Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi

Transcription

Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem
2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
Szenátusi határozat száma: 156/2014/2015 SZT
2015. április
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
Az intézmény főbb azonosító adatai:
Az intézmény neve:
Székhelye:
Az Egyetem honlapjának címe:
Alapító megnevezése:
Alapító okirat száma:
OM azonosító:
Az Egyetem PIR törzsszáma:
Adószáma:
Közösségi adószáma:
Egységes statisztikai számjele:
Államháztartási egyedi azonosítószáma:
Szakágazati besorolása:
Szent István Egyetem
2100 Gödöllő, Páter Károly u. 1.
www.szie.hu
Emberi Erőforrások Minisztériuma
46386-1/2014.
FI 69207
329761
15329767-2-13
HU 15329767
15329767-8542-13
230210
854200 Felsőfokú oktatás
A Szent István Egyetem (továbbiakban: egyetem) az Emberi Erőforrások Minisztériuma
(továbbiakban: EMMI) felügyelete alá tartozó, teljes gazdálkodási jogkörrel rendelkező
központi költségvetési szerv.
Az egyetem karai:
 Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Kar (ABPK),
 Állatorvos-tudományi Kar (AOTK),
 Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar (GAEK),
 Gépészmérnöki Kar (GÉK),
 Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar (GTK),
 Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar (MKK),
 Ybl Miklós Építéstudományi Kar (YMÉK).
Az egyetemen kollégiumi, könyvtári nyelvoktatási, informatikai, gyakorlóiskolai feladatot
ellátó szolgáltató szervezeti egységek is működnek.
Az egyetem működtetési feladatinak ellátásához gazdasági, igazgatási, szervezési, műszaki
szolgáltató és más, a működtetést biztosító funkcionális szervezeti egységeket tart fenn.
I. Általános indoklás (feladatkör, tevékenység bemutatása)
1. Az intézmény feladatkörének, 2014.évi tevékenységének rövid ismertetése
a., Az év folyamán végrehajtott szervezeti, szervezési, takarékossági intézkedések okai,
azok hatásai
A 2014-es év legjelentősebb szervezeti változása az Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai
Karának szarvasi Pedagógiai Intézetének az egyházi fenntartásban működő Gál Ferenc
Főiskolához történő csatlakozása volt. A fenntartóváltásról a Kormány az 1368/2014 (VII.3)
- 2-
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
Korm. határozatában döntött Az átadás-átvétel fordulónapja 2014. július 31-e volt.
Az egyetem összesen 47 szakot adott át, amelyeken minden képzési formát és munkarendet
figyelembe véve 582 fő hallgató végezte tanulmányait, ebből 129 fő volt nappali tagozatos, a
többi levelező. A váltás 50 munkavállalót érintett, melyből 4 fő nem járult hozzá az új
munkáltatónál való foglalkoztatáshoz.
Az intézet könyvtári állománya is megosztásra került, a 2000. január 1-e előtt beszerzett
könyvtári dokumentumok teljes körűen átadásra kerültek, az ezután beszerzett tételek
esetében jegyzékszám csoportonként került megosztásra az állomány. A Pedagógiai Intézethez
kapcsolódó, az egyetemi könyvtár által üzemeltetett e-learning kurzusok is átadásra kerültek a
Gál Ferenc Főiskolának.
A PPP konstrukcióban működtetett kollégiumokra az átadás-átvételi megállapodás nem terjedt
ki, azok az 1368/2014 (VII. 3.) Korm. határozat értelmében külön megállapodás keretében
kerülnek rendezésre. A Szarvas, 2043. HRSZ ingatlan PPP-vel nem terhelt részei használatára
ideiglenes használati megállapodás került megkötésre.
Az átadáshoz kapcsolódó gazdálkodást érintő változásokról a beszámoló I. fejezet 2a)
pontjában írunk részletesen.
Az egyetemet érintő másik jelentős változás a kancellária rendszer évközi bevezetése volt.
Az egyetem kancellárjának a volt gazdasági főigazgatót, Figler Kálmánt választották, így a
jogszabály által előírt racionalizálási folyamat azonnal megkezdődött, melynek első
lépéseként a szervezeti felépítés került átgondolásra. A szervezeti átalakítás megkezdésére a
következő évben kerül sor.
b., Vállalkozási tevékenységek végzéséről
2014. évben az egyetem nem folytatott vállalkozási tevékenységet.
c., Vegyes rendeltetésű eszközök
Az egyetem a tárgyidőszakban vállalkozási tevékenységet nem folytatott, eszközei kizárólag
az alaptevékenységet szolgálták, így értékcsökkenés megosztására nem került sor.
d. A költségvetésből kiszervezett tevékenységek, szervezetek helyzete
1. 2013-ban az addig egyetemi szervezetként működő nyomda kiszervezésre került 100
%-os egyetemi tulajdonú nonprofit társaságba. A Szent István Egyetemi Kiadó
Nonprofit Kft. fő tevékenysége elsődlegesen a gödöllői Campuson a hallgatói
tankönyv, jegyzet ellátás és könyvesbolti értékesítés, továbbá az oktatáshoz szükséges
egyéb szolgáltatások végzése. 2014-ben a gödöllői kampuszon a hallgatók tankönyv és
jegyzetellátása a SZIE Kiadó közreműködésével valósult meg.
- 3-
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
2. A Szent István Egyetem 100 %-os tulajdonában lévő SZIE Víz- és Környezetvédelmi
Innovációs és Szolgáltató Centrum Nonprofit Kft és az egyetem között 2013
októberében üzemeltetési és vagyonhasználati szerződés jött létre a Gazdasági,- Agrár
és Egészségtudományi Kar tanüzemeire vonatkozóan. Az Egyetem által
rendelkezésére bocsátott vagyonelemeket a társaság a tanüzemi rendszer üzemeltetése
céljából használja. A szerződésben rögzítésre került, hogy a kar alapfeladatainak
körébe tartozik az egyetemi hallgatók gyakorlati képzése. Ehhez a tárgyi
feltételrendszer biztosítását a SZIE Nonprofit Kft. látja el. A szarvasi kar gyakorlati
hallgatóinak gyakorlati képzését a SZIE Nonprofit Kft biztosította 2014-ben is,
valamint a kar kollégiumainak üzemeltetését is átvette.
3. Az egyetem gödöllői gyakorlati képzéseit szolgáló tanüzemeket a GAK Nonprofit Kft.
üzemelteti, mely szerződéses kötelezettségét 2014-ben is megfelelő színvonalon
teljesítette. A Kft.-ben az egyetemi tulajdoni hányad 67%.
4. 2014-ben létrejött a SZIE Sport Nonprofit Kft. az egyetem 100%-os tulajdoni
részesedésével, melynek tevékenysége elsősorban az egyetemi sportélet kiszolgálása,
kiemelten a diák- és ifjúsági sport. Ennek keretében üzemelteti, működteti és fejleszti
a sportlétesítményeket. Célja, hogy elősegítse a sportolás, sporttevékenységek
népszerűsítését, lehetővé tegye a sportolni vágyók számára, hogy rendezett, korszerű
körülmények között folytathassák sporttevékenységüket. A sportélet fellendítésétől a
hallgatói vonzerő növekedését is várja az egyetem. A kft. feladatkörébe tartozik az
AEGON-SZIE Tanuls és sportolj! program megvalósítása is.
e., Az intézmény gazdasági társaságokban való részesedésének, a társaságok által
nyújtott, illetve az intézmény által igénybevett szolgáltatások mennyiségének,
összetételének, a gazdasági társaságok működésének, eredményességének értékelése
A Szent István Egyetem 2014. december 31-én az alábbi gazdasági társaságokban
rendelkezett tulajdonosi részesedéssel:
Jegyzett
tőke
(E Ft)
Társaság megnevezése
GATE Tanácsadó Innovációs Oktató és
Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft.
GAK Oktató, Kutató és Innovációs Nonprofit
Közhasznú Kft.
Dél-Pest Megyei Térségi Integrált Szakképző
Központ Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú
Korlátolt Felelősségű Társaság. (felszámolás
alatt)*
- 4-
SZIE
által Tulajdoni
befektetett tőke hányad
(E Ft)
(%)
3 000
1 500
50,00
41 800
28 000
66,99
3 000
100
3,33
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
Jegyzett
tőke
(E Ft)
Társaság megnevezése
Naszály-Galga
Szakképzés
Szervezési
Társaság Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú
Korlátolt Felelősségű Társaság (felszámolás
alatt)*
Veterinorg Gazdasági Szolgáltató Kft. v.a.
Sárrét Metál Kereskedelmi és Szolgáltat. Kft.
Szent
István
Egyetem
Vízés
Környezetvédelmi Innovációs és Szolgáltató
Centrum Nonprofit Korlátolt Felelősségű
Társaság
"Fürge
Diák"
Piackutató
Szolgáltató
Iskolaszövetkezet
PlasmoProtect Szolgáltató és Kutató-fejlesztő
Kft.
SZIE
által Tulajdoni
befektetett tőke hányad
(E Ft)
(%)
3 000
200
6,67
3 000
2 800
3 000
400
100,00
14,29
500
500
100,00
19 466
1
0,01
2 000
600
Zaniotech Kft.
1 000
300
30,00
Szent István Egyetem Kiadó Nonprofit Kft.
3 000
3 000
100,00
3000
3000
100,00
SZIE Szent István Egyetem
Szabadidőközpont Nonprofit kft.
Sport
és
Mindösszesen:
30,00
40 601
*a csillaggal megjelölt két felszámolás alatt lévő cégben lévő tulajdoni hányadra értékvesztést számoltunk el
2014-ben, mivel a befektetett tőke megtérülése nem várható a felszámolási folyamat lezárultával.
A Szent István Egyetem 2014. december 31-én 8 vállalkozásban rendelkezett 25 % feletti
részesedéssel.
1. A GATE Kft. az egyetemmel kötött közhasznúsági szerződésben rögzített irányelveknek
megfelelően, közhasznú tevékenysége keretében olyan szolgáltatásokat nyújt – például
rendezvényszervezési tevékenységet - az egyetem részére, melyek elvégzéséhez a SZIE
átmenetileg nem rendelkezik megfelelő erőforrásokkal. A Kft. a Gépészmérnöki Kar
részére végzett (pl.: OTKA kutatási programja keretében) az egyetem szakmai
alapfeladatainak körébe nem tartozó adatgyűjtési szolgáltatást, valamint a mikrohullámú
mérőtér kialakítására vonatkozó vizsgálatokat. A Zöld Út Nyelvvizsgaközpont több
alkalommal bízta meg hanganyagok elkészítésével, sokszorosításával a Kft-t.
2. Az 1995-ben intézményünk által alapított GAK Nonprofit Kft. tevékenysége – elsősorban
a tanüzemek működtetése, a gyakorlati képzés tárgyi feltételrendszerének biztosítása –
révén az idei évben is nagymértékben hozzájárult az egyetemen folyó gyakorlatorientált
- 5-
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
képzések megfelelő színvonalú megvalósításához. A GAK Kft-vel, a PPP konstrukcióban
végzett beruházással kapcsolatos együttműködés révén a kollégiumok üzemeltetéséből
eredő haszon az egyetem érdekeltségi körében marad, miközben az esetleges kockázatok a
Kft-t is terhelik. A Kft. 2004. január 1-től bérli a Szent István Egyetemtől a
Szaktanácsadási és Tanüzemi Központ épületét. Az épület telefondíjait (hírközlési
költség), valamint egyéb közüzemi költségeit havi rendszerességgel a Kft. fizeti, valamint
felújítási munkákat is végez a bérleményen. A fentieken túl az egyetem eseti
szolgáltatásokat nyújt a társaság számára,
például a Mezőgazdaság-és
Környezettudományi Kar alkalmi jelleggel végzett a GAK Kft-nek a K+F tevékenységéhez
kapcsolódó laborvizsgálatokat, valamint szabad kapacitásainak kihasználása keretében
helyiségeket biztosított a Kft. által szervezett rendezvényekhez.
3.
A Veterinorg Kft. A társaság több alkalommal végzett az Állatorvos-tudományi Kar
részére – egyetemi saját erőforrásokkal meg nem valósítható – labor- és állategészségügyi
vizsgálatokat. A társaság a 2013. április 9-től végelszámolás alatt áll.
4. A SZIE Nonprofit Kft. 2011. évi alapításának célja a Gazdasági, Agrár- és
Egészségtudományi Kar Tessedik Campusának közreműködésével létrejött klaszterek,
valamint a PPP konstrukcióban kialakított létesítmények, valamint egyéb szolgáltató
egységek (pl.: tangazdaságok) üzemeltetése. A cégbejegyzésre 2011. december 6-án került
sor, azonban a Kft. tényleges működését csak 2012. évben kezdte meg. 2012 márciusában
vállalkozási szerződést kötött a GAEK-kal a Tessedik, az Egészségtudományi, és a
Gazdasági Campus 7 épületének takarítására, karbantartására, valamint a portaszolgálat
ellátására vonatkozóan. 2013-tól a kar tanüzemeinek üzemeltetését is ellátja.
5. A Plasmo Protect Kft. spin-off társaságnak minősül. Elsődleges feladata a „Plasmopara
halstedii” (napraforgó peronoszpóra) elleni rezisztencia vizsgálathoz kapcsolódó,
intézményünk által létrehozott know-how üzleti hasznosítása. A cég tevékenysége
magában foglalja vetőmagkísérletek, rezisztencia és tolerancia vizsgálatok elvégzését,
valamint növényvédelmi, termesztéstechnológiai és biológiai védekezési szolgáltatások
nyújtását.
6. A 2012-ben alapított Zaniotech Kft. szintén spin-off cégnek minősül. A társaság fő
tevékenysége az egyéb természettudományi, műszaki kutatás, fejlesztés, illetve ezen belül
elsődleges célja az egyetemen a hal –modell rendszer működtetése kapcsán létrejött tudás
hasznosítása. A cég tevékenysége magában foglalja toxikológiai tesztek, hal fiziológiai,
etológiai, fejlődésbiológiai vizsgálatok elvégzését.
7. Az egyetem 2013. évben alapította a Szent István Egyetem Kiadó Nonprofit Kft-t. A
kiszervezés akkor 9 fő munkatársat érintett. Fő tevékenység elsődlegesen a gödöllői
kampuszon a hallgatói tankönyv, jegyzet ellátás és könyvesbolti értékesítés, továbbá az
oktatáshoz szükséges egyéb szolgáltatások végzése.
- 6-
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
8. Szent István Egyetem Sport-és Szabadidőközpont Nonprofit Kft. 2014-es megalapítása
az elfogadott egyetemi sportkoncepció alapján elősegíti a létesítmények optimális
kihasználását, hatékony üzemeltetését és fejlesztését; a sportolást és a sporttevékenység
népszerűsítését; az egyetemi sportélet fellendítését, ezáltal a hallgatói vonzerő növelését;
korszerű létesítmények kialakítását; az egyetemi testnevelés oktatását; az egyetemmel
együttműködésben álló sportegyesületek szakosztályaiban folyó sporttevékenység
támogatását, felügyeletét; az utánpótlás nevelését, a minőségi szakmai sportképzést; a
gyermek és felnőtt szabadidősport, valamint az ezt segítő, az Aegon - SZIE Tanulj és
sportolj program keretében kialakított életpálya modell létrehozását és támogatását; a
kedvezményprogram elindítását.
A fenti gazdasági társaságokat annak érdekében alapította az egyetem, hogy stabilabb és
rugalmasabb gazdasági hátteret biztosítsanak az egyes karokon folyó gyakorlati képzéshez és
oktatásszervezéshez, valamint hozzájáruljanak a kutatásfejlesztési tevékenység hatékony és
eredményes működéséhez.
f., A dolgozók lakásépítési és vásárlási támogatására fordított kiadások összege, a
kölcsönben részesítettek száma
2014. évben új kölcsön folyósítás 4 főnek történt 3 250 e Ft értékben.
g., Kincstári Egységes Számlán (KESZ) kívül lebonyolított pénzforgalom alakulása
A Szent István Egyetem OTP Bank Nyrt-nél megnyitott lakásalap számláin bonyolított
pénzforgalmának alakulását az alábbi táblázat szemlélteti (adatok Ft-ban):
Nyitó egyenleg
16 253 169
Kölcsön törlesztés (+)
4 426 023
1 662
Kamat (+)
Kölcsön folyósítás (-)
3 250 000
Egyéb költség (-)
359 201
Záró egyenleg
17 071 653
h., A kincstári finanszírozás továbbfejlesztéséről, az előirányzat gazdálkodási
rendszerről, a kincstári információ szolgáltatás tapasztalatai
A KGR rendszer adatszolgáltatásainak fizikai feltöltése gördülékenyen ment, a rendszer excel
importálási funkciója rendben működött az év folyamán. A rendszer töltését viszont a
- 7-
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
beszámoló esetén megnehezítette, hogy a Kincstár a számviteli átállás bekódolása miatt csak
késve tudta rendelkezésre bocsátani a megfelelő űrlapokat, így a határidők folyamatosan
csúsztak, és olyan is előfordult, hogy a már kitöltött űrlapon való kincstári módosítás kitörölte
a feltöltött adatokat.
A KIR rendszer a 2014-es évben sem tudta még a bérfeladáshoz tartozó
kötelezettségvállalásokat kezelni, ezért továbbra is manuálisan kellett azokat korrigálni, amely
egy közel 2000 fős munkavállalói létszámú szervezetnél jelentős erőforrásokat köt le.
Emellett jó néhány, gyakorlatban használt lekérdezésnél a rendszer nem tud elektronikusan
szerkeszthető formátumban adatot szolgáltatni, csak pdf-ben áll rendelkezésre a lista.
A kincstári bankszámlaforgalom főkönyvvel való egyeztetésénél merült fel az igény
bankszámlánkénti halmozott ERA forgalmi kimutatás kinyerésére, de az electra rendszer nem
tud ilyen adatot szolgáltatni, és a kincstári számlavezető is csak külön kérésre tudja lekérni a
rendszerükből az információt. Amennyiben a jövőben ez a kimutatás automatikusan a
bankszámlakivonat mellé megérkezne, az nagyban megkönnyítené az egyeztetési feladatokat.
i., Évközi intézmény-, illetve gazdasági vezetőváltás
A Kormány 1368/2014 (VII.3) Korm. határozatában döntött az egyetem Alkalmazott
Bölcsészeti és Pedagógiai Karának szarvasi Pedagógiai Intézetének az egyházi fenntartásban
működő Gál Ferenc Főiskolához történő csatlakozásáról. Az átadás-átvétel fordulónapja 2014.
július 31-e volt. Az átadás részleteit az I. fejezet 1a) és 2a) pontjában tárgyaljuk.
A gazdasági vezető Figler Kálmán 2014. november 15-től kancellári minőségben folytatta
munkáját, a gazdálkodás irányításával a kancellár a pénzügyi és költségvetési igazgatót, Bíró
Teréziát bízta meg.
Az intézmény vezetője nem változott, a rektor Dr. Tőzsér János volt 2014. évben is.
2., Az alaptevékenység változása és annak gazdálkodásra gyakorolt hatása
a., A rendkívüli események hatása a gazdálkodásra
Rendkívüli eseményként jelentkezett az egyetem gazdálkodásában a Pedagógiai Intézet
(továbbiakban: PK)– az I. fejezet 1a) pontjában ismertetett - SZIE-ből való kiválása, melynek
gazdálkodásra gyakorolt hatásait jelen fejezetben tárgyaljuk.
Az átadás időpontjában hatályos költségvetés 17 116 007 eFt módosított SZIE intézményi
szintű előirányzatából 620 979 eFt volt az ABPK előirányzat jogosultsága, melyből 312.656
eFt volt a központi támogatás előirányzata. Az átadás-átvételhez kapcsolódóan a SZIE
előirányzat jogosultsága a fenti összegből 433 267 eFt volt, melyből 266 311 eFt a központi
támogatás értéke. A GFF 46 345 eFt központi támogatás előirányzatot vett át az egyetemtől.
A PK egy darab futó Európai Uniós pályázattal rendelkezett, a TÁMOP-4.1.2- Mentor(h)áló
- 8-
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
2.0 című 527 millió támogatást elnyert SZIE projektből 6,2 millió forinttal részesült az
intézet. Az átadás-átvételi megállapodásban a GFF vállalta a projekt támogatási
szerződésében a PK-ra vonatkozó kötelezettségek teljesítését.
Az átadáskor tételesen megállapításra került a SZIE-t terhelő kötelezettségek, illetve az
egyetemet megillető követelések. A SZIE 29.333 eFt kötelezettséget ismert el, melyből 4.100
eFt volt a dologi jellegű, a fennmaradó részt a még ki nem fizetett bérek és járulékok tették ki.
A megállapodásban 3.562 eFt SZIE-t megillető követelés került rögzítésre.
A SZIE két ingatlant adott át a GFF-nek, melyből a 2043. HRSZ ingatlan esetében csak a PPP
teherrel nem terhelt rész került át, augusztus 1-től ingyenes használatba adta át az egyetem az
épületet.
Helyrajzi
szám
2043
1
Megnevezés
Főiskolai oktatási épület - PPPvel nem terhelt része
IRODAHÁZ + ÉTTEREM
BOLZA KASTÉLYHOZ K.
Beszerzés
dátum
Aktivált bruttó
érték
Écs terv szerinti
Aktivált nettó
érték
1965.01.01
189 664 763
69 349 308
120 315 455
2004.10.01
116 919 884
19 961 299
96 958 585
Az oktatás-nevelési közfeladat átkerülésével a PK vagyonnyilvántartásában lévő, az Intézet
által használt önkormányzati ingatlanon végzett beruházás a SZIE könyveiből 2014. július 31i dátummal kivezetésre került.
Átadásra került 12 244 db leltárban szereplő – nem pályázati forrásból beszerzett - tárgyi
eszköz, melyek bruttó összértéke 221 712 eFt volt, ezek szinte mindegyike nullára leírt
eszköz, nettó értékük összesen 2 563 eFt-ot tett ki. 163 olyan eszköz került átadásra, melyeket
pályázati forrásból szereztek be, ezek bruttó értéke 12 206 eFt , nettó értéke 2 738 eFt volt. Az
előzőeken kívül a könyvtárban átadásra került 162 db 299 eFt bruttó könyv szerinti értékű
nulláig leírt eszköz.
b., Az intézmény által ellátott többletfeladatok bemutatása
Az egyetem 2014. év során nem látott el az alaptevékenységhez kapcsolódó olyan többlet
feladatot, amely a gazdálkodásra hatással lett volna.
c., Az év során átadott és átvett feladatok és az ezekhez kapcsolódó létszám- és
előirányzat mozgások bemutatása
- 9-
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
2014. Költségvetés
Megnevezés
SZIE 2014. évi m ódosított
előirányzat
Bevétel
1
2
Hallgatók pénzbeli juttatása
Összesen
Bevétel
Támogatás
Összesen
Bevétel
3
4=2+3
5
6
7=5+6
8
631 831
48 000
78 000
169 200
169 200
Tankönyv, jegyzet, sport és kult. tám.
64 861
64 861
Köztársasági ösztöndíj
15 980
15 980
Kollégiumi támogatás
257 465
Lakhatási támogatás
30 000
Doktorandusz hallgatók ösztöndíja
Miniszteri ö.díj + határon túliak támog.
I. Hallgatói előirányzat összesen:
30 000
SZIE 2014. évi m ódosított
előirányzata SZIE ABPK nélkül
Támogatás
631 831
Bursa H. ösztöndíj intézményi része
SZIE ABPK 2014. évi m ódosított
előirányzat
1 600
17 077
17 077
1 297
2 897
III. Köznevelési tám ogatás össz.
20 000
9
10=8+9
614 754
75 103
169 200
169 200
1 708
1 708
63 153
63 153
432
432
15 548
15 548
257 465
6 959
6 959
250 506
250 506
144 000
144 000
3 892
3 892
140 108
140 108
2 000
2 000
54
54
1 946
1 946
1 333 337
1 363 337
31 419
33 019
28 400
1 301 918
1 330 318
0
0
0
0
1 600
298 700
28 400
614 754
0
Nem gyakorló iskolák, óvodák
20 000
Összesen
46 703
II. Oktatói, kutatói ö.díjak össz.
Gyakorló iskolák, óvodák
Támogatás
0
0
318 700
0
20 000
298 700
318 700
20 000
298 700
318 700
298 700
318 700
0
0
Képzési támogatás, kifutók után
1 013 799
1 013 799
17 982
17 982
995 817
995 817
Képzési támogatás, ösztöndíjasok ut.
2 525 061
2 525 061
38 505
38 505
2 486 556
2 486 556
0
3 538 860
3 538 860
0
56 487
56 487
0
3 482 373
3 482 373
199 000
745 278
944 278
0
224 750
224 750
199 000
520 528
719 528
0
0
0
0
0
2 200
2 200
0
2 200
2 200
2 000
IV. Képzési tám ogatás összesen
V. Speciális program ok össz.
Anyanyelvi lektorok
OSJER mérőrendszerek (laborok)
Tűz-, vagyonvédelem
2 000
2 000
Nemzetiségi képzés kieg. tám.
12 350
12 350
Fogyatékossággal élők kieg
12 120
12 120
Kis szakok kiegészítő támogatása
10 400
10 400
Kutatóintézetek támogatása
Arborétumok, botanikus kertek
Szarvasi kampusz konszolidációja a
kiválás kapcsán
10 400
0
2 000
12 350
0
0
0
12 120
12 120
0
10 400
0
0
0
0
0
290 000
468 000
0
178 000
290 000
468 000
2 500
20 000
22 500
0
2 500
20 000
22 500
200 000
200 000
0
18 500
Biogazdálkodás, hungaricum,
eredetvédelem kieg. támogatása
Pedagógus díszdiploma
Tisztaszoftver és/vagy tanulmányi
rendszerek támogatása
EISZ és/vagy Diplomás Pályakövető
Rendszer intézményi támogatása
VI. PPP kiegészítés (önrész)
12 350
178 000
Szülőföldi képzés (nemzetközi)
Gépmúzeum + Üllő fejlesztésére
0
0
550 000
200 000
0
0
0
0
0
15 000
15 000
0
15 000
15 000
60 000
78 500
0
60 000
78 500
0
0
0
0
0
0
0
0
0
25 000
25 000
2 000
1 212
1 212
42 996
42 996
25 000
25 000
3 212
3 212
42 996
42 996
200 000
2 000
18 500
50 000
50 000
0
77 625
627 625
0
550 000
306 723
50 000
50 000
77 625
627 625
VII. Pályázatok + egyéb
9 654 322
668 885 10 323 207
306 723
9 347 599
668 885 10 016 484
MINDÖSSZESEN (I.-VII.)
10 453 322
6 662 685 17 116 007
308 323
312 656
620 979 10 144 999
6 350 029 16 495 028
Működési költségvetés össz.
9 756 959
6 621 785 16 378 744
304 807
312 656
617 463
9 452 152
6 309 129 15 761 281
Személyi juttatások
4 081 620
3 882 622
7 964 242
96 528
100 640
197 168
3 985 092
3 781 982
7 767 074
Munkaa. terh. jár. és szoc. hozz. adó
1 347 380
849 211
2 196 591
26 063
27 172
53 235
1 321 317
822 039
2 143 356
Dologi kiadások
4 252 959
733 998
4 986 957
180 616
160 935
341 551
4 072 343
573 063
4 645 406
60 000
1 155 954
1 215 954
1 600
23 909
25 509
58 400
1 132 045
1 190 445
0
0
0
0
0
15 000
0
15 000
0
15 000
3 516
692 847
40 900
733 747
3 516
492 847
40 900
533 747
200 000
0
200 000
0
200 000
Támogatás értékű felhalmozási kiad.
0
0
0
0
0
Egyéb felhalmozási kiadások
0
0
0
0
0
Központi beruházás
0
0
0
0
0
Kölcsönök
0
0
0
0
0
Ellátottak pénzbeli juttatása
Támogatás értékű működési kiadások
Egyéb működési célú kiadások
15 000
Felhalm ozási előirányzat
696 363
40 900
737 263
3 516
Beruházások
496 363
40 900
537 263
3 516
Felújítások
200 000
MINDÖSSZESEN:
10 453 322
6 662 685 17 116 007
- 10 -
308 323
0
312 656
620 979 10 144 999
6 350 029 16 495 028
Megnevezés
Bevétel
1
Működési költségvetés össz.
SZIE '2014. évi előirányzat
Gál Ferenc Főiskola'2014. évi
jogosultsága az átadás-átvételhez előirányzat jogosultsága az átadáskapcsolódóan
átvételhez kapcsolódóan
SZIE ABPK '2014. évi m ódosított
előirányzat jogosultsága
Támogatás Összesen
5
6
7=5+6
Bevétel
8
Támogatás Összesen
9
10=8+9
/'Gál Ferenc '2014. évi évi VIII-XII.
havi előirányzat jogosultsága segéd/
Bevétel
Támogatás
Összesen
Bevétel
14
15
16=14+15
11
Támogatás Összesen
12
13=11+12
304 807
312 656
617 463
166 879
266 311
433 190
137 928
46 345
184 273
0
46 345
46 345
Személyi juttatások
96 528
100 640
197 168
47 302
84 414
131 716
49 226
16 226
65 452
0
0
0
Munkaa. terh. jár. és szoc. hozz. adó
26 063
27 172
53 235
11 880
22 791
34 671
14 183
4 381
18 564
0
0
0
180 616
160 935
341 551
107 697
144 435
252 132
72 919
16 500
89 419
0
0
0
1 600
23 909
25 509
14 671
14 671
1 600
9 238
10 838
0
0
0
Támogatás értékű működési kiadások
0
0
0
0
0
0
0
0
0
Egyéb működési célú kiadások
0
0
0
0
0
0
0
46 345
46 345
Felhalm ozási előirányzat
3 516
0
3 516
77
77
3 439
3 439
0
0
0
Beruházások
3 516
0
3 516
77
77
3 439
3 439
0
Felújítások
0
0
0
0
0
0
0
0
0
Támogatás értékű felhalmozási kiad.
0
0
0
0
0
0
0
0
0
Egyéb felhalmozási kiadások
0
0
0
0
0
0
0
0
0
Központi beruházás
0
0
0
0
0
0
0
0
0
Kölcsönök
0
0
0
0
0
0
0
0
0
308 323
312 656
620 979
433 267
141 367
187 712
0
46 345
46 345
Dologi kiadások
Ellátottak pénzbeli juttatása
MINDÖSSZESEN:
166 956
0
266 311
0
46 345
0
d., Az intézmény működésének helyzete, a működési tevékenység értékelése,
megvalósuló fejlesztések
-
Intézményi szerkezeti változások
A Pedagógiai Intézet kiválásával az egyetem összesen 47 szakot adott át a Gál Ferenc
Főiskolának (a részletes szaklistát lásd 1.sz.melléklet).
-
Hallgatói változások
Alapképzés létszámainak alakulása képzési területenként
Képzési terület
Hallgatói létszám
2013/2014 II.
agrár
bölcsészettudomány
gazdaságtudományok
műszaki
természettudományok
társadalomtudományok
orvos- és egészségtudomány
pedagógusképzés
Összesen
1984
564
1652
2877
49
300
355
686
8467
2014/2015 I.
Szakok
száma
2486
421
1778
2939
48
232
361
271
8536
10
2
5
6
1
3
2
2
31
Változások a szakokban a két félév tekintetében:
Agrár:
 2014/2015 ősszel nem indult a növénytermesztő mérnöki szak Szarvason
 2014/2015 ősszel több év után újra indult a mezőgazdasági szakoktató Gödöllőn
 Tekintve, hogy agrár alapszakjaink páratlan félévi idejűek (7) az őszi félév hallgatói
adatai lényegesen nagyobbak
Bölcsészettudomány:
 2014/2015 ősszel andragógia szak nem lett meghirdetve Gödöllőn
Gazdaságtudomány:
 2014/2015 ősszel elindult a kereskedelem és marketing szak Budapesten
Társadalomtudomány:
 2014/2015 ősszel nem indult el a szociális munka szak Jászberényben
Pedagógusképzés:
 A szarvasi Pedagógiai intézet kiválásával és Gál Ferenc Főiskolához történt
csatlakozásával jelentősen lecsökkent a pedagógiai képzési területen hallgatók száma
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
2014/2015 I-ben, a csecsemő- és kisgyermeknevelő szakon az egyetemen teljesen
megszűnt a képzés.
Műszaki, természettudományi valamint orvos- és egészségtudományi szakjainkon jelentős
változás nem történt.
Mesterképzés létszámainak alakulása a két félév tekintetében:
Képzési terület
agrár
bölcsészettudomány
gazdaságtudományok
műszaki
természettudományok
pedagógusképzés
Összesen
Hallgatói létszám
2013/2014 II.
480
151
676
403
60
47
1817
2014/2015 I.
539
209
695
423
62
57
1985
Szakok
száma
11
1
6
5
2
1
26
Változások a szakokban a két félév tekintetében:
Gazdaságtudományok:
 Regionális gazdaságtan szak újra indult Budapesten 2014/2015 ősszel
 Vezetés és szervezés szakon nem tanult hallgató Békéscsabán a 2014/2015 I.
szemeszterben.
Osztatlan mesterképzés
Képzési terület
agrár
Hallgatói létszám
2013/2014 II.
1189
2014/2015 I.
1327
Szakok
száma
1
Változások a szakokban a két félév tekintetében:
Tekintettel arra, hogy állatorvosi képzésünk páratlan félévi idejű (11), az őszi félév
tekintetében a hallgatói létszám növekedett.
Felsőfokú, felsőoktatási szakképzés
Képzési terület
agrár
gazdaságtudományok
műszaki
társadalomtudományok
Összesen
Hallgatói létszám
2013/2014 II.
32
96
72
35
235
- 13 -
2014/2015 I.
25
172
26
2
225
Szakok
száma
3
7
1
3
14
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
Változások felsőfokú és felsőoktatási szakképzésen a két félév tekintetében:
Agrár:
 2014/2015 őszi félévre kifutott a hulladékgazdálkodási mérnök felsőfokú szakképzés
Gazdaságtudományok:
 2014/2015 őszi félévre kifutottak a korábbi felsőfokú szakképzésen hallgatók banki
szakügyintéző, számviteli szakügyintéző, valamint nemzetközi szállítmányozási és
logisztikai szakügyintéző szakokon.
 2014/2015 őszi félévre megnőtt az új 5 felsőoktatási szakképzésen hallgatók száma.
Műszaki tudományok:
 Épített környezetmérnök-asszisztens felsőfokú szakképzésen hallgatók száma a kifutó
képzésre tekintettel 2014/2015 I. félévre lecsökkent.
Társadalomtudományok:
 A szarvasi Pedagógiai Intézet kiválásával és a felsőfokú szakképzések kifutásával a
társadalomtudományok képzési területen a hallgatók száma 2 főre csökkent.
Szakirányú továbbképzés
Képzési terület
agrár
gazdaságtudományok
műszaki
társadalomtudományok
pedagógusképzés
Összesen
Hallgatói létszám
2013/2014 II.
194
85
104
0
357
740
2014/2015 I.
197
97
78
20
118
510
Szakok
száma
10
5
5
1
12
33
Változások a szakokban a két félév tekintetében:
A Szent István Egyetemre regisztrált jelentős számú, 128 szakirányú továbbképzés közül
jelenleg a két féléven 33 szakon történt képzés. Szakirányú továbbképzésen jellemzően
időszakosan indulnak a képzések.
Agrár és gazdaságtudományok:
 A két képzési területen nem változott jelentősen a szakok és hallgatók száma.
Műszaki:
 Energiagazdálkodási szak nem indult 2013. óta, ezért ott csökkent a hallgatók száma.
 2014/2015 ősszel elindult a fürdővezetői mérnök szak.
Társadalomtudományok:
 2014/2015 őszén elindult a szociális gerontológiai szak
Pedagógusképzés:
 A szarvasi Pedagógiai Intézet kiválásával 7 szakirányú továbbképzési szak megszűnt,
ez jelentős létszámcsökkenéssel járt.
- 14 -
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
Duális képzés
Egyetemünkön jelenleg nem folyik duális képzés.
Anyanyelvi lektorok
A SZIE-n anyanyelvi lektor 2014. évben nem volt.
Kis létszámú szakok
A Pedagógiai Intézet kiválásával megszűnt a nemzetiségi képzés, így 2014-ben az egyetem
nem rendelkezett jogszabályi definíció szerinti kis létszámú szakkal.
-
Köztársasági ösztöndíj
2014-ben az egyetemi hallgatók az alábbi összegekben voltak jogosultak köztársasági
ösztöndíjra.
Megnevezés
Jogosultak
létszáma *
Normatíva
összege
Jogosult
előirányzat
(E Ft)
1
2
3
4
Köztársasági ösztöndíj 2013/2014. 2. félév (6 hó)
39
34 E Ft/fő/hó
7 956
Köztársasági ösztöndíj 2014/2015. 1. félév (4 hó)
46
34 E Ft/fő/hó
6 256
Köztársasági ösztöndij összesen
-
14 212
Egyéb ösztöndíjak
Megnevezés
Jogosultak
létszáma *
Normatíva
összege
Jogosult
előirányzat
(E Ft)
1
2
3
4
Hallgatói normatív juttatás
4 958 119 E Ft/fő/10 hó
Bursa Hungarica ösztöndij támogatásból
590 002
32 517
Doktoranduszok ösztöndíja
157
1200 E Ft/fő/év
188 400
Köztársasági ösztöndíj 2013/2014. 2. félév (6 hó)
39
34 E Ft/fő/hó
7 956
Köztársasági ösztöndíj 2014/2015. 1. félév (4 hó)
46
34 E Ft/fő/hó
6 256
Köztársasági ösztöndij összesen
14 212
Tankönyv, jegyzet, sport, kulturális normatív támogatás
5 115
Kollégiumi támogatás
2 021
- 15 -
11,9 E Ft/fő/10
hó
116,5 E Ft/fő/10
hó
60 869
235 448
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
Normatíva
összege
Jogosultak
létszáma *
Megnevezés
Lakhatási támogatás
2 867
60 E Ft/fő/10 hó
Miniszteri ösztöndíj
Jogosult
előirányzat
(E Ft)
172 020
2 367
Hallgatókkal kapcsolatos előirányzatok összesen
1 295 835
Az ösztöndíjak az 51/2007. kormányrendeletben meghatározottak szerint kerülnek kiosztásra.
A juttatások összege változó, az elvárt tanulmányi eredmények szakonként és évfolyamonként
kerülnek meghatározásra. A szociális ösztöndíjak pályázat alapján kari szinten kerülnek
kiosztásra a Diákjóléti Bizottság határozata alapján.
A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer célja az esélyteremtés
érdekében a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok felsőoktatásban való
részvételének támogatása, mely a hallgatóink közel 10 %-át érinti.
Hallgatóink állami támogatáson kívüli forrásból - az önkormányzatok által biztosított átvett
pénzeszközből, illetve Erasmus ösztöndíjból és pályázati forrásokból - is részesültek pénzbeli
juttatásban.
-
Kollégiumi támogatás – szociális viszonyok
A kollégiumokkal kapcsolatos információk bemutatását telephelyenkénti bemutatásban
végezzük.
ABPK - Jászberény
A kollégiumi ellátásra jogosultak köre megegyezik a campus nappali tagozatára
beiratkozott hallgatói létszámmal, mely a statisztikai adatok alapján az alábbiak szerint
alakult (zárójelben a megelőző év adata):
- 16 -
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
2013/2014. tanév
II. félév
2014/2015. tanév
I. félév
178
146
SZIE ABPK – koll.ellátásra
jogosultak köre
Átlag
162
A kollégiumi felvételi eljárás során a jelentkezést benyújtó összes hallgatót módunkban
állt felvenni a kollégiumunkba, az igénylők közül senki nem került elutasításra.
A nappali tagozatos hallgatók és a kollégiumi férőhelyet igénylők számának alakulása a
Zirzen Janka Kollégiumban:
Félév
2014.03.15.
2014.10.15.
178
104
74
53
32
Kollégisták /
Nappali
tagozatos
hallgatók
%-os aránya
29,9%
146
102
44
32
27
21,9%
Nappali
Ebből:
tagozatos
államilag
hallgatók
támogatott
száma
Ebből:
Költségtérítéses
Kollégisták
Kollégisták számából
száma
az államilag
fin. hallg.
A kollégium feltöltöttsége – az előző évekhez hasonlóan – tovább romlott. Ez azt jelenti –
240 férőhelyet figyelembe véve - hogy a kollégium hallgatókkal való feltöltöttsége 2014.
október 15-én 13,33% volt. Ezen a mutatón javítanak valamelyest az albérletes lakók (37
fő), de a kihasználtság így sem éri el a 30%-ot. A kollégiumok fenntartása így jelentős
többletterhet ró az egyetem gazdálkodására.
ÁOTK – Budapest
A kar kollégiumi férőhelyeinek száma 294, melyből 251 volt feltöltve 2014. évben, a
kihasználtság megfelelő 85% körüli. Ehhez a létszámhoz kapcsolódóan 29.242 eFt támogatást
kapott a kar. Lakhatási támogatás folyósítására nem volt szükség.
GAEK – Békéscsaba, Szarvas
A Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar két telephelyen – Békéscsabán és Szarvasonrendelkezik PPP projekt keretében megvalósult kollégiumokkal, azonban ezek tervezésénél is
jelentősen túl lett becsülve a későbbi, kollégiumot igénybe vevő hallgatói létszám. Az alábbi
táblázat szemlélteti a kollégiumok 2014-es kihasználtságát.
- 17 -
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
Kollégium
Férőhelyek
száma
Békéscsaba
Szarvas
Elhelyezettek
száma
294
287
Kihasználtság
59
45
20,1%
15,7%
GÉK, GTK, MKK - Gödöllői kampusz
A kollégiumi férőhelyek:
PPP épületek:
- új diákotthonok (D-E-F): 464 férőhely
- felújított kollégiumok (A-B): 648 férőhely
Egyetemi üzemeltetésű épületek:
- G kollégium: 139 férőhely
- C kollégium: 430 férőhely
A kollégiumok az őszi félévben 100 %-os kihasználtsággal működnek, míg a tavaszi félévben
a gyakorlati félév miatt ez az érték lecsökken 95-96 %-ra. A hallgatók által legkedveltebb
épületek az A és a B.
Ebben az évben fejlesztési beruházás, felújítás nem történt.
YMÉK - Budapest
Az építész karon a kollégiummal kapcsolatos adatokat az alábbi táblázatok tartalmazzák.
Ezek alapján megállapítható, hogy az egyetem Pest megyében lévő kollégiumainál nem merül
fel kihasználatlansági probléma, míg a vidéki karoknál a jelenlegi feltöltöttségi szint mellett a
kollégiumok fenntarthatatlanok.
129 fő
Kollégiumi ellátottak száma
- ebből államilag támogatott 122 fő
7 fő
- költségtérítéses
138 fő
Kollégiumi férőhelyek száma
93,50%
Kihasználtság
Támogatás jogcíme
Hallgatói normatív juttatás
Kollégiumi támogatás
Lakhatási támogatás
Támogatásban
részesült
998 fő
103 fő
646 fő
- 18 -
Támogatás
összesen
116 750 eFt
12 000 eFt
38 760 eFt
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
-
Tankönyv-, jegyzettámogatás
A normatíva szerint a karok hallgatónként évente 11 900 Ft Tankönyv- jegyzet, sport és
kultúra támogatásra jogosultak, melyből tankönyvekre és jegyzetekre az alábbi összegeket
fordították:
Kar
ABPK
ÁOTK
GAEK
GÉK
GTK
MKK
YMÉK
-
Tankönyv és jegyzettámogatás 2014-ben (Ft)
634 032
5 043 000
3 610 000
7 630 400
5 161 000
14 470 400
11 207 000
Sport, kultúra támogatás
A karok 2014-ben az alábbi összegeket fordították sport és kultúra támogatására:
Kar
ABPK
ÁOTK
GAEK
GÉK
GTK
MKK
YMÉK
Sport és kultúra támogatás 2014-ben (Ft)
229 000
597 000
902 000
1 907 600
1 354 000
3 617 600
669 000
Az alábbi események/tevékenységek finanszírozása valósult meg a támogatásból.
ABPK
 támogatott sport tevékenység; a kifizetett összeg a sítábor költségeit csökkentette
 támogatott kulturális tevékenység.
GAEK
 Támogatott sport tevékenység: Gyulán uszoda, edzőterem bérlet vásárlás, a másik két
campuson kari sportnapok támogatása.
 Kulturális tevékenységek támogatása címen gólyabálra, egyéb HÖK rendezvényeken
használtak fel pénzt a hallgatók.
- 19 -
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
MKK
A sport támogatás összegéből, azaz 1.808.800 Ft kiírásra került a „Jó tanuló, jó sportoló”
pályázat, valamint a fent maradó összeget a SZIE Sportközpont Kft. kapta a hallgatói sportélet
magasabb színvonalon történő biztosítása érdekében.
A kulturális támogatást a Kari Hallgatói Önkormányzat segítségével használtuk fel az eredeti
célokra, így támogatásra kerültek az alábbi események:
 Köcsögavató bál
 Szakestek rendezvénysorozat
 Valéta bál
 Gazdász nap
 valamint a karhoz kapcsolódó Szakkollégiumok támogatása
GTK
 Sport támogatásként 745 eFt került átutalásra a SZIE Sport Kft-nek a hallgatói
szabadidősport támogatására.
 2014. december 17-én megrendezett Talléravató hallgatói rendezvény
(rendezvényszervezési tevékenység biztosítása, hang-és fénytechnika biztosítása,
zenekar biztosítása, aula használat biztosítása)
ÁOTK
 Központi finanszírozású egyesületet a Kar nem tart fenn, csak az oktatásba beépített
sporttevékenység folyik szervezetten. Támogatott sport és kulturális tevékenységek:
sportverseny, uszodabérlet, túlélő túra, kosárlabda verseny, EQUUS sportnapok,
vetélkedő díjazás, gólyatábor, gólyabál, biológus találkozó, MATT nevezési díj
YMÉK
 uszodabérlet igény szerinti igénybevétellel
-
Tudományos Diákköri Tevékenység
A tudományos diákköri tevékenységeket a tudományterületek kari szintű különbözősége miatt
karonként mutatjuk be.
ABPK
A TDK-n indult jászberényi hallgatók száma 2013-ban 8 fő, 2014-ben pedig 7 fő volt. A 2007
óta terjedő időszakban a TDK-n induló hallgatói létszám meglehetősen hullámzó (2 és 12 fő
között mozgott).
- 20 -
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
A 2013. évi OTDK-ra összesen 5 hallgatónk adta be nevezését, indulóink helyezetlenül
zártak. A 2014. évi OTDK-ra 2 hallgatónk nevezett, míg a többi, az OTDK-n való indulás
jogát megszerző hallgató visszamondta az országos fordulón való részvételt.
GAEK
Mindhárom telephelyünkön 2014. novemberében került megrendezésre a Tudományos
Diákköri Konferencia, ahol a következő eredmények születtek:
Gazdasági Campus – Békéscsaba
Régió és Identitás Hallgatói Kutató Műhely 1 fő I. helyezett, 1 fő II. helyezett, 1 fő III.
helyezett, 2 fő különdíjat kapott.
Ezen hallgatók gazdálkodási és menedzsment, pénzügy és számvitel, turizmus-vendéglátás,
műszaki menedzser szakos hallgatók voltak.
Az I. helyezett hallgató – Bodzsár Adrienn – megkapta a 25.000,- Ft-os rektori díjat is.
Nemzetiségek, kisebbségek Műhely 1 fő I. helyezett, 1 fő II. helyezett, 1 fő III. helyezett.
Ezen hallgatók andragógia és gazdálkodási és menedzsment szakos hallgatók voltak.
A két szekcióban összesen 11 hallgató adott elő, továbbá mindkét szekcióban előadott egyegy román páros, akik az aradi egyetemről érkeztek hozzánk.
A 2015-ös OTDK-ra tovább jutott 9 fő hallgató dolgozata, 5 fő TDK-s hallgató dolgozatát
egyben jeles szakdolgozatként is elfogadták a bírálók. A 2015-ös OTDK-n (visszalépések
miatt) összesen 4 hallgató képviseli a Gazdasági Campust.
Továbbá 2014. november 20-án került megrendezésre a kar hagyományos tudomány napi
rendezvénye, melynek címe „Térségfejlesztés és Unió” volt, reflektálva Magyarország tíz
éves uniós tagságára a helyi társadalmi és gazdasági kérdések fókuszán keresztül.
Egészségtudományi Campus- Gyula
Az intézeti TDK-konferencián 2014. november 21-én 3 szekcióban, összesen 24 hallgató
tartott előadást.
Az Ápolás- és Egészségtudományi Szekcióban 6 előadás került bemutatásra, közülük 2-t
javasolt a zsűri az OTDK-részvételre.
Az Egészségügyi Szervező Szekcióban 12 előadás hangzott el, melyek közül 2 résztvevő
mutathatja be pályamunkáját az OTDK-n.
- 21 -
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
A Társadalomtudományi Szekcióban 6 előadás került bemutatásra, közülük az értékelő
bizottság 2-t javasolt az OTDK-ra.
Mindösszesen a 2 év (2013, 2014) résztvevői közül 12 főnek az előadását javasolták OTDKrészvételre, ám különböző okok miatt csak 7-en neveztek végül a XXXII. OTDK-ra.
Tessedik Campus- Szarvas
A SZIE Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar Tessedik Campusa 2014. november 26án rendezte Tudományos Diákköri Konferenciáját. A Mezőgazdasági és Vízgazdálkodási
szekcióban összesen 10 hallgató mutatta be TDK munkáját.
A TDK munka magas színvonalát bizonyítja, hogy a bizottságok a konferencián bemutatott
összes dolgozatot elfogadták szakdolgozatként. Öt hallgató szerzett jogosultságot a következő
OTDK-n való részvételre, melynek Agrártudományi Szekcióját 2015. áprilisában rendezi meg
a Szegedi Tudományegyetem.
GÉK
Nagy érdeklődés mellett 2014-ben is megrendezésre került a Gépészmérnöki Karon a
Tudományos Diákköri Konferencia november 26-án, a Tudástranszfer Központban. Három
szekcióban összesen huszonnyolc előadás hangzott el, amelyeket a bizottságok értékeltek.
Szekciónként az első három helyezett dékáni díjban részesült, de az előadók további
különdíjakat is kaptak, amelyeket a konferencia támogatói ajánlottak fel.
A helyezések a következőképpen alakultak:
Műszaki fejlesztés, gazdaságtan szekció
Rektori különdíj és 1. helyezés: Beregszászi Gergő
"Lapátos légmotorok optimális működési tartományának meghatározása "
MTDI díj és 2. helyezés: Galbenisz Niki
"Gépjármű lengéscsillapítójának állapotfelmérése gyorsulás – érzékelők segítségével."
3. helyezés: Molek Gábor
"Mobil csőmarógép fejlesztése."
Anyagtudomány, technológia szekció
1. helyezés: Odrobina Miklós
- 22 -
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
"Poliamid tulajdonságai dinamikus szilárdsági vizsgálatok alapján"
MTDI díj és 2. helyezés: Sinkó Dániel
"Műszaki polimerek „stick-slip” hajlamának tribológiai vizsgálata"
3. helyezés: Ledenyák Martin
"Járműipari gumi-fém alkatrészek élettartamának vizsgálata"
Életminőség javítás: biomechanika, megújuló szekció
1. helyezés: Erdélyi Viktor
"Látáskárosultak térbeli tájékozódását segítő eszköz fejlesztése"
MTDI díj és 2. helyezés: Antal Viktória
"Térdprotézisek rotáció szerinti minősítésének első lépése."
3. helyezés: Virághalmy Zsófia
"Térdmozgás vizsgálata polaris térbeli helymeghatározó rendszerrel"
GTK
2014. év során a hallgatói kutató munka támogatása és a hallgatók koordinálása mellett 4
konferencia került megrendezésre a hallgatók számára. Ebből 3 kis létszámú konferencia volt,
mely 35-40 fő részvételével, míg a novemberi TDK 200 fő feletti konferencia résztvevővel
valósult meg. „Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok aspektusai Magyarországon” című
konferencia 2014. május 6-án volt, ahol 7 hallgatói előadására, valamint 2 oktató bevezető
előadására került sor. A rendezvényről konferencia kiadvány készült (ISBN 978-963-269-4382). „Hallgatók a tudományos kutatásban” c. konferencia 2014. május 26-án került
megrendezésre, ahol 7 hallgatói előadás bemutatása történt meg. A programon részt vett
hallgatók számára felajánlásra került a témavezetővel történő tanulmány megírásának a
lehetősége. A tanulmánykötet lektorálása befejeződött, tervezetten 2015. áprilisban jelenik
meg. A konferenciák finanszírozása az NTP-TDK-13-036 projekt keretén belül valósult meg.
2014. november 10-én, a 2014-es Magyar Tudomány Ünnepe programsorozatának részeként
került megrendezésre ,,A Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok szerepe a területi
fejlődésben és fejlesztésben” című konferencia, ahol 8 hallgatói előadás mellett 3 színvonalas
poszter is készült. A hallgatói tanulmányok elkészültek, lektorálás alatt vannak. 2014. év őszi
félévében, 2014. november 26-án rendezte Kari Tudományos Diákköri Konferenciáját a Kar.
15 szekcióban 105 pályamunkát mutatott be 104 hallgató. A Szekció Bizottságok véleménye
szerint a hallgatók többsége kimagasló kutató munkával szerepelt a megmérettetésen, ezt
- 23 -
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
bizonyítja az is, hogy 43 pályamunka bemutatását javasolták a 2015. év tavaszán
megrendezésre kerülő XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia szekcióiban. A
rendezvényről (a SZIE többi karával együtt elkészített) konferencia kiadvány jelent meg
(ISBN 978-963-269-453-5). Az idei évben különlegesség, hogy 2 idegen nyelvű szekció volt
a rendezvényen, valamint a konferencia munkájába bekapcsolásra került a csíkszeredai
képzési hely is, ahol 4 hallgató mutatott be kiváló pályamunkát 2014. december 6-án. A
Tudományos Diákkör bemutatkozott a Kutatók éjszakája programon is 2014. szeptemberében.
A program címe: „SZIE GTK Tudományos Diákkör - Kutassunk a tudományban hallgatói
szemmel!”. A nagy sikerű programon kisgyermekek, fiatalok és felnőttek is szívesen
ismerkedtek meg a tudományos diákköri pályamunka elkészítésének folyamatával és a
prezentációs technikákkal.
MKK
A SZIE Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karán a 2014. évi Tudományos Diákköri
Konferencia lebonyolítására 2014. november 26-án került sor. A rendezvény összesen több
mint 350 résztvevőt mozgatott meg, beleértve hallgatókat, konzulens tanárokat, bíráló
bizottsági tagokat és szervezőket. Az elmúlt években tapasztalt hallgatói érdeklődés töretlen
lendületét egyértelműen mutatja, hogy a 2013. évi 112 dolgozatot követően a 2014. évi 13
tematikus szekcióban 124 tudományos diákköri dolgozatot mutattak be.
A szekciókban a díjazott hallgatókon kívül számos dolgozat szerzője részesült különdíjban,
ami a szponzorációs tevékenység növekedését is jelenti. A konferencia díjkiosztó
rendezvényén összesen 37 helyezést, továbbá több mint 150 különdíjat osztottak ki a
szervezők. Mindösszesen 94 hallgató - a dolgozatával elért pontszáma és a zsűri döntése
alapján - jelölést kapott az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK), amelyet
2015. áprilisában rendeznek meg.
ÁOTK
Minden év november hónapban kerül megrendezésre a Karon A Tudományos Diákköri
Konferencia. A Kar vezetése a hallgatók aktivitását nagyra értékelte: a zsűri 50 pályázatot két
szekcióban hallgatott meg (53 érkezett). Minden előadott pályamunka elismerésben részesült,
ugyanakkor elősegítették a hallgatók felkészülését a hívatásuk gyakorlására és a kutatómunka
elmélyítésében. A felkészítő oktatók a Kutatói Kar keretből a felkészítésért 50 e Ft
- 24 -
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
elismerésben részesültek. A 2014-as évi Kutatókari keret közvetett (új kutatási témák indítása)
és közvetlen (témavezetők jutalmazása) támogatásával a korábbi évekre jellemző magas
részvételi arány tovább fokozódott, száma közel megkétszereződött.
YMÉK
Kari TDK konferencia novemberben került megrendezésre. Ebben az évben 4 szekcióban
rendeztük meg a konferenciát.

Építészet és építésztörténet -
5 pályamű

Építőanyagok és technológiák-
6 pályamű

Infrastruktúra és geotechnológia -
6 pályamű

Tűz- és katasztrófavédelem –
6 pályamű
Összesen:
23 pályamű
A pályamunkák összefoglalói megjelentek a SZIE TDK kiadványában.
A Kar egy speciális TDK lehetőséggel is rendelkezik, ez a népi építészeti TDK, aminek fő
profilja az elmúlt korok építészeti megoldásainak felmérése, feldolgozása különböző
tájegységeken. Az eredmények a helyi önkormányzatok és múzeumok részére kerülnek
átadásra.
A több évtizedes múltra visszatekintő Népi Építészeti Tudományos Diákkör (NTDK) 2014ben is lebonyolította nyári építőtábor programját. A Magyar Művészeti Akadémia pályázati
lehetőségéből 1 millió forint összegben kapott támogatást. Az NTDK program keretében a
hallgatók három tanár vezetésével Sztánán (Erdély) egy régi melléképület elbontásával, majd
annak anyagait részben felhasználva, Kós Károly tervezte kis épületet építettek fel.
-
Hallgatói mobilitás - EU-mobilitás (Bologna)
2013/2014. tanév II. félévében alap, mester, osztatlan és PhD-n összesen 954 külföldi hallgató
tanult az egyetemen, 2014/15 I. félévében ez a szám növekedett, értéke 1110 fő volt
Erasmus ösztöndíjjal 2014-ben a SZIE-re összesen 237 külföldi hallgató érkezett, a
Tudomány Határok Program keretében a Gödöllői Campusra 136 brazil hallgató érkezett
Erasmus kiutazói létszámok:
 kiutazó hallgatók, részképzés: 84 fő
 kiutazó hallgatók, szakmai gyakorlat: 50 fő
- 25 -
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
 kiutazó oktatók: 47 fő
 kiutazó adminisztratív kollégák: 47 fő,
azaz összesen 228 fő kiutazását biztosította a program.
Angol nyelvű képzéseink:
alap szintű képzések: mezőgazdasági mérnök, vadgazda mérnök, gazdálkodás és
menedzsment, gépészmérnök
mester szintű képzések: agrármérnöki, mezőgazdasági biotechnológus, vadgazda mérnöki,
vidékfejlesztési agrármérnöki, gazdálkodás és menedzsment, szervezés és vezetés,
gépészmérnök
osztatlan képzések: állatorvosi angol és német nyelven is
PhD: Agrár műszaki tudományok, Állatorvos-tudományok, Állattenyésztés-tudományok,
Biológia tudományok, Gazdálkodás- és szervezéstudományok, Környezettudományok,
Növénytermesztési és kertészeti tudományok, Regionális tudományok tudományágban.
-
Képzési szerkezet változása
Az egyetem képzési szerkezete a Pedagógia Intézet kiválása miatt változott, azon kívül
jelentős módosulás nem volt. Ezeket részletesen a a hallgatói változásokat tárgyaló pontban
írtuk le.
-
Gyakorló intézmények változásai - gyakorlatigényes képzés
ABPK gyakorló iskolájának értékelése
Szent István Egyetem Gyakorló Sport Általános Iskola és Gimnázium 1-6. évfolyamon
biztosítja a gyakorlati képzést a tanító szakos főiskolai hallgatóknak.
A 2014/15-ös tanévet 702 beírt tanulóval, 29 tanulócsoporttal kezdtük meg.
A gyermeklétszám alakulása
Az előző tanéhez képest a tanulólétszámunk annak ellenére sem változott jelentősen, hogy a
tanulócsoportok száma egyel csökkent. (A csökkenésre az épület kapacitásának túlterhelése
miatt volt szükség. A következő tanévben még egy tanulócsoporttal szeretnénk csökkenteni a
létszámot, s így hosszú távon az általános iskolában évfolyamonként 3-3, a gimnáziumban
pedig 1 osztályt kívánunk működtetni).
A tanulócsoportok jelentős része maximális tanulólétszámmal működik, néhány osztályban
(SNI tanulók részvétele miatt) megemelt osztálylétszámokkal dolgozunk.
- 26 -
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
Alsó tagozatban délelőtti tanítással, délután napközis csoportok működtetésével folyik a
munka, a felső tagozat munkáját 1 tanulószobai csoport segíti.
BTMN és SNI tanulók számának alakulása:
Iskolafok
SNI
BTM
Alsó tagozat
9
7
Felső tagozat
10
10
Gimnázium
2
1
Összesen
210
18
ÁOTK Tangazdaság értékelése
A Tangazdaság 12 hektáron gazdálkodik, 2014. évi bevétele 222.998 eFt volt, melynek több
mint a felét saját bevétel adta. Ezt a bevételt a tanüzem feléli, a támogatás és a saját bevétel
összegéből nem tud érdemi fejlesztéseket elérni. Ebben az évben január 1-i hatállyal vezetőváltás történt a Tangazdaság vezetése élén, de reményeinket nem váltotta be, így a kinevezett
vezető munkaviszonya közös megegyezéssel megszűnt. A Tangazdaság gazdálkodásában a
Kar vezetése eredményt sajnos nem ért el, ezért próbálkozott vezetői váltással is, mely
azonban sikertelennek bizonyult. Szándékunkban áll a Tangazdaságot átalakítani
egyszemélyes Kft-vé.
GAEK tanüzemek értékelés
A Tangazdálkodás 85 ha területen gazdálkodik. A földterület meglehetősen széttagolt, ugyanis
elhelyezkedését tekintve négy tagból áll. Ebből 35 ha Szarvastól 10 és 15 km-re két helyen, a
többi terület lényegében a galambosi központ közelében helyezkedik el.
Művelési ágak szerinti megoszlása:
• szántó
60 ha
• kert
1 ha
• tenyészkert
5 ha
• gyümölcsös
0,6 ha
• szőlő
0,4 ha
• erdő
4 ha
• a maradvány művelés alól kivett terület
A Tangazdaságnak kulcsfontosságú szerepe van a hallgatók gyakorlati képzése terén. Az
agrármérnök Bsc. képzés nélkülözhetetlen eleme a gyakorlati képzés. A három Bsc. szak
hallgatói tavasztól-őszig részt vesznek a termelési munkafolyamatokban. Ezzel hozzásegítjük
hallgatóink felkészültségét a későbbi gyakorlati záróvizsgára.
- 27 -
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
Tanüzem a gyakorlati oktatást a termelő tevékenységen keresztül valósítja meg, azonban a
termelésen kívül különböző kísérletek is folynak melyek a következők:
• Olajtök kísérlet
• DowAgrosciences őszi búza kísérlet
• Genezis Kísérlet
• DowAgrosciences kukorica hibrid teljesítménykísérlet
• Pirolizált bioszén szántóföldi kísérlete cirok tesztnövénnyel
• BASF őszi búza kísérlet
• BASF őszi káposztarepce kísérlet
A 2014-as termelési évre a 2013 évi betakarítást követően elkezdtük területeinken a középmély lazítást, majd az őszi vetésű növények magágy előkészítését. Így Kákán 17 ha őszi búza,
Rózsáson 17 ha őszi búza került elvetésre, továbbá a Tanüzem melletti 10,3 ha területen
napraforgó, 10 ha területen őszi búza került elvetésre.
A tervek szerint a megmaradt földterületen 16 ha hibridkukorica kerül elvetésre, valamint
szabadföldi paprika, napraforgó és olajtök kísérlet lesz beállítva. A maradék 3 ha területen
őszi búza növényvédelmi kísérletek kerülnek beállításra.
A mezőgazdasági földterületeken folyó termelési tevékenységet vagyonhasználati szerződés
keretében 2014-ben a Szent István Egyetem Nonprofit Kft. látta el. Termelő tevékenysége
mellett biztosította a Kar diákjainak gyakorlati képzéséhez szükséges területeket, eszközöket,
mivel a Tangazdaságnak kulcsfontosságú szerepe van a hallgatók gyakorlati képzése terén.
Ezzel hozzájárult a gyakorlat orientált képzés minél magasabb színvonalú elvégzéséhez. A
gyakorlati képzéshez a Kar biztosította a szakmai irányítást és tanári felügyeletet.
A tanüzem 2014-es gazdálkodásának eredményessége:
2014
Anyagköltség
Bér+járulék
Kiadás
2 248 890
3 657 600
5 906 490
Bevétel
4 298 790
Eredmény
-1 607 700
Az eredményt gyakorlatilag augusztus után már nem lehetett befolyásolni.
Gödöllői tanüzemek
Gödöllőn a tanüzemeket a GAK Nonprofit Kft. üzemelteti, mely az egyetem 67%-os
tulajdonában áll.
- 28 -
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
Jelenlegi kapacitás:
 növénytermesztési és biomassza-hasznosítási gyakorlati bázis 140 hektáron
(takarmánynövények, energianövények, hőenergia biomasszából, biodízel üzemanyag
előállítás)
 kertészeti gyakorlati bázis (dísznövények és zöldségnövények előállítása) 2 ha-on
 állattenyésztési gyakorlati bázis (gazdasági állatok tartása, tejfeldolgozás) 40 ha-on
 biogazdálkodási gyakorlati bázis (zöldségnövények, alapanyagok, bioállattartás) 7 haon.
 középüzemi méretű farmgazdasági modellgazdaság, 80 darabos tejelő állománnyal és
250 ha szántóterülettel
 ökológiai gazdálkodást folytató vidékfejlesztési mintaüzem, őshonos állatfajtákból álló
bemutató térrel, falusi turizmust szolgáló szálláshely kapacitással és vadászati
lehetőséggel (jelenleg a vadászati jog gyakorlója a Pilisi parkerdő Zrt.)
 jelentős munka- és erőgép kapacitással rendelkező gépészeti belső szolgáltató üzem,
kisgazdaságok számára szolgáltató funkciókkal
 a vidékkel foglalkozó magas szakmai színvonalú médiaműhely, kommunikációs
képzési gyakorlati hely
Két tanüzemet – Babatvölgyit és a Józsefmajorit – külön is kiemelnénk, mint a két legjobban
teljesítő gyakorlati képzési helyet.
A Babatvölgyi Területfejlesztési- és Szaktanácsadási Tanüzem (továbbiakban: Tanüzem)
az elmúlt évek során jelentős fejlesztéseket indított el, amik a bevételek polarizálódása mellett
azok növekedését is elősegítette. Itt leginkább az elmúlt évek KMOP pályázata alapján elnyert
313.453.059 Ft összegű beruházások gazdasági és természetvédelmi hatásai voltak jelentősek.
A Tanüzem 2014-ben főtevékenységéből (gyakorlati oktatás, falusi vendéglátás, szabadidős
tevékenységek biztosítása) kiindulva a vendéglátási szolgáltatások színvonalának bővítését,
újabb szolgáltatások bevezetésének feltételét tartotta feladatának. Az előző évek terveit szem
előtt tartva az alábbi munkák kerültek elvégzésre a tárgyévben:



Az Agrár-környezetgazdálkodási program keretében a már odaítélt öt éves időszakra
vonatkozóan folytatta tevékenységét a tangazdaság, főként gabona, lucerna, rétiszéna
termesztésén keresztül. A vetések az év végére átlagos terméseredményt produkáltak.
A gabonavetés az igen csapadékos időjárásnak köszönhetően jól alakult, illetve a
lucerna terület átlagon felüli termésmennyiséget produkált.
Számos magán és szakmai rendezvényt bonyolított a Tanüzem a vizsgált időszakban.
A már jól bejáratott gyermektáborozási rendszer keretében május elejétől kezdődően
13 gyermektábor (napközis tábor, lovas tábor, horgász tábor, stb.) került
megszervezésre.
A Szent István Egyetem GTK, illetve MKK karairól összesen – a korábbi évek átlagos
kapacitását mintegy 25 %-kal növelve – 285 fő hallgató töltötte a Tanüzemben a
hetesi, vagy nyári gyakorlatát.
- 29 -
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
Kar
Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar
Mezőgazdasági- és Környezettudományi Kar



létszám
68 fő
217 fő
A képzési rendszer átalakításából fakadóan a vizsgált időszakban 8 héten keresztül
fogadott a tanüzem GTK BSC II. évfolyamos hallgatókat nyári gyakorlatra. Ezen
tevékenységek bővülésével nőtt a Tanüzem bevétele, illetve a szabadságolási
időszakban is állandó foglalkoztatást, szolgáltatást tudtak biztosítani az
érdeklődőknek.
2014. április 10-én a NAKVI által kiírt „Bemutatóüzem” pályázat keretében nagy
sikerű szakmai napot tartott a tanüzem, színvonalas előadókkal, terepszemlével.
Istállófejlesztések folyamatában teljes körű festés valósult meg. Ezzel a szolgáltatás
higiénés színvonala javult.
A terveknek és az elmúlt éveknek megfelelően a külső vállalkozásokkal meglévő
kapcsolatokat erősítette a tanüzem, melynek segítségével a Lúdtelep egyes
tevékenységeit (elsősorban a keltetőház működtetését) fejlesztették.
Józsefmajori kísérleti tangazdaságban a 2014-es gazdasági év elsősorban az állattenyésztés
szakmai hátterének megteremtéséről, stabilizálásáról szólt.
A tejtermelésben enyhe értékesítési egységár csökkenés volt tapasztalható, de ez nem okozott
problémát. Viszont örvendetes tény, hogy a 2013-as év végére elért 25 kg-os tehenenkénti
fejési átlagot nemhogy stabilizálni, hanem a nagyon optimista elvárások szintjét sikerült
produkálni, a tanüzem elérte a 30 kg, fejési átlag szintet, melynek eredményeképp a napi és a
heti tejtermelés 2000 kg fölé emelkedett.
A növénytermesztésben régen zárt ilyen kedvező évadot a tangazdaság, mely a kedvező
időjárásnak volt köszönhető. A tervezett termésátlagok fölött teljesítettek 15-20%-kal. Az
eladási egységárak kedvezőtlenül alakultak a tervhez képest, így a terméstöbblet
tulajdonképpen csak kompenzálta az árkieséseket. Összességében sikerült a tervben szereplő
árbevételt teljesíteni. A 2015-ös év őszi vetései nagyon szép fejlődést mutatnak, így ez, illetve
az azóta tapasztalt nagyobb csapadék a 2015. évre biztató jeleket mutat.
2014-ben folytatódtak a SZIE MKK Növénytermesztési Intézetének Földművelési
Tanszékével közösen végzett tartamkísérletei. A kísérletek egyrészt a talajvédő művelési
rendszerek hatásait, másrészt az erózió által veszélyeztetett szántóföldek védelmének
termesztési rendszereit és biológiai módszereit vizsgálják. A kísérletek kiegészültek ebben az
évben is az aszálykárokat enyhítő művelési módok vizsgálataival.
Jelenleg folyik egy olyan szerződéses keretrendzser kialakítása, mely a Józsefmajorban
végzett/végzendő kutatásokat fogja hivatott adminisztrálni, illetve ösztönözni az Intézettel
közös minimum egy publikációt.
A Syngentával közös kutatás első éves együttműködés eredményeképp az előzetes
- 30 -
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
megállapodások értelmében a 2015-ös évre emelt a támogatás összegén. Így további 4 évre
meghosszabbításra került a szerződés.
Egy LEONARDO projekt keretében sikerült megismerni tesztüzemként egy francia rendszert
az AKG jellegű támogatások más alapokon történő elszámolását illetően.
Egy PIAC13-as kutatási projekt keretében 2015. novemberéig használatra kapott a tanüzem
egy MTZ traktort. A kutatási projekt keretében komposzt előállítása történik, illetve ehhez
kapcsolódó, ökológiai és konvencionális termesztési módok közötti technológiákkal folyik
termesztési kísérlet.
Ebben az évben ismételten kiírásra került a „Bemutató Üzem”-i támogatási program, melynek
keretében 3 szakmai nap került megrendezésre. Ebből kettő teljes (25 fő), egy csökkentett (16
fő) létszámmal lett megtartva. Továbbá Józsefmajor volt az a hely, ahol a hatóság első
ellenőrzését is véghez vitte, mely nagyban hozzájárult a továbbiak sikeres kivitelezéséhez is.
- 31 -
-
Oktatói változások
Szent István Egyetem oktatói létszáma 2013-ban és 2014-ben (fő)
Az oktatók létszáma 2013. évhez képest gyakorlatilag nem változott 2014-ben sem, két kar esetében (GAEK, GTK) történt 10% körüli csökkenés
a teljes munkaidős oktatói létszámban.
-
K+F tevékenység
Kutatási pályázatok bemutatása
Egyetemünk két kara, az Állatorvos-Tudományi Kar és a Mezőgazdaság- és
Környezettudományi Kar kutató kari pályázata alapján megkapta a kutató kari minősítést. A
8525-5/2014/TUDPOL és 8526-5/2014/TUDPOL számú szerződések alapján összesen
212 483 eFt támogatást kapnak a karok.
Az alábbiakban az egyetem kutatási pályázatainak bemutatása karonkénti bontásban található:
GAEK



TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV- alapkutatás fejlesztés a SZIE Pirolízis Technológiai
Kutatóközpontjában
Elnyert támogatás: 367.598.962,- Ft
TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV- Célozott alapkutatások- az Omega Zsírsavak állati
szervezetbe való beépülésének vizsgálata
Elnyert támogatás: 882.839.460,- Ft
TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV- Izolált algafajok célzott alapkutatása
Elnyert támogatás: 454.079.533,- Ft.
GÉK

K+F megbízás tárgya: „Piacorientált kutatás fejlesztési tevékenység támogatása a
közép-magyarországi régióban KMR-12A-keretében”részfeladatok végzése.
Témavezető: Dr. Kiss Péter
Megbízási díj: nettó 20.500 eFt
Szerződés időtartama: 2014.04.04-2015.03.31.

Pályázat címe: „Atmoszférikus hidegplazma eljárással kezelt polimer-felületek
adhéziós és tribológiai tulajdonságai”
Pályázat típusa: OTKA
Témavezető: Dr. Kalácska Gábor
Elnyert összeg: 27.999 eFt
Futamidő: 2015.01.01 - 2018.12.31.
MKK
Karunk 2014-ban is jelentős K+F tevékenységet folytatott, amelyek között számos
nemzetközi kutatási pályázat (EU-s, Norvég Alap, Svájci Alap) és hazai megbízással is
találkozhatunk.
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
A futó K+F megbízások száma 2014-ben 33 volt, a megbízásokból származó bevétel
meghaladta a 283 millió Ft-ot.
A kutatási feladatok jelentős hányada olyan K+F+I projektekben jelentkezik, ahol az Egyetem
szervezeti egységei általában konzorciumi tagokként vesznek részt. Ezen esetben a
konzorciumvezető intézmény és/vagy gazdasági társaság által megszabott keretek között
hajtja végre az illetékes szervezeti egység a kutatási feladatait. A szervezeti egységek önállóan
végzik el a vállalt kutatómunkát, a szakmai jelentést összeállítják, melyhez a pénzügyi
jelentés összeállítását a Kar/Egyetem pénzügyi/gazdasági egységei segítik és támogatják.
Az önálló (vagyis konzorciumon kívüli) pályázatok esetében (OTKA vagy TÁMOP) a
témavezető, illetve a témafelelős irányítja és koordinálja a kutatómunkát, elkészíti és
menedzseli a szakmai jelentést, és a pénzügyi jelentés összeállításában szintén
támaszkodhatnak a Kar/Egyetem pénzügyi/gazdasági egységeire.
Az alvállalkozói pályázatok esetében a megrendelő által megszabott idő- és pénzügyi keretek
között, a projektvezető irányításával zajlik a kutatómunka. A megrendelések pénzügyi
adminisztrációját alapvetően az érintett szervezeti egység és a Kar végzi, míg a számviteli (pl.
számlázás) és jogi kérdésekben a központi egységek segítik a munkát.
Egyéb
A Kárpát-medencei Agrár- és Vidékfejlesztési Központ 2014. év folyamán szerződést kötött a
KAM-Regionális és Antropológiai Kutatások Központjával. A szerződés tárgya egy szakmai
elemző munka és összefoglaló tanulmány készítése volt a Kárpát-medencei agrár és
vidékfejlesztési intézményhálózat létrehozási és működtetési modellje – elemzés és javaslatok
témakörben. Az elemző tanulmány elkészült, és megállapításainak hasznosítása folyamatban
van.
A K+F tevékenység hatása a képzésre
Az elsődleges hatásként a Tudományos Diákköri Konferencián résztvevő hallgatói létszámot
szükséges alapul venni. Ezen hallgatók önálló, kutatói munkáját azon szervezeti egységek
finanszírozták, melyek szakmai, pénzügyi és infrastrukturális hátteret biztosítottak a
hallgatónak. Ez az utánpótlás nevelés komoly idő- és financiális terhet ró az adott egységre,
de hatása többszörös:
 A hallgatók a kutatói munkájuk során extra gyakorlati ismeretekre tesznek szert, mely
a munkaerő-piaci elhelyezkedésüket segíti,
 Írott dolgozatukban és szóbeli előadásban bemutatott munkájuk során elsajátítják az
alap kommunikációs technikákat, melyekről a képzés során –időhiányában- nem kerül
sor,
 Munkájukkal segítik a szervezeti egységek kutatási pályázati feladatainak elvégzését,
 Bizonyos hányaduk a kutatás során jut el arra az elhatározásra, hogy tanulmányait
PhD képzésben folytatja, és így utánpótlást biztosít a Kar oktatói és kutatói
gárdájának.
- 34 -
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
Jelentős hatásként tarthatjuk számon a K+F által megszerzett előnyt, miszerint a pályázati
forrásokból beszerzett modern eszközök lehetőséget biztosítanak a hallgatók számára, mert
olyan technikákat tanulhatnak meg ezen eszközök segítségével, melyet munkavállalásuk
során kamatoztathatnak.
A K+F tevékenység forráscsoportonkénti megoszlását az alábbi táblázat tartalmazza:
- 35 -
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
Forrás megnevezése
2014. évben
rendelkezésre álló
forrás
2014. évi kiadás
2
3
1
I. Költségvetési támogatás
- intézményi ktgvetésben megtervezett támogatásból
= doktorandusz képzés támogatása
= egyéb K+F feladat támogatása
=
=
=
- EMMI fejezeti kez.előirányzatból bizt. K+F feladatra adott
támogatásból
165 132
23 333
165 132
23 109
= Kiválósági támogatások
=
- más fejezetből fejezetek közötti átcsop.útján K+F
feladatra biztosított támogatásból
= OTKA
= Földművelésügyi Minisztérium
= NTP
= MVH
- egyéb
= NKA
=
=
288 870
176 564
181 031
93 874
700
105 827
52 420
699
1 368
669
670
753 609
525 789
610 664
0
23 989
161 101
489 628
132 056
632 331
0
7 260
207 801
344 519
146 758
1 417 438
1 338 669
473 860
271 476
473 860
271 476
2 644 907
2 135 934
I. Költségvetési támogatás összesen
II K+F feladatra áttvett pénzeszközök főbb jogcímenként
- Kut. és Tech. Innovációs Alap
- GYEMSZI
- MTA (pl. OTKA)
- EU (közvetve az EU-tól érkező, volt NFÜ)
- EU (közvetlenül az EU-tól érkező pénzeszköz)
- Egyéb külföldről átvett pénzeszköz
- Egyéb belföldről átvett pénzeszköz
II K+F feladatra áttvett pénzeszközök összesen
III. Külső megrendelésre végzett K+F feladatra biztosított
forrásból (vállalkozás is)
- Külső megbízás, szerződéses tevékenység
- Támogatások saját forrása
- Kutatóintézeti saját bevétel
III. Külső megrendelésre végzett K+F feladatra biztosított
forrás összesen
Mindösszesen (I+II+III)
- 36 -
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
Konferenciákon való részvételek száma
Konferenciákon való
részvételek száma
Hazai
Nemzetközi
GAEK
ABPK
MKK
GTK
ÁOTK
YMÉK
19
4
12
15
123
96
355
34
145
150
16
14
Saját szervezésű konferenciák száma
Hazai
Nemzetközi
-
Összesen
670
313
darab
70
28
Változások az intézményi szolgáltatásban
2014-ben létrejött a SZIE Sport Nonprofit Kft. az egyetem 100%-os tulajdoni részesedésével,
melynek tevékenysége elsősorban az egyetemi sportélet kiszolgálása, kiemelten a diák- és
ifjúsági sport. Ennek keretében üzemelteti, működteti és fejleszti a sportlétesítményeket.
Célja, hogy elősegítse a sportolás, sporttevékenységek népszerűsítését, lehetővé tegye a
sportolni vágyók számára, hogy rendezett, korszerű körülmények között folytathassák
sporttevékenységüket. A sportélet fellendítésétől a hallgatói vonzerő növekedését is várja az
egyetem. A kft. feladatkörébe tartozik az AEGON-SZIE Tanulj és sportolj! program
megvalósítása is.
-
Speciális feladatok bemutatása
A Pedagógai Intézet kiválásával megszűnt a nemzetiségi képzés az egyetemen, így jogszabály
szerinti kis létszámú szakkal az egyetem nem rendelkezett 2014 második felétől.
A Kárpát-medencei Agrár- és Vidékfejlesztési Központnak a 2014. év folyamán fontos
szakmai feladata volt, hogy a Szent István Egyetem székelyföldi szerepvállalását, illetve az
egyetemi intézményi háttérrel és intézményi-szakpolitikai támogatással kialakított és
működtetett Székelyföldi Agrárinnovációs Centrum agrárinnovációs szerepvállalását
elemezze, és az ezzel kapcsolatos tapasztalatokat feltárja és hasznosítsa.
A fentiek mellett az egyetem Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) és a
Földművelésügyi Minisztérium (FM) támogatásával kihelyezett mesterképzést folytat
Csíkszeredán, immár 3 éve.
- 37 -
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
Tételesen az alábbi táblázat tartalmazza a speciális programokkal kapcsolatos elszámolásokat.
Speciális programok elszámolása
2014.
elszámolás
(eFt)
1 Anyanyelvi lektorok
0
2 "Kis szakok" 2014. évi felhasználás
0
3 OSJER labor
2 200
4 Tűz- és vagyonvédelem
2 000
5 Nemzetiségi képzés támogatása
7 204
6 Fogyatékkal élők jogosult normatív támogatása
8 040
7 Kis szakok kiegészítő támogatása
6 068
8 Kutatóintézet, kísérleti üzem támog.
290 000
9 Arborétumok, botanikus kertek tám.
20 000
Szarvasi kampusz konszolidációja a kiválás
10 kapcsán
200 000
11 Szülőföldi képzés (nemzetközi)
15 000
12 Gépmúzeum + Üllő fejlesztésére
60 000
Biogazdálkodás,hungaricum, eredetvédelem kieg.
13 támogatása
25 000
14 Pedagógus díszdiploma
1 212
15 Tisztaszoftver és/vagy tanulmányi rendszerek
támogatása
EISZ és/vagy Diplomás Pályakövető Rendszer
16
intézményi támogatása
Speciális programok mindösszesen:
3., A Mérlegben kimutatott értékpapírok állománya
Az egyetem 2014. évben nem rendelkezett értékpapírral.
- 38 -
42 996
50 000
729 720
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
II., Részletes indoklás (előirányzatok alakulása)
1. Főbb kiadási tételek feladatteljesítéssel összefüggő alakulása
KIMUTATÁS az intézmény 2014. évi főbb előirányzatainak alakulásáról eFt-ban
2014. évi
2014. évi
2013. évi
2014. évi
eredeti
módosított
teljesítés
teljesítés
előirányzat előirányzat
Kiadások összesen:
17 372 332 14 301 800
17 716 238
15 800 143
Működési kiadások összesen
16 268 434 13 761 600
16 955 775
15 135 651
Ebből: - személyi juttatások
8 411 360 10 054 100
9 148 637
7 676 601
- dologi kiadások
6 595 622
2 482 800
6 500 086
6 223 421
- egyéb műk.c. kiadások
- ellátottak pénzbeli jutt.
Felhalmozási kiadások összesen
intézményi
beruházási
kiadások
- felújítás
Egyéb kiadások
Bevételek összesen:
Támogatás
Működési bevételek
Átvett
támogatásértékű
pénzeszközök
Pénzmaradvány igénybevétele
Létszám (fő)
Engedélyezett létszám
Átlagos statisztikai állományi
létszám
9 592
1 251 860
1 103 898
15 000
1 209 700
540 200
15 000
1 292 052
760 463
13 615
1 222 014
664 492
555 405
340 200
425 316
333 105
537 493
11 000
19 517 654
7 347 747
7 150 000
200 000
0
14 301 800
5 993 800
7 000 000
335 147
0
17 716 238
7 262 916
7 000 000
331 387
0
18 421 542
7 262 916
6 999 078
2 733 540
1 308 000
1 308 000
2 014 226
2 286 367
0
2 145 322
2 145 322
1 937
1887
1 812
1645
2. Az előirányzatok alakulása – az előirányzatok és a pénzforgalom egyeztetése
a., Kiadási és bevételi előirányzatok hatáskörönkénti módosításának alakulása
Az intézmény az évet 14 301 800 eFt eredeti költségvetési előirányzattal kezdte meg, amely
az év végére 17 716 238 eFt-ra módosult, ez 3 414 438 eFt emelkedést jelentett. Három
különböző hatáskörben kerültek módosításra az előirányzatok. Az egyetem saját hatáskörben
módosította az előirányzatait a 2013-as pénzmaradványnak megfelelően 2 145 322 eFt-al.
Kormányzati hatáskörben összesen 303 467 eFt-al módosultak a rendelkezésre álló keretek.
Felügyeleti szervi hatáskörben 965 649 eFt előirányzat emelés történt.
- 39 -
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
b., Konkrét, meghatározott feladatokra a tárcától, a középirányító szervtől, illetve a
más fejezettől kapott előirányzatok felhasználása, az esetleges maradványok nagysága és
okai
Konkrét
Konkrét
feladatokra
feladatokra
kapott év közbeni
kapott év közbeni
előirányzatok
előirányzatok
maradvány
(eFt)
2014.12.31-én
(eFt)
6 200 000
0
Megnevezés
PÉP programok
1615/2014. (XI.4.) Korm. határozat alapján
közfoglalkoztatási mintaprogram mezőgazdasági
programelemével kapcsolatos hallgatói ösztöndíjak
1248/2014. (IV.18.) Korm. határozat alapján
(Országos Vadgazdálkodsi Adattár működési
költségei)
Stipendium Hungaricum ösztöndíj program
1572/2014. (X.10.) Korm.határozat alapján
kormányzati
(Vadászható állatfajok monitoring és fajvédelmi
tervek)
FM-FAO ösztöndíjas program
Kompenzáció a 495/2013.(XII.29.) Korm.rend.
alapján
1746/2014. (XII.15.) Korm.határozat alapján
bérkom-penzáció
ORTT
1 260 000
0
24 200 000
0
89 176 000
0
10 000 000
0
58 094 000
41 454
95 780 000
0
3 834 000
0
14 923 000
0
Összesen
303 467 000
41 454
OTKA programok
104 229 000
2 414 000
75 204
0
212 483 000
112 306
400 000
56
2 058 000
Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj-program
Felügyeleti
Szervi
8525-5/2014/TUDPOL és 8526-5/2014/TUDPOL sz.
szerződések alapján
22550/2014. sz. EMMI intézkedés alapján ODR
támogatás
24858-3/ 2014/ KÜLHON sz. Szerződés alapján
2014. évi PPP támogatás
1799/2014. (XII.19.) Korm.határozat alapján (A
2014. évi hiánycél tartásához szükséges
intézkedésekről szóló 1381/2014. (VII. 17.) Korm.
határozat visszavonásáról )
Előirányzat elvonás a PK kiválása miatt
540 410 000
0
0
150 000 000
0
-46 345 000
0
Összesen
965 649 000
187 566
3 414 438 000
229 020
Összesen
- 40 -
c., Előirányzatok évközi változása, a tényleges teljesítést befolyásoló főbb tényezők
A kiadási előirányzatok évközi változásait az alábbi táblázat tartalmazza.
ERA kód
Megnevezés
Eredeti előirányzat
EG-03I 9000051 pénzmaradvány
EG-03I 99000057 pénzmaradvány
saját hatáskörben EG-03I 99000058 pénzmaradvány
Egyéb saját hatáskörű átcsoportosítás
Összesen
1271/2014. (IV.24.) Korm. határozat alapján
1615/2014. (XI.4.) Korm. határozat alapján
1248/2014. (IV.18.) Korm. határozat alapján
PÉP program III. negyedévi támogatása
PÉP program I. negyedévi támogatása
Stipendium Hungaricum ösztöndíj-program az
1212/2014.(IV.3.) Korm.hat.alapján
Kompenzáció a 495/2013.(XII.29.) Korm.rend.
alapján
kormányzati PÉP program II. negyedévi támogatása
PÉP program IV. negyedévi támogatása
FM-FAO ösztöndíjas program 2014. II. féléves
költségei
1572/2014. (X.10.) Korm.határozat alapján
1813/2014. (XII.19.) Korm.határozat alapján
1746/2014. (XII.15.) Korm.határozat alapján
bérkom-penzáció
ORTT
Összesen
K1
Személyi
juttatások
összesen
K2
K3
M.adókat terhelő
Dologi kiadások
jár. és szoc.hj.
összesen
adó
K4
Ellátottak
pénzbeli
jutt.összesen
K5
Egyéb működési
célú kiadás
összesen
K6
K7
Beruházások
összesen
Felújítások
összesen
Költségvetési kiadások összesen
7 880 200 000
2 173 900 000
2 482 800 000
1 209 700 000
15 000 000
340 200 000
200 000 000
14 301 800 000
0
0
0
-1 097 000 000
-1 097 000 000
0
1 260 000
13 104 000
1 220 000
1 220 000
0
0
-90 000 000
-90 000 000
0
0
3 538 000
330 000
330 000
876 156 000
1 072 519 000
284 000
1 187 000 000
3 135 959 000
36 188 000
0
4 358 000
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
196 363 000
0
0
-135 147 000
61 216 000
0
0
3 200 000
0
0
0
0
0
135 147 000
135 147 000
0
0
0
0
0
1 072 519 000
1 072 519 000
284 000
0
2 145 322 000
36 188 000
1 260 000
24 200 000
1 550 000
1 550 000
0
0
0
3 840 000
0
0
0
3 840 000
75 417 000
20 363 000
0
0
0
0
0
95 780 000
1 220 000
1 220 000
330 000
330 000
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
1 550 000
1 550 000
0
0
21 906 000
0
0
0
0
21 906 000
3 630 000
0
980 000
0
1 390 000
0
0
85 336 000
0
0
4 000 000
0
0
0
10 000 000
85 336 000
3 020 000
814 000
0
0
0
0
0
3 834 000
6 750 000
108 061 000
1 823 000
28 838 000
6 350 000
70 192 000
89 176 000
0
7 200 000
0
14 923 000
303 467 000
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
ERA kód
Megnevezés
Felügyeleti
Szervi
OTKA-063/1/2014.sz. megállapodás alapján
OTKA-072/2014.sz. megállapodás alapján
OTKA-023/2014.sz. megállapodás alapján
OTKA-039/1/2014.sz. megállapodás alapján
OTKA-003/2014.sz. megállapodás alapján
Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj-program
Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj-program
22550/2014. sz. EMMI intézkedés alapján ODR
támogatás
8525-5/2014/TUDPOL és 8526-5/2014/TUDPOL
sz. szerződések alapján
24858-3/ 2014/ KÜLHON sz. Szerződés alapján
OTKA-091/2014.sz. megállapodás alapján
1799/2014. (XII.19.) Korm.határozat alapján
2014. évi PPP támogatás
Előirányzat elvonás a PK kiválása miatt
OTKA-083/2014.sz. megállapodás alapján
Összesen
Mód előir.összesen
Összesen:eredeti+ mód eir.
K1
K2
K3
Személyi
M.adókat terhelő
Dologi kiadások
juttatások
jár. és szoc.hj.
összesen
összesen
adó
350 000
112 000
4 905 000
2 299 000
621 000
3 080 000
4 000 000
1 080 000
3 661 000
10 130 000
2 724 000
8 775 000
3 405 000
918 000
11 127 000
0
0
0
0
0
0
K4
Ellátottak
pénzbeli
jutt.összesen
0
0
0
0
0
544 000
1 870 000
K5
Egyéb működési
célú kiadás
összesen
0
0
0
0
0
0
0
K6
K7
Beruházások
összesen
Felújítások
összesen
Költségvetési kiadások összesen
0
0
0
0
700 000
0
0
0
0
0
0
0
0
5 367 000
6 000 000
8 741 000
21 629 000
16 150 000
544 000
1 870 000
0
0
400 000
0
0
0
0
400 000
97 002 000
26 190 000
79 291 000
0
0
10 000 000
0
212 483 000
435 000
0
1 623 000
0
0
0
0
2 058 000
11 145 000
0
0
-16 226 000
1 500 000
114 040 000
-874 899 000
7 005 301 000
3 009 000
0
0
-4 381 000
325 000
30 598 000
-30 564 000
2 143 336 000
16 598 000
150 000 000
540 410 000
-16 500 000
7 765 000
811 135 000
4 017 286 000
6 500 086 000
0
0
0
-9 238 000
0
-6 824 000
82 352 000
1 292 052 000
0
0
0
0
0
0
0
15 000 000
2 000 000
0
0
0
4 000 000
16 700 000
85 116 000
425 316 000
0
0
0
0
0
0
135 147 000
335 147 000
32 752 000
150 000 000
540 410 000
-46 345 000
13 590 000
965 649 000
3 414 438 000
17 716 238 000
- 42 -
c.1 Személyi juttatások, munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó,
valamint a létszám alakulása
A személyi juttatások alakulásának bemutatása
A személyi juttatások 2014. évi eredeti előirányzata 7 880 200 eFt, az év közbeni módosítások
értéke -874 899 eFt, az év végi módosított előirányzat 7 005 301 eFt, az előirányzat teljesítése
5 898 862 eFt volt (a 2013-as 6 750 796 eFt-al szemben). A járulékok előirányzatának
ugyanezen adatai sorrendben 2 173 900 eFt, -30 564 eFt, 2 143 336 eFt, 1 777 739 eFt.
A bérgazdálkodási adatok összehasonlítását a megelőző évvel megnehezíti, hogy az
államháztartási számvitel, és ezzel együtt az adatok gyűjtésének, az adatok teljesüléséről való
beszámolás struktúrája jelentősen megváltozott. Így például a teljes és részmunkaidős
munkavállalók adatai 2014-ben összevonásra kerültek, mivel külön nem történt rájuk
adatgyűjtés, de a többi 2013-ban érvényes kiadási jogcím is újragondolásra került. Az
elemzésnél még a 2013-as megnevezések szerint mutatjuk be az adatokat.
Bérgazdálkodási adatok ismertetése, azok összehasonlítása az előző évvel
2013
Teljes munkaidős átlag létszám (fő)
Teljes munkaidősök rendszeres személyi juttatása
eFt
Egy főre jutó rendszeres személyi juttatás Ft/hó
Részmunkaidősök rendszeres személyi juttatása
eFt
Munkavégzéshez kapcsolódó juttatások eFt
Foglalkoztatottak sajátos juttatásai eFt
Személyhez kapcsolódó költségtérítések eFt
Szociális jellegű juttatások eFt
Különféle nem rendszeres juttatások eFt
Külső személyi juttatások eFt
Összes személyi juttatás
Munkaadót terhelő járulékok
Arány az előző
évhez képest
2014
1 704
1 644
96%
4 548 697
4 093 485
90%
222 452
207 496
93%
210 644
n.a
0%
1 223 946
141 861
192 186
11 885
2 534
419 043
6 750 796
1 660 564
1 199 259
117 157
70 137
1 834
98%
83%
36%
15%
0%
100%
87%
107%
416 990
5 898 862
1 777 739
Az adatokból az látszik, hogy az összes személyi juttatás pénzforgalmi teljesítése jelentősen
elmarad a 2013-as értéktől, de ez nagyrészt annak köszönhető, hogy 2013-ban a decemberi
bér pénzforgalmilag még decemberben kifizetésre került, míg a 2014-es decemberi bér
kifizetése már MÁK megelőlegezésből történt, a pénzforgalmi teljesítés a 2015-ös évet
terhelte. A munkaadót terhelő járulékok magasabb szintje annak az eredménye, hogy a 2013as decemberi bér járulékai már a 2014-es pénzforgalomba számítottak bele, így a 11 havi
bérhez 12 havi járulék társul a 2014-es pénzforgalomban.
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
Létszám és munkaerőhelyzet alakulása
Az intézmény létszámkeretét funkciócsoportonként az alábbi táblázatban mutatjuk be:
Megnevezés
2013. év
(fő)
Vezetői létszámkeret összesen
Nem vezetői létszámkeret összesen
Engedélyezett létszámkeret összesen
140
1797
1937
2014. év
(fő)
137
1750
1887
Változás
201420142013. év 2013. év
(fő)
(%)
-3
-2,1%
-47
-2,6%
-50
-2,6%
Az egyetem engedélyezett létszámkerete a Pedagógiai Intézet kiválása miatt 50 fővel
csökkent, melyből három volt a vezetői és 47 a nem vezetői létszámcsökkenés.
A közalkalmazottak átlagos statisztikai létszámát, változását, az alábbi táblázat mutatja be:
Megnevezés
2013. év
(fő)
Átlagos statisztikai létszám
1812
2014. év
(fő)
1718
Változás
201420142013. év 2013. év
(fő)
(%)
-94
-5,2%
Az átlagos statisztikai állományi létszám 2014-ben 94 fővel csökkent 2013-hoz képest, mely
egyrészt a Pedagógiai Intézet kiválásával magyarázható, másrészt azzal, hogy a nyugdíjazott
munkavállalók megüresedett álláshelyei nem kerültek betöltésre.
- 44 -
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
c.2 A dologi kiadások előirányzata alakulásának bemutatása
A legjelentősebb előirányzat módosítást a dologi kiadások esetében kellett végrehajtani, az
eredeti 2 482 800 eFt-os érték 4 017 286 eFt-al növekedett az év végére, így érve el a
6.500.086 eFt-os értéket. Az előirányzat az alábbiak szerint módosult (adatok Ft-ban):
ERA kód
Dologi kiadások
összesen
Megnevezés
Eredeti előirányzat
2 482 800 000
EG-03I 9000051 pénzmaradvány
EG-03I 99000057 pénzmaradvány
saját
EG-03I 99000058 pénzmaradvány
hatáskörben
Egyéb saját hatáskörű átcsoportosítás
Összesen
kormányzati
876 156 000
1 072 519 000
284 000
1 187 000 000
3 135 959 000
1271/2014. (IV.24.) Korm. határozat alapján
36 188 000
1248/2014. (IV.18.) Korm. határozat alapján
4 358 000
FM-FAO ösztöndíjas program 2014. II. féléves költségei
21 906 000
1572/2014. (X.10.) Korm.határozat alapján
1 390 000
ORTT
6 350 000
Összesen
70 192 000
OTKA-063/1/2014.sz. megállapodás alapján
4 905 000
OTKA-072/2014.sz. megállapodás alapján
3 080 000
OTKA-023/2014.sz. megállapodás alapján
3 661 000
OTKA-039/1/2014.sz. megállapodás alapján
8 775 000
OTKA-003/2014.sz. megállapodás alapján
Felügyeleti
Szervi
K3
22550/2014. sz. EMMI intézkedés alapján ODR
támogatás
8525-5/2014/TUDPOL és 8526-5/2014/TUDPOL sz.
szerződések alapján
24858-3/ 2014/ KÜLHON sz.
Szerződés alapján
OTKA-091/2014.sz. megállapodás alapján
11 127 000
400 000
79 291 000
1 623 000
16 598 000
1799/2014. (XII.19.) Korm.határozat alapján
150 000 000
2014. évi PPP támogatás
540 410 000
Előirányzat elvonás a PK kiválása miatt
-16 500 000
OTKA-083/2014.sz. megállapodás alapján
Összesen
7 765 000
811 135 000
Mód előir.összesen
4 017 286 000
Összesen:eredeti+ mód eir.
6 500 086 000
- 45 -
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
Az előirányzathoz tartozó teljesülési érték 6 223 421 eFt, amely 372 millió forinttal, 5,6%-al
alacsonyabb a 2013-as összegnél. A könyvviteli szabályozás megváltozása a dologi
kiadásoknál is megnehezíti az évek közötti összehasonlítást, a 2013-as kiadási jogcímek
összevonásra, illetve megszüntetésre kerültek. A két év teljesítési adatainak összehasonlítását
az alábbi táblázat tartalmazza (eFt-ban):
Dologi kiadás jogcíme
Készletbeszerzés
Kommunikációs szolgáltatások
Szolgáltatási kiadások
Vásárolt közszolgáltatások
Működési célú általános forgalmi adó összesen
Kiküldetés, reprezentáció, reklámkiadások
Szellemi tevékenység végzéséhez kapcsolódó kifizetés
Különféle költségvetési befizetések
Adók, díjak, egyéb befizetések
Kamatkiadások összesen
Realizált árfolyamveszteségek
Egyéb dologi kiadások
Dologi kiadások
2013. év
728 054
133 273
2 626 022
766 463
1 335 916
315 878
53 937
315 115
192 671
0
730
127 563
6 595 622
2014. év
763 344
209 421
3 529 854
n.a.
1 259 098
308 905
n.a.
n.a.
n.a.
0
2 143
150 656
6 223 421
c.3 Ellátottak pénzbeli juttatásai előirányzata alakulásának bemutatása
Az ellátottak pénzbeli juttatásai előirányzat 2014. év folyamán a következők szerint alakult
(adatok Ft-ban):
Eredeti előirányzat
1 209 700 000
Stipendium Hungaricum ösztöndíj-program az
1212/2014.(IV.3.) Korm.hat.alapján
Kormányzat
Stipendium Hungaricum ösztöndíj-program az
1813/2014. (XII.19.) Korm.határozat alapján
Felügyeleti
szerv
3 840 000
85 336 000
Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj-program
544 000
Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj-program
1 870 000
Előirányzat elvonás a PK kiválása miatt
Mód előir.összesen
-9 238 000
82 352 000
Összesen:eredeti+ mód eir.
1 292 052 000
Az előirányzathoz tartozó teljesülési adat 1 222 014 eFt, mely 3,8 millió forinttal marad el a
2013-as 1 251 860 eFt-hoz képest, a két év értéke gyakorlatilag megegyezik.
- 46 -
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
c.4 Működési/felhalmozási célú pénzeszközátadás előirányzata alakulásának bemutatása
Ilyen jogcímen 2014-ben nem történ kifizetés.
c.5 Kamatkiadások előirányzata alakulásának bemutatása
Az Egyetemnek 2014. évben nem volt kamat kifizetés teljesítése.
c.6 Támogatás értékű működési/felhalmozási kiadások
Az egyetem működési célú támogatásként 13 331 eFt-ot fizetett a Gödöllői Egyetemi
Atlétikai Club részére az egyetemi hallgatók sporttevékenységeinek költségeihez való
hozzájárulásként.
Megnevezés
Előirányzat eredeti
(eFt)
Előirányzat
Módosított (eFt)
Teljesítés (eFt)
Egyéb működési célú
támogatások
államháztartáson kívülre
15 000
14 669
13 331
c.7 Beruházási és felújítási kiadások
A beruházási és felújítási kiadások előirányzatának módosításait az alábbi táblázat mutatja be.
ERA kód
Megnevezés
Eredeti előirányzat
EG-03I 9000051 pénzmaradvány
saját
Egyéb saját hatáskörű átcsoportosítás
hatáskörben
Összesen
1248/2014. (IV.18.) Korm. határozat alapján
K7
Felújítások
Beruházások
összesen
összesen (Ft)
(Ft)
340 200 000 200 000 000
196 363 000
0
-135 147 000 135 147 000
61 216 000 135 147 000
3 200 000
0
4 000 000
0
7 200 000
0
700 000
0
10 000 000
0
OTKA-091/2014.sz. megállapodás alapján
2 000 000
0
OTKA-083/2014.sz. megállapodás alapján
4 000 000
0
16 700 000
0
Kormányzat 1572/2014. (X.10.) Korm.határozat alapján
Összesen
OTKA-003/2014.sz. megállapodás alapján
Felügyeleti
szerv
K6
8525-5/2014/TUDPOL és 8526-5/2014/TUDPOL sz.
szerződések alapján
Összesen
Mód előir.összesen
85 116 000 135 147 000
Összesen:eredeti+ mód eir.
425 316 000 335 147 000
- 47 -
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
Az előirányzatokhoz tartozó teljesítések az alábbiak szerint alakultak ( az adatok bemutatását
a 2014-es beszámoló jogcímei szerint mutatjuk be):
Jogcím
2013. Teljesítés (eFt)
2014. Teljesítés (eFt)
Immateriális javak beszerzése, létesítése
(K61)
Ingatlanok beszerzése, létesítése (K62)
Informatikai eszközök beszerzése,
létesítése
(K63)
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése,
létesítése
(K64)
Részesedések beszerzése
(K65)
Beruházási célú előzetesen felszámított
általános forgalmi adó
(K67)
380 543
115 500
69 128
Beruházások
555 405
333 105
423 223
260 947
114 270
70 440
537 493
331 387
22 708
29 012
17 151
41 383
179 735
3 000
(K6)
Ingatlanok felújítása
30 350
(K71)
Felújítási célú előzetesen felszámított
általános forgalmi adó
(K74)
Felújítások (K7)
Az adatokból látszik, hogy mind a beruházásra, mind a felújításra kifizetett összeg jelentősen
csökkent az előző évhez képest.
c.8 PPP konstrukcióban létrejött beruházások, felújítások, szolgáltatásvásárlás
bemutatása
Ingatlan bérleti és szolgáltatási szerződés: PPP kollégiumok és oktatási épületek
Kormányhat Szerződés
ározat
kelte
2207/2004.
2207/2004.
2007.12.13
2007.12.11
Szerződés
lejárata
Beruházás tárgya
Szarvas,
Brunszvik
Kollégium I. épület
Szarvas,
Brunszvik
2028.01.01 Kollégium II. épület
Szarvas, Bolza Kollégium
Férőhely
ek száma
Beruházás
értéke Ft-ban
Beruházás
értéke CHFben (173,39
Ft/CHF
árfolyamon
számolva)
összesen
összesen
136
399 889 966
2 306 303,51
39
157 632 943
909 123,61
282
730 571 461
4 213 457,88
Összesen:
457
1 288 094 370
7 428 885,00
2028.01.01 Békéscsaba kollégium
294
898 532 881
5 182 149,38
- 48 -
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
Kormányhat Szerződés
ározat
kelte
Szerződés
lejárata
2207/2004.
2026.12.31 Békéscsaba oktatási épület
2007.01.12
Kormányhat Szerződés
ározat
kelte
2207/2004.
2007.10.02
Beruházás tárgya
Beruházás
értéke EURFérőhely Beruházás
ban (248,56
ek száma értéke Ft-ban Ft/EUR
árfolyamon
számolva)
803 604 331 3 233 039,63
2027.01.31 A Kollégium Gödöllő
Beruházás
értéke EURFérőhely Beruházás
ban
(250
ek száma értéke Ft-ban Ft/EUR
árfolyamon
számolva)
300
493 794 128 1 975 176,51
2027.08.31 B Kollégium Godöllő
348
594 562 751
2 378 251,00
2027.07.31 Jászberényi Kollégium
240
343 912 072
1 375 648,29
Szerződés
lejárata
Beruházás tárgya
Összesen:
Kormányhat Szerződés
ározat
kelte
2207/2004.
Szerződés
lejárata
2006.10 26. 2026.08.31
1432 268 951 5 729 075,80
Beruházás tárgya
D-E-F
Gödöllő
Kollégiumok
Férőhely
Beruházás
ek
értéke Ft-ban
száma
464
1 495 694 618
Beruházás
értéke EURban
(250
Ft/EUR
árfolyamon
számolva)
5 982 778,47
A kollégiumokon kívül Gazdasági, Agrár – és Egészségtudományi Kar Gazdasági
Campusához tartozó nagyelőadót és könyvtárat is PPP konstrukcióban működtetik. A
kollégiumokhoz hasonlóan a hallgatói szám csökkenésével a nagyelőadó és a könyvtár
kihasználtsága is évről évre csökken, túlméretezett infrastruktúrát jelentenek a Karnak.
Vannak próbálkozások a kihasználtság növelésére (pl. rendezvények, bérbeadás) de az ebből
befolyó bevételek nem képesek rentábilissá tenni az épületeket. A nagyelőadó kihasználtságát
bérbeadással próbálják javítani.
A PPP konstrukcióban működtetett szarvasi ABPK kollégiumok kiváltása az 1368/2014
(VII.3.) Korm. határozat rendelkezéseinek megfelelően folyamatban van.
Az egyetem 2014-ben 1 296 059 eFt PPP-vel kapcsolatos díjat fizetett meg a szolgáltatóknak.
- 49 -
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
3., Az intézményi bevételek alakulása
a., Intézményi bevételek alakulása, befolyásoló tényezők, túlteljesítés/lemaradás okai,
gazdálkodásra gyakorolt hatásuk, többletbevétel keletkezés okai, felhasználás
bemutatása
Az Egyetem bevételi szerkezete 2014-ben az alábbi volt.
Bevételi jogcím
Teljesítés (eFt)
Elvonások és befizetések bevételei
(B12)
Egyéb műk. célú támogatások bevételei államháztartáson belülről (B16)
ebből: központi költségvetési szervek
ebből: központi kezelésű előirányzatok
ebből: fej.kez. Előir. EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása
ebből: helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik
Működési célú támogatások államháztartáson belülről
(B1)
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről
(B25)
ebből: központi kezelésű előirányzatok
ebből: fej.kez. Előir. EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (B2)
Készletértékesítés ellenértéke
(B401)
Szolgáltatások ellenértéke (B402)
Közvetített szolgáltatások ellenértéke (B403)
Ellátási díjak
(B405)
Kiszámlázott általános forgalmi adó
(B406)
Kamatbevételek (B408)
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei (B409)
Egyéb működési bevételek
(B410)
Működési bevételek
(B4)
Ingatlanok értékesítése (B52)
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése
(B53)
Felhalmozási bevételek (B5)
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök (B63)
ebből: nonprofit gazdasági társaságok
ebből: háztartások
ebből: egyéb vállalkozások
ebből: Európai Unió
ebből: egyéb külföldiek
Működési célú átvett pénzeszközök (B6)
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
(B7)
Költségvetési bevételek (B1-B7)
Bevételi jogcím
Maradvány igénybevétele
(B813)
(B16)
(B16)
(B16)
(B16)
5
1 461 868
480 709
324 282
656 677
200
1 461 873
85 497
(B25)
(B25)
(B63)
(B63)
(B63)
(B63)
(B63)
21 280
64 217
85 497
112 343
5 711 617
149 707
643 772
327 813
5 435
48 091
300
6 999 078
5 935
1 516
7 451
459 405
64 809
10
6 655
386 746
1 185
459 405
2 014 226
9 013 304
Teljesítés (eFt)
2 145 322
Központi, irányító szervi támogatás (B816)
7 262 916
Belföldi finanszírozás bevételei
9 408 238
(B81)
- 50 -
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
A bevételi túlteljesítés felhasználása
A módosított előirányzatokat és a teljesítés adatokat fő rovatcsoportonként az alábbi táblázat
tartalmazza (eFt):
Bevételi jogcím
Működési célú támogatások államháztartáson belülről
(B1)
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
(B2)
Működési bevételek (B4)
Felhalmozási bevételek
(B5)
Működési célú átvett pénzeszközök
(B6)
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
(B7)
Költségvetési bevételek (B1-B7)
Módosított ei.
Teljesítés
658 000 1 461 873
482 000
85 497
7 000 000
0
150 000
1 308 000
8 308 000
6 999 078
7 451
459 405
2 014 226
9 013 304
A működési (intézményi) bevételeknél az előirányzatot az egyetem nem teljesítette túl, az áhtn belüli működési célú támogatásoknál, a működési és a felhalmozási célú átvett
pénzeszközöknél látható nagyobb mértékű túlteljesítés, amely főleg az Európai Uniós és
egyéb pályázatok előirányzat nélküli bevételi teljesülésének köszönhető.
b., Bevétel beszedésével összefüggő behajtási problémák, a behajtás érdekében tett
intézkedések,a behajthatatlan követelések állománya
A hallgatók esetében a határidőre való teljesítés érdekében ki van hirdetve, hogy a hallgató
addig nem bocsátható vizsgára, nem teljesítheti a félévét, nem kaphat diplomát, ameddig
fizetési hátraléka van az egyetemmel szemben. Az egyéb nem fizető vevőinkkel szemben sem
változott az eljárás az előző évhez képest, először fizetési felszólítást küldünk a partnernek,
azután ügyvédi felszólítást, végül behajtási eljárást indítunk a nem fizető vevő ellen.
2014 év végén a jogszabály szerint behajthatatlannak minősülő tételek leírásra kerültek. Ez
16 875 eFt követelést érintett, ebből mintegy 15 millió forintnyi követelés megszűnt, illetve
végelszámolás alatt lévő céggel szemben állt fenn.
c., Előző évi előirányzat-maradvány átvétele
Előző évi előirányzat-maradvány átvétele jogcímen 2014-ban nem érkezett bevétel az
Egyetemhez.
- 51 -
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
4., Előirányzat maradvány feladatteljesítéssel összefüggő alakulása
a., 2013. évi előirányzat maradvány főbb felhasználási jogcímei
A 2013. évi előirányzat maradvány főbb felhasználási jogcímeit az alábbi táblázat
tartalmazza.
Felhasznált összeg
(eFt)
1 948 959
196 363
2 145 322
Jogcím
Dologi kiadások összesen
Beruházások összesen
Költségvetési kiadások összesen
b., 2014. évi maradvány keletkezésének oka, összetétele
2014. évben 2 621 399 eFt-os előirányzat maradvány keletkezett.
Az előirányzat maradvány az alábbi jogcímekből, feladatokból állt össze.
Jogcím, feladat megnevezése
Intézmény összesen:
Intézményi maradvány (fejezeti kezelésű előirányzatból
átcsoportosított összeg nélkül)
XX. EMMI és más fejezet fejezeti kezelésű előirányzatából
származó, valamint kormányzati intézkedéssel kapott
támogatás maradványa összesen
Ebből:
Kiválósági támogatások
8526-5/2014/TUDPOL
8525-5/2014/TUDPOL
ODR
- Más fejezettől kapott támogatás maradványa (pl.: OTKA
programok )
OTKA programok
Földművelésügyi Minisztérium programjai
KTIA programok
TÉT programok
PIAC programok
VKSZ-12_1_2013_0034 Agrárklíma 2
- Európai uniós forrásból finanszírozott programok
maradványa
TÁMOP-2.2.7-B-2-13/1-2014-0004
TÁMOP-4.1.1.C-12/1/KONV-2012-0016
- 52 -
Maradvány összesen (eFt)
2 621 399
1 657 991
963 408
112 306
56
75 204
41 454
53 593
1 621
32 850
32 492
13 429
55 916
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
Jogcím, feladat megnevezése
TÁMOP-4.1.1.C-12/1/KONV-2012-0018
TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV -2012-0015
TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0032
KMR_12 -1-2012-0222
TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV -2012-0017
TÁMOP-1.4.3-10/1-2F-2011-0004
KMR_12-1-2012-0436
KMR_12-1-2012-0221
KMR_12-1-2012-0435
TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0060
-egyéb maradvány
ERASMUS - ASKLEPIO
Közvetlen EU-s támogatások
Norvég finanszírozás
Tempus
- 53 -
Maradvány összesen (eFt)
48 557
10 087
132 953
1 161
72 960
1 765
7 365
830
21 795
9 405
32 853
170 888
24 945
8 923
5., Az Európai Uniós forrásból megvalósuló programok alakulása
Kimutatás a Szent István Egyetem Európai Uniós társfinanszírozással megvalósuló projektjeiről
Sor
Projekt címe
1
AGRÁRKLIMA-2
Beadó
Kar
MKK
2
’Clean Tech Incubation Europe’ (CIE)
GTK
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
A fenntartható természetvédelem megalapozása
magyarországi Natura 2000 területeken
A fiatal agrártudósok gyakorlatorientált TDKeredményeinek széles körű bemutatása
A házinyúl szaporodásbiológiai mutatóinak
javítása
A hungarikumok hazai és nemzetközi
ismertségének, megítélésének összehasonlító
elemzése
A Jövő Kertésze előadássorozat és Szakmai
Tanulmányút
A jövő vízgazdálkodási agrármérnökei - Water
Management Campus Hungary
A Nemzeti Foglalkoztatási Alap képzési alaprész
2013. évi decentralizált beruházási keretének
felhasználására, a szakképzés tárgyi feltételeinek
fejlesztésére irányuló beruházás támogatására
A pálinka mint hungarikum területi jelentősége
Magyarországon
A sugárzás spektrális eloszlásának hatása a
szoláris energiatermelésre
A Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar
Levéltára oklevélgyűjteményének restaurálása
MKK
Projekt
Projekt
Elnyert teljes SZIE Összes Program
kezdete
Vége
támogatás (Ft) költség (Ft)
neve
2014.10.01 2018.09.30
162 389 585
162 389 585 KTIA VKSZ
INTERREG
2012.01.01 2014.12.31
53 517 007
53 517 007
IVC
Svájci
2012.05.09 2016.04.30
232 610 061
273 658 758
Hozzájárulás
MKK
2014.01.01 2014.06.30
1 500 000
1 500 000 NTP
MKK
2013.01.01 2015.05.31
50 460 990
50 460 990 KMR
GTK
2014.01.01 2014.03.31
3 000 000
Központi
Kollégium
2013.11.16 2014.06.30
500 000
VKK
2013.04.15 2015.04.14
316 713 600
SZIE
2014.01.02 2014.04.30
10 426 000
GTK
2014.01.01 2014.03.31
3 000 000
GÉK
2011.02.01 2014.01.31
18 000 000
AOTK
2014.01.01 2014.08.31
200 000
3 000 000 VM/FVM
500 000 NTP
316 713 600 TÁMOP
Program azonosítója
VKSZ_12-1-2013-0034
CIE 1125R4/01
SH/4/8
NTP-TDK-13-028
KMR_12-1-2012-0195
HUNG-2013/851
NTP-SZKOLL-13-0012
TÁMOP-4.1.1.C-12/1/KONV-20120016
Nemzeti
10 426 000 Foglalkoztatá DT-PE/48/2013
si Alap
3 000 000 VM/FVM
18 000 000 OTKA
200 000 NKA
HUNG-2013/624
K-84150
3511/03831
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
Sor
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
Projekt címe
A toksperma tárolási feltételeinek javítása
halgazdálkodási célú felhasználásra
Ágazati együttműködés a hulladékgazdálkodás,
szennyvízkezelés és megújuló energia képzési
rendszerének fejlesztése érdekében
Alapkutatás fejlesztés a Szent István Egyetem
Pirolízis Technológiai Kutatóközpontjában
Állatorvosi jelentőségű Pasteurellaceae fajok
antibiotikum-érzékenységének és az e mögötti
genetikai háttér vizsgálata
AN Integration of Mitigation and Adaptation options
for sustainable Livestock production under climate
CHANGE
Aqua-tnet - Promoting innovation and a European
dimension through Lifelong learning in the field of
Aquaculture, Fisheries and Aquatic Resources
Management – Thematic Network
Aromás szénhidrogének mikrobiális lebontásának
vizsgálata
oxigénlimitált
közegekben
mikrokozmosz kísérletek segítségével
Ásatásból származó, vasból készülot patkók
restaurálása
Az akvakultúra ágazat kitörési pontjainak komplex,
versenyképességet szolgáló fejlesztése
Az aranysakál (Canis aureus L. 1758)
állománysűrűségének és táplálkozási szokásainak
vizsgálata eltérő élőhelyeken a Pannon régióban
Az
energiaháztartásért
felelős
neuronok
elektronmikroszkópos és molekuláris jellemzése
rágcsáló hippokampuszban
Beadó
Kar
Projekt
kezdete
Projekt
Vége
Elnyert teljes SZIE Összes Program
támogatás (Ft) költség (Ft)
neve
MKK
2012.01.01 2014.06.30
1 915 820
VKK
2013.04.14 2015.04.14
573 925 300
573 925 300 TÁMOP
TÁMOP
0018
VKK
2012.10.01 2015.01.31
367 598 962
367 598 962 TÁMOP
TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-20120015
AOTK
2011.02.01 2014.01.31
17 927 000
17 927 000 OTKA
K84220
MKK
2011.03.01 2015.02.28
38 858 933
51 139 695 FP7
FP7 KBBE 266018
MKK
2011.10.01 2014.09.30
448 171
Kp. szerv.
2013.01.01 2015.06.30
egyégek
18 920 000
ÁOTK
2014.05.01 2014.12.30
300 000
MKK
2014.01.01 2017.12.31
249 504 055
MKK
2010.06.15 2014.01.31
2 440 000
AOTK
2011.03.01 2014.12.31
22 801 000
- 55 -
2 140 820 KTIA
448 171 EU Leonardo
18 920 000 OTKA
Program azonosítója
TÉT_10-1-2011-0727 FR-9/2010
4.1.1.C-12/1/KONV-2012-
518700-LLP-1-2011-1-UK-ERASMUSENW
PD 104307
300 000 NKA
249 504 055 KTIA VKSZ
2 440 000 KTIA TÉT
22 801 000 OTKA
VKSZ_12-1-2013-0078
TÉT_10-1-2011-0034
83830
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
Sor
24
25
26
27
28
29
30
31
32
33
34
Projekt címe
Az ivardetermináció molekuláris genetikai
alapjainak vizsgálata halakban
Az oktatás és kutatás színvonalának emelése a
Szent István Egyetemen
Az Országos Tudományos Diákköri Tanács által
elismert TDK-műhelyek támogatása
Az Országos Tudományos Diákköri Tanács által
elismert TDK-műhelyek támogatása
Békés Megyei Képzési Klaszter, avagy
gyakorlatorientált ágazati szak- és felnőttképzési
együttműködések a megye hátrányos helyzetű
térségeinek felzárkóztatása érdekében
BESAFEBiodiverzitás
és
ökoszisztéma
szolgáltatások: Érvek a jövőért
BIOCORE - Biocommodity refinery
Biodiversity and ecosystem services: arguments
for our future environment
Biohulladékok
kezeléséből
származó
talajtermékenység növelő anyagok - komposztok
és erjesztési maradékok - minőségbiztosítási
rendszere tudományos hátterének kidolgozása
Biology and control of vector-borne infections in
Europe EDENext
Biomanipuláció és biotechnikai módszerek
alkalmazása az angolna ivarérlelésének és
indukált szaporításának elősegítésének céljából
(komplex felkészítési programok, inoxikáció,
gaméta krioprezerváció, ivari hormonháztartás
befolyásolás)
Beadó
Kar
Projekt
kezdete
Projekt
Vége
Elnyert teljes SZIE Összes Program
támogatás (Ft) költség (Ft)
neve
MKK
2012.10.01 2016.09.30
23 942 000
23 942 000 OTKA
Kp. szerv.
2012.01.01 2014.03.31
egyégek
885 179 822
932 094 353 TÁMOP
Program azonosítója
K 105393
TÁMOP-4.2.1/B-11/2/KMR-2011-0003
AOTK
2013.10.01 2014.06.30
700 000
700 000 NTP
NTP-TDK-13-062
GK
2014.03.01 2014.06.30
1 481 000
1 481 000 NTP
NTP-TDK-13-009
VKK
2014.03.01 2015.06.30
59 836 800
MKK
2012.08.01 2015.08.31
6 599 996
MKK
2010.03.01 2014.02.28
19 324 893
25 090 118 FP7
KBBE-2009-BIOREFINERY_CP
MKK
2011.09.01 2015.08.31
39 268 512
51 500 349 FP7
282743
MKK
2013.06.01 2015.05.31
120 000 000
120 000 000 KTIA
KTIA_AIK_12-1-2013-0015
AOTK
2011.01.01 2014.12.31
108 762 436
145 016 747 FP7
261504 HEALTH.2010.2.3.3-1
MKK
2013.01.02 2015.06.30
70 041 446
- 56 -
59 836 800 TÁMOP
6 599 996 KTIA
70 041 546 KTIA
TÁMOP-2.2.7-B-2-13/1-2014-0004
EU_BONUS_12-1-2012-0025
KMR_12-1-2012-0435
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
Sor
35
36
37
38
39
40
41
42
Projekt címe
Brutto előfinanszírozású beruházási célú, vissza
nem
térítendő
támogatás
a
Nemzeti
Foglalkoztatási Alap képzési alaprész 2013. évi
decentralizált beruházási keretéből, a szakképzés
tárgyi
feltételeinek
fejlesztésére
irányuló
beruházások támogatására
Capitalization European Credit for one Transfer
System: a development Innovation in Territories
Jobs
Célzott alapkutatások - az omega zsírsavak állati
szervezetbe való beépülésének vizsgálata
Development
and
application
of
new
methodological frameworks for the evaluation of
environmental impacts of rural development
programmes in the EU
Development of an induced spawning technology
and hatchery manual for the Eurasian perch
(Perca fluviatilis)
Egyedi módszer kifejlesztése környezeti minták
ökotoxikológiai
vizsgálatára
hal
modellrendszerben
Egyes fuzáriotoxinok génexpresszióra, a
lipidperoxidációs folyamatokra és a glutation redox
rendszerre gyakorolt hatásának felmérése
házityúk és ponty fajban
Élelmiszerbiztonsági feltételeknek megfelelő
növényi és állati eredetű élelmiszer alapanyagok
előállításához kapcsolódó alap és ipari kutatás
Beadó
Kar
Projekt
kezdete
Projekt
Vége
Elnyert teljes SZIE Összes Program
támogatás (Ft) költség (Ft)
neve
Nemzeti
10 426 000 Munkaügyi
Hivatal
Program azonosítója
GEK
2014.04.30 2014.09.15
10 426 000
GTK
2011.11.01 2014.04.30
8 359 327
VKK
2012.10.01 2015.01.31
554 535 000
MKK
2013.01.01 2015.12.31
39 775 194
51 041 720 FP7
312071
MKK
2013.10.01 2015.05.31
49 376 109
49 376 109 KTIA
Eureka HU 12-1-2012-0056
MKK
2013.01.02 2015.07.01
106 419 000
106 419 000 KTIA
MKK
2013.01.01 2015.12.31
24 708 000
Kp. szerv.
2013.05.01 2015.10.31
egyégek
500 000 000
- 57 -
8 359 327 EU Leonardo
554 535 000 TÁMOP
24 708 000 OTKA
500 000 000 KTIA
DT-PE/48/2013
517762-LLP-1-2011-1-FR-LeonardoLMP
TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-20120032
KMR_12-1-2012-0221
PD 104823
KTIA_AIK_12-1-2012-0012
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
Sor
43
44
45
46
47
48
49
50
51
52
53
Projekt címe
Endokrin
diszruptorok
ösztrogénés
pajzsmirigyhormon receptorok expressziójára
kifejtett hatásainak vizsgálata fejlődő patkányok
kisagysejtjeiben.
EpiHealthNet
Erasmus Multilateral Project Use of virtual
problems/virtual patients in veterinary basic
sciences 526137-LLP-1-2012-1-PL-ERASMUSFEXI
Fakultatív patogén mikroorganizmusok okozta
állatbetegségek megelőzése és kezelése a
baktériumok szaporodását gátló speciális
vegyületekkel
Fate and effects of cytostatic pharmaceuticals in
the environment and the identification of
biomarkers for and improved risk assessment on
environmental exposure
Fotók tárolásához savmentes tároló eszközök
beszerzése a Szent István Egyetem Kosáry
Domokos Könyvtár és Levéltárban.
Frisbee (Food Refrigeration Innovations for Safety,
consumers˝ benefit, Environmental impact and
Energy optimisation along the cold chain in
Europe)
Halivarsejt és embrió mélyhűtés alapjainak
kidolgozása zebradánió halfajon
Halsperma vitrifikációja
Horgászvizek komplex monitoring rendszerének
kidolgozása
Hormonális rendszer vizsgálata komplex
bioinformaikai és in vívo renderekkel
Beadó
Kar
Projekt
kezdete
Projekt
Vége
Elnyert teljes SZIE Összes Program
támogatás (Ft) költség (Ft)
neve
AOTK
2012.09.01 2016.08.31
29 663 000
29 663 000 OTKA
K 104982
MKK
2013.05.01 2017.04.30
61 312 310
61 312 310 FP7
317146
AOTK
2012.10.01 2014.10.31
22 883 497
28 604 527 EU Leonardo 2012-3126/001-001
AOTK
2012.11.01 2015.04.30
91 642 659
91 642 659 KTIA
KMR_12-1-2012-0020
MKK
2011.01.01 2014.12.31
69 819 471
91 008 009 FP7
FP7 ENV 265264
Kp. szerv.
2013.11.12 2014.03.31
egyégek
368 000
368 000 NKA
Program azonosítója
3505/02656
GÉK
2010.09.01 2014.08.31
10 158 858
10 158 858 FP7
FP7-KBBE-2009-3 Grant Agreement
No.245288
MKK
2013.04.01 2015.09.30
70 810 000
70 810 000 KTIA
KMR_12-1-2012-0436
MKK
2014.01.01 2016.12.31
26 367 000
26 367 000 OTKA
OTKA K 109847
MKK
2013.01.02 2015.07.01
50 230 000
50 230 000 KTIA
KMR_12-1-2012-0222
MKK
2013.06.01 2015.10.31
96 659 180
96 659 180 KTIA
KTIA_AIK_12-1-2012-0010
- 58 -
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
Sor
Projekt címe
57
Hulladékalapú
innovatív
szárazfermentálási
technológia fejlesztése
Induced Pluripotent Stem Cells in Rabbit and Pig
Integrated management of biological and
landscape diversity for sustainable regional
development and ecological connectivity in the
Carpathians
Intenzív haltenyésztés c. kiadvány
58
Izolált algafajok célzott alapkutatása
54
55
56
59
60
61
62
63
64
65
Kisállatok gyógyítására specializálódó fiatal
állatorvosok
posztgraduális
képzése,
szakosodásuk
elősegítése,
munkaerőpiaci
pozíciójuk javítása
Klímaváltozás hatása az emberi egészségre és a
bioszféra elemeire
Kosáry Domokos, az Agártudományi Egyetem
tudományszervező
könyvtárigazgatója
című
kiállítás
Könyvtárosok továbbképzése a Békés megyei
könyvtárak
korszerű
szolgáltatásainak
működtetése érdekében
Környezetgazdálkodási üzemi értékelő módszer
többszintű adaptálása a hazai és portugál
szakképzési rendszerbe
Környezetkímélő hatású termék kifejlesztése
entomopatogén szervezetek felhasználásával
Lehetőségek a xenobiotikum anyagcsere oxidatív
stressz okozta megváltozásának mérséklésére
sertés bél- és májsejt ko-kultúra modellen
Beadó
Kar
Projekt
kezdete
Projekt
Vége
Elnyert teljes SZIE Összes Program
támogatás (Ft) költség (Ft)
neve
MKK
2012.10.01 2014.09.30
77 750 000
MKK
2011.10.01 2015.09.30
123 708 323
MKK
2011.01.01 2014.06.30
30 332 787
MKK
2014.04.01 2015.06.30
1 452 000
VKK
2013.03.01 2015.06.30
454 079 533
AOTK
2013.06.01 2015.03.31
9 265 317
MKK
2013.07.01 2015.11.30
120 221 330
120 221 330 KTIA
Kp. szerv.
2013.09.09 2014.03.31
egyégek
500 000
648 250 NKA
77 750 000 KTIA
123 708 323 FP7
35 685 632 EU - SEE
Program azonosítója
KMR_12-1-2012-0134
286264
SEE/B/0010/2.3./X
1 019 000 NKA
454 079 533 TÁMOP
TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-20120007
9 265 317 EU Leonardo 13/0030-L/2042
3506/01876
GK
2012.12.10 2015.03.10
2 728 720
MKK
2012.12.01 2014.11.30
23 342 250
31 123 000 EU Leonardo 12/0034-L/4850
MKK
2012.05.01 2014.06.30
40 135 697
47 218 468 GOP
GOP-1.1.1-11-2012-0059
AOTK
2012.01.01 2014.12.31
17 796 000
17 796 000 OTKA
K 100 701
- 59 -
2 728 720 TÁMOP
KTIA_AIK_12-1-2013-0017
3.2.12-12/1-2012-0015
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
Sor
66
67
68
69
70
71
72
73
74
75
76
77
78
Projekt címe
Beadó
Kar
Levéltári előadótermi berendezések beszerzése a
Kp. szerv.
Szent István Egyetem Kosáry Domokos Könyvtár
egyégek
és Levéltárba
PK
Losonci óvodapesagógusok szakmai gyakorlata
Szarvas
Magyarországi
terresztris
ökoszisztémák
kriptobiotikus kéreg borítottságának perspektívái, MKK
szénforgalomban betöltött szerepe
Metoxiflavonok jótékony hatásának in vitro
vizsgálata sertés bél bakteriális és oxidatív stressz AOTK
okozta gyulladása esetén
Mikorrhiza
diverzitás
változása
kukorica
MKK
vetésforgókban.
Mikorrhiza diverzitás vizsgálatok
MKK
Mikroelemformák,
dózisok
és
eloszlások
MKK
nematológiai és analitikai hatásvizsgálata
Nehézfémszennyezés környezeti mobilitásának és
időbeli átalakulásának értékelése szekvens MKK
extrakciós módszerekkel
Networking to enhance the use of economics in
animal health education, research and policy AOTK
making in Europe and beyond
Kp. szerv.
next generation-fenntarthatósági kampány
egyégek
Norvég Alap zöld ipari innováció program Kp. szerv.
menedzsment feladatainak ellátása
egyégek
Növényi
extraktumok
(gyümölcsök)
hatóanyagainak egyszeri dózisát tartalmazó, per
MKK
os bevételre szánt preventív gyógyhatású
készítmény
Nyúltakarmányok fejlesztése a Leporex Kft.-nél
MKK
Projekt
kezdete
Projekt
Vége
Elnyert teljes SZIE Összes Program
támogatás (Ft) költség (Ft)
neve
2014.08.01 2014.10.30
650 000
2014.05.05 2014.05.16
2 106 000
2012.01.01 2014.12.31
25 000 000
25 000 000 OTKA
K 101713
2012.09.01 2015.08.31
9 492 000
9 492 000 OTKA
PD 105718
2012.01.01 2014.12.31
28 210 000
28 210 000 OTKA
K 101878
2011.12.01 2014.05.31
2 400 000
2 400 000 KTIA
2010.04.01 2014.03.31
22 355 000
22 355 000 OTKA
2013.09.01 2016.12.31
36 564 000
36 564 000 OTKA
2012.10.01 2015.09.30
2 641 720
2013.07.01 2014.12.31
136 783 200
136 783 200 KEOP
2013.03.08 2017.04.30
252 194 003
252 194 003 Norvég Alap
2013.10.01 2015.03.31
79 089 500
79 089 500 KTIA
AGR_PIAC_13-1-2013-0039
2014.01.01 2016.06.30
80 189 999
80 189 999 KTIA
PIAC_13-1-2013-0087
- 60 -
1 336 367 NKA
Program azonosítója
2 106 000
2 641 720
egyéb
(KÜLHON)
NKA 3542/00236 (NKA 3542/177)
24858/2014/KULHON
TÉT-10-1-2011-0648
K 81401
EU
LPP
2012-3830/001-001
Erasmus
KEOP-6.1.0/C/11-2012-0001
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
Sor
79
80
81
82
83
84
85
86
87
88
89
Projekt címe
ÖKOMAMA - Kisgyermekes szülők ökoturisztikai
és
ökogazdálkodási
képzése,
valamint
munkaerőpiacon történő elhelyezkedésük segítése
a gödöllői, aszódi, veresegyházi kistérségebn
Practical implementation of precision livestock
technologies and services at European pig farms
using the living lab methodology - Precíziós
állattartási technológiák és szolgáltatások
gyakorlati megvalósítása európai sertéstelepeken
az ˝élő labor˝ módszer használatával
Quantification of ecological services for
sustainable agriculture - Ökológiai szolgáltatások
számszerűsítése a fenntartható mezőgazdaságért
SAGITER - Agroecological knowledge and
ingenuity of territories SAGITER - Savoirs
agroecologiques et inganiosité des territoires
Savmentes fotótároló eszközök beszerzése a
Szent István Egyetem Kosáry Domokos Könyvtár
és Levéltárba.
Szamóca gyümölcsfejlődése során azonosított
gének és promotereik funkcionális jellemzése
Talajlégzés-alkotók vizsgálata mezőgazdasági
talajokban
Természetes gyepfelszín szén-dioxid forgalmának
részletes vizsgálata
Towards a European qualification for Solid Waste
Facilities' Managers-SWFM-QF
Tudományos Diákkör szakmai és anyagi
támogatása az Állatorvostudományi Karon
Újra tanulok
Beadó
Kar
Projekt
kezdete
Projekt
Vége
MKK
2012.05.01 2014.02.28
100 916 753
AOTK
2012.11.01 2014.10.31
22 130 632
39 175 143 FP7
ALL-SMART-PIGS 311989
MKK
2013.02.01 2017.01.31
52 149 699
68 433 252 FP7
311879
GTK
2013.11.01 2016.10.31
13 221 225
13 221 225
KDKL
2014.08.01 2014.10.31
MKK
2012.04.01 2015.03.31
18 000 000
18 000 000 OTKA
K 101195
MKK
2012.01.01 2014.12.31
19 929 000
19 929 000 OTKA
PD 100575
MKK
2012.09.01 2015.08.31
19 114 000
19 114 000 OTKA
PD 105944
GEK
2012.11.01 2014.10.31
165 938 810
ÁOTK
2013.10.01 2014.06.30
700 000
VKK
2014.02.05 2015.02.05
361 800 000
- 61 -
Elnyert teljes SZIE Összes Program
támogatás (Ft) költség (Ft)
neve
100 916 753 TÁMOP
TÁMOP 1.4.3-10/1-2F-2011-0004
EU
LLP 538785-LLP-1-2013-1-FRLeonardo
LEONARDO-LMP
200 000 NKA
9 733 096
Program azonosítója
NKA 3562/00004
EU
LLP 528022-LLP-1-2012-1-GRLeonardo
LEONARDO-LMP
700 000 NTP
361 800 000 TÁMOP
NTP-TDK-13-062
TÁMOP 2.1.6-12-1-2012-0001
6. Vagyongazdálkodás, az immateriális javak és tárgyi eszközök állományának
alakulása
Fajlagos eszköz-ellátottsági mutatók
A hallgatók száma 2013. október 15-én 14 772 fő, 2014. október 15-én 13 100 fő volt. Az 1
hallgatóra jutó eszközök értékét eszköz csoportonként az alábbi táblázat szemlélteti:
Eszköz csoport
Immateriális javak
Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni
értékű jogok
Gépek, berendezések, járművek
1 hallgatóra
Záró
jutó érték érték 2014
(eFt/fő)
(eFt)
42 736
2,9
28 240
Záró érték
2013 (eFt)
10 971 799
1 600 528
1 hallgatóra
jutó érték
(eFt/fő)
2,2
742,7 10 960 632
836,7
108,3
101,4
1 328 764
Az eszköz csoportonkénti értékváltozást a következő oldalon található táblázat mutatja be.
Az adatokból az látszik, hogy az ingatlanokat kivéve minden csoportban az amortizáció
meghaladja az állomány növekedését, tehát nem sikerült visszapótolni a vagyon avulását.
Tárgyi eszköz csoportok csoportonkénti értékváltozását bemutató táblázat (eFt)
Megnevezés
Tárgyévi nyitó állomány (előző évi záró
állomány)
Összes növekedés (+)
Összes csökkenés (-)
Bruttó érték összesen
Terv szerinti értékcsökkenés nyitó
állománya
Terv szerinti értékcsökkenés növekedése
Terv szerinti értékcsökkenés csökkenése
Értékcsökkenés összesen
Eszközök nettó értéke
Teljesen (0-ig) leírt eszközök bruttó értéke
Immateriális
javak
Ingatlanok és
kapcsolódó
vagyoni értékű
jogok
Gépek,
berendezések,
felszerelések,
járművek
Tenyészállatok
Beruházások és
felújítások
Összesen
429 365
13 919 326
8 649 147
23 515
0
23 021 353
18 618
15 814
432 169
251 595
358 735
13 812 186
1 051 836
350 130
9 350 853
956
2 495
21 976
194 690
0
194 690
1 517 695
727 174
23 811 874
386 629
2 682 857
7 034 494
15 797
0
10 119 777
30 246
12 946
403 929
195 410
26 713
2 851 554
1 334 597
347 665
8 022 089
4 553
2 332
18 018
0
0
0
1 564 806
389 656
11 295 590
28 240
10 960 632
1 328 764
3 958
194 690
12 516 284
347 514
107 073
6 187 642
12 079
0
6 654 308
Beruházások (analitika alapján):
Megnevezés
Vagyoni értékű jogok
Szellemi termékek
Immateriális javak összesen
Egyéb épület beszerzés
Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok összesen
Állatorvos
- Informatikai gép berendezés felszerelés
Egyéb gép berendezés felszerelés
tudományi Kar
Kulturális javak
Gépek, berendezések, felszerelések összesen
Tenyészállatok
Tenyészállatok összesen
Állatorvos-tudományi Kar összesen
Vagyoni értékű jogok
Szellemi termékek
Immateriális javak összesen
Főépület 105. sz. számtech terem értéknövelő beruházása
KTI II. sz. épület értéknövelő beruházása
Konténer iroda + raktár
Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok összesen
Nem egyedi megrendelésre készült szoftver
Gödöllői Campus
Informatikai gép berendezés felszerelés
Egyéb gép berendezés felszerelés
Kar
201
388
589
908
908
17 693
57 038
394
75 125
956
956
77 578
5 831
10 587
16 418
4 588
4 540
7 283
16 411
808
20 542
134 174
Gépek, berendezések, felszerelések összesen
155 524
Tenyészállatok összesen
Gödöllői Campus összesen
0
188 353
Immateriális javak összesen
Alkalmazott
Bölcsészeti
Pedagógiai Kar
E Ft
Összeg
Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok összesen
Informatikai gép berendezés felszerelés
és
Egyéb gép berendezés felszerelés
Gépek, berendezések, felszerelések összesen
Tenyészállatok összesen
Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Kar összesen
0
0
79
1 410
1 489
0
1 489
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
Kar
E Ft
Összeg
Megnevezés
Basic program
Immateriális javak összesen
250
250
Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok összesen
Ybl
Miklós Számítógépek
Klímaberendezés
Építéstudományi
Egyéb eszközök
Kar
Gépek, berendezések, felszerelések összesen
0
1 988
548
82
2 618
Tenyészállatok összesen
Ybl Miklós Építéstudományi Kar összesen
0
2 868
Immateriális javak összesen
0
Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok összesen
Gazdasági, Agrár és
Számítógépek beszerzése
Egészségtudományi
Vonalkódolvasó
Kar
Gépek, berendezések, felszerelések összesen
Tenyészállatok összesen
Gazdaság, Agrár és Egészségtudományi Kar összesen
Szent István Egyetem mindösszesen
0
1 112
18
1 130
0
1 130
271 418
Felújítások
E Ft
Kar
Felújítási munka megnevezése
Állatorvostudományi Kar
"A" épület tető felújítás I., térrendezés
"B" épület felújítás
"E" épület térrendezés
"G" épület Testnevelés szauna kialakítás
"H" épület térrendezés
"J "épület felújítás
"L" épület felújítás
"N" épület felújítás
"O" épület központi wc
"P" épület diákcentrum térrendezés
"R-S" épület térrendezés
Fonyódi tető
- 65 -
Nettó érték
74 740
6 652
18 660
1 492
19 822
1 083
1 083
2 657
18 660
21 247
18 659
3 861
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
E Ft
Felújítási munka megnevezése
Kar
Gödöllői Campus
Kollégium felújítás
Nagyállat klinika felújítás
Ingatlanok felújítása
13 544
3 342
205 502
Gépek, berendezések, felszerelések felújítása
Állatorvos - tudományi Kar összesen
Egyetemi főépület 2117 helyiség felújítási munkái
B és C kollégium közötti átjáró felújítása
Takarmányozás Tanszék - kerítés felújítása
KTI gyakorlóbázis felújítási munkái
Ingatlanok felújítása
0
205 502
2 354
1 650
2 276
22 494
28 774
Gépek, berendezések, felszerelések felújítása
Gödöllői Campus összesen
Alkalmazott
Bölcsészeti
Pedagógiai Kar
Nettó érték
0
28 774
Ingatlanok felújítása
0
Gépek, berendezések, felszerelések felújítása
Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Kar összesen
0
0
és
Ybl
Miklós
Ingatlanok felújítása
Építéstudományi
Kar
Gépek, berendezések, felszerelések felújítása
Ybl Miklós Építéstudományi Kar összesen
Gazdasági, Agrár és Ingatlanok felújítása
Egészségtudományi
Kar
Gépek, berendezések, felszerelések felújítása
Gazdasági, Agrár és Egészségtudományi Kar összesen
Szent István Egyetem összesen
0
0
0
0
0
0
234 276
- 66 -
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
b., 2014. évben végrehajtott kincstári vagyonhasznosítás, a befolyt bevétel felhasználása
Az Egyetem 2014-es vagyonhasznosítási tevékenysége két részre bontható, tárgyi
eszközök értékesítésére és bérbeadásra.
Az év folyamán az ingatlanok értékesítéséből származó törlesztő részletek összege 5 493
eFt –ot tett ki, egyéb tárgyi eszköz értékesítéséből 1 516 eFt folyt be. Az utóbbiból a
legnagyobb tétel egy 9 éves Toyota Rav 4-es személygépkocsi értékesítése volt, amelyet
1 420 eFt-ért értékesített az egyetem.
A 2014. évi bérleti díj bevételek alakulását az alábbi táblázat szemlélteti.
EFt
Bérleti díj bevételek karonkénti megoszlása
Érték
ABPK
ÁOTK
GAEK
GCAM
YMÉK
Végösszeg
47 091
36 736
87 691
114 289
6 183
291 990
A bérleti díjak legnagyobb részét a kollégiumhasznosítással kapcsolatban befolyt összegek
tették ki, de jelentős tétel volt a sportcsarnok és egyéb sportlétesítmények bérbeadásából
származó bevétel is.
Az tárgyi eszköz értékesítésekből és az ingatlanok bérbeadásából származó bevételek a
meglévő
infrastruktúra
működési
költségeihez
nyújtottak
kiegészítő
fedezetet.
A
vagyonhasznosítás során a jogszabályokban előírt eljárási szabályok betartásra kerültek.
7.
Tulajdonosi részesedés
A Szent István Egyetem 2014. december 31-én az alábbi gazdasági társaságokban
rendelkezett tulajdoni részesedéssel 25% felett, 50% felett és 100%-os arányban.
a) 100%-os részesedés

Szent István Egyetem Kiadó Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhely:
Tulajdoni hányad:
Részesedés értéke:
- 67 -
2100 Gödöllő Páter Károly u. 1.
100,00%
3.000.000 Ft
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról

Szent István Egyetem Víz- és Környezetvédelmi Innovációs és Szolgáltató
Centrum Nonprofit Kft.
Székhely:
Tulajdoni hányad:
Részesedés értéke:

SZIE Szent István Egyetem Sport- és Szabadidőközpont Nonprofit Korlátolt
Felelősségű Társaság
Székhely:
Tulajdoni hányad:
Részesedés értéke:

5540 Szarvas, Szabadság út 1-3.
100,00%
500.000 Ft
2100 Gödöllő Páter Károly u. 1.
100,00%
3.000.000 Ft
Veterinorg Gazdasági Szolgáltató Kft. „v.a”
Székhely:
1078 Budapest, István u. 2.
Tulajdoni hányad:
100,00%
Részesedés értéke:
3.000.000 Ft
b) 50%-os és annál nagyobb arányú részesedés

GAK Oktató, Kutató és Innovációs Nonprofit Közhasznú Kft.
Székhely:
2100 Gödöllő, Páter Károly u. 1.
Tulajdoni hányad:
66,99%
Részesedés értéke:
28.000.000 Ft

GATE Tanácsadó Innovációs Oktató és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft.
Székhely:
2100 Gödöllő, Páter Károly u. 1.
Tulajdoni hányad:
50,00%
Részesedés értéke:
1.500.000 Ft
c) 25% feletti részesedés

Zaniotech Kft.
Székhely:
Tulajdoni hányad:
Részesedés értéke:

2100 Gödöllő, Páter Károly utca 1.
30,00%
300.000 Ft
PlasmoProtect szolgáltató és Kutató-fejlesztő Kft.
Székhely:
5540 Szarvas, Szabadság út 1-3.
Tulajdoni hányad:
30,00%
Részesedés értéke:
600.000 Ft
- 68 -
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
8., A követelések és kötelezettségek állományának alakulása
A könyvvezetési szabályok megváltozása miatt a nyilvántartás struktúrája a követelések és a
kötelezettségek esetében is jelentősen megváltozott, a 2014-es beszámoló sokkal részletesebb
adatgyűjtést írt elő, mint 2013-ban. Mivel megfeleltető/átfordító mérleget kellett készíteni
2014. év elején, ezért ebben a 2014-es adatstruktúrában közöljük a követelések és
kötelezettségek állományának változását bemutató táblázatot (adatok eFt-ban):
Arány az
2013.12.31 2014.12.31 előző évhez
képest
Követelés/Kötelezettség jogcím
D/I/4
Költségvetési évben esedékes követelések működési
bevételre
D/I/5
Költségvetési évben esedékes követelések
felhalmozási bevételre
D/I/6
Költségvetési évben esedékes követelések működési
célú átvett pénzeszközre
352 754
447 430
0
24 715
9 709
0
9 709
0
362 463
472 145
0
19 215
D/II/5
Költségvetési évet követően esedékes követelések
felhalmozási bevételre
0
28 319
D/II/6
Költségvetési évet követően esedékes követelések
működési célú átvett pénzeszközre
51 598
0
D/II/6a
- ebből: költségvetési évet követően esedékes
követelések működési célú visszatérítendő támogatások,
kölcsönök visszatérülésére államháztartáson kívülről
18 548
0
D/II
Költségvetési évet követően esedékes követelések
D/III/1
Adott előlegek
D/III/1a
- ebből: immateriális javakra adott előlegek
D/III/1b
- ebből: beruházásokra adott előlegek
D/III/1c
- ebből: készletekre adott előlegek
D/III/1d
- ebből: foglalkoztatottaknak adott előlegek
D/III/1e
- ebből: egyéb adott előlegek
51 598
39 722
152
31 686
0
7 817
67
47 534
40 022
0
31 825
4 347
3 850
0
D/III/7
Folyósított, megelőlegezett társadalombiztosítási
és családtámogatási ellátások elszámolása
8 450
12 693
48 172
462 233
52 715
572 394
D/I/6a
- ebből: költségvetési évben esedékes követelések
működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök
visszatérülésére államháztartáson kívülről
D/I
Költségvetési évben esedékes követelések
D/II/4
Költségvetési évet követően esedékes követelések
működési bevételre
D/III
Követelés jellegű sajátos elszámolások
D)
KÖVETELÉSEK
- 69 -
130,3%
92,1%
109,4%
123,8%
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
Arány az
2013.12.31 2014.12.31 előző évhez
képest
Követelés/Kötelezettség jogcím
H/I/1
Költségvetési évben esedékes kötelezettségek
személyi juttatásokra
H/I/2
Költségvetési évben esedékes kötelezettségek
munkaadókat terhelő járulékokra és szociális hozzájárulási
adóra
H/I/3
Költségvetési évben esedékes kötelezettségek dologi
kiadásokra
H/I/4
Költségvetési évben esedékes kötelezettségek
ellátottak pénzbeli juttatásaira
H/I/5
Költségvetési évben esedékes kötelezettségek egyéb
működési célú kiadásokra
H/I/6
Költségvetési évben esedékes kötelezettségek
beruházásokra
H/I/7
Költségvetési évben esedékes kötelezettségek
felújításokra
H/I
Költségvetési évben esedékes kötelezettségek
H/II/3
Költségvetési évet követően esedékes
kötelezettségek dologi kiadásokra
H/II/6
Költségvetési évet követően esedékes
kötelezettségek beruházásokra
H/II
Költségvetési évet követően esedékes
kötelezettségek
H/III/1
Kapott előlegek
H/III/2
Továbbadási célból folyósított támogatások,
ellátások elszámolása
H/III/3
Más szervezetet megillető bevételek elszámolása
H/III
Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások
H)
KÖTELEZETTSÉGEK
0
60 932
0
165 169
340 983
45 822
0
728
0
3
44 736
131
0
2 388
385 719
275 173
28 295
0
6 717
0
35 012
0
0
103 289
0
50 321
0
0
420 731
668
154 278
429 451
71,3%
0,0%
n.é.
102,1%
A követelések állománya 2013-ról 2014-re mintegy 24 %-al emelkedett, ezen belül is főleg az
éven belüli vevők állománya emelkedett jelentősen. A kötelezettségek összességében nem
változtak jelentősen, viszont a belső csoportok értékei már jelentős eltéréseket mutatnak a két
év viszonylatában, ezek főként a számviteli átállással kapcsolatban jöttek létre. A
költségvetési évben esedékes kötelezettségek állománya 2014. év végén mintegy 110 millió
forinttal volt alacsonyabb a megelőző évhez képest, ennek egyik magyarázó oka, hogy a
számviteli átállás jogszabályai előírták, hogy mely tételeket kell dologi kötelezettségként
beállítani az átforduláskor, így jött ki a 341 millió forintos érték, melynek tételeit 2014-ben
már szétbontva kezeljük, illetve a 2013. év végi egyszeri tételeket már nem hozzuk. A
költségvetés évet követően esedékes kötelezettségek állományának csökkenése a 28 millió
forintos – a kivált Pedagógiai Intézettel kapcsolatos - tétel kivezetésének, illetve a 6,7 millió
forint éven belülivé való átsorolásának köszönhető. A kötelezettség jellegű sajátos
elszámolások jelentős növekedése annak tudható be, hogy ezeket a tételeket eddig az
intézmény függő tételekként kezelte, azonban 2014.ben erre már nincs lehetőség.
- 70 -
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
9., Letéti számla pénzforgalma
Az egyetem letéti számlával nem rendelkezett 2014-ben.
10., Befizetési kötelezettségek éves teljesítése
A Szent István Egyetemnek 2014. éves befizetési kötelezettségeit ellensúlyozta a támogatási
maradványokból keletkezett elismert többlet, így befizetési kötelezettség nem keletkezett. A
befizetési kötelezettségekről és elismert többletekről a részletes adatokat az alábbi táblázat
tartalmazza.
adatok ezer Ft-ban
Megnevezés
Rendelkezésre álló
támogatási előirányzat
1
2
Év közben a központi költségvetés céltartaléka terhére biztosított személyi
kifizetésekkel kapcsolatos többlettámogatások elszámolása (bérkompenzáció,
prémiumévek, felsőoktatás létszámcsökkentésre kapott támogatása), 0, vagy
befizetési kötelezettség
Államilag támogatott (rész)ösztöndíjas teljes idejű (nappali tagozatos)
képzésben résztvevő hallgatókkal kapcsolatos 2014. évi költségvetési
támogatás elszámolása alapján, befizetési kötelezettség vagy elismert
többlet
Az intézményt megillető Befizetési kötelezettség (+)
támogatás összege
vagy elismert többlet (-)
3
2-3=4
97 813
97 691
122
1 320 768
1 295 835
24 933
3 516 562
3 362 939
153 623
Felsőoktatási intézmények köznevelési feladatok támogatásának elszámolása
alapján befizetési kötelezettség, vagy elismert többlet
298 700
298 700
0
PPP kiegészítő támogatás elszámolása, befizetési kötelezettség, vagy
elismert többlet
618 035
817 527
-199 492
A 2014. évi költségvetésben speciális programokra biztosított támogatás
elszámolása alapján befizetési kötelezettség, vagy elismert többlet
733 800
729 720
4 080
A 2014. évi költségvetésben biztosított képzési támogatás elszámolása
alapján, befizetési kötelezettség vagy elismert többlet
Elszámolás alapján 2014. évi befizetési kötelezettség
-16 734
- 71 -
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
11., Egyéb, az intézmény által lényegesnek tartott információk
Lényegesnek tartjuk bemutatni az egyetem Külkapcsolati Irodájának valamint a Kosáry
Domokos Könyvtár és Levéltár 2014. évi működését, mint szakmailag kiemelkedő
területeket.
Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár
A Szent István Egyetem Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltárnak, mint az Egyetemi
Könyvtár hálózati központi könyvtárának (továbbiakban Könyvtár) 2014. évi kiemelt célja és
feladata a folyamatosan változó és átalakuló könyvtárhasználati szokásoknak, valamint a
megjelenő új igényeknek történő magas szintű, minőségi megfelelés volt.
A szak- és felsőoktatási könyvtárak a kutatás-fejlesztés és innováció legfontosabb
intézményei, az oktatási, kutatási tartalmak kezelésének és megosztásának meghatározó
tényezői lettek. A használók a könyvtárat tanulási és közösségi térnek, információs
központnak, tudásmenedzselő, tudásközvetítő, tudásgazdálkodó, tudásszervező, vagy ahogyan
a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény fogalmaz, tartalomgazdai szervezetnek tekintik, s
elvárásaik is ennek megfelelően alakulnak. Ezek az igények egyértelműen tovább erősítik a
szervezet szerepét az Egyetemen, egyben a teljes magyar könyvtári rendszerben.
A megváltozott könyvtárhasználati igények felmérését és elemzését célzó tevékenység
folyamatos a Könyvtárban. 2013. év végén, és 2014. év elején végeztünk egy nagyobb, átfogó
kutatást A könyvtárhasználók elégedettségének vizsgálata és igényeinek felmérése címmel. A
részletes feldolgozás 2014 első negyedévében történt meg.
2014 augusztusában sikerült megvalósítani az MSZ EN ISO 9001:2009 szabvány-követelmény
szerinti megújító tanúsítási eljárás lefolytatását immár az egész könyvtári szervezetre
vonatkozóan, az összes könyvtári és levéltári szolgáltatásra kiterjesztve.
A Magyar Tudományos Művek Tára (MTMT) egyre fontosabb helyet foglal el a tudományos
életben, s ezzel egy időben több munkát adott valamennyi MTMT adminisztrátor számára. A
2014-es évben folytatódott és le is zárult a Magyar Tudományos Művek Tárával kapcsolatos
MTMT-TÁMOP projekt, és az ezzel kapcsolatos rekordellenőrzési, javítási és jóváhagyási
feladatok.
A pályázat pozitív hozadékaként érezhetően megélénkült a szerzői megkeresések száma az
MTMT segítő szolgálatban. Adott évben jellemzően adatfeltöltéssel, hiánypótlással, pályázati
lista összeállítási kérelemmel keresték meg a szerzők a segítő szolgálatban közreműködő
munkatársakat.
Az egyetemtörténeti feladatok ellátása könyvtárunk és levéltárunk szakmai irányításával és
meghatározó közreműködésével történik. Az egyetemünk és jogelőd intézményei vezetőinek,
jeles professzorainak évfordulóit számba vevő összeállítást tovább bővítettük.
- 72 -
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
A gyakorló könyvtári feladatok sikeres ellátásához megfelelőek a feltételek. 2014-ben is
számos hallgató töltötte gyakorlatát Könyvtárunkban. A hallgatók fogadása részletesen
kidolgozott tematika szerint történik.
A Könyvtár legkiemelkedőbb feladata az olvasói igények szem előtt tartásával, az Egyetem
gödöllői kampuszán folyó oktató-kutató munka tartalmához igazodva, az állomány
folyamatos gyarapítása a Gyűjtőköri Szabályzat előírásai alapján, valamint a rendelkezésre
álló anyagi erőforrások figyelembevételével.
Dokumentumok a következő forrásokból kerülhetnek az állományba: vásárlás, ajándék, csere
és kötelespéldány (OSZK).
A könyvtári állomány nagysága 2014. december 31-én: 376 150 egység (kötet, bekötött
folyóirat, kézirat), valamint 707 elektronikus dokumentum.
2014-ben a könyvtári és intézeti/tanszéki beszerzések együttes értéke 11.423.979,- Ft volt,
mely összesen 2 592 kötetet jelent.
Év
Összes könyvgyarapodás (db)
2011
2012
2013
2014
3 444
3 233
2 186
2 592
Összes könyv értéke
12.844.382,- Ft
12.622.146,- Ft
8.841.584,- Ft
11.423.979,- Ft
A fenti táblázatból kitűnik, hogy a 2013. évi számadatokhoz képest 2014-ben nagy ugrás
következett be. Az összes beszerzésre fordított összeg 29%-kal emelkedett. A 2014-es értékek
megközelítik a 2012-es adatokat. A kettőt összehasonlítva csupán 9% az eltérés.
A könyvtári könyvvásárlások értékeiből az látható, hogy a gyűjteményszervezésre fordított
összeg növekedése 80%, vagyis a 2013-as értékhez képest közel a kétszeres összeget
költhettük könyvek vásárlására 2014-ben.
Magyar példány
(db)
Külföldi
példány (db)
Összes példány
(db)
2013
2014
812
987
8
145
820
1 132
Különbség
175
137
312
Könyvtár
Ugyancsak említésre méltó az elektronikus dokumentumok számának emelkedése. A
darabszámok a könyvhöz tartozó elektronikus dokumentumok számait is tartalmazzák.
Vásárlás
2013
2014
Könyvtár (db)
Tanszék (db)
20
84
0
6
Összes példány
20
90
Az Országos Széchényi Könyvtár által biztosított kötelespéldány-válogatások alkalmával
mindösszesen 129 dokumentummal gazdagodott a Könyvtár gyűjteménye. Ez a szám kis
mértékkel alacsonyabb, mint 2013-ban.
A Nemzeti Kulturális Alap könyvtámogatási programja keretében Könyvtárunk is
pályázhatott, s a támogatás révén összesen 240 dokumentummal gyarapodott az állomány.
- 73 -
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
A 2014. évre rendelt periodikák száma jelentős visszaesést mutat az előző évi adatokhoz
képest. Ennek magyarázata, hogy a folyóiratok megrendelése a tárgyévet megelőző
beszerzésre fordítható keretösszegből történik. Így míg a könyvgyarapítás során a 2013. évi
gazdasági nehézségek ugyanezen évben jelentkeztek, addig a folyóiratok beszerzésénél ez a
csökkenés csak 2014-ben jelentkezett. Az előfizetések nagyságát az alábbi táblázat
szemlélteti:
Vásárlás
Könyvtár
Intézet/tan-szék
Magyar
példány (db)
Külföldi
példány (db)
Összes
példány (db)
2013
2014
2013
2014
2013
2014
152
104
117
85
31
2
19
4
183
106
136
89
Érték
2013
6.822.417
1.905.223
2014
3.397.211
1.604.069
2014-ben 2 081 új példány került feldolgozásra az integrált könyvtári rendszerben. A Magyar
Országos Közös Katalógusba (MOKKA-ODR) történő rekordfeltöltés továbbra is folyamatos.
A visszajelzések alapján a hibás rekordok száma kismértékű, ezek javítása folytonos. 2014ben a MATARKA (Magyar Folyóiratok Tartalomjegyzékeinek Kereshető Adatbázisa) építése is
folytatódott a Mezőgazdasági Technika és a Magyar Állattenyésztők Lapja cikkeinek
adatfeltöltésével. Összesen 24 szám tanulmányai, írásai kerültek fel az adatbázisba
A Könyvtár 2014. évi összforgalma 73 719 fő. A két legforgalmasabb hónap 2014-ben május
(8575 fő) és szeptember (8 667 fő) volt, de az októberi látogatottság (8 494 fő) is alig maradt
el a legforgalmasabb hónapok adataitól, a százalékos kimutatásban az októberi látogatottság is
12%-át teszi ki az éves forgalomnak. A napi átlagforgalom 2014-ben 279 fő volt. A
legnagyobb napi átlagforgalmat december hónapban érte el a Könyvtár: meghaladta a 400 főt.
Szombatonként összesen 1 591 fő látogatott el hozzánk.
A Könyvtár által üzemeltetett egyetemi szintű e-learning rendszerben a kérelmek alapján
újraindított kurzusok száma elérte a 80-at. Ez a szám azt mutatja, hogy az oktatók szívesen
„használják újra” korábban kialakított kurzusaikat. Az aktív tanévben természetesen újonnan
kért kurzusindítások is voltak, ezek száma megközelíti a 260-at.
A rendszer használatát, a belépések számát elemezve, ismét a korábbi időszakban megfigyelt
tendencia látható, miszerint a vizsgaidőszakok környékére esik a legtöbb belépés. A
rendszerbe történő bejelentkezések szám 2010-óta folyamatosan emelkedik. A növekvő
számokból arra lehet következtetni, hogy a rendszer elfogadottsága, népszerűsége évről évre
egyre nagyobb, az e-learning mint oktatási eszköz és forma egyre inkább integrálódik a
képzési rendszerbe.
E-learning bejelentkezések száma
2010
2011
2012
2013
2014
308.204
381.914
481.151
721.774
746.568
- 74 -
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
Külkapcsolati Iroda
A Külkapcsolati Iroda fő tevékenységi területe a külföldi partnerekkel meglévő kapcsolatok
ápolása és új együttműködések kialakítása, továbbá kapcsolattartás a hazai intézmények
nemzetközi ügyekkel foglalkozó egységeivel. Az Iroda egyebek mellett koordinálja az
Európai Unión belüli és kívüli mobilitási programokkal (pl. Erasmus Plus, CEEPUS, Science
Without Borders, Stipendium Hungaricum, KITE, TIMUR, stb.) kapcsolatos teendőket,
fogadja az Egyetemre érkező külföldi hivatalos vendégeket, szervezi az egyetemi vezetők
kiutazásait, fejleszti az Egyetem nemzetközi kapcsolatait, valamint ellát egyetemi és
nemzetközi rendezvényekkel kapcsolatos teendőket.
2014-ben a következőkkel kötött egyetemi szintű megállapodásokat az Iroda:
-
Bhutáni Királyság
Chapingo Autonomous University – Mexikó
Czestochowa University of Technology – Lengyelország
Federal University of Mato Grosso – Brazília
Federal University of Vicosa – Brazília
Karaganda Economic University – Kazahsztán
L.N. Gumilyov Eurasian National University
Mendel University in Brno – Csehország
Minnan Normal University – Kína
NHTV Breda University of Applied Sciences – Hollandia
Russian Tymirjazev State Agricultural University – Oroszország
S.Seifullin Kazakh Agro Technical University – Kazahsztán
Slovak University of Agriculture in Nitra – Szlovákia
Vasile Goldis Western University of Arad – Románia
Voronezh State Agricultural University - Oroszország
Yokohama National University – Japán
A 2014-ig érvényes Erasmus bilaterális szerződéseket újra kellett kötni a 2014-2020 közötti
időszakra. Összesen 150 szerződést kötött meg az Iroda 23 ország egyetemeivel.
A II. Nemzetközi Hetet 2014. március 24. és 27. között rendeztük meg. A négynapos
programsorozaton 11 országból 16 partnerintézmény 33 résztvevővel képviseltette magát.
Európa-szerte egyre több felsőoktatási intézmény szervez saját nemzetközi hetet, felismerve a
rendezvény kínálta kapcsolat- és hálózatépítési lehetőséget. Vannak olyan egyetemek, ahol
már kifejezetten nagy hagyománya van az évente megrendezésre kerülő eseménynek
A Nemzetközi Oktatási Vásáron egyetemünk oktatói is bővíthették kapcsolatrendszerüket,
de partneregyetemeink képviselőinek előadási lehetőséget, illetve - igény szerint - egyedi
megbeszélésekre is alkalmat biztosítottunk az érintett karok munkatársaival.
A hét zárónapján a budapesti karokra látogattak el a Nemzetközi Hét vendégei: az Ybl Miklós
Építéstudományi Karon Dr. Takács Márton oktatási dékánhelyettes és Sándor Zsuzsanna
- 75 -
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
külügyi titkár, valamint az ott tanuló nemzetközi hallgatók üdvözölték a vendégeket. A kar
bemutatása után a hallgatók vidám hangulatú prezentációiból a vendégek megtudhatták, miért
érdemes a SZIE-t választani Erasmus részképzésre.
Dr. Tarr Zsuzsanna, Kánai Csilla és Dedon-Mezei Dorottya 2014-ben nyerték el a
Felsőoktatás nemzetközi fejlesztéséért díjat felsőoktatási nemzetközi marketing
kategóriában. Pályázatukban az egyetemen hagyományosan kétévenként megrendezett
nemzetközi hét, illetve egy san diegói oktatási vásár tapasztalatait és eredményeit ismertették.
A Tempus Közalapítvány által rendezett A magyar felsőoktatás nemzetköziesítése című
szakmai konferencia során vették át a Felsőoktatás nemzetközi fejlesztéséért díjat. A Tempus
Közalapítvány a felsőoktatási intézmények Campus Hungary projekt keretében megvalósult
képzéseken résztvevő munkatársainak pályázatait díjazta, amelyekben bemutatták, hogyan
hasznosították a megszerzett ismereteket, javaslatokat intézményük nemzetközi
versenyképességének javításához.
A Szent István Egyetem a Külkapcsolati Iroda koordinálásával 2014-ben hetedik alkalommal
csatlakozott Magyarország talán legnagyobb tudománynépszerűsítő programjához, a Kutatók
Éjszakája 2014 rendezvénysorozathoz.
A Campus Hungary program az ösztöndíjas lehetőségeken túl a magyar felsőoktatási
intézmények nemzetközi népszerűsítését is célul tűzte ki. Ennek keretében számos régióban
oktatási vásárokra való kiutazást, szállást, központi regisztrációt és egységes megjelenést
szervezett és finanszírozott. A Szent István Egyetem a következő helyszíneken képviselte
magát, promótálta idegen nyelvű programjait, keresett partnerintézményeket és/vagy toborzott
hallgatókat:









Dél-Korea: 2014. március
Kazahsztán: 2014. március
Pop up Hungary II., Kína: 2014. április
Japán: 2014. május
NAFSA, San Diego, USA: 2014. május
EAIE 2014, Prága: 2014. szeptember
Indonézia II.: 2014. november
Dél-Amerika: 2014. november
India: 2014. december
A fent említett kiállításokon való részvétellel a Szent István Egyetem olyan területekre is
eljutott, ahova saját forrásból nem sikerülhetett volna, holott az ázsiai régió már régóta
kiemelt stratégiai területe egyetemünknek.
Legjelentősebb ösztöndíj programunk a Stipendium Hungaricum. A magyar kormány által
alapított ösztöndíj célja a kormányközi oktatási megállapodások, illetve a külföldi oktatásért
felelős minisztériummal kötött megállapodások végrehajtása érdekében a külföldi hallgatók
magyar felsőoktatási intézményekben folytatandó tanulmányainak kiemelt támogatása révén.
Az ösztöndíj 2013-as alapítása óta folyamatosan bővül, ennek eredményeképpen a SZIE 42
hallgatót fogadott 2014-ben (a hallgatók Nigériából, Kazahsztánból, Vietnámból, Laoszból,
Törökországból, Argentínából, Tunéziából, Irakból, Kolumbiából, Grúziából, Algériából,
- 76 -
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
Angolából, Jemenből jöttek).
Delegációk fogadása:
2014 márciusában Edmond Panariti albán mezőgazdasági, vidékfejlesztési és vízügyi
miniszter a Vidékfejlesztési Minisztérium meghívására érkezett hazánkba a Global Forum
and Expo on Family Farming rendezvényre.
India magyarországi nagykövete, Shri Malay Mishra 2014. május 20-án a Szent István
Egyetemre látogatott Dr. Tőzsér János rektor meghívására
Június 4-én látogatta meg egyetemünket Han Changfu kínai mezőgazdasági miniszter és
delegációja, amelynek tagjai a Vidékfejlesztési Minisztérium meghívására érkeztek
hazánkba.
Őfensége a bhutáni anyakirályné szeptember 5-én látogatta meg a SZIE-t, melynek során
ünnepélyes keretek között együttműködési megállapodást írt alá a Bhutáni Anyakirályné
Hivatala és a Szent István Egyetem
A hohhoti Belső-mongóliai Mezőgazdasági és Állattenyésztési Akadémia – a
mezőgazdasági tudományos és technológiai együttműködés koordinálására kijelölt intézmény
– képviselőiből álló delegáció december 5-én érkezett a Szent István Egyetemre.
A kínai Minnan Normal Univeristy delegációja szintén decemberben látogatott a Szent
István Egyetemre.
Érdekességként, de egyben szakmai sikerként fontosnak tartjuk kiemelni, hogy a SZIE
diplomáját 2014-től Katarban is elfogadják.
Gödöllő, 2015. április 28.
Dr. Tőzsér János
rektor
Figler Kálmán
kancellár
- 77 -
Mellékletek:
munkarend
szint
szak
kód
felelős szervezet
1.sz melléklet: a Gál Ferenc Főiskolának átadott szakok listája
AFSZCSK
AFSZCSK
AFSZCSK
csecsemő- és kisgyermeknevelő-gondozó
csecsemő- és kisgyermeknevelő-gondozó
csecsemő- és kisgyermeknevelő-gondozó
(A) felsőfokú szakképzés
(A) felsőfokú szakképzés
(A) felsőfokú szakképzés
SZIE
SZIE
SZIE
nappali
nappali
nappali
AFSZCSK
csecsemő- és kisgyermeknevelő-gondozó
(A) felsőfokú szakképzés
SZIE
levelező
AFSZCSK
AFSZCSG
AFSZCSG
AFSZCSG
csecsemő- és kisgyermeknevelő-gondozó
csecsemő- és gyermeknevelő-gondozó
csecsemő- és gyermeknevelő-gondozó
csecsemő- és gyermeknevelő-gondozó
(A) felsőfokú szakképzés
(A) felsőfokú szakképzés
(A) felsőfokú szakképzés
(A) felsőfokú szakképzés
SZIE
SZIE
SZIE
SZIE
levelező
nappali
nappali
nappali
AFSZCSG
AFSZCSG
AFSZCSG
csecsemő- és gyermeknevelő-gondozó
csecsemő- és gyermeknevelő-gondozó
csecsemő- és gyermeknevelő-gondozó
(A) felsőfokú szakképzés
(A) felsőfokú szakképzés
(A) felsőfokú szakképzés
SZIE
SZIE
SZIE
levelező
levelező
levelező
AFSZIFJ
AFSZIFJ
AFSZIFJ
AFSZIFJ
ifjúságsegítő
ifjúságsegítő
ifjúságsegítő
ifjúságsegítő
(A) felsőfokú szakképzés
(A) felsőfokú szakképzés
(A) felsőfokú szakképzés
(A) felsőfokú szakképzés
SZIE
SZIE
SZIE
SZIE
nappali
levelező
nappali
nappali
ifjúságsegítő
ifjúságsegítő
ifjúságsegítő
ifjúságsegítő
ifjúságsegítő
képzési szakasszisztens
médiatechnológus asszisztens
médiatechnológus asszisztens
médiatechnológus asszisztens
médiatechnológus asszisztens
médiatechnológus asszisztens
médiatechnológus asszisztens
médiatechnológus asszisztens
médiatechnológus asszisztens
moderátor
moderátor
moderátor
csecsemő- és kisgyermeknevelő
csecsemő- és kisgyermeknevelő
(A) felsőfokú szakképzés
(A) felsőfokú szakképzés
(A) felsőfokú szakképzés
(A) felsőfokú szakképzés
(A) felsőfokú szakképzés
(A) felsőfokú szakképzés
(A) felsőfokú szakképzés
(A) felsőfokú szakképzés
(A) felsőfokú szakképzés
(A) felsőfokú szakképzés
(A) felsőfokú szakképzés
(A) felsőfokú szakképzés
(A) felsőfokú szakképzés
(A) felsőfokú szakképzés
(A) felsőfokú szakképzés
(A) felsőfokú szakképzés
(A) felsőfokú szakképzés
(B) alapképzés (BA/BSc)
(B) alapképzés (BA/BSc)
- 79 -
SZIE
SZIE
SZIE
SZIE
SZIE
SZIE
SZIE
SZIE
SZIE
SZIE
SZIE
SZIE
SZIE
SZIE
SZIE
SZIE
SZIE
SZIE
SZIE
munkarend
szint
szak
kód
AFSZIFJ
AFSZISE
AFSZISE
AFSZISE
AFSZISE
AFSZKES
AFSZMAS
AFSZMAS
AFSZMED
AFSZMED
AFSZMAS
AFSZMED
AFSZMAS
AFSZMED
AFSZMOD
AFSZMOD
AFSZMOR
BSZKCSK
BSZKCSK
felelős szervezet
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
nappali
nappali
levelező
nappali
nappali
nappali
nappali
levelező
nappali
levelező
nappali
nappali
nappali
nappali
nappali
levelező
nappali
nappali
levelező
munkarend
szint
szak
kód
felelős szervezet
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
BSZKOVO
BSZKOVO
BSZKOVO
óvodapedagógus
óvodapedagógus
óvodapedagógus
(B) alapképzés (BA/BSc)
(B) alapképzés (BA/BSc)
(B) alapképzés (BA/BSc)
SZIE
SZIE
SZIE
nappali
levelező
nappali
BSZKOVO
óvodapedagógus
(B) alapképzés (BA/BSc)
SZIE
levelező
BSZKTAN
BSZKTAN
FSZKOVO
FSZKOVO
FSZKTNI
FSZKTNI
MSZKTAN
SFOKCSK
SFOKCSK
SFOKSOC
SFOKSOC
tanító
tanító
óvodapedagógus
óvodapedagógus
tanító
tanító
tanári
csecsemő- és kisgyermeknevelő
csecsemő- és kisgyermeknevelő
szociális és ifjúsági munka
szociális és ifjúsági munka
"óvodai nevelés a művészetek eszközeivel" alternatív
program szakterületen pedagógus szakvizsgára felkészítő
"óvodai nevelés a művészetek eszközeivel" alternatív
program szakterületen pedagógus szakvizsgára felkészítő
(B) alapképzés (BA/BSc)
(B) alapképzés (BA/BSc)
(F) főiskolai képzés
(F) főiskolai képzés
(F) főiskolai képzés
(F) főiskolai képzés
(M) mesterképzés (MA/MSc)
(S) felsőoktatási szakképzés
(S) felsőoktatási szakképzés
(S) felsőoktatási szakképzés
(S) felsőoktatási szakképzés
SZIE
SZIE
SZIE-PK
SZIE-PK
SZIE-ABPK
SZIE-ABPK
SZIE
SZIE-ABPK
SZIE-ABPK
SZIE-ABPK
SZIE-ABPK
nappali
levelező
nappali
levelező
nappali
levelező
nappali
nappali
levelező
nappali
levelező
(T) szakirányú továbbképzés
SZIE
nappali
(T) szakirányú továbbképzés
SZIE
levelező
TTOVVOD
TTOVVOD
- 80 -
TTOVAGY
TTOVCSO
TTOVEEV
TTOVFOP
TTOVFOP
TTOVFOP
TTOVFPT
TTOVFPT
TTOVFPT
TTOVGOI
TTOVGOI
a gyermeki kommunikáció fejlődését támogató pedagógus
szakterületen pedagógus-szakvizsgára felkészítő
család és óvoda hatékony együttműködése szakterületen
pedagógus-szakvizsgára felkészítő
ember-, erkölcs- és vallásismeret
fejlesztő óvodapedagógus szakterületen pedagógus
szakvizsgára felkészítő
fejlesztő óvodapedagógus szakterületen pedagógus
szakvizsgára felkészítő
fejlesztő óvodapedagógus szakterületen pedagógus
szakvizsgára felkészítő
fejlesztőpedagógus - tanító szakterületen pedagógusszakvizsgára felkészítő
fejlesztőpedagógus - tanító szakterületen pedagógusszakvizsgára felkészítő
fejlesztőpedagógus - tanító szakterületen pedagógusszakvizsgára felkészítő
gyermektánc az óvodában, iskolában szakterületen
pedagógus szakvizsgára felkészítő
gyermektánc az óvodában, iskolában szakterületen
munkarend
felelős szervezet
szint
szak
kód
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
(T) szakirányú továbbképzés
SZIE
nappali
(T) szakirányú továbbképzés
(T) szakirányú továbbképzés
SZIE
SZIE
nappali
nappali
(T) szakirányú továbbképzés
SZIE
nappali
(T) szakirányú továbbképzés
(T) szakirányú továbbképzés
SZIE
SZIE-PK
levelező
nappali
(T) szakirányú továbbképzés
SZIE
nappali
(T) szakirányú továbbképzés
(T) szakirányú továbbképzés
SZIE
SZIE-PK
levelező
nappali
(T) szakirányú továbbképzés
(T) szakirányú továbbképzés
SZIE
SZIE
nappali
levelező
- 81 -
TTOVCOK
TTOVCOK
TTOVCOT
TTOVGOP
TTOVGOP
TTOVGTF
TTOVKBN
TTOVKBN
TTOVKTK
TTOVKTK
TTOVIAN
TTOVMOI
pedagógus szakvizsgára felkészítő
gyermektáncoktató
gyermektáncoktató
gyermektáncoktató óvodapedagógus
gyógytestnevelés az óvodában, iskolában szakterületen
pedagógus-szakvizsgára felkészítő
gyógytestnevelés az óvodában, iskolában szakterületen
pedagógus-szakvizsgára felkészítő
gyógytestnevelés tanítására felkészítő
kisgyermekkori
befogadó
nevelés
szakterületen
pedagógus szakvizsgára felkészítő
kisgyermekkori
befogadó
nevelés
szakterületen
pedagógus szakvizsgára felkészítő
kommunikációs technikák, konfliktuskezelés, disputa
szakterületen pedagógus szakvizsgára felkészítő
kommunikációs technikák, konfliktuskezelés, disputa
szakterületen pedagógus szakvizsgára felkészítő
média-kommunikációs
mentálhigiéné az óvodában, iskolában szakterületen
pedagógus szakvizsgára felkészítő
munkarend
felelős szervezet
szint
szak
kód
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
(T) szakirányú továbbképzés
(T) szakirányú továbbképzés
(T) szakirányú továbbképzés
SZIE
SZIE
SZIE
nappali
levelező
nappali
(T) szakirányú továbbképzés
SZIE
nappali
(T) szakirányú továbbképzés
(T) szakirányú továbbképzés
SZIE
SZIE
levelező
nappali
(T) szakirányú továbbképzés
SZIE
nappali
(T) szakirányú továbbképzés
SZIE
levelező
(T) szakirányú továbbképzés
SZIE
nappali
(T) szakirányú továbbképzés
(T) szakirányú továbbképzés
SZIE
SZIE
levelező
nappali
(T) szakirányú továbbképzés
SZIE
nappali
- 82 -
TTOVMOI
TTOVAHI
TTOVAHI
TTOVGGY
TTOVMGF
TTOVMTF
TTOVMPL
TTOVNAP
TTOVNAP
TTOVAKR
TTOVOZF
TTOVOIE
TTOVDAP
mentálhigiéné az óvodában, iskolában szakterületen
pedagógus szakvizsgára felkészítő
mentálhigiénés
mentálhigiénés
minőségügyi (főiskolai)
mozgásfejlesztés
multimédiás (e-learning) tananyagfejlesztő szakterületen
pedagógus-szakvizsgára felkészítő
művészetpedagógiák terápiás lehetőségei szakterületen
pedagógus szakvizsgára felkészítő
nem szakrendszerű oktatásra felkészített tanár
pedagógus-szakvizsgára felkészítő
nem szakrendszerű oktatásra felkészített tanár
pedagógus-szakvizsgára felkészítő
óvodai szakértő
óvodai zenei foglalkozások vezetése szakterületen
pedagógus szakvizsgára felkészítő
óvodai,
iskolai
egészség-tanácsadó
szakterületen
pedagógus szakvizsgára felkészítő
óvodapedagógus, fejlesztési
munkarend
felelős szervezet
szint
szak
kód
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
(T) szakirányú továbbképzés
(T) szakirányú továbbképzés
(T) szakirányú továbbképzés
(T) szakirányú továbbképzés
(T) szakirányú továbbképzés
SZIE
SZIE
SZIE
SZIE
SZIE
levelező
nappali
levelező
nappali
nappali
(T) szakirányú továbbképzés
SZIE
nappali
(T) szakirányú továbbképzés
SZIE
nappali
(T) szakirányú továbbképzés
SZIE
nappali
(T) szakirányú továbbképzés
(T) szakirányú továbbképzés
SZIE
SZIE
levelező
nappali
(T) szakirányú továbbképzés
SZIE
nappali
(T) szakirányú továbbképzés
(T) szakirányú továbbképzés
SZIE
SZIE
nappali
nappali
- 83 -
TTOVPEG
TTOVGUK
óvodapedagógusi, tanítói gyógytestnevelés
pedagógus-szakvizsga
projektrendszerű környezeti nevelés szakterületen
TTOVPPD pedagógus szakvizsgára felkészítő
projektrendszerű környezeti nevelés szakterületen
TTOVPPD pedagógus szakvizsgára felkészítő
TTOVMSD roma társadalom ismerete
TTOVIFF
tanító, fejlesztési (differenciáló)
TTOVIFF
tanító, fejlesztési (differenciáló)
TTOVFZO tehetségfejlesztő pedagógus (pedagógus-szakvizsga)
TTOVFZO tehetségfejlesztő pedagógus (pedagógus-szakvizsga)
tehetségfejlesztő pedagógus pedagógus-szakvizsgára
TTOVAGO felkészítő
tehetségfejlesztő pedagógus pedagógus-szakvizsgára
TTOVAGO felkészítő
TTOVAGO tehetségfejlesztő pedagógus pedagógus-szakvizsgára
felkészítő
TTOVTOO vezető óvodapedagógus
vezető óvodapedagógus szakterületen pedagógus
TTOVVOS szakvizsgára felkészítő
munkarend
felelős szervezet
szint
szak
kód
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
(T) szakirányú továbbképzés
(T) szakirányú továbbképzés
SZIE
SZIE
nappali
nappali
(T) szakirányú továbbképzés
SZIE
nappali
(T) szakirányú továbbképzés
(T) szakirányú továbbképzés
(T) szakirányú továbbképzés
(T) szakirányú továbbképzés
(T) szakirányú továbbképzés
(T) szakirányú továbbképzés
SZIE
SZIE
SZIE
SZIE
SZIE
SZIE
levelező
nappali
nappali
levelező
nappali
levelező
(T) szakirányú továbbképzés
SZIE
nappali
(T) szakirányú továbbképzés
(T) szakirányú továbbképzés
SZIE
SZIE-PK
levelező
nappali
(T) szakirányú továbbképzés
SZIE
nappali
(T) szakirányú továbbképzés
SZIE
nappali
- 84 -
XRSZAAA
XRSZAAA
XVENAAA
vezető óvodapedagógus szakterületen
szakvizsgára felkészítő
vezető óvodapedagógus szakterületen
szakvizsgára felkészítő
részismeret megszerzésére irányuló képzés
részismeret megszerzésére irányuló képzés
vendéghallgatói tanulmányok
munkarend
szint
szak
kód
TTOVVOS
TTOVVOS
felelős szervezet
Szöveges beszámoló a Szent István Egyetem 2014. évi működéséről és gazdálkodásáról
pedagógus
(T) szakirányú továbbképzés
pedagógus (T) szakirányú továbbképzés
(X) egyéb
(X) egyéb
(X) egyéb
- 85 -
SZIE
SZIE-PK
levelező
nappali
SZIE
SZIE
SZIE
nappali
levelező
nappali