által alapított ösztöndíj – külön törvény
szerint – mentes a közterhektõl.”
11. § A Kt. a következõ 95/B–95/C. §-sal egészül ki:
„95/B. § A közoktatási feladatkörében eljáró oktatási
hivatal a hatósági ellenõrzés során feltárt jogsértés – ideértve a szükséges intézkedés elmulasztásával elkövetett
szabálytalanság esetét is – a 95/A. § (6) bekezdés c) pontjában meghatározott felügyeleti bírság összegének megállapításánál figyelembe veszi:
a) a jogsértés súlyosságát,
b) a jogsértésnek a közoktatási intézmény mûködésére
gyakorolt hatását,
c) a gyermekek, a tanulók, a szülõk érdekeinek sérelmét
és az érintettek számát,
d) a jogsértéssel okozott kárt,
e) az intézkedése alapjául szolgáló adatok, tények, információk eltitkolását, illetve az arra irányuló szándékot,
f) a jogsértõ állapot fennállásának idõtartamát, illetve a
jogsértés ismétlõdését, gyakoriságát,
g) a jogsértés feltárásában való közremûködést, a jogsértés következményeinek felszámolása érdekében tett intézkedéseket és az elért eredményeket, illetve a kárenyhítés mértékét,
h) a vizsgált idõszak alatt több különbözõ jogsértés elkövetése esetén azok számát és hatását, az a)–g) pontok
szerinti feltételeket egyenként és összességükben mérlegelve.
797
95/C. § (1) Ha a közoktatási feladatkörében eljáró oktatási hivatal a hatósági ellenõrzés során feltárja, hogy a nevelési-oktatási intézmény a felvételi, átvételi kérelem elbírálása során megsértette az egyenlõ bánásmód követelményét, az érintett szülõ kérelmére megállapítja az óvodai
felvétel, a tanulói jogviszony, a kollégiumi tagsági jogviszony létrejöttét. A közoktatási feladatkörében eljáró oktatási hivatal akkor hozhat határozatot a felvételi, átvételi
kérelem tárgyában, ha a kérelem benyújtásától számítva
kevesebb, mint százötven nap telt el. A közoktatási feladatkörében eljáró oktatási hivatal eljárása során – az ellenkezõ bizonyításáig – vélelmezni kell az egyenlõ bánásmód sérelmét, ha a halmozottan hátrányos helyzetû gyermek, tanuló felvételi, átvételi kérelmének elbírálása során
nem tartották meg a felvételi eljárás szabályait. A közoktatási feladatkörében eljáró oktatási hivatal határozatát az
osztály, csoport maximális létszámhatárokat megállapító
rendelkezésekre és az iskolai felvételi arányokra vonatkozó rendelkezésekre tekintet nélkül végre kell hajtani.
A közoktatási feladatkörében eljáró oktatási hivatal mindaddig, amíg az érintett gyermek, tanuló az adott nevelésioktatási intézménnyel óvodai felvételi jogviszonyban, tanulói jogviszonyban, kollégiumi tagsági jogviszonyban
áll, szükség szerint, de minden nevelési évben, illetve tanítási évben legalább egy alkalommal meggyõzõdik arról,
hogy sérült-e az egyenlõ bánásmód követelménye a nevelési-oktatási intézményben.
(2) Ha a közoktatási feladatkörében eljáró oktatási hivatal a hatósági ellenõrzés során megállapítja, hogy a településen vagy a település meghatározott részében nincs kötelezõ felvételt biztosító óvoda, illetve kötelezõ felvételt biztosító iskola vagy az iskolai körzethatár meghatározására
vonatkozó rendelkezéseket nem tartották meg – a 4. §
(7) bekezdésében, a 4/A. §-ban, a 65. § (2) bekezdésében, a
66. § (2) bekezdésében, a 88. § (7) bekezdésében és a
3. számú mellékletben meghatározottakra tekintettel – kijelöli azt az önkormányzati feladatellátásban részt vevõ
óvodát, illetve általános iskolát, amely nem tagadhatja
meg a gyermek óvodai felvételét, iskolai felvételét. A kijelölés egy nevelési, illetve tanítási évre szólhat, de – az e bekezdésben meghatározott feltételek fennállása esetén –
több alkalommal is meghosszabbítható. A kijelölés megszûnése nem érinti a kijelölés alapján létesített óvodai felvételi jogviszonyt, illetve tanulói jogviszonyt.
(3) A (2) bekezdés alkalmazásában önkormányzati feladatellátásban részt vevõ óvodának, iskolának kell tekinteni a helyi önkormányzat és az önkormányzati társulás
fenntartásában mûködõ óvodát és iskolát, továbbá azt a
nem állami, nem helyi önkormányzati fenntartású óvodát
és iskolát, amely a települési önkormányzattal kötött közoktatási megállapodás alapján részt vesz az önkormányzati feladatellátásban, vagy az önkormányzat által átadott
épületben mûködik, feltéve, hogy az épületátadásért, az
épület használatáért fizetett ellenszolgáltatás nem éri el a
piaci értéket, illetve az épület használatával járó költségeket az átadó helyi önkormányzat részben vagy egészben
átvállalta.
798
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
(4) A (2) bekezdés alkalmazásában önkormányzati feladatellátásban részt vevõ óvodának, iskolának kell tekinteni az óvodát és az iskolát akkor is, ha a helyi önkormányzat a nem állami, nem helyi önkormányzati fenntartó részére ad bármilyen, a fenntartói feladatok ellátását segítõ
támogatást. Az ellenkezõ bizonyításáig vélelmezni kell,
hogy a nem állami, nem önkormányzati fenntartásban lévõ
óvoda, iskola részt vesz az önkormányzati feladatellátásban, ha olyan épületben mûködik, amelyben korábban önkormányzati fenntartású óvoda, iskola mûködött.
(5) A (3)–(4) bekezdésben foglaltak nem alkalmazhatók, ha a nevelési-oktatási intézmény a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezésérõl szóló törvény
hatálya alá tartozó ingatlanban mûködik.
(6) Ha a közoktatási feladatkörében eljáró oktatási hivatal olyan óvodát, iskolát jelölt meg, amely nem a gyermek,
tanuló lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerinti településen mûködik, a megjelölt óvoda, iskola fenntartója a gyermek, a tanuló felvételének napjától az éves
költségvetésrõl szóló törvényben az egyházi jogi személy
részére megállapított kiegészítõ támogatás összegének
megfelelõ összegû támogatásra válik jogosulttá, mindaddig, amíg az óvodai ellátás nem szûnik meg, illetve a tanulói jogviszony fennáll. A támogatás forrása a gyermek,
illetve a tanuló ellátásáról nem gondoskodó helyi önkormányzat részére az önkormányzati finanszírozási rendszerben járó nettó finanszírozás összege.
(7) A közoktatási feladatkörében eljáró oktatási hivatal
(1)–(2) bekezdés alapján hozott határozata – fellebbezésre
tekintet nélkül – azonnal végrehajtható.
(8) A közoktatási feladatkörében eljáró oktatási hivatal
az (1) bekezdésben meghatározott intézkedéssel egyidejûleg az egyenlõ bánásmód megsértése miatt az intézményvezetõvel szemben szabálysértési eljárást indít.”
12. § (1) A Kt. 102. §-a (3) bekezdése a következõ második és harmadik mondattal egészül ki:
„Az e bekezdésben meghatározott vélemény kialakításához minden olyan információt hozzáférhetõvé kell tenni
a véleményezési joggal rendelkezõk részére, amely a fenntartói döntés meghozatalához rendelkezésére áll. A vélemény kialakításához – az információk hozzáférhetõvé tételének napjától számítva – legalább tizenöt napot kell biztosítani az érdekeltek részére.”
(2) A Kt. 102. §-a a következõ (11) bekezdéssel egészül
ki, ezzel egyidejûleg a jelenlegi (11)–(12) bekezdés jelölése (12)–(13) bekezdésre változik:
„(11) A fenntartó legkésõbb az intézkedés tervezett
végrehajtása évének március utolsó munkanapjáig hozhat
a nevelési-oktatási intézmény átszervezésével, fenntartói
jogának átadásával, megszüntetésével összefüggõ döntést.”
13. § A Kt. a következõ 105. §-sal egészül ki:
„105. § (1) A helyi önkormányzat az önkormányzati intézkedési terv, illetve a fõvárosi, megyei fejlesztési terv
7. szám
részeként vagy az abban foglaltakra tekintettel önálló intézkedési tervként meghatározza a gyermekek, tanulók esélyegyenlõségét szolgáló intézkedéseket (a továbbiakban: közoktatási esélyegyenlõségi intézkedési terv).
(2) A hazai és nemzetközi forrásokra kiírt közoktatási
célú pályázatokon való részvétel feltétele, hogy a helyi önkormányzat, az önkormányzati társulás rendelkezzen – az
oktatásért felelõs miniszter által kiadott útmutató figyelembevételével elkészített – közoktatási esélyegyenlõségi
intézkedési tervvel. A pályázatok elbírálásánál – az elõírt
feltételek megléte esetén – elõnyben kell részesíteni azt a
közoktatási intézményt fenntartó társulást, amelynek tagjai között olyan önkormányzat is található, amely szerepel
a hátrányos helyzetû települések jegyzékén, továbbá azt a
közoktatási intézményt fenntartó települést és társulást,
amelynek az illetékességi területén a halmozottan hátrányos helyzetû gyermekek, tanulók összes gyermekhez, tanulóhoz viszonyított aránya eléri a huszonöt százalékot.
(3) A (2) bekezdésben foglaltakat a nem állami, nem önkormányzati intézményfenntartók tekintetében is alkalmazni kell.”
14. § A Kt. 132. §-a a következõ (8)–(17) bekezdéssel
egészül ki:
„(8) A 2008. évi XXXI. törvény 3. §-ával megállapított
Kt. 33. §-ának (14) bekezdése alapján egységes óvodabölcsõde indítására elsõ ízben a 2009. évi nevelési évben
van lehetõség.
(9) A 2008. évi XXXI. törvény 3. §-ával megállapított
Kt. 33. §-ának (15) bekezdése szerint 2009. január 1-jéig
kell átszervezni a tanulási képességet vizsgáló szakértõi
bizottságokat.
(10) A 2008. évi XXXI. törvény 8. §-ával megállapított
Kt. 66. §-ának (3) bekezdése alapján az elégséges férõhelyek meglétét a 2008. január 1. napján érvényes alapító
okiratban meghatározott tanulói maximális létszám alapján kell meghatározni. E rendelkezéstõl akkor lehet eltérni,
ha az alapító okiratban megemelik a maximális tanulói létszámot, vagy azért csökkentik, mivel az adott iskolában a
tanulói felkészítésre rendelkezésre álló helyiségek száma
csökkent.
(11) A 2008. évi XXXI. törvény 8. §-ával megállapított
Kt. 66. § (2) bekezdés szerinti felvételi körzeteket 2008.
december 31-éig kell kialakítani.
(12) A 2008. évi XXXI. törvény 11. §-ával megállapított Kt. 95/C. § (1) bekezdésében foglaltakat – ha az intézkedésre megadott határidõ még nem telt el – a 2008/2009.
tanítási évre történõ felvételi eljárás tekintetében is alkalmazni kell.
(13) A 2008. évi XXXI. törvény 12. §-ával megállapított Kt. 102. § (11) bekezdésében foglaltakat 2008-ban
azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a nevelési-oktatási intézmény megszüntetésével, átszervezésével összefüggõ döntést a 2008. évi XXXI. törvény hatálybalépését
követõ hónap utolsó munkanapjának végéig lehet meghozni.
7. szám
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
(14) Nem indítható a következõ tanítási évben az általános iskola elsõ évfolyamán osztály, ha – az e törvény
66. §-ának (3) bekezdése alapján – nem láthat el kötelezõ
felvételi feladatot, mivel a körzetének kialakításánál a halmozottan hátrányos helyzetû gyermekek körzeti arányának túllépésére vonatkozó rendelkezés nem tartható meg,
továbbá a halmozottan hátrányos helyzetû tanulók körzeti
aránya eléri az ötven százalékot, és egyébként a település
többi iskolája elégséges férõhellyel rendelkezik a település
összes tanköteles tanulójának felvételéhez, amennyiben az
újonnan felvett halmozottan hátrányos helyzetû tanulókkal, az iskolával tanulói jogviszonyban álló, összes halmozottan hátrányos helyzetû tanulónak az iskolával tanulói
jogviszonyban álló összes tanulókhoz viszonyított aránya
(a továbbiakban: halmozottan hátrányos helyzetû tanulók
iskolai aránya) az elõzõ tanítási évhez viszonyítva tíz százalékkal megemelkedett, és ennek következtében a halmozottan hátrányos helyzetû tanulók iskolai aránya elérte az
ötven százalékot. Az osztályindítás korlátozására vonatkozó rendelkezéseket elsõ ízben a 2010/2011. tanévben
kell alkalmazni, a 2009/2010. tanítási évben kialakult
halmozottan hátrányos helyzetû tanulók iskolai aránya
alapján.
(15) A 2009/2010. tanítási évben nem indítható az elsõ
évfolyamon osztály abban az általános iskolában, amely
nem jelölhetõ ki kötelezõ felvételt ellátó iskolának, feltéve, hogy a halmozottan hátrányos helyzetû tanulók iskolai
aránya a 2008/2009. tanévben elérte az ötven százalékot.
(16) A közoktatási feladatkörében eljáró oktatási hivatal – a fenntartó kérésére – az érintett iskolának felmentést
adhat az osztályindítás tilalma alól, feltéve, hogy a felmentés elmaradása esetén az iskolai nevelés és oktatás igénybevétele a tanuló és a szülõ részére aránytalan teherrel
járna.
(17) Ha a helyi önkormányzati intézményfenntartó a
nyolc évfolyamnál kevesebb évfolyammal mûködõ általános iskola továbbmûködéséhez szükséges engedélyt nem
szerezte be, e törvény hatálybalépését követõ hónap utolsó
munkanapjának végéig kezdeményezheti azt a közoktatási
feladatkörében eljáró oktatási hivatalnál.”
A gyermekek védelmérõl és a gyámügyi igazgatásról
szóló 1997. évi XXXI. törvény módosítása
15. § A gyermekek védelmérõl és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban:
Gyvt.) a következõ 20/C. §-sal és azt megelõzõen a következõ alcímmel egészül ki:
„Óvodáztatási támogatás
20/C. § (1) A települési önkormányzat jegyzõje annak a
rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülõ
gyermeknek a szülõje részére, aki a három-, illetve négyéves gyermekét beíratta az óvodába, továbbá gondoskodik
gyermeke rendszeres óvodába járatásáról, és akinek rend-
799
szeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultsága
fennáll
a) a gyermek óvodai beíratását követõen elsõ alkalommal, ha a gyermek óvodai beíratása
aa) az év elsõ felében történik és a gyermek óvodai nevelésben való részvétele óta legalább három hónap eltelt,
a beíratás évének június hónapjában,
ab) az év elsõ felében történik, de júniusig nem telt el
három hónap, a beíratás évének december hónapjában,
ac) az év második felében történik és a gyermek óvodai
nevelésben való részvétele óta legalább három hónap eltelt, a
beíratás évének december hónapjában,
ad) az év második felében történik, de a beíratás évében decemberig nem telt el három hónap, a következõ
év június hónapjában [a továbbiakban az aa)–ad) pont
alattiak együtt: elsõ alkalom],
b) a gyermek beíratását követõen második és további
alkalommal
ba) a tárgyév június hónapjában,
bb) a tárgyév december hónapjában,
pénzbeli támogatást folyósít.
(2) Az (1) bekezdés szerinti pénzbeli támogatás folyósításának további feltétele, hogy a gyermek törvényes felügyeletét ellátó szülõ a jegyzõi eljárásban önkéntes nyilatkozatot tegyen arról, hogy gyermekének hároméves koráig
legfeljebb az iskola nyolcadik évfolyamán folytatott tanulmányait fejezte be sikeresen.
(3) Az (1) bekezdés szerinti pénzbeli támogatás összege
a 2009. évben gyermekenként elsõ alkalommal húszezer
forint, ezt követõn esetenként és gyermekenként tízezer
forint. A 2009. évet követõen az összeg emelésérõl az Országgyûlés a költségvetésrõl szóló törvény elfogadásával
egyidejûleg dönt.
(4) A helyi önkormányzat rendeletben elõírhatja, hogy
az elsõ alkalommal folyósításra kerülõ pénzbeli támogatás
helyett a szülõnek gyermeke részére természetbeni támogatás nyújtható. A természetbeni támogatást a gyermek
beíratását követõ hét munkanapon belül kell a szülõ rendelkezésére bocsátani.”
16. § A Gyvt. a következõ 160/A. §-sal egészül ki:
„160/A. § A 2008. évi XXXI. törvény 15. §-ával megállapított, a Gyvt. 20/C. §-ában foglalt pénzbeli támogatás az
új jelentkezõk részére elsõ ízben annak a szülõnek folyósítható, aki harmadik, illetve negyedik életévét betöltött
gyermekét 2009. január 1-jét követõen íratta be az óvodába. Azoknak az érintett körbe tartozó szülõknek, akik
három-, illetve négyéves, gyermeküket 2009. január 1-je
elõtt már beíratták az óvodába, elsõ alkalommal 2009 júniusában tízezer forintot kell folyósítani.”
Záró rendelkezések
17. § (1) Ez a törvény a kihirdetését követõ tizenötödik
napon lép hatályba.
800
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
(2) E törvény hatálybalépésének napján hatályát veszti
a) a Kt. 26. §-ának (3) bekezdése, 84. § (5) bekezdésében „a mûvészeti alapvizsga, illetõleg a mûvészeti záróvizsga” szöveg, 85. §-ának (4) bekezdésében „Az önkormányzati intézkedési tervnek tartalmaznia kell a gyermekek, tanulók esélyegyenlõségét szolgáló intézkedéseket.”
szöveg, 89/A. §-ának (12) bekezdése, 101. §-ának (4) bekezdésében a „pedagógus szakvizsgával és” szöveg, a
121. § (1) bekezdésének 14. pontjában „a jegyzõ védelembe vett, illetve akinek” szöveg, továbbá 19. pontjában
„a 19. § (2) bekezdése” és a „68. § (3) bekezdése” szöveg,
valamint 132. §-ának (5) bekezdése,
b) a tankönyvpiac rendjérõl szóló 2001. évi
XXXVII. törvény 28. § (1) bekezdésének g) pontja és
(2) bekezdése.
(3) E törvény hatálybalépésének napján a Kt.
a) 17. § (1) bekezdésének k) pontjában a „mûvészeti
tárgynak megfelelõ szakirányú tanári” szöveg helyébe a
„mûvészeti tárgynak megfelelõ szakirányú tanári, az alapfokú mûvészetoktatási intézmény elõképzõ és alapfokú
évfolyamain továbbá a mûvészeti tárgynak megfelelõ
szakirányú tanítói”,
b) 30. §-ának (9) bekezdésében a „köztes vizsgán” szöveg helyébe a „modulzáró vizsgán, a szintvizsgán,”, a
70. §-ának (6) bekezdésében a „köztes vizsgát” szöveg helyébe a „modulzáró vizsgát”, a „köztes vizsga” szöveg helyébe a „modulzáró vizsga”, 114. § (1) bekezdés b) pontjának hatodik gondolatjelében a „köztes vizsga” szöveg helyébe a „modulzáró vizsga, a szintvizsga,”,
c) 33. § (4) bekezdésében „A közös igazgatású közoktatási intézményben egységes pedagógiai szakszolgálatot ellátó intézményegység is mûködhet.” szöveg helyébe
„A közös igazgatású közoktatási intézményben egységes
pedagógiai szakszolgálatot ellátó intézményegység és
egységes gyógypedagógiai módszertani feladatot ellátó
intézményegység is mûködhet.”, (5) bekezdésben „Az általános mûvelõdési központban – a (4) bekezdésben meghatározottak szerint – egységes pedagógiai szakszolgálatot ellátó intézményegység is mûködhet.” szöveg helyébe
„Az általános mûvelõdési központban – a (4) bekezdésben
meghatározottak szerint – egységes pedagógiai szakszolgálatot ellátó intézményegység és egységes gyógypedagógiai módszertani feladatot ellátó intézményegység is
mûködhet.”,
d) 81. § (1) bekezdés e) pontjában „A közoktatási megállapodás keretében a nevelés és oktatás a gyermekek, tanulók számára ingyenessé válik, és a megállapodás keretei
között nem lehet alkalmazni a d) pontban foglaltakat.”
szöveg helyébe „A közoktatási megállapodás keretei között a nevelés és oktatás a gyermekek, tanulók számára ingyenessé válik, továbbá a gyermekek, tanulók felvételére
alkalmazni kell azokat a szabályokat, amelyek a helyi
önkormányzati nevelési-oktatási intézményekre vonatkoznak, és nem lehet alkalmazni a d) pontban foglaltakat.”,
e) 88. § (6) bekezdésének negyedik mondatában a
„megfelelõ színvonalon” szöveg helyébe az „e bekezdésben
meghatározottak szerint”,
7. szám
f) 94. § (1) bekezdésének b) pontjában a „nevelésioktatási intézmények névhasználatával,” szöveg helyébe a
„közoktatási intézmények névhasználatával, a tanulók felvételével”,
g) 102. §-ának eredeti jelölés szerinti (12) bekezdésben
a „(11)” szöveg helyébe „(12)”,
h) 1. számú melléklete Második rész „A normatív hozzájárulás meghatározásakor figyelembe vehetõ gyermek-,
tanulói létszám megállapítása” alcím 1/c. pont harmadik
gondolatjelében az „évfolyamra” szöveg helyébe az „évfolyamokra”, „az elsõ alapfokú évfolyamra járó” szöveg
helyébe „az elsõ és második alapfokú évfolyamokra járó”,
az „elõképzõ évfolyam és az elsõ és második alapfokú évfolyam” szöveg helyébe az „elõképzõ évfolyamok valamint az elsõ és második alapfokú évfolyamok” szöveg,
Harmadik rész II/6. pontjában a „kéthavi” szöveg helyébe
a „legalább kéthavi” szöveg,
i) 2. számú mellékletének „A közoktatás információs
rendszere” alcím 3. és 5. pontjaiban, „A pedagógusigazolvány” alcímet és „A diákigazolvány” alcímet követõ rendelkezéseiben a „Közoktatási Információs Iroda” szövegrész helyébe „közoktatási információs iroda”, 2. számú
mellékletének „A pedagógusigazolvány” alcímet és
„A diákigazolvány” alcímet követõ rendelkezéseiben a
„Közoktatási Információs Irodával” szövegrész helyébe
„közoktatási információs irodával”,
j) 3. számú melléklete II. „Az osztályok, csoportok
szervezése” cím 4. pontjában „az általános iskolában, továbbá a felzárkóztató oktatásban” szöveg helyébe „az általános iskolában, az alapfokú mûvészetoktatásban, továbbá
a felzárkóztató oktatásban”
szöveg lép.
Sólyom László s. k.,
Dr. Szili Katalin s. k.,
köztársasági elnök
az Országgyûlés elnöke
2008. évi XLII.
törvény
a fogyasztóvédelemrõl szóló
1997. évi CLV. törvény, valamint egyes kapcsolódó
törvények módosításáról*
1. § A fogyasztóvédelemrõl szóló 1997. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Fgytv.) 1. §-a helyébe a következõ
rendelkezés lép:
„1. § E törvény hatálya – külön törvény eltérõ rendelkezése hiányában – a vállalkozások azon tevékenységére
terjed ki, amely a fogyasztókat érinti vagy érintheti.”
* A törvényt az Országgyûlés a 2008. június 9-i ülésnapján fogadta el.
7. szám
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
2. § Az Fgytv. 2. §-a helyébe a következõ rendelkezés
lép:
„2. § E törvény alkalmazásában:
a) fogyasztó: az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységi körén kívül esõ célok érdekében eljáró természetes személy, aki árut vesz, rendel, kap, használ, igénybe
vesz, vagy az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje,
b) vállalkozás: aki az 1. § szerinti tevékenységet önálló
foglalkozásával vagy gazdasági tevékenységével összefüggõ célok érdekében végzi,
c) gyártó:
ca) a terméknek az Európai Gazdasági Térségben letelepedett üzletszerû elõállítója, termelõje, helyreállítója
vagy felújítója, illetve aki a terméken elhelyezett nevével,
védjegyével vagy egyéb megkülönböztetõ jelzés alkalmazásával önmagát a termék gyártójaként tünteti fel; vagy
cb) a gyártónak az Európai Gazdasági Térségben letelepedett meghatalmazott képviselõje, ha maga a gyártó
nem az Európai Gazdasági Térségben letelepedett; ilyen
képviselõ hiányában az importáló,
d) forgalmazó: az a vállalkozás, amely a terméket közvetlenül a fogyasztó részére forgalmazza,
e) fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi
szervezet: az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény
alapján létrehozott társadalmi szervezet, ha az alapszabályában meghatározott célja a fogyasztók érdekeinek védelme, e célnak megfelelõen legalább két éve mûködik, és természetes személy tagjainak száma legalább ötven fõ, továbbá az ilyen társadalmi szervezetek szövetsége,
f) termék: minden birtokba vehetõ forgalomképes ingó
dolog – ide nem értve a pénzt, az értékpapírt és a pénzügyi
eszközt – és a dolog módjára hasznosítható természeti erõ,
g) szolgáltatás: termék, ingatlan vagy vagyoni értékû
jog értékesítésén kívül minden olyan – ellenszolgáltatás
fejében végzett – tevékenység, amely a megrendelõ, illetve megbízó igényének kielégítésére valamely eredmény
létrehozását, teljesítmény nyújtását vagy más magatartás
tanúsítását foglalja magában,
h) közüzemi szolgáltatás: külön törvény alapján termékértékesítési vagy szolgáltatásnyújtási kötelezettség
hatálya alá tartozó vállalkozás által e kötelezettség alapján
nyújtott közszolgáltatás,
i) pénzügyi szolgáltatás: a hitelintézetekrõl és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény hatálya alá tartozó pénzügyi szolgáltatás és kiegészítõ pénzügyi szolgáltatás, továbbá a befektetési vállalkozásokról
és az árutõzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhetõ tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi
CXXXVIII. törvény hatálya alá tartozó befektetési szolgáltatás, befektetési szolgáltatási tevékenységet kiegészítõ
szolgáltatás és árutõzsdei szolgáltatás,
j) pénztári szolgáltatás: a magánnyugdíjról és a magánnyugdíj-pénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény, valamint az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény hatálya alá tartozó
szolgáltatás,
801
k) biztosítási szolgáltatás: a biztosítókról és a biztosítási tevékenységrõl szóló 2003. évi LX. törvény hatálya
alá tartozó biztosítási, biztosításközvetítõi és biztosítási
szaktanácsadói szolgáltatás,
l) áru: a termék, az ingatlan és a vagyoni értékû jog, valamint a szolgáltatás,
m) eladási ár: a termék egy egységére vagy adott
mennyiségére vonatkozó ár,
n) egységár: a termék egy kilogrammjára, egy literére
vagy milliliterére, egy méterére, egy négyzetméterére
vagy egy köbméterére vonatkozó ár,
o) fogyasztási kölcsön: a hitelintézetekrõl és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény hatálya alá nem tartozó minden olyan kölcsön, részletfizetés
vagy halasztott fizetés, amelyet vállalkozás fogyasztó részére nyújt az általa forgalmazott termék vagy ingatlan
megvételéhez, illetve az általa nyújtott szolgáltatás igénybevételéhez,
p) fogyasztási kölcsönszerzõdés: a fogyasztási kölcsön
igénybevételére irányuló szerzõdés,
q) kereskedelmi kommunikáció: a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról
szóló törvényben ekként meghatározott fogalom,
r) forgalmazás: valamely termék vállalkozás által – értékesítés, fogyasztás vagy használat céljára ellenérték fejében vagy ingyenesen – történõ rendelkezésre bocsátása,
ideértve a fogyasztó számára történõ felkínálást is,
s) forgalomból történõ kivonás: olyan intézkedés,
amelynek célja a nem biztonságos termék forgalmazásának, bemutatásának, illetve a fogyasztó számára történõ
felajánlásának megakadályozása,
t) visszahívás: olyan intézkedés, amelynek célja a fogyasztó számára forgalmazott nem biztonságos termék
visszaszolgáltatása,
u) honosított harmonizált szabvány: európai szabványügyi testület által az általános termékbiztonságról szóló
2001/95/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 4. cikkében megállapított eljárással összhangban az európai követelmények meghatározása céljából elfogadott mûszaki
leírás, amelyet nemzeti szabványként közzétettek,
v) szexuális termék: olyan birtokba vehetõ forgalomképes dolog, amelynek elsõdleges célja a szexuális ingerkeltés, különösen amely nemi aktust vagy egyéb szexuális
cselekményt nyíltan ábrázol, illetve emberi testet, testrészt
szexuális ingerkeltésre alkalmas módon vagy szexuális ingerkeltés céljából ábrázol, ideértve a – rendeltetése szerint – szexuális ingerkeltésre szolgáló, nemi aktus vagy
egyéb szexuális cselekmény során alkalmazható eszközt
is, a fogamzásgátlás céljából alkalmazható eszköz kivételével,
w) dohánytermék: a nemdohányzók védelmérõl és a
dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes
szabályairól szóló törvényben ekként meghatározott fogalom.”
802
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
3. § Az Fgytv. 3. §-a helyébe a következõ rendelkezés
lép:
„3. § (1) Csak biztonságos termék forgalmazható.
(2) A gyártó köteles gondoskodni a termék biztonságosságáról.
(3) A forgalmazó nem forgalmazhat olyan terméket,
amelyrõl tudja vagy a rendelkezésére álló tájékoztatás
vagy szakmai ismeret alapján tudnia kellene, hogy nem
biztonságos.
(4) A forgalmazó a külön jogszabályban meghatározottak szerint köteles elõsegíteni az általa forgalmazott termék biztonságosságának ellenõrzését, és a veszélyek elkerülése érdekében a gyártókkal és a hatóságokkal együttmûködni. Ennek során köteles különösen
a) a termék által jelentett veszélyekre vonatkozó tájékoztatás továbbadására,
b) a termék származási helyének megállapításához és forgalmazásának nyomon követéséhez szükséges dokumentáció megõrzésére és rendelkezésre bocsátására, valamint
c) annak biztosítására, hogy a gyártó – a 4/A. § (2) bekezdésének b) pontjában meghatározott kötelezettségének
teljesítése érdekében – a forgalmazott termék biztonságosságát ellenõrizhesse.
(5) Az a gyártó vagy forgalmazó, akinek a rendelkezésére álló tájékoztatás vagy szakmai ismeret alapján tudnia
kell, hogy az általa forgalmazott termék nem felel meg a
4. § (1) bekezdésében meghatározott biztonságossági követelménynek, a külön jogszabályban meghatározottak
szerint köteles a hatáskörrel rendelkezõ hatóságot haladéktalanul tájékoztatni, egyidejûleg rendelkezésére bocsátani különösen a fogyasztókat érintõ veszély elhárítására
tett intézkedéseire vonatkozó adatokat.”
4. § Az Fgytv. 4. §-a helyébe a következõ rendelkezés
lép:
„4. § (1) A termék akkor biztonságos, ha a fogyasztó
életét, egészségét, testi épségét a rendeltetésszerû vagy az
ésszerûen várható használat mellett – ideértve a használhatóság idõtartamát, valamint az üzembe helyezési, beszerelési, karbantartási elõírások betartását – nem, vagy csak a
rendeltetésszerû vagy ésszerûen várható használatával
járó legkisebb mértékben veszélyezteti.
(2) A termék biztonságosságát elsõsorban a következõk
alapján kell megítélni:
a) a termék (összetétele, csomagolása, valamint összeszerelésére, beszerelésére és karbantartására, felhasználására vonatkozó elõírások) alapvetõ ismérvei,
b) a terméknek más termékre gyakorolt – az együttes
használat során ésszerûen várható – hatásai,
c) a termék külsõ megjelenítése, címkézése, használati
és kezelési útmutatója, hulladékkezelési vagy más tájékoztatója,
d) a termék használatának hatása a fokozott veszélynek
kitett – különösen a gyermek- és az idõskorú – fogyasztókra.
7. szám
(3) Ha jogszabály vagy közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktus a termék meghatározott tulajdonságai
tekintetében biztonságossági követelményeket határoz
meg, az e követelményeknek megfelelõ terméket az ilyen
tulajdonságok tekintetében biztonságosnak kell tekinteni.
(4) A honosított harmonizált szabványban meghatározott biztonságossági követelményeknek megfelelõ termék
biztonságosságát a szabványban meghatározott tulajdonságok tekintetében vélelmezni kell.
(5) A termék biztonságosságának megítélését nem befolyásolja önmagában az a tény, hogy késõbb nagyobb biztonságot nyújtó termék kerül forgalomba.”
5. § Az Fgytv. a következõ 4/A. §-sal egészül ki:
„4/A. § (1) Ha a kockázat figyelmeztetés nélkül nem
észlelhetõ azonnal, a gyártó köteles a fogyasztót írásban figyelmeztetni olyan módon, hogy a fogyasztó felmérhesse
a termék rendeltetésszerû vagy ésszerûen várható használatával járó veszélyt, illetve megtehesse a veszély elleni
óvintézkedéseket. A figyelmeztetés nem mentesíti a gyártót és a forgalmazót a termék biztonságosságával kapcsolatos kötelezettségei alól.
(2) A gyártó köteles a forgalmazott termékkel kapcsolatos kockázati tényezõket felmérni, és megtenni a megelõzésükhöz, illetve az elhárításukhoz szükséges intézkedéseket, így különösen
a) a terméket azonosításra alkalmas jelöléssel ellátni,
b) a forgalmazott termék biztonságosságát mintavétel
útján rendszeresen ellenõrizni,
c) a termék biztonságosságával kapcsolatos kifogásokat kivizsgálni,
d) a forgalmazót az ellenõrzések megállapításairól tájékoztatni,
e) a nem biztonságos terméket a forgalomból kivonni,
illetve – a külön jogszabályban meghatározottak szerint – visszahívni.”
6. § Az Fgytv. 5. §-a helyébe a következõ rendelkezés
lép:
„5. § (1) E fejezetet az olyan termékre kell alkalmazni,
amelyet a fogyasztóknak szántak, vagy bár nem erre a célra szánták, de fogyasztók által ésszerûen elõreláthatóan
használható, és gazdasági tevékenység keretében új, használt vagy helyreállított állapotban forgalmaznak.
(2) A fejezet rendelkezéseit megfelelõen alkalmazni
kell a szolgáltatás nyújtása során, azzal összefüggésben
forgalmazott termékre is.
(3) Nem kell alkalmazni e fejezet rendelkezéseit, ha a
forgalmazó a termék forgalmazásakor egyértelmûen közli
a fogyasztóval, hogy
a) a termék régiség, vagy
b) a terméket használat elõtt meg kell javítani, rendbe
kell hozni, illetve helyre kell állítani.
(4) E fejezet alkalmazásában
a) a 2. § a) pontjától eltérõen fogyasztó az, akinek – önálló foglalkozása és gazdasági tevékenysége körén kívül – fogyasztás vagy használat céljából a terméket forgalmazzák,
7. szám
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
b) a 2. § c) pontjában meghatározottakon túlmenõen
gyártó az értékesítési láncban részt vevõ valamennyi
egyéb olyan vállalkozás, amelynek a tevékenysége a termék
biztonságosságát befolyásolhatja,
c) a 2. § d) pontjától eltérõen forgalmazó az értékesítési
láncban részt vevõ valamennyi vállalkozás, feltéve, hogy
tevékenysége a termék biztonsági jellemzõit nem befolyásolja.”
7. § Az Fgytv. III. fejezetének címe helyébe a következõ
fejezetcím lép:
„Fogyasztási kölcsön”
8. § (1) Az Fgytv. 7. §-ának (2) bekezdése helyébe a következõ rendelkezés lép:
„(2) Semmis az a fogyasztási kölcsönszerzõdés, amely
nem tartalmazza
a) a szerzõdés tárgyát képezõ termék vagy ingatlan
meghatározását,
b) a szerzõdés alapján fizetendõ ár meghatározását,
c) a tulajdonjog átszállásának idõpontját és feltételeit,
d) a szerzõdéssel kapcsolatos összes költséget, ideértve
a kamatokat, járulékokat, valamint ezek éves, százalékban
kifejezett értékét,
e) az éves, százalékban kifejezett teljes hiteldíjmutatót,
f) az éves, százalékban kifejezett teljes hiteldíjmutató
módosításának feltételeit, vagy ha ez nem lehetséges, az
errõl szóló tájékoztatást,
g) a részletek számát, összegét, a törlesztési idõpontokat,
h) ha a termék vagy az ingatlan ára a szerzõdés idõtartama alatt változhat, a változás feltételeit, illetve azt az
összeget, melynek elérése esetén a fogyasztó hátrányos
következmények nélkül elállhat a szerzõdéstõl.”
(2) Az Fgytv. 7. §-a a következõ (7) bekezdéssel egészül
ki, egyidejûleg a jelenlegi (7) bekezdés számozása (8) bekezdésre változik:
„(7) Ha a fogyasztási kölcsönt nyújtó vállalkozás, illetve a vállalkozás által nyújtott fogyasztási kölcsönt közvetítõ harmadik személy kereskedelmi kommunikációjában
szerepel a fogyasztási kölcsön kamata, bármilyen költsége
vagy törlesztõrészlete, vagy ezekkel összefüggésbe hozható bármely utalás, közvetlenül ezt követõen a (2) bekezdés
e) pontja szerinti éves, százalékban kifejezett teljes hiteldíjmutatót is fel kell tüntetni legalább ugyanakkora méretben és megegyezõ megjelenítésben, illetõleg jól érthetõen
el kell hangoznia.”
9. § Az Fgytv. IV. fejezetének címe helyébe a következõ
fejezetcím lép:
„A forgalmazással, illetve a szolgáltatásnyújtással
összefüggõ különös követelmények”
10. § Az Fgytv. 12. §-a helyébe a következõ rendelkezés
lép:
803
„12. § (1) Külön jogszabályban meghatározott termék
csak használati és kezelési útmutatóval forgalmazható.
(2) Az ilyen használati és kezelési útmutatóban a fogyasztót magyar nyelven, közérthetõen és egyértelmûen
tájékoztatni kell a termék rendeltetésszerû használatának,
felhasználásának, eltarthatóságának és kezelésének módjáról.
(3) Az (1) bekezdés szerinti esetben a termékhez csatolt
magyar nyelvû használati és kezelési útmutatónak a (2) bekezdésben említett körben tartalmaznia kell mindazt az információt, amelyet a gyártó által csatolt idegen nyelvû
használati és kezelési útmutató tartalmaz.”
11. § Az Fgytv. 13. §-a és az azt megelõzõ alcím helyébe
a következõ alcím és rendelkezés lép:
„A megfelelõség értékelése
13. § Azok a termékek, amelyekre vonatkozóan jogszabály megfelelõségértékelési kötelezettséget ír elõ, csak az
elõírt mód szerinti megfelelõségi tanúsítvánnyal, megfelelõségi nyilatkozattal, illetve megfelelõségi jelöléssel
együtt forgalmazhatók.”
12. § Az Fgytv. 14. §-a helyébe a következõ rendelkezés
lép:
„14. § (1) A fogyasztót – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – a külön jogszabályban meghatározottak
szerint írásban tájékoztatni kell a fogyasztóknak megvételre kínált termék eladási áráról és egységáráról, illetve a
szolgáltatás díjáról.
(2) Nem kell alkalmazni e § rendelkezéseit az árverés
útján értékesítendõ termékre, ha annak kikiáltási (induló)
árát az árverési tájékoztató meghatározza.
(3) Az eladási árat, az egységárat, illetve a szolgáltatás
díját egyértelmûen, könnyen azonosíthatóan és tisztán olvashatóan kell feltüntetni.
(4) Az eladási árat és az egységárat, illetve – határon átnyúló szolgáltatásnyújtás kivételével – a szolgáltatás díját
a Magyar Köztársaság törvényes fizetõeszközében kifejezve fel kell tüntetni.
(5) A termék eladási áraként és egységáraként, illetve a
szolgáltatás díjaként a fogyasztó által ténylegesen fizetendõ, az általános forgalmi adót és egyéb kötelezõ terheket is
tartalmazó árat kell feltüntetni.
(6) Ha a termékre vonatkozó kereskedelmi kommunikáció megjelöli a termék eladási árát, az egységárat is meg
kell adni a külön jogszabályban foglaltak szerint.
(7) Több eladási ár vagy szolgáltatási díj egyidejû feltüntetése esetén a vállalkozás köteles a feltüntetett legalacsonyabb eladási ár vagy szolgáltatási díj felszámítására.”
13. § Az Fgytv. 15. §-ának (1) bekezdése helyébe a következõ rendelkezés lép:
„(1) A terméket úgy kell csomagolni, hogy a csomagolás óvja meg a termék minõségét, könnyítse meg szállítását, ne befolyásolja hátrányosan a termék minõségét vagy
mennyiségét.”
804
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
14. § Az Fgytv. 16. §-a és az azt megelõzõ alcím helyébe
a következõ alcím és rendelkezés lép:
„Különös felelõsségi szabályok
16. § (1) A használati és kezelési útmutatóra, a megfelelõség értékelésére, valamint a csomagolásra vonatkozó
rendelkezések megtartására a gyártó, az ár feltüntetésére
vonatkozó rendelkezések megtartására a forgalmazó, illetve
a szolgáltatást értékesítõ vállalkozás köteles.
(2) Ha a gyártó nem tesz eleget az (1) bekezdésben említett kötelezettségeinek, a forgalmazó köteles azt pótolni.
(3) Az eljáró hatóság felhívására a vállalkozás köteles
igazolni, hogy a használati és kezelési útmutatóra, a megfelelõség értékelésére, a csomagolásra, illetve az árfeltüntetésre vonatkozó kötelezettségeinek eleget tett.
(4) A fogyasztó, ha nem kapta meg a jogszabályban elõírt használati és kezelési útmutatót, illetve megfelelõségi
tanúsítványt vagy megfelelõségi nyilatkozatot, annak pótlását a forgalmazótól is kérheti, függetlenül attól, hogy az
megnevezte-e a gyártót.
(5) A (2) és (4) bekezdésben foglalt rendelkezések nem
érintik a forgalmazónak a gyártóval szemben érvényesíthetõ igényeit.”
15. § Az Fgytv. a következõ IV/A. fejezetcímmel és
16/A. §-sal egészül ki:
„IV/A. Fejezet
A gyermek- és fiatalkorúak védelmét szolgáló
különös rendelkezések
16/A. § (1) Tilos tizennyolcadik életévét be nem töltött
személy részére – a kizárólag orvosi rendelvényre kiadható gyógyszer kivételével – alkoholtartalmú italt értékesíteni, illetve kiszolgálni.
(2) Tilos tizennyolcadik életévét be nem töltött személy
részére szexuális terméket értékesíteni, illetve kiszolgálni.
(3) Tilos tizennyolcadik életévét be nem töltött személy
részére dohányterméket értékesíteni, illetve kiszolgálni.
(4) Az e §-ban meghatározott korlátozás érvényesítése érdekében a vállalkozás vagy annak képviselõje kétség esetén
felhívja a fogyasztót életkorának hitelt érdemlõ igazolására.
Az életkor megfelelõ igazolásának hiányában a termék értékesítését, illetve kiszolgálását meg kell tagadni.”
16. § Az Fgytv. VI. fejezete „A fogyasztói jogok érvényesítése” fejezetcímet követõen a következõ alcímmel és
17/A–17/C. §-sal egészül ki:
„Panaszkezelés, ügyfélszolgálat
17/A. § (1) A vállalkozás köteles a fogyasztót tájékoztatni
a székhelyérõl, a panaszügyintézés helyérõl – ha az nem
egyezik meg a forgalmazás, illetve értékesítés helyével – és
az adott tevékenység, kereskedelmi forma vagy módszer sajátosságaihoz igazodó módjáról, valamint a panaszok közlése érdekében a vállalkozás vagy a vállalkozás 17/B. § szerinti
ügyfélszolgálatának levelezési címérõl és – ha a panaszokat
ilyen módon is fogadja – elektronikus levelezési címérõl,
7. szám
illetve internetes címérõl, telefonszámáról. Üzlettel rendelkezõ vállalkozás esetén az e bekezdés szerinti tájékoztatást
jól láthatóan és olvashatóan kell megadni.
(2) A fogyasztó a vállalkozásnak, illetve a vállalkozás
érdekében vagy javára eljáró személynek az áru fogyasztók részére történõ forgalmazásával, illetve értékesítésével
közvetlen kapcsolatban álló magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó panaszát szóban vagy
írásban közölheti a vállalkozással.
(3) A szóbeli panaszt azonnal meg kell vizsgálni, és
szükség szerint orvosolni kell. Ha a fogyasztó a panasz kezelésével nem ért egyet, a vállalkozás a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul köteles jegyzõkönyvet felvenni, s annak egy másolati példányát a fogyasztónak átadni. Ha a panasz azonnali kivizsgálása nem
lehetséges, a vállalkozás a panaszról haladéktalanul köteles jegyzõkönyvet felvenni, és annak egy másolati példányát köteles a fogyasztónak átadni, egyebekben pedig
az írásbeli panaszra vonatkozóan a (4) bekezdésben írtak
szerint köteles eljárni.
(4) Az írásbeli panaszt a vállalkozás – törvény eltérõ
rendelkezése hiányában – harminc napon belül köteles
írásban megválaszolni. A panaszt elutasító álláspontját a
vállalkozás indokolni köteles. A válasz másolati példányát
három évig köteles megõrizni, s azt az ellenõrzõ hatóságoknak kérésükre bemutatni.
(5) A panasz elutasítása esetén a vállalkozás köteles a
fogyasztót írásban tájékoztatni arról, hogy panaszával – annak jellege szerint – mely hatóság vagy a békéltetõ
testület eljárását kezdeményezheti. Meg kell adni az illetékes hatóság, illetve a vállalkozás székhelye szerinti békéltetõ testület levelezési címét.
17/B. § (1) A közüzemi, a pénzügyi, a biztosítási, illetve
a pénztári szolgáltatási tevékenységet folytató vállalkozás,
a foglalkoztatói nyugdíjról és intézményeirõl szóló 2007.
évi CXVII. törvény szerinti foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézmény, valamint a külön törvényben meghatározott egyéb vállalkozás a fogyasztói panaszok intézésére,
valamint a fogyasztók tájékoztatására köteles ügyfélszolgálat mûködtetésérõl gondoskodni oly módon, hogy
az – törvény eltérõ rendelkezése hiányában – az ügyfelek
részére nyitva álló helyiségben kerüljön kialakításra.
(2) Az ügyfélszolgálat mûködési rendjét, félfogadási
idejét a vállalkozás úgy köteles megállapítani, illetve mûködésének feltételeirõl oly módon köteles gondoskodni,
hogy az ügyfélszolgálat megközelítése, az ahhoz való hozzáférés – az ellátott fogyasztók számára és földrajzi eloszlására figyelemmel – ne járjon aránytalan nehézségekkel a
fogyasztókra nézve. Ennek keretében a vállalkozás köteles
biztosítani legalább azt, hogy
a) az ügyfelek részére nyitva álló helyiségben mûködtetett ügyfélszolgálat a hét egy munkanapján 8 órától
20 óráig nyitva tartson, illetve telefonos eléréssel mûködtetett ügyfélszolgálat esetén legalább a hét egy munkanapján 8 órától 20 óráig elérhetõ legyen,
7. szám
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
b) az ügyfelek részére nyitva álló helyiségben mûködtetett ügyfélszolgálat esetében a fogyasztóknak lehetõsége legyen elektronikusan és telefonon keresztül is a személyes
ügyintézés idõpontjának elõzetes lefoglalására, illetve
c) az elektronikus eléréssel mûködtetett ügyfélszolgálat – üzemzavar esetén megfelelõ más elérhetõséget biztosítva – folyamatosan elérhetõ legyen.
(3) Telefonos eléréssel mûködtetett ügyfélszolgálat, illetve az ügyintézés idõpontjának elõzetes lefoglalására
biztosított telefonos elérés esetében biztosítani kell az
ésszerû várakozási idõn belüli hívásfogadást és ügyintézést. Az ügyfélszolgálathoz beérkezõ valamennyi telefonon tett szóbeli panaszt, illetve az ügyfélszolgálat és a fogyasztó közötti telefonos kommunikációt hangfelvétellel
rögzíteni kell, és a hangfelvételt öt évig meg kell õrizni.
Errõl a fogyasztót a telefonos ügyintézés kezdetekor tájékoztatni kell. A hangfelvételt a fogyasztónak – kérésére – rendelkezésre kell bocsátani.
(4) Az (1) bekezdésben meghatározott vállalkozások tevékenységére vonatkozó törvény vagy az annak felhatalmazása alapján kiadott kormányrendelet az ügyfélszolgálat mûködésére vonatkozóan további részletes szabályokat
állapíthat meg.
(5) A 17/A. §-tól eltérõen az ügyfélszolgálat minden
esetben köteles a vállalkozás panasszal kapcsolatos álláspontját és intézkedéseit indokolással ellátva írásba foglalni, és a fogyasztónak a panasz beérkezését követõ tizenöt
napon belül megküldeni, kivéve, ha a fogyasztó panaszát
személyesen jelenti be és a vállalkozás az abban foglaltaknak
nyomban eleget tesz.
(6) Az ügyfélszolgálat a fogyasztói panaszok intézése
és a fogyasztók tájékoztatása során köteles együttmûködni
a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezetekkel.
17/C. § A 17/A. § és a 17/B. § alkalmazásában az írásbeliség követelményének levél, távirat, távgépíró vagy telefax útján, továbbá bármely egyéb olyan eszközzel is eleget
lehet tenni, amely a címzett számára lehetõvé teszi a neki
címzett adatoknak az adat céljának megfelelõ ideig történõ
tartós tárolását, és a tárolt adatok változatlan formában és
tartalommal történõ megjelenítését.”
17. § Az Fgytv. 18. §-a helyébe a következõ rendelkezés
lép:
„18. § (1) A békéltetõ testület hatáskörébe tartozik a fogyasztó és a vállalkozás közötti, a termék minõségével,
biztonságosságával, a termékfelelõsségi szabályok alkalmazásával, a szolgáltatás minõségével, továbbá a felek közötti szerzõdés megkötésével és teljesítésével kapcsolatos
vitás ügy (a továbbiakban: fogyasztói jogvita) bírósági eljáráson kívüli rendezése: e célból egyezség létrehozásának
megkísérlése, ennek eredménytelensége esetén pedig az
ügyben döntés hozatala a fogyasztói jogok egyszerû,
gyors, hatékony és költségkímélõ érvényesítésének biztosítása érdekében.
805
(2) A békéltetõ testület a megyei (fõvárosi) kereskedelmi és iparkamarák (a továbbiakban: kamara) mellett
mûködõ független testület.
(3) Az állam a mindenkori éves központi költségvetésrõl szóló törvényben gondoskodik a békéltetõ testületek
mûködésének ügyszámarányos támogatásáról.
(4) A helyi önkormányzatok részt vállalhatnak a békéltetõ testület mûködtetésének feladataiból.”
18. § Az Fgytv. 20. §-a helyébe a következõ rendelkezés
lép:
„20. § (1) Az eljárásra a fogyasztó lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti békéltetõ testület illetékes.
(2) A fogyasztó belföldi lakóhelye és tartózkodási helye
hiányában a békéltetõ testület illetékességét a fogyasztói
jogvitával érintett vállalkozás vagy az annak képviseletére
feljogosított szerv székhelye alapítja meg.
(3) Az eljárásra – a fogyasztó erre irányuló kérelme
alapján – az (1) bekezdés szerint illetékes testület helyett a
szerzõdés teljesítésének helye vagy a fogyasztói jogvitával
érintett vállalkozás, illetve az annak képviseletére feljogosított szerv székhelye szerinti békéltetõ testület, a (2) bekezdés szerint illetékes testület helyett pedig a szerzõdés
teljesítésének helye szerinti testület is illetékes, ha a teljesítés helye belföldön található.
(4) Ha több fogyasztó közösen terjeszt elõ kérelmet,
bármelyik kérelmezõre illetékes testület valamennyi kérelmezõre nézve illetékes.
(5) A békéltetõ testület illetékességi területe a testületet
mûködtetõ kamara illetékességi területéhez igazodik.”
19. § (1) Az Fgytv. 21. §-ának (1) és (2) bekezdése helyébe a következõ rendelkezések lépnek:
„(1) A békéltetõ testület elnökbõl, – szükség szerint – elnökhelyettesbõl és tagokból (a továbbiakban
együtt: békéltetõ testületi tagok) áll.
(2) A békéltetõ testületi tagokat – a külön jogszabályban
meghatározottak szerint – egyrészrõl a kamara és a megyei
(fõvárosi) agrárkamarák, másrészrõl a fogyasztói érdekek
képviseletét ellátó társadalmi szervezetek egyenlõ arányban jelölik ki. A testületi tagok száma testületenként legalább tíz, legfeljebb harminc, illetve ha a testülethez benyújtott kérelmek száma a külön jogszabályban meghatározott mértéket meghaladja, negyven fõ. A jelölés során
biztosítani kell, hogy a testületnek legyen olyan tagja, aki a
25. § (4) bekezdésében meghatározott követelményeknek
megfelel.”
(2) Az Fgytv. 21. §-ának (6) bekezdése helyébe a következõ rendelkezés lép:
„(6) A békéltetõ testületi tagok megbízatása négy évre
szól. A tagok ismételten kijelölhetõk.”
20. § Az Fgytv. 23. §-a helyébe a következõ rendelkezés
lép:
„23. § (1) Az elnököt – a testületi tagok közül – a békéltetõ testület választja meg. A választás eredményérõl a
806
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
békéltetõ testület értesíti a fogyasztóvédelemért felelõs
minisztert. Ha az elnök testületi tagsági megbízatásának
megszûnését követõ hatvan napon belül a békéltetõ testület nem választ elnököt, az új elnököt a fogyasztóvédelemért felelõs miniszter bízza meg a testületi tagok közül.
Az elnök teljes jogkörrel képviseli a testületet.
(2) A békéltetõ testület elnöke – ha a testület munkaterhe azt indokolja – elnökhelyettest jelölhet ki a testületi tagok közül. Az elnököt akadályoztatása esetén az elnökhelyettes teljes jogkörrel helyettesíti. Elnökhelyettes hiányában az elnököt szükség esetén az általa az adott alkalommal történõ helyettesítésre kijelölt tag a kijelölésben meghatározott körben helyettesítheti.”
21. § Az Fgytv. a következõ 23/A. §-sal egészül ki:
„23/A. § A tagokról a testület elnöke listát vezet. A lista
tartalmazza a tagok nevét, szakterületük és a tagot jelölõ
szervezet megjelölését. Ezek az adatok közérdekbõl nyilvános adatok. Az elnök a testületi tagok listáját megküldi a
békéltetõ testület mûködési feltételeit biztosító kamarának, valamint a fogyasztóvédelemért felelõs miniszternek.”
22. § Az Fgytv. 24. §-ának (2) és (3) bekezdése helyébe
a következõ rendelkezések lépnek:
„(2) Az (1) bekezdés d) pontja szerinti esetben a megbízatás megszûnését az érintett testületi tag meghallgatása
után és a tagot jelölõ szervezet véleményének figyelembevételével a békéltetõ testület elnöke, illetve – az elnök tekintetében – a békéltetõ testület tagjai közül választott, a
kamara és a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezetek által jelölt tagokból álló háromfõs testület állapítja meg.
(3) Ha a békéltetõ testületi tag megbízatása e törvényben szabályozott bármely okból megszûnik, helyette a testületi tag jelölésére vonatkozó rendelkezések megfelelõ alkalmazásával új testületi tagot kell kijelölni. Ha a tag megbízatása az (1) bekezdés a) pontja alapján szûnik meg, az
olyan folyamatban lévõ ügyben, amelyben eljáró tanács
tagja, még eljár.”
23. § Az Fgytv. a következõ 24/A. §-sal egészül ki:
„24/A. § A békéltetõ testületi tagoknak függetlennek és
pártatlannak kell lenniük, nem lehetnek képviselõi a feleknek, eljárásuk során utasítást nem fogadhatnak el. Teljes
titoktartásra kötelezettek a békéltetõ testület mûködése során tudomásukra jutott tények és adatok tekintetében, az
eljárás megszûnése után is. Minderrõl kijelölésük elfogadásakor írásbeli nyilatkozatot kötelesek tenni.”
24. § Az Fgytv. 25. §-a helyébe a következõ rendelkezés
lép:
„25. § (1) A békéltetõ testület – a (3) bekezdésben foglalt kivétellel – háromtagú tanácsban jár el.
(2) Az eljáró tanács egyik tagját az eljárást megindító
fogyasztó, egy másik tagját pedig az eljárással érintett vállal-
7. szám
kozás jelöli ki a testületi tagok 23/A. §-ban meghatározott
listájáról. Az eljáró tanács elnökét, továbbá ha a felek bármelyike a megadott határidõn belül nem él a jelölés lehetõségével, vagy ha más okból szükséges, az eljáró tanács
hiányzó tagját a testület elnöke jelöli ki, figyelemmel arra,
hogy legalább egy tag a fogyasztói érdekek képviseletét
ellátó társadalmi szervezetek által jelölt, egy másik tag pedig a kamara által kijelölt testületi tagok közül kerüljön ki,
valamint minden olyan szempontra, amely nagy valószínûséggel biztosítja független és pártatlan testületi tag
kijelölését.
(3) Ha a testület elnöke szerint a fogyasztói jogvita egyszerû megítélésû, az eljárás lefolytatására egyedül eljáró
testületi tagot jelöl ki. Ha azonban mindkét fél – az általa
az (1) bekezdés szerint jelölhetõ testületi tag megjelölésével – azt kéri, a békéltetõ testület ebben az esetben is háromtagú tanácsban jár el.
(4) A (3) bekezdésben meghatározott esetben egyedül
eljáró testületi tagként csak az jelölhetõ ki, aki jogi végzettséggel rendelkezik, és a megelõzõ három évben nem
állt az õt jelölõ kamarával, illetve fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezettel, vagy ezek tagjával
munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb
jogviszonyban.
(5) Ahol a törvény a továbbiakban eljáró tanácsot, illetve az eljáró tanács elnökét említ, azon az egyedül eljáró
testületi tagot is érteni kell.”
25. § Az Fgytv. 25. §-a a következõ új (3) bekezdéssel
egészül ki, egyidejûleg a jelenlegi (3)–(5) bekezdések számozása (4)–(6) bekezdésre változik:
„(3) Az eljáró tanács legalább egy tagja jogi végzettséggel kell, hogy rendelkezzen.”
26. § Az Fgytv. 26/A. §-a helyébe a következõ rendelkezés lép:
„26/A. § A békéltetõ testület bárki kérésére köteles haladéktalanul, írásban vagy más megfelelõ formában tájékoztatást adni a hatáskörérõl, illetékességérõl, eljárásának
szabályairól és költségeirõl, a kötelezést tartalmazó határozat, illetve az ajánlás hozatalának feltételeirõl, a határozatok kikényszerítésének módjáról, az ajánlás és a kötelezést tartalmazó határozat hatályon kívül helyezésének feltételeirõl, és arról, hogy a békéltetõ testület eljárása nem
érinti az igények bírósági úton való érvényesíthetõségét.”
27. § Az Fgytv. 27. §-a helyébe a következõ rendelkezés
lép:
„27. § A békéltetõ testület eljárása megindításának feltétele, hogy a fogyasztó az érintett vállalkozással közvetlenül megkísérelje a vitás ügy rendezését.”
28. § Az Fgytv. 28. §-a helyébe a következõ rendelkezés
lép:
„28. § (1) A békéltetõ testület eljárása a fogyasztó kérelmére indul.
7. szám
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
(2) A kérelmet a békéltetõ testület elnökéhez kell írásban benyújtani. Az írásos formának a 17/C. § szerinti módokon is eleget lehet tenni. A kérelemnek tartalmaznia kell
a) a fogyasztó nevét, lakóhelyét vagy tartózkodási
helyét,
b) a fogyasztói jogvitával érintett vállalkozás nevét,
székhelyét vagy érintett telephelyét,
c) – ha az illetékességet a 20. § (3) bekezdése szerint a
szerzõdés teljesítésének helyére kívánja alapítani – a fogyasztónak a teljesítés helyére vonatkozó nyilatkozatát,
d) a fogyasztó álláspontjának rövid leírását, az azt alátámasztó tényeket és azok bizonyítékait,
e) a fogyasztó nyilatkozatát a 27. §-ban elõírt feltétel
teljesítésérõl,
f) a fogyasztó nyilatkozatát arra nézve, hogy az ügyben
más békéltetõ testület eljárását nem kezdeményezte, közvetítõi eljárást vagy polgári peres eljárást nem indított,
g) a testület döntésére irányuló indítványt.
(3) A kérelemhez csatolni kell azt az okiratot, illetve annak másolatát (kivonatát), amelynek tartalmára a fogyasztó bizonyítékként hivatkozik, így különösen a vállalkozásnak a 17/A. § (3) vagy (4) bekezdése, illetve a 17/B. §
(5) bekezdése szerinti írásbeli nyilatkozatát a panasz elutasításáról, ennek hiányában a fogyasztó rendelkezésére álló
egyéb írásos bizonyítékot a 27. §-ban elõírt egyeztetés
megkísérlésérõl.
(4) Ha a fogyasztó meghatalmazott útján jár el, a kérelemhez csatolni kell a meghatalmazást.
(5) Ha a kérelem nem felel meg a (2)–(4) bekezdésben
foglaltaknak, a békéltetõ testület elnöke a kérelmet – annak beérkezésétõl számított tizenöt napon belül – a hiányok megjelölése mellett pótlás végett a kérelmezõnek
visszaküldi.”
29. § Az Fgytv. 29. §-a helyébe a következõ rendelkezés
lép:
„29. § (1) Az eljárás megindulásától kezdõdõ határidõk
számításakor az eljárás megindulásának az minõsül, amikor a hiánytalan kérelem a békéltetõ testület elnökéhez beérkezik.
(2) A békéltetõ testület elnöke az eljárás megindulásától
számított nyolc napon belül megvizsgálja, hogy az ügy a
testület hatáskörébe és illetékessége alá tartozik-e. A testület hatáskörének vagy illetékességének hiánya esetén az
ügyet – a kérelmezõ egyidejû értesítésével – a hatáskörrel,
illetve illetékességgel rendelkezõ szervezetnek haladéktalanul megküldi.
(3) A testület hatáskörének és illetékességének megállapítása esetén az elnök – a (4) és a (7) bekezdésben meghatározott kivételekkel – az eljárás megindulásától számított
hatvan napon belüli meghallgatási idõpontot tûz ki a felek
számára.
(4) Az elnök a kérelmet – meghallgatás kitûzése nélkül – elutasítja, ha megállapítható, hogy a felek között
ugyanabból a ténybeli alapból származó ugyanazon jog
iránt korábban más békéltetõ testület elõtt eljárást indítottak,
807
közvetítõi eljárást indítottak, per van folyamatban vagy
annak tárgyában már jogerõs ítéletet hoztak.
(5) Az elnök a meghallgatás kitûzött idõpontjáról, illetve arról, hogy kezdeményezi a meghallgatás mellõzését, a
feleket a kérelem másolatának és a 23/A. § szerinti lista
egyidejû megküldésével kellõ idõben elõzetesen értesíti,
azzal a felhívással, hogy az eljáró tanács általuk jelölhetõ
tagjára vonatkozó javaslatukat legkésõbb az értesítés részükre történt kézbesítésétõl számított nyolc napon belül
tegyék meg, ellenkezõ esetben a kijelölésrõl a békéltetõ
testület elnöke hivatalból gondoskodik.
(6) A 25. § (3) bekezdése szerinti esetben az elnök az értesítésben közli a felekkel a kijelölt eljáró testületi tag személyét, egyben köteles felhívni a felek figyelmét arra,
hogy a 25. § (3) bekezdésében meghatározottak szerint
nyolc napon belül kérhetik, hogy a testület háromtagú tanácsban járjon el.
(7) Az elnök a körülmények mérlegelése alapján kezdeményezheti az eljárás írásbeli lefolytatását, a meghallgatás
mellõzéséhez azonban mindkét fél hozzájárulását be kell
szereznie.
(8) Az értesítésben a vállalkozást fel kell szólítani, hogy
az értesítés részére történt kézbesítésétõl számított nyolc
napon belül írásban nyilatkozzék (válaszirat) a fogyasztó
igényének jogosságát és az ügy körülményeit, valamint a
tanács döntésének kötelezésként történõ elfogadását (alávetés) illetõen, nyilatkozatában jelölje meg az állításait
alátámasztó tényeket és azok bizonyítékait, illetve csatolja
azokat az okiratokat (ezek másolatát), amelyek tartalmára
bizonyítékként hivatkozik. Figyelmeztetni kell a vállalkozást, hogy az ügy érdemére vonatkozó nyilatkozattételének elmaradása esetén a tanács a rendelkezésére álló
adatok alapján határoz.
(9) A vállalkozás válasziratának másolatát az elnök a
kérelmezõnek haladéktalanul megküldi, ha pedig erre már
nincs elegendõ idõ, azt a meghallgatáson adja át.
(10) Ha a vállalkozás válasziratát nem terjeszti elõ, a
tanács köteles az eljárást folytatni, anélkül, hogy a mulasztást a kérelmezõ állításai elismerésének tekintené.”
30. § Az Fgytv. a következõ 29/A. §-sal és 29/B. §-sal
egészül ki:
„29/A. § A békéltetõ testület eljárása során az iratokat a
feleknek postai szolgáltató útján, a hivatalos iratok kézbesítésére vonatkozó külön jogszabályok szerint kell kézbesíteni.
29/B. § A felek meghatalmazott útján is eljárhatnak. Meghatalmazott lehet bármely természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkezõ szervezet.”
31. § Az Fgytv. 30. §-a helyébe a következõ rendelkezés
lép:
„30. § (1) Az eljárás során a tanács elnöke egyezséget
kísérel meg létrehozni a felek között. Ha az egyezség megfelel a jogszabályoknak, a tanács azt határozattal jóvá-
808
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
hagyja, ellenkezõ esetben, illetve egyezség hiányában az
eljárást folytatja.
(2) Az eljárás során a tanács köteles a feleket egyenlõ elbánásban részesíteni. Köteles lehetõséget adni a felek számára álláspontjuk elõadására, illetve beadványaik elõterjesztésére. A tanács elnöke szükség esetén a fogyasztót jogairól és kötelezettségeirõl tájékoztatja.
(3) Az eljárás nem nyilvános, kivéve, ha az eljárás nyilvánosságához mindkét fél hozzájárul.”
32. § Az Fgytv. 31. §-a helyébe a következõ rendelkezés
lép:
„31. § (1) A kérelem, illetve a válaszirat az eljárás során
szabadon módosítható vagy kiegészíthetõ, kivéve, ha az
eljáró tanács ennek lehetõségét az ezzel okozott késedelemre tekintettel kizárja, vagy a vállalkozás az alávetésre
hivatkozva a kérelem módosítása, illetõleg kiegészítése
ellen tiltakozik.
(2) Ha a meghallgatáson bármelyik fél szabályszerû értesítés ellenére nem jelenik meg, vagy nem terjeszti elõ bizonyítékait, a tanács lefolytatja az eljárást, és a rendelkezésre álló adatok alapján dönt.
(3) A tanács az eljárást megszünteti, ha
a) a fogyasztó a kérelmét visszavonja,
b) a felek az eljárás megszüntetésében megállapodnak,
c) az eljárás folytatása lehetetlen,
d) az eljárás folytatására a tanács megítélése szerint
bármely okból – ideértve a kérelem megalapozatlanságát
is – nincs szükség.
(4) A tanács az ügy érdemében szótöbbséggel dönt.
(5) A tanács az eljárást az annak megindulását követõ
kilencven napon belül befejezi, indokolt esetben ezt a határidõt a testület elnöke legfeljebb harminc nappal meghosszabbíthatja.”
33. § Az Fgytv. 32. §-a helyébe a következõ rendelkezés
lép:
„32. § Egyezség hiányában a tanács az ügy érdemében
a) kötelezést tartalmazó határozatot hoz, ha a kérelem
megalapozott, és a vállalkozás – a békéltetõ testületnél
vagy a kamaránál nyilvántartott, illetve kereskedelmi
kommunikációjában közölt – általános alávetési nyilatkozatában, az eljárás kezdetekor vagy legkésõbb a döntés
meghozataláig nyilatkozatában a békéltetõ testület döntését
magára nézve kötelezõként elismerte, vagy
b) ajánlást tesz, ha a kérelem megalapozott, azonban a
vállalkozás az eljárás kezdetekor úgy nyilatkozott, hogy a tanács döntését kötelezésként nem ismeri el, illetve ha a tanács
döntésének elismerésérõl egyáltalán nem nyilatkozott.”
34. § Az Fgytv. 33. §-a helyébe a következõ rendelkezés
lép:
„33. § (1) A kötelezést tartalmazó határozatnak, illetve
az ajánlásnak ki kell terjednie a kérelemben elõterjesztett
valamennyi indítványra és a döntés alapjául szolgáló indokokra. A kötelezést tartalmazó határozatban rendelkezni
kell az eljárás költségének összegérõl és annak viselésérõl.
7. szám
(2) Az eljárás költségének tekintendõ mindaz a költség,
ami a felek oldalán a békéltetõ testület eljárása igénybevételével összefüggésben – a célszerû és jóhiszemû eljárás
követelményére figyelemmel – igazoltan felmerült (elõzetes tudakozódás, egyeztetés és levelezés költsége, a felek
személyes megjelenésével összefüggõ útiköltség és keresetkiesés stb.).
(3) Az eljárás költségét az a fél viseli, akinek terhére a
tanács az ügyet eldöntötte.
(4) A kötelezést tartalmazó határozatban megállapított
kötelezettség teljesítésére rendszerint – a határozat kézbesítését követõ naptól számított – tizenöt napos határidõt
kell szabni.
(5) A tanács határozatát, illetve ajánlását annak meghozatala napján hirdeti ki. A kihirdetett határozat, illetve
ajánlás írásba foglalt egy-egy példányát legkésõbb tizenöt
napon belül meg kell küldeni a feleknek.”
35. § Az Fgytv. 34. §-a helyébe a következõ rendelkezés
lép:
„34. § (1) A tanács határozata, illetve ajánlása nem érinti a fogyasztónak azt a jogát, hogy igényét bírósági eljárás
keretében érvényesítse.
(2) A tanács kötelezést tartalmazó határozata, illetve
ajánlása ellen fellebbezésnek nincs helye, annak hatályon
kívül helyezése azonban kérhetõ a bíróságtól a (3), illetve
a (4) bekezdésben meghatározottak szerint.
(3) A fél a kötelezést tartalmazó határozat, illetve az
ajánlás részére történt kézbesítésétõl számított tizenöt napon belül keresettel annak hatályon kívül helyezését kérheti a békéltetõ testület székhelye szerint illetékes megyei
bíróságtól, ha
a) a tanács összetétele vagy eljárása nem felelt meg e
törvény rendelkezéseinek,
b) a 18. § (1) bekezdése alapján a békéltetõ testületnek
nem volt hatásköre az eljárásra, vagy
c) a 29. § (4) bekezdésében meghatározott okból a kérelem meghallgatás nélküli elutasításának lett volna helye.
(4) A vállalkozás az ajánlás hatályon kívül helyezését a
(3) bekezdésben foglaltakon túl – az ajánlás részére történt
kézbesítésétõl számított tizenöt napon belül – akkor is kérheti a békéltetõ testület székhelye szerint illetékes megyei
bíróságtól, ha az ajánlás tartalma nem felel meg a jogszabályoknak.
(5) A pert a békéltetõ testülettel szemben kell megindítani. A testület e perben perbeli jogképességgel és cselekvõképességgel rendelkezik.
(6) A bíróság a tanács kötelezést tartalmazó határozatának végrehajtását a fél kérelmére felfüggesztheti.
(7) A bíróság ítélete kizárólag a kötelezést tartalmazó
határozat, illetve az ajánlás hatályon kívül helyezésére vonatkozhat.
7. szám
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
(8) A bíróság eljárására egyebekben a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény I–XIV. fejezetének
rendelkezései irányadók.”
36. § Az Fgytv. 35. §-a helyébe a következõ rendelkezés
lép:
„35. § (1) A határozat, illetve az ajánlás részére történt
kézbesítésétõl számított tizenöt napon belül a fél kérheti a
tanácstól, hogy a határozatban, illetve az ajánlásban elõforduló bármely névcserét, névelírást, szám- vagy számítási hibát vagy más hasonló elírást javítson ki, vagy a kötelezést tartalmazó határozat, illetve az ajánlás meghatározott része tekintetében adjon értelmezést.
(2) Ha a tanács a kérelmet indokoltnak tartja, annak beérkezésétõl számított nyolc napon belül a kijavítást elvégzi, illetve az értelmezést megadja. Az értelmezés a határozat, illetve az ajánlás részévé válik.
(3) A tanács az (1) bekezdésben meghatározott hibát a
határozat, illetve az ajánlás kihirdetésétõl számított harminc napon belül kérelem hiányában is kijavíthatja.”
37. § Az Fgytv. 36. §-a helyébe a következõ rendelkezés
lép:
„36. § (1) Ha a vállalkozás a tanács ajánlásának nem
tesz eleget, a békéltetõ testület – a fogyasztó nevének megjelölése nélkül – jogosult a jogvita tartalmának rövid leírását és az eljárás eredményét – legkorábban az ajánlásnak a vállalkozás részére történt kézbesítésétõl számított
hatvan nap elteltével – nyilvánosságra hozni.
(2) Az (1) bekezdéstõl eltérve, az ajánlás nem hozható
nyilvánosságra, ha a 34. § (2) bekezdése szerint annak hatályon kívül helyezését kérték, mindaddig, amíg a bíróság
eljárása jogerõsen le nem zárult.
(3) Ha a vállalkozás a tanács kötelezést tartalmazó határozatát vagy a határozattal jóváhagyott egyezséget a teljesítési határidõn belül nem hajtja végre, a fogyasztó kérheti
a bíróságtól a tanács határozatának végrehajtási záradékkal
történõ ellátását.
(4) A bíróság megtagadja a határozat végrehajtásának
elrendelését, ha a 18. § (1) bekezdése alapján a békéltetõ
testületnek nem volt hatásköre az eljárásra.
(5) A fogyasztó a határozattal jóváhagyott egyezség és a
kötelezést tartalmazó határozat végrehajtásának, illetve az
ajánlásban foglaltak követésének elmaradásáról köteles
értesíteni a békéltetõ testületet.”
38. § Az Fgytv. 36/A. §-a helyébe a következõ rendelkezés lép:
„36/A. § A békéltetõ testület tevékenységérõl évente
összefoglaló tájékoztatót készít, és azt a tárgyévet követõ
év január 31-éig megküldi a fogyasztóvédelemért felelõs
miniszternek.”
39. § Az Fgytv. a következõ 36/B. §-sal és 36/C. §-sal
egészül ki:
809
„36/B. § A békéltetõ testület közzéteheti annak a vállalkozásnak a nevét, székhelyét és az eljárással érintett tevékenysége megjelölését, amely a 29. § (8) bekezdése szerinti felszólítás ellenére nem tett az ügy érdemére vonatkozó – a 29. § (8) bekezdésében foglaltaknak megfelelõ tartalmú – nyilatkozatot és a kitûzött meghallgatáson nem jelent meg, ilyen módon megakadályozva az egyezség létrehozását. Erre az értesítésben a vállalkozás figyelmét fel
kell hívni.
36/C. § (1) A vállalkozás a székhelye szerinti békéltetõ
testületnél vagy – valamennyi békéltetõ testületre kiterjedõ hatállyal – a Magyar Kereskedelmi és Iparkamaránál
írásban, visszavonásig érvényes általános alávetési nyilatkozatot tehet, amelyben vállalja, hogy a békéltetõ testületi
eljárásnak és egyezség hiányában az ilyen eljárásban hozott határozatnak aláveti magát. Az alávetési nyilatkozatban a vállalkozás kötelezettségvállalásának mértékét, illetve hatályát a jogvita tárgyának általa meghatározott értékében vagy más módon is korlátozhatja.
(2) A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a nála megtett
alávetési nyilatkozatokról nyilvántartást vezet.
(3) A békéltetõ testület az illetékességi területén székhellyel rendelkezõ vállalkozások nála megtett alávetési
nyilatkozatairól nyilvántartást vezet.
(4) Ha a fogyasztó bizonyítja, hogy a fogyasztói jogvita
alapjául szolgáló szerzõdést arra tekintettel kötötte, hogy a
vállalkozás kereskedelmi kommunikációjában vállalta,
hogy a békéltetõ testületi eljárásnak és egyezség hiányában az ilyen eljárásban hozott határozatnak aláveti magát,
a vállalkozást e nyilatkozata – az abban meghatározott feltételekkel – köti az adott eljárásban akkor is, ha nem tett
az (1) bekezdés szerinti általános alávetési nyilatkozatot.
A vállalkozás mentesül e nyilatkozat kötõereje alól, ha bizonyítja, hogy azt a szerzõdéskötésig a vállalással azonos
módon visszavonta.”
40. § Az Fgytv. 37. §-a helyébe a következõ rendelkezés
lép:
„37. § (1) A békéltetõ testület az eljárására vonatkozó
részletes szabályokat a törvény keretei között szabadon állapíthatja meg. A békéltetõ testület eljárási szabályzata
nem lehet ellentétes a (2) bekezdés szerinti országos eljárási szabályzat rendelkezéseivel.
(2) A békéltetõ testületek az egységes gyakorlat kialakítása érdekében valamennyi békéltetõ testület képviselõjének részvételével az eljárás egészére vagy egyes eljárási
kérdésekre vonatkozóan országos eljárási szabályzatot készíthetnek, melyet az igazságügyért felelõs miniszter hagy
jóvá.”
41. § Az Fgytv. a következõ 37/A. §-sal egészül ki:
„37/A. § (1) A fogyasztóvédelemért felelõs miniszter – a békéltetõ testületek által megküldött adatok alapján – az általa vezetett minisztérium honlapján gondoskodik a következõk közzétételérõl:
a) a békéltetõ testületek címe és telefonszáma,
810
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
b) a békéltetõ testületek tagjainak a 23/A. §-ban meghatározott listái,
c) a 26/A. § szerinti tájékoztatási kötelezettség teljesítését a békéltetõ testületek eljárására vonatkozó törvényi
rendelkezések rövid, közérthetõ bemutatásával elõmozdító tájékoztatás,
d) a 36/A. §-ban meghatározott összefoglaló tájékoztatók,
e) a békéltetõ testületek eljárását akadályozó vállalkozásoknak a 36/B. §-ban meghatározott adatokat tartalmazó
jegyzéke,
f) az egyes békéltetõ testületeknél a 36/C. § (1) bekezdése alapján általános alávetési nyilatkozatot tett vállalkozások jegyzéke az alávetés esetleges korlátozásának megadásával, valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
által a (2) bekezdés c) pontja szerint közzétett jegyzék, továbbá
g) a 37. § szerinti eljárási szabályzatok.
(2) A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara honlapján
közzé kell tenni
a) a békéltetõ testületek címét és telefonszámát,
b) a békéltetõ testületek tagjainak a 23/A. §-ban meghatározott listáit,
c) a 36/C. § (2) bekezdésében meghatározott nyilvántartás alapján a nála általános alávetési nyilatkozatott tett
vállalkozások jegyzékét az alávetés esetleges korlátozásának megadásával, továbbá
d) a 37. § szerinti eljárási szabályzatokat.”
42. § Az Fgytv. VII. fejezete „A fogyasztóvédelem állami intézményrendszere” fejezetcímet követõen a következõ 39/A. §-sal egészül ki:
„39/A. § A Kormány – a tudatos fogyasztói magatartás
és döntéshozatal kultúrájának fejlesztése, a fogyasztók minél magasabb színvonalú és tisztességes kiszolgálása, a fogyasztók biztonságát és tájékozott döntését elõmozdító,
fogyasztóbarát kereskedelmi gyakorlatok kialakítása, a
vállalkozások és fogyasztók, illetve e szereplõk és a fogyasztóvédelemmel összefüggõ állami feladatot ellátó hatóságok közötti kapcsolatok javítása, a kiszámítható, következetes és egységes hatósági jogalkalmazás erõsítése, a
vállalkozások önszabályozási gyakorlata megerõsítésének
elõsegítése céljából – ösztönzi az országos gazdasági kamarák, a vállalkozások szakmai érdek-képviseleti szervezetei, a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi
szervezetek, valamint a fogyasztóvédelemmel összefüggõ
állami feladatot ellátó hatóságok közös megegyezésén alapuló, a követendõ elveket és legjobb gyakorlatokat rögzítõ
nyilatkozat létrehozását.”
43. § Az Fgytv. a következõ 41. §-sal egészül ki:
„41. § A fogyasztóvédelemért felelõs miniszter az állami
szervekhez címzett, jogszabály vagy közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktus vállalkozás számára fogyasztóval szembeni kötelezettséget megállapító rendelkezésének
megsértése miatti fogyasztói beadványokat fogadó, azokat a
7. szám
hatáskörrel és illetékességgel rendelkezõ hatósághoz továbbító, valamint a fogyasztókat a rendelkezésre álló eljárási lehetõségekrõl tájékoztató telefonon, illetve elektronikusan is
elérhetõ állami ügyfélszolgálatot mûködtet.”
44. § (1) Az Fgytv. 43/A. §-ának (1) bekezdése a következõ k) ponttal egészül ki:
[A fogyasztóvédelmi hatóság látja el a 2006/2004/EK
európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtását a következõ irányelveket átültetõ tagállami jogszabályokba
ütközõ Európai Közösségen belüli jogsértések tekintetében:]
„k) a belsõ piacon az üzleti vállalkozások fogyasztókkal
szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól szóló 2005/29/EK európai parlamenti és tanácsi
irányelv.”
(2) Az Fgytv. 43/A. §-ának (4) bekezdése helyébe a következõ rendelkezés lép:
„(4) A kölcsönös jogsegély során a fogyasztóvédelmi
hatóság a – 2008/282/EK bizottsági határozattal módosított – 2007/76/EK bizottsági határozatnak megfelelõen jár
el.”
45. § Az Fgytv. IX. fejezetének címe helyébe az alábbi
fejezetcím lép:
„A fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi
szervezetek”
46. § Az Fgytv. 45. §-a (1) bekezdésének h) pontja helyébe a következõ rendelkezés lép:
[Az állam és a helyi önkormányzatok elõmozdítják és
támogatják a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezetek arra irányuló tevékenységét, hogy]
„h) a tudatos fogyasztói magatartás elõsegítése és a fogyasztók tájékozottságának javítása érdekében fogyasztóvédelmi oktatást és tájékoztatást szervezzenek, illetve végezzenek,”
47. § Az Fgytv. X. fejezete „A fogyasztóvédelmi hatóság
eljárása” fejezetcímet követõen a következõ 45/A. §-sal és
45/B. §-sal egészül ki:
„45/A. § (1) A fogyasztóvédelmi hatóság ellenõrzi az
e törvényben és – a szerzõdés létrejöttére, érvényességére,
joghatásaira és megszûnésére vonatkozó rendelkezések kivételével – a végrehajtására kiadott jogszabályokban foglalt
rendelkezések betartását, és eljár azok megsértése esetén.
(2) A fogyasztóvédelmi hatóság ellenõrzi a külön jogszabályban fogyasztóvédelmi rendelkezésként meghatározott rendelkezések betartását, és – ha a fogyasztókkal
szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény eltérõen nem rendelkezik – eljár azok
megsértése esetén.
(3) Az (1) és (2) bekezdésben meghatározott rendelkezéseken túl, ha külön törvény vagy kormányrendelet eltérõen
nem rendelkezik, a fogyasztóvédelmi hatóság ellenõrzi
a) az áru fogyasztók számára való értékesítésére,
7. szám
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
b) a fogyasztóknak forgalmazott termék minõségére,
összetételére, csomagolására, megfelelõségértékelésére,
megfelelõségi jelölésére,
c) a fogyasztóknak értékesítésre szánt, illetve értékesített áru mérésére, hatósági árára vagy egyébként kötelezõen megállapított árára,
d) a fogyasztói panaszok intézésére,
e) a fogyasztói szerzõdés keretében érvényesített szavatossági és jótállási igények intézésére,
f) a termék forgalmazása vagy szolgáltatás nyújtása
során az egyenlõ bánásmód követelményére, továbbá
g) a fogyasztók tájékoztatására
vonatkozó rendelkezések betartását, és eljár azok megsértése esetén.
45/B. § A fogyasztóvédelmi hatóság ellenõrzi a fogyasztói szerzõdés megkötésénél alkalmazott vagy e célból nyilvánosan megismerhetõvé tett általános szerzõdési
feltételeket abban a tekintetben, hogy azok nem tartalmaznak-e a jóhiszemûség és tisztesség követelményébe ütközõen a szerzõdéses jogokat és kötelezettségeket egyoldalúan és indokolatlanul a fogyasztó hátrányára megállapító
feltételt.”
48. § Az Fgytv. 46. §-a helyébe a következõ rendelkezés
lép:
„46. § (1) A fogyasztóvédelmi hatóság eljárása során – e
törvény eltérõ rendelkezése hiányában – a közigazgatási
hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló
2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) rendelkezéseit kell alkalmazni.
(2) A fogyasztóvédelmi hatóság eljárását az általuk védett fogyasztói érdekek védelme körében ügyfélként kezdeményezhetik
a) a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi
szervezetek, illetve
b) a 43/A. § (1) bekezdés a)–c), e) és f), valamint
h)–k) pontjában említett irányelveket átültetõ jogszabályi
rendelkezések megsértésére hivatkozással az Európai
Gazdasági Térség bármely más államának joga alapján létrejött azon feljogosított egységek is, amelyek a 98/27/EK
európai parlamenti és tanácsi irányelv 4. cikkének (3) bekezdése alapján az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett jegyzéken szerepelnek.
(3) A fogyasztóvédelmi hatóság eljárása a jogsértés bekövetkezését követõ három éven túl nem indítható meg.
Ha a jogsértõ magatartás folyamatos, a határidõ a magatartás abbahagyásakor kezdõdik. Ha a jogsértõ magatartás azzal valósul meg, hogy valamely helyzetet vagy állapotot
nem szüntetnek meg, a határidõ mindaddig nem kezdõdik
el, amíg ez a helyzet vagy állapot fennáll.”
49. § Az Fgytv. 47. §-a helyébe a következõ rendelkezés
lép:
„47. § (1) Ha a fogyasztóvédelmi hatóság eljárása során
megállapítja a 45/A. § (1)–(3) bekezdésében meghatározott fogyasztóvédelmi rendelkezések megsértését, az
811
eset összes körülményeinek – így különösen a jogsértés
súlyának, a jogsértõ állapot idõtartamának, a jogsértõ magatartás ismételt tanúsításának, illetve a jogsértéssel elért
elõny – figyelembevételével és az arányosság követelményének szem elõtt tartásával az alábbi jogkövetkezményeket állapíthatja meg:
a) elrendelheti a jogsértõ állapot megszüntetését,
b) megtilthatja a jogsértõ magatartás további folytatását,
c) határidõ tûzésével a feltárt hibák, hiányosságok
megszüntetésére kötelezheti a vállalkozást azzal, hogy az
a hibák, hiányosságok megszüntetése érdekében tett intézkedésérõl köteles értesíteni a fogyasztóvédelmi hatóságot,
d) a jogszerû állapot helyreállításáig feltételhez kötheti
vagy megtilthatja az áru forgalmazását, illetve értékesítését,
e) elrendelheti a fogyasztó életére, egészségére, testi
épségére veszélyes termék forgalomból való kivonását vagy
visszahívását,
f) elrendelheti a fogyasztó életére, egészségére, testi
épségére veszélyes termék megsemmisítését a környezetvédelmi szempontok figyelembevételével,
g) a jogszerû állapot helyreállításáig terjedõ idõtartamra elrendelheti a jogsértéssel érintett üzlet ideiglenes bezárását, ha az a fogyasztók életének, testi épségének, egészségének védelme vagy a fogyasztók széles körét érintõ
kárral fenyegetõ veszély elhárítása érdekében szükséges,
h) a 16/A. § (1)–(3) bekezdésében foglalt rendelkezések
megsértése esetén a jogsértés megállapításától számított
legfeljebb egy évig megtilthatja az alkoholtartalmú ital, a
dohánytermék, illetve a szexuális termék forgalmazását, e
rendelkezések ismételt megsértése esetén pedig elrendelheti a jogsértéssel érintett üzlet legfeljebb harminc nap
idõtartamra történõ ideiglenes bezárását, illetve
i) fogyasztóvédelmi bírságot (a továbbiakban: bírság)
szabhat ki.
(2) Külön jogszabály az abban meghatározott fogyasztóvédelmi rendelkezés megsértése esetére további jogkövetkezményeket határozhat meg.
(3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti jogkövetkezmények
együttesen is megállapíthatók.
(4) Az (1) bekezdés alkalmazásában a jogsértés súlyát
különösen a jogsértéssel érintett fogyasztók száma, érdekeik sérelmének köre, a jogsértõ magatartás kiterjedtsége,
a jogsértéssel érintett áruk értéke, valamint az alapozhatja
meg, hogy a vállalkozás tevékenységét az annak megkezdéséhez és folytatásához jogszabályban elõírt egyéb feltételekkel végzi-e.
(5) A fogyasztóvédelmi hatóság a jogsértés megszüntetése érdekében határozathozatal helyett hatósági szerzõdést köthet azzal az ügyféllel, aki vállalja, hogy felhagy a
jogsértõ magatartással, és magatartását a hatósági szerzõdésben meghatározott módon hozza összhangba a 45/A. §
(1)–(3) bekezdésében meghatározott fogyasztóvédelmi
rendelkezésekkel.
(6) Nincs helye az (1) bekezdés szerinti jogkövetkezmény alkalmazásának a fogyasztóvédelmi hatósággal hatósági szerzõdést kötõ ügyféllel szemben a szerzõdésben
812
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
megállapított teljesítési határidõn belül elkövetett olyan
jogsértés miatt, amelynek megszüntetése érdekében a
szerzõdés megkötésére sor került.
(7) A fogyasztóvédelemért felelõs miniszter az (1) bekezdés szerinti jogkövetkezmények alkalmazásának elveirõl a fogyasztóvédelmi hatóság számára normatív utasítást
ad ki. Az utasítás tervezetérõl a jogszabályok elõkészítésére vonatkozó szabályok megfelelõ alkalmazásával a miniszter konzultációt folytat a vállalkozások szakmai érdek-képviseleti szervezeteivel és a fogyasztói érdekek
képviseletét ellátó társadalmi szervezetekkel. Az utasítást
a Magyar Közlönyben közzé kell tenni.
(8) A fogyasztóvédelmi hatóság az (1) bekezdés d), g),
illetve h) pontja szerinti jogkövetkezmény megállapításáról értesíti az üzlet mûködési engedélyét kiadó kereskedelmi hatóságot.
(9) A hatósági ellenõrzés, illetve a fogyasztóvédelmi
hatóság eljárása során a vállalkozás köteles közölni a tevékenységével kapcsolatos – az ellenõrzés lefolytatásához,
illetve az érdemi döntéshez szükséges – adatokat. Ha a vállalkozás ezen adatokat a fogyasztóvédelmi hatóság felhívására nem közli, vagy valótlan adatot közöl, vele szemben
eljárási bírság kiszabásának van helye.
(10) A fogyasztóvédelmi hatóság – jegyzõkönyv felvétele mellett – jogosult minta és ellenminta vételére a termék biztonságosságának, minõségének, illetve összetételének vizsgálata céljából. A minta költségét is tartalmazó
mintavételi költség, továbbá a laboratóriumi, illetve az
egyéb vizsgálatok költsége eljárási költség.
(11) A (10) bekezdés szerinti eljárási költséget a jogsértésért felelõs vállalkozás viseli, ha a minta az elõírt követelményeknek nem felel meg.
(12) A fogyasztóvédelmi hatóság termék vagy szolgáltatás tekintetében próbavásárlást végezhet.”
50. § Az Fgytv. 47/A. §-a helyébe a következõ rendelkezés lép:
„47/A. § (1) A próbavásárláshoz a fogyasztóvédelmi
hatóság közremûködõ személyt vehet igénybe.
(2) A közremûködõ személy részére a közremûködést
igénybe vevõ fogyasztóvédelmi hatóság megbízólevelet
állít ki, amely tartalmazza a közremûködõ személy nevét,
továbbá azt, hogy mely vállalkozásnál milyen típusú ellenõrzésben vehet részt.
(3) A közremûködõ személyre az ügyintézõre vonatkozó kizárási szabályokat kell alkalmazni.
(4) Próbavásárlás esetén a fogyasztóvédelmi hatóság az
ellenõrzési jogosultságát a próbavásárlás befejezésekor
igazolja.
(5) Termék próbavásárlását követõen az ellenõrzési jogosultság igazolásakor a vállalkozás képviseletében eljáró
személy a termék visszavétele mellett köteles annak árát
visszatéríteni.
(6) Szolgáltatás próbavásárlása esetén a szolgáltatás
díja eljárási költség, amelyet a jogsértésért felelõs vállalkozás visel, ha a szolgáltatás az elõírt követelményeknek
nem felel meg.”
7. szám
51. § Az Fgytv. a következõ 47/C. §-sal egészül ki:
„47/C. § (1) A bírság összege 15 ezer forinttól
a) a számvitelrõl szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Szt.) hatálya alá tartozó, 100 millió forintot meghaladó éves nettó árbevétellel rendelkezõ vállalkozás esetében a vállalkozás éves nettó árbevételének 5%-áig, de
legfeljebb 100 millió forintig, illetve a fogyasztók széles
körének testi épségét, egészségét sértõ vagy veszélyeztetõ,
továbbá a fogyasztók széles körének jelentõs vagyoni hátrányt
okozó jogsértés esetén legfeljebb 2 milliárd forintig,
b) az a) pont hatálya alá nem tartozó vállalkozás esetében 500 ezer forintig, illetve a fogyasztók széles körének
testi épségét, egészségét sértõ vagy veszélyeztetõ, továbbá
a fogyasztók széles körének jelentõs vagyoni hátrányt
okozó jogsértés esetén a vállalkozás éves nettó árbevételének 5%-áig, az Szt. hatálya alá nem tartozó vállalkozás
esetén 5 millió forintig
terjedhet.
(2) Az (1) bekezdés szerinti nettó árbevételt a jogsértést
megállapító határozat meghozatalát megelõzõ üzleti évre
vonatkozó éves beszámoló vagy az egyszerûsített éves beszámoló (a továbbiakban együtt: beszámoló) szerinti nettó
árbevétel alapján kell meghatározni. Ha a vállalkozás mûködési ideje egy évnél rövidebb, az adatokat éves szintre
kell vetíteni. Ha a vállalkozásnak a jogsértést megállapító
határozat meghozatalát megelõzõ üzleti évben elért nettó
árbevételérõl nem áll rendelkezésre hitelesnek tekinthetõ
információ, a bírság minimális és maximális összegének
meghatározásakor az utolsó hitelesen lezárt üzleti év nettó
árbevétele az irányadó. Beszámolóval még nem rendelkezõ, újonnan alapított vállalkozás esetében az eljárás megindításának évére vonatkozó üzleti tervet, ennek hiányában a vállalkozás által a hatóság felhívására közölt, az
Szt.-nek a közbensõ mérleg készítésére vonatkozó szabályai szerint az eljárás megindításának napjával mint fordulónappal kiszámított nettó árbevételt kell figyelembe
venni.
(3) Az alábbi a)–d) pontban meghatározott vállalkozások tekintetében az (1) bekezdés alkalmazásában nettó árbevételként a következõket kell figyelembe venni:
a) biztosító esetén a bruttó biztosítási díjak,
b) befektetési vállalkozás esetén a befektetési szolgáltatási tevékenység bevételeinek, a nem befektetési szolgáltatási tevékenység bevételeinek, valamint a nem forgalmazási pénzügyi mûveletek bevételeinek összege,
c) magánnyugdíjpénztár és önkéntes nyugdíjpénztár
esetén a mûködési tevékenységet szolgáló tagdíjbevételek, önkéntes kölcsönös egészség- és önsegélyezõ pénztár
esetén a mûködési alap tagdíjbevételei, foglalkoztatói
nyugdíjszolgáltató intézmény esetén pedig a mûködési tevékenységet szolgáló foglalkoztatói és tagi befizetéseknek
az összege,
d) hitelintézet és pénzügyi vállalkozás esetén az alábbi
bevételi tételek összege:
da) kapott kamatok és kamatjellegû bevételek,
db) bevételek értékpapírokból,
dc) kapott (járó) jutalék- és díjbevételek,
dd) pénzügyi mûveletek nettó eredménye, ha pozitív,
7. szám
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
de) egyéb üzleti tevékenységbõl származó bevétel.
(4) Ha a vállalkozás a beszámolóban az adatokat devizában adja meg, a forintra történõ átszámításkor a Magyar
Nemzeti Bank által megállapított, a vállalkozás üzleti évének lezárásakor – újonnan alapított vállalkozás esetén a
tárgyévet megelõzõ év utolsó napján – érvényes hivatalos
devizaárfolyamot kell alkalmazni.
(5) A fogyasztóvédelmi hatóság minden esetben bírságot
szab ki, ha
a) a fogyasztóvédelmi hatóságnak a jogsértést megállapító jogerõs határozatában a vállalkozás számára elõírt kötelezettség teljesítésére megállapított határnap elteltét, illetve határidõ lejártát követõ hat hónapon belül a vállalkozás – amennyiben a jogsértést telephelyen követték el,
ugyanazon telephelyen – ugyanazon jogszabályi rendelkezést ismételten megsértette,
b) a jogsértés a fogyasztók életét, testi épségét, egészségét sérti vagy veszélyezteti, vagy a fogyasztók széles körét
érinti, továbbá
c) a tizennyolcadik életévüket be nem töltött személyek
védelmét célzó jogszabályi rendelkezés megsértésére
került sor.”
52. § Az Fgytv. 49. §-a helyébe a következõ rendelkezés
lép:
„49. § (1) A fogyasztóvédelmi hatóság az ügydöntõ határozatának meghozataláig terjedõ idõtartamra végzésében azonnali hatállyal elrendelheti a 47. § (1) bekezdésének a), b), illetve g) pontjában foglaltakat, ha arra a (2) bekezdésben meghatározott feltételek fennállásának valószínûsíthetõsége miatt halaszthatatlanul szükség van. E döntését a fogyasztóvédelmi hatóság soron kívül hozza meg.
(2) A fogyasztóvédelmi hatóság elsõ fokú döntését fellebbezésre tekintet nélkül végrehajthatónak nyilváníthatja
a Ket. 101. § (3) bekezdés a)–c) pontjában meghatározott
eseteken túl
a) a 47. § (1) bekezdésének h) pontja szerinti jogkövetkezmény megállapítása esetén,
b) környezetvédelmi okból,
c) a fogyasztók testi épségének, egészségének védelme
érdekében, továbbá
d) a fogyasztók széles körét érintõ kárral fenyegetõ
veszély elhárítása érdekében.”
53. § Az Fgytv. 51. §-a helyébe a következõ rendelkezés
lép:
„51. § (1) A fogyasztóvédelmi hatóság határozatát – jogorvoslatra tekintet nélkül – közzéteszi, ha
a) a határozat fellebbezésre tekintet nélkül történõ végrehajtását rendelte el a 49. § (2) bekezdése alapján,
b) a határozathozatalra azért került sor, mert a fogyasztóvédelmi hatóság az 55. § (1) bekezdésének a) pontja
alapján kiadott kormányrendelet szerinti eljárása során
megállapítja, hogy a vizsgált termék nem felel meg a biztonságossági követelményeknek, vagy
813
c) a jogsértéssel érintett üzlet ideiglenes bezárását vagy
az áru forgalmazásának, illetve értékesítésének megtiltását
rendelte el.
(2) A fogyasztóvédelmi hatóság közzéteszi a 49. §
(1) bekezdése szerinti végzését.
(3) A fogyasztóvédelmi hatóság jogerõs határozatát
közzéteszi.
(4) A határozat, illetve a végzés közzététele a fogyasztóvédelmi hatóság honlapján, továbbá – amennyiben szükséges – a fogyasztóvédelmi hatóság által célszerûnek tartott
egyéb módon történik. A közzétett döntésrõl a fogyasztóvédelmi hatóság a nemzeti hírügynökséget is tájékoztathatja.
(5) A közétett dokumentumnak tartalmaznia kell:
a) a közzététel napját,
b) a közzététel e törvény szerinti jogcímét,
c) a jogerõ beálltára vagy annak hiányára történõ utalást,
d) az eljáró hatóság megnevezését,
e) az ügy számát és tárgyát,
f) a jogsértõ vállalkozás nevét és székhelyét,
g) a megállapított tényállást,
h) a megsértett jogszabályi rendelkezések megjelölését,
i) a határozat, illetve a végzés rendelkezõ részét, ide nem
értve jogerõs határozat, végzés esetén a jogorvoslatról
szóló rendelkezést, valamint
j) a határozattal, illetve végzéssel szembeni jogorvoslati eljárás tényét.
(6) A fogyasztóvédelmi hatóság a jogorvoslat során
hozott és a közzétett határozat, illetve végzés érdemében változást eredményezõ döntés tudomására jutásakor
– a határozat, illetve végzés közzétételével megegyezõ
módon – közzéteszi:
a) a jogorvoslattal érintett határozatra, illetve végzésre
vonatkozó (5) bekezdés szerinti információkat,
b) a jogorvoslat során hozott döntést, annak rövid indokolását, valamint
c) a közzététel napját.
(7) A fogyasztóvédelmi hatóság a (4), illetve (6) bekezdés alapján közzétett információkat a közzétételtõl számított hat hónap elteltével honlapjáról eltávolítja.”
54. § Az Fgytv. 51. §-a a következõ (8) bekezdéssel
egészül ki:
„(8) A hatóság biztosítja, hogy a közzétett határozatok
között a határozatok szövegére, a jogorvoslati eljárás tényére és a megsértettként megjelölt jogszabályi rendelkezésre keresni lehessen.”
55. § (1) Az Fgytv. 55. §-a (1) bekezdésének a)–d) pontja
helyébe a következõ rendelkezések lépnek:
[Felhatalmazást kap a Kormány, hogy]
„a) e törvény II. fejezetének végrehajtására, valamint a
megjelenésükben másnak látszó és ezáltal a fogyasztó
egészségét vagy biztonságát veszélyeztetõ termékek forgalmazására és ellenõrzésére, továbbá az alkalmazható
jogkövetkezményekre,
814
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
b) a mintavételi költség, továbbá a laboratóriumi, illetve az egyéb vizsgálatok költségének mértékére és megfizetésére,
c) az ingatlanok idõben megosztott használati jogának
megszerzésére irányuló szerzõdésekre, valamint az ezzel
összefüggõ reklámra,
d) az üzleten kívül fogyasztóval kötött szerzõdésekre,”
[vonatkozó részletes szabályokat rendelettel meghatározza.]
(2) Az Fgytv. 55. §-a (1) bekezdésének i) és j) pontja
helyébe a következõ rendelkezések lépnek:
[Felhatalmazást kap a Kormány, hogy]
„i) a békéltetõ testületi tagok kijelölésére,
j) a fogyasztói érdekek védelme érdekében a jogsértés
megszüntetésére irányuló eljárásokról szóló 98/27/EK
irányelv 4. cikke (2) bekezdésének végrehajtása céljából a
fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezeteknek az irányelv 4. cikkének (3) bekezdésében meghatározott jegyzékre való felkerülése céljából lefolytatandó
eljárásra,”
[vonatkozó részletes szabályokat rendelettel meghatározza.]
56. § Az Fgytv. 56. §-a helyébe a következõ rendelkezés
lép:
„56. § Felhatalmazást kapnak az ágazati irányításért felelõs miniszterek, hogy a feladat- és hatáskörükbe tartozó
termékek forgalmazására alkalmazandó követelményeket,
biztonságossági elõírásokat, címkézésre vonatkozó külön
elõírásokat, az egyes termékek megfelelõségértékelésének
módját, valamint a megfelelõségi tanúsítványokat kiadó
szervezetek körét vagy az ilyen szervezetek köre meghatározásának szabályait rendelettel meghatározzák.”
57. § Az Fgytv. 56/A. §-ának (5) bekezdése helyébe a
következõ rendelkezés lép:
„(5) Felhatalmazást kap a kereskedelemért és a fogyasztóvédelemért felelõs miniszter, hogy a fogyasztóknak
megvételre kínált termékek ára és egységára, illetve szolgáltatások díja feltüntetésének részletes szabályait együttes
rendeletben állapítsa meg.”
58. § Az Fgytv. „Felhatalmazás” alcíme a következõ
56/B. §-sal egészül ki:
„56/B. § Az igazságügyért felelõs miniszter az általa vezetett minisztérium honlapján tájékoztató jelleggel közli a
39. § (5) bekezdésében említett irányelv mellékletében felsorolt, valamint a 43/A. § (1) bekezdésében, illetve a 46. §
(2) bekezdésének b) pontjában meghatározott uniós jogi
rendelkezéseket átültetõ jogszabályi rendelkezések felsorolását.”
59. § (1) Az Fgytv. 57. §-ának (1) bekezdése helyébe a
következõ rendelkezés lép:
„(1) Ez a törvény a következõ uniós jogi aktusoknak
való megfelelést szolgálja:
a) a Tanács 90/88/EGK irányelvével módosított
87/102/EGK irányelve (1986. december 22.) a fogyasztói
7. szám
hitelre vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítésérõl [a 2. § o) pontja és a
7–7/A. §];
b) az Európai Parlament és a Tanács 98/6/EK irányelve
(1998. február 16.) a fogyasztók számára kínált termékek
árának feltüntetésével kapcsolatos fogyasztóvédelemrõl
[a 2. § m) és n) pontja, a 14. § (1)–(3), (5) és (6) bek., az
56/A. § (5) bekezdésében adott felhatalmazás alapján
megalkotott miniszteri rendelettel együtt];
c) az Európai Parlament és a Tanács 98/27/EK irányelve (1998. május 19.) a fogyasztói érdekek védelme érdekében a jogsértés megszüntetésére irányuló eljárásokról
[a 39. § (3) és (5) bek., a 46. § (2) bek. b) pontja, a 47. §
(1) bek. a) és b) pontja, a 49. § (1) bek., az 51. §
(2)–(4) bek.];
d) az Európai Parlament és a Tanács 2001/95/EK irányelve (2001. december 3.) az általános termékbiztonságról
[a 2. § c) és s)–u) pontja és a 3–5. §, a törvény végrehajtására az 55. § (1) bek. a) pontjában adott felhatalmazás
alapján megalkotott kormányrendelettel együtt];
e) a Bizottság 98/257/EK ajánlása (1998. március 30.)
a fogyasztói jogviták bírósági eljáráson kívüli rendezésére
hatáskörrel rendelkezõ testületekre vonatkozó elvekrõl
(a 18–37/A. §).”
(2) Az Fgytv. 57. §-ának (2) bekezdése a következõ
c) ponttal egészül ki:
[Ez a törvény a következõ uniós jogi aktusok végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg a fogyasztóvédelmi hatóság feladatkörében és eljárásában:]
„c) a Bizottság 2008/282/EK határozata (2008. március 17.) a fogyasztóvédelmi jogszabályok alkalmazásáért
felelõs nemzeti hatóságok közötti együttmûködésrõl szóló
2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a
kölcsönös jogsegély vonatkozásában való végrehajtásáról
szóló 2007/76/EK határozat módosításáról [a 43/A. §
(4) bek.].”
A postáról szóló 2003. évi CI. törvény módosítása
60. § (1) A postáról szóló 2003. évi CI. törvény (a továbbiakban: Pt.) 3. §-ának 10. pontja helyébe a következõ rendelkezés lép:
[E törvény alkalmazásában:]
„10. Hivatalos irat: a közigazgatás és az igazságszolgáltatás szervei, a fogyasztóvédelemrõl szóló 1997. évi
CLV. törvényben (a továbbiakban: Fgytv.) szabályozott
békéltetõ testületek, valamint a magánnyugdíjpénztárak
által feladott olyan könyvelt küldemény, amelynek feladásához és kézbesítéséhez (illetve a kézbesítés megkísérléséhez), valamint azok idõpontjához jogszabály jogkövetkezményt fûz, illetve amely a jogszabályban meghatározott
határidõ számításának alapjául szolgál. A hivatalos irat az
e célra rendszeresített tértivevénnyel adható fel.”
(2) A Pt. 35. §-ának helyébe a következõ rendelkezés
lép:
„35. § (1) A postai szolgáltatóval szemben benyújtott
panaszra az Fgytv. 17/A–17/C. §-ában foglalt rendelkezé-
7. szám
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
seket a (2)–(10) bekezdésben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.
(2) Panasznak az olyan bejelentés minõsül, amelyben az
igénybe vevõ állítja, hogy a szolgáltató által nyújtott szolgáltatás vagy a szolgáltató alkalmazottjának munkavégzése részben vagy egészben nem felel meg a jogszabályi elõírásokban, illetve az üzletszabályzatban foglaltaknak.
A panasz egyéni jogsérelem vagy érdeksérelem megszüntetésére is irányulhat. Nem minõsül panasznak – az igénybe vevõ részérõl kezdeményezett – a küldemény továbbításával és kézbesítésével kapcsolatos pontos információk
megismerésére irányuló tudakozódás szolgáltatás igénybevétele.
(3) Panasz
a) a küldeményhez kapcsolódóan a feladás napjától
egyéves jogvesztõ határidõn belül,
b) sérelmezett tevékenység vagy magatartás esetén az
errõl való tudomásszerzéstõl számított egyéves határidõn
belül, de legkésõbb a tevékenység vagy a magatartás megvalósítását követõ két éven belül
tehetõ.
(4) Az egyetemes postai szolgáltató az e törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeletben meghatározott módon biztosítja az Fgytv. 17/B. §-ának (2) bekezdésében foglalt, az ügyfélszolgálat elérhetõségére vonatkozó
követelmények teljesítését.
(5) A postai szolgáltató köteles a beérkezõ panaszokat
ingyenes, egyszerû, átlátható és megkülönböztetéstõl
mentes eljárás keretében megvizsgálni és a panaszokról,
kezelésük módjáról a külön jogszabályban meghatározott
tartalmú nyilvántartást vezetni.
(6) A vizsgálat lefolytatására belföldi szolgáltatások és
az Európai Unió tagállamaiba irányuló szolgáltatások esetén a panasz beérkezésétõl számított harminc nap áll rendelkezésre. A belföldi és az Európai Unió tagállamaiba
irányuló szolgáltatással kapcsolatos vizsgálati eljárás idõtartama egy alkalommal, a panaszos egyidejû értesítése
mellett harminc nappal meghosszabbítható.
(7) A postai szolgáltató a panasz kivizsgálásának eredményérõl belföldi szolgáltatás esetén haladéktalanul, nemzetközi szolgáltatás esetén a külföldi szolgáltatótól beérkezett tájékoztatás idõpontjától számított tizenöt napon
belül köteles a panaszost írásban tájékoztatni. A külföldi
szolgáltató késedelmesen megküldött tájékoztatása esetében a belföldi szolgáltatót felelõsség nem terheli.
(8) Ha a panaszos a panaszra adott választ nem fogadja
el, vagy a postai szolgáltató a panaszra határidõn belül
nem válaszol, a panaszos a hírközlési hatósághoz és a
Hírközlési Fogyasztói Jogok Képviselõjéhez fordulhat a
panasz, illetve a panaszeljárás kivizsgálása érdekében.
(9) Az egyetemes postai szolgáltatási körbe tartozó
szolgáltatásokkal kapcsolatos panaszokról, a panaszok
számáról és kezelésük módjáról a postai szolgáltatók kötelesek évente egyszer, legkésõbb a tárgyévet követõ év
március 31. napjáig – az (5) bekezdés szerinti nyilvántartások megküldésével – a hírközlési hatóságnak beszámolni,
és a beszámolót közzétenni.
(10) Az egyetemes postai szolgáltatási körbe nem tartozó postai szolgáltatásokkal kapcsolatos panaszokról a
815
hírközlési hatóság eseti, írásbeli felhívása alapján, annak
kézhezvételétõl számított harminc napon belül kell a postai szolgáltatónak a (9) bekezdés szerinti adatokat szolgáltatnia.”
A távhõszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény
módosítása
61. § (1) A távhõszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény (a továbbiakban: Tszt.) 8. §-a helyébe a következõ
rendelkezés lép:
„8. § (1) A fogyasztóvédelmi hatóság:
a) az önkormányzat jegyzõjének megkeresése alapján
véleményezi a távhõszolgáltató üzletszabályzatát,
b) eljár a 11. § (2) bekezdésében, a 36. §-ban, a 40. §
(2) bekezdésében, a 43. § (1)–(4) bekezdésében, a
46. §-ban, valamint az 53. §-ban foglalt rendelkezések lakossági felhasználóval, illetve természetes személy díjfizetõvel szembeni megsértése esetén.
(2) A fogyasztóvédelmi hatóság eljárására a fogyasztóvédelemrõl szóló 1997. évi CLV. törvényt (a továbbiakban: Fgytv.) kell alkalmazni azzal, hogy az e törvény szerinti lakossági felhasználó az Fgytv. alkalmazásában fogyasztónak minõsül akkor is, ha nem természetes személy.
(3) Az (1) bekezdés b) pontjában említett rendelkezések
az Fgytv. alkalmazásában fogyasztóvédelmi rendelkezések.”
(2) A Tszt. 10. §-a és 11. §-a helyébe a következõ rendelkezések lépnek:
„10. § Az önkormányzat jegyzõje
a) megküldi elõzetes véleményezésre a fogyasztóvédelmi hatóságnak és a felhasználói érdek-képviseleteknek
a távhõszolgáltatást érintõ képviselõ-testületi elõterjesztések tervezetét,
b) ellenõrzi a távhõszolgáltató ármeghatározó tényezõinek, költségeinek indokoltságát.
11. § (1) A távhõszolgáltató a szükséges adatok és információk rendelkezésre bocsátásával köteles együttmûködni az engedélyezõ hatósággal, valamint a lakossági felhasználókat, illetve a természetes személy díjfizetõket
érintõ kérdésekben a fogyasztóvédelmi hatósággal és a felhasználói érdek-képviseletekkel.
(2) A távhõszolgáltató köteles az általános szerzõdési
feltételeit – kiemelve a távhõszolgáltatás igénybevételének feltételeit, azok változását, a számlázás rendjét és a
szolgáltatás minõségi követelményeit – az ügyfélszolgálatán könnyen hozzáférhetõ helyen kifüggeszteni, valamint
a felhasználó és a díjfizetõ kívánságára azt ingyenesen rendelkezésre bocsátani.”
(3) A Tszt. 60. §-ának (2) bekezdése a következõ
c) ponttal egészül ki:
[Az energiapolitikáért felelõs miniszter rendeletben]
„c) az adópolitikáért felelõs miniszterrel és a közigazgatási informatikáért felelõs miniszterrel egyetértésben megállapítja a mûszaki biztonsági hatóság eljárásáért fizetendõ
díj – ideértve a jogorvoslati díjat is – mértékét, valamint a
816
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
beszedésével, kezelésével, nyilvántartásával, visszatérítésével kapcsolatos részletes szabályokat.”
62. § (1) E törvény – a (2)–(5) bekezdésben meghatározott kivételekkel – a kihirdetését követõ napon lép hatályba.
(2) E törvény 1–18. §-a, 19. §-ának (1) bekezdése,
20–24. §-a, 26–41. §-a, 44–53. §-a, 55–60. §-a, 61. §-ának
(1) és (2) bekezdése, 66. §-a, 68. §-ának (1) bekezdése, valamint 69. §-a 2008. szeptember 1-jén lép hatályba.
(3) E törvény 43. §-a 2009. január 1-jén lép hatályba.
(4) E törvény 54. §-a 2009. szeptember 1-jén lép hatályba.
(5) E törvény 19. §-ának (2) bekezdése, 25. §-a, valamint 68. §-ának (2) bekezdése 2012. január 1-jén lép hatályba.
63. § A fogyasztóvédelemért felelõs miniszter 2008. december 31-éig kezdeményezi, hogy az országos gazdasági
kamarák, a vállalkozások szakmai érdek-képviseleti szervezetei, a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezetek, valamint a fogyasztóvédelemmel összefüggõ állami feladatot ellátó hatóságok az Fgytv.
39/A. §-ában meghatározott célok megvalósítása érdekében a követendõ elveket és legjobb gyakorlatokat közös
nyilatkozat formájában rögzítõ Fogyasztóvédelmi Chartát
hozzanak létre.
64. § (1) Az ügyfélszolgálat mûködtetésére kötelezett
vállalkozásoknak legkésõbb 2009. január 1-jéig kell gondoskodniuk arról, hogy ügyfélszolgálati rendszerük megfeleljen az Fgytv. – e törvény 16. §-ával megállapított – 17/B. §-ának (2) bekezdése szerinti követelményeknek.
(2) A békéltetõ testületi tagok 2011. december 31-ét
megelõzõen keletkezett megbízatása – a megbízatás eredeti idõtartamától függetlenül – 2011. december 31-én
szûnik meg.
(3) A 2012. január 1-jével felálló békéltetõ testületek
tagjait – a külön jogszabályban meghatározottak szerint – egyrészrõl a kamara, a megyei (fõvárosi) agrárkamarák, valamint a vállalkozások szakmai érdek-képviseleti
szervezetei (vállalkozói oldal), másrészrõl a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezetek jelölik ki
egyenlõ arányban. A kijelölés során biztosítani kell, hogy
a testületek valamennyi eljáró tanácsában legyen lehetõség jogi végzettséggel rendelkezõ tag részvételére.
65. § (1) Az Fgytv. e törvény
a) 17. §-ával megállapított 18. §-ának (1) bekezdését,
b) 18. §-ával megállapított 20. §-ának (1)–(4) bekezdését,
c) 29. §-ával megállapított 29. §-ának (2)–(6) és (8) bekezdését,
d) 30. §-ával megállapított 29/B. §-át,
e) 31. §-ával megállapított 30. §-ának (3) bekezdését,
7. szám
f) 32. §-ával megállapított 31. §-ának (2) és (3) bekezdését,
g) 33. §-ával megállapított 32. §-át,
h) 34. §-ával megállapított 33. §-át,
i) 35. §-ával megállapított 34. §-át,
j) 36. §-ával megállapított 35. §-át,
k) 37. §-ával megállapított 36. §-át, továbbá
l) 39. §-ával megállapított 36/B. és 36/C. §-át
az e rendelkezések hatálybalépését követõen indított békéltetõ testületi eljárásokban kell alkalmazni, a folyamatban lévõ ügyekben a 2008. augusztus 31-én hatályos rendelkezések szerint kell eljárni.
(2) Az Fgytv. e törvény
a) 49. §-ával megállapított 47. §-ának (1) és (4), valamint (8)–(12) bekezdését,
b) 50. §-ával megállapított 47/A. §-ának (3) bekezdését,
c) 51. §-ával megállapított 47/C. §-át,
d) 52. §-ával megállapított 49. §-át, továbbá
e) 53. §-ával megállapított 51. §-át
az e rendelkezések hatálybalépését követõen indított
hatósági eljárásokban kell alkalmazni, a folyamatban lévõ
ügyekben a 2008. augusztus 31-én hatályos rendelkezések
szerint kell eljárni.
66. § (1) Hatályát veszti az Fgytv.
a) 6. §-a és az azt megelõzõ alcím,
b) 7. §-át megelõzõ alcím,
c) 8. §-a és az azt megelõzõ alcím,
d) 9–11. §-a és az azokat megelõzõ alcím,
e) 17. §-ának (4) bekezdésében az „(a továbbiakban:
miniszter)” szövegrész,
f) 19. §-a,
g) 21. §-ának (3)–(5) bekezdése,
h) 38. §-a és az azt megelõzõ alcím,
i) 39. §-ának (1) bekezdésében a „ , valamint a 2. § b) és
m) pontjában meghatározott szolgáltatással kapcsolatban a
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete is” szövegrész,
j) 44. §-a (1) bekezdésének b) pontja és (2) bekezdése,
k) 45. §-a (1) bekezdésének d) pontjában a „ , jogszabály-módosítást” szövegrész,
l) 45. §-ának (2) bekezdése,
m) a 2007. évi XXII. törvény 11. §-ával megállapított
47/B. §-a és a 2007. évi XLIV. törvény 2. §-ával megállapított 47/B. §-a,
n) 48. §-ának (1) és (2) bekezdése,
o) 55. §-ának (2) bekezdése, továbbá
p) 56/A. §-ának (1) bekezdése.
(2) Hatályát veszti
a) a hitelintézetekrõl és a pénzügyi vállalkozásokról
szóló 1996. évi CXII. törvény 13. §-ának (2) bekezdésében
az „és ügyfélszolgálati” szövegrész,
b) a nemdohányzók védelmérõl és a dohánytermékek
fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló
1999. évi XLII. törvény 5. §-ának (2) és (3) bekezdése,
c) a Tszt. 7. §-a e) pontjának utolsó mondata,
7. szám
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
d) az egyes, a gyermek- és fiatalkorúak egészségének
védelmét szolgáló törvényi rendelkezések módosításáról
szóló 2007. évi XLIV. törvény 2. §-a, továbbá
e) a fogyasztói érdekek védelme érdekében a jogsértés
megszüntetésére irányuló eljárásokról szóló 98/27/EK
irányelv mellékletében meghatározott irányelvekkel
összeegyeztethetõséget teremtõ jogszabályok felsorolásáról szóló 13/2004. (IV. 16.) IM rendelet, valamint az azt
módosító 1/2005. (II. 1.) IM rendelet, 7/2006. (II. 8.) IM
rendelet és 14/2007. (III. 13.) IRM rendelet.
67. § (1) E törvény 42. §-a és 61. §-ának (3) bekezdése
az e törvény kihirdetését követõ második napon hatályát
veszti.
(2) E törvény 1–18. §-a, 19. §-ának (1) bekezdése,
20–24. §-a, 26–41. §-a, 44–53. §-a, 55–60. §-a, 61. §-ának
(1) és (2) bekezdése, 66. §-a, 68. §-ának (1) bekezdése, valamint 69. §-a 2008. szeptember 2-án hatályát veszti.
(3) E törvény 43. §-a 2009. január 2-án hatályát veszti.
(4) E törvény 2012. január 2-án hatályát veszti.
68. § (1) Az Fgytv.
a) 7. §-ának (3) bekezdésében a „hiteldíj”, valamint a
„hiteldíj mutató” szövegrészek helyébe a „hiteldíjmutató”
szöveg,
b) 7. §-ának (6) bekezdésében és – e törvénnyel átszámozott – (8) bekezdésében, valamint 7/A. §-ának (3) és
(5) bekezdésében a „hitelezõ” szövegrész helyébe a „vállalkozás” szöveg,
c) 7/A. §-ának (1) bekezdésében a „Ptk.” szövegrész
helyébe a „Polgári Törvénykönyvrõl szóló 1959. évi
IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.)” szöveg,
d) 7/A. §-ának (2) bekezdésében a „hitelezõnek” szövegrész helyébe a „vállalkozásnak” szöveg,
e) 7/A. §-ának (4) bekezdésében a „hitelezõtõl” szövegrész helyébe a „vállalkozástól” szöveg,
f) 15. §-ának (2) bekezdésében az „Az áru” szövegrész
helyébe az „A termék” szöveg,
g) 24. §-ának (3) bekezdésében a „jelölésére” szövegrész helyébe a „kijelölésére” szöveg,
h) 26. §-ának (6) bekezdésében az „érdemi határozatot” szövegrész helyébe a „kötelezést tartalmazó határozatot, illetve ajánlást” szöveg,
i) 39. §-ának (5) bekezdésében a „külön jogszabályban
meghatározott” szövegrész helyébe az „a 98/27/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv mellékletében felsorolt
közösségi jogi rendelkezéseket átültetõ” szöveg,
j) 40. §-a (1) bekezdésének bevezetõ szövegében,
43/B. §-ában, valamint 56/A. §-ának (3) bekezdésében a
„miniszter” szövegrész helyébe a „fogyasztóvédelemért
felelõs miniszter” szöveg,
k) 48. §-ának (3) és (6) bekezdésében a „fogyasztóvédelmi bírság” szövegrész helyébe a „bírság” szöveg,
l) 51/A. §-ának (1) bekezdésében „Az eljáró hatóság”
szövegrész helyébe az „A fogyasztóvédelmi hatóság” szöveg, az „illetõleg” szövegrész helyébe a „továbbá
– amennyiben szükséges –,” szöveg,
817
m) 51/A. §-a (2) bekezdésének a) pontjában az „51. §
(6) bekezdésének” szövegrész helyébe az „51. § (5) bekezdésének” szöveg,
n) 56/A. §-ának (2) bekezdésében az „a miniszterrel”
szövegrész helyébe az „a fogyasztóvédelemért felelõs miniszterrel” szöveg,
o) 56/A. §-ának (3) bekezdésében a „forgalomba hozható áruk” szövegrész helyébe a „forgalmazható termékek”
szöveg,
p) 57. §-a (2) bekezdésének a) pontjában a „47/B. §, az
51. § (2) bek. c) pontja, valamint (5) és (6) bek.” szövegrész helyébe a „47. § (5) bek., valamint az 51. §
(2)–(4) bek.” szöveg
lép.
(2) Az Fgytv.
a) 21. §-ának (2) bekezdésében az „egyrészrõl a kamara és a megyei (fõvárosi) agrárkamarák” szövegrész helyébe az „egyrészrõl a kamara, a megyei (fõvárosi) agrárkamarák, valamint a vállalkozások szakmai érdek-képviseleti szervezetei (a továbbiakban együtt: vállalkozói oldal)”,
továbbá a „25. § (4) bekezdésében” szövegrész helyébe a
„25. § (3) és (5) bekezdésében” szöveg,
b) 24. §-ának (2) bekezdésében és 25. §-ának (2) bekezdésében a „kamara” szövegrész helyébe a „vállalkozói
oldal” szöveg,
c) 25. §-ának (1) bekezdésében a „(3) bekezdésben”
szövegrész helyébe a „(4) bekezdésben” szöveg,
d) 25. §-ának (2) bekezdésében a „figyelemmel arra”
szövegrész helyébe a „figyelemmel a (3) bekezdés szerinti
követelményekre, továbbá arra” szöveg,
e) 25. §-ának – az e törvény 25. §-ával átszámozott – (5) bekezdésében a „kamarával” szövegrész helyébe
a „kamarával vagy szakmai érdek-képviseleti szervezettel”
szöveg,
f) 29. §-ának (6) bekezdésében a „25. § (3) bekezdése”
szövegrész helyébe a „25. § (4) bekezdése” szöveg, a
„25. § (3) bekezdésében” szövegrész helyébe a „25. §
(4) bekezdésében” szöveg
lép.
69. § (1) E törvény a következõ uniós jogi aktusoknak
való megfelelést szolgálja:
a) a Tanács 87/102/EGK irányelve (1986. december 22.) a fogyasztói hitelre vonatkozó tagállami törvényi,
rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítésérõl,
1. cikk (2) bekezdés a) és c) pont, – a 98/7/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel módosított – 3. cikk (a 2. §
és a 8. §),
b) az Európai Parlament és a Tanács 98/6/EK irányelve
(1998. február 16.) a fogyasztók számára kínált termékek
árának feltüntetésével kapcsolatos fogyasztóvédelemrõl,
2. cikk a) és b) pont, 3. cikk (1), (2) és (4) bekezdés, 4. cikk
(1) bekezdés és 10. cikk (a 2. § és a 12. §),
c) az Európai Parlament és a Tanács 98/27/EK irányelve (1998. május 19.) a fogyasztói érdekek védelme érdekében a jogsértés megszüntetésére irányuló eljárásokról
(a 48. §, a 49. §, az 52. §, az 53. § és az 58. §),
d) az Európai Parlament és a Tanács 2001/95/EK irányelve (2001. december 3.) az általános termékbiztonságról,
818
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
2. cikk a), b), e), f), g) és h) pont, 3. cikk (1) és (2) bekezdés,
5. cikk (a 2. § és a 3–6. §),
e) az Európai Parlament és a Tanács 2005/29/EK
irányelve (2005. május 11.) a belsõ piacon az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól, valamint a
84/450/EGK tanácsi irányelv, a 97/7/EK, a 98/27/EK és a
2002/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvek, valamint a 2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról,
f) a Bizottság 98/257/EK ajánlása (1998. március 30.) a
fogyasztói jogviták bírósági eljáráson kívüli rendezésére
hatáskörrel rendelkezõ testületekre vonatkozó elvekrõl
(a 17–41. §).
(2) A 44. § (1) bekezdése, a 49. §, az 52. §, az 53. § és az
58. § a fogyasztóvédelmi jogszabályok alkalmazásáért felelõs nemzeti hatóságok közötti együttmûködésrõl szóló,
2004. október 27-i 2006/2004/EK európai parlamenti és
tanácsi rendelet 4. cikke (1) bekezdése, (6) bekezdésének
e) pontja és mellékletének 16. pontja végrehajtásához
szükséges rendelkezéseket állapítja meg a fogyasztóvédelmi hatóság feladatkörében és eljárásában.
(3) A 44. § (2) bekezdése a fogyasztóvédelmi jogszabályok alkalmazásáért felelõs nemzeti hatóságok közötti
együttmûködésrõl szóló 2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a kölcsönös jogsegély vonatkozásában való végrehajtásáról szóló, 2006. december 22-i
2007/76/EK bizottsági határozat, valamint az azt módosító
2008. március 17-i 2008/282/EK bizottsági határozat végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg a fogyasztóvédelmi hatóság feladatkörében és eljárásában.
7. szám
retes, eredményes tevékenységet végzõ személyek és közösségek számára a 2. §-ban meghatározott elismeréseket
adományozhatja.
2. §
(1) A miniszter által adományozható elismerések a következõk:
a) Levendel László Életmû Díj,
b) Miniszteri szakmai díj,
c) Miniszteri Dicséret,
d) Miniszteri Elismerõ Oklevél.
(2) Az (1) bekezdés a)–c) pontjában szereplõ elismerés
természetes személynek, az (1) bekezdés d) pontjában
nevesített elismerés közösségeknek adományozható.
3. §
(1) A Levendel László Életmû Díj annak adományozható, aki a miniszter feladatkörébe tartozó szakterületeken, évtizedeken át kimagasló szakmai tevékenységet végzett, és ehhez párosuló emberi hozzáállásával meghatározó eredményeket ért el.
(2) A Levendel László Életmû Díjban naptári évenként
10 fõ részesülhet.
4. §
Sólyom László s. k.,
Dr. Szili Katalin s. k.,
köztársasági elnök
az Országgyûlés elnöke
A szociális és munkaügyi miniszter
10/2008. (VI. 28.) SZMM
rendelete
a szociális és munkaügyi miniszter által
adományozható szakmai elismerésekrõl
A Magyar Köztársaság kitüntetéseirõl szóló 1991. évi
XXXI. törvény 7. §-ának (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján, a szociális és munkaügyi miniszter feladat- és hatáskörérõl szóló 170/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ában megállapított feladatkörömben eljárva a
következõket rendelem el:
1. §
A szociális és munkaügyi miniszter (a továbbiakban:
miniszter) a feladat- és hatáskörébe tartozó területeken a
példamutató, kivételesen magas színvonalú, lelkiisme-
A miniszter a következõ szakmai díjakat adományozhatja naptári évenként:
a) Magyar Ifjúságért Díj – legfeljebb 4 fõ részére: a
gyermek- és ifjúságügy területén elért kiemelkedõ eredményekért;
b) Pro Caritate Díj – legfeljebb 30 fõ részére: a szociális
ellátás fejlesztéséhez való hozzájárulásért, a gyermekvédelem, a fogyatékos és megváltozott munkaképességû
emberek rehabilitációja érdekében, illetve az ezzel foglalkozó intézményekben kifejtett kiemelkedõ szakmai, vagy
közszolgálati tevékenységért, valamint a nyugdíjbiztosítás
terén a nyugdíjasokért végzett munkáért;
c) Pro Familiis Díj – legfeljebb 20 fõ részére (házastársaknak együtt is adományozható): a családalapítás és a
gyermeknevelés támogatása, a családok jólétének növelése érdekében, továbbá a családvédelem területén kifejtett
kiemelkedõ szakmai vagy közszolgálati tevékenységért;
d) Szociális Munkáért Díj – legfeljebb 10 fõ részére:
a szociális szakmák területén kiemelkedõ teljesítményt
nyújtó munkáért;
e) Esélyegyenlõségért Díj – legfeljebb 4 fõ részére: az
esélyegyenlõség elõmozdítása, megteremtése terén elért
kiemelkedõ eredmények, valamint a hátrányos helyzetû
társadalmi csoportokhoz tartozó személyek jogainak érvé-
7. szám
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
nyesítéséhez és e jogok, valamint az emberi méltóság
védelmében való fellépés és védelem minél szélesebb körû
érvényesítése és népszerûsítése területén végzett kiemelkedõ tevékenységért;
f) Elige Vitam Díj – legfeljebb 4 fõ részére: a kábítószer-elleni küzdelem területén végzett kiemelkedõ tevékenységért;
g) Idõsekért Díj – legfeljebb 10 fõ részére: az idõsek
emberi méltósága, anyagi, fizikai, lelki egészsége, jóléte,
az idõskori aktivitás megõrzése érdekében kifejtett munkáért;
h) Munkaügyért Díj – legfeljebb 26 fõ részére: a foglalkoztatás- és bérpolitika kidolgozása, a munkaügyi kapcsolatok alakítása, a munkahelyi béke megõrzése, az érdekegyeztetés eredményessége, a szakértõi tevékenység és
rehabilitáció eredményes kialakítása és mûködtetése, az
emberi erõforrás gazdálkodás és fejlesztés, a munkaügyek
nemzetközi kapcsolatainak ápolása, az álláskeresõk elhelyezkedésének elõsegítése, a szakképzés és felnõttképzés,
a munkavédelem (munkabiztonság, munkaegészségügy),
a munkaügyi igazgatás érdekében kifejtett eredményes
tevékenységért;
i) Fogyasztóvédelemért Díj – legfeljebb 4 fõ részére:
a fogyasztóvédelemért és a piacfelügyelet területén elért
kiemelkedõ eredményekért;
j) Gáspár Károly Díj – legfeljebb 4 fõ részére: a gyermekjóléti alapellátás, a gyermekvédelmi szakellátás, a
gyámügyi igazgatás, a gyermek jogok védelme érdekében,
illetve a felsorolt területekhez kapcsolóan végzett kiemelkedõ szakmai vagy oktatói tevékenységért.
5. §
(1) Miniszteri Dicséret annak adományozható, aki
a Szociális és Munkaügyi Minisztériumban (a továbbiakban: minisztérium) és a miniszter irányítása alá tartozó
szerveknél, valamint a szociális és munkaügyi területen
kiemelkedõ szakmai tevékenységet végzett.
819
7. §
(1) A 2. § (1) bekezdésének a)–b) pontjában meghatározott elismeréssel emlékérem, adományozást tanúsító oklevél és pénzjutalom jár.
(2) A 2. § (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott
Levendel László Életmû Díjjal együtt járó pénzjutalom a
tárgyév január 1-jén hatályos köztisztviselõi illetményalap
tizennégyszerese.
(3) A 2. § (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott
Miniszteri szakmai díjjal együtt járó pénzjutalom a tárgyév január 1-jén hatályos köztisztviselõi illetményalap
nyolcszorosa. Amennyiben a 4. § c) pontja alapján adott
Pro Familiis Díjat házastársak együtt kapják, a díjjal járó
pénzjutalmat egyenlõ arányban kell megosztani közöttük.
(4) A 2. § (1) bekezdésének c) pontjában meghatározott
Miniszteri Dicsérettel az adományozást tanúsító oklevél
jár, és az abban részesülõ személy – a miniszter döntése
alapján – pénzjutalomban részesíthetõ.
(5) A 2. § (1) bekezdésének d) pontjában meghatározott
Miniszteri Elismerõ Oklevélben részesülõ közösségnek az
adományozást tanúsító oklevél jár.
8. §
(1) A 2. § (1) bekezdés a)–b) pontjában meghatározott
elismeréssel járó pénzjutalom éves keretének összegét a
miniszter – az általa kijelölt minisztériumi vezetõ javaslata
alapján – a tárgyév január 15-éig állapítja meg. Pénzjutalom a tárgyévben az így meghatározott keret mértékéig
fizethetõ.
(2) A 2. § (1) bekezdésének c) pontjában nevesített
Miniszteri Dicsérettel járó jutalom egy személyre esõ mértéke a jutalomban részesülõk száma és az (1) bekezdés szerint meghatározott éves keret függvényében, személyenként
azonos összegben kerül meghatározásra.
(2) Miniszteri Dicséretben naptári évenként 150 fõ részesülhet.
9. §
6. §
(1) Miniszteri Elismerõ Oklevél adományozható a
minisztériumban, a miniszter irányítása alatt álló szerveknél, valamint a szociális és munkaügy egyéb területein
kiemelkedõ tevékenységet végzõ munkacsoportoknak,
továbbá legalább négy éven át eredményes, példamutató
tevékenységet végzõ szakértõi csoportoknak, bizottságoknak, civil szervezeteknek.
(2) Miniszteri Elismerõ Oklevélben naptári évenként
50 közösség részesülhet.
(1) Az elismeréssel járó pénzjutalmat a központi költségvetés minisztériumi fejezetén belül annak a szervezetnek az elõirányzata terhére kell kifizetni, amely a kitüntetettet foglalkoztatja, illetve amely a kitüntetésre javaslatot
tett.
(2) Minisztériumi fejezeten kívüli kitüntetett esetében
a jutalom kifizetése a minisztérium költségvetési kerete
terhére történik. Amennyiben a minisztérium költségvetésében a fedezet nem áll rendelkezésre a pénzjutalom kifizetését a javaslattevõ vállalhatja.
820
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
10. §
Az elismerések adományozására
a) március 15-e; augusztus 20-a és október 23-a,
b) a Fogyasztóvédelmi Világnap (március 15.),
c) a Munka ünnepe (május 1.),
d) az Esélyegyenlõség Napja (május 5.),
e) a Nemzetközi Családi Nap (május 15.),
f) az ENSZ Kábítószer-ellenes Világnapja (június 26.),
g) a Köztisztviselõk Napja (július 1.),
h) az Idõsek Világnapja (október 1.),
i) a Szociális Munka Napja (november 12.),
j) a Gyermeki Jogok Világnapja (november 20.),
k) a Fogyatékos Emberek Világnapja (december 3.),
l) egyéb kiemelkedõ szakmai esemény
alkalmából kerülhet sor.
11. §
(1) Az elismerés adományozására az 1. vagy a 2. számú
melléklet szerinti formanyomtatvány kitöltésével és a
minisztériumhoz történõ megküldésével lehet javaslatot
tenni, amelyhez csatolni kell az elismerésre javasolt személynek a személyes adatai kezeléséhez való hozzájáruló
nyilatkozatát.
(2) A javaslatot az elismerés átadására javasolt idõpont
(esemény) elõtt legalább 45 nappal korábban kell megküldeni. A határidõ után beérkezett javaslatot a soron következõ kitüntetési alkalomnál lehet figyelembe venni.
(3) Az elismerés adományozására javaslatot tehet:
országgyûlési képviselõ, állami vezetõ, a minisztérium
vezetõ beosztású köztisztviselõje, a miniszter irányítása
alá tartozó intézmény vezetõje, a szociális és munkaügyi
miniszter feladatkörébe tartozó szakterületen tevékenykedõ intézmény vezetõje, Budapest Fõváros fõpolgármestere, a közigazgatási hivatal vezetõje, a regionális szociális
és gyámhivatal vezetõje, a helyi önkormányzat polgármestere, a megyei közgyûlés elnöke, az ifjúsági, szociális,
gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményt fenntartó
egyház vezetõje, szakmai és civil, valamint tudományos
szervezetek, érdekképviseletek, szövetségek.
12. §
(1) A 2. § (1) bekezdésének a)–d) pontjában meghatározott elismerés adományozására – a beérkezett javaslatok
alapján – a miniszter által kijelölt, a minisztérium állami
vezetõibõl, vezetõ beosztású köztisztviselõibõl létrehozott
7. szám
bírálóbizottság tesz javaslatot. A bírálóbizottság összetételét és mûködésének szabályait a miniszter határozza
meg.
(2) Az elismerést a miniszter vagy az általa megbízott
minisztériumi vezetõ adja át.
(3) Az elismerésben részesült személyek, közösségek
névsorát a minisztérium hivatalos lapjában és honlapján
közzé kell tenni.
13. §
(1) Nem adományozható elismerés annak a személynek,
aki jogerõs fegyelmi büntetés vagy jogerõs büntetõ ítélet
hatálya alatt áll.
(2) Méltatlanná válik az elismerésre az a személy, akit
jogerõs bírói ítélettel a közügyek gyakorlásától eltiltottak,
vagy aki az elismeréssel érintett szakterület vonatkozásában
foglalkozástól eltiltás mellékbüntetés hatálya alatt áll.
(3) A miniszter a méltatlanná vált személytõl az elismerést visszavonhatja, a visszavonás tényét a minisztérium
hivatalos lapjában és a honlapján közzé kell tenni.
14. §
(1) Ez a rendelet 2008. július 1-jén lép hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépését követõ adományozás során kell
alkalmazni.
(2) E rendelet hatálybalépésével egyidejûleg hatályát
veszti
a) a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter által
adományozható elismerésekrõl szóló 1/2003. (I. 6.) FMM
rendelet, valamint
b) az ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlõségi
miniszter által adományozható szakmai elismerésekrõl
szóló 5/2005. (VI. 16.) ICSSZEM rendelet.
(3) A (2) bekezdés a)–b) pontjában nevesített rendelet
alapján az e rendelet hatályba lépéséig 2008-ban adományozott elismerések számát figyelembe kell venni a 4–6. §
alapján adományozható azonos elismerések 2008. évi
mértéke tekintetében.
Szûcs Erika s. k.,
szociális és munkaügyi miniszter
7. szám
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
821
1. számú melléklet a 10/2008. (VI. 28.) SZMM rendelethez
Természetes személy részére adható kitüntetési javaslat
10/2008. (VI. 28.) SZMM rendelet alapján
Javaslatot tevõ (szervezet) neve: .......................................................................................................................................
Címe: .................................................................................................................................................................................
Elérhetõsége (telefonszáma, e-mail, fax): .........................................................................................................................
A javasolt elismerés megnevezése:
a) Levendel László Életmû Díj,*
b) ....................................................................................................... Díj,*
c) Miniszteri Dicséret,*
d) Miniszteri Elismerõ Oklevél.*
Elismerésre javasolt személy neve: ...................................................................................................................................
Értesítési címe, elérhetõsége (telefonszáma, e-mail, fax): ................................................................................................
Születési hely: ...................................................................................................................................................................
Születési idõ: ........................................................ év .............................................. hó ........................................ nap
Állampolgársága: ..............................................................................................................................................................
Anyja neve: .......................................................................................................................................................................
Iskolai végzettsége: ...........................................................................................................................................................
Munkahelyének megnevezése (nyugdíj mellett vállalt munka esetén is): ........................................................................
............................................................................................................................................................................................
A munkahely fenntartójának megnevezése: ......................................................................................................................
............................................................................................................................................................................................
Beosztása: .........................................................................................................................................................................
Foglalkoztatási heti összes óraszám: .................................................................................................................................
(legalább heti 36 óra vagy annál kevesebb)
Nyugdíjban részesül-e: – igen – nem
A jelölt esetleges korábbi kitüntetései és azok adományozásának idõpontja: ..................................................................
............................................................................................................................................................................................
Lakcíme: ...........................................................................................................................................................................
TAJ száma: ........................................................................................................................................................................
Adóazonosító jele: ............................................................................................................................................................
Adott szakterület megnevezése, szakmai gyakorlati idõtartama (év): ...............................................................................
............................................................................................................................................................................................
(felsorolva, mely munkáltatóknál hány év szakmai gyakorlat)
Az elismerés átadásának tervezett idõpontja: ...................................................................................................................
Hivatalos indokolás (egy-két mondat, ami átadáskor méltatásként elhangzik): ...............................................................
............................................................................................................................................................................................
............................................................................................................................................................................................
A szakmai tevékenységet (életutat) bemutató részletes indokolás külön oldalon.
Dátum: .............................................................
Javaslattevõ neve és aláírása
………………........……………
Javaslattevõ tisztsége
……………........…………
* Megfelelõ kitöltendõ, aláhúzandó.
822
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
7. szám
2. számú melléklet a 10/2008. (VI. 28.) SZMM rendelethez
Szervezet, közösség részére adható „Miniszteri elismerõ oklevélre” vonatkozó javaslat
10/2008. (VI. 28.) SZMM rendelet alapján
Javaslatot tevõ (szervezet) neve: .......................................................................................................................................
............................................................................................................................................................................................
Címe: .................................................................................................................................................................................
............................................................................................................................................................................................
Elérhetõsége (telefonszáma, e-mail, fax): .........................................................................................................................
Elismerésre javasolt civil szervezet vagy közösség neve: ................................................................................................
– székhelye: ..................................................................................................................................................................
– nyilvántartásba vételének száma, idõpontja: .............................................................................................................
– a szervezet címe, elérhetõsége (telefonszáma, e-mail, fax): .....................................................................................
– a szervezet képviseletére jogosult személy neve: .....................................................................................................
– a szervezet KSH azonosító száma: ............................................................................................................................
Az elismerésre javasolt civil szervezet vagy közösség: ....................................................................................................
– fõ tevékenységi területe: ...........................................................................................................................................
– mióta tevékenykedik az adott szakmai területen: ......................................................................................................
– adott területen elért szakmai sikerei, eredményei: ....................................................................................................
– esetleges korábbi elismerései, átvételének idõpontja: ...............................................................................................
Az elismerés átadásának tervezett idõpontja: ....................................................................................................................
Hivatalos indokolás (egy-két mondat, ami átadáskor méltatásként elhangzik): ................................................................
............................................................................................................................................................................................
A szakmai tevékenységet bemutató részletes indokolás külön oldalon.
Dátum: .........................................................
Javaslattevõ neve és aláírása
……………………………………
Javaslattevõ tisztsége
……………………………………
7. szám
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
KÖZLEMÉNYEK
823
viselõknek juttatott támogatások értékét, illetve összegét,
végül a közhasznú tevékenységrõl szóló rövid beszámolót.
A közhasznú jelentés melléklete az auditált beszámoló.
Közlemény
a Garai Ház Alapítvány által fenntartott
Tarka-Barka Lakóotthon intézményi térítési díjáról
A Garai Ház Alapítvány által fenntartott Tarka-Barka
Lakóotthon (6500 Baja, Õsz u. 15.) - fogyatékos személyek rehabilitációs célú lakóotthona - intézményi térítési
díja 2008. május 1-jétõl 39 600 Ft/hó.
A „Garaba” Alapítvány
közleménye
a személyi jövedelemadó támogatási összeg
felhasználásáról
A 2006. évi személyi jövedelemadó 1%-ából befolyt
összegbõl az alapítvány, a Dózsa György úti Idõsek Otthona és kihelyezett otthonai részére foglalkoztatást segítõ eszközöket pl. asztali focikat és társasjátékokat, DVD-VIDEO
lejátszót, karácsonyi díszítõ elemeket, kültéri és beltéri
fényfüzéreket vásárolt.
Az Alapítvány ezúton is köszönetét fejezi ki az önzetlen
adományozóknak és kéri további támogatásukat.
Tepericsné Jámbor Klára s. k.,
az Alapítvány képviselõje
Az Összefogás a Budapesti Lakástalanokért
és Hajléktalan Emberekért
Közalapítvány
közhasznúsági jelentése
A közhasznú jelentéskészítési kötelezettséget a közhasznú szervezetekrõl szóló 1997. évi CLVI. törvény írja
elõ. A hivatkozott jogszabály alapján a Közalapítványnak
az éves beszámoló jóváhagyásával egyidejûleg közhasznú
jelentést is kötelezõ készíteni, amelynek elfogadása a Kuratórium hatáskörébe tartozik.
A közhasznú jelentésnek tartalmaznia kell: a számviteli
beszámolót, a költségvetési támogatás felhasználását, a
vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatást, a cél szerinti juttatások kimutatását, a központi költségvetési
szervtõl, az elkülönített állami pénzalapból a helyi önkormányzattól kapott támogatás mértékét, a vezetõ tisztség-
A fentiek figyelembevételével az alábbiakban ismertetjük az adatokat.
Kijelentjük, hogy a vezetõ tisztségviselõknek támogatásokat nem juttattunk.
A Magyar Köztársaság Kormánya és Budapest Fõváros
Önkormányzata a Polgári Törvénykönyvrõl szóló 1959. évi
IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 74/G. §-ának (1) bekezdése alapján, közfeladat ellátásának folyamatos biztosítása
céljából határozatlan idõtartamra hozta létre az Összefogás a Budapesti Lakástalanokért és Hajléktalan Emberekért Közalapítványt.
A Közalapítványt a Fõvárosi Bíróság 12.Pk.61.267/2003/2.
számú, 2004. január 7-én jogerõre emelkedett végzésével
9.075. sorszám alatt vette nyilvántartásba, és 2004. január
7-tõl kezdõdõ idõponttal kiemelkedõen közhasznú szervezetté minõsítette.
A Fõvárosi Bíróság 12.Pk. 61.267/2003/5. számú,
2006. március 1-jén kelt végzésével az [alapítók], alapító
okirat módosítását tudomásul vette.
A Közalapítvány a közhasznú szervezetekrõl szóló
1997. évi CLVI. törvény (a továbbiakban: Khtv.) 5. §-ában
megjelölt kiemelkedõen közhasznú tevékenységet folytató szervezet, mivel a helyi önkormányzatokról szóló 1990.
évi LXV. törvény 8. §-ának (1) és (4) bekezdésében, továbbá a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 56. §-ának (1) bekezdésében,
57. §-ának (1)-(2) bekezdésében, 65/E. §-ában, 67. §-ában,
74/A. §-ában, 78. §-ában, 84. §-ában, valamint 88. §-ának
(1)-(2) bekezdésében meghatározott közfeladatot látja el.
A Közalapítvány a Khtv. 26. §-a c) pontjában meghatározott közhasznú tevékenységek közül az alábbiakat folytatja:
- szociális tevékenység (2. alpont),
- hátrányos helyzetû csoportok társadalmi esélyegyenlõségének elõsegítése (11. alpont).
A Közalapítvány célja a fõvárosban élõ lakástalan és
hajléktalan emberek szociális helyzetének javítása.
A Közalapítvány a fenti cél elérése érdekében az alábbi
feladatokat látja el:
a) a hajléktalan emberek téli speciális ellátásának összehangolt mûködtetése, továbbfejlesztése, kiegészítõ finanszírozása,
b) a hajléktalan emberek által igénybe vett szociális intézményhálózat fejlesztése, támogatása,
c) a hajléktalan emberek ellátását támogató önsegítõ és
professzionális közösségi kezdeményezések támogatása,
824
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
d) lakhatás megtartása, hajléktalanságból kijutási rendszerek, lakhatási modell-kísérletek támogatása,
e) a hajléktalanok részére szociális szolgáltatásokat
szervezõk, az e területen dolgozó szakemberek és laikusok
szervezõdéseinek és továbbképzésének a támogatása,
f) kutatás, helyzetértékelés, felmérések készíttetése,
g) a magán, a társadalmi és egyházi, valamint az önkormányzati és állami, minisztériumi kezdeményezések, erõforrások összekapcsolása,
h) pályázatok kiírása, lebonyolítása, a pályázattal megvalósított programok, szolgáltatások hatásának és eredményeinek ellenõrzése, értékelése.
7. szám
forintos pályázatot írt ki hajléktalan személyek ellátásának megszervezésére. A pályázat benyújtási határideje:
augusztus 3., és szeptember 6-ig kellett a beérkezett pályázatokat elbírálni.
A kiírt pályázatra 176 db pályázat érkezett.
A pályázatok elbírálása úgy történt, hogy azok kiosztásra kerültek 9 szakértõnek, akik 3-3 fõs csoportokban bíráltak, majd egy együttes bírálat során született döntés a támogatási javaslatra a Kuratórium részére.
A bírálat során igazodtak a Kuratórium által felkért
szakértõk a megadott irányelvekhez.
A Közalapítvány induló vagyona 26 millió, azaz
huszonhatmillió forint, melyet az Alapítók az alábbiak
szerint biztosítottak:
Magyar Köztársaság Kormánya 13 millió forint,
Fõvárosi Önkormányzat 13 millió forint.
A lakhatási pályázatok esetében több igény érkezett,
mint amit a keretösszeg engedett.
A Magyar Államkincstárnál 2004. február 13. óta érvényben van a 10032000-00287508-00000000 pénzforgalmi számla.
A nappali melegedõk nyitva tartására viszont kevés pályázat érkezett.
A Közalapítvány a mûködés biztonsága érdekében az
induló vagyonból 5 millió, azaz ötmillió forintot törzsvagyonként elkülönítetten kezel, amely a Közalapítvány
mûködéséhez nem használható fel.
A Közalapítvány 2007-ben összesen 260 000 000 Ft
támoga tást ka pott a Szo ci á lis és Mun ka ügyi Minisztériumtól, és 40 000 000 Ft-ot a Fõvárosi Önkormányzattól.
A Kuratórium 7/2007. (IV. 18.) Köz. A. határozatával, a
2007. április 18-án megtartott kuratóriumi ülésén a Közalapítvány 2007. évi pénzügyi tervét jóváhagyta. Ez alkalommal került sor a 11/2007. (IV. 18.) Köz. A. határozattal
a Közalapítvány 2007. évi pályázati irányelveinek jóváhagyására.
A Közalapítvány mûködése során minden évben gondot
jelentett, hogy a minisztériumi támogatások nem érkeznek
meg idõben a Közalapítványhoz, illetve az errõl szóló
szerzõdések megkötése idõben kitolódik.
Így a Kuratórium már a 2007. áprilisi ülésén 2/2007.
(IV. 18.) Köz. A. határozatával elfogadta a Kuratórium Elnökének tájékoztatását - miszerint 260 M Ft támogatási
összeg biztosításáról a Szociális és Munkaügyi Minisztériumtól levél érkezett, és a 40 M Ft támogatási összegre
pedig a Fõvárosi Önkormányzattal a szerzõdés megkötése
folyamatban van.
A Kuratórium ezen ülésén felkérte Elnökét, hogy kezdeményezze a minisztériumi támogatásra a szerzõdés mielõbbi létrejöttét.
Az irányelveknek megfelelõen a Kuratórium 2007. július 3-i ülésén döntött a 2007. évi rendes pályázat kiírásáról,
a 40/2007. (VII. 3.) Köz. A. határozatával, így 310 millió
A szakértõk megállapították, hogy sok volt a formai hibás pályázat és olyanra is kértek támogatást, ami a szociális
munka része lenne.
A Kuratórium az alábbiak szerint elfogadta a szakértõk
javaslatát:
44/2007. (IX. 6.) Köz. A. h a t á r o z a t
A Kuratórium elfogadja az I/1. alprogramban szereplõ
pályázatokra elõterjesztett szakértõi javaslatot.
Határidõ: azonnal
Felelõs: Ikvai-Szabó Imre
Szavazati arány: 7 igen, 0 nem, 0 tartózkodás
45/2007. (IX. 6.) Köz. A. h a t á r o z a t
A kuratórium elfogadja az I/2. alprogramban szereplõ
pályázatokra elõterjesztett szakértõi javaslatot.
Határidõ: azonnal
Felelõs: Ikvai-Szabó Imre
Szavazati arány: 6 igen, 0 nem, 1 tartózkodás
46/2007. (IX. 6.) Köz. A. h a t á r o z a t
A kuratórium elfogadja az I/3. alprogramban szereplõ
pályázatokra elõterjesztett szakértõi javaslatot, azzal a kikötéssel, hogy az 575 iktatószámú pályázat esetében az indoklásnál a szakértõi véleményhez ragaszkodva kerüljön
kiértesítés a szervezet részére.
Határidõ: azonnal
Felelõs: Ikvai-Szabó Imre
Szavazati arány: 7 igen, 0 nem, 0 tartózkodás
47/2007. (IX. 6.) Köz. A. h a t á r o z a t
A kuratórium elfogadja az I/4. alprogramban szereplõ
pályázatokra elõterjesztett szakértõi javaslatot.
Határidõ: azonnal
Felelõs: Ikvai-Szabó Imre
Szavazati arány: 7 igen, 0 nem, 0 tartózkodás
7. szám
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
48/2007. (IX. 6.) Köz. A. h a t á r o z a t
A kuratórium elfogadja az I/5 alprogramban szereplõ
pályázatokra elõterjesztett szakértõi javaslatot.
Határidõ: azonnal
Felelõs: Ikvai-Szabó Imre
Szavazati arány: 7 igen, 0 nem, 0 tartózkodás
49/2007. (IX. 6.) Köz. A. h a t á r o z a t
A kuratórium elfogadja az I/6 alprogramban szereplõ
pályázatokra elõterjesztett szakértõi javaslatot.
Határidõ: azonnal
Felelõs: Ikvai-Szabó Imre
Szavazati arány: 7 igen, 0 nem, 0 tartózkodás
50/2007. (IX. 6.) Köz. A. h a t á r o z a t
A kuratórium elfogadja a II/1 alprogramban szereplõ
pályázatokra elõterjesztett szakértõi javaslatot, azzal a kikötéssel, hogy Érd (527 iktatószám) esetében a forráshiány
helyett a szakértõ megállapítása kerüljön az indoklás részbe.
Határidõ: azonnal
Felelõs: Ikvai-Szabó Imre
Szavazati arány: 7 igen, 0 nem, 0 tartózkodás
51/2007. (IX. 6.) Köz. A. h a t á r o z a t
A kuratórium elfogadja a II/2 alprogramban szereplõ
pályázatokra elõterjesztett szakértõi javaslatot, azzal a kikötéssel, hogy a JAHA pályázatánál az indoklás részében
a szakértõi indoklás szerepeljen a forráshiány helyett.
Határidõ: azonnal
Felelõs: Ikvai-Szabó Imre
Szavazati arány: 7 igen, 0 nem, 0 tartózkodás
52/2007. (IX. 6.) Köz. A. h a t á r o z a t
A kuratórium elfogadja a II/3. alprogramban szereplõ
pályázatokra elõterjesztett szakértõi javaslatot.
Határidõ: azonnal
Felelõs: Ikvai-Szabó Imre
Szavazati arány: 7 igen, 0 nem, 0 tartózkodás
53/2007. (IX. 6.) Köz. A. h a t á r o z a t
A kuratórium elfogadja a II/4. alprogramban szereplõ
pályázatokra elõterjesztett szakértõi javaslatot.
Határidõ: azonnal
Felelõs: Ikvai-Szabó Imre
Szavazati arány: 7 igen, 0 nem, 0 tartózkodás
54/2007. (IX. 6.)Köz. A. h a t á r o z a t
A kuratórium elfogadja a III/1. alprogramban szereplõ
pályázatokra elõterjesztett szakértõi javaslatot.
Határidõ: azonnal
Felelõs: Ikvai-Szabó Imre
Szavazati arány: 7 igen, 0 nem, 0 tartózkodás
825
55/2007. (IX. 6.) Köz. A. h a t á r o z a t
A kuratórium elfogadja a 2007. évi hajléktalan személyek ellátására beérkezett pályázatokra elõterjesztett
szakértõi javaslatot.
Határidõ: azonnal
Felelõs: Ikvai-Szabó Imre
Szavazati arány: 7 igen, 0 nem, 0 tartózkodás
A Kuratórium a teljes pályázati összeget szétosztotta
a pályázók között.
Mint ismeretes, a Hajléktalanügyi Konzultációs Fórumon belül mûködik a „Tízek Tanácsa”, amelynek tagjai a
hajléktalanokat ellátó civil szervezetek képviselõi, akik részérõl igény merült fel arra, hogy a pályázati kiírás tervezetét megismerjék, és arra véleményt nyilvánítsanak.
A Kuratórium 13/2007. (IV. 18.) Köz. A. határozatával
úgy döntött, hogy az Összefogás a Budapesti Lakástalanokért és Hajléktalan Emberekért Közalapítvány Pályázati
szabályzatát módosítani kell úgy, hogy az tartalmazza,
hogy a „Tízek Tanácsa” ismerje meg a pályázati kiírás tervezetét és adjon írásos véleményt legkésõbb a döntést
hozó kuratóriumi ülés idõpontjáig.
A Kuratórium 27/2007. (VI. 6.) Köz. A. határozatával
úgy döntött, hogy a Közalapítvány Pályázati Szabályzatának 5. pontja a következõvel egészül ki:
„Az Iroda a pályázati kiírás tervezetét a kuratóriumi ülés
idõpontja elõtt 8 munkanappal megküldi a Fõvárosi Hajléktalanügyi Konzultatív Tanácson belül mûködõ „Tízek
Tanácsának” véleményezés céljából. E szervezet írásban
ad véleményt, legkésõbb a pályázati kiírásról döntést hozó
kuratóriumi ülés idõpontjáig.”
Monitorozás
A Kuratórium minden évben megtárgyalja a nyertes, illetve az elszámolt, a projekteket befejezõ pályázó szervezetek pályázatainak szakmai és pénzügyi beszámolójáról
szóló jelentést.
A Kuratórium 29/2007. (VI. 6.) Köz. A. határozatával
elfogadta a 2005. évi pályázatok pénzügyi ellenõrzésérõl
készült beszámolót.
Ezen kívül a Kuratórium külön monitorozási feladatok
ellátására is adott megbízást a 2004. és 2005. évi pályázatok nyerteseire vonatkozóan, valamint külön a „lakhatási”
pályázaton nyertesek pályázataira az alábbiak szerint:
A Kuratórium 9/2007. (IV. 18.) Köz. A. határozatával
úgy döntött, hogy a BMSZKI-val, mint a Közép-magyarországi Hajléktalanellátó Szervezetek Regionális Módszertanával szerzõdést köt „A központi régióban mûködõ
utcai szolgálatok támogatására” kiírt pályázaton nyert, az
elõterjesztés szerinti szervezetekre vonatkozó monitorozási feladatok ellátására.
826
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
7. szám
A Kuratórium 10/2007. (IV. 18.) Köz. A. határozatával
úgy döntött, hogy felkéri a BMSZKI-t, mint a Közép-magyarországi Hajléktalanellátó Szervezetek Regionális
Módszertanát, hogy a 2006. évi „hajléktalan emberek beilleszkedésének támogatására” kiírt és nyertes pályázatainak szakmai monitorozását végezze el a meghatározott
részfeladatokkal, ütemezéssel, és a monitorozásról összefoglaló jelentést készítsen a Kuratórium részére legkésõbb
2007. június 30-ig.
geinek kiegészítéséhez (a továbbiakban: feladat) pénzügyi
támogatás nyújtása.
A monitorozásról Dr. Gyõri Péter szakértõ számolt be a
Kuratóriumnak, valamint az errõl készült külön összeállítást az Alapítók részére is továbbítottuk, a Kuratórium
döntése szerint.
A program tényleges megvalósításának ideje: 2007. június 30.
Összefoglalva: a szakértõ szerint a lakhatási program
nyilvántartási rendszere már adott volt – a tavalyi pályázathoz hasonlóan – az ehhez kapcsolódó adatbázis nem
lett elõzetesen megküldve a kuratóriumi tagoknak, egyrészt a személyes adatok miatt, másrészt a fájl nagysága
miatt.
A monitorozás hasonlóan zajlott az elõzõ évihez, a
program ideje alatt folyamatmonitorozás keretében havonkénti megbeszélések voltak, a végén pedig helyszíni ellenõrzések szakértõk bevonásával. A programok lebonyolításában az elõzõ évihez képest sok javulást lehetett érzékelni.
A BMSZKI-ra vonatkozó adatokból külön összefoglalás is készült, hiszen több mint 200 ember került ki az intézményeibõl.
A megvalósításának helye: Budapesten és Pest megyében
A megvalósítás szerzõdésben vállalt határideje: 2007.
május 31.
Az elszámolás tárgyát képezõ idõszak: 2006. május 8.-2007.
június 30.
A támogatás összege: 27,5 MFt.
A Kuratórium 2007. júliusi ülésén a 36/2007. (VII. 3.)
Köz. A. határozatával döntött arról is, hogy tudomásul veszi az utcai gondozó szolgálatok számára nyújtott támogatás pénzügyi beszámolóját, valamint, hogy a minisztérium
által nyújtott támogatás egy része visszautalásra kerül, illetve nem kerül kifizetésre a nyertes pályázók részére.
Ennek részben oka, hogy az ellenõrzés során a szakértõk megállapították, hogy egyes pályázók a támogatási
összeget nem az engedélyezett célra használták fel, ezért
az utólagos finanszírozás keretében a nyert összeg nem került kifizetésre. Elõfordult továbbá, hogy a szerzõdés a
nyertes pályázóval nem jött létre, mert a Kuratórium által
elõírt feltételt a pályázó nem teljesítette. Végül a szervezetek visszautaltak fel nem használt támogatási összeget
2007 októberében.
Összesen több mint 400 ember van kint, a Bónos támogatásban még 100-200 ember vesz részt.
Összefoglalva: a Kuratórium döntése alapján a tényleges maradvány, ami visszautalásra került a minisztérium
részére: 3 545 909 Ft volt.
A Kuratórium 33/2007. (VII. 3.) Köz. A. határozatával
elfogadta a „lakhatási támogatás” nyertes programjairól
szóló összefoglaló monitorozási jelentést.
TÁMOP-5.3.2.
A Kuratórium 34/2007. (VII. 3.) Köz. A. határozatával
elfogadta a 2004. és 2005. évi pályázati felhíváson nyertes
programjairól szóló összefoglaló monitorozási jelentést.
A Kuratórium 35/2007. (VII. 3.) Köz. A. határozatával
felkérte a Közalapítvány Irodáját, hogy dolgozza ki a monitorozás módszertanát. Az elõterjesztés elkészült, a Kuratórium 2007. szeptember 6-i ülésén a 60/2007. (IX. 6.)
Köz. A. határozatával elfogadta a 2007. évi pályázatok
monitorozására készült elõterjesztést.
„Utca pályázat” elszámolása:
A Közalapítvány konzorciumi partnereként meghívást
kapott a Társadalmi Megújulás Operatív Program „A hajléktalan emberek társadalmi és munkaerõ-piaci integrációjának szakmai és módszertani megalapozása” címû kiemelt projekt tervezésében és megvalósításában való aktív
közremûködésre (TÁMOP-5.3.2).
A program közvetlenül kapcsolódik a TÁMOP 5.3.3.
nyílt pályázati programjához, amely várhatóan a korábbi
támogatott lakhatási programok finanszírozási alapja lesz
az elkövetkezõ évek során, integrálva a BMSZKI és Menhely Alapítvány által az EQUAL kezdeményezésben kidolgozott foglalkoztatási programjának jó gyakorlatait.
A minisztériumi alapító és a Közalapítvány között
12080-2/2006 számú szerzõdés jött létre, 2006. V. 8-án
(módosítva: 2007. február) amelynek tárgya:
Az 5.3.3. program várható teljes összege megközelítõen
4,2 milliárd forint, amely két részre oszlik a Központi
Régió és Magyarország többi régiója között.
A Közép-Magyarországi Régióban mûködõ utcai szociális munkás szolgálatok nyílt pályázati rendszerben történõ támogatása, a normatív állami hozzájárulás csökkenésébõl fakadó problémák megelõzéséhez, a magas szakmai
színvonalú munkát végzõ szolgálatok mûködési költsé-
A nyílt pályázati program várható meghirdetési ideje
2009. eleje, a programok jelenlegi információink alapján a
szerzõdéskötés után ténylegesen 2009 nyarán indulhatnak el.
(A pályázatok meghirdetése, értékelése, a szerzõdések megkötése és a pénzügyi monitorozás az ESZA Kht. feladata.)
7. szám
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
A nyílt pályázati program a Központi Régióban elõreláthatóan 2011. II. félévében zárul.
A Kuratórium 64/2007. (XII. 21.) Köz. A. határozatával
úgy döntött, hogy elfogadja az elõterjesztésben megfogalmazott határozati javaslatokat:
A Közalapítvány részt kíván venni a TÁMOP 5.3.2.
„A hajléktalan emberek társadalmi és munkaerõ-piaci integrációjának szakmai és módszertani megalapozása”
címû kiemelt projekt végrehajtásában.
A Kuratórium felhatalmazza Elnökét, hogy a Tervezési
Felhívás tervezetnek megfelelõen tegye meg a szükséges
lépéseket, többek között:
- kössön a megvalósításra vonatkozóan Konzorciumi
Együttmûködési Megállapodást a Hajléktalanokért Közalapítvánnyal; a megvalósításban résztvevõ személyekkel/szervezetekkel (pl. vezetõ szakértõ, szakmai koordinátor, adatrögzítõ, szakmai tanácsadó, pénzügyi tanácsadó
stb.); valamint
- kösse meg a végrehajtáshoz szükséges egyéb (ingatlan/helyiséghasználati, számítógép-használati stb.) szerzõdéseket; végül
- gondoskodjon a pályázat Hajléktalanokért Közalapítvánnyal történõ beadásáról; és
- tegye meg az ehhez szükséges nyilatkozatokat.
A Kuratórium Elnöke a szerzõdések megkötése során
úgy járjon el, hogy az egyes szerzõdéseknek megfelelõ kifizetések idõpontja a központi programból beérkezõ források tényleges üteméhez igazodjon.
Határidõ: azonnal
Felelõs: Ikvai-Szabó Imre
Szavazati arány: 9 igen, 0 nem, 0 tartózkodás
A támogatási szerzõdés megkötése folyamatban van az
irányító hatóság és a Közalapítvány, valamint a konzorciumi partner között, a program megvalósítása ezt követõen
fog megkezdõdni, jelenleg az elõkészítési munkák vannak
folyamatban (szerzõdéskötés a programban résztvevõkkel, a munkatársakkal, valamint alszámla nyitás stb.).
Elektronikus utalás
A Kuratórium 2007. decemberi ülésén határozatot hozott arról, hogy engedélyezi az elektronikus utalást a bejelentett, a Közalapítvány számlával rendelkezõ kuratóriumi
tagok részére:
66/2007. (XII. 21.) Köz. A. h a t á r o z a t
A Kuratórium úgy dönt, hogy engedélyezi az elektronikus utalást a Közalapítvány számlájáról rendelkezni jogosult kuratóriumi tagok (Kártyás Irén képviselõ és/vagy
Fehér Boróka vagy Cserbik János) részére
Határidõ: azonnal
Felelõs: Ikvai-Szabó Imre
Szavazati arány: 9 igen, 0 nem, 0 tartózkodás
827
Befektetés diszkont kincstárjegybe
A Közalapítvány alapító okiratának módosítása lehetõvé tette, hogy az ideiglenesen fel nem használt összegek
diszkont kincstárjegybe befektetésre kerüljenek a Magyar
Államkincstárnál. Ez a lehetõség biztosítja, hogy a Közalapítvány a mûködési költségeinek egy részét a kamatokból fedezze. Mindez hozzájárul ahhoz, hogy a Közalapítvány mûködési költsége minden évben a felét nem éri el
%-ban az alapító okiratban engedélyezett 8%-os költségnek.
Összességében 6 385 550 Ft kamat keletkezett a befektetésekbõl.
A Kuratórium 67/2007. (XII. 21.) Köz. A. határozatával
elfogadta a befektetésekrõl készült tájékoztatást.
Határidõ: azonnal
Felelõs: Ikvai-Szabó Imre
Szavazati arány: 9 igen, 0 nem, 0 tartózkodás
Hajléktalan emberek számlálása Budapesten.
Budapesten 1999 óta, a megyeszékhelyeken (és más kisebb városokban) 2005 óta minden évben szerveznek egy
egyszerû adatfelvételt a hajléktalan emberek körében.
A Közalapítvány a Február3 Munkacsoport (Menhely
Alapítvány) által 2008. évben végezendõ kutatásra a Munkacsoport képviseletében Gurály Zoltánt, mint szakértõt
kéri fel.
A Kuratórium úgy döntött, hogy a szakértõvel, illetve a
Menhely Alapítvánnyal szerzõdést kell kötni, valamint
minden kiadványon fel kell tüntetni, hogy a felmérés a
Közalapítvány támogatásával jött létre és a kutatás munkálatairól, eredményeirõl be kell írásban számolni a Kuratóriumnak.
A Kuratórium 69/2007. (XII. 21.) Köz. A. határozatával
úgy döntött, hogy felkéri Gurály Zoltán szakértõt, a 2008.
évi Február 3-i adatfelvétel és regisztráció megszervezésére, lebonyolítására. A szakértõ szakértõi díjazásban részesül a mellékelt költségvetési tételek alapján, utólagos elszámolással.
A Kuratórium egyben megbízza a Közalapítvány Irodavezetõjét, hogy a szakértõvel kössön szakértõi megbízási
szerzõdést.
Határidõ: azonnal
Felelõs: Ikvai-Szabó Imre
Szavazati arány: 8 igen, 0 nem, 1 tartózkodás
Összefoglalva: a Közalapítvány az alapító okirata és a
Kuratórium döntései alapján mûködött 2007-ben.
A Kuratórium elnöke 2008. II. 28-ig beszámolt a Közalapítvány mûködésérõl az alapítóknak, és a mérleg jóváhagyása után, 2008. június 30-ig ismételten beszámol,
valamint közzéteszi a legfontosabb adatait a Fõvárosi
828
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
7. szám
Közlönyben, valamint a Szociális és Munkaügyi Minisztérium hivatalos lapjában.
tika kiválasztását és alkalmazását, valamint az adott körülmények közölt ésszerû számviteli becsléseket.
A Kuratórium tagjainak és a Felügyelõ Bizottság tagjainak, mint a Közalapítvány tisztségviselõinek a 2007. december 31-ig fennálló állapotra, vagyonnyilatkozatot kell
tenni 2008. június 30-ig, amelynek intézése folyamatban
van.
A könyvvizsgáló felelõssége az éves beszámoló véleményezése az elvégzett könyvvizsgálat alapján.
Folyamatban van továbbá a 2007. évi CLXXXI. törvény
alapján a kuratóriumi tagok vizsgálata abból a szempontból, hogy döntéshozóként részt vehetnek-e a pályázatok
elbírálásában, illetve nem összeférhetetlen-e a tagságuk a
másutt betöltött tisztségükkel.
Határozati javaslat:
A Kuratórium úgy dönt, felhatalmazza a Kuratórium Elnökét és a Közalapítvány Képviselõjét, hogy az Összefogás a Budapesti Lakástalanokért és Hajléktalan Emberekért Közalapítvány 2007. évi közhasznú tevékenységérõl
szóló elfogadott beszámolóját terjesszék a Felügyelõ Bizottság elé véleményezés céljából, majd ezt követõen az
Alapítók elé 2008. június 30-ig.
Határidõ: azonnal
Felelõs: Ikvai-Szabó Imre, Kártyás Irén
Ikvai-Szabó Imre
a Kuratórium Elnöke
Független könyvvizsgálói jelentés
a Budapesti Lakástalanokért
és Hajléktalan Emberekért Közalapítvány alapítói
és Kuratóriuma részére
Elvégeztük a Budapesti Lakástalanokért ás Hajléktalan
Emberekért Közalapítvány mellékelt 2007. évi beszámolójának a könyvvizsgálatát. Ez az éves beszámoló a 2007.
december 31-i fordulónapra elkészített mérlegbõl - melyben
az eszközök és források egyezõ végösszege 334 454 E Ft a
mérlegszerinti eredmény 2 566 E Ft, - és a Közalapítvány
ezen idõponttal végzõdõ évre vonatkozó eredménykimutatásból, valamint a számviteli politika meghatározó elemeit és az egyéb magyarázó megjegyzéseket tartalmazó
kiegészítõ mellékletbõl, közhasznúsági jelentésbõl áll.
Az éves beszámolónak a számviteli törvényben foglaltak és a Magyarországon elfogadott általános számviteli
elvek szerint történõ elkészítése és valós bemutatása az
ügyvezetés felelõssége. Ez a felelõsség magában foglalja
az akár csalásból, akár hibából eredõ, lényeges hibás állításoktól mentes éves beszámoló elkészítése és valós bemutatása szempontjából releváns belsõ ellenõrzés kialakítását, bevezetését, fenntartását, megfelelõ számviteli poli-
Itt jegyezzük meg, hogy a 2007. 04. 03-án kiadott jelentésünkben 2006. évre könyvvizsgálatunk alapján minõsítés nélküli záradékot adtunk ki.
A könyvvizsgálatot a magyar Nemzeti Könyvvizsgálati
Standardok és a könyvvizsgálatra vonatkozó - Magyarországon érvényes - törvények és egyéb jogszabályok alapján hajtottuk végre. A fentiek megkövetelik, hogy megfeleljünk bizonyos etikai követelményeknek, valamint, hogy
a könyvvizsgálat tervezése és elvégzése révén elegendõ és
megfelelõ bizonyítékot szerezzünk arról, hogy az éves beszámoló nem tartalmaz lényeges hibás állításokat.
Az elvégzett könyvvizsgálat magában foglalta olyan eljárások végrehajtását, amelyek célja könyvvizsgálati bizonyítékot szerezni az éves beszámolóban szereplõ összegekrõl és közzétételekrõl. A kiválasztott eljárások, beleértve az éves beszámoló akár csalásból, akár tévedésekbõl
eredõ, lényeges hibás állításai kockázatának felméréseit, a
könyvvizsgáló megítélésétõl függnek. Az éves beszámolóhoz kapcsolódóan a könyvvizsgáló kockázatfelmérésének nem célja, hogy a vállalkozás belsõ ellenõrzésének hatékonyságára vonatkozóan véleményt mondjon.
A könyvvizsgálat magában foglalta továbbá az alkalmazott számviteli alapelvek és az ügyvezetés lényegesebb
becsléseinek, valamint az éves beszámoló bemutatásának
értékelését. Meggyõzõdésünk, hogy a megszerzett könyvvizsgálati bizonyíték elegendõ és megfelelõ alapot nyújt a
könyvvizsgálói záradék megadásához.
A könyvvizsgálat során a Budapesti Lakástalanokért és
Hajléktalan Emberekért Közalapítvány éves beszámolóját, annak részeit és tételeit, azok könyvelési és bizonylati
alátámasztását az érvényes nemzeti könyvvizsgálati standardokban foglaltak szerint felülvizsgáltuk és ennek alapján elegendõ és megfelelõ bizonyosságot szereztünk arról,
hogy az éves beszámolót a számviteli törvényben foglaltak
és a Magyarországon elfogadott általános számviteli elvek
szerint készítették el. Véleményünk szerint az éves beszámoló a Budapesti Lakástalanokért ás Hajléktalan Emberekért Közalapítvány 2007. december 31-én fennálló vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetérõl megbízható és valós
képet ad.
Budapest, 2008. május 13.
Varga Péter
bejegyzett könyvvizsgáló
MKVK 004214
ügyvezetõ igazgató
7. szám
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
829
Összefogás Közalapítvány
18112285-1/41
MÉRLEG
2007. év
adatok E Ft-ban
Sorszám
a
1.
2.
3.
4.
5.
6.
7.
9.
10.
11.
12.
13.
14.
15.
16.
17.
18.
19.
20.
21.
22.
23.
24.
25.
26.
A tétel megnevezése
Elõzõ év
b
c
A) Befektetett eszközök
I.
IMMATERIÁLIS JAVAK
II.
TÁRGYI ESZKÖZÖK
III. BEFEKTETETT PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK
B) Forgóeszközök
I.
KÉSZLETEK
II.
KÖVETELÉSEK
III. ÉRTÉKPAPÍROK
IV. PÉNZESZKÖZÖK
C) Aktív idõbeli elhatárolások
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN
D) Saját tõke
I.
INDULÓ TÕKE
II.
TÕKEVÁLTOZÁS
III. LEKÖTÖTT TARTALÉK
IV. ÉRTÉKELÉSI TARTALÉK
V. TÁRGYÉVI EREDMÉNY ALAPTEVÉKENYSÉGBÕL,
KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGBÕL
VI. TÁRGYÉVI EREDMÉNY VÁLLALKOZÁSI TEVÉKENYSÉGBÕL
E) Céltartalékok
F) Kötelezettségek
I.
HÁTRASOROLT KÖTELEZETTSÉGEK
II.
HOSSZÚ LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK
III. RÖVID LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK
G) Passzív idõbeli elhatárolások
FORRÁSOK ÖSSZESEN
Elõzõ év(ek)
helyesbítései
d
Tárgyév
e
0
0
893
738
155
200 093
0
330 010
0
0
330 010
3 551
334 454
29 933
26 000
1 367
200 093
200 093
27 368
26 000
-2 648
4 016
2 566
240
240
172 485
200 093
0
3 926
0
3 926
300 595
334 454
Keltezés: 2008. május 13.
az alapítvány, a közalapítvány vezetõje (képviselõje)
Összefogás Közalapítvány
18112285-1/41
MÉRLEG
2007. ÉV
adatok E Ft-ban
Sorszám
A tétel megnevezése
a
1.
2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.
b
A)
1.
ÖSSZES KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉG BEVÉTELE (1.+2.+3.+4.)
Közhasznú célú mûködésre kapott támogatás
a) alapítótól
b) központi költségvetéstõl
c) helyi önkormányzattól
d) társadalombiztosítási
e) továbbutalási céllal kapott
f) egyéb támogatás
Elõzõ év
Elõzõ év(ek)
helyesbítései
c
d
337 465
333 997
324 430
9 567
Tárgyév
e
0
0
346 226
339 155
330 434
8 721
830
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
7. szám
Sorszám
A tétel megnevezése
Elõzõ év
Elõzõ év(ek)
helyesbítései
Tárgyév
a
b
c
d
e
9.
10.
11.
12.
13.
14.
2.
3.
4.
B)
C)
D)
15.
16.
17.
18.
19.
20.
21.
22.
1.
2.
3.
4.
23.
24.
25.
26.
27.
28.
29.
30.
31.
32.
33.
1.
2.
3.
4.
5.
6.
F)
G)
H)
I)
J)
5.
6.
E)
Pályázati úton elnyert támogatás
Közhasznú tevékenységbõl származó bevétel
Egyéb bevétel
VÁLLALKOZÁSI TEVÉKENYSÉG BEVÉTELE
ÖSSZES BEVÉTEL (A.+B.)
KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉG RÁFORDÍTÁSAI
(1.+2.+3.+4.+5.+6.)
Anyagjellegû ráfordítások
Személyi jellegû ráfordítások
Értékcsökkenési leírás
Egyéb ráfordítások
ebbõl: továbbutalt támogatás
Pénzügyi mûveletek ráfordításai
Rendkívüli ráfordítások
VÁLLALKOZÁSI TEVÉKENYSÉG RÁFORDÍTÁSAI
(1.+2.+3.+4.+5.+6.)
Anyagjellegû ráfordítások
Személyi jellegû ráfordítások
Értékcsökkenési leírás
Egyéb ráfordítások
Pénzügyi mûveletek ráfordításai
Rendkívüli ráfordítások
ÖSSZES RÁFORDÍTÁS (D.+E.)
ADÓZÁS ELÕTTI VÁLLALKOZÁSI EREDMÉNY (B.-E.)
Adófizetési kötelezettség
TÁRGYÉVI VÁLLALKOZÁSI EREDMÉNY (G.-H.)
TÁRGYÉVI KÖZHASZNÚ EREDMÉNY (A.-D.)
7
7 064
3 468
337 465
333 449
0
0
5 056
3 962
346 226
343 660
5 705
7 289
231
330 435
330 434
324 431
324 430
0
0
0
333 449
0
0
0
343 660
0
0
4 016
0
0
0
2 566
TÁJÉKOZTATÓ ADATOK
34.
A)
Személyi jellegû ráfordítások
7 289
35.
1.
Bérköltség
5 598
ebbõl: megbízási díjak
3 758
36.
37.
tiszteletdíjak
38.
2.
Személyi jellegû egyéb kifizetések
39.
3.
Bérjárulékok
40.
B)
A szervezet által nyújtott támogatások
41.
C)
Tárgyévben az APEH által kiutalt 1% összege
11
1 680
330 434
7
Keltezés: 2008. május 13.
Az alapítvány, a közalapítvány vezetõje (képviselõje)
7. szám
A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal
közleménye
az Országos Szociálpolitikai Szakértõi Névjegyzékben szereplõ személyekrõl
A 211/2003. (XII. 10.) Korm. rendelet 12. §-ának (3) bekezdése szerint közzé tesszük az Országos Szociálpolitikai Szakértõi Névjegyzéket, amely egységes szerkezetben tartalmazza a 2008. július 31-ei hatállyal felvételt nyert új szakértõket is.
Az Országos Szociálpolitikai Szakértõi Névjegyzékrõl szóló 211/2003. (XII. 10.) Korm. rendelet 7. §-ának (1) bekezdése szerint a Névjegyzékbe történõ felvétel
a 12. § (3) bekezdése szerinti elsõ közzétételtõl számított öt évre szól. A Névjegyzékben szereplõ szakértõk a Névjegyzékbe való felvétel idõpontjától számított
5 évig jogosultak a megjelölt szakterület(ek)en szakértõi tevékenység végzésére.
A Névjegyzékben szereplõ szakértõkrõl bemutatkozó anyag található a www.afsz.hu honlapon - szociális és gyermekvédelem címszó alatt.
ORSZÁGOS SZOCIÁLPOLITIKAI SZAKÉRTÕI NÉVJEGYZÉK
Ssz.
Név
Elérhetõség
Munkahely
Szakmai tevékenység
Telefon: 20/385-8036, 37/345-566,
37/340-515 (mh.)
E-mail: [email protected]
Szivárvány Szociális, Gyermekjóléti
és Egészségügyi Intézmény,
3000 Hatvan, Balassi B. u. 14.
- a hatvani Szivárvány Szociális, Gyermekjóléti
és Egészségügyi Intézménynél gondozási központvezetõ
- a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza intézményvezetõje Hatvanban
- tereptanár, szociális szakképzésben oktat
2. Ádám Tamásné
Telefon: 20/333-8820, 77/403-504 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Pelikán Szociális és Egészségügyi Szolgáltató
Közhasznú Társaság,
6440 Jánoshalma, Hunyadi u. 2.
- a Pelikán Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Kht. ügyvezetõ igazgatója
- Jánoshalma város kistérsége szociális ellátásainak irányítója ellátási szerzõdéssel (étkeztetés, házi segítségnyújtás, idõsek klubja,
családsegítõ központ, családok átmeneti otthona,
gyermekjóléti szolgálat, éjjeli menedékhely,
nappali melegedõ)
3. Bagyinszki Zoltánné
Telefon: 30/239-3161, 66/561-373 (mh.)
E-mail: [email protected]
Fõvárosi Önkormányzat Idõsek Otthona,
5700 Gyula, Vértanúk útja 1-5.
- a Fõvárosi Önkormányzat Idõsek Otthona vezetõje Gyulán
- szociális szakképzésekben vizsgaelnök, tereptanár
- a SZIME Békés Megyei Tagozatának elnöke
- Békés megyében ellátottjogi képviselõ
- a Dél-alföldi Regionális Szociálpolitikai Tanács elnöke
831
1. Abonyi Tünde
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
1. § (2) a) Idõskorúak szociális ellátása:
Név
Elérhetõség
Munkahely
Szakmai tevékenység
ORSZI Nyugat-dunántúli Regionális
Igazgatóság, 9024 Gyõr, Szent Imre u. 41.
- az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértõi Intézet Nyugat-dunántúli Regionális
Igazgatóságának fõállású szociális szakértõje
Gyõrben
- korábban gondozási központ és idõsek otthona
vezetõje volt, Komárom-Esztergom megyében
ellátottjogi képviselõként dolgozott
5. Balázs Piroska
Telefon: 26/398-368 (mh.),
30/966-4600 (mh.)
E-mail: [email protected]
Fõvárosi Önkormányzat Idõsek Otthona,
2025 Visegrád, Mogyoróhegy u. 10.
- a Fõvárosi Önkormányzat Idõsek Otthona
igazgatója Visegrádon
- szociális szakképzésben, szociálpedagógus
képzésben, gyakorlati oktatásban vesz részt
- pályázatok elbírálásánál szakértõi tevékenységet végez
- a Magyar Szociálpiolitikai Társaság tagja
6. Baranyiné Sánta Erzsébet
Telefon: 20/918-4128, 1/462-6464 (mh.)
E-mail: [email protected]
Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértõi - az Országos Rehabilitációs és Szociális SzakIntézet,
értõi Intézet fõállású szociális szakértõje Bu1071 Budapest, Damjanich u. 48.
dapesten (gondozási szükséglet vizsgálata,
komplex rehabilitáció)
- szociális szakképzésben oktat
- idõsotthonban szakmai-, mentálhigiénés munkát irányított, módszertani feladatokban közremûködött, tereptanár volt
7. Bari József
Telefon: 30/371-9540, 79/361-503,
79/551-250 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat
„Õszi Napfény” Idõskorúak Otthona
Módszertani Intézménye,
6454 Bácsborsód, Dózsa György u. 9.
- Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat „Õszi
Napfény” Idõskorúak Otthona Módszertani
Intézménye módszertani osztályvezetõje, intézményvezetõ ápolója Bácsborsódon
- az ápolási-gondozási tevékenység szakmai irányítását, módszertani tevékenységet végez
- felülvizsgálatokban szakértõként vesz részt
- elõadásokat tart a demencia témakörében; szociális és egyéb képzésekben oktat
8. Bartáné Pataki Viktória
Telefon: 30/570-7358, 57/441-021 (mh.)
E-mail: [email protected]
„Fehér Akác” Jász-Nagykun-Szolnok Megyei
Idõsek Otthona és Módszertani Intézmény,
5130 Jászapáti, Hõsök tere 7.
- a „Fehér Akác” Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Idõsek Otthona és Módszertani Intézmény igazgatója Jászapátiban
- az Észak-alföldi Regionális Szociálpolitikai
Tanács alelnöke, a „Szociális tervezési és fejlesztési munkacsoport” vezetõje
- szakdolgozatokat bírál, szociális szakképzésben oktat, tereptanár; KAPU Programot mûködtet
- alap- és felülvizsgálatok szakértõi bizottságában vesz részt
7. szám
Telefon: 30/647-9741, 96/517-615 (mh.)
E-mail: [email protected]
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
4. Bakonyiné Németh Márta
832
Ssz.
Név
9. Csepregi Teréz
Elérhetõség
Munkahely
Szakmai tevékenység
- a „HARMÓNIA K” Szociális Szolgáltató Kht.
ügyvezetõje, szakmai igazgatója Gyömrõn
- a kht. bentlakásos intézményeket üzemeltet:
idõsek, Alzheimer-kórban szenvedõk, pszichiátriai betegek és fogyatékkal élõk ellátását
végzik
10. Csizmaziáné Hubert Mária
Telefon: 70/315-3681, 95/525-910 (mh.)
E-mail: [email protected]
Népjóléti Szolgálat,
9500 Celldömölk, Szalóky u. 3.
- a celldömölki Népjóléti Szolgálat igazgatója
- tereptanár és Vas megyében ellátottjogi képviselõ
11. Csoó Lászlóné
Telefon: 30/914-7418, 29/367-299 (mh.)
E-mail: [email protected]
Katolikus Szeretetszolgálat Zárdakert Idõsek
Otthona Katolikus Szociális Módszertani
Intézet,
2373 Dabas, Zárda köz 6.
- Katolikus Szeretetszolgálat Zárdakert Idõsek
Otthona Katolikus Szociális Módszertani Intézet igazgatója
- tereptanár
12. Csõréné Põr Eszter
Telefon: 89/313-268, 89/310-186 (mh.),
30/994-7106 (mh.)
E-mail: [email protected]
Pápa Város Önkormányzatának Egyesített
Szociális Intézménye,
8500 Pápa, Barát u. 9.
- Pápa Város Önkormányzatának Egyesített
Szociális Intézménye igazgatója
- a Veszprém Megyei Önkormányzat Szociális
és Gyermekvédelmi Bizottságában külsõ szakmai bizottsági tag
13. Demus Iván
Telefon: 20/938-2151, 32/521-762 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Nemzeti Szakképzési és Felnõttképzési Intézet - a Nemzeti Szakképzési és Felnõttképzési IntéSalgótarjáni Képzésszervezési Központ,
zet Salgótarjáni Képzésszervezési Központ3100 Salgótarján, Május 1. út 54.
ban fõigazgató-helyettes
- szociális menedzser képzésben, valamint szociális szakképzésekben tanít
14. Diószegi Lajosné
Telefon: 36/789-431, 36/412-922 (mh.)
E-mail: [email protected]
Családsegítõ Intézet, 3300 Eger,
Deák Ferenc u. 19.
- az egri Családsegítõ Intézet szakmai igazgatóhelyettese
- szakmai továbbképzésekben, szociális szakképzésben, felsõoktatásban elõadó, tereptanár
- részt vesz az egri Civil Kerekasztal munkájában; a városi közgyûlés szociális és egészségügyi bizottságának állandó meghívottja
15. Disznós Mária
Telefon: 70/269-2560, 20/662-5919,
37/322-845 (mh.)
E-mail: [email protected]
Idõskorúak Szociális Otthona,
3281 Karácsond, Szent István út 37.
- a karácsondi Idõskorúak Szociális Otthona vezetõje
- kutatómunkát végez a község idõskorú lakossága körében
16. Elek Józsefné
Telefon: 70/946-8235, 89/342-150 (mh.)
E-mail: [email protected]
Veszprém Megyei Önkormányzat Idõsek
Otthona és Módszertani Intézménye,
9532 Külsõvat, Béri Balogh Ádám u. 1.
- a Veszprém Megyei Önkormányzat Idõsek
Otthona és Módszertani Intézménye módszertani osztályvezetõje Külsõvaton; minõségirányítási vezetõ
- szakmai ellenõrzéseket végez, szakértõk munkáját koordinálja
- szakvéleményt készít szakmai programokról
833
„HARMÓNIA K” Szociális Szolgáltató Kht.,
2230 Gyömrõ, Táncsics M. út 2./a.
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
Telefon: 30/231-8194, 29/530-150 (mh.)
E-mail: [email protected]
7. szám
Ssz.
Név
Elérhetõség
Munkahely
Szakmai tevékenység
Fidélió Alapítvány Idõskorúak Emeltszintû
Otthona,
2300 Ráckeve, Szitakötõ u. 2.
- a ráckevei Fidélió Alapítvány Idõskorúak
Emeltszintû Otthona vezetõje
- külsõ szakértõként részt vesz a fõvárosi szociális intézmények komplex ellenõrzõ vizsgálataiban
18. Fehér Jánosné
Telefon: 30/223-5610, 74/466-225 (mh.)
E-mail: [email protected]
Egyesített Szociális Intézmény,
7200 Dombóvár, Arany János tér 2.
- a dombóvári Egyesített Szociális Intézmény
igazgatója
19. Fodor Ottó
Telefon: 20/935-8983, 46/506-708 (mh.)
Õszi Napsugár Otthon,
E-mail: [email protected] 3525 Miskolc, Szentpéteri kapu 101.
- a miskolci Õszi Napsugár Otthon (komplex
szociális intézmény) vezetõje
- a Magyar Vöröskereszt megyei szervezetének
elnöke; a 3Sz elnökségi tagja; a Szociális Intézmények Országos Szövetségének országos
elnökségi tagja, a B.-A.-Z. megyei szervezet
elnöke
- szociális szakképzések szakértõje, vizsgaelnök, szociális szakvizsgaelnök
- különféle szociális képzésekben oktat
20. Forsthoffer Erzsébet
Telefon: 20/444-3010, 89/351-001 (mh.)
E-mail: [email protected]
- a Veszprém Megyei Önkormányzat Idõsek
Otthona Pápakovácsi igazgatója
- Veszprém megyében ellátottjogi képviselõ
- a Közép-dunántúli Regionális Szociálpolitikai
Tanács tagja
- fel sõ fo kú in téz mé nyek kép zé se i ben terep tanár, gyakorlatvezetõ
21. Futó Kálmán
Telefon: 30/417-4929, 46/500-540 (mh.)
Szépkorúak Háza Szociális Szolgáltató Kht.,
E-mail: [email protected] 3526 Miskolc, Eperjesi u. 5.
- a miskolci Szépkorúak Háza Kht. (idõsek otthona) ügyvezetõ igazgatója
22. Harmatos Ibolya
Telefon: 30/996-2516, 63/484-664 (mh.)
E-mail: [email protected]
Aranysziget Otthon,
6640 Csongrád, Gyöngyvirág u. 7-9.
- a csongrádi Aranysziget Otthon (megyei módszertani idõsek otthona) vezetõje
- oktatási szakértõ, szociális szakképzések szakértõje, vizsgaelnök
- fogyatékos és pszichiátriai intézményekben
élõk szakértõi bizottságát mûködteti, a felülvizsgálatokat irányítja
23. Holecz Istvánné
Telefon: 20/510-3004
E-mail: [email protected]
Salgótarjáni Kistérség Többcélú Társulása
Kistérségi Szociális és Gyermekjóléti
Szolgáltató Központ,
3100 Salgótarján, Füleki út 41.
- a Salgótarjáni Kistérség Többcélú Társulása
Kistérségi Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltató Központ igazgatója
- a Ceredi Segítõ Kezek Alapítvány létrehozója
- szociális képzésekben tereptanár, vizsgaelnök
Veszprém Megyei Önkormányzat
Idõsek Otthona,
8596 Pápakovácsi,
Attyapuszta 4.
7. szám
Telefon: 30/576-1188, 24/385-753 (mh.)
E-mail: [email protected]
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
17. Erdei Lászlóné
834
Ssz.
Név
Elérhetõség
Munkahely
Szakmai tevékenység
-
- Budapesten ellátottjogi képviselõ
- az ELTE TáTK Szociálismunkás-képzõ Tanszékén óraadó
25. Hujberné Pej Márta
Telefon: 30/311-0359, 25/505-751 (mh.)
E-mail: [email protected]
Szociális Szolgálat,
2451 Ercsi, Lejtõsor 1.
- Szociális Szolgálat, Ercsi (integrált intézmény)
vezetõje
- a helyi önkormányzat Szociális és Egészségügyi Bizottságának tagja; Pénzügyi és Közbeszerzéseket Bíráló Bizottság elnöke.
26. Illés Jánosné dr. Bleyer Erzsébet
Telefon: 20/925-3228, 72/413-107 (mh.),
72/441-460 (mh.)
E-mail: [email protected]
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzat
Integrált Szociális Intézménye,
7636 Pécs, Malomvölgyi út 21.
- Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzat Integrált Szociális Intézménye igazgatója
- súlyos mozgási fogyatékossággal élõ fiatal felnõttek, valamint idõsek otthonában élõk ellátását irányítja
- felnõttképzési intézményekben óraadó, tereptanár
- az Országos Szociálpolitikai Tanács Tagja
27. Ipacs Piroska
Telefon: 20/334-9342, 20/489-9592,
28/512-405 (mh.)
E-mail: [email protected]
Egyesített Szociális Intézmény,
2100 Gödöllõ, Ady Endre sétány 56.
- a gödöllõi Egyesített Szociális Intézmény vezetõje
- Pest megyében ellátottjogi képviselõ
- nemzetközi kapcsolatokat épít
28. Jónyer Lajosné
Telefon: 30/635-9496, 46/587-444 (mh.),
46/587-555 (mh.)
E-mail: [email protected]
B.-A.-Z. Megyei Önkormányzat Idõsek
Ápoló-Gondozó Otthona és Módszertani
Intézménye,
3860 Encs, Ady E. u. 1.
- az encsi Idõsek Ápoló-Gondozó Otthona és
Módszertani Intézménye vezetõje
- részt vesz a szociális és gyámhivatal ellenõrzéseiben
29. Kiss Györgyi
Telefon: 30/349-3558
E-mail: [email protected]
Országos Rehabilitációs
és Szociális Szakértõi Intézet
- Szociális Fõosztály,
1071 Budapest, Damjanich u. 48.
- az ORSZI Szociális Fõosztályán fõosztályvezetõ-helyettes
- a Wesley János Lelkészképzõ Fõiskolán oktat
- új szolgáltatások létrehozásában, engedélyeztetésében, szakmai programok, intézményi tervezések, belsõ dokumentációk, szabályzatok
elkészítésében járatos
- szervezetfejlesztéssel, dolgozók képzésével,
szolgáltatási protokollok kidolgozásával foglalkozik - elsõsorban idõsellátás terén
- szolgáltatásfejlesztési koncepciók kidolgozását végzi
30. Kiss Miklósné
Telefon: 20/332-1328, 69/302-281
E-mail: [email protected],
[email protected]
-
- a Magyar Vöröskereszt városi elnöke
835
Telefon: 20/489-9601, 1/290-2120
E-mail: [email protected]
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
24. Horváthné Kardos Anna
7. szám
Ssz.
Név
Elérhetõség
Munkahely
Szakmai tevékenység
Telefon: 30/915-8464, 42/479-714 (mh.)
E-mail: [email protected]
Sóstói Szivárvány Idõsek Otthona,
4431 Sóstófürdõ, Tölgyes u. 11.
- Sóstói Szivárvány Idõsek Otthona vezetõje
- a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szociális
Intézmények Szakmai Egyesülete megyei elnöke
32. Kovács Katalin
Telefon: 30/249-5216, 46/587-445 (mh.)
E-mail: [email protected]
B.-A.-Z. Megyei Önkormányzat Idõsek
Ápoló-Gondozó Otthona és Módszertani
Intézménye,
3860 Encs, Ady Endre u. 1.
- az encsi Idõsek Ápoló-Gondozó Otthona és
Módszertani Intézménye intézményvezetõ
ápolója, minõségirányítási vezetõje
- részt vesz módszertani munkában, a szociális
és gyámhivatal ellenõrzéseiben, a fokozott
ápolást igénylõk vizsgálatában
- intézményvezetõ ápolók részére elõadásokat
tart, szociális képzésekben oktat, tereptanár
33. Kovacsics Zsuzsanna
Telefon: 1/479-2005 (mh.),
1/479-2000 (mh.)
E-mail: [email protected]
Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat,
1068 Budapest, Városligeti fasor 42.
- a Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat
szociális munkatársa Budapesten, megbízott
igazgató a jászberényi Szent Klára Otthonban
- személyközpontú demencia-ellátással, szakmai
programok kidolgozásával, tréningek, orientációk szervezésével és vezetésével foglalkozik
34. Kõrösi Józsefné
Telefon: 46/346-116, 70/397-0441,
46/587-444 (mh.), 46/587-445 (mh.)
B.-A.-Z. Megyei Önkormányzat Idõsek
Ápoló-Gondozó Otthona és Módszertani
Intézmény,
3860 Encs, Ady E. u. 1.
- a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Idõsek Ápoló-Gondozó Otthona és
Módszertani Intézmény alapszolgáltatási szakreferense Encsen
- módszertani feladatokat lát el; az intézmény
minõségirányítási rendszerének mûködtetésben
vesz részt (belsõ auditor)
- szociális szakképzésben oktat
35. Labanczné Komlósi Jolán
Telefon: 30/655-0774, 59/354-160 (mh.)
E-mail: [email protected]
Szent József Idõsek Otthona,
5363 Nagyiván, Fõ u. 67/a.
- a nagyiváni Szent József Idõsek Otthona igazgatója
- aktívan tevékenykedik a civil szférában, rendezvényeket szervez (Szent József Szociális
Alapítvány)
36. Lõrincz Jánosné
Telefon: 30/222-8838, 27/350-105 (mh.)
E-mail: [email protected]
Katolikus Szeretetszolgálat Migazzi Otthona,
2621 Verõce, Migazzi u. 1.
- a Katolikus Szeretetszolgálat Migazzi Otthona
(szakosított ellátást nyújtó idõsek otthona)
igazgatója Verõcén
- Pest megyében ellátottjogi képviselõ
- a Jogvédõk az Emberi Méltóságért Egyesület
tagjaként koordinációs feladatokat lát el
- jegyzõi bizottságban ORSZI-szakértõ
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
31. Kissné Szabó Zsuzsanna
836
Ssz.
7. szám
Név
Elérhetõség
Munkahely
Szakmai tevékenység
Telefon: 30/535-4695, 53/311-180 (mh.)
E-mail: [email protected]
Ceglédi Kistérségi Szociális Szolgáltató
és Gyermekjóléti Központ,
2700 Cegléd, Bajcsy-Zsilinszky u. 1.
- a Ceglédi Kistérségi Szociális Szolgáltató és
Gyermekjóléti Központ vezetõje
- a SZIME vezetõségi tagja
38. Molnárné dr. Szabó Julianna
Telefon: 30/638-8212, 56/410-000 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása
Egyesített Szociális Intézménye,
5000 Szolnok, Kaán Károly út 20.
- a Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása
Egyesített Szociális Intézménye igazgatója
- a Szolnoki Idõsügyi Tanács tagja
39. Müller Istvánné
Telefon: 20/454-6650, 1/454-7066 (mh.),
1/454-7067 (mh.)
E-mail: [email protected], [email protected]
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat
Derûs Alkony Gondozóház,
1039 Budapest, Zipernowsky u. 1.
- Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Derûs
Alkony Gondozóház vezetõje
- a Magyar Szociálpolitikai Társaság, a Magyar
Gerontológiai Társaság, a SZIME aktív tagja
40. Nagy Ferencné
Telefon: 1/332-9935, 20/981-6037,
1/268-0394 (mh), 1/268-0395 (mh.)
E-mail: [email protected]
Terézvárosi Gondozó Szolgálat,
1061 Budapest, Király u. 38.
- a Terézvárosi Gondozó Szolgálat intézményvezetõje
- a Szociális Igazgatók Magyarországi Egyesületének vezetõségi tagja
41. Natkó Csaba
Telefon: 20/997-4591, 42/525-002 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Szociális Szolgáltató Központ,
4461 Nyírtelek, Puskin u. 2-4.
- a nyírteleki Szociális Szolgáltató Központ (integrált intézmény) igazgatója
- a helyi önkormányzat Szociális Bizottságának
elnöke
- részt vesz a Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás munkájában
- szociális munkás képzésben tereptanár (DE
Egészségügyi Kar, Nyíregyháza)
- a SZIME Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tagozatának elnöke
42. Nyitrai Károlyné
Telefon: 70/261-3344, 34/361-782
E-mail: [email protected],
[email protected]
-
- szakterülete az idõsek, felnõttek ellátásának
módszertani feladatai, szolgáltatások tervezése, szervezése
- kiemelten az alapszolgáltatások
43. Pappné Szabó Janka
Telefon: 59/511-251 (mh.), 20/489-9588,
30/395-7161
E-mail: [email protected]
Papp Kft.,
3300 Eger, Kertész út 84.
- a Papp Kft. humánpolitikai vezetõje
- Jász-Nagykun-Szolnok megyében ellátottjogi
képviselõ
- szociális szakképzésben oktat
44. Paulai Tibor
Telefon: 30/995-0128, 79/424-539 (mh.)
E-mail: [email protected]
Bajai Egyesített Szociális Intézmény,
6500 Baja, Pokorny u. 1-3.
- a Bajai Egyesített Szociális Intézmény vezetõje
- Kistérségi Társulási Tanács állandó meghívottjaként segíti a térségi szociális ellátások
fejlõdését,
- szociális képzésekben oktat, több civil szervezet tagja
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
37. Mikulásiné Oláh Ágnes
7. szám
Ssz.
837
Név
Elérhetõség
Munkahely
Szakmai tevékenység
Fõvárosi Önkormányzat Idõsek Otthona,
1071 Budapest, Dózsa György út 82/b.
- a Fõvárosi Önkormányzat Idõsek Otthona
vezetõje Budapesten
46. Petrich István
Telefon: 79/551-270, 30/961-2521,
79/551-250 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat „Õszi
Napfény” Idõskorúak Otthona Módszertani
Intézmény,
6454 Bácsborsód, Dózsa György u. 9.
- „Õszi Napfény” Idõskorúak Otthona Módszertani Intézmény, Bácsborsód vezetõje
- Bács-Kiskun megyében ellátottjogi képviselõ
47. Polyákné Agócs Ilona
Telefon: 56/584-011 (mh.)
E-mail: [email protected]
Egyesített Szociális Intézmény,
5085 Rákóczifalva, Kossuth u. 13.
- Rákóczifalva nagyközség Egyesített Szociális
Intézménye igazgatójaként az étkeztetés és az
„Arany õsz” Idõsek Bentlaká sos Otthona
szakmai irányítását végzi
- szociális szakképzésben és felsõoktatásban tereptanár
48. Rácz Tiborné
Telefon: 20/480-5633
E-mail: [email protected]
-
- szakterülete az idõsek bentlakásos ellátása
- felnõttképzésben oktat, szociális szakembereket képez; szociális szakképzés szakértõje
49. Ráczné Németh Teodóra
Telefon: 30/318-4461, 96/315-786 (mh.)
E-mail: [email protected]
Egyesített Egészségügyi
és Szociális Intézmény,
9026 Gyõr, Kálóczy tér 9-11.
- a gyõri Egyesített Egészségügyi és Szociális
Intézmény igazgatóhelyettese
- a Széchenyi István Egyetem óraadója
50. Radomszki Lászlóné
Telefon: 20/806-4488,
46/506-703/104 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Miskolc Kistérség Többcélú Társulása
Õszi Napsugár Otthon,
3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 101.
- Miskolc Kistérség Többcélú Társulása Õszi
Napsugár Otthon általános igazgatóhelyettese
- az otthonhoz kapcsolódó Õszidõ Alapítvány
titkára
- a Miskolci Egészségügyi-Szociális Mûhely delegáltja
- felnõttképzésben óraadó tanár
51. Dr. Ringelhann Györgyné
Telefon: 20/551-5162, 36/518-875
E-mail: [email protected]
-
- négy évtizeden keresztül foglalkozott idõsellátással, az idõs emberek életkörülményeinek javításával
- jelenleg szakértõként tevékenykedik
52. Rivnyák Istvánné
Telefon: 30/436-4292, 46/587-392 (mh.)
E-mail: [email protected]
Polgármesteri Hivatal Gondozási Központ
Családsegítõ és Gyermekjóléti Szolgálat,
3860 Encs, Táncsics u. 2.
- az encsi Gondozási Központ Családsegítõ és
Gyermekjóléti Szolgálat vezetõje
- a KAPU Önkéntes Segítõ Szolgálat programvezetõje
- szociális képzésekben oktat
53. Román Demeterné
Telefon: 30/968-6782, 42/337-885,
Szociális Gondozási Központ,
42/507-680 (mh.), 42/507-681 (mh.)
4400 Nyíregyháza, Vécsey köz 2.
E-mail: [email protected]
- a nyíregyházi Szociális Gondozási Központ
igazgatója
- szociális képzésekben óraadó, tereptanár
- az önkormányzat Idõsügyi Tanácsának tagja
7. szám
Telefon: 1/555-1402, 1/322-6609 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
45. Pesti Györgyné
838
Ssz.
Név
Elérhetõség
Munkahely
Szakmai tevékenység
Budapest Fõváros Önkormányzatának
Fõpolgármesteri Hivatala Szociálpolitikai
Ügyosztály,
1052 Budapest, Városház u. 9-11.
- Budapest Fõváros Önkormányzatának Fõpolgármesteri Hivatala Szociálpolitikai Ügyosztályán intézményi referens, vezetõ fõtanácsos
55. Szabó Ildikó Mária
Telefon: 30/821-4714, 52/206-409 (mh.)
E-mail: [email protected]
Alapszolgáltatási és Bentlakást Nyújtó
Szociális Központ,
4262 Nyíracsád, Petõfi tér 4.
- az Alapszolgáltatási és Bentlakást Nyújtó Szociális Központ vezetõje Nyíracsádon
- a Nyugdíjasok Hajdú-Bihar Megyei Képviseletének elnökségi tagja; nyugdíjas klubot mûködtet
- tereptanár
56. Szabóné Varga Valéria
Telefon: 20/566-8230, 1/388-1397 (mh.)
E-mail: [email protected]
Budapest III. ker. Óbudai Gondozási Központ, - Budapest III. ker. Óbudai Gondozási Központ
1036 Budapest, Kiskorona u. 3.
vezetõje
- a kerületi szociálpolitikai koncepció összeállításában, annak megvalósításában, cselekvési
terv kidolgozásában vesz részt
- a Fõvárosi Módszertani Osztály külsõ szakértõje
57. Szalai József
Telefon: 30/237-2682, 89/342-150 (mh.)
E-mail: [email protected]
Veszprém Megyei Önkormányzat Idõsek
Otthona és Módszertani Intézménye,
9532 Külsõvat, Béri Balogh Ádám u. 1.
- a Veszprém Megyei Önkormányzat Idõsek
Otthona és Módszertani Intézménye vezetõje
Külsõvaton
- a Veszprémi Hittudományi Fõiskolán és a
Nyugat-magyarországi Egyetem szociálpedagógus képzésében óraadó
- közép- és felsõfokú OKJ-s szakmai képzésekben vizsgaelnök; szociális szakvizsgaelnök
58. Szécsényi Istvánné
Telefon: 76/462-379, 70/338-0997
E-mail: [email protected]
-
- szakértõként tevékenykedik, eseti megbízásokkal
59. Dr. Szécsiné Domonkos Erzsébet
Telefon: 20/958-3251, 34/352-128 (mh.)
E-mail: [email protected]
Õszi Napfény Idõsek Otthona,
2870 Kisbér, Deák Ferenc u. 69.
- a kisbéri Õszi Napfény Idõsek Otthona igazgatója
- a SZIME Komárom-Esztergom Megyei Tagozatának vezetõje
- szociális képzésekben oktat, tereptanár
60. Szepesfalvyné Magassy Márta
Telefon: 20/569-6010, 1/229-2358 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Budapest XXII. ker. Önkormányzat
Szociális Szolgálata,
1221 Budapest, Anna u. 10.
- Budapest XXII. ker. Önkormányzat Szociális
Szolgálata vezetõje
61. Tepericsné Jámbor Klára
Telefon: 70/388-7635, 1/343-4134 (mh.)
E-mail: [email protected]
Fõvárosi Önkormányzat Idõsek Otthona,
1071 Budapest, Dózsa György út 82/b.
- a Fõvárosi Önkormányzat Idõsek Otthona
mentálhigiénés csoportvezetõje Budapesten
- az igénybevételi eljárást, a mentálhigiénés
gondozást és a foglalkoztatást irányítja
- fõiskolai, egyetemi gyakornokok tereptanára
- szakmai protokollok kidolgozásában, standardizációs projektben vesz részt
- a Magyar Szociálpolitikai Társaság, a SZIOSZ,
a SZIME tagja
839
Telefon: 1/331-3057, 30/435-2694,
1/327-1190 (mh.)
E-mail: [email protected]
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
54. Dr. Sulyokné Baranyi Erzsébet
7. szám
Ssz.
Név
Elérhetõség
Munkahely
Szakmai tevékenység
Dr. Szegõ Imre Idõsek
és Mozgásfogyatékosok Otthona,
3360 Heves, Fõ út 63.
- a Dr. Szegõ Imre Idõsek és Mozgásfogyatékosok Otthona igazgatója Hevesen
- szakképzésben oktat, szakmai vizsgaelnök,
szakmai szakértõ, szakvizsgaelnök
- a SZIME és az Országos Ápolási Egyesület
tagja
63. Varga Zsolt
Telefon: 82/415-515, 82/520-400 (mh.)
E-mail: [email protected]
Park Szociális Otthon Somogy Megyei
Önkormányzat Módszertani Intézménye,
7463 Patalom, Bucsi Ignác u. 1.
- a patalomi Park Szociális Otthon Somogy
Megye Módszertani Intézménye igazgatója
- a megyei közgyûlés Egészségügyi és Szociális
Bizottsága külsõ szakértõ tagja
- a Dél-dunántúli Regionális Szociálpolitikai
Tanács alelnöke
- a Somogy Megyei Idõsügyi Tanács titkára
64. Vass Mónika
Telefon: 30/429-6938, 63/610-064 (mh.)
E-mail: [email protected]
Aranysziget Otthon,
6640 Csongrád, Gyöngyvirág u. 7-9.
- az Aranysziget Otthon Kisréti Otthonát
(124 férõhelyes fogyatékos személyek otthona)
irányítja Csongrádon
65. Verbói Tiborné
Telefon: 32/576-015 (mh.)
E-mail: [email protected]
Alapszolgáltatási Központ,
3132 Nógrádmegyer, Petõfi út 139.
- a nógrádmegyeri Alapszolgáltatási Központ
igazgatója, korábban az Idõsek Otthonát vezette
- intézmények létrehozásában szakmai tanácsadó, szociálpolitikai koncepciók készítésében
vesz részt; szakképzésben és felsõoktatásban
tereptanár
- a SZIME tagja
- a Szívdobbanás Nógrádmegyerért Alapítvány
segítségével az idõsgondozás szakmai színvonalának emelésén dolgozik, információs szolgáltatást nyújt, hospice tanácsadást mûködtet
66. Viserálek Sándorné
Telefon: 70/510-6131, 94/594-115 (mh.),
94/594-116 (mh.)
E-mail: [email protected]
Szociális Szolgáltató és Információs Központ,
9900 Körmend, Thököly út 46.
- a körmendi Szociális Szolgáltató és Információs Központ, valamint az Idõsek Gondozási
Központja vezetõje
- fokozott ápolási szükségletûek vizsgálatában,
felülvizsgálatában szakértõként vesz részt
67. Zsigmond Ágnes
Telefon: 20/325-7609, 22/411-037 (mh.)
E-mail: [email protected]
„Jobb Otthon” Szociális és Egészségügyi
Ellátásért Alapítvány,
8053 Bodajk, Petõfi S. u. 52.
- a komplex szociális szolgáltatásokat nyújtó
„Jobb Otthon” Szociális és Egészségügyi Ellátásért Alapítvány vezetõje Bodajkon
- az abai Kistérségi Szociális Szolgáltató Központ intézményvezetõje
- EU-s projekteket menedzsel, szociális szakképzésekben oktat
7. szám
Telefon: 30/550-4490, 36/545-083 (mh.)
E-mail: [email protected]
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
62. Tóth Erzsébet
840
Ssz.
Ssz.
Név
Elérhetõség
Munkahely
Szakmai tevékenység
Telefon: 20/260-5822, 94/442-391 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Vas Megyei Szakosított Otthon,
9931 Ivánc, Kossuth L. u. 1-3.
- az értelmileg akadályozott személyek és idõskorúak ellátását végzõ Vas Megyei Szakosított
Otthon igazgatója Iváncona Vas Megyei Fogyatékosügyi Tanács tagja
- a „Páfrányfenyõ” Értelmi Sérültek és Segítõik
Közhasznú Egyesületének elnöke
2. Bélteki Irma Veronika
Telefon: 20/285-5150, 44/357-312 (mh.),
44/557-070 (mh.)
E-mail: [email protected]
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei
Önkormányzat Ápoló-Gondozó Otthona,
4752 Gyõrtelek, Kossuth út 141.
- a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Ápoló-Gondozó Otthona igazgatója
Gyõrteleken
- pályázatok benyújtását, azok menedzselését
végezte; kistérségi szociális koncepció kidolgozásában vállalt részt
- oktatási programok kidolgozásában, képzések
szervezésében, lebonyolításában vett részt
3. Bodnár Istvánné
Telefon: 30/375-6186, 52/386-326
E-mail: [email protected]
-
- fogyatékosok ellátásának szervezésével foglalkozik
- pályázatok készítésében szakmai tanácsadó,
jogi szakokleveles családvédelmi tanácsadó;
civil szervezetek szakmai tanácsadója
4. Cserbán Józsefné
Telefon: 30/625-1390, 42/705-306 (mh.)
E-mail: [email protected]
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat - a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei ÖnkorMódszertani Ápoló-Gondozó Otthona,
mányzat Módszertani Ápoló-Gondozó Ott4234 Szakoly, Hunyadi u. 2.
hona módszertani osztályvezetõje, szakmai
igazgatóhelyettese Szakolyon
- a Szociális Szolgáltatások Ellenõrzésfejlesztési Programjának vezetõje
- szakértõi tevékenységet végez a Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány keretében
- az Észak-alföldi Regionális Szociálpolitikai
Tanács tagja
5. Csiba Erzsébet Borbála
Telefon: 30/454-4181, 96/566-266 (mh.)
E-mail: [email protected]
Egyesített Szociális Intézmény,
9200 Mosonmagyaróvár, Soproni u. 65.
841
- a mosonmagyaróvári Egyesített Szociális Intézmény vezetõje
- a Gondoskodás Alapítvány és a „Reménység”
Autista és Autisztikus Sérültekért Alapítvány
kuratóriumának tagja
- kistérségi tanácsadó, tereptanár
- a Dr. Piróth Endre Mentálhigiénés Otthon
Módszertani Osztályán elõadóként, szakértõi
bizottság tagjaként tevékenykedik
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
1. Bebesné Bazsó Judit
7. szám
1. § (2) b) Fogyatékos személyek szociális ellátása:
Név
Elérhetõség
Munkahely
Szakmai tevékenység
Telefon: 20/445-1689
E-mail: [email protected]
-
- az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértõi Intézet szociális szakértõje vállalkozóként
- szociális szakképzés szakértõje, szociális tanácsadó, közbeszerzési szakreferens
7. Gárdonyi László
Telefon: 20/591-9400, 84/525-199 (mh.)
E-mail: [email protected]
Dr. Takács Imre Szociális Otthon,
8660 Tab, Kossuth L. u. 107.
- a pszichiátriai betegek és súlyos értelmi fogyatékosok ápolását-gondozását, rehabilitációját
végzõ Dr. Takács Imre Szociális Otthon igazgatója Tabon
- ápolási díjak megállapításánál szakértõ, fogyatékos személyek és pszichiátriai betegek alapés felülvizsgálatát végzi
- szociális képzésekben oktat; a települési önkormányzat Humán Bizottsága tagja
8. Gellén Imre
Telefon: 70/327-6329
E-mail: [email protected]
-
- a Szociális Intézmények Országos Szövetsége
elnökségének tagja; az Országos Szociálpolitikai Tanács tagja; a Magyar Szociálpolitikai
Társaság elnökségi tagja; az Értelmi Fogyatékosok és Segítõik Országos Érdekvédelmi
Szövetsége Felügyelõ Bizottságának tagja
- középfokú szociális képzésben oktat (Debrecen Regionális Képzõ Központ), fõiskolai szociális munkás képzésben óraadó (Debreceni
Egyetem OEC Egészségügyi Kar, Nyíregyháza)
- jegyzõi bizottságokban ORSZI-szakértõ
9. Gyene Piroska
Telefon: 30/962-0199, 1/424-0690 (mh.)
E-mail: [email protected]
Szociális és Munkaügyi Minisztérium
Reménysugár Habilitációs Intézete,
1223 Budapest, Kápolna u. 3.
- az értelmi- és halmozott fogyatékossággal élõ,
autista személyek részére szociális szolgáltatásokat biztosító Reménysugár Habilitációs
Intézet igazgatója Budapesten
- az ellátottak részére rehabilitációs, fejlesztõ,
oktató tevékenységet biztosít; felnõttképzéssel
foglalkozik
- érdekvédelmi és igazságügyi szakértõi tevékenységet végez
- az ÉFOÉSZ elnöke
10. Dr. Hanessné Dér Klára
Telefon: 59/528-042 (mh.), 59/528-043 (mh.) „Fenyves Otthon” Jász-Nagykun-Szolnok
E-mail: [email protected] Megyei Fogyatékosok Otthona,
5349 Kenderes-Bánhalma, Tanya 34.
7. szám
- „Fenyves Otthon” Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Fogyatékosok Otthona (Kenderes-Bánhalma) igazgatója
- a Magyar Speciális Mûvészeti Mûhely Egyesület, valamint az Értelmi Fogyatékosok és Segítõik J.-N.-Sz. Megyei Egyesülete elnökségi
tagja
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
6. Dezsõ József
842
Ssz.
Név
Elérhetõség
Munkahely
Szakmai tevékenység
Telefon: 30/369-9891, 89/340-004 (mh.)
E-mail: [email protected]
Veszprém Megyei Önkormányzat
Batthyány Ilona Fogyatékosok Otthona,
8592 Dáka, Dózsa Gy. út 80.
- a Veszprém Megyei Önkormányzat Batthyány
Ilona Fogyatékosok Otthona igazgatója Dákán
- szakmai kollégiumok külsõ munkatársa; több
országos, regionális és megyei fogyatékosügyi
program megszervezését irányítja
- szociális szakemberek számára akkreditált tanfolyamokat vezet, csoportos tanácsadást nyújt;
felsõoktatásban tereptanár
12. Herzog Tamás
Telefon: 36/320-210, 36/430-178 (mh.)
E-mail: [email protected]
Heves Megyei Önkormányzat Fogyatékosok
Otthona és Rehabilitációs Intézete,
3399 Andornaktálya, Rákóczi u. 289.
- Fogyatékosok Otthona és Rehabilitációs Intézete intézményvezetõje Andornaktályán
13. Dr. Hídvégi Márta
Telefon: 30/582-2202
E-mail: [email protected]
-
- fogyatékos személyek felülvizsgálatait végzõ
szakértõi bizottság tagja
- szociális felsõoktatásban meghívott óraadó
elõadó; kórházi gyermekosztály pszichológusa
- a SzakÉRTELEM Egyesület (országos egyesület) elnöke
14. Kecskés Rózsa
Telefon: 20/951-9589, 25/510-250 (mh.)
E-mail: [email protected]
Jószolgálati Otthon Közalapítvány,
2400 Dunaújváros, Liget köz 6.
- a dunaújvárosi Jószolgálati Otthon Közalapítvány igazgatója
- Dunaújváros szociális szolgáltatásainak szervezésében vesz részt
- értelmi- és halmozottan sérült fogyatékos
személyek ellátását komplex rendszerben irányítja
- kistérségi rehabilitációs rendszer kidolgozásában vesz részt
- tréningeket, egyéni és csoportos szupervíziót
vezet
- Fejér megyében ellátottjogi képviselõ
15. Királyné Nagy Enikõ
Telefon: 36/355-133, 36/554-310 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Heves Megyei Önkormányzat Idõsek,
Fogyatékosok Otthona
és Módszertani Intézete,
3346 Bélapátfalva, Petõfi S. u. 25.
- a Heves Megyei Önkormányzat Idõsek, Fogyatékosok Otthona és Módszertani Intézete
igazgatója Bélapátfalván
- 18 éve dolgozik felnõtt fogyatékosok szociális
ellátásában
- szociális képzésekben oktatói, gyakorlatvezetõi tapasztalatokkal rendelkezik
- a Szociális Munkások Egyesülete, a Magyar
Szociálpolitikai Társaság tagja
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
11. Hanich Ferenc
7. szám
Ssz.
843
Név
Elérhetõség
Munkahely
Szakmai tevékenység
Telefon: 30/380-1020, 35/364-107,
35/364-206 (mh.)
E-mail: [email protected]
Dr. Göllesz Viktor Rehabilitációs Intézet
és Ápoló Gondozó Otthon,
2643 Diósjenõ, Kastély
- a Dr. Göllesz Viktor Rehabilitációs Intézet és
Ápoló Gondozó Otthon igazgatója Diósjenõn
- a Magyar Szociálpolitikai Társaság Fogyatékosságügyi és Szociálrehabilitációs Szakcsoportjának, illetve a SZIME Nógrád Megyei
Tagozatának vezetõségi tagja
17. Marton Jánosné
Telefon: 30/279-4080, 68/428-038 (mh.)
E-mail: [email protected]
Humán Szolgáltató Központ,
5665 Pusztaottlaka, Lakatos Péter u. 24.
- a pusztaottlakai Humán Szolgáltató Központ
vezetõjeként a falugondnoki szolgálatot, a
szociális étkeztetést, a házi segítségnyújtást és
az idõsek nappali ellátását irányítja
- korábban értelmi fogyatékos személyek ellátását, foglalkoztatását végzõ intézmény igazgatója volt
- csökkent munkaképességûek fejlesztõ-felkészítõ szociális foglalkoztatását szervezi
- szakoktatói tevékenységet végez
- a Magyar Speciális Mûvészeti Mûhely elnökségi tagja
18. Mezeiné Sánta Klára
Telefon: 30/226-3494, 22/467-201 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Fõvárosi Önkormányzat
Értelmi Fogyatékosok Otthona,
2463 Tordas, Gesztenyés út 1.
- a Fõvárosi Önkormányzat Értelmi Fogyatékosok Otthona vezetõje Tordason
- lakóotthonok projektjén dolgozik, minõségbiztosítással foglalkozik
19. Naftz Katalin
Telefon: 70/338-0960, 28/563-290 (mh.)
E-mail: [email protected]
Juhász Zsófia Református Szeretetotthon
- az õrbottyáni Juhász Zsófia Református SzereFogyatékosokat Ápoló és Gondozó Intézmény, tetotthon Fogyatékosokat Ápoló és Gondozó
2162 Õrbottyán, Kvassay telep 1.
Intézmény vezetõje
- az ESZA Kht. fogyatékosügyi szakértõje
- az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumnál
közvetítõ/mediátor
20. Nagyné Gulyás Anna
Telefon: 30/945-5540, 59/535-010 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
„Tóparti Otthon” Jász-Nagykun-Szolnok
Megyei Fogyatékosok Otthona és
Rehabilitációs Intézménye,
5235 Pusztataskony, Ságvári Endre út 1.
7. szám
- „Tóparti Otthon” Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Fogyatékosok Otthona és Rehabilitációs
Intézménye, Pusztataskony vezetõje
- a Magyar Szociálpolitikai Társaság Fogyatékosügyi és Szociálrehabilitációs Szakcsoportjának elnökségi tagja, titkára
- szociális képzésekben tereptanár, oktató
- EU-pályázatok mentorálását végzi
- nemzetközi kapcsolatokat épít
- az ORSZI-nál szociális szakértõ
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
16. Kondriczné Pontyos Ildikó
844
Ssz.
Név
Elérhetõség
Munkahely
Szakmai tevékenység
Telefon: 30/261-4857, 66/530-220 (mh.)
E-mail: [email protected]
Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi,
Rehabilitációs és Módszertani Központ,
5600 Békéscsaba, Degré u. 59.
- a Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi,
Rehabilitációs és Módszertani Központ igazgatója Békéscsabán, az elhelyezett személyek
felülvizsgáló bizottságának tagja
- szociális képzésekben oktató, tereptanár
- minõségirányítással is foglalkozik
22. Ugrai Sándorné
Telefon: 30/687-4751, 66/483-202
E-mail: [email protected]
-
- kiscsoportos lakóotthonok munkájában vesz
részt szakértõként Békés megyében
- komplex idõsgondozási nagyprojektet készít;
szociális intézmény átvilágítását végzi
- rendszeresen publikál
23. Urbanics Júlia
Telefon: 30/969-7415, 88/561-375 (mh.),
88/561-376 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Veszprém Megyei Önkormányzat
Csecsemõ és Fogyatékos Személyek Otthona,
8200 Veszprém, Tüzér u. 44.
- Veszprém Megyei Önkormányzat Csecsemõés Fogyatékos Személyek Otthona vezetõje
24. Varga Ferencné
Telefon: 66/441-141, 20/285-1192 (mh.)
E-mail: [email protected]
Békés Megyei Önkormányzati Hivatal,
5600 Békéscsaba, Derkovits sor 2.
- a Békés Megyei Önkormányzati Hivatal Intézményfelügyeleti Osztályának szociális referense Békéscsabán
- részt vesz a Dél-alföldi Regionális Szociálpolitikai Tanács és a SZIME Békés Megyei Tagozatának munkájában
- fogyatékos személyek, pszichiátriai betegek
alap- és felülvizsgálatát végzõ szakértõi bizottság tagja
25. Wisinger János
Telefon: 20/944-3791, 35/364-234 (mh.)
E-mail: [email protected]
ERFO Kht.,
1076 Budapest, Dózsa György út 48.
- a budapesti ERFO Rehabilitációs Foglalkoztató Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kht.
rehabilitációs megbízottja (vállalkozóként)
- korábban értelmi fogyatákosok szociális ellátását végzõ intézmény igazgatója volt
- a Magyar Gyógypedagógusok Egyesületének
elnökségi tagja, ÉFOÉSZ társelnök, az Országos
Fogyatékosügyi Tanács delegált tagja
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
21. Sziszák Katalin Julianna
7. szám
Ssz.
1. § (2) c) Pszichiátriai betegek szociális ellátása:
Ssz.
Név
1. Belényessy Albert
Elérhetõség
Telefon: 30/937-2433, 99/506-094 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Munkahely
NapSzak Integrált Intézmény,
9423 Ágfalva, Ágfalva liget
(postacím: 9401 Sopron, Pf. 275.)
Szakmai tevékenység
845
- az ágfalvai NapSzak Integrált Intézmény igazgatója
- a Magyar Szociálpolitikai Társaság vezetõségi
tagja (pszichiátriai szekció); a Szociális Intézmények Országos Szövetségének elnökségi
tagja
- Gyõr-Moson-Sopron megyében ellátottjogi
képviselõ
Név
Elérhetõség
Munkahely
Szakmai tevékenység
Debreceni Egyetem Mentálhigiénés Program,
4024 Debrecen, Piac u. 58. fszt. 8.
- a Debreceni Egyetem Mentálhigiénés Programjának koordinátora, ügyvivõ-szakértõje
- az Országos Közösségi Ellátások Egyesületének megalakítója, vezetõségi tagja
- oktatási programok, szociális és gyermekvédelmi szolgáltatásokhoz kapcsolódó standardok és protokollok kidolgozásában vett részt
(szenvedélybetegek szolgáltatásai)
- szociális szakképzés szakértõje
3. Gárdonyi László
Telefon: 20/591-9400, 84/525-199 (mh.)
E-mail: [email protected]
Dr. Takács Imre Szociális Otthon,
8660 Tab, Kossuth L. u. 107.
- a pszichiátriai betegek és súlyos értelmi fogyatékosok ápolását-gondozását, rehabilitációját
végzõ Dr. Takács Imre Szociális Otthon igazgatója Tabon
- ápolási díjak megállapításánál szakértõ, fogyatékos személyek és pszichiátriai betegek alapés felülvizsgálatát végzi
- szociális képzésekben oktat; a települési önkormányzat Humán Bizottsága tagja
4. Dr. Gáspár Károly
Telefon: 94/380-171, 94/552-560 (mh.)
E-mail: [email protected]
Fõvárosi Önkormányzat
Pszichiátriai Betegek Otthona,
9970 Szentgotthárd, Hunyadi u. 29.
- a krónikus betegeket ellátó Fõvárosi Önkormányzat Pszichiátriai Betegek Otthona intézményvezetõje Szentgotthárdon
- fejlesztõ-felkészítõ és munkarehabilitációs
foglalkoztatást szervez
- évtizedekig volt a Magyar Szociálpolitikai
Társaság Szociálpszichiátriai Szekciójának
vezetõségi tagja
5. Gordos Erika
Telefon: 30/253-6793, 1/323-1279,
1/333-4966 (mh.)
E-mail: [email protected]
Szigony Alapítvány a Közösségi
Pszichiátriáért,
1083 Budapest, Szigony u. 13/A.
- intézményen belül szociális foglalkoztatást
biztosító, pszichiátriai betegek számára közösségi ellátást nyújtó Szigony Alapítvány a Közösségi Pszichiátriáért nappali intézmény
vezetõje Budapesten
- közösségi pszichiátriai ellátást végzõk képzésében vesz részt; az Országos Közösségi Ellátások Egyesületének elnöke
- pszichiátriai betegek munka rehabilitációját
végzi, elõadásokat tart a témakörben
6. Marketti Judit
Telefon: 20/469-5864, 93/348-005 (mh.),
93/548-009 (mh.)
E-mail: [email protected]
Zala Megyei Önkormányzat Pszichiátriai
Betegek Otthona és Rehabilitációs Intézete
- Pszichiátriai Betegek Országos Módszertani
Intézete,
8887 Bázakerettye, Virág u. 4.
- a bázakerettyei Pszichiátriai Betegek Otthona
és Rehabilitációs Intézete
- Pszichiátriai Betegek Országos Módszertani
Intézete igazgatója
7. szám
Telefon: 30/436-4790, 52/429-610 (mh.)
E-mail: [email protected]
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
2. Berényi András
846
Ssz.
Név
Elérhetõség
Munkahely
Szakmai tevékenység
Telefon: 20/5697-600, 78/311-922 (mh.)
E-mail: [email protected]
Dr. Matus és Társa
Egészségügyi Szolgáltató Bt.,
6230 Soltvadkert, Szõlõ u. 96.
- intézményi pszichiáterként dolgozik a Fõvárosi Pszichiátriai Betegotthonban Tompán
- konzulens pszichiáter, gondozó vezetõ pszichiáter, intézményvezetõ
8. Pauler Zsolt
Telefon: 20/965-9145, 48/477-062,
48/501-305 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
B.-A.-Z. Megyei Önkormányzat
Idõsek Mentálhigiénés Otthona,
3643 Dédestapolcsány, Dózsa György út 27.
- a B.-A.-Z. Megyei Önkormányzat Idõsek
Mentálhigiénés Otthona, Dédestapolcsány vezetõje
- módszertani munkát is végez
9. Simon Zsuzsanna
Telefon: 20/489-9521, 1/207-3796 (mh.)
E-mail: [email protected]
Betegjogi, Ellátottjogi
és Gyermekjogi Közalapítvány,
1054 Budapest, Akadémia u. 3.,
levelezési cím: 1122 Budapest,
Városmajor u. 48/b.
Nonprofit Humán Szolgáltatók
Országos Szövetsége,
1132 Budapest, Alig u. 12.
- a Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítványnál betegjogi képviselõ; a Nonprofit
Humán Szolgáltatók Országos Szövetsége Rehabilitációs Tagozatának vezetõje
- az Uniós Tanoda Alapítvány elnöke (krízistanácsadás, betegjogi tanácsadás, foglalkoztatási és rehabilitációs tanácsadás)
- a 3Sz elnökségi tagja
- betegjogot tanít; szakdolgozati konzulens
10. Szabó József
Telefon: 20/991-4108, 92/501-553 (mh.)
E-mail: [email protected]
Zala Megyei Kórház - Pszichiátriai Osztály,
8900 Zalaegerszeg,
Zrínyi M. u. 1.
- a Zala Megyei Kórház Pszichiátriai Osztályán
(addiktológiai és rehabilitációs részleg) szociális munkás
- együttmûködik az Alkoholizmus Elleni Megyei Egyesületek és Klubok Országos Szövetségével; terápiás célú táborokat szervez
- Országos Tanácsadó Testület tagja, nemzetközi kapcsolattartó
- a PTE Egészségtudományi Karán szakdolgozati konzulens, terepgyakorlat-vezetõ
11. Szalóki Miklós
Telefon: 57/411-945, 56/366-000 (mh.),
56/552-420 (mh.)
E-mail: [email protected]
„Kastélyotthon” Pszichiátriai
és Szenvedélybetegek Otthona
és Rehabilitációs Intézménye,
5052 Újszász, Abonyi út 1.
- az újszászi „Kastélyotthon” Pszichiátriai és
Szenvedélybetegek Otthona és Rehabilitációs
Intézménye igazgatója
- szociális képzésekben oktat, vizsgaelnök; szakdolgozati konzulens és bíráló
- szociális szakképzések szakértõje
12. Vo Khanh Toan
Telefon: 20/346-3778, 42/506-165 (mh.)
E-mail: [email protected]
Mentálhigiénés Központ,
4400 Nyíregyháza, Sarkantyú út 30-36.
- Mentálhigiénés Központ igazgatója Nyíregyházán
- szociális szakképzésekben oktat
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
7. Dr. Matus István
7. szám
Ssz.
847
848
1. § (2) d) Szenvedélybetegek szociális ellátása:
Ssz.
Név
Elérhetõség
Munkahely
Szakmai tevékenység
Telefon: 30/436-4790, 52/429-610 (mh.)
E-mail: [email protected]
Debreceni Egyetem Mentálhigiénés Program,
4024 Debrecen, Piac u. 58. fszt. 8.
- a Debreceni Egyetem Mentálhigiénés Programjának koordinátora, ügyvivõ-szakértõje
- az Országos Közösségi Ellátások Egyesületének megalakítója, vezetõségi tagja
- oktatási programok, szociális és gyermekvédelmi szolgáltatásokhoz kapcsolódó standardok és protokollok kidolgozásában vett részt
(szenvedélybetegek szolgáltatásai)
- szociális szakképzés szakértõje
2. Máté Zsolt
Telefon: 30/332-9265, 72/532-300 (mh.)
E-mail: [email protected]
INDIT Közalapítvány „Tisztás”
Drogkonzultációs Központ,
7623 Pécs, Szendrey J. u. 6.
- a pécsi INDIT Közalapítvány „Tisztás” Drogkonzultációs Központ szakmai vezetõje; drogprevenciós munkacsoportban dolgozik
- a BuliSegély Szolgálat koordinátora
- felsõoktatásban és szakképzésben tereptanár,
képzésekben vesz részt elõadóként
3. Nagy István Béla
Telefon: 82/733-210 (mh.)
E-mail:
[email protected],
[email protected]
Gondviselés Szociális Otthon,
7562 Segesd, Kossuth u. 1.
- a szenvedélybetegek ápolását-gondozását és
rehabilitációját végzõ Gondviselés Szociális
Otthon igazgatója Segesden és Szabáson
- részt vesz szakmai anyagok kidolgozásában,
szenvedélybetegeket ellátó intézmények ellenõrzésében; konferenciákon elõadásokat tart,
szociális szakképzésekben oktat
- Dél-Somogy önkéntes ellátottjogi képviselõje;
a nagyatádi kistérség szociális bizottságának
elnöke
4. Pauler Zsolt
Telefon: 20/965-9145, 48/501-305 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
B.-A.-Z. Megyei Önkormányzat Idõsek
Mentálhigiénés Otthona,
3643 Dédestapolcsány, Dózsa György út 27.
- a B.-A.-Z. Megyei Önkormányzat Idõsek
Mentálhigiénés Otthona, Dédestapolcsány vezetõje
- módszertani munkát is végez
5. Petrichné Veres Sarolta
Telefon: 30/961-2527, 78/446-160 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat
„Harmónia” Szenvedélybetegek Otthona
Országos Módszertani Központ,
6211 Kaskantyú, III. ker. 1.
- Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat „Harmónia” Szenvedélybetegek Otthona Országos
Módszertani Központ, Kaskantyú vezetõje
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
1. Berényi András
7. szám
Név
Elérhetõség
Munkahely
Szakmai tevékenység
Telefon: 20/991-4108, 92/501-553 (mh.)
E-mail: [email protected]
Zala Megyei Kórház
- Pszichiátriai Osztály,
8900 Zalaegerszeg, Zrínyi M. u. 1.
- a Zala Megyei Kórház Pszichiátriai Osztályán
(addiktológiai és rehabilitációs részleg) szociális munkás
- együttmûködik az Alkoholizmus Elleni Megyei Egyesületek és Klubok Országos Szövetségével; terápiás célú táborokat szervez
- Országos Tanácsadó Testület tagja, nemzetközi kapcsolattartó
- a PTE Egészségtudományi Karán szakdolgozati konzulens, terepgyakorlat-vezetõ
7. Szalóki Miklós
Telefon: 57/411-945, 56/366-000 (mh.),
56/552-420 (mh.)
E-mail: [email protected]
„Kastélyotthon” Pszichiátriai
és Szenvedélybetegek Otthona
és Rehabilitációs Intézménye,
5052 Újszász, Abonyi út 1.
- az újszászi „Kastélyotthon” Pszichiátriai és
Szenvedélybetegek Otthona és Rehabilitációs
Intézménye igazgatója
- szociális képzésekben oktat, vizsgaelnök; szakdolgozati konzulens és bíráló
- szociális szakképzések szakértõje
8. Victorné Erdõs Eszter
Telefon: 22/460-697, 30/683-2792,
25/522-101 (mh.)
E-mail: [email protected]
Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon,
2465 Ráckeresztúr, Rákóczi u. 45.
- a Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon vezetõje;
a Magyar Drogterápiás Intézetek Szövetsége
alelnöke
- szupervízor; felsõoktatásban és továbbképzésekben oktató, szakdolgozati konzulens és bíráló, tereptanár
- oktatási programok, szakmai anyagok készítésében, a szenvedélybetegek ellátásához standardok, protokollok kidolgozásában vett részt
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
6. Szabó József
7. szám
Ssz.
1. § (2) e) Hajléktalan személyek szociális ellátása:
Ssz.
Név
Elérhetõség
Munkahely
Szakmai tevékenység
1. Csertõ Viktor
Telefon: 70/573-4645, 1/217-6920 (mh.)
E-mail: [email protected]
Budapesti Módszertani Szociális Központ
és Intézményei,
1134 Budapest, Dózsa Gy. út 152.
- a Budapesti Módszertani Szociális Központ és
Intézményei szociális munkása
- hajléktalan pszichiátriai betegek társadalmi integrációján dolgozik; alkoholbetegekkel is foglalkozik; elõkészítõ csoportot tart a kliensek
számára
- felsõoktatásban tereptanár
2. Dezanove Bartolomeu Inacio
Telefon: 20/824-3256, 42/500-946 (mh.)
E-mail: [email protected]
Oltalom Szeretetszolgálat,
4400 Nyíregyháza, Kassa köz 3.
- a nyíregyházi Oltalom Szeretetszolgálat szakmai
igazgatója
849
Név
Elérhetõség
Munkahely
Szakmai tevékenység
3. Horváth Olga
Telefon: 30/993-4985, 94/513-310 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Savaria Rehab-Team Kkht.,
9700 Szombathely, Zanati u. 1.
- a szombathelyi Savaria Rehab-Team Szociális
Szolgáltató és Foglalkoztatási Kkht. ügyvezetõ igazgatója
- hátrányos helyzetû csoportok (romák, hajléktalanok) számára foglalkozási és képzési projekteket szervez, menedzsel; társadalmi és
munkaerõ-piaci integrációt segítõ módszereket
dolgoz ki és mûködtet
- rendszeresen részt vesz különbözõ kutatási
programokban
4. Szebellédi Anna
Telefon: 30/206-0994
E-mail: [email protected]
SZE-NA 2001 Bt.,
6600 Szentes, Rozgonyi u. 3.
- negyven évig dolgozott a szociális szakmában:
idõsellátás, pszichiátriai betegek ellátása, hajléktalan-ellátás, rehabilitáció
- oktatói tevékenységet végez, vizsgaelnöki teendõket lát el
Ssz.
Név
Elérhetõség
Munkahely
Szakmai tevékenység
Telefon: 30/595-8057, 66/523-849 (mh.),
20/801-8086 (mh.)
E-mail: [email protected]
Békéscsabai Kistérségi Gyermekjóléti
és Családsegítõ Központ,
5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17.
- a Békéscsabai Kistérségi Gyermekjóléti és
Családsegítõ Központ igazgatója
- családterápiás, családkonzultációs és mediációs tevékenységet végez, közösségfejlesztõ
és önismereti csoportok szervezésében és vezetésében vett részt
- Szociális Szakképzés Szakértõje; Országos
Gyermekvédelmi Szakértõ
2. Csizmaziáné Hubert Mária
Telefon: 70/315-3681, 95/525-910 (mh.)
E-mail: [email protected]
Népjóléti Szolgálat,
9500 Celldömölk, Szalóky u. 3.
- a celldömölki Népjóléti Szolgálat igazgatója
- tereptanári és jogvédelmi feladatokat is ellát
3. Deákné Orosz Zsuzsanna
Telefon: 30/858-6924, 53/360-056 (mh.)
E-mail: [email protected]
Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulás Humán
Szolgáltató Központja,
2740 Abony, Szilágyi E. u. 3.
- a Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulás Humán
Szolgáltató Központjának igazgatója
- kistérségi szociális ellátások rendszerének
szervezését, vizsgálatát, szociális koncepció
készítését végzi; szupervízor
- Családsegítõk és Gyermekjóléti Szolgálatok
Etikai Bizottságának elnöke
4. Dr. Daróczi Csilla
Telefon: 20/583-9530, 1/424-7492 (mh.),
1/226-0041 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Budapest XXII. ker. Gyermekjóléti Központ,
1225 Budapest, Nagytétényi u. 261.
- Budapest XXII. ker. Gyermekjóléti Központ
igazgatója
- családok átmeneti otthona vezetõje
- Pest megyében gyermekjogi képviselõ
- az Apor Vilmos Katolikus Fõiskolán adjunktus
7. szám
1. Dr. Csereiné Árgyelán Anna
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
1. § (2) f) Családsegítéssel összefüggõ feladatok ellátása:
850
Ssz.
Név
Elérhetõség
Munkahely
Szakmai tevékenység
Telefon: 30/924-5024, 1/210-4798 (mh.)
E-mail: [email protected]
Magyarországi Roma Parlament,
1084 Budapest, Tavaszmezõ út 6.
- a Magyarországi Roma Parlament Konfliktusmegelõzõ és Jogvédõ Irodájának vezetõje;
szakértõként részt vesz a Kisebbségi Kerekasztal munkájában
- a Roma Akadémia oktatója, közoktatási deszegregációs program trénere, foglalkoztatási
és képzési programok irányítója; az Amaro
Drom roma lap képviselõje; a Roma Integrációs Tanács tagja
- a Fõvárosi Cigány Ház
- Romano Kher esélyegyenlõségi szakértõje; civil
szolgáltatási szakértõ
6. Galambos Pál
Telefon: 20/980-5283, 1/258-5181 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Rákoskeresztúri Családsegítõ Központ,
1173 Budapest, Újlak u. 106.
- a Rákoskeresztúri Családsegítõ Központ vezetõje
- az ELTE TáTK Szociálismunkás-képzõ Tanszékén a szociális problémák elmélete tantárgy óraadó oktatója
7. Kutas Zsuzsanna
Telefon: 20/972-6342, 20/489-9599,
1/425-2708 (mh.)
E-mail: [email protected]
Csepeli Szociális Szolgálat,
1211 Budapest, Kiss János altábornagy u. 54.
- a Csepeli Szociális Szolgálat intézményvezetõ-helyettese
- a fõvárosban és Pest megyében ellátottjogi
képviselõ
8. Nagyné Tarjányi Mária Judit
Telefon: 46/400-106, 70/261-1995,
46/532-506 (mh.)
E-mail: [email protected]
Területi Gondozószolgálat,
3533 Miskolc, Kabar u. 4.
- Területi Gondozószolgálat vezetõje Miskolcon
- idõsellátással, családsegítéssel, családterápiával,
mediációval, mentálhigiénével foglalkozik
- szociális és mentálhigiénés szak-, illetve felsõfokú képzésekben oktat; tereptanár
9. Rasztovitsné Szõke Zsuzsa
Telefon: 88/428-908, 30/267-1517,
30/346-5495, 88/402-490 (mh.),
88/402-520 (mh.), 88/402-240 (mh.)
E-mail: [email protected]
Családsegítõ-Gyermekjóléti Központ,
8200 Veszprém, Mikszáth K. u. 13.
- a veszprémi Családsegítõ- Gyermekjóléti Központ igazgatója, kistérségi társulások Családsegítõ- Gyermekjóléti szolgálatainak intézményvezetõje
- tereptanár több felsõfokú intézmény ben, szociális szakvizsgaelnök, mediátor, szupervízor
- a „Családokért- Gyermekekért” Alapítvány elnöke; SZIME-tag
Telefon: 82/529-180 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Regionális Családsegítõ és Megyei
Gyermekjóléti Módszertani Családsegítõ
Központ,
7400 Kaposvár, Ezredév u. 22.
- a kaposvári Regionális Családsegítõ és Megyei
Gyer mek jó lé ti Mód szer ta ni Csa ládse gítõ
Központ vezetõje
- az Országos Szociálpolitikai Tanács elnöke
10. Szabó János
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
5. Dr. Pánczél Márta
7. szám
Ssz.
851
Név
Elérhetõség
Munkahely
Szakmai tevékenység
11. Töviskes Mária Magdolna
Telefon: 52/220-181, 52/371-066 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Szociális Szolgáltatási Központ,
4220 Hajdúböszörmény, Újvárosi u. 12.
- a hajdúböszörményi Szociális Szolgáltatási
Központ vezetõje
- Városi Szociálpolitikai Kerekasztal, Bûnmegelõzési Tanács, Idõsügyi Tanács, Kábítószer
Egyeztetõ Fórum, Esélyteremtõ Munkacsoport munkájában vesz részt
- a Magyar Családsegítõ és Gyermekjóléti Szolgálatok Országos Egyesületének tagja
12. Váradi Jánosné
Telefon: 20/559-8685, 52/591-514 (mh.),
52/591-020 (mh.), 52/591-021 (mh.)
E-mail: [email protected]
Nyírmártonfalva, Újléta, Vámospércs,
Fülöp Önkormányzatok Családsegítõ
és Gyermekjóléti Szolgálata,
4287 Vámospércs, Béke u. 3.
- társulásban mûködtetett Családsegítõ és Gyermekjóléti Szolgálat vezetõje Vámospércsen
- ifjúsági klubot vezet, az ifjúság körében preventív tevékenységet végez
- civil szervezetben végez segítõ
- tereptanár, pályázatírásban tapasztalatokkal
rendelkezik
Ssz.
Név
Elérhetõség
Munkahely
Szakmai tevékenység
Telefon: 30/205-7821, 1/327-7225 (mh.),
1/327-7223 (mh.)
E-mail: [email protected]
Fõvárosi Igazságügyi Hivatal,
1088 Budapest, Szentkirályi u. 8.
- a Fõvárosi Igazságügyi Hivatalban pártfogó
felügyelõ
2. Deák Sándor
Telefon: 30/486-1505, 56/503-881 (mh.)
E-mail: [email protected]
Szolnok Megyei Jogú Város
Polgármesteri Hivatal,
5000 Szolnok, Kossuth L. tér 9.
- Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Humán és Városfejlesztési Igazgatóság
Egészségügyi és Szociális Osztályán vezetõ-fõtanácsos
3. Druskóczi Tünde
Telefon: 1/475-5846 (mh.)
E-mail: [email protected]
Szociális és Munkaügyi Minisztérium,
1054 Budapest, Akadémia u. 3.
- fõtanácsos a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Családi és Szociális Szolgáltatások Fõosztályán
- a szociális igazgatás területén szakértõ, elõadásokat tart, publikál
- közép- és felsõfokú szociális képzésekben oktat
4. Gál István
Telefon: 20/777-8408, 56/590-424 (mh.)
E-mail: [email protected]
Polgármesteri Hivatal Szociális
és Gyámügyi Iroda,
5200 Törökszentmiklós,
Kossuth Lajos u. 135/a.
- a törökszentmiklósi Polgármesteri Hivatal
Szociális és Gyámügyi Irodájának vezetõje
- kistérségi szociálpolitikai kerekasztal tagja
- országos jogszabályalkotói munkában vesz részt
5. Horváth József
Telefon: 34/384-122, 20/237-6160,
34/383-043 (mh.), 30/693-4251 (mh.)
E-mail: [email protected]
Szociális Alapellátó Intézmény,
2890 Tata, Almási u. 43.
- a tatai Szociális Alapellátó Intézmény családgondozója, a területi gondozás megbízott vezetõje
- a helyi önkormányzat Humán és Intézményi
Bizottságának külsõ szakértõ tagja
- a Nagycsaládosok Tatai Egyesületének létrehozója, elnöke
7. szám
1. Békési Enikõ
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
1. § (2) g) Szociális igazgatási feladatok ellátása:
852
Ssz.
Név
Elérhetõség
Munkahely
Szakmai tevékenység
Telefon: 99/314-862, 30/976-8327,
1/475-5710 (mh.)
E-mail: [email protected]
-
- 41 évig dolgozott az államigazgatásban
- az Idõsügyi Tanácsban szakértõ tanácstag
- négy tantárgyból írt tankönyvet szociális ügyintézõk és szociálpedagógusok képzésére
7. Korpics Gabriella
Telefon: 94/318-215, 20/353-5673
E-mail: [email protected]
-
- bírósági szakértõ
- szociális képzésekben, továbbképzésekben,
tanya- és falugondnoki képzésben oktató
8. Kulcsár Sándorné
Telefon: 70/934-2780, 24/404-573 (mh.)
E-mail: [email protected]
Szigethalom Önkormányzat Egyesített
Szociális, Gondozási és Ápolási Intézmény,
2315 Szigethalom, Rákóczi F. u. 147.
- a szociális ellátások szinte mindegyikét biztosító Egyesített Szociális, Gondozási és Ápolási Intézmény igazgatója Szigethalmon
- szakértõi bizottságokban dolgozik kistérségek,
egyéb intézmények felkérésére
9. Majláthné Lippai Éva
Telefon: 20/953-0794, 62/485-339
E-mail: [email protected]
Esélyegyenlõség 2003 Bt.,
6723 Szeged, Gát u. 4/b.
- a Szegedi Tudományegyetemen, valamint középfokú képzésekben, felnõttképzésben oktat,
vizsgáztat
- állami, önkormányzati, piaci és non-profit
szervezetek megbízásából szociálpolitikai tanácsadóként, szakértõként dolgozik
- megváltozott munkaképességûeket foglalkoztató cégeknél tanácsadó
- Európai Uniós szakértõ (pályázatok)
10. Dr. Makai Sándor
Telefon: 30/382-5885, 66/497-100 (mh.)
E-mail: [email protected]
Zsadány és Geszt Községek Körjegyzõsége,
5537 Zsadány, Béke u. 82.
- körjegyzõ Zsadány és Geszt Községek Körjegyzõségénél
- rendszeresen részt vesz a sarkadi Szociális
Igazgatási Mintahely rendezvényein
11. Mecser Béláné
Telefon: 30/556-9018, 46/517-700/292 (mh.) B.-A.-Z. Megyei Önkormányzat Hivatala
E-mail: [email protected]
Egészségügyi, Szociális
és Gyermekvédelmi Fõosztály,
3525 Miskolc, Városház tér 1.
- a B.-A.-Z. Megyei Önkormányzat Hivatala
Egészségügyi, Szociális és Gyermekvédelmi
Fõosztályán szociális ügyintézõ; fogyatékos
személyeket és idõseket ellátó intézmények
szakmai irányítását, szakmai ellenõrzését végzi
- szakértõi bizottságok állandó tagja; szolgáltatástervezési koncepció elkészítésében vesz
részt; szociális foglalkoztatást szervez, mûködtet
12. Molnár Nikoletta
Telefon: 70/328-9317, 20/489-9579,
1/299-1060 (mh.)
E-mail: [email protected]
- a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Szociális
Fõosztályán szociális szakreferens
- ellátottjogi képviselõi tapasztalatokkal rendelkezik
Foglalkoztatási és Szociális Hivatal,
1089 Budapest, Kálvária tér 7.
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
6. Horváthné dr. Sütõ Terézia
7. szám
Ssz.
853
Név
Elérhetõség
Munkahely
Szakmai tevékenység
Budapest Fõváros XVI. ker. Önkormányzat
Polgármesteri Hivatal Szociális
és Egészségügyi Ügyosztály,
1163 Budapest, Havashalom u. 43.
- Budapest Fõváros XVI. ker. Önkormányzat
Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Ügyosztályának szociális intézményi referense
- a Tutor Alapítvány (Befogadó falu program)
felügyelõ bizottsági tagja; a Magyar Vöröskereszt
XVI. kerületi Szervezete vezetõségi tagja
- vezetõi pályázatok bírálatánál szakmai bíráló
bizottsági tag
14. Nádasiné Nemes Erzsébet
Telefon: 1/319-6113, 30/907-1172,
1/235-1741 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási - a Közép-magyarországi Regionális KözigazHivatal Szociális és Gyámhivatala,
gatási Hivatal Szociális és Gyámhivatalában
1056 Budapest, Váci u. 62-64.
végez szakreferensi tevékenységet (a Hivatalba érkezõ panaszügyek intézése; a jegyzõi hatáskörbe tartozó szociális és gyermekvédelmi
tevékenységek hatósági ellenõrzése)
15. Nagy Erika
Telefon: 30/251-6386, 1/229-2691 (mh.)
E-mail: [email protected]
Budapest XXII. ker. Önkormányzat
Polgármesteri Hivatal,
1221 Budapest, Városház tér 11.
- Budapest XXII. ker. Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Szociális és Családügyi Osztályának vezetõje
16. Dr. Nagy Janka Teodóra
Telefon: 74/419-622 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Pécsi Tudományegyetem
Illyés Gyula Fõiskolai Kar,
7100 Szekszárd, Rákóczi út 1.
- a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Fõiskolai Karán oktat Szekszárdon
- a Wesley János Lelkészképzõ Fõiskolán óraadó
- a szekszárdi Polgármesteri Hivatallal együttmûködik szociális igazgatás terén
17. Nyitrai Imre
Telefon: 1/460-0747 (mh.)
E-mail: [email protected]
Budapest Fõváros III. ker. Önkormányzat
Polgármesteri Hivatal,
1033 Budapest, Fõ tér 3.
Magyar Református Szeretetszolgálat,
1143 Budapest, Hungária krt. 200/c.
- Budapest Fõváros III. ker. Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának tanácsadója
- a Magyar Református Szeretetszolgálatnál
szociális szakértõ, koordinátor, szervezetfejlesztõ
18. Richter István
Telefon: 70/368-4713, 28/452-105,
28/455-407 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Pécel Város Önkormányzat Polgármesteri
Hivatal,
2119 Pécel, Kossuth tér 1.
- Pécel Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Szociális, Gyám és Egészségügyi Iroda
vezetõje, a Gyámhivatal vezetõje
19. Serafin József
Telefon: 20/980-4242, 1/425-3279,
1/475-5850 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Szociális és Munkaügyi Minisztérium,
1054 Budapest, Akadémia u. 3.
- a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Családi
és Szociális Szolgáltatások Fõosztályának fõosztályvezetõje (feladatkör: szociális szolgáltatások fejlesztése, támogatási rendszerek
mûködtetése, aktivizáló szociális programok
kidolgozása és mûködtetése, kistérségi szolgáltatásszervezés, területfejlesztési együttmûködés, szociális földprogram mûködtetése stb.)
7. szám
Telefon: 20/329-7764, 1/401-1773 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
13. Müller Kinga
854
Ssz.
Név
Elérhetõség
Munkahely
Szakmai tevékenység
Telefon: 30/221-8822, 1/327-1190 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Budapest Fõváros Önkormányzatának
Fõpolgármesteri Hivatala Szociálpolitikai
Ügyosztály,
1052 Budapest, Városház u. 9-11.
- Budapest Fõváros Önkormányzatának Fõpolgármesteri Hivatala Szociálpolitikai Ügyosztályának vezetõje
21. Szabó Attiláné
Telefon: 30/479-4167, 1/327-1189
E-mail: [email protected],
[email protected]
Budapest Fõváros Önkormányzatának
Fõpolgármesteri Hivatala Szociálpolitikai
Ügyosztály,
1052 Budapest, Városház u. 9-11.
- Budapest Fõváros Önkormányzatának Fõpolgármesteri Hivatala Szociálpolitikai Ügyosztályának szakmai alosztályvezetõje
22. Szabóné Pinczés Julianna
Telefon: 52/370-171, 30/635-3730,
52/580-100 (mh.), 52/370-035 (mh.)
E-mail: [email protected]
Balmazújváros Város Önkormányzatának
Polgármesteri Hivatala,
4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.
- Balmazújváros Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatalánál szociális ügyintézõ; az
idõskorúak számára rendezvényeket szervez
- a Magyar Vöröskereszt területi szervezetének
vezetõségi tagja
23. Szekeresné dr. Makra Ibolya
Telefon: 62/422-685, 20/328-4495,
62/566-064 (mh.)
E-mail: [email protected]
Csongrád Megyei Önkormányzat Hivatala,
6741 Szeged, Rákóczi tér 1.
- Csongrád Megyei Önkormányzat Hivatala
szociálpolitikai vezetõ fõtanácsosa
24. Szollár Zsuzsanna
Telefon: 30/369-9705, 62/562-614
E-mail: [email protected],
[email protected]
Dél-alföldi Regionális Közigazgatási Hivatal
Szociális és Gyámhivatala,
6741 Szeged, Rákóczi tér 1.
- a Dél-alföldi Regionális Közigazgatási Hivatal
Szociális és Gyámhivatalánál gyermek- és ifjúságvédelmi koordinatív tevékenységet végez
25. Tarné Szarvas Erika
Telefon: 70/380-0277, 1/221-8007,
1/459-2100 (mh.)
E-mail: [email protected]
Józsefvárosi Polgármesteri Hivatal,
1082 Budapest, Baross u. 65-67.
- a Józsefvárosi Polgármesteri Hivatalban
gyámügyi ügyintézõ
26. Varga István
Telefon: 20/914-5602, 74/419-622 (mh.)
E-mail: [email protected]
Pécsi Tudományegyetem
Illyés Gyula Fõiskolai Kar,
7100 Szekszárd, Szent István tér 15-17.
- a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Fõiskolai Karán, Szekszárdon fõiskolai adjunktus
- a Hilscher Rezsõ Szociálpolitikai Egyesület
vezetõségi tagja
- Szekszárd Kábítószerügyi Egyeztetõ Fórumának tagja
- a Háló címû lap szerkesztõségének tagja
27. Vass Péter
Telefon: 94/322-324, 94/520-152 (mh.),
94/520-153 (mh.)
E-mail: [email protected]
Polgármesteri Hivatal,
9700 Szombathely, Kossuth u. 1-3.
- a szombathelyi Polgármesteri Hivatal Egészségügyi, Szociális és Családvédelmi Osztályának vezetõje
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
20. Skultéti József
7. szám
Ssz.
1. § (2) h) Foglalkoztatási feladatok ellátása:
Ssz.
Név
1. Bebesné Bazsó Judit
Elérhetõség
Telefon: 20/260-5822, 94/442-391 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Munkahely
Vas Megyei Szakosított Otthon,
9931 Ivánc, Kossuth L. u. 1-3.
Szakmai tevékenység
855
- az értelmileg akadályozott személyek és idõskorúak ellátását végzõ Vas Megyei Szakosított Otthon igazgatója Iváncon
- a Vas Megyei Fogyatékosügyi Tanács tagja
- a „Páfrányfenyõ” Értelmi Sérültek és Segítõik
Közhasznú Egyesületének elnöke
Név
Elérhetõség
Munkahely
Szakmai tevékenység
Telefon: 30/480-4746, 1/303-0810 (mh.),
1/303-0811 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Foglalkoztatási és Szociális Hivatal,
1089 Budapest, Kálvária tér 7.
- a Foglalkoztatási és Szociális Hivatalban szakmai
tanácsadó
- munkaügyi és szociális képzésekben oktat,
elõadásokat tart külföldön is; publikál
- munkaügyi tárgyú kutatásokban, projektekben
vesz részt (Álláskeresõk Teaháza, PALLÓ,
NGO)
- részt vesz az integrált szociális és munkaügyi-foglalkoztatási ellátórendszer kialakításában
3. Dr. Csoba Judit
Telefon: 30/248-2855,
52/512-900/22349 (mh.)
E-mail: [email protected];
[email protected]
Debreceni Egyetem Szociológia
és Szociálpolitika Tanszék,
4010 Debrecen, Egyetem tér 1.
- a Debreceni Egyetem Szociológia és Szociálpolitika Tanszékének vezetõje
- a németországi Johannes Gutenberg Egyetem
és az írországi University College Cork vendégoktatója
4. Fekete Árpád
Telefon: 20/578-9626, 94/313-492 (mh.)
E-mail: [email protected]
Vas Megyei Szakosított Szociális Intézet,
9700 Szombathely, Gagarin u. 5.
- a Vas Megyei Szakosított Szociális Intézet
(Szombathely) igazgatója
- fogyatékossággal, egészségkárosodással élõ
emberek foglalkoztatási rehabilitációjával, érdekérvényesítésével, szakosított szociális ellátásával foglalkozik
5. Dr. File Beáta
Telefon: 20/565-7201, 34/361-295 (mh.)
E-mail: [email protected]
Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi
Központ Oroszlányi Kirendeltsége,
2840 Oroszlány, Fürst S. u. 25.
- a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi
Központ Oroszlányi Kirendeltsége vezetõje
- együttmûködik a térség civil szervezeteivel,
szociális szakmai szervezetekkel, kiemelt
munkáltatókkal
- közremûködik a befektetõi tárgyalásokon és a
beruházást követõ létszámfeltöltésben
6. Füzessy Józsefné
Telefon: 30/929-2238, 94/508-770 (mh.)
E-mail: [email protected]
Regionális Szociális Forrásközpont Kht.,
9700 Szombathely, 11-es Huszár út 116.
- a Regionális Szociális Forrásközpont Kht.
ügyvezetõ igazgatója Szombathelyen
- fogyatékkal élõ, megváltozott munkaképességû emberek társadalmi és foglalkoztatási integrációját segíti
7. Gráczer Irma
Telefon: 20/974-7485, 1/418-3848,
1/414-0879 (mh.), 1/414-0880 (mh.)
E-mail: [email protected]
ESZI Újpalotai Családsegítõ Szolgálat,
1157 Budapest, Árendás köz 4-6.
- az Újpalotai Családsegítõ Szolgálat vezetõje
- kutatási (foglalkoztatáspolitikai kutatások) és
oktatási tevékenységet (ELTE) végez
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
2. Borbély Tibor Bors
856
Ssz.
7. szám
Név
Elérhetõség
Munkahely
Szakmai tevékenység
Savaria Rehab-Team Kkht.,
9700 Szombathely, Zanati u. 1.
- a szombathelyi Savaria Rehab-Team Szociális
Szolgáltató és Foglalkoztatási Kkht. ügyvezetõ igazgatója
- hátrányos helyzetû csoportok (romák, hajléktalanok) számára foglalkozási és képzési projekteket szervez, menedzsel; társadalmi és
munkaerõ-piaci integrációt segítõ módszereket dolgoz ki és mûködtet
- rendszeresen részt vesz különbözõ kutatási
programokban
9. Lakatos Ildikó
Telefon: 20/224-3833
E-mail: [email protected]
-
- a munka világából kiszorult hátrányos helyzetû emberek foglalkoztathatóságának javításával, a munkaerõpiacra történõ visszasegítésével foglalkozik
- a Hajdú-Bihar megyei foglalkoztatási célú civil szervezeteket tömörítõ szervezet tagja,
rendezvényeiken elõadó
- az ESZA Kht. közfoglalkoztatási szakértõje
- a DE BTK Szociológiai Tanszék külsõ óradó
tanára
10. Nagyné Gulyás Anna
Telefon: 30/945-5540, 59/535-010 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
„Tóparti Otthon” Jász-Nagykun-Szolnok
Megyei Fogyatékosok Otthona
és Rehabilitációs Intézménye,
5235 Pusztataskony, Ságvári Endre út 1.
- „Tóparti Otthon” Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Fogyatékosok Otthona és Rehabilitációs
Intézménye, Pusztataskony vezetõje
- a Magyar Szociálpolitikai Társaság Fogyatékosügyi és Szociálrehabilitációs Szakcsoportjának elnökségi tagja, titkára
- szociális képzésekben tereptanár, oktató
- EU-pályázatok mentorálását végzi
- nemzetközi kapcsolatokat épít
- az ORSZI-nál szociális szakértõ
11. Szakács Ferencné
Telefon: 20/229-3374, 32/521-764 (mh.)
E-mail: [email protected]
Szív a Szívért Alapítvány,
3100 Salgótarján, Május 1. út 54.
- a salgótarjáni Szív a Szívért Alapítványnál
szociálpolikus
- komplex szociálhabilitáció módszertanának
kidolgozásán, foglalkoztatási antidiszkriminációs program (modellprogram) bevezetésén
dolgozik
- hallássérültekkel foglalkozik, a velük való
kommunikáció témakörében publikált
- az NSZFI Salgótarjáni Képzésszervezési Központjánál szociális továbbképzési területen
dolgozik
- a Salgótarjáni Kistérség Foglalkoztatási Paktum
irányító csoportjának tagja
857
Telefon: 30/993-4985, 94/513-310 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
8. Horváth Olga
7. szám
Ssz.
858
1. § (2) i) Rehabilitációs utógondozással összefüggõ feladatok ellátása:
Ssz.
Név
Elérhetõség
Munkahely
Szakmai tevékenység
Telefon: 30/320-4198, 94/311-170 (mh.),
94/316-820 (mh.)
PTE ETK Szombathelyi Képzési Központ
Szociális Munka Tanszék,
9700 Szombathely, Jókai M. u. 14.
- a PTE ETK Szombathelyi Képzési Központ
Szociális Munka Tanszékén tudományos
munkatárs
- szociális munka elmélete-gyakorlata, rehabilitáció, fogyatékosságtan tantárgyak tantárgyfelelõse és elõadója; fogyatékosügyi koordinátor
- szociális szakképzések szakértõje, szociális
szakvizsgaelnök
- a Vas Megyei Önkormányzati Hivatal Szociális
Módszertani Szakértõi Bizottságának tagja
2. Szakács Ferencné
Telefon: 20/229-3374, 32/521-764 (mh.)
E-mail: [email protected]
Szív a Szívért Alapítvány,
3100 Salgótarján, Május 1. út 54.
- a salgótarjáni Szív a Szívért Alapítványnál
szociálpolikus
- komplex szociálhabilitáció módszertanának
kidolgozásán, foglalkoztatási antidiszkriminációs program (modellprogram) bevezetésén
dolgozik
- hallássérültekkel foglalkozik, a velük való
kommunikáció témakörében publikált
- az NSZFI Salgótarjáni Képzésszervezési Központjánál szociális továbbképzési területen
dolgozik
- a Salgótarjáni Kistérség Foglalkoztatási Paktum
irányító csoportjának tagja
3. Szebellédi Anna
Telefon: 30/206-0994
E-mail: [email protected]
SZE-NA 2001 Bt.,
6600 Szentes, Rozgonyi u. 3.
- negyven évig dolgozott a szociális szakmában:
idõsellátás, pszichiátriai betegek ellátása, hajléktalan-ellátás, rehabilitáció
- oktatói tevékenységet végez, vizsgaelnöki teendõket lát el
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
1. Kóczán Katalin
1. § (2) j) Szociális szolgáltatások tervezése, fejlesztése, szervezése, ideértve a közösségi ellátásokat, a csoportmunkát:
Ssz.
Név
1. Beneiné Maka Piroska
Elérhetõség
Munkahely
Telefon: 30/558-9660, 37/500-302 (mh.)
Kistérségi Humán Szolgáltató Központ,
E-mail: [email protected] 3200 Gyöngyös, Fõ tér 7.
Szakmai tevékenység
7. szám
- Kistérségi Humán Szolgáltató Központ igazgatója Gyöngyösön, egy többcélú intézmény
(szociális alap- és szakellátás) feladatait szervezi
- a Heves Megyei- és a Gyöngyös Városi Szociálpolitikai Kerekasztal tagja
- a Magyar Speciális Mûvészeti Mûhely Egyesület országos elnökségének tagja
- kistérségi társulások és feladatellátásuk szervezése témakörben elõad
Név
Elérhetõség
Munkahely
Szakmai tevékenység
Telefon: 30/466-1593, 32/355-328,
32/355-551 (mh.)
E-mail: [email protected]
Városi Közmûvelõdési Központ és Könyvtár,
3070 Bátonyterenye, Molnár Sándor út 1-3.
- az esélyegyenlõségi törvény által meghatározott célcsoportok szakmai és érdekérvényesítési feladatait látja el
- Európai uniós pályázatokon vesz részt; fejleszti a civil együttmûködést
- romaügyekkel összefüggõ stratégia elõkészítésében, vég re hajtá sá ban, il let ve a de mensellátáshoz kapcsolódó modellprogram kidolgozásában vesz részt
3. Cserbán Józsefné
Telefon: 30/625-1390, 42/705-306 (mh.)
E-mail: [email protected]
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat - a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei ÖnkorMódszertani Ápoló-Gondozó Otthona,
mányzat Módszertani Ápoló-Gondozó Otthona
4234 Szakoly, Hunyadi u. 2.
módszertani osztályvezetõje, szakmai igazgatóhelyettese Szakolyon
- a Szociális Szolgáltatások Ellenõrzésfejlesztési Programjának vezetõje
- szakértõi tevékenységet végez a Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány keretében
- az Észak-alföldi Regionális Szociálpolitikai
Tanács tagja
4. Csernai Ferencné
Telefon: 47/321-423, 20/457-5592,
47/321-919 (mh.)
E-mail: [email protected]
Egyesített Szociális Intézmény,
3980 Sátoraljaújhely, Köveshegy 20.
- a sátoraljaújhelyi Egyesített Szociális Intézmény igazgatója; ISO 9001 minõségirányítási
rendszert mûködtet
- szociális szakképzésekben oktat, fõiskolai tereptanár; az Országos Vizsgáztatási és Szakértõi Névjegyzék tagja
- a települési önkormányzat Szociálpolitikai
Kerekasztalának elnöke
5. Deákné Orosz Zsuzsanna
Telefon: 30/858-6924, 53/360-056 (mh.)
E-mail: [email protected]
Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulás
Humán Szolgáltató Központja,
2740 Abony, Szilágyi E. u. 3.
- a Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulás Humán Szolgáltató Központjának igazgatója
- kistérségi szociális ellátások rendszerének
szervezését, vizsgálatát, szociális koncepció
készítését végzi; szupervízor
- Családsegítõk és Gyermekjóléti Szolgálatok
Etikai Bizottságának elnöke
6. Demus Iván
Telefon: 20/938-2151, 32/521-762 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Nemzeti Szakképzési és Felnõttképzési Intézet - a Nemzeti Szakképzési és Felnõttképzési Intézet
Salgótarjáni Képzésszervezési Központ,
Salgótarjáni Képzésszervezési Központban
3100 Salgótarján, Május 1. út 54.
fõigazgató-helyettes
- szociális menedzserképzésben, valamint szociális szakképzésekben tanít
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
2. Berki Judit
7. szám
Ssz.
859
Név
Elérhetõség
Munkahely
Szakmai tevékenység
Telefon: 30/625-8757
E-mail: [email protected]
-
- szupervízor; szociális szakképzésekben oktat,
vizsgáztat
- a Regionális Forrásközpontok Országos Egyesületének tagja
- egyéni vállalkozóként végez szakértõi tevékenységet
8. Furák Róbert
Telefon: 70/379-4386, 46/587-444 (mh.)
E-mail: [email protected]
Szent Borbála Idõsek Otthona,
3704 Berente, Ady E. u. 7-11.
- a berentei Szent Borbála Idõsek Otthona mûködését irányítja
- szociális területen használható informatikai
rendszerek tervezésével foglalkozik
9. Gál Antal
Telefon: 70/459-2756, 63/561-521 (mh.)
E-mail: [email protected]
Szentesi Családsegítõ Központ,
6600 Szentes, Csallány Gábor part 1.
- a Szentesi Családsegítõ Központ igazgatója
- a Dél-alföldi Regionális Szociálpolitikai Tanács tagja, szolgáltatástervezési koncepciók
véleményezését végzi
- ellátottjogi képviselõ
- a Dél-alföldi ROP Akcióterv Humáninfrastruk tú ra-fej lesz té sek pri o ri tásten ge lyé nek
szakértõje
10. Haász Sándor
Telefon: 30/633-3214, 84/525-066 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Koppány-völgyi Gyermekjóléti
és Családsegítõ Szolgálat,
8660 Tab, Petõfi u. 4.
- a Koppány-völgyi Gyermekjóléti és Családsegítõ Szolgálat vezetõje Tabon
- kistérségi modellfejlesztésben, alapszolgáltatások kialakításában, fejlesztésében dolgozik
- fõiskolán (szociálpedagógusok képzésében)
külsõ óraadó és szakdolgozati konzulens
11. Horváth Judit
Telefon: 23/354-934 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Városi Családsegítõ és Gondozási Központ,
2440 Százhalombatta, Szivárvány tér 5.
- a százhalombattai Városi Családsegítõ és
Gondozási Központ vezetõje
- az önkormányzat Szociális Bizottságának állandó meghívottja
12. Ihász Márta
Telefon: 30/272-7036, 1/327-1584 (mh.)
E-mail: [email protected]
Fõvárosi Önkormányzat
Fõpolgármesteri Hivatala,
1052 Budapest, Városház u. 9-11.
- a Fõvárosi Önkormányzat Fõpolgármesteri
Hivatalában szociálpolitikai szakreferens
- elemzések, szakmai anyagok elkészítésében
vesz részt
- kapcsolatot tart a fõváros szociális ellátásában
tevékenykedõ non-profit szervezetekkel, ellátási szerzõdéseket köt, monitorozást végez
- pénzügyi alapok, keretek pályáztatását szervezi
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
7. Erdõs Judit
860
Ssz.
7. szám
Név
Elérhetõség
Munkahely
Szakmai tevékenység
Telefon: 20/951-9589, 25/510-250 (mh.)
E-mail: [email protected]
Jószolgálati Otthon Közalapítvány,
2400 Dunaújváros, Liget köz 6.
- a dunaújvárosi Jószolgálati Otthon Közalapítvány igazgatója
- Dunaújváros szociális szolgáltatásainak szervezésében vesz részt
- értelmi- és halmozottan sérült fogyatékos személyek ellátását komplex rendszerben irányítja
- kistérségi rehabilitációs rendszer kidolgozásában vesz részt
- tréningeket, egyéni és csoportos szupervíziót
vezet
- Fejér megyében ellátottjogi képviselõ
14. Kiss Györgyi
Telefon: 30/349-3558
E-mail: [email protected]
Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértõi - az ORSZI Szociális Fõosztályán fõosztályveIntézet Szociális Fõosztály,
zetõ-helyettes
1071 Budapest, Damjanich u. 48.
- a Wesley János Lelkészképzõ Fõiskolán oktat
- új szolgáltatások létrehozásában, engedélyeztetésében, szakmai programok, intézményi
tervezések, belsõ dokumentációk, szabályzatok elkészítésében járatos
- szervezetfejlesztéssel, dolgozók képzésével,
szolgáltatási protokollok kidolgozásával foglalkozik - elsõsorban idõsellátás terén
- szolgáltatásfejlesztési koncepciók kidolgozását végzi
15. Kovács Edina
Telefon: 66/515-536 (mh.)
E-mail: [email protected]
Városi Humánsegítõ és Szociális Szolgálat,
5650 Mezõberény, Juhász Gy. u. 1.
- a kistérségi feladatokat is ellátó mezõberényi
Városi Humánsegítõ és Szociális Szolgálat
igazgatója
- rendszeresen végez különféle szakértõi munkákat (módszertani tanácsadás, esélyegyenlõségi programok, Phare, HEFOP stb.)
- szociális felsõoktatásban óraadó, tereptanár
16. Kovácsné Kecskés Andrea
Telefon: 30/352-7577, 1/254-0041 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Fõvárosi Önkormányzat Idõsek Otthona
Módszertani Osztály,
1173 Budapest, Pesti út 117.
- a Fõvárosi Önkormányzat Idõsek Otthona
Módszertani Osztályának vezetõje
- felülvizsgálatokkal kapcsolatos szakértõi bizottságok munkájában vesz részt
- módszertani kiadványokat, hírleveleket szerkeszt
- nemzetközi projektekben vesz részt; szakmafejlesztõ munkacsoportokban dolgozik
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
13. Kecskés Rózsa
7. szám
Ssz.
861
Név
Elérhetõség
Munkahely
Szakmai tevékenység
Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet
Szociális Szolgáltatási és Fejlesztési
Fõosztály,
1134 Budapest, Tüzér u. 33-35.
- a Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet Szociális Szolgáltatási és Fejlesztési Fõosztályának vezetõje
- a 3SZ tagja; az ELTE oktatója; kutatói tevékenységet végez - az Esély folyóirat szerkesztõi bizottságának tagja; több szakkönyvet írt
és szerkesztett
18. Natkó Csaba
Telefon: 20/997-4591, 42/525-002 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Szociális Szolgáltató Központ,
4461 Nyírtelek, Puskin u. 2-4.
- a nyírteleki Szociális Szolgáltató Központ (integrált intézmény) igazgatója
- a helyi önkormányzat Szociális Bizottságának
elnöke
- részt vesz a Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás munkájában
- szociális munkás képzésben tereptanár (DE
Egészségügyi Kar, Nyíregyháza)
- a SZIME Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei
Tagozatának elnöke
19. Nyitrai Károlyné
Telefon: 70/261-3344, 34/361-782
E-mail: [email protected],
[email protected]
-
- szakterülete az idõsek, felnõttek ellátásának
módszertani feladatai, szolgáltatások tervezése,
szervezése - kiemelten az alapszolgáltatások
20. Pál Tibor
Telefon: 30/210-1690, 1/307-6368 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Szociális és Munkaügyi Minisztérium
Rákospalotai Javítóintézete,
1151 Budapest, Pozsony u. 36.
- a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Rákospalotai Javítóintézetének általános igazgatóhelyettese
- minõségügyi rendszer kidolgozásához munkacsoportot vezet
- szociológiai, szociálpolitikai kutatásokban
vesz részt
- a Hilscher Rezsõ Szociálpolitikai Egyesület
titkára; a Szociális Szakmai Szövetség Etikai
Kollégiumát vezeti; a Perspektíva Alapítvány
kuratóriumi elnöke
21. Dr. Pánczél Márta
Telefon: 30/924-5024, 1/210-4798 (mh.)
E-mail: [email protected]
Magyarországi Roma Parlament,
1084 Budapest, Tavaszmezõ út 6.
- a Magyarországi Roma Parlament Konfliktusmegelõzõ és Jogvédõ Irodájának vezetõje;
szakértõként részt vesz a Kisebbségi Kerekasztal munkájában
- a Roma Akadémia oktatója, közoktatási deszegregációs program trénere, foglalkoztatási
és képzési programok irányítója; az Amaro
Drom roma lap képviselõje; a Roma Integrációs
Tanács tagja
- a Fõvárosi Cigány Ház
- Romano Kher esélyegyenlõségi szakértõje; civil szolgáltatási szakértõ
7. szám
Telefon: 1/363-2165, 20/465-6497,
1/465-5000/118 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
17. Dr. Kozma Judit
862
Ssz.
Név
Elérhetõség
Munkahely
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat
„Harmónia” Szenvedélybetegek Otthona
Országos Módszertani Központ,
6211 Kaskantyú, III. ker. 1.
Szakmai tevékenység
Telefon: 30/961-2527, 78/446-160 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
- Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat „Harmónia” Szenvedélybetegek Otthona Országos
Módszertani Központ, Kaskantyú vezetõje
23. Puskásné Halál Ágnes
Telefon: 30/405-5903, 63/312-352 (mh.),
Szentes Város Gondozási Központja,
63/316-991 (mh.)
6600 Szentes, Horváth M. u. 10.
E-mail: [email protected],
[email protected]
- Szentes Város Gondozási Központjának vezetõje
- a Békéscsabai Regionális Képzõ Központ külsõ
oktatója
- Szegvár Nagyközség Önkormányzata Egészségügyi, Szociális és Segélyezési Bizottságának elnöke
24. Szabó János
Telefon: 82/529-180 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Regionális Családsegítõ és Megyei
Gyermekjóléti Módszertani Családsegítõ
Központ,
7400 Kaposvár, Ezredév u. 22.
- a kaposvári Regionális Családsegítõ és Megyei Gyermekjóléti Módszertani Családsegítõ
Központ vezetõje
- az Országos Szociálpolitikai Tanács elnöke
25. Szalai József
Telefon: 30/237-2682, 89/342-150 (mh.)
E-mail: [email protected]
Veszprém Megyei Önkormányzat Idõsek
Otthona és Módszertani Intézménye,
9532 Külsõvat, Béri Balogh Ádám u. 1.
- a Veszprém Megyei Önkormányzat Idõsek
Otthona és Módszertani Intézménye vezetõje
Külsõvaton - a Veszprémi Hittudományi Fõiskolán és a Nyugat-magyarországi Egyetem
szociálpedagógus képzésében óraadó
- közép- és felsõfokú OKJ-s szakmai képzésekben
vizsgaelnök; szociális szakvizsgaelnök
26. Szepesfalvyné Magassy Márta
Telefon: 20/569-6010, 1/229-2358 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Budapest XXII. ker. Önkormányzat
Szociális Szolgálata,
1221 Budapest, Anna u. 10.
- Budapest XXII. ker. Önkormányzat Szociális
Szolgálata vezetõje
27. Szokoli Erzsébet
Telefon: 20/323-5075
E-mail: [email protected]
Kodolányi János Fõiskola Pedagógiai és
Szociális Tanulmányok Intézet Szociális
Tanulmányok Tanszék,
8000 Székesfehérvár, Szabadságharcos u. 59.
- fõiskolai adjunktus a Kodolányi János Fõiskola
Pedagógiai és Szociális Tanulmányok Intézet
Szociális Tanulmányok Tanszékén
- a Boldog Gizella Alapítvány idõsek ápológondozó otthonának általános vezetõhelyettese,
az alapszolgáltatás vezetõje
- idõsek otthona munkájában tanácsadó
28. Szomora Szilárd
Telefon: 20/914-4544, 32/351-252 (mh.)
E-mail: [email protected]
Bátonyterenye Kistérségi Szociális Központ,
3078 Bátonyterenye, Gyermekek út 11.
- Bátonyterenye Kistérségi Szociális Központ
vezetõje
- a Nógrád Megyei Társadalmi Érdekegyeztetõ
és Konfliktuskezelõ Hálózat tagja, meditátor
- a Nógrád Biztonságáért címû társadalmi program megyei Gyermek- és ifjúságvédelmi-,
valamint a Kisebbségvédelmi és Etnikai Munkacsoportjának tagja
- a Nógrád Megyei Cigány Kisebbségi Képviselõk és Szószólók Szövetségének elnöke
- felsõfokú intézmények képzéseiben tereptanár, gyakorlatvezetõ
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
22. Petrichné Veres Sarolta
7. szám
Ssz.
863
Név
Elérhetõség
Munkahely
Szakmai tevékenység
Telefon: 30/360-6065, 46/596-275 (mh.)
E-mail: [email protected]
Szociális Missziótársulat
Bethánia Szeretetotthon,
3800 Szikszó, Bethánia köz 6.
- a Szociális Missziótársulat Bethánia Szeretetotthon (idõskorúak otthona) vezetõje
- az idõsellátásban a hospice-szemlélet kiterjesztésén, az egészségügyi és szociális ellátás
holisztikus jellegû megszervezésén dolgozik
- szupervízor, oktató, pályázatok bírálója
- kistérségi fejlesztõ egyesület elnöke
30. Dr. Thur Ottóné
Telefon: 20/313-3338
E-mail: [email protected]
-
- szakértõként, tanácsadóként dolgozik
31. Varga Mónika
Telefon: 70/508-9030, 72/414-089 (mh.)
E-mail: [email protected]
Pécs Megyei Jogú Város
Integrált Nappali Szociális Intézmény,
7632 Pécs, Littke József u. 10.
- Pécs Megyei Jogú Város Integrált Nappali
Szociális Intézmény igazgatója
- a „Kerekesszék-Klub” közhasznú alapítvány
kuratórumának tagja
- a Pécsi Szociálpolitikai Kerekasztal megbízott
képviselõje; a Városi Szociális Szakértõi Bizottság tagja
- a Dél-dunántúli Regionális Szociálpolitikai
Tanács tagja
32. Victorné Erdõs Eszter
Telefon: 22/460-697, 30/683-2792,
25/522-101 (mh.)
E-mail: [email protected]
Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon,
2465 Ráckeresztúr, Rákóczi u. 45.
- a Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon vezetõje;
a Magyar Drogterápiás Intézetek Szövetsége
alelnöke
- szupervízor; felsõoktatásban és továbbképzésekben oktató, szakdolgozati konzulens és bíráló, tereptanár
- oktatási programok, szakmai anyagok készítésében, a szenvedélybetegek ellátásához standardok, protokollok kidolgozásában vett részt
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
29. Szögeczki József
864
Ssz.
1. § (2) k) Szolgáltatástervezési koncepcióval összefüggõ feladatok ellátása:
Ssz.
Név
1. Borbély Tibor Bors
Elérhetõség
Telefon: 30/480-4746, 1/303-0810 (mh.),
1/303-0811 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Munkahely
Foglalkoztatási és Szociális Hivatal,
1089 Budapest, Kálvária tér 7.
Szakmai tevékenység
7. szám
- a Foglalkoztatási és Szociális Hivatalban
szakmai tanácsadó
- munkaügyi és szociális képzésekben oktat,
elõadásokat tart külföldön is; publikál
- munkaügyi tárgyú kutatásokban, projektekben vesz részt (Álláskeresõk Teaháza,
PALLÓ, NGO)
- részt vesz az integrált szociális és munkaügyi-foglalkoztatási ellátórendszer kialakításában
Név
Elérhetõség
Munkahely
Szakmai tevékenység
Szociális Szolgáltató Központ,
3700 Kazincbarcika, Építõk útja 13-15.
- a kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ
(integrált intézmény) igazgatója
- a Kazincbarcika és Vonzáskörzete Többcélú
Önkormányzati Kistérségi Társulás szociális
intézményeinek mûködését segíti
- szociális szakképzésekben, felsõoktatási intézményekben tereptanár, konzulens
- a Magyar Családsegítõ és Gyermekjóléti Szolgálatok Országos Egyesületének tagja
3. Deme Dóra
Telefon: 30/915-8049, 42/524-585 (mh.)
E-mail: [email protected]
Nyíregyháza Megyei Jogú Város
Polgármesteri Hivatala,
4400 Nyíregyháza, Kossuth tér 1.
- Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Szociális Irodájának vezetõje
- a Szent Kamill „Életet az életnek” Közhasznú
Alapítvány elnöke
4. Dr. Dohány László András
Telefon: 20/975-2103, 52/573-063 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Polgári Kistérség Többcélú Társulása,
4090 Polgár, Hõsök u. 10.
- Polgári Kistérség Többcélú Társulása munkaszervezet-vezetõje, szociális és gyermekvédelmi feladatok kistérségi szervezését végzi
5. Erdõs Judit
Telefon: 30/625-8757
E-mail: [email protected]
6. Kovács Ibolya
Telefon: 30/952-7275, 1/299-1060 (mh.)
E-mail: [email protected]
Foglalkoztatási és Szociális Hivatal,
1089 Budapest, Kálvária tér 7.
- a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Rehabilitációs és Szociális Igazgatóság Szociális Fõosztályának vezetõje
- hajléktalanok és idõsek ellátásában szaktanácsadó, szakvizsgaelnök, közép- és felsõfokú szociális képzésekben oktató
7. Kovácsné Kiss Ildikó
Telefon: 70/369-1087, 36/554-310 (mh.),
36/354-137 (mh.)
E-mail: [email protected]
Heves Megyei Önkormányzat Idõsek,
Fogyatékosok Otthona és Módszertani
Intézete,
3346 Bélapátfalva, Petõfi S. u. 25.
- a Heves Megyei Önkormányzat Idõsek, Fogyatékosok Otthona és Módszertani Intézete
módszertani munkatársa (alapellátási szakreferens) Bélapátfalván
- szükségletfelméréssel, a szociális ellátórendszerrel kapcsolatos információk gyûjtésével
foglalkozik, új ellátások megszervezését, szociális intézmények szakmai munkáját segíti
- megyei szolgáltatástervezési koncepció felülvizsgálatában közremûködik
- ápolási díj megállapításában szakértõi tevékenységet végez
- szupervízor; szociális szakképzésekben oktat,
vizsgáztat
- a Regionális Forrásközpontok Országos Egyesületének tagja
- egyéni vállalkozóként végez szakértõi tevékenységet
865
Telefon: 20/823-9978, 48/512-146 (mh.)
E-mail: [email protected]
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
2. Csõsz Béláné
7. szám
Ssz.
Név
Elérhetõség
Munkahely
Szakmai tevékenység
Vas Megyei Pszichiátriai Betegek Otthona,
9632 Sajtoskál, Rákóczi u. 1.
- a Vas Megyei Pszichiátriai Betegek Otthona
igazgatója Sajtoskálon
- szociális foglalkoztatást is szervez; kapcsolatokat ápol szakmai érdekvédelmi szervezetekkel
- pszichiátriai betegek felülvizsgálatában, rehabilitációs vizsgálatokban vesz részt
9. Majláthné Lippai Éva
Telefon: 20/9530-794, 62/485-339
E-mail: [email protected]
Esélyegyenlõség 2003 Bt.,
6723 Szeged, Gát u. 4/b.
- a Szegedi Tudományegyetemen, valamint középfokú képzésekben, felnõttképzésben oktat,
vizsgáztat
- állami, önkormányzati, piaci és non-profit
szervezetek megbízásából szociálpolitikai tanácsadóként, szakértõként dolgozik
- megváltozott munkaképességûeket foglalkoztató cégeknél tanácsadó
- Európai Uniós szakértõ (pályázatok)
10. Nádasiné Nemes Erzsébet
Telefon: 1/319-6113, 30/907-1172,
1/235-1741 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Közép-magyarországi Regionális
Közigazgatási Hivatal Szociális
és Gyámhivatala,
1056 Budapest, Váci u. 62-64.
- a Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatalában
végez szakreferensi tevékenységet (a Hivatalba érkezõ panaszügyek intézése; a jegyzõi hatáskörbe tartozó szociális és gyermekvédelmi
tevékenységek hatósági ellenõrzése)
11. Nyitrai Imre
Telefon: 1/460-0747 (mh.)
E-mail: [email protected]
Budapest Fõváros III. ker. Önkormányzat
Polgármesteri Hivatal,
1033 Budapest, Fõ tér 3.
Magyar Református Szeretetszolgálat,
1143 Budapest, Hungária krt. 200/c.
- Budapest Fõváros III. ker. Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának tanácsadója
- a Magyar Református Szeretetszolgálatnál
szociális szakértõ, koordinátor, szervezetfejlesztõ
12. Paulai Tibor
Telefon: 30/995-0128, 79/424-539 (mh.)
E-mail: [email protected]
Bajai Egyesített Szociális Intézmény,
6500 Baja, Pokorny u. 1-3.
- a Bajai Egyesített Szociális Intézmény vezetõje
- Kistérségi Társulási Tanács állandó meghívottjaként segíti a térségi szociális ellátások
fejlõdését
- szociális képzésekben oktat, több civil szervezet tagja
13. Puskásné Halál Ágnes
Telefon: 30/405-5903, 63/312-352 (mh.),
Szentes Város Gondozási Központja,
63/316-991 (mh.)
6600 Szentes, Horváth M. u. 10.
E-mail: [email protected],
[email protected]
- Szentes Város Gondozási Központjának vezetõje
- a Békéscsabai Regionális Képzõ Központ külsõ
oktatója
- Szegvár Nagyközség Önkormányzata Egészségügyi, Szociális és Segélyezési Bizottságának elnöke
7. szám
Telefon: 94/388-284, 94/388-289,
20/597-9054, 94/388-003 (mh.)
E-mail: [email protected]
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
8. Kun Rozália
866
Ssz.
Név
Elérhetõség
Munkahely
Szakmai tevékenység
Telefon: 88/428-908, 30/267-1517,
30/346-5495, 88/402-490 (mh.),
88/402-520 (mh.), 88/402-240 (mh.)
E-mail: [email protected]
Családsegítõ-Gyermekjóléti Központ,
8200 Veszprém, Mikszáth K. u. 13.
- a veszprémi Családsegítõ- Gyermekjóléti
Központ igazgatója, kistérségi társulások
Családsegítõ- Gyermekjóléti szolgálatainak
intézményvezetõje
- tereptanár több felsõfokú intézményben, szociális szakvizsgaelnök, mediátor, szupervízor
- a „Családokért- Gyermekekért” Alapítvány
elnöke; SZIME-tag
15. Skultéti József
Telefon: 30/221-8822, 1/327-1190 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Budapest Fõváros Önkormányzatának
Fõpolgármesteri Hivatala Szociálpolitikai
Ügyosztály,
1052 Budapest, Városház u. 9-11.
- Budapest Fõváros Önkormányzatának Fõpolgármesteri Hivatala Szociálpolitikai Ügyosztályának vezetõje
16. Szabó Tünde
Telefon: 20/388-1043, 28/423-168 (mh.)
E-mail: [email protected]
Forrás Szociális Segítõ és Gyermekjóléti
Szolgálat,
2100 Gödöllõ, Szabadság u. 23.
- a Forrás Szociális Segítõ és Gyermekjóléti
Szolgálat, Gödöllõ vezetõje
17. Dr. Szécsiné Domonkos Erzsébet
Telefon: 20/958-3251, 34/352-128 (mh.)
E-mail: [email protected]
Õszi Napfény Idõsek Otthona,
2870 Kisbér, Deák Ferenc u. 69.
- a kisbéri Õszi Napfény Idõsek Otthona igazgatója
- a SZIME Komárom-Esztergom Megyei Tagozatának vezetõje
- szociális képzésekben oktat, tereptanár
18. Szûrös Éva
Telefon: 30/382-7669
E-mail: [email protected]
HM Zrínyi Kommunikációs Szolgáltató Kht.,
1087 Budapest, Kerepesi út 29/B.
- a HM Zrínyi Kommunikációs Szolgáltató
Kht.-nél igazgatóságvezetõ
19. Vass Péter
Telefon: 94/322-324, 94/520-152 (mh.),
94/520-153 (mh.)
E-mail: [email protected]
Polgármesteri Hivatal,
9700 Szombathely, Kossuth u. 1-3.
- a szombathelyi Polgármesteri Hivatal Egészségügyi, Szociális és Családvédelmi Osztályának vezetõje
Elérhetõség
Munkahely
Szakmai tevékenység
Telefon: 30/996-2516, 63/484-664 (mh.)
E-mail: [email protected]
Aranysziget Otthon,
6640 Csongrád, Gyöngyvirág u. 7-9.
- a csongrádi Aranysziget Otthon (megyei módszertani idõsek otthona) vezetõje
- oktatási szakértõ, szociális szakképzések
szakértõje, vizsgaelnök
- fogyatékos és pszichiátriai intézményekben
élõk szakértõi bizottságát mûködteti, a felülvizsgálatokat irányítja
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
14. Rasztovitsné Szõke Zsuzsa
7. szám
Ssz.
1. § (2) l) Szociális minõségfejlesztési tanácsadás:
Ssz.
Név
1. Harmatos Ibolya
867
Név
Munkahely
Szakmai tevékenység
2. Nagy Eszter
Telefon: 30/999-8678, 1/260-2949 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Fõvárosi Önkormányzat
Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelõintézet,
1106 Budapest, Maglódi út 89-91.
- a Fõvárosi Önkormányzat Bajcsy-Zsilinszky
Kórház és Rendelõintézet minõségirányítási
vezetõje (felsõvezetõ)
- kórházi szociális munka szaktanácsadó
- oktatásokat szervez és elõadásokat tart az
MSZ EN ISO 9001:2001 rendszerrõl
3. Pál Tibor
Telefon: 30/210-1690, 1/307-6368 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Szociális és Munkaügyi Minisztérium
Rákospalotai Javítóintézete,
1151 Budapest, Pozsony u. 36.
- a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Rákospalotai Javítóintézetének általános igazgatóhelyettese
- minõségügyi rendszer kidolgozásához munkacsoportot vezet
- szociológiai, szociálpolitikai kutatásokban
vesz részt
- a Hilscher Rezsõ Szociálpolitikai Egyesület
titkára; a Szociális Szakmai Szövetség Etikai
Kollégiumát vezeti; a Perspektíva Alapítvány
kuratóriumi elnöke
Felhívjuk a szakértõk figyelmét, hogy a fenti kormányrendelet 12. §-ának (2) bekezdése értelmében: „A szakértõ a Névjegyzékben vezetett adataiban bekövetkezett változásokat harminc napon belül köteles bejelenteni a Hivatalnak.”
A bejelentést kérjük a következõ címre beküldeni: Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Szociális Fõosztály, 1089 Budapest, Kálvária tér 7.
A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal honlapján: www.afsz.hu lehetõséget teremtettünk bemutatkozó adatlap megjelentetésére, amelyet igény esetén kérünk a
következõ e-mail címre megküldeni: [email protected].
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
Elérhetõség
868
Ssz.
A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal
közleménye
az Országos Gyermekvédelmi Szakértõi Névjegyzékbe felvett személyekrõl
7. szám
Az Országos Gyermekvédelmi Szakértõi Névjegyzékrõl szóló 10/2003. (III. 27.) ESZCSM rendelet 4. §-ának (4) bekezdése szerint egységes szerkezetben
tesszük közzé az Országos Gyermekvédelmi Szakértõi Névjegyzéket, amely tartalmazza a rendelet 6. §-a szerint a 2008. évben, a nyilvántartásban kérelem folytán
meghosszabbított, illetve a 2. § szerint a 2008. évben felvett szakértõket is.
A gyermekek védelmérõl és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 103/A. §-ának (3) bekezdése szerint a Névjegyzékbe való felvétel 5 évre
szól. A Névjegyzékben szereplõ szakértõk a Névjegyzékbe való felvétel idõpontjától számított 5 évig jogosultak az alábbi szakterületeken szakértõi tevékenység
végzésére. A névjegyzékben szereplõ szakértõ kérheti nyilvántartásának meghosszabbítását. Ha a szakértõ a nyilvántartás meghosszabbítását nem kéri, 5 év elteltével a Névjegyzékbõl törölni kell.
7. szám
ORSZÁGOS GYERMEKVÉDELMI SZAKÉRTÕI NÉVJEGYZÉK
1. § (1) a) Gyermekjóléti szolgáltatás:
Ssz.
Név
Elérhetõség
Munkahely
Iskolai végzettség/
szakképzettség,
felsõfokú szakképesítés
Szakvizsga/egyetemi doktori
cím, ill. tudományos fokozat
Névjegyzékbe
való felvétel/
meghosszabbítás
idõpontja
Telefon: 20/929-9698,
1/372-3422 (mh.), 1/372-4500 (mh.)
E-mail: [email protected]
Budapest Fõváros XI. kerület
szociálpedagógus
Újbuda Önkormányzata
Polgármesteri Hivatal Szociális
és Egészségügyi Osztály
Gyermekvédelmi Csoport,
1113 Budapest, Bocskai u. 39-41.
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás),
közigazgatási szakvizsga
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
2. Dr. Bartháné
dr. Kmetty Éva
Telefon: 30/426-0142, 52/485-125,
52/585-096 (mh.)
E-mail: [email protected]
Derecske-Létavértesi Kistérségi
Pedagógiai Szakszolgálat,
4281 Létavértes, Kossuth u. 4.
magyar nyelv és
irodalom-történelem
szakos középiskolai tanár,
pedagógia szakos elõadó,
mentálhigiénikus,
pszichológus
bölcsészdoktori oklevél,
szociális szakvizsga
(családvédelem,
családgondozás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
3. Bereiné Petrik Mária
Telefon: 20/526-1911, 22/460-453,
23/366-104 (mh.)
E-mail: [email protected]
Szociális Gondozó Központ
Gyermekjóléti Szolgálat,
2030 Érd, Emma u. 7.
általános iskolai tanár,
szociálpedagógus,
családpedagógus,
szociálpolitikus
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2007. 07. 01.
4. Bocsi-Meleg Ilona
Telefon: 30/683-7582, 22/404-724,
22/392-058 (mh.)
E-mail: [email protected]
Családsegítõ Központ és
szociális asszisztens,
Gyermekjóléti Szolgálat,
szociális munkás,
8000 Székesfehérvár, Tolnai u. 10. közösségszervezõ
szociálpolitikus
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2008. 08. 01.
5. Borbás László
Telefon: 20/252-8167,
75/421-218 (mh.)
E-mail: [email protected]
Családsegítõ és Gyermekjóléti
Szolgálat,
7030 Paks, Deák F. u. 20.
általános szociális
munkás,
szociálpolitikus
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2004. 06. 01.
6. Boussoussou Ágota
Telefon: 20/513-7919, 79/321-544 (mh.)
E-mail: [email protected]
BESZI Gyermekjóléti Szolgálat,
6500 Baja, Pokorny J. u. 1-3.
szociálpolitikus,
belsõ auditor,
általános iskolai tanító
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2008. 08. 01.
7. Bujdosóné Bagó Judit
Telefon: 30/237-1336, 92/551-877 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Napsugár Családsegítõ és
Gyermekjóléti Szolgálat,
8961 Lenti, Deák u. 4.
szociálpedagógus,
család-, gyermek- és
ifjúságvédelem
specializáció,
óvónõ
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2008. 08. 01.
8. Burján Enikõ
Telefon: 20/437-1628, 52/381-624 (mh.)
E-mail: [email protected]
Családsegítõ és Gyermekjóléti
Szolgálat,
4080 Hajdúnánás, Dorogi u. 3.
szociálpedagógus,
szociális igazgatásszervezõ
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2008. 08. 01.
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
1. Bacskai Irén
869
Név
9. Buzsáki Tünde
Elérhetõség
Telefon: 30/410-4671, 82/424-658 (mh.)
E-mail: [email protected]
Munkahely
Szakvizsga/egyetemi doktori
cím, ill. tudományos fokozat
Névjegyzékbe
való felvétel/
meghosszabbítás
idõpontja
általános iskolai tanár,
gyógypedagógus,
pszichológus
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2005. 06. 01.
10. Dr. Csereiné Árgyelán Telefon: 20/801-8086, 66/523-849,
66/523-849 (mh.)
Anna
E-mail: [email protected]
Békéscsabai Kistérségi
Családsegítõ és Gyermekjóléti
Szolgálat,
5600 Békéscsaba,
Szabadság tér 11-17.
tanító, egészségfejlesztõ
mentálhigiénikus,
szociálpolitikus
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2005. 06. 01.
11. Csillag Mirna
Telefon: 30/305-3112, 1/410-0001 (mh.)
E-mail: [email protected]
Fióka Gyermekáltalános iskolai tanító,
és Ifjúságjóléti Szolgálat,
oligofrénpedagógia
1155 Budapest, Kolozsvár u. 4/B. szakos gyógypedagógia
tanár
szociális szakvizsga
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
12. Csokonáné Vízkeleti
Ildikó
Telefon: 30/954-1457, 1/209-0631 (mh.)
E-mail: [email protected]
Újbudai Humánszolgáltató
Központ,
1117 Budapest,
Bogdánfy u. 7/D.
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2005. 06. 01.
13. Dr. Daróczi Csilla
Telefon: 20/583-9530, 1/226-0041,
1/207-6024 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Budapest XXII. ker. Családsegítõ szociális szervezõ,
és Gyermekjóléti Szolgálat,
szociológus,
1225 Budapest,
gyermekjogi képviselõ
Nagytétényi u. 276.
szociális szakvizsga
(családvédelem,
családgondozás), PhD
fokozat
2004. 06. 01.
14. Deme Dóra
Telefon: 30/915-8049, 42/524-585,
42/524-585 (mh.)
E-mail: [email protected]
Nyíregyháza Megyei Jogú Város szociálpolitikus
Polgármesteri Hivatal,
4400 Nyíregyháza, Kossuth tér 1.
közigazgatási szakvizsga
(szociális igazgatás)
2004. 06. 01.
15. Deresné Tanárki
Mária
Telefon: 22/315-130, 22/315-130 (mh.)
E-mail: [email protected]
Fejér Megyei Önkormányzat
Gyermekvédelmi Központja,
8000 Székesfehérvár,
Erzsébet u. 8.
általános iskolai tanár,
általános informatikus
szakosító oklevél,
szociális
szakigazgatás-szervezõ
közigazgatási szakvizsga
(közigazgatási vezetési
ismeretek, gyermek- és
ifjúságvédelem, gyámügy),
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
16. Dettre Erzsébet
Telefon: 70/943-9259, 1/452-9072 (mh.)
E-mail: [email protected]
Szociálpolitikai és Munkaügyi
Intézet,
1134 Budapest, Tüzér u. 33-35.
magyar-francia szakos
középiskolai tanár
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2004. 06. 01.
óvónõ,
földrajz-népmûvelés
szakos általános iskolai
tanár,
szociálpedagógus
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
Regionális Családsegítõ
és Megyei Gyermekjóléti
Módszertani Családsegítõ
Központ,
7400 Kaposvár, Ezredév u. 22.
870
Ssz.
Iskolai végzettség/
szakképzettség,
felsõfokú szakképesítés
7. szám
Név
Elérhetõség
Munkahely
Szakvizsga/egyetemi doktori
cím, ill. tudományos fokozat
Névjegyzékbe
való felvétel/
meghosszabbítás
idõpontja
Hernádnémeti Alapszolgáltatási
Központ,
3564 Hernádnémeti,
Kossuth L. u. 38/B.
szociális menedzser,
pedagógia szakos
nevelõtanár,
gyermek- és
ifjúságvédelmi
specializáció,
gyermekjogi képviselõ
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2008. 08. 01.
18. Gál Antal
Telefon: 70/459-2756, 30/229-3227,
63/561-521 (mh.)
E-mail: [email protected]
Szentesi Családsegítõ Központ,
6600 Szentes,
Csallány Gábor part 1.
általános iskolai tanár,
mentálhigiénikus,
szociális menedzser
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2004. 06. 01.
19. Gáspár Józsefné
Telefon: 20/494-3937, 1/403-2122,
1/405-4431(mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Napraforgó Gyermekjóléti
Központ és Családsegítõ
Szolgálat
1163 Budapest, Cziráki u. 22.
üzemgazdász,
szociális szakvizsga
karitász szociális munkás, (gyermekjóléti alapellátás)
mediátor,
szociálpedagógus
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
20. Gyuris Gabriella
Telefon: 20/937-2280, 26/360-747,
1/303-9199(mh.)
E-mail: [email protected]
Józsefvárosi Gyermekjóléti
Szolgálat Gyermekek Átmeneti
Otthona,
1089 Budapest, Kõris u. 10.
szociális asszisztens,
szociális munkás
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás),
közigazgatási alapvizsga
2008. 08. 01.
21. Hajnal Attila
Telefon: 20/262-6534, 1/356-8363 (mh.), Budavári Önkormányzat Szociális általános szociális
1/356-5999 (mh.)
és Gyermekjóléti Szolgáltatási
munkás,
E-mail: [email protected]
Központ Családsegítõ és
szociálpolitikus
Gyermekjóléti Szolgálat,
1012 Budapest, Attila út 89.
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2008. 08. 01.
22. Hartal Katalin
Telefon: 85/562-006, 85/510-355 (mh.)
Szociális és Egészségügyi
E-mail: [email protected] Szolgáltató Központ,
8700 Marcali, Dózsa Gy. u. 9.
családgondozószakvédõnõ,
szociális
igazgatásszervezõ
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2008. 08. 01.
23. Husz Márta
Telefon: 30/629-4777, 83/360-209,
83/361-674 (mh.)
E-mail: [email protected]
Szociális és Gyermekjóléti
Alapszolgáltatási Központ,
8790 Zalaszentgrót,
Csányi László út 2.
pedagógus,
szociális
szakigazgatás-szervezõ
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2007. 07. 01.
24. Johann Endréné
Telefon: 30/620-4893, 84/325-553,
84/510-519 (mh.)
E-mail: [email protected]
Családsegítõ Központ
Gyermekjóléti Szolgálata,
8600 Siófok, Batthyány u. 46.
általános szociális
munkás,
mediátor
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
25. Kálmándy-Pap Ágnes
Erika
Telefon: 30/916-7442, 72/516-312,
72/516-313 (mh.)
E-mail: [email protected]
Pécsi Kistérségi
Alapszolgáltatási Központ,
7621 Pécs, Perczel u. 25.
Levelezési cím: 7621 Pécs,
Jókai u. 25.
általános szociális
munkás,
szociálpolitikus,
addiktológiai konzultáns,
mediátor
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás,
családgondozás,
családvédelem)
2006. 06. 01.
871
Telefon: 20/334-0951, 46/594-228,
46/594-246 (mh.), 46/594-227 (mh.)
E-mail:
[email protected]
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
17. Fésûsné Brosch
Andrea
7. szám
Ssz.
Iskolai végzettség/
szakképzettség,
felsõfokú szakképesítés
Név
Elérhetõség
Munkahely
Szakvizsga/egyetemi doktori
cím, ill. tudományos fokozat
Névjegyzékbe
való felvétel/
meghosszabbítás
idõpontja
Újbudai Humánszolgáltató
Központ,
1117 Budapest,
Bogdánfy u. 7/D.
óvónõ,
oligofrénpedagógiapszichopedagógia szakos
gyógypedagógia tanár,
személyügyi
szakigazgatás-szervezõ
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2005. 06. 01.
27. László Gyöngyi
Telefon: 70/459-2758, 63/444-282,
63/561-529 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Szentesi Családsegítõ Központ
Módszertani Gyermekjóléti
Szolgálata,
6600 Szentes,
Csallány Gábor part 1.
pedagógus,
szociális szervezõ,
pedagógiai menedzser,
tantervfejlesztõ,
pszichológus,
tereptanár,
gyermek- és
ifjúságvédelmi szakértõ
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
28. Lochman Lászlóné
Telefon: 20/980-5849, 1/256-2090,
1/256-2090 (mh.)
E-mail: [email protected]
Budapest Fõváros XVII. kerület
Önkormányzata Gyermekjóléti
Központ,
1173 Budapest, Pesti u. 80.
tanító,
szociális munkás,
gyermekjogi képviselõ
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
29. Madár Csaba
Telefon: 30/960-4048, 1/356-8363 (mh.), Budavári Önkormányzat
1/356-5999 (mh.)
Családsegítõ és Gyermekjóléti
E-mail: [email protected]
Szolgálat,
1012 Budapest, Attila út 89.
szociális munkás,
szociálpolitikus
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2005. 06. 01.
30. Madarassy Judit
Telefon: 20/377-0720, 1/294-5680 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Budapest XVIII. ker.
Pestszentlõrinc-Pestszentimre
Önkormányzat Csibész
Gyermekjóléti Központ,
1181 Budapest,
Kondor Béla sétány 11.
általános szociális
munkás,
szociológus,
szociálpolitikus
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2004. 06. 01.
31. Mike Tamás
Telefon: 20/921-9496,
1/465-5000/121 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Szociálpolitikai és Munkaügyi
Intézet,
1134 Budapest, Tüzér u. 33-35.
általános szociális
munkás,
drámapedagógus
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2004. 06. 01.
32. Nagy-Sipos Ildikó
Telefon: 20/460-7113, 1/356-8363 (mh.), Budavári Önkormányzat Szociális szociálpedagógus,
1/356-5999 (mh.)
és Gyermekjóléti Szolgáltatási
szociális munkás,
E-mail: [email protected]
Központ Családsegítõ és
mediátor
Gyermekjóléti Szolgálat,
1012 Budapest, Attila út 89.
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2008. 08. 01.
33. Dr. Németh László
Telefon: 1/212-327, 1/320-3929 (mh.)
E-mail: [email protected]
jogi szakvizsga
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
Dr. Németh, Dr. Csizmadia
és Dr. Pap Ügyvédi Iroda,
1133 Budapest, Pannónia u. 66.
jogász
7. szám
Telefon: 30/996 -5664, 1/208-4020,
1/209-2411 (mh.)
E-mail: [email protected]
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
26. Kissné Tóth Katalin
872
Ssz.
Iskolai végzettség/
szakképzettség,
felsõfokú szakképesítés
Név
Elérhetõség
Munkahely
Szakvizsga/egyetemi doktori
cím, ill. tudományos fokozat
Névjegyzékbe
való felvétel/
meghosszabbítás
idõpontja
Budapest XX. ker. Pesterzsébet
Önkormányzatának Polgármesteri
Hivatala,
1201 Budapest, Kossuth tér 1.
középiskolai tanár,
közoktatási vezetõ,
szociális szakigazgatás-szervezõ
pedagógus szakvizsga,
közigazgatási szakvizsga
2008. 08. 01.
35. Papp Krisztina Mária
Telefon: 30/556-2408, 1/275-8293,
1/365-1241 (mh.)
E-mail: [email protected]
Újbudai Humán Szolgáltató
Központ Módszertani
Gyermekjóléti Szolgálata,
1117 Budapest, Bogdánfy u. 7/D.
szociális szervezõ,
szociálpedagógus,
családpedagógus,
szociálpolitikus
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
36. Péterfiné Szommer
Anna
Telefon: 20/214-6846, 1/410-0001 (mh.)
E-mail: [email protected]
Budapest XV. ker. ESZI Fióka
általános szociális munkás szociális szakvizsga
Gyermek- és Ifjúságjóléti
(gyermekjóléti alapellátás)
Központ,
1155 Budapest, Kolozsvár u. 4/B.
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
37. Petrits Andrea
Telefon: 20/808-8147, 1/246-1578 (mh.)
E-mail: [email protected]
Öveges József Gyakorló
szociális munkás,
Középiskola és Szakiskola,
általános szociális
1118 Budapest, Beregszász u. 10. munkás,
mediátor,
csoportterapeuta,
szocioterapeuta
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás),
családterápiás alapvizsga
2007. 07. 01.
38. Pozsonyi Mónika
Telefon: 30/226-1087, 88/584-920,
88/482-943 (mh.)
E-mail: [email protected]
Területi Szociális Szolgáltató és általános szociális munkás szociális szakvizsga
Veszprém Megyei Gyermekjóléti
(gyermekjóléti alapellátás)
Módszertani Intézmény,
8174 Balatonkenese, Fõ u. 43.
2004. 06. 01.
39. Révész Magda
Telefon: 30/259-5722, 1/283-1169,
1/410-0001 (mh.)
E-mail: [email protected]
Fióka Gyermek- és Ifjúságjóléti
pszichológus
Központ,
1155 Budapest, Kolozsvár u. 4/B.
40. Rézmûves Gabriella
Telefon: 30/626-2004, 46/360-951 (mh.)
E-mail: [email protected]
„Iránytû” Avasi Szociális
Szolgálat,
3524 Miskolc, Hajós A. u. 1.
általános szociális munkás szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2005. 06. 01.
41. Sándor-Lenkei Aida
Telefon: 70/364-2901, 46/562-276 (mh.)
E-mail. [email protected],
[email protected]
Miskolci Családsegítõ Központ,
3529 Miskolc, Budai A. u. 4.
történelem szakos tanár,
szociálpedagógus,
gyermek- és
ifjúságvédelmitanácsadói tanár,
szociálpolitikus
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2008. 08. 01.
42. Szabó János
Telefon: 30/942-5905, 82/529-180 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Regionális Családsegítõ
és Megyei Gyermekjóléti
Módszertani Családsegítõ
Központ,
7400 Kaposvár, Füredi u. 65-67.
szociális szervezõ,
szociológus
(szociálpolitikai
szakirány),
szociálpolitikus
szociális szakvizsga
(családvédelem,
családgondozás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
klinikai
2003. 08. 01.
gyermek-szakpszichológus, 2008. 08. 01.
szociológia-szociálpolitika
szakirányú PhD fokozat
873
Telefon: 20/584-9009, 1/284-6946,
1/283-1909(mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
34. Ozsegovics Ágnes
7. szám
Ssz.
Iskolai végzettség/
szakképzettség,
felsõfokú szakképesítés
Név
Elérhetõség
Munkahely
Szakvizsga/egyetemi doktori
cím, ill. tudományos fokozat
Névjegyzékbe
való felvétel/
meghosszabbítás
idõpontja
Szolnoki Kistérség Többcélú
Társulása Humán Szolgáltató
Központ, 5000 Szolnok,
Városmajor út 67/A.
Módszertani Gyermekjóléti
Központ,
5000 Szolnok,
Karczag László u. 2.
általános szociális
munkás,
gyermek- és
ifjúságvédelmi tanácsadó
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
44. Szabóné Bánfalvi
Katalin
Telefon: 20/475-9695, 1/226-7054,
1/430-0791 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Óbudai Családi Tanácsadó
és Gyermekvédelmi Központ
Gyermekjóléti Szolgálata,
1035 Budapest, Váradi u. 9-11.
szociális munkás
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2006. 06. 01.
45. Szarvák Mónika
Telefon: 30/365-1644, 53/361-152,
1/235-1770 (mh.)
E-mail: [email protected]
Közép-magyarországi Regionális szociálpolitikus,
Közigazgatási Hivatal Szociális
szociálpedagógus
és Gyámhivatal,
1056 Budapest, Váci u. 62-64.
közigazgatási szakvizsga
2008. 08. 01.
46. Százné Orosz Krisztina Telefon: 30/336-5675, 1/410-0001 (mh.)
E-mail: [email protected]
Budapest XV. ker. ESZI Fióka
Gyermek- és Ifjúságjóléti
Központ,
1155 Budapest, Kolozsvár u. 4/B.
óvónõ,
magyar nyelv- és
irodalom szakos tanár,
népmûvelõ,
mentálhigiénikus,
pszichodráma asszisztens
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
47. Szomora Szilárd
Telefon: 20/914-4544, 32/351-058,
32/351-252 (mh.)
E-mail: [email protected]
Bátonyterenyei Kistérségi
Szociális Központ,
3078 Bátonyterenye,
Gyermekek útja 6.
általános iskolai tanár,
szociálpedagógus,
gyermek- és
ifjúságvédelmi
nevelõtanár,
tanácsadói tanár,
szociálpolitikus
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2007. 07. 01.
48. Dr. Szöllõsi Gábor
Telefon: 20/986-3605, 74/315-486,
72/503-600 (mh.)
E-mail: [email protected]
Pécsi Tudományegyetem Államés Jogtudományi Kar Szociális
Munka és Szociálpolitikai
Tanszék, 7624 Pécs, Rókus u. 2.
jogász, szociológus
(szociálpolitikai
szakirány)
jogi szakvizsga,
szociológia-szociálpolitika
szakirányú PhD fokozat
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
49. Török Gyurkó János
Telefon: 20/559-1530, 46/402-198,
46/530-150/182 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Észak-magyarországi Regionális
Képzõ Központ,
3518 Miskolc,
Ernyõ u. 1.
pedagógia szakos tanár
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2005. 06. 01.
50. Dr. Törökné
Sztankovics Ágnes
Telefon: 27/391-125, 1/465-5000 (mh.)
E-mail: [email protected]
Szociálpolitikai és Munkaügyi
Intézet,
1134 Budapest, Tüzér u. 33-35.
középiskolai tanár,
gyermek- és
ifjúságvédelmi szakirány
pedagógus szakvizsga
2007. 07. 01.
(család- és gyermekvédelmi
szak)
7. szám
Telefon: 30/495-4167, 56/420-468,
56/522-033 (mh.)
E-mail: [email protected]
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
43. Szabó Jánosné
874
Ssz.
Iskolai végzettség/
szakképzettség,
felsõfokú szakképesítés
Név
Elérhetõség
Munkahely
Szakvizsga/egyetemi doktori
cím, ill. tudományos fokozat
Névjegyzékbe
való felvétel/
meghosszabbítás
idõpontja
Telefon: 30/476-6757, 72/516-312,
72/516-313 (mh.)
E-mail: [email protected]
Pécsi Kistérségi Alapszolgáltatási szociálpolitikus,
Központ,
addiktológiai konzultáns,
7621 Pécs, Perczel u. 25.
mediátor
Levelezési cím: 7621 Pécs,
Jókai u. 25.
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2006. 06. 01.
52. Vastag Judit
Telefon: 30/538-2925, 72/495-153
E-mail: [email protected]
Siklósi Kistérségi Szociális
szociális szervezõ,
Szolgáltató Központ,
tereptanár
7818 Máriagyûd, Járó Péter u. 42.
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2007. 07. 01.
53. Vincze Dezsõné
Telefon: 23/354-532, 1/256-2090 (mh.)
E-mail: [email protected]
Budapest Fõváros XVII. kerület
Önkormányzatának
Gyermekjóléti Központja,
1173 Budapest, Pesti út 80.
szociális munkás,
tanító, szociálpedagógus
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
54. Zanáné Haleczky
Katalin
Telefon: 1/439-0242, 1/250-1964 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Óbudai Családi Tanácsadó
és Gyermekvédelmi Központ,
1035 Budapest, Váradi u. 9-11.
gyógypedagógus-pszicho
pedagógus,
szociális munkás (oktatói
szakirány)
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2006. 06. 01.
1. § (1) b) Bölcsõdei ellátás, csecsemõ- és kisgyermekgondozás, nevelés:
Ssz.
Név
Elérhetõség
Munkahely
Iskolai végzettség/
szakképzettség,
felsõfokú szakképesítés
Szakvizsga/egyetemi doktori
cím, ill. tudományos fokozat
Névjegyzékbe
való felvétel/
meghosszabbítás
idõpontja
1. Acsainé Végvári
Katalin
Telefon: 20/232-9205, 1/319-3451,
1/481-0975 (mh.)
E-mail: [email protected]
Budapest Fõváros XI. kerület
Újbuda Önkormányzata
Egyesített Bölcsõdei Intézmény
Szemünk Fénye Módszertani
Bölcsõde és Regionális
Módszertani Központ,
1119 Budapest, Tétényi út 46-48.
csecsemõ- és
kisgyermekgondozó,
intézetvezetõ,
szociális
szakigazgatás-szervezõ
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
2. Balogh Lászlóné
Jánosné
Telefon: 70/276-6269, 34/337-785,
34/311-462 (mh.)
E-mail: [email protected]
Tatabánya Megyei Jogú Város
Módszertani Bölcsõdéje
Közép-dunántúli Regionális
Módszertani Bölcsõde,
2800 Tatabánya, Mártírok u. 27.
csecsemõ- és
kisgyermekgondozó,
bölcsõdevezetõ
gondozónõ,
intézetvezetõ,
személyügyi
szakigazgatás-szervezõ
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
3. Balogh Tiborné
Telefon: 20/397-2397, 56/422-540 (mh.) Szolnok Megyei Jogú Város
E-mail: [email protected]
Önkormányzata Bölcsõdei
Igazgatósága,
5000 Szolnok, Jósika út 4.
bölcsõdei szakgondozó
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
51. Új Orsolya
7. szám
Ssz.
Iskolai végzettség/
szakképzettség,
felsõfokú szakképesítés
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
875
Név
Elérhetõség
Munkahely
Szakvizsga/egyetemi doktori
cím, ill. tudományos fokozat
Névjegyzékbe
való felvétel/
meghosszabbítás
idõpontja
Telefon: 30/618-7908, 88/428-869 (mh.) Veszprém Megyei Jogú Város
E-mail: [email protected]
Egyesített Bölcsõdék,
8200 Veszprém, Cserhát ltp. 13.
bölcsõdei szakgondozó,
szociális szakvizsga
szakközgazda,
(gyermekjóléti alapellátás)
egészségügyi szakoktató,
szociálpedagógus
(családpedagógia),
pedagógiai bölcsész-tanár
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
5. Bimbó Zoltánné
Telefon: 30/250-5999, 36/314-742,
36/518-327 (mh.)
E-mail: [email protected]
csecsemõ- és
kisgyermekgondozó,
biológia-pedagógia szakos
általános iskolai tanár,
mentálhigiénikus,
pedagógia szakos elõadó,
szociális munkás,
pszichodráma-asszisztens,
autogéntréning-vezetõ,
Gordon-instruktor
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
6. Erõss Antalné
Telefon: 70/638-7871, 72/550-628 (mh.), Apáczai Nevelési és Általános
72/550-521 (mh.)
Mûvelõdési Központ,
E-mail: [email protected],
7632 Pécs, Apáczai krt. 1.
[email protected]
egészségügyi szakoktató, közigazgatási szakvizsga
mentálhigiénés szakember
2008. 08. 01.
7. Ferencsik Józsefné
Telefon: 30/298-5680, 22/345-205,
Székesfehérvár Megyei Jogú
22/317-441 (mh.)
Város Önkormányzata
E-mail: [email protected] Módszertani Bölcsõdéje,
8000 Székesfehérvár, Ybl M. ltp.
bölcsõdei szakgondozó
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
8. Dr. Forján Mihályné
Telefon: 30/974-1165, 66/458-149,
66/441-155 (mh.)
E-mail: [email protected]
MIVA Bölcsi Szolgáltató
Közhasznú Társaság,
5600 Békéscsaba, Sziklai S. u. 2.
általános szociális
munkás,
csecsemõ- és
kisgyermekgondozó,
gyógypedagógiai
asszisztens,
élelmezésvezetõ,
mediátor
9. Györgyné Oszvald
Mária
Telefon: 30/403-7738, 1/226-1747,
1/229-1336 (mh.)
E-mail: [email protected]
Budafok-Tétény XXII. ker.
bölcsõdei szakgondozó
Önkormányzat Egyesített
Bölcsõde,
1221 Budapest, Leányka u. 40/A.
10. Gyuriczáné Botka
Emõke
Egészségügyi Alapellátást és
Bölcsõdéket Irányító Intézmény,
3300 Eger, Arany J. u. 20/A.
biológia-földrajz szakos
általános iskolai tanár,
mentálhigiénikus
2008. 08. 01.
2004. 06. 01.
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
7. szám
Telefon: 70/708-6632, 62/407-797 (mh.) Szeged Megyei Jogú Városi
E-mail: [email protected]
Önkormányzat Bölcsõdéi,
6724 Szeged, Párizsi krt. 27.
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
4. Barbainé Bérci Klára
876
Ssz.
Iskolai végzettség/
szakképzettség,
felsõfokú szakképesítés
Név
11. Gyurkó Andrásné
Elérhetõség
Telefon: 20/482-5265, 1/367-3331,
1/388-5878 (mh.)
E-mail: [email protected]
Munkahely
Szakvizsga/egyetemi doktori
cím, ill. tudományos fokozat
Névjegyzékbe
való felvétel/
meghosszabbítás
idõpontja
szociálpedagógus,
család-, gyermek- és
ifjúságvédelem
specializáció,
egészségügyi
szakgondozó,
bölcsõdei szakgondozó
2008. 08. 01.
12. Imhoffné Takács Ágota Telefon: 72/532-367 (mh.)
PMJVÖ KSzI Dél-dunántúli
E-mail:
Regionális Módszertani
[email protected] Bölcsõde,
7622 Pécs, Vargha Damján u. 2.;
Pécs Módszertani Bölcsõde,
7622 Pécs, Budai Nagy A. u. 3.
bölcsõdei szakgondozó
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
13. Kakuja Klára
Telefon: 20/260-7704, 1/3140-184 (mh.) Katica Bölcsõde és
E-mail: [email protected]
Napköziotthonos Óvoda,
1089 Budapest,
Vajda Péter u. 35-39.
gyermekfelügyelõ,
pedagógus szakvizsga
óvodapedagógus,
(közoktatás-vezetõ)
közoktatási vezetõ,
pedagógia szakos tanár,
pedagógia szakos bölcsész
2007. 07. 01.
14. Kaltenecker Andrásné
Telefon: 74/281-757, 74/512-062 (mh.)
E-mail: [email protected]
15. Kemény Hargita
Telefon: 30/425-7892, 72/532-368 (mh.) Kisgyermek Szociális
E-mail: [email protected]
Intézmények Dél-dunántúli
Regionális Módszertani
Bölcsõde,
7624 Pécs, Budai Nagy A. u. 3.
gyógypedagógus,
tanulásban akadályozottak
pedagógia szakos tanára,
csecsemõ- és
kisgyermekgondozó,
gyógypedagógiai
asszisztens
2008. 08. 01.
16. Keskenyné Péntek
Ágnes
Telefon: 30/320-9171, 56/422-301 (mh.) Egészségügyi és Bölcsõdei
E-mail: [email protected]
Igazgatóság,
5000 Szolnok, Jósika u. 4.
bölcsõdei szakgondozó,
pedagógia szakos
bölcsész,
pedagógia szakos tanár
2008. 08. 01.
17. Kis Katalin
Telefon: 20/236-5476, 1/395-8975 (mh.) Budapest Hegyvidék
E-mail: [email protected] XII. ker. Önkormányzat
XII/1. Svábhegyi Bölcsõde,
1221 Budapest, Mártonhegyi u. 4.
csecsemõ- és
kisgyermekgondozó,
intézményvezetõ,
egészségügyi menedzser
Szekszárd Megyei Jogú Város
bölcsõdei szakgondozó
Önkormányzat Városi Bölcsõde,
7100 Szekszárd, Perczel Mór u. 4.
2004. 06. 01.
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
Óbuda-Békásmegyer
Önkormányzat Óbudai Egyesített
Bölcsõdék,
1035 Budapest, Szél u. 23-25.
7. szám
Ssz.
Iskolai végzettség/
szakképzettség,
felsõfokú szakképesítés
szociális szakvizsga
2003. 08. 01.
(gyermekjóléti alapellátás): 2008. 08. 01.
877
Név
Elérhetõség
Munkahely
Szeged Megyei Jogú Város
Önkormányzat Bölcsõdék
Igazgatósága,
6724 Szeged, Párizsi krt. 27.
Szakvizsga/egyetemi doktori
cím, ill. tudományos fokozat
Névjegyzékbe
való felvétel/
meghosszabbítás
idõpontja
18. Kisné Kasza Irén
Telefon: 62/473-979, 62/555-040 (mh.)
E-mail: [email protected]
19. Kiss Ferencné
Telefon: 30/308-1777, 1/291-3221 (mh.) Budapest XVIII. kerület
E-mail: [email protected]
Pestszentlõrinc-Pestszentimre
Önkormányzat Egyesített
Bölcsõdék Központja,
1181 Budapest, Kondor sétány 5.
szakgondozónõ,
szociálpedagógus,
gyermekjogi képviselõ,
mediátor
felsõfokú költségvetési
szakvizsga
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
20. Kissné Fazekas Ibolya
Telefon: 70/708-6631, 62/443-428,
62/407-797 (mh.)
E-mail: [email protected]
magyar-ének szakos
általános iskolai tanár,
pedagógia szakos elõadó
szociális szakvizsga
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
21. Koszta Györgyné
Telefon: 30/243-6202, 42/403-246 (mh.) Nyíregyháza Megyei Jogú Városi
E-mail: [email protected]
Önkormányzat Egészségügyi,
Szociális és Bölcsõdei
Igazgatósága
9. sz. Micimackó Bölcsõde,
4400 Nyíregyháza, Stadion u. 8/A.
bölcsõdei szakgondozó,
szociálpedagógus,
szociális terepgyakorlat-vezetõ
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
22. Kovács Judit
Telefon: 20/661-7018, 46/789-342,
46/369-940 (mh.)
E-mail: [email protected]
Egyesített Bölcsõde és
Egészségügyi Szolgálat,
3535 Miskolc, Selyemrét u. 36.
szakgondozó,
szociálpedagógus
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2007. 07. 01.
23. Laszlóczki Józsefné
Telefon: 20/390-7900, 75/314-582,
75/510-582 (mh.)
E-mail: [email protected]
Ifjúság úti Bölcsõde,
7030 Paks, Ifjúság u. 4.
bölcsõdei szakgondozó,
óvodapedagógus
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2004. 06. 01.
24. Líhotzkyné Láng
Ildikó
Telefon: 30/322-4725, 62/329-885,
62/555-041 (mh.)
E-mail: [email protected]
Szeged Megyei Jogú Városi
Önkormányzat Bölcsõdéi,
6724 Szeged, Párizsi krt. 27.
egészségügyi védõnõ,
csecsemõ- és
kisgyermekgondozó,
intézetvezetõ,
pedagógia szakos elõadó
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
25. Magyarfalvi Tiborné
Telefon: 20/474-4308, 1/237-6700 (mh.) Szociálpolitikai
E-mail: [email protected]
és Munkaügyi Intézet,
1134 Budapest, Tüzér u. 33-35.
csecsemõ- és
kisgyermekgondozó,
bölcsõdei szakgondozó,
szociálpedagógus,
pedagógia szakos
bölcsész,
tereptanár
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
Szeged Megyei Jogú Városi
Önkormányzat Bölcsõdék
Igazgatósága Megyei
Módszertani Bölcsõde,
6723 Szeged, Agyagos u. 40.
csecsemõ- és
kisgyermekgondozó,
bölcsõdevezetõ
gondozónõ,
egészségügyi fõiskola,
intézetvezetõ
878
Ssz.
Iskolai végzettség/
szakképzettség,
felsõfokú szakképesítés
7. szám
Név
Elérhetõség
Munkahely
Telefon: 20/362-6479, 1/246-5067,
1/394-3964 (mh.)
E-mail: [email protected]
Fõvárosi Önkormányzat
általános orvos
Csecsemõket, Kisgyermekeket
és Fogyatékosokat Befogadó
Gyermekotthonai,
1063 Budapest, Kmetty Gy. u. 31.;
1026 Budapest, Gárdonyi u. 25.
27. Majzik Mária
Telefon: 30/606-8647, 37/313-143 (mh.) Gyöngyös Város Önkormányzata
E-mail: [email protected]
Humán Alapellátások Intézete
I. sz. Bölcsõde,
3200 Gyöngyös, Visonta u. 2.
csecsemõ- és
gyermekápoló,
csecsemõ- és
kisgyermekgondozó,
bölcsõdei szakgondozó,
pedagógiai szakos nevelõ
28. Molnár Magdolna
Telefon: 1/355-0019 (mh.)
E-mail:
[email protected]
bölcsõdei szakgondozó,
egészségügyi
intézményvezetõ,
tereptanár
29. Dr. Molnárné Tóti
Piroska
Telefon: 72/332-454, 72/532-367 (mh.) Kisgyermek Szociális
E-mail:
Intézmények Dél-Dunántúli
[email protected] Regionális Módszertani
Bölcsõde,
7624 Pécs, Budai Nagy A. u. 3.
Budapest XII. ker.
Krisztinavárosi Bölcsõde,
1122 Budapest,
Ráth György u. 18-20.
Névjegyzékbe
való felvétel/
meghosszabbítás
idõpontja
szociális szakvizsga
2003. 08. 01.
(gyermekjóléti szakellátás), 2008. 08. 01.
csecsemõ- és gyermekgyógyász szakorvos
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
bölcsõdei szakgondozó
2006. 06. 01.
2004. 06. 01.
30. Motilné Faggyas Ágnes Telefon: 30/932-5687, 23/376-229,
1/481-0669 (mh.)
E-mail: [email protected]
Bp. Fõváros XI. Önkormányzat
Egyesített Bölcsõdei Intézmény
Szemünk Fénye Módszertani
Bölcsõde,
1119 Budapest, Tétényi út 46-48.
csecsemõ- és
kisgyermekgondozó,
bölcsõdei szakgondozó,
egészségügyi
intézményvezetõ,
egészségügyi menedzser
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
31. Németh Mária
Telefon: 30/646-3593, 1/389-0676,
1/453-2629 (mh.)
E-mail: [email protected]
Óbudai Egyesített Bölcsõdék,
1035 Budapest, Szél u. 23-25.
szociálpedagógus,
családpedagógus,
egészségügyi
szakgondozó,
bölcsõdei szakgondozó
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2008. 08. 01.
32. Palkovics Józsefné
Telefon: 34/311-462 (mh.)
E-mail: [email protected]
Tatabánya Megyei Jogú Város
Módszertani Bölcsõdéje,
Közép-dunántúli Regionális
Módszertani Bölcsõde,
2800 Tatabánya, Mártírok u. 27.
bölcsõdei szakgondozó,
intézetvezetõ,
CSANA-üzemeltetõ,
projektmenedzser
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
33. Pusztainé Berényi
Katalin
Telefon: 30/949-8707, 1/214-6593 (mh.) Budavári Önkormányzat
E-mail: [email protected]
Egyesített Bölcsõde,
1011 Budapest, Iskola u. 22-24.
csecsemõ- és
kisgyermekgondozó,
intézetvezetõ,
egészségügyi menedzser
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
26. Dr. Majoros Mária
Szakvizsga/egyetemi doktori
cím, ill. tudományos fokozat
7. szám
Ssz.
Iskolai végzettség/
szakképzettség,
felsõfokú szakképesítés
879
Név
Elérhetõség
34. Rózsa Judit
Telefon: 30/308-4670, 1/237-6770,
1/237-6760 (mh.)
E-mail: [email protected]
35. Schmidka Istvánné
Munkahely
Szociálpolitikai
és Munkaügyi Intézet,
1134 Budapest, Tüzér u. 33-35.
Szakvizsga/egyetemi doktori
cím, ill. tudományos fokozat
Névjegyzékbe
való felvétel/
meghosszabbítás
idõpontja
okleveles klinikai
pszichológus
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
Telefon: 30/688-4330, 1/208-1909 (mh.), Budapest Fõváros XI. ker. Újbuda
1/464-3225 (mh.)
Önkormányzat Egyesített
E-mail: [email protected]
Bölcsõdei Intézménye,
1118 Budapest, Tétényi u. 46-48.
csecsemõ- és
kisgyermekgondozó,
bölcsõdei szakgondozó,
szociálpedagógus
2006. 06. 01.
36. Sebestyén Bianka
Telefon: 20/257-5800, 94/501-550 (mh.), Egyesített Bölcsõdei Intézmény,
94/501-578 (mh.)
9700 Szombathely,
E-mail:
Bem József u. 33.
[email protected]
általános iskolai tanító,
óvodapedagógus
37. Sebestyén Józsefné
Telefon: 20/350-7542, 22/317-441 (mh.) Székesfehérvár Megyei Jogú
E-mail:
Város Önkormányzata
[email protected]
Százszorszép Bölcsõdéje,
8000 Székesfehérvár, Ybl M. ltp.
bölcsõdei szakgondozó,
szociálpedagógus
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
38. Sípos Andrásné
Telefon: 70/930-3266, 30/473-7507,
37/313-619 (mh.)
Gyöngyös Város Önkormányzata bölcsõdei szakgondozó,
Dobó úti Bölcsõde,
csecsemõ- és kis3200 Gyöngyös, Dobó u. 2.
gyermekgondozó
2006. 06. 01.
39. Szabó Józsefné
Telefon: 82/312-498, 82/313-172 (mh.)
E-mail: [email protected]
Kaposvár MJV Önkormányzat
csecsemõ- és
Bölcsõdei Központ,
kisgyermekgondozó,
7400 Kaposvár, Rippl-Rónai u. 11. bölcsõdei szakgondozó
2005. 06. 01.
40. Szombathelyiné dr.
Nyitrai Ágnes Anikó
Telefon: 20/823-1796, 27/346-774,
23/565-565 (mh.), 1//237-6760 (mh.)
E-mail: [email protected]
Apor Vilmos Katolikus Fõiskola, általános iskolai tanító,
2600 Vác, Konstantin tér 1-5.;
pedagógia szakos elõadó
Szociálpolitikai
és Munkaügyi Intézet,
1134 Budapest, Tüzér u. 33-35.
bölcsészdoktor
- neveléstudomány
tudományszak, pedagógus
szakvizsga
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
41. Takács Anna Mária
Telefon: 70/613-6280, 1/228-5458,
1/204-6681 (mh.)
E-mail: [email protected]
Budapest Fõváros XI. kerület
Újbuda Önkormányzata
Egyesített Bölcsõdei Intézmény,
1119 Budapest, Tétényi út 46-48.
szociálpedagógus,
szakgondozónõ,
csecsemõ- és
kisgyermekgondozó
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2008. 08. 01.
42. Tárnoki Erzsébet
Telefon: 20/575-1410, 1/242-7332,
1/388-7781 (mh.)
E-mail: [email protected]
Óbudai Egyesített Bölcsõdék,
1035 Budapest, Szél u. 23-25.
csecsemõ- és
szociális szakvizsga
2003. 08. 01.
kisgyermekgondozó,
(gyermekjóléti alapellátás): 2008. 08. 01.
oligofrénpedagógiapszich
opedagógia szakos
gyógypedagógia tanár
- korai fejlesztési szak
szociális szakvizsga
880
Ssz.
Iskolai végzettség/
szakképzettség,
felsõfokú szakképesítés
2004. 06. 01.
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
7. szám
Név
Elérhetõség
Munkahely
Telefon: 72/532-367 (mh.)
Kisgyermek Szociális
E-mail:
Intézmények Dél-dunántúli
[email protected] Regionális Módszertani
Bölcsõde,
7624 Pécs, Budai Nagy A. u. 3.
bölcsõdei szakgondozó
44. Ungi Ferencné
Telefon: 70/770-3349, 62/407-797 (mh.) Dél-alföldi Regionális
E-mail: [email protected]
Módszertani Bölcsõde,
6723 Szeged, Agyagos u. 40.
bölcsõdei szakgondozó,
nevelõtanár
45. Valiczkó Zsuzsanna
Telefon: 20/319-3930, 62/407-797 (mh.) Szeged MJV Önkormányzat
E-mail: [email protected]
Bölcsõdéi Dél-alföldi Regionális
Módszertani Bölcsõde,
6723 Szeged, Agyagos u. 40.
bölcsõdei szakgondozó
46. Vokony Éva
Telefon: 30/859-9903, 23/415-402 (mh.) Budaörs Város Önkormányzat
E-mail: [email protected]
Egyesített Bölcsõdei
Intézmények,
2040 Budaörs, Szabadság u. 134.
szakgondozónõ,
intézetvezetõ,
egészségügyi
közgazdasági
szakokleveles
intézetvezetõ,
tereptanár
Névjegyzékbe
való felvétel/
meghosszabbítás
idõpontja
2004. 06. 01.
szociális szakvizsga
2004. 06. 01.
2004. 06. 01.
szociális szakvizsga
2003. 08. 01.
(gyermekjóléti alapellátás): 2008. 08. 01.
1. § (1) c) Gyermekek napközbeni ellátása:
Ssz.
Név
Elérhetõség
Munkahely
1. Balogh Lászlóné
Jánosné
Telefon: 70/276-6269, 34/337-785,
34/311-462 (mh.)
E-mail: [email protected]
Tatabánya Megyei Jogú Város
Módszertani Bölcsõdéje,
Közép-dunántúli Regionális
Módszertani Bölcsõde,
2800 Tatabánya, Mártírok u. 27.
2. Barbainé Bérci Klára
Telefon: 30/618-7908, 88/428-869 (mh.) Veszprém Megye Jogú Város
E-mail: [email protected]
Egyesített Bölcsõdék,
8200 Veszprém, Cserhát ltp. 13.
Iskolai végzettség/
szakképzettség,
felsõfokú szakképesítés
Szakvizsga/egyetemi doktori
cím, ill. tudományos fokozat
Névjegyzékbe
való felvétel/
meghosszabbítás
idõpontja
csecsemõés kisgyermekgondozó,
bölcsõdevezetõ
gondozónõ,
intézetvezetõ,
személyügyi
szakigazgatás-szervezõ
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
bölcsõdei szakgondozó,
szakközgazda,
egészségügyi szakoktató,
szociálpedagógus
(családpedagógia),
pedagógiai bölcsésztanár
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
43. Dr. Torma Lászlóné
Szakvizsga/egyetemi doktori
cím, ill. tudományos fokozat
7. szám
Ssz.
Iskolai végzettség/
szakképzettség,
felsõfokú szakképesítés
881
Név
Elérhetõség
Munkahely
Szakvizsga/egyetemi doktori
cím, ill. tudományos fokozat
Névjegyzékbe
való felvétel/
meghosszabbítás
idõpontja
3. Bimbó Zoltánné
Telefon: 30/250-5999, 36/314-742,
36/518-327 (mh.)
E-mail: [email protected]
Egészségügyi Alapellátást
és Bölcsõdéket Irányító
Intézmény,
3300 Eger, Arany J. u. 20/A.
csecsemõ- és
kisgyermekgondozó,
biológia-pedagógia szakos
általános iskolai tanár,
mentálhigiénikus,
pedagógia szakos elõadó,
szociális munkás,
pszichodráma-asszisztens,
autogéntréning-vezetõ,
Gordon-instruktor
4. Englerné
Rajkort Ildikó
Telefon: 30/555-8478, 1/270-0904,
1/465-5000 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Szociálpolitikai
és Munkaügyi Intézet,
1134 Budapest, Tüzér u. 33-35.
óvodapedagógus,
szociálpedagógus,
szociálpolitikus,
pedagógia szakos elõadó
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2007. 07. 01.
5. Dr. Forján Mihályné
Telefon: 30/974-1165, 66/458-149,
66/441-155 (mh.)
E-mail: [email protected]
MIVA Bölcsi Szolgáltató
Közhasznú Társaság,
5600 Békéscsaba, Sziklai S. u. 2.
általános szociális munkás, szociális szakvizsga
csecsemõ- és
(gyermekjóléti alapellátás)
kisgyermekgondozó,
gyógypedagógiai
asszisztens,
élelmezésvezetõ, mediátor
2008. 08. 01.
6. Göncziné
Sárvári Gabriella
Telefon: 70/560-5930, 1/262-1041 (mh.) Budapest Fõváros X. kerület
E-mail: [email protected]
Kõbányai Önkormányzat
Egyesített Bölcsõdék,
1108 Budapest, Újhegyi st. 15-17.
szociálpedagógus,
egészségügyi
szakgondozó,
bölcsõdei szakgondozó,
kisgyermek-ellátási
tanácsadó
2008. 08. 01.
7. Grosch Mária
Telefon: 1/394-4877, 1/3436-680 (mh.)
E-mail: [email protected]
általános szociális
munkás,
mediátor,
szociális asszisztens,
szocioterapeuta
8. Gyuriczáné
Botka Emõke
Telefon: 70/708-6632, 62/407-797 (mh.) Szeged Megyei Jogú Városi
E-mail: [email protected]
Önkormányzat Bölcsõdéi,
6724 Szeged, Párizsi krt. 27.
biológia-földrajz szakos
általános iskolai tanár,
mentálhigiénikus
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
9. Kissné Fazekas Ibolya
Telefon: 70/708-6631, 62/443-428,
62/407-797 (mh.)
E-mail: [email protected]
magyar-ének szakos
általános iskolai tanár,
pedagógia szakos elõadó
szociális szakvizsga
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2007. 07. 01.
7. szám
Szeged Megyei Jogú Városi
Önkormányzat Bölcsõdék
Igazgatósága Megyei
Módszertani Bölcsõde,
6723 Szeged, Agyagos u. 40.
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
Fehér Kereszt
Közhasznú Egyesület,
1029 Budapest, Hímes u. 3.
882
Ssz.
Iskolai végzettség/
szakképzettség,
felsõfokú szakképesítés
Név
Elérhetõség
Munkahely
Szakvizsga/egyetemi doktori
cím, ill. tudományos fokozat
Névjegyzékbe
való felvétel/
meghosszabbítás
idõpontja
Telefon: 20/378-9707, 23/421-148 (mh.) Fenyves Kuckó Családi Napközi,
E-mail: [email protected]
2040 Budaörs, Rezeda u. 25/A.
óvónõ
2007. 07. 01.
11. Koppán Zsoltné
Telefon: 22/317-441
E-mail:
[email protected]
Székesfehérvár Megyei Jogú
Város Önkormányzata
Százszorszép Bölcsõde,
8000 Székesfehérvár, Ybl M. ltp.
csecsemõ- és
kisgyermekgondozó,
bölcsõdei szakgondozó
2003. 08. 01.
12. Kovácsné
Bárány Ildikó
Telefon: 70/320-6253, 30/588-5454,
36/563-320 (mh.)
E-mail: [email protected]
Medicin-Liget
Egészségmegõrzõ Alapítvány,
325 Noszvaj,
Szomolyai út 0214/18.
felnõtt szakápoló,
pedagógia szakos
nevelõtanár
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
13. Lõrinczné Katona Éva
Telefon: 20/415-4945, 1/330-6008,
1/431-9833 (mh.)
E-mail: [email protected]
Budapest Fõváros X. ker.
Kõbányai Önkormányzat
Egyesített Bölcsõdék
Fecskefészek Bölcsõde,
1106 Budapest, Gépmadár u. 15.
bölcsõdei szakgondozó,
szociálpedagógus
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
14. Magyarfalvi Tiborné
Telefon: 20/474-4308, 1/237-6700 (mh.) Szociálpolitikai
E-mail: [email protected]
és Munkaügyi Intézet,
1134 Budapest, Tüzér u. 33-35.
csecsemõ- és
kisgyermekgondozó,
bölcsõdei szakgondozó,
szociálpedagógus,
pedagógia szakos
bölcsész, tereptanár
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2008. 08. 01.
15. Mészáros Istvánné
Telefon: 30/311-8661, 1/375-6733,
1/397-3039 (mh.)
E-mail: [email protected]
óvodapedagógus,
óvodai menedzser,
óvodai szakértõ,
akkreditációs szakértõ,
közoktatási szakértõ
pedagógus szakvizsga
(óvodai szakértõ)
2007. 07. 01.
16. Nagy Sándorné
Telefon: 30/670-9830, 76/356-522 (mh.) Család és Családokért
óvónõ,
E-mail: [email protected]
Lajosmizse Alapítvány,
mentálhigiénés szakember
6050 Lajosmizse, Szent Lajos u. 23.
17. Palkovics Józsefné
Telefon: 34/311-462 (mh.)
E-mail: [email protected]
Tatabánya Megyei Jogú Város
Módszertani Bölcsõdéje
Közép- dunántúli Regionális
Módszertani Bölcsõde,
2800 Tatabánya, Mártírok u. 27.
18. Rimai Rudolfné
Telefon: 74/412-038, 74/512-062 (mh.)
E-mail: [email protected]
Szekszárd Megyei Jogú Város
bölcsõdei szakgondozó
Önkormányzat Városi Bölcsõde,
7100 Szekszárd, Perczel Mór u. 4.
Don Bosco Nõvérek
Szent Család Óvodája,
1028 Budapest, Templom u. 9.
bölcsõdei szakgondozó,
intézetvezetõ,
CSANA-üzemeltetõ,
projektmenedzser
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
10. Koller Lajos Gézáné
7. szám
Ssz.
Iskolai végzettség/
szakképzettség,
felsõfokú szakképesítés
2008. 08. 01.
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
2004. 06. 01.
883
Név
Elérhetõség
Munkahely
19. Rózsa Judit
Telefon: 30/ 308-4670, 1/237-6770,
1/237-6760 (mh.)
E-mail: [email protected]
Szociálpolitikai
és Munkaügyi Intézet,
1134 Budapest, Tüzér u. 33-35.
okleveles klinikai
pszichológus
20. Scheer Ferencné
Telefon: 20/927-8841, 1/351-7339,
1/210-9188 (mh.)
E-mail: [email protected]
Józsefvárosi
Egyesített Bölcsõdék,
1083 Budapest, Szigetvári u. 1.
szociálpedagógus,
család-,
gyermekés ifjúságvédelmi
specializáció,
bölcsõdei szakgondozó
21. Schreindorferné
Sárközi Valéria
Telefon: 30/391-6256, 22/507-579 (mh.) Székesfehérvári
bölcsõdei szakgondozó,
E-mail:
Csemete Alapítvány
tereptanár
[email protected] Csemete Gyermekcentrum,
8000 Székesfehérvár, Budai u. 56/A.
Apor Vilmos Katolikus Fõiskola,
2600 Vác, Konstantin tér 1-5.
Szociálpolitikai
és Munkaügyi Intézet,
1134 Budapest, Tüzér u. 33-35.
általános iskolai tanító,
pedagógia szakos elõadó
23. Tárnoki Erzsébet
Óbudai Egyesített Bölcsõdék,
1035 Budapest, Szél u. 23-25.
csecsemõ- és
kisgyermekgondozó,
oligofrénpedagógiapszichopedagógia szakos
gyógypedagógia tanár,
korai fejlesztési szak
Telefon: 20/575-1410, 1/242-7332,
1/388-7781 (mh.)
E-mail: [email protected]
24. Tolnayné Falusi Mária Telefon: 20/520-6051, 23/344-640,
1/201-4083 (mh.)
E-mail: [email protected]
Budapest II. ker. Önkormányzat
csecsemõBölcsõdei Intézménye,
és kisgyermek-gondozó,
1027 Budapest, Varsányi Irén u. 32. egészségügyi szakoktató,
mentálhigiénikus
25. Dr. Torma Lászlóné
Telefon: 72/532-367 (mh.)
Kisgyermek Szociális
bölcsõdei szakgondozó
E-mail:
Intézmények Dél-dunántúli
[email protected] Regionális Módszertani Bölcsõde,
7624 Pécs, Budai Nagy A. u. 3.
26. Vokony Éva
Telefon: 30/859-9903, 23/415-402 (mh.) Budaörs Város Önkormányzat
E-mail: [email protected]
Egyesített Bölcsõdei
Intézmények,
2040 Budaörs, Szabadság u. 134.
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2008. 08. 01.
2007. 07. 01.
bölcsészdoktor
- neveléstudomány
tudományszak, pedagógus
szakvizsga
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
2004. 06. 01.
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
7. szám
szakgondozónõ,
intézetvezetõ,
egészségügyi
közgazdasági
szakokleveles
intézetvezetõ, tereptanár
Névjegyzékbe
való felvétel/
meghosszabbítás
idõpontja
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
22. Szombathelyiné
Telefon: 20/823-1796, 27/346-774,
dr. Nyitrai Ágnes Anikó 23/565-565 (mh.), 1//237-6760 (mh.)
E-mail: [email protected]
Szakvizsga/egyetemi doktori
cím, ill. tudományos fokozat
884
Ssz.
Iskolai végzettség/
szakképzettség,
felsõfokú szakképesítés
Ssz.
Név
Elérhetõség
Munkahely
Iskolai végzettség/
szakképzettség,
felsõfokú szakképesítés
Szakvizsga/egyetemi doktori
cím, ill. tudományos fokozat
Névjegyzékbe
való felvétel/
meghosszabbítás
idõpontja
Telefon: 70/573-3940, 42/263-065,
42/263-989 (mh.)
E-mail: [email protected]
Egyesített Szociális Intézet
Gyermekjóléti
és Családsegítõ Központ,
4320 Nagykálló, Bajcsy-Zs. út 5-7.
nevelõtanár
(gyógypedagógia,
gyermek és
ifjúságvédelem),
szociológus
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2004. 06. 01.
2. Farkas Ágnes
Telefon: 20/326-4477, 52/451-518,
52/314-078 (mh.)
E-mail: [email protected]
Debrecen Megyei
Jogú Város Önkormányzat
Gyermekvédelmi Intézménye,
4032 Debrecen, Böszörményi u. 68.
történelem-orosz nyelv
és irodalom szakos
középiskolai tanár,
mentálhigiénikus
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
3. Graszl Tibor
Telefon: 30/652-7240, 1/207-1825 (mh.) Krízis Alapítvány,
E-mail: [email protected]
1225 Budapest,
Nagytétényi u. 266.
általános iskolai tanító,
közmûvelõdés
szakkollégium
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2005. 06. 01.
4. Mihály Blanka
Telefon: 30/383-0271, 1/264-5611 (mh.) Kõbányai Gyermekjóléti
E-mail: [email protected]
Szolgálat Gyermekek
Átmeneti Otthona,
1101 Budapest, Salgótarjáni út 47.
biológia szakos
(földrajz-geológia
fakultás) egyetemi
abszolváló oklevél,
pszichopedagógia szakos
gyógypedagógiai tanár,
speciális pedagógia
szakos tanár és
szakpedagógus
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2005. 06. 01.
5. Mózes Ernõné
Telefon: 82/424-196, 82/410-035 (mh.)
E-mail: [email protected]
Borostyánvirág Alapítvány
Anyaotthon,
7400 Kaposvár, Jutai út 24.
általános szociális munkás szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2007. 07. 01.
6. Nádasiné
Nemes Erzsébet
Telefon: 30/907-1172, 1/319-6113,
1/235-1790 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Közép-magyarországi Regionális
Közigazgatási Hivatal Szociális
és Gyámhivatala,
1056 Budapest, Váci u. 62-64.
szociális szervezõ,
szociális
szakigazgatás-szervezõ
közigazgatási szakvizsga
2007. 07. 01.
Betegjogi, Ellátottjogi és
Gyermekjogi Közalapítvány,
1054 Budapest, Akadémia u. 3.
jogász,
gyermekjogi, ellátottjogi
és betegjogi képviselõ
közigazgatási szakvizsga
(közigazgatási vezetési
ismeretek, gyermek és
ifjúságvédelem, gyámügy)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
7. Pauzáné dr. Suha Judit Telefon: 20/489-9621, 1/245-2742,
1/225-3295 (mh.)
E-mail: [email protected]
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
1. Balázs Albertné
7. szám
1. § (1) d) Gyermekek átmeneti gondozása:
885
886
1. § (1) e) Nevelõszülõi, helyettes szülõi ellátás:
Ssz.
Név
Elérhetõség
Munkahely
Iskolai végzettség/
szakképzettség,
felsõfokú szakképesítés
Szakvizsga/egyetemi doktori
cím, ill. tudományos fokozat
Névjegyzékbe
való felvétel/
meghosszabbítás
idõpontja
Szociális és Munkaügyi
Minisztérium Gyermekés Ifjúságvédelmi Fõosztály,
1054 Budapest, Akadémia u. 3.
általános iskolai tanár,
népmûvelõ,
szociális
igazgatásszervezõ
pedagógia szakos
bölcsésztanár
szociális szakvizsga
2006. 06. 01.
(gyermekvédelmi szakellátás)
2. Bozáné Novák Ibolya
Telefon: 30/995-2329, 36/515-118,
36/521-354 (mh.)
E-mail: [email protected]
Heves Megyei Önkormányzat,
3300 Eger, Kossuth Lajos út 9.
oligifrénpedagógiapszichopedagógia szakos
gyógypedagógiai tanár,
mentálhigiénikus
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
3. Csatlós Sándor
Telefon: 30/955-7733, 42/404-406 (mh.) Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei
E-mail: [email protected]
Önkormányzat Területi
Gyermekvédelmi Központja,
4400 Nyíregyháza, Vasvári P. u. 3.
mûszaki oktató,
pszichopedagógia szakos
tanár,
felsõoktatási-továbbképzési szakpedagógus
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2007. 07. 01.
4. Dalos Éva
Telefon: 30/395-2135, 94/514-590 (mh.) Vas Megyei Területi
E-mail: [email protected]
Gyermekvédelmi Szakszolgálat
és Gyermekotthon,
9700 Szombathely,
Vörösmarty u. 11.
magyar, ének-zene szakos szociális szakvizsga
általános iskolai tanár,
(gyermekvédelmi
szociálpolitikai
szakellátás)
szakigazgatás-szervezõ,
jogi szakokleveles
családvédelmi tanácsadó
2004. 06. 01.
5. Faragó György
Telefon: 30/650-4477
E-mail: [email protected]
Otthon Szociális Szolgáltató,
2241 Sülysáp, Kisköz 14.
könyvtáros és történelem
szakos általános iskolai
tanár,
történelem szakos
középiskolai tanár,
mentálhigiénikus,
közoktatás-vezetõ
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
6. Fenyves Ernõné
Telefon: 20/477-9270
E-mail: [email protected]
Fejér Megyei
Igazságügyi Hivatal,
8000 Székesfehérvár,
Ady Endre u. 22/A.
gyógypedagógus,
pszichopedagógia szakos
tanár,
szociális
szakigazgatás-szervezõ
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2006. 06. 01.
7. Gazdagné
Bozsó Ilona Mária
Telefon: 20/985-1224, 20/669-0891,
56/487-558, 1/354-3442 (mh.)
E-mail: [email protected]
Pest Megyei Területi
Gyermekvédelmi Szakszolgálat
és Intézményei,
1148 Budapest, Fogarassi u. 22.
általános iskolai tanító,
pszichopedagógia szakos
tanár,
mentálhigiénikus
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2005. 06. 01.
7. szám
Telefon: 20/519-3160, 30/907-8393,
1/475-5700 (mh.)
E-mail: [email protected]
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
1. Baloghné
Gábor Katalin
Név
Elérhetõség
Munkahely
Szakvizsga/egyetemi doktori
cím, ill. tudományos fokozat
Névjegyzékbe
való felvétel/
meghosszabbítás
idõpontja
8. Kádas István
Telefon: 20/424-4336, 1/465-9072
(mh.), 1/465-6027 (mh.)
E-mail: [email protected]
Szociálpolitikai
és Munkaügyi Intézet,
1134 Budapest, Tüzér u. 33-35.
történelem szakos
általános iskolai tanár,
népmûvelõ,
terület- és
településfejlesztõ
menedzser
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2005. 06. 01.
9. Kis Ildikó
Telefon: 20/669-0881, 1/295-3840,
1/354-3440 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Pest Megyei Területi
Gyermekvédelmi Szakszolgálat
és Intézményei,
1148 Budapest, Fogarassi u. 22.
oligofrénpedagógiapszichopedagógia szakos
gyógypedagógia tanár,
szociális munkás,
mediátor
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
Telefon: 30/258-9153, 1/316-7129 (mh.) Apor Vilmos Katolikus Fõiskola,
E-mail: [email protected]
2600 Vác, Konstantin tér 1-5.
Gyermekmentõ Szolgálat
Magyar Egyesülete,
1066 Budapest, Teréz krt. 24.
oligofrénpedagógiapszichopedagógia szakos
gyógypedagógiai tanár
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2005. 06. 01.
11. Lochman Lászlóné
Telefon: 20/980-5849, 1/256-2090,
1/256-2090 (mh.)
tanító,
szociális munkás,
gyermekjogi képviselõ
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
12. Mándi Lászlóné
Telefon: 20/572-2955, 52/310-333 (mh.) Hajdú-Bihar Megyei Területi
tanító,
E-mail: [email protected]
Gyermekvédelmi Szakszolgálat, népmûvelõ, szociális
4024 Debrecen, Vármegyeház u. 9. munkás
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2005. 06. 01.
13. Mónusné
Dicsõ Zsuzsanna
Telefon: 30/967-1530, 45/410-380,
42/404-406 (mh.)
E-mail: [email protected]
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei
Önkormányzat Területi
Gyermekvédelmi Központja,
4400 Nyíregyháza, Vasvári P. út 3.
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2007. 07. 01.
14. Otti Ernõné
Telefon: 30/996-8942, 1/285-0950,
1/283-1909 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Budapest XX. ker. Pesterzsébet
szociális munkás,
Önkormányzatának Polgármesteri FIKSZ-tréner
Hivatala,
1201 Budapest, Kossuth tér 1.
közigazgatási szakvizsga
2008. 08. 01.
15. Vida Zsuzsanna
Telefon: 20/967-0294, 1/258-3234,
1/323-2936 (mh.)
E-mail: [email protected]
Fõvárosi Területi
Gyermekvédelmi Szakszolgálat,
1081 Budapest, Alföldi u. 9-13.
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
E-mail: [email protected]
Budapest Fõváros XVII. kerület
Önkormányzata Gyermekjóléti
Központ,
1173 Budapest, Pesti út 80.
általános szociális
munkás,
nonprofit
humánszolgáltatások
menedzsmentje,
szociálpolitikus
történelem-orosz szakos
középiskolai tanár,
szociálpolitikus
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
10. Králné Szabó Piroska
7. szám
Ssz.
Iskolai végzettség/
szakképzettség,
felsõfokú szakképesítés
887
888
1. § (1) f) Gyermekotthoni ellátás:
Ssz.
Név
Elérhetõség
Munkahely
Iskolai végzettség/
szakképzettség,
felsõfokú szakképesítés
Szakvizsga/egyetemi doktori
cím, ill. tudományos fokozat
Névjegyzékbe
való felvétel/
meghosszabbítás
idõpontja
óvónõ,
általános iskolai tanító,
gyógypedagógus,
romológia szakos bölcsész
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás),
közoktatási vezetõ
és pedagógus szakvizsga
2006. 06. 01.
2. Dr. Berény Judit
Telefon: 20/996-0383, 1/459-9100 (mh.) Fõvárosi Önkormányzat
E-mail: [email protected]
Heim Pál Gyermekkórház
Gyermekotthoni Osztály,
1089 Budapest, Üllõi u. 86.
általános orvos,
gyermekorvos
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás),
csecsemõés gyermekgyógyász
szakorvos,
iskola-egészségtan
és ifjúságvédelem
szakorvosa
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
3. Birtha Géza
Telefon: 70/411-9680, 20/234-5661,
1/392-0741 (mh.)
E-mail: [email protected]
Budapest Fõváros
Önkormányzatának
Béke Gyermekotthona,
1021 Budapest, Hárshegyi út 9.
szociálpedagógus
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2008. 08. 01.
4. Bízikné
Plagányi Erzsébet
Telefon: 20/336-5337
E-mail: [email protected]
Budapest Fõváros
Önkormányzatának Területi
Gyermekvédelmi Szakszolgálata,
1081 Budapest, Alföldi út 9-13.
oligofrénpedagógiapszichopedagógia szakos
gyógypedagógiai tanár,
közoktatási vezetõ,
gyermekjogi képviselõ
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2005. 06. 01.
5. Czikó Benjámin
Telefon: 20/315-6742, 27/359-598
(mh.), 27/358-490, (mh.)
E-mail: [email protected]
Károlyi István Gyermekközpont,
2153 Fót, Vörösmarty tér 2.
oligofrénpedagógiapszichopedagógia szakos
gyógypedagógiai tanár,
mentálhigiénikus
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
6. Csókay László
Telefon: 70/530-4789, 1/327-1058 (mh.) Budapest Fõváros
pszichológus
E-mail: [email protected]
Önkormányzata
Fõpolgármesteri Hivatal,
1052 Budapest, Városház u. 9-11.
7. Deák Sándorné
Telefon: 20/428-1905, 34/362-920,
34/512-256 (mh.)
E-mail: [email protected]
közigazgatási szakvizsga
2003. 08. 01.
(közigazgatási vezetési
2008. 08. 01.
ismeretek,
gyermekés ifjúságvédelem, gyámügy)
általános szociális mukás, közigazgatási szakvizsga
gyermekjogi képviselõ,
mediátor
2007. 07. 01.
7. szám
Közép-dunántúli Regionális
Közigazgatási Hivatal
Szociális és Gyámhivatala
Komárom-Esztergom Megyei
Területi Kirendeltsége,
2800 Tatabánya, Fõ tér 4.
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
1. Aratóné Gyõri Eleonóra Telefon: 20/425-8254, 69/322-133 (mh.) Baranya Megyei Önkormányzat
E-mail: [email protected]
Óvodája, Általános Iskolája,
Szakiskolája, Nevelési
Tanácsadója, Kollégiuma
és Gyermekotthona,
7700 Mohács, Kórház u. 1-3.
Név
Elérhetõség
Munkahely
Szakvizsga/egyetemi doktori
cím, ill. tudományos fokozat
Névjegyzékbe
való felvétel/
meghosszabbítás
idõpontja
általános iskolai tanár,
általános informatikus
szakosító oklevél,
szociális
szakigazgatás-szervezõ
közigazgatási szakvizsga
2003. 08. 01.
(közigazgatási vezetési
2008. 08. 01.
ismeretek,
gyermek- és ifjúságvédelem,
gyámügy),
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
9. Dr. Dobosné
Vörös Eleonóra
Miskolci
Gyermekvédelmi Központ,
3508 Miskolc, Egyetem u. 1.
biológia-testnevelés
szakos általános iskolai
tanár,
pszichopedagógia szakos
gyógypedagógiai tanár,
pedagógia szakos tanár,
tehetségfejlesztési
szakértõ
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
10. Faragó György
Telefon: 30/650-4477, 1/392-8102 (mh.) Otthon Szociális Szolgáltató,
E-mail: [email protected]
2241 Sülysáp, Kisköz 14.
könyvtáros és történelem
szakos általános iskolai
tanár,
történelem szakos
középiskolai tanár,
mentálhigiénikus,
közoktatás-vezetõ
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
11. Farkas Ágnes
Telefon: 20/326-4477, 52/451-518,
52/314-078 (mh.)
E-mail: [email protected]
történelem-orosz nyelv
és irodalom szakos
középiskolai tanár,
mentálhigiénikus
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
12. Fonódiné
Rutka Izabella
Telefon: 30/433-7001, 27/363-590 (mh.) Károlyi István Gyermekközpont,
E-mail: [email protected],
2153 Fót, Vörösmarty tér 2.
[email protected]
mûvelõdésszervezõ,
szociálpedagógus
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
13. Földi Györgyné
Telefon: 36/568-078 (mh.)
E-mail: [email protected]
Heves Megyei Önkormányzat
Egységes Gyermekvédelmi
Intézménye,
3250 Pétervására,
Szent Márton u. 21.
pedagógia szakos tanár,
szociális szakvizsga
tanügyigazgatási szakértõ (gyermekvédelmi
szakellátás)
2004. 06. 01.
14. Gáspárné
Puskás Krisztina
Telefon: 20/329-6200, 1/322- 0308
E-mail: [email protected]
Budapest Fõváros
Önkormányzata
Vasvári Pál Gyermekotthona,
1121 Budapest, Budakeszi u. 48.
általános gépész,
üzemmérnök,
mûszaki tanár,
minõségirányítási
szakember
2007. 07. 01.
Telefon: 20/333-2499, 46/303-774,
46/563-302 (mh.)
E-mail: [email protected]
Debrecen Megyei Jogú Város
Önkormányzat
Gyermekvédelmi Intézménye,
4032 Debrecen, Böszörményi u. 68.
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
889
Fejér Megyei Önkormányzat
Gyermekvédelmi Központja,
8000 Székesfehérvár,
Erzsébet u. 8.
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
8. Deresné Tanárki Mária Telefon: 22/315-130, 22/315-130 (mh.)
E-mail: [email protected]
7. szám
Ssz.
Iskolai végzettség/
szakképzettség,
felsõfokú szakképesítés
Név
Elérhetõség
Munkahely
Szakvizsga/egyetemi doktori
cím, ill. tudományos fokozat
Névjegyzékbe
való felvétel/
meghosszabbítás
idõpontja
Telefon: 30/984-3984, 27/358-490 (mh.) Károlyi István Gyermekközpont,
E-mail: [email protected]
2153 Fót, Vörösmarty tér 2.
hibásbeszédûek,
értelmi fogyatékosok
oktatására képesített
gyógypedagógiai tanár
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
16. Herczeg Rita
Telefon: 30/288-0747
E-mail: [email protected]
szociálpolitikus
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2004. 06. 01.
17. Horányi Zoltánné
Telefon: 30/955-1834, 34/361-041 (mh.) Budapest Fõváros Önkormányzat
E-mail: [email protected]
Gyermekotthon
és Általános Iskola,
2840 Oroszlány, Rákóczi út 53.
általános iskolai tanító
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2005. 06. 01
18. Hornyák József
Telefon: 30/955-1833, 34/361-042 (mh.) Budapest Fõváros Önkormányzat
E-mail: [email protected]
Gyermekotthon
és Általános Iskola,
2840 Oroszlány, Rákóczi út 53.
pedagógia-biológia szakos szociális szakvizsga
általános iskolai tanár,
(gyermekvédelmi
pedagógia szakos elõadó szakellátás)
2005. 06. 01
19. Horváth Artur
Telefon: 30/411-6216, 94/500-653 (mh.) Vas Megyei
általános iskolai tanító,
E-mail: [email protected]
Csecsemõ- és Gyermekotthon,
közoktatási vezetõ
9721 Gencsapáti, Hunyadi út 405.
20. Horváth Bernadett
Telefon: 30/504-6925, 27/358-490
(mh.), 27/360-653 (mh.)
E-mail: [email protected]
21. Horváth Lívia
Betegjogi, Ellátottjogi
és Gyermekjogi Közalapítvány,
1051 Budapest, Akadémia u. 3.
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2004. 06. 01.
gyógypedagógus,
szociális szakvizsga
tanulásban akadályozottak (gyermekvédelmi
pedagógia szakos tanára, szakellátás)
szociális szervezõ,
mûvelõdésszervezõ
és történelem szakos tanár
2008. 08. 01.
Telefon: 30/560-1899, 88/561-390 (mh.) Veszprém Megyei
E-mail: [email protected]
Lakásotthonok Igazgatósága,
8200 Veszprém, Szeglethy u. 1.
óvónõ, speciális
szociális szakvizsga
pedagógia szakos tanár
(gyermekvédelmi
és szakpedagógus,
szakellátás)
gyógypedagógus,
pszichopedagógiai szakos
tanár
2007. 07. 01.
22. Horváthné
Horváth Ildikó
Telefon: 20/918-5812, 72/574-047 (mh.) Alapszolgáltatási Központ,
E-mail: [email protected]
7827 Beremend, Rákóczi u. 20.
szociálpedagógus
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2006. 06. 01.
23. Horváthné
Váradi Ildikó
Telefon: 20/969-5501, 52/507-412 (mh.) Hajdú-Bihar Megyei
E-mail: [email protected]
Önkormányzat Debreceni
és Nyírségi Lakásotthonai,
4024 Debrecen, Piac u. 54.
pedagógus,
szociális szakvizsga
református diakónus,
(gyermekvédelmi
mentálhigiénés szakember szakellátás)
2007. 07. 01.
Károlyi István Gyermekközpont,
2153 Fót, Vörösmarty tér 2.
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
15. Gulyás József
890
Ssz.
Iskolai végzettség/
szakképzettség,
felsõfokú szakképesítés
7. szám
Név
Elérhetõség
Munkahely
Telefon: 20/982-3448, 36/427-544 (mh.) Heves Megyei Önkormányzat
E-mail: [email protected]
Egységes Gyermekvédelmi
Intézménye,
3300 Eger, Dobó tér 6/A.
25. Kókainé
Piskorska Barbara
Telefon: 1/321-5548, 1/323-2910 (mh.)
E-mail: [email protected]
26. Dr. Koplányiné
Bartos Klára
pszichopedagógia szakos
gyógypedagógiai tanár,
mentálhigiénikus,
jogi szakokleveles
szociális- és
gyermekvédelmi
tanácsadó, általános
menedzsment szakértõ
Névjegyzékbe
való felvétel/
meghosszabbítás
idõpontja
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
Budapest Fõváros
szociálpedagógus
Önkormányzatának Területi
Gyermekvédelmi Szakszolgálata,
1081 Budapest, Alföldi u. 9-13.
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2008. 08. 01.
Telefon: 1/276-4234 (mh.)
E-mail: [email protected]
Budapest Fõváros
Önkormányzatának
Gyermekotthona,
1211 Budapest, Templom u. 13.
szociális szakvizsga
2004. 06. 01.
27. Lánczos Eszter
Telefon: 20/329-6215, 23/343-701,
1/200-7940 (mh.)
E-mail: [email protected]
Budapest Fõváros
védõnõ,
Önkormányzatának Zirzen Janka szociális munkás,
Gyermekotthona,
gyermekjogi képviselõ
1021 Budapest, Heinrich István u. 2.
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2007. 07. 01.
28. Lengyel Judit
Telefon: 20/661-0052, 1/323-2900 (mh.) Budapest Fõváros
E-mail: [email protected]
Önkormányzatának Területi
Gyermekvédelmi Szakszolgálata
Befogadó Otthon,
1081 Budapest, Alföldi u. 9-13.
általános szociális
munkás,
szociálpolitikus
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2007. 07. 01.
29. Lippai Gergely
Telefon: 30/207-1821, 42/404-406 (mh.) Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei szakpedagógus
E-mail: [email protected]
Önkormányzat Gyermekvédelmi (fejlesztõ-kutató),
Központja,
közoktatási vezetõ
4400 Nyíregyháza, Vasvári P. út 3.
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
30. Lovas János Tibor
Telefon: 20/489-9624, 46/304-109,
46/563-302 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
Miskolci
Gyermekvédelmi Központ,
3515 Miskolc, Egyetem u. 1.
pszichopedagógia szakos
gyógypedagógiai tanár,
pszichológus
tanító, népmûvelõ,
történelem szakos
általános iskolai tanár,
egészségfejlesztõ
mentálhigiénikus,
gyermekjogi képviselõ
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
24. Kocsa Erika
Szakvizsga/egyetemi doktori
cím, ill. tudományos fokozat
7. szám
Ssz.
Iskolai végzettség/
szakképzettség,
felsõfokú szakképesítés
891
Név
Elérhetõség
Munkahely
Szakvizsga/egyetemi doktori
cím, ill. tudományos fokozat
Névjegyzékbe
való felvétel/
meghosszabbítás
idõpontja
Telefon: 20/362-6479, 1/246-5067,
1/394-3964 (mh.)
E-mail: [email protected]
Fõvárosi Önkormányzat
általános orvos
Csecsemõket, Kisgyermekeket
és Fogyatékosokat Befogadó
Gyermekotthonai,
1063 Budapest, Kmetty Gy. u. 31.;
1026 Budapest, Gárdonyi u. 25.
szociális szakvizsga
2003. 08. 01.
(gyermekjóléti szakellátás), 2008. 08. 01.
csecsemõ és
gyermekgyógyász szakorvos
32. Márton Edit Klára
Telefon: 20/493-3509, 1/403-6934
E-mail: [email protected]
Budapest Fõváros
Önkormányzatának Területi
Gyermekvédelmi Szakszolgálata,
1081 Budapest, Alföldi út 9-13.
közoktatási vezetõ, szociális 2005. 06. 01.
szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
33. Meliska Zoltán
Telefon: 20/587-8183, 1/394-1211
E-mail: [email protected]
Budapest Fõváros
szociálpedagógus,
Önkormányzatának
grafológus
Hûvösvölgyi Gyermekotthona,
1021 Budapest, Hûvösvölgyi út 165.
pedagógus szakvizsga
(közoktatási vezetõ)
2007. 07. 01.
34. Dr. Mészáros Ágnes
Telefon: 20/555-8323, 1/202-3475,
1/327-1058 (mh.)
E-mail: [email protected]
Budapest Fõváros
Önkormányzatának
Fõpolgármesteri Hivatala
Gyermek és Ifjúságvédelmi
Ügyosztály,
1052 Városház u. 9-11.
okleveles közgazda,
szociológus
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2007. 07. 01.
35. Morvainé Nagy Mária
Telefon: 20/535-4540, 1/391-9262 (mh.) Fõvárosi Önkormányzat
Csecsemõket, Kisgyermekeket
és Fogyatékosokat Befogadó
Gyermekotthonai,
1121 Budapest, Kalóz u. 6.
oligofrénpedagógiapszichopedagógia szakos
gyógypedagógiai tanár,
szociális munkás
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
36. Nagy Kálmán
Telefon: 20/329-6208, 1/310-1797 (mh.) Fõvárosi Önkormányzat
biológia-mezõgazdasági
E-mail: [email protected]
Gyermekotthona,
ismeretek és gyakorlat
1112 Budapest, Pestújhelyi út 66. szakos általános iskolai
tanár,
pedagógia szakos elõadó
(nevelésszociológia)
szociális szakvizsga
2004. 06. 01.
37. Nemesné
Leiti Magdolna
Telefon: 82/357-196, 82/556-011 (mh.)
E-mail: [email protected]
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2007. 07. 01.
38. Platthy István Péter
Telefon: 30/916-4713, 72/311-206 (mh.) Pécsi Gyermekotthon
biológia-rajz szakos
E-mail: [email protected],
és Gyermekek Átmeneti Otthona, általános iskolai tanár,
[email protected]
7621 Pécs, Megye u. 24.
mûvészetterapeuta
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2004. 06. 01.
Kékmadár Gyermekotthon,
7561 Nagybajom, Templom u. 1.
általános iskolai tanító,
testnevelés szakos
általános iskolai tanár,
pedagógiai szakkollégium
óvónõ
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
31. Dr. Majoros Mária
892
Ssz.
Iskolai végzettség/
szakképzettség,
felsõfokú szakképesítés
7. szám
Név
Elérhetõség
Munkahely
39. Pusztaföldi Judit
Telefon: 20/311-9057
E-mail: [email protected]
Budapest Fõváros Önkormányzata védõnõ,
Fõpolgármesteri Hivatal,
biológia szakos általános
1052 Budapest, Városház u. 9-11. iskolai tanár,
szociálpolitikus
40. Riegler Mária
Telefon: 30/431-9510, 1/2004-9623,
1/398-1001 (mh.)
E-mail: [email protected]
Budapest Fõváros
Önkormányzatának
Utógondozó Otthona,
1021 Budapest, Budakeszi u. 67.
41. Soos Balázsné
Szakvizsga/egyetemi doktori
cím, ill. tudományos fokozat
közigazgatási szakvizsga
(közigazgatási vezetési
ismeretek, gyermek és
ifjúságvédelem, gyámügy)
Névjegyzékbe
való felvétel/
meghosszabbítás
idõpontja
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
Telefon: 30/458-0160, 34/567-470 (mh.) KEMÖ Általános Iskolája,
E-mail: [email protected],
Speciális Szakiskolája,
[email protected]
Diákotthona és Gyermekotthona,
2890 Tata, Új út 21.
oligofrénpedagógia
szakos gyógypedagógiai
tanár
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2008. 08. 01.
42. Szabó Edit
Telefon: 30/318-3277, 52/382-366 (mh.) Hajdúsági Lakásotthonok,
E-mail: [email protected]
4080 Hajdúnánás, Fürdõ u. 1.
szociálpolitikus,
szociálpedagógus
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2008. 08. 01.
43. Szabóné Komolai Ida
Telefon: 30/243-2054, 42/481-542,
42/352-131 (mh.)
E-mail: [email protected]
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei általános iskolai tanár,
Önkormányzat
szociálpolitikus
Gyermekvédelmi Központja,
4561 Baktalórántháza, Vasút u. 2.
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2005. 06. 01.
44. Szécsényi Sándor
Telefon: 20/662-9153, 30/273-4267,
76/505-340 (mh.)
E-mail: [email protected]
Bács-Kiskun Megyei
Önkormányzat
Gyermekvédelmi Központja,
6000 Kecskemét, Balaton u. 24.
általános iskolai tanító,
általános iskolai tanár,
pénzügy-vállalkozási
szakértõ
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2008. 08. 01.
45. Szerdi Béla
Telefon: 30/336-6997, 20/214-5376,
42/443-921, 42/404-406 (mh.)
E-mail: [email protected]
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei általános iskolai tanár,
Önkormányzat Területi
mentálhigiénikus,
Gyermekvédelmi Központja,
gyermekjogi képviselõ
4400 Nyíregyháza, Vasvári P. út 3.
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2007. 07. 01.
46. Tomorné Huber Éva
Telefon: 20/445-2141, 85/510-038 (mh.) II. számú Gyermekvédelmi
E-mail: [email protected]
Intézmény, Óvoda,
Általános Iskola,
8700 Marcali, Berzsenyi u. 114.
általános iskolai tanító,
humánszervezõ,
kistérségi
projektmenedzsment,
gyermekjogi képviselõ
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2008. 08. 01.
47. Tompa László
Telefon: 30/475-6102, 68/480-389,
68/480-035
E-mail: [email protected]
gyógypedagógus,
pszichológus
szociális szakvizsga,
pedagógus szakvizsga
2007. 07. 01.
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
oligofrénpedagógiaszociális szakvizsga
pszichopedagógia szakos (gyermekvédelmi
gyógypedagógiai tanár,
szakellátás)
általános szociális munkás
Békés Megyei Általános Iskola,
Szakiskola, Módszertani
Intézmény és Lakásotthonok,
5667 Magyarbánhegyes,
Kossuth u. 8.
7. szám
Ssz.
Iskolai végzettség/
szakképzettség,
felsõfokú szakképesítés
893
Név
Elérhetõség
Munkahely
Szakvizsga/egyetemi doktori
cím, ill. tudományos fokozat
Névjegyzékbe
való felvétel/
meghosszabbítás
idõpontja
48. Ulbertné Németh Mária Telefon: 30/999-2350, 20/329-6222,
1/276-4234 (mh.)
E-mail: [email protected]
Budapest Fõváros
Önkormányzatának
Gyermekotthona,
1211 Budapest, Templom u. 13.
oligofrénedagógiapszichopedagógia szakos
gyógypedagógiai tanár
szociális szakvizsga
2004. 06. 01.
49. Virág László
Telefon: 70/932-2268, 25/484-438,
22/315-130 (mh.)
E-mail: [email protected]
Fejér Megyei Önkormányzat
Gyermekvédelmi Központja,
8000 Székesfehérvár,
Erzsébet u. 28.
mérnöktanár,
üzemgépész,
üzemmérnök
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2008. 08. 01.
50. Zsámbéki Eszter
Telefon: 70/222-0653, 1/323-2900 (mh.) Budapest Fõváros
E-mail: [email protected]
Önkormányzatának Területi
Gyermekvédelmi Szakszolgálata,
1081 Budapest, Alföldi u. 9-11.
oligofrénpedagógiapszichopedagógia szakos
gyógypedagógiai tanár,
szociális munkás
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
Ssz.
Név
Elérhetõség
Munkahely
Iskolai végzettség/
szakképzettség,
felsõfokú szakképesítés
Szakvizsga/egyetemi doktori
cím, ill. tudományos fokozat
Névjegyzékbe
való felvétel/
meghosszabbítás
idõpontja
1. Baráth Katalin
Telefon: 42/509-039, 42/402-347 (mh.)
E-mail: [email protected]
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei általános iskolai tanító,
szociális szakvizsga
Önkormányzat Gyermekvédelmi általános szociális munkás (gyermekvédelmi
Központja,
szakellátás)
4400 Nyíregyháza, Vasvári P. út 3.
2004. 06. 01.
2. Békés Zoltán
Telefon: 20/498-9132, 30/932-7201,
1/340-4591, 1/323-2944 (mh.)
E-mail: [email protected]
Budapest Fõváros
Önkormányzatának Területi
Gyermekvédelmi Szakszolgálata,
1081 Budapest, Alföldi u. 9-13.
orosz nyelv és irodalom
szociális szakvizsga
szakos középiskolai tanár, (gyermekvédelmi
pszichológus,
szakellátás)
pedagógia szakos elõadó
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
3. Bozáné Novák Ibolya
Telefon: 30/995-2329, 36/515-118,
36/521-354 (mh.)
E-mail: [email protected]
Heves Megyei Önkormányzat,
3300 Eger, Kossuth Lajos út 9.
oligifrénpedagógiapszichopedagógia szakos
gyógypedagógiai tanár,
mentálhigiénikus
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
4. Czikó Benjámin
Telefon: 20/315-6742, 27/359-598
(mh.), 27/358-490 (mh.)
E-mail: [email protected]
Károlyi István Gyermekközpont,
2153 Fót, Vörösmarty tér 2.
oligofrénpedagógiapszichopedagógia szakos
gyógypedagógiai tanár,
mentálhigiénikus
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
1. § (1) g) Területi gyermekvédelmi szakszolgáltatás:
894
Ssz.
Iskolai végzettség/
szakképzettség,
felsõfokú szakképesítés
7. szám
Név
Elérhetõség
Munkahely
Szakvizsga/egyetemi doktori
cím, ill. tudományos fokozat
Névjegyzékbe
való felvétel/
meghosszabbítás
idõpontja
Telefon: 30/395-2135, 94/514-590 (mh.) Vas Megyei Területi
E-mail: [email protected]
Gyermekvédelmi Szakszolgálat
és Gyermekotthon,
9700 Szombathely,
Vörösmarty u. 11.
magyar, ének-zene szakos szociális szakvizsga
általános iskolai tanár,
(gyermekvédelmi
szociálpolitikai
szakellátás)
szakigazgatás-szervezõ,
jogi szakokleveles
családvédelmi tanácsadó
2004. 06. 01.
6. Deák Sándorné
Telefon: 20/428-1905, 34/362-920,
34/512-256 (mh.)
E-mail: [email protected]
általános szociális
munkás,
gyermekjogi képviselõ,
mediátor
közigazgatási szakvizsga
2007. 07. 01.
7. Domokosné
Balogh Ildikó
Telefon: 28/475-715, 1/3232-900 (mh.), Budapest Fõváros
1/323-2931 (mh.)
Önkormányzatának Területi
E-mail: [email protected]
Gyermekvédelmi Szakszolgálata,
1081 Budapest, Alföldi u. 9-13.
pedagógia szakos tanár,
szociálpedagógia
és iskolai mentálhigiéné
specializáció
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2005. 06. 01.
8. Feketéné Böröcz Virág
Telefon: 20/967-0247, 1/323-2900 (mh.) Budapest Fõváros
E-mail: [email protected]
Önkormányzatának Területi
Gyermekvédelmi Szakszolgálata,
1081 Budapest, Alföldi u. 9-13.
szociális asszisztens,
szociális szakvizsga
általános szociális munkás (gyermekvédelmi
szakellátás)
2007.07.01.
9. Gazdagné
Bozsó Ilona Mária
Telefon: 20/985-1224, 20/669-0891,
56/487-558, 1/354- 3442 (mh.)
E-mail: [email protected]
Pest Megyei Területi
Gyermekvédelmi Szakszolgálat
és Intézményei,
1148 Budapest, Fogarasi út 22.
általános iskolai tanító,
pszichopedagógia szakos
tanár,
mentálhigiénikus
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2005. 06. 01.
10. Godó Endréné
Telefon: 20/669-0900, 53/361-070,
1/354-3442 (mh.)
E-mail: [email protected]
Pest Megyei Területi
Gyermekvédelmi Szakszolgálat
és Intézményei,
1148 Budapest, Fogarasi út 20.
szociálpedagógus,
gyermekés ifjúságvédelmi
nevelõtanár,
tanácsadó tanár,
egészségügyi szakoktató,
családvédelmi referens
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2007. 07. 01.
11. Dr. Haár Zsuzsanna
Telefon: 30/966-9372, 1/313-3298,
1/459-9100 (mh.)
E-mail: [email protected]
Heim Pál Gyermekkórház,
1089 Budapest, Üllõi út 89.;
Budapest Fõváros Önkormányzat
Területi Gyermekvédelmi
Szakszolgálat,
1081 Budapest, Alföldi u. 9-13.
általános orvos
csecsemõ- és
gyermekgyógyász
szakorvos,
iskola-egészségtan
és ifjúságvédelem
szakorvosa, szociális
szakvizsga
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
Közép-dunántúli Regionális
Közigazgatási Hivatal Szociális
és Gyámhivatala
Komárom-Esztergom Megyei
Területi Kirendeltsége,
2800 Tatabánya, Fõ tér 4.
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
5. Dalos Éva
7. szám
Ssz.
Iskolai végzettség/
szakképzettség,
felsõfokú szakképesítés
895
Név
Elérhetõség
12. Dr. Hazai Istvánné
Telefon: 1/327-1058 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
13. Ispán Erika
Munkahely
Budapest Fõváros Önkormányzat
Fõpolgármesteri Hivatala
Gyermek- és ifjúságvédelmi
Ügyosztály,
1054 Budapest, Városház u. 9-11.
hibásbeszédûek,
értelmi fogyatékosok
oktatására képesített
gyógypedagógiai tanár
Szakvizsga/egyetemi doktori
cím, ill. tudományos fokozat
Névjegyzékbe
való felvétel/
meghosszabbítás
idõpontja
Telefon: 20/362-6055, 32/430-855 (mh.) Megyei Gyermekvédelmi
pedagógia szakos
E-mail: [email protected]
Központ,
nevelõtanár,
3100 Salgótarján, Ruhagyári út 9. gyermekés ifjúságvédelmi
specializáció
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2007. 07. 01.
14. Jungvert Valéria
Telefon: 88/564-521 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Veszprém Megyei Területi
Gyermekvédelmi Szakszolgálat,
8200 Veszprém, Kossuth u. 10.
szociálpedagógus,
szociális munkás
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2006. 06. 01.
15. Kádas István
Telefon: 20/424-4336, 1/465-9072,
1/465-6027 (mh.)
E-mail: [email protected]
Szociálpolitikai
és Munkaügyi Intézet,
1134 Budapest, Tüzér u. 33-35.
történelem szakos
általános iskolai tanár,
népmûvelõ,
terület- és
településfejlesztõ
menedzser
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2005. 06. 01.
16. Kis Ildikó
Telefon: 20/669-0881, 1/295-3840,
1/354-3440 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Pest Megyei Területi
Gyermekvédelmi Szakszolgálat
és Intézményei,
1148 Budapest, Fogarasi u. 22.
oligofrénpedagógiapszichopedagógia szakos
gyógypedagógia tanár,
szociális munkás,
mediátor
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
17. Mándi Lászlóné
Telefon: 20/572-2955, 52/310-333 (mh.) Hajdú-Bihar Megyei Területi
tanító,
E-mail: [email protected]
Gyermekvédelmi Szakszolgálat,
népmûvelõ,
4024 Debrecen, Vármegyeház u. 9. szociális munkás
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2005. 06. 01.
18. Miklósi Erzsébet
Telefon: 30/338-4699, 42/421-207,
42/404-578 (mh.)
E-mail: [email protected]
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2007. 07. 01.
19. Molnár László
Telefon: 20/807-6666, 1/323-2910 (mh.) Budapest Fõváros Önkormányzat
E-mail: [email protected]
Területi Gyermekvédelmi
Szakszolgálata,
1081 Budapest, Alföldi u. 9-13.
oligofrénpedagógialogopédia szakos
gyógypedagógiai tanár,
szociálpolitikus
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
20. Dr. Orbán István
Telefon: 20/950-9223, 82/507-550 (mh.) Magyar GyermekE-mail: [email protected]
és Ifjúságvédelmi Szövetség,
7400 Kaposvár, Orci u. 18/A.
jogász,
pszichopedagógia szakos
gyógypedagógiai tanár,
gyermekjogi képviselõ
felsõfokú igazgatási
szakvizsga
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei pedagógus,
Önkormányzat Területi
szociálpedagógus,
Gyermekvédelmi Központ,
szociális munkás
4400 Nyíregyháza, Vasvári Pál u. 3.
7. szám
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
közigazgatási szakvizsga
(közigazgatási vezetési
ismeretek, szociális
igazgatás)
896
Ssz.
Iskolai végzettség/
szakképzettség,
felsõfokú szakképesítés
Név
Szakvizsga/egyetemi doktori
cím, ill. tudományos fokozat
Névjegyzékbe
való felvétel/
meghosszabbítás
idõpontja
Munkahely
21. Dr. Radoszáv Miklós
Telefon: 1/323-2900, 1/210-1124 (mh.)
E-mail: [email protected]
Budapest Fõváros
Önkormányzatának Területi
Gyermekvédelmi Szakszolgálata,
1081 Budapest, Alföldi u. 9-13.
jogász,
pedagógia szakos elõadó
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
22. Sándor Istvánné
Telefon: 20/981-7931, 20/519-3195,
66/560-270 (mh.)
E-mail: [email protected]
Békés Megyei Területi
Gyermekvédelmi Szakszolgálat
és Gyermekotthon,
5700 Gyula, Ady E. u. 8.
óvónõ, nevelõtanár,
jogi szakokleveles
szociálisés családvédelmi
tanácsadó
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2006. 06. 01.
23. Dr. Sebestyén Szilvia
Telefon: 30/456-7054, 1/356-8658 (mh.) Budai Gyermekkórház
Rendelõintézet Gyermekés Ifjúságpszichiátriai Gondozó,
1012 Budapest, Logodi u. 3.
gyermekpszichiáter,
mediáció,
közvetítés
és konfliktuskezelés
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2007. 07. 01.
24. Dr. Stoklász Gyöngyi
Telefon: 30/355-9703, 56/342-183,
56/371-355 (mh.)
E-mail: [email protected]
Megyei Gyermekés Ifjúságvédõ Intézet,
5000 Szolnok, Gyermekváros u. 1.
jogász,
gyermekés ifjúságvédelmi
tanácsadó
jogi szakvizsga,
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2004. 06. 01.
25. Dr. Szentkatolnayné
dr. Domonkosi Mária
Telefon: 20/424-3044, 46/379-902,
76/481-619 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Miskolci Gyermekvédelmi Körzet jogász,
jogtanácsos,
és Területi Gyermekvédelmi
szociálpolitikus
Szakszolgálat,
3532 Miskolc, Károly u. 12.
jogi szakvizsga, szociális
szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2005. 06. 01.
26. Szikulai István
Telefon: 20/520-6515, 1/465-9072
(mh.), 1/465-6027 (mh.)
E-mail: [email protected]
Szociálpolitikai
és Munkaügyi Intézet,
1134 Budapest, Tüzér u. 33-35.
történelem szakos
középiskolai tanár,
magyar szakos általános
iskolai tanár
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
27. Zakács Gábor
Telefon: 30/912-7212, 1/465-6027,
1/465-9072 (mh.)
E-mail: [email protected]
Szociálpolitikai
és Munkaügyi Intézet,
1134 Budapest, Tüzér u. 33-35.
gyógypedagógiai tanár,
szociális szakvizsga
mentálhigiénés
(gyermekvédelmi
szakember,
szakellátás)
pszichodráma-asszisztens
2006. 06. 01.
28. Zsámbéki Eszter
Telefon: 70/222-0653, 1/323-2900 (mh.) Budapest Fõváros Önkormányzat
E-mail: [email protected]
Területi Gyermekvédelmi
Szakszolgálat,
1081 Budapest, Alföldi u. 9-11.
oligofrénpedagógiapszichopedagógia szakos
gyógypedagógiai tanár,
szociális munkás
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
Elérhetõség
7. szám
Ssz.
Iskolai végzettség/
szakképzettség,
felsõfokú szakképesítés
897
Név
Elérhetõség
Munkahely
Szakvizsga/egyetemi doktori
cím, ill. tudományos fokozat
Névjegyzékbe
való felvétel/
meghosszabbítás
idõpontja
pedagógia szakos elõadó, közigazgatási szakvizsga
Betegjogi, Ellátottjogi és
pszichopedagógia szakos
Gyermekjogi Közalapítvány,
1122 Budapest, Városmajor u. 48/B. tanár,
jogi szakokleveles
családvédelmi és szociális
elõadó,
általános iskolai tanár,
gyermekjogi képviselõ,
belsõ auditor,
közoktatási szakértõ
2008. 08. 01.
közigazgatási szakvizsga
2008. 08. 01.
Telefon: 30/906-5415, 76/411-163,
20/489-9505 (mh.)
E-mail: [email protected]
30. Keresztényi László
Telefon: 20/374-6974, 62/562-611 (mh.) Dél-alföldi Regionális
E-mail: [email protected]
Közigazgatási Hivatal Szociális
és Gyámhivatala,
6741 Szeged, Rákóczi tér 1.
közoktatás-vezetõ,
oligofrénpedagógiapszichopedagógia szakos
gyógypedagógiai tanár
1. § (1) h) Javítóintézeti nevelés:
Ssz.
Név
Elérhetõség
1. Aczél Anna
Telefon: 30/966-4935, 1/307-6368,
1/307-63-68 (mh.)
E-mail: [email protected]
2. Negrea Vidia
3. Pál Gabriella
Munkahely
Szociális és Munkaügyi
Minisztérium Rákospalotai
Javítóintézete,
1151 Budapest, Pozsony u. 36.
Iskolai végzettség/
szakképzettség,
felsõfokú szakképesítés
Szakvizsga/egyetemi doktori
cím, ill. tudományos fokozat
Névjegyzékbe
való felvétel/
meghosszabbítás
idõpontja
pszichológia tudományok
kandidátusa,
címzetes fõiskolai tanár,
pedagógiai
szakpszichológus,
pszichológus,
magyar nyelv és irodalom
szakos középiskolai tanár
pedagógiai
szakpszichológus,
pszichológiatudomány
kandidátusa
2003. 08.01.
2008. 08. 01.
Telefon: 20/482-4212, 1/299-0196 (mh.) Közösségi Szolgáltatások
E-mail: [email protected]
Alapítványa,
1073 Budapest,
Erzsébet krt. 40-42. IV/26/B.
klinikai szakpszichológus
klinikai
gyermekpszichológia
2004. 06. 01.
Telefon: 30/210-1690, 1/308-1088,
1/307-6368 (mh.)
E-mail: [email protected].
általános iskolai tanító,
szociálpolitikai
szakigazgatás-szervezõ,
szociális munkás,
szupervízor
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2005. 06. 01.
Szociális és Munkaügyi
Minisztérium Rákospalotai
Javítóintézete,
1151 Budapest, Pozsony u. 36.
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
29. Kátainé Lusztig Ilona
898
Ssz.
Iskolai végzettség/
szakképzettség,
felsõfokú szakképesítés
7. szám
Név
4. Pál Tibor
Elérhetõség
Munkahely
Telefon: 30/210-1690, 1/307-6368 (mh.) Szociális és Munkaügyi
E-mail: [email protected],
Minisztérium Rákospalotai
[email protected]
Javítóintézete,
1151 Budapest, Pozsony u. 36.
általános gépész
üzemmérnök,
gépész mûszaki tanár,
szociológus
(szociálpolitika
szakirány),
minõségmenedzsment
szakmérnök
Szakvizsga/egyetemi doktori
cím, ill. tudományos fokozat
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
Névjegyzékbe
való felvétel/
meghosszabbítás
idõpontja
7. szám
Ssz.
Iskolai végzettség/
szakképzettség,
felsõfokú szakképesítés
2005. 06. 01.
1. § (1) i) Fogyatékos gyermekek gondozása, nevelése:
Ssz.
Név
Elérhetõség
Munkahely
Iskolai végzettség/
szakképzettség,
felsõfokú szakképesítés
Szakvizsga/egyetemi doktori
cím, ill. tudományos fokozat
1. Batyikné Csõke Ágnes
Telefon: 30/378-4434, 33/523-150 (mh.) Montágh Imre Általános Iskola
oligofrénpedagógiaE-mail: [email protected]
és Speciális Szakiskola,
pszichopedagógia szakos
2500 Esztergom, Dobogókõi u. 29. gyógypedagógiai tanár,
egészségtan tanár
szociális szakvizsga
(fogyatékosok szociális
ellátása, rehabilitációja)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
2. Becsákné Szõke Éva
Telefon: 34/379-197, 34/567-470 (mh.)
E-mail:
[email protected]
KEMÖ Általános Iskolája,
Speciális Szakiskolája,
Diákotthona és Gyermekotthona,
2890 Tata, Új út 21.
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2008. 08. 01.
3. Koszták Erzsébet
Telefon: 1/242-4330, 1/309-7556 (mh.)
E-mail: [email protected]
Deák Ferenc
pszichopedagógia szakos
Középiskolai Kollégium,
gyógypedagógiai tanár
1118 Budapest, Rimaszombati út 2.
pedagógiai szakvizsga
(iskolai nevelés
és szociálpszichológiai
ismeretek)
2004. 06.01.
Arany János Általános Iskola
gyógypedagógus
és Speciális Szakiskola,
8000 Székesfehérvár, Palotai út 52.
pedagógus szakvizsga
(közoktatási vezetõ)
2007. 07. 01.
szociális szakvizsga
(fogyatékosok szociális
ellátása, rehabilitációja)
2007. 07. 01.
4. Mahlerné Köfner Anikó Telefon: 22/310-689, 22/331-034 (mh.)
E-mail:
[email protected]
5. Petus Márta
gyógypedagógiai tanár,
közoktatás-vezetõ,
oligofrénpedagógiaszurdopedagógiai tanár
Telefon: 30/487-0700, 1/290-9386 (mh.) Fecskefészek Bölcsõde
csecsemõ- és
E-mail: [email protected]
és Korai Fejlesztõ Részleg,
gyermekápoló,
1181 Budapest, Vándor Sándor u. 7. szakgondozó,
általános szociális
munkás,
kisgyermeknevelõi
tanácsadó,
korai gyógypedagógiai
fejlesztõ
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
Névjegyzékbe
való felvétel/
meghosszabbítás
idõpontja
899
Név
Elérhetõség
Munkahely
Szakvizsga/egyetemi doktori
cím, ill. tudományos fokozat
6. Tompa László
Telefon: 30/475-6102, 68/480-389 (mh.) Békés Megyei Általános Iskola,
E-mail: [email protected]
Szakiskola, Módszertani
Intézmény és Lakásotthonok,
5667 Magyarbánhegyes,
Kossuth u. 8.
gyógypedagógus,
pszichológus
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás),
pedagógus szakvizsga
(közoktatási vezetõ)
7. Urbanics Júlia
Telefon: 30/969-7415, 88/561-375 (mh.) Veszprém Megyei Önkormányzat
E-mail: [email protected],
Csecsemõ és Fogyatékos
[email protected]
Személyek Otthona,
8200 Veszprém, Tüzér u. 44.
oligofrénpedagógiaszociális szakvizsga
pszichopedagógia szakos
gyógypedagógiai tanár,
igazgatásszervezõ,
pszichológus, szupervízor
Névjegyzékbe
való felvétel/
meghosszabbítás
idõpontja
900
Ssz.
Iskolai végzettség/
szakképzettség,
felsõfokú szakképesítés
2007. 07. 01.
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
1. § (1) j) Speciális szükségletû gyermekek ellátása:
Név
Elérhetõség
Munkahely
Szociális és Munkaügyi
Minisztérium Rákospalotai
Javítóintézete,
1151 Budapest, Pozsony u. 36.
Iskolai végzettség/
szakképzettség,
felsõfokú szakképesítés
Névjegyzékbe
Szakvizsga/egyetemi doktori
való felvétel/
cím, ill. tudományos fokozat meghosszabbítás
idõpontja
Telefon: 30/966-4935, 1/307-6368,
1/307-6368 (mh.)
E-mail: [email protected]
pszichológia tudományok
kandidátusa,
címzetes fõiskolai tanár,
pedagógiai
szakpszichológus,
pszichológus,
magyar nyelv és irodalom
szakos középiskolai tanár
pedagógiai
szakpszichológus,
pszichológiatudomány
kandidátusa
2008. 08. 01.
2. Balogh Péter
Telefon: 30/250-1828, 1/344-6110 (mh.) Coping Pszichológiai és Szociális közlekedési mérnök,
E-mail: [email protected]
Szolgáltató és Tanácsadó Bt.,
pszichológus,
1074 Budapest,
pszichológia szakos tanár
Rottenbiller u. 10. IV/22.
munka- és
szervezetpszichológiai
szakpszichológus
2005. 06. 01.
3. Batyikné Csõke Ágnes
Telefon: 30/378-4434, 33/523-150 (mh.) Montágh Imre Általános Iskola
oligofrénpedagógiaE-mail: [email protected]
és Speciális Szakiskola,
pszichopedagógia szakos
2500 Esztergom, Dobogókõi u. 29. gyógypedagógiai tanár,
egészségtan tanár
szociális szakvizsga
(fogyatékosok szociális
ellátása, rehabilitációja)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
4. Dr. Berény Judit
Telefon: 20/996-0383, 1/459-9100 (mh.) Fõvárosi Önkormányzat
E-mail: [email protected]
Heim Pál Gyermekkórház
Gyermekotthoni Osztály,
1089 Budapest, Üllõi út 86.
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás),
csecsemõés gyermekgyógyász
szakorvos,
iskola-egészségtan
és ifjúságvédelem
szakorvosa
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
általános orvos,
gyermekorvos
7. szám
1. Aczél Anna
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
Ssz.
Név
Elérhetõség
5. Dr. Haár Zsuzsanna
Telefon: 30/966-9372, 1/313-3298,
1/459-9100 (mh.)
E-mail: [email protected]
6. Horváth Gyula
Munkahely
Heim Pál Gyermekkórház,
1089 Budapest, Üllõi út 89.;
Budapest Fõváros Önkormányzat
Területi Gyermekvédelmi
Szakszolgálat,
1081 Budapest, Alföldi u. 9-13.
Névjegyzékbe
Szakvizsga/egyetemi doktori
való felvétel/
cím, ill. tudományos fokozat meghosszabbítás
idõpontja
csecsemõés gyermekgyógyász
szakorvos,
iskola-egészségtan
és ifjúságvédelem
szakorvosa,
szociális szakvizsga
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
Telefon: 20/263-3006, 47/350-031 (mh.) Gyermekotthon, Lakásotthon
E-mail: [email protected]
és Általános Iskola,
3718 Megyaszó, György major
általános iskolai tanító
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2005. 06. 01.
7. Illésné
Áncsán Éva Aranka
Telefon: 20/569-5657, 42/722-553 (mh.) Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei
E-mail: [email protected] Önkormányzat Gyermekvárosa,
Szakiskolája és Kollégiuma,
4456 Tiszadob, Bocskai u. 39.
tanár (testnevelés,
népmûvelés szak),
szociálpolitikus
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2007. 07. 01.
8. Dr. Kiss Mária
Telefon: 20/669-2079, 1/276-4234 (mh.) Budapest Fõváros
Önkormányzatának
Gyermekotthona,
1211 Budapest, Templom u. 13.
általános orvos, klinikai
pszichológus
orvosdoktor,
közegészségtan
és járványtan szakorvos,
gyermekpszichiátria
szakorvos
2004. 06. 01.
9. Králné Szabó Piroska
Telefon: 30/258-9153, 1/475-7000 (mh.) Apor Vilmos Katolikus Fõiskola,
E-mail: [email protected]
2600 Vác, Konstantin tér 1-5.;
Gyermekmentõ Szolgálat
Magyar Egyesülete,
1066 Budapest, Teréz krt. 24.
oligofrénpedagógiapszichopedagógia szakos
gyógypedagógiai tanár
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2005. 06. 01.
10. Kurucz Mária
Telefon: 30/292-2714, 70/411-9489,
1/392-0730, 1/394-1008 (mh.)
E-mail:
[email protected]
pedagógia szakos
nevelõtanár,
gyermek- és
ifjúságvédelem
specializáció,
gyermekfelügyelõ
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2008. 08. 01.
11. Máhr-Urbán Beatrix
Telefon: 30/402-1867, 1/410-0001 (mh.) Budapest XV. ker.
általános szociális
E-mail: [email protected]
ESZI Fióka Gyermekmunkás,
és Ifjúságjóléti Központ,
addiktológiai konzultáns
1155 Budapest, Kolozsvár u. 4/B.
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
12. Pál Gabriella
Telefon: 30/210-1690, 1/308-1088,
1/321-3526 (mh.)
E-mail: [email protected]
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2005. 06. 01.
Budapest Fõváros
Önkormányzatának Béke
Gyermekotthona,
1021 Budapest, Hárshegyi út 9.
Szociális és Munkaügyi
Minisztérium Rákospalotai
Javítóintézete,
1151 Budapest, Pozsony u. 36.
általános iskolai tanító,
szociálpolitikai
szakigazgatás-szervezõ,
szociális munkás,
szupervízor
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
általános orvos
7. szám
Ssz.
Iskolai végzettség/
szakképzettség,
felsõfokú szakképesítés
901
Név
Elérhetõség
Munkahely
Névjegyzékbe
Szakvizsga/egyetemi doktori
való felvétel/
cím, ill. tudományos fokozat meghosszabbítás
idõpontja
Telefon: 20/982-0926, 23/422-722,
29/337-484 (mh.)
E-mail: [email protected]
Váci Egyházmegye
általános iskolai katolikus szociális szakvizsga
Szegletkõ Gyermekotthon,
hittantanár, tanító
(gyermekvédelmi
2351 Alsónémedi, Felsõrába út 21.
szakellátás)
14. Pósa Róbert
Telefon: 30/619-4646, 62/401-701 (mh.) Szeged Megyei Jogú Város
E-mail: [email protected]
Önkormányzat
dr. Waltner Károly Otthon,
Fiú Speciális Gyermekotthon,
6724 Szeged, Szõregi út 80.
nevelõtanár,
pszichológus,
közoktatás-vezetõ
pedagógus szakvizsga,
közoktatás-vezetõ
2008. 08. 01.
15. Dr. Rónaszéki Éva
Telefon: 20/520-6332
E-mail: [email protected]
csecsemõés gyermekgyógyász
szakorvos,
iskola-egészségtan
és ifjúságvédelem
szakorvosa,
krízistanácsadó
szakpszichológus,
igazságügyi szakértõ
(csecsemõés gyermekgyógyászat,
ifjúságvédelem)
csecsemõés gyermekgyógyászat,
ifjúságvédelem,
krízistanácsadó
szakpszichológus
szakvizsga
2006. 06. 01.
16. Szollár Zsuzsanna
Telefon: 30/369-9705, 62/562-614 (mh.) Dél-alföldi Regionális
E-mail: [email protected],
Közigazgatási Hivatal
[email protected]
Szociális és Gyámhivatala,
6741 Szeged, Rákóczi tér 1.
nevelõtanár, szociális
szakigazgatás-szervezõ,
európai menedzsment
szakértõ
közigazgatási szakvizsga
(közigazgatási vezetési
ismeretek,
gyermekés ifjúságvédelem,
gyámügy)
2004. 06. 01.
17. Zakács Gábor
Telefon: 1/465-9072 (mh.),
1/465-6027 (mh.)
E-mail: [email protected]
gyógypedagógiai tanár,
mentálhigiénés
szakember,
pszichodráma-asszisztens
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2006. 06. 01.
Szociálpolitikai és Munkaügyi
Intézet és Szociális és Munkaügyi
Minisztérium Országos
Gyermekvédelmi Szakértõi
Bizottság,
2153 Fót, Vörösmarty tér 2.
Szociálpolitikai
és Munkaügyi Intézet,
1134 Budapest, Tüzér u. 33-35.
2008. 08. 01.
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
13. Pálfay Gellért
902
Ssz.
Iskolai végzettség/
szakképzettség,
felsõfokú szakképesítés
1. § (1) k) Gyermekek, illetve a gyámhatósági eljárásban érintett személyek személyiségvizsgálata:
Ssz.
Név
1. Aszódi Ilona Katalin
Elérhetõség
Munkahely
Telefon: 20/573-8382, 78/311-996 (mh.) 6200 Kiskõrös, Kossuth u. 48.
E-mail: [email protected]
Iskolai végzettség/
szakképzettség, felsõfokú
szakképesítés
pedagógiai
szakpszichológus
szakvizsga,
egyetemi doktori cím
2006. 06. 01.
7. szám
pszichológus,
pedagógiai
szakpszichológus,
pszichoterapeuta,
hipnoterapeuta,
NLP-practitioner,
szervezetfejlesztõ
Névjegyzékbe
Szakvizsga/egyetemi doktori
való felvétel/
cím, ill. tudományos fokozat meghosszabbítás
idõpontja
Név
Elérhetõség
2. Balogh Beáta
Telefon: 30/326-7421
E-mail: [email protected],
[email protected]
3. Balogh Péter
Munkahely
3525 Miskolc, Margittai u. 13.
Névjegyzékbe
Szakvizsga/egyetemi doktori
való felvétel/
cím, ill. tudományos fokozat meghosszabbítás
idõpontja
gyermek klinikai2005. 06. 01.
és mentálhigiéniai
szakpszichológus,
igazságügyi szakértõ,
családi,
iskolai és kisebbségcentrikus
mediátor
Telefon: 30/250-1828, 1/344-6110 (mh.) Coping Bt. Pszichológiai
E-mail: [email protected]
és Szociális Szolgáltató
és Tanácsadó Bt.,
1074 Budapest,
Rottenbiller u. 10. 4/22.
közlekedési mérnök,
pszichológus,
pszichológia szakos tanár
munkaés szervezetpszichológiai
szakpszichológus
2005. 06. 01.
4. Erdõs Istvánné
Telefon: 20/566-1865, 32/314-313,
32/314-814 (mh.), 32/432-272 (mh.)
E-mail: [email protected]
Nógrád Megyei
Pedagógiai-Szakmai Szolgáltató
és Szakszolgálati Intézet
- Tanulási Képességeket Vizsgáló
Szakértõi és Rehabilitációs
Bizottság,
3100 Salgótarján, Május 1. út 77.
általános iskolai tanár,
pszichopedagógia szakos
gyógypedagógia tanár,
pszichológus
pedagógiai
szakpszichológus
2004. 06. 01.
5. Galba Katalin
Telefon: 20/823-2718, 33/355-164,
33/456-733 (mh.)
E-mail: [email protected]
Pedagógiai Szakszolgálat,
2536 Nyergesújfalu, Irinyi u. 1.
pszichológus,
pedagógiai
klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus
gyermek- és
ifjúságvédelmi
szakpszichológus
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
6. Pappné
Makóczki Marianna
Telefon: 56/378-400, 56/421-113 (mh.)
E-mail: [email protected]
Városi Pedagógiai Szakszolgálat,
5000 Szolnok,
Városmajor u. 65/A.
gyógypedagógus,
pszichológus,
krízistanácsadó
szakpszichológus
7. Dr. Punczmanné
Radócz Mária
Telefon: 79/325-260, 79/422-233 (mh.)
E-mail: [email protected]
Bajai Kórház Gyermekpszichológus, klinikai
és Ifjúsági Mentálhigiénés
szakpszichológus
Gondozó, 6500 Baja, Rókus u. 10.
igazságügyi klinikai
szakpszichológus
2008. 08. 01.
8. Dr. Rónaszéki Éva
Telefon: 20/520-6332
E-mail: [email protected]
Szociálpolitikai és Munkaügyi
Intézet és Szociális és Munkaügyi
Minisztérium Országos
Gyermekvédelmi Szakértõi
Bizottság,
2153 Fót, Vörösmarty tér 2.
csecsemõ- és
gyermekgyógyászat,
ifjúságvédelem,
krízistanácsadó
szakpszichológus
szakvizsga
2006. 06. 01.
903
csecsemõés gyermekgyógyász
szakorvos,
Iskola-egészségtan
és ifjúságvédelem
szakorvosa,
krízistanácsadó
szakpszichológus,
igazságügyi szakértõ
(csecsemõés gyermekgyógyászat,
ifjúságvédelem)
tanácsadó szakpszichológus 2006. 06. 01.
szakvizsga
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
pszichológus,
pszichológia szakos
középiskolai tanár
7. szám
Ssz.
Iskolai végzettség/
szakképzettség, felsõfokú
szakképesítés
Név
9. Tóthné Haris Katalin
Elérhetõség
Telefon: 46/331-228, 46/532-515 (mh.)
E-mail: [email protected]
Munkahely
II. Rákóczi Ferenc Általános
és Magyar-Német
Két Tanítási Nyelvû Iskola,
3532 Miskolc, Zoltán u. 5.
pszichológus,
pszichológia szakos
középiskolai tanár
Névjegyzékbe
Szakvizsga/egyetemi doktori
való felvétel/
cím, ill. tudományos fokozat meghosszabbítás
idõpontja
pedagógiai
szakpszichológus
904
Ssz.
Iskolai végzettség/
szakképzettség, felsõfokú
szakképesítés
2008. 08. 01
1. § (1) l) Konfliktuskezelés, gyermekvédelmi közvetítés, mediáció:
Ssz.
Név
Elérhetõség
Telefon: 30/410-4671, 82/424-658 (mh.)
E-mail: [email protected]
2. Csöngei Ildikó
Regionális Családsegítõ
és Megyei Gyermekjóléti
Módszertani Családsegítõ
Központ,
7400 Kaposvár, Ezredév u. 22.
Iskolai végzettség/
szakképzettség,
felsõfokú szakképesítés
általános iskolai tanár,
gyógypedagógus,
pszichológus
Szakvizsga/egyetemi doktori
cím, ill. tudományos fokozat
Névjegyzékbe
való felvétel
idõpontja
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2005. 06. 01.
Telefon: 20/435-5885, 34/346-292 (mh.), Komárom Város Családsegítõ
szociálpolitikus,
30/556-0908 (mh.)
és Gyermekjóléti Szolgálata
szociológus,
E-mail: [email protected]
2900 Komárom, Jedlik Ányos u. 8. mediátor
szociális szakvizsga
(családvédelem,
családgondozás)
2008. 08. 01.
3. Deák Lívia
Telefon: 20/983-7120, 72/532-657 (mh.), Pécs Megyei Jogú Város
72/216-307 (mh.)
Önkormányzatának Esztergár L.
E-mail: [email protected]
Családsegítõ és Gyermekjóléti
Szolgálata Belvárosi Egység,
7632 Pécs, Anikó u. 5.;
7621 Pécs, Megye u. 22.
általános szociális
munkás,
mediátor
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2008. 08. 01.
4. Gáspár Józsefné
Telefon: 20/494-3937, 1/403-2122,
1/405-4431(mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Napraforgó Gyermekjóléti
Központ és Családsegítõ
és Szolgálat,
1163 Budapest, Cziráki u. 22.
üzemgazdász,
szociális szakvizsga
karitász szociális munkás, (gyermekjóléti alapellátás)
mediátor,
szociálpedagógus
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
5. Johann Endréné
Telefon: 30/620-4893, 84/325-553,
84/510-519 (mh.)
E-mail: [email protected]
Családsegítõ Központ
Gyermekjóléti Szolgálata,
8600 Siófok, Batthyány u. 46.
általános szociális
munkás,
mediátor
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
6. Kálmándy-Pap Ágnes
Erika
Telefon: 30/916-7442, 72/516-312,
72/516-313 (mh.)
E-mail: [email protected]
Pécsi Kistérségi
Alapszolgáltatási Központ,
7621 Pécs, Perczel u. 25.;
Levelezési cím:
7621 Pécs, Jókai u. 25.
általános szociális
munkás,
szociálpolitikus,
addiktológiai konzultáns,
mediátor
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás,
családgondozás,
családvédelem)
2006. 06. 01.
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
1. Buzsáki Tünde
Munkahely
7. szám
Név
Elérhetõség
Munkahely
Iskolai végzettség/
szakképzettség,
felsõfokú szakképesítés
Szakvizsga/egyetemi doktori
cím, ill. tudományos fokozat
Névjegyzékbe
való felvétel
idõpontja
Telefon: 30/688-1199, 30/828-5040,
1/240-9757
E-mail: [email protected]
Kapcsolat 2000
gyógypedagógiai tanár,
Pszichológiai Betéti Társaság,
pszichológus,
1075 Budapest, Wesselényi u. 17. mediátor, szupervízor
klinikai
2003. 08. 01.
gyermek-szakpszichológus, 2008. 08. 01.
pedagógiai
szakpszichológus,
bölcsészdoktor
8. Pfiszter Antalné
Telefon: 1/287-3563
E-mail: [email protected]
Budapest Fõváros XIX. ker.
Kispest Polgármesteri Hivatal
Gyámhivatala,
1195 Budapest,
Városháza tér 18-20.
szociális ügyintézõ,
szociálpedagógus,
kapcsolatügyeleti
mediátor
közigazgatási szakvizsga
2006. 06. 01.
9. Posztós László
Telefon: 30/974-9314, 28/595-051 (mh.), Szociális Alapellátási Központ,
28/586-790 (mh.) E-mail.
2113 Erdõkertes, Fõ út 19.;
[email protected]
Gyermekjóléti Szolgálat,
2112 Veresegyház, Fõ út 68.
földrajz-testnevelés
szakos általános iskolai
tanár, nevelõtanár,
mediátor
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2005. 06. 01.
10. Salamon Györgyi
Telefon: 92/331-170, 92/312-034 (mh.),
92/598-222 (mh.)
E-mail: [email protected]
Családsegítõ Szolgálat
és Gyermekvédelmi Központ,
8900 Zalaegerszeg, Kazinczy tér 4.
általános szociális
munkás,
mûvelõdésszervezõ,
mediátor
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2008. 08. 01.
11. Dr. Somfai Balázs
Telefon: 72/501-599 (mh.)
E-mail: [email protected]
PTE
Állam- és Jogtudományi Kar,
7622 Pécs, 48-as tér 1-3.
állam- és jogtudományok
doktora,
mediátor,
kapcsolatügyeleti
mediátor
PhD fokozat
(családés gyermeki jogok)
2006. 06. 01
12. Szabolcsi Julianna
Telefon: 52/788-469, 70/341-3419,
52/310-304 (mh.), 52/314-078 (mh.)
E-mail: [email protected]
DMJV
szociálpedagógus,
Gyermekvédelmi Intézménye,
szociálpolitikus,
4032 Debrecen, Böszörményi út 68. mediátor
szociális szakvizsga
(családvédelem,
családgondozás)
2008. 08. 01.
13. Szekeres Enikõ
Telefon: 30/439-8406, 46/562-276 (mh.)
E-mail: [email protected]
Miskolci Családsegítõ Központ,
3529 Miskolc, Budai József u. 4.
óvodapedagógus,
szociálpedagógus,
mediátor
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2007. 07. 01.
14. Dr. Tóth Edit
Telefon: 20/480-3334, 1/403-7483,
57/502-415 (mh.)
E-mail: [email protected]
SZIE ABK
Szociálpedagógiai Tanszék,
5100 Jászberény, Rákóczi út 53.
pszichológus,
pedagógiai
szakpszichológus
PhD tudományos fokozat
2008. 08. 01.
15. Tõrösné Fehér Ildikó
Telefon: 20/471-2626, 1/356-8658,
1/385-8303, 1/345-0600 (mh.)
E-mail: [email protected]
Fõvárosi Önkormányzat
Szent János Kórháza
és Észak-budai Egyesített
Kórházai Budai Gyermekkórház
III. telephely Gyermek- és
Ifjúságpszichiátriai Rendelõ,
1012 Budapest, Logodi u. 3.
pszichológus,
gyógytornász
klinikai szakpszichológus
2007. 07. 01.
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
7. Dr. Kardos Ferenc
7. szám
Ssz.
905
Név
Elérhetõség
Munkahely
Iskolai végzettség/
szakképzettség,
felsõfokú szakképesítés
Szakvizsga/egyetemi doktori
cím, ill. tudományos fokozat
Névjegyzékbe
való felvétel
idõpontja
16. Új Orsolya
Telefon: 30/476-6757, 72/516-312,
72/516-313 (mh.)
E-mail: [email protected]
Pécsi Kistérségi
Alapszolgáltatási Központ,
7621 Pécs, Perczel u. 25.;
Levelezési cím:
7621 Pécs, Jókai u. 25.
szociálpolitikus,
addiktológiai konzultáns,
mediátor
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2006. 06. 01.
17. Váriné Feró Mária
Telefon: 20/542-6341, 62/545-130 (mh.)
E-mail: [email protected]
Szegedi Tudományegyetem
Egészségügyi Fõiskolai Kar
Szociális Munka és
Szociálpolitika Tanszék,
6726 Szeged, Bal fasor 39-45.
biológia-kémia szakos
középiskolai tanár,
mentálhigiénikus
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
18. Zádor Péterné
Telefon: 20/385-3211, 1/342-1552 (mh.), Erzsébetvárosi
pszichológus, mediátor
1/321-5870 (mh.)
Nevelési Tanácsadó,
E-mail: [email protected]
1075 Budapest, Rumbach S. u. 10.
pedagógiai
szakpszichológus
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
Ssz.
Név
Elérhetõség
Munkahely
Iskolai végzettség/
szakképzettség,
felsõfokú szakképesítés
Névjegyzékbe
Szakvizsga/egyetemi doktori
való felvétel/
cím, ill. tudományos fokozat meghosszabbítás
idõpontja
1. Barcsi Antal
Telefon: 30/663-7788, 62/432-032 (mh.)
E-mail: [email protected]
Csongrád Megyei Területi
Gyermekvédelmi Szakszolgálat
és Gyermekotthonok
Igazgatósága,
6726 Szeged, Bal fasor 6.
népmûvelõ,
földrajz szakos általános
iskolai tanár,
közoktatási vezetõ
pedagógus szakvizsga,
közoktatási vezetõ,
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2005. 06. 01.
2. Dr. Barka Tamás
Telefon: 20/556-0788, 72/533-925 (mh.)
E-mail: [email protected]
Pécs Megyei Jogú Város
Önkormányzata,
7621 Pécs, Széchenyi tér 1.
szociálpolitikus, jogász
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2008. 08. 01.
3. Békés Zoltán
Telefon: 20/498-9132, 30/932-7201,
1/340-4591, 1/323-2944 (mh.)
E-mail: [email protected]
Budapest Fõváros
Önkormányzatának Területi
Gyermekvédelmi Szakszolgálata,
1081 Budapest, Alföldi u. 9-13.
orosz nyelv és irodalom
szociális szakvizsga
szakos középiskolai tanár, (gyermekvédelmi
pszichológus,
szakellátás)
pedagógia szakos elõadó
2008. 08. 01.
4. Berki Judit
Telefon: 30/466-1593, 32/355-328,
32/553-320 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Városi Közmûvelõdési Központ
és Könyvtár,
3070 Bátonyterenye,
Molnár S. út 1-3.
óvónõ,
népmûvelõ,
mûvelõdésszervezõ,
általános szociális
munkás,
szociálpolitikus,
tréner
2007. 07. 01.
szociális szakvizsga
(idõsek szociális ellátása),
közigazgatási szakvizsga
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
1. § (1) m) Gyermekjóléti, gyermekvédelmi ellátórendszerek kialakítása, értékelése:
906
Ssz.
7. szám
Név
Elérhetõség
Munkahely
5. Buzás Tibor
Telefon: 30/555-6832, 52/413-338 (mh.),
52/310-333 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Hajdú-Bihar Megyei Területi
Gyermekvédelmi Szakszolgálat,
4024 Debrecen,
Vármegyeháza út 9.
6. Csókay László
Telefon: 70/530-4789, 1/327-1058 (mh.)
E-mail: [email protected]
7. Dr. Daróczi Csilla
szociális munkás,
szociálpolitikus
Névjegyzékbe
Szakvizsga/egyetemi doktori
való felvétel/
cím, ill. tudományos fokozat meghosszabbítás
idõpontja
2005. 06. 01.
Budapest Fõváros
pszichológus
Önkormányzata
Fõpolgármesteri Hivatal,
1052 Budapest, Városház u. 9-11.
közigazgatási szakvizsga
(közigazgatási vezetési
ismeretek,
gyermekés ifjúságvédelem,
gyámügy)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
Telefon: 20/583-9530, 1/226-0041,
1/207-6024 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Budapest XXII. ker. Családsegítõ szociális szervezõ,
és Gyermekjóléti Szolgálat,
szociológus,
1225 Budapest, Nagytétényi u. 276. gyermekjogi képviselõ
szociális szakvizsga
(családvédelem,
családgondozás), PhD
fokozat
2004. 06. 01.
8. Deme Dóra
Telefon: 30/915-8049, 42/524-585,
42/524-585 (mh.)
E-mail: [email protected]
Nyíregyháza Megye Jogú Város szociálpolitikus
Polgármesteri Hivatal,
4400 Nyíregyháza, Kossuth tér 1.
közigazgatási szakvizsga
(szociális igazgatás)
2004. 06. 01.
9. Dr. Dohány László
András
Telefon: 20/975-2103, 52/573-063 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Polgári Kistérség
Többcélú Társulása,
4090 Polgár, Hõsök u. 10.
jogász, igazgatásszervezõ szociális szakvizsga
2004. 06. 01.
10. Domszky András
Telefon: 20/923-1953, 1/237-6700 (mh.)
E-mail: [email protected]
Szociálpolitikai
és Munkaügyi Intézet,
1134 Budapest, Tüzér u. 33-35.
oligofrénpedagógiapszichopedagógia szakos
gyógypedagógiai tanár,
szociológus
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2004. 06. 01.
11. Erdei Sándor
Telefon: 20/382-2716, 20/800-8595,
42/722-551 (mh.)
E-mail: [email protected]
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei óvodapedagógus,
Önkormányzat Gyermekvárosa, pedagógia szakos tanár
4456 Hajdúnánás, Bocskai u. 59.
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2007.07.01.
12. Fazekas Éva
Telefon: 20/411-9620, 34/587-476 (mh.)
E-mail: [email protected]
KEMÖ Általános Iskolája,
Speciális Szakiskolája,
Diákotthona és Gyermekotthona,
2890 Tata, Új út 21.
szociálpedagógus,
gyermekés ifjúságvédelmi
ügyintézõ
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2008. 08. 01.
13. Földessy Judit Ágnes
Telefon: 20/499-9671, 46/303-718,
46/560-206 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Miskolci Családsegítõ Központ, szociális munkás,
3529 Miskolc, Budai József u. 4. szociálpolitikus
szociális szakvizsga
(családvédelem,
családgondozás)
2005. 06. 01.
14. Gál Antal
Telefon: 70/459-2756, 30/229-3227,
63/561-521 (mh.)
E-mail: [email protected]
Szentesi Családsegítõ Központ,
6600 Szentes,
Csallány Gábor part 1.
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2004. 06. 01.
általános iskolai tanár,
mentálhigiénikus,
szociális menedzser
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
7. szám
Ssz.
Iskolai végzettség/
szakképzettség,
felsõfokú szakképesítés
907
Név
Elérhetõség
Munkahely
Névjegyzékbe
Szakvizsga/egyetemi doktori
való felvétel/
cím, ill. tudományos fokozat meghosszabbítás
idõpontja
Telefon: 70/338-0789, 1/323-2900 (mh.)
E-mail: [email protected]
Budapest Fõváros
általános szociális munkás szociális szakvizsga
Önkormányzatának Területi
(gyermekvédelmi
Gyermekvédelmi Szakszolgálata,
szakellátás)
1081 Budapest, Alföldi u. 9-13
2008. 08. 01.
16. Dr. Hazai Istvánné
Telefon: 1/327-1058 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Budapest Fõváros Önkormányzat
Fõpolgármesteri Hivatala
Gyermek- és Ifjúságvédelmi
Ügyosztály,
1054 Budapest, Városház u. 9-11.
hibásbeszédûek,
értelmi fogyatékosok
oktatására képesített
gyógypedagógiai tanár,
gyógypedagógus,
alapellátási szakértõ
közigazgatási szakvizsga
(közigazgatási vezetési
ismeretek, szociális
igazgatás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
17. Dr. Herczog Mária
Telefon: 30/971-0923, 36/520-484 (mh.)
E-mail: [email protected]
Eszterházy Károly Fõiskola,
3300 Eger, Eszterházy tér 1.
közgazdász tanár
szociológiai tudományok
doktora, szociológiai
tudományok kandidátusa
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
18. Kézi Zoltánné
Telefon: 30/903-0215, 66/530-220 (mh.)
Békés Megyei Szociális,
Gyermekvédelmi, Rehabilitációs
és Módszertani Központ,
5600 Békéscsaba, Degré u. 59.
általános iskolai tanító,
iskolai menedzser
és tantervfejlesztõ tanár,
gyám
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2008. 08. 01.
E-mail: [email protected]
19. Kocsa Erika
Telefon: 20/982-3448, 36/427-544 (mh.)
E-mail: [email protected]
Heves Megyei Önkormányzat
Egységes Gyermekvédelmi
Intézménye,
3300 Eger, Dobó tér 6/A.
pszichopedagógia szakos
gyógypedagógiai tanár,
mentálhigiénikus,
jogi szakokleveles
szociálisés gyermekvédelmi
tanácsadó,
általános menedzsment
szakértõ
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
20. Kulcsár János
Telefon: 20/925-7201, 23/344-050 (mh.),
23/344-052 (mh.)
E-mail: [email protected]
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Gondviselés Ház
- Páty Kht.,
2071 Páty, Csilla u. 3.
pedagógus,
gyógypedagógus
(népmûvelés-pedagógia
szak),
szociális igazgatás,
mediátor,
FIKSZ-tréner
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2006. 06. 01.
21. Lesták Ferencné
Telefon: 20/301-8156, 93/318-214,
92/597-263 (mh.)
E-mail: [email protected]
Nyugat-dunántúli Regionális
Közigazgatási Hivatal Szociális
és Gyámhivatala,
8900 Zalaegerszeg,
Kosztolányi u. 10.
óvodapedagógus,
szociális
szakigazgatás-szervezõ,
bûnmegelõzési szervezõ
közigazgatási szakvizsga
2007. 07. 01.
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
15. Hajduné
Kálmán Margit
908
Ssz.
Iskolai végzettség/
szakképzettség,
felsõfokú szakképesítés
7. szám
Név
Elérhetõség
Munkahely
Névjegyzékbe
Szakvizsga/egyetemi doktori
való felvétel/
cím, ill. tudományos fokozat meghosszabbítás
idõpontja
Telefon: 20/489-9624, 46/304-109,
46/563-302 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Miskolci
Gyermekvédelmi Központ,
3515 Miskolc, Egyetem u. 1.
tanító,
népmûvelõ,
történelem szakos
általános iskolai tanár,
egészségfejlesztõ
mentálhigiénikus,
gyermekjogi képviselõ
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
23. Martonné
Garányi Györgyi
Telefon: 92/460-808, 92/597-267 (mh.)
E-mail: [email protected]
Nyugat-dunántúli Regionális
Közigazgatási Hivatal
Szociális és Gyámhivatala,
8900 Zalaegerszeg,
Kosztolányi u. 10.
általános iskolai tanár,
családvédelmi elõadó
közigazgatási szakvizsga
2007. 07. 01.
24. Mike Tamás
Telefon: 20/921-9496, 1/465-5000/121 (mh.) Szociálpolitikai
E-mail: [email protected],
és Munkaügyi Intézet,
[email protected]
1134 Budapest, Tüzér u. 33-35.
általános szociális
munkás,
drámapedagógus
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2004. 06. 01.
25. Molnár László
Telefon: 20/807-6666, 1/323-2910 (mh.)
E-mail: [email protected]
Budapest Fõváros Önkormányzat
Területi Gyermekvédelmi
Szakszolgálata,
1081 Budapest, Alföldi u. 9-13.
oligofrénpedagógialogopédia szakos
gyógypedagógiai tanár,
szociálpolitikus
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
26. Nádasiné
Nemes Erzsébet
Telefon: 30/907-1172, 1/319-6113,
1/235-1790 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Közép-magyarországi Regionális szociális szervezõ,
Közigazgatási Hivatal Szociális szociális
és Gyámhivatala,
szakigazgatás-szervezõ
1056 Budapest, Váci u. 62-64.
közigazgatási szakvizsga
2007. 07.01.
27. Nyári Gabriella
Telefon: 20/489-9632, 1/210-5400/127 (mh.) Oltalom Karitatív Egyesület,
E-mail: [email protected]
1086 Budapest, Dankó u. 9.
általános iskolai tanító,
szociális menedzser,
szupervízor,
gyermekjogi képviselõ
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2005. 06. 01.
28. Nyitrai Imre
Telefon: 30/263-4331, 1/460-0747 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Budapest Fõváros III. ker.
Önkormányzat Polgármesteri
Hivatal,
1033 Budapest, Fõ tér. 3.;
Magyar Református
Szeretetszolgálat,
1143 Budapest,
Hungária krt. 200/C.
pedagógus (magyar nyelv közigazgatási szakvizsga
és irodalom,
mûvelõdésszervezõ),
szociális szervezõ,
szociológus,
szociálpolitikus
2006. 06. 01.
29. Otti Ernõné
Telefon: 30/6996-8942, 1/285-0950,
1/283-1909 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Budapest XX. ker. Pesterzsébet
Önkormányzatának
Polgármesteri Hivatala,
1201 Budapest, Kossuth tér 1.
szociális munkás,
FIKSZ-tréner
2008. 08. 01.
közigazgatási szakvizsga
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
22. Lovas János Tibor
7. szám
Ssz.
Iskolai végzettség/
szakképzettség,
felsõfokú szakképesítés
909
Név
Elérhetõség
Munkahely
Névjegyzékbe
Szakvizsga/egyetemi doktori
való felvétel/
cím, ill. tudományos fokozat meghosszabbítás
idõpontja
Budapest XX. ker. Pesterzsébet
Önkormányzatának
Polgármesteri Hivatala,
1201 Budapest, Kossuth tér 1.
középiskola tanár,
közoktatási vezetõ,
szociális
szakigazgatás-szervezõ
pedagógus szakvizsga,
közigazgatási szakvizsga
2008. 08. 01.
31. Pál Tibor
Telefon: 30/210-1690, 1/307-6368 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Szociális és Munkaügyi
Minisztérium Rákospalotai
Javítóintézete,
1151 Budapest, Pozsony u. 36.
általános gépész
üzemmérnök,
gépész mûszaki tanár,
szociológus
(szociálpolitika
szakirány),
minõségmenedzsment
szakmérnök
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2005. 06. 01.
32. Dr. Palásti Gáborné
Telefon: 46/354-823, 46/571-700 (mh.)
E-mail: [email protected]
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei
Önkormányzati Hivatal,
3525 Miskolc, Városház tér 1.
földrajz-rajz szakos
általános iskolai tanár
közigazgatási szakvizsga
(közigazgatási vezetési
ismeretek,
gyermekés ifjúságvédelem,
gyámügy)
2004. 06. 01.
33. Papp Krisztina Mária
Telefon: 30/556-2408, 1/275-8293,
1/365-1241 (mh.)
E-mail: [email protected]
Újbudai Humán Szolgáltató
Központ Módszertani
Gyermekjóléti Szolgálata,
1117 Budapest, Bogdánfy u. 7/D.
szociális szervezõ,
szociálpedagógus,
családpedagógus,
szociálpolitikus
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
34. Paréj Józsefné
Telefon: 20/217-9711, 24/531-341 (mh.)
E-mail: [email protected]
Dunaharaszti Város
óvodapedagógus,
Önkormányzatának
szociálpedagógus
Gyermekjóléti és Családsegítõ
Szolgálata,
2340 Dunaharaszti, Andrássy u. 14.
szociális szakvizsga
2006. 06. 01.
35. Porczió Györgyné
Telefon: 82/527-551 (mh.)
E-mail: [email protected]
Somogy Megyei Területi
Gyermekvédelmi Szakszolgálat,
7400 Kaposvár, Orci u. 18/A.
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2004. 06. 01.
36. Dr. Radoszáv Miklós
Telefon: 1/323-2900, 1/210-1124 (mh.)
E-mail: [email protected]
Budapest Fõváros
jogász,
pedagógia szakos elõadó
Önkormányzatának Területi
Gyermekvédelmi Szakszolgálata,
1081 Budapest, Alföldi u. 9-13.
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
37. Révész Magda
Telefon: 30/259-5722, 1/283-1169,
1/410-0001 (mh.)
E-mail: [email protected]
Fióka Gyermekés Ifjúságjóléti Központ,
1155 Budapest, Kolozsvár u. 4/B.
klinikai
2003. 08. 01.
gyermek-szakpszichológus, 2008. 08. 01.
szociológia-szociálpolitika
szakirányú PhD fokozat
általános iskolai tanító,
szociálpedagógus,
szociális
igazgatásszervezõ
pszichológus
7. szám
Telefon: 20/584-9009, 1/284-6946,
1/283-1909 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
30. Ozsegovics Ágnes
910
Ssz.
Iskolai végzettség/
szakképzettség,
felsõfokú szakképesítés
Név
Elérhetõség
Munkahely
Névjegyzékbe
Szakvizsga/egyetemi doktori
való felvétel/
cím, ill. tudományos fokozat meghosszabbítás
idõpontja
Családsegítõ Szolgálat
általános szociális
és Gyermekjóléti Központ,
munkás,
8900 Zalaegerszeg, Kazinczy tér 4. mûvelõdésszervezõ,
mediátor
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2008. 08. 01.
39. Szabó János
Telefon: 30/942-5905, 82/529-180 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Regionális Családsegítõ
és Megyei Gyermekjóléti
Módszertani Családsegítõ
Központ,
7400 Kaposvár, Füredi u. 65-67.
szociális szakvizsga
(családvédelem,
családgondozás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
40. Szarvák Mónika
Telefon: 30/365-1644, 53/361-152,
1/235-1770 (mh.)
E-mail: [email protected]
Közép-magyarországi Regionális szociálpolitikus,
Közigazgatási Hivatal Szociális szociálpedagógus
és Gyámhivatal,
1056 Budapest, Váci u. 62-64.
közigazgatási szakvizsga
2008. 08. 01.
41. Szikulai István
Telefon: 20/520-6515, 1/465-9072 (mh.),
1/465-6027 (mh.)
E-mail: [email protected]
Szociálpolitikai
és Munkaügyi Intézet,
1134 Budapest, Tüzér u. 33-35.
történelem szakos
középiskolai tanár,
magyar szakos általános
iskolai tanár
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2004. 06. 01.
42. Szollár Zsuzsanna
Telefon: 30/369-9705, 62/562-614
E-mail: [email protected],
[email protected]
Dél-alföldi Regionális
Közigazgatási Hivatal Szociális
és Gyámhivatala,
6741 Szeged, Rákóczi tér 1.
nevelõtanár, szociális
szakigazgatás-szervezõ,
európai menedzsment
szakértõ
közigazgatási szakvizsga
(közigazgatási vezetési
ismeretek,
gyermekés ifjúságvédelem,
gyámügy)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
43. Dr. Szöllõsi Gábor
Telefon: 20/986-3605, 74/315-486,
72/503-600 (mh.)
E-mail: [email protected]
Pécsi Tudományegyetem
Állam- és Jogtudományi Kar
Szociális Munka
és Szociálpolitikai Tanszék
7624 Pécs, Rókus u. 2.
jogász, szociológus
(szociálpolitikai
szakirány)
jogi szakvizsga,
szociológia-szociálpolitika
szakirányú PhD fokozat
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
44. Szûcs Elekné
Telefon: 20/383-7803, 66/362-323,
66/560-270 (mh.)
E-mail: [email protected]
Békés Megyei Területi
Gyermekvédelmi Szakszolgálat
és Gyermekotthon,
5700 Gyula, Ady E. u. 8.
tanító, nevelõtanár,
jogi szakokleveles
szociálisés családvédelmi
tanácsadó
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2006. 06. 01
45. Varga András
Telefon: 20/386-0277, 1/331-4860,
1/323-2931 (mh.)
E-mail: [email protected]
Budapest Fõvárosi
általános szociális
Önkormányzat Területi
munkás,
Gyermekvédelmi Szakszolgálata, szociálpolitikus
1081 Budapest, Alföldi u. 9-13.
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás,
gyermekjóléti alapellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
46. Varga István
Telefon: 74/413-170, 74/419-622 (mh.)
E-mail: [email protected]
PTE Illyés Gyula Fõiskolai Kar,
7100 Szekszárd,
Szent István tér 15-17.
közigazgatási szakvizsga
2008. 08. 01.
szociális szervezõ,
szociológus
(szociálpolitikai
szakirány),
szociálpolitikus
általános szociális
munkás,
szociálpolitikus
911
Telefon: 92/331-170, 92/312-034 (mh.),
92/598-222 (mh.)
E-mail: [email protected]
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
38. Salamon Györgyi
7. szám
Ssz.
Iskolai végzettség/
szakképzettség,
felsõfokú szakképesítés
Név
Elérhetõség
Munkahely
47. Varga Mária Beáta
Telefon: 20/997-1309, 1/331-4860,
1//394-1008 (mh.)
E-mail: [email protected]
Fõvárosi Önkormányzat Béke
Gyermekotthon,
1021 Budapest, Hárshegyi u. 9.
48. Vastag Judit
Telefon: 30/538-2925, 72/495-153
E-mail: [email protected]
49. Vincze Dezsõné
Telefon: 23/354-532, 1/256-2090 (mh.)
E-mail: [email protected]
szociológus
(szociálpolitikai
szakirány)
Névjegyzékbe
Szakvizsga/egyetemi doktori
való felvétel/
cím, ill. tudományos fokozat meghosszabbítás
idõpontja
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás,
gyermekjóléti alapellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
Siklósi Kistérségi Szociális
szociális szervezõ,
Szolgáltató Központ,
tereptanár
7818 Máriagyûd, Járó Péter u. 42.
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
2007. 07. 1.
Budapest Fõváros XVII. kerület
Önkormányzatának
Gyermekjóléti Központja,
1173 Budapest, Pesti út 80.
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
szociális munkás, tanító,
szociálpedagógus
912
Ssz.
Iskolai végzettség/
szakképzettség,
felsõfokú szakképesítés
1. § (1) n) Nyilvántartás:
Név
Elérhetõség
Munkahely
Iskolai végzettség/
szakképzettség,
felsõfokú szakképesítés
Névjegyzékbe
Szakvizsga/egyetemi doktori
való felvétel/
cím, ill. tudományos fokozat meghosszabbítás
idõpontja
1. Baráth Katalin
Telefon: 42/509-039, 42/402-039 (mh.)
E-mail: [email protected]
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei
Önkormányzat Gyermekvédelmi
Központja,
4400 Nyíregyháza, Vasvári P. út 3.
általános iskolai tanító,
általános szociális
munkás,
pedagógia szakos
bölcsésztanár
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
2004. 06. 01.
2. Dettre Erzsébet
Telefon: 70/943-9259, 1/452-9072 (mh.)
E-mail: [email protected]
Szociálpolitikai és Munkaügyi
Intézet,
1134 Budapest, Tüzér u. 33-35.
magyar-francia szakos
középiskolai tanár,
gyermekjogi képviselõ
2004. 06. 01.
szociális szakvizsga
(gyermekjóléti alapellátás)
3. Varga István
Telefon: 74/413-170, 74/419-622 (mh.)
E-mail: [email protected]
PTE Illyés Gyula Fõiskolai Kar,
7100 Szekszárd,
Szent István tér 15-17.
általános szociális
munkás, szociálpolitikus
közigazgatási szakvizsga
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
Ssz.
2008. 08. 01.
1. § (1) o) Egyéni gondozás, nevelés szakmai módszertani tervezése:
Ssz.
Név
1. Kemény Hargita
Elérhetõség
Telefon: 30/425-7892, 72/532-368 (mh.)
E-mail: [email protected]
Munkahely
gyógypedagógus,
tanulásban akadályozottak
pedagógia szakos tanára,
csecsemõés kisgyermekgondozó,
gyógypedagógiai
asszisztens
Névjegyzékbe
Szakvizsga/egyetemi doktori
való felvétel/
cím, ill. tudományos fokozat meghosszabbítás
idõpontja
2008. 08. 01.
7. szám
Kisgyermek Szociális
Intézmények Dél-dunántúli
Regionális Módszertani
Bölcsõde,
7624 Pécs, Budai Nagy A. u. 3.
Iskolai végzettség/
szakképzettség,
felsõfokú szakképesítés
Név
2. Szabadka Péter
Elérhetõség
Telefon: 70/411-948, 23/457-106,
1/394-1008 (mh.)
E-mail:
[email protected]
Munkahely
Budapest Fõváros
Önkormányzatának Béke
Gyermekotthona,
1021 Budapest, Hárshegyi út 9.
oligofrénpedagógiapszichopedagógia szakos
gyógypedagógiai tanár,
közoktatási vezetõ,
gyermekés ifjúságvédelmi
szakmenedzser,
sportedzõ
Névjegyzékbe
Szakvizsga/egyetemi doktori
való felvétel/
cím, ill. tudományos fokozat meghosszabbítás
idõpontja
szociális szakvizsga
(gyermekvédelmi
szakellátás)
7. szám
Ssz.
Iskolai végzettség/
szakképzettség,
felsõfokú szakképesítés
2008. 08. 01.
1. § (1) p) Gyermekek vagyoni érdekvédelme:
Ssz.
Név
Elérhetõség
Munkahely
Telefon: 1/212-327, 1/320-3929 (mh.)
E-mail: [email protected]
2. Dr. Orbán István
Telefon: 20/950-9223, 82/507-550 (mh.)
E-mail: [email protected]
3. Pauzáné dr. Suha Judit
Telefon: 20/489-9621, 1/245-2742,
1/225-3295 (mh.)
E-mail: [email protected]
Betegjogi, Ellátottjogi és
Gyermekjogi Közalapítvány,
1054 Budapest, Akadémia u. 3.
4. Dr. Rácz Szabina
Telefon: 30/979-2263, 94/311-442,
94/314-994 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
Telefon: 30/529-5356, 36/788-107,
36/521-984 (mh.)
E-mail: [email protected],
[email protected]
9730 Kõszeg, Várkör 8. I/2.
Eger MJV
Polgármesteri Hivatal
Gyámhivatala,
3300 Eger, Kossuth Lajos u. 28.
5. Rottekné
dr. Lénárt Gabriella
Dr. Németh, Dr. Csizmadia és
Dr. Pap Ügyvédi Iroda,
1133 Budapest, Pannónia u. 66.
Magyar Gyermek- és
Ifjúságvédelmi Szövetség,
7400 Kaposvár, Orci u. 18/A.
Névjegyzékbe
Szakvizsga/egyetemi doktori
való felvétel/
cím, ill. tudományos fokozat meghosszabbítás
idõpontja
jogász
jogi szakvizsga
2003. 08. 01.
2008. 08. 01.
jogász,
pszichopedagógia szakos
gyógypedagógiai tanár,
gyermekjogi képviselõ
jogász,
gyermekjogi-,
ellátottjogi- és betegjogi
képviselõ
felsõfokú igazgatási
szakvizsga
2004. 06. 01.
2004. 06. 01.
jogász
közigazgatási szakvizsga
(közigazgatási vezetési
ismeretek,
gyermek- és ifjúságvédelem, gyámügy)
jogi szakvizsga
jogász
közigazgatási szakvizsga
2008. 08. 01.
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
1. Dr. Németh László
Iskolai végzettség/
szakképzettség, felsõfokú
szakképesítés
2004. 06. 01.
Felhívjuk a szakértõk figyelmét a fenti miniszteri rendelet 7. §-ának (2) bekezdésében foglaltakra, mely szerint a szakértõ a Névjegyzéken vezetett adataiban bekövetkezett változásokat, vagy kizáró okokat a változástól számított harminc napon belül köteles bejelenteni a Hivatalnak. A bejelentést kérjük a következõ címre
megtenni: Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Szociális Fõosztály, 1089 Budapest, Kálvária tér 7.
A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal honlapján - www.afsz.hu - lehetõséget teremtünk bemutatkozó adatlap megjelentetésére, amelyet igény esetén kérünk a
következõ e-mail címre megküldeni: [email protected]
913
914
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
Pályázati felhívás
gyermekjogi képviselõi feladatok ellátására
A Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány az Alapító Okiratában foglaltak, valamint a betegjogi, az ellátottjogi és gyermekjogi képviselõ mûködésének feltételeirõl szóló 1/2004. (I. 5.) ESZCSM rendelet
2. §-ának (1) bekezdése alapján
pályázatot hirdet
gyermekjogi képviselõi feladatok ellátására.
I. Általános pályázati feltételek:
a) Pályázhatnak az 1/2004. (I. 5.) ESZCSM rendelet
1. §-ában meghatározott feltételeknek megfelelõ, felsõfokú végzettséggel rendelkezõ személyek. Egy személy egy
szakterület képviselõi feladatainak ellátására pályázhat.
b) Az ellátandó feladat:
- A gyermekjogi képviselõ - a gyermekek védelmérõl és
a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény
11/A. §-a alapján - ellátja a gyermekvédelmi gondoskodásban részesülõ gyermek e törvényben meghatározott
jogainak védelmét, és segíti a gyermeket jogai megismerésében és érvényesítésében.
c) A pályázat elnyeréséhez szükséges általános feltételek a következõk:
A betegjogi, az ellátottjogi és a gyermekjogi képviselõ mûködési feltételeirõl szóló 1/2004. (I. 5.) ESZCSM
rendeletben meghatározottak alapján
- büntetlen elõélet,
- felsõfokú végzettség,
- szakmai gyakorlat,
- jogvédelmi képviselõi tanfolyam elvégzése.
A pályázathoz mellékletben csatolni szükséges a fentiek
igazolására szolgáló dokumentumokat.
A Közalapítvány Kuratóriuma döntésének megfelelõen
a pályázatnak tartalmaznia kell a következõket:
- részletes szakmai önéletrajzot, a szakmai gyakorlat bemutatásával,
- a feladatellátásról készített szakmai programot,
- referenciamunkák felsorolását (publikáció, elõadás),
valamint
- a pályázathoz csatolhatók szakmai ajánlások is.
7. szám
kaidõs foglalkoztatással, továbbá megbízási, illetve vállalkozási szerzõdéssel történhet.
A pályázónak nyilatkoznia kell arról, hogy az alább
megjelölt óraszámkeretek között milyen havi óraszámban,
és milyen jogviszony keretében vállal feladatot.
- Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 80 órás (a megye nyugati részére kiterjedõ) foglalkoztatásra hirdetünk pályázatot.
A képviselõi feladatok ellátására elsõdlegesen az intézményekben, a szolgáltatóknál kerül sor.
Bérezésre, illetve díjazásra vonatkozó tájékoztatás
A képviselõk foglalkoztatását meghatározza az ellátandó feladat nagysága (a szolgáltatók száma, elérhetõsége, az ellátási terület mérete), valamint az alkalmazási jogviszony jellege. A vállalkozás keretében ellátott feladat
esetén a vállalt feladat idõtartama is meghatározó.
A képviselõk díjazására a Közalapítvány 1 400 Ft-os
óradíjat biztosít, amely - az ellátandó terület arányában dologi költséggel (utazási költségtámogatás, gépkocsihasználat, telefonhozzájárulás) egészül ki.
A pályázat benyújtásának feltételei, határideje
A pályázatot a fentiekben ismertetett követelmények
alapján, a pályázati kiírási feltételek szerint szükséges elkészíteni, igényes szakmai munkaként.
A pályázat benyújtásának határideje: 2008. augusztus 31.
A pályázatot papíralapon, A/4-es formátumban, postai
úton továbbítva, 3 példányban kell eljuttatni a következõ
címre:
Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány
Levelezési cím: 1122 Budapest, Városmajor u. 48/b.
A pályázat elkészítésével kapcsolatosan esetleg felmerülõ további információk a Közalapítványi Iroda telefonszámán kérhetõk: 225-3294.
A pályázatokról a Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány Kuratóriuma dönt.
A Kuratórium döntésérõl a Közalapítványi Iroda írásban értesítést küld valamennyi pályázónak legkésõbb
2008. szeptember 15-ig.
A pályázathoz csatolandó dokumentumok:
- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány,
II. Részletes pályázati feltételek, betölthetõ álláshelyek:
- a képesítést igazoló dokumentumok másolata,
A jogvédelmi képviselõi feladatok ellátása munkaviszony keretében, az alábbiak szerinti teljes vagy részmun-
- jogvédelmi képviselõi tanúsítvány.
- referenciamunkák felsorolása, ajánlások,
7. szám
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
Pályázati felhívások
álláshelyek betöltésére
Budapest Fõváros Önkormányzata pályázatot hirdet
a Fõvárosi Önkormányzat fenntartásában mûködõ Kaffka
Margit Gyermekotthon (1122 Budapest, Acsádi Ignác u. 3.)
intézményvezetõi (igazgatói)
álláshelyének teljes munkaidõben történõ betöltésére.
A munkavégzés helye: a meghirdetett intézmény székhelye és összes telephelye.
Pályázati feltételek:
Képesítési elõírás:
- a 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet 2. számú melléklete
I. rész II. Szakellátások 2. Gyermekotthonok sora szerinti
képesítés (felsõfokú szociális alapvégzettség, pedagógus,
pszichológus, vagy mentálhigiénés szakember, gyermekés ifjúságvédelmi tanácsadó jogi szakokleveles családvédelmi tanácsadó, szociális igazgatásszervezõ oklevéllel
rendelkezõ: jogász, igazgatásszervezõ, szociológus, közgazdász szociálpolitikai szakon, népmûvelõ, mûvelõdésszervezõ, védõnõ, teológus, hittanár, hittantanár vagy szociális menedzser oklevéllel rendelkezõ: védõnõ, teológus,
hittanár, hittantanár).
Szakmai gyakorlat: legalább 5 év.
A pályázathoz csatolni kell:
- a pályázó részletes szakmai életrajzát,
- a megpályázott intézmény vezetésére vonatkozó szakmai programot, a szakmai helyzetelemzésre épülõ fejlesztési elképzelésekkel,
- az álláshely betöltéséhez szükséges képesítések meglétét
igazoló okmányok közjegyzõ által hitelesített másolatát,
- a büntetlen elõéletet igazoló, három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt,
- a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással
összefüggõ kezeléséhez hozzájárul,
- a pályázó nyilatkozatát, mely szerint a gyermekek védelmérõl és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi
XXXI. törvény 15. §-ának (8) bekezdésében meghatározott kizáró ok vele szemben nem áll fenn.
A közalkalmazotti jogviszony idõtartama: a közalkalmazotti jogviszony határozatlan idõre szól.
A magasabb vezetõi megbízás idõtartama: a pályázat
elbírálását követõ hónap elsõ napjától 2013. augusztus
31. napjáig.
Juttatás: a pályázó illetménye és illetménypótléka közalkalmazotti besorolásától függõen, a közalkalmazottak
jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény alapján és az
915
azonos intézménytípus igazgatóinak illetményével összhangban kerül megállapításra.
A pályázat benyújtásának határideje: 2008. szeptember 15.
A pályázat benyújtásának módja és helye: írásban, három azonos szövegû és mellékletû példányban, zárt borítékban (egy példányt összefûzés nélkül); „Intézményvezetõ pályázat” felirattal ellátva kell benyújtani személyesen
vagy postai úton a Budapest Fõváros Önkormányzatának
Fõpolgármesteri Hivatala Gyermek- és Ifjúságvédelmi
Ügyosztá lyá hoz (1052 Bu da pest, Vá ros ház u. 9-11.,
I. emelet 104. szoba).
A pályázat elbírálásának határideje: a pályázat benyújtási határidejét követõ hatvan nap, de legkésõbb 2008.
november 30.
***
Budapest Fõváros IV. ker. Újpest Önkormányzata
(1041 Budapest, István út 14., Tel.: 231-3101) pályázatot hirdet a Budapest Fõváros IV. ker. Újpest Önkormányzat
Szociális Foglalkoztatója (1042 Budapest, Viola u. 6-8.)
igazgatói
álláshelyének betöltésére.
A vezetõ által ellátandó feladatok: mûködési területén
szervezi és végrehajtja az Önkormányzat foglalkoztatással
összefüggõ rendelkezéseit, ennek keretében önállóan irányítja az intézmény szakmai és gazdasági tevékenységét.
Pályázati feltételek:
- legalább 5 év felsõfokú végzettséget vagy felsõfokú
szakmai képesítést igénylõ, a szociális ellátás területén
végzett munkakörben szerzett szakmai gyakorlat,
- büntetlen elõélet,
- vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség.
A pályázathoz csatolni kell:
- részletes szakmai önéletrajzot,
- a Budapest Fõváros IV. ker. Újpest Önkormányzat
Szociális Foglalkoztatója mûködtetésére vonatkozó szakmai helyzetelemzésre épülõ fejlesztési elképzeléseket és a
vezetésre vonatkozó szakmai programot,
- a képesítést igazoló okiratokat, illetve azok másolatát,
- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt,
- a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással
összefüggõ kezeléséhez hozzájárul.
A közalkalmazotti jogviszony idõtartama: a közalkalmazotti jogviszony határozatlan idõre szól, újonnan létesített jogviszony esetén - a közalkalmazottak jogállásáról
szóló 1992. évi XXXIII. törvény [Kjt.] 21/A. § (4) bekezdésében foglaltak kivételével - 3 hónap próbaidõ kikötésével.
916
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
A magasabb vezetõi megbízás idõtartama: 5 év.
Az álláshely betölthetõ: a pályázat elbírálását követõen
azonnal.
Illetmény: a Kjt. alapján.
A pályázat benyújtásának határideje: a Szociális Közlönyben történõ megjelenéstõl számított 30. nap.
A pályázat benyújtásának formája és helye: a pályázatot
írásban, a csatolt mellékletekkel együtt a Budapest Fõváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Személyügyi Osztályának címezve kell benyújtani
(1041 Budapest, István út 14.).
A pályázat elbírálásának határideje: a pályázat benyújtási határidejének lejártát követõ 60 napon belül.
A pályázattal kapcsolatban érdeklõdni lehet Nagy István
alpolgármester titkárságán személyesen (1041 Budapest,
István út 11.), illetve a 231-3155-ös telefonszámon.
***
Budapest Fõváros IV. ker. Újpest Önkormányzata
(1041 Budapest, István út 14., Tel.: 231-3101) pályázatot
hirdet az Újpesti Önkormányzati Bölcsõdék Intézménye (1043 Budapest, Munkásotthon u. 47.)
intézményvezetõi
álláshelyének betöltésére.
Az intézményvezetõ által ellátandó feladatok: a mûködés tárgyi és személyi feltételeinek biztosítása, az intézmény irányítása, igény szerint beszámol az intézmény
munkájáról, vezeti az elõírt dokumentációt és elkészíti a
mûködéssel kapcsolatos jelentéseket.
Pályázati feltételek:
- a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai
feladatairól és mûködésük feltételeirõl szóló 15/1998.
(IV. 30.) NM rendelet 2. számú melléklete I. részének
2/A. pontja alapján elõírt szakirányú felsõfokú végzettség,
- legalább 5 év felsõfokú végzettséget vagy felsõfokú
szakmai képesítést igénylõ, a gyermekvédelem területén
végzett munkakörben szerzett szakmai gyakorlat,
- büntetlen elõélet,
- vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség.
Elõnyt jelent: szociális szakvizsga.
A pályázathoz csatolni kell:
- részletes szakmai önéletrajzot,
- az Újpesti Önkormányzati Bölcsõdék Intézménye mûködtetésére vonatkozó szakmai helyzetelemzésre épülõ
fejlesztési elképzeléseket és a vezetésre vonatkozó szakmai
programot,
7. szám
- a képesítést igazoló okiratokat, illetve azok másolatát,
- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt,
- a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással
összefüggõ kezeléséhez hozzájárul,
- a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a gyermekek védelmérõl és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi
XXXI. törvény 15. §-ának (8) bekezdésében meghatározott kizáró ok vele szemben nem áll fenn.
A közalkalmazotti jogviszony idõtartama: a közalkalmazotti jogviszony határozatlan idõre szól, újonnan létesített jogviszony esetén - a közalkalmazottak jogállásáról
szóló 1992. évi XXXIII. törvény [Kjt.] 21/A. § (4) bekezdésében foglaltak kivételével - 3 hónap próbaidõ kikötésével.
A vezetõi megbízás idõtartama: 5 év.
Az álláshely betölthetõ: a pályázat elbírálását követõen
azonnal.
Illetmény: a Kjt. alapján.
A pályázat benyújtásának határideje: a Szociális Közlönyben történõ megjelenéstõl számított 30. nap.
A pályázat benyújtásának formája és helye: a pályázatot
írásban, a csatolt mellékletekkel együtt a Budapest Fõváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Személyügyi Osztályának címezve kell benyújtani
(1041 Budapest, István út 14.).
A pályázat elbírálásának határideje: a pályázat benyújtási határidejének lejártát követõ 60 napon belül.
A pályázattal kapcsolatban érdeklõdni lehet Nagy István
alpolgármester titkárságán személyesen (1041 Budapest,
István út 11.), illetve a 231-3155-ös telefonszámon.
***
A Csillaghegyi Evangélikus Egyházközség pályázatot
hirdet az épülõ békásmegyeri Evangélikus Idõsotthon
(1038 Budapest, Mezõ u. 12.)
intézményvezetõi
állására. A hatvannégy apartmant tartalmazó új szeretetintézmény 2009. január 1-jén kezdi meg mûködését.
Az intézmény jellege: tartós bentlakásos ápolást-gondozást nyújtó szociális intézmény idõskorúak részére.
A pályázat feltételei:
- a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények
szakmai feladatairól és mûködésük feltételeirõl szóló 1/2000.
(I. 7.) SZCSM rendeletben meghatározott képesítés,
7. szám
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
- az elõírt szakirányú végzettséget igazoló felsõfokú oklevél,
- megfelelõ, legalább hároméves, vezetõi munkakörben
szerzett gyakorlat, a szociális és/vagy az egészségügyi ellátás területén,
- büntetlen elõélet.
Az intézményvezetõi állás tervezett kezdõ idõpontja:
2008. október 1.
A megbízás idõtartama: határozatlan.
A munkakörhöz kapcsolódó juttatások: bér, vezetõi
pótlék a Kjt.-ben meghatározottak alapján.
A pályázat benyújtásának határideje (a postai feladás
bélyegzõjének dátuma): 2008. augusztus 20.
A pályázat elbírálásának határideje: 2008. szeptember 10.
A pályázatnak tartalmaznia kell:
- a pályázó jelenlegi munkakörét, beosztását,
- önéletrajzát,
- részletes szakmai életrajzát,
- az intézmény vezetésére vonatkozó programot a szakmai
programot, helyzetelemzést, fejlesztési elképzeléseket,
- motivációs levelet,
- a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással
összefüggõ kezeléséhez hozzájárul.
A pályázathoz kötelezõen csatolandó mellékletek:
- az iskolai végzettséget igazoló okmányok hiteles másolata, köztük a szociális szakvizsga bizonyítványa,
- három hónapnál nem régebbi, érvényes erkölcsi bizonyítvány,
- a szociális és/vagy az egészségügyi ellátás területén
vezetõi munkakörben szerzett szakmai gyakorlatot igazoló
referencia.
917
dapest, Mezõ u. 12.) címére. Kérjük, a borítékra írják rá:
„Pályázat intézményvezetõi állásra”.
A pályázati anyagot bizalmasan kezeljük.
***
Budapest Fõváros XVI. kerületi Önkormányzat
képviselõ-testülete (1163 Budapest, Havashalom u. 43.)
pályázatot hirdet a Budapest Fõváros XVI. kerületi
Önkormányzat Egyesített Bölcsõde (1163 Budapest,
Kolozs u. 36.)
intézményvezetõi
álláshelyének betöltésére.
Az intézmény tevékenységi köre: gyermekek napközbeni ellátása.
Az intézményvezetõ feladata:
- Budapest Fõváros XVI. kerületi Önkormányzat Egyesített Bölcsõdéjének vezetése, az intézmény tevékenységi
körébe tartozó feladatok vezetõi irányítása,
- az intézménynek a hatályos jogszabályokban, a Szervezeti és Mûködési Szabályzatban, az intézményt fenntartó határozataiban, a szakmai követelményekben megfogalmazottaknak megfelelõ folyamatos és gazdaságos mûködtetése,
- az intézmény szakmai és mûködési terveinek elõkészítése, egyeztetése és megvalósítása,
- az intézmény éves költségvetési tervezeteinek elkészítése, a intézmény elfogadott költségvetésének végrehajtása.
Pályázati feltételek:
- a 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet 2. számú mellékletének I. Rész 2/A. pontja szerinti képesítés,
- legalább 5 év felsõfokú végzettséget vagy felsõfokú
szakmai képesítést igénylõ, a gyermekvédelem területén
végzett munkakörben szerzett szakmai gyakorlat,
- büntetlen elõélet.
Nem kötelezõen csatolandó dokumentumok:
- lelkészi ajánlás,
- egyéb szakmai képesítéseket igazoló dokumentumok
(további végzettségek, képesítések igazolása, nyelvvizsga-dokumentumok stb.).
Elõnyt jelent:
- vezetõi gyakorlat,
- a 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet 2. számú mellékletének I. Rész 2/A. pontja szerinti végzettségen felül a
2/B. pontban felsorolt végzettségek valamelyikének megléte.
A pályázat kiírója egyenlõ lehetõséget biztosít a pályázóknak a szükséges információk megszerzésére és az
épülõ intézmény megtekintésére.
A pályázatnak tartalmaznia kell:
- a pályázó részletes szakmai életrajzát,
- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt,
- a képesítést igazoló okirat(ok) másolatát,
- az intézmény vezetésére vonatkozó programot a szakmai
helyzetelemzésre épülõ fejlesztési elképzelésekkel,
- nyilatkozatot, melyben a pályázó hozzájárul ahhoz,
hogy pályázati anyagát az Eseti Bizottság, valamint a Budapest Fõváros XVI. kerületi Önkormányzat Egészségügyi
A pályázattal kapcsolatban felvilágosítást ad dr. Breuer
Katalin gyülekezeti felügyelõ a következõ telefonszámon:
20/979-4808.
A pályázatot egy eredeti és négy másolati példányban,
zárt borítékban, postai úton kérjük benyújtani az alábbi
címre: Csillaghegyi Evangélikus Egyházközség (1038 Bu-
918
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
és Szociális Bizottsága és képviselõ-testülete megismerje
és abba betekintsen,
- nyilatkozatot arról, hogy az 1997. évi XXXI. törvény
15. §-ának (8) bekezdésében meghatározott kizáró ok a pályázóval szemben nem áll fenn,
- a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a Budapest Fõváros
XVI. kerületi Önkormányzat képviselõ-testülete a pályázat elbírálására vonatkozó elõterjesztést nyilvános vagy
zárt ülés keretében tárgyalja.
A közalkalmazotti jogviszony idõtartama: a közalkalmazotti jogviszony határozatlan idõre szól, újonnan létesített jogviszony esetén - a közalkalmazottak jogállásáról
szóló 1992. évi XXXIII. törvény [Kjt.] 21/A. § (4) bekezdésében foglaltak kivételével - 3 hónap próbaidõ kikötésével.
A magasabb vezetõi megbízás idõtartama: 5 év.
A magasabb vezetõi megbízás kezdõ napja: 2008. november 1.
A magasabb vezetõi megbízás megszûnésének idõpontja: 2013. október 31.
Illetmény: a Kjt., valamint a 257/2000. (XII. 26.) Korm.
rendelet elõírásai alapján.
A pályázat benyújtásának határideje: 2008. szeptember 12.
A pályázat benyújtásának módja és helye: a pályázatot
egy példányban, zárt borítékban a Budapest Fõváros
XVI. kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának
Szociális és Egészségügyi Ügyosztályához kell benyújtani
(1163 Budapest, Havashalom u. 43.). A borítékra kérjük
ráírni: „Pályázat az Egyesített Bölcsõde intézményvezetõi
álláshelyére”.
7. szám
- családsegítés,
- gyermekjóléti szolgálat,
- bölcsõdei ellátás.
Az intézményvezetõ által ellátandó feladatok: az intézmény tevékenységi körébe tartozó feladatok vezetõi
irányítása.
Pályázati feltételek:
- az 1/2000. (I. 7.) SZCSM rendelet 3. számú melléklete
szerinti szakirányú szakképzettség, valamint a 15/1998.
(IV. 30.) NM rendelet 2. számú mellékletében elõírt felsõfokú szakirányú képesítés,
- legalább 5 év felsõfokú végzettséget vagy felsõfokú
szakmai képesítést igénylõ, a szociális ellátás területén
végzett munkakörben szerzett szakmai gyakorlat,
- büntetlen elõélet.
A pályázatnak tartalmaznia kell:
- részletes szakmai önéletrajzot,
- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány másolatát,
- a képesítést igazoló okiratok másolatát,
- az intézmény vezetésére vonatkozó programot a szakmai
helyzetelemzésre épülõ fejlesztési elképzelésekkel,
- a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással
összefüggõ kezeléséhez hozzájárul,
- a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a gyermekek
védelmérõl és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi
XXXI. törvény 15. §-ának (8) bekezdésében meghatározott
kizáró ok vele szemben nem áll fenn.
A pályázattal kapcsolatban bõvebb információ kérhetõ
Müller Kingától a 401-1733-as telefonszámon.
A közalkalmazotti jogviszony idõtartama: a közalkalmazotti jogviszony határozatlan idõre szól, újonnan létesített jogviszony esetén - a közalkalmazottak jogállásáról
szóló 1992. évi XXXIII. törvény [Kjt.] 21/A. § (4) bekezdésében foglaltak kivételével - 3 hónap próbaidõ kikötésével.
***
A magasabb vezetõi megbízás idõtartama: 5 év, 2008.
szeptember 1-jétõl 2013. augusztus 31-ig.
A pályázat elbírálásának határideje: 2008. október 15.
Balatonboglár Városi Önkormányzat képviselõ-testülete (8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11.) pályázatot
hirdet a Balatonboglár-Ordacsehi Települések Platán
Szociális Alapszolgáltatási Központja (8630 Balatonboglár, Dózsa Gy. u. 45.)
intézményvezetõi
álláshelyének betöltésére.
Az intézmény tevékenységi köre:
- szociális ellátás elhelyezés nélkül,
- nappali ellátás,
- étkeztetés,
- házi segítségnyújtás,
Bérezés: a Kjt. szerint + vezetõi pótlék 200%.
A pályázat benyújtásának határideje: a Szociális Közlönyben való megjelenést követõ 30. nap.
A pályázat benyújtásának helye: a pályázatot Balatonboglár Város polgármesterének címezve kell benyújtani
(8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11.).
A pályázat elbírálásának határideje: a pályázat benyújtási határidejének lejártát követõ 30. nap.
A pályázattal kapcsolatban felvilágosítás kérhetõ
Dr. Kovács Miklós polgármestertõl a 85/550-323-as telefonszámon.
***
7. szám
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
A Baranya Megyei Önkormányzat (7621 Pécs, Széchenyi tér 9.) pályázatot hirdet a Baranya Megyei Önkormányzat Kastélypark Idõskorúak Otthona (7833 Görcsöny, Hársfa u. 6.)
igazgatói
álláshelyének betöltésére.
919
A pályázat elbírálásának határideje: a pályázat elbírálására a közgyûlés 2008. novemberi ülésén kerül sor.
A pályázat elkészítéséhez információ Löffler Tamás
szociális referenstõl kérhetõ a 72/500-429-es telefonszámon.
***
Az intézmény tevékenységi köre: idõsek otthona ápolást,
gondozást nyújtó ellátás Görcsönyben és Keresztespusztán.
Budakalász Nagyközség Önkormányzatának képviselõ-testülete pályázatot hirdet a Kalászi Idõsek Klubja
Az intézményvezetõ által ellátandó feladatok: az intézmény tevékenységi körébe tartozó feladatok vezetõi
irányítása.
intézményvezetõi
Pályázati feltételek:
- az 1/2000. (I. 7.) SZCSM rendelet 3. számú mellékletének 9. pontjában elõírt szakirányú szakképzettség,
- legalább 5 év felsõfokú végzettséget vagy felsõfokú
szakmai képesítést igénylõ, a szociális ellátás területén
végzett munkakörben szerzett szakmai gyakorlat,
- büntetlen elõélet.
Elõnyt jelent:
- vezetõi gyakorlat,
- szociális szakvizsga.
A pályázatnak tartalmaznia kell:
- a képesítést igazoló okiratok másolatát és a szakmai
gyakorlat meglétérõl szóló igazolását,
- részletes szakmai önéletrajzot,
- 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt,
- az intézmény vezetésére vonatkozó programot a szakmai
helyzetelemzésre épülõ fejlesztési elképzelésekkel,
- a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással
összefüggõ kezeléséhez hozzájárul.
A közalkalmazotti jogviszony idõtartama: a közalkalmazotti jogviszony határozatlan idõre szól, újonnan létesített jogviszony esetén - a közalkalmazottak jogállásáról
szóló 1992. évi XXXIII. törvény [Kjt.] 21/A. § (4) bekezdésében foglaltak kivételével - 3 hónap próbaidõ kikötésével.
A magasabb vezetõi megbízás idõtartama: 5 év, 2008.
december 1-jétõl 2013. november 30-ig.
Juttatások: a Kjt. szerint.
A pályázat benyújtásának határideje: a Szociális Közlönyben történõ megjelenést követõ 30. nap.
A pályázat benyújtásának módja és helye: a pályázatot
zárt borítékban, a „Baranya Megyei Önkormányzat Kastélypark Idõskorúak Otthona igazgatója” megjelöléssel
kell benyújtani a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyûlésének elnökéhez (7621 Pécs, Széchenyi tér 9.).
álláshelyének betöltésére.
Az intézmény tevékenységi köre:
- idõsek klubja,
- házi segítségnyújtás,
- étkeztetés.
Pályázati feltételek:
- az 1/2000. (I. 7.) SZCSM rendelet 3. számú mellékletének 4. pontjában az idõsek klubja, nappali ellátás vezetõ
részére meghatározott szakirányú szakképzettség megléte:
Szakirányú szakképzettség: felsõfokú szociális alapvégzettség, mentálhigiénikus, szociális menedzser,
szociális asszisztens, gerontológiai gondozó, diplomás ápoló, okleveles egyetemi ápoló, okleveles ápoló, intézetvezetõ, mentálhigiénés asszisztens, szociális gondozó és szervezõ, teológus, diakónus igazgatásszervezõ (szociális igazgatás szakirány),
- legalább öt év felsõfokú végzettséget vagy felsõfokú
szakmai képesítést igénylõ, a gyermekvédelem, a szociális
ellátás, illetve a közoktatás területén végzett munkakörben
szerzett szakmai gyakorlat.
Az intézményvezetõi beosztáshoz kapcsolódó juttatások: a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi
XXXIII. törvény, valamint a végrehajtására vonatkozó
257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet és a vonatkozó egyéb
jogszabályok szerint.
A megbízás idõtartama: 5 év.
A megbízás kezdõ napja: 2008. szeptember 15.
A pályázatnak tartalmaznia kell:
- a pályázó szakmai életrajzát,
- három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt,
- az intézmény vezetésére vonatkozó programot, a
szakmai helyzetelemzésre épülõ fejlesztési elképzeléssel,
- az iskolai végzettséget, szakképzettséget igazoló dokumentumok hitelesített másolatát,
- a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással
összefüggõ kezeléséhez hozzájárul.
920
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
A pályázat benyújtásának formája: a pályázatot írásban,
két - egy eredeti és egy másolati - példányban kell benyújtani.
A pályázat benyújtásának helye: Budakalász Nagyközség Önkormányzat Polgármesteri Hivatala (2011 Budakalász, Petõfi tér 1., Tel.: 26/340-266).
A pályázat benyújtásának határideje: a Szociális Közlönyben való megjelenéstõl számított 15. nap.
A pályázat elbírálásának határideje: a pályázat benyújtási határidejét követõ 60 napon belül.
***
Csorna Város Önkormányzatának képviselõ-testülete (9300 Csorna, Szent István tér 22.) pályázatot hirdet a
Szociális és Gyermekjóléti Központ - Gyermekjóléti és
Családsegítõ Szolgálat (9300 Csorna, Szent István tér 17.)
családgondozói
munkakör, egyidejûleg intézményvezetõi beosztás teljes
munkaidõben történõ ellátására.
A munkakörbe tartozó, illetve a vezetõi megbízással
járó lényeges feladatok:
- családgondozói feladatok ellátása,
- Gyermekjóléti és Családsegítõ Szolgálat intézményegység szakmai vezetése,
- az intézmény vezetõi feladatainak ellátása, munkáltatói feladatok ellátása,
- az intézmény által ellátott étkeztetés, házi segítségnyújtás, idõsek nappali ellátása, családsegítés, gyermekjóléti szolgálat és bölcsõdei ellátás feladatok szervezése,
- az intézmény alapító okiratában meghatározott alapés kiegészítõ tevékenységek ellátásának biztosítása, az intézmény szakmai programjában meghatározott feladatok
végrehajtása és ellenõrzése,
- kapcsolattartás a fenntartóval és polgármesteri hivatallal,
- kapcsolattartás az intézmény ellátási területe szerinti
önkormányzatokkal.
Pályázati feltételek:
- felsõfokú szociális alapvégzettség (általános szociális
munkás, szociális munkás, szociális szervezõ, szociálpolitikus, szociálpedagógus),
- legalább 5 év felsõfokú végzettséget vagy felsõfokú
szakmai képesítést igénylõ, a gyermekvédelem, a szociális
ellátás, az egészségügyi ellátás, illetve a közoktatás területén végzett munkakörben szerzett szakmai gyakorlat,
- büntetlen elõélet,
- vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség.
A pályázatnak tartalmaznia kell:
- a pályázó szakmai életrajzát,
7. szám
- a képesítést igazoló okirat(ok) másolatát,
- a büntetlen elõéletet igazoló 3 hónapnál nem régebbi
erkölcsi bizonyítványt,
- az intézmény vezetésére vonatkozó szakmai programot a szakmai helyzetelemzésre épülõ fejlesztési elképzelésekkel,
- a pályázó nyilatkozatát arról, hogy
- a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a
pályázati eljárással összefüggõ kezeléshez hozzájárul, a pályázat elbírálásában résztvevõk a pályázati anyagát megismerhetik,
- a gyermekek védelmérõl és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 15. §-ának
(8) bekezdésében meghatározott kizáró ok vele
szemben nem áll fenn,
- hozzájárul-e a pályázat elbírálására vonatkozó elõterjesztésnek a Szociális és Egészségügyi Bizottság, illetve a képviselõ-testület nyilvános ülésén
történõ tárgyalásához,
- a pályázat elnyerése esetén, megbízásával egyidejûleg a Kjt.-ben elõírt vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségének eleget tesz.
A közalkalmazotti jogviszony idõtartama: a közalkalmazotti jogviszony határozatlan idõre szól, újonnan létesített jogviszony esetén - a közalkalmazottak jogállásáról
szóló 1992. évi XXXIII. törvény [Kjt.] 21/A. § (4) bekezdésében foglaltak kivételével - 3 hónap próbaidõ kikötésével.
A magasabb vezetõi megbízás idõtartama: 5 év, 2008.
október 1-jétõl 2013. szeptember 30-ig.
Illetmény: a Kjt., valamint a 257/2000. (XII. 26.) Korm.
rendelet szerint.
A pályázat benyújtásának határideje: a Szociális Közlönyben való megjelenést követõ 30. nap.
A pályázat benyújtásának módja és helye: a pályázatot
postai úton, ajánlott küldeményként kell benyújtani Csorna Város Önkormányzatának képviselõ-testülete részére
(9300 Csorna, Szent István tér 22.). A borítékon kérjük feltüntetni a munkakör megnevezését: „Családgondozó, az
intézmény vezetésére vonatkozó magasabb vezetõi megbízással”.
A pályázat benyújtásának feltételei: a pályázat benyújtásának feltétele az, hogy azt legkésõbb a benyújtási határidõ napján postára adják.
A pályázat elbírálásának határideje: a pályázat benyújtási határidejének lejártát követõ 30. nap.
A pályázat elbírálásának módja, rendje: a pályázatokat
elõkészítõ bizottság véleményezi, amely a kiírt feltételeknek
megfelelõ pályázókat személyesen meghallgatja. Az elõkészítõ bizottság, valamint Csorna Város Önkormányzat képvi-
7. szám
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
selõ-testülete Szociális és Egészségügyi Bizottságának véleményezését követõen a képviselõ-testület dönt.
A pályázattal kapcsolatos információt ad Dr. Turi
György polgármester a 96/590-112-es telefonszámon.
921
Bérezés és egyéb juttatás: a besorolás és az illetmény,
valamint az egyéb juttatások megállapítása a Kjt., valamint a 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet 4. számú
mellélete alapján.
Szolgálati lakást biztosítani nem tudunk.
***
Dávod Község Önkormányzatának képviselõ-testülete (6524 Dávod, Dózsa u. 61.) pályázatot hirdet a Dávod-Szeremle-Dunafalva Szociális Intézményfenntartó
Társulás fenntartásában mûködõ Gondozási Központ
(6524 Dávod, József A. u. 15.)
intézményvezetõi
álláshelyének betöltésére.
Az intézmény tevékenységi köre, feladatai: a szociális
étkeztetés, a házi segítségnyújtás, az idõsek nappali intézményi ellátása területén szervezési, szolgáltatási és gondozási feladatokat végez Dávod község közigazgatási
területén.
Az intézményvezetõ által ellátandó feladatok: az intézmény tevékenységi körébe tartozó feladatok vezetõi
irányítása.
Pályázati feltételek:
- az 1/2000. (I. 7.) SZCSM rendelet 3. számú mellékletének 1., 2., illetve 4. pontja szerinti felsõfokú szakirányú
szakképzettség,
- legalább 5 év felsõfokú végzettséget vagy felsõfokú
szakmai képesítést igénylõ, a szociális ellátás területén
végzett munkakörben szerzett szakmai gyakorlat,
- büntetlen elõélet.
A pályázatnak tartalmaznia kell:
- részletes szakmai önéletrajzot,
- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt,
- a képesítést igazoló okiratok hitelesített másolatát,
- az intézmény vezetésére vonatkozó programot a szakmai
helyzetelemzésre épülõ fejlesztési elképzelésekkel,
- a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással
összefüggõ kezeléséhez hozzájárul,
- a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a pályázata nyilvános
ülésen történõ elbírálásához hozzájárul-e.
A közalkalmazotti jogviszony idõtartama: a közalkalmazotti jogviszony határozatlan idõre szól, újonnan létesített jogviszony esetén - a közalkalmazottak jogállásáról
szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.)
21/A. § (4) bekezdésében foglaltak kivételével - 3 hónap
próbaidõ kikötésével.
A magasabb vezetõi megbízás idõtartama: 5 év, 2008.
október 1. napjától 2013. szeptember 30. napjáig.
A pályázat benyújtásának határideje: 2008. augusztus 29.
A pályázat benyújtásának módja és helye: a pályázatot
postai úton Szûcsné István Ilona, Dávod Község jegyzõje
részére kell benyújtani Dávod Község Önkormányzatához (6524 Dávod, Dózsa u. 61.). A borítékon kérjük
feltüntetni: „Dávod Gondozási Központ intézményvezetõi
pályázat”.
A pályázati eljárás lefolytatása, az elbírálás módja: a
beérkezett pályázatokat a 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet 1/A. §-ának (9) bekezdése szerinti elõkészítõ bizottság véleményezi és véleményével együtt elõterjeszti Dávod Község Önkormányzatának képviselõ-testülete elé,
amely a pályázatokról legkésõbb 2008. szeptember 20-ig
dönt. A pályázati eljárás eredményérõl valamennyi pályázót írásban értesítjük.
A pályázattal, továbbá a Gondozási Központtal kapcsolatban bõvebb információ kérhetõ Szûcsné István
Ilona jegyzõtõl a 79/481-088-as telefonszámon vagy a
[email protected] e-mail címen.
A pályázat megjelenik a Kormányzati Személyügyi
Szolgáltató Központ internetes honlapján, a Szociális
Közlönyben, Dávod Község honlapján [www.davod.hu],
valamint Dávod Község Polgármesteri Hivatalának hirdetõtábláján.
***
Enying Város Önkormányzatának képviselõ-testülete (8130 Enying, Kossuth L. u. 26.) pályázatot hirdet
az Egyesített Szociális Intézmény (8130 Enying, Szabadság tér 2.)
intézményvezetõi
álláshelyének betöltésére.
Az intézmény tevékenységi köre:
- családsegítõ és gyermekjóléti szolgálat,
- étkeztetés,
- nappali szociális ellátás,
- házi segítségnyújtás,
- jelzõrendszeres házi segítségnyújtás,
- ápolást-gondozást nyújtó otthoni és rehabilitációs intézményi ellátás.
Az intézményvezetõ által ellátandó feladatok: az intézmény tevékenységi körébe tartozó feladatok vezetõi irányítása.
922
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
Pályázati feltételek:
- az 1/2000. (I. 7.) SZCSM rendelet 3. számú mellékletének 9. pontja szerinti felsõfokú szakirányú szakképzettség az 1/2000. (I. 7.) SZCSM rendelet 19/A. §-ának (2) bekezdése alapján,
- legalább 5 év felsõfokú végzettséget vagy felsõfokú
szakmai képesítést igénylõ, a gyermekvédelem, a szociális
ellátás, az egészségügyi ellátás, illetve a közoktatás területén végzett munkakörben szerzett szakmai gyakorlat,
- büntetlen elõélet.
Elõnyt jelent:
- szociális területen végzett vezetõi gyakorlat,
- szociális szakvizsga.
A pályázathoz csatolni kell:
- részletes szakmai önéletrajzot,
- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt,
- a képesítést igazoló okirat(ok) közjegyzõ által hitelesített másolatát,
- az intézmény vezetésére vonatkozó programot a szakmai
helyzetelemzésre épülõ fejlesztési elképzelésekkel,
- a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással
összefüggõ kezeléséhez hozzájárul,
- a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a gyermekek védelmérõl és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi
XXXI. törvény 15. §-ának (8) bekezdésében meghatározott kizáró ok vele szemben nem áll fenn.
A közalkalmazotti jogviszony idõtartama: a közalkalmazotti jogviszony határozatlan idõre szól, újonnan létesített jogviszony esetén - a közalkalmazottak jogállásáról
szóló 1992. évi XXXIII. törvény [Kjt.] 21/A. § (4) bekezdésében foglaltak kivételével - 3 hónap próbaidõ kikötésével.
A magasabb vezetõi megbízás idõtartama: 5 év, 2008.
október 1-jétõl 2013. szeptember 30-ig.
Illetmény: a Kjt. és a Kjt.-nek a szociális, valamint a
gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történõ végrehajtásáról szóló 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet
alapján.
A pályázat benyújtásának határideje: a Szociális Közlönyben történõ megjelenéstõl számított 30. nap.
A pályázat benyújtásának módja és helye: a pályázatot
személyesen, vagy postai úton Enying Város Önkormányzata képviselõ-testületének címezve, Enying Város Polgármesteri Hivatalába kell benyújtani (8130 Enying, Kossuth L. u. 26.). A borítékon kérjük feltüntetni: „Pályázat
az Egyesített Szociális Intézmény vezetõi állására”.
A pályázat elbírálásának határideje: a pályázatokat
Enying Város Önkormányzatának képviselõ-testülete bí-
7. szám
rálja el a pályázat benyújtási határidejének lejártát követõ
30 napon belül.
A pályázattal kapcsolatban további információ kérhetõ személyesen Tóth Dezsõ polgármestertõl, illetve a 22/572-693-as
telefonszámon.
Enying Város Önkormányzatának képviselõ-testülete
fenntartja magának a jogot, hogy megfelelõ pályázó hiányában a pályázati kiírást eredménytelennek nyilvánítsa.
***
Iharosberény Község Önkormányzata (8725 Iharosberény, Rákóczi u. 6.) pályázatot hirdet Szociális Alapfeladatok Ellátásának Intézménye (8725 Iharosberény, Rákóczi u. 6.)
intézményvezetõi
álláshelyének teljes munkaidõben történõ betöltésére.
Az intézmény tevékenységi köre: szociális étkeztetés,
házi segítségnyújtás.
Az intézményvezetõ által ellátandó feladatok: az intézmény tevékenységi körébe tartozó feladatok vezetõi
irányítása.
Pályázati feltételek:
- az 1/2000. (I. 7.) SZCSM rendelet 3. számú mellékletének 1. vagy 2. pontjában elõírt szakirányú szakképzettség,
- legalább 5 év felsõfokú végzettséget vagy felsõfokú
szakmai képesítést igénylõ, a szociális ellátás területén
végzett munkakörben szerzett szakmai gyakorlat,
- büntetlen elõélet,
- „B” kategóriás jogosítvány,
- vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség.
Elõnyt jelent:
- idegen nyelv ismerete,
- felhasználói szintû MS Windows NT/2000/XP ismerete.
A pályázathoz csatolni kell:
- a pályázó szakmai önéletrajzát,
- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt,
- a képesítést igazoló okiratok hitelesített másolatát,
- az intézmény vezetésére vonatkozó programot a szakmai
helyzetelemzésre épülõ fejlesztési elképzelésekkel,
- a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással
összefüggõ kezeléséhez hozzájárul.
A közalkalmazotti jogviszony idõtartama: a közalkalmazotti jogviszony határozatlan idõre szól, újonnan létesített jogviszony esetén - a közalkalmazottak jogállásáról
szóló 1992. évi XXXIII. törvény [Kjt.] 21/A. § (4) bekez-
7. szám
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
désében foglaltak kivételével - 3 hónap próbaidõ kikötésével.
A magasabb vezetõi megbízás idõtartama: 5 év.
A magasabb vezetõi megbízás kezdõ napja: 2008. szeptember 15.
A magasabb vezetõi megbízás megszûnésének idõpontja: 2013. szeptember 14.
Illetmény és juttatások: a Kjt., valamint a Kjt-nek a szociális, valamint a gyermekvédelmi ágazatban történõ végrehajtásáról szóló 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet
szerint.
A pályázat benyújtásának határideje: a Szociális Közlönyben történõ megjelenéstõl számított 15. nap.
A pályázat benyújtásának módja és helye: a pályázatot
postai úton kell benyújtani Iharosberény Község Önkormányzatához (8725 Iharosberény, Rákóczi u. 6.). Kérjük a
borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplõ
azonosító számot: 207-3/2008., valamint a munkakör
megnevezését: „szociális intézményvezetõ”.
A pályázat elbírálásának határideje, módja és rendje: a
pályázat elbírálására a benyújtási határidõ lejártát követõ
30 napon belül kerül sor. A kiírt feltételeknek megfelelõ
pályázókat az elõkészítõ bizottság személyesen meghallgatja és meghallgatás után a pályázatokat véleményével
együtt az elbírálásra jogosult képviselõ-testületek elé
terjeszti, amelyek együttes ülésen döntenek a kinevezésrõl.
A pályázati kiírással kapcsolatban további információt
Strausz Edit ad a 82/594-010-es telefonszámon.
***
A Közép-Szabolcsi Többcélú Kistérségi Társulás
Társulási Tanácsa (4484 Ibrány, Hõsök tere 3.) pályázatot hirdet a társulás által fenntartott, nagyhalászi székhelyû
Mikrokörzeti Humánszolgáltató Központ (4486 Nagyhalász, Arany J. út 100.)
intézményvezetõi
álláshelyének teljes munkaidõben történõ betöltésére.
Az intézmény tevékenységi köre:
- Szociális alapellátások közül:
- étkeztetés,
- házi segítségnyújtás,
- nappali ellátás (idõsek klubja),
- családsegítés,
- jelzõrendszeres házi segítségnyújtás;
- Szociális szakellátások közül:
- ápolást-gondozást nyújtó ellátás (idõsek otthona);
923
- Gyermekjóléti szolgáltatás.
Az intézményvezetõ által ellátandó lényeges feladatok:
- az intézmény vezetõi feladatainak ellátása,
- munkáltatói feladatok ellátása,
- az intézmény alapító okiratában meghatározott tevékenységek ellátásának biztosítása, az intézmény szakmai
programjában meghatározott feladatok végrehajtása és ellenõrzése.
Pályázati feltételek:
- az 1/2000. (I. 7.) SZCSM rendelet 3. számú mellékletének 9. pontja szerinti szakirányú szakképzettség vagy a
15/1998. (IV. 30.) NM rendelet 2. számú mellékletének
I. rész I/1. pontjában elõírt képesítés,
- legalább 5 év felsõfokú végzettséget vagy felsõfokú
szakmai képesítést igénylõ, a szociális ellátás, illetve a
gyermekvédelem területén végzett munkakörben szerzett
szakmai gyakorlat,
- büntetlen elõélet.
A pályázat elbírálásánál elõnyt jelent:
- szociális és/vagy gyermekjóléti intézményben szerzett
legalább 10 éves vezetõi gyakorlat,
- szociális szakvizsga,
- idegen nyelv ismerete,
- jogi elõképzettség.
A pályázathoz csatolni kell:
- részletes szakmai önéletrajzot,
- az intézmény vezetésére vonatkozó programot a szakmai
helyzetelemzésre épülõ fejlesztési elképzelésekkel,
- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt,
- a képesítést igazoló okiratok hitelesített másolatát,
- a pályázó nyilatkozatát arról, hogy
- a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggõ kezeléséhez hozzájárul,
- a pályázat elbírálásában résztvevõk a pályázati
anyagát megismerhetik,
- a gyermekek védelmérõl és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 15. §-ának
(8) bekezdésében meghatározott kizáró ok vele
szemben nem áll fenn.
A közalkalmazotti jogviszony idõtartama: a közalkalmazotti jogviszony határozatlan idõre szól, újonnan létesített
jogviszony esetén - a közalkalmazottak jogállásáról szóló
1992. évi XXXIII. törvény [Kjt.] 21/A. § (4) bekezdésében
foglaltak kivételével - 3 hónap próbaidõ kikötésével.
A magasabb vezetõi megbízás idõtartama: 5 év.
A magasabb vezetõi megbízás kezdõ napja: 2008. október 1.
924
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
A magasabb vezetõi megbízás megszûnésének idõpontja: 2013. szeptember 30.
Illetmény: a Kjt. alapján.
A pályázat benyújtásának határideje: a Szociális Közlönyben való megjelenést követõ 30. nap.
A pályázat benyújtásának módja és helye: a pályázatot a
Közép-Szabolcsi Többcélú Kistérségi Társulás elnökének,
Berencsi Bélának címezve, írásos, nyomtatott formában,
2 példányban kell benyújtani (4484 Ibrány, Hõsök tere 3.).
Kérjük a borítékon feltüntetni: „Mikrokörzeti Humánszolgáltató Központ intézményvezetõi pályázat”.
A pályázat elbírálásának határideje: a Társulási Tanács
az érdekképviseleti szervek, illetve Nagyhalász Város Önkormányzat képviselõ-testületének véleményét kikéri, ezt
követõen, de legkésõbb a pályázat benyújtási határidejét
követõ 30 napon belül dönt az intézményvezetõ személyérõl.
7. szám
15/1998. (IV. 30.) NM rendelet 2. számú mellékletének
I. rész I/1. pontjában elõírt képesítés,
- legalább 5 év felsõfokú végzettséget vagy felsõfokú
szakmai képesítést igénylõ, a szociális ellátás, illetve a
gyermekvédelem területén végzett munkakörben szerzett
szakmai gyakorlat,
- büntetlen elõélet.
A pályázat elbírálásánál elõnyt jelent: hasonló munkakörben szerzett legalább 5 éves vezetõi gyakorlat.
A pályázathoz csatolni kell:
- részletes szakmai önéletrajzot,
- az intézmény vezetésére vonatkozó programot a szakmai
helyzetelemzésre épülõ fejlesztési elképzelésekkel,
- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt,
- a képesítést igazoló okiratok hitelesített másolatát,
- a pályázó nyilatkozatát arról, hogy
Az intézmény tevékenységérõl információ kérhetõ
a Közép-Szabolcsi Kistérségi Irodában (4484 Ibrány, Árpád u. 5-7.) Szántó Zsolt munkaszervezet-vezetõtõl a
42/200-389-es telefonszámon.
- a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggõ kezeléséhez hozzájárul,
***
- a gyermekek védelmérõl és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 15. §-ának
(8) bekezdésében meghatározott kizáró ok vele
szemben nem áll fenn.
A Közép-Szabolcsi Többcélú Kistérségi Társulás
Társulási Tanácsa (4484 Ibrány, Hõsök tere 3.) pályázatot hirdet a társulás által fenntartott, vasmegyeri székhelyû Szociális Szolgáltató Központ (4502 Vasmegyer,
Kossuth u. 104.)
intézményvezetõi
álláshelyének teljes munkaidõben történõ betöltésére.
Az intézmény tevékenységi köre:
- Szociális alapellátások közül:
- étkeztetés,
- házi segítségnyújtás,
- nappali ellátás (idõsek klubja),
- családsegítés;
- Szociális szakellátások közül:
- ápolást-gondozást nyújtó ellátás (idõsek otthona);
- Gyermekjóléti szolgáltatás.
Az intézményvezetõ által ellátandó lényeges feladatok:
- az intézmény vezetõi feladatainak ellátása,
- munkáltatói feladatok ellátása,
- az intézmény alapító okiratában meghatározott tevékenységek ellátásának biztosítása, az intézmény szakmai
programjában meghatározott feladatok végrehajtása és ellenõrzése.
Pályázati feltételek:
- az 1/2000. (I. 7.) SZCSM rendelet 3. számú mellékletének 9. pontja szerinti szakirányú szakképzettség vagy a
- a pályázat elbírálásában résztvevõk a pályázati
anyagát megismerhetik,
A közalkalmazotti jogviszony idõtartama: a közalkalmazotti jogviszony határozatlan idõre szól, újonnan létesített jogviszony esetén - a közalkalmazottak jogállásáról
szóló 1992. évi XXXIII. törvény [Kjt.] 21/A. § (4) bekezdésében foglaltak kivételével - 3 hónap próbaidõ kikötésével.
A magasabb vezetõi megbízás idõtartama: 5 év.
A magasabb vezetõi megbízás kezdõ napja: 2008. október 1.
A magasabb vezetõi megbízás megszûnésének idõpontja: 2013. szeptember 30.
Illetmény: a Kjt. alapján.
A pályázat benyújtásának határideje: a Szociális Közlönyben való megjelenést követõ 30. nap.
A pályázat benyújtásának módja és helye: a pályázatot a
Közép-Szabolcsi Többcélú Kistérségi Társulás elnökének,
Berencsi Bélának címezve, írásos, nyomtatott formában,
2 példányban kell benyújtani (4484 Ibrány, Hõsök tere 3.).
Kérjük a borítékon feltüntetni: „Szociális Szolgáltató
Központ intézményvezetõi pályázat”.
A pályázat elbírálásának határideje: a Társulási Tanács
az érdekképviseleti szervek, illetve Nagyhalász Város Önkormányzat képviselõ-testületének véleményét kikéri, ezt
7. szám
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
követõen, de legkésõbb a pályázat benyújtási határidejét
követõ 30 napon belül dönt az intézményvezetõ személyérõl.
Az intézmény tevékenységérõl információ kérhetõ a
Közép-Szabolcsi Kistérségi Irodában (4484 Ibrány,
Árpád u. 5-7.) Szántó Zsolt munkaszervezet-vezetõtõl a
42/200-389-es telefonszámon.
***
Nagyecsed Város Önkormányzatának képviselõ-testülete (4355 Nagyecsed, Rákóczi u. 14.) pályázatot hirdet
a Szatmári Kistérségi Szociális Alapszolgáltatási Központ,
Nagyecsed (4355 Nagyecsed, Rákóczi u. 104/a.)
intézményvezetõi
álláshelyének betöltésére.
Az intézmény tevékenységi köre:
- családsegítés,
- étkeztetés,
- házi segítségnyújtás,
- idõsek nappali ellátása,
- gyermekjóléti szolgáltatás.
Az intézményvezetõ által ellátandó feladatok: az intézmény tevékenységi körébe tartozó feladatok vezetõi
irányítása.
Pályázati feltételek:
- az 1/2000. (I. 7.) SZCSM rendelet 3. számú mellékletének 2-4. pontjaiban meghatározott szakirányú szakképzettség,
- legalább 5 év felsõfokú végzettséget vagy felsõfokú
szakmai képesítést igénylõ, a gyermekvédelem, a szociális
ellátás, illetve az egészségügyi ellátás területén végzett
munkakörben szerzett szakmai gyakorlat,
- szociális szakvizsga,
- büntetlen elõélet.
A pályázatnak tartalmaznia kell:
- szakmai életrajzot,
- a képesítést igazoló okiratok hitelesített másolatát,
- büntetlen elõéletet igazoló 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt,
- az intézmény vezetésére vonatkozó programot a szakmai
helyzetelemzésre épülõ fejlesztési elképzelésekkel,
- a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással
összefüggõ kezeléséhez hozzájárul,
- a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a gyermekek védelmérõl és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI.
törvény 15. §-ának (8) bekezdésében meghatározott kizáró
ok vele szemben nem áll fenn.
925
A közalkalmazotti jogviszony idõtartama: a közalkalmazotti jogviszony határozatlan idõre szól, újonnan létesített jogviszony esetén - a közalkalmazottak jogállásáról
szóló 1992. évi XXXIII. törvény [Kjt.] 21/A. § (4) bekezdésében foglaltak kivételével - 3 hónap próbaidõ kikötésével.
A magasabb vezetõi megbízás idõtartama: 5 év.
A magasabb vezetõi megbízás kezdõ napja: 2008. szeptember 1.
A magasabb vezetõi megbízás megszûnésének idõpontja: 2013. augusztus 31.
Illetmény: alapbér és vezetõi pótlék a Kjt. szerint.
A pályázat benyújtásának határideje: a Szociális Közlönyben történõ megjelenéstõl számított 15. nap.
A pályázat benyújtásának módja és helye: a pályázatot
írásban, zárt borítékban Nagyecsed Város Önkormányzatának polgármestere, Kovács Lajos részére kell benyújtani
(4355 Nagyecsed, Rákóczi u. 14., Tel.: 44/545-001).
A pályázat elbírálásának határideje: a pályázat benyújtási határidejének lejártát követõ 15 napon belül.
A pályázattal kapcsolatban bõvebb információ kérhetõ
Kovács Lajos polgármestertõl a 44/545-001-es telefonszámon.
***
Nagykapornak Község Önkormányzatának képviselõ-testülete (8935 Nagykapornak, Zrínyi u. 1.) pályázatot
hirdet a részben önállóan gazdálkodó Nagykapornaki
Idõsek Otthona (8935 Nagykapornak, Kisfaludy u. 1.)
intézményvezetõi
álláshelyének részmunkaidõben (napi 6 órában) történõ
betöltésére.
Az intézmény tevékenységi köre: idõskorúak részére
ápolást-gondozást nyújtó tartós bentlakásos szociális intézmény.
Az intézményvezetõ által ellátandó feladatok: az intézmény tevékenységi körébe tartozó feladatok vezetõi
irányítása.
Pályázati feltételek:
- az 1/2000. (I. 7.) SZCSM rendelet 3. számú mellékletének 9. pontja szerinti szakirányú szakképzettség,
- legalább 5 év felsõfokú végzettséget vagy felsõfokú
szakmai képesítést igénylõ, a szociális ellátás területén
végzett munkakörben szerzett szakmai gyakorlat,
- szociális szakvizsga, vagy annak hiányában a kinevezést követõ 2 éven belül történõ megszerzése,
- büntetlen elõélet.
926
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
A pályázathoz csatolni kell:
- szakmai önéletrajzot,
- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt,
- az intézmény vezetésére vonatkozó programot a szakmai
helyzetelemzésre épülõ fejlesztési elképzelésekkel,
- a képesítést igazoló okirat(ok) másolatát,
- a szociális szakvizsga letételét igazoló okirat másolatát vagy a vállalásáról szóló nyilatkozatot,
- a szociális ellátás területén végzett munkakörben
szerzett szakmai gyakorlatról szóló igazolást,
- a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással
összefüggõ kezeléséhez hozzájárul,
- a pályázó nyilatkozatát arról, hogy hozzájárul-e a pályázat nyilvános ülésen történõ megtárgyalásához.
A közalkalmazotti jogviszony idõtartama: a közalkalmazotti jogviszony határozatlan idõre szól, újonnan létesített jogviszony esetén - a közalkalmazottak jogállásáról
szóló 1992. évi XXXIII. törvény [Kjt.] 21/A. § (4) bekezdésében foglaltak kivételével - 3 hónap próbaidõ kikötésével.
A magasabb vezetõi megbízás idõtartama: 5 év.
A magasabb vezetõi megbízás kezdõ napja: 2008. szeptember 1.
A magasabb vezetõi megbízás megszûnésének idõpontja: 2013. augusztus 31.
Az intézmény tevékenységi köre:
- tanköteles koron túli, középsúlyos értelmi fogyatékosok és látássérült értelmi fogyatékosok számára
ápoló-gondozó otthoni ellátást nyújt,
- tanköteles koron túli enyhe vagy középsúlyos értelmi
fogyatékosok és látássérült értelmi fogyatékosok számára
rehabilitációs intézeti ellátást biztosít.
Az igazgató által ellátandó feladatok:
- az ágazati jogszabályok vonatkozó rendelkezéseiben,
valamint az intézmény Szervezeti és Mûködési Szabályzatában meghatározott feladatok,
- az Otthon gondozási, gazdasági egységeinek irányítása, szervezése.
Pályázati feltételek:
- a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és mûködésük feltételeirõl szóló
1/2000. (I. 7.) SZCSM rendelet 3. számú mellékletének
9/A. pontjában a intézményvezetõ számára elõírt felsõfokú végzettség,
- legalább 5 év felsõfokú végzettséget vagy felsõfokú
szakmai képesítést igénylõ, a gyermekvédelem, a szociális
ellátás, az egészségügyi ellátás, illetve a közoktatás területén végzett munkakörben szerzett szakmai gyakorlat,
- vagyonnyilatkozat-tételi eljárás lefolytatása,
- büntetlen elõélet.
Bérezés: a Kjt. szerint, vezetõi pótlék a 257/2000.
(XII. 26.) Korm. rendelet alapján.
Elõnyt jelent:
A pályázat benyújtásának határideje: a Szociális Közlönyben való közzétételtõl számított 15. nap.
- szociális szakvizsga.
A pályázat benyújtásának helye: a pályázatot Nagykapornak község Önkormányzatának címezve kell benyújtani (8935 Nagykapornak, Zrínyi u. 1.).
A pályázat elbírálásának határideje: 2008. augusztus 30.
A pályázattal kapcsolatban érdeklõdni lehet személyesen a Nagykapornaki Körjegyzõségen (8935 Nagykapornak, Zrínyi u. 1.), illetve a 92/367-001-es telefonszámon
Sifter Péter polgármesternél.
***
A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyûlése
(3100 Salgótarján, Rákóczi út 36.) pályázatot hirdet a
Harmónia Rehabilitációs Intézet és Ápoló Gondozó
Otthon (2687 Bercel, Petõfi út 2.)
igazgatói
álláshelyének betöltésére.
7. szám
- vezetõi gyakorlat,
A pályázathoz csatolni kell:
- a pályázó részletes szakmai önéletrajzát,
- a képesítést igazoló okiratok közjegyzõ által hitelesített másolatát,
- a büntetlen elõéletet igazoló 3 hónapnál nem régebbi
erkölcsi bizonyítványt,
- az intézmény vezetésére vonatkozó programot a szakmai
helyzetelemzésre épülõ fejlesztési elképzelésekkel,
- a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással
összefüggõ kezeléséhez hozzájárul.
A közalkalmazotti jogviszony idõtartama: a közalkalmazotti jogviszony határozatlan idõre szól, újonnan létesített jogviszony esetén - a közalkalmazottak jogállásáról
szóló 1992. évi XXXIII. törvény [Kjt.] 21/A. § (4) bekezdésében foglaltak kivételével - 3 hónap próbaidõ kikötésével.
7. szám
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
A magasabb vezetõi megbízás idõtartama: 5 év, 2008.
október 1-jétõl 2013. szeptember 30-ig.
Illetmény és egyéb juttatások: a Kjt., illetve a Kjt. végrehajtásáról szóló 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet
alapján közös megegyezés szerint.
A pályázat benyújtásának határideje: 2008. augusztus 31.
A pályázat benyújtásának módja és helye: a pályázatot
zárt borítékban, „Igazgatói pályázat” megjelöléssel a
Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyûlésének elnökének
címezve (3100 Salgótarján, Rákóczi út 36.) kell benyújtani.
A pályázat elbírálásának határideje: a Közgyûlés 2008.
szeptember 25-ei ülésén dönt a pályázatról.
A pályázattal kapcsolatban felvilágosítás kérhetõ Almádi
Katalintól a 32/620-156-os telefonszámon.
A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyûlése fenntartja a jogát annak, hogy a pályázati eljárást eredménytelennek nyilvánítsa.
***
Az Apáczai Nevelési és Általános Mûvelõdési Központ (ANK) (7632 Pécs, Apáczai körtér 1.) pályázatot
hirdet a Bölcsõde (7632 Pécs, Apáczai körtér 1.)
intézményegység-vezetõi
álláshelyének betöltésére.
927
cióban betöltött szerepre, a szakmai helyzetelemzésre
épülõ fejlesztési elképzelésekre,
- a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással
összefüggõ kezeléséhez hozzájárul,
- a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a gyermekek védelmérõl és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi
XXXI. törvény 15. §-ának (8) bekezdésében meghatározott kizáró ok vele szemben nem áll fenn.
A közalkalmazotti jogviszony idõtartama: a közalkalmazotti jogviszony határozatlan idõre szól, újonnan létesített jogviszony esetén - a közalkalmazottak jogállásáról
szóló 1992. évi XXXIII. törvény [Kjt.] 21/A. § (4) bekezdésében foglaltak kivételével - 3 hónap próbaidõ kikötésével.
A vezetõi megbízás kezdõ idõpontja: 2008. szeptember 15.
Bérezés: a Kjt. alapján.
A pályázat benyújtásának határideje: 2008. augusztus 31.
A pályázat benyújtásának módja és helye: a pályázatot
két példányban, Turi Katalin ANK igazgató részére kell
benyújtani (7632 Pécs, Apáczai körtér 1.).
A pályázat elbírálásának határideje: 2008. szeptember 10.
A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás kérhetõ a 72/550-620-as telefonszámon.
***
Az intézmény tevékenységi köre: 0-3 éves korú gyermekek
napközbeni ellátása.
Poroszló Község Önkormányzatának képviselõ-testülete (3388 Poroszló, Fõ út 6.) pályázatot hirdet a poroszlói
Idõsek Otthona (3388 Poroszló, Alkotmány út 7.)
Az intézményegység-vezetõ által ellátandó feladatok: az
intézmény tevékenységi körébe tartozó feladatok vezetõi
irányítása.
intézményvezetõi
Pályázati feltételek:
- a 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet 2. számú mellékletének I. Rész I/2. pontja szerinti képesítés,
- legalább 5 év felsõfokú végzettséget vagy felsõfokú
szakmai képesítést igénylõ, a gyermekvédelem, a szociális
ellátás, az egészségügyi ellátás, illetve a közoktatás területén végzett munkakörben szerzett szakmai gyakorlat,
álláshelyének betöltésére.
Az intézmény vezetõje egyben az otthonhoz integrált
községi alap- és szakosított ellátást is szervezi. Ezen belül
a házi gondozást, a szociális étkeztetést és az idõsek klubjának vezetõi feladatait is ellátja.
- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt, illetve
munkáltatói igazolást, ha jelenlegi munkaköre erkölcsi bizonyítványhoz kötött,
Pályázati feltételek:
- az 1/2000. (I. 7.) SZCSM rendelet 3. számú mellékletének 9. pontja szerinti szakirányú szakképzettség,
- legalább 5 év felsõfokú végzettséget vagy felsõfokú
szakmai képesítést igénylõ, a szociális alap- és szakosított
ellátás területén végzett munkakörben szerzett szakmai
gyakorlat,
- büntetlen elõélet,
- szociális szakvizsga, illetõleg annak a megbízást követõ
két éven belüli megszerzésére történõ kötelezettségvállalás.
- az intézményegység vezetésére vonatkozó szakmai
programot, különös tekintettel az intézményi integrá-
Elõnyt jelent: helyben lakás, mivel szolgálati lakás és
költségtérítés nem biztosított.
- büntetlen elõélet.
A pályázathoz csatolni kell:
- részletes szakmai önéletrajzot,
- a képesítést igazoló okirat másolatát,
928
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
A pályázathoz csatolni kell:
- a pályázó részletes szakmai önéletrajzát,
- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt,
- az intézmény vezetésére vonatkozó programot a szakmai
helyzetelemzésre épülõ fejlesztési elképzelésekkel,
- a képesítést igazoló okiratok hitelesített másolatát,
- szociális szakvizsga-bizonyítvány másolatát, annak
hiányában a szociális szakvizsga két éven belüli megszerzésére vonatkozó kötelezettségvállaló nyilatkozatot,
- a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással
összefüggõ kezeléséhez hozzájárul.
A közalkalmazotti jogviszony idõtartama: a közalkalmazotti jogviszony határozatlan idõre szól, újonnan létesített jogviszony esetén - a közalkalmazottak jogállásáról
szóló 1992. évi XXXIII. törvény [Kjt.] 21/A. § (4) bekezdésében foglaltak kivételével - 3 hónap próbaidõ kikötésével.
A magasabb vezetõi megbízás idõtartama: 5 év.
A magasabb vezetõi megbízás kezdõ idõpontja: 2008.
szeptember 1.
Bérezés: a Kjt. és a Kjt. végrehajtásáról szóló 257/2000.
(XII. 26.) Korm. rendelet szerint.
A pályázat benyújtásának határideje: 2008. augusztus 15.
A pályázat benyújtásának helye: a pályázatot Poroszló
Község polgármesteréhez kell benyújtani (3388 Poroszló,
Fõ út 6.).
A pályázat elbírálásának határideje: a pályázat benyújtási határidejének lejártát követõ soron következõ képviselõ-testületi ülés.
7. szám
A magasabb vezetõi megbízás kezdõ idõpontja és
idõtartama: a magasabb vezetõi megbízás 2008. október
1-jétõl 2013. szeptember 30-ig szól.
Juttatások:
a) illetmény, vezetõi pótlék az érvényben lévõ közalkalmazotti jogszabályok, illetve megegyezés szerint,
b) egyéb juttatások: jogszabály, illetve munkáltatói
döntés alapján.
A pályázat tartalmazza:
- szakmai önéletrajzot,
- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt,
- a képesítési feltételek meglétének igazolását,
- a vezetésre vonatkozó szakmai programot.
A pályázat benyújtásával kapcsolatos adatok:
- benyújtása: kizárólag postai úton,
- ideje: 2008. augusztus 15.,
- címe: Sopron Megyei Jogú Város Jegyzõje,
- postacíme: 9401 Sopron, Pf. 127.
A pályázat elbírálásának határideje: jogszabály szerint,
legkésõbb 2008. szeptember 30.
Kiegészítõ információ: a pályázatot a Polgármesteri Hivatal Humánszolgáltatási Osztályán postai úton beszerezhetõ „Az intézményvezetõi pályázat felépítése, tartalmi követelményei” dokumentum alapján kell elkészíteni.
A pályázatról további információ kérhetõ Palotai
Györgytõl, a Humánszolgáltatási Osztály vezetõjétõl a
99/515-121-es telefonszámon.
***
A pályázattal kapcsolatban bõvebb információ Szabó
Lászlóné körjegyzõtõl kérhetõ a 36/553-041-es telefonszámon.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyûlés pályázatot hirdet a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Területi Gyermekvédelmi Központja (4400 Nyíregyháza, Vasvári Pál u. 3.)
***
igazgatói
Sopron Megyei Jogú Város Közgyûlése (9400 Sopron, Fõ tér 1.) pályázatot hirdet a Sopron és Környéke
Gyermekjóléti és Családsegítõ Szolgáltató Központ
(9400 Sopron, Vasvári Pál u. 2/a.)
intézményvezetõi
álláshelyének betöltésére.
A magasabb vezetõi megbízás betöltésének képesítési
feltétele:
- a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény és a
15/1998. (IV. 30.) NM rendelet 2. számú mellékletének
I. rész I.1. pontjában szereplõ felsõfokú szakirányú végzettség.
álláshelyének betöltésére.
Pályázati feltételek:
- a 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet 2. számú melléklete
I. részének II.3. pontja szerinti képesítés: felsõfokú szociális alapvégzettség, pedagógus, pszichológus vagy mentálhigiénés szakember, gyermek- és ifjúságvédelmi tanácsadó, jogi szakokleveles családvédelmi tanácsadó, szociális
igazgatásszervezõ, szociális menedzser oklevéllel rendelkezõ: jogász, igazgatásszervezõ, szociológus, közgazdász
szociálpolitikai szakon,
- a 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet 3. § (2) bekezdés
e) pontja, valamint (3) bekezdés b) pontja alapján szociális
7. szám
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
929
szakvizsga, vagy annak a megbízást követõ két éven belüli
megszerzésére történõ kötelezettségvállalás,
- az intézmény közép- és hosszú távú fejlesztési céljainak,
stratégiájának kidolgozása,
- legalább 5 év felsõfokú végzettséget vagy felsõfokú
szakmai képesítést igénylõ, a gyermekvédelem, a szociális
ellátás, az egészségügyi ellátás, illetve a közoktatás területén végzett munkakörben szerzett szakmai gyakorlat,
- az intézmény tartalmi, szakmai munkájának koordinálása,
- büntetlen elõélet.
A pályázathoz csatolandó dokumentumok:
- szakmai életrajz,
- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány,
- az intézmény vezetésére vonatkozó program a szakmai
helyzetelemzésre épülõ fejlesztési elképzeléssel,
- a végzettséget tanúsító okirat(ok) közjegyzõ által hitelesített másolata(i),
- szociális szakvizsga-bizonyítvány hiteles másolata
vagy a pályázó nyilatkozata arról, hogy a vezetõi megbízást követõ 2 éven belül vállalja a szociális szakvizsga letételét,
- a személyes adatok kezelésére vonatkozó nyilatkozat,
- a pályázó nyilatkozata, amely szerint a gyermekek védelmérõl és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi
XXXI. törvény 15. §-ának (8) bekezdésében meghatározott kizáró ok vele szemben nem áll fenn,
- nyilatkozat arról, hogy a pályázó zárt vagy nyilvános
ülésen kéri a pályázat illetékes bizottságok és a megyei
közgyûlés által történõ elbírálását.
- a felelõsségi rendszer mûködtetése,
- a képzés, továbbképzés feltételeinek megteremtése,
szervezése.
A pályázat elbírálásánál elõnyt jelent: szociális szakvizsga-bizonyítvány megléte, egy idegen nyelv ismerete.
A pályázattal kapcsolatban információ a kérhetõ a
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzati Hivatal Intézményfenntartói és Humán Osztályán (Tel.:
42/599-550).
A megyei közgyûlés fenntartja jogát, hogy megfelelõ
pályázat hiányában a pályázati eljárást eredménytelennek
nyilvánítsa.
***
Szentes Város Önkormányzatának képviselõ-testülete (6600 Szentes, Kossuth tér 6.) pályázatot hirdet Szentes Város Hajléktalan Segítõ Központja (6600 Szentes,
Rákóczi F. u. 183.)
intézményvezetõi
álláshelyének betöltésére.
Az intézmény tevékenységi köre:
Bérezés:
- 30 férõhelyes, hajléktalanokat ellátó átmeneti szálló,
- bérezés a Kjt. alapján a jogviszonytól függõen,
- 20 férõhelyes éjjeli menedékhely,
- vezetõi pótlék a vonatkozó jogszabályok szerint.
- nappali melegedõ.
A vezetõi megbízás idõtartama: 5 év, 2008. október
1-jétõl 2013. szeptember 30-ig.
Az álláshely betölthetõ: 2008. október 1-jétõl.
A pályázat benyújtásának helye, határideje és formája:
- Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei fõjegyzõ (4400 Nyíregyháza, Hõsök tere 5.),
- a Szociális Közlönyben történõ megjelenést követõ
30. nap,
- a pályázatot postai úton, ajánlott küldeményként,
1 eredeti és 1 másolati példányban kell benyújtani, „Pályázat Területi Gyermekvédelmi Központ igazgatói álláshely
betöltésére” jeligével.
A pályázat elbírálásának határideje: a pályázat benyújtási határidejét követõ 60 napon belül.
A vezetõi megbízással járó lényeges feladatok:
- az intézmény közalkalmazottaival kapcsolatos munkáltatói jogok gyakorlása,
- kötelezettségvállalási jogkör gyakorlása,
Az intézményvezetõ által ellátandó feladatok: az intézmény tevékenységi körébe tartozó feladatok vezetõi irányítása.
Pályázati feltételek:
- az 1/2000. (I. 7.) SZCSM rendelet 3. számú mellékletének 9/B. pontjában elõírt szakirányú szakképzettség,
- legalább 5 év felsõfokú végzettséget vagy felsõfokú
szakmai képesítést igénylõ, a szociális ellátás területén
végzett munkakörben szerzett szakmai gyakorlat,
- szociális szakvizsga, vagy annak a megbízást követõ
2 éven belüli megszerzésére történõ kötelezettségvállalás,
- büntetlen elõélet.
A pályázat elbírálásánál elõnyt jelent:
- szociális intézményben szerzett vezetõi gyakorlat,
- helyi ismeret.
A pályázatnak tartalmaznia kell:
- szakmai önéletrajzot,
- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt,
930
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
- az intézmény vezetésére vonatkozó programot a szakmai
helyzetelemzésre épülõ fejlesztési elképzelésekkel,
- a képesítést igazoló okiratok másolatát,
- a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással
összefüggõ kezeléséhez hozzájárul,
- a pályázó nyilatkozatát arról, hogy hozzájárul-e a pályázat nyilvános ülésen történõ megtárgyalásához.
A közalkalmazotti jogviszony idõtartama: a közalkalmazotti jogviszony határozatlan idõre szól, újonnan létesített jogviszony esetén - a közalkalmazottak jogállásáról
szóló 1992. évi XXXIII. törvény [Kjt.] 21/A. § (4) bekezdésében foglaltak kivételével - 3 hónap próbaidõ kikötésével.
A magasabb vezetõi megbízás idõtartama: 5 év.
A magasabb vezetõi megbízás kezdõ napja: az elbírálást
követõ hónap elsõ napja.
Bérezés: a Kjt. szerint + magasabb vezetõi pótlék a
257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet alapján.
A pályázat benyújtásának határideje: a Szociális Közlönyben való közzétételtõl számított 15. nap.
A pályázat benyújtásának helye: a pályázatot Szentes
Város polgármestere részére (6600 Szentes, Kossuth tér 6.)
kell benyújtani.
A pályázat elbírálásának határideje: a benyújtási határidõ lejártát követõ 60 napon belül összehívott képviselõ-testületi ülés napja.
A pályázattal kapcsolatban felvilágosítás kérhetõ Lencséné Szalontai Máriától, a Szociálpolitikai Osztály vezetõjétõl a 63/510-323-as telefonszámon.
***
Szigethalom Város Önkormányzatának képviselõ-testülete (2315 Szigethalom, Kossuth Lajos u. 10.) pályázatot hirdet a Szivárvány Bölcsõde és Védõnõi Szolgálat (2315 Szigethalom, Rákóczi u. 149/a.)
bölcsõdevezetõi
álláshelyének betöltésére.
Az intézmény tevékenységi köre: gyermekek napközbeni ellátása, védõnõi szolgálat.
Az intézményvezetõ feladatai: az intézmény vezetõi feladatainak ellátása a hatályos jogszabályok és egyéb szabályzatok figyelembevételével. A védõnõi szolgálat önálló szakmai intézményi egységként mûködik.
Pályázati feltételek:
- a 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet 2. számú mellékletének I. rész I/2/B. pontjában elõírt képesítés,
7. szám
- legalább 5 év felsõfokú végzettséget vagy felsõfokú
szakmai képesítést igénylõ, a gyermekvédelem, a szociális
ellátás, az egészségügyi ellátás, illetve a közoktatás területén végzett munkakörben szerzett szakmai gyakorlat,
- büntetlen elõélet,
- cselekvõképesség.
A pályázatnak tartalmaznia kell:
- részletes szakmai önéletrajzot,
- a képesítést igazoló okirat másolatát vagy hitelesített
másolatát (nem hitelesített másolat csatolása esetén az eredeti okiratot a pályázatok elbírálását megelõzõen be kell
mutatni),
- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt,
- az intézmény vezetésére vonatkozó programot a szakmai
helyzetelemzésre épülõ fejlesztési elképzelésekkel,
- a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással
összefüggõ kezeléséhez hozzájárul,
- a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a gyermekek védelmérõl és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi
XXXI. törvény 15. §-ának (8) bekezdésében meghatározott kizáró ok vele szemben nem áll fenn.
A közalkalmazotti jogviszony idõtartama: a közalkalmazotti jogviszony határozatlan idõre szól, újonnan létesített jogviszony esetén - a közalkalmazottak jogállásáról
szóló 1992. évi XXXIII. törvény [Kjt.] 21/A. § (4) bekezdésében foglaltak kivételével - 3 hónap próbaidõ kikötésével.
A magasabb vezetõi megbízás idõtartama: 5 év.
A magasabb vezetõi megbízás kezdõ napja: 2008. október 1.
A magasabb vezetõi megbízás megszûnésének idõpontja: 2013. szeptember 30.
Illetmény: az illetmény megállapítására és a juttatásokra
a Kjt. rendelkezései az irányadók.
A pályázat benyújtásának határideje: az Egészségügyi
Közlönyben, illetve a Szociális Közlönyben való megjelenést követõ 30. nap. Nem egyidejû megjelenés esetén a
késõbbi megjelenési idõpont az irányadó.
A pályázat benyújtásának módja és helye: a pályázatot
postai úton, Szigethalom Város Önkormányzata képviselõ-testületének címezve kell benyújtani (2315 Szigethalom, Kossuth L. u. 10.). A borítékon kérjük feltüntetni a
munkakör megnevezését: „Bölcsõdevezetõ”.
A pályázat elbírálásának határideje: a 2008. szeptember
25-ei képviselõ-testületi ülés.
A pályázattal kapcsolatban érdeklõdni lehet a Polgármesteri Hivatal Titkárságán a 24/403-657/134. mellékû telefonszámon.
***
7. szám
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
A Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása (5000 Szolnok, Kossuth tér 9.) pályázatot hirdet a Szolnoki Kistérség
Többcélú Társulása Gyermekjóléti és Szociális Szolgáltató Központ (5085 Rákóczifalva, Kossuth Lajos út 13.)
igazgatói és egyben intézményegység-vezetõi
álláshelyének teljes munkaidõben történõ betöltésére.
A munkakörbe tartozó, illetve a vezetõi megbízással
járó lényeges feladatok:
- családsegítés,
- gyermekjóléti alapellátás,
- közösségi ellátás,
- étkeztetés,
- házi segítségnyújtás,
- jelzõrendszeres házi segítségnyújtás,
- támogató szolgáltatás,
- idõsek nappali ellátása,
- idõsek bentlakásos otthona
vezetõi feladatainak ellátása.
Pályázati feltételek:
- az 1/2000. (I. 7.) SZCSM rendelet 3. számú mellékletének 9. pontjában elõírt szakirányú szakképzettség,
- legalább 5 év felsõfokú végzettséget vagy felsõfokú
szakmai képesítést igénylõ, a gyermekjóléti alapellátásban
és a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások területén végzett munkakörben szerzett szakmai gyakorlat,
- szociális szakvizsga,
- büntetlen elõélet,
- vezetõi tapaszatalat,
- vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség.
A pályázatnak tartalmaznia kell:
- a pályázó szakmai önéletrajzát,
- a képesítést és egyéb végzettséget igazoló okiratok hitelesített másolatát,
- a büntetlen elõéletet igazoló 3 hónapnál nem régebbi
erkölcsi bizonyítványt,
- az intézmény vezetésére vonatkozó programot a szakmai
helyzetelemzésre épülõ fejlesztési elképzelésekkel,
- a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással
összefüggõ kezeléséhez hozzájárul,
- a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai
feladatairól és mûködésük feltételeirõl szóló 15/1998.
(IV. 30.) NM rendelet alkalmazási körébe tartozó munkakör, vezetõi, magasabb vezetõi megbízás esetén a pályázó
nyilatkozatát arról, hogy a gyermekek védelmérõl és
a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény
931
15. §-ának (8) bekezdésében meghatározott kizáró ok vele
szemben nem áll fenn.
A közalkalmazotti jogviszony idõtartama: a közalkalmazotti jogviszony határozatlan idõre szól, újonnan létesített jogviszony esetén - a közalkalmazottak jogállásáról
szóló 1992. évi XXXIII. törvény [Kjt.] 21/A. § (4) bekezdésében foglaltak kivételével - 3 hónap próbaidõ kikötésével.
A magasabb vezetõi megbízás idõtartama: 5 év, 2008.
október 1-jétõl 2013. szeptember 30-ig.
Illetmény és juttatások: az illetmény megállapítására és
a juttatásokra a Kjt., valamint a 257/2000. (XII. 26.) Korm.
rendelet hatályos rendelkezései az irányadók.
A pályázat benyújtásának határideje: 2008. augusztus 18.
A pályázat benyújtásának módja és helye: a pályázatot
postai úton kell benyújtani a Szolnoki Kistérség Többcélú
Társulása címére (5000 Szolnok, Kossuth tér 9.). Kérjük a
borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplõ
azonosító számot: SZ-17-15/2008., valamint a munkakör
megnevezését: intézményvezetõ.
A pályázat elbírálásának határideje: 2008. szeptember 30.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt
Székely Sándorné nyújt az 56/342-464-es telefonszámon.
A Szolnoki Kistérség Többcélú Társulásának Társulási
Tanácsa a pályázat visszavonásának jogát fenntartja.
***
Újfehértó Város Önkormányzatának képviselõ-testülete (4244 Újfehértó, Szent I. u. 10.) pályázatot hirdet az
Újfehértó „Játékvár” Bölcsõde (4244 Újfehértó, Bartók
Béla u. 5.)
intézményvezetõi
álláshelyének betöltésére.
Az intézményvezetõ által ellátandó feladatok:
- felelõs az intézmény alapító okiratában, szervezeti és
mûködési szabályzatában meghatározott feladatok végrehajtásáért,
- felelõs az intézmény eredményes és gazdaságos mûködéséért, a szakmai, valamint a gazdálkodásra vonatkozó
jogszabályok, egyéb elõírások, utasítások végrehajtásáért.
Pályázati feltételek:
- a 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet 2. számú mellékletének I. rész I/2/B. pontja szerinti felsõfokú végzettséggel
igazolt szakirányú szakképzettség,
- legalább 5 év felsõfokú végzettséget vagy felsõfokú
szakmai képesítést igénylõ, a gyermekvédelem, a szociális
932
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
ellátás, az egészségügyi ellátás, illetve a közoktatás területén végzett munkakörben szerzett szakmai gyakorlat,
- büntetlen elõélet.
Elõnyt jelent: vezetõi gyakorlat.
A pályázathoz csatolni kell:
- a képesítést igazoló okirat hitelesített másolatát,
- részletes szakmai önéletrajzot,
- az intézmény vezetésére vonatkozó programot a szakmai
helyzetelemzésre épülõ fejlesztési elképzelésekkel,
- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt,
- a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással
összefüggõ kezeléséhez hozzájárul,
- a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a gyermekek védelmérõl és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi
XXXI. törvény 15. §-ának (8) bekezdésében meghatározott kizáró ok vele szemben nem áll fenn.
A közalkalmazotti jogviszony idõtartama: a közalkalmazotti jogviszony határozatlan idõre szól, újonnan létesített jogviszony esetén - a közalkalmazottak jogállásáról
szóló 1992. évi XXXIII. törvény [Kjt.] 21/A. § (4) bekezdésében foglaltak kivételével - 3 hónap próbaidõ kikötésével.
A magasabb vezetõi megbízás idõtartama: 5 év, 2008.
október 1-jétõl 2013. szeptember 30-ig.
Bérezés: a Kjt. szerint.
7. szám
- házi segítségnyújtás,
- családsegítés;
- Gyermekjóléti alapellátás keretén belül:
- bölcsõdei ellátás,
- gyermekjóléti szolgáltatás;
- Szakosított szociális ellátás keretén belül:
- nappali ellátást nyújtó intézmények mûködtetése,
- átmeneti elhelyezést nyújtó intézmények mûködtetése.
Pályázati feltételek:
- a 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet 2. számú mellékletében elõírt képesítés, vagy az 1/2000. (I. 7.) SZCSM rendelet
3. számú melléklete szerinti szakirányú szakképzettség,
- legalább 5 év felsõfokú végzettséget vagy felsõfokú
szakmai képesítést igénylõ, a gyermekvédelem, a szociális
ellátás, az egészségügyi ellátás, illetve a közoktatás területén végzett munkakörben szerzett szakmai gyakorlat,
- a 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet 3. §-ában és az
1/2000. (I. 7.) SZCSM rendelet 6. §-ában elõírt szociális
szakvizsga,
- büntetlen elõélet.
A pályázat elbírálásánál elõnyt jelent: gyermekjóléti
szolgálat és szociális ellátás, igazgatás területén szerzett
vezetõi gyakorlat.
A pályázatnak tartalmaznia kell:
A pályázat benyújtásának határideje: a Szociális Közlönyben történõ megjelenéstõl számított 30. nap.
A pályázat benyújtásának helye: a pályázatot Tóth András, Újfehértó Város polgármesteréhez (4244 Újfehértó,
Szent I. u. 10.) kell benyújtani.
A pályázat elbírálásának határideje: a pályázat benyújtási határidejének lejártát követõ 30 napon belül.
A pályázattal kapcsolatban információ kérhetõ a
Polgármesteri Hivatal Jegyzõi Titkárságán vagy a
42/290-001/12. mellékû telefonszámon.
***
Tiszaújvá ros Önkormányzatának képviselõ-testülete (3580 Tiszaújváros, Bethlen Gábor út 7.) pályázatot
hirdet a Tiszaújvárosi Humánszolgáltató Központ
(3580 Tiszaújváros, Mátyás király út 34.)
intézményvezetõi
álláshelyének betöltésére.
Az intézményvezetõ által ellátandó feladatok:
- Szociális alapellátás keretén belül:
- szociális étkeztetés,
- a pályázó szakmai önéletrajzát,
- az intézmény vezetésére vonatkozó programot a szakmai helyzetelemzésre épülõ fejlesztési elképzelésekkel
(vezetési programot),
- a képesítést igazoló okirat másolatát,
- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt,
- a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással
összefüggõ kezeléséhez hozzájárul,
- a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a gyermekek védelmérõl és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi
XXXI. törvény 15. §-ának (8) bekezdésében meghatározott kizáró ok vele szemben nem áll fenn.
A közalkalmazotti jogviszony idõtartama: a közalkalmazotti jogviszony határozatlan idõre szól, újonnan létesített jogviszony esetén - a közalkalmazottak jogállásáról
szóló 1992. évi XXXIII. törvény [Kjt.] 21/A. § (4) bekezdésében foglaltak kivételével - 3 hónap próbaidõ kikötésével.
A magasabb vezetõi megbízás idõtartama: 5 év.
A magasabb vezetõi megbízás kezdõ napja: 2008. október 1.
7. szám
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
A magasabb vezetõi megbízás megszûnésének idõpontja: 2013. szeptember 30.
Juttatások: illetmény és vezetõi pótlék a Kjt. és a
Kjt.-nek a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történõ végrehajtásáról szóló
257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet 4. számú melléklete
alapján.
A pályázat benyújtásának határideje: a Szociális Közlönyben, az Oktatási Közlönyben, a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ
valamint a fenntartó önkormányzat internetes oldalán történõ késõbbi megjelenéstõl számított 30. nap.
A pályázat benyújtásának módja és helye: a pályázatot
írásban, Tiszaújváros polgármesteréhez (3580 Tiszaújváros, Bethlen G. út 7., Tel.: 49/548-010) kell benyújtani.
A pályázat elbírálásának határideje: a pályázat benyújtási határidejének lejártát követõ 60 napon belül, várhatóan a képviselõ-testület 2008. szeptember 25-ei ülése. A pályázatot a Kjt.-nek a szociális, valamint a gyermekjóléti és
gyermekvédelmi ágazatban történõ végrehajtásáról szóló
257/2000. (XII. 26.) Korm. rendeletben meghatározott
bizottság véleményezi.
A pályázattal kapcsolatban felvilágosítás Tiszaújváros
polgármesterétõl (Tel.: 49/548-010) vagy Tiszaújváros
címzetes fõjegyzõjétõl (Tel.: 49/548-015) kérhetõ.
***
Vámospércs Város Önkormányzatának képviselõ-testülete (4287 Vámospércs, Béke u. 1.) pályázatot
hirdet az önkormányzat, mint fenntartó által mûködtetett
Szociális Szolgáltató Központ (4287 Vámospércs,
Nagy u. 28.)
intézményvezetõi
álláshelyének betöltésére.
Az intézmény tevékenységi köre:
- szociális étkeztetés,
- házi segítségnyújtás,
- jelzõrendszeres házi segítségnyújtás,
- közösségi pszichiátriai ellátás,
- támogató szolgáltatás,
- idõsek nappali ellátása,
- szakosított ellátás: ápolást-gondozást nyújtó intézmények, idõsek otthona.
Az intézményvezetõ által ellátandó feladatok:
- az intézmény tevékenységi körébe tartozó feladatok, a
szakmai munka vezetõi irányítása és ellenõrzése.
- az alap- és szakellátásban dolgozó közalkalmazottak
vezetése.
933
Pályázati feltételek:
- az 1/2000. (I. 7.) SZCSM rendelet 3. számú mellékletének 9. pontjában meghatározott szakirányú szakképzettség,
- legalább 5 év felsõfokú végzettséget vagy felsõfokú
szakmai képesítést igénylõ, a szociális ellátás területén
végzett munkakörben szerzett szakmai gyakorlat,
- büntetlen elõélet.
A pályázatnak tartalmaznia kell:
- részletes szakmai önéletrajzot,
- az intézmény vezetésére vonatkozó programot a szakmai
helyzetelemzésre épülõ fejlesztési elképzelésekkel,
- a képesítést és a szakmai gyakorlatot igazoló okiratok
másolatát,
- szociális szakvizsga-bizonyítványt, vagy a pályázó
nyilatkozatát arról, hogy a kinevezést követõ 2 éven belül
vállalja a szakvizsga letételét,
- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt,
- a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással
összefüggõ kezeléséhez hozzájárul.
A közalkalmazotti jogviszony idõtartama: a közalkalmazotti jogviszony határozatlan idõre szól, újonnan létesített jogviszony esetén - a közalkalmazottak jogállásáról
szóló 1992. évi XXXIII. törvény [Kjt.] 21/A. § (4) bekezdésében foglaltak kivételével - 3 hónap próbaidõ kikötésével.
A magasabb vezetõi megbízás idõtartama: 5 év.
A magasabb vezetõi megbízás kezdõ napja: 2008. október 1.
A magasabb vezetõi megbízás megszûnésének idõpontja: 2013. szeptember 30.
Juttatások: a Kjt. szerint.
A pályázat benyújtásának határideje: a Szociális Közlönyben történõ megjelenést követõ 30. nap.
A pályázat benyújtásának módja és helye: a pályázatot
3 példányban, zárt borítékban kell benyújtani Vámospércs
Város Polgármesteri Hivatalához (4287 Vámospércs,
Béke u. 1.).
A pályázat elbírálásának határideje: a pályázat benyújtási határidejének lejártát követõ 30. nap.
A pályázattal kapcsolatban bõvebb információ kérhetõ
Ménes Andreától az 52/591-503-as telefonszámon.
934
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
7. szám
A Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó
megjelentette
DR. GECSÉNYI LAJOS, a történettudományok kandidátusa
és DR. MÁTHÉ GÁBOR, az állam- és jogtudományok kandidátusa
szerkesztésében
SUB CLAUSULA
1920–1947
címû könyvét.
A magyar nemzet sorsfordulóit a XX. században négy dátum reprezentálja. 1920, 1947 a trianoni és a párizsi békeszerzõdés évei; 1956 a magyar forradalom világtörténelmi eseménye s 1989 az európai integrációs folyamat kezdõ
esztendeje. Az évszámok az európai történelem mikénti alakulásának is meghatározó terminusai.
A Sub clausula sorozat e kötete a két békeszerzõdés fõbb nemzetközi dokumentumainak bemutatására vállalkozott.
A jelentõs részben elsõként nyilvánosságra kerülõ források olyan tények, amelyek kommentárt nem igényelve önmagukért beszélnek. Facta loquntur, fama volat.
A jelenkori európai békék éve Magyarország számára a Trianon „kis palotától” a párizsi Quai de Orsayn fekvõ külügyi
palotáig töretlenül húzódik. Ezt példázzák a közzétett dokumentumok.
A kötet 1328 oldal terjedelmû, ára 9950 forint áfával.
Példányonként megvásárolható a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Jogi Könyvesboltjában (1085 Budapest, Somogyi
B. u. 6. Tel./fax: 318-8411), valamint a Budapest VII., Rákóczi út 30. (bejárat a Dohány u. és Nyár u. sarkán) szám alatti
Közlöny Centrumban (tel.: 321-5971, fax: 321-5275, e-mail: [email protected]), illetve megrendelhetõ a kiadó
ügyfélszolgálatán (fax: 318-6668, 338-4746, e-mail: [email protected]) vagy a www.mhk.hu/kozlonybolt internetcímen.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
MEGRENDELÉS
Megrendelem a
SUB CLAUSULA
1920–1947
címû, 1328 oldal terjedelmû kiadványt
(ára: 9950 Ft áfával) ........... példányban, és kérem, juttassák el alábbi címemre:
A megrendelõ (cég) neve: .................................................................................................................................................
Címe (város, irányítószám): ..............................................................................................................................................
Utca, házszám: .....................................................................................................................................................
Ügyintézõ neve, telefonszáma: .........................................................................................................................................
A megrendelt példányok ellenértékét a postaköltséggel együtt, a szállítást követõ számla kézhezvétele után, 8 napon
belül átutaljuk a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadónak a számlán feltüntetett pénzforgalmi jelzõszámára vagy postai
úton a fenti címre.
Keltezés: ........................................
...............................................
cégszerû aláírás
7. szám
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
935
A Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó
megjelentette
Dr. Bócz Endre
KRIMINALISZTIKA A TÁRGYALÓTEREMBEN
címû könyvét
A kriminalisztika ma már az egyetemek jogi karain kötelezõ tantárgy, de a tematika, amely szerint tanítják, egyetemenként változó. Mindenütt közös jellemzõ azonban, hogy a tananyag alapvetõen a bûnügyi nyomozás kriminalisztikájához igazodik, mondhatni, a Rendõrtiszti Fõiskola kriminalisztikai tananyagának rövidített és egyszerûsített kivonata.
A hagyományos jogi pályákon – bíró, ügyész, ügyvéd – mûködõ jogász számára azonban csaknem feleslegesnek mondható sok olyasmi, aminek a készségszerû ismerete egy nyomozó számára szinte létfontosságú, ugyanakkor létfontosságú sok olyan dolog, amit hasznos ugyan, de nem feltétlenül szükséges egy nyomozónak tudnia. Máshová esnek a hangsúlyok a nyomozásnál, és máshová a hagyományos jogászi pályák gyakorlásának terepén, a bírósági eljárásban. Más
szempontok vezérlik a jogalkalmazót annak függvényében is, hogy milyen eljárási funkciót lát el.
Ez a könyv több évtizedes jogalkalmazói gyakorlat és a kriminalisztika oktatásában évek hosszú során kifejtett tevékenység tapasztalatait összegzi. Haszonnal forgathatják ügyvédjelöltek, bírósági és ügyészségi fogalmazók, de bizonyára találnak benne újszerû ismereteket már gyakorlottabb jogászok is. A bizonyítás kriminalisztikai indíttatású elmélete, a büntetõeljárási kényszerintézkedések feltételeinek kriminalisztikai szemléletû értelmezése, a perbeszédek szerkesztésével, érvelési rendszerével foglalkozó gyakorlatias fejtegetések még azok számára is adhatnak új ötleteket, akik
már rendelkeznek némi gyakorlattal.
A kötet 164 oldal terjedelmû, ára 4305 forint áfával.
Példányonként megvásárolható a Közlönykiadó Jogi Könyvesboltjában (1085 Budapest, Somogyi B. u. 6. Tel./fax:
318-8411), valamint a Budapest VII., Rákóczi út 30. (bejárat a Dohány u. és Nyár u. sarkán) szám alatti Közlöny
Centrumban (tel.: 321-5971, fax: 321-5275, e-mail: [email protected]), illetve megrendelhetõ a kiadó ügyfélszolgálatán (fax: 318-6668, 338-4746, e-mail: [email protected]) vagy a www.mhk.hu/kozlonybolt internetcímen.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
MEGRENDELÉS
Megrendelem
Dr. Bócz Endre
KRIMINALISZTIKA A TÁRGYALÓTEREMBEN
címû, 164 oldal terjedelmû kiadványt (ára: 4305 Ft áfával) ........... példányban, és kérem, juttassák el alábbi címemre:
A megrendelõ (cég) neve: .................................................................................................................................................
Címe (város, irányítószám): ..............................................................................................................................................
Utca, házszám: ..................................................................................................................................................................
Ügyintézõ neve, telefonszáma: .........................................................................................................................................
A megrendelt példányok ellenértékét a postaköltséggel együtt, a szállítást követõ számla kézhezvétele után, 8 napon
belül átutaljuk a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadónak a számlán feltüntetett pénzforgalmi jelzõszámára vagy postai
úton a fenti címre.
Keltezés: ........................................
...............................................
cégszerû aláírás
936
SZOCIÁLIS KÖZLÖNY
7. szám
ELÕFIZETÉSI FELHÍVÁS
A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény rendelkezik – többek között – a Magyar Köztársaság Kormánya hivatalos lapjának,
a Határozatok Tárának megjelentetésérõl.
A Határozatok Tárát szerkeszti a Miniszterelnöki Hivatal a Szerkesztõbizottság közremûködésével, évente mintegy
60 alkalommal jelenik meg.
A Határozatok Tára a Kormánynak azokat a határozatait (kétezres) közli, amelyeknek közzétételét a Kormány elrendelte,
továbbá tartalmazza a miniszterelnök határozatait, a Miniszterelnöki Hivatalt vezetõ miniszter határozatait, valamint a
minisztériumok, az országos hatáskörû szervek, az önkormányzatok közleményeit, hirdetményeit, különféle tájékoztatóit,
továbbá azokat a közleményeket stb., amelyeket a Miniszterelnöki Hivatalt vezetõ miniszter engedélyez.
Éves elõfizetési díja 2008. évre: 26 460 Ft áfával.
Példányonként megvásárolható a Budapest VII., Rákóczi út 30. (bejárat a Dohány u. és Nyár u. sarkán) szám alatti Közlöny
Centrumban (tel.: 321-5971, fax: 321-5275, e-mail: [email protected]). Elõfizetésben megrendelhetõ a kiadó ügyfélszolgálatán (fax: 318-6668, 338-4746, e-mail: [email protected]) vagy a www.mhk.hu/kozlonybolt internetcímen.
MEGRENDELÕLAP
Megrendelem a
HATÁROZATOK TÁRA
címû lapot ................. példányban.
A megrendelõ (cég) neve: ........................................................................................................................
Címe (város, irányítószám): ......................................................................................................................
Utca, házszám: .......................................................................................................................................
Az ügyintézõ neve, telefonszáma: .............................................................................................................
A megrendelõ (cég) bankszámlaszáma: .....................................................................................................
2008. évi elõfizetési díj egy évre: 26 460 Ft áfával.
fél évre: 13 230 Ft áfával.
Csekket kérek a befizetéshez.
Kérjük, a négyzetbe történõ X bejelöléssel jelezze az elõfizetés idõtartamát!
A megrendelt példányok ellenértékét a postaköltséggel együtt, a szállítást követõ számla kézhezvétele után,
8 napon belül a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadónak a számlán feltüntetett pénzforgalmi jelzõszámára átutaljuk.
Keltezés: .......................................................
......................................................................
cégszerû aláírás
Szerkeszti a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, 1054 Budapest V., Akadémia u. 3.
A szerkesztésért felelõs: dr. Lakatos Hedvig, tel.: 312-6002, 475-5745.
Kiadja a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó 1085 Bp., Somogyi Béla utca 6., www.mhk.hu
Felelõs kiadó: dr. Kodela László elnök-vezérigazgató.
Szerkesztõségi Iroda: Bp. VIII., Somogyi Béla u. 6., fax: 266-5099.
Elõfizetésben megrendelhetõ a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó ügyfélszolgálatán (fax: 318-6668, 338-4746, e-mail: [email protected])
vagy a www.mhk.hu/kozlonybolt internetcímen, 1085 Budapest, Somogyi B. u. 6. 1394 Budapest 62. Pf.: 357.
Elõfizetésben terjeszti a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó a Fáma ZRt. közremûködésével. Telefon: 235-4554, 266-9290/240, 241 mellék.
Terjesztés: tel.: 317-9999, 266-9290/245 mellék.
Példányonként megvásárolható a Budapest VII., Rákóczi út 30. (bejárat a Dohány u. és Nyár u. sarkán) szám alatti Közlöny
Centrumban (tel.: 321-5971, fax: 321-5275, e-mail: [email protected]).
2008. évi éves elõfizetési díj: 17 892 Ft, fél évre: 8 946 Ft. Egy példány ára: 1 680 Ft.
A hirdetések felvétele a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadónál (1085 Bp., Somogyi Béla utca 6.) történik.
Amennyiben a megrendelõ hirdetésében emblémát kíván megjelentetni, azt tartozik a megrendeléshez fotózásra alkalmas módon
mellékelni.
HU ISSN 1589-2492
Formakészítés: TYPO 2000 Kft.
08.2232 - Nyomja: a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Lajosmizsei Nyomdája. Felelõs vezetõ: Burján Norbert igazgató.