(összeáll.) Title: Kalauz a Nemzeti Casino könyvtárához

Transcription

(összeáll.) Title: Kalauz a Nemzeti Casino könyvtárához
KALAUZ
A'
NEMZETI
CASINO
KÖNYVTÁRÁHOZ.
1852.
PESTEN,
NYOMATOTT TRATTNER-KÁROLYINÁL.
U R I - U T C Z A 2. s z .
Knowledge is power.
A'
Nemzeti Casino t. igazgatósága e' könyvtári j e g y ­
zék szerkesztése által e g y régóta érzett szükség p ó t ­
lását tűzé ki. Az Egyesület legnagyobb kincse, könyv­
tára, idő folytán, különösen az utóbbi évek eseményei
's a' volt könyvtárnok halála közbejöttével,
felhal­
mozott tömeggé l ö n , melly tehernek látszott inkább,
semmint élveket nyújthatott volna 's melly a' szellemi
kamatokat,
miket
egykor
maguknak belőle Ígértek,
nagy
buzgalmú
alapilói
's a' folytonosan
áldozó
részvényesek méltán megvárhatlak, vagy épen nem,
vagy igen csekély mértékben vala képes nyújtani.
Más részről lehetetlenné válván a' fogyatkozások
és szaporodások folytonos szemmel tartása, az E g y e ­
sület 's különösen
az
e' czélra
megbízott
állandó
Könyvtári bizottmány, minden buzgalma mellett sem
fordíthatott
séges
óhajtott
figyelmet
e' könyviárnak szük­
irány- 's aránybani kiegészítésére,
tására.
Innen
a' részint
teljesen
szaporí­
hiányzó,
részint
e g y e s részeikben hiányos munkák nagy száma; innen
e g y e s szakok
kegyelése,
elhanyagolása,
egyes
másoknak
aránytalan
irók későbbi müveinek, megkez­
dett müvek folytatásainak elmaradása 'stb. 'stb.
Alulirt
szerencsésnek
érzi
magát,
a
1
rende­
z é s i , osztályozási munka bevégezte után, e' lajstrom
közrebocsátása
által a' fentebbi
hiányok
orvosolha­
tásának alapját megvethetni 's lehetővé tenni, hogy
a' Nemzeti
Casino könyviára,
melly jelen alakjá­
ban is a' főváros legbecsesb gyűjteményei közé tar­
tozik, eredeti czéljához visszavezettessék. Az ezután
évenként
kiadandó
pótlék-jegyzékek által a' netalán
közbecsúszott hibák is könnyen fognak
hatni.
megigazíttat­
Tartalmát teszik e' Kalauznak :
I. A' könyvtár összes ö n á l l ó
sorolása b e t ű r e n d b e n
(nyelv
és
müveinek
elő­
szakkülönbség
nélkül). * )
II. Folyóiratok és hírlapok, és pedig:
a) magyarok ;
b)
magyarországiak, nem magyar nyelven ;
c) külföldiek.
III. Földabroszok, térképek, tervrajzok, táblá­
zatok 'stb.
IV. Rövid ismétlése az I. al. betűrendben e l ő ­
sorolt
müveknek
tudományi
szakok
szerint,
még pedig külön külön:
a) a' magyar, és
b) idegen nyelvűek.
*) Ide vannak sorolva a' nagyszámú kötetlen munkák is,
mellyek a' jegyzékben *) és br. (boritékzat) jegygyei je­
löltetnek. Leginkább apróbb röpiratok, mik között azon­
ban van több ollyan i s , mellynek bekötése eddig csupán
az érintett zavarok miatt maradott e l , 's mihamarébb
bekövetkezendik.
A' mennyire tér 's idő e n g e d é ,
figyelmet
for­
díték a' bibliographiai pontosságra i s , azonban
leg­
inkább egy teljes leltár készítése volt feladatom; 's a'
számos utasítás, ismétlés, összeállítás 'stb. tanúsága
szerint főgondom arra központosult, hogy e' jegyzék
egy
csinosan
kiállított,
könnyű
áttekintést
nyújtó
kézikönyv l e g y e n , melly a' könyvtárt használni óhajtó
részvényes tagoknak a' keresés fáradságos munkáját
megkönnyítse.
P e s t , 1 8 5 2 . jan.
Pákh
Albert,
a' N. Casino könyvtárnoka.
I.
ÖNÁLLÓ MŰVEK
BETŰRENDBEN.
A b d e l k a d e r 1. Dinesen.
A B E G G (Jul. Fr. Heinr.) Die verschiedenen Strafrechtstheorieen
in ihrem Verhältnisse zu einander und zu dem positiven Rechte
und dessen Geschichte. Eine criminalistische Abhandlung Neustadt a. d. 0. 1835. 8r.
A B E K E N (Dr. Wilh.) Mittel-Italien vor den Zeiten römischer
Herrschaft, nach seinen Denkmalen dargestellt —• mit 11 Tafeln.
Stutig. u. Tüb. 1843. 8r.
A b e n t h e u e r ( Die ) und Gesänge Körroglons 1. Körroglon.
A B R A N T E S (Duchesse d'J Mémoires sur la restauration, ou
souvenirs historiques sur cette époque, la révolution de 1830,
& les premières années du règne de Louis-Philippe. Bruxelles
1836. 12r. 4. rész.
2. kot.
— Histoire des salons de Paris. Tableaux & portraits du grand
monde, sous Louis XVI, le directoire, le consulat & l'empire
la restauration & le règne de Louis-Philippe I. Bruxelles,
1837-8. 12r.
6 köt.
• Á B R Á N Y I (Emil) Alföldi lapok. I. fűz. Debreczen. 1848.
8r. br.
ACADEMIAI gyász. Emlékbeszéd József fóherczeg nádor m. acad.
pártfogó felelt. Jan. 25. 1847, mondotta Dr. Schedel Ferencz
titoknok Budán. fol.
l ' A c a d é m i e française 1. Drosnay.
ACHT WOCHEN in Syrien. Stuttgart 1841. 8r.
ACKERBAUE (Vom — ) und von dem Zustande der den Acker­
bau treibenden Klassen in Irland u. Grossbrittanien. — Aus­
zug aus den amtlichen Parlamentsacten. Wien 1840. 8r. 2 köt.
ACSÁDI SÁNDOR Magános magyar Törvény kérdések- és fe­
leletekben előadva. Pesten 1837. 8r.
ACTENSTÜCKE zur Geschichte des ungarischen Schutzvereins
Leipzig. 1847. 12r.
ACTES du Congrès de Vienne du 9. Juin 1 8 1 5 , avec ses annexes. Édition officielle. Vienne 4r.
ADRESSEN-BUCH der Handlungs-Gremien und Fabriken in der
kais. kön. Haupt- und Residenzstadt Wien, dann der Provin-
zial-Städte des österreichischen Kaisertumes. Für das Jahr
1835 von J. ß. Schilling, Wien. 8r,
AESCHYLOS, zum Theil vollendet, von Heinrich Voss. Heidelb.
1839. 8r.
*Affaires d' Orient (Recueil de pièces officielles sur les —)
Paris 1840. 8r. br.
*AGARÁSZAT (Társasági —) rendszabályai. Pesten 32r. br.
AGASSIZ und seiner Freunde ideologische Alpenreise. Frankfurt
a. M. 1847. 8r.
— 1. Desor.
AGLÁJA, ( Magyar ) avagy kellemetesen mulató nyájaskodások külömbféle versnemekben. Buda 1806. 8r.
AGLÁJA. Zsebkalendáriom szépeink számára. 1838. évre. Kassán 12r
A g r u m i 1. Kopisch.
A h r e n s 1. Magyar (Fer).
AH QUEL CONTE! Conte politique & astronomique. Maestricht'
1779. 8r.
AIGNAN 1. Homer.
A I K E N S ( P . F.) Vergleichende Darstellung der Constitution
Grossbrittaniens und der Vereinigten Staaten von Amerika.
Bearbeitet von K. J. Clement. Mit einer Vorrede von Franz
Baltisch. Leipzig 1844. 8r.
AIMÉ-MARTIN (L.) Plan d' une bibliothèque universelle,
études des livres qui peuvent servir à l'histoire littéraire &
philosophique du genre humain ; suivi du catalogue des chefsd'oeuvre de toutes les langues. Bruxelles, 1837. 12r.
AJTAY SAMUEL (Nagy váradi). A' Világ' Történetei a' Teremtéstől fogva a' legújabb időkig. Pest 1814. 8r.
2 köt.
AKADEMIE der Wissenschaften (Sitzungsberichte der
lichen — ) I. Heft. Wien 1848. 8r.
kaiser­
*AKTENSTÜCKE (Gesammelte) des Vereins zum Schutze deut­
scher Einwanderer in Texas. Mainz. 1845. 8r. br.
*ÁL-ALAPOK (Az _ ) . Első közlés. Pest 1843. 8r. br.
ALBACH (J. S.) Magyar Ország Rövid Földleírása Gyermekek'
Oktatására. Németből forditotta Gegö N. E. Pesten 1834. 8r.
ALBUM aus Oesterreich ob der Enns. Mit artistischen Beilagen.
Herausgegeben zum Besten der durch Brand am 26-ten Octob.
1841 verunglückten Bewohner der Spital am Pyhrn in OberOesterreich. Linz 1843. 8r.
Album zum Besten der Verungl. in Pesth u. Ofen. 1. Witthauer.
Alfieri. I. Játékszín. (Külf.)
ALGIER von 1830 bis 1837, oder Geschichte der französischen
Besitzungen in Nord-Afrika seit der Eroberung von Algier
durch die Franzosen bis auf die neueste Zeit, nebst einer
geografisch-historischen Einleitung über die frühern Verhält­
nisse des Landes, Wien. 1837. 8r.
— (Rückblicke auf — ) Wien. 1837. 8r.
*ÁLLANDÓ HID (A' buda-pesti —) felépítése tárgyában ki­
nevezett ezeránti Fő Méltóságú Ország Kiküldöttség előtt sza­
bad királyi Buda fővárossá által felhozott adatok 's vélemé­
nyek, fol. br.
A L L E T Z (Eduard). Die neue Démocratie, oder die Sitten und
die Macht der Mittelclassen in Frankreich. Im Auszuge bearb.
von Dr. F . I. Bust. Eine von der franz. Akad. mit dem von
Monthyon gestift. Preise von 10,000 fr. gekrönte Preisschrift
Karlsruhe. 1838. 8r.
*ÁLLÓHID (A' Buda 's Pest közt építendő) tárgyában kineve­
zett orsz. küldöttség munkálatai. I. közi. Pest 1837. 8r. br.
d' A L L O W I L L E Mémoires secrets de 1770. a. 1830. Paris
1838. 8r.
* ALMANACH prophétique, pittoresque et utile pour 1841 publié par
l'auteurde Nostradamus ; rédigé par M. M. Bareste, BorySaint-Vincent, M. Chevalier, de Girardin etc. Paris 16r. br.
— royal & national, pour l'an 1833. Présenté à sa Majesté, et
aux princes et princesses de la Famille royale. Paris. 1833 8r.
— (Nemzeti — ) 1841. 1842. Pest. 8r.
2 köt.
— (Geographischer — ) 1. Bergham.
— (Handl. Gremial) 1. Handl, — Gr. — Ahn.
— (Országgyűlési) 1. Vahot.
— (Egyházi) 1. Polgár.
»ALSÓHÁZ (Az — ) ideiglenes rendszabályai. Budán 1848.16r. br.
ÄLTESTE und Alte Zeit. Vom Verfasser des Maguranischen
Europa. Fragmente. Hannover. 1838. 8r.
A L T H O F (I. C.) Über die Verwerflichkeit der Todesstrafe
Rinteln 1843. 8r.
A l v e n s l e b e n 1. Chaho.
AMADE (László, — b á r ó , várkonyi) Versei. Kiadatta várkonyi
gróf Amadé Thadé. Pest. 1836. 8r.
A m e r i c a i n B i l d e r n 1. Willis.
A m e r i c a n i s c h e s Magazin 1. Hegewisch.
A m m a n n (WO Die Criminalprozedur gegen Jakob Müller,
Mörder des H. Grossr. Leu. Zürich 1846. 8r. br.
A m m o n 1. Cseremiszky.
A N A C R E O N T I S Carmina. — Accedunt selecta quaedam e
lyricorum reliquiis. E recensione et cum notis R. F. Phil.
Jirunckii. Nova editio ster. emendatiss. Lipsiae. 1829. 16r.
#
* A N A K R E O N Dalai. Fordította Dr. Taubner Károly, kiadá egy
toldalékkal Vajda Péter. Budapest 1839. 16r br.
*ANALYSE des réponses des directeurs
à une circulaire
ministérielle du 10. mars 1834 sur les effets du régime de
ces maisons. Paris 1836. 4r. br.
A N C E L O T Six mois en Russie. — Lettres écrites a' M. X. B.
Saintènes, en 1826. à l'époque du couronnement de S. M.
l'Empereur. Paris, 1827. 8r.
A N C I L L O N (Frédéric) Du juste milieu ou du rapprochement
des extrêmes dans les opinions, traduit de l'allemand par
Mme la baronne de S. Bruxelles. 1837. 8r.
2 köt.
A N D R Á S I (György gróf,) és Széchenyi
(István gróf) a'
budapesti hídegyesülethez irányzott Jelentése midőn külföldről
visszatérének. Pozsonban, 1833. 8r.
A N D R É E (Karl,) Handbuch der politischen Erdbeschreibung.
Nach Adrian Balbis Abrégé de Géographie für Deutschland
bearbeitet und vervollständigt. Braunschweig, 1835. 8r. 2 köt.
ANEKDOTÁK (Karaktert-festő 's elmés mulatságos—) Pesten,
1826 16r.
A n g o l versenyszabályok 1. Tasner.
*ANKLAGEN der Juden in Russland wegen Kindermords, Ge­
brauchs von Christenblut und Gotteslästerung. Ein Bcitr. zur
Gesch. der Juden in Russl. aus den Crim. acten wortgetreu
ausgez. Leipzig 184-3. 8r. br.
*ANKÜNDIGUNG einer neuen, überall anwendbaren, Erfindung
von eisernen Kunststrassen — als das vortheilhafteste Sur­
rogat für schiffbare Kanäle. München 1814. 4r. br.
ANNALES des travaux publics de Belgique. Tome I. Bruxelles.
1843. 8r.
*ANNUAL REPORT of the Refuge for the Destitute for the
year 1837. 1838. 1839. London 183 A. 8r. 3. füz. br.
A N S P A C H (margravine of formerly lady Craven) Memoirs
written by herself. Paris. 1826. 8r.
2 köt.
8
Antenor utazása 1. Farkas Sándor.
— (Voyages d' — ) 1. Lautier.
ANTIQUITÉS MEXICAINES. Relation des trois expéditions dû
capitaine Dupaix,
ordonnées an 1805-6-7. pour la r e cherche des antiquités du pays. Paris 1834. f. ( I kötet szöveg ;
1 kötet atlas).
2 köt.
*ANTI-URBÉRVÁLTSÁG. Lipcse 1846. 8r. br.
* APOLOGIE des ungarischen Slawismus. — von S. H » * * * Leipzig. 1843. 8r. br.
(APPROBATA, Compilata.) Erdély országnak három könyvekre
osztatott Törvényes könyve. Melly Approbata, Constitutiokból
és Novellaris Articulusokból áll. Mostan ujabban minden HazaFiáknak hasznokra kibocsáttatott. Kolozsvár. 1815. 4r. 2 köt.
ARADI VÉSZLAPOK. Kiadta Császár Ferencz. 1844 8r.
A R A G O (membre de l'institut) Leçons d'astronomie professées
à l'observatoire royal. Nouvelle édition 1837. 16r.
ARANY (János). Murány ostroma. Pest. 1848. 8r.
*— Katalin. Pest. 1850. 12r. br.
— Toldi 1. Költői
pályamüvek.
ARC1IENHOLTZ (I. W. von) Geschichte des siebenjährigen
Krieges in Deutschland von 1756 bis 1763. Berlin, 8r. 2 köt.
A R E N D T (W. A.) Die Interessen Deutschlands in der Belgi­
schen Frage. Mit Documenten über Stand und Bedeutung
der Industrie und der Eisenbahnen in Belgien. Brüssel und
Leipzig. 1839. 8r.
A R E N S T E I N (József dr.) A' képzetes mennyiségek tulajdon• ságai. M. akad. pályamunka Pest. 1847. 8r.
A r e t i n (I. C. Freih. v.) Staatsrecht 1. Rotteck.
A R G E N T I (Döme orv. tanár) Különféle betegségek hasonszenvi
gyógyítása. Nem orvosok és kezdő hasonszenvi orvosok haszná­
latára. Pest. 1847. 8r.
A r i o s t o . 1. Parnasso italiano.
A R I O S T O (Lodovico di.) Orlando furioso. London, 1783.
16odr.
4 köt.
d' A R L I N C O U R T (Victor, a' könyörgőlevelek mestere, a'
becsületrendnek vitéze). Nagy Károly , hős költemény huszon­
négy énekben. Francziából magyarázta Benke József, p r o ­
fesszor. Pesten, 1834. 8adr.
2 köt.
A R N D T (E. M.) Versuch in vergleichender Völkergeschichte
Leipzig. 1843. 8r.
— Wanderungen aus und um Godesberg Bonn. 1844. 8r.
A R N E T H (Joseph.) Die antiken Cameen des k. k. Münz- und
Antiken-Cabinetes in Wien. Wien 1849. fol.
— Die antiken Gold- und Silbermonumente des k. LMünz- und
Antiken-Cabinetes in Wien. — Mit XLI Tafeln. Wien. 1850. fol.
ARNUM (E. 0 . L. von) Flüchtige Bemerkungen 'eines flüchtig
Reisenden. Berlin, 1838. 8r.
3 köt.
A r p á d i a . 1. Kovacsóczy.
d ' A R P E N T I G N I (Le Caine,) Die Chirognomie oder Anleitung,
die Richtungen des Geistes aus den Formen der Hand zu
erkennen. Nach dem Französ. bearbeitet von A. Schrcishuon.
Stuttgart. 1846. 8r.
*ARRÉTÉS et réglements concernant le pénitencier des femmes
à Namur. Bruxelles. 1840. 8r. br.
A R T A U D (chevalier d', membre de l'Institut, ancien chargé
d'affaires de France & à Rome &c.) Italie. Hozzá farul:
Sicilie, par de la Salle, correspondant de l'Institut. Frankfort s / 1838. 8adr.
M
ARTICULI diaetales anni 1791. Claudiopoli. 4r.
ÁRVIZKÖNYV — Budapesti —. Heckenast Gusztáv kiadó könyváros urnák baráti ajándékul szerkeszti B. Eötvös József. Pest.
1839. 8r.
5 köt.
ASCHBACH ( Dr. Joseph von) Geschichte Kaiser Sigmund's
Hamburg. 1838. 8r.
A s h e r 1. Halliwell.
A s p á s i a 1. Kocacs6c%y.
*ATHEN (Der dritte September 1843 in — ) . Von einem Augenzeugen beschrieben und mit den betreff. Actenst. begleitet.
Leipzig. 1843. 8r. br.
Athene« monumentale et pittoresque 1. Moncel.
ATTACHÉ (The — ) or Sam Slick in England by the author of
„Clockmaker; or Sayings and doings of Sam Slick" &c. &c.
Second and last series. (Baudry gyűjt. 405.) Paris. 1845 8r.
* A T T O M Y R (Dr.) Theorie der Verbrechen auf Grundsätze der
Phrenologie basirt. Leipzig 1842. 8r. br.
d ' A U B I G N O S E . La Turquie nouvelle jugée au point, où l'ont
amenée les reformes general des pays du Nord de l'Allemagne,
soumis a' la France sous le Regime impérial. Paris. 1839. 8r.
AUDIN (I. M.) Geschichte des Lebens, der Lehren und Schriften Calvins. — Nach der 2-ten Ausg. des franz. Orig. übers.
Mit einer Vorrede von Dr. Carl Egger I. Bd. Augsburg. 1843. 8r.
AUERBACH. (Berthold) Schwarzwälder Dorfgeschichten. Mannheim. 1845. 8r.
AUFZEICHNUNGEN eines nachgeborenen Prinzen aus der nachgelassenen französischen Handschrift übersezt von G. G. v.
R. Stuttgart u. Tübingen. 1841. 8r.
AURORA, hazai almanach. Kiadá Kisfaludy Károly 1825 Pesten. 16r.
— Szerkezteté Kisfaludy Károly. Kiadá Lichtl Károly. 1830.
Pesten 16r.
— Alapitá Kisfaludy Károly. Folytatja Bajm. 1832.1833.1834.
1835. 1836. Pesten; 1837 Budán. 16r.
6 köt.
— Alapitá Kisfaludy Károly. Folytatják Többen. 1834. 1835.
Pesten 16r.
2 köt.
— (Pécsi — ) . Szerkeszté B—gh Károly. Pécs 1843. 16r.
AUS DEM WANDERBUCHE eines verabschiedeten Lanzknechtes
Wien. 1844. 8r.
AUS DER KASERNE. Memoiren eines österreichischen Militairs.
Leipzig. 1845. 12r.
«AUSFLÜGE in das südöstl. Grenzgebirge und an den NeusiedlerSee mit Benützung der Wr. Neustadt-Odenburger-Eisenbahn,
sammL einem Panorama von der Rosalien-Kapelle.
Wien 1848. 8r. br.
A u s o n i u s (D. Magnus) 1. Corpus Poetarum Lat.
«AUSTRIACA. II-ter Bd. Leipzig 1845. 8r. br.
«AUSWANDERUNG (Die — ) der Deutschen nach Texas, Nordamerika und Ungarn. Eine Mahnung an die Nation. München
1844. 8r. br.
A U T E N R I E T H (von Joh. Heinr. Ferdinand) Ansichten über
Natur- und Seelenleben. Stuttg. und Augs. 1836. 8adr.
AUTREFOIS, ou le bon vieu temps. Types français du dixhuitieme siècle. Texte par M. M. Ph. Aude.rand, Roger de Beauvoir &c. Paris, n. 8r.
A Z A I S , De la Phrenologie, du magnétisme, et de la folie;
ouvrage dédié a' la mémoire de Broussais. Bruxelles et Leipzig. 1839. 12r.
2 köt.
« B A A D E R (Franz von —) Ueber die Nothwendigkeit einer
Revision der Wissenschaft natürlicher, menschlicher u. gött­
licher Dinge. Erlangen 1842. 8r. br.
B A B B A G E (Károly esq.) A' természetes számok' logarithmai
1-től 108,000-ig. Stereotyp harmadik kiadás. Készült Nagy Ká­
roly, a' m. t. I. 1. 's az amer, philos, társaság' r. tagja' fel­
ügyelése alatt. London. A' m. t. I. költségével. 1834. 8r.
B A B O (L. C. Baron.) Der Weinstock und seine Varietäten.
Frankfurt a. M. 1844. 8r.
B A C K (Georg.) Reise durch Nord-Amerika bis zur Mündung
des grossen Fischflusses und an den Küsten des Polarmeeres
in den Jahren 1833 — 1824 — und 1835. Aus dem engli­
schen von Dr. Karl Andrée Leipzig, 1836. 8r.
' B A C K H A U S (Ferdinand.) Ludwig Börne in seinem literarischen
Wirken, oder: Resultate meiner Kritik über Börne's Schriften.
Zittau und Leipzig. 1837. 12r.
BÄDER und Gesundbrunnen von Ungarn. (Die berühmtesten
und besuchtesten — ) . Wien. 1837. 12r.
BAIERISCHE Budget (Das — ) und seine Tadler. München 1819.8r.
B A I L E Y - F A H R E N K R Ü G E R ' S Wörterbuch der englischen
Sprache. Zwölfte Auflage von Adolf Wagner. Jena 1822.
Ii. 8r.
'
2 köt.
BAIRD ( R . ) Geschichte der Mässigkeits-Gesellschaft in den ver­
einigten Staaten Nord-Amerikas, Berlin. 1837. 8r.
B A J Z A (József) Versei. Pest 1835. 8r.
— Szózat a' magyar színház ügyében. Buda 1839. 8r. br.
— Ellenőr. Polit, zsebkönyv. Németország. 1847. 8r.
— Aurora 1. Aurora.
— Kritikai lapok 1. Folyóiratok között.
— 1. Könyvtár (Tört.)
— Új Plutarch, vagy minden korok és nemzetek leghíresebb
férfiai és hölgyeinek arcz- és életrajza. A' szöveg német ere­
detiét magyarázta. — I-ső köt. Pest. 1845. 8r.
B A K O D Y (Theodor). Traumbilder, Gedichte. Pest. 1846. 8r.
B A L A J T 1 I Y (József). Munkács, az az : Munkács városának és
várának topographiai, geographiai, historiai és statistikai le­
írása. Debreczenben. 1836. 8r.
B A L Á S H Á Z Y (János). Gyűjtemény a' juhtenyésztésről. Kassa.
1827. 8r.
2 köt.
B A L Á S H Á Z Y (János). Tanácsolatok a' magyarországi mezei
gazdák' számára. Sáros-Patak 1829. 8r.
— Ujjabb tapasztalások a' juhtenyésztés tárgyában. Sáros-Patak.
1838. 8r.
— A' háztartás és mezei gazdaság tudománya. Figyelmezve h a ­
zánk ujabb 's régibb törvényeire, a' hajdankori hellen és r ó ­
mai irók valamint az újabb érdekes munkák előadásaira. D e b reczen. 1838. 8r.
2 köt.
— Elárult pályairat (a' tagosztályról) 'sat. Debreczen 1841. 12r.
— Politikai és status-gazdászati nézetek. Debreczen. 1847. 8r.
B A L A S S A (Konstantin). Az erőszak nélkül való patkolás, okos­
ságon és a' lónak lélek tudományán (Psychologia) alapodott é r ­
tekezés 'stb. Pest 1828. 8r.
B A L B I (Adrien), Abrégé de géographie rédigé sur un nouveau
plan d' après les derniers traités des paix et les découvertes
les plus récentes. Troisième édition. Paris. 1837. 8r.
— 1. Cannabich.
B A L L Á (Károly). Vélemény a' büntetésmód javítása iránt. Pest.
1841. 8r.
B A L O G H (József). Tanakodás az ekéről. Pest. 1836. 8r.
— (Józs. dr.) I. Természettud,
pályam.
— (Pál, Almási). A'visszaigazitásra való feleletnek visszaigazítása.
Feletetül t. t. professor Bugát Pál úrnak a' magyar nyelv
ügyében. Pesten. 1831. 8r.
*— Hahnemann. Emlékbeszéd. Buda 1844. 8r. br.
*— Egy pár szó a' m. tud. társaság érdekében. Pest. 1848. 8r. br.
— 1. Philos,
pályám.
* B A L O G H Y (László). Nemzetiség és alkotmányos mozgalmak
honunkban. Pest 1841. 8r. br.
B A L Z A C ( d e ) Scènes de la vie privée Bruxelles. 1 8 3 % . 12r.
I. HI. köt.
2 köt.
— Les Cent Contes Drolatiques, colligez ès abbaïes de Tourayne et mis en lumière. Bruxelles 1832.12r.
2 köt.
— Nouveaux Contes Philosophiques. Bruxelles. 1832.12r.
— La Peau de Chagrin; roman philosophique. Bruxelles. 1833.16r.
2 köt.
— Scènes de la vie de Province. Bruxelles. 1834. 12r.
2 köt.
2
B A L Z A C . Le médecin de la campagne. Bruxelles. 1833. 12r.
2 köt.
— Phisiologie du mariage. Bruxelles 1834. 12r.
2 köt.
— La Recherche de 1' Absolu. Bruxelles 1835. 12r.
— Scènes de la vie Parisienne. Bruxelles. 1835.12r.
4 köt.
— Études philosophiques. Bruxelles. 1836. 12r.
4 köt.
— Le livre mystique. Bruxelles. 1836. 12r.
2 köt.
— Nouvelles scènes de la vie de Province, Bruxelles. 1837. 12r.
2 köt.
—* Un grand homme de Province. Bruxelles et Leipzig. 1839. 12r.
BÁNÁTI (Katalin).
1837. 12r.
A' magánosság egyszerű
virágai. Kassa.
B A N C R O F T (George). Geschichte der vereinigten Staaten
von Nordamerika, von der Entdeckung des amerikanischen Con­
tinents an bis auf die neueste Zeit. — Nach der 9-ten Auflage
des Originals deutsch von A. Kretzschmar. Leipzig 1845. 8r.
3 köt.
B á n y a 1. Peregriny.
B A R A N T E (de — pair de France). Histoire de ducs de
Bourgogne de la maison de Valois. 1364—1477. Enrichie de
notes par M. Marchai. Bruxelles et Leipzig 1839. 8r. 5 köt.
B Á R Á N Y (Boldizsár). Árpádi ház. Játékszíni hős rajzolat két
szakaszban. I. A' király éje. — II. Borusláv vagy a' viszont­
látás. Székesfehérvár. 1836. 8r.
* B A R A N Y A Y (Franc.) Disquisitio notitiarum antiquarum lib.
reg. civitatis Strigoniensis et arcis archi-episcopatus nominis
ejusdem. Pesthini 1823. 8r. br.
B A R B E T (du Bertrand). Régne de Louis XVIII. ou histoire p o ­
litique et générale de 1' Europe, depuis la restauration, avec
le développement des principes qui sont devenus la base de
la politique de la sainte-alliance. Paris, 1825. 8r.
2 köt.
* B A R K Ó C Z Y (László). Nőnevelés. Feneion után magyarosí­
totta. — Pest 1842, 8r. br.
B A R N A (Ignácz) Versei. Buda 1846. 8r.
*— Szerelemhangok. Pest 1850. 12r. br.
B Á R Ó C Z Y (Sándor). A' mostani adeptus, vagy is a' szabad
kőmivesek titka. Francziából ford. — Bécs 181Ó. 8r.
—
Amália történetei. Németből fordítva. Bécs 1810. 8r.
B Á R Ó C Z Y (Sándor). Minden munkái. Újra kiadta Kazinczy Fer.
Pest 181 A. 8r.
8 köt.
3
BAROMORVOSI KÖNYV (Közönséges) vagy is alapos és még is
könnyen érthető oktatás, melly szerint minden birtokos a ' m a r ­
hája nyavalyáit megesmérheti, és meggyógyíthatja. Kiadta egy
nagytapasztalású baromorvos. Kassán 1836. 8r.
BARON. Mosaique belge. Mélanges historiques,
Bruxelles 1838. 12r.
et littéraires.
«BARRA (István). Epekórság. Pest. 1831 8r. br.
— Növénytan, melly a' magyarországi és erdélyi növényrendek­
nek füvészeti leírását 'stb. foglalja magában. I-ső rész. Két­
szikű növények. Pest 1841. 8r.
B A R R I E R E (Fr. par.) Bibliothèque des mémoires relatifs á 1'
histoire de France pendant le 18-me siècle, avec avantpropos et notices. Paris 1846. 8r.
2 köt.
« B A R R I E ' S (Dr. Carl). Die Löschung einer Feuersbrunst und
Maasregeln gegen ihre Verbreitung. — In Bezug auf den
jüngsten grossen Brand in Hamburg. Rostock u. Schwerin.
1842. 8r. br.
B a r r y - C o r n w a l l 1. Milman.
B A R T A Y (Gusztáv és Ede). Magyarország prímásai. Buda;
1847. 8r.
B A R T H (Karl, kön. bayersch. Geheimrath). Teutschlands Urgeschichte. Erlangen. 184%. 8r.
2 köt.
B A R T H - B A R T H E N H E I M (J. L. Gr.) Österreichs l a n d w i r t schaftliche Cultur in ihren politisch-administrativen Beziehungen.
Wien. 1843. 8r.
B A R T H O L D (J. W. von). Die geschichtlichen Persönlichkeiten
in Jacob Casanova's Memoiren. Beiträge zur Geschichte des
18. Jahrhunderts. Berlin 1846. 8r.
B a r t l e t t (W. H.) 1. America in Bildern; — Schottland in
Bild.; — Syrien etc.
« B A R T O S S A G H (Jos. v.) Über rationelle Landwirtschaft in
Ungarn. Pesth. 1832. 8r. br.
— Emlékeztetések a' birka-ispány vagy más czimű algazdatiszt
számára. Pest 1840. 8r.
* — Beobachtungen und Erf. über den Götterbaum (Ailanthus
glandulosa L.) Ofen 1841. 8r. br.
* B Á T K Y (Károly, Lövői és F. Bátkai). A' dohánytermesztésnek
rövid leírása. Pest 1837. 8r. br.
* B Á T K Y (Károly). Futóhomok megfogása és használása módjáról.
Pest 1842. 8r. br.
B A T S Á N Y I (János) Versei. I-ső kötet. Pest 1827. 8r.
— Poetai munkái. Második megbővitett kiadás. Buda 1835. 8r.
B A U D I S S I N (Graf Wolf v.) Ben Jonson und seine Schule, dar­
gestellt in einer Auswahl von Lustspielen und Tragödien. Leipzig
1836. 8r.
B a u d r y ' s Collection of british Authors (összesen 36 kötet)
l. külön: Cooper, Bulwer, Blessington, Martineau, Scott, J a ­
m e s , Boz, Brougham, Crayon, Disraeli, Hunt, Prescott; —
Attaché ( t h e ) ; Selection from the Edinb. Review.
B A U E R (Ant.) Die Warnungstheorie, nebst einer Darstellung
und Beurtheilung aller Strafrechtstheorieen. Göttingen 1830.8r.
— (Bruno) Geschichte der Politik, Cultur und Aufklärung des
18-ten Jahrhunderts. Charlottenburg. 1 8 4 / . 8r.
3 köt,
* — Die Industrie. Braunschweig 1843. 8r. br.
— (Edgar) 1. Literar.
Gefangenschaft.
— (F.) 1. Gesch. der Staaten des Alterth.
B A U E R N F E L D . Die Republik der Thiere. Phantastisches Drama
sammt Epilog. Wien 1848. 8r.
* ( B A Y E R Márton). A' városok rendeztetése iránt. Pécs 1842.
8r. br.
B A Y L E N S (Herrn Peter, weil. Professors der Philosophie und
Historie zu Rotterdam). Historisches und critisches Wörterbuch
nach der neuesten Auflage von 1740 in's Deutsche übersetzt;
auch mit einer Vorrede und verschiedenen Anmerkungen son­
derlich bei anstössigen Stellen versehen von Johann Christoph
Gottscheden, Professoren der Philos, zu Leipzig etc. Leipzig
1741—1744. Fol.
4 köt.
B e a u t é s (Les — ) de 1' Opéra 1. Opéra.
B e a t t i e (Wilh.) 1. Schottland in Bildern.
BECCARIA. A' Bűnökről és Büntetésekről. Zágráb 1834. 8r.
B E C H E R (Siegfried). Statistische Übersicht der Bevölkerung der
österreichischen Monarchie, nach den Ergebnissen der Jahre
1834—40. Stuttgart und Tübing. 1841. 8r.
— Statistische Übersicht des Handels der österreichischen Mo­
narchie mit dem Auslande, während der Jahre 1829—1838.
Stuttgart u. Tübingen 1841. 8r.
— Beiträge zur österr. Handels- und Zollstatistik auf Grundlage
der officiellen Ausweise über den Verkehr der österreichischen
3
5
Monarchie mit dem Auslande vom Jahre 1831—42. 1. Abth.
Stuttgart u. Tübingen 1844. 8r.
BECHER (Siegfrid). Die Ergebnisse des Handels- und ZollEinkommens der österreichischen Monarchie im Jahre 1842.
Leipzig 1845. 8r.
Ugyanazon kötésben : T E G O B O R S K I , Übersicht des öster.
Handels von 1831—1841. Wien 1844. 8r.
B E C H S T E I N (Ludwig). Geschichte und Gedichte des Minne­
sängers Otto von Botenlauben, Grafen von Henneberg. Mit
einem Urkundenbuch und Abbildungen. Bearbeitet und heraus­
gegeben Leipzig 1845. 4r.
B E C K (Carl). Lieder vom armen Mann. Mit einem Vorworte an
das Haus Rothschild. Leipzig 1846 8r.
« B E C K E R (Heinrich). Verzeichniss der vorzügl. Gyps-Abgüsse
über antike und moderne Statuen, Körper etc. Cassel 1839.
8r. br.
B E C K E R (Wilhelm Adolph). Charikles. Bilder altgriechischer
Sitte. Zur genauen Kenntniss altgriechischen Privatlebens. Leipzig
1840. 8r.
2 köt.
« B E D A ( C ) . Vertheidigung der Deutschen und Slaven in U n ­
garn. Leipzig 1843. 8r. br.
B e d a u s l. Makoldy,
B E U L E N (Steph.) Real- und Verbal-Lexicon der Forst- und
Jagdkunde. Frankf. a. M. 1840—43. 8r.
6 köt.
B E K E (Kristóf). A' Betegeknek és Haldoklóknak lelki vigaszta­
lására és épülésére szolgáló kézi könyv. Német nyelvből magy.
ford, 's néhány tóid. megbőv. Buda 1826. 8r.
— Kalászok a' religio, egyház és tudományok mezejéről szede­
getve. Pest 1840. 8r.
— 1. Philos, pályám.
B É K E H Á Z Y (Innocent). Igaz-e, hogy mindenben hátra v a ­
gyunk? Pest 1838. 8r.
«BEKENNTNISSE eines Civilisten. — Nicht von 0 . E - c h . Leipzig
1850. 8r. br.
B E L (Mathias). De veiére literatura hunno-scythica exercitatio.
Lipsiae 1718. 4r.
— Notitia Hungariae novae historico-geographica, divisa in partes
quatuor. Viennae 1735/42. Fol.
4 köt.
B E N C S 1 K (Josephus). Repertórium Juris publici, privati et criminalis Hungarici. Posonii 1821. Fol.
* B E N C Z É D Y (Zsigm). Magyarország és Erdély nagyfejedelem­
ség postaintézete. Kassa 1842. 8r. br.
B E N C Z Ú R (János). A' szabadság és társadalmi rend elméletei.
Pest 1848. 8r.
— 1. Hitbizományok.
B E N D A (D. A.) Robert Peel's Finanz-System, oder über die
Vorzüge der Einkommensteuer im Gegensatze zu Staatsanleihen
und Zinsreductionen. Berlin 1842. 8r.
B E N D E (László, Hodosi). Leírása az egész ismert Földkerek­
ségének. A' leghitelesebb Leírásokból kiszedve és honi nyelvre
fordítva. Pozsony 1837. 8r.
BENDEGUCZ Gyula Kolompos und Pista Kurtaforint. Eine Donquixottiade nach der neuesten Mode. Dichtung und Wahrheit von
P. P—s. Aus dem Magyarischen übersetzt von L. von Sch.
Leipzig 1841. 8r.
* B E N F E Y (Theodor). Die persischen Keilinschriften mit Uebersetzung und Glossar. Leipzig 1847. 8r. br.
B E N I C Z K I ( P é t e r , nemzetes, szentelt vitéz). Magyar rithmusok.
Első része, szép isteni dicséreteket és penitentziatartásra in­
dító énekeket foglal magában. Második, közönséges magyar
példabeszédeket szép oktatással. Most ujjobban és tisztábban kibotsáttatott. Pozsonban 1803. 8r.
B E N I G N I (Jos. v. Mildenberg und Carl Neugeboren"). Trans­
silvania. Hermannstadt 1833—37—38. 8r.
2 ' / , köt.
— (J. H.) Handbuch der Statistik und Geographie des Gross­
fürstenthums Siebenbürgen. Hermannstadt 1837. 8r.
— (J. H. v. Mildenberg). Unterhaltungen aus der Geschichte Sie­
benbürgens. Hermannstadt 1840. 8r.
— Script rer. Transilv. I. Eder.
R e n k e 1. Arlincourt.
*BENKERT (Carl Maria). Jahrbuch des deutschen Elementes in
Ungarn. Budapest 1846. 8r. br.
B E N K Ô (Ferencz). Werner Ábrahámnak a" köveknek és érczek­
nek külső megismertető jegyeikről irott könyvecskéje. Magyarra
fordítva és a' két magyar hazabeli, 's más idegen kő- 's ércz­
nemekkel is a' példákban megbővit. Kolozsvár 1784. 8r.
— (Josephus). Milkovia, sive antiqui Episcopatus Milkoviensis,
per terram Transsylvanicam maxima dioeceseos suae parte,
olim exporrecti explanatio. Viennae 1781. 8r.
2 köt.
— Transsylvaniáé Principatus, olim Dacia Meditteranea dictus,
orbi nondum satis cognitus, nunc multifariam ac strictim illu­
stratus. Claudiopoli 1834. 8r.
2 köt.
» B E N K O V I C H (Michael). Der Ungern Stamm und Sprache.
Pressburg 1836. 8r. br.
BENTHAM ( J ) . Oeuvres. Traités de legislation civile et p é ­
nale. Tactique des assemblées legislatives etc. Bruxelles
1 8 / , o . n. 8r.
3 köt.
— (Jérémie). Déontologie, ou science de la morale. Ouvrage
posthume de — Revu, mis en ordre et publié par John Bowring,
traduit sur le manuscrit par Benj. Laroche. Paris 1834. 8r.
2 köt.
— (Jeremiás) Munkái. 1 köt. Polg. 's bűnt. törvényhozási é r t e ­
kezések. Francziából Récsy Emil. Kolozsvár 1842. 8r.
— Taktika, vagy a' polit, gyülekezetek tanácskozási rendének
theoriája. Ford. Gindery János. Buda 1843 12r.
* - Álokoskodási módok törvényhozási kérdésekben. Francziából
ford, 's kiadta Gindery János. Pest 1842. 8r. br.
M
»BEÖTHY (Eugen von — ) und der Bischof von
dein. Altona 1840. 8r. br.
Gross-War­
B E Ö T H Y (Zsigmond). Koszorú, elbeszélések gyűjteménye.
Gyermekek' számára. Pozsonyban 1838. 8r.
2 köt.
*— Követválasztás. Ered. polit, vigj. 3 szakaszban. Pápa 1844.
12r. br.
— Elemi magyar közjog. Pest 1846. 8r.
— összes költeményei. Pest 1851. 8r.
B É R A N G E R . Oeuvres complètes. Nouvelle edition avec un p o r trait sur bois d' après Chartét. Paris 1843. 12r.
2 köt.
B E R C H E T (Giovanni). Vecchie romanze spagnuole. Régate in
Italiano. Bruxelles 1837. 8r.
B E R C I 1 0 U X . Phisiologie du Gout, ou méditations de Gastronomie transcendante ; par un Professeur. Suivie de la Gastronomie., poème en quatre chants. Paris 1842. 8r.
BÉRCZVTRÁGOK. Zsebkönyv. Kolozsvár 1848. 12r.
B E R D E (Áron). Légtüneménytan, 's a' két Magyarhon égaljviszonyai 's ezek befolyása a' növényekre és állatokra. Kolozsvár 1847. 8r.
B E R E C Z (Károly). Szabad hangok. I. Pozsony 1848. 8r.
* B E R E G § Z Á S Z I (Pál). Áz épités-tudományának azon része,
mellyben az épületekre teendő fedelek ismerete és rajzolása
adatik elő. I. fűz. Debreczen 1846. 8r. br.
B E R E N G E R (M.) Des moyens propres à généraliser en France
le système pénitentiaire. 3-me edition. Paris 1837. 8r.
« B E R G (Wolfg). Ungarns politische Zukunft. Leipzig 1 8 « . 8r. br.
B e r g g e s e t z e (Sammlung der — ) 1. Schmidt (F. A.)
B E R G H A U S (Heinrich). Allgemeine Länder- und Völkerkunde.
Stuttgart 1837 - 1843. 8r.
6 köt.
— Almanach fúr das Jahr 1837, 1 8 3 8 - 3 9 , den Freunden der
Erdkunde gewidmet. Stuttgart. 12r.
3 köt.
— Annalen der E r d - , Völker- und Staatenkunde. 1829—43.
Berlin. Potsdam. 18»30/43.
23 köt.
S E R G I U S (Dr. Carl Julius). Preussen in staatsrechtlicher B e ziehung. 2-te Ausg. Münster 1843. 8r.
B E R G M A N N (Joseph). Medaillen auf berühmte und ausgezeichnete Männer des öster. Kaiserstaates vom 16 — 19. Jahrhunderte. Wien 1844. 4r.
«BERICHT an Se Majestät den Kaiser von Russland über das
Minist, des öffentl. Unterrichts für das Jahr 1839. Hamburg
1841. 8r. br.
BERICHT über die Kriegsoperationen der russischen Truppen
gegen die ungarischen Rebellen im J. 1849. Nach officiellen
Quellen zusammengestellt von H. v. N. k. russ. Obrist des Generalstaabes. Berlin 1851. 8r.
«BERICHTIGUNGEN der Ansichten eines österr. Staatsbürgers
über die böhm. Provinzial-Zustände in dem Werke: „Österreich und seine Staatsmänner." Von einem competenten Böhmen.
Leipzig 1842. 8r. br.
B E R N Â T (Gáspár). Freskóképek. Pest 1848—51.
3 köt.
B E R N D (D. Christ. Sam. Theodor.) Das Wappenwesen der
Griechen und Römer, und anderer alter Völker. Bonn. 1838. 8r.
B E R N S T E I N . Sehnsuchts-Klänge eines wandernden Hagestolzen. Hamburg 1840. 12r.
B E R N O U L L I . Populationistik oder Bevölkerungs-Wissenschaft.
Ulm 18 /43- 8r.
« B É R O N (Pierre). Systeme de Géologie et origine des comètes. Paris 1837. 8r. br.
B E R T H A (Sándor). Országgyűlési tárcza 1830-ról. Pest 1843 8r.
B e r t i n 1. Poètes Français.
B E R Z S E N Y I (Dániel) Összes művei. Közrebocsátá Dö'brentei
Gábor. Budán 1842. 3 rész.
2 köt.
«BESCHREIBUNG (Neueste, vollständige — ) des Domes zu Köln.
Mit 23 Abbild, von F. Massau. Köln 1840. 16r. br.
40
«BESCHWERDEN (Die —) und Klagen der Slaven in Ungarn.
Leipzig 1843. 8r. br.
B E S S E . Voyage en Crimée, au Caucase, en Géorgie, en A r ménie, en Asie Mineure et à Constantinople en 1829 &—30
pour servir à l'histoire de Hongrie. Paris 1838. 8r.
B E S S E N Y E I (György) Buda tragédiája Pozsony 1773. Ugyan
awn kötetben : Második Leopold magyar király, Eleuterinek egy
magyar prófétának látása szerént. — Fordította mulatságból
pozsonyi üres órájiban Sz. Sz. A. Pozsony 1790. 8r.
« B E S Z É D E S (József) Magyarországi hydrotechnikából próbául
Pest. 1831. 8r. br.
—» Mérnöki irányzatok. Pest. 1843. 8r.
B E T H L E N Imre (Idősbb G.) Második Rákóczy György ideje.
Nagy Enyed. 1829. 8r.
— (Wolfgangus) História de rebus transsylvanicis. Editio secunda.
Cibinii. 1782—93. 8r.
6 köt.
B E U D A N T (F.—S.) Voyage minéralogique & géologique en
Hongrie, pendant l'année 1818. Paris. 1822. 4r.
4 köt.
B E U R M A N N (Eduard Dr.) Über Afghanistan. Darmstadt. 1844 8r.
B E Y E R (M.) Das Heil der Landwirthe durch die Chemie und
die Patentdünger-Wirthschaft. Leipzig. 1847. 8r.
B E Z E R É D I (Amália) Földesi estvék. Olvasókönyv a' magyar
ifjúság számára. Pest 1840. 8r.
— (Gergely) versei. Budán. 1836. 8r.
BIBEL ( Die — ) , oder die gaDze Heilige Schrift des alten und
' neuen Testaments, nach der deutschen Uebersetzung Dr. Mart.
Luthers. Mit einer Vorrede von Prälaten Dr. Mff'ell. Carisruhe u. Leipzig 1836. n. 8r.
«BIBLIOGBAPH1AI Értesítő, Magyarország és Erdély számára 1840.
Kiadja Heckenast Gusztáv. I. évi foly. Pest 1840. 8r. br.
BIBLIOGRAPHIE (Allgm. — ) für Deutschland. — Mit alphab. u.
syst. Registern. Leipzig 1 8 3 % . 8r.
4 köt.
R i b l i o g r . Lexicon I. Ebert,
BIBLIOTECA Italiana. Milano 1840. 8r.
4 köt.
BIBLIOTHECA Orientalis. Manuel de bibliograhpie orientale. Par
J. Th. Zenker, docteur en Philosophie et membre de la S o ­
ciété Asiatique á Paris. Leipzig 1846. 8r.
B i b l i o t h e k der schön. Wissensch. 1. Engelmann.
— ausgew. Memoiren des 18. u. 19. Jahrh. 1. Pipitz.
B i b l i o t h e k der Class, des Auslandes. 1. Machiavelli.
— der neuesten Weltkunde 1. Malten.
BIBLIOTHÈQUE de Campagne, ou: Amusomens de 1' esprit et
du coeur. Á la Haye. 1739. 8r.
— (Nouvelle — ) des voyages anciens et modernes contenant
la relation complète ou analysée des voyages de Christ. Colomb,
Fern. Cortez, Pizarre, Anson, Byron, Bougainville, Cook, La
Peyrouse, Bruce, Levaillant, Mungo-Park, Burkhardt, Fraser,
Richard et John Lander, Caillé, R o s s , Bandin, Duperrey,
Freycinet, Choiseuil-Gouffier, Pouqueville, Klaproth, Dumon d'
Urville etc. Paris 8r.
12 köt.
— de mémoires 1. Barriere
B 1 E D E N F E L D (Ferd., Freiherr v.) Geschichte und Verfassung
aller geistlichen und weltlichen erloschenen und blühenden
Ritter-Orden. Weimar. 1841. 4r.
— Die Heraldik, oder populäres Lehrbuch der Wappenkunde für
Diplomaten, Genealogen, Archivbeamte und Edelleute. Weimar.
1846. 4r.
B I E D E R M A N N ( C a r l , Dr.) Die deutsche Philosophie von Kant
bis auf unsere Zeit, ihre wissenschaftliche Entwickelung und
ihre Stellung zu den politischen und socialen Verhältnissen der
Gegenwart. Leipzig. 1842. 8r.
2 köt.
B 1 E L E K (Ladislaus) Ethnografisch-geografische Statistik des
Königreichs Ungarn und dessen Nebenländer. Wien. 1837. 8r.
B I G N O N Histoire de France, depuis le 18. brumaire (nov.
1799) jusqu' à la paix de Tilsitt (juillet 1807). Bruxelles.
1836. 8r.
B U J D E R aus dem Honvédleben. Von K. W. M * « * * Wien 1851. 8r.
BILDER-MAGAZIN für allgemeine Weltkunde, oder geographischethnographische Bilder-Gallerie nebst einer ausführlichen Beschreibung derselben. Redigirt von Ferd. M. Malren. Pesth.
4r. 1834. év. — Mit 36 Stahlstichplatten.
BILDLICHE STATISTIK oder graphische Darstellung der wichtigsten statistischen Verhältnisse europäischer Staaten, mit b e sonderer Berücksichtigung der österr. Monarchie in farbigen
Karten mit erläut. Notizen. I. füzet. Wien. 1848. 4r.
B I N G H A M (Comm. J. Elliot.) Der Krieg mit China, von seinem Entstehen bis zum gegenwärtigen Augenblicke. — Nach
d. Engl. von. Dr. V. F. L. Petri. Braunschweig. 1843. 8r.
BIOGRAPHIE portative universelle par Laianne, Renier,
Bernard etc. Paris 1844. 8r.
BIOGRAPHIE univ. des musiciens 1. Félis.
BIOGRAPHY and obituary (The annual •—) 1837. vol: XXI.
London 1837. 8r.
BION' és Moschus' Idylliumai. Görögből fordítva Hexameterek­
ben. Sáros-Patak. 1811. 8r.
B I O T (Eduard.) De 1' abolition de 1' esclavage ancien en occi­
dent. Ouvrage auquel une médaille d' or a été décernée par
F Académie des sciences morales et politiques. Paris. 1840.8r.
B I R O (Miklós) Metella, regény Sand Georgestől és Leone Leoni
H. a. Kolozsvár. — 12r.
B I S M A R K (Fr. Wilhelm Graf von). Aufzeichnungen des Gene­
ral-Lieutenants — Karlsruhe. 1847. 8r.
« B I S O Z Z I (Giacomo) Die menschliche Stimme und ihr Gebrauch
für Sänger und Sängerinnen. Leipzig 1838. 8r. br.
BITNICZ (Lajos) A' magyar nyelvbeli előadás' tudománya.
Pest 1827. 8r.
— Magyar nyelvtudomány. Pest 1837. 8r.
B I T T N E R (Imre.) A' Bánság poslázairól. A' magyar orv. és
term vizsg. pécsi nagy gyűlése által koszorúzott értekezés. Pest.
1847. 8r.
B Í Z O M (Károly.) Magyarok ázsiai emléke, vagy is ázsiai utazás
helyett több ezer esztendők alatti történetírók nyomán Ázsia
összes bejárásának, 's a' magyar nemzet és sajátságai lénye­
ges ismertetésének egyszersmind a' ki nem költözött magyarok
ivadékinak is jelenleg hol lehető feltaláltatásuknak tanulságos
rajza. Pest 1845. 8r.
B J Ö R N S T J E R N A . Das Brittische Reich in Ostindien. Aus dem
Schwedischen übers. Stockholm. 1839. 8r.
— (Graf M.) Die Théogonie, Philosophie und Kosmogonie der
Hindus. Aus dem Schwedischen übers, und mit Anmerk. b e ­
gleitet von J. R. Stockholm. 1843. 8r.
B L A C K W E L L (I- A.) Rudolf of Varosnay. A tragedy. L o n ­
don. 1841. 8r.
— Northern antiquities 1. Mallei.
B L A I R (Hugo') Tizennégy Prédikátziói. Magyarra fordította n é ­
hai Gróf Teleki Mária, Gróf Rhédei Ádámné. Kolozsvár. 1827. 8r.
— Rhetorikai és aesthetikai leczkéi, némelly kihagyásokkal és rövi­
dítésekkel angolból Kis János. Két rész. Buda 1838. 8r.
B L A N C (Louis.) Histoire de la révolution française. Bruxelles.
1847/48. 8r.
2 köt.
3*
B L A N C (L.) Histoire de dix ans. 1830—40. 2-édit. Paris. 1 8 4 2 44. 8r.
5 köt.
B L A N Q U I (Adolf d. Aelt.) Geschichte der politischen Üekonomie in Europa. Aus d. Franz. übersetzt von Dr. F. J. Bws.
Karlsruhe. 1840. 8r.
2 köt.
B L A S I U S (J. H.) Reise im Europäischen Russland in den J a h ­
ren 1840 und 4 1 . Braunschweig. 1844. 8r.
2 köt.
B L A S K O V I T S (Alexand.) Status politieo-juridicus incliti R e g ni Hungáriáé, habito peculiari respectu jurium Regis Hungáriáé
atque Fisci Regii. Pestini. 8r.
B L A S T (Lajos) Egyházi törvény, mind a' két felekezetű magyar­
honi protestánsok számára. Pest. 1844. 8r.
B L E S S I N G T O N (Countess of) The Victims of Society. Paris
QBaudry gyűjteményéből.) 1837. 8r.
— The idler in Italy. New series. Paris. 1841. 8r.
B l i n d e S a i n t - M o r e 1. Collection a" hèroides.
B L O C H (Móricz) TJj kimerítő magyar-német és német-magyar
zsebszótár. (A' czim németül is.) Pest 1843. 8r.
2 köt.
— A' magyar és német nyelv nélkülözhetlen kiegészitő-szótára
2 részben. (A' czim németül is.) Pest. 1846. 8r.
2 köt.
* — A' zsidókról. Pesten 1840. 8r. br.
* — Nyelvészeti nyomozások. Buda 1841. 8r. bi.
* — Költészeti kézi könyv, vagy magyar költemények példagyűjte­
ménye — költészeti tanulók számára. Pest 1845. 8r. br.
B L U M A U E R , Virgil's Aeneis, in IX. Gesängen mit 32 Skizzen,
von Franz Seit*. Leipzig 1841. 12r.
B L U M R Ö D E R (August v.) Die Religion nach ihrer Idee und
geschichtlichen Erscheinung, in einer Übersicht der vorzüg­
lichsten Religionen, besonders des Christenthums. Sondershau­
sen 1839. 8r.
B o a s 1. Schiller.
B o c c a c c i o (Giov.) 1. Parnasso italiano.
B O D (Péter). Szentírás' értelmére vezérlő magyar Lexicon, mellyben a' szentírásban előforduló példázások (Typusok) és ábrá­
zolások (Emblémák) lelki értelmek szerint rövideden kivilágosittatnak. Győrben 1746. 8r.
• B O D E N (Aug.) Verteidigung des Dr..Sylvester Jordan. Frank­
furt 1843. 8r. br.
*— Nachträge zu meiner VertheidigungdesDr. Jordan, Frankfurt
1843. 8r. br.
« B O D O R (Lajos). Magyar pogán hitregék. Álmos. Kolozsvár
1842. 8r. br.
*— Duzsárd. Kolozsvár 1843. 8r. br.
*— Élet és ábránd. Kolozsvár 8r. br.
B O H L E N (Dr. P. von). Das alte Indien mit besonderer Rück­
sicht auf Aegypten. Königsberg 1830. 8r.
2 köt.
BÖHMENS Zukunft und Österreichs Politik vom Standpunkte der
Vergangenheit und Gegenwart. Leipzig 1844. 12r.
« B O H N E (Wilh.) Gutta-Percha in seiner techn. Bedeutung.
Iserlohn 1848. 12r. br.
B o i a r d o (Matteo Maria) 1. Parnasso italiano.
B O I S T E ( P . C. V.) Dictionnaire universel de la langue fran­
çaise, avec le latin et les etymologies. 8-me édition. Par Char­
les Nodier. Paris 1834. 4r.
B O K R Á N Y I (János). Magyar tiszti írásmód. 2-ik bőv. kiadás.
Kassán 1846. 8r.
B O L D E N Y I (J.) Das Magyarenthum oder der Krieg der Na­
tionalitäten in Ungarn. Aus dem Franz. Leipzig 1851. 8r.
B O L L E R (Anton). Ausführliche Sanskrit-Grammatik. Wien.
1847. 8r.
BOMMEL. A' nyilvános első és másod rendű oktatásnak igaz
elvei. C. van Bommel lüttichi püspök után magyarra szabadon
fordítva. Veszprém 1847. 8r.
B o n n f o n t (C. Ph.) 1. Schiller.
B O N A P A R T E (Lucien). Mémoires, — écrits par lui-même.
Tome I. Paris 1836. 8r.
— Revolution de Brumaire. Bruxelles & Leipzig 1845. 16r.
B O N F I N I I (Antonii). Rerum Hungaricarum Decades quoique.
Posonii 1744. fol.
B O O S T (Joh. Ad.) Die Geschichte und die Propheten, die
wahren Schlüssel zu den Pforten der Zukunft. 3-te Auflage.
Augsburg 1848. 8r.
B Ö R N E (Ludwig). Gesammelte Schriften. I. II. Dramaturg.
Blätter. V. VI. Schild, aus Paris. Fragm. Aphor. VII. VIII. Kritiken. Aus meinem Tagebuch. Hamburg 1 8 / . 12r.
3 köt.
3 5
i 0
« B O R N S T E D T (Adalbert). Haut-Reliefs der Gegenwart. Leipzig 1838. 8r. br.
« B O R O S S (Mihály). Politikai kis káté a' nép számára. Pest
1848. 8r. br.
• B O R S O S (Márton) Tachigraphia vagy gyorsirási oktatás. Pest
1833. 8r br.
— A' borjavitásnak és vegyítésnek felfödezett titkai. Pest. 1846.
8r. br.
B o s p h o r u s 1. Par doe.
B o t e n l a u b e n 1. Beckstein.
B Ö T T I G E R (K. W.) Karl August Böttiger. Eine biographische
Skizze, von dessen Sohne. Leipzig. 1837. 8r.
— (G. A.) Kleine Schriften archäol. u. antiquar. Inhalts, gesamm.
u. herausg. v. Julius SilligW. u. III. Bd. Dresd. u. Leipz. 1838.
8r.
2 köt.
— (C. W.) Gesch. Sachsens 1. Gesch. der europ. Staaten.
B O U E (Ami) La Turquie d ' E u r o p e Paris 1840. 8r.
4 köt.
B O U S S A R D (J. F.) Les leçons de P. P. Rubens ; ou frag­
ments épistolaires sur la religion, la peinture et la politique.
Bruxelles. 1838. 8r.
B o w l e s . 1. Milman.
B O W R 1 N G (John) Poetry of the magyars, preceded by a
sketch of the language and literature of Hungary and Transilvania. London. 1830. 8r.
— Bericht an das Englische Parlament über den Handel, die
Fabriken und Gewerbe der Schweiz. Zürich 1837 8r.
— Bericht über den deutschen Zollverband an Lord Viscount
Palmerston. Aus d. Engl, von Dr. F G. Buek. Berlin 1840.
8r.
B O Z . (Charles Dickens.) Leben und Abentheuer des Nicolaus
Nikleby. Braunschweig. 183 /9. 12r.
3 köt.
— (Baudrys Collect. Vol. 235.) Sketches. Paris. 1839. 8r.
— Twist Olivér 1. Regénytár (Külf.) -, Regénytdrcza
(Angol).
« B O Z E K (I. Romuald) Das falsche und gefahrliche System der
gegenwärtigen Eisenbahnwagen. Neue Aufl. Leipzig. 1816.
8r. br.
B R A S S A I Sámuel. A' fűvészet elveinek vázolalai. Dr. Lindley
János nyomán Kótáblákkal. Kolozsvárit. 1836. 8r.
B R A U N (A. C. H.) Hauptstücke des öffentlich-mündlichen Straf­
verfahrens. Leipzig. 1845. 8r.
— (J. M.) Historische und malerische Wanderungen in Griechen­
land. Kriegs- und Reisescenen aus dem neunzehnten Jahr­
hundert. Nach den Schilderungen von Blaquiere, Castellan,
Chandler, &c. &c. Stuttgart, 1837. 8r.
8
BRAUNER (F. A. Dr.) Böhmische Bauernzuslände, im Interesse
der Landescultur und des Nationalwohlstandes. Wien 1847. 8r.
*— Von der Robot und deren Ablösung. Prag 1848. 8r. br.
» B R E I T E N B A C H (Franz). Die Öhl-Ökonomie. Berlin 1846.
8r. br.
B R E N N G L A S (Ad.) Berliner Volksleben. Leipzig 1847/50. 8r.
3 köt.
«BRESLAUER Schillerfest 1840. Hamburg 1841. 8r. br.
B R E Z N A Y (Pál). A' keresztyén Ekklézsiának Históriája. Kolozs­
várit. 1836. 8r.
BRINCKMEIER (Eduard). Napoleons-Album. Mit Illustr. nach
Vernél, Adam 'stb. Braunschweig 1842. 8r.
BRITISH MUSEUM (Synopsis of the contents of the — ) 41 edi­
tion. London 1840. 12r.
BRITISH POETS ( T h e - ) of the XIX. century. Including the
select works of Crabbc, Wilton, Coleridge,
Wordsworth,
Hogers,
Caiupbsll,
Miss Lan don , Barton,
Montgomery,
Southey, Hogg, Barry Cornwall and others. Being a sup­
plementary volume to the poetical works of Byron,
Scott,
and Moore. Francfort o. M. 1828. n. 8r.
B R O N G N I A R T (Alex.) Tableaux des terrains qui composent
l'écorce du globe, ou Essai sur la structure de la partie connue
de la terre. Bruxelles. 1838. 12r.
B R O N N E R (J. Ph). Die Teulschen Schaumweine. Heidelberg
1842. 12r.
« B R O O K S (Shirley) The daugther of the stars. A drama in
• 2 acts. London 1850. 12r. br.
B R O U G H A M (lord). Opinions — on Politics, Theology,
L a w , Science, Education, Literature etc. as exhibited in his
parliamentary and legal speeches, and miscellaneous writings
(Baudry gyűjt. 317 köt.) Paris 1841. 8r.
— (H ) Gott und Unsterblichkeit aus dem Standpunkte der n a ­
türlichen Theologie und ihrer Beweiskraft. Aus dem Englischen
von Johann Sporschil. Leipzig 1835.
— (Lord .lohn Rüssel.) Polen. 2-te Aufl. vermehrt mit Polens
Wiederaufleben von Leonard Chodzko, nebst einem Anhang,
enthaltend die Ereignisse von 1 8 3 1 , und die Procl. des russ.
Kaisers. Brüssel 1831. 8r.
— Memoirs 1. Harwood.
B B O U G T H O N - n a k A' religióról való históriai lexicona. Ma­
gyarra ford. Mindszenti Sámuel. Komárom 1792/3- 8r. 3 köt.
B R I NEK (József). A' robot és dézsma. Pest 1846. 8r.
B R U N E T (J.—Ch.) Manuel du libraire & de l'amateur de livres,
contenant l - o un nouveau dictionnaire bibliographique, 2-o
une table en forme de catalogue raisonné. 4-me édit. Bruxelles
1838—39. 8r.
4 köt.
B R U Y È R E . Caractères de La — suivis des Caractères de Théophraste traduits du Grec par la Bruyère avec des notes et des
additions par Sckweighà'user. Paris. 1841. 8r.
B U C H E Z (B. I. B.) et J'oux (P. C.) Histoire parlamentaire
de la révolution française, ou: journal des assemblées nationales depuis 1789 jusqu'en 1815. Paris. 183Vs-8r. 4 rész. 20 köt.
B U C H H O L T Z (F. B. von.) Geschichte der Regierung F e r dinand des Ersten. Wien, 1831—38. 8r.
9 köt.
« B Ü C H N E R (Carl.) Die Gräfin von Görlitz in Darmstadt, ihr
Tod. &c. Frankfurt a. M. 1837. 8r. br.
« B U C K N E L L (William Esq.) The Eccaleobion ; a treatise on
artificial incubation. 10-th edition. London 1839. 8r. br.
B u d a 1. Ha%ucha.
B U D A I (Ésaiás.) Magyar ország polgári históriájára való Lexicon, XVI-ik század végéig. N. Várad. 1804 8r.
3 köt.
— Régi Római vagy Deák írók Élete. A'Régi Tudós világ Históriájából. Főképpen a' Poetica és Rhetorica Classisok számára
külön szakasztva. Debreczenben 1814. 8r.
— Magyarország Históriája a' mohácsi veszedelemtől Budavára
visszavételéig 1526—1686. 3-ik kiadás. Pest. 1833. 8r. 2 köt.
B u d a v á r o s törv. könyve. 1. Michnay.
B U D D E U S (Aurelio.) Halbrussisches. Leipzig. 1847. 8r.
B u e k 1. Bowring.
B U G Á T (Pál). Az egésséges emberi test boncztudományának
Alapvonaljai. Hempel Adolf Fridrik után németből fordítva.
Pesten. 1828. 8r.
2 köt.
— Orvosi Szókönyv, Magyar-deák, és Deák-magyar. 1833 8r.
— Természettudományi Szóhalmaz. 1843. 8r.
— Tapasztalási Természettudomány (Physica.) Tscharner Boklogbul fordítva. Budán. 1836. 8r.
— Sebészség, mellyet előadási kézikönyvül kiadott Dr. Chelius
M. I. heidelb. prof. A' 4-ik kiadat után a' pesti m. k. egyet,
orv. kar. osk. használatára fordilá — —. Budán. 1836. 8r.
— Kisded sebészi eszköztár[; avagy legnevezetesebb sebészi esz­
közök rajzai. Dr. Fritze E. ut. magy. ford. Budán. 1837. 8r.
B U G Á T (Pál). A' nevezetesebb sebészi véres műtételek, b e ­
vezetve Dieffenbach által. XXX. kőre metsz, 's színekkel világ,
táblával magy. és lat. nyelven kiadva az Orvosi Tár szerkesztői
által. Pest 1839. 12r.
*— és dr. Flór). Magyarországi orvosrend névsora. 1840. Pest
1840. 8r. br.
BUHL (L.) Die Herrschaft des Geburts- und Bodenprivilegiums
in Preussen. Mannheim 1844. 8r.
* B U J A N O V I C S (Ede, agglelki). Magtárakról. Pest 1816.8r. br.
— (von Aggtelek, Eduard). Über die versch. Methoden der Auf­
bewahrung des Getreides, besonders in den Fruchtbehältern
mit ununterbroch. Luftzüge. Pest 1846. 8r. br.
*— (Gyula)- Áz Eperjesen felállítandó vállótörvényszék ügyében
Eperjes 1840. 8r. br.
B ü l a u (Friedr.)
Staaten.
Gesch. Deutschlands. I. Gesch. der
emop.
— 1. Jahrbücher der Gesch. u. Fol.; — Pölitz.
B U L G A R I N (Thaddäus). Russland in bist., staust., geogr.und
lilerar. Beziehung. Mit Genehmigung und unter Mitwirk, des
H. Verfassers aus dem Russ. übers, von H. v. Brackel. —
Slatistüi I. II. Abth. Riga u. Leipzig 1839. 8r.
— Russland etc. Geschichte I. II. Bd. Riga und Leipzig 1839—
41. 8r.
2 köt.
BÜLOW-UUIHMEROW. Über Preussens Finanzen. Berlin 1841.
Das normale Geld-System in seiner Anwendung auf Preussen.
Berlin. 1846.
Die Taxen und das Reglement der landschaftlichen Credit—
vereine nach ihren notwendigen Reformen. Berlin 1847.
8r.
( 3 munka 1 kötetben.)
— Preussen, seine Verfassung, seine Verwaltung, sein Verhältniss zu Deutschland. Berlin 1842. 8r.
— Über Preussens landwirtschaftliche Credit-Vereine. Berlin
1843. 8r.
— Politische und finanzielle Abhandlungen. Berlin 1844. 8r.
— Der Zollverein, sein System und dessen Gegner. Berlin
1844. 8r.
B U L W E R (E. L.) Eugene Aram. Paris 1832. 8r.
— Devereux. Paris 1832. 8r.
• - Pelham. Paris 1832. 8r.
— Paul Clifford. Paris 1833. 8r.
B U L W E R (E. L.) The Disowned. Paris 1833. 8r.
— England, and the English. Paris 1834. 8r.
— England und die Engländer. Aaachen u. Leipzig 1833. 8r.
3 köt.
— Pilgrims of the Rhine. Paris 1834 8r.
— Athens, its rise and fall. Paris 1837. 8r.
— Athens Grösse und Verfall. Aachen und Leipzig 1833. 8r.
— Die Belagerung von Granada 1839. Berlin 1837. 8r.
— Die Zeitgenossen. Stuttgart 1837. 12r.
2 köt.
— Godolphin {Baudry Gyűjt. 281.) Paris 1840. 8r.
— Lucretia, or the children of night. {Baudry gyűjt. 424.)
Paris 1847. 8r.
(összesen 17 köt.)
— La France sociale, politique & littéraire. Traduit par 1' un
des traducteurs de voyages de Basil Hall. Paris 1834. 8r.
— (Henry Litton). The monarchy of the middle classes. France •
social, literary, political. Second series. London 1836. 8r. 2 köt.
B u n d e s h e e r (Das deutsche —) 1. Eckert.
BUNDESVERSAMMLUNG (Die Verhandlungen der —) von den
geheimen Wiener Ministerial-Conferenzen bis zum J. 1845. —
Aus den Protocollen des Bundes. Heidelberg 1848. 8r.
B U N S E N (Christ. Carl Josaias). Aegyptens Stelle in der Welt­
geschichte. Hamburg 1845. 8r. 3 rész.
2 köt.
•BÜNTETŐ törvényjavaslatról (Őszinte vélemény a' magyar — )
I. Pest 1844. 8r. br.
B u o n a r o t t i (Michel Agnolo) 1. Parnasso
italiano.
B Ü R C K (August). Magellan oder die erste Reise um die Erde.
Leipzig 1844. 8r.
— Die Reisen des Venezianers Marco Polo im 13. Jahrhunderte"
Leipzig 1845. 8r.
B U R C K H A R D T (Eduard). Kaiser Joseph der Zweite in sei­
nem Leben und Wirken. Für das deutsche Volk dargestellt.
Meissen 1837. 8r.
— Allgemeine Geschichte der neuesten Zeit. Von der Stiftung
der heiligen Allianz bis zur Erstürmung Warschau's. ( 1 8 1 5 —
4 0 ) . Leipzig 18*'/42. 8r.
2 köt.
B U R D A C H (Carl Friedrich). Anthropologie für das gebildete
Publicum. Mit drei Kupfertafeln. Stuttgart. 1837. 8r.
B u r g (Die k. k. - - ) in Wien 1. Realis.
B U R G E R (János). Mezei gazdaság kézi könyve. Kassán 1835.
8r.
2 köt.
« B U R K (J.) Die Seide. In Berichten aus Italien etc. Hechingen
1840. 8r. br.
B U R M E I S T E R (Hermann). Geschichte der Schöpfung. — 2-te
Aufl. Leipzig 1845. 8r.
B U R N E (sir Alexander). Reisen in Indien nach Bukhara. Stuttgart u. Tübingen. 1 8 3 y 8r. 2 rész.
— Kabul. Schilderung einer Reise nach dieser Stadt und des
Aufenthaltes daselbst in den Jahren 1836—37—38. Leipzig
1843. 8r.
6
« B U S C H M A N N (J. Ch. Ed.) Textes Marquésans et Taïtiens,
publiés et analysés. Berlin 1843. 8r. br.
B u s s 1. Blanqui.
B U S S Y (Roger de Rabutin comte de — ) . Lettres, avec les
réponses. Nouvelle edition. Amsterdam 1738. 8r.
6 köt.
B U X T O N (Fowell). Der afrikanische Sclavenhandel und seine
Abhülfe. Leipzig 1841. 8r.
B Y R O N (lord). Correspondance de — avec un ami, comprenant en outre les lettres écrites à sa m è r e , du Portugal, de
r Espagne, Turquie, & de la Grèce, dans les années 1809,
1810 & 1 8 1 1 , & des souvenirs & observations stb. — Par
feu R. C. Dallas. Paris 1825. 8r.
— W o r k s , complete in one volume. 2 edit. Francfort o. M.
1829. 8r.
— Dichtungen. Aus dem Englischen von Gustav Pfllser. Stuttgart 1836/9. 8r.
4 köt.
— En Italie & en Grèce 1. Salvo.
— 1. Horváth (Lázár).
B y s t r z o n o w k s y 1. Szafraniec.
C A E S A R I S (C. Julii). Commentaria (czimlap nélkül). Venetiis
1737. 4r.
— minden munkái 1. Classihusoh (Római — ) ; —
Szencxy
Imre. (olasz és lal.)
C A L D E R O N (Don Pedro de la Barca). Schauspiele , übersetzt
von J. D. Gries. 2. Ausgabe. 1. 3. 4. 5. 6. Bd. Berlin
1S40. 12r.
3 köt.
— Supplementband. Berlin 1850. 12r.
— 1. Spanisches
Thealer.
C A L E P I N I (Ambrosü). Dictionarium undecim linguarum. —
Respondent autem Lalinis vocabulis Hebraica, Graeca, Gallica,
Italica, Germanica, Belgica, Hispanica, Polonica, Ungarica,
Anglica. Basileae 1605. fol.
2 köt.
C a l p u r n i u s ( S e r r a n u s , — T.) 1. Corpus Poetarum Latinorum.
CAMERA obscura. Lipcse 1844. 8r.
C a m e r o n 1. Ceylon.
C a m p b e l l 1. Rogers.
C A M P E (J. H.) Wörterbuch der deutschen Sprache. Braun schweig 1807—13. 4r.
6 köt.
CANCAN eines deutschen Edelmannes. Leipzig 1845. 12r. II. III.
2 köt.
C A N N A B I C H (Littrow, Sommer, Wimmer u. Zeune). Handbuch des geographischen Wissens. Frei bearbeitet nach dem
„Abrégé de Géographie" des A. Balbi. — I-ter Band. Güns
1834. 8r.
C A P E F I G U E . Histoire de Philippe-Auguste. Ouvrage couronné
par I' Institut. Bruxelles 1830. 12r.
5 köt.
— Jacques IL á Saint-Germain. Bruxelles 1833. 12r.
— Histoire constitutionelle & administrative de la France depuis
la mort de Philippe-Auguste. Première époque, de Louis VIII.
à la fin du régne de Louis XL 1223—1483. Bruxelles 1834.
12r.
4 köt.
— Histoire philosophique des Juifs, depuis la décadence des
Machabées jusqu' à nos jours. Ouvrage couronné par 1' Institut. 1834. 12r. 2 rész.
— Histoire de la réforme, de la ligue, & du régne de Henri
IV. Bruxelles 1 8 3 / . 12r.
8 köt.
— Richelieu, Mazarin, la Fronde, & le régne de Louis XIV.
Bruxelles 183 /G 12r.
8 köt.
— Le gouvernement de juillet, les partis & les hommes politiques. 1830 a 1835. Bruxelles 1836. 12r.
4
6
5
— Hugues Capet et la troisième r a c e , j u s q u ' á Philippe Auguste.
Paris 1839. 8r.
— Les hommes d ' é t a t de l'Europe (pour faire suite aux diplomates Européens). Bruxelles. 1845. 12r.
C n p o d i s t r i a s . I.
Papadopulo-Vrelos.
C A P P E L L E (Marie , veuve Lafarge.~) Mémoires, écrits par elle
même. Paris 1841. 8r.
CARACCIOLI. Ganganelli. XIV. Kelemen római pápának élet­
rajza, mellyet franczia nyelven kiadott — németből pedig
magyarra fordított Kovács Péter. Pozsony. 1835. 8r.
* C A R L O P A G O , Gedichte. Leipzig 1843. 8r. br.
CARLYLE (Thomas.) The french revolution : a history. London.
1843. 8r.
3 köt.
— Oliver Cromwell's letters and speeches: with elucidations.
London. 1846. 8r.
3 köt.
Carne (John) 1. Syrien.
C A R N O T (Generalis.) A' királyhoz intézett Elmélkedés. Júliusban
1814. Fordította francziából egy Hazafi. Pesten. 1816. 8r.
C A R R E L (Armand) Histoire de la Contrerevolution en Angle­
terre sous Charles II. et Jacques II. Bruxelles. 1836. 8r.
— 1. Courier.
C A R U S (Carl Gustav.) Zwölf Briefe über das Erdleben. Stutt­
gart. 1841. 8r.
— England und Schottland im Jahre 1844. Berlin. 1845. 8 r . 2 k ö t .
— 1 Schuh (Heinr. Willi.)
C a r t h y 1. Mac-Carthy.
* C A S A G R A N D E Márk. Ajánlat a' Magyarországon Hunyady
Mátyás király emlékének felállítására czélzó egyesülethez Eger.
1844. 4r. br.
C A S A N O V A (Jacques, de Seingalt.) Mémoires. Ecrits par luimême. Paris. 1843 8r.
4 köt.
C A S P E R (Joli. L.) Denkwürdigkeiten zur medizinischen Statistik und Staatsarzneikunde für Criminalisten und Aerzte Berlin.
1846. 8r.
C A S S E L (Selig.) Magyarische Alterthümer. Berlin. 1848. 8r.
C a s s a g n a c . 1. Granier de Casiagnac.
C A S T E L L I . (J. F. Sämmtliche Werke. 1—5; 7 — 1 1 ; 14—15.
Wien 1844. 12r.
7 köt.
CATALOGUS Bibliothecae Samuelis S. R. J. Comilis Teleki de
Szék. Vienna 1796—800—11. 8r.
3 köt.
— Biblioth. Hungaricœ Francisci Com. Széchenyi Tomus. I. Pars.
I. H. Sopronii 1799. 8r.
2 köt.
— Biblioth. Nationalis Széchényianae. Tomi I. Suppl. I. Posonii.
1803. 8r.
— Bibi. Hung. Széchényiano
Sopronii. 1807. 8r.
— Regnicolaris. Tomi I. Suppl. II.
CATALOGUS Manuscriptorum Bibliothecee Nalionalis Hungaricœ
Siéchenyiano — Regnicolaris Sopronii 1814—15. 8r. 3 köt.
—
Numorum Hungáriáé ac Transilvanise Instituti Nationalis
Szèchènyiani. Pars I. Numi Hungáriáé. Pars II. Numi Transilvanise. Pestini 1807. 8r.
2 köt.
Hozzá való: Tabulee Numismaticae pro Catalogo Numor. Hung,
ac. Transilv. Instituti National. Széchényiani. Pestini 1807. 4r.
•CATALOGUE des Tableaux exposés au Musée de la ville de
Bruxelles 1840. 8r. br.
* — of the collection of pictures, marbles and bronzes, bequeathed to the University of Edinburgh by sir James Erskine
of Torry, bart. Edinburgh. 1839. 8r. br.
* — of the Gallery of his Royal Highness the Duke of Lucca
1840. 8r. br.
*— of the pictures in the National Gallery 1840. London 8r. br.
* — of the portraits and distinguished naval commanders —
exhib. in the Naval Gallery of Greenwich Hospital. London
1840. 8r. br.
Cato (Dionysius) 1.
Corpus poetarum Lat.
— (Valerius)
C a t u l l u s (Valerius)
«CENTRALISATION und Decentralisation in Oesterreich. Wien.
1850. 8r. br.
C E R V A N T E S (Miguel.) Sämmlliche Romane und Novellen.
Aus dem Spanischen von Adelbert Keller und Roller. Stuttgart
1839. 12.
6 köt.
— 1
Spanisches-Theater.
«CEYLON. — 1. 2. Report of lieut-colonel Colebrooke3. Report
of Charles Hay Carnet on Esq. — Ordered, by the House of
Commous, to be printed 13. March 1832 (fűzött ivekben) Fol.
« C H A B L O T (M. B.) Der Todeskampf des brittischen Leoparden.
Weimar 1837. 8r. br.
C H A H O (Augustin.) Reise in Navarra während des Aufstandes
der Basken. Deutsch von E. Alvensleben. 1836. 8r.
C H A L L A M E L (Augustin.) & Ténint (Wilhelm) Les Français
sous la Revolution. Avec quarante scènes et types. Dessinés
par M. H. Baron, gravés sur acier par. M. L. Massard. Paris.
— n. 8r.
C H A M B O R A N T (C. G.) Du paupérisme ce qu'il était dans 1'
antiquité, ce qu'il est de nos jours &c. Paris 1842. 8r.
«CHAMBRE des Députés. Session 1840. Nro 126. 219. 1840.
8r. br.
CHAMPOLLION (le jeune, J. F.) Dictionnaire égyptien en
écriture hyeroglyphique. Publié d' après les manuscrits autographes et sous les auspices de M. Villemain ministre de 1'
instruction publique, par M. Champollion Figeac. Paris 1841.
fol.
— Figeac) Geschichte und Beschreibung von Aegypten. Aus dem
Französischen. Stuttgart. 1840. 8r.
«CHANNI1VG Zwei Reden über die Erhebung der niederen
Volksklassen — gehalt. im J. 1840 zu Boston in Nordamerica.
Zürich u. Winterthur 1843. 8r. br.
» C H A P L Y (Jósef Alajos, Tyraki és Boldogfai.) Úrbéri értekezés,
vagy is jobbágy jogait érdeklő oktatás. Pest 1838. 8r. br.
»CHARACTERISTIK (Zur — ) der Gegenwart. Leipzig 1842.
8r. br.
C H A S L E S (M. Philarète.) Études sur 1' antiquité précédées d'
un essai sur les phases et histoire littéraire et sur les influences
intellectuelles des races. Paris 1847. 12r.
C H A T E A U B R I A N D . Versuch über die englische Literatur,
und Betrachlungen über den Geist der Menschen, der Zeiten
und der Revolutionen. Stuttgart, 1836. 8r.
— Congrès de Vérone &c. Guerre d' Espagne. Négociations
Colonies Espagnoles. Bruxelles. 1838.
2 köt.
— Génie du christianisme. — Vignettes par Théophile Fragonard.
•Paris. 1838. n. 8r.
— La vie de Rancé. Bruxelles 1844. 12.
Chaulieu. 1. Poètes Français.
C h é n i e r ( M . - J . ) 1. Poètes Francais.
— (A.) 1. Poètes Francais.
C H E N E V I X (Rich. Esq.) Über Geschichte und Wesen der
Phrenologie. Aus dem Englischen übersetzt von Bernhard
Cotta. Dresden u. Leipzig. 1838. 8r.
C H E S T E R F I E L D . (Philipp Dormer Stanhope, earl of.) Leiters
to his son Philipp Stanhope, esq. Published from the originals
by Mrs. Eugenia Stanhope. 9-th. edition. London 1787.
12r.
4 köt.
C H E V A L I E R (Michel.) Lellres sur 1' Amérique du Nord. Avec
une Carte des états-unis d'Amérique. Paris 1836. 8r. 2 köt.
C H E V A L I E R (Michel.) Des intérêts matériels en France. Travaux
publics. Routes. Canaux. Chemins de fer. Avec une carte des travaux publics de la France. Édition spéciale. Bruxelles-1838. 12r.
— De r industrie manufacturière en France. Suivi d' une note
de Mr. de Candolle sur le tableau de 1' état physique et m o ral des ouvriers employés dans les manufactures de coton
de laine et de soie. Paris 1841. 12r.
C h i m a n i 1. Kováts István.
CHAIEL (Joseph.) Die Handschriften der k. k. Hofbibliolhek in
Wien, im Interesse der Geschichte, besonders der österreichischen verzeichnet. Wien 1840. 8r.
2 köl.
C l i o d z k o (Alex.) 1. Ko'rroglon.
— (Leonard) 1. Brougham.
«CHOISEUL-PRASLIN (Die Ermordung der Herzogin von - ) .
II. Das Untersuchungsverfahren. Aus dem Franz. Leipzig 1847.
8r. br.
«CHOLERA (A') mint Járvány Indiában és most Európában azaz
miképp eredeti e' mostani járvány? hogyan terjedetl? mi
jelekből ismerhető a' betegség? mi módon távoztatható, és
gyógyítható? Pesten 1831. 8r. br.
« C H R I S T E R N Franz Liszl. Nach seinem Leben und Wirken aus
aulhent. Berichten darg. Hamb. u. Leipz. 1841. 8r. br.
CHRONICON BUDENSE I. Podhraczky.
CHRONICON FUCHSIO-LUP1NO-OLTARDINUM sive Annales Hungarici et Transilvanici opera el studio claris. doct. que virorum Simonis Massae el Marci Fuchsii, pasloruin coron., n e e
non Christ Lupini el Joan. Ollard, paslorum eibin. concinnali,
quibus ex lucubralionibus Andr. Gunesch pastoris Salaesiensis,
aliisque manuscriptis lidedignis quaidam adjecit Joan. Ziegler;
schenkensis pastor in Dislr. bislr. Neovillensis. Edidil Josephus
Trausch coronensis. Pars. I compl. annales ann. 990—1630.
Coronse. 1847. 4r,
— GOTW1CENSE. Seu Annales liberi el exempli monasterii
Golwicensis ord. S. Benedicli Inf. Austria?, faciem Aus­
tria} antiques et médias usque ad nostra tempóra, deinde
ejusdem Monasterii fundationem, progressum slalumque hodiernum exhibens Tegernsee. 1732. Fol.
2 köl.
CICERO (M. T.) Les livres de la vieillesse, de 1' amitié, les
paradoxes, le songe de Scipion, traduits en françois sur 1'
édition latine de Gravius, par M. Debarret'. Paris, 1760. (lat.
és francz.)
CIVILGESETZGEBUNG (Philosophische Vergleichung der römi­
schen, preussischen und französischen—). Göttingen 1844.8r.
Clapperton l. Denham.
Clarac 1. Musée
Royal.
CLASSIKUSOK (Heilen — ) magyar fordításban. Kiadja a' Ma­
gyar Tudós Társaság. I. k. Ódipusz a' király,
Szophoklész
színmüve. Iphigenia Aulisban. Euripidész színmüve. Guzmics
Izidortól. — II. k. Humer Odysseája. Hellénből Szabó István.
Buda 1836—39. 8r.
2 köt
— (Római — ) magyar fordításokban. Kiadja a' Magyar Tudós
Társaság. I. köt. Sallustius Kazinaytól.
II. köt. Ciceróból b e ­
szédek, levelek és Scipio álma. Kazinczy F.től. III. és IV. köt.
C. Jul. Caesar minden munkái. Szenczy Imrétól. 1036—39. 8r
4 rész.
2 köt
C l a u d i u s Claudianus 1. Corpus Poetarum lat.
CLAUZEL Explications du maréckal de — ; Nuremberg 1837.
8r.
C l e m e n s XIV. 1. Schröter.
C l e m e n t 1. Aiken.
C L O Q U E T (Jules). Souvenirs sur la vie privée du général L a ­
fayette. Paris 1836. 8r.
C O B B E T (Wilhelm). A' Proteslans Reformatio históriája Angliá­
ban 's Irlandban. Folyó levelekben irta
. Nagyvárad
1834. 8r.
2 köt.
COCHELET-PARQUIJV (Mademoiselle, lectrice de la reine)
• Mémoires sur la reine Hortense & la famille impériale. Bru­
xelles 1837. 12r.
2 köt.
C o d e civil 1. Rognon.
C o d e x auth. Juris , Tavern. 1. Kovachich.
C o l a r d e a u 1. Collection d' héroides.
— 1. Poêles Francais.
C O L E B R O O K E (H. Th.) Abhandlung über die heiligen Schriften
der Indier. — Aus dem Englischen übersetzt von Dr. Ludwig
Po'ey. Leipzig 1847. 8r.
— 1. Ceylon.
C O L E R I D G E Shelley and h'eals. Poetical works. Complete
in une volume. Paris 1829. 8r.
COLLECTIO Repraesentationum et Protocollorum II. Statuum et
Ordinum Regni Hungáriáé occasione altiss. Decreti de die 28.
5
Januarii 1790. é generalibus congregationibus responsi instar
submissorum. Pestini, Budae et Cassoviae 1790. 8r.
2 köt.
COLLECTION complète des tableaux historiques de la Revolution Française composée de cent douze numéros en trois volumes I. II. III. Paris 1804. fol.
3 köt.
— d' héroides & pièces fugitives de. Dorât, Colardeau,
Ferai/,
Blin rie Saint-More k autres. T. I. Francfort & Leipsic.
1767. 12r.
Commentai* (Ein österreichischer —j zu der russ. Uarslell. des
nug. Rev.-Krieges. 1. FeliUug in Ung.
«COMPTE demandé á M. Thiers. Paris 1840. 16r. br.
C O M T E (Charles). Traité de législation ou Exposition des lois
générales, suivant lesquelles les peuples prospèrent, dépérissent, ou restent stationnaires. 3-ème edition. Bruxelles
1837. 8r.
Condillac
Condorcet) '• Mélanges tV Ècon. polit.
«CONSERVATIVEN (Die — ) in Ungarn und die Centralisation.
Von einem Altliberalen. Leipzig 1850. 8r. br.
C O N S T A N T (Benjamin de) Collection complète des ouvrages
publiés sur le gouvernement représentatif & la constitution
actuelle de la France, formant une espèce de Cours politique
constitulionelle. Paris 1818—1820 8r. 8 rész.
4 köt.
*— A' politikai ellenhatások. Fordította Halimbai Sándor. Pest
1845. 8r. br.
C O N S T A N T I N (L. A.) Bibliolhekonomie oder Lehre von der
Anordnung, Bewahrung und Verwaltung der Bibliotheken.
Leipzig 1840. 8r.
C o n s t a n t i n o p e l 1. Walsh.
C o n s t i t u t i o n des Cortés 1. Cortés.
— Jésuites 1. Jésuites.
C o n s t i t u t i o n e » Ord. S. Slephani 1. St. Stephan.
C o o k - n a k utazása 1. Horváth Zsigm.
CONVERSATIONS-LEXICON (Brochhaus).
8-le Aufl. Leipzig
1833—37. 8r.
12 köt.
- der Gegenwart. Leipzig 1838—41. 8r. 4 rész
5 köt.
— {Wigands). Leipzig 1846^-51. 8r. (folylall).
12 köl.
— für bildende Kunst. Leipzig 1843—46. 8-r. (folylall.) 3 köl.
— für das kath. Deutschland. Regensburg 1 8 / 4 s . 8r. (folytait)
6 köt.
4 6
C o n v c r s a t i o n s L e x i c o n 1. Ergänzungs-Cont.
Lex.
C O O P E R (J. Fenimore.)The bravo; a Venetian story. (Baudry
gyűjt. Paris 1831. 8 r
— The Heidenmauer, a legend of the Rhine (Baudry gyűjt.)
Paris. 1832. 8r. ~
— Recollections of Europe {Baudry gyűjt.) Paris 1837. 8r.
Coquerel 1. Sixt.
CORMENIN Libelles politiques. Bruxelles, 1836. 12r.
4 köt.
*— Lettre suri' appanage du Duc de Nemours, Bruxelles 1837.
12r. br.
"CORNEILLE (Pierre.) Horace, Tragédie en 5 actes et en
vers. Berlin 8r. br.
C o r n w a l l 1. Milman.
CORPUS BYZANTINAE Historiae vagy is: De Byzantinae histo­
riae ScripLoribus. Editio secunda. Ád Luparaeam fideliter e x pressa, sub felicissimis Plülippi V. Hispaniarum ac Indiarum
regis Catholici auspiciis Venetüs. 1729. fol.
22- köt.
CORPUS JURIS Hugarici seu Decretum generale incl. Regni
Hungáriáé partiumque eidem adnexarum &c. Budae. 1844. fol.
2 köt.
CORPUS POETARUM latinorum uno volumine absolutum. Cum
selecta varietate lectionis & explicatione brevissima edidit Guili­
elmus Ernestus Weber, phil. dr. lycei bremens. dir. atq. prof.
Francofurti ad Moen. 1833. n8r.
CORRESPONDANCE de Frédéric II., roi de Prusse avec le comte
A'garotli. Rerlin 1837. 8r.
*CORTÉS (Constitution des — ) promulguée à Cadix le 19 mars
1812. Bruxelles 1836. 8r. br.
C O R V I N - W I E R S B I T Z K Y (Otto von) Taschenbuch f ü r Jäger
und Naturfreunde 1 8 4 5 - 4 6 . Leipzig 1845—46. 12r.
2 köt.
COSMORAM A.Haladás és párt tekintetében. Irta A. N. Z. Pest
1843. 8r.
Cotta 1. Chenetix.
COURIER ( P . L.) Oeuvres complètes. Précédées d' une notice.
sur la vie de 1' auteur et ses écrits Par Armand Carrel.
Bruxelles 1836. 8r.
4 . köt.
C O U S I N (Victor) Cours de Philisophie. Introduction à 1' histoire
de la philosophie. Bruxelles. 1836. 12r.
— Cours de Philosophie. Histoire de la philosophie du dixhuitième siècle. Bruxelles. 1836. 12r.
—
3tí
—
C O U S I N (V.) De 1' Institution publique en Hollande. Bruxelles
1838. 12r.
2 köt.
C R A B B E (George) Poetical Works Complete in one volume.
Paris, n. 8r.
C R A Y O N (Geoffrey gen.) (Washington Irving) Tales of a tra­
veller. (Baudry gyűjt. 398 köt.) Paris. 1846. 8r.
C r o m w e l l s letters and speeches 1. Carlyle.
CROQUIS aus Ungarn. Leipzig 1843. 12r.
— (Neue — ) aus Ungarn. Leip. 1844. 12r. 2 rész.
C R O S S (Maurice.) Selections from the Edinburgh Review,
comprising the best articles in that journal, from its com­
mencement to the present time. {Baudry gyűjt. 100—105.
köt.) P a r i s , 1835. 8r.
6 köt.
C R U S E N S T O L P E (M. J.) Carl Johann und
Historische Skizzen. Berlin 1845. 8r.
die Schweden.
C S A P L O V I C S (Joannes) Nucleus plani Tabuiaris, sive syno­
pticus Decisionum Curialium ordine Alphabeti elaborate. Posnii
1811. 8r.
— Enchiridion 1. Kubinyi. (Alex)
— (Johann v.) Topographisch statistisches Archiv des König­
reichs Ungarn Wien. 1821. 8r.
2 köt.
— Gemälde von Ungern. Pesth, 1829. 8r.
2 köt— Manuale legum urbarialium Anni 1836. Viennae 1837. 8r.
— Ungarns Vorzeit und Gegenwart verglichen mit jener des
Auslandes. Pressburg. 1839. 8r.
* — Ungern's Industrie und Cultur. Leipzig 1843. 8r. br.
— England und Ungarn. Eine Parallelle. Im Anhange Über die
Deutschen in Ungarn. 2-te Ausg. Halle 1846. 8r.
C S Á S Z Á R (Ferencz.) Kemendvár. Rege öt énekben. Pest 1828.
12r.
— Gramatica ungherese. Pestini stampata colle spese dell' Aca­
demia ungherese 1832. 8r.
* — Criticát érdeklő levelei. Pest 1832, 8r. br.
— A' magyar váltójog, Buda 1840. 8r.
— A' váltó óvások. Buda 1840. 8r.
Utasítás az 1 8 4 0 : XV. t. cz. követk. felállított váltókereskedői
törvényszékek számára, Pest 1841. 8r.
Váltótörvénykezési irománypéldák peres és nem peres ügyek­
ben. Pest 1842. 8r.
C S Á S Z Á R (Ferencz.) Az adós személye meg nem ítélhető.
Székfoglaló beszéd, melylyel a m. akadémiában tiszt, tagul
beköszöntött — Pest 1848. 8r.
*— A' váltóbeli adósság felmondhatása. Pest 1848. 8r. br.
— Szépirodalmi munkái. I. köt. Utazás Olaszországban. Budán.
1844. 8r.
— Görög-római mythologiai zsebszótár Pest 1844. 12r.
* — Tihany ostroma, komoly lantos dráma 3 szak. Pest 1845.
8r. br.
— Költeményei Bőv. kiadás Buda 1848. 8r.
— Jakopo Ortisz utolsó levelei. Olasz regény. Fordította —Buda
pest. 1851.
* — A' magyarországi bírósági szerkezetet, perlekedési rendet,
stb. stb. ideigl. szabályozó rendeletek magyarázata 2-ik kiadás
Pest 1851. 8r. br.
— 1. Aradi vészlapok.
— 1. Beccaria.
*— és Emich Gusztáv) Olcsó szépirodalmi könyvtár. 1—3 filz
Pest 1650. 8r. br.
C s a t ó (Pál) 1. Nyelvtudom. pályamunkák.
C S A T S K Ó (Imre.) Bevezetés a' természeli jogba és a' tiszta
általános természeti jog. Győrölt. 1839. 8r.
— Büntetésjogi elméletek, tekintettel a' büntetés fajaira,
nösen halálbüntetésre. Bécs. 1843. 8r.
külö­
•*— Büntetőjog elemei. Vezérfonalul a' legf. pótló ideigl. Rende­
letek alkalmazásánál. Pest 1850. 8r. br.
C S E N G E R Y (Antal). Magyar szónokok és stalusférfiak. Politi­
kai jellemrajzok. Pest 1851. n8r.
C S E R E János (Apáczai.) 'Magyar Encyclopaedia. Azaz Tudomány­
tárkönyv. Győr. 1803. 8r.
C s e r e i Miklós. 1. Tacitus.
C S E R E M I S Z K Y (Miklós, Dr.) A' legjobb mód csak nagy és
jól kifejlődött lovakat nevelni. Ammon G. G. által. Németből
magyarra ford. Bécs 1840. 8r. br.
» C S E R E S N Y E S Sándor, A' nagy Somló hegyről, váráról,
Somló-Vásárhelyről. Veszprém 1848. 8r. br.
C S E R Y (Péter) Engelhard Márton, vagy egy ifjúnak tengeri
utazása, és egy magános szigetben történt viszontagságai.
Kolosvár 1826. 8r.
C S I S Z Á R (Sámuel.) A' jó király Istennek képviselője népei'
éleiében. Halotti beszéd d. e. I. Ferencz Erdély' nagy fejedelme'
ő Csász. és ap. kir. felsége gyász innepén Kolozsvárit április
5-kén 1835. 8r.
C S O K O N A I (Vitéz Mihály) poétái munkái. Kiadta Márton József
Bécs 1813. 12r.
4 köt.
C S O M A (Alexander de Kőrös.) A grammar of the Tibetan
language in english. Prepared under the patronege of the g o ­
vernment and the auspices of the Asiatic Society of Bengal.
Calcutta. 1834. 4r.
— Essay towards a Dictionary Tibetan and English. Prepared
during a' residence at Kanam in the confines of India and
Tibet, 1827—30. Calcutta. 1834. 4r.
C S O N T O S (István). Szép-nem' ügyvédje, az aszszonyi be­
cset sértegető vád-okok ellen. Kassa 1830. 8r.
*— Kiki a' maga szerencséjének kovácsa. Kassa 1830. 8r. br.
C S O R B A (András.) Vezér a'természetesen mivelt mezei gazdál­
kodásra egy toldalékkal a' gazdasági tisztek neveléséről 's formá­
lásáról. Pest 1834. 8r.
— Vázolatok a' gyermeknevelés, az ifjúság időszaka, és a' házas­
sági élet köréből. Pest 1840. 8r.
— (Jósef.) Hygiastika vagy is Orvosi Oktatás, mit kell lenni az
egesség fenntartására és a' betegség' gyógyítására addig is,
mig orvos érkezik. Pest 1829. 8r.
— (Falconer Vilhelm
lyi Tud. Társ. tagja
Természeti okoknak
tekintetben. Pesten.
Orvos Doctor és a' nagy Brittániai kirá­
után) Észrevételek az Éghajlatnak 's más
befolyásáról az emberre, erkölcsi és polgári
1833. 8r.
— 1. Természetlud. pályám.
C s ö t ö n y i 1. Tsötönyi.
C u l l o c h I. Mac-Cullocli.
C u n i c h ( R . ) 1. Homer.
C U R T I U S (Ernestus.) Inscriptiones Alticae nuper reperlae duodecim. Berolini 1843. 8r.
C U S T I N E (Le marquis de — ) La Russie en 1839. Paris 1843.
12r.
4 köt.
C U V I E R (baron.) Le régne animal distribué après son organisation pour servir de base á 1' histoire naturelle des animaux, et d'introduction à I' analomie comparée 3-me édition.
Bruxelles 1836. 8r.
3 köt.
CYNOSURA (Biparlila) universi Juris Hungarici de Rebus, Actionibus et Personis &c. Jaurini. 1749. 4r. 2 rész.
"CZAMBERT (János.) A' figyelmeztetett ügyes selyemtenyésztő.
Buda 1836. 8r. br.
*CZÁRÁN (Emánuel, seprősi) Meggyes, vagyis a'fonnyasztó
szerelem. Eredeti magyar román. Pozsony 1833. 12r. br.
CZECH (János) Győr Vármegye' Főispányairól. Győr 1827 8r.
CZENTE (István). A' Bölcselkedő magyar polgár. Kassa 1838.
8r.
*CZERSKI (Was ist — ? ) Ein od'. Sendschreiben. Aus dem
„Katholiken" besonders abgedr. Mainz. 1845. 8r. br.
C Z I L C H E R T (Robert, orv. doct.) Szliács. Orvosok és betegek
számára. Pest 1838. 12r.
C z ö v e k (István) 1. Planum Tubuläre.
CZUCZOR (Gergely) Aradi gyűlés, hősköltemény öt énekben.
Kiadta barátja T ldy Ferencz. Pesten 1828. 8r.
u
— 1. Könyvtár
(Tört.)
DAGUERREOTYP. Pozsony 1841. 8r.
DAHLMANN (F. C.) Geschichte der englischen Revolution.
Leipzig 1844. 8r.
— Die Politik auf den Grund und das Mass der gegebenen Zu­
stände zurückgeführt. I. k. Leipzig 1847. 8r.
— Gesch. von Dänemark I. Gesch. der europ. Staaten.
— 1. Könyvtár (Tört.)
D a i r e (Eugene — & G. de ftlolinari) 1. h: langes d' Economie
politique.
D A L B E R G (Károly Theodor). Visgálódások a' mindenség fe­
lett. Németből fordítva kiadta Lánghy István Pest 1828. 8r.
D a l l a s 1. Byron.
DALOK (Régibb és újabb részint érzékeny, részint víg, többnyire
eredeti) gyűjteménye. S. Patak 1826. 8r.
D A M A S (Hinard). Napoleon. Ses opinions & jugements sur les
hommes & sur les choses. Recueillis par ordre alphabétique,
avec une introduction & des notes. Paris 1838. 8r.
2 köt.
DAMITZ. Geschichte des Feldzugs von 1815 in den Nieder­
landen und Frankreich, als Beitrag zur Kriegsgeschichte der
neuern Kriege. Berlin, Posen u. Bromberg 183 /8- 8r. |2 köt.
7
DAMPJMARTIN (A. H.) Mémoires sur divers événemens de la
révolution & de 1' émigration. Paris 1825. 8r.
2 köt.
DAJVILEWSZK! (A.) Der Kaukasus. Physisch-geographisch,
statistisch, ethnographisch und strategisch. Leipzig 1847. 12r.
D A N J O U (M. F.) Des prisons, de leur régime et des moyens
de r améliorer. Paris 1821. 8r.
D a n t e Alighieri 1. Pivnasso
italiano.
D A N N E C K E R ' S Werke in einer Auswahl. Mit einem Lebensabriss des Meisters, herausgegeben von Carl Grünehen und
Theodor Wagner (németül és francziául)
Original-Ausgabe.
Hamburg. 4r.
D A R U (P-) Histoire de la république de Venise. 2 - m e edition,
revue et corrigée. Paris 1821. 8r.
8 köt.
D A R W I N (Charles). Naturwissenschaftliche Reisen nach den I n ­
seln des grünen Vorgebirges, Südamerika etc. — Deutsch u:
mit Anmerkungen von Ernst Dieffenbach, M. Dr. I. II. Theil.
Braunschweig 1844. 8r.
D a v y (sir Humphry) l. Szabó Ferencz.
DAYKA' versei. Összeszedte Kazinczy Ferencz. Második bővebb
kiadás. Buda 1833. 12r.
D E Á K (Ferencz és Hertelendy K.) Követjelentése az 1 8 " / 3 6 .
országgyűlésről (kéziratban), fol.
— U. a. az 1 8 / 4 o - orsz. gyűlésről, (kézirat.) fol.
D E Á K Y (Sigismondo). Gramatica ungherese ad uso degli Ilaliani. Roma 1827. 8r.
D e b a r r e t t 1. Cicero.
DÉBAT entre la révolution et la contrerévolution en Pologne. Par
quelqu' un qui ne dit que ce qu' il pense, mais qui ne peut
pas dire tout ce qu' il pense. Leipzig 1848. 8r.
D e B e r n i s 1. Poète» Français
D e B o n n a r d 1. Poètes Français.
D e c i s i o n e s Curiales 1. Planum Tab
D E C S Y (Sámuel). A' magyar szent koronának és az ahoz tartozó tárgyaknak históriája. Mellyet sok régi és ujabb Írásokból
kijegyzett, rendbe szedett, megvilágosított, 's kedves Hazafiainak hasznokra közönségessé tett. — Bécsben 1792. 8r.
D e g e n f e l d 1. Kapff.
D e g e r a n d o 1. Gei'ando.
« D E G R É (Alajos). Iparlovag, Vigj. 3 felv. Pozsony 1844.8r. br.
s!)
« D E G R É (Alajos). Eljegyzés álarcz alatt. Társ. vigj. 3 felv. Pest
1845. 8r. br.
*— Félreismert lángész. Vigj. 3 felv. Pest 1846. 8r. br.
D e l a v e r g n e 1. Lavergne.
DELA VIGNE (Casimir). Oeuvres complètes. Seule edition avouée
par I' auteur. Bruxelles 1838. n. 8r.
— Trois Messéniennes nouvelles. 4-éme edition. Paris 1824. 8r.
D E L É C L U Z E . Florence & ses vicissitudes, 1215—1790, avec
une carte de Florence. Bruxelles 1837. 12r.
3 köt.
DÉLICES (Les — ) de la France, ou: Description des provinces
& villes capitales d' icelle, depuis la paix de Ryswyk. Et la
description des châteaux, maisons royales etc. Amsterdam
1699. 16r.
D é l i l l e 1. Virgilius.
DEMOKRITOS, oder Hinterlassen« Schriften eines lachenden Philosophen. Stuttgart 1843. 12r.
12 köt.
(XI-ik k. hiányzik.)
DENHAM (F. R. S.) Clapperton and Oudney — Narrative of
travels and discoveries in northern and central Africa; in the
years 1822—24. 2. edit. London 1826. 8r.
2 köt.
DENKMÄLER des Alten Roms. Augsburg u. Leipzig fol.
DENKSCHRIFTEN und Briefe zur Charakteristik der Welt und
Literatur. 1. 2. 3. 5. Berlin 1838. 8r. 4 rész.
2 köl.
DENKWÜRDIGKEITEN über den Bürgerkrieg in Nordspanien. Aus
dem Tagebuch eines Augenzeugen. Stuttgart 1836. 8r.
D e N o r v i n s 1. Korvins.
D E N Y S (Ferdinand). Geschichte und Beschreibung von Brasilien und Guyana. Aus d. Franz. Stuttgart 1839. 8r.
Hozzájárul: Columbien und Guyana von Cäsar Famin. Deutsch
von Dr. C. A. Melord.
D e P r a d t I. Fradl.
D E R C S É N Y I (János, báró). Tanulmányok a'Communismusnak
egy humánus ellenszeréről, avvagy a' népgazdászat, a' népok­
tatás és a' nép politikai életének humanitási rendszeréről. Pest
1846. 8r.
D E H S C H A U (F.) Finland und Finländer. Aus dem Russischen
Leipzig 1843. 8r.
D e S a l v o 1. Salco.
D e s h o u l i è r e s (Mad.) 1. Poêles Fiançais.
D E S J A R D I N S (Constant.) Précis d' Uranographie et de Géographie , Mathématique et Physique précédé d ' u n aperçu historique des progrés de 1' Astronomie, depuis les temps les plus
anciens jusqu' à nos jours, et accompagné des deux tableaux
cosmographiques. (Krancziául és nemeiül.) — Abriss der Uranographie, Mathem. ele. Wien. 1847. Ibi.
« D E S O R ( E . ) Die Besteigung des JungfVauhoriis durch Agassiz
und seine Gefährten. Aus dem Franz. von ('. Vogt. Sololhurn
1842. 8r. br.
D E S S Á R Y (Alois.) Die österreichische Poslverlässung. Mit Benützung ämtlicher Quellen systematisch dargestellt. Wien 1848.
8r.
D E S S A U E R (Dr. Julius Heinrich.) Geschichte der Israeliten mil
besonderer Berücksichtigung der Culturgeschichte derselben.
Von Alexander dem Grossen bis auf gegenwärtige Zeil. Erlangen 1846. 8r.
» D E S S E W F F Y (Andreas, de ('.sernek el Tarkeő). De jureSacrae Regni Hungáriáé Coronae in (erras Russiae Rubrae.
Pestini 1831. 8r. br.
— (Aurel). X. Y. Z. könyv. Pest 1841. 8r.
— Aus den Papieren des Gr. Aurel D . — Gesamm. und herausg.
durch einige seiner Freunde und Gleichgesinnte. Pesth 1843.
8r. 2 rész.
*— (Aurel, Marczel és Emil). Néhány szó a' közönséghez, a'
Hitel, Taglalat és Világ ügyében. Kassa 1832. 8r. br.
— (Emil). Alföldi levelek. (1839—40). Buda 1842. 8r.
— A' magyar vám és kereskedési ügy', és annak vég-eligazilási
módja. Pest 1847. 8r.
— Fizessünk ! mennyit becsüleltel elbírunk, magunknak, magunk­
ért. Pest 1847. 8r.
— (Gr. Joseph). Zergliederung des Werkes: Ueber den Credit.
Aus d. Ungarischen übers, von S. v. Ludvigh. Kaschau
1831. 8r.
D e T r é v e r n 1. Trécern.
» D E T S I N Y I (Lipót). Mózes törvényhozási éplana. Buda 1847.
8r. br.
» D E U T S C H (Fer. Józs. dr.) Buziás. Temesvár 1843. 8r. br.
»DEUTSCHE ELEMENT (Das) in Ungarn. Von einem DeutschUngar. Leipzig 1843. 8r. br.
«DEUTSCHE FLOTTE (Die). Eine Mahnung an das deutsche
Volk. Vom Verf. der Gedichte eines Lebendigen. Zürich und
Winterthur 1841. 8r. br.
«DEUTSCHEN MICHEL (Die wahrhaftige Geschichte vom — )
und seinen Schwestern. Zürich u. Winterthur. 1843. 8r. br.
DEUTSCHES TASCHENBUCH. Erster Jahrg. 1845. Zweiter Jahrg.
1846. Zürich u. Winterthur. 184 /e. 12r.
2 köt.
DEUTSCH-KATHOLISCHE KIRCHE. (Die vom römischen Papstllium befreite — ) oder Paragraphen zu einer Verfassungsurkunde derselben mit Begründung aus Geschichte und Christenthum. Leipzig 1845. 8r.
»DEUTSCHLAND durch den Vertrag von Verdun im J. 843
selbstständig. Ein Antrag zu einer 1000-jährigen Jubelfeier.
Leipzig 1842. 8r. br.
D e V i g n y 1. Vigny.
DEYJH (Friedr. Graf v.) Ueber Kredit-Institute im Allg., und
das Hypotheken-Institut insbesondere. Prag 1844. 8r. br.
D E Z O B R Y (M. L.) Rom im Jahrhunderte des Augustus, oder
Reise eines Galliers nach Rom. Nach dem Französischen b e arbeitet von Tk. Hell. Leipzig 1837. 8r. 3 rész.
DIARIUM COMITIORUM anni 1741. per Suam Majestatem Sacratissimam Mariam Theresiam Deigratia Hungáriáé, Bohemiae,
Dalmatiae, Croatiae, Slavoniae, Reginam, Archi-Ducem Austriae, Magnam Ducem Hetruriae etc., in liberam ac regiam
civitatem Posoniensem, pro die 14 Maji indictorum. (Kézirat.)
fol.
— DIÀETAE pro Dominicain Albis anni 1751., in diem 18.Április incidente Posonium publicatae; fol.
— 1. Jegyzetei; — Naplója.
DIARY Illustrative of the limes, of George the fourth, interspersed with original letters from the late Queen Caroline, and
from various other distinguished persons. 2d. edition. Paris 1838.
8r. 2 rész.
DICCIONARIO de las lenguas espanola y alemana I. Franceson.
DICTIONNAIRE DE L' ACADÉMIE FRANÇOISE. Cinquième edition. Paris 1825. 4r.
2 köt.
— Sixième édition. Paris 1835. 4r.
2 köl.
— (Complément de - - ) . Paris 1842. 4r.
— de Poche (Nouveau — ) . Allemand-Franç. el français-allem.
par I' abbé Muzin. Stultg. et Tiib. 1820. 12r.
— français-turc & turc-français 1. llindoglu.
— de Geographie 1. Mac-Carthy.
— géographique 1. Vosgien.
— égyptien 1 Champollion.
5
DICTIONNAIRE (Nouveau) français-allemand et allemand-français
a l ' usage des deux nations. Septième edition, Vienne 8r. 2 köt.
— HISTORIQUE — portatif, contenant l'histoire des patriarches,
des princes, des empereurs, des rois, des papes &c. Tome
III. ( P — Z . ) Paris 1764. 8r.
— des sciences philosophiques par une société de professeurs
de Philosophie I. k. Paris. 1844. 8r.
— universel d' histoire naturelle — résumant k complectant
tous les faits présentés par les Encyclopédies, les anciens
dictionnaires scientifiques, et les meilleurs traités spéciaux sur
les diverses branches des sciences naturelles &c. par MM. Arago,
Ardouin, Bazin, Bequercl, Bibron, Blanchard kc. kc. Ouvrage
dirigé par M. Charles d' Orbigny et enrichi des planches
gravées sur acier, représentant plus de 1200 sujets. I—IX
(A—Pho.) Paris 1841—47. n8r.
9 köt.
— universel de la langue française I. Boute.
DICTIONARIUM laL-hung. & hung.-lal. I.
Párnpápai.
— pentaglottum 1. Ihewreirlc
— quadrilingue I. Malnür Alberl.
— 1. Calepinns.
DICTIONARY of the eiiglisli language I. Webster.
— (pocket — ) 1. Weber.
— Tibetan and english 1. Csorna.
D i z i o i i a r i o ilaliano-tedesco & ted.-ilal. I. Valentini.
— 1. Lexicon; — Szótár; — Vocabulaire; — Wörterbuch.
D i e f e n b a c h 1. Darwin.
DIES BUCH gehört dem Vaterland. Leipzig 1845. 12r.
D I E T E R I C H (Udo Waldemar.) Von Strafen und Strafanstalten.
Aus d. Schwed. Slockh. u. Leipzig. 1841. 8r.
— Runen-Sprach-Schatz. Stockh. u. Leipzig. 1844. 8r.
D I E T E R I C I (C. F. V.) Statistische Übersicht der wichtigst.
Gegenstände des Verkehrs und Verbrauchs im deutschen Zollvereine. Berlin 1844. 8r.
— Der Volkswohlstand im preussischen Staate. Berlin 1846. 8r.
D I E T M A R fS. G.) Meteorik, oder: neue Willerungslehre. Guben
8r.
D I E T R I C H (Dr. David.) Deutschlands ökonomische Flora od.
Beschreibung und Abbildung aller fiir Land- und Hanswirthe
wichtigen Pflanzen. I Bd. Futlerkräuler 1. Abtheil. Fnttergräser.
Jena 1840. 8r.
» I E Z H A N N (Dr. A.) Die berühmtesten Staatsmänner und Di­
plomaten unserer Zeit. Politische Charakterskizzen in Copien
und Originalen. Leipzig 1835. 8r.
— Jordan, (Dr. W.) u. Meyer (Dr. L.) Nachtseiten der Gesell­
schaft. Eine Gallerie merkwürdiger Verbrechen und Rechtsfalle.
Leipzig 1844. 12r.
2 köt.
— 1. Vre.
DILLIS. (Georg) Verzeichniss der Gemälde in der kön. Pinakothek
zu München. München 1S38. 8r.
D I N E S E N (A. W.) Abd-el-kader und die Verhältnisse zwischen
Franzosen und Arabern im nördlichen Afrika. Berlin, Posen u.
Bromberg 1840 8r.
D i ó s z e g i - F a z c k a . s I. Füvészkönyv.
DISRAELI. Tancrcd, or the new crusade {Baudry gyűjt. 426.)
Paris 1847. 8r.
— Sybil or the Iwo Nations. {Baudry gyiijl. 410.) Paris 1845. 8r.
IHSZÜNNEPÉLY midőn Fm. és Ft. Kopácsy József herczeg
Magy. orsz. p r í m á s a . . . . 1839 máj. 27 's 28-án érsekprimási
's főispáni székébe nm. székhelyi Majláth György kir. biztos
által bevezettetnék. Pest — 8r.
D Ö B B E N T E I (Gábor') külföldi színjátékai.
(I. Vélek súlya, szom. j . 4 felv. Müllnerlől.
(II. A' fösvény, vigj. Molierelől. Bécs 1 8 2 ' | 8r.
2 köt.
— A' kis Gyula könyve, vagy fin és gyermekek számára irt El­
beszélések. Pest 1829. 8r.
— 1. Shakespeare.
— 1. Régi m. nyelvemlékek.
— 1. Teleki Fer.
* D O B S A (Lajos.) Az 1848. évi l'ranczia forradalom. Pest 1848.
8r. bi-.
"DOCUMENTÁLT feleiéi Kemény Zsigmondnak, Forradalom után
czimü munkájára. Egy megbukott diplomatától, Pest 1850. 8r. br.
B Ö H N E (Jakob Ludwig.) Das Kaiïernland und seine Bewohner.
Berlin 1843. 8r.
» D O L E Z A L E K (Ant.) Nachricht von der Verfassung des Blindenlnstituts in Pesth. Pesth 1836. 8r. br.
*— Utasítás, mikép kell világtalan gyermekekkel kisded koruktól
kezdve rzélszerüleg bánni. Buda 1837. 8r. br.
2
*— Ansichten über die Erziehung der Zöglinge der BlindenAnslalt. Pesth 1840. 8r. br.
*— Erlebnisse derungar. Blinden-Erziehungsanstalt. Pesth 1842.
4r. br.
D O L G O R O U K Y (Le prince Pierre) Notice sur les principales
familles de la Bussie. Bruxelles & Leipzig. 1843. 12r.
D o n a u (Die —) I. Wolff ( 0 . L. B.)
D o n a u - D a i u p f s c h i i l a h i - t s - A n g e l c g . 1. Duna
gőzhajózási
ügyek.
D o n n e r 1. Euripides; — Sophocles,
D Ö N N I G E S . Die Land-Kultur-Geselzgebung Preussens, eine
Zusammenstellung und Erläuterung der seit d. 9-ten Oct. 1807.
ergangenen Gesetze über den Grundbesitz 'stb. Berlin 1843.
4r. 3 rész.
2 köt.
D o r â t 1. Collection tV hérotdes.
— 1. Poètes
Français.
D O r b i g n y 1. Orbigny.
D O R N E R (Joseph.) Das Banat in topographisch-naturhistorischer Beziehung, mit besonderer Berücksichtigung der Hercules-bäder nächst Mehadia und ihrer Umgebung &c. Presburg
1839. 8r.
D O R T T I N G E R (Jos. Andr.) Wegweiser für Fremde und Einheimische durch die königl. ung. Freystadt Pesth, in Hinsicht
auf Geschichte, Oertlichkeit, Kultur, Kunst und Gewerbe &c. &c.
Pesth 1827. 8r.
D O W N I N G (F.) Tan-Kuei oder der Fremdling in China. Übersicht der Sitten, Gebräuche, Meinungen, Gesetze der Religion
des Handels und der Politik des Chin. Volkes. Aachen u. Leipzig 1841. 8r. 2 rész.
D r e s c h e r I. Piaton.
D r e s d n e r natur-wissensch. Jahrb. 1. Petzhold.
* D R I N H A U S (Dr. I. F.) Zeitfragen 1. 2. 3. Heft. Darmsladl
1 8 4 0 - 4 1 . 8r br.
* D R O I N E T (Felix.) Allg. Betrachtungen über ein neues Verkohlungsverfahren (németül és francziául.) Wien. 1839. 8r. br.
D R O S N A Y (Arthur de) Les petits mystères de 1' Académiefrançaise. Révélations d' un envieux Paris. 1844. 8r.
D R O Y S E N (Job. Gust.) Vorlesungen über die Freiheitskriege.
Kiel. 1846. 8r.
2 köt.
D R O Z (József irta franczia nyelven, fordította Kis János) Boldogulás mestersége vagy az életnek kellemes és közértelmü
filosophiája. Második kiadás. Pest 1830. 8r.
DUBOIS de Montpéreux (Frédéric.) Voyage autour du Caucase,
chez les Tcherkesses et les Akhbases, en Colchide, en Géorgie , en Arménie, et en Crimée ; avec un Atlas géographique
pittoresque, archéologique, géologique &. Ouvrage qui a
remporté le prix de la société de Geographie; de Paris en
M
1838. Paris. 1 8 / 4 3
8r.
'
6 köt.
D u c i s 1. Poêles Français.
D U C H A T E L E T (A. J. R. Parent) De la prostitution dans
la ville de Paris, considérée sous le rapport de 1' higyiéne
publique, de la morale et de 1' administration; ouvrage a p puyé des documents statistiques puisées dans les archives de
la Préfecture de Police avec cartes & tableaux. Bruxelles.
1836. 8r.
D U C H E S N E (aine) Notice des estampes exposées a' la bibliothèque royale, formant un aperçu historique des produits
de la gravure &c. Paris 1837. 8r.
Diicpetiaux I. Samhaber.
D U F L O S (Adolf —, und Adolf Hirsch) Oekonomische Chemie
/ 7hl: Die wichtigsten Lebensbedürfnisse &c. auf chemischem
Wege erläutert. Zur Selbstbelehrung für Jedermann &c. Breslau
1842. 8r.
D U G A T (D. P. után kiadta Steifer Fábián) Ázael' halála a'
vagy Dîna' elragadtatása. Pesten, 1826. 8r. 1.
D U G O N I C S (András.) Gyapjas vitézek. Pozsony és Pest, 1794.
8r.
2 köt.
— Jólánka. Etelkának leánya Pozsony és Pest, 1803 8r. 2 köt.
— Etelka. Harmadik, és életemben utolsó ki-adás. Posony és
Pest, .1805. 8r.
2 köt.
— Nevezetes Hadi-Vezérek. Pest 1817. 8r.
— Magyar példabeszédek és jeles mondások. Szeged 1820 8r. 2 köt.
— 1. Gyöngyösi.
D U M A S (Alexandre.) Oeuvres. I. II.Bruxelles. 1838. n8r. — 2 köt— Souvenirs du lieutenant général comte Mathieu Dumas de
1770 a 1836. pnbliés par son fils. Paris. Paris. 1839.8r. — 3 köt.
D U M O N T (Eduard) Précis de 1' histoire des empereurs r o mains & de I' église pendant les quatre premiers siècles. Ouvrage adopté par le conseil royal de 1' université de France
5 éme édition. Bruxelles 1837. 12r.
D U M O N T (d' Urville) Voyage pittoresque autour du monde, r é ­
sumé général des voyages de découvertes de Magellan, Tasman,
Dampier, Anson, Byron, Wallis, Carteret, Bougainville, Cook,
Lapérouse &c. &c. Accompagné de oartes & de nombreuses
gravures. Paris 1834—35. n8r.
2 köt.
— Voyage au pol sud et dans I' Océanie sur les corvettes 1'
Astrolabe et la Zélée, exécuté par ordre du roi pendant les
années 1837—40. Tome I. Paris 1841. 8r.
» D Ü M O R T I E R (B. C.) Belgien und die vierundzwanzig Ar­
tikel. Mainz 1838. 8r. br.
*DUNA-GŐZHAJÓZÁSI ÜGYEK :
* 1 . Sitzungs-Protokoll der General-Versammlung der k. k. priv.
ersten Donau-Dampfscliirfarls-Gesellschalt vom 29. Jäner
1838. 4r. br.
*2. - am 26. Febr. 1841. 4r. br.
* 3 . Bilanz der österr. k. k. priv. ersten Donau-Dampfschiffarls- '
Gesellschaft für das J. 1843. 4r. br.
*4. A' es. k. szab. első Dunai gőzhajótársaság 1844. martius
20-án tart közgyűlésének jegyzőkönyve. 4r. br.
* 5 . Bilanz der ersten k. k. priv. Donau-DampfschifTartsgesellschaft für das Jahr 1846. 4r. br.
*6. Sendschreiben an die Actionäre der k. k. pr. D. D. Ge­
sellschaft. Dresden 1844. 8r. br.
*7. Beleuchtung des von Herrn Carl von RossetU an die Actio­
näre der k. k. pr. ersten öslerr. D. D. G. gericht. Send­
schreibens. Von Carl Klein, Actional' u. Mitgl. der Admnistr.
8r. br.
* 8 . Wer hat Recht, der Verfasser des Sendschreibens, oder
jener der Beleuchtung? Dresden 1845. 8r. br.
D U P L E S S Y (J.), Le guide indispensable du voyageur sur les
chemins de fer la Belgique. Bruxelles 1840. 8r.
D U P U I S . Über den Ursprung des Cultus. Geschichtlich erwie­
sener Parallelismus zwischen der Glaubenslehre und den R e ­
ligionsgebräuchen der Heiden und der Christen. Seitenstiick zum
„Leben Jesu" von Dr. D. F. Strauss. Nach dem Franz. von
C. G. Rae. Stuttgart 1839. 8r.
D u R o s o i r 1. Rosoir.
« D U S S I E U X (L. D.) Essai historique sur les invasions des
Hongrois. Paris 1839. 8r. br.
D U V E Y R I E R (Charles). Lettres politiques. 2-me edition. Paris
1843. n. 8r.
2
k o t
EATON (I. H.) Leben und Feldzüge des Generals Andreas
Jackson, Geschichte seines Krieges gegen die Creeks, seines
Feldzuges im Süden und seiner Demüthigung der Seminolen.
Philadelphia 1837. 8r.
EBEL (J. G.) Manuel du voyageur en Suisse. Ouvrage ou 1' on
trouve les directions nécessaires pour recueillir tout le fruit &
toutes les jouissances que peut se promettre un étranger qui
parcourt ce pays-là. Avec figures. — Traduit de 1' allemand.
Zurich 1805. 8r.
4 köt.
E B E R T (Fridrich Adolf). Allgemeines bibliographisches Lexicon.
Leipzig 1 8 / o . 4r.
'
2 köt.
2,
3
EBLE (Burkard). Die Bäder zu Gaslein. Ein monographischer
Versuch. Wien 1834. 8r.
ECKERMANN (Job. Peter). Gespräche mit Goethe in den letzten
Jahren seines Lebens. 2-te Ausg. 1823—1832. Leipzig 1837.8r.
E C K E R T (H. A.). Das deutsche Bundesheer in characteristischen
Gruppen entworfen und gezeichnet in Verbindung mehrerer
Künstler — in München. Prachtausgabe. 4r.
4 köt.
«ECKSTEIN (Adolf). A' magyar váltójog kézkönyve. Pozsony
1840. 8r br.
*— (Dr. Friedr.) Die epid. Cholera in Pest 1831. Pest u. Leipz.
1832, 8r. br.
Économie politique 1. Mélanges d' Econ. polit.
— sociale 1. Pecqueur.
EDER (Joseph. Car.) Scriptores Rerum Transsilvanarum cura et
opera Societatis philohistorum Transsilv.
Tomi I. Volumen I. complexum Christiani Schesaei Ruinas
pannonicas Adcur. J. C. Eder. Cibinii 1797. 4r.
Tomi II. vol. I. compl. Ambrosii Simigiani Históriám rerum
Ungaricar. et Transsilvanie, Adcurante Jos. Car. Edei: Cibinii 1800. 4r.
Tomi II. vol. II. compl. Ambrosii Simigiani. Históriám rerum
Ungar. & Transsilv. accurrante Josepho Benigni de Mildenberg.
Cibinii 1840. 4r.
össz. 3 köt.
» E G L O F F S T E I N (Béla, báró). Vélemény, melly a' magyarországi erdők benső igazgatását tárgyazza. Kiadja a' m. gazd.
Egyesület. Pest 1846. 8r. br.
E G R E S S Y (Gábor). Törökországi Naplója 1 8 / . Pest 1851. 8r.
Egyed (Antal) 1. Ovidius.
M
5 1
Egyházi Almának 1. Polgár.
•EGYHÁZI ANYAKÖNYVEK magyar példányai és latin-magyar és
német-magyar zsebszótára. Vagyis: Formularia hung. Malri­
carum etc. (ugyan az németül is) I. latin-magyar rész II. n é ­
met-magyar rész. N. Szombat 1843. 8r. 2 fűz. br.
— közügyekben 1844-ig kibocs. k. k. Rendelvények kivonatb. N.
Szombat 1846. 8r.
E H R E N R E I C H (v. Fichtel, Joh.) Mineralogische Bemerkungen
von den Karpathen. 2-te Ausg. Wien 1816. 8r. 2 rész.
•EHRMANN (Daniel). Betrachlungen über jüdische Verhältnisse.
Pest 1841. 8r. br.
EIBEN (Jean, 1' abbé). Nouvelle grammaire hongroise conte­
nant les régies admises par la Société de Savants et d'après
le dictionnaire de 1' Académie hongroise. Léopol et Czernowitz.
1843. 8r.
EICHHORN (Johann Gottfried). Geschichte der drei letzten
Jahrhunderte. 1803. 8r.
6 köt.
— Geschichte der Literatur von ihrem Anfang bis auf die neuesten
Zeiten. Göttingen 1805. 8r.
2 köl.
— Weltgeschichte. Neueste Aufl. Reutlingen. 1818—20. 8r. 5 köt.
E I C H T H A L (Gustave d'). Les deux mondes. Servant d' introduction à r ouvrage de M. Urquhart. La Turquie & ses r e s sources. Leipzic. 1837. 8r.
•EIN WORT über die zwischen Ofen u. Pest zu erbauende fesle
Brücke. Vom Grafen C — , Sz—a. Pest 1836. 8r. br.
«EINIGE WORTE über Kleinkinderschulen. Pest 1828. 8r. br.
— über die nützlichen Land- und Wasserstrassen in Ungarn von
Q. P. C. 2-le Aufl. Wien 1844. 8r. br.
EINKÜNFTE (Die — ) des Schatzes im Königreiche Ungarn. Ofen
1846. 8r.
«EINSIEDEL (H. v.) Blicke in das Geschäftsgebiet der Ablösung von Reallaslen. Leipzig 1833. 8r. br.
«EISENBAHN-ANGELEGENHEITEN :
1. Auszug aus dem Protokolle der am 14. Febr. 1844 abgehaltenen General-Versammlung der k. k. priv. ersten Eisenbahn-Gesellschaft. 4r.
2.
am 18. Febr. 1845 etc. 4r.
3. Bericht über die Vorarbeiten zur Erbauung der PressburgTyrnauer Eisenbahn. Pressb. 1838. 4r.
4. Die Eisenbahn von Venedig nach Mailand. Wien 1837. 4r.
«EISENBAHN-ANGELEGENHEITEN :
5. Verhandlungen der am 30. Jäner 1847 abgeh. neunten o r dentl. General-Versammlung der Aktionäre der k. k. priv.
Wien-Gloggnitzer Eisenbahn-Gesellschaft. 4r.
6. Verhandlungen der am 1. Oct. 1838 abgeh. ersten GeneralVersammlung der Actionäre der Wien-Raaber Eisenbahn. 4r.
7. Statuten der Wien-Raaber Eisenbahn-Gesellschaft. 4r.
8. Kaiser Ferdinands-Nordbahn : Verhandl. der am 14. März 1838
abgeh. 5-ten General-Versammlung.
9.
„
„
Verh. der am 30. März 1840 abg. 7. Gen. Vers.
10.
29. »
1841 71 8. 7> n
Tl
Tl
Tl
n
11.
Protocoll n 30. V
1842 n 9. V
n
n
12.
30.
1843
Tl
n
n
n
T>
J>
»
r>
n 10.
13.
30.
1844
Tl
n
n
»
Tl
•n
n
Tl
n 12.
14.
31. Tl
1845 r> 13. n Tl
n
n
r>
V
n
Eisenbahnbuch. 1. Heden.
E i s e n b a h n v e r b e s s e r u n g e n 1. Sammlung etc.
ELEGANT EXTRACTS in Poetry selected for the Improvement
of young persons. London 1816. 8r.
ELENYÁK (György). Elvtan. Pest 1840. 8r.
•ELFOGULATLAN nézetek különféle politikai viszonyaink fölött.
Az időszaki sajtó utján irta — mb —. Pozsony 1843. 8r. br.
ELIAS TIBISCANUS. Die Religionsbeschwerden der P r o ­
testanten in Ungarn, wie sie auf dem Reichstage im Jahr 1833
. verhandelt worden. Leipzig 1838. 8r.
É L I Á S S Y (István). Hunnia a' haladás korszakában. Eger. 1842.
8r.
• — A' magyarok Éjszak-Amerikában. Színjáték 3 szak. Eger
1845. 8r. br.
Ellenőr. 1. Bajza.
ELS1VER (Dr. H.) Allgemeine Geschichte der Reisen und Ent­
deckungen zu W'asser und zu Land, seit dem Anfang der Welt
bis auf unsere Tage. Nach d. Englischen. Stuttgart 18 1.
8r.
3 köt.
— (J. G.) Tanácsadó a' magyarországi birkatenyésztők számára.
Pest 1839. 8r.
— Rathgeber für die ungarischen Schafzuchten Pesth 1839. 8r.
— Ungarn durchreiset, beurtheilt, und beschrieben. Leipzig 1840.
8r.
2 köt.
E L S N E R (J. G.) Die Zukunft von Deutschlands Woll-Erzeugung
und Wollhandel. Stuttg. u. Tüb. 1845. 8r.
E L T E R (Józs.) Törvényszéki orvostan (Medicina forensis) o r vosok, seborvosok, birák 's törvénytudósok számára. Pest
1842. 8r.
D' ÉMILIANE (Gabriel). Ruses k fourberies des prêtres & des
moines. Nouvelle édition revue, corrigée et augmentée d ' u n e
introduction historique, de notes et de commentaires par Un
Catholique du 19. siècle. Leipzig 1845. 8r.
*EMLÉKIRAT mellyet a' tiszai ágost. hitv. evang. egyházkerület
számos papjai és tanítói, az egyház 'stb. ügyében az 1845.
aug. 15 's köv. napjain Pesten tart. egyetemes gyűlés eleibe
terjesztettek. Pest 1846. 8r. br.
*EMLÉKKÖNYV (Nemzeti színházi) 1842. május 5-ről. Pest
1842. 12r. br.
EMLÉNY. Karácsonyi, uj esztendei és névnapi ajándék. 1837—38;'
1841—44. Pesten 1 8 / 4 4 . 12r.
'
G köt.
?
31
Encyclopaedia 1. Lánghy.
— (Nemzeti) 1. Vállas.
— (of gardening) )
— (of cottage elc,)^
ENCYCLOPÉDIANA, recueil d' anecdotes anciennes, modernes
k contemporaines etc. Paris 1843. n.8r.
E n c y c l o p a e d i c (Alig.) I. Ersch & Grube/:
— (Nouvelle) 1. Leroux.
— (der deutsch. Nat. Litteralur) 1. Wolff:
— DES GENS DU MONDE, répertoire universel des sciences, des
lettres, k des arts; avec des notices sur les principales famil­
les historiques & sur les personnages célèbres, morts & vivans; par une société de savans, de littérateur k d' artistes,
français k étrangers. Paris 1833—1844. 8r.
22 köt.
ENDLICHER (Stephan). Anfangsgründe der chinesischen Grammatik. Wien 1845 8r.
— Rerum Hungaricarum monumenta Arpadiana. ( 1 . Scriptores.
2. Leges). Sangalli. 1849. 8r.
2 köt.
É n e k e s g y ű j t e m é n y 1. Szabó (Dávid, Baróti).
ENGEL (Joh. Christ.) Geschichte von Servien und Bosnien nebst
einer Fortsetzung der Denkmäler ungrischer Geschichte und der
historischen Literatur der ungrischen Nebenländer. Halle 1802.
4r.
(
r
ENGEL (Joh. Christ.) Geschichte des ungrischen Reichs. Wien
181 /«. 8r.
5 köt.
— (József, dr.) 1. Nyelctudom. pályám.
3
ENGELD!ANN (J. B.) Allgemeine Geographie in Briefen an ein
Frauenzimmer. I. Thl. Der östliche Theil Deutschlands. Frank­
furt am Main 1804. 8r.
— (Wilhelm). Bibliothek der schönen Wissenschaften, oder: Verzeichniss der vorzüglichsten-, bis zur Mitte des Jahrs 183G, in
Deutschland erschienenen Romane, Gedichte, Schauspiele etc.
Leipzig 1837. 8r.
ENGELS (Frid.) Die Lage der arbeitenden Klasse in England.
Leipzig 1845 8r.
»ENTHALTSAMKEIT^ VEREIN (Der) und die Nationalität in pol­
nisch Schlesien. Leipzig 1845. 8r. br.
»ENTWURF zu einer zeitgemässen Verfassung der Juden in
Preussen. Breslau 1842. 8r. br.
u" É o n , Mémoires. I. Gaillardel.
EPIGONEN (Die). Leipzig 1846. 8r.
2 köt.
» E Ö R D Ö G H (Károly). Vág völgye. Pozsony 1848. 8r. br.
E Ö T V Ö S (Ign. baro). Extractus Synoptico-Encyclopaedicus L e gum in Corp. Jur. Hung. Budae 1829. fol.
— Index synopt. Aclorum Comitialium. Budae 1829. fol.
— (József, báró). A' Házasulok. Pest 1833. 12r.
»— Éljen az egyenlőség. Vigj. 4 felv. 8r. br.
— Vélemény a' fogházjavitás ügyében ns. Borsod vármegye e b • beli küldöttségéhez. Pest 1838. 8r.
*— Kelet népe és Pesti Hírlap. Pest 1841, 8r. br.
— Munkái. 1. 2. A' Karthausi. 3. 4. 5. A' falu jegyzője. Pest
1842—45. 8r.
5 köt.
— Reform. Lipcse 1846. 8r.
— Magyarország 1514. Regény. Pest 1847. 8r!
3 köt.
— A' XIX. század eszméinek befolyása az álladalomra. Bécsben
1851. 8r.
— Angelo. 1. Hugo (V.)
— 1. Áivizkiinyp.
— (Joseph Br.) Der Karthäuser. Aus dem Ungarischen des Jos.
Freiherrn v. Eötvös. Teutsch von Hermann Klein, Pesth 1842.
8r.
2 köt.
— (József báró és Lukács Móricz). Fogházjavitás. Pest 1842. 8r.
• E R D E I (Fülöp). Örökváltság. Pest 1848. 8r. br.
ERDÉLYI (János). Nemzeti iparunk. Bővitve és jegyzetekkel ki­
sérve kiadta Fényes Elek. 2-ik kiadás. Pest 1846. 8r.
— (János) Költeményei. Budán 1844. 8r.
— Népdalok és mondák. A' Kisfaludy-társaság megbízásából szer­
keszti és kiadja —. I. III. Pest 184Vs. n.8r.
2 köt.
— Magyar közmondások könyve. A' Kisf. Társ. megbízásából.
Pest 1851. 8r.
— A' velenczei hölgy. Dráma 5 felv. 1851. 8r.
— (József) 1. lerebélyi.
— ERDÉLYI DIAETÁK (Az) végzéseinek nyomdokai és a' Comp.
Constitutio után költ artikulusok kivonatja. Egybeszedle G. L.
Kolozsvárt 1837. 8r.
2 köt.
«ERDÉLYI gazdasági könyvtár. Kiadja Tilsch. I. köt. Lóorvos.
Parkher után Geriö János. Kolozsvár 1845. 8r. br.
— országgyűlés 1. Irományai; — Jegyzökönyve.
Erdély t ö r v é n y k ö n y v e 1. Approbata.
ERGÄNZUNGS-CONVERS. Lexicon v. F. Steger. Leipzig 1846—50.
8r. Çfolytatl.) I—V.
5 köt.
«ERGEBNISSE und Gutachten der k. f. Hauptstadt Oien auf
Veranl. Einer hochlöbl., Behufs der, zwischen Ofen u. Pesth
zu erbauenden stabilen Brücke ausgesend. Reichsdeputation
ehrf. gewidm. (1835) fol. br.
«ERINNERUNGEN an die zum ungarischen Reichstag bestimmten
Deputirten der Königreiche Kroatien nnd Slavonien &c. Von
einem Altkroalen, Leipzig. 1834. 8r. br.
— aus Spanien 1. Gail.
E R S C H (J. S.) und Gruber (J. G.) Allgemeine Encyclopädie
der Wissenschaften u. Künste in alphab. Folge von genannten
Schriftstellern bearbeitet Leipzig 1818—50. 4r. Çfolytalt.) 99 köt.
E s c h e n b u r g 1. Lánghy.
ESMERETEK (Közhasznú — ) TÁRA a' Conversations-Lexicon
szerint Magyarországra alkalmaztatva. Pest 1831—34. 8r. 12 köt.
ESTE (Charles d' —) ou trente ans de la vie d' un Souverain.
Paris. 1836. 8r.
«ESTIKE. Kolosvárlt. Burián Pál sajátja. II. III. 1833. 8r. br.
E U R I P I D E S von 1.1. C. Donner. Heidelberg. 1841. 8r.
E u r o p ä i s c h e Pentarchie 1. Pentarchie.
E U T R O P I U S római történetek' rövid tartalma. — Magyarul
kiadta Irmesi Homonttai Imre, múltkori professor. Buda. 1832.8r.
E v k ö n y v e i (A' kir. magyar
Természetűd. Társulat
— ) (lásd
Folyóiratuk.)
— (A' M. Tudós Társaság'—) Budán 1833—46. 4r.
7 köt.
Evkönyvek (m. orv. seb. 's term, tud.) 1. Schoepf.
Évlapjai (A' Kisf. Társ.) 1. hisfaludy-'lárs.
EXPLANATION ( A n ) of the works of the Tunnel under the
Thames from Rotherhilhe to Wapping. London 1837. 16r.
•— Ugyanaz London 1840. 16r. br.
•EXPLICATION des ouvrages de peinture & de sculpture exposés
dans le Musée Royal du Luxembourg. Paris 1840. 8r. br.
EZER EGY ÉJSZAKA, arab regék. Fordította V. M. I. II. füzetPest. 1829. 8r.
Ezer egy óranegyed 1. Kazinczy G.
FÁBIÁN (Gábor) Hafiz per sa költő' divánjából gházelák és t ö ­
redékek. Pesten 1824. 12r.
— Ossian' énekei. Az eredeti gael mértékben ford. Budán 1833.
12r.
3 köt.
— Étek-el-tarlás mestersége. Mellynél fogva minden állati és
növevényi élelemszereket: — továbbá a' sert, kávét, teát 'slb.
több esztendőkig eltarthatni, mellyért Appert úr Parisban a'
fr. kormánytól 12,000 frankkal jutalmaztatott. Az első eredeti
kiadás szerént fordította néhai Fábián József, kinek kéziratát a'
3-ik bővített kiadáshoz és sajtó alá egyengette—. Pest. 1833 8r.
— A' democralia Amerikában Ivcqueville Elektől. Budán 1843.
8r.
2 köt.
— Házi neveléstan kézi könyve. Classical kalászát szülék és az
őket képviselő nevelők, nevelőnők 's oktatók számára. Heinsius
Tivadartól. Magyarítva F. G-tól. Buda 1846. 8r.
— (Jósef)-, Vizsgálódó és oktató értekezés a' szőló-mivelésről.
A' Bor, Égettbor, közönséges és Fűszeres Etzelek készítésének
mesterségével együtt. Franczia nyelvből ford, és megtold. XVI
Réz tábla rajzolatokkal. Veszprémben 1813—1814. 8r. 2 köl.
FABINI (János) Tanitmánya a' Szembetegségekről. A' magyar
ludós társaság költségein A' 2-ik kiadás ul. ford. Dr. Vfjuócz
János. Budán 1837. 8r.
FABHE (Auguste) Histoire du siege de Missolonghi, suivie de
pièces justificatives. Paris, 1827. 8r.
F a h r e n k r ü g e r 1. Bailey.
FALCKENSKIOLD (C. M. de.) Mémoires; contenant 1' exposé
fidèle & impartial des causes & des circonstances de cette c a -
tastrophe dans laquelle 1' auteur a lui-môme été entraîné ; & le
récit de sa détention, pendant cinq a n s , dans le fort de Munckholm ; précédé d' une relation des campagnes de M. de Falckenskiold dans 1' armée russe contre les Turcs en 1769 et
1770, & suivi de considérations sur 1' état militaire du Danemarck; avec une notice préliminaire sur la vie de 1' auteur
de ces mémoires par M. Phil. Secrelan, Paris, Strasbourg,
Londres 1826. 8r.
F a l c o n e r (Wilhelm.) 1. Csorba (Józs.)
*FALICZKY (Jánosné). Az ikrek. Nagy szomorújáték öt szakaszokban. Nagyváradon 1835. 8r. br.
F A L K E N S T E I N Beschreibung der königlichen öffentlichen
Bibliothek zu Dresden. Dresden 1839. 8r.
FALLMERAYER. Die Abstammung der Griechen und die Irrthümer und Täuschungen des Dr. Ph F . . . . Mit einem Anhange
über Sprache, Volk & Fremdenherrschaft in Griechenland von
I. Bar. me. München. 1848. 8r.
FALTIN (Herrmann.) Das russische Ständerecht. Mitau. 1846.
8r.
FALL'DI (Ferencz) Versei. Kiadta Bacsdnyi János. Pesten 1824.
12r.
FAÏHIN 1. Denys.
FANE (Henry Edvard Esq.) Der Kriegsschauplatz in Indien und
Lebensbilder aus dem Ost. — Aus dem Englischen von C. Richard. Aachen u. Leipzig. 1842. 8r.
F A R K A S (Ferencz, farkasfalvi.) A' sáfárkodó magyar gazda.
Pest 1841. 8r.
*— Egy nemzeti magyar hitelbanknak és élelembiztositó intézetnek tervezett szabályai. Budán 1841. 8r. br.
— (Sándor, gyulafejérvári idősbb) Anténor utazása Görögország­
ban és Ázsiában — Herkulánumban talált görög kéziratban.
Franczia nyelvre Lantier ; francziából pedig magyar nyelvre —
N. Enyed. 1 8 3 1 . 8r.
3 köt.
FARNHAM (T. I.) Wanderungen über die Felsengebirge in
das Oregon-Gebiet. Aus dem Englischen von Fr. Gerstacker.
1846. 12r.
F A R R (Rev. Thomas.) A travellers rambling reminiscences of
the Spanish w a r , with a refutation of the charges of cruelty
brought against General Evans and the British Legion and a
defence of british Policy, dedicated to the Members of both
Houses of Parliament. London. 1838. 8r.
FARR (Rev. Thomas.) A remedy for the distresses of the Nation ;
showing a saving of fifty millions a year sterling, by an equi­
table adjustement of the Cornlaws, an increase of revenue
of five millions, and a short plan for taking off half the a s ­
sessed taxes, custom and excise duties. London 1840. 8r.
FAUCHER (Léon) Études sur 1' Angleterre. Paris 1845. 8r. 2 köt.
FÁY (András.) Hasznos Házi Jegyzetek. Gyűjtögette — Pesten
1826. 8r.
— A' kél Bálhory. Históriai szomorú játék. Öl felvonásban. Pesten
1827. 8r.
*— Terve a' pest-megyei köznép' számára felállilandó takarék­
pénztárnak. Budán, 1839. 8r. br.
— Nőnevelés és nőnevelő intézetek hazánkban. Különös tekintet­
tel nemesek, főbb polgárok és tisztes karuak lyánykáinak. Pest
1841 12i
— Óramutató. Jóakaralú hilleleinek mutogatja. Pest 1842. 8r.
*— Kelet népe nyugolon. 2-ik bőv. kiadás. Pest 1841. 8r. br.
— Szépirodalmi összes munkái. Pest 1 8 4 / . 8r.
8 köt.
*— A' Jelenkorban megjelent öszveállitások a' hon legközelebb
teendői körül. Pest 1846. 8r. br.
3
4
— I. Jálékszini jut. fel.
FAZEKAS (Mihály) Versei. Összeszedte Lovász Imre. Pesten
1836. 8r.
Federiei I. Játékszín (kuli.)
F E J É R (Georgius) Codex diploinalicus Hungáriáé ecclesiasticus
• ac civilis. Budae 1829—44. 8r 11 rész.
40 köt.
— U. a. {különálló Met.') Budae 1829. 8r.
— Index Codicis diplomatici Hungáriáé ecclesiasticus ac civilis
slirpis Arpadianae. Budae 1830. 8r.
— U. a. Stirp. arpadiano-andegavensis ab ann 1301—1400. Budae
1835. 8r.
— (György) Az ember' kiformáltatása esmérő erejére nézve vagy
is: a' közhasznú megtaphysika. Budán, 1835. 8r.
— Bevezetés a' philosophiába vagy is a' Propaedeulica. Budán
1836 8r.
— (Georgius.) História Academiac Scientiarum Pazmanianae
archiepiscopalis, ac M. Theresianae Regiae literaria. Budae.
1836. 4r.
— Dissertationes in res Hungáriáé veteris hislorico erilicae. Budae.
1837. 8r.
• F E J É R (György) Honi városainknak nemzetünk kifej lülésére 's
csinosbulására béfolyássok. Pe sten 1837. 8r. br.
— A' szépmesterségek alapvonatokban philosopbiai lekintelből.
Budán. 1838. 8r.
— (Georgius) Authentia et vis probandi diplomatum. In eodicis
diplomatici coronidem adjecit Budae. 1838. 8r.
— Aborigines et Incunabula Magyaromra ac gentium cogiialamm populi pontiéi, pontus. Budae. 1840. 4r.
— Genus, incunabula et virtus Joannis Corvini de Hunyad Regni Hungá­
riáé Gubernatoris, argumentis criticis illustrata. Budae. 1844. 8r.
— (György) A' kunok eredete. Pest 1850. 8r.
— A' kazárokról. Pest 1850. 8r.
F E J E S (Mihál dr.) Az egri fürdők orvosi 's helyleirási tekintet­
ben. Egerben. 1839 8r.
• F E K E T E (István) Hazánk egyik igen jeles főispánjának nyilván
tett politikai hitvallása, gróf Deisewff'y József jegyzeteivel b ő ­
vítve kiadta — Budán. 1843. 8r. br.
FELDMANN (G. L.) Pesth und Ofen. — Neuester und voll­
ständiger Wegweiser durch beide Städte und ihre Umgebungen.
— Leipzig u. Pesth. 1844. 12r.
Ugyan azon kölelben: Der Fremde in Pesth. Pesth. 1833.
FELDZUG (Der — ) in Ungarn und Siebenbürgen im Sommer
des Jahres 1849. Pesth 1850.
Hozzákötve: Ein österr. Commentai' zu der russischen
Darstellung des ungar. Revolutions-Krieges. Zugleich ein Suppl.
zu dem Werke: Der Feldzug &c. Pesth. 1851. 8r.
— von 1815 1. Damitz.
FELELET a' Moiidolatra néhai Bohógyi Gedeon Úrnak. Pesten.
1815. 8r.
•FELÍRÁS a' sérelmekről és Kivánatokról. (1833.) br.
Fenelon 1. Barkóczy (L.)
FENNER (Fr. v. Fenneberg.) Österreich und seine Armee.
Leipzig. — 12r.
F É N Y E S (Elek.) Magyarországnak 's a' hozzá kapcsolt tar­
tományoknak mostani állapotja statistikai és geographiai t e ­
kintetben. Pest. 183«/*.. 8r. 6 rész.
3 kot.
— Magyarország Statislikája. Pest 184" j . 8r. 3 rész.
*— Magyarország hátramaradása ügyében felelel dr. Wildner
Ignácz urnák. Lipcse 1844. 8r. br.
— Magyarország leírása. 1. rész. Magyarország általánosan. II.
rész. Magyarország részletesen. Pest. 1847. 8r. 2rész.
F É N Y E S (Elek). A' magyar birodalom slat, geogr. 'stört, tekin­
tetben. Részletes és kimerítő leírása Magyar-és Erdélyországnak.
Pest 1848. 8r.
— Magyarország geographiai szótára. Mellyben minden város,
falu és puszta betűrendben körülményesen leíratik. Pest 1 8 5 1 .
4 rész.
2 köt.
— 1. Erdélyi (Ján.
FEREXCZY (Jó'seí.) A' gyümölcs' hozó ősz. Kedvet töltő eredeti
magyar versezet az időnek haszna vételével. Pesten, 1826 8r.
— T. Pest Pilis és Zsolt I. e. vármegyékben, ugy hozzájok
csatolt Kiskunságban kebelezelI sz. k. priv. 's mezővárosoknak
slb. néviára, Buda. 1833. 8r.
«FERGE (István). Erkölcs nemesítő Mesék és eredeti költemé­
nyek. Pesten 183!). 8r. br.
F E S S L E R (.1. A.) Die Geschichto der Ungern und ihrer Landsassen. Leipzig. 1—VII; IX—X. 18' '/•>:,. Sr.
9 köt.
— Arislides és Tlmmisltikles. Fordílolla Yïzer János. Pest 1845.
8r. 2 rész.
— Pannónia, vagy Pannóniának Augustus római császártól fogva
egészen a' Geyza magyar berezeg haláláig, azaz Kr. u. sz. u.
a' 997. évig eléadoU törlénelbeli viszonyai. Magyar. Zeykfalvi
Zeyh Lajos. Kolozsvárit 1841. Sr.
F É T I S (K. J.) Biographie universelle des musiciens & b i bliographie général de la musique. Bruxelles 1837—1840. 8r.
I—4 rész ( 5 . 6. hiánys.)
2 köt.
— La musique mise à la poilée de tout le inonde, exposé succinct,
de tout ee qui est nécessaire pour juger de cet art& pour en
• parler sans 1' avoir étudié. Dernière édition augmentée de plusieurs
chapitres k suivie d' un dictionnaire des termes de musique &
d' une bibliographie de la musique. Bruxelles 1839. 16r.
FEUERBACH (Riller Anselm). Aelenmässige Darstellung merkwürdiger Verbrechen. Giessen 1828. 8r.
2 köt.
— Merkwürdige Criminal-Rechlsfällc. Giessen 1839. 8r.
— Lehrbuch des Gemeinen in Deutschland gülligen peinlichen
Rechls. Giessen 1840. 8r.
F I C H T E L (Johann)- Beitrag zur Mineralgeschichte von Siebenbürgen. Nürnberg 1780. 4r.
Fidler (Fer.) I. Schiller.
FIEDLER (Dr. Franz). Geschichte des römischen Staates und
Volkes. Dritte Auflage. Leipzig 1839. 8r.
— Geographie und Geschichte von Alt-Griechenland und seinen
Kolonien. Leipzig 1843. 8r.
r
F I É V É E (J.) Correspondance & relations de — avec Bonaparte,
premier consul & empereur, pendant onze années (1802 à
1813) publié par 1' auteur. Bruxelles 1837. 12r.
3 köl.
•FIGYELMEZTETÉS korszakunkra. — Angolbul fordította, r é szint irta —ché. Lipcse 1844. 8r. br.
FILANGIERI (Gaetano di). La scienza della legislazíone. Con
giunta degli opusculi scelti. Milano 1822. 8r.
6 köt.
F I S C H E R (Wilhelm). Das Jahr 1839. Ein Taschenbuch auf das
Jahr 1840. Mannheim 1840. k.8r.
» F I S C H H O F (J. W.) Szliács, das Pyrmont Ungarns. Pesih
1847. 8r. br.
•FIUMEI KIKÖTŐ (A'). 1. II. lüz. Pest 18 A3. 8r. br.
42
Fleischer (Dr. H. L.) I. Mirza-Mohammed.
F L Ó R (Ferencz, Dr.) A' lelszlioltak felélesztésekről szóló taní­
tás. Pesten 1835. 8r.
— Kisdedápolás. Pesten. — 8r.
F L O R I (L. Annaei). Epitome Berum Bomanarum Libri IV. P a ­
risiis 1776. 16r.
FLORIAN novellái. Franciából fordítva it|abb Kis János állal
Sopron 1840. 8r.
— I. Poètes Français.
F L O U R E N S (P.) BùfTon. • - Iiisloire des ses travaux et de ses
idées. Paris 1844. 8r.
— Ciivier. — Histoire des ses travaux. Paris 1845. Sr.
FOGARASI (I). János). Diák-magyar műszókönyv a' magyar­
honi törvény- és országludománybul. Index terminorum in soi—
entiis juridicis el politicis per Begnum Hungáriáé usilalorum
latino-hungaricus. Pesten 1833. 8r.
— A' magyar nyelv melaphysicája vagy a' betűknek eredeti j e ­
lentései a' magyar nyelvre alkalmazva. Pesten 1834. 8r.
— (Alsó-viszli). Német és magyar zsebszólár. Legújabb helyesit'iis szerint, 's az újonnan alak'loll vagy fölélesztett szókkal
hővitve. Pesten 1836. 8r.
2 köt.
— Magyarhoni magános törvényludomány elemei. Kö'py Sándor
után —. Pest 1*39. 8r.
— U. a. 4-ik jav. kiadás. Pest 1843. 8r.
* _ Magyar bank. Pest 1841. 8r. br.
Kereskedői szolár magyar és német nyelven. Pest 1843. 8r.
—• A' magyar nyelv szelleme. I. k. Müveit magyar nyelvtan elemi
része. Pest l«43. 8r.
FOGARASI (Ján.) Magyar-német segédszótár, pótlékul minden ed­
dig megjelent magyar-német zsebszótárakhoz. I. II. Pest 1845. 8r.
*— Törvénykezési kalauz. 2-d. kiadás. Pest 1851. 8r. br.
•FÖLDESÚR (A') és szolgabíró. Értekeznek a' nép szabadságá­
nak jó eredményeiről etc. etc, Népszerű nyelven előadva. Pest
8r. br.
FÖLDI (János, dr.) Természeli história. A' Linné systemája
szerént. Első tsomó. Az állatok országa. Pozsonyban 1801. 8r.
FÖLDÖNFUTÓ (Egy) hátrahagyott novellái. Pest 1850. 2 köt.
FÖLDVÁRY (Miklós, bernáthfalvi 's földvári). Értekezés a' m a ­
gyar királynék' koronázások' kezdetéről, és a' koronázás' mód­
jában időről időre történt változásokról; nem külömben a' m a ­
gyar királynék' azon szabadságaikról és jussaikról, mellyek r é ­
genten a' koronázás módjából eredtek. 3 Réztáblával. Pesten
1830. (Hasonló német czím). 4r. (Egy olfla/on magyarul,
másikon
németül).
Fölix (Dr.) 1. Hepp.
F o r b o m i a i s i. Melanges d' Ècon. polit.
• F Ö R D Ö S (Dávid). Külömbkülömbféle versek. Debreczenben.
1827. 8r. br.
F o r m u l a r i a hung. Malricar. 1. Egyházi anyakönyv.
F Ö R S T E R (Fr. Dr.) Die Höfe und Cabinete Europa's im achtzehnten Jahrhundert. Potsdam 1836—39. 8r. 2 rész.
— Friedrich Wilhelm I. König von Preussen. II. III. Potsdam 1835.
8r.
2 köt.
— Wallensens Process vor den Schranken des Weltgerichts und
.des k. k. Fiscus zu Prag. Leipzig 1844. 8r.
«FORTSCHRITT (Der — ) und das conservative Princip in Österreich. — In Bezug auf die Schrift: „Österreichs Zukunft." Von
Dr. S. Leipzig 1844. 8r. br.
F ö t ö r v é n y s a é k i ítéletek 1. ítéletei ( a ' k. Curiának).
F O W L E R (Georg Esq). Drei Jahre in Persien und Reiseabenllieuer in Kurdistan. Übersetzt von C. Richard. Aachen und
Leipzig 1842, 8r.
FOX (Charles James). Speeches, in the house of Commons. In six volumes. Loudon 1 8 Í 5 . 8r.
6 köt.
•FRAENKEL (M. J.) Az amerikai egyesült statusoknak függetlenségi nyilatkozata és alkotmánya. Eger 1848. 8r. br.
FRANCAIS (Les — ) peints par eux-mêmes. Paris 1840. n. 8r.
5 köt.
FRANÇAIS (Les — ) peints par eux-mêmes. Encyclopédie m o rale du XIX. siècle. Prorince. Paris 1841. n. 8r.
3 kot.
— sous la Révolution 1. Challamel.
FRANCESON (C. F.) Nuevo Dim'onario portátil de las lenguas espaùola y alemana tan completo como los mejores de
tamaho mayor y en el cuol se lia sequido la nueva ortográfia sancionada por la real Academia espaiiola desde el aiio
de 1815. Leipsiquc. 8r.
2 köt.
«FRANCKE (Dr. Julius). Die polit. Lage Deutschlands im J.
1845. — Aus d. Franz, des St. lîené Taillandier in's Deutsche
ûbcrtr. Grimma. 12r. br.
FRANCZIA csatalervek 1814-bcil. loi.
FRANK (Ign.) Principia Juris civilis Hungarici. Pcstini 1829.8r.
—
Az közigazság törvénye Magyarhonban.
I. II. k. Buda
184 /,. 8r.
2 köl.
FRANKEL (W. W. Dr.) Das Bekenntniss des Proselylen. DasUnglück der Juden und ihre Emancipation in Deutschland. Elberfeld 1841. 8r.
— Die Unmöglichkeil der Emancipation der Juden im christlichen
Slaale. Elberfeld 1842. 8r.
FRANKENBl'RG' Munkái. - Estikék. Pest 1844. 8r. 2 köl.
F r a n k l i n (B.) I. Mélanges d'Kcon.
polit.
F r a n z des I-ten Gesetze u. Verord. I. Gesetze.
FRANZIUS (Joannes). Elementa ppigraphices graecae. Herolini-1839. 4r.
5
F R A I E N S T Ä D T (Dr. J.) Sclielling's Vorlesungen in Berlin.
Darstellung und Kritik der Hauptpunkte derselben, mit besonderer Beziehung aur das Verhältniss zwischen Christenthum u.
Philosophie. Berlin 1842. 8r.
«FRAUENVEREINE (Ausweis über die in Peslli vom — ) b e gründ. wohlthiit, Anstalten von 1817—33. Wien 1834. 8r. br.
F r a y (Fr. B.) 1. Handlungs- Grein.-Almanach.
FRÉDÉRIQUE Sophie Wilhelininc (Margrave de Bareilh, soeur
de Frédéric le Grand). Mémoires depuis 1' année 1706—1742.
Bruxelles 1845. 8r.
F R E G I E R (H. A.) Über die gefährlichen Classen der Bevölkerung
in grossen Städten. Aus dem Französ. von V. r . M. Coblenz
1840. 8r.
2 köl.
F r e f m u n d (Ernst) 1. Geschichte unserer Tage
Freisiiig (Otto v.) 1. Hubi-r.
F r e m d e (Der — ) in Pesl 1. Feldmann.
F r e m d w ö r t e r b u c h 1. Heyne.
FBEY (Ludw.) Frankreichs Civil- und Criminal-Verfassung.
Mannheim 1842. 8r.
FREYTAGH (Georgii Wilhelmi). Lexicon arabico-latinum, p r a e sertim ex Djeuharii Firuzabadiique et aliorum Arabum operibus,
adhibitis Golii quoque et aliorum libris, confectum. Accedit index
vocum latinarum locupletissimus. Halis Saxonum 183°/i- 4r. 4 köt.
FRIEBEISZ (István). Népjegyzői hivatal és falusi tanács. Pest
184ő. 8r.
FRIEDLAENDER (Julius). Die Münzen der Ostgothen. Berlin
1844. 8r.
•FRIEDRICH und Napoleon. Versuch einer hist. Parallellé zur
Feier des 3 1 . Mai 1840. Berlin 1840. 8r. br.
F R I E D R I C H S (des Grossen) gesammelte Werke in Prosa.
Herausgegeben und übersetzt von J. M. Jost. Dr. der Philoso­
phie. Ausgabe in einem Bande. Berlin 1837. 4r.
F R I T Z E (E. Dr. után magyarra fordítva). Kisded sebészi Esz­
köztár (Armamentarium Chirurgicum) avvagy a' legnevezetesebb
sebészi eszközök rajzai, 20 kőre metszett táblával. Budán
1837. 8r.
— 1. Bugát.
FROMMHOLD (Károly Dr.) Törvényszéki orvostan alapszabá­
lyai. Pest 1843. 8r.
» F R O R I E P (Dr. Ludw. Friede, v.) Über die Isoiii ung der Sinne,
• als Basis eines neuen Systems der Isolirung der Strafgefan­
genen. Weimar 1846. 4r. br.
F U C H S (August). Grundriss der Geschichte des Schriflenthums
der Griechen und Römer und der romanischen und germani­
schen Völker. Halle 1846. 8r.
»— Kurzer Abriss der Geschichte des Schriftenthums der Grie­
chen und Römer und der roman, u. german. Völker. Halle
1846. 8r. br.
— (Willi.) Beiträge zur Lehre von den Erzlagerstätten mit b e ­
sonderer Berücksichtigung der k. k. österr. Monarchie. Wien
1846. 8r.
»FULDA (Friedrich Carl von). Über die Wirkung der verschie­
denen Arten der Steuern auf die Moralitäl, den Fleiss und die
Industrie der Völker. Eine von der königlichen Socielät der
Wissenschaften zu Göltingen gekrönte Preisschrift. Stuttgart
1837. 8r. br.
FUNCK (Z.) Das Buch deutscher Parodieen und Travestieen.
2-ter Cyclus. Erlangen 1841. 8r.
F u n d g r u b e n (Deutsche) 1. Kemény (Józs.)
FUNKE (C. P.) Neues Real-Schullexicon, enthaltend: die zur
Erklärung der alten Classiker nothwendigen Hülfswissenschaften, vornähmlich: Geographie, Geschichte, Philosophie, Alterthümer und Mythologie. In Verbindung mit einigen Gelehrten
herausgegeben. Wien und Prag 1815. 8r.
5 köl.
— (Ludw. With.) Die aus der unbeschränkten Theilbarkeit des
Grundeigenthums hervorgehenden Nachtheile hinsichtlich der
Cultur, des Bodens und der Bevölkerung, und die hiedureh
bewirkte Auflösung der historischen Elemente des Staates und
somit des ständisch-organischen Staates selbst. Hamburg und
Gotha 1839. 8r.
» F Ü R S T (Carl). Über den Weinbau und VVeinhandel der Ödenburger Gespannschaft in Ungarn. Üdenburg 1847. 8r. br.
F Ü R S T E D L E R (Leopold). Das Dreissigst- und Contumazwesen im Königreiche Ungarn. Pest 1845. 8r.
FÜVÉSZKÖNYV ( m a g y a r ) , melly a' két magyar hazában talál­
tatható növevényeknek megesmerésére vezet, a' Linné alkot­
mánya szerint. Első rész: Egyhimesek — Sokhimesek. Készült
és nyomtatódott Debreczenben 1807. 8r. {Diószegi Sámuel és
Fazekas Mihály szerzők által.)
— (Orvosi) mint a' magyar Fűvész könyv praktika része. A' Fü­
vészek és Nemfüvészek számokra készült és közhasznavehe­
tővé léteteti Debreczenben. 1813. 8r. {Diószegi Sámuel szerző
által).
GAAL (József). Szirmai Ilona. Történeti román. Pest 1816.12r.
2 köl.
» - A' király Ludason. Történeti vígjáték. Pest 1837. 12r. br.
— 1. hfinyvtdr (Történeti).
GAGERN (H. C. Freiherr von). Cri tik des Völkerrechts. Mit
practischer Anwendung auf unsere Zeit. Leipzig 1840. 8r.
— Die Besultate der Sittengeschichte VII. VIII. IX. Civilasition.
I. Thl. Leipzig 1847. 8r.
GAIL (Wilh.) Erinnerungen aus Spanien nach der Natur und
auf Stein gezeichnet. München, fol.
GA1LER (J. E.) Denkwürdigkeiten des Alten Roms für alle Freun­
de der altern Geschichte, vorzüglich für die reifere Jugend.
Zwei Abtheilungen mit 76 lithographirten Tafeln. Reutlingen.
1834. 8r.
GAILLARDET (Frédéric.) Mémoires du chevalier d ' É o n , publiés pour la première fois sur les papiers fournis par sa famille, & d' après les matériaux authentiques déposés aux a r chives des affaires étrangères. Bruxelles 1837. 8r.
3 köt.
GÁL (János.) Az ember figyelmének legfontosb tárgyai. Kolozsvár 1845. 8r.
*— (Sándor.) A' es. kir. sorgyalogság oktatási szabályzala. Az
ered. németből leford. I. fűz. Pest 1848. 8r. br.
GALERIE des contemporains illustres par un homme de rien.
Tome I. Bruxelles. 1841. n8r.
— Napoléonienne. n8r.
«GALGOCZY (Gábor.) Tévedések a' nyelv körül az egész
magyar irodalomban. Pest 1846. 8r. br.
— A' természet rendszere a' magyar nyelvben. A' magyar nyelv­
tan. A' magyar nyelvet a' természetből és természetesség sze­
rint szoros szószármazási rendszeren fejtegetve. Budapest 1848.
8r.
— (Károly.) Népszerű gazdasági földmivelés vagy gazdasági föld-,
növény és munkaismeret. Pest 1845. 8r.
»GALIZISCH-jüdische Zustände. Leipzig 1845. 8r. hr.
GALL (Ferdinand.) Paris und seine Salons. Oldenburg. 1844.
8r.
2 köt.
GALLETTI (Joli. Georg August,) Allgemeine Weltkunde oder
Encyklopädie für Geographie, Statistik und Staatengeschichte
• &c. 9-te Aufl. von lannabich : im hist. Th. von D. H. Aleynert
Pesth. 1840. 4r.
— Egyetemi világismerete. M. Or.hoz alkalmazta Vállas Antal 15
szines földkép. Pest 1844. 4r.
Gallois I. Pecchio.
G á l s z c c s y (Ödön) 1. Regénytúraa (Angol.)
GAMBA (Comte Pierre.) Relation de 1' expédition de lord Byron
en Grèce, traduite de 1' anglais par I. J. laritot, ancien officier de marine. Paris 1825. 8r.
G AND. Traité de la police et de la voirie des chemins de fer
et de la législation locomotives, qui les disservent &c. Paris
1846. 8r.
GARAY (Nepomuk.)
1834. 8r.
Csatár.
Hőskölteményi
rajzolat.
Pesten
GARAY (János.) Versei. Pest 1843. 8r.
— Tollrajzok. Pest. 1646. 12r. 3 rész.
— Frangepán Kristófné, költői beszély. Pest 1848. 8r.
— Balatoni kagylók. Budapest 1848. 8r.
— Ujabb versei. 1 8 4 3 - 4 7 . Pest 1848. n8r.
— Bosnyák Zsófia. 1. holtffi pályaműnk.
2 köt.
— I. Hajnal.
Garcia-Malo. 1. Horner.
GARDNER (Georg.) Weisen im Inneren Brasiliens. Dresden uLeipzig. 1848. 8r.
GÁTI (István.) A' Természet Históriája, mellyben az Ásványok­
nak, Plántáknak és Állatoknak bárom világát azoknak megesmértelő béllyegeivel, természetekkel, hasznokkal, hazájokkal,
rendbe szedve és a' gyenge Elmékhez alkalmaztatva mind egygyütt magyar nyelven" bocsátja ki. 2-ik kiadás. Pozsonyban
1798. 8r.
— Fontos-beszéd tudománya vagy oraloria. Eredeti magyar
munka. A' magyar nemzet javára kiadaltaloll Góty János
által. S. Palakon 1828. 8r.
*— Viz-szabályozási eszméletek különösebb lekintellel a' Rába
folyam' rendezésére 's hajózhatóvá lételére. Az Alhenaeumból
küiön lenyomatva. Budán 1839. 4r.
— 1. Horvát (István) Jutal. fel.
GAUGER (Paul.) Der Ritterorden des heil. Johannes v. Jeru­
salem, oder die Malteser. Mit besonderer Rücksicht auf die
deutsche Zunge und den gegenwärtigen Territorial- und P e r ­
sonalbesland. Karlsruhe. 1844. 8r.
G A U P P (Dr. Ernst Theodor.) Die Germanischen Ansiedlungen
und Landtheilungen in den Provinzen des Römischen Wesi­
reichs. Breslau. 1844. 8r.
G A U S S - W E B E R (Carl Frid. Wilh.) Atlas des Erdmagnetis­
mus nach den Elementen der Theorie entworfen. Leipzig
1840. 4r.
GAUTING (Eremiten von) Reise nach dem Orient. Stuttgart.
1839. 12r.
•GAZDASÁGI egyesület (AYmagyar— ) alapszabályai. Pest 1845.
8r. br.
* _ Névkönyve 1844. jun. 6-tól 1845 maj. 6ig.Pest 1845. 8r. br.
GAZDASÁGI pályamunkák, kiadja a' M. gazd., egyes. I. köt. A'
haszonbérrendszerről Koszor. pályamunka. írta Aggteleki Bujánovics Eduárd. Budán. 1843.
GEBHARDT (Xav. Ferencz dr. és prof.) Útmutatás az Orvosi
Gyakorlásra, vagy bevezetés a' beteg ágyamellett való orvosi
tanításra. Tanítványai hasznára készít, és kiad. Pesten 1827. 8r.
— A' különös orvosi nyavala és gyógyítás tudomány' Alapvonalai.
Iső darab. (A különös orvosi Patholoeia és Therapia) Pesten
1828. 8r.
Gedö 1. Erdélyi gazd. könyvt.
GEGÖ Elek ( P . — ) A' Moldvai Magyar telepekről. A' magyar
tud. Academia elébe terjesztve. Budán. 1838. Az academia'
költségein 8r.
*— Néh. mélt. szentgyörgyi Horváth Nep. János ur stb. emlék­
szobrának felirata. {Halotti beszéd.) Pest. 1841. 4r. br.
— 1. Albach.
GEGUS (Dániel.) A' magyarhoni váltófoglalkozás tudományának
vezérelvei bel- és külföldre nézve vagy az anyagi váltójog
gyakorlati tekintetben, függelékkel az áruszerzési kötésekről.
Pest. 1846. 8r.
"•'GEHEIMEN Beschlüsse (Die —) der Wiener Kabinets-Konferenzen vom J. 1834. — Nebst Anhang: Die geh. preuss.
Denkschrift v. J. 1822. (herausg. v. Rauschenplat) Strassburg
1844. 8r. br.
*
Vgyanat: Leipzig 1848. 8r. br.
G E I J E R (E. G.) Des" Königs Gustaf IN. nachgelassene und
fünfzig Jahre nach seinein Tode geöffnete Papiere. Aus dem
Schwed. Hamburg. 1843. 8r.
2 köt.
— Ueber die inneren gesellschaftlichen Verhältnisse unserer Zeit
mit besonderei Rücksicht auf Schweden. Stockholm 1845. 8r.
— Geschichte Schwedens I. Gesch. der europ. Staaten,
GEISMAR (Martin.) Bibliothek der Deutschen Aufklärer des
18-ten Jahrhunderls. (I. Carl Fridr. Bahrdt. H. Joh. Aug.
Eberhards Neue Apologie des Socrates. III. Job. Heinr. Schulz.
IV. Voglers, Superintendenten zu Bayreulh, Evangelist Johan­
nes vor dem jüngsten Gericht) Leipzig. 1846. 8r. 4 rész.
GENEALOGISCHES Taschenbuch 1837. v. Fridr. Gottschalk.
Berlin. — 8r.
— Taschenbuch der deutschen grällichen Häuser 1836—48. (az
1840-ki hiányz.) Gotha. — 16r.
11 köt.
GENEALOGISCH-HISTORISCH-slatisliseher Almanach. 1836—37.
Weimar 8r.
2 köl.
— statist. Handb. der Monarch, u. Republ. I. Rüder.
ft*
G E N T H E (F. W.) Deutsche Dichtungen des Mittelalters in
vollständigen Auszügen und Bearbeitungen. — Eisleben 1841.
8r.
3 köt.
Gentil B e r n a r d . 1. Poètes Français.
GENTZ (Friedrich von). Ausgewählte Schriften. Herausgegeben
von Dr. Wilderich Weich. Stuttgart und Leipzig. 1836—38. 8r.
4 rész.
2 köt.
— Mémoires & lettres inédits Publiés par G. Schlesier. Stouttgard 1841. 8r.
Geographisch-Stalist.-Allg. Lexicon aller österr. Staaten. 1. Ruf-
felsberger.
•— über die Erdtheile etc. I. Ritter.
«GEOGRAPHISHE Element (Das — ) im Welthandel mit besond.
Rücksicht auf die Donau. München 1843. 8r. br.
G E O R C H (Illés, Etrekarchai). Honnyi [örvény.összeszedegette.Pozsony 1805. 8r.
4 köt.
— Törvényes tárgyú Értekezései. Pesten 1833. 8r.
2 köt— 1. Horváth (Islv.) Jutal. fel.
GEORG1I (Ludwig). Alle Geographie, beleuchtet durch Geschichte, Sitten, Sagen der Völker, und mit vergleichenden Beziehungen auf die neuere Länder- und Völkerkunde. Nebst einem
Anhange, enthaltend die Geographie des Ptolemäus in deutscher
Übersetzung. Stuttgart 1 8 | . 8r.
2 köt.
de GERANDO (Membre de 1' institut de France). Du perfectionnement moral ou 1' éducalion de soi-même. Ouvrage pour
lequel l'Académie française a décerné, en 1825, le prix fondé
par M. Monthyon, pour le livre le plus ulile aux moeurs. 5-me
édition. Bruxelles 1839. 12r.
2 köt.
3 8
4 0
—
(A.) Essai historique sur f origine des hongrois. Paris
1844. 8r.
— La Transylvanie et ses habitants. Paris 1. köl. 1845. 8r.
— Siebenbürgen und seine Bewohner. Aus dem Französischen
von Julius Seybt. Leipzig 1845. 8r.
2 köt.
— Politikai közszellem Magyarhonban a' franczia forradalom óta.
I. rész: a' szabadsági eszmék története 1790—1847-ig. Pest
1848. 8r.
GERENDA Y (József dr.") Magyar- "s Dalmátországi kigyók. 4
kőtáblával Pesten 1839. 8r.
GERICHTSORDNUNG (Allgemeine) für Böhmen, Mähren, Schle­
sien, Österreich o b - und unter der F n n s , Steiermark, K a m -
t h e n , Krain, Görz, Gradiska, Triest, Tyrol und die Vorlande.
Wien 1817. 8r.
» G E R U C H (Otto v.) Über den religiösen Zustand der Angli­
can. Kirche im J. 1842. — Amtl. Bericht Sr. Exc. dem H. Mi­
nister der geisll. Angeleg. Potsdam 1845. 8r. br.
— 1. Luther.
GERSTÄCKER. Die Regulatoren in Arkansas. Aus dem Wald­
leben Amerikas. Leipzig 1816. 8r.
2 köt.
— Wanderungen in das Oregon-Gebiet 1. Farnhavi.
G E R S T N E R (Franz Joseph Ritter von). Handbuch der Mecha­
nik, aufgesetzt, mit Beiträgen von neuern englischen Constructionen vermehrt und herausgegeben. Prag 1831—1832, és
Wien 1 8 3 4 , 4r.
'
3 köt.
— Kupfertafeln. 4r.
*— Berichte aus den vereinigten Staaten von Nordamerika, über
Eisenbahnen, Dampfschiffahrten, Banken und andere öffentliche
Unternehmungen. Leipzig 1839. 4r. br.
— Két értekezés a' terhszckerekről 1. Vargha (Ján.)
GERVINUS (G. G.) [Historische Schrillen II—VI. Geschichte
der poetischen Nalional-Literatur der Deutschen 1—ö. Leipzig
1838—42. 8r.
5 köt.
— Die Mission der Deutsch-Katholiken. Heidelberg 1846. 12r.
GESCHICHTE der aussereuropäischen Staaten. Herausg. von
mehreren Gelehrten. I. III. V,—X. XII.
(I. Chinesische Gesch. Von Carl GülzlcfJ'
III. Gesch. v. Mexiko. Aus d. Span, des Antonio de Solis.
V—X Britisches Indien. Von James Mill.
XII. Neu-Süd-Wales. Von John Dunmore Lang. II.) Quedlin­
burg und Leipzig 1836—40. 8r.
össz. 9 köt.
— der constitutionellen und revolutionären Bewegungen im süd­
lichen Deutschland in den Jahren 1831—34. Charloltenburg
1845. 8r.
3 köt.
— der europäischen Staaten, herausgegeben von A. H. L. Hee­
ren il. F. A. Ukert. Azaz :
(Pflsters Geschichte der Teulschen.
5 köt.
Gesch von Österreich von Joh. Gr. Mailatli.
3 köt.
— von Frankreich von Dr. A. Schmidt.
3 köl.
— Frankreichs im Revol. Zeitalter von W. Wac/tsmnfh. 4 köt.
— des Prcussischen Staats von G. H. A. Stemel.
3 köt.
Geschichte von Italien von Heinr. Leo.
4 köt.
— der Niederlande von N. G, von Kampen.
2 köt.
— Schwedens von E. G. Geifer.
3 köt.
— des Russischen Staates von Ph. Strahl. 2. k. v. Dr. Ernst
Hermann 1. k.
—
—
—
—
3 köt.
von
von
von
des
Dänemark von F. C. Dahlmann.
3 köt.
England von J. M. Lappenberg.
2 köt.
Spanien von F. VV. Lembke.
2 köt.
Kurstaates und Königreichs Sachsen von C. W. Böt­
tiger
2 köt.
— von Portugal von Dr. Heinr. Schäfer.
2 köt.
— Polens von Dr. Richard Hoepell. I-ső rész.
1 köt.
— des osmanischen Reiches in Europa von Joh. Wilh. Zink­
eisen. I-ső rész.
1 köt.
— Deutschlands von 1806—1830 von Prof. Friedr. Ä/V/nw. 1 köt.
Register 1 köt.)
Hamburg 1 8 2 9 - 4 2 . 8r. 46 rész.
össz. 45 köt,
GESCHICHTE der poet. National-Lileralur 1. Gervinus.
— der Staaten des Alterthums und des Mittelalters. Herausgegeben
von mehreren Gelehrten. Quedlinburg und Leipzig. 1837. 8r.
— des Feldzugs von 1815. 1. Damitz.
— (Diplomatische — ) der polnischen Emigration. Stuttgart
1842. 8r.
— von Polen {aimlap nélkül). 12r.
— (Die — ) und die Propheten die wahren Schlüssel zu den
Pforten der Zukunft. 3-te Auflage. Augsburg 1848. 8r.
— (Die — ) unserer Tage von Ernst Freymund és Dr. J. Mähr­
ten. (1830-tól kezdve, évenkénti 3 kötetben; 1831-ről I-ső
számú pótlék kötettel.) Stuttgart 18374. 8r.
13 köt.
GESCHICHTLICHE Betrachtungen über die Pferderacen. Cassel
1840. 8r.
»— Beweise, dass die römischen Päpste dem ung. Reiche treu­
lich beistanden. Von einem Valerlandsfreunde. Tvrnau 1842.
8r. br.
* — Fragmente und das ungarische Staatsleben neuerer Zeit. I.
Leipzig 1846. 8r. br.
•GESETZ über die Gemeinden. Karlsruhe 1843. 8r. br.
GESETZBUCH (Allgemeines bürgerliches—). Für die gesammten
deutschen Erbländer der (ist. Monarchie. Wien 1811. 8r. 3 rész.
GESETZBUCH über Verbrechen und schwere Polizey-Übertretungen. 24 Auflage mit angehängten neueren Vorschriften.
Wien 1815. 8r.
2 köt.
GESETZE (Sammlung der - - ) für das Erzherzoglhum Österreich
unter der Ens. Wien 1821—37.
15 köt.
— und Verfassungen (Josephs II., Rom. Kaiseis —) im Justizfache.
Für Böhmen, Mähren; Schlesien, Österreich ob nnd unter der
Enns, Steyermark &c. &c. In den ersten vier Jahren seiner
Regierung. 1781—86. Wien 1817.
fol.
2 köt.
— (Leopold des H-len) &e. &c. Wien 1817 fol.
— il. Verordnungen (Franz desllen &c. Wien 1817—33. loi. 6 köt.
— (Politische.) Wien 1817—35. 8r. 63 rész.
39 köt.
*GÉVAY (Antal.) Legatio Joannis Hoberdanacz et Sigismundi
Weichselberger ad Suleimanum 1. Imperatorein Turcarum
iussu Ferdinandi I. Regis Hung. Höh. etc. obita Anno 1528.
Bécsben 1837. 4r. br.
2 köt.
*— Az 1626—diki május 26-ikán költ Gyarmati Békekötés' czikkelyei, deákul, magyarul és törökül. Bécsben, 1837. 4r. br.
*— Az 1627-dik évi September' 13-dikán költ Szönyi békekötésiczikkelyei deákul, magyarul, és törökül. Récsben. 1837. 4r. br.
— (Anton von.) Urkunden und Actenstücke zur Geschichte de
Verhältnisse zwischen Österreich, Ungarn und der Pforte
im XVI. und XVII. Jahrhunderte. Aus Archiven und Bibliotheken. Wien 1 8 3 8 - 1 8 3 9 , 4r.
2 köt.
* - A' Budai pasák. Bécs. 1841. u8r. br.
GFRÖREK (Prof. A. F.j Geschichte Gustav Adolphs, König
von Schweden, und seiner Zeit, für Leser aus allen Ständen
bearbeitet. Stuttgart & Leipzig 1837. 8r.
— Allgemeine
Kirchengeschichte. 1—IV. Stuttgart 184'/«.
8r.
7 köt.
— Geschichte der ost- und weslfränkiscLen Carolinger vom Tode
Ludvigs des Frommen bis zum Ende Conrads I. 840—918.
Freiburg im Breisgau. 1848. 8r.
GHILLANY (Frieder. Guilielm.) Index rarissimorum aliquot
manuscriptorum saeculoque XV. typis descriptorum quos habet
Bibliotheca publica Noribergensis, additis quibusdam aulographorum exemplis & picturis compositus. Noribergae 1846. 8r.
GIBBON (Edward, esq.) The history of the decline and fall of
the roman empire. With an introductory memoir of the a u thor , by William Foungmann London 1836. n8r.
Gilbert. 1. Poètes Français.
Giiidcri ( J a n . ) 1. Bentham.
G I O B E R T I . Die neuen Jesuiten. Aus dem Ital. von K. A. Seyfert,
mit Anmerk. von L. Bourdin. Leipzig 1849. 8r.
2 köl.
G I R A R D I N (Madame Emile de —) L' école des Journalistes.
Comédie en 5 actes et en vers. Suivie d une lettre de m. J .
Janin, et d' une réponse de M. Granier de Cassagnuc. 3-me
Edition. Bruxelles 1840. 8r.
— (Saint Marc.) Notices politiques cl littéraires sur L' Allemagne,
Bruxelles. 1835. 12r.
G I R A U D (Cli.) Essai sur 1' histoire du droit français au moyen
age. Paris, Leipzig. 1846. 8r.
'
2 köt.
G I S B O R N E (Thomas.) An enquiry into the duties of the female
sex. The third edition corrected. London. 1798. 8r.
G I S Q U E T . Mémoires, écrits par lui mérne II. III. Bruxelles &
Leipzig 1841. 12r.
2 köt.
G L A S S B R E N N E R (Adolf.) Neuer Reinecke Fuchs. Leipzig
1846. 8r.
*GLAS-WORK (Explanation of the famous and renowned —) or
painted windows, in the line and eminent Church at Gouda
Gouda. 16r. br.
G L A T Z (Eduard.) Portfolio oder Beiträge zur Beleuchtung
ungarischer Zeilfragen. Leipzig 1844. 8r.
GLEICHBEBECHTIGUNG (Ueber die —) der Nationalitäten in
Oesterreich von H. N. Pesth 1850. 8r.
G L E I G (G. R. M. A.) Germany, Bohemia, and Hungary,
visited in 1837. London 1839. 8r.
3 köt.
G L O S S Á K , nemes Zalamegyének a' vegyes házasságok ügyébeni felírására. Európai hirü Botteck Karol nézetei szellemében.
Egy Hazafitól. Pest. 1841. 8r.
GOEI1RING (C.) Polen unter russischer Herrschaft. Leipzig
1843. 8r.
G O E T H E S Werke. Vollständige Ausgabe letzter Hand. Stuttgart und Tübingen 1827—34. 8r.
55. köt.
— Briefe in den Jahren 1768 bis 1832. Herausgegeben von Dr.
Heinrich Döring. Ein Supplementband zu des Dichters sämmtlichen Werken. Leipzig, 1837. 8r.
— Briefe und Aufsätze aus dem Jahre 1766 bis 1786. zum
erstenmal herausgegeben durch A. Scholl. Weimar, 1846. 8r.
— Az ifju Werther gyötrelmei, levelekben. Esztergom 1837. 8r.
;
— 1. Eckermann; — Leulbecher; —Lewiiz;
Weismann; — Weisse; — Zauper.
— Schröer; —
GOLOVINE (Ivan.) La Russie sous Nicolas. Paris et Leipzig. 1845.
12r.
GONDOL (Dániel.) Regény és dráma párhuzamban. — A'
Kisfaludy-Társaság állal megkoszorúzott pályamunka. Pest
— 8r.
•GÖRGEY. — Klapka. — Világos. — Komorn. — Authent.
Mitlheilung von zwei entlassenen Honvéd-Ofíízieren.
Leipz.
u. Pesth. 1850. 8r. br.
GOROVE (István.) Nemzetiség. Pest 1842. 8r.
— Nyugot. Utazás külföldön. 1844. 8r.
— (László) a' férfiúnak tökéletességei. Pesten 1823. 8r.
C O R R E S (J.) Kirche und Staat Ablauf der Cölner Irrung.
Weissenburg. 1842. Sr.
*— Der Dom von Köln und das Münster von Sirassburg. R e ­
gensburg 1842. 8r. br.
G O S S E (von Dr. L. A.) Das Pönitentiär-System medicinisch
rechtlich und philosophisch geprüft. Uebers. u. erm. von Dr.
Ad. Marling in Genf. Weimar 1839. 8r.
GOTHAISCHERgenealogischer Hofkalender 1 8 3 6 — 3 9 ; 1 8 4 1 - 4 8 .
Gotha. — 16r.
13 köl.
Göttinnen 1. Universität Gotting.
Gotlschalk 1. Gencal. Taschenbuch.
Gottsched 1. Baglen.
G o u r g a u d (Général) 1. Napoleon, Mémoires.
GÖZONY (György) Szózal. Mily kilátás, minő lépés Katholikus,
és Protestánsra nézve a' vegyes házasság? Székes-Fejérvároll,
1835. 8r.
GOZKÍ l. Játékszín (külf.)
Grandville 1. Plinius d. Jüng.
GRANIER DE CASSAGNAC. Histoire des classes ouvrières
et des classes bourgeoises. Introduction à l'histoire universelle.
Bruxelles. 1838. 12r.
— Geschichte der arbeitenden und der bürgerlichen Classen,
nach dem Franz. v. H. H. Braunschweig 1839. 8r.
— Histoire des classes nobles & des classes anobles. Paris 1840.12r.
GRANT (Asahel.) Die Nestorianer oder die zehn Stämme. —
Reisen durch das alte Assyrien &c. Im Auszuge übersetzt von S.
Preiswerk. Basel. 1843. 8r.
GRÄVELL (Dr. M. C. F. W.) Der Baron und der Bauer oder
das Grundhesitzthum. Leipzig. 1840. 8r.
G R E B E (Dr. Fr. Aug.) Die Beaufsichtigung der Privatwaldungen von Seiten des Staates. Eisenach 1845. 8r.
«GREEN (Carl — , Robert Holland u. Thomas Monk — Mason etc.) Reise in dem Luftschiffe. Royal-Vauxhall-Nassau von
London nach Weilburg d. 7—8. Nov. 1836. Vorausgeht eine
kurze Geschichte der Aeronaulik. Weilburg 1837. 8r. br.
« G R E G U S S (Ákos). Futár. Szarvas 1847. 8r. br.
— Villanykák. Lipcse 1847. 12r.
GRELLET-WAMMY. Handbuch der Gelangnisse, oder g e schichtliche , theoretische und practische Darstelluug des Bussund Besserungs-Systems. Aus d. Franz. von Carl Ma:hy. S o lothurn 1838. 8r.
G r e s s e t 1. Poètes Français.
G R E T S C H (N.) H. Königs litterarische Bilder aus Russland in
ihrem wahren Lichte dargestellt. Aus dem Russ. von W. v. Ö.
Berlin 1840. I2r.
*— Über das W e r k : La Russie en 1839 par le marquis de
Custine. — Aus dem Russ. übers, von W. v. Kotzebue. Paris
u. Heidelb. 1844. 8r. br.
»GRIMM (Gust) Was haben win von der Emancipation der
Juden zu fürchten? Pest 1848. 8r- br.
— (Jakob). Deutsche Rechts-AIterthümer. Göttingen 1828. 8r.
2 rész.
— (Wilhelm). Ruolandes Liet. Götlingen 1838. 8r.
G R O S S - I f O F F I N G E R (A. J.) Lebens- und Regierungsgeschichte Josephs des II-ten und Gemälde seiner Zeit. Stuttgart
1835—36. 8r. 4 rész.
2 köt.
— Historische Darstellung der Allein-Regierung Josephs II. insbesondere der politisch-kirchlich-moralischen Reaction gegen
den Geist seiner Anstalten in- und ausserhalb der österreichischen Erbländer. Aus dem grösseren Geschichtswerke über das
Leben und die Regierung Josephs II. Stuttgart und Leipzig
1837. 8r.
— Urgeschichte der österreichischen Länder. Meissen u. Leipzig.
1846. 8r.
— Ungarisches Portefeuille. Leipzig 1846. 8r.
GRUITHUISEN (Fr. v. P.) Astronomisches Jahrbuch für physische und naturhistorische Himmelsforscher. 1—3-tes Jahr.
1839—41. München 1838—40. 8r. 3 rész.
2 köt.
GRÜN (Karl). Neue Anekdota. Darmstadt 1845. 8r.
GRUND (Francis J.) Die Aristokratie in Amerika. Aus dem
Tagebuch eines deutschen Edelmanns. Stuttgart u. Tübingen
1839. 8r.
Grüneisen et W a g o e r 1. Dannecker.
GRUSZ (Antal). A' magyar magános polgári törvény. Magyaritá Szekrényesy Endre. Pest 1837. 8r.
«GUENON (François). Die äussern Zeichen der Milchergiebigkeil bei den Kühen. Aus dem Franz. von F. S. Kurtz.
Reutlingen 1845. 8r. br.
*— äussere Kennzeichen der Milchergiebigkeit beim Rindvieh.
Von Wilh. Chr. Sleeb. Reutlingen 1846. 8r. br.
— 1. Vattai/.
Guêpes (Les) 1. Karr.
GUER (Avocat). Moeurs & usages des Turcs, leur religion, leur
gouvernement civil, militaire k politique. Avec un abrégé de 1'
Histoire Ottomane. Ouvrage enrichi de Figures, en tailles Douces. Paris 1747. 4r.
2 köt.
GUERIN (Léon.) Les navigateurs français, histoire des navigations, descouvertes k colonisations françaises. Paris 1846.
8r.
GUÉROLT (Adolphe). Lettres sur 1' Espagne. Bruxelles. 1838.
12r.
GUHRAUER (G. E.) Gottlieb Wilhelm Freiherr von Leibnitz.
Zur leibnitzer Säkular-Feier. Breslau 1846. 8r.
2 köt.
GUILBERT (Aristide). Histoire des Villes de France avec une
introduction generale pour chaque province. Par A. G. k une
société de 1' Institut de savants, de magistrats, d'administrateurs et d' officiers-généraux des armées de terre k de mer.
Paris 1844. 8r.
3 köt.
— U. a. ( 2 pótlékkötet).
2 köt.
«GUIDE de 1' étranger dans sa visite à 1' hospital royal de Greenwich. Greenwich 1839. 8r. br.
«— du Cabinet royal de Curiosité à la Haye par A. A. van de
Kasteele, direct, à la Haye. 8. br.
«— (Cornish strangers) through Birmingham. With a map and
engravings. London 1840. 12r. br.
*— (The strangers) to Hampton-Court Palace and Gardens.
London. 8r. br.
*— book through Portsmouth Dock-yard and the government
establishments. By Henry Slight, esq. 8r. br.
GUIZOT ( F . ) Essais sur 1' histoire de France; pour servir de
complément aux observations sur 1' histoire de France de l'abbé
de Mably. Ouvrage adopté par le conseil royal de l'instruction
publique. 4-éme édition. Bruxelles 1837. 12r. 2 rész.
— De la peine de mort. Bruxelles 1838. 12r.
— Cours d'histoire moderne. Histoire générale de la civilisation
en Europe, depuis la chute de 1' empire romain jusqu' à la
1-évolution française. — Histoire de la civilisation en France,
depuis la chute de 1' empire romain jusqu' en 1789. Bruxelles
1843. 4r.
— Histoire de la Revolution d'Angleterre depuis 1' avènement
de Charles I. jusqu' à sa mort. Brüx. & Leipz. 1850. 8r. 2 köt.
— Monk. Chute de la république et rétablissement de la monarchie en Angleterre en 1660. Etude historique. Bruxelles 1851.
8r.
— Washington. Fondation de la république des États-unis d'Amérique. Bruxelles 1851. 8r.
— Washington. Translated by Henry Reeve. Paris 1840. 16r.
— Histoire du Gouvernement représentatif en Europe. Paris
1851. 8r.
2 köt.
— I. Somsiclt.
— (Mme) LT écolier ou Raoul & Victor. Ouvrage couronné par
P académie française, comme le plus utile aux moeurs. Bruxelles 1831. 12r.
3 köt.
GÜLIC1I (Gustav). Die gesammten gewerblichen Zustände in
den bedeutendsten Ländern der Erde während der letzten zwölf
Jahre. Jena 1 8 4 % . 8r.
3 köt.
•GUNDY (Mihálv). Papi kiváltság (Privilegium fori). Pécs 1845.
8r. br.
G U R O W S K 1 (A. Graf). Russland und die Civilisation. Leipzig
1841. 8r.
•GUTACHTEN der k. preuss. Juslizcommission über Mündlichkeit
und Öffentlichkeil. Leipzig 1842. 8r. br.
GUTTENBERG-ALBUM. Herausgegeben von Dr. H. Meyer. Braunschweig, London u. Philadelphia 1840. 4r.
G U T Z K O W (Karl). Zur Philosophie der Geschichte. Hamburg
1836. 8r.
— Blasedow und seine Söhne. Komischer Roman. Stuttgart 1838.
8r. 3 rész.
2 köt.
— Rriefe aus Paris. Leipzig 1842. 8r.
G U T Z K O W (Karl). Vermischte Schriften. I. Öffentliches L e ­
ben in Deutschland 1838—42. II. Vermlttelungen, Kritiken und
Charakteristiken. Leipzig 1842. 8r.
— Aus der Zeit und dem Leben. Leipzig 1844. 8r.
GUTZLAFF. Geschichte des chinesischen Reiches von den ä l ­
testen Zeiten bis auf den Frieden von Nanking. Stuttgart u.
Tübingen 1847. 8r.
— 1. Gesch. der aussereurop. Staaten.
Guzmics 1. Theokritosz.
GVADÁNYI (József, gróf). Egy falusi nótáriusnak budai uta­
zása, mellyet önnön maga abban esett viszontagságaival együtt
az elaludt vérű magyar szivek' felserkentésére és mulatságára
e' versekbe foglalt. Pozsonyban 1807. 8r.
*— Magyar lovas generálisnak Donits Andráshoz irt levelei v á ­
laszaikkal. Kiadla Cs. L. J. László az A. J. r. t. N. Szombat
1834. 8r. br.
*— GYEPKÖNYV 1830—39;
8r. br.
1842-43;
1845. 13 fűz. Pest
GYÖNGYÖSI (Istvánnak) költeményes maradványai. Mellyeket
egybeszedelt, és a' legrégibb nyomtatványok és kézírások sze­
rént hibáiból kimentett Dugonics András, királyi oktató. P o ­
zsonyban és Pesten. 179G. 8r.
2 köt.
*GYÖRGY (József). A' természeli testeknek kifejlődéséről. Pest
1836. 4r. br.
GYORSÍRÁS. Taylor rendszere után. D*****y. Pest 1843. 8r.
GYÖRY (Sándor). A' Buda 's Pest közt építendő álló-hidról.
Pest 1832. 4r.
*— A' felsőbb Analysis' elemei. I-ső fűz. Buda 1846. 4r.'br.
«GYÜLDEBEN (Ünnepély a' — ) 1845 végnapján.
megtiszteltnek elvrokoni és baráti. Pest 4r. br.
Kiadják
a'
»GYURICS (Antal). A' gyorsírásról. Pozsony 1844. 8r. br.
*— Emlékezettan (Mnemoteohnica). Rewentlow után magy. alk.
Pozsony 1846. 8r. br.
G y u r m á n (Adolf). IV. László. I. Játéksain (Ered.)
HAAS (Mihály). Baranya, emlékirat mellyel a' Pécsett 1845. aug.
elején összegyűlt magyar orvosok és természetvizsgálóknak ked­
veskedik nagykéri Scitovszky János, pécsi püspök. Pécs 1845.8r.
•HAABER (Moritz v.) und Consorten (Verhandlungen in Sachen
der Staatsbehörde gegen — ) . Duell betreffend. Frankfurt a.
M. 1844. 8r. br.
— (Mce de — ) et I. de Göler (La vérité entière sur le différend entre M. M. — ) Complément relatif au duel entre M. M.
de Haber et de Sarachaga. Paris 1844. 8r.
HÄBERLIN (Geh. Justitzrath). Staats-Archiv XI. Bd. Helmstedt
u. Leipzig 1804. 8r.
HACKE (Carl F r i e d r ) Aufsätze aus den Papieren eines V e r storbenen. Stuttgart u. Tübingen 1834. 12r.
Hafiz 1. Fábián.
HAGER (Joseph). Monument de Yu, ou la plus ancienne in- '
scription de la Chine ; suivie de trente-deux formes d'anciens
caractères chtnois, avec quelques remarques sur cette inscription et sur ces caractères. Paris 1802. foi.
•HAHNEMANN (Sámuel). A' kávé munkalatjai. Budán 1829.
8r. br.
— Homeopathiája (hasonszenve) vagy: organona (életműve) a'
gyógymüvészségnek. A' 4-ik kiadás szerint magyarítva. Pesten
1830. 8r.
HAHN-HAHN (Ida Gräfin). Orientalische Briefe. II. III. k.
Berlin 1844. 12r.
2 köt.
HAIDINGER (Andreas). Das wohlthätige und gemeinnützige
Wien, oder: ausführliche Beschreibung der öffentl. u. PrivatAnstalten etc. Wien 1842. 8r.
H A 1 L B R O N N E R (Carl v.) Cartons aus der Reisemappe eines
deutschen Touristen. Stuttgart u. Tübingen 1837. 8r.
3 köt.
— Morgenland und Abendland. Bilder von der Donau, Türkei,
Griechenland, Aegypten, Palästina, Syrien, dem Mittelmeer,
Spanien, Portugal und Südfrankreich. Stuttgart und Tübingen
1841. 12r.
3 köt.
H A I S Z L E R (György) orvosi munkája. A' gyermekkor és n ő ­
nem nyavalyáiról. Veszprémben 1837. 8r.
HAJNAL. Hazai almanach. Szerkeszti Garay. Pesten 12r. 2 köt.
H a l á s z y (József) 1. Szivárvány.
H a l i m b a i (Sándor) 1. Constant (Benj.)
HALL (le capitaine Basil). Schloss Hainfeld, ou un hiver dans
la Basse-Styrie. Ouvrage traduit de 1' anglais sous les yeux de
r auteur, par Jean Cohen. Bruxelles, 1837. 12r.
»HALLIWEL (James Orchard) Aelteste Urkunde der Frei­
maurer in England. Übers, von Dr. C. W. Asher. Hamburg
1842. 8r. br.
HALOTTI BESZÉDEK (Néhai udv. Cancellárius Gróf széki Teleki
Sámuel ur ő exc. emlékezetének tiszteletére, Kolozsvárt, N.
Enyeden, M. Vásárhelyen, Udvarhelyen, és Zilahon tartatott).
Egy rövid prológussal együtt. Kolozsváron. 1825. 8r.
H a m á s a 1. Rückert.
HAMILTON (Comte.) Oeuvres. Précédées d' une notice hi­
storique sur sa vie & ses ouvrages, par I.-B.-J. Chompagnac
k augmentées d' une suite des quatre Facardins k de Zaneyde.
Paris. 8r.
2 köt.
— (W. J.) Reise in Kleinasien, Pontus und Armenien nebst anti­
quarischen und geologischen Forschungen. Deutsch von Otto
Sc/wmburgk. — Nebst Zusätzen und Berichtigungen von Kie­
pert. Leipzig 1843. 8r.
2 köt.
HAMM (Wilhelm.) Die Schweiz, topographisch, ethnographisch
und politisch. Leipzig 1847. 8r.
2 köt.
•HAMMER (Anton von.) Geschichte der Pest die von 1738
bis 1740 im Temesvarer Banate herrschte. Ein aus glaub­
würdigen Quellen geschöpfter Beitrag zur Geschichte dieses
Landes. Mit einer Planskizze und topographisch-historischen
Beigabe. Temesvár. 1839. 8r. br.
— (Joseph von). Geschichte des Osmanischen Reiches grossen• theils aus bisher unbenutzten Handschriften und Archiven. Zweite
verbesserte Ausgabe. Pesth. 1834—36. 8r.
4 köt.
HAMMER-PURGSTALL. Gemäldesaal der Lebensbeschrei­
bungen grosser muslimischer Herrscher der ersten sieben
Jahrhunderte der Hidschret. Leipzig und Darmstadt 1 8 3 y .
8r. 5 rész.
3 köt.
— Geschichte der Goldenen Horde in Kiptsak, das ist : Der Mongoen in Russland. Pest 1840. 8r.
— Geschichte derllchane das ist: der Mongolen in Persien. Darm­
stadt. 1847s. 8r.
2 köt.
» — Abhandlung über die Siegel der Araber, Perser und Türken(Bécs) 4r. br.
HANÁK (Ker. Ján.) Természetrajz, vagyis az állat-, növény- _ és
ásványországnak, természethű rajzokkal ellátott rendszeres leírása.
I köt. Emlősök és madarak. Pest 1848. n8r.
8
•HANÁK (Mihály.) Öszves Dermengés' 's önképen kifejlett
álomjárás története. Egerben 1 8 / 2 . évben. Eger 1832.
8r. br.
HANDBUCH der Eisenbahnen
1. Hartmann.
— des Masch, u. Fabrikwesens
— Für Reisende in Deutschi. 1. Neugebauer.
In dem österr. Kaiserstaat 1. jenny.
HANDLUNGS-GREMIAL-ALMANACH (Allgemeiner.) Für den
österr. Kaiserstaat. Verf. u. herausg. von Franz R. Fray. 1836—
39. Wien 8r.
4 köl.
H A N E M (Georg Jer.) De scriptoribus rerum hungaricarum et
transsilvanicarum Scriptisque eorundem recentioribus ordine
chronologico digestis adversaria. Totius operis tomus II. Cibinii.
1798. 8r.
HANSEIMANN (David.) Die Eisenbahnen und deren Aktionäre
in ihrem Verhältniss zum Staat. Leipzig und Halle 1837. 8r.
HANSEN (Dr. A.) Ost-Europa nach Ilerodot mit Ergänzungen
aus Hippokrates. ,Dorpat. 1844. 8r.
HARASZTHY (Ágoston, mocskai.) Utazás Éjszakamerikában.
Pest. 1844. 8r. 2 rész.
HARNISCH (Wilh.) Der jetzige Standpunkt des gesammlen
Preussischen Volksschulwesens. Leipzig. 1844. 8r.
H A R R I S (John.) Mammon, oder der Geiz, die Sünde der
christlichen Kirche. Aus d. Engl, übers, von Carl Becker.
Gekrönte Preisschrift. Frankfurt am M. 1838. 8r.
HARTMAN (Cari, D r ) Encyclopädisches Wörterbuch der
Technologie, der technischen Chemie, Physik und des Maschienenwesens, für Fabrikanten und Gewerbtreibende jeder
Art, Kameralisten. Oekonomen, B e r g - u n d Hüttenleute, Forstleute und Künstler nach den besten deutschen, englischen und
französischen Hülfsmitteln bearbeitet. Augsburg. 1837—41.
8r.
4 köt.
3,
3
— Praktisches Handbuch über die Anlage von Eisenbahnen,
ihre Kosten, Unterhaltung und ihren Ertrag, über die Anfertigung und Prüfung guss- und stabeisernen Schienen, und
die Einrichtung der Dampf- und anderen Eisenbahnwagen. Nebst
anhangsweisen Betrachtungen über die Anwendung der Dampfwagen auf gewöhnlichen Kunststrassen. Nach den besten deutschen, englischen und französischen Hülfsmitteln bearbeitet.
Mit 16 lithographirten Tafeln. Augsburg, 1837. 8r.
—
Encyklopädisches Handbuch des Maschinen- und Fabrikwesens. Leipzig. Darmstadl. 1838. 4r.
2 köt.
HARTMANN (Dr. Carl.) Die Wunder der Erdrinde. Gemeinschaft­
liche Darstellung der Geologie und Mineralogie. Stuttgart 1841.8r.
— 1. Lyell.
HÁRTO (János, Szokolay"). Szabadalmas Kecskemét városának
történetirati ismertetése. Kecskemét. 1846. 8r.
HARTWIG (E. v.) Briefe aus und über Tirol, geschrieben in
den Jahren 1843—1845. Berlin. 1846. 8r.
HARWOOD (J. Esq. ) Memoirs of the right honourable Henry
Lord Brougham, London. 1840. 16r.
HATÁROZATOK (A' főméit. Kir. Főtörvényszékeken váltó-és
csődügyekben hozott birói —) 1841—43; 1847—48. fol. 2 köt.
HAUER (Jos. Ritler). Beiträge zur Geschichte der österreichischen
Finanzen. Wien 1848. 8r.
HAUFF (Wilh.) Sämmlliche Werke, III. Bd. Stuttgart. 1840.12r.
H A U P T (Dr. Friedrich.) Mustersammlung der Beredsamkeit.
Für die Schule und das Leben. Aarau, 1838. 8r.
*HAUPT-SÄTZE (Die —) der chrisll. apost. kath. Gemeinde zu
Schneidemühl beleucht. vom Slandp. der christl. Freiheit. Leipzig
1845. 8r. br.
H a u s b u c h des geogr. Wissens 1. Cannabich.
*HAUSER (Maria) oder das grässliche Attentat zu Erfurt. Leipzig
1846. 8r. br.
H a u s s c h a t z der Volkspoesie 1. Wo/ffZ
H A U S S E Z (baron d') Alpes & Danube ou voyage en Suisse,
Styrie, Hongrie & Transylvanie. Bruxelles, 1837. 12r. 3 köt.
HAXTHAUSEN (August.) Studien über die innern Zustände,
das Volksleben und insbesondere die ländlichen Einrichtungen
Russlands. Hannover. 1847. 8r.
2 köt.
HAZUCHA. Buda. Színmüvek' zsebkönyve. Pesten 1839. 12r.
H E B E L (J. P.) Werke. Ausgabe in 3 Bd. Karlsruhe 1847 8r.
3 rész.
2 köt.
H E B E N S T R E I T (Wilh.) Das Schauspielwesen. Wien 1843. 8r.
H E D L E Y (J. H.) Praktischer Lehrgang zur schnellen, leichten
und gründlichen Erlernung der englischen Sprache nach Dr.
F . Alm. Wien 1847. 8r.
Heeren & Ukert 1. Geschichte der europ. Staaten.
HEERINGEN (Gustav.) Reisebilder aus Süd-Deutschland und
einem Theil der Schweiz. — Gesammelt im Sommer 1838.
Leipzig 1839. 8r.
HEGEDŰS (Sámuel') poetai próbái. Kolozsvárt! 1837. 12r.
H E G E W I S C H u. EßELING. Amerikanisches Magazin, oder
authentische Beiträge zur Erdbeschreibung, Staatskunde und
Geschichte von Amerika, besonders aber der vereinten Staaten. I. Hamburg 179ö. 8r.
HEINE (Heinrich). Der Salon. I. Hamburg 1834. 8r.
H E I N R O T H (J. Ch. A.) Lebens-Studien oder mein Testament.
Leipzig 1845. 8r.
«HEINSIUS (Dr. Theod.) Concordat zwischen Schule und L e ben, oder Vermittelung des Humanismus und Realismus aus
nation. Standp. Berlin 1842. 8r. br.
— Zeitgemässe Pädagogik der Schule. Berlin 1844. 8r.
— 1. Fábián.
— 1. Szavalástan.
«HEINZ u n d KUNZ. Politisch-sociale Gedichte. Darmstadt
1845. 8r. br.
*HEINZE (Theod.) Andeutungen zu einer zweckmässigen Einrichtung und Beaufsichtigung der Strafanstalten. Leipzig 1842.
8r. br.
HEINZEN (Karl). Die preussische Bureaukratie. Darmstadt
1845. 8r.
*— Ein Steckbrief von —. Scharbeek. 1845. 8r. br.
*—Preussisches und Teutsches. Bellevue bei Constanz 1845.12r. br.
*— Ein Stück Beamlenleben oder „staatsdienstliche" Erfahrungen. Herisan 1840. 12r. br.
H E I S T E R (Carl). Ethnographische und geschichtliche Notizen
über die Zigeuner. Königsberg 1842. 8r.
HELIKONI KEDVTOLTÉS a' magyar literaturának némelly barátjai
által. Pesten 1 8 1 9 - 1 8 2 0 . 8r.
4 köt.
Hellen classicusok. 1. Classicusoh.
H E L L E R (AdolD- Das enthüllte Russland oder Kaiser Nikolaus
und sein Reich. Grimma 1845. 8r.
*— Russland im Jahre 1844. Ein Nachtrag zu dem enthüllten
Russland. Grimma 1845. 8r. br.
*HELM (Théodore). Traité sur les maladies puerpérales. Paris
1840. 8r. br.
Hempel (Adolf) 1. Bugái.
H E M P E L - K Ü R S I N G E R (Joh. Nep. Fr. v.) Handbuch der Gesetzkunde im Sanitäts- und Medizinal-Gebiethe, in alphabetischchronologisch und malerienweiser Zusammenstellung für Sani-
läts- und Polizeibeamte im Allgemeinen, und insbesondere für
Aerzte, Wundärzte, Geburtshelfer, Hebammen und Apotheker
bearbeitet. Wien 1830—33. 8r.
HENN1NGSON (C. F.) Die merkwürdigsten Ereignisse eines
zwölfmonathlichen Feldzuges unter Zumalacarregui in Navarra
und den baskischen Provinzen. Aus dem Englischen und mit
einem Anhange von A. V. Treskow. Quedlinburg und Leipzig.
1837. 8r. 2 rész.
HENSZLMANN (Imre). Párhuzam az ó - és újkori művészeti
nézetek és nevelések közt, különös tekintettel hazánkra. Pest
1841. 8r.
— Kassa város ó német stylü templomai. Pest 1846. ibl.
H E P P (Dr. Ferd. C. Th.) Kritische Darstellung der StrafrechtsTheorieen. Heidelberg 1829. 8r.
*— Über die Gerechtigkeits- und Nutzungstheorieen des Auslands.
Heidelberg 1834 8r. br.
— Anklageschaft, Öffentlichkeit und Mündlichkeit des Strafver­
fahrens. Tübingen 1842. 8r.
Ugyanazon kötetben:
Fölix (Dr.) Ueber Mündlichkeit und Öffentlichkeit des Ge­
richtsverfahrens; dann über das Geschwornengericht. Carls­
ruhe 1843.
H e r c u l a n u m et Poiiipéi 1. Houx.
H E R C Z E G H (Victor). Népdalok. Pest 1846. 8r.
— Vers és Prosa. Pest 1846. 8r.
Ugyanazon kötésben:
Esti Dalok. Irta hövessy Kálmán. Pápa 1847.
•HERCZEG1 (Móricz). Memoiren aus dem Reisetagebuch ei­
nes ungarischen Arztes. Wien 1850. br.
H E R D E R (J. G.) Sämmtliche Werke. Stuttg. und Tübingen
1827—30. 12r.
29 köt.
HERING (George). Sketches on the Danube in Hungary and
Transylvania. — fol.
HERMANN (Ágoston). Az éjszakamerikai egyesült országok tör­
ténetei. Magyarázta Yelenczei Gábor. Budán 1836. 8r.
— Az éjszakamerikai szövetséges státusok történetei. Fordította
Sasku Károly. Pest 1836. 8r.
3 köt.
— (Ernst.) Gesch. des russ. Staates; 1. Gesch. der eut: Staaten.
— (Gottfr.) 1. lleinroth.
— I. Homer,
H E R M E S (Karl Heinr.) Die Entdeckung von Amerika durch die
Isländer im X. und XI. Jahrhunderte. Braunschweig 1844. 8r.
Herodot 1. Hansen.
H e r t h a 1. Hoffmann (K. J. V.)
H E R W E G H (Georg). Einundzwanzig Bogen aus der Schweiz.
I. Thl. Zürich u. Winterthur 1843. 8r.
* — und die literarische Zeitung. Leipzig 1843. 8r. br.
— I. Publicola.
HETÉNYI (János). Sarolta és Adalbert. Vallásos erkölcsiség
gyarapítására készített népkönyv. Budapest 1844. 8r.
— Erdélynek reménylhető anyagi kifejtése a' földbirloki viszonyok
czélszeresb rendezése által pályafeleletül a' gróf Teleki Domo­
kos ő méltósága által, 1844-iki évben föltett jutalomkérdésre.
Kolozsvár 1847. 8r.
—
—
—
—
1. Philosoph, pályám.
1. Prot, főiskola.
1. Bobot és tlézma.
1. Tö'rlénetlud. pályamunkák.
Heyne ( G . ) 1. Homer.
H E Y S E (Joh. Christ. Aug. Dr.) Allgemeines Fremdwörterbuch
oder Handbuch zum Verstehen und Vermeiden der in unserer
Sprache mehr oder minder gebraucht, fremden Ausdrücke, mit
Bezeichnung der Aussprache, der Betonung und der nöthigsten
Erklärung. 6-te Aufl. Hannover 1833. n.8r.
2 köl.
HIADOR. Emléklapok egy főrangú hölgyhez. Buda 1846. 8r.
— Őrült tárczája. Regény. Pest 1848. 8r.
— II. Káról. Történeti drámai költemény 5 felv. Pest 1848. 8r.
H I E T Z I N G E R (Karl Bernh.) Statistik der Militärgränze des
österreichischen Kaiserthums. Wien 18"/-23. 8r.
3 köt.
IHNDOGLU (Artin.) Dictionnaire abrégé français-turc. Vienne
1831. 8r.
— — — turc-français. Vienne 1838. 8r.
*HIPPOKRATES aphorizmái. Forditá dr. Wachtel Dávid. Temes­
vár 1843. 8r. br.
•-- 1. Hansen.
H I R S C H E R (Ker. János). Korunk nagy vallási kérdéseinek
fejtegetései. Magasabb és közép körök számára. Magy. ford, a'
pesti növendék-papság magyar iskolája. Pest 1847. 8r.
HISTOIRE de la restauration & des causes qui ont amené la chute
de la branche ainée des Bourbons. Par un homme d'état. Bruxelles 1831—33. 8r.
10 köt.
—
des Revolutions de Hongrie, ou 1' on donne une idée
juste de son legitime Gouvernement. Avec les mémoires du
prince François Rakoczy sur la guerre de Hongrie, depuis
1703. jusqu' á la fin. El ceux du comte Bethlen Niklos sur les
affaires de Transsilvauie, à la Haye 1739. 4r.
— des villes de France 1. Guilbevl.
HISTÓRIA degl' avvenimenti dell' arml imperiali contro Ribelli et
Ottomani, Confederation!' e Trattati seguiti frà le Potenze di
Cesare, Polonia, Venetia et Moscovia. Negotiati & alleanze del
conte Tekely con la Porta Oltomana, accampamenti, guerre,
assedii, piazze, conquiste di Gitta, e provincie, bataglie e t c . —
nelle cinque campagne dall' anno 1683 lino 1687. Venetia
1688. 4r.
HITBIZOMÁNYOK (A' magyarországi - - ) átalakításáról. Az akadémia által 1846. |b. Dercsényi János-féle jutalmakkal koszorúzott pályamunkák. I. KeresUhury J. II. Benczúr J. III. Varga
Soma. Pest 1847. 8r.
Hitzig & I l a r i n g 1. Matal.
«HLUBEK (Dr. F. X.) Versuch einer neuen Charakteristik und
Classification der Rebensorlen. Herausg. von der k. k. Landw.
Gesellsch. in Steiermark. Grälz 1841. 8r. br.
HODOR (Károly). Doboka vármegye természeti és polgári e s mértetése. Kőre metszett pecsétjével 's földabroszával. Kolozs. várit 1837. 8r.
Hof- und S t a a t s - S c h e i u a t i s m u s 1. Schematism.
HOFFMANN'S gesammelte Schriften. I - V I ; IX; XII. Berlin
1 8 4 V 8r.
8 köt.
*— (Emanuel). Oktatás a' Selyemtenyésztésben. A' magyarországi
földmivelő számára. Pesten 1834. 8r. br.
— (Dr. J. G.) Die Lehre vom Gelde, als Anleitung zu gründ­
lichen Urtheilen über das Geldwesen, mit besond. Beziehung
auf den preussischen Staat. Berlin 1838. 8r.
*— Die Zeichen der Zeit im deutschen Münzwesen. Berlin 1841.
8r. br.
— (Karl Friedrich Vollrath). Hertha. Hand- und Hausbuch der
E r d - , Länder-, Völker- und Staatenkunde für die gebildeten
Stände, zur Belehrung und Unterhaltung I. Ulm 1840. n. 8r.
— Europa 1. Zimmermann.
HOFFMANN (v. Fallersleben). Verzeichniss der alldeutschen
Handschriften der k. k. Hofbibliothek zu Wien. Leipzig 1841.8r.
*— Deutsche Salonlieder. Zürich u. Winterthur. 1845. 12r. br.
H O F F M E I S T E R (W. Dr.) Briefe aus Indien. Nach dessen nach­
gelassenen Briefen und Tagebüchern. Braunschweig 1847. 8r.
H O F F N E R (József). Útmutatás a' ló külsejének esméretére. Önoktatásra és nyilv tanításra szolg. kézikönyv. Dr. Schwab K.
R. ut. magyarítva. Pest 1832. 8r.
HOGARTISCHER Kupferstiche (Sammlung - ) . Göltingen. 4r.
ÍIOGGUER. Reise nach Lappland und dem nordischen Schwe­
den. Berlin 1841. 8r.
— Atlas.
h. 4r.
HÖLBLING (Miksa dr.) Baranya vármegyének orvosi hely­
irata. Pécs 1845. 8r.
*HÖLCZEL (József). Észrevételek Csorba (András úrnak ezenczim alatt kiadott munkájára: Vezér a' természetesen mivelt
gazdálkodásra. Pesten 1836. 8r. br.
HOLLAENDERSKI (Léon). Les Israelites de Pologne. (Édi­
tion ornée de gravures.) Paris 1846. 8r.
• H O L L Ó K (Imre). Egy pillanat a' dézsmákra 's különösen a'
gömöriek czélszerü használatára. Ro'snyón 1837. 8r. br.
HOMERI Carmina. Secundum recensionem Wolfli cum praefatione
Godofredi Hernunni. — Editio stereotypa. Volumen. I. Uias.
Lipsiae. 1826. I2r.
— Ilias. Graece, .quam vertebant, Latine soluta oratione G.
Heyne, Versibus* item latinis R. Cunich, Italicis V. Monti, Germanicis Moss, Anglicis Pope, Gallicis Aignan, Libericis GarciaMalo. Elorentiae 1837. 4r.
2 köt.
— Iliásza. Fordította Vályi Nagy Ferencz. Sáros-Patakon 1821.
8r.
2 köt.
— Odysseája ford. Szabó István. 1. Classikusok (Hellen).
— Werke von Johann Heinrich Voss. Stereotyp-Ausgabe. Mit
einer Homerischen Welttafel, einer Karte des KefaJonischen
Reichs und einem Grundrisse vom Hause des Odysseus. Stutt­
gart u. Tübingen. 1839. 12r.
2 köt.
v
HOMOKAY (Pál). Magyar költészet. Pesten 1837. 8r.
HOMONNAY (Imre, Irmesi). Az emberi lélek'és testnek rend­
kívül való jelenései, vagy különös tulajdonságok és ritka tör­
ténetek gyűjteménye. Németből. Kassán 1830. 8r.
— 1. Eulropius.
H o m o n n a y 1. Ovidius.
*H01YJAVI. Nézetek és javaslatok a' megyei tisztújítás, követ­
választás, tanácskozások és kicsapongások tárgyában. Pozsony
1844. 8r. br.
H O P E (Thomas, esq.) Anastasius, or memoirs of a greek;
written at the close of the eigtheenth century. I. Paris 1831.8r.
HORÁNYI (Alexius.) Memoria Hungarorum et Provincialium
scriptis editis notorum. Viennae. 177*/i3 köt.
HORATIUS' levelei. Forditá Kis János. Az eredeti textussal
Döring szerint, 's Wieland'' magyarázó jegyzeteivel Kazinczy
Ferencz. Pesten a' magyar tudós társaság' költségével 1833. 8r.
— Levelei, ódái ; poétikája 1. Virág,
— 1. Corpus poet lat.
1
HORMAYR (Joseph.) Österreichischer Plutarch. Wien 180 /».
br.
5 köt.
— Taschenbuch fúr die vaterländische Geschichte. Neue Folge
1830—33 ; 3 5 - 3 6 ; 38—39 ; 41—44 ; 4 8 . Stuttgart. 12r. 13 köt.
— Wien, seine Geschicke und seine Denkwürdigkeiten. I. 1823-ki
évfolyam. 5 k. II. 1 8 2 % évfolyam 4 köt. Wien 1 8 2 / . 8r. 9 köt.
— und Mednyánszku (Freiherr.) Taschenbuch für die vater­
ländische Geschichte. Wien 1820—29. 12r.
10 köt.
3
5
*HORN (I. E.) Zur ungarisch-österreichischen Gentralisationsfrage. Leipzig 1850. 8r. br.
HORVÁT (Endre, Pázmándi) Árpád. Peslen, 1831. 8r.
— Kisebb költemények. Pesten 1832. 12r.
*— (István.) Pest sz. k. városnak régi Ofen német nevéről. Pest
1810. 8r. br.
— Magyarország gyökeres régi nemzetségeiről. Pest 1820. 8r.
— Jutalom felelelek a' magyar nyelvről a' Magyar Nemzeti Mu­
seum 1815—16—17. esztendei kérdéseire:
(/. kötet. 1.) Horváth Ádám: A' Magyar Nyelv Dialectusairól.
2.) Gróf Teleki József: A' Magyar Nyelvnek Tökélletesitése
uj szavak és uj szóllás-módok által.
(//. k. 1.) Gr. Teleki József: Egy lökélleles Magyar szótár E l rendeltetése, készítése módja. 2.) Kolmár József: Próba­
tétel a' Magyar Helyes-írás Philosophiájára. 3.) Georch
Illés: A' Magyar Helyesírás Fő-Rendszabásairól. 4.) Gáli
István: Elmélkedés a' magyar Dialectusról, Lexiconról,
és Helyesírásról.) Pest 1821. 8r.
2 köt.
HORVÁT (István.) A' Szlavinokról azaz kérkedőkről; a* trójai
háborútól I. Justinián császárig. Tartalma : Alázonok, Auchálák,
Auchéták, Eucháták, Alubok, Chalubok. Pest. 1844. 8r.
H o r v á t h (Ádám.) 1. Horvát (István.) Jutal. fel.
H O R V Á T H (Bálint). A' füredi savanyúvíz 's Balaton környéke.
Kézi könyvül a' savanyuvizi 's balaton- gőzösi minden karu és
rendű tisztes vendégeknek. Magyar-Óvár 1848. 8r.
— (Cyrill) színmüvei. I. Kuthen. Szegeden, 1838. 8r.
— Tirus 1. Játeksz. CFredJ.
— (Lázár. Petrichevich.) Az elbujdosott vagy egy tél a' fővárosban.
Kolozsvárit. 1836. 8r.
2 köt.
— Munkái. I—IV. Byron Lord élete 's munkái. IV—VIII. Kalei­
doskop v. levelek Emiliához. IX. Álmok. Budapest. 184 /3.
8r.
3 köt.
— (Mihály) Gróf Nádasdy Tamás élete, némi tekintettel korára..
Budán 1838. 8r.
— A' magyarok története Európába költözésöktől mostanig. —
Pest. 1841. 8r.
— 1. Történet tud. pályamunkák.
— (Zsigmond) 'Amerikának haszonnal mulattató esmértetése:
vagy is az új-világ' minden tartományainak, nevezetesebb
hegyeinek','folyójinak, városainak, terméseinek, 's állatjainak
és egyéb ritkaságainak; ugy nem külömben otthoni 's külföldi,
vad és szelid lakosainak természeti, polgári, erköltsi 's vallás­
béli állapotjokra nézve a' legújabb időkig folytatott leírása I.
Győrben 1813. 8r.
2
— Cooknak ama hires Anglus Hajós kapitánynak a' Föld körül
utazása mellyet Banks és Solander Tudósok társaságában tett
1768—1771 esztendőkben. Németből kiadta his János. 2-ik
kiadás. Pesten 1816. 8r.
— Elmederitő, szivképző 's characterfestő történetek 's ada­
tok' füzére. Gyönyörködtetve oktató olvasókönyv. II. Pesten
1840. 8r.
H o u d a r d de L a m o t t e 1. Poètes Français.
HOVÁNYI. Olasz ut 1850-ben. Bécs 1851. 8r.
2 köt.
H o y e r (Dr. J. G.) Geschichte Siciliens 1. Geschichte der Staaten
d. Alterth.
H R A B O W S K Y (Dávid.) Utazási Rajzok Némethonban's keleti
tenger körül, látott, 's érzett életképek szerint. Kassán 1837.
8r. 2 rész.
HRADNAY fFerencz), Számolási segéd. Buda 1841. 8r.
I l u a r t I. Philipon.
HUBER (Bonifatius.) Olto von Freising, sein Charakter, seine
Weltanschauung, sein Verhältniss zu seiner Zeit und seinen
Zeitgenossen als ihr Geschichtschreiber, aus ihm selber dargestellt. München. 1847. 8r.
— (V. A.) Die englischen Universitäten. Eine Vorarbeit zur e n g lischen Literaturgeschichte. Cassel. 1839. 8r.
HÜHNER (F 0 . von). Die Banken. Nach den neuesten Notizen
und Berichten bearbeitet. Leipzig 1846. 8r.
— (Johann) Zeitung- und Conversalionslexicon. Leipzig 1824—
28. 8r.
5 köt.
HÜGEL (Carl Fried. Freih. v.) Kaschmir und das Reich der
Siek. Stullgart. 184'/s. 8r.
3 köl.
HUGO (Karl.) Die grosse Fibel in zwei dramatischen Dichtungen. I. Der Stein der Weisen in 4 Akten. 2. Das Schauspiel der Welt in 4 Aklen. Wien 1844. 8r.
— Psalmen eines armen Poclen. Pest 1846. 8r.
— Egy magyar Király, történeti dráma 4 felv. Pest. 1847. 8r.
— Brutus és Lucrétia; Dráma 4 felv. Pest 1847. 8r.
— (Victor). Oeuvres I—VII; I X : XIV. Bruxelles 1 8 / 3 j . 12r.
10 köt.
— Les rayons el les ombres. Bruxelles 1840. 12r.
— Le Rhin. Lettres à un ami. Bruxelles. 1842. 12r.
2 köt.
— Les burgraves. Trilogie. Bruxelles 1843. 12r.
* - Angelo. Drama, ford, báró Eötvös József. P e s t l 8 3 6 . 1 2 r . b r .
HUMBOLDT (Alex.) Asie Centrale — Recherches sur les chaînes
de montagnes et la climatologie comparée. Paris 1843. 8r.
3 köt.
— Kosmos. Entwurf einer physischen Weltbcschreibung. Stuttgart il. Tübingen 1 8 4 | . 8r.
3 köt.
— Ansichtender Natur mit wissenschaftlichen Erläuterungen. Stuttgart il. Tübingen 1849. 8r.
2 köt.
— (Wilh.) Briefe an eine Freundin. Leipzig 1847. 8r.
HUME (David). Philosophical works. Including all the essays
and exhibiting the more important alterations and corrections
in the successive editions published by the author. Edinburgh.
1826. 8r.
4 köt.
M
5
50
— 1. Mélanges (C Ècon. polit.
HUMMNITZSCH (A.) Panorama
Pesth. Wien 1842. h. 4r.
der Donau von Wien bis
HUNFALVY (János). Egyetemes történelem. Pest 1851. 8r.
3 köt.
HUNT (Leigh). Stories from the Italian Poets; with lives |of
the writers. Paris (Baudry gyűjt. 416. sz.) 1846. 8r.
H U R T E R (Friedr. Dr.) Ausflug nach Wien und Pressb/Tg im
Sommer 1839. Schaffhausen 1840. 8r.
HUSZÁROK kézikönyvecskéje. Pest 1840. 8r.
H U S Z T I (Andr.) Ó és uj Dácia, azaz: Erdélynek régi és mos­
tani állapotjáról való história, mellyben eléadattatik ennek az
országnak régi és mostani lakossainak eredete, nevekedése és
némellyeknek elenyészése, a' magyar királyok, vajdák és feje­
delmek alatt való állapotjával egybe, mellyet mutató táblával
megbővitvén, a' maga költségén kiadott Dienes Sámuel Bécs­
ben 1791. 8r.
H U T T E R (Antal). Vezérelvek a' magyar szépirodalomban. Sze­
ged 1842. 8r.
•IDEEN zu einer neuen Gewerbeordnung. Leipzig 1841- 8r. br.
Iffland 1. Játékszín (Külf.)
I f j a k és gyerm. Olvasó Tára 1. Kotács (Istv.)
• I L L É S (László, dr. Edvi). A' budai császárfiirdő 's gyógyin­
tézetei. Pest 1843. 8r. br.
— Világtörténet a' legrégibb időktől legújabb korig. Pest 1846.
12r.
2 köt.
— (Pál, Edvi). Vallás-türedelem példáji a' legújabb időkből. Pesten
1826. 8r.
— Első oktatásra szolgáló kézikönyv, vagy is: a' legszüksége­
sebb tudományok öszvesége, vallási külömbség nélkül, minden
néptanítók 's tanulók számára készült, 's a' M. T. T. által első­
rendű Marczibányi L. jutalommal koszor. pályamunka. Budán
1837. 8r.
— és Szekrényesy. I. Ferencz Ausztriai császár, magyar király,
' s a ' t . és korának történetei. Meynert szász iró után. Pesten
1835. 8r. 2 rész.
Napoleon csász. élete.Több törlénetirók szerint magyaráz­
zák. Pest 1834. 8r. 5 rész.
I Ulbert 1. Poètes Français.
IMM RRMANN (Karl ) Die Epigonen. Düsseldorf 1836. 8r.
3 köt.
IMMERMANN (Karl). Memorabilien II. III. k. Hamburg 1843.
8r.
2 köt.
IMRE (János). A' bölcselkedés. Pesten 1829. 8r.
2 köt.
1NCZE (József, Dalnoki). Ns. Erdélyország n. fejedelemségének
ujabb orsz. gyűl. végzései. Kolozsvárit. 1845. 8r.
INLÄNDISCHE Zustände. Der Königsberger Zeitung mit Geneh­
migung des Verlegers derselben entnommen. Königsberg 1842.
8r. 2 rész.
Inscriptiones Alticae i. Curlius.
INSTRUCTION [(De 1' — ) publique en Autriche, par un diplomat étranger qui a longtemps résidé dans ce pays. Paris
1841. 8r.
ÍRÁSAI
—
—
—
az 179%-diki magyar országgyűlésnek.
fol.
„ 1802.
v 1807.
H
il
»
,, 1811.
„ Pozs. 1811. „
„ 182*/,.
il
ii 1 8 / « . „ 3 köt.
il
—
„ 1830.
„
„ 1830. „ 2 köt.
il
., 1 8 3 |
il
n
183 1 e- „ 8 köt.
il
„ 18431,.
„
„
1 8 4 7 « . , , 3 köt.
( I r o m á n y a i ) 184 |s
„
„
1848.
ii
M
2
2
(i
7
IRINYI (János). A' vegytan elemei. I. fűz. Pest 8r.
— (József). Német-, franczia- és angolországi uli jegyzetek. Hála
1846. 8r.
2 köt.
— Az országgyűlés rendezéséről. Pest 1847. 8r.
IRODALMI areopág. Budapest 1844. 8r.
IRWING (Washington). Les contes de I' Alhamhra, précédés
d ' u n voyage dans la Province du Grenade; traduits par mile.
A. Sobry. Bruxelles & Leipzig 1837. 12r.
— 1. Crayon.
ISMERETEK Tára (Ujabbkori — ) . Tudományok és politikai társas
élet encyclopaediája. Pest 1850—51. 8r. (folytad.)
3 köt.
— (Szerelmi és házaséleti — ) 1. Vahol.
I s o k r a t e s 1. Szabó István.
ISTVÁNFFI (Nicol.) Regni hungarici história, post obitum
gloriosissimi Matthiae Corvini Regis Libris XXXIV. Coloniae
Agrippinae 1724. fol.
ÍTÉLETEI (A' Főméit, kir. Kúriának
1843—48. Pest fol.
—)
(Főlörvényszéknek)
2 köl.
— 1. Határosatok.
JABLANCZY. Adatok átalakulási első mozgalmaink lörléneléhez I. k. Közlegény-czikkek. Pest 1842. 8r.
Jitckel 1. Pethe.
• J A C O B Y ( D r . ) Meine Rechtfertigung wider die gegen micli
erhobenen Anschuldigungen des Hochverraths. Zürich u. Win­
terthur 1842. 8r. br.
JAGDKUNDE (Die — ) . Für den Standpunct des Dilettanten bear­
beitet. Lissa u. Gnesen 1844. 8r.
J ä g e r ' s Geschichte von Augsburg 1. Lange (G.)
JAHN (G. A.) Populäre Sternkunde oder leichtfassliche und un­
terhaltende Darstellung der Wunder des gestirnten Himmels.
Leipzig 1843. 8r.
J a h r b u c h (Rheinisches) 1. Schückiny.
J a k a b (Istv.) 1. Játéksain (eredeti).
— 1. Játékszínt jutáim, fel.
J A K O B (L. H.) Die Staats-Finanzwissenschaft. 2-te Auflage
von D. J. F. H. Eiselen. Halle 1837. 8r.
JÁMBOR (Pál és Katona Antal). Urania. Tiedye után szaba­
don. Pest 1845. 12r.
J A M E S (G. P. R.) The robber. A Laie. {Baudry gyűjt. 223.)
Paris 1838. 8r.
«JAMRISKA ( S . ) Ansichten über Schutzmittel gegen fernere
Überschwemmungen der Donau, mit besond. Rücksicht auf
Pesth. Pesth 1840. 8r. br.
• J A N C S O (Károly). Aggodalom és megnyugtatás a' magyar
nemzetiség ügyében. Kolozsvár (1848.) 8r. br.
JANIN (Jules). Les Catacombes. Bruxelles & Leipzig. 1839. 12r.
3 rész.
2 köl.
— Voyage en Italie. Bruxelles 1839. 12r.
*JANKÓ (Vincze). Birtokbank. Pest 1848. 8r. br. J
JANKOVICH (Dr. Anton). Pesth und Ofen mit ihren Ein­
wohnern, besonders in medizinischer und anthropologischer
Hinsicht. Ofen 1838. 8r.
*JARRY. Die Holzbahnen als Stellvertreter der Eisenbahnen, oder
neues System der Locomotion. Aus dem Franz. v. Dr. Chr. H.
Schmidt. Weimar 1839. 8r. br.
*JÁSZAY (Pál). A' sz. k. városok szavazaljoga országgyűlé­
seken. Pest 1843. 8r. br.
— A' magyar nemzet napjai a' mohácsi vész után. I. Pest
1 8 4 6 - 5 0 . 8r.
— 1. Wildner: Anyagi váltójog.
JÁTÉKSZÍN (eredeti). Kiadja a' Magyar Tudós Társaság. Budán
1 8 3 7 - 4 4 . 8r. 12 rész.
4 köt.
í. r. Vérnász,- szomj. 5 felv. Vörösmarty M.
II. Tirus; szomj. 5 felv. Horváth Cyrill.
III. „ Falusi Lakodalom; vigj. 3 felv. Jakab 1st.
IV. „ Átok; drámai költ. Tóth Lőr.
V. „ Zsarnok Apa; dráma, 5 felv. Jakab 1st.
VI. „ Ekebontó Borbála; szomj. 4 felv. Tó/h Lőr.
VII. „ Az Atyátlan; szomj. 5 felv. Tó/h Lőr.
VIII. ,, Negyedik László; szomj. 5 felv. Gyurmán Adolf.
IX. „ Rózsa; vigj. 3 felv. Szigligeti Eduárd.
X. „ Az Életuntak; vigj. 5 felv. Nagy Ign.
XI. „ Tisztújítás ; vigj. 4 felv. Nagy Ign.
XII. „ Kinizsi; vigj. 3 felv. Szigligeti.
— (külföldi). Kiadja a' Magyar Tudós Társaság. Pest és Buda
183V9. 8r. 15 rész.
5 köt.
fl
IV. r. A' játékos; //fland-tól, dráma 5 felv. ford. T/taller Ist.
V. „ Alzir vagy az Amerikaiak; Voltaire-től, szomj. 5 felv.
Jakab Istv.
VI. „ Tancred Vol/aire-tôl ; szomj. 5 felv. Arvay Gergely.
VII. A' Bot-csinálta Doctor; Moliere-től, vigj. 3 felv. Ka­
zinczy Ferencz.
VIII. „ Barnhelmi Minna; Lessing-től, vigj. 5 felv. ford. Kazinay Ferencz.
IX. „ Turandot; Gozzi után SchillerAöl. Tragi-Comoedia, ford.
Gdthy János.
X. „ A'Végrendelet; Iffïand-làl, dráma, 5 felv. Külkei Henrik.
XI. „ Orestes; gr. Alflere Victoriustól, szomj. 5 felv. Császár
Ferencz.
B
XII. » Sofonisba gr. Alfleri Victoriustól ; szomj. 5 felv. Császár
Ferencz.
XIII. „ Messzinai Hölgy; Schiller-től, szomj. 5 felv. ford. Szenvey József.
XIV. „ A' Zászlótartó; Schröder-től, vigj. 3 felv. Fel-Apáthi
Molnár Sándor.
XV. „ A' Levelezők ; B. Steigenfesch-tő], vigj. 2 felv. Külkey
Henrik.
XVI. a Rágalom iskolája; Brinsley Sheridan Richard után Tó/h
Lőrincz, vigj. 5 felv.
XVII. „ Romeo és Julia ; Shakespeare után Náray Antal, szomj.
5 felv.
XVIII. a A'Hazudság; Federici-íöl, vigj. 5 felv. Galvácsy László.
JÁTÉKSZINI (magyar) jutalmazott feleletek a' magyar tudós társa­
ságnak 1833-beli ezen kérdésére: Miképen lehetne a' magyar
felelete, játékszint Budapesten állandóan megállapítani? I. Fáy
András II. Kállay Ferencz felelete. III. Jakab István felelete.
Kiadta a' magyar tudós társaság. Budán 1834. 8r.
— koszorú. Szerk. és kiadá Könyves Máté. Budapest 1834. 16r.
JAVASLATA az 1843-dik évi országgyűlésen jelenlevő szabad
kir. városok követeinek külön tartott tanácskozási üléseiben a'
részükről előlegesen készített elrendezési vázolatnak a' sz. k. vá­
rosok belszerkezetet tárgyazó törvényczikkely iránt. Pozsony
1843. fol.
— ( a ' magyar bányatörvény kimunkálására megbízott kerületi vá­
lasztottságnak). Pozsony 1844. fol.
JEAN PAUL. Kleine Bücherschau. Gesammelte Vorreden und
Becensionen, nebst einer kleinen Nachschule zur ästhetischen
Vorschule. Breslau 1825. 8r. 2 rész.
— Zerstreute Blätter. Gesammelt von Heinr. Hohenlinden. Leip­
zig 1826. 8r.
— Sämmtliche Werke. Berlin 1 8 % . 8r. 33 rész.
17 köt.
4
2
— 1. Spazier.
JEGYZÉSEI (Naponként való) az 1790-d. magyar országgyűlés­
nek. Buda 1791. fol.
—
„
„
az 1792-i
„
„
Buda 1792. fol.
—
„
„
„ 1796-i
„
„
Pozsony 1796 „
_
„
„
„ 1802-i
„
„
1802 „
—
„
„ ' 5i 1805-i
„
„
—
„
JEGYZŐKÖNYVE az 1807-i magyar országgyűlésnek. Pest 1807. fol.
_
a 1808-i
a
»
Pozsony 1808.
„
—
„ 1811-i
„
a
— 18'Vi .f.2k.
—
„ 18^/fl-i
a
»
1 8 2 % . „ 6k.
—
a 1830-Í
a
«
1830. „
2
2
EGYZŐKÖNYVE az 183 / -i magyar országgyűlésnek. 183V .,, 14k.
6
—
„
39
6
„
18 /4o-i
1792-i erdélyi országgyűlésnek. Kolozsvár, fol.
—
„
„
„
—
„
„
„ 1809-i
„
„
„
—
í!)
„
„
„
18 /4o.3r.2k.
-
1831. „
il
»
il 180Vm
1,
„
„
— 1811. „
—
„
„
„ 1834-i
„
„
„
1834. „
—
„_
„
„ 1837-i
„
„
„
Szeben.
„
JELENTÉSE — a' kereskedési és azzal kapcsolatban levő t á r ­
gyak iránt kiküldött kerületi választmánynak 1843. Pozsony fői.
az 1840. évi V. t. czikkely által a' büntető-törvénykönyv­
vel válhatlan kapcsolatban levő büntető 's javító rendszer b e ­
hozása iránt kimerítő véleményadás végeit kiküldött, országos
választmánynak. Pozsony. 1843. fol.
a' megyei kihágások érdemében kiküldött kerületi választ­
mánynak. 1843. fol.
*
Pest Pilis és Solt l. e, megyék 18 %o. évi országgyűlési
követeinek. Pest 1840 8r. br.
JENNY (Rudolph E. v.) Handbuch für Reiseude in dem österrei­
chischen Kaiserstaate mit mehreren Hauptrouten der angränzenden Länder. Nach den neuesten- Orts- und Reisebeschrei­
bungen , vielen handschriftlichen Quellen nnd eigenen Reise­
bemerkungen verfasst. Wien 1822—23. 8r
2 köt.
JERNEY (János) Gondolatok a' Jász-kürtről, a'hoz hasonló több
kürtök ösmértetésével. Egy levél-töredékben. Szegeden, 1827.
8r. Hozzájárul: Világositás, Ásiának a' Kaukaszus hegyén
lakozó avarok' és kunságiak' nyelvének magyartalansága erant;
a' kaukázusi népek' rövid által-nézésével. Szegeden, 1829.
Továbbá : Szeged városában lévő esztendő-számi régi felírásnak
magyarázata. Szegeden, 1829.
3
— Keleti utazása 1844. és 1845-ben. Pest 1851.4r. 2 köt.
JÉSUITES (Les constitutions des —) avec les déclarations ; texte
latin d'après 1' édition de Prague. Traduction nouvelle. Paris
1843. 8r.
• J O B A R T . De la propriété de la pensée et de la contrefaçon,
considérée comme droit d' aubaine et de détraction. Paris
1837. 8r. br.
J O H N (Karl.) Über die Wissenschaft des Schönen und der Kunst,
oder über Aeslhetik. Nebst einem Anhange über die alten italienischen und deutschen Maler-Schulen. Leipzig 1838. 8r.
JÓKAY (Mór.) Hétköznapok. Regény. Pest 1846. 8r.
— Vadon virágai. Pest 1848. 8r.
JÓKAY (Mór.)— Erdély aranykora. Regény. Pest 1852. 12r.
J O N S O N (Ben.) 1. Baudissin.
J O O (János.) Nézetek a' magyar nemzet miveltségi és technikai
kifejlése tárgyában. Budán 1841. 8r.
JORDAN (J. P. Dr.) Geschichte der Russischen Literatur. Leip­
zig. 1846. 8r.
J o s e p h d e s II. Gesetze 1. Gesetze.
JOSEPHINISMUS (A' — ) és az egyházat illető legújabb csász.
rendelvény. Bécs. 1851. 8r.
J Ó S I K A (Miklós) Vázolalok. Kolozsvártt 1835. 8r.
— Irány Kolozsvártt. 1835. 8r.
— Regényei 1 - 2 1 ; 2 3 - 2 4 . Pest 1 8 3 9 - 4 5 . 1 2 r . 23 rész 11 köt.
— Külföldi regényei. 1—10. Pest 1844—45. 8r. 10 rész 5 köt.
— (Nicolaus.) Sämmtliche Werke. 5 — 1 2 ; 14—15. Pest 1839—
44. 8r. 10 rész.
5 köt.
— Die Familie Mailig. Orig. Roman. Leipzig. 1850. 8r. 2 köt.
• J O S T (Dr. I. M.) Legislative Fragen betreffend die Juden im
Preussischen Staate. Berlin 1842. 8r. br.
J O Ù F F R O Y (Henri) Constitution de 1' Angleterre. Leipsic &
Paris 1843. 8r.
JUDEN (Die) — ) in Österreich. Vom Standpunkte !der Geschichte
des Rechts und des Staatsvortheils. Leipzig 1842. 8r. 3 rész.
JUH (A' — ) annak fajai, betegségei, gyógy mód, orvos és óv
szerek, takarmányozás. Pest. 1848' 8r.
J U L I U S (N. H. Dr.) Englands Mustergefángniss in Pentonville,
in seiner Bauart, Einrichtung und Verwaltung abgebildet und
beschrieben. Aus den Berichten des Majors JebbBerlin 1846.8r.
J u n g (Job. v.) 1. Kelemen.
JÜRASZEK (Johann) Der Förster und Jäger. Getreue Mittheilung
practischer Erfahrungen und Bemerkungen über Ungarns
Wälder. Für edle Freunde schöner Wälder, und Anfänger,
welche sich für Forstgeschäfte widmen. Stuhlweissenburg,
1836. 8r.
—
(János.) Korirat a' magyar magánerdők silány helyzetéről,
vagy a' főoknok, mellyek azoknak romlására legnagyobb
befolyásuak, az erdők fentartásál és felvirágzását akadá­
lyozzák, néhány észrevételekkel. Pest 1846. 8r.
JUVENAL 1. Persius.
J U V E N A L 1 S (D. Junius) 1. Corpus poet. lat.
«KACSKOVICS (Lajos) Közlemények a' kisdedóvás és elemi
nevelés köréből I. fiiz. Buda 1843. 8r. br.
*KAILL (Sándor) Ügyvédreform törvényjavaslatban előterteszlve,
Budapest 1848. 8r. br.
KÀLLAV (Ferencz.) A' Magyar Nemzetiségről. Pesten 1836. 8r.
Kölcsey Ferencz gyermek 's ifjúkori életrajza 's néhány
eredeti levele. Pest. 16r. br.
*— A' Szózat kritikai birálatja. Szerző b. Wesselényi Miklós. Bí­
ráló
Pest 1843. 8r. br.
*— Esküttszékekről, tekintettel az Alsó Táblai szónoklatokra. Pest
1844. 8r. br.
— Finn-magyar nyelv. Pest 1844. 8r.
— 1. Játékszínt jutal. felel.
KALTSCHMIDT (J. H.) Kurzgelasstes, vollständiges Stammund sinnverwandschaftliches Gesammtwörterbuch der deutschen
Sprache. Leipzig 1834. 4r.
Kämpen (N. G.) Gesch. der Niederlande 1. Geschichte der
europ. Staaten.
K a m p t z 1. Strafgesetze auswärt. Staaten.
KÁNYA (Pál) Népszerű földrajzi oktatás iskolai 's magán hasz­
nálatúi. Pest 1847 8r.
» K A P F F (M. F. J.) Christ. Mart. Freih. von D e g e n f e l d v é n e t .
Gen. Gouverneur von Dalmatien und Albanien. — Nebst einer
kurzen Geschichte der Familie Degenfeld. Ulm. 1844. 8r. br.
K A P P (Christian, Dr. und Prof.) Italien. Schilderungen
• Freunde der Natur und Kunst. Berlin 1837. 8r.
für
K A P P E R (Siegfried.) Lazar, der Serbencar. Nach serbischen
Sagen und Heldengesängen. Wien 1851. 8r.
»KARACS (Teréz.) Játékszini terv. Szinj. 5 felv. Pest 1838.
8r. br.
KARÁCSON (János.) Myrthus-lombok. Veszprém. 1845. 12r.
KARAMSIlVs Geschichte des Russischen Reichs. Nach der
zweiten Original-Ausgabe
übersetzt. Riga Leipzig 1820.
8r.
11
»KARR (Alphonse.) Les Guêpes. Avril. Juin 1840. Paris 1840.
16r. br.
»
Septembre. Bruxelles 16r. br.
KARVASY (Ágost.) A' magyar váltójog. Győr 1846. 8r.
13
k o t
KASSAY (József). Származtató és gyökerésző magyar-diák
Szókönyv, a' rnelly a' magyar szókat gyökeröknél fogva nyelvtanitólag 's itéletesen adja elő. Pesten 183 /s. 8r.
4 köt.
K A S S I C S (Ignácz, Kisfaludig. Érdemkoszoruk, vagy értekezés
a' f. Auszt. es. k. uraik, házat illető jeles rendekről, megtisz­
teltetésekről és jutalomról 'sa't. Bécsben 1840. 8r.
KATANCSICH (Math. Petrus, Pannonius). De Istro ejusque
adcolis commentatio in qua avtochtbones Illyrii ex genere
Thracio advenae item apud Illyrios a primis rerumpublicarum
temporibus ad nostram usque aëtatem praesertim qnod originem,
linguam & literaturam eorumdem spectat deducuntur. Budae
1798. 4r.
— Orbis antiquus ex tabula itineraria quae Theodosii Imp. «Sc
Pevtingeri audit ad systema geographiae redactus & commentario illustratus. Cum gemino indice geogr. 1824—5.
4r.
2 köt.
— Istri adcolarum geographia vetus e monumentis epigraphicis,
marmoribus, numis, tabellis eruta & commentariis illstrata.
Buda 1826—7 4r.
2 köt.
*KATHOLICISMUS (Der —) und Protestantismus in Oesterreieh.
Leipzig 1846. 8r. br.
*KAT01VA (Dienes). Honi indigo. Föltalálta gyártása szereit,
és az indiaival egyenlőségét festett remekekkel, és festő m e s ­
terek pecsétes bizonyitványival megerősítve. Pesten 1839.
8r. br.
— (Elek, Sáros-Berkeszi — ). A' kereskedéstudomány' taniló
könyve. Bécsben 1838 . 8r.
— (Mihály) A' Föld Mathematica Leírása a' Világ alkotmányával
együtt, a' felsőbb oskolákbeli Tanulók 's alsóbb oskolákbeli
Tanítók' és az efélékbengyönyörködők'számára. Rév-komáromban 1814. 8r.
— Közönséges Természeti Föld-Leirás. Pesten 1824. 8r.
— (Steph.) História eritica primorum Hungáriáé Ducum ex íide
domeslicorum et exterorum seriptorum concinnala. Pestini
1778. 8r.
— História erilica regum Hungáriáé ex íide domesticorum &
exterorum seriptorum concinnata. I—VII. Hisl. erit. reg. Hung.
Stirpis Arpadianae. VIII.—XIX. Hist. erit. reg. Hung. Stirpis
Mixtae. XX.—XLII. Hist, cri L. reg. Hung. Stirpis Austriacae.
Pestini Budae 1779—1817. 8r.
42 köt.
+KAULBACH (Wilh.) Erläuterungen zu dem Bilde: die Zer­
störung Jerusalems. München 1840. 4r. br.
3
KAZINCZY (Ferencz') Munkáji. Szép literatura. Pesten, 1814—
1816. 8r.
9 köt.
— Útja Pannonhalmára, Esztergomba, Váczra, Pesten Megjelent
1831. April. 30. 8r.
— Levelei Sipos Pálhoz. 1806 - 1 8 1 6 . Lipcse. 1846. 12r.
— 1. Classicusoh. (Római — )
— 1. Horatius.
— 1. Pyrker.
—• (Gábor) Málvina. Regények könyve. I. köt. Ezeregy óranegyed
I. Talár novellák. Ford. Budapest 1838.
*— Műcsarnok I. fűz. Gazdag és szegény. Drama 5 felv. Sourestre Emiltől. Budán 1840. 4r. br.
Rents 1. Coleridge.
*KECSKEMÉTHY (Aurél) Magyarország öszpontosilása Austriában. Pest 1851. 8r. br.
— (Csapó Dániel,) Kérdezősködő magyar nyelvmester, az az:
kérdésekbe és feleletekbe foglalt honi nyelvtudomány világosító
jegyzésekkel. íratott nevendékek' számára. Pesten, 1833. 8r.
— 1. Petőfi Szerelem gyöngyei.
•KECSKEMÉTI temetési és magiári egyesületnek. (Terve a' — )
Pest. 1839. 8r. br.
K E E S Z (Stephan) und Blumenbach (W. C. W.) Systematische
Darstellung der neuesten Fortschritte in den Gewerben und
Manufacturen und des gegenwärtigen Zustandes derselben. —
Wien. 1 8 3 0 . 8 r .
'
2 köt.
K E I T H (Alexander. —) Demonstralion of the truth of Ihe christian
•religion. Edinburgh 1838. 8r.
— Evidence of the truth of the christian religion, derived
from the literal fulfilment of prophecy ; particularly as illus­
trated by the history of the J e w s , and by the discoveries
of recent travellers. 21 edition, slereotvped. Edinburgh
1839 8r.
— Zeugnisse für die Erfüllung des prophetischen Schriftwortes ;
als Beweise fúr die Zuverlässigkeit desselben. Aus dem EnglHamburg. Stereotyp. 12r.
KELEMEN (Emerich.) Darstellung des Ungarischen PrivatRechtes. Bearbeitet von Joh. v. Jung. Wien. 1818. 8r. 2 köt.
(Emericus.) Institutiones Juris Hungarici Privati, Budae 1 8 1 8 .
8r.
4 köt.
*„KELET NÉPE" (A' — ) felnyitotta szemeit egy Nyugotílnak.
Pest 1842. 8r. br.
•KELET NÉPE (A' — ) közt egy ember 1841. Pest. 8r. br.
KELMENFY (László). Beszélyek. Pest 1846. 12r. 2 rész.
— Meghasonlott kedély. Regény. Pest 1846. 8r. 2 rész.
•KEMÉNY (Dénes). Adórendszer. Budapest 1848. 8r. br.
— (Joseph. C.) Notitia Historico-diplomatica Archivi et Lileralium
Capituli Albensis Transsilvaniae. Cibinii 1836. 8r. 2 rész.
— Deutsche Fundgruben der Geschichte Siebenbürgens. Klausen­
burg 1839. 8r. 2 rész.
— (Zsigmond). Korleskedés és ellenszerei. Kolozsvár 1843. 8r.
—• Gyulai Pál. Pest 1847. 8r. 5 rész.
2 köl.
— Forradalom után. Pest 1850. 8r.
— Még egy szó a' forradalom után. Pest 1851. 8r.
KENÉZY (Lajos) Versei. Debreczen 1846. 8r.
K E N T (James). Das Verfassungsrecht der vereinigten Staaten
Nordamerikas, nach der Verfassungsurkunde von Dr. Friedr.
Bissing. Heidelberg 1836. 8r.
•KÉPEK a' magyar politikai és törvényhozási életből. I. II. fűz.
Lipcse 1844. 8r. br.
KÉPES ALBUM. Magyar hajdan és jelenből. Tartalma 30 legérdekesb képekből magyarázattal Döbrentei, Häuflei , Ilenszlmann, Luczenbacher, Toldy, Hazucha 's több hazai tudós
és műbarát befolyásával kiadja Szerelmey Miklós. Pest 4r.
K E R E K E S (Ferencz). Értekezés és kitérések. Debreczenben
1836. 8r.
KERÉNYI (Frigyes, Vidor Emil). Költemények. Pest 18448r.
— Újabb költemények. Pest 1846. 8r.
Ugyanazon kötetben:
Medgyes Lajos. Erdélyi lant 1837—45. Kolozsvár 1846.
•KERESKEDÉSI Szemléletek. Egy kivont része azon javallatok
egyikének, mellyek a' pesti Casinoi egyesület 1828-dik júniusi
felszóllitására készültek. Kassán 1832. 8r. br.
K E R E S Z T Ú R I (Jos. Aloys). Compendiaria descriplio lündationis, ac vicissiludinum episcopatus el capituli M. Varadinensis. Magno-Varadini 1806. 8r.
— 1. Hilbizományok.
KERTÉSZ-KÖNYV (Új átalános — ) , melly magában foglalja a'
konyhakerti ázalékok, gyümölcsfák, virágok és dísznövények
nevelését, gondviselését és munkálását ; valamint cserepbeli
gyümölcsfák (gyümölcs-orangeria) és üvegházakban a' növé-
nyek tökélletes gyakorlatú útmutatását 'stb. 'stb. 30 évi gyakor­
lati tapasztalások szerint, a' mostani szükség, h o n , földünk és
éghajlatunkra alkalmazva egybegyüjlé és leirá egy kertbarát.
Három kőre metszett táblával. Kassán 1835. 8r.
*KÉT KÉRDÉS a' magyar lótenyésztés tárgyában, mellyeket m a ­
gának telt és megfejteni igyekezett B. Ö. L. P e s t l 8 3 2 . 8 r . b r .
Kiepert 1. fíamiitot;.
KIRÁLYFÖLDY (Endre). Újdon uj magyar szavak t á r a , melly
a' hazai hírlapokban, uj magyar könyvekben, tudományos és
közéletben előkerülő ujdon kifejezéseket, m ű - é s más legújab­
ban alakított vagy föléleszteti szavakat foglalja magában. Pest
1846. 8r.
Királyi ( P á l ) 1. Robot és Dézma.
Kirke W h i t e I. Rogers.
K I S (János) Versei. Kiadta Kazinczy Ferencz. 1815. 8 r . 3 köt.
— Nevezetes utazások Tárháza. Több tudósokkal együtt készit. és
kiad. Pesten 1816—19. 8r.
8 köt.
— Kilo, vagy lélek-nemesilő, részint eredeti, részint fordított
darabok kötött és kötetlen beszédben. Győrben 1825. 8r.
— Lelki áldozatok imádságokban és énekekben. Ujabb kiadás
Sopronyban 1826. 8r.
— Soproni estvék. Literatúrai egyveleg. Sopron 1839—40. 8r.
2 köl.
— Emlékezései életéből. Sopron 1845. 8r.
— 1. Blair; — Droz; — Horatius; — Horváth (Zsigm.) ; —
Knigge; — Persius.
— (ifjabb) 1. Flórián.
*— (Pál). A' sajtó szabadsága. Bécsben 1832. 8r. br.
KISDED UNOKÁK (A' - )
Kassa 1837. 8r.
Elbeszélve oktató nagyatyjok térdén.
*KISDEDÓVÓ (A' —) intézeteket Magyarországban terjesztő egye­
sület Évkönyve 1838—39. Kiadta Kacskovics L. Pest 1838—
39. 12r.
— Évlapjai. Uj foly.
I. fűz. 1843. kiadta Kacskovics L.
»
"
"
}}{ "
}
„
„
„
111. „
1Ö47. )
szerk. Stulter F.
Budán 1843—47. 12r.
# _ Névkönyve 1840—41. Kiadta Kacskovics L. Pesten 1840—
41. 12r. br.
össz. 7 darab.
KISFALUDY (Károly). Ilka, vagy Nándorfehérvár bevétele
Ered. hazai dráma 4 felv. Buda 1819. 8r.
— Stibor vajda. Ered. hazai dráma 4 felv. Pest 1820. 8r.
— Szécsi Mária. Er. h. dr. 4 felv. Pest 1820. 8r.
— Kemény Simon. Er. haz. dr. 2 felv. Barátság és nagylelkűség.
Er. dr. Pest 1820. 8r.
— Minden munkái. Öszveszedle Toldy Ferencz. Budán 183'/a. 8r.
10 köt.
— 1. Aurora.
—
—
—
—
(Sándor). Himfy' szerelmei. Budán 1807. I2r.
2 köt.
Hunyady János. Históriai dráma. Budán 1816. 8r.
Eredeti magyar játékszín. Budán 1825 —26.
2 köt.
Minden munkái. Kiadta Toldy Ferencz. Pest 1847—49. 8r.
6 köt.
KISFALUDY-TÁRSASÁG (A' — ) (m. szépirodalmi intézet) Évlapjai. I—III; V—VI. Budapest 1 8 |
8r.
5 köt.
l ,
4 6
K I S S (Bálint). Magyar régiségek. Három kőmetszelü rajzolattal.
Pesten 1839. 8r.
— Közönséges polgári törvénykönyv, az auslriai monarchiának
minden német örökös tartományainak számára. Budán 1837.8r.
— (Mihály). Franczia-magyar 's magyar-franczia zsebszótár. I.
köt. franc. magy. rész. Pest 1844. 16r.
KIVONATOK (Néhány — ) G. B. L. Munkájiból. Pozsony 1838.8r.
K L E E (Frederik). Der Urzustand der Erde und die Hypothese
von einer stattgehabten Änderung der Pole. Eine geolog. hi­
storische Untersuchung über die sogenannte Sündfluth-Katastrophe. Stuttgart 1843. 8r.
• K L É H (István). A' pesti forradalom története 1848. Adatul
polit, életünk erkölcstörténetére. Pest 1848. 8r br.
Kleinen Leiden (Die — ) des menschl. Lebens 1. Plinius.
K L E 1 N S C H R O D (C. Th.) Grossbritanniens Gesetzgebung über
Gewerbe, Handel und innere Communicationsmittel statistisch
und staatswirthschaftlich erläutert. Mit mehreren Tabellen. Stutt­
gart u. Tübingen 1836. 8r.
KLEMM (Dr. Gustav). Zur Geschichte der Sammlungen für
Wissenschaft und Kunst in Deutschland. 2-te Auflage. Zerbst
1838. 8r.
2 köt.
*— (J. E ) Die magyarische Sprache und die etymologische
Sprachvergleichung. Pressburg u. Pest 1843. 8r. br.
» K L E S T I N S Z K Y (László, kliestinai). A' rozgonyi csata, vagy
a' véletlen viszont öszvetalálkozás. Eredeti hazai vitézi játék 5 fel­
vonásban. Kassán 1830. 8r. br.
*—• Eredeti színjátékai. I. Kassán 1836. 8r. br.
»KLIEGL (József). Figyelmeztetés
lyára. Pest 1848. 8r. br.
az uj egysin rendű vaspá­
KLIEGL-KÖNYV. Pest 1842. 8r.
2 köt.
»KLINGEN fTheodor von). Russische Zustände.
1842. 8r. br.
KLIO. Históriai zsebkönyv. Kiadta
Kolosváron 1832—36. 8r.
KLOPSTOCK
1839. n8r.
(Fr. Gottlieb).
Szilágyi
Sämmtliche
Königsberg
Ferencz, professor.
3 köt.
Werke.
Leipzig
KLÜBER (Johann Ludwig). Öffentliches Recht des Teutschen
Bundes und der Rundesstaaten. 3-te Auflage. Frankfurt a. M.
1831. 8r.
— Europäisches Völkerrecht. 2-te Aufl. vom Prof. Dr. Carl Ed.
Morsladt. Schaffhausen 1851. 8r.
KNIGGE (Adolf, báró). Az emberekkel való társalkodásról, vagy:
miképpen kellessék minden rendbéli emberekhez magunkat úgy
alkalmaztatnunk, hogy a' világban boldogulhassunk. Németből
szabadon fordította Kis János. Harmadik kiadás. Pesten 1821. 8r.
K O C H (Eduard Jos. Dr.) Die Mineralquellen des gesammten
österreichischen Kaiserstaates in topogr.-hist.-physisch-chem.und therapeutischer Beziehung. Wien 1845. 8r.
— (F. Chef de bataillon d'état-major). Mémoires pour servir à
I' histoire de la campagne de 1814., accompagnés de plans,
d'ordres de bataille et de situations; Paris. 1819. 8r. 2köt.
— (Karl D r ) Wanderungen im Oriente während der Jahre
1 8 4 3 - 4 4 . Weimar 1847T. 8r.
3 köt.
— (Mathias). Chronologische Geschichte Österreichs von der U r zeit bis zum Tode Kaiser Karls VI. Innsbruck 1846. 4r.
» K O C S I S S (Imre). Mit kell tennünk mindenek előtt? Pest
8r. br.
KOENIG (H.) Literarische Bilder aus Russland. Mit den Bildnis­
sen von Derschawin und Puschkin. Stuttgart und Tübingen
1837. 12r.
KOGALNITCHAN (Michel de). Histoire de la Valachie, de
la Moldavie et des valaques transdanubiens. Berlin 1837. 8r.
K O H L (J. G.) Reisen in Süd-Russland. Dresd. u. Leipzig 1841.
8r. 2 rész.
— Petersburg in Bildern und Skizzen. Dresd. u. Leipz. 1841. 8r.
2 rész.
— Der Verkehr und die Ansiedelungen der Menschen in ihrer
Abhängigkeit von der Gestaltung der Erdoberfläche. Dresd. u.
Leipz. 1841. 8r.
— Die deutsch-russischen Ostsee-Provinzen, oder Natur- und
Völkerleben in Kur-, Liv-, und Estland. Dresd. u. Leipz. 1841.
8r.
2 köt.
— Hundert Tage auf Reisen in den oesterreichischen Staaten.
Dresd. u. Leipz. 1842. 8r. 5 rész.
4 köt.
— Reisen in Irland. Dresd. u. Leipz. 1843. 8r.
2 köt.
— Reisen in Schottland. Dresd. u. Leipz. 1844. 8r. 2 rész.
— Land und Leute dei brittischen Inseln. Beiträge zur Charakteristik Englands und der Engländer. Dresd. u. Leipz. 1844. 8r. '
3 köt.
— Reisen in England und Wales. Dresd. u. Leipz. 1844. 8r.
— Reisen in Dänemark und den Herzogthümern Schleswig und
Holstein. Leipzig 1846. 8r.
2 köt.
K Ö H L E R (R. Justin Dr.) Allgemeines Heilquellen-Lexicon oder
alphabetisches Verzeichniss der bekanntesten Heilquellen, Bade-,
Molken-, und Kräuterkur-Anstalten der ganzen Erde. Nach den
besten und neuesten Werken bearbeitet eines Alibert, Graefe,
Harles*, Hufeland etc. Wien 1847. 12r.
K Ö L C S E Y (Ferencz) munkái. Kiadta Szemere Pál. I. k. P e s ten 1832. 8r.
— Minden munkái. Szerkesztik B. Eötvös József, Szalay László
és Szemere Pál. Pesten 1 8 % i . 8r. 5 rész.
3 köt.
K Ö L E S Y (Vincze Károly) és Melczer (Jakab). Nemzeti Plutarkus, vagy a' Magyarország 's vele egyesült tartományok' nevezetes férliainak életleirásaik. Pest 1 8 / i 6 . 8r. 3 rész.
— Próbálatja egy útmutatásnak uradalmi tisztek számára. N. Szombat 1841. 8r.
4
, s
Kolinovics 1. Kovachich.
KOLLÁR (Adam. Franc.) De originibus & usu perpetuo p o testatis Legislatoriae circa sacra Apostolicorum Regum Ungariae. Libellus singularis. Vindobonae 1784. 8r.
— (Joh.) Ueber die literarische Wechselseitigkeit zwischen den
verschiedenen Stämmen und Mundarten der slawischen Nation.
Leipzig 1844. 8r.
K Ö L L E (Fr.) Italiens Zukunft. Beiträge zur Berechnung der
Erfolge der gegenwärtigen Bewegung, i Stuttgart u. Tübingen.
1848. 8r.
Koliuar (JózseO 1. Horvát (Istv.) Jutat. fel.
K O L O S S VARY (Sándor). Egyházi beszédei. Kiadja Kolossváry
Ferencz. Pozsony 1843. 8r.
•KÖLTÉSZI képek. Összeszedték B. G. V. Pest 1837. 12r. br.
KÖLTŐI PÁLYAMÜVEK, mellyeket 1847-ben koszorúzott és ki­
tüntetett a' Kisfaludy-Társaság. l.Toldy. Arany J. — 2. Szuhay Mátyás, Tompa M. — 3. Bosnyák Zsófia, Garay J. Pest
1847. 8r.
KOMJÁTHY (Anselm.) Magyar magán jogtan. Pesten 1846.8r.
•KOMMUNISMUS (Ueber den —) in der Schweiz. Eine Beleuch­
tung des Commissionsberichtes des H. Dr. Bluntschli. Bern
1843. 8r. br.
K O N K O L I - T H E G E (Pál). 1840-dik évi országgyűlés. Pest
1847. 8r.
2 köt.
K ö n y v e s (Máté) 1. Játékszínt koszorú.
KÖNYVTÁR (Történeti). Jeles történeti, életrajzi, ország-, és n é p ­
ismertető munkák gyűjteménye. Kiadja a' m. Tudós Társ. n é ­
hány tagja.
I—II. rész. Az emberi mivelődés történetei. A' legrégibb korok­
tól a' népvándorlásokig. Németből szabad, ford. Bajza.
III. — Az angol forradalom története. Dahlmann-tól. Ford.
Bajza.
IV. —• Washington élete. Sparks Járed után szab. dolg. Czuezor Gergely.
V—VI. — A' franczia forradalom története. Ford. Goal Pest
1 8 4 4 - 4 5 . 8r. 6 rész.
3 köt.
— (Kék) 1. Nagy (Pét.)
K O P I S C H (August.) Agrumi. Volkstümliche Poesien aus allen
Mundarten Italiens und seiner Inseln. Berlin 1838. 8r.
KÔRMÔCZY (Imre). A' keresztény hit 's egyház történeti kifejlése. Pest 18 lso. 8r. 3 rész.
2 köt.
,5
KÖRNER (Theodor). Sämintliche Werke. VII—IX. Amberg
1828. 8r. 3 rész.
— Sämmlliche Werke. Im Auftrage der Mutter des Dichters h e ­
rausgegeben und mit einem Vorworte begleitet von Karl Streck­
fuss. Zweite rechtmässige Gesammt-Ausgabe in einem Bande.
Mit dem Bildnisse des Dichters. Berlin 1835. 4r.
14
» K O R M S CKároly). Az 1848 : 9 t. czikk, Vácz 1848. 8r. br.
KORNMANN (Rupert). Kalászok az élet köréből. A' székes­
fejérvári papi-nyugintézet javára. Székes-Fejérvárott 1839. 8r.
2 rész.
• K O R O M P A Y (József). Orvosi értekezés az álhalálról. Budán
1836. 8r. br.
KORPONAY (János). Hadi földirás. Pesten 1845. 8r. 2 rész.
KÖRROGLONS, des Räubers und Dichters. (Die Abentheuer und
Gesänge — ) . Ein persischer Volksroman. Aus dem türkisch-per­
sischen Original wörtlich in das Englische übersetzt von A.
Chodiko. Deutsch von 0 . L. B. Wolff. Jena 1843. 12r.
Kossovich (Károly). I. T&rtènettud. pályaműnk.
K O S S U T H (Lajos). Felelet Gr. Széchenyi Istvánnak. Pest
1841. 8r.
* — (Ludw. v.) Ungarns Anschluss an den deutschen Zollver­
hand. Aus dem Ung. des Pesti Hirlap übertragen von G. St.
Leipzig 1842. 8r. br.
•KOSSUTH und die jüngste Revolution in Ungarn. — Umfas­
sende Biographie des Hauptführers der magyar. Bewegung. Von
J.—A.—M.—h—. Wien 1850. 8r. br.
R o s z t a (Józs.) I. Goethe.
K Ö T E L E S (Sámuel). Az erköltsi lilosofiának eleji. M. Vásár­
hely 1817. 8r.
*
2 köt.
— A' philosophia' encyclopaediája. Nagy-Enyeden 1829. 8r.
— Közönséges logika, vagy az érlelem' tudománya. A' hallgatók
számára. 3-ik kiadás. Nagy-Enyeden, 1830. 8r.
— Philosophiai Anthropologia. Kiadta a' magyar I. lársaság. Bu­
dán 1839. 8r.
K O T T E N K A M P (Dr. Franz). Alig. Geschichte der neuesten
Zeit von dem Ende des J. 1830. 1. Suppl. Band zu Münchs
allg. Gesch. d. neuest. Zeit. Stuttgart 1837. 8r.
— Der Unabhängigkeitskampf der spanisch-amerikan. Colonien
II. Suppl. Bd. zu Münchs allg. Gesch. Stuttgart 1838. 8r.
— 1. Reibisch; — Rittersaal; — Swift.
K O T Z E R U E (Ágoston) jelesb színdarabjai. Fordítva többektől.
Kassán 1831—35. 12r. '
4 köt.
— 1. Szabó (Anna).
KOVÁCH (László). A' bankokról. Debreczen 1842. 12r.
*— Rövid magyar magánjog. Debreczen 1845. 8r. br.
KO VACHICH (Georgius, Martinus Senquicz). Gabrielis Kolinovics Nova Ungariae Periódus, sive Comitiorum Generalium
Libris Novem recensens absolutissima Narratio. Budae 1790.8r.
— Vestigia Comitiorum apud Hungaros ab Exordio Regnieorum
in Pannónia, usque ad liodiernum diem celebratorum. Budae
1790. 8r.
— Supplementum ad vestigia Comitiorum etc. Tom. I. Budae
1798. H. 1800., III. 1801. 8r.
3 köt.
— Codex authenticus Juris Tavernicalis stalutarii communis, complectens monumenta vetera et recentiora partim antea vulgala
partim hactenus inedita. Budae 1803. 8r.
— Indices reaies hislorici in Décréta comilialia seren, ac potent.
Regum Hungáriáé nova industria conscripti Tom. I. Index r e a ­
ils geogr.-topographicus. Budae 1806. 8r.
Hozza kötve:
—
Lineamenta apparatuum Diplomatico-Historico-Literariorum
circa Corpus Juris Hungarici etc. Budae 1807.
• K O V Á C S (Imre). Zoltán' házassága. A' hajdani kor emlékét
szentelő eredeti vitézjáték 4 felv. Nagyváradon 1835. 8r. br.
*— (István, nagyajtai). Az erdélyi m. nemz. Múzeum ügyében.
Kolozsvár 1842, 8r. br.
*— (József) Versei. Második kiadás. Kolozsvárit 1835. 12r. br.
— (Márk). Falusi tisztújítás, vagyis birák, tanácsosok 'stb. 'stb.
választása, esküje 's oktatása. Győr 1847. 8r. br.
— (Mihály). Medicina Forensis, vagy: orvosi törvénytudomány és
toldalék szótár. Pest 1826. 8r.
' — (pál). Thalia. Eredeti színdarabok gyűjteménye. Pestért 1833—
37. 8r.
3 köt.
— Munkái. I. II. IV. k. Beszélyfüzér. Győr és Pápa 1841—46.
12r.
3 köt.
* — (Sebestyén Endre). Javaslat az álladalmi közegészségi ügy
rendezéséül hazánkban. Pest 1848. 8r. br.
KOVACSÓCZY (Mihály). A' varássrózsa. Schütze Emészt
után. Kassán 1828. 16r.
— Aspásia. I. Pest 1824. 8r.
— Nefelejts. Almanach 1832—34. Kassa 1er.
3 köt.
— Arpádia. Honi történetek zsebkönyve. Kassa 1833—35—38.
16r.
3 köt.
— Jeruzsálemi Sz. János lovagrendje' története eredetétől n a p ­
jainkig. Kassán 1837. 8r.
KOVÁRY (László). Székelyhonról. Kolozsvár 1842. 8r.
— Erdélyország statistikája. I. k. Anyagi álladalom. Kolozsvár
1847. 8r.
K O V Á T S (István, Kovásznai). Tsudálatos állatok kabinetje,
avvagy nevezetes anekdoták' gyűjteménye az állatok' országá­
ból, Chimáni után 8 rézmetszéssel. Pest 1826. 8r.
— A' vadászat barátja. Mulatságos képes könyv, az ifjúság szá­
mára Chimáni Leop. után. (Ifjak és gyermekek Olvasó Tára
IV. köt.) Pesten 1829 8r.
— (Péter). Uj imádságos könyvecske, a' helv. vallást köv. k e ­
resztyének számára. Latattr i. G. után. Pest 1827. 16r.
— 1. Carraccioli.
K ö v e s y (Kálmán) I. Herczegh (Victor).
KÖVY (Alex.) Elementa Jurisprudentiae Hungaricae. S. Patakini
1830. 8r.
— 1. Fogarasy.
K ö z h a s z n ú esmeretek t á r a 1. Esmerelek tára.
K R A F T (Friedr.) Neuer Plutarch oder: Kurze Lebensbeschrei­
bungen der berühmtesten Männer und Frauen aller Nationen,
von den ältesten bis auf unsere Zeit. Pest 1815. 8r.
3 köt.
KRAUSE (Dr. Ludwig August). Darstellung der Fabrication
des Zuckers aus Runkelrüben, in ihrem gesammten Umfange.
2-te Auflage. Mit 4 Kupfertafeln. Wien 1838. 8r.
K R A U S S (Anton Edler von), Geist der österreichischen Gesetz­
gebung zur Aufmunterung der Erfindungen im Fache der In­
dustrie , mit vergleichenden Bemerkungen über den Geist der
englischen, französischen und nordamerikanischen Patent-Ge­
setzgebung. Wien 1838. 8r.
»KREIL (Karl): Über die Natur und Bewegung der Kometen.
Prag 1843. 8r. br.
»KRENMÜLLER (Károly). Rövid útmutatás törvényszéki or­
vosnak. Szegzárd 1844. 8r. br.
K R E S Z N E R I C S (Ferencz). Magyar szótár, gyökérrenddel és
deákozattal. Budán 183i/ - 4r.
2 köl.
2
K R E T Z S C H M A R (A.) Das östliche Europa und Kaiser Niko­
laus. Grimma 1846. 8r.
K R E Y S S I G (W. A.) Die Vertheilung des landwirtschaftlich
nutzbaren Bodens. Braunschweig 1840. 8r.
»KRIEGSVERFASSUNG (Die — ) des deutschen Bundes nach
den neuesten Bestimmungen. Mainz 1842. 8r. br.
Kriegswörterbuch 1. Loehr.
KRITIK des Raumer'schen Werkes: England im Jahre 1833. Aus
dem Quarterly Review, Juli 1836. Leipzig 1837. 8r.
•KRIZBAY (Miklós). A' kölcsönös tőke és jövedelem-biztosisitási közintézet alapszabályai. Az eredeti szöveg után. Kolozs­
vár 8r- br.
— Az életbiztosítási intézetekről általánosan 's jelesen a' kölcsö­
nös tőke éz jövedelembiztositási közintézelről (Salomon József
ut. ford.) Kolozsvár 1842. 8r. br.
KRÖGER (Dr. J. C.) Die Waisenfrage, oder die Erziehung verwaiseter und verlassener Kindel' in Waisenhäusern und Privalpflege. Altona 1848. 8r.
• K R O N E N F E L S (Dr. F. G.) Die Juden in Ungarn wie sie
handeln und wandeln. Leipzig 1843. br. br.
KRÓNIKA (Kultsár István). A' Mohácsi veszedelemtől a' Bécsi
békekötésig Magyarországban, Erdélyben , Havasalföldön és
Moldvában történt dolgokról. Pesten 1805. 8r.
KRUG (Wilhelm Traugott, Dr. Prof.) Allgemeines Handwörter­
buch der philosophischen Wissenschaften, nebst ihrer Literatur
und Geschichte. Nach dem heutigen Standpunkt der Wissen­
schaft bearbeitet. 2-te Auflage. Leipzig 1832 - 38. 8r. 6 köt.
— Gesammelte Schriften VII—XII. Philosophische és: Encyclopaedische Schriften. Leipzig 1 8 % i . 8r.
6 köt.
3
K R Y L O W (Iván). Fabeln in acht Büchern aus dem Russischen
von Ferd. Torney. Mitau u. Leipzig 1842. 8r.
KUBINYI (Alex, de Felső-Kubin et Deménfalva). Enchiridion
Lexici Juris inclyli Regni Hungáriáé ; seu Extraclus universarum Legum Patriarum in Corpore Juris contentarum, ordine
alphabeti digestus. — Editio tertia aucta emendala et usque
ad anni 1830 Décréta extensa opera Joannis Csaplovics de
Jeszenova. Posonii 1832. 8r.
*— (Ágoston). Magyarországi mérges növények. Alsó osztályú,
kivált népiskolák számára. Buda 1842. 8r. br.
*— (Ferencz). Értekezés Amerika felfödözletéséről a' X-ik szá­
zadban. Rafn K. K.-től francziából Marinier Xavér után ford.
Tóth Mihály. Kiadta
Pest 1842. 8r. br.
KUDLER (Joseph.) Versuch einer tabellarischen Darstellung
des Organismus der österreichischen Staatsverwaltung. Wien
1837. Fol.
KUGLER. Geschichte Friedrichs des Grossen. Leipzig 1840. n8r.
— (Franz Dr.) Handbuch der Kunstgeschichte. Stuttgart 1842. 8r.
*KUHL-Johan Conrad —. (Die Klage des —) gegen den grossh.
hess. Staatsminisler Fr. du Bos du Thil auf Schadloshaltung
wegen angebl. geleist. Spionendienste. Zürich und Winterthur
1844. 8r. br.
*KULIFFAY (Vendel). Tagosztálykulcs — a' mezei gazdák
számára. Buda 1839. 4r. br.
K U M T S (Michael v.). Reflexionen über die Begründung der
Magyarischen Sprache in Ungarn, als Staats-Dikasterial- und
Gerichts- wie auch als allgemeine Volksprache. Im J ä n e r l 8 3 3 .
Agram 8r.
K U N O S S (Endre). Alapvonalok a' honi nevelés koréból. Jelen
időnk szelleméhez alkalmazva. Pesten 1833. 8r.
— Részvét gyöngyei. Az árviz által károsult Pestmegyei adózó
nép javára. Budán 1838. 8r.
— Ujdon bővített szófűzér vagy is a' tudomány, müvészség,
társalkodás és költészet ujonan alkotott, fölélesztett vagyi domitott szavainak jegyzéke, 'stb. Pest 1843. I2r.
— Versei. Második bővített kiadás. Pest 1843. 8r.
*— Dajkakönyv. Buda 1842. 8r. br.
KÜNZEL (Dr. Heinrich) Drei Bücher Deutscher Prosa, in Sprachund Stylproben, von Ulphilas bis auf die Geg nwart (360—
1837.) Frankfurt am Main 1838. 8r. 3 rész.
2 köt.
KUTHY (Lajos). Munkái. Novellák. Budapest. 1841. 8r. 5 rész.
3 köt.
— Polgári szózat kelet népéhez 1841. Pest 1841. 8r.
»KUZMANY (Károly). Dr. Luther Márton élete, rövid egyház­
történetei bevezetéssel. Pest 1844. 8r. br.
*LACHMANN (Karl). Ausgaben classischer Werke darf jeder
nachdrucken. Eine Warnung für Herausgeber. Berlin. 1841.
8r. br.
L A C R E T E L L E (Charles). Histoire de France pendant le dixhuitieme siècle. Paris. 1844. 8r.
rész.
3 köt.
L a c t a n t i u s F. 1. Corpus poet. lat.
L a d v o c a t (1' abbé) 1. Dictionnaire historique.
L a F a r e . 1. Poètes Français.
L A F A Y E T T E (général — ) . Mémoires, Correspondence & manuscrits — publiés par sa famille. Paris 1837—8. 8r.
6 köt.
.— 1. Cloquet.
*LAFFARGE (De la condamnation de madame —) Paris 1840.
16. br.
*LAFFARGE (Complainte sur ce pauvre Mme — ) par un chimiste
de la banlieue. Paris. 16r. br.
— 1. Capelle.
LAFITTE (Jacques). Réflexions sur la réduction de la renteet
sur I' état du credit. Paris 1824. 8r.
LAFONTAINE A' különcz. Rajzolatja az emberi szívnek. F. A1mási Balogh Sámuel. Pesten 1829. 12r.
— (után). Száz mese száz képpel. Pest 1840. 8r.
— Fables et oeuvres diverses avec des notes et une nouvelle
notice sur sa vie par C. A. Walckenaer. Paris. 1841. 8r.
La Harpe 1. Poètes Français.
LAING (Sámuel). Reisen in Schweden und Norwegen. Nach
dem Engl, bearb. von W. A. Lindau Dresden und Leipzig
1843. 8r.
LAJOS (Bajor király ő felsége) Költészetei. Magyarra forditá
B. K. M. A. Pesten 8r.
•LAKNER (Dr. M. F.) Das Grund- und EinkommensteuerGesetz für Ungarn &c. Wien 1850. 8r. br.
LALOUEL (H.) Les orateurs de la Grande-Bretagne depuis le
régne de Charles I. jusqu'à nos jours. Paris 1841. 8r. 2 rész.
LAIMARTINE (Alphonse de). Oeuvres complètes. Bruxelles
1834. 8r.
— Oeuvres. Édition complète en un volume. Bruxelles. 1836 n8r.
— La chute d' un ange. Épisode. Bruxelles et Leipzig. 1838.12r.
— Recueillements poétiques. Bruxelles et Leipzig 1839. 12r.
— Vues, discours & articles sur la Question d' Orient. Paris
1840. Sr.
— (A. de,) Histoire des Girondins. Bruxelles. 1847. 8r. 8 rész.
4 köt.
— Geneviève. Histoire d'une servante. Bruxelles 1850.
— Histoire de la Restauration. Bruxelles & Leipzig. 1851. 2 köt.
Lamb 1. Rogers..
LAMBERG (Ferencz gr.) Még egy terra incognita. Ismeretek
's tudni valók az ausztr birod. nem magyar tartományairól.
Pozsony 1841. 8r.
LAMENNAIS (F. de). Affaires de Rome. Bruxelles, Leipzig
1836. 12r.
— ( F . ) Grundriss einer Philosophie. Deutsche Ausgabe. Paris
u. Leipzig 1841. 8r.
3 köt.
•LAMM (Jakab). Néhány szó a' Tiszaszabályozás érdekében,
Ungvár 1846. 8r. br.
*— Ansicht zur Regulirung der Theiss. Kaschau 1846. 8r. br.
LAMPE (Frid. Adolph.) História ecclesiae reformalae in Hungária et Transylvania inter perpétua certamina et afflictiones
a primordiis praecipue repurgatorum Sacrorum ad recentiora
tempóra per Dei gratiam conservatae; ex monumentis fîdedignissimis &c. &c. concinnala. Trajecli adRhenum. 1728. 4r.
Lancival (Luce de — ) 1. Poètes Francais.
•LÁNER (Ferencz, dr.) Statistika elmélete vázlatban. Pest
1851. 8r. br.
LANG (Heinr. Ritler v.) Memoiren. Skizzen aus meinem
Leben und Wirken, meinen Reisen und meiner Zeit. Braunschweig. 1842. 8r.
— (John Dunmore —) Gesch. Neu-Süd-Wales 1. Geschichte der
aussereurop. Staaten.
LANGBEIN (A. F. E.) Kleine Romane und Erzählungen. II.
Berlin, 1814. 8r.
LANGE (Georg.) Geschichte der historisch merkwürdigsten
Städle Deutschlands, von der ältesten bis auf die neueste
Zeit. I. Bd: Gesch. der Stadt Augsburg v. Jäger. Darmstadt
1837. 8r.
•LANGENSCHWARZ (Max.) Aus den Papieren eines w e g gejagten Jesuiten Leipzig 1847. 12r. br.
LÁNGHY (István.) A' magyar gyermekek barátja, vagy olly
hasznos olvasó könyv a' házi és oskolai tanuló gyermekek
számára, mellyből azok a' legszükségesebb és laghasznosabb
tudományokat gyenge elméjekhez képest megfoghatják, mellyet
t t. Wilmssen urnák némel nyelven szerkeztetett lOOdik kiadása
után bővítésekkel kiad. — Pest. 1822.8r.
2 köt.
— Encyclopaedia, vagyis: a' tudományok ismeretére tanitó
könyv. Talprajzolat a' tudományoköszveselőtérjesztèsère. Esc/ienburg Joachim után. Pest 1828. 8r.
• — Az értelmes, gyakorlott, és gondos disznótenyésztő gazda,
és orvos. Pesten 1830. 8r. br.
— 1. Dalberg.
LANJUINAIS (comte) Constitutions de la nation française,
avec un essai de traité historique & politique sur la Charte,
& un recueil de pièces corrélatives. Paris, 1819. 8r.
2 köt.
Lant 1. Pècîcly.
LANTIER (E. F.) Voyages d' Anterior en Grèce «Si en Asie,
avec des notions sur I' Egypte ; Manuscrit grec trouvé à Herculanum. Paris, an VI de la république. 8r.
3 köt.
— 1. Farkas (Sándor).
LÁNYI (Károly. Dr.) Magyarföld egyháztörténetei. Austriaházi
korszak. A Pesti t. llieol. karkilüzte Horválh-alapitványi jutalom
kérdésben pálya-koszoruzolt munka. I. k. 1526—1004-ig N.
Szombat. 1844. 8r.
— - Magyar nemzet történetei képekkel a' nép számára. Pozsony
184«; 8r.
LANZ (Dr. K. Fr. W.) Chronik des edlen En Ramon Miintaner.
Aus dem Catalatiisclien des XIV. Jahrhunderts, übers. Leipzig
1842. 8r. 2 rész.
— (Dr. Karl.) Correspondes, des Kaisers Karl V. Leipzig. 1 8 * 7 4 6 .
8r.
3 köl.
LANZKNECHTES (Aus dem Wanderbuche eines verabschiedeten
—) Wien 1844. 8r. 2 rész.
LAPPENBERG Gesch. von England 1. Geschichte d. eur. St.
LAS CASAS. Mémorial de S. Hélène. Paris 1840. 8r. 2 köt.
LASSL (István.) Francziaországnak statist, geogr. és hist, leírása
Pest 1827. 8r.
— Az Orosz Birodalom statist., geogr. és hist. leír. Pest 1827. 8r.
— A' Lengyel kir. és Krakau „
„
„
„ „
„ 1828 „
— A' Prussiai királyság
,.
„
„
., .,
„
„
.,
— Az Austriai birodalom
..
„
„
„ „ Budán 1829 „
— A' Svécziai és Norvégiai
's a' Dániai kir.
„
„
„ „
„
„
„
— A' Török Birodalom
,,
„
„
— Az Olasz Státusoknak
,,
„
„ „ „
„ 1830 „
— Algírnak
„
„
„ „ „ Pesten
„
„
— A' Statistikára való Bevezetés és Európának Slatistikai,
Geographiai, és Históriai Rajzolatja 's a' Tudósok és tudományok rövid Históriája. Pesten 1828. 8r.
— Világ Történetei Budán 1832. 8r.
2 köt.
— Merkur. Geneal. hist, és statist. Zsebkönyv 1836-ra. Buda.
1836 8r.
LAUBE (Heinrich.) Reisenovelleii. Leipzig 1834 8r. 4 rész. 3 köt.
— Neue Reisenovellen. Mannheim. 1837. 8r.
2 köl.
— Französische Lustschlöser. Mannheim 1840. 12r. 3 rész 2 köl.
15
LAUBE (Heinrich). Der belgische Graf. Mannheim 1845. 8r.
•LAUKA (Gusztáv). Juhászat. Pest 1843. 8r. br.
• - Martialiák. Pozsony 1848. 8r. br.
LAUVERGNE (H.) Die letzten Stunden und der Töd in allen
Classen der Gesellschaft. Aus den Gesichtpunkten der Humanität, Phisiologie und der Religion betrachtet. Leipzig 1843.
8r. 2 rész.
Lavater 1. h'oväls (Péter.)
LAVERGNE (Alexandre de.) Chateaux et ruines historiques
de France. Illustration de Theodore Frère. Paris 1845. nHr.
Lavoisier & Lagrange I. Mélanges d' Écon. polit.
LAWRENCE (John). The History and delineation of the horse.
London 1809. 4r.
LEBAS (M. — ) . Geschichte und Beschreibung von Schweden
und Norwegen. Aus dem Französichen. Stuttgart 1839. 8r.
Le Brun. 1. Poêles Français.
— (Pierre). 1. Schiller.
•LEDEBUR (Leop. v.) Über die in den Balt. Ländern in der
Erde gefund. Zeugnise eines Handelsverkehrs mit dem Orient
zur Zeit der arab. Weltherrschaft. Berlin 1840. 8r. br.
LEDRU-ROLLIN. De la décadence de 1' Angleterre. Bruxelles
1850.
2 köt.
LEFEBVRE (Armand.) Histoire des cabinets de 1' Europe
pendant le consulat et 1' empire, écrite avec les documents
reunis aux archives des affaires étrangères, 1800 — 15. Paris
1 8 * / « . 8r.
2 köt.
Lefranc de Poinpignaii. I. Poêles Français.
Legouvé. I. Poètes Français.
4
•LEHMANN (J. H. Wilh.) Die Sonnenfinstemiss am 8 Juli 1842,
Brandenburg 1842, 8r. br.
LEHOCZKY (Andr.) Inclyti Regni Hungáriáé et Partium eidem
adnexarum quatuor Status et Ordines, série chronologica c
diplomatibus deducti et historico—politicis notationibus illustrati.
Posonii. 179«; s. 4r.
2 köt.
LEIBITZER (János) Juhtarlás
tások a' juhok nemesítéséről,
gondviseléséről, és a' gyapjú'
rozásáról 's a' t, — Németből.
vagy is legnevezetesebb oktaszámonadásáról, eltartásáról 's
mosásáról, nyiréséről, szortí­
Pest. 1833. 8r.
LEIBITZER (János). Lótenyésztés vagy gyakorlati oktatás
a' lóistálók készítéséről, a' régiek megjavításáról, a' ménesek
helyheztetésérűl 's a' hozzá tartozó legelők elosztásárul &c. A'
lókereskedés haszna 's titkai. Gondolatok a' dljjért történő
lófuttatásrul. Pesten 1834. 12r.
Leigh-Hunt. I. fíunt.
LEISEWITZ (Joh. Anton) Sämmtliche Schriften. Zum erstenmale vollständig gesammelt und mit einer Lebensbeschreibung
des Autors eingeleitet. Nebst Leisewitzs Portrait und einem
Facsimile. Einzig rechtmässige Gesammtausgabe. Braunschweig.
1838. 8r.
LELEWEL (Joach.) Betrachlungen über den polit. Zustand
des ehemaligen Polens. Brüssel u. Leipzig 1 8 4 5 . 8r.
— Geschichte Polens. Vollständige deutsche Ausgabe. Leipzig
1846. 8r.
— Atlas. Leipzig. 1847. h. 4r.
Lcmbkc TFr. W.) Gesch. von Spanien 1. Gesvhichle der. europ.
Staaten
Leiuierre. 1. Poètes Français.
LEMOUTON (Joh. B.) Französische Sprachlehre, nach einem
neuen leicht fasslichen Lehrplane bearbeitet, durch lehrreiche
Beispiele aus den französischen Classikern erläutert, mit vorzüglicher Rücksicht auf den Selbstunterricht für Deutsche und
Ungarn (magyarul és németül.') Pest 1828. 8r.
— (K. János), Franezia grammatika új és könnyen megfogható
tanitásmód szerént franczia classicusokból választott tanúságos
példák állal megvilágosítva, különös tekintettel az öntanitásra
magyarok' és németek' számára. Pesten 1828. 8r.
— Legújabb olasz nyelvtanító vagy rövid foglalatú 's még is
tökélleles olasz grammatika, minden magyar' számára, ki az
olasz nyelvel igen rövid idő alatt és tanító' segítsége nélkül
akarja megtanulni. Pesten 1830. 8r.
*— Az ész kifejlése a' tudatlanság korlátaiból. I. II. füz. 16r. br.
— (Emilia) 1. Shakespeare.
LEN AU (Nicolaus.) Die Albigenser. Stuttgart und Tübingen
1842. 8r.
— Dichterischer Nachlass. Herausgegeben von Anast. Grün.
Stuttgart und Tübingen 1851. 8r.
LENCLOS (Ninon de) Lettres au marquis de Sèvignè. Paris
1813. 8r.
2 köt.
LENCSÉS (Antal). Értekezés a' gyapjúnak hasznos és káros
tulajdonságairól 's azoknak külső és belső szerző okairól; úgy
nem különben a' gyapjú mosásról ,Jnyiréséről, mennyiségéről
és eladásáról. Egy réztáblával. Pesten 1830. 8r.
— A' természet és művészet remekel földvilágunk' körében, vagy
az alkotó szellem föld feletti 's alatti csuda-míveinek 'stb 'stb.
leírása. Három rézre metszett rajzolattal. Pesten 1832. 8r.
LENHOSSÉK (Michael von, Dr.) Darstellung des menschlichen
(îemiilhs in seinen Beziehungen zum geistigen und leihlichen
Leben. Für Ärzte und Nichtärzte höherer Bildung. Wien 1824—
25. 8r.
2 köt.
LENK von TREUENFELD (Ignaz - ) . Siebenbürgens g e o ­
graphisch , topographisch, statistisch, hydrographisch u. o r o graphisches Lexicon mittelst eines Versuches seiner Landkar­
ten-Beschreibung bearbeitet und alphabetisch geordnet, in
welcher alle Städte, Märkte, Dörfer, Prädien, Pässe, etc, ele,
aufgenommen sind. Wien 1839. 8r. 4 rész.
2 köt.
— Erklärung des Stammbuches sämmtlicher 53 Könige von Un­
garn, vom erslen Könige Stephan dem Heil, bis zu . . . Fer­
dinand V. &c. Wien 1840. 8r.
LENORMANT (Ch.) Des associations religieuses dans le Ca­
tholicisme. De leur esprit, do leur histoire k de leur avenir.
Paris 1845. 8r.
LEO (Heinrich). Lehrbuch der Geschichte des Mittelalters. I.
Halle 1830. 8r.
— Gesch. von Italien I. Geschichte der euro/). Staate».
Leonard 1. Poètes Fiançais.
LEONHARD (K. C.) Geologie oder Naturgeschichte der Erde
auf allgemein fassliehe Weise abgehandelt. Stullgart 1836—
3 8 - 4 0 . 8r.
'
3 köl.
LÉOPARDI ( P . S.) Des espérances de l'Italie, Ouvrages traduit de I' italien, avec notes & préface. Paris 1844. 8r.
Leopold des II. Gesetze I. Gesetze.
— (II.) magyar király I. Bessenyei.
LERMINIER (Eduard). Étude d' histoire k de philosophie.
Bruxelles 1836. 8r.
2 köt.
— Cours d' histoire des législations comparées, pro fessé au
collége de France. Bruxelles 1838 8r.
LEROUX ( P . ) - k i. Beynaud. Encyclopédie Nouvelle , ou
dictionnaire philos., scient,, littéraire k industriel, offrant le
tableau des connaissances humaines au XIX. siècle. Par une
société de savans & de littérateurs. Paris 1836—37. (folytait.)
I. II. (A—Cons.) 4r.
2 köl.
*LEROY (sebész dr. Parisban). A' gyógyszernek csodatévő ereje,
gyógyászsegéd nélkül, vagy telll. bebizonyított kiürítő gyógy­
mód. A' l i - i k kiadás után magyar nyelvre telle H. F. Kolozsv.
1836. 8r. br.
LE SAGE. Histoire de Gil Blas de Santillane. Illustré par Jean
Giqoiix. — Lazarille de Tormés. Traduit par L- Viardol. Il­
lustré par Meissonier. Paris 1846. n. 8r.
LESSING'S Werke in einem Bande, mit dem Bildnisse des
Verfassers. Leipzig 1841. n. 8r.
— 1. Játékszín (Külf.)
L E U C 1 I S (Job. Carl). Vollständige Runkelrüben-Zucker-Fabri­
kation ; nebst Anleitung zur Abscheidung und Raffination des
Zuckers aus Äpfeln , Ahorn , Honig, Kastanien, Mais , Milch,
Möhren, Pflaumen, Süssholz, Weintrauben, Zuckerrohr und
30 anderen Körpern uud Besehreibung der besten Geräthe und
Einrichtungen. Nürnberg 1836. 8r.
LEUTBECHER (Dr. J. — ) Über den Faust von Göthe. Eine
Schrift zum Verständniss dieser Dichtung nach ihren beiden
Theilen für alle Freunde und Verehrer des grossen Dichters.
Nürnberg 1837. 8r.
LEVELEZŐ KÖNYV (Legújabb, leghasználhatóbb pesti magyar­
német — ) hív tanácsadó minden a' közönséges éleiben elő­
forduló barátságos és hivatalbeli levelezések és ügybeli iromá­
nyok szerkesztésében. Pesten 1834. 8r.
LÉVIS (Duc de) Considérations morales sur les finances. Paris
• 1816. 8r.
LEWALD (August). Praktisches Reise-Handbuch nach und
durch Italien Mit Berücksichtigung aller dem Beisenden n o t ­
wendigen und wissenswerthen Angaben. Stuttgart 1840. 8r.
LEWITZ (Dr. Friedrich). Über Göthe's Torquato Tasso. Kö­
nigsberg 1839. 12r.
LEXICON Terminorum technicorum, azaz Tudományos mester­
szókönyv, próbaképen készítették némelly magyar nyelvszere­
tők. Budán 1826. 8r.
— (arab.-lat.) 1. Freytayh.
— (bibliograph.) 1. Ebért.
— (geogr. stat. der Erdtheile) 1. Ritter.
—
,,
„ der öster. St.) 1. Raffèlsberyer.
—
,.
„ für Siebenbürg.) 1. Lenk.
LEXICON (Handelswiss
.) 1. Schiebe.
— (Heilquellen — ) 1. Köhler.
— (Kunst — ) 1. Homberg.
— (Lateim-deutsch.) 1. Scheller.
— (Musikal. — ) 1. Schilling.
— (Natur u. Kunst-) 1. Lippold.
— (Real & Schul-) 1. Funke.
— (Rechts-) 1. Weiske.
— (Religióról való) 1. Brouglhon.
— (Staats-) 1. Botleck,
— (Theater-) 1. Theater-Lexicon.
— (Universal-) 1. Pierer.
— (Zeitungs- u. C o m . - ) 1. Hübner.
— 1. Dictionnaire ; — Encyclop.; — Szótár; — Wörterbuch etc.
LICHNOVSZKY (Fürst C. M.) Geschichte des Hauses Habsburg. Wien 1 8 / 9 . 8r.
4 köl.
M
3
LICHTENBERG (G. C.) Ausführliche Erklärung der Hogarlhischen Kupferstiche, mit verkleinerten aber vollständigen Copien von Biepenhausen. Göttingen 1 7 9 4 - 1 8 3 5 8r.
4 köt.
— Vermischte Schriften nach dessen Tode aus den hinterlassenen Papieren gesammelt und herausgegeben von Ludw. Christ.
Lichtenberg. Göttingen 1800—1806 8r.
9 köt.
— Witzige und launige Sittengemälde nach Hogarth. Für gebildete Leser bearbeitet und herausgegeben von Johann Schwinghnmer Mit zwei grossen in Kupfer gestochenen Hogarthischen
Abbildungen. Wien 1811. 8r. 2 rész.
LIEBIG (Justus). Chemische Briefe. Heidelberg 1844. 8r.
Liederbuch der Deutschen in Siebenbürgen 1. Geltch.
Lindau 1. Latng (Sam.)
Liiidley 1. Brassai.
LINGARD (John). Geschichte von England seit dem ersten
Einfalle der Römer I—XIV. Aus dem Englischen übersetzt von
C. A. Salis. Frankfurt a. M. 1 8 2 7 - 3 3 . 8r.
14 köt.
— XV. és XVI. k. {de Marles által folytatva.) Tübingen 1847. 8r.
2 köt.
LINZBAUER (F. X.) Die warmen Heilquellen der Hauptstadt
Ofen. Pest 1837. 8r.
LIPPOLD (G. H. C.) und Funhe (C. Ph.) Neues Nalur- und
Kunsl-Lexicon, enthaltend die wichtigsten Gegenstände aus
der Naturgeschichte, Naturlehre, Chemie und Technologie.
Weimar 180 A. 8r.
3 köt.
L I P S (Alex. Dr.) Deutschlands Welthandels Wiedergeburt oder
die deutschen Eisenbahnen und der Main-Donau-Kanal in ihrer
Welthandelswichtigkeit, ihren nationalen Vortheilen, in ihrem
Verhältniss zu einander und ihrer Ausführung betrachtet. Nürnberg 1836. 8r. 2 rész.
LIST (Friedrich Dr.) Das nationale System der politischen Ökonomie. Stuttgart u. Tübingen 1841. 8r. 3 rész.
*— Das deutsche Eisenbahnsystem &c. Stuttg. uTüb. 1841. 8r.br.
— 1. Sárváry (Ant.)
LISZNYAY (Kálmán). Tavaszi dalok. Pest 1847. 8r.
— Palóc dalok. Pest 1851. 12r.
Liszt (Franz) 1. Christern; — Schilliny.
Literar-historisches Taschenbuch 1. Prul%.
•LITERARISCHE (Die — ) Gefangenschaft Edgar Bauers. Darstellung der Gefangenen-Verhältnisse
auf der Citadelle
zu Magdeburg. Leipzig 1847. 8r. br.
LITTÉRATURE (La —) française contemporaine. — XIX. siècle.
Par J. M. Quèrarâ Ch. ; Luuandre & F. Bourquelot. Paris
1 8 4 / 8r.
2 köt.
LITTROW (J. J. von —) Die Wunder des Himmels. Zweite
verbesserte Auflage in einem Bande. Mit dem Portrait des Verfassers und 17 Figuren. Stuttgart 1837. 8r.
— Atlas des gestirnten Himmels. Für Freunde und Lehrer der
Astronomie. Stuttgart 1839. 4r.
2
6
— I. Cannabich.
LIVINGSTON. Project of a new penal code for the stale
Louisiana. London 1824. 8r.
LOCKHART (J. G. esq.) Memoirs of the life of sir Walter
Scott. Paris 1837—38. 8r.
4 köt.
LOEI1R (Carl Ad.) Grosses Kriegswörterbuch oder Encyclopädie aller in das Gebiet der Kriegswissenschaften einschlagenden Wörter und Materien für Militäre aller Waffengattungen
zunächst, dann auch für Freunde der Kriegswissenschaften u.
der Kriegsgeschichte bearbeitet. Mannheim 1846. 8r. {folyt.)
LONDON (Select views of—) with historical and descriptive
sketches of some of the most interesting of its public Wildings. London 1816. 4r.
LONDON (The picture of—) 1824. London 1824. 16r.
LONYAY (Menyhért). Hazánk anyagi érdekeiről. I. Közlekedési
eszközök. 1. Kőutak. 2. Viziutak. 3. Vasutak. Tekintve azoknak
a' miiveit nemzeteknéli kifejlődését, hazánk azok iránti viszo­
nyait, addigi intézkedéseit és leendőit. Pest 1847. 8r. 2 rész.
Lopé de Vega 1. Spanisches Theater,
LORENTZ (Rudolf, Dr.) Die allgemeine Geschichte der Völker
und ihrer Cultur. Ein Handbuch, mit Rücksicht auf Friedrich
Kohlrausch .,chronologischen Ahriss der Weltgeschichte" b e ­
arbeitet. Elberfeld 183 j . 8r.
7
9
LOSSAU (von, General-Lieutenannt). Die Feldzüge Friedrichs
des Grossen. Rerlin 1837. 8r. 3 rész.
2 köt.
LOTSEI (Sp. Sámuel). Királyválasztás; melly történt a' kézmű­
vesek', mesteremberek' és professionisták' diétái országgyűlé­
sén. Kolozsváron 1830. 8r.
Louandre 1. Littérature franc, contemp.
LOUDON (J. C.) An encyclopaedia of Cottage, Farm, and
Villa architecture and furniture. A new edition, with nume­
rous corrections, and with many of the plates reengraved.
London 1836. n8r.
— An Encyclopaedia of Gardening. A new edition, considerably
improved and enlarged. London n8r.
LOVÁRDAY. A' lókereskedők minden kereskedési haszonhajtá­
sa és lószépités mesterségének fölfedezett titkai. Rudán 1842 8r.
*LOVÁSZ ( I m r e , orvos-doctor). Értekezés a' magyar nyelv­
újításról, és annak némelly nevezetesebb hibáiról. Pesten
1835. 8r. br.
LÔWENSTERN (Isidore). Exposé des éléments constitutifs
du système de la troisième écriture cunéiforme de Persepolis.
Paris 1847. 8r.
*LOWOSITZ (Dr. Isaac B.) Jüdische Absonderung ! Erwägung
einiger Bedenken gegen die Emancipation der Juden. Königsberg 1842. 8r. br.
Lucanus (M. Annaeus) 1. Corpus poet. tat.
LUCAS (M. Charles). De la reform des prisons ou de la théorie
de I' emprisonement. Paris 1836. 8r.
3 köt.
LUCH (Joannis). De regno Dalmatiae et Croatiae Libri 6. Edilio nova atque emendata. Vindobonae 1758. fol.
Lucilius (Junior) 1.
Lucretius Carus 1.
Corpus poet. tat.
LUCZENBACHER (János). A' szerb zsupánok, királyok és
czárok pénzei. 23 réznyomallal. Budán 1843. 8r.
LUbECUS (Eduard). Reise durch die mexicaiiischen Provïncen
Tumalipas, Gohaluiila und Texas im Jahre 1834. In Briefen an
seine Freunde. Leipzig 1837. 8r.
LUDVIGH (S. v.) Gedichte aus dem Jüngliugalter. Guus 18278r.
— Theoii. oder: poetische Anklänge des Geistes und des Herzens auf einer Heise nach Syrakus 1827. Pesth 1832. 12r.
— Reise in Ungarn im Jahre 1831. Pesth u. Leipzig. 1832. 8r.
LUDWIG'S des Ersten (Königs von Bavern). Gedichte. Dritte
Aullage. München 1839. 8r.
3 köt.
L I K A C S (Pál). Kis természet. Pesl 1848. 8r.
LURINE (Louis). Les rues de Paris. Paris ancien et moderne.
Origine, histoire, monuments, costumes, moeurs, chroniques
& traditions. Ouvrage rédigé par 1' élite de la literature contemporaine. Paris iKii. n8r.
2 köt.
— I. Nodier.
LUTHER. Mémoires, écrits par lui—meine. Traduit et mis eu
ordre par M. Michèle!. Bruxelles 1837. 12r.
2 köt.
LUTHER'S Werke. Vollständige Auswahl seiner Schriften.
I—VIII. Herausgegeben von Otto v. (Inlach. Berlin 184'/ .12r.
8 rész.
3 köt.
LUTHER und ROM. I. Luthers Vermahnnng an die Geistlichen.
versammelt auf dem Reichstage zu Augsburg 1530. II: 1.)
L—'s Warnung an meine lieben Deutschen 1531. — 2.) L—'s
letzte Predigt 154H. Grimma 1851. 2 rész.
3
— 1. Bibel.
LÜTZELHERGER (Bernhard). Reisefrüchte, gesammelt auf
der Wanderung in eine Jacototschule, in verschiedenen süddeutschen und südschweizerischen Volksschulen und ErziehungsAnslalten etc. Altenburg 1837. 8r.
LYELL (Carl). Elemente der Geologie. Aus dem Engl, von
C. Hartmann. Weimar 1839. 12r.
LYSIAE Orationes. Ad optimorum libror. lidem accurate ed:—
tae. Lipsiae 1818. 16r.
.WAUAREL (M. A.) Élémens de diuil politique. Bruxelles
1834. 8r.
MAC-Í'ARTHY (J.) Dictionnaire universel de géographie physique, politique, historique A: commerciale, contenant la d e Hi
scription détaillé des différentes régions du globe, ainsi que
tout c e qui est relatif à la forme actuelle des divers gouvernemens qui y existent, à 1' histoire, aux moeurs et coutumes,
aux croyances religieuses & à la legislation des peuples etc. etc.
Paris 1839. 8r.
2 köl.
MACCHIAVELLI (Nïcolo). Florentinische Geschichten. Übersetzt von Alfred Remuant. Leipzig 1846. k8r.
• — (Miklós). A' fejedelem. Kord. Perlaky Sándor. Pest 1848.
8r. br.
MAC CULLOCH (J. K. esq.) Handbuch für kaiilleule, oder
Übersicht der wichtigsten Gegenstände des Handels und Manufakturwesens, der SchilTfahrt und der Bankgeschäfte, mit steter Beziehung auf National-Oekonomie und Finanzen. Nachdem
Englischen des Dictionary practical, theoretical and historical of Commerce and commercial Navigation, in alphabetischer Ordnung frei bearbeitet, und mit den nölhigen Anmer-:
kungen und Zusätzen versehen von C. F. E. Richter. Stuttgart und Tübingen 1834. 8r.
3 köt.
—
A Statistical account of the british empire : exhibiting its
extent, physical capacities, population, industry, and civil
and religious institutions. London 1837. 8r.
2 köt.
MADARASSY (János, gojzesli.) A' magyar polgári törvénytudomány vázlata. Kelemen Imre, Markovics János, 's többek
után és a' legújabb törvények szerint közhasználatra rajzolva.
Eger 1845. 8r.
•MADARÁSZ (József, Kisfaludi j Hős regék a' magyar előidőből. Pesten 1831. 16r. br.
— és Malagécz (A.) Ne felejts. I. év 2 fúz. Pest 183 ' / . 12r.
2
MÄDLER (J. H. Dr.) Astronomische Briefe. Mitau 18'*6. 8r.
• — Die Centraisonne. 2-te Aufl. Mitau u. Leipz. 1847. 8r. br.
MAGAZIN für Geschichte, Statistik und Staatsrecht der österrei­
chischen Monarchie. Herausg. von einer Gesellsch. österreichi­
scher Gelehrten. Göttingen 1 8 0 / . 8r.
2 köl.
6
8
MAGDA (Pál.) Magyarországnak és a' határőrző katonaság vi­
dékinek legújabb statistikai és geographiai leírása. Pest 1829.8r.
MAGENDIE (Prof.) Vorlesungen über die physicalischen E r ­
scheinungen des Lebens aus d. Franz von Dr. Baswitz. Köln
1837. 8r.
•MAGISTRAT (Der — ) , die Verschönerungscommission und das
deutsche Theater in Pesth. (Als Ergänz, der Schrift: „Die
Städtefrage in Ungarn") Vom Verfasser des Bürger — ABC.
Wien 1848. 8r. br.
•MAGNETISCHE Lehre (Die —) der neuen Schule nach den
Vorlesungen des Gr. Franz Szapári von einem seiner Hörer.
Regensburg 1845. 8r. br.
MAGJVLV (Charles) Les Origines de Théâtre moderne ou h i stoire du génie dramatique depuis le 1er jusqu' au XVI-e s i ècle, précédée d' une introduction contenant des études sur
les origines du théâtre antique. Leipzig 1838. 8r.
MAGYAR (Ferencz,) Természeti jog vagy jog-philosophia. E'
tudomány állása szerint Némethonban. Franczia nyelven irta
Ahrens H. Eger 1850. 8r.
•MAGYAR ACADEMIAI Értesítő. I. év. I. III—V. sz. (1840. nov.
—1841. sept.) — VII. év I.—IX. sz. (1847. jan. — sept.) Pest br.
MAGYAR GRAMMATIKA, mellyet készített Debreczenben egy
magyar társaság. Bécs 1795. 8r.
•MAGYAR HELYESÍRÁS' és szóragasztás' főbb szabályai. A' m.
T. T. különös használatára. Második kiadás. Budán 1843. 8r. br.
MAGYAR (A' — ) NYELVNEK fényre bocsátott ágozati, néme­
tül irt munkáját magyarázván P. Bécs 1833. 8r.
— NYELV rendszere. Közrebocsátá a' M. tud. Társaság. Buda
1846. Sr.
MAGYAR (A' —) NYELVTUDOMÁNYNAK és nyelvphilosophiának
a' Parthenon magyar Grammatikájában felfedezett uj elvei. Egy
toldalékkal a' magyar Academia orthographiai szabályiról NagyEnyed 1840. 8r.
•MAGYAR SZÓKÖTÉS' főbb szabályai. Buda 1843. 8r. br.
•MAGYAR TUDÓS TÁRSASÁG (A') alaprajza és rendszabályai
Pesten 1831. 4r. br.
# _ Névkönyv. 1 8 3 6 — 4 2 ; 1846. Ruda 8r. 8 darab.
Magyar Törvénytár 1. Corpus Juris.
MAGYARKÁK 1845-ből. Lipcse 1845. 8r.
MAGYAREN-SPIEGEL, oder wahre Schilderung der Völker,
Verfassung und Richtung des ung. Reiches neuester^Zeit. Von
einem Magyaren. Leipzig 1844. 8r.
•MAGYARORSZÁG legjelesb gazdasági 's iparvállalatainak ismer­
tetése. Kiadja a' M. Gazd. Egyesület. I. Alcsuth. gazd. tekint.
Buda 1 8 4 1 . br.
•MÁHR (Antal) Kalauz. Pest 1848. 8r. br.
Mahrlon (.1) 1. Geschichte unserer Tage.
MAILÁTII (Johann Graf.) Der ungarische Reichstag im Jahre
1830. Leipzig und Pesth 1831. 8r.
»— Das ungarische Urbarialsystem. Pestli u. Leipz. 1838. 8r. br.
.— Mnemonik oder Kraft das Gedäclitniss nach Regeln zu stär­
ken u. dessen Kraft ausserordentlich zu erhöhen Wien 1842. 8r.
— Die Religionswirren in Ungarn. Regensburg 1845. 8r. 2 köt.
— Geschichte von Oesterreich I. Geschichte der earop.
MA JER (István). Népneveléslan. Budán. 1844. 8r.
— Színdarabok az ifjúság számára. Pest 1840. 12r.
Staaten.
*MAJORSZKY (János Dr.) Városaink philosophiai tekintetből.
1842. 8r. br.
MAKOLDY (Sámuel. A kosi |. Erdély n. fejedelemség alkotmánya.
Bedims József után németből lord. Kolozsvárit 1840. 12r.
»MALATIDES (Dániel. Dr.) Az önszeplőzés és ;r raraszálv.
Pest 1847. Sr. br.
Malfilatre. I. Boeles Français.
MALLET Northern antiquities, or"an historical account ol the
manners, customs. religion and laws, maritime expeditions and
discoveries, language and literature of Hie ancient Scandina­
vians. Translated from the French by Bishop Percy. New
edition, byJ. A. Blacktrell. To which is added an abstract of
the Kyrbyggja Saga by Sir Waller Scott. London. 1847. Sr.
.Malven 1. YMIder-Mayazin.
Malvina I. Kazinczy G
MANCH HERMÁKON (Politisch-kirchliches) von den Reformen
Kayser Josephs überhaupt vorzüglich in Ungarn mit nützlichen
Winken zur Richtung der Gesinnungen des Adels, der Geist­
lichkeit und des Volks auf den nächst bevorstehenden Reichs­
tag in Ungarn. (1700.) 8r
MAX5ÍÓ (Alajos). Mezőgazdaság népszerű kézi könyve. Schlipf
pályadíj! nyert munkája. Pest 1843. Sr.
MANTELL (Dr. Gideon). Ine Phänomene der Geologie, leicht
lässlich in Vorlesungen entwickelt. Beim Vortrage nach­
geschrieben von G. V. Hicha'dson Deutsch herausg. v. Dr. .1.
Hurkait. Mil einer Vorrede von Dr. .1. Nfigyerath. Bonn 1830.
«r.
"
2 köl.
Manuel de bibliogr. orientale I. IHhliothrra nrientalis.
--- des consuls I. M/Itiis,
— du libraire I. Unmet.
MANZONI (Alessandro Milanese). Opcrc var-e. Que contengono le tragédie, le poésie e la morale cattolica. (Collezione
(16 migliori autori ilaliani antichi el. moderni. Vol. III) Parigi
1843. 8r.
— Histoire de la Colonie infame. Traduite de 1' Italien par Autóin de Latour ; avec une préface du traducteur où sont analysés et traduites en partie les observations de P. Verri sur la
torture. Paris 1843. 8r.
MARBACH (l»r. G. 0.) Lehrbuch der Geschichte der Philososophic. Mit Angabe der Literatur nach den Quellen bearbeitet. 1. Abtheilung. Einleitung und Geschichte der griech.
Philosophie. Leipzig 1838. 8r.
MARCET rie la Hocke-Arnaud (Martial l' abbé). Mémoires
d'un jeune jésuite ou conjuration de Mont-Rouge développé
par des faits. 4 edition. Paris 1828. 8r.
MARCHAND ( P . IL Dr.) Du paupérisme. Paris I84.Y 8r.
— (h'. .M.) Le nouveau ('(inducteur de I' étranger à Paris en
1840. fa'. 2 l - é m e édition par K. 1/ocf/uart. Paris 1840. 12r.
MÄRCHEN (Das — ) vom gesliefellen Kater. In den Bearbeitungen von Slraparola , liasile, Perrault und Ludw. Heck.
Mit 12 Radirungen von Otto Speckler. Leipz. 1834. 4r.
MARGGRAFF (Hermann). Deulschland's jüngste Literatur—
und Cullurepoclie. Charaklerisliken. Leipzig 1831). 12i'.
•MARKHÓT (Imre). A" liűségóvó iniézcl. Ered. vigj. 3 felv.
Buda 1840. 8r. br.
MÁRKLY (Józsefi. Módszerlan. I. Pest 1844. 8r.
MARLINSZKY (Alex.) Gesammelte Schriften. Nach der 3-ten
Aull, aus d. Russ. von Ph. IMenslvin. III. Bd. Skizzen aus dem
Kaukasus. Leipzig 18-15. Sr.
MARMIER (Xaver) Lettres sin- I' Islande. Bruxelles 1837. 12r.
MARMONT (le maréchal, duc de Raguse). Esprit des institu­
tions militaires. Paris 1845. 8r.
— Voyage en Hongrie I. Raguse (Duc de — ) .
Mnrinontel. I. Poètes Français.
•MARQUARDT f Alex. u. Fried.) Geschichte des .Metallbergbaues
im Banale. Wien 1848. 8r. br.
MARRIOTT (William llr.J A collection ol english-plays or
mysteries. To which is prefixed, an historical view of this
description of plays. Basel. Paris 1838. 8r.
MARTENS (baron Charles de) Causes célèbres du droit des
"•ens Leipzig Paris l«27. 8r.
2 köt.
MARTENS (Ch. le bar. de) & Cussy (Ferd. le bn de) Recueil
manuel et practique de traités, conventions et autres actes dilomatiques
depuis 1' année 1760 jusqu' à 1' époque
actuelle. Leipzig 1846. 8r.
2 köl.
Martialis (M. Valerius) 1. Corpus- poet. lat.
MARTINEAU (Miss Harriet.) Contes sur 1' économie politique,
traduits de I' anglais par M. R. Maurice. Bruxelles 1834.12r.
6 rész.
5 köt.
— (Harriet). Society in America. Paris 1837. 8r. {Raurtry qyûp.
191—92).
2 köt.
— De la société américain. Traduit de 1' anglais par B. Laroche. Bruxelles 1838. I2r.
3 köt.
Mnrtiny (Dr. Ad.) 1. Gosse.
MÁRTON (Joseph). Lexicon trilingve lalino-hungarico-germanicum. Ad ductum lexici scholastici Schelleriani et KirschianoBorniani elaboratum. Viennae 1818. n. 8r.
2 köt.'
— Tabellarische Darstellung der ungar. Sprache in XII. Tafeln.
W e n 1839. {Tokban?,
MARX (Dr. K. F. H.) Erinnerungen nn England 1841. Braunschweig 1842. 8r.
MATHEMATIKAI műszótár. Közre bocsátja a M. Tud. Társ. Budán
1831. 8r.
MÁTHES (Joan. Nep.) Veteris arcis Strigoniensis, monumentorum ibidem erutorum, aliarumque antiquitatum lylhographicis
labulis ornata dcscriptio. Strigonii 1827. 4r.
Mathy l. Grellet-Wammy.
*MÁTRAY (Gábor). Emlékbeszéd Horvát István Széchényi-or­
szágos könyviári őr fölött, a' m. nem. Múzeumban 1847. jun.
13-án. Pest 1847. 4r. br.
«MATSPER. Das verkleinerte Grundeigenthum iu Bezug auf
Gewerbindustrie. Leipzig 1845. 8r. br.
MATTER (M.) De T état, politique et littéraire de 1' Alle­
magne. Paris 1847. 8r. 2 rész.
2 köt.
MATÍSIK (Andr.) Alphabetum & orthographia universalis. —
Ex naturae et artis observationibus deducla ac claborata. Boznaviac 1837. 8r.
MÁTYUS (N. J.) A' nemzeti lovag, azaz: a' lótudomány'vizs­
gáló ismeretére vezérlő rendszeres oktatás. Pest 1828. 8r.
2 rész.
— Lótudomány 2 részben 20 táblával. Pest 1845. 8r
i l A VER (Bonaventura). Die Juden unserer Zeit. Eine gedrängle
Darstellung ihrer relig. und polit. Verhältnisse in den 3 alten
Erdtheilen. Regensburg 1842. 8r.
— (Károly Ernest német munkája után fordította egy mezei
gazda.) Új és nevezetes e k e . mellyhez nem kell igazgató.
Grange János József franczia lóldmíves' találmánya. Egy k ó metszeltel. Pesten 1833. 8r. br.
MAZZIM (André-Louis). De 1' Italie dans ses rapports avec
la liberté et la civilisation moderne. Leipzig 1847. 8r. 2 rész
2 köt
MEDNYÁNSZKY (Alois Kreih. von). Malerische Reise auf dem
Waagflusse in Ungern. 2-te Ausg. Pest 1844. 8r.
— 1. Ilcrmayr.
Meggyes (Lajos) Erdélyi lant I. herényi.
MÉHES (Sámuel). Uli jegyzetek. Némelhon. Holland. Belgium
Schweiz. Tyrol. 1847. Kolozsvár 12r.
«MEINERT (Dr. K. W.) Drei Abhandlungen. I. Von den Rechten der Autoren bei neuen Auflagen etc. II. Über die Grunds,
von der Verbindl. zum öffentl. Brückenbau. III. Über die N o t wendigkeit einer Administrativjustizsache. Leipzig 1844. 8r. br.
MEINHOLD (W.) Maria Schweidler, die Bernsteinhexe. Der
interessanteste aller bisher bekannten Hexenprocesse. Berlin
1843. 8r.
MÉLANGES d' Économie politique. I. {Hume: Essais sur le
commerce, le luxe, 1' argent, I' intérêt de 1' argent, les impots, le credit public etc.
Forbonnais : Principes économiques.
Condillac: Le commerce L le gouvernement.
Condorcel: Mélanges d' économie politique.
Lavoisier & Isigrange. De la richesse territoriale du royaume de France. Essai d' arithmétique politique.
B. Franklin: La science du bonhomme Richard & autres
opuscules etc.) Paris 1847. 8r.
MÉLLIN (Gust. Heinr.) Geschichte Schwedens von den ältesten
bis auf die gegenwärtigen Zeiten für gebildete Leser. Aus dem
Schwedischen übersetzt von A. G. F. Freese. Berlin 1844. 8r.
MEMOIREN aus Algier, oder Tagebuch eines deutschen SLudenten in französischen Diensten. Von Hermann H- Bern
1837. 8r.
MEMOIRES lires des papiers d' un homme d'étal, sur les causes secrètes qui ont déterminé la politique des cabinets dans
les guerres de la révolution. Paris 1831—34. 8r.
13 köl.
— de Duchesse de Béni 1. bellement.
— „ Lucien Bonaparte 1. Bonaparte.
— „ Casanova 1. Casanova.
— „ Falckenskiold 1. Falckenskiold.
— „ Frédérique Sophie Wilh. Margrave de Bareith 1. Frédérique Sophie.
— de Lafayetle I. LofayeHe.
MEMOIBS of the margravine of Anspach 1. Anspach.
— of the limes of George IV. I. Diary illustrative.
MEMORABILIEN (Politische —) Aus Österreichs Neuzeit. Leipzig
1844. 12r.
Memoria Regum & Banorum Dalm., Croat., 1. Rattkay.
MENDELSSOHN s (Moses) Sämmtliche Werke. Ausgabe in einem Bande als Nalional-Denkmal. Mil dem in Kupfer gestechenen Bildnisse des grossen Weltweisen. Wien 1838. n. 8r.
•MÉNESKÖNYV (Országos) vagy is telivér lovak 's azok ivadékainak jegyzéke 1832-ig. I. köl. Szerk. gr. Ntidasdy Tamás.
Pest 1832. 8r. br.
Mentor 1. JS'ayy (Péler).
MENTOVICH (Ferencz). Lnio-dalok. Kolozsvár 1847. 8r.
MENZEL (Wolfgang). Geschichte der Deutschen bis auf die
neuesten Tage. 2-te Auflage in einem Bande. Stuttgart und
Tübingen 1834. n. 8r.
— Die deutsche Literatur. 2-te Auflage. Stuttgart 1836. 8r. 4
rész.
2 köl.
— Mythologische Forschungen und Sammlungen. I. Stultgart u.
Tübingen 1842. 8r.
MÉREY (Károly). Levelek Némethonból. Pest 1842. 8r.
MÉRIMÉE (Prosper). Notes d ' u n voyage dans 1' ouest de la
France. Extrait d' un rapport adressé à m. le ministre de
r intérieur. Bruxelles 1837. 12r.
Merobaudes (Flavius) I. Corpus poelar. lat.
•MÉSZÁROS (Károly). Országgyűlési teendőink. 1. Birtok- és
jogviszonyainkról. M. Ovár 1848. 8r. br.
METTERNICH. Leipzig 1844. IKr.
METZGER (J.) Landwirtschaftliche Pflanzenkunde oder p r a ctische Anleitung zur Kenntniss und zum Anbau der für ö c o nomie und Handel wichtigen Gewächse. Heidelberg 1841. 8r.
2 rész.
Mexico 1. Antiquités Mexicaines.
MEYER (Domherr). Russische Denkmäler in den Jahren 1828
u. 1835 gesammeil. II. Hamburg 1837. 8r.
— (Guido von) Reise durch die Schweitz, das südliche Frankreich , Italien, Tyrol und Raiern. Tagehuchbläller vom Sommer und Herbst 1835. I. Frankfurt am M. 1837. 12r.
(W. v.) Reisen in Süd-Africa während der Jahre 1840 und
1841. ReSchreibung des jetzigen Zustandes der Colonie des
Vorgebirgs der Guten-Hoffnung. Hamburg 1843. 8r.
MEYNERT (Hermann dr.) Geschichte Österreichs, seiner Völker und Länder und der Elitwickelung seines Staaten-Vereines
von den ältesten bis auf die neuesten Zeiten. IV. Gesch. Ungarns bis 1526. Pest 1845. n. 8r.
— 1. Galletli.
— 1. Illés és Szeh'ényessy.
Miatyánk 1. Szüle.
Mit HALD. Histoire des Croisades. 5-me édit. Paris 1838. 8r.
MICHELET Précis de 1' histoire moderne. Ouvrage adopté
par le conseil royal de 1' université de France & prescrit
pour I' enseignement de 1' histoire moderne ; suivie d'un p r é cis de r histoire moderne de la Belgique, par G. Guénot
• Lecomle. 6-mc édition. Bruxelles 1836. 12r.
2 köt.
— (J.) Du prêtre, de la femme, de la famille. Paris 1845.8r.
— Le peuple. Paris 1846. 8r.
— Histoire de la révolution française. Paris 1847. 8r. 2 köt.
— 1. Luther.
— I. Yico.
— (J.) & Qitinet. Des jésuites 4. édit. Paris 1843. 8r.
Mit ULLIS (Eduard). Die Völker der Südsee und die Geschichte der prol. und kath. Missionen unter denselben. Münster 1847. 8r.
MICHNAY (Endre Dán.) Statislika. Pozsony 1844. 8r.
— és Lichner (Pál.) Buda városának törvénykönyve
1421-ből. Ofner Stadlrecht. Pozsony 1845. 4r.
1244—
MICKIEWITZ (Adam). Vorlesungen über slawische Literatur
und Zustände. — Gehalten im College de France in den Jah­
ren von 1840—42. II. III. Leipzig u.' Paris 1843. 8r. 2 köl.
•JMICSKEY (Imre). Tagosztály. Kézikönyvül különösen tagosiló
földbirtokosok és bírák számára. Pápa 1846. 8r. br.
iMHIÁLKA (Antal). A' jegeczisme elemei. Hose Gusztáv után.
Pest 1843. 8r.
•MHIÁLOVITS (Dr. S.) lieber die Anwendung und Wirkung
der russischen Dampfbäder. Peslh 1841. 8r. br.
•MIKLÓS (Miklós, sófalvi). A' nevelők. Vigj. I felv. Németből
szabadon. Kolozsvár 1834. 8r. br.
MIKÓCZI (Jos.) Olinrum Croatiae liber nuns. Opus posthumum.
Budae 1806. Sr.
iMIKl'SAY (János). Magyar mutáló tükör, mellyel, ama T. N.
N. Horváth János úrlól 160 fr. jutalommal feltett örök emlé­
kezetre méltó hires, jeles, betses kérdésre: Ki a' magyar, törléneti, törvényes és polgári értelemben? s mi az ő köteles­
sége mint magyarnak? Készített egy magyar, a' ki igaz szivbül a' lenni halálig óhajt; nézd ki az? ill zárva találni nevét,
vagyis az említett jutalommal meglisztellelell. Budán 1827. 8r.
Miltenberg 1. Benigni.
Mill (James). Gesch. v. Brit. Indien. I. Geschichte der ausser euro]). Staaten.
MILLAKOWHIl (J. Nep.) Nicolas Zrínyi, Banns de Croatie,
Dalmatie & Slavonic. Traduile de I" allemand k rédigée en
prose. Pest 18;i5. 8r.
MILLE ET UN JOURS ( L e s — ) contes persans, turcs el chinois
traduits par Petit de la Croix, Cur donne, Cazoltc, & aug­
mentés de nouveaux contes Iraduits de 1' Arabe par M. St.—
Croix l'ajot. Edition illustrée. Paris 1843. n8r.
Millevoyc 1. Poètes
Français.
MILITÄRISCHE Rricfc eines Verstorbenen an seine noeh lebenden Freunde, Adorf 1841. 8r.
Militär-Schematismus 1.
Schematismus.
MILMAN. The poelical works of Mi/man, Bowles, Wilson,
and Birrrg-Cornwall.
Complete in one volume, Paris — nSr.
Milne 1. Nagy Péter.
MI LOT AI (Ferencz). Az erdélyi gazda. Kézikönyv a" gazdaságot
alaposan tanulni i»-vekezők számára. Nagy-Enyeden IS^hm.
Sr. 2 rész.
*MILOTAI (F.) A' szőllőmivelés és borokkal való bánás. N. Enyeden 1839. 8r. br.
MILTITZ (Alex. de). Manuel des Consuls. Londres & Berlin.
1837—1839. 8r.
2 köl.
Mindszenti (Sámuel). A' religióról való históriai Lexicon. 1.
Broughton.
MINERAL-RÄDER. (Ausführliche Beschreibung sämmtlicher — ) .
Gesundbrunnen und Heilquellen des Königreichs Ungarn, Croalien, Slavonien und Siebenbürgen, hinsichtlich ihrer chemischen
lleslandlheile, medicinischen Wirkung&le. elc. Kaschau 1834. 8r.
"MINISTERE (Le
) de la réforme A le parlement réformé. P a ­
ris 1833. 8r. br.
*MINUTOLI (.11- K. von). Topogr. L'ebersichl der Ausgrabun­
gen gricch., röni., arab., und anderer Münzen und Kunstge­
genstande. Rellin 1843. 8r. br.
M I R U S S (Alexander). Das Seerechl und die Fluss-SchilH'ahrl
nach den preussischen Geselzen, mit Rücksicht auf die wich­
tigsten fremden Seegesetzgebungen, systematisch bearbeitet.
Leipzig 1838—39. 8r.
2 köl.
MIRZA (Mohammed Ibrahim). Grammatik der lebenden persi­
schen Sprache. Aus dem Engl, übers, u. umgearb. von Dr. II.
L. Fleischer. Leipzig 1847. 8r.
MISANTHROPE ( L e — ) . Comédie en cinq actes. Représentée le
4 juin 166G. (Czim nélkül). 8r.
*MISZLAY (Malyus ). Körömkor vagy az emberi köröm minden
nyavalyáinak alapos gyógymódja. Budán 1842. 8i-.br.
*MITIS (Fcrd. Ritler v.) Geschichte des Wiener Donau-Canales. Wien 1835. 8r. br.
MITTERMAYER (C. J. A.) Has deutsche Strafverfahren in
Fortbildung durch Gerichts-Gebrauch und Parlicular-Geselzbücher, und in genauer Vergieichung mit dem französischen und
englischen Straf-Processe.' Heidelberg 1 8 3 9 - 4 0 . 8r. 2 rész.
2 köt.
— Die Slrafgeselzgebung in ihrer Forlbildung geprüft nach den
Forderungen der Wissenschaft und nach den Erfahrungen über
den Werth neuer Gesetzgebungen, und über die Schwierigkei­
len der Codification, mit vorzüglicher Rücksicht auf den Gang
der Rerathungen von Entwürfen der Straf-Gesetzgebung in
constitulionellen Staaten. Heidelberg 184 y . 8r. 2 rész.
3
— Italienische Zustände. Heidelberg 1844. 8r.
MITTERMAYER (C. J. A ) Die Mündlichkeit, das AnklagePrincip, die Öffentlichkeit und das Geschwornen-Gericht in ih­
rer Durchführung in den verschiedenen Gesetzgebungen. Stutt­
gart u. Tübingen 1845. 8r.
*MITTERMA1ER a' magyar büntető törvénykönyvi javallatról.
Pest 1843. 8r. br.
MITTHEILUNGEN aus dem Keise-Tagebuche eines deutschen
Naturforschers. England. Basel 1842. 8r.
MOCSÁRY (Antal). Nemes Nógrád vármegyének históriai, g e o graphiai és statistikai esmértetése, Kézre metszett rajzolatokkal.
Pesten 1826. 8r.
4 köl.
•MOCSI (Mihály D.) Elmélkedések a' physiologia és psychologia körében különös tekintettel a' polgári és erkölcsi nevelés­
re. Budán 1839. 8r. br.
Moeurs et usages des Turcs. I. Guer.
— & costumes des tous les peuples. I. Wahlen
MOHL (Robert). Die Verantworlichkeit der Minister in Einherr­
schaften mit Volksvertretung. Tübingen 1837. 8r.
Mohuike 1. Tegner.
MOLIERE. Oeuvres avec des notes des tous les commenta­
teurs. Paris 1841. 8r.
2 köl.
— Sämmtliche Werke. Übersetzt von L. liraunfels, F. Dcmmler, E. Duller. F. Freiliqrath elc. etc. Herausgegeben von
Louis Lax. Ausgabe in einem Bande. Mit Moliére's Portrait.
Aachen und Leipzig 1838. 8r.
— 1. Játékszín (külföldi).
MOLL (L. — Prof.) Beschreibung einer landwirtschaftlichen
Reise durch mehrere Theile des nördlichen Frankreichs. Deutsch
von Dr. A. G. Schweitzer. Nebst einer lilhographirten Abbil­
dung. Dresden und Leipzig 1836. 8r.
MÖLLER (G. H.) Geogr.-statistisches Handwörterbuch über alle
Theile der Erde mit besond. Berücksichtigung des Stielerschen
Hand-Atlasses. I. Gotha 1840. 8r. (folgt.)
— (J. H. Dr.) Palaeographische Beiträge aus den herzoglichen
Sammlungen in Gotha. Orientalische Palaeographie. Heft I. Eis­
leben 1844. fol.
*MOLLET (Jean Etienne). Notice historique sur 1' établisse­
ment & le progrés de la sociélé pour 1' amélioration morale
des prisonniers. Amsterdam 1838. 8r. br.
MOLNÁR (Alb. Szenicziens.) et Beer (Joan. Christoph). Diclionarium quadrilingve latino-ungarico-graeco-germanicum innu-
meris vocibus, plirasibus, formulis loquendi & proverbiis cum
quantitale syllabarum indiceque graeco & germanico bac in
quarta editione locupletatum, duabus Partibus distinclum, inque usum Scholasticae juventutis accomodatum.. Noribergae
1T08. 4r.
2 köt.
MOLNÁR (Sámuel). A' megtért Moór. Históriai dráma, 4 felv.
S. Patak 1826. 8r.
— (Sándor, felapáthi). Magyar nyelv eredete. Néhai
József kéziratából. Pozsony" 1844 8r.
Keresztény
MOMMSEN (Theodor Dr.) Die römischen Tribus in administrativer Beziehung. Altona 1844. 8r.
*MONACHOLOGIA liguris ligno incisis illustrata. Monacologie illustrée de figures sur bois. Paris 1844. 16r. br.
MONCEL (Th. le V-le du) Athènes monumentale et pittoresque.
Collection composée de quatorze planches lithogr. d'un P a n o rama de la ville et d'un texte explicatif avec gravures sur
bois. Paris 1846. fol.
MONE (F. J.) Schauspiele des Mittelalters. Aus Handschriften
herausgegeben und erklärt 1. Karlsruhe 1846. 8r.
MONTAIGNE (Michel, Seigneur de) Les Essais. Nouvelle edition exactement purgée des défauts des précédentes, selon le
vray original. Paris 1652. fol.
MONTESQUIEU, Oeuvres. Avec les notes de tous les commentateurs. Édition publiée par L. Panellé. Paris 1826. 8r.
8 köl.
— A' Törvények lelkéről. Fordítatott a' párisi 1816-dik eszten­
dei kiadás szerint. Pozonyban 1833. 8r.
3 köl.
Montgomery 1. Rogers.
Montholon 1. Napoleon.
Monti 1. Homer.
MONUMENTA Boica. Edidil Academ. Scientiar. elect. Monachii.
1763—1810. 4r.
19 köl.
— Arpadiana 1. Endlicher.
— Germaniae 1. Pertz
MONUMENTS des victoires & conquêtes des français de 1792—
1815. Recueil de tous les objets d'art, arcs de triomphe, c o lonnes, basreliefs, routes, canaux (9—25. livraison.) Paris
1819. 4r.
— de Yu 1. Hager.
MOORE (Thomas Esq.) Works — accurately printed from
the last original editions with critical notes and a sketch
of his life. A new edition complete in one volume. Wilh the
protrait of the author. Leipz 1838 8r.
— Egy Irlandus' utazása az igaz vallás fölkeresése végeit. Irland
népe' ősi hitének védelmére jegyzékkel fölvilágosítva. NagyVárad 1836. 8r.
»MORACZEWSZKI (Andreas.) Sendschreiben an Herrn Heinr.
W uttke, die polnische Frage betreffend. Leipzig 1846. 8r. br.
T
*MORDTMANN (A. 0.) Kurze Beschreibung von Magrib el
Aksza oder Schilderung der Staaten von Marokko. Hamburg
1844. 8r. br.
MOREAU-CTIRISTOPHE (L. M.) De la mortalité et de la
folie dans le régime pénitentiaire. Mémoire présenté à 1' académie royal de mèd. de Paris. Paris 1839. 8r.
*MOREL (A.) Über die Ermordung des P. Thomas in Damaskus. Nürnberg 1843. 8r. br.
MORGAN (Lady) La France ; traduit de 1' anglois par A. J. B.
D. 2. edition, Paris & Londres, 1817. 8r.
2 köl.
* _ La France en 1829 & 1930. Traduit de 1' anglais parMUe.
A. Sobry. Paris 1830. 8r. br.
MÓROCZ (Ferencz.) Franczia nyelvtan, uj és könnyen megfogható tanitásmód szerint különös tekintettel az öntanilásra a'
magyar ifjúság számára. Bécs 1843. 8r.
»MOSAIK. Aus dem ung. übers. Leipzig 1844. 8r. br.
MOSBLECH (Boniface.) Vocabulaire Océanien - français &
français — océanien , des dialectes parlés aux iles Marquisot.
Sandwich, Gambier ele. Paris 1843. 8r.
*MÓTH (Endre.) Rövid értekezés a' nemzetiségről. Pesten
1833. 8r. br.
MOZAIK. Lipcse 1844. 8r.
MRÁZ (Mihály.) Országos nemes-e' a' magyar alrendű pap?
Pest. 1842. 8r.
MUCH AR (Albert.) Geschichte des Herzoglh. Steyermark. Grätz
1844. 8r.
3 köt.
Műcsarnok 1. Kazinczy G.
*MUHL (Hofr. Dr. Georg.) Die westeuropäischen Eisenbahnen
in ihrer Gegenwart und Zukunft Mitteilungen aus einem,
während der Eisenbahnfahrten in Belgien geführten Tagebuche
nebst einem Plane. Carlsruhe 1838. 8r. br.
*MÜLLER (Alexander) Über die Aristokratie des Geldes, den
Üllra-Industrialismus und den Pauperismus; mit Andeutungen
[Vir die National-Oekonomische Gesetzgebung. Halbronn 1839.
8r. br.
— (August.) Allgemeines Wörterbuch der Aussprache ausländischer Eigennamen , nebst einer allgemeinen Aussprachlehre.
Ein Handbuch für gebildete aller Stände. 2-te Auflage. Dresden und Leipzig 1839. 8r.
MÜLLER ("Carl Otto Dr.) Über die Verbrechen gegen die
materielle Integrität der Eisenbahnen. Leipzig 1846. 8r.
— (Ferdinand Dr.) Über den Organismus nnd den Entwikelungsgang der politischen Idee im Alterthum oder die alte Geschichte vom Standpunkte der Philosophie. Berlin. 1839. 8r.
— (Ferd. Heinr. Dr.) Die deutschen Stämme und ihre Fürsten,
oder historische Entwickelung der Territorial-Verhältnisse
Deutschlands im Mittelalter. Berlin 1 8 4 / 8r.
4 köt
3
4
— Schwill ( C A ) und hämo. Preisschriften über die Schaafpockenimpfung. Potsdam 1837. 8r. br.
— (Johannes v.) Sämmtliche Werke. Stuttgart, u. Tübingen
1831/4. 12r.
40 köt,
* — (Dr. Joseph). Albanien, Rumelien und die öslerr.-motenegi'inische Gränze. Mit einer Vorrede von Dr. P. J. Schafati/t
Prag 1844. 8r. br.
— (Karl Aug. Dr.) Statistisches Jahrbuch für 1845—46. Leipzig.
8r.
'
2 köt.
— (Karl Oltfried). Geschichte der griechischen Literatur bis auf
. das Zeitalter Alexanders. Nach der Handschrift des Verfassers
herausgegeben von Dr. Eduard Müller. Breslau 1841. 8r.
2 rész
2 köt.
— Geschichte hellenischer Stämme und Städte. Zweite, nach
den Papieren des Verfassers berichtigte und vermehrte Ausgabe von F. W. Schneidewin. Breslau. 1844. 8r.
3 köt.
— (Willi.) Gross-Nowgorod der Freistaal der russischen Slawen.
Schaltenbilder der Vergangenheit. Berlin 1843. 8r.
—
Geschichte und System
gen. 1844. 8r.
der Alldeutschen Religion. Göltin-
MÜLLER-JOCHMTS (Mauritius). Das allgemeine Völkerrecht.
1. Geschichte des Völkerrechts im Alterthum. Leipzig 1848. 8r.
M Ü X C H (Ernst). Geschichte der neuesten Zeit von dem Ende
des grossen Kampfes der europäischen Mächte wider Napoleon
Bonaparte; bis auf unsere Tage. Leipzig und Stuttgart 1833—
1835. 8r. 6 rész.
7 köt.
MÜNCH (Ernst). Supplementband 1. Kottenkamp.
— und Bacherer (Gustav, Dr.) Taschenbuch der neuesten
Geschichte. Carlsruhe 8r. 1836—38.
— Allgemeine Geschichte der katholischen Kirche von dein Ende
des Tridentinischen Gonciliums bis auf unsere Tage.
I. köt. Era Paolo Sarpi, sein Kampf mit dem römischen
Curialismus und dem Jesuitismus. Karlsruhe. 1838. 8r.
VI. köt. Geschichte des Emser Kongresses und seiner Punklacle. Karlsruhe. 1840. 8r.
— Denkwürdigkeiten zur politischen, Reformations- und SittenGeschichte der drei letzten Jahrhunderte. Mit besonderer Rück­
sicht auf die Auswüchse der institute des römischen Pabstlhums,
des Jesuitismus und der Möncherei. Stuttgart 1839. 8r.
— 1. Prokesch.
Artistisches —
München
1. Schaden.
Gelehrtes —
MUNDE (Karl). Die Gräfenberger Wasserheil-Anstalt und die
Priesznitzische Gurmethode. Ein Handbuch. 4. Aufl. Leipzig
1840 8r.
MÜNDT (Theodor). Die Kunst der deutschen Prosa. Aeslhelisch;
literargeschichtl., gesellschaftlich. Rerlin 1837. 8r.
— Spaziergänge und Weltfahrten. I Briefe aus London. Tage­
buch aus Paris. II. Deutschland in Erankreich. III. Ausilug
durch die Schweiz nach der Provence. Altona 1838—3D.
8r. 3 rész.
2 köt.
— Thomas Müntzer. Ein deutscher Roman. Altona, 1841. 8r.
3 rész.
— Allgemeine Literaturgeschichte. Berlin. 1846. 8r.
3 köl.
MUNKALATJAI a' pesti Nevendék papság' Magyar Iskolájának
I _ V ; VIII; XI. Pesten Budán 1 8 3 3 - 4 4 . 8r. 7 rész.
5 köl.
MIXKÁTSY (János). Rajzolatok. Az élel'köréből. Pest 1833. 12r.
Muntancr (En Ramon). Chronik. 1. Lam.
MURGU (E.) Widerlegung der Abhandlung, welche unter dem
Titel vorkommt: Erweis dass die Wallachen nicht römischer
Abkunft sind und diess nicht aus ihrer ilalienisch-slavisclien
Sprache folgt; in die Wallachisehe Sprache üherselzt durch
S. T. in Ofen 1830. «r
MIJSÄUS (I. K. A.) Volksmärchen der Deutschen. Prachtausgabe
in einem Bande. Herausgegeben von Julius Ludwig kite. Leipzig
1842. n. 8r.
•MUSEE ROYAL des Antiques du Louvre (Description du — )
par M. le Cte de Quruc. Paris 1830 8r. br.
MUSIKALISCHES Convers.-Handlexicon 1. Scttlting.
MUSLAY (Emerich, von Boros-Jenő.) Vereinigung aller Reli­
gionen in der Religion Jesu. Eine neue noch in der Welt
unbekannte Erklärung aller Geheimnisse des alten und neuen
Testaments, der vorzüglichsten Evangelien und Schriften der
Propheten &c. &c. Leipzig 1847. 12r.
•NACHLESE auf dem Felde der ungr. und sieb. Geschichte von
A. K. Kronstadt 1840. 8r. br.
Nachtseiten der Gesellschaft 1. Diezmann.
Nádasdy (Tamás gr.) 1. Méneskönyv.
NAGEL (Dr. Chr. Hein.) Reise-Erfahrungen über den gegen­
wärtigen Zustand des Realschulwesens in Deutschland. Ulm
1844. 8r.
NAGLER (G. C. Dr.) Albrecht Dürer und seine Kunst. Mit Dü­
rers Bildniss nach dem Originale in der königl. Pinakothek zu
München. München 1837. 8r.
NÁGORSKI (Bódognő). Elmélkedések a' nőnem erkölcstani
köréből. Pest 1847. 8r.
NAGY (Elek). Napi eszmék. Pesten 1840. 8r.
— (Ferencz, Vályi). Polyhymnia. Két könyv. S. Patak 1820. 8r.
— Mentor. Erdélyi népkönyv. Közhasznú ismeretek tára a' honi
szorgalom 's értelmesedés előmozdítására. írják többen. K o ­
2
lozsvár 184 /3 8r.
2 köt.
— Iliász 1. Horner.
• - Pálinkaveszély és a' mérsékleti egyesületek. Kolozsvár 1843
8r. br.
— (Ignác). Argyrus királyfi, tüneményes életkép négy rámában,
előrajzzal és utóábrázolattal. Budán 1840. 8r.
— Szinműtár. Buda 1839—43. 4r.
4 köt.
Tartalma : 18 eredeti szinmű. Csató P . , Eördögh Istv. 2,
Gaal 4 , Garay, Katona Józs., Kovách L . , Kovács P., Kuthy
2 , N a g y i . , Szigligeti 3 , Vahot I. — 36 fordított szinmű:
Amália szász h g n ő , Arago, Bayard, Bon, Bulwer, Calderon,
18
Delavigne, Dinaux és Legouvé, Dumas 2 , Dunkel, Gutzkow,
Halm, Hugo V. 2 , Malehlle, Müllner, Pyat, Raupacli, Schil­
ler 3 , Schneider, Scribe 8, Silvio Pellico, Shakespeare, Steigentesch, Toepfer 2. — Összesen 54 szinmű, 11 magyar 's
24 külföldi szerzőtől.
NAGY (Ignác) Munkái. 1. Beszélyek. 2. Torzképek. 3. Hajdan és
most. Budapest 1843—5. 8r.
9 köt.
—
—
—
—
—
Magyar titkok. Pest 1844—5. 8r. 12 rész.
Menny és pokol. Pest 1846. 8r. 3 rész.
Szúnyogok. Pest 1848. 8r.
1. Játéksain (ered.)
1. tiegénylár (külf.)
2 köt.
*— (Imre) Emlékezete és versei. (A' Kisfaludy-Társaság Évlapjaiból külön kiadva). Budán 1841. 8r. br.
— (Károly). Elemi arithmologia. Arithmographia.
I. Arithmetika. Számirás különös jegyekkel. Bécs 1835. 8r.
II. Elemi algebra. Számirás közönséges jegyekkel. Bécs
1837. 8r.
2 köt.
— A' kis számító. Magyar gyermekek' kézikönyve. Második nyom­
tatás. Bécs 1837. 8r."
— A' term. szám. logar. I. Habbage.
— (Leop.) Jus Transsylvanico-Saxonicum. Andoré- quondam Ladislao ISugy de Branyitska. Glaudiopoli 1845. 8r.
— (Ludov.) Nolitiae politico-geographico-slalislicae inclyti Regni
Hungáriáé parlinmque eidem adnexaruui. Budae 1828.8r. 2 köt.
— (Nep. János). Hierolexicon Polymalhicum latino-hungaricum.
Latin-magyar köztanulalos egyházi műszőlár. Koszorúzott p á ­
lyamunka. Szombathely 1845. Pr.
— I. Nyelptud.
pályám.
— (Pál, Fogarasi). A' véres örökség. Szomorújáték kél felv. Vá­
sárhelyen 1827. 8r.
— Záh Klára. Magyarlörléneli dráma három szakaszban. M. Vá­
sárhelyen 1839* 8r.
— (Péter) Kék könyvtár. IV. szállilm. Myfhologia. Lamé Fleury
után. Kolozsvár 12r.
— Állattan. Tanodái kézikönyűl irta Mi/ne Edvárd. Egész Frank­
honban törvényesen beveti tanodái kézikönyv. Ford. Kolozsvár
184 . 8r. 2 rész.
'
2 köt.
fi/
7
39
NAPLÓJA az 1 8 / - k i főrendi üléseknek. Pozsony 1840. fol.
—
„ 184 /«.
„
„
„
184»A. fol. 4
rész.
2 köt.
— az 184 /«. magyarországi közgyűlésnek. Pozsouy 1843. fol. 5 r.
3 köt.
— „ 184Vs.
„
„
„
1848. fol.
10
3
3
NAPOLEON. Oeuvres choisies. Mises en ordre et précédées d'
une étude littéraire par A. Pujol. Paris 1843. 8r.
— Mémoires pour servir á 1' histoire de France sous Napoléon,
écrits â Sainte-Hélône, par les généraux qui ont partagé sa
captivité, & publiés sur les manuscrits entièrement corrigés de
la main de Napoléon. Paris 1823—4. 8r.
7 köt.
NAPOLEON dargestellt nach den besten Quellen von H. Leipzig
1 8 3 6 - 9 . 8r.
2 köt.
*— (Funérailles de I' empereur—). Relation officielle publ. par
Ferd. Langte. Paris 1840. 4r. br.
— császár élete és az 1792-ki forradalom rövid vázlata. (Ha%liit után.) Pest 1850. 8r.
2 köt.
— 1. Damas.
— I. Illés és Szekrényessy.
— 1. NorcinsNapoleons Album I. Hi inckmeier.
NATIONAL-ÖKONOMEN (Die — ) der Franzosen und Engländer. Herausgegehen von Max Stirner. Leipzig 184*| . 8r. 10
rész.
6 köt,
I—IV. k. Say (J. B.) Ausführliches Lehrbuch der prakt.
polit. Ökonomie. Von Max Stirner. Leipzig 1845.
V—VIII. Smith (Adam). Untersuchungen über das Wesen
und die Ursachen des Nationalreichthums. Von Max Stirner.
Leipzig 184 /,IX—X. Proudhon (P. J.) Die Widersprüche der Nationalökonomie, oder die Philosophie der Noth. von Wilhelm Jordan. Leipzig 1847.
Nalur- und Kunstlexicon 1. Lippold.
NAUMANN (F.) Der Tod in allen seinen Beziehungen, ein W a r ner , Tröster und Lusligmacher. Dresden 1844. 12r.
7
6
NAVIER (M,) Résumé des leçons données á f école des ponts
et chaussées, sur 1' application de la Mécanique á 1' établissement des Constructions & des Machines. Nouvelle édition.
Bruxelles 1839. n. 8r.
NEBENIUS (Dr. C. T.) Der Deutsche Zollverein, sein System
und seine Zukunft. Carlsruhe 1835. 8r.
Nefelejts
( 1. hovacsoczy.
( 1. Madarász.
•NÉHÁNY ÉSZREVÉTEL. Báró Wesselényinek ezen munkájára:
„Szózat a' magyar és szláv nemzetiség ügyében" és a' magyar
szlávokhoz intézett tanács egy idegen baráttól. Lipcse 1843.
8r. br.
N E 1 G E B A U R (J. F.) Handbuch Túr Reisende in Deutschland.
Leipzig 1843. 8r.
Nemesin nus (M. Aurelius Olympius) 1. Corpus poet. Lat.
NÉMETHY (József.) A' tüdővész gyógyítható. Dr. fíamadoe
HopkiuH Ferencztől. Angolból fordította Dr, Uohnbaum Károly,
magyarázta
Pest 1836 8r.
— Szelelő méhtenyésztés vagy a' méhtenyésztésnek új módjáról, és.
a' méhkasoknak új neméről, mellyekben évenként 296 font mézet
szüretelhetni. Nutt Tamástól. Közrebocs.
Kassán 1836. 8r.
NEMZETI (A') jóllétről. Irta gr. B. D. Bécs 1831. 8r.
NEMZETI ÖRÖMEMLÉK. Főherczeg József nádorispán ő fensége
félszázados nádorsága ünnepének dicsőítésére 1846-ban. Pest
1846. h. 4r.
— Almanach 1. Almanach.
— Dalok és marsok 1. Dalok.
— Színházi zsebkönyv 1. Zsebkönyv.
— Szinműtár 1. Obernyik.
NENDTVICH (Károly.) Az életműtlen műipari vegytannak
alapismeretei. Iparegyesületi felolvasásokhoz alkalm. Számos fá­
ba metszett rajzokkal. Pest 1844. 8r.
— Magyarország legjelesb kőszéntelepei vegytani 's műipari lekintetb. Pest 1851. 8r.
Népdalok és Mondák 1. Erdélyi (Ján.)
•NÉPÜGY. Paris 1847. 8r. br.
NETTEMENT (Alfred.) Mémoires historiques de S. A. R. Ma­
dame Duchesse de Berri, depuis sa naissance jusqu' à ce
jour. Bruxelles 1837. 12r.
3 köt.
NEUGEBAUER (Joseph.) Organische Darstellung der gesammten finanziellen Staatsverwaltung und des Controlwesens. Wien
1845. Sr.
NEl'MANN (Karl Fridr.) Geschichte des englisch-chinesischen
Krieges. Leipzig 1846. 8r.
. Nevelési Emléklapok 1. Teichengräber.
NEVELŐ (A' sokat tapasztalt — ) beszélgetései, természet csodái,
természet nevezetességei, és művészeti tárgyak felett. Egy hasz­
nos olvasókönyv, mellyet a' m. ifjúság számára honosított St. J.
2-dik kiadás. Kassán 1838. 8r.
Névtára (A' magyarhoni ágost. hitv.) 1. Székács.
NEY (Ferencz) Színmüvei. Pozsony 1840. 8r. 2 rész.
— A' népnevelés hatása Magyarhon népeinek erkölcsiségére. A'
m. Tud. Társ. által 1847-ben koszor. pályamű kiadla a' m.
Irodalom-terjesztő társulat, Pest 1848. 8r.
— 1. Nemzeti öröm-emlék.
Niehuus 1. Report.
Nicole 1. Pascal.
NIEBELUNGENLIED. (Das) Uebersetzt von Gotthard Oswald
Morbach. Mit Holzschnitten nach Originalzeichnungen von
Eduard Bendemann und Julius Hühner, Denkmal zur 4-ten
Säcularfeier der Buchdruckerkunst. Leipzig 1840. 4r.
NIEBUHR (B. G.) Römische Geschichte. Berlin Jena 183 'As.
8r.
5 köt.
— Nachgelassene Schriften, nicht philologischen Inhalts. Ham­
burg 1842. 8r.
— Geschichte des Zeitalters der Revolution. Vorlesungen an der
Universität zu Bonn im Sommer 1829. gehalten. Hamburg
1845. 8r.
2 köt.
— (M.) Description de' 1' Arabie d' après les observations et
recherches faites dans le pays même Paris 1779. 4r. 2. rész,
•NIEDERGESEES (J. B.) Rövid oktatás a' Lenn-vetésre, &c.
&c. Egy ujdonnan feltalált igen czélszeres Len-törő gépely'
rajzával és leírásával. Kassán 1838. 12r. br.
NIEMCEWICZ (Julian Ursin.) Meine Gefangenschaft zu St.
Petersburg, in den Jahren 1794 — 95 — 96. Nachgelassenes
Werk, Deutsch von Dr. Ludvig Eichler. Leipzig 1843. 12r.
•NIESZNER (Stepb.) Dissertatio inauguralis medica de Pneumonorrhagia. Pest 1837. 8r. br,
NIMRÓD. Sporting. Embellished by large engravings and vi­
gnettes illustrative of british field sports, from pictures pain­
ted by T. Gainsborough, R. A. E. Lnnilseer, R. A., A. Coo­
per, R. A. Charles llankock, J. F. Lewis, W. Barrautt &c.
With literary contributions by Thomas Hood esq.. John Ha­
milton Reynolds, esq. &c. London 1838 4r.
Nippon I. Siebo/d.
NISARD (M. D.) Éludes de critique et d' histoire littéraire.
Bruxelles 1839. 16r.
— Histoire de la literature française. Paris 1844. 8r. 4. rész.
2 köt.
Nodier & Lurine l. Paris.
NOEL (R. R. von) Grundzüge der Phrenologie oder Anleitung
zum Studium dieser Wissenschaft, mit Berücksichtigung der
neueren Forschungen auf dem Gebiete der Physiologie und
Psychologie. 2-te Aufl. Dresden u. Leipzig 1847. 8r.
NÖGGERATH (Dr. Jacob) Ausflug nach Böhmen und dieVersammluog der deutschen Naturforscher und Aerzte in Prag
im Jahr 1837. Bonn 1838. 8r.
Nógrád megye I. Srêler.
NORMANN (Hans.) Ungarn das Reich, Land und Volk wie
es ist. Nebst freimüthiger Beleuchtung der ungarischen Reichstagsverhandlungen in den Jahren 1830. 1832. und 1833. II.
Leipzig 1833. 8r.
NORVINS. (de) Histoire de Napoléon. 7 edition, revue, corrigé & augmentée par 1' auteur. Bruxelles 1836. 8r.
2 köt.
NOTHOMB. Essai historique et politique sur la révolution
belge. 2-me edit. Bruxelles. 1833. 8r.
— Historisch-diplomatische Darstellung der völkerrechtlichen Begründung des Königreichs Belgien. Nach dem Französischen
bearbeitet, mit Anmerkungen und Zugaben von Dr. Adolph
Miclmelis. Stuttgart und Tübingen 1836. 8r.
«NOTIZEN (Einige) über das nord-afrik. Küstenland. Berlin 1837.
8r. br.
NOUVELLES LETTRES Provinciales ou lettres écrites par un
provincial à un de ses amis sur les affaires du temps, par 1'
auteur de la Revue politique de 1' Europe en 1825. Paris
1825. '8r.
*NOVÁK (Dániel.) Hajdan-, közép- 's ujabbkori hiresb képirók,
szobrászok 's rézmetszők éietrajza. Buda 1835. 8r. br.
NOVALIS Schriften. Herausgegeben von Ludwig Tieck und Fr.
Schlegel. 5. Aullage. Berlin 1837. 8r. 2 rész.
Növendék papság (A' pesti) munkálatai 1. Munkálatai.
NOVOTNY (Jak. Jos. Dr.) Österreichs Jurisdielions-Normen
Wien 1845. 8r.
2 köt.
NÜRNBERGER (Jos. Emil. Dr.) Populäres astronomisches
Hand- Wörterbuch. I. (A. — K.) Kempten 1846. 8r. (folgt.)
Nutt 1. Némethy.
Nyelvemlékek (Régi magyar) 1. Döbrentei.
NYELVÉSZETI PÖR. Még egy szó tán idején is túl. Z. i. K. I.
N. Enyeden 1838. 12r.
*NYELVPRITTY, vagy az iró mint kérő. Vigj. 1 fetv. Különbfé­
le irományokból összeszedte és játékszínre alkalmaztatta M. K.
Kassa 1833. 8r. br.
NYELVTUDOMÁNYI pályamunkák. Kiadja a' M. Tud. Társaság
I—IV. Rudán 1834—46. 8r.
2 köl.
I. A' m. nyelvbeli ragasztokok és szóképzők Csaló Páltól.
II. 1) A' m. nyelv gyökérszavai. D. Engel Józseftől. 2 ) Tisz­
ta magyar gyökök. Nagy Jánostól.
III. A' m. szókötés szabályai. Szilágyi Istvántól.
IV. Magyar ékes szókötés. Szvorényi Józseftől.
NYIRY (István.) A' Tudományok öszvesége. S. Patakon 1829. 8r.
-OBERNYIK (Károly és Valiol Imre). Nemzeti szinműtár. I. II. III.
fűz. Pest 1846. 8r. br.
•ORSERVATIONS sur les votes de quarante-un conseils généraux
de département, concernant la Déportation des forçats libé­
r é s , présentées à Mr. le Dauphin par un membre de la Soc.
pour r amelior. des prisons. Paris 1828. 4r. br.';
OTONNELL (John). Life und speeches. Ediled by his son.
Dublin 1846. ii8r.
2 köt.
— Über Irland und die Irländer. — Nach dem Englischen von
Adolf Höllger. I köl. Leipzig. 1843. 8r.
— und sein Prozess. Creíeld 1844. 12r.
•ODART (Comte). Compte rendu d' une mission en Hongrie
dans I' intércl de I' industrie, viticole et oenologique. Tours
1839. 8r. br.
OECONOMIE-Geselzgebung (Landes —) des Königr. Hannover.
Hannover 1846. 8r.
Oertel, Kolb és Kirchmayer 1. Vízgyógyrendszer.
OESTERREICH (Der Kaiserstaat - ) unter der Regierung Kaiser
Franz I. und der Staatsverwaltung des Fürsten Metternich. Mit
besonderer Rücksieht auf die Lebensgeschichte der Beiden.
Stullgart 1836. 8r.
— Im Jahre 1840. (I. II. Staatsverwaltung, Verfassung u.
Cultur. III—IV. Österreich und seine. Staatsmänner). Leipzig
(840. 8r. 4 rész.
v
2 köt.
ÖSTERREICH (Das pittoreske — ) (Mit vielen topographischen
Karten nnd Chromolithographien.) Wien 1840—2. 4r. 2 köt.
ÖSTERREICH und dessen Zunft. Hamburg 1843. 12r.
ÖSTERREICHISCHE National-Encyklopädie, oder alphabetische
Darlegung der wissenwürdigslén Eigentümlichkeiten des österr.
Kaisertumes, in Rücksicht auf Natur, Leben und Institutionen,
Industrie &c. &c. (Vorzügl. der neuern Zeit). Wien 1833—7.
8r.
6 köt«ÖSTERREICHISCHER Parnass, bestiegen von einem heruntergekommenen Antiquar. Frey-Sing 8r. br.
ÖSTERREICHS Heerwesen in neuester Zeit. Von einem Officiere.
Leipzig 1846. 8r.
OETTINGER (Eduard Maria) Schobri, Ungarns grösster Bandit.
Leipzig 1843. 12r.
— Narren-Almanach für 1846—47. Leipzig 184"/,. 12r. 2 köt:
Ofner Stadtrecht I. Michnay.
OLAHI (Nicolai—). Hungária et Atila sive de originibus gentis,
regni Hungáriáé situ, habitu, opportunitatibus et rebus bello
paceque ab Atila gestis Libri duo nunc prlmum ex Codice
Caesareo Olahi manu emendato conjunctim editi. Vindobonae
1763. 8r.
O l v a s ó - T á r a (Ifjak és gyermekeknek —) 1. Koedls (Istv.)
OPÉRA (Les beautés de 1' — ) . Paris 1845. 4r.
OPERATA DEPUTATIONALIA:
Oper. Exc. Regnicol. Deputationis anni 1791 (in Urbarialib.
Commercialib., Commissariaticis).
Posonii 1826. fol.
„
„ anni 1791 (in Juridicis).
„
„
„
„
„
„
„
(in Publico-Politicis).
„
„
„
Opinio „
„ 1827 (sup. obj. eccles. et fundational). 1831 „
„
„
„
„
(circa obj ad Dep. Commerc. relata).
Posonii 1831. fol.
„
„
„
„
„
„
„
„
„
„
„
„
„
„
„
1827 (circa obj. ad Dep. Juridicam relata).
Pestini 1831. 4r.
1827 (circaobj. adDep.Contrib.-Commissariat),
Pestini 1831. 4r.
1827 (cir. obj. Rei Literariae.) Pestini 1831.4r.
1827 (cir. obj. ad Dep. Publico-polit. relata).
Pestini 1831. 4r.
1827 (superobj.eccl.etfundation).Pestl831.4r.
Opinio Exo. Regnicol. Deputations anni 1827. (circa obj. ad
Dep. Commerc. rel.) Pest 1831. 4r.
Opinio — — anni 1827. (in re Urbarii) Pest 1831 4r.
Relatio Exc. Regnicol. Deputations anni 1827. (in re metallico montanist.) Posonii 1831. fol.
Relatio — —
anni 1827. (in re metallico-montanist.) P e stini 1831. 4r.
Relatio Subdepulationis Regnic. in objecto lustrae et exercituationis Nobilium ac Randeriorum. Pest 1831. 4r.
Codex de delictis, eorumque poenis. fol.
Jelentése az 1836. évben nev. Orsz. küldöttségnek (szállásolás
és élelmezés tárgyában, fol.
ossz. 17 köt_
•OPPENHEIM (Heinr. Rernh ) Ueber das Verbot ganzer Verlagsfirmen. Karlsruhe 1846. Sr. br.
ŐRANGYAL. Vallási almanach, honunk gyöngéd hölgyeinek szen­
telve 1844. Szerk. Szabó Imre. Pest 12r.
— 1845—46 : 1852. Szerk. Sujánszky Antal. Pest 12r. 3 köt.
d'Orhigny. 1. Diction, univ. d' hist, natúr.
ORLICH (Leopold,) Reise in Ostindien, in Briefen an Alexan­
der von Humboldt und Carl Ritter. Leipzig 1845. 4r.
ORLOFF (comte, sénateur de Russie). Voyage dans une p a r ­
tie de la France, ou: Lettres descriptives & historiques adressées
à Me la comtesse Sophie de Strogonoff. Paris 1824. 8r. 3 köt.
Ormós (László) 1. Parthenon.
•OROSZ (Antal). Schoderiana. Rees 1850. 8r. br.
Országgyűlés (erdélyi — ) 1. Incze.
Országgyűlési Almanach 1. Vahot (I.)
— irományok 1. Diarium; — írásai; — Irományai; —
Jegyzökönyvei; — Naplója.
* — LANT. írták Á. P. V. Pozsonyban. 1839. k8r. br.
Orvosi s z ó k ö n y v ,
Orvosrend névsora l. Bugát
OSIANDER (H. F.) Über den Handelsverkehr der Völker. Stutt­
gart 1840. 8r. 2 rész.
— Der Entwurf zu einem neuen Handelsgesetzbuch für das Kö­
nigreich Württemberg. Von praktischem Gesichtspunkt beleuch­
tet. Tübingen 1844. 8r.
OSSIAN. Poems. Translated by James Macpherson, esq. Vol. I.
A new edition. Vienna 1801. 16r.
— Énekei 1. Fábián (G.)
OTTO (Friedrich, Dr.) Lehrbuch der russischen Literatur. Leip­
zig u. Riga 1837. 8r.
ÖTVÖS (Ágoston). Rejtelmes levelek. I. Rákóczy György korá­
ból. Kolozsvár 1848. 8r.
Oudney 1. Denham.
OVERNÉ kapitány' csodás kalandjai, vagy: a' haiti néger zendü­
lés iszonyai. Kassán 1838. 8r.
OVIDII (Nasonis, P.) Quae supersunt, ad oplimorum Iibrorum
íidem accurate édita. Curavit Ant. Richter. Edit. ster. Lipsiae
1828. 16r.
3 köt.
OVIDIUS (Naso, P.) Pontusi levelei, íbise, Diófa keserve és
Ortza orvossága. Ugyanannyi kettős versekben magyarázva irmesi ltomonnay Imre által. Budán 1827. 8r.
— Levelei vagy pontusi elégiái.. Négy könyv. Ford. Egyed Antal.
Pest 1839. 8r.
— Keservei. Öt könyv. Ford. Eyyed Antal. Pest 1847. 8r.
— 1. Corpus poel. lat.
PAGANEL (Camille). Essai sur 1' établissement monarchique de
Napoléon. Bruxelles & Leipzig. 1837. 8r.
PAGET (Jánosné, Wesselényi Polyxéna). Olaszhoni és schweiczi utazás. Kolozsvár 1842. 8r. 2 rész.
2 köt.
— (John esq.) Hungary and Transylvania, with remarks on their
condition social, political and economical. London 1839. 8r.
2 köt.
— Ungarn und Siebenbürgen, politisch, statistisch, ökonomisch.
Aus dem Englischen von Moriarty. Leipzig 1842. 8r. 2 köt.
*PAIRIEK (A' —) Magyarhonbani alapítása előrajzainak kísérle­
te. Pozsony 1844. 8r. br.
PAIXHANS (J. H. franz. General). Militärische Stärke und
Schwache von Frankreich. Ein Versuch über die Frage der
Vertheidigung der Staaten, und über den Defensiv-Krieg.
Deutsch von F. v. Hausier. Stuttgart 1841. 8r.
PAKRÓCZY (Nep. János). Töredékek a' szent előidőből. Gehon. Ninive. Bethulia. Székes-Fejérvárott 1827. 8r.
*PALACKY (Franz). Der Mongolen Einfall im Jahre 1241.
Prag 1842. 4r br.
Palacographischc Beiträge 1. Müller.
PALEOCAPA (Péter). Vélemény a' Tiszavölgy' rendezéséről.
Olaszból Sashu Károly. Pest 1846. 8r.
Palatini Regni Hung. 1. Ziirka.
PÁLFFY (Albert). Magyar millionaire. Regény. Pest 1846. 8r.
2 rész.
— A' fekete könyv. Regény. Pest 1847. 8r. 2 rész.
— (József)- (Egyházi oklevéllárakban lett tapasztalások, pályákra
fölosztva. — A' kor sürgető kívánatit pótló eredeti munka.
Buda 1846. 8r.
PÁL1NKAKÓRSÁG. Németből szabadon ford. G. T. M. Kolozsvárit
1838. 8r.
• P A L I G YA Y (Imre, ifj.) Werbőczy István rövid életrajza.
Buda 1842. 8r. br.
PANORAMA der oesterreichischen Monarchie, oder malerisch­
romantisches Denkbuch der schönsten und merkwürdigsten Ge­
genden derselben, der Gletscher, Hochgebirge, Alpenseen und
Wasserfalle bedeutender Städte etc. berühmter Badeörter,
Schlösser, Burgen und Ruinen, so wie der interessantesten
Donau-Ansichten. Pesth u. Leipzig 1 8 ' | 4 o . 4r.
3 köt.
— der Donau von Wien bis Pesth. 1. Hummnitisch.
• P A P (Gábor, inántsi). Szöszvár. Egy rege. Pest 1 8 1 8 . 1 2 r . b r .
PAPADOPOULO-VRETÓS (André). Mémoires biographi­
ques historiques sur le président de la Grèce, le comte Jean
Capodistrias etc. Paris 1837. 8r.
PÁPA Y (Sámuel). A' magyar literatura' esmerete. Veszprémben 1808. 8r.
P A P P (Ignácz). Eredeti holmi. Veszprémben 1827. 8r.
— Magyar poézis, alapul a' verselni kívánók' kedvéért. Veszprémben 1828. 8r.
• — Ekhó. I. kötet. Veszprémben 1832. 8r. br.
•PÁRBESZÉD Szebcklébi és Egressy Gábor közölt szinészeti dolgokról. Buda 1842. 8r. br.
3!
Pardessus 1. Schiebe.
PARDOE (Miss.) The beauties of the Bosphorus. From drawings by William H. Bartielt. (Les beautés du Bosphore) T r a duit de I' anglais par L. de Bouclas. Londres 1838. 4r.
— The city of the Magyar, or Hungary and her institutions in
1839—40. London 1840. 8r.
3 köt.
— The hungarian castle. London 1842. 8r.
3 köt.
— Ungarn und seine Bewohner und Einrichtungen in den Jahren
1839—40. Deutsch von L. v. Alvenäeben. Leipzig 1842. 12r.
3 rész.
Parent Duchatelet (A. J. B.) 1. Uuchatelet.
PARIS (Les environs de — ) . Paysage, histoire, monuments,
moeurs, chroniques et traditions. Sous la dir: de M. M. Ch.
Nodier & L. Lurine. Paris. — n8r.
— 1. Lurine; — Marcliant.
PÁRIZ-PÁPAI (Franc. Dr.) Dictionarium lalino-hungaricum
succum & medullam purioris latinitatis ejusque genuinam in
lingvam hungaricam conversionem ad mentem & sensum p r o ­
prium seriptorum classicorum exhibens. Cibinii 1782. 4r.
Parkher 1. Erdélyi gazd. könyvtár.
•PARLAGI eszmék, igénytelen nézetek, szerénytelen tervek a' füg­
gő kérdések 's az orsz. gyűlés körül. Irta Egy consercativ.
I. fűz. Pest 1843. 8r. br.
PARNASSO ITALIANO (II—.) ovvero: I qualtro poeti celeberrimi
italiani.
I. köt. La divina Comedia di Dante Alighieri; — Le rime di
Fr. Petrarca; — L' Orlando furioso di L. Ariosto; — La
Gerusalemme Liberata di Torquato Tassa. Lipsia 1826. n8r.
//. köt. V Orlando inamorato di Matteo Maria Boitirdo; — Le
rime di Michel Agnolo Buonarroti; — La secchia rapita di
Aless. Tassoni; — Il Decamerone di Giovanni Boccaccio.
Lipsia 1833. n8r.
///. köt. Teatro classico italiano antico e moderno, ovvero: il
Parnasso teatrale. — Con illustrazioni biograliche, isloriche
e eritiche. Lipsia 1829. n8r.
3 köt.
PARNY. Oeuvres choisies. Paris 1828, 32r. 3 rész.
— 1. Poêles français.
Parodie des Ewigen Juden 1. Philipon.
PARROT (J. L. von). Versuch einer Entwickelung der Sprache,
Abstammung, Geschichte, Mythologie und bürgerlichen Verhältnisse der Liwen, Latten, Eeslen, mit Hinblick auf einige
benachbarte Ostseevölker, von den ältesten Zeiten bis zur Einführung des Christenthums. Neue Ausgabe mit einer Topographie und einer topograph. Karte des Landes zn Anfang des
XIII. Jahrhunderts und Polyglotten-Atlas. 1839. 8r.
PARTHENON. Kiadja a' sárospataki magyar társaság. Szerkesztő
Ormós László. S. Patakon 1837. 12r.
PASCAL. Pensées. Précédées de sa vie par Mme Perier sa
soeur, suivies d' un choix des Pensées de Nicole et de son
traité de la Paix avec les hommes. Paris 1842. 8r.
P A T A C H I C H (József)- Szabad királyi Pest városának leírása.
Pesten 1831. 8r.
*— Történeti jegyzetek szabad kir. Pest városról. Pesten 1839.
(Ellen/aposan németül is). 4r. br.
PATAKY (Mihály). Eredeti színmüvei. Kolozsvár 1842. 12r.
•PATRIOTISCHE Phantasieen eines Ungars. Ein Wort zur Zeit.
Wien und Leipzig 1843. 8r. br.
•PATZEK (Vilmos). Várnai csata. Szomj. 5 felv. Rudapest 1841.
12r. br.
PATZIG (G. C.) Der practische Rieselwirth. Anleitung, n a ­
türliche Wiesen durch Rewässerung in ihrem Ertrage zu e r ­
höhen , und unfruchtbare Ländereien durch Wasser in frucht­
bare Wiesen umzuschaffen. Leipzig 1840. 8r.
PAULER (Tivadar, Dr.) Jog és államtudományok
diája. Pest 1851. 8r.
encyclopae-
PAULUS (Gebrüder). Die Principien des Unterrichts und der
Erziehung. Stuttgart 1839. 8r.
PAULY (Aug.) Real-Encyclopädie der classischen A l t e r t u m s ­
wissenschaft , in alphabetischer Ordnung. Fortgesetzt von Chr.
Walz und W. S. Teuffei. Stuttgart 1839—48. (folytat). 5 köt.
— (Károly). Magyar tiszti írásmód a' polgári igazgatás és tör­
vénykezés' szótárával. A' magyar ifjúságnak használására. Bu­
dán 1827. 8r.
PAURNFEINDT (Christ. Joh.) Österreichische Wechselord­
nung mit den bisher hierüber erlassenen, so wie den auf selbe
anwenebaren Gesetzen und Verordnungen etc. Wien 1839. 8r.
PECCHIO (Joseph, comte). Lettres historiques et politiques sur
le Portugal ; continuées par un ancien magistrat portugais, p u ­
bliées par M. Léonard Gallois, et augmentées d' un coup d'
oeil milit. sur le Port, par le général Felet. Paris & Leipzig
1827. 8r.
• P E C H T (J. A.) A' tapasztalt konyhakertész. Egy házi és s e ­
gítő könyv mindeneknek, ki kertjét szembetűnő haszonnal akarja
mívelni. Kassán 1834. 8r. br.
PECOUEUR (C.) Économie sociale. Des intérêts du commerce de I' industrie et de 1' agriculture, et de la civilisation
en général, sous 1' influence des applications de la vapeur.
Ouvrage couronné en 1838 par 1' Institut de France. Paris
1839. 8r.
2 köt.
P é c s i Aurora 1. Aurora (Pécsi).
PÉCZELY (József) Epigrammák 's apróságok
eredetiek. Debreczenben 8r.
Fordítások 's
— Lant, vagy a' debreczeni r. collegium nevendékei áltat irt
némelly versek gyűjteménye. Debreczenben 1832. 8r. br.
— A' magyarok' története Ázsiából kijövetelöktől fogva a' mai
időkig. Debreczenben 1837. 8r.
2 köt.
Pelct 1. Pecchio.
•PELLEGRINO (Dr. D.) Andeutungen über den ursprünglichen
Religionsunterschied der römischen Patricier und Plebejer.
Leipzig 1842. 8r. br
PENTARCHIE (Die europäische - ) Leipzig 1839. 8r.
•PÉNZÜGYI levelek I. A pénzügyminister május 23—24-ki ren­
deletei. Pest 1848. 8r. br.
P E P E (Général). Mémoires, sur les principaux événements p o - '
liliques & militaires de 1' Italie moderne. Paris 1847. 8r 3 köt.
PERCEVAL (George, esq.) The history of Italy , from the
fall of the western empire, to the commencement of the wars
of the french revolution. London 1825. 8r.
2 köt.
Percy (Bishop) 1. Mallei.
PEREGRINY (Elek). Bánya. Az ifjúság képzésére. Buda
1840. 8r.
— A' kis gyűjtő. Pest 1845. 8r.
— Mylhologia. A' két nembeli ifjúság használatára. Pest 1845.8r.
PERESZLÉNYI (Paul). Grammalica lingvae Ungaricae. Tyrnaviae 1738. 12r.
PERGER (János). Bevezetés a' Diplomatikába vagy is az Oklevél-esméret tudományába, mellyet t. Schwartner Márton ur
után némelly változtatásokkal 's hasznos bővítésekkel magyar
nyelven kiadott. Három rész egy kötetben. Pest 1821. 8r.
3 rész.
— A' Magyar és Hazája régenten. Pest 1831. 8r.
•PERLAKY (Dávid). Történeti adatok
Pesten 1837. 8r. br.
költészeti toldalékkal.
— (Sándor) 1. Macchiavelli.
P E R S E et Juvénal. Traduction des satires de — par le r é ­
vérend Père Tarteron, de la compagnie de Jesus. Nouvelle
édition. Paris 1729, 8r.
P E R S I L S FLACCUS (Aulus) Szatiráji magyarul és deákul,
szükséges jegyzetekkel világosítva Kis János által. Sopronban
1829. 8r.
— 1. Corpus poetar. lat.
PERTZ (Georg.
ab anno Christi
tatis aperiendis
no verae 1 8 / 4 6
26
Heinr.) Monumenta Germaniae historica inde
500. usque ad annum 1 5 0 0 , auspiciis Sociefontibus rerum germanicarum medii aevi. Han­
fol.
9 köt.
Pervigilium Veneris 1. Corpus poet, lat
PESCHEK (M. Christ. Adolph.) Geschichte der Gegenreforma­
tion in Böhmen. Dresden u. Leipzig 1844. 8r.
2 köt.
*PEST. — Egy tiszaháti magyar őszinte megjegyzései a' hazafi­
s á g , utánzási kór és nevelés felett. Lipcse 1846. 8 r br.
— (Szinez. 8 képben, Kuwasseg rajz; Martens metsz. P a r i s ­
ban; — Pesten Grimm Vinczénél) Pest 4r.
— 1. Patachich.
— 1. Podhraczky.
PEST VÁROSÁBAN (Szabad királyi) 1767-ik óla választatott
külső és belső tanács tagjainak, és az 1834-ik évben tarta­
tott tisztválasztás alkalm. megállapittatott ns. tanácsnak, tiszt­
viselőknek , és vál. polgárságnak jegyzéke. Pesten. 8r.
Pestalozzi 1. Talyga.
Pcterli (Albert) 1. Protest, főisk. pályám.
PETERMANÍ1V (Dr.) Beiträge zu einer Geschichte der neu­
esten Reformen des osmanischen Reiches. — Türkisch und
deutsch in Verbindung mit Hamis Kffendi. Rerlin 1842. 8r.
PETHÉ (Ferencz, kis-szántói). Pallérozott mezei gazdaság. Mellyet a' magyar gazdaság tökéletesebbitésére a' haza természe­
téhez 's a' nemzet állapotjához szabva theoretice és practice
kidolgozott
. Sopronban 1805—14. 8r.
3 köt.
— Nemzeti gazda vagy a' magyar nemzet nemzeti gazdasága 's
ebbéli kereskedése virágzásának előmozdítása. Mellyet a' nem­
zet szorgalmatos fiainak segedelmekkel hetenként készitgetett.
Nyomtattatott a' két magyar haza költségén Bécsben. 1814-18.
8r.
8 köt.
— Baromorvoskönyv. Bohlwes János 10—ik kiadása után. Kolozs­
vár 1827. 8r.
— Európai mértéktár Jacket szerint {hiányos). Kolozsvár 1829—
1830. 8r. 2 rész.
P E T I T (Dr. L e — ) . Sittengallerie der?Nationen. Das Buch der
Völker in Bildern und Vignetten. Mannheim 1836. 8r.
*PETÖCZ (Mich.) Hieroglyphen und Sanskritworte in der m a ­
gyarischen, latein., deutschen Sprache. Ofen 1834. 8r. br.
* — Régi magyar szavak. Pozsony 1840. 8r. br.
*— Das Unmoralische der Todesstrafe. Leipzig 1841. 8r. br.
PETŐFI (Sándor) Versei 1842—44; 4 4 - 45. Buda-Pest 18441845. 8r.
2 köt.
— A' helység kalapácsa. Buda 1844. 8r.
*— Czipruslombok Etelke sírjáról. Pest 1845. 12r. br.
— János Vitéz. Buda 1845. 8r.
— Szerelem gyöngyei. Pest 1845. 8r.
(Hozzá kötve:) Nemzeti dalok és marsok. Irta Kecskeméti
Csapó Dániel. Pest 1847.
— A' hóhér kötele. Pest 1846. 8r.
— Összes költeményei egy kötetben. Pest 1847. n8r.
— Ausgewählte Gedichte. Aus dem Ungarischen übersetzt von
Adolf Dux. Wien 1846. I2r.
Petrarca 1. Parnusso ital.
P E T R O V I T S (Fridrik Keresztély). Magyarország történetei idő­
szaki táblákban, világosiivá a' világnak egykorú történeteivel
és a' magyar királyi háznak nemzetségi lajstromával. Pesten
1830. fol.
*— (Pál). A' Duna Alsó-Magyarország fövénytengerében vagy
előkészület ezen világfolyam hasznos szabályozására. Buda 1839.
8r. br.
*— Die Donau etc. Ofen 1839. 8r. br.
*PETZ (Károly). A' pálinkafőzés titka, melly szerint télen's nyá­
ron egyaránt 100 font száraz tárgyból 55—60 font pálinkát
lehet könnyen állítani. Pesten 1839. 8r. br.
PETZHOLD (Alexander). Dresdner naturwissenschaftliches Jahr­
buch fúr das Jahr 1845. — Populäre Vorlesungen über Natur­
wissenschaft gehalten im Jahre 1 8 4 4 - 4 5 , in den allgemeinen
Versammlungen der naturwiss. Gesellschaft zu Dresden. Leip­
zig 1845. 8r.
2 köt.
PEVTINGERIANA Tabula itineraria ex Bibliotheca Caesarea Vindobonensi cura Fr. Ch. de Scheyb édita 1753. Sumtibus r. Sci­
ent. Universitatis Hung. Typogr. récusa. Budae 1825. fol.
PEYRONNET (de) Questions de juridictio parlementaire ou
examen juridique de 1' accusation & du jugement portés contre
les derniers ministres de Charles X. Paris 1831. 8r.
*PFAFFIUS (Dr.) Theologischer, das ist: unumstösslicher
Beweis, dass die Schule die Dienstmagd der Kirche etc. ist
Leipz. 1844. br.
PFAHLER (Carolus) Jus Georgicum regni Hungáriáé et p a r tium e dem adnexarum. Viennae 1820. 8r.
;
PFEIFER (Ida, geb. Reyer.) Reise nach dem Skandinavischen
Norden und der Insel Island im Jahre 1845. Pesth. 1846. 8r.
2. rész.
*PFEILSCHIFTER (J. B. von") Mittheilungen aus Spanien
über Land und Volk, Wissenschaft und Kunst, die jetzige politische Umwälzung und den Krieg. Gesammelt und übersetzt.
Aschaffenburg, 1837. 8r. (2-te Lieferung) br.
Plerderacen 1. Geschichtl. Betrachtung.
PFISTER (F.) Der Krieg von Morea in den J. 1687—88. Zur
Erinnerung an deutsche Thaten, besonders als Beitrag zur
hessischen Kriegsgeschichte. Kassel. 1845. 8r.
— (J. C.) Gesch. der Deutschen 1. Geschichte der europ. St.
Pflzer 1. Byron.
PFLANZ (Prof. R. A.) Ueber das religiöse und kirchliche L e ben in Frankreich. Stuttgart und Tübingen 1836. 8r.
Phaedrus 1. Corpus poet. lat.
— 1. Virág.
PHILIPON ( C . ) und Huart ( L . ) Parodie des ewigen Juden.
Aus d. Franz v. Fr. Funck. Frankfurt am M. 1845. 8r.
PH1L0S0PH1AI PÁLYAMUNKÁK. Kiadja a' M. Tud. Társaság. I—
III. Budán 1835—45. 8r. 3 rész.
I. A' philos, miveltség állapotja 's hátramaradásának okai
Magyarországon. Balogh Páltól.
II. A' lélektudománynak nevelési fontosságáról. Betényi J á nostól.
III. A' lélektudomány viszonya a' neveléshez. Beke Kristóftól.
Physiologie du gout 1. Berchoux.
»PIA DESIDERIA für Ungarn. Leipzig 1840. 8r. br.
*— eines Österreich. Schriftstellers. Leipz. 1842. 8r. br.
20
PICTET (Charles, de Genève) Cours d' agriculture angloise
avec les développemens utiles aux agriculteurs du continent;
Genève 1808—1810. 8 r .
10 köt.
Picture of London 1, London.
*PIDOLL zu Quintenbach (Carl Freih. v.) Einige Worte über
die russ. Militär-Kolonien. Wien 1847 8r. br.
PIERER (H. A.) Universal-Lexicon, oder vollständiges encyclopädisches Wörterbuch der Wissenschaften, Künste und
Gewerbe. Altenburg 1835—36. 8r.
26 köt
— Erläuternder Atlas. Stuttg. 1840. 8r.
— Supplemente Altenb. 1841—45. 8r. tfolyl.)
5 köt
*PILLERSDORF ( F . v.) Rückblicke auf die polit. Bewegungen in Österreich in den Jahren 1848. u. 1849. 2-te Auflage.
Wien 1849. 8r. br,
*— Die
PIPITZ
moiren
tungen
öster. Finanzen. 2-te Aufl. Wien 1851. 8r. br.
( F . E.) und (G. Fink.-) Bibliothek ausgewählter Medes XVIII. u. XIX. Jahrhunderts. Mit geschieht!. Einleiund Anmerkungen.
I. k. Memoiren der Frau Roland.
II „ Major Masson's Geheime Denkwürd. über
Russland.
Ill—IV. k. Mich. Oginski's Denkwürd. über Polen, das Land
und seine Bewohner. Belle-Vue, bei Constanz 184
8r.
7 rész.
4 köt.
PIRINGER (Michael) Ungarns Banderien und desselben gesetzmässige Kriegsverfassung überhaupt. Wien 1810. 8r.
2 köt.
Piron 1. l'oèles Français.
PITAVAL (Der neue) Eine Sammlung der interessantesten Criminal-Geschichten aller Länder aus älterer und neuerer Zeit.
Herausgegeben von Dr. I. E. Hitzig und Dr. W. Alexis Miring. 1. foly. Leipzig 1842—50. 8r
16 köt.
PLANCHÉ (I. R. F. S. A.) The Danube from Ulm to Vienna";
forming a complete guide from the highest navigable point,
to the capital of Austria, with historical and legendary anecdotes &c. London 1836. 8r.
PLANUM TABULARE vagy a' királyi Curiának végzései, mellyeket ama boldog emlékezetű Mária (Theresia császárné és Ma­
gyarországnak királynéja által e' végre kinevezett N. m. kikül­
döttség öszve és rendbe szedett 1769. esztendőben. Most p e ­
dig magyar és deák nyelveken kiadta Czörek István tabuiaris
prókátor. Budán 1825. f.
PLATEN (August Gr.) Gesammelle Werke in einem Band.
Stuttgart u. Tübingen 1839. 8r.
PLATNER (Ernst, und Ludwig Irlichs.) Beschreibung Roms.
Ein Auszug aus der Beschreibung der Stadt Rom. Stuttgart u.
Tübingen 1845. 8r.
PLATON's Sämmtliche Werke, übersetzt von Dr. Gottlieb
Friedr. Drescher. Í. köt. Giessen 1848. 8r.
PLINIUS (Der Jüngste) Die kleinen Leiden des menschlichen
Lebens, lllustrirt von J. J. Grandville. Leipzig 1842. 8r.
PLOETZ (Adolf.) Homokkölés. Szakértők bírálata és aján­
lása nyomán kiadta a' Pestmegyci Gazd. Fiókegyesület. Buda
1846. 8r.
— 1. Robot és dézma.
PLUTARCH Biographien. Mit Anmerkungen von Gottlieb B e ­
nedikt von Schwach. I—II. IV—VIII. Berlin u. Leipzig 1 7 V o
8r.
7 köl.
— (Österreichischer — ) 1. Hormayr.
— (Nemzeti — ) l. Kölesy és Melcier.
— (Neuer —) 1. Kraft.
T
8
— (Uj - ) 1. Rojza.
PODHRADCZKY (Jósef.) Buda és Pest szabad királyi váro­
soknak volt régi állapotjukról. Pesten 1833. 8r.
*— Pázmány Péter' esztergami érseknek Magyar ország Prí­
másának és a' római közönséges Anyaszentegyház Cardinálisának élete saját munkáiból és okleveleleiből. Budán 1836.
4r. br.
— Szent László királynak és viselt dolgainak Históriája. Okle­
velekből, Krónikákból, Hagyományokból és Legendákból. Budán
1836, 8r.
— Szlavóniáról mint Magyarországnak alkotmányos részéről, Bu­
dán 1837. 8r.
— Chronicon Budense. Post elapsos ab editione prima et rarissima 365 annos secundam adornavit, textum recognovit, n o tis illustraviti indices adjecit et praefatus est. Budae 1838. 8r.
P O E P P I G (Eduard.) Reise in Chile, Peru und auf dem Ama­
zonenstrome während der Jahre 1827—32, Leipz. 183 /s 4r.
2 köt.
— Malerischer Atlas und beschreibende Darstellungen aus dem
Gebiete der Erdkunde. Leipzig 1838. 8r.
POÈTES FRANÇAIS. (Petits), depuis Malherbe jusqu'. à nos jours
5
avec des notices biographiques et littéraires sur chacun d'eux.
Par M. Prosper Poitevin. Paris 1841. n.Hr.
2 köt.
P O H L S (Dr. Meno) Das Recht der Aktiengesellschaften mit
besonderer Rücksicht auf die Eisenbahngesellschaften. Hamburg 1842. 8r.
Poitevin (Pr.) Petits poètes lrançais I. Poètes fiançais.
•POLGÁR (Mih.) Egyházi almának 1842. évre. A' helv. va.
tartó dunamelléki egyházkerület részér. Kecskemét 1842.8r. br.
POLIGNAC (Le prince de —) Études historiques, politiques
& morales, sur 1' état de la société européenne, vers le milieu
du XIX siècle. Bruxelles 1845. 12r. 2 rész.
•POLITIK (Die —) der," deutschen Minister im Widerspruche
mil den Interessen der deutschen Fürsten und des deutschen
Volkes. Ein urkundl. Beitr. zur Beurth. der deutschen Zustände.
Aus den hinterl. Papieren eines berühmt. Publizisten und S t a a t s mannes, Glarus 1844. 8r. br.
•POLITISCHE Nesselblätter. Leipzig. 1845. 12r. hr.
• — Rundgemälde oder kleine Chronik des Jahres 1838. Leipzig
1839. 8r. br.
•POLNISCHE Sprachfrage (Die) in Preussen. I. II. fűzel. Leipz1845. 8r. br.
PÖLITZ (K. H. Ludwig.) Die Staatensysleme Europa's und
Amerika's seit dem Jahre 1783. geschichtlich — politisch dar­
gestellt. Leipzig 1826. 8r,
— Die Staatswissenschaften im Lichte unsrer Zeit dargestellt
2te Auflage. Leipzig 1827—28. 8r.
4 köt.
— Die europäischen Verfassungen seit dem Jahre 1789. bis auf
die neueste Zeit. Mit geschichtlichen Erläuterungen und Ein­
leitungen. 2te Auflage. Leipzig 183 / 3 8r.
4 köt.
2
— Darstellung der europäischen Verfassungen in den seit 1828.
darin vorgegangenen Veränderungen. Ergänzungsband von
Prof. Bülau. Leipzig 1841. 8r.
— Neue Jahrb. der Gesch. u. Pol. 1. Jahrbücher.
PÓLYA (József)- Az állatország természettörténeti képterme.
Jardine Vilmos és Treitschke Fridr. után. Pest 1841. 8r.
•POLYTECHNIC institution (The — ) Catalogue for 1840. London
8r. br.
•PONGRÁC (Lajos). Honti literaturai-fúzér. I. II. Budán 1840.
8r. br.
— Magyar utiképek. Pest 1845. 8r.
POOR-LAWS (Report from His Majesty's Commissioners foi
inquiring into the administration and practical operation of
the — ) . Published by Authority. London 1834. 8r.
— (Extracts from the information received by His Majesty's
Commissioners, as to the administration and operation of
the —) London 1837. 8r.
— 1. Report.
Pope 1. Homer.
P O P P E (Adolph Dr.) Der Transport auf Eisenbahnen über Anhöhen und Berge, oder ausführliche Darstellung der mechanischen Förderungsmittel, um die Bahnfrachten über ansteigende
Flächen zn schaffen. Mil IX Sleintafeln. Tübingen 1837. 8r.
— (Joh. Heinr. Moritz von — ) Geschichte aller Erfindungen und
Entdeckungen im Bereiche der Gewerbe, Künste und Wissenschaften von der frühesten Zeit bis auf unsere Tage. Mit 162
Abbildungen auf 32 Tafeln. Stuttgart. 1837. 8r.
— Ausführliche Volks-Gewerbslehre oder allgemeine und besondere Technologie zur Belehrung und zum Nutzen für alle
Stände. 4-te Auflage in einem Bande. Mit 175 eingedruckten
Holzschnitten. Stuttgart. 1839. 8r.
*POROSZKAY (Ignácz). A' Ferencz csatorna Pestig hosszabitásának hasznai. Pest 1847. 8r. br.
PORTFOLIO eines Österreichers. Leipzig 1844. 8r. 2 rész.
— (The); or a collection of state papers &c. &c. illustrative of
the history of our times. London 183 /7. 8r.
6 köt.
— (Neuestes —) Sammlung politischer auf die Geschichte der
Gegenwart Bezug habender Dokumente aus d. Engl. Braunschweig. 1845. 8r. 3 rész.
POSAUNE (Die — ) des jüngsten Gerichts über Hegel den
Atheisten und Antichristen. Ein Ultimatum. Leipzig. 1841. 8r.
P O S S A R T (Prof. Dr. P. A. Fed. Konst.) Das Fürstenthum
Serbien, seine Bewohner, deren Sitten und Gebräuche. I.
Abth. Historisches und Geographisches. Mit einer Titelvignette.
II—te Abth. Das Leben des Fürsten Milosch und seine Kriege.
Nach serbischen Orginalquellen bearbeitet. Mit dem Bildniss
des Fürsten und einer Charte von Serbien. I. Darmstadt 1837.
II. Stuttgart 1838. 8r.
2 köt.
— (P. A. Dr.) Die russischen Ostsee-Provinzen Kurland, Livland und Esthland nach ihrem geogr., statist., und übrigen Verhältnissen dargestellt I. Das Gouvernement Kurland.
II. Statist, und Geogr. des Gouvern. Esthland. Stuttgart
1843—1845. 8r.
2 köt.
8
7
PÓTLÉK az 184 / . évi orsz. gyűl. törvényczikkekhez. Ministeri
rendelet sajtó-vétségek felett ítélendő eskütlszékek felállítása
iránt. Pest 8r.
8
P O T T (A. F. Dr.) Die Zigeuner in Europa und Asien. Ethnographisch-lingvislische Untersuchung vornehmlich ihrer Her­
kunft und Sprache nach gedruckten und ungedruckten Quellen.
Halle 184V . 8r.
2 köt.
POUJOULAT (M.) Histoire de Jerusalem, tableaux religieux
et philosophiques. Bruxelles et Leipzig 1842. 12r.
3 köt.
5
POUQUEVILLE La Grèce. Francfort S/M 1838. 8r.
— Geschichte und Beschreibung von Griechenland. Aus dem
Französischen von Dr. C. A. Mebold. Mit 112 Kupfern und 2
Karten. Stuttgart. 1837. 8r.
PRADT (de —) La France, 1' émigration, & les colons. Paris
1824. 8r.
2 köt.— L' Europe par rapport à la Grèce et à la reformation de
la Turquie. Paris. 1826. 8r.
PRAY (Georg). História Begum Hungáriáé, cum notitiis praeviis
ad cognoscendum veterem regni statum pertinentibus. Budae.
1801. 8 r .
3 köt.
*PRELICK (Steph). Blicke auf Ungarns Zustände vom Standpunkte der ungr. Sprache. Ofen 1841. 8r. br.
PRESCOTT (William II.) History of the Conquest of Peru
with a preliminary view of the civilisation of the Incas. Paris
1847. 8r.
2 köt.
— Geschichte der Eroberung von Mexico mit einer einleitend.
Übersicht des frühem mexican. Bildungszustandes und dem
Leben des Eroberers Hernando Cortez. Aus d. Engl, übers.
Leipzig 1845. 8r.
2 köt.
*PREUSCHEN (Fried. Freih. v.) Versuch über die Begründung des Strafrechts. Darmstadt 1835. 8r. br.
PREUSKER (Karl). Förderungsmitlei der Volkswohlfahrt in
Bezug auf Wissenschaft, Kunst und Leben. Haus und Handbuch. &c. Leipzig 1836 8r. 2 rész.
— Über Stadtbibliotheken für den Bürgerstand, dessen Nützlichkeit, Gründungs- und Aufstellungsart, damit zu verbindende Sammlungen und Ortsjahrbücher. Leipzig. I S / « . 8r.
2 rész.
P R E U S S (I. D. E.) Friedrich der Grosse als Schriftsteller.
Vorarbeit zu einer echten und vollständigen Ausgabe seiner
Werke ; bei Annäherung des grossen Preussischen Thronjubel39
festes ehrerbietigst der königl. Akademie der Wissenschaften
empfohlen- Berlin : 1837. 8r.
Priapeia 1. Corpus poet lat.
PRINCE-SMITH (John). Über die englische Tarifreform und
ihre materiellen, socialen und politischen Folgen fúr Europa.
Berlin. 1846. 8r.
Priscianus 1. Corpus poet. lat.
PRISME ( L e ) Encyclopédie morale de XIX. siècle, Illustré par
M. M. Daumier, Gagriiet, Gavarni, Grandcillc, Maù/peau etc.
Paris 1841. n. 8r.
PRITTWITZ (M. v.) Über die zunehmende Wohlfeilheit der
Produkte. Mannheim 1837. 8r.
— Andeutungen über die Grenzen der Civilisation. Mannheim
1838. 8r.
PROKESCH (von Osten, Ritter). Denkwürdigkeiten und Erinnerungen aus dem Orient. Aus Julius von Schneller's Nachlass. Herausgegeben von Dr. Ernst Münch. Stuttgart 1836. 8r.
3 köt.
Propertiiis ( S . Aurelius) 1. Corpus poetar. lat.
PROTESTÁNS főiskola (A' Pesten felállítandó — ) tanítási rendét
tervező pályamunkák. A' Dunamelléki helv. hitv. egyház, ker.
közgyűlése által 1841. jul. l-jén kitűzött jutalomkérdésre ( 1 .
iletényi J. 2. Kecskeméti [öoktatók. 3. Péterfi Albert. 4. Dobos
János. 5. Szabó György). Kecskemét. 1843. 8r.
2 köt.
«PROTESTANTISMUS, Magyarismus, Slawismus. Als Antwort auf
die gegen den Gr. Carl Zay ersch. Schrift. Vom aller Menschen
Freunde, nur der Finsterlinge Feinde. Leipzig 1841. 8r. br.
PROUDHON (P. J.) Was ist das Eigenthum? oder Untersu­
chungen über den letzten Grund des Rechts und des Staates.
Aus dem Franz. übers, von F. Meyer. Bern 1844. 8r.
— Die Widersprüche der Nat. Ökonomen etc, 1. National-Öko­
nomen.
•PROCESS der Caumartin — Sirey — Heinefetter. Von einem
Augenzeugen. Leipzig 1843. 8r. br.
PRUSSE (De la) & de sa domination sous les rapports poli­
tique & religieux spécialement dans les nouvelles provinces,
par un inconnu. Paris Leipzig 1842. 8r.
PRCTZ (R. E.) Literar-historisches Taschenbuch 1843. 1844.
1846. Leipzig 8r.
3 köt.
— Moritz von Sachsen. Trauerspiel in 5 Akten. Wintertime.
1845. 12r.
PRUTZ (R. F.) Karl von Bourbon. Historische Tragödie in 5
Akten. Hannover. 1845 8r.
*PUBLICOLA (Alexis) Georg- Hervvegh. Fragmente zur Gesch.
des Tages. Nürnberg 1843. 12r. br.
Puckler-Muskau 1. Rückkehr.
— . Südöstlicher Bildersaal.
PUCZ (Antal). Őszi gyümölcsök. Esztergámban 1827. 8r.
PUKY (József)- Külföldi színjátékai. I. Fiesco. II. Fortély és sze­
relem- Pest 1827. 8r.
2 köt.
— (Károly, bizáki). Politikai igazgatás, avagy a' magyarországi
tek. vármegyék politikai szerkesztésének és igazgatások mód­
jainak 'slb. rövid leírása. Pesten 1826. 8r.
— Honi Törvényszótár. Pesten 1830.
— A' magyar haza. Pesten 1833. 8r.
*— (Simon). Mezei gazdálkodást rendező időjárás jövendölése.
Buda 1846. 8r. br.
«PULSZKY (Ferencz). Töredékes észrevételek a' Dunaszabá­
lyozás 's keleti kérdés iránt. Pozsony 1840. 8r. br.
PUSCHKIN (Alexand.) Gedichte. Aus dem Russischen übersetzt
von E. 0. Berlin 1840. 8r.
PUSZTAY (Alexander). Die Ungarn in ihrem Staats- u. N a ­
tionalwesen von 889 bis 1842. Leipzig 1843. 8r.
— Ungarns Industrie und der Schutzverein. Leipzig 1845. 8r. br.
PÜTTER (Dr. K. Th.) Das praktische europäische Fremden­
recht. Leipzig 1845. 8r.
PYRKER (János László, Felső-eőri). A' szent hajdan' gyön­
gyei. Ford. Kazinczy Ferencz. Budán 1830. 8r.
— Tunisiása. Ford. Udvardy János. Buda 1839. 8r.
— 7 (Joh. Ladislav.) Sämmtliche Werke in Einem Bande. Neue,
verb. Ausg. Mit dem Bildniss des Verf. Stuttgart u. München
1839. n. 8r.
QUESTIONS sur 1' encyclopédie, par des amateurs. Nouvelle
édition, 1 7 7 ' / . 8r.
8 köt.
QUETELET (A-) Sur 1' homme & le développement de ses
facultés, ou essai de physique sociale. Bruxelles 1836. 12r.
2 köt.
QUIN (Michael J.) A steam voyage down the Danube. With
sketches of Hungary, Wallachia, Servia, Turky etc. Third
édition. London 1836. 8r.
2 köt.
2
QUINAULT. Le Theatre de —contenant ses tragédies,
dies & opera. Dernière édition, augmentée de sa vie,
dissertation sur ses ouvrages, & de 1' origine de 1'
Paris 1715. 8r.
coméd' une
opéra.
4 köt.
QL'INET (Edgar). Allemagne et Italie. Philosophie et poésie.
Paris et Leipzig 1839. 8r. 2 rész.
— Du génie des religions. Paris 1842. n. 8r.
— Mes vacances en Espagne. Paris 1846. 8r.
— 1. Michelet.
QIJTZMANN (Ernst Anton). Deutsche Briefe über den Orient.
Stuttgart 1848. 8r.
QUODLIBET. Lipcse. 1845. 8r.
RAB AN. Dix ans de la vie d' une femme. Paris 1839. 16r.
Racan 1. Poètes Français.
«RACINE (Jean). Phèdre. Tragédie en 5 actes. Berlin 1848.
8r. br.
— (Louis) 1. Poètes français.
RACING CALENDAR (The — ) for the year 1S29—45. By
Edward and Charles Weatherby. London 1829—45.8r. 17 köt.
Rácz (István) 1. Tacitus.
*— (Péter). Vallási párhuzamok, unio és még valami. N. Várad
(1842.) 8r. br.
*— (Vilmos.) A' hadi fenyítő törvények 'stb. Budapest 1848.8r.
3 füz. br.
RÄDLINGER. Európának mostani megrendült vallási, politikai
és polgári állapotáról. Magyarositá egy nemes nemzetét híven
tisztelő és szerető honfi. Pest 1837. 8r.
RAFFELSPERGER (Franz). Geographisch- statistisches all­
gemeines Lexicon aller österreichischen Staaten. Nach ämt­
lichen Quellen, den besten vaterländischen Hilfswerken und
Original-Manuscripten, von einer Gesellschaft Geographen, Post­
männern und Staatsbeamten. I. II. III. V. Wien 1845—48. 8r.
4 köt.
Rafn (Károly) 1. Knbinyi F.
RAGUSE (Maréchal duc de —) Voyage en Hongrie, en Transsylvanie, dans la Russie méridionale, en Crimée et sur les
bords de la mer d'Azoff, à Constantinople, dans quelques
parties de 1' Asie-mineure, en Syrie, en Palestine, & en
Egypte. Paris 1837—38. 8r.
4 köt.
21
Raguse 1. Marmont.
RAHDEN (Wilh.) Cabrera. Erinnerungen aus dem spanischen
Bürgerkriege. Frankfurt a. M. 1840. 8r.
— Wanderungen eines alten Soldaten. Berlin 1846—47. 8r.
2 köt.
RAIMUND (Ferdinand). Sämmtliche Werke. Herausgegeben von
Johann N. Yogi. Wien 1837. 12r. 4 rész.
2 köt.
RAINER (Jan. Em.) A' es. k. ausztriai lovas közkatona' kötelességei és rendszabásairól való utasítások. Bécsben 1827. 8r.
RAJCSÁNYI (János). Világegyetem, vagyis az egész földnek
képe, különös tekintettel az országok és népek miveltségi álla—
pótjára és történetére a' mathemalika és természeli földrajz
vázlatával együtt. Pest 1846. 8r.
«HAMBACH (A. L.) Staats- und Prival-Anleihen.
1841. 8r. br.
RAMÓCZY (Valérián, pannonhegyi).
1847. 8r. 3 rész.
Állodalomtan.
Schemnilz
Pozsony
RAMON DE LA SACRA Cinq mois aux états-unis de 1'
Amérique du Nord, depuis le 29 avril jusqu' au 23 septembre
1835; journal de voyage. Traduit de 1' espagnol par M. René
Baissas. Bruxelles, Leipzig 1837. 8r.
RANDOM RECOLLECTIONS of the house of Commons, from
the year 1839. to the close of 1836, including personal
sketches of the leading members oil' all parlies. By one of no
party. Third edition. London : 1836. Sr.
— of the house of Lords, from the year 1830 to 1 8 3 6 , including personal sketches of the leading members. By the author
of „Random recollections of the house of Commons" London
1836. 8r.
RANK (Josef) Neue Geschichten aus dem Böhmerwalde. Leipzig
1847. 8r.
RANKE (Leopold.) Fürsten und Völker von Süd-Europa
im 16. und 17. Jahrhundert, Vornemlich aus ungedrucklen
Gesandschafts — Berichten. Berlin. 1837.—45. 8r.
4 köt.
— Deutsche Geschichte im Zeitalter der Reformation. Berlin.
1842—43. 8r.
5 köt.
«RAST (Freih. v.) Bemerkungen über die von der Hypothekenbank neuerdings nachgesuchte Begünstigung &c. München
1P37. 8r. br.
RATTKAY (Georg-, de Nagytábor.) Memoria regum et banoruni
regnorum Dalmatiae, et Slavoniae inchoata ab origine sua et
usque ad annum 1652. deducta. Viennae 1772. 4r.
RAU (Karl Heinrich.) Lehrbuch der politischen Oekonomie. 3te
Auflage Heidelberg, 1837. 8r.
— Geschichte des Pfluges. Heidelberg. 1845. 8r.
RÄUMER (Friedrich von) Geschichte der Hohenstaufen und
ihrer Zeit. Leipzig 1823—25. 8r.
6 köt.
— Geschichte Europas seit dem Ende des fünfzehnten Jahr­
hunderts. Leipzig 1832 - 38. 8r.
6 köt.
— Beiträge zur neueren Geschichte aus dem Britischen Museum
und Beichsarhive. Leipzig 1836—39. 8r.
5 köt.
— Historisches Taschenbuch. VIII—X. Jahrg. Leipzig 1837—39.
8r.
3 köt.
Neue Folge. III—IX. Jahrg. Leipzig 1842—48.8r. 7 köt.
— Italien. Beiträge zur Kenntniss dieses Landes Leipzig. 1840.
12r.
2 köt.
*— Die Korngesetze Englands. Leipz. 1841. 8r. br.
— England im Jahre 1841. Leipzig 1842. 8 r .
— Vorlesungen über die alte Geschichte. 2te Aufl. Leipzig
1847. 8r.
2 köt.
RAUPACH (Ernst.) Dramatische Werke ernster Gattung. V—
XII. Die Hohenstaufen. XIII-XVI. Das Märchen im Traum &e.
&c. 1837. 8r. 12 rész.
6 köt.
HAUSSE (J. H.) Wasser thut's freilich. Miscellen zur Gräfenberger Wasserkur. 1839. 8r.
RAYNAL (G. J.) Histoire philosophique des établissements
et du commerce des Européens dans les deux Indes. Maestricht. 5-eme édition. 1777—1781. 8r.
10 köt.
Real-Eiicyclopadie der class. Alterthums-Wissensch. 1. Pauly.
— Schullexicon 1. Funke.
»REAL IS Die Juden uud die Judenstadt in Wien. Fragmente.
Wien 1846. 8r. br.
»— Die k. k. Burg in Wien. Ein Wegweiser. Wien 1846.8r br.
RÉCSI (Emil.) Lélia, regény Sand Györgytől. Kolozsvár. 1842.
12r. 2 rész.
— Telekadó rendszere Magyaroszágon. Az 1850 mart. 4-ik patens
szerint. Pest 1850 8r.
— 1. Bentham.
Récsi 1. Regénycsarnok.
REDEN (Dr. Frein Fr. Wilh. von). Deutsches Eisenhahnbuch.
Ein Taschenbuch für Reisende, Aktienbesitzer, Eisenbahnbeamte &c. Mit 1 Karte. 2-te Aull- Danzig 1846. 8r.
*— Denkschrift über die österr. Gewerbe-Ausstellung in Wien
1845. Berlin 1846. 8r. br.
*REFLEXIONES privatae de linguae latiuae in sacris Ecclesiae
Calh. usu ejusque apud Hungaros In occasum vergentis inclina—
tione. Lipsiae 1845. 8r. br.
REGÉNYCSARNOK (Franczia). Kiadja Récsi Emil. Kolozsvártt
1843. 12r.
5 köt.
I—II. Indiana. Sand G. ut. Récsi E. III—X Matild. Sue E.
ut. Récsi E. és Bodor L.
REGÉNYTÁR (Külföldi — ) . Kiadja a' Kisfaludy Társaság. Szerkeszti Nayy Ignácz. Pest l84 /<i. Sr.
7 köt
3
VIII—XI. Twist Olivér, tíoz ut. Gondol D. XIII—XV Éj és
korány Bulwer ut. Vajda P . XIX—XXI. A' sziget rózsája.
¥lyy are-Cárién Emilia ut. Lakner S. XXII—XXIII Robin
Hood. James ut. Petőfi.
REGÉNYTÁR (Új, külföldi) kiadja a' Kisíaludy-Társaság. Szer­
keszti Nagy Ignácz. Pest 1844. 8r.
3 köt.
I. Förster Zsigmond. Hahn-Halm Ida ut. Varga S. H. A'
tőzsér. Warren ut. Remellay. III - IV. Cecil llahn-llahn Ida
ut. Bencúr J. IX—X. Az utolsó mohikán. Cooper ut. Gondol D.
REGÉNYTÁRCZA (Angol). Twist Olivér. Bos ut. angolból forditá Gú/siécsy Ödön. Pest 1843 12r
2 köt.
Régi magyar nyelvemlékek 1. Döbrentei.
«REGLEMENT fúr die Strafanstalt zu Rawicz. (fűzött ivekb.)
Berlin fol. br.
*REGULAMENTUM in merito manipulationis librorum fundualium,
inscriptionum et intabulationum pro lib. Districtu Fluminensi
&c. Fiume 1844. 8r. br. (latin és olasz nyelven).
REHFUES (Ph. I.) Denkwürdigkeiten des Hauptmanns Bemal
Diaz del Castillo, oder wahrhafte Geschichte der Entdeckung
und Eroberung von Neu-Spanien, von einem der Entdecker
und Eroberer selbst geschrieben. Aus dem Span. 1838. 8r.
4 rész.
2 köt.
REIBISCH-KOTTENKAMP. Der Rittersaal. Eine Geschichte
des Ritterthums, seines Entstehens, und Fortganges, seiner
Gebräuche und Sitten, artistich erläutert von Fr. M. Beibisch,
historisch beleuchtet von Dr. Fr. Kottenkamn. Stuttgart.
1S42. h. 4r.
REICHARD (Heinr. Gotll. Dr.) Statistik und Vergleichung der
jetzt geltenden städtischen Verfassungen in den monarchischen
Staaten Deutschlands. Altenburg. 1844. 8r.
— 's Passagier auf der Heise in Deutschland, der Schweitz,
nach Venedig, Amsterdam, Brüssel, Kopenhagen, Paris, St.
Petersburg, u. Stockholm. 10-le Aull, von F. A. //erbig. Ber­
lin. 1839. 8r.
REIN (Wilh. Dr.) Das Criminalrecht der Römer von Romulus
bis auf Iustinianus. Leipzig 1844. 8r.
»REISINGER (Franz) Pester Mephisto 1—6 Heft. Pest 1847.
8r. br.
»REIHELLAY (Gusztáv). Történeti beszélyek. I. Pest 1832.
16r. br.
»— Történeti beszélyek. Budán 1844. 16r. br.
— A' nőmén befolyása hazánk múltjára. Regényes krónika 2
részben. Az 1132—ki aradi orzzággyülést ábrázoló kőmetszettel.
Pozsony 1847. 12r. 2 rész.
REMÉNY Zsebkönyv. Kiadta az Unit. Collegiumbeli olvasó-társa­
ság. 1839. Kolozsvártt 12r.
— Zsebkönyv. Szerkeszti Szentiványi Mihály. Kolozsvár 184°/|.
12r.
2 köt,
RENDEK (József). Tanitás-mód városi 's falusi elemi iskolatanitók és mesterképző intézetek használatára. Pest 1846. 8r.
»REPICZKY (János) Keleti órák, költ., tört., és nyelvtud.
tekintetb. I. Párhuzam az a r a b , persa és török költészet közt.
Eredetiekből magyarít. Szeged 1848. 8r. br.
REPORT (The eight) of the committee of the society for the
improvement of prison discipline and for the reformation of
juvenile offenders. 1832, London 1832. 8r.
— (Three — ) . Poor laws of Irland By George Nicholls Esq.
London. 1838 8r.
— (Fifth annual —) of the Poor law commissioners. London
1839. 8r.
— (Sixth annual) of the Poor law commissioners. London
1840. 8r.
— (First) of the commissioners appointed to inquire as to the
best means ot establishing an efficient constabulary force in
the Counties of England and Wales. London 1839. 8r.
RESTAURATION (De la) de la société française 2-éme
Paris 1833. 8r.
édit
RESULTATE (Die) der Sittengeschichte. IV. Politie oder der
Staaten Verfassungen. 2-te Auflage. Stuttgart und Tübingen
1837. 8r.
RÉTFÜVEK és takarmánynövények (A' magyar gazdákat érdeklő
legfontosb — ) rövid ismertelése. Kiadja a' M. Gazd. Egye­
sület. 4 5 ábrával. Pest 1844. 8r.
*REUMONT (Alfred) Die poetische Lileratur der Italiener im
XIX. Jahrh. Berlin 1844. br.
RÉVAI (Miklós) Elegyes Versei és néhány apróbb kötetlen
irásai. Függelékül hozzájok adatnak másoknak is némelly hoz­
zá íratott darabjaik, végre néhány régiségek is. Pozsony
1787. 8r.
— (Joan Nicol ) Antiquitates Literaturae Hungaricae. Vol. I.
complectitur duas allocutionis restitutas, et commentario grammatico illustratas. Monumentum, inter manuscripta hungarica,
quae sciuntur, omnium vetustissimum. Pestini 1803. 8r.
— Elaboratior grammatica hungarica. Ad genuinam patrii sermonis indolem fideliter exacta, affíniumque lingvarum adminiculis
locupletius illustrata. Pestini 1806. 8r.
2 köt.
BEVOLUTION (Die — ) und die Revolutionäre in Italien. Leipz.
1846. 8r.
REVUE österreischischer Zustände. Leipzig 1842. 8r. 3 rész.
2 köt.
REYBAUD (Louis) Edouard Mongeron. Bruxelles et Leipzig
. 1846. 12r. 4 rész.
2 köt.
— Éludes sur les Reformaleurs ou socialistes modernes, Saint
— Simon, Charles Fourier, Robert Owen, &c. 5e édit Paris
1848. 8r.
2 köt.
RHEIN (Der) von den Quellen in der Schweitz bis zur Mündung
in die Nordsee. — Historisch-topographischer DampfschiffahrtsAtlas &c. Mit vielen Städteplänen und Vignetten. Zweibrücken
1842. fol.
Rheinisches Jahrbuch 1. Schücking.
*RHODE ( F . L.) Gedrängte Uebersicht der Revolutionen der
Erdkruste bis zur mosaischen Pflanzenschöpfung. Darmstadt
1842. 8r. br.
RIBINI (Joannes.) Memorabilia Ecclesiae Augustanae Confes­
sions in Regno Hungáriáé a Ferdinando I- usque ad III. P o ­
sonii 1787—89- 8r.
2 köt.
RICARDO (David) Grundsätze der Volkswirtschaft und der
Besteuerung. Aus dem Englischen übersetzt und erläutert von
Dr. Edw. Baumstark. Leipzig 1837. 8r.
Richard 1. Fowler.
RICHTER (Adolf Fridrik.) Magyar-német, és Német-magyar
zsebszótár. Mind új magyar szavakkal gyaporítá és közrebocsátá. — Bécsben 1836 8r. (I. v. magy. német rész.)
— (Jean Paul Friedr.) 1. Jean Faul.
— (Wilhelm ) Wanderungen in Ungarn und unter seinen B e wohnern. Eine Beleuchtung von Ungarns moderner Stellung
und Richtung. Berlin 1844. 8r.
* R 1 E § (Julius.) Vieles über Carlsbad und Einiges über Oeslerreich mit Bezugnahme auf dessen Industrie und Anschluss
an den deutschen Zollverein. Leipzig 1843. 8r. br.
RINTEL (Karl Gust. Nicolaus Î Beiträge zur Würdigung der
Französichen Jury. Eine Sammlung von Slrafrechtsfallen aus
den Jahren 1833—43. Mit einer Einleitung und einem Anhange, enthaltend 20 Strafrechtsfalle aus dem Königreiche Grossbritlanien und Irland. Münster 1824. 8r.
RITTER (C.) Die Erdkunde im Verhältniss zur Natur und zur
Geschichte des Menschen, oder: allgemeine vergleichende Gegraphie als sichere Grundlage des Studiums und Unterrichts
in physikalischen und historischen Wissenschäften. Berlin 1832
- 4 7 . 8r. 8 rész
12 köt.
*— Die Colonisation von Neu-Seeland. Berlin 1842. 8r. br.
— Eiu Blick in das Nil-Quell-Land. Berlin 1844. 8r.
— Geographisch-Statistisches Lexicon, über die Erdtheile L ä n der, Meere, Buchten, Häfen, Seen, Flüsse, Inseln, Gebirge,
Staaten, Städte, Flecken, Dörfer, Weiler &c. 3te Ausgabe.
Mit einer Übersicht aller Eisenbahnen, von Dr. W. Hoffmann.
Leipzig 1847. 8r.
Ritterorden 1. Biedenj'eld.
Rittersaal 1. Reibisch-Kotlenkamp.
ROBERTSON
peror Charles
Europe from
beginning of
1788. 8r.
(William.) The history of the reign of the E m V. With a view of the progress of society in
the subversion of the roman empire, to the
the sixteenth century. A new edition. London
4 köt.
— (W.) Americai Históriája. Fordíttatott Tanrirky János által.
Pesten 1807. 8r.
'
2 köt.
ROBESPIERRE. Mit Beziehung aul" die neueste Zeit. Dargest,
von einem Wahrheitsfreunde. Leipzig 1837. 8r.
ROBOT ÉS DÉZMA, erkölcsi és anyagi, mező és status-gazda­
sági tekintetben. Három koszorúzott pályamunka, előidézve és
kiadva Németujv. gr. Batthyány Kázmér nagylelkűsége 's k o r ­
szerű gondoskodása által 1. Hetényi János, 2. Király Pál, 3.
Ploelz Adolf. Pesten 1845. 8r.
Roclie-Arnniid 1. Morcét.
Roepcll. Gesch. Polens 1. Geschichte der europ. Staaten.
ROGERS. The poetical works of Royers, Campbell J. Montgo­
mery, Lamb and Kirke White. Complete in one volume. P a ­
ris, n. 8r.
ROGRON (J. AO Code civil expliqué par ses motifs, par des
exemples, et par la jurisprudence, suivi d' un formulaire &c
Ouvrage destiné aux étudiants endroit, aux personnes char­
gées d' appliquer les lois, et â, toutes celles qui désirant les
connaître. n' ont pu en faire une étude spéciale. Nouvelle
édition par P. A. Gérard. Bruxelles. 1840. n 8r.
Rohlwes (J. M.) Baromorvoskönyv 1. Petite (F.)
RŐHRMANN (Carl). Der sittliche Zustand von Berlin nach
Aufhebung der geduldeten Prostitution des weiblichen G e ­
schlechts. Ein Beitrag zur Geschichte der Gegenwart &c.
Leipzig 1847. 8r.
Rónia 1. Denkmäler des allen Roms.
— 1. Plainer.
ROMBERG (I. Andreas, und Friedrich Sieger). Geschichte
der Baukunst von den ältesten Zeiten bis auf die Gegenwart.
I. Bd. Leipzig 1844. 4r.
— (u. Faber) 1. Corners. Lex. für bild. Kunst.
Römischer Kirch, u. Staats-Schematism. 1. Schematismus.
RÓNAY (Jáczint.) Mutatvány a' tapasztalati lélektan köréből
Győr 1846. 8r.
— Jellemisme vagy az angol, franczia, magyar, német, olasz,
orosz, spanyol nemzet, n ő , férfiú és életkorok jellemzése
lélektani szempontból. Győr 1847. 8r.
*RONGE, seine Gegner und sein Verhällniss zur kath. Kirche.
Beleuchtet von einem Unparteiischen. Leipzig 1845. 8r. br.
RÖNNE (Ludw. u. Heinr. Simon) Das Polizeiwesen des preussischen Staates. Breslau 1841. 8r.
2 köt.
»ROSCHER (WilhO Über Korntheuerungen. Slultg. u. Tübin­
gen 1847. 8r. br.
Rose (Gustav) 1. Mi/uilka.
ROSENKRANZ (Karl). Zur Geschichte der deutschen Literatur. Königsberg 1836. 8r.
* — Kritik der Principien der Strauss'schen Glaubenslehre. Leipzig 1845. 8r. br.
»ROSENZWEIG (József). Segédkönyv a' mérgezések és tetszhalál körül. Buda 1846. 8r. br.
ROSOIR (Ch. du) Précis de 1' histoire romaine, depuis la fondation de Rome jusqu'à 1' empire; ouvrage adopté par le conseil royal de 1' université de France & prescrit pour 1' enseignement de r histoire romaine dans les collèges royaux et
dans les autres établissements d' instruction publique. 5-éme
édition. Bruxelles 1837. 12r.
ROSSI (Capitain John). Zweite Entdeckungsreise nach den
Gegenden des Nordpols ; und sein Aufenthalt daselbst wahrend
der Jahre 1829—1833. Aus dem Englischen von Dr. G. W.
Becker und J. Sporschti. Mit einer Charte, 2 Ansichten in
Stahl gestochen von Skelton und dem Portrait des Verfassers
v. Louis Zoellner. Leipzig 1835. 8r. 2 rész.
— (P.) Traité de droit pénal. Bruxelles 1835. n. 8r.
R O S T (Valent. Chr. Friedr.) Griechisch-deutsches Wörterbuch
für den Schulgebrauch. Erfurt u. Gotha 1829. n. 8 r
— Deutsch-griechisches Wörterbuch. Göttingen 1829. n. 8r.
»ROSTY (Zsigmond, barkóczi). Katicza, vagy: a' budetini falüreg. Történeten épült hős dráma 4 felvonásban. Pesten 1832.
• 8r. br.
»ROTH (Steph. Ludw.) Der Sprachkampf in Siebenbürgen. Kron­
stadt 1842. Sr. br.
«ROTHSCHILD's I. Königs der Juden, Erwiederung auf das vom
„Satan" an ihn gericht. Pamphlet. Nach d. Franz. Berlin 1847.
8r. br.
ROTTECK (Dr. Karl v.) Allgemeine Geschichte vom Anfang
der historischen Kenntniss bis auf unsere Zeilen. Für denkende
Geschichtsfreunde- 9-te Orig. Auflage. Freiburg im Br. 1833.
8r.
9 köt.
— Geschichte der neuesten Zeit 1 8 1 5 - 4 0 . (Allg. Gesch. X—
XI Bd). Nach Dr. K. v. Rottecks hinterl. Vorarbeiten und Ma­
terialien von seinem Sohne Herrn, v. Hotteck. Pforzheim 1841—
1843. 8r.
2 köt,
22
ROTTECK (Dr. Carl v.) Lehrbuch des Vernunflrechts und der
Staatswissenschaften. Stuttgart 1834—40. 8r. 4 rész.
2 köt.
— Staatsrecht der constitulionellen Monarchie. Em Handbuch für
Geschäftsmänner, studirende Jünglinge und gebildete Bürger.
Angefangen von Joh. Christ. Freih. v. Aretin. 2-te Aufl. Leipzig 1838—40 8r. 3 rész.
2 köt
— Spanien u. Portugal. Geographisch-, statistisch und hist. Schilderung der pyrenaeischen Halbinsel etc. Leipzig 1839. 8r.
— und Karl Theod. Welcher?) Slaatslexicon oder Encyclopädie
der Staatswissenschaften. I - V . VU—XV. Alloua 1834—44. 8r.
14 köt.
— Supplemente zur ersten Auflage des Staatslexicons. Altona
1846—47. 8r.
3 köt.
ROUSSEAU (J. J.) Oeuvres complètes Nouvelle édition avec
les notes historiques & critiques de tous les commentateus,
augmentée d' un appendice aux confessions d' une table r a i sonnée des matières. Paris 1834. 8r.
17 köt.
— Philosophische Werke. I—IL; IV—V. Aus d. Franz. übersReval und Wesenberg 1 7 7 9 - 8 7 . 8r.
5 köt.
ROUX AINE (H.) Herculanum et Pompéi. Recueil général des
peintures, bronzes, mosaiques etc. découverts j u s q u ' à ce jour
et reproduits d' après Le Antichita di Hercolano, il Museo
Borbonico, et tous les ouvrages analogues; augmenté de sujets inédits, gravés au trait sur cuivre. Et accompagné d' un
texte explicatif par M. L. Barré. Paris 1840. n. 8r.
7 köt.
ROUX de ROCHELLE. Geschichte und Beschreibung der
vereinigten Staaten von Nordamerika. Aus d. Franz. Stuttgart
1839. 8r.
*ROYEMBOL (Carl). Vierzehn Tage in den Centrai-Karpathen. Ein Wegweiser nach einigen interess. Parthien des T a tragebirges und der Liptauer Alpen, nebst Karte. Neisse 1842.
8r. br.
Rubens 1. Boussard.
RUCH (C. A.) Moldauisch-wallachischc Zustände in den Jahren
1828 - 4 3 . Leipzig 1844. 12r.
»RÜCKBLICKE auf Ungarns Zustände vom Jahre 1526 bis zum
Landtag 1811.—1845. 8r. br.
RÜCKERT (Friedrich) Gesammelle Gedichte IV—VT. Erlangen
1837 - 8. 8r.
3 köt.
— Sieben Bücher Morgenländischer Sagen und Geschichten. Stuttgart 1837. 8r.
2 köt.
RÜCKERT (Friedrich). Die Verwandlungen des Abu Seid von
Serug, oder die Makamen des Hariri in freier Nachbildung.
2-te Auflage. Stuttgart und Tübingen 1837. 8r.
2 köt.
— Nal und Daraajanti. Eine indische Geschichte. 2-te Auflage.
Frankfurt am Main 1838. 12r.
— Die Weisheit des Brahmanen, ein Lehrgedicht in Bruchstücken. IV. VI. Leipzig 1838. 8r.
2 köt.
— Erbauliches und Beschauliches aus dem Morgenland. I. 2-te
Auflage. Berlin 1839. 16r.
— Heródes der Grosse in zwei Stücken. Stullgart 1844. 8r.
2 rész
— Cristofero Colombo oder die Entdeckung der neuen Welt. Geschichtsdrama in drei Theilen. Frankfurt a. M. 1845. 8r. 3 rész.
— Ilamäsa oder die ältesten arabischen Volkslieder, gesammelt
von Abu Temmüm, übersetzt und erläutert. Stuttgart 1846.8r.
RÜCKKEHR (Die) Vom Verfasser der Rriefe eines Verstorbenen. I. Aegypten. II. Syrien. III. Syrien und Kleinasien. Berlin
1 8 4 6 - 4 8 . 8r.
3 köt.
RÜDER ( F . A.) Genealogisch-statistisches Handbuch der Monarchieen und Republiken mit der Genealogie der regierenden
u. standesherrlichen Häuser auf das Jahr 1844. Grimma. — 12r.
Rues de Paris 1. Lurine.
»RUFENDEN STIMMEN (Einiges über die — ) oder die sogenannte Predigtkrankheit in Smäland in den Jahren 1842—43.
Von einem Augenz. Aus dem Schwcd. Leipzig 1843. 8r. br.
RÜGE (Dr. Arnold). Preussen und die Reaction. Zur Geschichte
unserer Zeit. Leipzig 1838. 8r.
— Zwei Jahre in Paris. Studien und Erinnerung. Leipzig 1846.
8r.
2 köt.
Ruiz de Álarcon (Juan) 1. Spanisches Thealer.
RUMOHR (C. Fr. v.) Reise durch die östlichen Bundes-Staaten in die Lombardey, und zurück über die Schweiz und den
oberen Bhein, in besonderer Beziehung auf Völkerkunde,
Landbau und Staalswirlhschaft. Lübeck 1838. 8r.
— 1. Schulz (Heinr. Wilh.)
RUSSEGGER (Joseph). Reisen in Europa, Asien und Afrika,
mit besonderer Rücksicht auf die naturwissenschaftlichen Verhältnisse der betreffenden Länder, unternommen in den Jahren 1835 bis 1841. Mit einem Atlas. I. Rd. 1. 2.; II. Bd. 1.;
IV. Bd. Stuttgart 1841—45. 8r.
4 köt.
22»
RUSSIE ( L a ) envahie par les allemands. Notes recueillies par un
vieux soldat, qui n' est ni pair de France, ni diplomate, ni
député. Paris 1844. 12r.
— en 1844. Système de législation, d'administration et de p o litique de la Russie en 1844. Par un homme d'état russe. P a ris. Leipzig 1845. 8r.
RUSZÉK (József). A' fi'ozoíiának
prémben 1812. 8r.
előljáró értekezései.
Vesz­
RUTH (C. Dr. v.) Geschichte der italienischen Poesie. Leipzig
184*/ . 8r.
2 köt.
7
Rutiliiis Numatianus (Claudius) 1. Corpus poctar. la'.
*RYNO (Dr. C.) Proteste gegen den Protestantismus
Reform. Berlin 1846. 8r. br.
und die
Sabinus 1. Corpus poet. lat.
SADEBECK (Móritz, dr.) A' vegytan alapvonatai, mindenne­
mű iljuság számára. Magyarra ford. K. S. Pest 1842. 8r.
SÁFÁR (Imre). Váltójog. Fordította 's világosító jegyzetekkel
bővítve és Magyarországra alkalmazva kiadta Sfcltner György.
Pesten 1832. 8r.
SAINTE-BEUVE (A.) Nouveaux Portraits & Critiques Litté­
raires. Bruxelles 1836. 8r.
*SAINT-GEORGES et MAZILIER. Le diable amoureux,
ballet pantomime en 3 actes & 8 tableaux. Paris 1840. 8r. br.
SAINT-HILAIRE. Napoleon au bivouac, aux Tuileries & à
St. Hélène.
12r.
SAINT-JOSEPH. Concordance entre les Codes Civils étrangers, & le Code Napoléon. Paris 1840. 4r.
Saint-Lambert 1. l'oètes Français.
Saint-Marc Girardin 1. Girardin.
«SAINT PAUL'S Cathedral (Historical sketches o f — ) . London
1839. 8r. br.
S A I N T - P R I E S T (Le cte Alexis de). Histoire de la chute des
Jésuites au XVIII. siècle (1750—82.) Paris 1844. 8r.
SAINT-SIMON (Duc de) 'Mémoires complets & authentiques
sur le siècle de Louis XIV. & la régence, publiés sur le m a nuscript original 'entièrement écrit de la main de 1' auteur.
Nouvelle édition. Paris 1840. k8r. 40 rész.
20 köt.
;
SAJÓ. Forradalmi és csataképek 1 8 4 8 - 4 9 - b ó l . Pest 1850. 8r.
2 rész.
— Egy bujdosó naplója a'forradalom utáni időkből. Pest 1851.8r.
^SAJTÓSZABADSÁGRÓL nézetei egy rabnak. Paris 1844. 8r. br.
^SAJTÓSZABADSÁG ( A ' ) bírálata. Felelete egy szabad polgár­
nak a' sajtó szabadságáról irt munkájára egY rabnak. Miskolcz
1845.8r.br.
SALACH (Stephani Dr.) De statu ecclesiae Pannonicae Libri VII.
Quinqueecclesiis 1777—800. 4r. 7 rész.
5 köt.
Saleius B a s s u s 1. Corpus poet. tat.
Salle (de la) Sicilie. 1. Artaud.
SALLUSTH (G. C.) Calilinaria & Jugurthina bella. — Editio
stereot. Parisiis 1801. 16r.
SALOMON (Joseph). Die österreichischen Staatspapiere und
insbesondere die Staats-Lotterie-Anleihen. Wien 1846. 8r.
SALVADOR ( J . ) Histoire de la domination romaine en Judée
& de la ruine de Jerusalem. Paris 1847. 8r.
2 köt.
SALVO (Marquis de) Lord Byron en Italie et en Grèce; ou:
Aperçu de sa vie et de ses ouvrages d'après des sources a u thentiques, accompagné de pièces inédites, et d' un tableau
littéraire et politique de ces deux contrées. Londres 1825. 8r.
SAMARJAY (Károly). Költemények. Buda 1845. 8r.
Hozzá kiilre: Népdalok. Irta Berezeg Viktor.
— Kelet gyöngyei. Pest 1847. 8r.
— Dalok az alföldről. Pest 1847. 8r.
SAMUABER (Conrad). Das Besserungs-System in den Verein,
Staaten, in der Schweiz, in England und in Belgien. Nach
dem Franz. des Eduard Ducpeliaux frei bearbeitet von Carl
Lucas Frankfurt a. Main 1839. 8r.
SAMMLUNG der von 1776 bis 1836 in BetrefT der Eisenbahnen
und Schienenwege in Amerika, England, Frankreich und
Deutschland gemachten Verbesserungen, Beobachtungen und
Vorschläge. Mit 52 Abbildungen. Nürnberg 1836. 8r.
— der Gesetze für das Erzh. üster. 1. Gesetze.
— der Berggesetze für öster., Ungarn. 1. Schmidt ( F . A.)
»SAMUEL (Alajos). Az irgalmas nők. Budán 1842. 8r. br.
SAND (George). Mauprat. Bruxelles & Leipzig 1837. 12r.
— Oeuvres. Bruxelles 1838. n8r.
2 köt.
— Le compagnon de tour de France. Bruxelles 1841. 12r.
& í
— 1 Jiécsy ; Biró M.
SAPHIR (M. G.) Dumme Briefe, Bilder und Chargen, Cypressen, Literatur und Humora'-Briefe. 2-te Auflage. München
1835. 8r.
*SARACHAGA (George) Précis du différend entre le baron
Göhler & Mr. de Haber. Carlsruhe 1843. 8r. br.
«SARACHAGA'S (Georg) Vermächtniss oder neue Folgen in der
Göhler-Haberschen Sache. Stuttgart 1843. 8r. br.
— 1. Haber.
•SÁROSY. Nyelvészke vagy a' magyar nyelv' főnehézségei sza­
bályokban, példabeszédekben és példaalapokban; ajánltatva az
eperjesi magyar társaságnak használatul. Kassán 1837. 4r. br.
SARRATT (J. H.) The works of Damiano, Ruy-Lopez and
Salvio on the game of chess : translated and arranged ; with
remarks, observations, and copious notes on the games. Lon­
don 1813. 8r.
SARTOR1US (Johann Bapt., Dr.) Organon des vollkommenen
Friedens. Gekrönte Preisschrift. Zürich 1837. 8r.
SÁRVÁRY (Antal). A' politikai gazdákodás nemzeti rendszere.
Dr. LUI Fridr. után. Kőszeg 1843. 8r.
*— (—) Világosító és rendszeres előadása az 1836. évi úrbéri
törvényeknek. Pest 1837. 8r. br.
— (Ferencz). Földesúr és jobbágy kézi könyve törvényi tekintet­
ben. Debreczen 1842. 8r.
— (Jakab). A' büntetésről 'slb. 1. Tiircénylud.
pályaműnk.
7
*SASKU (Károly). Tanítás alaptudománya. I. II. Pest 1 8 3 / .
8r. br.
*— Törvények alaptudománya. Pest 1841. 8r. br.
* — Boldogságtudomány. Buda 1842, 8r. br.
*— A' kelet és nyugot népe, és a' közintézetekről. Pest 1842.
8r. br.
— Az éjsz. amer. orsz. tört. 1. Hermann.
8
SAUSE (W. Dr. v.) Versuch einer Einrichtung der Schulen
aus dem Gesichtspunkte des Lebens im Staate. II. Die Lehre
von der öffentlichen Erziehung. Halle 1841. 8r.
SAYIGNY (Fridr. Carl Dr.) Das Recht des Besitzers. Eine ci­
vilistische Abhandlung. Giessen 1837. 8r.
— System des heutigen römischen Rechts. Berlin 1840—51. 8r.
7 köt.
S a y ( J . B.) 1. National-Ökonomen.
S O I A C K (Ad. Fr.) Spanisches Theater. I Juan fíuiz de Álar­
con; Cerranter. — II Lope de Sega; Pedro Calderon de la
Harca. Frankfurt am M. 1845 8r. *
2 köt.
SCHADEN (Adolph v.) Gelehrtes München im Jahre 1 8 3 4 ;
oder Verzeichniss mehrerer zur Zeit in Bayerns Hauptstadt l e ­
benden Schriftsteller und ihrer Werke. Aus den von ihnen selbst
entworfenen oder revidirlen Artikeln zusammengestellt und
herausg. München 1834. 8r.
— Artistisches München im Jahre 1 8 3 5 ; ode Verzeichniss g e ­
genwärtig in Bayern's Hauptstadt lebender Architecten, Bild­
hauer, Tondichler, Maler, Kupferstecher, Lithographen, Me­
chaniker etc. Aus den von ihnen selbst entworfenen oder
revidirten Artikeln zusammengest. und als Seitenstück zum g e ­
lehrten München im J. 1834 herausg. München 1836. 8r.
SCHAEFFNER (Dr. Wilhelm). Entwickelung des interna­
tionalen Privatrechls. Frankfurt am M. 1841. 8r.
SCHAFARIK (Paul Joseph). Slavische Alterthümer. Deutsch
von Mosig v. Aelirenfeid. Herausg. von Heinr. Wuttke. Leipzig
1843. 8r.
2 köt.
Schäfer (H.) Gesch. v. Portugal )
—
„
„
„ Spanien )
SCHALLER (Julius D.) Geschichte der Naturphilosophie von
Baco von Verulam bis auf unsere Zeit I. Leipzig 1841. 8r.
S C H A M S (Franz). Ungarns Weinbau in seinem ganzen Um­
fange, oder vollständige Beschreibung sämmllicher berühmten
Weingebirge des ungarischen Reichs in statistisch-, topogr.-,
naturhist. und Ökonom. Hinsicht. Pest 1832—1835. 8r. 3 köt.
L
ß
h
s
SCHASLER (Max Dr.) Die Elemente der philosophischen Sprach­
wissenschaft Wilhelm von llumbold'ts. Aus seinem Werke: Uber
die Verschiedenheit des menschlichen Sprachbaues und ihren
Einfluss etc in systemat. Entwicklung dargestellt und kritisch
erläutert. Berlin 1847. 8r.
SCHAUBACH
(Adolf). Die deutschen Alpen. Ein Handbuch
für Beisende durch Tyrol, Osterreich, Steyermark, Illyrien, Ober­
bayern und die anstossenden Gebiete. Jena 1 8 4 5 - 4 6 . 8r. 4
rész.
2 köt.
SCHEDEL (Ferencz dr.) Diaeletica elmei. Hallgatói számára
kézirat helyett kiadta
Budán 1839. 8r.
*— Az irói tulajdon philosophiai, jogi és literatúrai szempontból
az azt tárgyazó külföldi (örvények és magyar irójogi törvényről. Pest 1840 8r. br.
SCHEDEL (Ferencz. Dr.) A' müvészforditás elveiről. Buda
1843. 8r. br.
— 1. Academiai gyász.
— 1. Toldy ( F . )
SCHEINT (Daniel G.) Das Land und Volk der Szekler in
Siebenbürgen, in physischer, politischer, statistischer und g e ­
schichtlicher Hinsicht. Peslh 1833. 8r.
SCHELLER's (Imman. Joh. Gerh.) Ausführliches und m ö g ­
lichst vollständiges lateinisch-deutsches Lexicon. Leipzig 1804.
8r.
5 köt.
— Deutsch-lateinisches Lexicon. Leipzig 1805 8r.
2 köt.
Schelliiig 1. S/effens.
— Vorlesungen in Berlin 1. Frauenstädt.
— und Hegel 1. Tra/indorff".
»SCHELLWITZ (Hartmann) Kritik des Nachdruckgesetzes.
Tür Wurtemberg sammt Geselz-Entwurf, die Sicherstellung
des literar.-artist. Eigenthums betreffend. Leipzig 1842.8r. br.
SCHEL's (J. B.) Kaiser Leopold II. Geschichte Ostreichs unter
seiner Regierung 1790—92. (Gesch. der Länder des östr.
Kaiserstaates X Bd. Neueste Gesch. der Länder des östr.
Kaiserst. I Bd.) Wien 1837. 8r. 1 rész.
SCHEMATISMUS incl. Regni Hungáriáé. Budae 8r. 1813—47.
24 köt.
— M. Principals Transsylvaniáé. Claudiopoli. 8r. 1836—40.4 köl.
— (Hof und Staats-) des österr. Kaíserthumes. Wien 8r. 1834—
47.
14 köl.
— (Miiitär —) des österr. Kaiserlhumes. Wien 8r. 1 8 2 2 - 5 1 .
21 köt.
— (Römischer Kirchen und Staats — ) für 1843. 8r.
S c h e s a e u s 1. Eder.
Scheyb 1. Pevtingeriana.
SCHIEBE (August, im Verein mit Dr. Bender, Biifau &c.)
Universallexicon der Handelswissenschaften, enthaltend die
Münz-Mass — und Gewichtskunde, das Wechsel-Staats-papierBank- und Börsenwesen. Zwickau u. Leipzig 1 8 3 7 - 3 9 . 4r.
3 köt:
— Lehrbuch des Handelsrechts mit Ausnahme des Seerechts,
frei bearbeitet nach Pardessus, Cours de Droit Commercial.
Mit einer Vorrede von Dr. Mittermayer. Leipzig 1838. 8r.
SCHILLER Sämmlliehe Werke in einem Bande mit dem P o r ­
trait des Dichters, einem Facsimile seiner Handschrift und
einem Anhang. Stuttgart und Tübingen. 1834. 4r.
— Nachträge zu Schiller's sämmtlichen Werken. Gesammelt und
herausgegeben von Eduard Boas Stuttgart, 1839. 12r. 2 rész.
2 köt.
— Warbeck. Dramatischer Nachlass Nürnberg 1842. 12r.
— Poésies. Traduites de 1' allemand; suivies d' autres essais
poétiques par C. Ph. Bonafonf. Siuttgart 1837. 8r.
— Versei. Kiadja magyarul Soproni FidUr Ferencz. Kolozsvár
1836. 8r.
— lgyana%: 2-ik kiadás. Kolozsvár. 1845. 8r.
»SCHILLER u. Gölhe. Ein psychol. Fragment. Hamburg 1841.8r. br.
— 1. Schwab (Gusl.)
— 1. Meho/T.
— ALBUM. Eigenthum des Denkmals Schillers in Stuttgart. Mit
einem Stahlstich und Facsimile. Stuttgart 1837. 8r.
SCHILLING (Gustav.) Der Liebesdienst, ein komischer R o ­
man. Dresden 1810. 16r.
4 köt.
— Polyphonomos oder die Kunst, in 36 Leclionen sich eine
vollständige Kenntniss der musikal. Harmonie zu erwerben.
Stullgart 1839. 8r.
— (Dr.) Musikalisches Conversalions-Handlexicon enthaltend die
vollständigste Erklärung aller musikalischen Realien wie zu­
gleich die Riographien aller um die Tonkunst nur irgend ver­
dienter oder sich darin ausgezeichneter Personen , &c, von
• den ältesten bis auf die neuesten Zeiten. Mergentheim 1841.
8. (/<%/.)
— Franz Liszt. Sein Leben und Wirken, aus nächster Beschall­
ung dargestellt. Stuttgart. 1844. 8r.
SCHIMMER (Carl Aug.) Wien seit sechs Jahrhunderlen. Wien
1847. 8r. 2 rész.
— Bas Kaisertum Oesterreich &c. hislorisch topographisch dar­
gestellt. Mit Stahlstichen. Darmstadt 1 8 4 3 - 5 0 . 8r.
2 köl.
X' Franczia lázadás és következményei. Történele a' 2 3 . év
viaskodásnak Franczia ország' kényurasága ellen, összekötve.
Napoleon életirásával 'stb. Németből magy. ford. Sz. I. Kassán
1839. 8r.
»SCHIRNDING (Ferd. Graf.) Die Juden in Oesterreich, Preussen und Sachsen. Leipzig 1842. 8r. br.
SCHLEGEL (Aug. Guill. de) Essais littéraires et historiques.
Bonn 1842. 8r.
— Oeuvres , écrites en français et publiés par Edouard Bockina. Leipzig 1846. 8r.
3 köt.
SCHLESINGER (Sigmund, Dr.) Vindobona. National-epische
Dichtung. Wien 1837. 8r.
*SCHLESWIG-HOLSTEINSCHES Grundgeselz oder Landes-Privilegien. Hamburg 1846. 8r. br.
SCHLETTER (Hermann, dr.) Handbuch der deutschen PressGesetzgebung. Sammlung der gesetzlichen Bestimmungen über
das literar. Eigenthum und die Presse in allen deutschen Bundesstaaten nebst geschichtlicher Einleitung. Leipzig 1846. 8r.
Schlipf 1. Manna.
SCHLOSSER ( F . C.) Geschichte des alchzehnten Jahrhunderts und des neunzehnten, bis zum Sturz des französischen'
Kaiserreichs. Heidelberg 1836—43. 8r. 2 rész.
3 köt.
— Weltgeschichte für das deutsche Volk. Unter Mitwirkung des
Verfassers bearbeitet von Dr. G. L. hriegk, Frankfurt a. M.
1844—50. 8r. 6 rész.
11 köt.
SCHMID (E. A.) Colleccion de varias piezas en prosa y en
verso, sacadas de los mejores Autores Espaiioles. — Oder:
Spanisches Lesebuch mit einem erklärenden Wortregister b e gleitet. Weimar 1805. 8r.
— (M. Joh. Christoph). Scwäbisches Wörterbuch mit elhymologischen und historischen Anmerkungen. 2-le Ausgabe. Stuttgart 1844. 8r.
SCHMIDT. Deutsch-griechisch und griechisch-deutsches Handwörterbuch.
16r.
2 köl.
— (E. A.) Gesch. von Frankreich 1. Gesch. der europ. Saaten.
— Chronologisch-systematische Sammlung der Berggeselze der
österreichischen Monarchie, der Königreiche Ungarn, Croatien,
Dalmatien, Slavonien und des Grossfürstenthumes Siebenbürgen (1053—1806). Wien 1834—37. 8r.
19 köt.
*SCHNEER (Alex.) Über die Noth der Leinen-Arbeiler in
Schlesien. Berlin 1844. 8r. br.
SCHNEID A WIND (F. J. A.) Carl Erzherzog von Österreich,
und die österreichische Armee unter Ihm. Bamberg 1840. 8r.
2 rész.
Schneidewiii 1. Müller (Karl Ottfr.)
SCHNELLER (Julius Franz, Dr.) Österreichs Einfluss auf
Deutschland und Europa, seit der Reformation bis zu den R e volutionen unserer Tage. Stuttgart 1828—29. 8r.
2 köt.
— Hinterlassene Werke. Aus Auftrag und zum Besten seiner F a milie herausgegeben von Ernst Münch. I—IV : VI—XVI. Stuttgart 1840. 8r. 16 rész.
12 köt.
SCHNITZLER (J. H.) La Russie, la Pologne k la Finlande.
Tableau statistique, géographique & historique etc. avec 3
plans lithogr. Paris 1835. 8r.
— De la création de la richesse ou des intérêts matériels en
France. Paris 1842. 8r.
2 köt.
— Geheime Geschichte Russlands unter den Kaisern Alexander
und Nicolaus unter besonderer Berücksichtigung der Krisis von
1825. Grimma 1847. 8r. 2 rész.
SCHOEPF (Dr. August). Orvosi rendszerek, gyógymódok 's
némelly rokon tárgyakról. Pesten 1835. 8r.
* — Die Heilquellen von Szliács in Ungarn. Ofen 1841. 8r. br.
*— Néhány szó gyermeknevelési hiányok körül. Pest 1844.
8r. br.
— Magy. orvos-sebészi 's természettud. Évkönyvek. 1. Folyóiratok
között.
SCHÖLL (Adolf). Beiträge zur Geschichte der griechischen
Poesie. I. Berlin 1839. 8 .
r
SCHOLZ (J. dem Dritten). Merkwürdige Strafrechtsfalle aus
mehren Ländern Deutschlands. Braunschweig 1840. 8r. 2 rész.
2 köt.
Schoiiiburgk (Otto) 1. Hamilton.
«SCHÖNBERGER (Andr.) Tagebuch des grossen Brandes in
Baja 1840 d. 1. May. Pest 1841. 8r. br.
SCHÖNING (Karl Woligang von). Des General-Feldmarschalls
Hans Adam von Schöning auf Tamsel Leben und Kriegsthaten, namentlich sein Zug mit achttausend Brandenburgern g e gen die Türken. Berlin 1837. 8r.
SCHÖNVISNER (Steph Dr.) De ruderihus Laconici Caldariique Bomani k nonnullis allis monumentis in solo Budensi
partim hoc primurn anno 1778 repertis, partim nondum vulgalis Liber unicus. Budae 1778. fol.
— Antiquitatum et Historiae Sabariensis ab origine usque ad
praesens tempus Libri novem. Pestini 1791. 4r.
23*
S C H O R M A N N (Antal, Hidegkúti). Az önző korunktól s a ­
nyargatott katholika igazság panaszának alapossága. Jelesebb
korszerű iratokból nagy részt kitüntetve. Pozsony 1846. 8r.
SCHOTTLAND in Bildern nach der Natur gezeichnet von T. Al­
tom, und W. H. Bartlett,
und mit beschreibenden Text von
Wilhelm Beattie esq. etc. Aus dem Englischen übersetzt von
Dr. Joh. von Horn. London. 4r. —
2 köt.
Schraishuon 1' d' Arpentigny.
»SCHREIBEN des Gr. Carl Zay an die Piofessorenzn Leulschau.
Anonymus Bele Regis Nótárius. Leipzig 1841. 8r. br.
SCHRÖDER (D. Joh.) Vollständige und nutzreiche Apotheke,
oder trelllich versehener Medicin-chymischer höchst kostbarer
Artzney-Schatz. Nebst Dr. Friedr. Hoffmanns darüber verfassten herrlichen Anmerck. etc. etc. Vormals auf vielseitiges Ver­
langen zu sonderbaren Nutzen eröffnet von G. Dan. Koschwitz M. D. S. P. Nun aber bei dieser zweiten Edition um ein.
merckliches verm. u. verb. Frankfurt u. Leipzig 1709. fol.
— 1. Játékszín (külf.)
»SCHRÖER (Tob. Gottfr.) Joh. Wolfg. Goethes kurzer Lebensabriss. Pressburg 1849. 8r. br.
SCHRÖTER. Gedanke uud Urtheile Clemens XIV. über die
wichtigsten Gegenstände des Lebens. Nebst den von demsel­
ben eil. Breven und Circularschreiben, die Aufhebung des J e ­
suitenordens betr. Wohlf. Ausg. Leipzig 1838. 8r.
SCHUBERT (Dr. Fr. Wilhelm). Handbuch der Allgemeinen
Staatskunde von Europa. (V. Österreich. VI. Preussen). Königs­
berg. I s 4 . 8r.
— (Dr. Gotlh. Heinr. von —) Die Urwelt und die Fixsterne.
2-te Auflage. Dresden und Leipzig 1839. 8r.
SCHÜCKING (Levin). Rheinisches Jahrbuch, mit Beiträgen
von A. W. Schlegel, G. Pfarrius, E. Bauernfeld,
K. Gutikow, Varnhagen v. Ense, K. Simrock. Anast. Grün und a.
m. I. Jahrgang. Köln 1846. 8r.
» S C H Ü L L E R (Job. Carl). Beleuchtung der Klagschrift gegen
die sächs. Nation, welche die beiden walach. Bischöfe
den Ständen Siebenbürgens überreicht haben. Hermannst1844. Sr. br.
SCHULTES (F. Joseph.) Anleitung zur möglichst genanen
Erkenntniss des Pferdealters aus den Veränderungen der Zäh­
ne von der Geburt bis zum 30. Lebensjahre. Salzburg. 1840. 8r.
2 /
C
» S C H U L T Z (István). Törléneti zsebkönyv. Schmid,
és Nössel után. Pest 1845. lOr. br.
Rotteck
SCHULTZ (testvérpár). Világtörténeti elbeszélések. Hofmann
I. A. után. Pesten 1846. 8r.
*— (Heinr. Wilh.) Karl Friedr. v. Rumohr, sein Leben und
seine Schriften. Nebst einem Nachwort über die physische
Const, und Schädelbildung &c. Rumohrs von Carus. Leipzig
1844. 8r. br.
— (Otto August) Gutenberg oder Geschichte der Buchdruckerkunst, von ihrem Ursprung bis zur Gegenwart. Eine Festgabe
zur vierten Secularfeier des Tvpendrucks. Mit 8 Holzstichen.
Leipzig 1840. 8r.
— 1. Kovacsociy.
SCHUMACHER (H. C.) Jahrbuch (astronomisches) für
1 8 3 7 - - 4 1 ; 43—44. Mit Beiträgen von Bessel, Hansen, A v.
Humboldt &c. Stultg. u. Tüb. 8r.
7 köt.
SCHUSELKA (Ferencz Dr.) Mittelmeer, Ost- und Nordsee
Leipzig 1845. 8r.
— Das Revolulionsjahr 1 8 4 8 - 4 9 . Wien 1850. 8r.
SCHUSTER (I. J.) Új magyar-német szótár, melly a' törvénység, tudomány. kézmütan, müvészség , társalkodás és költészet újonnan alkotott, felélesztett vagyis idomított szavait m a g á ban foglalja. (Neues ung.-deutsch. Wörterb. &c.) Bécsben
1838. 8r.
SCHÜTZ Allgemeine Erdkunde, oder Beschreibung aller L ä n der der fünf Welttheile, ihrer Lage, ihres Klima, ihrer Naturproduete, Landescullur, merkwürdigsten Städte, Gegenden,
Kunstwerke, Ruinen und Denkmäler; dann ihrer Einwohner
in Bezug auf deren Lebensart &c. &c. Mit Kupfern neu bearb.
. 2-te Aufl. (XIX. XX. XXVIII. hiány*. Wien 1832—33. 27 köt.
SCHÜZ (Carl Wolfg. Christ. D) Uber den Einfluss der Verlheilung des Grundeigentums euf das Volks- und Staatsleben.
Stuttgart und Tübingen, 1836. 8r.
«SCHWAB (Arszlán). A' zsidók. Magyarul közlötte Bloch Móritz
Buda 1840. 8r. br.
— (Gustav) Die schönsten Sagen des classischen Alterthums
nach seinen Dichtern und Erzählern. Stuttgart 1846.8r. 3 köt.
*— Urkunden über Schiller und seine Familie, Stuttgart 1840.
8r. br.
— (Gustav, und Karl KHipfet) Wegweiser durch die Literatur
der Deutschen. Ein Handbuch für Laien. Leipzig 1847. 8r.
— (K. L.) 1. floffher (Józs)
SCHWARTNER (Martin von). Statistik des Königreichs U n garn. 2-te Ausgabe. Ofen 1809—11. 8r. 3 rész.
2 köt.
SCHWARTNER De seultetiis per Hungáriám quondam obviis.
Budae 1815.8r.
SCHWARZER (Ernst v.) Österreichs Land u. Seehandel mit
Hinblick auf Industrie u. Schiffahrt- Triest 1846. 8r.
SCHWARZOTT (J. G.) Die Hercules-Bäder bei Mehadia.
Ein monographischer Versuch. Wien 1831. 8r.
«SCHWEICKHARDT (Dr. E.) Das Eisen in histor. nnd
national-ökon. Beziehung. Tübingen 1841. 8r. br.
S c h w e i g h ä u s e r I. Bruyère.
SCOTT (sir Walter). Chronicles of the Canongate. Second
series. Edinburgh. 1828. 8r. 3 köt.
— Anne of Geyerstein, or the maiden of the mist. 1829. 8r. 3 köt.
— Tales of my landlord, fourth and last series, collected and
arranged by Jedediah Cleishbotham, schoolmaster and parishclerk of Gandercleuch. I—III. Edinburgh 1832. 8r. 3 köt.
— Miscellaneous prose works. Paris
2 0 4 - 2 1 9 ) . 7 köt.
1837. 8r. {Bavdry
Gyűjt.
— Misc. poetical works Paris 1838. 8r. Qfíaudry gyűjt. 2 1 1 —
216).
6 köt.
— Wawerley anecdotes. London 1840. 8r.
— Válogatott románjai. Angol szerint. Ivanhoe. Thais* Andrástól.
Pest 1829. 8r. 6 rész. 3 köt.
— Memoirs 1. Lockhart.
«SCRIBE (Eugène) Les Martyrs, opéra en 4 actes. Musique
de M. Donizetti. Paris 1840. 4r br.
— & Legourè. Adrienne Lecouvreur, drama en 5 actes. Berlin
1850. 8r. br.
*— & Saint-Georges.
Zanetta, ou jouer avec le feu, opéra
comique en 3 actes. Musique de M. Auber. Paris 1840. 4r. br.
Scriptores Hist. Byzant. 1. Corpus Byzant. hist.
— Rerum hung. 1. Endlicher.
— Rerum transylv. 1. Eder.
« S E B E S S Y (János, sebessi) Az 183 /« eszt. hozott úrbéri
czikkelyek sommás és részletes előadása 'stb. Pest 1837. 8r. br.
2
Sebestyén (László.) A' Tündérsíp I. Szabi) (Dáv. Baróti.)
SEBŐK. (József, szentmiklósi) Színjátékai .Esztergámban 1828.8r.
Secretan 1. Falckenskiold.
Segrais 1. Poètes français.
SEIDLER (Carl.) Brasiliens Kriegs- und Revolutionsgeschichte
seit dem Jahre 1825 bis auf unsere Zeit. Leipzig, 1837. 12r.
SEITZ (dr. Joh. Christ.) Geographisch-statistisches Handwörterbuch nach den neuesten Bestimmungen, oder Verzeichniss
aller bekannten Länder, Meere, Seen, Flüsse, Inseln, Gebirg e , Provinzen, Städte &c, in alphabetischer Ordnung, für Geschäftsmänner, Kaufleute, Fabrikanten, Zeitungsleser, Reisende &c. Pesth 1828—30. 8r.
3 köt.
Selections from the Edinburgh Review 1. Cross.
Seniscy (Andr.) Memoria Regum & Banor 1. Ratlkay.
Sènecè 1. Poètes français.
Serenus Snmonicus (Q.) 1. Corpus poet. lat.
SERRES (Marcel de) Die Kosmogonie des Moses im Vergleiche mit den geologischen Thatsachen. Aus dem Französ. üb.
von Franz Xav. Stick. Tübingen 1841. 8r.
SEYFF (Anton-) Das österreichische Cassen-system, bildlich
dargest. und beschr. Wien 1841. 8r.
SHAKESPEARE (William.) The poems and plays of — with
a life of the author and a selection of notes critical, historical, explanatory, and glossarial, selected from the editions of
fíowe
l'ope, Johnson and bteewens,
Mahne, and other
eminent commentators, to which are added, the prefaces of
Howe, Pope and Johnson. In eight volumes. London 1833.
8r.
.
8
köt.
— összes színművei. Fordította Lemoufon Emilia. I. ( 1 . A' szél­
vész. 2. A' két veronai nemes. 3. A' Windsori vig nők. 4. Viola,
• 5. Szeget szeggel.) Pest 1845. 12r. 5 rész.
— Összes színmüvei. Angolból fordítják Arany, Petőfi, Vörösmarty,
I. Coriolanus. Ford. Petőfi Pest 1848. 8r.
— Vier Schausp. I. Tieck
— Remekei 1. Döbrentey.
— 1. Jatéksiin (külf.)
SHELLEY (Percy Rysshe.) Poetische Werke Aus dem E n ­
glischen übertragen von Julius Scybt. Leipzig 1844. 8r.
— Poetical Works 1. Coleridge.
Scheridaii 1. Játékszín (külf.)
Siebenbürgens geogr. Statist. Lexicon 1. Lenk.
SIEBOLD (Ph. Fr.) Nippon. Archiv zur Beschreibung von J a ­
pan, und dessen Neben- und Schutzländern: jezo mit den
südlichen Kurden, Kräfte; Koorai und den Liukiu-Inseln
nach japanischen und europäischen Schrillen und eigenen
Beobachtungen bearbeitet. Leyden 1832. ( 1 köt szöveg 4r.,
2 köt. képek és rajzok, fol.)
3 köt.
*SIEFERT (Otto) Akragas und sein Gebiet. Ein Beitrag zur
Geogr. und Gesch. Siciliens. Hamburg 1845. 4r. br.
SIEGFRIED J U S T U S I. (König von Israel und Hoherpriester von Jerusalem) Ist die Klage über zunehmende Verarmung
und Narungslosigkeit in Deutschland gegründet, welche Ursa­
chen hat das Uebel, und welche Mittel zur Abhülfe bieten
sich d a r ? Leipzig 1836. 8r. br.
*SIEGMAYER (i. G.) Geschichtliche Zusammenstellung der
merkwürdigsten Anmassungen der Päpste über die protestan­
tischen Fürsten und Völker und der Einmischung in die politi­
schen Ereignisse des 18-ten und 19-ten Jahrhunderts. Berlin
1839. 8r. br.
SIGMUND (Dr. Carl Ludw.) Füred s Mineralquellen und der
Plattensee für Ärzte und Badegäste. Pest 1837. 8r.
?
— Gleichenberg, seine Mineralquellen und der Kurort mit Be­
merkungen über den Gebrauch des versendeten Wassers. Wien
1846. 8r.
Silius Italiens (C.) 1. Corpus poet. lat.
Schilling (Jul.) 1. Balliger.
SILVIO PELLICO (von Saluzzo) Sämmtliche Werke in ei­
nem Bande. Aus dem Italienischen von Dr. K. L. Kannegiesscr
und Hieronimus Müller. Mit dem Portrait des Dichters. Zwi­
ckau 1835. 8r.
S IM AI (Kristóf) Végtagokra szedetett Szótár, melly a' magyar
nyelvben előforduló szavakat d e á k u l kifejezve, az ABC-nek
szokott rendi szerént előadja. Budán 1809 — 10. 4r. 2 rész.
Simigianus 1. Kder..
*SIMKO (Vilmos.) Egyházi unió, az a z : értekezés a' magyarorsz. protestánsok vallási egyesüléséről. Pozsony 1842. 8r. br.
SIMON (M. E. J.) Observations recueillies en Angleterre, en
1835. Brnxelles 1837. 12r. 2 rész.
— (Heinrich) I. Rönne.
SIMPSON (Georg.) Reise zu Lande um die Welt in den Jah­
ren 1841—42. Aus dem Engl, übers, von Wilhelm Adolf Lin­
dau. I. Dresden und Leipz. 1848. 8r.
SIMROCK (Dr. Carl.) Das kleine Heldenbuch. (IH-ter Band
des Heldenbuches.) Stuttgart und Tübingen. 1844. 8r.
SniROCK (Karl.) Die Edda,"*die ältere und jüngare, nebst
den mythischen Erzählungen der Skalda, übers, und mit E r läut. begl. Stuttgart u. Tübingen 1851. 8r.
SISMONDI (J. C. L. Simonde de) De la Literature du Midi
de I' Europe Aix-la-Chapelle. 1837. n 8r.
2 köt.
— Forschungen über die Verfassungen der freien Völker. Über­
setzt und mit Anmerkungen begleitet von August Schäfer.
Frankfurt a. M. 1837. 8r.
— Études sur 1' économie politique. I. Paris 1837. II. Bruxelles
1838. 8r.
2 köt.
* S 1 X T (Joh. Laurent) Geschichte der Kirchen in der Wüste
. unter den Protestanten Frankreichs vom Ende der Reg. Lud­
wig XIV an bis zur franz. Rev. Nach dem franz. Werke des
Charles Coquerel bearb. Rerlin 1846. 8r. br.
SKETCHES of Germany and the Germans, with a glance at
Poland, Hungary and Switzerland, in 1834—35. and 36.
London 1836. 8r.
2 köt.
SLAVEN, Russen, Germanen. Ihre gegenseitigen Verhältnisse
in der Gegenwart und Zukunft. Leipzig 1843. 8r.
SLAVEN und Magyaren. Leipzig 1844. 12r.
SM1D (Kristóf.) Ifjúságot érdeklő irományai. Egy gyűjtemény
a' legoklatóbb és legkellemetesebb történetekből és elő-beszéllésekből. Magyar nyelvre szabadon állaltette Csontos István
Kassán 1828. 8r.
2 köt.
Smith (Ad.) 1. Nationalohononten.
SMITT (Friedrich von) Geschichte des Polnischen Aufstandes
und Krieges in den Jahren 1830. und 1831. Nach authenti­
schen Quellen dargestellt. Berlin 1839—48. 8r.
3 köt.
SOLDAN (Dr. Wilh. Gottl.) Geschichte der Hexenprocesse.
Aus den Quellen dargestellt. Stuttgart u. Tübingen 1843. 8 r
Solis (Don Antonio de) Gesch. von Mexico 1. Geschichte der
aunsereur. Staat.
SOMMER (Joh. Goltfr.) Taschenbuch zur Verbreitung g e o ­
graphischer Kenntnisse. Eine Übersicht des Neuesten nnd W i s ­
senwürdigsten im Gebiete der gesammten Länder — und Völ­
kerkunde. Für 1 8 4 3 - 4 6 ; 1848. Prag ' " V w . 12r.
5 köt.
— 1. Cannabich.
»SOMOGYI (János) Értekezés a' Zálogról Pesten 1834 8r. br.
— (Károly.) A' törvények iránti engedelmességről különös t e ­
kintettel korunkra. Jutalmai nyert pályamunka. Buda 1841. 8r.
24
S O M S I C H (Paul v.) Das legitime Recht Ungarns und seines
Königs. Wien 1850 8r.
— ( P á l ) Értekezés az angol forradalom történele felett. Guhot
után elő és végszóval ellátva ford. Pest 1851. 8r.
SONNENFELS (Joseph von) Grundsätze der Polizey-Handlungund Finanzwissenschaft. 3-le Auflage. Wien 1777. 8 r . ^ 3 köt.
SOPHOCLES. Von J. J. G. Donner. Heidelberg 1839. 8r.
Soproni estvék 1. Kis (János).
SOR (Charlotte de) Souvenirs du Duc de Vicence. 2-me édi­
tion (sur Napoléon & 1' empire). Paris 1837. 8r.
2 köt.
SOULIÉ (Frédéric). Les mémoires du diable. Bruxelles 1837.
12r. (I—II.; V—VIII.) 6 rész.
3 köt.
— Le Serpent. Bruxelles & Leipz. 1839. 12r. 2 rész.
Souvestre (Emil) 1. Kazinczy G.
Spanisches Theater 1. Scliack.
«SPANYIK (Glycerius). Oratio qua glor. mem. aug. Fran­
cisco I. imp. Austr. regi Hung. etc. parentavit. Budae 1835.
fol. br.
Sparks (Járed) 1. ÇKiinyttàr (tört.)
SPARRE (Karl von). Deutschland und die Städte-Ordnung,
und die Landgemeinde-Ordnung. Giessen 1843. 8r.
*— Die preuss. Classensteuer und Mahl- und Schlachtsteuer.
Giessen 1844. 8r. br.
SPAZIER (Bichard Otto). Jean Paul Friedrich Bichter. Ein biographischer Commentar zu dessen Werken. Leipzig 1833. 8r.
5 rész.
2 köt.
«SPAZIERGÄNGE eines Wiener Poeten. Hamburg. 1843. 16r. br.
S P I N D L E R ' S Werke. Stuttgart 1838. 8r. 35 rész.
14 köt.
SPITTLER (Hofrath, in Göltingen). Entwurf der Geschichte
der europäischen Slaalen. Berlin 179 | . 8r.
2 köt.
«SPLITTER und Balken in Oesterreich. Leipzig 1845. 8r. br.
SPORSCHILL (Johann). Geschichte der Hohenstaufen. Braunschweig 1844. 8r.
«— Ursachen des Abfalles der sogenannt. Deutschkatholiken von
der kath. Kirche. Leipzig 1845. 8r. br.
— Österreich und die Broschürenschmiede gegen dieses Kaiserthum. Leipzig 1847. 8r.
— 1. Brougham.
Sporting I Nimród.
3
4
SPRENGEL (Dr. Carl). Die Lehre von den Urbarmachungen
und Grundverbesserungen, welche die Sümpfe, Brüche, Hoch­
moore, Teiche, Haiden, Wüstungen, Wälder, Sandschollen,
Dünen, felsigen Gründe, Aecker, Wiesen und Weiden betref­
fen. Leipzig 1838. 8r.
SPRINGER (Johann Dr.) Statistik des österreichischen Kai­
serstaates. Wien 1840. 8r.
2 köt.
S R A N Y I (János). Státusadósságok és slátuspapirosok, érdeke­
sebb viszonyzatokban, és ujjabb adatok szerént, különös tekin­
tettel az austriai finantziára. Pesten 1834. 8r.
SRETER (János). Nógrádmegye beligazgatása állapotjáról, h i ­
vatalos jelentés a' másod-alispány által. Pest 1842. 8r.
— Visszaemlékezések. Kiadta a' boldogult szerző édes atyja. Buda
1842. 8r.
Staats-Archiv 1. Haberiin.
STAÈL (Madame de). De 1' Allemagne. Bruxelles & Leipzig
1836. 12r.
3 köt.
S T A È L - H O L S T E 1 N (A. de). Lettres sur 1' Angleterre;
Paris. 1825. 8r.
STANCSICS (Mihál). Magyar és német beszélgetések 's nyelvgyakorlások e' két nyelv hirtelen megtanulására. Budapesten
1833. 8r.
— Nyelvészet. Némelly a' m. t. társaság különös használatára
készült „magyar helyesirás"-ra tett észrevételekkel. Pesten
1833. 12r.
— Rényképek. Pesten 's Kolozsváron 1835. 8r. 3 rész. 2 köt.
•— Kritikai értekezetek különös tekintettel a' m. t. t. munkálatira.
Pesten 1835. 12r.
— Pazardi. Kolozsváron 1836. 8r.
— Magyar nyelvtudomány kérdések- és feleletekben nagyobb t a nulók számára hangmértékkel. Pest 1840. 8r.
*— Földmivelési ipar ébresztésének egyetlen módja. Pest 1842.
8r. br.
— Franczia nyelvtan. Budapest 1846. 8r.
— Népkönyv. A' fenséges nádorispán félszázadig viselt hivatalának emlékére. Lipcse 1846. 8r.
— 1. Táncsics.
STÄNDEWESEN in Oesterreich. (Historische Aktenstücke über
das — ) . 1 - 6 . Leipzig 1847. 8r. 6 rész.
Stanhope (Eugenia, mrs.) Letters of Earl oí Chesterfield. 1
Cliesierfield.
STANLEY ( W . ) Commentaries of Ireland. — The Cloncurry
prize essays. Dublin 1833. 12r.
STARKE (Mariana). Travels in Europe, for the use of travel­
lers on the Continent, and likewise in the Island of Sicily;
where the author had never b e e n , till the year 1834. t o
which is added an account of the remains of ancient Italy,
and also of the roads leading to those remains. 9-th edition.
Paris 1836. 8r.
STATISTIK des preussischcii Staats. Versuch einer Darstellung
seiner Grundmacht und Cultur, seiner Verfassung im Lichte
der Gegenwart. Berlin 1845. 8r.
STATISTISCH-geographische Beschreibung (Neueste —) des Kö­
nigreichs Ungarn, Croatien, Sfavonien nnd der ungarischen
Militärgränze. Leipzig 1832. 8r.
Zweite Ausgabe. Leipzig 1834. 8r.
Statistisches Jahrbuch 1. Müller (Karl August Dr.)
Statius ( P . Papinius) 1- Corpus poet. lat.
STATUTA oder: Eigen-Land-Becht (Der sächsischen Nalion in
Siebgnbürgen — ) . Hermannstadt 4r.
«STATUTEN und Reglement der k. k.
in Wien. Wien 1838. 8r. br.
Gartenbau-Gesellschaft
«STAUT (József) A' Halley nevű szép iistökösrül, melynek
feltűnését 1835-ben ismét várhatjuk. Kassán, 8r. br.
STEEGER (Johann von) Darstellung der Rechte und recht­
lichen Gewohnheiten der königlichen freien Städte in Ungarn.
Wien 1834. 8r.
2 köl.
S T E F F E N S (II.) Was ich erlebte. Aus der Erinnerung nie­
dergeschrieben. Breslau 1840—44. 8r. 10 rész.
(i köl.
— Nachgelassene Schriften. Mit einem Vorworte von Sckelling.
Berlin 1846. Sr.
Steger F. 1. Ergänz. Coitv. Lex.
STEIN (L. Dr.) Der Socialismus und Communismus des heuli­
gen Frankreichs. Ein Beilrag zur Zeitgeschichte. Leipzig 1842.8r.
— 1. Warnkötiig.
«STEINACKER (Gusztáv). A' leányok neveléséről és tanításá­
ról. Buda 1837. 8r. br.
*— Über Erziehung und Unterricht der weibl. Jugend in Ungarn.
Ofen 1837. 8r. br.
*— Női hivatás és társalkodáslan. Pest 1842. 16r. br.
*STEINACKER (Gusztáv). Tapasztalások és intések a' n ő ­
nevelés mezején. Előszóval bevez. Fáy András. Pest 1842.
16r. b.i.
— (K.) Die Aufgabe des Advocaten-Standes in constitutionellen
Staaten. Braunschweig 1841. 8r.
STEINHEIL (L. C. F ) Französischer Zolltarife Nach den a l ­
tern Zollverordnungen und den während der Republik, dem
Kaiserreiche, der Restauration und der jetzigen Regierung e r ­
schienenen Gesetzen, mit Inbegriff des jüngsten von 1836 b e ­
arbeitet und in alphabetische Ordnung gebracht. Stuttgart
1837. 8r.
Stenzel (G. A.) Gesch. des preuss. St. 1. Geschichte dereurem.
Staaten.
ST. STEPHANI regis apostoliéi (Constituliones insignis ordinis
Equitum — ) . Vienna 1764. 4r.
STERNE ( L . ) Yorick és Eliza levelei. Angolból D. G. Pest
1828. 8r.
— 1. Tristram Shandy.
Stettner (György) Váltójog 1. Sáfár (Imre).
STEVENSON (W. R.) A historical and descriptive narrative
of twenty years residence in South America. London 1825.8r.
3 köt.
»STIEFFEL (Ph.) Jahrbuch der Witterungs- und Himmels­
kunde für Deutschland im J. 1840. Karlsruhe 1840. 8r. br.
STIEGLITZ (Heinrich). Istrien und Dalmatien. Briefe u. Erin­
nerungen. Stuttgart u. Tübingen 1845. 8r.
STIELER's Hand-Atlas über alle Theile der Erde und über das
Welt-Gebäude. Neue Ausgabe 1834. Gotha fol. 63 Karlen.
Nebst Bericht über den Atlas, und Erläuterungen zu den
einzelnen Karten in einem Hefte 4r.
STIFTER (Adalbert). Studien. Pest 1847. 8r. 4 rész.
2 köt.
*STILCH (F. A.) Die schlechte Zeit, oder Geld, Speculation
und Arbeit. Breslau 1844. 8r. br.
Stirner (Max) 1. Nationalökonmnen.
STRAF- und BESSERUNGSSYSTEME (Die neueren — ) . Erin­
nerungen aus einer Reise durch bemerkenswerthe Gefängnisse
in Algier, Spanien, Portugal, England, Frankreich und Hol­
land. Von Julius Rudolph von M. Dr. Rerun. 1843. 8r.
STRAFGESETZBUCH für das Gross-Herzoglhum Hessen, nebst
den damit zusammenhänganden Gesetzen. Darmstadt 1841. 8r.
»STRAFGESETZBUCHS (Entwurf eines ~ ) für das Gr. Herzogin.
Baden, nach den Beschlüssen der zweiten Kammer der Landstände. Karlsruhe 1840. 4r. br.
* — (Entwurf des — ) für die preuss. Staaten nach den Beschlüssen des königl. Slaatsraths. Berlin 1843. 8r. br.
— (Entwurf eines — ) für das Königreich Ungarn und die d a mit verbundenen Theile. — Durch eine Reichstags-Deputation
in den Jahren 1841 — 43 ausgearbeitet. — Aus dem ungar.
Originaltexte übertragen. — Leipzig 1843. 8r. 2 rész.
STRAFGESETZE auswärtiger Staaten (Zusammenstellung der —)
nach der Ordnung des revidirten Entwurfs des Strafgesetzbuchs für die königl. preussischen Staaten. Berlin 1838—41.
8r.
5 köt.
Strahl (Th.) Gesch. des russ. Staates 1. Gesch. der europ.
St.
STRAHLHEIM (C.) Das Welttheater, oder: die allgemeine .
Weltgeschichte, von der Schöpfung bis zum Jahr 1840. Frankfurt am M. 1837—40. 8r.
6 köt.
S T R A U S S (David Friedrich Dr.) Das Leben Jesu,
bearbeitet. Tübingen 1840. 8r.
kritisch
2 köt.
STROMBECK (Friedrich Karl v.) Memorabilien aus dem L e ben und der Regierung des Königs Karl XIV. Johann von
Schweden und Norwegen. Braunschweig. 1841. 8r.
STUD BOOK, (The general) containing pedigrees of race h o r ses &c. &c. From the earliest Accounts, to the Year 1826—45.
Brussels and Leipzig. 1839—45. 8r. 5 rész.
6 köl.
SÜDÖSTLICHER Bildersaal. Herausg. vom Verf. der Briefe eines
Verstorbenen. Stuttgart 1841 8r.
3 köt.
SUE (Eugene). Le commandeur de Malte. Bruxelles 1841. 12r.
2 rész.
— Les Mystères de Paris. Nouvelle édition, revue par 1' auteur.
Paris 1843 - 44. n. 8r. 4 rész.
2 köt.
— Le juif errant. Edition illustrée par Louis I.'uard etc. Bruxelles 1846. n. 8r.
3 köt.
— Les sept péchés capitaux. 1—4. L' orgueil 1—2. L' envie.
Bruxelles 1848. 12r.
6 köt.
SUJÁNSZKY (Antal). Vallási és hazafiúi költeményei. Pest
1844. 12r.
— 1. Őrangyal.
*SÜKEI (Károly) Hulló csillagok. Pest 1851. 12r. br.
Sulpicia 1. Corpus poet. lat.
SULZER (Johann Gedrg.) Theorie der Dichtkunst. Zum Ge­
brauch der Sludirenden bearbeitet von Albrecht
Kirchmayer.
München 1788. 8r.
* SUPPLEMENTS (Novum). Principiorum Juris Civ. Hung. &c.
ex decretis ann. 1830 & Í836. Pestini 1836. 8r. br.
«SUZOR (Le comte de) La cour de Weimar. Paris Leipz.
1845 16r. br.
«SVAIGER (Emer Ant.) Monographia Fisci Regii. Veszprim
1835. 8r. br.
*— Theoremata de ingessione et evictione. Veszprim 1836.
8r. br.
SWIFT's Humoristische Werke. Aus dem Engl, übersetzt und
mit der Geschichte seines Lebens und Wirkens bereichert von
Dr. Franz Kottenkamp Stuttgart 1844. I2r. 3 rész.
SYRIEN, Palästina und Kleinasien. Mit Stahlstichen nach den
Originalzeichnungen von H. V. Barttlett, Thomas Altom, Wil­
liam Purser. Aus dem Englischen des John Came esq. Lon­
don 4r.
2 köt.
*SZABÓ (Alajos, orv. tr.) Mentő szerek rögtöni életveszélyek­
ben. Pest 1845. 8r. br.
*— (Anna, Abrudbányai). A' szerentsétlenek. Vig. 1 felv. Koaebue ut. Budán 1831. 8r. br.
— (Dávid Baróti). Kisded szótár, melly a' ritkább magyar szókat
az A. B. C. rendi szerént emlékeztető versekben elő adja.
Kassán 1784 8r.
— A' magyarság virági. Komárom. 1803. 8r.
— Ugyan azon kötésben :
A' tündér-síp. Egy nagy dall-jálék, két felvonásban. Magyarra
tette Sebestyén László.
A' Muzsika Néhai Mozart Amadé
urnák Munkája. Vácz. 1804. 8r. Továbbá:
Énekes gyűjtemény. Első darab. Vácz. 1803. 8r. 3 rész.
— (Ferencz). Sir Humphry Davy utazási vigasztaló vizsgálódási,
vagy egy természet vizsgálónak utolsó napjai 3-ik kiadás sze­
rint németre fordítva Marlins K. J. Filep által. N. Enyed.
1841. 8r.
— (György) 1. Protest, főiskola.
— (István). HomerOdysseája 1. Classicusok (Hellen).
*— (János, Győri) Gyors és kereskedelmi számtan. Budán 1845,
8r. br.
— (Lajos Keresztszeghy). Váltó és csődügyekben keletkezett
határozatok gyűjteménye. Pesten 1845. 8r.
SZABÓ (László, Szentjóbi).Költeményes munkái. Pest 18398r.
— (Richard). Nők világa. Pest 1847. 8r.
*— A' coelibatus. Szeged 1848. 8r. br.
SZAFRANIEC BYSTRZOXOWSKI (L. v.) Serbien seine
europäischen Beziehungen und die orientalische Frage. Aus dem
Franz. Leipzig 1845. 8r.
*SZALAI (Imre) Észrevételek a' vegyes házasságokról. Vesz­
prém 1841. 8r. br.
— (László). Bimbók. Budapesten 1832. 12r.
— Alphonse' levelei. Budapesten 1832. 12r
— Fridrik és Kait. Novella. Pesten. 1833. 12r.
— A' büntető eljárásról különös tekintettel az esküttszékekre
Pesten 1841. 8r.
— Statusférfiak és szónokok könyve. Pest 1846 8r. ÍJjfolyamatPest 1850 8r.
2 köt.
— Publicistái dolgozatok. Pest 1847 8r. 2 rész.
SZÁLÉ (Antal). Magyarország összes törvényei fölzetekben. A'
latin Corpus Juris szerint etőször magyaritá 's helyenként az
újabb törvények idézésével világositá. Pozsony. 1847. 8r.
— (Lajos A' miatyánk, kilencz kőre rajzolt képpel Führich József
's Müller Autal után rajzolva 's szabadon fordítva. Pes} 1846. fol.
*SZAPÁRY (Franz Graf). Flugschrift eines Oekonomen über
einige höchst bedeutende Ursachen der Fieber und der Cho­
lera sammt Angebuug der dagegen wirk. Mitteln. Pesth 1831.
8r. br.
— Katechismus des V^tal-Magnetismus zur leichteren Direction
des Laien-Magnetiseurs Zusammengetragen während seiner
zehnjährigen magnetischen Laufbahn nach Aussagen von Som­
nambulen nnd vieler Autoren. Leipzig 1845 8r.
SZÁRICS (Jenő) Lélektan az agytani rendszer nyomán. Szabad­
ka. 1848. 8r.
SZÁSZ (Carolus). Sylloge Tractatuum, aliorumq. Actorum Publicorum Históriám et argumenta b. Diplomatis Leopoldini, Resolulionis item, quae Alvinciana vocatur, illuslrantium. Claudiopoli. 1833 8r.
— 1831-ik Esztendő történetei. Kolozsvárit. 1832. 8r.
— Parthenon, tanulmányok' tára. I osztály. Nyelvészet Nagy
Enyeden 1839 (I kötet Magyar-nyelvtudomány.) 8r.
SZAVALÁSTAN. Heinsius nyomán, nyelvünkhöz illesztve, szavalaudó darabokkal együtt. Nagy Szombat 1840. 8r.
Saáz mese száz képpel 1. Lafontaine.
SZÉCHENYI (István gr.) és Döbrentei (Gábor) Pesti Lóver­
seny-könyv 1828-ról. Pest 1828. 8r.
— Lovakról. Pesten 1828. 8r.
— Hitel. Pesten 1830. 8r.
— Világ vagy is felvilágosító Töredékek némi hiba 's előítélet
eligazítására. Pesten 1831 8r.
— Stadium. Kiadta Zs. Gy. 1833-ban. Lipcsében 1833. 8r.
— Néhány szó a' Lóverseny körül. Pesten 1838. 8r.
— A' kelet népe. Pest 1841. 8r.
*— A' magyar akadémia körül. Pest 1842. 8r. br.
— Üdvlelde. Gr. Dessewffg Aurél hátrahagyott némelly iromány
töredékeivel. Pest 1846. 8r.
— Adó és két garas. Buda 1844. 8r.
*— Balatoni gőzhajózás Pest 1846. 8r.br.
— Javaslat a' magyar közlekedési ügy rendezéséről. 1848. 8r.
* - Véleményes jelentés a' Tiszaszabályozási ügy fejlődéséről.
Pozsony 1848. 8r br.
*— Eszmetöredékek, különösen a'Tiszavölgy rendezését illetőleg
8r. br.
— Licht oder aufhellende Bruchstücke und Berichtigung einiger
Irrthümer und Vorurtheile. Aus dem Ungarischen übersetzt
von Michael von Pazinzi Pesth 1832. 8r.
— Über die Donauschiffahrt. Aus dem Ungar, von Michael von
Paziazi. Ofen 1836. 8r.
— Einiges über Ungarn. Nach dem: Néhány szó a' lóverseny
körül. Aus dem Ung. übers, von Herrm. Klein. Pesth 1839.8r.
* — Über die ung. Akademie Leipzig 1843. 8r. br.
SZÉCHY (Ágoston Imre.) Elemi magyar nyelvtan gyakorlati­
lag előadva. Pesten 1840. 8r.
— A' nevelés 's oktatástan vázolata az elemi tanítók használa­
tára. I. köt. Sajátságos nevelés- 's általános oktatástan és
tanmód. Pest 1845. 8r.
Szeder (Fábián.) Azaël' halála 1. Dugat.
SZÉKÁCS (József.) A. magyarhoni ágost. hilv. evangy. egy­
ház egyetemes Névtára. Pest 1848. 8r.
SZÉKELY (József) Liliputfalvai Liliputi Tóbiás. Regény. Pest
1851. 8r.
— (Mózses.) Gondolkozástan kezdők számára. Kolosv. 1840. 8r.
25
SZÉKELY (Sándor, Ar. Rákosi.) Unitária vallás-történelei E r ­
délyben. Összefüggve Erdélyben lakolt, vagy lakó több népek'
vallásaival 's keresztény felekezetekkel, eredetétől kezdve idő­
szakunkig. Kolosvárt 1839. 8r.
— Világtörténetek. Dillnuír szerint. Kolozsvár 1844. 8r. 2 rész.
SZÉKELY NEMZETNEK (A' nemes) Constitulióji, Privilegiumjai,
és a' Jószág' leszállását tárgyazó némelly törvényes Ítéletei
több hiteles Leveles-tárokból egybe szedve. Pesten 1818 8r.
«SZEKRÉNYESY (Endre) Demokritusi cseppek 1. fűz. Pes­
ten 1833. 8r. br.
— M. polg. törvény 1. Grusz.
— 1. Illés.
«SZELIGA. Die Organisation der Arbeit der Menschheit und
die Kunst der Geschitschreibung Schlossers, Gervinus &c. Char­
lottenburg 1846. 8r. br.
«SZEDIERE (Bertalan.) Terve egy építendő javitó fogháznak
a' magány rendszer' elvei szerint. Kassán 1838. 8r. br.
* — Terve egy papi özvegy- 's árvatárról. Közli R. A. ref. pap.
Pest 1840. 8r. br.
— Utazás külföldön. Budapest 1840. 8r. 2 rész.
— Ugyan az 2-ik bőv. kiadás. Pest 1845. 8r.
2 köl.
— A' büntetésről 1. Törvénytutl. pályám.
— (Pál.) 1. Aurora.
Szenczy (Imre.) J. Caesar munkái 1. Classicusok (Római.)
— 1. Tacitus.
SZENEN und Bilder aus dem ungar. Revolutionskriege. Von dem
Verf. der kurzgefassten Schilderung des Ung. Rev. Krieges.
Pest 1850. 8r.
SZENTIVÁNI (Mihály) Munkái. Kiadták Kemény Zsigmond és
Kriza János. Kolozsvár 1843. 12r.
— 1. Remény.
SZENTKIRÁLYI (Zsigmond.) Az erdélyi bányászat ismerteté­
se , nemzet gazdasági, köz és magánjogi tekintetben. Kolozsvár
1841. 8r.
«SZENTMIKLOSY (Alajos ,Primóczi.) Mesék. Pest 1840. 8 r . br.
S Z É P (Ferencz). A' gyümölcsfa-tenyésztés és nemesítés oksze­
rű módjai a' gazdaság e' nemében gyönyörködök használatára
kézi könyvül. Szabadka 1847. 8r.
Szépirodalmi könyvtár (Olcsó) 1. Császár.
SZÉPVÁRI (György). Elméleti és gyakorlati útmutatás az olasz
nyelv alapos megtanulására. Pest 1846. 8r.
Szcrelmey (Miklós). 1. Képes album; — Visegrád albuma.
SZEREMLEI (Gábor). Az uj philosophia szellemvilági fejleté­
ben. Pesten 1841. 8r.
— Politica. Tanításinak rövid vázlatául. S. Patak 1844. 8r.
» - Neveléstan. S. Patak 1845. 8r. br.
SZIGETIM (Gy. Mózes). Eredeti mesék. Két könyvben. Kassán
1824. 8r.
•SZIGLIGETI (Eduárd). Dienes, vagy: Királyi ebéd. Szomo­
rújáték 5 felv. Közrebocsátá Hály Elek. Pest 1838. 8r. br.
— Gyászvitézek. Eredeti dráma 4 felv. Pest 1838. 12r.
— Eredeti színmüvei: 1. Pókaiak. 2. Vazul. 3. Aba. Pesten 1839.12r.
— Micbán családja. Ered. dráma, 3 felv., előjátékkal. Pest 1840.12r.
— Zsidó, ered. színmű dalokkal, 4 szak. Pest 1844. 8r.
— Összes színmüvei: Gritti. A' rab. Egy szekrény rejtelme. Zách
unokái. Pasquil. Pest 1846—47. 8r. 5 rész.
— Csikós, ered. népszínmű 3 szakaszban, népdalokkal, tánczokkal. Pest 1848. 8r.
— 1. Játékszín (ered.)
Szilágyi (Ferencz) 1. Klio.
— (István) 1. Nyelvtud. pályám.
SZILÁGYI (Sándor). A' magyar forradalom férfiai 1 8 4 8 9-ből. Pest 1850. 8r.
— Magyar forradalmi adattár. Pest 1850. 8r.
— A' m. forrad, napjai jul. 1—je után. Pest 1850. 8r.
— A' m. forrad, története. Pest 1850. 8r.
— Magyar emléklapok 1848—9-ből. Pest 1850. 8r.
— Magyar irók Albuma. Pest 1850. 8r.
— Magyar nők forradalmi {életéből. Pest 1850. 8r.
SZILASY (János dr.) A' nevelés tudománya. Buda 1827. 8r.
2 köt.
Színházi (Nemzeti) emlékkönyv. 1. Emlékkönyv.
— Zsebkönyv. 1. Zsebkönyv.
Sziiiinütár 1. Nagy (Ign.)
— (Nemzeti) 1. Obernyik.
SZIRMA Y (Antal). Szatbmár-vármegye fekvése, történetei és
polgári ismerete, Budán 1809—10. 8 . 2 rész.
r
SZIRMAY (Antal). Notitia Comitatus Ugochensis.
(dim/ap
nélkül). — 8r
SZIVÁRVÁNY. Album a' miskolczi tűzvész emlékéül. Szerk. Halátty József. Pesten 1844. 16r.
SZLEMENICS (Pál dr.) Fényi lő törvényszéki magyar törvény.
A' m. Tud. Társ. költségein. Budán 1836. 8r.
— Magyar polgári törvény. 2-ik kiadás. Pozsony 1845. 8r. 3 rész.
U. a. kötésben:
Magyar törvények történetirata rövid vázolalban. Pozsony 1845.
8r. 1 rész.
•SZÖGYÉNY Zsigmond (néhai mélt. magyar és német-szögyéni)
ország alkanczellárja 'stb. 'stb. életrajza. Pest 1828. 8r. br.
*SZOKOLAY (István). Czéhek és iparszabadság. Pest 1846.
8r. br.
— Büntető jogtan a' codificatio és tudomány legújabb elvei sze­
rint, különösen bíráink 's ügyvédeink számára. Pest 1848. 8r.
— Hártó Ján. 1. Hdrló.
SZÓKÖNYV (Német-magyar és magyar-német) a' többek közölt
Holtzmann, Scheller, Párizpápai és Márton után dolgozva, mind
a' két nemzet hasznára. Pest 1827. 8r.
2 köt.
— (diák-magyar mű — ) 1. Fogarassy.
— (magyar-diák 'stb.) 1. Kassai.
— (Orvosi — ) 1. Bugát.
SZÓLLŐMIVELÉS (Az ugaros). Összejegyezgelte egy atya a' m a ­
ga fiai számára. A' kolozsvári tájékhoz mérsékelve. Kolozsvár
1834. 8r.
SZŐLLÖSY (Ferencz, nagy-szőllősi). Napkeleti képek eredeti
rajzokban. Kolozsvártt 1838. 8r.
^SZOMBATHELYI (Antal, és Tomcsnnyi József Békés-vár­
megyei követek). Követjelentés az 1843—44. orsz. gyűlésről.
Pest 1845. 8r. br.
SZONTAGH (Gusztáv). Propylaeumok a' magyar philosophiához. Budán 1839. 8r.
* — Szenvedelmes dinnyész. Miskolcz 1843. 8r. br.
*— Útmutatás az okszerű dohánytermesztésre. Kiadja a' m, gazd.
egy. Buda 1846. 8r. br.
SZŐNYI (Pál). Alaktan magyar szülék, nevelők és tanítók szá­
mára. Hét-liz éves gyermekek körül figyelem ébresztés és e r ő ­
sítés, renddel 's kimeritőleg beszélésre szoktatás, emlékezőte­
hetség edzése 'stb. 'stb. baszn. Pest 184«. 8r.
*§ZONYI (Pál). A' Pesten felállítandó protestáns praeparandia
terve. Buda 1846. 8r. br.
SZÓTÁB (Honni törvény — ) 1. Puky.
— (Magyar-) 1. Kresmerics.
— (Magyar és német zseb-). Közrebocs. a' M. Tud. Társaság.
Budán 1835—38. 8r.
2 köt.
1. Jiloch; Fogarasi.
— (Magyarorsz. geogr.) 1. Fényes.
— (Mathematikai mű-) Közrebocs. a' M. Tud. Társaság. Budán
1834. 8r.
— (Nemzeti iskolai —) Szerk. //. W. Német-magyar és m a ­
gyar-német rész. Pozsony 1838. 12r. 2 köt.
— (Philosophiai mű-). Közrebocs. a' M. Tud. Társaság. Budán
1834. 8r.
— (Polg. igazg. és törvényk. —) 1. Pauly.
— ( T á j - , Magyar). Kiadta a' M. Tud. Társaság. Buda 1838. 8r.
— (Törvénykezési és tiszti — ) A' tek. Tiszántúli Ker. Kir. Tábla
helybenhagyásával. Debreczen 1837. 8r.
— (Törvénytudományi mű-) Közrebocs. a' M. Tud. Társaság.
2-ik kiadás. Pest 1847. 8r.
— (Uj magyar-német — ) 1. Schuster.
— (Végtagokra szedetett) 1. Simái.
— 1. Dictionnaire; — Encyclop.; — Lexicon; — Vocabulaire ;
Wörterbuch.
SZÓZATOK (Magyar — ) . Hamburg 1847. 12r.
' SZTROKAY (Elek). Az erődítés tudománya. Buda 1848. 8r.
* S Z Í 1 C S (Ábrahám). A' kelet népe gazdasági állása a'gyakor­
lati életben. Pest 1842. 8r. br.
— (István). Elemi magyar magánjog, elébe tűzve a' magyar
közjognak és utána téve a' magyar váltójognak rövid vázolatát
törvénytudományi kalauz gyanánt. Debreczen 1845. 8r.
SZVORÉNYI (József). Ékesszólástan, Pest 1851. 8r.
TABLEAU de 1' Europe, pour servir de supplément à 1' histoire
philosophique et politique des établissements & du commerce
des Européens dans les deux Indes. Maestriebt 1774. 8r.
«TABLEAUX (Description des — ) qui constituent le Musée du
Royaume des Pays-Bas à. Amsterdam 1840. 8r. br.
Tableaux (Description des —) histor. de la Révol. franc. 1.
Collection compt. des tub!, hist.
*— (Notice des) du Musée-Royal á la Haye. 8r br.
* „
exposés dans le Musée Royal. Paris 1840. 8r. br.
*—
„
„
au Musée d'Anvers 1829. 8r. br.
TABLETTEN (Ungarische —) aus der Mappe eines Independenten.
Leipzig 1844. 12r.
TÁBORI utasítás, gyalogság, lovasság és tüzérség számára. 8
kőnyomaté, tervvel. Pest 1840. 8r.
TACITI (C. Cornelii). Opera. Cum indice rerum. Ad optimorum
librorurn fidem aecur. C. H. Weise. Edit. ster. Lipsiae 1829.
16r.
2 köt.
TACITUS (C. Cornelius) könyvecskéje, Németország fekvésé­
ről, szokásairól és népeiről. Magyarul tolmácsolta Mez István.
Pesten 1S26. 8r.
— Históriájának öt könyve, ford. Cseren Miklós. Kolozsvár
1840. 8r.
— Agricolája, ford. Szenczy Imre. Buda 1847. 8r.
TAFELN zur Statistik der österr. Monarchie für das Jahr 1842.
Zusammengestellt von der k. k. Direction der administrativen
Statistik. Wien 1846. fol.
— der Geschichte 1. Vehse.
Taillandier 1. Franckc (Dr. Jul.)
Tájszótár 1. Szótár.
•TAKARÉKPÉNZTÁR (A' hazai első — ) alapító részvényesei­
nek névkönyve 1841. Pest 12r. br.
•TAKÁTS (Éva). Feleletek a' sz. Gellért hegye mellől. Kiadta
K. D. G. Budán 1828. 8r. br.
— Munkái. I. Gondolatok a' nap alatt. II. Eredeti elbeszéllések.
Budán 1829. 8r.
TALVJ. Versuch einer geschichtlichen Charakteristik der Volks­
lieder germanischer Nationen mit einer Übersicht der Lieder
aussereuropäischer Völkerschaften. Leipzig 1840. 8r.
TALYGA (István.) Huszonöt házi orvosság az ifjú házas férfiak
számára. Németből magyarra fordítva. R. Komárom 1826 8r.
— Útmutatás a' számludomány tanítására Pestalozzi fenek r e regulái szerint. Rév. Komárom 1827. 8r.
TAMS (G. Dr.) Die portugiesischen Besitzungen in Süd-WestAfrika. Ein Reisebericht. Mit einem Vorworte von Dr. Carl
Hilter. Hamburg lf.45. 8r.
Tanárki 1. Robertson.
*TANCSIC§ (Mihál) Vasárnapi egyesület vagy segítsünk egy­
máson. Budapest 1848. 8r. br.
TAPASZTALÁSBÓL merített tanácslatok és oktatások minden­
nemű fdldmivelők számára (Hogyan kell a' mezei gazdának
termékei termesztésénél 's eladásánál hasznot kémlelni?) Ki­
adta egy a' honját és hazafiait boldogítani kivánó gazdasági
tiszt. Kassán 1839. 8r.
TARCZY (Lajos). Természettan az alkalmazott Mathesissel egye­
sülve. A' haladás jelen lépcsője szerint nyilv. tanításaira szint­
úgy mint mag. tanításaira kézikönyvül dolg. Pápa. Veszprim
1838. 8r. 2 rész
— Népszerű égrajz (Astronomia popularis). Pápán 1838. 8r.
— Tiszta mértan elemei. Természettani kézi-könyvére beveze­
tésül. Pápa 1841. Sr.
— A' dráma hatása és lileraturánk drámaszegénysége. A' Kisfa­
ludy Társ. által koszor. pályám. Pest 8r.
Tarte ron 1. Persius.
TASCHENBUCH der neust. Gesch. 1. Thiersch.
— Für Jäger 1. Corvin- Wiersbiczky.
— Liter, hist. 1. Pruts.
— Zur Verbr, geogr. Kenntn. 1 Sommer.
*TASNER (Antal.) Angol versenyszabályok Ford. Pest 1836.
8r. br.
T a s s o (Torqu.)
) ,
,
u
.
T a s s o m (Aless.) )
TAT A Y (István.) Költészeti és szónoklati remekek magyar p r o sodiával, metrikával 's a' költői és szónoki beszédnemek és fa­
jok rövid elméleti felvilágosításával 'stb Pest 1847. 8r.
*— (János, Kis-Tatai) A' magyarok első királyja és apostola
Sz: Istvánnak emléke, Bécs 1839. 8r. br.
TAUBNER (Károly.) Bírálati vizsgálat Hegel' bölcselkedése
felett. Pesten 1838. 8r.
— Tiszta mennyiségtan. Mértan Kézikönyvül. Pest 1843. 8r.
P ( i r
: a s s o
U a
a n i )
TAVASSY (Lajos.) Levelek Erdélybe Magyarországból. Papnak
a' tanitó. Pest 1848. 8r.
— 1. Teichengräber.
TEBELDI (Albrecht v.) Geldangelegenheiten Österreichs. Leip­
zig 1847. 8r.
TEGNER (Esaias.) Sämmtliche Gedichte I. Die Frithjofs Sage.
II. Kleinere Gedichte. Aus dem Schwedischen von J. Mohnike.
Leipzig 1840. 8r. 3 rész
— Die Frithjofs Sage. Übers, von F. v. lleinemann. Braunschweig n. 8r.
*— Gerda. Nachgelass. Gedicht. Deutsch von Gottfr. v. Leinhurg. Frankf. a. M. 1850. 12r. br.
TEGORORSKI (M. L. de) Des
blice de r Autriche, de sa dette,
et de son système d' imposition,
mens entre ce pays, la Prusse et
Finances et du crédit pudeses resources financières
avec quelques rapprochela France. Paris 1843. 8r.
2 köt.
— Übers, des öst. Handels 1. Becher.
TEICHENGRÄBER (Laj.) Nevelési emléklapok Pestalozzi
születésének év-százados ünnepélyére, Pestalozzi arczképével
Pest 1846. 8r.
2 köt..
— 1. Tavassy.
TELEKI (Ferencz, gr.) Versei 's néhány leveléből töredékek.
Kiadja Döbrentei Gábor. Budán 1834. 12r.
— (József) 1. Hornit (1st.) Jutalomfel.
— (László gr.) Kegyencz. Szomorújáték 5 felv. Pest 1841. 8r.
— (Mária, gróf Bhédei Ádámné.) 1. Blair (H.)
TELLKANPF (J. Louis.) Über die Besserungs-Gefángnisse
in Nordamerika und England. Nebst Bemerk, von Dr. Theod.
Tellkaiiipf. Berlin 1844. 8r.
TELL-POUSSIN (G.) öffentliche Bauwerke in den Verei­
nigten Staaten von Amerika. Aus dem Französischen übertra­
gen von H. F. Lehritter. II. Theil Eisenbahnen Regensburg
1837. 8r.
Temiiiaiu (Abu.) 1. Bücker/.
TENNECKER ( S . ) A' lókereskedés minden titkaival, keresk.
fortélyaival és a' ló szépitési mesterségekkel, kézi könyvül Campelli Krelle alaptételei szerint. Magyarra ford. Pest. 1833. Sr.
•TENTOONSTELLING te Amsterdam voor den Jahre 1840 (Lijst
van Voortbrengselen &c.) Amsterd. 1840. 8r. br.
«TÉREY. [Elmélet és szemlélődés a' Propylaeumok bírálatául.
Pest 1843. 8r. br.
• T E R H E S (Sámuel). Szurony. Epigrammi költemények 3 köny­
vekben. Kassán 1844. 16. br.
TERMÉSZETTUDOMÁNYI pályamunkák. Kiadja a' M. Tud. Társa­
ság, í. II. Budán 1837—40. 8r. 2 rész
I. A' magyarországi pokolvar, annak természete, okai, óvó
és gyógymódjai, loppercier
Tamás. — Ugyanaz:
Csorba
Józseftől.
II. A' magyarországi szikes vidékek lermészellud. tekinteti).
D. Balogh József.
TESSEDIK (Ferencz.) Utazása Franczia Ország Déli Részeiben
Pesten 1831. 8r.
DEUTSCHLAND und die Donau-Mündungen. Von einem Officier.
Siegen u. Wiesbaden 1844. 8r. br.
Thaisz 1. Scott.
Thalia I. Kordes (Pál).
Thanics-1 minci 1. Explanation.
THEATER-LEXIKON. Herausgegeben von R. Blum, K. Herloss­
sohn. H. Marggraff Altenburg und Leipzig 1 8 / « 2 . 8r. 4 köt.
Thege (Pál). 1. Konkoli.
TIfEINER (Dr. Joh. Ant. u. Augustin.) Die Einführung der
erzwungenen Ehelosigkeit bei den christlichen Geistlichen und
ihre Folgen. Ein Reitrag zur Kirchengeschichte. Altenburg
1845. 8r.
2 köt.
THEOKRITOSZ maradványi. Ford. Guzmics Izidor. Győr
1824. 8r.
THEON UTAZÁSA Görög országban- 1835 Pozsony 1836. 8r.
— 1- Ludrigh.
THESAURUS (Novus) synonymorum, epithelorum & phrasium
poeticarum latinogermanicus. Editio novissima. Aulore anonymo
e Societ. Jesu. Francofurti 1690. 8r.
»THEWREWK (József, ponori.) Tiz csapás. Pesten 1830. 8r. br.
— A' korlátlan törvénytanuló. 1833 h. 4r.
— Reretválkozó-tűkör az új magyarok számára. Pozsonyban
1833. 8r.
— Dictionarium pentaglottum. Posonii 1834. 4r.
— Velenczei Szappanpor az új magyarok számára. Pozsonyban
1834. 8r. Hozzá Icötret 1. Honbarát. 2. Honszerető. 3. Honvéd.
Pozsony 1834.
— Eredeti színjáték. Pozsonyban 1834. 8r.
THIERRY (Augustin). Lettres sur 1' histoire de F r a n c e , pour
servir d' introduction à 1' étude de cette histoire. 5-éme édition. Bruxelles 1836. 12r.
3 9
THIERRY (Augustin). Oeuvres. Edition complète en un volume.
Bruxelles. 1839 8r.
— Récits de temps mérovingiens précédés de Considérations sur
I' histoire de France. Bruxelles 1840 8r.
2 köt.
THIERS (A.) Histoire de la Revolution française 4-éme édit.
Paris 1834. 8r.
10 köt.
— Histoire du Consulat et de 1' Empire, faisant suite à 1' histoire de la Revol. franc. Paris 1845—51. 8r.
11 köt.
THIERSCH (Frederic). De 1' ètàl actuel de la Grèce et de
moyens d' arriver à sa restauration. Leipzig 1833. 8r. 2 rész.
— Taschenbuch der neuesten Geschichte. VH-ter Jahrg.. Gesch.
des J. 1837. I. Abthl. Stuttg. u. Tüb. 1839. 12r.
*— Apologie eines Philhellenen wider den Fürsten L. G. von
Pückler Muskau. München 1846. 8r. br.
THORVALDSEN'S Werke in einer Auswahl und in Umrissen.
Nebst kurzer Erklärung und einer Lebensskizze des Verfassers.
3-te Auflage. Stuttgart. 1839. fol.
THOUVENEL. La Hongrie et la Valachie. (Souvenirs de voyage
et notices historiques.) Ouvrage accompagné d' une carte
détaillée du bassin du Danube Paris 1840. 8r.
THUCYDIDIS. De bello peloponnesiaco libri octo. Cum indice
rerum. Nova ed. ster. emend. Lipsiae 1829. 16.
2 köt.
THÜMIWEL (A. M. von). Sämmtliche Werke. Stereotyp-Ausgabe. Leipzig 1844, 12r. 8 rész.
4 köt.
•THUN (Jos. Math. Graf v.) Der Slawismus in Böhmen. Prag
1845. 8r. br.
*— (Leo Gr.) Die Stellung der Slowaken in Ungarn. Prag 1843.
8r. br.
.Tibullus (Albius) 1. Corpus poet. M.
TIECK (Ludwig) Vittoria Accorombona. Ein Roman in 5 Büchern. Breslau 1840. 12r. 2 rész.
— Vier Schauspiele von Shakespeare. (Eduard III. Leben u.
Tod des Thomas Cromwell. Sir John Oldcastle. Der londoner
verlorne Sohn.) Stuttgart u. Tüb. 1836. 8r.
Tiedge 1. Jámbor Pál.
*TIMON Oui et non. Au sujet des ultramontains et de gallicans. Paris 1845. 16r. br.
— F e u ! feu! 12-éme édit. Paris 1845. 16r.
TISCHENDORF (Constantin). Reise in den Orient. Leipzig
1846. 8r. 2 rész.
«TITUS.Magyarország 1846-ban. Lipcse 1846. 8r. br.
TOBLER (Dr. Titus). Lustreise ins Morgenland. Zürich 1839.
8r. 2 rész.
TOCQUEVILLE (Alexis de). Über die Demokratie in NordAmerika Aus dem Französischen übersetzt von F. A. Rüder.
Leipzig 1836. 8r.
2 köt.
— 1. Fabian (G).
«TOGNIO (Lajos). Néhány szó Magyarhon ásványvizeiről. Pest
1843. 8r. br.
TÖKÖLYS (Emerich) und seiner Streitgenossen (Leben und
Thaten —) Ein bistor. Drama von A. Z. Leipzig 1839. 8r.
TOLDY (Franz). Handbuch der ungrischen Poesie, o d e r : A u s ­
wahl interessanter, chronologisch geordneter Stücke aus den
vortrefflichsten ungrischen Dichtern , begleitet mit gedrängten
Nachrichten von deren Leben und Schriften, nebst einer ein­
leitenden Geschichte der ungrischen Poesie; einer Sammlung
deutscher Übersetzungen ungrischer Gedichte, und einem Ver­
zeichnisse der im Werke vorkommenden weniger gebräuch­
lichen Wörter &c. &c. In Verbindung mit Julius
Fenyéry
herausgegeben. Pesth und Wien 1828. 8r.
2 köt.
— Magyar költői régiségek. Pest és Bécs. 1829. 8r.
— Irodalmi beszédei. Kiadta Rajza. Pozsony 1847. 8r.
»— Emlékbeszéd Kis János felett. Pest 1848. 8r. br.
— A' magyar nemzeti irodalom története. I—III. fúz. Pest 1851.
—
1. Schedel.
TOMPA (Mihály). Népregék, népmondák. Pest 1846. 8r.
— Versei Pest 1847. 8r.
— 1. Költői pályám.
TORÉNO (Le comte) Histoire du soulèvement de la guerre et
de la révolution d' Espagne. Paris 1835. 8r. 4 rész.
2 köt.
TORMAY (Károly) Bábászati kalauz. Kézikönyv falusi bábák
számára. 37 kőrajzzal 8 táblán. Szegzárd 1846. 8r.
TÖRÖK (József orv. tr.) A' két magyar haza első rangú gyógy­
vizei és fürdőintézetei. A' M. T. Társaság által koszor pályám.
Kiadta a' m. irod. terj. Társulat. Pest 1848. 8r.
— 1. Évkönyvei ( a ' kir. leim. társ).
TÖRTÉNETTUDOMÁNYI pályamunkák. Kiadja a' M. Tud. Társa­
ság. Budán 1841—2. 8r. 2 rész.
(I. Honi városaink befolyásáról nemzetünk kifejlődésére és
csinosbulására. Hetényi Ján. II Az ipar és kereskedés törté26*
nete Magyarországi), a' XVI század elejéig Kossovich Károly. —
Horváth Min.)
5
TÖRVÉNYCZIKKELYEK (az 1 8 2 | . orsz. gyül.) Pozsony 1827.8r.
—
n
»
(az 183*1 . orsz. gyül.) Pozsony, fol.
—
»
»
(az 18 |4o- orsz.gyül.) Pozsony, fol.
—
n
„
(az 1 8 " | 4 . orsz. gyül.) Pozsony 1844. fol.
—
„
„
(az 184 /8- orsz. gyül.) Pozsony 1848. fol.
—
„
„
(a' kir. városokról.) Pozsony 1843. fol.
Törvénykezési 's tiszti szótár. 1. Szolár.
Törvénytár (Magyar) 1. Corpus Juris.
Törvéuytud. műszótár 1. Szótár,
7
6
39
4
7
TORVÉNYTUDOMÁNYI pályamunkák. Kiadja
ság. Budán. Pesten 1841—4. 8r. 2 rész.
a' m. Tud. Társa­
(I. A' büntetésről 's különösebben a'halálbüntetésről.
Bert. II. U. a. Sárváiy Jakab.)
Szenwre
TÓTH (Ferencz). A' helv. vall. tartó túl a' dunai főtiszt. Superintendentiában élt superintendensek v. reform, püspökök élete,
e' jelen való időkig lehozva. Győr 1808. 8r.
* — (Lőrincz). Vata. Tört. dráma négy felvonásban. Pest 1836.
12r. br.
— Szívhangok. Pest 1839. 16r.
— Uli tárcza. Pest 1844. 8r. 6 rész.
2 köt.
Ügyvédi állapotok. Pozsony 1848. 8r. br.
* — A' magyar nyelv, iskolaügy 's akadémia körül. Pozsony 1848.
8r. br.
— Uti novellák. Pest 1851. 8r.
— 1. Játékszín (ered.)
TÓTH-MIKOLAY ( István). Kulcstár a' mérő edények külömbözö
jugerumokhoz, quadrat ölekhez való törvényes egyeztetéséről.
Kolozsvár 1 8 3 6 - 3 9 . 4r.
TÓTHFALUSY (Miklós orv. tr.) A' magyar gazda mint ker­
tész. Őszinte útmutatás, mint kell gyümölcs-, konyha- és virá' gos kertben a' szokásszerü kezelgetés helyeit okszerüleg for­
golódni. 72 aczélmetsz. ábrával. Pest 1847. 8r.
TOUCHARD-LAFOSSE (G.) Chroniques des Tuileries & du
Luxembourg, physiologie des cours modernes. Bruxelles & Leip­
zig 1837. 12r.
2 rész.
«TÖVISEK és virágok. Széphalom 1811. Sr. hi'.
TRADITIONEN zur Charakteristik Oesterreichs, seines Staats­
und Volkslebens unter Franz I. Leipzig 1844. 8r.
2 köt.
•TRAHNDORFF (K. F. E.) Schelling und Hegel oder das
System Hegels etc. Berlin 1842. 8r. br.
TRATTNER (János). Jégszakadás és Duna kiáradása Magyar­
országban 1838. évi böjtmás haván. Hivatalos adatok és ö n ­
szemlélete szerint német nyelven írattatott. — Magyarra fordí­
totta Sz. I. Buda 1838. 8r. 2 rész.
Tra usch (Jos.) 1. Clironicon Fuchs.
TRÉFABERKI (Tivadar). A' vidám társalkodó. Különbféle
mulattató történetek és elbeszéllések, kaczagtató anekdoták, e l ­
més gondolatok és furcsaságok gyűjteménye 'stb. Peslen
1830. lOr.
*TREFORT (Ágoston). Bankügy. Pest 1842. 8r. br.
De TRÉVERN (Apát). Barátságos vizsgálat az angol egyházról
és átaljában a' reformatióról. Németre fordilá Stuppel Alajos.
Magyarositá G. A. Kassán 1838. 8r.
•TRIEST und Oesterreichs Antheil am Welthandel während der
letzten 10 Jahre. Triest 1842. 8r. br.
TRISTRAM SHANDY (The life and opinions o f — ) gentleman.
A new edition. Basil 1792. 8r.
2 köt.
TROLLOPE (Frances). Paris und die Pariser im Jahre 1835.
Aus dem Englischen übersetzt von 0 . v. Ciarnowszky.
Aachen
u. Leipzig 1836. 8r. 3 rész.
«TROXLER (Dr.) Musterproben aus dem Schulunterricht der
Jesuiten zu Luzern im XVIII. Jahrb. Nachtrag zur Jesuitenfra­
ge. Bern 1844. 8r. br.
Tscharner 1. Bugát.
TSCHISCHKA (Franz. v.) Geschichte der Stadt Wien. Stutt­
gart. 1847. n8r.
TSCHUDI (J. I. v.) Peru. Reiseskizzen aus den Jahren 1838—
42. St. Gallen 1846. 8r.
2 köt.
TSÖTÖNYI (Márton). A' mezei gazdaság minden ágai. Rövid
oktató kézikönyv földesurak, gazdatisztek, mezei gazdák 's t. eff.
számára. 2-ik kiadás. Peslen 1836. 8r.
•TÜNEMÉNY. Budán. 1839. 8r. br.
T U R G E 1 V I E F F (Nikolas). Russland u. die Russen. 1. Bd. Denk­
würdigkeiten eines Geächteten. 2. Bd. Russland's Bild in polit,
u. soz. Beziehung. 3. Bd. Russland's Zukunft. Grimma 1847.
8r. 3 rész.
TÜRKENKRIEG (Der siegreich geendigte römisch-kaiserliche,
pohlnische, muscowitische und venetianische XV. Jährige — ) .
Worinnen kurtzbündig enthalten, alles Dasjenige, was sich
zeitwährendem 15 jährigen Kriege, der sich anno 1683 a n g e ­
fangen und anno 1699 geendiget, mit der Ottomann-Pforte in
Oesterreich, Ungarn, Siebenbürgen etc. etc. Alles historisch
und ohne Passion beschrieben, bis der Friede durch Gottes
Gnade zu Carlowitz in Oberungarn den / 2 6 - Jan. anno 1699
getroffen etc. — Mit vielen Kupfern erläutert etc. Hamburg
1699. 4r. 2 rész.
I 6
TURNBULL (Peter Evan Esq.) Austria. London 1840. 8r.
— Oesterreichs sociale und politische Zustände. Aus d. Engl, von
E. A. Moriarty.
Leipzig 1840. 8r.
TUTTOLASSO'S Wanderungen durch Deutschland, Pohlen,
Ungarn und Griechenland im Jahre 1836. Stuttgart 1839. 12r.
UDVARDY (Ignácz). Római ker. katholika egyházi jogtan
2-ik kiadás. Veszprém 1846. 8r. 2 rész.
— A' protestantismus köztörténeti fejleménye, különös figyelem­
mel Magyar- és Erdélyországra. Több részből dr. Alzoy-ot kö­
vetve. Veszprém 1847. 8r.
* — Őszinte szózat a' néphez. Veszprém 1848. 8r. br.
— (János). Gazdasági vízmérő, avvagy: együgyű és világos ú t ­
mutatás, miképen lehessen kiki a' maga határában találtató
vizekre nézve inzsellér, mind azon drága szerszámok nélkül,
mellyekkel az inzsellérek élni szoktak. Székesfehérvár 1827. 8r.
— Gazdasági regulátziók' tüköré a' pallérozott mezei gazdaság­
nak kalauzzául, a' gazdasági könyveknek kultsául 's a' csinos
érzés' ingeréül, azoknak számára, kik a' haza virágzását óhajt­
j á k , a' szépet 's jót kedvellik, elósegéllik. Pesten 1828. 8r.
— Élet. Pesten. 1832. 8r.
—
1.
Pyrker.
Uebersicht der dem ung.-adriat. Meereshandel dienenden Landu. Wasserstrassen etc. 1.
ItauchmüUer.
»— (Kurze) der im k. k. Hof-Mineralien-Kabinelte zu Wien zur
Schau gestellt. 8 Sammlungen, von V.Partsch, Custos. Wien
1843. 8r. br.
ÜGYVÉDEK és perlekedő felek kézi könyve. Irta T—y P. 3-ik ki­
adás. Pest 1846. 8r.
UHL (Friedr.) An der Theiss. Slillleben. Leipzig 1850. 8r.
U H L A N D (Ludwig). Gedichte. 11-te Auflage. Mit dem Bildnisse
des Verfassers. Stuttgart und Tübingen 1837. 8r.
U j a b b k o r i i s u i . t á r a 1. Ismeretek (ujabbk.)
*UJÉVI GONDOLATOK 1839-re. A' sziv* tisztaságára lörekvés_ nek előmozdítására. Budán 8r. br.
Ú J J (Péter). Kun történetek a' régi időből. Pesten 1828. 12r.
U K E R T (F. A.) Geographie der Griechen und Römer von den
frühesten Zeiten bis auf Ptolomäus bearbeitet. Weimar 1846.8r.
UMRISSE einer möglichen Refoim in Ungarn. Im Geiste des Jus­
te-milieu. Nebst Andeutungen über das constitutionelle Europa.
I. Abthl. Altenburg. II. Abthl. Paris 1833. 8r.
UNGAR (Der Kleine) oder: Sammlung der zum Sprechen nöthigsten Wörter und Redensarten, nebst leichten Gesprächen für
das gesellschaftliche Leben. Ungarisch und deutsch. Nach Au­
gust Ife von P. v. C. Pesth 1834. 8r.
UNGARN als Quelle der] Befürchtungen und Hoffnungen für Österreich's Zukunft. Von Dr. S. Leipzig 1845. 12r.
*— im Jahre 1841. Leipzig 1842. 8r. br.
*— und das Palatinat oder Wer soll Palatin sein? Von einem
in Norddeutschland lebenden Ungar. Berlin 1847. 8r. br.
*UNGARSCHE (Der) Schutzverein. Leipzig t 8 4 5 . 8r. br.
*— Wirren und Zerwürfnisse. Leipzig 1842. 8r. br.
UNGARN'S Gegenwart. Leipzig 1845. 12r.
*— politische Stellung in Europa von Gr. v. L. Leipzig 1842.
8r. br.
' *— Wünsche. Eine polit. Abhandl. über die wichtigsten Fragen
von Lajos v. K. Leipzig 1843. 8r. br.
U N G E R (Ephr. Salamon Dr.) Handbuch der Staats-LotterieAnleihen, enthaltend eine ausführliche Nachweisung über die
gegenwärtig bestehenden Anleihen dieser Art, eine genaue
Angabe des Standes derselben und des wahren Werthes der
Loose vor und nach einer jeden Ziehung. Leipzig 1841. 8r.
UNIO. Zsebkönyv. Szerkeszti (Jrházy. Kolozsvár 1848. 8r.
UNIVERSITÄT (Die). Göttingen. Aus den deutschen Jahrbü­
chern für Wissenschaft und Kunst abgedruckt. Leipzig 1842. 8r.
UNRUHEN (Die) in Böhmen. Ein Wort zu seiner Zeit. Leipzig
1843. 8r.
URÁNIA. Nemzeti almanach újesztendei ajándékul. Szerk. Szeder
Fábián. Esztergom 1831—33. I2r.
3 köt.
URE (A. Dr. v.) Das Fabrikwesen in wissenschaftlicher, moralischer und commerzieller Hinsicht. Aus dem Englischen von
Dr. A. Diezmann. Leipzig 1847. 8r.
Urházy 1. Unto.
Urkunden u. Aktensl. zur Gesch. der Verhält, zwischen Ost.,
Ung. u. der Pforte 1. Gènay.
URQUHART (D.) La Turquie, ses ressources, son organisation municipale, son commerce, suivis de considérations sur
1' état du commerce anglais dans le levant. Traduit de 1' a n glais par Raymond. Ouvrage précédé d' une introduction par
M. G. D. E. exmembre du bureau d' économie publique à
Athènes. Bruxelles 1837. 12r.
2 köt.
URTHEIL in der Untersuchungssache gegen 1) den Bürgerin.
Scheffer 2 ) Sylv. Jordan, 'stb. Marburg 1843. 8r.
ÚRÜ (Johan B.) Neueste und vollständigste Ungarische Sprachlehre tür Deutsche welche die magyarische Sprache in kurzer
Zeit auch ohne Hülfe eines Lehrmeisters vollkommen erlernen
wollen &c. Pesth 1834. 8r.
d' Urville 1. Dnmont.
ÚTMUTATÁS a' keresztyén vallás előadására, a' helvétziai val­
lástételt követők értelme szerint. Debreczen 1827. 8r. 3 köt.
*UTAK készítéséről. (Rövid értekezés az — ) különös tekintettel
Gömör vármegye ulaira. Rosnyó 1837. 8r. br.
UZDI (Péter.) A' tapasztalt méhészgazda. Oktatások a' méhé­
szet körül az egész esztendőben előjövő minden foglalatossá­
gokról 'stb. 14 ábrázolattal. Kassán 1835. 8r.
UZOVICS (Sándor, Peteőfalvai.) Emberbaráti közlés éghetellen
új nemű házfedelről vagy Próbatétel mint kelljen a' parasztok'
lakjait szalmagyékény fedél által a' tűztől biztosítani? Pozsony­
ban 1835. 8r.
VACHOTT (Sándor) Versei. Pest 8r.
— Báthory Erzsébet, történeti beszély. Hozzá kötve: Költő és
Király. Ered. vigj Mátyás korából 4 felv. irta Vahot Imre. Pest
1847. 8r.
VADÁSZ (A' gyakorlott — ) vagy ismertető a' vadászat körében.
Ön tapasztalásai után. M Sz. F. N. Szeben 1842. 8r.
VAHOT (Imre.) Országgyűlési almanach I. Pest 1843. 16r.
— Költő és Király 1. Yachott Sándor.
* — Színművei: 1) Országgyűlési szállás. 2 ) Restauratio. 3) F a r ­
sangi iskola. Vigj. Pest 1844. 4r. br.
*— Szerelmi és házaséleti ismeretek tára. I. fűzet. Pest 1845.8r. br.
V a t i o t (Imre) ]. Obernyik.
VAILLANT (J. A.) La Romania ou histoire, langue, littéra­
t u r e , orographie, statistique des peuples de la langue d or,
Adrialiens, vallaques et moldaves, résumés sous le nom de
Romans. Paris 1844. 8r.
3 köt.
VAISZ (József.) Elmélkedések Magyarország hitel- és földbirtok
viszonyai felelt ; az országos rendeknek mély tiszt, ajánlva. P o ­
zsony 1844. 8r.
V A J D A (László, Sóósmezei.) Az erdélyi polgári magános tör­
vényekkel való esmeretségek 1—3 könyve. Kolozsvár 1830. 8r.
3 köt.
— (Péter.) A' legszebb leány. Tréfás elbeszélések. Pesten 1834.
12r.
— A' szépítés mestersége. Ulmutatás a' kellemetességek m e g ­
szerzésére 's kifejtésére, a' bőr, a' hajak, bajusz, szemek,
fogak 'slb. épen tartására, szépítésére 's hibáinak elhárítására
'slb. Kassán 1835. 8r.
— Pesti levelek. Kassán ( 1 . fúz. Szép szavak. 2. fűz. őszinte
beszédek.) 1835—37. 8r. 2 rész.
— Növénytudomány. Magyar latin Füvésznyelv és Rendszerisme.
Orvosok, gyógyszeresek, kertészek, 's kiváltképen a' fűvészetet
tanitó nélkül tanulni akarók számára. (VIII nagy réztáblán 368
ábrázolattal.) Pesten 1836. 8r.
*— Joguz vagy a' honkeresők. Színmű 5 felv. Pesten 1836.
12r. br.
— Dalhon. Pesten 1839. 8r. 4 rész.
2 köt.
* — Magyar nyelvtana Qnagy. és ném.~) I. Szónyomozás. Buda
1840. 8r. br.
*— Magyar-német olvasótár. V. P. nyelvtudományához {magy.
ét nem?) Buda 1840. 8r. br.
— Az állatország, fölosztva alkotása szerint, alapul szolgálandó
az állatok természetleirásához 's bevezetésül az összehasonlí­
tó boneztanhoz. Cumer báró ul. ford. I. Buda 1841. 8r.
Vajnócz 1. Fibini.
VALENTINI (Francesco.) Gran Dizionario grammatico pralico
Ilaliano-tedesco, tedesco-italiano, composite sui migliori et
piu recenti Vocabolarii délie due lingue (vagyis: Vollständig,
deutsch-italien. &c. Wörterbuch.) Lipsia 1831—34. 4r. 2 rész.
2 köt.
Valerius (Flaccus Setin. Balb., C.) 1. Corpus poet. lat.
27
VÁLLAS (Antal. Dr.) Egyetemes számtudomány. Pesten 1838. 8r.
* — Egy felállítandó magyar központi műegyetemről. Pest 1842.
8r. br.
*— Tudós társaságok körül, kül. tekintettel a' M. Tud. Társaság
reformkérdéseire. Pest 1844. 8r. br.
— Nemzeti encyclopaedia. ( 7 fűz.) Pest 1848. 8r.
— 1. Galletti.
VÁLYI (András.) Magyarországnak leírása. Mellyben minden
hazánkbeli vármegyék, városok, faluk, puszták, uradalmak,
hámorok 'stb. 'stb. azoknak hollételök, földesurak, fekvésök,
történetjök 'stb. a' betűknek rendje szerint feltaláltatnak. Buda
1766—99. 8r.
3 köt.
— Nagy (Ferencz) 1. Nagy ( F . )
Varga (Soma.) 1. Hilbizományok.
VARGHA (János.) Két értekezés a' terhszekerekről, utakról,
és azon kérdésről: Valljon a' hajókázó csatornák, vas- és
töltött utak közül, mellyiknek és micsoda esetben kelljen az
elsőséget adni ? Annak megvizsgálása után : a' Moldva vizét
lehessen-e a' Dunával hajókázó csatornával egyesíteni? Gerstner Fer. után magy. Pesten 1828. 8r.
VARNHAGEN VON ENSE (K. A.) Leben des Fürsten Blü­
cher von Wahlstadl. Berlin 1826. 8r.
— Denkwürdigkeilen und vermischte Schrillen. Mannheim. Leip­
zig 1838—42. 8r.
6 köt.
— Biographische Denkmale. Berlin 1845. 8r.
2 köl.
VAS GEREBEN. Életképek és darázsfészek. Pest 1847. 8r.
— Parlagi képek. Pesl 1851. 8r. 2 rész
*VASVÁRY (Pál.) Történeti névtár. I. Pest 1848. 8r. br.
VATTAY (János.) Tehenek tejelésének küljelei, mellyek szerint
a' tejelés nem csak minősége 's mennyisége, hanem a' tehén
borjas állapot alatti tejeihetese is megítélhető. Guenon Ferencz
ut. francz. Pest 1847. 8r.
*VAY (Dániel.) Eszme-töredékek a' magyar reformról. Lipcse
1844. 8r. br.
VEDRES (István.) A' Tiszát a' Dunával öszvekaptsoló uj h a ­
jókázható Tsatorna, mellynek hellyét, nem tsak Magyar o r ­
szág, hanem az egész Ausztriai Birodalom hasznára fölkeres­
ni és meghatározni igyekezett — Szegeden 1805. 8r.
*VÉGSZAVAI a' Somogyi követeknek az 184*/4-ki országgyűlés
fölött. Pest 1845. 8r. br.
*VEGYES HÁZASSÁGOKTUL (Lehet-e a' —) a' beszentelést
törvényesen megtagadni vagy reversalist elfogadni? Buda 1840.
8r. br.
*— Ugyan az 2-ik kiadás. Pest 1841. 8r. br.
V E H S E (Eduard Dr.) Tafeln der Geschichte. Die Hauptmo­
mente der äusseren politischen Verhältnisse und des inneren
geistigen Entwicklungsgangs der Völker und Staaten alter und
neuer Welt in chronologischer und ethnographischer Ordnung
60 Tafeln auf Doppelfolioblätter. I. Abth. Polit. Geschichte
36 Tafeln. II. Abth. Cultur-Geschichte 24 Tafeln. Dresden
1834. fol.
•VÉLEMÉNYE (Az orsz. Rendszeres munkáknak megfontolására
I, Pest vármegye Rendéi által kiküld. Deputátiónak) 1) A' k e ­
reskedésben 2 ) Az adó és biztossági 3 ) Az urbarialis tárgy­
ban. Pest 1832, fol. br.
Velenczei (Gábor) 1. Hermann (Ágost.)
VELLEN PATERCULI (Caii) Historiae Romanae Libri duo.
Nova edilio ex collatione veterum editorum emendata. Parisiis
1776. 16r.
VENEDEY (J.) Reise und Rasttage in der Normandie. Leipzig
1838. 12r.
2 köt.
— Irland. Leipzig 1844. 12r.
2 köt.
— John Hampden und die Lehre [vom gesetzlichen Widerstan­
de. Belle-vue bei Conslanz 1844. 8r.
— England. Leipzig 1845. 12r.
3 köf.
— Das südliche Frankreich. Frankf. am M. 1846. 8r.
2 köt.
.»VENTURA (Joachim.) Gyászbeszéd. 0 ' Connell Dániel mint
a' szabadság bajnoka fölölt. Magy. ford. Veszpr. 1848. 8r. br.
VENTURINI (Dr. Carl.) Pragmatische Geschichte unserer Zeit.
Das Jahr 1835. (Chronik des XIX. Jahrh. Neue Folge 10. Bd.)
Leipzig 1837. 8r.
— Neue historische Schriften. Braunschweig 1838—41. 8r.
4 köt.
VERBÖCZI (István). Hármas könyve. Az 1517-ki ered. kiadás, ra ügyelve magy. kiadta a' M. Tud. Társaság. Pest 1844. 8r.
— 1. Valngyai.
VEREBÉLYI (József). Hydrotechnikai jegyzetek és jelesen a'
folyóvizek, és vidékük földjének természetéről kölcsönös h a t á ­
sukból keletkező eredményekről, ugy a' folyamoknak jobb kar­
ba helyheztetését tárgyazó elvekről, egy toldalékkal minden­
féle szekérútak építését illető szabályokról. Pozsony 1840. 8r.
27*
Vergier 1. Poètes Fiançais.
VERHANDLUNGEN des Vereins für Kunst und Alterjthum in Ulm
und Oberschwaben unter dem Protectorate Sr. kön. Hoheit
des Kronprinzen Karl von Wurtemberg. 1—2; 4-ter Bericht.
1 8 4 3 - 4 6 . 4r. 3 rész.
VERINI (Eusebii) Commentatio juridica de heredilario jure
Seren. Domus Austriacae in apóst. Regnum Hungáriáé, de jure
eligendi regem, quod Ordinibus inclitis Regni Hungáriáé quondam competebat, de Corregente, Rege Juniore & Ducibus
regiis, quos olim Hungária habebat Viennae & Lipsiae 1771 8r.
VERNÉT (Horace). Voyage en orient. Rédigé par.M. Goupil
Fesquet. Orné de seize dessins. Paris n8r.
•VERSAILLES. Itinéraire &c. Ouvrage orné de Gravures en taille
douce par A. M. Perrot. 2-éme édit. Paris 1839. 12r. br.
Verstorbenen (Aufsätze aus den Papieren eines —) 1. Hacke.
VICO Mémoires, écrits par lui même, suivis des quelques opuscules, lettres &c. précédées d' un introduction sur sa vie &
ses ouvrages par M. Michelet. Bruxelles 1837. 12r.
VICTOIRES, conquêtes, revers & guerres civiles des Français,
depuis les gaulois jusqu' en 1 7 9 2 , par une société de militaires & de gens de lettres. Paris 1821—3. 8r.
6 köt.
— conquêtes, désastres, revers et guerres civiles des Français
de 1792 à 1815 par une société de militaires et de gens de
lettres. Paris 1818—22. 8r.
27 köt.
, — 1. Monumens de tict. & conqu.
Vidor (Emil). 1. Herényi.
VIDOVICS (Ágoston). A' magyar neologia rostáigaltatása.
Pesten 1826. 8r.
V 1 E H C F F (Heinrich) Schiller's Gedichte in allen Beziehungen
erläutert und auf ihre Quellen zurückgeführt, nebst einer vollständigen Nachlese und Variantensammlung zu denselben &c.
Stuttgart 1839. 5 rész.
3 köl.
«VIER FRAGEN eines Österreichers. Leipzig 1844. 8r. br.
«
Veranlasst durch die Verordn. von 4-ten Febr. 1847.
und beantw. von einem Preussen. 2-te Aufl. Leipzig 1847.
8r. br.
VIGNY (A. d e ) . Oeuvres. Bruxelles & Leipzig 1837. n8r.
VILÁG közönséges históriája. A' legrégibb időktől a' jelenkorig.
I. 0 történetek. Pest 1837. 8r.
«VILAGOSVÂRY (Thomas) Der Sprachkampf in Ungarn
Agram 1841. 8r. br.
VILLEMAIN Cours de Littérature française. Tableau du dixhuitième siècle. Bruxelles 1838. 12r.
2 köt.
— Histoire de Cromwell. Bruxelles 1851. 8r.
VILLEiYIARQLÈ (Th. de la) Contes populaires des anciens
Bretons précédés d' un essai sur 1' origine des épopées c h e valeresques de la Table-Ronde. Paris et Leipzig 1842. 8r. 2 rész.
VILNEY (Anton). Toni. Ein Gemälde aus Ungarns Gegenwart.
Mannheim 1844. 8r.
VIOTTE (Károly) A' földmivelés ugar nélkül. Az erdélyországi
környülállásokhoz alkalmaztatva. N. Szeben 1841. 8r.
VIRÁG (Benedek') Poétái munkájú Pesten 1799. 8r.
— Második András Arany Bullája melly 1222-ik Esztendőben
költ. Pesten 1805. 8r. Továbbá: Különös Leczke a' Szűz Mária
képéről a' Magyar Aranyon. Miller Jak. Ferd., a' Nemzeti
Könyvház őrzője után irta Virág Benedek 1804.
— Horátzius' poétikája. Pesten 1801. 8r.
— Poémák. 1811. 8r.
— Euridice. Pest 1814. 8r. — És : Magyar Lant 1825. E p o dusok Budán 1817. — Költemények. Buda 1816.
— Q. Horatius Flakkus levelei. Budán 1815. 8r.
— Magyar századok. (I. köt. 8á4—1301 II. köt. 1301—1437.)
Budán 1816. 8r.
,
2 köt.
— Költemények Phaedrusként. Két szerzelékkel. Budán 1817. 8r.
— Hunyadi László. Tragedia. — Poesia. Budán 1817. 8r. 2 rész.
— Magyar prosodia és magyar irás vagy inkább ezen két tárgy­
ról rövid észrevételek. Budán 1820 8r.
— Q. F. Horatius' ódái. Öt könyv. Budán 1824. 8r.
VIRÁGH (József.) A' hideg vízgyógytan, elméletileg 's gya­
korlatilag egész kiterjedésben. Prieszniczi elvek szerint az 5-ik
kiadás után. Pest 1843. 8r.
VIRGILII Maronis (Publii.) Georgica. Les Géorgiques de Vir­
gile traduites en vers français par J. IJelille. Paris 1819. 12r.
— Aeneis. — L' Enéide, traduite en vers français par J. Del/Ile
3-emc edition. Paris 1821. 12r.
4 köt.
— I. Corpus poet. lof.
VISEGRÁD ALBUMA. Magyarázla lläußer J. Rajzolta és kiadja
Szere/meg Miklós. Pest 4r.
VITKOVICS (Mihály') Meséji és versei. Pesten 1817. 8r.
*VIZER (István.) Szózat a' hazához. A' Dunatiszai csatornáról,
pesti kikötőről 's Budapestnek az árvizek elleni megóvásáról,
külön. figy. a' most épülő állóhidra. Pest 1848. 8r. br.
— (János) 1. Fessier.
VÍZGYÓGY-RENDSZER vagy útmutatás, mint kell használni a'
friss vizet mint gyógyszert embernek és baromnak, nyavalyái­
ban és sérelmeiben. A - Z - i g . Segédkönyv 'stb. Oerlel, holb
és h'irchmayer után magyarázta egy hazafi. Pozsony 1839. 8r.
VOCABULAIRE français, ou abrégé du dictionaire de 1' Acadé­
mie française, auquel on a joint une nomenclature géogra­
phique fort étendue. Ouvrage utile aux françois, aux étrangers,
&c. aux jeunes gens de 1' un & de 1' autre sexe. Paris 1771.
8r. 2 rész.
— Océanien 1. Mosblec/i.
*VOGEL (Dr. Em. Ferd.) Ein Vorschlag zur Güte in Bez. auf
diu Einführung der Öffentlichkeit und Mündlichkeit beim Straf­
verfahren in Sachsen. Leipzig 1842. 8r. br.
— (Ernst Gustav.) Literatur früherer und noch bestehender
europäischer öffentlicher und Corporations-Bibliotheken. Leip­
zig 1840. 8r.
VOGT (Carl.) Physiologische Briefe für Gebildete a'ler Stände.
I—III. Stuttgart und Tübingen 1845—47. 8r. 3 rész
2 köt.
— Geolog. Alpenreise 1. Agassi*.
VOLLMER (Dr. W-) Vollständiges Wörterbuch der Mythologie
aller Nationen. Eine gedrängte Zusammenstellung des Wissen­
würdigsten aus der Fabel- und Götter-Lehre aller Völker der
alten nnd neuen Welt. In einem Bande mit einem englischen
Stahlstich und 129 Tafeln. Stuttgart 1836. 8r.
— Mytholog. Abbildungen. Stuttgart 8r.
Volkspoesie 1. Wolff ( 0 . L. B.)
VOLTAIRE. Oeuvres complètes, avec notes, prefaces, averlissemens, remarques historiques et littéraires. Paris 1830—31.
8r. («' IV. V. VI. köt. hiányz.)
51 kot.
VÖLTER (Daniel.) Lehrbuch der mathemalischen und physikalischen Geographie. Esslingen 1844. 8r.
VÖRÖSMARTY (Mibál) Minden munkái. Peslen 1833. 8r.
3 köt.
— Újabb munkái. Budán 1840. 8r. 4 rész.
2 köt.
— Czillei és a' Hunyadiak. Tört. dráma 5 felv. Pest 1845. 8r.
— Minden munkái. Kiadták barátai Bajza J. és Schedel Ferencz.
Pest 1845—48. 8r. 10 rész.
5 köt.
— 1. Játéksain (Ered.)
VOSGIEN & HOCQUART. Nouveau Dictionnaire géographique,
ou description de toutes les parties du monde. Dernière édition
entièrement refondue & corrigée Paris 1817. 8r. Hozzájárul :
Tableau de la valeur des monnaies. Paris 1817.
V o s s (Joh. Heinr.) 1. Aesclir/los : — Horner.
V O L T I E R (Le colonel) Lettres sur la Grèce, notes & chants
populaires. Au prolit des grecs. Paris 1826. 8r.
VOYAGE pittoresque cl. historique de 1' Islrie et Dalmatie. Paris
1802. fol.
V o y a g e s 1. Bibllo/lièi/ae de Voyages.
WAAGEN (Dr. G. F.) Kunstwerke und Künstler in England I.
Berlin 1837. 8r.
WACH S M U T 1 I ( W . ) Grundriss der Allgemeinen Geschichte der
Volker und Staaten. 2te Ausgabe. Leipzig 1839. 8r.
—
Hellenische Allerthumskunde aus dem Gesichtspunkte des
Staats. 2te Ausg. Halle 1 8 4 4 - 4 6 . 8r.
2 köt.
— Gesch. Frankreichs I. Geschichte der europ. Staaten.
Wachtel (Dávid) I. Hippo/crates.
WACHTLER (Bernhard von). Freymülhige Bemerkungen zu
dem Entwürfe einer Wechsel- und Prozess-Ordnung für das
Königreich Uugarn, und zu einigen damil verwandten Gegenständen. Pressburg 1831. 8r.
WAGENFELD. Általános haroinorvoslási könyv, vagyis alapos
és népszerű oktatás, melly a' tenyésztőt a' házi állatok b e ­
tegségeinek könnyű megismerésére 's orvoslására tanilja. Ford.
a' 6-ik kiadás szerint Alihálka Antal. Pest 1846. 8r.
WAGNER (Carol. Dr.) Analecla Scepiisii sacri et proläni. Viennac
Posonii el Cassoviae. 1774—78. 4r. 4 rész
3 köl.
— Diplomatarium comilatus Sárosiensis quod ex labulariis et
manuseriplis erűit. Posonii et Cassoviae. i780. 4r.
— (Daniel Dr.) Pharmaceulisch-medicinische Botanik, oder B e ­
schreibung und Abbildung aller in der k. k. österr. P h a r macopoe vom J. 1820 vorkommenden Arzneypflanzen in b o ­
tanischer, pharmaceutischer, medicinischer, historischer und
chemischer Beziehung, mit besond. Rücksicht auf die b o ­
tanische und pharmaceutische Synonymie und Verfälschung
und Verwechslung der abgehandelten Arzneystoffe. Wien 1828.
fol. 4 rész.
3 köt.
— (Franc). Universae Phraseologiae latinae corpus. Editio 2 - d a
cum priv. S. C. Mattis et permissu superiorum. Augustae Vindelicorum. 1729. 8r.
«WAGNER (Joh. Jul.) Fortlaufende Ergänzungen zu W.-'s österr.
Zoll- und ung. Dreissigsl-Tarife. 1847. 8r. br.
«— Der Wollhandel von 1838. nebst den bezüglichen Ereignissen bis Ende März 1839, wie auch einigen wissenschaftlichen
und statistischen Beiträgen in Betreff der Schafzucht etc.
Quedlinburg und Leipzig 1839 8r. br.
— (Moritz). Reisen in der Regentschaft Algier in den Jahren
1836—37—38. Leipzig 1841 8r. 3 rész.
— Atlas zu M. W. -'s Reisen in der Regentschaft Algier. Leipzig
1841. 4r.
— Der Kaukasus und das Land der Kosaken in den Jahren
1843—48 Dresden und Leipzig. 1848. 8r. 2 rész.
WAHLEN (Auguste.) Moeurs, usages et costumes de tous les
peuples du monde, d' après documents authentiques et les
voyages les plus récents publiés. Bruxelles 1843—44 n8r.
4 ko t.
WAHRHOLD (G. E.) Volksbläller für homöopathisches Heilverfahren mit Bezug auf Wasserheilkunde Deutschlands Nichtärzten gewidmet und in zwangslosen Nummern herausg. Leipzig 1835—38 8r 5 rész.
3 köt.
et Paul. Uituföel.)
Descriptiones'
et icones plantarum rariorum Hungáriáé. Viennae 1802. fol. 3 köt.
WALKER. A critical pronouncing dictionary London et Leipzig 1826. 8r.
WALLASZKY (Paul). Conspectus reipublicae literariae in Hungária ab initiis Regni ad nostra usque tempóra delineatus.
Buda 1808. 8r.
WALSH (Robert). Constantinopel und die malerische Gegend
der 7 Kirchen in Klein-Asien nach der Natur gezeichnet von
Thomas 4llom. Nebst einer kurzen Geschichte Constantinopels
und Erklärung der Stahlstiche. Vollständige Ausgabe mit den
englischen Original-Stahlstichen. Braunschweig. 1841. 4r. 2 rész.
WALD STEIN (Franc. Com
«WALTON (William). Das Alpaca, seine Einführung in den
britt. Inseln etc. Aus dem Engl. Reutlingen 1845. 8r. br.
Wammy 1 GreUel-Wnnwy.
«WANDER (K. F. W.) Die Volksschule als Staatsanstalt. Ein
Wort für Hebung des Volksschulwesens und bessere Stellung
der Volksschullehrer. Leipzig 1842. 8r. br.
Wanderbuche (Aus dem —) 1. Latuhnecht.
WAPPEN-ALIMANACH der Souverainen Regenten Europa's.
Rostock 4r.
WARGA (János). Vezérkönyv az elemi nevelés és tanításra.
Vallási külömbség nélkül minden tanítók 's tanulók' számára
készült, 's a' M. T. T. által másodrendű Marczibányi Lajos
jutalommal koszor. pályamunka. Budán 1837. 8r.
— Az elemi nevelés' alapvonatjai. Jutáim, pályám. A' M. T. T.
költségén. 1838.
— Magyar nyelvtan, tanmódszerüleg előadva. Pest 184-2. 8r.
WARGHA (István.) Mi kell a' magyarnak? Kassán 1834. 8r.
*— (János.) Terv a' kisdedóvó intézetek terjesztése iránt. Pest
1843. 8r. br.
WARNKÖNIG CL. A. und L. Stein) Französische Staats- und
Rechtsgeschichte. Basel 1846—8. 8r.
3 köt.
WARREN (Ed. von). Das Englische Indien im Jahre 1843.
Übersetzt von C. A. Schmitt.
(Weltpanorama
65—68 k.)
Stuttgart 1846. 12r. 2 rész.
Weatherly 1- Racing calendar.
WEAVER (R.-) Der Puseyismus in seinen Lehren und Tenden­
zen beleuchtet. Aus dem Engl, übersetzt von Eduard Amthor.
Leipzig. 1844. 8r.
WEBER CF. A ) New complet pocket dictionary of the english
and german language. 16r.
— (Dr. Georg). Geschichte der akatholischen Kirchen und S e c ten von Grossbriltanien. I. Leipzig 1845. 8r.
— (G. E.) 1 Corpus poet. lat.
WEBSTER (Noah). Dictionary of the english language. Lon­
don 1831—32. 4 r .
2 köt.
»WECHSELRECHTS-Gesetzgebung (Teleologisch juridische A n ­
sichten über die — ) &c. (lilhogr.) fol. br.
Wegweiser durch die Literatur der Deutschen 1. Schwab.
— durch Pesth 1. Dort tinger.
— für Karpathen-Reisende 1. fíoyembof.
*WEHRLIN (Eduard.) Retrachtungen über die britische Zoll­
reform und ihr Einfluss auf Österreich. Triest 1847. 8r. br.
Weiek 1. Gentz.
WEIDIG ÇDer Tod des Pfarrers Dr. F. L. — ) ein aktenmässiger Beitrag zur Beurtheilung des geheimen Strafprozesses und
der polit. Zustände Deutschi. Zürich u. Winterthur. 1843. 8r.
WEIL (Fülöp.) A' megújilolt pesti magyar polgári gyalog-őrhad
1844. évi nyárutó 15. Rákos mezején ünnepelt zászló-szentelésének emlékkönyve. Fordította F. Jff. Pest 1845. 8r.
28
WEIL (Gustav Dr.) Geschichte der Chalifen nach handschriftlichen grösstenteils noch unbenutzten Quellen bearbeitet. Mannheim 1846. 8r.
2 köt.
— (A. in Paris.) Der Bauernkrieg. Darmstadt 1847. 8r.
Weimar (Cour de —) 1. Snsor.
*WEISKE (Dr. Julius.) Die Grundlagen der frühern Verfassung Deutschlands. Leipzig 1836. 4r. br.
— Rechtslexicon für Juristen aller deutschen Staaten enthaltend
die gesammte Rechtswissenschaft. Bearb. von Adv. Bopp in
Darmst., Reg. R. Buddeus in Leipz. Adv. Gans in Celle &c.
Leipzig 1838—47. 8r.
7 köt.
»WEISMANN (H. Dr.) Aus Göthes Knabenzeit. 1757—59.
Mittheilungen aus einem Original-Manuscript der Frankfurter
Stadtbibliothek. Frankfurt a. M. 1846. 8r. br.
Weissagungen (Die — ) 1. Geschichte und die Propheten.
W E I S S E (Ch. H.) Kritik und Erläuterung des Goethischèn
Faust. Nebst einem Anhange zur sittlichen Beurtheilung Goethes.
Leipzig 1837. 8r.
»WELCKER (Carl.) Die geheimen Inquisitionsprozesse gegen
Weidig und Jordan. Karlsruhe 1843. 8r. br.
— 1. Botteck.
W E L P (Treumund.) Petersburger Skizzen. Leipzig 1842. 8r.
3 rész.
2 köt.
— Neue Petersburger Skizzen. Schweidnitz 1844. 8r.
— Wanderungen in Norden. — Bemerkungen auf einer Reise
durch Esthland, Finnland, Schweden, Dänemark und die I n sel Rügen nach Schlesien. Braunschweig 1844. 8r. 2 rész.
Weltkuudc (Neueste) 1. Malten.
— Panorama 1. Warren.
— Theater 1. Sirahlheim.
•WENZEL (Gusztáv.) Frangepán Kristóf velenczei fogsága
1 5 1 4 - 1 9 . Pest 1851. 8r. br.
Werbőczy 1. Yerböczi.
Werner (Ábrah.) 1. Benkö.
WERNER (J. A. L.) Das Ganze der Gymnastik oder ausführ­
liches Lehrbuch der Leibesübungen nach den Grundsälzen der
bessern Erziehung zum öffentlichen und besondern Unterricht.
Mit einem Titelbilde und 274 Figuren. Meissen 1834. 8r.
— (Zacharias.) Auserwählte Schriften. Aus seinem handschriftli­
chen Nachlasse. Herausgegeben von seinen Freunden. Grimma
1840. 8r. 13 rész.
'
5 köt.
WESSELÉNYI (Miklós báró.) A' régi hires ménesek egyike'
megszűnésének okairól. Pesten 1829. 8r.
— Szózat, a' magyar és szláv nemzetiség ügyében. Lipcse
1843. 8r.
— Teendők a' lótenyésztés körül. Kolozsvár 1847. 8r.
— (Polixéna.) 1. Paget Mnosné.
WASSENBERG (J. H.) Die grossen Kirchenversammlungen
des 15-ten und 16-ten Jahrhunderts in Beziehung auf Kir­
chenverbesserung geschichtlich und kritisch mit einleitender
Übersicht der früheren Kirchengeschichte. Constanz. 1840. 8r.
4 köt.
VEUES des plus beaulieux de France et d' Italic Paris h. fol.
W H A T E L Y (Richard.) Remarks on transportation and on a
recent defence of the system; in a second letter to Earl Grey.
London 1834. 8r.
*— Substance of a speech of transportation, delivered in the hou­
se of Lords, on the 19th of May 1840. London 1840. 8r.br.
WHEATON (Henry.) Histoire des progrès du droit des gens
en Europe & en Amérique depuis la paix de Westpbalie jusqu'
à nos jours &c. 2-me edition. Leipzig 1846. 8r. 2 rész.
WIDENMANN u. Häuf: Reisen und Länderbeschreibung der
älteren und neuest. Zeit XI Lief. Montenegro und die Montenegriner. Ein Beitr. zur Kenntniss der europ. Türkei u. des
serb. Volkes. Stullg. u. Tüb. 1837.
WIECK (Fridre Georg). Die Manufactur- und Fabrik-Industrie
. des Königreichs Sachsen. Leipzig 1845. 8r.
WIELAND's (M.) Sämmtliche. Werke. (XIX. XX. k. hiányz.)
Wien 1811—14. 8r. 6 3 . rész.
64 köt.
WIENER Kanzlei-Zustände. Aus den Memoiren eines österreichischen Staatsbeamten. Leipzig 1846. 8r.
Wierzbiczky 1. Corvin-Wierzb.
WIESNER (Adolf). Russisch politische Arithmetik. Streiflichter
auf das Werk des M. L . v. Tegoborski über die Finanzen
Österreichs etc. Leipzig. 1842. 12r. 2 rész.
*— Zwanzig Spalten über ein Pamphlet. Leipzig 1844. 8r. br.
— Denkwürdigkeilen der österr. Gensur vom Zeitalter der Reformation bis auf die Gegenwart. Stuttgart 1847. 8r.
Wigand I. Conversations-Lexicon.
WILDA (Wilh. Ed.) Geschichte des deutschen Strafrechls. I.
Das Slrafrecht der Germanen. Halle-Wittenberg 1842. 8r.
WILDNER (Ign. Edler v. Maithstein). Das österreichische
Fabrikenrecht. Mit einem Anhange über das Recht der Wasser­
leitungen. Wien 1838. 8r.
— Anyagi váltójog az 1840-ki országgyűlésen hozott törvények
szerint. Elméi és gyakori, fejtegetve. Ford. Jus.ay Pál. Pest
1841. 8r.
*— Dr. Carl Einerts Entwurf einer Wechselordnung für das
Königr. Sachsen vom J. 1841. beurlheilt und mit der ung.
Wechselordnung vom J. 1840 verglichen. Wien 1842. 8r. br.
«— Reflexionen über die Wirkungen der neuen Credits-Geselze
Ungarns. Pesth 1841. 8r. br.
— Theoretisch-praktischer Commentar der auf dem letzten ung.
Reichstage zu Stande gekommenen Credits-Geselze, nämlich:
der Wechsel-, Handels-, Fabriks-, Gesellschafts-, Frachts-,
Intabulations- und Crida-Geselze. Wien 1841. 8r.
2 köt.
* — Ein Haupthinderniss des Fortschrittes in Ungarn. Wien 1842.
8r. br.
*— Die ungarischen Publizisten über die Broschüre: Ein Haupt­
hinderniss &c. Wjen 1843. 8r. br.
WILHELMI (Karl). Island, Hvitramannaland, Grönland und
Vinland oder der Norrmänner Leben auf Island und Grönland
und deren Fahrten nach Amerika schon über 500 Jahre vor
Columbus. Vorzüglich nach allscandinavischen Quellenschriften.
Heidelberg. 1842. 8r.
WILKEN (Friedrich). Geschichte der Kreuzzüge nach morgen­
ländischen und abendländischen Berichten. Leipzig 1807—32.
8r. 7 rész.
8 köt.
WILLIS (N. P. esq.) Amerika in Bildern nach der Natur g e ­
zeichnet von W. H. Hartlell esq. Mit beschreibenden Text von
N. P. W. Der englische Text deutsch bearbeitet von Dr. Joh.
von Horn. London 4r.
2 köt
W I L M A R S H O F (Karl). Geschichte von Böhmen. Leipzig
1844. 8r.
Wilinsen 1. Ldnghy.
Wilson. 1. Milmatm.
WILTHEMIUS (R. P. Alex. Luxenburgensis). Luciliburgensia
sive Luxemburgum Romanum. Hoc est Arduennae veteris situs,
populi, loca prisca &c. Opus posthumum a med. Doctore
Aug. JSeyen nunc primum in lucem editum. Luxemburg. 1841. br.
WINKELMAINN'S Werke. 1. (Kupfer). Dresden 1839. 4r.
«WINDSOR guide (The royal — ) . Windsor 1839. 8r. br.
»WINTERLICH (Joseph) Gesundheitskunde. Der inlander Champagner als Präservativ und Heilmittel der Cholera. Schemnitz
1831. 8r. br.
WIRÁGH (József). Rövid alapos útmutatás a' szarvasmarha
tenyésztés üzletéhez. Baumeister ut. ford. Pest 1845. 8r.
WITTHAUER (Friedrich). Album. Unter Mitwirkung vaterländischer Schriftsteller zum Besten der Verunglückten in Pesth
und Ofen. 2. Aufl. Wien 1838. 8rWITTICH (Dr. Alexander). Erinnerungen an Lissabon. —
Ein Gemälde der Stadt, etc. Berlin. 1843. 8r.
«WO IST LICHT und Freiheit, in der kath. oder in der prot.
Kirche? Von einem Priester der Osnabrückschen Diöcese.
Münster 1843. 8r. br.
«WOHLFARTH (Dr. Joh. Fr. Th.) Das kath. Deutschland
frei von Rom. Weimar 1845. 8r. br.
WOLF (Andreas Dr.) Beiträge zu einer statistisch-historischen
Beschreibung des Fürstenthums Moldau. Hermanstadt 1805. 8r.
2 köt.
— 1. Borner.
WOLFF (Dr. 0 . L. B.) Encyclopädie der deutschen Nationalliteralur oder biographisch-kritisches Lexicon der deutschen
Dichter und Prosaisten seit den frühesten Zeiten; nebst P r o ben aus ihren Werken. Leipzig 1835—42. 4r.
6 köt.
— Allgemeine Geschichte des Romans, von dessen Ursprung
bis zur neuesten Zeit. Jena 1841. 8r.
— Die Donau, ihre Anwohner, Ufer, Städte, Burgen und Schlösser von ihrer Quelle bis zu ihrer Mündung. Illustrirt mit 8 0
Stahlstichen und 100 Holzschnitten von W. Henry Bartfett.
Leipzig 1843. 4r.
— Hausschatz der Volkspoesie. Sammlung der vorzügl. und e i genthüml. Volkslieder aller Länder und Zeiten. Leipz. 1846.8r.
— 1. Körroglon.
WOLFFELDT (M. von) Miltheilungen aus dem Slrafrecht u.
dem Strafprozess in Livland, Esthland und Kurland durch
aktenmässige Darstellung merkw. Verbrechen und geführter
Untersuchungen mit Voraussendung einer Abhandlung über
die Strafrechtsverfassung der Provinz Livland. Leipzig Dorpat.
1844. 8r. 2 rész.
WOLFF's (Dr.) Sendung nach Bokhara zur Erforschung des
Schicksals des Oberst Sloddart und Capilän Conolly. Aus dem
Englischen übersetzt von Dr. Eduard Amtlwr. Leipzig 1846.
8r. 2 rész.
W O R D S W O R T H (William.) Poetical works Complete in one
volume. Paris 1828. 8r.
»WORINGEN (Dr. F. A. M. v.) Beleuchtung des Prozesses
Laffarge, nach preuss. Strafrechte. Berlin 1841. 8r. br.
•WORTE fúr die Gegenwart über die Bischöfe Ungarns und ihre
Güter von I. G. F. Tyrnau 1843. 8r. br.
WÖRTERBUCH (Latein-deutsches und deutsch-latein. Schul-) 16r.
— (Astronomisches) 1. Nürnberger.
— (der Ausspr. ausl. Eigennamen) 1. Müller (A.)
— (der deutschen Sprache) 1. Campe.
— (der engl. Spr.) 1. Bailey-Fahrenkrüger.
— (geogr. Stat. Hand-) 1. Sei*.
— (griechisch-deutsch) 1. Bost.
—
„
„
1. Schmidt.
— (italien.-deutsch) 1. Valentini.
— (Kriegs —) 1. Loehr.
— (mittelhochdeutsches) 1. Ziemann.
— (mytholog.) 1. Vollmer.
— (philosoph.) 1. Krug.
— (schwäbisches) 1. Schmid.
— (stamm- und sinnverwandsch.) 1. Kallschmidt.
— (technolog.) 1. Hartmann.
— (ung. deutsches) 1. Schuster.
— 1. Dictionnaire; — Lexicon; — Siótár; — Vocabulaire kc.
«WRANICZKY fKrauss —J Anleitung zur pract. Seidenkultur. Frankfurt a. M. 1840. 8r. br.
X E N 1 E N (Deutsche) von und für Ungarn. 1. und 2. Auflage.
Leipzig 1842. 16r. br.
2 füz.
Yorick és Eliza levelei. I. Sterne.
•ZÁBORSZKY (Alajos.) A' Pesti Hirlap elleni gyanusitások
és haladás. Pest 1841. 8r. br.
*— Lengyelország hanyatlása és enyésztének okai. Pest 1842.
8r. br.
ki úrbéri lelkek örökös megváltásának terve és hasznai.
Deák F . , Klauzál G., Beöthy Ö , Szentkirályi M. és Bezerédy
Istvánnak ajánlva. Pozsony 1843. 8r. br.
ZACHARIÄ (Dr. E.) Reise in den Orient in den Jahren 1837
und 38. über Wien, Venedig, Florenz, R o m , Neapel, Malta,
Sicilien und Griechenland nach Saloniki, dem Berge Athos,
Konslantinopel und Trapezunt. Heidelberg 1840. 8r.
— (Dr. H. A ) Die Lehre vom Versuche der Verbrechen. Göt­
tingen 1836. 8r. 2 rész.
— Grundlinien des gemeinen deutschen Processes, mit erläu­
ternden Ausführungen und mit besonderer Rücksicht auf die
neuern deutschen Legislationen. Göttingen 1837. 8r.
— (Karl Salomo.) Vierzig Bücher vom Staate. Umarbeitung des
früher von demselben Verfasser unter demselben Titel heraus­
gegebenen Werkes. Heidelberg. 1830—40. 8r. 3 rész.
ZÁDOR (Eick.) Geographiai Kézikönyv vagy a' világ mathemalikai, physikai, kivállképpen pedig politikai leírása. A' l e g ­
újabb határozások szerint. Felsőbb oskolai intézetek 's pallé­
rozott olvasók számára. Xeiii,
IW/Í/W és Cannabích után. P e s ­
ten 1831. 8r.
ZÁRKA (Francisais de Lukafalva.'j Palatini Regni Hungáriáé.
Jaurini fol
ZAl'PER (J. St.) Studien über Goethe. Aus meinem Tagebu­
che. Wien Druck und Verlag von Carl Gerold. 1840. 8r. 2 rész.
ZEDLITZ (Jos. Christ. Baron v.) Dramatische Werke. II Theil
enthaltend : Kerker und Krone. Der Königin Ehre, Stuttgart u.
Tübingen 1834. 8r.
.— (L. Freih. i.v.) Polen. Ein hisloriscli-geographisch-stalistisches
Taschenbuch für Reisende, Geschäftsmänner und Zeitungsleser.
Mit einer Tabelle. Berlin 1831. 8r.
— NEUKIRCH (Freih. von). Biographien der berühmtesten
Helden des deutschen Befreiungskampfes. Glogau u. Leipz. 8r.
ZEITGENOSSEN. Biographien und Charakteristiken. Leipzig und
Altenburg 1817—21. 8r.
6 köt.
— Neue Reihe. Leipzig 1821—27. 8r.
6 köt.
— Ein biographisches Magazin für die Geschichte unserer Zeit.
Dritte Reihe. Herausgegeben unter Verantwortlichkeit der Ver­
lagshandlung von Friedrich Christian August Hasse. (V. kötet
hiányz.) Leipzig 1829—33. 8r.
5 köt.
ZELL (Karl Dr.) Über die Iliade und das Niebelungenlied. —
Neun literarische Abendunterhaltungen in dem Museum zu
Karlsruhe. Karlsruhe. 1843. 12r.
Zenker (J. T h ) 1. Bibltotheca orient.
•ZERFFY (Guszt). Mátyás fia mint Corvin és törvénytelen vér.
Kritikai adalék irodalmunk erkölcstörléneléhez. Buda 1847.
8r. br.
Zeune 1. Carniabich.
ZEYK (János' Zeykfalvi idősb). Munkáji. N. Enyeden 1832 8r.
2 köt.
— Színmüvei. Baldúina. Dékébál. Kolozsvár 1842. 8r.
— (Lajos). Pannónia 1. Fessier.
ZIEMANN (Adolf). Mittelhochdeutsches Wörterbuch zum Hand­
gebrauch nebst grammatischer Einleitung. Quedlinburg. 1837.8r.
•ZIER (E. Dr.) Beitrag zur Geschichte der Verbreitung und
Vervollkornmenheit der Bübenzuckerfabricalion in Deutschland;
oder: Was geschah dafür in den Jahren 1832. bis 1836?
Zerbst 1836. 4r. br.
•ZIMA (János Dr.) Ruth. Ered.
16r. br.
draina 3 felv. Pest 1841.
*— Sz. kir. városi melódiák. Pozsony 1843. 8r. br.
•— A' statislika elmélete. Pozsony 1844. 8r. br.
• — A' mezei gazdaság elvont statistikája. Pozsony 1845. 8r. br.
ZIMMERL (Joli. Mich. Edl. v.) Alphabetisches Handbuch zur
Kenntniss der Ilandlungs- und Wechselgeschäfte. 2-te Aullage.
Wien 1 8 0 5 - 1 8 1 7 . 8r. 3 rész.
2 köt.
•ZIMMERMANN Der freie Grundbesitz im Gegensatz zum
Servilismus unserer Tage. Breslau 1844. 8r. br.
— (Carl). Der Kriegs-Schauplatz in Inner-Asien oder Bemer­
kungen zu der Übersichtskarte von Afghanistan, dem Penjab
und dem Lande am untern Indus. Nach englischen Quellen.
Berlin. 1842. n8r.
• - (Jakab). Magyar irodalom. Bécs 1843. 8r. br.
— (M. Dr.) Das Kaiserthum Österreich. Gemälde des Landes
und Volkes. (Europa u. seine Bewohner. VII k.) Leipzig u.
Stuttgait 1837. 8r.
Zinkeisen (I. W.) Gesch. des osman. Reichs 1. Gesehichleder
europ. Staaten.
ZIPSER (C. A. Dr.) Die Versammlungen Ungarischer Ärzte
und Naturforscher mit besonderer Beziehung auf die am 4.
August 1842. zu Neusohl abgehaltene 3-te Versammlung.
Neusohl 1846. 8r.
» Z L A M A L (Vilmos.) A' keleti marhavész, (százrétű aszálv). Pest
1841. 8r. br.
»ZOLL-TARIF (Allgemeiner) fúr den Handel des Russ. Reichs.
Lübeck 1842. 8r. br.
*— fúr die Ein- und Ausfuhr der Waaren in dem öster. Kaiserlaate. Wien 1838. 4r. br.
ZORA. Almanach na rok 1835. W Budine 1835. 12r.
ZRIlVYI-nek minden munkáii. Kiadta Kazinczy Ferencz. P e s ­
ten 1817. 8r.
2 köt.
ZSCHOKKE (Heinrich.) Eine Selbstschau. Aarau 1842.8r. 2 rész.
»— Háborús vitái egy békeszeretőnek. Kolozsvárt 1834. 8r. br.
(U. a I. Estike.)
ZSEBKÖNYV (Nemzeti Színházi) 1844—45. Pest 16r.
2 köt.
»ZSEDENYI Die Verantwortlichkeit des Ministeriums und Un­
garns Zustände. Wien 1851. 8r. br.
— 1. Ungarns Gegenwart.
»ZSIRAY (László.) Nemesis. Pest 1845. 8r. br.
ZSOLDOS (Ignácz.) Életpálya. Pápán 1838. 12r.
— Néhány szó a' honi közbátorságról. Pest 1838. 8r.
— Népszerű erkölcstudomány. Buda 1840. 8r.
— A' szolgabírói hivatal. Pápán 1842. 8r.
*— A' magyar váltó-törvény. M. 0 . váltót, hatósági térképével.
Pest 1845. 8r.
— Örökváltság. Pest 1847. 8r.
»ZU-RHEIN (Dr. Fr. Aug. Freih. v.) Erster Jahresbericht des
histor. Vereines von und für Oberbayern. Für d. J. 1838.
München 1839. 8r. br.
»ZUSTÄNDE der Russinen in Gallizien. Ein Wort zur Zeit Von
einem Russinen. Leipzig 1846. 8r. br.
n.
F O L Y Ó I R A T O K ES HÍRLAPOK.
Folyóiratok és hírlapok.
a) Magyar
nyelven.
ATHENAEUM. Tudományok és szépmiivészelek Iára. Kiadó szer­
kesztők Schertet és Vörösmarty ; szerkesztőtárs Bajza. Pesten
4r. 1 8 3 7 ; 1 8 3 9 - 4 3 .
ü köl.
BÉTSI MAGYAR ÚJSÁG. Ezen nevezet alall : Magyar lutrit:
1834. ( 1 . 2.) Szerkezteli és kiadja Marion József. Bélsben 4r.
BIRODALMI TÖRVÉNY- ÉS KORMÁNYLAP. (Az ausztr. birodal­
mat illető közönséges — ) . Reichs-Gesetz und Regierungsblatt
für das Kaisertli. Österreich I. k. (I—XXXI.) II. köt. (XXXIII—
GXLIX darab). 4r.
2 köl.
BUDAPESTI HÍRADÓ. Gr. Bessewffy Emil vezérlete mellett szer­
keszti Szenvey József. Pest 1844. (— 2.) 1 8 4 5 - 1 8 4 7 . fol.
4 köt.
BUDAPESTI BAJZOLATOK. Szerk. és kiadja Munkácsi János.
Pesten 1840 (Jan.—apr.)
Hozzá kötve.
SÜRGÖNY. Politikai lapok hazai 's külföldi eseményekből. Szerk's kiadja Munkácsy János. Budapest. 1840 (apr.—dec.) folBUDAPESTI SZEMLE. Kiadja Heckenast Gusztáv. Pest 1840.
( 1 . 2.) 8r.
CSABNOK (Literariai). Lilerariai politikai 's közhasznú isinereleket terjesztő lapok. Szerk. és kiadja Munkácsy János. Peslen
1840. ( a p r . - d e c . ) 4r.
CSOKONAI LAPOK. Szépirod. és lársasélet közlönye. Tulajd.
szerk. Orbán Pető. Debreczen 1850. 4r.
EGYHÁZI FOLYÓIRÁS. Szerkeszti Kováts Mátyás;
rencz. Pesten 1832. 8r.
Osvald F e ­
EGYHÁZI TÁR. (Vallási és — ) Gnzmics Izidortól. Pesten
1832—36. 8r. 8 rész.
4 köt.
E l e t é s l i t e r a t u r a . 1. Muidrion.
f
ÉLETKÉPEK. Szerk. Frankenburg Adolf. Utolsó félévben : Jókay
Mór. Pest 1843—47. 8r.
9 köt.
ERDÉLYI HÍRADÓ. Szerk. és kiadja Méhes Sámuel. Kolozsvárt
1834 - 3 7 . 4r.
4 köt.
Ugyan az. 1 8 3 8 - 4 6 . fol.
9 köt.
ERDÉLYI HÍRLAP. Kiadó: Glitt János. Brassó. 1838—39. Hozzá­
kötve: Mulattató. Brassó 1838—39. 4r.
ERDÉLYI MUZÉUM. Kiadta IMbrenfei Gábor. Pesten 1814—
1818. 8r. 10 rész.
5 köt.
FALU KÖNYVE ( A ' ) . A' nép használatára szerkeszti Vas Gere­
ben. Pest 1851. 8r.
2 köt.
FELSŐ MAGYAR-ORSZÁGI MINERVA. Nemzeti Folyó-Irás. Kassán
1825—38. 4r. ( 4 köt.) 1829—36. 8r. (24 rész. 12. köt ) 16 köt.
FIGYELMEZŐ az egyetemes literatura' körében ; kiadó szerkesztők
Schedel és Vörösmarty ; szerkesztőtárs Bajza. Pesten 4r.
1837 ; 1839—40.
3 köt.
FILLÉRTÁR. Mindennemű közli, ismeretek terjesztésére. Kiadta és
nyomtatta ifj. Schmid Antal. Pozsony 1834—35. 4r.
2 köt.
GAZDASÁGI LAPOK. Szerk. 's kiadja horizmics László. Pest
1 8 5 0 - 1 8 5 1 . ( 1 . 2.) 4r.
3 köt.
GAZDASÁGI TUDÓSÍTÁSOK, (utóbb: — és Bohonczi közle­
mények) kiadja a' gazdasági-egyesület. Bizottsági ügyelés alatt
szerkeszti Kacskovics Lajos, (utóbb : — és Török János).
Budán 1837—41. 8r.
5 köt.
HASZNOS MULATSÁGOK a' Hazai s' külföldi tudósításokhoz tol­
dalékul. Alapította néhai Táblabíró T. T. Kultsár István úr, 's
folytatva adja özvegye születelt Perger Anna Mária. Pesten
1836—38. 8r. 1839. 4r.
4 köt.
Uguan az a' Nemzeti Újsághoz toldalékul 'stb. Szerk. Nagy
Pál. Pest 1 8 4 0 - 4 2 . 4r.
3 köt.
HAZAI 'S KÜLFÖLDI TUDÓSÍTÁSOK. (Vagyis: Nemzeti újság,
mellyet hazai 's külföldi tudósításokból a' magyar nemzetnek
közjavára alapított t. t. Kúllsár István úr, folytatva kiadja
annak özvegye, szül. Perger Anna Mária. Szerkeszteti Galvácsy László. Pest 1 8 3 4 - 3 7 ; 39. 4r.
5 köt.
HAZÁNK. Kereskedelmi és szépirodalmi lap kiadja Noisser Ri­
chard, szerk. Kovács Pál Győrött 1847— ( 1 . 2.) 48 ( l ) . 4 r .
2 köt.
HETILAP. Kiadja az Iparegyesület. Szerkesztő Dr. Vállas Antal.
Pest 1845 (apr.—dec.) 4r.
HÍRNÖK. Politikai lap. Alapitá és szerkeszti Balásfalvi Orosz Jó­
zsef. Pozsonyban 1839—44. fol.
7 köt.
HON ÉS KÜLFÖLD hist., stat. és földleirási tekint, ismertetése
mint Mult és Jelen melléklapja. Alap. és szerk. Szilágyi F e ­
rencz. Kolozsvártt 1841 ; 44—48. 4r.
6 köt.
HONDERŰ. Szépirod., müv., és divatlap (Divatképek, fametszetek
's más műinellékletekkel). Szerk. 's kiadja Petrichecich Hor­
váth Lázár. Dudán 1843—48. 8r.
8 köt.
HONMŰVÉSZ. A' Regélő folyóirásnak társa. Alapitá, és szer­
kézé ltólkkrepf Gaboi. Peslen 1834—40. 8r.
7 köt.
HÖLGYFUTÁR. Közlöny az irod., társasélet, művészet és divat
köréből. Tulajdonos szerk. Nagy lynác*. 1 8 / s o — 5 1 . 4 köt.
4 f l
ISMERTETŐ vagy is összmüvészet (polytechnia) polgári szor­
galom 's magasb ízlésű művészetek tára. Szerk. 's kiadja Bor­
sos Márton. Pesten 1830—41. 4r.
7 köt.
JELENKOR, politikai tekintetben a' haza 's külföld hírleveleiből
szerkeszti s értesítő toldalékkal kiadja Helmeczy Mihály. P e s ­
ten 1835. 4r. 1 8 4 1 - 4 7 . fol.
8 köt.
KATHOLIKUS NÉPLAP. Kiadja a' Jó és olcsó Könyv kiadó tár­
sulat. Szerkeszti Zalka János. Pest 1849. 4r.
Hozzá kötve:
KATH. ISKOLAI LAP. Oktatás és neveléstani folyóirat. Szerk. 's
kiadja Somoyyi Károly. Pest 1849. (1).
KÉMLŐ a' gazdaság, ipar és kereskedésben. Szerkezti Ballá
Károly. Pesten 1836 - 37. 4r.
2 köl.
KOSZORÚ, szépliteralurai ajándék a' Tudom. Gyűjteményhez.
Pest 1 8 2 8 - 4 1 . (hiányos) 8r.
KÖZLEMÉNYEK az élet és tudományok köréből. Kiadja 's szerk.
Kovacsóczy M. Szerk. társ : Stancsics M. Budapest 1841. 4r.
KRITIKAI LAPOK. Kiadja Bajza I—VII. fűz. Budán 1831—36.
12r.
7 köt.
Lombok. 1. Termètzet.
MAGYAR GAZDA (1847-től: Mező és nemzetgazdasági 's m ű ipari érdekek közlönye). Kiadja a' M. Gazd. Egyesület. Ismeret
terjesztő szakosztály felügyelése alatt szerkesztek Kacskorics
Lajos és Törők János [l842
óla: Török János, Í847 óla
a' M. Gazd. Egyes, pártfogása alatt szerk. 's kiadja — ) . Budán
1841—47. 4r.
7 köl.
MAGYAR GYERMEKRARÁT. Alapitá 's szerkeszti Szilágyi Ferencz
I. II. Esztendő. 1843 ( 1 ) . 1814 (1). Kolozsvár. 8r.
2 köt.
MAGYAR HÍRLAP. Felelős szerkesztő Szilagyi Ferencz. Pest
18*V —1851. fol.
4 köt.
MAGYAR MUSEUM. K'adta negyedenkint a' Kassai Társaság. II. k.
Kassa 1792. 8r.
MAGYAR ORVOS-SEBÉSZI 'S TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉV­
KÖNYVEK. Kiadja's szerkeszti Schoepf Auguszt. Rudán 1844—
45. 8r. 3 rész.
MAGYAR SZÉPIRODALMI SZEMLE. Kiadja a' Kisfaludy-Társaság.
Szerk. Erdélyi János. Pest 1847. 8r.
MERKUR. Pest Esztergami Beimel József szerk. 's kiadó intéze­
téből. 1 8 4 4 - 4 5 . 4r.
2 köt.
ÖÜ
MULATTATÓ. Szép literatúrai gyűjtemény, szerkezleti Harsányi
Pál. Pesten 1832—33. 12r. 12 rész.
6 köt.
MULT ÉS JELEN. Históriai és politikai erdélyi birlap. Alapitá és
szerk. Szilágyi Ferencz. Kolozsvárit 1841—42 ( 4 r . ) ; 1844—
47 (fol.)
6 köl.
MUZÁRION. III. IV. kötet. Élet és Ltíeralúra
XX—XXIX. Pest 1829. 8r.
Rész
XI—XIX;
2 köl.
NEMZETI TÁRSALKODÓ. írták az Olvasók. Hetenként kiadU Az
Erdélyi Hiradó Szerkesztelése ( 1 8 3 4 - 3 7 . ) Az Erd. Hiradó
szerkesztősége ( 1 8 3 8 - 4 1 ) . Kolozsvárit 1834—41. 8r. és 4r.
8 köt.
NEMZETI ÚJSÁG, mellyel hazai 's külföldi Tudósításokból a'
magyar nemzet közjavara alapitolt néhai Kultsár István Tábla­
bíró, kiadja özvegye szül. Perger Anna Mária; szezkesztiNaqy
l'al ( 1 8 4 0 - 4 2 ) Kovacsóczy Mihály ( 1 8 4 3 44 első félév);
Gr. Mttiláth J. és Kovacsóczy Mi/t. (1844. másod, félév). Lipihay S. vezetése mellett lllucz Oláh János (1845—47). P e s ­
ten 1 8 4 0 - 4 7 fol.
9 köt.
ORPHEUS Egy hónapos í r á s , a' józan-gondolkozásnak, igazabb
Ízlésnek és magyar történeteknek elő-segéllésére. Kiadta Széphalmy Vintze. Kassán 1790. 8r.
2 köt.
ORVOSI TÁR. Havanként kiadják Bugái Pál és Schedel Ferencz
( 1 8 3 1 — 3 3 ) ; Buyál Pál és Flór Ferencz (1840 - 4 8 ) . Pest
1 8 3 1 — 3 3 ; 1 8 4 0 - 4 8 . 8r.
12 köt.
PESTI DIVATLAP, Szépirodalmi és művészeti lap. (Színpadi,
arcz-, t á j - divatképek és más mümellékletekkel). Szerkeszt.
Vakot Imre. Pest 1845—47 (lásd 1844. Regélő) 8r. és 4r.
4 köt.
PESTI HÍRLAP. SzerkeszLi: Kossuth Lajos ( 1 8 4 2 - 4 3 ) . Szalay
László (1845. 1). Cteugery Antal (1845—47) fol. 6 köt.
PESTI NAPLÓ. Kiad. lulajd. Császár Ferencz. Fel. Szerk. Szentey József. (1850 mart.—jul.) Bécsi Emil (1850 aug.) Bánffay Simon (1850 sept.— 1851 oct.) Bécsi Emil 1851 oct.)
Pest 1850—51. fol.
4 köt.
PESTI RÖPIVEK. Magyar irók füzetei a' szépirodalom, lársasélel
és divat köréből. Szerk. Szilágyi Sándor. Pest 8r. (1—10 sz.)
PjDHTESTANS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. Szerkesztik és k i ­
adják: Székács József', Török Pál és Taubner Károly ( 1 8 4 2 ) ;
Székács Józnef és Török Pál ( 1 8 1 3 — 4 7 ) . Pest 1842—47.
4r.
<
6 köt.
RAJZOLATOK a' társas élet és divatvilágból. Szerkeszti Mun­
kácsy. 1835—37. 4r.
REGÉLŐ, első szépművészeti magyar folyóirat. Alapitá és szer­
kézé Buthkrepf Gábor (1834—37.) ; Mátray Gábor (1838—
41.); Pest 1 8 3 4 - 4 1 . 8r.
8 köt.
— pesti divatlap. Kiadja Garay János (1842—41). Pest 1842—
44. 8 r . és Ar. (az 1844-i folyammal egybekötve: Petti divat­
lap 1844. (8).
4 köt.
RELIGIO ÉS NEVELÉS. Kath. egyházi folyóirat Szerk. 's kiadja
Szaniszló Ferencz (1841 - 48.) Szerk. Danteiik János; ki­
adja Somogyi Károly (1848. 2). Pesten 1841—48. 4r.
Az egyes kötetekhez kötve:
EGYHÁZI TUDÓSÍTÁSOK; Egyházi Literatúrai lap illető évi
számai.
7 köt.
RELIGIO. Kath. politico-egyházi és irodalmi lap. Szerk. és ki­
adja Danielik János. Pest 1850—51. 4r.
3 köt.
REMÉNY. Szépiralmi, művészeti és tácsaséleti folyóirat. Szerkeszti
Vahot Imre; Jókai Mór. Budapest 1851.
SAS. Vegyes tárgyú iratok az olvasni és tudni méltó minden
ágaiból. Több tudósokkal egyesülve kiadták Thniszés Cserneczky.
Pest 1831—33. 8r. 15 rész.
4 köt,
SOKFÉLE. Irá 's egybe
Bétsben 1806—8. 8r.
szedé
Sándor István 1—12 darab.
12 köt.
— Toldalék a' M. Kurírhoz. Béts 1834. 8r. 1—26 szám (hiá­
nyos).
Sürgöny. 1. Budapesti Bajzolatok.
SZÁZADUNK, politicai, tudományos és művészeti folyóirat. Tár­
sul a' Hírnökhöz. Alapitá és szerkeszti Balásfalvi Orosz József.
Pozsony 1838—42. 4r.
7 köt.
SZEMLÉLŐ. A' tudományok', literatura, művészet, divat, és
társas élet' körében. Szerkeztetik Cscrneaky és Kovacsóczy.
Kassán 4r. 1833. ( 2 ) .
TÁRSALKODÓ, tudományos, művészeti 's mesterségi tekintetben.
Szerkeszti 's kiadja Uelmeczy Mihály. Pest 1835—47. 4r.
12 köt.
THEMIS. Értekezések a' jog körében. Szerk. Szalay László.
Pest 1837—39. I. Iii. fűz.
TERMÉSZET. Szerkeszté 's kiadá Kunoss Budán 1838. 4r.
Hozzá kötve:
LOMBOK. Szépművészeti gyűjtemény. Kiadá Kunoss Budán
1838. 4r.
TERMÉSZETBARÁT. Természettudományi folyóirat. Szerkesztik:
Beide Áron és Takács János. Kolozsvárit 1846—47. 4r.
TUDOMÁNYOS GYŰJTEMÉNY (1817—28 megnevezett szerkesztő
nélkül). Szerkesztette Vörösmarty Milidl. Kiadta Trattner J. M.
és Károlyi I. (1829—32). Szerkeszti Horvát István ( 1 8 3 3 —
36).megnev. szerk. nélkül (1837—41). Pest 1817—41.8r.50 köt.
TUDOMÁNYTÁR. Közrebocsátja a' Magyar Tudós Társaság. Szer­
keszteti Scheitel Ferencz. ( 1 8 3 4 — 3 5 . ) ; Csaló Pál (1836.);
Literatura, szerk. Almást Balogh Pál. (1837—44); Érteke­
zések, szerk. Luczenbacher János (1837—44.) Budán 1834—
44. 8r.
2 7 köt.
UJ MAGYAR MÚZEUM. Kiadják a' M. Akadémia több tagjai. F e ­
lelős szerk. 7'oMy Ferenc. Pest 185°/,. 8r.
2 köt.
VASÁRNAPI ÚJSÁG, közhasznú ismeretek terjesztésére. Szerk.
Brassai Sámuel. Kolozsvárit 1834—1847. 4r.
10 köt.
VILÁG. Szerkesztő Tulajdonos Borsos M. (1841. jan.—maj.) szerk.
lulajd. Bot sos szerk. Jablanczy Ign. 1841 (maj. aug.—1842.
jun.) Szeniey József (1842—44.) Pest 1841—44 fol. 4 köt.
b.) Nem magyar nyelven.
AGRAMER ZEITUNG. 1848. apr.—dec. 1849. J a n . - feb. (hiányos.)
Luna 1848 apr.—dec. {hiányos') melléklapja.
ALLGEMEINE ZEITUNG VON UND FÜR UNGARN. Red v. Alex.
v. Pusztay. Pressburg. (1850. jan. —jul.)
ARCHIV DES VEREINS FÜR SIEBENBÜRGISCHE LANDES­
KUNDE. I. II. III. Bd. Hermannstadt lb45—47. 8r. 3 köt.
ARCHIV FÜR DIE KENNTNISS VON SIEBENBÜRGENS VOR­
ZEIT UND GEGENWART. In Verbindung mit mehreren Mit­
arbeitern und in zwanglosen Heften herausgegeben von J. K;
Schuller I. Band. Hermannstadt 1841. 8r.
A r c h i v (Topogr. stat.) des Königr. Ungarn 1. Csaplovics 36 lap.
DANICA ILLIRSKÁ. (Zágráb). 1 8 3 % .
1 köt.
ECO DEL LITORALE UNGARICO. Fiume. 1846 Jan.—apr. ( 7 6 —
105 sz.)
GEMEINNÜTZIGE BLÄTTER zur Belehrung und Unterhaltung.
(Zur verein. Ofner und Pesther Zeitung). Red. Joseph Jánisch.
Ofen 1835—37. 8r. 1 8 3 9 - 4 2 . 4r. 1843 jan. jun. fűz. 7 köt.
ILLIRSKÉ NÁRODNE NOVINE. (Red. Dr. Ljudevit Gaj.j Zágráb
1838. fol.
1 köt.
MORGENRÖTHE. Tageblatt für Kunst, Literatur und sociales
Leben. Eigenthümer und Hauptredakteur L. P. Horváth. Pest
1848. jan. - mart. 8r.
1 köt.
MERKUR VON UNGARN oder Litterarzeitung für das Königreich
Ungarn und dessen Kronländer. Herausg. von einer Gesell­
schaft patriotischer Liebhaber der Litteratur, geordnet und
besorgt von M. G. Kovachicli. Pest 17S6—87. Sr.
4 köt.
OFNER-PESTER (Vereinigte) ZEITUNG Ofen 1 8 3 5 — 4 2 ; 1843
1845 (1.)
8 kötÖSTERREICHISCHE ACTIONÄR (Der). Zeitschrift für Capitalisten , Beamte, Gutsbesitzer &c. Herausg. u. red. v. J. I éber.
Ofen 1841.
1. köt.
PANNÓNIA (Beiblatt zur Pressb. Ztg.) 1846—47. 4r.
PESTHER HANDELSZEITUNG. 1835 ; 39 ; 44.
PESTEB LOCALBLATT. 1850—51.
PESTER MOBGENBLATT 1850 f e b r . - d e c . (hiányos).
PESTER TAGEBLATT 1 8 3 9 - 4 4 fol.
PESTER WOCHENBLATT 1859 Jul.—dec.
PESTER ZEITUNG. 1 8 4 5 - 5 1 fol.
PRESSBURGER ZEITUNG 1 8 4 6 - 4 7 fol.
2 köt.
3 köt.
8 köt.
10 köt.
3 köt.
SIEBENBÜRGER BOTE. Hermannstadt 1849 (aug.—dec.)
1850.
SPIEGEL (Der) für Kunst, Eleganz und Mode. Ofen u. Pest.
1835-40; 43-51.
16 köt.
SÜDSLAVISCHE ZEITUNG. Agram 1850.
TRANSSILVANIA periodische Zeitschrift für Landeskunde. Redigirt von Jos. Henigni v. Mildenberg und Carl Neugeboren
. Hermannstadt 1833—38. 8r.
2 köt. 1 fùz.
UNGAR (Der) Pesth. 1 8 4 3 - 47.
VIERTELJAHRSSCHRIFT AUS UND FÜR UNGARN.
(Henszlmann). 1843. 8r.
6 köt.
Leipzig.
2 köt.
ZEITSCHRIFT VON UND FÜR UNGERN, zur Beförderung der
vaterländ. Geschichte, Erdkunde und Literatur; herausg. von
Ludwig v. Schedius. Pesth 1802—4. 8r.
6 köt.
ZEITSCHRIFT FÜR WEINBAU und Weinbereitung in Ungarn
von Fr. Scftams. Ofen 1836. I. Heft.
ZEITSCHRIFT FÜR NATUR- UND HEILKUNDE in Ungarn. Herausg.
u. red. von Dr. Dav. Wachtel. Pesth 1850 (Jul.—dec), hiányos.
c.) Ausztriaiak és
Külföldiek.
ADLER (Der) Allgein. Welt- und National-Chronik, Unterhaltungsblalt, Literatur- und Kunstzeitung fúr die österr. Staaten.
Herausg. u. red. von A . J. Gross-Hoffinger Wien 1838—40.
3 köt.
ALLGEMEINE ZEITUNG (Augsburg.) 1 8 3 4 - 5 1
69 köl.
— (Deutsche) 1 8 4 3 - 4 8 .
17 köt.
— (Leipziger) 1 8 4 0 - 4 3 ; 48.
14 köt.
ANNALES (NOUVELLES) DES VOYAGES. Paris 1829—45. 59 köl.
ANNALES DES FAITS ET DES SCIENCES MILITAIRES, faisant
suite aux victoires et conquêtes des français de 1792 à 1815
par M. M. Barbie—Dubocage, Bardin, Beauvais &c. Paris
1818—19.
4 köt.
ANNALEN DER ERDKUNDE 1. Berg haus 16 Jap.
ARCHÄOLOGISCHE ZEITUNG. 1. 2. Jahrg.
ARCHIV DES CRIMINALRECHTS. Neue Folge Herausg. von
den Prof. Ahegg, Birnbaum, Hefter, Mitteimaier,
Wächter,
Zachariä. Halle 1843—47.
5 köt.
ARCHIV FÜR EISENBAHNEN 1846.
1 köt.
ARCHIV FÜR GEOGRAPHIE, Historie, Staats- und Kriegskunst
Wien 1 8 1 0 - 2 2 . ( 1 — 1 3 . Jahrg.)
12 köt.
ARCHIV FÜR GESCHICHTE, Statistik, Literatur und Kunst.
Wien 1 8 2 3 - 3 6 . (14—17, Jahrg.)
ARCHIV fúr wissenschaftliche Kunde von Russland. Herausg.
von A. Erman. Berlin 1 8 4 1 — 4 3 ; 4 5 — 4 8 .
6 köt.
ATHENAEUM (The), journal of literature, science, and the fine
arts. London 1835—44.
9 köt.
ATLAS zur Kunde fremder Welttheile. Herausg. von Aug. Lewald 1 8 3 6 - 3 9 .
7 köt.
AUSLAND (Das) Ein Tageblatt fúr Kunde des geistigen und
sittlichen Lebens der Völker mit besonderer Rücksicht auf
verwandte Erscheinungen in Deutschland München 1 8 3 4 — 4 7 ;
1850-51.
16 köt.
BAIERISCHE VERFASSUNGSFREUND. 1819.
1 köt.
BERLINER GEWERBE, — INDUSTBIE U. HANDELSBLATT.
Herausg. v. A. F. Neukrantz u. F. A. Metzke 1841. 1 köt.
BERLINER POLITISCHES WOCHENRLATT. 1 8 3 4 - 3 8 .
2 köt.
B i b l i o t e c a i t a l i a n a I. Giornale dell L B. Insliluto.
BIBLIOTHEK DER NEUESTEN WELTKUNDE. Geschichtl. Übersicht der denkwürd. Ereignisse bei allen Völkern der Erde,
ihrem literar., polit, und sittlichen Leben. Herausg. von Malten. Aarau. Frunkf. a. M. 1831—41.
47 köt.
B i b l i o t h è q u e (Nouvelle) des voyages 1. 18. lap.
B i l d e r - M a g a z i n von Maiven 1. 18. lap.
BLACKWOOD'S EDINBURGH MAGAZINE. Edinburgh 1831 ( I ) .
1 köt.
BLÄTTER FÜR KUNDE der Literatur des Auslandes 1839—40.
1 köt.
BLÄTTER FÜR LITERAR. UNTERHALTUNG. Leipzig 1834—49.
16 köl.
B ö r s e n h a l l c 1. Literar u. krit. Blätter der Börsenhalle.
BULLETIN DES SCIENCES. Publié sous les auspices de mr. le
Dauphin & de m. lehn, de Ferussac. Paris 1827—31.111 köt.
(Sciences agricoles & économiques). Rédigé par M. J. Jung I—
XIX.
— géographiques, économie publique, voyages IX—XXVIII.
18 kőt.
— historiques, antiquités, philologie. Red par Chamriollion VII—
XIX.
— Mathématiques, astronomiques, physiques & chimiques. Red.
par M. Saiges. VII—XVI.
9 köt.
— Medicinales Red. par. Defermon X -XXVII.
— Militaires. Red par Koch IV—XI.
17 köt.
7 köt.
— Naturelles et de géologie. Red. par. M. M. Delafosse, Baspail & Lesson X—XXVII.
17 köt.
— Technologiques. Red. par Dubrunfaul VII—XIX.
12 köt.
CHARIVARI (Le). Paris 1 8 4 4 - 4 6 ; 4 8 ; 5 1 .
CONSTITUTIONEL (Le). Paris 1844 (II.)
CONSTITUTIONELLES BLATT AUS BÖHMEN. 1850.
8 köt.
1 köt.
1 köt.
DINGLER'S (Joli. Go Ufr.) Polytechnisches Journal Stuttgart
1820—48 (I—CX;— a' CHI hiján).
109 köl.
I' ECO, Giornale di Scienze, Letere, Arli, Mode e Teatri. Milano
1834—35.
2 köt.
EUROPA. Chronik der gebild Welt. Herausg. von Aug. Lewald.
Stuttgart. 1835—44.
33 köl.
— Herausg v. F. G. Kühne. Leipzig 1847—483 köl.
(1846. II. 14—26 Lief.
r EUROPE LITTÉRAIRE. Journal de la littérature nationale &
étrangère. Gérant : P. Uelasal/e. Paris 1833 (fol.)
1 köt.
Paris 1 8 3 3 - 3 4 . Tome I—III. ( 8 r . )
3 köt
FLIEGENDE BLÄTTER V—XIV München (hiányos).
FRANKFURTER OBERPOSTAMTSZEITUNG. 1 8 3 8 - 3 9 .
4 köt.
FRANKFURTER CON VERS ATIONSBL ATT. 1 8 3 8 - 3 9 .
3 köl.
FREIHAFEN (Der). Gallerie von Unterhaltungsbildern aus den
Kreisen der Litteratur, Gesellschaft und Wissenschaft. Altona
1840-44.
10 köt.
GALIGNANIS MESSENGER 1 8 2 9 - 4 8 ; 1 8 5 0 - 51.
GÀZETTA PRIVILEGIATA DI MILANO. 1840.
46 köt.
1 köt.
GAZETTE DE FRANCE 1 8 3 4 - 3 5 .
4 köl.
GIORNALE DELL I. R. INSTITUTO LOMBARDO di scienze, leltére ed arti e biblioteca italiana compilala da varj dotli nationali e stranieri. Milano 1 8 4 1 - 4 6 .
GLEANER (The) or specimens of the Periodical Literature of
Great Britain and the United States. Hamburg. 1828—30.
8 fiiz. 3 köt.
HAMBURGER LITERAR. U- KRIT. BLÄTTER. 1843.
1 köt.
HIPPOLOGISCHE BLÄTTER. Eine Zeitschrift für veredelte Pferdezucht. Herausg. von Grafen v. Holmer. Kiel 1846.
1 köt.
HOMÖOPATHISCHE (ALLG-) ZEITUNG. Herausg. von den D.D.
d. Med. Gross, Hartmann und Hummel. XV—XXIV; XXVI:
Leipzig 1829—44.
4 köt.
HUMORIST (Der). Red. von M. G. Saphir. Wien 1837—47.
(1848 1. Polit. 'Oritonty, 1850—51.
17 köt.
ILLUSTRIRTE ZEITUNG. Wöchentliche Nachrichten über alle
Ereignisse, Zustände und Persönl. &c. Leipzig 1845—51. 7 köt.
illustr. T h e a t e r z e i t u n g . 1. Wiener Theater leilung.
INDÉPENDANCE BELGE 1851. ( I ) .
1 köt.
JAHRBUCH DER LITERATUR. I. Jahrg. Hamburg 1839. 1 köt.
JAHRBÜCHER DER LITERATUR. Wien 1840 48.
17 köt.
— (NEUE) DER GESCHICHTE und Politik. Begründet von K.
II. Ludv. Pölitz. Herausg. von Fr. Bülau. Leipzig 1841—48.
14 köt.
— DES K. K. POLYTECHNISCHEN INSTITUTES in Wien. Herausg. von Joh. Jos. Prechtl. Wien 1824 - 3 7 .
19 köt.
JOURNAL DE CONSTANTINOPLE. 1845—47.
3 köt.
JOURNAL DE PARIS, nouvelliste du matin et du soir. Le redact
en chef Léon Pillét.
6 köt
JOURNAL DES HARAS, des chasses et des courses de chevaux.
Paris 1828—45.
3 0 köt.
JOURNAL DES DÉBATS, politiques et littéraires. Paris 1837—
51.
27 köt.
JOURNAL DES VOYAGES, découvertes & navigations modernes,
ou: archives géographiques du XIX siècle, rédigé par une
société de géographes, de voyageurs & de littérateurs français & étrangers. Paris 1827—28.
11 köt.
JOURNAL DES ÖSTERREICHISCHEN LLOYD. Triest 1 8 4 0 - 4 7 .
9 köt.
JOURNAL FÜR DIE NEUESTEN LAND- UND SEEREISEN und das
Interessanteste aus der Völker- und Länderkunde &c. Red.
von G. G. Friedenberg. Berlin 1 8 2 8 - 3 8 .
26 köt.
KIRCHENZEITUNG. (Allg). Herausg. von BreUchneider und
Zimmermann. Darmstadt 1839—43
5 köt.
KÖLNISCHE ZEITUNG 1845—48..
11 köt.
KRITISCHE ZEITSCHRIFT für Rechtswissenschaft und Gesetzgebung des Auslandes. Herausg. von Mittermaier u. Zachariä.
Heidelberg 1829—50.
22 köt.
KUNSTBLATT, unter Mitwirkung von Dr. Ernst Förster in München und Prof. Dr. Franz Kugler in Berlin. Stullgart u. T ü -
hingen 1834—48. (Több évfolyam egybekötve a' Literalurbla/tal)
ezzel egyült. 19 köl.
LEIPZIGER REPERTÓRIUM der deutschen und ausländ. Literatur.
Herausg. von Dr. E. G. Gersriorf. 1843—48.
24 köt.
LITERARISCHE UND KRITISCHE Blätter der Börsenhalle. Herausg.
von Gerh. v. Hostrup. Hamburg 1 8 3 5 - 4 2 .
8 köl.
Literaturblatt Red. von Dr. Wolfg. Menzel 1. Kunstblatt.
LITERATURZEITUNG (Allg). Leipzig u. Halle 1 8 3 4 — 3 6 ; 1838—
49.
23 köt.
Littérature française contemporaine 1. 119. lap.
LLOYD (Der) Wien 1 8 4 8 - 5 1 .
9 köl,
London Magazin 1 New Lond, mag.
MESSAGER (Le) politique, littéraire & industriel, Paris 1 8 3 6 41.
11 köt.
MEYER'S BRITISH CHRONICLE, a universal Review of British
Literature. Gotha and New-York 1 8 / 7 . Vol. I. II: 1898. Nr.
XIII—XXVI.
MITTHEILUNGEN der k. k. Mährisch-Schlesischen Gesellschaft
zur Beförderuug des Ackerbaues, der Natur- und Landeskunde. Brünn 1 8 3 4 — 2 5 ; 4 1 — 4 3 .
5 köl.
MODA (La), giornale dedicato al bei sesso. 1836—39.
3 köt.
MÖGLIN'SCHE JAHRBÜCHERDER LANDWIRTHSCHAFT. Herausg.
von der k. preuss. Akademie des Landbäues zu Möglin, unter
Red. von Franz Körte. Berlin 1837—38.
3 köt.
MONITEUR OTTOMAN (Le). Constantinople 1831—34. l köt.
MORGENBLATT, für gebild. Stände. Red. v. Häuf. {Hozzá tari :
Kunstblatt és Literalurblatt. — 1. ezeket). Stuttgart u. Tübingen 1834—48.
15 köt.
MUSIKALISCHE ZEITUNG (Allg). 1 8 3 5 - 3 6 ; 1 8 3 9 - 4 0 . 11 köt.
NEW LONDON MAGAZINE; (The) being universal and complete monthly repository of knowledge, instruction and entertainment. London 1786.
1 köt.
NEW MONTHLY MAGAZINE (The) and literary journal. London
1824-31.
24 köt.
NEW ZEALAND JOURNAL. London 1843 ( a p r . - d e c . ) 8 4 - 1 0 4 .
szám. (Jihinyos).
OEKONOMISCHE NEUIGKEITEN und Verhandlungen.
von Emil André. Prag 1 8 3 4 - 3 6 ; 1 8 3 8 ^ 4 8
Herausg.
Ißkül.
ÖSTERREICHISCHE ACTIONÄR (Der) Zeitschrift für Techniker,
Gapitalisten, Beamte und Gutsbesitzer I. Jahrg. Wien 1839—
40.
1 köt.
OESTERREICHISCHE BLATTER fúr Literatur und Kunst. Wien
1844—47.
4 köl.
ÖSTERREICHISCHE MILITÄRISCHE ZEITSCHRIFT. Wien 1813
18. 22. 2 3 . 28. 29. 3 3 - 4 7 (hiányos)
72 köt.
ÖSTERREICHISCHE ZEITUNG. Red. E. v. Schwarzer. Wien
1848 mart.—apr. (neue Folge 1—13 sz.)
ÖSTERREICHISCHER BEOBACHTER. 1835—47.
2 8 köt.
ÖSTERREICHISCHER COURIER (Wiener Allg. Theaterzeitung).
Red. v. Räuerle 1848—49 (hiányos).
ÖSTERREICHISCHES MORGENBLATT. Wien 1838—39. 2 köt.
OSTDEUTSCHE POST. Wien 1849—51.
5 köt.
PFENNIG- MAGAZIN (Das) der Gesellschaft zur Verbreitung
gemeinnütziger Kenntnisse. Leipzig 1838—39.
2 köt.
POLITISCHER HORIZONT (Humorist). Wien 1848.
1 köt.
P o l i t e c h i i . J o u r n a l 1. Dingier.
PRESSE. (Die). Wien 1848 oct.—dec. 85—153 sz.; 1849 jan.—
aug. (hiányos). 1849 (II.)
köt.
— (La). Paris 1848 (II.)
1 köt.
PREUSSISCHE STAATSZEITUNG. Berlin 1 8 3 4 - 4 1 .
13 köt.
NEUE PREUSSISCHE f ZEITUNG Berlin 1850—51.
2 köt.
RACING CALENDAR. (The). Red. by Weatherby. London 1839.
(mart.—aug. I—XIX sz.)
REICHSZEITUNG (österr.) Wien 1849—51.
4 köt.
REPERTÓRIUM der gesammten deutschen Literatur. Herausg.
Von Dr. E. G. Gersdorf. Leipzig 1834—43.
23 köt.
REVIEW (The British and foreign). London 1 8 4 0 - 4 4 .
31*
6 köt.
— (The Edinburgh) or critical journal. Edinburgh 1831—48.
31 köt.
— O h e London and Westminster). London 1 8 3 6 - 3 9 .
7 köt.
— (The Foreign Quarterly) London 1836—46.
19 köt.
— (The North American). Boston. 1827—36.
9 köt.
— (The North british). Edinburgh. 1844—50.
11 köt.
— (The Quarterly). London 1 8 2 7 - 50. (hiányos)
46 köt.
— (The Westminster). London 1 8 2 9 - 3 5 ; 1 8 4 1 - 4 6 .
23 köt.
REVUE de Bibliographie analytique par M. M. Miller et Aubenas,
II—VI. Paris 1841—45.
5 köt.
REVUE DES DEUX MONDES. PARIS 1839—47 ; 50—51. 40 köt.
REVUE DE PARIS. 1 8 3 4 - 4 4 .
24 köt.
REVUE INDÉPENDANTE. Publ. par Pierre Leroux, George Sand
et Louis Uardot. Paris 1841—48.
35 köt.
REVUE NOUVELLE. ( L a ) Paris 1845.
1 köt.
REVUE UNIVERSELLE. Bibliothèque de l'homme du monde et
de r homme politique an 19-eme siècle (3—11 année) Bruxelles 1833—43. {hiányos).
40 köt.
SCHNELLPOST fúr Mode und Literatur. Magazin für die elegante
Welt. Leipzig 1836.
1 köt.
THEATER-REVUE (Allg.) Herausg. von Aug. Lewald. Stultg. u.
Tübingen. II. Jahrg. 1 8 3 6 .
I köt.
THEOLOGISCHES LITERATURBLATT. (Zur Allg. Kirchenzeitung.)
1839—40; 42—43.
4 köt.
TOWN AND COUNTRY MAGAZINE. (The), or : universal repository of knowledge, instruction and entertainment. London
1782.
1 köt.
VIERTELJAHRSSCHRIFT (Deutsche). Stuttgart und Tübingen
1838—49.
23 köt.
— (Wigands). Leipzig 1844—45.
4 köt.
VOLEUR (Le) Gazette des journaux français & étrangers. Revue
de la lit des sciences, des arts, des tribunaux & des theatres.
Paris 1829 (jan—mai).
1 köt.
VolksblAtter fúr homeopath. Heilverfahren 1. 216 lap : Wahrhold.
V o y a g e s 1. Annales des voyages.
V o y a g e s 1. Journal des voyages.
— I. Bibliothèque
„
„
WASSERZEITUNG (Allg.) Red. M. Dr. Richter. Erlangen 1838.
Hozzá kötve: Der Wasserfreund oder Allg. Zeitschrift zur
Reförd. der Wasserheilkunde. Herausg. von Dr. Schmitz. E r langen 1839.
1 köt.
WANDERER. (Der). Wien 1 8 4 9 - 5 1 .
7 köt.
WIENER THEATERZEITUNG. (Allg.) und Originalblatt für Kunst,
Literatur, Musik, Mode und geselliges Leben. Red. A. Bäuerle.
Wien 1 8 3 4 - 4 8 ; 50.
21 köt.
WIENER ZEITSCHRIFT für Kunst, Lilleratur, Theater und Mode
1834—37; 39—43.
10 köt.
WIENER ZEITUNG. 1 8 3 5 - 5 1 .
38 köt.
ZEITUNG FÜR PFERDELIERHABER. Herausg. von H. v. Wachenhusen. Hamburg 1833—34.
1 köt.
ZOLLVEREINSRLATT. (Das) Red. von Dr. Fr. Usf. Augsburg
1844—47.
4 köt.
III.
a.) Földabroszok; térképek; táblázatok;
b.) Képek, képes munkák, gyűjtemények.
a.)
t. Európa Magyar Atlása a' legújabb politikai, geographiai és
statistikai hiteles adatok szerint. Nemzeti magyar nyelven XXI
Táblában legelőször kiadta és rézbe véste Karács Ferencz.
Pesten fol.
1 köt.
2. Magyar Átlás az az Magyar, Horvát és Tót országok vármegyéji 's szabad kerületei és a' határőrző katonaság vidékinek
közönséges és különös tábláji. Közrebocsátotta Görög, folyt, 's
végezte Márton József (Atlas Hungaricus etc.) Bécs 1802—
11. fol.
Hozzá való : Repertórium vagy is mutató tábla &c. 2 köt.
3. U. a. Átlás 3. megjav. kiadás. Pest 1839. fol.
1 köt.
4 . Magyarország, Horvát, Tót, Dalmát és Erdélyországok, a'
Tengermellék és a' Végőri vidékek, közönséges posták és utak
Földabrosza ,'stb. Kiadák Schedius Lajos és Blaschnek Sámue
1833—36. Ü es. kir. ap. felségének, ausztr. császárnak 's Ma­
gyarország királyának, Ferdinándnak, legmélyebb hód. ajánl­
ják a' kiadók, (vász. fesz.)
5. Raffelsperger magyar fóldabroszai közöl: Magyarország 4
tábla, Ausztriai császárság 1 , Tirol 1 , Morva 1, Csehország 1,
ausztr. főhgség 1 tábla.
.6. Közönséges kézi és oskolai atlasz 8 abrosszal. Kiadta Fényes
Elek. Pesten.
7. Uj kézi- és iskolai atlasz. 15 abroszszal. Kiadta Vállas Antal.
Pesten.
8. Sopron vármegye nagy térképe. (Hg Eszterházy Pálnak ajánl­
va.) Vágner Mih.
9. Alap 's vízhelyezeti térképe Buda és Pest sz. kir. fővárosai­
nak, mellyet a' nm. m. kir. Helytartótanács k. engedelme mel­
lett a' magyarországi Tekint. Építő fő kormány kebelében t a ­
láltató legújabb és legjobb eredeti térképekből 'stb. készítvén
a' Tekint. Hidegyesület tagjainak 'stb. aláz. tiszt, ajánl Vörös
László. Budán 1833. (Vászonra fesz.)
10. A' magyar középponti Vasút Rajzképe. (Zimpel.)
11. A' magyarországi városok és mezővárosok népességének átnézete. (Bárándy és Raffelsperger.) 6 tábl.
12. Az aggteleki barlang fekte, területe. (Vass Imre. 1829.)
13. Közhasznú vállalatok a' Vízépítésben, mellyek a' Temesi B á ­
nátnak délnyugoti részeit illetik 'stb. (Gemeinnützige Unterneh­
mungen &c.) — Vizépitményi jegyzetek. (Hydrotechnische An­
deutungen) Pelrovics Pál. — Egy tájék földképpel és a' j a ­
vallott vizháríló 's hajókázható Tsalornák hosszában és kereszt­
ben előterjesztett Rajzolatával. Bécsben 1835. h4.
14. A' magyar fejedelem Árpád nemzetsége ágozatja. Öszveszedte 's készítette Ujváry Ferencz 1840. (Monyorókeréki gróf E r dődy Kajetánnak ajánlva) — (Vászonra fesz.)
15. Mappa Generalis Regni Hungáriáé parliumque adnexarum
Groatiae , Slavoniae cl confiniorum Militarium, magni item Principatus Transylvaniae &c. Quam honoribus Seren. Principis
Regn. Josephi archiducis Palatini dcdicat Joannes de Lipszky.
Pesthint 1806. ( 1 2 külön darabban vászonra, tokban.)
Hozzá toló: Repertórium locorum objeclorumque in XII t a bulis mappae Ac. occurrentium. Budae 1808. 4r.
16. Uebersicht der dem Ungarisch-Adrialischen Meereshandel
dienenden Land- und Wasserstrassen und der dazu gehörigen
Seehäfen. Bearb. von Rauchmüller
von Ehrenstein. 1829.
( 5 . rész, 8 kötött füzet 1 tokban.)
17. Carle du Cours du Danube depuis Ulm jusqu' à son embouchure dans la Mère noire, ou Guide de Voyage à Constantinople sur le Danube fce. Vienne 1837. (Vászonra tokb.)
18. a) Pannónia.
Ii) Magyar és Erdélyország.
c) Pest Pilis és Solt, megyék.
d) Überschwemmung von Ofen und Peslh.
e)
„
' „ Gran.
I) Regulirungsplan von Pesth.
g) Wien-Raaber Eisenbahn.
h) Eisenbahnfahrt von Wien bis Wr. Neustadt.
i) München környéke,
j) Oporto
„
k) Das japanische, Reich.
I) Küste des chinesischen Reichs,
in) Hafen von Canton.
n) Montenegro, (e" 14 darab egy tokban, vász. fesz.)
19. Hislor.-genealogisch-geographischer Allas von Le Sage Graf
Las Cases in 33 Uebersichten. Aus dem Franz, von Alex, von
Dusch. Carlsruhe 1829. fol.
1 köt.
20. Ilist.-geneal.-geogr. Atlas zur Übersicht der Geschichte des
ungarischen Reichs und seiner Nebenländer von Joseph Bedeus
von Scharbery. Hermannstadt 1—5. Lief. 3 fiiz.
2 1 . J. Löwenbergs hist, geogr. Atlas zu den allg. Geschichtswerken von Rotteck, Pölitz und Becker in 40 color. Karlen,
von J. Valer. Kutscheit. 1—12. Lief.
22. Kirchenhistorischer Atlas von J. E. Th. Witsch. Gotha 1843.
(Atlas sacer sive ecclesiastieus.) Szöveg és 5 db. földkép.
23. HisL-geogr. Handatlas von R. v. Wedell. Berlin 1843—45.
4 fúz.
24. Topogr.-historischer Atlas von Hellas und den hellenischen
Colonien in 24 Blättern von H. Kiepert. Berlin 1846.
25. Vergleichende Ansicht der vorzügl. Gebirge und Flüsse der
Erde. Wien. (Vászonra fest.)
26. Weltcharte in Mercators Projection von Christ. Gottl. Beichard. Nürnberg 1825. (Vász. fesz.)
27. Handatlas über alle Theile der Erde nach dem neuesten Zustande und über das Weltgebäude. Herausg. von Adolph Slie1er. Gotha.
28. Steins Atlas der ganzen Erde.
29. Neue geometrische Entfernungs-Curle aller vorzügl. Städle
der österr. Monarchie und aller Welttheile mit einer genauen
statist. Übersicht besagter Monarchie und der ganzen Erde
&c. 2te Aufl. Mailand 1834. (Vászonra fesz.)
30. Polymètre von P. P. Botlenbiller in Pesth, Schüler der Handelsakademie in Paris 1823. (Vászonra fesz.)
3 1 . Atlas zu Hogguers Beisen nach Lappland.
32. Atlas zu Moritz Wagners Beisen in der Regentschaft Algier
in den J 1 8 3 6 , 3 7 , und 38. Leipzig 1841. 4r.
3 3 . Russeggers Reisen in Europa, Asien und Afrika. Atlas 1—6.
Liefer.
34. Fünf Karten zu Ritlers Erdkunde von Arabien. Bearb. von
C. Zimmermann. Berlin 1847.
35. J. Valerius Kulscheils Strassen-, Industrie- und Verkehrskarte von Centrai-Europa. (Commercial map of Central Europe. — Carte Routière, industrielle & comerc. de 1' Europe
Centrale.) Berlin 1846. (Vászonra kemény borit.)
36. Carte général & itinéraire de 1' Europe (d* après le Congrès
de Vienne) Par Max. de Traux colonel. Dédié â S. A. Mous,
le Maréchal Prince Charles de Schwarzenberg. Par les éditeurs
Artaria & comp, à Vienne 1818. (Vászonra fesz.)
3 7 . Das österreichische Kaiserthum. Auf Defehl des k. k. H. Feldmarschalls und Hofkriegsralhspräsidenten Fürsten v. Schwarzenberg in dem Topogr. Bureau des k. k. Generalquarliermcisterstabs unter der Leitung des Obersten Fallon. Herausg. im
J. 1822. (Vász. fesz. fatartóban.)
38. General-Karte des Lombardisch-Venetianischen Königreiches,
reduzirt nach der topogr. Karte in dem Mililair-Geogr. Institute des k. k. General-quartiermeisterslabs in Mailand im i.
1838. (Carla Generale del Ragno Lombardo-Venelo &c.) 1.
H. HI. IV. darab. (Vászonra fesz.)
39. Carte von Polen. Von Stanislaus fíendziny. 1816. Wien.
(Vászonra fesz.)
4 0 . Carte du Royaume de Pologne par A. P. H. ISordirann.
(Königreich Polen &c.) Wien 1831. (Vász. fesz.)
4 L Reise- Post- und Zollkarte von Deutschland, mit Angabe
derEilvvagen — Kurse von K. F. Vollralh Hvflmann. 1838. Stuttgart (Vászonra tokb.)
42. La Suisse et les pays limitrophes. (Die Schweilz und angrenzende Länder.) von Bauerkeller. (Vászonra fesz.)
43. Karten von der Schweilz (Kemény kötésben Nro 1—16.)
Levé et dessiné par J. II. Weiss, gravé sous la dir. de Guerin à Strasbourg, au fraix de J. R. Meyer à Aarau 1786 —
1802.
44. Nro 2 Charte von Spanien in 6 Blättern. (Kern. tábl.)
45. Karte vom Türkischen Reiche in Europa von G. Möller.
1828. Wien (Vászonra tokb.)
46. Generalcharte von der europäischen Türkey uud Griechenland von Franz hyssl. Gratz 1828. (Vászonra tokb.)
47. Carte de la Turquie d' Europe par Al. Konrad. 1822. (Vászonra fesz.)
48. Carte de 1' empire ottoman. Dressée par Noël et Vivien.
1840. Paris (Vász. fesz)
49. Carte de la Régence d' Alger et d' une partie du bassin de
la Méditerranée. Par A. H- üufour. 1840. (Vászonra.)
5 0 . Carle der Eisenbahnen in Deutschland, Belgien und Holland
&c Zusammengest, von Emil Müller. Hamburg (Vászonra) a'
keltő egy tokban.
5 1 . Charte des Küstenlandes von Aegypten und Kleinasien ( K e ­
mény táblára.)
52. Algier und das Mittelmeer. München 1830.
53. Topographical Map of New Orleans and its vicinity &c. a c ­
companied by a statist, table, containing the most accurate
illustrations prefaced by a splendid view of New Orleans by
Chas. F. Zimpet. New Orleans 1834. (Vász. fesz.)
54. Carte générale du Theatre de la Guerre en Italie en 30
feuilles par B. Dalbe. Publiée l'an 6-me Rep.
Carte générale des royaumes de Naples, Sicilie & Sardaigne
&c. formant la 2-de partie de la Carte gén. du Theatre de
la guerre en Italie. Par Bâcler Dalbe XXIV feuilles. Paris, (mind­
kettő kemény táblában.)
55. Karte vom Schauplatze des Krieges zwischen den Russen u.
Türken. Halberstadt 1828. (Vászonra, tokban.)
56. Theatre de la guerre en Russie. 1. 2. tok. (össz. 10 darab
térkép, vász. fesz.)
57. Franczia csalatervek (Schlachten-Atlas zur Geschichte der
Kriege von 1792—1815. von Wörl) 8 Lief.
58. Plans et cartes pour 1' histoire de Consulat et I* empire par
Thiers. 1—7 Livraison.
59. Schlachten-Pläne zu dem Sommer-Feldzuge in Ungarn 1849.
Bildliche Statistik I. 18. lap.
Desjardins, Précis d ' Uranographie I. 42. lap.
K u d l e r , Tabell. Darst. des O r e . der ösl. Staalsvcrw. 1. 109. I.
Pctrovits , Magyarorsz. lört. táblázatban I. 152. I.
Pevtingeriana tabula itineraria I. 152. I.
V e b s e , Tafeln der Geschichte I. 211. 1.
b).
1. Magyar és Erdélyország története rajzolatokban Geiger P é ­
ter N. János tervezte és magyar 's német nyelven magyarázta
Dr. Wenzel Gusztáv. Kiadja Èhrenreich Adám. Bécsben. 1—2
fűz. (Szöveg és 12 kép.)
2. Magyar Czimertár, a' hazának és fiainak ajánlva. Kiadj. Gün­
ther és Grimm. 1. 2. füz.
3. Magyarországban találkozó legjelesb lovak' képei (Abbildun­
gen der vorzügl. in Ungarn befindlichen Pferde) Széchenyi Ist­
ván grófnak ajánlva. Pesten Grimm Vinczénél.
4. Mátyus János Lótudományál felvilágosiló 20 tábla.
5. 81 ábra Wágenfeld baromorvosi munkájához.
6. Voyage dans la Russie mérid. et la Crimée par la Hongrie,
Valachie & la Moldavie, en 1837, sous la direction de M.
Anatole de Démidoff par M. M. de Sainson, de Play &o. Dédié à Sa M. Nicolas 1. Dessiné d' après la nature & lithograp h i e par Raffet. Paris 1839. 1. 2. livr.
7. Nalurhist. Bildergallerie aus dem Thierreiche. Gez. von C. J.
Brodtmann. Lindau 2 6 - 3 3 . Heft.
8. Geschichte der Oper und des königl. Opernhauses in Berlin
von L. Schneider, mit architecton. Beitragen von Langhans.
Prachtausgabe mit histor. Documenten, artist. Beilagen und
eingedruckten Holzschnitten. Lief. I. Berlin 1845.
9. Kupferheft zu den Archaeologischen Mittheilungen aus Griechenland nach Carl Ottfried Müller's hinterl. Papieren herausg.
von Adolph Schnölt ( 6 Kupfertafeln und 1 Lithogr.) Frankfurt
a M. 1S43.
10. Kupfertafeln zu Kohls Schilderung der deutsch-russischen
Ostseeprovinzen.
11. Lithographien zu Fr. Goebel's Reise in die Steppendes südlichen Russlands. Dorpat 1837.
12. Het Yapansche Ryk (Japán képekben.)
13. Album für Kunstfreunde, eine Reihenfolge interessanter Darstellungen der österreichischen Monarchie, von mehreren a u s gez. Künstlern. Herausg. von F . Hen und E. Wagner in Wien.
4—6 Lief. 8 kép.
14. Zur Architektur und Ornamentik des deutschen Mittelalters.
Aus dem Münster zu Ulm. Veröffentlichungen des Vereins für
Kunst und Alterthum in Ulm und Oberschwaben. Ulm I.
15. B. Zeitbloms Altar-Gemälde auf dem Heerberge. Text und
Lithogr. (Mauch).
16. Vignets & portraits pour 1' histoire du Consulat et 1' Empire par Raffet. 20 livrs.
17. Figuren-Atlas zum Berliner Kunst- und Gewerbe-Blatt mit 14 Taf.
Ide
tartozók:
A l b u m aus Ost. ob der Eons
Antiquités Mexicaines
A r n e l h . A n t i k e n Cameen
„ A n t . Gold und Silbermonum
Athènes monum. et pitt
Autrefois
B a j z a , U j Plutarch
Baucrnfeld, Republik der Thiere
B e r g m a n n , Medaillen
Chateaubriand , Génie du christ
Collection com p l . des tabl. hist, de la Rev. f r
lásd
,
,
,
„
,
,
,
„
,
„
2 lap.
5 „
6 „
6 „
6 „
7 „
8 „
12 „
16 „
31 „
34 „
Danncckers Werke
Denkmäler des alten Roms
Dictionnaire univ. d'hist, liât
D u m a s , Oeuvres
E c k e r t : Das Deutsche Bundeshecr
Français ( L e s ) peints par eux-mêmes
„
„
sous la revolution
G a i l , Erinnerungen aus Spanien
Galerie contemporaine
— Napoléonienne
Gauss et W e b e r , Atlas des Erdmagnetism
Gerstoer, Kupfcrtafeln der Mechanik
Guilbert, Hist, des villes de France
Gutenbergs-Album
Hager, Monuments de Y n
Henszlmann, Kassa vámosa templomai
Herculanum et I'ompci
Hering, Sketches on the Danube
Hogarthsche Kupferstiche
Homeri Ilias
H u m m i t z s c h , I'anorama der Donau
Képes album
Lafontaine, Száz mese
L a v e r g n c , Chateaux c l mines
L a w r e n c e , History of the horse
London (Select views of — )
Lurine Le rues do Paris
Märchen v o m gestief. Kater
Mcdnyánszky, Malerische Reise
Mille et un jours
Müller Paläogr. Beiträge
Monuments de conquêtes des Français
Nemzeti örömemlék
Niebclungenlied
Niebuhr, Descr. de 1' A r a b i c
N i m r ó d , Sporting
Opéra (Beauté de 1' — )
Österreich das pittoreske
Panorama der österr. Monarchie
Paris (Les environs de — )
Pest ( G r i m m V . )
P o c p p i g , Malerischer Atlas
Prisme
Rhein ( D e r )
Schottland in Bildern
Shakespeare, Works
Siebold Nippon
St. Stephani ord. Constitutions
S t r a h l h e i m , Wclttheater
Sac, Mystères do Paris
S u e , J u i f errant
Syrien
lásd
„
»
»
n
n
n
„
n
40 lap.
41 „
44 „
47 »
49 „
«
61 n
64
*>5 „
63 „
n
69 »
»
»
'8
»
83 „
83 „
83 „
86 „
86 „
89 „
100 „
m
»
114 „
114 „
'P
«
121 „
123 „
127 „
130 „
l
„
133 „
140 „
141
„
141 „
141 „
144 „
144 „
147 „
148 »
151 „
155 „
159 »
166 „
180 „
183 „
183 „
189 „
190 „
190 „
190 „
191
»
Szálé, A ' miatyánk
„
192
„
Szerelmey, Visegrád A l b u m a
„
195
„
n
B
»
n
>,
n
»
»
»
»
>
>
»
n
,
n
n
»
,
•
i
„
»
„
„
,,
„
»
„
,
„
„
„
• .
•
„
»
„
„
„
»
„
„
B
6
6
7 5
7 t i
3 2
Thoiwaldsens Werke
V c r u c t , V o y a g e s en Orient
V o y a g e s p i t t . e t h i s t , d e 1' I s t r i e
W a h l e n , M o e u r s , u s a g e s d e t o u s le p e u p l e s
Wappenalmanach
Veues de plus beau lieux de France
Willi» , A m e r i k a in Bildern
W i n c k e l n i a n n s W e r k e , Kupfer
, •
•
lásd
n
n
„
n
n
»
»
202
212
^
21(3I
216
219
220
220
2
lap.
»
«
,
n
«
„
,
IV.
A Z ÖNÁLLÓ MÜVEK T U D . SZAKOK
SZERINT.
Irodalomtörténet.
ítészét.
Nyelvészet.
Bibliographia.
Szótárak. Encyclopaediák. * )
a)
lap
lap
9 Galgóczy G., Tévedések a'
Balogh P. Visszaigazitás . .
nyelv körül
65
— A' m. t. Társaság érde­
9 — Természet rendszere a'
kében
17
Bibliogr. Értesítő
m. nyelvben
65
Bitnicz, Magyar nyelvbeli elő­
Gáti, Fontos beszéd tudo­
19
mánya
66
adás
19 Gondol, Regény és dráma 73
— Magyar nyelvtud
Bloch, Magyar-német zseb­
Greguss, Futár
74
20 Gvadányinak Donits András­
szótár
— Kiegészítő szótár . . . . 20
hoz irt levelei
77
— Nyelvészeti nyomozások 20 Gyorsírás
77
Borsos, Tachigraphia . . . 22 Gyurics, Gyorsírás
77
Budai, Régi római irók élete 24 Horvát I., Jutalomfel. a' m.
Császár, Criticát érdeklő l e ­
nyelvről
87
velei
36 Irodalmi areopág
91
Csere, Magyar Encyclopaedia 37 Ismeretek tára (Ujabbkori) 91
Dugonics, M. példabeszédek 47 Kállay, Kölcsey Fer. élet­
Esmeretek tára (Közh.) . . 54
rajza
97
Évkönyvei (A' M. Tud. Társ) 55 — A' Szózat krit. birálatja 97
Felelet a' mondolatra . . . 58 — Finn-magyar nyelv . . .
97
Fogarasi, M. nyelv metaphyKassai, Magyar-diák szó­
sicája
60
könyv
98
Kazinczy F . , Levelei Sipos
— Német és magyar zseb­
Pálhoz
98
szótár
60
— M. nyelv s z e l l e m e . . . . 60 Kecskeméthy-Csapó, Magy.
— Magyar-ném. segédszótár 61
nyelvmester
99
°) Minden szaknál elkűlönözve soroztainak e l ő : a) a' magyar nyelven irt
m u n k á k ; b ) a' Magyarországra v o n a t k o z ó k ; c ) külföldi irodalmak t<r
mékei.
lap
lap
Schuster, Magy.-ném. szótár 181
Királyföldy, Ujdon uj szavak
tára
101 Simái, Végtagokra szedett
Kis J., Soproni estvék . . . 101
szótár
184
— Emlékezései életéből . . 101 Stancsics, M.esném beszélg. 187
Kiss M., Franczia-magy. zseb­
— Nyelvészet
187
szótár . . .
102 _ Krit. értekezetek
187
Kovács I., Az erdélyi n. Mu­
— M. nyelvtud. .
187
seum ügyében
107 — Franczia nyelvt
187
Kresznerics, Magyar szótár 108 Szabó D. (Baróti), Kisded
Kunoss, Szófüzér
110
szótár
-.191
Lángby, Encyclopaedia . . 112
i A'magyarság vir ági )
Lemouton, Franczia gram­
— i Tündérsíp
> 191
matika
115
t Énekes gyűjt. . . . j
— Olasz nyelvtanító . . . . 115 Szász, Parthenon I. NyelvLovász, M. nyelvújításról. . 120
észét.
192
Magyar akad. Értesítő . . . 123 Szavalástan Heinsius nyomán 192
— grammatika
123 Széchenyi ( g r . ) M. akadémia
körül
193
— helyesírás és szórag. . . 123
— nyelvnek ágozati . . . . 122 Széchy, Magyar nyelvtan. . 193
— nyelv rendszere
123 Szépvári, Utrnut. az olasz
— szókötés
123
nyelv, megt
195
— tudós társaság alaprajza 123 Szókönyv (Német-magyar és
—
—
— névkönyve 123
magyar-német)
196
Mátray, Emlékbeszéd Horvát
Szótár (Magy. és ném. zseb-)
126
A' Tud. Társ
197
I. fel
Molnár S . , Magyar nyelv
— (Nemz. iskolai)
197
eredete
133 — (Táj-)
197
Morócz, Franczia nyelvtan . 134 Szvorényi, Ékesszóláslan . . 197
Nóvák, Képírók, szobrászok
Takáls Éva Felelelek . . . 198
'stb. életrajza
142 Tarczy, Dráma hatása . • . 199
Nyelvészeli pör
143 Toldy, Irodalmi beszédei. . 203
Nyelvpritty
143 — Emlékbeszéd Kis János
Nyelvtudómányi pályamunkák 143
felelt
203
Pápay, Magyar literatura . 147 — A'm. nemz. irod. története 203
Párbeszéd — Szebeklébi és
Tóth L., A'magyar nyelv'stb.
Egressy között
147
körül
204
Petőcz, Régi magyar szavak 152 Vajda P., Magy. nyelvtan . 209
Pongrác, Honti liter, füzér 156 — Magyar-némct-olvasótár 209
Repiczky, Keleti órák. . . . 165 Vállas, tud. társaságok körül 210
Richter A. F., Magyar-ném.
Vidovics, M. neologiu . . . 212
zsebszótár
167 Virág B . , Magyar prosodia 213
Sárosy, Nyelvészke
174 Warga, Magyar nyelvtan . 2 1 7
Schedel, Az írói tulajdon . 175 Zeríl'y, Mátyás fia
224
— Müvészforditás elveiről . 176 Zimmerniann,Magy. irodalom 224
;
b)
lap
Bel, De vetere literatura
hunno-scylhica
Benkovich, Der Ung. Stamm
und Sprache
CatalogusBibliothecae Telekianae
Catalog. Biblioth. Széchenyianae
Császár, Gramat. ungherese
Deáky,
„
„
Eiben, Grammaire Hongroise
Fejér, Hist, academiae Scient. Pázmán
Klemm, Magy. Sprache . . .
Lemouton, Franz. Sprachlehre
Márton, Lexicon trilingve .
Malúsik, Alphab. etorthogr.
universalis
13
15
29
29
36
40
50
57
102
115
121
126
lap
Molnár Dictionnarium quadrilingve
Páriz-Pápai, Dictionn. lat.—
hung
Pereszlényi, Grammat. lingv.
hung
Petőcz, Hieroglyphen in der
magy. Sprache
Révay, Antiq.literatur.hung.
— Elab. gramatica hung.
Széchenyi (Gr.) Über die
ung. Akademie
Thesaurus Synonymorum .
Thewrewk, Dictionn. pentagl.
Toldy, Handbuch der ung.
Poesie
Ungar, (Der kleine) . . . .
Wallaszky, Cosnp. reipubl.
literariae
132
148
150
152
166
166
193
201
201
203
207
216
c)
Aimé-Martin, Plan d' une
biblioth. univ
Akademie der Wissensch, in
Wien
• Backhaus, L. Börne . . . "
Bailey-Fahrenkrüger, engl.
Wörterbuch
Baron, Mosaique beige . .
Baudissin, Ben Jonson. . .
Bechstein, Otto von Botenlauben
Benfey, Persische Keilinschriften
Bibliograghie für Deutschi.
Biblioteca italiana
Bibliotheca o r i e n t á l i s . . . .
Boiste, Dictionn. delà langue franc
Boller, Sanskrit-Grammatik
Böttiger (K. W.), Karl. Aug.
Böltiger
2
8
8
11
12
13
14
17
IT
\T
21
21
Brunet, Manuel du libraire
Buschmann, Textes marquésans et Taitiens
Byron, Correspondance . .
Calepini Dictionnarium 11
linguar
Campe, Wörterbuch . . . .
Champollion, Dictionn. égyp­
tien . ,
Chasles, Étude sur l'antiquité
Chateaubriand, Engl. Lite­
ratur
Christern Fr. Liszt
Constantin, Bibliolhekonomie
Conversat.-Lexicon (Brock­
haus)
— der Gegenwart
„
„ (Wigands) . .
Cross, Selections from the
Edinb. Review
24
27
27
28
28
31
31
31
32
34
34
34
34
36
lap,
Csorna de Körős, Grammar
of the tibetan lang . . . .
— Dictionary tibetan and
english
Denkschriften zur Charakt.
der Welt u. Lit
Dictionnaire de 1' académie
franc
Dictionn. de poche allemandfranc.
Dictionn. (nouveau) franç.allem
Dieterich,
Runen-Sprach­
schatz
Drosnay, Mystères de l'acad.
franc
• . . .
Ebert, Bibliogr. Lexicon. .
Eckermann, Gespräche mit
Goethe
Eichhorn, Gesch. der Literatur
Encyclopédiana
Encyclopédie des gens du
monde
Endlicher, Chines. Grammat.
Ergänzungs-Conv. Lex. . .
Ersch & Gruber, Allg. E n cyclopädie
Falkenstein, Bibliothek zu
Dresden
Franceson, Diccionnario de
las lenguas espannola y
alemana
Franzius, Elementa epigraphies
Freytagh, Lexicon arab. —
lat
Fuchs A., Geschichte des
Schriftenthums
— Kurzer Abriss des Schriftenthums
Funke (C. P ) . Real-Schullexicon
Geismar, Biblioth. der deut-
sehen Aufklärer
38 Gervinus, Gesch. der National Literatur
38 Ghilany, Index raris. manuscriptor. n o r i b e r g . . . .
41 Goethes Briefe
und Aufsätze
...
4 3 Gretsch, Königs lit. Bilder
aus Russl.
4 3 Guhrauer, Leibnitz
Hager, Monument de Yu .
44 Hedley, Prakt. Lehrg. zur
engl. Sprache
44 Herwegh u. die literar. Zeitung
46 Heyse, Fremdwörterbuch .
49 Hindoglu, Dictionn. françaisturc
49 Hoffmann v. Fallersl., Altdeutsche Handschr. . . .
50 Huber (V. A.) Die engl.
52| Universitäten
Hübner, Zeilungsu.Convers.
52 Lexicon
52 Humboldt (W.) Briefe an
eine Freundin
54
Jean Paul, Kleine Bücherschau
54
Jordan, Gesch. der russ.
56
Literatur
Kaltschmidt, Gesammtwörterb. d. deutschen Spr.
62 Klemm, (G.) Geschichte der
Sammlungen
62 Koenig, Literar. Bilder aus
Russland
63 Kollár J., Liter. Wechselseitigkeit der Slaw. . . .
63 Künzel, Drei Bücher deutscher Prosa
63 Lachmann, Ausgaben class.
Werke
64 Lalouel, Orateurs de la Grande Bretagne
lap.
67
69
71
72
72
74
75
78
81
84
84
84
86
89
89
89
94
96
97
102
103
104
110
110
111
lap.
Leroux, Encyclopédie nouPreusker, Stadtbibliotheken 158
velle
116 Preuss, Friedrich der Grosse 158
Leutbecher, Faust von GoePrutz, Liter.hist. Taschenb. 159
the . . .
117 Publicola, Herwegh . . . . 160
Quinet, Allemagne & Italie . 161
Lewitz, Goethes Torquato
Tasso
117 Reumont, Poet. Literatur d.
Literar. Gefangenschaft E.
Ital
166
Bauers
119 Rosenkranz, Geschieht, der
deutsch. Liter
169
Lockhart, Walter Scott. . . 119
Rost, Griech.-deutsch. Wort. 169
Löwenstern, Écriture cunéiforme
120 Ruth, Gesch. der ital. Poesie 172
Magnin, Origines du Theatre 123 Saint-Beuve, Portraits &
Margraff, Deutschi, jüngste
crit. liter
172
Literatur
125 Salvo, L. Byron en Italie &
Menzel, Deutsche Literatur 128
en Grèce
• . . . 173
Mickiewitz, Slaw. Literatur 130 Schaden, Gelehrtes München 175
Mirza, Grammatik der perSchafarik, Slav. Alterthümer 175
sischen Spr
131 Schasler, Philos. Sprachwissensch. W. von Humboldts 175
Möller, Palaeogr. Beiträge 132
Schellers lat.-deulsches Lex. 176
Mone, Schauspiele des Mit177
telalters
133 Schiller und Göthe
Schilling, Fr. Liszt
I77
Mosblech, Vocabulaire Océanien
134 Schlegel, Essais lit. & hist. . 178
Müller (A.) Wörterb. ausländ.
— Oeuvres
178
Eigennamen
135 Schletter, Deutsch. Pressge— (K 0.) Gesch. der griech.
setzgeb
178
Literatur
135 Schmid, CE. A.) Spanisches
Mündt, Kunst der deutschen
Lesebuch
178
Prosa
136 — CM. J. C.) Schwab. Wörterbuch
178
— Allg. Literaturgeschichte 136
Nagler,Albr. Dürer . . . . 137 Schmidt, deutsch-griechisch
Nisard, Études de critique . 142
Wörterb
178
— Hist, de la liter, franc. 142 Schöll, Gesch. der griech.
Österreichischer Parnass . . 144
Poesie
179
Otto, Lehrbuch der russ. LiSchröer, Goethes Lebensabteratur
146
riss
180
Parrot, Sprache der Lieven,
Schücking, Rhein. Jahrbuch 180
Latten &c
148 Schultz CH. W.) K. F. v. RuPauly A. Realencycl. der Almohr
181
terthums-wissensch. . . . 149 Schultz CO. A.) Guttenberg . 181
Pia desideria ein. öst. SchriftSchwab CG.) Sagen des class.
stellers
153
Alterth
181
Pierer, Universal-Lexicon . 154 — Über Schiller u. Göthe . 181
Pott, Die Zigeuner
158
lap.
Schwab u. Klüpfel, Wegwei­
ser durch die Liter. . . .
Sismondi, Literature du Midi
Spazier, Jean Paul Fr. Richter
Staël, L' Allemagne . . . .
Sulzer,Theorie der Dichtkunst
Talvj, Charakl. der Volks­
lieder
Theater-Lexicon(Blum, Her­
lossohn &c.)
Universität Göttingen . . . .
Valentini, Dizionario italianotedesco
Viehoff, Schülers" "Gedichte!
Villemain, Literature franc.
Vocabulaire français . . . .
Vogel (E. G.) Literatur europ.
Bibliotheken
W a a g e n , Kunstwerkein E n ­
gland
. . . .
Wagner F. Phraseologiae lat.
corpus
181
185 Walker, Dictionary
186 Webster, Dictionary . . . .
187 Weismann, Goethes Kna­
benzeit
191
Weisse, Kritik des Goethe198
scheu Faust
Wiesner, Denkw. der öster.
201
Censur
207! Wolff, Encycl. der deutsch.
| Nat. Literatur . . . . . . .
209 j — allg. Gesch. des Romans
212 — Hausschatz der Volks­
213
poesie
214 Zauper, Studien über Goethe
Zell, Iliade u. Niebelungenl.
214 Ziemann, Mittelhochd. Wör­
terbuch
215
215
217
217
218
218
219
221
221
221
223
223
224
II.
Classikusok, Szépirodalom. Művészet. Régiségek.
lap.
lap.
1 Bárány, Árpádi ház . . . .
10
2 Barna, Versei
10
2 — Szerelemhangok
10
3 Báróczy, Amália tört. . . .
10
Almanach (Nemzeti) . . . .
3 — Munkái
Amadé versei
11
4 Batsányi, versei
Anakreon dalai
12
4 - poetai munkái
Anekdoták (Charaktert fest.)
12
5 Beniczki, Magyar rithmusok 14
Aradi vészlapok
5 Beöthy Zs. Koszorú . . . .
Arany, Murány
15
5 — Követválasztás
— Katalin
15
— Költeményei
15
Arlincourt, Nagy Károly hős
költ. (Benke J.)
15
D Bérczvirágok
Árvízköny ( B u d a p e s t i ) . . . .
6 Berecz, Szabad hangok . . 15
Aurora
16
7 Bernát, Freskóképek . . . .
Bajza Versei
8 Berzsenyi, összes művei . . 16
Bessenyei, Buda (II. Leo­
— Szóz. a' magyar színház
pold m. király)
17
8
ügy
17
Bánáti, Magánosság virágai 10. Bezerédi G., versei
Ábrányi, Alföldi lapok
Aglája
Bion és Moschus Idylliumai
Biró, Melella, Leone Leoni
(Sand ut.)
Bloch, Költészeti kézikönyv
Bodor, Magy. pogán hitreg.
— Duzsárd
— Élet és ábránd
Casagrande, Mátyás király
emléke
Classicusok (hellen) . . . .
Classikusok (római) . . . .
Császár, Kemendvár . . . .
— Szépirodalmi munkái . .
— Tihany ostroma
— Költeményei
— Jakopo Orlisz
— és Emich, olcsó szépirod.
könyvtár
Csokonai, Poetai munkái .
Czárán, Meggyes
Czuczor, Aradi gyűlés . . .
Dalok gyűjteménye
Dayka versei
D e g r é , Iparlovag
— Eljegyzés
— Félreism. lángész . . . .
Döbrentei, külf. színjátékai
Dugat, Azael halála (Sze. der F.)
Dugonics, Gyapjas vitézek .
— Jolánk'a ".
— Etelka . . . . . . . . . .
Éliássy, Magyarok ÉjszakAmerikában
Emlékkönyv (N. színházi) .
Emlény . •
Eördögh, Vág völgye . . .
Eötvös J. Házasulok . . . .
— Éljen az egyenlőség . .
— Karthausi. Falu jegyzője
— Magyarorsz. 1814. . . .
Erdélyi J., költeményei . . .
— Népdalok és mondák. .
— M. Közmondások . . . .
lap.
lap.
19 Erdélyi J., Velenczei hölgy . 54
Estike
54
19 Eutropius (Homonnai) . . .
54
20 Ezer egy éjszaka
55
21 Fábián, Hafiz
55
21 — Ossián
55
21 Faliczky, Az ikrek
56
Faludi versei
56
29 Farkas S., Antenor utazá33
sa (Lantier ut.)
56
33 F á y , Két Báthory
57
36 — Szépirodalmi munkái . . 57
37 Fazekas^ Versei
57
37 Ferenczy, Gyümölcshozó ősz 59
37 Férge, Mesék 's költemények 59
37 Flórián novellái (Kis János) 60
Földönfutó novellái
61
37 Fördős, Versek
61
38 Frankenburg munkái . . . .
62
39 Gaal, Szirmai Ilona . . . .
64
3 9 1 — A' király Ludason . . .
64
39 Garay, Csatár
65
40 — Versei
66
40 — Tollrajzok . •
66
41 — Frangepán Kristófné . . 66
41 — Balatoni kagylók . . . .
66
45 — Ujabb versei
66
Goethe, Werther gyötrelmei 72
47 Greguss, Villanykák . . . .
74
47 Gvadányi, Egy falusi notá47
rius utazása . •
77
47 Gyöngyösi, Költeményes m a ­
radványai
77
51 Hajnal (Garay)
78
52 Hazucha, Buda . •
81
52 Hegedűs poétái próbái . . 8 1
53 Helikoni kedvtöltés
82
53 Henszlmann, Ó és ujk. müv
83
53 — Kassa város templomai 83
53 Herczeg, Népdalok
.83
53 _ (Vers és prosa
)
„
54
(Kövesy: Esti dalok ) * *
54 Hiador, Emléklapok egy fő54
rangú hölgyh
84
R
o
a
lap.
lap.
84 Kisfaludy K. Stibor
102
84
Szécsí Mária . . . . 102
86
Kemény Simon . . . 102
minden munkái . . . 102
— S., Himfy szerelmei . . 102
Classiktisok.
Hunyady J á n o s . . . 1 0 2
Homokai, H. költészet . . . 86
Horatius levelei (Kis János) 87 — — Ered. m. játékszín . 102
87
minden munkái . . . 102
Horvát E., Árpád
— Kisebb költemények . . 87 Kisfaludy-Társaság Évlapjai 102
Horváth C. színmüvei . . . 88 Kiss B Magyar régiségek . 102
— Lázár, Az elbujdosott . 88 Klestinszky, Rozgonyi csata 103
88 — Ered színjátékai. . , . • 103
Munkái
[Klieglkönyv
103
Horváth Zs., Elmederítő t ö r ­
8 8 Kölcsey munkái
105
ténet
104
Hugo K., Egy magyar kir. 8 9 ' — minden munkái
105
— Brutus és Lucretia . . . 89 Költészi képek
Költői pályamüvek (Arany,
Hutter, Vezérelvek a' magy.
90
Tompa, Garay)
106
szépirodalomb
Koczebue színdarabjai . . . 106
Jámbor és Katona, Uránia
92 Kovács L, Zoltán házassága 107
(Tiedge ut.)
Játékszín (Eredeti)
93 — J., Versei
107
— (Külföldi)
93 — P., Thalia
107
Játékszini jutáim, feleletek . 94
Munkái
107
Jókay, Hétköznapok . . . . 95 Kovacsóczy, Varásr. (Schul— Vadon virágai
95
tze ut.)
167
— Erdély aranykora . . . . 96 — Aspásia
107
Jósika Regényei
96 — Nefelejts
107
— Külf. regényei
96 — Arpádia
107
Karács, Játékszini terv . . . 97 Kunoss, Részvét gyöngyei . l l O
Karácson, Myrlhuslombok . 97 — Versei
110
Kazinczy F . , Munkái . . . . 99 Kuthy, munkái . . . . . . 110
— Utja Pannonhalmára . . 99 Lafontaine, Különcz (Balogh) 111
— G., Malvina
99 — Száz mese
Ili
— Műcsarnok
99 Lajos bajor király költészetei 111
Kelmenfy, Beszélyek
. . . . 100 Lauka, Marlialiák
114
— Meghasonlott kedély . . 100 Lisznyai, Tavaszi dalok . . 119
Kemény Zs., Gyulai Pál . . 100 — Palóc dalok
119
Kenézy, Versei
lOOLőtsei, Királyválasztás . . . 120
Képes album (Szerelmey) . . 100 Madarász, Hős regék . . . 122
Kerényi, Költemények . . . 100 — és Malagécz, Nefelejts . 122
(Ujabb költ.
)
Markhót, Hűségóvó intézet. 125
(Medgyes:Erd. lant.) * • 100 Mentovich, Uniodalok . . . 128
Kis J., Versei
101 Miklós, A' nevelők
130
Kisfaludy K, Ilka
102 Molnár, A' megtért moór . 133
Hiador, őrült tárczája . . .
— II. Káról
Homer, Iliásza (Vályi Nagy)
— Odysseája (Szabó I.) 1.
Munkátsy, Rajzolatok . . .
Nagy F. (Vályi) Polyhymnia
— Ig., Argyrus királyfi . .
— Szinműtár
— Munkái
— Magyar titkok
— Menny és pokol . . . .
— Szúnyogok
— Imre versei
— Pál, Véres örökség . .
Záh Klára
Ney, Színmüvei
Obernyik és Vahot, Nemz.
szinműtár
Országgyűlés lant
Ovidius, Pontusi levelei'stb.
(Homonnai)
— Levelei (Egyed) . . . .
— Keservei (Egyed). . . .
Pálffy A., Magyar millionaire
— Fekete könyv
Pap , Szöszvár
P a p p , Eredeti holmi . . . .
— Magyar poézis
— Ekhó
Parthenon
Pataky, Ered. színmüvei . .
Patzek, Várnai csata. . . .
Péczely, Epigrammák . . .
— Lant
Persius FI. Szatiráji (Kiss J.)
Petőfi versei
— Helység kalapácsa . . .
— Czipruslombok
— János vitéz
(Szerelem gyöngyei)
(Csapó : nemz. dalok)
— Hóhér kötele
— összes költeményei . . .
Pucz, Őszi gyümölcsök. . .
Puky J., Kiilf. színjátékai. .
Pyrker, Sz. hajdan gyöngyei
(Kazinczy)
— Tunisiása (Udvardy) . .
lap.
136
137
137
137
138
138
138
138
138
138
138
141
Récsi, Lélia, (Sand u . ) . .
Regénycsarnok (Récsi). ...
Regénytár, (Külí). (Nagyig.)
Regénytárcza (Gálszécsy. •
Remellay, Tört beszélyek .
— Nőnem befolyása . . . .
Remény (unit. collég.) . . .
— (Szentiványi)
Révay versei
Rosti, Katicza
Sajó, Forrad, és csatakép.
— Egy bujdosó naplója . .
Samarjay, Költemények . .
143 — Kelet gyöngyei . . . .
145 — Dalok az alföldről .
Schiller versei (Fidler) .
146 Scott W., Válogatott románj.
146 Sebők, Színjátékai
146 Shakespeare össz színművei
147
(Lemouton)
147
(Arany,Petőfi, Vö­
147
rösmarty)
147 Sterne, Yorick és Eliza lev.
147 Sujánszky, Költeményei. . .
147 Sükei,Hulló csillagok. . . .
148 Szabó Anna., A' szerentséK
149
lenek
149 — L. (Szentjóbi) Költ munk.
150 Szalay L., Bimbók
150 — Alphonse levelei
151 — Fridrik és Katt
152 Szálé, A'miatyánk
152 (Székely I., Libputi
152 Szekrényesy,
Demokritusi
152
cseppek .
Szentiványi, Munkái
152
Szentmiklósy, Mesék . . . .
152|Szigelhi, Ered. mesék . . .
152 Szigligeti, Dienes
160 — Gyászvitézek
160 — Ered. színmüvei
— Összes színmüvei . . . .
160 Szilágyi S., Emléklapok . . .
160 — — M. írók albuma . . .
34*
163
164
164
164
165
165
165
165
166
170
174
174
173
173
173
177
182
182
183
183
189
190
190
191
192
192
192
192
192
193
194
195
194
195
195
195
195
195
195
195
Szivárvány ( H a l á s z y ) . . . .
Tacitus, Németorsz. (RáczI.)
— Históriája (Cserey) . . .
— Agricolája (Szenczy). .
Takáts Éva Munkái
Tatay I., Költ. és szónoki, r e ­
mekek
Teleki F. gr., Versei
— L. gr., Kegyencz . . . .
Terhes, Szurony
Theokritosz maradv. (Guzm.)
Thewrewk, Ered. színjáték .
Toldy, M. költői régiségek .
Tompa, Népregék
— Versei
Tóth L., Vata
— — Szívhangok
Uti novellák
Tövisek és virágok
Tréfaberki, Vidám társalkodó
Unió (Urházi)
Uránia (Szeder)
Vachott, Versei
— Báthory E r z s é b e t . . . .
Vahot, Országgy. Almanach
— Költő és Király
— Színművei
— Szerelmi és házaséleti
ism. tára
lap.
196
198
198
198
198
Vajda P . , Legszebb leány .
— Szépítés mestersége . .
— Pesti levelek
— Joguz
— Dalhon
Vas Gereben, Életképek . .
199 — Parlagi képek.
200 Virág B., Poétái munkái . .
200 — Horatius poétikája . . .
200 — Poemák
201 — Euridice. — M. Lant. —
Epodusok 'stb
.
201
203 — Horatius levelei
203 — Költem. Phaedrusként .
203 — Hunyady László
204 — Horatius ódái
204 Vitkovics Meséi és versei. .
204 Vörösmarty, Minden munkái
204 — Ujabb munk
205 — Czillei és a' Hunyadiak .
207 — Minden munkái
207 Zeyk, Munkái
208 — Színmüvei
208 Zima,Ruth
208 Zrinyi minden munkái . . . .
208 Zschokke, Háb. vitái egy b é ­
keszeretőnek
. .
208
Zsebkönyv (Nemz. színházi).
208
lap.
209
209
209
209
209
210
210
213
213
213
213
213
213
213
213
213
214
214
214
214
224
224
221
225
225
225
b.)
Bénkert, Jahrbuch des deut.
Elementes in Ung
14
Blackwell, Rud. of Varosnay 19
Bowring, Poetry of the m a ­
gyars
22
Cassel, Magyar. Alterthum er 29
Eötvös, Karthäuser
53
Hummnitzsch,Panorama der
Donau
89
Jósika, Sämmll. W e r k e . . . 96
— Familie Mailly
96
Ludvigh, Gedichte
121
Ludvigh,Theon
Millakovich, Nicolas Zrínyi .
Petőfi, Ausgew. Gedichte
(Dux)
Reisinger, Pesther Mephisto
Tököly's Lehen u. Thalen .
Vilney, Toni
Witthauer, Album f. die Verungl. in Pesth
Xenien von und für Ungarn
Zora, Almanach
121
130
152
165
203
213
221
222
225
C.)
Abeken, Miltelitalien . . . .
1 British museum
23
Aeschylos, von Voss . . . .
2 — poets of the XIX. century 23
Album aus Öslerr. ob der
Brooks, Daughter of the stars 2 3
Enns
2 Bulwer, (Regényei) . . 25—26
27
Anacreontis carmina . . . .
4 Byron, Works . . . . . . .
Antiquités mexicaines . . .
5 — Dichtungen (Pfitzer) . . 27
Ariosto, Orlando furioso . .
5 Caesaris Commentaria . • . 27
Calderon, Schauspiele (Gries) 87
Arneth, Antiken Cameen in
29
Wien
6 Carlopago, Gedichte . . . .
— Gold- und SilbermonuCastelli, Werke .
29
mente
6 Cervantes, Romane u. N o Attaché (The)
6
vellen
30
Auerbach, Dorfgeschichten.
7 Challamel, Les Français sous
Autrefois
7
la révol
30
Bakody, Traumbilder . . . .
f- Cicero, Livres de la vieilBalzac (munkái)
9—10
lesse etc. (Debarrett) . . 32
Bauernfeld, Republik der
Coleridge, Shelley and Keats,
Thiere
12 Poet. Works
33
Beck, Lieder vom armen
Convers. Lexicon für bild.
Mann
13 Kunst
34
Becker (H.) Gyps-Abgüsse . 13 Cooper, The bravo
35
— (W. A.) Charikles . . .
13 — Heidenmauer
35
Béranger, Oeuvres
15 — Recollections of Europe 35
Berchet, Romanze spagnuole 15 Corneille, Horace
35
Bergmannn, Medaillen . . .
16 Corpus poetarum latinorum 35
Bernstein, Sehnsuchlsklänge
Crabbe, Poetical works . . 35
eines Hagestolzen . . . .
16 Crayon (Irving) Tales of a
Bibliothèque de Campagne 18 traveller
36
Blessington, Victims of s o Curlius, Inscriptiones Alticae 38
ciety
20 Danneckers Werke
40
— Idler in Italy
20 Delavigue, Oeuvres
41
Blumauer, Virgils Aeneis . . 20 — Trois Messéniennes nouv. 41
Börne, Gesamm. Schriften . 21 Denkmäler des alten Roms 41
Böttiger (A.) Kleine Schriften
.Deutsche Flotte
42
arch. u. ant
22 Deutsch. Michel
43
Boz, Nikleby
22 'Deutsches Taschenbuch . . 43
— Sketches
22 Dezobry, Rom im Jahrh. des
— Twist Olivér
22
Augustus
43
Brennglas, Berliner VolksDillis, Gemälde in der Pinaleben
23
kothek
45
Disraeli, Tancred
45
Brinckmeier, Napoleons-Album . . •
23 — Sybil
45
lap.
Duchesne, Estampes de la
bibliolh. royal
Dumas, Oeuvres
. . . . . .
Eckert, Deutsche Bundesheer
Elegant extracts in poetry.
Engelmann W . , Bibliothek
der schönen Wiss
Epigonen
Euripides (Donner)
Explication des ouvrages dans
le Musée royal
Fétis, La musique
Flori, Epitome rer. romanar.
Français peints par eux m ê mes
Funck, Parodieen und Travestieen
Gailer, Denkwürdigkeiten des
alten Roms
Genthe, Dichtungen des Mittelalters
Girardin, L'école des journalistes
Glasbrenner, Reinecke Fuchs
Glaswork in the Church at
Gouda
Goethes Werke
Grimm ( W . ) Ruolandes Liet
Grün, Neue Anekdota . . .
Guide du Cabinet royal á la
Haye
Gutlenberg-Album
Gutzkow, Blasedow
— Vermischte Schriften . .
— Aus der Zeit und dem
Leben
Hauff, sämmtl. Werke . . .
Hebel, Werke
Hebenstreit,Schauspielwesen
Heine, Salon
— Buch der Lieder . . . .
Heinz u. Kunz, Gedichte .
Herder, Sämmtl. Werke . .
Hoffmann, Gesamm. Schriften
Hoffmann, v. Fallersl., S a 47
lonlieder
47 Hogarlische Kupferstiche . .
49 Homer, Carmina
51 — Bias
— Werke (Voss)
53 Hugo (K.) Die grosse Fibel
53 — Psalmen
54 — (V.) Oeuvres
— Les rayons & les o m 55
bres
59 — Le Rhin
60 — Le burgraves
— Angelo (b. Eötvös J.) .
61 Hunt, Stories from the italian poets
64 Immermann, Epigonen . . .
— Memorabilien
64 Irwing, Contes de 1' Alhambra
68 James, Robber
Janin, Catacombes
72 Jean Paul, Zerstreute Blätter
72 — Sämmtliche Werke . . .
Kapper, Lazar der Serbencar
72 Karr, Les Guêpes
72 Kaulbach, Zezstöiung Jeru84
salems
75 Klopslock, Sämmtl. Werke .
Kopisch, Agrumi, Volks75
poesien
76 Körner, Sämmtl. Werke . .
76 Körroglons Abentheuer und
771 Gesänge
iKrylow, Fabeln
77 Lafontaine, Fables & oeuv81 i res
81 Lamartine, Oeuvres compl.
81,!— Oeuvres
82 — Chute d ' u n ange . . . .
82 — Recueillements
82 — Genevieve
83 Langbein, Romaneu.Erz. .
85 L a u b e , Reisenovellen . . . .
lap.
86
86
86
86
86
89
89
89
89
89
89
89
90
90
91
91
92
92
94
94
97
97
98
103
105
105
106
109
III
III
111
111
Ill
Ill
112
113
lap
Laube, Neue Reisenovellen 113 Philipon u. Huart, Parodie
des Ewigen Juden . . . .
— Der belgische Graf. . . 114
Leisewitz, Sämmtl. Schriften 115 Platen, Gesamm. Werke . .
Lenau, Albigenser
115 Piatons Werke (Drescher) .
— Dichterischer Nachlass . 115 Plinius (der Jüngste), Kleinen
Le S a g e , Gil Blas
117
Leiden
Lessing, Werke
117 Poètes Français (Petits) . .
Prutz, Moritz von Sachsen
Lichtenberg, Hogartische KuKarl von Bourbon . . . .
pferstiche
118
— Verm. Schriften
118 Puschkin, Gedichte
Pyrker, Sämmtl. Werke . .
— Siltengemälde nach Hogarth
118 Quinault, Theatre
Ludwigs I. Gedichte
121 Raban, Dix ans de la vie d'
une femme
Mallet, Northern antiquities 125
Manzoni, Opère varie. . . . 125 Racine, Phèdre
Märchen vom gestiefelten
Raimund, Sämmtl. Werke .
Kater
125 Rank, Neue Gesch. aus dem
Marriott, English plays or myBöhmerw
steries
. . . 125 Raupach, Dramat. Werke .
Mille et un jours
130 Rogers, Campbell etc. Poet.
Milman , Bowles, Wilson,
works
Barry Cornwall, Poetical
Roux ainé, Herculanum &
works
130 Pompéi
Misanthrope
131 Rückert, Gesamm. Gedichte
Molière, Oeuvres
132 *— Morgenl. Sagen u. Gesch.
— Sämmtl. Werke
132 — Die Verwandl. des Abu
Seid
Moncel, Athènes monumentale
133
Nal u. Damajanti . . . .
Moore, Works
134 — Weisheit des Brahmanen
Ttfundt, Spaziergänge und
Erbaul. u. Beschauliches
Weltfahrten
136 — Heródes der Grosse . . .
Cristofero Colombo . . .
— Thomas Müntzer . . . . 136
Musäus, Volksmärchen . . . 137 — Hamása
Musée du Louvre
137 Saint-Georges & Maziliér, Le
Niebelungenlied
141
diable amoureux
Nimród, Sporting
141 Saint Paul's Cathedral . . .
Novalis, Schriften
142 Salluslii, Catil. & Jugurth.
r Opéra
144
bella
Ossian, Poems
145 Sand, Mauprat
Ovidii, Quae supersunt. . . 146
Oeuvres
Parnasso italiano
148 — Le compagnon de tour
Parny, Oeuvres choisies . . 148
de France
Perse & Juvenal, Satires
Saphir, Dumme Briefe . . .
(Tarleron)
150 Schack, Spanisches Theater
153
155
155
155
155
159
160
160
160
161
161
161
162
162
163
168
170
170
170
171
171
171
171
171
171
171
172
172
173
173
173
173
174
175
Schaden, Artist. München .
Schiller, Sämmtl. Werke . .
— Nachträge
— Warbeck
— Poésies
Schiller-Album
Schillinge, Der Liebesdienst
— Polyphonomos
— Musik. Conv. Handlexicon
Schlesinger, Vindobona . .
Scott ( W . ) Chronicles of the
Canongate
— Anne of Geyerslein . . .
— Tales of my landlord . .
— Misc. prose works . . .
— Misc. poetical works . .
— Wawerley anecd
Scribe, Les Martyrs . . . .
— & Legouvé, Adr. L e couvreur
— & St. Georges, Zanetta
Shakespeare, Poems and
plays
Shelley, Poet. Werke (Seybt)
Silvio Pellico, Sämmtl. Werke
Simrock, Das kleine Heldenbuch
— Die Edda
Sophocles (Donner) . . . .
Soulié, Mémoires du diable
— Le serpent
Spaziergänge eines Wiener
Poeten
Spindlers Werke
Steffens, Was ich erlebte .
— Nachgel. Schriften . . .
Stifter, Studien
Sue, Le commandeur de Malte
lap.
175
177
177
177
177
177
177
177
177
178
182
182
182
182
182
182
182
182
182
183
183
184
184
185
186
186
186
186
186
188
188
189
190
Sue, Mystères de P a r i s . . .
— Juif errant
— Sept péchés capitaux. .
Swift, Humorist. Werke . .
Tableaux du Musée de Amsterdam
á la Haye
royal á Paris . . . .
d'Anvers
Taciti opera
Tegnér, Sämmtl. Gedichte.
— Frithjofs Sage
— Gerda
Tentoonstelling te Amsterdam
Thorvaldsens Werke . . . .
Thucydidis libri
Thümmel, Sämmtl. Werke .
Tieck, Vittoria Accorombona
— Vier Schauspiele von
Shakespeare
Tristram Shandy
Uhland, Gedichte
Veleii Paterculi Hist. rom. .
Verhandlungen des Vereins
f. Kunst in Ulm
Vigny, Oeuvres
Virgilii, Georgica. Géorgiques
(Delille). .
— Aeneis. L' Énéide ( D e lille)
Voltaire, Oeuvres compl.. .
Werner ( Z . ) Auserwählte
Schriften
Winkelmanns Werke . . . .
Wordsworth, Poet, works .
Zedlitz,.Dramat. Werke . .
190
190
190
191
197
198
198
198
198
200
200
200
200
202
202
202
202
202
205
207
211
212
212
213
213
214
218
220
222
223
III.
Philosophia. Nevelés.
Iskolaügy. Vallás.
Egyház.
Mylhologia.
a.)
lap.
Barkóczy, Nőnevelés ( F e nelonut.)
Báróczy, Adeptus
Beke, Betegek és haldoklók
kézikönyve
— Kalászok a' religio meze­
jéről
Bezerédy Amália, Földesi
estvék
Blair, 14 prédikácziói (gr.
Teleki Mária)
— Bhetor. és aesth. leczkéi
(Kis János) . . . . . . . .
Blásy, Egyházi törvény. p r o ­
test, számára
Bod, Szentírási m. lexicon .
Bommel, A' nyilv. oktatás
elvei
Breznay, Ker. ekklézsia histó­
riája
Brougthon, Beligióról való
hist, lexicon (Mindszenti)
Cobbet, Reformatio hist.
Angliában
Császár, Mythologiai szótár
Csatskó, Természetjog . . .
Csiszár, Halotti beszéd I. F e ­
rencz halálára
Csontos, Szép nem ügyvédje
— Kiki a' maga szerencsé­
jének kovácsa
Csorba, Vázolatok a' gyer­
meknevelés köréből . . .
Czente, Bölcselkedő magyar
polgár
10
10 Dalberg, Vizsgálódások a'
mindenség felett (Lánghy)
13 Döbrentei, Kis Gyula könyve
Dolezalek, Utasítás a' világ­
13
talan gyerm
Droz, Boldogulás mestersége
(Kis János)
17
Egyházi rendeletek
19 Elenyák, Elvtan
Emlékirat a' tiszai evang. p a ­
19
pok részéről
Fábián, Neveléstan (Hein20
sius ut.)
20 Fáy, Nőnevelés
— Óramutató
21 Fejér, Bevezetés a' philo—
sophiába
23 — A' szépmesterségek . . .
Gál J., Az ember figyelni.
23 legfont. tárgyai
Gegő, Horváth János felett
33
halotti beszéd
37 Glossák a' vegyes házassági-.
37 Gorove, A' férfiú tökéletes­
ségei
38 Gózony, Szózat a' vegyes ház.
38
ügy
Gundy, Papi kiváltság . . .
38 Gyurics, Emlékezettan . . .
Halotti beszédek, gr. Teleki
38
Sám. tiszt
35
lap.
39
39
45
45
47
50
51
52
55
57
57
57
58
65
67
72
73
73
76
77
79
lap.
lct[J.
Márkli, Módszertan
125
Hetényi, Sarolta és Adalberl 84
Mocsi, Elmélkedések . . . . 132
Hirscher, Korunk vallási kér­
Moore, Egy irlandus utazása
dései
84
a' vallás végeit
134
Homonnay, Emberi lélek és
Munkalatjai a' pesti növentest jelenései
86
dékpapságnak
136
Illés P . , Vallástiiredelem . . 90
Nágorsky, Elméik, a' nőnem
— Első oktatásra szolg. ké­
köréből
137
zikönyv
90
NagyF. (Vályi) Mentor . . . 137
Imre, Bölcselkedés
91
— Pálinkaveszély
137
Josephinismus
96
[Nagy N. J., Hierolexicon,
Jósika, Vázolalok . . . . . .
96
Egyházi műszótár . . . . 138
— Irány
96
— Pét., Mylhologia, (Lamé
Kacskovics, Kisdedóvás és
Fleury ut.)
138
elemi nevelés
97
Kis J. Klio
. 1 0 1 Nevelő beszélgetései . . . . 141
141
— Lelki áldozatok
101 Ney, Népnevelés
Kisded unokák
101 Nyiry, Tudományok öszves. 143
Őrangyal
145
Knigge, Emberekkel való tár­
saik. (Kis J.)
103 Pálfl'yJ., Egyházi tapasztalá­
sok . .
147
Kolossváry, Egyházi beszédei 105
Pálinkakórság
147
Körmöczy, Ker. hit 's egy­
150
ház tört
105 Peregriny, Bánya
— Kis gyűjtő
150
Kornmann, Kalászok az élet
150
köréből
106 — Mylhologia
Köteles, Erköltsiphilosolia . 106 Philosophiai pályamunkák . 153
Polgár, Egyházi almának . 156
— Philosophia encyclopae159
diája
106 'Protestáns főiskola
— Közönséges logika . . . 106 IJáczP., Vallási párhuzamok 161
— Philos. Anthropologia. . 106 Beudek, Tanitásmód . . . . 165
Kováts P., Imádságos könyv. 108 Hónay, Tapaszt, lélektan . . 168
— Jellcmismc
168
Kimoss, Honi nevelés köré­
ből
110 Iluszek, A' philosophiának
elölj, értekezése
172
— Dajkakönyv
110
Kuzmány, Luther M. élete . 1 1 0 Sámuel, Az irgalmas nők . 173
Sasku, Tan il ás alaptudomá­
Lánghy, M. gyermekek b a ­
nya
174
rátja
112
Lányi, Magyarföld egyház­
— Törvények alaptudomá­
tört. . . .'
' . . . 113
nya
174
Lemoulon, Ész kifejlése . . 115 — Boldogságludomány . . 174
Magyar, Természeti jog . . 123 Schoepf, Gyermeknevelési
Majer, Népneveléstan . . . 124
179
— Színdarabok az ifj. szám. 124 I hiányok .
Majorszky, Városaink philos,
Schormann, Katholika igazlekint
124
S
• • • 180
Simko, Egyházi unió . . . . 184
S ! Í
lap.l
lap.
jTaubner, Hegel bölcseikéSmid K., Ifjúságul érd. iro­
185; dése
199
mányai
Slancsics, Rényképek . . . 187,Tavassy, Levelek Erdélybe 199
187 Teichengräber, Nevelési em— Pazardi
187
léklapok
200
— Népkönyv
Sleinacker, Lt'ány. nevelése 188 Térey, Elmélet és szemlélőd. 200
188 Tóth F . , Helv. hilv. superint.
— Női hivatás
204
— Tapaszt, a' nőnev. mez. 189J életrajzai
Trevern, Angol egyház . . 205
Szabó I '., Sir Humphry Havi
205
191"Tünemény
vizsgálódási
193 Udvardy I., Katii, egyházi
— R., Nők világa
jogtan
206
192
— Coelibalus
206
SzalayI., Vegyes házasság. 192 — Protestantismus
206
192 — Őszinte szózat
Szárics, Lélektan
207
Széehy, Nevelés 's oktatástan 193 Uj évi gondolatok
Útmutatás a' kereszt, vallás
Székács, Ág. hilv. egyház
előadására .
208
193
névtára
211
Székely M., Gondolkozáslan 194 Vegyes házasságok
— S . , Unitária vallás . . . 194 W a r g a , Vezérkönyv az ele­
mi nevelésre
217
Szeremlei, Uj philosophia . 195
195 — Elemi nevelés alapvona­
— Neveléstan
tai
217
Szilasy, Nevelés tudománya 195
Szontagh, Propylaeumok. . 196 Wargha CL) Kisdedóvó inté­
196
zetek .
217
Szőnyi, Alaktan
225
— Prot, praeparandia . . . 197 Zsoldos, Életpálya
Szótár (Philosophiai mű-) . 197] — Erkölcstudomány . . . . 225
1
r
b)
lap.
Beöthy (E.) und der Bischof
von Grosswardein . . . .
Dolezsalek, Nachrichten über
das Blindeninslitut . . . .
— Ansichten über Blinde .
— Erlebnisse der BlindenErz. Anstalt
Einige Worte über Klein­
kinderschulen
Elias Tibiscanus, Religionsbeschw. der Prot
Lampe, Hist, eccl. réf. in Hun­
gária
Lenhossék, Üarst. d. menschl.
Gemüths
lap
Mailálh, Mnemonik
124
15 — Religionswirren in Un124
45 Muslay, Vereinigung aller
Religionen
137
46
Petőcz, Das Unmoralische
der Todesstrafe
152
46
Protestantismus, Magyarism.,
50
Slawism.
159
Ribini, Memorabil. eccl. Aug.
51
conf.
166
Salagii, De statu eccl. pann. 173
182 Steinacker, Erz. u. Unt. der
weibl. Jugend
188
116 Worte über die Bischöfe Ung. 222
35*
C)
lap
4 Gerando, Perfectionnement
Ancillon, Du juste milieu .
6
Arpentigny, Chirognomie .
moral
Baader, Revision der WisGerlach, Anglican. Kirche .
senschaft
8 Gervinus, Mission d. DeutschBentham, Déontologie . . . 15
kalholiken
Bericht über den öffentlichen
Geschichte und die Prophet.
Unterricht in Russland . . 16 Gisborne, Duties of the fema17
le sex
Bibel
Biedermann, Deutsche PhiloCorres, Kirche u. Staat . . .
18 — Dom von Köln . . . . . .
sophie
Biot, De I' abolition del' esGuizot (Mme) L' écolier. .
clavage
19 Gulzkow, Philosophie der
Björnstjerna, Theogon., PhiGesch
los. &c. der Hindus . . . . 19 Hacke, Aus den Pap. eines
Blumröder, Die Religion. . . 20
Verstört)
Boost, Gesch. und Propheten 21 Hamilton, Oeuvres
Boussard, Les leçons de RuHarnisch, Preuss. Volks22
bens
schulwesen
Brougham, Opinions . . . . 23 Harris, Mammon
.
— Gott u. Unsterblichkeit . 23jHaupt, Beredsamkeit . . . .
Burdach, Anthropologie . . 26 j Hauptsätze der kath. GemeinChateaubriand, Génie du
I de zu S c h n e i d e m ü h l . . .
christianisme
31 Heinsius, Schule u. Leben
Colebrooke, Heil. Schriften
— Pädagogik
derlndier
33 Hume, Philos. Works . . .
Convers. Lexicon f. das kath.
Instruction publique en Autr.
Deulschl
34 Jobart, De la propriété de
Courier, Oeuvres
35
la pensée
Cousin, Cours de Philosophie 35 John, Aesthetik
— Institut, publ. én Hollande 36 Kalholicismus u. Prolest, in
Czerski
39
Oesterr
Demokritos
41 Keith,Demonstration of christ.
Deutsch-kath. Kirche . . . . 43
religion
Dictionnaire des sciences Phi— Evidence
losoph
44 — Erfüllung des prophet.
Dupuis, Ursprung des Cultus 48
Schriftwortes
Frauenstädt, Sendlings VorKröger. Waisenfrage . . . .
lesungen
62 Krug, Philos. Wörterbuch .
Friedrichs des Grossen W e r — Gesammt. Schriften. . .
ke
63 Lamennais, Affaires de RoGagern, Resultate der Sittenme
geschichte
64 — Philosophie
68
69
69
70
72
73
73
76
76
78
79
60
80
81
81
82
82
89
91
95
95
98
99
99
99
109
109
109
Hl
Ill
lap.
Langenschwarz, Aus den
Pap. eines Jesuiten. . . .
Lauvergne, Letzte Stunden
u. der Tod
Lenormant, Associations r e ligieuses
Luthers Werke
Luther u. Rom
Lützelb erger, Jacototschule
Lysiae Orationes
Marbach, Gesch. der Philosophie
Marcet, Mémoires d ' u n j e suite
Mendelssohn, Sämmtl. Werke
Menzel, Mytholog. Forschungen
Michelet, Du prêtre, de la
femme
Monachologia
Montaigne, Les essais . . .
Montesquieu, Oeuvres . . .
Müller (W.) Altdeutsche R e ligion
Münch, Kath. Kirche . . . .
Nagel, Real-Schulwesen in
Deutschland
Napoleon, Oeuvres
Naumann, Der Tod
Pascal, Pensées
Paulus, Unterricht und E r ziehung
Pfafßus, Schule und Kirche
Pflanz, Relig. und kirchl. L e ben in Frankr
Posaune über Hegel . . . .
Prisme, (Le)
Questions sur l'encyclopédie
112
114
116
121
121
121
121
125
125
125
128
12S
129
133
133
133
135
136
137
139
139
148
149
153
153
157
159
160
Quetelet, sur 1' homme. . .
Quinet, Du génie des religions
Ronge
Rousseau, Oeuvres compl..
— Philos. Werke
Ryno, Proteste gegen den
Protestantismus
Sarlorius, Organon des vollk.
Friedens
Sause, Einrichtung d. Schulen
Schaller, Gesch. der NaturPhilosophie
Schröter, Gedanken Clemens XIV
Sixt, Gesch. der Kirchen in
der Wüste
Sporschill, Abfall d. DeutschKatholiken
Theiner, Erzwung. Ehelosigkeit
ThrahndorfT, Sendling und
Hegel
Troxler, Schulunterricht der
Jesuiten
Vollmer, Wörterbuch der
Mythologie
Wander, Volksschule. . . .
Weawer, Der Puseysmus. .
Weber (G.) Gesch derakath.
Kirchen
Werner, Gymnastik
Wessenberg, Kirchenver' Sammlungen
Wo ist Licht u. Freiheit?. .
Wohlfarth, Das kalh.Deutschland
Zschokke, Eine Selbslschau
lap.
160
161
168
170
170
172
174
174
175
180
185
186
201
205
205
214
216
217
217
218
219
221
221
225
IV.
Történelem. Életirás. Emlékiratok. Oklevéltan. Érmelan.
Czimertan. Genealógia.
a.)
Academiai gyász
Ajlay, Világ történetei . . .
Bajza, Új Plutarch . . . • .
Balogh P . , Hahnemann . . .
Bartay, M. 0 . P r í m á s a i . . .
Bertha, Országgyűlési tárcza
1830
Bethlen I., II. Rákóczy Gy.
ideje
Bizoni, Magyarok ázsiai e m ­
léke
Budai, M. 0 . polg. históriá­
jára való Lexicon . . . .
— M. 0 . históriája
Caraccioli, Ganganelli XIV.
Kelemen életrajza ( K o ­
vács P.)
Csengery, M. szónokok és
slatusférfiak
Czech, Győr vmegye főispán­
jairól
•
Decsy, A' m. sz. korona histó­
riája
. . . . .
Dobsa, Az 1848. évi franczia
forrad
Dugonics, Nevezetes hadive­
zérek
Egressy, Törökországi napló
Fejér, Honi városaink b e ­
folyássok
— Kunok
— Kazárok
lap.
lap.
1 Fessier, Aristides ésThemistokles (Vizer)
59
2
59
8 — Pannónia (Zeyk) . . . .
9 Földváry, Magyar királynék
koronázása
61
11
Gévay, Gyarmati békekötés 71
71
15 — Szőnyi békekötés . . . .
— Budai pasák
71
17 Hermáim, Éjszakamerika tört.
(Velenezei)
83
19
(Sasku)
83
Horvát I., Pest város Ofen
24
nevéről
87
24 — M. 0 . régi nemzetségeiről 87
— Szlavinokról
88
Horváth M., Gr. Nádasdy T.
29
élete
88
— Magyarok története . . .
88
37 Hunfalvy, Egyet, történelem 90
Huszti, 0 és uj Décia . . . .
90
90
39 Illés L., Világtörténet . . .
Illés és Szekrényesy, I. F e ­
rencz (Meynert ut.) . . .
90
40
— Napoleon
90
45 Jablanczy, Átalakulásunk tör­
ténete
92
47 Jászay, A' m. nemzet napjai 93
49 Jerney, a' Jászkürtről
)
— Kaukázusi avar. éskun-f
58
ságiak
> 95
58 — Szegedi felirat
i
58 — Keleti utazása
j
lap
Kassics, Ërdemkoszomk . . 98 Podhradczky, Buda és Pest
városok
155
Kléh, Pesti forradalom . . 102
Klio, (Szilágyi F.)
103 — Pázmány Péter élete . . 155
— Sz. László király . . . . 155
Kölesy és Melczer, Nemzeti
155
Plulárkus
104 — Szlavóniáról
Robertson, Amer, históriája
Konkoli-Thege, 1840. orsz.
(Tanárky)
167
gyűlés
105
Könyvtár (Történeti) . . . . 105 Schimmer, Franczia lázadás 177
Schultz, Tört. zsebkönyv . . 180
Kovacsóczy, Sz. János lovag­
Világlört. elbeszélések . 180
rendje
107
Somsich, Angol forradalom
Krónika a' mohácsi veszede­
(Guizot ut.)
186
lemtől 'stb
109
Lányi, M. nemzet történetei 113 Szász, 1S31. eszt. történetei 192
Lassú, Világtörténetei . . . 113 Székely S., Világtörténetek . 194
— Merkur
113 Szilágyi S.,M. forrad, féríiai 195
— M. forrad, napjai . . . . 195
Luczenhacher, Szerb zsu­
pánok pénzei
121
— — adattár
195
Naplója a' magyar ország­
története . . . . 195
gyűléseknek
139
Magyar nők forrad, éleNapoleon élete (Hazlilt ut.) . 139
léből
195
Nemzeti örömemlék . . . . 140 Szőgyény Zsigmond életrajza 196
Ötvös, Rejtelmes levelek . . 146 Tatay J., Szent István emléke 199
Overné, kapitány kalandjai 146 Titus, Magyarország 1846. 203
Pakróczy, Töredékek a' sz.
Történettudom, pályaműnk. 203
előidőből
146 Tratlner, Jégszakadas 1838. 205
Ujj, Kun történetek . . . . 207
Palugyay, Werbőczy élet­
rajza
147 Vállas, Nemz. encyclopaedia 210
Vasváry , Történeti névtár . 210
Patachich, Tört. jegyz. Pest
városról
149 Ventura, Gyászbeszéd 0 '
Connell felett
211
Péczely, Magyarok történet. 150
Világ közöns. históriája . . . 212
P e r g e r , Bevezetés a' diplo­
„
matikába
150 Vir'ío-R (H-András bullája)
(Sz. Mária képéről) *
— A' magyar és hazája r é genten
150 — Magyar századok . . . . 213
Perlaky D., Történeti adatok 150 Wenzel, Frangepán Kr. vei.
fogsága
218
Pest városa tanácsa tagjai­
nak jegyz. (1767—1834.) 151 Záborszky, Lengyelorsz. ha­
Petrovits, M. 0. történetei
nyatlása
222
táblákban
152
9 |
l A
b)
Benigni, Aus der Gesch. Sie­
benbürg
Bethlen W., Hist, de reb.
Transsylv
Bilder aus dem Honvédleben
14 Bonfinii, Rer. hung. Decades
Calalogus numorum Inst.
17
Széchényiani
18
21
30
lap.
Istvánfíi, Regni Hung. hist. 91
32 Katona, Hist erit. Hungáriáé
32
ducum
98
regum
98
48 Kemény J., Notitia Archivi
Albensis
100
100
49
Deutsche Fundgruben
Kereszlury, Episcopatus M.
52
Varadiensis
100
52 Kollár A., De orig. potest,
legisl. circa sacra regum
53
57
Hung
104
Kossuth und die Revolution 106
57 Kovachich, Nova Ung. P e riódus
107
58 — Vestigia Comitiorum . . 107
— Suppl. ad Vest. Com. . . 107
58 _ (Indices in Décret. Com.)
(Lineam.
apparatuum)
58 Lehoczky, Regni Hungáriáé
Status & Ord
114
w
Lenk v. Treuenf., Stammbuch
der Könige v. Ungarn . . 116
59
68 Lucii, De regno Daim. &
Croatiae
120
68
68 Mailáth, Der ung. Reichstag 1830
. . . . . . 124
70 Mikóczi, Otiorum Croatiae
liber
130
70 Murgu, Wallachen
136
Nachl. auf dem Felde der
71
ung. Gesch
137
71 Oláhi, Hungária & Atila. . 144
73 Pevtingeriana Tabula itinej raria
152
79 Podhradczky, Chronicon Budense
155
80 Pray, História regum Hung. 158
Baltkay, Memoria reg. et
83 banorum . . .
163
Roth, Sprachkampf in Sie85
benbürgen
169
Rückblicke auf Ungarns Zu85 stände
170
lap.
Chronicon Budense 1. / W -
hradczky
— Fuchsio-Lupino-Oltard .
Dussieux, Sur les invasions
des Hongrois
Eder, Scriptores rerum transilv
Endlicher, Monumenta Arpadiana
Engel, Gesch. von Servien
— Gesch. des ungr. Reichs
Fejér, Codex diplomaticus .
— Dissertaliones in res Hng.
vet
•
— Authentia & vis probandi
dipl
— Aborigines & incunab.
Magyarorum
— Joannes Corvinus de Hunyad
i n
U n
a r n
1 8 4 9
Feld7U£T (
S
J
1-eldzug ( E n östcomment.)
Fessier, Gesch. der Ungern
Gerando, Origine des hong.
— Transsylvanie
— Siebenbürgen
Geschichtl. Beweise, über
die röm. Päpste
— Fragmente aus dem ung.
Staatsleben
Gévay, Legalio Joannis H o berdanacz
— Urkunden u. Actenstiicke
Görgey — Klapka
Hammer, Gesch. der Pest
im Banate
Haner, Script, rer. hung.
et transsilv
Herczegi, Aus d. Tagebuche
eines ung. Arztes
Histoire des revolutions de
Hongrie
• . •.
História dell' anni imperiali
contro ribelli
5
8
Schönwisner, De ruderibus
in solo Budensi r e p . . . .
— Antiqu. & hist. Sahariens,
libri
Schwartner, De scultetiis .
Spányik, Oratio in mem.
Franc. 1
Szász, Sylloge tractatuum .
lap. I
Szenen und Bilder aus dem
179 I ung. Rev. Kriege
Tabletten ( U n g a r i s c h e ) . . .
179 Türkenkrieg 1683—99 . . .
182 Wagner C , Analecta S c e pusü.
186 — Diplom. Com. Sárosiensis
192 Zarka, Palatini regniHung.
l a
P-
194
198
206
215
215
223
C.)
Abrantés, Mémoires sur la
restaur
— Histoire des salons de Paris
Actes du Congrès de Vienne
Affaires d'Orient
Aktenstücke des Vereines zum
Schutze deutscher Einwanderer in Texas . . . .
Algier von 1830—37 . . . .
— (Rückblicke auf — ) . .
Allonville, Mémoires secrets
Älteste und alte Zeit . . . .
Anspach, Memoirs
Archenholz, 7jährig. Krieg
Arndt, Vergl. Völkergesch.
Aschbach, Geschichte Kais.
. Sigmunds
Athen (der 3-te September
1843 in — )
Audin, Gesch. Calvins . . .
Aufzeichnungen eines nachgebornen Prinzen
Baird, Gesch. der Mässigkeits-Gesellsch. in NordAmerika
Bancrofft, Gesch. der Staaten
vön Nordamerika
Barante, Histoire des ducs
de Bourgogne
Barbet, Régne deLouis XVIII.
Barrière j Bibliothèque des
mémoires
Barth, Teutschl. Urgeschichte
Barthold, Persönlichkeiten in
1
Casanovas Memoiren . . .
1 Bauer Br., Geschichte der
1
Politik des 18-ten Jahrh.
2 Bayle-Gottsched, Hist, und
crit. Wörterbuch
Bericht über die Kriegsope2
rationen der russ. Truppen
3 in Ungarn
3 Bernd, Wappenwesen der
3
Griechen und Römer . . .
3 Biedenfeld, Ritterorden. . .
4 — Heraldik
5 Bignon, Hist, de France . .
5 Bingham, Der Krieg mit
China
6 Biographie portative univ. .
Biography and obituary. . .
6 Blanc, Hist, de la révol.f ranç.
7 — Hist, de dix ans
Bohlen, Das alte Indien . .
7 Bonaparte L. Mémoires, . .
— Révol. de Brumaire . . .
Bruyère, Caractères . . . .
8 Bûchez, Hist. pari, de la
révol. franc
10 Buchholtz, Geschichte Ferdinands 1
10 Bulgarin, Russlands Gesch.
10 Bunsen, Aegypten
Burckhardt, Kais. Joseph II.
11 — Allgem. Geschichte der
neuesten Zeit
11
36
11
12
12
16
16
18
18
18
18
18
19
19
20
21
21
21
24
24
24
26
26
26
Bussy, Lettres
Capeflgue, Hist, de Phil.
Auguste
— Jacques II
— Hist, de la F r a n c e . . . .
— Hist, des Juifs
— Hist, de Henri IV
— Richelieu, Mazarin etc. .
— Gouvernements de juillet
— Hugues Capet
— Les hommes d' état de
r Europe
Cappelle-Lafarge, Mémoires
Carlyle, French revolution .
— Cromwell . . . . . . . . . . .
Casanova, Mémoires . . . .
Champollion-Figeac,Aegypt.
Chateaubriand, Congrès de
Vérone
Chesterfleld-Stanhope, Lett.
Chmel, Handschriften der
k. k. Hofbibliothek . . . .
Chronicon Gotwicense . . .
Clauzel, Explications . . . .
Cloquet, Lafayette
Cochelet-Parquin, La reine
Hortense
Collection des tabl. hist, de
la révol. franc
Commentar zur russ. Darst.
des ung. Rev. Krieges 1.
Feldtug.
Corpus Byzantinae Historiae
Correspondance de F r é déric II
Cortés á Cadix 1842 . . . .
Crusenstolpe, Cari Johann
und die Schweden . . . .
Dahlmann, Gesch. derengi.
Revolution
Damas, Napoleon
Damitz, Geschichte des Feldzugs 1815
lap.
27 Dampmartin, Mémoires sur
la révol
40
40
28 Daru, Hist, de Venise . . .
41
28 Delécluze, Florence
28 Denkwürd. über den Bürger28 krieg in N o r d s p a n i e n . . . 41
28 Dessauer, Gesch. d. Israeliten 42
28 Diary of the thimes of George
. 43
28 IV
44
28 Dictionnaire historique . . .
Diezmann, Staatsmänner u.
45
28 Diplomaten
45
28 Dinesen, Abdelkader . . . .
29 Dolgorouky, Familles de la
Russie
46
29
29 Droysen, Freiheitskriege . . 46
31 Dumas, Souvenirs de g é néral Dumas
47
31 Dumont, Hist, des empereurs
romains
47
31
Eaton, Leben des General
32 Jackson
49
32 Eichhorn, Geschichte der drei
letzten Jahrh
50
33
33 — Weltgeschichte
50
Emiliane, Ruses et fourbe33
ries des prêtres
51
Este (Charles d')
54
34 Fabre, Siege de Missolonghi 55
Falckenskiold, Mémoires . . 55
Fallmerayer, Abstammung d.
Griechen
56
F a n e , Kriegsschauplatz in
35
Indien
56
Farr, Reminiscences of the
35
Spanish war
56
35 Fétis, Biographie des musiciens
59
36 Fiedler, Geschichte desröm.
Staats
59
39 — Geogr. u. Geschichte von
39
Alt-Griechenl
59
Fievée, Correspondance avec
39
Bonaparte
60
Fischer, Das Jahr 1839 . .
Förster, Höfe und Cabinete
Europas
— Friedrich Wilh. 1
— Wallensteins Process . .
Frédérique Sophie, Mémoires
Friedländer, Münzen d. OstGothen
Friedrich und Napoleon . .
Gaillardet, Mémoires du chev.
d' Eon
Galerie des contemporains .
Galerie Napoléonienne . . .
Gauger, Die Malteser. . . .
Gaupp, Germ. Ansiedlungen
im Rom. Westreich . . .
Geheimen Beschl. der Wien,
Konferenzen
Geijer, König Gustaf III,
nachgel. Papiere
Genealog. Taschenbuch . . .
— der deutsch, gräfl. Häuser
— hist. stat. Almanach . . .
Gentz, Mémoires
Geschichte der aussereurop.
Staaten
— der const, und revolut.
Bewegung in Deutschi. . .
— der europäischen Staaten
(Heeren-Ukert)
— der Staaten des Altherth.
und Mittelalters
— der polnisch. Emigration
— unserer Tage (Freymund
& Mährlen)
Gförer, Geschichte Gustav
Adolfs
— Allg. Kirchengeschichte .
— Gesch. der Carolinger .
Gibbon, History of the decline of the roman empire
Gioberti, Neuen Jesuiten . .
Gisquet, Mémoires
Goehring, Polen
lap.
60 Golovine, La Russie . . . .
Granier de Cassagnac, Hist,
des classes o u v r i è r e s . . .
61
61 — Gesch. der arb- Classen
61 — Hist, des classes nobles
62 Grant, Nestorianer
Gross-Hoffinger, Lebensge63 schichte Joseph II
63 — Alleinregierung Joseph II.
— Urgesch. der Österreich.
Länder
65
65 Guilbert, Hist, des villes de
65
France
66 Guizot, Essais sur 1' histoire
de France
66
Cours d'histoire moderne
— Histoire de la révol. d'
Angleterre
67
— Monk
67 — Washington
67i — Hist, du gouvern. représent
67
67 Gützlaff, Gesch. des chi68 nesischen Reichs
Halliwel, Freimaurer in Engl.
69 Hammer J. v . , Geschichte
des Osman. Reichs . . .
691 Hammer-Purgstall, Gemäldesaal
6 9 | — Gesch. der gold. Horde
— Geschichte der Ilchane .
7 0 | — Siegel der Araber . . .
70 Harwood, Memoirs of lord
I Brougham
70 Heeren & Ukert 1. Gesch. d.
73
73
73
74
73
74
74
74
75
76
76
76
76
76
76
77
79
79
79
79
79
81
I europ. Staaten.
71.Heister, Die Zigeuner
71 Heller, Das enthüllte Russl
71 — Russland 1844
Henningson, Feldzug unter
71
Zumalacarregui
72 Hermes, Entdeckung von
72
Amerika
72 Histoire de la restauration .
36*
82
82
82
83
84
85
Hope, Anastasius
Hormayr, österr. Plutarch .
— Taschenbuch
— Wien
— und Mednyánszky, T a schenbuch
Huber B . , Otto v. Freysing
Jésuites (Constitutions des)
Kapff, Freih. v. Degenfeld .
Karamsin, Gesch. des russ.
Reichs
Koch E . , Mémoires de 1814
— M., Gesch. Österreichs
Kogalnitchan, Hist, de la
Valachie
• ...
Koltenkamp, Gesch. d. neues.
Zeit
— Unabhängigkeitskampf .
Kraft, Neuer Plutarch . . .
Kritik Raumers: England .
Kugler, Gesch. Friedrich d.
Grossen
Lacretelle, Hist, de France
Lafayette, Mémoires . . . .
Lamartine, sur la question
d' Orient
— Hist, des Girondins . . .
de la Restauration .
L a n g , Memoiren
Lange, Gesch. der Städte
Deutschi
Lanz, Chronik des En R a mon Muntaner
— Correspondenz Karls V.
Las Casas, Memorial de St.
Helene
Lebas, Gesch.von Schweden
Ledebur, Zeugnisse eines
Handelsverkehrs mit dem
Orient
Ledru-Rollin, Décadence de
r Angleterre
Lefebvre, Hist, des cabinets
Lelewel, Betracht.über Polen
lap.
Lelewel, Polen
115
Leo, Gesch. des Mittelalters 116
Lerminier, Étude d'histoire 116
— Cours d'histoire . . . . 116
Lichnovszky, Gesch. des Hauses Habsburg
118
87
89 Lingard, Gesch. von Engl. 118
95 Lorentz, Allg. Geschichte . 120
97 Lossau, Feldzüge Friedrichs
des Gr
120
97 Luther, Mémoires (Michelet) 121
103 Macchiavelli, Florent. Gesch. 122
103 Magazin für Geschichte . . 122
JManzoni, Hist, de la colo125
103 nie infame
Martens, Recueil des traités 126
106 Méllin, Gesch. Schwedens . 127
106 Memoiren aus Algier . . . . 127
108 Mémoires d' un homme d'
état
128
109
Memorabilien aus ÖsLNeuzeit 128
109 Menzel, Gesch. d. Deutschen 12S
128
110 [Metternich
110 |Meyer (D.) Russische Denkmäler
129
110 Meynert, Gesch. Österreichs 129
I l l |Michaud,Hist. des Croisades 129
I l l Michelet, Histoire moderne . 129
112 — Hist, de la révol. franc. 129
— & Quinet, Des jésuites . 129
112 Minuloli, Ausgrabungen von
' Münzen
131
113 Mommsen, Römische Tribus 133
133
113 Monumenta Boica
Monuments des victoires des
133
113 français
114 Morel, Ermordung des P.
Thomas
'134
Muchar, Gesch. von Steyermark
134
114
Müller (F.) Die polit. Idee
im Alterthum
135
114
114 — Die Deutschen-Stämme 135
115 — (J. v.) Sämmtl. Werke 135
lap.
87
87
87
87
lap.
Pfister, Krieg von Morea . 153
Müller (K. 0.) Gesch. helleni135 Pipitz u. Funk, Bibliothek
scher Stämme
ausgew. M e m o i r e n . . . . 154
— (W.) Gross-Nowgorod . 135
Plutarch, Biographien . . . 155
Münch, Gesch. der neuest.
135 Polignac, Études historiques 156
Zeit
— u. Bacherer, Taschenb. 136 Poujoulat, Hist, de Jerusal. 158
Pouqueville, La Grèce . . . 158
— Denkwürdigkeiten
der
158
letzten Jahrh
136 — Griechenland
Napoleon, Mémoires . . . . 139 Prescott, Conquest of Peru 158
— Funérailles
139 — Eroberung von Mexico 158
Rahden, Cabrera
162
Nettement, Mémoires de
Wanderungen eines alten
duch. de Berri
140
Soldaten
162
Neumann, Gesch. des engl.
chin. Krieges
140 Random recollections. . . . 162
Niebuhr, Rom. Geschichte 141 Ranke, Fürsten u. Völker . 162
— Nachgelass. Schriften . 141 — Deutsche Geschichte . . 162
Raumer, Gesch. der H o — Gesch. des Zeitalters d.
henstaufen
163
Revol
141
— Gesch. Europas
163
Niemcewicz, Gefangenschaft
zu Petersburg . . . . . . 141 — Beitr. z. neueren Gesch. 163
Norvins, Hist, de Napoleon 142 — Hist. Taschenbuch . . . 163
163
Nothomb, Revolution Beige 142 — Italien
— England
163
O'Connell, Life and speeches
143 — Vöries, über die alle Geschichte
163
Österreich unter Franz I . . . 143
— im Jahre 1840
143 Raynal, Hist, des Européens
dans les deux Indes . . . 163
Panagel, Établissement m o narch, de Napol
146 Rehfues, Bernai Diaz del
Castillo
164
Palacky, Der Mongolen Einfall
146 Reibisch-Kottenkamp, Rittersaal
164
Papadopoulo-Vretos, Mémoires sur Capodistrias . 147 Robertson, Hist, of emp.
Charles V
167
Pecchio, Lettres hist, sur le
168
Portugal
149 Robespierre
Röhrmann, Der sittl. Zustand
Pellegrino, Relig. unterv. Berlin
168
schied der röm. Patricier
u. Plebejer
150 Rosoir, Histoire Romaine . 169
P e p é , Mémoires de 1' Italie 150 Rotteck, Allg. Geschichte . 169
Perceval, History of Italy . 150 — Gesch der neuest Zeit 169
Pertz, Monument. Germaniae 151 Roux de Rochelle, Gesch.
v. Nordamerika
170
Peschek, Gesch. der Gegenreform, in Böhmen . . . 151 Ruch, Mol--walach. Zustand. 170
Rüder, Geneal.-stat. HandPetermann, Neuest. Reforbuch
171
men des Osman Reiches 151
lap
Rufenden Stimmen in SmäThierry, Lettres sur 1' hist,
land
171
de France
201
Russie (La) en 1844 . . . . 172 — Oeuvres
202
Saint-Hilaire, Napoleon . . 172 — Temps mérovingiens . . 202
— Priest-, Hist, des Jesuit. 172 Thiers .Hist d e l à rev. franc. 202
— Simon, Mémoires sur
du Consulat. . . . . 202
Louis XIV
172 Thiersch, État actuel de la
Salvador, Hist, de Judée &
Grèce
202
de Jerusalem
173 — Taschenbuch der neuest.
Schels, Kaiser Leopold I I . . 176
Geschichte
202
Schimmer, Wien
177 — Apologie eines PhilhelSchlosser, Gesch. des 18. u.
lenen
. . 202
19. Jahr
178 Toréno, Hist, de la guerre
— Weltgeschichte
178
d'Espagne
203
Schneidawind, Karl Erzh.
Touchard-Lafosse, Chroniv. Ost
178
ques des Tuileries
204
Schneller, Österreichs EinTraditionen zur Charakter.
fluss auf Deutschi
179
Österreichs
205
— Hinterl. Werke
179 Tschischka, Geschichte der
Schnitzler, Geh. Gesch. RussStadt Wien
205
lands
179 Unruhen in Böhmen . . . . 207
Schöning, G. F. M. Hans Ad.
Varnhagen v. E n s e , Fürst
Blücher
210
v. Schönings Leben . . . 179
Seidler, Brasiliens Gesch. . 183 — D e n k w ü r d i g k e i t e n . . . . 210
— Biogr. Denkmale . . . . 210
Siegmayer, Anmassungen d.
Päpste . •
184 Vehse, Tafeln der Geschichte 211
Simon, Angleterre en 1835 184 Venturini, Pragmat. Gesch.
unserer Zeit
211
Smitt, Gesch. des poln. Aufslandes
185 — Neue hist. Schriften . . 211
Vico, Mémoires (Michelet) . 212
Sor, Souv. du duc de Vicence
186 Victoires, conquêtes des français jusque 1792
212
Spittler, Gesch. der europ.
de 1 7 9 2 - 1 8 1 5 212
Staaten
186
Villemain, Cromvell . . . . 213
Sporschill, Gesch. der H o henstaufen
186 Villemarqué, Anciens Bretons 213
Ständewesen in Österreich 187 Wachsmuth, Allg. Geschichte 215
Strahlheim, Welttheater . . 190 — Hellenische Alterthumskunde
215
Strauss, Leben Jesu . . . . 190
Wappen-Almanach
216
Strombeck, Memorab. Karl
XIV
190 Weil (G.) Geschichte der
Chalifen
218
Suzor, La cour de Weimar 191
Tableau de 1' Europe . . . 197 Wilken, Gesch. der Kreuzzüge 220
Wilmarshof, Geschichte von
Teutschland u. die Donau
220
Mund
201 Böhmen
lap.
220 Zimmermann, Kriegsschau­
platz in Inner-Asien . . . 224
223 Zu-Bhein, Jahresber. des
hist. Vereins
225
223
223 Zustände der Russinnen . . 225
Wilthemius, Luciliburgensia
Zedlitz-Neukirch, Biographie
berühmt. Helden
Zeitgenossen
—
V.
Földirat. Statislika. Utazások. Helyrajzok. Népismer­
tetés.
Kalauzok.
a.)
lap. I
Albach-Gegő, Magyarorsz.
földleírása
Balajlhy, Munkács
Bende, Leírása a' földke­
rekségének
Cseresnyés, Somló hegyről
Csery, Engelhard Marton
tengeri utazása
Czilchert, Szliács
Fejes, Egri fürdők
Fényes, M.O. mostani állapota
— M O . statistikája . . . .
— M. 0. leírása
— Magyar birodalom . . .
— M. 0. geogr. szótára .
Gegő, Moldvai magyar t e ­
lepek •
Gorove, Nyugot
Haas, Baranya . . . . . . .
Haraszlhy, Utazás ÉjszakAmerikában
Hártó (Szokolay) Kecskemét
Hodor, Doboka vmegye . .
Hölbling, Baranya
Horváth B., Füred és a ' B a ­
laton
Horváth Z s . , Amerika es­
mértetése
2
8 — Cooknak utazása
Hoványi, Olasz ut .
14 Hrabovszky, Utazási rajzok
37 Illés B., Budai császárfúrdő
Irinyi József, Utijegyzetek
37 Kánya, Földrajzi oktatás.
39 Kis J., Utazások tárháza.
58 Kőváry, Székelyhonról . .
58 — Erdély statistikája . . .
58 Kubinyi F . , Amerika fel
58
födöztetése
59 Lamberg, Terra incognita
56 Láner, Statistika
Lassú, Francziaország . .
67 — Orosz birodalom . . .
73 — Lengyel királyság . • .
78 — Ausztriai birodalom . .
— Svéczia, Norvégia, Dánia
80 — Török birodalom
81 — Olasz statusok. .
85 — Algir
.
86 — Statistikára való bevezetés
Magda, M. 0. statistikai és
88
geographiai leírása . . .
lap.
88
88
88
88
90
91
97
101
108
108
109
111
112
113
113
113
113
113
113
113
113
113
Méhes, Uti j e g y z e t e k . . . .
Mérey, Levelek Némethonból
Michnay, Statistika
Mocsáry, Nógrád vmegye .
Paget Jánosné, Olaszhoni
utazás
Patachich, Pest város leírása
Pest. Egy tiszaháti magyartól
Pest. (Grimm V.)
Pongrác, Magyar utiképek .
Rádlinger, Európának most.
állapotja
Rajcsányi, Világegyetem. .
Ramóczy, Álladalomtan . .
lap.
127
128
129
131
146
149
151
151
156
161
162
162
Schoepf, Szliács
Sréter, Nógrádmegye . . .
Szemere, Utazás külföldön
Szirmay, Szathmár vmegye
Szőllősy, Napkeleti képek .
Tessedik, Utazás F r a n c i a ­
országban
TheonutazásaGörögországb.
Tóth L., Uti tárcza . . . .
Vályi, Magyarország leírása
Visegrád Albuma(Szerelmey)
Zádor, Geogr. kézikönyv. .
Zima, Statistika elmélete . .
179
187
194
194
196
201
201
204
210
213
223
224
b.)
Baranyay, Civitas Strigoniensis. . . . •
Bel, Notitia Hungáriáé. . .
Benigni, T r a n s s y l v a n i a . . .
— Statistik und Geographie
Siebenbürgens
Benkő J . , Milkovia
— Transsylvaniáé Principat.
Besse, Voyage en Crime &c.
pour servir á 1' hist, de
Hongrie
Bielek, Statistik Ungarns. .
Csaplovics, Topogr. Statist.
Archiv von Ungarn . . .
— Gemälde von Ungern . .
— Ungarns Vorzeit u. Ge­
genwart
— England u. U n g a r n . . .
Deutsch, Buziás
Dorner, Das Banat
Dorttinger, Wegweiser durch
Pesth
Eisner, Ungarn
Feldmann, Pesth u. Ofen .
Fischhof, Szliács
Gleig, Germany, Bohemia
and Hungary
Haussez, Alpes et Danube
10 Hering, Sketches on the
13
Danube
14 Hietzinger, Militärgränze . .
Hurter, Ausflug nach Wien
14
und Pressburg
14 Jankovich, Pesth und Ofen
14 Katancsich, De Istro ejusque
adcolis
— Orbis antiquus
17 — Istri adcolarum g e o 18 graphia vetus
Kronenfels, Juden in Ungarn
36 Lenk v. Treuenfeld, Sie36
benb. geogr. Lexicon . .
Linzbauer, Heilquellen von
36
Oren
56 Ludvigh, Reise in Ungarn .
42 Magyaren-Spiegel
46 Máthes, Arcis Strigoniensis
descriptio . • •
46 Mednyánszky, Reise auf dem
51 Waagflusse
58 Mineralbäder Ungarns . . .
60 Nagy Lud., Notitiae regni
Hungáriáé . . . . . . . .
72 Normann, Ungarn
81
83
84
90
92
98
98
98
109
116
118
121
123
126
127
131
138
142
lap.
Paget, Hungary and Trans.
— Ungarn u. Siebenbürgen
Pardoe, City of the magyar
— Hungarian castle . . . .
— Ungarn
Quin, Voyage down the
Danube
• . . . .
Raguse (duc d e ) , Voyage
en Hongrie
Richter (W.) Wanderungen
in Ungarn
146 Royembol, Centraikarpathen
146, Scheint, Szekler . . . . . .
147 Schwartner, Statistik von
Ungarn
147
147 Schwarzott, Herkulesbäder
Sigmund, Füred
160 Statist.-geogr. Beschreibung
Ungarns. . . •
161 Szirmay, Comit. Ugochensis
Thouvenel, La Hongrie . .
167 Uhl, An der Theiss . . . .
lap.
170
176
181
182
184
188
196
202
206
c)
Acht Wochen in Syrien . .
Ancelot, Six mois en Russie
Andrée, Polit. Erdbeschreibung
Arndt, Wanderungen um
Godesberg
Arnim, Flüchtige Bemerkungen
Artaud
Anaua
( I t a l i e
( d ( J
J a
m
^
s i c ü i e )
*
Aubignose, La Turquie nouvelle
Austriaca
Back, Reise durch NordAmerika
Balbi, Géographie
Berghaus, Länder- u. Völkerkunde
— Almanach
— Annalen
Beurmann, Afghanistan . .
Bibliothèque des Voyages .
Bilder-Magazin für Weltkunde
Bildliche Statistik
Björnstjerna, Britt. Reich
in Ostind
Blasius, Reise in Russland .
Boué, La Turquie
1 Braun J. M. Wanderungen
in Griechenl
22
4 Bulgarin, Russlands Statist. 24
Bürck, Magellans Reise um
die Erde
26
4
— Reisen Marco Polos . . 26
6 Burne, Bukhara
27
— Kabul
27
6 Cannabich, Handbuch der
28
Geogrb6
Cams, England u. Schottland 29
30
Ceylon
6 Chaho, Heise in Navarra . 30
7 Chevalier, Amérique du Nord 31
Danilewszki, Kaukasus . . . 40
8 Délices de la F r a n c e . . . . 41
9 Denham, Travels in Africa 41
Denis, Brasilien u. Guyana)
16 — Famin: Columbien und) 41
Guyana
)
16
16 Derschau , Finland
41
17 Desor, Besteig, des Jungfrauhorns durch Agassiz 42
18
Downing, Tan-Kuei, od. d.
Fremdling in China . . . 46
18
18 Dubois, Voyage autour du
Caucase
47
19 Dumont d' Urville, Voyage
autour du monde . . . .
48
20
22
Voyage au pol sud . 48
37
lap.
Hamm, Die Schweitz . . .
79
Hansen Ost-Europa
80
48 Hartwig, Rriefe aus Tirol . 81
81
49 Haxthausen, Russland . . .
50 Heeringen, Reisebilder aus
Süd-Deulschl
81
51 Hegewisch & Ebeling, Amerikán. Magazin
82
53 Hoffmann (K. F. V.) Hertha . 85
Hoffmeister, Briefe aus Indien 86
56 Hogguer, Reise nach Lappl. 86
Hügel, Kaschmir . . . . . .
89
61 Humboldt A., Asie centrale . 89
Janin, Voyage en Italie . . .
92
64 Jenny, Handbuch für Reis, in
65
Österr
95
65 Kapp, Italien
97
65 Klingen, Russische Zustände 103
66 Koch K., Wanderungen im
Oriente
103
66 Kohl, Reisen in Südrussland 104
68
Petersburg
104
Oslseeprovinzen
104
69
Hundert Tage in Österr. 104
Irland
194
69
Schottland
104
Rriltische Inseln . . . . 104
75 — England u. Wales. . . . 104
Dänemark u. Schlesw.75
75
Holslein
104
75 Köhler, Heilquellen-Lexicon 104
Laing, Reisen in Schweden 111
75 Lantier, Voyages d' Antenor 113
Laube, Französ. Lustschlöss. 112
75 Lavergne, Chateaux et ruines
75
de, France
114
78 Lcwald, Reise-Handb. nach
78
Italien
117
London
119
78 120
78 Ludecus, Reise durch Me79
xico •
121
Lurine, Rues de Paris . . . 121
79 Mac-Carthy, Diction, géogr. 121
lap
Duplessy, Le guide sur les
chemins de fer de la Belgique
Ebel, Voyageur en Suisse
Eichthal, Les deux mondes
Eisner H., Gesch. der Reisen
u. Entdeck
Engelmann, Geographie in
Briefen
Farnham, Felsengebirge am
Oregon ( G e r s t ä c k e r ) . . .
Fowler, Drei Jahre in Persien
Gail, Erinnerungen aus Spanien
Gall, Paris und seine Salons
Gallelti, Weltkunde
Garnba, Lord Byron en Grèce
Gardner, Reisen in Rrasilien
Gauting, (Eremiten von)
Reise nach dem Orient . .
Georgii, Alle Geographie. .
Gerstäcker, Regulaloren in
Arkansas
— Wanderungen in das
Oregongebiet
Guer, Moeurs & usages des
Turcs
Guérin, Navigateurs français
Guéroll, Sur 1' E s p a g n e . . .
Guide through Birmingham
Guide to Hamplon-Courl
palace
Guide book Ihrough Portsmouth
Gutzkow, Briefe aus Paris
Hahn-Hahn, Orient. Briefe
Haidinger, Wien . . . . . .
Hailbronner, Gartons eines
deutsch. Touristen . . . .
— Morgenland u. Abendland
Hall, Schloss Hainfeld . . .
Hamilton, Reise in KleinAsien
lap.
Possard, Die Russ. OslseeMac-Culloch, Statist, of the
Provinzen
british empire . . . . . . 122
Prokesch (von Osten) Aus
Marchand, L' étranger à
dem Orient
Paris .
• 125
Marlinszky, Kaukasus. . . . 125 Quinet, Espagne
Marmier, Islande
125 Quitzmann, Über den Orient
Raffelsperger, Geograph.Marx, Erinnerungen an E n g land
stat. Lexicon
126
Ramon de la Sagra, Cinq
Mérimée, Voyage dans l'ouest
de la France
mois en Amérique . • . .
128
Realis, Die Juden in Wien .
Meyer (G.) Reise durch die
Schweiz
129 — Die k. k. Burg . . • . .
— (W.) Reisen in Südafrica 129 Reden, Eisenbahnbuch. • .
Michelis, Völker der Südsee 129 Reichards Passagier . . . .
Möller, Geogr.Handwörterb. 132 Rhein (Der)
Mordtmann, Marokko . . . 134 Ries, Carlsbad, Oesterreich
Morgan, La France . . . . 134 Ritter, Erdkunde
—
U.
a
135 — Colonis. v. Neu-Seeland
Müller (K. A.) Statist Jahrb. 135 — Nil-Quell-Land
Neigebaur, Handbuch für
— Geogr.-slat. Lexicon . .
Reis, in Deutschi
140 Rossi,Entdeckungsreise nach
Nöggerath, Ausflug nach
dem Nordpol
Böhmen
142 Rolteck, Spanien u. Portug.
Notizen über das nordafrik.
Rückkehr (Die)
Küstenland
142 Rüge, Zwei Jahre in Paris
Österreich (Das pittoreske) 144 Rumohr, Reise in die Lomb.
Österr. Nation. EncycloRussegger, Reisen in Europa,
pädie
144
Asien und Afrika
Orlich, Reise in Ostindien
145 Schaubach, Die deutschen
Orloff, Voyage dans la France 145
Alpen
Panorama der österr. MonarSchimmer, Kaiserlh. Osterr.
chie
147 Schirnding, Die Juden in Ost.,
Pardoe, Bosphorus
147
Preussen und Sachsen. .
Paris
148 Schnilzler, La R u s s i e . . . .
Schottland in Bildern, (AlPetit (Le) Sittengallerie der
Nationen
152] lom, Bartlett)
Schubert, Slaalskunde von
Pfeifer (Ida) Reise nach
153] Europa
Skandinavien .
Pfeilschifter, S p a n i e n . . . . 153 Schütz, Allg. Erdkunde . .
154
Nippon
Planche, Danube
Plainer u. Urlichs, Rom. . . 155 Siefert, Akragas
Poeppig, Reise in Chile
155 Seitz, Geogr.-statisl. Hand— Mal. Atlas
155
Wörterbuch
Possard, Serbien . . . .
157 Sigmund, Gleichenberg. . .
37*
Isiebold,
157
159
161
161
161
162
163
163
164
165
166
167
167
167
167
167
169
170
171
171
171
171
175
177
177
179
180
180
181
183
184
183
184
Simpson, Reise um die Welt
Sketches of Germany . . .
Sommer, Geogr. Taschenb.
Springer, Stat, des österr.
Kaiserstaates
Staël-Holstein, L'Angleterre
Stanley, Ireland
Starke, Travels in Europe .
Statistik des preuss. Staats
Stevenson, Twenty years in
South America
Stieglitz, Islrien u. Dalmatien
Stielers Hand-Atlas u.Bericht
Südöstlicher Bildersaal . . .
Syrien, Palästina und KleinAsien
Tafeln zur Statistik d. österr.
Monarchie
Tams, Porlug. Bes. in Afrika
Tischendorf, Reise in den
Orient
Tobler, Lustreise in's Morgenland
Trollope, Paris u. die Pariser
Tschudi, Peru
TurgenielT, Russland . . . .
Turnbull, Austria
— Ost. soc. und politische
Zustände
Tuttolassos Wanderungen .
Ukert, Geogr. der Griechen
und Römer
Urquhart, La Turquie . . .
Vaillant, La Romanie . . .
Venedey, Reise in der Normandie
lap.
lap.
184 Venedey, Irland
211
185 — England
211
185 — Südl. Frankreich . . . . 211
Vemet, Voyage en Orient . 212
187 Versailles
212
187 Veues de plus beaulieux . . 219
188 Völler, Geographie
214
188 Vosgien & Hocquart, Di188
ctionn. géogr
215
Voulier, Lettres sur la Grèce 215
189 Voyage pittoresque de ristrie 215
189 Wagner (M.) Reisen in Algier 216
189 — Kaukasus
216
190 Wahlen, Moeurs, usages &
costumes
216
191 Walsh, Constantinopel . . . 216
Warren, Das engl. Indien . 2 1 7
198 Welp , Petersburger Skizzen 218
198 — Neue Petersb. Skizzen . 218
— Wanderungen im Norden 218
202 Wiedemann u. Häuf, Reisen.
Montenegro
219
203 Wilhelmi, Island
220
205 Willis, Amerika in Bildern 220
205 Windsor guide
220
205 Wittich, Lissabon
221
206 Wolf, Moldau
221
Wolff, Die Donau
221
206 Wolffs Sendung nach Bok206
hara
222
Zachariä ( E . ) Reise in den
207
Orient
223
208 Zedlitz, Polen
223
209 Zimmermann , Kaiserlhum
Österreich
224
211
VI.
Politika. Államtudomány. Közélet
Társadalom. T ö r ­
v é n y - és jogtudomány. Büntetőügy.
a)
Aesádi, Magános törvény
Álalapok
Alsóház rendszabályai . . .
Antiurbérváltság
Approbata, Compilala . . .
Bajza, Ellenőr
Ballá, Büntetésmód
Baloghy, N e m z e t i s é g . . . .
Bayer, Városok rendeztetése
Becearia, A' bűnökről . . .
Békeházy, Igaz-e, hogy hátra
vagyunk ?
Benczúr, Szabadság és társ.
rend
Bentham, Munkái (RécsyE.)
— Taktika
) , - , .,
-Álokosk.mód.)
Beöthy Zs., Magy. közjog
Bloch, A' zsidókról . . . .
Bokrányi, M. tiszti írásmód
Boross, Polit, kis káté. . .
Bujanovics, Eperjesi váltótörvényszék
Büntetőtörvényjavaslatról. .
Camera obscura
Carnot, A' királyhoz intéz.
elmélkedés
Constant, Polit, ellenhatások
(Halimbai)
Cosmorama
Császár, Váltójog
— Váltóóvások
n
( G m d e r y )
lap
1
2
3
5
5
8
9
9
Császár, Utasítás a' váltó—
törvényszékek számára. .
— Váltó törvény k. irománypéldák
— Adós személye
— Váltóadósság felmondhatása
— Magyarországi bírósági
szerkezet
12 Csatskó, Büntetésjogi elmé­
letek
13 — Büntetőjog elemei . . .
Deák Ferencz követjelentése
14
1836; 40
15 Dercsényi, Communismus ellenszeréről
Dessewffy A., X. Y. Z. könyv
15 — A. M. és E . , A' Hitel,
20
Taglalat és Világ ügyében
21 — E., Alföldi levelek . . .
21 Detsinyi, Mózes törvényho­
zási ép ta na
25 Documentait felelet Kemény
26
Zsigmondnak
28 Eckstein A., Magyar váltójog
Elfogulatlan nézetek . . . .
29 Éliássy, Hunnia
Eötvös J., Vélemény a ' f o g 34
házjavitási ügy
35 — Kelet népe és P. Hirlap .
36 - Reform
36J— XIX század eszméi
1 0
!ap.
36
36
37
37
37
37
37
40
41
42
42
42
42
45
49
51
51
53
53
53
53
lap
Eötvös J. és Lukács M., F o g ­
házjavitás
Erdélyi diaeták nyomdokai .
Democratia Amerikáb. (Tocqueville)
F á y , Kelet népe nyugoton
— A'hon legközelebb teendői
Fekete, Főispánnak politikai
hitvallása
Felírás a' sérelmekről . . .
Fényes, M. 0 . hátramara­
dása ügyében
Figyelmeztetés korszakunkra
Fogarasi, Diák-magyar törv.
műszókönyv
— Mag. törvénytudomány
(Kövy ut.)
— Törvénykezési kalauz . .
Fraenkel, Amerikai statusok
alkotmánya
Frank, Közigazság törvénye
Friebeisz, Népjegyzői hivatal
Gegus, Váltófoglalkozás . .
Georch , Honnyi törvény . .
— Törv. tárgyú érLekezései
Gerando, Polit, közszellem
Magyarhonban
Gorové, Nemzetiség . . . .
Grusz, M. mag. polg. tör­
vény (Szekrényesy) . . .
Határozatok váltó- és csőd­
ügyekben
Honjavi, Tisztújítás, követ­
választás
Incze, Erdély országgyűlési
végzései
írásai a' magyar ország­
gyűléseknek
Irinyi Józs., Országgyűlés
rendezése
ítéletei a' kir. kúriának . .
Jancsó, Nemzetiség ügyéb.
Jászay, Sz. kir. városok szavazaljoga
Javaslata az 1843. sz. kir.
53
városi követeknek . . . .
93
54 — a' m. bányatörvény iránt 94
Jegyzései a' magy. ország54
gyűléseknek
94
57 Jegyzőkönyve a' magyar o r 57 • szággyuléseknek
94
Jelentése a' keresk. választ58
mánynak
95
58 — a' büntető törvényköny­
vi vál
95
58 — a' megyei kihágások . . 95
60 — Pest megye követeinek . 95
|Kaill, Ügyvédreform . . . .
97
60 Kállay, M. nemzetiségről . 97
I— Esküttszékekről
97
60|Karvasy, M. váltójog . . . .
97'
60 Kecskémé thy A., M. o. öszpontositása
99
61 Kelet népe felnyitotta sze99
62
meit
63
közt egy ember. . 100
67 K e m é n y ^ s . , Korteskedés 100
100
6 8 j — Forradalom után
100
68i— Még egy szó . . . .
Képek a' magyar polit, életb. 100
68 Kis P. Sajtó szabadsága . . 101
73 Kiss M., Polgári törvényk. 102
Kivonatok G. R. L. munkáiból 102
75 Kocsiss, mit kell tennünk? 103
Komjáthy, magán j o g t a n . . 105
81 Korniss, Az 1848. 9. t. czikk. 106
Kossuth, Felelet gr.Széchenyi
87
Istvánnak
10(j
Kovách, M. magánjog . . . 106
91 Kovács M., Falusi tisztújítás . 107
— Medicina forensis . . . . 107
91 — S. E., Álladalmi közegész­
ségi ügy
107
91 Krenmüller, Utm. törvény92
széki orvosnak
108
92 Kuthy, Polgári szózat . . . 110
Macchiavelli, Fejedelem (Per93
laky)
122
lap.
Madarassy, M. polg. törvényt. 122 Somogyi (K.)Törvények irán­
123
ti engedelm
185
Magyarkák
123 Sréler,
Visszaemlékezések 187
Máhr, Kalauz
Szabó L. (Keresztszeghy,)
Makoldy, Erdély alkotmánya
Váltó határozatok . . . . 191
(Bedáus ut.)
124
Szalay L., Bünt. eljárásról . 192
Michnay és Lichner, Buda
v. törv. könyve
129 — Statusférfiak és szónokok 192
— Publicistái dolgoz
192
Mikussay, Magyar mutató
tükör
130 Szálé A., M. 0 . összes törvé­
nyei fölzetekb
192
Mittermayer, a' m. bünt. tör­
vény könyvről
132 Széchenyi (gr.) Kelet népe 193
Montesquieu, a' törvények
— Üdvlelde
193
lelkéről
133 Székely nemzet constitutióji 194
134 Szemere, Javító fogház . . . 193
Móth, Nemzetiség
134 — Papi özvegy- 's árvatár 194
Mozaik
Nagy E., Napi eszmék . . . . 137 Szeremlei, Pohtica
195
Szlemenics, Fenyítő törvény 196
Néhány észrevétel Wesselé­
nyi Szózatára
?
„
140 — S M . polg. törvény
Népügy
140 — I M. törv. történetira.C
Pairiek alapítása
145 Szokolay, Büntető jogtan. . 196
Szombathelyi és Tomcsányi,
Parlagi eszmék CEgy conservativ.)
Követjelentés
196
148
Szótár (Törvényk. és tiszti) . 197
Pauler, Jog- és államtud.
encyclopadiája . . . . . . 149 — (Törvénytud. mű —) . . 198
Pauly K., M. tiszti írásmód . 149 Szózatok (magyar)
197
Planum tabulare (Czövek) . 154 Táncsis, Vasárnapi egyesül. 199
Thewrewk, Kori. törvény­
Pótlék az 1 8 4 / évi l. cziktanuló
201
kekhez
158
Puky K., Politikai igaz­
Törvényczikkelyek (1825—
gatás
48)
204
160
Honi törvényszótár . 160 Törvénytud. pályamunkák . 204
r A' magyar haza . . 160 Tóth L., Ügyvédi állapotok . 204
I Ügyvédek kézi könyve . . . 206
Rácz V., Hadi fenyítő törvé­
161, Vajda L., Erdélyi polg. mag.
nyek
Sáfár, Váltójog
172
törvénye
209
Sajtószabadságról
173 Vay, Eszmetöredékek . . . . 210
Sajtószabadság bírálata. . . 173 Végszavai a' somogyi köve­
teknek 184 /s
210
Sárváry F., Földesúr és j o b ­
bágy
174 Verbőczy Hármas könyve . 211
Sasku, Kelet és nyugot népe 174 Wargha (I.) Mi kell a' m a ­
Schwab A., A' zsidók . . . 181
gyarnak?
217
Sebessy, 1 8 3 % úrbéri czikWesselényi (b.) Szózat. . . 219
kelyek
182 Wildner, Anyagi váltójog (Já• . . . 220
Somogyi J., A' zálogról . . 185, szay
1 9
7
8
3
lap.
Zsiray, Nemesis
Záborszky, A' P. Hírlap ell.
gyanúsítások
222 Zsoldos, Honi közbátorságr.
— Úrbéri telkek megváltása 222 — Szolgabírói hivatal . . .
— M. váltótörvény
Zima, Sz. kir. városi metódiák
224 — Örökváltság
225
225
225
225
225
b)
Actenslücke z. Schutzverein
Apologie des ung. Slawismus
Art. diaetales 1791
Beda, Deutsche und Slnven
in Ungarn
Bencsik, Repertórium jur.
publ
Bendegucz Gyula, Kolompos
Berg, Ungarns polit. Zukunft
Beschwerden der Slaven in
Ung
Blaskovits, Status polit, jur.
Hungáriáé
Boldényi, Magyarenthum .
Collectio repraesentationum
SS. & 0 0 . Hung. 1790 .
Gonservativen in Ungarn u.
die Central
Corpus Juris Hung
Croquis aus Ungarn . . . .
Csaplovics, Nucleus plani
Tab
— Manuale legum urb. . .
Cynosura juris hung
Dessewffy Andr., De jure
Hung. Coronae in terras
Russ. Rubr
— Aus den Papieren des
gr. Aurel D
Deutsche Element in Ung.
Diarium comitiorum 1 7 4 1 ;
1751
Dies Buch gehört dem Vaterland
1 Ehrmann, Über jüd. Verhält
5 Eötvös Ign., Extractus leg.
hung
6
— Index actor, comit. . .
13 Erinnerungen an die Deput a t , von Kroatien . . . .
13 Frank, Princ. juris civ. hung.
14 Glatz, Portfolio
.
Gleichberechtigung in Ös16
terreich
Grimm G., Emancipation d.
Juden
17
Gross - Hoffinger , Ungar.
Portefeuille
20
21 Horn, Ung.-österr. Centralisationsfrage
33 Kelemen, Ung. Privatrecht
— Instit. juris hung
34 Kovachich, Codex auth. j u ris tavern
35
36 Kövy, Elementa jurisprud.
hung
36 Kubinyi AI., Enchiridion lexici juris
36
37 Kunits, Begründung d. magy.
Sprache
Lakner, Grund- und Einkommensteuergesetz . . .
42
Magistrat in Pesth
42 Mailáth, Ung. Urbarialsyst
42 Manch-Hermaeon
Mosaik
4 3 Nagy L., Jus transsylv. saxonicum
44 Operata Deputalionalia . . .
50
53
53
54
62
72
72
74
74
87
90
99
107
108
109
110
III
122
124
124
134
138
144
Patriotische Phantasieen . .
Pfahler, Jus Georgicum r e gni Hung
Pia desideria fúr Ungarn .
Piringer, Ungarns Banderien
Prelick, Blicke auf Ungarns
Zustände
Pusztay, Die Ungarn . . .
Reflexiones de linguae lat.
in sacris usu
Regulament. in merito libr.
fund
Schmidt (E. A.) Samml. der
Berggesetze
Schreiben des Gr. Zay an
die Prof. in Leutschau .
Schuller, Klagschrift gegen
die sächs. Nation . . . .
Slaven und Magyaren . . .
Somsich, Legitime Becht
Ungarns
Statuta der sächs. Nation
in Siebenb
Steeger, Rechte der k. freien
Städte
• . . . .
St. Stephani ordinis equ.
constitutiones
Strafgesetzbuchs-Entwurf f.
Ungarn
Supplem. principior. Juris
Civ. Hung
lap.
149 Svaiger, Monographia Fisci
Regii
153 — Theoremata de ingessione
153
Thun (L. Gr.) Slowaken in
Ungarn
154
Umrisse einer Reform in
Ungarn
158
160 Ungarn als Quelle der B e fürchtungen
164 — im Jahre 1841 . • . . .
— und das Palatinat. . . .
164 Ungarische Schutzverein . .
— Wirren und Zerwürfn.
178 Ungarns Gegenwart . . . .
— polit. Stellung
180 — Wünsche
Verini Comment, de hered.
180 jure domus Austr
185 Világosváry, Sprachkampf.
Wachtier, Wechsel- und
186
Prozessordnung
Wildner, Einerts Wechselordnung
188
— Reflexionen
188 — Theor. prakt. Commentar
Ein Haupthinderniss . .
189 — Die ungr. Publizisten . .
Zsedényi, Verantwortl. des
Minist
190
191
c)
Ahegg, Strafreolilslheoneen
Ah quel conte!
Aikens, Constitut. Gr. Britt.
u. Nord-Amerikas . . . .
Alletz, Neue Democratic in
Frankr
Althof, Todesstrafe . . . .
Ammann, Criminalprozedur
gegen J. Müller
1 Analyse des réponses des
directeurs á une circul.
2
minister. 1834
2 Anklagen d. Juden in Russland
3 Annual reporte of the refuge for the Destitute . . .
3
Arrêtés concern. les pèni4
leiicier à Namur
191
191
202
207
207
207
207
207
207
207
207
207
212
212
215
220
220
220
220
229
225
lap.
lap.
Bauer A., Warnungstheorie . 12 Dahlmann, Die Politik . . . 39
Bekenntnisse eines Civilisten 13 Danjou, Des prisons . . . 40
15 Débat entre la révol. & la
Bentham, Oeuvres
contrerévol. en Pologne . 41
Berenger, Système péniten15 Deutschland im Jahre 1843
tiaire
16
selbständig
43
Bergius, Preussen
Dietrich, Strafen und. StrafBerichtigung eines Böhmen
anst
44
(über Österr. und seine
16 Diezmann &c. Nachtseiten
Staatsm.)
der Gesellsch
45
Boden, Vertheid. des Dr. S.
Jordan
20 Dönniges, Landkultur-Gesetzg. Preussens . . . . . 46
— Nachtr. zur Vertheid. . . 20
Drinhaus, Zeitfragen . . . . 46
Bornstedt, Hautreliefs der
21 Duchatelet, De la prostituGegenw
tion de Paris
47
Braun A. C , Öffentl. mündl.
22 Dumorlier, Belgien
48
Strafverfahren
Buchner, Die Grafin v. Görlitz 24 Duveyrier, Lettres politiques 48
Buddeus, Halbrussisches . . 24 Entwurf zur Vertäss. der
Juden in Preuss
53
Bülow-Cummerow, Preussen 25
Bulwer, La France . . . . 26 Faltin, Russische Ständerecht
56
— The monarchy of the
26 Faucher, Études sur 1' Anmiddle classes
gleterre
57
Bundesversammlungs - Verhandlungen
26 Fenner, Österreich
58
Buxton, Sklavenhandel . . 27 Feuerbach A., Darst. merkw.
Verbrechen
59
Cancan eines deutsch. Edelmannes
28 — Merkw. Criminal-Rechls59
Centralisation und Decentr.
fälle
Österr
30 — Lehrbuch d. peinl. Rechts 59
Filangieri, Legislazione . . 60
Chablot, Todeskampf des
brit. Leoparden . . . . . 30 Fölix, Mündl. u. Öffentl. 1.
Hepp.
Chambre des deputes . . . 31
Charakteristik der Gegenw. 31 Fortschritt in Österreich . . 61
Choiseul-Praslin (Ermordung
Fox, Speeches
61
der Herzogin v. — ) . . . 32 Frey, Frankr. Civil- u. Crim.Civilgesetzgeb. (röm. preuss.
Verf.
63
und franz.)
33 Froriep, Isolirung d. Sinne 63
Compte demandé àMr. Thiers 34 Gagern, Kritik des VölkerComte, Traité de legislation 34
rechls
64
Constant, Cours politique
Galizisch-jüdischc Zustände 65
constitutionn
34 Geijer, Gesellschaft! VerCormenin, Libelles politiques 35
hältnisse
67
— Sur I' appanage du duc
Gentz, Ausgew. Schriften . 68
de Nemours
35 Gerichtsordnung f. Böhmen 68
lap.
70 Hepp, C Anklageschaft, Öffent. i
1 II. Mündl.
S83
(Fölix, Mündl .u. Öffentl.}
70 —
Herwegh,Einundzwanzig B o gen
84
71
Ho'llaenderski, Israelites de
Pologne
86
71
91
71 Inländische Zustände . . . .
71 Jacoby, Rechtfertigung. . . 92
71 Jost, Legislat. Fragen betreff.
die Juden
96
72 Jouffroy, Constitution de 1'
Angleterre
96
96
72 Juden in Österreich
73 Julius, Englands Mustergefängniss
96
74 Kent,Verfassungsrecht NordAmerikas
100
74 Kleinschrod, Gesetz, über
Gewerbe
102
74 Klüber, ÖfTentl. Recht des
teutsch. Bundes
103
75 — Europ. Völkerrecht . . . 103
75 Kölle, Italiens Zukunft . . . 105
Kommunismus in der Schweiz 105
75 Krauss, Öst. Gesetzg. zur
Aufmunt. der Industrie . 108
75 Kretzschmar, Das östliche
78 Europa u. Kaiser Nicolaus 108
78 Kudler, Organismus der öster.
Staa tsver w
109
78
Kühl, Klage wegen Spionendiensle
110
81
Laffarge Condamnation . . . 110
82 — Complainte
Ill
82 Lanjunais, Constitutions de
82
la nation franc
112
82 Lcopardi, Espérances de 1'
Italie
116
Livingston, Penal code for
82 Louisiana
119
83 Lowositz, Jüdische Absonderung
120
83
83 Lucas, Reforme des prisons 120
38»
lap
Gesetz über die Gemeinden
Gesetzbuch (Bürg.) für die
Erbländer der öst. Mon. .
— über Verbrechen u. P o lizeyübertr
. .
Gesetze für das Erzh. Ost.
unt. der Enns
— und Verf. Josephs II. .
Leopolds II
Franz 1
Girardin (Saint Marc) N o tices sur I' Allemagne . .
Giraud, Droit français au
moyen âge
Gosse,Pönitentiar-System .
Grellelt-Wammy, Handbuch
der Gefängnisse
Gretsch, Über das Werk:
La Russie
Grimm J. Deutsche Rechtsalterthümer
Grund, Aristokratie in Amerika
Guizot, De la peine de mort.
Gurowski, Russland u. die
Civilisât
Gutachten über Miindl. und
' Öffentl
Haaber Duell
Häberlin, Staats-Archiv . .
Hauser (Maria) Attentat zu
Erfurt
Heinzen, Preuss. Bureaukratie
— Steckbrief
— Preussisches u. Deutsch.
— Beamtenleben
Hempel-Kürsinger, Geselzkunde im Medicinal-Gebiete
Hepp, Strafrechtslheorieen
— Gerechtigkeitstheorieen d.
Auslandes
Macarel, Droit politique . .
Martens, Causes célèbres .
Martineau, Society in America
— Société américaine . . .
Mayer B . , Die Juden mis.
Zeit
Mazzini, Italic
Meinhold, Maria Sehweidler
Michelet, Le peuple . . . .
Ministère de la réforme . . .
Mittermayer, Strafverfahren
— Strafgeselzgebiing . . .
— Italienische Zustände . .
— Mündlichkeit
Mühl, Verantworll. der Minister
Mollet, Amélioration morale
des prisonniers
Moraczevvszki,Sends('hreihen
Moreau-Christophe, Régime.
pénitentiaire
Müller-Jochmus, Allg. Völ­
kerrecht
Nouvelles lettres provinciales
Novotny, Österreichs Juris­
diction . . . •
Observations sur la Depor­
tation
O'Connell, Irland
O'Connell u. sein Prozess .
Österreich u. dessen Zukunft
Paurnfeindt, Österr. Wech­
selordnung
Pentarchie (Europäische — )
Peyronnet, Juridiction par­
lementaire
Pillersdorf, Bückblicke . . .
Pitaval (Der neue — ) . . .
Politik der deutschen Mi­
nister
Politische Nesselblätter . . .
Politische Rundgemälde . .
Polnische Sprachfrage . . .
lap.
lap.
121 Pölitz, Staaten-Systeme . . 156
125 — Staatswissenschaften . . 156
Europ. Verfassungen . . 156
126 — Darstellung der Europ.
126
Verf. . . .
156
Portfolio eines Österreichers 157
. . . . . 157
127 — (The)
157
127 — (Neuestes)
127 Pradt ( d e ) La France, I'
émigration
158
129
131 — L' Europe, Grèce, Tur131
quie
: . . 158
131 Preuschen, Begründung des
131
Strafrechts
158
132 Pritlwitz, Grenzen der Civilisation
158
132 Proudhon, Was ist das Eigenthum
159
13ő Process der Caumarlin-Hei134
nefelter
159
Prusse (De la)
159
134 Putter, Europ. Fremdenrecht 160
Räumer, Korngeselze Engl. 163
135 Reglement für die Strafanst.
142
zu Rawilz
164
Reichard,Slädt.Verfassungen 165
142 Rein,Crimin. Recht d. Römer 165
Report of the society of pri143
son discipline
165
143 — of constabulary forces in
165
143 Engl
144 Restauration de la société
franc
166
149 Resultate der Sillengesch.
150
Polilie
166
Revolution in Hauen . . . . 166
153 Revue öst. Zustände . . . . 166
154 Reybaud, Ed. Mongeron . . 166
154 — Socialistes modernes . . 166
Rintel, Franz. Jury
167
156 Rogron, Code civil . . . . 168
156 Rönne u. Simon, Polizeiwesen
des preuss. Staates . . . 168
156
156 Rossi P . , Droit pénal . . . 169
Rotteck, Vernunftrecht und
Staats w
— Staatsrecht der const.
Monarchie
— Staatslexicon
Rüge, Preussen und die
Reaction
Russie (La) envahie par les
allemands
Saint-Joseph, Codes civ. élr.
& le Code Nap
Samhaber,Besserungssystem
Sarachaga, Différend entre
Göhler & Haber
Sarachagas, Vermächtniss .
Savigny, Recht des Besitzers
— System des heut. röm.
Rechts
Schaeffner, Internalion. Privatrecht
Schleswig-Holstein. Grundgesetz
Scholz, Slralrechtslülle. . .
Schuselka, Miltelmeer . . .
— Revolulionsjahr
Sismondi, Verfassungen der
freien Völker
Slaven, Russen, Germanen
Soldan, Hexenprocesse . .
Sparre, Deutschi, und die
Slädteordn
Splitter und Balken in Österr.
Sporschill, Österreich u. die
Broschüren
Stein, Socialismus u. Communismus
Steinacker (K.) Advocatenstand
Straf- u. Besserungssysteme
Strafgesetzbuch für Hessen.
— für Baden
die preuss. Staaten .
lap.
lap. I
Strafgesetze ausw. Staaten 190
170 Szafraniec Bystrz., Serbien. 192
Tellkampf, Besserungsge200
170| fängnisse
170 Thun (J. M. Gr.) Slavismus
in Böhmen
202
202
171 Timon, Oui et non
I— Feu! Feu!
202
172 |Tocqueville, Démocratie in
Nordamerika
203
172 Urtheil gegenScheffer,Jordan 208
173 Venedey, John Hampden . 2 1 1
Vier Fragen eines Österreichers
212
174
174
eines Preussen . . . 212
174 Vogel (EF.)Öirentl.u.Mündl.
in Sachsen
214
174 Warnkönig, Franz. Staalsund Hechtsgeschichte . . 217
17ö VVechselrechlsgesetzgebung 217
Weidig (Der Tod des Pfarrers - )
217
178
179 Weiske, Grundlagen der Verf. 218
Deutschi
218
181
181 — Rechtslexicon
218
Welcker, Inquis. Processe
185 gegen Weidig und Jordan 218
185 iWhealon, Progrés du droit
des gens
219
185
Wiener Kanzlei-Zustände. . 219
186 Wiesner, Zwanzig Spalten 219
186 Wilda, Gesch. des deutsch.
Slrafrechts
219
186 Wolffeldt, Strafrecht in Livland
• . . 221
188 Woringen, Process Laffarge 222
Zachariä (ILA ) Versuch der
189
Verbrechen
223
189 — Gemein, deutsch. Process 223
189 — (K. S.) Vierzig Bücher
190
vom Slaale
223
190
VII.
Nemzetgazdaság. Pénzügy. Ipar. Kereskedelem. K ö z ­
lekedés.
a.)
Balásházy, Tagosztályról .
— Polit, és statusgazd. n é ­
zetek
• . . . .
Brünek, Robot és dézma .
Bujanovics, Magtárakról . .
Chaply, Úrbéri értekezés. .
Dessewffy E., Vám és k e resk. ügy
— Fizessünk
Erdei, Örökváltság
Erdélyi J., Nemzeti iparunk
Farkas F . , Nemzeti hitelbank
Fáy, Pestmegyei takarék­
pénztár
Fiumei kikötő
Fogarasi, Magyar bank . .
— Kereskedői szótár . . . .
Földesúr és szolgabíró . . .
Hetényi, Erdély anyagi kifeji.
Hitbizományokról (Kereszlury, Benczúr, Varga) .
Hollók, Egy pillanat a' dézsmákra
Jankó, Birtokbank . . . . .
Katona E . , Kereskedéstu­
domány
Kemény D., Adórendszer . .
Kereskedési szemléletek . . .
Kovách, Bankokról
Krizbay, Tőke- és jövede­
lem bizt. intézet
lap
9 Krizbay, Életbiztosítási in­
tézetek
9 Kuliffay, Tagosztálykulcs . .
24 Lónyay, Hazánk anyagi é r ­
dekeiről
25
31 Mészáros Birtok- és jogvi­
szonyaink
42 Micskey, Tagoszlály . . . .
42 Nemzeti jóllétről
54 Pénzügyi levelek
54 Petrovits, A' Duna
56 Petz, Pálinkafőzés titka . . .
Poroszkay, Ferencz csatorna
57
hasznai
60 Pulszky, Dunaszabály, és k e ­
60
leti kérdés
60 Récsi, Telekadó rendszere .
61 Robot és dézma (Hetényi,
84
Király, Ploetz)
Sárváry A., Polit, gazd. nemz.
85
rendszere (List ut.) . . .
— 1836. évi úrbéri törv. .
86 Srányi, Státusadósságok . .
92 Stancsics, Földm. ipar . . .
Széchenyi I. g r . , Lovakról
98 — Hitel
100 — Világ
100 — Stadium
106 — Lóverseny körül
— Adó és két g a r a s . . . .
109 • Ralatoni gőzhajózás . . .
lap.
109
110
120
128
130
140
150
152
157
157
160
163
168
174
174
187
187
193
193
193
193
193
193
193
Széchenyi, Közlekedési ügy.
— Jelentés a' Tiszaszabá­
lyozásról
• . . .
— Eszmetöredékek a' Tiszaszabályozasról
Szentkirályi, Erdélyi bányá­
szat
Szokolay, Czéhek és iparszabads
Szűcs A., A' kelet népe gazd.
állása
Tasner, Angol versenysza­
bályok
lap.
193 Tennecker, Lókereskedés .
Trefort, Bankügy
193 Utak készítéséről
Vaisz, M. 0. hitel- és földbirtokviszonyai
193
Véleménye a' pesti deputatiónak a' kereskedés 'slb.
194
tárgy
196 Wesselényi (b.) Bégi hires
ménesek
197 — Teendők a' lótenyésztés
körül
199
lap.
200
205
208
209
211
219
219
b.)
Fürsledler, Dreissigst- und
Bujanovics, Aufbewahrung
Contumazwesen
des Getreides
25
Kossuth, Ungarns Anschluss
Csaplovics, Ungern's Indu­
an den deutschen Zoll­
strie
36
verband
Dessewffy J,, Zergl. des Wer­
kes : Über den Credit . . 42 Petrovics, Die Donau . . .
Pusztay, Ungarns Industrie
Ein Wort über die feste
Brücke
50 Széchenyi Cgr.) Licht ( P a Einkünfte des Schatzes in
ziazi)
Ungarn
50 — Donauschifffahrt (Paziazi)
64
106
152
160
193
193
c.)
Annales des travaux public
Arendt, Interessen Deutsch­
lands in der belg. Frage
Auswanderung d. Deutschen
Baierische Budget
Bauer Br., Industrie . . . .
Becher, Bevölkerung der
öst. Monarchie
— Handel d. öst. Monarch.
— Handels- u. Zollslatistik
der öst. Monarchie . . .
— Handel- u. Zolleinkom.)
(Tegoborski) Öst. Handel)
Benda, R. Peel's Finanzsyst.
Bernouilli, Populationistik .
5
7
8
12
12
12
12
13
14
16
Blanqui, Gesch. der polit.
Ökonomie
Bowring, Bericht über den
Handel der Schweiz . . .
— Bericht üb. d. deutsch.
Zollverband
Brauner, Böhm. Bauernzustände
— Bobot und Ablösung . .
Buhl. Geburts- und Boden­
privileg, in Preussen . . .
Bülow-Cummerow, Preus­
sens Finanzen
— Geldsystem
20
22
22
23
23
24
25
25
lap.
Jakob , Staatsfinanzwissen92
25 schaft . . . . . . . . . . .
25 Keesz und Blumenbach, Gewerbe und Manufact. .
99
25 Kreyssig, Vertheilung des
25 Bodens
107
30 Lafitte, Reduction d e l a r e n 111
te
31 Levis, Sur les finances . 117
Lips, Deutschlands Welt32
handel
List, Nat. System der p o 32
lit. Ökonomie
HO
43 — Eisenbahnsystem . . . . 1 1 9
Mac-Culloch, Handbuch für
44
Kaufleute
122.
Marchand, Du paupérisme. 125
44 Martineau, Contes sur 1'
écon. polit
162
1 eist Gn
50 Matsper, Das vei kl. Grundeigenthum
126
Eisner (J.G.) Deutschi. Wol'lerzeugung
52 Mélanges d' économie p o litique
127
Engels, Arbeitende Klasse
in Engl
53 Miltitz, Manuel des consuls 131
Mirass, Seerecht
131
Enthaltsamkeits - Verein in
Schlesien
53 Muhl, Westeurop. Eisenbahnen
134
F a r r , Remedy for the distresses of the Nation . 57 Müller (A.), Aristokratie des
Fregier, Revölkerung in gr.
Geldes
135
Städten
62 — (C. 0.) Verbrechengegen
die Eisenb
135
Fulda, Wirkung d. Steuern 63
Funke (L. W . ) , Theilbarkeit
National-Ökonom. d. Franz.
des Grundeigenthums . . 64
und Engl. (Stirner) . . . 139
Gand, Chemins de fer. . . 65 Nebenius, Zollverein . . . . 140
Geographische Element im
Neugebauer, Finanz. Staats140
Welthandel
68 verwaltung
Grävell, Baron und Bauer 73 Öconomie-Geselzgeb. Hannovers
143
Grebe, Privatwaldungen . . 74
Hansemann, Eisenbahnen . 80 Oppenheim, Verlagslirmen 145
Hauer, Österr. Finanzen . . 81 Oslander, Handelsverkehr . 145
Hoffmann ( D r . J . G . ) Lehre
— Handelsgesetzbuch für
vom Gclde
85 Würtemb.,
145
— Deutsche Münzwesen . . 8 5 Pecqueur, Économie sociale 149
Pillersdorf, Österr. Finanzen 154
Hübner, ( F . 0 . ) Die Banken
89 Pohls, Aetien-Gesellschaften 156
Biilow, Taxen und Reglement d. Creditvereine . .
— Preussens Creditvereine
— Polit, und Finanz. A b handlungen
— Der Zollverein
Chamborant, Du paupérisme
Channing, Erhebung d. nied.
Volksclassen
Chevalier, Intérêts matériels
en France
— Industrie manufacturière
en France
Deym, Kredit-Institute . . .
Dieterici, Wichtigst. Gegenstände des Verkehrs . .
— Volkswohlstand im preuss.
Staate
Einsiedel, Ablösung v. Real-
Poor-Laws
Preusker, Förderungsmittel
Prince-Smith, Engl. Tarifreform
Prittwitz, Wohlfeilheit der
Producte
Rambach, Staats-und P r i vatanleihen
Rast, Bemerk, üb. die Hypothekenbank
Rau, Polit. Ökonomie . .
Report of the poor law commissioners
Ricardo, Volkswirtschaft .
Roscher, Komtheuerungen
Salomon, Österr. Staatspapiere
Schiebe, Univ. Lexicon der
Handelswiss
— Lehrbuch des Handelsrechts
Schnitzler, Création de la
richesse
Schüz, Vertheilung d. Grundeigenth
Schwarzer, österr. Landund Seehandel
Schweickhardt, Das Eisen
Seyff, Österr. Cassensystem
Siegfried Justus I. Verarmung
in Deutscht
Sismondi, Études sur l'écon.
pol
Sonnenfels, Handlung- und
Finanzwiss
lap.
157 Sparre , Preuss. Classen158
Steuer
Sprengel, Urbarmachungen
159 Steinheil, Franz. Zolltarif .
Stilch, Die schlechte Zeit .
159 Szeliga, Organisation der
Arbeit
162 Tebeldi, Geldangelegenheiten Österreichs
162 Tegoborski, Finances de 1'
163
Autriche
Triest u. Öst. Welthandel .
165 Unger, Handb. der Staats167
lotterie-Anleihen
168 U r e , Fabrikwesen
Wagner (J. J ) , Zoll- und
173
Dreissigst-Tarif
— Wollhandel
176 Wehrlin, Britt. Zollreform .
Whately, Remarks on t r a n s 176
portation
— A speech of transportation
179 Wieck, Manufactur-Industrie
in Sachsen
181 Wiesner, Russisch-politische
Arithmetik
182 Wildner, Österr. Fabriken182
recht
183 Zimmerl, Handb. der Handlungs-Geschäfte
184 Zimmermann ,
Der freie
Grundbesitz
185 Zolltarif für Russland . . .
Österreich
186
lap.
186
187
189
189
194
199
200
205
207
208
216
216
217
219
219
219
219
220
224
224
225
225
VIII.
Természettudományok. Orvostan Baromorvoslat. Gaz­
daság. Földmivelés. Állattenyésztés. Erdöszet.
Vadászat. Kertészet.
a.)
lap.
Argenti, Hasonszenvi g y ó ­
gyítás
Balásházy, Gyűjt, a' juhte­
nyésztésről
— Tanácsolatok
— Uj tapaszt, a' juhlenyészt.
— Háztartás és mezei gaz­
daság
Balassa, Patkolás . . . . .
Balogh J . , Az ekéről . . .
Baromorvosi könyv
Barra, Epekórság
— Növénytan
Bartosságh, Birkaispány . .
Bátky, Dohánytermesztés]. .
— Futóhomok
Benkő F . , A' kövek- és é r czekről (Werner A. ut.) .
Berde, Légtüneménytan . .
Bittner, Bánság poslázai. .
Borsos, Borjavilás
Brassai, Füvészet(Lindley ut.)
Bugál,Bonczludomány(Hempel ut.)
— Orvosi szókönyv . . . .
— Természettud. szóhalmaz
— Természellud. (Tscharner ut.)
— Sebészség (Chelius ut.)
— Sebészi eszköztár (Fritze
után)
B u g á t , Sebészi műlélelek
5
(Dieffenbach ut.) . . . .
Burger, Mezei gazdaság . .
8 Cholera, mint járvány . . .
9 Cseremiszky, Nagy és jól ki­
9
feji, lovak (Ammon ut.) .
Csorba A., Vezér a' mezei
9
gazdálkodásra
9 — J . , Hygiastika
9 — Az éghajlat befolyásáról
11
(Falconer ut.)
11 Czambert, Selyemtenyésztő.
11 EglofTstein, Magyarországi
11
erdők
11 Eisner J. G., Tanácsadó a'
12
birkatenyésztők szám. . .
Eltér, Törvényszéki orvos­
14
tan
15 Erdélyi gazd. könyvtár . . .
19 Évkönyvei ( a ' M. Term. Tud
Társ.)
22
22 Fábián J., Szőlőmivelésről
Fabini,Szembelegségek(Vaj24
nócz)
24 Farkas F . , Sáfárk. magyar
24
gazda
Fáy A., Házi jegyzetek . .
24 Flór, Tetszholtak
— Kisdedápolás
24 Földi, Természeti história .
24] Fritze, Sebészi eszköztár . .
j
lap.
25
27
32
37
38
38
38
39
49
51
52
54
.55
55
55
56
57
60
60
61
63
lap.
Leibitzer, Juhtartás . . . .
Frommhold,
Törvényszéki
orvostan
6 3 — Lótenyésztés. . . . . . .
Lencsés, Természet és müv.
Füvészkönyv (Diószegi-Fa­
remekei
zekas)
64
— (Orvosi) Diószegi . . . . 64 Lewy, Gyógyszernek ereje
Lovárday, Lókereskedés és
GalgóczyK., Gazdasági föld—
szépítés
mivelés
65
Gáti, Természet históriája . 6 6 Lukács, Kis természet . . .
Gazdasági pályamunkák . . 66 Magyarország gazd. 's ipar­
vállalatai. Alcsuth
Gebhardt, Orvosi gyakorlás 66
— Gyógyítás tudomány . . 67 Malatides, Önszeplőzés . . .
Mannó, Mezőgazdaság . . .
Gerenday, Magyar 's dalmát
kigyók
68 Mátyus, Nemzeti lovag. . .
— Lótudomány
György, Term, testek kifej­
lődéséről
. . . . 77 Mayer K., Uj és nevez, eke
Hahnemann, A' kávé . . . 78 Mihálka, Jegeczisme . . . .
— Homoeopathiája
78 Milolai, Erdélyi gazda . . .
Haiszler, Gyermekkor és n ő ­
— Szőlőmivelés
nem
78 Miszlay, Körömkór
Hanák J., Természetrajz . . 79 Nagy Pét., Állattan (Milneut.)
Némethy, Tüdővész ( R a — M., Dermengés és álom­
járás
80
madge ut.)
Hippokrat. aphor. (Wachtel) 84 — Méhtenyésztés
Hoffmann E. Selyemtenyészt. 85 Nendtvich, műipari vegytan
Hoffner, Lóesmeret . . . . 86 — Kőszéntelepek . . . . . .
Niedergesees, Lennvetés. .
Hölczel, Észrevételek Csorba
munkájára
86 Orosz, Schoderiana . . . .
Irinyi János, Vegytan . . . 91 Pecht, Konyhakertész . . .
mezei
Juh fajai, b e t e g s é g e i . . . . 96 P e t h e , Pallérozott
Jüraszek, Magy. magánerdők 96
gazdaság
I— Nemzeti gazda
Katona M., Természeti föld­
98 — Baromorvos könyv . . .
leírás
100,Ploetz, Homokkötés . . . .
Kertészkönyv
Pólya, Állatország (Jardi­
Két kérdés a' lótenyésztés
ne ut.)
tárgyában
101
Kölesy, Útmutatás uradalmi
PukyS. Időjárás jövendőlése
tisztek számára
104 Rétfúvek és lakarm. növ. .
Korompay, A l h a l á l r ó l . . . . 106 Rosenzweig, Mérgezések és
tetszhalál
Kováts I., Állatok kabinetje 108
— Vadászat barátja . . . . 108 Sadebeck, Vegytan alapvo­
Kubinyi A., Mérges növé­
natai
nyek
109 Schedel, Diätetica elemei .
Lánghy, Disznóteny. gazda 112 Schoepf, Orvosi rendszerek
Lauka, Juhászat
114 Szabó A. Mentő szerek
39*
lap.
114
115
116
117
120
121
123
124
126
126
126
127
130
130
131
131
138
140
140
140
140
141
145
149
151
151
151
155
156
160
166
169
175
172
179
191
lap
S z é p Gyümölcsfa tenyészt.
Szőllomivelés (ugaros) . . .
Szontagh, Szenv. dinnyész .
— Dohánytermesztés . . . .
Talyga, Huszonöt házi or­
vosság
Tapasztalásból merített t a ­
nácsi
Tarciy, Természettan . . .
Természettud. pályamunkák
Tognio, Magyarhon ásvány­
vizeiről
Tormay, Bábászati kalauz .
Török, A' két magyar h a ­
za gyógyvizei
Tóthfalusy, M. gazda mint
kertész
Tsötönyi, Mezei gazdaság .
Udvardy J., Gazdasági víz­
mérő
;
194 Udvardy, Gazdas. regulátziók
tüköré
196
196 Uzdi, Méhészgazda . . . . .
196 Vadász (À' gyakorlott) . . .
Vajda P . , Növénytudomány
198 — Állatország (Cuvier ut.)
Vattay, Tehenek tejelése
199
(Guenon ut.)
199 Viotte, Földmivelés ugar
201 nélkül
Virágh J . , Hideg vízgyógy203 tan
.
203 Vlzgyógyrendszer
Wagenfeld, Baromorvoslási
203 könyv
Wirágh, Szarvasmarha t e 204
nyésztés
205 Zima, Mezei gazdaság statistikája
206 Zlamál, Keleti marhavész .
206
208
208
209
209
210
213
213
214
215
221
224
225
b)
Bäder von Ungarn
Bartosságh, Landwirtschaft
in Ungarn
— über den Götterbaum. .
Beudant, Voyage miner. &
géol. en Hongrie
Eckstein Fr., Cholera in
Pesth
Ehrenreich, Mineralog. B e ­
merk, von den Karpath.
Eisner J. G. Rathgeber für
Schafzüchter
Fichtel, Mineralgesch. von
Siebenb
Fuchs W., Erzlagerstätten
8 Fürs t, Weinbau u. Weinhand.
Jüraszek, Förster u. Jäger
11 Marquardt, Metallbergbau
11 im Banate
Mihálovits, Russ. Dampfbad.
17 Odart, Mission en Hongrie
Schams, Ungarns Weinbau
49 Szapáry (Gr.) Ursachen d.
Fieber und Cholera . . .
50 Waldstein & Kitaibel, Descr.
plantar. Hung
.
51 Winterlich, Inländer Cham­
pagner *
59 Zipser, Versamml. ungar.
Ärzte zu Neusohl . . . .
36
c.)
Ackerbau in Irland u. Grossbrit
Agassiz geol. Alpenreise . .
Arago, Astronomie
Attomyr, Theorie d. Verbre­
1
chen auf Phrenolog. basirt
2 Azais, Phrenologie, magné­
5
tisme &c
64
96
125
130
143
175
192
216
221
224
Babo, Der Weinstock . . .
Barth-Barthenheim, Österr.
Landwirth. Cultur
Behlen, Lexicon der Forstund Jagdkunde
Berchoux, Physiologie du
gout
Béron, Géologie
Beyer, Heil der Landwirthe
durch die Chemie . . . .
Bisozzi, Die menschliche
Stimme
Breidenbach, Öhl-Ökonomie
Brongniart, Tableaux des
terrains . . .
Bronner, Deutsche Schaumweine
Burmeister, Gesch. d. Schöpfung
Carus, Erdleben . . . . . .
Chenevix, Phrenologie . . .
Corvin Wiersbitzky,Taschenbuch für Jäger
Darwin, Naturwiss. Reisen
Dictionnaire univ. d ' h i s t o i re nat
Dietmar, Meteorik
Dietrich, Deutschi. Ökonom.
Flora
Droinet,
Verkohlungsverfahren.
Duflos, Ökonom. Chemie .
Flourens, Buffon
— Cuvier
Gauss-Weber, Erdmagnetismus
Geschichtl. Betracht, über
die Pferderacen
Guenon, Milchergiebigkeit .
Hartmann, Wunder d. E r d rinde
Hlubek, Rebensorten. . . .
Humboldt (A.) Kosmos . . .
— Ansichten der Natur . .
lap.
lap.
8 Jagdkunde
92
Klee, Urzustand der Erde . 102
11 Koch E., Mineralquellen Österreichs
. . 103
13 Kohl, Verkehr und Ansiedelungen der Menschen . 104
15 Lawrence, History of the
16
horse
114
Leonhard, Geologie . . . . 116
17 Lippold, Natur und KunstLexicon. . . . •
119
19 Loudon, Encyclopaedia of
23
Gardening
120
I Lyell, Geologie
121
23 Magendie, Physical. ErscheiI nungen
122
23 S Magnetische Lehre
123
Mantell, Phänomene d. Geologie
124
27
29 Metzger, Landwirthschaftl.
Pflanzenkunde
129
31
Mittheilungen eines d. Naturforschers
132
35
40 Moll, Landw. Reise durch
Frankr
132
44 Müller, Schmidt, König,
Schaafpockenimpfung . . 135
44
Munde, Gräfenberger Anstalt
136
44
Noel, Phrenologie
142
149
46 Patzig, Rieselwirth
47 Petzhold, Dresdner Naturwiss. Jahrbuch
152
60
6« Pictet, Agriculture Angloise 154
Rau, Geschichte des Pfluges 163
66 Rausse, Mise, zur Gräfenb.
Wasserkur
163
70 Rhode, Revolutionen d. Erd75
kruste
166
Schröder, Apotheke . . . . 180
81 Schultes, Erkenntniss des
85
Pferdealters
180
89 Serres, Kosmogonie Mo89J ses
183
lap. I
Szapáry, Katechismus des
|Wagner D., Botanik . . . .
Vitalmagnetismus
192 Wahrhold, Volksblätter fúr
Übersichtd.Mineraliensamm.
Homoeopathie
in Wien
206 Walton, Das Alpaca . . . .
Vogt, Physiolog. Briefe . . 214
lap.
2i5
216
216
IX
Malhemalika. Csillagászat. Építészet. Kézraütan.
Hadludomámy.
a.)
lai
8
Katona D . , Honi indigo . .
3 — M., A' föld mathemat.
leírása. _
3 Kerekes, Értekezés és kité­
100
rések
Kliegl, Egysin rendű vas­
103
pályák
Korponay, Hadi földirás . . 109
Lámm, Tiszaszabályozás . . 112
LencsésJ, A' gyapjú tulaj­
donságairól
116
8
15 Lexicon terminorum technicorum
117
17
17 Mathematikai műszótár . . . 126
Nagy K., Arithmologia. . . 138
138
5 5 - f Kis számító
— Logarithm. 1. Babbage.
0 5 Paleocapa, Tiszavölgy r e n ­
dezése
146
6 6 Pethe, Európai mértéktár
(Jakel ut.)
.151
77
77. Rainer,, Ausztr. lovas köz­
89
katona kötél
162
90 Staut, Halley üstökösrül . . 188
Szabó J., Gyors és keresk.
számtan
191
96
lap.
Állandó hid tárgyában Bu­
da város véleménye . . .
Álló hid tárgyában kinevez,
orsz. küldöttség munk. .
Andrássy (G. gr.) és Szé­
chenyi 1. gr. jelentése a'
hidegyesülelhez
Arenstein, Képzetes menynyiségek
Babbage, Logarithmok (N.
Károly) . . ,
Beregszaszy, Épitéstudom. .
Beszédes, Hydrotechnika. .
— Mérnöki irányzatok . . .
Fábián, Étek eltartás mes­
tersége (Appert ut.) . . .
Gál S., A' es. kir. sorgya­
logság szabályzata . . . .
Gáti, Tiszaszabályozási esz­
méletek
Gyóry, Álló hidról
— Felsőbb analysis . . . .
Hradnay, Számolási segéd
Huszárok kézi könyvecskéje
J o o , Magyar nemzet tech­
nikai kifejlése
lap.
Szírokay, Erődítés tudomá­
nya
Tábori utasítás
Talygá,- Síámtudomány . .
Tárczy, Égrajz
— Mértan
Taubner, Mennyiségtan . .
Tóth-Mikölai, Kulcstár . . .
Uzovics, Égheteűen házfedeh-ől
Vállas, Számtudomány . . .
Vállas,M.központi műegye­
107 temről
198 Vargha, Terh^-szekerekről
(Gerstner ut.)
198
199 Vedres. Tisza-Dunai uj csa­
torna
199
199 Verebéryi, Hydrotechn. jegy­
204 zetek
Vizer, Szózat ä' dünátiszai
208
csatorna 'stb
210
210
210
210
211
214
b)
Einige Worte über Landund Wasserslrassen . . .
Ergebnisse der Stadt Ofen
über die stabile Brücke .
Jamriska, Überschwemmun­
gen der Donau
92
Lamm, Regulirung d. Theiss 112
50
53
c )
Ankündigung einer neuen
Erfindung eiserner Kunst­
strassen
Aus dem Wanderbuche ei­
nes verabsch. Lanzknechts
Aus der Kaserne
Beschreibung des Domes zu
Köln
Bohne, Gulta-Percha in téch.
Bedeut
Bozek, Eisenbahnwagen . .
Brucknell, Eccaleobion . . .
B u r k , Die Seide
Desjardins, Uranographie .
Explanation of the tunnel
under the Thames . . . .
Franczia csatalervek 1 8 1 5 .
Gerstner, Mechanik
. . . .
— Berichte aus Nordamerica üb. Eisenb
Greens Reise in dem Luft­
schiffe Vauxhall
Gruithuisen, Astronom. Jahr­
buch
4
7
7
16
21
Gülich, Gewerbliche Zustän­
de
Hartmann, Wörterbuch der
Technologie
— Handbuch über die Anläge von Eisenb
— — des Masch, u. F a b rikwesens
Ideen zu einer GewerbeOrdnung
22 Jahn, Sternkunde
24 Jarry, Holzbahnen
27 Krause, Fabrikation des Zu42
55
62
69
69
74
74
ckers
Kreil, Kometen
Kriegsverfassung d. deutsch.
Bundes
Lanzknecht Wanderbuch. .
Lehmann, Sonnenfinsterniss
Leuchs,Runkelrüb.-ZuckerFabr
Littrow, Wunder d. Himmels
— Atlas des Himmels . . .
Loehr, Kriegswörterbuch .
76
80
80
80
90
92
92
108
108
108
113
114
117
119
119
119
Loudon, Encyclopaedia of
architecture
Mädler, Astronom. Briefe .
— Centraisonne
Marmont, Esprit des instit.
milit
Militär. Briefe eines Verstorb.
Mitis, Wiener Donau-Kanal
Navier, Mécanique
Nürnberger, Astronom.Wörterbuch
Österreichs Heerwesen . . .
Paixhans, Milit. Stärke von
Frankreich
Pidoll, Russ.Militär-Colonien
Polytechnic institution (Lon­
don)
Poppe (A.) Transport auf
Eisenbahnen
— (J. H. M.) Gesch. aller
Erfindungen
lap. I
Poppe Technologie . . . .
120 Reden, Österr. Gewerbe120
Austeilung
122 Romberg, Gesch. der BauKunst
: . . . .
125 Sammlung der EisenbahnVerbesserungen
131
131 Sarratt, Works of Damiano
etc. on the game of chess
139
Schneer, Noth der Leinen142
Arb. in Schlesien
144 Schubert, Urwelt und Fix­
sterne
146 Schumacher, Astron. Jahr154
Buch
Stieffei, Jahrb der Witte­
156
rungskunde
Tell-Poussin, Bauwerke in
Amerika
157
Wraniczky, Seidenkultur . .
157
lap.
157
164
168
173
174
178
180
181
189
200
222
X.
Vegyesek.
a.)
lap.
Agarászat rendszabályai
Benczédy, M. 0. és Erdély
postaintézete
Bugát és Flór, Orvosrend
névsora
Diszünnepély Kopácsy J. hg
beiktatásakor
Dunagőzhajózási ügyek . .
Egyházi anyakönyvek . . . .
Ferenczy, Pestmegyei vá­
rosok névtára
lap.
Gazdasági egyesület alap­
szabályai
66
14 — — névkönyve
66
Gyepkönyv
77
25 Gyüldében (ünnepély) . . .
77
Kecskeméti temetési és m a g 45
tári egyesület
99
48 Kisdedovó-egyes. évkönyve 99
50
évlapjai
101
j
névkönyve
101
59 Levelezőkönyv
101
lap.
Méneskönyv
128 Thewrewk, Tiz csapás. . .
— Beretválkozó tükör . . .
Széchenyi I. és Döbrentei,
Lóversenykönyv
193 — Velenczei szappanpor . .
Weil, Pesti polg. őrhad
Takarékpénztár részv. név­
zászlószentelése
könyve . . . . •
198
lap.
201
201
201
217
b.)
Dessáry, Österr. Postver­
fassung
DonauDampfschiffahrts-Angelegenheit
Eisenbahn-Angelegenheit. .
Frauenvereins - Anstalten in
Pesth
62
Schematismus regni Hung.. 176
46 — Schönberger, Grosse
Brand in Baja
179
50
42
c.)
Adressenbuch der Handl.
Gremien in Wien . . . .
1
Almanach prophétique . . .
3
— royal & national . . . .
3
Barries , Löschung einer
11
Feuersbrunst
Catalogue du Musée de Bru­
30
xelles
— of the collection of Edin­
burgh
30
— of the Gallery of the Duke 30
30
of Lucca
Nat. Gallery of London 30
Naval Gallery of Green­
wich
30
Golhaischer Geneal. Hofkal.
Guide à I' hospital de Greenwich
Handlungs-Gremial-Alman..
Meinert, Drei Abhandlungen
Racing Calendar
Rothschilds 1. Erwiderung .
Schematismus (Hof- und
Staats-)
— (Militär-)
— (Rom. Kirchen- und
Staats-)
Statuten der Gartenbau-Gesellsch
Sind book
73
75
80
127
161
169
176
176
176
180
189
S a j t ó h i b á k .
27. l a p o n : Caesarig Commentaria etc. után tétessék: (olasz és l a t . )
U . o. Caesar minden munkái 'stb. Szenczy Imre
után töröltessék ki:
(olasz
55. lapon: É v k ö n y v e i ( A ' k i r . m. Természcltud. Társulat — ) után:
(lásd
és l a t . )
F o l y ó i r a t o k ) helyett oh. Szerk. Gáspár János. I I . köt. 1845—1850.
Pest 1851. 8 r .
111. lapon : LafTarge ele. Utiin : siir helyett olv. sur.
U.
o.
»
0
»
bantieue
„
„
banlieue.
115. lapon: Lemouton ele. Után: Französische Sprachlehre stb. es Franczia
grammatika 'stb. a" két külön czim alatt ugyanazon egy munka
értendő.
144. l a p o n : Österreich etc. Ulàn: Zunft h'.lyett olv. Zukunft.
181. l a p o n : Schuselka után: Ferencz helyett olv. Franz.