évkönyv - Miskolci Egyetem

Transcription

évkönyv - Miskolci Egyetem
NEHÉZIPARI MŰSZAKI EGYETEM
ÉVKÖNYV
1987/1988
y
MISKOLC
1992
•MII
T A N É V N Y I T Ó
Dr. Kovács Ferenc tanévnyitó beszéde
ISSN 0133 - 2333
(1987. szeptember 5.)
Tisztelt Tanévnyitó ünnepi Egyetemi Tanácsülés !
A szerkesztő bizottság vezetőjeOR.
TISZA MIKLÚS
a Tudományos
é s
Nemzetközi Osztály
A szerkesztő bizottság t a g j a i :
Felelős szerkesztő:
0*'. Zsámboki Lászlő
levéltárvezetfi
Szerkesztők:
HORNYAK MIH/SLY
a Tanulmányi Osztály vezetője
DR. LEHOCZKY USZLÚ
egyetemi adjunktus
vezetője
A Nehézipari Műszaki Egyetem Tanácsa nevében köszöntöm a mai tanévnyitó minden kedves részt­
vevőjét.
Tisztelettel és szeretettel köszöntöm egyetemünk professzorait, oktató és nem oktató dolgo­
zóit és tanuló ifjúságának itt megjelent képviselőit. Külön köszöntöm elsőéves hallgatóinkat,
akik sikeres felvételi vizsgájuk eredményeként e tanévben megkezdhetik egyetemi tanulmányaikat.
Mély tisztelettel és meleg szeretettel köszöntöm egyetemUnk jogelődjének, a soproni Bánya­
mérnöki és Erdőmérnöki Főiskolának egykori hallgatóit, akiknek tanévnyitó ünnepségünkön hagyo­
mányosan vas, gyémánt- és aranyoklevelek adományozásával fejezzük ki az Alma Mater köszönetét
sok évtizedes alkotó mérnöki munkájukért.
Köszöntöm a körünkben megjelent ic-ari vezetőket és az egyetemi kollégákat, akik a mai napon
kitüntetésben részesülnek.
Tisztelettel köszöntöm tanévnyitó ünnepségünkön megjelent minden kedves vendégünket: a
Művelődési Minisztérium és az Ipari Minisztérium magas rangú képviselőit, Borsod-Abaúj-Zemplén
megye és Miskolc város politikai és társadalmi szervezeteinek vezetőit, a termelő üzemek, in­
tézmények és vállalatok képviselőit, akik jelenlétükkel megtisztelték egyetemUnk tanévnyitó
ünnepségét.
Engedjék meg, hogy mindannyiunk nevében köszöntsem az elnökségben helyet foglaló vendégeinket.
Tisztelt ünneplő Közönség !
Lektor:
TAR SÁNDOR
ny- egyetemi docens
Kiadja a Miskolci Egyetem
NyO daHÍ
"
"=Tu/1100.1„2. ME
Miskolc- Egyetemváros, i 9 9 2 .
Engedély száma:
Az Alma Mater történetének 253., a Nehézipari Műszaki Egyetem alapításától számított 39. tanév
megnyitása illó alkalom arra, hogy röviden átgondoljuk dolgainkat, azokat a feladatokat, ame­
lyeknek maradéktalan teljesítését várja tőlünk az ország politikai és állami vezetése, a szoci­
alizmust építő magyar társadalom. Ma már mindannyiunk számára egyértelmű, hogy társadalmi-gaz­
dasági előrehaladásunk záloga hazánk polgárainak felkészültsége, tudása, szakismerete, erkölcsi­
politikai elkötelezettsége, magatartása, fegyelmezett munkája. Ezeknek az emberi értékeknek a
kialakításában különösen nagy feladatai vannak a felsőoktatási intézményeknek, köztük egyete­
münknek is.
Ma már nem elegendő, ha az egyetem csupán az ismeretek átadásának, illetve megszerzésének
szintere, ha csupán a szakmai tananyag továbbításával hat. Azt kell elérni, hogy az intézmény
légköre, oktató és tudományos munkája, tanárainak személyisége, tudása és emberi magatartásá­
nak példája Is olyan tényező legyen, ami biztosítja azt, hogy az egyetemek nevelte szakemberek
szakmailag és emberileg egyaránt képesek legyenek helytállni a jövő társadalmában. Az intenzív
fejlesztés törekvéseinek és igényeinek megvalósulása azjn múlik, hogy sikerül-e az általános
műveltségi szint, a természettudományos képzés színvonalának emelése, a biztos és széleskörű
alapképzés megvalósítása, amelyre a szakmai specializáció éppúgy ráépülhet, mint a többirányú
továbbképzés.
A kibontakozás csak részben van az oktatói kar kezében. Döntő módon a befogadó közeg, a jövőt
képviselő hallgatók tehetsége, szive, szelleme, akarata határozza meg az oktató-nevelő munka
eredményességét, a társadalom, a gazdaság előttünk álló fejlődésének ívét.
Az egyetemnek, mint oktató-nevelő intézménynek és mint tudományos kutató bázisnak is részt
kell venni a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága által meghatározott társadalmi­
gazdasági feladatok megoldásában, a közvetlenül előttünk álló és a távlati fejlesztési célok
megvalósításában. Ezért dolgoztunk a múltban, és ezt kell tennünk a jövőben is.
-
1
-
Tisztelt Ünnepi Egyetemi Tanácsülés !
Az irányító párt és állami szervezetek itt megjelent vezetőinek jelentem, hogy egyetemünk
az elmúlt tanév során is becsülettel teljesítette feladatait. Az oktató-nevelő munka minden­
napi teendői mellett az 1986/87. tanévben elkészítettük azokat a szabályzatokat, amelyek az
egyetemi élet, a tanulmányi rend, az oktatás-nevelés anyagi, tárgyi feltételeit hivatottak
biztosítani. Nagyon reméljük, hogy ezek alkalmazása segíteni fogja az egyetemen folyó munka
fejlődését.
Az oktatás korszerűsítési tevékenység keretében a Gépészmérnöki Karon bevezettük az új
moduláris tanterv szerinti oktatást. A Bánya- és Kohómérnöki Karon elkészítettük az új tan­
terveket. Ezek biztosítják a színvonalas természettudományi képzést, az átfogó szakmai isme­
retek elsajátítását, a speciális szakmai képzés rendszere pedig rugalmasan alkalmazkodhat a
népgazdasági igényekhez és az egyéni törekvésekhez is. Az Állam- és Jogtudományi Karon össze­
geztük az eddigi oktatási tapasztalatokat, a nappali és levelező tagozaton egyaránt kialakí­
tottuk a központi előírásoknak is megfelelő korszerű tantervet.
Előkészítettük a kazincbarcikai Vegyipari és Automatizálási Főiskolai Kar folyamatos integ­
rációját, így most szeptemberben Kazincbarcikán új első év már nem indul, Gépészmérnöki Karunk
folyamatosan veszi át a Főiskolai Kar feladatait. Kétlépcsős elágazásos rendszerben biztosít­
juk a fő profilok továbbvitelét. Bízunk abban, hogy az új rendszer az üzemmérnökök részére
magasabb szintű alaptárgyi képzést ad, ugyanakkor az informatika, a méréstechnika, az automa­
tizálás és szabályozás oktatásának kiszélesítése hozzájárul a miskolci képzés korszerűsítésé­
hez is.
Természetesen az új tanévben sem maradunk feladatok nélkül. A belső szabályzatok sorában
kidolgozásra vár még az oktatói-kutatói követelményrendszer, és hozzákapcsolódóan a létszámés bérgazdálkodás rendje. Olyan szabályokat kell alkotni, amelyek szolgálják a minőségi elő­
relépést, igazodnak az anyagi-tárgyi feltételekhez, a helyi sajátosságokhoz, figyelembe veszik
az egyes karok eltérő adottságait is.
A hallgatók bevonásával közösen kell kidolgozni a tandíjfizetés új előírásait.
E munka során számolni kell a társadalmi, illetőleg állami, valamint az egyéni érdek egyezte­
tésének nehézségeivel. El kell ismerni a jó munkát, nem szabad támogatni - még anyagilag sem a hanyag, felelőtlen magatartást.
1987. július 1-ével új intézetek létrehozásával az oktatás szervezeti rendszerét korszerűsí­
tettük. Az új tanév egyik kiemelt feladata lesz, hogy áttekintsük, felülvizsgáljuk a belső
gazdasági és adminisztratív irányítás, a szolgáltatás szervezeti és működési rendszerét.
A gazdasági környezet változása, a költségvetési juttatások ismétlődő csökkentése arra
kényszeríti az intézményt, hogy a működés anyagi feltételeit egyre nagyobb százalékban maga
teremtse elő. A hagyományos kutatási formákban is bővíteni kell tevékenységünket, de mindent
meg kell tenni annak érdekében is, hogy új pályázati rendszerben, az eddigieknél is eredménye­
sebben szerepeljünk. Szabad szellemi és technikai kapacitásunk hasznosítása érdekében aktívan
veszünk részt a borsodi műszertársaság, az Innovációs Centrum Részvénytársaság munkájában.
Az új fejlesztési-gazdasági társaságokban való részvétel, az új kutatási formákban való tevé­
kenység reményeink szerint részben pótolhatja azt a hiányt, amit a központi lehetőségek csök­
kenése az utóbbi 5-8 évben előidézett. Az ország törekvéseihez igazodva fokoznunk kell a
társintézményekkel, a külföldi partnerekkel való együttműködést is. Ezekhez a feladatokhoz
kell igazítani a szervezeti formákat, megkeresni azokat a munkatársakat, akik megfelelő
felkészültséggel és aktivitással rendelkeznek a feladatok sikeres megoldásához.
Tisztelt Ünneplő Közönség !
Az elmúlt másfél évtizedben jelentős változások következtek be a világgazdaságban.
Lényegében az eddigi gazdasági tevékenység technológiai-technikai alapjainak kicserélődéséről
van szó, ami előtérbe állítja a termelési erőforrások hatékony felhasználása, és a racionális
gazdálkodás kérdéseit.
-
2
.
-
Az új műszaki gazdasági tendenciák más szemléletet és magatartást követelnek a gazdálkodó sze­
mélyektől, szervezetektől és nemzetgazdaságoktői. Előtérbe került a műszaki, gazdasági és tár­
sadalmi folyamatok együttes kezelésének, a fokozott önállóságnak és felelősségnek, a jövőre
orientált cselekvésnek, a kezdeményezésnek és kockázatvállalásnak szükségessége. A magyar nép­
gazdaságnak szüksége van olyan szakemberekre, akik teljesíteni tudják az új követelményeket.
Mindezek a követelmények nálunk is ráirányították a figyelmet a közgazdasági képzésre.
Az Észak-magyarországi régióban jelentős változásokat hozott a felszabadulás utáni gyors
ütemű iparosítás. Az alapvetően központi döntések alapján kialakult gazdaság-, illetve ipar­
szerkezet, és az ehhez fokozatosan alkalmazkodó munkaerőstruktúra, az 1970-es évek végétől
az országos átlagnál is nagyobb mértékben találkozott szembe egyrészt a világgazdasági kihívás­
sal, másrészt az intenzív gazdálkodásra való áttérés új feladataival. E feladatok megoldásához
viszonylag szerény mértékben rendelkezünk megfelelő szinten végzett közgazdasági szakemberekkel.
A régid, illetve megyénk aktuális társadalmi-gazdasági problémáinak megoldásához feltétlenül
szükségessé vált a nyomasztó szakemberhiány enyhítése.
Örömmel jelentem az Egyetemi Tanácsnak, minden kedves vendégünknek, hogy a politikai és
kulturális irányítás döntése alapján a művelődési miniszter 1987. szeptember 1-i hatállyal a
Nehézipari Műszaki Egyetemen Közgazdaságtudományi Intézetet létesített. Az Intézet alapvető
feladata közgazdasági ismeretekkel bíró szakemberek képzése, üzemgazdászok kibocsátása.
E helyről is köszönetet mondok törekvéseink támogatóinak, mindazoknak, akik ezt az új lehe­
tőséget részünkre biztosították.
Nem túlzás talán, ha azt mondom, hogy ez a döntés, ez a lehetőség újabb jelentős mérföldkő
egyetemünk életében. Mindent negteszünk annak érdekében, hogy jól éljünk ezzel a lehetőséggel.
Tisztelettel kérem ez ünnepélyes alkalommal is törekvéseink további támogatását.
Az oktatás indításának feltételei megvannak. A művelődési miniszter a Közgazdaságtudományi
Intézet keretében négy új tanszéket létesített. Megtörtént az intézet és a tanszékek vezetőinek
kinevezése. Az intézet igazgatója dr. Susánszky János tanszékvezető egyetemi tanár, a közgazda­
ságtudomány doktora. Mind a négy tanszék élén tudományos minősítéssel rendelkező vezető oktató
áll. Elkészültek és jóváhagyást nyertek a képzés dokumentumai.
A közgazdasági képzés alapjainak egyetemünkön való megteremtése azt jelenti, hogy új oktatá­
si tevékenységgel kibővítjük az egyetem képzési profilját, és ezzel igen kedvező feltételeket
teremtünk az életben jelentkező társadalmi-gazdasági és műszaki problémák együttes áttekinté­
sére képes oktatók és hallgatók generációinak felnövekedéséhez.
Az egyetemi közgazdasági képzés alapjait a 3 éves üzemgazdász képzés bevezetésével rakjuk le.
Az üzemgazdász képzés célja a szocializmus ügye iránt elkötelezett olyan gazdasági szakemberek
kibocsátása, akik a közgazdasági elmélet alapjainak elsajátítása, a megfelelő alkalmazott közgaz­
dasági tárgyak alapos ismerete és a korszerű közgazdasági elemzési módszerek birtokában képesek
a makrogazdasági folyamatokban eligazodni; alkalmasak a mikrogazdasági folyamatok szakszerű át­
tekintésére, elemzésére, és értékelésére; képesek az itt jelentkező stratégiai és taktikát kér­
dések megválaszolására, a szükséges döntések kidolgozására, és végrehajtásuk megszervezésére.
A képzés keretében biztosítani kell, hogy a hallgatók a szakmai tudáson túl olyan ismeretekre
és készségekre is szert tegyenek, amelyek alapján gyorsan beilleszkedhetnek különböző gazdasá­
gi és egyéb szervezetek működésébe, a szervezeten belül reájuk háruló értelmiségi funkciók el­
látásába. A hallgatókban olyan értékrendet kell kialakítani, amely belsőleg ösztönzi képessége­
ik teljes kihasználását, alkalmazkodó készségük fejlesztését, az önmagukkal szembeni igényesség
fokozását, a magán- és közéletben való kultúrált, politikailag elkötelezett részvételt. Az ok­
tatott ismeretanyag a végzett hallgatókat elsősorban vállalatok tervezési, szervezési, raci­
onalizálási, gazdasági feladatainak megoldására, fejlesztő és operatív fgnkciók ellátásira teszi
alkalmassá. A képzés folyamatában a hallgatók elsajátítják az ezekhez szükséges számviteli,
pénzügyi, ellenőrzési ismeretekt, melyek - a képzési célnak megfelelő - jogi és műszaki ismeret­
anyaggal egészülnek ki.
3 -
Az elméleti és gyakorlati képzés alkalmazza a korszerű számítástechnikát. Ezen ismeretek bir­
tokában a végzett üzemgazdász szakemberek eredményesen befolyásolhatják a vállalatok, a gaz­
dálkodó szervezetek fejlesztési törekvéseit, jövedelemtermeifi képességük, gazdasági hatékony­
ságuk fokozását.
A főiskolai szintű üzemgazdász képzés időtartama a nappali tagozaton 3 év, a levelező ta­
gozaton 4 év. A tanterv lehetfiséget biztosít a ffiiskolai képzésben végzettek számára, hogy
tanulmányaikat - a megfelelő kritériumok alapján - az egyetemi szintű képzésben folytathas­
sák. A meghirdetett képzés iránt várakozáson felüli érdeklődés nyilvánult meg. A nappali ta­
gozaton 54, a levelezőn 65 fő kezdi meg tanulmányait.
Bízunk abban, hogy egyetemünkön a közgazdasági képzés színvonala Is hasonló lesz a már mű­
ködő karok tevékenységéhez. A jól képzett és elkötelezett oktatók tehetséges és szorgalmas
hallgatók eredményes együttdolgozása lerakja alapjait a képzési szint emelésének, a társada­
lomtudományi profil bővítésének.
Tisztelt Ünnepi Közönség !
Jelentem, hogy egyetemünkön az 1987. évi felvételi vizsgák rendben, az előírások betartá­
sával folytak le. A szakmacsoportos átirányítás lehetfiségével is élve a felvételi keretszá­
mokat betöltöttük. A mai napon a nappali tagozaton a Bányamérnöki Karon 100 fő, a Kdhómérnöki
Karon 40 fő, a Gépészmérnöki Karon 266 fő kezdi meg tanulmányait. Az Állam- és jogtudományi
Karon 120 fő a nappali, 96 fS a levelező, a Közgazdaságtudományi Intézetben 119 hallgatóval
indul az oktatás, összesen tehát 741 fő kezd felsőfokú tanulmányokat a Nehézipari Műszaki
Egyetemen az 1987/88. tanév indulásával.
Kedves Elsőévesek !
Régi egyetemi hagyomány, hogy a tanévnyitó ünnepségünkön külön szólunk új egyetemi polgára­
inkhoz. Örömmel teszek most eleget ennek a kedves kötelességemnek, mert ezen az ünnepi tanács­
ülésen űnök azok, akik az Alma Mater több, mint 250 éves életében a folytonos megújulást jelen­
tik, s akiknek ez az ünnepség egyben választott életpályájuk indulása.
Ez az indulás az egyetemi tanulmányok megkezdésével az üj környezetbe való beilleszkedés, a
megváltozott körülmények, és munkastílus, mind-mind próbatétel elé állítja a fiatalt, aki
lehet, hosszabb időre most először szakadt ki a családi kötelékből. Mi, az egyetem oktatói
és a felsőbb éves hallgatók segíteni akarunk a próbák letételében, mivel az új élet sikeres
indulása hosszabb távon kell alapot biztosítson az eredményes munkához. Éppen ezért az a
természetes, hogy a tanév kezdetétfii fogva megkülönböztetett figyelemmel kísérjük új elsőéve­
seink munkáját, hogy amikor szükségük van rá, segítfileg közbeléphessünk.
önök már eddigi életükben is sokat tanultak, sikeres felvételi vizsgájukkal bizonyították
alkalmasságukat egyetemi tanulmányok folytatására. Az egyetemi életet azonban csak ezután
Ismerik meg. Ne tévesszen meg senkit, hogy az egyetemi környezet több szabadságot enged meg
annál, mint amiben eddig részük volt. Nagyobb lesz az önállóságuk, de ezzel együtt nagyobb
a felelfisségük is.
Az egyetem feladata a középiskolában kellően felkészített fiatal embereknek a kor követel­
ményeihez igazodó magasszintű képzése, hogy alkalmassá váljanak népünk és hazánk szolgálatára.
Munkájukat, ami a következő 3-5 évben a tanulás, komolyan kell venni, a szakmai tevékenység­
re a jövő életükre való felkészülést szolgálatnak kell tekinteni.
Az egyetemi felvételt nem szabad kitüntetésnek tekinteni, hanem egy olyan kötelezettség
vállalásának, ami lehetfiséget ad felkészülésre a választott hivatásra, a szocializmust épí­
tő magyar nép, a Magyar Népköztársaság szolgálatára.
önök mától, a fogadalmuk letételétől, a dékáni kézfogástól kezdve a Nehézipari Műszaki
Egyetem hallgatói. Jogosultak élni mindazokkal a lehetőségekkel és szolgáltatásokkal, amit
ma a hallgatói jogviszony jelent, ami tanulmányaik zavartalan végzéséhez szüksége*.
5
Mi hívtuk, vártuk és mindenben segíteni fogjuk Önöket. Ez num jelenti azonban azt, hogy a hall­
gatók feladatait átvállaljuk, átvállalhatjuk. A hiányokat ótolni, a tudományokban elmélyedni,
a természettudományos, ideológiai, nyelvi szakmai ismereteket megszerezni, képességüket kibon­
takoztatni, a jövóre felkészülni, mind-mind elsődlegesen az Önök feladata, Jól véssék emlékeze­
tükbe, hogy kiből milyen szakember lesz az döntő mértékben attűl függ, hogy egyetemi évei alatt
milyen szorgalommal és hivatástudattal készül fel jövendő pályájára, hogy szakterületén milyen
széleskörű tudományos ismereteket szerez, és mennyire sikerül magát elmélyült gondolkodásra
képessé tenni. Az értelmiségi pályán dolgozd szakember- legyen az mérnök, jogász vagy közgaz­
dász - nem nélkülözheti az önálló gondolkodó képességet, amelyre egy-egy tudományterület beha­
tó tanulmányozása útján lehet leginkább szert tenni. Ez persze nem könnyű dolog, ehhez kitartó,
kemény munka kell, amit azonban tanáraik segítségével, kellő szorgalommal, okos időbeosztással
teljesíteni is tudnak. Az egyetem nemcsak követelményeket támaszt, hanem a teljesítéshez szük­
séges minden segítséget is megad.
Engedjék meg most nekem, hogy az Alma Mater és mindannyiunk őszinte tiszteletét és köszöne­
tét tolmácsoljam az egykori diákoknak, akik megjelenésükkel tanévnyitó ünnepségünket megtisz­
telték. Úgy gondolom, hogy ezzel segítenek nekünk méltóképpen kifejezni az Alma Mater örök szép
hivatását: a nagy elődök helytállásának példáin méltó utódokat nevelni, és így átörökíteni az
utókornak mindazt, ami nemesnek és előremutatónak bizonyult a múltban.
Egy világégés után, félévszázad elmúltával úgy alakult a sors, hogy az 1937-ben oklevelet
szerzett bánya- és kohómérnökök közül már senki sincs az élők sorában. Ezért most 65, illetve
60 éve végzett mérnökök közül vas- és gyémántokleveleseket köszönthetünk.
Kérem a Tisztelt ünneplő Közönséget, hogy hallgassa meg az illetékes karok dékánjának jelen­
tését.
Bejelentem, hogy Bóday Gábor vasokleveles bányamérnök betegsége miatt nem tud.ünnepségünkön
Kedves Elsőévesek ! önök értelmiségi pályát, szép hivatást választottak. Embert próbáló nagy
feladat a bányász számára a föld kincseinek felszinre hozása, a kohász számára az ércekből a
fémek kinyerése, és feldolgozása, a gépész számára az ember fizikai erejét kimélő berendezések
kifejlesztése, létrehozása, az automatizálás, a távirányítás széleskó'rű elterjesztése. Nem
kevésbé nemes munka a jogász számára az egyéni és a társadalmi érdek összhangjának keresése,
és biztosítása, a személyes igények és a társadalmi lehetőségek közötti konfliktus helyzetek­
ben az igazság kiderítése és érvényre juttatása. A közgazdasági szakemberekre az átalakuló,
megújuló magyar gazdaság, az ipar, a mezőgazdaság, a szolgáltatás, stb. vezetése ró minden
eddiginél nehezebb feladatot. A szép hivatás gyakorlása igen komoly, esetenként megfeszített
munkát, lelkiismeretességet, becsületes helytállást kíván. Mindezt vállalni csak akkor szabad,
ha az ember szereti a munkáját, tudja szolgálni népét, és a hazát.
Az értelmiségi pályára való felkészülés az egyetemi tanulmányok befejezésével nem ér véget.
A továbbiakban az is kell, hogy az egyetemen szerzett tudást a fiatal szekember rendszeres
önképzés útján állandóan bővítse, hogy hivatása gyakorlásában a korszerű követelményeknek
mindenkor meg tudjon felelni.
Az egyetemi évek alatt lebegjen mindig szemük előtt, jövő feladatuk, Önök már a 21. század
szakemberei, a következő évezred társadalmának vezetői lesznek.
Bízom abban, hogy önök azzal a komoly elhatározással jöttek ide, hogy választott hivatásukra
nagy szorgalommal és kitartó munkával készülnek fel az elkövetkező egyetemi évek alatt.
Kívánom önöknek, hogy az itt eltöltendő időben éljenek teljes életet, a tanulás mellett spor­
toljanak, művelődjenek, szórakozzanak. Kívánom, hogy elhatározásuk mindannyiuk számára hozza
meg gyümölcsét,' a sikeres egyetemi végzettséget tanúsító oklevelet. Ehhez az egyetemi, politi­
kai és társadalmi szervezetek vezetése és az oktatói testület megad Önöknek minden szükséges
támogatást.
Éljenek.jól a felkínált lehetőségg,
dolgozzanak, tanuljanak becsülettel !
Tisztelt Tanévnyitó ünnepi Egyetemi Tanácsülés !
A Nehézipari Műszaki Egyetem 39. tanévét ezennel megnyitom. Kívánok az egyetem minden oktató­
jának és kutatójának, technikai, gazdasági és adminisztratív dolgozójának és tanuló ifjúságának
az új tanévben jó erőt, és egészséget, helytállást a munkában, alkotói kedvet, s ehhez jó munka­
helyi légkört. Végezetül a jól végzett munka örömét és elismert eredményeket.
Tisztelt ünneplő Közönség !
Az utóbbi három évtized szép egyetemi hagyománya, hogy tanévnyitó ünnepi tanácsüléseinken
az új elsőévesek egyetemi hallgatóvá fogadásával egyidőben nyújtjuk át az Alma Mater 65, 60,
illetve 50 évvel ezelőtti volt diákjainak sok évtizeden át kifejtett alkotó munkájuk elismeré­
sét kifejező vas-, gyémánt-, illetve aranyokleveleket.
megjelenni. Részére később adjuk át a kitüntető elismerést.
Kedves Kitüntetett Öreg Diákjaink !
Kívánunk Önöknek az Alma Mater és minden jelenlévő nevében sok szeretettel és őszinte nagy­
rabecsüléssel jó erőt és egészséget, a jól végzett munka utáni pihenést, amit kifejez az ősi
bányász köszöntés:
Jő szerencsét !
7 -
A tanév fontosabb eseményei
MISKOLCON
A tanévnyitó 1987. szeptember 5-én volt. Az ünnepi beszédet Dr. Kovács Ferenc rektor tar­
totta- Felszólalt Hámori Csaba, az MSZMP Politikai Bizottság tagja, a KISZ KB első titká­
ra is A tanévnyitón a rektor Signum Aureum Universitatis kitüntetést adott át Drótos Lász­
lónak, a Lenin Kohászati Művek vezérigazgatójának, és Kiss Dezsőnek a Borsodi Szénbányák
Vállalat vezérigazgatójának. Az Egyetemi Tanács két vasoklevelet és gyémánt-oklevelet ado­
mányozott
A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 70. évfordulóját 1987. november 6-án ünnepeltük.
Az ünnepi beszédet Dr. Somosvári Zsolt a Bányamérnöki Kar dékánja mondta. Az ünnepségen
miniszteri kitüntetések, rektori dicséretek átadására is sor került.
Ezt követően az egyetem aulájában nyilvános ünnepi Egyetemi Tanácsülésen 61 műszaki egye­
temi doktort avatott az Egyetem Tanácsa. Ezután az egyetem rektora 35 éves, 30 éves és
25 éves törzsgárda-okleveleket adott át ünnepélyes keretek között.
A Nemzetközi Nőnapon 1988. március 8-án Dr. Ortutay Miklós rektorhelyettes mondott köszön­
tőt. A Nőnap alkalmából az egyetem rektora kitüntetéseket adott át.
1988. február 20-án nyilvános Egyetemi Tanácsülés keretében 117 jogász doktort avattak az
aulában.
1988. március második felében ünnepélyes kari tanácsülésen adták át a kiemelkedő munkát
végző hallgatóknak a Tanulmányi Emlékérmeket és könyvjutalmakat a karok dékánjai.
1988. április 1-én volt a felszabadulási ünnepség, melynek szónoka Dr. Gáspárdy László
tanszékvezető egyetemi tanár volt. Az ünnepségen Dr. Farkas Ottó rektorhelyettes kitünte­
téseket adott át és bejelentette, hogy április 4-e alkalmából a Magyar Népköztársaság Mi nisztertanácsa és az Állami- és Kossuth-dij Bizottság javaslata alapján a Magyar Népköztár­
saság Állami Díját adományozta Dr. Kovács Ferencnek, egyetemünk rektorának a szénbányászati
innováció irányításában, elsősorban a bányatelepítés, a bányaművelési eljárások tudományos
alapjainak fejlesztésében elért kimagasló eredményeiért. Bejelentette továbbá az Elnöki Ta nács által adományozott kitüntetéseket. Ezt követően nyilvános Egyetemi Tanácsülésen 19 mű szaki egyetemi doktort avatott az Egyetem Tanácsa.
A pedagógusnapi ünnepséget a KISZ Bizottság rendezte 1988. június 3-án. Ebből az alkalomból
adományozott kitüntetéseket az egyetem rektora adta át és bejelentette, hogy a művelődési
miniszter Dr. Kozák Imre tanszékvezető egyetemi tanárnak Apáczai Csere János-díjat adományo­
zott.
1988. június 18-án 59 jogász doktor avatására került sor.
A végzős hallgatók 1988. június 24-én tartották hagyományos ballagásukat, búcsút véve Miskolc
városától.
A tanévzáró ünnepség 1988. június 25-én volt. Az ünnepi beszédet Dr. Terplán Zénó tanszékve­
zető egyetemi tanár tartotta. Az egyetem rektora tanévzáró beszéde után 263 végzős műszaki
hallgatónak adott át mérnöki oklevelet, majd Signum Aureum Universitatis kitüntetést nyúj­
tott át':
- 9 p
rof. Ing. j a n Puzdernek
ak
MŰS2akl
<*• Nárdus János egyetemi
" ^ k o l a Bán lmérnöki v
rtn
la egyetemi
rin
docensnek, a Nyelvi Intézet i
ÜZ93tŐjának
SVetemi docensnek.
A
végzettek nevében Péhi
enl
«
dékánjának, •
Or. Lengyel Bé
T ih
Tlb
.
°r búcsúzott.
OKTATÓ NEVELŐ MUNKA
Oktató munka
_Dunaüivárnghan
A tanév kiemelt oktatási feladatai közé tartozott a főiskolai szintű közgazdászképzés meg­
kezdése és az ehhez kapcsolódó oktatás-szervezési feladatok ellátása,
1987. augusztus 28.
november 5.
1988. január 29.
március 31.
április 30.
június 3.
június 26.
Tanévnyitó
ünnepség
NOSZF ünnepsége
A vállalatgazdasági szakon nappali és levelező tagozaton indult be a képzés. A Közgazdaság­
tudományi Intézet keretén belül négy tanszék jött létre a szakmai képzés ellátására.
Diplomakiosztó ünnepség
Felszabadulási ünnepség
A Gépészmérnöki Kar a megszűnt Vegyipari Automatizálási Főiskolai Kar képzési profiljának
átvételével mérés és automatizálási, gyárszerelő ill. műanyag alkalmazástechnikai szakokra
felvételt hirdetett. A képzés az első félévben az egyetemi képzéssel közös tanterv szerint
beindult. Az üzemmérnöki és az okleveles mérnöki képzés a második félévben válik szét. Mind
az üzemmérnök,mind az egyetemi szintű mérnökképzés tanterveit az Egyetemi Tanács jóváhagyta.
SZALAMANDER, végzős hallgatok búcsúztatása
Pedagőgusnapi ünnepség
Díplontakiosztó ünnepség
Kazlncbarrin,,
A Gépészmérnöki Kar mellett a Bányamérnöki Karon, a Kohómérnöki Karon és a Kohó- és Fémipari
1987. szeptember 7.
1987. november 5.
Főiskolai Karon is bevezették a moduláris tanterv szerinti oktatást.
Tanévnyitd ünnepség
Elkészült a moduláris képzéshez igazodó három tanévre szóló jegyzetterv.
1988. január 20-21-22
198B. január 27-28.
1988. március 31.
19B8. június 27-28-29-30.
198B. július 1.
™
~
"-'•""• ' • - « -
Szaküzemmérnöki Államvizsgák
Szakúzemmérnöki A-llamvizsgák
Felszabadulási Emlékünnepség
Államvizsgák
Az egyetemen folyó továbbképzés tartalmi és szervezeti továbbfejlesztése során az Egyetemi
Tanács jóváhagyta az intézményi továbbképzés szervezeti és működési szabályzatát.
^ é v z á r ó és oklevélkiosztó ünnepély.
ágazat tantervét. A képzés 1988/B9. tanévben indul.
Az Egyetemi Tanács jóváhagyta az Állam- és Jogtudományi Karon indítandó jogász szakfordítói
A külföldi hallgatók önköltséges képzése során előkészítő évfolyamon angol és magyar nyelven
indult képzés. A szakmai angol nyelvű képzés a Gépészmérnöki Kar I. évfolyamán kettő, a II.
évfolyamon egy tanulókörben folyt. Az angol nyelvű képzés mellett az I. évfolyamon a Gépész­
mérnöki Karon nyolc fő és a Bányamérnöki Karon egy fő magyar nyelven kezdte meg tanulmányait.
Az egyetemi előkészítő tanfolyamok műszaki tagozaton matematika és fizika, jogi tagozaton
magyar nyelv és irodalom, ill. történelem című tantárgyakból folytak.
A Felvételeket Előkészítő Bizottság eredményesen tevékenykedett a fizikai dolgozók középisko­
lás gyermekeinek egyetemi felvételi vizsgára történő felkészítésében.
Az egyetem rektora és a karok dékánjai 19B7. november 7-én él fő, 1988. április 3-iki Egye­
temi Tanács ülésen 19 fő bányamérnököt, kohómérnököt és gépészmérnököt avattak műszaki dok­
torrá.
A kiemelkedő tanulmányi és társadalmi munkát végző hallgatóknak nyilvános kari tanácsülésen
adták át az egyetem által alapított Tanulmányi Emlékérmeket. Az érem különböző fokozatait az
Állam- és Jogtudományi Karon 11 fő, a Bányamérnöki Karon 16 fő, a Gépészmérnöki Karon 2o fő
és a Kohómérnöki Karon 13 fő kapta meg.
- 10
-
Nevelő munka
Az Egyetemi Továbbképző Iroda ettől a tanévtől kezdve a posztgraduális képzés
tív ügyeit ellátja az illetékes karok előkészítő munkája
adminisztra­
alapján.
Az 1987/88. tanév nevelési tevékenysége az előző tanévben megkezdett, az oktatá­
si törvényből és a hozzá kapcsolódó jogszabályokból adódó hosszútávú feladatok megol­
Határozat született arra, hogy a különböző gazdasági mérnöki szakok posztgraduális képzését
a Közgazdaságtudományi
dása jegyében zajlott. A tanév fontosabb feladatai voltak
Intézet irányítja, gondozza mérnök-közgazdász szak keretében.
az új Közművelődési Bizott­
A tanévben az alábbi szakmérnöki szakokon folyt képzés:
ság megalakítása, az esedékes Ifjúsági Parlamentek megszervezése, egy a hallgatói élet­
mód-struktúrát vizsgáló szociológiai felmérés tapasztalatainak
Vízgazdálkodási - vízbeszerzési szakmérnöki
értékelése, az egyetemi
szak
Kerámiaipari szakmérnöki szak
hallgatók nevelésével kapcsolatos nemzetközi konferencia megszervezése.
Hidraulika-pneumatika
Az új
szakmérnöki szak
Közművelődési Bizottságot a tanév során az Egyetemi Tanács által elfogadott
1987/88. tanévre beiratkozott hallgatók száma karonként és
szabályzat alapján a karok egyenlő képviseletét biztosítva alakítottuk ki. Az új Bi­
tagozatonkénti bontásban /1987. október 15-iki
állapot/
zottság alapvető feladatának tekinti a hallgatói öntevékenység támogatását, az aktív
művelődés fejlesztését.
A kari és egyetemi hallgatói Ifjúsági Parlamenteket az előző tanévben
ÁOK
B
G
K
KG
596
349
493
30
884
36
152
27
59
62
-
-
-
-
13
60
20
17
12
-
MOsz.
szakokt.
hallgatói képviseleti rendszer szervezeteit felhasználva szerveztük meg. A parlamente­
Nappali
Levelező
ken hallgatóink felelősséggel nyilatkoztak meg és kérték többek között a nyelvtanulás,
a számítástechnika elsajátítása, a sportolás lehetőségeinek bővítését. A megválasztott
küldöttek aktív szerepet vállaltak az országos alágazati Ifjúsági Parlament munkájában.
Szaküzemmérnök
Gazdasági m.
Szakmérnök
Műsz. szakokt.
-
-
igényű életmód-struktúra
VAFK
Ossz.
521
157
123
16
59
2828
105
26
Műsz.tanár + kiég.
szociológiai
-
120
flV
MOsz. szakokt. /D.újv./
A Bolyai Kollégium vezetésének kezdeményezésére az elmúlt tanévben
KFFK
létrehozott
677
59
90
32
120
105
26
felmérés zajlott a kollégiumban lakó hallgatók között. A felmé
összesen:
résből levonható tapasztalatok összegzése után az egyetem vezetése a hallgatók
racionálisabb kihasználására, a tanulási, művelődési, sportolási feltételek
536
945
1000
208
120
121
198
809
3937
idejének
javítására
intézkedéseket tett.
1987/88. tanévben
A tanév végén a Marxizmus-Leninizmus
Intézet
oklevelet szereztek
Tudományos Szocializmus és Szocioló­
giai Tanszéke az egyetemi hallgatók neveléséről nemzetközi konferenciát szervezett.
plenáris előadásokon, illetve az öt szekció munkáján előadások, korreferátumok
A
Szakok
Bm.K.
Nappali
Műszaki tanár nappali
0.újváros
Levelező
Az Egyetemi Nevelési Bizottság a fenti feladatok megoldásán túl foglalkozott a ne­
célú
160
94
51
Levelező üzemm.
Levelező szaküzemm.
Ossz.
Km.K.
Gm.K.
KFFK
2B
122
116
93
-
-
5
13
-
-
-
14
93
41
_
-
_
-
42
10
1
10
22
16
-
173
316
tartásá­
val, illetve hallgatóként egyetemünk oktatói közül többen részt vettek.
velés területére vonatkozó döntések előkészítésével, így az Ifjúságpolitikai
ÁOK
-
613
4
55
14
163
45
55
-
42
10
26
26
Műszaki szakoktató M.
pénzalapok felosztásával, a kollégiumi férőhely-gazdálkodás aktuális problémáival, a
Diáksportkör tevékenységével és az egyetemi Pártbizottság elé kerülő nevelési
beszámolóval.
tárgyú
Műszaki szakoktató D.újv.
Ped. kiég.műsz.tanár
Gazd.mérnök szak
Szakmérnöki szak
211
98
152
994
12 - 13 -
1986/87
1985/86.
TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRÜK
Kar, Intézet
2.
1.
2.
1.
évi díj
I.
II.
III.
félév
félév
félév
1987/88
1987/88
2.
1.
Az Egyetemi Tanács 1987. június 26-i ülésén fogadta el "A Nehézipari Műszaki E7
16
11
11
11
12
B
2
13
9
11
7
15
17
14
16
2
Gépészmérnöki
20
18
20
7
18
8
15
10
1
Állam- és Jogt.
Bányamérnöki
30
Kohómérnöki
gyetem tudományos diákköreinek szervezeti és működési szabályzata" című 46/1987. sz.
határozatát. Az e tanévi munkát az új szabályzatnak megfelelően végeztük.
10
22
35
11
18
8
13
Marxizmus- L.
1
3
6
11
6
22
6
Összesen:
74
59
88
68
66
60
A tanév elején a szabályzatnak megfelelően, választás alapján jöttek létre a kari,
;
9
4
16
5
59
14
intézeti és egyetemi Tudományos Diákköri Tanácsok /TDT/. A testületek munkájában a ko­
rábbinál nagyobb arányban vesznek részt a hallgatok. A kari és intézeti TDT-k oktatö47
kutatő tagjai tanszéki képviseletet látnak el. Az elnökök és titkárok tagjai az egye­
temi TDT-nek. így közvetlen kapcsolatlánc van a tanszékek - a hallgatók - a kari, in­
tanévenként
133
135
134
tézeti TDT-k és az egyetemi TDT között. Ez a szervezeti kialakítás az eddigi tapaszta­
latok szerint gyors, aktív információáramlást tesz lehetővé.
A XVIII. OTDK-t követően /a tanév kezdetétől/ intenzívebbé vált a tudományos diák­
körök országos irányítása, összefogása. Az djonnan alakult Országos Tudományos Diákkö­
A TDK dolgozatok száma az egyetemi összesített adatait figyelembe véve egyenletes munkát
tükröz, a kari, intézeti és tanszéki megoszlásban jelentős eltérések figyelhetek meg.
ri Tanácsban egyetemünket 2 vezető oktatő képviseli /az egyetemi TDT elnöke és az AJK
TOT elnöke/
A karonkénti TOK munka értékelése
Egyetemünk oktatúi és hallgatói 6 Országos Szakmai Bizottság munkájában vesznek
részt /Műszaki, Állam- és Jogtudományi, Társadalomtudományi, Természettudományi, Szá­
Bányamérnöki Kar:
mítástechnikai, Kémia-vegyipari/
A dolgozatok száma az előző tanévhez képest csökkent, a TOK munkák színvonala nCtt, igé­
Ezek közül kettőnek az elnöki tisztét egyetemünk
oktatói látják el. Az országos irányító és szakmai testületek a tanév során alakították
nyesebb dolgozatok készültek. A számítógép adta korszerű technikai lehetőségeket kihasz­
ki működési szabályzataikat és a soron következő XIX. Országos Tudományos Diákkonferen­
nálva feladataik megoldásában a számítástechnikát bátran és jól használják a hallgatók.
cia megrendezésének irányelveit. Ebben a munkában egyetemünk képviselői aktívan részt­
A TDK körök szerepét az egyes tanszékekhez szorosan kapcsolódó Szakmai Körök töltik
vettek
be. Jelenleg 10 Szakmai Kör működik. Tevékenységük átfogja a hallgatóság széles skálá­
Az 1987/88
tanév TOK tevékenysége, illetve annak eredményei az előző évekkel össze
hasonlítva a következők:
ját, nagy tömegbázissal rendelkeznek.
Kiváló köri tevékenységért a Bányaművelési és Geofizikai Kör jutalomban részesült.
Az I. Országos Környezettudományi Diákkonferencián a Bányamérnöki Kar hallgatói
vettek részt eredményesen.
- 1? K^hrtmiirnKki
Kar:
Marxizmus-Leninizmus Intézet:
Az
előző évekhez képest jelentősen megnőtt a TDK dolgozatok száma. A tanévben beadott
A TDK munka tartalma és színvonala az önálló tanszékek kialakulását követően, a jo­
32 db dolgozatot 21 hallgató készítette. A hallgatók részvétele a TDK munkában a célki­
gász hallgatók bekapcsolódásával jelentősen növekedett. Kedvezően hat a TOK munkára
tűzésként tervezett 10 %-ot jelentősen meghaladta /lé %/. A IV. és V. éves hallgatók
az a lehetőség, hogy a jogász hallgatók egyre nagyobb számban az Intézet oktatóinál
közel 40 %-a dolgozott tudományos diákkörben, örvendetes, hogy egyre több munka során je
írják évfolyamdolgozatukat. Ez is közrejátszik abban, hogy a díjazott dolgozatok
lenik meg a számítástechnika, akár gépi adatfeldolgozás és értékelés, akár problémameg­
70-80 *-át a jogász hallgatók készítik.
oldási módszerként, program formájában. A dolgozatok konzulenseként 20 fő /18 oktató, 2
A jelenlegi TDK dolgozatok túlnyomó része alapvetően egyéni oktatói-hallgatói kapcso­
kutató/ bírálójaként további 26 fő /24 oktató, 2 kutató/ végzett eredményes munkát.
TDK dolgozatot konzultált tehát az oktatók 32 S-3,
latból születnek, tehát a köri-jelleg még nem valósult meg.
közülük többen 3-4 dolgozatot.
Kiemelkedő a Kohőmérnöki Kar TDK-zó hallgatóinak egyetemen kívüli szereplése. /Az ada­
Az intézeti tanszékek mindegyike részt vesz a TOK munkában. A TOK munka viszonyításában
egyre határozottabban érvényesül az intézeti TDT kollektív munkája. Megoldásra váró
tait külön fejezet tartalmazza./
feladat a hallgatói képviselet biztosítása.
CéBfíflrmérnnKi Kar;.
Intézményi TOK konferencia szervezése
A TOK dolgozatok számában idén is némi csökkenés volt, különösen a 2. félévi igen szerény
A tanévben a szabályzatnak megfelelően 1987. december 2-án tartottunk diákköri konferen­
teljesítmény, valamint a tanszékek egyenlőtlen részesedése érdemel külön figyelmet
A
ciát. Ezen az 19B7. év tavaszi és őszi félévében beadott dolgozatokat ismertették előa -
feladatmegoldó versenyek számszerűen az elműlt évek színvonalán mozogtak, a résztvevő hall­
dásként a hallgatók. A konferencia az a fórum, ahol a zsűri kiválasztja a tudományos köve­
gatók köre azonban csökkent. A tanszékek által meghirdetett 19 szakmai kör közül 7 valótelményeknek megfelelő dolgozatokat és ajánlást tesz a 2 évenként megrendezésre kerü­
sült meg, ezek összesen 76 hallgatót érintettek.
lő országos konferencián való részvételre. A rendezvényünkön 19 szekcióban 99 előadást
Állam- és Jogtudományi Kar:
hirdettünk meg, melyből 7B hangzott el.
A zsűrik javaslata alapján a legjobb előadók 200-500 Ft. közötti összegű előadói díjat
A Karon mtíködő 9 diákkör mindegyike a hallgatói önképzés és szabad eszmecsere céljait szem kaptak. Összesen 56 fő. Az előadások díjazására fordított összeg több, mint felét a KISZ
előtt tartva végzi .unkaját. Kiemelkedő és mind oktatási, mind tudományos feladatok válla­
NME-i Bizottsága biztosította.
lásával elismerésre méltó-.p Jogtörténeti TOK munkája, amely a hallgatók lelkesedése mellett
Dr. 21inszky János e. docens hozzáértő támbgatáaát is dicséri. A Jogtörténeti TDK 1987-ben
Kiváló Diákköri címet nyert el.
Az előadást nem tartó hallgatói látogatottság - különösen a műszaki szekciókban - ez
esetben is igen szerény volt. A konferencián a díjakon kívül oklevelet kaptak az előadó
hallgatók és konzulenseik. A TDK munkát kiemelkedően segítő oktatók jutalmazására is a
záróünnepségen került sor.
A TDK dolgozatok száma és színvonala alapján az Államtudományi, a Bűnügyi, az Állam­
igazgatási és a Polgári jogi TDK tarthat számot elismerésre.
Az NME KFFK tudományos diákköri tevékenysége
A feladatmegoldó, ill. perbeszédversenyek rendezése, a h e g e d i If jósági Jogásznapokon
A főiskolai tudományos diákköri tevékenység a tanévben jelentősen fokozódott. A korábbi
való sikeres szereplés szintén az előbbi TDK-k jó hírnevét öregbíti.
évek 15-16 dolgozatával szemben az idén 28 db készült, melyek a decemberi konferencián
az alábbi szekciókban hangzottak el:
- 16 -
- 17 - A kétévenként megrendezésre kerülő Kassai Kohászati Diákkonferencián 1987. december
Metallurgia
6 db
Képlékenyalakítás
5 db
8-12. között 4 kohómérnök-hallgató
és 1 dunaújvárosi főiskolai hallgató vett részt és
tartott előadást dolgozatából.
Gépészet
9 db
Számítástechnika
6 db
Társadalomtudományi
2 db
- A Jogtörténeti
diákkör B hallgató tagja 1988. május 17-22.között Bécsben szerepel előa­
dással a két tanszék közös konferenciáján.
A dolgozatok kb 40 %-a ért el első, második vagy harmadik díjat, a többi dolgozat a
- A Freibergi Bányászati Akadémia meghívására 1988. április 25-29. között 2 fő kohómérnök
MTESZ különdíját, vagy ajándékot kapott.
hallgató vett részt a diáknapokon és 1 előadást tartottak TDK dolgozatukból.
A közeljövő feladatai az egész napos konferencia megtartása, valamint az ipari hátterű
képzés előnyeinek kihasználására vonatkoznak.
DUNAÚJVÁROSBAN
Tájékoztató a TDK céljaira 1987 évben biztosított pénzkeretek
felhasználásáról
A főiskolai kar házi TDK konferenciáján 1987.
december 2-án 5 szekcióban 37 főiskolai
hallgató /ill. üzemmérnök/ 34 előadása hangzott el. A beadott dolgozatok száma 28 db volt.
A TDT döntése alapján:
A TDK céljaira az Egyetemi Tanács az 1987. naptári évre a költségvetésből a pályadíjak
címén 150.000 Ft., az Szm részesedési alapból 87.000 Ft. felhasználását engedélyezte.
I. díjban
Egyetemen kívüli TDK szereplések
5,
III. díjban
4,
1988 május 8-10. között került megrendezésre az I. Országos Környezettudományi Diákkonfe­
KISZ különdíjban 2
rencia, melyre a Bányamérnöki Karról 4 db dolgozatot küldtünk el. A konferencián 3 dolgo­
1
zatból hangzott el előadás, közülük 2 db az Országos
Találmányi Hivatal 4000-4000 Ft-os
különdíját nyerte el.
A szép sikereket elért hallgatóink: Debreczeni Gábor B 501 /2 db dolgozat - 1 különdíj/,
Németh Tibor - Kiss Tibor B 501 /l dolgozat - 1 különdíj/.
1988. április 20-22. között tartották a Szegedi Ifjúsági Jogásznapok rendezvényeit.Ezen
50 hallgató vett részt, akik sikeresen szerepeltek a feladatmegoldó, ill. perbeszéd­
versenyeken .
Egyetemünk hallgatói rendszeresen részt vesznek nemzetközi tudományos diákkonferenciákon.
- Az évenként megrendezésre kerülő "Anyagok szerkezete és vizsgálata" témájú konferenciát
Prágában rendezték meg a tanév elején. Ezen 6 kohómérnök-hallgató vett részt és tar­
tott előadást. Jelenleg folyik a szeptemberben Bulgáriában megrendezésre kerülő kon­
ferenciára utazó 7 kohőmérnök-hallgató utazásának előkészítése, a rövid kivonatok és
előadások összeállítása és lefordíttatása.
A konferenciát 1989-ben egyetemünk rendezi meg.
7,
II. díjban
, 0MBKE különdíjban 4
, ÉTE különdíjban 1
, NJSzT különdíjban 1 dolgozat szerzője részesült.
-, SZVT különdíjban
- IR - 19 -
MŰVELŐDÉS AZ EGYETEMEN
- az egyetemi
MISKOLCON
galériában két hétig láthattuk a képzőkor tagjainak alkotásait, valamint
a képző- és fotókör közös kiállítás keretében mutatkozott be a Nemzetközi
A Közművelfidési Bizottság
szervezései
Az egyetemi közművelődési
programok az 1987/88-as tanévben ia sokrétűek
Konferencia
résztvevőinek,
voltak. Ezek közül
- a filmkör tagjai tavasszal részt vettek az Országos amatőrfilm- és Videó
kiemelhetjük az egyetemi Galéria kiállításait
Nevelési
/M. Kristóf Ágnes, a Bessenyei György
Fesztiválon
Tanár­
Szegeden tapasztalatszerzés céljából,
képző Főiskola hallgatóinak kiállítását, fotókiállítását a MONAR szervezetről,
öntevékeny
- a táncklub által szervezett tánctanfolyamon
csoportjaink bemutatkozó kiállításáV; a komolyzenei és jazz hangversenyeket
25-30 hallgató sajátította el a tánc­
/az Amadinda
kultúra és illemtan alapjait; a táncklub haladó csoportja
ütőegyüttest
a Budapest Ragtime Bánd hangversenyet,Péter
fellépett az Egészségügyi
Kowald jazz koncertjet; az isme­
Főiskola és az Egyetem gólyabálján, a farsangi és rongyos bálon, valamint a Juno
retterjesztő előadássorozatokat
/művészettörténeti, egészségügyi/, az előadói irodalmi es­
Hotelben megrendezett Műszaki
teket /pl. a Forrás kört,Hegedűs D. Géza műsorát
társadalmunk, közéletünk
bálon,
ill. a nemzet­
- amatőr együtteseink számára gazdag fellépési és megmérettetési
közi élet aktuális kérdéseivel foglalkozó vitaesteltet Sugár András .Mester
lehetőséget kínált a
Ákos stb./ és
megyei amatőrgálán és KI MIT TUO? selejtezőin való fellépés, az Aequitas zenekar és
a különböző tanfolyam jellegű programokat, a jazz balettot, a tánciskolát,az
idegennyelvi
a Regős Vokál /akikkel ebben az évben kötöttünk együttműködési
klubokat. A rendezvények
többsége csak passzív befogadást
tottak a KI MIT TUD? országos
az aktivitást, a kérdezni-érvelni
tudó képességet
igénylő és fejlesztő programok
elődöntőjéig,
száma is
- együtteseink számára ebben az évben is rendszeres fellépési
/Pl:
szerződést/ elju­
igényelt, de arányaiban nőtt
lehetőség
kínálkozott
Beszélgetés Szabó Lajos Mátyás politológussal, Kondor Katalinnal, stb /
a Rock-Well klubban. Nagy jelentőségű esemény volt az egyetemi zenekarok
által szer­
vezett koncert, amelynek bevételét az 18»8-as emlékmű felállítására ajánlották fel,
Egyetemünkön a film iránt az idén is nagy volt az érdeklődés, így az egyetemi mozi előadá­
- a CONTRA egyetemes csoport ebben a tanévben kezdte el működését, három új előa­
sai mellett több filmklub is működött: Bányász, Prizma és Fictív
filmklubok. Ezek műsorát
dást mutattak be: Lengyel Menyhért: Árny, Mrozek:Nyilt
hallgatóink nagy igénnyel állították
tengeren,
Dürrenmatt:Pillanat­
össze.
kép egy bolygóról. A csoport
igen színvonalasan és lelkesen dolgozik, amit az ér­
deklődök egyre nagyobb száma bizonyít, valamint az a tény, hogy a Gödöllői
Egyetemünk kulturális életének egyik
fő területe a klubokban
Országos
folyó tevékenység. Az E/l és
Diákszínjátszó Fesztiválon első helyezést értek el, Tulipán Péter, a csoport vezető­
E/2 nagyklubok, a Rock-Well és a Vitamin klub, továbbá a rétegigényeket
kiszolgáló kisje pedig bejutott a Ki Mit Tud? országos
klubok aktív hallgatói öntevékenységgel sokszínű és színvonalas programokat
elődöntőjébe>
szerveztek
- márciusban újra indult a kerámia kör. A műhelyt rendbe tettük, alapvető anyagigé­
/könnyűzenei programok, discók, bálok, humoros estek, előadások, pantomim est /.
nyeiket kielégítettük és a kohászati tanszék kemencéjében folyamatosan égethetik az
elkészült munkákat. Lelkes és jól képzett
Egyetemünkön az 1987/88-as tanévben a Közművelődési
Bizottság támogatásával
szakmai vezető áll a csoport élén, amely
a következő ön
5-6 aktív tagot számlál.
tevékeny csoportok működtek: képző-,kerámia , film-,fotó-,Hi-Fi
csoport, amatőr zenekarok.Az öntevékeny csoportok
kör, táncklub,
színjátszó
többsége önálló helyiséggel, alapvető
Ennyiben foglalhatók össze az öntevékeny körök életének legfontosabb
eseményei.
tárgyi feltételekkel és szakmai vezetéssel rendelkezik. A működésükhöz szükséges anyagi
feltételeket
a Közművelődési
Bizottság lehetőségeihez mérten biztosítja. A színjátszó cso­
Egyetemünk közművelődési életében jelentős esemény volt az adott
időszakban a korábban
meg­
port, a táncklub és az amatőr zenekarok hetente több alkalommal próbálnak, a kerámia és a
választott Közművelődési
képzőkör műhelyét a kör tagjai a hét minden napján igénybe vehetik, a többi csoport
Bizottság leköszönése és az új Közművelődési
pedig
tása. A korábbi közművelődési
két-három órás foglalkozásait heti egy alkalommal
Bizottság megválasz­
"vezérkar" sikeres éveket hagyott maga mögött. Az Egyetemi
tartja. Az öntevékeny csoportok kb. 5-10
Tanács úgy értékelte a kialakult helyzetet, hogy intézményünk keretei között régóta
fős létszámmal működnek, kivétel a színjátszók
17 fős és a táncklub 30 fős létszáma
mozgalmas és eredményes a közművelődési
rök iránti érdeklődés évről-évreváltozik. Bemutatkozásra
folyó,
A kö­
tevékenység. A 67/1987. számú határozat - a jog­
is gyakran nyílik módjuk:
szabályok előírásainak megfelelően - szabta meg az intézményi közművelődés
irányvonalát
-
- 00 '
és alkotott szabályzatot a közművelődés szervezetéről és működéséről. Az Egyetem Taná­
21 -
DUNAÚJVÁROSBAN
csának elhatározására jött létre az új Közművelődési Bizottság, melynek tizenhat tag­
ja felerészben Egyetemünk oktatói és más dolgozói képviseletében, felerészben a diák­
ság képviseletében - arányos, titkos és egyenlő választójog gyakorlásának eredményeként -
A Közművelődési Bizottság és a rétegklubok, tanéves munka és ülésterv alapján dolgoz­
nak.
irányítja állami-társadalmi fórumként intézményünk e lényeges tevékenységét, A Bizottság
alárendeltségében Titkárság működik, melynek tagjai munkaviszony alapján végzik szervező-
A Főiskola 19B7-8B-as tanévének kulturális programjai:
koordináló, operatív munkájukat.
A kulturális programok szervezésénél elsősorban rendszerességre törekedtek a szervezők.
Az új Közművelődési Bizottság, melynek elnöke Dr. Gáspárdy László tanszékvezető egyetemi
Minden hétfőn Filmklub üzemelt a bérletes előadásokon a legváltozatosabb filmkínálatból
tanár, az idén máris három ülést tartott. Az ülések nyilvánosságát az alapszabályok sza­
vatolják. A Bizottság elnöke együttműködési megállapodást írt alá a Szemere Bertalan Köz­
művelődési Egyesület elnökével.
válogathattak a hallgatók.
A látogatottság hullámzó volt.
Szintén rendszeres programot kínált a tanév második felétől a minden hét csütörtökökén üze
Elérhető közelségbe került a Budapesti Műszaki Egyetem Közművelődési Bizottságával kötendő
melő TEAHÁZ, aminek keretében működött a Jazz-klub is, illetve különböző műsoros estek, ehasonló megállapodás aláírásra.
lőadások helyszíne is volt.A TEAHÁZ igen nagy népszerűségnek örvendett a hallgatók köré­
ben az átlagos látogatottság esténként 40-50 fő volt.
A közművelődés ügye alapjában öntevékeny, "önszerveződő" kisközösségek révén jut sikerre
nálunk is. Ezeket - erőihez mérten - az Egyetem látja el anyagi eszközökkel. Örvendetes
Naponta üzemelt a Pinceklub is, ahol a fiatalok kulturált körülmények között fogyaszt­
az a csatlakozási kedv, amely a nyitottság elve révén egyre-másra egyes öntevékeny cso­
portok részéről megnyilvánul.
Az egyetemi könyvtár, levéltár és múzeum szervezései
hatnak üdítőt, nézhetnek videfilmeket, társasjátékozhatnak, beszélgethetnek.
öntevékeny körök közül eredményesen működött ebben az évben a
F0TÚKÖR, a SZÁMÍTÁSTECHNI­
KAI KLUB, RETORIKAI KLUB.
A Selmeci Műemlékkönyvtár dísztermének állandó könyvkiállítását és az Egyetemtörténeti
Külön említést érdemel a Stúdiómunkája , a süriidock rendszeres ébresztő és heti több adásnap
gyűjtemény "Selmectől Miskolcig 1735-1985" c. állandó kiállítását 1987-ben 3.218, 1958-ban
mellett vetélkedőket is szerveztek, biztosították a különböző koncertek, előadások tech­
pedig 3.806 látogató tekintette meg. A kiállítások nyilvánosak.
nikai feltételeit.
Időszaki kiállítások:
Kezdeti stádiumban van a VIDE0 Klub beindítása is.
Kerpely Antal (1837-1907) professzor emlékkiállítása az egyetemi galériában az OMBKE,
A Főiskola rendszeres kapcsolatot tart a város közművelődési intézményeivel is,elsősorban
az MTA, az NME, az LKM és az egyetem közös rendezésében megtartott két napos emlék­
a szinházlátogatottság növekedését kell itt megemlíteni.
ülés keretében. A három hétig nyitvatartott kiállítást 1.127-en tekintették meg.
A rendszeres programok mellett két, egy héten át tartó programsorozat is volt ebben
Bocsánczy János (1920-1986) professzor emlékkiállítása a könyvtár aulájában.
a tanévben "MŰSZAKBAN A MIKULÁS" és "MÉG ÉLÜNK?!" címmel.
A KISZ és a közművelődés
kapcsolatának eredményeként több "rendkívüli TEAHÁZ" keretében lebonyolított beszélgetés
Zsigmondy Vilmos (1821-1888) emlékülés és kiállítás a Selmeci Műemlékkönyvtár dísztermé­
ben az OMBKE és a MAB közreműködésével.
realizálódott.
- 29. -
- 23 KOLLÉGIUMI ÉLET
TESTNEVELÉS ÉS SPORT
Miskolcon
DUNAÚJVÁROSBAN
19B8. március 12-15-ig Kollégiumi felkészítő tábor Zdiarban /Csehszlovákia/
Karunkon a testnevelés az oktatás szerves része, a szabadidő jó kihasználásának
egyik eszköze pedig a__spj>rt.
Sportmunka^-h-áíom fő területen folyik:
1988. május 2. Kollégiumi Küldöttgyűlés
1988. május 7. Nemzetközi és Országos "Bolvai" Triatlon
1988. június 7-8. Nemzetközi Nevelési Konferencia /Kollégiumi szekció/
Kiadvány szerkesztése /nyomdakész állapotban van/, de sokszorosítási problémák miatt
- Kötelező
testnevelési órákon,
- Szakosztályokban,
ősszel kerül kiadásra.
A kiadvány címe: Tanulmányok a "Bolyai" Kollégium életéről.
- Tömegsportban.
Dunaújvárosban
A kötelező testnevelési órák száma:
A kollégiumi
nevelés célkitűzései szervesen illeszkednek az egységes nevelési rendszer
irányelveihez. A Kollégium éves célkitűzéseinek és feladatainak meghatározásához a fő­
I-II. évfolyamon heti 2 óra
iskola pártszervezetének kollégiumra vonatkozó határozatai és az intézmény
éves komplex
III. évfolyamon heti 1 óra.
feladatterve, valamint a kollégiumi küldöttgyűlés határozatai az irányadóak. Az említett
munkatervek alapján a kollégium állami vezetése és diákönkormányzata készíti el saját
A főiskolai kar "HALADÁS" Sportkörének szakosztályai:
távlati és időszakos nevelési programját.
- Kosárlabda /férfi/ NB II.
A kollégium tárgyi feltételei a felújítás következtében sokat javultak. A szakmai szobák
- Kézilabda /férfi/
és a tanulóhelyiségek kialakításával a kulturált szórakozási és a szakmai-tanulmányi munka
- Turisztika.
alapfeltételei már biztosítottak.
Tömegsport:
A kollégium a főiskolai szakmai képzésen túl sajátos lehetőségeivel és kialakult
formáival igyekszik hozzájárulni a szakmai - tanulmányi munkához. A szak kollégiumi
Hét sportágban kiírt háziversenyen egész tanévben versenyeztek a hallgatók értékes
részlegek kialakítása és a bevezetett seniori rendszer, valamint a tanszéki konzul­
díjakért.
tációk segítik a hallgatók
Ez a versenyrendszer csaknem minden hallgatónak rendszeres sportolást biztosít.
tanulmányi munkáját. A szakmai szobák általános feladatai
közé tartozik a szakmaszeretet, az adott szakmához való érzelmi kötődés kialakítása,
a szakmai ismeretek bővítése és az önképzés.
A kollégista hallgatók magas százaléka és a főiskola közelsége lehetőséget teremt arra,
hogy a kollégium legyen a főiskola politikai, közéleti és kulturális munkájának jelentős
bázisa. A nevelést elősegítő rendezvények közé tartoznak a különböző vetélkedők, a stúdió
politikai jellegű adásai, valamint megemlékezések nemzeti és nemzetközi ünnepekről.
A kollégium továbbfejlesztette társfőiskolák kollégiumaival kapcsolatait. Kollégiumunk
1982. óta vesz részt az Észak-Magyarországi Területi Kollégiumi Munkaközösség munkájá­
ban. Ez lehetőséget biztosít egymás munkájának megismerésére és tapasztalatok cseréjére.
- 25 - 24 TUDOMÁNYOS KUTATÚMlrKA
A művelődési Minisztérium által az alkalmazott, fejlesztő kutatások támogatására kiírt
pályázaton a benyújtott 54 pályázatbői 17*et fogadtak el, 14.550 EFt működési költséggel.
Miskolcon
Az egyetem vezetése a tudományos kutatás feladatai között kiemelten kezelte az OKKFT, az
OTKA és a tárcakutatói programokhoz kapcsolódó kutatások időarányos feladatainak teljesíté­
sét, a kutatói eredmények folyamatos nyomonkíivetésé't hasznosításának elősegítését.
A központi kutatói programokba való további hatékony bekapcsolódás érdekében központilag
is ellenőrizte és szervezte az intézményi kutatóhelyek pályázati tevékenységét.
Jelentős súlyt helyeztünk a meglévő ipari kutatási kapcsolatok szintentartására, a lehetősé­
gektől függően azok továbbfejlesztésére.
Az egyetem 1987-88.tanéw&en megjelent kiadványai:
NME Közleményei I. sorozat, Bányászat 33. kötet.
Publ. Techn. Univ Sereis C. Mechanical Engineering Vol. 41.
Publ. Techn. Univ. Mechanical Engineering Vol. 42.
NME Közleményei II. sorozat, Kohászat 27. kötet.
Az Egyetemi Tanács által elfogadott „ Az NME működése korszerűsítésének koncepciója" a
tudományos kutatás területére az alábbiakat tartalmazta:
a kutatásirányítás és finanszírozás megváltozott rendszerében nagyobb hangsúlyt kell he­
lyezni a közép és hosszútávú népgazdasági tervekhez kapcsolódó kutatásokra,
minőségileg más együttműködést kell kialakítani az egyetemi kutatóhelyek és a vállalatok
között,
tudományos menedzser szervezetet kell létrehozni a kutatási eredmények értékesítése, hasznosítása
elősegítésének érdekében.
A korszerűsítési koncepcióban leírtaknak megfelelően tanulmány készült az egyetem szellemi
termékeivel való gazdálkodás helyzetéről és feladatairól.
A tanév két lényeges megoldandó feladatának szabta a kutatás - fejlesztési pályázatokon való
sikeres részvétel feltételeinek megteremtését, és egy egyetemi önálló menedzser szervezet lét­
rehozását, melynek feladata amenedzser szervezet létrehozott szellemi termékek széleskörű hasz
nosításának elősegítése.
Az Egyetemi Tanács áttekintette a kutatási pályázatok helyzetét. Külön foglalkozott az Orszá­
gos Középtávú Kutatási - Fejlesztési Terv programjaihoz kapcsolódó kutatási pályázatokkal,
melyből kutatás-fejlesztésre:
-
a G/l program kapcsán
1.250 EFt
a G/2 program kapcsán
10.890 EFt
a G/4 program kapcsán
1.600 EFt
a G/6 program kapcsán
32.775 EFt
állami megbízási szerződést kötött íz egyetem.
Az Országos Tudományos Kutatási Alap pályázatai közül az OTKA I. pályázaton a 34 benyújtott
pályázatból 9-et fogadtak el. Az elnyert támogatás 25.980 EFt. volt.
Az OTKA II. pályázaton a Miskolci Műszerközpont létesítésére 55 millió Forintot nyertünk.
Az OTKA III. pályázaton, melynél a tudományos kutatás infrastruktúrájának korszerűsítése
érdekében pályáztunk, 4 millió forint támogatást nyertünk el.
Az OTKA IV. alapkutatási pályázatra 18 pályázatot nyújtott be az egyetemen.
Az 0MFB tárcaprogramjaiból 10 db eredményérdekeltségű állami megbízási szerződés született,
melynek értéke kutatás-fejlesztésre 20.050 EFt, beruházásra 3.800 EFt.
Az Ipari Minisztériummal egy állami megbízási szerződés jött létre 4.000 EFt. értékben.
NME Közleményei I. sorozat, Bányászat 35. kötet.
- 26 "
- 27 -
Dunaújvárosban
A kar tudományos-kutatő tevékenysége zömében a szerződéses munkákhoz kapcsolódik,
NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK
Miskolcon
miután TKFA támogatásunk és ÍMSZ megbízásunk változatlanul alacsony szintű volt.
A szerződéses munkák nagy része - a megrendelők igényének megfelelően - gyártmány- és
Az egyetem nemzetközi kapcsolatait a tőkés országok irányába történő nyitás jellemezte. A Leobeni Bányászati és Kohászati Egyetemmel már korábban megkötött együttműködési szerződés to­
vábbi 3 szerződéssel bővült. Az új szerződések a következő intézményekkel jöttek létre:
gyártásfejlesztési témájú volt.
A kidolgozott és megvédett műszaki doktori értekezések is szerződéses munkákhoz kap­
Ryerson Műszaki Egyetem Torontó
Nyugat-Berlini Műszaki Egyetem
Clausthali Műszaki Egyetem
csolódtak .
A nemzetközi kapcsolatok bővítése a kétoldalú szerződésben rögzített oktatási-kutatási együtt­
működést szolgálja.
A TKFA támogatásokkal az érintett tanszékek a tudományos kutató munka tárgyi feltételeit
igyekeztek javítani, mivel gép-műszer beruházást ez évben sem kaptunk, SzM fejlesztési
alapunkat pedig kö)tsénvetés -kiegészítésre kellett fordítanunk.
Kazincbarcikán
Az alapvetően alkalmazott kutatási tevékenység a hagyományos területeken folytatódott
elsősorban kutatási-fejlesztési szerződéses munkákhoz kapcsolódva. Egy fő egyetemi dok­
tori elmet szerzett, jelenleg egy fő dolgozik kandidátusi fokozat megszerzésén, illetve
A szocialista országbeli kapcsolatokat intenzív, sokoldalú oktatási - kutatási együttműködés
jellemezte.
A Szovjetunióban bekövetkezett változások a partnerintézményekkel való együttműködésben is érez­
tette hatását. Kiemelkedő szinten folyt az együttműködés az NDK partnerintézményeivel. A kapcso­
latok fő formái rövid tanulmányutak, információ- és tapasztalatcsere, rendezvényeken való rész­
vétel, előadások tartása és hallgatói cserék voltak.
A tőkés országbeli kapcsolatok örvendetesen fejlődtek.
A legtartalmasabb együttműködés a Leobeni Bányászati és Kohászati Egyetemmel alakult ki.
A Német Szövetségi Köztársasággal állami szinten is javuló oktatási - kutatási kapcsolatok jól
tükröződtek az egyetemi szinten is bővülő kapcsolatokban.
egy fő egyetemi doktori disszertációján.
Mind a szocialista, mind a tőkés országok egyetemeivel folytatott együttműködés jól szolgálta az
időszerű oktatási, kutatási feladataink sikeres véghezvitelét.
Általánosan érvényes volt, hagy a külföldi egyetemek tudományos eredményeinek és módszereinek
megismerése hozzájárult oktató - kutató munkánk magasszintú ellátásához.
Az NME nemzetközi kapcsolatainak adatai
Ország
Intéznény
Szerződéskötés éve
Évi cserenapok
száma
Bulgária
Bányászati és Geológiai Egyetem, Szófia
Gépészeti és Elektrotechnikai Egyetem, Szófia
1973
1978
45
30
Kassai Műszaki Egyetem
Osztravai Bányászati és Kohászati Akadémia
1966
1970
91
2B
1962
1974
50
10
Kuba
Holguini Műszaki Egyetem
Lengyelország
Krakkói Bányászati és Kohászati Akadémia
Rzseszowi Műszaki Egyetem
- 29 -
- 28 Ország
Szerződés-
Évi cserena
Intéznény
ke. tés éve
pok száma
Német .Demokr a tikus .Köztársaság
Freibergi Bányászati Akadémia
1960
140
Magdeburgi Műszaki Egyetem
1960
140
Riesai Mérnökiskola
(KFFK)
1973
30
1975
30
1983
20
Harkovi Műszaki Egyetem
1964
5 x 21
Moszkvai Petrolkémiai és Gázipari Egyetem
1969
4 x 21
Rossweini Mérnökiskola
(KFFK)
Fürstenwaldei Műszaki Főiskola
(VAFK)
Ounaujvárosban
A kar külföldi kapcsolataiban változás nem történt. Az érvényes együttműködési szer­
ződésünk
értelmében az NDK-beli riesai kohászati és a rossweini gépészeti jellegű mér­
nökiskolákkal folytattunk
Szovjetunió
30-30 vendégnapos oktatói tapasztalatcserét, illetve 10 fős
hallgatói csoportokban 3-3 hetes
cseretermelési
gyakorlatot.
Moszkvai Bányászati Egyetem
1969
6 x 21
Zsdanovi Kohászati Egyetem
1969
5 x 21
Moszkvai Acél- és Ötvözetek Egyetem
1981
2 x 21
1982
45
vezettsége tovább javult.
1986
3 x 10
A karról 25 oktató volt külföldön /szocialista és kapitalista országokban/, összesen 153
Az oktatócsere keretében valamennyi kiutazó és ideutazó szakmai vagy módszertani előa­
dást tartott, ezek publikálását a kari "KÖZLEMÉNYEK" 1987. évi számában kezdjük meg az
éves munkatervben szereplő megállapodásunk értelmében. Az előadások színvonala és szer­
Ausztria
Leobeni Bányászati és Kohászati Egyetem
Ka.na.d_a
Ryerson Műszaki Egyetem, Toronto
nap időtartamban.
Né.me.t.Szöve.tségi.Köz.tá.rs.a.s.á.g
Clausthali Műszaki Egyetem
19B7
6 x 5
Kazincbarcikán
N^ga.t-Berlin
Műszaki Egyetem Berlin, Berlin (Nyugat)
1986
50
Tanszéki .Munkaterven,ala e ul__ka e csolato_k
A FÜRSTENWALDE /Spree/- s.W. Ljbegyev Műszaki Főiskolával kötött szerződés
Íü9°szlávia
oktatónk 10 napos tanulmányúton vett részt az NDK-ban, illetve a kar 2 fő oktatót
Ljubljanai Turbinakutató
Újvidéki Egyetem Szabadkai
Tanszék)
hallgató és 2 fő oktató kölcsönös termelési gyakorlata.
Közgazdaságtudományi
Kar Informatikai és Szervezési
(Ipargazdaságtani
Intézet
Az I.M. Gubkin Moszkvai Kőolaj- és Gázipari Egyetemmel kötött szerződés alapján 8 fő hallga­
Tanszék)
tó töltötte termelési gyakorlatát a Szovjetunióban
NÉEeí.Szövetségi.Köztársa.sáa
Ruhr Egyetem Bochum (Geofizikai
Geofizikai
Sz.erződéses.kívüli_ka.p.cs.ola.tok
Szovjetunió
Egyetem
Moszkvai Ciolkovszkij Repüléstechnikai
Dnyepropetrovszki
Állami
Intézet
Egyetem
Amerikai _E_gy_esült_Államok
Massachusettsi Technológiai
Intézet
Anglia.
Imperial College of Science and
Technology
Az egyetem több nemzetközi szakmai szervezetben
- Egyetemek Nemzetközi Szervezete
- Bánya- és Kohómérnök
1 kísérő tanár vezetésével. A kar 8 fő szov
jet hallgatót és 2 fő kísérő oktatót fogadott a cseretermelési gyakorlat keretében.
Intézet)
Tanszék
Ungvári Állami
fogadott
10 napos szakmai és kulturális programra. Hagyományosan megrendezésre került 8 fő főiskolai
Intézet
(Áramlás- és Hőtechnika Gépek
alapján 2 fő
tevékenykedik. Ezek a következők:
(IAU)
Hallgatók Nemzetközi Szövetsége
(IFMMS)
- Mérnök Hallgatók Szakmai Cseréjét Bonyolító Nemzetközi Szervezet
- Műszaki Egyetemi Könyvtárak Nemzetközi Szervezete
(IATUL)
(IAESTE)
- 30 -
- 31 -
Az anyag és fogyóeszköz beszerzés mértéke növekedést mutat az előző évihez viszonyít­
va. Készletbeszerzés rovaton 19 %-kal emelkedett a kiadás. A fogyóeszközök
AZ EGYETEM GAZDÁLKODÁSA
Miskolcon
beszerzésének
növekedését az ÁMSZ pályázatok pénzügyi keretére történő beszerzések okozták.
Az alapfeladatok azonos szinten történő ellátását szem előtt tartva az 1987. évi gazdál­
kodásunkat is a takarékosság és az intézményi bevételek növelésére való törekvés jellemezte
Állóeszközbeszerzés tekintetében 166 eFt növekedés realizálására került sor, mivel az 1986.
Az 1987. július 1-től 19B8. június 30-ig terjedi időszak központi intézkedései, új jogsza­
évi pénzmaradvány és az ÁMSZ keretei nagyobb lehetőséget biztosítottak az állóeszközök be­
bályok, illetve jogszabályváltozások az egyetem gazdálkodását is alapvetően meghatározták.
szerzésére .
Az általános forgalmi adóról, személyi jövedelemadóról szőlő törvény és végrehajtási ren­
deletei, valamint a társadalombiztosítási jogszabályváltozás közzétételét követően 1987.
Említésre néltó beruházások pénzügyi teljesítései az 1987-es év kapcsán Ca teljesség igénye
novemberében megkezdődött annak egyetemi végrehajtása. E jogszabályok számos speciális
nélkül):
problémát vetettek fel, melyeket sikerült megnyugtatóan rendeznünk, s erről az egyetemi
közvéleményt tájékoztattuk.
-G-6. program beruházási keretéből gép és műszer beszerzés
16.501 eFt,
-fejlesztési alapból és egyéb forrásból történt beszerzések
15.852 eFt ,
Intézményünk 1987. évi bérfelhasználása 9 %-kal haladta meg az elözö évit. 1987. decemberében
-számítóközpont kialakítása
3.675 eFt ,
sor került a bérek bruttósítására, január 1-től az automatikus,
-üzemgazdasági beruházásból gép, műszer beszerzése
2.000 eFt ,
-T 15 program gép,műszer
1.152 eFt ,
-Akadémia-Interkozmosz keretből számítógép beszerzés
1.000 eFt .
március 1-től a differenciált
bérfejlesztsére, a kettő átlagos mértéke együttesen 5 % volt.
Pénzforrásaink között jelentós szerepet betöltő Állami Megbízásos Szerződések száma jelentő­
sen megnőtt az 1987/88-as tanévben. Ezt a kutatási témák számának növekedése okozta. A
1987-re tervezett fenntartási feladataink többsége megvalósult, ennek keretében
legnagyobb volumenű G-6 program keretében 1987. évben 27 millió Ft. támogatást kapott az
- az egyetemi étterem előterének kivitelezése,
egyetem állóeszköz állományának gyarapítására. Az állóeszközök a téma befejeztével az intéz­
- C/2. műhelycsarnok kisnyomású gőzfűtésének felújítása,
mény tulajdonát képezik, így az oktatáshoz és kutatáshoz nélkülözhetetlen eszközállomány gya­
- Fémkohászattani Tanszék teljes villamos nagyjavítása.
rapítása valamelyest megoldódik.
A távhőellátási program folytatásaként
az E/4, sportmunkacsarnok gőzfűtéses rendszerét
melegvizes fűtési rendszer kialakításával a távhőellátáshoz kapcsoltuk.
Említésre méltó az Interkozmosz Tanács által támogatott Űrkutatási programunk is, mellyel
bekapcsolódtunk "Az űrtechnika fejlesztése" c. OMFB-MTA tárcaközi program kidolgozásába. A
kutatás elvégzéséhez 1987-88. évben 7,3 millió Ft. támogatást kaptunk.
1987. évben rohamos növekedés volt-tapasztalható az OTKA által támogatott ífSZ témáknál is.
Megkezdődött
- a Központi Könyvtár tetőcseréje,
- a C/2. műhelycsarnok felülvilágító ablakok és tető nagyjavítása,
- A/1-3, épületek ablakainak cseréje,
-A/4, főépület felvonó javítása,
1987. évben 12.041 millió Ft-ot használtunk fel különféle témájú kutatásra.
- A 46. sz. felvonulási épület nagyjavítása,
A szerződéses munkák árbevételének és nyereségének alakulását tekintve az eredményérdekelt-
- E/6, kollégium festése,mázolása ,
ségű tevékenység 1987-ben érte el az eddigi teljesítmények legmagasabb pontját, 25,9 %-os
- Fémtani Tanszék villamos nagyjavítása.
emelkedést. Több kutatási munka fejeződött be, mint az előző évben.
Az utóbbi években pénzügyi fedezet hiánya nem teszi lehetővé még a jelentősebb fenntartási ,
Az egyetem kiadási előirányzata az előző évhez képest 27 %-kal nőtt. Ennek oka: a külföldi
önköltséges hallgatók, szerződéses munkák, valamint ÁMSZ támogatás jelentős emelkedése.
Az új feladatként jelentkező közgazdászképzés beindításának anyagi fedezetét a megszűnő VAFK
keretéből hajtjuk végre.
nagyjavítási munkák esetében sem tanulmánytervek, kiviteli tervek előre történő elkészí­
tését.
Feladatellátásunkat színvonalcsökkenés nélkül csak a bevételi lehetőségek maximális kihasz­
nálásával, pályázatos és megbízásos kutatómunkák vállalásával, és az ezzel kapcsolatos anyagi érdekeltség megteremtésével tudjuk biztosítani.
- 32 niinaií-^városban
AZ EGYETEM HALOTTAI
A költségvetési előirányzatok változásai a következők voltak:
1988. évi 4 '1 béremelés
+ 1.041 e Ft,
bérbruttósításhoz szükséges ei. növekedés
+ 3.102 e Ft,
1987. évi béremelés szintrehozása
+
kiemelt szakmunkás
1988. 02.12.
Pöstyéni Lukácsné
takarító
1988. 03.22
Nagy Gusztáv
főmunkatárs
1987. 08.11
Stehlik Ede
szakmunkás
1987. 10.08.
674 e Ft,
költségvetési tartalék végleges elvonása
-
dologi előirányzat elvonása
- 1.292 e Ft,
ÁFA ellentételezése
+ 1.500 e Ft,
kisjavítások
_ 2.542 e Ft,
törlése
Oláh Sándor
860 e Ft,
diákjóléti kiadások
+
979 e Ft,
állóeszköz karbantartás, idegen kivitelezés
-
261 e Ft.
NYUGDÍJBA VONULTAK
Miskolcon
Ezek az adatok az 1988. június 24-i
Bendzsák Istvánné
1987. 12.31.
Dr. Farkas Józsefné
1988. 04.28.
Dr. Fábry György
1987. 12.12.
Grósz Imréné
1988. 01.17
Kovács Antalné
1988. 02.22.
.állapotot rögzítik, de hatásuk az egész évben je­
lentkezik .
Koll. idegen kivitelezővel történő kisjavítása befejeződött. A vizesblokk felújításának
szavatossági javítása folyik.
Nóvák József
1987. 12.31.
Pásztor Mihályné
1988.02.12.
Robonyi Andorné
1988. 01.31.
Rakaczki Bálintné
1988.04.17.
Sándor István
1988.03.31.
Dr. Simon Sándor
1987.12.31.
Sipos Lajos
1987.11.19
Simon Lajosné
1988.04.23.
Mindkét kollégiumban a liftek nagyjavításának tervezése megtörtént. A Ganz-Mávag Felvonó­
gyárától a szükséges alkatrészeket megrendeltük, a szerződéseket megkötöttük. Az alkat­
részek szállítása megkezdődött. Az építőipari kapacitás lekötése folyamatban van.
A fűtési rendszer felújítására biztosított 1,5 M Ft a munkálatok elvégzéséhez nem elegen­
dő. A rendszer cseréjét a tetőtérbeépítéssel egy ütemben célszerű megvalósítani építészeti
és fűtéstechnikai okok alapján. A Kar vezetése erőfeszítéseket tett a szükséges pénzesz­
közök vállalatoktól történő előteremtésére. Sajnos ennek eredménye nem kielégítő.
Szokolai Zoltánná
1988.02.16.
Szántó József
1988.04.12.
Dr. Vida György
1987.07.04.
Balogh Mátyásné
1987.07.04.
Az ÁFA ellentételezésre kapott 1.500 e Ft előreláthatólag nem fedezi ilyen irányú éves
kiadásainkat.
Ágoston Gáborné
1987.09.26.
Csernyi Lászlóné
1987.08.14.
Dr. Hegedűs Béla
1987.11.01.
A félév során csak olyan anyagokat vásároltunk, amelyek a működéshez elengedhetetlenül
szükségesek voltak. A Kar takarékosan gazdálkodott.
Hudik József
1987.07.25
Krémer Imréné
1987.07.09.
Kurovics Jánosné
1987.08.14.
Molnár Józsefné
1987.08.31.
Pázmándi László
1987.09.13.
Szolnoki Pálné
1987.10.23.
Urbancsok Mihály
1987.08.15.
- 35 -
KITÜNTETETTEK
Dunaújvárosban
1987. augusztus 20 (MM)
Bozsik Imréné
1987.10.31.
Gulyás Istvánná
Debreczeni Sándorné
1987.09.20.
1987. szeptember 29. (HNF)
Jakab Károlyné
1987.12.31.
Dr. Lipták Antal
Katona Lászlóné
1987.10.18.
Dr. Kiss Lajos
Nyuli Jánosné
1987.06.28.
Póta Lajosné
1987.09.9.
Kazincbarcikán
nyelvtanár
egyetemi adjunktus
"Szocialista Kultúráért"
"Érdemes Társadalmi Munkás
egyetemi docens
(HM)
)
Dr. Nagy Sándor
tud. főmunkatárs
Kiss János
lakatos
Dr. Romvári Pál
egyetemi tanár
Fodor Gyula
műhelyvezető
Gál Károly
1987.07.01.
Dr. Hegedűs Béla
egyetemi adjunktus
Csirmaz Antalné
1987.07.09.
Vidó Endre
egyetemi docens
Cservények Jőzsefné
1987.08.31.
Bassó Lászlóné
1987.08.25.
1987. november 7.
Honvédelmi Érdemérem
(MM)
Kánai Sándorné
1987.09.29.
Balogh Gyula
szakmunkás
Krenyác Árpádné
1987.10.05.
Durst Károly
üvegtechn.
Nagy László
1987.12.31.
Dr. Fábry György
egy. tanár
Kapuszta Jánosné
1988.05.08.
Kazár László
egyetemi adjunktus
Tóth Dezső
1988.05.27.
Martos Mátyásné
oszt.vez.h.
Tósér Ferencné
1988.Oé.18.
Robonyi Andorné
egy. adj.
Bartha Balázs
raktárvez.
Dr. Kovács Péter
egy. tanársegéd
Pázsitka Éva
előadó
Dr. Szakály Dezső
egy. adjunktus
Zupkó István
tud. mtárs
Bendzsák Istvánné
oszt.vez.h.
Lipták László
szaktechn.
Nagy László
VAFK gazd.o.v.
Patai Zsigmond
mechanikus
Rózsa Gábor
előadó
Sztán Jánosné
gondnok
Dr. Táborosi Zsuzsanna
fői. adj. KFFK
Técsy Zoltánná
előadó
Végh Jánosné
műsz. rajz.
Kiváló Munkáért
Miniszteri Oícséret
Rektori Dicséret
- 36 - 37
1988. március 8.
gyors- gépírd
Barilla Jánosné
Rektori Dicséret
Molnár Julianna
üzemmérnök
egy. adj.
Békefi Gyuláné
előadó
Dr. Nagy István
Kiss Istvánná
mösz. rajzoló
Dr. Piskőti István
egy. tanársegéd
technikus
Somogyi Ottőné
osztályvezető h.
Kovács Béláné
mosónő
Dr. Sulyok Andrásné
csoportvezető
Meszlényi Rózsa
fői. adj. (KFFK)
Tatár Mihályné
hivatalsegéd
Murák Andrásné
szakács (VAFK)
Tóth László
főisk. adj. /KFFK/
Pálmai Zoltánná
műsz. rajz.
Rajczi Jánosné
előadó
Ádám Eszter
nyelvtanár
nyomógépkez. (KFFK)
Bokányi Ljudmilla
egy. tanársegéd
Köteles Attiláné
Zsebők Margit
1966. április 4.
(MM)
Dr. Csókás János
egy. tanár
Munka Érdemrend ezüst fok
Dr. Gábor Bertalan
fói. tanár
Munka Érdemrend bronz fok
Keresztes János
egy. doc .
Munka Érdemrend bronz fok
(Ipari Minisztériumtól)
egy. adj.
Hursán László
Munka Érdemrend bronz fok
(Központi Földtani Hivataltól)
Dr. Somfai Attila
egyetemi tanár
Fenyvesi Lászlóné
előadó
Dr. Görgényi Ilona
egy. adj.
Hajdúk József
szakmunkás
Haluska János
Uzemeltetésvez. /KFFK/
Dr. Lakatos
Károly
Miniszteri Dicséret
Rektori Dicséret
tud. munkatárs
Majoros Éva
gazd, ügyintéző
Sándor Pálné
előadó
Szélig Árpád
szakokt. /KFFK/
Szatmári Gézáné
könyvtáros
Zuti Györgyné
mech. /VAFK/
Kiváló Munkáért
1988. Pedagőgus Nap /MM-től/
(MM-től)
Dr. Kozák Imre
egy. tanár
Apáczai Csere J. Díj
Kiváló Nevelő Diploma
Eördögh Antal
o.v. h. (VAFK)
Böhm József
egy. adjunktus
Fehér Károlyné
könyvtáros
Dr. Lévai Miklós
egy. adjunktus
Kiváló Munkáért
Dr. Kadocsa László
főisk. docens (KFFK)
Dr. Kiss Ervin
egy. tanár
Köteles Lászlóné
tansz. techn.
Nagy Gábor
könyvtáros
Dr. Rejtő Ferenc
egy. adj.
Berkes Rudolfné
egy. adjunktus
Dr. Scholtz Petemé
szakoktató
Dr. Czabán János
int. ig. egy. docens
Dr. Varga Gábor
fői. doc. (KFFK)
Dr. Csete Jenő
egy. adjunktus
Dr. Dúl Jenő
egy. adjunktus
Báthori Gáborné
tsz. előadó
Dr. Erdődy László
egy. adjunktus
Fülöp Zsoltné
fői. adj. (KFFK)
Fejes Gábor
egy. docens
Gombos Ferencné
előadó
Kövesi Gyula
fői. adj. /VAFK/
Gyulai Iván
szakoktató (VAFK)
Dr. Lamm Vanda
má.egy. docens
Kocsis Istvánná
tsz. előadd
Leskó István
szakmunkás
Kontor István
nyelvtanár
Dr. Majoros György
egy. adjunktus
Dr. Lévai Miklós
egy. adj.
Mlakár Rezsőné
gondnok
Dr. Madarász János
testnev. tanár
Miniszteri Dicséret
Szocialista Kultúráért
Kiváló Munkáért
- 38 - 39 Dr. Nagy Lajos
egy. adjunktus
Szaniszló Sándor
lét. főmérnök
Szabó Árpád
testnevelő tanár
Szemán Lászlóné
csop. vez.
Dr. Szintay István
egy. docens
Sztahó Jőzsefné
portás
Dr. Szakállas István
f6i. docens /VAFK/
Dr. Tompáné Milld Katalin
óvónő
Dr. Szűcs István
egy. docens
Varga Ferencné
hiv. segéd
Zöldi Lászlóné
csop. vez.
Vízhányó Istvánná
laboráns
Dr. BedB Zsuzsa
egy. adjunktus
Dr. Földesi Jánosné
tsz. elóadó
G6si Bertalanná
könyvtáros
Dr. juhász Imre
egy. adjunktus
Kiss Barnabásné
csop. vez.
Kozma Ferenc
szakmunk.
Lengyel Attiláné
szakoktató
Dr. Patkő Gyula
tud. főmunkatárs
Dr. PethS Gábor
tsz. mérnök
Sántha Csongo r
egy. adjunktus
Smutzer József
szakmunk.
Dr. Stipta István
egy. adjunktus
Szabő László
Dr. Szenté József
Kiválő Munkáért
Miniszteri Dicséret
TÖRZSGARDA OKLEVELET KAPTAK
tud. munkatárs
35 ÉVES
30 ÉVES
Urbancsok Mihály
Or. Nánási Tibor
Dr. Tompos Endre
Németh Alajos
Dr. Szabó László
Dr. Patvaros József
Szalánczy Sámuel
Bujtás Lászlóné
Dr. Orobni Jőzsef
Orosz László
Hegedűs Barna
Madarasi Margit
Dr. Gyáni Károly
Berkes Rudolfné
Ludvig László
e
Sy-adjunktus
Dr. Torma András
egy. adjunktus
Dr. Vadász Dénes
szt. főmunkatárs
Vígh Györgyné
előadó
Dr. Nikodémusz Antal
Dr. Tajnafői József
Kordoss József
Dr. Nagy Lajos
Dr. Péter László
Bernáth Jánosné
takaritó
Bernáth József
gk . vezető
Dr. Farkas Ottó
Bozsik András
műhelyvez. /VAFK/
Vida Andrásné
Dr. Cserba Lajos
egy. adjunktus
Juhász Jőzsefné
előadó
Kiss Endre
szt. mtárs
Lakatos Sándorné
hiv. segéd
Dr. Macsuga János
egy. adjunktus
Dr. Miskolczi-Bodnárné
Dr. Harsányi Gyöngyi
egy. adjunktus
Nagy Jtízsefné
mű. ügyintéző
Dr. Szabóné Dr. Makó
Ildikó
egy. adjunktus
Szakadál István
fői. adj. /KFFK/
Rektori Dicséret
Rektori Dicséret
Dr. Csabalik Gyula
r
DUNAÚJVÁROSBAN
- 40 Lévay Mária
Dr
Katona Sándor
Dr. Pirkó József
Farkas Józsefné
Nagy Józsefné
Várhegyi Judit
Szabó Dénes
Uray Mártonná dr.
Szilágyi DezsS
Soltész Gézáné
Kiss János
Dr. Tranta Ferencné
Kosztolányi Zoltán
Dr. Gulyás József
Németh Ferenc
Dr.Voith Márton
Dercsényi Edit
Alexáné Fehér Ágota
- 41
20 ÉVES
Dr. Fehér András
Jakab Károlyné
Király Mihályné
Szentirmai BÉla
Dr- Sztankó János
0r. Tóth Tamás
Németh Jánosné
Rémiás jánosné
20 ÉVES
Szarvas Miklősné
10 ÉVES-t
hatan kaptak.
Dr. Nánási Tiborné
Dr. Szabó" Imre
Paluff László
KAZINCBARCIKA
Dr. Tóth Levente
Galvács Ottóné
25_ÉVES
25 ÉVES
Kelemenné Skultéty Éva
Szokolai Zoltánné
Laboda Gyula
Dr. Király Béláné
Dr. Mádai Ferenc
Nébli Vendel
Dr. Scholtz Péter
Tóth Ottó
Katona Györgyné
Nagy László
Dr. Döbröczöni Ádám
Dr. Ecsedi István
Juhász Imréné
Kövér Györgyné
Dr. Szeldl György
Dr. Novotni Zoltán
Rudó Edit
Dr. Fabinyi Erzsébet
Szabó László
Szűcs Béláné
Dr.Takács Lászlóné
Páricsi Imréné
Alföldi József
Takács József
Kozma Ferenc
Toronyi Antal
Kádas Lajosné
Barczi Gyuláné
Csontos Istvánné
Dr. Fridrik László
Dr.Czabán János
Szigeti Istvánné
Dr. Kelemen József
Dr. Dormány Mihály
Szabó Imre
Dr.Sárvári József
Herke László
Dr.Faragó Károly
Sántha Csongor
Vincze Gyuláné
Dr. Reisz Gyula
Grán József
Bőte Tibor
Dr.Szakszón Mária
20 ÉVES
Bozsik András
Tanyi Győző
10 ÉVES-t hatan kaptak.
VAS- ÉS GYÉMÁNTOKLEVELET KAPTAK
Vas-oklevél:
Bóday Gábor
gyémántokleveles bányamérnök
Bánky József
gyémántokleveles vaskohómérnök
Gyémánt-oklevél:
Nagyenyedi József
aranyokleveles vaskohómérnök
Csábrádi Jánosné
MOSZAKI EGYETEMI DOKTORRÁ AVATOTTAK
10 ÉVES 63 -an voltak.
Ásva János
oki. gépészmérnök
Barkai Barnabás
oki. villamosmérnök
oki. gépészmérnök
Petró István
oki. gépészmérnök
Bányai Károly
oki. gépészmérnök
Petrássy Miklós
oki. bányamérnök
Békés Attila
oki. gépészmérnök
Pintér Károly
oki. kohómérnök
Búzási István
oki. bányamérnök
Polgár László
oki. kohómérnök
Csákó Dénes
oki. olajmérnök
Porpáczy Lajos
oki. gépészmérnök
oki. kohómérnök
Radács László
oki. villamosmérnök
Dalmi István
oki. gépészmérnök
Raffay Csaba
oki. kohómérnök
Darin Sándor
oki. gépészmérnök
Scháffer József
oki. gágészmérnök
Deszpoth István
oki. gépészmérnök
Sipos Sándor
oki. gépészmérnök
Dósa Zoltán
oki. bányamérnök
Szedlacsek György
oki. gépészmérnök
oki. kohómérnök, kandidátus
Szűcs János
oki. gépészmérnök
Dutkő Lajos
oki. kohómérnök
Técsi János
oki. kohómérnök
Éltető Gábor
oki. gépészmérnök
Dr. Tolvaj Béláné
Nagy Ildikó
oki. gépészmérnök
Faúr György
oki. bányamérnök
Tóth István
oki. bányamérnök
Federer Imre
oki. bányamérnök
oki. gépészmérnök
Bay László
Csirikusz József
Dúl JenS
Fekete Gábor
oki. gépészmérnök
Tóth Lajosné
Tuzson Ágnes
Gál Gaszton
oki. gépészmérnök
Varga István
oki. gépészmérnök
oki. gépészmérnök
Gódor István
oki. gépészmérnök
Varga János
Grill József
oki. bányamérnök
Varga Mária Valéria
oki. kohómérnök
Gulyás Emil
oki. gépészmérnök
Vékony Sándor
oki. gépészmérnök
Horváth Ferenc
oki. bányamérnök
Velezdi György
oki. gépészmérnök
Horváth Zsolt
oki. kohómérnök, kandidátus
Vétek Lajos
oki. gépészmérnök
oki. geologusmérnök, kand Ldátus
Juhász Gyula
oki. gépészmérnök
Dr. Wiedemann Rainer
Kardeván Péter
oki. geofizikus
Zupkó István
oki. kohómérnök
Or. Kovács Péter
oki. jogász
Bernáthné Kaszala Lilla
oki. gépészmérnök
Kováts Miklós
oki. kohómérnök
Bernáth Mihály
oki. kohómérnök
Ládái Jenó Tamás
oki. bányamérnök
Czél Györgyné
oki. kohdmérnök
Lengyel Károly
oki. kohómérnök
Csehi Sándor
oki. gépészmérnök
Lizák József
oki. gépészmérnök
Doman Imre
oki. kohómérnök
Makk Péter
oki. gépészmérnök
Dorka Imre
oki. gépészmérnök
Marton Gábor
oki. gépészmérnök
Dudás Gyula
oki. kohómérnök
Mészáros Józsefné
oki. gépészmérnök
Farkas Sándorné
oki. bányageológusmérnök
Molnár László
oki. gépészmérnök
Fekete Lajos
oki. gépészmérnök
Nagy István
oki. gépészmérnök
Gál István
oki. bányamérnök
Nemes László
oki. gépészmérnök
Győrök György
oki. kohómérnök
Dr. Németh András
oki. műszaki tanár
Jónás Pál
oki. kohómérnök
Nyers József
oki. bányamérnök
Kiss Csaba
oki. villamosmérnök
Orbán Ferenc
oki. gépészmérnök
Kormos László
oki. bányamérnök
Pap
oki. gépészmérnök
Ladányi Gábor
oki. bányamérnök
József
- 44 Ládái Balázs
oki. kohómérnök, kandidátus
Mdttyus Árpád
oki. kohómérnök
Polcz Iván
oki. bányageológusmérnök
Pödör Anorás
oki. gépészmérnök
Puskás Ferenc
oki. kohómérnök
Sándor József
oki. kohómérnök
Sándor József
oki. kohómérnök
Schall István
oki. olajmérnök
Simon Sándorné
oki. kohómérnök
űr. Szalontai István
oki. középisk.mat.-fiz. szakos tanár
Tóth József
oki. bányamérnök
Vankó Richárd
oki. gépészmérnök, kandidátus
Vida Károly
oki. gépészmérnök
Zitás István
oki. gépészmérnök
II.
SZEMÉLYI RÉSZ
- 47 -
EGYETEMI TANÁCS
AZ EGYETEM VEZETÉSE
Rektor:
Dr. Kovács Ferenc
egyetemi tanár, tanszékvezető, az MTA lev.tagja, az MNK Államid!jasa
Rektorhelyettesek:
Dr. Farkas Ottő
egyetemi tanár, intézeti igazgató, a műszaki tudományok doktora
Dr. Ortutay Miklós
egyetemi docens, tanszékvezető, a műszaki tudományok kandidátusa
Dr. Romvári Pál
egyetemi tanár, tanszékvezető, a műszaki tudományok kandidátusa
Az MSZMP Egyetemi Bizottságának titkára: Bak István
A Szakszervezeti Bizottság titkára: Dr. Reisz Gyula
Elnöke:
Dr. Kovács Ferenc rektor
Tisztségük alapján tagjai:
Bak István az MSZMP egyetemi Bizottság titkára,
Dr. Farkas Ottó rektorhelyettes,
Dr. Ortutay Miklós rektorhelyettes,
Dr. Romvári Pál rektorhelyettes,
Dr. Somosvári Zsolt a Bányamérnöki Kar dékánja,
Dr. Voith Márton a Kohómérnöki Kar dékánja,
Dr. Páczeit István a Gépészmérnöki Kar dékánja,
Dr. Horváth Tibor az Állam- és Jogtudományi Kar dékánja,
Dr. Susánszky János a Közgazdaságtudományi Intézet igazgatója,
Or. Gábor Bertalan a KFFK főigazgatója,
Dr. Molnár Géza gazdasági főigazgató,
Major Zoltán a KISZ egyetemi Bizottság titkára,
Or. Reisz Gyula a Szakszervezeti Bizottság titkára,
Dr. Czibere Tibor tanszékvezető egyetemi tanár,
A KISZ Bizottság titkára: Major Zoltán
Választott tagjai: - oktatók
Dr. Tarján Iván tanszékvezető egyetemi tanári
Dr. Horváth Ferenc egyetemi tanársegéd'
Dr. Berecz Endre igazgató, egyetemi tanár,
Dr. Tóth Levente egyetemi adjunktus,
Or. Kozák Imre tanszékvezető, egyetemi tanár,
Dr. Szarka Zoltán egyetemi docens, igazgatóhelyettes,
Dr. Fridrik László egyetemi docens, tanszékvezető,
Dr. Rácz Pál egyetemi adjunktus,
Dr. Gódor István egyetemi tanársegéd,
Dr. Csizmadia László egyetemi adjunktus,
Dr. Novotni Zoltán tanszékvezető egyetemi tanár,
Dr. Lévai Miklós egyetemi adjunktus,
Dr. Czabán János tanszékvezető egyetemi docens, igazgatóhelyettes.
Dr. Nagy Aladár egyetemi docens, a Marxizmus-leninizmus Intézet igazgatója,
Dr. Gárdus János egyetemi docens, a Nyelvi Intézet igazgatója,
Dr. Kiss Endre főiskolai docens, KFFKnem oktatók:
Bogdán Lászlőné főelőadó ,
Szladics István villanyszerelő,
Dr. Tomori Zoltán egyetemi tanársegéd,
Zambóné Benkő Mária tanszéki mérnök,
ha Ugatok:
Rácsai Lajos V. éves joghallgató,
Kovács László V. éves bányamérnökhallgató ,
- 48 -
- 49 -
Marton Zsolt IV. éves bányamérnökhallgató,
Hargitai Róbert IV. éves bányamérnökhallgatő,
Gergely Miklós IV. éves kohómérnökhallgató,
Füle Tamás IV. éves gépészmérnökhallgató,
Péhl Tibor V. éves gépészmérnökhallgató,
Hoffmann Ferenc V. éves gépészmérnök hallgató,
Büsch Andrea V. éves gépészmérnökhallgatő,
Kaposvári Attila I. éves joghallgató,
Csiki Mészáros István III. éves joghallgató,
Lerch Ernő IV. éves joghallgató,
Sarudi Márta II. éves levelező joghallgató,
Lukács Edit I. éves üzemgazdász hallgató,
Murányi Tamás IV. éves gépészmérnökhallgató,
Kurucz Sándor a KFFK KISZ Bizottság titkára.
Dr. Molnár Géza
Kádár Judit
Németh Zoltánné
Orosz László
Dr. Ortutay Miklós
Dr. Páczeit István
Pogányné dr. Iványi Anna
A SZAKSZERVEZETI BIZOTTSÁG
meghívottak:
Dr. Kapolyi László ipari miniszter,
Drótos László a LKM vezérigazgatója,
Dr. Tolnai Lajos a BVK vezérigazgatója,
Dr. Nyiri Sándor a legfőbb Ügyész helyettese,
Szűcs Erika az MSZMP Miskolc Városi Bizottsága titkára,
tanácskozási jogú tagok:
Dr. Zsidai József a Központi Könyvtár főigazgatója,
Keresztes János dékánhelyettes,
Dr. Kundrák János a Személyzeti Osztály vezetője,
Dr.
Dr.
Dr.
Dr.
Dr.
Dr.
Or.
Dr.
Bíró György egyetemi adjunktus, jogtanácsos,
Nagy Béla a Bolyai Kollégium igazgatója,
Ballá László a Számítóközpont igazgatója,
Csótai József a Testnevelési Tanszék és Sportlétesítmények vezetője
Mang Béla az NME főtitkára,
Madácsyné Szőke Mária A Mi Egyetemünk felelős szerkesztője,
Szarvas Lászlöné a Felsőoktatási Személyzeti Osztály vezetője,
Ábraház György főosztályvezető-helyettes MM.
AZ MSZMP EGYETEMI BIZOTTSÁGA
Titkára:
Bak István
Tagjai:
Dr.
Dr.
Or.
Dr.
Dr.
Dr.
Bíró György
Buócz Zoltán,
Czekkel János,
Cselényi József,
Csöke Barnabás,
Csútor Tivadar,
Dr. Czabán János
Szabó Dénes
Szabó Gábor
Szávuly Ferenc
Dr. Szemmelveisz Tamás
Dr. Szita Lajos
Dr. Szokoli László
Dr. Tóth József
Dr. Zsámboki László
Dr. Komócsin Mihály
Dr. Lengyel Béla
Major Zoltán
Dr. Mang Béla
Dr. Debreczeni Elemér,
Erdélyi Ferenc,
Dr. Faragó Károly,
Dr. Horváth Tibor,
Jeneyné dr. Jambrik Rozália
Dr. Kalas Tibor,
Elnöke: dr. Somfai Attila
Titkára: dr. Reisz Gyula
Titkárhelyettese: dr. Scholtz Péter
Tagjai:
Hajdúné dr. Molnár Katalin
Harmatiné Valkányi Katalin
Juhász Ferencné
Or. Lévayné dr. Fazekas Judit
Losonczy László
Dr. Mikó József
Morvái Tibor
Dr. Péter József
Rutkai János
Dr. Stefán Pál
Dr. Zergi István
A KISZ EGYETEMI BIZOTTSÁGA
Titkára: Major Zoltán
Tagjai :
Drenkó Szilvia
Kaposvári Béla
Kovács Balázs
Király István
Péhl Tibor
Somosi Mariann
Demeter Éva
Gergely Miklós
Nagy Ferenc
Horváth János
Dr. Tomori Zoltán
Hargitai Róbert
Kaszai Viktória
Kúti Zsuzsanna
Lengyel István
Szatmáry László
Veszély Gábor
Szakács Zsolt
Koncsár Sándor
Kovács Zsuzsa
Hajdú László
- 51 -
BÁNYAGÉPTANI TANSZÉK
A KAROK VEZETŐI, OKTATÚI ÉS TUDOMÁNYOS KUTATÚI
BÁNYAMÉRNÖKI KAR
Tanszékvezető: Dr. Debreczeni Elemér egy. docens, a műsz. tud. kandidátusa
Oktatók és kutatok:
Dékán: Dr. Somosvári Zsolt egy. docens, a műsz. tud. doktora
Dékánhelyettes: Jeneyné Dr. Jambrik Rozália egy. docens, a földtud. kandidátus
Böhm József egy. adjunktus
A Dékáni Hivatal vezetője: Dr. Gyulai Ákos tud. munkatárs
A Karhoz tartozó címzetes egyetemi tanár
Dr.
Dr.
Dr.
Dr.
Dr.
Dr.
Dr.
Dr.
Or.
Martos Ferenc
Lévárdi Ferenc
Faller Gusztáv
Tóth Miklós
Szurovy Géza
Kassai Ferenc
Ádám Oszkár
Rózsa László
Bálint Valér
A Karhoz tartozó címzetes egyetemi docens
Dr. Bán Ákos
Dr. Érsek Elek
Dr. Trethon Ferenc
Dr. Vida Miklós
Dr. Zilahi Sebess László
Dr. Juhász András
Molnár Károly
Dr. Korvin Gábor
Dr. Bodon Pál
Dr. Bodnár János
Or. Janositz János
Dr. Pápay József
ÁSVÁNYELuKÉSZITÉSI TANSZÉK
Tanszékvezető: Dr. Tarján Iván egy. tanár, a műsz. tud. kandidátusa
Dr. Nánásí Tibor egy. docens, a műsz.
tud. kandidátusa
Morvái Tibor egy. adjunktus
Sümegi István egy. adjunktus
Dr. Vőneky György egy. adjunktus
Dr. Deák Endre egy. tanársegéd
Dr. Ladányi Gábor egy. tanársegéd
Meghívott előadók és gyakorlatvezetők:
Hársy István (Bányászati termelőgépek)
Kupay János (Bányászati termelőgépek)
BÁNYAMOVELÉSTANI TANSZÉK
Tanszékvezető: Dr. Kovács Ferenc egy. tanár, a MTA levelező tagja, az MNK Állami díjasa
Oktatók és kutatók:
Dr. Patvaros József egy. tanár, a műsz. tud.
kandidátusa
Dr.h.c.dr. Zambó János egy. tanár, az MTA tagja,
az MNK Állami díjasa, a moszkvai Gornüj
Insztitut tiszteletbeli doktora
Dr. Bohus Géza egy. docens, a műsz. tud. kandidátusa
Dr. Buócz Zoltán egy. docens, a műsz.
tud. kandidátusa
Dr. Földesi János egy. docens, a műsz.
tud. kandidátusa
Dr. Somosvári Zsolt egy. docens, a műsz.
tud. doktora
Házi József egy. adjunktus (mellékfoglalkozású)
Dr. Kemény Gyula egy. adjunktus (mellékfoglalkozású)
Dr. Mészáros Zoltán egy. adjunktus
Dr. Schmotzer Imre egy. adjunktus
(mellékfoglalkozású)
Dr. Szentpéteri Ernő egy. adjunktus
(mellékfoglalkozású)
Dr. Molnár József tanársegéd
Törő György egy. tanársegéd
(mellékfoglalkozású)
Or. Bodon Pál tud. főmunkatárs,a műsz.
tud. kandidátusa
Dr. Janositz János tud. főmunkatárs,
a műsz. tud. kandidátusa
Dr. Benke László tud.
munkatárs
Mészáros László tud. munkatárs
Meghívott előadó: Dr. Rózsa László c. egy. tanár
Oktatók és kutatók:
Dr. Pethő Szilveszter ny. egy. tanár,
"'
'
a műsz. tud. doktora
Dr. h.c.dr. Tarján Gusztáv ny. egy. tanár,
az MTA tagja, kétszeres Kossuth-díjas
J
az NMELászló
tiszteletbeli
doktora
Or. Ballá
egy. docens,
a műsz.
tud. kandidátusa (másodállású)
Or. Schultz György egy. docens, a műsz.
tud. kandidátusa
Dr. Tompos Endre egy. docens, a műsz.
tud. kandidátusa
-,A
„
.. , ^
Bőhm József egy. adjunktus
Dr. CsSke Barnabás egy. adjunktus,
tud. kandidátusa
n,. uo„„. „ T J.
Dr- Meggyes Tamás egy. adjunktus
Bokányi Ljudmilla egy. tanársegéd
Makra Sándor kutatómérnök
Veres György kutatómérnök
FÖLDTANI INTÉZET
BSh„
Intézeti igazgató: Or. Somfai Attila egy. tanár, a földtud. kandidátusa
a, ÁSVÁNY- ÉS KŐZETTANI TANSZÉK
Tanszékvezető: Dr. Egerer Frigyes egy. docens
Oktatók és kutatók:
Dr. Bán Miklós egy. adjunktus
Dr. Wiedemann Rainer egy. adjunktus
Dr. Wallacher László egy. adjunktus
Meghívott előadó: Dr. Kertész Pál (Geológia)
- 52 -
- 53 -
b.FÖLDTAN-TELEPTANI TANSZÉK
GEOFIZIKAI TANSZÉK
Tanszékvezető: Dr. Somfai Attila egy. tanár, a földtud. kandidátusa
Oktatók és kutatók:
Tanszékvezető: Dr. Takács Ernő egy. tanár, a műsz tud. kandidátusa
Hajdűné Or. Molnár Katalin egy. docens,
a földtud. kandidátusa
Dr. Mátyás Ernó egy. docens, a földtud.
kandidátusa /másodállásű/
Dr. Nemedi Varga Zoltán egy. docens, a földtud
doktora, az MNK Állami díjasa
Fuchs Péter egy. adjunktus
Seresné Dr. Hartai Éva egy. adjunktus
Or. Deák János egy. tanársegéd
/másodállásű/
Drótos László egy. tanársegéd
/másodállású/
Dr. Miklós Gábor egy. tanársegéd
Oktatók és kutatók:
Dr. Csókás János ny. egy. tanár, a műsz.
tud. kandidátusa
Dr. Steiner Ferenc egy. tanár, a műsz.
tud. doktora
Dr. Dobrtíka Mihály egy. adjunktus, a műsz.
tud. kandidátusa
Rózsa István főmunkatárs (mellékioglalkozású)
Meghívott előadók:
Dr. Zelenka Tibor (Teleptan)
Dr. Juhász András (Nyersanyagkutatás)
Meghívott előadók ésv gyakorlatvezetők:
Dr. Tőth József (Ásványvagyongazdálkodás)
Dr. Zentay Tibor (Agrogeológia)
c,HIDROGEOLÓGIAI-MÉRNÖKGEOLÓGIAI
TANSZÉK
Tanszékvezető: Jeneyné Dr. Jambrik Rozália egy. docens, a földtud. kandidátusa
Oktatók és kutatók:
Dr. Ádám Oszkár (Geofizikai értelmezés)
Molnár Károly (Geofizikai kutatások gazdaságtana)
Rumpler János (Magyarország geofizikája)
Dr. Zilahi-Sebess László (Geofizikai adatfeldolgozás)
Or. Kiss Bertalan (Geofizikai értelmezés)
Nagy Zoltán (Geofizikai értelmezés)
Dr. Szabadváry László (Geofizikai értelmezés)
Dr. Posgay Károly (Geofizikai praktikum)
Dr. Jermendy Zoltán (Geofizikai praktikum)
Dr. Juhász József egy. tanár, a műsz. tud. doktora
Dr. Lénárt László egy. adjunktus
Or. Szabó Imre egy. adjunktus
Töróné Bartha Mária tanársegéd
Dr. Zerginé Savanyú Katalin tud. ösztöndíjas
Meghívott előadók:
Dr. Kesserű Zsolt (Vízvédelem)
Dr. Kassai Ferenc (vízbányászat-Vízvédelem)
Almássy Endre (Hidrológia-Hidrográfia, Vízkutatás-beszerzés-vízgazdálkodás)
Dr. Bényei Zoltán (Vízkutatás-beszerzés-vízgazdálkodás)
Környei László (Vízművek-víztechnológia)
GEODÉZIAI ÉS BÁNYAMÉRÉSTANI TANSZÉK
Tanszékvezető: Or. Kolozsvári Gábor egy. tanár, a műsz. tud. kandidátusa
Oktatók és kutatók:
Szabó László egy. adjunktus
Or. Zergi István egy. adjunktus
Havasi István egy. tanársegéd
Dr. Horváth Ferenc egy. tanársegéd
Dr. Prakasné dr. Szép Ilona tud. munkatárs
Meghívott gyakorlatvezetők: Izing László (Geodézia és bányamérés)
Csiky Emil bányász tervező (Geodézia és bányamérés)
OLAJTERMELÉSI TANSZÉK
Tanszékvezető: Dr. Mating Béla egy. docens, a műsz. tud. kandidátusa
Oktatók és kutatók:
Dr. Alliquander Ödön ny. egy. tanár, a műsz.
tud. doktora, a Freibergi Bergakademie
tiszteletbeli doktora
Dr. Szepesi József egy. docens, a műsz.
tud. kandidátusa
Dr. Takács Gábor egy. docens
Dr. Tóth János egy. docens, a műsz.
tud. kandidátusa
Or. Cseley Alpár egy. adjunktus
Dr. Csete Jenő egy. adjunktus
Dr. Navratil László egy. adjunktus
Dr. Tihanyi László egy. adjunktus
Bódi Tibor egy. tanársegéd
Dr. Federer Imre egy. tanársegéd
Dr. Bobok Elemér tud. főmunkatárs ,
a műsz. tud. kandidátusa.
Dr. Szilas A.P^l ny.e^y,tanár, tud.
főmunkatárs, a műsz.tud. doktora
Aranyosi Attila tud. segédmunkatárs.
mm
-
54
-
KÉMIAI
INTÉZET
KOHÚMÉRNÜKI KAR
Intézeti
igazgató: Dr. Berecz Endre egy. tanár, a kémiai tud. doktora
Dékán: Dr. Voith Márton egy. tanár, a műsz. tud. doktora
a,ANALITIKAI KÉMIAI TANSZÉK
Dékánhelyettes: Dr. Szita Lajos egy. docens, a kémiai tud. kandidátusa,
A dékáni hivatal vezetője: Dr. Pintér Károly egy. adjunktus
A Karhoz tartozó címezetes egyetemi
tanárok:
Tanszékvezető: Dr. Szita Lajos egy. docens, a.kémiai
Oktatók és kutatók:
Dr. Dobos György
Dr. Péter László egy. docens
Dr. Kocsis József
Dr. Nagy Lajos egy. adjunktus
Dr. Millner
Sipos László egy. adjunktus
Tivadar
Dr. Sziklavári
János
Dr. Szabó Árpádné egy. adjunktus
Dr. Szőke László
Dr. K i m e r n é Kiss Andrea egy. tanársegéd
Dr. Fuchs Erik
Dr. Kovács Károlyné egy.
Mészáros Tibor egy.
A Karhoz tartozó címzetes egyetemi
Dr. czeglédi
tud. kandidátusa
docensek:
tanársegéd
tanársegéd
Dr. Lengyel Attila tudományos munkatárs, a műsz. tud. kandidátusa
Béla
Dr. Farkas I. Zoltán
b.FIZIKAI KÉMIAI
Dr. Horváth János
Dr. Szeghegyi
TANSZÉK
Árpád
Dr. Molnár László
Tanszékvezető: Dr. Berecz Endre egy. tanár, a kémiai tud. doktora
Oktatók és kutatók:
AUTOMATIKAI
TANSZÉK
Or. Raisz Iván egy. docens
Tanszékvezető: Dr. Bánhidi László egy. docens, a műszaki tud. kandidátusa
Lakatosné dr. Varsányi Magda
Dr. Báder Imre egy. adjunktus
Dr. Bedő Zsuzsa egy. adjunktus
Oktatók és kutatók:
Vass Szabolcs tud. munkatárs KFKI
Dr. Kirner Dezső egy. adjunktus
Dr. Sulcz Ferenc ny. egy. tanár, a műszaki tud. kandidátusa
Tóthné Eróss Márta tanársegéd
Dr. Czekkel János egy. docens
Dr. Török Tamás egy. adjunktus
Dr. Oláh Miklós egy. docens
Dr. Wéberné dr. Kovács Éva egy.
Dr. Gyuricza István egy. adjunktus
Budapest
Dr. Jákli György főmunkatárs KFKI
Budapest
Péntek István igazgató Metallotech.
adjunktus
Dr. Kiss Mátyás egy. adjunktus
Innovációs Park
Dr. Lakatos István
Dr. Rátkai László egy. adjunktus
docens
ELTE TTK Budapest
docens
MTA
Szina Gábor oszt. vez. Aluterv
Kutatólaboratórium
FKI
Dr. Horváth János tud. munkatárs Aluterv FKI
Dr. Sulyok András egy. adjunktus
Solymosi György főoszt.vez. Csavaripari
Dr. Ráczné Kovács Éva egy. tanársegéd
Tóth Miklós Miskolci
KOHÚGÉPTANI- ÉS KÉPLÉKENYALAKÍTÁSTANI
FÉMTANI TANSZÉK
Tanszékvezető: Dr. Bárczy Pál egy. docens, a műsz. tud. kandidátusa
Tanszékvezető:
VOLÁN
TANSZÉK
Dr. Voith Márton egy. tanár, a műsz. tud. doktora
Oktatók és kutatók:
Oktatók és kutatók:
Dr. Kiss Ervin egy. tanár, a
Dr. Káldor Mihály egy. tanár, a műsz. tud. doktora
Dr. Roósz András egy. docens, a műsz. tud. kandidátusa
Dr. Tranta Ferenc egy. docens, a műsz. tud. kandidátusa
Dr. Gácsi Zoltán egy. adjunktus
műsz.
Dr. Gulyás József egy. docens, a
műsz. tud. kandidátusa
Uray Mártonná dr. egy. adjunktus
Pin«r
Károly egy. adjunktus
Farkas Kornél
Dr. Tóth Lajos egy. docens, a műsz.
tud. kandidátusa
Dr. Tranta Ferencné tud. munkatárs
Meghívott
Magyari Béla
Dr. Sziklavári János (Ipari
előadók:
technológiák)
Dr. Szeghegyi Árpád (Képlékeny fémalakítás
munkatárs
Dr. Zupkó István tudományos munkatárs
Dr. Roósz Andrásné tud. munkatárs
aspiráns
-
Dr. Reisz Gyula egy. adjunktus
Szabó László tudományos
Dr. Mecseki István egy. docens
Robonyi Anclurné egy. adjunktus
Sólyom Jenő egy. adjunktus
Dr. Dernei László egy. adjunktus
0r
tud. kandidátusa
elmélete)
ösztöndíjas
Váll.
-
56
-
-
57
-
Intézeti igazgató: Dr. Farkas Ottő egy. tanár, a műszaki tud. doktora
TÜZELÉSTAN! TANSZÉK
a, FÉMKOHÁSZATTANI TANSZÉK
Tanszékvezető: Dr. Pásztor Gedeon egy. docens, a műszaki tud. kandidátusa
Oktatok és kutatók:
Dr. Horváth Zoltán ny. egy. tanár, a műszaki tud. doktora
Dr. Sziklavári Károly egy. docens
Dr. Mihalik Árpád egy. adjunktus
Riedl István egy. adjunktus
Szepessy Andrásné egy. adjunktus
Kékesi Tamás tud. munkatárs
Or. Voith Márton egy. tanár, a műsz. tud. doktora, mb. tanszékvezető
(1988. jan. 1-től.)
Oktatók és kutatók:
Dr. Nagy Géza egy. docens, a műsz. tud. k andidátusa
Dr. Szűcs István egy. docens, a műsz. tud . kandidátusa
Grán József egy. adjunktus
Or. Szemmelveisz Tamás egy. adjunktus
Woperáné Or. Serédi Ágnes egy. adjunktus, a műsz. tud. kandidátusa
Or. Szemmelveisz Tamásné egy. tanársegéd
Dr. Mikó József tud. főmunkatárs, a műsz. tud. kandidátusa
Dr. Kárpáti János tudományos ösztöndíjas
Meghívott előadok:
Dr. Czeglédi Béla (Ritkafémek kohászata)
Dr. Valló Ferenc (Fémkohászattan II.)
Romwalter Alfréd (MUkorundgyártás)
Meghívott gyakorlatvezetők:
Dr. Imre Aladár (Kémiai metallurgia I.)
Oláh Ruben (Ritkafémek kohászata)
Meghívott előadók:
Barkai Barnabás (Energiagazdálkodás)
Gáspár Jenő (Energiagazdálkodás)
b.VASKOHÁSZATTANI TANSZÉK
Tanszékvezető: Dr. he. Dr. Simon Sándor egy. tanár, az MTA lev tagja, a harkovi
Politechnicseszkij Insztitut és a kassai Vysoka Skola Technicka
tiszteletbeli doktora /19B7.dec. 31-ig/
Dr. Farkas Ottó egy. tanár, a műsz. tud. doktora /1988. jan. 1-től/
Dktatók és kutatók:
Dr. Csabalik Gyula egy. tanár, a műsz. tud. kandidátusa
Dr. Károly Gyula egy. docens, a műsz. tud. doktora
Dr. Csutor Tivadar egy adjunktus
Dr. Grega Oszkár egy. adjunktus
Dr. Szarka Gyula egy. adjunktus
Dr. Bollobás József tud. munkatárs
Dr. Szegedi József tud. munkatárs, a műsz. tud. kandidátusa
Tóth Lajos Attila tud. munkatárs
c.ÖNTÉSZETI TANSZÉK
Tanszékvezető: Dr. Nándori Gyula egy. tanár, a műsz. tud. kandidátusa
Oktatók és kutatók:
Dr. Bakó Károly egy. docens, a műsz. tud. kandidátusa
(félállású)
Dr. Dúl Jenő egy. adjunktus, a műsz. tud. kandidátusa
Tanszékvezető: Dr. Farkas Ottóné egy. docens, a műsz. tud. kandidátusa (1987.dec. 31-ig.)
Dr. Jónás Pál egy. adjunktus
Dr. Tóth Levente egy. adjunktus
Meghívott előadó: Dr. Szabó Zsolt (Vas-, acél- és fémöntészet)
Meghívott gyakorlatvezetők:
Pallaghy András (Levegőtisztaságvédelem)
Sikter Ferenc (Levegőtisztaságvédelem)
-
58
59
-
GÉPÉSZMÉRNÖKI KAR
ELEKTROTECHNIKAI TANSZÉK
Dékán: Or. Páczeit István egy. tanár, az MTA lev.tagja
Tanszékvezető: Or. Szentirmai László egy. tanár, a műszaki tud. kandidátusa
Oékánhelyettes: Dr. Joó Gyula egy. docens, a műszaki tud. kandidátusa
Keresztes János egy. docens, a műszaki tud. kandidátusa
Dr. Komócsin Mihály egy. docens, a műszaki tud. kandidátusa
Dr. Szlntay István egy. docens, a közgazdaságtud. kandidátus:
A Dékáni Hivatal vezetSje: Dr. Márkus Endréné
A Karhoz tartózd címzetes egyetemi tanár:
Dr. Somlő György
Vankó Richárd
Dr. Vissy László
A Karhoz tartozó címzetes egyetemi docens:
Dr.
Dr.
Or.
Dr.
Dr.
Fábry György
Fáy Csaba
Fáy Gyula
Herendovics Imre
Matolcsy Mátyás
Oktatók és kutatók:
Dr. Szarka Tivadar egy. tanár, a műszaki
tud. kandidátusa
Dr. Tóth Ferenc egy. docens, a műszaki
tud. kandidátusa
Dr. Apor Péter egy. adjunktus
Dr. Barkai Barnabás egy. adjunktus
(másodállást))
Dalnoki Antal egy. adjunktus
Dr. Fekete Gábor egy. adjunktus
Dr. Hegedűs János egy. adjunktus
Jámbor Imre egy. adjunktus
Dr. Kovács Ernő egy. adjunktus
Or. Mádai Ferenc egy. adjunktus
Dr. Nagy Jenő egy. adjunktus
Rejtó Ferenc egy. adjunktus
Stefán Pál egy. adjunktus
Sváb Bertalan egy. adjunktus
Szabó László egy. adjunktus
Radács László egy. tanársegéd
Terstyánszky Gábor egy. tanársegéd
Dr. Valkó László egy. tanársegéd
Gáti Attila egy. tanársegéd
Kormos Zoltán egy. tanársegéd
Karlovits József műsz. tud., üi.
(ny. adjunktus)
Meghívott előadók és gyakorlatvezetők:
ÁBRÁZOLÓ GEOMETRIAI TANSZÉK
Tanszékvezető: Dr. Drahos István egy. tanár, a műszaki tud. kandidátusa
Oktatók és kutatók:
Dr. Pikler Gyula egy. docens
Dr. Bancsik Zsolt egy. adjunktus
Dr. Fekete Valéria egy. adjunktus
Dr. Geiger János egy. adjunktus
Haraszti Rezsó egy. adjunktus
Dr. Juhász Imre egy. adjunktus
Dr. Király Béláné egy. adjunktus
Dr. Kozák Imréné egy. adjunktus
Dr. Nándoriné Dr. Tóth Mária egy. adjunktus
Skoumal Oezső egy. tanársegéd (mellékfoglal
kozásű)
Dr. Vu Ngoc Cam egy. adjunktus
Mihályíi Gyula meghívott gyakorlatvezető
ÁRAMLÁS- ÉS HÖTECHNIKAI GÉPEK TANSZÉKE
Tanszékvezető: Dr. Czibere Tibor egy. tanár, az MTA tagja, Kossuth díjas
Oktatók és kutatók:
Dr.
Dr.
Or.
Dr.
Dr.
Dr.
Dr.
Nyíri András egy. tanár, a műszaki tud. kandidátusa
Vida György egy. docens
Bárányi László egy. adjunktus
Boros Gábor egy. adjunktus
Juhász András egy. adjunktus
Kalmár László egy. adjunktus
Karaffa Ferenc egy. adjunktus
Dr. Schifter Ferenc egy. adjunktus
Dr. Szabó Szilárd egy. adjunktus
Dr. Tolvaj Béla egy. adjunktus
Visnyei László egy. adjunktus
Or. Lakatos Károly tud. munkatárs
Grób János tud. munkatárs
Meghívott előadd: Gyulai György (Hőenergetika, II. és III.)
Dr. Jermendy Zoltán (Elektrotechnika II.)
Ádám Tihamér (Elektrotechnika I-II.)
Érsek Dénes (Elektrotechnika I-II.)
Dr. Lányi Andor (Elektrotechnika I-II.)
Matula Kálmán (Elektrotechnika I-II.)
FIZIKAI TANSZÉK
Tanszékvezető: Dr. Szótér László egy. docens, a fizikai tud. kandidátusa
Oktatók és kutatók:
Dr. Nébli Vendel egy. docens,
a fizikai tud. kandidátusa
Czipó Ferenc egy. adjunktus
Dr. Dobrókáné dr. Nagy Klára
egy. adjunktus
Dr. Macsuga János egy. adjunktus
Or. Palásthy Béla egy. adjunktus
Dr. Paripás Béla egy. adjunktus
Szőnyi József egy. adjunktus
Meghívott előadók:
Or. Abonyi Iván (Fizika);
Dr. Firtkó János (Fizika III.)
Majoros László (Fizika)
Dr. Szmola Ernő egy. adjunktus
Dr. Takács Csaba egy. adjunktus
Or. Vitéz Gábor egy. adjunktus
Ábrám Tibor egy. tanársegéd
Kovács János egy. tanársegéd
Rónaföldi Arnold tud. munkatárs
Cíé,lállású)
Vajnai Tibor tud. segédmunkatárs
-
éO
-
-
61
-
Meghívott gyakorlatvezetők:
GÉPELEMEK TANSZÉKE
Herczeg István (Géprajz II)
(Géprajz I)
Nagy Géza
(Géptan VI)
(Géprajz I)
GÉPGYÁRTASTECHNOLŰGIAI TANSZÉK
Tanszékvezető: Dr. h.c.Dr. Terplán Zénó egy. tanár, a műsz. tud. doktora, a magdeburgi
Technische Hochschule tiszteletbeli doktora
Tanszékvezető: Dr. Fridrik László egy. docens, a műsz. tud. kandidátusa
Oktatók és kutatók:
Dr. Apró Ferenc egy. docens, a műszaki
tud. kandidátusa
Dr. Scholtz Péter egy. docensj a műszaki
tud. kandidátusa
Dr. Antal Miklós egy. adjunktus
Dr. Döbröczöni Ádám egy. adjunktus, a
műszaki tud. kandidátusa
Fancsali József egy.-adjunktus
Dr. Kamondi László egy. adjunktus
Dr. Kováts Attila egy. adjunktus
Dr. Nagy István egy. adjunktus
Dr. Péter József egy. adjunktus
Dr. Siposs István egy. adjunktus
Szávai Péter egy. adjunktus
Or. Szenté József egy. adjunktus
Or. Szota György egy. adjunktus
Dr. Tatár Iván egy. adjunktus
Tóth Ottó egy. adjunktus
Ungár Tamás egy. adjunktus
Vida András egy. adjunktus
Dr. Békés Attila egy. tanársegéd
Dr. Gódor István egy. tanársegéd
Kulcsár Tamás egy. tanársegéd
Dr. Marton Gábor egy. tanársegéd
Szegedi Gábor egy. tanársegéd
Dr. Tomori Zoltán egy. tanársegéd
Or. Orobni József főmunkatárs ny. egy. tanár,
a műsz. tud. kandidátusa
Meghívott előadók:
Dr. Orobni József (Géprajz-Gépelemek V)
(Hajtóművek gépszerkezettana II)
Dr. Fáy Csaba
(Gépszerkezettan III)
Huppauer László
(Gépszerkezettan III)
Jászai Sándor
(Gépszerkezettan III)
Szedlacsek József (Gépszerkezettan III)
Tar Sándor
(Géprajz II)
Varga Gábor
Dr. Varró Gyula
Wagner Ádám
(Géprajz-Gépelemek V)
(Gépelemek IV)
(Gépszerkezettan III)
(Gépszerkezettan III)
Oktatók, kutatók:
Dr. Dudás Illés egy. docens, a műsz. tud. kandidátusa
Dr. Gyáni Károly egy. docens
Or. Molnár József egy. docens
Dr. Tóth Tibor egy. docens, a műsz. tud. kandidátusa
Berkes Rudolf egy. adjunktus
Dr. Detzky Iván egy. adjunktus
Dr. Erdődy László egy. adjunktus
Fancsali Józsefné ny. egy. adjunktus
Kazár László egy. adjunktus
Dr. Kundrák János egy. adjunktus
Dr. Leskó Balázs egy. adjunktus
Ludvig László egy. adjunktus
Dr. Nagy Sándor egy. adjunktus
Orosz László egy. adjunktus
Dr.
Pap
Dr.
Dr.
Dr.
Dr.
Pap József
egy. adjunktus
Józsefné dr. egy. adjunktus
Szabó Sándor egy. adjunktus
Szabó Ottó egy. adjunktus
Szűcs János egy.-adjunktus
Varga János egy. adjunktus
Dr. Vékony Sándor egy. adjunktus
Dr Deszpoth István egy. tanársegéd
Dr. Tolvaj Béláné egy. tanársegéd
Meghívott előadó:
Gács György (Szerelés)
Pasztuha Ferenc (Munkavédelmi ismeretek)
-
62
63
MATEMATIKAI INTÉZET
Intézetigazgató: Dr. Maurer Gyula egyetemi docens, a matematika tadöftány kandidátusa
IPARGAZDASÁGTANI
a, ANALÍZIS TANSZÉK
TANSZÉK
Tanszékvezető: Dr. Vincze Endre egy. tanár, a matematika tudomány kandidátusa
Tanszékvezető: Dr. Susánszky János egy. tamár, a közgazdaság tud. doktora
Oktatók:
Oktatók és kutatók:
Dr. Szintay István egy. docens,
a közgazd.tud. kandidátusa
Dr. Szálai László egy. docens (félállású)
Dr. 8író Zoltán egy. adjunktus
Dr. Fekete Iván egy. adjunktus
Dr. Fülöp Gyula egy. adjunktus
Dr. Heidrich László egy. adjunktus (félállású)
Dr. Kiss Imre egy. adjunktus
Dr. Sáfár Mária (Nagyné) egy. adjunktus
Dr. Szakály Dezsfi egy. adjunktus
Dr. Urbán Rozália egy. adjunktus
Eszes László egy. tanársegéd
Veresné Somosi Mariann egy. tanársegéd
Meghívott előadók és gyakorlatvezetők:
Dr. Korompay Péter (Bányagazdaságtan)
Dr. Molnár László (Ipar- és üzemgazdaságtan)
Dr. Vargha JenS (Ipari vállalatgazdaságtan, Ipargazdaságtan)
Dr. Ballá László (Számítás- és ügyviteltechnika)
Dr. Bognár Gyula (Piackutatás)
Dr. Högye Mihály (Népgazdaságtervezés)
Dr. Kirinó Sándor (Könyvvitel)
Dr. Miskolczi László (Ipar- és vállalatgazdaságtan)
Pogány Károly (Számítóközpontok szervezése és vezetése)
Dr. Varga József (Bányagazdaságtan)
Dr. Csernyák László egy. tanár, a matematika tudomány
kandidátusa /másodállású/
Dr. Szarka Zoltán egy. docens
Dr. Törő Béla egy. docens /nyugdíjasként/
Berkes Rudolfné egy. adjunktus
Dr. Kelemen József égy. adjunktus
Kiss Barna egy. adjunktus
Kissné Dr. Szabó Margit egy. adjunktus
Dr. Mészáros József egy. adjunktus
Dr. Nagy Bertalan egy. adjunktus
Or. Raisz Péter egy. adjunktus
Dr. Raisz Petemé dr. egy. adjunktus
Dr. Szalontai István egy. adjunktus
Szigeti Jenő egy. adjunktus
Fegyverneki Sándor egy. tanársegéd
Kissné Balogh Hajna egy. tanársegéd
Tóth Béla egy. tanársegéd
Tóth Lajosné Dr. Tuzson Ágnes egy. tanársegéd
Vadászná Dr. Bognár Gabriella egy. tanársegéd
Dr. Nikodémusz Antal egy. docens /nyugdíjasként/
Dömötör Ferenc egy. adjunktus /nyugdíjasként/
b, SZÁMÍTÁSTECHNIKAI TANSZÉK
Tanszékvezető: Dr. Klafszky Emil egy. tanár, a matematika tudomány
Oktatok:
Hajagos Béla főiskolai tanár
Dr. Kéri Gerzson egy. docens, a matematika tudomány
Dr. Dormány Mihály egy. adjunktus
Dr. Erdélyi Zoltán egy. adjunktus
Dr. Égertné Dr. Molnár Éva egy. adjunktus
Dr. Kálovics Ferenc egy. adjunktus
Dr. Nagy Tamás egy. adjunktus
Dr. Révész Gábor egy. adjunktus
Dr. Soós Ferenc egy. adjunktus
Jeney András egy. tanársegéd
Dr. Mészáros Józsefné dr. egy. tanársegéd
kandidátusa
kandidátusa
-
64
-
-
Pance Mlklds egyetemi tanársegéd
Szloboda Miklós egyetemi tanársegéd
Gönczi István számítástechnikai munkatárs
Simon Károly számítástechnikai munkatárs
Lourdes Mária Gonzalez Benitez aspiráns
Meghívott gyakorlatvezetők:
65
-
MECHANIKAI TECHNOLÓGIAI TANSZÉKE
Tanszékvezető: Dr. Romvári Pál egy. tanár, a műsz. tudomány
Dr. Huszthy László, Matematika I. és II.
Zambő Péter Matematika I. és II.
MECHANIKAI TANSZÉK
Tanszékvezető: Dr. Kozák Imre egyetemi tanár, a műszaki tud. doktora
Oktatók és kutatok:
Dr. Páczeit István egyetemi tanár, az MTA levelező tagja
Dr. Sályi István egyetemi tanár, a műszaki tud. kandidátusa
Dr. Ecsedi István egyetemi docens, a műszaki tud. kandidátusa
Dr. Király Béla egyetemi docens, a műszaki tud. kandidátusa
Dr. Kiss Lajos egyetemi docens, a műszaki tud. kandidátusa
Mörk János egyetemi docens
Vidó Endre egyetemi docens
Dr. Égert János egyetemi adjunktus
Dr. Forrai László egyetemi adjunktus
Harmatiné Valkányi Katalin egyetemi adjunktus
Dr. Herpai Béla egyetemi adjunktus
Horváth Ferencné dr. egyetemi adjunktus
Dr. Jezsó Károly egyetemi adjunktus
Dr. Kerekes István egyetemi adjunktus
Dr. Lehoczky László egyetemi adjunktus
Palánkai Iván egyetemi adjunktus
Dr. Porpáczy Lajos egyetemi adjunktus
Dr. Pödör András egyetemi adjunktus
Szabó Imre egyetemi adjunktus
Dr. Szilassy István egyetemi adjunktus
Mende Mátyás tud. munkatárs
Dr. Nagy Sándor tud. főmunkatárs, a műszaki tud. kandidátusa
Dr. Patkó Gyula tud. fómunkatárs, a műszaki tud. kandidátusa
Dr. Sárközi László tud. munkatárs
Dr. Szeidl György tud. főmunkatárs, a műszaki tud. kandidátusa
kandidátusa
Oktatók és kutatók:
Dr. Béres Lajos egy. docens
Dr. Komócsin Mihály egy. docens, a műszaki tud
Dr. Pirkó József egy. docens, a műsz. tudomány
Dr. Tisza Miklós egy. docens, a műsz. tudomány
Dr. Balogh András egy. adjunktus
Dr. Gál István egy. adjunktus
Dr. Gál Gaszton egy. adjunktus
Dr. Kiss Antal egy. adjunktus
Kovács Ferenc egy. adjunktus
Dr. Lizák József egy. adjunktus
Lövei Láázló egy. adjunktus
Dr. Lukács János egy. adjunktus
Dr. Nagy Gyula egy. adjunktus
Dr. Sárvári József egy. adjunktus
Dr. Schá'ffer József egy. adjunktus
Szabó Endre egy. adjunktus
Dr. Rácz Pál egy. adjunktus
Dr. Török Imre egy. adjunktus
Lenkeyné Bírd Gyöngyvér egy. tanársegéd
kandidátusa'
kandidátusa
kandidátusa
Tanszéki kutatócsoport /TKFA/:
Dr. Tóth László tudományos főmunkatárs a műsz. tudomány
Dr. Frigyik Gábor tudományos munkatárs
Kocsisra Baán Mária tudományos munkatárs
kandidátusa
ITI Miskolc-i Hegesztő kutatóhely :
Dr. Bodorkős Gellért tudományos főmunkatárs
Farkasné Lévay Ágnes tudományos munkatárs
Meghívott előadó:
Tudományos ösztöndíjasok:
Bertóti Edgár
Korposné Kelemen Katalin
Kovács Béla
Meghívott gyakorlatvezetők és előadók:
Szaniszló Sándor (Műszaki Mechanika I.; II.)
Varga Gyula (Műszaki Mechanika I.; II.)
Dr. Matolcsy Mátyás (Szerk. Dinamikája IV.)
Kóródi Lászld egy. docens /nyugdíjas/ , /Anyagismeret és technolőgia III., Anyagismeret/
Dr. Herendovics Imre c. egyetemi docens /Hegesztés II.
-
66
67
-
SZERSZÁMGÉPEK TANSZÉKE
SZÁLLÍTÓBERENDEZÉSEK TANSZÉKE
Tanszékvezető: Dr. Cselényi József egy. docens, a műsz. tudomány
Oktatók:
Or.
Dr.
Dr.
Dr.
Farkas József egy. tanár, a műsz. tudomány
doktora
Lévai Imre ny. egyetemi tanár, a műsz. tudomány
doktora
Szaladnya Sándor egy. tanár, a műsz. tudomány
kandidátusa
Csekő Béla egy. docens, a műszaki tud. kandidátusa
Dr. Csizmadia László egy. adjunktus
Oaróczy Levente egy. adjunktus
Dr. Illés Béla egy. adjunktus
Dr. Kovács László egy. adjunktus
Dr. Lipták Antal egy. adjunktus
Dr. Mang Béla egy. adjunktus
Nagy István egy. adjunktus
Dr. Németh János egy. adjunktus
Vass András egy. adjunktus
Szabó Ferenc tud. ösztöndíjas
kandidátusa
Tanszékvezető: Dr. Tajnafói József egy. tanár, a músz. tudomány
az MNK Állami díjasa
Oktatók és kutatók:
kandidátusa,
Erdélyi Ferenc egy. docens
Dr. Faragó Károly egy. docens a műsz. tudomány kandidátusa
Dr. Kröell Dulay Imre egy. docens, a műsz. tudomány kandidátusa
Dr. Lukács János egy. docens, a műsz. tudomány kandidátusa
Dr. Csáki Tibor egy. adjunktus
Dr. Jakab Endre egy. adjunktus
Dr. Molnár László egy. adjunktus
Nagy Ottó Tibor egy. adjunktus
Sántha Csongor egy. adjunktus
Dr. Szabóné Dr. Makó Ildikó egy. adjunktus
Dr. Takács Ernő egy. adjunktus
Dr. Tompa Sándor egy. adjunktus
Or, Zsiga Zoltán egy. adjunktus
Dr. Velezdi György egy. tanársegéd
Barna Balázs tud. munkatárs
Gépészkari Számitóközpont
Dr. Vadász Dénes számítóközpont vezető
VEGYIPARI GÉPEK TANSZÉKE
Meghívott előadó:
Dr. Gömze A. László
Tanszékvezető: Dr. Ortutay Miklós egy. docens, a műsz. tudomány
Oktatók és kutatók:
Dr, Fábry György egy. tanár, a kémiai tudomány
kandidátusa
Fejes Gábor egy. docens
Dr. Joó Gyula egy. docens, a műszaki tud. kandidátusa
Keresztes János egy. docens
Dr. Bozóki Géza egy. adjunktus
Dr. Győri Ilona egy. adjunktus
Völgyes Lajos egy. adjunktus
Dr. Bene Ferenc egy. tanársegéd
Dr. Léderer Péter egy. tanársegéd
Meghívott előadó:
Dr. Takács István /Vegyipari eljárások/
kandidátusa
- 68 ÁLLAM - ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR
- 69 -
BŰNÜGYI TUDOMÁNYOK TANSZÉK
Dékán:
Dr. Horváth Tibor egyetemi tanár, tanszékvezető, az állam- és jogtudomány
doktor
Dékánhelyettes:
Dr. Kalas Tibor egyetemi docens, az állam- és jogtudomány
kandidátusa
Dr. Gáspárdy Lászlő egyetemi tanár, az állam- és jogtudomány
doktora
Tanszékvezető:
Dr. Horváth Tibor egyetemi tanár, az állam- és jogtudomány
Oktatók:
Hivatalvezető:
Dr. Farkas Ákos egyetemi adjunktus
Dr.Bodnár Ödön egyetemi adjunktus (másodállás)
Dr.Farkas Ákos egyetemi adjunktus
Dr.Görgényi Ilona egyetemi adjunktus
ÁLLAMTUDOMÁNYI TANSZÉK
Tanszékvezető:
Dr. Kalas Tibor egyetemi docens, az állam- és jogtudomány
kandidátusa
Oktatók és kutatók:
Bende Zoltánná tanársegéd
Dr. Borsodi Károlyné Dr. Nagy Erika egyetemi tanársegéd
Dr. Ferenczy Endre egyetemi docens, az állam- és jogtudomány
kandidátusa (másodállás)
Dr. Holló András egyetemi docens, az állam- és jogtudomány
kandidátusa (másodállás)
Dr. Kárpáti Zoltán egyetemi adjunktus (másodállás)
Kollár András egyetemi adjunktus
Dr. Kovács Miklós egyetemi adjunktus
Dr. Kovács Péter egyetemi tanársegéd
Dr. Lamm Vanda egyetemi docens, az állam- és jogtudomány
kandidátusa (másodállás)
Dr. Panyi Béla egyetemi adjunktus (másodállás)
Dr. Pap Gábor egyetemi tanársegéd
Dr. Páricsi Viktor egyetemi tanársegéd
Pásztorna Dr. Erdős Éva egyetemi tanársegéd
Dr. Sárvári Károly egyetemi adjunktus (másodállás)
Dr. -Szamel Katalin egyetemi docens (másodállás)
Dr. Timoránszky Pé'ter egyetemi adjunktus (másodállás)
Dr. Tisza Tibor egyetemi adjunktus (másodállás)
Dr. Torma András egyetemi adjunktus
Dr. Tütös Sándor egyetemi adjunktus
Dr. Varga Jenő egyetemi tanársegéd
Meghívott előadó:
Dr. Aszódi Imre (Demográfia II.)
Dr. Bragyova András (Nemzetközi jog)
Dr. Fekete Zoltán (Pénzügyi jog)
Dr. Muzsnay Lajos (Államigazgatási jog)
Dr. Lukács Jánosné (Oemográfia I.)
Dr. Pásztor János (Államigazgatási jog)
Dr. Romhányi László (Pénzügyi jog)
Dr. Rozgonyi Jenő (Államigazgatási jog)
Veresné Dr. Jakab Zsuzsa (Államigazgatási jog)
Dr.Hadler Ferenc egyetemi adjunktus (másodállás)
Dr.Hajdú Koppány egyetemi adjunktus (másodállás)
Dr.Lévai Miklós egyetemi adjunktus
Dr.Mészáros János egyetemi adjunktus (másodállás)
Dr.Csonka Péter egyetemi tanársegéd
Jámborné Dr.Róth Erika egyetemi tanársegéd
Meghívott előadók:
Dr.Kaló József (kriminalisztika)
Dr.Madej Ferend (spec. koll.)
Dr.Síró Béla (spec. koll.)
Dr.Szabó István (spec.koll.)
CIVILISZTIKAI TUDOMÁNYOK INTÉZETE
a,POLGÁRI JOGI TANSZÉK
Tanszékvezető: Or.Novotni Zoltán egyetemi tanár, az állam- és jogtud. doktora
Oktatók:
Dr.Bíró György egyetemi adjunktus
Dr.Csécsy György egyetemi adjunktus
Dr.Jobbágyi Gábor egyetemi adjunktus
Dr.Lévayné Dr.Fazekas Judit egyetemi adjunktus
Dr.Miskolczi Bodnár Péter egyetemi adjunktus
Dr.Miskolcziné Dr.Harsányi Gyöngyi egyetemi adjunktus
Újvári Andorné dr. egyetemi tanársegéd
Meghívott előadók:
Dr.Bodnár Pál (Bányajog spec. koll.)
Dr.Balogh Zoltán (Ptk. a gyakorlatban spec. koll.)
Dr.Gaál Zoltán (Biztosítási jog spec.koll.)
Dr.Fenyőházi Elemér (Beruházási jog spec. koll.)
Dr.Pabis György (Fuvarozási jog spec. koll.)
Dr.Matuz György (Ingatlanforgalmi jog spec. koll.)
doktora
- 70 -
b, POLGÁRI ELJÁRÁSJOGI TANSZÉK
IL
-
KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI INTÉZET
Tanszékvezető: Dr.Gáspárdy László egyetemi tanár, az állam- és jogtud. doktora
Intézeti igazgató: Dr.Susánszky János egyetemi tanár, a közgazdaság tud. doktora
Oktatók:
Dr.Vörös Imre egyetemi docens (másodállás)
Dr.Burján László egyetemi adjunktus
Dr.Cserba Lajos egyetemi adjunktus
Dr.Imregh Géza egyetemi adjunktus (másodállás)
Dr.Tímár László egyetemi adjunktus (másodállás)
Kovácsné Dr.Kaiser Klára egyetemi tanársegéd
a, KÖZGAZDASÁGTANI TANSZÉK
Tanszékvezető: Dr.Tőth Árpádné dr. Sikora Gizella egyetemi docens , a közgazdaságtud. kandidátusa
Oktatók és kutatók:
Dr.Barta Imre egyetemi docens, közgazdaságtud. kandidátusa (másodállás)
Dr.Burka Endre egyetemi adjunktus
•r.Buza János egyetemi docens, a történelemtud. kandidátusa
Gerhes Miklós egyetemi tanársegéd
Or.Kulcsár Dezső egyetemi adjunktus (másodállás)
Meghívott előadók:
Molnárné Dr.Etlényi Edit (gyak.vez.)
Dr.Szabó István (szakértői bizonyítás spec.koll.)
Dr.Szitás Benedek (ügyvéfii tevékenység spec.koll.)
Dr.Tárnok Károly (szövetkezeti jogviták spec.koll.)
c, MUNKAJOGI ÉS SZÖVETKEZETI JOGI TANSZÉK
Tanszékvezető: Or.Nagy Sándor egyetemi docens
b, PÉNZÜGYI TANSZÉK
Tanszékvezető: Dr.Vékás István egyetemi docens, közgazdaságtud. kandidátusa
Oktató:
Alakszainé Oláh Annamária egyetemi tanársegéd
c, SZÁMVITELI ÉS STATISZTIKAI TANSZÉK
Oktatók:
Dr.Kenderes György egyetemi adjunktus
Dr.Orosz Gábor egyetemi adjunktus
Dr.Szilágyi Sándor egyetemi adjunktus
Or.Gecse Istvánná egyetemi adjunktus (másodállás)
Dr.Tatár Irén egyetemi tanársegéd
Dr.Tománé Szabó Rita dr.tanszéki munkatárs (másodállás)
Tanszékvezető: Dr.Besenyei Lajos a közgazdasátud. kandidátusa
Oktatók és kutatók:
Pál Tibor egyetemi adjunktus
Pál Tiborné egyetemi tanársegéd
Meghívott elóadók:
Dr.Planicska István gyak.vez.
Dr.Kiss Lajos (munkajogi iratszerkesztés spec.koll.)
d, VÁLLALATGAZDASÁGTANI TANSZÉK
JOGTÖRTÉNETI ÉS JOGELMÉLETI TANSZÉK
Tanszékvezető: Or.Ruszoly József egyetemi tanár, az állam- és jogtud. doktora
Oktatók:
Dr.Samu Mihály egyetemi tanár(másodállás), az állam- és jogtud. doktora
Or.Zlinszky János egyetemi docens, az állam- és jogtud. kandidátusa
Dr.Tamás András egyetemi docens (másodállás)
Dr.Szilágyi Péter egyetemi docens (másodállás)
Dr.Sik Ferenc egyetemi docens 1987. december 15-tól
Dr.Stipta István egyetemi adjunktus
Dr.Szabó Miklós egyetemi adjunktus
Dr.Takács Péter egyetemi adjunktus (másodállásban 1987. augusztus 1-tól)
Dr.Fazekas József egyetemi adjunktus (másodállásban 1987. november l-jétől 19B8. július l-ig)
Dr.Földi András egyetemi adjunktus (másodállás)
Dr.Illyas József egyetemi adjunktus (másodállásban 1988. július l-ig)
Dr.Kahler Frigyes egyetemi adjunktus (másodállásban)
Dr.Szabó Béla egyetemi tanársegéd
Or.Szabadfalvi József egyetemi tanársegéd
Somogyiné Or.Kecskés Katalin egyetemi tanársegéd 19B8. március 1-től
Demonstrátorok: Péter Orsolya IV. éves joghallgató, Bistei Attila, Illés Mihály
Tanszékvezető: Dr. Czabán János egyetemi docens, a közgazdaságtud. kandidátusa
Oktatók és kutatók:
Dr. Kocziszky György egyetemi docens, a közgazdaságtud. kandidátusa
Dr. Fülöp Gyula egyetemi adjunktus
Várady Zsolt ipari ösztöndíjas gyakornok
- 72 - 73 -
Meghívott előadók:
KÖZPONTI OKTATÁSI EGYSÉGEK
Bak István politikai gazdaságtan
Imrich Imre politikai gazdaságtan
Klusőczkyné dr. Iglai Mariann jolitikai gazdaságtan
Szilágyi Dezsőné dr. politikai gazdaságtan
Urbancsok Mihály politikai gazdaságtan
MARXIZMUS- LENINIZMUS INTÉZET
I g a z g a t ó : Or. Nagy Aladár egy. docens, a k ö z g a z d a s á g t u d .
kandidátusa
c, TUDOMÁNYOS SZOCIALIZMUS ÉS SZOCIOLÓGIA TANSZÉK
a, FILOZdFIAI TANSZÉK
Tanszékvezető: Dr. Lehoczky Alfréd egy. docens, a tört. tud. kandidátusa
Tanszékvezető: Dr. Hársing László egy. t a n á r , a f i l o z ó f i a t u d .
doktora
Oktatók:
Dr.
Dr.
Dr.
Pál
Oktatók:
Pogányné Dr. Iványi Anna egy. adjunktus
Majoros György egy. adjunktus
Fabinyi Erzsébet egy. adjunktus
Miké János egv adjunktus
Istvánná dr. egy. adjunktus
Szakálné dr. Veres Ildikó egy. adjunktus
Andrikné Hell Judit egy. tanársegéd
Dr. Bodó Pál egy. tanársegéd
L6di Tamás egy. tanársegéd
Mariska Zoltán egy. tanársegéd
Dr. Garadnai János tud. továbbkép. ösztöndíjas
Meghívott előadó:
Nóvák József egy. docens
Bozsik Sándorné dr. egy. adjunktus
Furmanné dr. Pankucsi Márta egy. adjunktus
Dr. Kovács Sándor egy. adjunktus
Dr. Madarász György egy. adjunktus
Or. Nagy Béla egy. adjunktus
Dr. Soltész Erzsébet egy. adjunktus
Dr. Vida József egy. adjunktus
Balázsi Tibor egy. tanársegéd
Farkas Zoltán egy. tanársegéd
Dr. Loss Sándor egy. tanársegéd
Mezei István egy. tanársegéd
Meghívott előadó:
Dr. Birinyi Aranka filozófia
Dr. Kiss Ilona filozófia
Tóth Attiláné dr. filozófia
b,POLITIKAI GAZDASÁGTANI TANSZÉK
Tanszékvezető: Dr. Szokoli László egy. docens, a közgazdtud. kandidátus.
Oktatók:
Dr. Fehér Alajos egy. docens
Dr. Lengyel Béla egy. docens
Bánhegyi Tiborné dr. egy. adjunktus
Szabó László egy. adjunktus
Molnár Gézáné dr. egy. adjunktus
Dr. Piskóti István egy. tanársegéd
Veresné Sztrahova Irina egy. tanáresegéd
Wiedemann Rainerné dr. egy. tanársegéd
Dr. Nagy Aladár egyetemi docens, a közgazdaságtud. kandidátusa
Dr. Czakó Szilárd tudományos szocializmus
Kopcsek Imre tudományos szocializmus
Dr. Kun László/Magyarország története/
Szabó Györgyné/szociológia/
Tóth Pál/szociológia/
- 74 -
- 75 -
NYELVI INTÉZET
VezetS nyelvtanár: Dr. Gárdus János egy. docens
TESTNEVELÉSI TANSZÉK ÉS SPORTLÉTESÍTMÉNYEK
Nyelvtanárok:
Ádám Eszter
Barna Géza
Baróczlné Nagy Terézia
Bártfal Gizella
Bátrai István
Csabainé Németh Ágnes
Deák László
Dobos Csilla
Dr. Erdélyi Zoltánná
Fövenyessy Zsuzsa
Dr. Gribovszki Lászldné
Gulyás Istvánná
Hapák Ibolya
Hauerné Bán Ilona Éva
Juhász Éva
Kellei István
Vuné Király Ildikó
Korályné Tarapcsák Ilona
Kontor István
Dr. Kundrák Jánosné
Mezeiné Hatvani Éva
Dr. Miké Jánosné
Muhari Katalin
Pataki Jánosné
Dr. Pethfi Gáborné
Réti Almée
Rudó Edit
Seregély György
Simigné Fenyő Sarolta
Szilágyi Imréné
Szokoli Katalin
Sztankovicsné Kovács Erika
Tóth Zoltán
Várnai Aladár
Meghívott gyakorlatvezetők
Dr. Huszti Vilmos /latin nyelv/
Lázár István /orosz nyelv/
Meghívott külföldi vendégtanárok:
Jevgenyij Léonyidovics Hovrin
Szovjetunió /orosz nyelv/
Bírő Tiborné /orosz nyelv/
Vezető testnevelő tanár: Dr. Csótai József
Testnevelő tanárok:
Eperjessy Gyula
Dr. Fönyedi Gábor
Hegedűs Jánosné
Kovács Bertalan
Dr. Madarász János
Molnárné Kiskun Magdolna
Szabó Árpád
Szemerszky Rudolf
Vucskó Sándor
Dr. Zsámboki Lászlőné
- 76 -
- 77 KOHÚ- ÉS FÉMIPARI FŐISKOLAI KAR
/Dunaújváros/
MARXIZMUS- LENINIZMUS TANSZÉK
Főigazgató: Dr. Gábor Bertalan főisk. tanár
Tanszékvezető: Dr. Varga Gábor főisk. docens
Főigazgatőhelyettesek: Dr. Szabó Zoltán főisk. tanár
Dr. Tarjáni György főisk. tanár
ALAKÍTÁSTECHNOLÓGIAI
TANSZÉK
Tanszékvezető: Dr. Farkas Péter főisk. docens
Oktatók:
Illéssy István főisk. adjunktus
Dr. Kántor Károlyné főisk. adjunktus
Dr. Kiss Attila főisk. adjunktus
Szalafainé Dr. KlementzAnna Mária főisk. adjunktus
Dr. Táborosi Zsuzsa főisk. adjunktus
Fodorné Sivák Tünde főisk. tanársegéd
Miklós György főisk. tanársegéd
Dr. Fehér András főisk. docens
Kovács
Oktatók:
Dr. Sztankó János főisk. tanár
Dr. Farkas József főisk. docens
Miklós főisk. docens
Pósa Gyula főisk. docens
Meghívott előadók:
Rédei András főisk. docens
Dr. Tóth Tamás főisk. docens
Pap Kálmán /Politikai gazdaságtan/
Meszlényi Rózsa főisk. adjunktus
Szakadat István főisk. adjunktus
Eszenyi Ágnes főisk. tanársegéd
Hevesiné Kővári Éva főisk. tanársegéd
MATEMATIKA-FIZIKA TANSZÉK
Mándicsné Bartha Jolán főisk. tanársegéd
Tanszékvezető: Dr. Hartai János főisk. tanár
Meghívott előadók:
Dr.Zsámbok Dénes /Szabványismeret/
Oktatók és kutatók:
Dr.Ferencsik János főisk. tanár, a nev. tud. kandidátusa
. •*-;*- j£< * * ^ •
Dr. Horváth Ferenc főisk. docens
-F^TANÍ TANSZÉK
Dr. Kiss Endre főisk. docens
Dr. Takács Miklós főisk. docens
Gábel József főisk. adjunktus
Kelemen András főisk. adjunktus
Kis Istvánné főisk. adjunktus
Horváth Miklós főisk. tanársegéd
Rúzsa Sándor főisk. tanársegéd
Tanszékvezető: Dr. Gábor Bertalan föisk. tanár
Oktatók és kutatók:
Dr. öze József főisk. tanár
Ajtony Csaba főisk. docens
Dolgos Imre főisk. docens
Dr. Lendváry Csaba főisk. docens
Koffán Károly főisk. docens
Rákhely László főisk. docens
Barnaki Ferenc főisk. adjunktus
Czakő Imre főisk. adjunktus
Gallai Lajos főisk. adjunktus
Mihály Józsefné főisk. adjunktus
Tóth László főisk. adjunktus
Farkas Lászlő főisk. tanársegéd
Meghívott előadók:
Fülöp Zsolt /Ágazati műszaki ismeret/
Haluska János /Elektrotechnika/
Kazi István /Elektrotechnika/
- 79 - 78 PEDAGÓGIAI TANSZÉK
MECHANIKA ÉS FÉMSZERKEZETI TANSZÉK
Tanszékvezető: Dr. Kadocsa László főisk. docens
Oktatók és kutatók:
Tanszékvezető: Dr. Koppány Imre főisk. docens
Oktatok:
Dr. Kerek András főisk. docens /másodállás/
Dr. Vígh Sándor főisk. docens
Csáti Péter főisk. adjunktus /1987. júl. 15-ig/
Fülöp Zsoltné főisk. adjunktus
Dr. Izsák Gyula főisk. adjunktus
Kozma Andor főisk. adjunktus /1988. január 31-ig/
Szlávik Béláné főisk. adjunktus
Szőnyiné Passa Erzsébet főisk. adjunktus
Tóth Tibor főisk. adjunktus /198B. február 1-től másodállás/
Pál Péter főisk. tanársegéd
Dr. Gubán Gyula főisk. adjunktus
Dr. Molnár Mária főisk. adjunktus
Kelemen Gyula főisk. adjunktus
Lévay Éva főisk. tanársegéd
Jankó Árpádné vezető nyelvtanár
Dr. Bella Anna nyelvtanár
Csomós Tiborné nyelvtanár
Dr. FenyÖháziné Ballá Judit nyelvtanár
Hegedűsné Kovács Judit nyelvtanár
Mészárosné Horváth Erika nyelvtanár
Domanyek Jenőné nyelvtanár
Újvári Józsefné nyelvtanár
Meghívott előadók:
Meghívott előadók:
Dr. Gremsperger Géza /Fémszerkezetek gyártása/
Kozma Andor /Hegesztéstechnológia , 1988. február 1-től /
Tóth Tibor /Mechanika-Tartószerk. , Könnyűszerk.ép. 1988. jan. 30-ig/
Pötör Zoltán /Műszaki mechanika, Ágazati műszaki ismeretek/
Vörös Frigyes /Szil. tan - Fémszerkezetek, Könnyűszerk. építés/
Várkonyi Zsolt /Hegesztéstechnológia/
Dr. Brenner András /Hegesztéstechnológia és gépei/
Dr. Rittinger János/Hegesztési metallurgia, hegeszthetőség/
Szokol György/Hegesztéstechnológia és gépei/
Dr. Túri Aladár/Hegesztési metallurgia, hegeszthetőség/
Zsilavecz László/Hegesztéstechnológia és gépei/
METALLURGIAI TANSZÉK
Tanszékvezető: Dr. Szabó Zoltán főisk. docens
Oktatók:
Dr. Kováts Miklós főisk. adjunktus
Lócsyné Dr. Bodnár Katalin főisk. adjunktus
Dr. Hári László főisk. adjunktus
Dr. Kis Péterné főisk. adjunktus
Magyar Balázs főisk. tanársegéd
Schubert Kornél főisk. tanársegéd
Dr. Szabó Antalné /szakmai ismeretek/
Melkovics Miklósné /szakmai ismeretek/
BÖröndi Károlyné /szakmai ismeretek/
Kovács Árpádné /szakmai ismeretek/
Sütő Árpád /szakmai ismeretek/
Vizsnyovszkiné Jászai Mária /szakmai ismeretek/
Hujber Lajos /szakmai ismeretek/
Hujber Lajosné /szakmai ismeretek/
Dr. Gulyás Lajos /iskolaegészségtan/
Dr. Kácsor Ferenc /neveléstörténet/
Kőszegi Jenő /módszertan, pedagógiai gyakorlat, iskola szervezettan és közokt.pol./
Bognár Ferenc /didaktika/
Sobor István /állampolgári és jogi ism./
Kmetovics Mária /SZÉT Orosz 11./
Grosch Andrásné/fakultatív/
Dr. Antal Béla/szakmai ismeretek/
Molnár István/fakultatív/
Kiss Kálmán /hagyar nyelvhelyesség/
Juhászné Németh Éva/orosz nyelv/
- 81 - 80 -
TESTNEVELÉSI CSOPORT
ÜZEMGÉPÉSZETI TANSZÉK
Vezető testnevelötanár: Akucs Attila
Tanszékvezető: Dr. Tarjáni György főisk. tanár
Oktatók:
Oktatók:
Dr. Szántó Jenő főisk. docens
Dr. Szabó Géza főisk. docens
Rétfalvi Pál főisk. docens
Rabóczki Gyula főisk. adjunktus
Simon Béla főisk. adjunktus
Meghívott előadók:
Pintér Lajos
Rozs István
Sáfár László
Paulik János
SZERVEZÉSI- ÉS SZÁMÍTÁSTECHNIKAI OSZTÁLY
Osztályvezető: Dr. Varga János főisk. tanár
Osztályvezető-helyettes: Dr. Gémes Ferenc főisk. tanár
Oktatók, szakoktatók:
Dr. Miskolczi László főisk. docens
Dr. Vida Károly főisk. adjunktus
Dr. Kántor Károly főisk. docens
Haranginé Dr. Csomós Mária főisk. docens
Tóth Dezső főisk. adjunktus
Kógelmann Gábor főisk. adjunktus
Kovács Csaba főisk. adjunktus
Dvorszki Lajos főisk. adjunktus
Meghívott előadók:
Bornemissza Tamás /Számítástechnika/
Dr. Pomázi Károly /Jogi ismeretek/
Dr. Szmicsek Sándor /Munkaminősítés és ösztönzés/
Rohonczi Sándor /Üzemszervezés/
Szentpéteri Ferenc /Üzemgazdaságtan/
Abai Sándor testnevelőtanár
Nyúlási Sándor testnevelőtanár
Szabóki Zoltán testnevelőtanár
- 83 - 82 -
MÉRÉSTECHNIKAI TANSZÉK
GÉPÉSZMÉRNÖKI KAR KIHELYEZETT OKTATÁSI EGYSÉGE
/KAZINCBARCIKA/
TanszékvezetS: Cservenka Miklós
főiskolai tanár
Oktatók:
Dékánhelyettes: Keresztes János egy. docens
Dékáni referens: Dr. Szakállas István főisk. docens
Dr. Dombi István főisk. docens
Dr. Czap László
főisk. tanársegéd
Meghívott előadók:
KÉMIAI TANSZÉK
Dr. Oláh Miklós
egyetemi docens
Fodor Pál /Elektrotechnika/
Tanszékvezető: Dr. "Szakállas István főisk. docens
IRÁNYÍTÁSTECHNIKAI TANSZÉK
Oktatók:
Dr. Horváth Ernő főisk. tanár, a kémia tud. kandidátusa /másodállású/
Bartha Árpád főisk. docens /másodállású/
Montovay Tibor főisk. tanársegéd
Meghívott előadók és gyakorlatvezetők:
Dr. Raisz Iván egy. docens /Ipari méréstechnika, Vegyipari rendszerek, Vegyipari
alapműveletek/
Bártfay Kornél Emil /Műanyagmegmunkáló gépek és szerszámok/
Dr. Marossy Kálmán /Múanyagfeldolgozás technológiája/
Somodi László /Műanyagmegmunkálő gépek és szerszámok/
Tanszékvezetó: Dr. Ajtonyi István főisk. docens
Oktató:
Dr. Szecső Gusztáv főisk. adjunktus
Iszlay Tibor főisk. tanár
Kané Amadou tudományos kutató, műsz. tudomány
kandidátus
NYELVI LABORATÓRIUM
VEGYIPARI GÉPÉSZETI TANSZÉK
Tanszékvezető: Keresztes János egy. docens
Mb. csoportvezető nyelvtanár: Zsirosné Dr. Jobbágy Mária
Nyelvtanár: Czakóné Bulla Magdolna
Pintér Kálmán főisk. tanár /másodállású/
Mihály György főisk. docens
Kövesi Gyula főisk. adjunktus
Zabari István főisk. adjunktus
Dr. Ávéd István főisk. adjunktus
Gonda Ferencné főisk. adjunktus
Kövesi Gyuláné főisk. adjunktus
Dr. Székely Ferenc főisk. adjunktus
Meghívott előadó:
Bárdos Dorkó Ágnes /Orosz nyelv/
- 85 -
- 84 -
AZ EGYETEM IGAZGATÁSI,
AZ EGYETEM KÖNYVTÁRAINAK VEZETŐI ÉS KUTATÓI
ÉS EGYÉB SZERVEINEK
Központi Könyvtár
GAZDASÁGI
VEZETŐI
(Miskolc)
Főigazgató: Dr. Zsidai József a nyelv- és irodalomtud.
Igazgatóhelyettes: Pallaghy
Andrásné
REKTORI HIVATAL
KOHÚ- ÉS FÉMIPARI FŐISKOLAI KAR
Hivatalvezető:
/Dunaújváros/
Dr. Boros Gábor /1987. december
Osztályvezető: Tóth Enikő
Főmunkatárs: Dercsényi
kandidátusa
31-ig/
Dr. Mang Béla főtitkár /1988. jan. 1-től/
Edit
Igazgatói
hivatalvezető:
, , t h , . ., „ . .
..
H,
Tóth László főisk. adjunktus
Gazdasági
NME Levéltára:
TUDOMÁNYOS ÉS NEMZETKÖZI OSZTÁLY
Osztályvezető:
Levéltárvezetö: Dr. Zsámboki
igazgató:
Szabó Dénes
Gazdasági
osztályvezető
László
Dr.Bárczy
Pál egy. docens
Melega
István
Főmunkatárs: Gavallér Pál
Munkatársak:Tar
Kollégiumi
Sándor /másodállású/
Molnár
Osztályvezető: Dr. Kundrák János egy. adjunktus
Dunaújváros:
TANULMÁNYI
Könyvtárvezető: Varga
Zsuzsanna
OSZTÁLY
Osztályvezető: Hornyák Mihály
Kazinczbarcika:
Könyvtárvezető: Sovárszki
GAZDASÁGI
IGAZGATÓSÁG
Gazdasági
főigazgató
Lajosné
Dr. Molnár Géza
Vezető
főmérnök:
Farkas István
EGYETEMI
SZÁMÍTÓKÖZPONT
Bér- és Munkaügyi Osztály
vezetője
Dr. Erősné Majoros Ilona
Igazgató: Dr. Ballá László
igazgató
SZEMÉLYZETI OSZTÁLY
Tok Miklós /másodállású/
Műszaki és gondnoki
Rutkai
Pénzügyi
osztályvezető
János
Osztályvezető:
V i z e m é Kozák Margit
Számviteli
osztályvezető:
Lénártné Dobrai
Biztonságtechnikai
Erzsébet
Osztály
Németh Alajos
Ellátási
Osztályvezető:
Szabó Dénes
BOLYAI
KOLLÉGIUM
Kollégiumvezető:
Dr. Nagy Béla egy. adjunktus
István
ELŐADOTT TANTÁRGYAK ÉS ELŐADOK
1987/88. tanév 1-2. félév
Heti óraszámok és beszámolás módja
/Rövidítések: a=alálrás, gy=gyakorlati Jegy, k=kollokvium, sz=szigorlat
h e t i óraszámok kötelező és fakultatív bontásban/
BÁNYAMÉRNŰKI KAR
Nappali tagozat
Elő­
adás
T a n t á r g y
Gyakor-
lat
Beszámolás
módja
Elő­
adás
T a n t á r g y
Gyakor­
lat
Beszámolás
módja
I. évfolyam
Bányászati 3zak,
Fluidumbányászati szak.
1. félév
2. félév
Műszaki földtudományi szak
III.
ELŐADOTT TANTÁRGYAK
1987/88.
Filozófia
Dr. Hársing László
Idegen nyelv
/angol nyelv/
Réti Almée
/francia nyelv/
Barna Géza
/német nyelv/
Kontor iBtván
/orosz nyelv/
Dr. Török Pálné
Honvédelmi ismeretek
Hacaek Antal
Matematika
Dr. Vincze Endre
Számi táatechnika
Dr. Kalovics Ferenc
Ábrázoló geometria
Dr. Drahos István
Kémia
Sipos László
Géptan
Dr. Péter József
Testnevelés
Dr. Madarász János
1
1
a
0
3
a,gy
0
1
a
4
5
a,gy,k
1
2
a,gy
1
3
a,gy,k
2
2
a,k
3
2
a,gy,k
0
2
a
Ábrázoló geometria
Dr. Drahos István
Filozófia
Kémia
Sipos László
Fizika
Dr. Abonyi Iván
Matematika
Dr. Vincze Endre
Számítástechnika
Dr. Kalovics Ferenc
Idegen nyelv /orosz nyelv/
Dr. Kundrák Jánosné
Magyar nyelv /külföldieknek/
Várnai Aladár
Testnevelés
Dr. Madarász János
Honvédelmi i3meretek
Macsek Antal
2
2
a,gy,k
1
2
1
2
a,k
a,k
3
2
a,gy,k
h
4
a,gy,k
1
2
a,gy
0
3
a,gy
0
3
a,gy
0
2
a
0
1
a
II. évfolyam
Bányászati szak
h. félév
3. félév
Matematika
Dr. Csernyák László
Idegen nyelv
/angol nyelv/
Réti Almée
/francia nyelv/
Barna Géza
/német nyelv/
Kontor István
/orosz nyelv/
Dr. Török Pálné
Műszaki mechanika
Pódör András
Fizika
Dr. Abonyi Iván
Filozófia
Dr. Hársing László
Geológia és kőzetfizika
Dr. Mátyás Ernő
Testnevelés
Eperjessy Gyula
Honvédelmi ismeretek
Vidó Endre
3/1/
h
a,sz
0
3
a,gy,k
2/1/
3
a,k
3/1/
2
a,k
1/1/
1
a
hhl
3
a,gy,k
0
2
a
0
1
a
x = a választott nyelvtől függően kollokvium vagy gyakorlati jegy.
Matematika
Dr. Csernyák László
Idegen nyelv
/angol nyelv/
Réti Almée
/francia nyelv/
Barna Géza
/német nyelv/
Kontor István
/orosz nyelv/
Dr. Kundrák Jánosné
/magyar nyelv/
Várnai Aladár
Műszaki mechanika
Dr. Pödör András
Fizika
Dr. Szótér László
Filozófia
Geológia és kózetfizika
Dr. Egerer Frigyes
Alkalmazott és fizikai kémia
Dr. Bedő Zsuzsa
Geodézia és bányaméréstan
Dr. Kolozsvári Gábor
Testnevelés
Eperjessy Gyula
Honvédelmi ismeretek
Vidó Endre
2
2
a,k
0
3
a,k
a,k
3
3
3
2/1/
a,k
1/1/
2
1
0
a,k
a,k
2
2/1/
a,k
2
2/2/
a,gy
0
2
a
0
1
a
T a n t á r g y
Elő­
adás
Gyakor­
lat
T a n t á r g y
Beszámolás
módja
Elő­
adás
Gyakor­
lat
Beszámolás
módja
Bányagépészeti és bányavillamossági szak
Matematika
Dr. Csernyák László
Idegen nyelv
/angol nyelv/
Réti Almée
/francia nyelv/
Barna Géza
/német nyelv/
Kontor István
/orosz nyelv/
Dr. Török Pálné
Műszaki mechanika
Vidó Endre
Fizika
Dr. Abonyi Iván
Filozófia
Dr. Hársing László
Géptan III.
Fancsali József
Gépgyárt ástechno1ógia
Varga János
Testnevelés
Eperjessy Gyula
Honvédelmi ismeretek
Vidó Endre
4
3/1/
3
0
4
a,sz
a,gy,k
a,k
3
3/1/
2
a,k
1/1/
1
a
0
2/1/
a,gy
1/1/
2
a.gy
0
2
a
0
1
x
a
x = a választott nyelvtől függően kollokvii
kvíum vagy gyakorlati jegy.
2
Matematika
Dr. Csernyák László
Idegen nyelv
/angol nyelv/
Réti Almée
/francia nyelv/
Barna Géza
/német nyelv/
Kontor István
/orosz nyelv/
Dr. Kundrák Jánosné
/magyar nyelv külföldieknek/
Várnai Aladár
Műszaki mechanika
Vidd Endre
Fizika
Dr. Szótér László
Filozófia
Anyagismeret és technológia
Dr. Romvári Pál
Géptan IV.
Dr. Scholtz Péter
Gépgyártástechnológia
Dr. Varga János
Testnevelés
Eperjessy Gyula
Honvédelmi ismeretek
Vidó Endre
2
0
2/1/
a,k
a,gy
3/1/
4
a
0
3
a,gy,k
>sz
2/1/
3
a,k
3/1/
2
a,k
1/1/
1
3
4
0
2
0
1
a,gy,k
x = a választott nyelvtől függően kollokvium vagy gyakorlati jegy.
Matematika
Dr. Csernyák László
Idegen nyelv
/angol nyelv/
Réti Almée
/francia nyelv/
Barna Géza
/német nyelv/
Kontor István
/orosz nyelv/
Dr. Kundrák Jánosné
/magyar nyelv külföldieknek/
Várnai Aladár
Műszaki mechanika
Dr. Lehoczky László
Fizika
Dr. Szótér László
Filozófia
Geodézia és bányászati geometria
Dr. Zergi István
Általános és szerkezeti földtan
Dr. Mátyás Ernő
Testnevelés
Eperjessy Gyula
Honvédelmi ismeretek
Vidó Endre
3/1/
a,sz
0
a,gy,k
2/1/
a,k
3/1/
a,k
Matematika
Dr. Csernyák László
Idegen nyelv
/angol nyelv/
Réti Almée
/francia nyelv/
Barna Géza
/német nyelv/
Kontor István
/orosz nyelv/
Dr. Kundrák Jánosné
/magyar nyelv külföldieknek/
Várnai Aladár
Műszaki mechanika
Visnyei Lászlóné
Beszámolás
módja
1/1/
1
a
3/1/
2
a,gy,k
1
1
a,k
0
2
a
0
1
a
Gyakorlat
T a n t á r g y
Fizika
Dr. Szótér László
Filozófia
Géptan
Dr. Nánási Tibor
Geodézia és bányászati geometria
Dr. Zergi István
Műszaki hőtan
Dr. Bobok Elemér
Testnevelés
Eperjessy Gyula
Honvédelmi ismeretek
Vidó Endre
Beszámolás
módja
3
2/1/
a,k
1/1/
2/1/
1
a,k
1/1/
a,sy,k
2
3
a,gy
1
1/1/
a,gy
0
2
a
0
1
a
2/1/
a,gy
III. évfolyam
Bányászati szak
3
3
a,sz
3
2/1/
a,k
1/1/
1
2
a,k
2
2
2/1/
2
1
0
2
0
1
a
2
2
0
2/1/
6. félév
5. félév
Idegen nyelv
/angol nyelv/
Réti Almée
/francia nyelv/
Barna Géza
/német nyelv/
Kontor István
/orosz nyelv/
Dr. Török Pálné
2
Fizika
Dr. Szótér László
Számítástechni ka
2/1/
Dr. Kálovics Ferenc
Tudományos szocializmus
1
Pogányné dr. Iványi Anna
Geodézia és bányaméréstan
3
Dr. Kolozsvári Gábor
Műszaki hőtan
2
Dr. Nánási Tibor
Elektrotechnika é3 bányavillamosságtan 3
Dr. Apor Péter
Ásványvagyonkutatás
2
Dr. Patvaros József
Testnevelés
0
Zékány Gyuláné
Honvédelmi ismeretek
0
Vidó Endre
a,gy,k
2
a,sz
2
a,gy
1
a
2/1/
a,gy,k
1
a,gy
2
a,k
2/1/
a,gy,k
1/1/
1/1/
a
a
x = a választott nyelvtől függően kollokvium vagy gyakorlati jegy.
3
3
3
2/1/
1/1/
2
1
2/1/
a,k
a,gy
a,gy,k
3/1/
3/1/
0
2
0
1
2
2
a,k
0
2/1/
a.gy
3
Idegen nyelv
/angol nyelv/
Réti Almée
/francia nyelv/
Barna Géza
/német nyelv/
Kontor István
/orosz nyelv/
Dr. Kundrák Jánosné
/magyar nyelv külföldieknek/
Várnai Aladár
Számítástechnika
Dr. Kálovics Ferenc
Tudományos szocializmus
Pogányné dr. IványJ. Anna
Geodézia és bányantéréstan
Dr. Kolozsvári Gábor
MOszaki hőtan
Dr. Nánási Tibor
Elektrotechnika és bányavilla­
mosságtan
Dr. Apor Péter
Bányagéptan
Dr. Debreczeni Elemér
Bányatervezés és építés
Dr. Zambó János
Testnevelés
Molnárné Kiskun Magdolna
Honvédelmi ismeretek
Vidó Endre
1
a,k
3
a,gy,k
1/1/
a,k
2
a,k
2
a.gy.k
2
a.ey.k
1/1/
a
1
a
Bányagépészeti és bányavillamossági szak
a,k
Kőolaj és földgázipari szak
Matematika
Dr. Csernyák László
Idegen nyelv
/angol nyelv/
Réti Almée
/francia nyelv/
Barna Géza
/német nyelv/
Kontor István
/orosz nyelv/
Dr. Török Pálné
Műszaki mechanika
Visnyei Lászlóné
Fizika
Dr. Abonyi Iván
Gyakor­
lat
x = a választott nyelvtől függően gyakorlati jegy vagy kollokvium.
Műszaki földtudományi szak
Matematika
Dr. Csernyák János
Idegen nyelv
/angol nyelv/
Réti Almée
/francia nyelv/
Barna Géza
/német nyelv/
Kontor István
/orosz nyelv/
Dr. Török Pálné
MOszaki mechanika
Dr. Lehoczky László
Fizika
Dr. Abonyi Iván
Filozófia
Dr. Hársing László
Ásvány- és kőzettan
Dr. Wallacher László
Testnevelés
Eperjessy Gyula
Honvédelmi ismeretek
Vidó Endre
Filozófia
Dr. Hársing László
Alkalmazott és fizikai kémia
Dr. Bereczki László
MOszaki hőtan
Dr. Bobok Elemér
Testnevelés
Eperjessy Gyula
Honvédelmi ismeretek
Vidó Endre
Elő­
adás
Idegen nyelv
/angol nyelv/
Réti Almée
/francia nyelv/
Barna Géza
/német nyelv/
Kontor István
/orosz nyelv/
Dr. Török Pálné
Fizika
Dr. Szótér László
Számítástechnika
Dr. Kálovics Ferenc
Tudományos szocializmus
Pogányné dr. Iványi Anna
Anyagismeret és technológia
Dr. Romvári Pál
Géptan V.
Dr. Péter József
Elektrotechnika
Dr. Nagy Jenő
MOszaki hőtan
Dr. Nánási Tibor
Testnevelés
Zékány Gyuláné
Honvédelmi ismeretek
Vidó Endre
a.gy.k
2
2
a,k
2/1/
2
a,gy
1
1
a
1/1/
2
a,k
2
4
2
0
0
2/1/
3
1
1/1/
1
a,gy,k
a,gy,k
a,gy
a
a
Idegen nyelv
/angol nyelv/
Réti Almée
/francia nyelv/
Barna Géza
/német nyelv/
Kontor István
/orosz nyelv/
Dr. Kundrák Jánosné
/magyar nyelv külföldieknek/
Várnai Aladár
Számítástechnika
Dr. Kálovics Ferenc
Tudományos szocializmus
Pogányné dr. Iványi Anna
Elektrotechnika
Dr. Nagy Jenő
Műszaki hőtan
Dr. Nánási Tibor
Fémszerkezetek
Dr. Farkas József
Geológia
Dr. Bán Miklós
Bányavillamosságtan
Dr. Mádai Ferenc
Testnevelés
Molnárné Kiskun Magdolna
Honvédelmi ismeretek
Vidó Endre
2
2/1/
a.gy
1/1/
1
a,k
3/1/
2
a,gy,k
2
1/1/
a,k
2
2
a,gy,k
2
0
a,k
4/1/
3
a.gy.k
0
1/1/
a
0
1
a
T a n t á r g y
Elő­
adás
Gyakor­
lat
Beszámolás
módja
Gyakor­
lat
Beszámolás
módja
Alkalmazott és fizikai kémia
Történeti földtan
Hajdúné Dr. Molnár Katalin
Kőzetfizika
Dr. Egerer Frigyes
Testnevelés
Zékány Gyuláné
Honvédelmi ismeretek
Vidó Endre
a,gy,k
2
a,sz
2/1/
a,gy
2
2
0
3
a,k
a,gy
2/1/
1
a,k
0
1/1/
1
0
a
a
x = a választott nyelvtől függően kollokvium vagy gyakorlati jegy.
Idegen nyelv
/angol nyelv/
Réti Almée
/francia nyelv/
Barna Géza
/német nyelv/
Kontor István
/orosz nyelv/
Dr. Kundrák Jánosné
/magyar nyelv külföldieknek/
Várnai Aladár
Számítástechnika
Dr. Kálovics Ferenc
Tudományos szocializmus
Pogányné dr. Iványi Anna
Általános és szerkezeti földtan
Fuchs Péter
Történeti földtan
Hajdúné dr. Molnár Katalin
Elektrotechnika
Dr. Hegedűs János
Mélyfúrás
Dr. Szepesi József
Teleptan /geokémia/
Dr. Mátyás Ernő
Testnevelés
2/1/
1/1/
0
3
a,gy,k
2
a,sz
2/1/
a,gy
a,k
0
2
2
2
a,k
a,gy
2/1/
1
a,k
2
2
a.gy.k
0
0
1/1/
1
a
a
x = a választott nyelvtől függően kollokvium vagy gyakorlati jegy.
MGszaki földtudományi szak, geofizikai ágazat
Idegen nyelv
/angol nyelv/
Réti Almée
\ /francia nyelv/
Bárha Géza
/német nyelv/
Kontor István
/orosz nyelv/
Dr. Török Pálné
3
a,gy,k
Idegen nyelv
/angol nyelv/
Réti Almée
/francia nyelv/
Barna Géza
/német nyelv/
Kontor István
/orosz nyelv/
Dr. Kundrák Jánosné
/magyar nyelv külföldieknek/
Várnai Aladár
0
2/1/
1/1/
1
a f gy
a,k
3/1/
a,gy
2/1/
a,gy,k
3
a,k
2/1/
a,k
3
a.k
0
0
2
2
a,sz
2/1/
2
a,gy
1
1
a
2
3/1/
2
2
0
1/1/
2/1/
2/1/
0
0
a,k
a,k
2
2
x = a választott nyelvtől függően gyakorlati jegy vagy kollokvium.
Molnárné Kiskun Magdolna
Honvédelmi ismeretek
Vidó Endre
Idegen nyelv
/angol nyelv/
Réti Almée
/francia nyelv/
Barna Géza
/német nyelv/
Kontor István
/orosz nyelv/
Dr. Kundrák Jánosné
/magyar nyelv külföldieknek/
Várnai Aladár
Számítástechnika
Dr. Kálovics Ferenc
Tudományos szocializmus
Pogányné dr. Iványi Anna
Általános és szerkezeti földtan
Fuchs Péter
Áramlástan és hidrogeológia
Dr. Juhász József
Történeti földtan
Hajdúné Dr. Molnár Katalin
Elektrotechnika
Dr. Hegedűs János
Mélyfúrás
Dr. Szepesi József
Testnevelés
Molnárné Kiskun Magdolna
Honvédelmi ismeretek
Vidó Endre
Teleptan /geokémia/
/fakultatív/
Dr. Mátyás Ernő
Beszámolás
módja
a,k
Műszaki földtudományi szak, hidrogeológiai és mérnökgeológiai ágazat
Idegen nyelv
/angol nyelv/
Réti Almée
/francia nyelv/
Barna Géza
/német nyelv/
Kontor István
/orosz nyelv/
Dr. Török Pálné
Fizika
Dr. Szótér László
Számítástechnika
Dr. Kálovics Ferenc
Tudományos szocializmus
Pogányné dr. Iványi Anna
Általános és szerkezeti földtan
Fuchs Péter
Alkalmazott és fizikai kémia
Történeti földtan
Hajdúné dr. Molnár Katalin
Kőzetfizika
Dr. Egerer Frigyes
Áramlástan és hidrogeológia
Dr. Juhász József
Testnevelés
Zékány Gyuláné
Honvédelmi ismeretek
Vidó Endre
Gyakor­
lat
a,gy
a,gy
a,k
2/1/
Elő­
adás
Fizika
Dr. Szótér László
Számítástechnika
Dr. Kálovics Ferenc
Tudományos szocializmus
Pogányné Dr. Iványi Anna
Általános és szerkezeti földtan
Fuchs Péter
Alkalmazott és f i z i k a i kémia
Történeti földtan
Hajdúné Dr. Molnár Katalin
Kőzetfizika
Dr. Egerer Frigyes
Geofizikai adatfeldolgozás
Hursán László
Testnevelés
Zékány Gyuláné
Honvédelmi ismeretek
Vidó Endre
MGszaki földtudományi szak, bányászati geológiai ágazat
Idegen nyelv
/angol nyelv/
Réti Almée
/francia nyelv/
Barna Géza
/német nyelv/
Kontor István
/orosz nyelv/
Dr. Török Pálné
Fizika
Dr. Szótér László
Számítástechnika
Dr. Kálovics Ferenc
Tudományos szocializmus
Pogányné Dr. Iványi Anna
Általános és szerkezeti földtan
Fuchs Péter
T a n t á r g y
1
2
1
1
a,k
a,gy
a,k
a,gy,k
a
a
T a n t á r g y
Előadás
Gyakorlat
2
2/1/
a,gy
1/1/
1
a,k
3
1
a,k
2/1/
2
a,k
3
2
a,k
3/1/
3
a,gy,k
0
2
a,gy
0
1/1/
a
2
0
a
0
1
a
2/1/
2
a,gy
1/1/
1
a,k
4
2
a,gy,k
2
1
a,k
2/1/
2
a,gy,k
3
3
a.gy.k
0
1/1/
tízámítástechnika
Dr. Kálovics Ferenc
Tudományos szocializmus
Pogányné dr. Iványi Anna
Történeti földtan
Hajdúné dr. Molnár Katalin
Elektrotechnika
Dr. Jermendy Zoltán
Mélyfúrás
Dr. Szepesi József
Geofizika
Dr. Steiner Ferenc
Geofizikai adatfeldolgozás
Hursán László
Testnevelés
Molnárné Kiskun Magdolna
Teleptan /geokémia/
Dr. Mátyás Ernő
Honvédelmi ismeretek
Vidó Endre
Beszámolás
módja
Kőolaj- és földgázipari szak, ola.jbányászati ágazat
Idegen nyelv
/angol nyelv/
Réti Almée
/franica nyelv/
Barna Géza
/német nyelv/
Kontor István
/orosz nyelv/
Dr. Török Pálné
Fizika
Dr. Szótér László
Számítástechnika
Dr. Kálovics Ferenc
Tudományos szocializmus
Pogányné dr. Iványi Anna
Géptan
Dr. Nánási Tibor
Geológia /kőolajföldtan/
Dr. Somfai Attila
Áramlástan
Dr. Bobok Elemér
Elektrotechnika
Dr. Tóth Ferenc
Testnevelés
Zékány Gyuláné
Honvédelmi ismeretek
Vidó Endre
a.gy.k
2
2
a,sz
2/1/
2
a,gy
1
1
a
3
1
a,gy,k
2
1
a,k
3
2
a,gy,k
3
2
a,gy,k
1/1/
Idegen nyelv
/angol nyelv/
Réti Almée
/francia nyelv/
Barna Géza
/német nyelv/
Kontor István
/orosz nyelv/
Dr. Kundrák Jánosné
/magyar nyelv külföldieknek/
Várnai Aladár
Számítástechnika
Dr. Kálovics Ferenc
Tudományos szocializmus
Pogányné dr. Iványi Anna
Géptan
Dr. Debreczeni Elemér
Áramlástan
Dr. Tóth János
Elektrotechnika
Dr. Tóth Ferenc
Automatika
Dr. Oláh Miklós
Testnevelés
Molnárné Kiskun Magdolna
Honvédelmi ismeretek
Vidó Endre
0
x =* a választott nyelvtől függően kollokvium vagy gyakorlati jegy.
Kőolaj és földgázipari szak,gázipari ágazat
Idegen nyelv
/angol nyelv/
Réti Almée
/franica nyelv/
Barna Géza
/német nyelv/
Kontor István
/orosz nyelv/
Dr. Török Pálné
Fizika
Dr. Szótér László
Számítástechnika
Dr. Kálovics Ferenc
Tudományos szocializmus
Pogányné dr. Iványi Anna
Géptan
Dr. Nánási Tibor
Geológia /kőolajföldtan/
Dr. Somfal Attila
Áramlástan
Dr. Bobok Elemér
Elektrotechnika
Dr. Tóth Ferenc
Testnevelés
Zékány Gyuláné
Honvédelmi ismeretek
0
3
a,gy,k
2
2
a,sz
2/1/
2
a.gy
1
1
a
3
1
a.gy.k
2
1
a,k
3
2
a,gy,k
3
2
a,gy,k
0
1/1/
a
0
1
a
VidÓ Endre
x = a választott nyelvtől függően kollokvium vagy gyakorlati jegy.
Idegen nyelv
/angol nyelv/
Réti Almée
/francia nyelv/
Barna Géza
/német nyelv/
Kontor István
/orosz nyelv/
Dr. Kundrák Jánosné
/magyar nyelv külföldieknek/
Várnai Aladár
Számítástechnika
Dr. Kálovics Ferenc
Tudományos szocializmus
Pogányné Dr. Iványi Anna
Géptan
Dr. Debreczeni Elemér
Áramlástan
Dr. Bobok Elemér
Elektrotechnika
Dr. Tóth Ferenc
Automatika
Dr. Oláh Miklós
Rezervoármechanika
Dr. Mating Béla
Testnevelés
Molnárné Kiskun Magdolna
Honvédelmi ismeretek
Vidó Endre
A 6. félév után minden szakon 4
gyakorlat.
2
2/1/
a,gy
1/1/
1
a,k
4
2
a,gy,k
2
0
a.k
2/1/
2
a,gy,k
3
3
a,gy,k
2
0
a,k
0
1/1/
0
1
hét alapozó szaktárgyi
, ,
T a n t á r g y
El«5—
Gyakor-
gáéa
lafc
Beszámolás
^ . ^
T = . , + ,S,.,,,,
T a n t á r g y
Elü
""'
adag
Gyakorlat
Beszámolás
^ Ja
IV. évfolyam
Bányászati szak, mélybányászati szakirány
7. félév
Idegen nyelv
/angol nyelv/
Réti Almée
/francia nyelv/
Barna Géza
/német nyelv/
Kontor István
/orosz nyelv/
Dr. Török Pálné
Magyarország története
Dr. Vida József
Szociológia
Dr. Lehoczky Alfréd
Geodézia és bányaméréstan
Dr. Kolozsvári Gábor
Elektrotechnika és bányavillamosságtan
Dr. Stefán Pál
Áramlástan
Dr. Tarján Iván
Ipargazdaságtan
Dr. Kiss Imre
Bányagéptan
Sümegi István
Bányatervezés és építés
Dr. Zambó János
Testnevelés
Vucskó Sándor
0
1
1
2/1/
a,gy,k
2
a,k
2
2
2/1/
3
0
Idegen nyelv
/angol nyelv/
Réti Almée
/francia nyelv/
Barna Géza
/német nyelv/
Kontor István
/orosz nyelv/
Dr. Kundrák Jánosné
/magyar nyelv külföldieknek/
Várnai Aladár
Kőzetmechanika, kőzetmozgás
Dr. Somosvári Zsolt
Szervezéstan
;
Dr. Szálai László
Bányagéptan
;
Dr. Tarján Iván
Ásványelőkészítéstan
Dr. Csóké Barnabás
Bányaszellőztetés, élet- és
környezetvédelem
Dr. Buócz Zoltán
Bányászati termelési módszerek
Dr. Zambó János
Testnevelés
(
Vucskó Sándor
2
a.gy.k
0
a,k
2
a,k
2
a,gy,k
3
a,gy,k
2/1/
a,gy,k
1/1/
Bányászati szak, ásványelőkészítési szakirány
Idegen nyelv
/angol nyelv/
Réti Almée
/francia nyelv/
Barna Géza
/német nyelv/
Kontor István
/orosz nyelv/
Dr. Török Pálné
Magyarország története
Dr. Vida József
Saociolőgia
Dr. Lehoczky Alfréd
Geodézia és bányaméréstan
2/1/
Dr. Kolozsvári Gábor
Elektrotechnika és bányavillamosságtan
Dr. Stefán Pál
Áramlástan
Dr. Tarján Iván
Ipargazdaságtan
Dr. Kiss Imre
Bányagéptan
Sümegi István
Bányatervezés és építés
Dr. Zambó János
Dúsítás
Dr. Tarján Iván
Testnevelés
Vucakó Sándor
a,k
a,k
a,gy,k
a,gy,k
a,k
Idegen nyelv
0
/angol nyelv/
Réti Almée
/francia nyelv/
Barna Géza
/német nyelv/
Kontor István
/orosz nyelv/
Dr. Kundrák Jánosné
/magyar nyelv külföldieknek/
Várnai Aladár
Kőzetmechanika
3
Dr. Somosvári Zsolt
Szervezéstan
2
Dr. Szálai László
Bányagéptan
2
Dr. Tarján Iván
Bányászati termelési módszerek 3
Dr. Zambó János
Aprítás és osztályozás
3
Dr. Pethő Szilveszter
Dúsítás
3
Dr. Tompos Endre
Környezetvédelmi eljárások
2
Dr. C3Őke Barnabás
Testnevelés
0
Vucskó Sándor
m
Bányagépészeti és bányavlllamossáe;! szak
Idegen nyelv
/angol nyelv/
Réti Almée
/francia nyelv/
Barna Géza
/német nyelv/
Kontor István
/orosz nyelv/
Dr. Török Pálné
Magyarország története
Dr. Vida József
Szociológia
Dr. Lehoczky Alfréd
Idegen nyelv
0
/angol nyelv/
Réti Almée
/francia nyelv/
Barna Géza
/német nyelv/
Kontor István
/orosz nyelv/
Dr. Kundrák Jánosné
/magyar nyelv külföldleknek/
Várnai Aladár
Szervezéstan
2
Dr. Szálai László
3
1/1/
a.gy.k
0
a,k
2
a,k
2/1/
a,gy,k
2
a,gy
2
a,gy,k
1/1/
a.gy.k
1/1/
E1Őadás
T a n t á r g y
Ipargazdaságtan
Dr. Kiss Imre
Bányavillamosságtan
Jámbor Imre
Bányászati szállítógépek
Dr. VŐneky György
Bányászati áramlástani és hőtechnikai berendezések
Dr. Tarján Iván
Kőzetmechanika és biztosító szerkezetek mechanikája
Dr. Bohus Géza
Testnevelés
Vucskó Sándor
Géptan VI.
Dr. Apró Ferenc
Gyakor­
lat
Beszámolás
módja
2
1
a,gy
3/1/
2
a,k
3/1/
2
a.gy.k
?
2
2
a,k
2
a,gy,k
0
1/1/
a
2
1
a,gy
„,
, ,
T a n t á r g y
Bányavillamosságtan
Jámbor Imre
Bányászati áramlástani és
hőtechnikai berendezések
Dr. Tarján Iván
Bányaművé1éstan
Dr. Bohus Géza
Bányászati termelőgépek
Sümegi István
Bányagazdaságtan
Dr. Korompai Péter
Testnevelés
Vucskó Sándor
Bányászati szállítógépek
Dr. Vőneky György
Elő­
adás
Gyakor­
2
2
2/1/
2
3/1/
1
a,k
3
2
a,k
3
0
a,k
0
1/1/
1
V1/
lat
Beszámolás
módja
Műszaki földtudományi szak, bányászati geológiai ágazat
Idegen nyelv
/angol nyelv/
Réti Almée
/francia nyelv/
Barna Géza
/német nyelv/
Kontor István
/orosz nyelv/
Dr. Török Pálné
Magyarország története
Dr. Vida József
Szociológia
Dr. Lehoczky Alfréd
Történeti földtan
Dr. Hámor Géza
Áramlástan és hidrogeológia
Dr. Juhász József
Ipargazdaságtan
Dr. Kiss Imre
Teleptan /geokémia/
Dr. Mátyás Ernő
Geomechanika
Dr. Somosvári Zsolt.'
Geofizika
Dr. Takács Ernő
Testnevelés
Vucskó Sándor
1
1
a,k
1
1
a,k
2
2
a,k
2
2
a.gy.k
2
1
a,gy
2/1/
2
a,gy,k
2/1/
2
a,k
2/1/
3/1/
a,ey,k
0
1/1/
a
Idegen nyelv
/angol nyelv/
Réti Almée
/francia nyelv/
Barna Géza
/német nyelv/
Kontor István
/orosz nyelv/
Dr. Kundnak Jánosné
/magyar nyelv külföldieknek/
Várnai Aladár
2
Bányászati ismeretek
Dr. Bohus Géza
Szervezéstan
2
Dr. Szálai László
Teleptan /geokémia/
3
Dr. Somfai Attila
Geomechanika
2/1/
Dr. Somosvári Zsolt
Geofizika
2/1/
Dr, Csókás János
Magyarország földtana
2
Dr. Némedi Varga Zoltán
Bányaföldtan
Dr. Némedi Varga Zoltán
Számítógépes adatfeldolgozás
Fuchs Péter
Testnevelés
Vucskó Sándor
Agrogeológia /fakultatív/
Dr. Zentai Tibor
0
a,k
0
a,k
2
a,gy,k
0
a,k
3
a,gy,k
2
a,k
0
a,gy
4
a,gy
1/1/
0
Műszaki földtudományi szak, hidrogeológiai-mérnökgeológiai ágazat
Idegen nyelv
/angol nyelv/
Réti Almée
/francia nyelv/
Barna Géza
/német nyelv/
Kontor István
/orosz nyelv/
Dr. Török Pálné
Magyarország története
Dr. Vida József
Szociológia
Dr. Lehoczky Alfréd
Áramlástan és hidrogeológia
Dr. Juhász József
Történeti földtan
Dr. Hámor Géza
Ipargazdaságtan
Dr. Kiss Imre
Teleptan
Dr. Mátyás Ernő
Geomechanika
Dr. Somosvári Zsolt
0
3
a,gy
1
1
a,k
1
1
a,k
2
2
a,gy,k
2
0
a,gy,k
2
1
a
,gy
3
0
a,k
2/1/
1
a,gy
Idegen nyelv
/angol nyelv/
Réti Almée
/francia nyelv/
Barna Géza
/német nyelv/
Kontor István
/orosz nyelv/
Dr. Kundrák Jánosné
/magyar nyelv külföldieknek/
Várnai Aladár
Bányászati ismeretek
2
Dr. Bohus Géza
Szervezéstan
2
Dr. Szálai László
Teleptan
3
Dr. Somfai Attila
2/1/
Geomechanika
Dr. Somosvári Zsolt
2/1/
Geofizika
Dr. Csókás János
Vízbányászat, vízvédelem
2
Dr. Kassai Ferenc
a,k
0
a,k
0
a,k
2
a,gy,k
3
a,gy,k
3
a,gy,k
2
a.eyik
95
Elő­
adás
Geofizika
Dr. Takács Ernő
Vízbányászat-vízvédelem
Dr. Kassai Ferenc
Testnevelés
Vucskó Sándor
Kőolajföldtan /fakultatív/
Dr. Somfai Attila
Gyakorlat
2/1/
3/1/
2
0/1/
0
1/1/
2
1
Beszámolás
módja
t,ey,k
Előadás
Gyakorlat
2/1/
1/1/
ü
1/1/
a
2
0
a,k
Vízkutatás-vízgazdálkodás
Dr. Juhász József
Testnevelés
Vucskó Sándor
Agrogeológia / f a k u l t a t í v /
Dr. Zentai Tibor
Beszámolás
módja
a,k
a,k
a,k
2
0
3
2
2
1
4
3
3
0
0
1/
2
1
Idegen nyelv
i
/angol nyelv/
Réti Almée
/francia nyelv/
Barna Géza
/német nyelv/
Kontor István
/orosz nyelv/
Dr, Kundrák Jánosné
/magyar nyelv külföldieknek/
Várnai Aladár
Bányászati ismeretek
i
Dr. Bohus Géza
Szervozéstan
;
Dr. Szálai László
Geofizika
;
Dr. Ádám Oszkár
Teleptan
;
Dr. Somfai Attila
Műszaki hőtan
'
Dr. Juhász József
Geofizikai adatfeldolgozás
'.
Dr. Takác3 E m i
Geofizikai praktikum
(
Dr. Ferenczy László
Testnevelés
C
Vucskó Sándor
Agrogeológia /fakultatív/
£
Dr. Zentai Tibor
0
a,k
0
a,lt
2
a,gy,k
2
a,gy,k
0
a,k
2
a.^O'.k
6
a,gy
1/1/
a
0
a
a,gy
a.gy
a,k
a,k
a,gy
4
2
a,gy,K
4/1/
2/1/
a.k
5
2
0
1/1/
Matematika
Dr. DorrTiány Mihály
Idegen nyelv
Aingol nyelv/
Réti Almée
/francia nyelv/
Barna Géza
/német nyelv/
Kontor István
/orosz nvelv/
Dr. Kundrák Jánosné
/magvar nyelv külföldieknek/
Várnai Aladár
Szervezéstan
Dr. Szálai László
Mélyfúrás
Dr. Szepesi József
Rezervoármechanika
Dr. Tóth J;'inos
Kőolaj és földgáz termelése és
kezelése
Dr. Szilas A. Pál
Geofizika
Dr. Csókás János
Testnevelés
Vucu.kó Sándor
0
0
2
3
Matematika
Dr. Dormány Mihály
Idegen nyelv
/angol nyelv/
Réti almée
/francia nyelv/
Barna Géza
/német nyelv/
Kontor István
/orosz nyelv/
Dr. Török Pálné
Magyarország története
Dr. Vida József
Szociológia
Dr. Lehoczky Alfréd
Ipargazdaságtan
Dr. Kiss Imre
Rezervoármechanika
Dr. Tóth János
Mélyfiirás
Dr. Cseley Alpár
Kőolaj és földgáz termelése és
kezelése
Dr. Szilas A. Pál
Energiagazdálkodás
Dr. Tihanyi László
Testnevelés
Vucskó Sándor
Gyakor­
lat
Beszámolás
módja
T a n t á r g y
^
Gyakor­
lat
Beszámolás
módja
a,gy
a,k
0
2
a,gy
0
3
a,gy
a,k
1
1
1
1
a,k
2
1
a,gy
2
2
a,gy
3
0
a,k
5
2/1/
a,gy,k
3
2
a,k
0
1/1/
a
Matematika
0
2
a,gy
Dr. Dormány Mihály
a,k
Idegen nyelv
0
3
/angol nyelv/
Réti Almée
/francia nyelv/
Barna Géza
/német nyelv/
Kontor István
/orosz nyelv/
Dr. Kundrák Jánosné
/magyar nyelv külföldieknek/
Várnai Aladár
0
a,k
Szervezéstan
2
Dr. Szálai László
Kőolaj és földgáz termelése és
kezelése
5
2/1/
a,gy,k
Dr. Szilas A. Pál
Tüzeléstan
4
3
a,gy,k
Dr. Szűcs István
2
a,k
Csótáwezetékek
2/1 /
Dr. Tihanyi László
1
a
Testnevelés
0
Vucskó Sándor
Gázellátó rendszerek
3
a,gy,k
3
Dr. Csete Jenő
A 8. félév után minden szakon 4 hét s saktárgyi gyakorlat.
V. évfolyam
9. félév
Kőolaj- ós földgázipari ssak, olatjbányászati ágazat
Matematika
Dr. Dormány Mihály
Idegen nyelv
/angol nyelv/
Réti Almée
/francia nyelv/
Barna Géza
/német nyelv/
Kontor István
/orosz nyelv/
Dr. Török Pálné
Magyarország története
Dr. Vida József
Szociológia
Dr. Lehoczky Alfréd
Ipargazdaságtan
Dr. Kiss Imre
Mélyfúrás
Dr. Szepesi József
flezervoármechanika
Dr. Mating Béla
Kőolaj és földgáz termelése
kezelése
Dr. Szilas A. Pál
Testnevelés
Vucskó Sándor
E1Sadás
Kőolaj- és földgázipari szak, gázipari ágazat
Műszaki földtudományi 3zak, geofizikai ágazat
Idegen nyelv
/angol nyelv/
Réti Almée
/francia nyelv/
Barna Géza
/német nyelv/
Kontor István
/orosz nyelv/
Dr. Török Pálné
Fizika
Dr. Dobróka Mihály
Magyarország története
Dr. Vida József
Szociológia
Dr. Lehoczky Alfréd
Történeti földtan
Dr. Hámor Géza
Elektrotechnika
Dr. Jermendy Zoltán
Ipargazdaságtan
Dr. Kiss Imre
Geofizika
Dr. Takács Ernő
Teleptan
Dr. Mátyás Ernő
Testnevelés
Vucskó Sándor
Kőolajföldtan /fakultatív/
Dr. Somfai Attila
T a n t á r g y
Kőzetmechanika, kőzetmozgas
Dr. Somosvári Zsolt
Ásványelőkészitéstan
Dr. Tompos Endre
Bányaazellőztetés, élet- és környe­
zetvédelem
Dr. Patvaros József
Bányászati termelési módszerek
Dr. Kovács Ferenc
Jövesztés- és robbantástechnika
Dr. Földesi János
Bányászati automatika
Morvái Tibor
Munkásvédelmi ismeretek
Dr. Szentpéteri Ernő
Bányászati szak, mélybányászati szakirány
3
a,gy,k
2
a,gy,k
1
a,gy
2
a,gy,k
2
a,gy,k
2
a,k
1/1/
a
10. félév
Speciális ideológiai kollégium
1
1
a,gy
Bányagazdaságtan és alkalmazott
kibernetika
6
3
a.gy A
Dr. Patvaros József
Geofizika
3
2
a,k
Dr. Takács Ernő
Diplomaterv konzultáció
0
4
Dr. Kovács Ferenc
Bányajog
1
0
a
Dr. Szentpéteri Ernő
Államvizsga tantárgyak: 1. Bányamflveléstan
2. Bányagéptan
3. Ásványelőkészítéstan vagy
Bányaméréstan
Bányagépészeti és bányavillamossági szak
2
0
a,k
h
2
a,k
4/1/
2/1/
a.fey.k
5
2/1/
a.gy.k
3
2
a.gyk
0
1/1/
a
Automatika
Dr. Banhidi László
Bányavillamosságtan
Dr. Stefán Pál
Bányászati áramlástani és hőtechnikai
berendezések
Dr. Debreczeni Elemér
Hidraulikus energiaátvitel
Dr. Debreczeni Elemér
Ásványelőkészítő gépek
Dr. Schultz György
Munkásvédelmi ismeretek
Dr. Szentpéteri Ernő
Bányászati termelőgépek
Hársy István
3/1/
a,gy,k
2
a,k
3/1/
a,gy,k
2
a,k
2
a,gy
1/1/
a
2
a,gyík
Speciális ideológiai kollégium 1
Automatika
2
Morvái Tibor
Energiagazdálkodás
2
Dr. Nánási Tibor
Bányagépészeti mérések
1
Dr. Keresztúri Ferenc
Ásványelőkészítő gépek
2
Dr. Schultz György
Diplomaterv konzultáció
0
Bányajog
1
Dr. Szentpéteri Ernő
Bányavlllamosságtan
0
2
Dr. Stefán Pál
Államvizsga tantárgyak: 1. Bányagéptan
?.. Bányaművel éstan
3. Bányavillamosságtan
a,gy
a,k
a.gy
a,k
97
T a n t á r g y
Gyakor­
Elő­
adás
lat
Beszámolás
módja
*•»**'«*
S£ 8
fakor-
lat
Beszámolás
módja
MQszaki földtudományi szak, bányászati geológiai ágazat
Bányászati ismeretek
Dr. Takács Gábor
Teleptan
Dr. Zelenka Tibor
Geofizika
Dr. Gyulai Ákos
Bányaföldtan
Dr. Némedi Varga Zoltán
Kőolajföldtan
Dr. Somfal Attila
Nyersanyagkutatás
Dr. Juhász András
Vízvédelem
Jeneyné dr. Jambrik Rozália
Munkásvédelmi ismeretek
Dr. Szentpéteri Ernő
Alapozások /fakultatív/
Dr.Szabó Imre
Lemeztektonika /fakultatív/
Dr. Némedi Varga Zoltán
2
0
a,k
2
2
a,gy,k
2
2
a,gy,k
2/1/
2/1/
a.gy.k
a,k
2
4
3
a.gy.k
3
2
a,k
0
1/1/
a
3
2
a,k
2
0
a
Speciális ideológiai kollégium
1
Bányaföldtan
4
Dr. Némedi Varga Zoltán
Ásványvagyon gazdálkodás
2
Dr. Tóth József
Ásványelőkészítés
2
Dr. Tompo3 Endre
Diplomaterv konzultáció
0
Környezetföldtan /fakultatív/
2
Dr. Lenárt László
Bányajog
1
Dr. Szentpéteri Ernő
Államvizsga tantárgyak: 1. Teleptan
2. Geofizika
3. Bányaföldtan
1
6
a.gy
a,gy,k
2
a,k
0
a
4
_
0
a,k
0
a
2
4
4
3
0
3
4
3
a,k
a.gy.k
a,gy,k
a,gy,k
3
2
a,k
0
1/1/
a
3
2
a,k
2
0
a
Alkalmazott szénhidrogén kémia
Dr. Lakatos István
Üzemgazdaságtan
Dr. Szálai László
Munkásvédelmi ismeretek
Dr. Navratil László
Elő­
adás
Gyakor­
lat
módja
2
0
a,k
2
1
a,k
0
1/1/
a,gy
2
2
a,gy
2
0
a,k
3
2
a,gy,k
2
2
a,gy,k
2
2
a,gy,k
4
0/1/
a,gy,k
0
1/1/
a
2
0
a
Speciális ideológiai kollégium 1
1
a.gy
Műszaki földtan
4
a.gy.k
4
Dr. Juhász József
Diplomaterv konzultáció
0
4
Bányajog
1
0
a
Dr. Szentpéteri Ernfl
Környezetföldtan /fakultatív/
2
0
a,k
Dr. Lénárt László
Választható kötelezően:
Hidrológia
4
a,gy,k
3
Almássy Endre
vagy
Mérnöki építéstan
4
a.gy.k
3
Dr. Rózsa László
Államvizsga tantárgyak: 1. Vízkutatás-v ízgazdálkodás
2. Geomechanika-Műszaki földtan
3. Vízbányászat -vízvéde! em
_
Gyakorlat
Beszámolás
módja
I I . Csőhegesztés
2
1
Dr. Béres Lajos
Diplomaterv konzultáció
0
4
Bányajog
1
0
Dr. Szentpéteri Ernő
Államvizsga tantárgyak: 1. Mélyfúrás
2. Rezervoármechanika
a,gy
a
3
2
a,k
3
3
a,k
3
2
a,gy,k
2/1/
2
a,gy,k
3
0
a
2
1
a,k
0
1/1/
a,gy
Speciális ideológiai kollégium
Számítástechnika
Dr. Tihanyi László
Gázellátó rendszerek
Dr. Csete Jenő
Energiagazdálkodás
Dr. Bobok Elemér
Környezetvédelem
Dr. Takács János
Bányajog
Dr. Szentpéteri Ernő
1
2
1
0
a,gy
a,k
2
0/1/
a,k
2
0
a,k
2
0
a,k
1
0
a
Fakultatív tárgy:
I. Csőhegesztés
2
Dr. Béres Lajos
II.Szénhidrogének a világgazda­
ságban
2
Dr. Mating Béla
Diplomaterv konzultáció
0
Államvizsga tantárgyak: 1 Kőolaj és földgáz termelése és
kezelése
2. Gázellátó rendszerek
3. Tüzeléstan
1
Speciális ideológiai kollégium 1
Geofizikai adatfeldolgozás
3
5
Dr. Zilahi Sebes László
Magyarország geofizikája
3
2
Rumpler János
Geofizikai kutatások gazdaságtana 2
1
Molnár Károly
Diplomaterv konzultáció
0
4
Bányajog
1
0
Dr. Szentpéteri Ernő
Környezetföldtan /fakultatív/
2
0
Dr. Lénárt László
Államvizsga tantárgyak: 1. Teleptan
2. Geofizika
3. Geofizikai értelmezés
a.gy
a,gy,k
A 10. félévben minden szakon 2 hét zárÓgyakorlat.
a,k
a,k
-
a
a,k
Levelező tagozat
V. évfolyam
0
2
a,gy
2/1/
2
a,gy
2
3
a,gy
3
2
3
2
0
2
a,k
Számítástechnika
Dr. Tihanyi László
Speciális ideológiai kollégium
Mélyfúrás
Dr. Cseley Alpár
Rezervoármechanika
Dr. Tóth János
Környezetvédelem
Dr. Takács János
2
0
a,k
1
2
1
1
a,gy
2
2
1
0
a,k
a,k
a,k
a,k
a.gyk
Bányászati szak
o félév
Kőolaj - és földgázipari szak. olajbányászati ágazat
Matematika
Dr. Dormány Mihály
Mélyfúrás
Federer Imre
Rezervoármechanika
Dr. Pápay József
Kőolaj és földgáz termelése és
kezelése
Tóth András
Geotermikus energiatermelés
Dr. Bobok Elemér
Csőtáwezetékek
Dr. Navratil László
Előadás
Kőolaj- és földgázipari szak, gázipari ágazat
Matematika
Dr. Dormány Mihály
Kőolaj és földgáz termelése és
kezelése
Tóth András
Gázellátó rendszerek
Dr. Csete Jenő
Tüzeléstan
Dr. Szűcs István
Csőtáwezetékek
Dr. Tihanyi László
Energiagazdálkodás
Dr. Csete Jenő
Üzemgazdaságtan
Dr. Szálai László
Munkásvédelmi ismeretek
Dr. Navratil László
Műszaki földtudományi szak , geofizikai ágazat
Áramlástan és hidrogeológia
Dr. Juhász József
Bányászati ismeretek
Dr. Takács Gábor
Geofizika
Dr. Csókás János
Geofizikai praktikum
Dr. Perenczy László
A Föld fizikája
Dr. Steiner Ferenc
Geofizikai értelmezés
Dr. Ádám Oszkár
Munkásvédelmi ismeretek
Dr. Szentpéterl Ernő
Lemeztektonika/fakultatív/
Dr. Némedi Varga Zoltán
T a n t á r g y
3. Kőolaj és földgáz termelése és
kezelése
Műszaki földtudományi szak, hidro^ec lógiai-mérnökgeológiai ágazat
Bányászati ismeretek
Dr. Takács Gábor
Vízbányászat- vízvédelem
Jeneyné Dr. Jambrik Rozália
Vízkutat ás-vízgazdálkodás
Dr. Juhász József
Műszaki földtan
Dr. Juhász József
Vízművek-víztechnológia
Dr. Környei László
Munkásvédelmi ismeretek
Dr. Szentpéteri Ernő
Alapozások /fakultatív/
Dr. Szabó Imre
Lemeztektonika /fakultatív/
Dr. Némedi Varga Zoltán
T a n t á r g y
Fakultatív tárgy:
I. Szénhidrogének a világgazdaságban 2
Dr. Mating Béla
0
a
Szociológia
Dr. Lehoczky Alfréd
Geodézia és bányaroéréstan
Szabó László
Ipargazdaságtan
Nagyné Dr. Sáfár Mária
Bányagéptan
Sümegi István
Bányatervezés és építés
Dr. Kovács Ferenc
mi ka
Jövesztés és robbantástechnika
Dr. Földesi János
12
0
a,k
12
12
a,gy,k
12
0
a,k
12
8
a,k
16
8
a,gy,k
10
6
a,ísy
Szervezéstan
Dr. Szálai László
Ásványelőkészítéstan
Dr. Tompos Endre
Bányagéptan
Dr. Tarján Iván
Bányaszellőztetés, é l e t - és
környezetvédelem
Dr. Buócz Zoltán
Bányászati termelési módszerek
Dr. Patvaros József
Magyarország története
Dr. Vlda József
8
a,k
12
a,gy,k
12
a,gy,k
16
a,gy,k
14
a,gy,k
12
a,k
Gyakor­
lat
T a n t á r g y
Beszámolás
módja
Nappali tagozat
Beszámolás
módja
Elő­
adás
Gyakor­
lat
Beszámolás
módja
I. évfolyam
Metallurgus szak és Fémalakító szak
2. félév
Kohászati alapismeretek
Dr. Szarka Gyula
Matematika
Dr. Szarka Zoltán
Számítástechnika
Dr, Erdélyi Zoltán
Ábrázoló geometria
Haraszti Rezső
Általános kémia
Dr. Szita Lajos
Filozófia
Dr. Hársing László
Testnevelés
Dr. Madarász János
Honvédelmi ismeretek
Macsek Antal
Idegen nyelv
/angol nyelv/
Réti Almée
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
/német nyelv/
Juhász Éva
/orosz nyelv/
Várnai Aladár
3
0
a,k
3
5
a,gy,k
2
3
a,gy
2
2
a,gy,k
3
2
a,gy,k
1
1
a
0
2
a
0
1
a
0
3
a,gy
Kohászati alapismeretek
Dr. Mecseki István
Matematika
Dr. Szarka Zoltán
Számítástechnika
Dr. Erdélyi Zoltán
Általános kémia II.
Dr. Kovács Károlyné
lléptan
Dr, Döbröczöni Ádám
Filozófia
Honvédelmi ismeretek
Macsek Antal
Idegen nyelv
/angol nyelv/
Réti Almée
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
/német nyelv/
Barócziné Nagy Terézia
/orosz nyelv/
Várnai Aladár
Testnevelés
Dr. Madarász János
3
0
a,k
2
h
a,gy,k
2
2
a,gy
3
2
a,gy,k
3
2
a,gy,k
1
0
1
1
a,k
0
3
a,gy
-i. félév
a,sz
0
a,gy ,k
2/1/
3
a,k
3/1/
2
a,k
3/1/
3
a,gy,k
1/1/
1
a
1/1/
0
a,k
0
2
a
0
1
a
x = A választott nyelvtől függően kollokvium vagy gyakorlati jegy.
Matematika
Dr. Csernyák László
Számítástechnika
Dr. Erdélyi Zoltán
Idegen nyelv
/angol nyelv/
Héti Almée
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
/német nyelv/
Barócziné Nagy Terézia
/orosz nyelv/
Várnai Aladár
Műszaki mechanika
Dr. Nagy Sándor
Fizika
Dr. Nébli Vendel
Fizikai kémia
Dr. Berecz Endre
Filozófia
Fémtan I.
Dr. Roész András
Testnevelés
Eperjessy Gyula
Honvédelmi ismeretek
Vidó Endre
0
h
a,sz
3
a,gy,kx
4
h
a,ez
3/1/
2
a,k
1/1/
1
a
2
2/2/
a,gy,k
0
2
a
0
1
a
x = a választott nyelvtől függően kollokvium vagy gyakorlati jegy.
Matematika
Dr. Csernyák László
Számítástechnika
Dr. Erdélyi Zoltán
Idegen nyelv
/angol nyelv/
Réti Almée
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
/német nyelv/
Barócziné Nagy Terézia
/orosz nyelv/
Várnai Aladár
Fizika
Dr. Nébli Vendel
Fizikai kémia
Dr. Wéberné dr. Kovács Éva
Filozófia
Géprajz, gépelemek II.
Ungár Tamás
Fémtan, hőkezelés I.
Dr. Roósz András
Testnevelés
Eperjessy Gyula
Honvédelmi ismeretek
Vidó Endre
2
2
a,k
2
1
a.gy
0
2
a,gy
3
2
a,k
3
2
a,k
1
2
1
2
a,k
a,k
2
2
a,gy
0
2
a
0
1
a
6. félév
A 2. félév után minden szakon 2 hét szakmunka gyakorlat.
3/1/
3/1/
III évfolyam
Metállurgus szak
Matematika
Dr. Csernyák László
Idegen nyelv
/orosz nyelv/
Várnai Aladár
/angol nyelv/
Réti Almée
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
/német nyelv/
Juhász Éva
Műszaki mechanika
Dr. Nagy Sándor
Fizika
Dr. Nébli Vendel
Fizikai kémia
Dr. Berecz Endre
Filozófia
Dr. Hársing László
Ásványtan
Dr. Bán Miklós
Testnevelés
Eperjessy Gyula
Honvédelmi ismeretek
Vidó Endre
Matematika
Dr. Csernyák László
Idegen nyelv
/orosz nyelv/
Várnai Aladár
/angol nyelv/
Réti Almée
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
/német nyelv/
Juhász Éva
/magyar nyelv/
Várnai Aladár
Műszaki mechanika
Vidó Endre
Fizika
Dr. Nébli Vendel
Filozófia
Dr. Hársing László
Géprajz, Gépelemek I.
Tóth Ottó
Testnevelés
Eperjessy Gyula
Honvédelmi ismeretek
Vidó Endre
Metallurgus szak, vas- és fémkohász ágazat
II. évfolyam
3. félév
Beszámolás
módja
Fémalakító 3zak
KOHÓMÉRNÖKI KAR
Gyakor­
lat
Gyakorlat
2
a,k
1
a,sy
0
a,gy
3
a.k
3
a,k
3
1
2
0
0
Számítástechnika
Dr. Erdélyi Zoltán
Idegen nyelv
/orosz nyelv/
Várnai Aladár
/angol nyelv/
Réti Almée
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
/német nyelv/
Juhász Éva
Tudományos szocializmus
Pogányne dr. Iványi Anna
Géprajz-Gépelemek II.
Tar Sándor
Elektrotechnika
Dr. Szarka Tivadar
Elemző kémia
Dr. Szabó Árpádné
Fémtan
Dr. Káldor Mihály
Kémiai metallurgia
Dr. Pásztor Gedeon
Testnevelés
Zákány Gyuláné
Honvédelmi ismeretek
Vidó Endre
1/1/
2
a.gy.k
0
3
a,gy,kx
1
1
a
1/1/
2
a,k
3
2
a,k
2/1/
2
a,gy
3
2/1/
a,gy,k
3
2/1/
a,gy,k
0
1/1/
a
0
1
a
x = a választott nyelvtől függően kollokvium vagy gyakorlati jegy.
a,k
a,ey
Idegen nyelv
/angol nyelv/
Réti Almée
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
/német nyelv/
Barócziné Nagy Terézia
/orosz nyelv/
Várnai Aladár
Tudományos szocializmus
Pogányne dr. Iványi Anna
Elektrotechnika
Dalnoki Antal
Elemző kémia
Dr. Péter László
Fémtan III.
Dr. Bárczy Pál
Kémiai metallurgia
Dr. Pásztor Gedeon
Tüzeléstan, kemencék I.
Dr. Farkas Ottóné
Testnevelés
Molnárné Kiskun Magdolna
Honvédelmi ismeretek
Vidó Endre
a,k
a,k
a.gy.k
a,gy,k
a,gy,k
a,gy,k
Gyakor­
lat
T a n t á r g y
T a n t á r g y
Elő-
Gyakorlat
Beszámolás
módja
T a n t á r g y
Gyakorlat
Beszámolás
módja
Metaílurgus szak, öntő ágazat
Számítástechnika
D P . Erdélyi Zoltán
Idegen nyelv
/orosz nyelv/
Várnai Aladár
/angol nyelv/
Réti Almée
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
/német nyelv/
Juhász Éva
Tudományos szocializmus
Pogányné dr. Iványi Anna
Géprajz-Gépelemek II.
Tar Sándor
Elektrotechnika
Dr. Szarka Tivadar
Elemző kémia
Dr. Szabó Árpádné
Fémtan
Dr. Káldor Mihály
Kémiai metallurgia
Dr. Pásztor Gedeon
Testnevelés
Zékány Gyuláné
Honvédelmi ismeretek
Vidó Endre
1/1/
a,gy,k
0
a,gy,k
i
1/1
2
a,k
3
2
a,k
2/1/
2
a,gy
3
2/1/
a,gy,k
3
2/1/
a.gy.k
0
1/1/
a
0
1
a
x
Idegen '".yelv
/angol nyelv/
Réti Almée
/francia nyelv/
flsabainé Németh Ágnes
/német nyelv/
Barócziné Nagy Terézia •
/orosz nyelv/
Várnai Aladár
Tudományos szocializmus
Pogányné dr. Iványi Anna
Elektrotechnika
Dalnoki Antal
Elemző kémia
Dr. Péter László
Fémtan, hőkezelés III.
Sólyom Jenő
Kémiai metallurgia
' v . Pásztor Gedeon
ieléstan, kemencék I.
Dr. Farkas Ottóné
Testnevelés
Molnárné Kiskun Magdolna
Honvédelmi ismeretek
Vidó Endre
1
a,k
2
a,k
3
a,gy,k
3
a,gy,k
3
a,gy,k
3
a,gy,k
Beszámolás
módja
Gyakor­
lat
i n t á r g y
Beszámolás
módja
Fémalakító szak, fémtani ágazat
Számítástechnika
űr. Erdélyi Zoltán
Idegen nyelv
/orosz nyelv/
Várnai Aladár
/angol nyelv/
Réti Almée
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
/német nyelv/
Juhász Éva
Tudományos szocializmus
Pogányné dr. Iványi Anna
néprajz-Gépelemek III.
Dr. Apró Ferenc
Elektrotechnika
Dr. Szarka Tivadar
Forgácsolás, hegesztés
Dr. Mecseki István
Fémtan, hókezelés II.
Dr. Káldor Mihály
Képlékeny fémalakítás elmélete
Dr. Kiss Ervin
Testnevelés
Zékány Gyuláné
Honvédelmi ismeretek
Vidó Endre
1/1/
2
a,gy,k
0
3
a,gy,k
1
1
a
2
2/1/
a,gy
3
2
a,k
3
1
a,k
3
3
a,gy,k
3
0
a,k
0
1/1/
a
0
1
a
Idegen nyelv
/angol nyelv/
Réti Almée
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
/német nyelv/
Barócziné Nagy Terézia
/orosz nyelv/
Várnai Aladár
Tudományos szocializmus
1
Pogányné dr. Iványi Anna
Géprajz-Gépelemek V.'
2
Dr. Siposs István
Elektrotechnika
2
Dr. Szarka Tivadar
Fémtan, hőkezelés III.
3
Dr. Tranta Ferenc
Képlékeny fémalakítás elmélete II.. 33
Dr. Kiss Ervin
Tüzeléstan, kemencék I.
23
Dr. Farkas Ottóné
Testnevelés
0
Molnárné Kiskun Magdolna
Honvédelmi ismeretek
0
Vidó Endre
1
a,k
2
a,k
2
a,k
h
a,gy,k
2
a,gy,k
3
a,gy,k
1
a
1
a
)
)
A 6. félév utnán minden szakon k hét szaktárgyi gyakorlat.
x = a választott nyelvtől függően kollokvium vagy gyakorlati jegy.
x = a választott nyelvtől függően kollokvium vagy gyakorlati jegy.
IV. évfolyam
8. félév
7. félév
Fémalakító qgak, alakítástechnológia! ágazat
Metallurgus szak. vas- és fémkohász ágazat
Számítástechnika
Dr. Erdélyi Zoltán
Idegen nyelv
/orosz nyelv/
Várnai Aladár
/angol nyelv/
Réti Almée
/francia nyelv/
Csahalné Németh Ágnes
/német nyelv/
Juhász Éva
Tudományos szocializmus
Pogányné dr. Iványi Anna
Géprajz-Gépelemek III.
Dr. Apró Ferenc
Elektrotechni ka
Dr. Szarka Tivadar
Forgácsolás, hegesztés
Dr. Mecseki István
Fémtan, hőkezelés II.
Dr. Káldor Mihály
Képlékeny fémalakítás elmélete
Dr. Kiss Ervin
Testnevelés
Zékány Gyuláné
Honvédelmi ismeretek
Vidó Endre
2
a,gy,k
3
a,gy,kA
1
a
2/1/
a,gy
2
a,k
1
a,k
3
a,£y,k
0
a,k
1/1/
a
i választott nyelvtől függően kollokvium vagy gyakorlati jegy.
Idegen nyelv
0
/angoi nyelv/
Réti Almée
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágitea
/német nyelv/
Barócziné Nagy Terézia
/orosz nyelv/
Várnai Aladár
Tudományos szocializmus
Pogányné dr. Iványi Anna
Géprajz, Gépelemek V.
2
Dr. Kováts Attila
Elektrotechnika
2
Dr. Szarka Tivadar
Fémtan, hőkezelés III.
3
Dr. Tranta Ferenc
Képlékeny fémalakítás elme: ete 3
Dr. Kiss Ervin
Tüzeléstan, kemencék 1.
2
Dr. Farkas Otténé
Testnevelés
0
Molnárné Kiskun Magdolna
Honvédelmi ismeretek
0
Vidé Endre
3
a,gy
1
a,k
2
a,k
2
a,k
4
a,gy,k
2
a
3
a,gy,k
.&y,k
1
a
1
a
Számítástechnika
Somosvári Béla
Idegen nyelv
/orosz nyelv/
Várnai Aladár
/angol nyelv/
Réti Almée
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
/német nyelv/
Juhász Éva
Magyarország története
Dr. Nagy Béla
Elemző* kémia
Dr. Péter László
Tüzeléstan, kemencék
Dr. Farkas Ottóné
Automatika
Dr. Sulcz Ferenc
Nyersvaskohászattan
Dr. Farkas Ottó
Acélkohászattan
Dr. Károly Gyula
Fémkohászattan
Szepessy Andrásné
Testnevelés
Vucskó Sándor
1
0
a,gy
0
3
a,gy,k
1
1
a,k
1
3
a,gy
3
2/1/
a,gy,k
2/1/
1
a,k
2/1/
2
a,gy,k
2/1/
2
a,gy,k
2/1/
3
a,gy,k
0
1/1/
a
a választott nyelvtől függóen kollokvium vagy gyakorlati jegy.
Idegen nyelv
/angol nyelv/
Réti Almée
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
/német nyelv/
Barócziné Nagy Terézia
/orosz nyelv/
Várnai Aladár
Szociológia
Dr. Lehoczky Alfréd
Ipar- és Üzemgazdaságtan
Dr. Fekete Iván
Tüzeléstan,kemencék III.
Dr. Szűcs István
Automatika
Dr. Kiss Mátyás
Folyamatmodellezés
Dr. Czekkel János
Nyersvaskohászattan
Dr. Farkas Ottó
Acélkohászattan
Dr. Károly Gyula
Fémkohászattan
Riedl István
Testnevelés
Vucskó Sándor
1
0
a,gy
3
X
a,gy ,
1
1
a,k
1
1
a,k
1
1
a.gy
2
3
a,gy,k
0
2
a,gy
3
2
a,gy,k
2
3
a,gy,k
3
2
a,gy,k
0
1
a
a választott nyelvtől fUggően gyakorlati Jegy vagy
záróvizsga.
Metallurgus szak, öntő ágazat
Számítástechnika
Somosvári Béla
/orosz nyelv/
Várnai Aladár
/angol nyelv/
Réti Almée
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
/német nyelv/
Juhász Éva
0
Idegen nyelv
/angol nyelv/
Réti Almée
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
/német nyelv/
Barócziné Nagy Terézia
/orosz nyelv/
Várnai Aladár
Elő­
adás
Gyakor­
lat
Szociológia
Dr..' Lehoczky?Alfréd
Ipar- és üzemgazdaságtan
Dr. Fekete Iván-.
1
1
1
1
a.k
a,k
Tüzeléstan, .kemencék I I I .
Dr. Nagy Géza
1
1
a,gy
Automatika
Dr. Kiss Mátyás
Folyamatmodellezés
Dr. Czekkel János
Vas- és acélöntés
Dr. Nándori Gyula
Vaskohászattan
Dr. Károly Gyula
Öntödei gépek
Dr. Tóth Levente
Testnevelés
Vucskó Sándor
2
3
a,gy,k
0
2
a,gy
3
4
a,gy,k
2
1
a,gy,k
Gyakorlat
Beszámolás
módja
1
1
a,k
1
3
a,gy
T a n t á r g y
T a n t á r g y
Beszámolás
módja
T a n t á r g y
Magyarország története
Dr. Nagy Béla
Elemző kémia
Dr. Péter László
Fémtan, hőkezelés IV.
Sólyom Jenő
Tüzeléstan, kemencék
Dr. Farkas Ottőné
Automatika
Dr. Sulcz Ferenc
Vas- és acélöntés
Dr. Nándori Gyula
Vaskohászattan
Dr. Károly Gyula
Testnevelés
Vucskó Sándor
3
2
3
2/1/
a,gy,k
2/1/
1
a.k
2
3
a,k
3
0
a,k
0
1/1/
a
x = a választott nyelvtől függően kollokvium vagy gyakorlati jegy.
3
2
1
0
a.gy
3
a,ey,k
1
1
a,k
3
3
a,gy,k
3
2/1/
a,gy,k
2/1/
1
a,k
3
3
a,gy,k
3
2
a,gy,k
0
1/1/
a
x = a választott nyelvtől függően kollokvium vagy gyakorlati jegy.
Idegen nyelv
/angol nyelv/
Réti Almée
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
/német nyelv/
Barócziné Nagy Terézia
/orosz nyelv/
Várnai Aladár
Szociológia
Dr. Lehoczky Alfréd
Ipar- és üzemgazdaságtan
Dr. Fekete Iván
Tüzeléstan, kemencék III.
Dr. Szemmelveisz Tamás
Automatika
Dr. Kiss Mátyás
Folyamatmodellezés
Dr. Czekkel János
Alakítógépek
Dr. Kiss Ervin
Hengerlés II.
Dr. Gulyás József
Kovácsolás, sajtolás
Dr. Mecseki István
Testnevelés
Vucskó Sándor
Beszámolás
módja
3
3
a,gy,k
3
2
a,k
0
1/1/
a
x = a választott nyelvtől függőé n kollokvium vagy gyakorlati jegy.
0
0
3
1
1
3
3
3
2/1/
2/1/
1
a,k
a.k
Idegen nyelv
/angol nyelv/
Réti Almée
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
/német nyelv/
Barócziné Nagy Terézia
/orosz nyelv/
Várnai Aladár
Szociológia
Dr. Lehoczky Alfréd
Ipar- és üzemgazdaságtan
Dr. Fekete Iván
Tüzeléstan, kemencék III.
Dr. Szemmelveisz Tamás
Automatika
Dr. Kiss Mátyás
Folyamatmodellezés
Dr. Czekkel János
Gyakor­
lat
3
0
a,k
3
0
a.k
2
7
a,gy,k
0
1
a
Fémalakítás
Dr. Voith Márton
Fizikai metallurgia
Dr. Káldor Mihály
Metallográfia
Dr. Bárczy Pál
Testnevelés
Vucskó Sándor
Beszámolás
módja
x = a választott nyelvtől függően gyakorlati jegy vagy
záróvizsga.
A 8. félév után minden szakon 4 hét szaktárgyi gyakorlat.
1
a,k
1
a,k
1
a,gy
3
a.gy.k
2
a,gy
2
a,gy,k
Metallurgus szak, vas- és fémkohász ágazat
Ipar- és Üzemgazdaságtan
Dr. Fekete Iván
Acélkohászattan
Dr. Csabalik Gyula
Fémkohászattan
Riedl István
Vas- és fémkohászati folyamatok
automatizálása
Dr. Czekkel János
Ferroötvözetek kohászata vagy
Hltkaférnek kohászata
Dr. Csütor Tivadar
Dr. Pásztor Gedeon
2
1
a.k
4
3
a.gy.k
4
3
a,gy,k
3
3
a.gy.k
2
1
a.k
Speciális ideológiai kollégium
Szervezéstan
Dr. Szakály Dezső
Fémalakítás
Dr. Tóth Lajos
Radioaktív izotópok kohászati
alkalmazása
Dr. Szarka Gyula
Ontészét
Jónás Pál
Speciális szaktárgyi kollégium
Dr. Farkas Ottó
Munkavédelmi ismeretek
Dr. Grega Oszkár
a,gy
a.k
1
2
a.gy
3
0
a.k
0
10
a
0
1
a
Államvizsga tantárgyai:
1. Vaskohászattan
2. Fémkohászattan
3. Tüzeléstan, kemencék vagy Automatika
Metallurgus szak. öntő ágazat
3
a,gy,k
2
a.gy.k
Ipar- és Üzemgazdaságtan
2
Dr. Fekete Iván
Vas- és acélöntés
4
Dr. Nándori Gyula
Fémöntés
3
Jónás Pál
öntészeti folyamatok automatizálása
Dr. Sulcz Ferenc
Fémkohászattan
3
Dr. Sziklavári Károly
Műanyagok
2
Sípos László
3
1
a,k
4
a.gy.k
2
a,k
3
a,gy,k
2
a,k
1
a,gy
Fémalakító szak, fémtani ágazat
1
Elő­
adás
a
= a választott nyelvtől függően gyakorlati jegy vagy záró­
vizsga.
Számítástechnika
Somosvári Béla
Idegen nyelv
/orosz nyelv/
Várnai Aladár
/angol nyelv/
Réti Almée
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
/német nyelv/
Juhász Éva
Magyarország története
Dr. Nagy Béla
Fémtan, hőkezelés
Dr. Tranta Ferenc
Tüzeléstan, kemencék
Dr. Farkas Ottóné
Automatika
Dr. Sulcz Ferenc
T a n t á r g y
a,k
1
Fémalakító szak, alakitástechnológiai ágazat
0
Fémalakítás
Dr. Voith Márton
Fizikai metallurgia
Dr. Káldor Mihály
Testnevelés
Vucskó Sándor
Gyakorlat
V. évfolyam
0
x = a választott nyelvtől függően gyakorlati jegy vagy záró­
vizsga.
Számítástechnika
Somosvári Béla
Idegen nyelv
/orosz nyelv/
Várnai Aladár
/angol nyelv/
Réti Almée
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
/német nyelv/
Juhász Éva
Magyarország története
Dr. Nagy Béla
Fémtan, hőkezelés IV.
Dr. Tranta Ferenc
Tüzeléstan, kemencék
Dr. Farkas Ottőné
Automatika
Dr. Sulcz Ferenc
Alakítógépek
Dr. Kiss Ervin
Hengerlés
Dr. Gulyás József
Testnevelés
Vucskó Sándor
Elő-
a,k
Speciális ideológiai kollégium
Szervezéstan
Dr. Szakály Dezső
Fémalakítás
Dr. Tóth Lajos
Radioaktív izotópok kohászati
alkalmazása
Dr. Szarka Gyula
Speciális szaktárgyi kollégium
Dr. Nándori Gyula
Munkavédelmi ismeretek
Dr. Grega Oszkár
1
1
0
a,gy
a,k
3
2
a,k
1
2
0
10
0
Államvizsga tantárgyai:
1. Vas-, acél- és fémöntés
2. Fémtan
3. Automatika
Fémalakító szak, alakítástechnológiai ágazat
a,k
a,k
a.gy
a.gy.k
a,gy
Ipar— és Üzemgazdaságtan
Dr. Fekete Iván
Vas- és fémkohászattan
Dr. Mihalik Árpád
Alakítógépek
Dr. Tóth Lajos
Képlékeny hidegalakítás
Dr. Reisz Gyula
Aluminiumötvözetek képlékeny­
alakítása
Dr. Voith Márton
Alakítástechnológiai mérések
Dr. Gulyás József
Képlékenyalakítástani folyamatok
automatizálása
Dr. Kiss Mátyás
2
1
a,k
3
0
a,k
3
2/2/
a.gy.k
3
2
a.gy.k
3
2
a,k
2
3/1/
a,gy
3
3
a,gy,k
Speciális ideológiai kollégium
Szervezéstan
Dr. Szakály Dezső
Vas- és fémkohászattan
Dr. Csabalik Gyula
önt észét
Jónás Pál
Speciális szaktárgyi kollégium
Dr. Voith Márton
Munkavédelmi ismeretek
Dr. Grega Oszkár
1
1
1
0
a.gy
a.k
3
0
a,k
3
2
a.k
0
10
0
1
Államvizsga tantárgyai:
1. Alakítástechnológia
2. Alakítógépek
3. Fémtan vagy Automatika
A 10. félévben 2 hét zárógyakorlat.
- 104 Levelező tagozat
Gyakor­
lat
T a n t á r g y
Elő­
adás
T a n t á r g y
"yakorlat
Beszámolás
mddja
IV .
7.
Elő­
adás
T a n t á r g y
Gyakor­
lat
Beszámolás
mddja
évfolyam I I . fokozat
8.
léV.
félév
Metallurgus szak, vas- és fémkohász ágazat
Ábrázold geometria
Dr. Király Béláné
Általános géptan
Dr. Döbröczöni Ádám
Matematika
Kiss Barna
Fizika
Dr. Macsuga János
18
8
12
12
24
16
18
0
a.gy.k
a,k
a,sz
Matematika
Kiss Barna
Fizikai kémia
Dr. Báder Imre
Szervezéstan
Dr. Szakály Dezső
16
12
a,k
24
18
a,gy,sz
12
0
a,k
Számítástechnika
Szloboda Miklds
Képlékeny fémalakítás elmélete
Dr. Kiss Ervin
Automatika
Dr. Bánhidi Lászld
Folyamatmodellezés
Dr. Czekkel János
Alakltdgépek
Dr. Tdth Lajos
16
8
a.gy
16
2
a.gy.k
18
0
a,k
0
12
16
6
a,k
a,gy,k
8
12
12
a,k
24
16
a,sz
18
0
a,k
a,gy
a,gy,k
VI
Matematika
Kiss Barna
Fizikai kémia
Dr. Báder Imre
Műanyagok
Sipos László
Szervezéstan
Dr. Szakály Dezső
a,gy,k
18
8
12
12
a,k
24
16
a,sz
18
0
a,k
V
Matematika
Kiss Barna
Fizikai kémia
Dr. Wéberné dr. Kovács Éva
Műszaki mechanika
Dr. Kiss Lajos
Szervezéstan
Dr. Szakály Dezső
16 .
12
a,k
a,gy,sz
24
18
4
4
a.gy
12
0
a,k
16
12
24
12
. évfolyam I I . fokozat
a,gy,k
Acélkohászattan
Dr. Grega Oszkár
Fémkohászattan
Riedl István
Vas- és fémkohászati folyamatok
automatizálása
Dr. Czekkel János
öntészét
Dul JenÖ
a.gy.k
a,gy,k
a,k
a.gy.k
20
8
a,gy,sz
12
0
a,k
a,k
évfolyam I I . fokozat
9. félév
10. félév
Metallurgus szak, vas- és fémkohász ágazat
Számítástechnika
Szloboda Miklds
Elemző kémia
Dr. Péter Lászld
Kémiai metallurgia
Dr. Sziklavári Károly
Automatika
Dr. Bánhidi Lászld
Folyamatmodellezés
Dr. Czekkel János
16
18
16
8
8
a,sy
a.gy.k
8
a,gy,k
18
0
a,k
0
12
a,gy
Elemző kémia
Dr. Péter Lászld
Kémiai metallurgia
Dr. Sziklavári Károly
Tüzeléstan, kemencék
Dr. Szűcs István
Automatika
Dr. Rátkai Lászld
Nyersvaskohászattan
Dr. Csútor Tivadar
8
16
16
8
8
12
a.gy.k
a.gy.k
a.gy.k
12
8
a.gy.k
16
8
a.gy.k
Metál lurgus szak , öntő ágazat
Számítástechnika
Szloboda Miklds
Elemző kémia
Dr. Péter Lászld
Kémiai metallurgia
Dr. Sziklavári Károly
Automatika
Dr. Bánhidi Lászld
Folyamatmodellezés
Dr. Czekkel János
8
16
18
16
8
8
18
0
0
12
a,gy
a,gy,k
a,gy,k
a,k
a,gy
Fémtan, hőkezelés
Dr. Káldor Mihály
Elemző kémia
Dr. Péter Lászld
Kémiai metallurgia
Dr. Sziklavári Károly
Tüzeléstan, kemencék
Dr. Nagy Géza
Automatika
Dr. Hátkai Lászld
Beszámolás
módja
a,gy,k
16
8
16
6
a,gy,k
16
12
a,gy,k
12
8
a,6y,k
16
0
a,k
12. félév
Metallurgus szak, vas- és fémkohász ágazat
Fémalakítd szak
Ábrázold geometria
Dr. Király Béláné
Általános géptan
Dr. Döbröczöni Ádám
Matematika
Kiss Ráma
Fizika
Dr. Macsuga János
Fémtan, hőkezelés
Dr. Káldor Mihály
Képlékeny fémalakítás elmélete
Dr. Kiss Ervin
Tüzeléstan, kemencék
Dr. Wopera Lászldné
Automatika
Dr. Rátkai Lászld
Vas- és fémkohászattan
Dr. Mihalik Árpád
félév
Metallurtíus sza] , öntő ágazat
18
Gyakor­
lat
T a n t á r g y
Fémalakító szak, alakítástechnológiai ágazat
11.
Ábrázoló geometria
Dr. Király Béláné
Általános géptan
Dr. Döbröczöni Ádám
Matematika
Kiss Barna
Fizika
Dr. Macsuga János
Beszámolás
módja
16
8
a,gy,k
8
8
a,gy,k
16
8
a,gy,k
16
12
a,gy,k
12
8
a.gy.k
a,k
Időszerű gazdaságpolitikai kérdések 12
Szabó László
Fémalakítás
18
Dr. Tóth Lajos
Radioaktív izotópok kohászati alkal­
mazása
8
Dr. Szarka Gyula
Fémkohászattan
12
Szepessy Andrásné
Ferroötvözetek kohászata vagy
8
Ritkafémek kohászata
Dr. Csútor Tivadar
Dr. Pásztor Gedeon
a,k
a.gy
a.gy.k
a,k
Államvizsga tantárgyai: 1. Vaskohászattan
2. Fémkohászattan
3. Tüzeléstan, kemencék vagy
Automatika
Metallurgus szak, Öntő ágazat
a.gy.k
Fémtan, hőkezelés
12
Sólyom Jenő
16
Vas- és acélöntés
Dr. Nándori Gyula
16
Vaskohászattan
Tóth L.Attila
Öntészeti folyamatok automatizálása 18
Dr. Sulyok András
Fémkohászattan
12
Dr. Sziklavári Károly
a.gy.k
a.gy.k
a.gy.k
a.k
Időszerű gazdaságpolitikai kérdések 12
Szabd Lászld
Fémalakítás
18
Dr. Tdth Lajos
Radioaktív izotdpok kohászati a l k a l ­
mazása
8
Dr. Szarka Gyula
Vas- és acélöntés
12
Dr. Dúl Jenő
Fémöntés
12
Jdnás Pál
0
a,k
0
a.k
4
a,gy
6
a,gy,k
4
a.k
Államvizsga tantárgyai: 1. Vas-, acél- és fémöntés
2. Fémtan
3. Automatika
Fémalakító szak, alakítástechnolófliai ágazat
12
Fémtan, hőkezelés
Dr. Tranta Ferenc
16
Vas- és fémkohászattan
Dr. Szegedi Jdzsef
16
Ontészét
Dul Jenő
20
Hengerlés
Dr. Gulyás Jdzsef
Képlékenyalakítási folyamatok auto18
matizálása
Dr. Kiss Mátyás
4
a,gy,k
0
a,k
0
a,k
8
a,gy,k
8
a.gy.k
Időszerű gazdaságpolitikai kérdések 12
Szabó László
Képlékeny hidegalakítás
12
Dr. Reisz Gyula
Alumíniumötvözetek képlékeny alakítása
Dr. Voith Márton
Alakítástechnológiai mérések
10
Dr. Gulyás József
Forgácsolás, hegesztés
12
Dr. Mecseki István
12
0
a,k
4
a.gy.k
k
a,k
8
a,gy
2
a,k
Államvizsga tantárgyai: 1. Alakítástechnológia
2. Alakítógépek
3. Fémtan vagy Automatika
A 12. félév elején 2 hét zárőgyakorlat.
Elő­
adás
T a n t á r g y
Gyakor­
lat
Beszámolás
módja
x = alapvizsga
Nappali tagozat
GK 101 - GK 103
Gyakor­
lat
T a n t á r g y
Beszámolás
módja
T a n t á r g ;
Elő­
adás
Gyakor­
lat
Beszámolás
módja
I. évfolyam
1. félév
2.félév
Gépgyártástechnológiai 3zak, Termelési rendszer 3zak, Géptervező szak, Vegyipari gépész saak
Matematika I.
Dr. Maurer Gyula
Számítástechnika I.
Dr. SoŐs Ferenc
Altalános kémia I.
Dr. Tűrök Tamás
Metallográfia I.
Dr. Romvári Pál
Ábrázoló geometria I.
Dr. Drahos István
Általános géptan
Dr. Terplán Zénó
Idegen nyelv I.
/orosz nyelv/
RudÓ Edit
/angol nyelv/
Bátfai István
/német nyelv/
Dr. Erdélyi Zoltánné
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
Filozófia I.
Dr. Hársing László
Honvédelmi ismeretek I.
Macsek Antal
Testnevelés I.
Dr. Madarász János
4
4
ak
0
2
a gy
3
2
ak
2
2
a k
1
1
a gy
2
2
a k
0
3
a gy
1
1
a
0
1
a
0
2
a
Gépgyártástechnológiai szak szakfordítói ágazaton:
Fakultatív szaknyelvi kiegészítő tantárgy:
/orosz nyelv/
/német nyelv/
Rudó Edit
Sztankovicsné Kovács Erika
a
Matematika II.
3
Dr. Maurer Gyula
Számítástechnikna II.
2
Dr. Soós Ferenc
Statika
2
G 101 Dr. Nándori Frigyes
G 102 Dr. Sályi István
G 103 Dr. Kiss Lajos
G 104 Dr. Lehoczky László
a 105 Szabd Imre
G 105 Vidó Endre
G 107 Dr. Kozák Imre
G 108 Pödör András
G 109 Dr. Eosedi István
a 110 Harmatiné Valkányi Katalin
G 111 Visnyei Lászlóné
G 112 Dr. Porpáozi Lajos
Anyagvizsgálat I.
1
Dr. Gál István
Ábrázoló geometria II.
1
Dr. Drahos István
Géprajz I.
2
Fancsali József
Idegen nyelv II. /orosz /
0
Rudó Edit
Filozófia II.
1
Honvédelmi ismeretek
0
Macsek Antal
Testnevelés II.
0
Dr. Madarász János
Magyar nyelv /külföldieknek/
Várnai Aladár
a,k
a,k
a,k
/orosz nyelv/
Rudó Edit
/angol nyelv/
Bátfai István
/német nyelv/
Dr. Erdélyi Zoltánné
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
Filozófia I.
Dr. Hársing László
Matematika
Hajagos Béla
Számítástechnika
Dr. Soós Ferenc
Fizika
Czipó Ferenc
Géprajz
Dr. Szenté József
Általános metrológia
Kormos Zoltán
Elektrotechnika I.
Dr. Radács László
Elektronika
Czap László
Idegen nyelv /orosz/
Rudó Edit
Filozófia
Honvédelmi ismeretek
Macsek Antal
Testnevelés
Dr. Madarász János
4
a,k
0
2
a,gy
3
2
a,k
2
2
a,k
1
1
a,gy
2
2
a,k
0
2
a,gy
0
5
a,gy
0
2
a,gy
Külföldi hallgatók
Matematika II.
Dr. Révész Gábor
Számítástechnika II.
Szabó István
Statika
Dr. Szeidl György
Anyagvizsgálat I.
Dr. Tóth László
Ábrázoló geometria II.
Dr. Juhász Imre
Géprajz I.
Dr. Tomorl Zoltán
Magyar nyelv II.
Várnai Aladár
Angol nyelv II.
Réti Almée
Műszaki angol II.
Bátfai István
3
4
a,k
2
2
a,k
2
3
a,k
1
2
a,gy
1
1
a,gy
2
2
a,gy,k
0
2
a,gy
0
6
a,gy
0
2
a,gy
II. évfolyam
4. félév
Gépgvártástechnológiai szak, gépgyártástechnológiai ágazat
a,gyfk
a.gy
Mérés- és automatizálási üzemmérnöki szak
a,k
4
Matematika I.
Dr. Nagy Bertalan
Szigeti Jeni
Vadászná Dr. Bodnár Gabriella
Számítástechnika I.
Szabó István
Általános kémia I.
Dr. Tarok Tamás
Metallográfia I.
Dr. Tisza Miklós
Ábrázoló geometria I.
Dr. Juhász Imre
Általános géptan I.
Marton Gábor
Magyar nyelv I.
Várnai Aladár
Angol nyelv I.
Réti Almée
Műszaki angol I.
Bátfai István
3. félév
x=alapvizsga
Matematika I.
Dr. Maurer Gyula
Számítástechnika I.
Dr. Soós Ferenc
Altalános kémia I.
Dr. Török Tamás
Metallográfia I.
Dr. Romvári Pál
Ábrázoló geometria I.
Dr. Drahos István
Altalános géptan
Dr. Terplán Zénó
Idegen nyelv I.
Beszámolás
módja
Honvédelmi ismeretek I.
Macsek Antal
Testnevelés I.
Dr. Madarász János
GÉPÉSZMÉRNÖKI KAR
Elő­
adás
Gyakor­
lat
T a n t á r g y
a.gy.sz
a,k
a,k
a,gy
a f gy
a,k
Matematika III.
Dr. Raisz Petemé dr.
Számítástechnika III.
Dr. Soós Ferenc
Mechanika alapjai, hőtan I.
Dr. Takács Csaba
Szilárdságtan I.
G 201 Szabó Imre
G 202 Dr. Szilassy István
G 203 Dr. Nándori Frigyes
Anyagismeret I.
Dr. Romvári Pál
Ábrázoló geometria III.
Dr. Drahos István
Géprajz II.
Fancsali József
Idegen nyelv III.
/orosz nyelv/
Rudó Edit
/angol nyelv/
Bátfai István
/német nyelv/
Dr. Erdélyi Zoltánné
/francia nyelv/
Csabai Németh Ágnes
Politikai gazdaságtan I.
Dr. Szokoli László
Honvédelmi ismeretek III.
Vidó Endre
Testnevelés III.
Eperjessy Gyula
a,k
x = szaknyelvi záróvizsga
a,gy
a.k
a,32
a ,gy
a ,k
a k
a ,k
a k
a gy
a gy
Numerikus módszerek I.
Dr. Révész Gábor
Elektrodinamika, optika I.
Dr. Takács Csaba
Dinamika I.
G 201 Dr. Szeidl György
G 202 Dr. Szilassy István
G 203 Dr. Forray László
G 204 Dr. Jezsó Károly
G 205 Mörk János
G 206 Dr. Patkó Gyula
G 207 Dr. Kerekes István
G 208 Dr. Király Béla
G 209 Dr. Sárközi László
G 210 Dr. Herpai Béla
Rugalmasságtan I.
Dr. Páczeit István
Számítógépi grafika és geometria I. 1
Dr. Plkler Gyula
Gépelemek
2
Dr. Terplán Zénó
Mechanikai technológia I.
2
Dr. Romvári Pál
Idegen nyelv IV.
0
/orosz nyelv/
Rudó Edit
/angol nyelv/
Bátfai István
/német nyelv/
Dr. Erdélyi Zoltánné
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
Politikai gazdaságtan I.
2
G 201-G 208 Dr. Szokoli László
G 209-G 210 Dr. Lengyel Béla
Honvédelmi ismeretek IV.
0
Vidó Endre
Testnevelés IV.
0
Eperjessy Gyula
Magyar nyelv /külföldieknek/
0
Várnai Aladár
A 4. félév után 4 hét szakmunka gyakorlat.
a,k
a,k
a,sz
a,gy
a,k
a,gy
a,k
T a n t á r g y
Elő­
adás
Gyakor­
lat
Beszámolás
módja
T a n t á r i
Gyakor­
lat
Beszámolás
módja
T a n t á r g y
Elfladás
Gyakor­
lat
Beszámolás
módja
Gépgyártástechnológiai szak, szakfordítói ágazat
Matematika I I I .
Dr. Raiaz Petemé dr.
Számítástechnika I I I .
Dr. Soós Ferenc
4
3
a,sz
0
1
a,gy
Mechanika alapjai, hőtan I.
Dr. Takács Csaba
Szilárdságtan I.
Dr. Lehoczky László
Anyagismeret I.
Dr. Romvári Pál
Ábrázoló geometria III.
Dr. Drahos István
Géprajz II.
Fancsali József
Idegen nyelv III.
/orosz nyelv/
Rudó Edit
/angol nyelv/
Bátfai István
/német nyelv/
Dr. Erdélyi Zoltánné
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
Politikai gazdaságtan I.
Dr. Szokoli László
Honvédelmi ismeretek III.
Vidó Endre
Testnevelés III.
Eperjessy Gyula
2
2
a,k
Fakultatív kiegészítő tantárgy:
Stilisztikai gyakorlatok III.
/orosz nyelv/
/német nyelv/
/angol nyelv/
3
3
a,k
2
1
a,k
1
1
a,k
0
2
a,gy
0
3
a,gy
1
1
0
1
0
a,k
a
2
a
Rudó Edit
Sztankovicsné Kovács Erika
Réti Almée
x = szaknyelvi záróvizsga
Numerikus módszerek I.
Dr. Révész Gábor
Elektrodinamika, optika I.
Dr. Takács Csaba
Dinamika I.
0 201 Dr. Szeidl György
G 202 Dr. Szilassy István
G 203 Dr. Porray László
G 204 Dr. Jezsó Károly
G 205 Mörk János
G 206 Dr. Patkó Gyula
G 207 Dr. Kerekes István
G 208 Dr. Király Béla
G 209 Dr. Sárközi László
G 210 Dr. Herpai Béla
Rugalmasságtan I.
2
Dr. Páczeit István
Számítógépi grafika és geometria I.
Dr. Pikler Gyula
Gépelemek
2
Dr. Terplán Zénó
Mechanikai technológia
2
Dr. Romvári Pál
Idegen nyelv IV.
0
/orosz nyelv/
Rudó Edit
/angol nyelv/
Bátfai István
/német nyelv/
Dr. Erdélyi Zoltánné
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
Politikai gazdaságtan I.
2
G 201-G 208 Dr. Szokoli László
G 209-G 210 Dr. Lengyel Béla
Honvédelmi ismeretek IV.
0
Vidó Endre
Testnevelés IV.
0
Eperjessy Gyula
Magyar nyelv /külföldieknek/
0
Várnai Aladár
Honvédelmi ismeretek IV.
Vidó Endre
Testnevelés IV.
Eperjessy Gyula
Magyar nyelv /külföldieknek/
Várnai Aladár
a,k
a,k
a,sz
a.gy
a,k
a.gy
a,k
a,gy
x = szaknyelvi záróvizsga
4
3
a,sz
0
1
a,gy
2
2
a,k
3
3
a,k
1
a,k
a,ey
3
a,gy x
Numerikus módszerek I.
Dr. Hévész Gábor
Elektrodinamika, optika I.
Dr. Takács Csaba
Dinamika I.
G 201 Dr. Szeidl György
G 202 Dr. Szilassy István
G 203 Dr. Forray László
G 204 Dr. Jezsó Károly
G 205 Mörk János
G 206 Dr. Patkó Gyula
G 207 Dr. Kerekes István
G 208 Dr. Király Béla
G 209 Dr. Sárközi László
G 210 Dr. Herpai Béla
Rugalmasságtan I.
Dr. Páczeit István
Számítógépi grafika és geometria I.
Dr. Pikler Gyula
Gépelemek
2
Dr. Terplán Zénó
Mechanikai technológia
2
Dr. Romvári Pál
Idegen nyelv IV.
0
/orosz nyelv/
Rudó Edit
/angol nyelv/
Bátfai István
/német nyelv/
Dr. Erdélyi Zoltánné
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
Politikai gazdaságtan I.
2
G 201-G 208 Dr. Szokoli László
G 209-G 210 Dr. Lengyel Béla
Matematika III.
Dr. Raisz Péterné dr.
Számitástechnika III.
Dr. Soós Ferenc
Mechanika alapjai, hőtan I.
Dr. Takács Csaba
Szilárdságtan I.
G 206 Dr. Patkó Gyula
G 207 Dr. Kerekes István
G 208 Dr. Kozák Imre
Anyagismeret I.
Dr. Romvári Pál
Ábrázoló geometria III.
Dr. Drahos István
Géprajz II.
Fancsali József
Idegen nyelv III.
/orosz nyelv/
Rudó Edit
/angol nyelv/
Bátfai István
/német nyelv/
Dr. Erdélyi Zoltánné
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
Politikai gazdaságtan I.
Dr. Szokoli László
Honvédelmi ismeretek III.
Vidó Endre
Testnevelés III.
Eperjessy Gyula
x » szaknyelvi záróvizsga
Numerikus módszerek I.
Dr. Révész Gábor
Elektrodinamika, optika I.
Dr. Takács Csaba
Dinamika I.
G 201 Dr. Szeidl György
G 202 Dr. Szilassy István
G 203 Dr. Porray László
G 204 Dr. Jezsó Karoly
G 205 Mörk János
G 206 Dr. Patkó Gyula
G 207 Dr. Kerekes István
G 208 Dr. Király Béla
G 209 Dr. Sárközi László
G 210 Dr. Herpai Béla
Rugalmasságtan I.
Dr. Páczeit István
Számítógépi grafika és geometria
Dr. Pikler Gyula
Gépelemek
Dr. Terplán Zénó
Mechanikai technológia I.
Dr. Romvári Pál
Idegen nyelv IV.
/orosz nyelv/
Rudó Edit
/angol nyelv/
Bátfai István
/német nyelv/
Dr. Erdélyi Zoltánné
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
Politikai gazdaságtan I.
G 201-G 208 Dr. Szokoli László
G 209-G 210 Dr. Lengyel Béla
Honvédelmi ismeretek IV.
Vidó Endre
Testnevelés IV.
Eperjessy Gyula
Magyar nyelv /külföldieknek/
Várnai Aladár
a,sz
a,gy
a,k
a,k
a,k
a,k
a,gy
a,k
a
a
a,k
a,k
a,sz
a,gy
a,k
a,gy
a,k
a,gy
Elő­
adás
0
Gyakor­
lat
Beszámolás
módja
1
0
2
0
2
Géptervező szak
Termelési rendszer szak
Matematika III.
Dr. Raisz Péterné dr.
Számítástechnika III.
Dr. Soós Ferenc
Mechanika alapjai, hőtan I.
Dr. Takács Csaba
Szilárdságtan I.
Mörk János
Anyagismeret I.
Dr. Romvári Pál
Ábrázoló geometria III.
Dr. Drahos István
Géprajz II.
Fancsali József
Idegen nyelv III.
/orosz nyelv/
Rudó Edit
/angol nyelv/
Bátfai István
/német nyelv/
Dr. Erdélyi Zoltánné
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
Politikai gazdaságtan I.
Dr. Szokoli László
Honvédelmi ismeretek III.
Vidó Endre
Testnevelés III.
Eperjessy Gyula
T a n t á r g y
1
1
a,k
3
2
a,k
3
3
a,k
2
1
a,gy
1.1
1
a,k
a,gy
2
2
1
0
2
a,k
2
0
0
Vegyipari gépészeti szak
Matematika III.
Dr. Raisz Péterné dr.
Számítástechnika III.
Dr. Soós Ferenc
Mechanika alapjai, hőtan
Dr. Takács Csaba
Szilárdságtan I.
G 209 Dr. Sárközi László
G 210 Dr. Herpai Béla
Anyagismeret I.
Dr. Romvári Pál
Ábrázoló geometria III.
Dr. Drahos István
Géprajz II.
Fancsali József
Idegen nyelv III.
/orosz nyelv/
Rudó Edit
/angol nyelv/
Bátfai István
/német nyelv/
Dr. Erdélyi Zoltánné
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
Politikai gazdaságtan I.
Dr. Lengyel Béla
Honvédelmi ismeretek III.
Vidó Endre
Testnevelés III.
Eperjessy Gyula
x = szaknyelvi záróvizsga
a,sz
a,gy
a,k
a,k
a,k
a,k
a,gy
x
a,gy
Numerikus módszerek I.
1
Dr. Révész Gábor
Elektrodinamika, optika I.
3
Dr. Takács Csaba
Dinamika I.
3
G 201 Dr. Szeidl György
G 202 Dr. Szilassy István
G 203 Dr. Forray László
G 204 Dr. Jezsó Károly
G 205 Mörk János
G 206 Dr. Patkó Gyula
G 207 Dr. Kerekes István
G 208 Dr. Király Béla
G 209 Dr. Sárközi László
G 210 Dr. Herpai Béla
Rugalmasságtan I.
2
Dr. Páczeit István
Számítógépi grafika és geometria 1.1
Dr. Pikler Gyula
Gépelemek
2
Dr. Terplán Zénó
Mechanikai technológia I.
2
Dr. Romvári Pál
Idegen nyelv IV.
0
/orosz nyelv/
Rudó Edit
/angol nyelv/
Bátfai István
/német nyelv/
Dr. Erdélyi Zoltánné
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
a,k
a,k
a,k
1
a,gy
1
a,k
2
a,gy
1
a,k
2
a,gy
Ta n t á rg y
Elő-
Gyakorlat
Beszámolás
módja
T a n t á r g y
Elő­
adás
Gyakor­
lat
Beszámolás
módja
GK 201 Külföldi önköltséges hallgatók
a,sz
a,gy
a,k
a,k
a,k
a,k
a,gy
a,gy
Beszámolás
módja
1
Numerikus módszerek I.
Dr. Révész Gábor
Elektrodinamika, optika I.
3
Dr. Palásthy Béla
Dinamika I.
3
Dr. Herpai Béla
Rugalmasságtan I.
2
Dr. Szeidl György
Számítógépi grafika és geometria I. 1
Dr. Pikler Gyula
Gépelemek I.
2
Dr. Marton Gábor
Mechanikai technológia I.
2
Magyar nyelv IV.
0
Várnai Aladár
Angol nyelv IV.
0
Réti Almée
Műszaki angol IV.
0
Bátfai István
1
a,k
2
a,k
f
a,sz
1
a,gy
1
a,k
2
a,gy
1
2
a,k
a,gy
k
a.gy
2
a,gy
Műszaki mechanika IV.
Harmatlné Valkányi Katalin
Fizika III.
Dr. Firtkő János
Számítástechnika I.
Szloboda Miklós
Tudományos szocializmus I.
Pogányné dr. Iványi Anna
Anyagismeret és technológia III.
Dr. Romvári Pál
Géprajz-Gépelemek IV.
Dr. Terplán Zénó
Elektrotechnika I.
Dr. Szentirmai László
Műszaki hőtan I.
Dr. Schifter Ferenc
Gépgyártástechnológia alapjai II
Dr. Molnár József
Fordítástechnika I.
/orosz nyelv/
/német nyelv/
Honvédelmi Ismeretek V.
VidÓ Endre
Testnevelés V.
Zékány Gyuláné
1/1/
2/1/
1/1/
1/1/
a,gy
2
a,sz
2
a,gy
1
a
2
a,k
2/1/
a,k
2
a,gy,k
1
a,gy
1
a,gy
2
Dr. Gribovszki LászlÓné
Dr. Erdélyi Zoltánné
0
1
0
1/
a,gy
a
a
Fakultatív szaknyelvi kiegészítő tantárgy:
Szaktolmácsolási gyakorlatok I.
0
2
/orosz nyelv/
Dr. Gárdus János
/német nyelv/
Kontor István
Gépgyártástechnológiai szak,
a t gy ,k
2
2
0
1/1/
2
2
a,gy
a,sz
a,gy
1
1
a
1/1/
2
a,k
2
2/1/
2/1/
a,k
2
a,gy,k
2
1
a.gy
1/1/
1
a,gy
0
0
1
1/1/
a
a
x 4 á választott nyelvtől függően kollokvium vagy gyakorlati jegy.
fiépgyártástechnológiai
El«adás
Gyakor­
lat
Beszámolás
módja
Számítástechnika II.
2
1
Szloboda Miklós
Tudományos szocializmus II.
1
1/1/
Pogányné dr. Iványi Anna
Anyagismeret és technológia IV
2
2
Dr. Lizák József
Géprajz-Gépelemek V.
2
2
Dr. Antal Miklós
Elektrotechnika II.
2
2/1/
Dr. Szentirmai László
2
1
Műszaki hőtan II.
Dr. Schifter Ferenc
Áramlástan I.
2
2/1/
Dr. Czibere Tibor
Fordítástechnika II.
0
3/1/
/orosz nyelv/
Dr. Gribovszki Lászlóné
/német nyelv/
De. Erdélyi Zoltánné
Forgácsoló megmunkálás és
szerszámai I.
1/1/
Dr. Fridrik László
Szaknyelvi társalgás I.
0
2/1/
/orosz nyelv/
Dr. Gárdus János
/német nyelv/
Kontor István
Honvédelmi ismeretek VI.
0
1
Vidó Endre
Testnevelés VI.
0
1/1/
Molnárné Kiskun Magdolna
a,gy
a,k
a,k
a,k
a,gy,k
a,k
a,gy
a.gy
Fakultatív szaknyelvi kiegészítő tantárgy:
Szaktolmácsolási gyakorlatok II. 0
2
/orosz nyelv/
Dr. Gárdus János
/német nyelv/
Kontor István
a,gy
III. évfolyam
Idegen nyelv V.
/orosz nyelv/
Rudó Edit
/angol nyelv/
Bátfai István
/német nyelv/
Dr. Erdélyi Zoltánné
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
Műszaki mechanika IV.
Horváth Ferencné dr.
Fizika III.
Dr. Firtkő János
Számítástechnika I.
Szloboda Miklós
Tudományos szocializmus I.
Pogányné dr. Iványi Anna
Anyagismeret és technológia III.
Dr. Romvári Pál
Géprajz-Gépelemek IV.
Dr. Terplán Zénó
Elektrotechnika I.
Dr. Szentirmai László
Műszaki hőtan I.
Dr. Schifter Ferenc
Gépgyártástechnológia alapjai II.
Dr. Molnár József
Honvédelmi ismeretek V.
Vidó Endre
Testnevelés V.
Zákány Gyuláné
T a n t á r g y
Gépgyártástechnológiai szak, szakfordítói ágazat
Politikai gazdaságtan I.
G 201-G 208 Dr. Szokoli László
G 209-G 210 Dr. Lengyel Béla
Honvédelmi ismeretek IV.
Vidó Endre
Testnevelés IV.
Eperjessy Gyula
Magyar nyelv /külföldieknek/
Várnai Aladár
Matematika III.
Dr. Raisz Péter
Dr. Huszthy László
Számítástechnika III.
Szabó István
Mechanika alapjai, hőtan
Dr. Macsuga János
Dr. Palásthy Béla
Szilárságtan I.
Dr. Szeidl György
Dr. Herpai Béla
Anyagismeret I.
Dr. Komócsin Mihály
Ábrázold geometria III.
Dr. Juhász Imre
Géprajz II.
Dr. Tomori Zoltán
Angol nyelv III.
Réti Almée
Műszaki angol III.
Bátfai István
Gyakor­
lat
T a n t á r g y
A 6. félév után 4 hét intenzív nyelvtanfolyam.
Termelési rendszer szak
ágazat
Idegen nyelv VI.
/orosz nyelv/
Rudó Edit
/angol nyelv/
Bátfai István
/német nyelv/
Dr. Erdélyi Zoltánné
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
Számítástechnika II.
Szloboda Miklós
Tudományos szocializmus II.
Pogányné dr. Iványi Anna
Géprajz-Gépelemek V.
Dr. Drobni József
Elektrotechnika II.
Dr. Szentirmai László
Műszaki hőtan II.
Dr. Schifter Ferenc
Áramlástan I.
Dr. Czibere Tibor
Forgácsoló megmunkálás és
szerszámai I.
Dr. Fridrik László
Hőkezelés I.
Dr. Lizák József
Minőségellenőrzés I.
Ludvig László
Honvédelmi ismeretek VI.
Vidó Endre
Testnevelés IV.
Molnárné Kiskun Magda
2
1/1/
2
1
1
2/1/
a,gy
a,k
a,k
2/1/
2
a,gy,k
2
1
a,k
2/1/
2
a,gy
1/1/
0
a
2
2
a,k
1/1/
2
a,k
0
1
a
0
1/1/
a
A 6.félév után h hét alapozó szaktárgyi gyakorlat.
Idegen nyelv V.
/orosz nyelv/
Rudó Edit
/angol nyelv/
Bátfai István
/német nyelv/
Dr. Erdélyi Zoltánné
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
Műszaki mechanika IV.
Harmatlné Valkányi Katalin
Fizika III.
Dr. Firtkó János
Számítástechnika I.
Szloboda Miklós
Tudományos szocializmus I.
Pogányné dr. Iványi Anna
Anyagiameret és technológia III.
Dr. Romvári Pál
Géprajz-Gépelemek IV.
Dr. Terplán Zénó
Elektrotechnika I.
Dr. Szentirmai László
Műszaki hótan I.
Dr. Schifter Ferenc
Gépgyártástechnológia alapjai II.
Dr. Molnár József
Honvédelmi Ismeretek V.
Vidó Endre
Testnevelés V.
Zékány Gyuláné
0
3
a,gy ,
2
1/1/
a,gy
2
2
a,sz
0
2
a,gy
1
1
a
1/1/
2
a.k
2
2/1/
a,k
2/1/
2
a,gy,k
2
1
a,gy
1/1/
1
a,gy
0
1
a
0
1/1/
a
x = a választott nyelvtől függően kollokvium vagy gyakorlati jegy.
Idegen nyelv VI.
/orosz nyelv/
RudÓ Edit
/angol nyelv/
Bátfai István
/német nyelv/
Dr. Erdélyi Zoltánné
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
Számítástechnika II.
Szloboda Miklós
Tudományos szocializmus II.
Pogányné dr. Iványi Anna
Anyagismeret és technológia IV.
Dr. Lizák József
Géprajz-Gépelemek V.
Vida András
Elektrotechnika II.
Dr. Szentirmai László
Műszaki hőtan II.
Dr. Schifter Ferenc
Áramlástan I.
Dr. Czibere Tibor
Forgácsoló megmunkálás és
szerszámai I.
Dr. Fridrik László
Rendszerelmélet, rendszerszer­
vezés I.
Dr. Szintay István
Honvédelmi ismeretek VI.
Vidó Endre
Testnevelés VI.
Molnárné Kiskun Magd olna
a.gy
a,k
1/1/
a,k
a,k
2/1/
a,gy,k
a,k
2/1/
a.gy
2/1/
T a n t á r g y
Idegen nyelv V.
/orosz nyelv/
Rudó Edit
/angol nyelv/
Bátfai István
/német nyelv/
Dr. Erdélyi Zoltánné
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
Műszaki mechanika IV.
Dr. Forral Lászlő
Fizika III.
Dr. Firtkó János
Számítástechnika I.
Szloboda Miklós
Tudományos szocializmus I.
Pogányné dr. Iványi Anna
Anyagismeret és technológia III.
Dr. Romvári Pál
Géprajz-Gépelemek IV.
Dr. Terplán Zénó
Elektrotechnika I.
Dr. Szentirmai László
Műszaki hőtan I.
Dr. Schifter Ferenc
Honvédelmi ismeretek V.
Vidó Endre
Testnevelés V.
Zékány gyuláné
Elő­
adás
Gyakor­
lat
0
2
2
0
1
1/1/
2
2/1/
2
0
0
Beszámolás
módja
T a n t á r g y
Elő­
adás
Géptervező szak, folyamattervező ágazat
Idegen nyelv VI.
a,gyík x
3
0
/orosz nyelv/
Rudó Edit
/angol nyelv/
Bátfai István
/német nyelv/
Dr. Erdélyi Zoltánné
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
Számítástechnika II.
1/1/
2
a,gy
Szloboda Miklós
Tudományos szocializmus II.
2
1/1/
a,sz
Pogányné dr. Iványi Anna
Anyagismeret és technológia IV. 2
2
a,gy
Dr. Lizák József
Géprajz-űépelemek V.
1
a
2
Ungár Tamás
Elektrotechnika II.
2/1/
2
a,k
Dr. Szentirmai László
2/1/
a,k
Műszaki hőtan II.
2
Dr. Schifter Ferenc
2
a,gy,k
Áramlástan I.
2/1/
Dr. Czibere Tibor
Szerkezetek mechanikája I.
1
2
a,gy
Dr. Ecsedi István
Honvédelmi ismeretek VI.
1
0
a
Vidó Endre
a
Testnevelés VI.
0
1/1/
Molnárné Kiskun Magdolna
lyakorlat
Beszámolás
módja
3
2
1/1/
2
2
0
2
a,gyík "
a,gy
a,sz
a,gy
1
1
a
1/1/
2
a,k
2
2/1/
a,k
1
1
a,gy
2/1/
2
a,gy,k
2
1
a,gy
0
1
a
0
1/1/
a
x = a választott nyelvtől függően kollokvium vagy gyakorlati jegy.
Idegen nyelv VI.
/orosz nyelv/
Rudó Edit
/angol nyelv/
Bátfai István
/német nyelv/
Dr. Erdélyi Zoltánné
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
Számítástechnika II.
Szloboda Miklós
Tudományos szocializmus II.
Pogányné dr. Iványi Anna
Anyagismeret és technológia IV.
Dr. Lizák József
Géprajz-Gépelemek V.
Dr. Drobni József
Elektrotechnika II.
Dr. Szentirmai László
Műszaki hőtan II.
Dr. Schifter Ferenc
Áramlástan I.
Dr. Czibere Tibor
Gépgyártástechnológia I.
Dr. Papp József né dr.
Szerszámgépek és készülékek
tervezése I.
Dr. Faragó Károly
Honvédelmi ismeretek VI.
Vidó Endre
Testnevelés VI.
Molnárné Kiskun Magd olna
Géptervező szak, alkalmazott mechanikai ágazat
Idegen nyelv V.
/orosz nyelv/
Rudó Edit
/angol nyelv/
Bátfai István
/német nyelv/
Dr. Erdélyi Zoltánné
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
a,gy,k
Idegen nyelv VI•
/orosz nyelv/
Rudó Edit
/angol nyelv/
Bátfai István
/német nyelv/
Dr. Erdélyi Zoltánné
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
0
2
1/1/
2
Gyakor­
lat
Beszámolás
módja
2
2
a,sz
2
3/1/
a,k
1
1
a
1/1/
2
a,k
2
2/1/
a,k
2/1/
2
a,gy,k
2
1
a,gy
2
a,gy,k
1
a,k
x = a választott nyelvtől függően kollokvium vagy gyakorlati jegy
a,gy
1
a.gy
1
a,k
2
a,k
2
a,k
2
a,gy
2
a,gy,k
1
a
1/1/
a
3
a,gy
Géptervező szak, szerszámgépészeti ágazat
0
Elő­
adás
Fizika III.
Dr. Firtkó János
Számítástechnika I.
Pance Miklós
Tudományos szocializmus I
Pogányné dr. Iványi Anna
Anyagismeret és technológia III.
Kovács Ferenc
Géprajz-Gépelemek IV.
Dr. Terplán Zénó
Elektrotechnika I.
Dr. Szentirmai László
Műszaki hőtan I.
Dr. Schifter Ferenc
KontinuuRmechanika I.
Dr. Páczeit István
Honvédelmi ismeretek V.
Vidó Endre
Testnevelés V.
Zékány Gyuláné
3
x = a választott nyelvtől függően kollokvium vagy gyakorlati jegy.
Idegen nyelv V.
/orosz nyelv/
Rudó Edit
/angol nyelv/
Bátfai István
/német nyelv/
Dr. Erdélyi Zoltánné
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
Műszaki mechanika IV.
Dr. Forrai László
Fizika III.
Dr. Firtkó János
Számítástechnika I.
Szloboda Miklós
Tudományos szocializmus I.
Pogányné dr. Iványi Anna
Anyagismeret és technológia III.
Dr. Romvári Pál
Géprajz-Gépelemek IV.
Dr. Terplán Zénó
Mechanizmusok II.
Dr. Jezsó Károly
Elektrotechnika I.
Dr. Szentirmai László
Műszaki hótan I.
Dr. Schifter Ferenc
Honvédelmi ismeretek V.
Vidó Endre
Testnevelés V.
Zékány Gyuláné
T a n t á r g y
1
1
2
a,gy
a,k
a,k
2
2/1/
a,k
2/1/
2
a,gy,k
2
1
2/1/
2
a.gy
1/1/
1
a,k
1/1/
1
a
0
1
a
0
1/1/
a
a,k
1/1/
1
a,gy
0
1
a
0
1/1/
a
T a n t á r g y
Tudományos szocializmus II.
Pogányné dr. Iványi.Anna
Elektrotechnika II.
Dr. Szentirmai László
Műszaki hőtan II.
Dr. Schifter Ferenc
Áramlástan I.
Dr. Czibere Tibor
Kontinuummechanika II.
Dr. Páczeit István
Felsőbb analízis I.
Dr. Mészáros József
Analitikus mechanika I.
Dr. Takács Csaba
Honvédelmi ismeretek VI.
Vidó Endre
Testnevelés VI.
Molnárné Kiskun Magdolna
Elő­
adás
Gyakor­
lat
Beszámolás
módja
1/1/
1
a,k
2/1/
2
a,gy,k
2
1
a,k
2 / 1 / 2
3
3
3 / 1 / 2
2/1/
2
0
1
0
1/1/
a,gy
a,k
a,k
a,k
Géptervező szak, általános gépészeti ágazat
Idegen nyelv V31.
/orosz nyelv/
Rudó Edit
/angol nyelv/
Bátfai István
/német nyelv/
Dr. Erdélyi Zoltánné
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
Műszaki mechanika IV.
Dr. Kiss Lajos
Fizika III.
Dr. Firtkó János
Számítástechnika I.
Szloboda Miklós
Tudományos szocializmus I.
Pogányné dr. Iványi Anna
Anyagismeret és technológia III.
Dr. Romvári Pál
Géprajz-Gépelemek IV.
Dr. Terplán Zénó
Mechanizmusok II.
Dr. Jezsó Károly
Elektrotechnika I.
Dr. Szentirmai Lászlő
Műszaki hőtan I.
Dr. Schifter Ferenc
Honvédelmi ismeretek V.
Vidó Endre
Testnevelés V.
Zékány Gyuláné
0
a,gy*kX
3
2
1/1/
a,gy
2
2
a,sz
0
2
a,gy
1
1
a
1/1/
2
a,k
2
2/1/
a,k
1
1
a,gy
2/1/
2
a.gy.k
2
1
a,gy
0
0
1
1/1/
a
Idegen nyelv VI.
/orosz nyelv/
Rudó Edit
/angol nyelv/
Bátfai István
/német nyelv/
Dr. Erdélyi Zoltánné
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
Számítástechnika II.
Szloboda Miklós
Tudományos szocializmus II.
1/1/
Pogányné dr. Iványi Anna
Anyagismeret és technológia IV.
Dr. Lizák József
Géprajz-Gépelemek V.
Dr. Drobni József
Elektrotechnika II.
2/1/
Dr. Szentirmai László
Műszaki hőtan II.
Dr. Schifter Ferenc
Áramlástan I.
Dr. Czibere Tibor
Szerkezetek mechanikája I.
Dr. Ecsedi István
Honvédelmi ismeretek VI.
Vidó Endre
Testhevelés VI.
Molnárné Kiskun Magdolna
a.gy
a,k
a,k
a,k
a,gy,k
a,k
a,gy
a.k
1/1/
a
x = a választott nyelvtől függően kollokvium vagy gyakorlati jegy.
Géptervező szak, elektronikai-automatizálási ágazat
Idegen nyelv \H.
/orosz nyelv/
Rudó Edit
/angol nyelv/
Bátfai látván
/német nyelv/
Dr. Erdélyi Zoltánné
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
Műszaki mechanika IV.
Dr. Patkó Gyula
Fizika III.
Dr. Firtkó János
Számítástechnika I.
Szloboda Miklós
Tudományos szocializmus
Pogányné dr. Iványi Anna
a,gy,k
2
1/1/
a,gy
2
2
a,sz
0
2
a,gy
1
1
a
Idegen nyelv VI.
/orosz nyelv/
Rudó Edit
/angol nyelv/
Bátfai István
/német nyelv/
Dr. Erdélyi Zoltánné
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
Számítástechnika II.
2
Szloboda Miklós
Tudományos szocializmus II.
1/1/
Pogányné dr. Iványi Anna
Anyagismeret és technológia IV. 2
Dr. Lizák József
Elektrotechnika II.
2/1/
Dr. Szentirmai László
1
a.gy
1
a.k
2
a,k
2
a,gy,k
Elő­
adás
T a n t á r g y
Anyagismeret és technológia I I I .
Dr. Romvári Pál
Géprajz-Gépelemek IV.
Dr. Terplán Zénó
Elektrotechnika I .
Dr. Szentirmai László
Műszaki h«tan I .
Dr. S c h i f t e r Ferenc
Méréselmélet
Dr. Szarka Tivadar
Honvédelmi ismeretek V.
Vidó Endre
Testnevelés V.
Zákány Gyuláné
Gyakor­
lat
Beszámolás
módja
1/1/
2
a,k
2
2/1/
a,k
2/1/
2
a,gy,k
2
1
a,gy
1
1
a,gy
0
1
a
0
1/1/
a
Elő­
adás
T a n t á r g y
Műszaki hőtan I I .
Dr. Schifter Ferenc
Áramlástan I .
Dr. Czibere Tibor
Elektronika I .
Dr. Kovács Ernő
Automatika I .
Dr. Bánhidi László
Honvédelmi ismeretek VI.
Vidó Endre
Testnevelés VI.
Molnámé Kiskun Magdolna
Gyakor­
lat
Beszámolás
módja
2
1
a,k
2/1/
2
a,gy
2
2
a.gy
2
1
a,k
0
1
a
0
1/1/
a
T a n t á r g y
Forgácsoló megmunkálás és
szerszámai I I .
Dr. Leóké Balázs
PorgácsnélkUli megmunkálás és
szerszámai I .
Dr. Sárvári József
Hegesztés I .
Dr. Romvári Pál
Szerszámgépek és készülékek I .
Dr. Tajnafői József
Testnevelés VII.
Vucskó Sándor
Elő­
adás
Gyakor­
lat
Beszámolás
módja
2
a,k
a.gyV
3
2/1/
2
a,gy
2
2
a,sz
0
2
a,gy
1
1
a
1/1/
2
a,k
2
2/1/
a,k
2/1/
2
a,gy,k
2
1
a,gy
0
1
a
0
1/1/
a
Idegen nyelv VI.
/orosz nyelv/
Rudó Edit
/angol nyelv/
Bátfai István
/német nyelv/
Dr. Erdélyi Zoltánné
/ f r a n c i a nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
Számítástechnika
Szloboda Miklós
Tudományos szocializmus I I .
Pogányné d r . Iványi Anna
Géprajz-Gépelemek V.
Tar Sándor
Elektrotechnika I I .
Dr. Szentirmai László
Műszaki hőtan I I .
Dr. Schifter Ferenc
Áramlástechnika I .
Dr. Czibere Tibor
F i z i k a i kémia I .
Dr. Ralsz Iván
Honvédelmi ismeretek VI.
Vidó Endre
Testnevelés VI.
Molnarné Kiskun Magdolna
0
3
8.
2
1
a,gy
1/1/
1
a,k
2
2
a,k
2/1/
2
a.gy.k
2
1
a,k
2/1/
2
a.gy
4/1/
3
a,gyk
0
1
a
0
1/1/
a
félév
2
1
a,k
Idegen nyelv VIII.
/orosz nyelv/
Rudó Edit
/angol nyelv/
Bátfai István
/német nyelv/
Dr. Erdélyi Zoltánné
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
Szociológia
Dr. Lehoczky Alfréd
Irányítástechnika II.
Dr. Lukács János
Anyagmozgatás és gépei I.
Dr, Cselényi József
Ipar- és vállalatgazdaságtan I.
Dr. Szintay István
Forgácsold megmunkálás és
2
0/1/
a
szerszámai III.
Dr. Fridrik László
0
2
a,gy
1
1
a,k
2
2
a,gy
2
2
a,gy
a,k
2
a,gy
0
1/1
a,k
a
2
a,k
2
a,gy
1/1/
0
a,k
x = a választott nyelvtől függően gyakorlati jegy vagy
záróvizsga
0
1/1/
a
Gépgyártástechnológiai szak,
Gépgyártástechnológiai szak, sépgyártástechnológiai ágazat
Idegen nyelv VII.
/orosz nyelv/
Rudó" Edit
/angol nyelv/
Bátfai István
/német nyelv/
Dr. Erdélyi Zoltánné
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
Matematika V.
Dr. Raisz Péter
Magyarország története I.
Dr. Nagy Béla
Géprajz-Gépelemek VI.
Dr. Szota György
Elektrotechnika III.
Dr. Fekete Gábor
Áramlástan II.
Dr. Czibere Tibor
Irányítástechnika I.
Dr. Lukacs János
2
Ágazati irányú" tantárgyak:
1. Hegesztési ágazati irány
Hegesztéstechnológia I.
2. Hidegalakítási ágazati irány
Hidegalakítás technológiája és
szerszámai I.
3. Anyagmozgatási ágazati irány
Anyagmozgatási folyamatok I.
4. Forgácsolási ágazati irány
Megmunkálások I.
Dr. Béres Lajos
Dr. Tisza Miklós
Dr. Mang Béla
Dr. Erdődy László
A 8. félév után 4 hét szaktárgyi gyakorlat.
IV. évfolyam
félév
Beszámolás
módja
1/1
a,gy
x = a v á l a s z t o t t nyelvtől függően kollokvium vagy g y a k o r l a t i Jegy.
7.
Gyakorlat
2/1/
Vegyipari gépészeti szak, vegyipari gépészeti ágazat
0
Elő-
Hegesztés II.
2
Dr. Romvári Pál
Szerszámgépek és készülékek II. 4
Dr. Tajnafői József
Ágazati irányú tantárgy I.
2
Testnevelés VIII.
0
Vucskó Sándor
2/1/
x = a v á l a s z t o t t nyelvtől függően kollokvium vagy g y a k o r l a t i Jegy.
Idegen nyelv v \
/orosz nyelv/
Rudó Edit
/angol nyelv/
Bátfai István
/német nyelv/
Dr. Erdélyi Zoltánné
/ f r a n c i a nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
Hflszaki mechanika IV.
Porpáczy Lajos
Fizika I I I .
Dr. F i r t k ő János
Számítástechnika I .
Szloboda Miklós
Tudományos szocializmus I .
Pogányné d r . Iványi Anna
Anyagismeret és technológia I I I .
Kovács Ferenc
Géprajz-Gépelemek IV.
Dr. Terplán Zénó
Elektrotechnika I .
Dr. Szentirmai László
Műszaki hőtan I .
Dr. S c h i f t e r Ferenc
Honvédelmi ismeretek V.
Vidó Endre
Testnevelés V.
Zékány Gyuláné
T a n t á r g y
Matematika V.
Dr. Raisz Péter
Magyarország története I.
Dr. Nagy Béla
Elektrotechnika III.
Dr. Fekete Gábor
Műszaki hőtan III.
Dr. Tolvaj Béla
Áramlástan II.
Dr. Czibere Tibor
Irányítástechnika I.
Dr. Lukács János
Fordítástechnika III.
a,gy
a,k
a.gy
a,gy
a,k
0/1/
Dr. Gribovszki Lászlóné
/orosz nyelv/
Dr. Erdélyi Zoltánné
/német nyelv/
Forgácsoló megmunkálás és szerszámai II.2
Dr. Dudás Illés
Szaknyelvi társalgás II.
0
/orosz nyelv/
Dr. Török Pálné
/német nyelv/
Kontor István
PorgácsnélkUli megmunkálás és
szerszámai
2/1/
Dr. Sárvári József
Szerszámgépek és készülékek I.
1/1/
Dr. Tajnafői József
Testnevelés VII.
0
Vucskó Sándor
Fakultatív szaknyelvi kiegészítő tantárgy:
Szaktolmácsolási gyakorlatok III.
0
/orosz nyelv/
Dr. Gárdus János
/német nyelv/
Kontor István
a,k
a.gy
szakfordítói ágazat
Idegen nyelv V.
/orosz nyelv/
Rudó Edit
/angol nyelv/
Bátfai István
/német nyelv/
Dr. Erdélyi Zoltánné
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
Szociológia I.
Dr. Lehoczky Alfréd
Irányítástechnika II.
Dr. Lukács János
Anyagmozgatás és gépei I.
Dr. Cselényi József
Ipar- és vállalatgazdaságtan I
Dr. Szintay István
Fordítástechnika IV.
/orosz nyelv/
D
Gribovszki Lászlóné
/német nyelv/
D
Erdélyi Zoltánné
Forgácsoló megmunkálás és
szerszámai III.
Dr. Dudás Illés
Szaknyelvi társalgás III
0
2
/orosz nyelv/
Dr. Gárdus János
Kontor István
/német nyelv/
Szerszámgépek és készülékek II.
Erdélyi Ferenc
Hegesztés I.
Dr. Romvári Pál
Minőségellenőrzés I.
Dr. Leskó Balázs
Testnevelés VIII.
1/1/
Vucskó Sándor
Fakultatív szaknyelvi kiegészítő tantárgy:
Szaktolmácsolási gyakorlatok IV.
0
2
/orosz nyelv/
Dr. Gárdus János
/német nyelv/
Kontor István
a,k
A 8. félév után 4 hét szaktárgyi gyakorlat.
a.gy.k
Termelési rendszer szak
1/1/
a.gy.k
Idegen nyelv VII.
/orosz nyelv/
Rudó Edit
/angol nyelv/
Bátfai István
/német nyelv/
Dr. Erdélyi Zoltánné
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
Idegen nyelv VIII.
/orosz nyelv/
Rudó Edit
/angol nyelv/
Bátfai István
/német nyelv/
Dr. Erdélyi Zoltánné
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
a,k
a,gy,k
a,k
T a n t á r g y
Elő­
adás
Gyakor­
lat
Beszámolás
módja
2
a,gy
1
a,k
E1Öadás
Gyakorlat
Beszámolás
módja
T a n t á r g y
0
Matematika V.
Dr. Raisz Péter
Magyarország története I.
1
Dr. Nagy Béla
Műszaki hőtan III.
2
Dr. Tolvaj Béla
Áramlástan II.
2
Dr. Ozlbere Tibor
Irányítástechnika I.
2
Dr. Lukács János
Forgácsoló" megmunkálás és szerszámai II. 2
Dr. Dudás Illés
Rendszerelmélet-rendszerszervezés II
Dr. Szintay István
Forgácsnélküli megmunkálás és
szerszámai I.
2/1/
Dr. Sárvari József
Operáciékutatás I.
2
Dr. Dormány Mihály
Szerszámgépek és készülékek I.
1/1/
Dr. Tajnafői József
Testnevelés VII.
0
Vucskó Sándor
*
0
a,gy
1
a,k
0/1/
a
1
a,k
1
a,k
2
a,k
2
a,gy
0
a
1/1/
a
Szociológia I.
1
Dr. Lehoczky Alfréd
Irányítástechnika II.
2
Dr. Lukács János
Anyagmozgatás és gépei I.
1
Dr. Cselényi József
Ipar- és vállalatgazdaságtan I.
1/1/
Dr. Vargha Jenő
Szervezéstan I.
2
Dr. Susánszky János
Forgácsoló megmunkálás és
szerszámai III.
3
Dr. Dudás Illés
Rendszerelmélet-rendszerszervezés III. 0
Dr. Urbán Rozália
Operációkutatás II.
2
Dr. Dormány Mihály
Szerszámgépek és készülékek II.
3
Erdélyi Ferenc
Minőségellenőrzés I.
1/1/
Dr. Leskó Balázs
Testnevelés VIII.
0
Vucskó Sándor
1
a,k
1
a,gy,k
1
a
1
a,gy
0/1/
a,gy
2
a,gy
2
a,gy
1
a,k
2
a,k
1
a,k
1/1/
a
Elő­
adás
Gyakor­
lat
Magyarország története I.
1
Dr. Nagy Béla
Géprajz-Gépelemek VI.
2
Dr. Soholtz Péter
Elektrotechnika III.
2
Dr. Szabd László
Műszaki hőtan III.
2
Dr. Tolvaj Béla
Áramlástan II.
2
Dr. Czibere Tibor
Irányítástechnika I.
2
Dr. Lukács János
Gépgyártástechnológia II.
1/1/
Pap József
Szerszámgépek és készülékek tervezése II. 2/1/
Dr. Tajnafői József
Képlékenyalakítás I.
2
Dr. Kiss Antal
Testnevelés VII.
0
Vucskó Sándor
Beszámolás
módja
a,k
a,k
a,gy
a,gy
a,k
0/1/
a
a,gy
a,gy,k
a,k
T a n t á r g y
Előadás
Gyakorlat
2
Anyagismeret és technológia V.
Dr. Romvári Pál
Irányítástechnika II.
Dr. Lukács János
Anyagmozgatás és gépei I.
Dr. Cselényi József
Ipar- és vállalatgazdaságtan I.
Dr. Szintay István
Gépgyártástechnolégia III.
Dr. Molnár József
Hegesztett szerkezetek I.
Dr. Farkas József
Szerszámgépek automatizálása I.
Dr. Kröell Dulay Imre
Ágazati irányú tantárgy I.
Testnevelés VIII.
Vucskó Sándor
1
Beszámolás
módja
a.gy
2
1
1
1
1/1/
1
2
2
2
1
3
2
2
0
2
a.gyk
1/1/
x = a választott nyelvtől függően gyakorlati jegy vagy
záróvizsga
1/1/
Ágazati irányú tantárgy:
1. Szerszámgépek automatizálása ágazati irány
Szerszágmép automatika I.
Dr. Tajnafői József
x = a választott nyelvtől függően gyakorlati jegy '
záróvizsga
A 8. félév után 4 hét szaktárgyi gyakorlat.
A 8. félév után 4 hét szaktárgyi gyakorlat.
Géptervező szak, alkalmazott mechanikai ágazat
Géptervező szak, folyamattervező ágazat
Idegen nyelv VII.
/orosz nyelv/
Rudó Edit
/angol nyelv/
Bátfai István
/német nyelv/
Dr. Erdélyi Zoltánná
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
Matematika V.
Dr. Raisz Péter
Számítástechnika III.
Dr. Soás Ferenc
Magyarország története I.
Dr. Nagy Béla
Elektrotechnika III.
Dr. Szabó László
Áramlástan II.
Dr. Czibere Tibor
Szerkezetek mechanikája II.
Dr. Herpai Béla
Operációkutatás I.
Dr. Klafszky Emil
Gépgyártástechnológia I.
Dr. Romvári Pál
Méréstechnika I.
Dr. Juhász András
Hőenergetika I.
Visnyei László
Testnevelés VII.
Vucskó Sándor
3
a,gy
0
2
a,gy
1
1/1/
a,k
1
1
a,k
2
2
a,gy
2
1
a,k
2
1/1/
a,k
2
0/2/
a,gy
3
1/1/
a,k
2
2
a,k
1/1/
1
a.gy
0
1/1/
a
Idegen nyelv VIII.
/orosz nyelv/
Rudó Edit
/angol nyelv/
Bátfai István
/német nyelv/
Dr. Erdélyi Zoltánné
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
Számítástechnika IV.
Dr. Soós Ferenc
Szociológia I.
Dr. Lehoczky Alfréd
Anyagmozgatás és gépei I.
Dr. Cselényi József
Ipar- és vállalatgazdaságtan I.
Dr. Szintay István
Operációkutatás II.
Dr. Klafszky Emil
Gépgyártástechnológia II.
Dr. Detzky Iván
Hőenergetika II.
Gyulai György
Áramlástechnika I.
Dr. Czibere Tibor
Folyamatirányítás I.
Dr. Rátkai László
Testnevelés VIII.
Vucskó Sándor
0
3
1/1/
a.gy
1
a,k
1
1
a
1/1/
1
a,k
2
2
a,k
3
2
a,k
2
1
a,k
1
2
a,gy
2
2
a,gy
0
1/1/
2
1
2
a,gy
a,gy
Idegen nyelv VIII.
/orosz nyelv/
Rudó Edit
/angol nyelv/
Bátfai István
/német nyelv/
Dr. Erdélyi Zoltánné
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
Szociológia I.
Dr. Lehoczky Alfréd
a,gy
1
1
a,k
2
1
a,k
2/1/
2
a,gy
3/1/
4
a,k
2
1
a,gy
2/1/
2
a,k
3
2
a,k
0
1/1/
a
Idegen nyelv VIII.
/orosz nyelv/
Rudó Edit
/angol nyelv/
Bátfai István
/német nyelv/
Dr. Erdélyi Zoltánné
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
Szociológia I.
Dr. Lehoczky Alfréd
Ipar- és vállalatgazdaságtan I.
Dr. Bíró Zoltán
Kontinuummechanika IV.
Dr. Egert János
Felsőbb analízis III.
Dr. Nikodémusz Antal
Gépszerkezettan II.
Dr. Lévai Imre
Szerkezetek dinamikája II.
Dr. Sályi István
Gépgyártástechnológia I.
Dr. Romvári Pál
Testnevelés VIII.
Vucskó Sándor
1
1
a,k
1/1/
1
a,k
3
2
a,k
4
2
a,k
2
1/1/
a,gy
2/1/
3
a,k
3
2
a,k
0
1/1/
a
x = a választott nyelvtől függően gyakorlati jegy vagy
záróvizsga.
A 8. félév után 4 hét szaktárgyi gyakorlat.
A 8, félév után 4 hét szaktárgyi gyakorlat.
3
3
x = a választott nyelvtől függően gyakorlati jegy v
záróvizsga.
Géptervező szak, szerszámgépészeti ágazat
Idegen nyelv VII.
/orosz nyelv/
Rudó Edit
/angol nyelv/
Bátfai István
/német nyelv/
Dr. Erdélyi Zoltánné
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
Matematika V.
Dr. Raisz Péter
Idegen nyelv VII.
/orosz nyelv/
Rudó Edit
/angol nyelv/
Bátfai István
/német nyelv/
Dr. Erdélyi Zoltánné
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
Magyarország története I.
Dr. Nagy Béla
Áramlástan II.
Dr. Czibere Tibor
Kontinuummechanika III.
Dr. Egert János
Felsőbb analízis II.
Dr. Mészáros József
Analitikus mechanika II.
Dr. Takács Csaba
Gépszerkezettan I.
Dr. Lévai Imre
Szerkezetek dinamikája I.
Dr. Király Béla
Testnevelés VII.
Vucskó Sándor
0
3
1
1
Géptervező szak, általános gépészeti ágazat
Idegen nyelv VII.
/orosz nyelv/
Rudó Edit
/angol nyelv/
Bátfai István
/német nyelv/
Dr. Erdélyi Zoltánné
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
Matematika V.
Dr. Raisz Péter
Magyarország története I.
Dr. Nagy Béla
Géprajz-Gépelemek VI.
Dr. Siposs István
Elektrotechnika III.
Dr. Szabó László
)
3
a,gy
0
2
a,gy
1
1
a,k
2
2
a,k
2
2
a,gy
Idegen nyelv VIII.
/orosz nyelv/
Rudó Edit
/angol nyelv/
Bátfai István
/német nyelv/
Dr. Erdélyi Zoltánné
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
Szociológia I.
Dr. Lehoczky Alfréd
Anyagmozgatás és gépei I.
Dr. Cselényi József
Ipar- és vállalatgazdaságtan I.
Dr. Czabán János
0
1
1
1/1/
Gyakor­
lat
Beszámolás
módja
2
0
a,gy
2
1
a,k
2
2
3
2
a,k
2
0/1/
a
0
1/1/
a
a,k
Gyakorlat
T a n t á r g y
Szerkezetek mechanikája
Dr. Herpai Béla
Gépszerkezettan II.
Dr. Kováts Attila
Gépgyártástechnológia I.
Dr. Romvári Pál
Irányítástechnika II.
Dr. Lukács János
Hajtóművek gépszerkezettani I.
Dr. Apró Ferenc
Szerszámgépek I .
Dr. Takács Ernő
Testnevelés VIII.
Vucskó Sándor
Beszámolás
módja
1/1/
2
a,k
2
2
a,gy
3
2
a,k
2
1
a,gy,k
2
0
a,k
3
2
a,gy
ü
1/1/
a
A 8. félév után 4 hét szaktárgyi gyakorlat.
Géptervező szak, elektronikai-automatizálási ágazat
Géptervező mellékmodul részére:
Szerszámgépek tervezése I.
Sántha Csongor
Gépszerkezetek tervezése I.
Dr. Scholtz Péter
03
3
a,gy
1
1
a,k
0
2
a,gy
2
2
a,gy
2
1
a,k
2
2
a,k
3
2
a,gy,k
2
1
a,k
0
1/1/
a
0
1
a,gy
2
a,gy
Folyamatok gépészete mellékmodul részére:
Folyamatos technológiák I.
1
Dr. Jo<5 Gyula
Energetikai folyamatok és gépeik I.
2
Dr. Schifter Ferenc
Gépgyártás technológiai mellékmodul részére:
Gépgyártástechnológia I.
1
Papp Józsefné dr.
Szerszámgépek I.
2
Dr. Takács Ernő
a,gy
a,gy
a,gy
a,gy
Idegen nyelv VIII.
/orosz nyelv/
Rudó Edit
/angol nyelv/
Bátfai István
/német nyelv/
Dr. Erdélyi Zoltánná
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
Szociológia I.
Dr. Lehoczky Alfréd
Anyagmozgatás és gépei I.
Dr. Cselényi József
Ipar- és vállalatgazdaságtan I.
Dr. Czabán János
Elektronika III.
Dr. Hegedűs János
Automatika III.
Dr. Gyuricza István
Mikroprocesszortechnika I.
Terstányszky Gábor
Robottechnika I.
Dr. TajnafŐi József
üzem- és munkaszociológia
Testnevelés
Vucskó sándor
0
3
a,£
Idegen nyelv VII.
/orosz nyelv/
Rudó Edit
/angol nyelv/
Bátfai István
/német nyelv/
Dr. Erdélyi Zoltánné
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
Matematika V.
Dr. Raisz Péter
Magyarország története I.
Dr. Nagy Béla
Anyagiameret és technológia IV.
Dr. Romvári Pál
Műszaki hőtan III.
Visnyei László
Áramlástechnika II.
Dr. Nyíri András
Aprítok és osztályozók I.
Dr. Schultz György
Tartályok és készülékek I.
Keresztes János
Vegyipari gépek és műveletek I.
Dr. Ortutay Miklós
Testnevelés VII.
Vucskó Sándor
1
1
1
1
a
1/1/
1
a,k
2
a,gy
1
2
2
1
%
1
0
0
Folyamatok gépészete mellékmodul részére:
Folyamatok irányítása
2
Dr. Oláh Miklós
Folyamatos technológiák II.
2
Dr. Joó Gyula
Energetikai folyamatok és gépeik II. 2
Dr. Schifter Ferenc
Géptervező mellékmodul részére:
Szerszámgépek tervezése II.
Erdélyi Ferenc
Gépszerkezetek tervezése II.
Dr. Apró Ferenc
Számjegyes vezérléstechnika
Erdélyi Ferenc
Elő­
adás
Gyakor­
lat
Beszámolás
módja
Elő- ' Gyakoradás
• lat
Beszámolás
módja
Vegyipari gépészeti szak, vegyipari gépészeti ágazat
x = a választott nyelvtől függően gyakorlati jegy vagy
záróvizsga
Idegen nyelv VII.
/orosz nyelv/
Rudó Edit
/angol nyelv/
Bátfai István
/német nyelv/
Dr. Erdélyi Zoltánná
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
Magyarország története
Dr. Nagy Béla
Matematika V.
Dr. Raisz Péter
Elektrotechnika III.
Dr. Kovács Ernő
Áramlástan II.
Dr. Czibere Tibor
Elektronika II.
Dr. Kovács Ernő
Automatika II.
Dr. Bánhidi László
Hidraulikus automatika I.
Dr. Kröell Dulay Imre
Testnevelés VII.
Vucskó Sándor
Információszolgálat és könyvtár­
használat
Dr. Zsidai József
T a n t á r g y
a,gy
1
a,k
2
1
a,gy
2
2
a,gy
2
1
a,k
2
a,k
2
2
a,k
3
3
a,k
0
1/1/
a
2
1
a,gy
a,k
2
a,gy,k
1
a,k
2
2
a,gy,k
2
1
a.gy
a,k
a,gy,k
a.gy
x = a választott nyelvtől függően gyakorlati jegy vagy
záróvizsga.
a,gy
1/1/
a,k
1
a
1/1/
1
a,k
1/1/
2
a,gy
Vegyipari gépek és műveletek II. 2/1/
2/1/
Fejes Gábor
Folyamatszabályozás I.
2
Dr. Oláh Miklós
Vegyipari eljárások I.
2/1/
Dr. Takács István
Ágazati irányú" tantárgy I.
2
Testnevelés VIII.
0
Vucskó Sándor
a,k
2/1/
a,gy
2
a,gy,k
2
a,k
0
1/1/
a,k
a
Győri Ilona
A 8. félév után 4 hét szaktárgyi gyakorlat.
Vegyipari gépészeti szak, szilikátipari gépészeti ágazat
a,gy
1
1
0
x = a választott nyelvtől függően gyakorlati jegy vagy
záróvizsga.
ajgyjk
1
1
2
Ágazati irányú tantárgy:
1. Vegyipari műveletek ágazati irány
ány
Vegyipari rendszerek I.
Dr.
a,gy
2
A 8. félév után 4 hét szaktárgyi gyakorlat.
2
1
a ,k
1
1/1/
Gépgyártástechnológiai mellékmodul részére:
Gépgyártástechnológia
2
1
Dr. Molnár József
Szerszámgépek II.
2
2
Dr. Jakab Endre
Számjegyes vezérléstechnika
2
1
Erdélyi Ferenc
0
Idegen nyelv VIII.
/orosz nyelv/
Rudó Edit
/angol nyelv/
Bátfai István
/német nyelv/
Dr. Erdélyi Zoltánné
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
Szociológia I.
Dr. Lehoczky Alfréd
Műszaki hőtan IV.
Visnyei László
Áramlástechnika III.
Dr. Nyíri András
Anyagmozgatás és gépei I.
Dr. Cselényi József
Ipar- és vállalatgazdaságtan I.
Dr. Czabán János
Tartályok és készülékek II.
Keresztes János
ro
Műszaki hőtan III.
Dr. Tolvaj Béla
Áramlástan II.
Dr. Czibere Tibor
Szerkezetek mechanikája II.
Dr. Herpai Béla
Gépszerkezettan I.
Fancsali József
Irányítástechnika I.
Dr. Lukács János
Testnevelés VII.
Vucskó Sándor
El el­
adás
-.
T a n t á r g y
Idegen nyelv VII.
/orosz nyelv/
Rudó Edit
/angol nyelv/
Bátfai István
/német nyelv/
Dr. Erdélyi Zoltánné
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
Matematika V.
Dr. Raisz Péter
Magyarország története I.
Dr. Nagy Béla
Anyagismeret és technológia IV.
Dr. Romvári Pál
Műszaki hőtan III.
Visnyei László
Áramlástechnika II.
Dr. Nyíri András
Aprítok és osztályozók I.
Dr. Pethő Szilveszter
Szilikátipari gépek I.
Daróczy Levente
Szilikátkémia és technológia I.
Dr. Németh János
Vegyipari gépek I.
Fejes Gábor
Testnevelés VII.
Vucskó Sándor
a,gy
0
2
a,gy
1
1
a,k
2
1
a,gy
2
2
a,gy
2
1
a,k
2/1/
2
a,k
2
1/1/
a,gy
2
0
a,k
V1/
1
a,k
0
1/1/
a
Idegen nyelv VIII.
0
/orosz nyelv/
Rudó Edit
/angol nyelv/
Bátfai István
/német nyelv/
Dr. Erdélyi Zoltánné
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
Szociológia I.
1
Dr. Lehoczky Alfréd
Áramlástechnika III.
1/1/
Dr. Nyíri András
Anyagmozgatás és gépei I.
1
Dr. Cselényi József
Ipar- és vállalatgazdaságtan I. 1/1/
Dr. Czabán János
Szilikátipari gépek II.
2
Dr. Szaladnya Sándor
Szilikátkémia és technológia II. 2
Dr. Németh János
Vegyipari gépek II.
0
Dr. Ortutay Miklós
Folyamatszabályozás I.
2
Dr. Oláh Miklós
Kemencék I.
2/1/
Dr. Mikó József
Rakodás, tárolás I.
2
Daróczy Levente
Testnevelés VIII.
0
Vucskó Sándor
a,k
1
a,k
2
1
a
1
a,k
2
a,k
0
a,gy
5
a,gy
2
a,gy,k
0
a
0
a,k
1/1/
a
x = a választott nyelvtől függően gyakorlati jegy vagy
záróvizsga.
A 8. félév után <t hét szaktárgyi gyakorlat.
Gyakor­
lat
Beszámolás
módja
T a n t á r g y
Elő­
adás
Gyakor­
lat
Beszámolás
módja
V. évfolyam
Munkásvédelmi ismeretek I.
Dr. Erdődy László
Gépgyárcá.-.ri.dültticliiftial szak, gépgyártástechnológiai ágazat
Anyagmozgatás és gépei I I .
G 501 Dr. Cselényi József
G 502 Dr. Lipták Antal
I p a r - és vállalatgazdaságtan I I .
Dr. Szintay István
Szervezéstan I .
Dr. Kocziszky György
Szerszámgépek és készülékek I I I .
Nagy Ottó Tibor
Alkatrészgyártás és szerelés I .
Dr. Nagy Sándor
Ágazati irányú tantárgy I.
Ágazati irányú tantárgy II.
Munkásvédelmi ismeretek I.
Dr. Erdődy László
Ágazati irányú tantárgyak:
1/ Anyagmozgatási ágazati irány
Ágazati tantárgy I.
Anyagmozgatási folyamatok II.
Ágazati tantárgy II.
Raktározás és gépei I.
2/ Forgácsolási ágazati irány
Ágazati tantárgy I.
Megmunkálások II.
Ágazati tantárgy II.
Szerszámozás I.
3/ Hidegalakítás! ágazati irány
Ágazati tantárgy I.
Hidegalakítás technológiája és
szerszámai II.
Ágazati tantárgy II.
Alakítógépek I.
Speciális ideológiai kollégium I. 1
Ágazati tantárgy I.
2
Ágazati tantárgy II.
2
Ágazati tantárgy III.
2
Diplomatervezés
0
1/1/
a,k
a,k
1/1/
2
0
1
1
1/1/
a,gy
a,gy
a,gy
Dr, Csizmadia László
Vass András
Berkes Rudolf
Dr. Szabó Sándor
Dr. Sárvári József
Dr. Jakab Endre
1/ Hidegalakítás! ágazati irány
Ágazati tantárgy I.
Hidegalakítás technológiája és
szers7.áma1 TTT.
Ágazati tantárgy II.
Alakítógépek II.
Ágazati tantárgy III.
Felületvédelem és kikészítés I.
2
2
2
a,k
a,k
a,k
Gyakor­
lat
T a n t á r g y
0
Gál Gaszton
Dr
Jakab Endre
Dr
Török Tamás
Államvizsga tantárgyai:
1. Gépgyártástechnológia
2. Anyagismeret és technológia vagy
Szerszámgépek
3. Hidegalakítás technológiája és szerszámai
2/ Anyagmozgatási ágazati irány
Ágazati tantárgy I.
Anyagmozgatási folyamatok IIIDr. Cselényi József
Ágazati tantárgy II.
Raktározás és gépei II.
Vass András
Ágazati tantárgy III.
Anyagmozgató gépek és fémszerkezetei Vass András
Orosz László
Vékony Sándor
Gács György
Államvizsga tantárgyai:
1. Gépgyártástechnológia
2. Anyagismeret és technológia vagy
Szerszámgépek
3- Megmunkálások
A 10. félévben 2-3 hét zárógyakorlat.
a,k
/angol nyelv/
Bátfai István
/német nyelv/
Dr. Erdélyi Zoltánné
/francia nyelv/
Csabainé Németh Ágnes
Anyagmozgatás és gépei II.
Dr. Cselényi József
Ipar- és vállalatgazdaságtan II
Dr. Szintay István
Szervezéstan I.
1/1/
Dr. Susánszky János
Fordítástechnika V.
Dr. Gribovszki Lászlóné
/orosz nyelv/
Dr. Erdélyi Zoltán
/német nyelv/
Szaknyelvi társalgás IV.
0
4
Dr. Török Pálné
/orosz nyelv/
/német nyelv/
Kontor István
Szerszámgépek és készülékek III
3
2
Sántha Csongor
Alkatrészgyártás és szerelés I
Dr. Nagy Sándor
a,k
a,k
a,k
a,gy
a.gy
a.gy.k
a,k
Gyakoilat
Beszámolás
módja
Fakultatív szaknyelvi kiegészítő tantárgy:
SzaktoLnácsolási gyakorlatok V.
0
2
/orosz nyelv/
Dr. Gárdus János
/német nyelv/
Kontor István
Termelési rendszer szak
Anyagismeret és technológia V.
Dr. Romvári Pál
Anyagmozgatás és gépei II.
Dr. Csekő Béla
Ipar— és vállalatgazdaságtan II.
Dr. Czabán János
Szervezéstan II.
Dr. Heidrich László
Szerszámgépek és készülékek III.
Sántha Csongor
Alkatrészgyártás és szerelés I.
Dr. Nagy Sándor
Anyagmozgató rendszerek szervezése I.
Dr. Cselényi József
Gyártás- és gyártórendszerek szer­
vezése I.
Dr. Tóth Tibor
Munkásvédelmi ismeretek I.
Dr. Erdődy László
0
a,k
1/1
a,k
a,k
a,k
2
a,gy,k
2
a,k
2.
a,gy
1
a,gy
1/1/
a,gy
Speciális ideológiai kollégium I.
Szervezéstan III.
Dr. Heidrich László
Anyagmozgató rendszerek szervezése
Dr. Kovács László
Gyártás- és gyártórendszerek szer­
vezése II.
Dr. Tóth Tibor
Diplomatervezés
1
2
1
2
II. 2
2
2
2
0
1*t
a,gy
a,k
Államvizsga tantárgyai:
1. Szervezéstan
2. Gépgyártástechnológia
3. Operációkutatás
A 10. félévben 2-3 hét zárógyakorlat.
Anyagmozgatás és gépei II.
Dr. Kovács László
Ipar— és vállalatgazdaságtan II.
Dr. Szintay István
Szervezéstan I.
Dr. Susánszky János
Operációkutatás III.
Dr. Klafazky Emil
Hóenergetika III.
Gyulai György
Áramlástechnika II.
Dr. Czibere Tibor
Folyamatirányítás II.
Dr. Gyuricza István
Rendszertechnika I.
Dr. Győri Ilona
Munkásvédelmi ismeretek I.
Dr. Erdődy László
2
1/1/
2
Speciális ideológiai kollégium
unt II. 1
1
a.gy
0
6
a,k
Fordítástechnika VI.
Dr Gribovszki Lászlóné
/orosz nyelv/
/német nyelv/
Dr Erdélyi Zoltánné
Szaknyelvi társalgás V
0
6
a,k
Dr Gárdus János
/orosz nyelv/
/német nyelv/
Kortor István
Diplomatervezés
0
14
Államvizsga tantrágyai:
1. Gépgyártástechnológia
2. Anyagismeret és technológia
3. Idegen nyelv
A 10. félévben 2-3 hét zárógyakorlat.
a,gy,k
a,k
2
1/1/
2
2
a,k
a,gy
2
a,gy
3
a,k
2
a,gy,k
Speciális ideológiai kollégium I.
Operációkutatás IV.
Dr. Klafszky Emil
Rendszertechnika II.
Dr. Joó Gyula
Anyagmozgató rendszerek
Dr. Csekő Béla
Diplomatervezés
1
2
1
2
a,gy
a.k
2
2
a,k
2
2
a,k
0
14
Államvizsga tantárgyai:
1. Áramlás- és hőtechnlka
2. Operációkutatás
3. Rendszertechnika
A 10. félévben 2-3 hét zárógyakorlat.
1/1/
0
Gépgyártástechnológiai szak, szakfordítói ágazat
Idegen nyelv VI.
/orosz nyelv/
El6adás
Géptervező Bzak, folyamattervező ágazat
Államvizsga tantárgyai:
1. Gépgyártástechnológia
2. Anyagismeret és technológia vagy
Szerszámgépek
3. Anyagmozgatás
3/ Forgácsolási ágazati irány
Ágazati tantárgy I.
Megmunkálások III.
Ágazati tantárgy II.
Szerszámozás II.
Ágazati tantárgy III,
Szerelés
Rudó Edit
T a n t á r g y
1/1/
14
Dr
Beszámolás
módja
1
a,gy
1/1/
a,gy
Géptervező szak, szerszámgépészeti ágazat
Anyagmozgatás és gépei II.
Dr. Lévai Imre
Ipar- és vállalatgazdaságtan II.
Dr. Szintay István
Szervezéstan I.
Dr. Susánszky János
Gépgyártástechnológia IV.
Dr. Molnár József
Szerszámgépek és készülékek tervezése
Dr. Faragó Karoly
Szerszámgépek automatizálása II.
Erdélyi Ferenc
Ágazati irányú tantárgy I.
Ágazati irányú tantárgy II.
Munkásvédelmi ismeretek I.
Dr. Erdődy László
2
1/1/
a.k
a.k
2
2
1/1/
a,k
2
a,k
III.
a.gy
3
2
a
ü
a.gy.k
1
1
1/1/
a,gy
a,gy
a,gy
Ágazati irányú tantárgyak:
1/ Szerszámgépek automatizálása ágazati irány
Ágazati tantárgy I.
Szerszámgép automatika II.
Erdélyi Ferenc
Ágazati tantárgy II.
Irányító berendezések tervezése I.
Dr. Kröell Dulay Imre
Speciális ideológiai kollégium I.
Ágazati irányú tantárgyi.
Ágazati irányú tantárgy II.
Ágazati irányú tantárgy III.
Diplomatervezés
1
2
2
2
14
a,gy
a,k
a,k
a,k
Szerszámgépek automatizálása ágazati irány
Ágazati tantárgy I.
Szerszámgép automatika III.
Dr. Jakab Endre
Ágazati tantárgy II.
Irányítóberendezések tervezése II
Dr. Lukács János
Ágazati tantárgy III.
Laboratóriumi méréstechnika
Sántha Csongor
Államvizsga tantárgyai:
1. Szerszámgépek
2. Anyagismeret és technológia vagy
Gépgyártástechnológia
3. Szerszámgép automatika
A 10. félévben 2-3 hét zárógyakorlat.
T a n t á r g y
Előadás
Gyakor­
lat
Beszámolás
módja
T a n t á r gfayJ
E 5
Gyakor­
adás
lat
\~
Beszámolás
módja
T a n t á r g y
Gyakor­
lat
Beszámolás
módja
L
Gyakor­
lat
n t á r g y
Beszámolás
módja
fiéptervez^ szak. alkalmazott mechanikai ágazat
Szervezéstan I.
Dr. Susánszky János
Gépszerkezettan III.
Dr. Farkas József
Szerkezetek dinamikája III.
Dr. Sályi István
Gépgyártástechnológia II.
Dr. Detzky Iván
'
Szerkezetek szilárdságtana I.
Dr. Kozák Imre
Szilárd kontinuumok mechani­
kája I.
Dr. Szeidl György
Folyékony kontinuumok mecha­
nikája I.
Dr. Kalmár László
Munkásvédelmi ismeretek
Dr. Erdődy László
2
-1-1/
"i
3
a,k
a,gy,k
3
3
a,k
3
2
a,k
3
2
a,k
2
3
a,gy
2
3
a,gy
0
1/v
a,gy
Speciális ideológiai kollégium X- 1
Szerkezetek szilárdságtana II.
2
Dr. Kozák Imre
Szilárd kontinuumok mechanikája II. 2
Dr. Szeidl György
Folyékony kontinuumok mechani­
kája II.
2
Dr. Kalmár László
Szerkezetek dinamikája IV.
2
Dr. Matolcsy Mátyás
Gépszerkezettan IV.
2
Dr. Farkas József
Diplomatervezés
0
Vegyipari gépészeti szak, vegyipari gépészeti ágazat
1
2
a,gy
2
a,k
2
a,k
a,k
2
a,k
2
a,k
14
-
Államvizsga tantárgyai:
1 . Szerkezetek mechanikája
2. Gépszerkezettan
3. Felsőbb analízis
A 10. félévben 2-3 hét zárógyakorlat.
Ágazati irányú tantárgyak:
Vegyipari műveletek ágazati irány
Ágzati tantárgy I.
Géptervező szak, általános gépészeti ágazat
2
Anyagmozgatás és gépei II.
Dr. Lévai Imre
Ipar- és vállalatgazdaságtan T. .2
Dr. Czabán János
Szervezéstan I.
2
Dr. Susánszky János
Gépszerkezettan III.
4
Ungár Tamás
Gépgyártástechnológia II.
3
Dr. Detzky Iván
Hajtóművek gépszerkezettana II 2
Dr. Drobni József
2/1/
Szerszámgépek II.
Dr. Takács Ernő
Gépek elmélete I.
2
Dr. Tatár Iván
Munkásvédelmi ismeretek I.
0
Dr. Erdődy László
1/1/
a,k
1
a,gy
1/1/
a,k
4
a.gy.k
2
a,k
1
a,gy
2
a,k
0/1/
a,gy
1/1/
a,gy
Speciális ideológiai kollégium I.
Hajtóművek gépszerkezettana III.
Szávai Péter
Gépek elmélete II.
Dr. Döbröczöni Ádám
Módszeres géptervezés I.
Dr. Terplán Zénó
Diplomatervezés
I
2
1
2
a,k
a,gy
2
2
a,k
2
2
a,k
0
14
-
Értelmiségi funkcióra felkészítő tantárgy
Géptervező mellékmodul részére:
Szerszámgépek tervezése III,
2
Dr. TajnafŐi József
Automatizált műszaki tervezés
1
Dr. Tompa Sándor
Gépgyártástechnológia
1
Dr. Gyáni Károly
Számjegyes vezérléstechnika II. 2
Dr. Csáki Tibor
Folyamatok gépészete mellékmodul részére:
Folyamatos technológiák III.
2
Dr- Joó Gyula
Rendszertechnika
1
Dr. Joó Gyula
Numerikus termo- és hidromechanika 1
Dr. Tolvaj Béla
Folyamatok irányítása II.
2
Dr. Juhász András
1/1
1
a,k
Államvizsga tantárgyai:
1. Gépszerkezettan
2. Szerszámgépek
3. Módszeres géptervezés
A 10. félévben 2-3 hét zárőgyakorlat
a,gy
1/1
a,k
1
a,gy,k
1
a,k
1
a,gy,k
1/1/
a,gy
0 1
a - -
1
a,gy,k
2
a,gy
2
a,gy
2
a,gy,k
1
a,gy,k
2
a,gy
2
a,ey
2
a.gy.k
Speciális ideológiai kollégium I.
Robottechnika III.
Dr. Kovács László
Információelmélet
Dr. Klafszky Emil
Alternatív tárgyak:
Pneumatikus vezérléstechnika
Dr. Lukács János
Pneumatikus automatika
Dr. Szaladnya Sándor
Diplomatervezés
1
2
a,gy
a,gy
2
a.gy.k
2
1
0
14
Ágazati tantárgy II.
1/1/
a,k
1
a,gy
1/1/
a,k
4
a,gy,k
2
a,gy
1/1/
a,k
0
a,k
1
1
1/1/
a,gy
a,gy
a,gy
Speciális ideológiai kollégium I.
Ágazati irányú tantárgy I.
Ágazati irányú tantárgy II.
Ágazati irányú tantárgy III.
Diplomatervezés
1
2
2
2
0
1
2
2
2
14
a,gy
a,k
a,k
a,k
-
Vegyipari műveletek ágazati irány
Ágazati tantárgy I.
Vegyipari rendszerek III.
Keresztes János
Ágazati tantárgy II.
Nyomástartó rendszerek biztonságtechni­
kája II.
Dr. Bozóki Géza
Ágazati tantárgy III. Korrózióvédelem
Dr. Szita Lajos
Államvizsga tantárgyai:
1. Vegyipari gépek és műveletek
2. Tartályok és készülékek vagy Vegyipari
eljárások
3. Vegyipari rendszerek
Vegyipari rendszerek
Dr. Győri Ilona
Nyomástartó rendszerek biz­
tonságtechnikája I.
Dr. Bozóki Géza
Vegyipari gépészeti szak, szilikátipari gépészeti ágazat
Géptervező szak, elektronikai-automatizálási ágazat
Anyagmozgatás és gépei II.
2
Dr. Cselényi József
Ipar- és vállalatgazdaságtan II. 2
Dr. Czabán János
Szervezéstan I.
2
Dr. Susánszky János
Mikroprocesszortechnika II.
2
Gáti Attila
Robottechnika II.
2
Erdélyi Ferenc
Robotok mechanikája I.
2
Dr. Ecsedi István
Munkásvédelmi ismeretek
0
Dr. Erdődy László
Anyagmozgatás és gépei II.
2
Dr. Lipták Antal
Ipar- és vállalatgazdaságtan II. 2
Dr. Czabán János
2
Szervezéstan I.
Dr. Susánszky János
Vegyipari gépek és műveletek III. 3
Dr. Fábry György
2
Vegyipari eljárások II.
Dr. Takács István
2
Fémszerkezetek I.
Dr. Farkas József
2
Kemencék I.
Grán József
2
Ágazati irányú tantárgy I.
2
Ágazati irányú tantárgy II.
0
Munkásvédelmi ismeretek I.
Dr. Ortutay Miklós
a,k
Államvizsga tantárgyai:
1. Elektronika és automatika
2. Mikroprocesszor- és robottechnika
3. (A) Szerszámgépek tervezése vagy Gépszerkezetek
tervezése
(B) Folyamatos technológiák vagy Energetikai
folyamatok és gépeik
(C) Gépgyártástechnológia vagy Szerszámgépek
Anyagmozgatás Ós gépei II.
Dr. Cselényi József
Ipar- és vállalatgazdaságtan II.
Dr. Czabán János
Szervezéstan I.
Dr. Susánszky János
Szilikátipari gépek III.
Dr. Szaladnya Sándor
Szilikátkémia és technológia III.
Dr. Szaladnya Sándor
Kemencék II.
Dr. Mikó József
Rakodás, tárolás II.
Nagy István
Fémszerkezetek I.
Dr. Farkas József
Munkásvédelmi ismeretek I.
Dr. Németh János
4
a,gy,k
1
a,gy
1/1/
a,k
2
a,gy
2
a,k
4/1/
a,gy,k
1
a,gy
1/1/
a,k
1/1/
a,gy
Speciális ideológiai kollégium I.
Szilikátipari gépek IV.
Dr. Szaladnya Sándor
Rakodás, tárolás III.
Daróczy Levente
Bányászati ismeretek I.
Dr. Földesi János
Diplomatervezés
1
2
1
2
2
2
a,k
2
2
a.k
0
14
Államvizsga tantárgyai:
1. Szilikátipari gépek
2. Szilikátkémia és technológia
3. Anyagmozgatás és gépei
A 10. félévben 2-3 hét zárógyakorlat.
a,gy
a,k
- 12'4 GÉPÉSZMÉRNÖKI KAR /levelező tagozat/
T a n t á r g y
Gyakor­
lat
Beszámolás
módja
Elő­
adás
Gyakor­
lat
Beszámolás
módja
-V. évfolyam
aj Gépgyártástechnológiai szak
Időszerű gazdaságpolitikai kér­
dések I.
Szabó" László"
Matematika V.
Dr. Szalontai István
Fizika III.
Majoros László
Műszaki mechanika IV.
;
Palánkai Iván
Gyártásgeometria
Dr. Nándoriné Dr, Tóth Mária
Áramlástan
1
Dr. Kalmár László"
b/ Vegyipari gépészeti szak
Időszerű gazdaságpolitikai kér­
dések I.
Szabó László"
Matematika V.
2í
Dr. Szalontai István
Fizika III.
21
Majoros László*
Műszaki mechanika IV.
21
Palánkai Iván
Hegesztés és hőkezelés II.
7
Lizák József
Mérés- és szabályozás II.
14
Dr. Ráczné Kovács Éva
11. félév
a/ Gépgyártástechnológiai szak
Gépelemek IV.
21
Dr. Szota György
Hőkezelés II.
14
Lizák József
Szerszámgépek, készülékek VI.
7
Dr. Jakab Endre
Hegesztés II.
14
Dr. Herendovics Imre
Megmunkálások II.
14
Dr. Gyáni Károly
Irányítástechnika
14
Dr. Lukács János
Szakirányú" tantárgy I.
14
Szakirányú" tantárgy:
1. Hegesztési szakirány:
Szakirányú" tantárgy I.
Felrakóhegesztés
2. Forgácsolási szakirány:
Szakirányú" tantárgy I.
Szerszámozás
A 11. félév után 2 hét zárógyakorlat.
b/ Vegyipari gépészeti szak
Gépelemek IV.
21
Varga Gábor
Elektroictlmita
14
Dr. Sváb Bertalan
Vegyipari gépek és műveletek IV, 14
Fejes Gábor
a,gy,k
a,k
a,gy,k
a,gy
a/ Gépgyártástechnológiai szak
Időszerű gazdaságpolitikai kér­
dések
7
Szabó László
Szociológia
7
Dr. Lehoczky Alfréd
Matematika VI.
21
Szloboda Miklós
Műszaki mechanika V.
14
Palánkai
a,k
a,k
a,gy,k
a,k
Iván
Gépelemek III.
14
a,gy
Szávai Péter
Képlékenyalakítás III.
14
a.gy.k
Dr. Kiss Antal
Szerszámgépek, készülékek V.
14
&,gy
Dr. Zsiga Zoltán
Műszaki hőtan
7
a,k
a,gy,k
Dr. Karaffa Ferenc
Megmunkálások
I.
7
a,gy
a,k
Dr. Gyáni Károly
a,gy,k
b/ Vegyipari gépészeti szak, vegyipari gépészeti ágazat
Időszerű gazdaságpolitikai kér­
a,gy
dések
7
a, k
Szabó
László
a
,gy,k
Szociológia
7
a,k
Dr. Lehoczky Alfréd
Matematika VI.
21
a,gy,k
Szloboda Miklós
Műszaki mechanika V,
14
a,k
Dr. Porpáczi Lajos
Gépelemek III.
14
a,gy
Varga Gábor
Hegesztés és hőkezelés III.
7
a,k
Dr. Lizák József
Vegyipari gépek és müveletek III. 21
a,gy
yi- évfolyam
Fejes Gábor
12. félév 14
Áramlástan
a,gy,k
a/
szak
Dr.Gépgyártástechnológiai
Kalmár László
a,gy,k
Anyagmozgatás és gépei II.
14
Dr. Csekő Béla
a,gy,k
a.gy.k
Mechanizmusok
7
a.k
Dr. Forrai László
a,k
Technológiai folyamatok tervesése 21
a
.sy,k
Orosz László
a,k
Vezetéselmélet
7
a,k
Dr. Kocziszky György
a
,gy,k
Szakirányú tantárgy II.
14
Diplomatervezés
35
a.gy.k
a,k
Szakirányú tantárgyak:
1. Hegesztési szakirány:
a,gy
Szakirányú tantárgy II.
Hegesztés villamosberendezései
Dr. Rejtő Ferenc
Államvizsga tantárgyak:
Dr. Béres Lajos
1. Technológiai folyamatok és
tervezésük
2. Mechanikai technológia, vagy
Vékony Sándor
Szerszámgépek
3- Hegesztés
Forgácsolási szakirány
Szakirányú tantárgy II
Megmunkálások
Dr. Erdődy László
Államvizsga tantárgyaka,k
1. Technológiai folyamatok és
tervezésük
a.gy.k
2. Mechanikai technológia vagy
Szers zámgépek
3. Megmunkálások
a,k
a,k
T a n t á r g y
Elő­
adás
Gyakor­
lat
Tartályok és készülékek I I I .
14
Dr. Bozdki Géza
Vegyipari eljárások I I .
7
Léderer Péter
Műszaki hőtan
14
Dr. Karaffa Ferenc
Szakirányú tantárgy I .
14
Vegyipari műveletek szakirány:
Szakirányú tantárgy I.
Vegyipari rendszerek
Dr. Győri Ilona
A 11. félév után 2 hét zárógyakorlat.
Beszámolás
módja
a
.gyik
a,gy
a.gy.k
a,gy
T a n t á r g y
Elő­
adás
Gyakor­
lat
Beszámolás
módja
b/ Vegyipari gépészeti szak
Vegyipari gépek és műveletek V.
a.gy.k
Dr. Ortutay Miklós
Vegyipari eljárások III.
a,gy,k
Dr. Léderer Péter
Hűtés
a,k
Visnyei László
Szakirányú tantárgy II.
atk
Vezetéselmélet
a,k
Dr. Kocziszky György
Diplomatervezés
35
Szakirányú tantárgy:
Vegyipari műveletek szakirány:
Szakirányú tantárgy II. Nyomástartó rendszerek biztonság­
technikája
Dr. Bozókl Géza
Államvizsga tantárgyak: 1. Vegyipari gépek és müveletek
2. Tartályok és készülékek vagy
Vegyipari eljárások
3. Vegyipari rendszerek
Gazdasági .mérnök képzés
Levelező tagozat
T a n t á r i
Elő­
adás
T a n t á r g y
Gyakor­
lat
Beszámolás
módja
T a n t á r
Elő­
adás
Gyakor­
lat
iíisánolás
módja
KohÓipari gazdasági mérnök szak
0
a,k
6
a,k
6
a,k
0
a,k
6
a,k
Politikai gazdaságtan
Dr. Fehér Alajos
Iparstatisztika
Dr. Urbán Rozália
Matematikai programozás, számítás­
technika
15
Dr. Nagy Tamás
Ipar- és vállalatgazdaságian
10
Dr. Miskolczi László
Könyvvitel
12
Dr. Kirinő Sándor
Energiagazdálkodás
14
Dr. Nagy Géza
a,sz
a,k
a,k
a.k
a,k
a,k
a,k
a,k
a,k
Politikai gazdaságtan II.
Dr. Fehér Alajos
Könyvvitel
Dr. Kirinó Sándor
Matematikai programozás II.
Dr. Nagy Tamás
Iparstatisztika
Dr. Urbán Rozália
Ipari Üzemgazdaságtan I.
Dr. Czaban János
15
12
15
II. évfolyam
3- félév
4. félév
Bányaipari gazdasági mérnök szak
Matemaikai programozás
15
a,k
Dr. Kéri Gerzson
.
18
6
a,k
Dr. Kövess Gyula
Népgazdaságtervezés
12
6
a,k
Dr. Hőgye Mihály
Jogi ismeretek
15
0
a,k
Dr. Bodnár Pál
Alternatív tárgy I.
12
0
a,k
Beruházásgazdaságtan
Bányászati technológiai rendszerek tervezése
Szakmai tájékoztatás, dokumentáció szervezése a bányászatban
Bányagazdaságtan
18
Dr. Varga József
Munkaszervezési alapismeretek
21
Dr. Szálai László
Jogi ismeretek
15
Dr. Bodnár Pál
Alternatív tárgy II.
18
Bányászati telepítések optimalizálása
Diplomatervezés
0
6
a,k
6
a,k
0
a.k
C
6
Államvizsga tantárgyai:
1. Statisztika
2. Ipargazdaságtan /népgazdaságtervezés, ipargazdaságtan,
beruházásgazdaságtan/
3. Bányagazdaságtan /ásványvagyongazdálkodás, bányászati
rends zerelmélet/
Kohóipari gazdasági mérnök szak
15
a,k
a,k
a,k
15
Nagyné Dr. Sáfár Mária
Alternatív tárgy
Piackutatás
Dr. Bognár Gyula
Beszámolás
módja
Gyakor­
lat
T a n t á r g y
Beszámolás
módja
Gépipari gaalasági mérnök szak
a.k
a,k
Jogi ismeretek
Munkaszervezési alapismeretek
Dr. Szálai László
Beruházáspolitika
Nagyné Dr. Sáfár Maria
Alternatív tantárgy II,
Racionalizálás módszertana
Dr. Kocziszky György
Műszaki fejlesztés
Dr. Szakály Dezső
Diplomatervezés
Dr. Susánszky János
Államvizsga tantárgyai.1. Statisztika
2. Ipargazdaságtan
3. Vállalatgazdaságtan
Ipari Üzemgazdaságtan II.
Dr. Fekete Iván
Népgazdaságtervezés
Dr. HŐgye Mihály
Jogi ismeretek
Dr. Bodnár Pál
Ergonómia és munkaszervezés
Dr. Heidrich László
Alternatív tantárgy I.
Számítóközpontok szervezése és
vezetése
Pogány Károly
6
a,k
0
a,k
0
a,k
12
a.k
0
a,k
Ipari üzemgazdaságtan III.
Dr. Heidrich László
Anyagmozgató rendszerek szervezése
Dr. Cselényi József
Piackutatás
Dr. Burka Endre
Számítás- és Ugyviteltechnika
Dr. Ballá László
Alternatív tantárgy II.
Racionalizálás
Dr. Susánszky János
Számítógéppel támogatott válla­
latirányítás
Dr. Szintay István
Diplomatervezés
Államvizsga tantárgyai:
1. üzemgazdaságtan
2. Matematikai programozás
3. Altalános statisztika
gazdasági mérnök szak
Politikai gazdaságtan I.
Dr. Fehér Alajos
Altalános statisztika I.
Dr. Urbán Rozália
Matematikai programozás I.
Dr. Nagy Tamás
Szervezés- és vezetéselmélet
Dr. Susánszky János
Ipargazdaságtan
Dr. Vargha Jenő
Matematikai programozás, számítás­
technika
Dr. Kéri Gerzson
Termeléstervezés, irányítás
alapjai
Dr. Miskolczi László
Népgazdaságtervezés
Dr. Hógye Mihály
Gyakor­
lat
évfolyam
1. félév
Politikai gazdaságtan
Dr. Fehér Alajos
Altalános statisztika
Dr. Urbán Rozália
Matematikai programozás, számí­
tástechnika
Dr. Nagy Tamás
Ipar- és vállalatgazdaságtan
Dr. Vargha Jenő
Szervezésmddszertan
Dr. Susánszky János
Elő­
adás
15
21
12
10
0
a,k
a,k
18
6
15
0
a,k
15
0
a,k
a,k
12
12
a,k
12
0
a,k
0
6
-
T a n t á r g y
Gyakor­
lat
Beszámolás
módja
Gyakor­
lat
T a n t i
Beszámolás
módja
ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAS
II. évfolyam
Nappali tagozat
Hidraulika-pneumatika szakmérnöki szak
E1Sadás
T a n t á r g y
Üzemeltetés, karbantartás
14
Vlncze Árpád
Pneumatikus hajtás és rendszer­
technika II.
16
Di\ Elek István
Hidraulikus hajtás és rendszer­
technika II.
18
Fűrész Ferenc
Szabályozó rendszerek tervezése I. 16
Dr. Hantos Tibor
Fakultatív tantárgy
14
Mobil hidraulika
Márton László
Munkadarab kezelő berendezések
(manipulátorok, robotok)
Dr. Elek István
a,k
Gyakor­
lat
Beszámolás
módja
„
. .
T a n t á r g y
E14^
Gyakor­
lat
Beszámolás
módja
2
0
a,k
2
0
a,z
0
1
a.gy
2
1
a,z
2
2
a,k
1
0
a,b
0
2
3
0
a,sz
a,sz*
1
2
a,k
1
0
a,b
0
2
a
0
2
a,b
0
3
a,gy
0
2
I. évfolyam
a,k
2 félév
1. félév
a,k
a,k
a,k
I. évfolyam
1. félév
Hidraulika - pneumatika szakmérnöki szak
Matematika I.
Dr. Szarka Zoltán
Irányítástechnika I
Dr. Lukacs János
Áramlástan
Dr. Bárányi László
Hidráulikus-pneumatikus8
hajtások I.
Dr. Kröell Dulay Imre
Elektrotechnika I.
Dr. Apor Péter
16
4
a,k
16
4
a,k
16
4
a,k
16
4
16
4
Egyetemes állam- éa jogtörténet
Dr. Ruszoly József
Magyar állam- éa jogtörténet
Dr.Ruazoly József
Római jog
Dr. Zlinazky János
Jogtörténeti komplex gyakorlat
Dr. Stipta István
Dr. Kahler Frigyes
Dr. Ijjas József
Statisztika
Kollár András
Filozófia
Dr. Hársing László
Filozófiatörténet vagy logika
Dr. Hársing László
Politikai gazdaságtan
Dr. Fehér Alajos
Bevezetés az állam- és
jogtudományokba
Dr. Samu Mihály
Testnevelés
Dr. Madarász János
Szabó Árpád
Latin nyelv
Gulyás Istvánná
Idegen nyelv
/angol nyelv/
Király Ildikó
/orosz nyelv/
Dr. Miké Jánoané
/német nyelv/
Kellei István
/francia nyelv/
Barna Géza
Honvédelmi ismeretek
Macsek Antal
2
0
a,k
2
0
a
2
0
a,b
0
1
a,gy
2
1
a,k
0
2
a
2
0
a,k
1
2
a,b
2
0
a,k
0
2
a
0
2
a,b
0
3
a.gy
0
2
a
Egyetemes állam- és jogtörténet
Dr. Ruszoly József
Magyar állam- és jogtörténet
Dr. Ruszoly József
Jogtörténeti komplex gyakorlat
Dr. Stipta István
Dr. Kahler Frigyes
Dr. Ijjas József
Római jog
Dr. Zlinszky János
/római jogi gyakorlat/
Dr. Szabó Béla
Államjog
Dr. Holló András
Számítástechnika
Kollár András
Filozófia
Etika
Dr. Hársing László
Politikai gazdaságtan
Dr. Fehér Alajos
Bevezetés a jogösszehasonlításba
Dr. Samu Mihály
Testnevelés
Dr. Madarász János
Latin nyelv
Gulyás Istvánná
Idegen nyelv
/angol nyelv/
Király Ildikó
/francia nyelv/
Barna Géza
/német nyelv/
Kellei István
/orosz nyelv/
Dr. Miké Jánosné
Honvédelmi ismeretek
Macsek Antal
a
x = a 2. félév végén filozófiából és etikából összevont
szigorlat
xx = csak kezdő latinosok számára
II. évfolyam
4. félév
3. félév
Államjog
Dr. Holló András
Bevezetés a szervezéselméletbe
Dr. Kovács Miklós
Büntetőjog
Dr. Horváth Tibor
Polgári jog
Dr. Novotni Zoltán
Politikai gazdaságtan
Dr. Tóthné Sikora Gizella
Testnevelés
Eperjessy Gyula
Szabó Árpád
2
a,k
0
a,k
2
a,k
2
a,k
2
a,k
2
a
Államigazgatási Jog
Dr. Kalas Tibor
Szervezésmódszertan
Dr. Kovács Miklós
BUntetójog
Dr. Horváth Tibor
Polgári jog
Dr. Novotni Zoltán
Politikai gazdaságtan
Dr. Tóthné dr. Sikora Gizella
Általános szociológia
Furmanné dr. Pankucai Márta
Testnevelés
Eperjessy Gyula
3
a,k
1
a,b
2
a,k
3
a,k
2
a,sz
2
a,k
0
Civilis?±ikai Tudományok Tanszéke
Bányajog /2 óra/
/II. évesek számára/
L^Tulajdonjog /2 óra/
/III. évesek számára/
LírA szövetkezeti jogtanácsosi munka
elvi és gyakorlati kérdései /2 óra/ Dr.
Szakértői bizonyítás a polgári
eljásában /2 óra/ /IV. éveseknek/
Dr.
Munkaszervezeti belső szabályozás /2óra/Dr.
Ügyvédi tevékenység a polgári ügyek­
ben /2 óra/ /IV. éveseknek/
Dr.
Fuvarozási Jog /2 óra/
/IV. évesek számára/
Dr.
Biztosítási jog /2 óra/
Dr
/IV. évesek számára/
-
Bodnár Pál
Balogh Zoltán
Tárnok Károly
Szabó István
Kiss Lajosné
Szitás Benedek
Civilisztikai Tudományok Tanszéke
III. évfolyam részére:
A beruházások jogi szabályozása /2 óra/
A belföldi árufuvarozás/2 óra/
jogi szabályozása
Dr.Fenyőházi Elemér
Dr. Pabis György
IV. évfolyam számára:
A Ptk. a gyakorlatban /2 óra/
Dr.Balogh Zoltán
Munkaszervezeti belső szabályozás II./2óra/Dr. Kiss Lajosné
Környezetvédelem, földértékelés /2 óra/
Dr. Fehér Alajos
Az ügyvédi tevékenység a polgári
Dr. Orosz Gábor
eljárásban II. / 2 óra/
Dr. Szitás Benedek
Pabis György
Űaál Zoltán
Jogtörténeti és Jogelméleti Tanszék
Jogtörténeti és Jogelméleti Tanszék
A magyar alkotmányfejlődés 1944-1949. /1 óra/ Dr. Ruszoly József
/II-IV. évesek részére/
Dr. Zlinszky János
Bevezetés a római jog forrásaiban /1 óra/
/ I . évesek számára/
Dr. Zlinszky János
Római jogi szeminárium /2 Óra/
/II., IV. évesek számára/
Dr. Zlinszky János
Római büntetőjog /2 óra/
/II. évesek számára/
Dr. Zlinszky János
A kártérítési jog története /2 óra/
Dr.
Szitás Benedek
/II., IV. évesek számára/
Ügyvédi hivatás, ügyvédi mesterség /2 óra/
Dr.
Huszti Vilmos
/III. IV. évesek számára/
Római'jogi szövegelemzés /2 óra/
Dr.
Huszti
Vilmos
/II., IV. évesek számára/
Középkori dekrétumok olvasása /1 óra/
Dr.
Huszti
Vilmos
/II., IV. évesek számára/
őgörög jogi szövegek olvasása /2 óra/
Dr. Zlinszky János
/II., IV. évesek számára/
Dr. Földi András
Római jogi gyakorlat /1 óra/
Dr. Szabó Béla
Dr. Földi András
Római jogi repetitórium /1 óra/
/ I . évfolyam levelező számára/
Dr. Szabó Béla
Római jogi repetitórium /1 óra/
/ I . évesek számára/
örökjog, pandektajog /1 óra/ II.
Dr. Zlinszky János
/ I . évesek számára/
Római jog Magyarországon /2 óra/
Dr. Zlinszky János
/II. évesek számára/
Római jogi szeminárium /2 óra/
Dr. Zlinszky János
/II-IV. évfolyamnak/
Kártérítési jog története (2 óra/
Dr. Zlinszky János
/II-IV. évfolyamnak/
Ügyvédi hivatás, ügyvédi mesterség /2óra/Dr. Szitás Benedek
/II-IV. évfolyamnak/
Dr. Zlinszky János
őgörög jogi szövegek olvasása /2 óra/
Dr. Huszti Vilmos
/II-IV. évfolyamnak/
Középkori dekrétumok olvasása /1 óra/
Dr. Huszti Vilmos
/II-IV. évfolyamnak/
Római jogi szövegelemzés /2 óra/
Dr. Huszti Vilmos
/II-IV. évfolyamnak/
Római jogi repetitórium /1 óra/
Dr. Szabó Béla
/ I . évesek számára/
Elő­
adás
T a n t á r g y
Gyakor­
lat
Idegen nyelv
/angol nyelv/
Király Ildikó
/francia nyelv/
Barna Géza
/német nyelv/
Kellei István
/orosz nyelv/
Dr. Miké Jánosné
Honvédelmi ismeretek
Vidó Endre
Kötelező speciális kollégium
Beszámolás
módja
a,gy ,k
a, 2b
Gyakorlat
T a n t á r i
Idegen nyelv
/angol nyelv/
Király Ildikó
/francia nyelv/
Barna Géza
/német nyelv/
Kellei István
/orosz nyelv/
Dr. Miké Jánosné
Honvédelmi ismeretek
Vidó Endre
Kötelező speciális
kollégium
Beszámolás
módja
0
0
0
x=a választott nyelvtől függően kollokvium vagy gyakorlati jegy
A 4. félévben évfolyamdolgozat.
III.
évfolyam
6. félév
5. félév
Államigazgatási jog
Dr. Kalas Tibor
Büntetőjog
Dr. Horváth Tibor
Családi jog
Dr. Timár László
Földjog
Dr. Nagy Sándor
Szövetkezeti jog
Dr. Hegedűs István
Munkajog
Dr. Hegedűs István
Polgári jog
Dr. Novotni Zoltán
Tudományos szocializmus
Bozsik Sándomé dr.
Jogszociológia
Dr. Samu Mihály
Idegen nyelv
/angol nyelv/
Király Ildikó
/francia nyelv/
Barna Géza
/német nyelv/
Kellei István
/orosz nyelv/
Dr. Miké Jánosné
Speciális kollégium
2
2
a,k
2
2
a,k
2
1
a,k
2
2
a,k
1
0
a
2
2
a,k
3
2
a,k
1
1
a,b
1
1
a,b
0
3
a,gy x ,z x
0
2
a,b
a választott nyelvtől függően gyakorlati jegy vagy
záróvizsga
Államigazgatási jog
2
Dr. Kalas Tibor
Államigazgatási jogi
komplex gyakorlat
0
Büntetőjog
2
Dr. Horváth Tibor
Szövetkezeti jog
2
Dr. Nagy Sándor
Munkajog
2
Dr. Kenderes György
Nemzetközi magánjog és
nemzetközi gazdasági kap­
csolatok joga
1
Dr. Vörös Imre
Polgári jog
3
Dr. Novotni Zoltán
Tudományos szocializmus
1
Bozsik Sándorné dr.
Idegen nyelv
0
/angol nyelv/
Király Ildikó
/német nyelv/
Kellei István
/francia nyelv/
Barna Géza
/orosz nyelv/
Dr. Miké Jánosné
Kötelező speciális kollégi ura 0
0
a,k
2
2
a,k
2
a,sz
2
a,sz
a,gy
0
a,b
2
a,k
2
a,sz
3
a,gy
2
a,b
6. félévben évfolyamdolgozat
A 6. félév után 3 hét államigazgatási szakmai gyakorlat.
IV. évfolya
8. félév
Nemzetközi jog
Dr. Lanm Vanda
Pénzügyi jog
Dr. Ferenczy Endre
Statisztika II.
Dr. Páricsi Viktor
Büntető eljárásjog
Dr. Farkas Ákos
Kriminalisztika
Dr. Kalő József
Nemzetközi magánjog és nemzet­
közi gazdasági kapcsolatok joga
Dr. Vörös Imre
Polgári eljárásjog
Dr. Gáspárdy László
Állam- és jogelmélet
Dr. Samu Mihály
Dr. Tamás András
Dr. Takács Péter
Dr. Szabadfalvi József
3
1
a,k
2
1
a,k
1
0
a,b
2
2
a,k
1
0
a,b
1
1
a,z
2
2
a,k
2
2
a,k
Nemzetközi jog
Dr. Lamm Vanda
Pénzügyi jog
Dr. Ferenczy Endre
Összehasonlító alkotmányjog
Dr. Szamel Katalin
Büntető eljárásjog
Dr. Farkas Ákos
Kriminológia
Dr.Lévai Miklós
Polgári eljárásjog
Dr. Gáspárdy László
Magyarország története
Dr. Vida József
Dr. Nagy Béla
Állam- és jogelmélet
Dr. Samu Mihály
2
1
a,sz
2
1
a,sz
1
0
a,b
2
2
a,sz
a,k
3
0
2
2
a,sz
0
2
a,k
2
2
a,k
- 133 ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR
Gyakor­
T a n t á r g y
lat
Beszámolás
módja
3
Idegen nyelv
/angol nyelv/
Király Ildikó
/francia nyelv/
a.gy
Barna Géza.
/német nyelv/
Kellei István
/orosz nyelv/
Dr. Miké Jánosné
Kötelező speciális kollégium
4
a,2b
T a n t á r g y
Elő­
adás
Gyakor­
0
3
Idegen nyelv
/angol nyelv/
Király Ildikó
/francia nyelv/
Barna Géza
/német nyelv/
Kellei István
/orosz nyelv/
Dr. Miké Jánosné
Kötelező speciális kollégium
lat
Beszámolás
módja
a,z
0
4
a,2bx
félév
1. Államjog, Államigazgatási jog
0
2. Állam- és jogelmélet
3. Büntetőjog
0
4. Polgári jog
0
Meghirdetésre kerülő speciális kollégiumok
tavaszi félévben
őszi félévben
Beszámolás
módja
a/I. 1. csoport
a/I. 1. csoport
Egyetemes állam- és jogtörténet
Dr. Stipta István
Magyar állam- és jogtörténet
Dr. Kahler Frigyes
Római jog
Dr. Földi András
Államjog
Dr. Panyi Béla
Politikai gazdaságtan
Bánhegyi Tiborné dr.
a,k
a,k
a.k
Kollár András
Veresné dr. Jakab Zsuzsanna
Általános pszichológia /2 Óra/
/II. évesek számára/
BUntetéstan /2 óra/
/III. évesek számára/
Igazságügyi orvostan /2 óra/
/IV. évesek számára/
Demográfia /2 óra/
Dr. Aszódi Imre
Bevezetés az Európai Gazdasági
Közösség jogába /2 óra/
Dr. Kovács Péter
Illetékjog a gyakorlatban /2 óra/
Dr. Romhányi László
Programozási ismeretek /2 óra/
Bende Zoltánné
Lakás- és helyiséggazdálkodás /2óra/Dr. Muzsnay Lajos
Dr. Muzsnay Lajos
Bende Zoltánné
Dr. Kovács Péter
Bende Zoltánné
Vályi Nagy Gyula
Dr. Madej Ferenc
Dr. Szabó István
Büntethetőség akadályai a bírói
gyakorlatban /2 óra/
/II. évesek számára/
Személyiség pszichológia /2 óra/
/II. évesek számára/
Büntetésvégrehajtási jog /2 óra/
/III. évesek számára/
Az orvosi etika és a büntetőjog
/2 óra/
11
a,k
11
a,z
11
a,z
12
a,k
22
a,sz
Egyetemes állam- és jogtörténet
Dr. Stipta István
Magyar állam- és jogtörténet
Dr. Kahler Frigyes
Komplex állam- és jogtörténeti
szeminárium
Dr. Stipta István
Római jog
Dr. Földi András
Római jogi gyakorlat
Dr. Földi András
Magyarország története
Mezei István
11
a,k
11
a,z
8
11
8
a.gy
a,z
a,gy
10
a.k
16
a,k
4. félév
a/II. 1. csoport
a/II. 1. csoport
Államjog
Dr. Panyi Béla
Szervezéstan
Dr. TUtős Sándor
Büntető jog
Dr. Szűk László
Polgári jog
Dr. Harsányi Gyöngyi
Filozófia
Dr. Majoros György
12
a,k
12
a,k
12
a,k
12
a,k
12
a,k
12
a,k
24
a,sz
15
a,k
14
a,k
b/II. 2. csoport
BGnügyi Tudományok Tanszéke
Bűnügyi Tudományok Tanszéke
Beszámolás
módja
II. évfolyam
Államtudományi Tanszék
Lukács Jánosné dr.
Gyakor­
lat
b/I. 2. csoport
Államtudományi Tanszék
Demográfia /2 óra/
/II. évesek számára/
Programozási ismeretek /2 óra/
/II. évesek számára/
Gyámügyi igazgatás /2 óra/
/III. évesek számára/
Szabálysértési jog /2 óra/
/III. évesek számára/
Programozási ismeretek II. /2 óra/
/III. évesek számára
Bevezetés az Európai gazdasági
jogrendszerbe /2'óra/
/IV. évesek számára/
Programozási ismeretek III./2 óra/
Elő­
adás
Egyetemes állam- és jogtörténet
Dr. Stipta István
Magyar állam- és jogtörténet
Dr. Kahler Frigyes
Római jog
Dr. Földi András
Politikai gazdaságtan
Bánhegyi Tiborné dr.
Bevezetés az állam- és jogtudományokba
Dr. Samu Mihály
b/I. 2. csoport
Egyetemes állam- és jogtörténet
Dr. Stipta István
Magyar állam- és jogtörténet
Dr. Kahler Frigyes
Komplex állam- és jogtörténeti
szeminárium
Dr. Stipta István
Római jog
Dr. Földi András
Római jogi gyakorlat
Dr. Földi András
Statisztika
Kollár András
Államvizsga tantárgyai:
0
Gyakor­
lat
I. évfolyam
V. évfolyam
0
Elő­
adás
T a 'n t á r (
x = két tantárgyból két beszámoló
A 8. félév után 3 hét igazságszolgáltatási szakmai
gyakorlat.
Államjog
Dr. Holló András
Államigazgatási jog
Dr. Kalas Tibor
Büntetőjog
Dr. Farkas Ákos
Polgári jog
Dr. Csécsy György
Állam- és jogelmélet
Dr. Tamás András
Levelező tagozat
Dr. Bodnár Ödön
Vályi Nagy Gyula
Dr. Madej Ferenc
Államigazgatási jog
Dr. Tütos Sándor
Büntetőjog
Dr. SzUk László
Családi jog
Dr. Timár László
Polgári jog
Dr. Bíró György
Filozófia
Dr. Majoros György
13
a,k
8
a,k
12
a,k
12
a,sz
b/II. 2. csoport
Szervezéstan
Dr. Tütős Sándor
Pénzügyi jog
Pásztorné Dr. Erdős Éva
Polgári jog
Dr. Jobbágyi Gábor
Filozófia
Dr. Majoros György
Dr. Siró Béla
Büntető eljárásjog
Dr. Hadler Ferenc
Családi jog
Dr. Tímár László
Polgári jog
Dr. Jobbágyi Gábor
Szociológia
Furmanné dr. Pankucsi Márta
Filozófia
Dr. Majoros György
16
a,k
8
a,k
15
a,k
12
a,k
14
a,az
III. évfolyam
5. fé lév
6. félév
a/III. 1. csoport
Államigazgatási jog
Dr. Torma András
Statisztika
Kollár András
Büntető jog
Dr. Bodnár Ödön
a/III. 1. csoport
18
a,k
10
a,k
12
a,k
Államigazgatási jog
Dr. Torma András
Statisztika
Bende Zoltánné
Büntetőjog
Dr. Bodnár Ödön
a,k
10
a,b
12
a,k
Szakmérnök képzés
Levelező tagozat
Elő­
adás
T a n t á r g y
T a n t á r g y
Gyakor­
lat
T a n t á r g y
módja
El5adás
Gyakorlat
Beszámolás
módja
II. évfolyam
Matematika
Dr. Erdélyi Zoltán
Víztisztasagvédelml módszerek és
berendezések
•
Dr. Illés Istvánná
Levegőtisztaságvédelmi mód­
szerek és berendezések
Dr. Wopera Lászlóné
A környezetvédelem közgazdasági
kérdései
Nagy József
Hulladékkezelés, hasznosítás
Tóthné Erőss Márta
Levegőtisztaságvédelmi módszerek
és berendezések II.
Dr. Scholtz József
Talajvédelem
GyÖri Dániel
10
Környezetvédelmi szakmérnöki szak
afgy,k
Polgári jog
Dr. Lévainé Dr. Fazekas Judit
Etika
Dr. Miké János
Szociológia
Dr. Furmanné dr. Pankucsi Márta
V I I I . 2. csoport
Statisztika
Bende Zoltánné
Mezőgazdasági jog
Dr. Orosz Gábor
Munkajog
Dr. Kenderes György
Polgári jog
Dr. Mlskolczi Bodnár Péter
Gyakor- Beszámolás
lat
módja
12
a,k
4
a,k
12
a,k
10
a,k
18
a.k
18
a,k
15
a,k
T a n t á r g y
Elő­
adás
Kriminológia
Dr. Lévai Miklós
Polgári jog
Dr. Fazekas Judit
10
a,k
15
a,k
V I I I . 2. csoport
Mezőgazdasági jog
Dr. Orosz Gábor
Munkajog
Dr. Kenderes György
Polgári jog
Dr. Miskolczl Bodnár Péter
Magyarország története
Dr. Vida József
Gyakorlat
Beszámolás
módja
18
a,sz
18
a,sz
15
a,k
10
a,k
18
a,sz
A 6. félévben évfolyamdolgozat.
IV. évfolyam
8. félév
7. félév
a,k
a/IV.
a,gy,k
I. évfolyam
Gázipari szakmérnöki szak
1. félév
Számítástechnika I.
21
Dr. Soós Ferenc
Anyagismeret I.
12
Dr. Béres Lajos
Mérés- és irányítástechnika I 18
Dr. Dolina Tivadar
Áramlástan
15
Dr. Bobok Elemér
Földgázbányászati enciklopédia 12
Dr. Mating Béla
Üzemgazdaságtan I.
15
Dr. Szintay István
Földgáz termelése és előké­
szítése
15
Dr. Siklós János
Vízgazdálkodási - vízbeszerzési szakmérnöki szak
Matematika
8
Dr. Szarka Zoltán
Számítástechnika
15
Kiss Endre
Kémia
10
Sípos László
Biológia
6
Dr. Takács Sándor
Vízbázis vizsgalat, vízkészlet 7
meghatározás, vízkészletvédelem
Dr. Juhász József
Felszíni vízkészlet tározók,
felszíni vízkivétel
6
Almássy Endre
a,gy
a,k
18
a,k
18
a,k
16
a,sz
14
a,k
a,k
8
a,gy,k
20
a
10
a,Ky,k
0
5
»sy, k
a,k
a,gy,k
4
a,k
a,k
a,gy
a,k
a,k
a,k
a.k
a,sz
18
a,sz
14
a.k
V. évfolyam
9. félív
a
a,k
18
A 8. félévben évfolyamdolgozat.
a,k
a,k
Kerámiaipari szakmérnöki szak
Mechanika
16
Mörk János
Műszaki matematika és számí­
tástechnika
12
Dr. Szarka Zoltán
Ipari folyamatok automatizálása 10
Dr. Czekkel János
Műszárítók, kemencék és hŐtechnikai berendezések
12
Dr. Tolvaj Béla
Hidraulika és pneumatika
12
Dr. Szaladnya Sándor
Kerámiaipari gépek és berende­
zések I.
12
Dr. Ochultz György
Kerámiaipari kémia és technológia '
Dr. Gömze A. László
Földjog
Dr. Szilágyi Sándor
Munkajog
Dr. Kenderes György
Tudományos szocializmus
Dr. Nagy Béla
Állam- és jogelmélet
Dr. Tamás András
a/IV.
Szövetkezeti jog
Dr. Szilágyi Sándor
Munkajog
Dr. Kenderes György
Polgári eljárásjog
Dr. Cserba Lajos
Állam- és jogelmélet
Dr. Samu Mihály
a/V.
Pénzügyi jog
Dr. Sárvári Károly
BUntető eljárásjog
Dr. Hadler Ferenc
Polgári eljárásjog
Dr. Cserba Lajos
16
a,sz
34
a,sz
18
a.sz
a/V.
Államjogi szakszeminárium
Dr. Pap Gábor
Államigazgatási jogi szakszemi­
nárium
Dr. Torma András
Nemzetközi jog
2
Dr. Kovács Péter
Összehasonlító alkotmányjog
Dr. Szamel Katalin
Büntetőjogi szakszeminárium
Dr. SzUk László
Kriminalisztika
Dr. Káló József
Nemzetközi magánjog
i
Dr. Burian László
Polgári jogi szakszeminárium
Dr, Csécsy György
Magyarország története
1i
Dr. Nagy Béla
Állam- és jogelméleti szaksze­
minárium
Dr. Takács Péter
Államvizsga tantárgyai:
1.
2.
3.
í*.
Államjog, Államigazgatási jog
Állam- és jogelmélet
Büntetőjog
Polgári jog
a,sz
a.k
a,b
a,k
- 137 -
KOHÚ- ÉS FÉMIPARI FŐISKOLAI KAR
Dunaújváros
KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI INTÉZET
Nappali
Nappali tagozat
T a n t á r g y
EL5adás
Gyakorlat
Beszámolás
módja
T a n t á r g y
Élő-
Gyakor­
lat
Beszámolás
módja
E16adás
Tantárgy
Gyakorlat
tagozat
Beszámolás
módja
Tantárgy
E18adás
I. évfolyam
Vállalatgazdálkodási
Politikai gazdaságtan
Dr. Nagy Aladár
Gazdaságföldrajz
Dr. Kalász Lajos
Gazdaságtörténet
Dr. Búza János
Matematika
Kiesné dr. Szabó Margit
Számítástechnika
Dr. I^ertné dr. Molnár Éva
Ipari technológiák és gépeik
Dr. Kovács Ferenc
Alternatív tárgyak I I I .
Idegen nyelv
/orosz nyelv/
Korályné Parapcsák Ilona
Testnevelés
Dr. Madarász János
Honvédelmi ismeretek
Macsek Antal
Alternatív tárgyak III.
Információszolgálat ás könyvtár­
használat
Közművelődés
2
2
a,k
2
0
a,k
2
0
a,k
2
2
a,k
2
2
a,gy
2
2
a,gy
0
0
2
4
a,sy
0
2
a
0
1
a
Dr. Zsidai József
Dr. Gribovszki Lászlóné
L e v e l e z ő
2
a,gy
2
a,k
2
a,k
2
a,k
0
a,k
0
a,k
0
a,b
4
a,gy
2
a
1
a
Fakultatív tantárgy:
Bevezetés a szervezés elméletébe 1
Dr. Susánszky János
tag
o z a t
I . évfolyam
2. félév
Vállalatgazdálkodási szak
Politikai gazdaságtan
Dr. Szokoli László
Gazdaságföldraj z
Dr. Kalász Lajos
Gazdaságtörténet
Dr. Büza János
Matematika
Klssné dr. Szabó Margit
Számítástechnika
Dr. Égertné dr. Molnár Éva
9
a,k
0
a,k
0
a,k
9
a,k
12
a,gy
Beszá
molás
módja
I. évfolyam
3zak
P o l i t i k a i gazdaságtan
2
Dr. Nagy Aladár
Filozófia
2
Dr. Veres Ildikó
Matematika
2
Klssné dr. Szabó Margit
Számítástechnika
2
Dr. Égertné dr. Molnár Éva
I p a r i technológiák és gépeik 11 2
Dr. Léderer Péter
Rendszerelmélet
2
Dr. Szintay István
Jogi ismeretek
2
Dr. Bíró György
Idegen nyelv /orosz/
0
Korályné Parapcsák Ilona
Testnevelés
0
Dr. Madarász János
Honvédelmi ismeretek
0
Macsek Antal
a
Gyakorlat
Politikai gazdaságtan
9
Dr. Szokoli László
Matematika
9
Klssné dr. Szabó Margit
Számítástechnika
9
Dr. Égertné Dr. Molnár Éva
Rendszerelmélet
9
Dr. Szintay István
Jogi ismeretek
9
Dr. Bíró György
Fakultatív tárgy
Bevezetés a szervezés elméletébe 3
Dr. Czabán János
2. harmad
Metallurgiai
Vaskohászati
Politikai
Dr. Varga
gazdaságtan
Gábor
szak
szakirány
k,a
Politikai gazdaságtan
k,gy
Matematika
Dr. Horváth Ferenc
1
Matematika
Dr. Horváth Ferenc
3
4
Fizika
Dr. H a r t a i János
3
3
Ábrázoló geometria
i f j . Koffán Károly
2
2
Á l t a l á n o s kémia
Dr. Kiss Petemé
2
3
a,gy Műszaki Mechanika
Szlávik Béláné
Kohászati alapismeretek
Dr. Szabó Zoltán
1
0
a
általános kémia
Dr. Kiss Péterné
Orosz nyelv
Csomós Tiborné
0
3
a ,gy
Számítástechnika
Dr. Vida Károly
Számítástechnika
1
2
a,gy Kohászati alapismeretek 1
a,gy
a,gy
a,k,gy
Fizika
Dr. Kiss Endre
a,z,gy
k,gy,a Géprajz
Tóth László
a,gy
a ,k,gy
Dr. Vida Károly
12
a,gy
12
a,k
12
a,k
0
a,k
0
a,k
Testnevelés
Akucs Attila
a
Drosz nyelv
Dr. Bella Anna
0
Testnevelés
Akucs Attila
0
III. harmad
Politikai gazdaságtan
Dr . Varga Gábor
Matematika
Dr. Hartai
2
a,sz,gy
Számítástechnika
Dr. Vida Károly
2
a,z,gy
Gépelemek
Dr. öze József
3
a,k,gy
Műszaki
Szlávik
2
a,k,gy
Elemző kémia
Dr. Kiss Péterné
3
a,b,gy
Fizikai kémia
Schubert Kornél
2
a,gy
Orosz nyelv
Dr. Bella Anna
3
a,gy
János
mechanika
Béláné
Testnevelés
Akucs Attila
0
2
a.gy
- 139 -
- 138 -
Tantárgy
Előadás
Gyakorlat
Beszámolás
módja
Előadás
Tantárgy
Gya- Beszákor- molás
lat módja
Előadás
Tantárgy
Gyakorlat
Beszámolás
módja
Tantárgy
E18adás
Gya- Beszákor- molás
lat módja
Alakítástechnológiai szak
I. harmad
Metallurgiai szak
Öntési szakirány
Politikai gazdaságtan
Papp Kálmán
1
2
Matematika
Dr. Horváth Ferenc
3
Fizika
Dr. Hartai János
3
3
a,gy
Ábrázoló geometria
ifj. Kofíán Károly
2
2
a,k,gy
Általános kémia
Dr. Kiss Péterné
2
3
Kohászati alapismeretek
Dr. Szabó Zoltán
1
0
Orosz nyelv
Dr. Bella Anna
0
3
Számítástechnika
Dr. Vida Károly
1
4
2
a,k
I. harmad
II. harmad
Politikai gazdaságtan
Papp Kálmán
1
Matematika
Dr. Horváth Ferenc
3
Fizika
Dr. Kiss Endre
2
3
a , z,gy
Géprajz
Tóth László
2
2
a .gy
a,gy
Műszaki mechanika
Szlávik Béláné
2
2
a ,k.,gy
a
Általános kémia
Dr. Kiss Péterné
2
3
a »z ,gy
a,gy
Számítástechnika
Dr. Vida Károly
1
2
a,k,gy
a.gy
Testnevelés
Nyúlási Sándor
Kohászati alapismeretek 1
Dr. Szabó Zoltán
Orosz nyelv
Dr. Bella Anna
2
3
0
a ,gy
a ,k .gy
a..gy
Képlékenyalakító szakirány
Politikai gazdaságtan
Fodorné Sivák Tünde
2
a,k
Matematika
Dr. Horváth Ferenc
4
Fizika
Dr. Hartai János
1
2
a.gy
a,k,gy Matematika
Dr. Horváth Ferenc
3
3
a.k.gy
3
a,gy
Fizika
Dr. Kiss Endre
2
3
a.z.gy
Ábrázoló geometria
ifj. Koffán Károly
2
a,k,gy
Géprajz
Tóth
2
2
a.gy
Általános kémia
Dr. Kiss Péterné
3
a.gy
Műszaki mechanika
Szlávik Béláné
2
2
a.k.gy
Kohászati alapismeretek
Dr. Tóth Tamás
0
a
Általános kémia
Dr. Kiss Péterné
2
2
a.z.gy
Számítástechnika
Dr. Vida Károly
2
a,gy
Számítástechnika
Dr. Vida Károly
1
2
Orosz nyelv
Horváth Erika
3
a,gy
Kohászati alapismeretek 1
Or. Farkas Péter
0
a
Testnevelés
Akucs Attila
2
a
Orosz nyelv
Horváth Erika
0
3
a.gy
Testnevelés
0
2
a
a,gy
Politikai gazdaságtan
Fodorné Sivák Tünde
Testnevelés
Nyúlási Sándor
III. harmad
III. harmad
Politikai gazdaságtan
Dr. Varga Gábor
2
Matematika
Dr. Hartai János
2
számítástechnika
Dr. Vida Károly
2
Gépelemek
Dr" öze József
a,sz
a,sz,gy
Politikai gazdaságtan
Fodorné Sivák Tünde
1
2
a
Matematika
Dr. Hartai János
2
2
a.sz.gy
Számítástechnika
Dr. Vida Károly
1
2
a,z,gy
Gépelemek
Rákhely László
2
3
a,gy
Műszaki mechanika
Szőnyiné Passa Erzsébet
3
4
a,k,gy
Metallurgia
Schubert Kornél
2
3
a,b,gy
2
a.k.gy
a.gy
a,z,gy
2
3
a,k .gy
Műszaki mechanika
Szlávik Béláné
2
2
a,k .gy
Elemző kémia
Or. Kiss Péterné
2
3
a,b .gy
Fizikai kémia
Schubert Kornél
4
2
a .gy
Orosz nyelv
Dr. Bella Anna
0
3
Testnevelés
0
2
II. harm;id
Tüzeléstan
Locsyné dr. Bodnár Katalin 3
Orosz nyelv
Horváth Erika
0
3
Testnevelés
Akucs Attila
0
2
a,.gy
a.gy
- 140 Tantárgy
Előadás
Gyakorlat
Beszámolás
módja
- 141 Tantárgy
Előadás
Gya- Beszákor- molás
lat módja
Tantárgy
l
-
Alakítástechnológiai szak
Gyártásellenörzési szakirány
harmad
"•
Előadás
harmad
1
2
a,k
Politikai gazdaságtan
Fodorné Sivák Tünde
1
2
Matematika
Dr. Horváth Ferenc
3
4
a k,gy Matematika
Dr. Horváth Ferenc
3
3
Fizika
Dr. Hartai János
3
3
a gy
2
Ábrázoló geometria
ifj. Koffán Károly
2
2
a k,gy Géprajz
Tóth Lászlú
Általános kémia
Dr. Kiss Péterné
2
3
a gy
Kohászati alapismeretek
Dr. Tóth Tamás
1
0
Orosz nyelv
Dr. Bella Anna
0
Számítástechnika
Dr. Vida Károly
1
Testnevelés
Nyúlási Sándor
0
Beszámolás
módja
1
2
a,k
a,k,gy
Matematika
Dr. Takács Miklós
3
4
a,k ,gy Matematika
Dr. Takács Miklós
3
a,z,gy
Fizika
Dr. Hartai János
3
3
a,gy
2
2
a>sy
Ábrázoló geometria
Dr. öze Oózsef
2
2
Műszaki mechanika
Szlávik Béláné
2
2
ak ,k,gy
Általános kémia
Dr. Kiss Péterné
2
a
Általános kémia
Dr. Kiss Péterné
2
2
a.z.gy
Fémtan, anyagvizsgálat
Dr. Fehér András
3
a gy
Számítástechnika
Dr. Vida Károly
1
2
a,gy
Számítástechnika
Dr. Vida Károly
2
a gy
Kohászati alapismeretek 1
Dr. Farkas Péter
0
a
Orosz nyelv
Orosz nyelv
Dr . Fenyőháziné Ballá J u d i t
Dr. Fenyőháziné B a l l á J u d i t
0
3
Testnevelés
Abai Sándor
Testnevelés
Abai Sándor
2
Orosz nyelv
Dr. Bella Anna
a
Politikai gazdaságtan
Dr. Varga Gábor
2
a gy
3
a k,gy
.3
a z.gy
a,k,gy Géprajz
Tőth László
2
a k,gy
1
a,b
Műszaki mechanika
Dr. Koppány Imre
3
a gy
2
2
a,gy
Fémtan, anyagvizsgála t
Dr. Fehér András
1
a z
1
2
a>gy
Számítástechnika
Dr. Vida Károly
2
a gy
Fizika
Dr. Kiss Endre
III. harmad
III. harmad
Politikai gazdaságtan
Fodorné Sivák Tünde
1
2
a,sz
PolitikaiPolitikai gazdaságian
Dr. Varga Gábor
2
a sz,gy
2
2
a,sz,gy
Matematika
Dr. Hartai János
2
Matematika
Or. Hartai János
2
a z,gy
1
2
a,z,gy
Számítástechnika
Dr, Vida Károly
1
Számítástechnika
Dr. Vida Károly
2
a gy
2
3
a,gy
Géprajz
Tóth László
2
Gépelemek
Rákhely László
2
a k.gy
3
4
a>k,gy
Műszaki mechanika
Dr. Vigh sándor
2
Műszaki mechanika
Szőnyiné Passa Erzsébet
1
a b
2
3
a,b,gy
Hőkezelés
Dr. Fehér András
2
Metallurgia
Schubert Kornél
Általános géptan
Farkas László
2
2
a k
Hegesztés alapjai
Fülöp Zsoltné
2
1
a b
Gyártástechnológia alapjai 2
Dr. Tarjáni György
0
a
Orosz nyelv
Dr . Fenyőháziné Ballá Judit
0
3
a gy
Testnevelés
Abai Sándor
0
2
a
Orosz nyelv
Or. Bella Anna
Testnevelés
Nyúlási Sándor
3
2
a.k.gy
0
3
a,gy
Beszá
molás
módja
II . harmad
Politikai gazdaságtan
Dr. Varga Gábor
Fizika
Dr. Kiss Endre
Gyakorlat
a,gy
Testnevelés
Nyúlási Sándor
Tüzeléstan
Lócsyné dr.Bodnár Katalin
E1Gadás
Tantárgy
üzemgépész szak
Karban tartási szakirány
harmad
Politikai gazdaságtan
Fodorné Sivák Tünde
Gyakorlat
a,gy
- 142 -
Tantárgy
E16adás
Gya- Beszákor- molás
lat módja
- 143 -
Tantárgy
Előadás
Gya- Beszákor- molás
lat módja
Tantárgy
Elöadás
Gyakorlat
Beszámolás
módja
Tantárgy
Elöadás
Gya- Beszákor- molás
lat módja
Üzemgépész szak
II. harmad
I. harmad
Anyagmozgató szakirány
Politikai gazdaságtan
Fodorné Sivák Tünde
Üzemgépész szak
Fémszerkezetgyártó szakirány
I. harmad
II. harmad
2
a gy
2
Politikai gazdaságtan
Dr. Kiss Attila
1
2
a gy
a k,gy
Politikai gazdaságtan
Dr. Kiss Attila
1
3
4
Matematika
Dr. Takács Miklós
3
3
a k,gy
a z.gy
Matematika
Dr. Takács Miklós
3
3
3
3
a z,gy
a k,gy
Fizika
Dr. Kiss Endre
2
2
Fizika
Dr. Hartai János
3
a,k,gy Géprajz
Tóth László
2
2
a k,gy
Műszaki mechanika
Dr. Koppány Imre
3
a gy
Géprajz
Tóth László
2
a,b
Ábrázoló geometria
Dr. Öze József
2
Általános kémia
Dr. Kiss Petemé
3
3
a gy
Fémtan anyagvizsgálat
Dr. Fehér András
1
a,
Műszaki mechanika
Dr. Koppány Imre
3
a,gy
Orosz nyelv
Jankó Árpádné
0
Fémtan anyagvizsgálat
Dr. Fehér András
Fémtan, anyagvizsgálat
Dr. Fehér András
2
1
a gy
Számítástechnika
Dr. Vida Károly
1
2
a gy
Politikai gazdaságtan
Fodorné Sivák Tünde
a,k
Matematika
Or. Takács Miklós
a,k,gy Matematika
Dr. Takács Miklós
Fizika
Dr. Hartai János
a,gy
Ábrázoló Geometria
Dr. Öze József
Fizika
Or. Kiss Endre
Orosz nyelv
Jankó Árpádné
0
3
a,gy
Orosz nyelv
Jankó Árpádné
3
a,
Számítástechnika
Dr. Vida Károly
Számítástechnika
Dr. Vida Károly
1
2
a,gy
Számítástechnika
Dr. Vida Károly
2
a,
Általános kémia
Dr. Kiss Petemé
a gy
2
a
Testnevelés
Abai Sándor
2
a
Orosz nyelv
Jankó Árpádné
3
0
Fémtan, anyagvizsgálat
Dr. Fehér András
0
Testnevelés
Abai Sándor
Testnevelés
Szabóki Zoltán
Testnevelés
Szabóki Zoltán
0
2
a
a,b
III. harmad
III. harmad
Politikai gazdaságtan
Fodorné Sivák Tünde
1
2
a sz
Matematika
Or. Hartai János
2
2
a sz.gy
Politikai gazdaságtan
Dr. Kiss Attila
1
2
a , sz
Számítástechnika
Dr. Vida Károly
1
2
a z,gy
Matematika
Dr. Hartai János
2
2
a,sz,gy
Géprajz
Tóth László
2
2
a gy
Számítástechnika
Dr. Vida Károly
1
2
a ,z,gy
Műszaki mechanika
Dr. Vigh Sándor
2
2
a k,gy
Géprajz
Tóth László
2
2
a,gy
HSkezelés
Or. Fehér András
2
1
a b
Műszaki mechanika
Dr. Vigh Sándor
2
2
a,ktgy
Általános géptan
Farkas László
2
2
a k
Hőkezelés
Dr. Fehér András
2
1
a,b
Hegesztés alapjai
Fülöp Zsoltné
2
1
a b
Általános géptan
Farkas László
2
2
a,k
Hegesztés alapjai
Fülöp Zsoltné
2
1
a,b
Gyártástechnológia alapjai 2
Dr. Tarjáni György
0
a
Orosz nyelv
Jankó Árpádné
0
3
a,gy
Testnevelés
Szabóki Zoltán
0
2
a
Gyártástechnológia alapjai 2
Dr. Tarjáni György
Orosz nylev
Jankó Árpádné
0
Testnevelés
Abai Sándor
0
3
a,gy
Előadás
Tantárgy
Gyakorlat
I. harmad
Beszámolás
módja
Tantárgy
Műszaki tanár szak
Gépész szakirány
Előadás
Gya- Beszákor- molás
lat módja
II. harmad
Tantárgy
Előadés
Gyakorlat
Beszámolás
módja
Tantárgy
Műszaki tanár szak
*
A-.
I• ^
Informatikai szakirány
I. harmad
T
E16- Gya- Beszáadás kor- molás
lat módja
II- harmad
Filozófia
Dr. Farkas József
1
2
a,k
Filozófia
Dr. Farkas József
1
2
a.gy
Filozófia
Dr. Farkas József
1
2
a,k
Filozófia
Dr. Farkas József
1
2
a.gy
Magyar nyelv
Csomós Tiborné
1
2
a .gy
Matematika
Dr. Horváth Ferenc
3
3
a,k,gy
Magyar nyelv
Csomós Tiborné
1
2
a,gy
Matematika
Dr. Horváth Ferenc
3
3
a,k,gy
Matematika
Dr. Horváth Ferenc
3
4
a ,k,gy
Fizika
Dr. Kiss Endre
2
3
a,z,gy
Orosz nyelv
Csomós Tiborné
0
3
a,gy
Fizika
Dr. Kiss Endre
2
3
a.z.gy
Fizika
Dr. Hartai János
3
3
a gy
Műszaki mechanika
Dr. Koppány Imre
3
3
a,gy
Testnevelés
Nyúlási Sándor
0
2
Műszaki mechanika
Dr. Koppány Imre
3
3
a,gy
Ábrázoló geometria
Dr. Öze József
2
2
a k,gy
Géprajz
Tóth László
2
2
a,k
Matematika
Dr. Horváth Ferenc
3
4
a,k,gy
Számítástechnika
0r. Fercsik János
1
2
a,gy
Számítástechnika
Dr. Fercsik János
1
2
a gy
Számítástechnika
Dr. Fercsik János
1
2
a,gy
Fizika
Dr. Hartai János
3
3
a,gy
Géprajz
Tóth László
2
2
a,k
Orosz nyelv
Gr. Bella Anna
0
3
a gy
Orosz nyelv
Dr. Bella Anna
0
3
a.gy
Számítástechnika
Dr. Fercsik János
1
2
a,gy
Orosz nyelv
Csomós Tiborné
0
3
a.gy
Testnevelés
Szabóki Zoltán
0
2
a
Testnevelés
Szabóki Zoltán
0
2
a
Ábrázoló geometria
Dr. Öze József
2
2
a,k,gy
Testnevelés
Nyúlási Sándor
0
2
a
a
III. harmad
Filozófia
Dr. Farkas József
1
2
III.
harmad
a,sz
Matematika
Dr. Hartai János
a,sz,gy
Műszaki mechanika
Dr. Koppány Imre
3
4
a.k.gy
Számítástechnika
Dr. Fercsik János
1
2
a,z,gy
Géprajz
Tóth László
1
2
a,gy
Á l t a l á n o s kémia
Dr. Kiss Péterné
2
1
a,b
Iskola és munkaegészségügy tan 2
Dr. Gulyás Lajos
0
a, b
Állampolgári és jogi ismeretek 2
Sobor I s t v á n
0
Orosz nyelv
Dr. B e l l a Anna
0
3
Testnevelés
Szabóki Zoltán
0
2
Filozófia
Dr . Farkas József
Matematika
Dr. Hartai János
Műszaki mechanika
Dr. Koppány Imre
3
4
a,k,gy
Számítástechnika
Dr. Fercsik János
1
2
a,z,gy
Géprajz
Tóth László
1
2
a,gy
Á l t a l á n o s kémia
Dr. Kiss Péterné
2
1
a,b
Iskola és munkaegészségügy tan 2
Dr. Gulyás Lajos
0
a,b
a,b
Állampolgári és jogi ismeretek 2
Sobor I s t v á n
0
a,b
a,gy
Orosz nyelv
Csomós Tiborné
0
3
a,gy
a
Testnevelés
Nyúlási Sándor
0
2
a
- 147 -
Tantárgy
Előadás
T *,„-~„H
I. harmad
Gya- Beszákor- molás
lat
módja
Elő- Gyaadás korlat
Tantárgy
Szervező szak
Számítástechnikai szakirány
Beszámolás
módja
Politikai gazdaságtan
Fodorné Sivák Tünde
2
a,k
Politikai gazdaságtan
Dr. Varga Gábor
Matematika
Dr. Takács Miklós
3
4
a,k,gy
Matematika
Dr. Takács Miklós
3
3
a,k,gy
Fizika
Or. Martai János
3
3
a,gy
Fizika
Dr. Kiss Endre
2
3
a,z,gy
Számítástechnika
Dr. Vida Károly
1
2
a,gy
Géprajz
Tóth László
2
2
Ábrázoló geometria
ifj. Koffán Károly
2
2
a,k,gy
Műszaki mechanika
Szlávik Béláné
2
2
Kémia
Dr. Kiss Petemé
2
Számítástechnika
Dr. Vida Károly
1
Orosz nyelv
Jankó Árpádné
0
3
a,gy
Orosz nyelv
Jankó Árpádné
0
3
a,gy
Angol nyelv
Horváth Erika
0
4
a,gy
Angol nyelv
Horváth Erika
0
2
a
Német nyelv
Újvári Józsefné
0
4
Német nyelv
Újvári Józsefné
0
2
a
Testnevelés
Abai Sándor
0
2
Képlékenyalakítás
Meszlényi Rózsa
2
2
a
Metallurgia
Dr. Szabó Zoltán
2
2
a
Testnevelés
Nyúlási Sándor
0
2
a
a,gy
a
2
Gya- Beszákor- molás
lat
módja
Tantárgy
Szervező szak
Munkaszervező szakirány
.
.
II. harmad
1
a,b
Előadás
TT
Politikai gazdaságtan
Or. Varga Gábor
1
Tantárgy
1
Elő- Gya- Beszáadás kor- molás
lat
módja
II, harmad
2
a,k
Politikai gazdaságtan
Fodorné Sivák Tünde
1
2
a gy
Matematika
Dr. Takács Miklós
3
4
a,k,gy
Matematika
Dr. Takács Miklós
3
3
a k,gy
Fizika
Dr. Hartai János
3
3
a,gy
Fizika
Dr. Kiss Endre
2
3
a z,gy
Számítástechnika
Dr. Vida Károly
1
2
a,gy
Géprajz
Tóth László
2
2
a gy
Ábrázoló geometria
ifj. Koffán Károly
2
2
a.k.gy
Műszaki mechanika
Szlávik Béláné
2
2
a k,gy
Kémia
Dr. Kiss Péterné
2
1
a,b
Számítástechnika
Dr. Vida Károly
1
2
a k,gy
Orosz nyelv
Csomós Tiborné
0
3
a,gy
Orosz nyelv
Csomós Tiborné
0
3
a gy
Angol nyelv
Horvát Erika
0
4
a,gy
Angol nyelv
Horváth Erika
0
2
a
Német nyelv
Újvári Józsefné
0
4
a,gy
Német nyelv
Újvári Józsefné
0
2
a
Testnevelés
Nyúlási Sándor
0
2
a
Képlékenyalakítás
Meszlényi Rózsa
2
2
a
Metallurgia
Dr. Szabó Zoltán
2
2
a
a,gy
a.k.gy
a,gy
Testnevelés
Nyúlási Sándor
III. harmad
III. harmad
Politikai gazdaságtan
Fodorné Sivák Tünde
1
2
a sz
Politikai gazdaságtan
Dr. Varga Gábor
1
2
a ,sz
Matematika
Dr. Hartai János
2
2
a sz.gy
Matematika
Or. Hartai János
2
2
a,sz,gy
Számítástechnika
Dr. Vida Károly
1
2
a z.gy
Számítástechnika
Dr. Vida Károly
1
2
a,z,gy
Gépelemek
Dr. Öze József
2
3
a k,gy
Gépelemek
Dr. Öze József
2
3
a,k,gy
Mechanika
Szlávik Béláné
2
2
a k,gy
Műszaki mechanika
Szlávik Béláné
2
2
a,k,gy
Elektrotechnika
Haluska János
3
2
a b,gy
Elektrotechnika
Haluska János
3
2
a>b,gy
Gyártástechnológia als pjai4
Dr. Tarjáni György
2
a b,gy
Gyártástechnológia alapjai
Dr. T a r j á n i György
4
2
a,b,gy
.Orosz nyelv
Csomós Tiborné
3
a
Orosz nyelv
Jankó Árpádné
0
3
a.gy
Testnevelés
Nyúlási Sándor
Testnevelés
Abai Sándor
0
2
a
0
2 a
- 148 - 149 -
Tantárgy
E15adás
Gyakorlat
Üsszámlás
módja
Tantárgy
E15adás
Gya- Beszákor- molás
lat módja
Elöadás
Tantárgy
Gya- Beszákor- molás
lat módja
Tantárgy
Elő- Gya- Beszáadás kor- molás
lat módja
II. évfolyam
Gyártásellenőrző és anyagvizsgáló ágazat
Metallurgiai szak
2
-
íélév
Vas-, acél és fémkohász ágazat
*'
£élév
Filozófia
Dr. Farkas József
1
1
a
Filozófia
Miklós György
1
1
a k
Matematika
Dr. Hartai János
2
1
a,k,gy
Tudományos szocializmus 1
Dr. Kántor Károlyné
1
a
Kiegészítő tárgy
Miklós György
0
1
a
2
a k
2
1
a k,gy
Fizika
Dr. Hartai János
2
2
a,k,gy
Kémia
Dr. Kis Péterná
4
2
a szig
Műszaki mechanika
Szönyiné Passa Erzsébet
2
2
a,szig.gy Géprajz, gépelemek
Gallai Lajos
2
2
a k,gy
Műszaki fizika
Dr. Kiss Endre
3
1
a k,gy
Géprajz, gépelemek
Dr. öze József
2
1
a,gy
Fémtan
Dr. Tóth Tamás
3
3
a gy
Általános kohásza ttan
Dr. Hári László
2
2
a k,gy
Fémtan
Kovács Miklós
3
3
a,k,gy
Képlékeny fémalakítás
Meszlényi Rózsa
2
2
a k.gy
Fémtan,anyagvizsg ál at
Kovács Miklós
4
4
a k,gy
Képlékeny fémalakítás
Meszlényi Rózsa
2
2
a,k,gy
Elektrotechnika
Ajtony Csaba
2
1
a gy
Idegen nyelv
Dr. Fenyóházi Ballá Judit
0
2
a,gy
Idegen nyelv
Jankó Árpádné
0
3
a,gy
Méréstechnika
Sáfár László
2
2
a k,gy
Testnevelés
Akucs Attila
0
Testnevelés
Nyúlási Sándor
0
2 a
Idegen nyelv
Jankó Árpádné
D
2
a gy
Testnevelés
Szabóki Zoltán
0
2
a
Idegen nyelv
Dr. Fenyóháziné Ballá Judit
0
3
a.gy
Filozófia
Dr. Farkas József
Biztonságtechnika
Montvai Tibor
1
0
a,k
Matematika
Dr. Hartai János
Szakmai gyakorlat
Dr. Szabó Zoltán
0
4
a>k,gy
2
2 a
Alakítástechnolőgus szak
Képlékenyalakító ágazat
Idegen nyelv
Jankó írpádné
0
Biztonságtechnika
Montvai Tibor
1
Szakmai gyakorlat
Dr. Farkas Péter
0
3
0
4
a,gy
a,k
a,gy
Filozófia
Dr. Sztankó János
2
2
Matematika
Dr. Hartai János
2
Műszaki fizika
Dr. Kiss Endre
3
1
a,k,gy
Műszaki mechanika
Szönyiné Passa Erzsébet
2
2
a,szig.gy
Géprajz-gépelemek
Rákhely László
2
Fémtan
Dr. Tóth Tamás
3
Elektroteciníka
Ajtony Csaba
2
Kovácsolás, sajtolás
Dr. Farkas Péter
1
1
a,k,gy
Idegen nyelv
Bozsik Imréné
D
2
a,gy
Testnevelés
Abai Sándor
0
Üzemgépész szak
Karbantartó ágazat
a,k
3. félév
1
2
3
1
4. félév
a,k,gy
Idegen nyelv
Dr. Fenyöháziné Ballá Judit
0
3
a,gy
Filozófia
Dr. Sztankd János
2
2
a k
Biztonságtechnika
Montvai Tibor
1
G
a,k
Matematika
Dr. Hartai János
2
1
a k,gy
Szakmai Gyakorla
Rabóczki Gyula
0
4
a,k,gy
Műszaki fizika
Dr. Kiss Endre
3
1
a k,gy
Géprajz, gépelemek
Dr. flze József
3
2
a gy
Hegesztéstechnológia
Várkonyi Zsolt
2
1
a gy
Elektrotechnika
Barnaki Ferenc
2
0
a k
Gépek üzemtana
Oolgos Imre
2
1
a,gy
Karbantartás technológiája
Dr. Szántó Jenő
2
1
a,k,gy
Üzemgazdaságtan
Dvorszki Lajos
2
0
a
Idegen nyelv
Dr. Bella Anna
0
3
a,gy
Testnevelés
Nyúlási Sándor
0
a,gy
a,gy
a,k,gy
2 a
2 a
- 150 -
Elő­
Tantárgy
adás
Beszá­
molás
módja
Gya­
kor­
lat
Tantárgy
Elő- G y a - Beszáadás k o r - molás
lat
módja
Tantárgy
Anyagmozgató
Előadás
Gyakorlat
Matematika
Dr. Hartai
1
1
a
Filozófia
Miklós György
1
1
a k
2
1
a k,gy
Tudományos szocializmus 1
Dr. Táborasi Zsuzsanna
1
a
2
2
a k,gy
Kiegészítő tárgy
Miklós György
0
1
a
3
2
János
János
Fizika
Dr. Kiss Endre
2
Előadás
Tantárgy
Gya- Beszákor- molás
lat
módja
ágazat
3. félév
Filozófia
Dr. Sztankó
Beszámolás
módja
a szig.gy Géprajz, gépelemek
a k,gy
Műszaki mechanika
Szlávik Béláné
2
Géprajz, gépelemek
Rákhely László
3
2
a gy
Gyártástechnológia
Rabóczki Gyula
2
3
Hegesztéstechnológia
Kozma Andor
2
1
a b,gy
Elektrotechnika
Ajtony Csaba
2
2
a gy
Gyártástechnológia
Simon Béla
2
1
a k,gy
Szállítóberendezések üzemt. 2
Simon Béla
1
a k,gy
Elektrotechnika
Ajtonyi Csaba
2
1
a k
Karbantartás technológiája
Dr. Tarjáni György
2
2
a k,gy
Idegen nyelv
Csomós Tiborné
0
3
a gy
Idegen nyelv
Csomós Tiborné
0
3
a gy
Testnevelés
Abai Sándor
0
2
a
Testnevelés
Nyúlási Sándor
0
2
a
Dr. Lendváry
Fémszerkezetgyártó
Csaba
a gy
Műszaki tanár szak
Politikai gazdaságtan
Dr. Kiss Attila
1
2
Politikai gazdaságtan
Dr. Kiss Attila
1
Etika
Dr. Farkas József
1
l a
Logika
Miklós György
1
la,b
Matematika
Dr. Hartai János
2
1
ak,k,gy
Elektrotechnika
Czakó Imre
2
1
a,gy
Fizika
Dr. Fercsik János
2
2
a,k,gy
Anyagszerkezettan
Kovács Miklós
2
2
a,k
Műszaki mechanika
Szlávik Béláné
2
2
a,szig.gy
Gyártás- és karbantartás
Simon Béla
2
2
a,gy
Anyagszerkezettan
Kovács Miklós
1
2
a,gy
Gépszerkezettan
Dr . Lendváry Csaba
3
2
a,k,gy
Gépszerkezettan
Rákhely László
3
2
a,k,gy
Pszichológia
LévayÉva
1
1
a,k,gy
Pszichológia
LévayÉva
2
0
a,k
Neveléselmélet
Dr. Molnár Mária
2
.0
a
Idegen nyelv
Csomós Tiborné
0
2
a,gy
Idegen nyelv
Csomós Tiborné
0
2
a,gy
Testnevelés
Szabóki Zoltán
0
2 a
Testnevelés
Szabóki Zoltán
G
ágazat
a
4. félév
Szervezési
2
a ,szig.
2 a
szak
Számítástechnikai
ágazat
Filozófia
Miklós György
2
2
a,k
1
a
1
a k
a,k,gy
Filozófia
Miklós György
1
1
Filozófia
Dr. Sztankó János
1
2
Idegen nyelv
Dr. Bella Anna
0
3
a>gy
Matematika
Dr. Hartai
1
a,k,gy
a
0
a,k
Műszaki fizika
Dr. Kiss Endre
3
1
a,k,gy
Tudományos szocializmus 1
Dr. Kántor Károlyné
1
1
Matematika
Dr. Hartai János
2
Biztonságtechnika
Montvai Tibor
2
a ,k, gy
1
a
4
a,k,gy
Elektrotechnika
Czakó Imre
2
0
a
Kiegészítő tárgy
Miklós György
0
0
Géprajz, gépelemek
Gallai Lajos
1
Szakmai gyakorla
Dr. Vígh Sándor
2
a,k,gy
2
a k,gy
1
a,szig.gy
Adatfeldolgozás
Dr. Gémes Ferenc
3
2
Fizika
Dr. Kiss Endre
2
Mechanika-Tartószerkezetek
Dr. Koppány Imre
2
a,k,gy
0
a
a,k,gy
Technológiai
Rozs István
3
1
Adatfeldolgozás
Dr. Gémes Ferenc
2
Szilárdságtan-Fémszerkezetek 2
Dr. Vígh Sándor
1
a,k,gy
2
a gy
2
a,k,gy
Számítógépi program
Dr. Kántor Károly
2
2
Számvitel
Haranginé Dr. Csomós Mária
2
Fémszerkezetek gyártása
Dr. Gremsperger Géza
D
a, k
2
a k,gy
0
a,b
Operációskutatás
Dr. Miskolczi László
2
2
Technológiai ismeretek
Meszlényi Rózsa
3
Hegesztéstechnológia
Kozma Andor
2
a,gy
2
a k.gy
0
a
Üzemszervezés
Gr. Varga János
3
2
Számítógép program
Dr. Kántor Károly
2
Mérés-és modellezés
Dr. Koppány Imre
3
a,gy
3
a gy
0
a
Orosz nyelv
Horváth Erika
0
2
Orosz nyelv
Horváth Erika
0
üzemgazdaságtan
Dvorszki Lajos
2
a
2
a
2
a,gy
Testnevelés
Szabóki Zoltán
0
0
Testnevelés
Szabóki Zoltán
0
Idegen nyelv
Dr. Bella Anna
Testnevelés
Abai Sándor
0
2
a
János
ismeretek
- 152 Tantárgy
E16- Gyaadás korlat
Beszámolás
módja
Tantárgy
E1Sadás
Gyakorlat
Beszámolás
módja
Tantárgy
Előadás
153
Gya- Beszákor- molás
lat módja
Tantárgy
Elő- Gyaadás korlat
Beszámolás
módja
Munkaszervezői ágazat
Filozófia
Dr. Sztankó János
1
1
a
Filozófia
Or. Sztankó János
Matematika
Or. Hartai János
2
1
a,k,gy
Tudományos szocializmus 1
Dr. Kántor Károlyné
l a
Számítástechnika
Vida Károly
1
1
a,k,gy
K i e g é s z í t s tárgy
Miklós György
0
l a
2
a,k,gy
Gyártástechnológia
Rozs I s t v á n
3
2
a,gy
Munkafolyamatok terv.szerv.
Dvorszki Lajos
2
1
a,k,gy
Fizika
Dr. Kiss endre
2
1
1
Géprajz
Gallai Lajos
1
2
a,k,gy
a.k.gy
Szervezéselmélet
Dr. Varga János
2
0
a,b
Munka- és időelemzés
5
Haranginé Dr .Csomós Mária
5
Gyártástechnológia
Meszlényi Rózsa
3
2
a,k,gy
Munkafiziológia
Tóth Dezső
2
1
Munkafolyamatok terv.szerv.
Dvorszki Lajos
2
1
a,k,gy
Idegen nyelv
Jankó Árpádné
0
Idegen nyelv
Jankó írpádné
D
3
a,gy
Testnevelés
Szabóki Zoltán
0
Testnevelés
Szabóki Zoltán
0
2
a
III.
a,k,gy
a,k,gy
3
a,gy
öntési ágazat
1
1
a,k
Magyarország története
Szalafainé dr. Klementz,
Anna Mária
1
1
a,k
Elektrotechnika autóm.
Ajtony Csaba
2
1
a,k,gy
Elektrotechn., autóm.
Dr. Gábor Bertalan
2
1
a,kgy
Általános kohászattan
Magyar Balázs
2
0
a,k
Üzemgazdaságtan
Dvorszki Lajos
1
2
a,k,gy
üzemgazdaságtan
Rohonczi Sándor
2
2
a,gy
Biztonságtechnika
Montvai Tibor
1
0 a
Fémtan, anyagvizsgálat
Dr. Tóth Tamás
2
1
a,k,gy
Fémtan, anyagvizsgálat
Dr. Tóth Tamás
2
1
a,gy
Ontészeti technológia
Magyar Balázs
4
4
a,k,gy
Ontészeti technológia
Magyar Balázs
4
5
a,k,gy
Öntödei berendezések
Dr. Kováts Miklós
2
2
a , gy
Öntödei berendezések
Dr. Kováts Miklós
Öntödei gyártástervezés
Dr. Kováts Miklós
1
a
a,gy
Öntödei gyártástervezés
Dr. Kováts Miklós
1
2
a,b,gy
Testnevelés
Abai Sándor
0
1
a
Vezetési ismeretek
Tóth Dezső
1
0
a,b
Testnevelés
Abai Sándor
0
2 a
6.
Alakítástechnológiai szak
Képlékenyalakítási ágazat
félév
Tudományos szocializmus
Dr. Kántor Károlyné
2
a,k
Idegen nyelv
Ú j v á r i Józsefné
0
a,k
Tudományos szocializmus
Dr. Kántor Károlyné
2
2
a,k
Idegen nyelv
Csomós Tiborné
Tüzeléstan, kemencék
Lőcsyné d r . Bodnár Katalin
2
a,k,gy
Szakmai g y a k o r l a t
Dr. Szabó Zoltán
Szakdolgozat
Dr. Szabó Zoltán
4
k,gy
Géprajz, gépelemek
Gallai Lajos
2
2
a,k,gy
Szakmai gyakorlat
Dr. Farkas Péter
6
a
Fémtan, anyagvizsgálat
Dr. Tóth Tamás
2
2
a,k,gy
Szakdolgozat
Dr. Farkas Péter
Üzemgazdaságtan
Dvorszki Lajos
1
1
a
Metallurgiai berend.
Or. Kováts Miklós
2
1
a
Elektrotechnika autóm.
Czakó Imre
2
2
a>gy
Nyersvasgyártás
Dr. Hári László
2
2
a,k,gy
Acélgyártás
Dr. Szabó Zoltán
4
2
Idegen nyelv
Újvári Józsefné
0
Testnevelés
Akucs Attila
Katonapolitika
Dr. Kántor Károlyné
félév
Tudományos szocializmus
Szalafainé dr. Klementz
Anna Mária
évfolyam
M e t a l l u r g i a i szak
a c é l - és fémkohászati ágazat
5. félév
félév
a,k
Elektrotechnika, automatika 2
Ajtony Csaba
Kovácsolás, s a j t o l í s
Dr. Farkas Péter
2
2
a k,gy
Hengerlés
Rédei András
4
3
a ><>gy
3
2
a k,gy
a,k,gy
Képlékenyalakítás gépi berendezési
Meszlényi Rózsa
0
a
a,gy
Üzemgazdaságtan
Dvorszki Lajos
1
2
2
a gy
1
a
Idegen
Csomós
0
0
0
1
a
1
0
a
Abai Sándor
1
0
a
nyelv
Tiborné
Testnevelés
Katonapolitika
Dr. Kántor Károlyné
3
2
a,k,gy
l a
- 154 -
Tantárgy
Előadás
Gya- Beszákor- molás
lat módja
- 155 -
Tantárgy
Uzemgépész szak
Karbantartási ágazat
félév
Elóadás
Gya- Beszákor- molás
lat módja
Tantárgy
Előadás
5. félév
félév
Gya- Beszákor- molás
lat módja
Fémszerkezetgyártási ágazat
2
a,k
a,k
Idegen nyelv
Dr. Bella Anna
0
0
a,k
Tudományos szocializmus
Dr. Kántor Károlyné
2
Tudományos szocializmus
Dr. Táborosi Zsuzsa
a,k,gy
Szakmai gyakorlat
Dolgos Imre
0
4
a,k,gy
Elektrotechnika,autóm.
Czakólmre
2
2
1
1
a,k
a,k
Géprajz, gépelemek
Dr. Lendváry Csaba
a,k,gy
Szakdolgozat
Dolgos Imre
0
6 a
Mechanika-Tartószerkezetek
Dr. Koppány Imre
2
2
Gyártástechnológia
Rabőczki Gyula
a,gy
Szilárdságtan-Fémszerkezetek
Dr. Vígh Sándor
2
2
a,gy
Elektrotechnika, automatika
Barnaki Ferenc
1
2
a,k,gy
Fémszerkezetek gyártása
Dr. Germsperger Géza
2
Gépek üzemtana
Dolgos Imre
a,ay
2
a,k,gy
2
a,gy
Hegesztéstechnológia
Kozma Andor
2
Karbantartás technológia
Dr. Szántó jenó
1
a,k,gy
1
a
Mérés és modellezés
Dr. Koppány Imre
1
Karbantartás elmélet
Rétfalvi Pál
a
2
a,k,gy
Fémszerkezetek, felületvédelem 1
Fülöp Zsoltné
0
üzemgazdaságtan
Dvorszki Lajos
0
a
1
a
KÖnnyűszerk. ép.szerk.
Tóth Tibor
1
Testnevelés
Szabóki Zoltán
2
a,k,gy
2
a,gy
Üzemgazdaságtan
Tóth Dezső
1
Idegen nyelv
Dr. Bella Anna
Idegen nyelv
Bozsik Imréné
G
2
a,k
Testnevelés
Nyúlási Sándor
0
Katonapolitika
Dr. Kántor Károlyné
1
Katonapolitika
Dr. Kántor Károlyné
Uzemgépászeti szak
Anyagmozgatási ágazat
Tudományos szocializmus
Szalafainé dr. Klementz
Anna Mária
1
1
a,k
Magyarország örténete
Szalafainé dr. Klementz
Anna Mária
1
a,k
Gyártástechnológia
Rabdczki Gyula
3
3
a,k,gy
Gyártástechnológia
R é t f a l v i Pál
i
a,gy
Elektrotechnika, automatika
Dr. Gábor Bertalan
2
2
a,k,gy
Szállító berendezések
üzemtana
Dr. Szabó Géza
4
a,k,gy
a,k,gy
Karbantartás techn.
Dr. Tarjáni György
2
a,k,gy
Karbantartás technológia
Dr. Tarjáni György
a,gy
Anyagmozgatás szerv.
Dr. Szabó Géza
2
Anyagmozgatás szervezése
Dr. Szabó Géza
a,k,gy
Üzemgazdaságtan
Dvorszki Lajos
Üzemgazdaságtan
Sófalviné Barsi űudit
a,gy
S z á l l í t ó berendezések
üzemtana
Dr. Szabó Géza
Testnevelés
Abai Sándor
2
Szakmai gyakorlat
Dr. Koppány Imre
Fülöp Zsoltné
Szakdolgozat
Dr. Koppány Imre
Előadás
Gyakorlat
Beszámolás
módja
6. félév
0
4
a,k,gy
l a
0
5.félév
a
Műszaki tanár szak
Tudományos szocializmus
Dr. Táborosi Zsuzsa
1
l a
Elektrotechnika
Barnaki Ferenc
2
2
Anyagszerkezettan
Kovács Miklós
1
a,b,gy
Hegesztéstechnológia
Kozma Andor
2
a,k,gy
Tribológia
Dr. Szántó Jenó
1
Biztonságtechnika
Mondtvai Tibor
Vezetési ismeretek
Tóth Oezsó
Testnevelés
Abai Sándor
Szociológia
Illésy István
Tantárgy
6.félév
Tudományos szocializmus
Dr. Táborosi Zsuzsa
1
1
a,k
a,k,gy
Elektrotechnika
Barnaki Ferenc
2
2
a,k,gy
1
a,gy
Gyártás és karbantartás
Rabdczki Gyula
3
3
a,k,gy
1
1
a,b
Gépszerkezettan
Dolgos Imre
3
2
a,k,gy
Gépszerkezettan
Mihály Józsefné
2
2
a,gy
Üzemgazdaságtan
Szentpéteri Ferenc
2
0 a
Neveléselmélet
Grosch Andrásné
1
1
a,k
Didaktika
Dr. Kadocsa László
2
1
a,gy
a,k
1
a,sz
Módszertan
Kőszegi Jenő
1
1
a,gy
a
Pszichológia
Lévay Éva
1
0
1
a,k
Neveléstörténet
Dr. Molnár Mária
2
1
a,k
a,b
a
Didaktika
Dr. Gubán Gyula
2
0
1
Pedagógiai gyakorlat
Dr. Molnár Mária
0
3
a,gy
Pedagógiai gyakorlat
Dr. Molnár Mária
0
3
a,gy
1
a
- 157 -
Tantárgy
Előadás
Gyakorlat
8eszámolás
módja
Előadás
Tantárgy
Gyakorlat
Beszámolás
módja
Testnevelés
Szabóki Zoltán
Testnevelés
Szabóki Zoltán
Tantárgy
Előadás
Gyakorlat
Beszámolás
módja
Tantárgy
Előadás
Gyakorlat
Beszámolás
módja
E l e k t r o t e c h n i k a automatika
H a l u s k a János
3
a,k,gy
E l e k t r o t e c h n i k a , automatika
Haluska János
1
a ,gy ,b
Katonapolitika
Szalafainé dr.Klementz
Anna Mária
Munkapszichológia és s z o c i ológia
T ó t h Dezső
2
a,gyb
Munkaminőség és o s z t .
D r . Szmicsek Sándor
0
a,b
Kiegészítő tárgy
Balogh Béla
Testnevelés
A b a i Sándor
0
Ergonómia
T ó t h Dezső
1
a,k,gy
Jogi ismeretek
Dr . Pomázi K á r o l y
0
a
Biztonságtechnika
Montvai Tibor
0
a
félév
Testnevelés
A b a i Sándor
1
a
1
Kiegészítő tárgy
Illésy István
2
a
a,k,gy
Gyártás és karbantartás
Siményi Sándor
Szervezési
5. félév
Számítástechnikai
1
a,k
szak
szervezési
ágazat
1
Adatfeldolgozás
Dr. Gémes Ferenc
3
2
a,k
Adatfeldolgozás
D r . Gémes F e r e n c
2
3
a,k,gy
Technológiai ismeretek
5iményi Sándor
2
2
a,k ,gy
Technológiai ismeretek
Fülöp Zsoltné
2
2
a,k,gy
Számítógép programozás
Dr. Kántor Károly
1
3
a,k,gy
Számítógép programozás
K o v á c s Csaba
0
4
a,gy
2
3
a,gy
Operációkutatás
Dr. Miskolczi László
2
2
a,k,gy
Magyar munkásmozgalom t ö r t é nete
1
1
Operációkutatás
Dr. Miskolczi László
3
2
a,kgy
Üzemszervezés
D r . Varga János
3
2
a,k,gy
Fémtan, anyagvizsgálat
D r . T ó t h Tamás
2
0
a
Üzemszervezés
Dr. Varga János
3
1
a,k,gy
Elektrotechnika,
Kazi István
2
1
a,gy>b
Üzemgazdaságtan
T ó t h Dezső
3
2
a,k,gy
Elektrotechnika, automatika
Haluska János
0
l
1
0
a,b
Fémkohászattan
Lócsyné d r . Bodnár K a t a l i n
3
0
a,b
Testnevelés
Nyúlási Sándor
M e t a l l u r g i a i berendezések
Kovács M i k l ó s
2
0
a,k
E l e k t r o t e c h n i k a , automa­
tika
Czakó I m r e
2
a,k,gy
Nyersvasgyártás
Dr. Hári László
2
a,k,gy
Acélgyártás
Dr. Szabó Zoltán
2
a,k,gy
Vezetési ismeretek
Tóth Dezső
0
a,b
Szociológia
Illéssy István
0
a
a
Magyarország története
S z a l a f a i n é d r . Klementz
Anna Mária
a,k
Tudományos szocializmus
Szalafainé dr. Klementz
Anna Mária
automatika
Jogi ismeretek
D r . Pomází K á r o l y
Biztonságtechnika
Montvai Tibor
Testnevelés
N y ú l á s i Sándor
Kiegészítő tárgy
I l l é s y István
Szervezési
félév
szak
Munkaszervezési
félév
ágazat
1
a,k
Gyártástechnológia
Fülöp Zsoltné
2
a ,k,gy
a,gy
Munkafolyamatok t e r v e ­
zése, szervezése
Dr. M i s k o l c z i László
2
a ,k , gy
Munka- és i d ő e l e m z é s
H a r a n g i n é d r .Csomós Mária
a,k,gy
M u n k a - és i d ő e l e m z é s
H a r a n g i n é dr.Csomós Mária
2
a ,k , g y
Operációkutatás
Dr. M i s k o l c z i L á s z l ó
a,kgy
Operációkutatás
S ó t i Lászlóné
2
a,gy
Tudományos s z o c i a l i z m u s
Dr. T á b o r o s i Zsuzsa
a,k
Magyarország
Dr. Táborosi
Gyártástechnológia
S i m é n y i Sándor
a,k,gy
Munkafolyamatok t e r v e ­
zése, szervezése
Dvorszki Lajos
története
Zsuzsa
IV. évfolyam
Metallurgiai
1. félév
Testnevelés
Akucs Attila
acél- és
szak
fémkohászati
a,k
igazat
-
Elő­
adás
Tantárgy
Gya­
kor­
lat
158
-
- 159 -
Beszá
molás
módja
Üzemgépész
Tantárgy
szak
Fémszerkezetgyártó
Magyar munkásmozgalom t ö r t é n e t e
Szalafainé d r . Klementz Anna
Mária
ágazat
E1Sadás
Gyakor -
Beszámolás
módja
Tantárgy
Elöadás
Gyakorlat
Beszámolás
módja
Szociológia
Illéssy István
G
1
a
Vezetési ismeretek
Tóth Dezső
2
G
a,b
Testnevelés
Abai Sándor
G
1
a
Beszámolás
módja
Üzemgépész szak
Karbantartó
2
2
a k,gy
Magyar munkásmozgalom története
Szalafainé dr. Klementz Anna Mária
1
Szilárdságtan fémszerkezetek
Dr. Vigh Sándor
3
3
a k,gy
Gyártástechnológia
Dr. Szántó Jenő
2
2
a,b,gy
Fémszerkezetek
Fülöp Zsoltné
2
a,k,gy
2
2
a k,gy
Elektrotechnika, automatika
Barnaki Ferenc
2
Hegesztéstechnolőgia
Kozma Andor
0
2
a gy
Gépek üzemtana
Oolgos Imre
4
4
a,k,gy
Mérés-Modellezés
Dr. Koppány Imre
1
2
a o,gy
Karbantartás technológia
Dr. Szántó Jenő
2
2
a,gy,k
Fémszerkezetek
védelme
Fülöp Zsoltné
Karbantartás elmélet
Rétfali Pál
3
2
a,k,gy
Tribológia
Dr. Szántó Jenő
2
0
a,b
Szociológia
Illéssy István
0
1
a
Vezetési ismeretek
Tóth Dezső
2
0
a,b
Testnevelés
Abai Sándor
0
1
a
felület­
Gyakorlat
a,k
Mechanika, tartószerkezetek
D r . Koppány I m r e
gyártása
Elöadás
Tantárgy
ágazat
a ,t))gy
Könnyűszerk.ép.szerv.
Tóth Tibor
Szociológia
Illéssy István
Vezetési ismeretek
Tóth Dezső
Testnevelés
Nyúlási Sándor
Alakítástechnológiai
Képlékenyalakító
félév
Magyar munkásmozgalom t ö r t é n e t e
Szalafainé d r . Klementz Anna
Mária
szak
ágazat
Műszaki
I. félév
Magyar munkásmozgalom t ö r t é n e t e
M á d l n é d r . Maár I l o n a
1
1
Gyártás- és karbantartás techno­
lógia
Szurma András
tanár
a,k
szak
II. félév
Gyártás- és Karbantartás
technológia
P a u l i k János
2
1
a,k
a,b,gy
Karbantartás elmélet
Pintér Lajos
1
a,k
1
a
Gépszerkezettan
Dolgos Imre
1
a,k
2
1
a,k
Biztonságtechnika
Montvai Tibor
0
a,b
Üzemgazdaságtan
Dvorszki Lajos
1
1
a,k
Módszertan
Dr. Kadocsa
1
a,k,gy
Didaktika
Dr. Gubán Gyula
1
0
a,k
Elektrotechnika
Ajtony Csaba
2
1
a,k ,gy
Kovácsolás, sajtolás
Dr. Farkas Péter
2
0
a,gy
Karbantartás elmélet
Pintér László
2
Hengerlés
Rédei András
3
2
a ,k ,gy
Gépszerkezettan
Dolgos Imre
Képlékenyalakítás gépi beren­
dezései
Meszlényi Rózsa
3
3
a,gy
Üzemgazdaságtan
Tóth Dezső
3
2
a,k,gy
Hőkezelés berendezései
D r . Fehér A n d r á s
3
3
a,k,gy
1
a.gy
László
Iskola és munkaegészség­
ügytan
Dr Gulyás Lajos
- 160 161 Előadás
Tantárgy
Gyakorlat
Beszámolás
módja
Tantárgy
Módszertan
Dr. Kadocsa László
a,k,gy
Pedagógiai gyakorlat
Dr. Gubán Gyula
Iskola és munkaegészségügy tan
Or. Gulyás Lajos
a,k
Állampolgári és jogi
ismeretek
Sobor István
Pedagógiai gyakorlat
Kószegi Jenő
a,gy
Elfiadás
Gyakorlat
Beszámolás
módja
Tantárgy
Előadás
Gyakorlat
Beszámolás
módja
a,b
Gya­
kor­
lat
Beszá­
molás
módja
üzemgazdaságtan
T ó t h Dezső
a,b
Üzemgazdaságtan
Dvorszki Lajos
a,k
Hőkezelés
Dr. Fehér András
a,gy
Hőkezelés
Dr. Fehér András
a,k,gy
Biztonságtechnika
Mondvai Tibor
a
Vezetési ismeretek
Tóth Dezső
a,b
Fakultatív tárgy
Lévai Éva
t a g o z a t
I I I . évfolyam
5. félév
Elő­
adás
12
Szociológia
Illéssy István
L e v e l e z ó
Tantárgy
Levelező
Alakítástechnológiai szak
Gyártásellenórzési és anyagvizsgálati ágazat
félév
I. félév
Filozófia
Dr. Sztankó János
a,k
Tudományos szocializmus
Dr. Kántor Károlyné
Fémtan
Hevesiné Kővári Éva
a,k,gy
Fémtan
Hevesiné Kóvári Éva
Elektrotechnika
Gzakó Imre
a,b
Méréstechnika
Szúrnia András
tagozat
I. évfolyam
Szervezési szak
Számítástechnikai ágazat
. félév
Politikai gazdaságtan
Dr. Kiss Attila
a,b
Politikai gazdaságtan
Dr. Kiss Attila
a,k
a,b,gy
Matematika
Kis Istvánné
a k gy
Matematika
Kis Istvánné
a,sz,gy
Elektrotechnika
Czakó Imre
a,k
Műszaki mechanika
Pötör Zoltán
a k gy
Műszaki mechanika
Pötör Zoltán
a,k,gy
a,k,gy
Méréstechnika
Rétfalvi Pál
a,k,gy
Géprajz
Tóth László
a k
Gépelemek
Rákhely László
a,b,gy
Anyagvizsgálat
Dr. Zsámbok Dénes
a,k,gy
Anyagvizsgálat
Dr. Fehér András
a,k,gy
Vállalati gazdaságtan
Tóth Dezső
a k gy
Fizika
Dr. Fercsik János
a ,b,gy
Szabványismeret
Dr. Zsámbok Dénes
a,k,gy
Szabványismeret
Dr. Zsámbok Dénes
a,k,gy
Anyagismeret
Szakadat István
a k gy
Anyagismeret
Dr. Kis Péterné
a.k.gy
üzemgazdaságtan
Dvorszki Lajos
a,k
Angol
Dr. Bella Anna
a gy
Angol
Dr. Bella Anna
IV. évfolyam
II. évfolyam
Alakítástechnológia! szak
7. félév
Képlékenyalakítási ágazat
félév
8.
félév
Politikai gazdaságtan
Dr. Varga Gábor
a,sz
Filozófia
Dr. Sztankó János
Matematika
Dr . Takács Miklós
a,k,gy
Technológiai ismeret
Táncsics Ferenc
a,k,gy
a,gy
Gépelemek
Gallai Lajos
a,k
Adatfeldolgozás
Kógelmann Gábor
a,k,gy
Elektrotechnika
Barnaki Ferenc
a,k
Fizika
Dr. Fercsik János
a,b,gy
Számítógép programozás
Kovács Csaba
a,k,gy
a,k,gy
Kovácsolás
Dr. Farkas Péter
a,gy
Számvitel
Haranginé dr. Csomós Mária
a,k,gy
Operációkutatás
Dr. Miskolczi László
a,k,gy
Hengerlés
Rédei András
a>k,gy
Hengerlés
Rédei András
a,gy
Technológiai Ismeretek
Szélig írpád
a,k
Üzemszervezés
Dr. Varga János
a,k,gy
Képlékenyalakítás gépi berend.
Meszlényi Rózsa
a,k,gy
Képlékenyalakítás gépi berendezés
M e s z l é n y i Rózsa
Adatfeldolgozás
Dr. Miskolczi László
a,gy
Elektrotechnika
Haluska János
afk
Magyarország t ö r t é n e t e
Szalafainé d r . Klement Annamária
a,k
a,k,gy
Fémtan
Szakadat István
Elektrotechnika
Barnaki Ferenc
a,b
Kovácsolás
Dr. Farkas Péter
Tudományos s z o c i a l i z m u s
Szalafainé d r . Klement Annamária
Fémtan
Szakadat István
a,k
- 162 - 163 Tantárgy
5. félév
Elő­
adás
Gyakorlat
Beszámolás
módja
Előadás
Tantárgy
Gyakorlat
Beszámolás
módja
6. félév
III. évfolyam
Elő­
adás
Tantárgy
Anyagismeret
Dr. Fehér András
Filozófia
Dr. Sztankó János
a,k
Tudományos szocializmus
Dr. Kántor Károlyné
Technológiai ismeretek
Szurma András
ak,k,gy
Technológiai ismeretek
Kógelmann Gábor
a,k,gy
Adatfeldolgozás
Kógelmann Gábor
a,b,gy
Adatfeldolgozás
Dr. Kántor Károly
a,b,gy
Számítógép programozás
Kovács Csaba
a,k,gy
Számítógép programozás
Kógelmann Gábor
a,k,gy
Operációkutatás
Dr. Miskolczi László
a,k,gy
Operációkutatás
Dr. Miskolczi László
üzemszervezés
Dr. Varga János
a,k,gy
Elektrotechnika
Haluska János
a,b,gy
Gya­
kor­
lat
Beszá
molás
módja
-Politikai gazdaságtan
Dr. Varga Gábor
Gyakor­
lat
Beszá­
molás
módja
Anyagismeret
Dr. Fehér András
,k,gy
félév
Előadás
Tantárgy
a,k,gy
II. évfolyam
4. félév
a,sz
Filozófia
Dr. Sztankó János
Matematika
Dr. Takács Miklós
a,k,gy
Műszaki mechanika
Szlávik Béláné
a, sz
a,k,gy
Műszaki mechanika
Tóth Tibor
a,k,gy
Gépelemek
Rákhely László
ask,gy
a,k,gy
Gépelemek
Rákhely László
a,b,gy
üzemszervezés
Rohonczi Sándor
Hegesztéstechnológia
Várkonyi Zsolt
a,k
a,k
Fizika
Dr. Fercsik János
a ,k ,gy
Elektrotechnika
Haluska János
Gyártástechnológia
Simon Béla
a,k,gy
Gyártástechnológia
Simon Béla
a ,k ,gy
Elektrotechnika
Czakó Imre
a,k,gy
IV. évfolyam
5. félév
8. félév
7. félév
Magyarország története
Szalafainé Dr. Klementz Annamária
Tudományos szocializmus
Szalafainé dr. Klementz Annamária
Adatfeldolgozás
Kógelmann Gábor
a,k,gy
Számítógép programozás
Kovács Csaba
a,k,gy
Számítógép programozás
Dr. Kántor Károly
a,k,gy
Operációkutatás
Borbély Tibor
a,k,gy
Operációkutatás
Dr. Miskolczi László
a,b,gy
üzemszervezés
Rohonczi Sándor
a,k,gy
üzemszervezés
Dr. Varga János
a,k,gy
Biztonságtechnika
Montvai Tibor
a,b
Jogi ismeretek
Dr. Pomázi Károly
a,k
Vezetési ismeretek
Tóth Dezső
a,b
Uzemgépész szak
1. félév
Karbantartási ágazat
félév
Politikai gazdaságtan
Dr. Kiss Attila
a,b
Politikai gazdaságtan
Dr. Kiss Attila
Matematika
Kis Istvánná
a,k,gy
Kis Istvánná
Számítástechnika
a ,sz,gy
Számítástechnika
Vida Károly
a,gy
Számítástechnika
Vida Károly
a,k
Mechanika
Pötör Károly
a,k,gy
Műszaki mechanika
Pötör Zoltán
a,k,gy
Géprajz
Dr. Öze József
a,k,gy
Fizika
Dr. Fercsik János
a,b,gy
félév
a,k
Tudományos szocializmus
Dr. Kántor Károlyné
Gépelemek
Dr. Lendváry Csaba
a,k,gy
Gyártástechnológia
Rsbóczky Gyula
a,k,gy
Gyártástechnológia
Siményi Sándor
a,b,gy
Elektrotechnika
Czakó Imre
a,b
Elektrotechnika
Barnaki Ferenc
a,k
Gépek üzemtana
Dolgos Imre
a,k,gy
Gépek üzemtana
Dolgos Imre
a,k,gy
Gépek karbantartás techn.
Dr. Szántó Jenő
a,k,gy
Gépek karbantartási techn.
Dr. szántó Jenő
a ,k ,gy
Üzemfenntartás
Rétfalvi Pál
a,k
Üzemgazdaságtan
Dvorszki Lajos
a,k
7. félév
I. évfolyam
III. évfolyam
Filozófia
Dr. Sztankó János
IV. évfolyam
8. félév
Tudományos szocializmus
Szalafainé dr. Klementz Annamária
a,k
Tudományos szocializmus
Szalafainé dr. Klementz Annamária
a,k
Gyártástechnológai
Rabóczki Gyula
a,k,gy
Gyártástechnológia
Paulik János
a,k,gy
Elektrotechnika
Ajtony Csaba
a,k
Gépek üzemtana
Dolgos Imre
a,k,gy
Gépek üzemtana
Dolgos Imre
a,b,gy
Gépek karbantartás techn.
Dr. Szántó Jenő
a,gy
Gépek karbantartási techn.
Dr. Szántó Jenő
a,k,gy
Üzemfenntartás
Rétfalvi Pál
a,k,gy
Üzemfenntartás
Rétfalvi Pál
a,k,gy
Üzemgazdaságtan
Dvorszki Lajos
a,k
üzemgazdaságtan
Tóth Dezső
a,b
Biztonságtechnika
Montvai Tibor
a
Tribológia
Dr. Szántó Jenő
a,b
Vezetési ismeret
Tóth Dezső
a,b
- 164 - 165-
Tantárgy
E16adás
Gyakorlat
Beszámolás
módja
Tantárgy
E16adás
Gyakorlat
Beszá
molás
módja
félév
IV. évfolyam
üzemgépész szak
7. félév
Elő­ . Gya­
adás
kor­
lat
Tantárgy
8. félév
Fémszerkezetgyártási ágazat
Számítástechnika
Kis Istvánné
Szakmai ismeret II.
Rabóczki Gyula
Hujber Lajosné
Szabó Sándor
Böröndi Lászlőné
Szabó Antalné
a,k
Matematika
Kis Istvánná
Tartószerkezetek
Tóth Tibor
a,k
Tartószerkeeztek
Tóth Tibor
a,gy
Fémszerkezetek
Dr. Vígh Sándor
a,k,gy
Fémszerkezetek
Dr. Vígh Sándor
a,k
Szakmai ismeret II.
Siményi Sándor
Bacsa Gyózó
Hujber Lajosné
Szab.ó Sándor
Szabó Antalné
Fémszerkezetgyártás
Dominek Zoltán
a,k,gy
Fémszerkezetgyártás
Dominek Zoltán
a,b
Hegesztéstechnológia
Kozma Andor
a,k,gy
Hegesztéstechnológia
Kozma Andor
a,gy
Felületvédelem
Fülöp Zsoltné
a
Felületvédelem
Fülöp Zsoltné
Könnyűszerkezetek
Tóth Tibor
a
üzemgazdaságtan
Tóth DezsS
a,b
Pszichológia
Lévay Éva
a,k
Szakmai ismeret III.
Rabóczky Gyula
Szabó Sándor
Dr. Szabó Antalné
a,k,gy
Neveléselmélet
Dr. Molnár Mária
a,k
Pszichológia
Lévay Éva
Könnyűszerkezetek
Tóth Tibor
a,k
Didaktika
Bognár'Ferenc
a,k
Neveléselmélet
Dr. Molnár Mária
üzemgazdaságtan
Dvorszki Lajos
a,k
Iskola egészségtan
Dr. Gulyás Lajos
a,b
Didaktika
Dr. Kadocsa László
Biztonságtechnika
Montvai Tibor
a
Vezetési ismeretek
Tóth Dezsó
a,b
5. félév
Műszaki oktató szak
a,k
2. félév
Logika
Miklós György
a,b
Matematika
Kis Istvánná
Matematika
Kis Istvánné
a,k
Műszaki fizika
Kelemen András
Műszaki fizika
Kelemen András
a,k
Ágazati műsz.ismeretek
Pötör Zoltán, Kelemen Gyula
,gy
Ágazati műszaki ismeretek
Fülöp Zsolt
a.gy
Szakmai ismeretek II.
Szakadat István, Hujber Lajosné
,k
Szakmai ismeretek I.
Szakadat István, Hujber Lajos
a,k
Pszichológia
Lévay Éva
a,k
Beszá
molás
módja
s,k
a,Bz.
félév
Tudományos sz-ocializmus
Dr. Táborosi Zsuzsanna
Tudományos szocializmus
Dr. Táborosi Zsuzsanna
Szakmai ismeretek II.
Szurma András
Dr. Szabó Antalné
Melkovics Jánosné
Visnyovszkiné Jászai Mária
Magyarország története
Dr. Táborosi Zsuzsanna
a,k
Szakmai ismeretek
Böröndi Lászlőné
Melkovics Jánosné
Szabó Antalné
a,k
Filozófia
Dr. Sztankó János
Allampolg. és jogi ismeretek
Sobor István
Magyar nyelvhelyesség
Kiss Kálmán
III. évfolyam
Gya­
kor­
lat '
félév
Etika
Dr. Farkas József
Magyarország története
Szalafainé Dr. Klement Annamária
Filozófia
Dr. Sztankó János
II. évfolyam
Politikai gazdaságtan
Fodorné Sivák Tünde
a,k
I. évfolyam
Elő­
adás
Tantárgy
Politikai,gazdaságtan.
Fodorné Sivák Tünde
Tudományos szocializmus
Szalafainé Or. Klement Annamária
1. félév
Beszá­
molás
módja
Szakmai ismeretek III.
Simon Béla
Szombath Ferenc
Böröndi Károlyné
Didaktika
Dr. Gubán Gyula
Iskola szervezés
Kőszegi Jenő
a,k
Neveléstörténet
Dr. Molnár Mária
Módszertan
Kelemen Gyula
Neveléstörténet
Dr. Molnár Mária
Pedagógiai gyakorlat
Kelemen Gyula
Szakmai gyakorlat tanítási módszertana
Kelemen Gyula
Munkavédelem
Montvai Tibor
Pedagógiai gyakorlat
Kelemen Gyula
Fakultatív
Dr. Gubán Gyula
Lévay Éva
3,k
a,b
- 166 - 167 Tantárgy
Elő­
adás
Gya­
kor­
lat
Beszá
molás
módja
Tantárgy
Elő­
adás
Gya­
kor­
lat
Beszá
molás
módja
VEGYIPARI AUTOMATIZÁLÁSI FŐISKOLAI KAR
Kazincbarcika
Nappali
tagozat
I. évfolyam
Tantárgy
Elő­
adás
Gya­
kor­
lat
Műszaki tanár szak
1. félév
Beszá
molás
módja
2. félév
Pedagógiai kiegészítő ágazat
Tantárgy
Elő­
adás
Gyakorlat
Beszámolás
módja
II. évfolyam
félév
4. félév
Filozófia
Dr. Farkas József
a,k
Filozófia
Dr. Farkas József
Logika
Miklós György
a,b
Pszichológia
Lévay Éva
a,k
1
a,b
Neveléselmélet
Or. Molnár Mária
a,k
Filozófia
Bodó Pál
1
a,b
Filozófia
Bodó Pál
1
Etika
Dr. Farkas József
3
a.gy
a,k
Didaktika
Bognár Ferenc
a,k
Orosz nyelv
Czakóné Bulla Magdolna
0
a,k
Orosz nyelv
Czakóné Bulla Magdolna
0
Pszichológia
Lévay Éva
0
a.sz
a,gy
Módszertan
Kőszegi Jenő
a,k
Számítástechnika
Sztermen Gusztávné
0
a,k
Elektrotechnika
Fodor Pál
3
Neveléselmélet
Dr. Molnár Mária
3
a,k,gy
a,k
Állampolgári jogi ismeret
Sobor István
a,b
áramlás és hőtechnikai
gépek
Pintér Kálmán
2
a,k
Alkalmazott matematika
Hajagos Béla
2
Magyar nyelvhelyesség
Kiss Kálmán
Fakultatív
Dr. Gubán Gyula
Dr. Molnár László
a,k
Fakultatív
Lévay Éva
Grosch Andrásné
a,k
a ,k,gy
Vegyipari rendszerek
Dr. Raisz Iván
3
a,k,gy
Elektronikus eszközök és
műszerek
Cservenka Miklós
2
0
a,b
3. félév
II. évfolyam
Mérés- és automatizálási szak
rendszerszervező ágazat
Számítástechnika
Sztermen Gusztávné
áramlás és hőtechnikai
gépek
Pintér Kálmán
4. félév
0
a,b
Oidaktika
Dr. Gubán Gyula
a.k.gy
Ipari méréstechnika
Dr. Dombi István
3
a,sz
Elektronikus eszközök
és műszerek
a,k
Pszichológia
Lévay Éva
a,k
Módszertan
Or. Gubán Gyula
a.k.gy
Vezérlés és mikroprocesszor 2
technika
Dr. Ajtonyi István
2
a,k,gy
Ipari méréstechnika
Dr. Dombi István
a,k,gy
Didaktika
Dr. Kadocsa László
a,k,gy
Neveléstörténet
Dr. Kácsor Ferenc
a,k
Ipari méréstechnika
Dr. Dombi István
a.k,gy
Módszertan
Dr. Kadocsa László
Vezérlés és mikroprocesszo- 2
ros technika
2
Neveléstörténet
Dr. Kácsor Ferenc
a,k
Iskola szervezéstan
Kőszegi Jenő
a,k
Vezérlés és mikroproceszszoros technika
Dr. Ajtonyi István
2
Szabályozástechnika és
eszközei
Dr. Szecső Gusztáv
3
2
Iskola és munkaegészségtan
•r. Gulyás Lajos
a,k
Pedagógia gyakorlat
Dr. Gubán Gyula
a.gy
Testnevelés
Gaszper András
0
Testnevelés
Gaszper András
a
Pedagógiai gyakorlat
Dr. Kadocsa László
a.gy
Honvédelmi ismeretek
a
Honvédelmi ismeretek
a,k
II . évfolyam
3. félév
Mérés- és automatizálási szak
4. félév
Filozófia
Bodó Pál
1
a,b
Filozófia
Bodó Pál
1
1
a,k
Orosz nyelv
Czakóné Bulla Magdolna
3
a,gy
Orosz nyelv
Czakóné Bulla Magdolna
0
3
a,k
Gépészeti ismeretek
Dr. Székely Ferenc
1
a,k
2
3
a.k.gy
Elektrotechnika
Fodor Pál
3
a,sz,gy
Áramlás és hőtechnikai
gépek
Pintér Kálmán
Vegyipari alapműveletek
Montovay Tibor
0
3
a.gy
Számítástechnika
Sztermen Gusztávné
2
a,k,gy
2
0
a,k
Elektronikus eszközök
és műszerek
Cservenka Miklós
- 168
- 169 Tantár9y
adás
ka?lat
ÍÜolás"
módja
Tantárov
lantárgy
uVa"
ÜJ2"
Besz
kor.
adás
molá
lat
Áramlás és hötechnikai
2
1
a,k
gépek
Pintér Kálmán
Vegyipari alapmüveletek
Dr. Raisz Iván
2
0
a,k
a
4
0
a,k
Ipari méréstechnika
Dr. Dombi István
2
2
a,k,gy
Testnevelés
Gaszper András
Vezérlés- és mikroprocesszoros techn.
2
0
a,b
Honvédelmi ismeretek
Testnevelés
Gaszper András
0
),k
a
félév
Orosz nyelv
Czakóné Bulla Magdolna
0
Villamosgépek
Fodor Pál
2
Számítástechnika
Sztermen Gusztávné
0
Műszaki mechanika
Gonda Ferencné
3
Gépészeti ismeretek
Mihály György
2
Szerkezeti anyagok és
gyártási ismeretek
Dr. Székely Ferenc
2
Nehézipari gépek és
berendezések
Pintér Kálmán
4
2
Testnevelés
Gaszper András
0
2
Honvédelmi ismeretek
,
3
2
2
2
2
2
3
a,k
Vezérlés- és mikropro­
cesszoros technika
Dr. Ajtonyi István
a,l<,gy
a,gy
Szabályozástechnika
és eszközei
Iszlay Tibor
a,k,gy
a , k , g y Rendszerszervezés
Iszlay Tibor
Szabályozástechnika
és eszközei
Iszlay Tibor
a ,k, gy Üzemgazdaságtan
Lehoczky László
0
3
a,k
Gépészeti ismeretek
Mihály György
2
3
a.k.gy
Automatika
Dr. Szecsó Gusztáv
2
0
a,k
Szervezéstan
Dr. Nyíri Attila
3
i
a,k,gy
Üzemgazdaságtan
Lehoczki László
a,k,gy
'
i
a.k.gy
2
2
a,k,gy
Testnevelés
Gaszper András
0
Honvédelmi ismeretek
a
épek
é5
1
1
2
3
a,k,gy
Biztonságtechnika
Dr. Székely Ferenc
Modellanalízis alapjai
Iszlay Tibor
a,b
Testnevelés
Gaszper András
berendezések
Pintér Kálmán
Gyárépítés és gyárépítés szervezés
Gonda Ferencné
t
Magyarország történelme
Dr. Kovács Ernó
Szabályozástechnika
és eszközei
Iszlay Tibor
Orosz nyelv
Czakóné Bulla Magdolna
a,k,gy
a
Ipari méréstechnika
Dr. Dombi István
Dr. Raisz Iván
a,gy
Nenézi
Rendszerszervező ágazat
a,k,gy Ipari méréstechnika
Dr. Oláh Miklós
a,k
a,k,gy
Beszá­
molás
módja
2
1
Szerkezeti anyagok ás
gyártási ismeretek
Kövesi Gyula
Gyakor­
lat
Elektronikus eszközök és
műszerek
Cservenka Miklós
1
a,sz,gy
Előadás
a,k
Filozófia
Bodó Pál
a,gy
Tantárgy
2
a,b
a,k,gy
Beszá­
molás
módja
Tudományos szocializmus
Pogányné dr. Iványi Anna
Vezérlés- és mikropro­
cesszoros technika
Dr. Ajtonyi István
Gyárszerelö szak
1
Gya­
kor­
lat
Mérés- és automatizálási szak
félév
II. évfolyam
Filozófia
Bodó Pál
Elő­
adás
. K .S
Honvédelmi ismeretek
3. félév
Tantárgy
III. évfolyam
Vezérlés és mikroproceszszoros technika
Dr. Ajtonyi István
Szabályozástechnika és
eszközei
Dr. Szecsö Gusztáv
Elektronikus eszközök
és műszerek
Cservenka Miklós
2
mődj
Ipari méréstechnika
n
"Oombi
— • - • -István
• Dr.
III. évfolyam
5. félév
2
a
Mérés- és automatizálási szak
Magyarország történelme
Dr. Kovács Ernő
1
1
Tudományos szocializmus
Pogányné dr. Iványi Anna
a,k
Elektronikus eszközök és
műszerek
Cservenka Miklós
a,k,gy Ipari méréstechnika
Dr. Oláh Miklós
a,k,gy
Ipari méréstechnika
0r. Dombi István
Gr. Raisz Iván
a,k
a,k,gy
Vezérlés- és mikropro­
cesszoros technika
Dr. Ajtonyi István
a,k,gy Szabályozástechn. és
eszközei
Iszlay Tibor
Szabályozástechnika és
eszközei
Iszlay Tibor
a,k,gy Üzemgazdaságtan
Lehoczky László
Vezérlés- és mikroproceszszoros technika
Dr. Ajtonyi István
a,k,gy
- 170 - 171 -
Beszá­
molás
módja
Elő­
adás
Gya­
kor­
lat
Szervezéstan
Dr. Nyiri Attila
2
0
Üzemgazdaságtan
Lehoczky László
2
0
a,b
Testnevelés
Gaszper András
0
2
a
Tantárgy
a,k
Tantárgy
Biztonságtechnika
Dr. Székely Ferenc
Elő­
adás
1
Gya­
kor­
lat
Beszá
molás
módja
0
a,b
Előadás
Gyakorlat
üzemgazdaságtan
Lehoczky László
2
0
Szervezéstan
Dr. Nyiri Attila
2
0
Testnevelés
Gaszper András
D
2
Tantárgy
III. évfolyam
5. félév
III.
Mérés-
2
2
a,k
Magyarország történelme
Dr. Kovács Ernő
1
1
a,k
Automatika
Dr. Ajtonyi István
2
2
a,k,gy
Müanyagfeldolgozás
Dr. Horváth Ernő
Bártfai Kornél
4
4
a,k,gy
Vegyipari alapműveletek
Dr. Szakállas István
0
3
a,gy
Műanyagok tulajdonsága
és alkalmazásuk
Dr. Szakállas István
3
2
a,k,gy
Elektrotechnika
Fodor Pál
0
10
6
2
3
a,k,gy
üzemgazdaságtan
Lehoczky László
2
0
a,k
Vegyipari gépek és
készülékek
Dr. Ávéd István
1U
Műanyagok tulajdonsága
és alkalmazásuk
Barta Árpád
4
2
3
a,k,gy
Biztonságtechnika
Dr.Székely Ferenc
1
D
a,b
Elektronikus eszközök
és áramkörök
Czap László
10
Gyárépítés és gyárépítés
szervezés
Zabari István
10
2
0
a,b
Ipari méréstechnika
Dr. Dombi István
10
Üzemgazdaságtan
Lehoczky László
6
2
D
a,k
Szabályozástechnika
Iszlay Tibor
10
Szervezéstan
Dr. Nyiri Attila
Testnevelés
Gaszper András
0
Gyárszerelő szak
6. félév
Tudományos szocializmus
Pogányné dr. Iványi Anna
2
2
a,k
Magyarország történelme
Dr. Kovács ernő
1
1
a,k
Automatika
Dr. Ajtonyi István
2
2
a,k,gy
Szerkezeti anyagok és
gyártási ismeretek
Dr. Székely Ferenc
3
2
a,k,gy
Szerkezeti anyagok és
gyártási ismeretek
Kövesi Gyula
3
a.k.gy
Nehézipari gépek és
berendezések
Keresztes János
4
2
'
a,k,gy
Nehézipari gépek és
berendezések
Keresztes János
Gyárépítés és gyárépítés szervezés
Zabari István
4
2
,
a,k,gy
3
1
a,k
2
3
a,k,gy
Gyárépítés és gyárépítés szervezés
Zabari István
Üzemgazdaságtan
Lehoczky László
2
0
a,k
2
2
Gya­
kor­
lat
Beszá­
molás
módja
t a g o z a t
6. félév
évfolyam
és a u t o m a t i z á l á s i
Filozófia
Bodó Pál
Szervezéstan
Dr. Nyiri Attila
a
III. évfolyam
5. félév
Elő­
adás
Biztonságtechnika
Dr. Székely Ferenc
L e v e l e z ő
6. félév
Tudományos szocializmus
Pogányné. dr. Iványi Anna
2
Tantárgy
VEGYIPARI AUTOMATIZÁLÁSI KAR
Gyárszerelö szak
Műanyé g- alkalmaz
5. félév
Beszámolás
módja
szak
Tudományos szocializmus
Dr . Kovács ErnÖ
a,sz gy
Vegyipari gépek és ké­
szülékek
Kövesi Gyuláné
6
10
Elektronikus műszerek
Cservenka Miklós
B
4
Ipari méréstechnika
Dr. Dombi István
8
10
,k,gy
Vezérléstechnika
Dr. Ajtonyi István
10
6
,k
Szabályozók és elemek
Dr. Szecső Gusztáv
8
0
,k
Szabályozástechnika
Iszlay Tibor
10
8
a.k.gy
a,k
a,k
a,k
a.k.gy
- 172 MŰSZAKI SZAKOKTATÓI
Elő­
adás
Tantárgy
Gya­
kor­
lat
- 173 KÉPZÉS
Beszá
molás
módja
Elő­
adás
Tantárgy
Műszaki szakoktatói
I .
Filozófia
Anger Árpád
Beszámolás
módja
2 .
félév
Filozófia
Anger Árpád
a,b
Logika
Simon Istvánné
Matematika
Hornyák Mihály
a,k
Matematika
Hornyák Mihály
Műszaki
Beszeda
a,k
Műszaki
Beszeda
a.gy
Ágazati műszak
Tóth Ottóné
3,gy
a,k
Szakmai ismére
Váradi László
3,k
Pszichológia
Öri Istvánné dr.
s,k
ismeretek
fizika
Gáspár
Ágazati műszaki
Tóth Ottóné
ismeretek
Szakmai ismeretek I.
Váradi László
Magyar nyelvhelyesség
Tóth Enikő
Gya­
kórkor­
• •
lat
Beszá­
molás
•• •
módja
a,b
fizika
Gáspár
Etika
Anger Árpád
Számítástechnika
Hornyák Mihály
Matematika
Hornyák Mihály
Szakmai ismeretek
Tóth Ottóné
II. /lakatos/
Pszichológia
öri Istvánné dr.
Szakmai ismeretek
Váradi László
II. /eszterg/
Neveléselmélet
Kőhalmi Gyula
Szakmai ismeretek
Tóth Ottóné
III./lakatos/
Didaktika
Kőhalmi Gyula
Szakmai ismeretek
Váradi László
III./esztergV
Szakmai ismeretek
Tóth Ottóné
II. /lakatos/
Neveléselmélet
Kőhalmi Gyula
Iskolaegészségtan
Hegedűs Jolán
Didaktika
Kőhalmi Gyula
5. félév
módja
a,k
a,b
Neveléstörténet
Kőhalmi Gyula
a,k
A szakmai gyakorlatok tanításának
módszertana / l a k . /
Seregély György
a
Szakmódszertan / l a k a t o s /
S e r e g é l y György
a,k
A szakmai gyakorlatok tanításának
módszertana / é s z t . /
jálics Károlyné
a
Szakmódszertan /eszterg./
Jálics Károlyné
a,k
Pedagógiai gyakorlatok
Seregély György
/lak./
a,gy
Pedagógiai gyakorlatok /lak./
Seregély György
a
Pedagógiai gyakorlatok
Jálics Károlyné
/lak./
a,gy
Pedagógiai gyakorlatok /észt./
Jálics Károlyné
a
Munkavédelem /lakatos/
Seregély György
a,b
Szakdolgozat /lakatos/
Seregély György
a
Munkavédelem /észt./
Jálics Károlyné
a,b
Szakdolgozat /észt./
Jálics Károlyné
a
Számítástechnika
Holbusz István
a
tantárgyai:
1. Szakmai ismeretek
2. Pedagógia
3. Szakmódszertan
Műszaki szakoktatói
szak, kiegészítő képzés
Miskolc
1
1-
Pszichológia
Öri Istvánné dr.
Szakmai ismeretek II. /eszterg/
Váradi László
lat
Neveléstörténet
Kőhalmi Gyula
Álamvizsga
Politikai gazdaságtan
Csomós Nándor
Beszámolás
Iskolaszervezet és
közoktatáspolitika
Kőhalmi Gyula
4. félév
Politikai gazdaságtan
Csomós Nándor
Gyakor-
a,k
II. évfolyam
3. félév
Előadás
Tantárgy
Didaktika
Kőhalmi Gyula
é v fo 1 y a m
a,k
Állampolgári és jogi
Dr. Papp Gábor
Elő­
adás
Tantárqy
Szakmai ismeretek III./eszterg./
Váradi László
szak
Mi sk olc
Levelez ő tagozat
félév
Gyakorlat
II. évfolyam
félév
Tudományos szocializmus
Csomós Nándor
Tudományos szocializmus
Csomós Nándor
Szakmai ismeretek
Tóth Ottóné
II. /lakatos/
A magyar munkásmozgalom
Csomós Nándor
Szakmai ismeretek
Tóth Ottóné
III./lakatos/
Szakmai ismeretek
Tóth Ottóné
III./lakatos/
Szakmai ismeretek
Váradi László
II. /eszterg./
Szakmai ismeretek
Váradi László
III./eszterg . /
története
félév
. ^ ,
I .. évfolyam
lelev
2. félév
Politikai gazdaságtan
Csomós Nándor
a,k
Politikai gazdaságtan
Csomós Nándor
a,k
Matematika
Hornyák Mihály
a,k
Tudományos szocializmus
Csomós Nándor
a,k
Ágazati műszaki ismeretek /lak.,eszt./
Tóth Ottóné
a,gy
Bevezetés a számítástechnikába
Hornyák Mihály
a,k
Szakmai ismeretek I. /lak.,észt./
Váradi László
a,k
Ágazati műszaki ismeretek
Tóth Ottóné
a,k
Neveléselmélet
Kőhalmi Gyula
a
Szakmai ismeretek
Tóth Ottóné
a,k
Etika
Anger Árpád
a
Didaktika
Kőhalmi Gyula
a,k
Állampolgári és jogi ismeretek
Dr. Papp Gábor
a
Pedagógiai gyakorlatok
Seregély György
a
Magyar nyelvhelyesség
Tóth Enikő
a
Iskolaegészségtan
Hegedűs Jolán
a
II.
Tantárgy
Elő­
adás
Gya­
kor­
lat
Beszá­
molás
módja
Tantárgy
Elő­
adás
Gya­
kor­
lat
Beszá­
molás
módja
II. évfolyam
Magyar munkásmozgalom
története
Csomós Nándor
i,k
Szakmai ismeretek III. /lakatos/
Tóth Dttőné
Szakmai ismeretek III. /eszterg./
Váradi László
Neveléstörténet
Kőhalmi Gyula
i,k
Iskolaszervezettan
Kőhalmi Gyula
Szakmódszertan /lakatos/
Seregély György
Szakmódszertan /esztergályos/
Jálics Károlyné
IV.
OKLEVELET SZEREZTEK ÉS
Pedagógia gyakorlatok /lakatos/
Seregély György
Pedagógiai gyakorlatok /eszterg./
Jálics Károlyné
Munkavédelem /lakatos/
Seregély György
Munkavédelem /eszterg./
Jálics Károlyné
Államvizsga tantárgyai:
1. Szakmai ismeretek
2. Pedagógia
3. Szakmódszertan
HONOSÍTOTTAK A TANÉVBEN
177
EGYETEMI OKLEVELET SZEREZTK
Név
Személyi szám
Oklevél száma
Bányamérnöki Karon
Ácsai János
Albert Kornél
Bakos József
Balog Tibor János
Baricza Zoltán
Barta László
Bedó Gabriella
Bényei Zsolt
Boda Beáta
Búzás Lászlóné
/Boldizsár Erika Enikő/
Csegöldi Erzsébet
Csiszár Gabriella
Csontos Tibor
Oancsó Attila
Oebreczeni Gábor
Doma Géza
Egyházi Tibor
Édes Endre
Faragé Róbert
Farkas László
Fehér Pál
Fehér Péter
Feledy Ferenc András
Fenyő Attila Csaba
Gáspár László
Gecsei Éva
Gelencsér Péter
Genczler István
Görög Zsolt
Hadabás Zoltán
Herczeg Zsolt
Hilgert László József
Horváth Ferenc
Horváth Róbert
Iván László
Iványi István
Jónás László
Kazár Attila
Kápolnai Attila
Kis István
Kiss Lajos
Kiis Tibor
K.-.reny György
570811
630411
621201
640324
1533
4538
3475
5206
630927
640717
630701
1 540225
2 650504
2 640722
1238
3070
2550
1559
3571
5614
2
2
1
1
1
1
1
1
1
1
1
1
650821
650523
630901
641223
631026
640222
640805
630919
650320
640719
620912
640128
3512
4578
7410
1916
1851
0937
3569
2878
4369
4070
4648
0592
1
1
1
1
1
2
1
1
1
1
1
1
1
630908
611214
640320
600804
640218
640714
630229
640507
630320
570827
580908
640928
650112
640714
640319
640908
640501
640719
631014
640208
640911
2016
0789
3449
1559
6755
0490
6271
3512
3517
2690
0748
5307
5533
0060
6175
0550
6098
2610
3872
2518
1792
70/1988.
261/1988.
269/1988.
270/1988.
237/1988.
185/1988.
87/1988.
238/1988.
89/1988.
180/1988.
94/1988.
262/1988.
227/1988.
228/1988.
69/1988.
229/1988.
236/1988.
122/1988.
56/1988.
58/1988.
85/1988.
271/1988.
263/1988.
272/1988.
264/1988.
B6/1988.
93/1988.
192/1988.
265/1988.
123/1988.
186/1988.
72/1988.
63/1988.
124/1988.
66/1988.
230/1988.
273/1988.
239/1988.
240/1988.
179/1988.
241/1988.
64/1988.
60/1988.
Kormos Károly
Kovács Andor
Kovács László
Kovács Péter
Kovács Tamás Zsolt
Kozma Sándor
Kramár Tibor
Kropkó Péter
Landi Miklós
Lengyel Csaba
Lévai Tibor László
Lisztmayer János
Majoros László
Mályinkó Zoltán
Molnár László
Motuz Tibor
Nagy Zsolt
Nemes István
Németh Balázs
Németh Tibor
Nógrádi Tamás
Ombódi Károly
Pali Sándor
Padár Adrienn
Pákozdi Zsolt
Penczel Dániel Zsolt
Phetsamone S.Phanhxay
Pintér László
Ponyi Béla
Pozsár Sándor
Ramocsa Ferenc
Savanya Antal
Skultéti István
Szabó Gábor
Szabó Szilvia
Szakái Péter
Szakály László
Szenté Zoltán
Szűcs Ferenc
Szűcs Mihály
Szűcs Péter
Szűcs Szabolcs
Tanczula Attila
Tóth Erika
Tóth József
Újlaki Péter János
Varga János
Varga Tamás
Varga Tibor
Vas Róbert Boldizsár
Weisz Róbert
1
1
1
1
1
1
1
1
1
1
1
1
1
1
1
1
1
641119
641231
650816
650210
620104
631201
631118
630801
631018
650408
640525
580131
631217
630812
640229
640116
640922
7050
0635
4097
4618
3930
4036
5692
2094
7093
0749
1973
0986
5396
4372
6078
6892
3672
600206
640730
640625
640407
650317
640404
650308
650704
1 631005
1593
3059
2518
6449
6255
2674
5670
0498
0927
1
1
1
1
1
600606
640111
650530
640427
640812
1
1
2
1
1
1
1
1
1
1
1
2
1
1
1
1
1
1
1
640203
550430
642209
650523
640617
640531
640523
640711
640629
621110
632028
640911
650320
640510
650126
631105
580410
641227
640528
0296
0224
2476
2093
4811
1671
2738
5092
2570
3049
0798
7473
1
1
1
1
1
1
2
1
3279
4590
6954
3174
3018
5894
3273
5623
3497
1406
2703
2405
191/1988.
125/1988.
181/1988.
190/1988.
274/1988.
126/1988.
178/1988.
65/1988.
127/1988.
71/1988.
55/1988.
61/1988.
88/1988.
266/1988.
242/1988.
275/1988.
276/1988.
128/1988.
243/1988.
183/1988.
184/1988.
231/1988.
193/1988.
92/1988.
59/1988.
188/1988.
187/1988.
177/1988.
189/1988.
182/1988.
277/1988.
278/1988.
232/1988.
67/1988.
90/1988.
62/1988.
267/1988.
244/1988.
67/1988.
129/1988.
245/1988.
68/1988.
233/1988.
268/1988.
246/1988.
91/1988.
130/1988.
279/1988.
234/1988.
235/1988.
280/1988.
178
- 179 -
ányaipari gazdasági mérnök szakon
Detzky Gergely
Király János
Sulyok Pál
1 571026 0746
1 540715 1714
1 530331 1094
19/1988
280/1987
281/1987
Kohómérnöki Karon
630720
650106
620530
580920
601111
620112
631013
650514
630719
620528
641209
620520
650530
650109
650610
630526
640226
540831
640728
641126
Almási Zsolt
Almási Zsoltné
Balázs István Péter
Barta József
Barta Lászlő
Borsos László
Falusi Sándor
Ferenczi Tibor
Galambos Márta
Ginovszky Géza Attila
Gyarmati László
Hajnal Attila
Hava Béla
Horváth Csaba
Jámbor Gyula
Katona László
Kasza Ottó
Kelemen Zsolt
Lávay Balázs
Meleg András
Michael Alfous Asiedu
Muleh József
Németh Tamás
Simon Katalin
6212
0091
6118
0194
0808
2838
4142
0485
2314
3506
0999
4510
4971
6979
6915
3053
3513
4155
2496
6194
640325 2630
630922 3277
640929 3453
640819 1959
621031 2958
621223 4091
650802 7356
490905 1578
561207 0701
610417 3990
640430 2512
631013 1992
Soltész Béla
Szabó József
Szabó Zoltán
Szabó Zsolt
Szélig Árpád
Tamás Tibor
Tóth József
Tóth Károly
Vajda Ildikó
219/1988
222/1988
215/1988
163/1988
156/1988
224/1988
149/1988
164/1988
152/1988
218/1988
226/198B
258/1988
161/1988
160/1988
260/1988
154/1988
220/1988
217/1988
259/1988
159/1988
166/1988
225/1988
155/1988
223/1988
165/1988
150/1988
153/1988
221/1988
162/1988
157/1988
158/1988
216/1988
151/1968
Kohóipari gazdasáqi mérnök szakon
22/1988
Környezetvédelmi szakmérnöki szakon
Ádám Róbert János
Béres László
Kerecsényi László
Kormos Géza
Parkó Lajos
Porkoláb Timea
Raisz Gyula
Répási Gábor György
1
1
1
1
1
2
1
1
591105
591028
520905
440118
491110
501120
521218
450609
0758
0539
1249
1788
1265
7119
0981
0778
285/1988
283/1988
289/1988
281/1988
288/1988
286/1988
290/1988
287/1988
Sikter Ferenc
Takácsné Jősvai Éva
1 361208 0769
2 600808 2130
284/1988.
282/1988.
Agócs Péter
Bakos Pál
Balász János
Balogh L. Csaba
Balogh Péter
Barna Zoltán András
Bán Ágnes
Bebesi Attila József
Bernáth Attila
Berta Lajos
Békési Tamás
Bércesi Gábor
Bodnár József
Bodnár Tibor
Bódi Tibor
Busch Andrea
Búzás András
Czaga Ferenc
Czibere Beáta
Csépányi-Fürjes Csaba
Csípő Sándor
Csorba Péter
Csúth Sándor
Dobi Gabriella
Dobi Imre
Debreczeni Magdolna
1
1
1
1
1
1
2
1
1
1
1
1
1
1
1
2
1
1
2
1
1
1
1
2
1
2
621205
640703
640107
621107
650714
640720
640311
630920
640511
630414
620118
640920
630913
631110
640620
641124
530302
640413
650422
650422
631128
580629
631119
641028
631123
570525
2343
3721
4656
0234
4394
4097
2345
3532
2076
1310
1919
0533
3732
5771
0594
4213
1512
0712
1356
1356
6096
1918
2795
3413
0519
1694
42/1988.
95/1988.
73/1988.
51/1988.
74/1988.
96/1988.
131/1988.
75/1988.
148/1988.
31/1986.
97/1988.
279/1987.
167/1988.
98/1988.
76/1988.
132/1988.
195/1988.
32/1988.
107/1988.
168/1988.
43/1988.
48/1988.
33/1988.
108/1988.
115/1988.
137/1988.
Dóra László
Érsek István
Farkas Sándor
Fekete Sándor
Felkér István
Fodor Zoltán
Fodor Zsolt
Fülöp László
Ganzler Katalin
Gábor István
Göbölös Sándor
Hauszmann János
Hermán József
Hoffmann Ferenc
Iván György
Izsák Anikó
Joó László
Kalla Gábor
Kardos Mariann
Karika Zsuzsanna
Kerekes Tibor
1
1
1
1
1
1
1
1
2
1
1
1
1
1
1
2
1
1
2
2
1
620920
650604
640427
640311
640430
640429
640305
501211
640420
630930
630313
640413
631021
640224
640115
640531
620118
640529
650715
620219
640725
4555
0475
0446
1893
3770
2318
1919
0032
2830
4114
4779
0795
0137
3851
3279
3413
7019
6133
4210
4832
1829
77/1988.
109/1988.
147/1988.
116/1988.
254/198B.
255/1988.
139/1988.
270/1987.
44/1988.
140/1988.
169/1988.
256/1988.
146/1988.
110/1988.
145/1988.
203/1988.
141/1988.
99/1988.
204/1988.
276/1987.
133/1988.
Keserű Sándor
Kiss Attila
1 511217 1890
1 630913 5906
49/1988.
117/1988.
Gépészmérnöki Karon
181
KiSS CSüua
l
Klimú Edit
2 6 5 ü 21 i
1 63Ü12S2 631Ü25
1 6»0630
1 550117
1 571112
1 640420
1 610111
2 650425
1 640804
:_,ü59
1
1
1
1
1
1
1
1
1
1
1
1
1
1
1
1
2
2
1
1
1
1
1
5452
0277
1397
2413
3456
1276
3232
4429
5595
4752
0486
2237
0511
6691
4917
1797
0334
4151
3171
1213
5116
5491
1543
2754
0234
3898
5737
4256
6812
6996
4779
5079
2384
6753
3920
5077
2556
2259
4079
2654
Koscsó Ferenc
Kőta Zsuzsanna
Kovács Attila
Kovács 0. Ferenc
Kovács László
Kovács Zsolt György
Kralicsek
Kriston
Kuczik
Ágnes
György
László
Kugyela Péter
Kuznyecov
Attila
Andrej
Alekszandrovics
Lendvai
Zsolt
Leskó Csaba
Lévai János
Lövei
László
Lőcsei
János
Lugosi
János
Maár Márton
András
Magyari Károly
Markó Mihály
Molnár
Ferenc
Molnár
László
Móra Gábor Csaba
Mura
Róbert
Muske Antal
Nagy
Tibor
Nagy
Tibor
Nagy
Tüníe
Németh Hilda
Németh
Lajos
Németh Lajos
Németh
Nóvák
Tamás
Béla
Orosz Lajos
Pagács Tibor
Papp Sándor
Papp Tamás
Papp
Zoltán
Pálma Róbert
Pető Sándor
Péhl Tibor
Pénzes László
Péteri Éva Katalin
Pomázi
Lajos
Puszter
Zoltán
Sallós Tibor József
Sápi Tamás
Silóczki
László
Simon Gábor
Simon Lajos
Sipos Ágnes
63C9.L3 59C6
67>6
1275
1031
1534
1498
2375
2140
3770
6537
1 640616 4184
1 630620 4311
1 630702 7500
1
1
1
1
1
1
1
1
2
1
1
1
1
1
1
1
2
620208
631129
630610
640809
640303
630608
640821
640722
640928
640617
601227
640108
620728
630319
630511
630625
640608
641020
640511
620830
640223
631105
620616
631216
620818
640716
631028
640607
640124
640126
640502
621024
630914
630516
640211
650529
620704
640721
630722
641119
277/1988
144/i'jea
4 5/19E3
?2/1988
78/1988
138/1988
196/1988
118/1988
197/1988
205/1988
142/1988
79/1988
119/198B
248/1988
249/19BB
143/1988
34/1988
207/1988
170/1988
35/1988
100/1988
134/1988
135/1988
208/1988
250/1988
54/1988
120/1988
293/1987
53/1988
36/1988
209/1988
201/1988
136/1988
198/1988
278/1987
111/1988
80/1988
37/1988
210/1988
81/1988
211/1988
112/1988
82/1988
213/1988
101/1988
46/19B8
38/1988
39/1988
121/1988
173/1988
272/1987
206/1988
113/1988
172/1988
Somlai Sándor
Somogyi Zoltán
Sóvágó Mihály
560923 3493
631202 6636
640922 0572
SUle Károly
Szabadi Péter
Szabó Judit
Szabó László
Szabó Lóránt
Szalay Csaba
Szeghalmi Ede Csaba
Székács Eleonóra
Szilágyi Imre
Szurkos József
Szűcs Judit
Takács Zsolt
Tar István
640317
641130
650516
621021
620918
640425
640425
620211
631227
620625
650707
640615
541224
630707
611107
640530
640726
631212
650213
621031
640811
640104
640605
630628
631231
621120
480507
Tátrai Csaba
Térjék Zoltán
Tóth Márton
Töreky Tibor Ferenc
Vajnorák János
Varga Éva
Varga István
Vági Tibor
Veres Éva
Vécsi István
Vizy Péter
Vizi Zoltán
Weiszdorn Dezső
Zámoli István
0070
3977
1978
2872
2574
3211
3211
2434
5159
0939
1691
2370
1198
2979
6075
6507
5350
3872
5974
0031
4889
7237
6534
0930
4050
292/1987.
83/1988.
212/1988.
251/1988.
252/1988.
102/1988.
253/1988.
114/1988.
47/1988.
214/1988.
271/1987.
174/1988.
50/1988.
194/1988.
103/1988.
104/1988.
273/1987.
84/1988.
40/1988.
175/1988.
257/1988.
202/1988.
275/1987.
176/1988'.
2253
2782
41/1988.
105/1988.
274/1988.
106/1988.
171/1908.
200/1988.
580B05 0655
590602 0785
521230 1100
581002 1285
580314' 0704
17/1988.
18/1988.
287/Í987.
20/1988.
288/1988.
571225
600928
54090?
580811
520306
580804
580322
570812
0506
0776
3549
2014
2344
0757
1034
2312
21/1988.
23/1988.
284/1987.
290/1987.
481105
550406
550406
570514
570418
611021
520502
1017
1394
6990
1323
2107
4614
0950
Gépipari gazdasági mérnök sza kor1
Bakos István
Bárdos Béla
Borsody Tamás
Dorkó József
Gömöri Tibor
Gúr Nándor
Illés Sándor
Jaczkó László
Jósvai Zoltán
Kollár Mártonná
Lapis László
Márton János
Nagy Gábor
Omar Mohamed Suleiman Yousef
Pataki Imre
Pilinszki András
Richterné Rakaczki Éva
Sápi Róbert
Sereghy Ervin
Somosi Mariann
Tóth Béla
24/1988.
289/1987.
25/1988.
26/1988.
27/1988.
28/1988.
285/1987.
29/1988.
291/1987.
286/1987.
30/1988.
283/1987.
- 182 Tóth GyL'la
- 183 -
i 57062; C947
282/1987
r
Hidraulika-Pneumatika szakmérnöki 5zako
Bognár Károly
Bohus György
Bonta Ferenc
Cservenák Jenó
Gaál Antal
Matildé de Jesús Pitty Hernández
Megyeri István
Pock Edit
Prókaj László
Raptis Dimitrios
Rigó Csaba
1
1
1
1
1
610329
600504
540511
610323
430123
7438
0646
1489
2729
2187
1
2
1
5
1
590313
620909
571212
611225
560710
2115
3199
0815
0630
1271
IC/1983.
li/UBB.
12/1988.
13/1988.
14/1988.
2/1988.
15/1988.
4/1988.
5/1988.
3/1988.
1/1988.
Sarka Zsuzsanna
Simon István
Szabolcs László
Székely István
Varró Csaba
2
1
1
1
1
600829
551229
590319
580117
600620
2791
0945
1063
1111
0851
6/1988.
1/1988.
8/198B.
9/1988.
16/1988.
Auguszt János
Bacsakai Nóra
Bakos Andrea
Balogh Aida
1
2
2
2
500509
640103
621202
631116
1859
5194
1736
3954
1-0/1988.
2-0/1988.
3-D/1938.
118-D/198B.
Barabás Beáta
Barsi József László
Bárdos Ákos
Beregszászi Gizella
Békési Nóra
Bérezés István
Bogdán Zsolt
Bohus Gábor
Bohusné Magos Marianna
Borsósné Kertész Zsuzsanna
Bóta Tünde
Busa Géza
Búzás Tamás
Czuczai Zsuzsa
Czap István
Csákány Judit
Csehné Varga Erzsébet
Csergő Márta
Csermely Péter
Csécsy Róbert
Csoba Sándor
Csorba Attila
Dávida Ágota
Deli Betty
OezsS Éva
Oobrozsi Gabriella
Dudás Dóra
Erdélyi Ferenc
Fazekas Enikő Kornélia
2
1
1
2
2
1
1
1
2
2
2
1
1
2
1
2
2
2
1
1
1
1
2
2
2
2
2
1
2
641110
561209
620514
650611
641004
630310
630921
540709
640726
590811
631013
631217
640415
650211
601221
641206
560114
650813
450906
611214
580117
600930
640124
640227
491106
641206
641230
460809
650820
5229
0965
2893
2539
6016
1277
4779
1492
1595
4406
0995
0059
2498
4375
129B
5638
6230
5013
0128
0134
1229
0556
4532
2738
4313
4935
7318
1933
2054
139-0/1988.
4-0/1988.
140-D/1988.
5-D/198B.
6-0/1988.
7-D/1988.
119-0/1988.
9-0/1988.
10-D/1988.
11-0/1988.
141-0/1988.
12-0/1988.
13-D/19B8.
120-D/1988.
142-0/1988.
14-D/1988.
121-D/19B8.
15-D/1988.
16-0/1988.
17-0/1988.
18-D/1988.
143-D/1988.
122-D/198B.
123-D/1988.
19-0/1988.
124-D/1988.
116-0/1988.
20-D/19B8.
125-D/198B.
Állam és Jogtudományi Karon
Fecskovics Erzsébet
Fejes Mária
Fodor Márta
Fónyad Oezsö István
Fülöp Ágnes Ilona
Galló István Zoltán
Gáspár Gabriella
Gere István
Cégény Béla
Görömbeiné Balmacz Katalin
Grósz Melinda
Gyulai Zoltán László
Harszti Margit Katalin
Harmat Erika
Hegedűs Balázs
Horvát István
Hosszú Mária Zsuzsanna
Huszágh József
Illés Tibor Endre
Ilosvay Katalin
Jámbor Erika
Jeney Árpád István
Juhász Attila
Kakuk István
Kalas Tibor
Káló Zsuzsanna
Kádár Zsuzsa
Kántor Tünde Anikó
Kelemen Barnabás
Kiss Eleonóra
Kiss Erzsébet
Kiss Mária
Kis-Király Ervinné
Kiserné Gott Gizella
Kobela Mihály
Kollár Csilla
Korompai Gábor
Korompai István
Kotymán Zsolt
Kovács Beatrix
Kovács Beáta
Kovács Edit
Kovács Ferenc
Kovács Ildikó
Kovács József
Kozma Zsolt
Kónya Katalin
Dr. Kóváriné Vágási Erika
Kubi József
Kuklis Sarolta
Lajosné Csáki Tünde
Láczay György
Lukácsy Beáta
Magyar Katalin Erzsébet
Majoros Ottóné
2
2
2
1
2
1
2
1
1
2
2
1
2
2
1
1
2
1
1
2
2
1
1
1
1
2
2
2
1
2
2
2
2
2
1
2
1
1
1
2
2
2
1
2
1
1
2
2
1
2
2
1
2
2
2
640126
641127
650403
650506
650516
640525
630424
550902
510613
560503
650502
531029
640212
650720
640107
460903
650204
490507
640205
630926
640710
450811
621125
551129
640820
640814
650614
3743
2791
6714
2155
0175
5524
3797
1471
2814
3979
1672
1563
6874
4573
0011
0838
2015
0057
0176
6838
3531
0898
3261
1652
0207
5429
2609
650308
510611
631212
650223
630906
650522
550303
640228
630305
640516
630225
631222
5494
5775
4415
2235
1517
1959
6299
591019
630917
650430
640301
650619
630829
640623
650319
650501
441028
450614
570127
630421
591101
630127
610210
1912
0817
4350
72B3
7093
2538
1367
5458
3670
0883
3881
1714
4168
1278
5572
4396
4430
2455
5617
5049
5473
21-D/198B.
22-D/1988.
23-D/1988.
24-D/1988.
144-D/1988.
25-0/1988.
26-D/198B.
27-D/1988.
28-0/1988.
145-D/1988.
29-0/1988.
30-0/1988.
31-D/1988.
32-D/1988.
33-0/1988.
146-0/1988.
34-D/1988.
35-D/1988.
36-D/1988.
37-D/1988.
38-D/1988.
147-D/1988.
40-D/1988.
126-0/1988.
41-D/1988.
42-D/1988.
43-D/1988.
44-D/1988.
45-0/1988.
46-D/1988.
48-D/1988.
49-D/1988.
47-D/198B.
50-D/1988.
51-D/19B8.
127-D/198B.
53-D/19B8.
128-D/1988.
54-0/1988.
14B-D/19B8.
55-0/1988.
56-D/1988.
57-D/1988.
58-D/1988.
149-D/1988.
59-D/1988.
52-D/1988.
60-D/1988.
61-0/1988.
150-0/1988.
62-D/19B8.
129-D/19B8.
130-D/1988.
63-D/1988.
151-D/1988.
- 185
Malárics Viktor
Menner Judit
Medgyesy Marianna
Miskolci Judit
Misi Ildikó
Molnár István
Molnár József
Mucsi Péter Pál
Nagy Emese
Nahóczki Petemé
Nagy Piroska
Nyeste Gáspár
Oroszné Nagy Matild
Papp Ferenc Tibor
Pecsenye Csaba
Plesuné Farkas Zsuzsanna
Pocsai Edit
Pongrácz Andrásné
Popovics Edina
Prokai János
Pózer József
Rácsai Lajos Imre
Rázsó Ferenc Péter
Rozsályi Sándor
Sármai Andrea
Sebők Emese
Sedon László
Simon Éva
Simon József
Somogyiné Kecskés Katalin
Spisák Sándor
Stadinger Csaba
Suga József
Susán Tünde
Süvöltősné Józsa Lívia
Szabó Andrea
Szabó Erika
Szabóné Szentmiklóssy Eleonóra
Szabó S z i l á r d
Szamorodjuk K a t a l i n
Szirmai G a b r i e l l a
Szotáczki Ágnes
S z ö l l ö s y Tamás
Szőke R i t a
Szunyogh Valéria
Takács Zsuzsa
Tanka László
Temesi Rita
Temesi Zsolt
Tímár Iván Szilárd
Tímár Tünde
Tisza Katalin
Tóth Andrea
Tóth Judit
Tóth Judit
1
2
2
2
2
I
1
4TV2?
640112
610724
£41216
650221
631103
630613
133 ':
7376
3777
2829
6277
4052
5754
1
2
2
2
450503
650818
610920
640524
1988
0449
4357
4998
1
2
1
1
2
2
2
2
1
1
1
1
450510
630613
620421
640619
650109
640726
550819
650709
581005
460921
640612
640720
0904
5716
1753
0175
3824
6072
0372
6313
1248
2376
3539
2181
1
2
2
1
2
1
640301
650710
620702
470824
650411
551005
6956
0452
2830
1035
1158'
3217
2
1
1
1
2
2
2
2
2
551121
600315
620721
640507
501101
650216
640329
550427
540223
2112
0952
3321
0430
0712
4330
3465
6998
1072
1
2
2
2
1
2
2
2
630929
641207
590101
650410
550117
640904
650226
650214
2390
1896
1013
4117
0813
0889
2897
0375
1
2
1
1
2
2
2
2
2
540512
650505
630714
620909
650517
630429
641213
551021
650808
2277
2964
2910
0991
3656
2085
6758
2136
4952
fi:.C/198P.
65--D/lsBe.
1 3 1 - -0/1988.
06-•0/1908.
67-•0/1568.
68-•0/1988.
69--D/1988.
70-•0/1988.
1 1 5 - •0/1988.
71-•D/1988.
73--D/1988.
74--D/1988,
72-•D/1988,
75--D/1988.
76-•D/1988,
132-•0/1988.
77-•D/1988.
78-•0/1988.
79--D/1988.
80--D/1988.
81--D/1988
82--D/1988
83--D/1988
152--D/1988
84--0/1988
85--D/1988
133--D/1988
86--D/1988
153--D/1988
87--D/1988
88--D/1988
154--0/1988
89--0/1988
155--D/1988
39--D/1988
134--D/1988
8--D/1988
90--D/1988
91--D/1988
114--D/1988
156--0/1988
92--D/1988
157 -D/1988
93 -D/1988
94--D/1988
95 -D/1988
96 -D/1988
97 -D/1988
98 -D/1988
158 -D/1988
135 -0/1988
136 -D/1988
99 -D/1988
100 -D/1988
137 -D/1988
Urbán Ildikó
Urbán Zsuzsanna
Vajda Csilla
Vallus Marianna
Varga JenG
Varga László
Varga László
Varga Sándor
Vaskó László
Váradi Erika Judit
Váradi László
Veres Gábor
Dr.Vidorné Szabó Györgyi
Vizi Gabriella
Zeleznyik Ágnes
Zákány Erzsébet
Zsiros Sándor
2
2
2
2
1
1
1
1
1
2
1
630928
641105
620119
640130
640816
460619
500118
520430
560103
621230
470317
2608
3570
1738
5629
3168
1147
1297
1581
2613
3538
1090
1
2
2
2
2
1
580515
530527
650703
641115
640921
570108
0808
4615
5971
7154
3111
0749
159-0/19B8.
101-D/1988.
102-D/1988.
138-D/1988.
103-D/1988.
160-D/198B.
105-D/1988.
106-0/1988.
104-D/19B8.
107-D/1988.
109-D/198B.
117-D/198B.
10B-D/1988.
110-D/1988.
112-0/198B.
lll-D/1988.
113-D/19B8.
FŐISKOLAI :I-.L-:LLT J/EREZTEK
KOHÓ- ÉS FÉMIPARI FŐISKOLAI KARON
Név
Böle József
Gerencsér Tamás
Kocsák István
Molnár Gábor
Nagyházi Szilvia
Szabó Zsolt
Tóthné Mohácsik Krisztina
Tullner László
Urbán Gabriella
Zielinski Balázs
Dömötör Zoltán
Fedor László
Gurzó István
Horváth Béla
Horváth Zsolt
Kasza Zoltán
Kertes Éva
Kö László
Molnár Anikó
Molnár Bertalan
Pajtók Sándor
Payer Miklós
Péchy Béla
Szántó László
Ádám Dezső
Biri Sándor
Bogi Attila
Csongor Csaba
Czuth Csaba
Dér Izolda
Egri István
Gaál Attila
Gruber Ferenc
Gyenese Ágnes
Hajdú Judit
Jámbor László
Lazányi Marian
Losonczki József
Miskolczi László
Molnár Norbert
Nagy Gusztáv
Nagy Gyula
Pap Györgyi
Polgár István
Schmidt András
Szabó Rita
Születési hely,év,hó,nap
oklevél száma
Zalaegerszeg, 1964.09.28.
Belezna, 1967.06.30.
Miskolc, 1960.10.27.
Dunaújváros, 1966.11.14.
Miskolc, 1966.11.15.
Budapest, 1965.09.15.
Miskolc, 1966.01.07.
GySr, 1965.06.09.
Miskolc, 1965.06.04.
Budapest, 1966.06.16.
Nova, 1963.11.17.
Sajdszentpéter, 1967.08.29.
Miskolc, 1967.02.22.
Székesfehérvár, 1966.12.06.
Miskolc, 1962.02.08.
4503/1988
4584/198B
4592/1988
45B5/1988
4586/1988
4587/1988
458B/198B
4589/1988
4590/1988
4591/1988
4602/1988
4603/1988
4604/1988
4605/1988
4606/1988
4607/1988
4608/1988
4609/1988
4610/1988
4611/1988
4612/1988
4613/1988
4614/1988
4615/1988
4633/1988
4634/1988
4635/1988
4644/1988
4636/1988
4637/1988.
4638/1988.
4639/198S.
4640/1988.
4641/1988.
4642/1988.
4646/1988.
4643/1988.
4645/198B.
4647/1988.
4648/1988.
4649/1988.
4650/1988.
4651/1988.
4652/1988.
4653/1988.
4654/1988.
Dunaújváros, 1967.08.18.
Celldömölk, 1965.05.31.
Mosonmagyaróvár, 1967.02.07.
Dunaújváros, 1967.04.11.
Kisvárda, 1967.02.04.
Miskolc, 1964.09.04.
Budapest, 1967.07.30.
Vásárosnamény, 1967.09.14.
Tapolca, 1965.12.19.
Pécs, 1964.10.03.
Dévaványa, 1965.02.18.
Mosonmagyaróvár, 1967.06.20.
Duanújváros, 1963.02.21.
Orosháza, 1967.01.18.
Dunaújváros, 1966.06.24.
Eger, 1958.03.0B.
Szekszárd, 1967.07.21.
Pincehely, 1966.12.06.
Dunaújváros, 1965.11.21.
Miskolc, 1966.D4.30.
Eger, 1965.07.06.
Debrecen, 1966.07.29.
Tiszalök, 1964.06.05.
Dunaújváros, 1967.07.13.
Szerencs, 1967.09.16.
Salgótarján, 1967.07.29.
Dunaújváros, 1965.11.22.
Dunaújváros, 1967.03.21.
Sajószentpéter, 1967.03.30.
Szombathely, 1965.11.24.
Székesfehérvár, 1966.01.07.
Tánczos Róbert
Vass Attila
Bolla Zsolt
Csabai Tamás
Dömötör Zsolt
Fabó Éva
Farkas József
Fási Balázs
Gátai Mária
Hossó László
Kecskeméti László
Laczkó István
Márkus Adél
Nagy Imre
Nagy Orsolya
Nagy Zsuzsanna
Pál József
Székelyi Mária
Tóth Éva
Faragó Tamás
Kelemen Tibor
Kozák János
Lukácsi István
Nagy Péter
Rácz János
Szabó Attila
Szálkai Miklós
Szikra Tamás
Tóth Krisztina
Babics Ákos
Berendi Ferenc
Bors István
Bulyáki Andrea
Csáki István
Gutléber József
Herendi Gábor
Király István
Kovács László
Murányi Ferenc
Péter Tibor
Somhegyi Béla
Szavári Géza
Takács Attila
Tóth Imre
Tóth János
Tóth Levente
Oohóczki Sándor
Juhász László
Kovács Zoltán
Óbert Tamás
Palásthy Imre
Paréj Mihály
Ponyi Norbert
Kaposvár, 1965.04.03.
Budapest, 1967.04.09.
Veszprém, 1967.08.28.
Kaposvár, 1966.04.02.
Siófok, 1967.01.10.
Dunaújváros, 1967.06.20.
Zalaszentgrót, 1966.12.29.
Dunaújváros, 1966.04.06.
Veszprém, 1967.04.07.
Szentes, 1962.12.08.
Miskolc, 1967.05.27.
Kisvárda, 1966.11.06.
Csorna, 1964.11.21.
Mosonmagyaróvár, 1965.12.23.
Veszprém, 1964.09.02.
Ózd,1964.08.27.
Dunaújváros, 1967.06.23.
Dunaújváros, 1961.08.05.
Miskolc, 1966.10.10.
Kalocsa, 1965.05.19.
Dunaújváros, 1964.12.28.
Szolnok, 1965.03.11.
Dunaújváros, 1964.09.05.
Mosonmagyaróvár, 1964.09.14.
Gyula, 1965.08.12.
Hajdúnánás, 1965.08.27.
Hatvan, 1962.10.17.
Dunaújváros, 1964.10.31.
Budapest, 1965.10.29.
Pápa, 1965.02.02.
Mór, 1965.07.25.
Székesfehérvár, 1964.12.09.
Budapest, 1966.02.11.
Ikrény, 1965.06.09.
Győr, 1964.08.29.
Veszprém, 1964.02.29.
Várpalota, 1965.04.19.
Celldömölk, 1964.07.20.
Budapest, 1965.04.01.
Salgótarján, 1965.03.24.
Tatabánya, 1965.05.14.
Budapest, 1965.05.11.
Veszprém, 1965.05.08.
Miskolc, 1964.10.19.
Kiskunmajsa, 1965.03.26.
Budapest, 1965.07.19.
Szekszárd, 1965.08.19.
Pásztó, 1964.04.15.
Ajka, 1965.05.08.
Pécs, 1965.05.26.
Budapest, 1963.08.22.
Szabadszállás, 1964.10.05.
Salgótarján, 1965.08.14.
4655/1988.
4656/1988.
4616/1988.
4617/1988.
4618/1988.
4619/1988.
4620/1988.
4621/1988.
4622/1988.
4623/1988.
4624/1988.
4625/1988.
4626/1988.
4627/1988.
4631/1988.
4628/1988.
4629/1988.
4632/1988.
4630/1988.
4440/1988.
4441/1988.
4442/1988.
4443/1988.
4444/1988.
4445/198B.
4446/1988.
4447/1988.
4448/1988.
4449/1988.
4474/1988.
4475/198B.
4476/1988.
4477/19BB.
4478/1988.
4479/19B8.
4480/1988.
4481/1988.
44B2/1988.
4483/1988.
4484/1988.
4485/1988.
4486/1988.
4487/1988.
4488/1988.
4489/1988.
4490/1988.
4451/1988.
4452/1988.
4453/1988.
4454/1988.
4455/1988.
4456/1988.
4457/1988.
- 189 -
Szabó Zoltán
Klimán István
Diószegi Gyula
Dús László
Halmos Béla
Hársy István
Hidvégi János
Kállai László
Kozák Károly
Narancsik Zsolt
Pénzes János
Stumpf Mihály
Vida Károly
Timár István
Varga János
Balokó Ottó
Bérezés István
Garbacz Lajos
Hajnal Tamás
Horváth Róbert
Kardics Tibor
Koncz Annamária
László Lajos
Rákhely Lajos
Sötéth László
Sütó László
Szöllósi János
Tóth Miklós
Vasicsek Andrea
Angyal Károly
ádler János
Balassa Miklós
Cziriák László
Hegedűs Zsolt
Hornyák László
Horváth Béla
Kosa Zoltán
Mudri László
Szécsenfalvi Rita
Buzánszkyné Csapó Adrién
Erdélyi Béla
Gasparovszky Tibor
Gábeli Edit Zsuzsanna
Greskó Gábor
György Árpád
Horváthné Radics Mária
Ispán László
Matusik Éva
Németh András
Priol Imre
Szabadi Imre
Szántó Sándor
Zséder István
Ajka, 19 65.02.28.
Baktalór ántháza, 1966.05.12.
Berettyó újfalu, 1965.05.04.
Nagykani zsa, 1964.12.13.
Enying, 1965.07.29.
Nagykani zsa, 1964.12.14.
445(i/i9n0
445S/19B8
4461/]988
4462/1988
4463/1988
4464/1988
4465/1988
4466/1988
4467/1988
4468/1988
4469/1988
4470/1988
4471/1988
4472/1988
4473/1988
4681/1988
4682/1988
4683/1988
4684/198B
4685/1988
4686/1988
4687/1988
4688/1988
4689/1988
4693/1988
4691/1988
Tapolca , 1964.11.26.
Veszprém , 1964.05.31.
Miskolc, 1965.08.08.
Miskolc, 1953.10.29.
Arlú, 19 57.06.22.
Miskolc, 1958.08.21.
Budapest , 1954.01.11.
Csorna , 1962.08.27.
Özd, 196 1.09.06.
Mór, 195 2.07.16.
Kiskunha las, 1962.01.08.
Szikszó, 1964.07.18.
Pécs, 19 48.11.03.
Sopron, 1959.05.05.
Sztálinv áros, 1957.05.25.
Budapest , 1959.04.15.
Duanújvá ros, 1962.08.20.
Budapest , 1948.07.25.
Zirc, 19 59.06.04.
Nagyatád , 1963.09.13.
Nagylóc, 1958.08.28.
Sztálinv áros, 1956.04.21.
Sárbogár d, 1957.04.02.
Siklós, 1938.09.16.
Sztálinv áros, 1953.09.13.
Nagyvele g, 1952.02.04.
Táplánsz entkereszt, 1950.10.10.
4690/1988
4694/1988
4692/1988
4593/1988
4601/1988
4460/1988
4594/1988
4595/1988
4596/1988
4597/1988
4598/1988
4599/1988
4600/1988
4657/1988
4658/1988
4659/1988
4660/1988
4661/1988
4662/1988
4663/1988
4664/1988
4665/1988
4666/1988
4667/1988
4668/1988
4669/1988
4670/1988
D u n ? u j v ? ros, 1964.08.24.
Mór, 19'4.08.21.
hótJmezöv ásárhely, 1965.03.28.
Sajószen tpéter, 1964.09.05.
Tab, 196 5.02.01.
Gyöngyös , 1965.05.12.
Egor, 19 63.05.19.
Hajdúnán ás, 1964.11.25.
Dunaújvá ros, 1965.02.19.
Dunaújvá ros, 1965.02.19.
Mosonmag yaróvár, 1964.10.22.
Sárospat ak, 1965.05.31.
Budapest , 1964.04.07.
Pincehel y, 1965.07.29.
Oroszlán y, 1961.08.21.
Sopron, 1965.11.01.
Zalaeger szeg, 1965.06.04.
Dunaújvá ros, 1963.02.16.
Győr, 19 65.05.25.
Celldömö lk, 1965.06.14.
Katona Antal
Kovács Ferenc
Marton Károlyné
Szabő Zsolt
Nyírbátor, 1960.10.21.
Debrecen, 1959.12.11.
Esztergom, 1961.07.15.
Nagyléta, 1956.08.31.
Miskolc, 1955.05.18.
Szűcs János
Újlaki Gábor
Szekeres Zoltán
Csulik György
Gyurkovics Imre
Merész Tibor
Mészáros Gizella
Molnár János
Nagy István
Pataki Ferenc
Rácz Zoltán
Schneider István
Sisa Ferenc
Vajda Zoltán
Sajószentpéter, 1960.06.10.
Dunaújváros, 1964.12.23.
Lajoskomárom, 1955.11.10.
Dunaújváros, 1964.06.09.
Budapest, 1948.06.19.
Tata, 1963.08.28.
Salgótarján, 1958.05.05.
Eger, 1960.05.05.
Kisapostag, 1953.01.11.
Dunaújváros, 1963.11.22.
Kaposvár, 1956.04.25.
Orosháza, 1960.05.16.
Fúrta, 1958.10.09.
4540/1988
4541/1988
4542/19BB
4543/1988
4544/198B
4545/19B8
4546/1988
4550/1988
4673/1988
4675/1988
4674/1988
4676/1988
4677/1988
4671/1988
4678/1988
4672/1988
4679/1988
4680/1988
VEGYIPARI AUTOMATIZÁLÁSI FŐISKOLAI KARON
Baghy Miklós
Ond, 1964.04.01.
1/1988
Ballá Ernő
Sajószentpéter, 1967.01 16.
Szolnok, 1964.02.17.
2/1988
3/1988
Balogh Zoltán
Bártfai Zoltán
Czilja Sándor
Einbeck Tamás
Hován Ferenc
Hódos György
Jakab Ágnes
Klein Zoltán
Kollár Sándor
Kormos Csaba
Lengyel Attila
Lórincz Tibor
Magyar Judit
Makár Attila
Miricz Mihály
Molnárné Bakos Csilla
Nagy László
Németh Árpád
Nóvák László
Pataki János
Soós Ferenc
Takács Márta
Tóth Attila
Tóth Csaba
Vadnay Tibor
Vincze Attila ÉSZÉT
Zöld Attila
Soós Zsolt
Miskolc, 1962.12.10.
Mezócsát, 1967.07.10.
Miskolc, 1965.04.26.
Miskolc, 1965.04.24.
Hajdúnánás, 1966.09.12.
Karcag, 1967. .06.06.
Eger, 1964.09.30.
Jászberény, 1967.04.04.
Nekézseny, 1962.04.07.
Miskolc, 1964.06.03.
Sátoraljaújhely, 1964.07.07.
Miskolc, 1966.12.02.
Miskolc, 1965.04.22.
Gyöngyös, 1965.04.11.
Salgótarján, 1965.04.03
Miskolc, 1964.02.05.
Sajószentpéter, 1965.02 24.
Miskolc, 1966.02.27.
Újfehértó 1964.03.06.
Sajőszentpéter, 1964.10 22.
Kunszentmárton, 1967.08 22.
Mezöcsát, 1967.08.03.
Miskolc, 1967.01.11.
Lácacséke, 1963.01.24.
Kisvárda, 1957.01.20.
Sajószentpéter, 1965.11 08.
Miskolc, 1962.08.17.
4/1988
5/1988
6/1988
7/1988
8/1988
9/1988
10/1988
11/1988
12/1988
13/1988
14/1988
15/1988
16/1988
17/1988
18/1988
19/1988
20/1988
21/1988
22/1988
23/1988
24/1986
25/1988
26/1988
27/1988
28/1988
29/1988
30/1988
191
Bálint Antal
Bárány Szilárd
Bellus Csaba
Csabai Csaba
Detnkő Sándor
Oonkó János
Drútos Dániel
Gegely Erzsébet
Groskopf József
Hegedűs Zsolt
Izsó Gábor
Juhári Sádor
Király István
Komló György
Lövey Lóránt
Lukács Tibor
Lutián János
Madarász Dénes
Miklán József
Nagy Pál
Nagy Tamás
Oláh Benjámin
Papp Ferenc
Péli István
Sajtos Csaba
Sipos Tamás
Tuboly Péter
Üveges Zoltán
Varga Lajos
Zelena István
Budapest, 1967.05.30.
Miskolc, 1967.02.02.
Miskolc, 1967.04.07.
Szolnok, 1967.02.28.
Miskolc, 1966.10.27.
Szolnok, 1966.06.02.
Sajőszentpéter, 1967.06.21.
Miskolc, 1966.12.31.
Sátoraljaújhely, 1964.10.07.
Sajószentpéter, 1965.05.20.
Miskolc, 1966.04.13.
Miskolc, 1965.10.16.
Sajőszentpéter, 1966.05.24.
Sárospatak, 1967.04.23.
Kisvárda, 1965.02.07.
Miskolc, 1966.10.25.
Szikszó, 1967.01.24.
Miskolc, 1964.08.30.
Úzd, 1967.05.30.
Eger, 1967.05.02.
Tapolca, 1965.11.24.
Miskolc, 1967.08.15.
Miskolc, 1967.04.22.
Miskolc, 1966.06.13.
Tiszalök, 1965.12.11.
Sátoraljaújhely, 1965.08.04.
Sárvár, 1964.06.23.
Miskolc, 1967.05.13.
Miskolc, 1966.09.13.
Sajószentpéter, 1967.01.06.
31/1988
32/1988
33/1988
34/1988
35/1988
36/1988
37/1988
38/1988
39/1968
40/1988
41/1988
42/1988
43/1988
44/1988
45/1988
46/1988
47/1988
48/1988
49/1988
50/1988
51/1988
52/1988
53/1988
54/1988
55/1988
56/1988
57/1988
58/1988
59/1988
60/1988
Zsemlye Attila
Sajgó György
Szemerey György
Bogár János
Érsek Zoltán
Varga Józsefné
/Győri Gabriella/
Cegléd, 1967.06.08.
Sárospatak, 1966.05.28.
Eger, 1966.05.07.
Selyeb, 1951.11.13.
Úzd, 1961.11.22.
Mátészalka, 1957.10.21.
LM
LM
LM
61/1988
62/1988
63/1988
1/1988
2/1988
3/1988
Venyige Tibor
Szolnok, 1953.11.03.
LM
4/1988
MŰSZAKI SZAKOKTATÚI SZAKON OKLEVELET SZEREZTEK
MISKOLCON
Személyi szám
Balogh Gyula
Balogh Gyula
Bánkúti Jenó
Bányai Miklós
Behinya István
Bíró Ferenc
Deák Tibor
Dobi Sándor
Erdélyi Ferenc
Farkas József
Górász András
Gyórfi Sándor
Halasi József
Halász János
Harmat József
Hindulák Sándor
Hiripi József
Horváth Gyula
Jenéi György Antal
Kisbenedek Tibor
Kiss Béla
Kovács Béla
Kovács László
Kovács Tibor
Lévai Gáborné
Menyhárt Ferenc
Mohácsi József
Molnár János
Munkácsi Lajos
Nagy István
Nemes Benjámin
Nóvák László
Oláh Gyula
Pallai Sándor
Pápai László
Pillér István
Szabó Gyula
Szabó István
Szabó János
Szabó Lajos
Szajkó József
Székács István
Száméi Pál
Szilágyi István
Sz.opkó János
1
1
1
1
1
1
1
1
1
1
1
1
1
1
1
1
1
1
1
1
1
1
1
1
2
1
1
1
1
1
1
1
1
1
1
1
1
1
1
1
1
1
1
1
1
390118
440301
550201
530204
590827
580627
390226
490529
550406
481126
560830
570611
520616
550904
380228
510508
490201
430205
561214
520615
560220
510804
550B31
400525
510520
390705
430702
451115
481022
501017
410116
490118
450814
510820
520612
450727
390510
640317
461230
490818
530509
540414
470524
550129
401002
0728
3360
2327
6311
0580
1325
1606
1745
3432
2058
1132
1946
0787
1198
1642
1256
1561
1936
1803
1868
1200
1316
0999
1520
5158
0927
0398
1159
2272
2321
1508
0962
1357
1071
2534
0378
1553
5193
1558
2673
1300
2301
1906
2084
0954
Oklevél száma
14/1988.
15/1988.
40/1988.
36/1988.
29/1988.
41/1988.
1/1988.
16/1988.
42/1988.
43/1988.
26/1988.
44/1988.
45/1988.
37/1988.
2/1988.
46/1988.
30/1988.
17/1988.
31/1988.
32/1988.
38/1988.
3/1988.
33/1988.
4/1988.
18/19B8.
19/1988.
47/1988.
5/1988.
48/1988.
6/1988.
7/1988.
27/1988.
20/1988.
B/1988.
9/1988.
49/1988.
21/1986.
39/1988.
11/1988.
50/1988.
34/1988.
35/1988.
22/19B8.
51/1988.
12/1988.
- 193 -
192 -
MŰSZAKI SZAKOKTATÓI SZAKON OKLEVELET SZEREZTEK
Sztrelcsik Sándor
Steiner Lajos
Templom Sándor
Tőth István
Tóth Lajos
Túri Béla
Urbán János
Vastag József
Verbényi István
Za.ia Zoltán
1
1
1
1
1
1
1
1
1
1
360809
400823
530413
540703
500927
450319
570319
630223
490908
390820
0769
1067
3030
3828
1096
1866
1999
2748
2761
1768
(Az aláhúzottak kitüntetéses oklevelet szereztek.)
23/1988.
10/1988.
24/1988.
52/1988.
28/1988.
25/1988.
53/1988.
54/1968.
55/1988.
13/1988.
DUNAÚJVÁROSBAN
Név
Berkics László
Bubernik Józsefné
Cserpák Károlyné
Csik László
Garbacz Ferenc
Gere Tamás
Gönczi László
Hajdú László
Horváth András
Kanyó Sándor
Katona Jenő
Kiss Józsefné
Koncz Dezsó
Koncz Istvánná
Koródi László
Krekó György
Molnár Zsuzsanna
Nagy Istvánné
Nagy Miklós
Simon Zoltán
Szám Tiborné
Takács Antal
Tapndi Lajcsné
Tokovicsné Ballá Andrea
Varga Jenő
Vámosi Árpád
Verhás Mihályné
Vincze Jánosné
Vranek Imre
Benkő Sándor
Burkus Jenöné
Cseke Ildikó
Garbacz Rozália
Harsányi József
Horváth Imréné
Jeszenszki György
Jónás Mária
Kovács Imréné
Lukács Józsefné
Majoros Mária
Szilágyi András
Végh László
Születési hely,év,hónap
Újpest, 1944.09.13.
Sokorőpátka, 1953.08.21.
Várpalota, 1953.03.23.
Pákozd, 1957.06.28.
Hercegfalva, 1941.09.10.
Sztálinváros, 1956.02.08.
Budapest, 1954.01.21.
Budapest, 1941.09.20.
Budapest, 1964.03.22.
Csépa, 1948.06.20.
Porcalmás, 1956.03.17.
Kecskemét, 1955.01.25.
Tiszakarád, 1957.06.06.
Pápa, 1950.07.24.
Budpaest, 1944.08.16.
Duanapataj, 1950.08.26.
Eger, 1963.01.18.
Újszilvás, 1961.03.25.
Dég, 1952.12.07.
Kálóz, 1961.08.31.
Gyürufú, 1948.08.05.
Gyula, 1952.03.02.
Kiskunhalas, 1946.03.24.
Csongrád, 1961.05.16.
Debrecen, 1950.06.24.
Rum, 1945.09.07.
Bátaszék, 1952.01.17.
Csongrád, 1948.06.11.
Kajászó, 1957.04.13.
Salgótarján, 1949.02.13.
Szeged, 1955.02.16.
Budapest, 1954.07.26.
Dunapentele, 1946.08.31.
Rétság, 1943.08.07.
Baracs, 1949.12.06.
Kiskörös, 1948.04.21.
Budafok, 1949.06.18.
Dunapentele, 1942.05.29.
Tiszaföldvár, 1956.02.25.
Endród, 1949.03.28.
Vésztő, 1949.0B.24.
Cegléd, 1939.05.22.
Oklevél száma
4524/1988.
4547/1988.
4548/1988.
4525/1988.
4526/1988.
4527/1988.
4528/1988.
4529/1988.
4530/1988.
4531/1988.
4532/1988.
4549/1988.
4551/1988.
4552/1988.
4550/1988.
4533/1988.
4553/1988.
4554/1988.
4534/1988.
4535/1988.
4555/19B8.
4536/1988.
4556/19B8.
4557/1988.
4537/1988.
4538/198B.
4558/1988.
4559/1988.
4539/1988.
4560/1988.
4561/1988.
4562/1988.
4563/1988.
4564/1988.
4565/1988.
4566/1988.
4567/1988.
456B/1988.
4569/1988.
4570/1988.
4571/1988.
4572/19B8.
Műszaki tanár szak pedagógiai kiegészítő
Aradi József
Baturin Tiborné
Székesfehérvár, 1953.03.29.
Celldömölk, 1948.10.28.
4573/1988.
4574/1988.
195
- 1.34 --
OKLEVELET
HONOSÍTOTTAK
MISKOLCON
Dobos István
Győr, 1959. 01.16.
4574/1988.
Hujber Lajosné
Budapest, 1959.02.03.
4576/1988.
Magyar Balázsné
Sajóhídvég, 1954.11.14.
4578/1988.
Pápai Tiborné
Dunaújváros, 1964.03.10.
4579/1988.
Schneiderné Erdösi Zsuzsanna
Tapolca, 1959.10.02.
4580/1988.
Szónyegi István
Sárbogárd, 1951.03.11.
4582/1988.
Veres Áron László
Tapolca, 1961.03.09.
4577/1988.
Zsidi Lajos
Kecskemét, 1962.03.23.
4581/199.
Oklevél száma
Vígh Sándor
N u 923490
Kar
Szak
Kohómérnöki
Metallurgus
Vécsy Zoltán
N°414928
Bányamérnöki
Külfejtési
Lutoskin Valerij
Arkagyevics
N°313755
Bányamérnöki
Bányagépész
Dsupin Nándor Attila
N°569266
Bányamérnöki
Zalai György
N°569210
Bányamérnöki
Székely Sándor
N°460454
Bányamérnöki
Kovács Sándor
N°247275
Kohómrénöki
Metallurgus
Tóth Sándor
N°840627
Kohómérnöki
Metallurgus
Krivkó Irina
N°428799
Bányamérnöki
Bányageológus
- 197 -
- 196 -
BÁNYAMÉRNÖKI KAR
Ásványelőkészltési Tanszék
II. Böhm József
Technological design principles for high magnetic fluc denisty, high gradient
magnetic separation. = Publ. TUHI.41. 1987. 179-195.p.
Csóké Barnabás
Vozmozsnoszt' obogasxsenija karsztovih bokszitov, opredelennije na osznove in
sztrukturnih szvojszto. = Publ.TUHI. 41. 1987. 197-233.p.
Pethó Szilveszter - Szarka Zoltán
A függőleges feldobott szemcsék mozgási paramétereinek változása sűrűségük, mé­
retük és a közeg sűrűségének függvényében. = 8KL BÁNYÁSZAT, 1987. 449-454.p.
Pethó Szilveszter - Tompos Endre
Emlékezés Finkey József két könyvére megjelenésük 50. ill. 60. évfordulóján. =
BKL BÁNYÁSZAT, 1987. 830-831.p.
AZ EGYETEMI OKTATÚK ÉS KUTATÚK
SZAKIRODALMI MUNKÁSSÁGÁNAK ÉS SZAKMAI ELŐADÁSAINAK JEGYZÉKE
Pethő Szilveszter - Tompos Endre
Termékágyas aprítás hengerpréssel. = ÉPÍTŐANYAG, 1987. 257-261.p.
Pethó Szilveszter - Szarka Zoltán
Motion of particles in acceleruted fluids with special reference to problems in
mineral dressing. = Mining Science and Technology, 6. 1988. 171-177.p.
I . = önállóan megjelent művek
I I . = p e r i o d i k u s kiadványokban megjelent tanulmányok, cikkek
I I I . = kongresszusok, konferenciák s t b . megjelent anyaga
Pethő Szilveszter - Bokányi Ljudmilla - Böhm József - Tompos Endre
I V . = kongresszusokon, konferenciákon s t b . e l h a n g z o t t , de t e l j e s terjedelemben meg nem j e l e n t előadások
Möglichkeiten zur Entpyritisierung ungarischer Steinkohlen. = Glückauf-forschungshefte, 4B. 1987. 204-207.p.
Rövidítések:
Pethó Szilveszter - Bokányi Ljudmilla - Böhm József - Tompos Endre
Aota Chimica = Aota Ghimioa Aoademiae Soientiarum Hungarioae
Aota Geod.
= Acta Seodaetica, Geophysica et Montanistica Aoademiae
Hazai kokszszenek pirittelenltési lehetősége flotációs eljárással. = NME Közi.
I. BÁNYÁSZAT, 35. 1988. 87-106.p.
Soientiarum Hungarioae
Aota Juridioa = Aota Juridioa Aoademiae Soientárium Hungarioae
Acta Physica = Aota Physioa Aoademiae Soientiarum Hungarioae
Acta
Techn. = Acta Technica
Aoademiae S c i e n t i a r u m
RKi
= B á n y á s z a t i és K o h á s z a t i Lapok
NME KFFK K ö z l . = N e h é z i p a r i M ű s z a k i E g y e t e m K o h ó - é s
NME K ö z i
= Nehézipari
Publ.
= Publioations
TUHI
Műszaki
of
the
Egyetem
Pethó Szilveszter - Bokányi Ljudmilla - Bóhm József - Tompos Endre
Hungarioae
Fémipari
Kéntelenítés mágneses szeparálással. = NME Közi. I. BÁNYÁSZAT, 35. 1988. 189-205.p.
Faiskolai
Karának
Közleményei
Technical
University
for
Heavy
Industry
Közleményei
Pethó Szilveszter - Bokányi Ljudmilla - Bőhm József - Tompos Endre
A mecseki kokszszén pirittelenltési lehetőségei gravitációs dúsitási eljárások­
kal. = NME Közi. I. BÁNYÁSZAT, 35. 19B8. 219-231.p.
- 199 -
Pethő Szilveszter
Anwendung der Verteilungsfunktion der Lagerstatte und der daraus abgeleiteten Funktionen
nur Bauwürdigkeitsuntersuchung. = Publ. TUHI. A. Mining.1987. 197-217.p.
III.
Tarján Gusztáv
On the pure coal heat value, ash factor of inorganic warte minerals and reaction heat
of coals. = Publ. TUHI.A.Mining, 43. 1987. 3-11.p.
Egerer Frigyes
One problem of crystallization. = High Pressure Geosciences and Matériái Syntheses
Potsdam, 1987. aug.25-27. Potsdam, 1987. CIFZ.
Tompos Endre
Jellegzetes pirit-elSfordulások és eloszlásuk a liász aprőszénben. = BKL BÁNYÁSZAT,
19B7. 455-458.p.
Egerer Frigyes - Namesánszky Károly - Badinszky Péter
Anyagok természetes hömérlegének országos kutatási célkitűzései. = Az É.V.M. Föld­
tani Szolgálatainak III. Továbbképző tanfolyama. Sümeg, 1987.okt.13-15.
Budapest, 1987. ÉVM. 219-228.p.
III. Pethö Szilveszter - Szarka Zoltán
Analytical and numerical deretmination of the equations of motion far vertically thrown
solids in fluids at rest. = Proc. of the 16. Int. Mineral Processing Congr, Stockholm,
1988.jun.5-10. Stockholm, 1988. 401-411.p.
Tarján Iván - Oebreczeni Elemér - Ladányi Gábor - Antal Gábor
Instrument zur Messung de Volumenstromes in homogénen Gemischen und Feinsuspensionen.=
Naukovo-Technicza HIDROMECHANIZACIJA 5. Gliwice 1987. Gliwice 1987. 139-143.p.
Egerer Frigyes - Namesánszky Károly
Untersuchung der Verteilung von Elementen im Inneren sowie auf der Obeflaeche von
Mineralen. = Problemi geofiziki viszokij i temperatur Szimpózium proekta 3 KAPG,
Potsdam, 1988. jún.6-11. Potsdam, 1988. CIFZ. 40.p.
IV.
Tarján Iván - Oebreczeni Elemér - Makra Sándor
Hydraulischer Versatz in schlagwetter und brandgefáhrdeten Gruben. = Naukowo-Techniczna
HIDROMECHANIZACJA 5. Gliwice 1987. Gliwice 1987. 273-281.p.
Csöke Barnabás
Szozdanie optimalnüh technologij droblenija sz celju dosztizsenija trebuemovo granulometricseszkavo szosztava. = 7. Vedecko-Technickej Konferencii, Kosice 1987.aug.26-28.
Takács János
Die Unschádlichmachung von schwermetallionen haltigen, saures Abwássern. = New and
improved mineral prscessing technologies and fluir technical means, Krakow 1988.máj. 12-13.
Ásvány- és Kőzettani Tanszék
I.
Egerer Frigyes
Ásványtan I. Bp. 1988. Kankönyvk. 232.p.
II.
Wiedemann Rainer
Untersuchungen von Bildungsbedingungen und - drücken sowie Oeformationsbedingungen
an Quarzen in unterschiedlichen Metamorphosestadien. = KAPG 3. Projekt Konf.
Miskolc-Budaptst, 1987. aug.10-19.
Somfai Attila - Wiedemann Rainer
Neue Ergebnisse zum tiefengeologischen Aufbau des pannonischen Beckens auf dem Gebiet
der VR Ungarn. = Freibergi Bányász-Kohásznapok. Freiberg (NDK) 1988. jún. 13-17.
Tarján Iván - Oebreczeni Elemér - Makra Sándor - Bodnár János - Rőnaföldi Zoltán
Gidromechanyizirovannaja ocsisztka zumpfov ucsasztkov gornogo vodootliva. = NaukowoTechnicza HIDROMECHANIZACJA 5. Gliwice 1987. Gliwice 1987. 105-115.p.
IV.
Egerer Frigyes - Namesánszky Károly
Izmenenie elektricseszkova szoprotivlenija gornih porod i mineralov pri temperature
77,3°K. = Teziszi dokladov Tematicseszkava szimpóziuma i rabocseva szovesanija
proekta 3 KAPG, Miskolc-Budapest, 1987. aug.10-19. Miskolc, 1987. MTA. 89-90.p.
Wiedemann Rainer
"1644 Fahrten und noch kein Endeder untermiozane Fahrtensandstein von Ipolytarnóc"
FOSSILIEN, 1988. 157-163.p.
Wiedemann Rainer
"Gefügeentwicklung in Metamorphiten des mittleren und westlichen Erzgebirgsantiklinoriums"
Freiberger, Forschungshefte (Reihe C/425). 1987. 63-70.p.
Bányagéptani Tanszék
I.
Nánási Tibor - Bobok Elemér
Műszaki hőtan. = Bp. 1988. Tankönyv. 306.p.(egyetemi jegyzet)
II.
Morvái Tibor - Sümegi István - Szepesi József
Sodronykötelek állapotának műszeres ellenőrzése és a vizsgálatok értékelése. = BKL
Kőolaj és Földgáz, 1987. 248-250.p.
Sümegi István - Vőneky György
Szállítás- és jövesztéstechnikai kutatások az NME Bányagéptani Tanszékén. = BKL
BÁNYÁSZAT, 1987. 459-464.p.
Vőneky György
Oie Bestimmung der mechanischen Eigenschaften der Zwischengummierung von Textilgummigurten durch Laborversuche. = NME Közl.I. BÁNYÁSZAT, 41. 1987. 159-177.p.
- 201 - 200 -
III.
II.
Morvái Tibor
Cifrovos modelirovanyie sahtnoj konvejernoj linyii. = 7.BVTK Banská Mechanizácia,
Kosice 1987. Kosice 19B7. CSVTS 32-42.p.
Morvái Tibor - Sümegi István - Vőneky György
Bányászati sodronykötelek roncsolásmentes vizsgálata. = I. Nemzetközi Huzal- és
Sodrony Szimp. Miskolc, 1987. aug. 31-szept. 2. Miskolc, 1987. GTE. 132-143.p.
Tarján Iván - Debreczeni Elemér - Ladányi Gábor - Antal Gábor
Instrument zur Messung des Volumenstromes in homogénen gemischen und feinsuspensionen.
Konferencia Naukowo - Techniczna Hydromechanizacja-5. Szcyrk, 1987.okt. 13-15.
Gliwice, 1987. Politechn.Slaska 139-143.p.
Tarján Iván - Debreczeni Elemér - Makra Sándor
Hydraulischer Versatz in Schlagwetter und brandgefáhrdeten Gruben. = Konferencia
Naujowo - Techniczna Hydromechanizacja-5. Szcyrk, 1987. okt. 13-15 Gliwice, 1987.
Politechn.Slaska 273-281.p.
Tarján Iván - Debreczeni Elemér - Bodnár János - Rónaföldi Zoltán
Gidromechanizirovannaja oczistka zumpfov uczastkov gornogo wodootliva. = Konferencia
Naukowo - Techniczna Hydromechanizacja-5. Szcyrk, 1987. okt. 13-15. Gliwice, 1987.
Politeczn.Slaska 105-115.p.
IV.
Debreczeni Elemér
Zielstellungen in Forschung und Lehre am Lehrstuhl für Bergbaumaschinen der TU
MISKOLC. = A Bányagéptani Tanszékek Pedagógiai Szemináriuma, Freiberg 1988.jun. 17-18
Hidraulikus tárnok dinamikai igénybevételének vizsgálata. = Orsz. Bányagépészeti
Balatonfüred, 1987. szept. 11-12.
Debreczeni Elemér
Novejsije poznanija issledovanij v gornoj mehanizácii v NME. =
Bohus Géza
A robbantások várható repeszhatásának tervezése. = NME Közi.I.BÁNYÁSZAT 35.1988. 77-85.p.
Kovács Ferenc
Rozwoj technologü scianowej na Wegrzech z uzyskiwaniem (system podbierkowy) wegla ze
stropu. = Przeg lad Gorniczy, 43. 1987. (3) 16-20.p.
Vlijanyie geologicseszkih i gornotechnicseszkih faktorov na
goranyija ugolynüh plasztov. = Ugoly, 1987. (9) 30-32.p.
vozmozsnoszty szamovoz-
Somé elements of a computer aided tehnical project system in mining. = Interregional
Seminar on the Applications of Elektronic Data Processing in Mineral Exploration and
Development. = United Nations, New York. 1987. 271-274.p.
Entwicklung der Abbautechnologie mit Abziehen der Hangendkohle in der Ungarischen VR.
Neue Bergbautechnik, 1987. 332-336.p.
Performance change of elevátor dredgers in selektive exploitation. = Acta Geod. 1987.
421-433.p.
Deternimation of mining location paraméters by computer aided methods. = Improvement
of Mine Pruductivity and Overall Econumy by Modern Technology A.A.Balkema 1987.231-236.p.
Ulijanyije izmenyenyija tolscsinü obrusennoj ugolynoj krovli na proizvogyityelynoszty
zabvja. = Publ. TUHI. A. Mining, 43. 1987. 133-152.p.
Relationship between the ventilation paraméters of longwall method and the frequency
of endogenic mine fires. = Publ.TUHI. A. Mining. 43. 1987. 153-165.p.
Debreczeni Elemér - Ladányi Gábor
Konf.
Bohus Géza
Javaslat a yágathajtáshoz alkalmazható robbantástechnológiai előírások készítésére. =
BKL BÁNYÁSZAT, 1987. 465-472.p.
Vedecko-Technicku
A geológiai kutatás során meghatározott tektonikai megbízhatóság
Földtani Kutatás. 1988. (1) 47-54.p.
szénelfitordulásoknál.
Zwiazki miedzy czestoscia wystepowania pozarow kopalnianych pochodzenia endvgenicznege
a parametrami technicznymi dlugich scian. = Przeglad Gorniczy. 1988. (5) 1-5.p.
Konferenciu, Kosice, 1987. aug. 26-28.
Vőneky György
Unterrichtsreform an der Bergbaufakultát der TU für Schwerindustrie Miskolc. = A
Bányagéptani Tanszékek Pedagógiai Szemináriuma, Freiberg 1988. jun. 17-18.
Patvaros József
Elementare Grubengef ahren beim Abbau von Liaskohlenlagerstá'tten. = Publ .TUHI .A.Mining 43.
1987. 29-51.p.
Mining systems ensuring optimum utilisation of natural resources. = Publ. TUHI. A.
Mining 43. 1987. 219-245.p.
Egykanalas kiskotrógépek alkalmazása szalagszállltásos termeifirendszerben. = NME.Közi.I.
Bányaműveléstani Tanszék
I.
Földesi János
Bányászati robbantástechnika I. = Bp. 1988. Tankönyvk. 191 p. (egyetemi jegyzet)
Somosvári Zsolt
Geomechanika I. = Bp. 1987. Tankönyvk. 302 p. (egyetemi jegyzet)
BÁNYÁSZAT, 35. 1988. 1-4. 155-175.p.
Gondolatok a frontindítási nehézségek megoldási lehetőségeiről a várpalotai szénmeden­
ce peremi területein. = NME. Közi. I. BÁNYÁSZAT, 35. 1988. 207-218.p.
A szénbányákban jelentkező kőzetsújtás-veszély elleni védekezés alapelvei. = NME.Közi.I.
BÁNYÁSZAT, 35. 1988. 245-256.p.
- 203 Jeneyné Jambrik Rozália
Bohus Géza - Földesi János
A jövesztés módja és a biztosítás közötti kapcsolat vágathajtésnál. = Konferencia VST
Kosice, Kosice, 1988. aug.
Water prevention of the planned Vadna I. open coal mine.= Acta Geod. Geoph. et Mont.
Hung. Vol.22. Fasc. 3-4. 1987. 409-419.p.
Hydrogeologische Verháltnisse des Braunkohlengebietes Sajómercse II. = Publ. TUHI.A.
Bohus Géza
Mining, 43. 1987. 97-111.p.
Robbantástechnikai megoldások a Budapesti Metró építésénél. = 3. Metrókonferencia, Bp.
1988. márc.
Mine water control during sinking the Dubicsány inclined shaft. = Publ.TUHI.A.Mining.43.
1987. 167-178.p.
Bohus Géza - Földesi János
Verringerung der Erschütterungs- und Schlenderwirkung bei Sprengungen in Steinbrüchen. 9. Int. Fachtagung "Sprengwesen", DDR, Gera, 1988. ápr.
Bohus Géza - Földesi János - Gádori Vilmos - Podányi Tibor
Auswahl von Vortriebsmaschinen im Bakonyer Bauxitbergbaubetrieb. = 39. Berg- und
Hüttenmánnischer Tag, Freiberg 1988. jún.
Kovács Ferenc
Determination of mining location parameters by computer aided methods. =13. World
Mining Cong. Stockholm, 1987. máj.31-jún.5.
A Sajómercse II. barnakőszén terület várható vízvédelmi kérdései. = NME. Közi. I.
BÁNYÁSZAT, 35. 1988. 107-120.p.
A Tiszántúl vízföldtani viszonyai III.
III. Lénárt László
A Létrási-Vizes-Barlang Klimatológiai vázlata. = Oktatási Intézmények Karszt- és
Barlangkutató Tevékenységének II. Orsz. Konf. 1987. 55-63.p.
A Radonkoncentráció szezonális változása egyes bükki barlangokban. = Oktatási Intéz­
mények Karszt- és Barlangkutató Tevékenységének II.Orsz. Konf. 1987. 65-71.p.
A tűzveszély kapcsolata a széleshomlokú szénbányászati fejtések paramétereivel. ="Bányatüzek elleni védekezés lehetőségei". Konf. Bp. 1987.június 13.
Zusammenhang zwishen der Háufigkeit endogener Grubenbránde und den technischen Paramétern von Strebbauen. = 38. Berg- und Hüttenmánnischer Tag Bergakademie Freiberg,
Freiberg, 1987. jún. 16-19.
IV.
Endogénné banské ohne, pocetnost ich vyskytupri doby vani stenovanim v Mecseku. =
7. Vedecko-Technicku Konf. pr. prilezitosti 35. vyrocia zalvzenia Vysokej Skola Technickej
v. Kosiciach. Kosice, 1987. aug. 26-28.
Jeneyné Jambrik Rozália
Vplvy Odvodriovania lomov na zivotné prostredie 7. = Vedecko Technicku Konferenciju
poriadanej pri prilezitosti 35. vyrocia zalozenia vysokej skoly technickej v Kosiciach.
Kosice, 1987. aug. 26-28.
Teh Effects of Water-Drainage on Environment in Surface Mining. = 22. International
Conference of safety in mines Research Institutes, Beiging, Chína, 1987.nov. 2-6.
Sergtechnische Einflüsse auf Abbauverluste und Verdünnung - eine wirtschaftliche Bauteilung. = Leobener Bergmannstag, Leoben, Graz 1987.szept. 22-26.
A Vadnai külfejtés hidrogeológiai viszonyai és vízvédelme. = Borsodi Szénbányák
és az 0MBKE Borsodi Csoportjának rendezésében tartott Bányavízvédelmi Konferencia,
Miskolc, 1987. nov. 19.
The Possibility and Prevention of Fire Hozard in Mining Thick Coal Seans. = 22. Int.
Conf. of Safety in Mines Research Institutes, Beijing, China 1987. nov.2-6.
Az Ajka II- barnakőszén- terület hidrogeológiai viszonyai. = Borsodi Műszaki Hetek
Miskolc,
Stand von CAD/CAM und die gestellten Anforderungen an der TU für Schwerindustrie Kolloquium. = Zukünftige Tendenzen der EDV-Techniken im Bergbau. West-Berlin, 1987.nov.12-13.
Forschungsarbeit an der Fakultat für Bergbau. Moderniserung der Lehrtatigkeit und
Lage der Forschungsarbeiten an der Bergbaufakultá't der Technischen Universitat für
Schwerindustrie. = Konferenz der Oekane montanistischer Fakultá'ten sozialistischer
Lander, Freiberg, 1988. jún.14.
Hidrogeológiai Mérnökgeológiai Tanszék
Jeneyné Jambrik Rozália
Vplyv odvodnovania lomov na zivotné prostredie.= Zbornik Referátov 7.BVTK Dobyvanie
Lozisk 1987. 130-139.p.
A vadnai külfejtés barnakőszén-terület hidrogeológiai viszonyai. = Földtani Kuta­
tás 1987. 53-58.p.
19B8. máj.24.
Die Zuverlássigkeit des im Laufe der geologischen Erkundung bestimmten techtonischen
Bildes bei Kohlenvorkommen. = Berg und Hüttenmánnischer Tag Freiberg, 1988. jún.14-17.
A bányászati tervezés elvi alapjainak időszerű fejlesztési kérdései. = Akadémiai szék­
foglald előadás, Bp. 1988. márc.7.
II.
= NME. Közi. I. BÁNYÁSZAT, 35.198B. 175- 188.p.
Geodéziai és Bányaméréstani Tanszék
I.
Horváth Ferenc
A lézersugár alkalmazási lehetőségei a geodéziai és bányászati méréseknél.(Egy.dok­
tori értekezés) Miskolc, 1987.
Hydrogeclógy of an open pit mine Hungary. = Procedins Hydrogeology of coal basins
Int. Symposium Katowice. 1987. 291-303.p.
II.
Zergi István - Czellár András
Illesztőpontok koordinátáinak meghatározása különböző gyártmányú szög- és távol­
ságmérő műszerek alkalmazása esetén. = Borsodi Műszaki Gazdasági Élet. 1987. (3)
14-16.p.
T
- 204 -
- 205 Dobróka Mihály
II.
Zergi István - Czellár András
Illesztópontok koordinátáinak meghatározása kódtachiméter felhasználásával. = Bor­
sodi Műszaki Gazdasági Élet. 1987. (4.) 19-21.p.
Zergi István - Füst Antal - Mádai László
A Mátraaljai
lignitelöfordulás komplex geostatisztikai vizsgálata. = Földtani
Kutatás. 1988. (2.) 33-43.p.
In situ measurement of elastic and rheological matériái characteristics of rosks. =
Annales Univ. Scient, Budapestinensis De Rolando. 1985-1986. 142-158.p.
Dobróka Mihály - Ormos Tamás
Lőve seam waves in an asymmetric channel. = Annales Univ. Scient. Budapestinensis De
Rolando. 1985-1986. 159-166.p.
Gyulai Ákos
III. Kolozsvári Gábor - Szabó László
Vyskum pohybov a deformácii stavebnych objektov (Építmények alak-, helyzetellenírzfi
és deformációmérései az NME Geodéziai és Bányaméréstani Tanszékén). = Vedecko-technicku konferenciu pri prilezitosti 35. vyrocia zalszenia Vysokej skoly technickej
v Kosiciach. Kosice, 1987. Kosice 1987. Zbornik referatov 7.BVTK cast. 11-16.p.
Zergi István
Geostatistische Informationen für den Abbau von Lagerstátten mineralischer Rohstoffe. Berg- und Hüttenmánnischer Tag. Freiberg, 1986. Freiberg 1987. A.766. 182-193.p.
Three-dimensional geoelectric measurements in mines for the determination of the protective layer. = Annales Univ.Scient.Budapestinensis Dr Rolando. 1985-1986. 167-181.p.
Pethö Gábor
Aspects of finite difference modelling of the electromagnetic field of an oscillating
electric dipole. = Geophysical Transactions 33. 1987. (2.) 113-122.p.
Steiner Ferenc
The supermodel abc. = Acta Geod. 23.
1988. 329-338.p.
Turai Endre
IV. Kolozsvári Gábor
Vyskum pohybov a deformácii stovebnyck objektov. (Építmények alak-, helyzetellenőrzö
és deformációmérései az NME Geodéziai és Bányaméréstani Tanszékén). = Vedecko-technicku konferencu pri prilezitosti 35. vyrocia zalozenia Vysokej skoly technickej v
kosiciach. Kosice. 1987. aug.26-28.
Tau-transformation of ime-domain IP-curves. = Annales Univ.Scient.Budapestinensis De
Rolando. 1985-1986. 182-189.p.
Turai Endre - Balázs
Oszkár
- Hrabovszki Sándor
Deptho-méter (vízmélység mérés új módszerrel). = Magyar Vízgazdálkodás 198B. (4.) 22-24.p.
Ferenczy László - Steiner Ferenc
Zergi István - Füst Antal - Molnár Sándor - Joachim Menz
Genauigkeitsuntersuchungen für die lineare Vorhersage von Lagerstattenparametern. =
Berg-und Hüttenmánnischer Tag. Freiberg 1988. jun.14-17.
Zergi István - Füst Antal, Eckhard Göhler
Computer-Einsatz zur Konstruktion tektonischer Karten. = Berg-und Hüttenmánnischer
Tag. Freiberg, 1988. jun.14-17.
Geofizikai Tanszék
Method of the most frequent values in the well-log interpretation. = 32. Nemzetközi
Geofizikai Szimpózium Drezda, 1987. nov.2-5. Leipzig.1987.
Turai Endre - Hursán László
A dinamikus mintavételezés eredményei a mélyfúrási geofizika és a gyógyászat területén. =
17. Geofizikai Vándorgyűlés, Szolnok, 1988. máj.27-28. Szolnok,19B8. MGE.
IV. Csókás János - Dobróka Mihály - Gyulai Ákos - Ormos Tamás - Takács Ernó
Bányabiztonsági célú vizsgálatok a NME Geofizikai Tanszékén. = "Bányaveszélyekhez kap­
csolódó fizikai jelenségek és azok vizsgálati módszerei, esettanulmányok" ankét, Pécs,
1987.szept.23-24.
Ferenczy László - Takács Ernó - Mádai László
I.
Takács Ernfi
Geofizika (Bányászati szak). = Bp. 1987. Tankönyvk. 342 p.
Ádám Oszkár - Steiner Ferenc - Takács Ernő
Bevezetés az alkalmazott geofizikába. = Bp. 1988. Tankönyvk. 360 p.
II.
Dobróka Mihály
Love-típusú telephullámok elmozdulásfüggvényei és abszorpciós-diszperziós tulajdon­
ságai II. rész: horizontálisan inhomogén földtani szerkezet. = Magyar Geofizika 1987.
121-139.p.
Love-típusú telephullámok elmozdulásfüggvényei és abszorpciós-diszperziós tulajdon­
ságai III.rész: változó telepvastagságú földtani szerkezet. = Magyar Geofizika 1988.
1-12.p.
Lőve Seam-Waves in a Horizontally Inhomogeneous Three-Layered Médium. = Geophysical
Prospecting 35. 1987. 502-516.p.
A lignit külfejtések bányaföldtani kutatásában alkalmazott felszíni geofizikai módsze­
rek. = Bányageofizikai kutatások az északmagyarországi szénbányákban. Salgótarján,
1988. jún.22.
Takács Ernő
Möglichkeiten der Dipol-Frequenzsondierung in der Untertage-Geophysik. = 39.Berg- und
Hüttenmánnischer Tag, Freiberg, 1988. jún.14-17.
Turai Endre - Hursán László
A dinamikus mintavételezés eredményei a mélyfúrási geofizika és a gyógyászat területén. =
17. Geofizikai Vándorgyűlés Szolnok, 1988. máj. 27-28.
Turai Endre
Technischer Teil und Resultate einer annahernden elektromagnetischen (EM) mathematischen
Modellierungsmethode ebener Wellen mittels Integralgleichungen (ein-, zwei- und
dreidimensionale Strukturen). = 39. Berg- und Hüttenmánnischer Tag, Freiberg, 1988.
jún. 14-17.
- 207 -
- 206 Turai Endre
KOHÚMÉRNÜKI KAR
Neues Tiefenmessgerát DEPTHO MÉTER. - WissenchaftsmeGse-Technova Graz '88 Graz,
1588. jún. 8-10.
New dynamic sampling process and new analog/digital converters. = Wissenschaf tsmesseTechnova Graz '88. Graz, 1988. jún.8-10.
Olajtermelési Tanszék
I.
Automatikai Tanszék
I.
Matematikai modell a
Miskolc, 1987. p.
Bobok Elemér - Nánási Tibor
Műszaki Hőten, = Bp. 1988. Tankönyvk. 309.p. (egy.jegyzet)
nyersvas Si-tartalmának előrebecslésére (Doktori értekezés).=
Makk Péter
Mikroprocesszoros kiértékelő rendszer acélolvadékok aktív oxigéntartalmának megha­
tározására (Doktori értekezés). = Miskolc, 1987. 107.p.
Szepesi József - Takács Gábor - Alliquander Ödön - Szabó György
Műszaki értelmező szótár, = BÁNYÁSZAT II. Bp. 1987. Akad.K. 459.p.
Szepesi Józseí
Dalmi István
(társszerzőkkel)
Raffai Csaba
Acélcsövek meleghengerlésekor kialakuló hőmérsékletviszonyok hatása a hajtássza­
bályozás jellemzőire (Doktori értekezés). = Miskolc, 1987. 109.p.
Oilwell Drilling Technology Technical Development 1980-84, = Bp. 1987. Literature
Survey. 321.p.
II. Alliquander Ödön - Szepesi József
A rotari fúrás mai technológiája és a várható csúcsteljesítményei, = BKL Kőolaj és Föld­
gáz. 1987. 362-373.p.
Oláh Miklós
Mérés, vezérlés, szabályozás. = Vegyipari gépészek kézikönyve. Főszerk.:Fábry György,
Bp. 1987. Műszaki K. 1044-1125.p.
Bobok Elemér - Navratil László
Tixotróp kőolaj turbulens áramlási ellenállásának változása a csőtávvezeték kezdeti sza­
kaszán. = BKL Kőolaj és Földgáz. 1988. 43-46.p.
Mating Béla - Navratil László - Bobok Elemér
Geotermikus energiakészlet-becslések összehasonlító vizsgálatai.= Földtani Kutatás 1988.
(1.) 79-83.p.
II.
Navratil László
A pszeudoplasztikus kőolaj turbulens sebességeloszlásának és ellenállás-tényezőjének
meghatározása. = BKL Kőolaj- és Földgáz, 1988. 102-106.p.
On-line termelésellenőrző rendszerek gyakorlati megvalósításának útja - A termelés­
irányítás eszközbázisa. = Borsodi Műszaki-Gazdasági Élet. 33. 1988. (1). 22-23.p.
Szepesi József
A fúrólyuk körzetének robbanásveszélyes övezetei. = BKL Kőolaj és Földgáz 1987.235-237.p.
A rugalmas gyártás irányítástechnikai háttere a kohászatban. = Korszerű technológiák.
15. 1987. (6) 11-20.p.
Szepesi József - Morvái Tibor - Sümegi István
Sodronykötelek állapotának műszeres ellenőrzése és a vizsgálatok értékelése. = BKL Kő­
olaj és Földgáz, 1987. 248-250.p.
Czekkel János
A modern információtechnika a könyvnap kiadványaiban. = Borsodi Műszaki-Gazdasági
Élet. 33. 1988.(1) 32-33.p.
Tihanyi László - Csete Jenő
A hazai földgázszállítás fejlődésének elemzése. = BKL Kőolaj és Földgáz, 1987.205-211.p.
Gyuricza István - Oláh Miklós
A termelésellenőrző szoftver tipizálhatósága. = Borsodi Műszaki-Gazdasági Élet.33.
1988. (1) 25-26.p.
Szepesi József
(társszerzőkkel)
Oas Niederbringen vonTieibohrungen in Ungarn unter schwierigen geologischen Bedomgimgen. =
Ber und Hiittenmánnischer Tag, Freiberg, 1986. jún.27. Leipzig, 1987. 110-113.p.
Ráczné Kovács Éva
Bódi Tibor - Tulparkhan Salavatov (SU)
Folyási görbék felhasználása a pszeudoplasztikus kőolajok turbulens áramlási nyomásvesz­
teségének meghatározásához. = Kőolaj- és Kőolajipari termékek technológiája, Sopron,
1987. szept. 8-10.
Az osztott adatbázis gyakorlata. = Borsodi Műszaki-Gazdasági Élet. 33. 1988.(1)
23-25.p.
Rátkai László
Az operatív display-lapok rendszere. = Borsodi Műszaki-Gazdasági Élet. 33. 1988.
(1) 26-27.p.
Csete Jenő - Szilágyi Zsombor
Polstition and problems of the Hungárián gas supply. = BritishGas Wales, Gardiff Helmont
House 1988. máj.27.
Szepesi József
A rétegserkentések nemzetközi helyzete és fejlődési tendenciái. = Korszerű kútkezelési
módszerek és alkalmazásuk (Országos tanácskozás) OKGT-SZKFT Szirák 1988. jan.20-22
Bánhidi László
A vasérczsugorltás matematikai modellezése a számítógépes folyamatirányító rend­
szer kidolgozásához. = Korszerű Technológiák, 16. 1988. (1) 3-11.p.
III.
Bánhidi László - Rátkai László
Primenénie operativnih diszplejnih lisztov v bolsih szisztyemah sborki i obrabothi
dannih. = Aplikacie vypoctojev techniky v tazobnom a spracovatelskom priemysle.
Kosice, 1987. nov.23-25. Kosice, 1987.nov.23-25. DKR0HVSZ Kosice, 261-266.p.
- 208 Bánhidi Lászlő - Gyuricza István - Oláh Miklós
Razvitlje program pod sistemoj sborkl i obrabotki dannych, rabotajuscej v rezime on-lajn. =
Aplikacie vypoctojev techniky v tazobnom a spracovatelskom priemysle, Kosice. 1987.nov. 23-25.
Kosice 1987. nov. 23-25. 0KR0V VSZ Kosice. 75-82.p.
Czekkel János - Paksy Lászlő
Hengerlésközbeni folyamatos minőségellenőrzés lehetőségei. = 13. Kohászati Anyagvizsgáló
Napok. Balatonaliga, 1988. ápr.20-22. Balatonaliga 1988.ápr.20-22. 296-297.p.
Kiss Mátyás
Többzónás hengerműi kemencék mikroszámítógépes tüzelésvezérlő rendszerének fejlesztése. =
25. Ipari Szeminárium, Miskolc. 1987. nov. 9-11. Miskolc,1987.nov.9-11. TÜKI. 219-233.p.
- 209 Kaptay György - Boriszoglebszkuj Jurijil Venyiaminovics - Vetjukov Mihail Mihajlovics
Ravnoveszie v szisztyeme aluminij-hloraljuminátnüj raszplav. = Cvetnüje Metalli.1988.
40-41.p.
III. Bedő Zsuzsa - Berecz Endre - Lakatos István
Structure of Agueous Micellar Solutions of Ethoxylated Nonyl-Phenols. = Proceedings of
the 2. Symposium on Mining Chemistry. Visegrád, 1986. 22-24.Oct. 1987. 27-39.p.
Török Tamás
The corrosion and abrasion attack of molten zinc on the bath wall during hot-dipping.=
10. Int.Cong.-on Metallic Corrosion. Madras India, 1987.nov.7-11. New Delhi Bombay
Calcutta. 1988. Oxford & IBH Publ. 3433-3441.p.
Ráczné Kovács Éva
Primenénie raszpredeljonnoj bázi dannih mnogokanalnoj szisztyeme szborki dannih na
neftjanih promiszlah. = Aplikacie v ypoctojev techniky v tazobnom a spracovatelskom
priemysle. Kosice, 1987. nov. 23-25. Kosice. 1987. nov. 23-25.0KR0H VSZ.Kosice 255-261.p.
IV. Bánhidi László
Rugalmas gyártás irányítástechnikai háttere a kohászatban. = Automatizálás, robotositás
a szerkezetváltás szolgálatában. Balatonszéplak, 1987.szept. 18-19.
Bánhidi László - Dalmi István - Raffay Csaba
A sokzónás kemence szabályozási rendszerének számítógépes tervezése. = Orkemence Szemi­
nárium. Miskolc-NME. 19B8. máj.4.
Makk Péter
A "B" kemence irányító- és fűtőrendszere. = Grkemence Szeminárium. Miskolc-NME.1988. máj.4.
Sulyok András - Szegedi József- Bollobás József - Gál István
Komplexni, analiz technolgii kombirovannana proizvódsztva sztali pri pomori vicsiszlityelno
ma ini. = Aplikacie vypoctojev techniky v tazobnom a racovatelshom priennysle. Kosice.
1987. nov.23-25.
Sulyok András - Bánhidi László - Czekkel János - Zambóné Benő Mária
Die Stabilisierung der theoretischen Flammentemperatur am Hochofen durch Anwendung einer
on-line Mikrorechnereinheit. = 39. Berg- und Hüttenmánicher Tag. Freiberg, 1988.jún.14-17.p.
KÉMIAI INTÉZET
Báder Imre - Berecz Endre
On the A1„0, Content in the Cryolitic Melts. Electrochemical Method for the Measurement. =
2. Symp. on the Structure of Liquids and Solutions Veszprém. 1987. aug. 24-27.
Bedő Zsuzsa - Berecz Endre - Lakatos István - Szabó Tibor
Effect of Alcohols on Micelle Formation of Noníonic Surfactants in Aqueous Solutions.=
2. Symp. on the Structure of liquids and Solutions Veszprém, 1987. aug. 24-27.
Berecz Endre - Báder Imre
The Study of the Decomposition Voltage and the Anode Gas in Alumina Electrolysis
Performed by the Method using solid Electrolyte. = 2. Meeting of the 4. Working Group
"Electrochemistry" of the Cooperation in Electrochemistry Beetwen the Acedemies of the
Soc. Countries. Cracow-Mogilany. 19B7. dec. 1-3.
Berecz Endre - Péntek István
- Wéberné Kovács Éva
Kohósalak és nyersfoszfát összeolvasztásakor fellépő fizikai-kémiai változások vizsgála­
ta. = 13. Kohászati Anyagvizsgáló Napok Nemzetk.Konf. Balatonaliga, 1988. ápr.20-22.
Berecz Endre - Báder Imre
The Study of the Decomposition Voltage and the Composition of the Anode Gas in the
Alumina Electrolysis with a Method using Solid Electrolyte. = 6. Conf. of Socialist
Countries on Molten Salt Chemistry. Smolenice CSSR. 1988. jun.6-8.
Berecz Endre
Környezetvédelem és kémia. = 2. Diákvegyész Napok. Sárospatak, 1988. ápr. 16.
Fizikai Kémiai Tanszék
II. Báder Imre - Berecz Endre
Measurement of the Oissolved Al-O, in Cryolite Melts by Means of Oxygen Probes with Solid
Electrolyte. I. Theoretical Survey. = Publ.TUHI.B. Metallurgy 37. 1987. 21-33.p.
Bedő Zsuzsa - Berecz Endre - Lakatos István
Mass, Size and Shape of Mycelles Förmed in Aqueeus Solutions of Ethoxylated NonylPhenols. = Colloid and Polymer Science. 265. 19B7. 715 - 722.p.
Berecz Endre - Báder Imre
A szilárd elektrolitok és alkalmazásuk az elektrokémiai méréstechnikában. = Magyar Kémi­
kusok Lapja. 1987. 258 - 262.p.
Berecz Endre
A MAB Környezetvédeli Munkabizottságának tevékenysége a területi Akadémiai Bizottságok
Környezetvédelmi tevékenysége általános problematikájának tükrében. = Tudomány-TermészetTársadalom. 1987. 20-32.p.
Kaptay György
Thermodynamic Calculation of the True Chemical Solubility of Al in Melts Contaning
Aluminium Halide. The Nature of Aluminium Subhalides in Molten Salts. = 6. Conf. of
Socialist Countries on Molten Salt Chemistry. Smolenice CSSR. 1988. jún.6-8.
Ocenka termedinamicseszkih funkcij raszbavlennüh rasztvorov szubhlorida aluminija v
hloraljuminatnüh raszplavah. = Előadás a Szovjet Tud.Ak. "Sóolvadékok fizikai kémiája"
szekciójának ülésén. Leningrád, 1988. jan. 19-20.
Raisz Iván
A gázemisszió környezetvédelmi mérésének problémái. = Környezetvédelmi Világnap Miskolc,
1988. jún.3.
Kohászati szennyvizek kismennyiségű szerves komponenseinek meghatározására alkalmas
mérőrendszer kialakítása. = 13. Kohászati Anyagvizsgáló Napok Nemzetközi Konferencia
Balatonaliga, 1988. ápr. 20-22.
Néhány elektrokémiai jellemző mérése személyi számítógép segítségével többcsatornás
rendszeren. - Kemometria '87 Konf. Csopak, 1987. okt.26-28.
- 211 -
- 210 Kimer Dezső
The determination of the eguilibrium free entalphy of formation in somé M-MO system by
means of e.m.f. measurements using solid electrolyte. = 2 Meeting of the Working Group
Electrochemistry, Mogilany, Poland, 1987. nov.30.-dec.3.
Az Sb(III)-oxid keletkezése standard szabadentalpiájának meghatározása elektromotoros
erő méréssel szilárd elektrolitban. = 13. Kohászati Anyagvizsgáló Napok. Balatonaliga,
1988. ápr. 20-22.
On the determination of the standard free enthalpy of formation Sn(IV)-oxide by e.m.f.
measurements using solid electrolyte. = 6. Conference of Socialist Countries on Molten
Salt Chemistry. Smolenice Czechoslovakia, 1988. jún.6-9.
IV.Szita Lajos - Török Tamás - Berecz Endre
Eljárás és berendezés élelmiszeripari ónozott acéllemezek korróziós vizsgálatára. =
Korróziós Hét '88. Az Eur.Fed.Corr.144.Konf. Budapest, 1988. ápr. 11-15.
Török Tamás - Berecz Endre - Lakatosné Varsányi Mária
Néhány korrózióálló acél lyukkorrőziós hajlamának elektrokémiai vizsgálata. = 13.Kohá­
szati Anyagvizsgáló Napok. Balatonaliga, 1988. ápr. 20-22.
Vass Szabolcs - Török Tamás- Jákli György - Berecz Endre
Comparison of Sodium Dodecyl - Sulphate (SDS) Molar Volumes and Micellar Aggregation
Numbers. = 1. Conf. of.Eur. Colloid Soc. Como, Como-Olaszország 1987. szept.2-4.
Wéberné Kovács Éva - Berecz Endre
Ga-Sn olvadékok fizikai-kémiai vizsgálata elektromotoros eró és viszkozitásmérések útján.
13. Kohászati Anyagvizsgáló Napok. Balatonaliga, 1988. ápr.20-22.
Török Tamás - Berecz Endre - Soós Ferenc
An attempt to correlate physico-chemical properties of ternary aqueous electrolyte
Solutions. = 3. CODATA Symp. on Critical Evaluation and Prediction of Phase Equilibria
in Multicomponent Systems. Budapest, 1987. szept. 6-8.
Fémkohászattani Tanszék
II. Horváth Zoltán
Kari Josef Bayer élete, munkássága és alumíniumkohászat jellemző vonásai. = BKL KOHÁSZAT.
1988. 89-91.p.
Az elektrolit LiF-tartalmának hatása az elektrolit dermedésére és timföldoldó képessé­
gére. = BKL KOHÁSZAT. 1988 92-95.p.
Kékesi Tamás - Szepessy Andrásné - Majoros Mária
Az elektrolitos rézfinomítás minősítése a cella ideális és mért ellenállásának a megha­
tározásával. = BKL KOHÁSZAT. 1987. 405-409.p.
Kékesi Tamás -Szepessy Andrásné
Az elektrolitos rézfinomító kádak üzemelési viszonyainak jellemzése indirekt módszer­
rel. = Borsodi Műszaki Gazdasági Élet. 1987. (4) 30-34.p.
Lengyel Attila
Nátrium-aluminát oldatok mikroszerkezetének megközelítése a sűrűség, a villamos veze­
tés és a kontrakció vizsgálat eredményeiből. = BKL KOHÁSZAT. 1987. 410-413.p.
Pásztor Gedeon
Kémiai anyagátalakulás meghatározása inhomogén tulajdonságú reális olvadékban
BKL KOHÁSZAT, 1987. 305-310.p.
IV. Lengyel Attila
Vegyületkristályok előállítási technológiái. = Urkemence szeminárium, Miskolc, 1988.máj.3-4.
Riedl István - Pásztor Gedeon - Sziklavári Károly - Szepessy Andrásné - Muránszky Géza Kékesi Tamás
Acélgyártási szállóporok gazdaságos feldolgozása. = Uj technológiák és gyártmányok a
kohászatban. Dunaújváros, 1987. okt.14.
Kémiai Intézet
Analitikai Kémiai Tanszék
III. Péter László
Diódával egyenirányítóit szikrakisülés alkalmazása a színképelemzésben. = 30. Magyar
Színképelemző Vándorgyűlés. Debrecen,1987. aug.24-28. Debrecen, 1987. GTE.455-459.p.
Acélok bizmuttartalmának meghatározása színképelemzéssel. = 31. Magyar Színképelemző
Vándorgyűlés. Szolnok, 1988. jún.27-30. 1988. GTE. 333-337.p.
Szabó Árpádné -(társszerző: Papp Lajos - Derecski István)
Háromelektrődos üregkatód sugárforrásban lejátszódó folyamatok vizsgálata. = 30. Ma­
gyar Színképelemző Vándorgyűlés. Debrecen, 1987. aug.24-28. Debrecen 1987. GTE.711-714.p
-
Fémtani Tanszék
I. Káldor Mihály
Bevezetés a kristályosodás fémtanába. = Bp. 1988. Tankönyvk. 87. old. (egy.jegyzet)
Bevezetés a fizikai metallurgiába. Bp. 1988. Tankönyvk. 322. old. (egy.jegyzet)
Káldor Mihály - Robonyi Andorné
Mártonné
- Roósz Andrásné - Sólyom Jenő - Tranta Ferencné - Uray
Az ötvozetlen szerkezeti acélok mechanikai tulajdonságairól.= Szilárdtest kutatás újabb
eredményei 20-11. Bp. 1988. Akad.K. 80-102.old.
Robonyi Andorné
Szita Lajos - (társszerző: Berecz Endre - Török Tamás)
Eljárás és berendezés élelmiszeripari ónozott acéllemez korróziós vizsgálatára. =
Korróziós Hét. Budapest, 1988. ápr. 11-17. Budapest, 1988. GTE. 843-847.p.
Fémtan, Hőkezelés II. gyakorlati útmutató. = Bp. 1987. Tankönyk. 65.old. (egy.jegyzet)
Uray Mártonné
Fémtan- Hőkezelés I. gyakorlati útmutató. Bp. 1987. Tankönyvk. 92.old. (egy.jegyzet)
Kovács Károlyné - Péter László
Bőrmeghatározás lehetőségei acélokban 10 - 40.10" H tartományban. = 13. Kohászati
Anyagvizsgáló Napok. Balatonaliga, 1988. ápr. 20-22.
Tranta Ferencné
Fémtan-Hőkezelés IV.gyakorlati útmutató. Bp. 1988.Tankönyvk. 78.old. (egy.jegyzet)
- 213 -
- 21-2 II. Káldor Mihály
A szerkezeti acélok minőségének fejlesztéséről. = BKL KOHÁSZAT, 1987. 289-293.p.
Tranta Ferenc
Robonyi Andorné - Gácsi Zoltán - Teleszky Ilona - Káldor Mihály _ v. N. Tujahov - K.N.
Sokolov
Iszlédovánie kácsesztva lisztov iz sztali 08 kp prednaznacsonnih dija veszma glubakoj
vityázski. = B. Metallurgy 36. 1987. 205-224.p.
Roósz András (Társszerzőkkel)
Numerical calculation of the concentration distribution during the solidification of
binary alloys allowing for dendrité arm coarsening. = Materials Science Forum 14.
1987. (13) 547-558.p.
A növelt szilárdságú szerkezeti acélokban létrejövő fázisok, szövetszerkezetek. =
12. Orsz. Hőkezelési Szeminárium, Zalaegerszeg, 1987. okt.8-10. Zalaegerszeg 1987.
GTE. 86.p.
Tranta Ferenc - Tranta Ferencné - Robonyi Andorné - Horváth Ákos
Zománcozható acéllemezek szövetszerkezetének jellemzése. = 12. Orsz.Hőkezelési Szemi­
nárium, Zalaegerszeg, 19B7. okt. 8-10. Zalaegerszeg, 1987. GTE. 99.p.
Tranta Ferenc -Bartha János
Orvosi ollók gyártásánál előforduló törések elemzése. = 13. Kohászati Anyagvizsgáló
Napok, Balatonaliga, 1988. ápr. 20-22. Balatonaliga, 1988. GTE. 405-406.p.
III. Bárczy Pál - Roősz Andrásné
Golyőscsapágyacél minőségének javítása. = 9. Orsz. Hengerész Konf. jzd. 1987.okt.7-9.
Űzd, 1987. 54-74.p.
Bárczy Pál - Sólyom Jenő - Uray Mártonná - Teleszky Ilona
Megnövelt gravitáció hatása a beolvadási és kristályosodási folyamatokra. = 13.Kohá­
szati Anyagvizsgáló Napok. Balatonaliga, 1988. ápr.2o-22. Balatonaliga, 1988. 289-290.p.
Tranta Ferenc
A bainites átalakulás kiskarbontartalmú acéloknál. = 13. Kohászati Anyagvizsgáld Napok
Balatonaliga, 1988. ápr.20-22. Balatonaliga,
1988. GTE. 404-405.p.
Tranta Ferencné
A bór szerepe az acél edzhetóségénél. = 13.Kohászati Anyagvizsgáló Napok.Balatonaliga,
1988. ápr. 20-22. Balatonaliga, 1988. GTE. 406-407.p.
Káldor Mihály
A fémtan szerepe a műszaki felső-oktatásban. = 12. Orsz. Hőkezelési Szeminárium
Zalaegerszeg, 1987. okt. 8-10. Zalaegerszeg, 1987. GTE. 1-2.p.
Roósz András
Numerical calculation of microsegregation and solidification structure in ternary
aluminiumrich Al-Cu-Mg alloys. = Solidification Processing. Sheffield 1987. szept.21-24
Sheffiedl , 1987. GTE. 37-40.p.
IV. Bárczy Pál
Melegítőberendezések az űrtechnikában az ABC projekt. = Orkemence szeminárium,
Miskolc-NME. 1988.május 3-4.
Roősz András - Bárczy Pál
Irányitott kristályosítás. = 13. Kohászati Anyagvizsgáló Napok, Balatonaliga,
1988.ápr. 20-22. Balatonaliga, 1988. GTE. 148-159.p.
Bárczy Pál - Sólyom Jenő
Crystallization of Al-Ni Eutecties. = Erstarrung metallischer Werkstoffe T.U.Berlin,
1988. máj. 30-31.
Roósz András - Teleszky Ilona - Robonyi
Bárczy Pál
Garantált edzhetőségű acélok gyártásának analizise. = 12. Orsz. Hőkezelési Szemi­
nárium, Zalaegerszeg, 1987. okt.8-10.
Andorné
Al-Cu-Mg szilárdoldat kristályosodása. = 13. Kohászati Anyagvizsgáló Napok, Balaton­
aliga, 1988. ápr. 20-22. Balatonaliga, 1988. GTE. 371-372.p.
Roósz András - Czél György - Bárczy Pál
Hőmérsékletmérő szonda építése a "KRISZTALLIZÍTOR" ürkemencéhez. = 13.Kohászati Anyag­
vizsgáló Napok, Balatonaliga, 1988. ápr. 20-22. Balatonaliga, 1988. GTE.297-298.p.
Roósz András
Folyamatosan öntött bugák minőségbiztosításának elméleti és gyakorlati kérdései.=
Folyamatos öntés 1. tud. ülésszaka, Diósgyőr-Vasgyár LKM Kombinált Acélmű 1987.
szept.10.
Roósz András - Máté István - Fuchs Erik
Alaktartó kristályosodás mikrogravitációs körülmények között. = 13. Kohászati Anyagvizs
gáló Napok. = Balatonaliga, 1988. ápr. 20-22. Balatonaliga, 1988. GTE. 353-354.p.
Roősz András
Solidification of Binary and Ternary Solid Solution. = Erstarrung metallischer
Werkstoffe. T.U.Berlin, 1988. máj. 30-31.
Roósz András - Magyari Béla - Fuchs Erik
A "SZPLAV" kemencében a Szoljut-6 űrállomás fedélzetén kristályosított próbák értékelé­
se. = 13. Kohászati Anyagvizsgáló Napok, Balatonaliga, 1988. Balatonaliga 1988. GTE.
350-351.p.
Sólyom Jenő - Uray Mártonná - Máté István - Bárczy Pál
Al-Ni eutektikum irányított kristályosodása. = 13. Kohászati Anyagvizsgáló Napok,
Balatonaliga, 1988. ápr. 20-22. Balatonaliga, 1988. GTE. 381-382.p.
Szemmelweisz Tamás - Gácsi Zoltán - Czél György
A "Krisztallizátor" kemence hőtechnikai modellje. = 13. Kohászati Anyagvizsgáló Napok.=
Balatonaliga, 1988. ápr. 20-22. Balatonaliga, 1988. GTE. 387-388.p.
Tranta Ferenc
Hengerelt, mikroötvözött acélokra jellemző belső szerkezetelemek tulajdonságai és
azok hatása a végtermék minőségére. = 9. Orsz. Hengerész Konf. Űzd, 1987. okt. 7-9.
- 215 Kohógpr-TanA is Képlákenyalakítástani Tanszák
I. Kiss Ervin - Gulyás József - Mecseki István - Pintér Károly - Ríisz Gyula - Tóth Lajos
Voith Márton
Képlékenyalakítás. = Bp. 1987. Tankönyk. 702.p.
Kiss Ervin
Kohógéptan I. = Bp. 1987. Műszaki K. 170.p.
Tóth Lajos - Iscsenko Anatolíj - Szuglobov Vladimír
A hengerműi melegfűrészlapok megbízhatőságáank és élettartamának növelése. = 9. Orsz.
Hengerész Konf., Úzd. 1987. okt. 7-9.
Voith Márton - Herendi László - Dernei László - Zupkó István - Farkas Kornél
Nemesacélhengersorok rúdacél üregsorainak számítógéppel segített optimalizálása. =
9. Orsz.- Hengerész Konf. Űzd, 1987.okt. 7-9.
Voith Márton - Dernei László - Zupkő István
Pintér Károly
Idomacélok néhány hengerléstechnológiai jellemzőjének elméleti és kísérleti vizsgá­
lata, (egy.doktori értekezés). = Miskolc, 1987. 113.p.
Zupkd István
Az alumínium és alaumínium ötvözetek kisajtolásának vizsgálata a fajlagos energia­
igény optimizálása alapján, (egy. doktori értekezés) = Miskolc, 1987. 114.p.
II. Dernei László
Die Form des Warmgewalzten Alumíniumund Alumlniumlegierungs-Breitbandes. = Publ.
TUHI.B.Metallurgy, 36. 1987. 137-167.p.
Kiss Ervin
Korszerű kutatási módszerek az alakítástechnológiák fejlesztésében. = 8KL KOHÁSZAT.
1987. 313-314.p.
Reisz Gyula - Voith Márton
Csövek hidegalakító eljárásainak fejlesztési irányai. = BKL KOHÁSZAT, 1988. 66-73.p.
Tóth Lajos - Zupkó István- Horogh László - Balczár Zoltán
Hengerelt acélok hidegalakíthatóságának elméleti és kísérleti vizsgálata. = BKL KOHÁSZAT. 1987.
362-364.p.
Voith Márton - Dernei László - Zupkó István
Energetische Optimierung der Strangpresstechnologie von Aluminiumlegierungen. = Publ.
TUHI.B. Metallurgy, 36. 1987. 169-193.p.
Voith Márton - Dernei László - Zupkó István - Kokas Tamás - Horváth Árpád
Hideghengerlési technológiák számítógéppel segített (CAO) tervezése. = BKL KOHÁSZAT.
1987. 347-350.p.
Kiss Ervin
A korszerű hengerlési termékstruktúra kialakításának általános irányelvei.= 9. Orsz.Hen­
gerész Konf. Űzd, 1987. okt.7-9. Űzd, 1987. OMBKE ÚKU. I.kötet 30-36.p.
Mecseki István - Tóth László - Szabó László
Süllyesztékes kovácsolás számítógéppel segített technológiai tervező rendszere. =
4. Képlékenyalakítási Szeminárium, Győr. 1988. jún.16-18. Győr, 1988. GTE. 54-6o.p.
Marczis Gáborné - Tóth Lajos
B 70.60 jelű betonacél gyártástechnológiajának kifejlesztése. = 9. Orsz. Hengerész Konf.
Ózd. 19B7. okt. 7-9. Úzd, 1987. OMBKE ÚKÜ II. kötet 154-169.p.
IV. Gulyás József - Pintér Károly
A sinek hengerlésének korszerű technológiája. = Sin és Kerék Nemzetközi Konf. Miskolc.
1987. aug.28.
Optimierung des Kaltwalzprozesses im Reversiergerüst durch Anwendung der Rechentechnlk.=
39. Berg- und HUttenmannischer Tag. 1988. Freiberg, 1988.,jún. 14-17.
Voith Márton
Anwendung der Mathematischen Modellierung und Rechentechnlk in der bildsamen Metallformung
Leobeni Kohászati Napok, Leoben, 1987. nov. 26-28.
Gulyás József
A folyamatosan öntött buga hengerlése. = Folyamatos öntés 1. Orsz. Szeminárium. = Miskolc,
19B7.szept.14.
Melegen hengerelt szalagok vastagságeltéréseinek elemzése. = Gyártók-Felhasználók Sze­
minárium, Dunaújváros, 1988. máj.31.
Kiss Ervin
Korszerű hengerlési termékstruktúra kialakításának általános irányelvei. = 9. Orsz.Hen­
gerész Konf. Úzd, 1987. okt. 7-9.
Marczis Gáborné - Tóth Lajos
B 70.60 jelű betonacél gyártástechnológiájának kifejlesztése. = 9. Orsz.Hengerész Konf.
Úzd, 1987. okt. 7-9.
Mecseki István - Tóth Lajos - Szabó László
Süllyesztékes kovácsolás számítógéppel segített technológiai tervező rendszere. = 4. Kép­
lékenyalakítási Szeminárium, Győr, 1988. jún.16-18.
Reisz Gyula - Szálai József
A hengerelt rúdacélok felületi és mérettulajdonságainak hatása a továbbfeldolgozás techno­
lógiájára. = 9. Orsz. Hengerész Konf. Úzd, 1987. okt. 7-9.
Die Ergebnisse der Forschungen für die Entwicklung der Drahtziehtechnologie am Lehrstuhl
für Hüttenmaschinen und Metallformung. = Leobeni Kohászati Napok. Leoben, 1987.nov.26-28.
Festigkeitseigenschaffen Kaltgezogener Drahte. = 39. Berg-und HUttenmannischer Tag 1988.
Freiberg, 1988. jún.14-17.
216 -
- 217 -
Metallurgiai Intézet
Ontészeti Tanszék
II. Nándori Gyula - Jónás Pál - Korén Juraj
Primárna krystalizácia aceli z hladiska objemovych a silovych zmien. = Slévárenstvi ,
1987. 274-281.p.
Nándori Gyula - Jónás Pál
Néhány fémötvözet dermedési tulajdonságainak vizsgálata bóvitett termikus alalizissel. = BKL Öntöde. 1987. 169-175.p.
Nándori Gyula - Simon Sándorné
A krómmal ötvözött acélok kristályosodásának jelleggörbéi. = BKL Öntöde. 1988. 111-126.p.
Nándori Gyula - Lengyel Károly - Ládái Balázs - Sasgáti János
A temperöntvények hőkezelési idejének csökkentése ritkaföldfém-ötvözetekkel és tellurral. = BKL Öntöde. 1988. 31-37.p.
III. Nándori Gyula - Lengyel Károly - Ládái Balázs - Sasgáti János
Einfluss der seltenen Erdmetalle und des Tellurs auf die Verkürzung der Glühdauer von
Temperguss. = 54. Nemzetközi Öntőkong. Delhi, 1987. nov.22-26. Delhi 1987. CIATF
H 28 előadás
Jónás Pál - Fücsök Kinga
Néhány szempont a gömbgrafitos öntvényeknél jelentkező grafit és salakflotáció megíté­
léséhez. = 1. ontészeti Ifjúsági Napok, Dunaújváros, 1988. jun.2-3.
Jónás Pál - Benke Aranka
Különféle származású héjhomokok laboratóriumi vizsgálata. = 1. Ontészeti Ifjúsági Na­
pok, Dunaújváros, 1988. jun.2-3.
Nándori Gyula
A nyersformázás általános jellemzői. = Homok Szimpózium, Salgótarjáni Vasöntöde,
1987. aug.28.
Nándori Gyula - Jónás Pál
Néhány fémötvözet dermedési tulajdonságainak vizsgálata bóvitett termikus analízissel.=
Jubileumi Konferencia. Varsói Műszaki Egyetem, 1987. okt. 25-28.
Nándori Gyula
Minőségi öntvénygyártás feltételei villamos olvasztással. = Vasöntészeti Szeminárium
Egri öntöde, 19B7. nov.10-11.
Tágulási erő, mint az öntött ötvözetek minőségének fontos tuladjonsága. = Dél -Német
Öntödei Egyesület Konferenciája, Aaleni Műszaki Főiskola. 1988. márc.22-25.
Nagy Géza - Puskás Ferenc - Szemmelveisz Tamásné
Determination of slagproofnes coefficient of the Refractory Romming slays and its
application for forming the lining of the optimál structure ladles in steelworks. =
Publ. TUHI.B. Metallurgy 37. 1987. 3-19.p.
Szemmelveisz Tamás - Varga István - Török István
Felsőtüzelés modellezése. = BKL KOHÁSZAT. 1987. 298-302.p.
Szemmelveisz Tamás - Németh László
Modellierung der Wármebehandlung von Gesenkstahlen. = Publ. TUHI. B.Metallurgy 37.
1987. 35-52.p.
Woperáné Serédi Ágnes
Nitrogénoxid levegőszennyezők képződési körülményeinek és csökkentési lehetőségeinek
vizsgálata. = Tudomány - Természet - Társadalom 1987.
III. Farkas Ottóné
A kemencék füstgázveszteségének csökkentésével elérhető tüzeléstechnikai eredmények
és hatásuk az energiafelhasználásra. = ETE-TÜKI 15. Ipari Szeminárium, Miskolc,
1987. nov. 9-11. Miskolc, 1987. ETE-TÜKI. 297-308.p.
Energieeínsparung durch Abgaswármenutzung in Kammerglühöfen. = Berg-und Hüttenm.Tag.
Freiberg, 1988. jún.14-17. Freiberg, 1988. Bergakad.Freiberg, Heft 0. 57-58.p.
Mikó József - Szűcs István - Győr József
Ipari kemencék hulladékhöjének energiaracionalizálási célú hasznosítása. = ETE-TUKI
15. Ipari Szeminárium, Miskolx, 1987. nov.9-11. Miskolc, 1987. ETE-TUKI 251-266.p.
IV. Farkas Ottóné
Energieeínsparung mit Abgaswármeausnutzung. = Konferencji Naukowo Techniznej "Piece
grzewcze pozemyslu" hutnieczego i maszynovego. Poland Koninki, 1987.okt. 14.
Kohászati nagyüzemeinkben a füstgázok előállításának és azok tüzelésének környezet­
szennyezése és a mérséklés lehetőségei. =MAB Környezetvédelmi Munkabizottság ankétja.
Miskolc, 1987. okt. 27.
Energetische und Feuerungstechnische Ergebnisse der Abgaswármeausnutzung von
Industrieöfen.= Rektor beiktató ünnepség szakmai ülésszaka. Leoben, Montanuniversitá't.
1987. nov.26.
A Tüzeléstani Tanszék jelenlegi és jövőbeni oktatási feladatai. = Szilikátipari Tud.
Egyesület Energetikai tagozatának Tud. Tanácskozása. Miskolc, 1988. máj.17.
A ritkaföldfémek vasöntödei alkalmazása.= Ritkaföldfém Konf. Luoyong Kina, 1988. ápr. 12-14.
Energieeínsparung durch Abgaswármenutzung in Kammerglühöfen. = Berg- und HUttenReform törekvések az elmúlt 30 év alatt. = 1.ontészeti Ifjúsági Napok, Dunaújváros,
1988. jún. 2-3.
Tüzeléstani Tanszék
I.
Farkas Ottőné
Gázok tüzeléstana I. Bp. 1988. Tankönyvk. 245.0. (egy.jegyzet)
Farkas Ottóné - Szemmelveisz Tamás
Ergebnisse der Optimierung der Erwármung von Stahlblöcken in einem modernen
Schmiedeofen. = Freiberg, Forschungshefte, 1987. 62-71.p.
Nagy Géza
Ponizsenie tocski roszu zascsitnoj atmoszferü sz prineneniem propana butanovogo gaza.=
Publ. TUHI B.Metallurgy 36. 1987. 195-204.p.
mánnischer Tag XXXIX. Freiberg, Bergakademie, 1988. jún.16.
Mikó József - Szűcs István
Aprószemcsés nyersperlit duzzasztási feltételeinek vizsgálata. = Szilikátipari Nap.
Miskolc, 1988. ápr. 20-22.
Mikó József
Hazai gipszelőfordulás hőkezelési lehetőségeinek vizsgálata. = Szilikátipari Nap.
Miskolc, 1988. máj. 25.
- 219 -
- 218 Károly Gyula
Az optimális dezoxidálőanyagszükséglet meghatározása adezoxidálószerek mennyisége és
az oxigénszint ismerete alapján. = Szilárdtest-kutatás újabb eredményei MTA-Bp. 1988.
81-91.p.
Nagy Géza
Volba zlaruvzdorneho matériái z hladiska korozionej odolnonti a uspory energie pre
optimalnu vymuravku aceliarenszky liacej panve. = A Kassai Műszaki Főiskola Kohómér­
nöki Karának 35 éves fennállásának alkalmából rend. jubileumi konferencia. Kassa,
1987. jún.29-júl.2.
Tóth Lajos Attila
A BÉM-zsugorítvány portartalma és az alkalmazható fuvószélhőmérséklet közötti össze­
függésről. = BKL KOHÁSZAT. 1988. 108-110.p.
Nagy Géza - Puskás Ferenc
MOTIM-gyártmányú új tüzállómasszák kohászati alkalmazásának lehetőségei. = Új techno­
Farkas Ottó
lógiák és gyártmányok a kohászatban. Dunaújváros. 1987. okt. 14.
A tanszékalapító Kerpely. = Emlékülés Kerpely Antal születésének 150. évfordulója
alkalmából. Miskolc, 1987. szept.18-19. Miskolc, 1987. NME. 5-15.p..
Nagy Géza - Puskás Ferenc
Üvegipari kemencék kádköveinek beépítéséhez használható hidraulikus kötésű tűzálló­
anyag kifejlesztésének tapasztalatai. .= Szilikátipari Nap. Miskolc, 1988. máj.25.
Károly Gyula - Tardy Pál - Tolnay Lajos
Experiments for feeding cored wires intő the mold of CCM. = 3. Clean Steel.
Nagy Géza - Csicsely Tibor
A B kemence építése, szerkezete. = Az ürkemence szeminárium. Miskolc, 1988. máj. 3-4.
Balatonfüred,1986. jún.2-4. London-Brodefleld, 1987. The Metals Society 296-302.p.
Károly Gyula - Tolnay Lajos - Sziklavári János - Sziklavári István
Szemmelveisz Tamás - Gácsi Zoltán - Czél György
Improvement of Castability and Quality of continuously cast billets by cored wire
treatment. = Int. Steelmaking Conf. Pittsburg. 1987. ápr. 17-21. Pittsburg, 1987.
AISI 97-102.p.
A KRISZTALLIZÁTOR kemence hőtani modelljei. = 13. Kohászati Anyagvizsgáló Napok.
Balatonaliga, 1988. ápr. 20-22.
Szemmelveisz Tamás
A
Károly Gyula - Tolnay Lajos - Tardy Pál - Said El Ghazally
KRISZTALLIZÁTOR hőtechnikai modellje. = Az ürkemence szeminárium. Miskolc, 1988.
Effect of Different Technologies of Cored Wire Treatment on the Quality of Steels.=
71. Int. Steel Conf. Toronto, 1988. ápr. 17-20. Toronto, 1988. AISI.
máj.3-4.
Szegedi József
Metallurgiai Intézet
Vaskohászattani Tanszék
Optimalization of Metallurgical Work at the Combined UHP-ASEA-SKF process. = Int.
Conf. Secondary Metallurgy, Aachen,1987.szept. 21-23. Düsseldorf, 1987. Verlag
Stahl Eisen MbH. 593-603.p.
Károly Gyula - Zsámboki László
Kerpely Antal. Miskolc, 1987. Pech Antal Minikönyvk. 76.p.
Károly Gyula - Tolnay Lajos - Tardy Pál - Mezei József
Making the Bearing Steel with process control on the LD-ASEA-SKF Route. = Int.
Oxygen Steelmaking Cong. Linz, 1987.máj.25-27. Linz, 1987. Eisenhütte üsterreich,
644-652.p.
Csabalik Gyula - Schottner Lajos
Felsí- és alsófúvásos oxigénes acélgyártási eljárások metallurgiai sajátosságai. =
BKL KOHÁSZAT. 1988. 49-51.p.
IV.
Csutor Tivadar - Majercakova Anna - Olejar Martin
Zinok a olovo vo vysokopecom procese. = Hutnické Listy. 1987. 309-314.p.
Farkas Ottó
A nagyolvasztóba adagolandó koksz és földgáz arányának meghatározása. = BKL KOHÁSZAT.
1987. 433-437.p.
Grega Oszkár - Kirchknopf András - ifj. Schmidt György
Az acélhulladék- felhasználás növelésének lehetősége az ÚKÜ acélművében. = BKL KOHÁSZAT.
1988. 52-57.p.
Károly Gyula - Tolnay Lajos - Varga Sándor - Szegedi József
Improvement of cleanliness of electric steels by complex ladle- metallurgy treatment.=
La Metallurgia Italiana. 1987. 453-460.p.
Csabalik Gyula
- Zambó Tamás
Kombinált fuvásos konverteres eljárások. = NME. KFFK 2. Tudományos Ülésszaka.
Dunaújváros, 1987. okt. 14.
Csutor Tivadar - Majercakova Anna - Olejar Martin
Zinok a olovo vo vysokopecom procese. = Metallurgiai Konferencia. Kosice, 1987.
júl. 29. aug.l.
Csutor Tivadar - Tóth Lajos Attila
Vasércpelletek nagyolvasztói felhasználása és hatása a nyersvasgyártás legfontosabb
fajlagos mutatóira. = NME. KFFK.2. Tudományos ülésszaka. Dunaújváros, 19B7. okt.14.
Farkas Ottó
Bestimmung des Koks/Erdgas-Ersatzverháltnisses und der optimalen spezifischen
Erdgasmenge im Hochofen. = Miskolci Napok Leobenben, Leoben, 1987. nov.26.
- 221 -
GÉPÉSZMÉRNÖKI KAR
Grega Oszkár - Csaballk Gyula - Schmidt György
Ötvözött acélhulladékok minősítési rendszere (poszter ea). = 13.Kohászati Anyagvizs­
gáló Napok. Balatonaliga, 1988. ápr, 20-22.
Grega Oszkár - Schottner Lajos
Acélgyártás növelt hulladék-részaránnyal. = NME. KFFK.2. Tudományos Ülésszaka.
Dunaújváros, 1987. okt. 14.
Károly Gyula
Az üstmetallurgia szerepe acéljaink minőségének javításában. = NME. KFFK. 2. Tudomá­
nyos Ülésszaka. Dunaújváros, 1987. okt.14.
Ábrázoló
Geometriai
Tanszék
II.
Drahos István
Eine Erweiterung des Begriffs der kinematischen Fertigungsgeometrie. =
3. Kolloquium für Geometrie und Kombinatorik. Karl-Marx-Stadt. 1987.szept.9-11.
Karl-Marx-Stadt. 19B8. 128-136.p.
IV.
Drahos István
Umfassende ráumliche Verzahnungsgeometrie. = 1. Tschechoslowakisch-österreichisches
Symposium über Geometrie. Seggauberg. 1987. jún.1-6.
Az üstmetallurgia helyzete hazánkban. = MAB Met. Biz.Ülés. Miskolc, 1987. dec.18.
über die Systematik der kinematischen Fertigungsgeometrie. = 5. ÖsterreichischUngarische Geometrietagung. Seggauberg, 1988. máj.9-13.
Szarka Gyula
A folyamatos öntés tudományos gyakorlati kérdései, különös tekintettel az új öntés­
technikai korszerűsítésre. = LKM 1. Tudományos Ülésszak. Diósgyőr-Vasgyár, 19B7.
szept. 10.
Áramlás- és Hőtechnikai Gépek Tanszék
Fenéköblítéses módszer, szublándzsa technológia LD-eljárásnál. = NME. KFFK 2. Tud.
ülésszak, Dunaújváros, 1987. okt.14.
I.
Szegedi József - Bollobás József - Sulyok András - Gál István
Kompleksznüj analiz tyehnologii kombinirovannogo proizvodsztva sztali pri pomoscsi
vücsiszlityelnoj masini. = Aplikacie vypoctovej techniky v tazobnom a spracovatelskom
priemysle. Kosice, 1987. nov.23-25.
Szegedi József - Bollobás József - Károly Gyula
Személyi számítógéppel támogatott acélműi gyártástervezés. = MIKROCAD. Miskolc, 1988.
febr.25-26.
Szegedi József - Nyitrai Dániel - Kiss László - Bollobás József
Az erősen ötvözött hidegalakító szerszámok gyártási technológiájának korszerűsítése . =
NME.KFFK. 2. Tud. Ülésszak. Dunaújváros, 1987. okt. 14.
Szegedi József - Nyitrai Dániel - Kiss László - Bollobás József - Nagy Ferenc - Aranyosi
Miklós
Az erősen ötvözött hidegalakító szerszámacélok folyamatos öntésének hazai tapasztala­
tai. = LKM 1.Tud.ülésszaka. Diósgyőr-Vasgyár, 1987. szept, 10.
Szegedi József -Nyitrai Dániel
Az erősen ötvözött hidegalakító szerszámacél anyagtechnológiai tulajdonságaira irá­
nyuló kisérletek eredményei az LKM-ben (poszter ea.). = 13.Kohászati Anyagvizsgáló
Napok. Balatonaliga, 19B8. ápr. 20-22.
III.
Vida György
Gőzturbinák. Bp. 198B. Tankönyk. 168.p. (egy.jegyzet)
Bárányi László
Straight cascade analysis for variable stagger and pitch. = B. Áramlástechnikai
gépek konf. Budapest, 1987. Bp. 1987. Akad. Ki. 64-71.p.
Lakatos Károly
Computation of the meridional flow. = 8. Áramlástechnikai gépek konf. Budapest,
1987. Bp. 1987. Akad.Ki. 398-405.p.
Nyíri András - Hargitai Béla
Calculation of the flow around a rotor blading by a personal computer. =
8. Áramlástechnikai gépek konf. Budapest, 1987. Bp. 1987. Akad.Ki. 514-521.p.
Czibere Tibor - Tolvaj Béla - Grób János
Az ABC projekt hőtechnikai modellje. = ürkemence szeminárium. Miskolc,1988. máj.4,
Kalmár László
Die Berechnung von Charakteristiken der Pumpe. = 30. Strömungstechnische Kolloquium.
TV Magdeburg, 1986. márc.17.
Lakatos Károly
Berechnungen und Messungen von Wasserturbinen. = 30. Strömungstechnische Kolloquium.
TV Magdeburg, 1988. márc.17.
- 223 Elektrotechnikai Tanszék
I.
Rejtő Ferenc - Gremsperger Marti
ívhegesztő áramforrások. = Bp. 19B7. Műszaki Könyvk. 338.p.
Szentirmai László
Villamosenergia -rendszerek a vegyiparban. = Vegyipari gépészek kézikönyve.Szerk.:
Fábry György. Bp. 1987. Műszaki Könyvk. 620-655.p.
II.
Fekete Gábor
Automatizált frekvenciaváltós aszinkron motorhajtás. = Borsodi Műszaki Gazdasági
Élet. 1988. (1). 27-31.p.
Fekete Gábor - Szentirmai László
Áramgenerátor jellegű inverterről táplált aszinkronmotor egyen- és váltóirányító
tirisztorainak gyújtási automatikaja. = Elektrotechnika. 1987. 201-206.p.
Rejtő Ferenc
fvhegesztésről, pontosabban. = Gép. 1988. 153-157.p.
Az ívhegesztés fejlesztése újszerű áramforrásokkal. = Gép. 1987. 414-417.p.
Szentirmai László
Nemzetközi Villamosgép-kongresszus Pekingben, BICEM'87. Elektrotechnika. 1988.
112-115.p.
Mérnökképzés Pekingben. = Felsőoktatási Szemle. 1988. 124-128.p.
Elektronikai-automatizálási moduláris kísérlet. = Felsőoktatási Szemle. 1987.
641-646.p.
III. Fekete Gábor - Szentirmai László
Controlled CSI-fed Induction Motor Drive with Chopper but without Reactor in D-C
Link. = Beijing International Conference on Electrical Machines, BICEM'87. Peking,
Kína. 1987. Peking-Kína. 1987. China Academic Publishers. 384-387.p.
Advanced Inverter-Fed Induction Motor Drive: Neither Reactor nor Capacitor in D-C
Link. = Electric Energy Conference, EEC0N'87. Adelaide, Ausztrália. 1987. Adelaide
Ausztália 1987. Institution of Engineers. 718-723.p.
Harmonic Analyzer-Aided Advanced Variable-Speed Electrical Orives. = Symposium on
Electrical Drive. Cagliari, Olaszorsz. 1987. Olaszorsz. 1987. Ansaldo Trasporti
225-230.p.
Thyristor Power Control without Harmonics for Electric Furnace of Steel Heat
Treatment. = European Conference on Power Electronics an Applications, EPE'87.
Grenoble,Franciaorsz. 1987. Grenoble, Franciaorsz. 1987. 557-562.p.
Szentirmai László
Mathematics as indispensable tool in electrical engineering education. = SEFI
(Société Européenne pour la Formation des Ingenieurs) International Symposium.
Göteborg, Svédorsz. 1987. Lund.Svédorsz. 1988. Chartwell Bratt Ltd. 52-67.p.
III. Szentirmai László
Interdisciplinary University Course "Electronics and Control Engineering" for Mechanical
Engineering Students. = SEFI (Société Européenne pour la Formation des IngenieursEuropean Society for Engineering Education). Helsinki Finland. 1987. Helsinki Finland.
1987. Helsinki University of Technology. 225-234.p.
High Techn-New Teachlng Method and Tool in Electrical Technological Education. =
UNESCO - SEFI International Symposium on Innovative Methods in Technological Education.
Párizs, Franciaorsz. 1987. Párizs, Franciaorsz. 1987. Université Paris-Sud.105-114.p.
Challenge of 21st Century in Engineering Education - High Tech. = 16. Internationalen
IGIP Symp. (International Society for Engineering Education). Portoroz, Jugoszlávia.
1987. Alsbach. NSZK. 1987. Leuchtturm-Verlag.
243-248.p.
Szentirmai László - Orosz Endre
In-Service Training Course in Power and Microelectronics for Electrical Engineers of
Metallurgical Industry. = International Conference on Training for Change- the Revolution
in Commerce and Industry. London, Anglia 1987. London, Anglia 1987. Institution of
Electrical Engineers. 283.p.
Szentirmai László - Stankóczy József - Tóth Ferenc
Life-Expectancy of Electric Motors by Computer-Aided Diagnostic Tests in Industry
"Tiszai Vegyi Kombinát". - International Conference on Reliability and Life-Time of
Electrical Machines. Bp. 19B7. Bp. 1987. Hungárián Electrotechnical, Association 68-73.p.
IV. Fekete Gábor - Szentirmai László
New Control Strategy for CSI-Fed Induction Motor without Reactor in D-C Link. = Symposium
on Electrical Drive, University of Cagliari, Olaszország. 1987.
Gáti Attila - Kormos Zoltán - Terstyánszky Gábor
Computer control of high-power electric heating devices. = International Seminar on
High-Frequency Induction Heating and Control, HIHAC'88. Miskolc, NME. 1988. ápr. 6.
Szarka Tivadar - Szentirmai László
Reaction of high-frequency generators to industrial networks. = International Seminar
on High-Frequency Induction Heating and Control, HIHAC'88. Miskolc,NME. 1988. ápr. 6.
Valkó László
Az oktatói példamutatás szerepe az egyetemi hallgatók nevelésében. = Nemzetközi Neve­
lési Konf. Miskolc, NME. 1988. jún. 8.
Fizikai Tanszék
I. Takács Csaba - Majoros László
Fizikai feladatok II. Bp. 1987. Tankönyvk. 100.p. (egy.jegyzet)
III. Szótér László - Macsuga János- Palásthy Béla - Vitéz Gábor
Kísérleti berendezés szabad atomok és molekulák elektronütközéses gerjesztésének preciziós vizsgálatára. = 10. Országos Lumineszcencia-Spektroszkópiai Iskola. Komló,1987.
Pécs-Komló 1987. PAB. 305-310.p.
- 224 -
- 225 -
Paripás Béla - Somogyi György - Takács Sándor - Hunyadi Ilona - Niki István
A radon és egyes bomlástermékeinek mérése lakószobákban nyomdetektoros technikával.=
Fizikai módszerek az emberi környezet kutatásában és védelmében. MTA,Bp. 1984. Bp. 1987
Akadém.K. 292-306.p.
Antal Miklós
Adatbázis és tervezési segédlet műanyag-fém párosítású sikló és gördülő felületpárok
ipari alkalmazásához. = "Gépek, gépelemek méretezése, tervezése, vizsgálata" ankét.
Miskolc, 1988. jún.l.
Műanyag-fém siklófelületpárok anyagválasztásai "Műanyag szerkezeti elemek alkalmazá­
sa és gyártása"ankét. Miskolc, 1988.jún.2.
Gépelemek Tanszék
I.
IV.
Antal Miklós (szerk.is.) Döbröczöni Ádám - Kováts Attila - Jászai Sándor - Lőrincz Antal
Műanyagok gépészeti alkalmazása I-II. = Bp. 1987. GTE-NME. 728.p.
Döbröczöni Ádám - Terplán Zénó
Razvitie raszcseta planetarnüh zubcsatüh peredacs. = "Planetargetriebe '87" szimpózium
Pernik (Bulgária) 1987. szept. 18.
Fancsali József
Megvalósult konstrukciók az NME Gépelemek Tanszékén, Miskolc. 1987. NME.Gépelemek Tan­
Döbröczöni Ádám
Mezőgazdasági gépjármű sebességváltójának fejlesztése. = "Gépek, gépelemek méretezése,
tervezése, vizsgálata" ankét. Miskolc, 1988. jún.l.
széke. 43.p.
Kováts Attila
Gépelemzajok. Bp. 1987. OPAKFI, 214.p.
Fancsali József - Sípos István
Vízből való szádfalverés berendezésének tervezése. = "Gépek, gépelemek méretezése,
tervezése, vizsgálata" ankét. Miskolc, 1988. jún.l.
Szenté József - Tóth Ottó
Géprajz (oktatási segédlet) Bp. 1987. Tankönyvk. 379.p.
Gódor István
Vida András
Alapelemek rajzolása a CADdy grafikus rendszerben (oktatási segédlet)= Miskolc,1987.
A súrlódási tényező meghatározása görgős vizsgálóberendezésen. = "4. Tribológiai Konf.
Budapest, 1987.szept. 24-25.
NME. 18.p.
Segéd- és komfortfunkciók a CADdy grafikus rendszerben (oktatási segédlet)=Miskolc,1987.
NME. 39.p.
Kamondi László - Kováts Attila
Láncékszíjak alkalmazási tapasztalatai. = "Műanyag szerkezeti elemek alkalmazása és
gyártása" ankét. Miskolc, 1988. jún.2.
Variánsok a CADdy grafikus rendszerben (oktatási segédleg). = Miskolc. 1987. NME. 19.p.
Mintapéldák a CADdy grafikus rendszerhez (oktatási segédlet). = Miskolc. 1988.NME.26.p.
Kováts Attila
Szíjhajtások értékelése zajvizsgálatok alapján. = "Műanyag szerkezeti elemek alkalma­
zása és gyártása" ankét. Miskolc, 1988. jún.2.
Antal Miklós
Bonamid Ök csapágyperselyek méretváltozása a hőmérsékletemelkedés és nedvességfelvétel
Kulcsár Tamás
hatására. = Műanyag és gumi. 1986. 217-224.p.
Döbröczöni Ádám
Mechanikus hajtóművek a robottechnikában. = Gép. 1987. 187-189.p.
Scholtz Péter
Bennszülött kizárva. = Computer World - Számítástechnika 1987.
Két peremérték-feladat megoldása a bimodulusú rugalmas testek mechanikájából. =
"5. Magyar Mechanikai Konf." Miskolc, 1987. aug.24.
Bimodulusú anyagból készült síkbeli rúdszerkezetek végeselem vizsgálata. = "A véges
elem-módszer ipari alkalmazása" konferencia. Budapest, 1988. jan.16.
23.p.
Kettősmodulusú anyagból készült síkbeli rúdszerkezetek. = "Gépek, gépelemek méretezése,
tervezése, vizsgálata" ankét. Miskolc, 1988. jún.l.
Tatár Iván
Fogaskerék húr-, golyó- és csapméreteinek számítása. = Gépgyártástechnológia. 1987.
320-328.p.
III. Terplán Zénó
Az egyetemi gépészmérnöki alkotó munka Magyarországon és nemzetközi kapcsolatai. =
"Magyarok szerepe a világ természettudományos és műszaki haladásában". Bp. 1986.aug.5.
Bp. 1987. OMIKK. 277-283.p.
Terplán Zénó - Döbröczöni Ádám
The Further Development of the Lizing of Epicyclic Gear Trains. = "IFTOMM Fth World
Congress on the/ Theory of Machines and Mechanisms" Sevilla, 1987.szept.21. Sevilla,
1987. máj.3. IFTDMM. 1331-1334.p.
Nagy István
Acélportöltésű lágyindítású tengelykapcsolók alkalmazási' lehetőségei. = "Gépek, gépele­
mek méretezése, tervezése, vizsgálata" ankét. Miskolc, 1988. jún.l.
Péter József
A REKARD részére tervezett fogaskerék-hullámhajtőmű család bemutatása. = "Gépek, gép­
elemek méretezése, tervezése, vizsgálata" ankét. Miskolc, 1988. jún.l.
Scholtz Péter
Hajtóművek számítógéppel segített tervezése. = C0MPEXP0 "CAD/CAM szemináriuma"Budapest,
1987.nov.2.
- 225 -
- 227 -
Fridrik László - Csóka János - Maros Zsolt - Orosz László
Faktoriális kísérlettervezés I. Miskolc, 1988. NME. 47.p.
Scholtz Péter
MAID hajtóműtervező programrendszer. = "MicroCAD számítástechnikai és műszaki talál­
Tóth Tibor - Németh Tamás
kozó. Miskolc, 19B8. febr.26.
Kvázioptimális ráhagyás-leválasztási tervek készítése. = Miskolc, 1988. NME. 109.p.
Gépészeti számítások IBM-számítógépen. = "Számítógéppel segített tervezés" ankét.
Miskolc, 19B8. jún.l.
II.
Dudás Illés
Gyorsacél szerszámok alkalmazása a forgácsoló megmunkálásoknál. = Borsodi Műszaki Gazdasági Élet. 1988. (2) 26-29.p.
Torziós lengések számítása. = "Számítógéppel segített tervezés" ankét. Miskolc,
1988. jún.l.
Tocsnoe izgotovlénie cservjacsnüh peredacs s krivolinejnam profilem. = Rezanie i
instrument. 1987.(38) 80-B5.p.
Szegedi Gábor
Hajtásláncok dinamikai vizsgálata. = "A végeselem-módszer ipari alkalmazása" konferen­
cia. Budapest, 19B8. jan.15.
Kundrák János
Rabotosposobnost' rezcov iz kompozita lo pri rastacivanii zakalennoj stali. =
Rezanie i instrument. 1987. (38) 58-61.p.
Tatár Iván
Gördülőcsapágyak tervezése IBM-AT számítógéppel. = "Számítógéppel segített tervezés"
Vybor optimál' nyh rezimov rezania pri tocenii rezeami iz geksanita. = Rezanie i
instrument. 1987. (37) 52-54.p.
ankét. Miskolc, 1988. jún.l.
A moduláris rendszerű képzés a Gépelemek Tanszékén. = "Az egyetemi hallgatók nevelése"
konferencia. Miskolc, 1988. jún.8.
Pap
Józsefné
Hibafelvételezés csúcseszterga felújításakor. = Gépgyártástechnológia. 1987. 566-570.p.
Szabó Ottó
Alkatrészek felújítása sajtolt- és zsugorkötésű gyűrűkkel.perselyekkel, méretezésük
programozható zsebszámológéppel. = Gépgyártástechnolőgia. 19B7. 574-575.p.
Terplán Zénó
A miskolci NME Egyetemtörténeti Bizottságának munkájáról. = "A természettudományok és
a műszaki tudományok oktatása a hazai egyetemeken a 19. és 20. században" ankét. Bp.
1987. nov.26.
Az NME Gépelemek Tanszékének életéről beszámoló. = "Gépelemeket oktató tanszékek és
Szerkezeti acél alkatrészek felújítása szuperkemény dörzsköszörülö szerszámokkal. =
Gépgyártástechnológia. 1988. 3-5.p.
III.
Detzky Iván - Fridrik László - Tóth Tibor
On a New Approach to Computerized Optimization of Cutting Conditions . = 2 World
Basque Congr. Bilbao, 1987. Bilbao 1987. 1-23.p.
intézetek 11. országos konferenciája" Nyiregyháza, 1988. máj.26.
Dudás Illés - Bányai Károly
Terplán Zénó - Hagedorn Hermann
Zur historischen Entwlcklung des Tragfáhigkeitsnachweises im Maschinenbau. = "39.Berg-
Bestimmung der Formgenauigkeit von Schneckenoberflachen mit Koordinatenmessungschine. =
7. Intern.Oberflachenkoll. Kari-Marx Stadt . 1988. Kari- Marx Stadt. 1988. 58-62.p.
und Hüttenmannischer Tag". Freiberg, 1988. jún.17.
Vida András
A CADdy rendszer gépészeti alkalmazása. = "Micro CAD számítástechnikai és műszaki ta­
Dudás Illés
Schleifen von verzahnungen mit superharten Werkzeugen. = 10. Naukowa Szkola Obrobki
Sciernej. = Wroclaw. 19B7. Wroclaw. 1987. 204-207.p.
lálkozó. Miskolc, 19B8. febr.26.
Számítógépes grafikus tervezés. = "Számítógéppel segített tervezés" ankét. Miskolc,
1988. jún.l.
Gépgyártástechnológiai Tanszék
I.
Deszpoth István - Nagy Sándor
CNC eszterga. Programozási példa.=Miskolc, 1987. NME. 19.p.
COMPACT 5CNC eszterga-modellgép kezelése és programozása. = Miskolc, 1987.NME. 55.p.
Fridrik László - Szabó Sándor - Csóka János - Varga János
A megelSzfi felügyeleti stratégia érvényesítése rugalmas gyártórendszerekben a folya­
matjellemzők szerszámonként! analízisével. = Felügyelet nélküli gyártásautomatizálás
Szeminárium. Kecskemét, 1987. Kecskemét, 1987. GTE. 119-125.p.
Fridrik László - Szabó Sándor - Maros Zsolt - Nagy Sándor
A megelóző felügyeleti stratégia érvényesítése rugalmas gyártórendszerekben a szerszám­
éitartam korlátok csoportanalízisével. = Felügyelet nélküli gyártásautomatizálás Szemi­
nárium. Kecskemét, 1987. Kecskemét, 1987. GTE. 125-131.p.
- 228 -
- 229 -
Pap Józsefné
Hibafelvételezés csúcseszterga felújításakor. = 5. Nemzetközi Karbantartási Kong.
Nyíregyháza, 1987. Nyíregyháza, 1937. GTE. 87-99.p.
Ipargazdaságtani Tanszék
I.
Szabd Ottó
Szerkezeti acél alkatrészek felújítása szuperkemény szerszámokkal. = 5. Nemzetközi
Oktatási segédletek:
Bíró Zoltán - Eszes László - Szintay István
Termelésirányítás (AMT-05/12.) Miskolc, 1987. NME. 85.p.
Karbantartási Kong. Nyíregyháza, 1987. Nyiregyháza, 1987. GTE. 43-49.p.
Alkatrészek felújítása sajtolt- és zsugorkötésű gyűrűkkel, perselyekkel. = 5. Nemzet­
közi Karbantartási Konf. Nyiregyháza, 1987. Nyíregyháza, 1987. GTE. 36-42,p.
Eszes László - Szintay István
Interaktív gyártásütemezési szoftver (AMT-05/13.) Miskolc, 1987. NME. 72.p.
II. Bíró Zoltán - Szintay István
Tóth Tibor - Detzky Iván - Eszes László
Dptimization of Discrete Technology Processus Using a Method Traced Bach to Constrained
Travelling Salesman Problem. = Matador Conf. Manchester. 1988. Manchester 1988.
Macmillan Education Limited 145-153.p.
IV. Dudás Illés
A vállalati irányítás és a termelésirányítás strukturális összefüggései. = Gépgyár­
tástechnológia. 1987. 443-451.p.
Bíró Zoltán - Szakály Dezső - Szintay István
Folyamatszervezési modell a vállalati működés szabályozására. = Ipargazdaság. 1987.
(8-9.) 60-64.p.
Csavarfelületek CIM-rendszerbe való előállításának, geometriai ellenérzésének új le­
hetőségei. = "Mitutoyo" Szimpózium. Budapest, 1988.
Korrekte-Abwálzfrásen zur Korrekten. = 2. Konf. N-T "NASS" 88. Koszalin, 1988.
Dudás Illés - Csóka János
Hellkoid felületek és szerszámaik előállítása CAD rendszerben. = Micro-CAD Számítás­
technikai és Műszaki Találkozó. Miskolc, 1988.
Eszes László
Diszkrét technológiai folyamatok optimalizálása a szigorított "utazó-ügynök" feladat­
ra visszavezetett módszerrel. = Gépgyártástechnológia. 1987. 347-357.p.
Gyártásütemezési módszerek összehasonlító elemzése és alkalmazása finomprogramozási
rendszerben. = Gépgyártástechnológia. 1988. 41-43.p.
Fekete Iván
Helikoid felületek és szerszámaik előállítása. = Micro-CAD Számitástechn. és Músz.
Találkozó. Miskolc, 1988.
Fridrik László - Csóka János - Maros Zsolt
Faktoriális kisérlettervek kiértékelése. = Micro-CAD Számitástechn.és Műszaki Találko
zó. Miskolc, 1988.
Könyvismertetés Mandel - Papné-Sági: Infrastruktúrapolitika (KJK,Bp.1987 .) című könyv­
ről. = Vezetés - Szervezés. 1987. 342-343.p.
Beziehungen zwischen dem Fertigungsprozess, dem angewandten Norm- und Lohnsystem,
bzw. den Arbeitsleistungen (A gyártási rendszer az alkalmazott norma- és bérrendszer,
illetve a munkateljesítmények közötti kapcsolat.). = Betriebswirtschaftliche
Forschungshefte der TV Magdeburg. 1987. (51.) 51-66.p.
Kundrák János
Rastacivania poligonnyh otverstij rezeami iz kompozita 10. = 2. Konf. N-T "NASS" 88.
Koszalin. 1988.
Fülöp Gyula - Szakály Dezső - Szintay István - Urbán Rozália
Az ipari robotok alkalmazásigényének felmérése az észak-magyarországi iparkörzetben. =
Borsodi Műszaki Gazdasági Élet. 1988. (1.) 11-18.p.
Szabó Ottó
Import-kiváló finommegmunkáló hűtókenőfolyadékok forgácsolástechnológiai minősítése
komplex mérőrendszerrel. = 4. Tribológiai Konferencia. Budapest, 1987.
Susánszky János - Szakály Dezső - Csorna József
RACIDTEAM - Veszteség- és tartalékfeltárás a Szolnok megyei Állatforgalmi és Húsipari
Vállalatnál. = Szervezés és vezetés az Élelmiszergazdaságban. 1987. (1.) 44-56.p.
Dörzsköszörülés és tükörsimítás tribológiai kérdései. = 4. Tribológiai Konferencia.
Budapest, 1987.
Tóth Tibor
Az AMT területén folytatott oktató- és kutatómunka az NME Gépészmérnöki Karán. =
Szintay István - Páczeit István
Robotkutatások az NME Gépészmérnöki Karán. = Borsodi Műszaki Gazdasági Élet. 1987.(1.)
8-15.p.
Micro-CAD Számitástechn. és Műszaki Találkozó. Miskolc, 1988.
Tóth Tibor - Maros Zsolt - Varga Márta
HESTOR-Heurlsztikus ráhagyásleválasztási tervgeneráló program OPTOL-Optimális tűré­
sek meghatározására szolgáló program. = Micro-CAD Számitástechn. és Műszaki Találkozó
Miskolc, 1988.
III. Bíró Zoltán
Folyamatorientáló szervezeti variációk kidolgozásának gyakorlati módszere. = 14. Szer­
vezéstudományi Nyári Akadémia. Nyiregyháza. 1987. júl.1-3. Magyarország.1987.
SZVI. 70-93.p.
Eszes László - Detzky Iván
-
Tóth Tibor
Optimization of Dischrete Technology Processes Using a Method Traced Back to Constrained
Travelling Salesman Problem. = 27. Int. M A T A D O R Conf. Manchester. 1988.ápr.20-21.
Anglia. 1988. Macmillan 145-153.p.
- 230 -
- 231 Matematikai Intézet
Fekete Iván
Interdisziplinare Zusammenhange zwischen in zahlenmassiger Form gebrachten
Leistungsfaktoren (Számszerűsített teljesítménytényezők interdiszciplináris összefüg­
gései). = 5. Fachtagung der TH Magdeburg SBW. Magdeburg. 1986.szept. 4-5. NDK.1987.
TU. Magdaburg. 51-66.p.
Szakály Dezső - Szintay István
A gyártás anyagköltségeinek csökkentésére szolgáló módszer. = 14. Szervezéstudományi
Nyári Akadémia. Nyíregyháza. 1987. júl.1-3. Magyarország. 1987. SZVT.93-113.p.
I.
Erdélyi Zoltán
Megoldási módszerek a klasszikus és a korlátozott szállítási feladatra
értekezés. = Miskolc, 1987.
(egy.doktori
Fegyverneki Sándor
Introduction to the function theory. = Miskolc, 1987. NME. 87.p. (egy.jegyzet)
Huszti László
Szintay István
Folyamatorientált szervezési variációk kidolgozásának módszere. = 14. Szervezéstudomá­
nyi Nyári Akadémia. Nyíregyháza, 1987. júl.1-3. Magyarország. 1987. SZVT. 52-70.p.
Mathematics III/l. = Miskolc, 1987. NME. 82.p. (egy.jegyzet)
Mathematics III/2. = Miskolc, 1987. NME. 65.p. (egy.jegyzet)
Mészáros Józsefné
Közönséges másodrendű lineáris homogén differenciálegyenletek oszcillációs tételei és
azok alkalmazhatósága (egy. doktori értekezés.= Miskolc, 1987. NME. 78.p.
IV. Bíró Zoltán
Számítógéppel támogatott termelésirányítási rendszer. = Micro-CAD Számítástechnikai
és Műszaki Találkozó. Miskolc, 1988. febr. 25-27.
Bíró Zoltán - Szakály DezsS - Szintay István
Folyamatorientált szervezeti variánsok kidolgozásának módszertana és gyakorlata. =
Vállalati önállóság, lehetőségek, korlátok. SZVT Konferencia. Budapest, 1987.
Nagy Bertalan
Mathematics
Algebra/1. Miskolc, 1987. NME. 53.p. (Pre-University Course)
Mathematics Algebra/II. Miskolc, 1987. NME. 60.p. (Pre-University-Course)
Raisz Péter
Fekete Iván
Mathematics III/3. Miskolc, 1987. NME. 117.p. (egy.jegyzet)
Planowanie pracy i przy gotowanie produkcji z zastosowaniem metod racjonalizacji
Mathematics III/4. Miskolc, 1987. NME. 63.p. (egy.jegyzet)
(Munkatervezés és gyártáselókészítés racionalizálási módszerek alkalmazásával). =
Institut Organizacji Zarzadzania i Ekonomiki Przemyski Budowlanegs "OREBUD" Krakkó.
1987. nov.26.
Teljesítményérzékeny
érdekeltségi mechanizmus kialakításának összhangkövetelményei.=
MTESZ-SZVT Közös Rendezvény. Mosonmagyaróvár. 1988. márc.31.
Az innovációs folyamatok érdekeltségi mechanizmusának kialakítása. = 1. Drsz. Innová­
ciós Tanácskozás. Miskolc, 1988. máj.5.
Fekete Iván - Susánszky János - Szakály Dezső - Fülöp Gyula
Mintavételes filmtechnikai eljárások és csoportmunka módszerek alkalmazási területei
az ipari szervezésben. = Csongrád megyei Közgazdasági Napok. Szeged. 1987. okt. 9.
Szalontai István
Lineáris differenciálegyenletek visszavezetése állandó együtthatójú differenciálegyen­
letekre, (egy. doktori értekezés). = Miskolc, 1988.
Tóth Lajosné - Tuzson Ágnes
Függvényegyenletek alkalmazása a termelés gazdaságossági kérdéseinek vizsgálatára
(egy. doktori értekezés). = Miskolc, 1987. 66.p.
Vadászné Bognár Gabriella
Geometry. = Miskolc, 1987. NME. 90.p. (Pre-University Course)
Trigonometry . = Miskolc, 1987. NME. 61.p. (Pre-University Course)
Szakály Dezső
Irányítási folyamatok szervezésmódszertana. = Micro-CAD Számítástechnikai és Műszaki
Találkozó. Miskolc, 1988. febr.25-27.
Szintay István
Vállalatirányítási folyamatok struktúrája. = Micro-CAD Számítástechnikai és Műszaki
Találkozó. Miskolc, 1988. febr.25-27.
Mödszerkombináciők alkalmazásának hatékonysága a szénelőkészítési technológia fejlesz­
tésében. = Értékelemzés a bányászatban és kohászatban. Miskolc, 1987. máj.21.
II. Égertné Molnár Éva
A RAS modell és érzékenységi vizsgálata. = Alk. Mat. Lapok. 1986.(2) 263-278.p.
Klafszky Emil - Terlaky Tamás
Magyar módszer tipusű algoritmusok lineáris programozási feladatok megoldására. = Alk.
Mat. Lapok. 1986.(12) 1-14.p.
Klafszky Emil - Kas Péter
A többdimenziós Cauchy eloszlás paramétereinek információelméleti tartalmáról. = Alk.
Mat. Lapok. 1987.(13) 145-161.p.
Klafszky Emil - Terlaky Tamás
Irányított metroidok megengedettségi feladatának egy új megközelítése. = Alk. Mat.Lapok.
1986(12) 279-282.p.
- 232 - 233 II.
Klafszky Emil - Terlaky Tamás
A Bland szabály a primál és a duál szimplex módszer esetén. = Alk. Mat. Lapok.
19B8.U3) 1-7.p.
Klafszky Emil - Nagy Tamás
Anwendung der geometrischen Optimierung auf Zuverlassigkeitsmodelle. = 5. Symposium
Tagungs T.U.Magdeburg. Magdeburg, 1987. szept.
Krajcsi János - Soós Ferenc
Minták és öntőszerszámok méretezése matematikai statisztikai módszerrel. = BKL.Öntöde.
1988. 38-41.p.
Maurer Gyula
Remarques concernant la topologie filtrée des groupes, = Bull.for Appl.Mathematic.
XLVIII. 1987. 1-6.p.
Maurer Gyula - Filep László
Somé remarks concerning fuzzy similarities and partitions. = Proc.Polish Symp.Interval
Simon Károly
Typical continuous functions are- not iterates. = ESSRA konf. Esztergom, 1987.aug.
Locally increasing points of nowhere differentiable continuous functions. = Konferencia.
Csehszlovákia, 1988. máj.30.jún.3.
Szigeti Jenő
Somé open problems in a new structure theory of partially ordered algebras. = "Algorithms
and Order" nemzetközi mat. konferencia Ottawai Egyetem. KANADA. Ottawa. 1987. jún.8.
Fuzzy Mathematics. 1986. 33-38.p.
Maurer Gyula - Szilágyi Miklós
Részben rendezett .... algebrák struktúra és dimenziőelmélete. = MTA Mat. Kut.Int.Alg.Oszt.
szeminárium. Budapest, 1988. ápr.ll.
Su un* equazione definita su algebra universali topologiche. = Supplemento ai Rendiconti
del circolo Matematico di Palermo ser II. 1988. 109-111.p.
Mechanikai Tanszék
Révész Gábor
A short proof of the orderability of the free product of o-groups. = Chechoslovakian
Math. Journal.
Szarka Zoltán- Pethó Szilveszter
A függőlegesen feldobott szemcsék mozgási paramétereinek változása sűrűségük, méretük
és a közeg sűrűségének függvényében. = BKL. BÁNYÁSZAT. 1987. 449-454.p.
Szarka Zoltán- Pethő Szilveszter - Gönczi István
Motion of particles in accelerated fluids with special reference to problems in mineral
dressing. = Mining Science and Technology. 1988.(6) 171-177.p.
I. Kozák Imre - Béda Gyula
Rugalmas testek mechanikája. =Bp. 1987. Műszaki Könyvk. 264.p.
II.Bertóti Edgár
Nyitott láncú mechanizmusok számítógépes kinematikai és dinamikai vizsgálata. = GÉP.1987.
206-211.p.
Ecsedi István
Somé comments on
1986. 31-64.p.
the twist problem of shells of vircular centreline. = Acta Techn. 99.
Szigeti Jenő - Nagy Bertalan
Linear extensions of partial orders. = Order. 1987.(4) 31-35.p.
Torsion of thin wallaed anisotropic bent rod of circular-arc centreline. = Acta Techn.99.
1986. 65-76.p.
Fegyverneki Sándor
Bounds of the numerical value of rotational flexibility. = Acta Techn. 99. 1986. 273-286.p.
A diffúziós folyamatok elérési idejének egy tulajdonsága (angolul) 3. Conf.of Prog­
ram Designers. Budapest, 19B7. júl.1-3. Bp. 1988. ELTE. 207-210.p.
Nagy Ferenc
Iteracionnüj matod ocenyivanyija parametrov raszpregyelenyija Cauchy. = 3. Conf.
of Program Designers. Budapest, 19B7. júl.1-3. Bp. 1988. ELTE.231-238.p.
Szarka Zoltán - Pethő Szilveszter
Analytical and numerical determination of the equations of motion for vertically thrown
Lehoczky László
Gondolatok a tervezett felsőoktatási vizsgákkal kapcsolatosan. = Felsőoktatási Szemle.1987.
724-727.p.
Sárközi László
Végeselemes elmozdulás módszer alkalmazása vizszintes vágatok körüli szilárdsági állapotok
numerikus analizisére rugalmas kőzetmodell feltételezésénél.= NME. Közl.l. BÁNYÁSZAT. 35.
1988. 13-53.p.
solids in fluids at rest. = 16. Int. Mineral Processing Congr. Stockholm. 1988.jun.5-10.
Amsterdam, 1988. Elsevier 401-402.p.
Klatszky Emil
A sztochasztikus függetlenség, valamint a lineáris függetlenség "fuzzy"- sitása és
egymással való kapcsolatuk. = MTA SZTAKI szeminárium. Budapest, 1987. dec.
A Kullback-Gochale modell vizsgálata, geometriai programozás. = MTA SZTAKI szeminárium
Budapest, 1987. dec.
III. Bertóti Edgár
Forgásszimmetrikus körhengerhéj feladatok duál egyenletrendszerének aszimptotikus integrá­
lása. = 5. Magyar Mechanikai Konf. Miskolc, 1987. aug.24-26.
Ecsedi István
összenyomhatatlan rugalmas testek peremértékfeladatainak egy osztályáról. = 5. Magyar Mec­
hanikai Konf. Miskolc, 1987. aug.24-26.
- 234 -•
- 235 -
Oezsó Károly
Merev tagú nyitott és zárt láncú térbeli mechanizmusok kinematikai-dinamikai vizsgálata. =
5. Magyar Mechanikai Konf. Miskolc, 1987. aug.24-26.
Illyés Tibor - Nagy Sándor
Numerikus módszer a feszültségállapot meghatározására izoklin mező alkalmazása nélkül. =
5. Magyar Mechanikai Konf. Miskolc 1987. aug. 24-26.
Kerekes István - Szeidl György
Merev körlap és transzverzálisán izotróp réteg érintkezési feladata. = 5. Magyar Mechani­
kai Konf. Miskolc, 1987. aug.24-26.
Király Béla
Ipari robotok mozgásának számítógép szimulációja a csuklótengelyek és csuszka-irányok
redukálása segítségével. = 5. Magyar Mechanikai Konf. Miskolc, 1987. aug.24-26.
Tisza Miklós
Metál Forming Part Two: Sheet Metál Forming Textbook for foreing students. = Miskolc,
1988. NME. 55-134.p. (egy.jegyzet)
Tóth László - Marosné Berkes Mária
Hardness Testing. = Miskolc, 1987. NME. 39.p. (egy.jegyzet)
Tóth László - Marosné Berkes Mária
Tension and Compression Testing. = Miskolc, 1987. NME. 40.p. (egy.jegyzet)
Impact Testing. = Miskolc, 1987. NME. 23.p. (egy.jegyzet)
Fracture Toughness Testing. Miskolc, 1987. NME. 33.p. (egy.jegyzet)
Tests for Training. = Miskolc, 1988. NME. 54.p, (egy.jegyzet)
Lehoczky László
Rúdszerkezetek számítása instacionér dinamikus terhelések esetén. = 5. Magyar Mechanikai
Konf. Miskolc, 1987. aug. 24-26.
Nándori Frigyes - Sárközi László - Szabó Tamás
Szálerósített héjszerkezetek végeselemes vizsgálata nagy alakváltozások figyelembevételé­
vel. = 5. Magyar Mechanikai Konf. Miskolc, 1987. aug. 24-26.
Patkó Gyula
Ekvivalens rezgőrendszerek felépítése a fázisgörbe felett végzett llnearizálásokkal. =
5. Magyar Mechanikai Konf. Miskolc, 1987. aug.24-26.
Páczeit István
A szerkezetméretezés új módszerei és irányai. = 5. Magyar Mechanikai Konf. Miskolc, 1987.
aug. 24-26.
Páczeit István - Herpai Béla - Szabó Tamás - Simon Lajos
Rúdszerkezetek végeselemes vizsgálata magasabbfokú approximációval. - 5. Magyar Mechanikai
Konf. Miskolc, 1987. aug. 24-26.
II. Béres Lajos
Nagyszilárdságú sínacélok termithegesztésének egyik lehetősége. = Gépgyártástechnológia.
1987. 559-561.p.
Komócsin Mihály
A felületszegény gyártás technológiai feltételei ívhegesztő robotoknál. = Korszerű techno­
lógiák. 1988. (1).15-17.p.
Lizák József
A karbantartás anyagválasztási problémái. = Gépgyártástechnológia. 1987. 571-573.p.
Az izotermás lágyítás, mint az energia- és anyagtakarékos gyártás egyik eszköze.= Gép­
gyártástechnológia. 1988. 7-9.p.
Lukács János - Tóth László
A fáradásos repedés terjedésével szembeni ellenállást tükröző anyagjellemzők meghatáro­
zása. = Gép. 1987. 247-250.p.
Lukács János - Romvári Pál
A növelt huzalkinyúlás hatása C0~ védőgázas ívhegesztéssel készített varratok néhány
geometriai jellemzőjére. = Gépgyártástechnolőgia. 1987. 424-428.p.
Mechanikai Technológiai Tanszék
Bauer Ferenc - Béres Lajos -Buray Zoltán
A hegesztés anyagismerete. = Budapest, 1988. Mérnöki Továbbképző Intézet. 198.p.
Lizák József - Várhegyi György - Németh Zoltán - Konkoly Tibor - Takács József
Gépipari hőkezelés. = Budapest, 19B7. Ipari Biztonságtechnikai Koordinációs Iroda. 1-20.p.
Komócsin Mihály
Ívhegesztő robotok. = Miskolc, 1987. NME. 1-30.p.
Nagy Gyula - Romvári Pál
Diszlokációs szerkezet és mikrorepedések kialakulása fáradás során. = Gép. 1987. 242-246.p.
Nagy Gyula - Havas István
Kisciklusú fárasztás mérőszámainak megbízhatósága. = Gép. 1987. 257-259.p.
Tóth László - Romvári Pál
Repedéssel rendelkező szerkezetek megbízhatóságának becslési lehetőségei. = Gép. 1987.
265-269.p.
(egy.jegyzet)
A 3. Országos Törésmechanikai Szeminárium tapasztalatai. = Gép. 1987. 247-250.p.
Mechanical Technology. = Miskolc, 1988. NME. 1-78. (egy.jegyzet)
Tóth László - Dehne Gábor
Tisza Miklós
Metál Forming Part One: Theory of Placticity Textbook for foreing students. = Miskolc,
19B8. NME. 1-54.p. (egy.jegyzet)
Mikroerechnergestüzte Versuchsauswendung in der mechanischen Werkstoffprüfung. = Neue
Hütte. 1987. 444-445.p.
Tóth László
Nyúlásmérő bélyegek és alkalmazásuk szeminárium. = Gép. 1987. 442.p.
- 236 -
Béres Lajos - Romvári Pál
öntöttvasak hideghegesztésére alkalmas elektródák megválasztása. = Borsodi Műszaki
Gazdasági Élet. 1988. (2) 24.p.
Lizák József
Felhegesztett rétegek igénybevétele és jellemző tulajdonságuk. = Borsodi Műszaki Gaz­
dasági Élet. 1988. (2) 20-22.p.
Tisza Miklós - Rácz Pál
Ipari robotok alkalmazása a lemezalakításban. = Gépgyártástechnológia. 1987. 39-45.p.
Ipari robotok alkalmazása a képlékenyalakitásban. = Borsodi Műszaki Gazdasági Élet.
1987. (2) 11-16.p.
Mikroszámítógépes mérő-kiértékelő rendszer fémek és ötvözetek folyási görbéinek megha­
tározására. = Gépgyártástechnológia. 1987. 251-252.p.
Tisza Miklós
A mérnöki munka számítógépes segítése (Beszámoló a II.CAPE 86. nemzetközi konferenciá­
ról. = Gépgyártástechnológia. 1987. 51-58.p.
III. Béres Lajos - Romvári Pál
Elektródák megválasztása öntöttvasak hidegen történő javító-hegesztéséhez. = 5. Nemzet­
közi Karbantartási Konf. Nyíregyháza. 1987.aug. 25-27. Nyíregyháza.1987. 51-57.p.
Elektródén für das Kaltschweissen . = GTE-DVS Nemzetközi Hegesztési Konferencia. Bp.
- 237 -
Lukács János - Török Imre - Romvári Pál
A hegesztéstechnológia számítógéppel segített tervezése Al és ötvözetei AWI és AFI
hegesztéshez. = 4.Korszerű Gépalkatrész Gyártás és Felújítás Szeminárium. Tatabánya.
1987. okt.22. Tatabánya. 1987. GTE.22-26.p.
Lukács János - Tóth László - Romvári Pál
Repedést tartalmazó szerkezeti elemek maradék élettartamának becslése. = 13. Kohásza­
ti Anyagvizsgáló Napok. Balatonaliga, 1988. ápr. 20-22. GTE. 349.p.
Lukács János - Nagy György - Romvári Pál
Lapos bemetszett szakítópróbák alakváltozásának eloszlása. = 13. Kohászati Anyagvizs­
gáló Napok. Balatonaliga, 1988. ápr. 20-22. GTE. 358.p.
A huzalkinyúlás növelésének hatása a C0- védögázas hegesztéssel készült ömledék mecha­
nikai tulajdonságaira. = 13. Kohászati Anyagvizsgáló Napok. Balatonaliga, 1988. ápr.
20-22. GTE. 370.p.
Nagy György - Prohászka József - Tóth László
Kisciklusú fárasztó lapos próbatestek keménységváltozása és a törés helye. = 13. Kohá­
szati Anyagvizsgáló Napok. Balatonaliga, 1988. ápr. 20-22. GTE. 364.p.
Rácz Pál
Theoretical and Experimentál Investigation of Deep-drawing of Heated Blank-holdev. =
International Symposium on Metál Forming '87. Stanislaw Staszic Academy of Mining and
Metallurgy. Krakkow. 1987. okt. Metallurgy and Forindry Practice Bulletin 110. 257-262.p.
1988. Bp. 1988. 42-45.p.
Komócsin Mihály - Török Imre
Pulsed Arc Welding with - Sonsumable Electrodes. = Neuzeitleche Lichtbogen. Bp. 1988.
Bp. 1988. 127-133.p.
Komócsin Mihály
A moduláris rendszerű képzés .= "Egyetemi Hallgatók Nevelése" Nemzetközi Konferencia.
Miskolc, 1988.jűn.6-7. Miskolc, 1988. 1-7.p.
Ipari robotok a lemezalakításban, az alkalmazástechnika feladatai.= 4. Képlékenyalakítási Szeminárium. Győr, 1988. jún.16-18. Bp. 1988. GTE. 424-429.p.
Tóth László
The Reliability of Cracked Struckture Elements and the Reproducibility of NDT Methods.=
The Ninth International Colloquium on Mechanical Fatigue of Metals. Smolenice. 1987.
nov.3- dec.4. 77-82.p.
Tóth László - Romvári Pál
Lizák József
A karbantartás anyagválasztási problémái. = 5. Nemzetközi Karbantartási Konferencia.
Nyíregyháza, 1987. aug.25-27. Nyíregyháza, 1988. 33-41.p.
Hőkezeléskor keletkező sajátfeszültég.= 12. Országos Hőkezelési Szeminárium. Zalaegerszeg
1987. okt.8-10. Zalaegerszeg, 1987. 66-67.p.
Az anyag és technológia megválasztása a korszerű gépalkatrész gyártás során. = 4.Kor­
szerű Gépalkatrész Gyártás és Felújítás, Tatabánya. 1987.okt.22. Tatabánya,1987.17-21.p.
Meghatározott igénybevételnek megfelelő felhegesztett réteg. = Felrakóhegesztési Tovább­
képzési Ankét. Miskolc,1987. nov.27-28. Miskolc, 1987. 51-55.p.
Lizák József - Kiss Lajos
Többrétegű hegesztési varratok mechanikai folyamatának vizsgálata. = Felrakóhegesztési
Továbbképzési Ankét. Miskolc, 1987.nov.27-28. Miskolc, 1987. 26-34.p.
Lizák József
Gyorsacéllal felhegesztett szerszámok hőkezelésének vizsgálata. = 8. Kohászati Anyagvizs­
gáló Napok. Balatonaliga, 1988. ápr. 20-22. 347.p.
Dopolnitel' nye primenenie mikro EhVM dija obrabotki rezul'tatov mekhanicheskikh
ispytannij. = Ispytanija materialov i konstrukcijj progrmmireumymi ehlektrogidrodravlicheskimi ispytatel'nymi masinami.II. Prága, 1987. ápr. 1-3. 31.p.
Tóth László - Lizák József - Romvári Pál
A hegesztett kötések radiográfiai felvételeinek értékelésekor adódó eltérések okai. =
6. Roncsolásmentes Anyagvizsgálati Szeminárium. Gyula, 1987. 58-60.p.
Tóth László - Spies
H.J.
Nitridálás hatása az acélok idöszilárdságára. = 13. Kohászati Anyagvizsgáló Napok.
Balatonaliga, 1988. ápr. 20-22. GTE. 384.p.
Tóth László - Pusch
G. Bilger D.
Öntöttvasak fáradásos repedés-terjedésével szembeni ellenállás. = 13. Kohászati Anyag­
vizsgáló Napok. Balatonaliga, 1988. ápr. 20-22. GTE. 399.p.
Tóth László - Romvári Pál
Repedést tartalmazó nagynyomású acélpalackok fáradása. = 13. Kohászati Anyagvizsgáló Na­
pok. Balatonaliga. 1988. ápr. 20-22. GTE. 400.p.
- 238 - 239 Tőth László - Romvári Pál
A Oamage Accumulation Model for Descpription of Fatigue Crack Propagation. = In "Basic
Romvári Pál
Mechanisms in Fatigue of Metál" Prága. 1988. 297-304.p.
A növelt huzalkinyúlás hatosa a fröcskölésrs 3<tív védőgázas fogyóelektródás ívhegesztérkor. = 10. Nemzetközi Hegesztési Konf, 3UÖ8PÍ.-5-Í. 1988. máj.5-7.
Török Imre - Romvári Pál
A lüktetöívű AFI eljárás sajátosságai és előnyei Al és ötvözetei hegesztésénél. = 4. Kor­
szerű Gépalkatrész Gyártás és Felújítás Szeminárium. Tatabánya. 1987. okt.22. GTE.27-31.p.
Komócsin Mihály - Török Imre
C0 2
Különbözó alumíniumötvözetek és hegesztett kötések fáradási tulajdonságai. = 13. Kohá­
impulzus ívhegesztés. = 10, Namzetk.-.ii Hegssrtési Konf. Budapest, 1988. máj.5-7.
Tóth László
szati Anyagvizsgáló Napok. Balatonaliga, 1988. ápr.20-22. GTE. 402.p.
Repedést tartalmazó sinek megolzhstís=k;3. = Sin és Kerék Nemzetközi Konf. Miskolc-Egyetemváros, 0987. aug. 26-28.
Török Imre - Komócsin Mihály
Impulzusos védőgázas fogyőelektrődás ívhegesztés. = 10. Nemzetközi Hegesztési Konferen­
cia.
Tóth László - Lenkeyné Bíró Gyöngyvér
Bp. 1988. máj. 5-7. GTE-DVS. 112-117.p.
Dopolnitel noe snabzhenie mikr-EhVM dija ispytatel nykh masin. = KGST komplex Program
2.2.2. problémájának 25.4.8. témája szakértői értekezlet. Miskolc, 1987. nov. 23-28.
Tisza Miklós
Analysis of Stress and Strain of Ultrasonic Deep-Drawing. = Metál Forming '87. Krakkow.
1987.
Tóth László
okt. 6-10. Zeszyty Naukowe Akademii Gorniczo-Hutniczej im. Stanislawa Staszica.
Ocenka dostovernosti ehlementov konstrukcii, soderzhashhie treshhiny s ucestom
vosproizvodimosti opredelenija kharakteristik treshhinostojjkosti materialov i
opredelenija razmera fefekta tipa treshhim. = KGST komplex Program 2.2.2. problémájának
25.4.8. témája szakértői értekezlet. Miskolc, 1987. nov.23-28.
230-236.p.
Superplactic forming of tool materials. = Materials'87. Int. Conf. on Processing and
Control. London,1987. máj.11-15. 19/1-19/3.
A CAD/CAM System for Deep-drawing Processes. = 2nd. Int. Cofn. on Technology of Plasticity.
Stuttgart, 1987. aug. 24-28. 145-152.p.
Szállítóberendezések Tanszék
Ultrahang alkalmazása huzalgyártásnál. = 1.Nemzetközi Huzal- és Sodrony Szimpózium.
Miskolc, 1987. aug.31-szept.2. 1987. 32-41.p.
I.
Bányai Károly
Hengeres csigák gyártásgeometriája és ellenőrzése (egy.doktori értekezlet). = Miskolc,
1987. 112.p.
Tisza Miklós - Tóth László
A combined multi-purpose databank for computer aided engineering. = Materials'88 Conf.
London, 1988. máj.10-14. 17.1-17.3.p.
Jármai Károly
Tisza Miklós
Gazdaságos fémszerkezetek méretezése (kandidátusi értekezés). = Miskolc, 1988. 187.p.
Mélyhúzás mikroszámítógépes technológiai és szerszámtervezó rendszer. = 4. Képlékeny­
alakító, Győr. 1988. jún. 15-18. 38-45.p.
Romvári Pál
II.
Cselényi József - Kovács László
Hidraulikus járműdaruk forgatása közben fellépő teherlengések vizsgálata. = GÉP.1987.
451-455. p.
Az anyagmérnök helye és szerepe az iparban. = Kohászati Kutatások Helyzete c.Konf.
Miskolc, 1987. jún.12-13. NME. 39-43.p.
Cselényi József
A termelési folyamatba integrált anyagmozgatás. = GÉPGYÁRTÁSTECHNOLÚGIA. 1988. 132-138.p.
Tisza Miklós - Rácz Pál
Mikroszámítógépes lemezalakító tervezőrendszer. = 2. Micro-CAD Konf. Miskolc, 1988.
febr. 25-27.
Romvári Pál
A fröcskölés csökkentésének lehetősége C0 2 védőgázas hegesztés esetében. = "Gillemot
László egy.tanár, akadémikus születésének 75. és halálának 10. évf.tiszteletére" tud.
emlékülés. Ráckeve, 1987. nov.20-22.
Tóth László - Nagy György
A fajlagos törésmunka alkalmazása fáradási anyagjellemzők becslésére. = Gillemot László
Farkas István
Optimum design for fatique of trusses welded from circular hollow sections.= Acta Techn.
100. 1987. 51-65.p.
Discussion to "Local buckting behavior of team-colutnns" by Dawe J.L.ernd Kulák G.I. =
Joccrnalof Structural Engineering ASCE. 114. 1988. 968-971.p.
Lipták Antal - Vass András
Irányelvek a csomagológépek biztonságtechnikai minősítéséhez. = Anyagmozgatás-Csomago­
lás. 1988. (1.) 10-18.p.
egy.tanár, akadémikus születésének 75. és halálának 10.évf. tiszteletére tud. emlékülés.
Ráckeve, 1987. nov.20-22.
Mang Béla
Gépipari szerelés anyagmozgató rendszerének integrált tervezési modelljei. = GÉPGYÍRTÁSTECHNOLÓGIA. 1988. 139-144.p.
- 240 241 III.
Csek6 Béla - Lipták Antal
Az egységrakományképzési folyamat elemzése a robotizálás szempontjából. = 6. Anyagmoz­
gatási Konf. Miskolc, 1987. júl.1-3. Miskolc, 1987. GTE. 99-108.p.
Integrált gyártórendszert kiszolgáló palettakocsi sebességének meghatározása. =
6. Anyagmozgatási Konf. Miskolc, 1987. júl. 1-3. Miskolc, 1987. GTE. 109-118.p.
Cselényi József - Deák József
Integrált gyártórendszer műveletközi tárolóját és gyártóberendezéseit kiszolgáló felrakógép átlagos ciklusidejének meghatározása. = 6. Anyagmozgatási Konf. Miskolc,1987.
Miskolc, 1987. GTE. 119-130.p.
Cselényi József - Illés Béla
Hidegalakító munkahelyek tipikus robotizált munkahelyei és követelményrendszere. =
6. Anyagmozgatási Konf. Miskolc, 1987. júl. 1-3. Miskolc, 19B7. GTE. 131-140.p.
Cselényi József - Kovács László
Hidraulikus járműdaruk forgómozgásánál fellépő teherlengések vizsgálata. = 6. Anyagmoz­
gatási Konf. Miskolc, 1987. júl. 1-3. Miskolc, 1987. GTE. 141-156.p.
Cselényi József - Illés 8éla - Bodoróczki István
Die Planung der Fahrbahnen von Staplern, die in Lagern den Materialtransport verrichten
und mit einem Bordescomputer ausgerüstet sind. = 8. Mezsdynarodnaja Konferencija
primenenije EBM v tehnike i upravlénii proizvodsztvom. COMCONTROL '87. Moszkva, 1987.
okt. 20-23. Moszkva, 1987. I/II. rész 199-203.p.
Cselényi József - Csizmadia László - Kovács László
Die Entwicklung eines Systems zur Materialverteilung, das eireti Hochlager mit
Regelbedigunsgerát und einem Zweischinenfőrderer besitzt. = 8. Mezsdynarodnaja konfe­
rencija primenenije i upravlénii proizvodsztvom. C0MPCONTROL 'B7. Moszkva, 1987.
máj 20-23. Moszkva, 1987. 1/2.rész. 204-209.p.
Cselényi József - Égert János - Nándori Ferenc - Németh János
Szállítószalag-görgők anyag- és energiatakarékos kialakítása méréssel és a végeselem
módszer alkalmazásával. = 2. Végeselem Konf. A végeselem-módszer ipari alkalmazása.
Budapest, 1988. jan. 15-16. Miskolc, 19877. NME.SZBT. 1-29.p.
Cselényi József
A termelési folyamatba integrált anyagmozgatás. = 6. Anyagmozgatási Konf. Miskolc,
1987. júl.1-3. Miskolc, 1987. GTE. III.köt. 8-25.p.
Cselényi József - Dakő György - Illés Béla - Németh János
KUlszíni bányászatban használható univerzális szállítószalag hajtásának és fejleszté­
sének vizsgálata. = 6. Anyagmozgatási Konf. Miskolc, 1987. júl.1-3. Miskolc, 1987.
GTE. III.köt. 26.p.
Cselényi József - Kovács László
Die matematische Modellisierung der Entwicklung von Bedienungs-systemen von robotisierten Arbaltsplátzen. = Wissenschaftliches Treffen der deutschsprechenden Professoren
fúr Fördertechnik. Athén, 1987. aug. 26-29. Miskolc, 1987. NME. A/1-11.p.
Cselényi József
Der Unterricht der Fördertechnik an der Technischen Universitát fúr Schwerindustrie. =
Wissenschaftliches Treffen der deutschsprechenden Professoren für Fördertechnik.Athén.
1987. aug. 26-29. Miskolc, 1987. NME. B/l-12.p.
Cselényi József - Nagy István
Az anyagmozgatás, mint integráló szaktárgy szerepe a szakmaszeretetre való nevelésben.=
Az egyetemi hallgatók nevelése konf. Miskolc, 1987. Miskolc, 1987. NME. C/l-5.p.
Darőczy Levente - Vass András
Tipikus robotizálható szerelő munkahelyek és követelmények. = 6. Anyagmozgatási Konf.
Miskolc, 1987. júl. 1-3. Miskolc, 1987. GTE. 157-166.p.
Farkas József
Körcső szelvényű rudakból hegesztett rácsos tartók optimális méretezése fáradási fel­
tételek esetében. = 6. Anyagmozgatási Konf. Miskolc, 1987. júl. 1-3. Miskolc, 1987.
GTE. 177-187.p.
Application of IIW recommendations to the optimum design of CHS and SHS trusses
subject to fluctuating loads. = IIW, Sofia. 1987. Sofia, 1987. IIW 13.1253-87.
15. 636-87.p.
New investigations in the optimum design of steel structures. = 15. Celostátni Ocelárská
Konf. Praha, 1988. márc.21-24. Praha, 1988. CSVTS.77-80.p.
Jármai Károly
Optimum design of pláne frames using FEM in personalon Steel Structures computers. =
15. National Conf. Praha, 1988. márc.21-24. Praha, 1988. CSVTS.221-224.p.
Számítógépi programcsomag minimális költségű aszimmetrikus szekrényszelvényű futódaruhidak tervezésére. = 6. Anyagmozgatási Konf. Miskolc, 1987. júl.1-3. Miskolc, 1987.
GTE. 341-350.p.
Szabó J. Ferenc
Finite element analysis and optimum design of stiffened plates with damping layers. =
2. Basque World Congress. Spanyol 0.(Bilbao) 1987. dec.14-17. Bilbao, 1987. PAIS VASCO
1-15.p.
Bordázott szekrényszelvényű darugémek optimális méretezése. = 6. Anyagmozgatási Konf.
Miskolc, 1987. júl.1-3. Miskolc, 1987.GTE. 755-764.p.
IV. Bodoróczki István - Cselényi József - Illés Béla - Kovács László
Fedélzeti számítógéppel ellátott magasraktári komissiőzó rendszer számítógépes terve­
zése. = Micro-CAD. Miskolc, 1988. febr.25-27.
CsekS Béla - Lipták Antal
Felrakögéppel és felrakókocsival kiszolgált integrált gyártórendszer anyagmozgató rend­
szerének tervezése. = "üzemi anyagmozgatási rendszerek számítógépes tervezése" cimú
szimpózium. Miskolc, 1988. ápr. 20.
Cselényi József - Illés Béla - Németh János - Wagner György
Tipikus téglaipari szállítási egységrakományt bontó- és képző automatikus rendszer szá­
mítógépes tervezése. - Automatikus munkahelyi anyagkiszolgálás tipikus rendszerei című
szimpózium. Miskolc, 1988. máj.3.
Cselényi József
Az INTRANSZMAS és az NME Szállítóberendezések Tanszéke együttműködése az anyagmozga­
tás-kutatás fejlesztése területén. = "Korszerű anyagmozgatás és raktározás" című kon­
ferencia. Miskolc, 1988. márc.23.
- ZH2 - 243 Cselényi József - Illés Béla - Wagner György
Tégla optimális szállítási egységrakományának meghatározása. - Micro-CAD Konferencia.
Miskolc, 1988. febr.25-27.
Németh János - Zsófi László - GbDölös Sánaor
Tányérgyártó berendezés pótlólagos automatízá:ása. = Szilikátipari Nap '88. NME.
1988. máj.25.
Cselényi József - Németh János - Égert János - Nándori Frigyes
Lemezcsapágyházas szállítószalag-görgők szilárdsági vizsgálata méréssel és a végeselemmódszer alkalmazásával. = 2. Végeselem Konferencia "A végeselem-módszer ipari alkalmazása"
Budapest, 1988. jún.15-16.
Szaladnya Sándor - Németh János - Csépányi Fürjes Csaba
Másolóléces könyökcsuklós prés számitógépes vizsgálata. = Szilikátipari Nap '88.NME.
1988. máj.25.
Cselényi József - Németh János
Szállítószalag-görgők konstrukciójának optimális megválasztása. = A Kassai Egyetem 35.
éves jubileumi rendezvényei. Kassa, 1987. szept.2-3.
Szaladnya Sándor - Németh János - Lőcsei János
Pneumatikus működtetésű laboratóriumi manipulátor tervezése. = Szilikátipari Nap '88.
MNE. 1988. máj.25.
Cselényi József - Illés Béla - Bodoróczki István
Fedélzeti számítógéppel ellátott targoncákkal kiszolgált komissiózó magasraktári rend­
szerek tervezése. = Üzemi anyagmozgatási rendszerek számítógépes tervezése, szimpózium.
Miskolc, 1988. ápr. 20.
Szabó J. Ferenc
Bordázott és rétegezett lemezek vizsgálata végeselemes módszerrel. = 2. Végeselem-mód­
szer Alkalmazása. Budapest, 1988.jan. 15-16.
Cselényi József - Mang Béla - Wagner György
Függősínpályás anyagmozgató rendszerek számítógépes tervezése. = Üzemi anyagmozgatási
rendszerek számítógépes tervezése szimpózium. Miskolc, 1988. ápr.20.
Cselényi József - Csizmadia László - Kovács László
Gyártósorokat kiszolgáló felrakógépes magasraktár és függősínpályás anyagmozgató rendszer
számítógépes tervezése. = Üzemi anyagmozgatási rendszerek számítógépes tervezése szimpó­
zium. Miskolc, 1988. ápr. 20.
Cselényi József - Mang Béla - Wagner György
Tipikus tűzálló téglaprés robotos kiszolgálásának számítógépes tervezése. = Automatikus
munkahelyi anyagkiszolgálás tipusrendszerei szimpózium. Miskolc, 1988. máj.6.
Szerszámgépek Tanszék
I.
Lukács János - Kröell O.Imre - Fürész Ferenc - Harkai Gábor
Fundamentals of Hydraulic Power Fransmission. = Amsterdam-Oxford-New York-Tokyó 1988.
Elserier.
Tajnafői József
Szerszámgépek követelményrendszere (oktatási segédlet). Miskolc, 1987. NME.Gép. 62.p.
Forgástesteket megmunkáló szerszámgépek alapstruktúrái (oktatási s.) Miskolc, 1987.
NME. Gép. 39.p.
Optikai alakköszörűk morfológiai analizise. = Miskolc.
Cselényi József - Kovács László
Hidraulikus járműdaru forgatásánál fellépő teherlengések vizsgálata. = 5. Magyar Mechani­
kai Konf. Miskolc, 1987. aug.24-26.
Robotizált munkahelyi kiszolgáló rendszer tervezési követelményének matematikai leírása.=
6. Anyagmozgatási Konf. Miskolc, 1987. júl.1-3.
Cselényi József
A termelési folyamatba integrált anyagmozgatás oktatása. = Felsőoktatás anyagmozgatás ok­
tatóinak Konferenciája. Miskolc, 1988. jun.13-14.
Farkas
József
Optimális méretezés határállapotok kölcsönhatása esetén. = 5. Magyar Mechanikai Konf.
Miskolc, 1988. aug.24-26.
Illés Béla - Németh János - Weiszdorn Dezső
Cementgyár rekonstrukciójának elemző vizsgálata. = Szilikátipari Nap '88. NME.
1988. máj.25.
Jármai Károly
Síkbeli keretszerkezet optimálása végeselemes analizissel. = 5. Magyar Mechanikai Konf.
NME. 1987. aug.24-26.
1988. NME.64.p.
II. Erdélyi Ferenc - Koós Tivadar
Forgástest megmunkáló cellák fejlesztésének néhány problémája. = Gép. 1988. 82-87.p.
Faragó Károly - Patkó Gyula - Tompa Sándor
Nagypontosságú szerszámgép főhajtások és azok dinamikai problémái. = Korszerű technollógiák. 1987. (4.) 31-34.p.
Földes László - Nagy Ottó Tibor - Spingár László
Sugárfúrógép teherviselő elemeinek statikus merevségi vizsgálata kisminta-modellekén
Gép. 1987. 300-306.p.
Jakab Endre - Szél József - Mátrai András
Zárt burkolat, valamint hűtő- és tisztító folyadékellátó rendszer az YBM-90N tipusú
fúró-maró megmunkáló központhoz. = Gép. 1987. 197-294.p.
III Lukács János - Hídvégi Béla - Pándy István
Szinkron rendszerű váltakozó áramú hidraulikus hajtás üresjárási vizsgálata. = PNEUHYDR0 '87. Győr, 1987. okt. 28-30.
Erdélyi Ferenc - Sántha Csongor
Somé new considerations for monitering on manufacturing cells. = Compcontrol '87.II/1.
Moszkva, 1987. okt.20 - 23. Moszkva,1987. MPKK. MPKK.86-88.p.
- 245 Erdélyi Ferenc - Koós Tivadar
Forgástest megmunkáló cellák fejlesztésének néhány problémája. = Felügyeletnélküli gyár
tás '87. Kecskemét, 1987. okt.16-17. Kecskemét, 1987. GTE. 85-107.p.
Vegyipari Gépek
ÁLLAM- ÉS J0GrUD0wÁ>.'I KAR
Államtudományi ígnszék
I.
Kalas Tibor
Gondolatok az igazgatási tevéké lység számítógépesítésének lehetőségéről. = Miskolc,
1987. NME. ÁJK. Közlemények sorozata. 23.p.
I.
II.
III.
Fábry György - Fejes Gábor - Bozóki Géza - Keresztes János
Vegyipari Gépészek kézikönyve, (szerk. Fábry György) Bp. 1987. Műszaki K. 1192.p.
Vazmozsnoszti i znacsénie primenénija bicsiszlitelnoj tekniki v goszudarsztvennom
upravlénii (In. Pravovaja kibernetika Szocialiszticseszkih sztrán.) = Moszkvaj, 1987.
Juridicseszkaja literatura. 248-254.p.
Győri Ilona - Joő Gyula
Computer-Aided Acoustic Analysis of Reciprocating Compressor Pipeline Systems. =
Engineering with Computers. 1987. 21-33.p.
Iszpolzpvanie metodov i szredsztv kibernetikai v pavovedenii i juridicsecskoj dejatelnoszti v BNR. (In: Pravovaja kibernetika szocialiszticseszkih sztran.) = Moszkva,
1987. Juridicseszkaja literatura. 374-377.p.
Győri Ilona - Joó Gyula
Pressure pulsation calculation for ring duct type pipeline sistems of compressor installations. = 8.. Conf. on Fluid Machinery. Bp. 1987. szept. 15-18. Bp. 1987. Akadémia
Kiadó. 294-299.p.
Kovács Péter
A külügyi igazgatás Franciaországban. = A külügyi igazgatás sajátosságai egyes kapi­
talista országokban, MTA Államtudományi Kutatások Programirodája. 1987. 83-105.p.
Program Development for gas Pressure Pulsation Calculation of Compressor Pipeline
Systems. = 9. Cong. of Chem.Eng.Chem. Equip.Des and Automation (CHISA) Prága. 1987.
aug.31. szept.1. Prága, 1987. CHISA E9, 106. (850).p.
Lamm Vanda
Válságjelenségek a nemzetközi bíróság joghatósági rendszerében. (Állam- és Jogtud.dokt.
ért.) = MTA Tudományok doktora értekezés. Budapest, 1988.jún.29.
Ortutay Miklós
Operating Efficiency of a Two-Products Separation by a Biconical Pneumatic Classifier.=
9. Int.Cong.of Chem.Eng.Chem.Equip.Des and Automation (CHISA) Prága, 1987.aug.31.-szept
Prága, 1987. CHISA H= 849.p.
Szamel Katalin
Közigazgatás az állampplgárért vagy állampolgár a közigazgatásért. = Bp. 1988. Közgazd.
és Jogi K. 304.p.
IV. Bozóki Géza
Gáz- és porrobbanás elleni védelem lefúvató szerelvényekkel. = Ipari Armatúra Ankét.
Bp. 1987. okt.21-22.
Győri Ilona - Joó Gyula
Timoránszky Péter
A külügyi igazgatás sajátosságai egyes kapitalista országokban (bevezető tanulmány). =
Bp. 1987. MTA Államtudományi Kutatások Programirodája. 183.p.
II.
Nyomáslüktetés számítása kompresszortelepek körvezeték tipusú csőrendszereiben. =
Ferenczy Endre
Nagyvállalkozások jogállása összehasonlító jogi szempontból. = Jogtud.Közi. 1987. 494-502.p.
8. Áramlástechnikai Gépek Konf. Bp. 1987.szept.15-18.
Kovács Miklós
A számítógép hasznosítása a felsőoktatásban. = Felsőokt.Szemle 1987. 464.471.p.
Program Development for Gas Pressure Pulsation Calculation of Compressor Pipeline Sys­
tems. = 9. Int.Cong. of Chemical Engineering, Chemical Equipment Design and Automation.
Prága, 1987. aug.30.-szept.4.
Páricsi Viktor
A minisztériumi és az interminiszteriális bizottságok a döntés-előkészítés folyamatá­
ban. = Jogtud. Közi. 1987. 376-382.p.
Léderer Péter - Bene Ferenc
Levegő termodinamikai jellemzőinek számítása. = Micro-CAD. Miskolc, 1988. febr.28.
Pásztorné Erdős Éva - Torma András
A 18. 0T0K Államtudományi Szekciójának ülése. = Állam- és Igazgatás. 1988. 175-179.p.
Ortutay Miklós
Operating efficiency of a Two-Products separation by a Biconical Pneumatic Classifier.=
9. Int.Cong. of Chemical Engineering, Chemical Equipment Design and Automation. Prága,
1987. aug.3D-szept.4.
IV.
Kpvács Péter
Az 1977. évi II. Kiegészítő Jegyzőkönyv oktatása és alkalmazása a salvadori polgárhábo­
rúban. = A Hummanitárius Nemzetközi Jog ma - az 1977-es jegyzőkönyvek 10. éve konf.
Bp. 1988. ápr. május 4-5.
La diffusion et 1'implémentation du Protocol Additionnel de 1977 dans la guerre civile
d'El Salvador. = Vöröskeresztes Konf. Szófia, 1988. jún.22-24.
- 246 - 247 Bűnügyi Tudományok Tanszéke
II.
Csonka Péter
Jogászképzés és kriminálpolitika. = Jogpolitika. 1987. (5) 8-9.p.
Az eltűnt bűzözök nyomában. = Jogpolitika. 1988. (2) 10.p.
Jobbágyi Gábor
Az orvosi jogviszony. = Magyar Tudomány. 1987. 9S9-991.p.
A terhesség művi megszakítása - polgári jogi kérdőjelek. = Jogtud. Közi.1987. 4B7-493.p.
Miskolczi Bodnárné Harsányi Gyöngyi
Bányajogi konferencia. = BKL BÁNYÁSZAT, 1987. 353-354.p.
Horváth Tibor
Megjegyzések a büntetSpolitika és a büntetési rendszer összefüggéseiről. = Jogtud.
Közi. 1987. 639-642.p.
IV. Jobbágyi Gábor
Szemere Bertalan és a reformkor büntetőjogi gondolkodása. = Jogtud.Közi. 1988. 65-71.p.
Nemzeti sorskérdéseink; az abortusz. = Széchenyi Társaság vitaülése. Bp. 1988.máj.11.
Szemere Bertalan és a reformkor büntetőjogi gondolkodása. = Jogpolitika. 1988. (5)14.p
Novotni Zoltán
Az új épület- és lakásbiztosítási szabályzatok időszerű kérdései. = Magyar Jogász Szö­
vetség Biztosítási jogi szakosztályának ülése. Bp. 198B. ápr.14.
Lévai Miklós
Tudósítás a Magyar Jogász Szövetség Kriminológiai és Kriminalisztikai Szakosztályának
1987. nov. 19-i üléséről. = Magyar Jog. 1988. 277-279.p.
Tóth Erika
Eszmecsere a cigánybűnözésről. = Belügyi Szemle. 1988. (3) 64-72.p.
III.
Lévai Miklós
Hozzászólás. = A fiatalkori bűzözés tendenciái, okai és megelőzési problémái. Szeged,
Biztosítási jogunk időszerű kérdései. = Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa Jogi
Továbbképzése. Bp. 1988. ápr.28.
A gazdasági szervezetrendszer jogi átalakulása és ennek hatása az innovációra. = Or­
szágos Innovációs Tanácskozás. Miskolc, 198B. máj.6.
A mai társulási jog gyakorlata és előzményei. = Társulások és iparjogvédelem c. Kon­
ferencia. Bp. 1988. máj.21.
1985. nov. 21-22. JATE, 1987. JATE. 69-73.p.
A jog szerepe a gazdaság szerkezetének átalakulásában. = Miskolci nyári egyetem. Miskolc,
1987. júl.6.
Principes du réglement des litiges relatifs aux exhanges des produits agricoles dans
le cadre du CEEm. = Francia-magyar agrárjogi konferencia. Párizs. 1987. nov.3-10.
Civilisztikai Intézet
Polgári Jogi Tanszék
Polgári Eljárásjogi Tanszék
I.
Bíró György - Burián László - Csécsy György -Fazekas Judit - Harsányi Gyöngyi - Jobbágyi
Gábor - Miskolczi Bodnár Péter - Kenderes György - Novotni Zoltán (Szerk.: Novotni Zoltán)
Magyar Polgári Jog. Kötelmi jog különös része. = Bp. 1988. Tankönyvk. 596.p.
Gáspárdy László
Munkavédelmi jogi és igazgatási ismeretek. =' Bp. 1987. Orsz. Munkavédelmi Képző és
Továbbképző Int. 9.p.
Novotni Zoltán
A biztosítási szerződések joga. Alapismeretek. Bp. 1988. ELTE Jogi Továbbképző Int.
180.p.
Az ügyleti képviselet és a biztosítási közvetítési tevékenységek aktuális problémái.=
Bp. 198B. Közgazd.Egy. 84.p.
Szilberekí-Emlékkönyv. = Jogtud. Közi. 198B. 48-50.p.
Jogorvoslat a görög polgári perben. = Tudományos Folyóiratszemle. 1988.(1.) 46-49.p.
A lengyel polgári perjog jogorvoslati rendszere. = Tudományos Folyőiratszemle. 1988.(1.)
43-46.p.
Az olasz igazságszolgáltatás válságának tünetei. = Tudományos folyóiratszemle. 1988.
II. Bíró György
A keretszerződés - új megközelítésben. = Jogtud.Közi. 1988. 204-213.p.
Jobbágyi Gábor
Orvosperek, Ítéletek, következtetések. = Valóság. 1988. (1) 44-52.p.
(1.) 41-43.p.
- 249 -
- 248 -
II.
Jogtörténeti és jogelméleti Tanszék
Imregh Géza
Tárgyaláselőkészítés a Szlovák Szocialista Köztársaságban. = Magyar Jog. 1988.
(1.) 54-60.p.
I.
Gáspárdy Lászlő
A polgári perek tartamát meghatározó tényezők rendszerének alapjai. = Miskolc, 1987.
Publ.Jur.et Pol.Miskolc.2. 103-129.p.
Az úri középrétegek szerepe a hatalom gyakorlásában. =
Bp. 19B7. Kossuth K.
II.
Imregh Géza
A per és tárgyaláselökészítés kategóriái. = 1987. Publ. Jur.et Pol. Miskolc,2.
131-157.p.
Varga Gyula - Ijjas József
Egy letűnt korszakról 1919-15
24-37.p.
Földi András
Adalék a jogtudomány tudományosságának kérdéséhez. = Fiatal Oktatók Műhelytan. 8.
1985. 365-371.p.
A más delictumáért való felelősség a római jogban. = Fiatal Oktatók Műhelytan. 8.
1985. 84-109.p.
IV.
Burián László
Oie Rechtswahl im ungarischen IPR. = Nyugatnémet-magyar Jogásznapok. Pécs. 1987.
szept.28-okt.2.
Gáspárdy László
Die Stellung des Auslánders in Zivilangelenenheiten in Ungarn. = Internationales
Kongress für Rechtsvergleichung
Nafplion. 1987. okt.7.
Die Rolle des Staatsanwaltes in der VR Ungarn. = Konferenzen des Institutes für
Prozetsrechtliche Studien. Athén. 1987. okt.15.
A polgári eljárás átfogó felülvizsgálata. =
képző tanfolyama. Bp. 1988. febr.25.
A TESZÖV vezető jogtanácsosainak tovább
Polgári jogunk és a római jog. = ACTA Fac.Pol.Iur .Univ.Bp. 28. 1986. 7-26.p.
Tudományos ülés az egyetemi szemináriumok centenáriumán. = Felsőokt.Szemle. 1987.
476-479.p.
Beszámoló az első olasz-magyar romanisztikai és civilisztikai konferenciáról. = Ma­
gyar 3og. 1988. (1.) 86-88.p.
Kahler Frigyes
Az újkori pénzhamisítás néhány kérdése. = Magyar Numizmatikai Társaság évkönyve.
1987. 61-85.p.
Stato e ordinamento giuridico nell'Italia contemporanea. = Seminario italiano. Bp.
1988. márc. 10 és 17.
Szabó Béla
Imregh Géza
A vezetői hatáskör gyakorlásának pszichológiai vonatkozásai. = Igazságügyi vezető
továbbképző tanfolyam. Pilisszentkereszt. 1988. ápr.20.
Munka és Szövetkezeti Jog
I.
II.
Hegedűs István - Nagy Sándor - Szilágyi Sándor
A magyar szövetkezeti jog alapintézményei. = Bp. 1988. Tankönyvk. 320.p.
Kenderes György
Az előkészületben lévő társasági törvény történeti előzményei és várható irányai. =
Borsodi Szemle. 19BB. (6.) 248-252-p.
Szilágyi Sándor
Gondolatok a szövetkezeti alapelvek újraértékeléséhez. =Jogtud.Közi. 1988. 312-317.p.
Einige Gedanken Uber die Kreditverháltnisse Ungarns im 18. Jahrhunder. = Bécsi Egyetem
Jogtörténet Intézet Szeminárium. Wien . 1988. máj.19.
Die Rezeption der Siebenbürger Sachsen-Forschungergebnisse und Forschungsplan. =
Max Planck Institut für europaische Rechtsgeschichte. Frankfurt/Main. 1987.nov.24.
Néhány felelősségi kérdés az erdélyi szász statutumokan. = Fiatal Jogtörténészek Talál­
kozója. Szeged, 1988. jún.14.
Zlinszky János
Der Einfluss des deutschen Privatrechts auf die Rechtsentwicklung Ungarns. = Tudomá­
nyos Ülésszak. Trier. 1987. júl.7.
Annahme und Ablehnung kaiserliches Rechts in Ungarn vom 16. zum 19. Jahrhundert. =
Österreichischer Historikertag 16. Eisenstadt, 1987. szept.1-6.
Római jogi bevezetés leendő latintanároknak. = Idegennyelvi Oktatási Szakbizottság.Bp.
1988. márc.21.
Einfluss des ius commune und des Naturrechts auf die Rechtsentwicklung Ungarns im
16-18. Jhdt. = Bécsi Egyetem Jogtörténeti Intézet Szeminárium. Wien. 1988. máj.18-22.
- ?51 -
Kahler Frigyes
Törvényhozás és éremábrázolás 1987/88. = Az Érem. 1986. (2.) 15-19.
Országegyesítö törekvések a XVI-XVIl. században Tanulmányok Nyírbátor és a Báthor csa­
lád történetéhez. = Fólia historica et etnographieu. 1986. 31-44.p.
II.
Ruszoly József
Buttler-alapítvány, Szemere Bertalan és a borsodiak ipartanodái képzése.= Borsodi
Művelődés, 19B7. (3.) 36-45.p.
Burka Endre
Új szempontok a portfolió analízisben. = Hiróstg és megbízhatóság. 1987. 490-493.p.
Gyors igényelemző technikák az értékelemzésben. = Számvitel és ügyviteltechnika.1987.
475-478.p.
A kiegyezés újabb historiográfiája és a jogtört. = Jogtud. Közi. 1987. 559-565.p.
Gerhes Miklós
A környezetvédelem közgazdasági problémái. = Acta Acad.Paedagogicae Nyfregyháziensis,
Szeged megyétől Nagy-Szegedig. = Szeged művelődéstörténete. 1987. (4.) 60.p.
Marxizmus-Leninizmus. 11/A. 19B7. 115-125.p.
Szemere Bertalan Borsodban. = Állam és Igazgatás. 1987. 1136-1143.p.
Peticiók a Választási Bíróság előtt. Adalékok az 1947/48. évi választási bíráskodás
történetéhez. = Jogtörténeti Értekezések. Bp. 15. 1986/1987. 172-209.p.
Tóth Árpádné - Sikora Gizella
Az új vállalatvezetési formák szerepe az állami tulajdon működtetésében. = NME.Közi.
5. Társda.lomtudományok 30. 1987. 229-236.p.
Tamás András
A közgazdaságtudomány szerepe a gazdasági-társadalmi kibontakozás folyamatában. =
Modern politics and policies for environmental. = Avta Jur.et Pol. Szeged. 37. 297-307.p
Borsodi-Műszaki-Gazdasági Élet. 1988. (1.) 33-36.p.
Zlinszky János
A magyar gazdaság nyitottsága és világgazdasági súlya. = Acta Acad.Polytechn."Pollack
Jogalap nélküli gazdagodás egykor és ma. = Jogtud. Közi. 1987. 471-481.p.
Mihály" Társadalomtudomány. 1988. 12-16.p.
György Bónis 1914-1985. = Zeitschrift der Savigny-Stiftung für Rechtsgeschichte
Germanistische Abteilung. 1987. (104.) 487-494.p.
Hazánk külgazdasági stratégiája. = A társadalmi-gazdasági megújulás aktuális kérdései
a szocialista országokban. Nemzetköz Tud.Konf. Miskolc, 1987. nov.10.
Oie Patronatsrechte der Zisterzienserabtei Sankt-Gotthard in Ungarn. = Puhl.Unir.Rer.
Polyt.Miskolciensis, Jur.et.Pol.il. 2. 1987. 217-251.p.
A közgazdasági gondolkodás szerepe a mérnöki tevékenységben. = Az egyetemi hallgatók
nevelése . Nemzetközi Tud.Konf. Miskolc, 1988. jún.8.
Építményi jog és osztott tulajdon - de lege ferenda. = Jogtud.Közi. 1988. 73-78.p.
Kahler Frigyes
A római császárkori pénznemek és műváltozataik. = Az Érem. 1987. (2.) 4-6-p.
Pénzügyi Tanszék
A pizetum-jog az Árpád-korban. = Publ.Jur.et Pol. Miskolc, 197-216.p.
A debreceni Bünfenyítő Törvényszék ítélkezéséből. = Jogpolitika. 1987. (5.) 15-16.p.
A reformkori büntető ítélkezés kérdéséhez. = Jagpolitika.19B8. (2.) 11-12.p.
II.
Vékás István
Pénzügyi innováció és állami szabályozás . = Bankszemle. 1988. (3.) 8-15.p.
IV. Földi András
Romanistic Traditions in Hunarian Law. Tudományos emlékülés Henry Sumner Maine halálá­
nak centeráriumán. = Tudományos Emlékülés. Magyar Tud.Akad.Bp. 1988. jún.20.
III. Vékás István
Ou va le nouveau systeme bancaire hongrois. = Colloque franco-polonais, Wroclaw.
1988. Wroclaw. 198B.
Ijjas József
Beziehungen zwischen Regierungssystem und Rechtsordnung. = Nemzetközi Jogtörténeti
Konferencia. Bécs-Krems. 1987. szept.7-11.
Vállalatgazdaságtani Tanszék
Kahler Frigyes
Büntető processus pénzhamisítók ellen a XIX. században. = Magyar Jogászszövetség. Bp.
1988. jan.12.
Susánszky János
Racionalizálási technikák I. Veszteségtérképek és tesztek. = BME. 1987. Mérnöki Továbtképző Intézet. 170.p.
Ruszoly József
Ungarische Republik (1946)
szept. 7-11.
Nemzetközi Jogtörténeti Konferencia. Bécs-Krems. 1987.
Metedolőgia racionalizacii . = Moszkva, 1987. Ekor.omika
247.old. 42 . ábra . 16 . táblázat
r
- 252 -
Susánszky János
2';
Seregély György
Naucsnaja organizacia truda. Glava IV. Társszerzői közreműködés Boriszovics-PolezsevTevzadze: Organizacia i Planirovanie Gedogorazvedozsnüh c. könyvében. = Moszkva, 1987.
Nedra. 136-155.p.
Az *r,élok
hőkezelése a ";••_ -.;••-'• •)• *-<OÍ :_ rr- •;. ..-,• •
. 1987. Tankönyk. 113.old.
Miké Jánosné
Orosz szaktársalgási jegyzet. --.<.palIg?T.:K szakara. = Bp. 1987. Tankönyvk. 212.old.
II. Czabán János
Neue Methoden in der Organisationsprognose. = Betriebswirtschaftliche Forschungshefte.
1987. 11. 9-17.p.
Methcdische Grundlagen für die empirische Untersuchung von Strukturveránderungen. =
Betriebswirtschaftliche Forschungshefte. 1987. 11. 17-23.p.
Gárdus János
Az orosz nyelv szerepe a tunományüs-mOazaki és a gazdasági szférában. = Borsodi Szemle.
1988. (1.) 59-65.p.
Várnai Aladár
A differenciálás szükséges és lehetséges mértéke (külföldi halig, magyaróráin). =
Fülöp Gyula
Az észak-magyarországi iparvállalatok műszaki fejlesztési színvonalának vizsgálata
(Társszerző: Szintay István, Szakály Dezső és Urbán Rozália) .= Bcrsodi Műszaki Gazda­
sági Élet. 1988. (1.) 8-11.
Fólia Practico-linguistica, 1986. (1.) 262-265.p.
IV. Dobos Csilla
Leíró kifejezések a s2inonimia tükrében. ^ Russzisztika 1.4.Konf. Debrecen. 1988.jan.28-29.
Kocziszky György
Gyártórendszerek összehasonlító vizsgálata I. = Vezetés-Szervezés. 1987. 11-12.445-451.p.
Gyártórendszerek összehasonlító vizsgálata II. Esettanulmány. = Vezetés-Szervezés.1988.
1. 12-20.p.
Ein Beispiel guter Zusammenarbeit zwischen TU Miskolc und TU Magdeburg. = Sozialistische
Hochschule. B. 1988.
Ein Beispiel für Computer gestützte Produktionsplanung und - steuerung in VR Ungarn. =
Fertigungstechnik und betrieb. 1988. 9. 236-240.p.
Gárdus János - Grebenyev
A.L. Pöcs
Ilona
Funkcionyirovanyije russzkogo jazüka v naucsno-tyehnyicseszkoj i proizvodsztvenno ekonimicseszkoj szferah v VNR. =
Gárdus János
Hogyan tovább? (A nem filológus hallgatók részére folyó nyelvoktatás korszerűsítésének
problémái). = A gazdasági hatékonyság, az idegennyelv-tudás és idegennyelv-oktatás kö­
zötti összefüggések címmel rendezett országos alkalmazott nyelvészeti és módszertani
konferencián. Miskolc, 1988.jún.13-15.
Susánszky János - Kocziszky György
Modellaufbau der Datenbank von Rationalisierungsverfahren. = Publ.TUHI. C Mechanical
Engineering. 41. 1988. 238-244.
A lektorátusok nyelvi intézetekké való átszervezésének lehetőségei. = Vezető nyelvtaná­
rok országos értekezlete. Veszprém. 1987. nov.20.
Susánszky János
Racioteam veszteség- és tartalékfeltárás a Szolnok megyei Állatforgalmi és Húsipari Vál­
lalatnál .(Társszerzők: Csorna József, Szakály Oezső). = Szervezés és Vezetés az Élelmi­
szergazdaságban. 1987. 44-56.
Gondolatok a vezetés szervezési funkciójáról. Vezetés + Szervezés. 1987 . 266-270.p.
Gribovszki Lászlőné
A közművelődési tevékenység feladata és lehetőségei az értelmiségi képzésben. = Az egye­
temi hallgatók nevelése konf. Miskolc, 1988. jún.8.
Fordítás és kreativitás. = A gazdasági hatékonyság, a nyelvoktatás és nyelvtudás közötti
összefüggések, országos konf. Miskolc, 1988. jún.13-15.
III. Kocziszky György
Gulyás Istvánné
Einige Bemerkungen zur Strukturierung der rechnergestützten Produktionsplanung und steuerung. Publikálva: Konferencia kiadványában. = Industrielle Systeme - IS.
'87. Növi Sad. 1987. okt.22-23.
A "Dicta Aurea" gyakorlófüzet tanítási lehetőségei. = Latin szakos nyelvtanárok országos
konferenciája. Budapest,1988. márc . 21.
Muhari Katalin
A praefixumok jelentésmódosító szerepe. - Latin szakos nyelvtanárok országos konferenciá­
Nyelvi Intézet
ja . Budapest, 1988. márc.21.
Simigné Fenyő Sarolta
I.
Gulyás Istvánné - Muhari Katalin
"Dicta Aurea" (Aranymondások) Latin közmondás és feladatgyűjtemény jogász hallgatók szá­
mára. Bp. 1987. Tankönyk. 250.old.
Szakszövegek igei állítmányának szintaktikai-szemantikai vizsgálata. = Russzisztika
14. konf. Debrecen. 1986. jan.28-29.
- 254 -
Testnevelési Tanszék és
II.
Sportlétesítményei
Főnyedi Gábor - Madarász János
Kondicionális képességek vizsgálata az NME hallgatóinál. = Testnevelés és sporttudo­
mány. 1987. (2.) 17-19.p.
III.
Csótai József
Reakciőidőmérés kosárlabdázók kiválasztásánál. = Kiválasztás és utánpótlásedzés.
1987. okt. 21-22. 1987. AISH. 232-239.p.
Az egyetemi testnevelés és sport jelenlegi lehetőségeinek hatása az életmód
alakulásá­
ra. = Életmód, múvelódés, gazdaság. Salgótarján, 1987. jún. 1988. TIT. 426-440.p.
Főnyedi Gábor- Frenkl Róbert - Mészáros János - Mohácsi János - Szmodis István - Szabó
Tivadar
The anthropemetric characteristics of nonathletic and regularly training pupils in
Hungary. = Sports in health and disease. Praha,
Praha, 1988. 30-35.p.
Fónyedi Gábor - Mészáros János - Madarász János - Mohácsi
VI.
János
Labdarúgásra és kosárlabdára szelektált fiatalok testalkati és motorikus jellemzői. =
Kiválasztás és utánpőtlásedzés.
Pécs, 1987. okt. 21-22. 1987. AISH. 118-124.p.
AZ EGYETEM KÖNYVTÁRAINAK
MŰKÖDÉSE
(1987. decemer 31-i állapot)
IV.
Body dimension and motor performance scores of Technical University of Heavy
Industry
students. Methods of Functional Anthropology. Prága, 1987. szept. 7-10.
NME.
Számítóközpont
II. Ballá László
Pórusos közegben történő áramlások fizikai modellezhetósége. = NME. Közl.I. BÁNYÁSZAT.
35. 1988. 121-153.p.
III. Ballá László
Mathematical modeling of methane flow in coal seams. = II. Symposium on Mining
Chemistry. Visegrád, 1986.okt.22-24. Miskolc, 1987. Borsody Ny. 331-342.p.
- 257 -
- 256 Könyvtáík.-:
K Í . íi •••'-.s:
kapott e^yságek száma:
KÖZPONTI KÖNYVTÁR
13 3
(Miskolc)
VEGYIPARI AUTÍj*ifi<":;'ÁL.'.-I FCIS^JLÍÍ K,
(Kszinrtarcik?)
Az egyetem leltározott állománya:
könyv
442.652 (kötet)
folyóirat
94.928
12.564
Könyvgyarapodás:
3.452
Folyőiratgyarapodás:
92.799 (évfolyam)
Könyvgyarapodás:
(kötet)
Folyőiratgyarapodás:
619 (kötet)
61 (évfolyam)
(évfolyam)
Olvasőforgalom:
beiratkozott olvasók száma:
Az állománygyarapodás értéke (eFt)
könyv
4.088
folyóirat
10.395
Nemzetközi cserepakocsolat:
olvasőforgalom összlétszáma:
kölcsönzött kötetek száma:
410
10.807
9.602
53 ország 349 intézmény
Könyvtárközi kölcsönzés
Olvasóforgalom:
külső intézmény a könyvtárhoz fordult
a beiratkozott olvasók száma
az olvasóforgalom összlétszáma
68.875
a kölcsönzött kötetek száma
45.402
A Selmeci Műemlékkönyvtár és Egyetemtörténeti Múzeum
látogatói
149 csoport 3.103 látogató
Könyvtárközi kölcsönzés:
4.810 kérés
ebből külső intézmények a könyv­
tárhoz fordultak
2.047 kéréssel
Reprográfiai szolgáltatás
mikrofilm-felvétel
2.315
nagyítás
8.479
gyorsmásolás
433.946
K0HÚ- ÉS FÉMIPARI FŐISKOLAI KAR
(Dunaújváros)
Könyvgyarapodás :
1.742 (könyvtári egység)
Olvasóforgalom
beiratkozott olvasók száma:
olvasótermi látogatók száma:
kölcsönzött kötetek száma:
3 esetben
3.911
989
5.693
10.169 (könyvtári egység)
Reprográfiai szolgáltatás:
gyorsmásolás
78.000 db.
*
- 258 -
- 259 A tantárgyi programok folyamatos megújítása eredményeként bővült az elektronizáció, a
robottechnika, az automatizált tervező rendszerek, az informatika, a mechatronika tárgy­
TANÉVZÁRÓ
körök ismeretanyaga.
Dr. Kovács Ferenc rektor beszéde
(1968. június 25.)
A hallgatók nyelvtudásának jelentős fejlesztése érdekében emeltük a követelményszintet. A
nyelvvizsgára való felkészülés feltételeinek javítása sarán bővült az intenzív nyelvtan­
Tisztelt Ünneplő Közönség!
Minden oktatási intézmény életében, így egyetemünkön is, a tanévzáró napja Ünnepnek számít.
Ünnep ez a tanulmányait befejező végzős hallgatónak és ünnep az egyetem oktatóinak és dol­
gozóinak is. Az eredményesen végzett közös munka ünnepe. Ezen a napon - amely az 1987/88-as
tanév utolsó napja - ismét azzal a megnyugtató tudattal léphettünk munkánk iránt érdeklődő
közönség elé, hogy vállalt kötelezettségeinket az elmúlt tanévben is becsülettel teljesí­
tettünk .
folyamok lehetősége.
Az oktatási segédletek ellátási színvonalának javítása céljából 3 éves jegyzettervet dolgoz­
tunk ki, igazodva az új tantervek tananyagaihoz. A hallgatói tudományos diákkörök tevékenységé­
nekkeretében a tanévben összesen 135 díjazott dolgozat készült. Az egyetemen kívüli hazai
TOK fórumokon 52, külföldi konferenciákon 10 hallgatónk vett részt.
A továbbképzés szervezeti és tartalmi fejlesztéseként bővítettük a társadalomtudományi
és mérnök-közgazdász képzést. Ipari igényekre
Az oktató-nevelő munka mindennapi szokásos feladatai mellett - ami Önmagában is egész embert
kíván - ennek a tanévnek is megvoltak a többletfeladatai.
A most záruló tanévtől kezdődően ismét bővült Egyetemünk oktatási profilja. 1987 szeptemberé­
től főiskolai szintű közgazdász képzés indult. Biztosítottuk az induláshoz és a további fel­
futáshoz
szükséges feltételeket.
A kazincbarcikaifőiskolai képzés integrálási folyamata eredményeképpen a Gépészmérnöki Karon
főiskolai szintű, elágazásos rendszerű képzés folyik. Ennek tárgyi feltételeit folyamatosan
javítják a volt főiskolai kar betelepítendő, a korszerű technika oktatására alkalmas labo­
épülő új szakmérnöki szakokat indítottunk.
Bővült a kihelyezett és az ún. szendvics tanfolyamok száma. Az elmúlt évben 650 fő vett
részt a továbbképzésben.
Az országos kutatásirányítás egyre inkább a pályázati rendszert helyezi előtérbe.
Változtak a támogatási feltételek, az ipari hasznosítás, az eredményesség, a visszatérí­
tés szigorúbb követelményeket szab az intézményeknek.
Ebben a versenyben nekünk is helyt kell állni. Az elmúlt időszakban 239 pályázatot, tématervet nyújtottunk be, ezekből 72-őt fogadtak el. Az elnyert támogatás összege a tervi­
dőszakra mintegy 350 mFt.
ratóriumai .
Megteremtődött a műszerközpont létrehozásának feltétele. Ez a lehetőség az alap- és to­
Az egyetemi szintű képzésben a korszerű ismeretanyagot hordozó elektronikai-automatizálási
ágazati képzés felfutott, az első tanulókör e tanévben államvizsgázott.
vábbképzéssel, valamint a kutatással összefüggő vizsgálótechnikai és műszeres infra­
struktúra szintentartását, illetőleg fejlesztését biztosítja. Erősödtek a regionális
kutatási kapcsolatok, fejlődött az együttműködés az Innovációs Park Rt- vei.
Az Állam- és Jogtudományi Karon folyó képzés folyamatos korszerűsítése keretében beindult
a jogász szakfordítói képzés.
A kutatási eredmények hasznosításának fokozása céljából a menedzseri hálózat, a külső hasz­
nosítási bázisok és a banki kapcsolatok kialakítása irányában tettünk lépéseket. Kiemel­
Az önköltséges külföldi hallgatók angol nyelvű képzése újabb évfolyamon indult. Ez további
kedően sikeres rendezvény volt a MICRO CAD számítástechnikai kiállítás és szoftver börze.
szakterületek oktatását igényelte.
Felülvizsgáltuk az 1985-ben kidolgozott
Az oktatás tartalmi,strukturális fejlesztése keretében véglegesítettük a moduláris tan­
terveket, szélesedett a hallgatók érdeklődését jobban kielégítő választási lehetőség.
fejlesztési koncepciókat. Részletesen kidolgoztuk
a társadalomtudományi képzés fejlesztésének elképzeléseit.
260
- 261 -
Folynak a belső szervezet korszerűsítésének munkái. Konkrét lépések történtek a számí­
tógépes információs rendszer adatállományának megteremtése érdekében.
Az oktatási törvényhez kapcsolódó belső szabályzatok közül elkészítettük a munkavédelmi,
a közművelődési, a továbbképzési szabályzatot. Elfogadásra került az oktatói és vezetői
Dr. Terplán Zénó egyetemi tanár ünnepi beszéde
Magnifice Rector!
Spectabiles! Tisztelt Ünneplő Közönség!
Kedves új okleveles bányamérnökök, kohómérnökök, gépészmérnökök!
követelményrendszer és a követelmények teljesítéséhez kapcsolódó feltétel, elismerési
és ösztönzési rendszer is. Ezen dokumentumok megfelelő alapot teremthetnek a következe­
tesebb és demokratikus káderpolitika érvényesítéséhez.
Friss mérnökeink is, hozzátartozóik is valószínűleg minél előbb túl akarnak lenni a mai
diplomaosztó ünnepségen, hogy együtt örülhessenek. Előtte azonban - hagyományaink sze­
Szersződéssel szabályozott, nemzetközi egyetemi szintű kapcsolatot 10 ország 21 intézményével
rint - még az a feladatom, hogy az ünnepséget néhány gondolat felelevenítésével igyekezzem
tartunk fenn. Ezen kapcsolatok keretében szocialista országokban 610, nyugati országokban
maradandóvá tenni.
97 napot töltöttek el oktatóink, kutatóink. A törekvés elsősorban hosszabb távú kutatási
együttműködésekre irányul. Ennek egyik kiemelkedő példája az Interkozmosz Tanács által
Ezt a megtisztelő felkérést biztosan azért kaptam az idén én, hogy ne csak fiatal okle­
támogatott űrkemence fejlesztési programban való részvétel.
veleseinknek legyen maga az ünnepség emlékezetes, hanem számomra is, aki pillanatnyilag
az egyetem legöregebb- tanszékvezetője vagyok és aki a Nehézipari Műszaki Egyetem miskolci
A tanévzáró ünnepi tanácsülés keretében elsősorban természetesen az. eredményekről szóltam.
működésének első percétől, 1949 szeptember óta vezettem az itteni Gépelemek Tanszékét.
A költségvetési támogatás évek óta csökkenő reálértéke miatt vannak azonban gondjaink is.
Ezek sorravételére most aligha van idő, fontosabb, hogy megoldásukon dolgozzunk.
Örömmel vállaltam a megbízást, mert új okleveleseink legtöbbjét egy-két tantárgy előadásával
személyesen is tanítottam. Például az "Általános géptan"-t együtt hallgatták öt éve tőlem
A mai nap örömteli feladata elsősorban az, hogy számot adjunk oktató-nevelő munkánk
a bányagépészek, az összes kohászok és az összes gépészek.
eredményéről. Kérem ezért az illetékes karok vezetőit, tegyék meg jelentésüket az 1987/88-as
tanévben oklevelet szerzett hallgatóinkról.
Ilyen felemelő pillanatban az ember Önkéntelenül összehasonlít. Csaknem négy és fél évti­
zeddel ezelőtt szereztem meg gépészmérnöki oklevelemet. Pontosan 1943. november 5-én volt
Tisztelt Ünneplő Közönség!
a mai államvizsgának megfelelő végszigorlatom, komor, kilátástalan háborús háttérrel. Nem
volt semmilyen diplomaosztó ünnepség. A budapesti műegyetem rektori hivatalsegédjénél vehettük
Az illetékes karok dékánjainak előterjesztése után elérkezett az a pillanat, amikor az el­
át néhány nap múlva oklevelünket.
múlt tanévben végzett ifjú mérnököknek, és szakmérnökeinknek az őket most már megillető
oklevelet ünnepélyesen átadjam. Ezek az oklevelek tanúsítják, hogy birtokosaik a Nehézipari
Itt Miskolcon 1953 óta mindig ünnepélyes keretek között osztottuk ki friss végzetteinknek az
Műszaki Egyetemen elvégezték azokat a tanulmányokat, amelyek őket jövendő hivatásuk gya­
okleveleket: kezdetben az I. számú előadóterem előtti kis aulában, majd a 60-as évek köze­
korlására képessé teszik és egyben fel is jogosítják. Felkérem ifjú mérnökeinket, hogy
pétől a Központi Épületünk belső díszudvarában, néhány éve pedig ebben a világos, szép na­
nevük szólításának sorrendjében lépjenek elő, hogy oklevelüket átvegyék.
gyobb befogadó képességű új aulában, amelynek ünnepélyességét Szász Endre fali porcelán
rajza még külön is emeli.
A diplomaosztó ünnep beszédének célja: jó kívánságok kifejezése és a búcsúzás. Ez hangu­
latában indítható magából a Nehézipari Műszaki Egyetemből és zárható a magyar ipar fela­
datainak körvonalazásával. Mindehhez a vezérfonalat
- az egyetemi alapozás, és
- a szakmába illeszkedés
adhatja meg, amelynek átmeneti mozzanatát éljük most éppen át.
- 262 -
- 263 -
"Jól képzett és kellő önkritikával rendelkező emberek közül mérnöki pályára olyanokiak
Az egyetemi évek tulajdonképpen a fiatalság felnőtté válásának befejező szakaszát jelentik.
kellene menniük, akik gyorsan átlátják a feladatot és a gyakorlatban elfogadható meg­
Ezért gondolnak majd mindig vissza jó érzéssel erre az időszakra, feledve a sok viszontag­
közelítéssel megtalálják a legjobb megoldást."
ságot, amit itt átéltek. Gondolom Miskolcon a most avatottak is élvezhették az egyetemi élet
lényegét, vagyis a tanárok és tanulók egyetemes egységét, amelyet a középkorban latinul
A nagy kérdés: ad-e ilyen feladatot a hazai bánya-, kohó- vagy gépipar 19B8-ban és a további
"universitas magistrorum et scolarium"-nak neveztek el. Az elmúlt öt esztendő feladatainak
években a fiatal mérnököknek? Megállapítható az az Örvendetes tény, hogy friss oklevele­
elvégzései, vizsgák-szigorlatok letételei, mint folyamatos gátugrások teljesítései után
seinket ma is szívesen várja a magyar ipar. Másik igazság, hogy a népgazdasági kibonta­
ki-ki lemérhette mérnökké válásának minőségi fokozatait. Mégis "egyetemi alapozás"-t mond­
kozás elképzelhetetlen az alkotó mérnökök előremutató munkája nélkül. De az is igaz,
tam előbb, mert teljes mérnöknek senki se vallhatja magát, még idős korában sem.
hogy az egyes iparágak válságáról szeretnek írni az újságírók, beszélni a riporterek.
Hadd soroljak fel egy-két ellenérvet.
Annyi alapozást azonban mindenki kapott egyetemünkön, hogy jövő munkahelyének mérnöki fela­
dataiba viszonylag gyorsan és sokkal alaposabban beledolgozza majd magát, mint amit itt egy-
Most jelent meg a "Magyar statisztikai zsebkönyv" az 1987. évi adatokkal. Nézegettem benne
egy vizsgára készülve adott tárgykörből elsajátított.
a nemzetközi jövedelem megteremtésének tevékenység szerinti megoszlását. Az ipar közel
50 %-kal szerepel. Ha tovább elemzem a
számokat, akkor a bánya-, kohó- és gépipar
Az is jellemző lesz, hogy a mindennapi mérnöki gyakorlatban nem egyenlő súllyal van szükség
ebből csaknem a felét adja. Oe értelemszerűen benne van a többi iparágakban is, részese­
az itt tanultakra. A kevesebből viszont sokkal több kell majd.
dése tehát a valóságban nagyobb a kiemelt hányadnál.
Aztán majd olyat is el kell sajátítani, ami még nem volt itt tananyag. Nemcsak a szakma
De idézhetem a Magyar Szocialista Munkáspárt májusi országos értekezletének állásfog­
rohamos fejlődésének tárgyi ismeretbővítésére gondolok, hanem a szakmába illeszkedés számos
lalásából a következőket:
emberi tényezőjére, egy sereg nem kimondottan mérnöki, de mégis fontos feladatban való
helytállásra is.
"Az értéket teremtő szellemi munka döntő tényezője
a társadalmi és gazdasági előrehaladásnak, növekvő mértékben
Fülembe cseng a Kossuth-díjas akadémikus, szeretett volt professzorom: Pattantyús-Ábrahám Gé
részese a javak előállításának, a társadalmi erőforrások
za több írásában is idézett, de egy francia akadémikus professzortól: Guillet-től származó
újratermelésének, az új folyamatok feltárásának. Ennek ki kell
mondás, amely így hangzik:
fejeződnie a szellemi munka, a tudás, a teljesítmény értékelésében,
az értelmiség méltó politikai, anyagi és erkölcsi megbecsülésében."
"Jó vezető mérnök csak az lehet, akinek lelki és szellemi képességei a következő arány sze­
rint oszlanak meg:
Vagyis a keret, a lehetőség, a politikai elhatározás kedvezőnek ígérkezik az alkotó
50 H erkölcsi erő, 25 % általános műveltség és csak 25 H szakképzettség "
mérnök számára.
Az arányok talán megdöbbentőek. Ezt azonban úgy kell érteni, hogy az egymáshoz viszonyítás
Beszélni kell azonban a társadalmi elismertségről is. A mérnökök helyzetével az elmúlt né­
százalékos értékei biztos szakképzettséget feltételeznek, amelyhez további emberi értékek
hány évben sokan és sokat foglalkoztak. Mint a Gépipari Tudományos Egyesület országos el­
szükségesek. Guillet mondását egyébként érdemes megszívlelni, hiszen a legtöbb ifjú bánya-,
nöke tudom, mennyi erőfeszítést tettünk együtt az Országos Magyar Bányászati és Kohásza­
kohó- és gépészmérnök viszonylag rövid idő múlva kisebb-nagyobb vezető feladatot kap
ti Egyesület elnökével, volt diákunkkal, volt tanársegédünkkel, kedves barátommal:
Soltész István nyugalmazott miniszterrel, a mérnökök érdekében a Vasas, illetve a Bányász
Habár a mérnökök feladatköre nagyon változatos lehet - az iparban, az üzemben, a tervező
Szakszervezetekben, a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségével.
irodában, a kutató intézetben, az oktatási intézményben, a kereskedelemben, az irányító
testületekben, stb
- mégis kiemelem a kreatív
az alkotó mérnök ismertető jellemzőjét,
amelyet Forró Albert Kossuth-díjas akadémikus, bánya-, kohó- és gépipari berendezések ter­
vezője, szaktanácsadója, nemzetközileg elismert tudós és feltaláló így fogalmazott meg
hosszú életének végén:
Bízom abban, hogy mindezen törekvések eredményét ez az új mérnöknemzedék is már közvet­
lenül érezni fogja.
- 265 -
- 264 -
költőjének: Vörösmarty Mihálynak egyik szép gondolatát, amelyet a "Jóslat" című
Egyébként a bányászok-kohászok-gépészek összeforrását itt a Nehézipari Műszaki
versében
így fogalmazta meg:
Egyetemen, a közel négy évtized alatt magam is megfigyelhettem és átélhettem. Friss
okleveleseinknek ezt a szellemet kell tovább vinniük és tovább ápolniok, mert ez szá­
"Legyen minden magyar utód,
mos nehézségen átsegíti majd mindannyiukat!
Különb ember, mint apja volt!"
Az Alma Mater (lefordítva: a jóságos, a kegyes, a tápláló anya) szeretete végig fogja ki
sémi önöket! Lesznek, akik visszatérnek majd hosszabb-rövidebb időre,
Számomra még külön öröm, hogy a most végzettek között olyanokat is láthattam
diplomájuk átvétele közben, akik arcvonásaiban, alkatában felfedeztem szüleiket,
mert néhány évtizeddel ezelőtt a szülők is diákjaim volxak. Ez egyrészt az idö
- hogy mérnöktovábbképzésen vegyenek részt;
múlására utal, másrészt egyetemünk erejét és szeretetét jelenti, vagyis hogy a
- hogy másod-harmad diplomát, tudományos címet, fokozatot szerezzenek;
szülők bizalommal küldték gyermekeiket ugyanoda, ahol Ők tanultak valamikor.
- hogy szakmai üléseken előadjanak;
- hogy gyáruk termékeit kiállításokon bemutassák a diákoknak;
Ebben az erőben és szeretetben a továbbiakban is bízva fejezem be gondolataimat a régi
- hogy évfolyamtalálkozókon tapasztalataikat kicseréljék egymással
és új köszöntéssel:
és volt oktatóikkal;
- hogy - ha a közelben laknak - bekapcsolódjanak a Nehézipari Műszaki Egyetem okta­
"Vivát, crescat, floreat Academia!"
tásába, kutató munkáiba;
"Éljen, növekedjék, virágozzék a miskolci Egyetem!"
és még lehetne sorolni az egyetemmel való kapcsolattartás lehetőségeit egészen addig,
amíg fél évszázad elmúltával arsnydiplomájukat vehetik majd át 2038-ban, az akkori
tanévnyitón az akkori Rector Magnificustól, az akkori dékánoktól, vagyis a spectabilisektöl.
Mi egyetemi oktatók mindig kissé jó szülőknek is érezzük magunkat, hiszen az egyetemi
mérnökképzés során bizonyos nevelő feladatokat is ellátunk. Ez azt is jelenti, hogy
adott esetben szigorúak, más körülmények között elnézőek voltunk, de ha diákja­
inknak bármi jól sikerült annak őszinte szívvel Örülünk.
örüljünk tehát - ahogyan a régi latin diáknótának első két szava is mondja: gaudeamus
igitur ... - hogy most ilyen sok új bánya-, kohó- és gépészmérnök vehette át első ok­
levelét; de örülünk régebbi volt hallgatóinknak
is, ha nevüket
- alkotások /esetenként kiemelkedő művek/;
- tudományos elismerések /esetenként akadémikussá választások/;
- kinevezések /esetenként országos vezető állások, mint jelenleg is/;
- kitüntetések /esetenként Állami Díjak/
felsorolásában felfedezzük.
Ilyen és hasonló csúcsok legyenek példamutatók a most avatottak számára is, hogy - a
szülőkkel egy családot alkotva - jólesően nyugtázhassuk a múlt századbeli reformkar nagy
- 267 -
TARTALOMJEGYZÉK
Rektori tanévnyitó beszéd
I. A tanév története Cszerk.: Zsámboki László)
A tanév fontosabb eseményei
Oktató,nevelő munka
Tudományos diákkörök
Művelődés az egyetemen
Testnevelés és sport
Kollégiumi élet
Tudományos kutatómunka
Nemzetközi kapcsolatok
Az egyetem gazdálkodása
Az egyetem halottai
Kitüntetettek
Törzsgárda oklevelet kaptak
Vas- és gyémántoklevelet kaptak
Műszaki egyetemi doktorrá avatottak
1
6
7
g
12
18
22
23
24
27
30
33
35
39
41
41
II. Személyi rész Cszerk.: Dr. Zsámboki László)
Az egyetem vezetése
45
46
A karok vezetői, oktató és tudományos kutatói
Cilnyamérnöki Kar
Kohómérnöki
Kar
Gépészmérnöki Kar
Állam- és Jogtudományi Kar
Központi oktatási egységek
Kohó- és Fémipari Főiskolai Kar (Dunaújváros)
Gépészmérnöki Kar kihelyezett oktatási egysége (Kazincbarcika)....
Az egyetem könyvtárainak vezetői és kutatói
Az egyetem igazgatási, gazdasági és egyéb szerveinek vezetői
50
50
54
58
68
72
76
82
84
85
III. Előadott tantárgyak és előadók
Bányamérnöki Kar
Kohómérnöki Kar
Gépészmérnöki Kar
Állam- és Jogtudományi Kar
Kohó- és Fémipari Főiskolai Kar
Vegyipari Automatizálási Főiskolai Kar
Műszaki szakoktatói képzés
,
86
87
98
106
129
137
167
172
IV. Oklevelet szereztek és honosítottak
175
Egyetemi oklevelet szereztek
Bányamérnöki Kar
Kohómérnöki Kar
Gépészmérnöki Kar
Állam- és Jogtudományi Kar
Főiskolai oklevelet szereztek
Kohó- és Fémipari Főiskolai Kar
Vegyipari Automatizálási Főiskolai Kar
Műszaki szakoktatói szak
176
176
17Q
179
182
I 86
186
I 89
l'l
Oklevelet honosítottak
1"
- 268 i
1
V. Az egyetemi oktatók és kutatok szakirodalmi munkásságának és szakmai
jegyzéke (szerk.: Zsámboki László)
Bányamérnöki Kar
Kohőmérnöki Kar
Gépészmérnöki Kar
Állam- és Jogtudományi Kar
VI. Az egyetem könyvtárainak működése (1987. december 31-i állapot)
előadásainak
196
.19 7
201
221
.245
256
(szerk. Zsámboki László)
Tanévzáró beszéd
258
Tartalomjegyzék
266