bor:Layout 1 - Móricz Zsigmond Gimnázium Könyvtára

Transcription

bor:Layout 1 - Móricz Zsigmond Gimnázium Könyvtára
Módszertani segédanyagok
és óravázlatok hagyományos
(nyomtatott) és elektronikus
források használatához
ELÔSZÓ
A jelen szaktudása a jövô generációjáért
Módszertani segédanyagok és óravázlatok hagyományos (nyomtatott) és elektronikus források
használatához
„A könyvekkel való érintkezés elôkészület az emberekkel való érintkezéshez.”
(Karamzin)
Az iskolai könyvtár feladata a 21. században megváltozott. A könyvtár már nem csupán az iskola információs központja, tanulószoba, helyszín és eszköz a házi feladatok elkészítéséhez, hanem közösségi tér, a
szabadidô érdekes, értelmes eltöltésének helyszíne, valamint kulturális programok szervezôje is. Az iskolai
könyvtárnak jelentôs szerepe van az olvasáskultúra fejlesztésében, illetve abban, hogy a diákokat megtanítsa a hatékony információkeresésre.
Ennek érdekében a szaktanárokkal együttmûködve tíz tantárgy keretében könyvtárhasználatot népszerûsítô
gyakorlat orientált óravázlatokat, tananyagokat, feladatgyûjteményt dolgoztunk ki.
A szakórák keretein belül a tanulók megismerik az adott tantárgyhoz kapcsolódó kézikönyveket, szakfolyóiratokat, adatbázisokat, illetve az irodalomkutatás lépéseit. Megtanulják használni a nyomtatott és az elektronikus forrásokat.
A kiadvány célja, hogy az olvasáskultúra és könyvtárhasználat fejlesztését javító eljárások alkalmazása elfogadottá, napi gyakorlattá váljanak a nevelôtestület körében. A könyvtár és a szaktanárok közötti együttmûködés erôsebbé, a könyvtárhasználat elterjedtebbé váljon, az olvasók motivációi erôsödjenek. A tanulók a
megszerzett tudást felsôfokú tanulmányaikban kamatoztatni tudják.
Szabó Gabriella
A kiadvány a TÁMOP-3.2.4-09/1/KMR-2010-0002 A jelen szaktudása a jövô generációjáért. A könyvtári
hálózat nem formális és informális képzési szerepének erôsítése az élethosszig tartó tanulás érdekében a
KSH könyvtárban és a Móricz Zsigmond Gimnáziumban címû pályázat kertében jött létre.
TARTALOM
Magyar nyelv és irodalom
4
Angol nyelv
21
Német nyelv
52
Történelem
65
Biológia
92
Földrajz
115
Fizika
128
Matematika
140
Könyvtár
160
Informatika
187
MAGYAR NYELV
ÉS IRODALOM
Tanár: Szabó Pap Edit
Tantárgy: MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
Korosztály: 8. évfolyam
A foglalkozások témája, helye az éves tananyagban:
Rejtô Jenô Az elátkozott part címû regénye
A 4 foglalkozásra az „Amit a pad alatt olvasunk” témakörön belül kerül sor.
A foglalkozásokat követôen kerül sor a regény egyéb elemzési szempontjainak (Rejtô világképének, a
humor forrásainak) megbeszélésére, illetve az önállóan választható olvasmányoknak a feldolgozására.
A foglalkozások célja:
• az olvasás megszerettetése
• az esztétikai ízlés alakítása, formálása
• annak bemutatása, hogy a népszerû irodalom is hordozhat értéket, illetve hogy az úgynevezett kötelezô
olvasmány nem feltétlenül csak unalmas, eleve elutasítandó nyûg lehet
• a „magas” mûvészet és a ponyva viszonyának megfigyeltetése
• a népszerûség „titkainak” kutatása
• a szépirodalom és a valóságelemek kapcsolatának felfedeztetése, annak beláttatása, hogy bár a
szépirodalmi alkotások a minket körülvevô világ elemeibôl is építkezhetnek, mégsem az a céljuk, hogy
csupán lefessék, másolják ezt a világot
• a valóság és a fikció világának megkülönböztetése, az irodalmi hitelesség fogalmának megismerése
• a könyvári információszerzés lehetôségeinek megismertetése
• az internetes források felhasználásának lehetôségei egy szépirodalmi mû bemutatása kapcsán
• kritikai szemlélet kialakítása az internetes források felhasználása során
• a hivatkozás és forrásmegjelölés etikai szabályainak megismertetése
(A téma tágabb körbe helyezve elôkészítheti a kötelezô érettségi témakörök közül Az irodalom
határterületei és A regionális kultúra témaköreit is.)
Ismeretek:
• Az internet és a könyvtár által kínált lehetôségek ismerete
• Az információk kezelése
• Szépirodalmi szövegek szövegszerû és metaforikus értelmezése
• Adatok, információk azonosítása, értékelése
• Összehasonlítás, analizálás és következtetések levonása
Attitûdök:
• Az internetes és egyéb források kritikus és megfontolt használata
• Az olvasás és a tanulás iránti motiváció
• Hajlandóság az esztétikai érzék fejlesztésére
4
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
Kiemelt fejlesztési területek:
Szociális kompetencia
• együttmûködés, empátia, tolerancia a csoportmunkák végzése során
Anyanyelvi kommunikáció
• érvelés, közös és önálló vélemény megfogalmazása
• önálló vázlat- és jegyzetkészítés, forráshasználat
Hatékony, önálló tanulás
• anyaggyûjtést, önálló munkát igénylô szövegek írása
• verbális és nem verbális információk együttes kezelése
Esztétikai-mûvészeti tudatosság, kifejezôképesség
• képesség a szöveg kapcsolatrendszerének és egyediségeinek felismerésére és értelmezésére
(tematikus, motivikus kapcsolatok, utalások)
• értékek, motivációk, magatartásformák felismerése, értelmezése
Kooperatív tanulás
• együttmûködés a csoport tagjaival, reflexió és önreflexió
• egyéni és közös értékelés, értelmezés, kritika megfogalmazása
Partnerek:
Az iskolai könyvtár, a könyvtárostanár
Szaktanár
Idôtartam: 1 hét, 4 tanóra
Órakeret: kb. 4 óra tanórán kívüli tevékenység
Az órák színhelye: iskolai könyvtár, számítógépterem
Munkaforma:
osztálymegbeszélés, csoportmunka, bemutatás, vetélkedô, egyéni és csoportos kutatómunka, közös
értékelés
Elolvasandó mû: Rejtô Jenô: Az elátkozott part
5
Felhasználható források:
Az egyes foglalkozások vázlata és a hozzájuk rendelt tevékenységek
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
Tevékenységek
Tanári
I.
Módszerek,
Munkaformák
Tanulói
Eszközök
Bevezetés, ráhangolódás
Az információszerzés forrásai (1. óra)
Téma: a könyvtári rend, tájékozódás a könyvtárban. (A feladatokat az I. melléklet tartalmazza)
Idôkeret: 5 perc
A szaktanár irányítja a
foglalkozást bevezetô
játékot, kiosztja a
kártyákat.
(Elôzetes házi feladat:
Játékos „puzzle” Csomagolópapír a könyvtár
egyéni ismerkedés az
– a megoldás
alaprajzával, kártyák a könyvtári
iskolai könyvtárral, annak közösértékelése rendet jelölô kifejezésekkel
rendjével és szabályaival)
Az osztály tanulói
elôzetes ismereteik
alapján megkeresik és
elhelyezik a könyvtár
alaprajzán a cédulákon
található kifejezések
helyét.
Téma: Keresés a könyvtárban:
A katalógus, a bibliográfia és az internetes keresôprogramok jellemzôi
A kézikönyvek fajtái: a lexikon és az enciklopédia
Idôkeret: 20 perc
Kérdve-kifejtô módszerrel
irányítja a tanulók
gyûjtômunkáját és a
rendszerezést.
Az osztály közös gyûjtômunkával összeszedi
meglévô ismereteit.
Az információkat csoportosítják.
Az osztály közös A kézikönyvtár állománya,
gyûjtômunkával a könyvtári katalógusok és
összeszedi meg- az internet
lévô ismereteit.
Az információkat
csoportosítják.
Téma: A témához kapcsolódó feladatok megoldása a könyvtár állománya és keresôrendszerei segítségével
(A feladatokat az II. melléklet tartalmazza.)
Idôkeret: 15 perc
Kiosztja a feladatokat,
Az egyénileg kapott
melyeknek célja a
feladat megoldása
könyvtár rendjében való
tájékozottság ellenôrzése.
Egyéni munka,
közös értékelés
Kártyák az egyéni feladatokkal,
a könyvtári állomány és
keresôrendszerek
Téma: csoportalakítás, a munka további menetének megszervezése
Idôkeret: 5 perc
Kialakítja a csoportokat,
Vázlatban rögzítik
ismerteti a munka további a kapott feladatot.
menetét:
6 csoport alakul 5-5 fôvel.
Tanári ismertetés,vázlat,
csoportalakítás
sorsolással
6
Cédulák a sorsoláshoz
Tevékenységek
Tanári
Módszerek,
Munkaformák
Tanulói
Eszközök
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
II. Valóság és fikció
Az elátkozott part címû regény feldolgozása (2–3. óra)
A feldolgozás szempontjai: (A feladatokat a III. melléklet tartalmazza)
1. Rejtô Jenô élete és mûvei
2. Kávéházak a két világháború közötti Budapesten
3. Az idegenlégió
4. Az elátkozott part Afrikája – és a valóság
5. Lektûr, ponyva, bestseller
Idôkeret: 2x45 perc – duplaórában, szünet nélkül
Téma: A feladatok kiosztása, megbeszélése, az új csoportok kialakítása
Idôkeret: 5 perc
Koordinálja a feladatok
szétosztását, rögzíti az új
csoportok névsorát és a
vállalt feladatokat.
A csoport tagjai érdeklô- Csoportmunka,
désüknek megfelelôen
kooperáció
választanak a témák közül, majd a közös témát
választók újabb csoportokba szervezôdnek.
(A feladatokat majd ôk
oldják meg közösen, ezt
követôen pedig megoldásukat ismertetik eredeti
csoportjuk tagjaival.)
Könyvek, internet,
a kivitelezési technikának
megfelelô alapanyagok
Téma: A kapott téma feldolgozása a megadott szempontok alapján
Idôkeret: 25 perc
Segítô szempontokat ad a
forráskutatáshoz. Kijelöli
a határidôket. Segíti a
csoportmunkát, irányítja
a munkafolyamatot,
koordinálja a segédeszközök használatát.
A csoport tagjai megszervezik a közös munkát,
kialakítják a munkarendet,
megbeszélik a megalkotandó mûvek kivitelezési
technikáját, meghatározzák a szükséges eszközöket.
Egyéni és
Kézikönyvek, adatbázisok,
csoportmunka, internet
forráskutatás,a
feladatnak megfelelô munka
elkészítése
Téma: A feladatnak megfelelô munka közös elkészítése
Idôkeret: 20 perc
Irányítja és segíti a csoportok tevékenységét,
biztosítja a megfelelô
segédeszközöket, figyelmeztet a határidôre.
A kijelölt feladatnak
megfelelô alkotás közös
elkészítése
Csoportmunka
7
A feladatnak megfelelô segédanyagok: csomagolópapír,
ragasztó, színes toll, stb.
Tevékenységek
Tanári
Módszerek,
Munkaformák
Tanulói
Eszközök
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
Téma: Ismeretátadás – csoportmunkában, összegzés
Idôkeret: 30 perc
Irányítja a csoportok
visszaszervezôdését,
segíti a csoportok tagjait
az ismeretek átadásában.
Kérdve-kifejtô módszerrel
segíti a következtetések
megfogalmazását a valóság és az irodalmi mûvek
világának összevetése
esetében.
A tanulók visszatérve eredeti csoportjukhoz,
bemutatják társaiknak
munkájuk eredményét,
ismertetik és elmagyarázzák a témájukhoz kapcsolódó kutatómunka
eredményét.
Egyéni és
csoportmunka,
közös megbeszélés, összegzés, következtetések megfogalmazása
Az elkészült vázlatok, jegyzetek,
szemléltetôeszközök
Téma: Az elvégzett munka és forrásanyag értékelése
Idôkeret: 10 perc
Ellenôrzi és a diákokkal
közösen értékeli az
elvégzett munkát.
Értékelik az elvégzett
munkát, kialakítják közös
álláspontjukat: értékelik
és minôsítik a felhasznált
forrásokat, azok megbízhatóságát.
Vita, megbeszélés, véleményalkotás,
érvelés, meggyôzés
III. Játékos vetélkedô (4. óra)
Téma: A játékos vetélkedô megszervezése
Idôkeret: 5 perc
Ismerteti a vetélkedô
A csoportok megbeszélik, Csoportos
lebonyolításának módját, egyeztetik stratégiájukat. megbeszélés
a feladatok megoldásának
rendjét, a játékszabályokat, az idôkereteket és
a jutalmazás eszközeit.
Íróeszközök
Téma: Játékos vetélkedô
(A vetélkedô forgatókönyvét a IV. melléklet tartalmazza)
Idôkeret: 35 perc
Irányítja a játékot, kiosztja- Közösen megoldják a
beszedi a feladatokat,
feladatokat.
segíti a könyvtári kutatómunkát, értékeli a csapatok eredményét.
Csoportmunka
8
Feladatlapok, könyvtári információforrások
Tevékenységek
Tanári
Módszerek,
Munkaformák
Tanulói
Eszközök
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
Téma: Eredményhirdetés
Idôkeret: 5 perc
Kihirdeti a verseny végeredményét, kiosztja a
jutalmakat és dicséreteket,
ismerteti a következô óra
témáját.
Jutalmak (érdemjegy, dicséret,
csoki, jutalomkönyvek)
Irodalomjegyzék
Kézikönyvek, lexikonok, monográfiák
Az afrikai világ atlasza
Britannica Hungarica
Ezerarcú világunk: Afrika
Földrajzi világatlasz
Gulyás Pál: Magyar írói álnév lexikon
Irodalmi fogalmak kisszótára
Ki kicsoda a magyar irodalomban?
Középiskolai irodalmi lexikon
Magyar nagylexikon
Révai nagy lexikona
Új magyar irodalmi lexikon
Világirodalmi lexikon
Aszódy: A pokol zsoldosai. Kossuth, 1977
Hámori Tibor: Rejtô Jenô rejtélyes élete. é.n.
Hegedûs Géza: A magyar irodalom arcképcsarnoka 1-2.Trezor, 1992.
Kávéházsirató. Vál. Erki Edit. Officina, 1996
Saly Noémi: Törzskávéházamból zenés kávéházba. Osiris, 2005
A magyar irodalom története III. 1920-tól napjainkig. Gondolat, 2007
Internetes oldalak:
rejtojeno.lap.hu/
www.rejto.hu
hu.wikipedia.org/wiki/Rejtô_Jenô
www.literatura.hu/irok/.../rejto_jeno.htm
idegenlegio.lap.hu/
hu.wikipedia.org/wiki/Francia_Idegenlégió –
www.legion-recrute.com/hu/
szenegal.lap.hu/
algeria.lap.hu/
afrika.terkepek.net/
szahara.lap.hu
www.kislexikon.hu/ponyvairodalom.html
lexikon.adatbank.ro/tematikus/szocikk.php?id=113
www.kislexikon.hu/lektur.html
bestseller.lap.hu/
hu.wikipedia.org/wiki/Bestseller
www.kavehazak.hu/magazin/.../content.php?id... –
www.kavehazak.hu/dosszie/content.php?id... –
9
I. melléklet
A könyvtár alaprajzába illesztendô kifejezéskártyák (30 fô – mindenkinek 1 kártya)
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
Antológiák,
gyûjteményes kötetek
Biológia
Diákszámítógép
DVD-k
Egyetemes történelem
Érettségi feladattárak
Fizika
Folyóiratok
Földrajz
Idegen nyelvek
Irodalomtörténet
Katalógusszekrény
Kémia
Képzômûvészetek
Kézikönyvek
10
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
Kölcsönzôpult
Magyar nyelv
Magyar történelem
Matematika
Mitológia, vallás
Sport
Szépirodalom
Tanári számítógép 1.
Tanári számítógép 2.
Tankönyvek
fölöspéldányai
– elvihetôk
Társadalomtudományok
Tévé, videó
Újdonságok
Videótár
Zene
11
II. melléklet
Rövid keresési feladatok:
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
1.
Szabadpolcon Rejtô Jenô mely könyvei találhatók?
2.
Nézd meg a katalógusban, hogy a Rejtô-regények közül melyek vannak meg a
könyvtárban!
3.
Nézd meg az elektronikus katalógusban ugyanezt!
4.
Keress olyan lexikonokat, amelyekben van szócikk Rejtô Jenôrôl!
5.
Keress olyan kézikönyveket, amelyek irodalomórán hasznosak lehetnek!
6.
Nézd meg, hogy a Wikipédiában található-e Rejtôrôl információ!
7.
Próbáld meg kideríteni, hogy milyen idegen nyelvekre fordították le
Az elátkozott part címû regényt!
8.
Próbáld meg kideríteni, kapható-e most könyvesbolti forgalomban Az elátkozott part!
9.
Keress olyan internetes honlapokat, amelyek a XX. századi magyar irodalommal
foglalkoznak!
10. Keress olyan irodalomtörténeti összefoglaló munkákat, amelyek foglalkozhatnak
Rejtô Jenô munkásságával!
12
III. melléklet
Csoportmunkában elvégzendô feladatok:
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
1. csoport
Téma: Rejtô Jenô élete és mûvei
Elkészítendô feladat – tablón:
Rejtô rövid, vázlatos életrajza
(családi háttér, iskolái, foglakozása, utazásai, halála)
Írói munkamódszere – és a legendák
Regényeinek álnév és tematika szerinti csoportosítása
2. csoport
Téma: Kávéházak Budapesten
Elkészítendô feladat – térképes idegenvezetés:
Kávéházak a régi és mai Budapesten
A kávéházak jelentôsége, szerepe:
szolgáltatások, vendégkör
3. csoport
Téma: Az idegenlégió
Elkészítendô feladat – rajzos szócikk egy diáklexikon számára:
A légió rövid története, megalakulása, célja, feladata, alakulatai, nyelve, jelmondata,
egyenruhája
4. csoport
Téma: Afrika – az ismeretlen világ
Elkészítendô feladat – térképes útvonal a regény alapján:
A regény színhelyei a mai Afrika térképén
Afrika helyzete, országai a regényben és a valóságban
5. csoport
Téma: Lektûr, ponyva, bestseller – amit szíves(ebb)en olvasunk
Elkészítendô feladat – tablón:
Fogalomtérkép rövid szómagyarázattal
13
IV. melléklet
Játékos vetélkedô
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
(A feladatokat az eredeti, 5 fôs csapatok közösen oldják meg)
A feladatok megoldásában segítenek a könyvtár szolgáltatásai!
1. Állítsátok helyre a képregények sorrendjét!
14
8 p.
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
Ha jó a megoldásotok, akkora képek hátoldalán
olvasható betûk sorrendben egy nagy magyar
színész nevét adják. Melyik Rejtô-regény alapján
készült az a film, amelyben ez a színész a meztelen
diplomata szerepét alakította?
3 p.
2. Az alábbi könyvcímek összekeveredtek. Állítsátok helyre ôket!
10 p.
A fehér futár
A sárga ciklon Afrikában
Az elveszett autó
Három láthatatlan folt
A 14 karátos cirkáló
A szôke testôr a Grand
Hotelben
Az ellopott helyôrség
Vesztegzár a garnizonban
Az elôretolt légió
15
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
3. Oldjátok meg az alábbi totót!
9 p.
Milyen nemzetiségû Senki Alfonz?
t) norvég
v) angol
z) francia
Mi Csülök igazi neve?
ó) John Fowles
p) Jack Fowles
r) Jim Fowles
Milyen bányát keresnek?
p) arany
q) márvány
r) gyémánt
Hogy hívják a bennszülöttek fônökét?
a) Fongi
á) Mimbini
b) Negrier
Ki a citromember?
b) Andrea Mazzea
d) Sandro Mazzea
c) Joao Mazzea
A regény Katharina hány hódításáról beszél?
e) 10
f) 4
g) 9
Micsoda az Alapszabály?
p) a katonai
törvénykönyv
s) a csavargók
íratlan törvénye
r) a lázadók
Nagyfônöke
Milyen alakban nem szélhámoskodott Tuskó?
m) orvos
n) tábori pap
o) szakács
Milyen ruhadarabja hiányzik a Török Szultánnak?
ó) a turbánja
ö) az inge
ô) a nadrágja
A helyes válaszok betûjelét összeolvasva egy nevet kaptok. Ki ô, és mi köze van
Rejtô Jenôhöz? 3 p.
16
4. Töltsétek ki az alábbi keresztrejtvényt!
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
1.
A tábornok vezetékneve
2.
Laméter kapitány szerelme
3.
Az író
4.
A cárnô kegyence
5.
Afrikai szél
6.
Kikötô Afrikában
7.
Csülök kedvenc irodalmi hôse
8.
Ô a kormánybiztos
9.
„Mondja kedves …..”
12 p.
10. Részeges orvos
11. Az ô napján ne kövess el bûnt!
12. Folyó Afrikában
1.
2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.
11.
12.
A megoldás egy közelmúltban elhunyt színész neve, aki filmet forgatott egy
Rejtô-regénybôl. Melyik Dumas-regényre utal a film és a Rejtô-regény címe is?
17
3 p.
5. Javítsátok ki a Török Szultán leveleinek helyesírási hibáit!
Írjátok le helyesen a szövegeket!
Hibátlan javítás szövegenként 5 p.
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
A) "Kedves fijjug!
Sajnos eelôre nem. Látthatójan becsappptallak. kicsinyt. Udjanis puccolllni kell a
halyóról. Mert a dullajdonnosog azzz éjjjel. A halyó fennnégbee! egy naggy? ládátt
hosztak? Amikorrr. Ell akartam lopnikésôbb mer ôk. Elmenteg. akkor észrevetttemm:
hogy. A ládábann etj hulllla van. Esz igen rosz jel. Menneküljetekk! el Ti is. A rendtôrség
miattt. Szívbôl sajjnálom. És kivallló Tiz tellettel Negtek.
A törrökk."
B) "Kedves Tsülögg!
Te hüjje ló akki vagggy! Ez a nô 1. vesz-Éjjes bosszorgány. Kihasznájjja hogy. Egy
beképzeltt alag került. A hállólyába neki. Ne pofffázz! Puccolly inét. Mert nadjon
gönnyen llehet. Hodj Egysszerüüen lellô nek. Legalláp is elvissznekk. jjól nészôl ki Te.
Nem issmerred 5. vesszééjjes Bosszor gán.
Netuddkki."
C) "Te egy. Nagy sokk pupu teve vaggy! Irrtam már Nekked. Hogy te kerüüld el. A
bosszorgánt! Esz Tegedett be akar fonni mindd. Egy tszopfott. És majdd a véggül. jóll
adjon lövnek. Fogod llátni. Te lló.
Ne dudgi!"
D) Tsülögg Te? bággyatt, gérôtzô. Lo aki vadj hát Nem irtamm nekked. - Hogy esz a nnô
1-gy nagggy! bosszorgány és? Veszed téged aaz óróddnáll foggva. Naadjon. Vigyázz!!?:
Esz ety nemszetgôzi gémmhölggy! Te peddik eggy. nemmzzettgôzi sszom Oru ló, marrha
éss tsuppa ijjen. Lyól viggyász!!? ++ x. mégy. s ha Te megy ne. neg...
Nedudddgi!!"
E) "Nadj gár hoogg. Irok neggedd. Merr issméttlem: 1-gy ló vaggy. Irrássogat? loppod
dôlet a bosszorgánny. És elárulja minddet, amitt dôlet dud. Buccolljattok djorsan de
isss!?: mek. A Senki Allvonsz iss. a tzr. s!2 la...
Tuddd gi:
A Dörrög Zuldán, te hûjje!"
18
JAVÍTÓKULCS A VETÉLKEDÔ FELADATAIHOZ
1.
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
2.
1.
3.
4.
5.
6.
MÁRKUS LÁSZLÓ
– A MEZTELEN DIPLOMATA – VESZTEGZÁR A GRAND
HOTELBEN
7.
8.
2.
3.
A FEHÉR FOLT
A SÁRGA GARNIZON
A SZÔKE CIKLON
AZ ELVESZETT CIRKÁLÓ
A HÁROM TESTÔR AFRIKÁBAN
A 14 KARÁTOS AUTÓ
VESZTEGZÁR A GRAND HOTELBEN
AZ ELLOPOTT FUTÁR
AZ ELÔRETOLT HELYÔRSÉG
A LÁTHATATLAN LÉGIÓ
z)
ó)
r)
á)
d)
e)
r)
n)
ô)
ZÓRÁD ERNÔ – GRAFIKUS, FESTÔ
– A REJTÔ-KÉPREGÉNYEK EGYIK RAJZOLÓJA
4.
R
1.
O
2.
U
B
A
N
L
U
C
Y
3.
R
E
J
T
Ô
J
E
N
4.
P
O
T
E
M
K
I
N
I
R
O
K
K
Ó
O
R
A
N
G
R
I
N
8.
D
E
S
U
R
E
N
N
E
9.
P
O
T
R
I
E
N
10.
K
V
A
S
Z
T
I
C
11.
M
Á
R
T
A
E
N
E
G
Á
5.
S
6.
7.
12.
L
O
H
E
N
S
Z
Ô
S
L
BUJTOR ISTVÁN – A HÁROM TESTÔR AFRIKÁBAN – A HÁROM TESTÔR
19
5.
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
A) „Kedves fiúk!
Sajnos elôre nem láthatóan becsaptalak kicsit. Ugyanis pucolni kell a hajóról, mert a tulajdonosok az éjjel
a hajófenékbe egy nagy ládát hoztak. Amikor el akartam lopni késôbb, mert ôk elmentek, akkor észrevettem, hogy a ládában egy hulla van. Ez igen rossz jel. Meneküljetek el ti is! A rendôrség miatt. Szívbôl
sajnálom. És kiváló tisztelettel nektek.
A Török”
B) „Kedves Csülög!
Te hülye ló, aki vagy! Ez a nô egy veszélyes boszorkány. Kihasználja, hogy egy beképzelt alak került a
hálójába neki. Ne pofázz! Pucolj innét, mert nagyon könnyen lehet, hogy egyszerûen lelônek. Legalább
is elvisznek. Jól nézel ki te! Nem ismered ôt, veszélyes boszorkány.
Ne tudd, ki”
C) „Te egy nagyon sok púpú teve vagy! Írtam már neked, hogy te kerüld el a boszorkányt! Ez tégedet be
akar fonni, mint egy copfot. És majd végül jól agyonlônek. Fogod látni, te ló!
Ne tudd, ki!”
D) „Csülök, te bágyadt, kérôdzô ló, aki vagy! Hát nem írtam neked, hogy ez a nô egy nagy boszorkány,
és vezet téged az orrodnál fogva? Nagyon vigyázz!! Ez egy nemzetközi kémhölgy! Te pedig egy
nemzetközi szomorú ló, marha és csupa ilyen. Jól vigyázz!! Ne tudd, ki!!”
E) „Nagy kár, hogy írok neked, mert ismétlem: egy ló vagy. Írásokat lopott tôled a boszorkány, és elárulja
mindet, amit tôled tud. Pucoljatok gyorsan, te is, meg Senki Alfonz is, a Tuskó is! 2 la...
Tudd ki:
A Török Szultán, te hülye!”
20
ANGOL NYELV
1. óra
Tanár: Tongori Ágota
Korosztály: 14-19
Tantárgy: Angol (Szint A2-B2)
Óra tárgya: A tudomány (a szellemekrôl)
Célja
Konkrét tantárgyi cél az olvasott és hallott szövegértési valamint a szövegalkotási képesség fejlesztése;
korszerû és igényes online egy- és kétnyelvû szótárok használatában jártasság szerzése.
A tantárgyon túlmutató fejlesztési célok:
A tanuló a tudomány és a „természetfölötti” viszonyát, a tudomány errôl való ismereteit, nézeteit saját
olvasmányélmények útján közelítse meg úgynevezett „népszerû” témák oldaláról megközelítve.
A tanuló az emberi képzelôerô termékeit a tudomány oldaláról közelítse meg;
Tapasztalja meg az ismeretek idegen nyelven való megközelítési lehetôségének elônyeit;
Tapasztalja meg saját erôsségeit és gyengeségeit különféle képességterületeken, ezáltal váljék
toleránsabbá az eltérô képességekkel szemben;
Szerezzen tapasztalatot mind az önálló munka mind a másokkal való együttmûködés terén, ezáltal
fejlesztve mind intraperszonális, mind interperszonális intelligenciáját és szociális kompetenciáit.
Szerezzen tapasztalati úton ismereteket az emberi kultúra és elme termékeirôl;
Tegyen szert jártasságra az IKT eszközök használatában, ezáltal fejlessze digitális kompetenciáját;
Idegen nyelvi kompetenciáit autentikus forrásokból merítve, életszerû helyzetekben alkalmazva
(ismeretszerzés olvasás maghallgatás útján; ismeretek átadása interaktív módon) fejlessze;
Munkaforma: Egyéni /páros
Kompetenciák: Szociális kompetencia; digitális kompetencia; idegen nyelvi kompetencia
Idô: 45 perc
21
Tevékenységek
Tanári
Módszerek,
Munkaformák
Tanulói
ANGOL NYELV – 1. ÓRA
A tanár felkéri a tanulókat, A tanulók megnyitják és
kipróbálják az online
hogy nyissák meg a
szótárakat.
következô online
szótárakat az interneten
és tisztázza a használat
módját:
Eszközök
frontális/egyéni
Lehetôleg tanulónként, de
legalább tanulópáronként egy
internet kapcsolattal rendelkezô
számítógép.
egyéni/pár
A tanár által a www.quia.com
webhelyen a Quia WEB szekcióban magát instruktorként regisztrálva elôre elkészíti az online kvízt
az 1. sz Melléklet alapján.
Feljegyzi a
www.quia.com/quiz/........html
elérhetôséget.
Lehetôleg tanulónként, de
legalább tanulópáronként egy internet kapcsolattal rendelkezô
számítógép; A tanár által elôre
elkészített online kvíz feladat;
frontális/egyéni
Lehetôleg tanulónként, de
legalább tanulópáronként egy
internet kapcsolattal rendelkezô
számítógép;
pár
Tanulópáronként egy internet
kapcsolattal rendelkezô
számítógép;
http://www.oxfordadvancedlearnersdictionary.com
http://www.angoltanszek.hu/szotar
http://www.macmillandictionary.com
http://www.ldoceonline.com
A tanár felkéri a tanulókat
az általa följegyzett
A tanulók megoldják az
online quiz feladatot.
www.quia.com/quiz/........html
helyre való (teljes valós
névvel való) belépésre és
a kvíz megoldására. Szükség esetén használják a
megadott online szótárakat!
A tanár bemutatja a tanu- A tanulók saját
lóknak, hogyan jelentkez- számítógépükön követik
hetnek be instruktorként a a tanár útmutatásait.
Quia Web-be, s hogyan
készíthetik el saját
kvízüket.
A tanár felkéri a tanulókat,
válasszanak maguknak
tanulópárt, akivel elkészítik
3-5 feladatból álló kvízüket
tetszôleges témakörben
angolul internetes források
felhasználásával.
A tanulók választanak
maguknak tanulópárt,
akivel elkészítik 3-5 feladatból álló kvízüket
tetszôleges témakörben
angolul internetes források felhasználásával.
Házi feladat: A tanár felkéri
a tanulópárokat, hogy más
tanulópárokkal megegyezve küldjék el egymás
drótposta címére az
elkészített kvíz
elérhetőségét, és oldják
meg egymás kvízét az
abban megjelölt internetes
források és az online
szótárak segítségével.
egyéni/pár
A tanulók megoldják
egymás kvízét az abban
megjelölt internetes források és az online szótárak
segítségével.
22
Lehetôleg tanulónként, de
legalább tanulópáronként egy
internet kapcsolattal rendelkezô
számítógép;
I. melléklet
Tanulói feladatlap
ANGOL NYELV – 1. ÓRA
(A tanár lehetôleg a www.quia.com webhelyen a Quia WEB szekcióban magát instruktorként regisztrálva
elôre elkészíti az online kvízt az 1. sz Melléklet alapján. Feljegyzi a www.quia.com/quiz/........html
elérhetôséget. Ha a tanulók online oldják meg, megoldásukat „beküldve” máris láthatják eredményüket.)
Student’s Task Sheet
Spirit(s) – Science and Ghosts
Students read and watch and listen to a video about beliefs related to and scientists explanations to ghostly
phenomena on http://www.unmuseum.org/ghosts.htm. They choose the right answer to questions on
vocabulary as well as content.
1. Go to http://www.unmuseum.org/ghosts.htm and find the answer to the question.
What are ghosts that make an unpleasant noise called by he Germans? (1 point)
wraiths
phantasms
poltergeists
spirits
spooks
2. Go on reading the website. In the story about the Greek philosopher Athenodoros
Cananites the synonym of 'invite' is: (1 point)
haunt
summon
beckon
appear
signal
3. Go on reading. Another word for 'chain' in the text is ..., while the synonym
of 'disappear' is ..., which is also used in the text. (1 point)
shackled/vanished
rattle/ended
rattling/follow
shackle/vanish
23
4. Watch and listen to the video labelled 'Video Bonus: Professor Wiseman looks at
some ghost photographs'. Which 'ghostly' photo(s) does he say could be a trick of the
ANGOL NYELV – 1. ÓRA
light? (1 point)
None of them.
The last one with the couple.
The one in which the headrest is reflected in the rear-view mirror.
The one in which a child is walking his dog in the woods.
The first one with the 'genuine-looking ghost' and the fourth one with the
shadow in the water.
5. Go on reading. What is Wiseman's explanation to why people feel a place is haunted?
(1 point)
He thinks that a sound wave with a frequency of 18.98 hertz makes the
eyeballs vibrate and might produce a vision of a figure..
He thinks people can sense the presence of infrasound.
He thinks people feel ghosts because the places had reputations for ghostly
encounters.
He thinks some infrasound may make people sick.
He thinks people are afraid in rooms with a high ceiling or in dark rooms or
where there is a different magnetic field.
Tanári megoldókulcs a tanulói feladatlaphoz/Teacher’s KEY to Student’s Task Sheet
1/3 poltergeists; 2/3 beckon; 3/4 shackle/vanish; 4/5 The first one with the 'genuine-looking ghost' and the
fourth one with the shadow in the water; 5/5 He thinks people are afraid in rooms with a high ceiling or in
dark rooms or where there is a different magnetic field.
Felhasznált irodalom
http://www.oxfordadvancedlearnersdictionary.com
http://www.angoltanszek.hu/szotar
http://www.macmillandictionary.com
http://www.ldoceonline.com
www.quia.com
www.quia.com/quiz/........html (tanár, ill. tanuló által készített online kvíz)
http://www.unmuseum.org/ghosts.htm
Egyéb, a tanulók által a saját kvíz elkészítéséhez felhasznált internetes források
24
2. óra
Tanár: Tongori Ágota
ANGOL NYELV
Korosztály: 14-19
Tantárgy: Angol (Szint A2-B2)
Óra tárgya: Egészséges életmód, étkezés, sport, /Hobbi, érdeklődési kör /nyelvtani gyakorlás vagy bármi
egyéb
Célja
Konkrét tantárgyi cél szókincs bôvítése; az olvasott szövegértési és szövegalkotási képesség fejlesztése;
korszerû és igényes online egy- és kétnyelvû szótárok használatában jártasság szerzése; online szókincs
tanuló program használatában jártasság szerzése; (De lehet a cél nyelvtani igeidôk ismétlése is.)
A tantárgyon túlmutató fejlesztési célok:
A tanuló képes legyen a már ismert témakörök szókincsét saját maga földolgozni és mások számára is
használható anyagot létrehozni. (Vagy nyelvtani igeidôk használatában való eligazodás.)
Szerezzen tapasztalati úton ismereteket egyes tanulási technikákról;
A tanuló váljon képessé az önálló tanulásra, tanulási módok és technikák kialakítására, alkalmazására;
Tapasztalja meg az ismeretek idegen nyelven való megközelítési lehetôségének elônyeit;
Tapasztalja meg saját erôsségeit és gyengeségeit, ezáltal váljék toleránsabbá az eltérô képességekkel
szemben;
Tegyen szert jártasságra az IKT eszközök használatában, ezáltal fejlessze digitális kompetenciáját;
Idegen nyelvi kompetenciáit autentikus forrásokból merítve, életszerû helyzetekben alkalmazva
(ismeretszerzés olvasás útján; ismeretek átadása interaktív módon) fejlessze;
Munkaforma: Egyéni /páros
Kompetenciák: Digitális kompetencia; idegen nyelvi kompetencia;
(Páros munka esetén: Szociális kompetencia;)
Idô: 45 perc
25
Tevékenységek
Tanári
ANGOL NYELV – 2. ÓRA
A tanár felkéri a tanulókat,
hogy nyissák meg a
következô online
szótárakat az interneten
és tisztázza a használat
módját:
Módszerek,
Munkaformák
Tanulói
A tanulók megnyitják és frontális/egyéni
kipróbálják az online
szótárakat. Meghallgatják
a beírt szavak kiejtését.
http://www.oxfordadvancedlearnersdictionary.com
http://www.angoltanszek.hu/szotar
http://www.macmillandictionary.com
http://www.ldoceonline.com
A tanár az alábbi link
A tanulók is bejelentbeírásával (vagy valamely keznek. Majd tálcára
internetes keresôprogram- leteszik.
ba beírva a Windows Live
bejelentkezés-t, és a megfelelô oldalra navigálva)
bejelentkezik. Ugyanezt
kéri a tanulóktól is. Majd
tálcára leteszik.
frontális/egyéni
https://login.live.com/ppsecure/
secure.srf?lc=1038&id=10&ru=
https://accountservices.passport.net/d
efault.srf%3Fid%3D10%26vv%3D1000
%26mkt%3DHU-HU%26lc%3D
1038&tw=1200&fs=1&kv=9&ct=
1297400655&cb=&cbid=10&ems=1
&seclog=10&ver=10.0.17147.0&tpf=
c69725c7a92fe1549e3c08e41087be1d
26
Eszközök
► Lehetôleg tanulónként, de
legalább tanulópáronként egy
internet kapcsolattal rendelkezô
számítógép.
► (Lehetôleg fül-/fejhallgatók a
tanulóknak.)
► Mind a tanárnak és a tanulóknak rendelkezniük kell Windows
Live ID-vel (ha msn-t vagy hotmail-t
használnak, van nekik).
► Továbbá a tanulói gépeken a
tanulóknak ideiglenes rendszergazda jogosultsággal kell rendelkezniük az egyszeri használatra
szóló telepítéshez, vagy a tanárnak a rendszergazda segítségét
kell kérnie elôzetesen a
Silverlight.exe gépenkénti
telepítéséhez.
A bejelentkezésre azért van szükség, mert a szókártyás szótanuló
program Study és Play (tanuló/ellenôrzô és játék ) funkciói csak így
mûködnek. Ha nem a flashcards
oldalra való belépés elôtt jelentkezünk be a Windows Live ID-vel,
esetleg nem fog sikerülni a bejelentkezés az adott oldalról,
különösen, ha egyszerre több
géprôl próbálkozunk vele.)
Tevékenységek
Tanári
Módszerek,
Munkaformák
Tanulói
Eszközök
ANGOL NYELV – 2. ÓRA
A tanulók a tanári instruk- frontális/egyéni
ciót követve új Internet
Explorer vagy Mozilla
Firefox ablakban megnyitják a flashcards oldalt.
Ekkor a képernyô bal fölsô sarkában megjelenik
http://flashcards.educationlabs.com
a Silverlight.exe program
oldalt. A tanár felkéri a
tanulókat, hogy telepítsék telepítôje, amelyet a
szokásos módon telepíta Silverlight.exe fájlt (ha
ideiglenes rendszergazda senek. A telepítés befejogosultsággal rendelkez- jeztével újra beírják a
keresô sorába:
nek a tanulók, vagyis a
használat idejére telepíthttp://flashcards.educationlabs.com
hetnek segédprogramoEkkor megnyílik a szókárkat, amelyek a gép
tyás szótanuló program.
kikapcsolásával törlôdA tanulók követik a tanár
nek)!
bemutatóját és maguk is
A tanár demonstrálja a
belépnek a megfelelô
szótanuló program ismét- menüpontokba.
lési módozatának használatát: A monitor felsô
részén látható vízszintes
narancssárga menüsorból
a BROWSE-ra kattint.
Ezután a bal oldali menübôl a Health témakörre
kattintva kiválasztja azt.
Majd megkeresi és rákattintva bemutatja a Sport
(tongo) szókártya pakli tartalmát és használatát.
(Lásd 2. sz. Melléklet!)
Lehetôleg tanulónként, de
legalább tanulópáronként egy
internet kapcsolattal rendelkezô
számítógép.
Majd a Study módra kattintva a tnár a tanulókkal
ellenôrzi, gyakorolja, a
szavakat, definíciókat
szemléltetés céljából.
A Study módra kattintva frontális/egyéni
ellenôrzik, gyakorolák,
tanulják a szavakat,
definíciókat a használattal
való ismerkedés céljából.
Lehetôleg tanulónként, de
legalább tanulópáronként egy
internet kapcsolattal rendelkezô
számítógép.
Ezt követôen a tanár felkéri
a tanulókat, válasszák a
CREATE menüpontot a
narancssárga menüsorból,
s bemutatja a szótanuló
kártyapakli létrehozásának
módját. Felhívja a figyelmet a helyes definíciók
érdekében az online
szótárak használatára.
frontális/egyéni
A tanulók a CREATE
menüpontba lépve követve a tanár útmutatásait
megismerkednek a szótanuló kártyapakli létrehozásának módjával.
Lehetôleg tanulónként, de
legalább tanulópáronként egy
internet kapcsolattal rendelkezô
számítógép.
A tanár felkéri a tanulókat,
hogy új Internet Explorer
vagy Mozilla Firefox
ablakot nyitva nyissák
meg a következô helyet
az interneten:
27
Tevékenységek
ANGOL NYELV – 2. ÓRA
Tanári
Tanulói
A tanár felkéri a tanulókat
egy 5-10 szókártyából álló
pakli elkészítésére a nemrégiben tanult vagy tetszôleges témakörök
szavaiból. Vizsgára
készülô tanulók az
átismételendô témakörök
szavaira koncentrálhatnak.
A tanár körbejárva segít,
ellenôriz, bátorít.
A tanulók témakört
választanak, és elkezdik
készíteni szótanuló
kártyapaklijukat.
Az idô függvényében.
Az idô függvényében:
(Lásd Tanári
1. Vagy a tanár felkéri a
tanulók egyikét, hogy mu- tevékenység-!)
tassa be a többieknek a
már elkészült paklit (ha
még kb. 5 perc van hátra);
2. vagy feladja házi feladatnak a kártyapakli befejezését (ha az órán egy
tanuló sem tudott legalább
5 pár szókártyából álló
paklit elkészíteni) és a
következô órán
a) vagy felkéri a tanulókat,
hogy egymás után interaktív táblán mutassák be a
többieknek, és gyakoroltassák velük a szókártyákat;
b) vagy újra a
számítógépteremben sorra
megkeresik egymás otthon elkészített pakliját és
gyakorolnak vele;
3. vagy ha több tanuló
elkészült legalább 5 pár
kártyából álló paklijával
(és még több mint
5-10 perc van hátra),
a) vagy felkéri a tanulókat,
hogy egymás után interaktív táblán mutassák be a
többieknek, és gyakoroltassák velük a szókártyákat;
b) vagy újra a
számítógépteremben sorra
megkeresik egymás otthon elkészített pakliját és
gyakorolnak vele;
Módszerek,
Munkaformák
Eszközök
egyéni/páros
Lehetôleg tanulónként, de
legalább tanulópáronként egy
internet kapcsolattal rendelkezô
számítógép.
frontális/egyéni/
páros
Lehetôleg tanulónként, de
legalább tanulópáronként egy
internet kapcsolattal rendelkezô
számítógép.
Szükség szerint interaktív tábla.
(Lásd Tanári tevékenység!)
28
I. melléklet
Tanulói feladatlap
ANGOL NYELV – 2. ÓRA
Nem feltétlenül szükséges. Elegendô a tanulóknak a tanári instrukciókat követniük az órán, de segítség
lehet.)
Student’s Task Sheet
1. Open Internet Explorer or Mozilla Firefox, visit the following sites and try the online
dictionaries. You can type in words like excursion, course, decision, national, nature,
protein, carbohydrate or vitamin. You can also listen to the pronunciation of words.
1. http://www.oxfordadvancedlearnersdictionary.com
2. http://www.angoltanszek.hu/szotar
3. http://www.macmillandictionary.com
4. http://www.ldoceonline.com
2. Either use the following link or write Windows Live ID sign in in a search engine (e.g.
Google), navigate to the right site and sign in using your Windows Live ID. Then put the
whole page down on desktop.
https://login.live.com/ppsecure/secure.srf?lc=1038&id=10&ru=https://accountservices.p
assport.net/default.srf%3Fid%3D10%26vv%3D1000%26mkt%3DHU-HU%26lc%3
D1038&tw=1200&fs=1&kv=9&ct=1297400655&cb=&cbid=10&ems=1&se
clog=10&ver=10.0.17147.0&tpf=c69725c7a92fe1549e3c08e41087be1d
3. Navigate to http://flashcards.educationlabs.com and install Silverlight.exe.
Then navigate again to http://flashcards.educationlabs.com
4. Click on BROWSE and from the menu on the left choose the topic Health. Find the
deck of cards called Sport with the signature tongo. Read the definitions on the cards on
the left and the expressions on the cards on the right. Click on the arrows below the cards
to move on to the next pair of cards to see all of them.
5. Now try the study mode by clicking on Study under the orange line at the top. When
you read the definition, say the word (or you can choose Type in and type the word). Then
click on the bottom right corner of the card where you see the writing Flip card to check
29
yourself. If your answer was right, click on the green tick. If it was wrong, click on the red
cross. This is the way to memorise words and check your knowledge.
ANGOL NYELV – 2. ÓRA
6. Now click on CREATE in the orange menu line at the top (next to BROWSE) and make
your own set of flashcards. You should write the definition on the line in the long box on
the left and the expression on the line in the long box on the right (next to the definition).
To make sure your definitions are grammatically correct, you should use the definitions in
the online dictionaries. You can use the copy and paste method (Ctrl+C then Ctrl+V) to
add the definition to your flashcard.
You can add images to your cards. First you search for and download pictures from the
internet, and then you paste them into the square box next to the expression or the definition.
Do not forget to give your deck of flashcards a Title (in the top left corner) and choose a
category (below Description) that they match by ticking off the right box.
When you have made at least five (pairs of) flashcards, you should agree to make them
publicly available by leaving the tick in the box and click on Finish. Now anyone who
browses this site and chooses the category you have chosen will see your deck of cards.
And you can practise with them any time you want.
7. Also, you can try other people’s decks and when moving the mouse over a deck, you
can choose the option Add to Favourites. If you add a deck to your favourites, you will always find them easily by clicking on FAVOURITES in the orange menu line at the top.
GOOD LUCK!
30
Tanári megoldókulcs a tanulói feladatlaphoz/Teacher’s KEY to Student’s Task Sheet
ANGOL NYELV – 2. ÓRA
A feladat online és egyéni, tanulók által készített jellegébôl adódóan nem szükséges és nem is lehet tanári
megoldókulcs, inkább csak segédlet.
A tanár lehetôleg a http://flashcards.educationlabs.com webhelyen a Windows Live ID-vel bejelentkezve
a CREATE menüpont alatt előre elkészíti a saját minta online szótanuló kártyapakliját a minta alapján és
engedélyezi, hogy publikus legyen. Ha nem kíván saját kártyapaklit készíteni, használhatja a már kész,
publikus Sport (tongo) kártyapaklit, de a készítés menetét célszerű kipróbálni, mielőtt a tanulóknak
demonstrálná.
31
ANGOL NYELV – 2. ÓRA
32
ANGOL NYELV – 2. ÓRA
33
ANGOL NYELV – 2. ÓRA
34
ANGOL NYELV – 2. ÓRA
A tanulók bemutatják online kártyapaklijukat áttekintô (Review) majd ellenôrzô/tanuló (Study) módban, s a
tanár ilyenkor javíttathatja a tanulókkal az esetleges hibákat.
A villantókártyákat nyelvtani ismétlésre is lehet használni. Ehhez számos internetes oldalt lehet találni, pl.
http://valenciaenglish.netfirms.com/presperf.htm
1. Ilyenkor az egyik oldalon pl. egy mintamondat, a másikon az adott igeidô adott használatának rövid
leírása szerepel. Pl.: Have you ever eaten snails?/ experience; He has just won the lottery./recent past (a
very short time ago).
2. Az egyik oldalon egy lyukas mondat, a másikon a beleillô szó pl.: She has been waiting for the bus to
arrive … three hours. / for; The Hutchinsons have been living here … 1931. / since.
3. Kettéhasított mondatok is szerepelhetnek a kártyákon pl.:
We've been playing... / ... basketball for an hour.;
35
ANGOL NYELV – 2. ÓRA
36
ANGOL NYELV – 2. ÓRA
Felhasznált irodalom
http://www.oxfordadvancedlearnersdictionary.com
http://www.angoltanszek.hu/szotar
http://www.macmillandictionary.com
http://www.ldoceonline.com
http://flashcards.educationlabs.com (tanár, ill. tanulók által készített online szótanuló kártyapaklik)
http://valenciaenglish.netfirms.com/presperf.htm
Egyéb, a tanulók által a saját szótanuló kártyapaklijuk elkészítéséhez felhasznált internetes források
37
3. óra
Tanár: Tongori Ágota
ANGOL NYELV
Korosztály: 18-19
Tantárgy: Angol (Szint B2/C1) (+ Biológia)
Óra tárgya: Szaporodás, klónozás, avagy a tudomány az egészség szolgálatában?
Célja
Konkrét tantárgyi cél az olvasott és hallott szövegértési valamint a szóbeli szövegalkotási képesség
fejlesztése; korszerû és igényes online egynyelvû szótárok használatában jártasság szerzése.; az idegen
nyelvi érettségire vagy a nyelvvizsgákra készülôk a Tudomány és Technika, illetve az Egészség/Betegség
vagy Etikai kérdések (pl. Klónozás kapcsán) témaköréhez találjanak hasznos információt, valamint
fejlesszék a vélemény kifejezéséhez, vitához szükséges képességeiket, szókincsüket; bôvítsék a genetika,
klónozás, géntechnológia, öröklôdés témakörben szókincsüket.
A tantárgyon túlmutató fejlesztési célok:
A tanuló a genetika tudományának és a klónozás felvetette etikai kérdések megtárgyalását a saját információ-szerzési élmények útján közelítse meg.
Tapasztalja meg az ismeretek idegen nyelven való megközelítési lehetôségének elônyeit;
A tanuló a CLIL (Content and Language Integrated Learning), azaz tanulás tartalom és nyelv integrációjával
elnevezésû módszer alkalmazásával. az idegen nyelvet használja eszközként az oktatási tartalomhoz való
hozzáféréshez, jelen esetben a végzôs középiskolás tanulók a biológia tantárgy keretében tanult genetikai
ismereteiket bôvíthetik, ismételhetik át.
Így mind digitális, és idegen nyelvi, mind szociális kompetenciáik fejlôdnek az egész életen át tartó tanulás
képességének gyakorlása mellett.
Tapasztalja meg saját erôsségeit és gyengeségeit különféle képességterületeken, ezáltal váljék
toleránsabbá az eltérô képességekkel szemben;
Szerezzen tapasztalatot mind az önálló munka mind a másokkal való együttmûködés terén, ezáltal
fejlesztve mind intraperszonális, mind interperszonális intelligenciáját és szociális kompetenciáit.
Tegyen szert jártasságra az IKT eszközök használatában, ezáltal fejlessze digitális kompetenciáját;
Idegen nyelvi kompetenciáit autentikus forrásokból merítve, életszerû helyzetekben alkalmazva
(ismeretszerzés olvasás, meghallgatás útján; ismeretek átadása interaktív módon) fejlessze;
Munkaforma: Egyéni /páros vagy csoport
Kompetenciák: Szociális kompetencia; digitális kompetencia; idegen nyelvi kompetencia
Idô: 45 perc
38
Tevékenységek
Tanári
Módszerek,
Munkaformák
Tanulói
ANGOL NYELV – 3. ÓRA
A tanár felkéri a tanulókat, A tanulók megnyitják
és kipróbálják az online
hogy nyissák meg a következô online szótárakat szótárakat.
az interneten, és tisztázza
a használat módját:
frontális/egyéni
Eszközök
Tanulónként egy internet
kapcsolattal rendelkezô
számítógép; +fej/fülhallgató
http://www.oxfordadvancedlearners
dictionary.com
http://www.angoltanszek.hu/szotar
(A tanár felkéri a tanulókat
az általa email-ben elküldött link alapján a megadott webhelyre való
belépésre és a kérdôív
megoldására.) Avagy a
tanár felkéri a tanulókat a
fénymásolatban kiosztott
kérdôív megoldására
Szükség esetén használják a megadott online
szótárakat!
A tanulók kitöltik az
egyéni/pár
online kérdôívet avagy
válaszolnak a fénymásolaton szereplô kérdôív
kérdéseire saját tudásuk
alapján.
A tanár felkéri a tanulókat
a http://www.bbc.co.uk/schools/gc
A tanulók megtekintik és egyéni
meghallgatják az online
sebitesize/science/21c/genetics/clonin prezentációt, megoldják
gstemcellsact.shtml
az abban foglalt kvíz kérweboldalra való navigálás- déseket, s mind eközben
ra, és az online prezentá- ellenôrzik az elôzetesen
ció és kvíz megtekintésére kitöltött kérdôívre adott
és megoldására, továbbá válaszaikat.
az elôzetesen kitöltött kérdôív kérdéseinek ily módon történô ellenôrzésére.
39
(A tanár például a
http://www.kerdoivem.hu oldalon
magát regisztrálva, a feltételek
tanulmányozása után (vagy pl. a
Google/Dokumentunok/
Documents-en belül a ’Create
new’gombra kattintva) elôre
elkészíti az online kérdôívet az
1. sz Melléklet alapján. Email-ben
elküldi a tanulóknak a kérdôív
linkjét.) Avagy a tanár az 1. sz
Mellékletet fénymásolja és osztja
ki a tanulóknak.
Tanulónként egy internet kapcsolattal és fejhallgatóval rendelkezô
számítógép; A tanár által elôre elkészített online/ avagy tanulónként
1 pld. fénymásolat a kérdôívbôl.
Tanulónként egy internet kapcsolattal és fejhallgatóval rendelkezô
számítógép; A tanár által elôre
elkészített online/ avagy tanulónként 1 pld. fénymásolat a kérdôívbôl.
Tevékenységek
Tanári
Módszerek,
Munkaformák
Tanulói
Eszközök
ANGOL NYELV – 3. ÓRA
A tanár felkéri a tanulókat, A tanulók a tanár által
pár/csoport
látogassák meg a
megjelölt oldal megfelelô
következô weboldalt:
részeit elolvasva és a
http://www.bbc.co.uk/schools/gc
„vélemény” kártyákat
sebitesize/science/21c/genetics/clonin használva megvitatják
gstemcellsrev2.shtml
nézeteiket. Egy megszótekintsék meg a gyógyítási laláskor több kártya is
célú klónozás lépéseit,
használható (Pl. I think…
majd párjukkal vagy hár- First of all…, Secondly,…
mas csoportokban beetc.)
széljék meg a klónozás
felvetette kérdéseket
(Ideas about science –
weighing up arguments,
sorakoztassák fel érveiket
és ellenérveiket a tanár
által kiosztott „vélemény”
kártyák használatával. A
kártyák felfelé fordítva vannak az asztalon kiterítve,
hogy a tanulók választhassanak közülük. Amelyik
kártyát valamelyik tanuló
használta a párból/csoportból, azt lefordítják.
Tanulópáronként egy internet
kapcsolattal és fejhallgatóval rendelkezô számítógép; A tanár által
elôre elkészített, páronként/csoportonként lefénymásolt és kiosztott „vélemény” kártyák.
A tanár megkér egy-két
tanulót, összegezze a
megbeszélteket.
-
Egy-egy tanuló összegzi
a megbeszélteket.
frontális
40
I. melléklet
Tanulói feladatlap
ANGOL NYELV – 3. ÓRA
Student’s Task Sheet
What do you know about reproduction and cloning?
I. First read and do this questionnaire according to your knowledge.
Testing knowledge of the topic will be followed by use of BBC-GCSE Bitesize material to
check and develop knowledge.
http://www.bbc.co.uk/schools/gcsebitesize/science/21c/genetics/cloningstemcellsact.shtml
Name
Age
1. The ... of a cell contains chromosomes made from DNA. A gene is a section of DNA
that carries the code for a particular protein. Different genes control the development
of different characteristics of an organism.
centre
nucleus
seed
2. Offspring resemble their parents because they contain genetic information from both
parents. Human body cells contain ... pairs of chromosomes.
twenty-two
thirty-two
twenty-three
3. Gametes are the sex cells of organisms. Sexual reproduction happens when a male
gamete joins a female gamete. Talking about human beings, the male gametes are
called sperms while the female ones are called ... or ova.
eggs
wombs
embryos
41
4. The fusion of male and female sex cells is called... As a result of this fusion some of
the genetic information from each parent is mixed and the offspring will resemble both
ANGOL NYELV – 3. ÓRA
parents.
genetic mixing
fertilisation
immaculate conception
5. Besides sexual reproduction, when two parents of different sexes are needed, there is
another type of reproduction, which is called ... This type of reproduction is common
in some species of plants but rather uncommon in animals.
asexual reproduction
non-sexual reproduction
dis-sexual reproduction
6. Asexual reproduction only needs one parent. Consequently, there is ... mixing of
genetic information.
little
hardly any
no
7. ... and daffodils reproduce asexually. They develop food storage organs under the
ground, which will develop into next year's plants.
potatoes
strawberries
Busy Lizzies
8. The result of asexual reproduction is genetically identical offspring, i.e. clones.
Cloning is sometimes carried out by amateur gardeners when a branch from the
parent plant is cut off, its lower leaves are removed, and the stem is planted in damp
compost. If the cutting is kept moist and warm, after a few weeks a new plant with
new roots is produced. What do you think about this statement?
It's true.
It's false.
It's partly true.
42
9. Which of the following statements is true?
Cloning animals is impossible.
ANGOL NYELV – 3. ÓRA
One method of cloning animals is to remove an embryo from a pregnant
animal at any stage of the embryo's development and then after growing the
separated cells in a laboratory for a while, transplanting them into host
mothers.
Cloning a cow that produces a lot of milk means that it could be duplicated
several times with the result of having several individual animals with the
desirable features.
II. Now go to the website given below
http://www.bbc.co.uk/schools/gcsebitesize/science/21c/genetics/cloningstemcellsact.shtml
put on your ear/headphones, watch, listen to and do the online quiz as long as you know
all the answers and check your answers to the questionnaire in exercise I. above. If you
click on subtitles you can also read the script. You can also stop or play the presentation
or go back by clicking on the right buttons on the screen.
III. Now navigate to the following site.
Read the steps of therapeutic cloning and then discuss the questions raised in Ideas
about science – weighing up arguments with your partner or in groups of three or four.
http://www.bbc.co.uk/schools/gcsebitesize/science/21c/genetics/cloningstemcellsrev2.shtml
Tanári megoldókulcs a tanulói feladatlaphoz/Teacher’s KEY to Student’s Task Sheet
I./1. nucleus; 2. twenty-three; 3. eggs; 4. fertilisation; 5. asexual reproduction; 6. no; 7. potatoes; 8. It’s true.
9. Cloning a cow that produces a lot of milk means that it could be duplicated several times with the result
of having several individual animals with the desirable features.
Felhasznált irodalom
http://www.oxfordadvancedlearnersdictionary.com
http://www.angoltanszek.hu/szotar
http://www.kerdoivem.hu
http://www.bbc.co.uk/schools/gcsebitesize/science/21c/genetics/cloningstemcellsact.shtml
http://www.bbc.co.uk/schools/gcsebitesize/science/21c/genetics/cloningstemcellsrev2.shtml
43
II. melléklet
„Vélemény” kártyák
ANGOL NYELV – 3. ÓRA
Legend (to be explained to students)
Giving opinion
G
Asking for someone else’s opinion
?
Agreeing
+
Disagreeing
-
Partly agreeing
+/-
Giving reasons
←
Enlisting
E
Contrasting
↔
Giving examples
e.g.
Summarising
∑
Opinion cards (to be photocopied and cut up for pairs)
I agree
I think…
G
(with you in
+
In my opinion,…
G
I absolutely agree
+
saying that)...
I entirely agree
+
(with you)...
As far as I’m
G
concerned,…
I don’t agree
(with you).
As I see it,…
G
I couldn’t agree
+
more.
-
If you ask me,…
44
G
with you.
To my mind,…
G
I see this question
-
differently.
The way I see it,…
ANGOL NYELV – 3. ÓRA
I’m of a different
G
-
opinion.
What would you
-
with you.
?
How do you see
?
here but...
(about this
?
I see your point
+/-
but...
I partly agree
+/-
with you but...
+/-
What do you think
question)?
this point?
add to this?
You have a point
I totally disagree
Do you agree?
?
... because...
←
... as...
←
First of all,...
E
To begin with,...
E
Firstly,...
E
Secondly,...
E
Another thing is,...
E
Another thing is,...
E
Finally,...
E
Last but not least,...
E
On the one hand,...;
↔
.... However,... ;
↔
Although..., ...
To sum up,...
∑
For example,...
e.g.
On the whole,...
∑
45
On the other hand...
For instance,...
e.g.
4. óra
Tanár: Tongori Ágota
ANGOL NYELV
Korosztály: 17-19
Tantárgy: Angol (Szint B2/C1)
Óra tárgya: Híres emberek
Célja
Konkrét tantárgyi cél az olvasott szövegértési valamint a írásbeli szövegalkotási képesség fejlesztése;
korszerû és igényes online vagy nyomtatott egy- illetve kétnyelvû szótárok használatában jártasság
szerzése.; az emelt szintû idegen nyelvi érettségire vagy a nyelvvizsgákra készülôk a Kultúra témaköréhez
találjanak hasznos információt, valamint fejlesszék a szókincsüket; bôvítsék ismereteiket az érdeklôdésüknek megfelelô témakörben.
A tantárgyon túlmutató fejlesztési célok:
A tanuló a Kultúra illetve a Híres emberek témakörét a saját információ-szerzési élmények útján közelítse
meg.
Tapasztalja meg az ismeretek idegen nyelven való megközelítési lehetôségének elônyeit;
A tanuló az idegen nyelvet használja eszközként az oktatási tartalomhoz való hozzáféréshez, jelen esetben
a végzôs középiskolás tanulók az európai, illetve egyetemes Kultúra (tudomány, irodalom, képzômûvészet,
sport, filmmûvészet) témaköréhez kapcsolódó ismereteiket bôvíthetik, ismételhetik át.
Csoportokban dolgozva mind digitális, és idegen nyelvi, mind szociális kompetenciáik fejlôdjenek az egész
életen át tartó tanulás képességének gyakorlása mellett.
A tanuló tapasztalja meg saját erôsségeit és gyengeségeit különféle képességterületeken, ezáltal váljék
toleránsabbá az eltérô képességekkel szemben;
Szerezzen tapasztalatot mind az önálló munka mind a másokkal való együttmûködés terén, ezáltal
fejlesztve mind intraperszonális, mind interperszonális intelligenciáját és szociális kompetenciáit.
Tegyen szert jártasságra az IKT eszközök használatában, ezáltal fejlessze digitális kompetenciáját;
Idegen nyelvi kompetenciáit autentikus forrásokból merítve, életszerû helyzetekben alkalmazva (ismeret
szerzés olvasás, útján; ismeretek átadása) fejlessze;
Munkaforma: Csoport majd egyéni
Kompetenciák: Szociális kompetencia; digitális kompetencia; idegen nyelvi kompetencia
Idô: 45 perc
2
Tevékenységek
Tanári
ANGOL NYELV – 4. ÓRA
Miután egy elôzmény óra
keretében a tanulók
megismerték a szövegbe
ágyazott nyomatékosító
eszközöket (pl. New
Headway UpperIntermediate 3rd Edition
Unit 12 Writing: Adding
Emphasis) A tanár felkéri a
tanulókat, hogy nyissák
meg a következô weboldalt
Módszerek,
Munkaformák
Tanulói
Eszközök
A tanulók megnyitják a
Csoport
weboldalt (avagy kézhez
veszik a feladatot) és a
szövegeket elolvassák.
Ezt követôen csoportban
megbeszélik, eldöntik,
melyik híres személyhez
melyik szöveg tartozik.
Csoportonként egy internet
kapcsolattal rendelkezô
számítógép; Vagy kinyomtatott
információ a csoport tagjainak.
A tanár szemlélteti, és
szükség esetén magyarázza a tanulói feladatlap 2.
feladatában szereplô szerkezetekkel való mondatalkotást és mintát. Ezután
figyelemmel kíséri a tanulócsoportok munkáját,
szükség esetén segít.
A tanulók az olvasott
Csoport
információ alapján 1-1
választott hírességrôl
csoportonként megfogalmaznak és leírnak egy
mondatot a feladatlap 2.
feladatában megadott
szerkezetek valamelyikének alkalmazásával.
Csoportonként egy internet kapcsolattal rendelkezô számítógép;
Vagy kinyomtatott információ a
csoport tagjainak.
A tanár figyelemmel kíséri,
a tanulók munkáját, ellenôrzi elôrehaladásukat,
bíztatja ôket.
A tanulók egymás közt
beosztják, ki mikor ül a
számítógéphez, ki melyik
hírességrôl keres érdekes
információt a feladatlap
2. pontjában felsorolt web
helyeken, és közösen megfogalmazzák az új szerkezetekkel mondataikat.
http://www.kre.hu/btk/phocadown
load/ dokumentumok/ Canadian_Ger
manHungarian_Cultural_Reader_full.pdf
és „lapozzanak” a 10–11.
oldalra (avagy olvassák el
a kinyomtatott szövegeket), majd elolvasás után
csoportokban megbeszélve párosítsák a szövegeket a híres emberek
neveivel.
Csoport
Csoportonként egy internet kap(idôhiány esetén csolattal rendelkezô számítógép
a folytatás:
egyéni házi feladat)
47
Tevékenységek
Tanári
Módszerek,
Munkaformák
Tanulói
Eszközök
ANGOL NYELV – 4. ÓRA
A tanár figyelemmel kíséri
a tanulók munkáját, ellenôrzi elôrehaladásukat,
bíztatja ôket.
A tanulók közösen kivá- Csoport
lasztanak egy hírességet,
akirôl érdekes információt
gyûjtenek, s egy az eddigiekhez hasonló mondatba foglalják.
Csoportonként egy internet kapcsolattal rendelkezô számítógép
vagy maga a könyvtár
A tanár felkéri a tanulókat
a házi feladat egyéni
elvégzésére. (lásd tanulói
feladatlap!)
A tanulók a tanulói felaEgyéni
datlap 3. pontja szerint a
könyvtárban illetve az interneten böngészve információt gyûjtenek egy
általuk választott híres
személyrôl, majd egy
150-180 szavas esszében
megfogalmazzák, mit
csodálnak, mit tartanak
érdekesnek az illetô
pályafutásával kapcsolatban.
Könyvtár vagy internet hozzáférés
48
I. melléklet
Tanulói feladatlap
ANGOL NYELV – 4. ÓRA
Student’s Task Sheet
Further Famous people:
1. Navigate to
http://www.kre.hu/btk/phocadownload/dokumentumok/Canadian_German-Hungarian_Cultural_Reader_full.pdf
read the information and match the people with the self-descriptions.
2. Look at the websites or look around in the library, search the sites or books for
information about the people and write down giving emphasis what you admire, like or
find interesting etc. about them using the structures below.
What I love about…; The thing I love about…; It is the … that…; What X.Y. did…;
What makes…; What I admire about…; It was…; What was…; What amazed me…;
(e.g.: What amazed me about Roberta Bondar was that in her adulthood she continued
dealing with what she was already obsessed by in her childhood i.e. space travel.)
http://www.hollywood.com/celebrity/196692/Tom_Hanks
http://www.rogerfederer.com/en.html
http://www.d-vista.com/OTHER/franzliszt.html
http://en.wikipedia.org/wiki/Hieronymus_Bosch
http://en.wikipedia.org/wiki/William_Blake#Later_life_and_career
http://nobelprize.org/nobel_prizes/medicine/laureates/1937/szent-gyorgyi-bio.html
http://www.nytimes.com/2010/10/08/books/08nobel.html?_r=1
http://en.wikipedia.org/wiki/Mario_Vargas_Llosa
http://www.britannica.com/EBchecked/topic/72441/Janos-Bolyai
http://en.wikipedia.org/wiki/John_von_Neumann
+ YOUR CHOICE
3. Search the internet or the library for information about a person you admire and write a
short text of about 150-180 words about their early life and career and what you admire
about them adding emphasis to your writing.
49
Tanári megoldókulcs a tanulói feladatlaphoz/Teacher’s KEY to Student’s Task Sheet
ANGOL NYELV – 4. ÓRA
1. Believe it or not, I am the first Canadian woman who has been to space! I was born in Sault
Ste. Marie, Ontario. As a child, I collected NASA badges and made my own model rockets.
I took up biology and zoology at university, and I earned a PhD in neurology. On board of
the space shuttle Discovery, I spent 8 days in space in 1992. (Roberta Bondar)
2. I was born in Toronto, Canada and I am an actor and comedian, often called "Rubberface",
which was also the title of the very first but not the most famous movie of mine. The two
most well-known characters I ever played are probably the role of a funny but a little
eccentric pet detective and that of a loser guy who finds a mask which changes his life. I
played the evil in the film where I wanted to ruin children's Christmas. (Jim Carrey)
3. I was born in Mannheim in 1969. I was three years old when I first held a tennis racket in
my hands. I won the German Youth Championships in 1982, at the age of 13, and I ranked
214th in the world. Two years later I made it to the 8 best players in Wimbledon. I became
the number one woman tennis player of the world in 1987 leading the ATP rankings! I am
also very proud of the Olympic Gold I won in Seoul in 1988! (Steffi Graf)
4. Did you know that I am a Nobel laureate? In fact, I was awarded the Nobel Peace Prize in
1957 for handling post-WWII international conflicts. Does Suez ring a bell? Diplomacy and
politics were always close to my heart. I worked as an ambassador, a secretary of state for
external affairs, and … a prime minister! What is more, some say that NATO can be
regarded as my brain child. (Lester B. Pearson)
5. I am a Hungarian soccer-player who contracted the famous English football team, the
Fulham in 2008. Before that I played in Pécs MFC, later in FTC, then I contracted the
English West Bromwich Albion. I was chosen to be the Player of the Year in Hungary three
times, in 2002, 2004 and 2005, and recently I have earned the title "Best Player 2010".
(Zoltán Gera)
6. I am a Canadian businessman who founded a department store. I came to Canada from
Ireland at the age of 20. My first enterprise, a bakery, failed. But I soon became successful
in the retail business, and I introduced the mail-order catalogue to Canada in 1884. During
WWII my company employed more than 70,000 people. In Toronto, I have a shopping
13
centre which is so big that it takes two subway stops to go from one end to the other.
(Timothy Eaton)
7. I am a Christian and I truly believe in humanitarian causes. Perhaps this is why, in 1964, I
founded L'Arche to help people with disabilities. Next, I founded an international
movement, Faith in Light, the aim of which was to create community discussion groups for
the family and friends of people with disabilities and pray together. Now there are more than
a thousand of these communities in the world. (Jean Vanier)
8. I am a Hungarian philologist, linguist and orientalist born in Transylvania. One of my most
important missions was to trace the origin of Hungarians in Asia. I am widely known for my
love of Tibetan language and culture. And as for my knowledge of languages, I am a
polyglot, whom language learners often admire. (Kôrösi Csoma Sándor)
9. I am an Ontario-born physiologist and physician. I won the Nobel Prize in Medicine in 1923
for my most important discovery, which was the result of team work, and which has been a
great help to all people suffering from diabetes. I was made the Knight of the British Empire
in 1934. (Frederick Banting)
10. I am a German fashion designer from Hamburg. I have always wanted to become a fashion
designer so I went to Paris to study the trade informally. At a point in my career I designed
clothes for Chloe and Chanel. Then I came up with my own label. Two of my most famous
creations are Wunderbra and Wundercorset. (Karl Lagerfeld)
11. It is hard to believe that I am over fifty now! All hockey fans know my name, and many of
them wear number 99 sweaters. My second team, the Edmonton Oilers won four NHL cups
while I was with them. I set up a record for scoring the highest number of goals in the NHL
in 1994, but I am no longer active: I retired in 1999. Still, many young hockey players see
me as a great example. (Wayne Gretzky)
50
ANGOL NYELV – 4. ÓRA
12. I am a Hungarian physiologist, doctor, biochemist, born in Budapest, in 1893. It was me
who discovered Vitamin C and the components and reactions of the citric acid cycle. My
ouvre was credited with the Nobel Prize in Medicine in 1937. I moved to the United States
in 1947 where I established the Institute for Muscle Research at the Marine Biological
Laboratory in Massachussetts. After WWII I played an active role in politics in Hungary as
14
well. (Szent-Györgyi Albert)
13. I was born in the 19th century. I liked mathematics and physics in primary school but I found
the grammar school I went to far too strict and rigid so I dropped out at the age of 15. I
traveled to Italy and Switzerland. In the latter county, I did complete the secondary and
tertiary cycle of education and became … a teacher of physics and mathematics! And, in
1921, I received the Nobel Prize in Physics for my theory of relativity! (Albert Einstein)
14. I am a Calgary-born architect with Métis and Blackfoot roots. My Aboriginal heritage has
influenced my architectural style, too, which also has elements of European Expressionism.
My most well-known project is the Canadian Museum of Civilization. (Douglas Cardinal)
Felhasznált irodalom
http://www.kre.hu/btk/phocadownload/dokumentumok/Canadian_German-Hungarian_Cultural_Reader_full.pdf
http://www.hollywood.com/celebrity/196692/Tom_Hanks
http://www.rogerfederer.com/en.html
http://www.d-vista.com/OTHER/franzliszt.html
http://en.wikipedia.org/wiki/Hieronymus_Bosch
http://en.wikipedia.org/wiki/William_Blake#Later_life_and_career
http://nobelprize.org/nobel_prizes/medicine/laureates/1937/szent-gyorgyi-bio.html
http://www.nytimes.com/2010/10/08/books/08nobel.html?_r=1
http://en.wikipedia.org/wiki/Mario_Vargas_Llosa
http://www.britannica.com/EBchecked/topic/72441/Janos-Bolyai
http://en.wikipedia.org/wiki/John_von_Neumann
51
NÉMET NYELV
1. óra
Tanár: Szekeres Ágnes
Célcsoport: 11-13. évfolyamon németet tanulók, B1 vagy A2-es nyelvi szint
Az óra tárgya: Bécs nevezetességei
Az óra célja: A tanulók ráhangolása az egy napos bécsi kirándulásra, érdeklôdésük felkeltése Bécs
legfontosabb látnivalói iránt
Munkaforma: pármunka, frontális munka
Feladattípusok: kérdés-felelet, „Lückentext” szövegkiegészítés
Kompetenciák: a tanuló legyen képes a megadott német nyelvû szövegben tájékozódni (globális értés),
a német nyelvû szövegbôl a megfelelô információt kiszûrni (szelektív olvasás), társával kooperálni
Tevékenységek
Tanári
Módszerek,
Munkaformák
Tanulói
Eszközök
A tanár párokat alakít ki.
A párok megkeresik a
feladatokban szereplô
internetes oldalakat.
Követi a párok munkáját,
szükség esetén segítséget
ad az információkeresés
stratégiájához.
Az internetes oldalak
Pármunka
segítségével párokban
megkeresik a tanulók a
Béccsel kapcsolatos
információkat, és válaszolnak a kérdésekre, ill.
kiegészítik a szöveget.
Feladatlap, számítógép.
A megoldások
ellenôrzésekor javít,
amennyiben szükséges.
A tanulópárok váltakozva Frontális
ismertetik a megoldásokat.
Feladatlap, számítógép.
Frontális
eligazítás,
pármunka
Fénymásolt, kitöltendô feladatlap,
a használandó internetes oldalak
listája, számítógép.
A 2. feladat egy kiegészítendô szöveget tartalmaz. Érdeklôdôbb tanulóknak tanórán kívüli, szorgalmi
feladatként adhatjuk. Feladatlapként is felhasználható a Bécsbe történô egy napos látogatás során.
Ajánlott weboldalak:
http://trivago.de/wien-44232/reisefuehrer
http://de.wikipedia.org/wiki/Wien
http://dict.sztaki.hu/nemet-magyar
a könyvtárban található német-magyar szótárak
52
1. Wien-Quiz
An welchem Fluß liegt Wien?
NÉMET NYELV – 1. ÓRA
Wie viele Bundesländer hat die Republik Österreich?
Wie viele Einwohner leben in Wien?
Wie groß ist Wien? (Quadratkilometer)
Wie haben die Römer das um 50 nach Chr. gründete
Militärlager genannt?
Wie heißt der Dialekt in Wien?
Wer hat 1278 die Herrschaft in Österreich begonnen?
Wie heißen die 3 Wiener Klassiker?
Wie heißt das beliebteste Fleischgericht in Wien?
Wie heißt die berühmteste Süßigkeit in Wien?
Was bedeutet MUMOK?
Wie heißt die Veranstaltung zur Adventszeit?
Wie wurde die beliebte Kaiserin Elisabeth genannt?
2. Ergänze den Text!
Wien, die Hauptstadt Österreichs ist in insgesamt ………………… Bezirke unterteilt. Der
………………. Bezirk bildet das Zentrum der Stadt. Hier befinden sich berühmte
Sehenswürdigkeiten wie das bekannteste Wahrzeichen Wiens, ……………………………
……………………………………………., von den Wienern einfach …………………………
…………………… genannt.
……………………………….. ist die alte kaiserliche Rezidenz in Wien und gehört zu den
Wahrzeichen der Stadt. Bis heute hat hier die Spanische …………………………………
ihren Sitz. In der Alten Burg befinden sich die Kaiserappartements des berühmten
Kaiserpaares Franz Joseph I. und der Kaiserin Elisabeth.
Hinter der Opernhaus befindet sich die ……………………………., die eine bedeutende
53
Kunstsammlung Europas beherbergt. Der Name geht auf ihren Begründer Herzog Albert
zurück. Heute beherbergt sie eine der größten grafischen Sammlungen der Welt. Hier
NÉMET NYELV – 1. ÓRA
können die Besucher Werke von Leonardo da Vinci, Rembrandt, Rubens, Dürer sehen.
Zeichnungen von Chagall, Kandinsky und Picasso erweitern die Sammlung bis in die
Moderne.
Das ……………………………………………….. ist das außergewöhnlichste Beispiel für
moderne Architektur in Wien. Eigentlich ist es ein ganz normales Wohnhaus mit ungefähr
50 Wohnungen.
Einen Besuch wert ist auf jeden Fall der ……………………………………. Es ist ein
richtiger Markt, wo man sehr günstig frisches Obst und Gemüse kaufen kann.
Die bekanntesten Einkaufsstraßen sind die ………………………………………. und die
………………………………………………..
Die grüne Lunge Wiens ist der ……………………………. Er ist ein kleines
Vergnügungsviertel mit Achterbahn und Spielhallen. An seinem Eingang befindet sich
auch das berühmte …………………………………..
Das zum ………………………………………… zählende Schloss Schönbrunn ist eine der
beliebtesten Attraktion Wiens. Etwa fünfzig der über 1400 Zimmer des Schlosses kann
man besichtigen.
Megoldás:
Wien-Quiz
An welchem Fluß liegt Wien?
Wie viele Bundesländer hat die Republik Österreich?
Wie viele Einwohner leben in Wien?
Wie groß ist Wien? (Quadratkilometer)
Wie haben die Römer das um 50 nach Chr. gründete
Militärlager genannt?
Wie heißt der Dialekt in Wien?
Wer hat 1278 die Herrschaft in Österreich begonnen?
Wie heißen die 3 Wiener Klassiker?
Wie heißt das beliebteste Fleischgericht in Wien?
Wie heißt die berühmteste Süßigkeit in Wien?
Was bedeutet MUMOK?
Wie heißt die Veranstaltung zur Adventszeit?
Wie wurde die beliebte Kaiserin Elisabeth genannt?
54
an der Donau
9
circa 1,7 Millionen
414,90 Quadratkilometer
Vindobona
Wienerisch
die Habsburger
Haydn, Mozart, Beethoven
Wiener Schnitzel
Sachertorte
Museum moderner Kunst
Christkindlmarkt
Sissi
NÉMET NYELV – 1. ÓRA
2. feladat
Wien, die Hauptstadt Österreichs ist in insgesamt 23 Bezirke unterteilt. Der 1. Bezirk bildet das Zentrum der
Stadt. Hier befinden sich berühmte Sehenswürdigkeiten wie das bekannteste Wahrzeichen Wiens, der
Stephansdom, von den Wienern einfach Steffl genannt.
Die Hofburg ist die alte kaiserliche Rezidenz in Wien und gehört zu den Wahrzeichen der Stadt. Bis heute
hat hier die Spanische Hofreitschule ihren Sitz. In der Alten Burg befinden sich die Kaiserappartements
des berühmten Kaiserpaares Franz Joseph I. und der Kaiserin Elisabeth.
Hinter der Opernhaus befindet sich die Albertina, die eine bedeutende Kunstsammlung Europas beherbergt. Der Name geht auf ihren Begründer Herzog Albert zurück. Heute beherbergt sie eine der größten
grafischen Sammlungen der Welt. Hier können die Besucher Werke von Leonardo da Vinci, Rembrandt,
Rubens, Dürer sehen. Zeichnungen von Chagall, Kandinsky und Picasso erweitern die Sammlung bis in die
Moderne.
Das Hundertwasserhaus ist das außergewöhnlichste Beispiel für moderne Architektur in Wien. Eigentlich
ist es ein ganz normales Wohnhaus mit ungefähr 50 Wohnungen.
Einen Besuch wert ist auf jeden Fall der Naschmarkt. Es ist ein richtiger Markt, wo man sehr günstig
frisches Obst und Gemüse kaufen kann.
Die bekanntesten Einkaufsstraßen sind die Kärtner Straße und die Mariahilfer Straße.
Die grüne Lunge Wiens ist der Prater. Er ist ein kleines Vergnügungsviertel mit Achterbahn und Spielhallen.
An seinem Eingang befindet sich auch das berühmte Riesenrad.
Das zum Weltkulturerbe zählende Schloss Schönbrunn ist eine der beliebtesten Attraktion Wiens. Etwa
fünfzig der über 1400 Zimmer des Schlosses kann man besichtigen.
55
2. óra
Tanár: Szekeres Ágnes
NÉMET NYELV
Az óra tárgya: osztrák kávékülönlegességek, osztrák szóhasználat
Az óra célja: A tanulók megismertetése a bécsi kávéházak kávékínálatával, figyelmük felhívása a német
irodalmi nyelvtôl (Hochdeutsch) eltérô, jellegzetesen osztrák szóhasználatra
Munkaforma: pármunka, frontális munka (egy versenyszellemû csoportban csoportmunka is lehetséges)
Feladattípusok: hozzárendelés, szógyûjtés
Kompetenciák: a tanuló legyen képes a megadott német nyelvû szövegben tájékozódni, a német nyelvû
szövegbôl a megfelelô információt kikeresni, társával/társaival kooperálni
Tevékenységek
Tanári
Módszerek,
Munkaformák
Tanulói
Eszközök
A tanár párokat alakít ki.
A párok megkeresik a
feladatokban szereplô
internetes oldalakat.
Követi a párok munkáját,
szükség esetén segítséget
ad az információkeresés
stratégiájához.
Az internetes oldalak
Pármunka
segítségével párokban
megkeresik a tanulók a
kávéfajtákkal kapcsolatos
információkat, és hozzárendelik a kávéspecialitáshoz a megfelelô meghatározást. A táblázatban
kiegészítik a hiányzó
„Hochdeutsch”, osztrák
vagy magyar szót.További
szavak gyûjtésével
kiegészítik a táblázatot.
Feladatlap, számítógép.
A megoldások ellenôrzésekor javít, amennyiben
szükséges.
A tanulópárok váltakozva Frontális
ismertetik a megoldásokat.
Feladatlap, számítógép.
Frontális
eligazítás,
pármunka
Ajánlott weboldalak:
http://www.suf.at/wien/Kaffee.htm
http://www.ostarrichi.org/woerterbuch.html
http://dict.sztaki.hu/nemet-magyar
a könyvtárban található német-magyar szótárak
56
Fénymásolt, kitöltendô feladatlap,
a használandó internetes oldalak
listája, számítógép.
1. Wie heißt die Kaffeespezialität? Hier stehen falsche Namen. Finde den richtigen
Namen zu den Beschreibungen!
NÉMET NYELV – 2. ÓRA
Schwarzer oder
Mocca (groß oder klein)
Kaffee verkehrt
Capuccino
Verlängerter
Melange
Franziskaner
Brauner
Kapuziner
Schwarzer Kaffee mit Obers (Sahne)
Espresso mit schaumiger, heißer Milch, Schlagobers und
Schokostreusel.
Kleiner Mocca mit viel Milch, Schlagobers und Schokostreusel.
Mehr Milch als Kaffee (Milchkaffee).
Eine kleine Schale schwarzen Kaffees mit einem Tropfen Obers,
mit Kakao oder geriebener Schokolade bestreut.
Milchkaffee in der Schale oder im Glas, auch mit Schlagobers.
Ein Espresso ohne Zugabe von Milch oder Schlagobers
Ein kleiner Brauner oder ein kleiner Mocca, der mit gleichem
Anteil von heißem Wasser verlängert wird
57
2. Österreicher sprechen zwar auch Deutsch, aber eben nicht so wie in
Deutschland. Sie haben oft den eigenen Wortschatz. Hier ein kleines „Wörterbuch”.
Finde das fehlende Wort! Sammle selbst weitere Beispiele!
NÉMET NYELV – 2. ÓRA
Heuchdeutsch
Österreichisch
Ungarisch
érettségi
Abitur
Marille
sütô
Backofen
Blumenkohl
Zuckerl
cukorka
Brötchen
Edelkastanien
gesztenye
Palatschinken
Eigelb
tojássárgája
Faschiertes
Hänchen
csirke
Hefe
élesztô
Januar
Ribisel
Kartoffel
ínyencség
Leckerbissen
Mais
Heuriger
újbor
szilva
Pflaume
Plätzchen
Staubzucker
porcukor
Quark
Süße Sahne
tejszín
Schorle
fröccs
Nockerln
galuska, nokedli
Tomaten
virsli
58
1. megoldás
NÉMET NYELV – 2. ÓRA
Brauner
Capuccino
Franziskaner
Kaffee verkehrt
Kapuziner
Melange
Schwarzer oder
Mokka (groß oder klein)
Verlängter
Schwarzer Kaffee mit Obers (Sahne)
Espresso mit schaumiger, heißer Milch, Schlagobers und
Schokostreusel.
Kleiner Mocca mit viel Milch, Schlagobers und Schokostreusel.
Mehr Milch als Kaffee (Milchkaffee).
Eine kleine Schale schwarzen Kaffees mit einem Tropfen Obers,
mit Kakao oder geriebener Schokolade bestreut.
Milchkaffee in der Schale oder im Glas, auch mit Schlagobers.
Ein Espresso ohne Zugabe von Milch oder Schlagobers
Ein kleiner Brauner oder ein kleiner Mocca, der mit gleichem
Anteil von heißem Wasser verlängert wird
59
2. megoldás
NÉMET NYELV – 2. ÓRA
Heuchdeutsch
Österreichisch
Ungarisch
Abitur
Matura
érettségi
Aprikose
Marille
sárgabarack
Backofen
Backrohr
sütô
Blumenkohl
Karfiol
karfiol
Bonbon
Zuckerl
cukorka
Brötchen
Semmel
zsemle
Edelkastanien
Maroni
gesztenye
Eierkuchen/Pfannkuchen
Palatschinken
palacsinta
Eigelb
Dotter
tojássárgája
Hackfleisch
Faschiertes
darált hús, fasírt
Hänchen
Hendl
csirke
Hefe
Germ
élesztô
Januar
Jänner
január
Johannisbeere
Ribisel
ribizli
Kartoffel
Erdäpfel
krumpli
Leckerbissen
Schmankerl
ínyencség
Mais
Kukuruz
kukorica
Neuer Wein
Heuriger
újbor
Pflaume
Zwetschke
szilva
Plätzchen
Keks
keksz
Puderzucker
Staubzucker
porcukor
Quark
Topfen
túró
Süße Sahne
Obers/Schlagobers
tejszín
Schorle
Gespritzter
fröccs
Spätzle
Nockerln
galuska, nokedli
Tomaten
Paradeiser
paradicsom
Wiener Würstchen
Frankfurter
virsli
60
3–4. óra
Tanár: Bali Erzsébet
NÉMET NYELV
Célcsoport: 11-13. évfolyamon németet tanulók, B1 szint
Tantárgy: német nyelv
Ráfordítandó idô: két tanóra vagy egy duplaóra
Az óra célja: életrajzi adatokat közvetíteni tudni , Präteritum alakok használata
Munkaforma: frontális munka, pármunka, egyéni munka
Kompetenciák:
• a tanuló legyen képes magyar vagy német nyelvû lexikonok, enciklopédiák szövegeibôl a megfelelô
információkat kiszûrni (szelektív olvasás),
• életrajzi információkat idegen nyelven megfogalmazni,ill. a célnak megfelelôen átfogalmazni,
• kétnyelvû szótárt hatékonyan használni
• az adatokat fokozatosan adagolva tkp. egy rejtvényt összeállítani,
• társával kooperálni
Elôfeltételek, elôkészítés:
• A tanulók legalább két, három lexikoncikk jellegû életrajzot olvastak már németül
( PL: Tangram Aktuell 2/2 S. 18-19. vagy EM Abschlusskurs S.19-20. ) és meg tudnak nevezni tipikus
életszakaszokat: (Geburt, Kindheit, Schulen/ Ausbildung/ Studien, Berufsweg, …….)
• Rendelkezésre állnak magyar vagy német nyelvû lexikonok.( Internetes oldalak szerintem itt kevésbé
jók, a gyerekek elvesznek az információk között és kevés lesz az idô.)
Tevékenységek
Tanári
Módszerek,
Munkaformák
Tanulói
Eszközök
Az elsô óra menete
kb 10 perc
Javaslatok, gyûjtômunka
A tanár kiosztja az elôké- közösen.
szített feladatlapot és
javaslatokat kér:
Milyen tipikus igéket, kifejezéseket használhatunk,
ha a megadott életszakaszokról akarunk információkat közölni?
kb 5–8 perc
A tanár egy konkrét példával bemutatja, mi lesz a feladata a csoportoknak.
(lásd: melléklet 1)
A megfejtés után:
kis beszélgetés
„provokálása”.
Frontális
eligazítás,
frontális munka
és egyéni
munka.
A tanuló kézemeléssel
Frontális
jelzi, ha sejti kirôl van szó,
de nem mondja ki hangosan. Csak az összes
információ után mondja
el valaki a megfejtést.
Kérjük, indokolja meg,
melyik volt a döntô információ és miért. Aztán, kis
beszélgetés az adott
személyrôl.
61
Fénymásolt,
(lásd: melléklet 2 )kitöltendô
feladatlap.
Tábla.
Tevékenységek
Tanári
NÉMET NYELV – 3-4. ÓRA
Valamilyen módon párképzés. Ennél a feladatnál
jobb a párokat nem a véletlenre bízni. Hívjuk fel a
figyelmüket, hogy némi
kreativitással, ügyes, játékos megfogalmazással el
lehet rejteni a nagyon ismert információkat és meg
lehet nehezíteni a megfejtést. Így a második óra
élvezetesebb lesz.
Módszerek,
Munkaformák
Tanulói
Az elôre elkészített cédu- Pármunka
lákból A/ a párok húznak kb 20-25 perc
egyet-egyet,a cédulákon
a tanulók számára is ismert emberek neve van,
vagy B/ a párok kiválasztanak maguk egy híres
embert.
Eszközök
A könyvtár lexikonjai. A legjobb
persze egynyelvû, német
lexikonok lennének, de magyar
nyelvû szócikkek is használhatóak.
Információgyûjtés és kvíz
készítés.
A második óra menete
A tanár összegzi, hogyan
zajlik az óra:
A párok mindkét fele
beszéljen, osszák el a
mondandójukat. Ha a többiek valamit nem értenek,
kérdezzenek. Az aktuális
rejtvényfeladóknak, természetesen németül kell
megmagyarázni az ismeretlen szavakat.
Önként jelenkezô pár
kezdi, aztán aki kitalálta.
Frontális és
pármunka
Aki sejti a megoldást
emeli a kezét, de megvárjuk az összes információ elhangzását.
Minden megfejtés után
próbáljunk kicsit kötetlenül
beszélgetni az adott
személlyel kapcsolatban.
Legvégül szavaztassuk
meg, melyik páré volt a
legszellemesebb kvíz .
A legjobb megoldásokat
tegyük ki a falra.
62
A diákok által elôkészített
jegyzetek.
I. melléklet
Példa: Elisabeth von Österreich-Ungarn
NÉMET NYELV – 3-4. ÓRA
1.
Diese Person ist in Süddeutschland geboren
2.
Sie wuchs in einer aristokratischen Familie auf
3.
Sie heiratete mit 16, es war Liebesheirat
4.
Sie hatte insgesammt vier Kinder, eine Tochter und ein Sohn starben früher als sie
5.
Diese Person hatte viel Representationspflicht
6.
Sie hatte nicht viel Lust zu representieren, deshalb machte sie lange reisen, Z.B. im
Mittelmeerraum.Zwischen 1860-1880 verbrachte sie wenig zeit mit ihrem Mann
zusammen
7.
Für ihre Figur machte sie oft Diäten, turnte regelmäßig, trug Corsetts und hatte lange
Haare
8.
Sie schrieb Gedichte
9.
Sie hatt ihr ganzes leben lang Lungenprobleme und ihre Zähne waren auch
problema-Tisch, deshalb lächelte sie ungern
10. Sie war für ihre Schönheit bekannt
11. Sie starb in Genf, im Hotel Beau Rivage
12. Sie wurde ermordet
63
II. melléklet
NÉMET NYELV – 3-4. ÓRA
Geburt
Kindheit, Familie,
Interessen
Ausbildung/Studien
Berufsweg
bes. Leistungen
Anerkennungen
Sonstiges
Heirat/ Familie
Lebensende
ist/wurde geboren, zur Welt kommen,
verbringen, aufwachsen, besuchen, lernen, anfangen, beenden,
Abitur ablegen, lesen, s interessieren
erziehen, studieren, promovieren, abschließen, unterbrechen,
Dyplom machen, Lehre machen, verlassen
arbeiten als .../ für… / bei …, gelten als.., bekannt sein für …,
entdecken, erfinden, Theorie formulieren ,bauen, Preis
bekommen,
zu … werden, reisen ,ins Exil gehen, zurückkehren, leisten,
Erfolg haben, bekannt werden für…,
heiraten, s. scheiden lassen, verlassen, sich trennen
sterben, Selbstmord begehen, ermorden
64
TÖRTÉNELEM
1–2. óra
Tanár: Lugosi Zsolt
Téma: A nácizmus ideológiája, rendszere
Korosztály: 11. osztály emelt szintû érettségire elôkészítô csoport vagy 12. osztály
(lehetôség szerint 12–18 fôs csoportban, ha nagyobb létszámú a csoport, további kézikönyvek, internetes
oldalak – pl. Wikipédia – használata szükséges, több csoportot kell kialakítani, illetve a második feladatnál
további fogalmakat kell feldolgoztatni – pl. Mein Kampf, élettérelmélet, stb. –. Ebben az esetben arányosan
nô az eszközigény!)
Az óra célja: A nemzetiszocialista ideológia és rendszer megismerése, a lényegkiemelô képesség
fejlesztése, az önálló elôadás és szóbeli kifejezôkészség fejlesztése, együttmûködés (kooperativitás);
a kézikönyvek használatának gyakorlása
Munkaforma, módszerek: csoportmunka, frontális munka, kooperatív módszerek alkalmazása
Kompetenciák: szociális kompetencia (együttmûködés), lényeg kiemelése, nyelvi kompetencia (szóbeli
kommunikációs képesség), önálló ismeretszerzés és értékelés
Eszközigény: megadott kézikönyvek, 10 db A/3-as méretû lap, 6 db vastag filctoll, 1 db nagy méretû karton
vagy csomagolópapír
Idô: 2x45 perc
65
Tevékenységek
Tanári
Módszerek,
Munkaformák
Tanulói
Eszközök
TÖRTÉNELEM – 1-2. ÓRA
A tanár 5, lehetôség szerint egyforma erôsségû
háromfôs csoportot alakít
ki, figyelembe véve a
tanulók képességeit,
adottságait (lényeglátó,
szépen író, stb.), kiosztja
az eszközöket, megadja
az egyes csoportok által
használandó kézikönyv(ek)et
Frontális ill.
Megalakítják a csoportokat. A csoportok meg- csoportmunka
keresik az általuk használandó kézikönyv(ek)et a
könyvtárban
A megadott kézikönyvek
Irányítja, segíti a
csoportok munkáját
A csoportok a tanár által Csoportmunka
nekik megadott kézikönyv(ek)ben megkeresik
a nemzetiszocializmus
/nácizmus, nemzetiszocialista, Nemzetiszocialista Német Munkáspárt/
szó-cikket, ennek fontos
elemeit címszavakban
(1–2 szavas kifejezéseket)
összeírják. A csoportok
tagjai közösen megbeszélik és eldöntik, hogy
az összegyûjtött fogalmakból melyik a 10 legfontosabb, legjellemzôbb,
majd ezeket egy A/3-as
lapra felírják.
A megadott kézikönyvek
Irányítja, segíti a
csoportok munkáját
A csoportok mindegyike Csoportmunka
2–3 kifejezést felír a nagy
kartonra/csomagoló papírra. (Várhatóan kb. 15
kifejezés gyûlik össze.)
Ezeket a tanulók a füzetükben is rögzítik. (A tisztázandó fogalmakat
röviden értelmezik, ha
kell, tanári segítséggel.
Kivételt képeznek az
utóbb önállóan feldolgozandó fogalmak!)
Egy nagy karton vagy csomagolópapír, vastag filctoll
A tanár 4 csoportnak
kiosztja az összegyûjtött
fogalmak közül a fasizmus,
totalitárius, fajelmélet és
Führer szócikkeket
Frontális
66
Tevékenységek
Tanári
Módszerek,
Munkaformák
Tanulói
TÖRTÉNELEM – 1-2. ÓRA
Irányítja, segíti a
csoportok munkáját
A csoportok a kéziCsoportmunka
könyvek alapján feldolgozzák a megadott
fogalmat, vázlatot
készítenek A/3-as lapra.
Az 5. csoport kronológia
alapján jegyzeteket készít
a nácizmus ill. a nemzetiszocialista párt történetérôl az elsô világháború végétôl a második
világháború kitöréséig,
majd a 10 legfontosabbnak ítélt eseményrôl
A/3-as vázlatot készít.
Irányítja, segíti a
csoportok munkáját
A vázlat alapján a
csoportok munkájuk
eredményét 2–3 perces
elôadásban összegzik a
többi csoport számára.
Eszközök
A megadott kézikönyvek,
csoportonként 1-1 A/3-as lap,
1-1 vastag filctoll
Frontális
Felhasznált kézikönyvek:
Encyclopaedia Hungarica (Hungarian Ethnic Lexikon Foundation)
Új Magyar Lexikon (Akadémiai Kiadó)
Magyar Nagylexikon (Magyar Nagylexikon Kiadó)
Britannica Hungarica Világenciklopédia (Magyar Világ Kiadó)
Történeti fogalmak kisszótára (Korona Kiadó, 1996) ill. Általános történelmi fogalomgyûjtemény
(Novotrade Kiadó, 1990)
20. századi egyetemes történet I. kötet 1890-1945, Szerk.: Diószegi István, Harsányi Iván, Krausz Tamás,
Németh István, Korona Kiadó, Bp., 1995. 539-557. p. Idôrendi áttekintés
Megoldókulcs
1. a csoportok által összegyûjtött, közösként megjelölt fogalmak várható listája, dôlt betûvel a második
feladatban feldolgozandó kifejezések:
fajelmélet/germán vagy árja felsôbbrendûség; fasizmus; szélsôséges, nacionalizmus (szélsôséges
nacionalizmus); Hitler; Mein Kampf; demokrácia-/liberalizmus-/kommunistaellenesség;
zsidóellenesség/antiszemitizmus; (totális) diktatúra/totalitarizmus; propaganda; (szociális)
demagógia/ígéretek; Führer/vezér(elv); németek egyesítése/Nagynémet Birodalom; élettér(elmélet)
2. az egyes csoportok által feldolgozandó fogalmak:
fajelmélet: rasszizmus; H. S. Chamberlain; szociáldarwinizmus; gyarmatosítók felsôbbrendûsége; nácik;
felsôbbrendû, uralkodásra hivatott, kultúrateremtô árja/északi/germán/német „faj”, kultúrahordozók, szolganépek, tisztátalan, kultúraromboló, megsemmisítendô népek/„fajok”; tilos a nemi érintkezés, házasság,
káros a fajkeveredés; holokauszt;
67
TÖRTÉNELEM – 1-2. ÓRA
fasizmus: szûkebb (eredeti) értelmében az olasz fasizmus, tágabban a hasonló, szélsôségesen nacionalista,
militarista, diktatórikus rendszerek (nácizmus, japán fasizmus, Franco spanyol rendszere, Szálasi nyilas
diktatúrája); I. világháború utáni elégedetlenség, alsó- és középrétegek, kispolgárság egzisztenciális
gondjai; idegenellenesség; vezérelv; terror, propaganda, szociális demagógia; totális diktatúra; imperialista/birodalmi célok, agresszió, terjeszkedésdemokrácia, szabadságjogok megszüntetése, nemzet
egységbe forrasztása
totalitarizmus: hatalomfelfogási és gyakorlási mód; egyetlen ideológia kizárólagos uralma; a köz- és
magánélet minden elemére kiterjed; szabadságjogok megszüntetése, terror; jogi, társadalmi, politikai
hagyományok megszüntetése, új politikai intézmények… konkrét célokért, pl. iparosítás, hódítás – minden
ennek alárendelve; küldetéstudat; engedelmes társadalom, mozgalmi jelleg, állami (párt-) irányítású
tömegszervezetek; manipuláció; olasz fasizmus, nácizmus, sztálinizmus
Führer: „vezér”; Hitler diktátori címe; az NSDAP vezetôjének címe; 1934-tôl (Hindenburg halála után)
állam- és kormányfôi hatalom; „a német nép vezére és birodalmi kancellárja”; 1942-tôl a Wehrmacht
fôparancsnoki tisztsége is
68
3. óra
Tanár: Lugosi Zsolt
TÖRTÉNELEM
Téma: A náci Németország külpolitikája
Korosztály: 11. osztály emelt szintû érettségire elôkészítô csoport vagy 12. osztály (lehetôség szerint
12–18 fôs csoportban, ha nagyobb létszámú a csoport, a feldolgozandó anyagot több csoportra lehet
bontani, ebben az esetben arányosan nô az eszközigény!)
Az óra célja: A források feldolgozásával a náci Németország külpolitikai lépéseinek megismerése (a
Háromhatalmi egyezmény megkötéséig), a források feldolgozásának gyakorlása, a lényegkiemelô
képesség fejlesztése, az önálló elôadás és szóbeli kifejezôkészség fejlesztése
Munkaforma, módszerek: csoportmunka, kooperatív módszerek alkalmazása
Kompetenciák: forráshasználat, digitális kompetencia, önálló ismeretszerzés és értékelés, szociális
kompetencia (együttmûködés), lényeg kiemelése, nyelvi kompetencia (szóbeli kommunikációs képesség),
szövegértés
Eszközigény: 3–4 internetes hozzáférés, a megadott dokumentumgyûjtemények, kézikönyvek,
6 db A/3-as méretû lap, 7 db vastag filctoll, 1 db nagy méretû karton vagy csomagolópapír
Idô: 45 perc
Tevékenységek
Tanári
Módszerek,
Munkaformák
Tanulói
Eszközök
A tanár 6, lehetôség szerint egyforma erôsségû
két-háromfôs csoportot
alakít ki, figyelembe véve
a tanulók képességeit,
adottságait (jól elemzô,
szépen író, stb.)
Megalakítják a
csoportokat
Frontális
Megadja a feldolgozandó
forrásokat, a szükséges
könyveket és internetes
oldalakat, kiosztja a feladatlapokat
A csoportok megkeresik
az általuk által használandó könyv(ek)et ill.
internetes oldalakat
Csoportmunka
Irányítja, segíti a
csoportok munkáját
A források, kézikönyvek, Csoportmunka
internetes oldalak segítségével a csoportok feldolgozzák a német
külpolitika legfontosabb
eseményeit a világháborúig. Terjedelemtôl
függôen 1–3 konkrét
külpolitikai esemény
feldolgozása feladatlap
kérdéseinek segítségével
A megadott könyvek, internetes
oldalak (3–4 internetes
hozzáférés), feladatlapok
Irányítja, segíti a
csoportok munkáját
A feldolgozott témáról A/3 Csoportmunka
méretû vázlat készítése
Csoportonként 1-1 A/3-as lap,
1-1 vastag filctoll
69
A megadott könyvek,
internetes oldalak (3–4 internetes
hozzáférés), feladatlapok
Tevékenységek
Tanári
Módszerek,
Munkaformák
Tanulói
Eszközök
TÖRTÉNELEM – 3. ÓRA
A csoportok által bemutatott külpolitikai lépésekrôl
a tanár folyamatosan
nagyméretû kartonon vagy
csomagolópapíron kronológiai összegzést készít
A vázlat alapján az adott Frontális
külpolitikai lépés(ek)
3 perces elôadásban
történô bemutatása a
többi csoportnak
Nagyméretû karton vagy
csomagolópapír, vastag filctoll
Irányítja, segíti a
csoportok munkáját
Az óra végén összegzô,
a külpolitikai lépéseket
csoportosító feladatlap
kitöltése (idô hiányában
ez házi feladatként is
adható)
Feladatlapok
Egyéni
Felhasznált segédanyagok, források:
Dokumentumok a XX. század történetéhez. Összeállította: Gál Vilmos, Tar Attila Szilárd,
Nemzeti Tankönyvkiadó, 2001
Halmosy Dénes: Nemzetközi szerzôdések 1918-1945. Második, átdolgozott és bôvített kiadás.
Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Gondolat Könyvkiadó Budapest, 1983
http://mult-kor.hu/cikk.php?id=20021
http://olaszforum.blog.hu/2010/10/26/74_eve_tortent_megkotik_a_berlin_roma_tengelyt
http://www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww2/doksi/index.html
http://www.grotius.hu/publ/displ.asp?id=UJYOHQ&lg=1
http://www.nyf.hu/others/docs/tortenelem/
(06.doc; 11.doc; 12.doc; 14.doc)
1. csoport: Angol-német flottaegyezmény, Saar-vidéki népszavazás, Rajna-vidék remilitarizálása
(www.nyf.hu/others/docs/tortenelem/12.doc; vagy Halmosy 375-379. p.;
Dokumentumok a XX. század…65-66.p.; Wikipédia)
2. csoport: Antikomintern Paktum
(www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww2/doksi/index.html vagy www.nyf.hu/others/docs/tortenelem/14.doc
vagy Halmosy 406-411.p.)
3. csoport: Berlin-Róma-tengely, Anschluss
(olaszforum.blog.hu/2010/10/26/74_eve_tortent_megkotik_a_berlin_roma_tengelyt;vagy Halmosy 403-405;
mult-kor.hu/cikk.php?id=20021 vagy Halmosy 383-386.p.)
4. csoport: Müncheni egyezmény
(www.nyf.hu/others/docs/tortenelem/06.doc vagy Halmosy 442-447.p. vagy Dokumentumok a XX. század…
74-75. p.)
5. csoport: Cseh-Morva Protektorátus, Acélpaktum, Háromhatalmi egyezmény
(www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww2/doksi/index.html;
www.nyf.hu/others/docs/tortenelem/11.doc vagy Halmosy 460-462.p. ill. 401-405. p, 500-503.p.)
6. csoport: Német-szovjet megnemtámadási szerzôdés (Molotov-Ribbentrop paktum)
(www.grotius.hu/publ/displ.asp?id=UJYOHQ&lg=1 vagy Halmosy 466-469. p. vagy Dokumentumok a XX.
század… 137-138. p.)
70
Feladatlapok
TÖRTÉNELEM – 3. ÓRA
1. csoport:
Angol-német flottaegyezmény
Mikor és kik kötötték?
Mi a tartalma, lényege?
Hogyan viszonyul a versailles-i békéhez?
Mi lehet a magyarázata, célja az egyezménynek? (Mindkét fél szempontjait fejtsétek ki!)
Saar-vidéki népszavazás
Milyen jelentôsége van a területnek?
Hogyan rendelkezett a területrôl a versailles-i béke?
Mikor és mi lett a sorsa?
Rajna-vidék remilitarizálása
Hogy rendelkezett a területrôl a békeszerzôdés?
Mikor, hogyan változik meg a terület státusa?
Mi ennek a jelentôsége?
71
2. csoport:
Antikomintern Paktum
Mikor, kik kötötték?
TÖRTÉNELEM – 3. ÓRA
Mi vagy kik ellen? (Névleg? Ténylegesen mely állam ellen? Mibôl derül ki ez utóbbi?)
Mikor, mely állammal bôvül a szerzôdés?
Kik voltak az európai szerzôdô felek külügyminiszterei?
72
3. csoport:
Berlin-Róma-tengely
Kik, mikor állapodnak meg?
TÖRTÉNELEM – 3. ÓRA
Mik a legfontosabb elemei a megállapodásnak?
Mi állta útját eddig a két állam harmonikus viszonyának?
Anschluss
Mit jelent a fogalom? Hogy rendelkeztek errôl a békeszerzôdések?
Mikor, milyen körülmények kört került sor az Anschlussra?
Hogyan illeszkedik a náci Németország céljaihoz? (Milyen törekvés részét képezi?)
73
4. csoport:
Müncheni egyezmény
Mikor, kik írták alá?
TÖRTÉNELEM – 3. ÓRA
Mely területrôl döntöttek? Melyik állam területe volt? Hova kerül?
Mi az indok?
Mi történik az idegen uralom alá kerülô vagy ott maradó népcsoportok tagjaival?
Milyen területek/etnikumok ügyének rendezését helyezi kilátásba az egyezmény? Hogyan?
74
5. csoport:
Cseh-Morva Protektorátus
Mikor születik a megállapodás? Kik az aláírók?
TÖRTÉNELEM – 3. ÓRA
Mi a lényege?
Mely területre vonatkozik? Melyik állam részét képezte e terület?
Az érintett állam milyen területbôl állt még ezen kívül?
Acélpaktum
Kik a szerzôdô felek?
Mik a megállapodás legfontosabb elemei? (A 2-3 legfontosabbat emeljétek ki!)
Háromhatalmi egyezmény
Mely államok a szerzôdô felek?
Mi a megállapodás lényege?
Mennyi idôre szól a megállapodás?
75
6. csoport:
Német-szovjet megnemtámadási szerzôdés (Molotov-Ribbentrop paktum)
Mikor született a megállapodás?
TÖRTÉNELEM – 3. ÓRA
Mi a tartalma? Mennyi idôre szól?
Mit tartalmaz a titkos záradék? Mely területekre vonatkozik?
Milyen elôzményét ismered az egyik érintett terület történetének?
76
Összegzô feladatlap:
NÉV:
TÖRTÉNELEM – 3. ÓRA
(Figyelem! Egy-egy eseményt több helyre is beírhatsz!)
1. Mely külpolitikai lépések kapcsolhatók a nyugati hatalmak megbékélési politikájához?
2. Mely lépések célja volt a németek által lakott területek megszerzése?
3. Melyek a szövetségépítés lépései?
4. Mely lépések jelentik a háborús készülôdést?
5. Mely lépések kapcsolódnak az élettér-elmélethez?
77
Megoldókulcs
TÖRTÉNELEM – 3. ÓRA
1. csoport:
Angol-német flottaegyezmény
• 1935, Anglia, Németország
• Németországnak az angol flotta 1/3-át meg nem haladó flottája lehet – a béke tiltotta a német flottát –
megszegik a békét angol segítséggel
• Németország: háborús készülôdés, agresszív tervek; Anglia: megbékéltetés, Franciaország gyengítése
Saar-vidéki népszavazás
• Fontos iparvidék, nyersanyagforrás
• 15 év nemzetközi (francia) felügyelet után népszavazás
• 1935-ben a terület lakossága a Németországhoz való tartozás mellett dönt
Rajna-vidék remilitarizálása
• demilitarizált övezet
• 1936-ben remilitarizálja Németország
• Franciaország, Belgium fenyegetettsége
2. csoport:
Antikomintern Paktum
• 1936, német-japán szerzôdés
• Kommunista Internacionálé (Komintern) ellen; Ténylegesen a Szovjetunió ellen – ld.Titkos pótegyezmény
• 1937-ben Olaszország csatlakozik
• Ribbentrop, Ciano
3. csoport:
Berlin-Róma-tengely
• Hitler, Mussolini (Németország, Olaszország)
• Együttmûködés nemzetközi kérdésekben, az etiópiai olasz császárság elismerése, Olaszország lemond
ausztriai igényeirôl, a Franco-kormány támogatása, német-olasz érdekszférák elhatárolása a Balkánon
és a Duna-medencében
• Ausztria kérdése (Anschluss, ill. ausztriai olaszok)
Anschluss
• Németország és Ausztria egyesülése, tkp. Ausztria bekebelezése; A versailles-i és saint-germain-i béke
megtiltotta
• 1938. március 13., megelôzve a Schuschnigg osztrák kancellár által kiírt népszavazást
• A német lakta területek egyesítésének fontos állomása
4. csoport:
Müncheni egyezmény
• 1938. szeptember 29., német-olasz-angol-francia döntés (Hitler, Mussolini, Chamberlain, Daladier)
• Szudéta-vidék, Csehszlovákiától Németországhoz kerül
• Németek lakják (etnikai elvre hivatkozva)
• Önként dönthetnek az áttelepülésrôl/maradásról
• Csehszlovákia lengyelek és magyarok által lakott területei; ha az érintett államok nem tudnak
megegyezni, nemzetközi döntés születhet
5. csoport
Cseh-Morva Protektorátus
• 1939. március 15. Hitler, Ribbentrop, Hácha, csehszlovák elnök, Chvalkovszky
(csehszlovák külügyminiszter)
• a cseh nép és országa sorsát „német védnökség” alá helyezik (Németország bekebelezi)
• Csehország a morva területekkel, eddig Csehszlovákia területe volt
• a szlovákiai területek (önálló Szlovákia jön létre)
Acélpaktum
• Németország, Olaszország
• Nemzetközi kérdésekben együttmûködés; hadigazdálkodásban együttmûködés; katonai együttmûködés
(kölcsönös segítségnyújtás); csak közös békekötés háború esetén
78
Háromhatalmi egyezmény
• Németország, Olaszország, Japán, 1940. szeptember 27.
• Teljes katonai együttmûködés
• 10 évre, ill. ha egyik fél sem jelzi ellentétes szándékát, automatikusan további 5 évre
TÖRTÉNELEM – 3. ÓRA
6. csoport
Német-szovjet megnemtámadási szerzôdés (Molotov-Ribbentrop paktum)
• 1939. augusztus 23.
• 10 évre szóló megnemtámadási szerzôdés
• Érdekszférák elhatárolása (tkp. területek felosztása): Baltikum, Lengyelország, Besszarábia
• Lengyelország 1920-21-es területszerzése a Curzon-vonalhoz képest
Megoldókulcs az összegzô feladatlaphoz
1. flottaegyezmény; Rajna-vidék remilitarizálása (ennek tudomásul vétele); Anschluss (ennek tudomásul
vétele); müncheni egyezmény;
2. Saar-vidéki népszavazás, Anschluss; müncheni egyezmény
3. Antikomintern Paktum; Berlin-Róma-tengely; Acélpaktum; Háromhatalmi egyezmény
4. flottaegyezmény; Rajna-vidék remilitarizálása; Antikomintern Paktum; Berlin-Róma-tengely; Acélpaktum;
Háromhatalmi egyezmény; Német-szovjet megnemtámadási szerzôdés
5. Cseh-Morva Protektorátus; Német-szovjet megnemtámadási szerzôdés
79
4. óra
Tanár: Lugosi Zsolt
TÖRTÉNELEM
Téma: Antiszemitizmus
Korosztály: 11. osztály emelt szintû érettségire elôkészítô csoport vagy 12. osztály lehetôség szerint
12–18 fôs csoportban.
Az óra célja: az antiszemitizmus történetének megismerése, a náci antiszemitizmus és a régebbi korok
antiszemitizmusa (antijudaizmusa) közti összefüggések és különbségek megismerése, megértése, a
lényegkiemelô képesség fejlesztése, az önálló elôadás és szóbeli kifejezôkészség fejlesztése, együttmûködés (kooperativitás); a kézikönyvek használatának gyakorlása, konkrét tantárgyi cél
Munkaforma, módszerek: csoportmunka, frontális munka, kooperatív módszerek alkalmazása
Kompetenciák: digitális kompetencia, önálló ismeretszerzés és értékelés, együttmûködés, lényeg
kiemelése, szóbeli kommunikációs képesség, szövegértés
Eszközigény: a megadott irodalom (Hosszú Gyula könyve 3 példányban, vagy fénymásolt oldalai),
2–3 internetes hozzáférés, 6 db A/3-as méretû lap, 7 db vastag filctoll, 1 db nagy méretû karton vagy
csomagolópapír
Idô: 45 perc
80
Tevékenységek
Tanári
Módszerek,
Munkaformák
Tanulói
Eszközök
Frontális
TÖRTÉNELEM – 4. ÓRA
A tanár 6, lehetôség szerint egyforma erôsségû
két-háromfôs csoportot
alakít ki, figyelembe véve
a tanulók képességeit,
adottságait (jól elemzô,
szépen író, stb.)
Megalakítják a
csoportokat
Megadja a feldolgozandó
témát, a szükséges
könyveket és internetes
oldalakat, kiosztja a
feladatlapokat
A csoportok a tanár által Csoportmunka
megadott irodalom (szakkönyv, internetes oldal)
illetve kézikönyvek és
feladatlap segítségével
megkeresik és feldolgozzák az antiszemitizmus
történetének egy-egy korszakát, annak jellemzôit.
Irányítja, segíti a
csoportok munkáját
A/3-as lapon vázlatot
készítenek
Csoportmunka
Irányítja, segíti a csoportok A vázlat segítségével
munkáját
3 perces elôadásban
bemutatják az általuk
feldolgozott témát.
Csoportmunka
Irányítja, segíti a tanulók
munkáját,
Egyéni
Összegzô táblázatot
készítenek az antiszemitizmus történetérôl,
gyökereirôl, jellemzô elemeirôl, kiemelve a visszatérô, illetve az újonnan
megjelenô jelenségeket.
(Idô hiányában házi feladatnak is adható, amit a
következô órán lehet
megbeszélni.)
Irányítja a megbeszélést
Megbeszélik az összegzô Frontális
táblázatot
A megadott könyvek,
2–3 internetes hozzáférés,
feladatlapok
Csoportonként 1-1 A/3-as lap,
1-1 vastag filctoll
Összegzô táblázat
Felhasznált szakirodalom, internetes oldalak:
Hosszú Gyula: Utak a holokauszthoz, történetek a holokausztról. Pedellus Tankönyvkiadó, 2002
www.luther.hu/juden.html
www.hdke.hu/tudastar/enciklopedia/fogalom
www.hdke.hu/tudastar/enciklopedia/jogszabalyok
www.1000ev.hu/index.php?a=3&param=5318
www.kislexikon.hu
Wikipédia
81
Feladatlapok
TÖRTÉNELEM – 4. ÓRA
1. csoport:
Ókori antiszemitizmus (Hosszú Gyula: Utak a holokauszthoz... 13-15. p.)
1. Milyen vallási ill. magatartásbeli sajátosságok vezettek az ókori zsidóellenesség
megjelenéséhez?
2. Mikor, hol volt az elsô jelentôs pogrom a Római Birodalomban? Mi volt a kiváltó oka?
3. Mik voltak az eredeti hitbéli okai a zsidó vallás és a kereszténység ellentéteinek?
4. Az evangéliumokban milyen kép alakult ki a rómaiak ill. a zsidók Jézus halálával
kapcsolatos felelôsségét illetôen? Mi ennek az oka?
82
2. csoport:
Középkori antiszemitizmus (Hosszú Gyula: Utak a holokauszthoz...16. és 19-21.p.)
1. Mi volt a Codex Justinianus? Mit tartalmazott a zsidósággal kapcsolatban?
TÖRTÉNELEM – 4. ÓRA
2. Hogyan hatottak a keresztes hadjáratok az európai zsidóság helyzetére?
3. Milyen legfôbb vád fogalmazódott meg a kereszténységben a zsidósággal szemben?
4. Milyen látható megkülönböztetéseket alkalmaztak a zsidókkal kapcsolatban? Mi volt
ezek jelentése és elsôdleges célja?
5. Volt-e lehetôség a zsidóellenes rendelkezések alóli mentesülésnek? Hogyan
mentesülhettek?
6. Mikor, kik és milyen rendelkezést hoztak a héber/zsidó szent iratokkal kapcsolatban?
Mi lett ennek a következménye? Hogyan vélekedett e jelenségekkel kapcsolatban Heine?
83
3. csoport:
Zsidóellenes mítoszok, legendák (Hosszú Gyula: Utak a holokauszthoz... 21-24. p.)
1. Milyen zsidóellenes mítoszok és legendák jellemezték a középkort? Foglaljátok össze
TÖRTÉNELEM – 4. ÓRA
ezek lényegét!
2. Milyen gazdasági okai voltak a középkori antiszemitizmusnak?
(Milyen foglalkozások jellemezték a zsidóságot? Mik voltak ennek az okai? Milyen
következményei voltak a pénzkölcsönzésnek a zsidóság sorsát illetôen?)
84
4. csoport:
Az antiszemitizmus változása – Luther és Chamberlain
A liberális polgári állam és a zsidóság
TÖRTÉNELEM – 4. ÓRA
(www.hdke.hu/tudastar/enciklopedia/fogalom – gettó szócikk
Wikipédia – gettó és antiszemitizmus szócikk Lutherrôl, Chamberlainrôl szóló részek
www.luther.hu/juden.html; www.hdke.hu/tudastar/enciklopedia/jogszabalyok
1867-es törvény)
1. Hogyan változott a gettó szó tartalma a középkortól a XX. századig?
2. Hasonlítsátok össze Luther és Chamberlain zsidóellenességét! (Mit jelent az antijudaizmus kifejezés? Miben különbözik az antiszemitizmus jelentésétôl?)
3. Mi a fô oka, és fôként Európa mely részén jelentkezik az újkori antiszemitizmus?
4. Hogyan viszonyult a modern polgári állam a zsidósághoz ill. a zsidó valláshoz?
(1867. évi zsidósággal kapcsolatos magyar törvény)
85
5. csoport:
Náci antiszemitizmus
(www.hdke.hu/tudastar/enciklopedia/fogalom – árja törvények, kristályéjszaka,
TÖRTÉNELEM – 4. ÓRA
sárga csillag szócikkek
www.kislexikon.hu – koncentrációs tábor szócikk
Wikipédia – A Harmadik Birodalom koncentrációs táborai szócikk
www.holokausztmagyarorszagon.hu/maps/maps_8.html – Gettók és táborok Európában)
1. Mikor, hol születtek az árja törvények? Mi volt a lényegük?
2. Mikor és mi volt az ún. kristályéjszaka?
3. Milyen szabályai voltak a sárga csillag viselésének? (Hol kellett viselni, milyen méretû
volt? Mely idôszakban volt kötelezô a viselése?)
4. Mit jelent a koncentrációs tábor kifejezés? Milyen elôzményei voltak?
5. Hol voltak a legismertebb koncentrációs táborok?
6. Mennyire becsülhetô a táborokban megsemmisítettek száma?
86
6. csoport:
A náci antiszemitizmus kronológiája – a magyarországi antiszemitizmus
(Hosszú Gyula: Utak a holokauszthoz... 356-357. p. Kronológia
TÖRTÉNELEM – 4. ÓRA
www.masodikvh.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=157&ltemid=223
www.enc.hu/1enciklopedia/fogalmi/torttud_magy/zsidotorv.htm)
1. Gyûjtsétek ki a kronológiából a zsidóellenes törvények, intézkedések kronológiáját! A
kronológia megfelelô helyén
2. Foglaljátok össze a wannseei konferencián született döntéseket!
3. Foglaljátok össze a magyarországi zsidótörvények lényegét!
87
Szempontok az összegzô táblázat elkészítéséhez:
TÖRTÉNELEM – 4. ÓRA
ókori
középkori
vallási
gazdasági
társadalmi-pszichológiai
politikai
biológiai
cél
88
újkori
nácizmus
Megoldókulcs
TÖRTÉNELEM – 4. ÓRA
1. csoport:
Ókori antiszemitizmus
Feladatlap:
1. monoteizmus; a valláshoz és elôírásaihoz való ragaszkodás; társadalmi összetartozásuk, elzárkózásuk
másoktól
2. Kr. u. 38. Alexandria; Heródes Agrippa (a hatalom) kigúnyolása – betolakodóknak minôsíti ôket a hatalom
3. Jézus Messiás (keresztények) vagy nem (zsidó vallás)
4. Róma ártatlan (Pilátus mossa kezeit), a zsidók és utódaik a bûnösök; a keresztények így próbálják a
császárokat toleranciára ösztönözni
2. csoport:
Középkori antiszemitizmus (Hosszú Gyula: Utak a holokauszthoz...16. és 19-21.p.)
Feladatlap:
1. Justinianus (bizánci) császár törvénykönyve, 534-ben; a zsidók másodrendû polgárok, tilos nekik
keresztényeket áttéríteni, tilos velük a szexuális kapcsolat, nem viselhetnek hivatalt, nem építhetnek új
zsinagógát
2. zsidóellenes erôszak – Rajna-vidék: több ezer zsidó megölése a „hitetlenek” elleni harc jegyében
3. Jézus (Krisztus) megölése, istengyilkosok
4. Franciaország: sárga folt vagy kör – jelentése: istengyilkosok (kör = ostya – Krisztus teste – emlékeztet
Jézus megölésére), illetve uzsorások (kör = pénzérme vagy nulla, ami minden számot megsokszoroz)
Németország: zsidó csúcsos kalap
cél: esetleges szexuális kapcsolat megakadályozása a zsidó mivolt láthatóvá tételével
5. igen, a kikeresztelkedés
6. 1239 IX. Gergely pápa, ill. 1322 XXII János pápa: a zsidó szent iratok (Talmud) példányait lefoglalni;
könyvégetés és zsidók elégetése… Heine: „Ahol könyveket égetnek, ott végül embereket is égetnek.”
3. csoport:
Zsidóellenes mítoszok, legendák (Hosszú Gyula: Utak a holokauszthoz... 21-24. p.)
Feladatlap:
1. rituális gyilkosság – kovásztalan kenyérhez keresztény gyerek vére = Jézus újbóli megölése, illetve zsidó
mágiához kell a vér, vagy orvosi célokra
ostyagyalázás – Jézus ismételt megölése (1215-ben elfogadott dogma szerint az ostya Jézus teste, de a
hívôk nem tekintik feltétlenül annak – a meggyalázott, de csodás módon megmenekülô ostya segít a
dogma elfogadtatásában és legitimálja a zsidóüldözést
kutak mérgezése – a XIV. század közepén súlyos pestisjárvány kapcsán a zsidók megvádolása – Bázel,
Worms, Strassburg, stb. több ezer zsidó megölése
2. földbirtoklás, céhtagság – csak keresztények – a zsidóknak marad a kereskedelem és pénzkölcsönzés –
ezek az egyház szerint bûnös dolgok, ám jövedelmezô foglalkozások – a zsidó, mint pénzsóvár uzsorás jelenik meg – megvetés tárgyai, néhány hatalmasság adóssága miatt megszabadul a zsidóktól (városból,
országból való kiûzés)
4. csoport:
Az antiszemitizmus változása – Luther és Chamberlain
A liberális polgári állam és a zsidóság
(www.hdke.hu/tudastar/enciklopedia/fogalom – gettó szócikk
Wikipédia – gettó és antiszemitizmus szócikk Lutherrôl, Chamberlainrôl szóló részek
www.luther.hu/juden.html; www.hdke.hu/tudastar/enciklopedia/jogszabalyok
- 1867-es törvény)
Feladatlap:
1. eredetileg zsidónegyed, zsidók által lakott városrész – kezdetben az összetartozás, közös életmód,
szokások miatt önkéntesen; 1516 Velence: pápai parancsra (Geto Nuovo = új öntöde); 1620 Mantova:
Gonzaga herceg szabályrendelete a gettó számára – egyre inkább kényszer, a hatalom által kijelölt rész;
1930-as évektôl ill. a világháború idején a náci befolyás alatti területeken kijelölt kényszerlakhely, embertelen
körülmények
2. Luther: a zsidó vallás ellen lép fel, meg akarja javítani ôket (antijudaizmus = judaizmus, azaz zsidó vallás
ellenesség), a sikertelenség miatt késôbb a zsidó vallás könyveinek zsinagógáknak a felégetését, a zsidók
89
TÖRTÉNELEM – 4. ÓRA
kiûzését szorgalmazza, mindvégig vallási alapon; Chamberlain: faji alapú (biológiai, genetikai) zsidóellenesség – már nem a vallás, hanem a származás alapján áll szemben a zsidósággal – felsôbbrendûség
tudata
3. fôleg a periférikus társadalmakban, a megkésett polgárosodás miatt – a zsidók szerepe a pénzügyi,
kereskedelmi, szabadfoglalkozású értelmiségi pályákon („elfoglalják mások elôl”)
4. 1867. évi zsidósággal kapcsolatos magyar törvény: polgári jogegyenlôség (emancipáció), vallásszabadság
5. csoport:
Náci antiszemitizmus
(www.hdke.hu/tudastar/enciklopedia/fogalom – árja törvények, kristályéjszaka, sárga csillag szócikkek
www.kislexikon.hu – koncentrációs tábor szócikk
Wikipédia – A Harmadik Birodalom koncentrációs táborai szócikk
www.holokausztmagyarorszagon.hu/maps/maps_8.html – Gettók és táborok Európában)
Feladatlap:
1. 1935 Nürnberg – a zsidók állampolgári jogaiktól való megfosztása, hivatali pálya, tulajdon tiltása ill. korlátozása, zsidókkal való házasság és nemi érintkezés tilalma
2. 1938. nov. 9-10 országos pogrom – zsinagógák százai, zsidók és zsidó tulajdonok (üzletek) ellen –
Goebbels és Heydrich szervezése, Hitler jóváhagyásával
3. 10x10 cm, látható helyen (mellrészen vagy oldalt), 1941-45 közt Németországban és a németek által
megszállt területeken – a középkori sárga foltra megy vissza eredete
4. munka-, büntetô- és megsemmisítô táborok (már korábbi népirtó gyarmatosító háborúkban is); a náci
táborok ingyenmunkát jelentettek, illetve a politikai ellenfelek, bûnözôk büntetôtáborai, de fôként különbözô
nép- és társadalmi csoportok megsemmisítésére (fogyatékosok, homoszexuálisok, kommunisták, cigányok,
de elsôsorban és legnagyobb számban zsidók)
5. Auschwitz-Birkenau, Majdanek, Chelmno, Belzec, Sobibor, Dachau, Treblinka, Mauthausen, Buchenwald,
Ravensbrück, stb.
6. Több, mint 5 millió zsidó, rengeteg egyéb áldozat
6. csoport:
A náci antiszemitizmus kronológiája – a magyarországi antiszemitizmus
(Hosszú Gyula: Utak a holokauszthoz... 356-357. p. Kronológia és 117.p. /idézet: Karsai László: Holokauszt/
www.masodikvh.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=157&ltemid=223
www.enc.hu/1enciklopedia/fogalmi/torttud_magy/zsidotorv.htm)
Feladatlap:
1. 1933 zsidó üzletek bojkottja, könyvégetés
1935 nürnbergi törvények
1938 Magyarország – elsô zsidótörvény – (3. feladat): 20 %-ban maximálja a zsidók jelenlétét értelmiségi
pályákon – vallási alapon
Fasiszta Nagytanács – olasz zsidótörvények
nov. 9–10. Kristályéjszaka Németországban
1939 Magyarországon a második zsidótörvény – (3. feladat): faji (származási) alapon 6 %-ban maximálja a
zsidók jelenlétét értelmiségi pályákon
1940 a varsói gettó lezárása
1941 Göring megbízza Heydrichet a „végsô megoldás” elôkészítésével
Magyarországon a harmadik zsidótörvény – (3. feladat): „fajvédelmi törvény” – vegyes házasság és
szexuális kapcsolat tiltása
23 ezer zsidó meggyilkolása Kamenyec-Podolszkijban
szept. 1. német zsidóknak kötelezô a sárga csillag viselése
dec. Chelmno – az elsô zsidó szállítmányok – gázteherautókkal megölik ôket
1942. jan. 20. wannsee-i konferencia (2. feladat): a zsidóság megsemmisítésével kapcsolatos konkrét problémák, technikai jellegû kérdések megvitatása, tisztázása – a megsemmisítésrôl tkp. már hónapokkal korábban döntöttek, ill. Chelmnoban már folyt a megsemmisítés)
márciusban a szlovák és francia zsidók deportálása megindul
júliusban a holland zsidók deportálása megindul
júl. 22. a varsói gettó felszámolásának kezdete
Magyarországon a negyedik zsidótörvény – (3. feladat): a mezô- és erdôgazdasági ingatlanokról
90
TÖRTÉNELEM – 4. ÓRA
1943 varsói gettólázadás és leverése
1944 májustól (a német megszállás után) Magyrországról megindul a tömeges deportálás
novemberben 2 héten át gyalogmenetek (Szálasi nyilasuralma)
- több tízezren Budapestrôl a nyugati határszél felé
év végén a budapesti „nemzetközi” és „nagy” gettó felállítása
1945 január 27. Auschwitz-Birkenau felszabadítása
Összegzô táblázat: Az antiszemitizmus okai és céljai
vallási
gazdasági
társadalmi-pszichológiai
politikai
biológiai
cél
ókori
monoteizmus,
Jézus megölése
?
középkori
Jézus megölése,
vérvád,
ostyagyalázás
uzsorások,
kereskedôk
nácizmus
újkori
?
(Jézus megölése
vérvád,
ostyagyalázás)
bankárok, szabad
bankárok, szabad
foglalkozású
foglalkozású
értelmiségiek,
értelmiségiek,
tôkés tulajdonosok
elzárkózás, össze- értelmiségi, hivatali értelmiségi, hivatali
pozíciók,
tartás, kutak
pozíciók,
munkanélküliség
mérgezése
munkanélküliség
„világuralomra
?
„világuralomra
a hatalom
törnek”, (marxiz- törnek”, kommunizmegkérdôjelezése
mus, versailles-i
mus, cionizmus))
béke
fajelmélet
fajelmélet
?
?
háttérbe szorítani, elszigetelni, kiûzni, háttérbe szorítani, a pozícióitól és tulajkultúrát megôrizni, donától megfoszmegtéríteni
megtéríteni
tani, a kultúrát
megakadályozni a
megôrizni, a
fajkeveredést
fajkeveredést
megakadályozni,
megsemmisíteni
elzárkózás,
összetartás
91
BIOLÓGIA
1–2. óra
Tanár: Szabados István László
Korosztály: 10–11. évfolyam, érettségi elôkészítô
Cím: Etológia
Idô: Tömbösített 2 óra
Célja: etológia alapfogalmainak megértése, példagyűjtés
Fejlesztendô kompetenciák: társas, szövegértési, logikai
Forrás: Etológia – Csányi Vilmos
Tevékenység,
Az óra menete
módszer
Szemléltetés,
eszközök
I. Adminisztráció – jelentés
Idô
(perc)
3
II. Feladat ismertetése, tanulói, és szakértôi vegyes csoportok
kijelölése, 3x3-as csoportok kialakítása, a szakértôi mozaik
munka gyakorlati alkalmazásának ismertetése, a források
bemutatása, feladatlapok kiosztása
Frontális
módszer
Könyvtári
könyvek,
feladatlapok
13
III. Szakértôi csoportonként forrást, és 1-1 adatgyûjtô
feladatlapot kapnak.
Feladatlap kitöltetése. Fajlista
Szakértôi
mozaik
Könyvtári
könyvek,
feladatlapok
40
IV. Feladatlapok megbeszélése
45
V. Szünet
10
VI. Feladat ismertetése, tanulócsoportok kialakítása források
ismételt bemutatása, az új feladatlapok kiosztása
Frontális
módszer
Könyvtári
könyvek,
feladatlapok
5
III. tanulócsoportok a szakértôk elôzô órai feladatlapja alapján,
társaiknak beszámolnak a gyûjtômunkáról, és csapatonként
1-1 új feladatlapot kapnak.
Az új feladatlap kitöltetése. Kvíz kérdések
Szakértôi
mozaik
Könyvtári
könyvek,
feladatlapok
35
VI. Feladatlapok megbeszélése, megoldó kulcs alapján javítás,
egyéni szóbeli értékelés, gyûjtött anyagok közzététele
Frontális
módszer
Megoldókulcs
45
92
1. Adatgyûjtô feladatlap
Csányi Vilmos Etológia könyvhöz
BIOLÓGIA – 1-2. ÓRA
Fogalomlista:
• evolúcióselmélet
• Az elsô etológiai könyvek kikhez kötôdnek, mirôl szólnak?
• magatartáselemek
• öröklött mozgásmintázatok (ÖMM)
• kulcsingerek
• heterogén szummáció
• öröklött kiváltó mechanizmus (ÖKM)
• késztetés (drive)
• akcióspecifikus energia
• leíró modellek
• magyarázó modellek
• prediktív modell
• vákuumaktivitás
• helyettesítô tevékenység:
• bevésôdés (imprintig)
• ösztönmozgás koncepciója
• pózolás
• ritualizáció
• tápláléklánc
• táplálékpiramis
• elsôdleges termelôk
• elsôdleges fogyasztók
• másodlagos fogyasztók
• csúcsragadozók
• táplálékhálózat
• ökológia
• adaptáció (alkalmazkodás)
• habitiat (élôhely)
• ökoszisztéma
• biom: (10 féle)
• ökológiai fülke (niche)
• üres fülke
• természetes szelekció
• versengô kizárás elve a specializálódásra
• generalisták
• fitness (genetikai rátermettség)
93
• természetes szelekció
• adaptáció
BIOLÓGIA – 1-2. ÓRA
• fajkeletkezés
• stabilizációs szelekció
• irányító szelekció
• diszruptív szelekció
• földrajzi izoláció
• szaporodási izoláció
• pre és posztzigotikus izolációk formája
• optimalizációs elmélet
• stratégia
• optimális stratégia
• evolúciósan stabil stratégia
• etogram
• katalógus
• mintavételi technikák az etológiai kutatások során
• kulcsinger:
• felfogott inger
• hatékony inger
• veszélyferomon
• három fokozatú kulcsinger
• öröklött kiváltó mechanizmus ÖKM
• konfigurációs ingerek
• heterogén szummáció
• jelzôinger
• szupernormális inger
• keresôkép:
• szelektív figyelem
• megkülönböztetô tanulás
• kognitív térkép
• viselkedési instrukciók
• ha nyersz, válts típus stratégia,
• ha nyertél, maradj stratégia
• A viselkedés fázisainak fô szakaszai:
• appetenciás tevékenység
• konszummációs szakasz
• szatiáció
• késztetés (drive)
• primer késztetés
• szekunder késztetés
• motivációs tényezô
• tûréshatár
94
BIOLÓGIA – 1-2. ÓRA
• ÖMM
• kifáradás
• üresjárati tevékenység v. vákuumaktivitás
• deprivációs kísérletek v. Kaspar Hauser-kísérletek
• reflexek
• latencia
• bemelegedés
• utánlövés
• taxis
• kinézis
• klinotaxis
• tropotaxis
• teleotaxis:
• menotaxis
• mnemotaxis
• sztereotípiák
• 4M mechanizmus
• célreprezentáció
• helyettesítô aktivitások v. pótcselekvések
• habituáció
• szenzitizáció
• társítás
• kondicionálás
- klasszikus kondicionálás
- operáns kondicionálás
• fészeklakók
• fészekhagyó
• bevésôdés
• szülôi imprinting
• kritikus periódus
• bevésôdés
• szülôi ↔ szexuális imprinting:
• imitáció
• állati kultúra
• maturáció
• szinkronizálódás
• kritikus periódus
• aggregáció
• altruizmus
• önzô viselkedés
• rosszindulatú viselkedés
• anizogámia
• folyamatos monogámia:
• szezonális monogámia:
• szeriális monogámia:
• doliginia:
95
BIOLÓGIA – 1-2. ÓRA
• erôforrás védelmû poliginia:
• nôstényeket védô poliginia:
• domináns hím poligámia:
• poliandria:
• szülô-ivadék konfliktus
• alloparentális ivadékgondozás
• Mirôl szól Darwin és Wallace elmélete?
96
BIOLÓGIA – 1-2. ÓRA
Rejtvény
97
• Mi az akcióspecifikus energia?
BIOLÓGIA – 1-2. ÓRA
• Mikor milyen modellt érdemes alkalmazni?
• Mi a vákuumaktivitás
• Mit jelent a helyettesítô tevékenység?
• Mi az ösztönmozgás koncepció
• Hogy nevezzük azt a mozgásmintázatot, amikor kakas úgy udvarol, mintha ételt
kapirgálna, a fácán már nem kapirgál, csak hajlong, a páva meg már csak csapkod.
• Melyik az a folyamat amelynél az eredeti helyettesítô aktivitás olyan evolúciós,
genetikai változáson megy keresztül, melynek során leegyszerûsödik, s az egész
viselkedés a nemi késztetés motivációja alá kerül?
• Mi a különbség a tápláléklánc és a táplálékhálózat között.
• Sorold fel a 10 biomot:
• Mi az ökológiai fülke (niche)?
• Mi a fitness?
• Mit takar a 4M mechanizmus?
• A viselkedés fázisanaki fôbb szakaszai:
• Írj példát a „ha nyersz, válts típus stratégiára”,
• valamint a ”ha nyertél, maradj stratégiára”
• Miért fontos az izolácói, és milyen típusait ismerted meg?
98
Megoldás
BIOLÓGIA – 1-2. ÓRA
99
3. óra
Tanár: Szabados István László
BIOLÓGIA
Korosztály: 8–10. évfolyam, érettségi elôkészítô
Cím: Híres kutatók, orvosok, a biológia tudomány úttörôi
Idô: 1 óra
Célja: Híres kutatók, orvosok, a biológia tudomány úttörôinek élettörténeteinek, és felfedezéseinek
megismerése, érettségi követelményhez adatgyûjtés
Fejlesztendô kompetenciák: szövegértési, logikai
Forrás: Akiknek a tudást köszönhetjük – Bognárné Dr. Cser Ágnes
Híres magyar orvosok – Dr. Kapronczay Károly, Prof. Dr. Vizi E. Szilveszter
Tevékenység,
Az óra menete
módszer
Szemléltetés,
eszközök
I. Adminisztráció – jelentés
Idô
(perc)
3
II. Feladat ismertetése, egyéni feladatok kijelölése, a könyvtár
bemutatása, táblázatos feladatlapok kiosztása
Feladatlap kitöltése.
IV. Feladatlapok beszedése, tapasztalatok megbeszélése,
a gyûjtött anyagok közzététele
100
Frontális
módszer
Feladatlapok,
Könyvtári
könyvek
13
egyéni feladat
Könyvtári
könyvek
40
Frontális
módszer
Megoldókulcs
45
Híres kutatók, orvosok
BIOLÓGIA – 3. ÓRA
1. Párosítsd a következô személyeket a megadott fogalmakkal Bognárné Dr. Cser Ágnes:
Akiknek a tudást köszönhetjük c. könyve (7–62. oldalai) alapján! Írd a számokat a híres
személyek neve után!
1. Alkoholos erjedés
2. Klóros fertőtlenítés
3. Tuberkolózis vizsgálata
4. Pusztai meténg
5. Földi kutya
6. Magyar gyík
7. Védőoltás lépfene ellen
8. Lépfene felfedezése
9. Geofizikus
10. Veszettség elleni oltás
11. Mikroszkóp
12. Nobel-díj
13. Magyar bogáncs
14. Polihisztor
15. Kolera felfedezése
Leeuwenhoek:
Pasteur:
Semmelweis Ignác:
Robert Koch:
Kitaibel Pál:
101
2. Párosítsd a következô személyeket a megadott fogalmakkal a Híres magyar orvosok c.
könyv alapján(szerk.dr. Kapronczay Károly, prof. Dr. Vizi E. Szilveszter)! Írd a számokat a
híres személyek neve után!
BIOLÓGIA – 3. ÓRA
1. Természettudományi szóhalmaz – 40000 szakkifejezést tartalmazó mû
2. C- vitamin kinyerése paprikából
3. magyar közegészségtan megalapítója
4. kísérletes neurológia
5. I.-II. magyar gyógyszerkönyv megalkotásában való részvétel
6. szifilisz kórbonctana
7. hexuronsav, – melyet késôbb aszkorbinsavnak neveznek át – kinyerése a mellékvese
kéregállományából
8. pigmentsarcoma kutatása, mely főként afrikai törzseknél, ill. AIDS-eseknél gyakori
9. az anyák megmentôje
10. 1937 Nobel-díj
11. miozin felfedezése
12. gyógyszerész kémiai doktori oklevéllel
13. biológiai oxidáció kutatása
14. bôrgyógyászat
Semmelweis Ignác:
Kaposi Mór:
Bugát Pál:
Than Károly:
Fodor József:
Hôgyes Endre:
Szent-Györgyi Albert:
102
Megoldókulcs
BIOLÓGIA – 3. ÓRA
Híres kutatók, orvosok
1.
Leeuwenhoek: 11
Pasteur: 1, 7, 10
Semmelweis Ignác: 2
Robert Koch: 3, 8, 12, 15
Kitaibel Pál: 4, 5, 6, 9, 13, 14
2.
Semmelweis Ignác: 9
Kaposi Mór: 6, 8, 14
Bugát Pál: 1
Than Károly: 5, 12
Fodor József: 3
Hôgyes Endre: 4
Szent-Györgyi Albert: 2, 7, 10, 11, 13
103
4. óra
Tanár: Szabados István László
BIOLÓGIA
Korosztály: 8–12. évfolyam
Cím: Nemzeti Parkok Magyarországon
Idô: 1 óra
Célja: nemzeti parkok megismerése, érettségi követelményhez adatgyûjtés
Fejlesztendô kompetenciák: társas viselkedési, szövegértési, informatikai
Forrás: www.nemztipark.gov.hu
Tevékenység,
Az óra menete
módszer
Szemléltetés,
eszközök
I. Adminisztráció – jelentés
Idô
(perc)
3
II. Feladat ismertetése, tanulópárok kijelölése, az internetes
oldal bemutatása, táblázatos feladatlapok kiosztása
Feladatlap kitöltése.
IV. Feladatlapok beszedése, tapasztalatok megbeszélése,
a gyûjtött anyagok közzététele
104
Frontális
módszer
Projektoros
kivetítés
13
Páros feladat
Internet
kapcsolat
40
Frontális
módszer
Megoldókulcs
45
Nemzeti park neve
Duna-Ipoly
Nemzeti Park
Ôrségi
Nemzeti Park
BIOLÓGIA – 4. ÓRA
Címere, benne
található növény,
vagy állat neve
A Nemzeti parkhoz tartozó
földrajzi
egységek
Növényvilág
Állatvilág
Kultúrtörténeti
értékek
Érdekességek,
mûvészettörténet,
irodalom
105
Hortobágyi
Nemzeti park
Megoldás
BIOLÓGIA – 4. ÓRA
Duna-Ipoly Nemzeti Park
Címere, benne található növény, vagy állat neve: Havasi cincér
A Nemzeti parkhoz tartozó földrajzi egységek: Pilis- a Visegrádi- és a Börzsöny-hegységek, az Ipoly-völgy
Hont és Balassagyarmat közötti szakasza és a Szentendrei-sziget egyes területei
Növényvilág: magyarföldi husáng, pirosló hunyor, nyúlfarkfüves bükkös, réti iszalag, pilisi len
Állatvilág: bödöncsiga és a rajzos csiga, petényi márna, fûrészeslábú szöcske, réti sáska, foltos
szalamandra, pannon gyík, kerecsensólyom, parlagi sas, kígyászölyv, fehérhátú fakopáncs, búbos
banka, hiúz, sisakos sáska, macskabagoly
Kultúrtörténeti értékek: A kôkorszaki ember nyomai, Pilisszántói-kôfülke, a kesztölci Legény-, és
Leány-barlang, a pilisszentléleki Bivak-barlang a jégkorszak emberének eszközei, zsákmányállatainak
csontja. A késő bronzkori földvárak
A limes maradványai a Duna jobb partján Óbudától Esztergomig
Jelentôs római erôdítmények maradványai
Visegrád vára
A pálos rendi kolostorok. (boldog Özséb a Pilis erdeiben élô remetéket maga köré gyûjtve hívta életre
– úgy 1250 körül – a pálos szerzetesrendet). Klastrompuszta Pilisszentlélek. Pilisszentlászló
Márianosztrai pálos kolostor épülete.
Érdekességek, mûvészettörténet, irodalom: Esztergom itt keresztelkedett meg elsô királyunk, a késôbb
szentté avatott I. István. A Géza kori palota volt hazánk elsô világi rendeltetésû kôépülete
A francia alapítású ciszterciták pilisszentkereszti apátsága 1213-ban szörnyû tragédia színhelye volt,
melyet Katona József Bánk Bán címû remekmûvébôl mindannyian jól ismerünk
Szentendrén jött létre művésztelep. Móricz Zsigmond leányfalui háza ma múzeum.
Ôrségi Nemzeti Park
Címere, benne található növény, vagy állat neve: siketfajd (Tetrao urogallus) és henye boroszlán
(Daphne cneorum)
A Nemzeti parkhoz tartozó földrajzi egységek: Az Ôrségi Nemzeti Park magába foglalja az Ôrséget, a
Vendvidéket, a Rába folyó szabályozatlan völgyét, (a Belsô-Ôrséget,) Szentgyörgyvölgy környékét.
Összesen 44 település határát öleli fel, közel 44000 ha-on.
Növényvilág: Száraz kaszálórétek: Agárkosbor, sömörös kosbor, szártalana bábakalács
Láprétek: Kockásliliom, zergeboglár, szibériai nôszirom, ujjaskosbor, sisakvirág, buglyos szegfû,
nôszôfüvek, fehér zászpa, kornis tárnics, ôszi vérfû, ôszi kikerics
Erdôk: kapcsos, lapos, kígyózó korpafû, henye boroszlán, csarab, kardos madársisak, kétlevelû
sarkvirág, kakasmandikó, tavaszi tôzike, sárga tyúktaréj, hóvirág, májvirág, kék csillagvirág,
fecsketárnics, erdei ciklámen, lucfenyô, vörösfenyô, jegenyefenyô és havasi éger, farkasboroszlán,
turbánliliom
Lápok: tôzegmohák
Állatvilág: folyami kagyló, folyami rák, hegyi- csermely- és erdei szitakötô, vérfû- és zanótboglárka, lápi
tarkalepke, nagy- és kis színjátszólepke, nagy nyárfalepke, ragadozó rablópille, sokszínû futrinka,
lapos kékfutrinka, szarvasbogár, dunai ingola. Bennszülött magyar- és német bucó, selymes durbincs
és homoki küllô, kôfúró csík, fürge cselle, farkos kétéltûek, sárgahasú unka, gyepi béka, alpesi gôte,
foltos szalamandra, fekete gólya, rétisas, darázsölyv, kék galamb, kormos légykapó, sárga- és tüzesfejű királyka, keresztcsôrû, süvöltô, hegyi billegetô, kerti rozsdafarkú, szürke küllô, búbosbanka,
füleskuvik, haris, horgasszôrû- nagyfülû- denevér, nyest, nyuszt, vidra.
Kultúrtörténeti értékek: A domborzati viszonyok, a völgyekben összegyûlô sok csapadék, a védelmi célok
mind befolyásolták az itteni jellegzetes településszerkezet kialakulását. Az egykori őrállók a dombok
tetején, erdei irtásokon alakították ki telephelyeiket. Ezek a néhány házból, a hozzátartozó gazdasági
épületekbôl, udvarokból álló település részek a szerek, amik nevüket az ott élô családokról
(Baksaszer, Siskaszer), vagy a természeti viszonyaikról (Keleti szer, Felsőszer), esetleg valami helyi
jellegzetességrôl kapták (Templomszer).
106
BIOLÓGIA – 4. ÓRA
Hortobágyi Nemzeti Park
Címere, benne található növény, vagy állat neve: túzok (Otis tarda)
A Nemzeti parkhoz tartozó földrajzi egységek: Borsod-Abaúj-Zemplén: Ároktô, Borsodivánka, Négyes,
Tiszabábolna, Tiszavalk.
Hajdú-Bihar: Balmazújváros, Egyek, Görbeháza, Hajdúböszörmény, Hajdúszoboszló, Hortobágy,
Nagyhegyes, Nádudvar, Püspökladány, Tiszacsege, Újszentmargita.
Heves: Poroszló, Újlőrincfalva.
Jász-Nagykun-Szolnok: Karcag, Kunmadaras, Nagyiván, Tiszafüred.
Növényvilág: mételyfû, henye kunkor, henye vasfû, keskenylevelû lórom, erdélyi útifû, magyar sóvirág
budai imola,
Árterek: nyári tôzike, kocsányos tölgy, magyar kôris, mezei szil, vénicszil, fehér nyár, fekete nyár,
szürkenyár, tatárjuhar.
Holtágak: rucaüröm, kolokán, sulyom, fehér tündérrózsa, sziki mézpázsit, sziki üröm, magyar sóvirág.
Löszpuszták: pusztai csenkesz, osztrák zsálya, magyar szegfû, magyar zergevirág, magas
gyöngyperje.
Állatvilág: fogoly, fürj, túzok, kerecsensólyom, kék vércse, nagy póling, pusztai ölyv, pusztai görény,
ugartyúk, széki csér, mezei pacsirta, bíbic, széki lile, hósármány, réti fülesbagoly, törpe denevér,
aranysakál, ôz, barna ásóbéka, levelibéka, zöld varangy, pettyes gôte, dunai tarajosgôte, mocsári
teknős, vízicsibe, sárszalonka, kanalasgém, batla.
Kultúrtörténeti értékek: 200 kunhalom
Érdekességek, mûvészettörténet, irodalom: Markó Károly: Alföldi táj gémeskúttal. Petôfi Sándor: Az Alföld
Wagner Sándor: Lóitatás a Hortobágyon. Debreceni csikósok lovasversenye. Jókai Mór: Sárga rózsa
Csontváry Kosztka Tivadar: Vihar a Nagy Hortobágyon. Medgyessy Ferenc: Hortobágyi csikós
Gáborjáni Szabó Kálmán: Illusztráció Móricz Zsigmond: A Hortobágy tavaszi lélegzete c. írásmûvéhez
MÓRICZ ZSIGMOND: Komor ló. (alcíme: A Hortobágy legendája).
107
5–6. óra
Tanár: Szabados István László
BIOLÓGIA
Korosztály: 8–9–10. évfolyam, érettségi elôkészítô
Cím: Rendszertan- Gerincesek - Madarak adatgyûjtés a könyvtárban
Idô: Tömbösített 2 óra
Célja: fajismeret bôvítése, érettségi követelményhez adatgyûjtés
Fejlesztendô kompetenciák: társas viselkedési, szövegértési
Forrás: Madarak / vízimadarak – Az állatvilág enciklopédiája
Madarak képes enciklopédiája – Johanna Burger
A világ madarai – Határozó kézikönyvek – Colin Houdson- Alan Greensmith
Tevékenység,
Az óra menete
módszer
Szemléltetés,
eszközök
I. Adminisztráció – jelentés
Idô
(perc)
3
II. Feladat ismertetése, tanuló-, és szakértôi csoportok
kijelölése, 3x3-as csoportok kialakítása, a szakértôi mozaik
munka gyakorlati alkalmazásának ismertetése, a források
bemutatása, feladatlapok kiosztása.
Frontális
módszer
Könyvtári
könyvek,
feladatlapok
13
III. Szakértôi csoportonként forrást, és 1-1 adatgyûjtô
feladatlapot kapnak.
Feladatlap kitöltetése. Fajlista
Szakértôi
mozaik
Könyvtári
könyvek,
feladatlapok
40
IV. Feladatlapok megbeszélése
45
V. Szünet
10
VI. Feladat ismertetése, tanulócsoportok kialakítása források
ismételt bemutatása, az új feladatlapok kiosztása
Frontális
módszer
Könyvtári
könyvek,
feladatlapok
5
III. Tanulócsoportok a szakértôk elôzô órai feladatlapja alapján,
társaiknak beszámolnak a gyûjtômunkáról, és csapatonként
1-1 új feladatlapot kapnak.
Az új feladatlap kitöltetése. Kvíz kérdések
Szakértôi
mozaik
Könyvtári
könyvek,
feladatlapok
35
VI. Feladatlapok megbeszélése, megoldó kulcs alapján javítás,
egyéni szóbeli értékelés, gyûjtött anyagok közzététele
Frontális
módszer
Megoldókulcs
45
108
I. Feladatlap
Rendszertan- Gerincesek- Madarak, adatgyûjtés a könyvtárban
BIOLÓGIA – 5-6. ÓRA
A)
Madarak/ Vízimadarak/ Az állatvilág enciklopédiája
1.
2.
3.
4.
5.
6.
Keresd ki a legkisebb és a legnagyobb ma élô madár tömegét!
A legnagyobb és legkisebb tojást!
A legtöbb tollat viselô madarat!
A leggyorsabb röptû madarat!
A leghosszabb életû madarat!
Hol fordulnak elô a pingvinek, a csérek, a búvárfélék és a halfarkasok?
Madarak/ Növény- és magevôk/ Az állatvilág enciklopédiája
Keresd ki a kivi leírását és a szarvascsôrû madarat!
B)
Johanna Burger: Madarak képes enciklopédiája
1.
2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
Gyûjtsd ki a madarak ôseit!
Melyik a legnagyobb ma élô röpképes madár?
Melyik a legkisebb ma élô röpképes madár?
Milyen interferencia színek vannak? Mit jelent ez a kifejezés? Írj példát is!
Mit jelent az, ha a tojás élénk színû?
Mit jelent, ha a tojás nem feltûnô?
Miben tér el a kakukk tojása a gazdáétól?
Melyik a legnagyobb ismert madártojás?
Gyûjtsd ki a vonuló magasságát a következô madaraknak: ölyvek, keselyûk, récék,
hattyúk!
10. Gyûjtsd ki a méreteket:
Magasság: strucc, emu, Adele pingvin, király pingvin
Hossz: király fácán, bütykös hattyú, fekete hattyú, király albatrosz, arakanga, barna
fejû harkály papagáj, jácintkék ara, moszkító kolibri
109
C)
Colin Harrison és Alan Greensmith: A világ madarai határozó könyvek
BIOLÓGIA – 5-6. ÓRA
1. Gyûjtsd ki a röpkép típusokat!
2. Mi alapján határoz ez a kézikönyv?
3. A következô fajok elterjedését keresd ki!
• gyöngybagoly
• kôforgató
• sarki partfutó
• halászsas
• bakcsó
• vándor sólyom
• szent íbisz
• homoki lábastyúk
• nimfa papagáj
• hárpia
• karolinai réce
• gyászos gerle
• vad pulyka
• havasi szürkebegy
• nyírfajd
• sarlós fecske
• réti fülesbagoly
• jákó papagáj
• szilva fejû papagáj
• rózsás torkú papagáj
• rozella papagáj
• rózsás kakadu
110
II. Feladatlap
Kvízkérdések
BIOLÓGIA – 5-6. ÓRA
Válaszolj a következô kérdésekre!
1.
2.
3.
4.
5.
6.
7.
Melyik röpképtelen madár él Új-Zélandon?
Melyik madár falazza be magát?
Hogyan repül a pinty, a harkály, a kondor keselyû és a pelikán?
Mirôl nevezetes a kis hattyú?
Milyen interferenciaszíneket ismersz? Adj meg példafajokat is!
Milyen madárôsöket ismersz?
Milyen forrásokból dolgoztál?
Melyik a kakukktojás?
1. A) rózsás kakadu
B) rózsás torkú papagáj
C) jákó papagáj
D) rozella papagáj
E) homoki lábastyúk
F) nimfapapagáj
2. A) gyöngybagoly
B) réti fülesbagoly
C) kôforgató
D) sarki partfutó
E) bakcsó
F) vándor sólyom
3. A) hárpia
B) karolinai réce
C) gyászos gerle
D) vad pulyka
Rakd növekvô sorrendbe
méretük szerint! strucc, emu, adele pingvin, király pingvin, méhkolibri
hosszuk szerint! király albatrosz, arakanga, jácintkék ara, fekete hattyú, barna fejû
harkály papagáj, moszkító kolibri, király fácán
vonulómagasságuk szerint! keselyűk, récék, hattyúk, ölyvek
111
BIOLÓGIA – 5-6. ÓRA
Megoldókulcs
1. Feladatlap
A)
Madarak/ Vízimadarak/ Az állatvilág enciklopédiája.
1. Keresd ki a legkisebb és a legnagyobb ma élő madár tömegét!
Legkisebb: méhkolibri, 1,6 g
Legnagyobb: strucc, 156,5 kg
2. A legnagyobb és legkisebb tojást!
verbena kolibri: 9,9 mm 0,37 g
strucc: 20 cm, 1,78 kg
3. A legtöbb tollat viselô madarat!
kis hattyú: 25216 db
4. A leggyorsabb röptû madarat!
fehér torkú sarlós fecske: 170 km / h
5. A leghosszabb életû madarat!
sárga bóbitás kakadu több, mint 80 év
6. Hol fordulnak elô a pingvinek, a csérek, a búvárfélék és a halfarkasok?
pingvinek: Déli félteke,
csérek: tengerpartokon
búvárok: Északi félteke
halfarkasok tengerek felett
Madarak/ Növény- és magevôk/ Az állatvilág enciklopédiája
Keresd ki a kivi leírását és a szarvascsôrû madarat!
kivi: Új-Zélandon él, röpképtelen
szarvascsôrû madár: „befalazza” magát a költés idejére
B)
Johanna Burger: Madarak képes enciklopédiája
1. Gyûjtsd ki a madarak ôseit!
Sinosauropterix prima, Archaeopterix, Sapeornis, Confuciusornis, Hoacin
2. Melyik a legnagyobb ma élô röpképes madár?
andesi kondor: 11,4 kg, 3 m fesztáv
3. Melyik a legkisebb ma élô röpképes madár?
méhkolibri
4. Milyen interferencia színek vannak? Mit jelent ez a kifejezés? Írj példát is!
Irizáló pl. páva toll és nem irizáló pl. kék bóbitás galamb
5. Mit jelent az, ha a tojás élénk színû?
Mély fészekben kotlik, vagy sûrû növényzetben
6. Mit jelent, ha a tojás nem feltûnô?
Talajra rakja tojásait az adott faj
7. Miben tér el a kakukk tojása a gazdáétól?
Csak méretében tér el a nevelô fajétól
8. Melyik a legnagyobb ismert madártojás?
elefántmadár több, mint 8l
9. Gyűjtsd ki a vonuló magasságát a következô madaraknak:
ölyvek, keselyűk 8205m
récék, 750-1700 m
hattyúk 750-3000 m
10. Gyûjtsd ki a méreteket:
Magasság: strucc 2,9 m, emu 2 m, adele pingvin 61 cm, király pingvin 1m, Hossz: király fácán 2,1 m
bütykös hattyú 1,5 m, fekete hattyú1,15 m, király albatrosz 1,2 m, arakanga 89 cm, barna fejû harkály
papagáj 10 cm, jácintkék ara 1 m, moszkító kolibri 5 cm
112
BIOLÓGIA – 5-6. ÓRA
C)
Colin Harrison és Alan Greensmith: A világ madarai határozó könyvek
1. Gyûjtsd ki a röpkép típusokat példafajokkal!
Egyenes, egyenletes szárnycsapással: varjú
Fel, elôre, le (cikk-cakk): pinty
Hullámos: harkály
Egyenes, majd siklás: pelikán
Mozdulatlan szárnnyal keringés: kondor keselyû
Nászrepülés: galamb, réti pityer, bíbic, sas, kolibri
4. Mi alapján határoz ez a kézikönyv?
Röpkép, szárnymintázat, élôhely alapján alaptípusokba sorolják ôket pl. futó- gázló, vízi-, gyümölcsevô-,
ragadozók talajon és fán, különleges táplálkozásúak
5. A következô fajok elterjedését keresd ki!
gyöngybagoly
Antarktiszt kivéve mindenhol
kôforgató
Antarktiszt kivéve mindenhol
sarki partfutó
Antarktiszt kivéve mindenhol
halászsas
Antarktiszt kivéve mindenhol
bakcsó
Antarktiszt kivéve mindenhol
vándor sólyom
Antarktiszt kivéve mindenhol
szent íbisz
Afrika
homoki lábastyúk
Ausztrália
nimfa papagáj
Ausztrália
hárpia
Közép- és Dél-Amerika
karolinai réce
Észak- Amerika
gyászos gerle
Észak- Amerika
vad pulyka
Észak- Amerika
havasi szürkebegy
Eurázsia és Afrika
nyírfajd
Eurázsia és Afrika
sarlós fecske
Eurázsia és Afrika
réti fülesbagoly
Mindenhol, kivéve Ausztrália, Grönland, Antarktisz
jákó papagáj
Afrika
szilva fejû papagáj
India
rózsás torkú papagáj Ausztrália
rozella papagáj
Ausztrália
rózsás kakadu
Ausztrália
2. Feladatlap
Kvízkérdések
Válaszolj a következô kérdésekre!
1. Melyik röpképtelen madár él Új-Zélandon?
kivi
2. Melyik madár falazza be magát?
szarvascsôrû madár
3. Hogyan repül a pinty, a harkály, a kondor keselyû és a pelikán?
Fel, elôre, le (cikk-cakk): pinty
Hullámos: harkály
Mozdulatlan szárnnyal keringés: kondor keselyû
Egyenes, majd siklás: pelikán
4. Mirôl nevezetes a kis hattyú?
A legtöbb tollal rendelkezô madár
5. Milyen interferenciaszíneket ismersz? Adj meg példafajokat is!
Irizáló pl. páva toll és nem irizáló pl. kék bóbitás galamb
6. Milyen madárôsöket ismersz?
Sinosauropterix prima, Archaeopterix, Sapeornis, Confuciusornis, Hoacin
113
14. Milyen forrásokból dolgoztál?
Colin Harrison és Alan Greensmith: A világ madarai határozó könyvek
Johanna Burger: Madarak képes enciklopédiája
Madarak/ Vízimadarak/ Az állatvilág enciklopédiája.
BIOLÓGIA – 5-6. ÓRA
Melyik a kakukktojás?
1) A) rózsás kakadu
B) rózsás torkú papagáj
C) jákó papagáj
D) rozella papagáj
E) homoki lábastyúk
F) nimfapapagáj
Megoldás: jákó papagáj – afrikai elôfordulás
2) A) gyöngybagoly
B) réti fülesbagoly
C) kôforgató
D) sarki partfutó
E) bakcsó
F) vándor sólyom
Megoldás: réti fülesbagoly – Ausztráliában nem fordul elô
3) A) hárpia
B) karolinai réce
C) gyászos gerle
D) vad pulyka
Megoldás: hárpia – Dél- és Közép- Amerika
Rakd növekvô sorrendbe
méretük szerint! strucc, emu, adele pingvin, király pingvin, méhkolibri
Megoldás: méhkolibri, adele pingvin, király pingvin, emu, strucc
hosszuk szerint! király albatrosz, arakanga, jácintkék ara, fekete hattyú,
barna fejû harkály papagáj, moszkító kolibri, király fácán
Megoldás: moszkító kolibri, barna fejû harkály papagáj, arakanga, jácintkék ara, fekete hattyú,
király albatrosz, király fácán
vonulómagasságuk szerint!
keselyûk, récék, hattyúk, ölyvek
Megoldás: récék, hattyúk, ölyvek, keselyûk
114
FÖLDRAJZ
1. óra
Tanár: Farkas Barnabásné
Téma: A VILÁGÖRÖKSÉGI LISTA MAGYARORSZÁGI HELYSZÍNEI
Tartalom: Magyarország földrajza
Korcsoport: 8. évfolyam
Fejlesztendô kompetenciák:
• Módszertani (IKT eszközök alkalmazása)
• Kommunikációs (információkezelés és feldolgozás)
Feladattípus:
• szóbeli és bemutatásos: projektmunka
• prezentációkészítés
• keresztrejtvény készítése
Idôigény:
• elôkészítés: 5 perc
• megoldás 80 perc (könyvtári és otthoni munka)
• feldolgozás: 45 perc
Cél: hazánk világörökségi kincseinek megismerése
Munkamódszer:
• kutatás és prezentáció készítése 4 fôs csoportokban
• keresztrejtvény készítése egyénileg
• keresztrejtvény kitöltése egyénileg
Eszközök: számítógép, nyomtató, projektor, internet, útikönyvek, fénymásoló
Feladat:
• a hazai világörökségi helyszínek bemutatása,
• keresztrejtvény készítése,
• a megtanult ismeretek visszaadása keresztrejtvény kitöltésével.
Az óra menete:
Tevékenységek
Tanári
A feladat kijelölése
Munkaforma
Tanulói
prezentáció készítése,
egyéni
keresztrejtvény készítése,
táblázat kitöltése a látott
prezentációk alapján
115
1
Eszköz szükséglet
internet, térkép, útikönyv
Választható témák:
FÖLDRAJZ – 1. ÓRA
1. Budapest Duna-parti látképe, a Budai Várnegyed, az Andrássy út és történelmi
környezete (1987)
2. Hollókô ófalu és táji környezete (1987)
3. Az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangjai (1985)
4. Az Ezeréves Pannonhalmi Bencés Fôapátság és közvetlen természeti környezete
(1996)
5. Pécsi ókeresztény sírkamrák (2000)
6. Fertô/Neusiedlersee kultúrtáj (2001)
7. A tokaji történelmi borvidék (2002)
116
NÉV
IDÔPONT
FÖLDRAJZ – 1. ÓRA
RÉGIÓ
MEGYE
VÉDETT ÉRTÉK
117
2. óra
Tanár: Farkas Barnabásné
FÖLDRAJZ
Téma: KIRÁNDULÁS GÁNTRA ÉS MAJKRA
Tartalom: tanulmányi kirándulás
Korcsoport: 7. és 9. évfolyam
Fejlesztendô kompetenciák:
• módszertani
• kommunikációs
• személyes és társas
Feladattípus:
• gyûjtômunka (bauxit és barnakôszén)
• térképi ábrázolás
• jegyzôkönyv készítése (rendelkezésre álló idô 1 hét)
Idôigény:
• elôkészítés: 45 perc
• megvalósítás: 1 nap
• otthoni munka: 2–3 óra
Cél: a megtanult ismeretek terepi felelevenítése, szemléltetése
Eszközök: térkép, íróeszköz, útikönyvek, internet
Az óra menete:
Tevékenységek
Tanári
program szervezése,
feladatlap kiosztása,
idegenvezetés, jegyzôkönyvek ellenôrzése
Munkaforma
Tanulói
jegyzôkönyv készítése,
gyûjtômunka
egyéni és
csoportos
118
Eszköz szükséglet
térkép, feladatlap
Feladatsor
1. Készítsd el kirándulásunk útvonaltérképét!
FÖLDRAJZ – 2. ÓRA
2. Melyik hegység lábánál található a gánti bauxitbánya?
3. Milyen bányászati módszerrel termelték ki az itt található bauxitot?
4. Mikor kezdték meg a bauxit kitermelését?
5. Kinek a nevét viseli a bányászati múzeum?
6. 1938-ban Európa leggazdagabb bauxitbányája volt. Akkor a világ bauxittermelésének
? %-át adta?
7. Mikor zárták be a bányát?
8. Hogy hívják a külfejtést?
9. Mire használták a II. világháború előtt itt kitermelt bauxitot?
10. Mi „színezi” a bauxitot?
11. Mi a bánya alapkőzete?
12. Mit gyártanak a bauxitból?
13. Milyen környezeti következményekkel jár a bauxit feldolgozása?
14. Ki és mikor alapította a kamalduli remeteséget?
15. Kik adományozták a remeteség létrehozásához szükséges pénzeszközöket?
Mi emlékeztet erre?
16. Ki volt az épületegyüttes építésze?
17. Hány lakot terveztek és hány valósult meg?
18. Mikor rakták le a templom alapkövét?
19. A konventépület (erdei kolostor) milyen célt szolgált?
20. Mit ábrázolnak a konventépület Vogel Gergely által készített freskói?
21. Mikor nyílt meg a majki szénbánya
22. Milyen korú szenet termeltek ki?
119
Megoldás
FÖLDRAJZ – 2. ÓRA
1.
2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.
11.
12.
13.
14.
15.
16.
17.
18.
19.
20.
21.
22.
Készítsd el kirándulásunk útvonaltérképét!
Melyik hegység lábánál található a gánti bauxitbánya? (Vértes)
Milyen bányászati módszerrel termelték ki az itt található bauxitot? (külfejtés)
Mikor kezdték meg a bauxit kitermelését? (1926)
Kinek a nevét viseli a bányászati múzeum? ( Balás Jenô székely származású bányamérnök)
1938-ban Európa leggazdagabb bauxitbányája volt. Akkor a világ bauxittermelésének ? %-át adta?
(20%)
Mikor zárták be a bányát? (1962)
Hogy hívják a külfejtést? (Bagoly-hegy)
Mire használták a II. világháború elôtt itt kitermelt bauxitot? (német repülôgépgyártáshoz)
Mi „színezi” a bauxitot? (alapszín: fehér vagy sárgásszürke; vörös, barna, sárga= vasoxid;
lila= mangán)
Mi a bánya alapkôzete? (mészkô – karsztosodott)
Mit gyártanak a bauxitból? (elsô lépésben timföld Al2O3, majd ebbôl alumínium)
Milyen környezeti következményekkel jár a bauxit feldolgozása? ( NaOH – vörösiszap keletkezése)
Ki és mikor alapította a kamalduli remeteséget? (1733, Esterházy József)
Kik adományozták a remeteség létrehozásához szükséges pénzeszközöket? ( Rákóczihoz hû dunántúli
nemesi családok) Mi emlékeztet erre? ( a lakok fôhomlokzatán elhelyezett címerek)
Ki volt az épületegyüttes építésze? (Franz Anton Pilgram)
Hány lakot terveztek és hány valósult meg? (20 17)
Mikor rakták le a templom alapkövét? (1753)
A konventépület (erdei kolostor) milyen célt szolgált? ( a remeteség felügyelôjének – prior – és az
átutazó vendégek szállása, az alapító kegyúr lakosztálya, refektórium – ebédlô, könyvtár, levéltár,
gyógyszertár)
Mit ábrázolnak a konventépület Vogel Gergely által készített freskói? (Romuáld életébôl és a rend
történetébôl vett valamint az államalapítással kapcsolatos jeleneteket, magyar szent királyokat,
szenteket és az Utolsó vacsora jelenetét)
Mikor nyílt meg a majki szénbánya? (1937)
Milyen korú szenet termeltek ki? (eocén)
120
3. óra
Tanár: Farkas Barnabásné
FÖLDRAJZ
Téma: KIRÁNDULÁS A FELVIDÉKRE
Tartalom: komplex tanulmányi kirándulás, mely érinti a földrajz, történelem, irodalom, rajz, biológia
tantárgyakat
Korcsoport: 10. évfolyam
Fejlesztendô kompetenciák:
• Módszertani: térképhasználat, határozókönyv használata
• Kommunikációs: információkezelés és feldolgozás
• Intellektuális: térbeli tájékozódás
Feladattípus: csoportos és egyéni
Feladat:
• Arborétumban csoportos munka: 5 fô/csoport, növényfajok megkeresése
egyéni: rajzok, fotók készítése
• Európa Udvar: egyéni felfedezés (a képviselt országok megkeresése)
• Otthon: térképvázlat és jegyzőkönyv készítése
Idôigény:
• elôkészítés: 20 perc
• lebonyolítás: 1 nap
• feldolgozás: 2–3 óra otthon
Eszközök: térkép, számítógép, nyomtató, Kis növényhatározó,
Útvonal: Budapest – Esztergom – Párkány – Bény (románkori templom) – Garamszentbenedek (apátsági
templom) – Malonya (arborétum) – Nyitra (vár) – Komárom (Európa udvar) – Budapest
Az óra menete:
Tevékenységek
Tanári
kirándulás megszervezése, feladatok kijelölése,
feladatalap kiosztása,
jegyzôkönyv ellenôrzése
Munkaforma
Tanulói
feladatlap kitöltése,
jegyzôkönyv készítése
egyéni és
csoportos
121
Eszköz szükséglet
térkép, Kis növényhatározó
Feladatsor
1. Kövesd az útvonalat, hogy pontos térképet tudj rajzolni!
FÖLDRAJZ – 3. ÓRA
2. Mit jelent a „párkány” elnevezés?
3. Hogy hívják az Esztergomot Párkánnyal összekötô hidat?
Mikor épült itt elôször híd? Mikor adták át a forgalomnak a mai hidat?
4. 173-ban ki írt Bényen könyvet?
5. Kik alapították a bényi monostort?
6. Kinek a tiszteletére szentelték fel a bényi körtemplomot?
7. Mibôl készült a zselízi templom oltára?
8. Ki telepítette a bencéseket Garamszentbenedekre?
9. Mikor égett le utoljára a garamszentbenedeki kolostor?
10. Milyen stílusban készült a templom béleletes kapuzata?
11. Kik élnek ma a kolostor falai között?
12. Mire utal Aranyosmarót neve?
13. Ki alapította a malonyai arborétumot?
14. Jelenleg milyen intézmény működik a malonyai kastélyban?
15. Mi a rhododendron magyar neve?
16. Milyen célt szolgálnak az arborétum területén elhelyezett vadászles jellegû
állványzatok?
17. Melyik hazai arborétum alapítása kötődik a malonyai arborétum alapítójának
nevéhez?
18. Hány méter magas Nyitra hegye?
19. 1695-ben kik telepedtek a Zobor-hegyre?
20. Kit illetve mit hívnak a nyitraiak óriás kamasznak?
21. Hogy hívják a várfal keleti bástyáját?
122
22. Kinek a festménye alapján készült a nyitrai püspöki székesegyház altemplomának
szoborcsoportja?
FÖLDRAJZ – 3. ÓRA
23. Kirôl kapta nevét Mátyusföld?
24. Milyen történelmi esemény játszódott le Érsekújvár fôterén 1710-ben?
25. Kik tevékenykedtek Ógyallán?
26. Mi vezetett Komárom gazdasági hanyatlásához?
27. Milyen hírességek születése ill. tevékenysége fûzôdik Komáromhoz?
28. Mely országok képviseltetik magukat a komáromi Európa-udvarban?
29. Az alábbi fajokat próbáld megkeresni az arborétum területén! A megtalált fajok közül
ötöt rajzolj le! (habitus, levél, virág, esetleg termés)
Tiszafa (Taxus baccata),
virginiai boróka,
szavára hamisciprus (Chamaecyparis pisifera),
háromlevelû vadcitromfa (Poncirus trifoliata),
kecskerágók (Euonymus fortunei),
gyantáscédrus (Calocedrus decurrens),
óriástobozú fenyô (Pinus coulteri),
babérmeggy (Laurocerasus),
ernyôfenyô (Sciadopitys verticallita),
hegyi mammutfenyô (Sequoiadendron giganteum),
duglászfenyô(Pseudotsuga menziesii),
széleslevelû bambusz (Sasa palmata),
platánkérgû fenyô (Pinus bungeana),
japán juhar (Acer palmatum),
csikófark (Ephedre major).
A jegyzôkönyv beadásának határideje: 1 hét
123
Megoldás
FÖLDRAJZ – 3. ÓRA
1.
2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.
11.
12.
13.
14.
15.
16.
17.
18.
19.
20.
21.
22.
23.
24.
25.
26.
27.
28.
29.
30.
Kövesd az útvonalat, hogy pontos térképet tudj rajzolni!
Mit jelent a „párkány” elnevezés?(valaminek a széle, szegélye)
Hogy hívják az Esztergomot Párkánnyal összekötô hidat? (Mária Valéria híd)
Mikor épült itt először híd? Mikor adták át a forgalomnak a mai hidat? (1893, 2001)
173-ban ki írt Bényen könyvet? (Marcus Aurelius)
Kik alapították a bényi monostort? (premontreiek)
Kinek a tiszteletére szentelték fel a bényi körtemplomot? (Szûz Mária)
Mibôl készült a zselízi templom oltára? (római szarkofág)
Ki telepítette a bencéseket Garamszentbenedekre? (I. Béla)
Mikor égett le utoljára a garamszentbenedeki kolostor? (1873)
Milyen stílusban készült a templom béleletes kapuzata? (román)
Kik élnek ma a kolostor falai között? (Don Bosco szaléziai szerzetesei)
Mire utal Aranyosmarót neve? (aranymosás + idetelepült morvák)
Ki alapította a malonyai arborétumot? (Ambrózy-Migazzi István)
Jelenleg milyen intézmény mûködik a malonyai kastélyban? (Szlovák Tudományos Akadémia
dendrológiai kutatóközpont)
Mi a rhododendron magyar neve? (Havasszépe)
Milyen célt szolgálnak az arborétum területén elhelyezett vadászles jellegû állványzatok?
(a hajtás növekedése figyelhetô meg innen)
Melyik hazai arborétum alapítása kötôdik a malonyai arborétum alapítójának nevéhez?
(Vas megyei arborétum)
Hány méter magas Nyitra hegye? (588 m)
1695-ben kik telepedtek a Zobor-hegyre? (kamalduli szerzetesek)
Kit illetve mit hívnak a nyitraiak óriás kamasznak? (Atlasz szobor a kanonok ház sarkán)
Hogy hívják a várfal keleti bástyáját? (Vazul bástya)
Kinek a festménye alapján készült a nyitrai püspöki székesegyház altemplomának szoborcsoportja?
(Raffaelo)
Kirôl kapta nevét Mátyusföld? (Csák Máté)
Milyen történelmi esemény játszódott le Érsekújvár fôterén 1710-ben?
(Ocskai László brigadéros kivégzése)
Kik tevékenykedtek Ógyallán? (Konkoly-Tege, Feszty Árpád)
Mi vezetett Komárom gazdasági hanyatlásához? (fô közlekedési útvonalak elkerülik, hajógyártás
hanyatlása)
Milyen hírességek születése ill. tevékenysége fűződik Komáromhoz?(Lehár, Jókai, Selye)
Mely országok képviseltetik magukat a komáromi Európa-udvarban? (28 ország)
Az alábbi fajokat próbáld megkeresni az arborétum területén! A megtalált fajok közül ötöt rajzolj le!
(habitus, levél, virág, esetleg termés)
124
4. óra
Tanár: Farkas Barnabásné
FÖLDRAJZ
Téma: MAGYARORSZÁG NEMZETI PARKJAI
Tartalom: Magyarország földrajza
Korcsoport: 8. évfolyam
Fejlesztendô kompetenciák:
• Módszertani (információs és kommunikációs technológia alkalmazása)
• Kommunikációs (információkezelés és feldolgozás)
• Személyes és társas (társas aktivitás és együttmûködés)
Feladattípus: szóbeli és bemutatásos:
•projektmunka
• prezentációkészítés
• keresztrejtvény készítése
Feladat:
• Arborétumban csoportos munka: 5 fô/csoport, növényfajok megkeresése
egyéni: rajzok, fotók készítése
• Európa Udvar: egyéni felfedezés (a képviselt országok megkeresése)
• Otthon: térképvázlat és jegyzőkönyv készítése
Idôigény:
• elôkészítés: 5 perc
• megoldás: 40 perc/ + 60 perc otthoni munka
• feldolgozás: 45 perc
Cél: hazánk nemzeti parkjainak megismerése
Szükséges eszközök: számítógép, internet, projektor, nyomtató, Atlasz
Az óra menete:
Tevékenységek
Tanári
Feladat ismertetés
Munkaforma
Tanulói
Kutatómunka,
prezentáció készítése,
keresztrejtvény készítése,
táblázat kitöltése a
prezentációk bemutatása
során
Eszköz szükséglet
egyéni, páros,
internet, térkép, könyvek
3 fôs csoport
(a csoportok
kialakítása a
gyerekek igénye
szerint),
125
Feladat
I. Készítsetek prezentációt hazánk nemzeti parkjairól! ( 3 fô alkot egy csoportot)
FÖLDRAJZ – 4. ÓRA
II. Készítsetek keresztrejtvényt az egyes nemzeti parkokhoz!
(minimum 10 soros legyen, 2 fô/csoport))
1. Általában a nemzeti parkokról
2. Hortobágyi Nemzeti Park (1973)
3. Kiskunsági Nemzeti Park (1975)
4. Bükki Nemzeti Park (1975)
5. Aggteleki Nemzeti Park (1985)
6. Fertô – Hanság Nemzeti Park (1991)
7. Duna – Dráva Nemzeti Park (1996)
8. Balaton-felvidéki Nemzeti Park (1997)
9. Duna – Ipoly Nemzeti Park (1997)
10. Körös – Maros Nemzeti Park (1997)
11. Ôrségi Nemzeti Park(2002)
126
Név
Hortobágyi
Kiskunsági
Bükki
Aggteleki
FertôHanság
Duna-Dráva
Balatonfelvidéki
Duna-Ipoly
KörösMaros
Ôrségi
Alapítás éve
Régió
FÖLDRAJZ – 4. ÓRA
Megye/ék
Tájegység
Felszíni
Védett termévízfolyások
szeti érték
Védett
építmény
Területe
127
FIZIKA
1. óra
Tanár: Somodi Zoltán
Téma: Perdület
Korosztály: 9. évfolyam.
Az óra célja: ismerkedés egy, a kerettantervbôl mellôzött, ám mindennapjainkat alapvetôen befolyásoló,
mennyiséggel.
Munkaforma: egyéni és csoportos kutatás, feladatmegoldás.
Kompetenciák: természettudományos, digitális, hatékony és önálló tanulás.
Az óra menete:
Tevékenységek
Tanári
A tanár 6 db négy-ötfôs
csoportot alakít ki.
Tanulói
A csoportok megkeresik
a feladatokban szereplô
könyveket, internetes
oldalakat.
Módszerek,
Munkaformák
Frontális
eligazítás,
csoportmunka.
Eszközök
A felhasznált irodalomlista
könyvei, számítógép.
Követi a csoportok
A könyvek és internetes Csoportmunka.
munkáját, szükség esetén oldalak segítségével csosegít nekik.
portokban feldolgozzák
a tanulók a perdülettel
kapcsolatos kérdéseket.
Feladatlap, nagyméretû prezentációs kartonlap, számítógép.
Az elkészült munkákat
végignézve kijelöli a csoportok feladatait, a
fedések elkerülése végett.
Feladatlap, nagyméretû prezentációs kartonlap, számítógép.
A csoportok 3-4 percben Frontális.
elôadják a perdületre
vonatkozó válaszaikat,
és bemutatják a többieknek az általuk talált
videókat.
128
Feladatlap
FIZIKA – 1. ÓRA
A) Keressük meg a szakkönyvekben a perdület definícióját és a perdületmegmaradás
törvényét!
B) Milyen idegen elnevezést találhatunk a perdületre?
C) Keressünk gyakorlati példákat és alkalmazásokat a szakkönyvekben a
perdületmegmaradásra!
D) Milyen kapcsolatot találhatunk a szakkönyvekben a tanult forgatónyomaték és a
perdület között?
E) A perdület milyen angol fordításaival találkozhatunk az interneten? Ezek közül vajon
melyik a helyes?
F) Keressünk gyakorlati példákat és alkalmazásokat az interneten a
perdületmegmaradásra!
G) Keressünk perdülettel kapcsolatos videókat az interneten!
Felhasználható irodalom: Gulyás János – Mechanika, Simonyi Károly – A fizika kultúrtörténete
Internet: Google, DictZone, Google fordító, Wikipedia, YouTube
129
Megoldókulcs
FIZIKA – 1. ÓRA
A) Egy pontszerû test perdülete a helyvektorának és a lendületének a vektoriális szorzata. Zárt rendszerben
a perdület állandó.
B) Impulzusmomentum.
C) Piruett, a neutronok bomlásakor is megmarad a perdület, a perdületmegmaradásból következik, hogy a
tér izotróp, azaz nincs benne kitüntetett irány.
D) A forgatónyomaték a perdület egységnyi idô alatti megváltozása:
ÄN
M= –
t
vagy
M=
dN
—
dt
E) Rotation, spin, angular momentum; ez utóbbi a helyes.
F) Pirouette á la seconde-ot stb. végrehajtó balett-táncos, égitestek forgásának és keringésének
szabályszerûségei, elektronok keringésének kvantáltsága.
G) Biciklikerék tekerése, forgózsámolyos kísérletek, tehetetlenségi nyomaték változatása csúszógolyós
berendezéssel, körhinta gyorsítása-lassítása. Pl. a Do try this at home és a Science Theater idevágó
részei.
130
2. óra
Tanár: Somodi Zoltán
FIZIKA
Téma: Folyadékok mechanikája
Korosztály: 10. évfolyam.
Az óra célja: bepillantás a kerettantervbôl mellôzött, ám mindennapjaink szerves részét képzô
jelenségekbe.
Munkaforma: egyéni és csoportos kutatás, feladatmegoldás.
Kompetenciák: természettudományos, digitális, hatékony és önálló tanulás.
Az óra menete:
Tevékenységek
Tanári
A tanár 6 db négy-ötfôs
csoportot alakít ki.
Tanulói
A csoportok megkeresik
a feladatokban szereplô
könyveket, internetes
oldalakat.
Módszerek,
Munkaformák
Frontális
eligazítás,
csoportmunka.
Eszközök
A felhasznált irodalomlista
könyvei, számítógép.
Követi a csoportok
A könyvek és internetes Csoportmunka.
munkáját, szükség esetén oldalak segítségével csosegít nekik.
portokban feldolgozzák
a tanulók a folyadékok
mechanikájával kapcsolatos kérdéseket.
Feladatlap, nagyméretû prezentációs kartonlap, számítógép.
Az elkészült munkákat
végignézve kijelöli a
csoportok feladatait, a
fedések elkerülése végett.
Feladatlap, nagyméretû prezentációs kartonlap, számítógép.
A csoportok 3-4 percben Frontális.
elôadják a perdületre
vonatkozó válaszaikat,
és bemutatják a többieknek az általuk talált
videókat.
131
Feladatlap
FIZIKA – 2. ÓRA
A) Keressük meg a szakkönyvekben a Pascal-törvényt, a viszkozitás fogalmát és a
kontinuitás elvét!
B) Keressünk gyakorlati példákat és alkalmazásokat a szakkönyvekben a folyadékokbeli
közegellenállásra! Hogyan függ a sebességtôl a közegellenállás?
C) Keressünk gyakorlati példákat és alkalmazásokat az interneten a folyadékok
áramlására!
D) Keressünk folyadékok sztatikájával, dinamikájával kapcsolatos videókat az interneten!
Felhasználható irodalom: Gulyás János – Mechanika, Holics László – Fizika, Simonyi Károly – A fizika
kultúrtörténete
Internet: Google, Wikipedia, YouTube
132
Megoldókulcs
FIZIKA – 2. ÓRA
A) Zárt térben lévô folyadékban vagy gázban a külsô erô okozta nyomás minden irányban gyengítetlenül
tovaterjed.
A gáz vagy folyadék belsô ellenállásának mértéke a csúsztató feszültséggel szemben.
Az adott csôhálózatba idôegység alatt befolyó folyadék mennyisége azonos az idôegység alatt kifolyó
folyadék mennyiségével.
B) A méz erôsen viszkózus, örvények, hidrodinamikai felhajtóerô.
C) Hidraulikus emelô, infúzió, U-csöves légnyomásmérô.
D) A folyékony halmazállapotú testeket bemutató animációk, mágneses folyadék
133
3. óra
Tanár: Somodi Zoltán
FIZIKA
Téma: Gázok mechanikája
Korosztály: 10. évfolyam.
Az óra célja: bepillantás a kerettantervbôl mellôzött, ám mindennapjaink szerves részét képzô
jelenségekbe.
Munkaforma: egyéni és csoportos kutatás, feladatmegoldás.
Kompetenciák: természettudományos, digitális, hatékony és önálló tanulás.
Az óra menete:
Tevékenységek
Tanári
A tanár 6 db négy-ötfôs
csoportot alakít ki.
Tanulói
A csoportok megkeresik
a feladatokban szereplô
könyveket, internetes
oldalakat.
Módszerek,
Munkaformák
Frontális
eligazítás,
csoportmunka.
Eszközök
A felhasznált irodalomlista
könyvei, számítógép.
Követi a csoportok
A könyvek és internetes Csoportmunka.
munkáját, szükség esetén oldalak segítségével csosegít nekik.
portokban feldolgozzák
a tanulók a gázok
mechanikájával kapcsolatos kérdéseket.
Feladatlap, nagyméretû prezentációs kartonlap, számítógép.
Az elkészült munkákat
végignézve kijelöli a csoportok feladatait, a
fedések elkerülése végett.
Feladatlap, nagyméretû prezentációs kartonlap, számítógép.
A csoportok 3-4 percben Frontális.
elôadják a perdületre
vonatkozó válaszaikat,
és bemutatják a többieknek az általuk talált
videókat.
134
Feladatlap
FIZIKA – 3. ÓRA
A) Keressük meg a szakkönyvekben az Arkhimédész-törvényt, a Bernoulli-törvényt, a
hidrosztatikai nyomás fogalmát és a Stokes-féle közegellenállási törvényt!
B) Keressünk gyakorlati példákat és alkalmazásokat a szakkönyvekben a
Bernoulli-törvényre és a közegellenállásra!
C) Keressünk gyakorlati példákat és alkalmazásokat az interneten a gázok áramlására,
keressük meg a barometrikus magasságformulát!
D) Keressünk gázok sztatikájával, dinamikájával kapcsolatos videókat az interneten!
Felhasználható irodalom: Gulyás János – Mechanika, Holics László – Fizika, Simonyi Károly – A fizika
kultúrtörténete
Internet: Google, Wikipedia, YouTube
135
Megoldókulcs
FIZIKA – 3. ÓRA
A) Minden folyadékba vagy gázba merülô testre felhajtóerô hat, amelynek nagysága egyenlô a test által
kiszorított folyadék vagy gáz súlyával.
Áramló közegben egy áramvonal mentén a különbözô energia összetevôk összege állandó,
1 2
ρv +ρgh+p=állandó .
2
Folyadékok vagy gázok belsejében létrejövô nyomás, P = ρgh.
Egy gömb alakú testre súrlódó közegben ható közegellenállási erô: F = 6Rηv, ahol R a golyó sugara,
v a sebessége, η pedig a viszkozitás.
B) Ha két papírlap közé fújunk, akkor azok elmozdulnak egymás felé, ha egy focilabdát tekerve rúgunk
meg, akkor az elkanyarodik, lebegô ping-ponglabda, a zuhanás sebessége függ a test anyagától és
profiljától (vasgolyó – madártoll), Zsukovszkij-profil a szárnyak kialakításakor.
C) Rubens-csô.
D) Papírcsík fújása mindenféle módon, ping-ponglabda gégecsôhöz szorítása és lebegtetése,
ping-ponglabda beszívása vízsugárral, papírguriga letekerése légfúvóval, Torricelli-kísérlet.
136
4. óra
Tanár: Somodi Zoltán
FIZIKA
Téma: Létezik-e anyag?
Korosztály: 12. évfolyam.
Az óra célja: ismerkedés a modern fizika egyik legnagyobb kérdésével: az anyag és az energia
(elektromágneses sugárzás) átjárható fogalmak vagy egymás szinonimái?
Munkaforma: egyéni és csoportos kutatás, feladatmegoldás.
Kompetenciák: természettudományos, digitális, hatékony és önálló tanulás.
Az óra menete:
Tevékenységek
Tanári
A tanár 6 db négy-ötfôs
csoportot alakít ki.
Tanulói
A csoportok megkeresik
a feladatokban szereplô
könyveket, internetes
oldalakat.
Módszerek,
Munkaformák
Frontális
eligazítás,
csoportmunka.
Eszközök
A felhasznált irodalomlista
könyvei, számítógép.
Követi a csoportok
A könyvek és internetes Csoportmunka.
munkáját, szükség esetén oldalak segítségével csosegít nekik.
portokban feldolgozzák
a tanulók az anyag-energia kettôsséggel kapcsolatos kérdéseket.
Feladatlap, nagyméretû prezentációs kartonlap, számítógép.
Az elkészült munkákat
végignézve kijelöli a csoportok feladatait, a
fedések elkerülése végett.
Feladatlap, nagyméretû prezentációs kartonlap, számítógép.
A csoportok 3-4 percben Frontális.
elôadják a perdületre
vonatkozó válaszaikat,
és bemutatják a többieknek az általuk talált
videókat.
137
Feladatlap
FIZIKA – 4. ÓRA
A) Keressünk a szakkönyvekben a tömeg-energia ekvivalenciával, az annihilációval, a
párkeltéssel és az antianyaggal kapcsolatos fejezeteket.
B) Keressünk az interneten az anyagi lét és az elektromágneses hullámok közti kapcsolatot firtató és a sötét anyaggal illetve sötét energiával foglalkozó cikkeket!
Felhasználható irodalom: George Gamow – Fizika, Ralph E. Lapp – Az anyag,
Simonyi Károly – Elektronfizika
Internet: Google, Wikipedia, YouTube
138
Megoldókulcs
FIZIKA – 4. ÓRA
A) Mindhárom könyv foglalkozik a tömeg-energia ekvivalenciával; Gamow írása a leginkább közérthetô,
Simonyié a legtudományosabb – csak ínyenceknek. A másik három témát csak Gamow és Lapp könyve
tárgyalja.
B) Például:
http://www.pointernet.pds.hu/ujsagok/evilag/2003-ev/10/20070309202123860000000881.html
http://www.origo.hu/tudomany/vilagur/20071115-sotet-energia-a-sotet-anyag-nyomaban.html
http://hu.wikipedia.org/wiki/S%C3%B6t%C3%A9t_energia
http://hu.wikipedia.org/wiki/S%C3%B6t%C3%A9t_anyag
http://hu.wikipedia.org/wiki/Hull%C3%A1m-r%C3%A9szecske_kett%C5%91ss%C3%A9g
http://xoomer.virgilio.it/terembura/ablak/ujablak34.html
http://www.youtube.com/watch?v=b6cbaMj883c&feature=relmfu
139
MATEMATIKA
1. óra
Tanár: Görbe Mária
Téma: Pitagorasz és kora
Korosztály: 13-15 évesek (8. vagy 9. osztály)
Feldolgozás módja: Szakértôi mozaik
A tanulók négy fôs csoportokra osztva dolgoznak. (pl. A, B, C stb. csoport) A csoport minden tanulója a
témán belül más-más kérdésekre kell, hogy megkeresse a választ (szakértôi mozaik). A kutatást a könyvtárban illetve az interneten végzik. Erre egy tanóra (45 perc) áll rendelkezésükre. A kutatómunka során az
azonos feladatokat kapó tanulók együtt dolgoznak.
Az összegyûjtött anyagból ezután az eredeti csoportbeosztásnak megfelelô 4 tanulónak együtt kell a teljes
anyagot bemutatni. Ezt megtehetik tabló vagy PowerPoint bemutató elkészítésével. (az összeállítást tanórán
kívül kell elvégezniük)
Egy tanóra keretén belül illetve faliújságon ezután a többi csoportnak is bemutatják munkájukat. Minden
csoport értékeli a többiek munkáját.
Az óra feladata: Elsôsorban a tananyagot kiegészítô háttéranyag gyûjtése. De a következô órákon
tárgyalásra kerülô Pitagorasz tétellel is meg kell ismerkedniük. Cél, hogy önállóan próbálják megérteni a
tétel tartalmát és bizonyítását.
Fejleszthetô kompetenciák: szociális kompetencia, szövegértés; matematikai kompetencia. Bizonyítási
készség fejlesztése.
140
Tevékenységek
Tanári
Tanulói
Módszerek,
Munkaformák
MATEMATIKA – 1. ÓRA
Elôzetes munka:
Feladatlap elkészítése.
Csoportok elôzetes
kialakítása, ha nincsenek
állandó csoportok.
Konzultáció a könyvtárossal, a könyvtárban lévô
szakkönyvek áttekintése.
Számítógép, sokszorosító
(nyomtató, fénymásoló)
A tanórán:
A rendelkezésre álló
A tanulók munkájának
könyvek segítségével a
figyelemmel kísérése,
kérdésekre megkeresni
irányítása, segítségnyújtás. a választ.
Tanóra után:
Értékelés a tanulók
véleményének meghallgatásával; az esetleges
hibák javíttatása
Eszközök
Szakértôi
mozaik.
Csoportmunka
A csoport minden tagja
más kérdésekre kereste a
választ, ezért ebbôl közösen kell összeállítaniuk
a teljes kutatómunka
eredményét bemutató
anyagot: választhatnak,
hogy tablót vagy PowerPoint bemutatót
készítenek.
Az elkészített anyag
bemutatása.
Többiek munkájának
értékelése.
141
Tanulói feladatlapok
Szakkönyvek (lásd felhasznált
irodalom)
Számítógép internetkapcsolattal
Matematikai tartalmú CD
(pl. Nincs királyi út)
Számítógép
illetve csomagolópapír vagy
kartonlapok
Feladatlapok
MATEMATIKA – 1. ÓRA
Pitagorasz és kora I.
1. A Pitagorasz nevet sokféleképpen szokták leírni. Milyen változatokat találsz?
(add meg a forrást is, ahol találtad)
2. Pitagorasz neve milyen tudománnyal kapcsolható össze?
3. Keressetek minél több adatot életérôl!
hol született
hol élt
neveztek-e el róla valamit? Mit?
142
Pitagorasz és kora II.
1. Hogy szól a Pitagorasz tétel néven ismert matematikai tétel?
MATEMATIKA – 1. ÓRA
2. Több bizonyítása is van a tételnek. Keressetek ilyen bizonyításokat! Csak olyat írjatok
le, amihez már mindent tanultál matematikából, azaz nem használ késôbb megtanulandó fogalmakat!
143
Pitagorasz és kora III.
1. Mikor élt Pitagorasz?
MATEMATIKA – 1. ÓRA
2. A matematika területén kik voltak Pitagorasz kortársai? Jelöljétek meg a forrást,
ahonnan az adatokat vettétek!
3. A mûvészetben, tudományokban kik voltak Pitagorasz kortársai?
144
Pitagorasz és kora IV.
MATEMATIKA – 1. ÓRA
1. Kik azok a pitagoreusok? Soroljatok fel néhányat! (adjátok meg az információ
forrását!)
2. Készítsetek egy idôszalagot, ahol elhelyezitek ezeket az embereket!
3. Ismertessétek a pitagoreusok munkásságának néhány elemét!
4. Hippaszosz milyen felfedezést tett? Miért van ennek nagy jelentôsége?
145
Megoldókulcs
MATEMATIKA – 1. ÓRA
I./1. A Pitagorasz nevet sokféleképpen szokták leírni. Milyen változatokat találsz? (add meg a forrást is, ahol
találtad)
Pitagorasz (Hajdu féle tankönyv);
Püthagorasz (www.wikipedia.com , www.kortarsonline.hu/0302/hamvas.htm;
www.mult-kor.hu/20101116_ekirasos_tablan_puthagorasz_tetele stb. A google keresô rengeteg találatot ad)
Pythagorasz (pl. angol nyelvû lapokon)
I./2. Pitagorasz neve milyen tudománnyal kapcsolható össze?
Matematika, filozófia
I./3. Keressetek minél több adatot életérôl!
Szamosz szigetén született (i.e. 580 körül)
Sok helyen élt: Leszboszban; Egyiptomban; Krotón városában – itt alapította meg vallási iskolával
egybekötött vallási szervezetét a a püthagoreus iskolát.
Róla neveztek el egy derékszögû háromszög oldalai közötti összefüggést leíró tételt Pitagorasz-tételnek.
II./1. Hogy szól a Pitagorasz tétel néven ismert matematikai tétel?
Többféleképpen is megfogalmazhatjuk. Egyik: a derékszögû háromszög befogói fölé rajzolt négyzetek
területének összege egyenlô az átfogó fölé rajzolt négyzet területével.
II./2. Több bizonyítása is van a tételnek. Keressetek ilyen bizonyításokat! Csak olyat írjatok le, amihez már
mindent tanultál matematikából, azaz nem használ késôbb megtanulandó fogalmakat!
A tankönyvekben a leggyakrabban elôforduló bizonyítás, amikor 2 darab a+b oldalú négyzetben kétféle
módon helyezzük el az a és b befogójú 4 db derékszögû háromszöget. Felhasználjuk, hogy egyenlô
területekbôl egyenlô területeket elvéve a maradék területek is egyenlôk.
További 2 bizonyítás (algebrai és átdarabolós) található pl. a Hajdu féle 8. osztályos tankönyvben.
III./1. Mikor élt Pitagorasz?
Kb. i.e. 580–500-ig a különbözô források pár év eltéréssel adják meg születési és halálozási évét.
III./2. A matematika területén kik voltak Pitagorasz kortársai? Jelöljétek meg a forrást, ahonnan az adatokat
vettétek!
Legismertebb kortársa, akivel ismerték is egymást, a milétoszi Thálész.
III./3. A mûvészetben, tudományokban kik voltak Pitagorasz kortársai?
Pl. Konfuciusz, Buddha, Miltiádész, Periklész, Szappho, Peiszisztratosz
IV./1. Kik azok a pitagoreusok? Soroljatok fel néhányat! (adjátok meg az információ forrását!)
Pitagorasz követôi. Csillagászatban, matematikában, zeneelméletben máig ható eredményeket értek el.
Például: Démokritosz, Krotóni Alkmaión, Empedoklész, Anaxagorasz Leukipposz stb.
(Wikipédia, múlt-kor)
IV./2. Készítsetek egy idôszalagot, ahol elhelyezitek ezeket az embereket!
IV./3. Ismertessétek a pitagoreusok munkásságának néhány elemét!
(fôbb források lehetnek: Matematikatörténeti ABC; Nincs királyi út; Wikipédia; múlt-kor honlap stb)
Fôbb munkásságuk: A prímszámok módszeres vizsgálata; Irracionális számok felfedezése; Számtani közép
és egyéb középértékek bevezetése; Tetraéder, kocka, dodekaéder ismerete; A matematikát szakterületekre
osztották: aritmetika, zene, geometria és csillagászat, azaz szám, elrendezés, forma és mozgás.
Pitagoraszi számhármasok elôállításának módját megtalálták stb.
IV./4. Hippaszosz milyen felfedezést tett? Miért van ennek nagy jelentôsége?
Felfedezte az irracionális számokat (ezt azonban titokban akarták tartani, de ô volt az, aki elárulta ezt a
titkot, ezért kizárták) Addig azt tartották, hogy minden kifejezhetô a természetes számokkal, vagy ezek
arányával.
Ekkortól számítják a geometria tudománnyá válását (egész számok arányával ki nem fejezhetô hosszúságok megszerkesztése)
Felhasznált irodalom:
Matematikatörténeti ABC (Sain Márton)
Nincs királyi út
www.wikipedia.com
www.kortarsonline.hu/0302/hamvas.htm
www.mult-kor.hu/20101116_ekirasos_tablan_puthagorasz_tetele
146
2. óra
Tanár: Görbe Mária
MATEMATIKA
Téma: A Kör kerülete
Korosztály: 13-14 évesek (7. vagy 8. osztály)
Feldolgozás módja: Egyéni és csoportmunka
A tanulók négy fôs csoportokra osztva dolgoznak. A feladatok megoldását illetve a kutatást a könyvtárban
illetve az interneten végzik. Erre egy tanóra (45 perc) áll rendelkezésükre.
Az óra feladata: Tapasztalat gyûjtése a kör kerületével kapcsolatban. A törzsanyagon túl további információk gyûjtése a körrel kapcsolatban (pí-vel kapcsolatosan elsôsorban)
Fejleszthetô kompetenciák: szociális kompetencia, szövegértés; matematikai kompetencia.
Az óra menete:
Tevékenységek
Tanári
Tanulói
Módszerek,
Munkaformák
Eszközök
Elôzetes munka:
Feladatlap elkészítése.
Csoportok elôzetes
kialakítása, ha nincsenek
állandó csoportok.
Konzultáció a könyvtárossal, a könyvtárban lévô
szakkönyvek áttekintése.
Házi feladat lehet elôzô
óráról: a tanulók gyûjtsenek kör alakú illetve kör
keresztmetszetû tárgyakat,
amit behoznak erre az
órára.
Számítógép, sokszorosító
(nyomtató, fénymásoló)
A tanórán:
A feladatlap segítségével Egyéni és
A tanulók munkájának
a kör kerületének
csoportmunka.
figyelemmel kísérése,
kiszámításához mérések,
irányítása, segítségnyújtás. számítások végzése.
A rendelkezésre álló
könyvek segítségével a
kérdésekre megkeresni a
választ.
Kör alakú illetve kör keresztmetszetû tárgyak, csoportonként
legalább 5 darab. Cérna, vonalzó,
mérôszalag, számológép.
Tanulói feladatlapok.
Szakkönyvek (lásd felhasznált
irodalom)
Számítógép internetkapcsolattal
Matematikai tartalmú CD
(pl. Nincs királyi út)
147
Feladatlap
MATEMATIKA – 2. ÓRA
1. A csoporttársaiddal 2-3 percben (HALKAN) beszéljétek meg, hogyan lehetne elég
pontosan megmérni a rendelkezésre álló eszközökkel (vonalzó, mérôszalag, fonál)
egy kör alakú tárgy kerületét!
2. A kapott kör alakú tárgyaknak mérd meg az átmérôjét és a kerületét! 2 tizedes jegyre
számítsd ki, hányszorosa a kerület az átmérônek! Foglald táblázatba az adatokat (az is
legyen benne, melyik tárgyra vonatkozik a mérés!)
A tárgy neve
Kerülete
Átmérôje
Kerület:átmérô=
3. Mit tapasztalsz? Csoporttársaiddal (HALKAN!) egyeztesd a tapasztaltakat!
4. A matematikusok a kör kerületére a következô összefüggést találták: k=2·r ·, ahol egy görög betû.
Nézz utána szakkönyvben, mi ennek a görög betûnek a neve! Miért „különleges” ez a
szám, amit jelöl? Kb mennyi az értéke?
5. Írd ki a görög kisbetûs ábécét! (A nagybetûket: házi feladat) Add meg a forrást, ahol
megtaláltad (Szerzô, cím)
148
Keresd meg a választ a következô kérdésekre! (add meg a forrást is!)
6. Honnan származik a jelölés?
MATEMATIKA – 2. ÓRA
7. Mikor használták elôször?
8. Hogyan közelítették az értékét az ókorban, illetve késôbb?
9. Mikori az elsô forrás a ismeretérôl?
10. Hány tizedes jegyre határozták meg a különbözô korokban?
11. Mi a pí-vers? Másolj ide egyet!
149
HÁZI FELADAT
MATEMATIKA – 2. ÓRA
Látogass el a következô web-helyekre!
A 12. pontban szereplô web-helyhez hasonlóan keress te is legalább 2 „érdekes” számot
a pí-ben, és add meg, miért „érdekes”. (pirossal jelöld be a helyét)
12. 1. webhely: http://index.hu/tudomany/2011/03/14/3.14/
13. 2. web-hely: http://index.hu/tudomany/2011/03/14/eljen_a_nemzetkozi_pi-nap
A cikk alapján válaszolj a következô kérdésekre:
a) Mikor volt a tökéletes pí-nap és miért?
b) Az év melyik napja a pí-nap és miért?
c) Mikor volt a legtökéletesebb pí-nap és miért?
d) Kitôl, melyik országból származik a pí-nap ünneplésének ötlete?
e) Mivel ünneplik a pí-napot?
f) Egy hírességnek ugyanez a nap a születésnapja. Ki ô és mi (volt) a foglalkozása?
g) Az év mely napján lehetne még ünnepelni a pí-napot, ha az eredeti nem tetszik? Miért?
13+1./ Ha felkeltette az érdeklôdésedet, írj te is pí-verset!
150
Megoldókulcs
MATEMATIKA – 2. ÓRA
1. Lehetséges mérési ötletek:
Kisebb tárgyak esetén: a kerületen egy pont megjelölése, görgetéssel egy fordulattal megtett út lemérése.
Nagyobb tárgyak esetén: kerület lemérése cérnával, majd a cérna hosszának megmérése vonalzó vagy
mérôszalag segítségével.
2.
A tárgy neve
5 Ft-os
10 Ft-os
20 Ft-os
50 Ft-os
100 Ft-os
200 Ft-os
Margarinos doboz teteje
Kerülete
79 mm
86 mm
93 mm
96 mm
82 mm
90 mm
40,4 cm
Átmérôje
19 mm
25 mm
26 mm
28 mm
24 mm
28 mm
12,7 cm
Kerület:átmérô=
79:19=3,15
86:25=3,44
93:26=3,57
96:28=3,42
82:24=3,42
90:28=3,21
40,4:12,7=3,18
3. Hasonló minden esetben a kerület és átmérô hányadosa.
4. pí Egy végtelen, nem szakaszos tizedestört. Értéke körülbelül 3,14.
5. α alfa
β béta
γ gamma
δ delta
ε epszilon
ζ dzéta
η éta
théta
ι ióta
κ kappa
λ lambda
µ mû
ν nû
ξ kszí
ο omikron
pí
ρ ró
σ szigma
τ tau
υ üpszilon
φ fí
χ khí
ψ pszí
ω ómega
Négyjegyû függvénytáblázat;
6. A jelölés a perimetrosz azaz kerület szót rövidíti.
7. A XVIII. században használták először.
8. Mezopotámia: 3,125 illetve 3;
Kína 3 majd 3,1547;
Arkhimédesz 3,142857
9. Már az i. e. 2000 körüli idôkbôl származó egyiptomi Rhind-papiruszon található egy képlet a kör
területének kiszámítására.
10.
151
MATEMATIKA – 2. ÓRA
11. Pí-vers: az egymás utáni szavak annyi betûbôl állnak, mint a pí egymást követô számjegyei.
Szász Pál magyar matematikus két pí-verse:
Nem a régi, s durva közelítés,
Fel a jóra s szépre,
Mi szótól szóig így kijön
barátaink, pí számai sorát
Betûket számlálva.
jól venni leltárba,
Ludolph eredménye már,
habzsolni pitéket,
Ha itt végezzük húsz jegyen.
bemagolni tíz és tíz
De rendre kijön még tíz pontosan,
tizedest vagy többet.
azt is bízvást ígérhetem.
13. A Pí elsô néhány számjegyébôl következnek a kérdésekre adott válaszok.
3.1415926535 8979323846 2643383279 5028841971
a) 1952. március 14.
b) 1 óra 59 perc 26 másodperc
c) 1592-ben 6 óra 53 perc 58 másodperc (USA dátumformátum!)
d) Larry Shaw („a hercege”), a nemzetközi -nap megalkotója.
e) Einstein születésnapja. Fizikus volt, a relativitáselmélet megalkotója.
f) Ünnepelhetnénk még július 22-én, mert a 22/7 tört jó közelítést ad a pí-re.
Felhasznált irodalom:
Matematikatörténeti ABC (Sain Márton)
Nincs királyi út
www.wikipedia.com
www.kortarsonline.hu/0302/hamvas.htm
www.mult-kor.hu/20101116_ekirasos_tablan_puthagorasz_tetele
152
3. óra
Tanár: Görbe Mária
MATEMATIKA
Téma: Sorozatok
Korosztály: 13-14 évesek (7.–8. osztály)
Feldolgozás módja: Önálló munka, számítógépteremben. (Ha ez nem megoldható, akkor könyvtárban
vagy osztályteremben is megoldható, ha biztosítható kellô példányban a szakirodalom)
Az óra feladata: Már ismerik a sorozatoknál használt jelölést és a sorozat fogalmát. Most az a cél, hogy
különbözô tulajdonságú sorozatokat megvizsgáljanak, és ezek tulajdonságait rögzítsék.
Fejleszthetô kompetenciák: szociális kompetencia, szövegértés; matematikai kompetencia.
Az óra menete:
Tevékenységek
Tanári
Tanulói
Módszerek,
Munkaformák
Elôzetes munka:
feladatlap összeállítása,
sokszorosítása (vagy
elektronikus hozzáférés
biztosítása)
Eszközök
Számítógép, sokszorosító
(nyomtató, fénymásoló)
A tanórán:
A kijelölt feladatok
A tanulók munkájának fi- megoldása.
gyelemmel kísérése,
irányítása, segítségnyújtás.
Egyéni munka
Feladatlap (papíralapú vagy
elektronikus)
Ellenôrzés: számtani,
mértani illetve Fibonacci
sorozat fogalmaival kell
a tanulóknak megismerkedni.
Önállóan illetve
párokban
egyeztetnek.
Számítógép internetkapcsolattal.
Fogalmak kikeresése
szakkönyvbôl vagy
internetről a megadott
helyrôl.
153
Feladatlap
MATEMATIKA – 3. ÓRA
1. Folytasd a megkezdett sorozatokat 3-3 taggal a füzetedben! Írd le, milyen felismert
szabály szerint folytatod! Keress többféle megoldást!
a) 4; 3; 2…
b) 2; 3; 5…
c) 2; 4; 6…
2. Sorold fel az alábbi sorozatok elsô 10 elemét!
a)
b)
c)
Mi a közös ezekben a sorozatokban?
Segítség: Képezd mindegyik sorozat különbségsorozatát: azaz két-két szomszédos elem
különbségébôl képezett sorozatot. (mindig a késôbbi elembôl vond ki a korábbit)
3. Sorold fel a következô sorozatok elsô 8 elemét! Mi a közös ezekben a sorozatokban?
a) b1 =5 és minden további elem az elôzô –1-szerese.
b) bn=(—2)n, ahol n pozitív természetes szám.
c) bn=3 ·2n, ahol n pozitív természetes szám.
Mi a közös ezekben a sorozatokban?
Segítség: képezd mindegyik sorozat hányados sorozatát, azaz két-két szomszédos elem
hányadosából képezett sorozatát. (mindig a későbbi elemet osszad el a korábbival)
4. Az 1.) feladat b) sorozatát többféleképpen is folytathatjuk. Valószínûleg észrevetted,
hogy minden tagját az elôtte lévôbôl megkaphatjuk úgy, hogy mindig eggyel többet
adunk hozzá, mint előtte. Vagyis a különbségsorozat: 1; 2; 3; stb. Vagyis a sorozat: 2; 3;
5; 8; 12; 17; 23; 30;.…
De lehetnek a sorozat tagjai például a következôk: 2; 3; 5; 8; 13; 21; 34….
Most mi lehet a szabály?
5. Az olyan típusú sorozatoknak, mint amilyenek a 2 – 4. feladatokban szereplô sorozatok, külön nevet is adtak. ÁBC sorrendben ezek: Fibonacci típusú sorozat, mértani
sorozat, számtani sorozat.
Látogass el a következô honlapra, és keresd ki Hámori Miklós: Arányok és talányok
címû könyvét
http://mek.oszk.hu
A könyv segítségével állapítsd meg, melyik feladatban milyen sorozatok szerepeltek.
Derítsd ki, honnan származhat a nevük. (a mértani sorozatot, másképpen geometriai
sorozatnak is nevezik)
Készíts jegyzetet! Írd ki, mi a definíciója ezeknek a sorozatoknak! Honnan származik az
elnevezésük?
154
HÁZI FELADAT: Írd fel a következô sorozatok elsô 10 elemét, és csoportosítsd ôket
aszerint, hogy számtani, mértani, mindkettô vagy egyik sem!
MATEMATIKA – 3. ÓRA
155
Megoldókulcs
MATEMATIKA – 3. ÓRA
1. Például a következôk lehetnek a sorozat elemei:
a) 4; 3; 2; 1; 0; -1; -2; ….
b) 2; 3; 5; 8; 12; 17;….(mindig eggyel többel növekszik a különbség) vagy 2; 3; 5; 8; 13; 21;… (mindegyik
a harmadiktól kezdve az elôzô kettô összege)
c) 2; 4; 6; 8; 10; 12;…(mindig kettővel több az előzőnél) vagy 2; 4; 6; 10; 16;….( mindegyik a harmadiktól
kezdve az elôzô kettô összege)
2.
a) 6; 13; 20; 27; 34; 41; 48; 55; 62; 69;…
b) 1,4; 2,4; 3,4; 4,4; 5,4; 6,4; 7,4; 8,4; 9,4; 10,4;….
c) 3; 5; 7; 9; 11; 13; 15; 17; 19; 21;….
Minden tag az elôzônél ugyanannyival több. (a szomszédos tagok különbsége állandó)
3.
a) 5; -5; 5; -5; 5; -5; 5; -5; ….
b) -2; 4; -8; 16; -32; 64; -128; 256; ….
c) 6; 12; 24; 48; 96; 192; 384; 768; ….
Minden tag az elôzônek ugyanannyiszorosa. (a szomszédos tagok hányadosa állandó)
4. Minden tag a harmadiktól kezdve az előző kettő összege.
5.
2. feladatsor: számtani sorozat
3. feladatsor: mértani sorozat
4. feladatban: Fibonacci típusú sorozat
HÁZI FELADAT:
a) számtani
(d=7)
b) mértani
(q=4)
c) mértani
(q=-1)
d) egyik sem (Fibonacci)
e) egyik sem
f) mindkettő
(d=0 illetve q=1)
g) egyik sem
h) mértani
(q=0,5) i) egyik sem
j) mértani
(q=2/5)
k) számtani
(d=0,6)
Felhasznált irodalom:
Kompetencia alapú oktatási programcsomag, (7., 8. osztály)
Hámori Miklós: Arányok és talányok
web: http://mek.oszk.hu (Magyar Elektronikus Könyvtár)
156
4. óra
Tanár: Görbe Mária
MATEMATIKA
Téma: Az „aranyarány” a gyakorlati életben
Korosztály: 14–15 évesek (8.–9. osztály)
Feldolgozás módja: Frontális és önálló munka, számítógépteremben. (Ha ez nem megoldható, akkor
könyvtárban vagy osztályteremben is megoldható, ha biztosítható kellô példányban a szakirodalom)
Az óra feladata: Megismerkedtek a különbözô sorozatokkal. A Fibonacci sorozattal is. Ebbôl indulva most
más szempont szerint vizsgálják ezt a sorozatot, majd megismerkednek az aranymetszés fogalmával, mint
aránnyal. Ezután a kiadott szakirodalom alapján kell feldolgozniuk, hogy hol használják ezt az arányt a
gyakorlati életben: aranymetszés a tipográfiában (papírméretek, betûcsalád, szedéstükör), illetve az ókori
építészetben.
Fejleszthetô kompetenciák: szövegértés; matematikai kompetencia.
Az óra menete:
Tevékenységek
Tanári
Tanulói
Módszerek,
Munkaformák
Előzetes munka:
Feladatlap összeállítása;
A tanórán:
ellenôrzés, segítségnyújtás
Eszközök
Számítógép (nyomtató,
fénymásoló)
A Fibonacci sorozat új
Egyéni munka
szempont szerinti vizsgálata: szomszédos tagok
hányadosának vizsgálata:
an+1 : an
„Aranyarány” fogalma
(aranymetszés arányának
értéke)
Feladatlap (papíralapú vagy
elektronikus); számológép
frontális munka
Fogalmak kikeresése
szakkönyvbôl vagy
internetrôl a megadott
helyről.
Önálló munkával Számítógép (esetleg
a feladatlapban internetkapcsolattal.
megjelölt témák Feladatlap (folytatás)
feldolgozása:
papírméret,
betűcsaládok,
szedéstükör illetve aranyarány
az ókori
építészet két
épületén.
Tanóra után:
5–5 fôs csoportokban
csoportmunka,
Csoportok kialakítása
egy kis tablón (A3-as)
tanórán kívüli
tanulói munkák értékelése mutassák be, amit ezen tevékenység
az órán megtanultak.
Ehhez gyûjtsenek otthon
képeket is.
157
A3-as mûszaki rajzlap
Feladatlap
MATEMATIKA – 4. ÓRA
1. Már megismerkedtél a Fibonacci sorozattal, illetve Fibonacci típusú sorozattal:
a harmadiktól kezdve minden elem az elôzô kettô összege.
Ennek megfelelően írd fel a sorozat elsô 15 elemét, ha a1 = 1 és a2 = 1, majd képezd a
szomszédos elemek hányadosát: mindig a nagyobb sorszámú elemet oszd el az elôtte
állóval!
Mit tapasztalsz?
MOST NE DOLGOZZ TOVÁBB, ELÔSZÖR MEGBESZÉLJÜK A TAPASZTALTAKAT!
2. Az elôbb megismerkedtél az aranymetszés, azaz „aranyarány” fogalmával:
Ha a > b, akkor
≈ 1,618
Most Buzás Ferenc: Az aranymetszés vizuális világa címû anyagban keresd meg a
következô fejezeteket: Aranymetszés az ókorban illetve Aranymetszés a tipográfiában.
Az utóbbin belül :
• Nyomdaipari papírméretek
• Betűcsaládrendszerek
• Szedéstükör geometriai rendszere
Olvasd el, értsd meg és jegyzeteld ki !
Ezekbôl 5 fôs csoportokban majd egy tablót kell készítenetek, amelyet a projekthét
után fogtok elkészíteni. Ehhez addig gyûjtsetek képeket!
158
Megoldókulcs
MATEMATIKA – 4. ÓRA
1.
1:1=1
21 : 13 ≈ 1,615
233 : 144 ≈ 1,618
2:1=2
3 : 2 = 1,5
5 : 3 = 1,666
34 : 21 ≈ 1,619
55 : 34 ≈ 1,618
89 : 55 ≈ 1,618
377 : 233 ≈ 1,618 610 : 377 ≈ 1,618
8 : 5 = 1,6 13 : 8 =1,625
144 : 89 ≈ 1,618
A hányadosok értéke elég hamar körülbelül ugyanannyi: 1,618 (Ez az „aranyarány” értéke.)
Felhasznált irodalom:
Kompetencia alapú oktatási programcsomag, (7., 8. osztály)
Buzás Ferenc: Az aranymetszés vizuális világa
http://buzasferenc.hu/aranymetszes.doc
159
KÖNYVTÁRHASZNÁLAT
1–2. óra
Tanár: Szabó Gabriella
Az óra tárgya: Dokumentumtípusok
Korosztály: 10–11. évfolyam
Az óra célja: Az írástörténet és a könyvtörténet jelentôs állomásainak ismerete. A nyomtatott és nem
nyomtatott dokumentum sajátosságainak összehasonlító ismertetése. Kézikönyv használati értéke az
információszerzés folyamatában. A multimédia jelentôsége az egyéni ismeretszerzésben.
Idô: 2x45 perc
Munkaforma: csoportmunka, egyéni munka, frontális munka.
Eszköz igény: csomagolópapír, színes filctollak.
Kompetenciák:
• Az élethosszig tartó tanulás
• Együttmûködési, személyes- és szociális kompetenciák
• Tanulási kompetencia: Új ismeretek elsajátítása
• Kommunikációs kompetencia: Beszédértés, olvasás- és szövegértés
• Lényegkiemelô kompetencia
160
Tevékenység,
Az óra menete
módszer
Szemléltetés,
eszközök
Adminisztráció – jelentés.
Idô
(perc)
5
KÖNYVTÁRHASZNÁLAT – 1-2. ÓRA
Frontális
módszer
feladatlap
1
Egyéni munka
feladatlap
10
Feladatok megbeszélése.
Frontális
módszer
feladatlap
3
4 fôs tanulócsoportok kialakítása, a harmadik feladat kiosztása,
feladat ismertetése.
Frontális
módszer
feladatlap
2
Egyéni munka
feladatlap
5
Feladat ismertetése.
Az egyes és a kettes feladatlap kiosztása.
A tanulók megoldják a feladatot.
A tanulók megoldják a feladatot.
Feladatok megbeszélése. Tisztázzuk, hogy mi a szótár, lexikon,
enciklopédia, eseménytár.
Frontális
módszer
A negyedik feladatlap kiosztása, feladat ismertetése.
Frontális
módszer
feladatlap
3
Egyéni munka
feladatlap
5
A negyedik feladatlap kitöltése.
Új 4 fôs tanulócsoportok kialakítása Az ötödik feladat kiosztása,
feladat ismertetése.
Feladatlap kitöltetése.
A feladatok megbeszélése.
161
10
Frontális
módszer
1
Csoportmunka
feladatlap,
kézikönyvek
40
Frontális
módszer
feladatlap
5
I. Feladatlap
KÖNYVTÁRHASZNÁLAT – 1-2. ÓRA
Kösd össze a meghatározást a fogalommal! Rendezd idôrendi sorrendbe!
(Forrás: Buda Attila: Könyvtári ismeretek kisszótára. Budapest, Korona Kiadó, 2000.)
1. ékírás
2. hieroglifák
3. papirusz
4. pergamen
5. kódex
6. ôsnyomtatvány
a) „Képírások jeleire, különösen az egyiptomi írásra alkalmazták még az ókorban ezt a
kifejezést.”
b) „Az ókori Mezopotámiában kialakult írás neve, a sumérok találták fel a Kr. e. IV.
évezredben. A jeleket háromszögûre hegyezett náddal vagy fapálcikákkal agyagtáblákba
rótták. A megôrzésre szánt darabokat kiégették, a hosszabb szövegeket tartalmazó
agyagtáblákat összefûzték.”
c) „A IV.-XVI. században kézírással rögzített szövegű könyvek összefoglaló neve. Anyaguk
eleinte pergamen volt, a XIII. századtól papírt is használtak. A lapokat két fatábla közé
erôsítették. Tartalmuk elég változatos, de jórészt egyházi vonatkozású. Megjelenésük
rendkívül mûvészi, iniciálékkal, miniatúrákkal díszített.”
d) 1501 elôtt Európában szedésnyomással elôállított mûvek neve.
e) „A finoman kidolgozott, írásra alkalmassá tett juh-, kecske-, borjú-, esetleg kutyabôr
neve. Elô-Ázsiában már Krisztus születése elôtt írtak rá, fôleg Pergamon városában,
elnevezése is innen származik. Sárgás vékony hártya, amely tartósabb mint a papírusz,
ráadásul mindkét oldalára lehet írni, és könnyebb a kezelése is.”
f) „Ezzel a szóval a Nílus mentén termô sásfajtát jelölték, melybôl az ókorban írást rögzítô
anyagot jelölték. Ebbôl a szóból származik a magyar papír szó is. A középkori Európában
is használták.”
162
II. Feladatlap
KÖNYVTÁRHASZNÁLAT – 1-2. ÓRA
A tárolás módja szerint is megkülönböztetjük a dokumentumokat.
Csoportosítsd a felsorolt adathordozókat!
CD-ROM, festmény, kézirat, fénykép, hetilap, hanglemez, DVD, audio CD, brossúra,
merevlemez, plakát, mozgófilm, térkép
Írásos:
Képi:
Audiovizuális:
Elektronikus adathordozók:
163
III. Feladatlap
KÖNYVTÁRHASZNÁLAT – 1-2. ÓRA
A csoport
Keresd meg a következô dokumentumokat és válaszolj a feltett kérdésekre!
Pannon Enciklopédia 5. Magyar nyelv és irodalom • Magyar nagylexikon
Idegen szavak és kifejezések kéziszótára • A Föld krónikája
Van-e benne tartalomjegyzék?
Hogyan fejti ki a fogalmakat?
Milyen mutatók vannak benne? Mire jók ezek?
Mi segít a tájékozódásban?
Keresd ki a nyelvújításról szóló részt a Pannon Enciklopédiából és a Magyar
nagylexikonból! Mit tapasztalsz?
164
B csoport
Keresd meg a következô dokumentumokat és válaszolj a feltett kérdésekre!
KÖNYVTÁRHASZNÁLAT – 1-2. ÓRA
Akadémiai kislexikon • Larousse Panteon • Magyar szinonima kéziszótár
A film krónikája
Van-e benne tartalomjegyzék?
Hogyan fejti ki a fogalmakat?
Milyen mutatók vannak benne? Mire jók ezek?
Mi segít a tájékozódásban?
Keresd ki a Napóleonról szóló részt az Akadémiai kislexikonból és a
Larousse Panteonból! Mit tapasztalsz?
165
C csoport
Keresd meg a következô dokumentumokat és válaszolj a feltett kérdésekre!
KÖNYVTÁRHASZNÁLAT – 1-2. ÓRA
Az állatok képes enciklopédiája • Biológiai lexikon
Mit is jelent? Sárközi Mátyás szótára • A magyarok krónikája
Van-e benne tartalomjegyzék?
Hogyan fejti ki a fogalmakat?
Milyen mutatók vannak benne? Mire jók ezek?
Mi segít a tájékozódásban?
Keresd ki a seregélyrôl szóló részt Az állatok képes enciklopédiájából és a Biológiai
lexikonból! Mit tapasztalsz?
166
D csoport
Keresd meg a következô dokumentumokat és válaszolj a feltett kérdésekre!
KÖNYVTÁRHASZNÁLAT – 1-2. ÓRA
Britannica Hungarica • Országok lexikona A–Z • Magyar szókincstár
A sport krónikája
Van-e benne tartalomjegyzék?
Hogyan fejti ki a fogalmakat?
Milyen mutatók vannak benne? Mire jók ezek?
Mi segít a tájékozódásban?
Keresd ki a Dél-Afrikai Köztársaságról szóló részt Britannica Hungaricából és az
Országok lexikonából! Mit tapasztalsz?
167
E csoport
Keresd meg a következô dokumentumokat és válaszolj a feltett kérdésekre!
KÖNYVTÁRHASZNÁLAT – 1-2. ÓRA
Mitológiai enciklopédia • Képes bibliai lexikon • Idegen idézetek szótára
A technika krónikája
Van-e benne tartalomjegyzék?
Hogyan fejti ki a fogalmakat?
Milyen mutatók vannak benne? Mire jók ezek?
Mi segít a tájékozódásban?
Keresd ki az Ábrahámról szóló részt a Mitológiai enciklopédiából és a Képes Bibliai
lexikonból! Mit tapasztalsz?
168
IV. Feladatlap
KÖNYVTÁRHASZNÁLAT – 1-2. ÓRA
Készíts te is kislexikont! Fogalmazd meg a következô fogalmakat rövid szócikkekben!
lexikon:
enciklopédia:
szótár:
eseménytár:
169
V. Feladatlap
KÖNYVTÁRHASZNÁLAT – 1-2. ÓRA
Szótárak használata
1. Írj szinonimákat! Használd a Magyar szinonimaszótárat!
kiadvány
pökhendi
pórul jár
porta
tesz-vesz
vizsgál
2. Mit jelentenek a kifejezések? Nézd meg a Magyar szlengszótárban és töltsd ki a
keresztrejtvényt!
1. blikk
2. brûgölô
3. ekeferkó
4. csôszamár
5. zabol
6. megumbuldál
1.
2.
3.
4.
5.
6.
170
3. Keresd meg a követezô kifejezések jelentését a Magyar nyelv értelmezô szótárából
és a pontos eredetét a Mit is jelent? Sárközi Mátyás szótárából.
KÖNYVTÁRHASZNÁLAT – 1-2. ÓRA
Pálfordulás. Tamáskodik. Bábeli zûrzavar. Hét szûk esztendô.
4. Gyakran használunk könyvvel kapcsolatos szólást közmondást. Keress szólást vagy
közmondást a következô kifejezésekre!
Segít a Magyar szólások és közmondások címû könyv.
a) Nem pohárból, hanem az üvegbôl iszik
b) Gyakorlottan hazudik
c) A legtöbbet a könyvekbôl tanulhatunk
d) Abból, hogy valaki milyen könyveket gyûjt, az is kiderül, hogy milyen az illetô
e) Könnyebb tanulni, mint nehéz fizikai munkát végezni
f) Valami keveset még a legrosszabb könyvbôl is lehet tanulni
171
5. Fordíts le! Segít az Idegen szavak és kifejezések szótára.
a) Hannibal ante
KÖNYVTÁRHASZNÁLAT – 1-2. ÓRA
b) loco citato
c) egzakt
d) Quem deus perdere vult, dementat prius
e. spannung
172
Megoldás
KÖNYVTÁRHASZNÁLAT – 1-2. ÓRA
I. Kösd össze a meghatározást a fogalommal! Rendezd idôrendi sorendbe!
1. ékírás – b
2. hieroglifák – a
3. papirusz – f
4. pergamen – e
5. kódex – c
6. ôsnyomtatvány – d
II. Adathordozók
Írásos
Képi
Audiovizuális
Elektronikus adathordozók
kézirat
festmény
hanglemez
CD-ROM
hetilap
fénykép
audio CD
DVD
brossúra
plakát
mozgófilm
merevlemez
térkép
III.-IV. Kézikönyvek használata
Enciklopédia: A fogalmakat nagyobb összefüggô rendben tárgyalja. Nagyobb terjedelmûek a szócikkek.
Tárgy- és névmutatók segítik a tájékozódást. Általában tartalmaz tartalomjegyzéket, táblázatokat, mellékleteket. Tudományok összességét vagy egy tudományág teljes ismeretanyagát tárgyalja. Lexikonnál
átfogóbb, összefüggésekre is rámutat.
Lexikon: Betûrendben találjuk meg az információkat. Tömör, kisebb terjedelmû szócikkek. Van általános- és
szaklexikon. Utalások kötik össze a szócikkeket.
Szótár: Egy bizonyos nyelv szókincsét dolgozza fel. Egy- két vagy többnyelvű is lehet.
Eseménytár: Egy témát időrendben dolgoz fel. Tárgy- és névmutatók segítik a tájékozódást. Általában tartalmaz tartalomjegyzéket, táblázatokat, mellékleteket.
V. Szótárak használata
1.
kiadvány (periodika, publikáció, sajtótermék)
pökhendi (arrogáns, nyegle, gôgös,)
pórul jár (megjárja, rosszul jár, rajtaveszt, ráfizet)
porta (kapu, telek, valakinek a háza tája)
tesz-vesz (teszeget, dolgozgat, ügyködik )
vizsgál (tanulmányoz, fejteget, fürkész, kutat)
2.
1.
S
Z
E
M
P
I
L
L
A
N
M
E
D
E
N
C
E
2.
M
E
L
E
G
V
I
Z
E
S
3.
F
A
R
A
G
A
T
L
A
N
4.
K
E
R
É
K
P
Á
R
Ü
H
Ö
N
G
6.
M
E
G
S
Z
E
R
E
Z
5.
D
173
T
Á
S
KÖNYVTÁRHASZNÁLAT – 1-2. ÓRA
3.
Pálfordulás: a keresztényeket üldözô Saul megtérése
Tamáskodik: Kételkedik valamiben
Bábeli zûrzavar: sokan beszélnek egyszerre összevissza
Hét szûk esztendô: József történetében van errôl szó, 7 évig gazdag termés volt, utána következtek a
7 termésben szegény évek
4.
a) Könyv nélkül iszik
b) Úgy hazudik, mintha könyvbôl olvasná
c) A könyvek néma mesterek
d) Amilyen a könyv, olyan a gazdája
e) Könnyebb a könyv a kapánál
f) Nincs olyan hitvány könyv, melybôl ember nem tanulhat
5.
a) Hannibál a kapuk elôtt
b) az idézett helyen
c) egyértelmû, pontosan meghatározott
d) akit az istenek el akarnak veszíteni, azoknak elôbb az eszét veszik el
e) (belsô feszültség)
FELHASZNÁLT IRODALOM
A film krónikája. Budapest, Officina Nova, 1995.
A Föld krónikája. Budapest, Officina Nova, 1995.
A magyarok krónikája. Budapest, Officina Nova, 1995.
A sport krónikája. Budapest, Officina Nova, 1992.
A technika krónikája. Budapest, Officina Nova, 1991.
Akadémiai kislexikon. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1989–1990.
Az állatok képes enciklopédiája. Budapest, Magyar Könyvklub, 1999.
Biológiai lexikon. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1975.
Britannica Hungarica. Budapest, Magyar Világ, 1994.
Idegen idézetek szótára. Budapest, Anno, 1998
Idegen szavak és kifejezések kéziszótára. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1994.
Könyvtári ismeretek kisszótára. Budapest, Korona Kiadó, 2000.
Ábel – Zsuzsanna: Képes Bibliai lexikon. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1987.
Larousse Panteon. Budapest, Larousse, Kossuth Kiadó, 2002.
Magyar nagylexikon. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1993Magyar nyelvértelmezô szótára. Budapest, Akadémiai Kiadó 1959Magyar szinonima kéziszótár. Budapest, Merényi, 1996.
Magyar szinonimaszótár. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1978.
Magyar szlengszótár. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1998.
Magyar szókincstár. Budapest, Tinta Könyvkiadó, 1998.
Magyar szólások és közmondások. Budapest, Talentum, 1998.
Sárközi Mátyás: Mit is jelent? : Sárközi Mátyás szótára. Budapest, Osiris Kiadó, 2005.
Mitológiai enciklopédia. Budapest, Gondolat, 1988.
Országok lexikona A–Z. Budapest, Magyar Nagylexikon Kiadó, 2007.
Pannon Enciklopédia 5. Magyar nyelv és irodalom. Budapest, Dunakanyar, 2000.
174
3–4. óra
Tanár: Szabó Gabriella
KÖNYVTÁRHASZNÁLAT
Tantárgy: Könyvtárhasználat
Az óra tárgya: Tájékoztató intézmények, információs központok.
Korosztály: 10–11. évfolyam
Az óra célja: A könyvtár egyetemes és hazai fejlôdéstörténetének rövid áttekintése. A könyvtártípusok
elkülönítésének elvei: a gyűjtô- és felhasználói kör fogalma. A különbözô könyvtártípusok összehasonlítása
szolgáltatásaik, gyûjtôkörük és felhasználói körük alapján. A közmûvelôdési könyvtárak feladatrendszerének ismertetése. Az iskolai könyvtár feladatai. A szakkönyvtárak sajátosságainak ismertetése. A nemzeti
könyvtár fogalmának meghatározása. Az Országos Széchényi Könyvtár szerepe a magyar könyvtári
rendszerben. MEK szerkezetének ismertetése.
Idô: 2x45 perc
Munkaforma: csoportmunka, frontális,
Eszköz igény: csomagolópapír, színes filctollak, számítógép, Windows Movie Maker
Kompetenciák:
• Az élethosszig tartó tanulás
• Együttmûködési, személyes- és szociális kompetenciák
• Tanulási kompetencia: Új ismeretek elsajátítása
• Kommunikációs kompetencia: Beszédértés, olvasás- és szövegértés
• Lényegkiemelô kompetencia
175
Tevékenység,
Az óra menete
módszer
Szemléltetés,
eszközök
Adminisztráció – jelentés.
Idô
(perc)
5
KÖNYVTÁRHASZNÁLAT – 3-4. ÓRA
Feladat ismertetése, tanulócsoportok kijelölése, 4x4-es
csoportok kialakítása, az elsô feladatlap kiosztása.
A csoportok megoldják az elsô feladatlapot.
Feladatlapok megbeszélése.
A vázlat alapján a csoportok munkájuk eredményét 2–3 perces
elôadásban összegzik a többi csoport számára.
Frontális
módszer
Könyvtári
könyvek,
feladatlapok,
10
Csoportmunka
csomagolópapír, tollak
30
Frontális
módszer
Könyvtári
könyvek,
feladatlapok,
csomagolópapír, tollak
10
Szünet
10
Feladat ismertetése, új tanulócsoportok kialakítása, Windows
Movie Maker szükséges funkcióinak bemutatása, az új feladatlapok kiosztása.
Frontális
módszer
Könyvtári
könyvek,
feladatlapok
10
Az új feladatlap kitöltetése.
Csoportmunka
Könyvtári
könyvek,
feladatlapok,
számítógép
10
A rövidfilm elkészítése.
Csoportmunka
számítógép
30
176
I. Feladatlap
KÖNYVTÁRHASZNÁLAT – 3-4. ÓRA
A csoport
1. Keressétek meg az Országos Széchenyi Könyvtárat a megadott Internet cím alapján és
válaszoljatok a kérdésekre! Egy csomagolópapírra készítsetek vázlatot!
www.oszk.hu
• Mi a könyvtár gyûjtôköre?
• Kik használhatják a könyvtárat?
• Milyen szolgáltatásai vannak a könyvtárnak?
• Mit jelent az, hogy nemzeti könyvtár?
• Könyvtár rövid története.
• Kölcsönözhetôk a könyvtár dokumentumai?
2. Az iskolai könyvtár
• Mi a könyvtár gyûjtôköre?
• Kik használhatják a könyvtárat?
• Milyen szolgáltatásai vannak a könyvtárnak?
• Mit jelent az, hogy iskolai könyvtár?
• Kölcsönözhetôk-e a könyvtár dokumentumai?
B csoport
1. Keressétek meg a Fôvárosi Szabó Ervin Könyvtárat a megadott Internet cím alapján és
válaszoljatok a kérdésekre! Egy csomagolópapírra készítsetek vázlatot!
www.fszek.hu
• Mi a könyvtár gyûjtôköre?
• Kik használhatják a könyvtárat?
• Milyen szolgáltatásai vannak a könyvtárnak?
• Mit jelent az, hogy közmûvelôdési könyvtár?
• Könyvtár rövid története.
• Kölcsönözhetôk a könyvtár dokumentumai?
2. Az iskolai könyvtár
• Mi a könyvtár gyûjtôköre?
• Kik használhatják a könyvtárat?
• Milyen szolgáltatásai vannak a könyvtárnak?
• Mit jelent az, hogy iskolai könyvtár?
• Kölcsönözhetôk-e a könyvtár dokumentumai?
177
C csoport
1. Keressétek meg a KSH Könyvtárat a megadott Internet cím alapján és válaszoljatok a
kérdésekre! Egy csomagolópapírra készítsetek vázlatot!
KÖNYVTÁRHASZNÁLAT – 3-4. ÓRA
http://konyvtar.ksh.hu/index.htm
• Mi a könyvtár gyûjtôköre?
• Kik használhatják a könyvtárat?
• Milyen szolgáltatásai vannak a könyvtárnak?
• Mit jelent az, hogy szakkönyvtár?
• Könyvtár rövid története.
• Kölcsönözhetôk a könyvtár dokumentumai?
2. Az iskolai könyvtár
• Mi a könyvtár gyûjtôköre?
• Kik használhatják a könyvtárat?
• Milyen szolgáltatásai vannak a könyvtárnak?
• Mit jelent az, hogy iskolai könyvtár?
• Kölcsönözhetôk-e a könyvtár dokumentumai?
D csoport
1. Keressétek meg a Magyar Elektronikus Könyvtárat a megadott Internet cím alapján és
válaszoljatok a kérdésekre! Egy csomagolópapírra készítsetek vázlatot!
www.mek.oszk.hu
• Mi a könyvtár gyûjtôköre?
• Kik használhatják a könyvtárat?
• Milyen szolgáltatásai vannak a könyvtárnak?
• Mit jelent az, hogy elektronikus könyvtár?
• Könyvtár rövid története.
• Kölcsönözhetôk a könyvtár dokumentumai?
2. Az iskolai könyvtár
• Mi a könyvtár gyûjtôköre?
• Kik használhatják a könyvtárat?
• Milyen szolgáltatásai vannak a könyvtárnak?
• Mit jelent az, hogy iskolai könyvtár?
• Kölcsönözhetôk-e a könyvtár dokumentumai?
178
II. Feladatlap
KÖNYVTÁRHASZNÁLAT – 3-4. ÓRA
A csoport
1. Pannonhalmi könyvtár
http://www.unitas.hu/tagkonyvtar/f-ap-ts-gi-k-nyvt-r-pannonhalma
http://bences.hu/cikk/konyvtar.html
Illés György: Mesélô könyvtárak. Budapest Móra 1984. 107–118 o.
Egészítsd ki a szöveget a megadott irodalom segítségével!
A pannonhalmi Fôapátság könyvtára (1)……………………………………….. szerzetesek
gyûjteménye. Az elsô adat a könyvtár gyûjteményérôl (2)………………… -ból származik.
1580-ban már sok száz (3)…………………………., (4)…………………… és oklevelet
tartottak. A törökök elôl a szerzetesek elrejtették könyveiket, melyek végül nem kerültek
vissza (5)………………………………………feloszlatta a rendet a 18. században. Amikor
visszaállították a rendet, kevesebb mint 800 kötet került vissza. A középkori kódexekbôl
(6)…………………..maradt fenn. A legkorábbi egy……………………………………………
2. Készítsetek rövidfilmet a Pannonhalmi könyvtár címmel!
Keressetek az interneten képeket és mentsétek a számítógépre.
A Windows Movie Makerrel készítsetek rövidfilmet a könyvtárról. Használjátok hozzá az
adott szöveget.
Az elkészült rövidfilmet töltsétek fel az Indavideára!
179
B csoport
1. Corvina
KÖNYVTÁRHASZNÁLAT – 3-4. ÓRA
http://www.corvina.oszk.hu/
http://www.sulinet.hu/tart/fcikk/Kk/0/16942/1
E. kovács Péter: Hétköznapi élet Mátyás király korában. Budapest. Corvina 44-45. o.
vagy Pálosfalvi Tamás: Magyarország története 7. A Hunyadiak kora 1437–1490.
Budapest. Kossuth Kiadó 2009. 96-99. o.
Egészítsd ki a szöveget a megadott irodalom segítségével!
Magyarország leghíresebb királyi könyvtára (1)……………………………………………tulajdonában volt és a (2)………………………………………………………………..nevet viselte.
Szisztematikus gyûjtése (3)………………………………..-ban kezdôdött, elsô könyvtárosa
(4)……………………………………………… is ekkor érkezik Budára. Maga a király is részt
vett a könyvek gyûjtésben. Számos levelet írt, ha egy könyvet meg akart szerezni könyvtára
számára. (5)……………………………………………….pécsi püspök könyvtárát is ide olvasztották be. A király halálakor 2000–2500 könyvet ôriztek, de ebbôl alig 200 maradt fenn.
E jeles bibliotécánál nagyobbal csak a (6)………………………………………………………….
dicsekedhetett Európában.
2. Készítsetek rövidfilmet Corvina címmel!
Keressetek az interneten képeket és mentsétek a számítógépre.
A Windows Movie Makerrel készítsetek rövidfilmet a könyvtárról. Használjátok hozzá az
adott szöveget.
Az elkészült rövidfilmet töltsétek fel az Indavideára!
180
C csoport
1. Keszthely
KÖNYVTÁRHASZNÁLAT – 3-4. ÓRA
Illés György: Mesélő könyvtárak. Budapest Móra 1984. 107-118 o.
http://www.meszi.hu/helikonkastely
http://nyelvemlekek.oszk.hu/ism/festeticskodex
Egészítsd ki a szöveget a megadott irodalom segítségével!
Hazánk egyetlen megmaradt főúri könyvtára a (1)………………………………….., Festetics
György nagyapja alapította (2)………………………….-ben. Festetics György idején a gyûjtemény a közhaszon érdekét szolgálta. A könyvtárnak annyira megnőtt a forgalma, hogy a
gróf utasította könyvtárosát, hogy (3)…………………………………………………… Utódai
elzárták a könyvtárat a nyilvánosság elôl. Gyûjteményébôl kettôt egyedi példányként tart
számon az irodalomtörténet. Az egyik, a (4)……………………………………………a középkorból ránk maradt legszebb magyar kézirat a másik a vallásos himnusziról híres
(5)……………………………………….
2. Készítsetek rövidfilmet a Keszthelyi könyvtár címmel!
Keressetek az interneten képeket és mentsétek a számítógépre.
A Windows Movie Makerrel készítsetek rövidfilmet a könyvtárról. Használjátok hozzá az
adott szöveget.
Az elkészült rövidfilmet töltsétek fel az Indavideára!
181
D csoport
1. Ókori könyvtár
KÖNYVTÁRHASZNÁLAT – 3-4. ÓRA
Pavel Augusta: Ókori Civilizációk. Bratislava: Madách Könyv- és Lapkiadó 1990. 97-98.o.
Egészítsd ki a szöveget a megadott irodalom segítségével!
Az ókori világ leghíresebb könyvtára az egyiptomi (1)…………………… volt. Ez a nevezetes
építmény a (2)…………………………….., akadémia és könyvtár egyben. A könyvtárat a
(3)…………………………………………dinasztia alapította és folyamatosan gyarapította a
tudósok rendelkezésére bocsátva. A könyvtár gyarapításának egyik módja az (4)………
…………………………volt, a tulajdonos csak a másolatot kapta vissza. Minden görögül írt
irodalmi mûvet felölelô (5)………………………………..készült itt. Itt mûvelték ki az olvasást
megkönnyítô (6)……………………………………………..rendszerét. A könyvtár leégett.
2. Készítsetek rövidfilmet a Ókori könyvtárról!
Keressetek az interneten képeket és mentsétek a számítógépre.
A Windows Movie Makerrel készítsetek rövidfilmet a könyvtárról. Használjátok hozzá az
adott szöveget.
Az elkészült rövidfilmet töltsétek fel az Indavideára!
182
SEGÉDLET A WINDOWS MOVIE MAKER HASZNÁLATÁHOZ
Nézet menübôl válasszuk ki a Mûveletek ablaktábla eszközt
KÖNYVTÁRHASZNÁLAT – 3-4. ÓRA
Video rögzítésébôl válasszuk a: Képek importálása funkciót és az elôzôleg elmentett
képeket töltsük be a programba.
A képeket a kívánt megjelenítési sorrendben húzzuk rá az idôszalagra.
A kiválasztott képhez feliratot is készíthetünk:
Kattintsunk arra a képre, amin szeretnénk, hogy a felirat megjelenjen. A Film szerkesztésébôl válasszuk: Címek és stáblisták készítését. Írjuk be a szöveget. A felirat kerülhet a
képre, a kép elé vagy az után is. A legutolsó képhez stáblistát is rendelhetünk.
Ha elkészítettük a szöveget, módosíthatjuk az animációt is.
183
Megoldás
KÖNYVTÁRHASZNÁLAT – 3-4. ÓRA
I. Feladatlap
Oszk
Az Országos Széchényi Könyvtár Magyarország nemzeti könyvtára. Feladata a magyar és magyar
vonatkozású írott kulturális örökség gyûjtése, feldolgozása, megôrzése és hozzáférhetôvé tétele a kéziratos
kódexektôl a nyomtatott dokumentumokon keresztül az elektronikus kiadványokig.
Minden 18. évét betöltött magyar és külföldi állampolgár beiratkozhat.
Szolgáltatások: Mikrofilm, Multimédia olvasóterem, EBSCO, Zeneműtár, csoportos könyvtárlátogatás,
MANCI, IKER, EPA, Hungarika adatbázisok, Audiovizuális kötelespéldányok stb.
Gróf Széchényi Ferenc a nemzetnek adta a magyar és magyar vonatkozású irodalmat tartalmazó
könyvtárát.
Az alapítóról (aki vezetéknevét két ékezettel írta) nevezzük Országos Széchényi Könyvtárnak a magyar
nemzeti könyvtárat.
Nem kölcsönözhetôek a könyvtár dokumentumai
FSZEK
A Fôvárosi Szabó Ervin Könyvtár nyilvános könyvtár: szolgáltatásait bárki igénybe veheti, aki használatának
szabályait betartja.
A könyvtár 1904-ben kezdte meg mûködését. 1910-tôl megkezdôdött a Fôvárosi Könyvtár átszervezése
„public library” jellegû nyilvános könyvtárrá. 1912-tôl az elôdintézményektôl örökölt helytörténeti anyag, a
Budapest Gyûjtemény kezelése és gyarapítása külön részleg feladata lett. 1925-tôl általános gyûjtôkörû
könyvtárrá vált.1964-ben létrehozták a zenei gyûjteményt, 1968-tól pedig a szociológia országos szakkönyvtárává minôsült a könyvtár. Ez a legnagyobb szociológiai gyûjtemény az országban; a szakkönyvtári
ellátásban, szolgáltatásokban országos hatókörű; szisztematikus szakirodalmi feltárást végez a hazai
szociológia területén.
Szolgáltatások:
Audiokazetta-kölcsönzés
CD-kölcsönzés
CD-ROM-kölcsönzés
Diafilmek
DVD-kölcsönzés
Internethasználat
Internettanfolyam
Jelnyelvi tájékoztatás, e-Magyarország
e-Olvasóterem
Európai Információs Pont
Felolvasógép
Felolvasószoftver – Jaws
Fénymásolás
Folyóirat-kölcsönzés
GatewayUK
Grafika-kölcsönzés
Gyerekrészleg
Hangoskönyv-kölcsönzés
Házhozszállítás
Kotta-kölcsönzés
Könyv-kölcsönzés
Lejátszó eszközök kölcsönzése
NAVA
Nyomtatás
Oktatócsomag-kölcsönzés
Olvasóterem
Öregbetûs könyv
Számítógép-használat
184
Szkennelés
Térkép
Videókölcsönzés
KÖNYVTÁRHASZNÁLAT – 3-4. ÓRA
Általános gyûjtôkörû könyvtár
Kölcsönözhetők a dokumentumai
KSH könyvtár
Feladata egy-egy tudományág szakirodalmának gyûjtése.
Az olvasótermeket minden 14. életévét betöltött magyar és külföldi állampolgár használhatja.
Szolgáltatások: Helyben olvasás, tájékoztatás, könyvtárközi kölcsönzés, kölcsönzés, információ szolgáltatás, fénymásolás, születésnapi csomag.
A Központi Statisztikai Hivatal könyvtára egyidôs a magyar hivatalos statisztikai szolgálattal. Már a hivatal
megalakulásakor döntöttek a könyvtár létrehozásáról.
Az 1898 saját épület.
1897 óta nyilvános szakkönyvtár, a hivatal dolgozóinak kiszolgálása mellett nyitva áll mindenki számára.
II. kerületi lakosok kölcsönözhetnek.
MEK
Az 1994 tavaszán tartott „Pocok-workshop” alatt határozta el néhány lelkes könyvtáros egy Ajánlás
elkészítését a Magyar Elektronikus Könyvtár megalapításához és mûködésének szabályozásához.
1995 Gopher szerver.
1999 Országos Széchényi Könyvtár felvállalta, hogy otthont ad a MEK projektnek.
2001-ben már saját szerveren, a mek.oszk.hu címen indult el
1999-2001 között a MEK keretében mûködött a MIT-HOL majd LIBINFO néven népszerûvé vált internetes
tájékoztató szolgálat.
1996 és 2002 között – nagyon sok ember önkéntes munkájának és néhány intézmény támogatásának
köszönhetôen – több mint 4 ezer darabra nôtt a könyvtár állománya.
A MEK-ben csak magyar nyelvû vagy magyar ill. közép-európai vonatkozású, tudományos, oktatási vagy
kulturális célokra használható dokumentumok kapnak helyet: elsôsorban szöveges mûvek, kisebb részben
pedig térképek és kották. Gyűjtik továbbá az elektronikus újságokat és folyóiratokat, valamint egyéb,
könyvtári szempontból érdekes információforrások, szolgáltatások és dokumentumok címeit is.
Fô témák: természettudományok,
mûszaki tudományok gazdasági ágazatok
Társadalomtudományok
Humán területek, kultúra, irodalom
Kézikönyvek
Dokumentum formátumok: HTML, Word, Rtf, PDF, LIT, DJVu, Mpeg, MP3, JPEG, DVI, XML
Iskolai Könyvtár:
Feladata: az oktatáshoz-neveléshez szükséges dokumentumok biztosítása.
Szolgáltatásai: kölcsönzés, helyben olvasás, tájékoztatás, könyvtárhasználati órák tartása.
Használói: az iskola tanulói és dolgozói használhatják és kölcsönözhetnek
II. Feladatlap
A) Pannonhalmi könyvtár
(1) bencés,
(2) 1093,
(3) kódexet
(4) ôsnyomtatványt
(5) II. József,
(6) 14,
(7) 12-13. századi Biblia
185
KÖNYVTÁRHASZNÁLAT – 3-4. ÓRA
B) Corvina
(1) Mátyás király
(2) Bibliotheca Corviniana
(3) 1460
(4) Galeotto Martio
(5) Janus Pannonius
(6) Vatikán
C, Keszthely
(1) Festetics Kristóf
(2) 1745
(3) 3 hónapnál tovább ne maradhasson könyv senkinél
(4) Festetics-kódex
(5) Keszthelyi kódex
D, Ókori könyvtár
1/Alexandrában
2/Muszein
3/Ptolemaiosz
4/elkobzás
5/katalógus
6/központozás
FELHASZNÁLT IRODALOM
Illés György: Mesélô könyvtárak. Budapest, Móra 1984.
E. Kovács Péter: Hétköznapi élet Mátyás király korában. Budapest, Corvina.
Pálosfalvi Tamás: Magyarország története 7. A Hunyadiak kora 1437–1490. Budapest, Kossuth Kiadó 2009.
Pavel Augusta: Ókori Civilizációk. Bratislava, Madách Könyv- és Lapkiadó, 1990.
INTERNETES OLDALAK
www.oszk.hu
www.fszek.hu
http://konyvtar.ksh.hu/index.htm
www.mek.oszk.hu
http://www.unitas.hu/tagkonyvtar/f-ap-ts-gi-k-nyvt-r-pannonhalma
http://bences.hu/cikk/konyvtar.html
http://www.corvina.oszk.hu/
http://www.sulinet.hu/tart/fcikk/Kk/0/16942/1
http://www.meszi.hu/helikonkastely
http://nyelvemlekek.oszk.hu/ism/festeticskodex
186
INFORMATIKA
1. óra
Tanár: Berceliné Sztyehlik Zsuzsanna
Korosztály: 9.–10. évfolyam
Munkaforma: egyéni foglalkozás számítógépteremben
Az óra tárgya: Adatbázis létrehozása a családi könyvtár könyveirôl, zenéirôl és filmjeirôl
Kompetenciák:
• Adatmodellezés:
- A világ egyszerû dolgainak adatokkal való leírása
- Tipizálás, absztrahálás
- A komplex adatvilág strukturálása
• Valós világ modellezése
- A valóság modelljeinek megfogalmazása
- A valóság modelljeinek elkészítése
- A valóság modelljeinek mûködtetése
• Alkalmazói képesség
- Számítógépes eszközök alkalmazása feladatok megoldására
- A számítógép alkalmazási lehetôségeinek felismerése
- Alkalmazástípusok ismerete
• Problémamegoldás
- Eszközhasználat: probléma megoldása adott eszközzel
- Eszközválasztás: a szükséges eszközök felismerése
- Eszközválasztás: a legmegfelelőbb eszköz kiválasztása
- Eszköz összeállítása: a szükséges eszköz összerakása
- Eszközfejlesztés: a szükséges eszközök elkészítése
• Alkotóképesség
- Minta utáni alkotás
- Igénylista szerinti alkotás
• Rendszerszintû gondolkodás
- A rendszer kezelése
- A rendszer fejlesztése
- A rendszer elôállítása
Felhasznált irodalom:
Kiss András: Adatbázis-kezelés. MS ACCESS APC Stúdió.
Devecz Ferenc Jónás K.: Irány az ECDL, a középfokú érettségi. Nemzeti Tankönyvkiadó.
187
1
Óravázlat:
Elôzetes ismeretek: adatbázis fogalma, létrehozása, mezôk alap-tulajdonságainak ismerete, azonosító,
kulcs szerepe az adatbázisban
INFORMATIKA – 1. ÓRA
Tevékenységek
Tanári
Munkaforma
Tanulói
Eszköz szükséglet
Bevezetés
Beszélgetés az otthoni
könyvtárunk adathordozóiról, az elôzetes ismeretek rövid átismétlése
Frontális
Nincs
Irányítja, segíti a munkát
Adatbázis létrehozása
Egyéni munka
számítógépen
Számítógép
Irányítja, segíti a munkát
Táblák létrehozása
Egyéni munka
számítógépen
Számítógép
Hangsúlyozzuk a
takarékosság fontosságát:
jelen esetben az adatok
beírására fenntartott
hellyel takarékoskodunk.
A szöveg típusú mezôkre
állítsuk be a méretet!
Vitassuk meg a tanulók- Frontális és
egyéni munka
kal, hogy melyik mezôhöz mekkora mezôméret
szükséges, majd állítsuk
is be a megbeszélt
értékeket!
Számítógép
A korábbi ismereteket
Ûrlap-készítés
felhasználva segítünk az
ûrlap elkészítésében, de
a formai megvalósításban
szabad kezet adunk a
diákoknak.
Egyéni munka
számítógépen
Számítógép
Irányítja, segíti a munkát
Adatfeltöltés: minden
táblába legalább
5 rekord felvitele.
Egyéni munka
számítógépen
Számítógép
Házi feladat kiadása
A tanulók hazaküldhetik
az elkészített adatbázist,
és otthon is folytathatják
az adatfeltöltést, vagy
otthon csak összegyûjtik
az adatokat, és a következô órára marad a
bevitel.
188
Számítógép, füzet
Feladatlap
Elsô feladat: egy új adatbázis létrehozása „konyvtaram” néven.
INFORMATIKA – 1. ÓRA
Második feladat: a szükséges táblák létrehozása
Hozzunk létre egy táblát az otthoni könyveinkrôl „konyvek” néven, az alábbi
adattípusokkal:
• A Kiadó mezô méretét állítsuk 20 hosszúságúra!
• A Beszerzés dátuma mezôhöz beviteli maszkot és alapértelmezett értéket is állítsunk
be az adatfelvitel meggyorsítása érdekében.
• A Kölcsön mezô alapértelmezett értéke legyen: Nem. Jelentése: nem adtam kölcsön
a könyvet.
189
Hozzuk létre a zenét tartalmazó adathordozóinkról a zene nevû táblát!
INFORMATIKA – 1. ÓRA
A kiadás éve és a lejátszás ideje mezôk mezômérete egész.
Filmjeinkrôl egy filmek nevû táblában gyûjtsük össze az adatokat az alábbiak szerint:
Az elôzô táblákhoz képest újdonság az OLE objektum használata, amely segítségével
képeket rendelhetünk rekordjainkhoz, és a hivatkozás, amely az internet világában
megszokott módon kattintásra megjeleníti a kívánt weboldal tartalmát.
190
INFORMATIKA – 1. ÓRA
Harmadik feladat: Ûrlap készítése legalább egy táblához
Az adatok könnyebb bevitele érdekében legalább egy táblához készítsünk ûrlapot! Az
ûrlap minden kitöltendô mezôt tartalmazzon! A formai beállításokat tetszésed szerint
válaszd ki!
Negyedik feladat: Tábláink adatokkal való feltöltése. Minden típusból legalább 5 rekordot
gépelj be!
Házi feladat: gyûjtsétek össze otthon a megfelelô adatokat, hogy a következô órán
tovább bôvíthessük az adatbázist legalább 15 rekordig táblánként. Az adatbázist levélben
elküldve otthon is bôvíthetitek a táblákat! Hozzátok magatokkal az egyik nemrég vásárolt
film borítóját, hogy be tudjuk szkennelni következô órán!
191
2. óra
Tanár: Berceliné Sztyehlik Zsuzsanna
INFORMATIKA
Korosztály: 9.–10. évfolyam
Munkaforma: egyéni foglalkozás számítógépteremben
Az óra tárgya: Saját könyvtári adatbázis adatainak módosítása, rendezése, különbözô szempontok szerinti
szûrése, csoportosítása
Kompetenciák:
• Valós világ modellezése
- A valóság modelljeinek elkészítése
- A valóság modelljeinek mûködtetése
- A valóság megértése modelleken keresztül
• Alkalmazói képesség
- Számítógépes eszközök alkalmazása feladatok megoldására
- A számítógép alkalmazási lehetőségeinek felismerése
- Alkalmazástípusok ismerete
• Problémamegoldás
- Eszközhasználat: probléma megoldása adott eszközzel
- Eszközválasztás: a szükséges eszközök felismerése
- Eszközválasztás: a legmegfelelôbb eszköz kiválasztása
- Eszköz összeállítása: a szükséges eszköz összerakása
- Eszközfejlesztés: a szükséges eszközök elkészítése
• Alkotóképesség
- Minta utáni alkotás
- Meglevő alkotások továbbfejlesztése
- Igénylista szerinti alkotás
- Kreatív alkotás
• Rendszerszintû gondolkodás
- A rendszer kezelése
- A rendszer fejlesztése
- A rendszer elôállítása
- A rendszer vizsgálata
Felhasznált irodalom:
Kiss András: Adatbázis-kezelés. MS ACCESS APC Stúdió.
Devecz Ferenc Jónás K.: Irány az ECDL, a középfokú érettségi. Nemzeti Tankönyvkiadó.
192
Óravázlat
Tevékenységek
INFORMATIKA – 2. ÓRA
Tanári
Munkaforma
Tanulói
Eszköz szükséglet
Bevezetés: az elôzô órán Közös megbeszélés
elkészített adatbázis
jellemzőinek felelevenítése
Frontális
Nincs
Irányítja, segíti a munkát
(kb. 10 perc)
Adatfeltöltés: legalább
15 rekord táblánként
Egyéni munka
számítógépen
Számítógép
Irányítja, segíti a munkát
Adatmódosítás a
2. feladat szerint
Egyéni munka
számítógépen
Számítógép
Megszervezi a párokat,
akik egymástól kérnek
kölcsön könyveket
A párok helyet cserélnek, Páros munka
megkeresik a kiválasztott számítógépen
könyvet az adatbázisban,
majd visszaülnek a saját
helyükre, és ott folytatják
a 3. feladat megoldását.
Számítógép
Irányítja, segíti a munkát
A 4–7. feladatok
elvégzése
Egyéni munka
számítógépen
Számítógép
Irányítja, segíti a munkát
A 7. feladatban elkészített Egyéni munka
tábla elküldése e-mailben. számítógépen
Számítógép
193
Feladatlap
INFORMATIKA – 2. ÓRA
1. Adatfeltöltés: Vigyünk be új adatokat a táblákba, hogy legalább 15 rekord legyen
minden táblában.
2. Módosítsuk az adatokat!
a) Éppen kiolvastunk egy könyvet! Állítsd át az olvastam mezô tartalmát igen állapotúra!
b) Rendezd a filmek táblát a rendezô szerint!
c) Keress olyan oldalt az interneten, amelyik az egyik nemrég vásárolt filmedrôl szól! Az
oldal URL-jét vidd be a Filmek tábla hivatkozás mezôjébe!
d) Szkenneld be, ha van, vagy tervezz borítót az elôbbi film lemezéhez! Ügyes rajzolók
kézzel is rajzolhatnak egy vázlatot, és azt is beszkennelhetik borítónak! A képet add
hozzá objektumként a Filmek tábla megfelelô rekordjához!
3. Játsszuk el, hogy a szomszédos számítógépnél ülôk könyvet kérnek kölcsön
egymástól! Cseréljetek helyet, és keressétek meg a keresô eszköz felhasználásával,
hogy megvan-e az a könyv a szomszédnál, amit kölcsön szeretnének kapni! Használjátok
a már ismert joker karaktereket! Ha nem találtátok, akkor válasszatok egy másik könyvet
kölcsön olvasásra! Ezután mindenki üljön vissza a saját helyére, képzeletben adja oda a
kívánt könyvet társának, miközben az adatbázisban írja be a megfelelô mezôbe, hogy
kinek adta kölcsön.
4. Szûrd ki a filmek közül a musical mûfajúakat!
5. Szûrd ki a Könyvmolyképzô Kiadó könyvei közül azokat, amelyeket 2011 utáni
szerzemények és már elolvastad. Ha nincs a feltételnek megfelelô könyv az adatbázisban, akkor cseréld ki a feltételt olyanra, amelynek megfelelő rekord már van a bevitt
adatok között!
6. Kik a kedvenc zenéid szerzôi? Készíts szûrést, amely az általuk írt összes zeneszámot megjeleníti! A szûréshez az irányított szûrés/rendezés parancsot használd! A megjelenített adatokat rendezd az előadó szerint növekvő sorrendbe! Oldd meg a feladatot egy
választott előadó esetében is!
7. Egyik barátod gyûjti a sci-fi filmeket. Készíts egy új, külön adatbázisba egy adattáblát a nálad meglevô sci-fi filmekrôl, hogy elküldhesd neki! Az adatbázis neve
baratomnak, a tábla neve sci-fi legyen! A borító ne kerüljön bele az új táblába, mert a
képeket nem akarod elküldeni, úgy érzed, felesleges azt is mellékelni ahhoz, hogy
válogatni tudjon a filmek között!
8. Küldd el e-mailben az elôzô feladatban létrehozott baratomnak adatbázist egyik
csoporttársadnak!
194
Megoldások
3. feladat:
INFORMATIKA – 2. ÓRA
4. feladat:
5. feladat:
6. feladat:
195
3. óra
Tanár: Berceliné Sztyehlik Zsuzsanna
INFORMATIKA
Korosztály: 9.–10. évfolyam
Munkaforma: egyéni foglalkozás számítógépteremben
Az óra tárgya: A saját könyvtári adatbázisnak tanulók ötletei alapján való bôvítése, használata, összesítések
készítése
Kompetenciák:
• Valós világ modellezése
- A valóság modelljeinek elkészítése
- A valóság modelljeinek mûködtetése
- A valóság megértése modelleken keresztül
• Alkalmazói képesség
- Számítógépes eszközök alkalmazása feladatok megoldására
- A számítógép alkalmazási lehetőségeinek felismerése
- Alkalmazástípusok ismerete
• Problémamegoldás
- Eszközhasználat: probléma megoldása adott eszközzel
- Eszközválasztás: a szükséges eszközök felismerése
- Eszközválasztás: a legmegfelelôbb eszköz kiválasztása
- Eszköz összeállítása: a szükséges eszköz összerakása
- Eszközfejlesztés: a szükséges eszközök elkészítése
• Alkotóképesség
- Minta utáni alkotás
- Meglevő alkotások továbbfejlesztése
- Igénylista szerinti alkotás
- Kreatív alkotás
• Rendszerszintû gondolkodás
- A rendszer kezelése
- A rendszer fejlesztése
- A rendszer elôállítása
- A rendszer vizsgálata
Felhasznált irodalom:
Kiss András: Adatbázis-kezelés. MS ACCESS APC Stúdió.
Devecz Ferenc Jónás K.: Irány az ECDL, a középfokú érettségi. Nemzeti Tankönyvkiadó.
196
Óravázlat
Tevékenységek
INFORMATIKA – 3. ÓRA
Tanári
Munkaforma
Tanulói
Eszköz szükséglet
Bevezetés: elevenítsük fel Közös megbeszélés
az elôzô két órán
elkészített „konyvtaram”
adatbázis tulajdonságait,
a szûrés, rendezés
elvégzésének módjait.
Frontális
Nincs
Irányítja, segíti a munkát
(kb. 5 perc)
Egyéni munka
számítógépen
Számítógép
Frontális
Nincs
Adatfeltöltés: 1–2 új
rekord táblánként, hibás
adatok módosítása
A logikai változók
Közös megbeszélés
használatának átismétlése,
a * karakter szerepének
megvilágítása az adatbázis-kezelésben és azon
kívül.
Irányítja, segíti a munkát
(kb. 5 perc)
A 2.–3. feladat elvégzése Egyéni munka
számítógépen
Az összesítésekrôl
tanultak ismétlése
Közös megbeszélés
Irányítja, segíti a munkát
A 4.–5. feladat elvégzése Egyéni munka
Közös megbeszélés
számítógépen
Összegzés, az adatbázis
további használata,
lehetôségeinek megbeszélése
Frontális
Frontális
197
Számítógép
nincs
Számítógép
nincs
Feladatlap
1. Vigyél fel néhány új rekordot, módosítsd az esetlegesen hibás adatokat!
INFORMATIKA – 3. ÓRA
2. Végezd el a következô szûrési feladatokat:
a) Kérdd le a 2000 elôtt beszerzett, általad is olvasott könyvek szerzôjét és címét!
b) Nagymamádnak szeretnél kedveskedni, és tudod, hogy ki a kedvenc filmszínésze.
Olyan filmet keresel, amiben ez a színész is szerepel. Gyûjtsd ki a film címét, rendezôjét,
szereplôit és mûfaját!
c) Találj ki Te is egy szûrési feladatot, majd végezd is el a mûveletet!
3. Barátoddal egy idôre kicserélitek egymással a sci-fi mûfajú filmeket, hogy mindegyikôtök megnézhesse, amit még nem látott. E-mailben megkaptad az adatokat tartalmazó
táblát. Importáld az adatbázisba az ô filmjeit tartalmazó táblát barátom filmjei néven!
4. Készíts összesítô lekérdezést, amely megadja, hogy egy baráti összejövetelen
hány percig tudsz zenét szolgáltatni, ha nem akarjuk egyik CD-t sem kétszer
meghallgatni! Oldd meg a faladatot úgy is, hogy csoportosítsd műfaj szerint a zenéket,
és mûfaj szerint add meg, hogy melyik mûfajból mennyi ideig tudunk zenét szolgáltatni!
5. Az osztályod következô programja egy film megnézése az iskolában. Szeretnéd bevinni
nyomtatva, mûfaj, azon belül pedig rendezô szerint csoportosítva az otthon rendelkezésedre álló filmek listáját. Készíts jelentést, ami minden fontos adatot megjelenít cím
szerint abc rendben. A megjelenítendô mezôk neve: Mûfaj, Rendezô, Cím, Szereplôk,
Idô, Tetszik, Hivatkozás. Sok adatot kell megjelenítenünk, ezért ügyelj a lap tájolásának
beállítására!
198
Megoldások
2. feladat:
INFORMATIKA – 3. ÓRA
3. feladat:
4. feladat:
199
5. feladat:
INFORMATIKA – 3. ÓRA
200
4. óra
Tanár: Berceliné Sztyehlik Zsuzsanna
INFORMATIKA
Téma: Keresési módszerek internetes adatbázisok használatához
Korosztály: 7–10. évfolyam
Munkaforma: kiscsoportos foglalkozás (4 fô/csoport) számítógépteremben
Az óra tárgya: Keresési technikák internetes adatbázisok használatában
Kompetenciák:
• Alkalmazói képesség
- Számítógépes eszközök alkalmazása feladatok megoldására
- A számítógép alkalmazási lehetôségeinek felismerése
- Alkalmazástípusok ismerete
• Információs tájékozódási és tájékoztatási képesség
- Az információ megtalálása adott környezetben
- Az információ megkeresése
- Az információ elemzése
- Az információ elrendezése mások számára
- Az információ vizuális megjelenítése
• Csoportmunka, együttmûködô képesség
- Mások munkájának felhasználása
- Feladatok részekre osztása
- A részek elkészítésének ütemezése
- Kommunikáció más részek készítôivel
- A csoportmunka összeépítése, a részek összerakása
• Kommunikációs képesség
- Párbeszéd intelligens felületen keresztül
- Kommunikáció az információszerzéshez
- Kommunikáció a közös munkavégzésben
Felhasznált irodalom:
Internetes keresô-programok
http://www.menetrendek.hu/cgi-bin/menetrend/html.cgi
http://www.mav-start.hu/
http://www.pecsiszallasok.hu
http://varoslako.pecs.hu/kultura
201
Óravázlat:
A feladatban szereplô helyszín, és idôpont tetszôlegesen változtatható!
Tevékenységek
INFORMATIKA – 4. ÓRA
Tanári
Munkaforma
Tanulói
Frontális
Eszköz szükséglet
Nincs
Bevezetés: beszélgetés a
közelgô osztálykirándulásról.
Közös beszélgetés
A csoportok kialakítása:
lehetôség szerint egyforma erôsségű négyfôs
csoportot alakít ki, figyelembe véve a tanulók
képességeit, adottságait
Csoportosan,
A csoportok kialakítják
esetenként
a nekik kényelmes
önállóan
elhelyezkedést a számítógépeknél. Kiosztják
a feladatokat, ki fogja
a szállást, az utazást, a
nevezetességeket, kirándulásokat megtervezni.
Egy fô egy témát vállal.
Elkészítik a munkakönyvtárat.
Számítógép
Irányítja, segíti a munkát
Egyéni munka
Minden tanuló az általa
választott téma feladatán számítógépen
(2–5) dolgozik
Számítógép
Irányítja, segíti a munkát
Csoportonként kitöltik a Csoportos
munka
6. feladat táblázatát
táblázatkezelô programot számítógépen
használva.
Számítógép
Irányítja, segíti a munkát
Csoportos
Csoportonként összegyûjtik a kikeresett adato- munka
kat, tömörítik és elküldik számítógépen
levélben a megadott
címre
Számítógép
Összegzés
A munka eredményét egy Frontális
osztályfônöki órán lehet
megbeszélni.
Nincs
202
Feladatlap
INFORMATIKA – 4. ÓRA
Osztályunk következô kirándulását Pécsre tervezi. Három napot kívánunk eltölteni ott,
ehhez gyûjtjük az adatokat. A terem adottságai szerint alkossatok csoportokat, (például a
gépterem egy sorában ülôk egy csoport) sorsoljátok ki a 2., 3., 4. és 5. feladatot egymás
között! Egy csoport több gépen is dolgozhat, de a kigyûjtött adatokat az óra végén egy
mappába kell összegyûjteni.
1. feladat: Készítsetek egy kirándulás nevû mappát a H: meghajtón, ide gyûjtsétek az
adatokat!
2. feladat: Ismerjük az utazás dátumát: 2011. május 2–4-ig. Másoljátok át egy Word
dokumentumba az indulási nap délelőtti vonatok menetrendjét, és a hazaérkezés
napjának délutáni vonat menetrendjét!
Mennyi idô alatt ér Budapestrôl Pécsre a leggyorsabb menetrendszerinti vonat?
Nézzétek meg, hogy érdemes-e autóbusszal utazni? Honnan indul, mennyibe kerül,
mennyi idôt vesz igénybe az út? Keressetek menetrendet ehhez a megoldáshoz is! A
megtalált adatokat mentsétek az előbb megkezdett Word dokumentumba.
3. Keressetek olcsó szállást az osztálynak (30 fô) és a két kísérôtanárnak! Az oldalak
linkjét és a jónak tűnő szállások közül kettőnek az adatait szintén másoljátok egy Word
dokumentumba!
Írd le, hogy mi a különbség az egyszerû keresés és az összetett keresés között a
http://www.pecsiszallasok.hu oldal keresési lehetôségeit használva!
4. Gyûjtsetek információkat a város nevezetességeirôl! Készítsetek egy Word dokumentumot, amely tartalmazza a múzeumok és az egyéb látnivalók listáját a hozzájuk tartozó
webcímmel!
Mit jelent a Cella Septichora kifejezés? Hogyan kapcsolódik Pécshez?
Mi volt Pécs római kori neve?
Mekkora méretû Pécs jelképe a Dzsámi?
203
INFORMATIKA – 4. ÓRA
5. Keressetek térképet a városról és a környékén levô kiránduló-utakról! Tegyetek javaslatot egy 5–6 órás túrára a Mecsekben! Legalább egy belváros-térképet és egy túra-térképet mentsetek ki a saját könyvtárba, de több térkép URL-jét is adjátok meg!
Kirôl nevezték el Pécs fôterét?
Keressetek egy képet a Mecsek kapujáról! Mentsétek el a Kirándulás mappába!
Mikor építették?
6. Készítsetek összesítô táblázatot egy táblázatkezelô program segítségével a várható
költségekrôl!
Kirándulás költségei
Ft/fô
30 fôre
Utazás
Szállás
Belépôk
Helyi busz
1. nap vacsora
2. nap reggeli
2. nap vacsora
3. nap reggeli
Egyéb
Összesen
7. Az összegyûjtött adatokat másoljátok át egy könyvtárba, csomagoljátok be egy
zip. fájlba, majd küldjétek el az osztályfônök e-mail címére!
204
Megoldások
INFORMATIKA – 4. ÓRA
Mennyi idô alatt ér Budapestrôl Pécsre a leggyorsabb menetrendszerinti vonat?
2 óra 45 perc
Írd le, hogy mi a különbség az egyszerû keresés és az összetett keresés között a
http://www.pecsiszallasok.hu oldal keresési lehetôségeit használva!
Az egyszerû keresés csak 1–2 szempont szerint keres, míg az összetett keresésben sok szempontot
figyelembe véve kereshetünk.
Mit jelent a Cella Septichora kifejezés? Hogyan kapcsolódik Pécshez?
Cella trichora: a korakeresztény építészetben általában a sírkamra fölé épített, háromapszisos,
háromkarályos, kisméretû kápolna. Magyarországon a pécsi ókeresztény temetô területén, a székesegyház alatt tártak föl egy cella trichorát.
Mi volt Pécs római kori neve?
Sopiane
Mekkora méretû Pécs jelképe a Dzsámi?
Mérete hosszában és szélességében száz lépés
Kirôl nevezték el Pécs fôterét?
gróf Széchenyi Istvánról
Mikor építették a Mecsek Kapuját?
1936-ban építtetett Pécs városa Kôszeghy Gyula tervei alapján.
Készítsetek összesítô táblázatot egy táblázatkezelô program segítségével a várható költségekrôl!
Használjuk a táblázatkezelôben tanultakat: formázások, képlet, függvények!
Kirándulás költségei
Ft/fô
30 fôre
Utazás
1 950 Ft
58 500 Ft
Szállás
5 000 Ft
150 000 Ft
Belépők
0 Ft
Helyi busz
400 Ft
12 000 Ft
1. nap vacsora
0 Ft
2. nap reggeli
0 Ft
2. nap vacsora
0 Ft
3. nap reggeli
0 Ft
Egyéb
0 Ft
0 Ft
Összesen
7 350 Ft
220 500 Ft
205
Tanár: Berceliné Sztyehlik Zsuzsanna
Tantárgy: informatika
INFORMATIKA – 4. ÓRA
Téma: Könyv-vásárlás, könyvek cseréje az interneten
Korosztály: 7–9. évfolyam
Munkaforma: egyéni foglalkozás számítógépteremben
Az óra tárgya: Könyv-vásárlás, könyvek cseréje az interneten
Kompetenciák:
• Alkalmazói képesség
- Számítógépes eszközök alkalmazása feladatok megoldására
- A számítógép alkalmazási lehetôségeinek felismerése
- vAlkalmazástípusok ismerete
• Információs tájékozódási és tájékoztatási képesség
- Az információ megtalálása adott környezetben
- Az információ megkeresése
- Az információ elemzése
- Az információ elrendezése mások számára
- Az információ vizuális megjelenítése
• Valós világ modellezése
- A valóság modelljeinek mûködtetése
- A valóság megértése modelleken keresztül
- Valós jelenségek elôrejelzése a modell használata alapján
Felhasznált irodalom:
http://bookline.hu/
http://www.antikvarium.hu
Internetes keresô-programok
Óravázlat:
Tevékenységek
Tanári
Bevezetés: beszélgetés az Közös beszélgetés
internetes könyvvásárlás
lehetôségeirôl.
Irányítja, segíti a munkát
Munkaforma
Tanulói
Frontális
Ismerkedés az internetes Egyéni munka
könyvvásárlással,
számítógépen
a feladatlap kitöltése
Összegzés: milyen újdon- Közös megbeszélés
ságokat tudtak meg a
tanulók a könyvekrôl,
vásárlásukról
Frontális
206
Eszköz szükséglet
Nincs
Számítógép
Nincs
Feladatlap
INFORMATIKA – 4. ÓRA
Ismerkedjünk meg két új és antikvár könyvek árusításával, cseréjével foglalkozó oldallal
és használatával. Az oldalak címe: http://bookline.hu/ és http://www.antikvarium.hu .
1. Írjuk be a böngészôbe http://bookline.hu/ címet és nyissuk meg az oldalt! Bejelentkezéskor a könyvek oldalán vagyunk. Nézzük meg milyen kategóriákba osztották a könyveket! Válassz ki legalább három téged érdeklô kategóriát!
2. A kategóriákhoz tartozó könyveket további alcsoportokra osztották. Írd ki az egyik
téged érdeklô kategória alcsoportjait!
3. Keresd meg az irodalom kategóriában a 14 év feletti ifjúsági kortárs irodalom legolcsóbb könyvét! Melyik ez a könyv, és mennyibe kerül?
4. Az elôbbi kategóriában melyik könyvbôl adták el a legtöbb példányt?
5. Keresd meg Scott: Szépek címû könyvét! Írd be a keresô sorába a könyv címét! Mit
tudtál meg a könyvrôl? Kapható? Mennyibe kerül? Mennyi idôn belül szállítják? Antikvár
példány, vagy új könyv, amit találtál?
6. Nem csak ezt az egy könyvet jelenítette meg találatként a keresô rendszer. Mely
könyveket találta meg a keresetten kívül? Miért ezeket?
207
7. A Visegrádi hegységbe megyünk legközelebb kirándulni. Keressünk egy turistatérképet hozzá! Milyen méretarányú térképet vehetünk? Mit jelent a gyakorlatban a
méretarány értéke?
INFORMATIKA – 4. ÓRA
8. Szeretnénk megvásárolni ezt a térképet! Hogyan tehetjük ezt meg?
9. Hogyan kell regisztrálni egy oldalra? Milyen adatokat kell megadni? Minden kérdésre
kötelesek vagyunk válaszolni?
10. „A felhasználás feltételeit elolvastam és elfogadom.” Mit fogadunk el ezzel a mondattal? Írj ki legalább két fontos feltételt abból, amit így elfogadtál!
11. A megrendelt könyvet házhoz is szállítják, de ha nem akarunk fizetni a szállításért,
akkor át is vehetjük bizonyos helyeken. Hol tudnád átvenni? Melyik van legközelebb az
iskolánkhoz?
12. Barátom nagyon szereti a Delfin könyveket. Ez egy sorozat, amit az 1960-as évektől
kezdődően adott ki a Móra Ferenc könyvkiadó. Ma csak antikvár formában kapható. Hány
féle könyv közül választhatok a Bookline könyváruházban ezekbôl?
13. Keresd meg az interneten, hogy mikor, milyen címen indították újra a sorozatot!
208
INFORMATIKA – 4. ÓRA
14. Sok könyvem van otthon, de úgy érzem „kinôttem” ôket. Szeretném egy részét eladni,
és másokat vásárolni helyette. Ezt az a http://www.antikvarium.hu oldalon megtehetem.
Nézzük meg elôször a Fizessen könyvvel fülön, hogy mely könyveket veszik most át
tőlem! Keress a szépirodalom témakörében a gyermek és ifjúsági irodalomban olyan
regényeket, amelyeket már olvastál.
15. Tételezzük fel, hogy 2500 Ft értékben tudnál eladni a saját könyveid közül. Ezt az
értéket akarod levásárolni, de csak azt tudod, hogy a Könyvmolyképző Kiadótól már
olvastál könyveket, és talán tôlük vásárolnál leginkább. A részletes keresőben nézz utána,
hogy mit tudnál most vásárolni tôlük! Írj ki néhány címet!
16. Az eddigi szolgáltatásokat regisztráció és bejelentkezés nélkül is igénybe vehetted.
Mely szolgáltatásokhoz kell regisztráció után bejelentkezni?
17. Az antikvarium.hu oldalon megvásárolt könyveket is át lehet venni személyesen?
Megnézhetem a kiválasztott példányt? A válaszokat keresd meg a gyakran ismételt
kérdések között!
18. Milyen gyakran bővül a megvásárolható könyvek listája? Érdemes gyakran látogatni
az oldalt?
19. Használhatunk ékezetes betűket az adataink megadásakor?
20. Végül nézd meg az ajánlót, most éppen mit javasolnak megvásárlásra az oldal
szerkesztői! Jó „könyvmolykodást” kívánunk mindenkinek!
209
Megoldások
INFORMATIKA – 4. ÓRA
A feladatok megoldása az oldalak tartalmától függôen folyamatosan változik, ezért azt megadni csaknem
lehetetlen.
13. A Móra Kiadó 2000-ben Delfin 2000 címmel újraindította a sorozatot, 2000 és 2003 között 10 kötet jelent
meg. (Wikipédia)
210